Kommentszűrés
’12 jún
16
08:01

Csókolom, filozofikus űrhurka van eladó?

Írta: pelikán*

prometheus_trailer_space_jockey.jpg

„Producer: Te Scott, mi az a székbe kövesedett ormányos űrszar ott az 1979-es Alienben?
Rendező: Jó, hogy mondod, fogalmam sincs.
Producer: Akkor nem lőjük le a témát egy új filmmel?!
Rendező: De!!!”


  A birtokunkba került titkos hangfelvétel tanúsága szerint pontosan így hangzott a Prometheus című, múlt héten mozikba került megaprodukciót előkészítő filmes háttéregyeztetés.

  Nem meglepő. A klasszikus Alien prequel-filmjeként beharangozott történetből, dacára annak, hogy az Avatar óta talán a leghájpoltabb film, mítoszteremtés helyett valami elképesztően zavaros, önellentmondásokkal terhelt mozi sikeredett. Egy egység tizenhatoskarikásra szelídített biohorror (idegen lények emberi belekbe töltve, módszerében ez a hurkakészítéssel rokon), két egység agnosztikus és teodíceai villanásokkal szétcsapatott létértelmezés, még egy egység elvarratlan rejtélyekbe torkolló klausztrofób thriller.

  A Mandineren ritkaság a filmkritika, és a muníció általában másmilyen filmekre megy, én pedig különösebben nem is szeretem a sci-fik világát, de éppen ezért kívánkozik ki pár mondat, mert a Prometheus ennek ellenére moziszékbe ültetett; riszpekt amúgy ezért. A poszt végén spoiler is jön, akit zavar, kapcsolja ki.

  Alien-univerzumhoz kapcsolódó filmet bemutatni minimum kétesélyes. Hajlok arra, hogy a klasszikus, 1979-es A nyolcadik utas: a Halál esztétikailag értelmezhető a modern utópiák és okos science fictionök sorában, de később azért csak lejött a futószalagról néhány Alien-vízjeles, értelemmel kevésbé rendelkező gumiszörnyfilm (Alien: Resurrection és az összes Alien vs. Predator), nem is beszélve a sztori pixel-migrációjáról, vagyis a PC-s és konzolos játékokban továbbélő történetről. Vagyis újabb rókabőr lehúzásakor a filmes gyárthat nagy költségvetésű szellemvasutat, vagy jófajta, intelligens űrthrillert is.

  prometheus-poster.jpegKérdés, hogy mostanság melyik megoldásnak van inkább szezonja. A nyolcadik utas: a Halál idejében (melyet ugyanúgy Ridley Scott rendezett, mint most a Prometheust) a filmtörténet már messze maga mögött hagyta a hagyományos, többnyire B-kategóriás inváziós űrmozik idejét, melyek kibontakozása és fénykora az ötvenes-hatvanas évekre esett az USA-ban, és amelyek a legtöbb témába vágó tanulmány szerint a hidegháború társadalmi problémáit, félelmeit interpretálták mozgóképen keresztül: porszem vagyunk az univerzumban, kipusztulunk, elégünk, vége. (Ezen víziók közös eredője H. G. Wells Világok harca című könyve, vagyis az első inváziós történet volt.) A korszakból aztán több irányzat bontakozik: 1968-as termék az intellektuális utazásként felfogható 2001: Űrodüsszeia, a hetvenes évek szülötte pedig a máig legnagyobb űrmese, a Csillagok Háborúja (az Új remény 1977-es). A nyolcadik utassal a hetvenes évek legvégére megint valami új minőség keletkezett.

  A félelem tárgya itt nem látványosan pusztító járműveken érkezik, nem a folyamatosan világ- és hidegháborún elmélkedő, azt óriásbogarakkal és paradicsomokkal lejátszani akaró népek ötlete, hanem alapvetően betegségektől, klausztrofóbiától, egyedülléttől rettegő jóléti társadalom szellemi terméke. Az ember elutazik a sötét és hideg világegyetem távoli pontjára, ott talál valamit, az beleköltözik, szétrobbantja, kinyírja, majd eltűnik úgy, hogy áldozata még azt sem tudja pontosan, mi végzett vele.

  Ezek elég elemi félelmek: rák, gazdatestet kereső féreg, orálisan közlekedő csimasz. Működik is A nyolcadik utas: a Halál-féle klausztrofób, szervízfolyosós thriller; dekódolható kommentár az emberiség korszakos félelmeihez.

  Aztán jön a Prometheus olyan évtizedek után, ahol a sci-fi többnyire a legújabb filmes technikák szélesvásznú bemutatkozásának terepe. Ennek a pusztulás-esztétikán kívül baromi sok minden nem ad értelmezési keretet: mozogjon egyszerre tízezer repülő, robbanjon fel egy milliós város, öntsön ki az óceán – a CGI megoldja, a paraszt meg csak néz ki a fejéből a moziszékben, ilyet még biztosan nem látott. A látványon túllépni szándékozó, realista-szatirikus társadalomkommentárként szerintem az utóbbi időben egyedül a District 9 fogható fel.

  A Prometheus már címében mondanivalós kontentot ígér: Prométheusz a titán, aki ellopja a tudást az embereknek, majd láncon végzi, folyamatos kínok között. A Prometheus nevű hajó egy távoli bolygóra készül, hogy ott megtudja a titkot az emberiség teremtőiről, akik persze nyomot hagytak magukról a Földön sumér és maja rajzokon, és akik végül is szétszopatják felfedezőiket – a mítoszi párhuzam ennyiben (tudásszerzés, bűnhődés) áll, nem mintha nem lett volna még lehetőség az eredeti sztoriban.

  Az új Scott-film feldob vagy tucatnyi témát, kérdést: alternatív kreációs elmélet, az evolúció megkérdőjelezése, az istenhit elvesztése/megtartása valamilyen tudományos felfedezés után stb. Ettől még nem lesz „filozofikus” film, mint azt sokan írták, ahhoz azért több muníció kellett volna. A gond az, hogy a gondolatfoszlányok között végül semmilyen rendszer nem jön létre; ahogy a történtben is, a „filozófiában” is csúnyán elvarratlan szálak, ügyetlenül, álelvont módon feltett kérdések maradnak. Ha valaki végignézi a hosszabb előzetest (trailert), gyakorlatilag mindent tud a filmben felvetett nagy rejtélyekről.


  Aztán nem világos, miért akarják az embert teremtő humanoidok kinyírni az emberiséget. Nem derül ki, hogy az android miért mérgezi meg a régész csávót (Logan Marshall-Green), ha közben a gazdája az örök életet keresi, egyáltalán, most akkor mi a franc is az a méreg(?), ami az egyik embert zombivá változtatja, a másikat (az óriás humanoidot, még a film legelején) azonnal kinyírja, egyébként meg magában hordozza az arctámadó embrióját, amiből a régi filmekből ismert szörny lesz.

  Aztán totál káosz a történet legvége; ha akarom, benne van a folytatás lehetősége, ha akarom, nincs. Mintha az utolsó vágásnál dobták volna össze a finálét, éppen egy következő rész érdekében, holott a sztori amúgy nem kívánja meg, mivel A nyolcadik utas: a Halál kezdőfonala felvehető.

  A Prometheus mindezektől eltekintve egynek elmegy. Látványban itt-ott egész nagyot dörren, ami nem is meglepő, hiszen a produkció többe került, mint amennyiből mi két évig fenntartjuk az összes hazai színházat. A pénzért viszont mélyfilozófiát inkább ne várjunk. Kreatívan megoldott művi terhességmegszakítást annál inkább.

Címkék: film sci-fi kultúra prometheus

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr554589952

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Prometheus 2012.06.16. 11:48:15

Szombaton nagyon pocsék idő volt – négy fok hideg és eső, ami így június elején még itt Svédországban is túlzás – úgyhogy azt gondoltuk Jucussal, hogy szabadtéri program helyett inkább moziba megyünk. Jucus a Hófehérkét túl durvának találta a trailer ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.06.16. 10:51:54

nem attól rossz ez a film, hogy nyitva hagy kérdéseket meg ilyesmik

attól rossz, hogy rossz

Hunor Levente 2012.06.16. 11:06:00

Az átlagos látványfilmek között elmegy, semmi több.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.16. 11:30:36

"két egység agnosztikus és teodíceai villanásokkal szétcsapatott létértelmezés"

"a paraszt meg csak néz ki a fejéből"

Láthatólag a cikkíró is a "parasztok" lenyűgözésére törekszik az "agnosztikus", "teodíceai", és egyéb idegen jelzők használatával. Ez egyébként a fölkapaszkodott cseléd- voltát is elárulja.

