Kommentszűrés
’12 jún
12
11:11

Csak az RMDSZ?

Írta: TuRuL_2k2

RMDSZ_Kelemen_Hunor_onkormanyzati.jpg

  A vasárnapi romániai önkormányzati választásokon a három magyar párt versenyét egyértelműen az RMDSZ nyerte (a teljes választást pedig a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok szövetsége, az USL). A magyarországihoz képest elképesztően lassú eredményközlés alapján a szavazatok több mint 90%-ának feldolgozása után a párt 193 polgármesteri helyet szerzett, míg riválisai, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt 7-et, illetve 2-t. A helyi tanácsosok (önkormányzati képviselők) számát tekintve is hasonló a helyzet: az RMDSZ-nek 2145, az MPP-nek 256, az EMNP-nek 198 helyi képviselője lett a legutóbbi jelentés szerint.

  A magyar pártok közül a legnagyobb vesztes egyértelműen az MPP. Nem csak a párt elnöke, Szász Jenő szenvedett megalázó mértékű vereséget Székelyudvarhelyen, de a párt elvesztette négy évvel ezelőtti szavazóinak felét, és polgármesteri pozícióinak nagy részét. Az újonc EMNP közel annyi szavazatot és tanácsosi helyet szerzett, mint az MPP, ami ahhoz képest talán nem rossz teljesítmény, hogy ez az első választási megmérettetése, azonban a párt vezetői egyértelműen többet vártak június 10-étől. Nem lehet felhőtlenül boldog az RMDSZ sem, bár két kihívóját nagyon megverte, több települést visszahódítva az MPP-től, elvesztette például Szatmárnémetit, Maros és Szatmár megyéket. 

  A vasárnapi eredmények megmutatták a romániai erőviszonyokat, de hogy mindez milyen hatással jár lesz az őszi parlamenti választásokra, azt nehéz lenne megmondani. Az RMDSZ szerint a magyarságot, az MPP szerint a jobboldalt nem szabad megosztani. Bakk Miklós szerint az EMNP-nek és az MPP-nek a fúziót is érdemes lehet fontolóra vennie. 

  A magyarországi ellenzéki pártok (a Jobbiktól a Demokratikus Koalíción át az MSZP-ig) a romániai eredményekre reagálva a Fidesz és a kormány erdélyi kampánytevékenységét kritizálják, a Fidesz és a kormány meg hallgat. Pedig lenne mit mondaniuk, különösen azoknak a politikusoknak, akik élesen beleálltak az erdélyi kampányba. Tarlós István elárulhatná, hogy a Szász Jenőnek átadott testvérvárosi szándéknyilatkozat a Fidesz által látványosan támogatott MPP-elnök leszereplését követően is érvényes-e a székely város felé? Kövér László beszélhetne arról, volt-e bármi hozadéka a magyarság vagy akár a magyar jobboldal számára a Nyirő-újratemetés körüli, vállalhatatlan cirkusznak?

  A Fidesz eddigi politizálása alapján kérdéses, hogy mennyi remény van rá, de nagyon jó lenne, ha a párt és a kormány is elfogadná végre: a külhoni magyar pártok közül mindenkit partnerként kell kezelni, aki a helyi magyar közösségek támogatását bírja, legyen szó akár a Hídról, akár az RMDSZ-ről. Hogy a Fidesz vezetői szívének kedves vagy kevésbé kedves politikai erőről van-e szó, az a magyar nemzeti érdekek szempontjából erősen másodlagos.

Címkék: fidesz románia erdély tarlós istván kövér lászló rmdsz mpp szász jenő emnt

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr344582381

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nemzeti külpolitika két éve 2012.07.01. 17:38:27

A Nyírő-újratemetéssel kapcsolatos nemzetközi vita kapcsán olvastam néhány cikket, amely igen negatív képet fest az Orbán-kormány külpolitikájáról és annak sikerességéről. Ezt túlzásnak éreztem, hiszen a magyar diplomácia rendkívül jól teljesített Líbi...

