Kommentszűrés
’12 jún
18
09:31

Tégla a rommagyar tükörbe

Írta: Nagy Ronin

rmdsz_emnp_kampany.jpg

  Az állampolgársági törvény gyors és határozott módosítása a 2010-es választásokat követően nem egyszerűen a szomszédos országokban élő magyarság irányában fennálló történelmi adósságot rendezett, hanem fontos jelzésként is szolgált az új kormány nemzetpolitikai elképzeléseiről. A karakteres kezdést azonban mind jobban leértékeli a folytatás. A második Orbán-kormány sikersztoriként tálalt nemzetpolitikájában vízió híján mind jobban elhatalmasodnak a pitiáner lobbiérdekek és a frusztrált magyar lélek számára különösen kedves pótcselekvések. A nemrég a szlovákiai választásokon elszenvedett presztízsvereség – amikor is Budapest teljes mellszélességgel állt ki a törvényhozásból kihulló MKP mellett – már erősen jelezte a mozgástér korlátait. Igazságtalan lenne a felvidéki magyar közösségben végbemenő szomorú demográfiai-politikai folyamatokat az Orbán-kormány nyakába varrni, de az eredmény talán épp emiatt kellett volna figyelmeztetésül szolgáljon – Erdélyben.

  A romániai helyhatósági választási kampány repertoárjában kiemelt figyelmet kapott és több magyarországi notabilitás tevékeny hozzájárulásával lezajlott Nyirő-újratemetési operettről már írtunk. Ezért itt mindössze arra az apró külpolitikai összefüggésre hívnánk fel a figyelmet, hogy Szász Jenő eleve bukásra ítélt polgármesteri ambícióinak megtámogatásáért (mintha egyébként esetleges székelyudvarhelyi győzelme egyenesen Trianon meghaladását jelentette volna) már-már bravúrosan sikerült magyarázkodásra kényszerítenünk saját magunkat. Mindezt úgy, hogy közben egyébként az erdélyi magyar közösség pozíciói ellen évtizede nem látott mértékű és a külvilág számára is látványos offenzíva folyik a hatalom teljes vertikumát visszafoglaló román posztkomcsik részéről. Így ahelyett, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karáról, a „románul nem beszélő” köztisztviselők elbocsátásának terveiről vagy akár a magyar érdekképviselet lehetőségeit jelentősen szűkítő új parlamenti választási rendszerről kellene Bukarestnek kényelmetlen kérdésekre válaszolnia, a kétoldalú kapcsolatok diskurzusát a Nyirő-életműről szóló terméketlen és főleg – magyar részről – megnyerhetetlen vita uralja. S még ha csak kétoldalú diskurzusról lenne szó! Az ügy természetesen tovább építette renoménkat a zaftosan felturbózott magyar sztorikra élénk érdeklődést mutató nyugati sajtóban, egyes értesülések szerint pedig a románok rutinosan végighaknizták az amerikai zsidó szervezeteket is. Az eredmény: a legjobb esetben is egy szimbolikus döntetlen (ámbár Nyirő hamvai egyelőre nem kaphatták meg a végtisztességet), nagyon is gyakorlati károkkal.

  Úgy tűnik, Szász Jenő megéri ezt a luxust. Ha másért nem hát azért, mert ügyesen elhelyezett emberei hivatalból bemozgatják mellette a nemzetpolitikát szívén viselő, és a Fidesz-törzsszavazók szemében a párt lelkiismeretének tekintett Kövér Lászlót, illetve szállítják a médiahátteret. Azaz gondoskodnak arról a magyarországi látszatról, hogy Szász Jenő nem egy finoman fogalmazva is kétes megítélésű helyi (politikai) vállalkozó, hanem egyfajta modern Csaba királyfi, de legalábbis a Fidesz félhivatalos jelöltje. Merthogy a Fidesz hivatalosan már évek óta szakított Jenővel és szállt be a Tőkés László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) gründolásába. Utóbbi fiatal csapata jobb az érdemi teljesítményre évek óta képtelen, ámde szájkaratéban verhetetlen Szász Jenő vezette Magyar Polgári Pártnál (MPP), de az EMNP budapesti felkarolása sajnos még mindig azt az illúziót tükrözi, hogy a rendszerváltás idejére visszanyúló helyi barátságokra, a Tusványos-fílingre és Orbán Viktor nevére építve az erdélyi magyar politikát budapesti pártirodákból is meg lehet konstruálni. A múlt heti romániai helyhatósági választások nem először cáfoltak rá erre az illúzióra, viszont most minden eddiginél határozottabban. Már a tanácsnokok számában mutatkozó különbség is az RMDSZ nyomasztó túlsúlyát mutatja, és e statisztika még nem is számol mandátum és mandátum közti különbséggel. (A Néppárt például a nagyobb településeken és megyei szinten még inkább alulreprezentált.)

