Kommentszűrés
’12 máj
10
07:01

Közösségi média: magány avagy kötelék?

Írta: st.Ella

 

  „Zombit csinál belőlünk az okostelefonunk”, és a képernyők előtt ülve egyedül fognak kimúlni generációnk egyedei – vizionálják egyre többen. Nem csak saját magányukat kivetítő, unatkozó bérblogerrek ontják magukból az antiutópiákat, komoly szakemberek véleményezik az online világ által elmagányosodó nemzedéket – sőt, kutatások tucatjai vizsgálják a depresszió és a web összefüggéseit. Külön platformok alakulnak a témának, és míg a Soulbook blog januárban azt írta, „egyelőre inkább csak a bulvárcikkek figyelemfelkeltő címébe való a Facebook-depresszió”, addig márciusban már teljes cikket szentelt a témának. Könyvek jelennek meg az ügyben, íróik pedig a problémakörben tartott kutatásaikból és előadásaikból tartják fenn magukat. Elismerjük vagy sem, az internet okozta egyedüllét kezd valósággá válni.

  Miről is van szó? Valójában arról, hogy kutatások szerint egyre több ember vallja magát magányosnak, egyre többen állítják: nincs, vagy csak egyetlen személy akad, akivel meg tudják beszélni problémáikat. Az online szolgáltatások és a közösségi média felhasználóinak száma ezzel párhuzamosan egyre nő, és az ehhez kapcsolódó tevékenységekkel eltöltött idő is egyre nagyobb arányú, amit az okos mobileszközök terjedése tovább erősít. Szögezzük azonban le: a két dolog között nem bizonyított a közvetlen összefüggés, és az sem tiszta, hogy az internet tesz-e magányossá, vagy a magány internetfüggővé.

  Na és mi is a magány? Kinek mi. Van, aki egy órát nem bír ki csacsogás és emberi interakciók nélkül; de van, akinek megváltás egy a világtól elzárva töltött hétvége. A fogalmat sokan összekeverik az egyedülléttel. A technológiai fejlődés célja sohasem az emberek elszigetelése volt, sőt, azzal éppen ellentétes volt a szándék. A magány szónak pedig nem csak negatív jelentése van: a magány és a csend lehet önmagunk megtalálásának, definiálásának eszköze is.

  Ha egy szóval kellene jellemezni, mit hoz(ott) az emberek számára a fejlődés, az a kényelem lehetne. Ügyeinket a posta és a bank helyett otthonról intézhetjük, barátainkat számítógép mellett ülve is elérhetjük, videotékába sem járunk már, az ételt is házhoz szállítják, a könyvtárig sem kell elmennünk, ha érdeklődünk egy téma iránt – végtelen a lista. Természetéből, ösztöneiből adódóan az embernek mindig is igénye lesz a kényelemre, és ezt az igényt az internet egyre szélesebb körben fogja kielégíteni.

  A társas kapcsolatok virtualizált kényelme és biztonsága pedig a közösségi média világával jött el. A nekünk tetsző időpontokban lépünk interakcióba ismerőseinkkel, majd a nekünk tetsző tempóban folytatjuk a csevegést úgy, hogy közben nem tapasztaljuk a kínos csend érzését. Az internet segítségével alaposan átgondolt, szerkesztett tartalommal, önmagunk megkreált énjével fordulunk a másikhoz. A társas kapcsolatok legbosszantóbb részét küszöbölte így ki a Facebook: megelőzhette például az unalmas csendeket, a kínos első randikat, de sok esetben még néhány nem kívánt főnök-beosztott/tanár-diák beszélgetést is. Az okostelefonokon keresztül megállás nélkül elérhető internet a személyes találkozókat is átalakítja sokak, főleg a fiatalok számára.