Trackback: A nemzeti külpolitika két éve 2012.07.01. 17:37:59

A Nyírő-újratemetéssel kapcsolatos nemzetközi vita kapcsán olvastam néhány cikket, amely igen negatív képet fest az Orbán-kormány külpolitikájáról és annak sikerességéről. Ezt túlzásnak éreztem, hiszen a magyar diplomácia rendkívül jól teljesített Líbi...

Trackback: A nemzeti külpolitika két éve 2012.07.01. 17:37:34

A Nyírő-újratemetéssel kapcsolatos nemzetközi vita kapcsán olvastam néhány cikket, amely igen negatív képet fest az Orbán-kormány külpolitikájáról és annak sikerességéről. Ezt túlzásnak éreztem, hiszen a magyar diplomácia rendkívül jól teljesített Líbi...

Trackback: A nemzeti külpolitika két éve 2012.07.01. 17:37:06

A Nyírő-újratemetéssel kapcsolatos nemzetközi vita kapcsán olvastam néhány cikket, amely igen negatív képet fest az Orbán-kormány külpolitikájáról és annak sikerességéről. Ezt túlzásnak éreztem, hiszen a magyar diplomácia rendkívül jól teljesített Líbi...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.06.13. 09:09:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Csak az RMDSZ? 2012.06.12. 15:54:01

A Fidesz eddigi politizálása alapján kérdéses, hogy mennyi remény van rá, de nagyon jó lenne, ha a párt és a kormány is elfogadná végre: a külhoni magyar pártok közül mindenkit partnerként kell kezelni, aki a helyi magyar közösségek támogatását bírja, leg…

Trackback: A legszebb öröm 2012.06.12. 14:38:50

Volt egy régi világ, talán igaz sem volt, amelyikben egy jobb sorsú ország mellett létezgetett egy nagyon szerencsétlen, nagyon szánni való, illetve inkább lenézni való, kicsi szépséghibával ugyan, hiszen abban a szörnyülködésre késztető országban elég...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2012.06.12. 11:35:47

"nagyon jó lenne, ha a párt és a kormány is elfogadná végre: a külhoni magyar pártok közül mindenkit partnerként kell kezelni, aki a helyi magyar közösségek támogatását bírja, legyen szó akár a Hídról, akár az RMDSZ-ről. Hogy a Fidesz vezetői szívének kedves vagy kevésbé kedves politikai erőről van-e szó, az a magyar nemzeti érdekek szempontjából erősen másodlagos."

Vitába szállnék ezzel az állítással Nincs rosszabb ugyanis annál, ha csöbörből vödörbe kerülünk. A magyarság érdekeit felvállaló politikai pártokat nem biztos, hogy szerencsés egyformán kezelni. Vagy ha igen, előtte legalább tüzetesen meg kell vizsgálni, milyen célokat képviselnek, és a magyar témák közül miket hajlandók ők maguk őszintén felvállalni.

Magyarországról megmondani a tutit (így vagy úgy), a helyi viszonyok ismerése nélkül hiba.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.06.12. 11:40:20

@Király Zsolt (Körkép.sk):
'Magyarországról megmondani a tutit (így vagy úgy), a helyi viszonyok ismerése nélkül hiba.'

Éppen ezért mondom, hogy érdemes a külhoni magyar választók értékítéletére bízni a dolgot. Akiket megtisztelnek a szavazatukkal, azzal együtt kell működnie a magyar kormánynak.

Ebcsont 2012.06.12. 11:40:36

Nincs ezzel semmi baj! Legalább a baloldali rettegők megnyugodhatnak, hogy a határontúliak szavazatai nem sok vízet fognak zavarni az itthoni választásokon! :)
Az már más kérdés, hogy külpolitikailag ezek a lépések vegyes harcértékűek. Nehéz lehet most ezt a Fidesz kommunikációs guruinak kommentálni, értékelni, mert a befektetett energia töredékét se lehet felmutatni eredményként. Kivéve, ha az RMDSZ megerősítése volt a cél!

