Kommentszűrés
’12 ápr
5
09:19

Egerek és tölgyek

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

  Lemondásra szólította fel Novák Előd Horváth János fideszes országgyűlési képviselőt, aki a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) keddi megemlékezésén az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Horváth szerint 1945-ben eljött, amit „felszabadulásnak gondoltunk, reméltünk (...) és sokunk számára valóban felszabadulás volt”, ami után Magyarország elkezdte a saját életét élni, amíg annak a Szovjetunió, Sztálin diktatúrája véget nem vetett. Nos, mielőtt pár szót szólnánk Horváth vitatott kijelentéseiről, ismételjük át az Országgyűlés korelnökének életútját, hiszen úgy tűnik, egyes jobbikosok csekély tudással rendelkeznek a 20. századi történelemről.

  Tavaly ősszel Két tölgy címmel írtam az akkor az Akropoliszon elhunyt Alföldy Géza ókorkutatóról és a 90. születésnapját ünneplő Horváth Jánosról. A parlamenti képviselők mai doyenjét fiatalkorában előbb a Gestapo tartóztatta le antináci szervezkedése miatt, halálra ítélték, de megszökött a börtönből; aztán a kommunisták ítélték koholt vádak alapján kényszermunkára. A kettő között demokratikus választáson megverte Kádár Jánost Angyalföldön. Az emigráció után közgazdaságot oktatott az amerikai Columbia Egyetemen. Horváth ‘98 óta újra képviselő a magyar Parlamentben. Ahogy akkor is írtam, Horváth János a 20. század legkeményebb időszakában vállalta a közösségért cselekvő ember minden felelősségét. És jól döntött, minden szirén- és szirénahang ellenére. Vállalta a nácik elleni szervezkedést, szembenézett a Gestapóval, de volt ereje megszökni a halálbüntetés elől. Vállalta a kommunisták elleni küzdelmet, és az ő rendszerükben is szembe kellett néznie az eszméi miatt rárótt büntetéssel. De nem adta fel, sem akkor, sem utána, az emigrációban. Kényszerű távozása ellenére Amerikában is megállta a helyét egyetemi oktatóként.

  Mik is ezzel szemben a Horváthot most lemondásra felszólító Novák Előd pályafutásának főbb állomásai? Gimnáziumi Trianon-megemlékezés. Ifjúsági aktivizmus a MIÉP-ben. Részvétel a hídblokádban. Bírság kisdobolásért. A Jobbik szervezése. Turulvédő akciócsoport vezetése.

  A fentiek tükrében csínján bánnék a lemondásra való felszólítgatással.

  S hogy mi a helyzet a vitatott kijelentésekkel? Horváth János igen idős politikusként tett gesztust egy korlátozott jelentőségű szervezetnek. És igaza is volt: sokan voltak Magyarországon, akik felszabadulásként élték meg 1945-ben a háború végét. Sőt, kevesen bánkódhattak azon akkoriban, hogy a világtörténelem legpusztítóbb, Magyarországot is letaroló háborúja véget ért. A szovjet katonák sem erőszakoltak meg minden nőt, nem zabráltak el minden vagyont és nem vittek kényszermunkára mindenkit. Az én nagyanyámat elvitték – ahogy mások nagyszüleit is, és megint másokét is, pár hónappal korábban, ellenkező irányba, egy ellenkező előjelű, mégis ugyanolyan gonosz rendszer haláltáboraiba. A kommunista diktatúra pedig valóban nem 1945-ben, hanem pár évvel később kezdődött, miközben az ország a relatív szabadság éveiben a lehetőségekhez képest újjáépítette magát.

  Horváth János szavai összefogásra, közös emlékezésre, a különböző sérelmek megértésére és szolidaritásra buzdítanak. Horváth életútja a biztosíték rá, hogy igaza van, mint oly sokszor a pályafutása során. Most radikáljobbos bajkeverők próbálják piszkálni őt, őrületes bátorsággal belekötve egy 91. évében járó emberbe, de nem hiszem, hogy Horváthot megviselné az ügy. Elvégre a tölgyeket sem érdekli, ha cincognak a lábaiknál az egerek.

Címkék: történelem jobbik világháború országgyűlés horváth jános novák előd

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr374364808

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tavaszi zsongás 2012.04.06. 12:06:53

Kedves Naplóm!Lemondott a plágiumelnök. Végre hivatalába léphet az Alternatív Köztársasági Elnök Úr!   A művész úr gyönyörű szerelmes dalát küldöm az összes fasisztának ezen a gyönyörű tavaszi napon! Jelképezze ez a dal a szeretetet és a barátság...

