Kommentszűrés
’12 júl
20
07:01

Akiket nem keresünk

Írta: szabó.ákos

e3.jpg

  Az egész országot sokkolta a Bándy Kata ellen elkövetett aljas bűncselekmény: nem meglepő az a médianyilvánosság, amit az ügy kapott. Utólag. Az utóbbi napokban először a nyomozás, majd az elkövető személyét, származását taglaló hírek dominálták a médiát. A bűneset mára túlnőtt az áldozaton, a szokásos hangok rögtön megszólaltak: „cigánybűnözés″-ről, a halálbüntetés bevezetéséről, vagy mindezek ellenzéséről szólnak a publicisztikák és hírek.

  A tények ismeretében természetesnek vesszük, hogy Bándy Kata ügyét már a kezdetektől fogva nagy figyelemmel kísérte a közvélemény. Pedig eleinte „csak” egy eltűnt személyről volt szó. „Eltűnt, ismeretlen helyen lévő személyek”-ből ma Magyarországon 178-at tart nyilván a rendőrség a police.hu szerint: ezek jelentős része nem több éves, megoldhatatlan eset. Ebben a pillanatban is keresik szülők a gyerekeiket, férjek a feleségeiket. Miért nem hallunk ezekről az ügyekről? És miért hallottunk Bándy Kata eltűnéséről, mielőtt megtudhattuk volna, mi is történt?

  Az eltűntek szomorú nyilvántartásában feltűnően sok a 14-17 éves fiú, lány: azt reméli az ember, hogy csak elszöktek otthonról, esetleg egy rosszra fordult válási per miatt vitte őket magukkal az egyik szülő. De ezek az esetek, ha valóban ártalmatlanok, hamar megoldódnak. Mégis, vannak, akiket hónapok óta keresnek, egyelőre hiába.

  A pszichológusnő a rendőrségnek dolgozott, így nem volt meglepő, ha a rendőrök különös figyelmet fordítottak felkutatására. De a sajtó érdeklődését önmagában ez sem magyarázza.

  Amerikában a média kritikusai szokták felemlegetni a missing white woman syndrome jelenséget: egy fiatal, fehér, középosztálybeli nő eltűnése általában jóval nagyobb médiavisszhangot kelt, mint az idősebbeké, kisebbségieké, férfiaké, vagy a szegényebb háttérből érkezőké. Érdekes kontrasztot nyújt a vakáció közben eltűnt fehér tizenéves Natalee Holloway és a várandós, fekete-latinó LaToyia Figueroa esete, akik nem sokkal egymás után tűntek el, és az amerikai média Holloway-re összpontosított. Talán még egyértelműbb példa, bár közvetettebb, az ugyanabban az összecsapásban fogságba esett fekete és fehér katonanők esete: Jessica Lynch-ből hőst akart csinálni az amerikai propagandagépezet, Shoshana Johnsont viszont elfelejtették.

  A magyarországi eltűnt személyek adatbázisát böngészve kiderül: itthon is vannak olyanok, akikre többé-kevésbé ráillenek a szindróma jellemzői. A nyugati típusú társadalmak gondolkodásának ez a sajátossága hozzájárulhatott ahhoz, hogy Bándy Kata ügye elérte a mainstream média-nyilvánosság küszöbét. Ez többek között annak köszönhetően történt meg ilyen gyorsan, hogy szerettei Facebook-kampányt indítottak megtalálására. A fiatal pszichológusnő eltűnésének hírével a magyar Facebook-felhasználók jelentős része találkozhatott, fényképe rövid idő alatt közismertté vált.

  Bándy Kata ügyét már a tragikus fordulatok előtt is több tényező tette ismertté. Minden áldozat ugyanazt a szimpátiát és gyászt érdemli meg, minden bűnözőt a tettéért járó, de egyenlő mércével kell mérni. Mégis: vannak esetek, amelyekből társadalmi ügyek, politikai viták tárgyai, populista lózungok hivatkozási pontjai lesznek; s vannak, amelyekről az érintetteken kívül nem fog tudni senki. Talán érdemes elgondolkozni azon, mit árulnak el ezek közösségünkről.

Címkék: média bűnözés társadalom gyilkosság eltűnés bándy kata

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr524666449

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.20. 11:24:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.07.20. 07:12:02

Kedves mandiner! Egy picit nem szégyellitek magatokat azért, ami a Bándy-család kéréséről szóló cikk alatt folyik?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.20. 08:35:33

@szabó.ákos:!

A "Bándy-ügy" arra világít rá, hogy milyen gyalázatos munkát végez a rendőrség az eltűnések felderítésében.

Most emiatt a szörnyű tragédia miatt reflektorfénybe került az ilyen típusú ügyek természete: ami már kezdettől foga nyilvánvaló volt, a ma reggeli hírek szerint, arról már a rendőrség is nyíltan szól: több elkövetőről és (prostitúciós) emberkereskedelemről beszélnek a nyomozók.

Ebben az ügyben is (ahogy minden más hasonló ügyben) minden szál felvétele és (lehetőség szerint) teljes felgöngyölítése volna a megnyugtató megoldás. Ki tudja hány száz vagy ezer fiatal nő és gyerek esett már efféle bűncselekmények áldozatául (többségük esete még a rendőrségi bejelentésig sem jutott el, hisz a cigányok körében a rabszolgatartás, az emberkereskedelem bevett gyakorlat), anélkül, hogy alaposan ki lettek volna vizsgálva egy-egy eltűnés körülményei.

Fel kellene már ébrednünk, addig, amíg egyáltalán van hol és van kinek!

ü
bbjnick

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.07.20. 09:04:02

" Mégis: vannak esetek, amelyekből társadalmi ügyek, politikai viták tárgyai, populista lózungok hivatkozási pontjai lesznek; s vannak, amelyekről az érintetteken kívül nem fog tudni senki. Talán érdemes elgondolkozni azon, mit árulnak el ezek közösségünkről."

A kőkorszakban a férfi "fogyóeszköznek" számított, míg a nő, pláne ha fiatal, csinos és "termékeny" volt, minden törzsközösség szempontjából a legértékesebb "emberi erőforrásnak" számított, annál az egyszerű ténynél fogva, hogy ő biztosította az emberi faj reprodukcióját. Ezért is védték mindig a férfiak saját családjukat, ezért is viseli nehezen a férfi, ha egy nő megcsalja, ezért fáj nekünk jobban egy ilyen nő halála mint egy nyugdíjasé vagy középkorú férfié. Talán még egy gyerek eltűnése vagy halála valamivel megrázóbb, de egy fiatal csaj halála mindenképpen kihozza a társadalom férfi tagjaiból a részvétet és gyászt. Az emberi ösztönök már csak ilyenek, 80 ezer év alatt nem sokat változtak.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.07.20. 09:15:01

@bbjnick: Szerintem mindenki vigye ki a maga szemetét.

Kandeláber 2012.07.20. 09:17:02

Alattomos kis írás ez.
A társadalom lelkiismeretére apellálva kárhoztat - kit is, mit is?
Úgy tűnik, ellentétet akar szítani a - leegyszerűsítve - "értékes" és "értéktelen" eltűntek között, és a keresésük eltérő intenzitása kapcsán a szokásos liberális sugallatokat mantrázza.
Emellett vádol is, felelősségre vonja a közvéleményt, mert a fiatal, csinos lány éjszakai eltűnése nagyobb érdeklődést keltett az emberekben, mint másoké.
"Miért hallottunk Bándy Kata eltűnéséről, mielőtt megtudhattuk volna, mi is történt?"
Nos, talán azért, mert ő hiányzott egy nagyobb közösségnek, és ez a közösség a lányért érzett aggodalmának hangot is adott az internet segítségével. A tragikus eset kapcsán ez az egyetlen pozitívum: egy eltűnt lány megtalálása érdekében ezrek mozdultak meg, a felkutatására hivatott hatóságok mellett önkéntesek mozdultak meg, akik tenni akartak valamit az ügy érdekében.
A Mandiner egyik mélypontja ez a cikk, valahol a régi idők egyenlősdijének sugallatai jönnek át rajta, keverve az új idők zavaros szabadosságával.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2012.07.20. 09:26:38

@Kettes: ti nem szegyellitek magatokat azert a gyulolkodo komment aradatert, amely szinte minden öv poszt alatt tapasztalhato?

Valandil 2012.07.20. 09:27:19

Engedtessék meg nekem, hogy magyarként elsősorban a magyarokért aggódjak, a magyar ügyek érdekeljenek...

VI. Béla 2012.07.20. 09:30:12

@Kettes:

A szerkesztők is pont ezt gondolják, meglehet.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 09:32:20

@politicus: Feltéve, de meg nem engedve, hogy "szinte minden öv poszt alatt" gyűlölködő kommentáradat van, az hogyan kötelezi vagy legalábbis jogosítja a mandinert, hogy felül- vagyis alulmúljon?

Miért nem tudjátok magatokat magatokhoz mérni? Miért kell kényszeresen mutogatni valamire, valakire?

abaka 2012.07.20. 09:33:19

"Talán érdemes elgondolkozni azon, mit árulnak el ezek közösségünkről."

En nem tudom, mennyi mely mogottes tartalma van ennek a szindromanak. Egyszeruen a magyarok tobbsege feher. Emiatt a feherek ellen elkovetett buncselekmenyeket magahoz kozelebbbinek erzni. Ez nem csak rasszok, hanem orszagok menten is megfigyelheto.

Magyarorszagon szinte mindenki hallott az Air France gep katasztrofajarol, reszben azert is, mert voltak magyar utasok. De kivancsi vagyok, pl hanyan emlekeznek a Tripoliban ket eve lezuhant gepre. Hanyan tudnak gugli nelkul megmondani milyen legitarsasag volt, honnan hova tartott illetve kik utaztak a feldelzeten? Pedig az ottani aldozatok donto tobbsege is feher volt (holland).

politicus · http://mandiner.blog.hu 2012.07.20. 09:37:04

@Counter: Ezt nagyon rosszul fogtad meg, olvasd el meg egyszer, mit irt Kettes es en mire valaszoltam. Roviden megfejtem Neked: az ne kerjen szamon rajtunk semmit, aki a sajat haza tajan nem tesz rendet. Over.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 09:40:52

@abaka: A cikk éppen azt próbálja feszegetni, hogy ez sem pontos mérce, hiszen sok fehér bőrű magyar tűnik el, illetve válik bűncselekmény, akár emberölés áldozatává, őket mégsem keresi szinte senki és mégis csak a szűkebb környezet háborodik fel.

Valami kvantitatív médiastatisztikai módszerrel könnyen igazolható lenne az a sejtésünk, hogy pl. a négygyermekes családanya megölésével kapcsolatosan századennyi hír, vélemény, riport nem született.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 09:48:38

@politicus: Fine, nekem úgyis semmi közöm semelyik blog, kommentfolyam stb. moderálásához.
Nem akarjátok a Bándy család kérése alól eltávolítani az összes kommentet és megvonni a kommentelésének a lehetőségét?

Sőt, vedd úgy, hogy nem is én, hanem első hozzászólásos nick kérdezte.

(Általában véve is erősen kifogásolhatónak tartom azt a módszert, hogy a kritikáról rögtön a kritizáló személyére terelik át a diskurzust. Ezzel nem tudom, személy szerint te mit _akarsz_ elérni, de arra már évtizedes tapasztalat van, hogy csak a kritika tárgyának fennmaradását _lehet_. Mert mutogatni mindig lesz kire, mire, s ha sokat mutogatunk, ránk is fognak, így ad infinitum gyártjuk az önfelmentési ürügyet bármire, bárkinek.)

tewton 2012.07.20. 09:49:36

egy gyenge moralizáló bulváros utánlövés.

a helyes válaszok:

"Miért nem hallunk ezekről az ügyekről?"
- mert a szerző buborékban él, és nem ismeri azokat a műsorokat, ahol a rendőrség bejelenti pl. az eltűnéseket. talán a szokásos protokollal sincs tisztában

"Miért hallottunk Bándy Kata eltűnéséről, mielőtt megtudhattuk volna, mi is történt?"
- mert az áldozat fiatal volt, és a korosztálya intenziven használja a netet
- mert az áldozat nem jelent meg a munkahelyén
- mert az áldozat munkahelyén a rendőrkollégák tudták, hogy milyen helyen lakik (elcigányosodott, lezüllő környék, kuplerájok, erőszak), és gyorsan kapcsoltak, nem várták ki a szokásos időt.

amúgy meg az amerikai példa a missing white womannal nagggyon-nagggyon frappáns. itt nálunk is hemzsegnek a különböző külalakilag eltérő minoritások, pl. vannak a fehérek, meg a svábok, meg a bunyevácok, meg a horvátok, meg a szerbek, meg a romák, meg a fehér cigányok, meg az arabok, meg a kínaiak, meg a feketék. ja és a kunok is itt vannak.

hogy mit lehet tenni egy eltűnt ismeretlen ember ügyében, akit max. egy képen látok, akivel nem találkozok, és közben egy erdőben vagy dögkútban rohad a hullája, vagy cigányok futtatják svájcban, vagy azóta visszavitték a javítóba ... a szerző szimplán ostoba és fogalmatlan, ezért nem is mondanám, hogy aljas. de a cikk hazug és képmutató.

abaka 2012.07.20. 09:51:13

@Counter: Valoban van ilyen vetulete is a cikknek. Ez szerintem leginkabb random, de persze az egyertelmu, hogy nok aaltalaban nagyobb figyelmet kapnak, mint a ferfiak. De sokszor megjosolhatatlan, mit kep fel a media es a tarsadalom es mit nem. Pl neha egy kamerara vett cserbenhagyasos gazolas bejarja a teljes mediat, neha meg komplett gyilkossagok maradnak eszrevetlenek. Az biztos, hogy ezek onmagukat is gerjeszto folyamatok.

En a cikkben felvetett masik vetuletre reagaltam.

T.J.Kong 2012.07.20. 09:52:06

@politicus:
komolyan ez hangzik el a mandineren ahol a kommentek igen komoly hányada burkolatlanul rasszista? Ezeket ráadásul ugyanaz a kb 20 fős brigád szolgáltatja
Eddig azt gondoltam ti szükséges rossznak gondoljátok ezeket a hozzászólásokat a kattintásokért de ha szerinted itt "rend" van , az a legszomorúbb dolog amit hallottam felőletek (leszámíta persze aristo vállalhatatlan üres ömlengéseit)
A poszt meg nem rossz annak ellenére, hogy suliújságos szinten fogalmaz a szerző.Respekt a mandinernek, hogy nem vesztette el a fejét úgy mint pl. a konzervartórium.

tewton 2012.07.20. 09:58:32

@Counter:
nem lenne reprezentativ.

azért ott nem is volt ilyen, hogy a fél város és a negyed facebook keresi a gyilkost, aztán nem volt olyan se, hogy ellentétes infók szivárogtak cseppenként, egy hazudozó gyanusított se volt, stb. de a falvakban agyonvert és kirabolt öregasszonyokról sincsen hír.
nem véletlen, hogy a zsurucinfó megmaradt a piacon (a vegyes és necces profilja ellenére), bizonyos fajta bűncselekményekről a hivatalos média egyáltalán nem adott hírt. szóval ha mérés lenne, érdemes lenne a nem-pc, nem hivatalos oldalt is belemérni.

maretz 2012.07.20. 10:03:32

@bbjnick:

"hisz a cigányok körében a rabszolgatartás, az emberkereskedelem bevett gyakorlat"

Rasszista vagy. Határolódj el. Nem ezt vártam volna egy ilyen mintaliberálistól, mint te... persze ez is csak azt bizonyítja, hogy a hozzád hasonlók a legnagyobb rasszisták mindig.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.20. 10:06:43

Nagyon erdekes, hogy miert ez.
Van ez a jo konyv, ami pont ezzel a kerdessel foglalkozik.

Egy jo otlet/uzenet akkor ragados, ha teljesiti a kovetkezo kovetelmenyeket:

www.tagonline.org/files/Made_to_Stick.pdf
"Simplicity. Prioritize and exclude relentlessly to find your core message.
• Unexpectedness. For ideas to endure, generate interest and curiosity with unexpected information.
• Concreteness. To make ideas clear, explain them in terms of human actions and sensory information.
• Credibility. To build confidence, help people test your ideas for themselves.
• Emotions. To get people to care about your ideas, make them feel something.
• Stories. Tell stories that help your audience mentally rehearse for real experiences that might happen in the
future."

Itt az osszes eleme megvan a ragadossagnak. Peldaul ahogy a rendorseg nem mond semmit, de terjednek a remhirek, az teljesiti az Unexpectedness kovetelmenyet. Tovabba a "velem is megtortenhetne" hatas egyszerre teszi a tortenetet emocionalissa es konkrette.

Erdekes, hogy nem mindenkire hat ez a tortenet. Nokre mintha kevesbe, ami meglepo.

maretz 2012.07.20. 10:07:34

Amúgy a cikk egy szánalmas kis liberális picsogás, nyugodtan születhetett volna a Magyar Narancsban is.

Mélypont ez a cikk a mandiner számára. Tanulság: ha okosat nem tudsz mondani, akkor jobb ha kussolsz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 10:07:55

@tewton: Az a helyzet, hogy bizonyos fajta bűncselekményekről – és nem a tárgyi súly miatt – meg a kurucinfó nem tudósít. Hogy ne mondjam, ha az elkövető/gyanúsított nem cigány és nem zsidó, akkor az vagy nem létezik, vagy ártatlanjózsikázás van.
Ha viszont cigányt vagy zsidót (a kényes ízlésűeknek feketét, bár ez a főleg külföldi hírekből álló vonal sose lesz fősodratú) lehet gyanúsítani, elítélni, akkor a kenyérdobálás is háborús bűntett.
Azaz a kuruc vegytisztán hecclap, ennélfogva sikeres létezése bizonyíték arra, hogy faji heccre igény, az van.

A reprezentatív pedig nem a megfelelő terminus technicus arra, amit mondani akar. De aki maximum a lóverseny, a pálinkafőzés és a hajtóvadászat szakszavait ismerheti, attól zsidó tudomány szavait ismerni nem elvárható ;-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.20. 10:09:16

Miért nem hallunk ezekről az ügyekről? És miért hallottunk Bándy Kata eltűnéséről, mielőtt megtudhattuk volna, mi is történt?"

Mert Kata helyzete olyan, hogy ott biztos, hogy bűncselekmény történt. értelmes, megbízható, fiatal, rendezett körülmények között él, rendőrszerű.
ahogy már fent mondták, nem fogok aggódni egy javítóintézetis prosti eltűnése miatt. ahogy nem fogom sajnálni a életfogytigos tömeggyilkosok sirámait se

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.20. 10:10:01

@Counter: Kettesnek zérus erkölcsi alapja van a mandarinokat bármire felszólítani.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2012.07.20. 10:18:43

Hétköznapjaink.
www.hir24.hu/baleset-bunugy/2012/07/20/megeroszakoltak-a-brutalis-rablok/

"A rablótámadás még szerda éjszaka történt a Bács-Kiskun megyei Jánoshalma közelében, egy német házaspár tanyáján. Az 57 éves férfit azzal az ürüggyel állították meg a kapuban, hogy cigarettát kérjenek tőle. A férfi mondta, hogy nem dohányzik, erre az ismeretlenek már a pénzét követelték, és azonnal ütni kezdték.

A hívatlan látogatók elől a házigazda bemenekült az udvarra, kiabálására 48 éves felesége sietett a segítségére, de őt is többször megütötték. Ő a támadók elől a fürdőszobában próbált elrejtőzni, de az egyik támadó követte, majd lefogta és megerőszakolta.

A házaspárt kórházba vitték, a megvert német férfinak az arccsontja tört el. A rablók készpénzt, mobiltelefont és egy laptopot vittek el, a zsákmány értéke körülbelül 500 ezer forint volt.

A rendőrséget a szomszéd értesítette. Nem sokkal később a járőrök Jánoshalma határában találtak egy elhagyott autót, ami pont olyan volt, mint amit korábban a tanya közelében láttak. A három támadó közül csütörtök reggelre kettőt már el is fogtak: egy 37 éves és egy 21 éves férfit, apát és fiát. A két gyanúsított közül a fiatalabb férfi beismerő vallomást tett. Elmondta, ki volt a harmadik társuk: egy 31 éves, szintén jánoshalmi férfi, aki ellen elfogató parancsot adtak ki.

A gyanúsítottak ellen csoportosan elkövetett rablás miatt indult eljárás."