A kisebbségi lét ostromállapot-tudata a fejekben még a Székelyföldön is felülírja a többpárti belmagyar versengés szempontjait – Hargita és Kovászna megyén kívül pedig végképp. A Néppárt egyébként sok esetben szimpatikus jelöltjeiről egyszerűen nem lehetett elhinni, hogy kompetensek lennének a sajátos kisebbségi-érdekkijárásos szerepben, azaz képesek lennének pénzt szerezni az adott településnek/régiónak és egyben eséllyel szállnának szembe a többségi román ügyeskedésekkel. Merthogy a székelyhimnuszos, uzbencés budapesti álmodozásokkal szemben a kisebbségi érdekérvényesítés főleg erről szól. E reálpolitikát ugyan lehet szekusbérenc megalkuvásnak tekintetni, de amint a pénzzel, paripával, fegyverrel megtámogatott erdélyi nemzeti pártok példája mutatja, a tények makacs figyelmen kívül hagyása zsákutcába vezet. S az sem igaz, hogy az RMDSZ en bloc valamiféle monolit, korrupt, posztkomcsi és nemzetáruló szervezet lenne; az egyébként őstusványosos Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök, vagy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester példája mutatja, hogy az igazán tehetséges fiatal politikusok a sokszor elátkozott egységes szervezeten belül is tudnak érvényesülni. Sajnos ez a jórészt valaha szintén az RMDSZ színeiben versenyző néppárti vezető politikusokról aligha mondható el. Tőkés László kétségbevonhatatlan politikai tőkéjét pedig a Néppárt képtelen volt szavazatokra váltani, bár erre furcsamód tulajdonképp nem is nagyon tett kísérletet, hiszen az egykori püspök távol tartotta magát a kampánytól. Így az a kínos helyzet állt elő, hogy valódi verseny nem is a leváltani kívánt RMDSZ és ellenzéke, hanem a Fidesz két patronáltja között alakult ki. Ebben a meccsben a hivatalos pártfogoltakat – amint a számok mutatják – bizony még az MPP is maga mögé utasította.

Az RMDSZ tehát megerősödve, valódi kihívó nélkül futhat neki az őszi parlamenti választásoknak, miközben az új választási rendszer – a nemzeti kisebbségekre vonatkozó hétszázalékos szabály miatt – nem is ösztönzi összefogásra. (Az már más kérdés, hogy egyébként a magyar parlamenti érdekképviselet súlya az új szabályok következtében mind matematikai, mind politikai értelemben csökkenni fog.) Másfelől sajátos módon győztesnek kiálthatja ki magát Szász is, hiszen személyes udvarhelyi kudarca ellenére megmutathatta, hogy a kicsi és büdös erdélyi magyar ellenzéki szemétdombon ő a kakas.

  A jobb sorsra érdemes néppárti politikusok mellett a választások igazi vesztese a Fidesz. Amelynek kétharmados kormánypártként illene már eldöntenie, hogy tulajdonképpen mit is akar Erdélyben. Komolyan veszi-e az Alaptörvényben lefektetett politikai felelősségét, vagy megelégszik némi politikának álcázott piknikezéssel a régi haverekkel. Esetleg az ambíció kimerül Szász Jenő magyarországi célközönségnek szóló, de már Zetelakán is ásításra ingerlő kenetteljes nemzetegyesítő dumájának megkönnyezésében – és persze a töretlen légvárépítésben. A realitás ma az, hogy az RMDSZ-szel szemben nem lehet Erdély-politikát folytatni. Aki ezt nem veszi tudomásul, az nem egyszerűen marginalizálódik a nemzetpolitikában, hanem teljes erőből rányomja az RMDSZ-t az MSZP-re, utóbbinak is esélyt adva a nemzeti vonalon történő önújraépítésre. Akkor már nem sokat ér majd a tükörbenézés: addig kell egy jól irányzott téglával csörömpölést kelteni, amíg nem késő.

Címkék: fidesz románia erdély rmdsz tőkés lászló szász jenő

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr404594547

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tökét védő félbevágott Horthy Miklós Csókakőn 2012.06.18. 16:11:30

Két kezét maga előtt csípőtájt kulcsoló mellszobrot (!) avattak Csókakőn. A szobor kőből készült, ám bronz színű festékkel lefestették (!) és egy leginkább focikapura (!) emlékeztető íves fal elé állították. A klasszikus mellszobor mintázásakor a model...

Trackback: A Nézőpont Intézet rózsaszín szemüvegben kutatja a Fidesz jövőjét 2012.06.18. 16:09:09

A Nézőpont Intézet sokkal népszerűbbnek láttatja a Fideszt, mint más közvéleménykutató cégek. Szerintük a teljes felnőtt lakosság 28 százaléka, míg a Medián szerint csak 22, az Ipsos szerint 17, a Tárki szerint pedig csak 16 százaléka szavazna a Fidesz...