"Kreatívan megoldott művi terhességmegszakítást annál inkább. "

Hogy a faszba jön ide az abortusz? Ez valami "jófejkedő" poén akart lenni?

a "kritika" többi része is hasonlóan értéktelen. Egyszer (ál)filozofikus hangvétel, másszor meg utcai proli-stílus ("Aztán nem világos", "aztán totál káosz").

Jérceleves mákos gubával. A hányinger garantált.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.16. 12:00:13

minek raktak bele egy sárgát? ez a polkorrekt etnikai válogatás elcsépelt

és nem szeretem az olyan filmeket sem, ahol csak fiatalok a szereplők, mert az olyan tinifilm-szerű ,és nem vehető komolyan se

de nagyon érdekel a film, ezek az ősi kultúrajegyek mutatása a bemutatóban tényleg nagyon butának tűnik, mint az alien vs. pred-ben, csak ott azért elment, ezt meg klasszikus sci-fikén reklámozzák
szerencsére, vannak jó bemutatók is:
www.youtube.com/watch?v=DOOJl5lWNfM

párnalárva 2012.06.16. 12:06:10

A film pop-corn mozinak jó, de semmi drámaian új nincs benne. A sztori tényleg tele van lyukakkal és megválaszolatlan kérdésekkel.
Érthetetlen számomra hogy több milliárd ft-ot elköltenek egy filmre (ami technikailag kifogástalan) és nem képesek egy normális forgatókönyvírót találni a feladatra (ami vsz a legolcsóbb az egész produkcióban).

qqyyqq 2012.06.16. 12:30:37

Szerencsétlen cikkírót nagyon sajnálom. Szomorú lehetett felnőni, hogy édesanyjának állandó frusztrációt okozott a tény, hogy mesélés közben figyelnie kellett a sárkányok DNS minta egyezésére. Később pedig egyetlen szünidei mesét sem tudott megnézni anélkül, hogy ne keressen logikai bukfencen a Hétszűnyű Kaponyányi Monyók és Fehérlófia összecsapásában.

Felnőve pedig nem képes felfogni, mi a különbség a science-fiction és az ismeretterjesztő filmek közt.

Nem véletlenül van ott az a fiction utótag, tudod?

Kőmíves Kelemen · http://komkel.blog.hu/ 2012.06.16. 13:30:36

@Schwerer Gustav:
Te láttad egyáltalán a filmet?
Mert az egyik jelenetében igenis van abortusz...

@qqyyqq:
Science-fiction = tudományos fantasztikus

A Dark Knight, vagy a Bosszúállók, de még az Avatar is sci-fi, mégsincsenek benne ekkora logikai bukfencek és következetlen ugrások a történetvezetésben, mint itt.

A Prometheus egy szar film lett, Alienről egy újabb bőr lehúzva.

egysegelem 2012.06.16. 13:39:48

A mozi verziobol tobb mint fel ora kiamradt, a DVD verzioban benne lesz, azt igerik azzal jobban ertheto lesz.

A kerdeseidet tobben is feltettek a neten, es a film keszitoi par kerdest meg is valaszoltak:

"Nem derül ki, hogy az android miért mérgezi meg a régész csávót (Logan Marshall-Green), ha közben a gazdája az örök életet keresi, egyáltalán, most akkor mi a franc is az a méreg(?), ami az egyik embert zombivá változtatja, a másikat (az óriás humanoidot, még a film legelején) azonnal kinyírja, egyébként meg magában hordozza az arctámadó embrióját, amiből a régi filmekből ismert szörny lesz."

What was David's motivation for "infecting" Holloway with black goop?

Damon Lindelof: I'd say that the short answer is: That's his programming. In the scene preceding him doing that, he is talking to Weyland (although we don't know it at the time) and he's telling Weyland that this is a bust. That they haven't found anything on this mission other than the stuff in the vials. And Weyland presumably says to him, "Well, what's in the vials?" And David would say, "I'm not entirely sure, we'll have to run some experiments." And Weyland would say, "What would happen if you put it in inside a person?" And David would say, "I don't know, I'll go find out." He doesn't know that he's poisoning Holloway, he asks Holloway, "What would you be willing to do to get the answers to your questions?" Holloway says, "Anything and everything." And that basically overrides whatever ethical programming David is mandated by, [allowing him] to spike his drink.

A tobbi kerdesre is van valasz, ha lesz erdeklodes majd bemasolom, de a neten meg lehet keresni. De amugy azzal teljesen egyetertek, hogy ez a filmbol pusztan nem derul ki, talan a hosszu verziobol.

capacete 2012.06.16. 13:41:42

A szerző láthatóan azt szereti, ha mindent a szájába rágnak, gondolom pl. egy Bergman film megtekintése után hónapokig elégedetlenkedett az elmaradt magyarázatok miatt.
Itt azért a rendező adott egy elég nyilvánvaló értelmezési keretet, ami egyrészt antik mítoszokra, másrészt a kereszténységre támaszkodik, és ezt a gyengébbek kedvéért újra és újra ki is mondta.

Vajon a síkhülye Scott nem vette észre, hogy ugyanaz a folyadék egyszer életet teremt, egyszer pedig pusztít? Vajon nincs köze ennek ahhoz, hogy ki használja fel ezt a folyadékot?
Véletlen, hogy karácsonykor játszódik a történet? Véletlen, hogy a szülésnek/születésnek ilyen hangsúlyos szerepe van?
Véletlen, hogy a Space Jockeyk 2000 évvel ezelőtt akarták elpusztítani az emberiséget, amit ők maguk teremtettek és addig gondosan terelgettek a fejlődés felé, sőt, térképet is adtak nekik, hogyan találják meg teremtőiket?

Nem mondom, hogy feltétlenül tetszik az, amit a rendező sugall (Space Jesus, brrr), de azt írni, hogy nincs befogadható értelmezési kerete a filmnek, szimpla butaság. Egyébként teljesen nyilvánvaló, hogy az itt meg nem válaszolt kérdések egy részét Scott a folytatásokra tartogatja...

capacete 2012.06.16. 13:42:46

@Kőmíves Kelemen: Nincs benne abortusz, Shaw jelentőségteljesen császármetszésről beszél...

Wmute76 2012.06.16. 13:44:00

@egysegelem:
Pontosan ezert rossz film a Prometheus. Utolag meg kell kerdezni a forgatokonyv irojat, hogy megis mi tortenik a filmben?

egysegelem 2012.06.16. 13:44:41

@capacete: ez mind szep es jo amit leirsz, es tudom, hogy hol olvastad, en is ott olvastam, de mindez a filmbol igy nem derul ki, talan a kivagott tobb mint fel ora miatt.

egysegelem 2012.06.16. 13:46:01

@Wmute76: Igen, hat remenykedem a hosszu verzio kicsit jobb lesz. Engem mondjuk a karakterek kidolgozatlansaga zavar picit, meg hogy olyan osszevissza csapkodo a film. Szerintem sem igazan jo, de ha elolvasom a keszitoket mit irnak rola, mi a film alapotlete az azert nem olyan rossz koncepcio, csak baromira nem sikerult atvinni a vaszonra.

Wmute76 2012.06.16. 13:47:45

@capacete:
Pontosan hol teremt eletet? Ha a film elejere celzol, aki konkretan megoli a szurke pasast.
Hollowayt atalakitja. Shaw "teherbe esik". A geologus bezombul es falra maszik.

Wmute76 2012.06.16. 13:49:25

@egysegelem:
Persze, nem allitom, hogy nem akartak jo filmet csinalni. Csak szernitem nem sikerult nekik. A karakterekkel kapcsolatban is tokeletesen igazad van.

capacete 2012.06.16. 13:50:20

@egysegelem: Nem akarok nagyképű lenni, de amit leírtam, azt mind magamtól következtettem ki, pusztán a film alapján. Más kérdés, hogy amikor utána olvastam, akkor kiderült, hogy a film alkotói pont ezt akarták sugallni, ezek szerint sikerrel...

Azért nem kell agysebésznek lenni, hogy erre rájöjj, gyakorlatilag a film a szánkba rágja, hogy mit akar mondani. (Én pl. reméltem, hogy 1-2 dolgot félreértettem, de úgy tűnik, hogy nem.)

Kőmíves Kelemen · http://komkel.blog.hu/ 2012.06.16. 13:51:52

@egysegelem:
Nagyon remélem, hogy az extrában több kimaradt jelenet van.

Mert pl amikor a doktornő meg az android meg akarták műteni a főhősnőt (hasában a bébi-aliennel), akkor ő lecsapta őket, kivetette a szörnyet, majd utána ott parolázott mellettük utána a másik űrhajón, mintha mi sem történt volna.
Közben meg a bébi felcseperedett...