És így tovább.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.20. 10:20:37

@Counter: Nem keverek semmit. Aki egy "libi heccportált" üzemeltet, aki örömködik, hogy ennek kapcsán kirúgtak egy embert (ahhoz persze a vincentpatkányoknak nem volt bátorsága, hogy a NOL-nak (?) ezt beismerjék), aki röhög azon, hogy a szlovákok szivatják a felvidéki magyarokat, annak morális kérdésekben pofa súlyba. És ezen az sem változtat, hogy a mandiner.hu egy undorító trolltemető.

tewton 2012.07.20. 10:21:01

@Counter:
hecclap?
inkább a törzsi immunrendszert fejlesztő lap. más törzseknél ez a fajta gondolkodás természetes, de a szétcivilizált magyaroknál nem.

egy érdekesen tabutörő oldal, az biztos, ami sokszor szürreális (pl. akkor most csanádka pedigréje számít-e vagy nem, stb). de ha a magyar vidéken él az ember, érdemes beleolvasgatni. már csak azért is, hogy a javuló közbiztonság és a kormány úniós sikerű romaprogramja ellenére képben legyen az ember a saját vidéke biztonságáról. (bár a szomszédok is meg tudják mondani, mi történik a környéken).

Kandeláber 2012.07.20. 10:22:50

Egyértelmű volt, hogy erre az aljas cikkre ugranak az örök rasszistázók/nácizók.
Egyébként felhívnám a cikk írójának figyelmét a Duna Tv "Csellengők" című, hetente jelentkező műsorára, amelyben a műsorvezető és a stáb olyan eltűnt személyek nyomait kutatja, akik általában az ún. "halmozottan hátrányos helyzetűnek" titulált emberek csoportjából kerülnek ki.
Látta volna például a nevelőszülőktől elcsábított fiatalkorú kislány esetét, akinek az állam által nagykorúvá válásakor juttatandó pénzét gondolatban már többször is elköltötte a legújabb befogadó "családja".
Feltételezem, hogy a szerző hallott már olyan esetekről is, amikor az eltűnt lányokat Európa nyugati felének valamelyik "vigalmi negyedében" találták meg munka közben, esetleg Kanadában bukkantak rájuk a hatóságok, amikor a magyarországi rasszizmus elől az Újvilágba menekült üldözöttek dolgoztatták őket rabszolgaként.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 10:34:12

@tewton: Az, hecclap. Nézzen utána, mi és miért számít annak a sajtótörténelemben.

Tudja, hogy mi történik az emberi szervezettel, ha az immunrendszere megbolondul és csak külső hatásokkal szemben lép fel, de azokkal szemben válogatás és értelmezés nélkül?

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Tehát azért biztos, hogy a vincent rúgatta ki (és nem Emlékezetkultúra), mert tagadta. Jól sikerült nicket választania, magán nem lehet kifogni!
Nem tudom, hogy a vincent bármely szerzője mikor, hol "röhög azon, hogy a szlovákok szívatják a magyarokat", de maga biztos felvilágosít, ha már mondja.

@elGabor: A sértettek németek. Maguknak, törzsi magyaroknak milyen alapon számít az?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.20. 10:40:23

@Counter: Valóban nem a vincent rúgatta ki, azonban Ekult nagy valószínűséggel nem tudott volna az ügyről, ha nem szerkesztik ki. Ergo ugyan áttételesen, de felelősek a kirúgásért.
Kettes röhögött, itt a mandarinon, valamelyik felvidéki magyarokról szóló poszt alatt.
Akkor is így fog viccelődni, amikor izraeli turisták elleni erőszakos bcs.-ről lesz szó?

Kandeláber 2012.07.20. 10:50:32

@elGabor: "37 és 21 éves férfi, apa és fia".
Hm. Akinek van füle a hallásra, tudja, kikről is lehet szó.
Újabb nemi erőszak és rablás.
Aztán ott van az idős házaspár, akiket a saját kocsijukon rabolt el a támadó.
Most már Orbánnak is ki kellene mondania, amit annak idején Horn mondott: "Ami ebben az országban van, az minden, csak nem közbiztonság."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 10:54:44

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Nézze, ha nem kap zöldet két kereszteződéssel korábban az a kamion, ami átmegy rajtam, akkor nem megy át rajtam. Mégse a lámpa lesz a hibás, ha elgázolódok: és még akkor se, ha műszaki hibás volt (ha jól hiszem).

Ez ilyen lilaködös agyament libbancsszöveg, hogy "a társadalom a felelős" meg mijafaszom. Emlékezetkultúra csinált egy kampányt, amelynek végén MAK (pontosabban a bétéje) repült. Jó hogy nem a facebook az oka meg a Pázmány alapítói. MAK a felelős, mert a közismert nicknevén belehugyozott a medencébe, Emlékezetkultúra a felelős, mert kampányolt és Botos a felelős, mert döntést hozott. Hogy a felelősség kivel szemben felróható is, azt nem tisztem megítélni és nem is akarom.

A tölgy-MAK kapcsolatról (meg a robinmasters-BNG és még párról) szokták követelni, hogy idézzék be azonmód az inkrimináltat, hát akkor: idézze be azonmód az inkrimináltat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.20. 10:56:12

@Kandeláber: a német faszinak szerencséje volt, hogy őt nem erőszakolták meg.
Menjen vissza Württembergbe isten hírével...

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.20. 10:59:45

@Counter: Ez nem igaz, JT adott muníciót Ekultnak, ui. nem valószínű, hogy a dachaus poszt alatt eldugott komment egyébként köztudatba kerül.
Ezen az alapon nem tudom mi baja van a kuruccal, ők csak lehozzák a híreket. Ha emiatt valaki megver egy cigányt, arról ő tehet, nem?
Ha azt hiszi, hogy azonmód beidézem, akkor téved. De elő fogom kersni, hogy lássa, hogy mekkora patkány is a haverja.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.20. 11:06:20

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Kiegészítés: ha JT nem leplezi le tölgyet, akkor Ekult nem tudja meg, hogy kit is kell kirugatni.

Viktus 2012.07.20. 11:07:45

@Valandil:

Csak a fenti nyolc képből öt tuti magyar ...

Jó kis elemzés bár részben igaz. Többször láttam már facebookon terjedni ilyen kereséseket az más kérdés brutális kéjgyilkosság még egyiknek sem lett a vége. Ez itt leginkább az adott egyén szociális beágyazódásától függ Magyarországon, aztán elindul egy hullám a sajtó nagy része meg bulvár felkapja.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.20. 11:09:13

@Lavrentyij Pavlovics Berija: nem követtem a sztorit... ki (mi) a f*sz ez az Emlékezetkultúra?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 11:26:51

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Hát nézze, a zöldet mutató lámpa nélkül nem valószínű, hogy a kamion kereke az agykoponyámba kerül, szóval...

(Szóval tanulmányozza kicsit az oksági elméleteket. A – kissé kezdetleges – logikája szerint továbbra is felel MAK kirúgásáért többek közt a PPKE alapítója; hiszen ha nem alapítja meg, nem valószínű, hogy ki lehet onnan rúgni. A maga technikáját conditio sine qua nonnan nevezik jobb helyeken, és ezer sebből vérzik így egymagában a pástra állva.)
Maga elfogult, ami egy dolog, de emiatt torzít is, ami baj. Mindenáron felelőssé akar tenni valamit, ami szem előtt van, hogy jogosnak érezhesse az elfogultságát.

A Mandiner egyébként saját jogán is meglehetősen látogatott blog, a dachaus poszt hosszú időn át volt legfrissebb poszt az év végi szabadságolások idején, az alatta lévő kommentrész pedig elképesztően pörgött, rengeteg hozzászólóval és hozzászólással. De ugye maga szerint ez a net egy eldugott kis zuga, ahonnan a vincent úgy halászta ki a kommentet, mint az MTI a napraforgóblogot. Életszerű :-)

Kandeláber 2012.07.20. 11:36:53

@Hepci: És a házát foglalják el a jánoshalmai cigók...
Én még a kínaiakat is inkább elviselem, mint a buckalakókat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 11:46:37

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Kiegészítés: én pl. azelőtt a poszt előtt is rájöttem, hogy kicsoda tölgy, tehát nem zárható ki, hogy Emlékezetkultúra is tudhatta, tehát nem állítható, hogy feltétlenül jotunder közrehatása kellett, hogy kampányoljon.

De mondja: John Lennon megöléséért felelős minden egyes újság, amelyben olvasható volt, hogy hol lakik? Vagy csak az az újság, amelyet amúgy is utálunk?

Egyszerűen csak nem akarják elfogadni, hogy egy tölgyéhez hasonlóaan hosszú és sűrű netes pályafutás során elhullatható annyi információ, amiből összerakható egy ilyen komplex következtetés is. (Valamint hogy egyetemi körökben alighanem nyílt titok, hogy ki lehet a tölgy néven kommentelő, jellegzetes szavajárású, konzervatórium és mandiner körül bábáskodó, speckolokat tartó valaki.)

Szükségük van egy mumusra, ezért fognak valamit, feketére festik, agyarat rajzolnak neki és elrejtenek benne egy hajókürtöt, hogy ordítson is. Aztán meg mutogatják. Emberileg érthető, de azért csak szánalmas valahol.

@Hepci: Nem mindegy? Bántotta tölgyet és tölgyet szeretjük, egyebek mellett azért is, mert üti a zs-vitaminos libbancsok mítoszait vagy mert tréfásnak szánt spleenes manírokkal jól megmondja, hogy milyen menő dolog francóista kényszermunkatáborban sziklába vájt bazilikát építtetni a libsi haladárokkal.

Mivel szeretjük, ezért a bántása mindenképp igazságtalan és aljas, s ha véletlen nem az, akkor költünk valamit arról, hogy de igen.

orulunkvincent.blog.hu/2011/12/17/petschauer_es_a_patkany_nemposzt

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 11:48:13

Tessék mondani, ez itt a mandlibber blog? Vagy mancsdiner?

tewton 2012.07.20. 11:51:36

@Counter:
... vagy mivel nem szeretjük, ezért a bántása mindenképp igazságos és korrekt, s ha véletlen nem az, akkor költünk valamit arról, hogy de igen. lásd ekult hazug vádjait, plusz az egész túlfújt hazugságorkánt.

ha jótündér személyes gyűlölete nem leplezte volna le többször is tölgyet beazonosíthatóan és egyoldalúan (gondolom, szempontpuska azóta törölte a maradék ilyen helyeket, ha nem, további jó munkát neki), akkor aránytalanul hosszú idő lett volna felkutatni az IRL-jét.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 11:52:10

@Holger Hartland: Menjen vissza a jósdára pinakezdeményekről, háttérhatalmakról és okkult háborúkról társalogni, azzal kevesebb a baja.

De a libsiség látszata ellen fel kell szólalni, az hétszentség.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 11:59:03

@tewton: Nekem kb. 30 perc volt nem egész egy évvel ezelőtt: sok saját bejegyzését, kommentjét olvastam már korábban; szöget ütött a fejembe, hogy ez az illető biztos "valaki" (a tájékozottsága, a többiek által rendre megerősített mentorszerepe és az időnként utalásszinten emlegetett irl tevékenysége, ti. hogy oktató, publikál stb. alapján), és némi nézelődés után találkoztam abban a szellemi körben egy MAK nevű szerző-interjúalannyal, akire tökéletesen illettek tölgy tulajdonságai.

De biztos a gonosz mumus volt! Neki kellett lennie, nézzék, milyen feketére festettük és milyen csúnya agyarat rajzoltunk rá! Milyen rémisztően bömböl!
És biztos csakis tőle lehetett megtudni, ő a legijesztőbb mumus széles e világon!

Ha átolvassa a jotunder posztja alatti kb. 800 kommentet, Emlékezetkultúra kampánya finoman szólva sem aratott osztatlan sikert.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.20. 12:01:43

@Counter:

"A sértettek németek. Maguknak, törzsi magyaroknak milyen alapon számít az?" --- írja.

Maga ne is patkány, hanem a legocsmányabb bélféreg.

ü
bbjnick

Valandil 2012.07.20. 12:05:04

@Viktus: Nem a képekről beszéltem, hanem a cikkíró agyfaszáról: miért kapjuk fel a fekünket, ha középosztálybeli magyar lány tűnik el.

tewton 2012.07.20. 12:14:48

@Counter:
nézze, az egy dolog, ha én pl. XY nicket utálom, mert nem tetszik a világnézete, vallása, bőrszíne, intoleranciája, lábgombája, stb. esetleg hőbörgök is rajta, hogy ez az XY nick micsoda undorító náci, fasiszta, cionista, traktorista.

de nem fogom "elkottyantani" a nevét, nem fogom beavatottan elmagyarázni nyilvánosan a háveroknak, hogy XY nick ezt és ezt a valós embert jelenti, munkahelye ez és ez.

ez a két dolog két külön dolog, és nem fogja tudni elbagatellizálni. utólag persze lehet magyarázkodni, de már felesleges. az utólagos kommenttörléseik meg hiteltelenné teszi az egészet.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.07.20. 12:18:54

@politicus: Nálunk te nem találsz rasszista, kirekesztő, náci hozzászólást.

@Lavrentyij Pavlovics Berija: De nagy egy fasz vagy te, hallod-e. Mi vagyunk a hibásak azért, mert lelepleztük szegény tölgy minősíthetetlen aljasságát? Tudod, ami minket illet, mi csak kivittük a szemetet, de a köztisztaságiak szállították el.

És ha egyébként szerinted zérus erkölcsi alapom is van bármire felszólítani a mandinert, akkor már rendben van, hogy hagyják azokat a fehérorkokat az áldozat családját rugdosni?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 12:20:18

@bbjnick: Vegye fel a magyariak törzsi szemüvegét, ne kozmopolitáskodjon. Egy idegen törzs tagjait megtámadták, feltehetően egy másik idegen törzs tagjai. Mit hüppög? Fáj ez magának? Ne fájjon!

Nekem, kozmopolita libbantnak, fájhat. Maguknak, törzsi magyariaknak nem: ha igen, akkor hiányzik magukból a kívánatos nemzeti elfogultság és nem is igazi törzsi magyarik..

@Holger Hartland: Mondom érthetőbben: maga mind közül a jósdán csinált magának helyet, akkor meg mit keres itt? Ide emberek is járnak.

tewton 2012.07.20. 12:39:53

@Counter:
ide emberek is járnak, de Ön is idejár :)

Alfőmérnök 2012.07.20. 12:40:49

@Hepci: Ekultúra vagy egy elmebeteg, vagy több. Nagyjából azóta kussol, miután voltam szíves neki bemásolni a rágalmazásra és a jóhírnév megsértésére vonatkozó törvény szövegét.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.20. 12:50:12

@Hepci: Fasz(ok) / picsa('k): többek szerint nő, ill. több IRL személy közös netes megjelenése. A virtuális személy egy elmeroggyant komcsi, aki Horthyt, tölgyet és Morvai Krisztinát pécézte ki gyűlölete tárgyául, és anonim módon kirugatta tölgyet a Pázmányról. Eután eltűnt, gondolom Morvai kóstolgatása veszélyesebb terep, mint tölgyé (hacsak nem álcázás volt a másik két célpont...). Az egészben az a legszebb, hogy a mandarinok szótlanul tűrték, hogy Ekult ide írkálta feljelentéseit, meg "győzelmi jelentéseit". A konzin (ott is ezt csinéálta Ekult) legalább az egyik (volt?) tag megkérdezte, hogy miárt tűrik a többiek.

@Counter: Ne tereljen! Heccportál-e a kuruc? Felelősség terheli-e, ha egy névvel, címmel, telefonszámmal kiszerkesztett áldozatot meglátogat pár elmeroggyant széljobber? Hiszen kis utánajárással úgyis lehet tudni, hogy az illető hol lakik.

Az, hogy tölgyet könnyebb felfedni, mint az átlag kommentelőt, nem ad felmentést JT aljassága alól.

"Bántotta tölgyet és tölgyet szeretjük,"
Én annyira azért nem. Azonban így ne várjanak el semmilyen empátiát, ha mindez velük történik meg (disclaimer JT-nek: Falafelhez hasonlóan nem fenyegetőzök, hanem erkölcsi példabeszédet tartok).

Úgy látom nem tetszik magának, hogy az olyan féljobberek mint HH vagy én, jobban érezzük magunkat a jósdán (ahol az összesküvéselméletes lökötteken kívül jópár teljesen korrekt nick is elő szokott fordulni), mint a haverjainál. Megdolgoztak érte, mind a haverjai, mind a ballib elit. Az utóbbi 14-ben a választási eredményeken is látszani fog.

@Kettes: Nem faszszopó, maguk azért aljasok, mert felfedték, hogy kicsoda tölgy, amire tölgy bunkósága nem lehet indok.
Nem, de magának nincs joga felszólalni miatta, hiába a magyar média egyik pöcegödre a mandiner.hu (van még pár, a magunk kis gyűlölködője is köztük van).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 12:53:39

@tewton: Nem tudja bizonyítani, hogy jotunder posztja nélkül lehetetlen lett volna megismerni tölgy kilétét. Meg lehetett, éspedig azért, mert tölgy soha, egyáltalán nem ügyelt a nickje és a személye közötti kapcsolat felismerhetetlenné tételére, homályosítására, sőt.

Mint utaltam rá, én is össze tudtam kapcsolni jóval korábban, csak a tölgyként és MAK-ként megjelentek alapján. Ez van. Magának kell hozzá a mumus, nekem nem.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 12:54:32

@Counter: Cincogi, én a hartland.blog.hu-n "csináltam magamnak helyet", máshol mindenütt csak vendég vagyok.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 12:58:35

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Én nem fél-, hanem ál-. Kérem, legyünk pontosak.

Atisz 2012.07.20. 13:00:08

Így van, ennek a szomorú eseménynek legalább annyi haszna legyen, hogy kicsit jobban figyeljünk oda ismerőseinkre (és ismeretlen honfitársainkra is), ugyanígy egy emberként mozduljon meg mindenki, ha egy ember bajba kerül, vagy nyomtalanul eltűnik.
Ha valakit atrocitás ér a nyílt utcán, menjünk oda és avatkozzunk közbe, ne legyünk közönyösek.

Atisz 2012.07.20. 13:01:55

@Kettes: "A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi."

Olvass, könyörgöm, olvass...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 13:02:10

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Hecclap: mandiner.blog.hu/2012/07/20/akiket_nem_keresunk/fullcommentlist/1#c17357672

A "felelősség terheli-e" kérdésre a helyes válasz az "attól függ". A kurucon rendszeresen egyenes biztatás társult az ilyesféle, hol nyilvános, hol nem nyilvános adatok közléséhez.

Azt próbálja megérteni, hogy tölgy személyazonossága, beosztása stb. könnyen megismerhető, kikövetkeztethető információ volt jotunder posztja előtt is.

HH nem féljobber, hanem egy önmagát moráltalanná züllesztő bőcsész – így már semmilyen jelző nem vonatkoztatható a világlátására –, maga meg egy rendpárti fél-értelmiséginek tűnik.

A jósdán összeesküvéselméletes lököttek mellett olyan habzószájú férgek is előfordulnak, amelyek mellett bbjnick még a keményebb tripjei közben is csak kiscserkész vagy úttörő benyomását kelti. Az nem pöcegödör, hanem szarcsatorna.

Atisz 2012.07.20. 13:05:37

@Kettes: Akkor tégy egy szívességet. Megjegyezném, nehéz találni nálatok olyan bejegyzést, amelyet ne a beteges magyargyűlöletből eredő frusztráltságotok motiválna.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 13:13:18

@Counter: Csúszómászókám, ez új, ezt eddig nem hallottuk. Ezek szerint nyolc hónapig tartott, hogy kitalálja ezt a "mindig is tudtam, hogy ki van a nick mögött" mesét. Miközben dokumentált tény, hogy a nevezett nick személyes adatait (másokéi mellett) legalább három esetben hozta nyilvánosságra JT.

Egy olyan patkány, mint maga, senkinek nem fog leckét adni morálból. A morális leckét maga kapta meg @tewton: hozzászólásában. Nem tanult belőle, és nem is fog.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.20. 13:14:52

@Holger Hartland: Rendben, akkor egy ál- és egy féljobbernek öntötte el az agyát a szar :)

@Counter: Ha odaírja, hogy itt a címe, de ne verjék meg, akkor nem felelős (morális és nem jogi szempontból)? Ne jöjjön azzal, hogy nem!

Képzelje el, én nem tudtam, hogy ki tölgy. Azt sem tudtam, hogy ki Kínai. Ugyanis nem vettem a fáradságot, hogy utánanézzek. Ekult IQ-ja és műveltsége (nagyon gyerekes szövegeket írt) valószínűleg nem tett volna lehetővé egy ilyen levezetést. Ha egy okos, de gonosz ember állt mögötte, az már más kérdés.

Fél-érelmiségi? Még jó, hogy nem teljes!

Habzószájú férgek inkább itt vannak (bár abandi nagyon feszegeti a pofonláda tetejét). Van egy rossz hírem, az ottani antiszemiták nem akarnak kiirtani senkit, amit a mandiner.hu-t ellepő széljobber és szélballer idióták esetében már nem mernék állítani.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 13:18:43

@Holger Hartland: Keressen vissza, már korábban is állítottam, hogy a tölgy-ügy előtt is rá lehetett jönni, hogy tölgy = MAK. Nagyon sokat szerepelt mindkét néven, ráadásul feltűnően ugyanabban a szellemi közegben, innentől gyerekjáték.

