Kommentszűrés
’12 máj
15
07:01

Nekrológ: Polgári Magyarország (Balázs Zoltán) – Mi a jobb? XIII.

Írta: Redakció

  A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi folyamatait elemző Mi a jobb? sorozatunkban Balázs Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docensének írását olvashatják.

 

„Magyarázni roppant közönséges dolog, s mindig kilátástalan.” (Ottlik Géza: A drótszemüveg)

  Nem fogok elemezni. Nem magyarázok meg semmit. A felkérés ugyan erre szólt, hetekkel ezelőtt, azóta tépelődtem rajta, aztán arra jutottam: nem elemzek (mit is?), nem fogalmazok meg téziseket (miről is?), megoldásokat (mire is?). Másutt amúgy is több terem volt hozzá (Kommentár,  ahol ráadásul csak az elmúlt két évet gondoltam végig); ezen kívül pedig ez kifejezetten nem elemzésekre való blog. Része valaminek, ami számomra az elmúlt tizennégy év egyik fő témája, s amiről talán mégis érdemes írni, vállalva az erős szubjektivitást, a sűrű egyes szám első személyt. A felkérő majd eldönti, közli-e.

  Szóval ott kezdődött, hogy 1994-ben a választások második fordulójában elmentem az akkor számomra illetékes VII. kerületi szavazókörbe, s leadtam a szavazatomat Toperczer Ferencre. Fogalmam sem volt, hogy kicsoda, ma sem tudom. De ő volt az MDF jelöltje. A fordulóba bejutott másik két jelöltet az MSZP és az SZDSZ állította. Toperczer úr természetesen biztos vesztes volt (végül 25% alatt végzett): ezért is mentem el, a tömegdemokráciával kapcsolatos nézeteimet erre az alkalomra szögre akasztva, szavazni. Hozzáteszem, a vereség akkor már négy éve biztos volt, a taxisblokád óta lehetett tudni – amely az egész rendszerváltásból talán a legtöbb embert meg- sőt, átmozgató esemény volt, legyen hétszer is átkozott –, úgyhogy a dolgok persze még korábban kezdődtek; mégis, ez a választás a politikai jobboldalt gyakorlatilag megsemmisítő kimenetelével afféle történelmi pillanatnak tűnt. Hiszen mi maradt a hivatalos politikai jobboldalon? Egy tökéletesen demoralizált és vezető nélküli MDF, egy lehetetlen alakokkal teli, áporodott KDNP meg egy komédiás-vezette FKGP. Nem is volt nehéz dolga a Fidesznek, ha a „benyomulás-területfoglalás” forgatókönyvét fogadjuk el. Persze miért ne tennénk? A társadalmi jobboldal létezett, képviseletet keresett magának, s végül talált is, legalább annyira a maga képére formálva a Fideszt, mint az a magyar politikai jobboldalt.

  De ha merő politikai haszonmaximalizálásként és hatalmi játékként értelmeznénk az egészet, nem volna igazunk: a Fidesznek mindig is volt jobbszárnya (ami azt illeti, az SZDSZ-nek is), amely már az alapítás pillanatától igyekezett konzervatív irányba befolyásolni a párt politikáját, részben gazdasági, részben világnézeti téren. Végül is az 1994-es megsemmisülés után következő évek intenzív és hatékony jobboldali építkezése nélkül az 1998-as – szövetségben elért! – győzelem megmagyarázhatatlan lenne, lett volna, Bokros-csomag ide vagy oda. A győzelemhez pedig az kellett, hogy a Fideszt a társadalmi és történelmi jobboldal hitelesnek találja. Ebben pedig – szerintem – nem annyira az erősen a 1990-94 közötti ellenzéki szerephez kötött politikai személyiségek (akik a választási plakáton – emlékeim szerint – nem is külön-külön, hanem csapatként jelentek meg), hanem az igen erős politikai mondanivaló volt döntő mozzanat. Azt hiszem, azóta sem volt rá példa magyar választásokon, hogy a „polgári Magyarország”-hoz hasonló, erőteljes és gazdag pozitív jelentéstartalmú hívószóval valami mellett, s nem valami ellen lehetett nyerni.

  Bár a „polgári kormány” kifejezés már kevésbé volt elegáns, pláne a Torgyán doktorral súlyosbított változat (Orbán-Torgyán polgárkormány, ha még tetszenek emlékezni), de összességében a kezdet nem volt rossz. A győzelmi kongresszuson Otto von Lambsdorff volt a díszvendég, a hangulat felszabadult és lelkes volt, egy generáció beérkezéséről, építkezésről, a legjobb értelemben vett európaiságról szólt. Lehetett aztán hümmögni  némely szimbolikus gesztusokon, fejet vakarni a töméntelen vidéki fürdőfejlesztés és kisvárosi főtér-kövezés értelmén, a hetyke voluntarizmus kezdődő jelein (parlamenti helyelosztás, erőszakos felsőoktatási integráció, Nemzeti Színház), a kisgazdáknak mintegy odadobott agrárszféra és regionális pénzelosztás viselt dolgain, s aztán kissé zavartan megállapítani, hogy a szekér ugyan szaladt, mint ahogy akkortájt a világban mindenütt, de az a bizonyos polgári gondolatkör valahogy egyre jobban kikopott a szóhasználatból – éppúgy, mint a valóságból. Munkahelyből nemigen lett több, nyugdíjasból annál inkább; a családok ugyan prosperáltak (három gyerek, három szoba, négy kerék), de javarészt a jövőre terhelt közadósságból. Az értékteremtés kultúrája, az iparkodás, a nívó, a szellemi és anyagi igényesség, az okos és körültekintő tervezés, a függetlenség, a vállalkozó szellem, a valódi szolidaritás és közbizalom megannyi más polgári erénnyel vagy legalább mércével együtt egyre halványult.

*

  Nem volt itt törés, nem volt drámai melléfogás. A 2002-es választás már a polgári jobboldal bomlásának, a lecsúszásnak a tünete volt. A jobboldal lélekben veszítve indult, éspedig azért, mert nem tudta elképzelni, hogy veszíthet. S ezt azért nem tudta elképzelni, mert nem akarta. S azért nem akarta, mert rettegett tőle. S azért rettegett, mert tudta, hogy nincs hová mennie. Nincs politikai otthona, nincs zászlaja. Ezért volt kénytelen – jobb híján – a nemzeti zászlót magára borítani. S e zászló alól már tényleg könnyű kijelenteni, hogy ő sosem veszíthet.

  Az 1998-as miniszterelnök-jelölti vita a felszabadult, magabiztos leendő győztesről szólt. A 2006-es vita maga volt a borzadály. Csak azt a zakót tudnám feledni. A szocialista szavazóról szólt ott már minden. S szól azóta is. Neki hegedül, furulyázik, zongorázik itt mindenki. A verseny abból áll, hogy ki tudja hitelesebben a másikkal megfenyegetni.

  2010-ből visszatekintve a jobboldalon a legtöbben elismerik, hogy nehéz volt, súlyos volt az a bizonyos nyolc év, de hát megérte. Aprófát csináltunk a MSZP-ből, az SZDSZ-t meg lehúztuk a vécén. Valóban. Csak azt felejtik el, hogy 2002-ben egy hiszterizált, pánikreakciós, vérig sértett, Trianon-szindrómás jobboldal indult neki a következő nyolc évnek; vele szemben pedig először egy papírcsontváz (francia kapcsolatokkal!), majd egy diadalmámorában szabályosan hörgő, később pedig szórakoztatóan, olykor azonban ijesztően patológiás tüneteket produkáló figura állt, csak éppen mindketten komplett kormánnyal és parlamenti többséggel. Számomra nem az őszödi beszéd volt a mélypont, hanem az, ahogyan 2009 tavaszán közénk vágta a gyeplőt. Fussatok, ahogy tudtok.

