Reakciósnak lenni (Schmidt Mária) – Mi a jobb? XXIV.
2012. június 06. írta: Redakció

Reakciósnak lenni (Schmidt Mária) – Mi a jobb? XXIV.

  A magyar jobboldalt elemző Mi a jobb? sorozatunkban Schmidt Mária történész, egyetemi tanár, a Terror Háza főigazgatója írását olvashatják.

 

„1789 és 1917 még dátumok, de már nem példák.” (Camus)

  Rövid volt a huszadik század, ahogy a kommunista történész, Eric Hobsbawm állította, amikor kezdőpontját 1917-ben, végpontját pedig 1989-ben határozta meg? Felfogása szerint a huszadik század legfontosabb eseménye a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” volt, a század pedig a kommunizmusról szólt, annak kísérletezésével telt és a Szovjetunió összeomlásáig tartott. Vannak, akik szerint a múlt század pont száz évig, az első világháború kitörésétől a 2010-es évek elejéig, a mostani átstrukturálódások, átrendeződések kezdetéig – amit mindannyian saját bőrünkön érzünk – tartott.

  Miről szólt az elmúlt évszázad? A baloldali forradalmi mozgalmak által berendezett kísérleti rendszerek (kommunizmus, fasizmus, nácizmus), sikereiről, illetve kudarcairól? Az európai kontinensen kétszer is pusztító testvérháborúról (1914-1918, 1939-1945), ami aláásta Európa vezető szerepét a világban? Esetleg a jobb és a baloldal közötti hol ádáz, hogy mérsékelt eszközökkel, de szünet nélkül folytatott küzdelemről, ami a kollektív és az egyéni jogok közötti erőviszonyokról, másképp az állam versus magánérdekek közötti felosztásról szólt? Arra kerestük a választ az elmúlt évszázadban, hogy mi az állami szerepvállalás optimális mértéke a modern világban? Államosítás vagy privatizálás adja a jobb megoldást? A jobboldal vagy a baloldal válaszolt érvényesebben az elmúlt évszázad kihívásaira? Egyáltalán: megkülönböztethetőek-e jobb és baloldali megközelítés alapján a huszadik században megfogalmazott válaszok? Mit takart ez a felosztás az elmúlt időszakban?  Miért használjuk még ma is?

*

„»Hitt a szocializmusban.« Miféle kifejezés ez? Szerintem értelmezhetetlen, hacsak nem szellemi restségnek vagy gondolkodásbeli kényszernek nevezzük.” (Kertész Imre)

 

  Baloldalról és jobboldalról beszélve ma is a 20. század identitáspolitikai játszmáiba illeszkedő felosztást alkalmazzuk. Baloldalinak lenni a huszadik században azt jelentette, hogy tagjai egy olyan politikai közösséghez tartoztak, akik hittek abban, hogy a történlemi haladás következtében kivívható és berendezhető a tökéletes, kizsákmányolásmentes, egyenlőségen alapuló társadalom. Ezt valós célnak tételezték, olyannak, amiért érdemes harcolni és bármilyen áldozatot meghozni. Ennek igazolására Leninre szoktak hivatkozni: „Ahhoz hogy omlettet készítsünk, össze kell törni a tojásokat”. A baloldaliak, ahogy azt a lengyel Karol Sauerland oly találóan megállapította, úgy tüntették fel magukat, mint akik az emberiség, különösen az egyszerű nép javával törődnek, a jobboldaliak ennek megfelelően azok lettek, akik a gazdag rétegeket támogatják, és akik a nép széles tömegei körében az ésszerűtlenséget és a babonát akarják fenntartani. Akik szembemennek a haladással, vagy újabban a progresszióval, modernizációval és persze szociálisan is érzéketlenek.

  A jobboldaliak a tökéletesnek ígért jövővel szemben szkeptikusak maradtak, tökéletlen megoldásokkal, és kompromisszumokkal is beérték. A bal és jobboldal közötti felosztást a húszas évektől máig antifasiszta-fasiszta különbségtételként is használják. Bár úgy a fasiszták, mint a nemzeti szocialisták, illetve a nemzetközi szocialisták demokráciaellenes baloldali mozgalmak voltak, hamar szembekerültek egymással, hiszen ugyanazt a célcsoportot akarták meghódítani. A történelem motorjaként, a haladás letéteményeseként beazonosított proletariátus kegyeiért vívott harcban a bolsevikoknak elemi érdekük volt a konkurens fasiszta illetve náci mozgalmakat áttolni a jobboldalra, a „kapitalisták” illetve a „reakciósok” közé, és legfőbb ellenségeikként azonosítani be őket.

  A baloldalnak az antifasizmussal való összeházasítása a harmincas évek második felétől, a népfrontpolitika meghirdetésétől napjainkig tart. A népfrontpolitika sikeresen egyesítette a baloldalon a polgári, illetve középpártok egy részét is, azokat, akik a nemzeti szocialista, fasiszta sikerszériák idején – a harmincas évekről beszélek – a liberális, polgári, demokratikus értékeket féltették. Az antifasiszta népfrontpolitika vagy–vagy kérdésre egyszerűsítette a politikai választást, és ezzel sikeresen szabott gátat a Szovjetunióval szembeni kritikáknak, ellenséges érzelmeknek. Azt sugallta, hogy aki nincs velük – mármint Sztálinnal, a Szovjetunióval, a népfronttal –, az ellenük van: vagyis Hitlert támogatja. Az antifasiszta harc a második világháború óta eltelt időszakban is meghatározó eleme maradt a baloldal önmeghatározásának. Bár a nemzeti szocializmusra megsemmisítő vereséget mértek ellenfelei, vezetőit példásan megbüntették, politikai újjászerveződésüket ellehetetlenítették, az ellenük folytatott ideológiai harcot egy pillanatra sem szüneteltették. Azt is kiderítették, hogy azokért a szégyenteljes bűntettekért, amiket a náci tömeggyilkosok elkövettek, végső soron a jobboldal, a nem antifasiszták is felelősek. Sőt, miután az évtizedek múltával valódi náci bűnös már nem nagyon volt fellelhető, bűneik átstrukturálódtak a polgári, istenhívő, nem baloldaliakra. E logika szerint a jobboldal felelős a baloldali, a náci és fasiszta bűnökért, miközben a baloldal még a sajátjaiért sem visel érdemi felelősséget, hiszen a baloldaliak, a kommunisták által elkövetett tömegmészárlások csak hibák, mulasztások, tévedések, a „személyi kultusz” kisiklásai voltak, amiket jóhiszeműen követtek el azok, akik sohasem szűntek meg a jó célért lelkesedni, abban hinni.

  Még nagyobb baj volt, hogy a baloldal nyelve, fogalomkészlete a marxizmussal együtt a nyugati világ meghatározó beszédmódjává vált. Ezt a nyelvet beszéli a nyugati világ értelmiségi elitjének egy jelentős része keleten és nyugaton, azok, akiket a hetven éven keresztül rájuk zúduló népfrontos baloldali propagandának sikerült „megtérítenie”. A huszadik század meghatározó évtizedeiben az értelmiségi szalonokban nem volt divat jobboldalinak lenni. A trendiek legalábbis rózsaszínűek, vagy még inkább vörösek voltak. Még az antikommunizmus leghatásosabb és legkérlelhetetlenebb ellenfelei is az ő köreikből kerültek ki, váltak „renegátokká”, miután rájöttek, mibe is keveredtek, miről is szól valójában a „jövő” szolgálata. (Arthur Koestler, Ignatio Silone, Whittaker Chambers, Irvin Kristol, Normann Podhoretz, Albert Camus, Francois Furet, Annie Kriegel, Alain Besancon stb.)

  A hetvenes évek közepétől a szovjet modell melletti kiállás 1956 és 1968 miatt kezdett kínossá válni. A helsinki záróokmány aláírásával a „béketábor” ideológiai defenzívába szorult, mert az emberjogi kérdésekben nem igazán volt mire hivatkoznia, nyugat-európai szimpatizánsaiknak pedig a proletariátus középosztályosodásával párhuzamosan más elnyomottakat kellett keresnie. Mindez elősegítette a holokauszt középpontba állítását, vagyis azt, hogy az antifasiszta baloldal, az „áldozatok” (zsidók, nők, homoszexuálisok, vallási/nemzeti/faji kisebbségek), marginális csoportok, kisebbségek szószólójává válhasson. Ugyanakkor a nyolcvanas évtized konzervatív ellenforradalmával együtt a jobboldal megerősítette antikommunista identitását, a piacgazdaság, az emberi és egyéni jogok melletti kiállásával végül győztesen került ki a század küzdelméből: a Szovjetunió kimúlt, mert legyőzte legnagyobb kihívója, az USA, a szabadpiaci, liberális demokrácia.

  Jobboldalinak lenni tehát a század végére nem jelentett már valami avítt, a történelem menetével szembeni megátalkodottságot, hanem frissességet, a technológiai haladást, a piacgazdaság sikereit, a szabadság elsöprő és felszabadító erejét. A jobboldal azonban még ezzel a nagyszerű győzelemmel sem tudta átvenni sem a tematizálást, sem az érvényes nyelvet a baloldaltól, mert képtelen volt – nem is akar – jövőképet, vagyis olyan „víziót” adni, ami pótolhatta volna az elvesztett kommunista ígéretet. Másrészt – szerencsétlenségére – mire győztessé vált, már javában virágzott az áldozati kultúra, vagyis egyáltalán nem számított többé trendinek, ha valaki győzött. Amíg még a szovjetek álltak győzelemre, a hidegháború első évtizedeiben, egészen a hetvenes, nyolcvanas évek fordulójáig, addig a győzteseket ünnepeltük. Attól kezdve azonban, hogy a század legfontosabb történetévé a holokausztot tételezték, az áldozatiság került a fókuszba. A győzelem, az erő, a tehetség, a kitartás, az ambíció, a teljesítmény pedig egyfajta gyanús fénytörésbe került.  

  Ettől persze a kommunista baloldal és támogatói még nem váltak se sikeressé, se győztessé. És azon sem tudnak olyan egyszerűen túllépni, hogy azt hazudták maguknak és másoknak is, hogy az erkölcsi törvényeken át lehet gázolni, hogy igazolni lehet az igazolhatatlant, hogy a történelmi igazság csak valami „reakciós babona”, ami rájuk, „haladókra” nem vonatkozik. Ezért olyan bizonytalan az értékrendjük, ezért olyan agresszívek. Ezért beszélik a félelem és a hazugság nyelvét. Ezért bástyázzák körül magukat ezer politikailag korrekt tabuval.

  Úgy hagytuk tehát magunk mögött a huszadik századot, hogy a baloldal jobboldal felosztás átvételével két igencsak megterhelt fogalmat próbálunk egy új évezred, évszázad merőben más kihívásaihoz igazítani. Ez az „antagonisztikusnak” feltüntetett különbség (marxista terminológia), amit cipelünk magunkkal, megakadályoz minket a hátunk mögött hagyott század elfogulatlan vizsgálatában, abban, hogy szemügyre vegyük, mit viszünk magunkkal, mire építhetünk, mit kell magunk mögött hagynunk és lehetőleg elkerülnünk a jövőben.

*

„Die grösste Herausforderung für Europa ist derzeit Europa selbst.” (Helmut Kohl)


  A 21. század beköszönte Magyarországon egybeesett a kommunizmus ránk kényszerített kísérletének csúfos kudarcával, a szovjet megszállás végével, és esélyt adott nekünk arra, hogy szabad és független államként rendezkedjünk be. Régi-új intézményeket hoztunk létre, amelyek lehetővé tették a szabad választásokon alapuló modern parlamentáris, liberális demokrácia működtetését. A politikai berendezkedés alapvetően átalakult, a társadalom tapasztalatai, zsigerei, elvárásai azonban nem változtak meg. Az állampárti totális diktatúra helyett többpárti demokráciát kezdtünk működtetni. A pártok versenyében behozhatatlannak tűnő előnnyel indult az MSZMP utódpártja, az MSZP, mely megörökölte a négy évtizedes monopolhelyzetben kiépített infrastruktúrát, közel egymilliós tagságot, médiaportfóliót, nemzetközi kapcsolatrendszert. A startpisztoly eldördülése előtt még arra is futotta a régi hatalom részéről, hogy az újjászerveződő történelmi pártokba olyan embereket küldjön, akik záros határidőn belül felbomlasztották, alkotórészeire darabolták őket. Elsőnek a célcsoportjukra legveszélyesebb szociáldemokrata párttal végeztek, de az FKGP, illetve a KDNP sem kerülhette el a sorsát.

  Az új felállásban tehát a baloldal az MSZP terrénuma maradt, az újonnan alakult pártok: MDF, SZDSZ, FIDESZ pedig a jobboldalon osztoztak. Az első szabad választások után alig két évvel a kormányzó MDF, FKGP és KDNP koalícióval szemben az antifasiszta harc fegyverét bevetve, a Demokratikus Charta fedésében megkezdődött a népfrontpolitika felmelegítése. Ennek lényege, hogy ha nem a bal, vagyis az utódpárt és szövetségesei kormányoznak, akkor „fasiszta” veszély fenyegeti a demokratikus rendet. Fasiszta veszély esetén pedig minden „demokratikus” erőnek össze lehet, sőt kell is fognia, a közös ellenség: a fasizmus ellen. Valahogy úgy, ahogy a harmincas évek végén, vagy inkább, ahogy 1941 után. Mindez azt jelentette, és jelenti ma is – hiszen a baloldal taktikája máig a „sikerrecepten” alapul –, hogy a csak éppen formálódó jobboldali, vagyis a nem az utódpárthoz, illetve azok szövetségeseihez (SZDSZ) csatlakozó politikai képződmények legitimitását azonnal megkérdőjelezték. A magyar jobboldal – kritikusai szerint – azóta is demokratikus deficittel küzd, míg a sok esetben személyükben is a kontinuitást jelképező egykori állampárt értelmiségi és médiabeágyazottságának, valamint nemzetközi hálózatának köszönhetően bebiztosította magának a demokrácia kizárólagos letéteményesének szerepét. Az antifasiszta harc azért is bizonyult nagyon hasznosnak, mert a holokauszt-tematizáció eredményeként a fasiszta, antiszemita jelzők mindenhol, az USA-ban ugyanúgy, mint Nyugat-Európában, kérdés nélkül szalonképtelenként semmisítik meg azokat, akiket ezzel a váddal illetnek. Több mint húsz év telt el, és a baloldal ma is görcsösen ragaszkodik ehhez a taktikához.

*

„Ne felejtsük el, hogy 1971-óta megvásároltuk a látszólagos politikai nyugalmat és az életszínvonalat, méghozzá külföldi forrásokból vásároltuk meg. És ennek az árát fizetjük meg most, és fizetjük meg az elkövetkező években.” (Horn Gyula: Az MSZMP- KB jegyzőkönyvei 1989-ből, II. kötet, 1616. o.)



  Az elmúlt huszonkét évből 12 éven keresztül a baloldal (MSZP-SZDSZ) kormányozta Magyarországot. Azzal a bűvészmutatvánnyal próbálkozott, hogy összeházasítsa a szocializmust az akkor már turbó üzemmódban működtetett piacgazdasággal. Az elkerülhetetlen privatizáció során fillérekért engedték át a közszolgáltatást végző vállalatokat is a nyugati vevőknek, nem egyszer fix nyereséget is garantálva. Annyira utaztak a külföld, a „Nyugat” elismerésre, hogy azzal sem törődtek, hogy a kellő gondossággal készítsék el azokat a szerződéseket, amelyekkel a külföldi vevőket vállalásaik betartására szoríthatják. Lehetővé tették tehát, hogy a magyar piac felvásárlásával a hazai termelés még azokon a területeken is ellehetetlenüljön, amelyeken egyébként esélye lehetett volna a megkapaszkodásra. A baloldal ugyanis a szocializmusnak, vagyis a tökéletes társadalomnak, mint célnak megszűnte után a ló túloldalára esve, még rövid távra sem volt hajlandó előre tekinteni (kivétel: Bokros-csomag). Múltjából fakadó ideológiai meghatározottságát feladva sportot csinált abból, hogy pragmatikusan, vagyis cinikusan, a hatalomtechnikai szempontok „mindenekfelettiségét” vallva politizál.

  Az állami vagyon kiárusításából befolyó összeg egy részét a fenntarthatatlan szociális ellátórendszerek további életben tartására fordították, ezzel vásárolva meg az egyre hatalmasabbra duzzadt eltartottakból álló tömeg politikai támogatását. Másik része pedig a korrupciós mechanizmusokon keresztül a volt elvtársakból formálódó újtőkések vagyonát gyarapította. Eközben tovább folytatták a már a szocializmusban jól begyakorolt „húzd meg, ereszd meg”, vagy más szóval: egy lépés előre, két lépés hátra gazdaságpolitikáját. Állampárti múltjukat, beidegződéseiket azzal kompenzálták, hogy szinte teljesen leépítették az állami tulajdont, és minden utat szabaddá tettek az egyre zabolátlanabbá váló tőke érdekei előtt.

  2002-ban bevetették a modern populizmus csodafegyverét azt hirdetve, itt az idő, hogy megtörténjen végre a „jóléti rendszerváltás” is. Mindezzel azt ígérték, hogy létezik más út is, mint a FIDESZ által folytatott felelősségteljes gazdaságpolitika. 19 ezer forintos ígérvényt küldtek ki minden nyugdíjasnak, 13 havi nyugdíjról és azonnali jelentős fizetésemelésről intézkedtek. Több pénzt ígértek az önkormányzatoknak és egyébként is mindenkinek, hiszen az olcsó és korlátlanul rendelkezésre álló hitelek látszólag lehetőséget adtak minderre. 2006-ig, az őszödi beszéd kiszivárgásáig a baloldal egyesítette az osztogatásból, vagyis az állami kifizetésekből élők és a baloldalt támogató újtőke érdekeit. Az előbbiek biztosították szavazataikkal a politikai hatalmat, az utóbbiak pedig ennek következtében zavartalanul élvezték a gazdaságit.

  Ezt a szövetséget mondta fel az MSZP. Tudatta, hogy az osztogatás politikája nem folytatható, a baloldalhoz köthető gazdasági érdekcsoportok pozícióban tartását csak egy elkötelezetten neoliberális gazdaságpolitikával lehet biztosítani. (Tony Blair-i modell.) 2008-ban a válság hatására a baloldal feladta hagyományos társadalmi bázisának érdekképviseletét, miközben fogalma sem volt arról, milyen csoportok támogatását biztosíthatja magának helyettük.

  Az a tény tehát, hogy a magyar baloldal a 21. század elejére elvesztette arculatát, és súlyos identitásválságba került, alapvetően kihatott a politikai élet többi szereplőjének, mindenekelőtt a jobboldalnak az önmeghatározására is.

*

„Szabadság, Egyenlőtlenség, Testvériesség” (René Char)

 

  A jobboldal ragaszkodik a már jól bevált tradíciókhoz, hagyományokhoz, értékekhez. Nem célozza meg a tökéletes társadalom megvalósítását, nem ígér földi paradicsomot, csak azt, – ahogy azt Vlagyimir Bukovszkij megállapította –, hogy nem engedi pokollá változni az életünket. Szemben a baloldallal, amely 1789 hagyományait folytatva az istenhittel szakított tömegek számára valláspótlékkal szolgált, a jobboldal istenhívő, kitart a zsidó-keresztény hagyományok mellett, értékválasztásában pedig az egyéni felelősségvállalást hirdeti, természetesnek tartja az egyenlőtlenséget, az egyenlőséget a törvény előtt és az esélyekben tartja megvalósítandónak. Fontos számára a mások iránti türelem, az iparkodás, a munka, a teljesítmény elismerése és honorálása, az egymás iránti szolidaritás. Uralmát a törvények, szokások betartására és betartatására, valamint a szabadságra alapozza. Szent könyve a Biblia, nyelve a kereszténység nyelve.

  A jobboldal hagyományosan igencsak széttartó, ezerféle és igencsak individualista, mely egészen a legutóbbi időkig nem szervezte magát hatékony, korszerű politikai mozgalommá. Legnagyobb fogyatékossága az volt, hogy az egyre növekvő mértékben ateistává váló modern emberek vízióra és reményre vonatkozó igényét nem tudta, és persze nem is akarta kielégíteni. A baloldal lelkesített, szebb, sőt tökéletes jövőt ígért, legfőbb céljának az egyenlőtlenségek kiküszöbölését tekintette; miközben a jobboldal erőfeszítést és türelmet kért. A baloldal tehát a reményt árulta a politikai piacon, szemben a jobboldallal, amely a realitásokhoz való alkalmazkodást kért. Mindez a nyolcvanas évek neokonzervatív térnyerése nyomán kezdett csak megváltozni. A kommunista kísérlet látványos összeomlása deszakralizálta a baloldal bibliáját: a Tőkét, és ezzel párhuzamosan kezdetét vehette a nyelv és a fogalomkészlet visszafoglalása is a marxizmustól. A piacgazdaság, a „kapitalizmus” kezdett kikerülni az évtizedek óta tartó negatív konnotációs mezőből.

  Miközben a jóléti társadalom meggyőző életminősége elszívta a levegőt a baloldal elől, a jobboldal fokozatosan egyre korszerűbbé és divatosabbá vált, végre alkalmazkodott a tömegkultúrához szokott polgárok nyelvi és vizuális igényeihez, kezdett az érzelmeikre hatni. A sokáig kínosnak számító antikommunizmus megteremtette a közös célt, amelyért munkálkodva a jobboldal lelki közösséggé formálódhatott. Karizmatikus politikai vezetőik irányításával átvették a kezdeményezést a baloldaltól, amelyet a századfordulóra le is győztek. A győzelem és az ellenfél kilátástalan helyzete miatt azonban azokban az országokban, ahol a huszadik század folyamán a legsikeresebbek voltak, igencsak elkényelmesedtek. A 21. században eluralkodott szemlélethez alkalmazkodva, minden politikai megoldást igénylő problémához és kérdéshez manager-szemlélettel kezdtek viszonyulni, miközben értékvilágukat egy rajtakapott szűz szemérmességével próbálják palástolni. Mára sok nyugat-európai jobboldali politikus szinte megkülönböztethetetlenné vált baloldali kihívójától, mindenekelőtt azért, mert véleménykülönbségeik a súlyos társadalmi, politikai és végső soron értékválsággal küszködő helyzet ellenére kizárólag a költségvetés kiegyensúlyozásával összefüggő kérdésekre korlátozódnak.

*

„Független középosztályra, erős polgári rendre van szükségünk.” (báró Eötvös József)


  A FIDESZ generációs, antikommunista, rendszerváltoztató pártként került be a demokratikus politikai életbe. Kezdeti szárnypróbálgatásai a liberalizmus értékeihez kötötték. A liberális értékek melletti kiállás azért volt a fiatal demokraták számára elsőrendű fontosságú, mert az állampárti diktatúra nem engedte érvényesülni a liberális szabadságjogokat: a vallásszabadságot, a sajtó- illetve a véleménynyilvánítás szabadságát, a szabad gyülekezést. Ezeknek a kivívása azonban alapvető fontosságú volt ahhoz, hogy a diktatúra lebonthatóvá váljon. A rendszerváltoztatást követően a liberális szabadságjogok mindennapi életünk részévé váltak, így a FIDESZ figyelme egyre inkább a nemzeti érdekek képviseletére, a posztkommunista rendszer lebontására fókuszált. Ezért mondtak nemet 1994-ben Horn Gyula koalíciós ajánlatára, amin egy másik rendszerváltoztató párt, az SZDSZ kapva kapott. A FIDESZ ugyanis a reformkommunistákkal és az SZDSZ-esekkel szemben nem abban látta Magyarország 21. századi jövőjét, hogy a posztkommunista hatalmi elit továbbélését biztosítsa, hanem generáció- és elitváltást sürgetett.

  1994-és 1998 között, amikor a baloldal kétharmados túlsúlya határozta meg a magyar politikai mezőt, a FIDESZ modern jobbközéppé szervezte a széttöredezett jobboldalt, vállalkozott mindazok politikai képviseletére, akik érdekeltek voltak a posztkommunista struktúrák lebontásában. Ezek közé tartoztak a vállalkozó kedvű, önfenntartó rétegek, a középosztályhoz tartozók, illetve azok, akik a középosztályba akartak betagolódni. Határozott és lendületes politikájuknak köszönhetően 1998-ban vezetésükkel jobbközép koalíció alakíthatott kormányt.

  A jobboldal frissességet, fiatalságot, a legjobb magyar tradíciók képviseletét és folytatását, sőt korszerűvé tételét ígérte a magyar társadalomnak. Új nyelvet, új kulturális preferenciákat állított és ezzel maga ellen hergelte mindazokat az erőket, akik a status quo fenntartásában voltak érdekeltek. A jobboldal tehát, mint ahogy a térségben még oly sok helyen, azokat a politikai erőket képviselte, akik változást akartak, kezdeni akartak valamit az életükkel és nem elégedtek meg azzal az értékhiányos világgal, amit a posztkommunisták berendeztek a számukra. 2002-2010-ig még egyszer újra a posztkommunisták kezében egyesült a politikai, kulturális és gazdasági hatalom, hogy aztán a huszadik század végével, restaurációs kísérletük végleg kudarcot valljon.
Azzal, hogy a baloldal elvesztette a szocializmus megvalósításába vetett hitet és ezzel jövőképét, osztályalapú meghatározottsága pedig a nagyipari proletariátus elolvadásával megszűnt, feladatát bevégezte. Utolsó kísérletként még megpróbálkozott azzal, hogy a neoliberális gazdaságpolitikát összeházasítsa a szociális ellátórendszerekről való gondoskodással. Ezzel végképp elvesztette a talajt a lába alól.

  A 2010-ben kétharmados választói felhatalmazással kormányra került Fidesz-KDNP mára olyan modern tömegpárttá, olyan középpárttá, sőt mozgalommá vált, mely egyaránt vállalja a hagyományos baloldali, eltartott, alkalmazotti csoportok illetve a középosztályba tartozók, valamint az oda igyekezők érdekeinek képviseletét. Kinyúlik a jobb és baloldali térfélre egészen addig, ahol már a radikálisoké a tér. Ebből következően retorikájában a hagyományosan baloldalinak nevezett érdekek képviseltét is magára vállalja, intézkedései azonban, melyek a nemzeti érdekérvényesítést célozták meg, határozottan jobboldaliak. Nemzeti érdekérvényesítés, családközpontúság, egykulcsos adó, a munka törvénykönyvének a munkaadók érdekeit is figyelembe vevő módosítása, a segélyezés összekötése a közmunkaprogramokkal, a munka, a teljesítmény hangsúlyozása stb.

  Az újonnan kialakulófélben lévő rendszer nálunk is felülírja mindazt, amit a 20. század második felében megszoktunk. Sem a fizikai, sem a szellemi munkások, sem az alkalmazottak nem számolhatnak többé biztos munkahelyekkel, életük végéig kitartó, egyre növekvő nyugdíjakkal. Az sem garantált, hogy aki egyetemet végez, jobban fizető állást kap majd annál, mint akinek nincs diplomája. Az is látható, hogy az állam nem képes garantálni az egyre rövidülő munkahetet, az egyre hosszabb fizetett szabadságot és a többi ingyenes ellátást, például az ingyenes felsőoktatást, korlátlan orvosi ellátást. A demográfiai adottságok ellehetetlenítik a szociális ellátórendszerek változatlan formában való fenntartását. A hosszabb életkilátások és az alacsonyan meghúzott nyugdíjkorhatárok, az egyre tetemesebbre rúgó egészségügyi ellátási költségekkel együtt súlyos döntések elé állítják a politikai élet szereplőit. Azért szerencsés, hogy a magyar jobboldal centrális párttá vált, mert így az ellátásra szorulók érdekeit a lehetőségekkel mérve alakíthatják ki azt az új, működőképes struktúrát, ami mindazt képes megőrizni a szociális vívmányokból, ami megőrzésre érdemes és meg is őrizhető, miközben képes kigyomlálni belőle mindazt, ami túl nagy terhet rak a rendszerre és finanszírozhatatlan.