Írjon inkább egy új novellát aztán szaladja körbe a bolondokházát vele, hogy milyen szépen összekente a papirost.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 13:25:50

@Counter: Jé, patkánykodik! Ja, ez nem újság.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 13:28:35

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Én a mai napig nem tudom, kicsoda KK&TT. Úgy hallottam, lelkylola leplezte le.
Azt sem tudom, kicsoda Emlékezetkultúra és hogy ő honnan tudta meg.

Csak azt tudom, hogy én tényleg rá tudtam jönni még az egész ügy kirobbanását megelőzően, és mivel nem vagyok eltelve önnön képességeimtől, ez alapján és a tényleges kiléte alapján feltételezem, hogy:
- a hozzám hasonló helyzetben lévő egyszerű netezők közül is rájöhetett bárki (némi fáradságot és filológia típusú tehetséget feltételezve);
- egyetemi, eszmetörténész körökön belül aztán főleg;
- az egykori konzervatórium körüli újságírói-véleményformálói körökön belül és azokból kiindulva még inkább akárhova elérhetett az információ.
Nem kellett hozzá jotunder.

Ha kiírom, hogy "az Országgyűlés címe Budapest, Kossuth tér 1-3., jaj, de szörnyű a színvonala", akkor nem leszek felelős az esetleges felrobbantásáért azon a címen, hogy én adtam meg a címet és máshogy nem talált volna oda a tényleges robbantó.

A fél-értelmiségit értse, ahogy akarja: maga egyáltalán nem buta és nem is teljesen tudatlan, viszont aligha határozza meg magát értelmiséginek, tehát legfeljebb félig lehet az (kívülről igen, belülről nem :-P ).

Habzószájú férgek vannak ott bőségesen (meg a mandiner.hu-n is, bár oda inkább nem merülök). Egyik-másik ottani, látszólag kevésbé habzószájú számára viszont az irtóhadjárat említésre sem méltó eseménynek, hogy ne mondjam, mítosznak tűnne, úgy vélem.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.20. 13:42:48

@Counter: A filozófusos (az tényleg durva volt) és a hajléktalanos (az nem) cikk után többen kiírták a nevét. Aki nem tudott lola elszólásáról, az addig nem tudhatta, hogy ki.

Komolyan azt hiszi, hogy ha az ávósházmester nick a valódi személyiséget fedi, akkor az olvas eszmetörténeti cikkeket? Egyébként Ekulthoz köthető személyek előtte összehoztak egy Horthy ellenes tiltakozást, ahol összeszólalkoztak pár jobbikossal. Ezután elég bátornak kell lenni Morvai fúrásához.

BTW, mi a véleménye arról, hogy valami strici az ügy kapcsán kirakta JT lányát ide? JT-ről tudni, hogy kicsoda, nem igazán csinált belőle titkot.

JT cikke ártó szándékkal íródott, csakúgy mint a kurucusok.

Tudhatná, hogy azért írtam oda a teljeset, mert értelmisinek lenni nem dicsőség manapság.

Ne tartson már homályban, kikre gondol?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.07.20. 13:52:29

@Atisz: Talán inkább neked kéne olvasnod. Nem írtam olyat, hogy szerintem a hozzászólások a mandiner szerkesztőinek véleményét tükrözik. Épp ellenkezőleg, száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem tükrözik, sőt forog tőlük a gyomruk. Csak nem moderálják őket, mert akkor piszkos lesz a manzsettájuk.

A cikkeink között meg egyet sem találsz, amit beteges magyargyűlöletből eredő frusztráltságunk motiválna. Én például a hülyéket utálom, de azokat internacionálisan, és ha román lennél, akkor most meg lennél győződve róla, hogy minket a beteges romángyűlöletből eredő frusztráció motivál.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 14:03:46

@Lavrentyij Pavlovics Berija: De lola elszólása a nyilvánosság előtt ismertté vált, tehát a nyilvánosság, azaz bárki állíthatja, hogy lolától tudta. Még az is, aki _után_közölte a sokkal olvasottabb cikkek alatt.
Pont.

Nézze, a konzi vagy a mandi eszmetörténeti típusú írásait bárki olvashatja. (Ha rosszmájú akarnék lenni, nem csak olvasója lehet bárki azoknak.)
Ott van pl. a 2011. januári MAK-könyv ajánló a konziról, Szt. Júdás Tádé apostollal. Abban annyi tölgy-manír és tölgy-toposz van, hogy ha elolvas mellé 12 tölgy-cikket vagy terjedelmesebb kommentet, legalábbis elkezd motoszkálni a fejében, hogy. És ez mind megtörténhetik jotunder posztja nélkül is, bárkivel. Valószínűleg mindenkinek vannak olyan beszédbeli, fogalmazásbeli, stiláris jellegzetességei, amelyek alapján névtelen szövegei is azonosíthatók. Tölgynél ezek egyrészt nagyon erősek, másrészt az egykori aktivitása miatt nagyon gyakran is találkozhattunk velük. Erre mondják amerikaiul, hogy put two and two together.

JT lánya nem JT. Emlékezetkultúra viszont nem tölgy feleségével szemben kampányolt.

Hol lát maga olyasmit, ami ártó is, szándék is, abban a posztban?

Szerintem ugyanazokra gondolok, mint maga :-P

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.07.20. 14:12:14

Az a helyzet, hogy az egész nem más, mint a csőcselék undorító kukkolási mániájának megnyilvánulása. Ez az egész a családra, a rendőrségre, az elkövetőre és - ha hallgatnának rám - a hóhérra tartozik. Olyan ez mint mikor a balesetnél megállnak megbámulni a hullákat és közben kellemes bizsergést éreznek. Éppen eléggé szörnyű dolog ez így is, hát még hogy a média pöcegödrében is megforgatják.

Atisz 2012.07.20. 14:21:23

@Kettes: " Kettes · orulunkvincent.blog.hu 2012.07.20. 07:12:02
Kedves mandiner! Egy picit nem szégyellitek magatokat azért, ami a Bándy-család kéréséről szóló cikk alatt folyik?"

Erre válaszul idéztem, hogy a kommentek a szerzőik álláspontjait tükrözik. Ebből eredően megkérdezném, hogy mit vársz a mandiner szerkesztőitől? Miért kéne szégyellniük magukat mások véleménye miatt? Vagy azt akarod, hogy cenzúrázzanak?
Ezt utóbbinak eldöntése senki másra nem tartozik, csak a szerkesztőségre.

A beteges magyargyűlöletetek pedig közismert, ennek tagadása kb. annyira hatásos, mint a kuruc.info Izrael-barát beállítottságának bizonygatása. Példákat nem mondok (természetesen ha igényled, kigyűjthetek párat), mivel olyan sok van, hogy egyszerűbb/gyorsabb lenne az ellenpéldák felsorolása.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 14:23:53

@Atisz: S nem szégyen-e ilyesminek teret, felületet, olvasottságot adni?

Atisz 2012.07.20. 14:27:14

@aristo: Annyiban más most ez az eset (és ezért nem szerencsés itt most a "csőcselék" megnevezés), mivel itt nagyon sokan aktívan hozzájárultak a tettes kézre kerítéséhez.
Reménykedem benne, hogy ebből a példás magatartásból kiindulva ezentúl jobban odafigyelünk egymásra és sikerül kinevelni magunkból a XX. század egyik legkártékonyabb hozadékát, a közönyt.

Atisz 2012.07.20. 14:28:44

@Counter: A cenzúra és az önhittség - hogy nekem jogomban áll eldönteni, hogy kinek a véleményét tűröm meg és kiét nem - nagyobb szégyen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 14:33:46

@Atisz: Szégyen vagy sem ilyennek teret, felületet és olvasottságot biztosítani?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.07.20. 14:35:14

@Atisz: Akinek dolga van az üggyel, tud valamit, tud segíteni, annak részvétele természetes, mi több kötelessége. Én a médiában tomboló kukkolásról beszéltem. Véleményem szerint senki se élvezkedjen más szenvedésén, ne ezzel oldja unalmát ami teljes gondolattalanságból fakad.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 14:45:08

@Atisz: A mandiner.hu-n most már külön kattintani kell azért, hogy az ember megnézhesse a nyomorult kommenteket. Ez pont így jó, nem ömlik a szemét a képernyőre - aki pedig mégis odakattint, az végül is maga kérte.

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Az sem számít, ha Kínai azonosságát lelkylola árulta el véletlenül. (Egyébként senki nem mutatta még meg, hogy hol.) Ha magának van egy lakása és kulcsot ad hozzá valakinek, az illető pedig távozása után elfelejti bezárni az ajtót, a nyitva hagyott lakásba akkor sincs joga másnak bemenni. Ha bárhogyan is, de megtudom, hogy ki maga (akár fililóguskodással), akkor sincs jogom leírni. Magának van, másnak nincs.

JT egyébként már évekkel ezelőtt azzal fenyegette tölgyet, hogy egy kommentjéről majd "beszélni fog bizonyos emberekkel" és "nyilvánosabban fog megnyilvánulni", a tavaly decemberi eset kapcsán pedig azt írta, hogy nem szeretné, hogy tölgyet kirúgják, de annyit szeretne, hogy pár kollégája üvöltse le a fejét. Na, ez milyen?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.07.20. 14:51:29

@Atisz: "Miért kéne szégyellniük magukat mások véleménye miatt? Vagy azt akarod, hogy cenzúrázzanak?"

Bingó! Megy ez neked. Igen, pontosan azt szeretném, hogy valamelyik közpénzből a seggét meresztő mandiner-szerkesztő végigmenjen a hozzászólásokon és kivágja az elállatiasodott trollokat. Nem gondoltam volna, hogy ennyire bonyolult az üzenetem.

Megköszönném, ha példákat hoznál magyargyűlöletre.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.07.20. 14:53:57

@Atisz: Hát már miért ne lenne joga? Az ő blogja, azt tűr meg rajta, akit úri kedve diktál. A kétkattintásos hozzáférés egy marhaság. Ugyanaz a beteg észjárás, mintha egy kereskedelmi tévén este tíz után 18-as karika alatt állatos pornó menne.

Atisz 2012.07.20. 14:56:25

@aristo: Ezt osztom, nem bírtam felfogni, hogyan írhatott valaki olyasmit, hogy "mitől különbözik ez a lány, mire ez a nagy felhajtás?". Döbbenetes, hogy ennyire ne tudjon valaki örülni más sikerének (már ha azt, hogy 1 héten belül elfogták a(z egyik) egyik gyilkost, sikernek lehet nevezni).

Egyébként a szokásos körök (halálbüntetés visszaállítása) után igen hamar inkább a ballib körök telepedtek rá a gyilkosságra. Ezek közül is kirívó eset a HVG a családon belüli (!) erőszak felemlegetésével, de már a facebook-on is szervezkednek nem éppen ízléses módon különféle - egyetlen oldalhoz jól köthető - szervezetek ( www.facebook.com/MegemlekezesEsVirrasztasBandyKataEmlekere ).

Atisz 2012.07.20. 15:16:10

@Kettes: Nem kellett messzire mennem, itt van pl. egyből a "Tétlenül nézte..." című bejegyzésetek, amiben az alábbi butaságot írjátok le (pontosabban jotunder nevezetű kollégád):

"A magyar állam, a magyar csendőrség, magyar köztisztviselők hajtották végre a deportálásokat. Először zsidótörvényeket hozott a magyar állam, aztán gettósított a magyar állam, azután pedig vagonokban küldte a halálba a polgárait. Tétlenül nézésről nem volt szó. "

Nemes egyszerűséggel kifelejtve Magyarország 1944. márc. 19-ei német megszállását, elfeledve, hogy komoly német haderő állomásozott ezután Magyarországon, illetve, hogy a tisztikar jelentős része elkötelezett németbarát volt.
Aztán 100%-os bizonyossággal veszitek át (nem csak ti, hanem egyéb magukat a témában komolyan vevő "szakemberek" is) az egyik főbűnös, Adolf Eichmann önmentegető vallomását is (a másik kedvencem az akkor Magyarországon teljhatalommal bíró Edmund Veesenmayer, akinek szintén elhitték a meséjét, sőt 2 (!) évvel a tárgyalás után szabadon is engedték).

Aztán itt van szintén jotundertől (úgy látszik ő a főfrusztrált a klubban) az Átlagmagyar... bejegyzés, aminek részleteibe nem is mennék bele, inkább csak azt javaslom, hogy a "-magyar"-t írd át "-zsidóra" és gondolkozz el, hogy mennyit fuldokolnál cenzúra után, ha itt a mandin jelenne meg hasonló.

A korábbi örömködéseitekre is emlékszik a nem is olyan hülye "átlagmagyar", amikor bárminemű trianonnal kapcsolatos magyar etnikai kérdésre kerül sor.

A frusztráltságból fakadó gyűlölet forrására nem kérdezek rá (bár természetesen sejtem), mivel magánügy. De azért megkérnélek, hogy néha gondolkozz el, hogyan is éreznéd magad, ha rólatok (kozmopolita, balliberális, zsidó származású magyar állampolgárokról) írna valaki így és vajon ez megfelelő válasz-e a sérelmeitekre és nem katalizálja-e az egyébként Nyugat-Európához mérten még mindig gyerekcipőben járó magyarországi antiszemitizmust?

Atisz 2012.07.20. 15:22:25

@Counter: Sok szégyellnivaló dolog van a világon, de a szólásszabadság és véleménynyilvánítás szabadságának biztosítása speciel nem az.

Atisz 2012.07.20. 15:29:07

@Kettes: Ugyanarról beszélünk. Az ő joguk lehetőséget nyújtani mindenkinek, hogy bárki kifejthesse a nézeteit.
A kereskedelmi tévén így is dől elég szemét, nincsenek rászorulva ennyire extrém dolgokra. Egyébként egyes internetes bulvároldalakon létezik az általad említett 18-as karikás megoldás, ahol egy "igen, elmúltam már 18 éves" feliratú gomb lenyomása után bárki megnézheti a hasonlóan emelkedett tartalmat és még "este tíz" sem kell hozzá... ha az belefér, akkor talán a mandi - esetenként valóban nem túl fényesre sikeredett- kommentjei is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 15:30:06

@Atisz: Talán nem igaz, hogy a magyar állam, csendőrök, közhivatalnokok végrehajtották a deportálásokat?

Nem magyargyűlölet leírni, hogy a magyar állam vétkes és felelős a deportálásokért. Is. Hiszen igaz, és ami igaz, annak nincsenek érzelmei és nem lehet elfogult. Az csak igaz. Ami elfogult, érzelmes lehet, az az igazsághoz fűzött emberi magyarázat.

(Talán ha a tisztikar "nagy része" németbarát volt, akkor már nem is számítanak magyarnak? Hát mi a magyar és hol voltak azok a magyarok Magyarországról? Mert bárhova néz az ember, ahol a hivatalos Magyarország más magyarok ellen fordult, rögtön előugrik egy mentség, hogy "nem is magyar", "nem is volt ott", "az nem magyar", "emez sem magyar" ésatöbbi. Hát akkor hova lettek a magyarok? Lassan már senki nem volt magyar szerencsétlen deportált zsidókon kívül.

Arról nem is beszélve, hogy a '44. március 19-e előtti állami intézkedésekkel elegánsan semmit nem foglalkozik az apológiád.)

A szólásszabadság és véleménynyilvánítás szabadságának biztosítása speciel érintetlen attól, hogy a mandiner moderál-e vagy sem. Másrészt a szólás- és véleményszabadságnak emlékeim szerint a kegyeleti jog és az emberi méltósághoz való jog: korlátja. Szégyen ezeket nem biztosítani, sőt ezek megsértését és lábbal tiprását biztosítani.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.07.20. 15:48:23

@Counter: Az azért - még magának is - feltűnhetne, hogy különbség van aközött, amit valaki kényszer hatására tesz és aközött, amit önként. Ha én fegyvert fogok magára és úgy kényszerítem bűncselekményre, bűne nyilván más megítélés alá esik, mintha önként és dalolva tette volna. Magyarország nem deportálta a zsidókat mindaddig, amíg a németek meg nem szállták és erőszakkal hatalomra nem juttatták a saját quislingjüket. Utána a magyar hatóságok valóban "közreműködtek", ahogyan, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban is tették a helyi hatóságok, mindenütt, ahol a németek némi látszat-önállóságot megengedtek és cserében elvárták az együttműködést. Nem nagyon hallom azonban, mikor ezt a franciák orra alá dörgölik...

Szlovákiában, Romániában ilyenre nem volt szükség, maguk ajánlották fel őket a németeknek, illetve a románok saját kezűleg agyonverték.

tewton 2012.07.20. 15:57:24

@Counter:
"Nem tudja bizonyítani, hogy jotunder posztja nélkül lehetetlen lett volna megismerni tölgy kilétét"

nem ezt állítom.

azt állítom, hogy tölgy valós kilétét jótündér korábban számos esetben felfedte, jóval az említett poszt előtt, és attól a poszttól teljesen függetlenül. más posztokhoz írt ún. kommentekben.

továbbá azt állítom, hogy ez a dolog nem volt viszonos: tölgy nem fedte fel sehol jótündér kilétét.

továbbá azt állítom, hogy a vincések (konkrétan pl. szempontpuska) az ekult-botrány után/alatt módszeresen törölték azokat a kommenteket, ahol jótündér korábban felfedte tölgy IRL-jét.

csupán ilyesmiket állítok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.20. 16:13:53

@Counter:

Hazudni teccik, ami nem csoda, mert "A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.".

Hazudni teccik, mert a deportálások egy megszállt országban folytak (a nácik által birtokolt Európában utoljára), ha nincs megszállás, soha nem került volna sor deportálásokra. Hazudni teccik, mert a magyar hatóságoknak jóformán annyi önálló döntési joguk nem volt, annyi érdemi beleszólásuk sem a dolgok folyásába, mint nekem, most, innét. A német megszállást követően a Gestapo komoly tisztogatást hajtott végre a közigazgatásban, sokakat letartóztattak, elbocsátottak, koncentrációs táborba vittek, a fontos pozíciókba a németek a maguk embereit helyezték (többek között az ifjabb Horty Miklós vagy Gratz Gusztáv (a magyarországi németség vezetője) is (ha jól emlékszem) Buchenwaldban "nyaralt"). Hazudni teccik, mert a mezei közszolgák utasításokat teljesítve semmiféle formában nem vádolhatók semmiféle bűnös szándékkal. Hazudni teccik, mert Horty kormányzói székben maradása nem a német politikával való egyetértésének jele volt, hanem arra irányuló kísérlet, hogy mentse a menthetőt: titkos tárgyalások folytak a Szövetségesekkel (előbb az angolokkal, majd az oroszokkal), a világháború folyamán egyedülálló módon (Horty parancsára) a magyar hadsereg gátolt meg deportálást (Koszorús ezredes esete, teccikemlékezni?), kiugrás előkészítésére és kiugrási kísérletre került sor... Hazudni teccik, mert a német megszállást előtt, a környező országokból mindenfelől, hozzánk (ebbe a szörnyű náci országba) menekültek a deportálások és üldöztetések elől a zsidók (is). Hogy valami nagyon blődet is írjak, hazudni teccik, mert a Jad Vasem szerint, az egy főre eső zsidómentők száma a világháború alatt Magyarországon volt a legmagasabb. Tovább is van, mondjam még?

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 16:15:43

@aristo: Nem tehetek arról, hogy a maga információs horizontja véget ér valahol a magyar határoknál. Ha jól tudom, a francia és román állam is kapott ás kap is rendesen a fejére a világháborús közreműködésért. Pedig a franciáknak kettő államuk is volt.
Persze lehet, hogy a franciák még mindig nem hozták ki a marsalljukat a börtönudvarról, és lehet, hogy nem gondolják, hogy a gyarmatokon Franciaországot védték a britekkel szemben, de talán még azt sem hiszik, hogy de Gaulle egy illegitim polgárháborút robbantott volna ki.

Továbbá pontosítanám, hogy a németek az "erőszakkal hatalomra juttatástól" október 15-ig tartózkodtak. A márciusi megszállás nem volt erőszakos.

Továbbá kiegészíteném, hogy a magyar hatóságok (és köztestületek) igen sokat megtettek a leendő deportálások előkészítése végett, úgy a közvélemény formálásában, mint a szükséges technikai felkészülést illetően.

Továbbá hozzátenném, hogy a hatóságok együttműködése akadálytalan volt egészen addig, amíg a kormányzó meg nem ijedt (és ezek szerint, de ez a vesszőparipám, mégse volt olyan teljes az a szuverenitásvesztés; ha Budapestre érve lehetett ellenállni és tiltakozni és megakadályozni, addig hogyhogy nem?).

Abban egyébként nagyon igaza van, hogy a zsidók románok általi kiirtása helyenként egészen más mélységű kivitelezéssel zajlott, mint a magyarországi. De sajnos legjobb tudomásom szerint sem maga, sem én nem vagyunk románok; illetőleg a románok savazása is sokkal-sokkal hitelesebben hangozhatna, ha a saját államunkkal, közösségünkkel kapcsolatosan nem maszatolnánk.