Olyan érzésem volt, mint amikor az RTL Klub este 8kor levetitette pár éve "A szikla"-t (Nic Cage, Sean Connery), és a végjelenetnél kivágták azt, mikor az ellenség szájába nyomja az ideggázt, és a mellkasába nyomja az adrenalint, felgyújtja a jelzőfáklyákat, és a robbanástól a vizbe esik.
Ehelyett mutatták a verekedést, majd a következő pillanatban ahogy SC beugrik érte a vizbe... WTF?
Párom akkor látta először a filmet, és rohadtul nem értette mi történt.

Visszatérve a Prometheusra, azért ettől a gárdától és hypetól én többet vártam.

fetyisob 2012.06.16. 13:52:57

szerintem ez egy marha jó film!
végre egy jó fantasztikus film szuper látvánnyal és egy kis gondolkodni valoval!
mindenféle spielberg féle transformers-es baromság után üdvözitő volt ez a sci-fi!
végre nem mindenféle idiota besugárzott szuperhös meséit kellett néznem mint a bosszuálok provokativ baromságait!
az a baj hogy gondolkodni kellett?nem tudtatok elöre hogy mi lesz a vége? szar ügy!
nekem végre ugy telt el a film 2óra het perce hogy nem unatkoztam!
akinek meg egy bosszuálok jobban bejön az megérdemli!

egysegelem 2012.06.16. 13:53:06

@Wmute76: az a koncepcio elvileg, hogy az a fekete anyag valamifele elet katalizator, ami attol fuggoen alakitja at az elolenyeket amilyen a valodi belso termeszetuk. A Space Jockeyk elvileg ilyen elet teremto lenyek, amik az eletet viszik szet az univerzumban, sajat magukat felaldozva ezen fekete szmotyi segitsegevel, es inditja be a bolygo evoluciojat. De ahhoz, hogy ez megtortenjen, csak olyan tiszta, onzetlen lenyek eseten megy, mint ok. Az ember viszont onzo leny, a koncepcio szerint Jezus is Space Jockey volt es amikor megoltek akkor dontottek el, hogy megolik az emberiseget, mert ez egy olyan evolucios vonal, ami "felresiklott". Ezt jelzi, hogy amkor a fekete cuccos emberrel talalkozik abbol nem eletet, hanem halalt = zombit, alient, stb fog krealni. Ugy tudom a masodik reszben olyasmi lesz, hogy az alienek, mint a pusztitas szimbolumai eppen az emberiseg (amelyik onzo, puszito stb) es a fekete katalizator anyag talalkozasa miatt "szuletnek" meg egyaltalan, ennek az elojele az amit a filmben latsz, hogy zombiva valtozik, meg ilyen polip szeru szarra. Most ezeket en is mind csak olvastam ertelmezo oldalakon, azert ez ilyen melysegben a filmbol nem derul ki.

capacete 2012.06.16. 13:53:30

@Wmute76: Ahogy mondtam, az értelmezési tartomány az antik mítoszok + kereszténység. A film elején a klasszikus áldozati szertartást láttuk, ahol a kiválasztott feláldozza magát azért, hogy új élet szülessen. Tehát igenis született új élet, adott esetben akár az egész emberiség... (Ez egyébként kultúrkörtől függetlenül elterjedt gyakorlat volt: egyiptomiak, maják, ősi magyarok stb.)

Wmute76 2012.06.16. 14:01:03

@egysegelem:
Igen, ezt en is olvastam egy blogon, de szamomra ez teljesen hulyeseg (ne haragudj).

A ket faj DNS-e megegyezik, mi alapjan "donti el" a trutyi, hogy a Jockey jo az ember meg nem? Tenyleg 2012-ben egy sci-fiben a tortenet egyik fontos eleme a
"psziches trutyi"?

Ha pedig az ertelmezesi tartomany: "antik mitoszok + tudomany", akkor visszavonom, amit irtam, de ne hirdessek sci-finek. Jezus Krisztus utolso megkisertserol sem allitottak, hogy sci-fi. A Schindler listaja sem vigjatekkent ment a mozikban.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.06.16. 14:02:43

engem az zavart rohadtul, hogy elméletben ez egy kutatócsapat, milliárd dolláros befektetés, tudósok, minden, ehhez képest egy csapat eltévedt félrészeg nyolcadikos összeszedettségével csinálnak mindent

nem fogok kezet mert rosszkedvű vagyok. ma menjünk be? vagy holnap? á inkább még ma! szerintetek vigyünk fegyvert? á inkább ne. jé itt jó a levegő, vegyük le a sisakunkat, mind! jé te hoztál keresődroidokat? nohát, nem találunk ki, de azért nem szólunk senkinek. Jé egy kígyóféle idegen, fogdossuk meg. stb.

egysegelem 2012.06.16. 14:05:26

@Wmute76: erre irtam, hogy a koncepciot jonak erzem, de a film gyenge lett belole.

egysegelem 2012.06.16. 14:07:02

@trolololol: hehe, ez tenyleg a leggyengebb resze a filmnek, hogy mint a hulyegyerekek ugy viselkednek.

capacete 2012.06.16. 14:12:51

@egysegelem: Na igen, ezt sokkal jobban is meg lehetett volna oldani. Persze ez egy mítosz, amikor a szereplőknél nem lehet mindig elvárni, hogy a józan észnek megfelelően viselkedjenek.

Ugocsa 2012.06.16. 14:15:09

Én nem láttam a filmet, de fel vagyok háborodva! Mert mi az, hogy csak úgy ukkmukkfukk így meg úgy?! Előtte kellett volna szöszmötölni, pepecselni vagy valami, a hétszázát! Ez így nem más, mint falra hányt borsó az új kapura!
A következő hozzászóló burnyák.

egysegelem 2012.06.16. 14:16:24

@capacete: persze, pl. ha az alien lecsap par urkamionosra, akkor ott nem varod el, de ha beharangozzak, hogy itt a vilag vezeto tudosait gyujtottek ossze, akkor azert elvarnad. :)

egysegelem 2012.06.16. 14:18:11

@Wmute76: "mi alapjan "donti el" a trutyi, hogy a Jockey jo az ember meg nem"

Nem "donti el", hanem ez olyan mint egy kemiai reakcio, azt fejezi ki, hogy "belenk van kodolva" az onzes, a pusztitas stb. A kensav sem "donti el", hogy mit csinal azzal az anyaggal, amire raontod, hanem csak letrejon egy reakcio. Az a telep, amit talalnak, pont egy ilyen kiserleti telep elvileg, ahol ezzel az "anyaggal" kiserleteznek, es lesz belole mindenfele eloleny.

A DNS egyezes pici felreertelmezes, szerintem azt akartak mondani vele, hogy a DNS kodolasa egyezik, nem maga a kod.

Ugocsa 2012.06.16. 14:35:07

@egysegelem: azt, hogy kíváncsiskodó, kísérletező elempés.

kelta 2012.06.16. 14:36:03

@capacete: tök érdekes amit írsz, nekem ez kurvára nem jött le a film közben, edig senki se tudta így elmagyarázni, de még így is rendkívül zavaros az egész film, ha tényleg minden úgy van amit mondasz. Az élet teremtése jelenet, az hogy az android beszélget a teremtőkkel, mind iszonyú sok logikai hibával vannak terhelve, és akkor még nem beszéltünk a szereplők ostoba viselkedéséről és pár értelmetlenségről .

Élet teremtése:Pontosan mit teremtettek a teremtők?
Mert ha az életet a földön, akkor hogyhogy 3.5 milliárd év alatt nem változtak? A technikájuk sem lett teljesen érthetetlenül fejlett az emberiséghez képest, mert az adnroid simán megtanulta?
Olyan verziót is olvastam, hogy a dinók kipusztulása miatt teremtették újra az életet, de akkor megint itt van 65 millió év alatt miért nem fejlődtek?
Ha csak az értelmet teremtették meg, akkor is feltehető, hogy 40 -valahányezer év alatt miért nem fejlődtek tovább? Meg nem lett volna sokkal egyszerűbb módszer a cro - magnoni ember létrehozására? PL.: egy terhes előembert magzatát genetikailag megpiszkálni.