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2012.06.12. 11:43:03

@TuRuL_2k2:

Speciel ezt a mondatot most a cikk szerzőjére (is) értettem :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.06.12. 11:46:14

@Király Zsolt (Körkép.sk):
Értettem én azt. De tudsz jobb metódust annak eldöntésére, hogy melyik magyar politikai erő legitim, mint a magyar szavazatokat?

'előtte legalább tüzetesen meg kell vizsgálni, milyen célokat képviselnek'

És kinek kéne ezt vizsgálnia, ha nem a választóiknak?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.06.12. 11:48:40

@Ebcsont:
Az a baj, hogy az RMDSZ is inkább csak a két kis magyar párttal szemben erősödött, amúgy nem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.12. 11:52:42

@TuRuL_2k2: "Wäre es da
Nicht doch einfacher, die Regierung
Löste das Volk auf und
Wählte ein anderes?"

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2012.06.12. 11:58:04

@TuRuL_2k2:

A választók értékítéletéhez: Együnk szart, több százezer légy nem tévedhet...Ugye?

"De tudsz jobb metódust annak eldöntésére, hogy melyik magyar politikai erő legitim, mint a magyar szavazatokat? " - leegyszerűsítve a választ: Azt kéne meghatározni, mi az, ami a magyarság érdekeit közép és hosszútávon használ, és mi az, ami csak tövidtávú egyéni érdekek miatt néz ki annak. Ez alapján elég világosan meg lehetne határozni, hol a határ.

Ebcsont 2012.06.12. 12:00:25

@TuRuL_2k2:
A kisebbségi politizálás ezen, 20. századi formájának leáldozott, valószínűleg végleg. Bár az is igaz, hogy erről nem kizárólag a Fidesz tehet.
A kisebbség képtelen megszólítani a többséget. A többség meg inkább izomból akar minden problémát rendezni. Túl sokszor lettek határon túliak "kijátszva" az elmúlt 20 évben mindkét hazai szekértábor részéről.
Ebben a buliban már csak egyet lehetne tenni, hogy ha valamiben segítséget kérnek a határontúliak, abban segíteni nekik. Egyébként meg nem kell kétes értékű ajándékokkal traktálni őket.

Bell & Sebastian 2012.06.12. 12:21:35

Ha már Kurázsimamka kedves papájától idézett egy bentlakásos beteg:

>>> FOCUS: Haben Sie auch ein besonders peinliches Gedicht von Brecht?

Karasek: „Die Erziehung der Hirse“, geschrieben 1950, mitten im Stalinismus. Stalin war dem Scharlatan Lyssenko aufgesessen, einem Agrarbiologen, der behauptete, man könne Sommergetreide so „erziehen“, dass es winterfest wird, und damit die Erträge steigern. Das Experiment ging schief, die Folge waren fürchterliche Hungersnöte.

FOCUS: Brecht hat daran geglaubt?

Karasek: Er wollte daran glauben und hat ein ellenlanges, wirklich schlechtes Propaganda-Poem geschrieben. Er hat ja auch den Stalin-Preis angenommen in der Überzeugung, dass Stalin einem Viertel der Erde den Frieden sichere. Das war aus Brechts Biografie verständlich: Er hatte Deutschland als Linker verlassen müssen, hatte viele kommunistische Freunde, und die DDR gab dem Rückkehrer 1953 eine luxuriöse eigene Bühne, das Theater am Schiffbauerdamm, an dem 1928 seine „Dreigroschenoper“ uraufgeführt worden war. <<<

www.focus.de/kultur/medien/kultur-brecht-war-unser-katechismus_aid_213206.html

Bloodscalp 2012.06.12. 12:34:58

@TuRuL_2k2: büszkék lehettek magatokra. már fura volt hogy tempetőfi erdélyfelelős-szakelvtárs nem hisztizik ahogy szokott, és nem jött a szokásos kampány felvezetés sem. biztos sok dolga volt, érthető. most akkor "tarcsunkössze", ugye?