Trackback: Minden páros szervből egy a fővárost illeti! 2012.06.18. 15:28:16

Hídpénz, kapuadó, termény-beszolgáltatás, miért is ne! Sőt, éppen itt volna már az ideje! Valamiért rögtön a Monty Phyton Gyalog galoppja jutott az eszembe, mikor olvastam, hogy Tarlós főpolgármester dugódíj helyett esetleg hídpénz bevezetésén, illetve...

Trackback: Minden páros szervből egy a fővárost illeti! 2012.06.18. 15:27:54

Hídpénz, kapuadó, termény-beszolgáltatás, miért is ne! Sőt, éppen itt volna már az ideje! Valamiért rögtön a Monty Phyton Gyalog galoppja jutott az eszembe, mikor olvastam, hogy Tarlós főpolgármester dugódíj helyett esetleg hídpénz bevezetésén, illetve...

Trackback: Minden páros szervből egy a fővárost illeti! 2012.06.18. 15:27:28

Hídpénz, kapuadó, termény-beszolgáltatás, miért is ne! Sőt, éppen itt volna már az ideje! Valamiért rögtön a Monty Phyton Gyalog galoppja jutott az eszembe, mikor olvastam, hogy Tarlós főpolgármester dugódíj helyett esetleg hídpénz bevezetésén, illetve...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.06.18. 11:24:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

buckafej 2012.06.18. 09:53:55

Remélem olvassák a Fideszben is ezt a cikket, ha már maguktól nem jönnek rá arra, hogy balfaszkodnak.
Fideszesként mondom ezt.
Semmi értelme, csak elidegenítik a határontúli magyarokat maguktól.
Támogassák azt, akit az ottaniak többsége is.
Amennyiben nem egyértelmű, maradjanak csendben.

Steve the Great 2012.06.18. 10:04:15

Korrekt és tanulságos írás.
Nem mondok újdonságot azzal, hogy a fidesz minden lehetséges várakozást alulmúlt a hazai pályának számító (határon túli) nemzetpolitika terén. Valahogy mindig elfelejti, hogy a 2/3 csak a határig tart, és minden szomszédos országban elképesztő érzékkel áll az adott választáson elbukó párt(ok) mellé.

jan 2012.06.18. 10:13:24

Naggyon jó ez a poszt.

Annyit emelnék ki belőle, hogy a román választási rendszer átalakítása sokkal súlyosabb probléma, mint sokan látják: gyakorlatilag angol típusú, first-past-the-post rendszer lesz, vagyis a győztes párt szinte automatikusan abszolút többséget szerez majd a parlamentben, vagyis RMDSZ-szerű kispártokra nem lesz szükség koalíciós partnerként.

Ez az RMDSZ és az erdélyi magyarság alkupozícióit végzetesen meggyöngíti.

Apeiron (törölt) 2012.06.18. 10:30:35

"A második Orbán-kormány sikersztoriként tálalt nemzetpolitikájában vízió híjján mind jobban elhatalmasodnak a pitiáner lobbiérdekek és a frusztrált magyar lélek számára különösen kedves pótcselekvések."

Ugyan már! Ti műveletlen, tanulatlan, bugris parasztok! Hányszor kell elmondani nektek, hogy a siker láthatatlan?

Egyébként is! A válsztásokat Szász és Tőkés nyerte! Erdélyben 2/3-uk van! Aki mást állít, az külföldi, román érdekeket szolgál! Az RMDSZ pedig csupa gyurcsányista oligarcha gyülekezete, a válságot az erdélyi emberekkel akarják megfizettetni és Orbán ellen puccsot szerveztek az év elején, szerencsére a békemenet megállította őket!

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.18. 10:30:51

Nem baj, lényeg hogy a Nyírő újra van temetve

Hogy leváltják a magyarul beszélő prefektusokat, teljes gőzzel folyik a beolvasztás a mócoknál meg a sztrapacskazabálóknál... ki a faszt érdekel? Nyírő temetése megoldotta a problémát.

Egy fontos problémára szeretném fölhívni itt a figyelmet. A székelyudvarhelyi Nyírő-megemlékezésre egyes emberek gyanúsan jobbikosra hajazó öltözetekben jelentek meg. Nagyon jól tették, hogy kitiltották őket. Utaztak 600 kilométert, akkor már basszunk ki velük rendesen.
kuruc.info/r/3/96670/

"Mocskos büdös kommunista banda
mikor lesznek ezek felakasztva
sej, a dúli a réten
sej, a dúli a réten"

Közben a csuti cigányba ott rúgnak bele, ahol csak tudnak, a jelenlegi helyzetben Kövér kijelenti, hogy "semmiféle nézeteltérésünk nincs romániával", ezek szerint a magyar prefektusok kirúgása tökéletesen rendben van, rohadt áruló féreg!!!

ez a magyar külpolitika . Egy amúgy is éles helyzetben (válság van, ilyenkor érzékenyebbek az ilyenekre) újratemetősdit kell játszani, cserébe minden pozíciót, ami még megmaradt, teljesen odadobni, vesztes senki szarokat támogatni, a külhoniakat teljesen értelmetlenül megosztani... húbazmeg.