  Kisebb, de jobban működő államra van szükség, a közigazgatás korszerűsítésére, mert a 21. század állami adminisztrációjának kötelessége, hogy az internet nyújtotta lehetőségekre építve biztosítsa, hogy az állami szolgáltatásokat a polgárok azonnal és közvetlenül igénybe vehessék. Ez azért is szükséges, mert az állami bürokrácia az elmúlt fél évszázadban olyan óriásira duzzadt, olyan bonyolulttá tette a legtöbb ügy intézését, hogy az mára a gazdasági fejlődés egyik legdöntőbb akadályává vált. 

  A 21. század kihívásaira nem lehet 20. századi válaszokat adni. Akikkel versenyezünk, sokan vannak, gyorsak, és nagyon ambiciózusak. Olcsó, kisigényű, jól képzett, szorgalmas munkaerő áll szemben a mi elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró dolgozóinkkal. Itt van a legtöbb teendő. Szemléletváltásra, sokkal több ambícióra és szorgalomra lesz szükségünk ahhoz, hogy lépést tarthassunk. És régi-új gondolkodásmódra. Arra, hogy szakítsunk azzal a múlt századi szokásunkkal, hogy a világról, életünkről a gazdasági hasznosság kizárólagosságát elfogadva gondolkodjunk. Találjunk vissza a politika, az értékrend elsődlegességéhez. Mérlegeljük azt is, mi helyes, mi helytelen, mi erkölcsös, vagyis a jó és mi az erkölcsi szempontból rossz válasz az előttünk álló kérdésekre. A magyar nemzeti érdek azt követeli, hogy minél gyorsabban alkalmazkodjunk az új feltételekhez, amelyek valójában nem is olyan újak. Mi, magyarok mindig is képesek voltunk a kemény munkára, a szorgalomra, és ambíciónk is mindig volt bőven.

  Vissza kell térnünk a régi értékeinkhez, mert azok biztos alapot adnak nekünk a jövőben is. Isten, család, haza, munka, felelősség, teljesítmény. Csupa reakciós érték. Ahogy Bernanos mondta: „Reakciósnak lenni ma annyit jelent, hogy életben vagyunk. Mert csak a halottak nem reagálnak.”  Reagáljunk tehát. Itt az idő: helyzet is, feladat is van.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr264528878

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Smitt Mária és a felelősség 2012.07.02. 08:13:25

A 21. század kihívásaira nem lehet 20. századi válaszokat adni. Akikkel versenyezünk, sokan vannak, gyorsak, és nagyon ambiciózusak. Olcsó, kisigényű, jól képzett, szorgalmas munkaerő áll szemben a mi elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és fő...

Trackback: Schmidt Mária olcsó, kisigényű, szorgalmas magyar munkásokat akar 2012.06.07. 13:06:16

Mariskánk szerint ugyanis a magyar dolgozó “elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró”, szemben az olcsó, kisigényű, jól képzett, és szorgalmas ázsiai bérmunkásokkal. Hát ide figyelj, nyuszifül! Életra...

Trackback: “Rongy emberek tobzódnak, meg a náluk is nagyobb rongyok, azok, akik a szájukba adják a rongy mondatokat” 2012.06.06. 17:32:08

„Te köcsög! Te hülye kurva! Büdös zsidó kurva!” – üvöltözött a nemzeti érzelmű utca embere az újságírókkal a nemzeti összetartozás napján szervezett taxistüntetésen az Astoriánál. “Rongy emberek tobzódnak, meg a náluk is nagyobb rongyok, az...

Trackback: A konzervatív ember - 2. rész 2012.06.06. 11:27:07

A konzervatív ember  2. rész     „Testvérim vannak, számos milliók; Én védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled, sors, bármit akarsz. Ez az, miért csüggedni nem szabad.” Vörösmarty   1. rész   Gyakorlatban p...

Trackback: Reakciósnak lenni 2012.06.06. 09:39:02

Vissza kell térnünk a régi értékeinkhez, mert azok biztos alapot adnak nekünk a jövőben is. Isten, család, haza, munka, felelősség, teljesítmény. Csupa reakciós érték.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2012.06.06. 07:40:54

Dolgozóink már annyira ellustultak, hogy alkalomadtán inkább elhúznak nyugatra, hogy végre keményen dolgozhassanak tisztességes fizetésért.
A kormány vajon helyzetbe hozza a tehetséges, akarattal, tervekkel, ám tőkével nem rendelkező vállalkozókat, fiataljainkat, akik a jövőt jelentenék, vagy inkább a tűzhöz közel lévőknek osztja a pénzt, ahogy az előző kormány is tette?

hacsaturján 2012.06.06. 08:05:43

józsi, teeee! hun a szájharmónikám?

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2012.06.06. 08:12:24

Nagyrészt egyet értek, de a Fidesz pozicionálása ebbe a redszerbe számomra elég homályosnak tűnik. Mondjuk úgy, a felvázolt tendenciákba nem teljesen illenek bele a törekvéseik.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.06. 08:21:37

Hát ez meglepő. Én valamiért azt hittem, ez a nő értelmes, tiszta. A múzeuma igazán kiváló intézmény, eddig velem nem jött szembe olyan megnyilvánulása, ami gáz lett volna. Ehhez képest ez a zavaros, bő lére eresztett izé egy olyan embert mutat, akinek érintőlegesen, ha vannak benyomásai a társadalomról, amiben él. Eközben bizonyos dolgokban némiképp mániákusnak tűnik, helyenként óvodás színvonallal. Aggasztó. Politikai elemzőként meg hát kettes alá, de ahhoz kurva nagy jóindulat kell, meg annak a tudása, hogy úgysem ebből kell megélnie. Remélhetőleg történészként intakt, és csak a jelennel meg a legközelebbi múlttal kapcsolatban zavarodik ennyire össze szegény...

VI. Béla 2012.06.06. 08:22:17

@Cheradenine Zakalwe:

Kicsit tanulmányozza a magyar helyesírást.

Pelso.. 2012.06.06. 08:29:20

"Mérlegeljük azt is, mi helyes, mi helytelen..."

Nahát, hogy ez eddig nem jutott eszünkbe.

VI. Béla 2012.06.06. 08:32:07

@Dr. Zerge:

Úgy látszik, nem ugyanazt a cikket olvastuk. Kétségtelenül több a cikkben a történelem, mint a magyar jobboldal elemzése, pláne a jövőé, de mit várjunk egy történésztől?

Pistol Pete Maravich 2012.06.06. 08:34:04

Szemei Matolcsyéi. Vagy fordítva.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.06. 08:41:09

@VI. Béla: "mit várjunk egy történésztől"

Mondjuk ezt ne csinálja, pölö:

"2002-2010-ig még egyszer újra a posztkommunisták kezében egyesült a politikai, kulturális és gazdasági hatalom, hogy aztán a huszadik század végével, restaurációs kísérletük végleg kudarcot valljon."

Egyrészt 8 évet ennyivel elintézni, az az alatti jobber ellenzéki magatartásról megfeledkezni, hát nem nagyon passzol az amúgy alaposnak szánt leírásba. Másrészt ez a "végleg", ez nem csak történészként kellemetlen.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2012.06.06. 09:00:38

Baloldal = kommunizmus,
Jobboldal = minden, ami nem kommunizmus, így a szabadelvűség is.

Zseniális.

tarackos 2012.06.06. 09:17:32

Hát...

Erről az írásról is Schöplin ugrik be, Schmidt a baloldallal akarja meghatározni a jobboldalt, ami Schöplin szerint együgyü válasz. Schmidt 28 bekezdést ír amiben 4(!) azaz négy bekezdést szán a sorozat témájának. A többieben szokása szerint a baloldalon maszturbál.

Ebben a négy bekezdésben egyszerűen kihagyja az elmúlt 10 évet, '02-től szinte megáll az élet. Azt értékelem, hogy elismeri: a fidesz a teljes politikai spektrumot le akarja fedni. Bár vmiért nem hajlandó kibontani ennek következményeit. A szerinte jobboldali intézkedések között még csak meg sem említi az államosításokat, a jogállam lebontását, a voluntarizmust. Nyilván mert akkor légy kerülne a levesbe, nem jelenthetné ki:

"...intézkedései azonban, melyek a nemzeti érdekérvényesítést célozták meg, határozottan jobboldaliak..."

Arra sem veszi a fáradtságot, hogy a célokat és a tetteket összevesse mint tette ezt pl. Mellár. Mert Mellár szerint az intézkedések és a szólamok enyhén szólva nem esnek egybe...

Összeségében, mivel Mária nem a témával foglalkozik ezért ez egy gyenge írás. A baloldalról írtak viszont érdekesek.

Tündér_Lala 2012.06.06. 09:20:58

Ez a cikk a legjobbak közül való, különösen történeti összefoglalója figyelemre méltó.

@kesztió: Nem. A kommunizmus a neoliberalizmusba ment át (nálunk erős kommunisztikus beütéssel, ami katasztrofális eredménnyel járt gazdasági és társadalmi szempontból is.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.06. 09:24:26

"A 2010-ben kétharmados választói felhatalmazással kormányra került Fidesz-KDNP mára olyan modern tömegpárttá, olyan középpárttá, sőt mozgalommá vált, mely egyaránt vállalja a hagyományos baloldali, eltartott, alkalmazotti csoportok illetve a középosztályba tartozók, valamint az oda igyekezők érdekeinek képviseletét. "

Ezek utan baloldali partra szukseg nincs is. Csak a Fideszre meg nehany radikalis partocskara.

Jelzem, Sarkozy is ezzel probalkozott, aztan nem sikerult neki.

molaris 2012.06.06. 09:25:34

@Chanyi:
Kérdésed költői: nem is válaszolok.
Ennyi idő alatt már kiderült.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.06. 09:25:38

@Tündér_Lala: Neoliberális politikát soha nem folytatott semelyik magyar kormány sem; a magyar kormányok ~1944 óta töretlenül baloldaliak.

Az a maga baja, ha bemondásra szlogeneket hisz el és hasznos hülyeként tovább is szajkózza.

molaris 2012.06.06. 09:27:07

@Dr. Zerge:
Egy biztos: nem egy Nemeskürty.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.06. 09:27:51

@Doomhammer: Abból, hogy egyazon testület egyedül képviselné a munkaadók és a munkavállalók, eltartók és eltartottak (stb.) érdekeit is, még soha nem sült ki semmi jó a világtörténelem folyamán.
Az csak oda szokott kikeveredni, hogy legalább az egyik fél érdekeit senki semennyire nem képviseli. De néha a másikét se.

Tündér_Lala 2012.06.06. 09:38:57

@Tündér_Lala: Világunk legfőbb problémája a globalizált tőke (a tőke és erőforrások telejesen szabadon engedett mozgása) korlátozásának hiánya. A neoliberalizmus az államokat gyengíti és ezzel a tőke korlátozásának utolsó lehetőségét veszi el. (Más pedig jelenleg nem áll rendelkezésre.)
Ennek eredménye a fizetőképes kereslet és a javak közötti egyensúly felborulása.
(Harmadik világbeli bérekből nem lehet az árúkat megvásárolni, a termelés elvándorlásával pedig a potenciális vevők köre egyre szűkül a régebbi fogyasztók körében. Ráadásul mindig lesznek a világban, akik olcsóbban termelnek, de ki veszi meg az árúkat ?)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.06. 09:45:48

@Counter:

Az a maguk nagy baja, hogy mivel meg vannak győződve, hogy mindent jobbantudnak, ezért nem figyelnek, meg sem próbálják megérteni az ellenségeiket. A keresztény-nemzeti oldal érti a maguk h*lye nyelvét (kénytelen volt megismerni és megérteni azt), de maguk nem értik a keresztény-nemzeti oldal h*lye nyelvét. Pedig nem olyan bonyolult az: és a maguk h*lye nyelvével ellentétben koherens, tehát értelmezhető is.

A neoliberális itt, @Tündér_Lalánál, (általában a) posztmodern liberális szinonimája. A posztmodern liberális erős kommunisztikus beütéssel a liberálbolsevik. Márpedig, ha egy szóval szeretnénk jellemezni az elmúlt húsz év --- önmagát szociálliberálisként becézgető --- ballib elitjét, ennél jobb jelzőt nemigen találhatnánk rájuk.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.06. 09:47:17

@bbjnick:

vannak győződve, hogy=vannak győződve arról, hogy

Vén Csataló 2012.06.06. 09:47:19

@Dr. Zerge: Remélem időben szólok, hogy semmi sem bizonyítja jobban egy politikai erő totális impotenciáját, mint amikor a parlamenti kisebbségben lévő ellenzékre próbálja fogni a saját többségi, kormányzati sikertelenségét.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2012.06.06. 09:47:52

Ez egy határozottan jó cikk, kellemes és pontos kultúrharcos felütésekkel. A centrális politikai erőtérrel szemben álnaiv, vagy legalábbis összekeveri az elképzeléseket és a gyakorlatot (plusz: nevezhető-e nagyigényűnek és ellustultnak az Európa egyik legnagyobb adóterhelését hátán hordó munkavállaló?), de nagyjából jól látja a dolgokat.

Oblomov 2012.06.06. 09:48:53

Sematikus látásmód nélkül lehetetlen brossúrát írni. Máriának sem sikerült.

hacsaturján 2012.06.06. 09:51:43

@bbjnick:

józsi, héééé! hányszor mongyam má, ez nem a szájharmónika, ez a gereble!

VI. Béla 2012.06.06. 09:53:36

@bbjnick:

"Az a maguk nagy baja, hogy mivel meg vannak győződve, hogy mindent jobbantudnak, ezért nem figyelnek, meg sem próbálják megérteni az ellenségeiket. A keresztény-nemzeti oldal érti a maguk h*lye nyelvét (kénytelen volt megismerni és megérteni azt), de maguk nem értik a keresztény-nemzeti oldal h*lye nyelvét. Pedig nem olyan bonyolult az: és a maguk h*lye nyelvével ellentétben koherens, tehát értelmezhető is."

Az életformát nem értik.

Pelso.. 2012.06.06. 09:57:38

@Counter: Valójában az a testület kiválóan képviselheti a szűk elit érdekeit, -hisz azért hozták létre. No meg a színház.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.06. 09:58:25

@elGabor: @Oblomov:

Schmidt Mária történészként egy széles látókörű és öntudatos bürokrata, emberként pedig egy karvalytőkés. A cikk (pedig) (az elmúltkétévre vonatkozó és a fidexvíziót felváz(o)ló rész kivételével) terjedelméhez mérten alapos, tartalmas és élvezetes.

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.06. 10:02:38

@Doomhammer: Valamivel el kell adni a terméket.

evil overlord (törölt) 2012.06.06. 10:13:10

Annyira nem rossz ez a cikk, mint amennyire köpködik. Ugyan a cikk fele a baloldal leírásáról szól, ez viszont elég pontosra sikeredett.
Van benne azért pár tévedés:
- baloldali (jellegű) gazdaságpolitikája ellenére a fasizmus és a nemzetiszocializmus nem tekinthető egyértelműen baloldali pártnak
- az SZDSZ már induláskor sem volt jobboldali
- a ballibek neoliberális gazdaságpolitikája kimerült a globális nagytőke elvtelen kiszolgálásában. Egy valódi neolib. gazdpol. nem adóztatja szarrá a bérjövedelmeket, nem szivatja elbaszott szabályozással a kkv-kat.
- a jobboldaliságnak nem szükséges feltétele a kereszténység, persze egy militáns ateista nem lehet jobboldali

@Doomhammer: Ezt most úgy hívják, hogy magyar seggbe magyar lóf...-t!

@Counter: Egy olyan párt, ami csak a munkaadók érdekeit képviseli, Magyaországon be se jutna a Parlamentbe. Ha csak az aktívakat képviseli, akkor a nyugdíjasok éhenhalnak. Ha csak a nyugdíjasokat képviseli, akkor az ország záros hatáidőn belül csődbe megy. Egy(-két) csoportot kell célbavenni, de a többiekről sem szabad elfeledkezni.

@bbjnick: Ne hívja az almát körtének! A neoliberálisnak van egy nagyon pontos definíciója. Attól hogy pár hülye megmondó elkezdi átcímkézni a fogalmakat, még nem kell követni őket.

@elGabor: Most már nem Mo-n a legnagyobb az SZJA Európában. Azonban tényleg ellustult és nagyigényű a magyar, csakúgy mint az európaiak en general (Svájc még tartja magát, de már ott is kurvulnak az emberek).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.06.06. 10:23:47

@Counter:
Itt megcsuklik a nagy centralizmus:
"Ebből következően retorikájában a hagyományosan baloldalinak nevezett érdekek képviseltét is magára vállalja, intézkedései azonban, melyek a nemzeti érdekérvényesítést célozták meg, határozottan jobboldaliak. "

A baloldaliak csak a dumat kapjak.
Ejnye. Es ha megsertodnek?

@evil overlord:
"Ezt most úgy hívják, hogy magyar seggbe magyar lóf...-t!"

Jo kis elnevezest talalt a centralis eroterre. Es ha a Viktor megsertodik?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.06. 10:28:48

@evil overlord: Gondolom, érti, hogy nem a néppártiság, hanem a kötcsei centrális erőtér-/korporatív állam-/HNF-vízió az, ami igazán bassza a csőröm.

(Bár a néppártiságot sem kedvelem.)

Tündér_Lala 2012.06.06. 10:35:29

"Ezt most úgy hívják, hogy magyar seggbe magyar lóf...-t!"

Tudják (bár szellemes) nem igaz.
Ugye amikor eladták a közszolgáltatásokat, akkor a magyar társadalom nem érzékelte a különbséget. Úgy gondolták, hogy ugyis fizetni kell, nem mindegy, hogy kinek ?
Ma már egyre világosabb, hogy nem mindegy. Mert amikor iszunk egy pohár vizet, lehúzzuk a WC-t vagy meggyujtjuk a lámpát, akkor a nyereséghányadot a külföldiek zsebébe dugjuk. Ennek nyomán pedig száz és ezer Md-ok kerülnek ki az országból. Ezek a pénzek nem itt kerülnek befektetésre, nem itt hoznak hasznot, nem itt teremtenek munkahelyeket.

evil overlord (törölt) 2012.06.06. 10:36:39

@Doomhammer: Ezt nem én találtam, nem ismeri a viccet?
Mi a globalizmus? Magyar seggbe minden lóf-t.
Mi a nacionalizmus? Magyar seggbe magyar lóf-t.
Mi a sovinizmus? Minden seggbe magyar lóf-t.

@Counter: Kötcse kapcsán lassanként kezet foghat bbj-vel.
Alapvetően csak néppárt lehet fontos párt. Köszönhetően az általános választójognak és a nem súlyozott szavazatnak.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.06. 10:41:28

@bbjnick: Hagy pontosítsak: a "neoliberális" Tündér Lalánál a liberális, kommunista, zsidó, multi, közgazdász, biciklis, buzi, füves, felső szomszéd, alsó szomszéd stb. szinonímája.

Egyébként zseniális ez a sorozat. A legelborultabb jobberkákból mindig kihozza az illegális falangistát. :))

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.06. 10:41:55

egylemezes vurlicer a nőci. ha nem liberális milliárdokon hizlalná a buta seggét, hát azt mondanám megélhetési jobboldalos.
aműgy korrekt a dolog, legalábbis ami egy nőtől elvárható

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.06. 10:43:54

@evil overlord:
a baloldalt nem leírni kell, hanem kitelepíteni :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.06. 10:49:26

@evil overlord: Attól, hogy bbjnick a katolikus teokrácia platformjáról bírálja Kötcsét, én meg nem, nem leszünk egy táborban. Ne antifasiszta népfrontosítson össze minket :-)
Számomra Kötcse a markánsan hazafias népfrontos, érezhetően korporatív-fasisztoid hatalomgyakorlást jelenti. Számára meg a csalódást, hogy most se számoltuk fel az államot a "(Katolikus) Egyh*z" javára ű.

Alapvetően nem csak néppárt lehet fontos. Ami többnyire csak néppárt lehet, az a nagy párt.

Bell & Sebastian 2012.06.06. 10:50:49

Az elején alaposan a helyére teszi a dolgokat -akárcsak magam mondtam volna-, láthatóan ki is ütötte az FI -relét jó pár, csak marxista nyelven értő honfitársunknál.

Bárhogyan is tiltakozik ellene, Doom és leghűségesebb tóracsengettyűje, Counter a két legemblematikusabb figurája ennek a meghaladott tévútnak. De rajtuk kívül még sokan igyekeznek felpattanni erre a tolató vonatra.

Bevallom, ha ez a nő (S.M.) van a tévében, csak csukott szemmel bírom nézni (egy kicsit) a hangjával meg rágcsálóirtást vállalnék, ha az enyém lenne.

De meg kell hagyni, jól megaszonta! Kicsit olyan lett, mint a menzai leves, de ha leöntöm a meleg vizet, van ebben jócskán színhús és zöldség. Nem _úgy_, hanem belevalóként.

Aki ráér, az csak olvasgassa, mert nem haszontalan időtöltés.

Apeiron (törölt) 2012.06.06. 10:59:49

" egyéni felelősségvállalást hirdeti, természetesnek tartja az egyenlőtlenséget, az egyenlőséget a törvény előtt és az ESÉLYEKBEN tartja megvalósítandónak"

Schmidt Mária valószínűleg nem konzultált az idióta és hazudós Hoffmann Rózsival ebben az ügyben.

evil overlord (törölt) 2012.06.06. 10:59:50

@jose maria padilla: Mi ez a libi elhajlás, mi az hogy csak kitelepíteni?

@Counter: Nem tudom mi baja bbj-nek a korporatív hatalomgyakorlással.
A fontos alatt nagy pártot értettem. Nézze meg Európát, többnyire egy nagy jobber és baller párt van, plusz néhány szatellita, a bejutás határán. Egy részük single-issue párt, többnyire nem is viszik sokra.

@Bell & Sebastian: Doomot megcsipszelték az ufók, azóta furcsán viselkedik.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.06. 11:02:53

@evil overlord: Bbj-nek mindennel baja van, ami nem teokrácia. A korporativitással is az a baja, hogy nem teokrácia.

Fontos az, amelynek a döntései adott esetben kifejezetten erőteljes eredményekkel járnak. Gondoljon a legutóbbi szlovák kormány bukására, vagy gondoljon román, osztrák kispártokra, délszlávokról nem is szólva.

Bell & Sebastian 2012.06.06. 11:03:21

@evil overlord: De maga se panaszkodjon, ha a naczikat nem teszi gyorsan vissza a baloldalra! :)

.iIi. 2012.06.06. 11:07:08

Tetszett a cikk. Csak azt érzem, hogy ezt 2010-ben kellett volna zászlóra tűzni, és e szerint kellene most is politizálni. E helyett még mindig az uram-bátyám mutyi megy. Azért reménykedem, ez egy vállalható program.

evil overlord (törölt) 2012.06.06. 11:10:52

@Counter: Magyarországon soha nem volt teokrácia, szerintem bbj sem azt akar.
Meg gondoljon az SZDSZ zsarolópotenciáljára és teljes megsemmisülésére. Ezzel szemben a német FDP volt már koalában a CDU-val és az SPD-vel is, amiben az a furcsa, hogy gazdaságpolitkailag a CDU-hoz kellene közelebb állnia. Az is igaz, hogy ott nincs akkora különbség a jobb és baoldal között.

@Bell & Sebastian: Nem azt mondom, hogy a nácik jobberek, hanem azt, hogy nem kellene őket ballernak címkézni. A valóság szürke és nem fekete-fehér.

Mennike 2012.06.06. 11:15:44

@bbjnick ezt írja: "Schmidt Mária történészként egy széles látókörű és öntudatos bürokrata, emberként pedig egy karvalytőkés. A cikk (pedig) (az elmúltkétévre vonatkozó és a fidexvíziót felváz(o)ló rész kivételével) terjedelméhez mérten alapos, tartalmas és élvezetes."

Történészként világot látott, Soros-ösztöndíjakat kapott, mert a mindig, minden korban - átkosban és most is - jól eladható, örök témával, a holokauszttal foglalkozó történész volt.

Emberként nem karvalytőkés, hanem egy milliárdos özvegye. A karvalytőke egy kis Hamupipőke az itteni, magyarországi kommunista, mszmp-s, munkásőrös eredetű posztkommunista tőkésekhez képest. Itt ugyanis a régi kommunista hatalomban résztvevők (és rokonaik) igen jó eredménnyel gazdagodtak meg a rendszerváltás után: 20 év alatt sok milliárdot "szedtek" össze. Mert annyira "ügyesek és okosak" voltak. Annyira, hogy az szdsz-től a munkásőrökig, a katolikus egyháztól a melegekig, partizán kommunistákig mindenütt isteni kapcsolati , rokoni, baráti "tőkével" rendelkeztek. És jöttek a milliárdok. Így indultak. A karvalytőke egy idilli, morális jótékonysági brancs a magyar posztkomcsi milliárdosokhoz képest.

Senki nem vitatja Schmidt Mária eszét. De egy ember nem csak észből áll. Mit tapasztal a mai magyar életből egy milliárdosnő, aki Gerő Andrással locsog folytonosan a tévében? Bajnai Gordonnal koccint maximum valami jachton.

Schmidt Mária nekem hiteltelen. Nincs hitele. Nem azért mert buta. Másért, és számomra az rosszabb...
Ebben az országban tisztességes úton nem lehetett milliárdokat szerezni, mindenki tudhatja. Aki a "megszerzett" óriási vagyont szépítgetni akarja, és ügyességnek, okosságnak állítja be, az mérhetetlenül sunyi és erkölcstelen módon hazudik.

Érdemes S.M-t elolvasni, de nem kell komolyan venni, komolyan hinni neki. A milliárdok és a megszerzett hatalom, pozíció nem kábít mindenkit el.

Tündér_Lala 2012.06.06. 11:21:09

@Kettes: "Hagy pontosítsak: a "neoliberális" Tündér Lalánál a liberális, kommunista, zsidó, multi, közgazdász, biciklis, buzi, füves, felső szomszéd, alsó szomszéd stb. szinonímája"

Ön téved. Nem ezek a csoportok, hanem az őket képviselőket és privilégizálókat. Ezek nyomán ugyanis ezek a csoportok mind vélt előjogokat akarnak érvényesíteni a többiekkel szemben, ami kártékony.

Bell & Sebastian 2012.06.06. 11:29:50

@evil overlord: Magának elnézem, mert a mértéktelen káposztafogyasztás okozhatja a látás elhomályosulását. Vagy sör. :)

Viktus 2012.06.06. 11:36:27

"Az Országgyűlési Hivatal az őrség működéséhez 2,362 milliárd forintot igényel 11 hónapra, mivel a 2013 januári költséget még a Belügyminisztérium fogja állni. Az Őrség 349 fős lesz, ugyanis ennyi főre igényelték ezt az összeget.

Mint ismert, Orbán Viktor szeretné megszüntetni a pártok állami támogatását, a "költségvetés rossz helyzetére" hivatkozva. Ez az összes 2,3 milliárd forint, vagyis kevesebb, amit elköltenek Kövér Laci új játékszerére, az Országgyűlési Őrségre ..."

Na mi a jobb?

evil overlord (törölt) 2012.06.06. 11:52:23

@Bell & Sebastian: Hopfen und Malz, Gott erhalt's!
(Hitler? Der war ein Ganzwahnsinniger.)