  Tényleg borzalom volt ez a nyolc év, az ország lelki, szellemi, anyagi lerongyolódásának epikus, saját tágabb földrajzi környezetében is megdöbbenéssel szemlélt és demokráciákban példa nélküli korszaka. Népek veszik körül…

*

  S közben a Fidesz-jobboldal nem építkezett. Dacolt, passzívan rezisztált, bekkelt, alámerült, konspirált, a számára jól ismert világosi, trianoni és – bizony – 1957-es mintákat követve. Megszervezte magát. Az ország jelenéből és jövőjéből pedig egy dologra koncentrált: a szocialista szavazóra. Mivel nem nevezhette annak, ami, átkeresztelte plebejusnak. S hogy megtartsa a polgári szavazóit is, a plebejust kuruccá, huszárrá, végvári vitézzé, azaz szerethető, bár kissé bárdolatlan rokonná stilizálta. Szó sem volt többé polgárvilágról. A Békemenet nem politikai jövő.

  Ahogy ez a blog sem klub, pláne nem tisztikaszinó, hanem tünet. Az interneten alkalmasint több ma a talponálló, temető melletti kocsma, negyedosztályú hánytató, mint amennyi Kádár Magyarországán a valóságban volt. Akkor a házirettenetest itták, a néphadseregben még a Pitralont is, ma közvetlenül egymás gyomortartalmát. A trágárság átvette az uralmat a jobboldal fölött is, s egybefolyva alaptörvényes pátosszal, Kerényi-festményekkel, preambulumokkal olykor valami egészen infernális egyveleget alkot. Mosdatlan szájjal ne esküdjön senki, s ez nem finnyásság. Ez még csak a nevelés kezdete.

  Igaz, felnőtt egy új jobbos, fideszes nemzedék, amely igényes akart lenni és hitt önmagában. Csakhogy ők nagyon-nagyon kevesen vannak, s már ezen a torzan vicsorgó Magyarországon születtek. Ők is megkapták a szocializmus-adagjukat: szót lehet hát érteni velük. S ők is lázadtak, ellenállók lettek. Ufisták. Végül szenvedélyes ’konzervatívok.’ Csak éppen a kilencvenes évek reménye nélkül arra, hogy valaha is polgárokká válhatnak. Legföljebb államtitkárok lehetnek.

  De ez nem az ő hibájuk. A polgári Magyarország már régen halott. Nem a jóléti állam volt itt koraszülött. Talán ideje volt elmondani a nekrológot fölötte.

Címkék: fidesz jobboldal polgár konzervatív balázs zoltán polgárosodás mi a jobb?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr404507670

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Fidesz nem hisz magában 2012.05.16. 04:20:40

"Mikor van vége a demokráciának?" - kérdezi Török Gábor, majd kifejti, hogy még nincs. Egyetértek vele. A Fidesz demokrácia-romboló pótcselekvéssorozata a végtelen önbizalomhiányukból fakad, abból, hogy képtelenek a valós teljesítményre, és ezt tudják....

Trackback: Káosz 2012.05.15. 15:51:57

Gondolom jónéhányan olvasták az Index új üdvöskéjét, a garantáltan megosztó, ámde nyílvánvalóan a középszerűen ötlettelen szinten mozgó Örülünk Vincent blog minapi kibaszott kurva nyifegő cikkét, amelyben már sokadszorra kell a mai, nehéz időkben olva...

Trackback: Megdöbbentő eredményt hozott a szélsőjobboldali férfi génvizsgálata 2012.05.15. 14:45:22

Egyik olvasónk jóvoltából blogunk megdöbbentő háttér-információkhoz jutott az interneten keringő, állítólag egy szélsőjobboldali állampolgár családfakutatásához készült szakértői véleménnyel kapcsolatban. Bár a világhálón terjedő anyag - amivel kapcsol...

Trackback: Már csak egyet kell aludni, aztán felpörög a gazdaság... 2012.05.15. 14:44:59

Ma napvilágra került megint egy csomó lehangoló adat. Nem, hogy a remélt stagnálás nem lesz meg, de már a gazdaságunk zsugorodásának mértékéért is imádkozni kell, hiszen az minden elemzői várakozásnál rosszabbat mutat. Normális körülmények között termé...

Trackback: A jobboldal temetésére 2012.05.15. 13:59:58

Ma olvastam egy érdekes írást a Mandineren, amelyben a szerző a magyar polgári jobboldal nekrológját írta meg. Ahogy olvastam, sokszor bólintottam egyetértően, de összességében mégsem mondanám, hogy igen, ez így van. Az MDF kormányzása után, 1994-ben,...

Trackback: Nekrológ: Polgári Magyarország 2012.05.15. 09:09:02

A polgári Magyarország már régen halott. Nem a jóléti állam volt itt koraszülött. Talán ideje volt elmondani a nekrológot fölötte.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.15. 11:57:38

@bbjnick: megfordítanám. az ilyet miért nem akasztja a fidesz a faszán lógva az egyetem kapujába? édes istenem mennyi barmot kell innen /magyarország/ elüldözni? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.15. 12:03:09

@jose maria padilla:

Várjá', várjá', mert ez a mókus fideszkádéenpés XV. ker.-i önkormi képviselő!!!:-D Kurva nagy lumen, übervetítőgép a csákó!:-D

Most olvastam egy oldalon (piszkosul idevág!):

"ZSÉ
(Állítólag megtörtént) Egy ficek rá akarta tetoválni a homlokára,azt hogy ÉSZ. Le is ült a tükör elé..."

mnytud.arts.klte.hu/szleng/indexzsn.htm

:-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

Diocles 2012.05.15. 12:17:11

@TG69:

na most gondold el, hogy milyen lehet akkor a többi, ha még Orbánék itt az ászok?

akár a jobboldali mezőben... mi volt itt Orbán előtt? Csurka, Lezsák, Hóbagoly, Torgyán...

takarítsátok csak el a Fideszt, Ti okos véleményvezérek, de aztán nem panaszkodni, ha megkapjátok a mostani görög pártrendszert magyaroschan...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.05.15. 12:22:54

@jose maria padilla: @bbjnick:
Mi bajuk vele? Szinte már aristói: a cselédek és disznópásztorok ivadékainak tömegdemokráciájában a magukat egykor polgárinak hitt politikai erők cseléd- és disznópásztor-ivadékok szavazatait hajszolják.

luis5 2012.05.15. 12:31:52

Lehet cikizni "azelmúltnyócév"- ezést.
de arra nem kaptunk választ, hogy növekedett az államadósság 30%-al miközben ebből a jónép nem érzett semmit! Hogy lopták szét a bkv-t, az összes állami céget és horribile dictu: a magánnyugdíjpénztárakat is!!
Azért Megyót, Furcsányt, Hagyót, Zuschlágot, Verest meg a t9öbbi szélhámos tolvajt 2006 okt 23-at nem fogom egy jópofizásért elfelejteni......mert az olyan polgári.

[megmondoember] 2012.05.15. 12:33:05

Összefoglalom röviden a posztoló mondanivalóját:
Nem olyan lett az ország és nem az történt amit én szerettem volna (és amiben én lettem volna a kiskirály), ezért úgy szar az egész ahogyan van. Ki kell dobni, sóval be kell hinteni, és újra kell építeni alapjaitól a rendszert, amiben minden úgy lesz, ahogy én azt elképzeltem.