Nem baj, lényeg hogy Nyírő újra van temetve. Ez a csodagyógyszer minden gondra.

balfasz idióta senkiházi fideszes hülyegyerekek.

...de legalább a közgép jó negyedéves eredményt ért el.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.18. 10:37:07

A Fideszt nem erdekli, mi lesz a hataron tuli magyarok politikai erdekkepviseletevel. Oket csak az erdekli es csak arra koltenek, hogy legyen 2-300 ezer fanatikus hataron tuli magyar szavazo, akik hajlandok szavazni a magyar orszaggyulesi valasztason a Fideszre. A maradek hataron tuli magyar lehetoleg ne is szavazzon a magyar orszaggyulesi valasztason, mert esetleg "rossz" partra szavazna. Ez ugyben elovesznek barmilyen nepszerutlen vagy mellekes ugyet, mint most a Nyiro-temetest. A lenyeg, hogy fanatizaljon egy szuk kisebbseget, akiknek ez fontos.

Hogy aztan az ott eloket milyen part kepviseli es benn van-e az ottani parlamentben, az a Fidesz szamara mellekes. Sot, elonyosebb is, ha nincsenek, mert akkor a kepviseloiknek Orbanhoz kell futkosniuk segitsegert, aki meg szoba hozhatja az ottani vezetesnel, amit persze az ottani vezetes elutasithat, hiszen milyen alapon szol bele Orban mondjuk a roman belugyekbe? Az eredmeny azonban mindegy, a lenyeg a show, hogy Orban "harcolt" a hataron tuli magyarokert, az ottani politikusok meg "harcoltak" a magyar "sovinizmus" ellen.

Kozben az etnikai magyar partok sorvadnak, pont, ahogy a ballibek annak idejen kitalaltak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.18. 10:38:51

@jan:
"vagyis RMDSZ-szerű kispártokra nem lesz szükség koalíciós partnerként."

Ez tortenik Magyarorszagon is, nincs jogunk rinyalni. Mindez a "politikai stabilitas" neveben.

vizipipa 2012.06.18. 10:59:52

híjján --> híján, haverek --> haverok

Fontos dologról ír a szerző, de azért az ő véleményét SE betonoznám be.
A htm lét a kisebbségi környezetben és a megelőző évtizedekben átéltekkel liberálisabbá teszi az érintetteket, hisz bár az alapvető személyi jogokat már ők is megkapták (úgy-ahogy), viszont a kisebbségi jogokért továbbra is küzdeniük kell. Az RMDSZ tehát elsősorban liberális párt és csak az után bármi más. Ez a körülmények kényszerítő ereje.
Az egységfront - különösen hosszú távon - számos hátránnyal is jár (egy a tábor, egy a zászló - ismerős, nem?). Nem árt a verseny, jó ellenszer a túlzott elbizakodottság meg pl. a PC hazug terrorja ellen.
Amíg az RMDSZ : többiek = 85 : 15, viszont 50% felé tart a meg sem mozdulók aránya, addig nem azt tartom fő problémának, hogy csináljunk-e a 85-ből 100-at, hanem azt, hogy hol vannak a hiányzók.

vizipipa 2012.06.18. 11:07:30

@Schwerer Gustav: " leváltják a magyarul beszélő prefektusokat"

A prefektus kormánymegbízott. A kormánnyal együtt kinevezettjei is mennek.
Szerinted jobb lenne, ha az új kinevezettek magyarok lennének? Nem inkább a még rosszabb jele lenne? Az új kormánypártot lelkesen kiszolgáló magyarok?

Dr. Barnard 2012.06.18. 11:45:13

ezért a rommagyarért nem jár semmi bünti a szerkesztőségben?

megjöttek a mandinerhez nyári gyakorlatos 19 éves nagyonlaza

sötét, bunkó firkászpalánták?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.18. 12:00:43

@Dr. Barnard:
nincs igaza. a cikknek viszont van.
az más kérdés, hogy elképesztő és világraszóló botrány, hogy egyetemi diplomát lehet kapni az ország nyelvének ismerete nélkül ilyen nincs, és ebben aztán nem is lehet segíteni, mert a románoknak ebbe igazuk van. és ez igaz a képzési segéderőkre is. választási rendszer? abban is igazuk van.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.18. 12:07:09

@vizipipa: az egész el van baszva.

