Jobb híján (Stumpf András) – Mi a jobb? XXII.
2012. június 03. írta: Redakció

Jobb híján (Stumpf András) – Mi a jobb? XXII.

 

  A magyar jobboldalt elemző Mi a jobb? sorozatunkban Stumpf András (Heti Válasz) írását olvashatják.



  Kezdjük valami nagyjából frissel, aktuálissal! A mozdulattal, amellyel Magyarország kulturális államtitkára, civilben költő, a „ravatalra” helyezi a „táskáját”. Nem zárható ki, hogy ezzel a mozdulattal nagyobb hatása lesz anyanyelvünkre, mint költészetével (ki olvas ma verseket?) – a „Hogy kerül a csizma az asztalra?” úgyis régi már, ezen túl táskával, ravatallal érdemes használni. A kép valóban költőhöz méltó. Sűrítve mutatja a lényeget. Azt, hogy a jobboldal – noha erősnek tetszik – valójában válságát éli. Esszenciája az a táskahuppanás mindannak, amit az elmúlt két évben nem kellett volna. Egy mondatban: unortodox megoldás az állam felhatalmazottja részéről olyan cél érdekében, amely cél szükségszerűen unortodox megvalósulása esetén sem lesz jobb senkinek, tehát törvényszerűen abszurdba, paródiába hajlik az akció, amelyet azonban elkövetője magyarságteljesítményként, nép- és nemzetvédelemként él meg/kíván láttatni. Ismételjük el még egyszer: államtitkár által, bőrszütyőben Erdélybe csempészett talán-hamvak egy majdnem-ravatalon.

  Felindulásomban szinte Athénéként pattant ki fejemből egy ma is igazságetalonnak számító klasszikus mondat parafrázisa. Hogy ugyanis abban a bőrtáska-koporsóban nem csak Nyirő József, de a mi elkövetkezendő húsz, vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.

  Aztán magamra szóltam: elég a hisztiből, azért a kép nem ilyen sötét. De erről később, minden jó, ha vége jó-alapon. Annyi mindenesetre szikáran is megállapítható: a Fidesz-kormánynak eddig nem sikerült végleg lezárnia az „átmenet két zavaros évtizedét”.

*

  Talán szükségszerű is ez: a jobboldal mai vezetői azzal a küldetéssel vágtak bele a közügyek intézésébe a rendszerváltáskor, hogy eltakarítják az útból a kommunistákat. Szép, méltányolandó és fontos feladat volt. Történelmi. Mire azonban először kormányra kerültek, azt kellett tapasztalniuk: a pártállami hálózatok egyben maradtak, sőt, erősebbek, mint valaha, szőlészeti és borászati diplomás szakemberek és társaik hatalmas vagyonra, befolyásra tettek szert a köz kiárusításakor. Elrontott kampány, úgyisnyerünk-gőg, plusz Ron Werber és Gyurcsány Ferenc kampányguruskodása miatt nem volt folytatás 2002-ben, én meg a tíz évvel ezelőtt megszakadt kormányzás emlékének hála nagy lehetőséget láttam a Fidesz-kétharmadban két éve.

  Az első Orbán-kormány ugyanis az építkezés kormánya volt. Az ormótlanságok és a korrupció jó részét rá lehetett kenni Torgyánékra, s noha a permanens bizottságelkaszálós dölyf nem volt rokonszenves, ahogy a nemzeti jelképet pártkitűzővé alázó kokárdázás sem, mindez eltörpült a normális kormányzás, a felelősségteljes költségvetési politika, fiatal- és tanulástámogató oktatáspol és nem utolsó sorban a látható eredmények mellett. BS, Nemzeti, MÜPA-kezdemény, Millenáris, Terror Háza... Főként utóbbi kettő mutatta meg a gyakorlatban (és nem k.. jó könyvekben), mit is jelent a modern magyar jobboldal. A Millenáris zseniális park lett, a nyitókiállítással együtt egy jövőbe tekintő, nagyjai teljesítményére büszke nemzet intézménye. (Kulcsszó: teljesítmény.) A Terror Háza szintén a modernitást, minőséget és az igazságot jelenítette meg. (És nem utolsó sorban mindkettő: ízlésről árulkodott. Jó ízlésről. A Nemzeti épülete mondjuk nem, az belülről tényleg olyan, mintha egy pakisztániak által üzemeltetett kül-londoni motelt hormonkezeltek volna ekkorára, de úgy látszik, aminek ez a jelző a nevében benne van, előírásszerűen giccses lesz. A jelenlegi ciklusból erre temérdek példa áll rendelkezésre a NER-től egészen a „nemzeti dohánybolt” törvényjavaslatban megjelenő groteszkjéig, Balog Zoltánt mindenesetre áldja meg az Isten újdonsült minisztériumának névtábla-cseréjéért. Mert „ahol minden nemzeti, ott semmi sem az”. Genau.)

  A nagybötűs igazság és valóság labdája tíz éve tehát egyértelműen a pálya jobboldalán pattogott. Kellett még ezután néhány év a ballib oldal látványos erkölcsi és szellemi összeomlásához, valójában azonban már akkorra átpasszolták a lasztit, legfeljebb még nem tudtak erről elegen. Emlékszünk? Kovács László például Megbékélés Házának akarta keresztelni azt, ami a valóságban a terror háza volt. Nyúlós-nyálas, hazug boruljunkössze volt ez, szokás szerint. A liberális nagyágyúk pedig 2001-ben írták meg levelüket Jospin francia kormányfőnek a zámolyiak ügyében, bizonyítva, hogy a doktriner píszíségen kívüli valóság különösebben nem izgatja őket. Nagy elmék váltak akkor tudatosan vagy megszokásból, az akol bódító melegétől a politika cselédjévé.

*

  A választási vereség után aztán jött a pártépítés időszaka, a felismerés: ahhoz, hogy a maradék hitelüket éppen hitelek felvételével, botrányos gazdaság- és társadalompolitikával erodáló komcsikat el lehessen tüntetni, fel kell építeni egy ugyanúgy beágyazott pártot, plusz a retorikát is olyanra kell hangolni (jólétire, nyugdíjvédősre, „plebejusra”). Mindeközben a jobboldal számára, ha annak egészét nézzük, nem csak a Fideszt, az ellenzéki nyolc év mégiscsak csodálatos volt. „Ignore what I say” - ezt Orbán Viktor ugyan szűk körben mondta, s a 2006-os, újabb bukta után például a Mandiner-előd Ufi is megírta, hogy bizony jobban esett volna a vereség, ha nem ezzel a plebejus szósszal van bekenve az egytábor egyzászlaja, mégis, szíve mélyén mindenki hallgatott Orbánra. Azaz úgy gondolta: ezek hatalomtechnikai húzások csupán, kellenek a sikerhez. Ellenzékben pedig a politikus felelőssége az, hogy nyerjen. Ahogy tud. Aztán úgyis jól kormányoz majd: a tapasztalat ezt mutatta.

  Az őszödi beszéd mentegetésekor a ballib elit gondolkodói végképp elárulták a nagybötűs igazságot, részt vettek a demokrácia megcsúfolásában, legitimálták Gyurcsány maradását (a kivétel Hajós Andrásnak óriási riszpekt hat év távlatából is), ilyen körülmények között pedig érdekhálókban még nem vergődő fiatal, akit érdekelt a közélet, egyszerűen nem kerülhetett a ballib oldalra (hacsak családi meghatározottság, szocializáció nem sodorta oda automatikusan).

Nagy tévedés persze, hogy a mai ifjúkonzi körök, műhelyek a Fidesztől függetlenül jöttek volna létre. Szó sincs arról, hogy látván a másikon is feszülő tweedzakót, ruganyos huszonévesek léptek volna oda egymáshoz az utcán: „Uram, bizonyára Ön is kedveli Oakeshott munkáit...” Az Ufi konkrétan a Fidelitasból nőtt ki, a Kommentár folyóirat, később a Kontra klub és a Tranzit sem volt „független”, a Jobbklikket egyenesen Navracsics Tibor alapította, aki nem mellesleg gondolkodó antikommereket nevelt az egyetemen, aztán helyet biztosított nekik a függetlennek szintén nem nevezhető Nézőpont Intézetben is.

  A magyar jobboldal legnagyobb sikere, amelyet az elmúlt tíz évben elért, tehát nem képzelhető el a Fidesz nélkül – ezt nem árt leszögezni. Hosszú évtizedek után mindenesetre először történt meg Magyarországon, hogy organikusan, görcsöktől mentesen, már egy szabad világban jöttek létre konzervatív körök a „szabadság, hagyomány, közösség” hármas jelszavára épülve és nem kizárólag családi meghatározottságok köré szerveződve, visszasírva a Horthy-kort, esetleg neofita buzgalommal rátalálva az „Isten-haza-család” jeligére (a görcsösen, felülről létrehozott polgári körök reálpolitikai haszna megkérdőjelezhetetlen ugyan, ám rövid életük mutatja jelentőségüket is).

  A folyamatok ráadásul egymást erősítették a Gyurcsány-érában. A végére a ballibek teljesítmény- és moráldeficitje szélesebb körben is érzékelhetővé vált, vele pedig az, hogy életidegen, ideologikus elképzeléseik üresek, tartalmatlanok és – nagyon unalmasak. A 2004-es szégyennépszavazás utáni években lassan tehát beállt a fordulat: az erdélyi magyarok románozása már nem volt divat, sem fiatalos és trendi az, ha valaki tetemcafatoz és micisapkáz. Azzá vált mindez, ami: szimpla tahósággá.  Ráadásul lassan azért a ballib térfélen is megjelent egy masszívan Gyurcsány-ellenes, viszonylag ifjú társaság.

  És megjelent még valami: a Jobbik. Minden országnak jár egy széljobb párt, 15 százalék körül, ellenzékben nem tesz nagy kárt. Sőt. Mivel elcsaklizta a korábban egységbe zsúfolt tábor egyik zászlaját, az Árpád-sávosat, meg mindazt, ami történetileg szégyellni való a magyar jobboldalon, ballaszt nélkül, de sosem látott erővel, kétharmaddal kezdhetett kormányozni a Fidesz.

*

  Minden adott volt ahhoz, hogy a választási ígéreteknek megfelelve létrejöjjön a centrális erőtér, a normális, józan észre hallgató, érték-, minőség- és teljesítményelvű jobboldali kormányzás. Felelőtlen ígérgetés nemigen volt a 2010-es kampányban, merthogy mondás sem igen volt semmiről. Nem kellett lennie neki. Ráadásul 2006-tal ellentétben, amikorra a szocik a valóságban már államcsődszélre vitték ugyan az országot, ám temérdek hitellel, némi osztogatással, sokéves adócsökkentési törvénnyel és trükkök százaival sikerrel hazudták el ezt a választók elől, 2010-ben a jó nép tisztában volt azzal, hogy válságos a helyzet.