@Viktus: Nem elég a 349 fő, minden képviselő mögé kell egy, hogy érezzék a nyomást (a tarkójukon).
Kérdésére a válasz: egyik sem.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.06. 12:08:43

"A 21. században eluralkodott szemlélethez alkalmazkodva, minden politikai megoldást igénylő problémához és kérdéshez manager-szemlélettel kezdtek viszonyulni, miközben értékvilágukat egy rajtakapott szűz szemérmességével próbálják palástolni. Mára sok nyugat-európai jobboldali politikus szinte megkülönböztethetetlenné vált baloldali kihívójától, mindenekelőtt azért, mert véleménykülönbségeik a súlyos társadalmi, politikai és végső soron értékválsággal küszködő helyzet ellenére kizárólag a költségvetés kiegyensúlyozásával összefüggő kérdésekre korlátozódnak."

Ez a technikai szemlélet, amiről már annyit beszéltem! Az értékek kikerülnek, helyettük jönnek a technicista hatékonyságnövelő, jórészt gazdasági intézkedések. A technika lett korunk meghatározó kultusza, letaszítva trónjáról a vallást, Istent.

"A 2010-ben kétharmados választói felhatalmazással kormányra került Fidesz-KDNP mára olyan modern tömegpárttá, olyan középpárttá..."

olyan Közgép-párttá...

"Szemléletváltásra, sokkal több ambícióra és szorgalomra lesz szükségünk ahhoz, hogy lépést tarthassunk."

Egy szemléletváltás, társadalmi értelemben még egy erőltetett menetben, diktatúrában is 5-10-15 év.

Egy demokráciában úgy 30-40....ennyit erről.

Az egész cikk egyébként veszett fejsze nyele.

A fityesz egy nemzeti bolsevik párt, tahó, bunkó, büdös prolik gyülekezete. A legnagyobb suttyó a lázár, a szép barna bőrével, a többiek sem sokkal maradnak le. Hányinger.

"Találjunk vissza a politika, az értékrend elsődlegességéhez. Mérlegeljük azt is, mi helyes, mi helytelen, mi erkölcsös, vagyis a jó és mi az erkölcsi szempontból rossz válasz az előttünk álló kérdésekre."

Ezt a fityesztől várni? "Értékrend"? Hol tetszik élni? A rohadt bolsiknak milyen értékrendje van?
"Semmik vagyunk és minden leszünk". Ez a zsidesz. Semmi volt, minden lett. A következő állomás: újra semmi lesz. Csak közbe szétbaszott egy országot. Bagatell.

"Mi, magyarok mindig is képesek voltunk a kemény munkára, a szorgalomra, és ambíciónk is mindig volt bőven."

A magyar mindig arra vágyott, hogy _megmondják_neki_, mit csináljon. persze közben lehetőleg ne menjen szarrá az élete. Most szarrá megy minden, a fidesznek és a zsidó tanácsadóinak köszönhetően, a Századvégen keresztül (Birnbaum&Finkelstein Inc.).

A Fidesz azt kommunikálja a hülye balfaszoknak, hogyan kell _békében_megrohadni_. És még mindig van egymillió szektás, aki ezt beveszi.

@evil overlord:
"- baloldali (jellegű) gazdaságpolitikája ellenére a fasizmus és a nemzetiszocializmus nem tekinthető egyértelműen baloldali pártnak"

Húúúbazmeg!
www.jessensrelics.com/GEPT/GEPT-095.html

NSDAP = nemzetiSZOCIALISTA német MUNKÁSpárt

oktatófilm:
www.youtube.com/watch?v=P3uFUxMwA1w

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.06. 12:15:14

@Tündér_Lala: Márpedig előjogai csak azoknak vannak, akiket te erre alkalmasnak és méltónak tartasz. Mint például neked.

Bell & Sebastian 2012.06.06. 12:19:04

@Schwerer Gustav: @evil overlord: Heute sind Sie alle sehr bißig, Volksgenossen!

Robinzon Kurzor 2012.06.06. 12:20:59

@Mennike: "Emberként nem karvalytőkés, hanem egy milliárdos özvegye. A karvalytőke egy kis Hamupipőke az itteni, magyarországi kommunista, mszmp-s, munkásőrös eredetű posztkommunista tőkésekhez képest. Itt ugyanis a régi kommunista hatalomban résztvevők (és rokonaik) igen jó eredménnyel gazdagodtak meg a rendszerváltás után"

Az a milliárdos, akinek az özvegye (vagyis Ungár András, az egykori fideszes majd SZDSZ-es Ungár Klára bátyja), az konkrétan egy MSZMP-s, munkásőr, Ungár Lajos fia volt?
(Volt is ebből ribillió a Fideszben, amikor ez az 1990-es főpolgármesteri kampányban kiderült.)

De ebből a tényből önmagában Schmidt Máriára vagy erre a posztra nézve semmi nem következik, de annyi azért egyértelmű, hogy az élet nem egy Jókai-regény és ettől Schmidt még nem valami balos vakond a magát jobboldalnak tekintő közösségben.

Robinzon Kurzor 2012.06.06. 12:22:38

Ezzel együtt ez a poszt tipikus "amiről nem beszélünk, az nincs is" struccpolitika.

Aki ma a homokba dugja a fejét, az holnap a fogát csikorgatja -- tartja az ősi tuareg mondás.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.06. 12:39:23

@Bell & Sebastian: Ja, natürlich :)

Egyébként kimondatlan lényege hozzászólásomnak: a nemzetiszocializmus messze a leghitelesebb baloldali mozgalom volt a Történelem folyamán.

A német nemzeti szocializmus a német nép testet öltött újjászületési vágya volt, a liberális-bolsevik métellyel szemben. A szocializmus önmagában csupán egy módszer: hogyan kell egy adott cél érdekében mobilizálni a tömegeket. Mindez nemzeti mondanivalóval megtöltve, egy új minőséget hoz létre.

Persze azóta a németeket is bedarálta a komzumidiótizmus. 1,2 gyerek családonként. Németország tele van buzikkal. Idő kérdése, hogy e hajdani nagy nép kipusztuljon. Ez van.

közösperonos átszállás 2012.06.06. 12:49:59

" Baloldalról és jobboldalról beszélve ma is a 20. század identitáspolitikai játszmáiba illeszkedő felosztást alkalmazzuk. Baloldalinak lenni a huszadik században azt jelentette, hogy tagjai egy olyan politikai közösséghez tartoztak, akik hittek abban, hogy a történlemi haladás következtében kivívható és berendezhető a tökéletes, kizsákmányolásmentes, egyenlőségen alapuló társadalom. Ezt valós célnak tételezték, olyannak, amiért érdemes harcolni és bármilyen áldozatot meghozni."

Nem sikerült itt kicsit összemosni az egész baloldalt a kommunistákkal? Nem sikerült itt kicsit csúsztatni? Nem erre a csúsztatásra épül az egész cikk? (Ez utóbbit franc tudja, a következő két bekezdés még mindenképpen, ezek után továbbolvasni nem volt már erőm.)

Hát ez így sajna lószar.

Ezekiel 25,17 2012.06.06. 12:54:13

Nem különösebben érdekes írás, Schmidt Máriától ezt már olvashattuk. Ettől függetlenül a múltra irányuló meglátásai helyesek.

Ellenben a jövőre nézve az értelmezése hibás. Egyik fő problémája: "szorgalmas munkaerő áll szemben a mi elkényelmesedett,
nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró dolgozóinkkal."
Azon túl, hogy ez a mondat a munkásosztály mély lenézéséről tanúskodik, fényévekre áll a valóságtól. Ellustult munkások? Nagyigényűgek a 80-100 ezer forintért kulizó melósok vagy bolti eladó? Mikor anyó pénzből egy ember sem tud egészségesen élni, nemhogy egy család.
Az én szememben ezzel az egy mondattal hitelteleníti magát. Amíg ez a felfogás él a Fidesz szellemi vezetésének fejében, addig ne is álmodjanak róla, hogy az MSzP vagy a Jobbik marginalizálódik.

TG69 2012.06.06. 13:14:12

"Azzal, hogy a baloldal elvesztette a szocializmus megvalósításába vetett hitet és ezzel jövőképét, osztályalapú meghatározottsága pedig a nagyipari proletariátus elolvadásával megszűnt, feladatát bevégezte. Utolsó kísérletként még megpróbálkozott azzal, hogy a neoliberális gazdaságpolitikát összeházasítsa a szociális ellátórendszerekről való gondoskodással. Ezzel végképp elvesztette a talajt a lába alól."

A Tárki szerint hibahatáron belül utolérte az mszp a fideszt. Akkor mára a fidesz is elvesztette a kurucos szabadságharcost talajt a lába alól, vagy van elegendő elesett, segítségre szoruló (nem ipari proletár) az országban, akik képviseletre vágynak? Egyébként is teljesen nevetséges ez az egész cikk a baloldali fasizmustól a centrális erőtér igenléséig. Sok pénzt kell ahhoz kapni, hogy valaki ilyen hülyére írja magát :).

TG69 2012.06.06. 13:19:14

@Ezekiel 25,17: Ez most a hivatalos deal, ami miatt nincs GDP növekedés. Nem azért mert szar a gazdpol, rossz a hazai szabályozási és intézményi környezet, gyenge politikai és gazadasági elit. A dolgozók a rosszak, akik a1) keveset dolgoznak (holott nem) a2) nagyok az igényeik (holott nem) stbstbstb.

Mondja SM, aki saját területén legalább olyan gyenge, mint bármelyik magyar alkoholista melós :).

Mennike 2012.06.06. 13:54:41

@Robinzon Kurzor: Semmit nem írsz érdemben. Leírsz megnevezve pár olyan embert, akit én nem neveztem meg. Nem a nevük az érdekes. Hanem az, hogy kommunista, munkásőr, holokausztban üldözött származású, partizán, a Kádár-korban elismert rokonságú család gyereke tudott milliárdokat összehozni ebben az országban, nem a nagy esze miatt, hanem azért, mert jó helyen voltak mindannyian mindig, jó füleseket kaptak, jó körökben forgolódtak. Mindig a hatalmon kell lenni alapon.

Ha te azt a marhaságot gondolod, hogy ebből nem követezik egy emberre nézvést semmi, hát gondold azt.

Felőlem Sshmidt Mária koccinthat bármely jachton Bajnai Gordon nevű haverjával, és oszthatja az észt Gerő Andrással, az én szemembe nem tudnak port hinteni... És nem tekintem, ismétlem, mérvadónak, hitelesnek. Elolvasni el lehet, de én fenntartással kezelek mindenkit, aki ebben az országban az elmúlt 20 évben milliárdos lett. Erkölcsi, morális aggályaim vannak ugyanis. És, ismétlem, az ész nem az egyetlen dolog, ami miatt kíváncsi vagyok egy ember véleményére. Nyom nálam a latban annyit, vagy még többet a morál is.

evil overlord (törölt) 2012.06.06. 14:35:35

@Schwerer Gustav: Adolf elég jó kapcsolatokat ápolt a nagytőkésekkel, nem vezetett be tervgazdaságot. A tényleg baloldaliak az SA-ban voltak, amíg nem lettek kényelmetlenek. Nyilván nem egy klasszikus jobboldali párt volt, de nem is klasszikus baloldali.
A németnek pedig az a faszkalap Schickelgruber alaposan betett: nagy területveszteség, rengeteg halott és a tömeggyilkos nemzet bélyege.

@Bell & Sebastian: Jó, hogy nem Parteigenossen!

@Ezekiel 25,17: SM a keleti konkurenciáról beszél, arról aki egy fél marék rizsért hajlandó robotolni, ugyanis ha nem teszi, akkor éhenhal.

közösperonos átszállás 2012.06.06. 14:52:02

Olvasgattam még tovább is. :-)

"2002-ban bevetették a modern populizmus csodafegyverét azt hirdetve, itt az idő, hogy megtörténjen végre a „jóléti rendszerváltás” is. Mindezzel azt ígérték, hogy létezik más út is, mint a FIDESZ által folytatott felelősségteljes gazdaságpolitika."

Kétéves költségvetés, valaki? Államilag támogatott lakáshitelek mint felelősségteljes gazdaságpolitika, tényleg? Száznapos program Fidesz-megszavazása, az smafu?

benchmade 2012.06.06. 15:07:46

Ennek a sorozatnak a kétharmada a baloldalról szól.
Kéne már egy "Mi a bal?" sorozat és akkor megtudnánk mi a jobb.

Bell & Sebastian 2012.06.06. 15:12:26

@Schwerer Gustav: Adolf is a zsidó receptkönyvből főzött, feltalálta a német cionizmust, galíciai jöttmentek nélkül. Még azt is vitatom, hogy a nemzetiesebb lett volna-e, mint például a sztálinizmus internacionalizmusa, hiszen a judeo-bolsevikok sem kímélték az eszközeiket a Komintern és a testvérpártok etetésére, Hitler is bemozgatott vagy hatmillió telepest kelet felé. Mindkettő ideológia faji alapon állt, nüansznyi különbséggel és térítő/hódító politikát folytatott.

Egyik kutya, másik eb, akartam volt mondani. Csakhogy akkor az meg micsoda, ami most jön Amerikából?

Hát nem mindegy, hogy megölik vagy meg sem születik? Egy nemzetek feletti társaság módszeresen irtja a feltörekvő, potenciális ellenlábasait, ez a lényeg. Na, eddig már nem megy el Schmidt Mária.

Az a korabeli, eredeti festmény megvan-e, ahol Bécsben Lenin Hitlerrel sakkozik. Elvégre ugyanazt a kiképzést kapták, miért is ne cserélhettek eszmét erről-arról?

i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/01474/chess_1474122c.jpg

Bell & Sebastian 2012.06.06. 15:15:21

@evil overlord: Azt hiszem, arra a kis időre, ami még hátravan, már nem lépek bele sehova, ha eddig kibírtam keresztényként. :)

vizipipa 2012.06.06. 15:26:56

Nagyon szép és megfontolandó gondolatívek vannak ebben az irományban, különösen a baloldalra vonatkozóan.
Néhány hibás, beivódott sztereotípiával viszont ideje lenne most már határozottan leszámolni.
"a szovjet megszállás végével, és esélyt adott nekünk arra, hogy szabad és független államként rendezkedjünk be".
Ez fáj legjobban. Mert ha kicsit belemegyünk a részletekbe és beszélünk politikai meg gazdasági függetlenségről (ha teljesen szét lehetne őket választani), akkor is legfeljebb csak politikai függetlenségről beszélhetünk. A gazdasági függésünket meg szépen átalakítottuk, és építettünk magunknak egy újat, egy más fajtát.
Hogy ezt akkor nem így láttuk, meg nem ezen elmélkedtünk? Persze. De most már ideje megtisztítani azt a képet (is).

vizipipa 2012.06.06. 15:30:16

@Bell & Sebastian: Hitlert még felismerni vélem, de Lenint nagyon nem.

Bell & Sebastian 2012.06.06. 15:33:07

@vizipipa: Később, hazafelé menet állandóan kitekingetett a vonatablakon, hogy ott vagyunk már? Így lett kopasz Leninelvtárs.

Zsdanov 2012.06.06. 16:44:34

Ritka ostoba, képmutató nő gyenge cikkecskéje.

puffatag 2012.06.06. 16:53:35

mariska néni alapvetése, hogy "Hitler háborús céljai között nem szerepelt a zsidóság kiírtása" -
a másik 2006 őszén, mivel gyurcsány nem mondott le: "egyre inkább tobzódik a diktatúra" - ma szerinte nincs probléma a demokráciával.... és ez a kriptonácinéni a puhábban fogalmazó jobbosok közül való

puffatag 2012.06.06. 16:56:48

várom jobboldali emberek felismerését, hogy mindkét világháborúba a magyar jobboldal vitte bele az országot, dehát erre hiába várok, inkább kipát károlyi fejére, kinek semmi köze trianonhoz

tintamin 2012.06.06. 17:09:54

Szomorú, hogy Schmidt Mária, aki elvileg a jobboldalon mértékadónak számító valaki még mindig azzal van elfoglalva, hogy mit műveltek a kommunisták, és hogy mekkora szerencse, hogy a Fidesz meg(fel?)szabadatította tőlük az országot.

De azt nem meri felvállalni, hogy a 2 évvel ezelőtt elképzelt, világos jobboldali érték mentén elkezdődő kormányzás ígéretéből mára kialakult rendszert kritizálja.

Miért? Miért ne lehetne már végre túllépni a szocialistákon, és a jövőre koncentrálni úgy, hogy a jelen minden hibáját bátran kielemezzük, feltárjuk, a nemzeti pátosztól megtisztítjuk, és világossá tesszük?

Miért kell nekünk, magyaroknak mindig a múlton siránkoznunk, és minden bénázásunkat elődeinkre kennünk?

Ezmeg:
"A jobboldal frissességet, fiatalságot, a legjobb magyar tradíciók képviseletét és folytatását, sőt korszerűvé tételét ígérte a magyar társadalomnak. Új nyelvet, új kulturális preferenciákat állított és ezzel maga ellen hergelte mindazokat az erőket, akik a status quo fenntartásában voltak érdekeltek. A jobboldal tehát, mint ahogy a térségben még oly sok helyen, azokat a politikai erőket képviselte, akik változást akartak, kezdeni akartak valamit az életükkel és nem elégedtek meg azzal az értékhiányos világgal, amit a posztkommunisták berendeztek a számukra."

Hihetetlen, hogy még mindig képtelenek belátni, hogy a turbómagyar arrogancia, nagyképűség, szakmaiatlan populizmus miatt buktak meg. És annyira nem sikerült ezt belátni, hogy sokkal durvábban folytatják, ahol abbahagyták, mostmár teljesen kizárva a kritikát, a szakmaiságot.

Hol van ilyenkor a jobboldali értelmiség, amelyik megálljt parancsol ennek az idiotizmusnak, ami ma a magyar közéletben fidesz-kdnp szinten zajlik????

Terézágyú 2012.06.06. 17:16:02

Ez egy jobbos nő írása arról, hogy minden ami rossz, az baloldali, és minden, ami jó az jobboldali.

Köszönjükemese.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.06. 17:18:10

Ez a lényeg, és ez elmond mindent a baloldalról ma is:

"Az első szabad választások után alig két évvel a kormányzó MDF, FKGP és KDNP koalícióval szemben az antifasiszta harc fegyverét bevetve, a Demokratikus Charta fedésében megkezdődött a népfrontpolitika felmelegítése. Ennek lényege, hogy ha nem a bal, vagyis az utódpárt és szövetségesei kormányoznak, akkor „fasiszta” veszély fenyegeti a demokratikus rendet. Fasiszta veszély esetén pedig minden „demokratikus” erőnek össze lehet, sőt kell is fognia, a közös ellenség: a fasizmus ellen. Valahogy úgy, ahogy a harmincas évek végén, vagy inkább, ahogy 1941 után. Mindez azt jelentette, és jelenti ma is – hiszen a baloldal taktikája máig a „sikerrecepten” alapul "

is 2012.06.06. 17:19:01

"hittek abban, hogy a történlemi haladás következtében kivívható és berendezhető a tökéletes, kizsákmányolásmentes, egyenlőségen alapuló társadalom"

hadd kérjek elnézést. a posztoló ugye a magyarországi jobboldali think-tankok nagyasszonya, a szellemi kopjafa? hát akkor ez elég nagy szegénységi bizonyítvány ezekre a think-tankokra, meg akik az ő szellemi útmutatásokra szomjaznak. ez a fenti baloldal-definíció annyira ködszurkálás, hogy egyszerűen itt megálltam. ez a definíció direkt csúsztat annyira, hogy aztán rá lehessen mindenféléket fogni, például hogy ne kelljen nyilatkozni arról, hogy a jobboldalnak mi lenne az önálló definíciója.

szörnyű, szörnyű ez a szellemi színvonaltalanság.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.06. 17:20:27

@puffatag: Azon kívül hogy leszerelte Károlyi a honvédséget, és harc nélkül vonultak be a románok, szlovákok tetszőleges mélységig, majd később ezen terület nyerés volt a tárgyalások alapja, valóban semmi.

Kb kétszer ekkora lenne ma Magyarország ha az a komcsi Károlyi nevű fazskalap nem szereli le a hadsereget.

Robinzon Kurzor 2012.06.06. 17:20:38

@Mennike: "Nyom nálam a latban annyit, vagy még többet a morál is."

Kérdés, hogy egy adott emberről morálisan milyen következtetést lehet levonni azon az alapon, hogy kiféle-mifélének gondolod az apósát.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.06.06. 17:21:25

@is: Igaz..
A nagyság a Gyurcsanyista MSZP droidok bérrettegésében ismerszik meg kétségtelen.

Szamiz67 2012.06.06. 17:29:27

@Tündér_Lala: Még a vasfüggöny és a korlátozott kemény valuta hozzáférés se akadályozta meg a 80-as évek második felének magyar fogyasztóját, hogy a globális gyártók termékeit vegye meg. Amúgy érdekes kísérlet lenne egy olyan (magyar) gazdaságot korlátozni a globális hatásoktól, amelynek 20.000 milliárdot (kb. GDP 70%) kell exportálni (döntően globális, liberális piacokra gyártó, exportáló cégekre építve) ahhoz, hogy a fogyasztás és az energia importot kifizethesse valamiből.

veny 2012.06.06. 18:06:43

SM végletesen ellustult, de ha ebben a közegben ez is elég, mit strapálja az agyát...

csárli hárper 2012.06.06. 19:26:13

@Tündér_Lala: "ezek a csoportok mind vélt előjogokat akarnak érvényesíteni a többiekkel szemben, ami kártékony."

mekkora szerencsénk van, hogy a fidesz nem ilyen...

csárli hárper 2012.06.06. 19:31:55

@közösperonos átszállás: ne tessék már a derék tálibokat összezavarni holmi kekec kérdésekkel, arra sem akarnak emlékezni amit tegnap hazudott a felkent vezér, nemhogy mi volt sok sok évvel ezelőtt egy messzi messzi galaxisban...:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.06. 19:58:03

@VI. Béla:

"Az életformát nem értik." --- írja.

Nem is kell, hogy értsék, elég volna a tolerálnák ;-)

[........................................../.]

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.06. 20:06:55

@evil overlord:

"Ne hívja az almát körtének! A neoliberálisnak van egy nagyon pontos definíciója." --- írja.

A kögazdaságtanban. De a liberális nem (csak) közgazdaságtani fogalom. Maga minek hívná a '68 utáni liberalizmust általánosan, ha nem neoliberalizmusnak/újliberalizmusnak? (Az én ajánlatom az, hogy hívjuk posztmodern liberalizmusnak, de, belátom, ezt a fogalomhasználatot is meg lehet kapargatni.)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.06. 20:12:49

@Kettes:

"a "neoliberális" Tündér Lalánál a liberális, kommunista, zsidó, multi, közgazdász, biciklis, buzi, füves, felső szomszéd, alsó szomszéd stb. szinonímája." --- írod.

Ha az a liberális, kommunista, zsidó, multi, közgazdász, biciklis, buzi, füves, felső szomszéd, alsó szomszéd spec. posztmodern liberális is, akkor a tündérlalai fogalomhasználat indokolt:-)

ü
bbjnick

Patreides · patreides.blog.hu 2012.06.06. 20:14:00

Megdöbbentő, hogy a cikk szerzője ennyit tudott írni a Fidesz kétéves, szürreális és katasztrofális ámokfutásáról. Hogy elméletileg ilyen meg olyan jobboldali párt? Hát sokat érünk vele.
A gyakorlat, hát azzal kellene bizonyítani... és bizonyít is, de ugye mit is, és hogyan...? Te jó isten!
Ezen nem segít az sem, hogy valaki egy cikkben minél többször próbálja leírni, hogy "posztkommunista, posztkommunista".
A nyugdíjkorhatár emelése, mint válasz a rossz demográfiai tendenciákra... na igen. Ha nincs munkahely a fiataloknak sem, mit csinál majd a hatvanhárom éves (akitől a nyugdíj lehetőségét elveszik) a munkaerőpiacon? Kiszorít egy fiatalt? vagy éhen döglik?
Mit mond erről az akármilyenoldali ideológia?
Az egész cikk egy nagy katyvasz, világos gondolatok csak nyomokban vannak benne, politikai elfogultságok meg garmadával.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.06. 20:15:39

@Tündér_Lala:

Ezért építjük a Világállamot! A globális tőkét csakis globális politikai hatalom képes szabályozni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.06. 20:23:01

@Counter:

Magácskáéknak mindenki a teokrácia híve, aki nem ahasveriánus és/vagy aufklérista és/vagy a szabadverseny híve. Talán érdemes volna utánajárniuk, mi is az a teokrácia!

ü
bbjnick

Patreides · patreides.blog.hu 2012.06.06. 20:24:09

Hogy egészen világos legyek:
A szerző szépen leírja, milyen is egy nagyszerű jobboldali ideológia, csak azt felejti el leírni, hogy ma Magyarországon nincs egyetlen párt sem, amely ezt akár nyomokban is hitelesen képviselné.
És sajnos a legkevésbé a Fidesz... Számára a jobboldaliság is, a vallásosság is csak praktikus okokból felvett göncök, ha a hatalomhoz vezető úton az lenne a célravezető, nyilván hirdetné a vudut is ugyanúgy, mint Buckminster Fuller tanait, ha éppen arra lenne szükség a szavazatmaximáláshoz.
Hol, melyik politikai pártban vannak hiteles, becsületes, hozzáértő, őszintén beszélő emberek? Akik nem nézik ostoba birkának a szavazókat? Akik nem hiszik, hogy minél butább és tudatlanabb a szavazó, annál könnyebb dolga van neki, mert annál könnyebben csalhatja ki tőle a szavazatát... Kik azok a politikai személyiségek? Hol vannak?
Ideológiákkal már régen tele van a padlás.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.06. 20:35:03

@evil overlord:

A fasizmus is és a nemzetiszocializmus is a modernitás és az utópia talaján álló (kőbalos) ideológia volt. Ahol a fasizmust megkeresztelték, ott (etatista, korporatív jellegét megőrizve) elhagyta ezt a modernista-utópista ideológiai gyermekbetegségét.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.06. 20:45:11

@Mennike: @is: @Bell & Sebastian: és akit illet!

Maguk szerint ki írta ezt?

"Ismerlek. Most röhögsz, hogy száz sudár
kard tért hüvelybe s jogfosztottak s árvák
nyöszörgésére szép ütemre járnak
a szent harangok. S banketten, homár

s pezsgő közt tőke, tank és ágyúgyár
felé pislogva hányod szavad árját
egy Krisztushoz, ki nem korbáccsal vár rád,
templom-tornácon hápogó kufár.

De szám, mely annyi szent malasztot ízlelt,
ma így beszél: ne tégy gyertyát a fára;
mert közelebb lesz szivednek a kisded,

ha ott harcolsz a barikád falán;
s a szent szabadság vérveres havára
hullasz holtan Karácsony Hajnalán."

:-)

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.06.06. 21:09:34

@bbjnick: Inkább az lep meg, hogy Faludy fordította.

Sonnet With The Compliments Of The Season

I know you. You will hail the huge release,
Saying the sheathing of a thousand swords,
In silence and injustice, well accords
With Christmas bells. And you will gild with grease
The papers, the employers, the police,
And vomit up the void your windy words
To your New Christ; who bears no whip of cords
For them that traffic in the doves of peace.

The feast of friends, the candle-fruited tree,
I have not failed to honour. And I say
It would be better for such men as we,
And we be nearer Bethlehem, it we lay
Shot dead on scarlet snows for liberty,
Dead in the daylight upon Christmas Day.

Bell & Sebastian 2012.06.06. 21:17:08

@Patreides: Ahonnan eszünk, oda nem köpünk, különben is, mi a jobb volt a téma, nem az, hogy mi lenne jobb, vagy mi is az a Fidesz? :))

Robinzon Kurzor 2012.06.06. 21:26:47

Holnapra valami "Mi volt a jobb?" című poszt van betárazva?

