Boross Péter, a Nemzet Emlékezete – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXIX.
2012. június 08. írta: TuRuL_2k2

Boross Péter, a Nemzet Emlékezete – Ilyen ország pedig nincs CCCXXXIX.

  A Magyar Hírlap szerint  Boross Péter vezetheti a Nemzeti Emlékezet Bizottságát. A kormánypártok által az ügynökügyek tisztázására kitalált bizottságosdi értelme már önmagában is erősen kétséges (hiába mondta Lázár János, hogy mindenki közös érdeke, hogy ne egy gittegylet jöjjön létre), Boross személye pedig csak még kérdésesebbé teszi.

  A volt kormányfő nagyon határozottan elutasítja az ügynökök nevének nyilvánosságra hozását – ebben teljesen egyetért például Medgyessy Péterrel. Emiatt Boross kinevezése már önmagában is állásfoglalás lenne, ami nem sok jót ígér azok számára, akik az állampárti múlt tisztességes feltárását várják a Fidesztől.

  Míg a kormánypárt számos területen felvállalta a status quo megbontását, és komoly –indokolt vagy éppen indokolatlan – konfliktusokba állt bele kétharmados felhatalmazása birtokában, addig ügynökkérdésben feltűnően óvatos duhaj. Pedig ez egy olyan ügy, amivel nagy szolgálatot tehetne a nemzetnek, a nemzeti emlékezetnek. Sokkal nagyobbat, mint kenetteljes nyilatkozatok kötelező kifüggesztésével.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr914573034

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kommunista Keresztapa 2012.06.09. 06:53:43

    "Orbán Viktor és Csányi Sándor kézfogása a bankvezetőkkel való találkozáson. Orbán az összes bankárral csak kezet fogott, a meghajlás csak Csányinak járt...."          "amikor a kormány p...

Trackback: Boross Péter, a Nemzet Emlékezete 2012.06.08. 18:12:01

A kormánypártok által az ügynökügyek tisztázására kitalált bizottságosdi értelme már önmagában is erősen kétséges, Boross személye pedig csak még kérdésesebbé teszi.

Trackback: Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek (részlet) 2012.06.08. 13:14:53

 szemelvények az említett könyvből:   Nos, nézzük, mi minden miatt nem lehet valós a választott cím!  Magyarországon nem történt rendszerváltás. Csak „papíron”. A szabadkőművesek vagy nem is léteznek, vagy h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.08. 11:06:11

nol.hu/archivum/orban_mellett_boross_peter_es_pozsgay_imre_is_alkotmanyoz
"Személyesen is részt kíván venni az alkotmányozási folyamatban Orbán Viktor, ezért a miniszterelnök hat szaktekintélyt kért fel az új alaptörvény koncepciójának a kidolgozására - tudatta Szijjártó Péter. A miniszterelnöki szóvivő elmondása szerint a hatfős testület tagja lesz Boross Péter volt miniszterelnök, Pálinkás József MTA-elnök, Szájer József Ep-képviselő (aki részt vett az európai parlament alkotmányozozó konventjének a tanávcskozásain is), Schöpflin György EP-képviselő, Stumpf István volt kancellária-miniszter, valamint Pozsgay Imre."

2012.06.08. 11:19:49

Borsod eljött Pestre:

velvet.hu/blogok/helyszinelo/2012/06/07/videoval_keresik_a_budapesti_rablokat

A cigányseggnyaló belvárosi liberráltak figyelmét felhívnám, hogy ez a Ferenciek terén történ, tehát ők is bármikor sorra kerülhetnek.

Ja és természetesen nincs cigánybűnözés.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 11:25:55

ceterum censeo, kk&tt mikor fog valami szépet írni arról, hogy pár hete a rohadék komcsi filozófusok elleni nyomozást a rendőrség bűncselekmény hiányában lezárta?

ha esetleg erre az lenne a válasz, hogy én ne adjak témát, ez egy független izé, blablablabla, akkor csendben megjegyzem, hogy anno a meghurcolásukban sem volt kötelező részt venni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 11:27:32

@imperial:

dr. zerge ilyenkor hol a faszban van?

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.08. 11:30:27

Kit érdekel?

Az új választási törvény segítségével 2014-ben is a fityesz nyerjen.
Csak ez számít a fityesz vezetésének.

A sok megvezetett hülye balfasz valamiféle értéket hallucinál bele a dologba (polgári értékek, konzervativizmus, kutyafüle), közben meg tényleg! csak a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás megy.

átszervezik a kormányzati kommunikációt.
index.hu/belfold/2012/06/08/atszervezik_a_kormanyzati_kommunikaciot/

Érthető. Valami nem működik? Át kell szervezni a kommunikációt. "Biztos rosszul közöltünk valamit, nem jött át, amit mondani akartunk."- vélik a narancsbolsik.

Most egy a feladat: Valahogy kihúzni 2014-ig. Mivel az öszödi elkúrás után is maradt egymillió szoci -ez egy ilyen ország- úgy a fidesz-elkúrás után is marad legalább ugyanennyi, vagy még több is, mivel a fityesz (orbán) ügyel arra, hogy nagyon! azért ne szólja el magát. Damage control.

2014-ben pedig a határontúliak, hitgyülisek, meg a többiek megint beszavazzák ezt a rohadt bandát a hatalomba.

Az egyszeri ember honnan tájékozódjon, a közügyeket illetően? A retekklubból, telavív 2-ből? Megszűnt a híradó, mint olyan, ezeken a csatornákon. A parasztoknak, proliknak, cselédeknek láthatóan nincs szükségük erre.

Mekkora kibaszott sötétség van ebben az országban, hihetetlen.

Aztán megy a csodálkozás, hogy a fiatalok fele emigrálni akar. Na vajon mitől, fölfoghatatlan.... talán nem akarnak itt megrohadni, a polgári-nemzeti-kereszténynek hazudott tetves bolsevikok országában.