Ha másért nem is, de ez utóbbi cél érdekében lehetne tanúsítani némi józanságot, nem gondoljuk?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.20. 16:16:10

@aristo:

"a magyar hatóságok valóban "közreműködtek", ahogyan, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban is tették a helyi hatóságok, mindenütt, ahol a németek némi látszat-önállóságot megengedtek és cserében elvárták az együttműködést. Nem nagyon hallom azonban, mikor ezt a franciák orra alá dörgölik..." --- írja.

Ezzel megelőzött, de jól tette!

ü
bbjnick

Atisz 2012.07.20. 16:24:49

De igaz, ugyanúgy, mint ahogy a francia, a csehszlovák (ahol az egyetlen képviselő aki a zsidók kitelepítése ellen szavazott egy magyar, Esterházy János volt), a román és a német (ezen utóbbi kakukktojás, mivel máshol is felügyelte a deportálásokat) állam.
Látható, hogy más országokban ennyire nem állandósult ezügyben az állandó önostorozás, még akkor sem, ha jóval nagyobb felelősség terheli őket és valóban nem kellett akkora német ráhatás a deportálások végrehajtásához. Értem én, hogy Magyarországon élünk, ennélfogva nekünk elsősorban azzal kell foglalkoznunk, ami itt történt, de azt se felejtsük el, hogy nálunk bizony igen brutális számonkérés volt '45 után, amit más ország aligha mondhat el magáról (most abba ne menjünk bele, hogy ez a nácikeresés igen sok rendszerellenes, amúgy becsületes ember meggyilkolására adott okot).
Nálunk tehát állandóan hamut hinteni a fejünkre (mint pl. a németeknél - de szerintem ott sincs helye, mivel már a 3. generáció nő fel és lassan már a saját nemzeti tragédiájukat sem ismerik, csak a holokausztot) teljesen értelmetlen. Ezzel csak az önbecsülésünket no és persze a külpolitikai tekintélyünket romboljuk (emlékezetes pl. Donald Tusk lengyel kormányfő tiltakozása, amikor Obama Lengyelországot és a haláltábor szót említette azonos kontextusban).

A magyar állam kifejezéssel azért kell óvatosan bánni, mert egyesek hajlamosak az állam szóról egyből a polgári lakosságra asszociálni, amit ugye szintén nem kell említeni, hogy milyen destruktív hatású. Ha ilyen kijelentést teszünk, mindig meg kell említeni a német hadsereg által megszállt államot is, hiszen ez ad objektív képet az akkori helyzetből (feltételezve, hogy valóban azok akarunk lenni).

A tisztikart azért érdemes megemlíteni, mert sokan közülük nagyobb engedelmességgel viseltettek Hitler irányába, mint Horthyéba (az egyik kiugrási kísérlet meghiúsulása, illetve Szálasi hatalomra kerülése is ezen múlott). Természetesen ők (és az egyes aktívan közreműködő csendőrök) is magyar emberek, csak egy szinte jelentéktelen szegmens, amit vétek lenne kivetíteni akár a lakosság egy kisebb csoportjára is.

Egyébként a '44. márc. 19. előtti (egyébként szintén mindenhol érvényben lévő) zsidótörvények és a deportálás között ugye nem akartál párhuzamot vonni?

allegretto23 2012.07.20. 16:25:56

@Atisz: Nem gondolnám, hogy mandineréknek moderálni kéne, de... hogy nem volt a magukat konzervatívnak gondoló törzskommentelők között egy sem, amelyik elküldte volna a langymeleg altájba a - ha jól emlékszem blogen néven kommentelő- fotőjnyilas akáchusángot amelyik lepatkányozta a szerencsétlen gyászoló anyát, az azért elmond valamit a törzstagságáról...
Értem én, hogy ilyenkor mindenki cigányvért inna, az elkövetés brutalitása és értelmetlensége miatt jogosnak tartom a felháborodást, de a bloggernek meg abban van igaza, hogy egyébként a többin is fel kellene háborodni - függetlenül attól, hogy cigány, vagy nem cigány az elkövető, vagy, hogy milyen az áldozat fizimiskája. Egy hajléktalan lehet, hogy értéktelen, de legalább is kevésbé értékes a társadalom számára, de az agyonveretése mellett szó nélkül elmenni egy magát kereszténynek valló, hagyományos értékekben hívő embernek nem lehet (Tegnapi hír- nem tudom, hogy cigány, vagy magyar volt az elkövető, nem is különösebben érdekel. Láthatóan annak a körnek, akik most a halálbüntetés visszaállításáért kiáltanak nem ütötte meg az ingerküszöbét ez utóbbi hír.)
Azért káros ez a szélsőséges véresszájú üvöltözés, mert elvonja a figyelmet az okokról, meg az esetleges - tényleg hatékony- megelőzésről. Aki már végigélte egyszer, hogy milyen, amikor egy családtag eltűnik és a rendőrség széttárja a kezét és annyit mond, hogy majd jöjjön vissza 4 nap múlva, ha addig nem lesz meg, az tudja igazán, hogy milyen álszent a hozzáállás ilyen esetekben. Nem kívánom senkinek azt a négy napot, amint hogy azt sem, amikor jóval később már csak a tetem kerül elő, tettes meg persze, már soha. Egy kivégzett bűnös nem fog elkövetni több gyilkosságot, ez igaz, de ha elzárják 70-80 éves koráig, akkor sem valószínű. Egy el nem fogott tettes azonban korlátlan számú gyilkosságot követhet el a jövőben, minden sikeres elkövetés további tettekre sarkallja - ezt ne felejtse el senki.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 16:30:14

@tewton:

Kis kiegészítés 1.

Idézet:
Counter · 2011.12.17. 14:37:06
@Ghavin: Nincs mit kinyomozni rajta, be kell írni a google-be és 5 perc alatt összerakod (és tényleg ő az).

Forrás:
orulunkvincent.blog.hu/2011/12/17/petschauer_es_a_patkany_nemposzt/fullcommentlist/1#c15242324

Ez válasz egy törölt kommentre, amelyben Ghavin megnevezte tölgyet. És nem hosszú filológiai munkáról van szó, hanem 5 perc alatti összerakásról, miután valaki beírja a nicket és az igazi nevet a google-ba.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 16:31:08

@tewton: Azt állítja, hogy "ha jótündér személyes gyűlölete nem leplezte volna le többször is tölgyet beazonosíthatóan és egyoldalúan (gondolom, szempontpuska azóta törölte a maradék ilyen helyeket, ha nem, további jó munkát neki), akkor aránytalanul hosszú idő lett volna felkutatni az IRL-jét."

Ez nem igaz:
- ennél gyorsabban is meg lehetett oldani;
- nem tudjuk, hogy Emlékezetkultúra mennyi időt szánt rá, hiszen nem tudjuk, hogy mikor kezdte el foglalkoztatni.

Jotunder kilétét már az index.hu fórumának fénykorában is lehetett sejteni, és önmaga nyilvánosságra is hozta később. Ennélfogva a viszonzási próbálkozás igen idétlenül festett volna.

Szempontpuska valóban törölt ilyeneket, bár érzésem szerint fölöslegesen. Köztudomásúvá vált ismeret nem semmisíthető meg, és tölgy kiléte már azt megelőzően is köztudomás volt.

Egyébként gyűlöletet nem éreztem abban a posztban, megvetést és lesajnálást igen.

@bbjnick: És mindez hogyan változtat azon, hogy a magyar közhatalom, a "hivatalos" magyar társadalom bizony előkészítette és bizony végrehajtotta a deportálásokat?

Jegyzem meg, az, hogy az egy főre eső zsidómentők száma Magyarországon volt a legmagasabb, azt bizonyítja, hogy valami különös oknál fogva jócskán nyílott alkalom zsidómentésre, azaz igen intenzív zsidóüldözés folyt. És ugye ez arra enged következtetni, hogy...

Másrészt, beleverhetem az orrát az összes erkölcstelen mentegetésébe, ha egy picit fordítok rajta (hangsúlyozom, hogy a legkisebb mértékben sem osztom az alábbiakat!):
1, Kádár János pártfőtitkársága nem a szovjet megtorlással való egyetértés jele volt, hanem csak menteni akarta a menthetőt;
2, egy Tutsek Gusztáv, egy Mátyás Miklós nem felelős, mert megszállt országban kényszer alatt cselekedtek;
3, ha '56 után nincs szovjet (újra-)megszállás, a megtorlásra sem kerül sor;
4, a magyar állam több halálraítéltnek is megkegyelmezett (és mi a hála!);
5, mindenfelől menekültek ide disszidensek: Romániából és az NDK-ból, bizony;
6, titkos tárgyalások folytak az IMF-fel (ha mostanra nem kapott agyvérzést, már megúszta, szerintem);
7, nálunk a legnagyobb a kisztitkárból lett misztikus keresztények aránya...

Ugye?!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 16:31:27

@tewton:

Kis kiegészítés 2.

Következő idézet:
Counter · 2011.12.17. 14:38:19
@Counter: (Na jó, tudni kell, hogy jotunder tette közzé, hogy kicsoda, dehát az is köztudomású kell hogy legyen, hogy mindenkiről ő teszi közzé :-) )

Forrás:
orulunkvincent.blog.hu/2011/12/17/petschauer_es_a_patkany_nemposzt/fullcommentlist/1#c15242337

Nicsak.

Kis kiegészítés 3.

A vincések (konkrétan szempontpuska) csak kb. két hónappal az ekult-botrány után törölték azokat a kommenteket. Szempontpuska egy vitában kétségbe vonta még a létezésüket is, mire megmutattam neki, hogy hol vannak.

Atisz 2012.07.20. 16:39:34

@Counter:
Az 1944. márc. 19-ei megszállás valóban nem volt erőszakos (nem erőszakoltak meg pl. minden 7 nőt Magyarországon, mint azok akiknek a diadalobeliszkje ma is egyik közterünkön áll), de könnyen az lehetett volna, ha az ország hadserege ellenáll. Erre amúgy sem lett volna nagy esély, a már említett tisztikar németbarátsága miatt, no és a nagyszámú sváb lakosság miatt sem (részben ezért nem is volt egyébként komolyabb konfliktus a magyar polgári lakosság és a német hadsereg tagjai között - kivéve az itt "üdülő" hitlerjugend tagjai és a magyar fiatalok szülei között).

Horthy az Auschwitz jegyzőkönyv (2 1944. április 10-én Auschwitzból megszökött rab elmondásai alapján íródott dokumentum) miatt állíttatta le a deportálásokat. Ekkora derült ki ugyanis, hogy a németek nem munkatáborokba, hanem haláltáborokba is viszik az elszállított zsidókat. Világos, hogy akkor állíttatta le a deportálást, amikor a tudomására jutott, hogy a halálba küldik őket.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 16:42:51

@Atisz: "bizony igen brutális számonkérés volt '45 után, amit más ország aligha mondhat el magáról (most abba ne menjünk bele, hogy ez a nácikeresés igen sok rendszerellenes, amúgy becsületes ember meggyilkolására adott okot)."

Lófaszt, de kétszeresen!
1, Hogyne lett volna más megszállt és részben vagy egészben kollaboráló országban is brutális számonkérés! Már hogy lett volna Mo. példátlan ebből a szempontból! Tessék utánanézni, és nem is csak a szovjet övezetben...
2, Azt az "igen sok" fordulatot is alá kellene támasztani valamivel. Tudomásom szerint alig néhány, tényleg vitatható halálos ítélet született (akik között a nyilaskormány egyes miniszterei is voltak).

A valóság megismerése nem hamvhintés. Egyáltalán nem.

A "magyar állam" kifejezés helyes, helyénvaló, adekvát stb. használatától nem kell hogy visszatartson semmi. Ez ugyanaz a hibás, szánalmas érvelés, mint amelyet Gerő használt Romsiccsal szemben: ti. hogy bár nem antiszemita, de ha antiszemita olvassa, az olvashatja antiszemitául. Nem szabad félelemből hazudni, az igazat elhallgatni.

"egy szinte jelentéktelen szegmens, amit vétek lenne kivetíteni akár a lakosság egy kisebb csoportjára is"
Annak a jelentéktelen szegmensnek akkora volt a jelentősége, hogy lehetővé tették sokszázezer magyar deportálását, illetve velük szemben a kormányzó akarata is elbukott. Ennyire volt jelentéktelen. Bele se merek gondolni, mi történik, ha jelentős.

"Egyébként a '44. márc. 19. előtti (egyébként szintén mindenhol érvényben lévő) zsidótörvények és a deportálás között ugye nem akartál párhuzamot vonni?"

1, Nem vontam.
2, A "szintén mindenhol érvényben lévő" (egyébként nem) az mit akar jelenteni?
Há ne izéjen má bisztos úr, há lopik á Gázsi ís?!
Nem vagyok felelős, mert nem egyedül követtem el?

Atisz 2012.07.20. 16:45:20

@allegretto23: Erről írtam korábban és meg van a véleményem azokról, akik az áldozatot vagy bármely gyászoló családtagot pocskondiázzák.
Azt be kell látni, hogy nem lehet minden egyes kommentet a nap 24 órájában szűrni úgy, hogy akkor a kiegyensúlyozottság jegyében a "másik oldal" kommentjeit is gyomlálgatjuk.

Egyébként az univerzálisan kegyeletsértő kommenteket én is törölném, de mint mondtam, ez a mandi dolga.

allegretto23 2012.07.20. 16:50:53

@Atisz: Nem kell szűrni... a többieknek kellene helyretenni az agyatlan barmot! De -ahogy az utcai, fizikai erőszak esetében a szemtanúk is teszik sokszor- kussolnak. Főleg, ha amúgy, egyébként más topic esetében egy követ fújnak...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 16:53:17

@Holger Hartland: Akkor és ott nem kellett nyomozni.

Azelőtt, mint említettem, valamennyit azért kellett. Nem volt egy helyen minden információ.

De minden információdarabka szabadon hozzáférhető volt. Azért nem lehet senki sem hibás, hogy összerak egy puzzle-t anélkül, hogy a darabokat kilopná valaki zsebéből hozzá.

@Atisz: Horthy Kamenyec-Podolszk óta tudta, hogy a németek minden gond nélkül halomra ölik a zsidókat.

Ezek után mit gondolhatott, mire kellenek a németeknek további zsidók, munkaképességre, képzettségre tekintet nélkül? Ugyan már. Még ha úgy hangzott volna a német "kérés", hogy "kérünk 5.000 fő zsidó fémmunkást, 5.000 fő zsidó szabót, 1.000 fő egészségügyi személyzetet". De tudjuk, hogy nem így hangzott, hanem úgy, hogy "minden zsidót".
A zsidó vagyon tüzetes összeírása felosztása is arra engedett következtetni, hogy nem igazán számoltak visszatéréssel sem a politikai vezetők, sem a keresztény társadalom.

A jegyzőkönyveket is ismerhette még jóval a deportálások leállítása előtt. A hadihelyzet egyértelmű alakulása (nem lesz balkáni front, illetve belátható időn belülre került és elkerülhetetlenné vált a teljes német vereség) volt a leállítások oka.

Sehol sem írtam, hogy a szovjet megszállás ne lett volna erőszakos. Az volt, és felszabadulásnak is csak nagyon kevesek élhették meg.
Viszont azt a javukra kell írni, hogy egyrészt egyáltalán volt, aki felszabadulásnak élhette meg (a német megszállást ugyan ki élte meg felszabadulásként?!), illetve hát mégiscsak elkergettek egy garnitúra megszállót.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.07.20. 16:56:32

@Counter: Arról, hogy az én "információs horizontom" hol ér véget magának fogalma nem lehet. Mindenesetre nem tapasztaltam, hogy a francia kormány intézkedéseit saját ellenzéke tüchtig módon összehozta volna a zsidóüldözésekkel mondjuk Brüsszelben.

Természetesen, ha Muhamed Ali kér egy százast magától a kocsmában, miközben elgondolkodva játszadozik egy széklábbal, akkor maga nem ad neki, mert az nem "erőszak" - és tényleg.

Mit ért "előkészítés alatt" ? Síneket fektettek le? vagonokat gyártottak?

Horthy elrendelte a deportálások leállítását, erre volt válasz a teljes nyilas hatalomátvétel. Megtehette volna hamarabb is ám akkor most nem beszélgethetnék magával ilyen értelmesen.

Semmi pénzért nem szidnám a románokat, ha például nem jelentenék ki fennhangon, hogy náluk nem voltak deportálások - és valóban, hamarabb agyonverték a zsidókat - ellentétbe a fasiszta Magyarországgal.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 16:56:56

@Atisz: Nézd, én alapvetően tudomásul veszem, hogy a mandiner moderációs és kommentpolitikája olyan, amilyen. Egy szavam nem volna, ha azt az egy bejegyzést kommenttelenítenék és lehetetlenné tennék a kommentelését, a többi meg maradna olyannak, amilyenhez a polgári underground hozzászoktat.

De nem teszik, ellenben csakazértis olyan kommenteket hagynak megjelenve, amelyeket épelméjű ember el sem gondol.

Amúgy nyilván, más is tudja, hogy a mandi dolga, ezért keresi meg a kifogásaival a mandi egyik szerkesztőjét. Kit keressen meg, Szalai Annamáriát?

Atisz 2012.07.20. 17:03:06

@Counter: Nos, ha már kollaborálásnál tartunk, gondolom nem ér hidegzuhanyként a hír, de ebből a szempontból Európában nagyjából minden ország kollaborált (sőt még a nagy Szovjetuniót sem egyedül támadtuk meg a hitleri Németországgal, bizony ott voltak a szlovákok, románok, olaszok, finnek, ukránok, stb. is).
A számonkérés igenis kemény volt és hasonlóan vitatható alapokon állt, mint pl. '56-ban Tóth Ilona pere. Szemben állt a hatalommal, volt 1 hulla (az mindig akad) és már mehetett is a vesztőhelyre. Arról nem is beszélve, hogy '45 után, egészen '53-ig bárkit el lehetett küldeni kényszermunkára, vagy a vagyonából kiforgatni azzal a felkiáltással, hogy "fasiszta pribék".
A franciáknál pl. nem tudok komolyabb számonkérésről, annál inkább a német katonákkal összefekvő nők nyilvános megszégyenítéséről.

A magyar állam és a magyar polgári lakosság közti különbséget azt hiszem elég érthetően leírtam, szerintem olvasd át még egyszer.
Annak az általam említett jelentéktelen szegmensnek valóban akkora befolyása volt, hogy sajnos ténylegesen lehetővé tették a zsidók folytatólagos deportálását. Ha párhuzamot szeretnék vonni, az egykori SZDSZ-hez hasonlítanám őket: sok kárt okoztak Magyarországnak, azonban mégsem lehet rajtuk keresztül megítélni a magyar embereket.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 17:03:14

@aristo: Előkészítés alatt azt a közismert, nagy volumenű adatgyűjtést és -elemzést értem, amellyel átfogó és precíz képet kaptak a "ki a zsidó és hol van éppen?" kérdéskörről.

A maga információs horizontja azt fogja át, hogy jájjájjáj báncsák szegíny mádzsárországot a zsidók miatt jájjájjáj. Ez tulajdonképpen egy olyan benyomás, amelynek egyszer valahol még a valósághoz is lehetett köze, bár az még azelőtt volt, hogy a maga tompa fülébe, vaksi szemébe belemászott volna, hogy a központi idegrendszerét ne is minősítsem.

A maga információs horizontjába viszont nem fér bele, hogy a romániai, franciaországi stb. kollaboráns hatóságok általi deportálásért, intézményes zsidóüldözésekért is báncsák szegíny országokat.

A teljes nyilas hatalomátvétel nem a deportálások leállítására, hanem a kiugrási parancsra adott válasz volt. Ne játssza a hülyét (persze ha nem játssza, nem szóltam). A deportálások végett nem kellett nyilaspuccs, elég jól ment az anélkül is.

Miért gondolja, hogy a deportálások leállítása szükséges előfeltétele a beszélgetésünknek? Gondolja, hogy egyébként ránk dobják az atomot?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 17:04:45

@Atisz: Sikeresen bizonyítod, hogy az "én nem tudok róla" állításból nem következtethetünk a "nincs"-re.

