Alemannok földjén – Utazás a Gotthardtól a Fel-Dunáig
2012. június 30. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Alemannok földjén – Utazás a Gotthardtól a Fel-Dunáig

22.jpg

„Nütze die Zeit” (Felirat az augsburgi Fuggerei-ben)

  Svabia, Alemannia: az egykori délnémet törzsek és nyelvjárások vidékén ma ketten osztoznak: Svájc és Baden-Württemberg. Európa egyik leggazdagabb, legrendezettebb vidékén jártunk, ahol kevés dolog történik, legalábbis annak kelet-európai értelmében. Csak a jó életet élik, a maguk századok óta elrendezett, s az utóbbi évtizedekben is csak kissé módosult világában. Utazás a Gotthardtól a Fel-Dunáig.

  Ahol az égig érő, kőtarajos hegyekből leereszkedik a Gotthard-út, fjordszerű tó tölti fel a völgyeket: a sokágú Vierwaldstätti-tó Svájc szíve és történelmének kiindulópontja. Egy víz fölötti fennsíkon, a fenyvesek alatt zsebkendőnyi rét terül el, rajta a keresztes svájci országzászlóval. A Rütli mezején járunk: a legendák szerint itt kötötte meg örök szövetségét Werner Stauffacher Schwyz kanton, Arnold von der Halden Unterwalden kanton és Walter Fürst Uri kanton képviseletében 1291-ben. Ez volt az a szövetség, amely megalapozta a hegyi parasztok tartományainak szabadságát és közös fellépését bármilyen betolakodó, uraskodni kívánó földesúrral szemben. Itt született meg Svájc ethosza. Hogy kik voltak a parasztkantonok fő ellenségei? A Habsburgok, akik a ma Svájc északi részén fekvő, apró Habsburg várának grófjaiként próbálták ellenőrzésük alatt tartani az alpesi völgyeket és a fontos kereskedelmi útvonalakat, majd innen kiszorulva kezdtek hozzá Ausztria gyarapításához – a többit ismerjük. A Habsburgokkal folytatott évszázados harcokból született a Tell Vilmos-legenda is, amelyet Schiller drámájából és a svájcinak nevezett magyar kártya figuráiból is ismerhetünk. Említettük már Fürst Waltert és Tell Vilmost, de a Vierwaldstätti-tó körül számos helyen beleütközünk az ismerős nevekbe: Reding Itell, Rudenz Ulrich, a Stüszi vadász, a Kuoni pásztor és Geszler Hermann, a Habsburgok helytartója is ezt a vidéket lakta a legendák szerint. Mai utódaik a küzdelmek utáni, sok évszázados békét élvezik: a tó és az ég kékje között, üde zöld réteken alpesi faházak, hagymakupolás falusi templomok, kolompoló tehenek alkotják a tökéletes svájci montázst a hegyek alatt.

11 aug 098.jpg

11 aug 096.jpg

11 aug 056.jpg

1.jpg

11 aug 043.jpg

Zug

3.jpg

A Vierwaldstätti-tó és Gersau

11 aug 074.jpg

  Különleges hely Gersau: a hegyoldal és a tó közé szorult, meredek lejtőre épült falu egykor Európa legkisebb köztársasága volt. 1390-től 1818-ig számítják saját függetlenségüket, amit a szabad kantonok szövetségének kellős közepén is féltékenyen óvtak. Mivel a tóparti országút megépítése előtt csak gyalogösvényen vagy hajón lehetett megközelíteni Gersaut, így nem is állt senkinek az útjában a magába zárkózott köztársaság. Ma is büszke falfeliratok hirdetik a történelmi hagyományt, a falu régi központja felett, a virágos mezőkön pedig modern villák és útmenti keresztek között nyílik lélegzetelállító kiállítás a tóra és a hegyekre. Gersau fölé már a Rigi nyúlik: az 1797 méter magas hegy Svájc kilátóhegye, ahonnan jó időben a déli óriáshegyeket és az északra elterülő, dombos vidéket, szinte egész Svájcot látni lehet. Európa első, 1871-ben épült fogaskerekűje visz fel a Rigire, ami bástyaként emelkedik ki a környező tavak körül. Ellátni innen Zug városáig is: a hírekben is gyakran szereplő, önálló városkanton a világ egyik legismertebb adóparadicsoma, ahová nagyvállalatok és milliárdosok menekítik vagyonukat. El kell ismerni: festői helyet választottak, hiszen Zug pár utcányi óvárosa szintén a Svájcra oly jellemző, emberi léptékű harmóniát és szépséget tükrözi – bár a semmitmondó kocka-irodaházak már körülvették a városkát.

  Luzern viszont annál szebb: a Vierwaldstätti-tó lefolyásánál fekvő város gyakorlatilag Svájc közlekedési csomópontja, és egymagában egy kicsi Svájc: a Gotthard-út hatására olaszos életöröm tör itt be az Alpoktól északra, a tóparti sugárutak franciás eleganciát tükröznek, míg az egyébként német dominanciájú város nem feledkezik meg a tökéletes rendezettségről sem. A folyón átívelő középkori fahíd és vízi őrtorony, a soktornyú városfal, a vízben tükröződő alpesi hegyek már a 18.-19. század óta az európai idegenforgalom egyik központjává avatták Luzernt. Annál kevesebb látnivaló akad Zürichben. A milliós nagyságú város Svájc egyetlen metropolisza, a nemzetközi pénzvilág egyik központja: rideg és kimért üzleti negyedek, hasonlóan távolságtartó bankárok, üzletemberek és helyi polgárok adnak hűvös arculatot a városnak. Rajtuk kívül pedig a bevándorlókból álló kiszolgáló személyzet tűnik fel, ajtónállóktól a pincéreken és újságosokon át a fizikai munkásokig. Zürich az elzárt, de mégis barátságos, önazonos hegyi kantonok után egy városnyi mai Európa Svájcban, annak minden erényével és hibájával együtt. A svájci nagyvárosokra egyébként jellemző ez a puritán, szürke megjelenés: Genf és Bern is hasonló hangulatot árasztanak. 

zürich.JPG

Zürich

11 aug 111.jpg

11 aug 052.jpg

2.jpg

11 aug 150.jpg

11 aug 161_1.jpg

Rütli mezeje

4.jpg

  Akit azonban Svájc színes, szagos mesevilága érdekel, annak vidékre kell mennie. Nem csak az alpesek világa, hanem a Mittelland, a Franciaországba és Németországba átnyúló dombvidéket is hónapokig lehetne járni hullámzó hegyeiért, völgyeiért és a bennük rejtőző várak, városok, apátságok és tavak bejárásáért. Ahol mindezt egy dózisban meg lehet kapni (csak győzze az ember feldolgozni a pozitív kultúrsokkot), az az apró Schaffhausen kanton, Zürichtől északra, a német határon. Szakadatlanul ömlik itt a víz a Rajna vízesésén, ami a legnagyobb egész Európában: másodpercenként egymillió liter víz zubog le hat emelet mélységbe Németország és Svájc határán. Kora reggel érkezve, a turisták áradata előtt magunkban élvezhetjük a látványt a vízesés szájába és mélyébe épült teraszokról, ahol állandó vízpárában nézhetjük a leomló és örvénylő, türkizzöldből a fehér habokig tajtékozó Rajnát. A vízesés fölött Schaffhausen, az óraipar egyik központja fekszik, amely freskókkal és sgrafittókkal ékes polgárházaival, a korai román stílusú Allerheiligen- (Mindenszentek-) kolostorával és a szőlőhegyre épült Munot várral alkot festői összképet. Olyannyira festőit, hogy a várat maga Albert Dürer tervei alapján építették a 16. században. A kilencszáz éves kolostor gyógyfüves kertjében és ódon oszlopsoros kerengőjében épp helyi borfesztiválra készülnek, jó rajnai borokkal. A környező vidék ugyanis egy nagy szőlőskert, amelyen észrevétlenül kígyózik az errefelé meglehetősen bonyolult német-svájci határ.