Egy dolgot kéne megérteni: a pelenkát és a politikust gyakran kell cserélni. Ugyanazon okból.

De nem bazmeg, a magyar ember olyan, hogy egyszer fidesz/mszp, akkor a halálig fidesz/mszp. Tagkönyvvel a szíve fölött kell eltemetni.

Döbbenet.
Magyarország, 2012.

vizipipa 2012.06.08. 11:37:51

@Schwerer Gustav: hát, igen.

@poszt: kecskére a káposztát. Aki még bármit képzel erről a dologról, ahhoz csak egyetlen kérdés: hány éves vagy királyfi?

Oblomov 2012.06.08. 11:39:59

az állampárti múlt-jelen-jövő. hehe

pelikán* 2012.06.08. 12:06:54

A Biszkut kellett volna odatenni.

Samott 2012.06.08. 12:09:01

@pelikán*: ja, az is pont annyira lenne lelkes a mult feltarasan, mint a Boros.

tarackos 2012.06.08. 12:21:10

"Boross Péter, a Nemzet Emlékezete – Ilyen ország pedig nincs..."

Majd akkor nem lesz ha egyszer pl. ilyen címmel jön le egy poszt:

Boross Péter, a Nemzet Emlékezete - menjetek a pébe!

Tilikov (törölt) 2012.06.08. 12:27:47

Eh-eh-eh

Megint nem azokat köpték arcon, akik tudják, hogy a narancsbrigád egy posztbolsi maffiahálózat, hanem azokat, akik nap mint nap küszködnek azzal, hogy mindenféle polgári, konzervatív, keresztény, meg ki tudja még milyen értékeket lássanak bele a posztbolsik indítékaiba.

Nem baj, aki igazán jobboldali , az lenyeli ezt is és megmarad a jó fidesznél, az igaziak maradnak akkor is, ha Biszku lesz a Nemzeti Emlékező.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.08. 12:43:44

@pelikán*: Ki mondta, hogy nincs ott?

@Tilikov: Van, akinek a köpés áll jól, van, akinek a csula törölgetése esik kézre. A NER-ben mindenki kibontakoztathatja a tehetségét, feltéve, hogy négy évente a Fideszre szavaz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.08. 13:14:15

boross állítólag kgb-s volt, amit magam i valószínűleg tartok, és még állítólag magasrangú kőműves is.

kkbk.blog.hu/2012/01/06/czike_laszlo_rendszervalto_szabadkomuvesek

Bloodscalp 2012.06.08. 13:18:48

@pelikán*: hát miértnem teszitek? Nálatok az a híres 2/3, mellesleg rossz helyen nyivákolsz, a pártgyűlésen szólalj fel a témában.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.08. 13:21:07

@Bloodscalp: hát érdemes lenne Ángyán vezetésével kirobbantani egy palotaforradalmat a fideszen belül, de erre kevés az esély.

Kandeláber 2012.06.08. 13:23:27

A Zétényi-Takács törvényt annak idején a Sólyom-féle Alkotmánybíróság annulálta.
Nyilván megvolt rá az oka.
Köztudott, hogy az MSZMP '90 előtt telepakolta az alakulgató ellenzéki pártokat besúgókkal.
Soha nem hozzák nyilvánosságra az ügynöklistát.
Önmagukat kéne leleplezniük.

Bloodscalp 2012.06.08. 13:25:39

@tesz-vesz: kizárt! orbán aki lemészárolta a kisgazdákat, az mdf-et, több mint 20 évvel a háta mögött van annyi rutinja hogy ilyet alapjaiban elfojtson.

kósa, pokorni rogán...nem is mernek konfrontálódni vele.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.08. 13:27:31

@Bloodscalp: kósa , pokorni, rogán mind beavatott, nem is akarnak,
kizárólag Ángyán lehet a sötét ló

Kandeláber 2012.06.08. 13:40:20

@imperial: A jogvédők még nem tiltakoztak a videó nyilvánosságra hozatala ellen?
Talán gyöngyöspatai menekültek voltak a derék fiúk, és egy rasszistát támadtak meg.
Esetleg bekenték az arcukat valamilyen barna anyaggal, az ellenség megtévesztése céljából.

Bloodscalp 2012.06.08. 13:40:57

@tesz-vesz: de a másod és harmadvonalból nem mernek mellé állni, fű alatt megzsarolják valamivel ahogy lenni szokott és elhal a a dolog figyeld meg-hétköznapi magyar politika:)

egyébként nehogy azt hidd, pályáznak ők orbán helyére
rogánnak pl nincs is ügynökmúltja stb, készülödnek azért az orbán utáni fideszre-bár szerintem 2014nek még vele futnak neki.

thetriggerhappy 2012.06.08. 14:24:22

@mavo:

ceterum censeo, rg, turul és co 2014-ben is a fideszre fog szavazni, matolcsy, a földügyek, simicska, schmitt az egyre szebb ügynök- és a száz másik ügy ellenére is.

vizipipa 2012.06.08. 14:42:07

@thetriggerhappy: meglehet, de te kire szavaznál a helyükben?

vizipipa 2012.06.08. 14:43:23

@tesz-vesz: Ángyán nem az a karakter. Nem vezér típus.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 15:23:27

@mavo: A baseballsapkás kivételével cigánynak néznek ki, nem?