Vagy félreértettem volna valamit?

magyar ember teli szájjal 2012.05.15. 12:37:02

Szerintem szégyenletes, hogy egy ilyen formáció hiteles tud lenni a "jobboldalon". A jobboldal szégyene.

Gyurcsány a baloldalé. Az SZDSZ pedig a liberálisoké.

Czelder Orbán 2012.05.15. 12:45:33

Hm, szókimondó... Érdemes volt elolvasni.

közösperonos átszállás 2012.05.15. 12:49:17

@luis5: "de arra nem kaptunk választ, hogy növekedett az államadósság 30%-al"

Ó, dehogynem.

"miközben ebből a jónép nem érzett semmit! "

Ó, dehogynem.

vokalpatriota 2012.05.15. 12:51:04

Jó írás, bár olyan, mint egy Tölgyessy cikk zanzásítva.
Jól elemzi a jelent és a múltat.
De semmit nem mond a jövőről.
Persze, nem is ez volt a feladata, de azért...

Félek, amíg a Kádár-korban felnőtté szocializálódott generáció ki nem hal, addig így maradunk, ahogy ebben az írásban van.

Utána én se tudom, mi lesz, bár a múltkor egy olyan 25-30-as csapattal voltam borozni, hogy ha csak őket nézném, azt mondanám: van remény...

freesleep 2012.05.15. 12:51:33

én nem látom, hogy a szoci szavazókról szólna négyévente egy hónapon kívül bármi

freesleep 2012.05.15. 12:53:28

sőt, bármilyen választókról szólna a kormányzás

jag3 2012.05.15. 12:59:25

Érdekes bejegyzés. Igaznak hangzik amit ir.

Egy probléma van vele: a "marakodunk" életérzés, amit a bejegyzés leir a tehetetlenségből fakad.

A kormányzásra képetelen jobboldal egyetlen válasza a "mosdatlan száj kommandó".

Ez annyira igaz, hogy a legmosdatlanabbakról időnként kiderül, hogy csak egymással "kommunikáló", reagálni nem tudó, a független bejegyzések hatására beinduló botok, automata "fecsegő"gépek (helyesebben: káromkodó, anyázógépek).

A valódi népek -egy-egy kivétellel- elfogadható hangnemben vitatkoznak.

kzoltana 2012.05.15. 13:04:54

Horthy a jobb ma? De most komolyan!

A Horthy-emléktábla debreceni helyreállítása a magyarság önsorsrontásának sötét jele. Vattamány Gyula vallástörténész írása.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2227_gondolatok_a_horthy_emlektablarol

Leonard Zelig 2012.05.15. 13:06:27

Akik hiányolják, hogy semmit nem mond a jövőről, azok funkcionális analfabéták. Az üzenete: No future. Ennyi.

Dolgozónép 2012.05.15. 13:09:53

Volna szíves valaki érthetően meghatározni a "polgár" szó jelentését, akkor talán lehetne rajta vitatkozni, hogy mi is van a polgári oldallal.

Kakimaki0123456789 2012.05.15. 13:12:27

Egy mondatban osszefoglalva: nem volt rendszervaltas.

Malachi 2012.05.15. 13:15:39

őszintének tűnik és mintha képes lenne szembenézni a múlttal. olvasnék még ilyeneket, sokat, mástól is. az se baj, ha kicsit elfogult.

többeknek: elmút8 - nem volt egy dicső időszak, na. bár tényleg rejtély, miért KELL törvényszerűen előkerülnie, de ez van.

a manyup lerablást meg az unortodoxiát is sokáig emlegetjük még, azt garantálom.

kosher gázkamra 2012.05.15. 13:15:40

Telik-múlik az idő és az embernek egyre inkább az az érzése, hogy ha nem jön a jobbik, akkor ennek az országnak reszeltek. Nü, de ha jön a jobbik, akkor is. Kéne valami új formáció, de valami normális. Olyan, amiben nincs jogász. Meg tanár. Meg közgazdász. Meg vadász. Meg ... meg stb. :)

Dubito 2012.05.15. 13:20:47

Az már bebizonyosodott, hogy Orbán Viktornak és koleszos haverjainak a rendszerváltáskor egyetlen bajuk volt az akkori rendszerrel: az, hogy nem ők voltak hatalmon.

Most, amikor a koleszos fiúk kezében van minden elnököstül és főbíróstul, most már teljesen okés az egypárti rendeleti kormányzás, a pártutasításos média, a szolgalelkűség-alapú pozícióelosztás, az állami tulajdon felsőbbrendűsége, a párt ideológiájának erőszakos rákényszerítése a társadalomra, a szabadságjogok korlátozása.

És hogy mindez még abszurdabb legyen, az új komcsi identitást megtalálók kommunistáznak a leghangosabban. Teljesen jogos a cikk felvetése: és akkor hová lettek a polgárok?

Bell & Sebastian 2012.05.15. 13:37:09

@Dubito: Ebben a koleszos fílingben lehet valami, mert aki hazamegy, itt hagyja a kajajegyét.

gerdo 2012.05.15. 13:43:34

@Dubito: Mennyire igaz. Az amit Orban most kepvisel igen messze kerult a hagyomanyos jobboldali konzervativ ertekektol. Valamifele atmenete lettunk a kinai kommunizmusnak, a putyini lagy diktaturanak es egy europai demokracianak: es mindez barmilyen eredmeny nelkul. Mikozben a szomszedos orszagok gyarapodnak es felzarkoznak, mi elszegenyedunk.

Kabbe (törölt) 2012.05.15. 13:50:33

nem értem, miért "jajgat" a szerző, hiszen a polgárság mostanság jut hozzá valódi jussához)lsd. Közgép osztalék 3 milliárd).
a többi meg csak cseléd:)

Malachi 2012.05.15. 13:59:54

@Kabbe: máshol a milliárdos pénzember az nem polgár, hanem milliárdos pénzember. a klasszikus polgárság - amennyire hiányos ismereteim alapján tudom - anno itthon a művelt, diplomás, az átlagosnál magasabb jövedelemmel rendelkező réteget jelentette. a mérnök úr, a doktor úr, a tanár/professzor úr, a tekintetes jegyző úr - és biztosan lehetne még folytatni.

amúgy igazad van, mostanában vannak a kiskirályok és az őket pénzelő nemoligarchák, akiknek a kiskirályok osztják az állami megbízásokat, %-ért cserélbe - a többi meg cseléd. korcs szerkezet, korcs rendszer.

Epokit Drive 2012.05.15. 14:00:22

A posztolóval egy dologban nagyon egyetértek:
"Az ország jelenéből és jövőjéből pedig egy dologra koncentrált: a szocialista szavazóra. Mivel nem nevezhette annak, ami, átkeresztelte plebejusnak. S hogy megtartsa a polgári szavazóit is, a plebejust kuruccá, huszárrá, végvári vitézzé, azaz szerethető, bár kissé bárdolatlan rokonná stilizálta. Szó sem volt többé polgárvilágról."

Talán nem túlzott sznobság, ha azt mondom, én nem vagyok plebejus, és elvileg nagyon sokan nem azok, de ez nem elsősorban vagyoni kérdés (mint pl. a középkorban volt), hanem gondolkodásbéli. Attól érzem magam "polgárnak" és "polgárinak", hogy vállalok minden kötelezettséget is, miközben gyakorlom a jogaimat. Ebből következően nagyon is benne lennék, ha azok, akik bizonyos kötelezettségeket nem tudnak épp vállalni, essenek el bizonyos "polgári" jogaiktól is. Ha pl. nem fizet adót (nem az áfára gondolok), ne legyen választható semmilyen közfeladatra, illetve ne dönthessen semmilyen módon közpénzek elköltéséről.