Robinzon Kurzor 2012.06.12. 12:54:55

@Király Zsolt (Körkép.sk):

És szerinted a Fidesz arról nevezetes mostanában, hogy nem egyéni érdekekkel szemben azt támogatja, ami "magyarság érdekeinek közép és hosszútávon használ"?

"A választók értékítéletéhez: Együnk szart, több százezer légy nem tévedhet...Ugye? "

Gondolom, hogy ez a tétel, ha szerinted igaz, akkor nem csak Erdélyben és 2012-ben igaz, hanem igaz volt már 2010 áprilisában Magyarországon is.

polak 2012.06.12. 13:03:56

@Király Zsolt (Körkép.sk): "Magyarországról megmondani a tutit (így vagy úgy), a helyi viszonyok ismerése nélkül hiba."
hát pont erről szól a cikk.. és ezzel válaszoltál is magadnak. ezt csinálja a fidesz. belepofázik és irányítani akar a helyi viszonyok ismerete nélkül. eldönti ki a magyar és ki nem. legalábbis azt hiszi. szeretné. de amint a szlovákiai és romániai választások mutatják, szerencsére nem így működik a világ.

benchmade 2012.06.12. 13:04:57

@Király Zsolt (Körkép.sk):

Hiába támogatod pl. a parfüm gyártókat, ha a legyek lószart akarnak:)

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2012.06.12. 13:05:43

Nekem azt magyarázza el valaki, hogy ha Románia lakossága 19 042 800 fő (Népszámlálás 2011.), akkor hogy a búsba lehet a választói névjegyzékben 18 500 000 ember? Ht románok önkormányzatin nyilván nem szavaznak, meg az eperszedők sem.

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2012.06.12. 13:09:39

@Robinzon Kurzor:

Én nem a Fideszt védem Turullal szemben, pusztán határon túliként rámutattam arra, hogy véleményem szerint a szerző következtetése túl elhamarkodott és téves.

Általános tételt fogalmaztam meg.

Megnyugtatásodra, a Fideszről anno ezt írtam:
korkep.sk/cikkek/kulugyek/2010/05/18/7962-fidesznek-ujra-kell-tanulnia-kormanyzast

medve2 2012.06.12. 13:35:27

Kedves Turul! Túl finoman bánsz Kövérékkel. Amit műveltek, egy ámokfutás. És ami nagyon fáj, hogy a Fidesz nemzetpolitikája semmivel sem színvonalasabb, mint a kormányzás más szegmensei.

IP gyűjtögető 2012.06.12. 13:39:28

márnem is sajnálom a 2005-ös népszavazást... annyira undorító, hogy erdélyi honfitársaink is századszor is azt a szoci segget nyalják, amelyik már nem is tudja, hogyan alázza meg őket.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.06.12. 14:25:33

@IP gyűjtögető: Hogy te milyen vicces vagy.

Hát egyrészt

1. Az RMDSZ annyira szoci, mint amennyire te édesvízi hidra. Jobboldali párt bizony, bár ne lenne az. Túlságosan is, az én ízlésemnek legalábbis mindenképp.

2. A népszavazás elsősorban nem az „erdélyi honfitársaitokat” alázta meg, hanem azokat az agyhalottakat, akik kitalálták az egész népszavazásosdit. Persze eszük ágában nincs szégyellni magukat érte…

Smitht 2012.06.12. 14:45:36

@Király Zsolt (Körkép.sk): "Azt kéne meghatározni, mi az, ami a magyarság érdekeit közép és hosszútávon használ, és mi az, ami csak tövidtávú egyéni érdekek miatt néz ki annak. Ez alapján elég világosan meg lehetne határozni, hol a határ. "

Ha elég egyszerűen gondolkodunk, akkor tényleg meg lehet húzni világosan, hol a határ. A probléma majd ott lesz, hogy kinek itt, kinek ott...

Szóval ki fogja kimondani azt, hogy hol a határ?