  A kultúrában, közgondolkodásban addigra ráadásul megjelent mindaz az érték magától, alulról, amelyre egy konzervatív kormányzat nyugodtan építhetett volna. Afféle modern, magyar, népit és urbánust összekapcsoló szintézis. A Csík zenekar Kispál-számokat és Quimbyt dolgozott fel nagy sikerrel, a népzene és a néptánc természetes közegre lelt a tízen-huszonévesek körében a „liberális” Gödör klubban, Szalóki Ági egymás után adta ki zseniálisnál zseniálisabb lemezeit, Ferenczi Gyuri Petőfit zenésített meg elképesztő döggel, Both Miki összehozta a Naprát, amelyből kiderült, hogy a mindenhol értelmezhető Stratocasterrel is el lehet játszani a mezőségi szökős virtuóz hegedűfutamait, de még legjobb, fiatal ska-zenekarunk, a PASO is elkezdte propagálni külföldi koncertjein a magyar konyhát, csak úgy, mert imádják, azért. Ez csupán néhány példa, a lényeg, hogy igenis trendi lett patriótának lenni, meríteni abból, ami a miénk, ismerni a múltunkat, beleszeretni, használni, élni... Még Geszti Péter is felcsapott lovasnak! Az persze bőven az erőltetett giccs kategóriába való, mégis, jelezte: vége annak, hogy aki szeret magyar lenni, az büdös lábú paraszt, nem európai, s végső soron antiszemita vagy fasiszta. A kormányzás elején aztán a korábban 23 millió románozó MSZP is megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, Trianon is a helyére került szimbolikusan...

  Mindehhez persze kellett az SZDSZ eltűnése, amely kétségkívül örömteli pillanat volt két éve, ám jó esély volt akkor arra is, hogy átalakuljon a kétosztatú pártstruktúra. Magyarán: az MSZP tényleg eltűnjön a süllyesztőben, avagy másod-harmadrendű szereplője legyen a 2014-es választások (egyfordulósított változatban Fidesz-gyengülés esetén szükségszerű, elkerülhetetlen) ellenzéki összefogásának.

*

  A Fidesz azonban – második kormányzása első félidejében legalábbis – látványosan nem tudott élni a kétharmaddal a kínálkozó lehetőséggel. „Nem volt forradalom, de leverték.” - írta Lányi András rendkívül találóan Gyurcsányék 2006-os produkciójáról annak idején. Forradalom 2010-ben sem tört ki, de tart azóta is, töretlenül. A hatalmas sikerek következtében mindig már csupán karnyújtásnyira lévő végső győzelem sajnos egyfolytában ugrál, egyszer nyugaton tűnik fel, máskor keleten, így aztán gyorsnaszáddal kell üldözőbe venni, fordulni erre, aztán hirtelen 180 fokot...

  Ha a jó szándékot nem vitatjuk is, sem a brutális örökséget és a kedvezőtlen nemzetközi környezet tényét, a nagy pörgés-forgásban azért szükségképpen elszédülünk. Biztosan ez a szédülés teszi, hogy nem áll össze a kép, s ha most kicsit megállunk, mire kitisztul, azt látjuk: nagyjából ott vagyunk, ahonnan két éve indultunk. Még ha a Tárki friss felmérése – amelyben a szocik beérték a Fideszt – mérési hiba következménye is, az már látszik, hogy az ellenzék legerősebb ereje továbbra is az MSZP. Azok az unortodox megoldások pedig, amilyenek például a médiatörvény vitatott pontjai voltak, amelyek mintául kívántak szolgálni egész Európának, mára jórészt kilúgozódtak a jogszabályból (nem is fognak hiányozni senkinek). Mielőtt félreértene bárki is: a baj nem az, hogy a Fidesz élt a kétharmaddal. A baj az, hogy nagyon, nagyon sokszor úgy rúgta fel az írott és íratlan normákat, hogy nem közölte annak valódi okát, a rugdalózás pedig nem is hozott hasznot az országnak. A médiatörvény látványos, nagy, nemzetvédő eredménye például a Klubrádió pitiáner vegzálása. Amivel egyébként nemhogy „kinyírták” volna a „komcsikat”, hanem éppen hogy morális alapot adtak nekik. Végül is, nagyvonalú gesztus. Híján voltak rég. Az igazság labdája nem pattog még ugyan a szocik oldalán, hiszen releváns mondandójuk továbbra sincs, de az igazságtalanságé sok esetben a Fideszére került.

  Minthogy pedig Marxnak nem volt igaza és nem a lét határozza meg a tudatot, a változás motorja mindig az ember, annak lelke, tartása. Ha úgy érzi, az igazság az ő oldalán van, lelkes lesz, képes harcolni az igazáért, szervezkedni, stb. Azok pedig, akiknek érdekeit a változás amúgy szolgálná, remekül felhasználhatják az ajándékba kapott emberi erőforrást. Alkotmányban rögzíteni, hogy az MSZP gonosz párt? Ez ám az „értelmiségi gumicsont”, nem a valaha a Fidesz számára is identitáskérdés ügynökügy. Remekül el lehet vitatkozni az MSZP történelmi felelősségéről, csakhogy ennek a helye nem törvényben van, hanem újsághasábokon, kerekasztal-beszélgetéseken, pártrendezvényen.

  Sokszor tehát nem a dolgok igazságtartalmával van gond, hanem a rend hiányával. A rendetlenség, az öncél pedig sosem szül megbecsülést, tekintélyt. Sorolhatnám még a „táska a ravatalon”-típusú példákat az elmúlt két évből bőséggel, de nem teszem: akit érdekelnek, annak elég újraolvasnia a Mandiner „Ilyen ország pedig nincs”-sorozatának vonatkozó posztjait. Ezek a szükségtelen ügyek akkor is sokat rontottak a jobboldal megítélésén, morális állapotán, ha egy sor részterületen egyébként kifejezetten jó munkát is végzett a kormányzat (tényleg, de nem vagyok kutatóintézet, úgyhogy ennek részletezésére nincs kapacitásom, mindenesetre Hende Csaba a nagybetűs honvédelmi miniszter, például).

*

  Végezetül jöjjön a beígért jó hír:

  Áder János személyében olyan elnöke lett nemrég az országnak, aki Horthy helyett Deák Ferencet tekinti példaadónak, aki első beszédében a teljesítményt tette meg zsinórmértéknek, ráadásul – egyelőre nagyon úgy fest, hogy – tisztában van a pozíciójából fakadó kötelességekkel és elkötelezettnek látszik a jó, azaz mindenkire vonatkozó rend mellett is: az utolsó pillanatban benyújtott lényegi módosítókkal szembeni fellépése legalábbis ezt mutatja. Ez a hozzáállás az, amely méltó a józan, modern magyar jobboldalhoz.

  Jó volna, ha a kétharmad is bátran lépne erre az ösvényre. A másik út, a minőség helyett kizárólag nemzeti-nemzetellenes felosztásban gondolkodó, öncélokat követő politika ugyanis megállíthatatlan hitelvesztéshez és gyengüléshez vezet, az út végén pedig – jobb híján – szükségszerű koalícióhoz a Jobbikkal. Annál pedig a magyar jobboldal és az ország szempontjából sem nagyon van rosszabb forgatókönyv.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr564559226

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az érett narancs 2012.06.03. 14:05:28

Beérett a Fidesz tízéves munkájának gyümölcse. Gyönyörű, érett narancsként mosolyog ránk mindannak az eredménye, ahogyan ez a párt az elmúlt tíz évben működött. Ültettek egy fát, és most zavartan mustrálják a hatalmas gyümölcsöt. Az első lépés - a nar...

Trackback: Az érett narancs 2012.06.03. 14:04:31

Beérett a Fidesz tízéves munkájának gyümölcse. Gyönyörű, érett narancsként mosolyog ránk mindannak az eredménye, ahogyan ez a párt az elmúlt tíz évben működött. Ültettek egy fát, és most zavartan mustrálják a hatalmas gyümölcsöt. Az első lépés - a nar...

Trackback: Jobb híján 2012.06.03. 12:33:01

A minőség helyett nemzeti-nemzetellenes felosztásban gondolkodó, öncélokat követő politika hitelvesztéshez és gyengüléshez vezet, az út végén pedig koalícióhoz a Jobbikkal.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hoplita 2012.06.04. 08:36:44

@Geo_:
Topikoló alja-jobber a náthás picsájú édesanyád....:(

Alfőmérnök 2012.06.04. 08:36:49

@MézesRozi: Mondja ezt az, aki szerint én vagyok Counter.

Geo_ 2012.06.04. 08:51:57

@hoplita: Ahogy látom, az aljánál is van alább.

hoplita 2012.06.04. 09:05:23

@Geo_:
Amilyen az aggyonisten...
Egyébként engem hanyagolj, ismerlek görény...és ne ugass nekem bűzről.

Pelso.. 2012.06.04. 09:05:51

@tevevanegypupu: Aha, a saját szavazói irányába tartozik felelősséggel, -akikre egy percre, az iksz behúzásáig volt szüksége.
Egyébként megsúgom, a kormányzati döntésekért miniszterelnökként teljes felelősség őt terheli, nem a portást.
De játszd csak a hülyét, jól áll.

tevevanegypupu 2012.06.04. 09:25:59

@Pelso..:

Nem tudom hogy van ez a "teljes felelosseggel". Eddig meg egyetlen miniszterelnokot nem vontak felelossegre a felelossegeert. Na persze annyiban, hogy a kovetkezo ciklusra nem valasztottak meg. De utana az ozonviz. A sajat szavazoi pedig eddig meg mindig elneztek a tevedeseket.

tevevanegypupu 2012.06.04. 09:29:55

@calam:

Maga elobb szamoljon el Gyurcsannyal az elmuttnyoc evrol, az mszp-szdsz-szel pedig az elmutttizenketevrol meg a rendszervaltas privatizacioirol. Demszkyt se felejtse ki, a husz evig jatszo primadonnat.. Csak szepen sorban egymas utan mint az oreg bika. Lehet, hogy mire eljut a fideszhez mar nem is marad olyan sok elszamolnivalo, mert megoldodott minden..

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 09:30:03

@Pelso..:

A francokat, úgy van kialakítva a jogrend, hogy hacsak nyíltan ki nem talicskáz pár köteg húszezrest a TV kamerák előtt, akkor SEMMILYEN FELELŐSSÉG NEM TERHELI.
(DE HA TÖRVÉNYT HOZ RÁ A PARLAMENT, HOGY MUNKAKÖRI KÖTELESSÉGE, AKKOR AZT IS MEGTEHETI, NEMZETI FARKCSÓVÁLÓS ÉRDEK, STB.)