Nyelvtaunlás - Beszéd:
Hogy tud megtanulni ősi nyelveket, mikor nem is tudjuk, nem csak hogy kell kiejteni az ősi szövegeket, hanem jó pár esetbe azt sem hogy mit írtak oda?
Hogy tudják hogy kell kiejteni, hangsúlyozni pár töredékes lelet alapján?
Meg egy darab nyelvet tanult meg, az összes régi civilizáció ugyanazt a nyelvet beszélte?Ha ugyanazt a nyelvet beszélték, hogy lehet hogy pár ezer év alatt, ilyen nagy nyelvi változatosság alakult ki?
Ha nem egy nyelvet beszéltek, akkor hogy lehet hogy pont azt a nyelvet tanulta meg amit az idegenek beszélnek?
Ha az idegenek is beszélik azt a nyelvet, hogyhogy az évezredek során nem fejlödőtt tovább a nyelvük? Mi se értenénk meg egy honfoglalás kori magyart.
Meg a robot megérti az írásukat, gondolom az ősi írások alapján, egy ilyen fejlett civilizáció szimbólumírással ír?És az se fejlődött tovább az évezredek során?
Meg minek megtanulnia, robot , miért nem tölti le a fáljt egyszerűen?

Meg azért van egy pár kérdés, amire lehet nem figyeltem de nekem tökre nem világos:
Weyland miért bujkál, ha övé ott minden?
A csaj a műtét után, hogy bír mászkálni átvágott hasizmokkal, amik csak össze vannak peckelve?
Hogy nő meg ilyen hamar az a csápos szörny?

Wmute76 2012.06.16. 14:36:30

@egysegelem:
Az hogy a kodolas egyezik de a kod nem, ez szamomra elegge fabol vaskarika.

Miert baj, hogy onzok vagyunk vagy pusztitunk? A film egyik "kulcsmondata": neha pusztitanunk kell, hogy teremthessunk.
Utalasok Jezus megolesere: az egesz vilagon segitettek kulonbozo civilizaciok felemelkedeseben, amelyek haboruztak egymassal. Megsem tettek semmit, de amikor ketezer eve nehany ember meglolte egyikuket akkor leleptek es ugy dontottek, hogy pusztulnunk kell? Mindenkinek?

Raadasul tovabbra is fentartom, szorakoztato ezen agyalni de ez nem a tudomanyos fantasztikum terulete.

Ugocsa 2012.06.16. 14:39:41

@kelta: Az, hogy hosszú kommenteket írsz nem azt jelenti, hogy alapos vagy, hanem azt, hogy szószátyár.

capacete 2012.06.16. 14:47:02

@kelta: Jó kérdések, amikre nem biztos, hogy van válasz. Prometheus az emberiség teremtője is volt, nem pusztán a lángot (tudást) hozta el, a film valószínűleg nem azt akarja mondani, hogy a Space Jockeyk teremtettek minden életet, hanem csak az emberi fajt.

Egyébként itt a fő problémát szerintem az okozza, hogy sokan egy hard sci-fit vártak, viszont kaptak helyette egy mitikus történetet, ahol sok esetben a logikátlannak tűnő viselkedés magyarázata az, hogy ennek így kell történnie...

egysegelem 2012.06.16. 14:49:03

@Wmute76: "Az hogy a kodolas egyezik de a kod nem, ez szamomra elegge fabol vaskarika."

Gondolj a nyelvre, az is egy kod, barhol ezer kozul is felismered, ha az anyanyelveden beszelnek, akkor is ha a konkret mondatot, amit mondanak sosem hallottad. A Foldon minden eloleny DNS kodolasa ugyanaz. A kodszavak, azaz az elolenyek nem azonosak. A hires tipuspelda erre ha egy allatnak kek a szeme, es neked is kek, akkor az a DNS szakasz ami miatt kek a szemed pontosan meg fog egyezni benned es allatban is, ha tudovel lelegzik, es te is, akkor az a szakasz is meg fog, mert maga a tudo kodolasa minden elolenynek ugyanaz.

"Raadasul tovabbra is fentartom, szorakoztato ezen agyalni de ez nem a tudomanyos fantasztikum terulete."

Miert nem? :)

egysegelem 2012.06.16. 14:50:50

@kelta: szerintem a kerdeseid jo resze nem erinti a filozofiai problemat, es egy sci-fiben pont az olyan dolgokon erdemes tullepni, hogy hogyan tud valaki mutet utan fel oraval futni. Tud es kesz. :)

capacete 2012.06.16. 14:56:00

@Wmute76: A 2001. Űrodüsszeia sci-fi, vagy nem?

Wmute76 2012.06.16. 15:04:23

@egysegelem:

Felreertettel. Szamomra azert fabol vaskarika mert ezzel te akarsza megmagyarazni valamit teljesen ertelmetlent. A filmben konkretan elhangzik, hogy a ket DNS "match" azaz megegyezik. Innentol a fekete trutyi a tudomany szeint nem lehet kepes kulonbseget tenni Jockey es ember kozott.

Paradox modon a sci-fiben nagyonis fontos, hogy a reszletek logikusak legyenek. Az iro elvarja tolem, hogy elhigyem az altala krealt vilagot. Ez csak ugy mukodik ha reszletek hihetoek.

Egy pelda:

Egy idoutaozos sci-fiben egy T-Rex beront egy kavezoba es nekiall szettepni az embereket, akik remulten probalnak menekulni. Ez egy nagyon allat jelenet, valoszinuleg nagyon elveznem es nem reklamalnek, hogy mit keres ott egy dinoszaurusz.

Ugyanez kicsit maskepp. A T-Rex beront es az emberek nem tesznek semmit. Tovabb esznek, szol a zene a gyerekek kacarasznak mikozben a T-Rex zabalja a vendegeket. Erre azert felvonnam a szemoldokom.

A T-Rex a kitalacio a tortenetben, az elso verzio megsem zavar mert az emberek viselkedese logikus. A masodik viszont verzio hulyeseg.

Attol mert sci-fi vagy fanttasyt irsz meg nem tehetsz meg mindent a tortenetedben.

capacete 2012.06.16. 15:08:51

@Wmute76: Mármint a tudomány jelenlegi állása szerint nem tud különbséget tenni. Persze a jelenlegi tudományos ismereteink alapján azt se könnyű elképzelni, hogy a monolit megnöveli az előemberek intelligenciáját... :)

egysegelem 2012.06.16. 15:09:29

@Wmute76: "Felreertettel. Szamomra azert fabol vaskarika mert ezzel te akarsza megmagyarazni valamit teljesen ertelmetlent. A filmben konkretan elhangzik, hogy a ket DNS "match" azaz megegyezik."

Szamomra a match azt is jelentheti, hogy a felepites egyezik. Hiszen azt mindenki tudja, meg a csimpanz es az ember DNS-e sem "egyezik" csak 99%-ban azonos, meg ket embere sem egyezik stb. Mivel az SJ-k nem emberek a DNS-uk sem egyezhet a mienkkel. Ezert nem tudom maskepp ertelmezni, mint ahogy leirtam, hogy itt nem konrket egyezoseget hanem a felepites egyezoseget vizsgaltak. De itt egyetertek veled, hogy ez abszolute felreertheto.

capacete 2012.06.16. 15:10:35

@Ugocsa: Na és ha 80 év múlva a szuperfejlett lézersebészettel és a regenerációt segítő szerekkel tud majd? :)

KenSentMe 2012.06.16. 15:12:35

Ennyi baromságot.. de nem baj, az eredeti filmen van még vagy 30 rókabőr, az tényleg marha jó.

egysegelem 2012.06.16. 15:13:19

@Wmute76: "Paradox modon a sci-fiben nagyonis fontos, hogy a reszletek logikusak legyenek. Az iro elvarja tolem, hogy elhigyem az altala krealt vilagot. Ez csak ugy mukodik ha reszletek hihetoek."

De az a baj azzal, amit irsz, hogy az, hogy mi hiheto, fugg attol, hogy milyen a tudasod. Pl. egy sci-fiben az urhajo fenysebesseggel megy, vagy ahhoz kozel, miert nem lep fel idodilatacio a celbolygok es a mozgo urhajo kozott. Erdekel ez valakit? Hat esetleg ha ismeri a relaticitas elmeletet egy picit zavarja, de amugy senkimast. Ugyanigy lehetne sorolni barmit, a hihetoseg nem krieriuma a scifinek.

Ugocsa 2012.06.16. 15:15:12

@capacete: Nem tud majd. (Bár nem piacos megmásíthatatlan konklúziókat kinyilatkoztatni.) Egymillió dollárárt megmondom, miért nem tud.

Wmute76 2012.06.16. 15:15:41

@capacete:

A 2001 science fiction, igen. Van egy fiction allitas benne (az intelligens ember foldonkivuli beavatkozas eredmenye), de a film tobbi reszeben kinosan ugyeltek ra, hogy minel jobban megfeleljen a science-nek.

En a 80-as evekben Galaktikan, meg Kozmosz fantasztikus konyveken nottem fel, szoval elismerem sci-fi teren eleg alacsony az ingekuszobom es konnyen kiakadok olyan dolgokon, ami masoknal meg belefer.