@Schwerer Gustav: "Az egyszeri ember honnan tájékozódjon, a közügyeket illetően? A retekklubból, telavív 2-ből? Megszűnt a híradó, mint olyan, ezeken a csatornákon. A parasztoknak, proliknak, cselédeknek láthatóan nincs szükségük erre."
Eddig se nagyon volt, ergo nem vesztettek semmit.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 15:26:07

@vizipipa: Triggerhappy-nek csak az felelne meg, ha Turul letépné OV fejét és belehányna a tüdejébe (c elGabor). Bármi más fideszbérenckedés.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 15:33:26

@evil overlord:

"cigányseggnyaló belvárosi liberráltak"

nyami. nem megy ma neked ez az én gondolataimnak kitalálása nevű játék. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 15:36:34

@tesz-vesz:

senkit nem érdekelnek a pletykák, sokkal fontosabbak a tények. amelyek szerinz, hogy boross teljesen egyértelműen az ügynökakták lezárása, és a nyilvánosság kizárása mellett áll, tehát pontosan ellentétes a célja azzal, ami egy ilyen bizottságé kellene, hogy legyen.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 15:42:22

@Kandeláber: Olvassa el, hogy mire írtam.

@mavo: Miért, nem nyalják a cigányok seggét a belvárosi libik (az összes "destruktív" kisebbség seggét nyalják, de valahogy a konstruktívaké nem sikerül)? Abban igaza van, hogy ugyan sértő a libberált, de van benne igazság: ha az underclass elszabadul, akkor az ő torkukat is elvágják.

Kandeláber 2012.06.08. 15:49:11

@evil overlord: Bocs.
Az is biztos, hogy nem sakkozók voltak.

TG69 2012.06.08. 15:49:23

@poszt: Bár eddig én is ellene voltam annak, hogy teregessünk mindent ki és akkor egyszerre megtisztul az ország, tehát egy ilyen faék egyszerűségű logikát erős ellenérzéssel fogadtam, de most már sikeresen felbosszantottak vele, úgyhogy az összes közszereplő és magas beosztású embertársunk aktáját látni szeretném de izibe :).

Kandeláber 2012.06.08. 15:56:55

@evil overlord: Talán bodzát kerestek, ki tudja.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.08. 15:57:01

@thetriggerhappy: Pedig még csak tizenöt éve ugatjuk, hogy a Fidesz nem az a modern konzervatív párt, aminek nézni szeretik, hanem egy bolsevik maffia. Hiába, lassan érő típusok. :)

Engem azért jobban érdekelne, hogy mivel kezelik ilyenkor a legelborultabb orbanisták, mint például Tündér Lala, elGábor, F.A. Hayek vagy eN a kognitív disszonanciájukat. Hogy nem baj, mert a liberráltaknak még szarabb? Vagy visszavonulnak pénzt számolgatni?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.08. 16:01:23

@Kettes:
faszikám, lehet hogy hitelesebb szájaknak kellett volna ugatniuk? :)

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 16:04:13

@Kandeláber: Hacsakúgynem. (Lehet, hogy itt sem ártana egy kis Amerika, bár attól tartok, hogy túl nagy lenne a collateral damage.)

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2012.06.08. 16:05:06

Jó hír!
Engem megnyugtatott.
Már aggódtam, hogy történik valami malőőr...

(hálózati személy, általános részleg)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.08. 16:05:52

@evil overlord: "Eddig se nagyon volt, ergo nem vesztettek semmit."

Az külön kategória, amikor már nem veszthet semmit.
Külön gyalázat.

egyébként is technikai faszkodás, hiszen a retekklubot meg a telavív2-t be kéne tiltani alapból.

TG69 2012.06.08. 16:07:30

@vizipipa: Elkezdenék tüntetni egy Orbán nélküli fidesz mellett :). Egyébként meg majd tájékozódnak az adott ország pártpolikájáról, ahova emigrálni fogak :). Ja és onnan fogják írni a posztkomcsi harc újabb stációit.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 16:10:17

@jose maria padilla: Igaza van őrmester. Bár akinek elGabor elborult narifan, annak hiába magyaráz.

@Schwerer Gustav: Nem nagyon nézek TV-t, de a kereskedelmi TV-ken hiradónak eladott bulvárszar mindennek az alja, a párthiradónál is lejjebb van.
Etatista oldalról nézve tényleg be kellene őket tiltani.

Kandeláber 2012.06.08. 16:11:32

@evil overlord: Pesten nem igazán megoldható, de vidéken felhúzhatók a betonfalak, mint legutóbb Szereden.
Azért azok a szlovákok nem is annyira hülyék, számomra rendkívül szimpatikusan kezelik az ügyet.
Járulékos veszteség azért nem kéne. Csak semmi erőszak. Mit mondana a világ?
A falakat be lehetne pingáltatni graffitisekkel, még esztétikus látványt is nyújtanának.

TG69 2012.06.08. 16:11:34

@Kettes: Amikor 2006 után kapott a ballib oldal egy újabb esélyt "tőlünk", mert majd a Feri stbstb, akkor vagy "mi" is joggal le voltunk hülyézve, vagy ellenben velük nekünk időt kell hagyni az alapos mérlegelésre, mert ők sokkal közelebb járnak a felismeréshez, mint "mi" akkor.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 16:14:05

@evil overlord:

aha. értem. a fideszesek meg fasiszták. fasza lehet lózungokban gondolkodni, én azért kihagynám ezt az élvezetet.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 16:16:28

@TG69:

az a durva, én is így vagyok vele. :)

na, egyébként a fidesztől nem új ez a hozzáállás, ungváry elég durva pereket tolt a minisztériumukkal, hogy legalább a kutatók hozzáférhessenek az aktákhoz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 16:26:39

@TG69:

szerintem 2006-ban sokakat a fidi elképesztő kampánya győzött meg, hogy inkább akkor már maradjon a feri, és próbáljon bizonyítani.

aztán kiderült, hogy a feri amilyen ügyes politikus, olyan szar miniszterelnök, meg hogy a maszop tényleg van annyira ostoba, hogy maga alatt vágja a fát. a fideszből a kurva életben nem került volna ki az őszödi beszéd, eleve viktor tudta nélkül nem készül, izé, szóval nem hivatalos felvétel.