Kerestem valamit a blog.hu keresőjével és találatnak kiadott egy holnapi dátumú Mandiner-posztot is, a fenti címmel.

Kattintásra persze nem mutatja a kis szutyok, pedig nincs is izgalmasabb, mint egy holnapi blogposzt...

Éhes_ló 2012.06.06. 21:40:51

Gondolom nem véletlenül kimaradt:
- a szadesz melletti kemény akciózás bármilyen keresztény és nemzeti jekép, esemény ellen 90-94 között, ami nem vall sem becsületes szembenézésre sem az ideológiai-, morális alapok szilárdságára,
. buktor elbaltázott 4 éve 98-tól 2002-ig, ami nem vall sem becsületes szembenézésre immár másodjára, sem arra, hogy bármit is tanultak volna az akkor elkövetett orbitális hibáikból (az ezüsthajó helyett most közgép megabulik).

Buktor másodjára is leszerepelt.
A kiszámíthatóság, elszámoltatás, törvényesség és tisztesség helyett mellébeszélést, korrupciós cunamit és totális csőd felé tántorgást kapott a kétharmaddal megválasztottaktól a nép.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.06. 22:05:57

A jobboldal ragaszkodik a már jól bevált tradíciókhoz, hagyományokhoz, értékekhez. Nem célozza meg a tökéletes társadalom megvalósítását, nem ígér földi paradicsomot, csak azt, – ahogy azt Vlagyimir Bukovszkij megállapította –, hogy nem engedi pokollá változni az életünket. Szemben a baloldallal,... kitart a zsidó-keresztény hagyományok mellett, értékválasztásában pedig az egyéni felelősségvállalást hirdeti, természetesnek tartja az egyenlőtlenséget, az egyenlőséget a törvény előtt és az esélyekben tartja megvalósítandónak. Fontos számára a mások iránti türelem, az iparkodás, a munka, a teljesítmény elismerése és honorálása, az egymás iránti szolidaritás. Uralmát a törvények, szokások betartására és betartatására, valamint a szabadságra alapozza."

Hát ezen egy kissé elgondolkodtam, és arra a következtetésre jutottam, hogy a jobboldal fenriekben kifejetett jellemzői a magyar jobboldalt egyáltalán nem jellemzik. Különösen a törvények, szokások betartása.

Az írást végig olvasva az jutott eszembe, hogy nem mindegy, kinek ki a párja, anyja, apja, barátja, mert különben nem idvezül.

nemzeti centrum 2012.06.06. 22:10:19

A "jobboldal" "nagyasszonyától" ennél ütősebb írásra számítottam. A múltról bőségesen szólt, ezen belül kellő figyelmet fordított a baloldal bírálatára, de a jobboldal jövőjéről nem mondott szinte semmit. Az értékeink közül nekem hiányzik a szabadság, a felelősség párjaként, és nem tudom eldönteni,hogy kinek az istenére gondolt. A reakciós idézet meg egyszerűen gáz.

A fidesz (most éppen) nem képvisel baloldali értékeket, viszont sikerrel megvezetett számos baloldali szavazót.
És 53%-os felhatalmazást kapott, ami kétharmadnyi mandátumot ért.

Lehet,ez az én hibám, de még mindig nem látom, hogy ebben a mostani garnitúrában mi a jobb?

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.06.06. 22:12:41

@Bell & Sebastian:
olvastam a sakkozós cikket.
Fenntartással kezelem a dolgot. Még ha meg is történt (kétlem), egyikük se tudhatta, mi lesz a másikból-vagy magukból- pár év múlva. Ennélfogva a legmagasabb szintű beszédtémának azt tudom elképzelni a parti közben, hogy "lépjél már, baszki!"...vagy ehhez hasonló...
:)

Vortumnus (törölt) 2012.06.06. 22:18:49

A szerző egy tipikus elfogult álértelmiségi hülye, no meg kormányseggnyaló.
pfuj

bigmax 2012.06.06. 22:25:40

Ezentúl ha nevetni szeretnék ennek a tehetségtelen nőnek fogom az írásait olvasgatni!lol
Ki ez a nő ?Valami bohóc?Jól csinálja!lol
(Ha elfogad tőlem egy tanácsot: kerülje az értelmes embereket ,mert ők ki fogják nevetni .)
Maradjon a többi bohóc pajtijával a porondon és szórakoztasson minket ,hisz amit művelnek közösen 1985 óta az világszenzáció!Lehet náluk a pénz ,a hatalom de akkor is csak bohócok!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.06. 22:26:57

vki összefoglalná 3 mondatban?
megéri elolvasni?

Gekko 2012.06.06. 22:36:37

Tetszett. Csak az a baj, hogy amit leírt a bolsikról, az köszön vissza a fiuknál. Szinte teljesen. Kicsit megzavarodtam....

De kitartok. Hátha egyszer az a "jobboldal", amiről ír, előbújik a mély illegalitásból.

WysiWyg 2012.06.06. 22:57:45

Talán nem is kellene keresni azt az ún. "jobboldalt"...

WysiWyg 2012.06.06. 23:02:50

@tesz-vesz: Hogyne: nem szögezünk ki senkit és nem lopunk... - ez az az a három.

evil overlord (törölt) 2012.06.06. 23:16:01

@bbjnick: Nyálaslibiknek?

Nácizmus: nem jobb, nem bal, keresztényellenes és német.
A fasizmus nem helyezhető el egyértleműen a jobb-bal tengelyen. Van aki radikális centralistának nevezi.

Bell & Sebastian 2012.06.06. 23:35:46

@Schwerer Gustav: Alábecsüli a Hálózat jelentőségét, előszeretettel pecálta ki a kétes egzisztenciájú, kertaljai-turmix -származású, identitás nélküli, kielégíthetetlen étvágyú, értelmesebb, fanatizmusig robotizálható, hitetlen egyedeket.

Kádár apánk is pont ilyen kiszemeltjük, ha nem nyúl a hóna alá időben a mentora, csak úgy ismernénk, mint az a fiú, akit Pióker Ignác felpofozott az ipariban.

Cselédek és disznópásztorok utódai, ezek azok mind. De nehogy extrapoláljon itt egy jókorát! XD

Jack Torrance 2012.06.06. 23:38:23

A történelmi rész remek.
Az utolsó évekre (és a Fideszre) vonatkozóan viszont többféle nyavalyára gyanakszom, vakság, süketség és valami zavaros elmekórság ami víziókat és hallucinációkat okoz.

Bell & Sebastian 2012.06.06. 23:38:41

@tesz-vesz: Árok szélén a kanász, minden felforgató balos.

Bell & Sebastian 2012.06.06. 23:40:42

@Jack Torrance: Arról a 3 fok összetartásnál lényegesen nagyobb széttartásból fakadó életlenség tehet.

Jack Torrance 2012.06.06. 23:40:58

@bbjnick: a liberálisok mindent tolerálnak, nem?

Szindbad 2012.06.06. 23:41:35

@Bell & Sebastian: Nem minden balos rossz ember. Az élet apró igazságai. Talán ha felnő, majd felfogja.

Jack Torrance 2012.06.06. 23:41:49

@Bell & Sebastian: ha csak úgy nem :)))

Szindbad 2012.06.07. 00:00:25

@bbjnick: Az azért megvan, hogy ez szimmetrikus, tehát mindenki a saját felfogását tartja, látja koherensnek? A nemkereszténykonzervatív oldal legalább ezzel tisztában van.

Bell & Sebastian 2012.06.07. 00:41:12

@Szindbad: Ha most azzal jön, hogy Jézus volt az első kommunista, akkor én meg azzal, hogy nem is, hanem a farizeusok a felforgatók. Vigyázzon a terminológiával, mert a klasszikus jobb/bal felosztás csak az agyféltekék, azaz a transzcendentális/racionális viszonyára utal.

De a fontolva haladó/ugrándozó vagy akár a takarékos/fogyasztó ellentétpárral is jobban leírható, mint holmi homályos politikai fejtegetésekkel.

Azt nem tudhatom, hogy mennyi idős maga, de most már ne fáradjon a Nagy Titok kutatásával, mivel teljesen ingyen elárultam, holott ezt csak 55 éven felüliek ismerhetik. Mondjuk én is illegálisan birtoklom - ezek szerint.

Ez a Dzsízasz -akit talán már korábban említettem- pontosan középen állt. Origónak pont megteszi.

WysiWyg 2012.06.07. 01:04:49

@Bell & Sebastian: Mi nem szoktunk megjegyzést tenni mások származására... Az viszont sokszor meglep, hogy milyen kevesen gondolkozunk egyformán. Na, nem baj, fő hogy maradtunk néhányan! :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.07. 05:58:22

@Szindbad:

Valami zavar lehet felétek az erőben! Vagy csak szimplán blöffölsz.

Aki relativista, annak a koherencia értelmetlen és érdektelen fogalom. Mi értelme volna a koherenciának ott, ahol nem ismerik (és nem ismerik el) az abszolút értékeket?

Egyébként pedig az egész liberális vircsaft csöpög a platonista, valamint protestáns gyökerű idealizmustól és a miszticizmustól, mi közük volna nekik a koherenciához? Arról már nem is beszélve, hogy mióta divatozik a dialektikus materializmus (s ma már a libbanditák a legkacérabb dialektikus materialisták), azóta bizonyos körökben abszolút értékekről, koherens értékrendről beszélni (libbanték között is) egyenesen gáz.

Egy keresztény számára a koherens értékrend és az azon alapuló koherens gondolkodás létszükséglet, de egy relativistának, dialektikus materialistának, posztmodern liberálisnak (és a hasonló állatfajtáknak) minek az? Egyáltalán, mit értene alatta?

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2012.06.07. 07:03:38

Marikam, jart mar maga mostanaban gyarban vagy hivatalban vagy valahol ahol a zemberek dolgoznak mondjuk havi nyolcvanezerert? Vagy akar egy multicegnel ahol mondjuk ennek az ot-hatszorozasaert gurcolnek megalaztatast elviselve es rettegve, hogy akarmikor kirughatjak oket? Gondolja, hogy lustak es tunyak? Nem szemelyeskedes, de ha valaki lusta es tunya akkor az Gero Andriska aki a maga szoknyajaba kapaszkodva osztogatja bolcs tanacsait.Ne legyen mar masodik Christine Lagarde..Nezzen mar szet egy kicsit..Ettol fuggetlenul vagy fuggoen nagyjabol ugy van ahogy irja.

Bell & Sebastian 2012.06.07. 08:06:37

@WysiWyg: A vázolt körülmények csak annyiban érdekesek, hogy itt klasszikus lelki szegényekről van szó, üres, fehér lapokról, amiket tele lehet írni bármilyen tartalommal és színnel, ugyanúgy felissza bármelyiket, mint sókristály a levegő páratartalmát.

Ha jó kezekbe kerül egy ilyen emberpalánta, hűsége és kitartása egy jó ügy érdekében hasznosul, más szóval nem kallódik el, annak nevét szintén megőrzik a történelemkönyvek.

Az emberi karakterek száma véges és bizony a hasonló geneológiai markerek, kulturális- és szociális körülmények hasonló egyedeket determinálnak.

Hogy a fenébe ne lenne érdekes a származás? Nem szavad bedőlni a "politikailag korrekt" -mákonynak.

Az ember-állat is nemesíthető, mint egy ló például, ugyanakkor az ember-ember is, azaz a lélek.

Igaz, a pokolra is taszítható.

Tündér_Lala 2012.06.07. 08:50:41

@Szamiz67: Magyarország természetesen egy nyitott gazdaság, mert egy 10 milliós piac nem lehet önellátó.

Azzal azonban, hogy szinte maradéktalanul leépítették a magyar ipari termelést, eltűnt a cserealap (nem tudunk mit adni a beszerzendő árúkért). Amit előállítunk, azt pedig feldolgozatlanul (kevés hozzáadott érték) adjuk el. A GDP azért csalóka, mert a gazdaság szerkezetét nem tükrözi. A szolgáltatási szektor nemzetközi kereskedelemben nem csere érték, csak a meglévő pénzek egymásközötti forgását adja.
Minden országot a termelése tart el, az abból származó jövedelmek újraelosztásából élnek az emberek, az állam, a nagy ellátó rendszerek, összességében a társadalom.

Tündér_Lala 2012.06.07. 08:57:44

@Max val Birca: És a világállam vezetői kinek tartoznak majd elszámolni ? Ha visszaélnek hatalmukkal ki tudja őket elzavarni ? Stb.

Szindbad 2012.06.07. 09:06:51

@bbjnick: "Aki relativista, annak a koherencia értelmetlen és érdektelen fogalom. Mi értelme volna a koherenciának ott, ahol nem ismerik (és nem ismerik el) az abszolút értékeket? "

Ez egy közkeletű fatális tévedés, ne tudja meg hányszor próbáltam már elmagyarázni jobbosoknak, hogy miért, de én úgy vettem észre, hogy az agyszerkezetük nem teszi lehetővé ennek a felfogását, vagy inkább feldolgozását, hiszen ha ezt megértenék, akkor keletkezne némi rés a "koherens" szempontrendszerükben, és ez nyilván megengedhetetlen.

Tündér_Lala 2012.06.07. 09:36:08

@tevevanegypupu: Itt szerencsétlenül fogalmazott. De...

Különösen a mi helyzetünkben, mindenáron munkát kell szereznünk (újra kell iparosítanunk az országot), hogy megéljünk. Bizonyos dolgokból nem engedhetünk (pld. a környezetvédelemből). Tetszik vagy nem versenyképessé kell válnunk - a remélhetőleg fokozatosan egyre dráguló -Délkelet-Ázsiai munkarővel. Ehhez a hangsúlyt a reálképzésre kell helyeznünk (mérnök és szakmunkás képzés), a munkajogi szabályokon enyhíteni kell. Ha a folyamat elindulna, akkor (több cég, több munka) az adóterhelés is csökkenhetne (többfelé oszlik a teher), tehát ez egy önerősítő folyamat lehet.

Már régen nem a jóléti társadalomról beszélünk , hanem az életben maradásról.

Természetesen miután a világban a fizetőképes kereslet stagnál, sőt csökken, a versenytársaknak nem érdekük a sikerünk, mert ha a tortából mi is kérünk, az ő életlehetőségeiket csökkentjük. Ezért harc nélkül , az ő gáncsoskodásuk nélkül ez nem megy (ráadásul rövidtávon itthon is áldozatokat jelent).
Meg kellene érteni, hogy ez kenyérharc és nem sétagalopp.

Tündér_Lala 2012.06.07. 09:41:05

@Max val Birca: És ha egy Sztálin, Hitler, Mau vagy Polpot kerül hatalomra ki állítaná meg ?
Muhaha a válsztópolgár ?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 09:50:08

@Tündér_Lala: Hitlert pár millió angol, amerikai, kanadai, ausztrál, francia és orosz választópolgár állította meg, akik választójogukat fegyveresen gyakorolták.

Pol Potot vietnami választópolgárok szavazták ki a hatalomból hasonló technikákkal.

Bell & Sebastian 2012.06.07. 09:50:45

@Szindbad: Mentőkérdés a kettesért:
- A "Természet" számait (Fibonacci) hogyan magyarázná? Vagy például a π -t és e -t?

:)

Bell & Sebastian 2012.06.07. 09:57:38

@Counter: Némi tudatmódosítás után. -tegyük hozzá, mert alapból egész jól beszopták a nemzeti-szoci tanokat.

És Amerikát ki állítja meg? Mi van akkor, ha lepereg az ideológiai máz és előtűnik a meghekkelt szociál-darwinizmus. Vagy van jó fejlődés és rossz fejlődés maga szerint. Vagy ne is lapozzunk vissza odáig, hogy ki menetelt először Moszkváig?

Nevetséges.

Tündér_Lala 2012.06.07. 09:58:34

@Max val Birca: Ez nem kívánság műsor. Itt a legrosszabb variációt (akármilyen kicsi a valószínűsége vagy nem) kell figyelembe venni, a tét nagysága miatt.
A választópolgár pedig (már ma is) olyan szinten manipulálható a világban ami rémületes.

tevevanegypupu 2012.06.07. 10:06:14

@Tündér_Lala:

Biztos rohadtul leegyszerusitem a dolgot, de miert kellett mindent megszuntetni - peldaul a konnyuipart - es miert nem lehet ebben a tekintetben harcolni , vagyis visszaallitani magunknak a magunket a mi embereinkkel? Textilipar (legyilkoltak az osszes textilgyarat, helyette Kinabol hoznak olyan anyagokat amik szetrepednek es olyan cernat ami elvagja az anyagot),butorkeszites (preselt lemezbol egy erintesre szeteso IKEA butorok helyett) graboplast, buszgyartas, konzervgyarak..Micsoda ongyilkos gondolat, a fenebol "olcsobb munkaerot" hozni, kulfoldrol gyarat idetelepiteni es annak orulni, hogy valakit sikerult idehozni ugy, hogy meg mi fizetunk neki rengeteget, ahelyett, hogy a sajatunkat epitenenk legalabb vissza? Egy nemzeti, jobboldali kormanynak ez kellene legyen a legfobb celja..Aztan majd johet a globalizacio utana..ha marad neki hely. Mar igy is szinte tonkretettek mindent ami eredeti.

Max val Birca · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.06.07. 10:06:42

@Tündér_Lala:

Ezen az alapon akkor csak városállamok legyenek, hisz túl nagy a tét.

Szindbad 2012.06.07. 10:25:59

@Bell & Sebastian: Őőő várjon, elbizonytalanodtam, a pi-t valamiféle abszolút igazságnak hiszi? Visszakérdezek, a pi melyik jelentéséről kéne feltételeznünk valamiféle abszolút jelleget?

Vagy arról a naiv népi, bölcsészek által is könnyen emészthető felfogásról lenne szó, ami szerint a természet, és annak "belső", általunk ismert összefüggései abszolút érvényűek?

Ugyan már. A tizenkilencedik-huszadik századi matematikai egyik legmeghatározóbb eredménye az abszolúttal való leszámolás, és ez nem valamiféle ideológia vezérelt öncél következménye, hanem kénytelen kelletlen beletörődés abba kellemetlen ténybe, hogy egy állítás igazsága rendszerfüggő.

Tehát a pi-nek milyen értelméről beszél, és melyik rendszerben?

Szerintem hagyjuk ezt inkább...

Tündér_Lala 2012.06.07. 10:27:25

@tevevanegypupu: Félre ért. Nem egyszerűsíti túl a dolgot, csak más megvilágításból próbáltam megmutatni.

Természetesen tökéletesen igaza van mindabban, amit felvet. Naivitás, ostobaság, bűn és gazemberség amit itt műveltek saját vezetőink. (Már a miért kellett megszüntetni az iparunkat kérdéskör). Kivülről pedig a mi és az általunk birtokolt piacok megszerzése volt a cél (zsarolással, szélhámossággal, a belső kollaboránsok igénybevételével).

De most adott helyzetben vagyunk. Pénzünk nincs, a pénzcsapokat elzárták, hitelt nem vagy csak kitermelhetetlenül drágán lehet szerezni.
A hosszútávú cél természetesen az, hogy saját tulajdonú iparunk is legyen, de ez lassan megy, drága, és az szétvert ipari kultúra, szakmai műhelyek újreteremtése sem könnyű feladat.
Márpedig a torkunkon a kés, az államháztartási hiány fenntartása csak a közösségi rendszereink lassú elsorvadása árán megy. Munkaadót idecsábítani gyorsabb.

MézesRozi 2012.06.07. 10:27:42

jó írás, a történeti áttekintéssel és a jelen elemzésével is egyetértek.

külön köszönet azért, hogy leírta: kommunizmus, fasizmus, nácizmus baloldali mozgalmak, egymás riválisai voltak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.07. 10:29:05

@Szindbad: Ó, te kedves proletár gondolkodó, komolyan azt hiszed, hogy a bébéjé féle zárlatos agyműködés "a" jobbos? Komolyan azt hiszed, ilyen egyszerű a dolgod neked, ott, a balfenéken? Lófaszt.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.07. 10:30:45

@MézesRozi: A faszér' köll minden nickeden benyalni valamit dícsérőleg a néni alfelébe?

tevevanegypupu 2012.06.07. 10:41:11

@Tündér_Lala:

Nem olyan biztos am, hogy munkaadot olyan konnyu idecsabitani, es foleg nem mindegy, milyen feltetelekkel. Lehet, hogy hosszu tavon ez kevesbe kifizeztodo, nem is beszelve arrol, hogy mondjuk a hasznon milyen aranyban osztozik az orszag es az idecsabitott munkaado? Mondjuk a kulfoldi bankok peldaul munkaadok..Jo, hogy ket eve Orbanek megprobalnak tenni valamit, hogy igazsagosabb legyen az osztozas es a teherviseles, de micsoda energiaba es nemzetkozi ellenallasba kerult? Meg aztan vegye csak peldanak montjuk az Erzsebet jegy bevezeteset, amivel eloszor csak magyar uzletekben vagy ettermekben lehetett vasarolni, maga a francia koztarsasagi elnok tiltakozott. Szel ellen haladni rettentoen sok energiat vesz igenybe. Kifizetodik ez hosszu tavon? Vagy pedig oda jutunk a munkaadok behozatalaval, hogy mar eszre sem vesszuk es tenyleg megszunt minden ami magyar? Nem vagyok sovoniszta-nacionalista, dehat ez megiscsak Magyarorszag..

Szindbad 2012.06.07. 10:42:16

@Dr. Zerge: Mert mindjárt behúz nekem egyet, mi?

MézesRozi 2012.06.07. 10:47:02

@Dr. Zerge:

nézze, nekem egy nickem van. attól mert maga egy prosztó barom, aki gyáva ahhoz, hogy a kocsmában anyázzon, ahol ezért csúnyát orrba toszhatják, még ne áltassa magát, hogy ezzel az internetes tahósággal maga a vagányfiú. buta is, agresszív is, hát elégedjen meg ennyivel, ez is bőven sok:)

Bell & Sebastian 2012.06.07. 10:53:23

@Szindbad: Könnyen nem szabadul, válasszon ki egyet és mondja csak bátran! Ki azt, hogy a matematika se más, mint leíró nyelvezet, gyenge modell csupán, így véges a teljesítmény, amire képes.

Oda akartam kifuttatni a beszélgetést, hogy aki a transzcendentális (meg nem tapasztalható/elvonatkoztatottat) puszta létezését tagadja, az jó ember nem lehet (így matematikus sem), legfeljebb egy rossz balos.

Egyébként a természetes számokról kérdeztem, a természet állandói az fogósabb kérdés.

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 11:20:16

@tevevanegypupu: A textilipar nem tud versenyezni DK Ázsiával:
- itt nem dolgoznak az emberek fél marék rizsért
- az alapanyag és a késztermék szállítási költsége gyakorlatilag azonos

@MézesRozi: Muhaha, sőt nyöhehe. A Szász Jenőről szóló poszt alatt tölgy lebuktatta.

Tündér_Lala 2012.06.07. 11:36:48

@tevevanegypupu: Ütközés nélkül pedig nem megy. Naná, hogy a franciák nehezményezik, ha a rajtunk keresett pénzüket itthon tartjuk.

Persze hogy a magyar ipar a kívánatos.
Most honnan akasszunk le ( az elherdált sok 10 eMd értékű épület és gépparkkal egyenértékű) magyar ipart . Ennek újraépítése csak nagyon lassan valószínűleg sok tíz év alatt lehetséges.

(és a kollaboráns szirénhangokról már nem is beszélek, akik szörnyűlködnek a MOL részvények vagy a Rába megvásárlásán.)

Mennike 2012.06.07. 11:37:02

@Robinzon Kurzor:

Az apósának a fia szedte össze hihetetlen "ügyességgel" azokat a milliárdokat. A családban amúgy jóval többen voltak, vannak, bizonyára. Voltak ott nagybácsik stb. De nem csak a családról, hanem a haveri, baráti körről írtam, ami elkerülte e figyelmed.
Csak a nagyon ostoba emberek hiszik azt, hogy a család nem jelent semmit (Istennel és Hazával együtt), és onnan semmit nem kap és nem hoz az ember. Ott bizony sok mindent megtanul mindenki. Sok helyre belépő a neve, az apja, az anyja, a pereputtya.

Evidenciákon nem szeretnék itt veled vitázni.

Schmidt Mária a férje eszének tulajdonítja a milliárdjait. És nem szégyelli a magyar munkásokat szapulni. Ebből vonok le a moráljára vonatkozó következtetéseket, az apósa csak megerősíti mindezt. Meg ahogy őt "kifelejtődött" arról a bizonyos szégyenfalról.

Én az ilyen felkapaszkodott milliárdosokat nem szeretem. Fejezzük be, semmi értelme a gyerekes kérdéseidnek, olvasd el újra, amiket írtam, hátha kérdezés nélkül is megérted.

rás · http://ras2.blog.hu 2012.06.07. 11:38:33

Schmidt Mária rosszul tudja: Hobsbawm 1914-től, a világháborútól számítja a rövid 20. századot.

Szindbad 2012.06.07. 11:40:11

@Bell & Sebastian: Várjon, ez nekem nem megy már gyorsan, gondolkodnom kell. Nem gondolom, hogy a természet "állandóit" érdemes abszolútnak tekintetni, és beépíteni valamilyen abszolutista felfogás ékköveként.

Gondoljon bele, ott a pi, ami a hétköznapi életünk, gyarló anyagi világunk egyik, kizárólag praktikus okokból ismert száma. Kit érdekelne a pi, ha nem használnánk gyakran? Kit érdekelnek a pi-hez hasonló számok, amiket soha senki sem használ?

Tulajdonképpen elég furcsa, hogy a pi-t valamiféle transzcendentálissal hozza összefüggésbe, mikor a pi-nél nagyobb materialista bálványt nehéz elképzelni.

De egyébként sejtem én, hogy mire gondol, például, hogy populációs statisztikai összefüggésekben mit keres az egységsugarú kör kerületének fele. De higgye el, ez nem csak magának jutott az eszébe, és nagyon jó gondolatokat lehet olvasni ebben a témában, a transzcendens iderángatása nélkül is.

Aki tagadja a transzcendens létezését, az jó ember nem lehet, kb. olyan erős állítás, mint az aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.

Nekem egyébként nincsen semmi gondom a transzcendenssel, csak érdektelennek gondolom.

közösperonos átszállás 2012.06.07. 11:50:23

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Milyen hadsereget, te szerencsétlen? Az őszirózsás forradalom pont az olasz front összeomlása miatt tört ki.

Valamivel logikusabbnak tűnik nekem az az álláspont, hogy esetleg nem kellett volna háborút kezdeni, aztán akkor elbukni se tudjuk. Ehelyett aszondtuk, hogy na jó, kezdjünk háborút, de csak azzal a feltétellel, hogy ha nyerünk, ne nyerjünk vele semmit. Brilliáns!

tevevanegypupu 2012.06.07. 12:24:32

@Tündér_Lala:

Nem tudom hogyan akasszunk le magyar ipart, de tudja azert szavaztam a fideszre, hogy oldja ezt meg. Ettol fuggetlenul nyugodtan jojjenek csak ide uzemek kulfoldrol, semmi akadalya, de legyen valasztek..magyar es kulfoldi kozott. Sokkal nagyobb mint most van. Elelmiszerbol viszont nem kell, megfelelne a magyar is..

tevevanegypupu 2012.06.07. 12:26:44

@közösperonos átszállás:

Felgozzel van, tudom. Legalabbis a mi varosukban mar csak felarbocra eresztve megy.

tevevanegypupu 2012.06.07. 12:30:40

@evil overlord:

Egen. Gondolom maga ifju ember lehet es nem emlekezhet meg a magyar szovetekre es egyeb konnyebb anyagokra. Zongorazni lehet a kulonbseget akozott meg az Azsiabol fel marek rizsberert dolgozok altal gyartottak kozott. Nem is beszelve arrol, hogy a vacak minosegu anyagok ara egyaltalan nem aranyos a minoseggel. Persze vannak nagyon jo anyagok is, azt biztos nem Azsiabol hozzak es nem is itthon gyarthatjak, de abbol varrott kabatot vagy szoknyat pancelszekrenyben kellene orizni az ar miatt.