Kinek lesz igaza?

jan 2012.06.12. 14:46:25

Kövérék SzászJenő-mániájában az a legmeglepőbb, hogy bárkinek, aki az erdélyi közéletet akár csak távolról is követi, nyilvánvaló, hogy Szász már évek óta bukott ember. (És nem csak a radikális retorika és a Basescuval való, trikolórba bújtatott kedélyes cujkázás között feszülő ellentét miatt.)

Oblomov 2012.06.12. 15:04:00

@Bloodscalp: ha - mint mondod - elmaradt a szokásos kampányfelvezetés is, akkor mit is hánysz a mandisok szemére?

homoródkarácsonyfalváért 2012.06.12. 15:58:56

Valaki meg tudja mondani, hogy hány szavazatot kapott az RMDSZ, mennyit külön-külön a két másik magyar párt? A támogatottságukat ugyanis ez mutatná meg.
Ha a poszt szerző számai jók, abban az esetben nagyjából 1/4-1/5-öd tanácsosi helyet szerzett a két másik párt. Nyilván a választási rendszer miatt ez jobbban jelzi a támogatást, mint például a polgármesterek száma.
Amennyiben a leadott szavazatok száma is hasonló arányú, szerintem az RMDSZ nem teheti meg, hogy nem köt szövetséget a két másik magyar párttal a parlamenti választásokra. Vagyis a két párt azt a célját így elérhette, hogy komoly politikai tényező maradt a magyarságon belül.
Tehát, tudja valaki, hogy melyik pártra hányan szavaztak?

Diocles 2012.06.12. 15:59:01

@TuRuL_2k2:

Miért mosod egybe a Híd-Most-ot és az RMDSZ-t, mint valami szoci? Az RMDSZ partnerként való kezelése evidencia (kellene, hogy legyen), de a magyar államnak miért kéne támogatnia egy olyan pártot, amely voltaképp a csendes asszimiláció megtámogatására jött létre (na meg persze némi biznisz miatt)?

A Fidesz egyébként tudtommal nem támogatta Szászékat, már nagyon régóta nem támogatják tudtommal (ez javára írható Orbánnak), hogy Kövér és sleppje mit eszik az egyébként Tőkésék által (!) is vállalhatatlannak tartott Szász Jencin, ez egy jó kérdés...

Diocles 2012.06.12. 16:01:32

@Diocles:

"A Fidesz egyébként tudtommal nem támogatta Szászékat, már nagyon régóta nem támogatják tudtommal (ez javára írható Orbánnak)"

már persze, ha az öntörvényű Kövért (aki már régóta kiérdemelte a "Fidesz sírásója" címet, a Nyíró-affér csupán egy újabb megerősítés) külön kezeljük a "hivatalos" Fidesztől.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.06.12. 16:33:59

@homoródkarácsonyfalváért:
itthon.transindex.ro/?hir=29642
'az RMDSZ jelöltjeire szavazott 5,39% (393 120 szavazat)
az MPP jelöltjeire szavazott 0,54% (39 905 szavazat)
az EMNP jelöltjeire szavazott 0,47% (34 393 szavazat)'

Kabbe (törölt) 2012.06.12. 16:51:40

a hétköznapi ember nem annyira buta, mint a magyar "urak", és mindenki unja már a gyűlölködést.
a fidesz összeugrasztott mindenkit, akit csak lehet:

magyar a magyarral; belföldi magyart a határon túli magyarral; erdélyi magyart az erdélyi magyarral; felvidéki magyart a felvidéki magyarral (lsd. Híd párt esete)

...és Európával + akivel csak lehetett összeugrasztott bennünket.

biztos jó ez nekünk?

homoródkarácsonyfalváért 2012.06.12. 17:00:46

@TuRuL_2k2: Azért ez a magyar szavazatok 19 %-a. Szerintem ezzel már számolni lehet.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.12. 17:04:22

@homoródkarácsonyfalváért: (34 393 + 39 905) / (34 393 + 39 905 + 393 120) = 0.158954084

19% hogy jött ki, röntgenszemmel megláttad és kivontad a románokat?

jan 2012.06.12. 17:04:39

@TuRuL_2k2: az igazán durva az, hogy milyen kevés magyar ment el szavazni összesen.