Kandeláber 2012.07.20. 17:08:17

Utánanéztem a történetnek.
Ezek szerint a kurucinfós vérdíjkitűzőknek volt honnan példát venniük, hiszen a szélsőliberális nicknév-nyomozó-besúgók megelőzték őket.
Szédületes, hogy ebben az országban a fő-fő (in) toleránsok, a szürkeállomány kizárólagos birtokosai, az internet szabadságáért verbálisan harcoló szélsőliberális mértékadók még arra is képesek, hogy egy nekik nem tetsző hsz miatt egzisztenciálisan ellehetetlenítsenek egy embert, aki - és ezt el kell, hogy ismerjem - valóban enyhén szólva szalonképtelen módon nyilvánult meg.
Talán az általuk előszeretettel idézgetett Veesenmayer egykori birodalmi megbízott jegyezte meg annak idején, hogy Magyarország megszállását követően a Gestapo annyi feljelentést kapott, hogy még az egyébként szorgalmas német hivatalnokoknak is gondot okozott a feldolgozás.
Nincs adat arról, hogy a dicsőséges Vörös Hadsereg politikai nyomozóihoz a felszabadúlás alatt és azt követően hány feljelentés érkezett, de megkockáztatom, hogy igen sok.
Mivel a német megszállás cirka 12 és fél hónapjához képest az említett hadsereg, valamint a nagy Szovjetúnió által hatalomra segített úgynevezett szocializmus uralma lényegesen tovább tartott, még belegondolni sem merek, vajon hány besúgó tartalmú bejelentés érkezett az ÁVO, az ÁVH, majd csak úgy egyszerűen a rendőrség címére röpke négy és fél évtized alatt.
Mindenesetre ez a feljelentési hajlam talán valóban genetikai adottság lehet bizonyos indíttatású embercsoportoknál, és ezen a kijelentésen még megsértődni sem lehet okuk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.20. 17:10:00

@Counter:

"És mindez hogyan változtat azon, hogy a magyar közhatalom, a "hivatalos" magyar társadalom bizony előkészítette és bizony végrehajtotta a deportálásokat?" --- írja.

Csak annyit, hogy nem jószántukból tették, hanem kényszer alatt.

"Jegyzem meg, az, hogy az egy főre eső zsidómentők száma Magyarországon volt a legmagasabb, azt bizonyítja, hogy valami különös oknál fogva jócskán nyílott alkalom zsidómentésre, azaz igen intenzív zsidóüldözés folyt. És ugye ez arra enged következtetni, hogy..." --- írja.

Mivel maga láthatólag nem ismeri a hála fogalmát, ezért itt most megosztok magával egy meghatározást:

"Magyar Katolikus Lexikon > H > hála

hála (lat. gratitudo): →erény, mely készségessé tesz a kapott jótétemény szóban és tettben való elismerésére és viszonzására. Kiváltó oka a →jótétemény, ezért szoros értelemben csak akkor beszélhetünk ~ról, ha →jóságból fakadó ajándékozás váltja ki. - A ~ nem sajátosan keresztény, még csak nem is vallásos erény. Általános emberi és közösségi vonás: természetes erény, azaz az ember szabadságának és méltóságának következménye. Sérülése magát az embervoltot érinti, ha kiölik az emberből, az ember lelkileg beleroppan (→fogyasztói társadalom, →szabadverseny, →piac). A ~ a gyakorlati életben az ember részéről nem spontán megnyilatkozás, hanem állandó belső, lelki tevékenységet igényel. Nem függ az érzelmi hullámzástól, gyakorlása föltételezi a tárgyilagosságot és az önismeretet; a ~ az →értelem cselekedete, az erkölcsileg érett ember alapmagatartása, aki fölismerte, hogy létét és fennmaradását nem csupán a maga teljesítményének, hanem folyamatosan másoknak is köszönheti. - A skolasztikus teol-ban a ~ az →igazságosság részerénye. Aquinói Szt Tamás Cicerót követve tartozásnak mondja a ~t: a kapott jókért Istennek →vallásossággal, a szülőknek pietással (→jámborság), a fölöttünk állóknak tisztelettel, jótevőinknek ~val tartozunk (STh II-II. 106). A ~ ellentétes →víciuma a →hálátlanság. - A Szentírásban a ~ mindig válasz a kapott szeretetre, elsősorban Isten szeretetére. Az ÓSz ismeri a →hálaáldozatot (Zsolt 56,13) és a →hálaéneket, de a héb-ben nincs külön szó a ~ra; Izr. úgy adott ~t Istennek, hogy dicsőítette és magasztalta. Ez volt a todah, 'dicsőítés, hálaadás'. A héb. barak gyökből képzett berakah szót ~nak is fordították. E szóval vallja meg a jámbor izraelita, hogy Isten szavával, tettével v. hallgatásával, rejtőzésével találkozott. Tehát e megnyilatkozása is elsősorban dicséret és hitvallás. Csak a LXX-ba került bele a gör. 'hála' és 'hálát ad' értelmű →Eucharisztia, amely az ÚSz-ben is szerepel a szemita kifejezések mellett. - Az ÚSz-ben az ember ~ja mindig Jézus ~jához csatlakozik: (Mt 11,25; Mk 8,6; 14,23; Lk 22,17;19; Jn 6,11; 11,41; 1Kor 11,24; Ef 5,20; vö. Kol 3,15-17; 1Tesz 5,18; 1Tim 2,1). Szt Pál levelei gyakran kezdődnek és fejeződnek be hálaadással, melyben mindig hivatkozik Jézusra. „Adjatok ~t mindenért, hiszen Isten ezt kívánja tőletek, akik az Ő Jézus Krisztusához tartoztok” (1Tesz 5,18). „Legyetek kitartók és éberek az imádságban és a hálaadásban” (Kol 4,2). - Az Isten iránti szeretet és ~ alapja mindenekelőtt az Ő dicsőségének és létezésének ismerete: „Hálát adunk neked mindenható Urunk, Istenünk, aki vagy és aki voltál, mert átvetted a hatalmat és uralkodol” (Jel 11,17; vö. 4,9; 7,12). A ~ legszebb kifejezései a Szentírásban a →három ifjú éneke, a Bold. Szűz Mária →Magnificatja (Lk 1,46-55), Zakariás →Benedictusa (Lk 69-79), a dicsőítő zsolt-ok (148-150). - Az emberek iránti ~ról ritkán esik szó: az emberek ajándékai is Isten ajándékainak, „felülről való, a világosság Atyjától alászálló” adománynak számítanak (Jak 1,17). Szt Pál az emberektől kapott jótéteményekért is kifejezi ~ját (Róm 16,3; Ef; Fil); a hálátlanságot erkölcsi hiányosságnak nevezi, és a végső idők meg a pogányok bűnei közé sorolja (Róm 1,21; 2Tim 3,2). **

Schütz 1993:114. - VC 8."

"Másrészt, beleverhetem az orrát az összes erkölcstelen mentegetésébe, ha egy picit fordítok rajta (hangsúlyozom, hogy a legkisebb mértékben sem osztom az alábbiakat!):..." --- írja.

Kib*szott halandzsa! Minek hazudik olyat, aminek a hihetőségében maga sem hisz? (Ha lenne értelme egyenként cáfolnám meg a párhuzamok létjogát; de mivel --- saját bevallása szerint --- ezzel maga is tisztában van, feleslegesnek érzem.)

ü
bbjnick

Bloodscalp 2012.07.20. 17:11:12

@politicus: ti nem szégyenlitek magatokat a felszínes bulvár provokatív álnaív írásokért? Nem, hiszen rendszeresen ezzel produkáljátok magatokat.

Mindig is szartatok a magyar társadalomra, és most beálltatok a médiahiénákok sorába hogy generáljatok némi olvasottságot. a mandiner és magyar társadalom?
Ne nevettess. Keresd ki hány kiskorút erőszakolt meg az apja csak idén...nem tűnt fel hogy erről havonta többször kaphatsz hírt? De most egy ilyen esetről társadalomkritikával álltok elő:) Na itt szégyelném el magam.

@Atisz: :') kis hazudós

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 17:13:02

@Kandeláber: Szóval szerinted zsidók jelentették fel magukat a Gestapónál, valamint a 2011-12 téli Emlékezetkultúrás kampányból merített ötletet 2006-tól kezdve a kurucinfó. Hm.

(Az egyébként valóban igaz, hogy a kommunista időszakban is buzgón ügyködtek a magyar besúgók. Azonban gondolkodjunk el:
1, a Gestapónak zsidókat besúgók azért valószínűleg tényleg nemzsidók voltak;
2, a zsidók nagy részét ezután elpusztították;
3, majd ismét rengetegen súgtak be az ÁVO és az ÁVH illetékeseinek is, akik elpusztultságuk okán nem lehettek olyan sokan zsidók;
szóval akkor azok súgtak be töretlenül, akiket sem a Gestapo, sem az ÁVO/ÁVH nem pusztított el. Azaz a magyar proletariátus.)

Atisz 2012.07.20. 17:13:13

@Counter: "Horthy Kamenyec-Podolszk óta tudta, hogy a németek minden gond nélkül halomra ölik a zsidókat."

Nos akkor Horthy nem volt kellően táéjkozott, ugyanúgy ahogy Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország és sok más ország sem, hiszen ők is akkor értesültek a haláltáborok létezéséről.
A kérdésem megint csak az, hogy ez esetben miért megint csak Horthyra -> a magyar államra zúdul az össztűz?

Az Auschwitz jegyzőkönyv (amely leírta, hogy mi történik a táborban) egyébként 1944. áprilisában készült el, nem sokkal azelőtt, mielőtt Horthy leállíttatta volna a deportálást.

A szovjet megszállás, csak néhány százezer embernek volt felszabadulás (nekik sem igazán, hiszen kapcsolatok nélkül ők is földönfutókká váltak, akik meg eddig rejtegették őket, azoknak ezután sem okozott volna nehézséget tovább bújtatni őket).

Bloodscalp 2012.07.20. 17:15:27

@politicus: nem mellesleg, ha csak a face-t nézitek, egyre terjed az is hogy az embereknek tele van a tökük a "BK ügyből", a lány meghalt, sajnálja mindenki, a gyilkos kapjon büntetést (nem fog) ezt is tudja mindenki. de ez van.

Atisz 2012.07.20. 17:16:46

@Counter: Valóban, viszont azzal, hogy nem hallottam róla nyilvánvaló, hogy nincs nagy dobra verve. Ezért is nem értem, hogy miért vetjük a fejünkre a hamut non-stop mások helyett is?

Mint írtam, még a németek "pofozózsák" szerepkörével sem értek egyet, pedig ha nem az akkori német hatalom, akkor kik lennének felelősek a holokausztért?

Atisz 2012.07.20. 17:20:27

@Bloodscalp: "Keresd ki hány kiskorút erőszakolt meg az apja csak idén."

Szerintem nem biztos, hogy ebbe az irányba kéne elindulnod, mert belesétálsz abba a csapdába, amibe a HVG-s trampli is (Bándy Kata meggyilkolása -> családon belüli erőszak).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 17:21:25

@Bloodscalp: Na végre, levette annak az elmebetegnek a blogját a neve mellől!

@bbjnick: Hol volt a megszállás jelentette kényszer 1944. március 19-e előtt? Hol volt a kényszer 1939-ben és 1941-ben?

Valamennyi *párhuzam* teljes mértékben jogos. Ha bármely pár egyik állítását elismeri, úgy el kell ismernie a másikat is. Ha bármelyiket elveti, úgy el kell vetnie a párját is.

Maga szerint a zsidó közösségnek hálát kellene éreznie a magyar állammal szemben azért, mert a magyar állam – nem teljesen önszántából – abbahagyta az elkezdett kiirtásukat? Nem szégyelli?

Kandeláber 2012.07.20. 17:21:49

@Counter: Üldözési mániád van? A "genetikai hajlam" és a "bizonyos indíttatású embercsoportok" kifejezések a nácikra és a kommunistákra vonatkoznak.
Ha valamelyik csoporthoz tartozol a kettő közül, ne szégyelld.
Te is csak ember vagy - talán.

Kandeláber 2012.07.20. 17:23:50

No persze van egy harmadik csoport is, a szélsőliberálisok.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 17:27:51

@Atisz: Ügyetlenül csúsztatsz. Kamenyec-Podolszk nem a haláltáborok létezéséről kellett, hogy meggyőzze a kormányzót, hanem arról, hogy a németek meggyilkolják a zsidókat.
Az auschwitzi jegyzőkönyvekben sem az volt az új információ, hogy a német kézre kerülő zsidókat meg fogják ölni, hanem az, hogy hol és hogyan.

"A szovjet megszállás, csak néhány százezer embernek volt felszabadulás (nekik sem igazán [...] akik meg eddig rejtegették őket, azoknak ezután sem okozott volna nehézséget tovább bújtatni őket"

Azért ilyenkor remélem, felfordul a gyomrod.
1, A közvetlen életveszély állapotából az elnyomatás és nincstelenség állapotába kerülni bizony felszabadulás. Nem akkora, mint mondjuk a franciaországi felszabadulás, örömünneppel, virágszórással a város főterén és effélékkel, de azért egy kicsi, sárga és savanyú felszabadulásnak elmegy.
2, A zsidók bújtatása komoly kockázattal járt. Nem mindegy, hogy egy kockázatot egy hétig, egy hónapig vagy akármeddig kell vállalni.

Ha valamiről nem hallasz, az nem feltétlen annak a jele, hogy "nincs nagy dobra verve". Az is lehet, hogy süket vagy. Bár azt sokkal valószínűbbnek találom, hogy inkább csak önhitt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 17:29:24

@Kandeláber: Ja, a náciság és a kommunistaság örökletes, genetikai meghatározottságú. Már a kora középkorban feljegyezték az előfordulásukat.

Mi másra is gondolhatnánk, amikor ilyesmiről olvasunk, hát persze!

Atisz 2012.07.20. 17:30:32

@Kandeláber: Ne is mondd. Ez a jelenség akkor érte el a csúcsát a közelmúltban, amikor az Egymillióan a (létező) magyar sajtószabadságért mozgalom a Pesty Fekete Doboz egyik műsorát akarta betiltatni, mivel az nem kedvező módon (értsd: nem a jól megszokott áldozati szerepkörben mutatta be a hazai cigányság perifériára szorult elemeit).

Ha az eset nem lett volna annyira blőd és nem itt történik, még nevettem is volna rajta.

Bloodscalp 2012.07.20. 17:32:09

@Atisz: speciel nem olvastam, lehet megnézem majd. Példának hoztam fel. Családon belüli erőszak, kiskorúak bántalmazása, elszegényedés, létminimum alatt, mentálhigiéniás problémák, lecsúszás, tartós munkanélküliség, úgye mennyire idegenül hatnak ezek a szavak itt.

@Counter: mondjam hogy fizetett hirdetés volt?:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 17:35:44

@Bloodscalp: Guruló birodalmi aranymárkák?!

Az egyetlen lehetséges magyarázat az "elvesztettem egy fogadást" :-)

Kandeláber 2012.07.20. 17:36:50

@Atisz: A betiltás - ha nem hivatalosan is - megvalósult.
A "Cigányút" c. dokufilm tervezett ismétlése elmaradt, nem tudni, mikor és hol látható újra.@Counter: Azt hittem, hogy nyilvánvaló, miszerint az ön által említettek nem súgták be önmagukat a megszálló németeknek.
Ilyen mértékű neuraszténia már kóros.
Készül az újabb feljelentés?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.20. 17:36:57

@Counter:

"Hol volt a megszállás jelentette kényszer 1944. március 19-e előtt? Hol volt a kényszer 1939-ben és 1941-ben?" --- kérdezi.

Hol volt deportálás 1944. március 19-e előtt? Hol volt deportálás 1939-ben és 1941-ben?

"Valamennyi *párhuzam* teljes mértékben jogos. Ha bármely pár egyik állítását elismeri, úgy el kell ismernie a másikat is. Ha bármelyiket elveti, úgy el kell vetnie a párját is." --- írja.

Mert maga azt mondja, azé'?! :-D Ugyan má'!

"Maga szerint a zsidó közösségnek hálát kellene éreznie a magyar állammal szemben azért, mert a magyar állam – nem teljesen önszántából – abbahagyta az elkezdett kiirtásukat? Nem szégyelli?" ---írja.

Tekintve, hogy nem zsidó közösségről és nem magyar államról írtam, hanem zsidó és zsidómentő személyekről, így maga megint akkorát hazudott, mint ide Okány. Nem szégyelli?

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 17:44:55

@bbjnick: Maga az előkészítésre is írja, hogy kényszer alatt tették. Mivel ilyenkor hirtelen nagyon rövid lesz az emlékezete, tessék:

mandiner.blog.hu/2012/07/20/akiket_nem_keresunk/fullcommentlist/1#c17361353
"Counter: És mindez hogyan változtat azon, hogy a magyar közhatalom, a "hivatalos" magyar társadalom bizony előkészítette és bizony végrehajtotta a deportálásokat?
Bbjnick: Csak annyit, hogy nem jószántukból tették, hanem kényszer alatt [ti. a deportálások előkészítését és végrehajtását]."

Az előkészítés '44. március 19. előtt is folyt (összeírások, kényszerlakhelyek). Akkor hol volt a kényszer?

Valamennyi párhuzam helyénvaló, a párhuzamok magukban hordozzák a párhuzamosságaikat. Ha nem látja helyénvalónak őket, legyen szíves, mutassa be azokat a körülményeket, amelyek az összevetés lehetőségét ellentmondásosságuk okán kizárják. Írta, hogy tudná cáfolni: tegye meg, kérem.

A megmentett zsidók minden bizonnyal hálásak megmentőjüknek. De a jelen beszélgetés témája a "magyar állam" felelőssége. Ennek kapcsán mire akar utalni a hála katolikus meghatározásával?

Kandeláber 2012.07.20. 17:49:48

@Counter: Hol tart a MÁV és a Nemzeti Bank ellen indított per Chicagóban? Megy, megyeget?

Atisz 2012.07.20. 17:51:00

@Counter: "Ügyetlenül csúsztatsz. Kamenyec-Podolszk nem a haláltáborok létezéséről kellett, hogy meggyőzze a kormányzót, hanem arról, hogy a németek meggyilkolják a zsidókat."

A kamenyec-podolszkiji mészárlást annak idején azt mindenki német tisztek túlkapásainak tartotta. Senki nem hitte, hogy mindez tervszerűen zajlik,azt meg pláne nem, hogy ilyesmi mégegyszer bekövetkezhet. Sem Horthy, sem de Gaulle, sem Churchill, sem Truman, de ezt mintha már írtam volna.

"Az auschwitzi jegyzőkönyvekben sem az volt az új információ, hogy a német kézre kerülő zsidókat meg fogják ölni, hanem az, hogy hol és hogyan."

De igen, az volt az új, hogy egyes táborok nem csak és kizárólagosan munkatáborként funkcionálnak, hanem megsemmisítőként is. Éppen ezért volt nagy a hírértéke a sikeres szökést végrehajtó 2 személy, Rudolf Vrba és Alfred Wetzler által elmesélt történetnek.

"azért egy kicsi, sárga és savanyú felszabadulásnak elmegy."
Nos akinek kifosztották a lakását, a lányát megerőszakolták (rosszabb esetben utána meg is ölték), majd kénszermunkára elvitték a mai Ukrajna területére, vagy Szibériába, ahonnan 50%-os eséllyel soha nem tért haza, annak nem hogy "kicsi, sárga és savanyú", de semmilyen nem volt a felszabadulás. Mint mondtam, itt néhány, max. 200 ezer emberről beszélhetünk, akiknek részben felszabadulás lehetett, de olyan eset is volt, hogy a rejtekhelyről előbújó zsidó lányt rögtön 20-an megerőszakolták, 3-4 féle nemi betegséggel nyakon öntve, ami után a minimum az volt - természetesen a sokkon kívül - hogy miután késve kikezelték, örökre meddővé vált.
Azért ezt is gondolt át mielőtt butaságokat írsz és a Tanúból próbálsz nem ideellő módon idézgetni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 18:09:07

@Atisz: Annak megy el kicsi, sárga és savanyú felszabadulásnak, akinek – egyébként szerinted is alappal – felszabadulás. Ott van közvetlenül előtte a szöveghű idézet tőled, ezt írtad:

"A szovjet megszállás, csak néhány százezer embernek volt felszabadulás (nekik sem igazán"

Én pedig kifejezetten erre válaszul az idézett szöveg alá írtam:
"1, A közvetlen életveszély állapotából az elnyomatás és nincstelenség állapotába kerülni bizony felszabadulás. Nem akkora, mint mondjuk a franciaországi felszabadulás, örömünneppel, virágszórással a város főterén és effélékkel, de azért egy kicsi, sárga és savanyú felszabadulásnak elmegy."

Ezt csak szándékosan lehet félreérteni. Annak, aki több mint fél évet a teljes törvényen kívüliség állapotában, folyamatosan életveszélyben tölt, annak a szovjet megszállás azzal, hogy ezt az életveszélyes, társadalmon kívüli állapotot megszüntette, felszabadulást jelent. Nem egy önfeledt örömünnep formájában, de mégiscsak azt.
Mondjuk akkoriban nem ért rá senki közvéleménykutatni, hogy jöjjenek-e vissza a németek és a nyilasok, folytatódjék-e az ostrom, de akkoriban nem láthatták előre, mennyire fafejű lesz a 2012-es generáció.

Kamenyec-Podolszkról először azt írtad, hogy:
"Nos akkor Horthy nem volt kellően tájékozott, ugyanúgy ahogy Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Franciaország és sok más ország sem, hiszen ők is [csak] akkor [az auschwitzi jegyzőkönyvek nyilvánosságra kerülésekor] értesültek a haláltáborok létezéséről."