Egyedül politikai felelőssége van a miniszterelnöknek, tehát át van ruházva a felelősség a népre.

Ugyanez ment a szocializmusban is: A KORLÁTLAN FELELŐTLENSÉG ELVE!
De csak a politikában maradt ez meg, téged, engem egy filléres hibáért, vétlen károkozásért, oda nem figyelésért kirúghatnak!

Orbán elmebaja eddig cirka 7-8ooo milliárd károkozással járt, Simicskáék törvényesen lopják ki a szemünket, legfeljebb nem szavazzuk meg.
De ezt is megoldja ez a szemét sztálinista janicsárbanda, importál, megvesz szavazókat és már legalizálva is van a felelőtlenség, át van tolva a felelősség a népre.

Ezt a bandát fegyverrel kell elkergetni, az összes pártot!
No meg a kialakított több százezres élősködő nómenklatúrát, a csicskákat, a közpénzekből jópofizó Stumpf Andriskákat, akiknek máig szocializmus van!

evil overlord (törölt) 2012.06.04. 09:35:39

@Alfőmérnök: Stumpf nem hülye, a posztkomcsikkal való koala a Fidesz végét jelentené, hiszen jobboldali ember soha többet nem szavazna rájuk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 09:48:20

@tevevanegypupu: "A sajat szavazoi pedig eddig meg mindig elneztek a tevedeseket. "

Igen, ez leginkább az MSZP 2006-os és 2010-es eredményeit összevetve látszik.

@evil overlord: Bizony, posztkomcsi koala helyett egyszerűbb őket beléptetni a Pártba. Akkor ugyanis a jobboldali ember továbbra is szavaz rájuk.

Ebből következik, hogy a jobboldali a maga értelmezésében 1, hülye; 2, negatívan definiáltatik, ami sok jót nem ígér.

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 09:50:02

@evil overlord:
Hol élsz te?

Posztkomcsikkal való koala?
Hisz posztkomcsiktól hemzseg a Fidesz!
Most hadd ne soroljam már a neveket oldalszámra :)))

Orbán a Jobbikkal való koalát készíti elő 2o1o májusa óta.
Nem látod, hogy kinek szól a hullagyalázós újratemetés, a kormányzati IMPOTENCIÁT, a lopásokat elfedni hivatott nemzeti farkcsóválós, gagyi-szirupos operettműsorok?

De a Jobbikot is a posztkomcsik pénzelik.
A parlamentbe való bejutásukat Pősze elvtárs finanszírozta a korábban lopott Szerencsejáték RTs pénzekből és Stumpf Andriska pártállami lapjában a Fórumrészben van egy poszt, ahol szépen feltárják a Jobbikban ülő komcsikat, besúgókat, titkosszolgálati fazonokat.

hoplita 2012.06.04. 09:56:13

@evil overlord:
Ne légy naív.
A szadesz 94-ben tudhatta mivel jár befeküdni a posztkomcsik ágyába. Meglépte, mert 4+8 év fosztogatás, lopikálás lehetőségéért nem nagy ár egy párt lenullázása, választók szemen köpése.

Gondolod a lézerjanik vacillálnak majd egy percig is, ha a kőccsígtérítés, meg a kis lázár további gyarapodása lesz veszélyben?
Mi lesz szerinted a fontosabb, a további, immáron koalíciós lopikálás, vagy a klotyóba kerülő párt és a választók virtuális tökön rúgása?
Hm...???

hoplita 2012.06.04. 10:03:22

@Putyilov gyári melós:
"...Orbán a Jobbikkal való koalát készíti elő 2o1o májusa óta..."

Ugyan mán...!!!
Egyrészt kettőn áll a vásár, másrészt a kis csutigecinek nincsenek meg ehhez a golyói...csak a helye.:DDD

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 10:08:33

@hoplita:

Öcsisajt, naivitásért téged sem kell elküldeni a szomszédba.

Huszonéve másról se szól a politikai-gazdasági maffiaelit műsora, mint a választók tökönrúgásáról és olyan pártok hatalmi helyzetbe való hozásáról, AMELYEK BIZTOSÍTJÁK A PÁRSZÁZ EZRES VAGYONOS RÉTEGNEK AZT, HOGY MINNÉL TÖBBET TUDJON LOPNI ÁLLAMI ÚJRAELOSZTÁSBÓL!

Tisza óta semmi nem változott itt, csak a főbohócok, pártok, megszállók cserélődnek, de a rendszer lényege ugyanaz.
A társadalom 1o%a qrva jól él a 9o% zsírján.
A 15o éve a Habsburgok által kifejlesztett "Oszd meg és uralkodj"
Utáld a másikat, mi meg jól élünk.

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 10:18:29

@hoplita:

Hehe, azért csak tanulmányozd Torgyán József életművét.
(hogy lett Tutsek segédből a "nemzeti" oldal harcos, patakvéres vezére, aztán miként koalázott az "üzenetrögzítős", "álliberális-féreg" Fidesszel)

Milyen jókat röhöghet a Tállya utcai luxuskulipintyóban, miniszteriális nyugdíjjal, összelopott extrákkal a zsebében...

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 10:27:45

@Putyilov gyári melós:

Ja, és nehogy azt hidd, hogy a Stumpf Andriskák torkán nem fogja Orbán letolni Vonát, ha egyszer ez lesz a "nemzeti érdek"...

Gondolod, hogy majd elmegy kapálni a holdudvar, az a holdudvar, amelyik úgy utálja a munkát, mint Ördög a tömjénfüstöt?

Ugyan miből élnének?

evil overlord (törölt) 2012.06.04. 10:27:57

@Counter: N db posztkomcsi ávétele vs. az egész párt posztkomcsi. Az MSZP+DK pedig nem az SPD, ott nem hazaárulók ülnek a párt vezetésében (hanem köcsög 68-asok).

@hoplita: A szadesz hozta ki posztkomicskat a karanténból, ott volt a "horthysta" (nyöhehe) MDF, ami ellen szövetkezni lehetett, ráadásul elő lehetett adni, hogy a posztkomcsik nem is komcsik már. A Fidesz esetében egyik sem áll fenn (a Jobbik ellenes koala a ballal egy jobboldali pár részéről nem hihető), az emberek pedig nem felejtik el a szadesz árulását, a Fidesz ezt nem élné túl 15 évig.
Egyébként a Jobbik meg egy nagy rakás futóbolond, tőlük se várjon jót. Ergo az országnak annyi, álljon neki fegyverkezni.

Alfőmérnök 2012.06.04. 10:28:13

@evil overlord: Én, biztos nem szavaznék többet rájuk, DE:
- egy ciklust kihúzhatnak
- ha relatíve sikeresek (pl. gazdaságilag), akkor a sok majom visszaszavazhatja őket
- további kérdés, hogy a fidesz szavazótáborában mennyi az „igazi” jobboldali (pl. én sem vagyok az)

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 10:42:04

@evil overlord:
"A szadesz hozta ki posztkomicskat a karanténból.."

Ej, az az agyonmanipulált emlékezet!
A legharcosabb antyHorthystát Orbán Viktornak hívták, visszakereshető a parlamenti naplóban.
""...összességében az MDF egy olyan elkorhadt, régi világot képvisel, ami soha többé nem fog Magyarországra visszatérni""

Az 1992es pécsi Fidesz kongresszus is megvan a sajtóban, ahol Orbán arról beszél, hogy a szocik már nem kommunisták, hanem szociáldemokraták és a Fidesz leendő koalíciós partnerei.
"Szeretném leszögezni, hogy... a szocialista politikai gondolkodás és gyakorlati politika számunkra nem az ördögtől való... A kommunisták utódpártja, az MSZP esetében... az eltelt másfél év alatt... odáig fejlődtek a dolgok, hogy talán már a következő választási ciklusban hiteles szociáldemokrata párttá válnak... A magyar demokrácia stabilitása érdekében úrrá kell lennünk rossz emlékeinken."

Trombitás Zoltán emiatt lett száműzve, mert ellent mert mondani Orbánnak.
Azóta is pécsi parkolópályán van, 2o éve!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 10:46:21

@evil overlord: Tehát a jófideszben "egyes elszigetelt esetek" vannak, a rosszposztkomcsiellenzékben meg "mindent átitató posztkomcsiság"?

S gondolom, minden posztkomcsi, ami nem Fidesz/Jobbik. Így könnyű levezetni, hogy miért csakafidesz – csak mégse érdemes, talán.

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 10:53:21

@Counter:
"S gondolom, minden posztkomcsi, ami nem Fidesz/Jobbik. Így könnyű levezetni, hogy miért csakafidesz – csak mégse érdemes, talán."

Igen, ez a lényeg. Ők a piros mezes csapat, mi meg a kékek.
Mi vagyunk a jók, velünk az igazság, ahogy Stumpf Andriska fogalmazza, ők az elvetemül gonoszak.
"Oszd meg és uralkodj"

Eccerű ez, mint a Fradi-Dózsa anyázás.

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 11:00:31

@Putyilov gyári melós:
És ha látott valaki csóró Fradi vagy Dózsa menedzsert, klubvezetőségi tagot, akkor szóljon :O))))

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2012.06.04. 11:16:50

@tevevanegypupu: figyelj, a terelést még tanulnod kell. ez túl átlátszó volt. melyik kurzusra jársz? csak hogy senkinek se ajánljam.

evil overlord (törölt) 2012.06.04. 11:20:25

@Alfőmérnök: Egy ciklust valóban kihúzhatnak, de utána annyi. OV sikeresen pozicionálta jobbközépre a pártot 94 után, miért adná fel ezt egy ciklusnyi hatalomért?
Nem lesz többé sikeres gazdaság Mo-n, erről az elmúlt 22 év (spontán privatizáció, Antallék balfaszkodása, az ország kiárusítása, az államadósság és Matolcsy balfaszkodása) gondoskodott. Az egykori szocialista országokból már csak Románia, Bulgária, ex-Jugoszlávia szarabbik része és Albánia van mögöttünk.
Mi a mai Magyarországon a jobboldali ember definíciója? Talán a nemzeti gondolkodás.