Kandeláber 2012.06.08. 16:26:48

Jól emlékszem, Boross volt az a miniszterelnök, aki egyes visítozók szerint "nem akarta engedni, hogy '94-ben választások legyenek"?
Telesírták ezzel a baromsággal fél Európát.
Aztán lett választás, a szocik hozták a +50 %-ot, és még a szadeszt is bevették a buliba.
Ilyen előzmények ismeretében lehet, hogy az öreg teríteni fogja a lapokat.
Adná Isten.

TG69 2012.06.08. 16:27:36

@mavo: Ja az én sorrendem is ez volt, alaposan kutassák át, (sok történész+pénz stb mellett az mára már rég befejeződhetett volna) aztán lehet teríteni a jól szerkesztett iratokat stb, de ennek mára úgy sincs már realitása, akkor már jobb ha jön a cucc mindenkire mindegy kinek :).

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 16:46:03

@Kandeláber: Amerika alatt a liberalizált lőfegyvertartást értettem. Annak bőven lenne káros mellékhatása.
Nem kell fal, elég a svájci rend és tisztaság megkövetelése. Ez mondjuk a svábok kivételével senkinek nem menne könnyen, de a cigók biztos nem bírnák.

@mavo: Hogy az őrmit plagizáljam: bárcsak az lenne!
Érdekes módon a libik nem szokták védeni a kisebbségben levő katolikusokat (mivel a lakosság nagy része agnosztikus/ateista), míg a szektásokat védik.
A határon túli magyarokért is kizárólag az LMP áll ki, a többi ballib párt és mozgalom vagy közönyös, vagy inkább ellenük van.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.08. 17:30:25

@Kandeláber: lóf*szt fog teríteni az öreg.
Jó volt neki a kalapos Ibolya is, sukáran nyalta a seggét, amíg meg nem sértődött valami apróságon.
Öregnek öreg, addig oké.

Guillaume sous guillotine 2012.06.08. 17:30:54

szerintem nem egy ex-politikusnak hanem történésznek kéne vezetni. pl. Rainer M. Jánosnak

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.08. 18:14:21

@TG69: Teljes joggal voltunk lehülyézve. Azért mi sem vagyunk azok a gyorsan érő típusok. :)))

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.08. 18:17:31

@jose maria padilla: A "hiteles szájak" akkor épp Orbán seggét nyalták. Ettől voltak hitelesek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 18:27:35

@evil overlord:

"Érdekes módon a libik nem szokták védeni a kisebbségben levő katolikusokat (mivel a lakosság nagy része agnosztikus/ateista), míg a szektásokat védik."

1. akkor ezek szerint mégsem igaz, hogy 54% katolikus, és 80%-nál is több keresztény?

asztakurva.

2. mi a fasztól kellene védeni a katolikusokat, illetve általában a keresztényeket, de kurva komolyan kérdezem. a legnagyobb attrocitás ami ma magyarországon érhet egy katolikust az egy kurvaistenezés, de majd minden bizonnyal sorolod a végeláthatatlan eseteket, amikor is katolikus polgártársaink mindenféle elborzasztó hátrányt szenvednek.

ma, itt és most a katolikusok és egyéb keresztények azok a kisebbség, amely minden áron többségként akarja magát beállítani, és ennek megfelelően is viselkedik, a tündérmeséikből még az alaptörvénybe is csurrant-cseppent, van egy valódi, nemlétező pártjuk, egy valódi, ámde létező frakcióval, ami most éppen legutóbb abortusztablettát vétózott, mert a mesekönyvük szerinte az nem trúság. mi a fasztól kéne őket megvédeni?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.06.08. 18:51:18

ki merészel harry potter hóbaglyában kételkedni? a mesében is a jó ügyet szolgálta

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 19:00:15

@evil overlord:

ja igen, a kisegyházakat, szektákat meg pont az ún. történelmi egyházaktól kell védeni, ld. a friss, ropogós egyháztámogatási törvény, ami ugye megint csak annak a manifesztációja, hogy államilag határozzuk meg, a tündérmese melyik verziója a trúság és melyik nem. a fantasztikus utólagos engedményeivel együtt. upsz, a higgyüli valahogy mégis a jóba került, a csuda vinné, ezek szerint az ő meseverziójuk is nagyon trú, esetleg történelmibbek, mint a lassan 100 éves jehova tanúi szekta.

und. a kinti magyarokkal való foglalatosság mítosza a kiváló fidesz marketinget dicséri, lásd még a polgár, haza, nemzeti és egyéb, eredetileg a magyar nemzet minden tagjára érvényes szavak "ügyes" lenyúlását.

konkrétan a hazai pártoknak vannak kinti pártok, amikkel jóban vannak, és vannak, akikkel kevésbé. a különbség maximum annyi, hogy a fideszt jóval kevésbé érdekli az, hogy a saját barátai képviseljék a magyarokat pl. szlovákiában, sokkal inkább az, hogy akkor az általuk nem igaz magyarnak bélyegzett másikok se.

ja igen, és persze magyarféltésileg a hatalomátvétel pillanatától átirányítják a támogatásokat a szászjenőknek, de hát ez is régi ügy. :)

ez egy ilyen biznisz. azért, mert a buzi liberráltak nem sikongatnak eszeveszetten, hogy magyarírtás (sic), attól még pontosan eléggé fel vannak háborodva attól, ami a környező országokban egy részében folyik. tessék csak a mélyen liberrált magyar(ellenes) narancsot olvasgatni, aztán felkaparni az állat a földről, hogy ezek a gonosz liberráltak mikkel nem foglalkoznak sunyi módon, amivel hivatalosan nem volna nekik szabad, mert nem is igazi magyarok.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 19:25:00

@mavo: Állítottam valaha, hogy a lakosság nagy része _hívő_ katolikus?