Trackback: Ki mondjon le? 2012.04.05. 10:17:33

Na jó, azért a pofátlanságnak is van határa. A Jobbik szerint Horváth János fideszes országgyűlési képviselőnek le kellene mondania mandátumáról a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) keddi megemlékezésén elhangzott mondatai miatt ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.05. 12:58:01

@Samott: szerintem a történetnek csak az egyik fele igaz.
a többi mese, ami a kis rajcsányinak mesélnek elalvás előtt :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.05. 12:58:53

@Dr. TaTa86: erről nincs információm, én a Mindentudás Egyetemében láttam hivatkozni a tudóst a tudományos munkájára

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.05. 13:01:55

@tesz-vesz: "csak éppen nem zavarja őket az ügynöklista"

például.

A másik: a mandarin rendszeresen összekeveri az érdemek elismerését a kritikátlan talpnyalással.

Másrészről meg a kínai-trágár színvonalú cikkek, ugyebár. ( szitkozódások, altáji humor - segg, pina, farok stb)

Ennek konkrétan 0% köze van bármiféle "polgári-konzervatív" értékrendhez, pedig folyamatosan ennek a szerepében próbálják előadni magukat.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.05. 13:26:23

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: Az a baj főhadnagy elvtárs, hogy a ME(L)ASZ nettó kommunista, jobboldali ember nem áll velük szóba.

PS: Szegény RG, jól belenyúlt a méhkasba Tiszaeszlár kapcsán

@Doomhammer: "Debreczeni József pedig méltányos elemzései kapcsán a józanságukat megőrizni próbáló jobb- és baloldali demokraták számára is etalonnak számító politikai elemző. "
Ez már 2008-ban is a sírva fetreng kategóriába tartozott.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.05. 13:42:21

Ez a legkészebb szövegrész:

"Horváth János szavai összefogásra, közös emlékezésre, a különböző sérelmek megértésére és szolidaritásra buzdítanak."

Ezt szinte bármely politikai rendezvényen elszólaló bármely szereplőről el lehet mondani. Üres, töltelék duma.

"Horváth életútja a biztosíték rá, hogy igaza van, mint oly sokszor a pályafutása során. "

Ezt a fönti hozzászólásimban szedtem darabokra hogy miért egy ordas nagy hazugság...bármennyi éves is valaki, bármennyi diplomája van, attól még nem lesz automatice igaza bármiben! És azért bármiben, mert ha már egy dologban tévedhet"az életútja mellett", akkor logikailag már bukik az egész építmény.

(Ha az életútja biztosíték rá, hogy igaza van, akkor az életútja értelmében mindenben igaza kell hogy legyen.)

"Most radikáljobbos bajkeverők próbálják piszkálni őt, őrületes bátorsággal belekötve egy 91. évében járó emberbe, de nem hiszem, hogy Horváthot megviselné az ügy."

Őrületes bátorság?:) Miért, mi lesz novákkal, elviszi a fekete autó? Bírálni merte a Kaiser képét a falon? Őfelségét leszarták a legyek?:-) , mint a Svejkben?

"Elvégre a tölgyeket sem érdekli, ha cincognak a lábaiknál az egerek."

Ha ez valóban így van, akkor miért kellett ezen vitriolosnak szánt, de szánalmasan csapnivalóra sikeredett cikkecskét megírnia Gellértkének?

Ha valóban annyira egér a Jobbik, vagy akár Novák, akkor minek vele foglalkozni?

Bírom, amikor mondanivalójában hogy pofán tudja csapni magát a mandiner, időről-időre.
prájszlessz:)

Bell & Sebastian 2012.04.05. 13:43:45

@Schwere Gustav: Ez tetszett, mert alaposan lerágta és csak a csontot hagyta másnak. :)

Kandeláber 2012.04.05. 13:46:01

@tesz-vesz: Igaz. Egy történésztől - bizonyos Ignácz Károlytól olvastam.
Továbbá azt is, hogy '45-ben Budapesten egy választókerület volt, így Angyalföldön (ami akkor, ha jól tudom, nem XIII. kerület volt, mivel Nagy-Budapest létrehozásáig nem is volt összesen 13 kerület a fővárosban) nem volt külön lista.
Ezért mondtam, hogy nem kell itt mítoszokat teremteni.
Horváth elvtárs jó elvtárs, ezek szerint annyira jó, hogy még azt is elnézik neki, hogy a Hanthy-féle antifaszistákkal árul egy gyékényen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.05. 13:47:13

@mzoltán:
"Hát ő nem olyan ember, aki aszerint váltogatja a mondandóját, hogy éppen milyen közönségnek beszél."