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 12:41:31

@tevevanegypupu: Minőségi terméket valóban érdemes lenne itthon varrni, de ez a szűkös kereslet miatt nem tudna sok embernek munkát adni. A nagy volumenű kereslet az olcsó tömegtermékre van, ott pedig nem lehet versenyezni.

tevevanegypupu 2012.06.07. 12:48:02

@evil overlord:

Na ettol all egnek a hajam, hogy olcso tomegtermekre van igeny. Ez a zelmuttnyocev (tizenketto mszp-szdsz) akik ide juttattak az embereket, hogy bovlit eroltettek rajuk, hogy olyan helyzetbe hoztak az orszagot, hogy par millioan elszegenyedtek, ez az egesz azert van. Bovli orszag leszunk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 12:51:11

@Szindbad:

dr zergének van ám némi megfontolandója, amikor azt írja, hogy bébé néni nem a par excellence jobber.

még akkor sem, ha jobber alatt a magyarországi realizálódását értjük, ami ugye ballerből sem lett az a világszám.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 12:56:52

@tevevanegypupu: Nézze, volt egy iparművészeti iskola a két háború között, ami igyekezett a Zemberek számára jó ízléssel készült, jól használható, kifejezetten kulturált tárgyakat előállítani, olcsón. Bauhausnak hívták, és a maga számára egy büdös komcsi dolognak kell lennie. Azonkívül meg nem is sikerült teljesen.

Az olcsó, megbízhatóan rossz tömegtermékre meg bőven volt igény a Zelmúltnyolcév előtt is. A '90-es években épp úgy mentek a turik, kínai cuccok, külvárosi textiltemetők, mint most. Közben is. Utána is.

De maga szerint a MSZPSZDSZ csinált kínaizoknis, bálás használtruhás, testszagú és borotválatlan országot Magyarországból. Mert addig Birkin-táskás nők bájcsevegtek Boss-öltönyös, a Trumpers cégtől borotválkozó férfiakkal, suvikszolt aszfalton, szigorúan az előző esti operáról.
Csak aztán elöntötte az országot a MSZPSZDSZ. Aktivistáik járták az országot, és akit jólöltözöttnek és ápoltnak láttak, azt szurokba hempergették és összevagdosták a szép ruháját, na :-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 12:58:33

@tevevanegypupu:

"butorkeszites (preselt lemezbol egy erintesre szeteso IKEA butorok helyett)"

édes istenem, az mdf "bútorok", mint valamiféle minőség, remélem az évezredes jelző is csak előbukkan valahol. húúúúúúúúúúúúúúúúúúúú bazmeg. az ikea legalább nem is mer komolyan magáról többet állítani, mint hogy ő a bútorkészítés mekije, de ha már analógia, akkor a kor magyar bútoripara (domusszal az élen) az a sarki "hamburgeres" a műfasírttal és a csalamádéval, amihez képest a globalista szennygyár legalább valami húsnak látszó alapanyagot tesz a tömegtermékbe, és nem fűrészport, ha még olyan magyart is.

egyszerűen döbbenetes, hogy mára egy csomó ember tényleg elhiszi, hogy a rendszerváltás előtt a magyar ipar világszínvonalú volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 13:09:17

@tevevanegypupu:

és a zemberek elszegényedésében értelemszerűen egy fikarcnyi része sincs annak hogy a valahai világverő szocialista ipar a globális izé megjelenésétől számolt kb két éven belül magától megszűnt létezni, mivel sem költséghatékonyságban, sem minőségben meg sem közelítette a gaz nyugati gagyit.

hát igen, hát igen.

emlékszik még itt valaki egyáltalán, hogy a 80-as években volt varsóiszeződésista pécé program (szer)? tényleg volt ám. egy az egyben nyúlt ms-dosszal és a cocom listából lemaradt hulladékokkal, a tajvani klón pécé árának háromszorosáért, nulla szoftvertámogatással? '86-ban egymillió kettőért a _gyengébbik_ konfiguráció? no? kutyának is megérte?

populáris szegmensben esetleg egy primo 32 -zx spectrum 48 deathmatch, csak hogy alázódjon a szar tömegbiznisz a magyar csoda ellenében? htc 1050 vs commodore 64?

csak hogy tudjuk, mi az a csúcstechnológia, amit itten vissza teccik sírni.

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 13:12:45

@tevevanegypupu: Ez nem az elmúlt 8 év sara, hanem minimum 22-é. És nem csak magyar jelenség, hisz a fél világ Kínából veszi az olcsó szart és a kevésbé olcsó kevésbé szart.

tevevanegypupu 2012.06.07. 13:14:24

@Counter:

Legkedvesebb stilusaim koze tartozik a komcsi Bauhaus es a zsido-szabadkomuves szecesszios, szoval ezt talan hagyjuk.(: Egyebkent kepzelje, a rendszervaltas elott a magyar konfekcioipar kifejezetten jo volt, ma is orzok egy jo kis Voros Oktober Ruhagyarban keszult nagyon klassz barna felkabatot, kivalo minosegben, klasszikus szabas. A Richards gyar pedig nagyon szep szoveteket szott, banatosan keresgelek hasonlot, nincs. Hogy a kinaiakat ki szabaditotta az orszagra azon lehet vitatkozni, de valahogy ugy erzem ebben azert nagyobb ludas az mszp-szdsz. A tomeg pedig szep lassan igenytelenne valt, elszurkult es persze egyre szegenyebb is lett. Ez nyilvanvaloan a rendszervaltas utani idok hibaja, a kormanyok rosszul gazdalkodtak, nem ertenek a gazdasaghoz, fogalmuk sincs arrol mi jo es mi nem jo az orszagnak, meg szerencse, hogy ok maguk milliardosok lettek, ez bizonyitja, hogy jozan eszuk, ha szuk hatarok kozott is, de azert van. Hasznalhattak volna egy kicsit dolgozo nepunk erdekeben is. A fidesz megprobalta es probalja.

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 13:17:01

@mavo: A 90 előtti magyar ipar minőség/ár aránya sok területen nem volt rossz. Nem kellett volna szétlopkodni a haveroknak, szaré-hugyé eladni a nyugati konkurenciának (aki piacot vett) és leginkább nem kellett volna istenként imádni a a Szent Piac Láthatalan Kezét. Na, ekkor nem lenne 1 millió munkanélküli (csak a fele), és nem lógna ki teljesen (csak féig) a gatyánkból a seggünk.

tevevanegypupu 2012.06.07. 13:17:54

@mavo:

Nem volt vilagszinvonalu - bar a tankonyvek bizonyitjak, hogy ezt a magyarokkal szerettek volna elhitetni - de nagyon sok mindent jol csinaltak, jo minosegben. Nem kell leszolni, tudom, mar eltem akkor es ugyan ekkora orult es felesleges valasztek nem volt, de azert leszolni sem kell annyira. Ha hiszi ha nem, az emberek tobbsege jobban oltozott, az utcakep jobb volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 13:20:02

@tevevanegypupu:

"Hogy a kinaiakat ki szabaditotta az orszagra azon lehet vitatkozni, de valahogy ugy erzem ebben azert nagyobb ludas az mszp-szdsz."

elképzelem az adidast, amint egy esős reggelen bekopogtat hozzájuk a tizenkétfejű emeszpéeszdéesz, és a torkának szegezett késsel kényszeríti, hogy ugyan, helyezze már át a gyárait kínába.

nincs szebb a harcos antikomonistákban, mint büszkén lobogtatott kádár-romantikájuk. olyan ízes, olyan fasza, olyan koherens.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 13:22:43

@evil overlord:

"sok területen nem volt rossz"

ha sok területen, akkor gondolom nem fáj semmibe napestig sorolnod a "sok terület"-et.

szabad a pálya. trappes vs. levis, hajdú vs bosch, mercedes vs ikarus, szer vs ibm pc, a pálya totálisan szabad.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 13:23:55

@tevevanegypupu: Szóval maga szerint sokkal jobb lett volna a rendszerváltást kicsit visszafogni, és megőrizni, átmenteni a méltán visszarítt 70-es/80-as éveket?

Mondja, maga mitől jobboldali? Azt már tudom, hogy mitől kádárista, de akkor miért a Fideszre szavaz?

@evil overlord: Azért az a "sok területen" az könnyen "egy-két termékre" redukálódhat. Nem sok magas feldolgozottságú termékről tudok, ami a nyugati világban megállta volna a helyét, még azok közül sem, amelyeket már lehetett exportálni (Piroska robogó, ami a "Magyarországon világhírű" kategória egyik jeles képviselője).
Ami/aki pedig sikeres volt, ahhoz általában igen kevés köze volt a magyar államnak, amely kevés köznek is tetemes része az "akár közé is lövethetett volna, de mégsem" jegyében történt.

(A szarért-húgyért történő eladás ékes bizonyítéka annak, hogy az állam valóban rossz gazda, nem gondoljuk?)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 13:27:00

@tevevanegypupu:

"Ha hiszi ha nem, az emberek tobbsege jobban oltozott, az utcakep jobb volt."

tessék már megnézni egy 90 előtti tetszőleges magyar filmet bazmeg, jólöltözöttség???? hol, bazmeg? és akkor a kurva isten faszáért volt talpig adidasban a 80-as évektől az, aki menő akart lenni? miért nem tisza cipőben villantott a rózsadombi elvtárs gyereke? ja, hogy a világverő csúcstechnika tisza cipő ocsmány volt, és egy év múlva leájult a lábadról, a szar nyugati mocsok adidas meg jól nézett ki, és fél évtizedig bírta? hát ez van srácok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 13:30:44

@Counter:

a piroska robogó mellé ne tessék elfelejteni odatenni a világverő puli kisautót se. szintén világhírű, és csak a rohatt imprlsta-kaptlsták ármánya miatt nem azzal közlekedik mindenki tajvantól puerto ricóig.

pedig nekünk tényleg volt ám magyar nyelvű doszunk meg baszikunk is, nem volt itt szarozás, ha a csúcstechnológia volt a kérdés.

tevevanegypupu 2012.06.07. 13:31:35

@Counter:

A minoseg nem oldalfuggo. Es nem vagyok kadarista, csak arra celoztam, hogy a rendszervaltasnal nem kellett volna szetbarmolni mindent.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 13:34:32

@Counter:

ja, és lásd rubik kocka. a magyar elme felsőbbrendűségének évezredes manifesztációja made in tajvan felirattal öntötte el a világot, miközben nálunk sorban kellett állni érte, mert a világverő magyar ipar a hazai szükségletet sem bírta ellátni. :)

csak én érzek ebben csipetnyi iróniát?

tevevanegypupu 2012.06.07. 13:35:25

@mavo:

Orizze meg a nyugalmat Persze voltak akik suhogosba oltoztek mert az volt a meno, de nem valt altalanossa. hat nezze meg most viszont szeles korben hasonlo stilusban oltoznk fiuk-lanyok, oregek-fiatalok, a belvarosokban lehet latni nehany jololtozott embert es slussz. Egyetlen dolgoban tortent e tekintetben valtozas: szerencsere a szinhazba ma mar elegansan mennek az emberek.

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 13:39:01

@mavo: Nem ártana egy kicsit gondolkodni mavókám: az IT terén elég nehéz egy tízmilliós kis országnak versenyezni egy többszázmiliós országgal, ahol (főként katonai okokból) óriási pénzeket toltak be ebbe a szektorba.
A vegyiparunk elég jó volt, még most is létezik (és nem zöldmezős beruházásként).
Ár/érték arányban nem volt rossz az Ikarusz, sokáig vitték is mint a cukrot. A 80-as években már baj volt, hogy nem költöttek eleget fejlesztésre, de értlemes politkus nem hagyja megdögleni az Ikaruszt, ha
- az országnak szüksége van buszokra
- munkát ad egy csomó embernek
Mezőgazdaság és élelmiszeripar dettó.

@Counter: Minőség arányban nyilván nem tudtunk volna versenyezni a Fejlett Nyugattal, és mivel akkor még nem volt annyira szokás a fillérbaszás mint most, az alacsonyabb ár nem tudta volna ezt kompenzálni.
Azonban a saját és a keleti piacok elvesztegetése bűn volt.

Mégis hogy kellett volna megoldani az átmentet? Ayn Rand módjára hagyni éhendögleni azt az egymilliót aki elvesztette az állását? Vagy Adolf/Koba stb. módjára tarkónlőni, hogy ne szenvedjen annyit?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 13:41:18

@Counter:

ja, és igen, "szarért-húgyért történő eladás", én egy ex (természetesen a varsói szerződés megkérdőjelezhetetlen csúcstechnológiáját előállító) állami megacéget láttam kvázi közelről (saját futballcsapat, minden, ahogy illik). na, azt aztán nem adta el senki senkinek. konkrétan apránként megszűnt létezni, mondhatni felszívódott, mint az ördög a hasznos holmikban, és a területén kismillió sufnituning cég telep- és/vagy raktárhelye nőtt ki a földből kábé egy-két év alatt. ha nem lett volna meg még utána is egy darabig a hajdani nagykapuból valami, a kutya nem mondta volna, hogy ez ugyanaz, ahol pár éve még a cucialista ipar egyik ünnepelt szimbolája ágaskodott büszkén.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 13:46:08

@evil overlord:

ahan. tehát volt egy "elég jó" vegyiparunk (a zöldek hogyhogy nem verték szét?), meg egy ikarusunk, ami "Ár/érték arányban nem volt rossz", magyarán olcsón árultuk a szart. lehet, hogy a lelkedbe taposok, de azon túl, hogy valamikor a csuklós buszok elterjedésében az ikarus úttörő volt (hú, de régen), az ikarus sem volt a magyar csoda. szerettük persze, mert a több magyar csodához képest az ikarus buszok legalább működtek, ha zajosan és büdösen is.

hogy is írta counter?

"Azért az a "sok területen" az könnyen "egy-két termékre" redukálódhat. "

hát igen.

közösperonos átszállás 2012.06.07. 13:51:14

@evil overlord: "Nem kellett volna szétlopkodni a haveroknak, szaré-hugyé eladni a nyugati konkurenciának (aki piacot vett) "

Nade mit csinálsz vele akkor? Ha magyarnak adod, az nem tud fizetni (azaz a havernak adod oda szétlopásra), mert ugye a nyolcvanas évek végén honnan is lenne tőkéje, ha külföldinek adod, az csak piacot vesz és bezárja, vagy nem zárja be, de onnantól az se a mienk, rohadtmultiugye, az állam kezében meg megintcsak nem hagyhatod, mert akkor magától döglik meg, miközben még a mindenkori haverok is szétlopják.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 13:53:24

@evil overlord: A "legalább munkát ad egy csomó embernek" az tudja mi? Az szociális elfekvő, az az előrehozott öregségi nyugdíj intézménye, az egyetlen ásóval csatornát pucoló, kéziszerszámmal földet művelő közmunkásé, a 2 hektáros őstermelésé: ez a stagnálás programja. Fizessen mindenki értékén felül valami olyanért, amire nincs szükség, ez ezt jelenti.
Az, hogy "legalább munkát ad egy csomó embernek", az még a magyar közigazgatásra is igaz. Következésképpen a magyar közigazgatás egy megőrzendő érték maga szerint?!

Az átmenetnek egy igen elbaszott oldala volt például a rokkant- és előrehozott öregségi nyugdíjasok számának felduzzasztása, amivel évtizedekre létrehozott egy 100%-osan államfüggő és örökre inaktivált társadalmi réteget. Persze rövid távon jól nézett ki, hogy a munkanélküliség nem ugrott fel annyira és nem tört ki éhséglázadás.

A "saját és keleti piacok elvesztése" is mitikus egy csöppet. Azért a magyar termékek eladása a béketábor politikai alkuinak is tárgya volt. A béketábor megszűnt, a politikai alkudozás is megszűnt, így a magyar termékeknek egy jelentős hozzáadott értéktartalma is elfüstölt.

Az IT terén meg olyan százmilliós országok is dinamikusan fejlődtek, mint mondjuk Izrael.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 13:54:17

@tevevanegypupu:

"ersze voltak akik suhogosba oltoztek mert az volt a meno"

látod, ennyit tudsz. adidas = suhogós. hogyne. és boss = neonlila menedzserzakó, sony = gagyi hi-fi, levis = besárguló gagyifarmer. hogyne, persze.

azért az durván jelez valamit a kor magyar iparáról, hogy csak a kor gagyitermékeivel szemben tudod csúcsnak beállítani. nem érzed, hogy ez gáz?

de hát te tudod, neked mihez képest volt világszínvonalú a magyar ipar, és mihez képest öltöztek jobban a zemberek huszonvalahány éve ...

közösperonos átszállás 2012.06.07. 14:03:44

@Counter: "Az átmenetnek egy igen elbaszott oldala volt például a rokkant- és előrehozott öregségi nyugdíjasok számának felduzzasztása, amivel évtizedekre létrehozott egy 100%-osan államfüggő és örökre inaktivált társadalmi réteget."

Mondjuk azért ez ennél bonyolultabb, lévén fél megyéket még mindig az ilyen szociális ellátások mentenek meg az éhhaláltól. Akkor lenne igazad, ha most (5 éve, 10 éve, 15 éve) tucatjával toporognának beruházások csak azért, mert nincs ember a szalag mellé, mert inkább rokkantnyugdíjaskodik meg államfügg. De képzeld, még olyan 6-7 éve is hallottam olyanról (családtagtól), hogy egy könnyűipari cég (ex-szocialista, gondolom, nem is kell mondanom -- ki alapított jelentős könnyűipari céget '90 után?) csődje után, a hosszú távú munkanélküliség elől menekültek a népek rokkantnyugdíjba.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 14:09:05

@Counter:

csak tudnám, a rendszerváltás _előtt_ a budai orvos bácsi (egyenlő nem műveletlen, nem proli) ember) fia mi a faszomért hordott (akkor havi fizetésbe kerülő) pierre cardin ümögöt és (akkor havi fizetésbe kerülő) levist gatyót, amikor ott volt neki a magyar textilipar remeke? miért (akkor havi fizetésbe kerülő) rotring tollat használta, amikor ott voltak a csodálatos magyar írószergyártás remekei? miért szintén havi fizetésbe fájó adidast hordott a lábikóján, és (of course suhogós) adidas melegítőt, amikor hordhatott volna fele annyiért csúcstechnológiájú tiszát is?

nem értem én ezeket, nem értem sehogy.

ahogy azt sem, egy echte vérjobber szerint miért is volt jobb a kádár-korszak, de hát mindent én nem érthetek, csökött proli agyam van, ami szerint pl. a rendszerváltás előtt az emberek többsége hát, szóval szarul öltözött, na.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 14:13:19

@közösperonos átszállás:

"Mondjuk azért ez ennél bonyolultabb, lévén fél megyéket még mindig az ilyen szociális ellátások mentenek meg az éhhaláltól."

lószart mama.

a fél megyéket azok a mocskos, rohadt nemzetvérszívó kapitalisták mentik meg, akiknek a mocskos kibaszott adójából (meg persze a mocskos nemzetrabló bankok hiteleiből) lehet fedezni az közpénznek az ilyetén feneketlen kútba való beleszórását.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.07. 14:24:35

@tevevanegypupu:
a sok zöldséggel nem foglalkoznék. színházba a tahó jár elegánsan. mint annak idején a szocialista brigádok.

Vortumnus (törölt) 2012.06.07. 14:29:15

@mavo:

a hülyeséget hiába köríti trágárság, attól még hülyeség marad, az írója esetleg bazári majom

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 14:35:51

@Counter: Szaré-hugyé eladás: igen, ilyenkor rossz gazda az állam. De erre az a megoldás, hogy a stratégiai cégeket nem adjuk el, a nem stratégiaikat pedig a megfelelő vevőnek megfelelő áron.
A szociális elfekvő kb. USA kivételével minden fejlett országban ismert fogalom, a válság persze nem használ neki. Még mindig jobb, hogy kevéssé hatékony feladatot lát el, mintha szimulált rokkantnyugdíjas lenne, aki iszik/fusizik/lopni jár (esetleg egyszerre mind a három).

Ha nem tetszik az állami elfekvő és a rokkantnyugdíj, akkor mit javasol? Az USA-ba már nem tudott volna kitántorogni 1 millió ember mint száz éve (mert már nem kellettek volna és amúgy sem lett volna miből).

Meg lehetett volna oldani, hogy a ruszkik nyersanyaggal fizessenek (mert a rubel szart sem ért már, dollárjuk pedig nem nagyon volt) a magyar termékekért. Ehhez persze egy kicsit előrelátóbb vezetés kellett volna (a tovaris konyec ilyen szempontból nem volt jó szlogen).

A Cocomlista miatt egész K-Európa szarul állt az IT terén. Izrael rossz példa a hadiipar és a "New York-Tel Aviv" tengely miatt.

@mavo: Ár-érték arány mond valamit? A többi csóringernek pont jó volt az Ikarusz, a Mercedes túl drága volt nekik.

@közösperonos átszállás: Már miért ne lehetne az állam jó gazda? Arra azonban mindenképpen kell figyelni, hogy ne cselédek és disznópásztorok legyenek a górék.
És nem az volt a baj, hogy a jó helyen levő magyar olcsón megkapta, hanem az, hogy többnyire nem működtetni akarta, hanem rögtön eladni és meggazdagodni belőle.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 14:43:13

@evil overlord:

"Ár-érték arány mond valamit? A többi csóringernek pont jó volt az Ikarusz, a Mercedes túl drága volt nekik."

és? ettől az ikarusz csúcstechnológia lesz? vagy mi? érdekes, mert a tények dolgában ugyanazt állítjuk: ikarusz = olcsó szar, amit nem vettek volna, ha nincs áron alul (és ha nem lehetett volna búvárszivattyúra vagy tornacipőre cserélni kgst-ileg, de ez is lassan elfelejtődik) csak amíg ez neked valamiért a jóság, meg a példa a kádár-korszak magyar iparának hűdetutiságára, és a vegyiparral kiegészítve az a rengeteg jó dolog, ami helyett a kaptlzmus azt a rengeteg rosszat hozta. nekem meg valamiért nem az.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 14:44:10

@Vortumnus:

hú de megmondtad bazmeg, alázz még, alázz ...
ja, hogy a tartalomról egy büdös szót sem írtál? hát evvan

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 14:48:30

@mavo:

érdekes egyébként, van egy kvázi hallgatólagos megegyezés arról, hogy a "megyéket megmentő" cuciális rendszer miatt mennyire utáljuk a maszop-szadesz kúrmányt (ld. még segílykék), de ha éppen az az ukáz, hogy az mégis jóság, akkor zökkenőmentesen át lehet állni arra a teljesen önálló véleményre, hogy de, az jó. ld. még a vor öltönyök kultúrfölényét az imprlsta armanik felett.

közösperonos átszállás 2012.06.07. 14:48:46

@mavo: "azok a mocskos, rohadt nemzetvérszívó kapitalisták"

És mindezt nekem? Nem lőttél mellé kicsit? :-)

Amúgy ja, ez egy szinttel feljebb ment, addig rendben is van. Ámde, azokban a konkrét fél megyékben a mocskos, rohadt nemzetvérszívó kapitalisták szinte csak ilyen közvetett megmentést gyakorolnak, ahelyett, hogy konkrétan és személyesen teremtenének munkalehetőséget. Nekik fél megyék életben tartása akármilyen áron nem is dolguk persze, fizetnek adót, abból meg az állam megteremti a megfelelő feltételeket az egész országban, hogy megérje a mocskos kapitalistáknak menni mindenfele, úgy-e?

Hát nem, nem teremti meg.

És pont ebben áll, amit nem értettél meg. Nem helyeslem, hogy annak fizessenek rokkantnyugdíjat, aki nem is rokkant (hogy maradjunk a plasztikus szóhasználatnál). De Counter nem csak ezt mondta, hanem azt is, hogy ezzel alakították ki jelentős rétegek államfüggését, és ez okoz sok gebaszt. Én meg azt mondtam, hogy ennél a kép árnyaltabb, a vállalkozások is államfüggők annyiban, hogy kell nekik mindenféle infrastruktúra, különben tojnak egész tájegységekre, netántán országokra. És az infrastruktúra (hívhatod vidékfejlesztésnek is, ha úgy tetszik) eléggé el lett felejtve (nyilván ebben nagy különbségek vannak országon belül is, ezért ez nem mindenkinek feltűnő), emiatt sokan azért államfüggők, mert rohadt-internacionalista-vérszívó-kizsákmányoló-kapitalista vállalkozásoktól nem függhetnek, lévén olyanok arrafele csak nyomokban vannak.

De mondom máshogy, hátha úgy jobban leesik. Antallék alatt a rokkantnyugdíjazásosdi (de ugyanilyen indokból duzzasztották fel az egyetemi, főiskolai képzéseket is amúgy) nem lett volna ennyire gáz, ha tényleg csak a rövid távú kozmetikázást szolgálta volna (ahogy Counter nagyon helyesen írja is). Mert nyilván abban bíztak, hogy most bezár majd sokminden, de pár év, és jön a multi, vagy alapítanak új üzemeket, amik felszívnak ugyanennyi (vagy közel ugyanennyi) embert. Na, azokon a félmegyényi területeken ez azóta se jött el. És nem, ez nem a köcsögkapitalistarohadtvállalkozók hibája.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 14:49:37

@evil overlord: A szociális elfekvő és a magántulajdonlás nem összeegyeztethetők.

A szociális elfekvőt nem úgy kell csinálni, hogy feláldoz érte egy gazdasági szektort, ahol akár termelés is folyhatna egyébként: hanem nyit egy rakás lakókocsitelepet, nyomtat food stampet és elnézi a kristályos metamfetamin korlátozott forgalmazását.
Az viszont nem ésszerű és helyes, hogy az állam saját statisztikái kozmetikázása végett és politikai *félelemből* népes, államfüggő, inaktív réteget hozott létre, beláthatatlan időre. Mert a kádári alkut fenn kellett tartani, ha beledöglünk is – hát, beledöglünk?

Magyarország következetesen kipucolt mindenkit az országból, de legalábbis a közhatalom közeléből, aki nem cseléd vagy disznópásztor: zsidókat, németeket, polgárokat, pusztán csak képzettséggel bírókat, mindegy: ebben egységes a (változó mértékben) független Magyarország valamennyi kormánya.
Miből gondolja, hogy ez a hosszú távú politika megváltozik, és főleg hogyan?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 14:50:00

@mavo:

no de erre miért nem kapok választ? tevevanegyfaszú esetleg?

Vortumnus (törölt) 2012.06.07. 14:52:12

@mavo:

nem kellene a netet még tovább teleszórni mocsokkal
nem épp elég pl. az, hogy index alkalmazásában álló hülyegyerekek mocsokkal rakják tele a címlapot?

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 14:52:16

@mavo: Hol írtam arról, hogy csúcstechnológia lett volna a magyar ipar? És hol szidtam a kapitalizmust?
Én arról írtam, hogy a balfasz/gazember elitünk azt is elkótyavetyélte/tönkretette, ami menthető lett volna, ezzel félperifériára küldte az országot. A helyzet azóta annyit javult, hogy most már nem félig, hanem teljesen periféria lettünk.

Az olyan apróságokról már ne is beszéljünk, hogy a filléres kínai áru még a KGST-nél is szarabb minőségű, az viszont igaz, hogy olcsóbb.

Érdekes módon a magyar vegyipar még mindig megvan (igaz többnyire külföldi kézen), és köszöni szépen egész jól muzsikál. Kivéve a Chinoin-ban a K+F, amit a balfasz franciák épp most zárnak be (hiába volt hatékony, kell a meló az otthoniaknak, az Aventis-szal átvett németek is így jártak).