  Ausztrál kutatások rávilágítottak: a közösségi médián lógók körében nem jelentős a társadalmi, társasági magány érzete, mivel kapcsolatteremtési problémájuk, elszigeteltségük inkább a családi kapcsolatokban jelennek meg. A felmérést végzők szerint ez arra enged következtetni, hogy a Facebook a „háztartáson kívüli” kapcsolatokat erősíti a „háztartáson belüliek” kárára. A Facebook-fanoknak számító ausztrálok körében az is kiderült, hogy a neurotikus és önmagukat magányosnak valló egyének több időt töltenek a hálóra kapcsolódva, miközben szívesen osztanak meg állapotjelentéseket és tartalmakat üzenőfalukon; az extrovertált személyiségek pedig inkább a csetelést preferálják. Ez arra utalhat, hogy a userek életében a magány volt előbb, és aztán fokozódott a Facebook-aktivitás. Feltételezésemet erősíti a bergeni egyetem (Norvégia) pszichológusainak megállapítása is, miszerint eleve hajlamosabbak Facebook-függőkké válni a szorongó, társadalmilag bizonytalan helyzetű emberek.

  Ezeket a tényeket egy másik kutatás megállapításaival összevetve kiderül: a magányosok magányosságérzetét erősíti, ha a személyesebb csetelésnél a távolságtartóbb megosztás funkciót használják, utóbbi ugyanis lehetőséget ad az „egyklikkes kommunikációra”, a lusta lájkolásra. Moira Burke, a kérdés fiatal kutatója felhívja a figyelmet: egy – általa „szerkesztett beszélgetésnek” nevezett – csetelés javíthat az ember közérzetén, de egy lájktól senki sem lesz kevésbé magányos. Én hozzátenném: hosszú távon. Rövid távon ugyanis örömet okozhat néhány pozitív visszajelzés, vagy egy visszaigazolt ismeretség – azok számára, akiket ez a világ beszippantott, mindenképpen. (Aki most szeretne úgy tenni, mintha nem tudná, miről beszélek, nézze meg a Mark Zuckerberg Facebook-alapító élete ihlette film utolsó jelenetét.) A világtól önmagunkat szándékosan vagy kényszerből (munka, tanulás közben) elzárva várni az interakciót: ez a fiatal korosztály paradoxona – de nem feltétlenül egy végtelenül magányos korosztályé.

  A barátság paradoxona is előkerül a témában. A barát szó – a magányhoz hasonlóan – új értelmet nyert az internet és a közösségi média-szolgáltatások terjedésével párhuzamosan. A barátok száma értékmérő lett, és hajlamosak vagyunk úgy látni, hogy a másiknak mindig több ismerőse van, mint nekünk. A sok barátot, a részükről áradó visszajelzéseket pedig – tévesen – a népszerűség, sőt a boldogság érzésével azonosítjuk. (Talán sokaknak megnyugtató tény, hogy Magyarországon még mindig inkább a kapcsolatok minőségét, és nem mennyiségét tartja fontosnak a témában megkérdezettek 84 százaléka.)

  A párhuzamosan több száz online aktív barát ismerős mellett nem feltétlenül a hagyományos értelemben vett magány érzését éli át az ember. Inkább az egyedüllétét, annak minden pozitívumával és negatívumával együtt. Azt a visszatartó erőt, amit a közösségi média a személyes, élő társas kapcsolatok gyakorlásában kivált, tökéletesen ellensúlyozza saját pozitívumai, például közösségszervező ereje által; és azzal, hogy ingyenes, nonstop, és máshoz nem hasonlítható lehetőséget kínál a kapcsolatteremtésre. Üzenőfalunkon fel-felbukkanó távoli ismerőseink sem hagyják elfelejteni magukat, és adott esetben mi is kihasználhatjuk az ilyen jellegű kontaktusokat. A problémák inkább akkor kezdődnek, ha nem tudjuk helyén kezelni a dolgot. Ha – életünk több más eseménye folytán – mindennapjainkban is leépülnek kapcsolataink.