Wmute76 2012.06.16. 15:21:51

@egysegelem:
Azt irod, hogy a hihetoseg nem kriteriuma a sci-finek. Azt hiszem ez a kulcsmondat. Sajnalom de nalam igenis az. Tiszteletben tartom a te nezopontodat, es orulok, hogy nem mentunk egymas torkanak a vitaban, de innentol nem hiszem hogy tudnank erdemben vitazni.

Nem kerem szamon egy sci-fin sem, acsillagkozi utazas problemajat mert tisztaban vagyok vele, hogy valahogy el kell jutatni a szereploket a helyszinre. Erdemes elolvasni kelta kommentjet a Prometheus logikatlansagairol.

Szerintem pontosan ezek azok a dolgok, amikre egy jo iro gondol fuggetlenul attol, hogy sci-fit vagy fantasyt ir.

capacete 2012.06.16. 15:23:55

@Wmute76: Akkor ugye el tudod nekem magyarázni, hogyan válik David Bowman Csillaggyermekké? :))

capacete 2012.06.16. 15:25:22

@Wmute76: Ezt megértem, én is ezeken nőttem fel, de épp az a lényeg ennél a filmnél, hogy ez nem hard sci-fi, hanem egy mitikus történet, ami az önfeláldozásról, teremtésről és pusztításról szól...

Wmute76 2012.06.16. 15:27:00

@capacete:
Oke, arrol megfeledkeztem :)
Az a kettes szamu fiction.

egysegelem 2012.06.16. 15:27:00

@Wmute76: teged nem zavar, hogy minden scifiben minden bolygon ugyanakkora a grvitacio, es meg a hajon is van? Ha viszont a hajon van, mert mestersegesen letrehozhato, manipulalhato, akkor hogyan okozhat problemat a leszallas a bolygora sok scifiben?

Te is irod, valamit szamon kersz, valamit nem. Semmi okod nincs igy szelektalni. Csak most kitalaltad, hogy te ez alapjan szelektalsz, mert neked igy tetszik, de mas pontokon nem vagy hajlando atlepni. Teljesen onkenyes az ervrendszered, ezt vedd eszre. Amit te hihetosegnek hivsz, az hasrautes. Semmi tobb, hasadra utottel es felallitottla kriteriumokat, mas ember is a hasara ut es total masokat fog felallitani. Es mint fentebb irtam, ez csakis attol fugg, hogy mondjuk tudomanyos temakban milyen melyek az ismereteid, hogy mennyire akarsz konnyen atlepni dolgokon. Ezert nem ertek egyet az egesz ervrendszereddel.

capacete 2012.06.16. 15:27:06

@Wmute76: Igen? Kedvenc példám az alap-fantasy Gyűrűk ura. Pontosan miért kellett keresztülvándorolni egész Középföldén, ha egyszer sasháton is el lehetett volna repülni a célig? :))

lármahal 2012.06.16. 15:30:31

Érdekes, hogy mindenki a filozófiai rétegek meglétén vagy hiányán vitázik, megspékelve a forgatókönyv logikai hiányosságain való háborgással.
De talán azon érdemes elgondolkodni, hogy milyen infókat jelenít meg ez a film a tudatalatti számára. Na és mit mond az emberiség, de legalább is a nyugati civilizáció kollektív tudatalattijának állapotairól.
Ezek csak kérdések:
- Miért van az, hogy minden, életre törő, gonosz, veszélyes, undormányos szörny női vagy férfi nemi szervet mintáz???
- A nagy teremtőt (aki nem mellesleg szinte ugyanolyan, mint teremtményei, csak nagyobb, kifejlettebb) kereső tudósok és társaik nem emlékeztetnek senkit szüleiket (azok figyelmét, válaszát...) kereső gyerekekre? (ráadásul az űrruha alakzatából kifolyólag a testhez aránytalanul nagy fejet "kreál". ezek egy gyerek arányai. - Ez csak azért érdekes, mert a tudatalatti pontosan ilyen, elsőre-másodjára teljesen jelentéktelennek tűnő mintákkal kommunikál)
- A szülői elhagyástól szenvedő, ebből fakadón utódnemzéstől rettegő karakter vajon csak véletlenül hasonlatos a magán abortuszt végző, egyébként korábban meddőnek hitt nővel?
- A magzat mint idegen test,parazita, szülő gyilkos definiálása, és annak minden áron való elpusztítása vajon milyen kollektív tudatalatti állapotokról mesél?
- A robot ily erős emberi tulajdonságokkal való felruházása, és az ember "elrobotosodása" (főként a góré lányának személyében) vajon véletlen?
- Az apa miért szereti jobban gép-teremtményét mint saját gyermekét?
stb stb stb
Engem valahogy ezek a felszíni intellektuális rétegek meglétén és hiányán való vitánál jobban érdekelnének, de sehol nem látom, hogy egy okos kritikus, netán pszichológus elemezné a kérdést. Pedig biztos vagyok benne, hogy érdekes eredményekre jutna.

Jut eszembe! A moziban futó Piranha - nem láttam! - egyik jelenetében állítólag közösülés közben úszik be valami girnyó a hüvelybe, és harapja le a férfi péniszét. Na már most, ez azért elég durva tudat alatti félelmek kifejezésére és vagy generálására alkalmas kép. Egy kis kasztrációs szorongás hozzácsatolva a közösülés élményéhez. Mondjuk a minta valamiért eszembe jutott a Prométheus-ról.

Persze nem kell világon átívelő összeesküvésre gondolni. Viszont arra érdemes, hogy ezek a filmek mindig komoly megjelenítői az emberiség kollektív tudatalattijának, és nem csak megjelenítői, de befolyásolói is akár. Csak épp nem szoktuk intellektuálisan kiolvasni a lényeget. Hisz pont ettől tudatalatti:) A többi filozófiai, logikai réteg már csak a sokadik. Csont, amit lehet rágni.

Wmute76 2012.06.16. 15:34:06

@capacete:

www.imdb.com/title/tt1446714/

www.imdb.com/title/tt0075005/

Latod a mufaj megjelolest? A Prometheus szamomra nem sci-fi. Raadasul mindettol fuggetlenul, sajnos tele van logikatlansagokkal es selejtes karakterekkel.

Most mennem kell. Koszonom a vitat!

Az alabbi kritikat en irtam:
filmdroid.blog.hu/2012/06/14/prometheus_402#comments

capacete 2012.06.16. 15:37:48

@lámahal: A szexuális dimenziók inkább az eredeti Alienben voltak erősek, ott az idegen lény valamennyi fejlődési szakaszában megfigyelhetőek a férfi vagy női nemi motívumok + testnedvek.

A Prometheusban Scott szerintem igyekszik ettől eltávolodni, abortusz nincs a filmben, csak császármetszés (ezt kifejezetten hangsúlyozza a film), ráadásul Shaw "magzata" később tulajdonképpen meg is menti az életét...

A szülő-gyerek motívum tényleg hangsúlyos több szinten is, sőt, valószínűleg a Space Jockeyknak is vannak "szüleik", akiket vagy a folytatásban, vagy már a Director's Cutban megismerünk. (Forgatási fotók szerint a nyitó jelenetben a Space Jockeynak egy idős lény adja oda a fekete folyadékot.)

KenSentMe 2012.06.16. 15:37:58

@lámahal: Kicsit sokat gondolsz a pinára és a faszra, és sokat is írsz róluk. A kritikusok nem ennyire beszűkültek.

lármahal 2012.06.16. 15:41:34

@capacete: én inkább utódnemzési, utódgondozási dimenziókat látok, nem szimplán szexuálist.

lármahal 2012.06.16. 15:42:06

@VRbagoly: ez neked sok? részvétem:)

bgandalf 2012.06.16. 17:09:40

@egysegelem: szerintem kétfajta trugyi van, az egyikkel az elején teremtenek a másik meg (amivel tele volt a hajó) arctámadókat gyártanak (ezt akarták a Földre juttatni így kiirtani az életet). Mindegy jó vagy nem jó akibe belemennek arctámadó lesz belőle. Ez szabadult el, ebbe haltak bele a teremtők a hajón. A polipszerűség a végén is arctámadóként viselkedett. Ugye az Alienek mindig hasonlítanak a gazdatestre akiből kikelnek, akkor miért polip lett belőle?

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.06.16. 17:10:24

Itt egy jó elemzés, ami kb. mindent helyrerak:
cavalorn.livejournal.com/584135.html

Kár, hogy a filmben ez nem jön át. Némi pluszdialógussal megoldható lett volna. Talán a rendezői változat...