Vortumnus (törölt) 2012.06.07. 14:54:16

@Counter:

ez azért túlzás, mi az hogy kipucolt? mi lett volna az alternatíva egy félperiférián lévő kis ország esetében?
mdf, mszp, fidesz kormány egyaránt pucol---kevéssé hihető

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 14:54:41

@közösperonos átszállás: Dehogy bíztak ilyesmiben. Az előrehozott nyugdíjazás, a könnyített (khm) rokkantosítás, ezek semmiféle hosszútávú koncepcióval nem bírtak.

Adunk pénzt, hogy most ne legyen nagy baj, ne legyen se éhezés, se lázadás, se csúnya gazdasági mutatók – aztán majd lesz valahogy, ez volt a koncepció. S lett belőle az, hogy az állam "ingyen" eteti a választójogú népesség jelentős részét, amiről kell-e ecsetelni, miért és hány irányban katasztrofális?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 14:55:10

@közösperonos átszállás:

"azokban a konkrét fél megyékben a mocskos, rohadt nemzetvérszívó kapitalisták szinte csak ilyen közvetett megmentést gyakorolnak, ahelyett, hogy konkrétan és személyesen teremtenének munkalehetőséget"

ötlet? mi legyen azokban a konkrét fél megyékben, amitől majd azok a saját lábukra állnak. tényleg érdekel. kohászat? bányászat? netán magyar szicíliumvölgy, vagy mi a here?

ezeket leszámítva tényleg nagyjából egyetértünk, persze, igen. értelmes dolgokat írsz, nincs semmi baj, és igen, kéne vidékfejleszteni, de eddig csak doktor torgyánig jutott el a színvonal, ángyánról meg hát mindenki hallott.

Vortumnus (törölt) 2012.06.07. 14:56:03

@evil overlord:

nem küldte, ott voltunk, ott maradtunk.
nem vagyunk gazdag, kapitalizmus működtetésében nagy tapasztalattal rendelkező nyugat
szegény, feltörekvő, konvergenciából származóan átmenetileg nagy növekedést produkálni tudó kelet sem.

tevevanegypupu 2012.06.07. 14:57:44

@jose maria padilla:

Nem a cseledlanyok vasarnapi eleganciajara gondoltam maria, tudja nagyon jol.(:

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 14:58:25

@Vortumnus: Az alternatíva, mint oly sok félperifériás ország esetében, nem más, mint a ki nem pucolás.

Független Magyarország 1918 óta van. Nagyjából azonnal neki is láttak az egymást váltó kormányok kipucolni a nem cseléd, nem disznópásztor rétegeket, és ebben hatalmas politikai konszenzus van is a mai napig, aminek nem látni a végét.
Magyarországon nagyon sok dolog pontosan fordítva működik, mint máshol. Ami ugyan baj, de még nem tragédia. A tragédia az, hogy ezt tartjuk az identitásunknak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 15:01:39

@evil overlord:

"Az olyan apróságokról már ne is beszéljünk, hogy a filléres kínai áru még a KGST-nél is szarabb minőségű, az viszont igaz, hogy olcsóbb."

nana, nana, nana. aki a trappernél szarabb farmert tud gyártani, az festi magát.

de egyébként mit vártunk? ma egy ümög olyan 5-6-szor annyiba kerül, mint akkor, és az infláció hússzoros volt kábé, ha nem még annál is több. abba gondolj bele, akkor reálértéke 3-4-szeres áron adták azt, amire ma mindenki köpköd, hogy milyen gagyi. ez kéne, hogy leessen már, amikor a kádár-korszak legendás iparának "értelmetlen", esetleg "káros" szétverése kerül szóba.

igen, itt-ott megszűntek a jó dolgok is. és az nekem sem tetszene, ha azok lettek volna a jellemzőek. de nem, nem azok voltak. azok a ritka kivétel voltak. hanem a trapper, a tisza, a primo, a fröccsöntött malacpersely és társaik. azok voltak a kádári idők ipara, bizony. sajnos. és azt tetszenek most itt egyesek visszasírni, hogy aranykor, és én ne röhöghessem ki őket? hát bazmeg.

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 15:01:41

@Counter: Németországban és Japánban is szokás a szociális elfekvő, magáncégeknél is. Nyilvánvalóan sokkal kisebb a volumen mint nálunk, így a rendszer elviseli.

A kristályos amfetaminnál az alkohol tradicionálisabb euthanáziás szer. Azonban a munka tényleg nemesít, megakadályozhatja a teljes lecsúszást, és a következő generációnak pozitívabb példát ad.

90 után lett volna esély a gyesznópásztorok helyére fokozatosan (azért nem egyszerre, mert nem volt elég belőlük) értelmes embereket hozni, de a jobboldali elit is televolt velük, a baloldali pedig másból sem állt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 15:05:04

@evil overlord:

yep, a gyógyszeripari k+f-et a generikus termékek lehet, hogy ki fogják iktatni. forradalmi kormányunk (nem ez, hanem az ez előtti nem idegenszívű) ebben is pont idejében állt a jó oldalra annak idején, és lám, érik a gyümölcs. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 15:10:44

@evil overlord: Egy dolog azt mondani, hogy van egy remekül működő, nyereséges, innovatív stb. cég, ami jól felfogott ön- és közérdekből lenyel egy kis hatékonyságvesztést, ha ezzel elkerüli a rossz PR-t, lojálisabbak a munkavállalói, picit csökkennek a társadalmi feszültségek.
Egy másik dolog azt mondani, hogy "Magyarországon mostantól az inaktív rétegeket nagy élőmunka-igényű állattenyésztésben foglalkoztatjuk", és szarrá korrumpálni a mezőgazdasági szektort, a korrupt szabályozásokkal és szabályozókkal kinyírni az innovációt és a vállalkozási lehetőségeket, ellenben bevonni a pártfinanszírozásba és a szociális ellátásba a szektort.

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 15:12:45

@Vortumnus: Magyarország a 2. világháború előtt nem volt sokkal rosszabb helyzetben mint pl. Ausztria és Csehszlovákia. A komcsi éra ezt hazavágta, és az elmúlt 22 év a visszamászás lehetőségét is elvágta (ami a cseheknek sikerült, igaz ők magasabbról is indultak).

@mavo: A kínai ipar legalja borzasztó. A melaminnal feljavított tej, vincristinnel szennyezett intrathecalis kemoterápiás gyógyszer (kevés ennél szarabb módja van a halálnak) szerencsére ide nem nagyon jut el, csak a mezei bóvli.
A kádárkori bóvli helyett meg kínai bóvlit vesz a nép. Ergo semmi haladás és még importálni is kell.

közösperonos átszállás 2012.06.07. 15:16:03

@Counter: "Adunk pénzt, hogy most ne legyen nagy baj, ne legyen se éhezés, se lázadás, se csúnya gazdasági mutatók – aztán majd lesz valahogy, ez volt a koncepció."

Ez maga a rövidtávú, a nagy esést tompító intézkedés definíciója. Rövidtávú, tompító intézkedésnek el is megy (én mondjuk akkor már a segélyezést preferálom, mert mindent nevezzünk annak, ami, de ez most mellékes). Nem itt van a gond, hanem hogy csinálni kellett volna valamit, ami hosszú távon meg fellendíti a gazdaságot, aztán, hát istenem, néhol nem sikerült.

Mondom megint máshogy: az államfüggés és a munka közül erkölcsileg kárhoztatható az előbbit választani. Az államfüggés és a nyomor/éhhalál közül meg az utóbbit (de ha erkölcsi nem is, praktikus mindenképpen).

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 15:18:29

@evil overlord:

"Ergo semmi haladás és még importálni is kell."

itt rohadjak, meg, a múltkor a gyógyszertárban láttam mást is, mint "melaminnal feljavított tej, vincristinnel szennyezett intrathecalis kemoterápiás gyógyszer"-t.

érdekes egyébként, amikor még nem az volt a baj, hogy "melaminnal feljavított tej, vincristinnel szennyezett intrathecalis kemoterápiás gyógyszer" kapható nálunk, akkor a gyógyszergyártó multik elleni harc volt hazafias biznisz, és nem értem, ezek után miért baj, ha a bayer mellett az olcsó kínai szar (is) kapható. :)

PR-küszöb 2012.06.07. 15:19:07

A XX. század a messianizmusról szólt. A baj az, hogy a vége átlóg ide, a XXI. századba is...

Bell & Sebastian 2012.06.07. 15:19:55

@jose maria padilla: Hát igen, mint falusi vállalkozóék, akik annyira csodálták magukat kicsípve a kirakatban, hogy a lánckorlát átlépése után elütötte őket egy pösti és mindketten meghaltak.

Micsoda királydrámát lehetne írni ebből!

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 15:32:40

@mavo: Bassza meg, az értő olvasás nem megy? Írtam olyat, hogy ez a szar kapható lenne nálunk? Melaminos tejpor talán volt, de nem volt igazán veszélyes koncentrációban. Kínai gyógyszer szerencsére nincs a patikában, ne is legyen.

közösperonos átszállás 2012.06.07. 15:32:47

@mavo: "ötlet? mi legyen azokban a konkrét fél megyékben, amitől majd azok a saját lábukra állnak. tényleg érdekel. kohászat? bányászat? netán magyar szicíliumvölgy, vagy mi a here?"

Tehát akkor az eredeti felvetésről (miszerint minden baj okozója a rokkantnyugdíjazás/segélyezés) már nem vitatkozunk, ugye? :-)

Azért az elég tiszta dolog, ugye, hogy a konkrét ipari termelés az ország bizonyos részeire koncentrálódik? Igen sok esetben nem is atomfizikáról van szó, van nem túl összetett ismerősöm pl., aki dolgozott kábelgyárban, például Fordokhoz gyártottak kábelkorbácsot. Mezőberényben, ami a térképen sincs rajta. Ha ott megvolt hozzá az emberanyag, akkor az ország bármelyik másik tízezres gigafalujában is lehetne, tele van ilyenekkel az ország. Csak meg kéne nézni, hogy a termelő cégek miért állnak meg bizonyos földrajzi pontokon, mi hiányzik nekik Törökszentmiklóson vagy Bácsalmáson, aztán kicsit államilag koncentrálni ezekre a pontokra.

(De nézhetjük a szolgáltató szektort is, ha a Budapest Bank tud Békéscsabáról ügyfélszolgálni... Vagy az államigazgatást, legalább tíz város van az országban, ami ki tudna állítani pár minisztériumi főosztályt, ha "leszerveznék" -- ha a gyorshajtási csekket tudják egységesen Szombathelyről küldeni, akkor ez se sci-fi.)

Amúgy az államnak is jó lenne, mert az elvándorlóknak nem Pesten kéne kiépíteni mindent ötszörös áron (lakást, elkerülő utat, BKV-t, a gyereknek óvodát).

PR-küszöb 2012.06.07. 15:32:52

Mellesleg, az itt prezentált szövegnél Schmidt Mária lényegesen okosabb... De akkor miért önti nyakon csupa bullshittel a Mandiner olvasóit?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 15:37:07

@közösperonos átszállás: Nem, az előrehozott nyugdíj, rokkantnyugdíj nem rövidtávú. Az végleges.
Rövidtávú intézkedés lett volna a munkanélküli ellátás meghosszabbítása, a munkapiaci diszkrimináció kőkemény letörése, a mostanában is csak pedzegetett különleges gazdasági övezeti szabályozás, netán hatósági áras rezsi, alapvető élelmiszer, állami bérlakások rendes működtetése. Például.

Csak ez mind-mind bonyolultabb annál, mint amit végül a magyar vezetés választott: hogy ad pénzt a semmire.

Esetünkben egyébként az államfüggés testi-lelki nyomort is jelent. Ha meg választani kell, akkor az államfüggő és az államtól nem függő nyomor közül az utóbbi az erkölcsösebb.

@evil overlord: Maga haladár lett, vagy miért hiányzik annyira a haladás? :-)
Amúgy önmagában az talán nem baj, hogy a bóvlit/netán selejtet termelő része megszűnt a magyar gazdaságnak. Hogy mi jött a helyére, hát, igen.

Vortumnus (törölt) 2012.06.07. 15:37:20

@Counter:

Független Magyarország 1918 óta van"

értem

evil overlord:

"Magyarország a 2. világháború előtt nem volt sokkal rosszabb helyzetben mint pl. Ausztria és Csehszlovákia. A komcsi éra ezt hazavágta"

ezt is

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 15:40:04

@evil overlord:

"Írtam olyat, hogy ez a szar kapható lenne nálunk?"

"A kádárkori bóvli helyett meg kínai bóvlit vesz a nép. Ergo semmi haladás és még importálni is kell. "

még csak nem is céloztál rá, tezsvírem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 15:48:20

@Vortumnus:

én azt szeretem, amikor az jön, hogy a ii. vilháb. előtti ausztriához képest akkor, és de bezzeg halódó világunkban.

az, hogy a ii. vilháb. előtti ausztria annyira nem volt a topon, ámde azóta cseppecskét fejlődött, az nem szempont. cseh lászló meg a ii. vilháb. előtti korszak úszóihoz képest egy motorcsónak. na bumm.

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 15:48:37

@Counter: "Rövidtávú intézkedés lett volna a munkanélküli ellátás meghosszabbítása, a munkapiaci diszkrimináció kőkemény letörése"
Az akkori dolgozók nem elhanyagolható része funkcionális analfabéta segédmunkás volt, akiket a kapitalizmusban max. szemétszedésre lehet használni. Ha nem akarunk lágereket, akkor ezeket az államnak kell foglalkoztania.

Nem a társadalmi progresszióról írtam :)
A gagyiért tényleg nem kár, csak éppen semmi nincs helyette.

@mavo: Ezt írtam (egyszerűsítés, kiemelés): A melaminnal feljavított tej, vincristinnel szennyezett intrathecalis kemoterápiás gyógyszer SZERENCSÉRE IDE NEM NAGYON JUT EL, csak a mezei bóvli.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 15:56:47

@Vortumnus:

fogadjunk, hogy te most írtál valamit. biztos értelme is van. vagy nem? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 15:58:27

@evil overlord:

és nem érti. jóvan. szarkazmus, baszod, szarkazmus. ja, jut eszembe, alacsonyabb rendű vagyok, én olyat nem tudok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 16:01:20

@mavo:

na jó, fasz vagyok, ragozom. bóvli ügyben példálóztál, és ... hú bazmeg, aljas volt ... én is. na képzeld. pedig arról is írhattam volna, hogy a "melaminnal feljavított tej, vincristinnel szennyezett intrathecalis kemoterápiás gyógyszer" konkrétan kapható a turul gyógyszertárban (második kerület pina utca 96), de odáig nem aljasodtam, ugye.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 16:04:16

@evil overlord: Egy nem elhanyagolható része pedig ténylegesen szaktudással rendelkező, de korosodó, egyéb társadalmi okból megingó egzisztenciájú ember (szektorvesztett mérnökök, különféle szellemi foglalkozásúak, államigazgatási alkalmazottak). Őket is odahagyta az állam, bár manapság nem ők és gyermekeik fosztogatják a borsodi konyhakerteket, ez igaz. De attól még ténylegesen _elvesztésre és talán át nem adásra is került_ (!!!) a bennük felgyűlt tőke.
Köztudott, hogy Magyarországon 40-45 éves kor felett az ember akkor tud elhelyezkedni, ha a megfelelő párt tagja vagy minimum európai szintű szaktekintély. Vagy ha van némi tőkéje és önfoglalkoztatni kezd. De hogy sima alkalmazott nem lesz, nem lehet, az bizonyos.

Képzetlen tömegeket az állam sehogy máshogy nem tud foglalkoztatni, mint lágerban. Az részletkérdés, hogy a láger éppen a fideszes oli... nemzeti tőkés termőföldje, egy frissen nyitott kőbánya vagy tiszai gát, egy 10.000 fős óriásüzem udvarán egy bódé vagy bármi más.

A technológiai progresszió is a társadalmi progresszió része, lévén a technológia egy társadalmi alrendszer ;-)

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 16:37:08

@mavo: Látom még mindig nem érti: ez nem aljasság, hanem maga a valóság: a kínai (belpiaci) bóvli ugyanolyan, vagy még nagyobb szar, mint amit anno a KGST produkált, bár nem (teljesen) ugyanabból az okból.

@Counter: Ezeken az emberek az ön által felsorolt lépések talán tudtak volna segíteni, de az átviteltechnikusokon nem, azokra igazából nincs szükség a mai világban.

A lágert többnyire szögesdrót veszi körül és gépfegyveres őrök. Ha az underclass meg tud élni az ároktisztításból, akkor erre nincs szükség.

A jobboldal szerintem nem tagadja a technológiai progressziót, max. nem isteníti.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:05:33

@evil overlord:

„ez nem aljasság, hanem maga a valóság: a kínai (belpiaci) bóvli ugyanolyan, vagy még nagyobb szar, mint amit anno a KGST produkált, bár nem (teljesen) ugyanabból az okból”

azzal az icike-picike különbséggel, hogy akkor sem védenéd a kínai bóvlit, ha megfenyegetnének, hogy kombájnnal basszák meg anyádat, de bezzeg a kádár-kori bóvlit álmodból felkeltve is elkezdted védeni hogy ja, de hát a világhírű ikarusz.

de persze nekem kéne, hogy leessen valami különbség fedőnevű izé.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:10:13

és akkor ma ötvenedszer is elgondolkodom, valóban az-e a tüchtig magyar jobber, az echte magyar hazafi, aki a kádár korszakban látja a magyar aranykort, amit szétvert a cúna, cúna kaptlzmus. és csak gondolkodom, és csak gondolkozom. és nem értem bazmeg, nem értem, a kurva isten bassza meg, nem értem. mi jöhet még? rákosi dicsőítése a magyar hírlapban, vagy mi a geci?

Szindbad 2012.06.07. 18:11:55

@mavo: És hehe ezt hívják koherensnek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 18:15:46

@Szindbad: Hát hogy bbjnick mit hív koherensnek, azt rajta kívül biztosan nem tudhatja senki. De neki saját világa van, nem kell bántani, csak ha elkezd vagdalkozni a rácsos ágyon túlra :-P

@mavo: Azért a kádári bóvli meghaladta a belpiaci kínai bóvli színvonalát. De szerintem is népibalos-kádári nyavalygás a boldog békeidők daliás magyar világszínvonalát (vi-lág-szín-vo-na-lát!) látni a kádári magyar iparban. A KGST-nek jó volt, annak meg azért volt jó, mert az adott cikket más ország nem gyárthatta, máshonnan nem importálhatták, ha meg nagyon nem ment, a nagy SzU adott rá pénzt meg szakértelmet, hogy azért csak legyen valami.
A béketábor szétdőlése megmutatta, hogy ez miért nem járható út. Szóval ne járjuk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:21:42

@Counter:

"Azért a kádári bóvli meghaladta a belpiaci kínai bóvli színvonalát."

hát igen, a fusiban gyártott vetkőzős öngyújtó megadta a színvonalat, ami azóta is adott. a kínaiak az ugyanolyan színvonalú bóvlijaikkal meg menjenek a kurva anyjukba nemzetrohasztani.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 18:23:23

@mavo: A melaninos tejporra, kotyvasztott gyógyszerre, kézzel festett kutyakölykökre és effélékre gondolok. Meg a közismert gyerekgázolós videókban megnyilvánuló szellemiségre.

A sorjás szélű vetkőzős öngyújtó az ezekhez képest egy minőségi ugrás.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:24:28

@Szindbad:

fogadjunk, hogy ma még nem mondtam, hogy a kurva anyját a koherenciának? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:30:52

@Counter:

a kurva isten bassza meg, ez a másik véglet, nem?

na, mesélj, hol volt a másik véglet 88 körül, he? a nemzeti kalmopirinben, amit a faszomsegghülye kibaszott imprlsták aszpirinnek hívnak, de azért ma reklám épül rá (ha nem látom, nem hiszem el, bazmeg!!!!), hogy évezredes hungarikum, vagy hol a tetves gecibe?

mi volt az a csudálatosan magyar és kiemelkedő 88-89-ben, amire olyan büszkék lehettünk? komolyan kezd érdekelni. az ultra? a vim? a túrórudi? a hazafias népfront? mi?

túléltük. némi kakaskodással el is hagytuk, hogy aztán végre visszasírjuk. egyiptomban meg volt uborka. legyen már ennyi elég.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.07. 18:37:21

@Counter:
Hogy bbjnick hív koherensnek, azt világos leírta fentebb:

mandiner.blog.hu/2012/06/06/reakciosnak_lenni_schmidt_maria_mi_a_jobb/fullcommentlist/1#c16921579

De hogy magácskáék mit hívnak annak, azzal már évszázadok óta adósak. Ahol az érték dialektikus és dinamikus fogalom, ott hogyan létezhet koherens fogalmiság (koherens nyelv)? Erre kellene inkább válaszolni és nem hazudozni, ávóstempózni és ürülékkel és gennyes, gombás testváladékokkal összemaszatolni mindent, amihez csak hozzáférnek.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.07. 18:38:16

@bbjnick:

Hogy bbjnick hív=Hogy bbjnick mit hív

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:43:52

@bbjnick:

bébézsuzsika például azt hívja koherensnek, és erkölcsileg követetendőnek, ha az aktuális rezsimszolga arról hazudozik, hogy annó kádárhuszár korában igazából nem is ő hamisíttatott magának doktori címet, hanem a király oldali sánc.

már csak ezért megérte kivárni, hogy megtudjuk, bébézsuzsika mit tart kohereizének. de tényleg.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 18:46:03

@bbjnick: azt világos leírta fentebb = azt világosan leírta fentebb

De nem írta le. Nem írta le, pedig elolvastam jobbról balra, felülről lefelé és alulról felfelé is.

i
á

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:50:41

@Counter:

bébézsuzsika világosan leírta, hogy ha egy vörösmarti vers lemásolása mögé valaki odaírja, hogy írta vörösmarti mihály verse, az önálló művet alkotott, amit mellékesen eredetileg vörösmarti mihály írt meg.

mi a gecin csodálkozol?

Bell & Sebastian 2012.06.07. 20:16:08

Csak úgy kérdem, az nem az összetartozó/ összetartó?

Feladat: húzza össze átlósan az önállóan is koherens jelentéssel bíró kapcsolatokat!

bébéjé. Smokie, Cuncy
.
dohányzás, vízió, fagykár, baszki a falábam

Na ugye, hogy más és más.

Robinzon Kurzor 2012.06.07. 20:18:33

@Mennike: "Csak a nagyon ostoba emberek hiszik azt, hogy a család nem jelent semmit"

Csak a nagyon ostoba emberek hiszik azt, hogy én bármi ilyet állítottam.

A nagyon ostoba emberek mindig a saját maguk által kreált ellenvéleménnyel vitatkoznak, mert a valódival szemben nem érzik elég felkészültnek magukat.

Robinzon Kurzor 2012.06.07. 20:22:27

@MézesRozi: "nézze, nekem egy nickem van."

Ezzel a szomszéd posztban már tölgy néven lebuktál, kicsi huszár.

evil overlord (törölt) 2012.06.07. 20:24:25

@mavo: A mocskosszájú zergének igaza van, nem kellene annyit piálni. Nem világhírűztem az Ikaruszt.
És a KGST bóvli nem hasonlítható össze azzal, hogy egyes kínai faszszopók szándékosan tettek mérget tejporba, amiből többek között gyermektápszer is készült. (A vincristine más kérdés, ott valószínűleg a QA volt szar. )

WysiWyg 2012.06.07. 20:48:53

@mavo: Ez azért a mi időnkben úgy működött, hogy a "Gondolatok egy könyvtárban" volt egy könnyű tétel. Pedig úgy szerettem volna fakítani valamit részben a csajom, a tanárom előtt, és hát na, összejött. Jobb lett volna Madách plö.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:04:03

@evil overlord:

azért úgy elképzelem, ahogy úgymond attól lesz kevesebb, hm, kínai fasszopó, hogy én úgymond nem piálok annyit.

tényleg, a te alkoholista kurva anyád hogy van? :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:06:45

@mavo:

a jobb lett volna madách pölö izére nem is merek reagálni, wazza. pedig.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:09:02

@mavo:

hú, bazmeg, de bunkó vagyok, ugye? :D

Naukratisz01 2012.06.07. 21:13:31

A tisztelt történész asszonynak néhány dologban igaza van. Nagy lendülettel és széles háttérismeretekkel elemzi a rendszerváltó elit posztkommunista, utódpárti MSZP-SZDSZ koalícióhoz köthető politikusainak bűneit. Helyesen világít rá a történelmi pártok szétverésére, azzal, hogy siklott félre a "rendszerváltás". Arra a nemzetközi politika történeti folyamatra is kb. helyesen tér ki, hogyan változott meg a világ és a nemzetközi politika a Szovjetunió felbomlása után, és milyen neo konzervatív fordulat történt a nyugat-európai politikai gondolkodásban. DE AZ MÁR NAGYON NEM HELYES, HOGY AZ ÖSSZES BALOLDALI JELZŐVEL ILLETHETŐ MOZGALMAT ÉS GONDOLKODÓT LEKOMMUNISTÁZZA, SŐT MÉG A NEMZETI SZOCIALISTA, FASISZTA GYÖKERŰ PÁRTOKAT IS KINEVEZI "BALOLDALINAK"! A baloldalon bármilyen fájó, még létezik a világban a valódi szociáldemokrata mozgalom. A tisztelet tanárnőnek be kellene iratkoznia egy alapos továbbképzésre Ormos Mária professzor asszonyhoz, hogy helyre tegye magában a XX. századi eszmetörténet és politika történet alapfogalmait! Az tény és való, hogy a XXI. század átalakuló politikai mozgalmait már nem lehet leírni a hagyományos "jobb és bal" klisével! De nem kell összemosni a közös ön által "baloldalinak" titulált politikai irányzatokat! Az ön által annyira emlegetett "nemzeti középosztály" keresztény politika SEM létezik a különböző jobboldalinak nevezett véleményvezérek és gondolkodók állításai ellenére a mai Európában. Az igaz, hogy az európai baloldal is keresi az útját és átalakul, de nem csak a radikális korábbi komcsikból áll, akik ma az ön által megnevezett és perifériális csoportnak tekintett kisebbségi rétegekre (homoszexuálisokra, zsidókra stb...) hivatkozva politizálnak az "anyanemzetük" ellen. Mert ugyebár egy baloldali csak büdös szájú komenista és hazaáruló lehet! Az ön által oly nagyra tartott politikai párt és mögötte álló mozgalomról, olyan áhítattal beszél, mintha a volt MSZMP Párttörténeti Intézetének egykori alkalmazottainak tanulmányát olvasnám a KB számára készült anyagban! "Középpárt", "tömegpárt", "mozgalom" az lehet, de hogy keresztény, meg nemzeti, meg széles társadalmi érdekeket integráló az már a pártpropaganda tárgykörébe esik! Tisztelt asszonyom, ejtsünk szót, arról is hogy az utódpárt MSZP-n, meg a Gyurcsány-párton kívül ma a Fidesz-MPP parlamenti padsoraiban legnagyobb az egy négyzetméterre eső volt kommunista mszmp-tagok száma. Az a párt hemzseg a hatalmát a Népköztársaság idején megszerzett politikusoktól, volt állami vezetőktől, a vagyonukat a maszopos érdekcsoportokhoz hasonlóan harácsolt üzletemberektől, akik mind a komcsi diktatúra emlőin nevelkedtek. Most pedig ők osztják az észt, azt hogy ki a hazaáruló, meg a nemzetellenes? A gengszterváltás úgy csapódtak az egyik pártból a másikban, mint a csúzli golyó a faágak közt! MDF-KDNP- FKGP-Fidesz volt az átjárás útja! Mikor volt a nagy színeváltozásuk, tisztelet mondjuk a kevés kivételnek, mikor fordultak meg a damaszkuszi úton??? Az igaz, hogy a maszopos-szadeszos ország rombolás súlyos károkat okozott és nehéz helyre tenni, de a rendszerváltó politikus elit minden, az elmúlt 22 évben, hatalomban levő része bűnös a korrupt rendszerért, amit teremtettek 89 után! Az MSZP-től a Fideszig! A mögöttük álló gazdasági érdekcsoportok és maffiák, ugyanolyan alapon működtették a pénzszivattyút. Az aktuális kormány színétől függetlenül! Az egész korrupt politikai elit bűnös abban, hogy mélyre kerültünk, nem kell itt papolni kereszténységről, újjáépítésről. Ki kell állni, a közvélemény egésze, nem csak a hívek elé. El kell mondani nyíltan mi a politikai elit célja, új tőkefelhalmozás, a megmaradt nemzeti vagyon felosztása, új nemzeti középosztály létrehozása, új tulajdonosi elit teremtése! Aki pedig nem fér bele ebbe a "nemzeti együttműködés rendszerébe", mert szegényebb, a rendszerváltás vesztese, minimálbéres, kikölcsönzött dolgozó, állását vesztett értelmiségi, lesmirekellőzött ingyenélőnek titulált rendvédelmis, katona, nyugdíjas, fizikai munkás, külföldön munkát vállalni kényszerülő fiatal, leszakadó régióban élő azokat mind kilökik a nemzet fogalmából. Aki pedig ki meri nyitni a száját, azt pártunk és kormányunk lakájmédiája, vagy az oligarcha gazdáik hónaljmédiája kicsinálja, egyszerű karaktergyilkossággal. Elhintenek róla egy két rágalmat és imamalom szerűen ismételgeti a narancsos papagáj kommandó valamelyik tagja, vagy az infocenter zrt.-s média birodalom "oknyomozó"" bértollnoka. Tisztelt asszonyom engedje, meg hogy kifejezzem a legmélyebb sajnálatomat, csak magam és néhány családtagom nevében, aki ingyenélő "semmirekellő zsoldos", minimálbéres dolgozó, valamelyik nemzeti tőketulajdonosnál, multinál, vagy munkanélküli, beteg nyugdíjas mi is a magyar nemzet része vagyunk, vagy legalább is eddig azt hittük. ÉS NEM VAGYUNK "ELKÉNYELMESEDETT NAGYIGÉNY, ÉS FŐLEG FELELŐSSÉGET VÁLLALNI NEM AKARÓ DOLGOZÓK"! CSAK ÉLNI, MEGÉLNI AKARUNK. De ez úgy látszik, a hatalmon lévő politikus kasztnak mindegy. Egy biztos semmi sem tart örökké, egyszer az önök kedvenc vezetői is el fognak tűnni a következő fülkeforradalom alkalmával. Csak az a szomorú, hogy az önök áldásos tevékenysége a szélsőjobbos autó-gyújtogató, kukaborogató, kirakatbetörő álhazafi csürhét erősíti!
Végezetül gratulálok az új "Fidesz-MPP"-s pártörténeti intézetek áldásos agymosó tevékenységéhez, nagyon hatékonyak az agymosásban. Még Révai elvtás is meg irigyelné, ha élne...