Bevallom, ezt sosem értettem: ha kicsit összeszednék magukat az erdélyi magyarok, és a többségi nemzetnél fegyelmezettebben, nagyobb arányban mennének szavazni, simán meglennének azok a bizonyos pozíciók (Marosvásárhely polgármestere, Maros-, Szatmár megyei tanácselnök).

Botrányos, hogy ennyire nem érdekli az erdélyi magyarok többségét a saját közösségének a jövője.

Mikka-Makka 2012.06.12. 17:10:22

nagyjából én is így látom, nem belepofázni a határon túliak életébe, nem válogatni közöttük, és csak abban támogatni amiben a segítségünket kérik

homoródkarácsonyfalváért 2012.06.12. 17:14:41

@Counter: Bocs, ebben biztos vagy, hogy jött ki?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.12. 17:32:02

@homoródkarácsonyfalváért: Ha feltételezzük, hogy a szavazó magyarok mindannyian a három, magát magyarként meghatározó pártra szavaztak és akik a három, magát magyarként meghatározó pártra szavaztak, mind magyarok, akkor a magyar szavazatok száma egyenlő a három pártra leadott szavazatok összegével. Azaz a magyar szavazatok száma: 34 393 + 39 905 + 393 120.

A két törpepárt szavazatait az összes magyar szavazatok számához ezzel a módszerrel lehet hozzámérni.
Abból ítélve, hogy a két törpepártra adott szavazatok száma az RMDSZ-re adott szavazatok számának épp 19%-a, azt hiszem, módszertani hibát vétettél.

Robinzon Kurzor 2012.06.12. 17:41:55

@Király Zsolt (Körkép.sk): "Én nem a Fideszt védem Turullal szemben, pusztán határon túliként rámutattam arra, hogy véleményem szerint a szerző következtetése túl elhamarkodott és téves. "

Pedig egészen úgy tűnt ... de akkor legyen így, nekem így is jó.

(Legalább nekem sincs olyan fura érzésem, hogy akkor én most Turult védem ...)

Wolff 2012.06.12. 18:44:02

@homoródkarácsonyfalváért: Az USL által bevezetni szándékozott választási rendszerben nem igazán kell számolni velük. ( legfontosabb kérdés az volt van-e esélyük Székelyföldön és lehet-e esélyük elvinni valamelyik kedvezményes kisebbségi mandátumot, de nincs) És nem is nagyon lehet, lényegében 1-1 helyet kaphatnának arányos elosztás esetén és már akkor is kicsit felülreprezentáltak lennének. Az RMDSZ megteheti, hogy most inkább elbukik egy-két mandátumot és víz alá nyomja őket (úgy is ellenzékben lesz egy brutális többségű kormánnyal szemben). A probléma egyébként nem ez. Hanem az, hogy a Fidesz az EMNP projekt elindítása óta tudja ez lesz a vége, az ő közvéleménykutatásaik is ezt mutatták (sőt, kicsit jobbat az EMNP-nek) ennek ellenére ölt százmilliókat, talán milliárdokat az EMNP-be. És erről Turul akár tudhatna is, a haverjai ott vannak, ahol ezeket intézik vagy legalábbis tudnak róla.

Bloodscalp 2012.06.12. 18:51:39

@Oblomov: az oszd meg és uralkodj elvet, nem azért maradt el a (lejárató)kampány mert már összeakarnak tartani, látták hogy nem mennek vele semmire.