  A közösségi médiumok a biztonság, a kötődés érzetét keltik, és bizonyos mértékig meg is adják azt. John Cacioppo, a téma kutatója szerint ez a kötődés hasonlít az ember alapvető, a kisállatoktól a társas kapcsolatokon át az istenhitig terjedő szükségletére. Sok mindent kaphatunk tőlük, de az érintkezés ilyen formái összességében csak nemes kísérletek egy ösztönös szükséglet, a kötelékek kialakítására és fenntartására. Magányosak ugyanakkor nem leszünk ezek által. Nem tesznek hozzá és nem vesznek el életünkből, legfeljebb átalakítják azt. A felhasználóknak nem feltétlenül online szokásaikon, először inkább a magányról, mint fogalomról kialakított véleményükön, adott esetben pedig emberi kapcsolatokhoz való hozzáállásukon kell változtatniuk.

Címkék: média internet social media facebook magány okostelefon közösségi magányosság

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr844491936

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Közösségi média: magány avagy kötelék? 2012.05.10. 08:30:01

A párhuzamosan több száz online aktív barát ismerős mellett nem feltétlenül a hagyományos értelemben vett magány érzését éli át az ember. Inkább az egyedüllétét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.10. 07:50:32

Nem csak saját magányukat kivetítő, unatkozó bérblogerrek ontják magukból..."

saját tapasztalat?

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2012.05.10. 08:44:45

Fene tudja, én nem vagyok rajta a facebookon. A "közösségi szükségleteimet" úgy elégítem ki, hogy rendszeresen járok edzésekre, ott a héten 3-4x találkozom a srácokkal, akikkel a hétvégén néha összefutok a diszkóban, vagy a bárban. Ezen felül van még egy pár haverom, akikkel néha leülök dumálni, ha személyes jellegű gondjaim vannak, ugyanis a szemtől-szembe kommunikáció nem helyettesítheti semmilyen csetelés vagy blogolás.

Okostelefonom sincs, a telefont a telefonáláson kívül csak SMS-ezésre használom. Nem vagyok ráutalva arra, hogy napi 24-órában lógjak a neten és értelmetlen status-okat irkáljak valahová.

Pelso.. 2012.05.10. 09:17:53

Magány?
Nagyon jókat tudok magányosan horgászni, meg mászkálni erdőn-mezőn.

spontan · http://erdekessegek.info 2012.05.10. 09:34:27

"Az internet segítségével alaposan átgondolt, szerkesztett tartalommal, önmagunk megkreált énjével fordulunk a másikhoz. A társas kapcsolatok legbosszantóbb részét küszöbölte így ki a Facebook: megelőzhette például az unalmas csendeket, a kínos első randikat, de sok esetben még néhány nem kívánt főnök-beosztott/tanár-diák beszélgetést is."

Semmit nem küszöbölt ki, mert az élő találkozásban utána ugyanúgy előjönnek ezek a problémák, hiába volt a szépen megszerkesztett netes én, vagyis aki az első találkozásnál nem tudja az ilyen helyzeteket kezelni, az ettől később sem fogja tudni, mert ezek a helyzetek állandó részei az emberekkel való személyes kapcsolatnak.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2012.05.10. 09:40:20

@Vhailor: Ez az IRL közösségi élet és a Facebook nem zárja ki egymást. Mi például az IRL összeröffenéseket legtöbbször Facebookon szervezzük, és ha készülnek fotók, azokat is itt osztjuk meg egymással.

Circus 2012.05.10. 10:25:16

@spontan: sőt.
Sokkal nagyobb az igazi pofon a valós találkozásnál.
Viszont való igaz, hogy sokkal egyszerűbb, könnyebb az arctalanság mögé rejtőzni. Csökken a felelősség (látszólag).

@Vhailor: In Real Life, azaz a való életben.
Egyébként amit Greyhound írt, az pont az, amire tényleg jó a közösségi háló.

@poszt
Asimov Alapítványának vonatkozó része a magányosok bolygójáról megvan? Ha jól emlékszem 60-70-ben írta...

Kopi3.14 2012.05.10. 10:43:20

Tessék mondani, lehet facebookon kocsmázni?