Azota sajnos Horvath Janost az alaptorveny kotelezi arra, hogy revidealja a nezeteit.
"Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától,
az elsõ szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája
és alkotmányos rendje kezdetének."

Nem volt itt semmifele pezsges 1945-47 kozott, a II. Koztarsasag nem letezett, csak a szovjet megszallas.

Az alaptorveny alapjan kovetelem, hogy az alaptorvenyvedelmi hatosag reszesitse Horvath Janost harmadfoku meggyozesben es alaptorvenyellenes nezeteit vonja vissza.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.05. 13:50:45

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Magat a cikket pedig Tamas Tibor irta, aki szinten fajsulyos karakter.
arokaso.blog.hu/2008/08/31/tamas_tibor

Oh, az erett Gyurcsany-korszak karakterei, csak oket tudnam feledni!

A cikket nem azert ideztem be, hanem azert, hogy megmutassam, micsoda frontvonal huzodik itt azok kozott, akik a nemetek kiuzeset felszabadulasnak es azok kozott, akik egy ujabb megszallas kezdetenek tulajdonitjak. Mint irtam fentebb, az alaptorveny konkretan kotelezove tette azt gondolni, hogy egy ujabb megszallas kezdete volt.

aaabbbccc 2012.04.05. 13:59:53

Horváth János valószínűleg tudja, hogy ő maga hogy érzett 1945-ben, meg azt is, hogy a körülötte lévő emberek hogy éreztek. Az ő elmondása szerint reménykedtek, hogy jobb lesz. Aztán persze kiderült, hogy nem, csöbörből vödörbe, de ettől még a kiderülés előtt reménykedtek, ezen miért kell egy olyan embernek kötözködnie, aki nem volt ott ?
Mivel HJ harcolt a fasiszták ellen is, gondolhatta, hogy ilyen névvel a MEASZ valami jót képvisel és nem tájékozódott a szervezet valódi eszmeiségéről. Ez persze hiba, de ettől még amit mondott az elfogadható.

betyár (törölt) 2012.04.05. 14:07:05

@rajcsányi.gellért (ergé):

"A kettő között demokratikus választáson megverte Kádár Jánost Angyalföldön."

ezt írtad. namármostezugye csak és kizárólag vagy az 1945-ös vagy az 1947-es választás lehet. márpedig ugye azok nem lehettek demokratikus választások, hiszen nem volt mo-on demo. fordított érted?:) ha mégsem: ha te azt állítod, hogy ezek demokratikus választások voltak, akkor azt állítod, hogy az a rendszer, amelyik politikai pereket indított a politikai ellenfelei ellen (ÉME, kisgazdák pere), amelyik b-listázott, kizárta a választásokból 1945-ben a "nemdemokratikus pártokat", rövid úton szabadult meg Kovács Bélától és Nagy Ferenctól, amelyikben a választási eredményektől függetlenül a komcsiké volt a belügyi tárca és a gazdasági hatalom, amelyik idején mo-t a VH mint SZEB tartotta az ellenőrzése alatt, stb., tehát az a rendszer demokratikus volt és demokratikus választásokat tartott.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.05. 14:07:13

@Doomhammer: Alkotmányvédelmi Hivatal a neve, röviden A(V)H.

Na ja, TT is egy Munka Érdemrenddel kitüntett árokásó. PLT véleménye nem lep meg, ő nem hülye, de DJ már a kkor is a Pojáca szekértolója volt, nem?

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.04.05. 14:10:46

@Schwere Gustav:
elszólaló= felszólaló

Utolsó mondat: Bírom ahogy a mandiner időről időre mennyire pofán tudja csapni magát a sugallni kívánt üzenetet illetően.:)

@Bell & Sebastian: Köszönöm:)

jan 2012.04.05. 14:10:59

Egyszerű ez:

Felszabadulás _és_ megszállás volt egyszerre. Volt, akinek a felszabadulásból jutott több, volt, akinek a megszállásból.

De pl. azoknak a zsidó nőknek, akiket a gettó felszabadítása után még meg is erőszakoltak, nos, nekik mindkettőből kijutott.

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.04.05. 14:11:14

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Igen, jogos a kérdés, hogy mit keres egy jobbos egy MEASZ-rendezvényen. Két tipp:
1) A Fidesz kommunikációs lépése: a "centrális" pozíció őrzése jegyében tesznek a Jobbiktól elhatárolódó gesztusokat. Na nem a Főnök személyesen, csak egy miniszter (Fónagy), egy parlamenti korelnök (Horváth), és ugye itt vannak a tegnapi és mai ergé-posztok.
2) Személyes ügy is lehet: ha régi sors- és harcostársai hívták meg, a meghívás elfogadása szólhat a meghívók személyének is.