Már rég helyi önállóságnak kéne lennie. Idegen szóval autonómiának. De nem, a rohadt fidesz 2005-ben megszavazta románia eu-tagságát csak úgy, a nagy büdös lófaszért.

Az rmdsz, sznt, mpp stb is csak ugyanazokból a rohadt besúgókból áll. divide et impera. amíg a magyar pártok egymással veszekszenek, addig a móc röhög a markába.

Egyszerűen hiányzik mindenféle külpolitika. Külpolitika hiányában pedig maradnak a hatalomért folytatott helyi harcok. Egyszerűen egybe kéne fogni a határon túli magyarokat. onnan is ki kéne baszni már a volt komcsikat. Tőkés püspök politikai szavatossága is már régen lejárt, csere kéne. Ott is az baj, mint itthon: mindent a régi múmiák tartanak kézben.

Valahol az itthoni pártoskodás terjedt át a külhoni magyarokra is. Itthon kell fölszámolni az elefántcsonttorony-politikát. Például a köztévében lenne kéne legalább egy olyan műsornak, ahol a kormánypárt és az ellenzék 2x45 percben heti egyszer megvitatja a közéleti dolgokat. lenne 4 vagy 5 politikus, mindegyik frakcióból, minden poltikusnak nagyjából ugyanannyi idő, stb. És akkor nem az lenne, hogy fidesz-médiaterror, a híradók 80%-a a fideszről szól, ebből is 70% Orbánc Viktor generalisszimóról. Most mi van? csakafidesz, csakafidesz, csakafidesz mindenhol.

Ha itthon normalizálódik a közbeszéd némileg, akkor ennek pozitív hatásai lesznek a külhonban is, persze önmagában ez kevés. De a liberálisok és a kommunisták (mszp, fidesz) gondoskodnak róla, hogy ez a kevés se lehessen így.

A nép, az istenadta nép meg nézi a valóvilágot, meg a csillagszületiket, és arra szavaz, akire a média mondja neki.

Minden jel arra mutat, hogy 2014-ben az új választási rendszerrel vagy a fidesz fog nyerni, vagy az mszp. Ha az mszp megerősödik, akkor rengeteg fideszes kiábrándult fog visszatérni szavazni, hogy " a szociknál még ezek (fidesz) is jobbak". Ily módon megerősödik az ősi duopólium: mekkdonalc-börgerking, koka-pepszi, mszp-fidesz. És akkor ennek az országnak lőttek.

Dr. Barnard 2012.06.18. 12:34:36

@jose maria padilla:

ajjaj, azt hiszem nem érti.:

onnantól kezdve, hogy _igazoltan_ románul is beszél a hivatalnok, gond nélkül kötelezhető, hogy _csak_ románul beszéljen, akár még a magyar ügyféllel is (pláne ha az tud románul is)

jan 2012.06.18. 12:50:50

@Dr. Barnard: a rommagyar kifejezést erdélyi publicisták találták ki, és elsősorban ők használják, magukra.

Dr. Barnard 2012.06.18. 13:32:11

@jan: és nem gondolják, hogy

ez eléggé önsorsrontó, lélek- és identitásromboló kifejezés?

tarackos 2012.06.18. 13:39:32

Jó cikk, benne van a lényeg!

Egy dolgot tennék hozzá. Úgy rémlik a határon túliaknak szánt támogatások elosztását is neresítették vagyis szétverték a korábbi rendszert és immár megbízható elvtársak osztják a gyöngyöket. Gondolom most oda folynak a pénzek ahová a kormány szánja őket. A választási eredmények alapján pont nem oda ahová a határon túliak szánnák.

Ez is érdekes helyzetet eredményezhet...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.18. 13:40:06

@Dr. Barnard:
igen, szélsőséges esetben ilyen is lehet. ha a puliszka robbant volna, ilyen sem vóna.

evil overlord (törölt) 2012.06.18. 13:44:21

@Dr. Barnard: A szőröstalpúaknak abban tényleg igaza van, hogy a hivatalnok tudjon románul.

Valószínűleg ők is látják, hogy a maroknyi székely tényleg porlik, mint a szikla.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.18. 13:54:04

@evil overlord:
a maroknyi székelyt a maroktelefon, a net, a teszkó/vagy annak valami romániai megfelelője/, meg a duster bomlsztja. meg az, hogy mikor átjöhetett, tartózkodhatott, cselédkedhetett, megláthatta, hogy az a magyarország amiről ábrándoztak, nem létezik, csak egy szarhalom lakosság. amúgyis mindig komoly fenntartásaik voltak magyarországgal, és az onnan mindig is kiáradó megmondásokkal kapcsolatban. magyarországnak békén kéne hagyni őket. ha asszimilálódnak néhány lejért, hát egyék, ha kérik, állampolgárságot kaphassanak, de bajlódjanak ők a magyaráruló saját politikusaikkal.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.18. 14:12:57

@Dr. Zerge:
ha leszippantasz, pár napig mindég jól vagyok :)

jan 2012.06.18. 14:26:10

@Dr. Barnard: hát, amúgy szerintem is elég rossz áthallásokra ad alkalmat.