@Counter: Úgy látom nem tűnik fel, hogy a hippipártot nem emlegettem. Az MSZP-DK vezetősége tele van egykori komcsikkal, meg a káderkeltetőben nevelkedett utánpótlással (továbbá de iure is ők az utódpárt). A többi párt is meg van szórva ezekkel, de jóval kisebb mértékben.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.06.04. 11:30:12

@evil overlord: A következő poszttal együtt a Mandiner már XXIII-szor próbálta meghatározni, hogy "mi a jobb"(oldal), nem sok sikerrel. Szerintem az orbáni definíció a legjobb: "olyan, mint a pornográfia, nehéz lenne pontosan definiálni, de aki látja, az biztosan tudja, hogy ez az". (Tudom, ezt a középosztályra mondta, de a jobboldalra is igaz.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 11:36:22

@evil overlord: A jobber párthatározó szerint ők az SZDSZ, az SZDSZ pedig posztkomcsi.
Posztkomcsi a jobber terminológia szerint minden olyan párt, amely nem a Fidesz vagy a Jobbik, amely bármilyen mértékben képes együttműködni az MSZP-vel és nem a kövérlászlói szigort gyakorolja velük szemben.
Adja magát a nyugatnémet párhuzam, Adenauer maga szerint posztnáci volt például? Ha jól tudom, a szűkebb környezetében igencsak előfordultak kompromittálódott figurák.

Azt ne akarja mondani, hogy a fidesz fiatal generációja volna a garancia a posztkomcsiság ellen – hacsak nem úgy érti, hogy ők még prekomcsik, fényes szelek nemzedéke vagy I. világháborús munkásmozgalmárok az ideológiai pályájukon. Vannak hasonlatosságok.

Azt a manővert pedig hogyan minősítené, amellyel a nem-posztkomcsi jobber pártja tett egy nagyívű kanyart és felkapkodta az összes, keze ügyébe kerülő posztkomcsi kádert, a közismert Szűrös-Pozsgai pároson kívül még számlálhatatlan kisebb ex-párttitkárt, eszmetörténészt, vállalkozót, osztályvezetőt, véleményformálót, közgazdászt, lokális potentátokat, elhárítót, katonatisztet, rendőrt – mindent és bármit? Hát az MSZP-nek legalább adottsága volt, de a jobberek még tettek is érte, hogy nekik is legyen.

A nemzeti gondolkodást Alfőmérnöknek írta, de hadd reagáljak rá. Az ún. nemzeti gondolkodást hiba jobboldaliságnak tartani, hiszen szembetűnően baloldali értékeket és módszereket is inkorporálnak; ugyanakkor egyes jobboldali értékeket is feltűnően kerülnek.
A fogalom ("nemzeti gondolkodás") eleve definiálhatatlan racionális eszközökkel. Ez persze apologétáknak igen előnyös – ugyanakkor lehetetlenné teszi a hosszútávú tervezést, hiszen még az sem látható előre, hogy a következő kereszteződésben melyik lesz a nemzeti irány. Utólag persze igen könnyűvé teszi azt magyarázni, hogy bármerre kóvályogtunk, akkor és ott az volt a nemzeti irány.
De azzal, hogy ráhúzzák a világos értéktartalmat kifejező "jobboldal" címkét, megfojtják az annak hagyományos tartalma alatt formálódni próbáló irányzatokat és ezzel tartják fenn a távlattalanságot, az egyik napról másikra politizálást, amit jelszavak szintjén meg akarnak haladni.

hoplita 2012.06.04. 11:42:23

@evil overlord:
"... Ergo az országnak annyi, álljon neki fegyverkezni..."

hehe...az avatarom nem dísz, de köszi a tanácsot.:)

hoplita 2012.06.04. 11:45:37

@Putyilov gyári melós:
Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba.
De ezen kár vitáznunk, mert ha torgyán és a Jobbik között párhuzamot vélsz felfedezni, akkor csak eldumálunk egymás mellett.

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 11:54:48

@evil overlord:
"Mi a mai Magyarországon a jobboldali ember definíciója? Talán a nemzeti gondolkodás."

Hehe, és természetesen ebbe a nemzetbe csak azok tartoznak bele, akik veled egyformán gondolkodnak.
Tehát már ki is zártad belőle a magyar nemzet nagyobbik felét.

Nemzeti gondolkodás ott kezdődne, hogy észreveszed, ha a szomszéd bajban van, de simán elmegy a "nemzeti gondolkodó" a hajléktalan, a beteg, a bajban levő mellett, mert NEM TEKINTI A NEMZETE RÉSZÉNEK!

Jól hangzó, semmitmondó lózung, szekértáborképzésre való, semmi egyébbre.
Amikor tenni kéne, lemondani valamiről a másik javára, ott megszűnik a nemzet, maradnak az internacionális emberi tulajdonságok.

" A többi párt is meg van szórva ezekkel, de jóval kisebb mértékben."
Ezek a jó komcsik, akikkel közösen bizniszelsz, a kozmopolita, internacionális pénzért, jó nemzeti forintért :O))))

Mi az hogy nemzeti gondolkodás?
Semmi, csak egy piros-fehér-zöld arctalan massza.
Ez az előnye, mert nem látszanak mögötte emberek, emberi sorsok, így könnyebb a lelkiismeretet hülyíteni.
Másrészt kiemelkednek belőle arcok, akik a tieid, akiket lehet bégetve követni és akik néha visszajuttatnak abból a zsebedbe, amit a massza többi tagjától elvettek.

Régen egyszerűbb volt, a hűbérúr seggét kellett nyalni, mert ő volt a nemzet, neki volt katonája...

Nesze nemzeti gondolkodás!
"A nemzeti lobogót is felvonták Trianon emlékére"

nol.hu/belfold/a_nemzeti_lobogot_is_felvontak_trianon_emlekere

NEM FÉLÁRBÓCRA KELLETT VOLNA ERESZTENI?
VAGY MÁR NEMZETI ÜNNEP?

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 11:57:53

@hoplita:

Hehe, én egyet tanultam meg a katonaságnál!
Mindig arra kell lőni, aki a sortüzet vezényli :O)))

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 12:01:35

@hoplita:

Nincs új a nap alatt, kényszerek, érdekek, érdekszövetségek vannak. A hatalom és a vele járó pénz mozgatja a rendszert.
A politikusnál ezek határozzák meg a tudatot.

A többi ugyanaz, mint a Fradi-Dózsa anyázás.
Te anyázod a másik csapatot, össze is verekszel a szurkolóival, a csapat menedzserei meg halálra keresik magukat.

Geo_ 2012.06.04. 12:04:57

@hoplita: Látom, a magyar nyelvvel Te is hadilábon állsz. Mit is jelenthetnek az alábbi karakterek?
"Amilyen az aggyonisten...
Egyébként engem hanyagolj, ismerlek görény...és ne ugass nekem bűzről. "

"Amilyen az aggyonisten..." - nem sok értelme van, mert ez alapján olyan ocsmány módon kellene hozzád viszonyulnom, amibe belepirulna a klaviatúrám - ugyanis magamtól szóba nem állnék veled.

"Egyébként engem hanyagolj, ismerlek. görény" - na, ennek így lenne értelme, bár felesleges külön bemutatkoznod.

"s ne ugass nekem bűzről. " - minden kívánságod ilyen könnyen teljesüljön!!!

tevevanegypupu 2012.06.04. 12:10:03

@calam:

Gyurcsany politikai iskolajaba.(:

hoplita 2012.06.04. 12:14:07

@Alfőmérnök:
"... mennyi az „igazi” jobboldali (pl. én sem vagyok az)..."

Olvasom itt a posztokat hetek óta...de hogy mi a jobb, ahhoz még nem jutottam közelebb.
Ahhoz meg pláne, hogy mi az "igazi"..:)

Budai Vilmos 2012.06.04. 12:21:41

Miért is csinál ilyeneket a Fidesz kormány?

Miért nem ír senki arról, hogy hogyan születnek a döntések?

Pedig azt mindenki tudja, hogy a Fidesz a legkevésbé demokratikus párt . Lehet azt mondani, hogy ez nem érdekel senkit...

A belső kontroll hiánya pedig sokszor magyarázná az érthetetlen döntéseket .

Nem valószínű hogy alapvetően mások vezetnék a Fideszt ha demokratikus választások lennének, mondjuk több jelölt /ilyen 93 óta nem volt a Fideszben!/, de ha a saját csapatuknak is meg kellene felelniük s lenne belső kontroll, több hiba is elkerülhető lenne.

Még a nagy multiknál is van belső kontroll. Elvileg lehet ezt pótolni felmérésekkel s más módon, de egy idő után már a tanácsadók sem mernek mást írni mint amit a főnökök várnak.

Aligha lenne például egykulcsos adó ami kb. 5-10% mínusz a Fidesznek , s az országnak is rossz mert nehéz úgy egy válságban hitelesnek lenni ha a felső százezer nagyon jól jár, a keveset kereső milliók pedig rosszul, s ez is morális alapot ad a baloldalnak.. a Klubrádiónál is fontosabb ! Született –e erről elemzés? Régebben volt, s sajnálattal állapították meg a Fidesz szavazóinak fele sem ért vele egyet. Sőt maga Orbán is megállapította hogy a jobb oldali értelmiség nem tudott felzárkózni ehhez!?!

Van –e visszacsatolás arról mit jelentenek az olyan személyi döntések , melyek csak hatalomtechnikai szempontból magyarázhatóak, de nagy mértékben hiteltelenítik a Fideszt , vagy tényleg igaz hogy a választók fél évnél régebbi dolgokra már nem emlékeznek?

Talán az is igaz, hogy ha valaki hiteltelen lesz akkor már ha néha jó dolgokat csinál is, akkor sem hisznek neki / lásd Gyurcsány, Bajnai/.

Látható hogy a Fidesz számos kipróbált embere nem vehet részt a kormányzásban, pláne a döntésekben. Áder sem kapott ilyen szerepet, mondhatjuk ez nem baj, vannak náluk alkalmasabbak.
Martonyi , Pintér tényleg az.
S mondhatjuk: erős központi irányítással könnyebb a szükséges változásokat végigvinni, de néhány jó költségvetési döntésen/ pl. nyugdíjpénztárak/ kívül a nagy rendszerek 2 éve várnak a megújításra, pedig párton kívüli „nagyágyúk” kaptak bizalmat.

S persze a legfontosabb a jobb oldal hitelessége szempontjából , hogy senki nem mer szólni hogy pl. Szőcs Géza jó haver s társasági ember, de nevetséges államtitkárként;
a Puskás akadémia szép dolog de több ezres falusi stadion nem kéne, mert ez a Stadler szintje;
és legfőképp mennyit ártott Ángyán vitája?
van-e erről felmérés, kinek hisznek az emberek? Vagy: Miért megy ilyen rosszul az uniós pénzek kifizetése? , / az hogy több mint eddig az jó kommunikációs szöveg /de tudjuk a hét éves ciklust figyelembe véve több kéne , különösen ha recesszió van.

Az unióval szembeni kiállás összetartotta a polgári oldal kemény magját is , de a választásokon még egy forduló esetén sem biztos hogy ez elég lesz..