Az MSZP és a SZDSZ egy keményen antiklerikális politikát folytattak, szivatták az egyházi iskolákat, kiszerkesztették a jobboldalt támogató papokat stb.
Volt egy bepiált balfasz, aki élő egyenes adásban akarta kiirtani az összes kersztényt, no ekkor nem vonultak fel derék libijeink kereszttel a nyakukban. (Az más kérdés, hogy a seggfej jobberek is túlreagálták a dolgot, élő adás esetén a rádió nem tud többet tenni, mint hogy bocsánatot kér, és többet nem hívja meg a faszszopót.)

Az abortusztablettával kapcsolatban nekem csak egy kérdésem lenne: mi a francnak kellene támogatnia az OEP-nek? A terhesség nem betegség, aki meg akarja ölni meg nem született gyerekét, az minimum fizesse ki az eljárás költségét (kivéve orvosi indikáció és nemi erőszak). És biztos szemét konzerv vagyok, de talán nem baj, hogy nem lehet kényelmesen megszabadulni a babától.

A történelmi egyházakat permanensen baszogató antiklerikális libik hirtelen nagyon megértőek lettek az egyházügyi törvény által (az esetek jelentős részében jogosan) kicsinált kisegyházak kapcsán. Mi ez, ha nem kettős mérce?
A történelmi egyházak nem fosztják ki a híveket (szemben a jehovásokkal, hit gyülisekkel és $cientologistákkal), agymosás sem jellemző rájuk. A legtöbb, amivel vádolhatók az az, hogy belepofáznak a politikába a jobboldalt preferálva, de a komcsik mindent megtettek ezért hogy ne őket támogassák. A kisegyházak egy része pedig szimplán adócsalásról szólt.
Persze a Fidesz ezt is elkúrta, szigorúan kritériumok alapján a bíróságok által megállapított státusz helyett a Parlament gyakorol kegyet.

A Fidesz sem viselkedik korrekten a határon túli magyarokkal szemben, de olyan aljasságra, mint a Pojáca 2004-ben nem vetemedett. A millás faszszopók legújabb performanszáról Trianon kapcsán ugye nem kell vitáznunk? Meg Bauer 2010-es elmélkedéséről, miszerint megérdemeltük Trianont és igazságos döntés született.
Tabajdi et al pedig verheti magát Brüsszelben, a 2004-es népszavazást nem bocsátja meg nekik a nép.
Úgy néz ki, hogy az LMP-nek tényleg fontosak a HTM-ok, de Schiffer eltakarítása gyanúra ad okot (összeborulás a DK-val).

Hattory Hanzo 2012.06.08. 19:52:03

Igazából az a kérdés, hogy minek kell ahhoz megtörténni, hogy az " Ilyen blog pedig innen nincs, mert szénné égett a pofánk" rovat működni kezdjen. Btw Boros Imre talán jobb döntés lett volna.

Kandeláber 2012.06.08. 20:19:30

@evil overlord: Nemhogy svájci, még osztrák tisztaság sem jönne be itt, ahol csikkszőnyegre szaratják a több százezer kutyát.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 20:41:43

@Kandeláber: Tudom, hogy nehezen menne. A cigók (beleértve az elcigánysodott fehéreket is) viszont
hamar emigrálnának :)

jozicsenko 2012.06.08. 21:15:27

@mavo: ez volt az az ügy, ahol a vezető filozofus gyerek otthoni könyvtárát töltötték fel?

ahol utána az utolsó percben (gondolom a rendőrségi fenyegetés miatt) vitték vissza a könyveket?

az elvtársak elött le a kalappal: nem a közgépen keresztül mosták ki a pénzt, hanem az otthoni könyvtárat töltötték fel...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.06.08. 22:24:53

@Kettes:

a fospumpátorok és a vincentbloggerek komplementer halmazt alkotva egymásból élnek és a forradalom elsőként állítja őket falhoz

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 22:54:09

@Herr SturmLikudnik: Ne vigyorogjon polgártárs, maga se ússza meg.

Putyilov gyári melós 2012.06.08. 23:32:31

Broaff, ezek szerint egy leszedált MSZMP tag, szenilis besúgó gondja a Nemzeti Emlékezet. :o))))

Igazi narancskommunista Fideszes megoldás.

Remélem, hogy Pozsgay és Szűrös elvtársak lesznek Hóbagoly elvtárs segédei A TÜNDÉRMESÉS, NEMZETI EMLÉKEZETBEN.

MoxNox 2012.06.08. 23:36:47

Tetszettek vala fülkeforradalmat csinálni.

Putyilov gyári melós 2012.06.08. 23:46:56

@MoxNox:

Hát igen: "fülkeforradalom",-->" unorthodoxia",--> "tündérmese",-->"nemzeti emlékezet"--> drogelvonó vs. Lipótmező!

Milyen pszichotróp anyagot nyomhatnak Fideszék a narancskommunista kommunában?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.09. 00:54:19

Nemzeti Emlékezetkiesés Bizottsága

(jól simul a Nemzeti Együttmaszturbálás Rendszerébe)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.09. 01:41:32

@jozicsenko:

nem, ez az az eset volt, amelyben budai elvtárs százmillók zsebre vágását (lásd még plátón újrafordításának skandalumát) verte a gonosz balliberált filozófusokra (akik közül jó, hát nem is volt mind ballib). ezen aztán a jogsértésekre oly érzékeny kk&tt biztos ami biztos alapon úgy felháborodott, hogy az ügyben egyébként még budai szerint sem érintett, ám közismerten balliberráltnak elkönyvelt filozófust is gyorsan betettek a többi közé egy rendkívül vicces, ám azóta sajnálatomra eltávolított opusba, vélhetően a ballib filozófus - ballib filozófus, egy hülyeség (egyébként nagyon megszívlelendő) elve alapján.