Egyébként ez egy kifejezéscsalád, van vajmagyar
és szlovmagyar; és persze a HTM.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.18. 15:01:52

"tulajdonképpen mit is akar Erdélyben."
Fogalma sincs! Csak bohóckodik, mint Matolcsy a gazdaságban. :(

nixe 2012.06.18. 15:15:42

A következő választáson romániai magyar lakosnak igazolnia kell, hogy a Fideszre szavaz, különben elveszik a magyar állampolgárságát. Ennyi.

jan 2012.06.18. 15:19:31

@jan: persze ha rommagyar, akkor nem tud az embernek nem eszébe jutni Kovács András Ferenc verse:
visegrad.typotex.hu/index.php?page=work&auth_id=49&work_id=312&tran_id=464

Flúgatlan 2012.06.18. 15:27:22

Fidesz szavazó vagyok, de az erdélyi töketlenkedésükből nagyon elegem van. Eleve túldimenzionált ez a nosztalgiázgatás, amit műveltek, de a Nyírő-bohóckodással végleg leírták magukat előttem.

Hozzáteszem: fáj nekem Trianon, támogatom, hogy segítsük a határon túli magyarokat személyi és politikai szinten is, sokra becsülöm azokat, akik kitartanak magyarságuk mellett Romániában, Szlovákiában stb. Ami azonban ebből a Fidesz kezében lett, az nem tetszik.
(Ez azonban még mindig sokkal jobb, mind a hazaárulással felérő Medgyesi-féle sörözés és az MSZP kampánya a kettős állampolgárság ellen. De itt nem ez a kérdés 2012-ben.)

mement 2012.06.18. 15:32:02

@Flúgatlan: Mi lenne ha eloszor a hataron beluli magyarokra koncentralna a kormany, akik ezt az orszagot egyenlore finanszirozzak a munkajukkal es a fogyasztasaikkal, mielott elvandorolni kenyszerulnek?

is 2012.06.18. 15:47:17

"erdélyi magyar ellenzéki"

bekeretezni, kirakni, mindennap elolvasni, sírni. epic. fail.

@Flúgatlan: "Ami azonban ebből a Fidesz kezében lett, az nem tetszik."

2001(! nem elírás) telén voltam Csíkszeredán. ottani magyar mondta, hogy a FIDESZ jól szétbarmolta a dolgokat. December 1-et 1990 után nem nagyon kellett Erdélyben ünnepelni, de a FIDESZ addig húzta, míg 2000-től ott is zászlófelvonás, koszorúzás, megemlékezés, beszédek lettek. Már 2001-ben.

is 2012.06.18. 15:50:18

@jan: akkor szerinted a magyar választási rendszer átalakítása, amelyik meg egyértelműen a legnagyobb pártot hozza ki utcahosszan győztesnek, az is nagyon súlyos? vagy más szemében a szálkát?

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.18. 16:01:26

"teljes erőből rányomja az RMDSZ-t az MSZP-re, utóbbinak is esélyt adva a nemzeti vonalon történő önújraépítésre."

*

Ki mondta, hogy az MSZP hordani akarja ezt az ezerszer lejáratott, agyonmocskolt, öszehugyozott, kopott gúnyát, amit a jobboldal most levetni kényszerül magáról?

A hitelesség, ugye, meg se fordul a kedves posztoló fejében?

Csak a szokásos szómágia, meg csillaglehazudás, amíg a csillagokkal együtt az ég is a kampánytanácsadókra meg a megbízóikra nem szakad?

Cinkes 2012.06.18. 16:02:48

@Doomhammer: ezt eléggé eltaláltad.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.06.18. 16:08:04

@vizipipa:
A híján javítva, a haverek szándékos (Erdélyben így mondják).

Rive 2012.06.18. 16:25:13

@buckafej: "Támogassák azt, akit az ottaniak többsége is."

Oszt' mi lenne, ha mindenféle többségtől, meg efféle pártos marhaságoktól függetlenül csak úgy egyszerűen hátországot biztositanának nekik? Meg esetleg megpróbálnánk jóban lenni a szomszédainkkal? Hogy ne érje meg egy normális szomszédhoz tartozó kisebbséget b@szogatni ezen a vidéken?

jan 2012.06.18. 16:42:14

@is: én általában nem szeretem a first-past-the-post rendszereket: rossz dolognak tartom, hogy egy olyan párt, amit az emberek 10-20-30%-a támogat, egyáltalán ne nyerjen képviseletet.

Szerintem a legjobb megoldás a kevert listás-egyéni képviselős rendszer, esetleg valami alacsony listás küszöbbel (5%).