  Az utolsó svájci városka, Stein am Rhein azon a helyen települt, ahol a Rajna kiömlik a Bodeni-tóból. Egykor fontos hidfőállás volt, de ma már elkerülik a nagy utak a középkorból itt maradt, elszenderült városkát. Ha van esszenciája az európaiságnak, akkor azt Steinben megkapjuk: épen maradt városfalak között zsúfolódik össze a néhány utcás óváros, szebbnél szebb oromzatos polgárházakkal. A homlokzatokat pompás középkori és reneszánsz falfestmények díszítik; az évszázados kőfalak szimbiózisba léptek a borostyánnal és a virágládákkal, a folyóparti apátság a Rajnával; a Rajna pedig az idilli völggyel és a szőlőhegyekkel. „Vezérlő csillaghoz”, „Türelemhez”, „Hálához” – szólnak a házak falán látható, cirkalmas címzések, megidézve a régi polgári értékrendet, ami a kontinens szerencsésebb felén megalapozta Európát. Stein am Rhein szépséges és tanulságos palackposta a múltból. Pár dombsorral arrébb, immár Németországban található a Duna forrása, ami innen nézve nagyon messzi és nagyon más vidékekre kanyarog el. A folyó viszont összeköti a mellett élő népeket.

stein2.JPG

A Rajna kifolyása a Bodeni-tóból

stein4.JPG

Stein am Rhein

Stein am Rhein.JPG

stein3.JPG

stein5.JPG

*

  A svájci Schaffhausen középkori, színes freskókkal teli házainak sorát a Schwabentor zárja: a közeli határon átlépve már a svábok lakta Baden-Württembergben járunk. A táj alig változik, és ugyanaz a nép él a határ két oldalán: a német tartományok azonban Svájccal szemben nem iratkoztak ki a történelem tragikus iskolájából az utóbbi évszázadok során.

  Az egykori Badeni Nagyhercegség, Württemberg királysága és a közéjük ékelődő Hohenzollern grófság a történelem országútján feküdt jó és rossz időkben egyaránt. A paraszt- és vallásháborúk, a harmincéves háború, a francia-német csatározások, a világháborúk mind végigmentek a nyugat-német tartományokon is, a szorgos svábok azonban 1945 után is hihetetlen lendülettel építették újjá városaikat. Baden-Württemberg ma az EU húsz leggazdagabb régiója közé tartozik a szomszédos Bajorországgal és Hessennel egyetemben. A Mercedes, a Porsche, a Bosch és a Zeiss szűkebb hazája a hagyományos helyi ipar 21. századi, világméretű utódai. Közép-Európa történelme is máshogy alakult volna a svábok nélkül: az itt eredő Dunán ereszkedtek le a Habsburgok birodalmába, hogy új életet leheljenek a török háborúk pusztításai után a Kárpát-medencébe. Ha már a Duna: különös látvány Donaueschingennél átkelni az épp megszülető, alig pár méter széles Duna patakon. A Breg és Brigach összefolyását, illetve a szomszédos Fürstenberg-kastély parkjában található díszkút forrását számítják a Fekete-tengerig hömpölygő folyam kiindulási pontjának. A Duna és a Rajna között elterülő Fekete-erdő valóban szinte fekete: sötétlő, sűrű fenyvesek választják el a völgyekben meghúzódó az apró falvakat és ódon kisvárosokat. Nem véletlen, hogy ezen a misztikus tájon született számos sötétebb hangulatú, Grimmék által is gyűjtött népmese.

svarcvald.jpg

Schwarzwald

duna-forrás_1.JPG

A Duna forrása Donaueschingennél

tübi.JPG

Tübingen

Heidelberg_Schloss_castle-15.jpg

Heidelberg

ulm.jpeg

Ulm katedrálisa és Duna-partja

Ulm Duna-partja.JPG

regensburg_1.jpg

Regensburg

fuggerei_1.jpg

A Fuggerei Augsburgban

8.jpg

  A svábok vidéke a német kultúra egyik bölcsője és mai napig is fontos centruma: Tübingen és Heidelberg, Németország két patinás egyeteme is Baden-Württembergben található. A fejedelmi várak alatt, a Neckar partjain meghúzódó, favázas házakkal és festői főterekkel ékes egyetemi városokban a német szellem szinte minden óriása megfordult, közülük sokan pedig ebben a tartományban is születtek: Schiller, Hegel, Schelling, Hölderlin, Hesse és Heidegger, hogy csak egy pár nevet említsünk. Itt, a németség délnyugati sarkában, közel Franciaországhoz és Itáliához lép kölcsönhatásba a germán Európa a latin Európával, így születhetett meg – a történelmi háborúskodások után végre békében –  kontinensünk talán legélhetőbb, kulturálisan és életmódilag legfejlettebb vidéke, ahol a templomokban imádkoznak, az utcákon sétálgatnak és kerékpároznak, a könyvesboltokban és kávézókban pedig olvasgatnak a derék polgárok. S amíg a szabadelvű egyetemeken minden létező dekonstruálásáról vitatkoznak egymással a progresszió hívei, addig a high-tech gyárakat és tüchtig falvakat, kisvárosokat szakszerűen igazgatják a kereszténydemokrata menedzserek és polgármesterek.

  A sváb tartományok hatása a Kárpát-medencére és azokon kívüli területekre is kihat: történelmi városaink részben az innen elszármazott sváb telepesek hagyományait őrzik. Ulm, Augsburg, Regensburg voltak azok a nagyvárosok, ahonnan a túlnépesedett német tartományokból a kipusztult Kelet-Európába indultak skatulyának nevezett tutajaikon a telepesek. Ulmnál még alig tiszányi a Duna: a világháborús pusztítások ellenére ma is büszkén tornyosul a folyó fölé a gótikus katedrális és a megmaradt vízparti favázas házsor. A romantikus Fischerviertelben (Halásznegyed) patakok kanyarognak a girba-gurba házikók között, a 14. század óta álló Városházán pedig Pest-Buda címerét is felfedezhetjük a dunai testvér-kereskedővárosok jelképei között. Augsburg a kalandozó magyarok vereségéről nevezetes Lech patak mellett terül el: egykor a birodalom egyik legnagyobb városa, az ágostai hitvallás szülőhelye és a Fuggerek fészke volt. A nagy hatalmú kereskedőháznak nem sok jót köszönhetett Magyarország, annál többet Augsburg: az 1519-ben alapított Fuggerei a világ első szociális lakótelepe, 250 festői kis lakóház alkot külön negyedet az óvárosban. A Fuggerek a város szegényeinek ajánlották fel jelképes összegért a házakat, s cserébe csak azt kérték: jó katolikusként imádkozzanak a lakók a Fuggerek lelki üdvéért. A házakat ma is a Fugger-alapítvány tartja fenn, a mai lakók szinte mézeskalács-házakban érezhetik magukat.