Belpo 2012.06.12. 19:48:59

@Wolff: ". A probléma egyébként nem ez. Hanem az, hogy a Fidesz az EMNP projekt elindítása óta tudja ez lesz a vége, az ő közvéleménykutatásaik is ezt mutatták (sőt, kicsit jobbat az EMNP-nek) ennek ellenére ölt százmilliókat, talán milliárdokat az EMNP-be. És erről Turul akár tudhatna is, a haverjai ott vannak, ahol ezeket intézik vagy legalábbis tudnak róla. "

reméljük turul válaszol rá, legfőképp a százmilliókra, milliárdokra. tehát turul, voltak 100millák, illetve milliárdok? és honnan miből? ha igen, természetesen. meg ha tudsz róla

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.12. 21:59:43

@Diocles: Tarlós része Kövér sleppjének?
Elég mérsékelten hiszek a "fideszvezér külhoni különutas politikája" értelmezésben... ha akarnak valamit Szásszal, talán át kellene hozni és kinevezni Hódmezővásárhely polgármesterének, mert ott látványosan nincs rá piaci igény...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.12. 22:06:21

Hát az asinus, ő azt többször is próbálta volt. Csak azt akarám kédnek megírni, hogy a zsidónak nem kell hinni.

Miker Kelemen. Ámen

antho 2012.06.12. 22:15:20

Érdemes rápillantani a Román Választási Bizottság honlapjára is, nem pedig a Transindex össze-vissza adatait alapul venni.
A pártszavazást önkormányzati választásnál leginkább a megyei tanácsi listákra adott szavazatokon lehet lemérni.
Tessék böngészni a legutoljára kiadott dokumentet:
www.beclocale2012.ro/DOCUMENTE%20BEC/Rezultate%20partiale/partiale%20ora18_12iunie.pdf
Ezek szerint most az RMDSZ 473.783 szavazatot kapott, ami a szavazatok 5,6 százalékát jelenti. Emlékeztetőül ez a szám négy éve 429.329, ami akkor 5,14 %-ot jelentett.
www.beclocale2008.ro/documm/Voturi%20pe%20Partide/votpart.pdf
Az EMNP 40.694, az MPP 36.671 szavazatot kapott. Négy éve az MPP ugyanebben a szegmensben 84.620 szavazatot kapott.
Aki már nemzethalált vizionál, azzal közölném, hogy a négy évvel ezelőttihez képest 37 ezerrel több szavazatot kaptak a magyar pártok. Négy évvel ezelőtt egy langyos kis önkormányzati választás volt alacsony részvétellel. Most egy erős proteszt hangulatú kormánymegbüntetős szavazás. Ez pedig nem az etnikai pártoknak kedvez.
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy sem Szatmár megyében, sem Szatmárnémetiben, sem Maros megyében, sem Marosvásárhelyen nincs magyar többség. Mindegyik helyen 40% körüli a magyarság arány. Ha jó a csillagok állása, és a románok szétszavaznak, akkor van esély. Most nem ez volt, a románok az USL-vel büntettek.

Dr. Barnard 2012.06.13. 10:33:47

@TuRuL_2k2:

a 2. gyurcsány-kormány is legitim volt (hivatalosan) ...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.13. 10:37:34

@Dr. Barnard: Bizony, sem az alkotmányosság, sem a választás ne legyen mérvadó, egyes-egyedül a Nemzeti Konzervatív Élcsapat mondja meg a tutit.
Mert ők felismerték és megismerték a Történelem Törvényeit.

Micsoda véletlen, hogy pont az az élcsapat, aki így véli!

vizipipa 2012.06.13. 17:33:03

@antho: tempetőfi azt írta korábban: az emnp feladata, hogy növelje a magyar szavazói aktivitást.

Természetesen várom az értékelését.

antho 2012.06.13. 20:20:48

@vizipipa: Az EMNP beváltotta az ígéretét. 45 ezer új magyar szavazót mobilizált. (Igaz, ezt az RMDSZ-nek tette.)

vizipipa 2012.06.17. 00:53:20

Az RMDSZ szerint a "Tőkés-pártok" a megalkuvók

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 2012. június 16., szombat (MTI) - Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára elutasította Tőkés László azon feltételezését, miszerint az RMDSZ titkos paktumot kötött volna a román hatalommal az autonómiatörekvések "jegeléséről".