Nagy örömmel venném, ha a modern társadalom felépítése visszatalálna bizonyos differenciálásokhoz. Alapjoggá vált a választójog gyakorlása, elég betölteni hozzá a 18-at. Nyilván azért, mert úgy gondoljuk, hogy az ily módon szétterülő felelősség elbírja a hülyéket és a pénzen megvetteket is. (Vagy mert úgy gondoljuk, senki nem "ennyire" hülye, illetve nem vehető meg pénzen" - de, és megvehető.)
Ehhez képest az egyértelműen személyhez köthető felelősséggel járó tevékenységeket (pl. közúti közlekedés stb.) "jogosítványhoz" (szó szerint is) kötjük. Kizárt, hogy a hülyék és megvehetők ne lehetnének legalább részben kizárhatók, ha jogos nemzeti érdekből pl. értelmi cenzushoz (pl. 8 ált.) kötjük a szavazati jogot. Aki kimarad, az nem "polgár", ez szinte biztos. Csak ma úgy félünk, nehogy egyetlen ember személyes jogai is sérüljenek, hogy ezért feláldozzuk akár milliók érdekeit is. Egyensúly meg nincs a kettő közt, arányosság szintén, csak elvek, amelyek, látjuk, hová vezettek eddig.

Szerintem.

Szindbad 2012.05.15. 14:06:19

Hát jó reggelt, bazmeg. Hány kibaszott év kellett ezt felismerni? Veszitek el az éveket a gyerekeimtől.

Kakimaki0123456789 2012.05.15. 14:10:42

@Szindbad: Nekem akkor esett le amikor Fodor kilepett a Fideszbol...

kispufi 2012.05.15. 14:10:44

@vitaygeorgina: nincs olyan, nem lehet írni olyat. a mindenen túlmenés illúziótlansága, reménytelensége van itt nagyon szépen, kereken, találóan megírva. és persze illuóziótlanul és reménytelenül. ez benne a legrettenetesebb.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2012.05.15. 14:11:54

@kosher gázkamra: most lett csúcsminiszter egy esztergályos, mit akarsz még?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.15. 14:12:40

@Holger Hartland:
ezeknek a belbudai úrifiuknak a nyafogásával tele a falangista mozgalom fasza. ezek olyan emberektől származnak, szégyent hozva kevés becsületes elődjükre, akik vagy ügynök úrifiúk kölykei, unokái, vagy nem lett ügynök ezért alkoholista lett úrifiúk fiai és unokái, miközben polgárságról pofáznak, ami sosem volt, mert egy szarházi réteg létezett csak, aki állami kényelemcsöcsön lógva elnézte, hogy akkor is a kurvák és csalók országát csináljanak az igazi polgárok, mint mostan.
igenis a tahó népnek, a farkas éhségű plebejus feltörekvőknek jött el az ideje. a polgári eszmény elmehet a kurva anyjába, hamistorkú vallói, meg külországba. :)

hy3 · http://n-p.blog.hu/ 2012.05.15. 14:16:51

Teljesen egyetértek, bár én a másik oldalról látom ugyanezt. Már ha létezik olyan, hogy jobb meg bal.
Szerintem csak egy közös országunk van, azt és abban kellene értelmesen élnünk.
Természetesen nem felejtve a nem felejthetőket mindkét oldalon.

Akkor találkozunk középen.

MézesRozi 2012.05.15. 14:17:42

@bbjnick:

st. miért fideszes önkormányzati képviselő?:)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2012.05.15. 14:20:43

@Epokit Drive: én magam sem vagyok nagy híve az általános választójognak, de azért érdemes megnézni, hogy néhány sikeres országban hogy is van ez. és bizony általános választójoggal is lehet ügyesen kormányozni.

csak pechünkre magyarország államformája dilettantizmus.

szinte soha nem a választókkal van a gond.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.05.15. 14:20:43

"majd egy diadalmámorában szabályosan hörgő, később pedig szórakoztatóan, olykor azonban ijesztően patológiás tüneteket produkáló figura állt"

a cikkel egyetértek, csupán egyetlen kérdésem van: mikor mer valaki először a jobboldalon hasonlóan fogalmazni arról a legtöbbször ijesztően patológiás tüneteket mutató figuráról, aki úgy képzeli, hogy a Passzátszelet Fújó Örökmozgó tulajdonjoga is hozzákerült 2010-ben?

Szevasztok 2012.05.15. 14:28:38

A sorozat legjobb írása! Gratulálok.

"Az ország jelenéből és jövőjéből pedig egy dologra koncentrált: a szocialista szavazóra."

Szerintem a polgári értékrendnek egyik igen fontos eleme a következetes értékelvűség, vagyis vannak bizonyos elvek és értékek, amihez akkor is ragaszkodok, ha az éppen pillanatnyilag hátrányos a számomra (pl. szavahihetőség, alapjogok tisztelete. tisztesség, öngondoskodás elve, stb.)

Így aztán a fent idézett folyamat az ékes bizonyítéka, hogy a Fidesz soha nem volt igazán polgári, csak annak próbálta eladni magát. Sokaknak sikerrel...

dr. Bubó 2012.05.15. 14:28:55

nagyon jó írás

de nem látom a jobboldal helyzetét tragikusabbnak mint az országé...

általános erkölcsi válság van...

ami nagyon erős társadalmi és gazdasági válság "mellékhatásokat" okoz....

nagyon bedől az ország, totális pusztulás és leszakadás...

hacsak... hacsak, nem az épkézláb tisztességes kisebbség (akik nyilván nem politikusok, de POLGÁROK) azok összefognak és kisöprik a szemetet...

Kakimaki0123456789 2012.05.15. 14:32:06

@mcs: De, mar azokkal is gond van. Konkretan hogy olyanok is szavaznak akik nem itt elnek. Es ez iszonyu nagy gaz!!! Mit fog gondolni a jobboldali - es a nem-jobboldali - szavazo a romaniai, magukat magyarnak vallo valasztopolgarokrol, akik majd beszavazzak Orbant a miniszterelnoki szekbe, nagyon valoszinu hogy a mi - hataron BELULI magyarok - akaratunkkal szemben???

közösperonos átszállás 2012.05.15. 14:34:25

@Szevasztok: "Szerintem a polgári értékrendnek egyik igen fontos eleme a következetes értékelvűség, vagyis vannak bizonyos elvek és értékek, amihez akkor is ragaszkodok, ha az éppen pillanatnyilag hátrányos a számomra"

Amihez nem ragaszkodik az ember akkor is, ha épp hátránya származik belőle, az nem elv, hanem érdek.

Szevasztok 2012.05.15. 14:40:16

@közösperonos átszállás: "Amihez nem ragaszkodik az ember akkor is, ha épp hátránya származik belőle, az nem elv, hanem érdek. "

És ha valakinek az érdekei sokkal fontosabbak mint az elvei, akkor nehezen nevezhető akár polgárinak, akár szocialistának, akár liberálisnak. Az egy szimpla karrierista.

dr. Bubó 2012.05.15. 14:40:21

@Szevasztok: azt gondolom, hogy az ország nagyrésze már kiröhögi őket...

gondold csak végig a bohóc csipetcsapatot... pintér-lázár-matolcsi-smit-orvbán-szíjgyártó-rogán-kósa... stb...

Mihail Bulgakov, orosz író, 1891. május 15. én született (121 éve) írta, hogy:

a diktatúra agóniája azzal kezdődik, amikor kezd nevetségessé válni...