  A Fel-Duna utolsó nagyvárosa Regensburg, egykor birodalmi gyűlések nevezetes színhelye: a Dunán 12. századi, 16 lyukú kőhíd ível át, egyenesen az errefelé kötelező gótikus székesegyház alá. A város középkori lakótornyairól is ismert. A kora őszi hétvégén tele vannak az éttermek és kocsmák, végeláthatatlanul folyik a sör, fogy a jó német kolbász és virsli: immár Bajorországban vagyunk, és közeledik az Oktoberfest ideje. Ahogy a hazautunké is: ami egykor hetekbe tellett, az ma már csak egy fél nap autózás a Duna-völgyében, át Ausztrián és a Kisalföldön, újra megérkezve az immár sokkal nagyobb Duna partjára, ami bár rosszat is, de sokkal több jót hozott és sodort Nyugatról az elmúlt 1100 évben Magyarországra.

*

A cikk eredetileg a Magyar Nemzet Napos Oldal rovatában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr674557895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.30. 09:21:29

utazás olyan albionista módon, tájak, szerelmek, férfibarátságok és azon túl....
vizovicki pénzén? :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.30. 10:36:44

"Augsburg a kalandozó magyarok vereségéről nevezetes Lech patak mellett terül el: egykor a birodalom egyik legnagyobb városa, az ágostai hitvallás szülőhelye és a Fuggerek fészke volt. A nagy hatalmú kereskedőháznak nem sok jót köszönhetett Magyarország,"

Legyen kimondva, hogy a Habsburgok a kimondhatatlan nevű Birodalom strómanjaiként szivattyúzták ki Magyarországot, először a Fuggerek, majd a Rotschildok megbízásából.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2012/06/csaladi-korben.html
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2012/01/2011-te-csillag.html

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.06.30. 11:08:15

ergé b+ !

ilyen szép képek láttán erős kételyek támadnak az eltolcsista tündérmesében, menekülésre ösztönzi még azt is, aki kalandvágyból maradna a narancsos elmebaj országában

antiforradalmista propagandádat ezennel rekeszd be, még bukod a következő orbánszerver bizniszt

ui.: bár egyes konteók szerint épphogy az a célja a felcsúti géniusznak, hogy menjen is csak a sok elégedetlenkedő, jól ellesz ő csürhéjével a saját szemétdombbon

Unionista_ (törölt) 2012.06.30. 11:29:47

egész európa ilyen. ahol a városok viszonylagos önállósággal rendelkeznek. vannak valódi (urbánus) önkormányzatok. az egész alapja a liberális városias kis-kapitalizmus (tkp. kiskereskedelem). amihez kapcsolódnak a high tech iparvállalatok. rendszerint neoliberálisok vezetésével.

és mellette létezik kistérségi képviselet, tartományi parlament, szövetségi kormány. minden ami a kultúra és az agárkultúra megteremtéséhez szükséges. azok a kereszténydemokrata menedzserek valójában neo-konzervatívok.

szóval az egész alapja egy duális önkormányzati rendszer. a liberálisok uralják a várost. az ipart és a kereskedelmet: üzemeket, az üzleteket, a bankot, a tőzsdét. a konzervatívok pedig a vidéket: az iskolát, a templomot, a földet, a bányát. a városokat összekötő közutakat és közműveket.

magyarország ezzel szemben ellenreformált. folyik egy vallásháború. a kérdés, hogy a szocik (aka kommunisták és a "zsidók"), vagy a nácik (aka fasiszták és a "keresztények") uraljanak mindent. a központi bizottság és a hazafias népfront harcol egymással. aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből.

Unionista_ (törölt) 2012.06.30. 11:47:42

@Herr SturmLikudnik:
mi leszünk a balkáni mintaország. a közmunkások építik a fotball (sic) stadionokat. a cigány gyerekek varrják hozzá a focilabdát. az osztrák bankárokat lecseréljük arab pénzváltókra. a német gyáriparost kínai fűszeresre. utóbbi megígéri, hogy itt majd akkora gyárat épít, hogy csak na. valójában közraktárakat építene. úgy képzeli, hogy a olcsó (fölösleges) ázsiai árut az európai szociális munkások dobozolják be neki. így lesz a forint a "legversenyképesebb" gazdaság.

ivk 2012.06.30. 12:08:19

Csak egy apró pontosítás: Zürich nem milliós nagyváros, lakói száma kevesebb mint 400 ezer fő. Korántsem rideg, sőt egyik nagy erénye (az itt lakók szemében) hogy még így is sikerült megmaradnia egy majdnem átlagos svájci városnak szemben például a hasonló nagyságú Genffel amit szinte teljesen elleptek a külföldiek köszönhetően a rengetek nemzetközi szervezetnek és cégközpontnak.

aeidennis 2012.06.30. 12:49:56

Vajon ezt a luzerni emlékművet nálunk milyen gyorsan kenné össze Dániel Péter?

monarchista.blogspot.hu/2012/04/lowendenkmal.html

Herbert_West 2012.06.30. 12:59:06

@Doomhammer: Ja, ezért kellett a nem-magyarországi tartományokról pénzt pumpálni a Lajtántúli részekbe kb a kiegyezésig

Bell & Sebastian 2012.06.30. 13:13:51

Személyes érintettség okán tudnám pontosítani, csak minek?

- Az onnan elvándorlást például a szegénység és éhínség generálta, alapvetően egyházi szervezésben zajlott, de kellett a Landknecht beleegyezése is és nem volt ingyen a Kánaánba vezető túra.
Az ulmi levéltár ezért kiindulási pontja a dunai svábok családfa-kutatásainak.

- A Grimm -testvérek alapvetően nyelvészettel foglalkoztak, amit mi meséknek gondolunk, azok alapvetően különböző korokból fennmaradt népi mondák, amelyekbe belefagyott a német-alföldi nyelv pillanatnyi állapota, a legrégebbi például még az angol/holland/német szétválás előtt, így természetesen az első hangeltolódás előtti időkből való.

- Schiller drámáját -ahonnan a kártyalapok vannak- Kolozsváron mutatták be 1827 -ben és egy pesti kártyafestő műhely gyártotta az első paklikat, ezért maradt benne mindörökre pár elírás és maradt ismeretlen Tell szülőhazája tájain ez az "osztrák" kártya.

Bell & Sebastian 2012.06.30. 13:33:39

A Ha_p_sburg -házról meg itt egy tizedikes esszéje, a lényeg benne van, bővebben lsd.: forrásjegyzék

www.kommundsieh.de/Habsburg.pdf

Bell & Sebastian 2012.06.30. 14:04:34

Bella gerant alii, tu felix Austria nube

Háborúzzanak mások, te csak házasodj, boldog Ausztria! (Hunyadi Mátyás)
english.habsburger.net/stories-en/tu-felix-austria-nube/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.30. 15:47:02

@Herbert_West:
Szerintem a post megjegyzése a Fuggerek szerepére utal a mohácsi vészben. Magyarország gyakorlatilag képtelen volt finanszírozni a török elleni háborút és ezért eladósodott. A Fuggerek voltak az egyik bankárház, ami az adósságot finanszírozta. Mindaddig, amíg 1524-ben a magyar országgyűlés ki nem zsebelte őket.

archive.org/stream/fuggerekjelent00wenz#page/28/mode/2up
"Ezeknek folytán a királyi tanács a Fuggerek üzletét vád alá vonta s nemcsak budai factorukat, Alber Jánost tette 1525 június 22.-én fogságba, hanem elkoboztatta Budán és Pesten talált készpénzüket, ezüst tárgyaikat és kereskedelmi készletöket s foglalás alá vette a besztercebányai bányákat és műhelyeket is.
...
Úgy látszik, hogy ez intézkedések a Fuggerek ellen irányzott oly fondorlatok és hamis feladások alapján történtek, melyekhez képest pénzhamisításban is részesekül lettek feltüntetve. S ebben ellenfeleik a legszembetűnőbb túlzásokkal éltek, melyekre nézve a pápai nuncius mindjárt azt mondta, hogy bebizonyíthatóak alig lesznek. A Fuggerek mindamellett 200000 arany forint lefizetésére ítéltettek s rézbányászati jogosítványuknak beszüntetése is kimondatott. Alber János pedig csak azután bocsáttatott ismét szabad lábra, miután 1525 augusztus 26.-án a fentebbi 200 000 arany forint fizetését okmányilag is kötelezte".