Tőkés az európai nemzeti, regionalista és autonomista pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) éves közgyűlésén, az erdélyi Szovátán szombaton azt hangoztatta: míg az autonómiaigényről való lemondást rögzítő magyar-szlovák megállapodás ismert, Romániában csak a következményei látszanak egy vélhetően létező, titkos megállapodásnak.
Kovács Péter az MTI-nek telefonon nyilatkozva úgy reagált: Tőkés László alaptalan összeesküvés-elméleteket sző, ahelyett hogy pártja választási kudarcának okait keresné.
"Az RMDSZ az egyedüli olyan erdélyi magyar politikai szervezet, amelyik vette a bátorságot, hogy a programjába tételesen beírja az autonómiát, legyen az területi autonómia vagy kulturális autonómia. A két magyar párt, amelyik létrehozásánál bábáskodott Tőkés László (a 2008-ban bejegyzett Magyar Polgári Párt és a 2011-ben alakult Erdélyi Magyar Néppárt - tud. megj.), megalkuvó módon nem merte ezt beírni a hivatalos dokumentumaiba. Tehát már maga a párt alakulása megalkuvás volt, ami az autonómiát illeti" - fogalmazott Kovács.
Az RMDSZ főtitkára szerint Tőkés álomvilágban él, azt gondolja, hogy ő a forradalom hőseként bármit megengedhet magának.
"Mindannyian tiszteljük őt azért, amit 1989-ben tett, de egyre többen megvetéssel tekintenek a politikai tevékenységére. Úgy gondolja, hogy bármit mondhat, anélkül hogy ezt bizonyítani tudná. Meséket mond, újra és újra előveszi a régi lemezeit" - mondta az RMDSZ főtitkára.
Hozzátette, szerinte Tőkésnek inkább azon kéne gondolkoznia, hogy pártjának vajon miért nem sikerült megszólítania a választókat, és miként lehet, hogy az oly sokat szidott RMDSZ mégis megszerezte a magyar szavazatok csaknem 90 százalékát a vasárnapi önkormányzati választásokon. Kovács Péter szerint ezekre a kérdésekre kéne választ adnia Tőkés Lászlónak, ahelyett, hogy megalapozatlan összeesküvés-elméleteket sző.
Az MTI kérdésére, hogy - eltekintve attól, ki fogalmazta meg ezt a felvetést - létezik-e titkos paktum az RMDSZ és a román hatalom között az autonómia jegeléséről, az RMDSZ főtitkára annyit mondott: "a felvetés annyira nevetséges, hogy fölösleges azt mondani erre, hogy ilyesmi nem létezik".

hbl \ ktl \ blz

MTI 2012. június 16., szombat 18:38

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2012.07.20. 12:09:32

Hováááá tűnt Démon Hill... ööö akarom mondani Tempitompika???

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2012.07.20. 12:19:50

@TuRuL_2k2:

Turul2002, ha a FIDESZ és erdélyi talpnyalói továbbra is nyomatni fogják az anti-RMDSZ propagandát, senki nem fogja kimondani hangosan, hogy az RMDSZ NEM egy romániai MSZP, akkor NEM IS FOG az RMDSZ a többi román párthoz képest erősödni. Nem látom be, hogy ezt a FIDESZ (és erdélyi talpnyalói) hogy nem képesek belátni. Nem tudom.

Ha problémáik vannak az embereknek az RMDSZ-el (nekem is vannak problémáim vele, ők sem templomajtók) akkor próbálják meg azt belülről megreformálni, én már látok erre utaló jeleket, remélem sikerül nekik.

Nem megoldás szerintem, hogy KURVA sok magyar pénzért (HUF, nem is értem ezért miért nem háborognak a választóitok) csinálunk Magyarországról second edition magyar pártocskákat Erdélyben és azt megint kurva sok pénzzel és propagandával támogatjuk, azért hogy a csúnya RMDSZ-t megszívassuk (mert nem úgy táncol, ahogy mi a FIDESZ füttyögünk).