Bell & Sebastian 2012.06.07. 21:27:22

Szocdemek? Mint a rosszlány, azé, aki fizet, állami kitartott, nemzeti örökállás minimálbéren -hadsereg-

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:30:55

@Bell & Sebastian:

ezek a szocdemek mind büdös kurvák, bezzeg a nem azok, fúúúúú

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.06.07. 21:33:22

@mavo: Pedig a pia még mentség lett volna. ;P

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:37:09

@WysiWyg:

egyébként meg ja.

amikor még mi éltünk, mocskos komcsizmus volt, de ha a gondolatok a könyvtárből témában adtál be dolgozatot, akkor elélveztek a komcsi izék, és hú de jó vót.

jaj, dehogy volt hazug a rendszer, jaj, dehogy. radnóti, na, de, az még. józsidó, és akkor még ki sem mondtam a kulcsszót bazmeg.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:38:17

@Holger Hartland:

a fenébe, erről lemaradtam. :)
humor megvan még, főnököm? legalább nyomokban? :) peace.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 21:39:04

@Holger Hartland:

de várjál, félreolvastam: pina. úgy mindjárt más. :D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.07. 22:02:27

@Vortumnus: Elképzelhető. Mindig a nők a fanatikusabbak és vérszomjasabbak, ezeket a kritériumokat pedig teljesíti. A többi kritériumról nem állt módomban megbizonyosodni, a spekuláció meg spekuláció.

MézesRoziról is hogy kiderült, hogy valójában BajszosRozi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 05:24:20

@Vortumnus:

igazából nem tudom, én hangzáshívő vagyok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 05:26:28

@Counter:

te, úgy is mint balliberó, örülj annak, hogy töke van a menyasszonynak.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 11:17:25

@mavo: Én se emlegettem a kedves mamáját, maga se tegye! És köpje ki azt a kurva csikket a szájából!

@Naukratisz01: Marha! A fasizmust egyes történészek baloldali mozgalomnak tartják, ezt nem SM találta ki.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 11:30:39

@evil overlord:

neked is mondom kicsi huszár: nem előjogod mások sértegetése. és ha már sértegetsz másokat, és valahogy visszakapod, ne állj be utána illemtanárnak, mert geci szarul néz ki.

közösperonos átszállás 2012.06.08. 12:09:42

@Counter: "Nem, az előrehozott nyugdíj, rokkantnyugdíj nem rövidtávú. Az végleges."

A rokkantnyugdíjat például rendszeresen felülvizsgálják, már régóta. Az előrehozott nyugdíj meg akkora távra hat ki, ameddig az illető nem ment volna nyugdíjba amúgy is, és mivel nem harmincéves emberekkel csinálták ezt (de a leszázalékolás is az idősebb korosztályra dívott -- jó, utána még nyolcvanévesen is rokkantnyugdíjasnak hívták őket hivatalosan, de ezen csak túl tudunk lépni), ezek biza páréves kifutású dolgok voltak. Ha egy T-2 évest előrehozottnyugdíjazol, annak a döntésednek pontosan 2 év a hatótávja.

"Esetünkben egyébként az államfüggés testi-lelki nyomort is jelent. Ha meg választani kell, akkor az államfüggő és az államtól nem függő nyomor közül az utóbbi az erkölcsösebb."

Ha azt is nyomornak sorolod (sokszor nem az), akkor meg hangsúlyozzuk már, hogy van különbség nyomor és nyomor között is. Erkölcsi is.

Naukratisz01 2012.06.08. 13:04:28

@evil overlord:
Tisztelt Nagyon Tájékozott Elmebajnok! Marha aki mondja. Egyébként, akkor sem megalapozott állítás. Mielőtt hozzáfog "marházni" egy kicsit tájékozódni kellene, másként nem különbözik egy fröcsögő chat-előtől.

dusomoja 2012.06.08. 13:37:58

@tevevanegypupu: Ne volt jobban öltözött és nem volt jobb az utcakép. Én is éltem akkor. Minden bezárt 10-kor, minden le volt rohadva Pesten és féltem a rendőröktől. Nehogy már visszamenőleg legitimáljuk az államszocializmust és beleálmodjuk a szépet, csak azért, mert akkor voltunk fiatalok.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 14:15:37

@mavo: Mondja, nem érzi magát bagolynak? Ui. maga itt az egyik legmocskosabb szájú nick, akiből teljesen ártalmatlan témánál is előjön a kurvaistenfasza.

@Naukratisz01: A fasisztákat egyesek jobbnak, mások balnak, megint mások centralistának minősítik. Magánál van a bölcsek köve, hogy ilyen magabiztosan állítja, hogy nem baloldal? Az meg már végképp röhejes, hogy SM-et a szintén (végletekig) elfogult (csak éppen ballib irányban) Ormos Máriához akarja beutalni továbbképzésre.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 15:02:21

@evil overlord:

én mocskos szájú vagyok, az őrmi meg vicces. kinek mi adatott.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 15:12:18

marikának egyébként nem csak a "történelmi" fejtegetési torzak

„A pártok versenyében behozhatatlannak tűnő előnnyel indult az MSZMP utódpártja, az MSZP, mely megörökölte a négy évtizedes monopolhelyzetben kiépített infrastruktúrát, közel egymilliós tagságot, médiaportfóliót, nemzetközi kapcsolatrendszert. A startpisztoly eldördülése előtt még arra is futotta a régi hatalom részéről, hogy az újjászerveződő történelmi pártokba olyan embereket küldjön, akik záros határidőn belül felbomlasztották, alkotórészeire darabolták őket. Elsőnek a célcsoportjukra legveszélyesebb szociáldemokrata párttal végeztek, de az FKGP, illetve a KDNP sem kerülhette el a sorsát.”

mindössze 22 két év telt el, és már megszületett egy alternatív valóság, amiben teljesen komolyan hisznek emberek, egy elvben történész végzettségű, komoly néni pedig szemrebbenés nélkül leírja, és senki sem röhögi körbe.

mondjuk egy jó volt benne, felidéztem emlékeim között azt a maszopra olyan kibaszott veszélyes szocdempártot, és el kell ismerni, szórakoztató népség volt. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 15:17:13

@mavo:

petrasovits anna, yeah, hála néked gugli. :)

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 15:36:34

@mavo: "A pártok versenyében behozhatatlannak tűnő előnnyel indult az MSZMP utódpártja, az MSZP, mely megörökölte a négy évtizedes monopolhelyzetben kiépített infrastruktúrát, közel egymilliós tagságot, médiaportfóliót, nemzetközi kapcsolatrendszert. A startpisztoly eldördülése előtt még arra is futotta a régi hatalom részéről, hogy az újjászerveződő történelmi pártokba olyan embereket küldjön, akik záros határidőn belül felbomlasztották, alkotórészeire darabolták őket"
Ebben mi nem igaz?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 15:55:55

@evil overlord:

1. a pártok versenyében behozhatatlan előnnyel induló maszop 1990-ben 11%-ot sem kapott, és ha az antall- majd boross-kormány nem akkora fasz, mint amekkora, akkor 1994-ben sem végez sokkal jobban.

2. a maszopra olyan kibaszott nagy veszélyt jelentő szociáldemokrata párt petrasovics annával az élen 3,55%-ot szerzett ugyanezen a választáson, majd széthullott, és részeben kapolyi magántulajdonává, részben pár marakodó fantompárttá alakult át.

3. a szintén gigászi veszélyt jelentő kdnp 6,5%-ot kapott ugyanekkor, 4 év múlva pedig még mindig 7%-ot, majd konkrétan összeveszett saját magával, és 96 környékén de facto megszűnt létezni. de biztosan megnevezi mariska, ki volt a vakond abban a nagy reményű pártban, surján, giczy, füzessy, vagy netán isépy? :) jelen inkarnációjukban, meg hát ugye olyanok, amilyenek, abszolút jellemző, hogy 2002-ben megválasztott első elnöke egy másik párt parlamenti képviselője volt. :)

4. no igen, nem fidesz szalámizta le az fkgp-t, amiben ugye az a fájin, hogy pár éve az átlag fidesz savazó erre még büszke is volt. :)

5. és akkor még szóba sem került az mdf, amit láss csodát, szintén a fidesz nyuvasztott meg. pardon, egy rendkívülien fideszesnek látszó magán titkosszolgálat. :)

persze van egy olyan verzió is, hogy maszop = fidesz. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 16:02:59

@mavo:

+1 azt, hogy eszközök dolgában előnyből indult a maszop, természetesen nem állítom. azok azonban nem jelentenek automatikus előnyt a választásokon, ld. pont a legelső választást, amikor is a cucik konkrétan beterítették bépestet az akkor egyébként népszerű horn gyulával, és mégis örülhettek, hogy bejutottak a parlamentbe. a másodikat pedig már akkor is megnyerték volna, ha egy fillért sem költenek a kampányra.

és lehet erre azt mondani, hogy a ballib médiafölény, meg azt is, hogy egy balfasz kormány balfasz módon használta az elfoglalt közszolgálati médiát, ami akkor még valóban monopolhelyzetben volt. a mai "nemzeti érzelmű" média csodacsapata ott kezdett el egyébként összeállni, szegények nagyon megsértődtek, amikor kiderült, hogy nem csak a libik kirúghatók a királyiból. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 16:03:35

@mavo:

"azt, hogy eszközök dolgában előnyből indult a maszop, természetesen nem állítom. "

helyesen: azt, hogy eszközök dolgában NEM előnyből indult a maszop, természetesen nem állítom.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 16:25:03

@mavo: 4 év alatt viszajött, egyedül is többsége volt a parlamentben. Még azt a szóbeszédet is hihetőnek tartom, hogy szándékosan tolták rá az ellenzékre az átmenet káoszát. Ha kevésbé balfasz az MDF, akkor lehet, hogy nem nyernek a szocik 94-ben, de meg tudtak volna erősödni (rendes mennyiségű taposóaknát hagytak maguk mögött). Ezalól egy kivétel lehetett volna: teljes lusztráció, persze az az összes pártnak ártott volna.

Nem véletlenül hagytam le a pártokat az idézetből.

A kisgazdákat leginkább a zugügyvéd csinálta ki. Aki vagy teljesen hülye volt, vagy ügynök (vagy a kettő kombinációja).

Az MDF leginkább magát nyuvasztotta ki (bár az indulásban az 1. pont is segíthetett): egy valódi jobboldali nem szavaz az Olajfára. Az más kérdés, hogy most a Fidesz miatt is vakarja a fejét, de azért nem ugyanarról van szó.

Már a 90-es években is volt magánmédia (igaz, hogy újság formájában). Az MDF persze hülyén kezelte az ügyet, de a kirúgottak egy jó része tényleg posztkomcsi "ügynök" volt.

tevevanegypupu 2012.06.08. 16:35:19

@dusomoja:

Ketsegtelenul hozzajarul az is, hogy akkor voltam fiatal. De a rendoroktol en is feltem, de most is felek, toluk mindig felni kell. Es most is cirkuszolnak a lakok, hogy zarjanak be mar tizkor, bar az ketsegtelen, hogy mos sokkal jobb es tobb lehetoseg van elmenni ide-oda egy sorra vagy koncertre vagy mit tudom en..A kulturalis elet rendezvenyeinek szamat sem lehet osszehasonlitani a mostanival, de hogy akkor sokszor tobb spiritusz volt bennuk az teny. Diktaturaban jobban mukodnek a sorok kozotti mondanivalok. Most barki megvehet barmilyen markas cuccot - ez a magyarok maniaja - csak eppen egyre kevesebben tudjak megvenni. Amit meg tudnak venni annak pedig legnagyobb tobbsege bovli, remes szinekben es anyagbol.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 16:36:32

@evil overlord:

"Még azt a szóbeszédet is hihetőnek tartom, hogy szándékosan tolták rá az ellenzékre az átmenet káoszát."

te hol a faszban voltál 89-90-ben? tényleg érdekelne, mert ha savazókorú intelligens létforma voltál már akkor is, akkor tudhattad volna, hogy a maszop egy másodpercig sem taktikázhatott ilyesmivel. az a 11% egyszerűen csoda volt, valószínűleg hornnak, pozsgaynak és szűrösnek volt köszönhető, különben be sem jutnak a parlamentbe, annyira ellenük volt a közhangulat, miközben ugye a négyigenes abból a feltételezésből indult ki, hogy pozsgayt megválasztja a nép köztelnnek, és igen, tényleg volt rá esély.

ha kedves első kormányunk a média elfoglalása után azt értelmesen használta volna, és nem stefka istván forma rettenetes idiótákkal pakolja teli, akik egy nézhetetlen szart csináltak belőle, akkor a maszop nem nyeri magát szarrá, hogy nyertek volna-e egyáltalán, na az jó kérdés.

a kirúgott emberkék java része meg lehet, hogy szemét balliberrált volt, de mellesleg a többségük tapasztalt, jó felkészültségű is. és akkor még vissza tudott ütni, ha az ország vezetése a tudás helyett a lakájmentalitást preferálta.

MézesRozi 2012.06.08. 16:36:44

@Counter:

akkor most jól figyeljen, tüncike:

patkánylukból patkány szél. valamit csúnyán félreértett. nem vagyok bajszos típus, bár a lábszáramat gyantázom:)

lukra futott, hogy világos legyen, de semmi gond, csak a szokásos formáját hozza.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 16:54:03

@mavo: Nem voltam szavazókorú.
Azt hiszi, hogy az MSZP politikailag nem szenvedte volna meg az átmenetet, ha ő adja a kormányt? Lehetett tudni, hogy az emberek változást akarnak, ilyenkor az ember vagy ellenáll (és falhoz állítják, mint Csaut), vagy hagyja folyni a dolgokat (az okos ember ezt teszi).

Az MDF nem a média megszállása miatt veszített, hanem azért, mert egymillió ember elvesztette a munkahelyét, és a hőn áhított osztrák életszínvonal helyett komoly lépéseket tettünk Albánia felé. A pufajkás meg jött a 3.60-as kenyérrel, nyert is. A szadi barna esős szemétkedése hab volt a tortán.

A "posztkomcsi ügynökök" már köztvs-ként is a szocik/szadesz szekerét tolták. Mit mást tehetett volna velük a kormány?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 17:05:18

@evil overlord:

ja, igen.

na szóval azt a zugügyvédet a fidesz emelte a hatalomba, és tartotta maga mellett, mint prémium szövetségest. ejnye, akárhova nyúlok, fidesz. mindaddig egy sima bohóc volt a bácsi, aki még nagyon sokáig elvariálgatott volna a pártocskájával, ha nem kerül hirtelen (számukra) túl sok pénz közelébe, és nem csinálnak belőle és pártjából bűnbakot. jellemző, hogy a fradiból max pár százmilliót voltak képesek évek alatt kiszerelni (ld. a legendás szerves hulladék megsemmisítő állami vállalat még legendásabb üllői úti plakátját), miközben hasonló nagyságrendű zsét a happy end - ezüsthajó sikerpáros nagyjából pár hónap alatt rámolt ki a királyi tévéből. nagyjából egy mostani fábry só árából tizenkét éve a televízió archívumának anyagait és a tévé eszközeit használva háromnegyed órás cuccot fabrikálni mindenesetre elég jó biznisznek tűnik. és az csak egyetlen egy feltűnően jól sikerült bizniszük volt a nem kevésből. a kisgizdapártot konkrétan használta majd eldobta a fidesz, nem történt semmi különös és egyedi sem.

az mdf-ből pedig megint csak a fidesz próbált kdnp kettőt faragni, és meglepő módon, ha a barátom le akarja darálni a pártomat, akkor a másik irányba nyitok, hogy mik vannak. elbaszott lépés volt, de nem érthetetlen. a végjátékban pedig hogy, hogy nem, megint csak egy bizonyos fidesz nevű párt bukkant fel bizonyos zéerté képében. biztos hallottál valami felmentő ítéletről mostanság.

ha már, akkor a mszop inkább a szadiban turkált nagy sikerrel, és amilyen ügyesen csinálták, még tartja is magát a legenda, hogy a szadi vezette a koalát.

Mennike 2012.06.08. 17:25:11

@Robinzon Kurzor:

:)
A nárcisztikusok pedig az egész világot csak magukra bírják vonatkoztatni, mert ők állnak a közepén, a paranoiások szintén mindent önmagukra vonatkoztatnak, de sértésnek és ellenük irányuló merényletnek vesznek mindent, amire a legcélszerűbb támadva reagálni. Az igazságot egyik sem tűri jól
:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 17:56:01

@evil overlord:

aha, tehát csak "megbízható" emberek tolmácsolásából ismered a sztorit. úgy látod könnyű

nos, a maszopnak egyszerűen esélye nem volt 90-ben kormányt alakítani, tehát fel sem merülhetett a kérdés, hogy elsőnek vagy másodiknak kormányozzanak. holott ismétlem, volt egy-két kurva népszerű politikusuk, ha jól emléxem, bizonyos németh miklós volt az egyik első egyéni befutó függetlenként. egy másik ilyen népszerű arc nem is olyan rég segített garantáltan nemsztalinista kotmányt, vagyis alaptörvényt hegeszteni, ám történetünk idején pont egy bizonyos maszop nevű társaság alapítója és egyik alelnöke is volt egy személyben, akinek köszönhettünk egy negyed népsavazást, amit egy bizonyos fidesz lelkesen támogatott, így nem lett aztán őbelőle a rencerváltás utáni első közteln.
pikáns dolgok ezek. :) persze tudom, az összeesküvéselméletek ugyan nem ilyen pikánsak, de legalább frappánsak, és könnyebben emészthetőek a valóságnál. :)

igen, a munkanélküliség magas lett, és rosszul tudod, mert nem 1 milló, hanem nagyjából dupla annyi ember lett akkor nagyjából két év alatt munkanélküli, azonban ezt nem igazán tartották a zemberek a kormány bűnének. nagyjából mindenki tisztában volt azzal, hogy ennek így kell lennie, a legendás magyar iparról a zemberek többsége sajna tudta, hogy javarészt a bújtatott munkanélküliség fellegvárai.

nem. az első kormány nagyon-nagyon konkrétan elkúrta. nagyon, nagyon mocskosul. mindent. a privatizációt tanítani kellene, hogyan nem szabad megcsinálni, és a médiát azért emlegettem, mert azt baszták el a legjobban. konkrétan ők kísérelték meg a magyar demokrácia első állami szervezésű karaktergyilkosságát, aminek aztán a korábban sem teljesen népszerűtlen horn felé irányuló megdöbbentő mértékű rokonszenv lett az eredménye, ami lassan átterjedt a maszopra is. tényleg csak gratulálni tudok, stefka elvtárs és haverjai gondolom azóta is büszkék rá, hogy volt némi szerepük a 94-es koala magalakulásában.

a maszop, ha akart volna, se baszhatott volna ki jobban magával, mint hogy az övék lett a második esély. bokros csomagról nem tudom, hallottál-e, de képzeld el, nem jó kedvükben hagyták garázdálkodni a bácsit, hanem mert kibaszott nagy szarban volt az ország gazdaságilag. nem is nyertek 98-ban, holott javult az életszínvonal, csökkent az államadósság és a munkanélküliség, és az általad vízionált előre tervezettség okán is röhögve nyerniük kellett volna az antallék után már hű de csodálatosan egyszerű és népszerű kúrmányzás után. hát nem volt az.

zárójelben: nem véletlenül hívták azt ott az első médiaháborúnak, az mdf irdatlan amatőr módon próbált kormánypárti közmédiát előállítani (22 évvel később már csak legyintünk rá, mint a mindenkori kormány jól megszokott nulladik lépésére), az ellenzék pedig ezt ügyesen kihasználta, ez egy ilyen biznisz, de tegyük hozzá, ennél több feladatuk nem volt. gondolom akkor a hankiss bizottságról sem sokat hallottál, ott mutatta be az akkori koalíció, hogyan nem szabad koncepciós pert csinálni, olyan röhejesen átlátszó volt. nem tudom, feltűnt-e, nem a rohadt ballibek kibaszását emelem ki, hanem azt az elborzasztó amatőrséget, ahogyan megvalósították, és azokat az elborzasztóan tehetségtelen idiótákat, akiket a megbízhatatlan balliberók helyére ültettek.

ja, és a barna eső, cúna, cúna vádja. tudod ha egy kormány messziről is jól láthatóan a horthy korszakhoz nyúlkál visszafele (újratemetés, hofi kibaszása a közszolgálatiból a vitéz kőbányai világos miatt, estébé), hát szóval érted. nem elég szűznek lenni, annak is kell látszani. aki egy saját maga által büszkén deklaráltan antiszemita bácsihoz fordul vissza példaképet keresve, és megbünteti azt, aki nevetség tárgyává teszi, nos, az ne csodálkozzon, ha néha kicsit gyanúba keverik holmi fasizmussal.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 18:10:17

@mavo:

ibolyának egyébként az volt a balszerencséje, hogy a kereszténydemokratákkal ellentétben, ha csak kicsi párt is, de egy valódi párt volt eredetileg a segge alatt, tehát neki és a pártjának nem volt jó biznisz második fidesz frakcióvá alakulni. a nemlétező kdnp embereinek meg nagyon is jó biznisz volt, és lőn díl.

Naukratisz01 2012.06.08. 18:50:08

@evil overlord:
Tisztelt Uram! Utólag kérel elnézést a legutóbbi bejegyzésem indulatossága miatt. Nem akartam, megsérteni, de a nácizmus "szélső jobb" jelzővel szerepel a politika tudományt oktató iskolákban és kurzusokon. A Századvégtől a Táncsics alapítványig! Csak erre merészeltem utalni. Itt most nincs lehetőségem bővebben kifejteni. Attól még tisztelem véleményét, csak nem értek vele egyet. Úgy ahogy a fideszes párttörténésszel sem! Ha nem "marháznak" le, normálisan reagálok. Tisztelettek: Naukratisz.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 18:54:44

@mavo: Az a zugügyvéd már Antall alatt is rontotta a levegőt, és aprította a kisgazdákat. A Fidesz pedig mivel nem akart kisebbségből kormányozni, kénytelen volt bevenni.
OV persze nagy lelkesen tolta az egy tábor egy zászló szlogent és szalámizta le a jobber pártokat, de ha nincsenek hasznos idióták, akkor nem ment volna.
Dávid Ibolya sem volt egy zárdaszűz, a 2002-es vereség után rögtön elkezdett távolodni a Fidesztől, miközben egyedül valószínűleg be se jut. A jobber szavazó ezt még megbocsátotta volna, de azt nem, hogy átállt a Pojácához.

Mi az összeesküvés-elmélet abban, hogy a komcsik/szocik a spontán privatizáció kapcsán kiépítették a gazdasági hátországot? Hogy az összes ellenzéki párt tele volt hasznos idiótákkal (és valószínűleg ügynökökkel)? Hogy a komcsik vonakodás nélkül átadták a hatalmat? (Tetszettek volna forradalmat csinálni...)

Ha az embereket nem zavarta az életszínvonal-romlás, akkor hogyan tudott a pufajkás elsöprő győzelmet aratni? Ne mondja, hogy a horthyfasiszta (muhaha) Antall-kormány médiatisztogatása miatt! Az embert alapvetően a zsebe érdekli, a kormányzati elegancia csak max. második lehet.

Igen, elkúrták. A privatizációt is, a kárpótlást is. Viszont nem tudhatjuk, hogy hülyeségből, kapzsiságból vagy ügynökként. Valószínűleg mind a háromn szerepet játszott benne.

A karaktergyilkosság alatt Göncz papát érti? Én inkább arról beszélnék, hogy a ballibik felépítették az öreg imázsát, miközben pont egy olyan szervilis nímand volt mint Schmitt (igaz, ő legalább nem
plagizált).

Bokros előtt Békési balfaszkodott vagy egy évet. (Egyébként az egekig magasztalt Bokros csomag sem volt sokkal jobb, mint amit a balfasz Matolcsy most csinál.)

Horthy ugyan antiszemita volt, de nem volt náci. A társadalom nagy részének pedig igazából semmi baja nem lett volna az öreggel, persze a negyven éves agymosás megtette hatását. Az Antall-kormány pedig semmilyen antiszemita jellemzővel nem rendelkezett, némi töketlenkedés után megszabadult Csurkától is. (És csak gratulálni tudok a zseniális ballib politikusoknak, akiknek köszönhetően a tényleg antiszemita Jobbik komoly tényező lett.)

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 18:59:44

@Naukratisz01: Ne csak magyar szakirodalmat olvasson, nézze meg pl. az angol wikit:
en.wikipedia.org/wiki/Fascism#Position_in_the_political_spectrum
Ahány történész, annyi vélemény.