makacs szennyeződés 2012.06.09. 02:44:07

Szavazás adatai

Szavazásra bocsátott indítványok
Iromány Biz.aj. Pont Cím Benyújtók Szavazás oka Képviselő
T/5116

Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről

Dr. Schiffer András (LMP)

az OGY nem veszi tárgysorozatba

Név szerinti lista

Képviselő

Szavazat

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2012.02.20.17:16:32&p_szavkepv=I&p_szavkpvcsop=I&p_ckl=39

2012.02.20. 17:16:32

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.09. 03:01:11

@evil overlord:

"Állítottam valaha, hogy a lakosság nagy része _hívő_ katolikus?"

te ma hadilábon állsz az olvasással. állítottam, hogy állítottad? nem. mindössze kicsit felkuncogtam, hogy jé, egy élő, eleven jobber, aki szerint mégsem. akkor meg?

"Volt egy bepiált balfasz, aki élő egyenes adásban akarta kiirtani az összes kersztényt, no ekkor nem vonultak fel derék libijeink kereszttel a nyakukban."

khm. a derék libik ott helyszínen, azonnal kirúgták a részegen keresztényirtásról álmodozó bácsit, aki egyébként bocsánatot is kért. mi a tetves geci kellett volna még csinálniuk, mesélj már, kérlek! felakasztani, kerékbe törni, pellengére állítani, adj már tippeket légy olyan kedves, mi engesztelhette volna meg a(z egyébként általam nem igazán ismert) jogaikban ilyen rútul meggyalázott keresztényeket? ja, hogy kereszttel a nyakukban kellett volna mászkálniuk, hogyne, persze. egy kirúgott ember hülyesége miatt.

várjál, egy lyukkal arréb nem te panaszkodtál, hogy a gonosz libsik hogyan barna esőztek? a libsikkel bezzeg szemben lehet?

amúgy most komolyan, ez Az Ügy huszonsok év alatt? most komolyan? ez ugye ugyanaz a matematika, amelynek révén ha a magyar nemzet hazudik reggel, délben, és este, akkor tellerlevél?

a többi epeömlésedből már csak kettő darab releváns állításra reagálnék, ha nem haragszol meg érte, a libsik listázták a zegyházi embereket, meg bántották a derék történelmi egyházakat (horn gyuszi is hogy megbántotta a katolikusokat egy a jó kis zsíros vatikáni szerződéssel, én belerokkantam volna a helyükben) kirohanásokra és társaira inkább majd keress más játszópajtást, aki szívesen eljátszadozik a szalmabábjaiddal.

nacóval.

1. (ez még csak szimpla embertelenség. természetesen szimplán gyilkosnak beállítva a nőt, mert úgy az igazán zamatos) "talán nem baj, hogy nem lehet kényelmesen megszabadulni a babától"

nos, a talán nem baj többek között azt is magában foglalja, hogy amiképpen biztosan hallottál róla (ha meg nem, hát akkor most hallasz), az abortusz klasszikon átesett nők egy nem elhanyagolható százaléka terméketlen lesz. holott mondjuk úgy egyébként ők később azért még szeretnék, hogy legyen gyerekük (az abortusz ellenzőinek állítólag ez a célja), csak éppen nem tervezetlenül, hanem amikor ők szeretnének. persze értem én, egyszerűen felháborító, hogy ezeknek a rohadt gyilkos kurvákak micsoda igényeik tudnak lenni, megáll az ész.

2. "A történelmi egyházak nem fosztják ki a híveket (szemben a jehovásokkal, hit gyülisekkel és $cientologistákkal), agymosás sem jellemző rájuk."

na, szóval higgyüli.

hát tudod, az pont kedvezményezettje az új szabályozásnak, ők a jelen kormány szerint jól nevelt, pedigrés egyház. volt is belőle némi háborgás, németsanya meg természetesen ujjongott, és örvendeze az ő lelke, hogy az ő fasza kis gyülekezetét, elismerték egy igazi tüchtig egyháznak, míg eddig csak egy szaros kis elismert felekezet volt.

eme jogállásukra tekintettel egyébként éppen most passzolnak át a higgyülinek egy középiskolát - az illetékes elvtárs szerint természetesen maximálisan törvényesen, elvégre mégis csak egy törvényben, hivatalosan elismert egyházról van szó. :) ami egyébként történetesen a saját bevallásuk szerint is mindössze 33 éves, ám most végre elfoglalta méltó helyét (például) a katolikus egyház mellett.

szerintem ennek a témának nagyjából innen fuss neki még egyszer, ha lehetséges.

előre is köszönöm.

makacs szennyeződés 2012.06.09. 03:24:46

@tesz-vesz: úgy érzed, veszítenél a felhalmozott komolysági faktoraidból, ha az elvtelen fidesz-droid kommentmúltadról nem tennél úgy, mintha nem létezne?
kitűnő ember van az avatarodon.
ezért is kérdem.

pityipalkó 2012.06.09. 05:45:30

Szenilis vénembertől mit lehet várni? Aki gyerektelenségi adókat emleget,annál a gyógyszer gurulgat igencsak..

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.09. 09:26:09

@pityipalkó:

boross péter nem ma kezdte el azt mondogatni, hogy az ügynökakták nem a buta polgárok szemeinek valók.

Kandeláber 2012.06.09. 10:39:01

Hogy mennyire veszik komolyan ebben az országban az ügynök-ügyeket, arra elég Medgyessy példája: miután kiderült, hogy őkelme valaha D-209 volt, nem hogy lemondott volna, hanem a szoci-szadesz tandem hőst akart kreálni belőle, mondván, hogy a ruszkik ellen (!) kémkedett az ántivilágban PM-csinovnyikként.
Ezek után mit lehet itt várni?
Az egykori (és mai) ágensek köszönik, jól vannak.

szoja122 2012.06.09. 11:34:26

Az egész ügynök kérdés mese, rém mese.
22 évvel ezelőtt kellett volna letudnunk. Ma már a történészek dolga.