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.05.10. 10:51:40

Az online megerősítés azoknak való, akik nem önmagukban keresik önmaguk definícióját, hanem inkább rábízzák másokra, hogy megmondják, mit is látnak belőlük.
Nem a személyiségét vagy a viselkedését próbálja javítani, hanem - ha megteheti - a FB imidzsén polírozgat egy kicsit.
Persze ennek a hozzáállásnak egy szélsőséges, valóságra kivetített következménye, hogy ha egész biztosan senki nem látja, amit csinálnak, nem is viselkednek.
(Nyilván nem mindenki van így, de azért összefügg)
oriblog.blog.hu/2012/02/20/te_miert_nem_vagy_geci

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.10. 10:58:35

ez így jó. a világos tudatú embernek nincs szüksége valós kapcsolatokra. az emberi elme önmagában és önmaga vetítéseiben megél. aki a "problémáit" mással beszéli meg, az olyan buzi kisfiú, akinek pisilés közben az anyukája fogja a pöcsét :)

fremskritt (törölt) 2012.05.10. 11:12:15

ennél a pósztnál nehéz bugyutábbnak lenni, a szerzőnek sikerülhet

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2012.05.10. 11:16:50

Például amikor az ember két évig egy másik kontinensen dolgozik, akkor a Facebook elég jól működik, hogy kicsit képben legyek a barátokkal kapcslatban, mivel nem fogunk mindenkivel naponta levelezgetni.

Ezen túl szakai információs forrásként is meglehetősen jól használható, hiszen rengeteg olyan cég közöl ott első kézből híreket, melyek érdekesek ebből a szempontból.

De kétségtelenül van egy "elcseszem az időt vele" szerepe is, ha nem figyelünk oda, szerintem ez azonban általában az internetre jellemző inkább.

Alfőmérnök 2012.05.10. 21:31:56

@jose maria padilla: Ez a "filozófia" következetesen végiggondolva egoizmushoz vezet.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.11. 08:20:30

@Alfőmérnök:
nem. egó nélküliséghez. az egónak van szüksége "társaságra" az egó a társaság visszaigazolásában létezik .

Alfőmérnök 2012.05.11. 08:36:30

@jose maria padilla: Hát, ez ilyen keleti izének tűnik nekem, ami valahogy mindig távol állt tőlem.
Btw. ajrópai filozófusok is írtak ilyesmiket, talán Husserl, vagy valamelyik fenomenológus.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.05.11. 08:40:31

@Alfőmérnök:
hát mondjuk a maga habitusából, zaklatott szcénázásaiból kiderül, hogy nem egy kontemplációba merülő valaki :)

mr.Szila 2018.11.22. 10:19:18

@spontan: Egyet értek veled, kivéve, ha sosem jön el ez a találkozó, de az meg a pokol. Két dolgot tennék még hozzá:
- Ezek a "legbosszantóbb" részek azok, amiktől izgalmas lesz az élet és változatos, sőt még néha vicces is. Szoktak bizonyos inteligencia szintet is mérni a váratlan helyzetekre adott válaszokkal. Aki ezeket nem tudja vagy nem tanulja meg kezelni, hát az nem egy "tapasztalat" ember.
- A másik, hogy a közösségi médián "megalkotott" hamis "én"-ünk veszélyes, mert, ha a valóságtól nagyon eltér, akkor szinte biztos, hogy szorongást okoz, hogy nem tudunk megfelelni neki.

mr.Szila 2018.11.22. 10:32:10

Mint mindennek, az okos telefonnak is megvan a haszna. A probléma ott kezdődik, amikor valaki nem tudja úgy használni, hogy hasznos legyen. És az okos telefon és az Internet együtt (a maga közösségi szolgáltatásaival és azzal az illúzióval, hogy mindenre ad választ, tehát nincs szükség tanulásra) egy olyan dolognak bizonyul, amit nagyon sokan nem tudnak megfelelően használni. Na, ekkor jön a másik oldal, hogy egy ilyen helytelen használat milyen károkkal jár. Ezen lehet vitatkozni, és az évek majd megmutatják, de az én véleményem szerint sokkal több kárt okoz az emberek sokkal nagyobb többségének, mint amennyi hasznot annak a kevésnek, aki jól használja. Én nem kedvelem Mark Zuckerberg-t, bár tudom, hogy ha nem ő, akkor más lett volna. De lehetne ezt okosabban is csinálni.