De legalább valaki kérdez, mert ha nincs belső kontroll, akkor még fontosabb a sajtó. Valós kritikát a baloldaltól nem várhatunk –

Folytasd Stumpf! Ő mondta azt is – s igaza van –„ne beszéljünk már a mai bal oldalról, sok szót nem érdemel, nem ez a mérce.” De beszéljünk arról miért születnek ilyen döntések!

Lehet mondani, hogy kormány félidőben ilyen jól még nem állt, de például vesztett –e ennyi szavazót már valaki, s mi van ha a Jobbik szavazói visszaáramlanak a baloldalhoz, aminek segít a Fidesz morális alapot ácsolni?

Tehát nem lehet arra számítani, hogy "úgyis megnyerjük", és azt sem lehet mondani majd Orbán megnyeri mert a rossz döntések őt is lehúzzák, azt már a választók is tudják minden döntés mögött ő áll. Egy Mesterházi vele egy szinten? ?!
Mérési hiba ?
!de mekkora?

evil overlord (törölt) 2012.06.04. 12:28:17

@Holger Hartland: Nehéz definiálni, talán könnyebb úgy, hogy mi nem az. Egy biztos, a MSZP, DK, HH (nem maga, hanem Bajnai biznisze) és az LMP nem az. Ha jól belegondolunk, akkor a Fidesz és a Jobbik is csak mérsékelten az.

@Counter: Nem érdekel a pártdefiníció, van sajátom.
Adenauer nem volt náci, de valóban voltak náci (jellegű) beosztottjai, hisz enAdolf után nem nagyon volt miből építkeznie. Azonban a CDU minden volt, csak nem az NSDAP utódpártja. Az exkomcsik átvétele valóban erre hasonlít. Pozsgai még a legjobb ezek közül, de pl. Szűrösre nem tudom mi szükség volt. Bár Pozsgait is jobb lett volna meghagyni békés nyugdíjasnak.
Azonban ezen analógia alapján az MSZP maga az NSDAP. Nem a másodvonala, hanem az első.

A magyar baloldal közel száz éve elég látványosan prezentálja azt, hogy vagy közömbös neki a nemzet (Károlyi), vagy kifejezetten ellenséges (Kun). Az MSZP, az SZDSZ és utóbbi időben az LMP is ezt teszi.
Ergo nem a jobboldal zárta ki őket a nemzetből, megtették saját maguk.

@hoplita: Ilyen névvel magának halálig kell harcolnia.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2012.06.04. 12:33:17

szépszép, de gyanús nekem ez a nagy hendebendézés

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 12:50:32

@evil overlord: mandiner.blog.hu/2012/06/03/jobb_hijan_stumpf_andras_mi_a_jobb_xxii/fullcommentlist/1#c16895894
"Ebből következik, hogy a jobboldali a maga értelmezésében ... negatívan definiáltatik."
Na látja, igazam volt :-)

Képes maga (vagy bárki) állítva és nem tagadva definiálni "a" nemzetet és illusztrálni, hogy "az" ellenségesség "a" nemzettel szemben tapasztalható?

Tudja, ha Kun Béla "a" magyar baloldal, gondolom, semmi kifogása, ha az egyszerűség kedvéért – mondjuk – Kun András "a" magyar jobboldal. Legyenek egymással boldogok.

@Pável: Szerző szereti a haditechnikát, a HM meg kedvesen odaengedi a technikához. Szerző ezért hálás.
Az olyan konzervatív és férfias is, de nyugatos, nem pfujkommunista sáros egyenruhájú gyalogság (akik még ma is ugyanúgy megkéselik az ellenséget, mint ezelőtt 4000 évvel, hallatlan, kéhlekalássan, vademberek ezek).

Alfőmérnök 2012.06.04. 14:23:47

@evil overlord: "Nem lesz többé sikeres gazdaság Mo-n..."
Azt írtam, hogy RELATÍVE.

evil overlord (törölt) 2012.06.04. 14:45:33

@Counter: Magyar baloldal az elmúlt száz évben:
- Jászi Oszkár: balfasz lilaködös álmokat kergető hippi, de legalább nem akart rosszat, és utálta a komcsikat
- Károlyi Mihály: hadsereg szétverése, hatalom átengedése a komcsiknak, majd Benes vendége, végül Rákosi embere
- Kunékat ugye nem kell részleteznem
- két háború közötti szocdemek: na, ők tényleg rendben voltak, egyetlenként
- Rákosi & Kádár: ld. Kun
- SZDSZ: micisapka, permanens mucsaizás, az ÁVÓ
nem bántott senkit, 2004 december, 2006 ősze
- MSZP: az ország kiárusítása, 2004 december, 2006 ősze
- LMP: ők még kezdők a szintéren, de "a székely himnusz irredenta műdal" azért elég erős entrée

@Alfőmérnök: Attól tartok, hogy relatíve se nagyon. Ne legyen igazam.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 14:51:24

@evil overlord: Tehát például ha egy szdsz-közeli megszólaló bírálja a kormány politikáját ügynökügyben vagy az igazságszolgáltatás kapcsán, akkor az nemzetellenesség, mert Demszky kitüntette Gergényit. Egészen meglepően fafejű tud lenni, és még csak nem is látszik az erőlködés.

A nemzetellenességhez pedig jó volna definiálni a nemzetet. Másképp hogy dönthetnénk el, mi van ellene és mi nincs?

(A székely himnusz egyébként valóban irredenta és valóban műdal, nem tudom, miért érzik olyan sértőnek. Helyesebb volna isteni sugalmazásra közénk szállott mennyei malasztnak mondanunk?)

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 14:57:10

@Pável:

Úgy megnézném én ezt az Andriskát csukaszürkébe bezupálva, beqrva egy nyakig xaros lövészárokba, ahogy a Hende Csabinak bokázik, instállom alássan :O))

Fogadjunk, hogy nem volt a kismókuska katona és csak számítógépes játékokból ismeri a háborúsdit!

Az a baj, hogy a HM is tele van hozzá hasonló marhákkal, sőt, alte trottel komcsikkal.
Egy ismerősöm melózott egy HM üdülőben, az mesélte, hogy az összes 6o-7o éves vérkommancs tábornok, főtiszt ma mind kemény "jobber" és vadul készülnek háborúsdira és esti kártyapartikon nem győzték egymást túlordítani, hogy ő hogy visszavenne mindent, csak adnának neki egy ezredet.

evil overlord (törölt) 2012.06.04. 15:12:10

@Counter: Ne keverje a szart, büdös az magától. Amit leírtam, azt az SZDSZ követte el, parlamenti pártként ill. kormánytagként. Retkes Attila pedig ezeket többé-kevésbé elismerte, ki is lépett a sok strici a pártból.

Ez jó?
"Sajátos összetartozás-tudattal, többnyire közös eredetmítosszal stb. is rendelkeztek, egy etnikumhoz tartoztak, és azonos nyelvet beszéltek"

A Székely Himnusz valóban műdal (mint a népdal kivételével minden más dal), és valóban Erdély elvesztése miatt íródott. Ettől függetlenül Jávor kifejezetten bunkó, kb. mint Kis, amikor lemicisapkázta a Szent Koronát. Ha a kis pöcsnek lenne egy kis esze/empátiája, akkor tudott volna úgy tiltakozni a programba vétel ellen, hogy ne sértsen vérig milliókat.

Amúgy a "középszerű műdal" toposzt pedig már az a strici Dessewffy Tibor is elsütötte. Tényleg, ő annak a Dessewffy családnak a tagja? D. Arisztid biztos forog a sírjában.

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 15:14:02

@evil overlord:

Na, akkor most már csak az marad, hogy összeadd a "nemzeti gondolkodásúak" magyarokból legyártott hullahegyeit, országvesztő háborús seggnyalásait és az elüldözött magyarok millióit.

Különben talán nézz meg pár ötvenes évekbeli híradórészletet, mindenki mögött nemzetiszínű zászlótenger és az összes szarházi politikus nemzetről, hazáról, a nemzeti felemelkedésről hordószónokolt, miközben nagy ívben leszarta az egészet ugyanúgy, mint a mai társaik.

Vajda Barnabás: A XX. század magyar beszédei
www.libri.hu/konyv/a-xx-szazad-magyar-beszedei.html

Bár mondjuk, ha te Jászit hippinek tartod, akkor ott baromira fogalmi zavarok vannak :O)))
hu.wikipedia.org/wiki/Hippi

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 15:19:28

@Counter:

Egyszer előásom, hogy anno hogy örültek a "jobberek" a Gergényi kinevezésének, hogy végre egy kemény rendőr.

Még a kurucon is üdvözölték a kinevezését.

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 15:27:14

@evil overlord:

Oszt mi a kisfaszom az a "Szent Korona", hogy szent?

Ne a jobboldali legendáriumot és a Werbőczy féle faszságokat mond, hanem azt, hogy ugyan mitől szent egy uralkodói jelkép, az, amit idegen uralkodóktól kaptak a "magyar" királyok a vazallusságuk jelképének és amelyet több darabból, több száz éven száz éven keresztül raktak össze?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 15:35:02

@evil overlord: Hát kérem, innen nézve úgy tűnik, hogy jobbosok-balosok egyaránt nagyjából hasonló eredetmítosszal, azonos nyelvvel, azonos etnikai jellemzőkkel bírnak. Oszt egyik mégis nemzetinek hiszi magát, a másikat meg nemzetellenesnek.

Bár a székelyek lehet, hogy nem egészen részei a nemzetnek, már ha van valami az ő saját eredetmítoszukban meg etnikai eredetükben.

A Dessewffy családnak számos tagja van, akik közül igen sokan kölcsönösen forgolódhatnak egymás miatt.

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 15:35:47

@evil overlord:

Az való neked, a budapesti kocsmákban írt nyekegős, nyafogós székely himnusz, a sosemvolt műmúlt sirva vigadós éneklése :O)))

"Csanády György életre hívója és 25 évig vezetője volt az 1920-ban – a trianoni döntés után – létrehozott Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) nevű önsegélyező és kulturális szervezetnek.
A Székely himnusz versét saját beszámolója szerint 1921-ben írta, a SZEFHE májusi nagyáldozat névre keresztelt évenkénti ünnepélyes találkozója alkalmából. A vers címe nem tartalmazta a himnusz szót, a májusi nagy áldozatban egyszerűen csak kantátának nevezték. Zenéjét lánykarra komponálta Mihalik Kálmán és először 1922. május 22-én adták elő az Aquincumban rendezett találkozón, a zeneszerző jelenlétében."