Szevasztok 2012.05.15. 15:04:18

@dr. Bubó: Na ja. Pintér, mint a polgári értékek szimbóluma... (Valamit nagyon tudhat az öreg OV-ról.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.15. 15:09:23

átfutottam, szerintem ez egy idióta, buta ember.
írjon inkább receptekről, politikát meg kerülje

Netuddki. 2012.05.15. 15:17:33

Ha már előkerült.
1998-ban a fidesz úgy nézett ki mintha véletlenül "megnyerték" volna a választásokat. Egyszerűen semmi elképzelésük nem volt mit is kéne tenni.
Na akkor jöttek bele a lébecolásba amit most is csinálnak. Polgárság? Üres szavak. Ami számít nekik az a hatalom és az azzal járó anyagi jólét. Az mszp is csak ezt csinálta, csak nem ennyire paraszt módon.
Ez sajnos addig így is marad amíg nem lesz alternatívája ezeknek a megélhetési "politikusoknak". Ha a zemberek változást akarnak akkor nekik (nekünk) kell lépni ez ügyben...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.15. 15:18:51

@idelle: OV kezd - a leszálló ágban levő - Kádár Jánosra hajazni, de annyi patológiás tünetet még nem bírok raja felfedezni, mint a nyurga falloszon. :)

Doubledeceker 2012.05.15. 15:27:14

Ja OV megörült teljesen. A gazdaságot teljesen sikerült tacsra tenni a hülye lépésekkel.

Ebből azt a következtetést szürte le, hogy több politikai és kevesebb szakmaiság kell.

Azaz továbbra is úgy látja, hogy mindent erőből, akaratból kell megcsinálni, nem pedig ésszel átgondolva.

Jó dolog ha az embernek van küldetéstudata, de a szakértelmnek is kellene teret engedni de nem, azt semmiképp.

Ami még ennél is kibaszott szomorúbb, hogy egyetlen pártot nem látok, ami ezeket válthatná, tehát mi lesz itt????

MEDVE1978 2012.05.15. 15:30:33

Egész jó, de a lényeg mellett elsiklik. A FIDESZ sohasem volt konzervatív, sőt pont az ellentéte a FIDESZ radikális, forradalmi. Döntően retorikájában és sokszor cselekedeteiben is.

A polgári jobboldal régóta elmúlt és már nem létezik, de felesleges ezen lovagolni, mert tradicionális baloldal vagy baloldali érdekképviselet sincs már vagy 20 éve (viccesebb esetben ez inkább 70).

A FIDESZ nagyon egyszerűen szavazórétegeket szólít meg. A magasabb jövedelműeket, a kis- és középvállalkozókat, a hazai tőketulajdonos gazdagokat, a lecsúszástól rettegő középosztályt, a keresztényeket stb. Az intézkedései hatását azon méri le, hogy ezek a rétegek mennyire elégedettek / elégedetlenek vele.

Az MSZP és a FIDESZ is nagy tömegpártok (itt már a néppártot sem használnám), amelyek lényegében szavazatmaximalizáló céllal a hatalomra törekszenek.
Az ideológiai különbség néhol még megvan, de a pénz már nincs, így nem tudják kinyilvánítani azt.

teknős 2012.05.15. 15:48:18

@Bell & Sebastian: Az volt. Csak képtelen arra, hogy felismerje a saját érdekeit. A fidesz az egykulcsos adóval megint kedvez egy széles rétegnek (pesti értelmiség), akik aztán szépen hátbatámadják. Az eszére kényes "értelmiségi réteg" egyáltalán nem hajlandó ésszerűen gondolkodni, hanem megy a törzsi vallása után.

TH 2012.05.15. 15:56:51

A sorozat eddigi legértelmesebb posztja, még ha nem is értek egyet sokmindenben.

Bell & Sebastian 2012.05.15. 15:59:20

@teknős: Bbj. is megmondta, a zsé a fontos, nem a haj.

papageno 2012.05.15. 16:00:08

@magyar ember teli szájjal: Együtt a három, ebből a talajból sarjadt.Összességében a MI közös szégyenünk.

sisszi 2012.05.15. 16:03:57

a fidesznek kb ennyi a polgári, ami ezen a fotón látható:
www.facebook.com/photo.php?fbid=418131826092&set=a.418130376092.217773.298090296092&type=3&theater
porcelánvázák, nehéz régi fabútor, kristálypohár, bele bor, bőr csizma stb. de mindez szigorúan csak esztétika a hülyéknek. túl sokan beszopják ezt a "polgári" esztétikát, amit a fidesz mint lifestyle akar eladni. mert olyan szép, olyan régi, meleg mint a nagyi sütije meg olyan cuki romantikus a fekete-fehér fotókon. etetni lehet vele a romantikus lelkű idiótákat, akik szintén porcelánvázát meg régi nehéz fabútort akarnak. én inkább adnék nekik romantikus paraszti esetleg szogálói életmodellt. mindjárt nem tetszene nekik enyire ez a lifestyle program

dr. Bubó 2012.05.15. 16:06:19

@sisszi: huh de gusztustalan... egy büdös dakota egy rendes polgári házba beköltözött... fúújjj nagyon gusztustalan

bgp 2012.05.15. 16:29:45

Mi lesz így a Mandinerből? Fideszdroidoknak nem fog tetszeni. Mások meg "na ugye megmondtam" felkiáltással lesajnálják. Kezdtek nagyon szdsz-esedni.
Vagy mesepártiak lenni. Ahogy miki kolléga mondaná.

dr. Bubó 2012.05.15. 16:37:07

a fides buktája mégsem a diktatúra építés miatt lesz... nem a GERINCTELENSÉGÜK miatt...

a szentkétharmadot, már csak önmaga akadájozza... azaz ALKALMATLANSÁGUK miatt...

www.portfolio.hu/img/upload/2012/05/0515_unio1-20120515.png

kvadrillio 2012.05.15. 16:46:16

..UGYAN ne röhögtess máááá ezzel a polgár szóval.....:))))), amikor itten minálunk AGRÁR MAFFIA-CSALÁDOK, IPAR-BÁRÓK, NAGYBIRTOKOS ÚJ FÖLDESURAK, KASTÉLY-TULAJDONOS HERCEGEK, GRÓFOK ÉS EGYÉB BURZSOÁK TERJENGENEK, MINT A F.....G.....RONTVA A KÁRPÁT MEDENCE LÉGKÖRÉT !

kvadrillio 2012.05.15. 17:02:30

"Rejtélyes májbetegségtől kopaszodnak meg, majd pusztulnak el a dél-ausztráliai szőrösorrú vombatok – közölték kedden ausztrál kutatók."

...MAJD ÍGY JÁRNAK A MAGYAROK IS, HA MEGISSZÁK AZT A SOK MAGYARORSZÁGON ERRE SZAKOSODOTT PÁLINKA-ÉS BOR-RENDEK ????????! :o) ÁLTAL KOTYVASZTOTT MÁJZSUGORT OKOZÓ LÖTTYÖKET !

szegény SZŐRÖRORRÚ MAGYAR VOMBATOK ! :o)))

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.15. 17:06:58

Nemsokára 2 éve amióta hatalomra került a sokszor bukott, sose dolgozott sunyi, álszent, műmagyar, pökhendi O. Viktor azóta vége demokráciának.
Olyan aljas, pofátlan, szemét dolgokat meg mer csinálni, mint a világon senki.
pl.
- visszamenőleges törvényalkotás
- nyugdíjbiztosítói vagyon lenyúlása
- fideszes oligarchákat vizsgáló bizottság bojkottálása
- a rokkantnyugdíjasok megalázása, porbatiprása, ellehetetlenítése.
- az ország elbóvlizálása....stb.