@aaabbbccc: 1998 óta folyamatosan parlamenti képviselő, tudnia kell, hogy mi az a MEASZ.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.05. 14:12:29

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Ja, es a felallas a kovetkezokeppen nez ki a cikk alapjan:

A "megszallasbol megszallasba" oldalon:
Kupper, Debreczeni, Papp Laszlo Tamas

A "megszallas-II. Koztarsasag-megszallas" oldalon:
Horvath, Tamas Tibor

Azota meg az alaptorveny is beszallt a "megszallasbol megszallasba" oldal mellett.

Kandeláber 2012.04.05. 14:14:45

@Doomhammer: '45-'47 között: az első "szabad" választás (1945. nov. 15.) után Tildy kormányában államminiszter lesz Dobi, Rákosi és Szakasits.
Csak nem szovjet nyomásra?
Ekkor telepítik ki a magyarországi svábok jelentős részét.
Kovács Bélát 1947. februárjában a "felszabadító" szovjetek (netán mégis megszállók?) letartóztatják, és a SZU-ba hurcolják.
1947. tavaszán elrabolják Nagy fFerenc miniszterelnök fiát, maga Nagy Ferenc zsarolás hatására lemond,
majd Svájcban menedékjogot kér. Megfosztják állampolgárságától.
Soroljam még a "II. köztársaság" vidám történéseit?
Hja, ha neked ez pezsgés volt...

betyár (törölt) 2012.04.05. 14:17:48

@rajcsányi.gellért (ergé):

"a szovjetek érkezése a felszabadulás volt, pl. a biztos éhhalálból vagy a haláltábor fenyegetéséből."

hát a biztos éhhalálból megmentettek-e valakit, afelől lennének kétségeim. az én nagyszüleimtől elvitték a maradék élelmüket, de mintha mások is hasonlókat meséltek volna. mo-on nem voltak haláltáborok, ezért nem volt kit megmenteniük azok fenyegetésétől. munkatáborokra gondolsz talán. ne keverd a kettőt.

meglehet, hogy akadt néhány nő 8 és 60 év között, akit nem erőszakoltak meg, de az azért lehetett, mert nem találták meg. az egy ázsiai horda volt. ennek ellenére kiszorították a német megszállókat, és helyette jöttek ők. ez nem felszabadítás.

készséggel elismerem, hogy sokaknak megszabadítás volt.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.05. 14:22:51

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: Fónagy zsidó, nem? Még jó, hogy kiakadt (a beszédmódja erre utal).
Én a b)-re szavaznék, bár ilyenkor nem árt beszerezni egy gyors meghűlést, 90 évesen oda kell figyelni az egészségre.

@Doomhammer: A németek kitelepítése és a Volksgericthof, akarom mondani Népbíróság ítéletei alapján nehéz másnak tekinteni.

@betyár: RG gondolhatott azokra zsidókra, akiket még nem deportáltak.

betyár (törölt) 2012.04.05. 14:23:14

@rajcsányi.gellért (ergé):

Horváth érdemét egyébként csak növeli, ha elfogadod, amit írtam, hiszen az azt jelenti, hogy még ilyen körülmények között is legyőzött választáson egy komcsit:)

azt meg nem tudjuk, hogy a jobbikosok percemberkék-e, majd meglátjuk. de hogy Ady a percemberkék kifejezést azokra használta, akik a széljárásnak megfelelően változtatták ítéleteiket és őt a sajtóban megtámadták, az viszont tudott:)

betyár (törölt) 2012.04.05. 14:26:58

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

ez csak a pontosítás kedvéért volt. nem tudom, meddig mentek a deportálások. "erőltetett meneteket" biztos indítottak még tavasszal is.

vizipipa 2012.04.05. 14:28:43

@aaabbbccc:
"gondolhatta, hogy ilyen névvel a MEASZ valami jót képvisel "

Meg azt is gondolhatta, hogy erre április 4. a legmegfelelőbb időpont, tekintettel az 1946-1989 közötti időszakra, amiről ő nem tud semmit.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.05. 14:31:09

@Kandeláber:
"Hja, ha neked ez pezsgés volt... "

Nem nekem, Horvath Janosnak. mzoltan beidezett linkje:
www.xxszazadintezet.hu/rendezvenyek/perek_es_osszeeskuvesek_tudoma/horvath_janos_eloadasa.html

A nagy kulonbseg, hogy o ott volt, en meg nem. Tovabba ot kaptak el es iteltek el a nemetek a nemetellenes ellenallasban valo reszveteleert is.

hu.wikipedia.org/wiki/Horv%C3%A1th_J%C3%A1nos_%28politikus%29
www.magyarszemle.hu/cikk/a_magyar_fuggetlensegi_mozgalom_tortenete

Horvath Janos a koncepcios perek (koztuk a sajatja) kezdeteig szamolja a "pezsgest".