Remélem eszébe jut valakinek egy jász, kun, palóc vagy egy tirpák himnusz, előássa a meghamisított 1oo éves kottáját és halálra keresi magát vele :O)))

hoplita 2012.06.04. 15:38:56

@Putyilov gyári melós:
A kurucon ilyet nem tudsz előásni, mert nem volt.:)

Bencsik demokratája nevezte vasprefektusnak és egy alaposan odanyalós cikket rittyentett még anno 2003 környékén görényiről....

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 15:43:00

@hoplita:

De volt.
Még asszem a kisNovák indokolta, hogy milyen jó is ez nekik, mert ez egy kemény jobboldali.

Vasprefektusnak jóval előtte nevezték el, még Bács-Kiskunban.

medve2 2012.06.04. 15:46:24

Bassza meg! De szar úgy olvasni ezt a cikket, hogy tökéletesen igaza van a szerzőnek.

hoplita 2012.06.04. 15:47:29

@Putyilov gyári melós:
"...Remélem eszébe jut valakinek egy jász, kun, palóc vagy egy tirpák himnusz, előássa a meghamisított 1oo éves kottáját és halálra keresi magát vele :O))..."

Azé' nem csalódom én benned, nem akármekkora faszfej vagy te.:(

hoplita 2012.06.04. 15:49:31

@Putyilov gyári melós:
Akkor kapard elő...de nekem nem rémlik.
Persze, ez a cikk a bencsikratában még akkor jelent meg, amikor ott vót főhalljakend.

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 16:02:04

@hoplita:

Most megyek csobbani egy ősmagyar kun-fehértóba, aztán előásom :O))))

Na csá!

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 16:05:21

@hoplita:

Nehogy azt mond már, hogy egy kun gyerek kevésbé tökös, mint egy székely!

Elegem van már a Mátyás királyos mesékből, hagyjuk a 6 éveseknek.

evil overlord (törölt) 2012.06.04. 17:37:18

@Counter: Mo-n elég nehéz a kurrens baloldali politikusokat (nem a szavazókról beszélek) nemzetinek tekinteni. Mondjuk a jobboldal sem egy nagy szám, de ők legalább nem ragadnak meg minden adandó alkalmat, hogy belerúgjanak a nemzetbe, ld. a Milla és Bauer mai, trianon-emléknapi böffenete (és nem értik, hogy miért utálják őket a jobberek).

A székelyek valóban nem biztos, hogy eredetileg magyarok voltak, de most már biztos azok.

Aradon hazájáért kivégzett katonatiszt vs. egy erősen gusztustalan (baller) megmondó. Nem nehéz eldönteni, hogy kivel szimpatizáljon az ember.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 18:01:01

@evil overlord: Megint általánosítósat és kimazsolázósat játszik: talál egy nem tetsző mozzanatot és felnagyítja, kiterjeszti.

Egyébként a "nemzeti nagytőkés" fogalmának bevezetése nem egy jól irányzott rúgás a nemzet felé?
Schmitt és a minősíthetetlen elnökösködése nem az volt?
A közjogi és jogalkotási ámokfutás nem az?
És ezekkel azonos súlyúnak látja, hogy Bauer Tamás miket ír (a mai cikke, amellett, hogy gyakran borzalmasan doktriner és zárt, éppenséggel nem is bicskanyitogató: egy igencsak vitatható államtitkár igencsak vitatható válaszával foglalkozik)?

Akkor bizony mégiscsak Mikszáthnak lesz igaza az ekével meg a nemzetiszín pántlikával a magyar hátakról. Ami egyáltalán nem dicséretes vagy üdvös.

evil overlord (törölt) 2012.06.04. 19:17:55

@Counter: Milyen felnagyítás? Ezt csinálják folyamatosan. De ha már általánosítós és felnagyítós játékot játszunk, akkor ugye a MIÉP nem volt antiszemita párt, és a Jobbik sem az?

Ezek a nemzetfogalom felhasználásai, de közvetlenül nem sérti a nemzetet (a határon túlra szakadtak leköpése igen).
Bauernél nem ez az első eset, hogy belerúg a nemzetbe Trianon kapcsán. A Milla pedig egyértelműen mutatja, hogy az SZDSZ méltó utóda.

Nem tetszik, hogy Rétvári nem fújja a hivatalos baloldali kánont a térdig vérben gázoló admirálisról? Szar ügy, de jobb, ha szokja.

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 19:26:32

@evil overlord:
"A székelyek valóban nem biztos, hogy eredetileg magyarok voltak, de most már biztos azok."

Ja, hogy akkor tulajdonképpen a magyar eredetű magyarság becsmérlése folyik, amikor az amúgy magyarok által fogságba ejtett székely(sikil), - akik amúgy mára tényleg jó magyarok-, népcsoportot túlmisztifikálják, heroizálják.

Kösz.
Ritkán ennyire őszinte egy "nemzeti gondolkodású".

A magyar úri osztálynak büdös volt a népi magyarság, hát kreáltak egy mesét, legendát.

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 19:35:16

@Counter:
"Akkor bizony mégiscsak Mikszáthnak lesz igaza az ekével meg a nemzetiszín pántlikával a magyar hátakról. Ami egyáltalán nem dicséretes vagy üdvös. "

Az attól függ, annak aki az eke szarvát fogja üdvös, sok pénzt keres vele, és ADDIG SE Ő HÚZ, AMÍG NÁLA AZ OSTOR!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 19:37:24

@evil overlord: Ne csúsztasson, ne csúsztasson!

A maga levezetése:
Bauer Tamás nemzetellenes.
Bauer Tamás baloldali párt tagja.
Következtetés: a baloldal nemzetellenes.

A védekezése a felnagyítással szemben az alábbi ad absurdum kísérlet:
Hegedüs Lóránt (azt hiszem, ő vitathatatlan) antiszemita.
Hegedüs Lóránt MIÉP-tag (volt az is, ha jól emlékszem).
Következtetés: a MIÉP antiszemita.

Figyeljük meg, hogy finoman azonosítja a "baloldali párt tagja, tehát minden attribútum a baloldalra igaz" és a "miép tagja, tehát minden attribútum a miépre igaz" állításokat. Ezek nem azonosak, B. esetében a baloldali pártból "a" baloldal lesz, míg H. esetében a MIÉP MIÉP marad. Azaz B. esetében történik egy megmagyarázatlanul maradó felnagyítás a baloldali párt -> baloldal mozzanatban.

Azt hogy gondolja, hogy egy olyan nulla, mint Schmitt pozícióba helyezése nem sértő a nemzetre nézve? Vagy a nemzeti vagyon valószínűsíthető, orcátlan dézsmálásának nemzetérdekké minősítése nem az?
Vagy hogy a nemzet nyakára önkényes, a nemzet jogát sértő törvényeket jogtalanul helyeznek, az sem?
Milyen pipogya nemzet az, ami ezt nem veszi zokon? Na ugye.

Pontosan mit értékel "Trianon kapcsán nemzetbe rúgásnak" abban a konkrét cikkben? Általában nem esik nehezemre azonosítanom, pláne a végletesen doktriner B. cikkeiben azt, amit a jobberek annak értékelhetnek, de most mégis egy kicsit tanácstalan vagyok.

evil overlord (törölt) 2012.06.04. 20:04:51

@Counter: Az SZDSZ-nek egyetlen olyan prominense volt, akit nemzeti érzelműnek lehetett nevezni, Szentiványról van szó. Retkes is belefér, de ő gyakorlatilag már a párt halála után vette át a stafétabotot.

Szóval ön szerint a MIÉP nem volt antiszemita. Bbj biztos örülni fog neki.

SP valóban egy nulla, és nem lett volna szbad pozícióba emelni. Bár amennyit a KE poszt ér, nem is volt olyan nagy sértés.

"Horthy irredentizmusa Vonánál érdem, s Orbántól sem idegen. Így lesz a második világháborús magyar szerepvállalás honvédő harc, mellyel a mai magyar jobboldal – a némettől, osztráktól eltérően – azonosul."
Nemballer történészek revizionizmusnak hívják, nem irredentizmusnak. És nyilvánvalóan negatívan itéli meg. Miután a ruszkik elindultak felénk, honvédő harccá vált. Visszanézve nem lett volna szabad megtámadni őket (Horthy húzodózott is), de szerintem attól félt, hogy ha nem teszi meg, akkor a románok visszakapják É-Erdélyt.

"Most, a kétharmad birtokában a kettős állampolgársággal teszi ugyanazt, és ezt támasztja alá a Trianon-törvény, az »egységes magyar nemzet« illúziójának építése, ezt kifejező parlamenti gesztusokkal az iskolai kirándulásoktól a »Kárpát-medencei nemzeti örökség« ápolásáig, tudatosan figyelmen kívül hagyva, hogy a szomszéd országokban élők jogi és politikai értelemben is más állam polgárai."
Szemét irredenta, hogyan mer megemlékezni Trianonról? A határon túli magyar meg váljon szépen szlovákká/románná/szerbbé, a virágozzon száz virág nevében.

"Ehhez a kurzushoz illeszkedik a Horthy-kultusz elfogadása és támogatása, hiszen ugyanazt képviselte Horthy a két világháború között, Hitler szövetségében, az akkori nemzetközi feltételek által lehetővé tett eszközökkel, amivel Orbán a huszonegyedik században, a most rendelkezésére álló eszközökkel próbálkozik."
Mocskos rohadt irredenta Horthy, hogy merte visszaszerezni a Felvidéket és Észak-Erdélyt!

(Ha azok a strici franciák és angol, valamint a balfasz amerikaik nem álltak volna bosszút Németországon, Magyarországon és Ausztrián, akkor Adolf és követői a büdös életben nem tudtak volna hatalomra jutni. Az amcsik a II. vh. után valószínűleg megtanulták a leckét, ha más nem, Japán esetében.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 20:18:46

@evil overlord: Nem fogalmaztam meg állítást arról, hogy a MIÉP antiszemita volt-e vagy sem – pusztán érvénytelennek találtam az összehasonlítását. Hiszen almát hasonlított körtéhez, ahogy mondani szokás újabban. Ne legyen ilyen értetlen, olyan szépen kimutattam a hibáját :-)

A kormány történelemszemlélete honvédő harcnak tekinti az egész háborús részvételt. A közelmúltban volt egy HM-expedíció a Don-kanyarba, ott nyilatkoztak így főtisztjeink és szakértő politikusaink, hogy a katonák a hazát védték.

A cikk nem állítja, amit maga kiolvas belőle. Az egésznek az apropója az, amit Réthelyi mondott és főleg amit nem mondott, arra fűzi fel.

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 20:32:54

@evil overlord:

"Mocskos rohadt irredenta Horthy, hogy merte visszaszerezni a Felvidéket és Észak-Erdélyt!"