Az új állami mobilszolgáltató tuti veszteséges kb. 10 évig. Se infrastruktúra, se fogyasztói lista, se semmi.
MOST AZÉRT KELL A TELEFONADÓ, HOGY ÍGY SZEREZZENEK FOGYASZTÓI LISTÁT MAGUKNAK!

A MOL részvényeken mennyit bukott eddig a magyar nép, kié lesz a nagy osztalék? Azért tartják magasan az árakat, hogy nagy legyen a nyereség, az osztalék meg megy a fidesz zsebbe!

Bánki Erik 20 éve a fidesz fekete pénzeit menedzseli, most szorul a hurok gyorsan kimenekítik Brüsszelbe.

Lázár szarjankó milyen óriási terhekkel, adósságokkal menekül Vásárhelyről?

Hogy merik befolyásolni, a magyar bíróságot döntéseikben. pl Cozma ügyben üzentek.

Orbán egy aljas , szemét alak Magyarország piócája, élősködője.

Takarodj a jó fenébe!

tudi 2012.05.15. 17:08:55

Végig olvastam a cikket, maximálisan egyetértek vele. Ami most zajlik, az nem a polgárság építése, hanem klientúra építése és hizlalása.
@MEDVE1978: +1

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.05.15. 17:18:44

@bozon: "Persze erről nem azok tehetnek, akik ezt az ostobaságot csinálták"

Hogyne, a marslakók tehetnek róla, ki más...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.05.15. 17:19:29

@jose maria padilla: Úgy érti, a "polgári" sokak számára ugyanazt jelentő szófordulat, mint a csinovnyiknak a "szépen élni"? (Ha jól emlékszem, az Ivan Iljics halálában?) Hát igen.

Látom, túlteng magában a Szabó Dezső, írhatna már valamit a blogjára. :)

windex 2012.05.15. 17:25:33

@bgp: ez most iróna? :-) vagy komoly, hogy aki nem a szekértáborbeli mikutyánkkölykét ajnározza bármi áron, az már nem jó? tulajdonképpen öröm látni, hogy ezelőtt mennyi, akár eltérő, de normális látású hozzászóló volt. van még remény, hogy nem hülyült meg mindenki, sőt, minél szarabb a helyzet általában, annál többen világosodnak meg :-)

kvadrillio 2012.05.15. 17:27:51

telefon-ADÓ meg dugó - ADÓ meg tranzakciós - ADÓ....AZÉRT KELL, MERT A SIMICSKA ÉS HOLDUDVAUDVARA ÍGY TUD TÖBB MINT 1.....EGY MILLIÁRDOS OSZTALÉKOT, NYERESÉGET KIOSZTANI, FELVENNI !

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.05.15. 17:29:10

@mcs: "magyarország államformája dilettantizmus.

szinte soha nem a választókkal van a gond."

Ja, azok a kurva marslakók ültetik az okos választók nyakára sok dilettánst, biztosan...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2012.05.15. 17:37:35

@Dr. Zerge: a választó se nem okos, se nem ostoba, hanem adott.

és nem a fideszre szavazók felelnek orbán ámokfutásáért és a jogrendszer meg a gazdaság szétveréséért. az bizony a párt és a vezetők bűne.

az, hogy ma a közigazgatásban (a legalsótól a legfelsőbb szintig) nem találsz -tán nagyítóval sem- egy-egy szakmailag felkészült _szakembert_ az a gond.

hogy a felkészültség, a tudás és a tapasztalt huszadrangú kérdés lett egy pozíció betöltésénél: az a gond.

hogy egy közbeszerzést hogyan és miért nyer meg valaki, az a gond.

ezek a gondok nem most kezdődtek, de messze a legdurvábbak a rendszerváltás óta.

kádár alatt több szakmaiság volt a minisztériumokban, mint ma, ez azért nagyon kemény.

is 2012.05.15. 17:38:09

@Bell & Sebastian: ahogy gondolod. aztán ne felejtsd el elmondani mindenkinek, hogy milyen rossz emberismerő vagy, mert amiket itt leírtál, azok csak ezt támasztják alá :).

de kérlek, nyugodtan add elő a polgár szerintedi definícióját, azt szépen letisztázzuk, aztán majd méredzkedünk.

Bell & Sebastian 2012.05.15. 17:48:42

@is: Ott van, már megadtam, lássuk hát a kontrát.
Mi lenne a polgár definíciója?

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.05.15. 17:52:47

@tesz-vesz:

"átfutottam, szerintem ez egy idióta, buta ember.
írjon inkább receptekről, politikát meg kerülje "

Kifejtenéd? Érdekelne, miért gondolod így.

Köszönöm.

no successful 2012.05.15. 18:52:32

Nem a polgári Magyarország halott, hanem úgy általában a magyarság haldoklik. Úgy 120 éve kezdődött a haláltusája, és még most is tart.
Beteg ennek a nemzetnek a lelke. Talán belefáradt az örökös küzdelembe, önigazolásába, elfogadtatásába.
A lemondó megadás, ami érezhető. Ezen a Horthy korszak nacionalizmusa sem tudott javítani, legfeljebb csak a felszínes külsőségek terén.
Idegen test vagyunk Európa közepén, és immunválaszokat váltunk ki.
Ebbe fáradtunk bele talán.
Ne legyen igazam, de egy leépülő nemzet részei vagyunk.
A posztírónak abban talán igaza van, hogy 2010-ben a szoc. szavazók megnyerése is a célok között volt, de ez nem sikerült. Pontosabban csak részben, ami kimerült abban, hogy most nem mentek el szavazni.

pol.lux. 2012.05.15. 20:44:25

Polgári?
Valószínű, hogy két éve magával vitte az érzést az ember, akinek a Fidesz e jelzőt köszönheti.
Ma már csak ócska közhely.

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2012.05.16. 00:21:39

Na, ez már valami. Mondjuk már a sorozat is jó ötlet volt. Mondom én a .... (- hagyjuk inkább!).

Mondom akkor, amikor kábé köpök egyet ha Bayer meg Csermely fejét látom, de kábé ez a hely, ahol adok nekik még egy esélyt, hogy talán vannak értelmes gondolataik is a másképp gondolkodó nemzettársaik gyűlöletén túl, az agresszív kádár-konzervatív hörgésen túl. Ha tényleg ez lenne a nemzeti oldal, akkor inkább lennék csehszlovák. De nem az, inkább nemzeti mázzal leöntött, félbolsevik propaganda imitátor, egy kicsit nyugatputyinsta, összességében egy régiós lúzer fosadék egyszóval: ez az orbánista oldal. Jobboldal?! Konzervatív, polgári értékek?! Épphogy megtűrt magántulajdon, kirakat-demokrácia. Ne vicceljetek már!

Ellenben ez a szöveg jól érthető. Balázs Zoltán mond valamit. Ha nem is osztom minden gondolatát. Sőt egy-két hívószó alapján beazonosítható, hogy ez az emberrel nem vagyok elvileg egy oldalon. De van ebben a szövegben egy nagy rakat további értékítélet, rövid de nagyon rokonszenves reflexiók saját múltunkra. És aki így értékel, lát, annak a véleményére nagyon is kíváncsi vagyok. Azzal az emberrel, nagyon is van miről beszélni, érdemes meghallgatni.

Putyilov gyári melós 2012.05.16. 03:52:17

"A MAGYAR FIATALOK 80%-A SZERINT NEM ÉRI MEG MA BECSÜLETESNEK LENNI"
www.transparency.hu/Fiatalok_es_korrupcio?bind_info=index&bind_id=0

Ez nem nekrológ, hanem RENDSZERCSŐD!