"Megszavaztam azokat a törvényeket, amire utal az 1947-es törvénycikk, sőt, az első törvénycikk, mint köztársasági törvény. Vagyis mint törvényhozó részt vettem, aztán jöttek azok a perek, amelyekre már a "koncepciós kifejezés" a jó meghatározás, melynek nyomán magam is bíróság elé kerültem. "

Azaz 1947 januar 16.-ig.

Mint mondtam, a kerdest azota nem a tulelok vagy a torteneszek dontottek el, hanem az alaptorveny (nem az alkotmany, mert alkotmanyunk mar ezer eve van). Az alaptorveny vilagosan megmondja, hogy nem volt "pezsges", nem volt II. Koztarsasag.

Meg egyszer ismetleskent:
"Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától,
az elsõ szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája
és alkotmányos rendje kezdetének."

Vagyis az alaptorveny alapjan Novak Elodnek igaza van, pedig nem volt ott. Horvath Janosnak, aki ott volt es tulelte pedig nem.

Ez igy igazsagos, ugyebar?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.05. 14:33:19

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
"A németek kitelepítése és a Volksgericthof, akarom mondani Népbíróság ítéletei alapján nehéz másnak tekinteni."

A Nepbirosag pontosan melyik iteletet tartja serelmesnek?

betyár (törölt) 2012.04.05. 14:38:34

@jose maria padilla:
és ahhoz vajon a feltehetően a szavazati jogától megfosztott nagypapa (ha tényleg volsbundista volt), mit szól, hogy akkor éppen demokrácia volt, amikor ez történt?:)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.05. 14:42:28

@betyár: OK.

@Doomhammer: Pl. vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredés elitélését és a jugóknak való kiadását. Ehhez kapcsolódik az ávósok egyik jótette: a vezérzerdeset a jugóknak odalökő Ries Istvánt később agyonverték a börtönben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.05. 14:50:44

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
O volt a vezerkari fonok a delvideki verengzes idejen. Maga szerint nem volt felelossege?

Az o kivegzeset sokkal jogosabbnak tartom, mint a jugoszlav partizanok verengzeset Delvideken. Szombathelyi felelos volt, azok a szerencsetlenek Delvideken pedig nem. Vagy legalabbis sokkal tobb volt koztuk az artatlan, mint a felelos.

csi 2012.04.05. 14:51:28

Ez a '45 és 47 között hú de nagy szabadság volt' duma teljes tévút. Horváth ezt azért mondja, mert akkor volt országgyűlési képviselő.

Közben történt:
- délvidéki vérengzés (tízezres nagyságrend)
- málenykíj robot (hadifoglyokkal 100 ezres nagyságrend)
- felvidéki magyarok kitelepítése
- svábok kitelepítése (Parasztpárt baloldalának örök szégyen)
- 4 volt magyar miniszterelnök kivégzése háborús bűnösként. Négy! Sehol Európában ilyen nem történt.
- százezrek politikai jogfosztása, b-lista
- az első pillanattól kezdve vidáman dolgozik az ÁVÓ és a Katpol.

És ezt a Kisgazdapárt végigaszisztálta. Igaz, mást nagyon nem tehetett.

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.04.05. 14:51:54

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Igen, zsidó. Lehet, hogy nem tervezett egybeesésről van szó: a jobbikos alember tiszaeszlározik egyet, ami elhatárolódások sorozatát váltja ki, a Fideszből és környékéről is.

betyár (törölt) 2012.04.05. 14:53:28

@Doomhammer:
nem.

"Az MKP nyomására a Kisgazdapártnak 1946. március 12-én ki kellett zárnia 20 nemzetgyűlési képviselőjét a pártból"
fkgp.hu/parttortenet

betyár (törölt) 2012.04.05. 14:56:25

@Doomhammer:

sulyok dezső, akit ekkor kizártak a kisgazdák, egyébként az Imrédy-per fővádlója volt.

hát, ha erre gondolják a pezsgést és a szabadságot, akkor tényleg.