Naukratisz01 2012.06.08. 19:07:47

@mavo:

Tisztelt Uram!
A sok megjegyzéseivel nagyobb részt, kb. 80 %-ig egyet értek. Kivéve a Szociáldemokrata Párt sorsát! A fő történész asszonynak kb. ebben igaza volt. Akkor 89-90-ben az MSZP alapító reformkomcsi elvtársaknak közép távon tényleg nem volt érdeke a történelmi gyökerű Magyarországi Szociáldemokrata Párt újjászerveződése! Sikerült is beépített III/3-as ügynökökkel, zavarkeltőkkel és megfizetett balhés szenélyekkel diszkreditálni a nagy múltú pártot. Meg volt a szerepe Petrasovics Annának és a többi ügynöknek. Én ott voltal 89 márciusától minden szociáldemokrata rendezvényen és láttam a párt szétverését, ezért lett 90-ben 3,5 %, 94-ben 0,95 %. ennek csak az álszocialista maszop lett a nyertese, az ország pedig a vesztese. Had legyek a történelmi szociáldemokrácia védője! A nagyapám pártját 1948-ban szétverték és beolvasztották a kommunista MDP-be! 40 év után emigránsok és üldözöttek és a nyugati szociáldemokráciát példeképnek tekintő fiatalok próbálták újjászervezni a magyar szociáldemokráciát! De ez a hatalomátmentő rendszerváltó reformkommunista elitnek nem volt érdeke. Meg is tett ellene mindent! Láttam a párt szétverését, én láttam, hogy a hatalomátmentő elit ügynökei mit csináltak. Ismertem Takács Imrét, Dr Révész Andrást, Baranyai Tibort, Bölcsföldi Andort, Egri Györgyöt... és még sok régi szociáldemokratát akik felismerték a rendszerváltó elit szociáldemokraták elleni fellépését. Az 89-ben megalakult mszp szociáldemokrata cégérrel árulta magát, és a történelmi mozgalom újjászervezését abban a sorsdöntő 2 évben 89-90-ben lehetetlenítették el! Röviden ennyit. Tisztelettel: Naukratisz

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 19:39:59

@Naukratisz01:

nézd, én elhiszem neked, hogy te ezt így élted át, még azt is elhiszem a kedvedért, hogy III/3-asok épültek beléje.

de ha nem haragszol, elmondom neked, hogy a zemberek nagyjából leszarták a szocdem pártot. nem volt piaca. akkor se savaztak volna rá, ha tiszta kezű angyalkák vezették volna. így meg legalább szórakoztak is rajtuk egy jót. akkoriban a baloldaliság olyan fúj izé volt, de legalább szegény szocdemeknek nem volt még egy nyamvadt horngyulájuk meg pozsgayimréjük se, csak mindenféle öreg bácsik meg nénik a ködös múltból, meg persze az annuska. a maszop konkrétan tízből tízszer verte volna őket tetszőleges választáson, ez van, a dicső múlt sajnos nem mindig vezet szép jelenhez, még ha minden tiszteletem is azoknak, akik megpróbálták.

ha ha jobban megnézed, a másik nagy történelmi párt is a süllyesztőben végezte, pedig ők a nevük (és csak a nevük) miatt eleinte nem is voltak népszerűtlenek, csak amikor kiderült róluk, hogy tehetségtelen tolvajok, akik úgy mellékesen kisgazdapárt fedőnéven szanaszét baszták a magyar mezőgazdaságot.

és ezen egy centit nem változtat, hogy maszopék valóban beépítették az embereiket a szocdempártba, vagy sem. feltehetően igen, tessék, a végén kapolyi lett a főnök, ahogy mondani szokták, még jó, hogy komoly, mert viccnek nagyon durva lenne. de nem látom azt a helyzetet, amiben akkor ők vagy akár később legyőzhették volna a maszopot. nem, sajnos nem.

és amit ismételten szeretnék hangsúlyozni: a véleményemben egy fikarcnyi értékítéletet ne tessék keresni, én nyugodt szívvel elhiszem, hogy a szociáldemokrata pártot jó szándékú emberek próbálták újra megcsinálni.

Naukratisz01 2012.06.08. 19:44:07

@evil overlord:
Rendben, megnézek több forrást.

Naukratisz01 2012.06.08. 19:49:10

@mavo:

Rendben, elfogadom hogy ez a véleménye. Nem is akarom megváltoztatni, és azt is értékelem hogy legalább megérti mit akartam mondani. Csak emlékezetem a történelmi szociéldemokráciára. Nyugodjék békében!

Naukratisz01 2012.06.08. 19:53:27

@mavo:

Rendben, elfogadom hogy ez a véleménye. Nem is akarom megváltoztatni, és azt is értékelem hogy legalább megérti mit akartam mondani. Csak emlékeztem a történelmi szociáldemokráciára. Nyugodjék békében!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.08. 22:31:24

@Naukratisz01:

ismétlem, én elhiszem a jószándékot, a maszop közvetett és közvetlen, nyílt és kevésbé nyílt befolyását is elhiszem, de sajnos szerintem azok nélkül sem lett volna ez egy sikersztori. ez van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.09. 01:23:07

@evil overlord:

hát azért a fene se tudja, de van abban némi inkoherencia, hogy akár igaz is lehet mariska legendája az ellenzéket csirkedaráló maszopról, ellenben a valóságban ezeket vegytiszta hatalomgyakorlási okokból kukába küldő fidesz hát ugyan mit tehetett szegény. ahogyan a brúszvilisz mondaná, ők csak megbotlottak, és pont beleakadt a farkuk egy ledarálandó szövetségesbe. és különben is a hasznos hülyék. bájos. igen bájos.

egyébként egy volt ellenzéki pártról valóban tudok, amit a maszop nagyon csúnyán ledarált. szdsz néven futottak 2012-ig, nem tudom, hallottál-e róluk.

"Mi az összeesküvés-elmélet abban, hogy a komcsik/szocik a spontán privatizáció kapcsán kiépítették a gazdasági hátországot?"

abban semmi, azonban abban sem, hogy pl. a fidesz legfeljebb pár év késéssel ugyanezt megcsinálta, csak hát az ugye nem fúj, meg sátán, hanem hát valahogy pénzhez kellett jutnia azoknak a rokonszenves fiúknak. :) noch dazu az mdf is megtette a magáét, meg a kisgazdapárt is, csak a maszoppal meg a fidesszel ellentétben ők eléggé szarul gazdákodtak a vagyonnal, ld. még a kisgazdapárt bem téri székházának viharos történetét, vagy az mdf-ét, ami kábé az üllői úti kampányzáró totális kudarca magasságában kezdett csak el gondolkodni azon, hogy tényleg a kampányba ölés volt-e a legjobb befektetése a hirtelen jött sok píznek, és hogy tényleg annyira holtbiztos-e, hogy ők megint kormányt fognak alakítani.

az embereket zavarta az életszínvonaluk esése, hogyne, de az igazi vesztesek, akik ezután már nagyjából a büdös életben soha nem találtak munkahelyet, mindenféle volt ipar- és bányatelepek környékén éldegéltek, és a zacsi tésztáért buszokkal savazni szállításuk kultúrája még csak a közeli jövőben fogott majd kialakulni. igen, azokról a genetikailag lopós természetű kreol bőrű bácsikról és nénikről van szó, akikért megint csak a gonosz balliberáltak a felelősek.

őket leszámítva ugyanis az ország elég gyors tempóban lépett túl ezen az ügyön. és ó, persze oka volt az mdf bukásának a cuci ígérgetés.

is.

a cocik sem alapvetően a bokros csomag amiatt szoptak ki 98-ban, hanem a tocsik ügy, a zsurki vodkagyár, meg az űrbambák, meg a faszságuk miatt, vagyis mert loptak, és mert idegesítő seggfejek voltak. meg persze a fidesz jókor találta ki, hogy ők akkor polgári magyarországot csinálnak, és ezentúl mindig is antiliberálisak voltak. és a fidesz 2002-es buktájának sem volt komoly relációja az életszínvonallal, olvastam pont eleget, hogy pedig de kurva jól kormányoztak. mivel buktak? hát kaya ibrahimmal, meg josip tottal, meg az ezüsthajóval, meg a milleniumi lófaszaikkal. igen, azzal, hogy a) loptak, b) koronaúsztattak, c) torgyán. még rövidebben azért, mert loptak, és mert idegesítő seggfejek voltak.

a maszop ígérhetett volna toronyórát aranylánccal, meg háromhatvanas kenyeret, ha az mdf nem kúrja el, nem lop és nem áll idegesítő seggfejekből. a sok ici-pici szimbolikus kis baromságból (meg iksz százalékban a coci ígéretektől) a végén egy szép, nagy kormányelzavarás lett. ó, persze, a maszop nem cicózott, ha ígérgetni kellett a népnek (ezen össze is veszett a később emlegetett békesi hornnal), de ettől még a háromhatvanas kenyér konkrétan az mdf önigazolása, mert szegények nem értették, hogy mi a repedt fasztól borulhattak ők itt akkorát, mint az ólajtó, és mivel ők maguk tökéletesnek találták magukat, hát maradt a háromhatvanas kenyér. mondom, tényleg ígérgettek a cucik, mint a veszedelem. de aki szerint az miatt veszített az mdf 94-ben, nos, az nem egy bonyolult elme.

tisztelettel jelentem egyébként, hogy a rendszerváltás idején már évek óta nem volt háromhatvanas kenyér. tízforint valahányas, az volt, igen. kemény a cucc, mi? :)

"Viszont nem tudhatjuk, hogy hülyeségből, kapzsiságból vagy ügynökként. Valószínűleg mind a háromn szerepet játszott benne."

hát igen, a magyar ember az már csak olyan, hogy csak úgy egyszerűen önerőből, komcsi ügynökök segítsége nélkül még atomhülye, tolvaj, korrupt, vagy egyszerűen egy seggfej sem bír lenni. ha dr zerge lennék, éppen az ivási szokásaidról kezdenék roppant magabiztos állításokat tenni.

"A karaktergyilkosság alatt Göncz papát érti?"

of course horn gyuszira gondoltam, oda is írtam, nem tűnt fel? :) a madöfista média nagyon durván rászállt, konkrétan nem bírt lemenni egy-egy kurva vicces kormánypárti humorműsor a királyikban, hogy ne kerüljön elő egy pufajka. ám mint írtam, ettől csak még jóval népszerűbb lett. a nagy fene médiahatalom akkoriban még kurvára nem úgy működött, mint most, pedig ha valakinek, hát az mdf-nek valóban hát, őőőőő, erőteljes kontrollja volt az akkor valóban nagyon fontos hírforrásként szolgáló közmédia felett. ó, persze népszabóság, mint a ballib médiacsodafegyver, de azért megemlítem, ahogy a maszopnak, egy darabig annak sem volt éppen a legjobb píárja.

"Én inkább arról beszélnék, hogy a ballibik felépítették az öreg imázsát"

aha, merő felépített imázsból vezette majdnem 10 évig 90% feletti értékekkel a népszerűségi toplistát. amikor az mdf a közmédiában nyomatott humorkavalkáddal sem bírta magát megkedveltetni. :) a kutya sem tudta ám róla, hogy az egyik legnépszerűbb könyvet ő fordította, és még véletlenül sem ennek köszönhette a kezdeti népszerűségét, a habitusának pedig a későbbit. :) az mdf kormány médiája konkrétan nem is tudott mit kezdeni gönczcel. meg hát ugye a patkánylegenda sem terjedt akkor még.

érdekes ez a média, valahogy csak a ballibik kezében tudott csodafegyver lenni. persze apróbb, misztikus eredetű szünetekkel, mert sem 90-ben, sem 98-ban valahogy nem működött, pedig akkor is akkora ballib médiafölény volt a médiában, mint a jupiter oda-vissza.

"Bokros előtt Békési balfaszkodott vagy egy évet."

inda real world ez volt kb fél év. ami alatt békesi megpróbálta átverni a saját kis bokros csomagját. részben sikerült is neki bizony, ő kezdett el mexorítani, nem a kutyafejű bokros. majd amikor ez nem ment zökkenőmentesen, akkor szépen lemondott ('95. jan. 29.). és a gyuszi még utána is egy hónapig faszkodott, és bokros csak akkor jött, amikor valószínűleg már túl sokan mondták neki, hogy aktuálisan éppen masszív ikerdeficit van, a magyar állam meg egy lehelletnyit a fizetésképtelenség határán billeg, és az minden, csak nem a jóság, és hogy ebből nincs az a a háromhatvanas kenyér. tisztára, mint később a feri, csak a ferinél a kezdeti faszkodást a későbboekben is faszkodás követte, amivel megérdemelten került a szemétdombra, ahol mostanság is tartózkodik. a gyuszi végül megengedte a csomagot, ami ugyan (mint tőled megtudhatjuk) természetesen tökéletesen elmebeteg és hasztalan volt, de hát a gyuszi sem volt tökéletes, na.

"Egyébként az egekig magasztalt Bokros csomag sem volt sokkal jobb, mint amit a balfasz Matolcsy most csinál."

lol. hát mennyivel faszántosabban néz ki, ha nem csak a mieinknek van elmerokkant gazdasági bórembukkja, hanem a gonosz balliberáltaknak is az volt, a ködös múltban. lásd még nem messze innen a boldog mutogatást, hogy deagyurcsány szerint is vége a válságnak, lám, lám, nem csak az országot jelen pillanatban a gazdaságot irányító matolcsy egy nagy, büdös segglyuk, hurrá. azért én tudok csodálkozni időnként, mi minden képes örömet okozni embereknek. akit meg érdekel, az megnézi az úgynevezett adatokat, oszt jónapot. hornék egy mesterségesen alacsony infláción tartott forinttal megátkozott csődtömeget vettek át borosséktól ikerdeficittel és effél nyalánkságokkal, és egy csökkenő adósságú, nem csak virtuálisan csökkenő inflációjú, növekedési pályán levő magyarországot adtak át 98-ban. igen, közben privatizáltak, ámde annak a bevételét az adósság csökkentésére fordították, az ellopikált százalékokat persze leszámítva. hogy aztán ebben a témakörben hány méter a fél évet lehúzó békesi érdeme, mennyi bokrosé, és mennyi a bokros utáni nyugdíjasboldogító medgyessy (egyéb témák esetében dékéccázkilenc, továbbá hazaáruló) péteré, esetleg az orosz gazdasági válságé, hát ja, az valóban nem maximálisan egyértelmű.

"Horthy ugyan antiszemita volt ..." és folytatásai

látod, már megint pár faék egyszerűségű mondattal próbálsz elintézni valamit.

horthyval nem (csak) az a baj, hogy antiszemita volt. tessék olvasgatni a finn kolléga történetét, és nem verklizni tovább, hogy nem volt más lehetőség. volt, csak horthy elkúrta, méghozzá nagyon, mert ő igazából a roppant méltóságteljesen kinézésen felül nem volt egy történelmi léptékű tehetség. a finn kolléga meg nem. és ja, hogy nem volt náci, csak nácikkal haverkodott. hát istenem, jobb családban is megesik ez, ugye, lám a finn kolléga is csinált ilyet, csak ő jól átkúrta őket is, meg sztálinékat is, mint szart a palánkon, és ez az évszázad magyar államférfiújának nem bírrt összejönni. antall természetesen nem volt olyan, de csurkát finoman szólva megkésve baszta ki, de még ezt is elbaszta azzal, amikor kibaszta vele (ismerős név következik!) debreczeni józsefet (szóltam!), akinek a bűne annyi volt, hogy csurka remek kis dolgozatát kiteregette és mindenféle csúnyaságokat írkált róla. mindezeken felül ismétlem, az mdf lelkesen hortiújratemetett, és hofi gézát horthy tiltották le a közszolgálatiból. ó, igen, persze, hogyne, az akkori ellenzék pont olyan lekesen túllihegte a témát, mint a lelkesen komcsizó jobber hívők, szóval egyik kutya, de ahogyan a nép nem a pici hasikája miatt küldte el mdf-éket, ugyanúgy nem is azért, mert fasisztának hitte.

a komcsi agymosásról, aminek következtében a zemberek rosszat gondoltak a jóságos néhai géniuszról, és annak az ő hatásosságáról egyébként kábé annyit, hogy annak idején (értsd: a rencerváltás előtt) a korombéli ifjak vígan szidták a komcsikat, ellenben hortimiklóskatonáját, székely himnuszt meg persze deutschlandüberallest énekelgettek (utóbbit sajnos csak félig poénból), és hidd el nekem, nem ők voltak kisebbségben ebben az országban. kurvára nem. persze könnyebb a komcsi agymosásnak betudni egyes dolgokat, mint mindenféle bonyolult izéknek, sokkal könnyebb, megértelek én. :)

szinte minden állításodból csak az derül ki, hogy sejtelmed sincs, mi történt akkoriban a valóságban, hanem valami finoman előemésztett verzió kering a kis buksidban, amiben minden olyan szép, minden olyan egyszerű az ármánykodó háromhatvanaskenyér komcsikkal, meg az ártatlanul napszámban lefasisztázott nemzeti érzelmű kormánnyal. no, annyit is ér az a kép.

az meg mondjuk nem tudom mennyiben a balliberált politikusoknak és csakis nekik köszönhető, hogy egy bizonyos obán viktor fasza kis keltetőiből egyszer csak jól fejlett vonagáborok potyogtak ki. nem, nem hiszem, hogy az ő kizárólagos felelőssége a jobbik, de számomra erőst úgy tűnik, a fidesznek is van hozzá hangyányi köze. azokról a keltetőkről beszélek, amiket a gonosz balliberáltak pöcsköröknek gúnyoltak, és ahonnan aztán 2003 után ezek a remek srácok testületileg kijelentették, hogy ők akkor most kilépnek, mert ezentúl ők a jobbik (vélhetően durva balliberált erőszak hatására, nem pedig többek közt a nem is tudom, hol képviselősködő wittner mária erélyes felszólítására), későb csurka pistivel is szövetségesdiztek keveset, akivel aztán jól összeveszek a pártpízen. régi szép idők, azután vált csurka is zsidóbérenccé, lám, milyen finom kis okai is vannak ezeknek. meg persze azt sem tudom,a jobbik egyáltalán hogy a faszba jött ide, azt leszámítva, hogy lám, a balliberáltak miatt vannak még ezek a fajvédő barmok is, ergo ha nem lennének balliberáltak, nem lenne jobbik sem. gondolom azért, mert akkor az ország boldogtalanabbik felében nem élne egymás nyakán brutális nyomorban több százezer cigány és nem cigány, ami ugye a jobbik sikerének az ő egyik kulcsa, de ha nem, hát majd megmondod, jó alaposan. az például nyilván a mágikus csodákra is képes véletlen műve, hogy a fidesz úgy tűnik, az ő ún. bethlen programjukból kölcsönözte a német megszállással megszűnő alkotmányos jogfolytonosság écáját, amire alapozva jöttek elő az egyébként az ő legitimációjuk forrásául is szolgáló nemérvényes büdössztalinista kotmány leváltásával, meg persze ezzel a dejogfolytonos tündibündi alaptörvénnyel. szóval érted, az a minimum szerintem, hogy a jobbik jelenséget egyöntetűen akár a balliberáltak, akár a fidesz nyakába varrni, hát hogy is mondjam, ismét csak a nem túl bonyolult gondolkodás egyik jele.

korábban írtam, jó lenne a cigányseggnyaló liberált - fasiszta fidesz volnalról leszakadni. már látom, hogy te annyira nem vagy ebben érdekelt.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.06.10. 09:28:13

@tyto: Bocsánatkérést? Jó hogy nem már pénzt. :))

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.10. 15:26:34

"Olcsó, kisigényű, jól képzett, szorgalmas munkaerő áll szemben a mi elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró dolgozóinkkal."

Kedves Mariska én eztet nem értem.
Ez a sok lusta éppenséggel kitűzte a "Let's Go West" zászlót és húznak innét elfelé. Nem éppen azon ment a rinya a fidesz központban hogy a sok fiatal megy nyugatra dolgozni?

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.06.11. 09:20:47

A demagóg kénytelen előjönni belőlem:
Kedves Mária ön milyen hasznos dolgot tett már az életében azon túl hogy emberek lelövéséről fantáziált?

Dr. GGG77 2012.06.12. 10:48:38

Arról az "apróságról" megfeledkezik, hogy épp a Fidesz építette újra a kádári nosztalgiát 2002-2010 között.
"Nem kell tandíj, nem kell vizitdíj" Ismerős, Schmidt Mária?

Az pedig, hogy a Fidesz mára illeszkedne a modern jobboldali pártok sorába egyszerűen nevetséges, bár nem, inkább vérlázító hazugság.
Nemzeti, irredenta, keresztény mázzal leöntött, EU- és nyugat ellenességre alapozott kádárista szabadrablás folyik, kb 20x mértékben az MSZP idejéhez képest. Csak a kliensek mások (részben).

szpeater 2012.06.14. 15:37:33

A reakcióval, mint céllal ugyanúgy nem érdemes vitatkozni, mint a kommunizmussal. Mindkettő valóra nem váltható idealizált világot kerget. Az egyik a jövőben, az utópiákban; a másik pedig a mindig megszépülő múltban, a tradíciók világában látja a célt.

A vita az alapértékekről értelmetlen.

Egyik szerint Isten létezik, másik szerint nem. De az igazság az, hogy egyik sem tudhatja biztosan. Nincs olyan tapasztalati tény, ami tagadná, vagy bizonyítaná. (Legfeljebb el lehet hitetni ezt vagy azt valakivel.)
Az egyetlen, ami biztos: nem tudhatják a választ. Senki sem.

Inkább arról kellene vitázniuk, hogyan tudják végre elfogadni a másikat - olyannak, amilyenek - provokáció nélkül.

A XVIII.-XIX.-XX. század a másként gondolkodók, élők, más isteneket félők, máshonnan származók tömeges leigázásáról, átneveléséről, üldözéséről és módszeres gyakorlati kiirtásáról szólt. Ebben mindkét fél jeleskedett, a saját ideáját hirdetve, de a gyakorlati érdekei szerint cselekedve. Beismerés helyett egyaránt a mások bűneivel takaróztak.

Reakció vagy antireakció helyett érdemes volna kicsit körülnézni és fontosabb témákról beszélni.

szalaj21 2012.06.15. 01:57:29

Jaj de okos tojások vagytok mindannyian!

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.06.15. 14:09:38

Hobsbawm egy hülye vén tróger pöcs.

Vannak itten könyvületei nekem, mert - és ez MÁRIS GYANÚS! - Bihari Misi eztet szerette különböző jogbölcseleti, államelméleti, jogszociológiai aspektusból...

Szeréntem a XX. század a Világ újrafelosztásának igénye megvalósításával kezdődött és nem valamiféle falanszter-színek törekvéseivel.

Ez pedig az 1878-as Berlini Kongresszussal kezdődött - ekkor még csak az Oszmán Birodalom ruméliai területei kapcsán.

DE! Az 1895-ös amerikai-spanyol "világháború" (Manilától Kubáig és a Panamától északra fekvő kis államokig, )

illetve az angol-búr haború volt a kezdete.

S ez aztán meg sem állt a Szu. 1991-es bukásáig.

Rendőrálat · http://onoguristan.blogspot.com 2012.06.15. 14:21:46

Hosszasan hozzászóltam, elszállt, mint a vakablak....

re: szalaj21:

IGEEEN, okosak, mer itt tunni köll, mint az állat!

De a bal hátsó véleményekre NEM MERD MONDANI, hogy okos!!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.18. 22:45:30

már bánom, hogy nem olvastam el, ennek furcsa személynek az írását :)

"Akikkel versenyezünk, sokan vannak, gyorsak, és nagyon ambiciózusak. Olcsó, kisigényű, jól képzett, szorgalmas munkaerő áll szemben a mi elkényelmesedett, nagyigényű, ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró dolgozóinkkal."

ha a magyar dolgozók ilyenek, miért nem rúgják ki őket a főnökeik? mert itt csak ilyen van, ja értem.
az hogy ilyeneket alig látok, biztos az én hibám, de marcsikám, ez azért elég durva mondat, azt ugye tudod?
kínában olcsóbb a munkaerő? ezt akarja orbán, nem? hogy kína legyen az ország, ezért mondja smitt marcsi is, köszi de nem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.18. 22:53:41

"ellustult és főleg felelősséget vállalni nem akaró dolgozóinkkal"

milyen pénzügyi eshetőségei vannak ennek? hogyan befolyásolják ezek a termelést és a profit nagyságát?
mit jelent a piacon az hogy egy dolgozó nem akar felelősséget vállalni? a gyakorlatban?

- ki verte le a csőkulcsot?? józsi, te voltál?
- nem, nem én voltam!

-ki tervezte rosszul a mercédesz lökhárítóját? andrás, géza? nem ti terveztétek?
-nem, nem mi voltunk!

- ki törte össze a villamos berendezéseket?

- ki adott fiktív tanácsadó szerződésekre pénzt? ki ezért a felelős? a vezérigazgató?

áhh, ezek a magyarok semmilyen felelősséget nem vállalnak a munkájukért! Stefan, menjünk át a szlovákokhoz.

Szabó Máté · http://legiregesz.blog.hu/ 2012.06.20. 13:46:34

A cikk szerzője, ha végigolvasta volna saját írását, világosan látná, hogy amit követendő, értékrendet adó jobboldalként megfogalmaz, valójában populista.
Innét nézve pedig az egész cikk csupán a 20. század egy FIDESZ oldali történelem-magyarázása, Urambocsá' történelem-írása, legitimitást igazoló szándék.
Történészhez méltatlan írás!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.06.24. 20:31:04

"Baloldalinak lenni a huszadik században azt jelentette, hogy tagjai egy olyan politikai közösséghez tartoztak, akik hittek abban, hogy a történlemi haladás következtében kivívható és berendezhető a tökéletes, kizsákmányolásmentes, egyenlőségen alapuló társadalom."

Az ilyen hülyét miért nem küldik ki kapálni inkább?!

1) A rendszerváltás utáni részt elfelejti. OK, csak 10 év.
2) Az 1949-ig mindenképpen létező szociáldemokrata mozgalmakat elfelejti.
3) Nem lát az ország határain túl, ugyanis nyugaton mindvégig létezett a szociáldemokrata mozgalom. És az jelentette a baloldal fő sodrát mindig is.

A szociáldemokrácia meg semmiféle tökéletes társadalmat nem hirdet, semmiféle teljes egyenlőséget nem hirdet, csak valamennyivel egyelőbb társadalmat. Praktikusan sokszor még ez sem igaz, mert bizonyos körülmények között mondjuk pont a szocdemeknek kell visszavonni a szociális osztogatásból, és mondjuk máskor pont egy jobboldali párt van abban a helyzetben, hogy osztogathat ezerrel.

De ismétlem, ha Magyarországon ilyen hülye emberek ilyen pozíciókban vannak, akkor emiatt van szarban az ország. Az ilyeneknek kapálniuk kéne a földeken, Schmidt Mária nem értelmiségi!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.06.24. 20:35:32

"Szemben a baloldallal, amely 1789 hagyományait folytatva az istenhittel szakított tömegek számára valláspótlékkal szolgált, a jobboldal istenhívő, kitart a zsidó-keresztény hagyományok mellett"

A másik éktelen tárgyi tévedés.

A Tárki felmérése szerint az MSZP támogatói bizony vallásosabbak, mint a Fidesz támogatói. Felmérés, tény. Ismernie kéne, mielőtt hülyeségeket írogat!

www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120207.html

Persze lehet, hogy az MSZP nincs annyira az államegyház mellett, mint a Fidesz, de nem azért, mert a támogatói vagy párttagjai ne lennének hívők is. Méghozzá meglepően magas arányban.

Én ennek nem örülök, mert ateista vagyok, de ismerem az adatokat, Schmidt Mária meg csak hasból vagdalkozik. És az ilyenek igazgatók?!
süti beállítások módosítása