Kb. annyi volt a visszaszerzés, mint egy szerencsejátékos nyereménye, aztán a következő partiban el is bukta.
Amúgy nagyfaterom vezérkari százados volt a Horthy érában, őszinte pillanataiban mesélte, hogy annyira nulla volt a hadsereg, hogy talán a Felvidéket is képtelen lett volna megtartani Hitler nélkül.

Ja, és mi is volt az igencsak rövid időre szóló "nyeremény" ára?
Hány százezer MAGYAR HALOTT?

A "balfasz amerikaiak" bosszúját most fogod átélni.
Amerikai mintájú kétpártrendszer.
De ezt is letették már 1972ben Kádár asztalára, azóta is ez a kottája a magyar politikai elitnek.

tistedur 2012.06.04. 20:39:29

halló gépház, dobray millás-trianonos posztjához nem lhet hozzászólni..

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 20:42:00

@evil overlord:
Amúgy ha már Trianon!

Talán nem ártana a történelmi folyamatokat hosszabb távon nézni.

Kik is telepítették be a szlovákokat, románokat, svábokat, szerbeket?
Mikor is?
Miért is?

Ja, hogy szokás szerint kellett a földekre a rabszolga?

Nézd már meg a "nemzeti jobboldal" ikonikus figuráját a Wass családot.
Még a nevüket is elnémetesítették!
Vasokkal tele van Erdély, ők meg WASSok lettek, mert zavarta őket az, hogy Herr Fasznak szólítják őket a német birtokosok.

TG69 2012.06.04. 20:47:48

@stumpf: Már pedig neked ezt tudnod kellett volna, hogy ebből megint ilyen hakniország lesz, te ismerted jobban a fidesz meghatározó figuráit, nem mi. Annak elég gyenge magyarázata ez a szöveg, hogy miért lettem "fideszista", hiszen abból hogy utálunk valamit még nem következik a jó. Aki pedig egy 1 elemű track recordra feltesz mindent az megérdemli a kijózanodás pofonjait. Persze most jön a bízzunk a jövőben szöveg, de ennek nincs semmi alapja, ezt már eljátszottuk a kormányzás első félévében, olyan nincs, hogy egyszer csak minden rendben jön, a szakértelem a helyére kerül, az ügyeket megfelelő procedura alapján oldják meg stbstb. Vagytok, ez az egyetlen pozitív hozadék, a többi néma csend.

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 20:48:20

@Counter:
"A közelmúltban volt egy HM-expedíció a Don-kanyarba, ott nyilatkoztak így főtisztjeink és szakértő politikusaink, hogy a katonák a hazát védték."

Ez még Szekeres elvtárs alatt volt :O)))

Putyilov gyári melós 2012.06.04. 20:56:24

@TG69:

Mit vársz tőle?
Vallja be, hogy a komcsik elleni fennkölt harc csak arról szól, hogy ők lehessenek a komcsik?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 21:32:46

@Putyilov gyári melós: Volt egy az idén is, úgy tudom. Azt nem tudom, Szekeres et. idején hogy nyilatkoztak, de most így.

@TG69: Bizony több mint aggasztó, hogy ezennel véget ért a strukturális átalakítások, intézményi változások időszaka és most ezt a rakás sz*rt – már bocsánat – kell kerülgetni a választásokig. Amikor persze mindez kezdődik elölről.
Ezt a régiót Bécsből kell kormányozni.

evil overlord (törölt) 2012.06.04. 21:37:09

@Counter: Ha egy párt több prominense rendszeresen nemzetellenes/antiszemita szövegeket süt el, és a párt ezt tűri, akkor az egy nemzetellenes/antiszemita párt. Tudja, a kacsás hasonlat, amit annyira szeretnek elsütni a neonácik kapcsán.

Kifacsart módon tényleg a hazát védték, de nem az oroszokkal, hanem a románokkal és a szlovákokkal szemben (akik ügyesebb szövetségesei voltak a németeknek).

Rétvári és nem Réthelyi, az utóbbi "nyugdíjba ment". Akkor írta volna azt, hogy H. nem volt annyira jófiú, mint azt a Jobbik lefesti, és ebben igaza is lett volna. Ezzel szemben felmondja a 40 éves kánont, és a revizionizmust (a többségében magyarlakta területek visszaszerzését) egyértelműen negatívan értékeli.

Az pedig tényleg elmebaj, hogy OV revizionista lenne. Soha a büdös életben nem fogjuk visszakapni az elszakított területek, mert egyrészt ebben nem támogat senki (anno nemcsak a náci Németo. támogatta, míg az EU az emberi jogi frázisok ellenére szarik az egészre), másrészt mert a kérdés a Felvidéken 1, Erdélyben 2 generáción belül magától megoldódik (végleg asszimilálódnak/elköltöznek az ottani magyarok). OV-nak pedig van annyi esze, hogy ezt lássa. Arról nem beszélve, hogy szerintem soha nem mondott revizionista szöveget.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.04. 22:00:37

@evil overlord: Na látja, "egy párt" kontra "a politikai oldal". S még mindig adós a "nemzetellenes" definiálásával, mert a nemzetmeghatározása meglehetősen tág (helyesen) ahhoz, hogy az -ellenességet rá lehessen húzni annyi mindenre, mint amennyi mindenre megteszik.

Ah, bocsánat a névtévesztésért. Nem figyeltem. Motoszkált valami, amikor leírtam; hallgatnom kellett volna rá.

Itt ugye hárman beszélnek: V. a Jobbik nevében arról, hogy H. milyen jófiú, R. a kormány nevében, hogy H. még hogy máshogy is jófiú, B. pedig kifogásolja, hogy R. a kormány nevében megfeledkezett H. nem annyira jófiús megmozdulásairól.
B. miket említ és miket nem? Az általa elítélt tettek között (7. bekezdés) revíziós lépések: a kárpátaljai bevonulás (ami fegyveresen és erőszakosan történt, a vonatkozó bécsi döntésen túlterjeszkedve, ha jól tudom) és a bácskai bevonulás. Ezeket lehet vitatni. Vegyük észre azonban, hogy a két bécsi döntéssel megszerzett területek megszerzését nem veszi ide.

A 9-10. bekezdésben foglalkozik ezekkel, méghozzá annak kapcsán, hogy ez kötötte Magyarország sorsát a német félhez. Ez védhető álláspont, maga is elismerte, amikor a román/szlovák állammal szembeni don-kanyarbéli honvédelemről értekezik.

Az "OV revizionista" állítást először is értelmezni kell. B. láthatóan nem úgy érti, hogy O. ott ül a bécsi tárgyalóasztalnál, és várja, hogy mikor huppannak le vele szemben Olaszország, Németország, Szlovákia és Románia magas tárgyalófelei. A váratlanul erőteljes közjogi kötelékképzés viszont valóban felvet kérdéseket, B. ezt a magyarázatot találta. Ez volna a nemzetellenesség? Akkor tehát az abszolút nemzeti érdek az, hogy a határon túli magyarok feltétlenül bírjanak választójoggal, ez ma a magyarság előtt álló sorsdöntő kérdés?

evil overlord (törölt) 2012.06.04. 22:50:24

@Counter: Már mondtam, hogy nem a szavazókról, hanem a pártokról beszéltem.
Már megmondtam: az, hogy olyan tetteket hajt végre, ami árt a nemzetnek. Ennek leglátványosabb példája az 2004 decemberi népszavazási kampányuk volt.

"Horthy negyedszázados kurzusának az irredentizmus volt a vezérlő eszméje, ebből következett a szövetség a náci Németországgal, ebből – a Romániával és Szlovákiával való versengésből – következett a háborúba lépés, ebből következett a magyar zsidók százezreinek kiszolgáltatása Kamenyec-Podolszkijtól a bevagonírozásig."
Ki mással kötött volna szövetséget? A kisantanttal? Az országot megcsonkító franciákkal, angolokkal? A sztálini Szovjetúnióval?
Kamenyec-Podolszkijnál pedig nem _magyar_ (legalábbis nem Bauer értelmezésében) zsidókat öltek meg.

"Orbán immár évtizedes kurzusának ugyanis „a magyar nemzet határokon átívelő egyesítése” a vezérlő eszméje."
A francokat. A vezérlő eszme a hatalom megszerzése és megtartása.

"Első miniszterelnöksége idején, a kétharmad híján még csak a státustörvénnyel és a Magyar Állandó Értekezlettel köthette közjogilag a magyar államhoz a határon túli magyarokat."
Ez nem közjogi odakötés.

"Orbánék, Vonáék ma megint nemzeti emléknapot tartanak, s nyilván újra előveszik a 2004-es népszavazást, Gyurcsányt és az SZDSZ-t támadva, azért, hogy a magyar választók nagy többsége nem állt akkor a kettős állampolgárság, a „nemzet újraegyesítése” mellé."
Ha megteszik, joggal teszik. Gusztustalan kampány volt, és csak azért volt sikeres, mert a posztkomcsik azzal jöttek, hogy a HTM-ek lenyúlják az itteniek pénzét.

Ez nem nemzetellenesség, ez paranoia. A Fidesz nem revizionizmus miatt szavazta meg a kettősállampolgársági törvényt. Ha pusztán hatalomtechnikai húzásnak vesszük, akkor is szavazat- és nem területszerzés volt a célja.
Bár ha úgy nézzük, hogy B gyűlöli OV-t (ez elég egyértelmű, ne próbálja meg kimagyarázni) és betegesen irredentának akarja feltüntetni, ez azt jelenti, hogy a HTM-ek melletti kiállást is gyűlöli (nem szokás egy gyűlölt személyt pozitív tulajdonásgokkal felruházni), ergo mégiscsak nemzetellenes.

Alfőmérnök 2012.06.04. 23:27:52

@evil overlord: "Attól tartok, hogy relatíve se nagyon."
Ennek szerinten így nincs sok értelme.

vizipipa 2012.06.04. 23:49:28

@Putyilov gyári melós: Amúgy nagyfaterom vezérkari százados volt a Horthy érában...

Beszélt a nagyfaterod a bledi szerződésről is?
"A bledi egyezményben a kisantant elismerte Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát, Magyarország pedig lemondott a trianoni békeszerződésben elveszített területek erőszakos visszafoglalásáról. Aláírására 1938. augusztus 29-én került sor."
Hivatalosan csak ekkortól fegyverkezhettünk. Valójában 1937 tavaszától folyt, persze fokozatos felfutással.
És beszélt az Imrédyhez köthető győri programról, a kétéves gazdasági- és hadsereg fejlesztési tervről?
Netán arról is beszélt, hogy Szlovákia elszakadása Csehországtól azt eredményezte, hogy a katonai állomány 80%-a (!) visszament a csehekhez? Vagy hogy a tiszti állomány 95%-a ily módon eltűnt? Hogy volt olyan ezred amiből összesen 40 fő maradt?
Hogy a megmaradt nehéztüzérséghez lőszer kizárólag Csehországban volt? Hogy...