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.04.05. 14:58:02

@Doomhammer: Javaslom a II. Köztársaság-kérdés tudományos vizsgálatát egy fizikai modell segítségével:

1) Fogjunk egy csöbröt, és töltsük tele vízzel.
2) Vegyünk egy vödröt is.
3) Öntsük át a vizet a csöbörből a vödörbe.
4) Figyeljük meg, hol tartózkodik a víz az átöntés alatt! A levegőben? Tehát van olyan időpillanat, melyben a víz sem a csöbörben, sem a vödörben nem tartózkodik? Vagy azonnal a vödörbe kerül, átmenet nélkül?

Az eredmény persze attól is függ, hogyan tartjuk a csöbröt a vödörhöz. Összeérintjük őket, ahogy az Alaptörvény előírja? Vagy a csöbröt lezseren a vödör fölé helyezve borítunk? Utóbbi esetben megtörténhet, hogy bár a víz pályája sztochasztikusan determinisztikus (bz249, helyesen fogalmazok?), valaki véletlenül felrúgja a vödröt, s így a víz nem a vödörbe kerül. Ezzel modellel tehát a történelmi determinizmus problémája is vizsgálható.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.05. 15:16:25

@Doomhammer: "Szombathelyi Ferenc vezérezredes január 22-én táviratilag utasította Feketehalmy-Czeydner altábornagyot, hogy a törvénytelenségeket személyes felelősség mellett szüntesse meg.
...
Január 30-án Szombathelyi Ferenc a karhatalmi működést beszüntette.
...
Az összes hadviselő fél közül egyedül Magyarország, személy szerint Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke rendelt el saját hadseregének egységei ellen lakossággal szemben elkövetett atrocitások miatt vizsgálatot.
...
Szombathelyi már 1942. február 4-én elrendelte a vizgálatot, amelyet azonban Feketehalmy-Czeydner vezetett, így nemhogy felelősségre vonás nem történt, de Deák László ezredest még ki is tüntették a Magyar Érdemrend Középkeresztjével, hadiszalagon, kardokkal.
...
Szombathelyi megismételtette a vizsgálatot, ahol azonban csak 12 csendőrtiszt ügyében jártak el, mivel Feketehalmy-Czeydner altábornagy és Deák László ezredes ügyében maga a kormányzó szüntette meg az eljárást.
...
1943-ban az ügyet újra elővették"

"A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1994. március 16-án bűncselekmény hiányában hatályon kívül helyezte az ellene hozott népbírósági ítéletet."

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.05. 15:18:33

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: Hacsakúgynem. Sőt, az is lehet, hogy fideszes beszivárgó ágensek piszkálták fel az alembert.

Kandeláber 2012.04.05. 15:22:26

@Doomhammer: Akkor most az angyalföldi listavezetésben vagy Horváth hazudik, vagy az Ignácz nevű történész.
Egyébként pld. Markó Lásló "A magyar állam főméltóságai" c. életrajzgyűjteménye szerint Kádát 1947-ben választották képviselőnek, 1945-ről nincs is említés.
Egy idegen hatalom által megszállt ország nem tekinthető szuverénnak, különösen akkor, a ez6 a hatalom aktívan beavatkozik a megszállt ország politikai életébe, országgyűlési képviselőket rabol el stb...
Még megemlíteném a Futó Dezső kisgazda képviselő által a nemzetgyűlésben interpellációként említett Gyömrő környéki gyilkosságokat, amikor '45 nyarán vörös karszalagos brigantik református lelkészt feszítettek keresztre, jegyzőket, vagyonos embereket tartóztattak le, kínoztak meg, majd végeztek ki önkényesen, de a szovjet hatóságok hallgatólagos beleegyezésével.
Akinek a szovjet megszállást követő két év úgy él az emlékezetében, illetve úgy interpretálja azokat az időket, mint demokratikus korszakot, az vagy szenilis, vagy maga is pribék volt akkor, vagy pedig szándékosan ferdíti el a tényeket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.05. 15:27:40

@Kandeláber:
"Akinek a szovjet megszállást követő két év úgy él az emlékezetében, illetve úgy interpretálja azokat az időket, mint demokratikus korszakot, az vagy szenilis, vagy maga is pribék volt akkor, vagy pedig szándékosan ferdíti el a tényeket."

Horvath Janos fideszes parlamenti kepviselo ilyen. Ird csak le batran, hogy szenilis, pribek vagy tenyferdito es hogy Novak Eloddel ertesz egyet. Csak batran, az alaptorveny teged tamogat.

vizipipa 2012.04.05. 15:37:05

@Doomhammer: ..az alaptorveny teged tamogat.

Meg egy rakás tény. De azzal nem foglalkozunk. Így értetted?