Azt hiszem van egy pár dolog, ami lényegesen fontosabb ennél. (Aki nem hiszi járjon utána).

Elterelésnek nem rossz. A szélsőjobb különösen ráizgul a témára...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.09. 11:46:21

@szoja122:

Mondja mindezt egy volt tartótiszt?

ü
bbjnick

Kandeláber 2012.06.09. 12:12:05

A Magyar Október Párt 1989-ben kijelentette, hogy az ún. Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP közötti tárgyalássorozat illegitim, az állampárt hatalomátmentését és a polgároknak a döntésekből történő kirekesztését szolgálja.
Ugyanők megalakulásukkor követelték az igazságtételt, amelyből a mai napig nem lett semmi, beleértve az ügynökök leleplezését.
Valamennyi ún. "rendszerváltó párt" a konc reményében asszisztált a hatalomátmentéshez, az állami vagyon elherdálásához, illetve ellopásához.
Mindegyik "rendszerváltó" párt bűnös a jelenlegi gazdasági csődért, mert egy tál lencséért eladták a valódi változtatás lehetőségét.

Diocles 2012.06.09. 12:37:13

@Kettes:

"Engem azért jobban érdekelne, hogy mivel kezelik ilyenkor a legelborultabb orbanisták, mint például Tündér Lala, elGábor, F.A. Hayek vagy eN a kognitív disszonanciájukat. Hogy nem baj, mert a liberráltaknak még szarabb? Vagy visszavonulnak pénzt számolgatni?"

Szerintem egyszerűen, ugyanúgy, ahogy Ti kezeltétek a lelkiismereteteket az MSZP alatt: a másik oldal még rosszabb.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.09. 12:46:43

@Diocles: Ez biztató, mert mi úgy kezeltük, hogy jól berúgtunk és másnap lefordultunk Gyurcsányról.

Kandeláber 2012.06.09. 13:09:57

De, van ilyen ország, ahol '90-ben egy Csepi Lajosra bízták az ÁVÜ-t.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.09. 13:42:13

@vizipipa: lehet, de most az lett.
tán pont ezért lenne jó vezér, mert nem vezértípus.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.09. 13:43:31

@mavo: pont ezért élnek a pletykák a kgb-s múltról

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.09. 13:45:58

@Kandeláber: ezek az előzmények gumicsontok, most is sírnak, h nincs sajtószabadság, orbán mégis valszeg beavatott komcsi.
ez a hisztériakeltés része. az oszd meg és u. része, nincs semmi érdemi jelentősége

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.09. 13:47:20

@szoja122: ha nem uralkodnának köztünk az ügynökök és nem élne a btk, akkor tényleg a történészek dolga lenne.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.09. 13:48:31

@ZZidane: rainer se jó. csak fényezi magát de a gazdái ugyanazok mint kenedinek

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.09. 13:54:17

@makacs szennyeződés: elvtelen fidesz-droid kommentmúltamról? ugye tudod bizonyítani?
már erre a blogra is úgy köszöntem be, hogy akkor még nem tudtam, hogy ki is a fidesz
2/3-árt azért szurkoltam, hogy megmutathassak mit tudnak, ugye az volt a burkolt propaganda, hogy előzőleg azért nem vették elő a komcsikat, mert nem volt elég hatalmuk rá
most van, mit tudnak? semmit. a pofázás az megy, és ugyanaz csinálják mint az mszp.
és most már egyértelműen tudom, hogy a kommunista diktatúra kegyeltje volt orbán viktor, a rendszer barátja

allegretto23 2012.06.09. 13:54:36

@evil overlord: "Ez mondjuk a svábok kivételével senkinek nem menne könnyen, de a cigók biztos nem bírnák."
Fogd vissza magad, gyüttment... (Ilyenkor hol van a sok nagymagyar? Vagy itt mindenki sváb, csak magyarkodik időnként?)

allegretto23 2012.06.09. 13:59:30

@tesz-vesz: A "tisztakezű" Rogán?! Majd gondolkodjanak el azon, hogy hogy lehet, hogy naponta panaszolták be a "V.László érdekeltségébe tartozó" V. ker.-i (meg más)lehúzós helyeket a követségeken az áldozatok és semmi nem történt az elmúlt 12 évben... Miközben az önkormányzat kezében azért lettek volna eszközök... És akkor még nem beszéltünk az ingatlanfejlesztésekről/eladásokról... pfejj.

Kandeláber 2012.06.09. 14:07:44

@tesz-vesz: Nincs sajtószabadság?
Ezt már Göncz bácsi '92 táján belekiáltotta a világba a Corriera Della Sera útján.
Persze, nézőpont kérdése.

Kandeláber 2012.06.09. 14:11:54

Különben Közép-kelet Európában titkos összeesküvést szőnek.
Már a román kormányfőt is Victornak hívják.
Veszélyben a szabadság!
(Most mondom, hogy nem vagyok fidesz-szavazó, nem kedvelem, akik a Likudot testvértpártjukként interpretálják)

thetriggerhappy 2012.06.09. 14:46:17

@jose maria padilla:

értem, nem az a lényeg, hogy mit, hanem, hogy ki.
mit is szoktál erre mondani, okostóni? mak-mak....

thetriggerhappy 2012.06.09. 14:49:18

@Diocles:

én pld nem kezeltem így, mert a büdös kurva életben nem szavazta a szocikra.....

de ha így is lenne, miben is különb a "jobb"?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.06.09. 15:38:17

@thetriggerhappy: "nem szavaztam a szocikra"
Tippelhetek?
SZDSZ?