Putyilov gyári melós 2012.05.16. 03:57:28

@mcs:
A választó okos, ezt mutatja az elmúlt egy év összes időközi választásának részvételi aránya!

"Ez a rendszer illegitim mivoltát, a rendszer népi felhatalmazásának hiányát, az antidemokratikus rendszer totális csődjét jelenti. Hazugágokra, erkölcstelenségre nem lehet egészséges társadalmat alapozni. Ugyanezt az elutasítást mutatják az elmúlt egy év időközi választásainak részvételi arányai is. A nép nem adja az arcát, a voksát az erkölcstelen, hazug és igazságtalan rendszerhez, nem vesz részt a politikusok szélhámosságában, nem hajlandó legitimizálni a lopásaikat, népnyúzásaikat, gátlástalan manipulációikat.

Márpedig egy demokrácia a nép aktív részvétele nélkül csak egy kiüresedett, öncélú, sunyi diktatúra!"
undox.net/blogforum/17-rendszercsod.html

Persécuté Persécuteur 2012.05.16. 06:11:41

Hogyan lehet megmérni, hogy mennyire polgári egy ország?

istvankah 2012.05.16. 07:25:16

@Osceola: Mint ateista ezért még imádkoznék is,de mivel a fülemüle per óta nem mutat a magyar fejlődésre mutató jeleket,félő,hogy a helyzet reménytelen!

istvankah 2012.05.16. 07:28:23

@no successful: Durván,de ezt fogalmazta meg a Kertész ÚR!Veled értek egyet,de az utóbbi az ütősebb,csak-hát ő túlélő,ami kizárja,hogy igaza legyen!

hy3 · http://n-p.blog.hu/ 2012.05.16. 08:57:54

@istvankah: nem látom olyan reménytelennek a helyzetet, hogy már csak az imádkozás segíthetne. ( Egyébként meg imádkozzon az, akinek ez lelki támaszt nyújt.
Ugye, a hit önmagában üdvözít - tartották a jezsuiták :))
A mostani rezsim olyan bornírt gyakorlatot folytat, ami magában hordja a bukást. persze csak erre várni önmagában álmodozás lenne. ezért vannak a blogok, hogy kiemeljék az összefüggéseket. már akiknek fülük van a hallásra. egyszer csak eléri a kritikus tömeget. a vakhittel meg nem érdemes foglalkozni. ők így boldogok.
( véleményem a mai közállapotokról a blogomon.)

hy3 · http://n-p.blog.hu/ 2012.05.16. 09:01:34

@no successful: a magyar nép sorsa Mátyás megmérgezése óta hanyatlóban van. ez elég jól behatárolható dátum. azóta folytatunk többnyire reménytelen küzdelmet a realitással. valszeg génhiba :)

hacsaturján 2012.05.16. 09:05:24

@Persécuté Persécuteur:

az OMH által hitelesített, a H atom elektronjának sebességéhez kalibrált polgárságmércével.

Kandeláber 2012.05.16. 09:15:47

Megfogalmazta a legfontosabbat: '94 után az addig liberális FIDESZ benyomult az MDF kiesésével keletkezett jobboldali vákuumba, egészen új arculatot építve magának.
Megszabadult a Fodor-féle belülről áskálódó ballasztoktól, és röpke négy év alatt odáig jutott, hogy választásokat nyert.
Most majd nyilván jön a szokásos kórus, hogy " Bokros megtakarításait fölélve blablabla" könnyedén kormányzott stb...
2002 után viszont jött a rémálom, ami idáig tart. Valószínűleg már sokan rádöbbentek, hogy réges régen elment az Európa-hajó, mi pedig lassan, de biztosan sodródunk a félperifériáról a perifériára.
És tényleg nen elmúttnyócév, hanem elmútthuszonegyév, sőt, elmútthatvannyócév volt itt.
Egy hatvanhét évig megszállt ország nem tudott mit kezdeni a szabadsággal, amiről sokaknak az a véleménye, hogy nem lehet megenni.
A szomorú az, hogy igazuk is van.

Kandeláber 2012.05.16. 09:32:56

Egyébként ez a jobb-bal felosztás már régen idejétmúlt.
A világot főkönyvelő közgazdászok és tőzsdei alkuszok irányítják, akik maguk is bábok, a politikusok ugyanígy.
Lényegtelen a szín, az eredmény mindig ugyanaz.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.16. 13:34:08

Nagyon jó cikk, a hozzászólások még jobbak.

@Bell & Sebastian:
"A polgár nagyjából annyit tesz, hogy a sorsát önállóan irányítani képes állampolgár.
Azaz az állampolgárok egy szűkített halmaza, amihez elsősorban az állam polgárává kell válni, mindenféle értelemben."

Az első mondat értelmetlen, mert bárkire rá lehet húzni, a földművelésben élőtől a munkásig. Mind-mind "önállóan" irányítja az életét, persze a munkást szó nélkül kibaszhatják az utcára, dehát ez a csúcspolgárértelmiséggel is elő szokott fordulni, ha nem épp a megfelelő dallamra fütyül. Tehát vagy szinte mindenki, vagy sokkal inkább SENKI SEM független, önálló, tehát "polgári".

második mondat: azazazazaz - germanizmus, borzasztó magyartalan. lehetett volna így is:
Vagyis az állampolgárok....
Tehát az állampolgárok...
Valójában az állampolgárok... stb.
Itt kifejtetlenül marad, hogy miféle értelemben kell az "állam polgárává" válni. Nyilván: pszichológiai, kulturális, szociális stb értelemben. Ami egészen hétköznapi dolgokat takar: a felnövő gyereknek legyen normális neveltetése, legyen gyerekszobája, legyen némi klasszikus (latin urambocsá' görög nyelvismeret) műveltsége, ne legyen sudribunkó, szalontahó, stb. Horribile dictu: ismerjen pár latin közmondást:)

Ma az ilyen emberek a fiatal generáció körében 0, valahány %-on állnak. Ma már a fogyasztói társadalom mindent elárasztó idiotizmusa alakítja az embereket. Persze a "fogyasztói társadalom" fogalma önmagában eltakar egy rendkívül fontos tényt: ahhoz hogy fogyasztani tudjunk, ahhoz pénz kell, ahhoz pedig dolgozni kell, mégpedig elég keményen. Tehát minél többet akarunk fogyasztani, annál többet kell dolgozni. A hitelezési rendszer pedig gondoskodik arról, hogy diákhitellel, jelzáloghitellel jó előre lekötelezze az illetőt, aki a dolgos éveinek többségét arra fogja fordítani, hogy a hiteleit visszafizesse.

Tehát a mostani társadalom úgy neveli a "polgárt", hogy jó előre becsábítja mindenféle hitelügyletekbe, amit aztán véres verítékkel fog az illető ledolgozni. Így lesz az emberből "felelősségteljes polgár" különben kibasszák az utcára. Íme a rendszer perverz logikája.

@Epokit Drive:
Teljesen egyetértek. Nevelni kell a népet, ahelyett hogy mindenféle sötét tahónak odakúrjuk a választójogot hogy neszebazmeg válasszál, az meg sörvirsliért arra húzza az x-et, aki fizeti neki.