Szindbad 2012.06.16. 18:15:16

Damon Lindelof a kurva anyád.

Vén Bolond 2012.06.16. 22:52:58

@lámahal: Kiválóan és bölcsen beszélsz. Folytasd kérlek, örömmel olvasom gondolataid. Köszönöm.

lármahal 2012.06.16. 23:41:55

@Vén Bolond: nem venném el a nálam hozzáértőbbek kenyerét.:D
Csupán arra igyekeztem rávilágítani, hogy létezhetnek az eddig tárgyaltaknál mélyebb dimenziók is.

Az abortusz-császármetszés kérdése is csupán intellektuális agytorna. A lényeg, hogy miként viselkedik a nő, amikor megtudja, hogy terhes, és hogy a "gyereke"tulajdonképpen egy gusztustalan idegen, finoman szólva sem örömmel várt lény, ami még gyilkol is. (Bár nem tartom fontos momentumnak ebből a szempontból, de mondjuk én nem azt láttam, hogy megmentette volna a nőt (anyját), hanem azt, hogy volt ott egy könnyebben elkapható falat is. A következő a csaj lett volna.)

No de el is hangzik valami olyasmi, hogy mindenki arra vár, hogy meghaljanak a szülei. Bocs, de nem tudom pontosan idézni. Mint ahogy a főnök "király" előtt térdelő gyerek is felszólítja őt a halálra.

Olyan, mintha itt a nagy teremtő keresés közepette gyerek a szülő, és szülő a gyerek halálát akarná. Vajon miért van ez?

A hősnő pedig valójában egy apja után vágyó gyerek, aki pont a szülőhiány miatt kutatja olyan szenvedélyesen teremtőjét. És milyen is a mi hősnőnk? Anyaságot nem vállaló (tegyük fel meddősége traumáiból fakadóan pszichés, hisz mint kiderült, mégsem volt az), az egóját előtérbe helyező, kíváncsi kislány. Erre kiváló utalás az, mikor férjével/párjával büszkén arról diskurálnak, hogy ez az emberiség legnagyobb felfedezése. Ha már olyan hatalmas felfedezés, akkor nem kéne kicsit több alázat, és kevesebb diadalittas mimika?

És ha már filozófia, hát legyen:
A tudás hatalom.
Érdemes ízlelgetni ezt a "közhelyet ".

Amitől fejlődünk, az a tanulás. Na de ez egyenlő lenne a következmények teljes figyelmen kívül hagyásával? Az alázat totális hiányával? Ezt nem inkább felelőtlenség, önzőség, netán bizonyítási vágy, vagy épp hatalomvágy?

Az élet miértjének eszeveszett keresése arra biztos jó, hogy ne maradjon muníció az élet valódi megélésére...

De mondom, mindez valójában kellemes agytorna az intellektusnak, a valódi hatásokat sokszor nem a filozófiai utalások közvetítik. Képek, ismerős formák, megtapasztalt viszonyrendszerek, traumák megjelenítése, félelmet generáló, vagy abból fakadó hívószavak (ha tetszik, hívó motívumok)...

lármahal 2012.06.17. 00:00:50

...további szimbólumok pl az építmény, aminek barlangszerű belsejébe igyekszik a sok kis szkafanderes. .. alagúton/csatornán keresztül, és persze kifele... (már aki kijut)...

Bloodscalp 2012.06.17. 13:14:26

@Kőmíves Kelemen: "Science-fiction = tudományos fantasztikus

A Dark Knight, vagy a Bosszúállók, de még az Avatar is sci-fi, "

te nagyon hülye vagy.

Úgy beszélek a filmről, hogy máig még nem láttam.

Azt gondolom viszont, aki szereti és járatos az Alien&Predator világot, azok 60-70% nem okoz (majd) meglepetést, és tudja mit fog kapni. Noha nem egy könnyen emészthető műfaj-sci-fi&misztikum&thriller, kevés ilyen van. Így fejből csak a '82-es Carpenter "The Thing" jut eszembe, sarkosítva ott a halál jött házhoz, nem kellett érte űrutazni, a kult-státusza viszont az Alienéhez fogható.

Pelikán úr komolyan mélyfilozófiát várt? Melyik Alien filmtől kapta ezt meg hogy így várta? Egyik sem tartalmaz mély filozófiát szerintem. Élet/halál (teremtés) küzdelem/életösztön és most értek el az alapokhoz. Nem annyira bonyolult ez, persze van aki nem ért meg egy filmet elsőre. Az Alient se értették meg sokan '79-ben szerintem, csak akkor nem kell hülyeségeket írni róla.

denevér3333 2012.06.17. 13:42:52

@egysegelem: Bocs de hogy lehet valami a pusztítás szimbóluma ami nem létezik még???

denevér3333 2012.06.17. 14:08:37

Amúgy meg ha Sci-fi akkor az Eredet pl: kenterbe veri 100x ha meg űrös sci-fi akkor pl: a a Csillagkapu mint hasonló teremtőfilm és sorozat és pl: az emberiség elpusztítása és célja jobban megjelenik a StarShip Troopers c filmben. Ha meg kérdéseket akarok kocsma szinten tárgyalni és tudni akkor lemegyek egy egyetemi kocsmába és a sok fiatal egyetemista félig bebaszva tud ilyen közhelyeket durrogtatni. Én egy filmben történetet akarok és max ebből adódó kérdéseket nem öncélú ezer éve ismert filozófiát szarok a vallásra és az összes keresztény buzira nem érdekelnek. Én sokkal többet vártam ettől és leszartam volna az összes vallási humbugot ha lett volna valami történet, lettek volna benne karakterek, izgalom, de onnan kezdve, hogy két héttel a film előtt tudható volt, hogy a főszereplő életben marad sőt, hogy csak ő marad életbe az emberek közül, már erre se lehetett hagyatkozni. A feszültség meg a horrorisztikus elem meg a lófasz kategóriáját súrolta. Aki meg azt mondja, a logikátlanságokra, hogy a sci-fi része az nem érti mi a tudományos-fantasztikus filmek lényege. Ha megnézem az X-Men azt tudom, egy mese és nem keresek benne tudományosságot még akkor is ha létezik a génmanipuláció és mutációs is. Ellenben egy reál és elgondolkodtató sci-fiben ha a csaj megműti egy szerkezet aki olyan ügyes, hogy 2 másodperc a plüsskiszedős játékgépek markolójával kiszedi a "bazi" nagy alien-t. Majd ekkor műtét után irodai kapcsozóval teleszórja a hasfalát és már szalad is. Ez a film az földi univerzumba játszódik 80 év múlva legyen már annyira korrekt a forgatókönyvíró, hogy nem nézi a mozinézőt hülyének. Bár ahogy itt a kommentelőket látom én is legyintenék, és leszarnám!
41 éves létemre nem volt még olyan film amire azt mondtad, hogy hülyére vett. Mert láttam már szar filmet, meg buta filmet, de olyat mint ez nem ami felbaszta az agyamat.

denevér3333 2012.06.17. 14:10:58

A faj

Témanyitás by W.B. on Pént. Aug. 12, 2011 11:19 am
A Pilóták

Az előzmény:
A xenomorphok egy ősi faj mesterséges gyermekeiként születtek több tízezer évvel ezelőtt. Akik egy hatalmas brutális polgárháborút vívtak maguk közt. A technológiájuk organikus volt és olyan erős, hogy egy csata veszteségei milliók voltak. A háború évtizedek óta tartott, és úgy tűnt soha nem ér véget, amíg az egyik fél ki nem talált egy halálos fegyvert.