Mindezek után amikor a török megjelent 1526-ban, a Fuggerek nem voltak hajlandók hitelt nyújtani. Emiatt ők a mohácsi vész okozói.

Tanulságos kis történet ez.
1. A magyar állam pénzügyi erejét meghaladó költekezésbe (török elleni harcok) kezd.
2. Külföldi forrásokat csábít be, a Fuggerek esetén azzal, hogy rézbányászati jogosítványokat ad nekik.
3. Amikor menetrendszerűen újra megszorul az állam, akkor kieszeli, hogy mi lenne, ha kizsebelné a külföldi vállalkozót. Ezt meg is teszi, mert nála van az erőszakmonopólium.
4. Aztán jön az igazi nagy baj és a külföldiek nem hajlandók segíteni. Az eredmény: mohácsi vész.
5. Ezek után még 500 évvel az események után is a Fuggerek ördögi gonoszságáról lehet olvasni (például ebben a postban is, de Bogár László Professzor Úr sokkal jobban kibontja az igazság többi részletét) és nem arról a kreatív agytrösztről, akik a török veszedelem árnyékában kifosztottak és Magyarországgal ellenségessé tettek egy nagy hatalmú bankár-kereskedő famíliát.

Unionista_ (törölt) 2012.06.30. 16:17:35

@Herr SturmLikudnik:
ez nagyon egyszerű dolog. a katolikusok kulturális értelemben mindig dél felé húzzák az országot. a nacionalisták pedig keletre. az elvtársak most nem annyira a poroszos hagyományokat veszik át hanem a szovjetoroszt. amit a németek extrém nacionalizmusnak mondanak. a kettő eredője vezet egyenesen a balkánra. a magyar történelemben nem először és valószínűleg nem is utoljára.

bz249 2012.06.30. 17:00:32

@Herr SturmLikudnik: igen ergenek azonnal el kellene mennie egy Duisburg-Recklinghausen-Gelsenkirchen-Bochum-Essen turara, mert ugye az is Nyugat-Europa.

@Doomhammer: tulkombinalja. 1525-ben nincs olyan, hogy magyar allam. Kulonbozo erdekcsoportok vannak, akik 3 forint 12 filler szemelyes haszonert barmit hajlandoak voltak megtenni.

Raadasul a penz se a torok elleni haborura ment el, hanem arra, hogy a spanyol es a francia jelolt helyett Lajost valasszak az EU-elnokeve... ize nemet-romai csaszarra.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.30. 17:29:16

@bz249:
"1525-ben nincs olyan, hogy magyar allam. "

Ez játék a szavakkal. Azt, amit ma állami költségvetésnek hívunk akkoriban királyi jövedelemnek nevezték. Igaz, ez jóval kevesebb dolgot finanszírozott, mint ma, de például az ország védelmét nagyrészt ebből fizették. Például a végvárrendszer költségeit is.

Kenyeres István: A Magyar Királyság jövedelmei és kiadásai Hunyadi Mátyás és a Jagellók korában. Rubicon, 2012/6 (nem tudok internetes elérhetőségről).

"A királyi kiadások
...
A kiadások szinte legjelentősebb tételét a török elleni védelem költségei jelentették, ugyanakkor tudjuk, hogy különösen a Mohácsot megelőző időszakban a katonai szükségletek jóval felülmúlták a rendelkezésre álló anyagi erőforrásokat, így a kincstár állandó deficittel küzdött, aminek eredményeként a végvárak ellátása és a végvári katonaság fizetése szinte teljes mértékben megoldhatatlan feladatot jelentett.

Jól szemlélteti a problémát az 1523. évből fennmaradt két kincstartói költségvetés-tervezet is. A Thurzó Elek által 1523 áprilisában készített verzió mintegy 190 ezer forintnyi bevételt irányzott elő, amellyel szemben 237 ezer forint kiadást terveztek, ebből a katonai költségek 106 ezer forintot tettek ki. Az ugyanezen év decemberében már Várday Pál kincstartósága alatt készült tervezet az előző tervezetben megjelölt összegnek kevesebb, mint a felét (!) elérő bevétellel számolt, mindösszesen 88 ezer forinttal, ezzel szemben a kiadásokat 150 ezer forintra tette, amelyből csupán a katonai költségek 109 ezer forintot tettek ki."

Mennyire mai problémái voltak ezeknek az embereknek! 1523-ra már elveszett a déli végvárrendszer, a török vármegyényi területeket birtokolt. A háborúra pénz kell, de honnan? Thurzó Elek emelte volna az adókat, de megszívta: erős párt, a Zápolya/Szapolyai párt kezdett bújtogatni ellene, akik idegenellenes demagógiával az "udvari idegeneket" vádolták a lehető legelképesztőbb dolgokkal, például a Fuggereket pénzhamisítással. Thurzót le is váltották (a Thurzók és konkrétan Thurzó Elek a Fuggerek üzlettársa volt) és a következő költségvetés már jóval unortodoxabb lett: nincs bevétel, de van kiadás. A különbség forrása a rákövetkező évben derült ki: a Fuggerek magyarországi vagyona.

Az már az összeesküvéselmélet birodalma, hogy Zápolya/Szapolyai/I. Jánost, az egyik királyt sokszor és sokan vádolták azzal, hogy a törököknek dolgozott. Tudva vagy tudatlanul, amit 1526 előtt művelt azzal, hogy aláásta II. Lajos finanszírozását, egy az egyben a töröknek használt és előkészítette a mohácsi vészt. A keleti szél besüvített az országba.

Nagyon mai történet ez.

Czelder Orbán 2012.06.30. 17:57:09

Hmm, lehet, importálnunk kellene az unortodoxiát. Szerintem a közép-ázsiai, latin-amerikai és afrikai országok tutira vevők lennének a mi több évszázad alatt kiérlelt unorodoxiánkra. Lehetne mondjuk a vevő ízlése szerinti csomagokat is összeállítani; pl. politikatudományi unorotdoxia-csomag, unortodox költségvetés-csomag, unortodox külpolitika-csomag stb. stb.

Végre lenne valami, amiben globálisan piacvezetők lehetnénk. :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.06.30. 18:06:59

@Unionista_:

"katolikusok kulturális értelemben mindig dél felé húzzák az országot."

jó nagy hülyeséget szóltál ecsém

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2012.06.30. 18:36:49

Érdekes olvasni a neutrális élményposzt alatti kommentekben is katonásan előmasírozó rögeszméket. Kész Rorschach-teszt. .)