Semmilyen forrást nem hoztál arra, hogy "német tisztek túlkapásainak" tarthatta volna a kormányzó. Milyen alapon?

Atisz 2012.07.20. 18:20:20

Egyébként elnézést kérek a sok témától eltérő kommentért, visszanézve látom, hogy én generáltam :/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.20. 18:26:52

@Lavrentyij Pavlovics Berija: köszi, bár sokkal okosabb nem lettem.
És gratula, végre egy ember korrekten le tudja írni, hogy "faszszopó". :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 18:39:24

@Counter: Folytassam?

Counter: "...nem értek egyet a legitim álnevek a valós személy és az általa beavatott személyek akarata ellenére történő megismerésében..."
orulunkvincent.blog.hu/2011/12/17/petschauer_es_a_patkany_nemposzt/fullcommentlist/1#c15249993

Szóval már megismerni sem helyes, hogy ki van egy álnév mögött, de azért maga - saját állítása szerint - filológiailag kinyomozta, teljesen egyedül. A botrány idején viszont másnak mégis a google-t javasolta, hozzátéve, hogy JT tette közzé az infót. Most pedig azt állítja, hogy ekultúra is bizonyára filológiai elemzés révén jött rá, amire a feljelentéshez rá kellett jönnie.

Maga itt össze-vissza hadovál és belehazudik a pofánkba, miközben erkölcsről prédikál.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 18:47:01

@Holger Hartland: Maga milyen buta...

Nem értem, hogy a tölgy által rendelkezésünkre bocsátott információk felhasználása miért vagy hogyan volna tölgy akaratával ellentétes.
Akaratában állt hasonló stílusban fogalmazni tölgy álnéven is? Persze! Akaratában állt ugyanazokban a körökben forgolódni tölgyként, mint MAK-ként? Hát persze!
Ja hogy nem gondolta volna... hát kérem, a viccbéli parasztbácsi se gondolta volna a harmadik forduló előtt, hogy mindez még a nyakába is ömlik.
Az úgy nem megy, hogy kiállok a főtérre egyik nap tölgy néven, másik nap MAK néven, ordítóan és feltűnően ugyanazt csinálom, majd kikérem magamnak, ha bárki azonosnak vél saját magammal.

Akarata ellenére történne például feltörni egy postafiókot, ellopni egy jelszót, efféle úton-módon, netán kifejezetten visszaélni a bizalommal, egy magánbeszélgetésben titokként közölt azonosságot továbbadni, kihallgatni más beszélgetést.

(Az ű lemaradt a hozzászólása végéről, ha szabad megjegyeznem. És ajánlanám a katolikus lexikont meg a Prohászka összest forrásnak, biztos talál kedvére valót. Nagyon jól halad egyébként. Remélem, kisztitkár is volt. Vagy ha nem, hát lesz.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.20. 19:06:19

@Counter:

"Az előkészítés '44. március 19. előtt is folyt (összeírások, kényszerlakhelyek). Akkor hol volt a kényszer?" --- írja.

Olvastam én már olyan hivatalos iskolai segédanyagot is, amiben az állt, hogy Könyves Kálmán királyunk törvényei is a deportálások előkészítései voltak. Nem maga írta?:-) Ha így nézzük, persze, akkor minden a deportálások előkészítése volt. Ha meg úgy nézzük, hogy a kommunista diktatúra az egész társadalmat hasonló (és még hasonlóbb) tortúráknak vetette alá... Vagy maga tud valamit, amit én nem, és arra ment/megy ki a dolog, hogy kitelepítsenek bennünket?

"Valamennyi párhuzam helyénvaló, a párhuzamok magukban hordozzák a párhuzamosságaikat. Ha nem látja helyénvalónak őket, legyen szíves, mutassa be azokat a körülményeket, amelyek az összevetés lehetőségét ellentmondásosságuk okán kizárják. Írta, hogy tudná cáfolni: tegye meg, kérem." --- írja.

Feleségül ne vegyem?

Már ott émelyítően abszurd a párhuzama, hogy az internacionalista kommunista (a szovjetnek elkötelezett) Kádárt próbálja egy lapon emlegetni Horthyval. A párhuzama akkor állna meg, ha Horthy (elkötelezett) nemzetiszocialista lett volna, aki a németek bevonulásának köszönhette volna puccsszerű hatalomrajutását... Hogy tovább már ne is menjek.

"A megmentett zsidók minden bizonnyal hálásak megmentőjüknek. De a jelen beszélgetés témája a "magyar állam" felelőssége. Ennek kapcsán mire akar utalni a hála katolikus meghatározásával?" --- írja.

Maga arról beszélget, én pedig (egyértelműen és világosan) nem arról írtam.

És: Arra az ocsmányságára reagáltam a hála katolikus meghatározásával, hogy: "Jegyzem meg, az, hogy az egy főre eső zsidómentők száma Magyarországon volt a legmagasabb, azt bizonyítja, hogy valami különös oknál fogva jócskán nyílott alkalom zsidómentésre, azaz igen intenzív zsidóüldözés folyt. És ugye ez arra enged következtetni, hogy..."

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 19:18:37

@bbjnick: Az alábbi mondat kiről szól: "Az idegen megszállás alá kerülő országban a 'menteni, ami még menthető' jelszóval vállalta a legfőbb közhatalom gyakorlását, ehhez elnyerte a megszállók beleegyezését."?
Azt írta, hogy tudja cáfolni az egyes párhuzamokat. Ha nem tudja: késő bánat. Sajnos úgy maradt. Nagyokat mondani tud.

Láttam azt a segédanyagot és ez nem volt olvasható benne. Ezért feltételezem, hogy a maga sajátos elmeműködése láttatta oda.
Maga szerint a zsidók összeírása, mozgásuk korlátozása, a mozgás eszközeitől való megfosztásuk vajon előkészítette-e deportálásukat?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.20. 19:52:28

@Counter:

Ha magát kiképezték erre és/vagy fizetik ezért, akkor nem áll túl jól a szénája a munkáltatójánál! Ha csak hobbiból űzi, akkor elmegy (gyenge amatőrszintnek); bár én a maga helyében nem nagyon lépnék föl vele!:-)

"Az alábbi mondat kiről szól: "Az idegen megszállás alá kerülő országban a 'menteni, ami még menthető' jelszóval vállalta a legfőbb közhatalom gyakorlását, ehhez elnyerte a megszállók beleegyezését."?" --- írja.

Mondja meg maga, mivel maga írta! Én a következőt állítottam Horthyról (és magácskáról:-)): "Hazudni teccik, mert Horty kormányzói székben maradása nem a német politikával való egyetértésének jele volt, hanem arra irányuló kísérlet, hogy mentse a menthetőt: titkos tárgyalások folytak a Szövetségesekkel (előbb az angolokkal, majd az oroszokkal), a világháború folyamán egyedülálló módon (Horty parancsára) a magyar hadsereg gátolt meg deportálást (Koszorús ezredes esete, teccikemlékezni?), kiugrás előkészítésére és kiugrási kísérletre került sor..."

"Azt írta, hogy tudja cáfolni az egyes párhuzamokat. Ha nem tudja: késő bánat. Sajnos úgy maradt. Nagyokat mondani tud." --- írja.

Úgy látom, hogy maga már azt sem (mármint, már nagyokat sem tud mondani):-)

"Láttam azt a segédanyagot és ez nem volt olvasható benne. Ezért feltételezem, hogy a maga sajátos elmeműködése láttatta oda." --- írja.

Ha azt hiszi, hogy már nem elérhető a Világhálón, akkor téved; a tárolt változat ma is olvasható! Döntse el mindenki, akit érdekel, maga, hogy mi is van abban a szövegben:

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:61ngIxQWpe8J:www.oki.hu/printerFriendly.php%3Ftipus%3Dcikk%26kod%3Dkezikonyv-Szemelvenyek+Az+al%C3%A1bbi+t%C3%B6rv%C3%A9nyv%C3%A1logat%C3%A1s+seg%C3%ADts%C3%A9g%C3%A9vel+azt+a+folyamatot+%C3%A9rz%C3%A9keltethetj%C3%BCk,+amelynek+sor%C3%A1n+a+magyarorsz%C3%A1gi+zsid%C3%B3s%C3%A1got+teljesen+megfosztj%C3%A1k+alapvet%C5%91+emberi+jogait%C3%B3l+eg%C3%A9szen+addig,+am%C3%ADg+el+nem+ind%C3%ADtj%C3%A1k+a+vid%C3%A9ki+zsid%C3%B3s%C3%A1got+utols%C3%B3+%C3%BAtj%C3%A1ra:+a+hal%C3%A1lt%C3%A1borba.&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

"Maga szerint a zsidók összeírása, mozgásuk korlátozása, a mozgás eszközeitől való megfosztásuk vajon előkészítette-e deportálásukat?" --- írja.

Elképzelem, ahogy a bal lábát átveti a nyakán, a jobb kezével átnyúl a jobb lába alatt és kiguvadt szemekkel, remegő fejjel, izzadva fogalmazza és gépeli az efféle mondatokat:-) Hogy lehet ennyire kispályás?

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 19:55:53

@Counter: A "minek ment oda"-típusú érvelés már szerepelt a patkányrepertoárjából. A többi meg uncsi.

hoplita 2012.07.20. 19:56:06

@Kettes:
Ja.
Kapd össze magad és ugorj fejest az első kukába. Stílszerűen és példamutatóan.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.20. 20:06:11

@hoplita:

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 20:09:56

@bbjnick: Ha magát kérdezem, miért én válaszoljak?

Cáfolja a párhuzamokat, ha már nekiállt melldöngetni, hogy így megy úgy de tudná. Tudná? Akkor csinálja! Ha nem tudja, akkor megint csak a szája járt.

Azt állítom, hogy a zsidótörvények végrehajtása előkészítette a deportálásokat (hiszen ha nem hajtják végre vagy nincs mit végrehajtani, akkor nem állnak rendelkezésre listák, címek, a deportáltak nincsenek egy helyre gyűjtve, nincsenek mozgásukban és életfenntartásukban korlátozva). Maga erre azt válaszolja, hogy kutykurutty-brekeke, árpádház, folyamat? Kérjen meg valakit a környezetéből, hogy segítsen gondolkodni és érvelni!

@Holger Hartland: Tölgy információkat potyogtatott szét, amelyekből identitása kikövetkeztethető volt. Tölgy saját akarata ellenére potyogtatott? Nehéz elhinni.
Ebből következően a kizárólag az általa szétpotyogtatott információk összerakásából összerakott következtetés megismerése sem az akarata ellen való. Azt el tudom képzelni, hogy nem gondolt bele... de felnőtt ember, illene viselnie a léha locsogása következményeit.
S mint említettem, emellett is számtalan legitim mód volt megismerni a kilétét, hiszen sokfelé kellett szivárognia.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 20:17:46

@Counter: "Minek ment haza olyan késő éjjel egyedül", ugye? Nem jár a sajt. Biciklizzen körbe a ketrecében egykerekűn, és cincogja el hozzá az Internacionálét.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 20:25:18

@Holger Hartland: A tölgyet érő, maga szerint jogtalan eredmény az, hogy megismerték a valódi kilétét.
Ez a megismerés azonban beállhatott *kizárólag* tölgy tölgy és MAK néven tanúsított szándékos tevékenysége alapján.

Nézzen magába egy kicsit, de ne lepődjön meg, ha a Bandira hasonlít.

Moment mal 2012.07.20. 20:35:28

Az lenne jó, ha mindenki a saját nevével kommentelne. Az emberek egyrészt nem durvulnának be annyira, másrészt.. öö.. senki se számít a spanyol inkvizícióra.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.20. 20:41:36

@Counter:

"Ha magát kérdezem, miért én válaszoljak?" --- írja.

Mert nekem nincs mondanivalóm, a maga hamisított (ál)idézetéről. Max. annyi, hogy szánalmas.

"Cáfolja a párhuzamokat, ha már nekiállt melldöngetni, hogy így megy úgy de tudná. Tudná? Akkor csinálja! Ha nem tudja, akkor megint csak a szája járt." --- írja.

Cáfoltam egyet a h*lyeségeiből, csakhogy nyugodtan tudjon aludni az éjjel, erre hamisított egy (ál)idézetet tőlem, hogy azzal cáfolja meg a cáfolatomat:-) Elhiszi, hogy ez a játék engem nem szórakoztat?

"Azt állítom, hogy a zsidótörvények végrehajtása előkészítette a deportálásokat (hiszen ha nem hajtják végre vagy nincs mit végrehajtani, akkor nem állnak rendelkezésre listák, címek, a deportáltak nincsenek egy helyre gyűjtve, nincsenek mozgásukban és életfenntartásukban korlátozva). Maga erre azt válaszolja, hogy kutykurutty-brekeke, árpádház, folyamat? Kérjen meg valakit a környezetéből, hogy segítsen gondolkodni és érvelni!" --- írja.

Én meg azt állítom, hogy már egy alsós elemista is csak kesernyésen mosolyogva ingatná a fejét az esetlen, béna ravaszkodásait olvasva.

ü
bbjnick

Moment mal 2012.07.20. 21:01:25

Azért az nem kérdés, hogy Horthynak felelőssége van abba, hogy elterjedt az antiszemitizmus a róla elnevezett korszakban.
Részlet egy memoárból:
"1934-35-ben az antiszemitizmus Magyarországon már erősen érezhető volt. Az én szerepem az állami megbízások megszerzése volt, főleg idegenforgalmi létesítmények és azok propagandája területén. (...) Természetesen el kellett titkolnom, hogy munkatársaim zsidók."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 21:02:07

@Counter: Orra bukott és hamisan is énekelt: nem jár a sajt. Nem mentség, hogy a saját kommenjei közötti ellentmondások terelték el a figyelmét.

@Moment mal: Lehetne úgy is. De akkor abban előre meg kell állapodni. Per pillanat az a helyzet, hogy álnéven is lehet kommentelni, ezt lehetővé teszik a szabályok, pl. az adatvédelmi törvény.

Moment mal 2012.07.20. 21:04:02

@Counter: Azért te is elég sok alaptalan hülyeséget leírtál már, pl. mikor cinikusan közölted odaát a Vincenten, hogy nem is Amerika tehet az irak elleni embargó alatti halálos áldozatokról, hanem Szaddam, holott ezt még az akkori amcsi külügyminiszter, Albright se merte kétségbe vonni:

www.youtube.com/watch?v=FbIX1CP9qr4

www.youtube.com/watch?v=0lRC24a44tY

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 21:17:14

@Moment mal: Még ha cinikus hülyeséget írtam is volna, akkor sem volna mentség HH gyalázkodásaira az, hogy máskor, más témában alaptalanul cinikus hülyeséget írtam.

Mint ahogy én sem hivatkozhatom HH gyalázatos hozzászólásaira, ha saját magamnak keresek mentséget. (Pedig milyen egyszerű volna!)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.20. 21:18:15

@Holger Hartland:

Hát, jobban, mint a sóskafőzeléket:-)

ü
bbjnick

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.07.20. 21:28:19

@Atisz: Ja, hogy retardált vagy. Ha átírom a magyart zsidóra, akkor azt kapom, hogy "A zsidó állam, a zsidó csendőrség, zsidó köztisztviselők hajtották végre a deportálásokat. Először zsidótörvényeket hozott a zsidó állam, aztán gettósított a zsidó állam, azután pedig vagonokban küldte a halálba a polgárait. Tétlenül nézésről nem volt szó." Ez egy értelmetlen faszság, pont olyan, mint ami rendre kiesik a fejedből.

Leírlak képlettel, jó? "Nem értek egyet veled + magyar vagyok = Magyargyűlölő vagy." Bonyolultnak hiszed magad, pedig egyszerű vagy, mint a faék.

Szíves ostoba feltételezésedre közlöm veled, hogy még csak nem is vagyok "kozmopolita, balliberális, zsidó származású" magyar állampolgár. Az én őseim már akkor keresztény magyar polgárok voltak, te gyüttment, amikor a te őseid még a birkákat kergették a Kárpátok lejtőin. A keleti lejtőin, gyüttment, és szexuális indíttatásból. Csak leszarom, mert nem azért tartalak senkiházinak, mert ezer évvel később érkeztél, mint az őseim, hanem mert sötétség van a fejedben, mint az ördög segge lyukában.

@hoplita: Ez jó, ez vicces volt. Tényleg. :) Ugye egy négyéves segített kitalálni?

Moment mal 2012.07.20. 21:33:42

Azért furcsa, hogy a Vincentblog minden ok nélkül kimoderálta a kommentemet.
Egy egész bejegyzést írtak arról, hogy Áder nem pontosan jellemezte egy protokollrendezvényen a magyar hatóságok közreműködését a deportálásokban.
Ehhez képest apróság, hogy Izraelben jelenleg is zajlanak deportálások (nem haláltáborokba, de van gettóba zárás, kitoloncolás, és kb. ugyanazzal az érveléssel, amivel az akkori magyar államhatalom is szabadulni akart a zsidóktól (akik többsége, igaz, nem menekült volt, hanem asszimilálódott polgár).

www.reuters.com/article/2012/06/11/us-israel-africans-idUSBRE85A0VI20120611

Israel said on Monday it had started rounding up African migrants in the first stage of a controversial "emergency plan" to intern and deport thousands deemed a threat to the Jewish character of the state.

Israel Radio reported that dozens of Africans, mainly from South Sudan, had already been detained in the Red Sea resort of Eilat, including mothers and children.

"We are refugees, not criminals," the Sudanese chanted, in a retort to allegations that Africans prey on Israeli citizens, following high-profile rape allegations.
Many Sudanese, including hundreds who escaped from conflict and humanitarian disaster in Darfur, have been in Israel for several years, living in legal limbo without formal refugee status, but peaceably, they say.
Now they are caught up in a wave of hostility towards blacks in general, focused on a poor area of south Tel Aviv where they congregate.

"We're being called a cancer and an AIDs virus on the Israeli people, by politicians in the Knesset," said protest organizer Jacob Berri. He accused government right-wingers of racist incitement and inflammatory language.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.20. 21:36:07

@aristo: Grift anno leírt egy megtörtént (!) történetet, amiben épp a közöny volt az ijesztő.

@allegretto23: A mandiner.hu-n nem sok konzerv törzskommentelő van. Ott leginkább fasiszták és kommunisták ölik egymást virtuálisan, az állítólag jobblib mandarinok nagyobb dicsőségére.

@Holger Hartland: Pontosan, attól hogy lola az egyik videóban (ha jól emlékszem) elszólja magát, az még nem lesz széles körben ismert.

@Hepci: Nem elég annyit tudni, hogy a Cigányhitler által üzemeltetett fasiszta diktatúrában egy ávósházmester egy jobboldali egyetemről kirugat egy jobboldali óraadót?

Zsidóügy: nem tudom mit várnak, Áder is képes volt valami olyasmit nyilatkozni, hogy a magyar állam nem tett semmit. Ha legalább azt mondta volna, hogy nem tett eleget.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.20. 21:46:16

@Lavrentyij Pavlovics Berija: "Pontosan, attól hogy lola az egyik videóban (ha jól emlékszem) elszólja magát, az még nem lesz széles körben ismert."

De. Az erre való későbbi hivatkozás ugyanis minden esetben alapos és cáfolhatatlan – és jóhiszemű – lesz. Slussz. Egy titkot elég egyszer leleplezni úgy, hogy bárki megismerhesse, akár csak egyetlen percre vagy még annyira se.
Információ, ami egyszer szabadon hevert az utcán.

Gondoljon csak bele: ha jól tudom, 1986-ban a csernobili balesetről egy darab késő esti rádióhíradóban volt csak hír, az is "olyan" fogalmazásban, ahogy a tudósító be tudta csempészni. Mi értelme volt ezek után a későbbi tagadásnak, zengzetes közleménynek stb.?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.20. 21:56:56

@Counter: Csak azok tudhatták, akik látták a videót (nem túl sokan). Akiben volt tartás, az nem kezdte el továbbítani ezt az információt.

JT lányának ügye: örülök, hogy egyetért, hogy szemétség volt megszellőztetni. Azonban ez is könnyen összerakható információ: JT léte köztudott, kis nyomozással a családja is felderíthető. Az meg végképp nem volt odaírva, hogy keresse meg valaki.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 22:00:01

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Na, én azt sem tudtam, hogy videó volt az a lelkylolás elszólásos.

Griftnek szerintem a "Lap a tengerről" c. írására gondolt, az pedig jó. Hülye ez a Grift, hogy mostanában nem ír.

Zsidóügy: Áder tényszerűen hülyeséget mondott, az akkori magyar állam ugyanis összegyűjtötte és leszállította a zsidókat a németeknek.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.20. 22:06:49

@Holger Hartland: Én nem onnan tudom, de úgy rémlik, hogy egy videóban volt az elszólás.

Azt hiszem arra, a halott turista az étteremben. Tényleg hülye.

Igen, azonban volt ellenállás is, Koszorús vezérezredes által. Meg korábban Szombathelyi vezérezredes által, amit a szerbek úgy háláltak meg neki, hogy kivégezték.