Ebben benne van egy kis győztes-erősítés is, ami a kormányozhatóságot erősíti, de biztosítva van a kisebb érdekek, attitűdök, csoportok képviselete is.

Morfeusz 2012.06.18. 16:46:40

Szerintem a határontúliak mindenben kövessék a québeci franciákat, s ne foglalkozzanak Magyarországgal.

Fordítva szintúgy.

Mindenki akkor jár a legjobban.

Integrálódjanak magyarként a román és szlovák politikai nemzetbe, s találják meg a saját kisebbségi identitásukat. (Szerintem ez már 90%-ban megtörtént.) Nem a magyar politikai nemzet részei, deklarálhatjuk, avathatunk, támogathatunk, uszíthatunk, csinálhatunk bármit, csak ártunk a magyaroknak. Itt is, ott is.

Nem tudunk nekik segíteni, de annál többet ártani.

jan 2012.06.18. 16:48:19

@is: egyetlen példa a first-past-the-post rendszerek elképesztő torzításaira:

2010-es parlamenti választások, Egyesült Királyság

Szavazatarány:
Conservatives: 36%
Labour: 29%
LibDems: 23%

Mandátumarány:
Conservatives: 47%
Labour: 40%
LibDems: 9%

Én_vezettem_? 2012.06.18. 16:58:46

"Fidesz szavazó vagyok, de az erdélyi töketlenkedésükből nagyon elegem van. Eleve túldimenzionált ez a nosztalgiázgatás, amit műveltek, de a Nyírő-bohóckodással végleg leírták magukat előttem.

Hozzáteszem: fáj nekem Trianon, támogatom, hogy segítsük a határon túli magyarokat személyi és politikai szinten is, sokra becsülöm azokat, akik kitartanak magyarságuk mellett Romániában, Szlovákiában stb. Ami azonban ebből a Fidesz kezében lett, az nem tetszik.
(Ez azonban még mindig sokkal jobb, mind a hazaárulással felérő Medgyesi-féle sörözés és az MSZP kampánya a kettős állampolgárság ellen. De itt nem ez a kérdés 2012-ben.)
"

Hát ezt akár én is mondhattam volna...
Pár megjegyzés: sokan az erdélyieket tanulatlan, naiv, fanatizálható, automatikus jobboldaliszavazó, népviseletben budira járó, bácsikaként képzelik el. Régóta látom, hogy egyátalán nem igy van. Persze 2004 után nem sok gyurcsány rajongó maradt, de ez nem lényeges különbség, hiszen 2010-re itt Mo-n se, itt sincs jelenelg több támogatója. A többség inkább fideszre szavazna, na de itt is 53% arra szavazott... sokan nem csípik annyira Orbánt, és még inkább apolitikusak mint az itteniek... a többség átlát a szitán, enm örül a megosztásnak, ezért szavaznak az RMDSZ-re, ugyanakkor tudni kell hogy helyi szinten az RMDSZ nagyon "meghízott", korrupt lett, ez meg sokaknak nem tetszik, ezt próbálta a többi párt kihasználni. A tipikus erdélyi élni szeretne, dolgozni (azt kicskét többet s nagyobb kedvvel mint a budapestiek ez tény), ezt ha egy mód van rá az anyaföldjén, nagyon sokan mennek ezekben az években vissza, akik 5-10 évet végigdolgoztak itt Mo-n (s ezért leginkább lerománozst meg köpködést kaptak), mert most még Romániában is jobb, ha legalább szülőföldön élsz, ahol a család tud támogatni.

Összefoglalva: nem kell annyira félni, ha szavazhatnak a székelyek, meg az erdélyiek, nem fognak "rosszabbul", butábban szavazni, mint a pestiek vagy a Mo-iak, ahogy a mellékelt ábra mutatja: nem úgy szavaznak, ahogy diktálni próbláják nekik, de persze a tényeket ők is látják (gyurcsány és az erdélyi magyarokat köpködők azért sok támogatást onnan ne várjanak, mert hülyék azért ők se lesznek)

indapass90210 2012.06.18. 17:07:05

Összeesküvés-elmélet: az újratemetés előtti legutolsó fidesz vezetőségi találkozón nyirőjózsi hamvait összekeverték a kokainos zacskóval.

Ezt megtudta a román elhárítás, és ezért keresték annyira a tasakot, amiben az illetékesek a hamvakat hitték.

Simonel volt az első, aki erre itthon rájött. És tudta, hogy meg kell szereznie a cuccot szőcsgézától (aki ezt az irodájában rejtegette miután visszatért Romániából), különben sosem lesz kész a következő verseskötete.

Szőcsgézát befenyítette, hogy ha nem mond le, akkor nyilvánosságra hozza: ő volt a röhögő törpe a versől, akivel szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettek
gipszlenyomatokat!