Unionista_ (törölt) 2012.06.30. 18:48:09

@Herr SturmLikudnik:
európának mindig is azért kellett pápa, hogy a földközi tenger térségében élő muszlimok féljenek valakitől. meg arra, hogy válsághelyzetben az olaszok lenyúlják a vatikáni bankot. de ezt most hagyjuk. szóval az iszlám meghódította ibériát. de sohasem foglalta el itáliát legfeljebb dél-olaszországot. a szent atyának a szent székben a földközi tenger térségben tekintélye van. a katolikusoknak önkéntelenül is azt szeretnék, hogy ehhez a térséghez tartozzunk. írjuk bele az alkotmányba, hogy a férfi és a nő. a család szentsége. az úrnapi körmenet. a pápai áldás, a templomi áhitat. szinte vég nélkül lehetne ezeket mind kifejezetten déli tradíciók. ez a kereszténységnek egy látszólag felvilágosulatlan vonulata. amit a protestáns "ejrópaiak" élből elutasítanak. mert nem világegyházat akarnak, hanem világit (felvilágosultat). persze leginkább az északiak mondják ezt. ahol az értelmiség en bloc "balliberális". észak-dél ellentét. a gyakorló evangélikusok és a kényszerből képmutatók.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.06.30. 19:14:27

@Unionista_:

facepalm

ha vennéd a fáradságot, feltűnne, hogy a katolikus irányzat volt szt istván óta a legmarkánsabban nyugathoz kötődő irányzat a netto labanczpártiságig

nálunk a katkó a nyárspolgár, svájcban a kálvinista, de egyik nyugati egyház se "délre" gravitált, épphogy a dél elleni határvonal volt a nyugati egyházak összes hazai lerakata (mainstram és erdélybe menekült eretnek irányzatok egyaránt)

bz249 2012.06.30. 19:23:53

@Doomhammer: "Ez játék a szavakkal. Azt, amit ma állami költségvetésnek hívunk akkoriban királyi jövedelemnek nevezték."

Nem jatek a szavakkal, ugyanis 1526-ban konkretan polgarhaboru tort ki a kiraly halala utan. Ez azert nem arra utal, hogy az allami/kiralyi hatalom igen szilard, biztos alapokon allo valami lett volna.

Valojaban kulonbozo erdekcsoportok verekedtek a koncert es ugy adodott, hogy Szapolyai erdekcsoportja nyert. Azutan meg ugy adodott, hogy az egyetlen hasznalhato magyar fegyveres ero Szapolyai serege maradt (miutan ugyes manoverezessel mindig ott volt, ahol eppen egyetlen torok sem tartozkodott).

"Az már az összeesküvéselmélet birodalma, hogy Zápolya/Szapolyai/I. Jánost, az egyik királyt sokszor és sokan vádolták azzal, hogy a törököknek dolgozott."

Ez eleg valoszinutlen, az csavo sajat magaert dolgozott. Ha a keleti szellel kellett szovetkezni ezert akkor a keleti szellel szovetkezett.

bz249 2012.06.30. 19:28:45

Amugy a poszthoz, Ulm kapcsan azert a megmaradt eros kifejezes (a katedralis az tenyleg, merthogy a kolni domhoz hasonloan navigalasra hasznaltak a bombazok) de egyebkent

www.ulm-1945-heute.de/1g722_00225_hirschstrasse_s2345_2008_373.jpg

Szoval a visszaepult a helyes kifejezes.

(Regensburg, na az tenyleg megmaradt)

Pelso.. 2012.06.30. 19:30:10

@Unionista_:
Kezdeném a klasszikussal: "hány hadosztálya van a pápának"?
Pusztán a tekintélyének semmi jelentősége nem volt egy lehetséges invázió szempontjából, viszont ha összeveted a az európai s muszlim katonai potenciált, hozzátéve az utóbbiaknál a mindenkori belső acsarkodást, eredményes akció esélye elenyésző.

Unionista_ (törölt) 2012.06.30. 19:31:15

@Herr SturmLikudnik:
ne viccelj már. istván a német-római birodalomnak hódolt be, és nem a pápaságnak.

Unionista_ (törölt) 2012.06.30. 19:50:16

@Pelso..:
az európai hadsereg ugyanolyan megosztott. dél-európa védelme jelentős részben szakrális elemekre épült. ez egy mediterrán vallás. a közép, és nyugateurópai uralkodók a liturgiát veszik át. de magát a vallást (a hitet) nem. azt a udvar találja ki. errefelé leginkább bécsben. ritkábban budán.

Unionista_ (törölt) 2012.06.30. 19:50:16

@Pelso..:
az európai hadsereg ugyanolyan megosztott. dél-európa védelme jelentős részben szakrális elemekre épült. ez egy mediterrán vallás. a közép, és nyugateurópai uralkodók a liturgiát veszik át. de magát a vallást (a hitet) nem. azt a udvar találja ki. errefelé leginkább bécsben. ritkábban budán.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.30. 19:51:22

@bz249:
"Nem jatek a szavakkal, ugyanis 1526-ban konkretan polgarhaboru tort ki a kiraly halala utan. Ez azert nem arra utal, hogy az allami/kiralyi hatalom igen szilard, biztos alapokon allo valami lett volna."

Ez a téma szempontjából mellékes. A poszt ugyanis azt vetette fel, hogy a Fuggereknek a magyarok nem sok jót köszönhettek. Ez egy létező jobboldali toposz, konkrétan az a legenda, hogy a mohácsi vész a Fuggerek miatt volt. Ezen téma boncolgatása közben jutottunk el az 1523-26 közötti időszak állami költségvetéséhez, ami maga szerint nem létezik, még analógiában sem. Az én állításom viszont az, hogy a királyi költségvetés, annak tervezése és elfogadása sok analógiát mutat a mai viszonyokkal. Az is nagyon tanulságos, hogy a politikai hatalom birtokosai (azok, akik az országgyűlésen részt vesznek) hogyan nyomják át a költségeket azokra, akik ilyen hatalommal nem rendelkeznek (a Fuggerekre). És hogyan van kapcsolatban ez a rövid távú belpolitikai győzelem egy, a magyar történelmet gyökeresen megváltoztató katasztrófával.

Az is tanulságos, mi történik 1526 után. A Fuggerek megállapodnak mind Ferdinánddal, mind Szapolyaival, elfogadtatják a kárigényüket és visszakapják a bányajogot. Csak az egységes magyar királyság veszett oda és ahogy mondja: kitört egy polgárháború.

Unionista_ (törölt) 2012.06.30. 19:59:18

szóval a kereszténység kulturálisan sohasem volt egységes. európa sem. mindig is volt egy skandináv egység. ami mára evangelikussá vált. mindig létezett egy nyugati tömb. ami most libertárius vallású. mindig is különálltak a britek. ami most anglikán. középeurópára a rendiség volt a jellemző. dél-európára pedig a bigottság. az ibériai, római, görög katolikus vonal. és ugye ott van még a keleti-kereszténység. ez 5-6 vallási irányzat.

magyarország ellenreformált. és ezért van az, hogy a magyarok többsége még ma is azt tanulja az iskolában, hogy itt a pápaság adta egész európa kultúráját. a vidék kultúráját jelentős részeben a kereszténység adja. de ez messze nem azonos a pápasággal.

samot 2012.06.30. 20:09:58

Màr füstöl az oldal a sok kultur és történelem sznobtol!
Mit akartok és kinek bizonyitani?
Egyszerü utleiràsnak szànt cikkböl!

Unionista_ (törölt) 2012.06.30. 21:17:38

@samot:
azt, hogy magyarországnak két lehetősége van. vagy az uralkodó népnemzeti vallást megőrizve balkáni ország marad. vagy valamilyen felvilágosult rendiséget követve közép-európaivá válik. ez talán megér néhány kommentet.

Czelder Orbán 2012.06.30. 22:26:11

@Unionista_:
Maga a mandiner kommentmezejében kívánja terjeszteni az egy, igaz igét, amitől majd az ország jól meggyógyul?? Balfasz.

letmetellyou 2012.06.30. 23:21:08

ki a faszom az a fuggerek? és miért van ilyen hülye nevük?