Kandeláber 2012.04.05. 15:38:06

@Doomhammer: A baromi demokratikus "II. Magyar Köztársaság" belügyminisztere, bizonyos Rajk László 1946. júliusában rendelettel feloszlatja többek között a Magyar Cserkész Szövetséget és a KALOT-ot, mely szervezetek vezetőit bebörtönzik.
1946, nyarán, a "pezsgés" idején!
Üldözik valamennyi civil szerveződést, elsősorban az egyházakhoz kötődőeket.
Tildy köztársasági elnök semmiféle ellenállást nem tanúsít a kommunisták térhódítása ellen.
Pezsgés.
De tetszik ez a szó.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.05. 15:48:44

@vizipipa:
@Kandeláber:
Talan olvassatok el, mit ir Horvath Janos, a szemtanu. Link feljebb.

"Aki másképpen tudja, aki úgy tudja, hogy megérkezett egy szovjet megszállás a hitlerista megszállás után, csak úgy, mindenféle intermezzók nélkül, annak szeretnék ajánlani néhány házi feladatot és olvasmányt, mert ez egy eleven világ volt 1945-ben. Újjáépítés, és annak a deklarálása, hogy Magyarországon demokrácia legyen. Na most voltunk, voltak tamáskodók, akik azt tartottuk; "Ugyan már, ez tréfa, a Szovjetunió és szovjet hadsereg árnyékában?" Viszont mi úgy cselekedtünk, és most a magyar népről beszélek, a kilenc és félmillió magyarról, szóval úgy cselekedtünk, hogy itt demokrácia lesz. Legalábbis azt tetettük. Voltak, akik kevésbé, voltak, akik gyanakodtak, de mi történt? Magyarországon elkezdődött az újjáépítés, nemzeti bizottságok, helyi tanácsok jöttek létre, beindult az országos választás, és az országos választásokon az a kommunista párt, amelyiknek a nagy Szovjetunió testvérként drukkolt, 17 százalékot kapott. Igen, és a szavazásra jogosultak 93 százaléka az urnák elé járult, ami a mai napig nem ismétlődött meg egy szabad választási rendszerben. Tehát a magyar nép, hogy úgy mondjam, nem húzta be fülét-farkát és rejtőzött el, hogy vége a világnak, mert itt szovjet gyarmat van. Arra gondolt, hogy úgy cselekszünk, hogy függetlenséget építünk, Magyarország eljut a szuverenitáshoz, megvan a menetrend, akkor már megvolt 1947 tavaszán-nyarán, aláíródnak a békeszerződések, annak utána a megszálló csapatok hazamennek, és Magyarország szuverén ország lesz. Ezt mondtuk, mondta mindenki."

Dr. GGG77 2012.04.05. 15:49:40

"Mik is ezzel szemben a Horváthot most lemondásra felszólító Novák Előd pályafutásának főbb állomásai? Gimnáziumi Trianon-megemlékezés. Ifjúsági aktivizmus a MIÉP-ben. Részvétel a hídblokádban. Bírság kisdobolásért. A Jobbik szervezése. Turulvédő akciócsoport vezetése."

Ezeken kívül lehet, hogy van még egy negyedik helyezése az iskolai szavalóversenyen, plusz alma és körte csendélete első díjat nyert a nyári napközis tábor rajzversenyén... :)

Dr. GGG77 2012.04.05. 15:53:39

Novákot félretéve, teljesen rendben van, ahogy Horváth fogalmazott.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.05. 16:06:21

@Schwere Gustav:
nézze, aki le meri írni, hogy mivel az eszlári perben jogerős ítélet született, ezért nem lehet firtatni, az elmebeteg. hány jogerős ítélet született mondjuk vérbíróságokon?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.05. 16:09:47

@betyár:
az nem érdekes egy öngyűlölő sváb a nagyapját is gyűlöli. olyan hertamülleresen gyógyul a sváb lélek. :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.05. 16:11:24

@Disznóvári:
a dunába lövés kapcsán tréfásan megúszást emlegetni, nácistaság, faszikám!

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.05. 16:26:03

@Kandeláber: Állítólag a hullát feloldó savfürdő is pezseg.

@Doomhammer: Addig ok, hogy 45-57 jobb volt (kevésbé szar), mint 44-45 ill. 49-6x, de azért nem kellene állítani olyan hajde jónak.
Alaptv: a komcsik és csatlósaik voltak annyira odáig a holokausztot büntető tv.-ért, cserébe megkapták, ami jár nekik.