Alfőmérnök 2012.07.20. 22:12:02

@Holger Hartland: Szerintem nem elszólás volt az, hanem kiírás, a film végén. (A filmben az arcával szerepelt az, akinek hírtv-s szereplései alatt ki volt írva a neve.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.20. 22:16:08

@Moment mal: az se segít.
Pl. a Brendel Matyi saját nevén kommentel - oszt pont olyan gyáva sz*rzsák, mint az anonimuszok. :D

Moment mal 2012.07.20. 22:19:27

@Hepci: Sztem B.M.-nek van valami beütése is..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.20. 22:25:59

@Moment mal: még talán nincs, de tart tőle, hogy tőlem lesz. :D

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 22:33:56

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Volt ellenállás is, de éppen ez az: _ellenállás_ volt, és nem a hivatalos (bár megszállt, de mégis) magyar állam szerveinek tevékenysége. A hivatalos magyar állam szervei kiszolgálták a nácikat. Lehet mondani, hogy Európa többi országában is nagyjából így volt, meg hogy Magyarország meg volt szállva, meg hogy erről nem a magyar nemzet/lakosság tehetett en bloc, meg talán nem is az államgépezet kis csavarjaiként fungáló közcsendőr vagy vasutas.

De tényeket minek tagadni? Szerintem Áder belement egy hülye csapdába.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.20. 23:19:15

@Holger Hartland:

Mesélje már el nekem, hogy mégis, mit kellett volna csinálnia a közigazgatási dolgozóknak?

Valamelyik zs. írónál olvastam --- azért nem mondok nevet, mert nem emlékszem pontosan és nem akarok kamuzni ---, hogy a megszállást követően néhány nappal jött haza vidékről Pestre és az apja azt mesélte neki, hogy a minisztériumokból és a legkülönbözőbb közintézményekből módszeresen bocsátják el az embereket (több ismerősüket is elbocsátották ekkorra). A németeknek részletes listájuk volt arról, hogy kiket kell elküldeni, kik maradhatnak --- nyilván, a hírszerzésük, a magyaroszági kapcsolataik révén, jóelőre részletesen előkészítették a megszállás minden mozzanatát, a közigazgatás ellenőrzésének átvételéig.

Jónéhány magyar politikus és közéleti szereplő már az első hónapokban német fogságba került, mert így-úgy útjában volt a németeknek.

Hogy általában hogyan működik egy ilyen típusú megszállás, abban több, mint negyven éves tapasztalatunk van a szovjet érából: maga szerint, az elméletileg szuverén magyar állam, mert volna csak egyszer is ellentmondani vagy keresztbetenni a baráti megszálló szovjet csapatoknak?

Szóval, komolyan kérdezem, hogyan kellett volna a magyar államnak viselkednie a németekkel szemben?

ü
bbjnick

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.20. 23:23:08

@Hepci: B.M. vagy Stasi-ügynök, vagy stockholm-szindrómás idióta.

@Holger Hartland: Szombathelyi vezérkari tisztként tette amit tett. Ha nagyon nem tetszik Horthynak, leváltották volna.
Koszorús pedig Horthy utasítására akadályozta meg a budapesti zsidók deportálásat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 23:57:19

@bbjnick: Az akkori magyar állam intézményei, a minisztériumok, a közigazgatási szervek, a fegyveres testületek összegyűjtötték, vonatra rakták és leszállították a zsidókat a náci Németországnak. Így volt vagy nem így volt? Így volt.

Azok már további kérdések, hogy a megszállt területű magyar állam mennyire volt szuverén, és hogy a folyamatban pontosan mely szereplőknek mekkora felelősségük volt. Baky és Endre államtitkároknak nyilván óriási, Ló Béla hivatalsegédnek viszont, aki a zsidókról szóló aktát a többi belső postával együtt átvitte az egyik épületből a másikba, nyilván semennyi.

Jó, hogy szóba hozta a szovjet érát. A Horthy-Kádár összehasonlítás többek között azért nem fair, mert a Horthy-rendszert a 2. világháború szinte megoldhatatlan "teszt" elé állította, míg a Kádár-rendszernek nem jutott ilyen. Pedig érdekes megnézni az atomháborúra vonatkozó korabeli terveket. Van valahol a neten egy 1965-ös magyar terv, pár éve olvastam.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.20. 23:58:02

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Ők egyének voltak, még ha nem is akárkik az állam pedig szervezet.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.07.21. 00:00:35

@Holger Hartland: Szombathelyi tudtommal tényleg nagyjából önállóan cselekedett. Azonban Horthy az államszervezet csúcsán állt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.21. 00:05:23

@bbjnick: Azt hiszem, ez az:
www.php.isn.ethz.ch/collections/colltopic.cfm?lng=en&id=16606
Nézze, miben vett volna részt az akkori magyar állam 1965-ben.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.21. 00:11:24

Igen, jót linkeltem. Azon belül is pl. ezt nézzék:

www.php.isn.ethz.ch/collections/colltopic.cfm?lng=en&id=19632&navinfo=16606

A "Hungarian"-ra kattintva jön a magyar nyelvű doksi. Benne ilyenekkel, hogy

"A csapást végrehajtó erők:
Hadászati rakétákkal:
Csapás ideje: 07.00
Atomlőszer mennyisége és hatóereje: 2 x 500 kt
Cél /objektum/: BÉCS
Veszteségek: A város teljesen megsemmisítve"

Nagyon érdekes olvasmány!

politicus · http://mandiner.blog.hu 2012.07.21. 01:09:16

@Counter: az a helyzet, hogy a vedhetetlent, a menthetetlent probalod vedeni koromszakadtaig. Kb. ugy ahogy az elvakult fideszes/mszps a sajat kormanyanak barmely tevekenyseget.
Szamomra nem vilagos, hogy egy minden emberi szamitas szerint moralisan legalabbis sulyosan elitelendo ugyben mindezt miert teszed, de Te nyilvan tudod.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.07.21. 02:40:00

@Counter: "Habzószájú férgek vannak ott bőségesen (meg a mandiner.hu-n is, bár oda inkább nem merülök). Egyik-másik ottani, látszólag kevésbé habzószájú számára viszont az irtóhadjárat említésre sem méltó eseménynek, hogy ne mondjam, mítosznak tűnne, úgy vélem."
Micsoda alak maga .-) Ne féljen már ennyire tőlünk. Beszélgessen, az oldja a feszkót.

tewton 2012.07.21. 03:07:41

@Holger Hartland:
ez nyilván kölcsönös volt (kellett, hogy legyen): a NATO tisztjeinek is meg kellett, hogy legyen a terve, hogy melyik nszk-olasz-stb. egység mire mér csapást a magyar, cseszkó, lengyel területen.

és én pl. 1969-ben, egy mo-t érő nato atomcsapás esetén kurvára nem tudtam volna értelembenvett, PC, zsidókeresztény és atlanti konzervativ lenni mo területén.

Atisz 2012.07.21. 07:28:18

@Kettes: Pedig lehet, hogy nagyobb valóságtartalma van így – az általad átírt verziónak, ugyan én nem mondtam, hogy ezt a szöveget írd át – mivel érdemes elgondolkozni azon, hogy a gazdag, befolyásos zsidók valahogy mintha megsejtették volna mi fog történni és örvendetes módon sikerült elkerülniük a halált, ugyanakkor sajnálatos, hogy a milliónyi, nem olyan rendezett anyagi körülmények között élő zsidót nem sikerült arról tájékoztatni, hogy ők hogyan menekülhetnének meg…

"nem is vagyok "kozmopolita, balliberális, zsidó származású" magyar állampolgár"
Ezt nem tudom miért írtad, nem értem miért kell az ilyesmit tagadni, senkinek nem kell szégyellnie a származását.

"Az én őseim már akkor keresztény magyar polgárok voltak, te gyüttment, amikor a te őseid még a birkákat kergették a Kárpátok lejtőin. A keleti lejtőin, gyüttment, és szexuális indíttatásból. Csak leszarom, mert nem azért tartalak senkiházinak, mert ezer évvel később érkeztél, mint az őseim, hanem mert sötétség van a fejedben, mint az ördög segge lyukában."

Az lehet, hogy az őseid áttértek a keresztény hitre, de most nem róluk van szó, hanem rólad, a hardcore ateista kozmopolitáról, aki a jól bevált szokás szerint a származásával próbálja igazolni magát. Te most akkor széljobbos (tudják-e ezt rólad a kollégáid) vagy ballib vagy?
Mellesleg az én őseim soha nem kergettek birkákat, mivel az sem a honfoglaló magyaroknak, sem a jászoknak, sem pedig a sváboknak nem volt szokásuk (az általad preferált oláh/román tényező így nem játszik :)).
Amennyiben avar felmenőkkel büszkélkednél, úgy megkövetlek, ám figyelmeztetnélek, hogy ők nem voltak keresztények, így tehát egy logikai bukfencbe futottál. A másik opció, hogy vakon hiszel a kettős honfoglalás elméletében, ami nem baj, de azért ez alapján ne vágj fel arra az 1000 évre :)

A személyeskedést pedig annak veszem, hogy nem tudtál válaszolni az általam feltett kérdésekre az említett blogbejegyzések (pl. Tétlenül nézte..., Átlagmagyar…) kapcsán.
Tehát még egyszer: Nem gondolod, hogy joggal állítható a blogotokról és az ott publikáló szerzőkről, hogy hungarofóbában tobzódtok?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.21. 07:36:59

@politicus: Nézd, az a helyzet, hogy
1, meglévő, előzetes elfogultsághoz gyártasz mítoszt, sok más hozzászólóval egyetemben (és különösen izgalmas kérdés, hogy egy mélységesen aljas vélemény kapcsán miért érzed ekkora szükségét egy konstruált valóságértelmezésnek: szörnyű, hogy szegény ártatlantölgyikét kirúgták, tehát mindenáron kell egy olyan felelős, akit ismersz? ennyire primitíven működsz?);
2, nettó halottgyalázást kitermelő, gumikesztyűben (sem) látogatandó oldal szerkesztőjeként mégis milyen alapod van egyáltalán megszólalni morális kérdésben? Erre komolyan kíváncsi volnék. Meg arra is, hogy mi a különbség mondjuk a kuruc, a napiszar és a mandiner.hu között azon kívül, hogy csak az egyik hiszi magát konzlibnek? Az első kettő legalább őszinte énképpel bír.

@Mihint: A pszichopaták és a veszett kutyák tudnak a legjobban szelídnek látszani. A jósdán döntően ilyenek élik ki a domináns hajlamaikat pár síkhülye fölött.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.07.21. 07:55:32

@Counter: Érdekes meglátás. Majd gondolkozok rajta.
Üdv. veszett kutya, vagy síkhülye

politicus · http://mandiner.blog.hu 2012.07.21. 09:41:21

@Counter:
Eloszor is nem valaszoltal a kerdesre, de rogton 1. elterelted magadrol a temat masra (ezt az eljarast epp nalam tetted szova), 2. szemelyeskedsz, amit szinten te szoktal masoknal szova tenni. Rad a sajat ertekrended ezek szerint nem ervenyes?

Az pedig, h mi a kulonbseg az altalad emlitett oldalak kozott, azt nagyon jol tudod, hisz ha nem igy lenne, akkor nem ide kommentelnel.

Nem vilagos egyebkent, miert gyulolod ennyire a mandinert, melyek azok a korulmenyek, amelyek ezt kivaltottak beloled. Ilyen hangnemben, amellyel velunk kapcsolatban most mar nem eloszor fogalmazol, meg a kurucinforol sem nyilvanitottal velemenyt as far as I know.

Amugy 1. soha, veled ellentetben en soha nem vedtem semmit, ami moralisan elfogadhatatlan vagy vallalhatatlan (lehet, h egy meglevo elfogultsaghoz gyartasz mitoszt..?). Te ezt teszed mar tobb tucat komment ota, h miert, meg mindig nem ertem (hisz korabban meg azt valszoltad nekem, h semmi kozod sem hozzank sem az ov-hez). Es, h ki a mandiner szerkesztoje, azt viszonylag gyorsan elmagyarazza a kevesbe erto ember szamara is az oldal impresszuma. Pls. tanulmanyozd.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.21. 10:16:12

@politicus: Az egy darab kérdésed az volt, hogy miért védek morálisan védhetetlent. Ez a kérdés sugall, ezért nem vagyok hajlandó megválaszolni.
Olyasmit védek – és az nem Emlékezetkultúra kampánya –, ami szerintem nem védhetetlen. (Nem is támadhatatlan.)

"A" mandinert nem gyűlölöm, ellenben felháborítónak találom azt a hatalmas szakadékot, amely főként a mandiner.hu szerkesztett tartalmainak vélt értékrendje és a kommentvilág között tátong. A kurucinfóról fölösleges így fogalmaznom, mert egyrészt a véleményem sok nóvumot nem tartalmazna, másrészt semmi értelme köztudomású igazságokat ismételgetni. A véleményem "a" mandinerről az, hogy pár jó ötlet és tisztességes szándék van benne, s ehhez mérhető mennyiségű önsorsrontó vakság és pusztító hatású hiba is.
De gondolom, Atisz módszertanát követed, mely szerint a részt kritizálni/vele egyet nem érteni = az egészt gyűlölni.

Nagyon jól látod, hogy az általam képviselt véleménnyel szemben rendszeresen alkalmazott nemtelen eszközökkel éltem. Hidd el, teljes mértékben átérzem a téged ért méltánytalanságokat :-)

Az utolsó bekezdésedből határozottan visszautasítom, hogy valaha morálisan elfogadhatatlant vagy vállalhatatlant védtem volna. Nekem valóban semmi közöm sem hozzátok, sem az ov-hez; ellenben ha visszanézed, tölgy a velem folytatott beszélgetésében (már amennyire annak minősíthető) tette a mindennek kezdetéül szolgáló megjegyzését, továbbá fenntartom, hogy a kiléte jotunder posztjától és egyéb megjegyzéseitől függetlenül megismerhető volt, és ezt másként nem tudom bizonyítani, mintsem hogy megismétlem: rájöttem korábban ezek nélkül.
Így hát valahányszor felmerül tölgy kommentje vagy tölgy azonosításának módszere, úgy érzem, lehetséges és érdemes hozzászólnom.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.21. 10:18:11

@Holger Hartland:

"Az akkori magyar állam intézményei, a minisztériumok, a közigazgatási szervek, a fegyveres testületek összegyűjtötték, vonatra rakták és leszállították a zsidókat a náci Németországnak. Így volt vagy nem így volt? Így volt." --- írja.

Hogy ilyen történt, azt, tudtommal, itt soha senki nem vitatta. A vita tárgya itt nem az események megtörténte (legfeljebb oka és módja) körül zajlik, hanem akörül, hogy mi következik ebből a mára nézve? Következik-e belőle például az, hogy dobjuk ki az irodalomtankönyvekből X.-et vagy Y.-t vagy konstruáljuk át a múltunkat (múltképünket) bizonyos elvárásokhoz igazodva?

A Vészkorszak a magyar történelem ugyanolyan fontos, szerves, kitörölhetetlen része, mint valamennyi más időszaka is. De nem írja felül az összes többit. Anélkül nincs magyar múlt, de azzal együtt is van. (Ha érti, mire gondolok?!) Nem gyalázhatnánk meg jobban az akkori áldozatok emlékét, minthogy egy ateista zsidó holokultos szubkultúra ideológiai furkósbotként használja a kereszténység és általában a keresztény európai kultúra ellen. És, sajnos, nagyon sokan engednek annak a kísértésnek, hogy ezt tegyék. Itt a bibi.

ü
bbjnick

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.21. 10:22:16

@Counter: tulajdonképpen miért frusztrálod magad ezen az alja, elfogadhatatlan helyen ennyit?
Már lassan egy Lenin-összesnyi szöveget kommenteltél itt össze...
[Politicussal meg kölcsönösen közzétehetnétek egymás IRL adatait, ilyen a modern pár(t)baj.]

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.07.21. 11:06:55

@politicus: ha jól értem a vegytiszta náci és vérszomjas kommenteket hasonlítod a kormányt durván kigúnyoló hozzászólásokhoz, így próbálva relativizálni azokat.

olykor nem tudom eldönteni, hogy ennyire aljasak vagytok, vagy csak ennyire rajongtok a Viktorét.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.07.21. 12:36:13

@Atisz: bocs, hogy közbeszólok, balfaszkám, csak egy apró megjegyzés a ködszurkálásodhoz:
Te illetve a beteges, monomániás jobboldali elvtársaid csak egy részhalmazt képeztek (jelöljük "H"-val) a magyarságon belül, amely képtelen felfogni/elfogadni részhalmaz mivoltát, és szereptévesztésében az egész halmazként tetszeleg, az őt érő kritikákat pedig a teljes halmazra vetíti.
igen sajnálatos, hogy az említett pszichózis napjainkra ilyen mérteket öltött. remélem, egyszer majd kigyógyulsz belőle.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.21. 13:00:40

@tewton: Nem volt teljesen kölcsönös: a NATO védelemre készült, eszükben sem volt, hogy felszabadító háborút kezdjenek a Kelet-Európát megszálló szovjetek ellen. Azt meg ugye csak nem hiszi el, hogy a VSZ terveiben a "nyugatiak" támadása valós lehetőségként szerepelt, és nem ideológiai fügefalevélként? A VSZ a '80-as évek végéig támadó hadviselésre készült Európában. Az idézett gyakorlat is az ellentámadásnál kezdődik, a védekezést nem gyakorolták. Abban a háborúban a korabeli magyar állam a támadó (háborús bűnös) fél oldalán lett volna, az MN rakétacsapatai szovjetektől kapott atomlőszert használtak volna.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.21. 13:18:28

@bbjnick: Na végre, hogy értjük egymást! De akkor Ádernek az a fordulata, hogy "a magyar állam tétlenül nézte", nem igaz. A korabeli magyar állam bizony tevékenyen részt vett a holokausztban. (Ahogy évtizedekkel később a szocialista magyar állam is tevékenyen részt vett volna egy nukleáris holokausztban, csak szerencsére az nem történt meg.) A tényeket meg nem kéne letagadni.

Az pedig valóban egy következő kérdés, hogy mi következik mindebből a mára nézve. Áder szerintem ott rontotta el, hogy összemosta, mi tartozik a múlthoz és mi a mához, és a mai Magyarország ártatlanságát védeni akarva mosdatni kezdte az akkori magyar állami szerveket.

hoplita 2012.07.21. 13:38:23

@.Pierre Bezuhov.:
Azt eldöntötted mán, hogy a képen a kettő közül melyik vagy seggfej...?
Na, nyomás a buzibárba farszíjat húzgálni...:)

tewton 2012.07.21. 13:47:24

@Holger Hartland:
"ugye csak nem hiszi el, hogy a VSZ terveiben a "nyugatiak" támadása valós lehetőségként szerepelt, és nem ideológiai fügefalevélként?"

lol. ugyan már, csak nem hiszi azt, hogy a jófej NATO eleve csak védekezésre rendezkedik be, a rosszfej VSZ meg védekezésnek álcázott támadásra?

racionálisan gondolkodva: egy atomhidegháborúban nem mindenki attól tartana, hogy a másik támad először? az egyetlen morálisan utólag is védhető modell az, amiben a másik támad először (atommal), és mi csak védekezünk.

ideológiai fügefalevél: ez szerintem naiv megközelítés. gondolja, hogy az NSZK-ba, olaszo-ba telepített USA-katonák mozartkugelt töltöttek volna a rakéták fejébe?

(persze kíváncsi lennék a NATO korabeli terveire is, mert a VSZ tervei a sztori egyik fele.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.21. 14:20:49

@tewton: Igen, a NATO védelemre készült, ld. pl. David Miller: The Cold War. A Military History. Pimlico, 2001 - de nem adom kölcsön. :) (Ajánlom még Hackették könyvét, ha ismeri - igen, AZ a Hackett.)

A "jófej" NATO-országok kb. szerettek volna békében és jólétben élni, a nyugat-európaiak egyenesen irtóztak a háború gondolatától, mert ugye azt az ő területükön vívták volna meg. Ők nagyon jól elvoltak háború nélkül, és "hideg" változatban meg is nyerték. Az agresszív ideológia, a másik fél gazdasági fejlettsége miatti fenyegetettség-érzet, valamint a saját lakosság elégedetlensége (lázadásveszély) mind a VSZ oldalán voltak jelen mint támadásra motiváló tényezők.

Ideológiai fügefalevél: Ha maga élt a rendszerváltás előtt is, akkor egészséges fiúgyermekként bizonyára megvetette magának a szüleivel (ha ugyan nem kapta meg kérés nélkül) Olaf Groehler A légi háborúk története c. könyvét, ami egy NDK-s hazug komcsi szar, de tele van kafa fényképekkel és típusrajzokkal. Ha megvan még, nézze meg, mit ír a koreai háborúról.