Unionista_ (törölt) 2012.06.30. 23:34:22

@Czelder Orbán:
csak a lehetőségeket sorolom fel. azt mondom, hogy van egy balkáni opció és egy középeurópai. meg azt, hogy amiről ergé írt az nem a pápasággal, hanem a felvilágosult rendiséggel függ össze. ha ez nem tetszik, akkor azt kell mondani, hogy ilyet mi nem akarunk. oké. dobjuk ki a hagyományokat. a rendiséget és a felvilágosodást (polgárosodást). a kérdés az, hogy mi legyen helyette.

McKinney 2012.07.01. 00:19:33

jé hogy mik nem vannak, fene se gondolta volna! arrafelé szoktam menni a 3-ason hollandba autóért.

McKinney 2012.07.01. 00:25:07

@Unionista_: sarija. az lesz. de ha megtartanád a rendiségedet, akkor is, mert attól még nem születik elég nem muszlim.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.07.01. 07:37:42

@Unionista_:

te viccelsz. anno nem volt divat államot és egyházat elválasztani, egymást kiegészítve vagy konkurálva, de a nyugati politika epicentrumát adta császárság/pápaság

szakáll 2012.07.01. 09:20:59

@aeidennis:
Kérdésed meglehetősen provokatív!

Mi köze ehhez a NER-nek, vagy Dániel Péterhez?

Anti Anyag (törölt) 2012.07.01. 09:48:23

Sima leírás, de egyesek már orbánoznak.

Inkább tanulnátok valami hasznosat és akkor nem kellene attól rettegni, hogy nem lesz munkátok na és persze nem lesz szükségetek arra, hogy minden hiányosságotokért a politikusokat okoljátok.

Unionista_ (törölt) 2012.07.01. 10:27:35

@Herr SturmLikudnik:
persze. jöttek a liberálisok. a sötét középkorban felkapcsolták a villanyt. a császárság és a pápaság szétválasztása a középkorban szinte kezdettől napirenden van. folyt egy invesztitúra háború. a közép-európai vallás alapja végső soron a rendiség lett. ami felvilágosulttá (polgárosodottá) válik. míg végül minden nagykorú választójogot kap. és a képviselők a kulturális előjogokat a nép akaratából szerzik (opcionálisan isten kegyelméből). megszületik a törvény előtti egyenlőség. de ettől még a középeurópa vallási alapja a rendiség maradt. csak azt az emberek nem feudális, hanem föderális keretek között gyakorolják, vagy valamilyen konföderációban.

a liberálisok kulturális önszerveződést akarnak. illetve piaci alapú kultúrát. szerintem a piac a kultúrához a materiális elemeket szervezi. a sört és a perec gyártását és szállítását. a piacnak mindegy, hogy mi van a színpadon. a probléma, hogy ebből csak szubkultúra jön létre. sok kis közösség. amelyik gyűlöli egymást. azért, mert van egy ellenkultúra. ez a nemzeti. persze ebből a nézőpontból a liberó a kontra. szóval ebből lesz egy kulturkampf. és a liberálisokkal szemben ott vannak az ősiséget hirdetők. a népiesek, és a teokraták. kialakul egy premodern (antiliberális), amivel szemben felsorakozik a posztmodern (liberális). ha a kérdést így tesszük fel, akkor a posztmodern oldalán állok. de felmérem ésszel, hogy kulturális értelemben nincs itt semmiféle meghaladás. shakespeare nincs meghaladva. és ő sem haladt meg semmit sem. a nagy william is csak kicsit leporolta a sztorikat. szóval ezt hajlandó vagyok elfogadni. de azt nem, hogy az európai kultúrát a szentatya a szentszékből tüsszentette. szóval ez olyan szinten abszurd, hogy abban a katolikusnak sem hisznek. hanem csak eljátssza a mediterrán.

Unionista_ (törölt) 2012.07.01. 11:42:53

@McKinney:
a rendiséget felvilágosult értelemben tartanám meg. a kulturális előjogokat a választott lord és lady egy politikai ciklusra (négy évre) szerezhesse meg.

a srácok abban hisznek, hogy vajk egyszer csak azt gondolta, hogy jézuskát felszegelték a keresztre. és ezzel megváltotta a bűneinket. rendelt is egy díszes szent fazekat a pápától. szerencsére pont volt egy akciós. két másik koronából kovácsolták össze, és kicsit meghajolt kereszt. de ez pont jó volt vajk fejére. és akkor meg is vették az árpád-háziak. szerintem ez egy külpolitikai kiegyezés volt. legjobb esetben kölcsönös behódolás. amihez asszisztált a pápa. itt folyamatosan több európai kultúrkör formálódott. alapvetően középeurópa és a balkán közül lehetett mindig is választani.

a muszlimok elsőként ibériát fogják elfoglalni. ha elfoglalnak valamit egyáltalán. kipróbálták a balkánt. albániát és boszniát. annyira nem jött be nekik. szóval attól ne féljél, hogy ide jönnek. muszlim városnegyedekhez egy öregedő kontinensen szokjál hozzá. több gyereket szeretnél? csinálj gyermekjóléti intézményeket. csinálj szuper iskolát? hogy csinálod meg? hogyan és miből? én a szövetségi iskola mellett érvelek. régiós közoktatás, szövetségi szakképzés. nem kell elfogadnod. mondj másikat.

rendet akarsz? a római jog is tud elég kemény lenni. szóval nem értem, hogy miért kell sarija. szigorú btk kell és laza ptk. alkotmányos rend. világos alapelvekkel. megyei alapon szervezett unióban hiszek. közvetlen választott megyei vezetőkben. hívhatod felőlem ispánnak (zsupánnak). aki kinevezi a megyei közigazgatási hivatal vezetőjét. hívhatod felőlem felőlem alispánnak (vicispánnak). ez a tradíció. de ez kevés. mellé államrendőrség kell. az is tradíció. de az tévesnek bizonyul. az (uniós) megyének a szomszédok egyetértésével magának kell kineveznie rendőrkapitányt, a vámőrség (fogyasztóvédelem) a helyőrség (a dandár) parancsnokát. nem a belügyminiszternek kell kinevezni. mert akkor a maffia bábja lesz. vagy maga lesz a maffia. ez a tapasztalat. az államrendőrség nem teremt rendet.

az állam (étát) nem egy rendészeti formáció. hanem szociális alakulat. mindegy milyen pártot választ a nép. mindig is az volt, és mindig is az lesz. legfeljebb nem egyenlő módon osztott. de franciaországban sem az état teremtett rendet. hanem a départment. ha rendet akarsz, akkor ahhoz egységes megyei (uniós) igazgatásrendészet kell.

ahhoz itt az kell, hogy a borsod megyei sheriff felhívhassa a kassai kraj parancsnokát. rögtön az lenne, hogy a magyar és a szlovák nacionalisták összefognának a cigányok ellen. és akkor tényleg attól kellene félni, hogy a romákat ne döngöljék az agyagba. rend lenne, és liberálisoknak is igazuk lenne. és a cigányok azt gondolnák, hogy az összes nemzetiség szemben áll velük.

ha rendet akarsz, akkor ahhoz uniós igazgatásrendészet. uniós megye. közvetlen választott képviselővel. magyarországnak 22 helye van az európai közigazgatásban. ez 19 vidéki megye, és 3 fővárosi nagykerület. new york 5 megye. budapest 3. megyék rendészeti értelemben lehetnének viszonylag önállóak. ami azt jelenti, hogy közvetlen csak a szomszédaiktól függnek. közvetve pedig az uniótól.

de felőlem bevezetheted a sariját. majd meglátjuk, hogy milyen lesz az, amikor lefűrészelik a cigány gyerek kezét. felőlem vezessék be, hogy le lehessen lőni a cigány gyereket a kiskertben. de abból polgárháború lesz.

itt a határszélre uniós megyék kellenek. az kellene, hogy egyesüljön szatmár és satu mare rendészet. vagy bihar és bihor. rögtön nem a románok és a magyarok utálnák egymást. ha bácska és bačka igazgatásrendészeti értelemben egyesülne, akkor a szerbek se gyűlölnék annyira a vajdasági magyarokat. ez lenne az európai megoldás. az uniós megye. véssed az agyadba. istván király is ilyeneket teremtett. alig valami volt magyar. a határszélen többnemzetiségű volt szinte minden. a szomszédokkal ezerszáz éve is muszáj volt kiegyezni. ehhez közép-európai föderális vallást kellett forszírozni. vagy lehet választani a balkánt. a népnemzeti ökölrázást.