Az első kísérlet volt, hogy biomechanikus fegyvert készítsenek, a koncepció, készíteni egy kitartó, vérengző fegyvert, ami adaptálódik a környezetéhez, majd, furcsa szaporodása révén kiírtja a körülötte lévő szinte összes organizmust. A lényeket hangyaszerű bolyokba rendezték, tudatukat ehhez igazították, erre azért volt szükség, hogy a terjedésüket kordában tartsák, mindig közel kell lenniük a királynőjükhöz.
A kísérlet teljes siker volt (elsőként a Proteuson), a lények alapvető használata a beszivárogtatáson alapult, becsempésztek a populációba egy tojást, az kikelt, gazdatest után kutatott, újra megszületett a gazdatestből persze megölve azt, majd a következő feladata olyan lényeket keresni, amiket tojássá alakíthat, amik majd újabb gazdatestek után vadásznak. Így a populáció hamar kihalt. Állítólag a pilótáknak volt egy eszközük az ottmaradt idegenek biztonságos kiirtására.
A pilóták szabadjára engedték a fertőzést ellenségeikre, a proteusi kísérlet biztonságosnak tűnt. Egy tökéletes fegyver volt, a küldetéstől függően egy szállítóhajó felvett egy királynőt, dolgozót, vagy csak egy tojást, majd eljutatta a kiirtandó bolygóra. A háború hamar véget ért. A xenomorphokat úgy tervezték, hogy alkalmazkodjanak a környezetükhöz, de az alap morfológiájuk ne változzon... megváltozott. Mielőtt a pilóták meg akadályozhatták volna, a kísérletük kicsúszott az irányítás alól, fejlődtek. Egy apró jelentéktelennek tűnő változás volt, ami nem volt benne az alap hangya rendszerben, Fészek Zselé (pempő). Az anyag, amit az idegenek a királynőik létrehozásához használtak. Mikor észrevettek pár fertőzött bolygót, amiknek nem kellett volna fertőzöttnek lennie, aggódni kezdtek. A reprodukálódás csodájával megáldva, az idegenek hamar létrehozták saját királynőjüket, majd kitörtek béklyóikból.
A pilóták eltűntek, évezredekkel később azok a bolygók ahová egy lény is került, kipusztult. Ám szállítmányozás nélkül nem tudtak tovább terjedni. Lerohanták könnyedén a bolygókat, majd kipusztultak maguk is, hosszú életűek, de nem hallhatatlanok, évezredekkel később kihaltak. A tojások fosszilizálódtak, a testek elrohadtak, az utolsó hírmondója is eltűnt a fajnak... legalábbis azt hitték. Egy szállítóhajó maradt, ami a Proteusról indult, több ezer éves sztázisban tartva a hordozott tojásokat.
Dr. Keitleltől ered ama zavaros elmélet miszerint, az idegenek 3.2 milliárd évvel ezelőtt kiirtották a Föld akkor élővilágát. (feltehetően pilóta terraformálás lett volna) Először csak egy „akkori” fosszilliát találtak, ehhez hasonló lényt az idegenekben látta. Később egy pilóta városra lelt a galaxisban, bár ekkora mentálisan megtört, a próbálkozási pedig kudarcba fulladtak. Az elmélet abban is hibás, hogy más bolygón lezajlott fertőzésekből tudjuk, hogy az idegenek nem pusztítják el a növényzetet, továbbá számos kistermetű fajt sem tudnak elpusztítani. (kicsik és gyorsan szaporodnak) Továbbá a xenomorph leleten kívül soha sem találtak mást, ama lelet is valószínűleg téves kormeghatározást kapott. Az inkább a Kr. sz. e. 10 000 tájékán lévő idegen fertőzésből származhat, mi a predatorok számlájára irható.

Ám ez a hajó lezuhant, távol a bolygótól, az LV-426-on, a pilóta meghalt, mikor egy idegen tojás kiszabadult és bele implantálta a gyilkos fajt. A pilóta, tudva, hogy meg fog halni, viszonylag biztonságban letette a hajót a bolygón majd elküldött egy figyelmeztető jelzést. A sztázismezők megsérültek és egyen kívül az összes raktár kipusztult, a hajón több ezer tojás lehetett. Ám a megmaradt sztázismezőben lévő tojások, az idő vasfogával viaskodva a végtelenségig vártak, hogy megtalálja valaki őket.

Számos más forrásban is fent maradtak az idegenek. A Proteuson hozzájuk alkalmazkodott az új ökoszisztéma, így a xenomorphok számára volt elég gazda test mindig. Továbbá, a pilóta faj eltűnése után a frissen űrbe kirajzott predator faj kezdte vadászat céljából tenyészteni az idegeneket.

A biomechanoidok:

A tudományos kifejezés a pilótákra a biomechanoid szó, teljesen összhangba kerültek a gépeikkel, ami fejlődésüknek és természetüknek volt köszönhető. Az intelligenciájukat senki sem ismeri igazán, és valamennyire hasonlítanak is a humánokhoz. Két karjuk, lábuk és szemük van, egy szájjal, de ez az összes hasonlóság. Nagyon magasak, 6-8 méter az átlag testmagasság. Hihetetlenül erős karokkal és lábakkal rendelkeznek, a szemük nagyon gyenge, szinte vakok. A testszínük sötét hússzínűtől a koromfeketéig terjed. Egyes példányok rendelkezhetnek farokkal is, úgy mint valami féle pofaszakáll vagy haj szerűséggel. Az ormány szerűség rendeltetése ismeretlen, főleg azért, mert a fejből a mellkas vagy gyomorba folytatódik.

Az agyuk teljesen más szinten működik, ezzel olyan erőknek parancsolva, amiről soha nem is álmodnánk. Képesek telepatikus kommunikációra, képesek a fejletlenebb lények (pl. emberek) gondolataiba bele „nézni” és megzavarni őket. Talán még irányítani is őket.
A technológiájuk is teljesen beépült az életükbe. Látszólag úgy tűnik, hogy organikusak, ám valamiképpen rendelkeznek azzal a képességgel, hogy valahogy egybe olvadjanak a használt technológiájukkal, legyen az egy egyszerű eszköz, vagy épp egy egész űrhajó. Mikor egybeolvadnak, az eszköz a saját elméjük meghosszabbításaként szolgál. Léteznek a háborút túlélő pilóták, de nomád életmódot kezdtek élni a háború után. Általában egymagukban vannak és a halált várják. Páran aktívan a megmaradt technológiájukat keresik, hogy elpusztíthassák azt, hogy ne végezze senki úgy ahogy ők. Megint mások újra akarják éleszteni a fajukat a semmiből. A félelem és gyűlölet keverékét érzik a xenomorphok iránt, ami egy elég morbid hozzáállás, általában, ha idegeneket találnak, azokat kétségkívül elpusztítják. A megmaradtak, akik az űrt szelik keresztül a saját fajuk eltűnésének tanúi.

frmn 2012.06.17. 15:00:51

A szerző rosszul nézte a filmet. Ez nem előzményfilm - ezt csak az idióta újságírók ismételgették - hanem egy ugyanabban az univerzumban játszódó történet, lásd:

www.bbc.co.uk/news/entertainment-arts-18298709

Amúgy a film egy jó sztori és egy összecsapott forgatókönyv elegye.

TetraB 2012.06.18. 09:49:16

jó ez a film, ha valakit érdekel a mögötte lévő mitológia, mert találni igen érdekes párhuzamokat. olvastam, egyesek itt a Bosszúállókkal hasonlították össze. könyörgöm, egy filmmel, ahol Zsolti a béka harcol Vasemberrel vállvetve, ez manapság egy etalon?

hibákkal, néhol közhelyekkel teli, de ettől függetlenül izgalmas, nem üres film, mindenképp érdemes a figyelemre, ha nem is lesz egy sci-fi alapfilm. ráadásul számtalan olyan dolgot a szemére vetnek, ami az Alien filmeknél is ugyanúgy zavaró volt.

béna tudóscsapat: ez nem egy USA, vagy nemzetközi expedíció, ez egy pénzért felbérelt magánexpedíció, ahol már az elején kiderül, hogy többen le se szarják az egészet, csak a pénz miatt jöttek. valószínűleg nem a tudóstársadalom elitje.

persze egy Directors Cut nem ártana, néhol érthetetlenül tömény volt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.18. 17:10:18