A történet folytatását már minden hírt olvasó ember ismeri.

nemzeti centrum 2012.06.18. 17:47:21

Az erdélyi magyaroknak meg van a magukhoz való eszük, és kisebbségi lét rákényszeríti őket,hogy gondolkozzanak. Emiatt nem sikeres ott a fidesz megosztó machinációja. Míg az anyaországi magyarokat semmi sem kényszeríti gondolkodásra, ezért aztán minimum négyévenként síkhülyét lehet belőlük csinálni.

Ha az MSZP-nek is megvan a magához való esze, így gyurcsánytalanítva már odaállhat a külhoni magyarok elé,azt mondhatja, bocs. És ha nem akar bekavarni az ottani ügyekbe, még jól is kijöhet a helyzetből.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.06.18. 18:05:01

Bocsi,ha a románok szívóznak az ottani magyarokkal,nem kéne valamit az EU-nak csinálnia???

Danubius 2012.06.18. 18:16:04

Rasszizmus azt feltételezni hogy a Kelet-Magyarországi többségi roma társadalom nem akar önrendelkezést egy idő múlva. Vigyázzunk arra amit hagytak nekünk Trianonban. Bár az is igaz hogy határon túli politikával lehet a magyarság lélekszámát legjobban megtartani. Ha itt teszi ugyanezt a FIZESS akkor diszkriminatívnak kiáltják.

El Presidenté 2012.06.18. 18:23:35

Na, erdélyi magyarként én is hozzászólnék a dolgokhoz.A Fidesz szándékát annyiban megértem, hogy változást szeretnének elérni, nem nagyon szimpatikus nekik az RMDSZ.Az igaz, hogy az RMDSZ enyhén balra húz, bár nem egységes párt, platformokra épül (mint az MSZP is), vannak liberális (Eckstein Kovács Péter), szocdem, enyhén jobbos (Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök pl. megjelent Nyírő jelképes ál-újratemetésen) meg technokrata gondolkodású képviselőik, politikusaik is, de az, hogy gyurcsányista lenne, erős túlzás. Kritikát megfogalmazni velük szemben szerintem nagyon helyes, nem csak az anyaországban, itt is. 22 év alatt nagyon sokat nem változott az erdélyi magyarság helyzete, akár jogállás szempontjából sem.

Az viszont, hogy ilyen esetlen lépésekkel próbált meg beleavatkozni a kampányba, elég gyenge szereplés szerintem. Emellett, azt is el kell ismerni, hogy sem az MPP, sem az Erdélyi Magyar Néppárt nem lenne képes jobbra sem. Ergo, nem csak a kampányba kellett volna beleavatkozzanak, ha már avatkoztak, hanem válasszák már ki, hogy akkor ők melyik párttal is vannak, és annak adjanak segítséget, legyen az szakpolitikai-, kampánytanács, vagy akár anyagi segítség.

Summa summarum, a véleményem az, hogy az erdélyi magyar politizálás egy rakás szar, és az, hogy a Fidesz ebbe idén beleavatkozott egy erősebb, eddig nem látott szinten, nem javított a helyzeten, de azon a szinten ahol állunk, sokat nem veszítettünk. Különben pedig az igazi veszély nem ez, hogy megosztottság lett (egyébként nem is olyan nagymértékben), hanem a fenti hozzászólásokban is említett, a brit választási rendszerhez hasonlító új választási törvény elfogadása, és az, hogy ezek a rohadt tetves kommunisták megint visszakapták a hatalmat, és garantálom, hogyha nem történik különösebb csoda, akkor minimum 2016-ig, de akár tovább is ott csücsülhetnek kormányon.

medve2 2012.06.20. 13:27:39

De utálom, amikor ilyen elemzésben igazat írnak. Néhány megjegyzés:

1. Egyre szembetűnőbb (és meglepő), hogy az Orbán-kormány kormányzása színvonaltalan. De ha színvonaltalan az oktatásügyben, az egészségügyben, kultúrában, gazadaságban, akkor miért lenne kivétel a nemzetpolitika.
2. A szerző túl enyhe Kövér Lászlóval. Az az ember, aki egy rakás belpolitikai kérdésben a Fidesz legjózanabb vezetője (lásd például Áder), ebben az ügyben egész egyszerűen hatalmas károkat okozó ámokfutást rendezett. Nyírő József ügye most hosszassan és negatívan vissza fog ránk ütni. És mi miatt? Szász Jenő kampánya miatt. Felfoghatatlan.
3. Visszatérve a nemzetpolitikára. Van egy Semjénünk, van egy külügyünk, van egy Kövérünk, van egy államtitkárságunk, és amúgy ez olyan, mint a foci: minden fidszes politikus ért hozzá, a csepeli polgármester által vezetve (a hülye baromja Radnóti Művházban Nyírő estet szervez). Miért csodálkozunk, hogy káosz van?