McKinney 2012.07.01. 12:38:50

@Unionista_: isten ments a sarijától! De ha csak a te eszméid maradnak a muzulmánokkal szemben, be fogják vezetni. Németországban már próbálkoznak.
Gazdasági szinten én is az unióban hiszek. Nem fogunk előrébb jutni, amíg a nemzetállami bürokratista kiskirályok kormányoznak. Lásd magyar regadó és külföldirendszám törvény kombó, de ez csak egy példa. Európai Egyesült Államok, ez kéne. De ez mind nem számít, ha nem javul a születési ráta. Azt viszont jóléti intézkedésekkel nem befolyasolhatod, sőt minél jobb az élet, annál rosszabb a gyerekvállalási kedv, ugyanis szofisztikálódik az önzés. A kereszténység, azon belül főleg a katolicizmus nem kerülhető meg az iszlám térnyerésére adható válasz tekintetében. Ha európa elveti, hamarosan allahnak hajlonghat.

riennevaplus 2012.07.01. 12:53:17

@ergé: klassz meghívás egy kis fejbeli, vasárnap délelőtti utazásra erre a gyönyörű vidékre, szép bemutató, ám egyben egy invitálás is az arról való tűnődésre, hogy vajon mi adá a sikert egy emberi közösségnek s vele egy vidéknek, s mi vevé el azt egy másiktól. ilyen szempontból legitimek valahogy a sikertelenséget fejtegetni kívánó kommentek is, mégha erős kontrasztot képeznek is 'paradicsom' bemutatásával, mégha gőzölögnek is egy kicsit a 'pokol' viszályos valóság-interpretációitól.

ezt most csak azért írtam, mert beleképzeltem magam a szerző lelki világába, aki ezekkel a civilizációs és tájbéli szépségekkel való találkozása után veszi a fáradságot, hogy élményeit egy posztba foglalja, hogy vele azokat másokkal megossza, de legkésőbb a kommentek visszarángatják a szittya valóságba, ebbe a fél-, vagy már talán fullbalkán pszichózis-pokolba. mondom, együttérzés veled, de a kommentelőkkel is, persze lehet csak mert egy esős vasárnap van, itt alemanniában, és egyszerűen ráült hangulatomra.. trotz alledem, szép napot:)

Unionista_ (törölt) 2012.07.01. 15:01:37

@McKinney:
nézd, szerintem az állam, a város, a régió és az unió együttesen alkotja az európai civilizációt. az állam alapvetően az szociális, a város a gazdasági, a régió a kulturális, az unió a védelmi kérdéseket tudja oldani, vagy megoldani.

egyesült európa nem azért kell, hogy versenyképesek legyünk. hanem azért, hogy az európai gazdaság kártyavárként ne omoljon. az unió nem egy gazdasági, hanem egy védelmi formáció. csinálhatsz fiskális uniót és európai valutaalapot. attól nem lesz növekedés.

szóval szerintem mindegyik közjogi formáció kicsit másra való. versenyképességhez városok kellenek. az addig rendben van, hogy a lakosság 10%-a versenyképes. mert univerzális tudása van. a magyar lakosságból 1 millió ember (messze nem a leggazdagabb) a világban bárhol el tudna helyezkedni. de mit kezdesz a többivel. tehát van legalább 4 másik millió, akiket versenyképes módon foglalkoztatni kell. és nekik kell a régió és a város.

tehát versenyképességhez az kell, hogy mondjuk mátészalkán 30 ezer emberből a 30 szuperintelligens válogatódjon ki. mert nagyjából annyi van ott. és ne 3 szélhámos család uralja a terepet. hanem 30 legokosabb. akik kitalálják hogy mit kellene gyártani. a híres szalkai micsoda?

vannak nyilvánvaló dolgok. almát kell termeszteni. abból lehet csinálni almapálinkát, almabort, almaecetet, almalekvárt, almáskompótot. ki lehet találni almás pite receptet. a híres szalkai almás pite. ehhez nem kell sok ész. még ahhoz sem, hogy ezt "szalkai" márkanév alatt kell futtatni. helyhatóság ahhoz kell, hogy a minőséget ellenőrizze. és persze attól lehet felfelé eltérni. és akkor el lehet családi gazdaság. vagy el lehet adni a szárított almahéjat nobilis kristófnak. az alma magját a gyógyszergyárnak. ezekhez nem kell sok ész. de valamennyi mégis csak kell. és biztos kell egy köztulajdonban levő sparkasse. biztos kell egy köztulajdonban levő árutőzsde. és hadd ne soroljam. tehát a versenyképességhez az kell, hogy 30 intelligens ember kitalálja mátészalkát. le kell ülni a penny market tulajdonosával. és azt mondani, hogy behozhatja persze az árut szalkára. de valamit vinnie is kell. azt kell mondani a német-osztrák-svájci tőkésnek. hogy persze alapíthat egy bankot. de akkor valamilyen ágazatot itt meg kell finanszíroznia. ha nincs városi kis-kapitalizmus, ha nincs smart city, akkor nincs versenyképesség. akkor nincs semmi.

és ennek a valláshoz úgy van köze, hogy el kell dönteni, hogy valamilyen föderális keretek között akarjuk ezt az egészet. vagy népnemzeti keretek között. a népnemzeti fidesz, és mondjuk kaczynsi. a szövetségi kormányzást nem képviseli senki. kérdés, hogy ki lesz a tusk. persze lehet, hogy nem kell tusk. és az is lehetne, hogy ha fel is állna 2014-ben egy ilyen kabinet, akkor azt mondanák a németek. hogy ebből pont kihagyják a magyarokat. mert nincs elég pénzük egy óriás német protektorátushoz.

de ez az egész egy vallási kérdés. szóval görögök vallása eltér a némettől. ezért nem tudnak együttműködni. a görögöknek földközi tengeri hajózás kellene. meg hogy a népek vetkőzzenek le pucérra. nagyseggű merkelné ilyet nem akar. és a béna pénzügyminiszterük. tehát ezt az egészet, a színház részét minden országban az értelmiségnek kellene kitalálni. elvben ezért vannak ezek a komment folyamok. de nem nagyon érti ezt senki sem.

a fidesz nincs jól kitalálva. két jelzőjük van. antikommunista és unortodox. ezzel akarnak kelet felé nyitni. überfasza. gratulálok annak, akik ezeket kitalálta. közgazdasági és közjogi koncepció kell. akármilyen szarul hangzik új tervgazdaság. nem elég azt mondani, hogy a piac megoldja. mert nem mi vagyunk a legfejlettebbek. tehát az ortodox liberalizmus ugyanannyit ér, mint az ortodox nacionalizmus. semmit. de akkor mi legyen helyette?