egy rendező intellektuális színvonalát az is megmutatja, milyen szereplők vannak a filmjében, hogy viselkednek az adott helyzethez képest, milyen egyéniségeket, jellemeket, mülsőket válogat be a filmjébe.
minek raktak bele egy sárgát? ez a polkorrekt etnikai válogatás elcsépelt
és nem szeretem az olyan filmeket sem, ahol csak fiatalok a szereplők, mert az olyan tinifilm-szerű, és nem vehető komolyan se
a néger kapitány jelleme olyan, mint egy kamionsofőrnek, de könyörgöm, ez egy űrhajó, miért nem vizsgáglta meg ridley scott a nagy tengerjáró hajók kapitányainak jellemét? az utasszáító repülőgépek kapitányainak vagy a vadászpiloták jellemét? nevetséges, hogy egy ilyen buta néger legyen egy expediciós komoly tudományos munkát végző űrhajó kapitánya.
nem volt az expedició előtt amúgy pszichikai, pszichológia vizsgálat? akkor a geológus, kinek fizimiskája és viselkedése szintúgy pocsék, és a retardált amerikai benyomását kelti, miért örjöng, mikor lát egy holtestet?
amúgy ezek úgy mennek el 3 évre valahová, hogy a szerződés aláírása előtt és után fogalamuk sincs az utazás céljáról? akkor miért tartanak előadást nekik az űrhajón? hogy a nézők is képbe legyenek, értem, de nem életszetű. az egyik főszereplő a jenson button-hasonmás viselkedése is rendkívül idióta. ez doktor? akkor miért olyan primitív? akkor miért nem viselkedik úgy mint egy értelmes ember? életében nem fogott ez 1000 oldalnál többet a kezében. ez már nem az alien vs predator színvonalú film (-nek kéne lennie), könyörgöm. ezt maga ridley scott rendezte, aki az első, klasszikus 1979-es Alient is. vagy az évek során ő is degenerált amerikai lett, akinek egy hiteles szereplőt sem sikerül a vászonra vinnie? kivétel persze az andorid, David, aki nagyon jól játszik és hiteles, csak kár hogy folyton utalgatnak á, hogy ő nem ember. értem, rágd a számba, köszi.
leveszik a sisakot idegen bolygón, értem, tehát ilyen felelőtlenek a tudományos tisztek.
charlize theron meg úgy viselkedik mint egy szappanoperában, olyan egysejtű a karaktere, mintha ő lenne egy primitív napi sorozatban az intrikus, + egy feketével van (mellesleg charlize is túljátsza a szerepét), egy újabb menő polkorrektség, de egyszerűen irritálóak ezek az ostoba szereplők. mint az alien vs. pred-ben, csak ott azért elment, ezt meg klasszikus sci-fikén reklámozzák
a történet tényleg eléggé ostobácska, lesz második része is, mert nem derült ki, miért akarták megölni az emberiséget.
azt hittem nagy szellemi erőfeszítést igényel megérteni a filmet, tévedtem. buta történet
nem értem miért nem rakták a filmbe a TED-es részt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.18. 17:27:55

a district 9 se túl nagy szám

még csak azt se tudjuk, valójában ők az emberek teremtői, egyezik a géntérpékünk. na és? rokon nem lehet, miért következik ebből egyből hogy ők alkottak minket? mert régen is volt úrhajójuk és idejöttek a földre? nem az angolok hozták létre az indiánokat se.
a filmbéli szánalmas tudósoknak se volt erre bizonyítékka, meg is mondták, csak hitték.
futószalagon gyártott szemét, ez a prométeusz, szégyen a barbár ridley scottra
mersze a malacok megeszik a tápot, amit eléjük raknak; a malacok, és azok akik soha nem ettek még tápot

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.18. 17:31:43

@capacete: nem kellv szánkba rágni mindent, de ezekre nincs is válasz, a film ócska hamburgerfilm.
miért nem válaszolsz a kérdéseidre?

hogyha folytatásokat akar ez a primkó scott, akkor nem árt, ha legalább egységes és nézhető első részt csinál

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.18. 17:37:09

@fetyisob: :) a transzformerhez képest tényleg korszakalkotó mű. meg a bosszúállókhoz képest
tudod mi már láttunk sokkal jobb filmeket is :) mi nem tavaly kaptuk meg személyit :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.18. 17:41:39

@egysegelem: ez az a félóra ami nélkülözhetetlen egy épkézláb filmhez.

nincs itt egy apró ellentét?

"A Space Jockeyk elvileg ilyen elet teremto lenyek, amik az eletet viszik szet az univerzumban, sajat magukat felaldozva ezen fekete szmotyi segitsegevel, es inditja be a bolygo evoluciojat."

ez oké.

" a koncepcio szerint Jezus is Space Jockey volt es amikor megoltek akkor dontottek el, hogy megolik az emberiseget"

Jézus szpész dzsoki? de akkor már egész jól voltak/éltek az emberek nem? minek ide dzsoki?
és nem űnt fel senkinek hogy jézus nem szakállas és hosszúhajú, hanem kopesz és 3x nagyobb az embernél?
mit akart csinálni itt 2000 éve a jézus dzsoki?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.18. 17:59:22

@egysegelem: nem, ezekkel az ostoba filmekben nem kell foglalkozni,
ha itt se kell vele foglalkozni, akkor ez egy ostoba film, és tényleg.
a jó filmekben, a jó sci-fiben, semmilyen hiba nincs, érdemes mondjuk tudósokat bevonni a forgatókönyv írásába.
mondjuk zseniális sci-fi íróknak nem kell, ők elég képzettek ahhoz, hiszen utánaolvasnak tudományos szaklapokban.
a jó írók képesek arra gondolkodjanak, és minden felmerülő apró kérdést meg is válaszolnak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.18. 18:33:55

@TetraB: "ez nem egy USA, vagy nemzetközi expedíció, ez egy pénzért felbérelt magánexpedíció"
amit egy zseni milliárdos pénzelt, pontosan ezért kéne profibbnak lennie, mint egy állami expedíciónak.

csi 2012.06.18. 22:28:36

A film kiválóan illusztrálja, hogy 33 év alatt mennyit butult a világ.

TH 2012.06.22. 02:06:23

"Nem derül ki, hogy az android miért mérgezi meg a régész csávót (Logan Marshall-Green)"
Ez kiderült, amikor azt mondja a csajnak, hogy a teremtéshez néha pusztítani kell...esélyes, hogy ő is szeretett volna istent játszani.

TH 2012.06.22. 02:07:51

@tesz-vesz: viszont a milliárdos bácsit csak az érdekelte, hogy találkozhasson az UFO bácsikkal, akik megoldják neki, hogy örökké élhessen. Ehhez azért kár annyira profi gárdát összerakni. :) Kérdés mondjuk, hogy minek kellett bárki más a lányán, és a kis robotján kívül. :)

Bloodscalp 2012.06.26. 17:17:59

@TH: pelikán az egész filmet nem fogta fel:) szegény összezavarodott hogy nem kapott arctámadokat és alieneket...nem is derült ki bizony mi a gondjuk velünk az "isteneknek", az androidok mindig a céget szolgálták, sose az emberek javát, közben feláldoztak jópár embert. Dehogy azt nem fogja fel hogy Pandóra szelencéje van a vázákban, vagy a halál/élet esszenciája...minek néz valaki ilyen filmet 0 képzelettel...lineáris gondolkodással nem is lehet megérteni mindezt. És még le is írta hogy nem érti:) ehhez kell némi intelligencia, ja és valláskárosultaknak nem való ez a film.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.23. 12:30:35

@TH: igen, de nem csak ő fizette, hanem a milliárdos szervezete is,

amúgy, a gondolatmeneted nem reális
hiszen ha maga is elmegy a hajón, nem fogja esetleg életét rábízni kontár biológusra, geológusra, nyilván hogy komoly tudósok kellenek neki, nem pánkok

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.23. 13:07:54

Ha nem szereted, - vagy inkább nem érted - a sci-fi-t, írj arról a Hamvas nevű senkiről, akit mostanában úgy mantráznak, mintha valaki lett volna. Hamvashoz mindenki ért, zsidó, nem zsidó egyaránt.
Persze, ettől a Prometheus egy borzalmasan zsé kategóriás szar volt. Én, aki huszonpár éve kizárólag sci-fi-t olvasok a tudományos könyveken túl, nem tudtam egyszer sem úgy megnézni, hogy ne tekertem volna bele ötvenszer.

TH 2012.12.24. 08:51:48

@tesz-vesz: A hajó kapitánya és legénysége profi volt, plusz vele volt a kedvenc androidja. Lehet, hogy ez elég volt neki. :) De ettől még persze a felvetéseid logikusak. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.28. 21:45:54

@TH: akkor miért olyan a hajó kapitánya, mint egy kamionsofőr?
miért nem nézte meg ridli szkott a nagy teherhajók, luxushajók, repülőgépek pilótáit és miért nem ezekről mintázta a legénységet?
miért egy gettólakó repper senki jellemű a elegénység?
miért idióták a
az alien vs predatorban jobbak a karakterek mint ebben, a magát klasszikus scifiként reklámozó szemétben

TH 2012.12.29. 12:01:16

@tesz-vesz:
Mert nem érdekelt senkit az, hogy milyennek is kéne lennie egy hajó kapitányának? Engem a hajó kapitánya pont nem zavart, az tűnt kb. az egyetlen normális karakternek.
Gondolom R.S. nem törekedett realista karakterábrázolásra.
Ja, és végül, de nem utolsósorban azért, miért tőlem kérdezed? Én nem vagyok túlságosan oda Ridley Scottért, általában nem szeretem a filmjeit nagyon...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.30. 18:24:25

@TH: téged nem érdekelt, de te nem vagy senki, ne nézd le magad, és igenis fontos, hogy a szereplők hitelesek legyenek. minden rendező törekszik erre, különben dől a film, és itt dől is

TH 2012.12.30. 18:26:13

@tesz-vesz: úgy értettem, hogy a készítők közül nem érdekelt senkit...;) A nézőket érdekli...