Akinek adóhátraléka, tartozása, stb-je van, az NE legyen választható.
A választójogot pedig ÉRETTSÉGIHEZ kötném, mégpedig azért, mert ez a választójog, és az érettségi renoméját is növelhetné. Gondoljunk bele: egy kicsi, minimális ceremónia, amikor az érettségit odaadják, kísérőszövegként: "most már felelősséged teljes tudatában gyakorolhatod a jogot a választásokon". Az emberek többségére hatnak az ilyen dolgok. Ha már 5 perccel többet gondolkodik azon, kire adja szavazatát, mint egyébként, már megérte. Pont ez a lényeg, hogy a polgáriságnak, demokráciának rendezünk némi rituálét, ceremóniát. Töltsük meg tartalommal, értékkel.

Azonkívül: 5000 forint cenzus szavazásonként. Igenis, aki gyakorolni akarja szavazójogát, az fizessen bele 5 rugót. Olyan törvényt kéne hozni, hogy ha nincs pénze, de szavazni akar, akkor 1-2 napi közmunkában ledolgozhatja annak az árát, amiért cserébe megkapja az igazolást, hogy most már szavazhat. Így elkerülhető lesz a cigányok sörvirsliért való szavaztatása is.

Enélkül a mindenkori szavazás a csőcselék diadalmenete lesz csupán, a selejt uralma. És itt egyetértek a cikkíróval. A mostani kiábárndultság annak is nagyrészben köszönhető, hogy a 2008-as válság óta már nem lehet ígérgetni, fűt-fát ígérni, a csillagokat lehazudni az égről, hogy aranyból lesznek az utcák.

Emlékezzünk 2002-re!!!!

"(...)Sok tennivalónk van még. Akarja-e, hogy hasonlóan a minimálbér megduplázásához, a keresetek is megkétszereződjenek?
Akarja-e, hogy családja 1 gyermek után 1 millió, 2 gyermek után 2 millió 3 gyermek után 3 millió forintig adómentességet élvezzen?
Akarja-e, hogy az otthonteremtő hitel sikere után most a „szocpol” kedvezmény összege 1 gyermek után 1 millió, 2 gyermek után 2 millió, 3 után 3 millió forintra emelkedjen?
Akarja-e, hogy továbbra is töretlenül emelkedjen a nyugdíjak vásárlóértéke?
Akarja-e, hogy a Nemzeti Földalap és a gazdahitel bevezetése után mostantól 800 milliárd forintot juttassunk a mezőgazdaságba?
Ha mindezt akarja, akkor mondjon igent a polgári összefogásra. Az Ön körzetében az április 7-i választás eredménytelen volt. Ezért a választást április 21-én meg kell ismételni. Kérem, hogy most vasárnap szavazzon a Fidesz-Magyar Polgári Párt és az MDF közös jelöltjére."

2002 április 18."

A Fidesz már 2002-ben is a társadalmi legalja.hu kegyét kereste. A szocpol pl. egyértelműen a szocialista szavazókra (+ a cigányokra) apellált.

Persze az ilyeneket mindenki udvariasan elfelejti. "Kényelmetlen" kimondani, hogy a fidesz egy teljesen bolsevista, kommunista alapokon álló párt. Hasonlóan a bolsevikokhoz, ők is a (kétharmados) többségre hivatkoznak. Hasonlóan a bolsevikokhoz, ők is mindenhova a saját embereiket teszik be, 6-9-11 évekre.

A Fideszből mindenféle tartalom, mondanivaló hiányzik. A Fidesz csupán a külföldi tanácsadók (Birnbaum & Finkelstein urak) által megszövegezett agymosó üzenetek célbajuttatója.

A mostani slágertémák: A Fidesz beilleszti a romákat, a fidesz szereti a zsidókat (Tiszeszlár kapcsán mondták), a Jobbik "komolytalan, amatőr" párt (bezzeg a Matolcsy), "évtizedekre konszolidáltuk az országot" (->kiépítettük a Fidesz hatalmát), stb stb.

És mivel a média fölött átvették a hatalmat (NMHH), ezért valószínű, hogy a választások előtt rendeznek egy jó kis hisztériakampányt (mint az mszp anno a "23 millió románnal"), hogy ha nem szavazol a fideszre, akkor vége lesz a világnak (visszajön a gyurcsány, visszajön a bajnai, hatalomra kerül a Jobbik, és 1 hónapon belül államcsőd stb) variációk egy témára.
Íme a közeljövő története.

Kandeláber 2012.05.16. 14:18:58

@Schwerer Gustav: Ha te a választójogot érettségihez kötnéd (ill. nem te, hanem hozzád hasonlók által választott kormány) kipenderítenének az EU-ból.
Szép lenne a műveltségi cenzus, de sajnos, nem EU kompatibilis.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.16. 20:24:07

@Kandeláber: "Szép lenne a műveltségi cenzus, de sajnos, nem EU kompatibilis."

Az EU megszűnése hónapok kérdése, de én szokásom szerint pesszimista vagyok, és azt mondom, hogy még 1-2 év. Akárhogy is, rövidesen fölbomlik a kóceráj.

Egyébként nyilván, igazad van...:)

George Sand 2012.05.16. 23:33:00

@Schwerer Gustav: Felesleges érettségihez kötni. Akiket ki akarsz rekeszteni, azokhoz elég a 8 általános kitétel.
A körbetartozás miatt kicsit elvetélt a másik gondolatod.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.05.17. 10:33:46

@George Sand: "Akiket ki akarsz rekeszteni, azokhoz elég a 8 általános kitétel."

Ez nem csak a cigókról szól... amúgy jelzésértékű az asszociációd.

A második mondatodnál érvet nem láttam, ezért kuka.
Szevasz!
:)

hoplita 2012.05.17. 18:38:04

@vitaygeorgina:
Arról neki sincs fingja se...de olyan jó kibicként fikázni.

George Sand 2012.05.18. 00:09:13

@Schwerer Gustav:
Azt írtad: „mindenféle sötét tahónak…”

Nagyon sokan nem végzik el az általános iskola 8 osztályát, nem csak azok, akikre te rögtön asszociáltál – talán nem véletlenül.

Minek –kell ahhoz külön érvet írni, hogy akinek tartozása van, az a körbetartozás csapdája miatt is lehet, vagyis sokkal több lehet a kintlévősége, mint a tartozása?
Mikori igazolást kellene vinni? Egy hónaposat, mikor az állam is több időt hagy magának a tartozása kiegyenlítésére?

„Azonkívül: 5000 forint cenzus szavazásonként.” – Inkább ezen a pénzen vigye el a gyerekét az Állatkertbe vagy a Bábszínházba.

Több empátiát!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.05.18. 02:19:27

@teknős:

avagy a kiváló példa, hogy az ivadékok száma kibaszottul nem erény

csi 2012.05.19. 01:36:07

Ez az ember emdéefes.

teknős 2012.06.18. 17:29:32

@mavo: Már megint beragadtál. Itt és most azokra gondoltam, akik jól keresnek és csak 16 % SZJA -t kell fizetniük. A negyven vagy harminc akárhány helyett. Ami a zsebükben marad.

Vagy egy másik. Adva van az Andrássy úton egy boltos, akinek a megélhetését , a vállalkozását gyengítette Demszky és bandája a szuper és hipermarketek engedélyezésével. Mégis bőszen az eszdéesz szekerét tolta és tolja, mert a törzsi vallása azt diktálja.

Nem mellesleg a szomszédom 23 gyerekes. Nekem nem kell bemutatni, hogy az ivadékok száma nem erény.

egyetmondok 2014.03.12. 23:48:02

@Kandeláber:
Az olyan velejéig romlott szisztémákat, mint amit az Mszp vagy mint amit most a Fidesz csinál, csak akkor lehet üzemeltetni, ha pont a politikailag legtudatosabb, az olvasott, művelt,iskolázott emberek sokasága (többsége) melléjük áll.
Sohasem a tudatlanokon, műveletleneken múlik.