de valószínűleg igaza van mindenkinek, aki hülyének tart. mert tényleg kár erre egy percet fordítani. itt a tanulási folyamat valószínűleg az lesz, hogy 1 millió ember elhagyja magyarországot. 500 ezer munkavállaló a párjával. aki vagy talál munkát, vagy sem. persze lesznek szinglik, akik egyedül mennek ki. de lesznek 3-as, 5-ös csoportok is. és akkor a rest of meg majd csinál valamit. dobozolnak kínának. harcolnak a cigányokkkal. vagy varrják a focilabdát. majd kitalálja az aktuális állampárt, hogy mit támogat. lesz néhány feudális hadúr. a hűbéresekből álló "nemzeti" középosztály. kell hozzá egy szolganép.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.01. 15:35:39

Hajrá, RG, inkább ilyeneket írj, mint fideszelemzést (és ne törődj a monomániásokkal)!

kronstadt (törölt) 2012.07.01. 17:54:55

@Unionista_:

ez a poszt elég keményen Svájcról szól... arról a kvázi-független kantonokból álló államról, amely soha sem fog belépni az unióba.

kronstadt (törölt) 2012.07.01. 17:57:52

@Unionista_:

" a liberálisok uralják a várost"

a svájci városok oligarchikus köztársaságként indultak, ma is meglehetősen konzervatív helyek

az ún. közvetlen demokrácia a koldusszegény erdei kantonokhoz kötődött

a városokban nagyon sokáig nem volt "demokrácia" néhány oligarcha kvázi-magántulajdonában volt az államszervezet

kronstadt (törölt) 2012.07.01. 18:06:10

@Doomhammer:

egy rakás segélyt is kaptunk:)

"Jelentős összegeket könyvelhetett el a kincstár a külföldről kapott segélyekből is. A pápaság és Velence 250000–250000 forintot küldött Magyarországra. Igaz, nem rendszeresen és egyenlő elosztásban, de ez az 500000 forint mégiscsak a királyi bevételeket növelte"

Mátyás bevételei
static.polc.hu/previews/pdf/00/10/51/105111.pdf

kronstadt (törölt) 2012.07.01. 18:10:24

@Doomhammer:

mindössze a trenddel haladtunk, pl. akkoriban a spanyol királyságban se mentek jobban dolgok

kronstadt (törölt) 2012.07.01. 18:12:52

@Unionista_:

" ez a kereszténységnek egy látszólag felvilágosulatlan vonulata"

mi ez a zűrzavar? :) egy unionistának szeretni kéne az internacionalista Vatikánt...

kronstadt (törölt) 2012.07.01. 18:14:54

@Unionista_:

mi van? ez most vicc volt? a pápától kért koronát...

kronstadt (törölt) 2012.07.01. 18:23:41

@Unionista_:

"mindig is volt egy skandináv egység"

pl. lásd a svéd keresztes hadjáratot a pogány finnek földjén:)

en.wikipedia.org/wiki/First_Swedish_Crusade

en.wikipedia.org/wiki/Second_Swedish_Crusade

a norvégok is szívtak pár száz évig...

en.wikipedia.org/wiki/History_of_Norway#The_Kalmar_Union_and_the_union_with_Denmark

a hanza városokat, a teuton lovagokat és a svéd-dán ellentétet bekalkulálva felettébb nagy volt a harmónia:)

kronstadt (törölt) 2012.07.01. 18:24:56

@Unionista_:

szvsz

ez már rekord mennyiségű zöldség volt:)

kronstadt (törölt) 2012.07.01. 18:25:34

@Unionista_:

mikor voltunk mi balkáni állam? :)

kronstadt (törölt) 2012.07.01. 18:27:40

@Unionista_:

"a közép-európai vallás alapja végső soron a rendiség lett"

WTF?! :)

fremskritt (törölt) 2012.07.01. 18:57:20

vannak egyének, akiknek teljesen felesleges bárhová is elutazni. semmivel sem értenek meg többet a világból, saját rögeszméik gyökereit mélyítik csak jól irányzott kirándulásaik.

fremskritt (törölt) 2012.07.01. 18:58:35

véletlenül sem az al-dunához ruccant ki a szerző, mint ahogy először /félre/olvastam. csak így tovább, balkánozz, keletezz, nyugatozz, rómaizz és hunozz anélkül hogy bármelyiket is ismernéd.

Unionista_ (törölt) 2012.07.01. 20:55:25

@kronstadt:
ellenreformált tankönyvek azt próbálják elmagyarázni, hogy a közép-európai vallás alapja a pápaság volt. vannak, akik azt próbálják elhitetni, hogy az európai kultúrát a pápaságba vetett feltétlen hit alapozta meg. a német-római birodalom szinte kezdettől fogva harcban állt a pápasággal. ennek eredményeként a vallás alapja azonban nem a császárság lett (ahogyan azt uralkodók tervezték), hanem a rendiség.

vilmos császárt elzavarta a nép. de a vallás nem sokat változott. a német rendek támogatják merkelt. és mindegy, hogy ki a kancellár. a rendek ott állnak mögötte. nem a klérus, hanem a rendek. és egyébként elfogadja mindenki, hogy a föderációt a szövetségi kancellár vezeti. mert ezek mögött többségi tartományi támogatás van. lehet tartományi ellenzék. még a kistérségeknek is van önállóságuk. a német városok valódi önkormányzatok. a német közjog, és a németek föderális rendi vallása határozza meg középeurópát. és magyarországot is részben. persze csak részben. mert itt is van tartományi önállóság. de belső magyarország ellenreformált. érsekségek szerepe erős. illetve a balkánról bekavar az ortodox nacionalizmus.

de ezzel együtt katolikus hegemóniát itt nem nagyon lehet csinálni. mert ebből a szempontból magyarország kulturálisan teljesen elszigetelt. itt vagy a középeurópai föderális rendiséghez lehet csatlakozni. annak egy modernizált változatához. vagy a balkánhoz. itt mindig ez volt a nemzeti sorskérdés.

csak ezt az ellenreformált tankönyvek úgy magyarázzák, hogy a rómához csatlakozzunk, vagy bizánchoz. magyarország rómához sose tartozott. a német-római császárságnak hódolt be, ausztriával egyezett ki. mongoltatár és oszmántörök megszállás volt. nem a pápaság az uralkodó vallás. hanem a rendiség.

Unionista_ (törölt) 2012.07.01. 22:05:56

@kronstadt:
persze. istván rendelt a pápától egy akciós koronát. pont volt is egy. ferde kereszttel. ne bolondozz már.

istván a német-római birodalomnak hódolt be. velük egyezett ki. nem a pápával. a pápaság ehhez az egész folyamathoz csak asszisztált. olyan, mintha azt mondanád, hogy a kndp nyerte meg a választást. közben a fidesz-kdnp. az ellenreformált tankönyvek a német-rómaiból lefelejtetik az előtagot.

Unionista_ (törölt) 2012.07.01. 22:09:42

@kronstadt:
magyarország akkor volt balkáni, amikor a rendiség és a polgárság nem volt erős. mást ne mondjak most is balkáni. magyarországot romániával és bulgáriával a balkánhoz sorolják. nem volt mindig így. de most pont ez a helyzet.

Unionista_ (törölt) 2012.07.01. 22:15:14

@kronstadt:
mátyás király úgy akart középeurópai egységet, hogy megpróbált leigázni mindenkit. középeurópai egységet akart. csak nem sikerült neki összehozni. skandináv egység rendszerint összejött. vagy háborúval. vagy békével. magyarország néha középeurópához tartozott. néha a balkánhoz. ez ilyen egyszerű. nem érdemes ezen vitázni. a legegyszerűbb ha kölcsönösen hülyének tartjuk egymást.
süti beállítások módosítása