Diocles 2012.06.09. 19:41:46

@Kettes:

hm, mikor is volt az? 2007? 2008?
ha jól számolom, akkor még van pár évük az ébredéssel, hiszen a magyar értelmiség legjobbjai, azaz Ti sem kapcsoltatok rögtön annak idején... Miért várnál akkor másoktól többet? :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.09. 20:26:46

@Diocles: 2008-ban. Ez négy évvel Gyurcsány feltűnése után volt. Orbán mikor tűnt fel, 1989-ben? :-))

thetriggerhappy 2012.06.09. 20:33:16

@Holger Hartland:
ha ez számít valamit, utoljára 2002-ben. 2006 óta nincs még legkisebb rossz pártom sem.

szoja122 2012.06.09. 20:44:49

@bbjnick: Sajnállak, ha csak erre a válaszra futja.

Az avatarod után másra úgysem futja....

1. Gazdaságunk száguld (a teljes katasztrófa felé).

2. 2 év alatt 3 millióról 4 millióra nőtt a mély szegények száma. (létminimum alatt élők).

Sorolhatnám az egészségügyet, oktatást, ezek és sok más egyéb az igazi kérdés, most 2012-ben.

Az ügynökök után ha kutatsz, menj ki a temetőbe, vagy ha MSZMP tagok is érdekelnek olvasd el a kormány összetételét....

szoja122 2012.06.09. 20:54:07

@tesz-vesz: Uralkodnak????????

A Fidesz minden gazdasági és politika posztot elfoglalt.

Ők az ügynökök????

Kihagytad a libsi-bolsi-komcsi-telavivi-offshore lovagok, bankár összeesküvést..... (bocs ha kihagytam valamit).

Kb. ez az a színt akiket mint nem történelem érdekel az ügynök kérdés most 2012-ben.

Azzal amúgy egyetértenék, hogy teljes mértékben mindent e témában napvilágra kellene hozni.

De ez az igazi kérdésekhez képest huszadrangú.

anyu 2012.06.10. 10:18:52

Vezérigazgató elvtárs volt a nyolcvanas-kilencvenes években valami állami vendéglátóipari válallatnál.

PONT őt látják megfelelőnek az elszámoltatásra ? A haverjai is, ő is a rendszer kegyeltje volt.

MézesRozi 2012.06.10. 10:26:34

@anyu:

a 90-es években? ezt azért nézze meg alaposabban. az én emlékeim szerint belügyminiszter meg ügyvezető miniszterelnök volt.

Pelso.. 2012.06.10. 11:55:11

@anyu: Aki most tagja a ner-nek, esetében teljesen mindegy, milyen funkciót töltött be egykor. Megtalálta a folt a foltját, ennyi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.10. 18:27:51

@szoja122: ők.

a fidesz teljesen komcsi párt, a pártelit mind ugyanolyan életutat futottak be, mint az szdsz-esek.
az igazi kérdések ezek, meg kell tisztulnia a közéletnek, ez a minimum.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.10. 18:33:47

@Kandeláber: sose volt, nem érdekes ki mondja, és melyik kormány alatt

és nem a fidesz kezdte leépíteni a jogállamiságot, mert az se volt soha, tyúkperben lehet igazad a bíróságokon, másban nem

@allegretto23: rogán beavatott, szerintem egy tetű ember.
kkbk.blog.hu/2011/01/14/rogan_a_jedi

szoja122 2012.06.10. 19:53:17

@tesz-vesz: Sok komcsi van köztük, ez tény, de lényegtelen. Legföljebb akkor nem, ha Ők is komcsiznak.

Ha jobbról vagy balról bírálod, az nem segít.

Hosszútávon csak a középnek -az igazi középnek- van jelentősége.

TG69 2012.06.11. 09:19:13

@Diocles: Nem ez a számolgatás a lényeg, hanem az, hogy végülis hiteltelenné vált és ennek időpontja az volt, amikor világossá lett, nem tudja megcsinálni azokat a reformokat, amiket a ballib "nyugatos" polgár elvárt Fletótól. Most jöhetnének elvileg a "konzi" nyugatos polgár és dönthet Orbán felől. Nekem semmi kifogásom nincs, ha továbbra is a Fidesz mellett áll valaki, de csak akkor ha Orbán távozik, elmerül, felbukik stb. Fletónak azért volt olyan "sok" ideje, mert 2006 előtt mindenki tudta, hogy nem fog csinálni semmit, hiszen választások előtt voltunk. Orbán úgy nem csinált semmit, hogy 2/3-al elvileg bármit megtehetett volna, ehelyett csak véletlenszerű és ideiglenes válaszokat adott egy igen komoly helyzetben. Ez megdöntötte a korábbi, Orbán-Matolcsy páros zsenialitását is, szerencséjük volt valljuk be 98 és 2002 között. De már akkor is rengeteg mindent elrontottak, tehát a kijózanodás lassan elvárható a jobboldalon is. Hajrá Mo! :)

zollerbá 2012.06.12. 22:32:57

Az ügynökügyek bolygatása „nem más, mint sérült lelkek ambíciója” – nyilatkozta nemrég Boross Péter,
"Nézzük csak a (D)urr bele! "focicsapat" összeállítását: 3-as számú mezben Josef von Ferenczy, 8-asban Boros Imre, 11-esben Keresztes Sándor, 18-asban Mádl Ferenc, 21-esben Boross Péter, 30-asban Mécs Imre, 50-esben Demszky Gábor, 52-esben Csapody Miklós, 72-esben Debreczeni József, 99-esben Kónya Imre, 205-ösben Sárossy László játszott. A 209-es számú mez gazdáját, Medgyessy Pétert meg mindenki ismeri..."
"Rendszerváltó" miniszterelnökök pórázon /2003/
süti beállítások módosítása