Hogy nem kéne ennyit össze-vissza mesélni. Mert ugyan kevesen ismerik a történelmet ilyen szinten, de azért annál sokkal többen, hogy a mélyenszántó észrevételeidre ne tudna valaki reagálni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 10:36:41

@evil overlord: Ha jól tudom, '48/49-ben a Dessewffyek nem mindegyike állt a forradalom (és pláne szabadságharc!) mellett.

evil overlord (törölt) 2012.06.05. 10:44:40

@Alfőmérnök: A nickemhez illő sötét jövőt ecsetelgetem. Ha folytatódik az elmúlt 22 év elkúrása (az előző 4 évtized per definitionem elkúrás), akkor jön a görög helyzet, azzal a különbséggel, hogy minket nem fognak kimenteni.

@Counter: Félig labanc vagyok, így meg tudom érteni, hogy voltak császárhű magyarok. A szabadságharc hiba volt, de hozzá kell tenni, hogy az osztrákok provokálták ki. A '49-s trónfosztás pedig még nagyobb hiba volt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 10:49:57

@evil overlord: Amivel nekem semmi bajom – néha szoktam emlegetni, hogy Bécsből kell kormányozni az országot –, de nem kell a Tiborig várni azzal, hogy Dessewffyek egy másik Dessewffy miatt forgolódjanak a sírjukban.

evil overlord (törölt) 2012.06.05. 11:05:56

@Counter: A vörös Bécsből? Max. ha Károly főherceg visszakapja a trónt.
Nem hiszem hogy DT előtt bármelyik ilyen mélyre süllyedt volna.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 11:17:24

@evil overlord: Dessewffy Emil például nettó hazaárulásban volt a jelek szerint (ha viszont nem, akkor a maga által feldicsért Arisztid feltétlenül).

beszelo.c3.hu/98/12/07fona.htm
"A konzervatív fôurak már 1848 ôszén beadványokban adtak kéretlenül is tanácsokat a császári kormányzatnak, hogyan "pacifikálják" az országot a remélt közeli gyôzelem után. A forradalom okozóit "minden további nélkül fel kell akasztatni... A halottak nem térnek vissza, nem nyerhetnek amnesztiát és nem emigrálhatnak idegen országokba." Dessewffy Emil gróf tanácsaihoz mindjárt a kivégzendôk listáját is mellékelte."

doktori.btk.elte.hu/hist/zachar/diss.pdf
Az Alamócban székelő udvart döntéseiben – mint azt már az október 3-i
manifesztum esetében is láttuk – konzervatív magyar politikusok is támogatták. Így
október 16-áról datálható gróf Dessewffy Emil első kézirata, melyben „felajánlja a
konzervatívok segítségét a magyar forradalom leverésére, és részletekbe menő konkrét
programot, illetve tanácsokat ad ennek mielőbbi és minél sikeresebb elérésére.
...
Ugyanis nemcsak a prágai körök igyekeztek az új vezetéssel kapcsolatot létesíteni: az
első perctől kezdve, hogy Windisch-Grätz győzelemre vezette seregeit Bécs ellen,
megjelentek az udvar körül azok a konzervatív magyar politikusok, akik már a márciusi
események után is fontosabbnak tartották az uralkodóház érdekeit. Mint korábban már
láthattuk, első helyen szerepelt közöttük Dessewffy Emil...

Windisch-Grätz nagymértékben hagyatkozott ezekre a magyar tanácsadókra, sőt
Schwarzenberg figyelmébe is ajánlotta őket. Maga Schwarzenberg, akit régi baráti
szálak fűztek Jósika Samu báróhoz, azonban a kezdetektől ódzkodott a magyar
politikusok befolyásától, nem szívesen engedte őket az udvar közelébe, arra hivatkozva,
hogy a jövőbeni szerepvállalásuk érdekében nem lenne szerencsés jelenlétük. Ennek
ellenére Dessewffy Emil emlékirataiban egyértelműen felajánlotta a magyar
konzervatívok további segítségét Windisch-Grätznek, és konkrét programokat
fogalmazott meg a magyar felkelők ellenállásának megtörésére és a politikai
berendezkedés megvalósítására.

Elsősorban a katonai megoldást veti fel, ugyanis
törvényes eszközökkel nem lehet a nemzetgyűlést feloszlatni, és e nélkül a „Kossuthpárt” hatalmát sem lehet megtörni. Amennyiben Bécset legyőzi a főparancsnok, akkor
félig már győzedelmeskedett a magyar forradalom felett is és ezt követően már csak Pest
elfoglalását kell célul kitűznie, akkor összeroppan a magyar felkelés. Ezt véleménye
szerint császári-királyi manifesztumok terjesztésével, magyar nyelvű példányok
ismertebb személyeken, katonai parancsnokokon keresztül történő Magyarországra
juttatásával kell támogatni.

Második emlékiratában Dessewffy egyértelmű választ ad arra is, milyen hadjáratot
képzelne el Pest elfoglalására: kisebb létszámú, de épp ezért gyorsan mozgó hadtestek
nyomuljanak be több irányból is az országba (Erdély, Galícia, Morvaország,
Stájerország, Szlavónia) és egymással egyeztetve hadműveleteiket teljes egészében
szolgálják az Alsó-Ausztriából Nyugat-Magyarországra betörő fősereg céljait, a magyar
főváros mielőbbi elfoglalását. Minden egyes hadtestnek egyben a reá osztott vármegyékben kellene gondoskodnia a nyugalom és béke megteremtéséről. Ezt
követően nevezhetne ki az uralkodó egy új miniszterelnököt, ha megjelenne egy napra a
pozsonyi nemzetgyűlés előtt és egyben rendet teremtene a törvények és az
összbirodalom érdekében.”

Úgy általában véve Bécsből.

Alfőmérnök 2012.06.05. 12:52:23

@evil overlord: Ennek tényleg reális az esélye.

medve2 2012.06.05. 19:27:15

@tevevanegypupu: Nagyon félreérted. Nem kompromisszumot kell kötni, a baj a jobboldali giccs színvonaltalansága. Amit le fognak váltani 2014-ben, ha ez így megy tovább. Színvonal!!!!

evil overlord (törölt) 2012.06.05. 20:22:21

@Counter: Erről nem tudtam, ez tényleg csatornai mélység.

tevevanegypupu 2012.06.05. 20:26:18

@medve2:

A giccs onmagaban nem olyan nagy baj..sajnos a jobboldal egyik harci eszkoze, ami altalaban hatasos is szokott lenni. A cselekedetek azok amik szamitanak, es hat abban kapkodas erzodik. Bar egyik pillanatrol a masikra kell sokszor donteni, de azert megis, egy olyan gyakorlott politikus mint Orban tudhatna, hogy nem engedheti meg maganak a sorozatos otleteleseket.

medve2 2012.06.06. 15:21:26

@tevevanegypupu: Tudod, összességében nekem a cselekedetekkel nincs is bajom. Aztán tisztában vagyon a nemzetközi környezet hatásával. Egyszerűen viszont nem értem a stílust, az oktatást, a kultúrát és a személyzeti politikát. Ezek minősége ledöbbent és elkedvtelenít.

tevevanegypupu 2012.06.06. 16:39:19

@medve2:

A stilus "kaprazatos", szemelyi valasztasai Orbannak keves kivetellel mindig rosszakvoltak, es egyaltalan nem ertem, hogy neki maganak miert kell az agronomust jatszania. Jogasz, az elete nagy reszet varosban eli, miniszterelnok, szukseges lenne ugy is viselkednie es foleg oltozkodnie. A ruhai mint egy videki tanitoe Rakosi Matyas koraban, ezt nem engedheti meg, ez presztizskerdes. A kulturat iranyito allamtitkart termeszetesen rosszul valasztotta meg, Hoffmann Rozsa pedig nem tul meggyozo az mszmp-bol egyenest a keresztenydemokraciaba ugorva. Talan ezert nem talalja meg az egyensulyt az ajanlott es a kotelesonek javasoltak kozott..Meg van jo masfel ev. .Hogy most nepszerutlenek az termeszetes, nagyon sok kellemetlennek tuno intezkedesuk volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.07. 18:15:46

@Counter:

lulz, de nem egy nagy meglepetés.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.06.08. 12:55:45

@evil overlord: Jellemző, nem? Az egyik oldalon az országot katasztrófába vezető, agyament bajkeverő, a másikon hazaárulókkal, vérengző románokkal és orosz szuronyokkal megtámogatott abszolutizmus. Széchenyinek volt igaza: ilyen alternatívák közt meg kellett őrülni!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.08. 12:58:41

Na de hol vannak a tradicionalista konzervatív hozzászólók, akik lemosnák a katolikus, konzervatív, monarchista, példás vidéki földbirtokos Dessewffyről a ráokádott mocskot? Ha ma élne, még a focit is szeretné!

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 15:47:53

@Holger Hartland: Pontosan, elbaszott egy helyzet volt.

@Counter: A császárhűség érthető, hiszen de iure ő volt a magyar király, de a "lázadók" likvidálása azért erős túlzás.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.08. 20:13:08

@evil overlord: Egészen biztosak vagyunk abban, hogy a szóbanforgó pillanatban Ferenc József legitim magyar király volt és hatalmát a magyar alkotmánynak megfelelően gyakorolta?

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 20:23:52

@Counter: 1848 október 3-án a legitim magyar király V. Ferdinánd volt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.08. 20:34:15

@evil overlord: Tehát akkor Emil gróf egy illegitim önkényurat látott el arra vonatkozó tanácsokkal, hogyan törje le az akkor még a törvényességtől el nem szakadt magyar kormányt katonailag, politikailag és akasztófailag.

Azt azért mégsem látom életszerűnek, hogy mindezeket V. Ferdinánd figyelmébe ajánlotta volna.

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 20:36:36

@Counter: V: Ferdinánd decemberben mondott le, Ferenc József ekkor még sehol nem volt. Az más kérdés, hogy Ferdinánd a dísz volt a hajó orrán, gyakorlatilag Metternich volt a vezető.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.08. 20:45:10

@evil overlord: Az a fránya Olmütz a hibás mindenért...

evil overlord (törölt) 2012.06.08. 20:50:20

@Counter: Sikerült lecserélni az orrdíszt egy keménykezű vezetőre. Magyarország lehet hogy jobban járt volna Ferdinánddal.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.09. 09:32:21

@evil overlord:

ha már minden áron kekec ... precízek akarunk lenni, ferdinánd egészen az 1849. áprilisi sajnálatos eseményekig magyar király volt.
süti beállítások módosítása