A gyakorlatok a '80-as évek második feléig (Gorbacsovig) miért úgy kezdődtek, hogy most pedig megindítjuk az ellentámadást? Miért nem védekezéssel? Miért volt világviszonylatban magas a VSZ-haderőben a műszaki szakcsapatok aránya? Miért volt az ő felszerelésük (pl. PMP, MTK) szinte az egyetlen terület, ahol a szovjetek voltak a vezetők, és mások nyúlták le az ő ötleteiket, és nem ők a másokéit? Aki hidak nélküli folyókon akar átkelni és aknazárakat akar áttörni, az vajon támad, vagy védekezik?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.07.21. 14:21:16

@hoplita: nézd, puskamatyi!
én nem ítéllek el, mert bizonytalan vagy a nemi identitásodban, és ezt permanensen rám próbálod kivetíteni. de fogadj el egy jó tanácsot: ne közéleti blogon próbálj segítséget kérni magánéleti problémáidhoz ;) rengeteg jó szakember van a témában.

Atisz 2012.07.21. 14:39:08

@.Pierre Bezuhov.: Igen valóban, egy jó 9 milliós halmazt képezünk itt a Kárpát-medencében (határon túliakkal 12 milliós). Csak azt nem értem, hogy ezzel mit akartál mondani (azért kösz, hogy emlékeztettél). Talán azt, hogy neked felszabadulást jelentett a szovjet megszállás?
A személyeskedést a frusztráltságodnak tudom be (ami sejtem hogy honnan ered), ezért arra nem reagálnék.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2012.07.21. 14:39:18

@.Pierre Bezuhov.: nem tudtam, h mr. ebernek el kell magyarazni, h ez a ket dolog (aljassag, ov-hit) egyutt jar. Ugye nem tolem tudtad meg?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.21. 14:42:10

@politicus: Vagylagos viszonyt tételezett az aljasság és az ov-hit között; de félek, a vitátok így sem lesz termékeny.

tewton 2012.07.21. 15:48:27

@Holger Hartland:
részben meggyőzött, részben nem (de ez itt már nagyon off lenne). találtam viszont egy érdekességet egyik gyerekkoromban olvasgatott könyvben (Bokor László, (H)Idegháború, Zrínyi-Kossuth, 1978), amit a maga inspirá ciójára vettem le huszon-x év után. A népköztársasági szerző beszámol róla, hogy elég nagy botrány volt az nszk-ban, amikor a stern részleteket közölt az amerikai atomcélpontokról. A lista a VSZ területén kívül tartalmaz számos célpontot a nato-szövetséges országokban (nszk!), de ausztriában, finnországban, jugoszláviában, közel-keleten.

az ilyenek miatt (persze utánanézek még a dolognak) nem érdemes moralizálóan hozzáállni a dologhoz. a a baráti amerikaiak tehát a szövetséges nato-országokat is felvették a tervezett atomcsapások listájára, ha már 3. vh. és erről a bonniakat elfelejtették értesíteni.

tewton 2012.07.21. 16:24:51

@tewton:
és nem kamu. keressen rá a g-books-on a "nuclear yield requirements"-re. Stern 1970/6.

nyugodjon meg, ha a vsz tankjai elérték volna bizonyos célpontokat, adott esetben amerikaiak nyugodt lélekkel atomot dobtak volna bécsre is, meg a többi potenciálisan fontos célpontra. akár a semleges finnország területén is.

www.economist.com/blogs/easternapproaches/2011/12/finland-and-american-intelligence

"The top-secret NATO document stolen at the Orly airport and revealed in 1980 titled Nuclear Yield Requirements shed light on the situation in the early 1960's and had 23 possible targets selected for pre-emptive strikes in 18 locations in Finland. That means that some places could have received two strikes. The target areas could have been struck with nuclear weapons in cases where Warsaw Pact forces were about to capture or had captured specific strategic targets."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.07.21. 16:31:55

@Holger Hartland:

') "A korabeli magyar állam bizony tevékenyen részt vett a holokausztban." --- írja.

A magyarországi zs. deportálásokra a magyar közigazgatási és rendfenntartó állomány és közlekedési infrastruktúra rész- és igénybevételével került sor. Ezt szerintem (itt) soha senki nem vitatta. (Hogy ez mennyiben volt "a holokausztban való részvétel", ezt a vitát itt most nemigen nyitnám meg).

2) "...Ádernek az a fordulata, hogy "a magyar állam tétlenül nézte", nem igaz..." --- írja.

Szerintem magának megtetszett ez az Áder-szöveggel kapcsolatos fogalmi-nyelvi játszadozás és, csak hogy tovább tartson a játék élvezete, komplikálja.

Áder, szerintem, nem gondolt semmit, amikor a maga által idézetteket mondta. Nem azért tartják, hogy bármit is gondoljon. Egyszerűen mondott valamit, amit kb. (el)vártak tőle. "A magyar állam tétlenül nézte" Ádernál sem jelent mást, mint a köznyelvben, hogyis/vagyis: nem tett ellene semmit (a magyar állam). Ami, persze, a korabeli viszonyok ismeretében, tök értelmetlen duma, de nem is azzal a céllal mondta, hogy valami értelemeset mondjon.

ü
bbjnick

tewton 2012.07.21. 17:24:56

@Holger Hartland:
(atomtámadás esetén a védekezés amúgy ... a túlélők dolga. annyit tehet, ha pont közelről néz bele a fénybe, hogy a karját a lábaszárára teszi. ha beáll a hullamerevség, a túlélők könnyebben tudják majd deponálni a lövészteknőből)

Google 2012.07.21. 18:03:53

@bbjnick:
A magyar, de mit mondjak, a többi állam is tétlenül nézte az amit - ezek szerint.
Bezzeg ma, minden szirre-szarra ugranak, akkor pedig csendben kussoltak. A művelt Nyugatnak ugye, fogalma sem volt arról, mi játszódik le itt?
Ne hülyítsük már egymást! Ekkora nagyhatalom, amilyennek ma lefestenék, azért Magyarország sosem volt. Hovatovább Németország kis ártatlan fehér báránykának tűnik. Hozzánk képest. És hol igaz ez? Sehol.
Szegény Kata, nyugodj békében!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.07.21. 18:21:45

VÉGRE valaki vette a fáradságot, hogy ilyen dolgokat is szóba hozzon. Nagyon szépen köszönöm a szerzőnek!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.21. 22:49:14

@tewton: Na és vajon a támadásra vagy a védekezésre készülő félnek van szüksége rá, hogy meglegyenek a koordináták eredetileg saját területen lévő célpontokról is?

A moralizálás persze háború esetén mindig relatív. Nem kell félteni az amcsikat, de a szovjetekkel való összehasonlításból azért jól jönnek ki.

Az atomtámadást meg túl lehet élni, ha egy BMP-ben ül, és egy kicsit odébb.

@bbjnick: Dehogy tetszik az Áder-szöveg körüli játék, túl van az egész dimenzionálva.

tewton 2012.07.21. 23:04:59

@Holger Hartland:
(az amerikaiaknak globális listájuk volt, szövetséges, ellenséges és semleges országbeli célpontokról -- vagyis) szerintem értelmetlen és moralizálásba fullasztó felvetni a védekezés-támadás kérdését.

a NATO azért elég rosszul jön ki, ha azt nézzük, hogy az amerikaiak az európai hadvezetések tudta nélkül lezavartak volna pár lokális atomtámadást európában (utólag persze beleegyezhettek volna), vagy rossz esetben egy tömegpusztító fegyvereket is felhasználó gerillaháborút ... a nyugat-eu lakosság kárára.

de ha történetesen nem ül bmp-ben, se tankban? mondjuk egy átlagos miskolci állampolgár, aki a diósgyőri vasműben dolgozik, vagy vasútállomáson ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.21. 23:14:33

@bbjnick: a demokráciamentes koalícijó úgy látom, erősen zs-fixált... egyre-másra csóválják a verbális lángpallosokat áderjanó ellen... végre 1 téma, amiben kiélheti magát a nemzet táncosa által méltatlanul háttérbe szorított niedermüllerpítör is...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.21. 23:34:54

@tewton: Erről az a különvéleményem, hogy nem mindegy, ki kezdi a háborút - de sokfélék vagyunk. Ezzel együtt ha valaki mutat nekem forrást, amely támadó NATO-terveket vagy (1985 előtt) Európára vonatkozóan védekező VSZ-terveket mutat, köszönettel elolvasom.

Igen, az amcsik megatomozták volna Bécset (ha az már szovjet kézben van), ha ezzel mondjuk megvédhetik Bajorországot. A bécsieknek persze mindegy, hogy kitől kapják, de nekik addigra valószínűleg már amúgy is mindegy lett volna.

A szovjetek viszont agresszorként atomoztak volna, mindenféle önvédelmi szempont nélkül.

Diósgyőri munkás: amikor "védekezést" írtam, nem az atomcsapással kapcsolatos polgári védelemre gondoltam (arra persze a keleti blokkban is voltak előkészületek), hanem a hadászati-hadműveleti védekezésre. Ez nem volt igazán prioritás a VSZ-ben, míg a NATO-ban igen.

tewton 2012.07.22. 00:00:28

@Holger Hartland:
különvéleményem: az, hogy ki kezdi a háborút, igazából inkább az időbeli elsőség kérdése lett volna. ha elméletileg tetszőleges célpontot el lehet pusztítani a rendelkezésre álló technikával (SzU, USA).

moralizálós mellékszál, ha olvas németül:

www.dearchiv.de/php/dok.php?archiv=bla&brett=B81_08&fn=ZIEL.881&menu=b1981

az USA 10.000+ atomrobbanófejet tárolt az nszk-ban, de csak az amerikaiak (és a szovjetek) tudták, hogy ezeket szemrebbenés nélkül bevetnék nszk területen is (ezért is volt botrány, amikor kiderült). innen kezdve azért kicsit aggódok attól, hogy az atlanti barátaink szavatoljanak bármit mo biztonságából. de ez megint moralizálás ...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.22. 00:35:05

@tewton: Értse meg, amennyiben hadászati-hadműveleti szinten védekezésre készül, akkor nem ússza meg anélkül, hogy sok-sok célpont legyen kijelölve saját területen is. Sőt, harcászati szintű védekezésnél sem ússza meg. Ha elő van készítve a védelem és maga mondjuk nyugatnémetként nem BMP-ben, hanem egy Marderben csücsül (vagy a Marder közelében egy lövészgödörben) egy kulcsfontosságú terepszakaszon, akkor biztos lehet benne, hogy hátul a tüzérségnél megvannak a koordináták, amik alapján tűzcsapás mérhető a maga pozíciójára - mondjuk kazettás/ICM lőszerrel, hogy a Marderben se érezze jól magát. Persze a saját tüzérség nem magát akarja megölni. A tűzcsapást akkor mérik (khm, jó esetben), amikor a maga kiindulási pozíciójában már szovjetek (lengyelek, csehszlovákok, endékások) nyüzsögnek, és addigra persze maga vagy visszavonult már onnan, vagy halott - szóval ne vegye a lelkére, nem maga ellen irányul a dolog, ilyen ez a háború. (Most akkor ki moralizál? :))

Persze, hogy az NSZK-soknak herótjuk volt attól, hogy hadszíntérré változzon az országuk. Atlanti barátaink meg nem önmagukban véve jók, hanem a szovjetekhez képest, ami persze elismerem, nem olyan nagy kunszt.

Atisz 2012.07.22. 05:52:02

@Counter: Emlékszel mit írtam tegnapelőtt? Ezt:

"A magyar állam kifejezéssel azért kell óvatosan bánni, mert egyesek hajlamosak az állam szóról egyből a polgári lakosságra asszociálni, amit ugye szintén nem kell említeni, hogy milyen destruktív hatású. Ha ilyen kijelentést teszünk, mindig meg kell említeni a német hadsereg által megszállt államot is, hiszen ez ad objektív képet az akkori helyzetből (feltételezve, hogy valóban azok akarunk lenni)."

Amire te ezt válaszoltad:

"A "magyar állam" kifejezés helyes, helyénvaló, adekvát stb. használatától nem kell hogy visszatartson semmi. Ez ugyanaz a hibás, szánalmas érvelés, mint amelyet Gerő használt Romsiccsal szemben: ti. hogy bár nem antiszemita, de ha antiszemita olvassa, az olvashatja antiszemitául. Nem szabad félelemből hazudni, az igazat elhallgatni."

Nos, itt az első fasz és az írása, amiért óvtam mindenkit attól, hogy az állam felelősségét önmagában említsék:

atv.hu/belfold/20120721_dk_ader_jeruzsalemi_beszede_szegyen

„nem beszélt a legfontosabbról, Magyarországnak, a magyar társadalomnak a holokausztért viselt történelmi felelősségéről”.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2012.07.22. 11:03:06

@Counter: Baszd meg a homályosításodat, jó. Ki a lófasznak van arra ideje, hogy mialatt kifejti az álláspontját, esetleg érvel, felháborodik, saját tapasztalatokkal próbálja alátámasztani a mondanivalóját még HOMÁLYOSÍTSON is, hogy ki ő IRL? A FASZ KIVAN, komolyan. Azt tudjátok már, hogy én ki vagyok? Holt tart a nyomozás? Vagy én nem vagyok elég nagy falat? Ismétlem: basszátok meg.

U.I.: Erről az ügyről még nem hallottam, mert (FIGYELEM, +infó rólam a keresgélőknek) kb. fél éve apuka lettem és hanyagoltam a blog-olvasást és hozzászólást, de eléggé felháborító, pedig nem vagyok egy tölgy-fanklub-tag, attól még találhattok egy-két hozzászólást tőlem, ahol egyetértek vele, ne fárasszátok magatokat beidézni nekem, semmi értelme.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.07.22. 11:21:02

@Talon Karrde: Patkányok ezek mind, az IRL-ezőktől a nekik tapsikolókig. Szarni rájuk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.22. 11:35:02

@Talon Karrde: Ha nincs ideje, akkor nincs, de akkor LEGYEN TUDATÁBAN annak, hogy az összekapcsolás az ÁLTALA ADOTT információk alapján megállapítható. A magunk után szórt információ az utcán hever, ha ez valakinek új, akkor: jónapot!

S hidd el, hogy van, akinek úgy jár az esze, hogy AZONNAL felismer JELLEGZETES egyezéseket bármily távol eső dolgok között, hát még ha nem is esnek olyan távol. Nem kell ehhez AKTÍVAN és CÉLZOTTAN keresgélni.
S hidd el, hogy ha MAK-ról látják az egyetemen, hogy konzervatív palántákat locsolgat, hogy a konzervatórium részben az ő műve, hogy ott egy tölgy nevű nick mentorként lép fel az ő modorában és az ő témáival, akkor ez nem TITOK.

Az én szövegem is jellegzetes, a tiéd is, a legtöbb emberé, kivéve az egészen tompa eszű, önmagukat saját szavakkal kifejezni (de talán saját gondolkodásra is) képtelen véglényeké. Azokat nem lehet így azonosítani, azok tényleg egyformák. Azokat sem lehet, akik képesek tudatosan megmásítani a fogalmazás- és gondolkodásmódjukat és veszik is rá a fáradságot. Ezt tölgynek és mindenki másnak is BE KELL LÁTNI, és erre figyelemmel vagy TARTÓZKODNI kell az olyan kijelentésektől, amelyeket később csak letagadna, vagy a letagadós kijelentések kijelentésekor ELŐVIGYÁZATOSNAK kell lenni.

Kínairól lelkylola kotyogta el, hogy kicsoda, de azért is azt kell leköpni, aki megnézte azt a videót és nem szúrta ki előtte a fülét meg nem ment el utána agymosásra, ugye?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.07.22. 13:48:02

@Atisz: juj!! hát mondjuk úgy, hogy nem a szövegértés az erősséged. de hogy őszinte legyek egy okkultista fideszestől dőreség is lett volna bármi egyebet várni, mint a betanult panelek vaktában történő eldurrogtatása :)

egyébként aljas utalásodra válaszolva, nem, nem büszkélkedhetek olyan felmenőkkel mint Szegedi Csanád. roppant sajnálatos, hogy beteges jobboldali identitásodból csak ennyire fussa.

rdi 2012.07.22. 15:05:12

Azért lett belőle ekkora hír, mert szép volt, fiatal, vonzó és szimpatikus. Valószínűleg kedvelték és sok barátja is volt, akik felrakták az eltűnés hírét a facebookra.
Ha csúnya lett volna, és idősebb, akkor közel sem lett volna belőle ekkora hír.
Az emberek már csak ilyen felszínesek. Ennyire egyszerű ez.

Atisz 2012.07.22. 15:12:04

@.Pierre Bezuhov.: Meglehet, de azért mégiscsak sikerült válaszolnom a felvetéseidre, ellentétben veled.
Köszönöm az elismerést, többen mondták már, hogy nagyon jól bánok a "panelekkel", hallanod/látnod kéne MSZP-s és egykori SZDSZ-es (kár hogy ez utóbbi már használhatatlan) frázisokból mit tudok kihozni :)

Nem tudom mitől aljas az utalásom (megkérnélek, hogy idézz, de lehet, hogy e kérés is aljasnak fog tűnni a szemedben), azt meg végképp nem értem Szegedi Csanád mely felmenőiére gondolsz (az utóbbi idők hírei alapján elég sok van neki). Gondolom nem a többségire (értsd: magyarra), mivel akkor nem éreznéd sértve magad (így sem kéne, de te tudod).

Atisz 2012.07.22. 15:19:51

@rdi: Nagyjából így van, de azért azt fontos még hozzátenni, hogy láthatólag példás életet élt, rendezett körülmények között.
Így nem lehet ráfogni, pl. hogy "rossz társaságba keveredett", esetleg "cukkolta támadóját annak származása miatt" vagy egy egészen széles körben használt ballib kérdés szerint "minek ment oda?".
Csak a "férfierőszak" és a "családon belüli erőszak" maradtak, mint terelő narratívák, amik igencsak szánalmasan hatnak.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2012.07.22. 16:24:16

@Counter:

Counter, azt hiszed, hogy csak te vagy ilyen kurva okos meg JT?

Nézzem meg a szétpotyogtatott információmorzsáidból mit tudok kihozni? Egy hét múlva ha kiírom ide a nevedet baj lesz?

Ja, lehet, hogy te (mint dr. Elő Relátó) homályosítsz és hazudsz magadról és nem fog menni.

Ügyes, nagyon ügyes.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2012.07.22. 16:28:46

@Kettes: "te gyüttment, amikor a te őseid még a birkákat kergették a Kárpátok lejtőin. A keleti lejtőin, gyüttment, és szexuális indíttatásból."

Románozni szabad? Teee, disznó, teee?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.22. 16:33:27

@Talon Karrde: Nem hiszem, hogy kurva okos vagyok. Jotunderről nem tudom, hogy jött rá, viszont elhiszem róla, hogy kurva okos.
Tölgyre rájönni pedig elégnek hiszem a tehetséget, okosnak vagy kimunkáltnak szerintem nem kell lenni akkora információtömegben.

Annak tudatában kommentelek, hogy ilyesmi megtörténhet és hogy minden komment egy információs aranybánya. Ha ezekből ki tudsz okoskodni valamit, akkor ügyes voltál; ha olyasmit, amit én nem akartam elpotyogtatni, akkor ezen felül meg én: óvatlan.

Hazudni nem kell, elég, ha nem túl nyílt az ember, amikor nyilvánosság előtt nem akarja felfedni magát. Tölgy viszont túlnyílt, ezért lepottyant róla a MAKK (muhaha, nyöhehe, nyihihi!).

ftk 2012.07.23. 12:34:48

@Moment mal: erre ellenpélda bármilyen politikai tartalmú Facebook-csoport kommentlistája. Van olyan durva az eszmecsere, mint itt. Ha nem durvább.

tomtyi 2012.07.24. 08:07:13

@Counter:
"1. A közvetlen életveszély állapotából az elnyomatás és nincstelenség állapotába kerülni bizony felszabadulás."
Ezt a pár százezret a zsidókra értette. A többi, a "maradék" 10 milliónak ez bizony nem felszabadítás volt, ahogy a ruszkik sem így tartották számon.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.24. 13:21:34

@tomtyi: Azt írja a hozzászólás, amire válaszoltam: "A szovjet megszállás, csak néhány százezer embernek volt felszabadulás (nekik sem igazán "
Kiemelem: "nekik sem igazán".

Erre a válaszom az, hogy de, a közvetlen életveszélyből az elnyomatásba és nincstelenségbe kerülni is felszabadulás, ha ugyan kicsit sárga és savanyú is.

szurtieperke 2012.07.25. 16:49:52

Látom, eléggé elmentek itt a kommentek más irányba, de azt azért megjegyezném, hogy vannak olyan eltűnt személyek, akikkel annyira sem foglalkozik a rendőrség, hogy a police.hu oldalára felkerüljenek. Ja, hogy négy gyerek várja haza az illetőt, az nem számít...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.27. 10:56:35

emellett érdemes úgy fogalmazni, hogy a társadalom szemete pusztította el a társadalom legjobbikát - ezért is nagy a figyelem Katánál.