Kandeláber 2012.04.05. 16:32:08

@Doomhammer: És mi ebben a novum, amit mondott?
Viszont a magyar választók többségétől kormányalakításra felhatalmazott Kisgazdapárt koalíciós kormányt alakított, és kulcspozíciókat kaptak a lommunisták. A kisgazdák a Baloldali Blokk követelésére folyamatosan zártak ki pártjukból képviselőket.
Az ellenállást tanúsítókat emigrációba kényszerítették (Nagy Ferenc köztársasági elnök, akinek a fiát elrabolták), esetleg letartóztatták és a Szovjetúnióba hurcolták (Kovács Béla). Magyar állampolgárok százezreit vagonokba zárva telepítették ki, házaikat és ingóságaikat elkobozták. Társadalmi szervezeteket oszlattak fel, vezetőiket letartóztatták és elítélték (Magyar Cserkész Szövetség, KALOT).
Szemet hunytak önbíráskodó és gyilkoló, vörös karszalagot viselő brigantik tobzódása fölött (Gyömrő környéki gyilkosságok)
A választópolgárok többségétől kapott legitimizációval visszaélve az ország vezetését átjátszották a Baloldali Blokknak, illetve az M?KP-nak.
Én erre nem lennék olyan büszke, mint
Horváth papa.
Magyarország pedig nem volt szuverén abban az időben.
A szar sem lesz illatos, ha leöntik kölnivel.

Kandeláber 2012.04.05. 16:36:05

Ja, és ha elhitte, hogy a ruszkik csak úgy, maguktól kimennek, akkor már fiatal korában is kissé egyszerűen gondolkodó ember volt.@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Hát az valószínű.

Kandeláber 2012.04.05. 16:41:20

Az MKP III. kongresszusán ( 1946. szeptember végén- október elején) a párt jövőbeni irányvonalát a következő, jelszóvá vált politikai követelésben fogalmazta meg: "Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!" (Izsák Lajos: A koalíció évei Magyarországon".
Ti. abból a koalícióból, amelybe a választások elvesztése után őket a Kisgazdapárt szívélyesen invitálta.
És Horvát papa ekkor, a nagy "pezsgés" közepette ebből a jelszóból nem értett meg semmit.
Nagy volt ott a baj.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.05. 16:42:19

@Kandeláber:
"És mi ebben a novum, amit mondott?"

Egyetert azzal, amit Horvath mondott?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.04.05. 16:46:46

@rajcsányi.gellért (ergé):

Horváth elmondta a maga narratíváját, Novák elmondta a maga narratíváját. Onnét nézve (koalíciós idők) Horváthnak van igaza, innét nézve (a kétezres évek eleje) Nováknak van igaza. Mi a probléma?

Nem tisztelhetem Horváthot, mert ő a "maga idejéből" beszél? Talán ezért csak igazán! És mert tisztelem Horváthot nem állhat közelebb hozzám Novák történelemszemlélete? Dehogynem!

Egyszer @Csutakaszürkeló blogfelemmel egy magyarútkörökös megbeszélésre voltunk hivatalosak (kilencvenes évek első fele:-)). Sokan sok okosat mondtak, köztük én is megnyilatkoztam. Egy köztiszteletben álló idősebb úr hozzászólásomra úgy reagált, hogy aki nem volt ott a második szárszói tanácskozáson, negyvenháromban --- ő ott volt! ---, annak fogalma sem lehet semmiről, úgyhogy, jobb lenne, ha hallgatna. Erre @Csutakaszürkelóból --- akinek személyisége egyik legkarakteresebb eleme szarkazmusa --- kicsúszott a kérdés: miért, maga ott volt ezernyolcszáznegyvennyolcban?! Többen nevettek, többen mosolyogtak, aztán mondta mindenki tovább a magáét:-)

Valamint: ha már az idősekkel szembeni köteles tisztelet szóba került (amivel magam is csak mélyen egyetérteni tudok --- mármint az idősek iránti tisztelet fontosságával), hogy lehet az, hogy ez Schmitt Pál köztársasági elnökkel/államfővel kapcsolatban nem jutott eszetekbe?!

ü
bbjnick

Kandeláber 2012.04.05. 16:47:14

@Doomhammer: Olvassa el a fenti bejegyzéseimet, és nem kérdez majd ilyen gyerekséget.

Velence19 2012.04.05. 17:18:19

@Dr. TaTa86: "...Mesélj a lemészárolt délvidékieknek a felszabadulásról..." és mesélj a magyar csendőrök által 1942.-ben a "hideg napokon" lemészárolt több ezer szerbnek ugyanott a Délvidéken, a magyar katonák által Ukrajnában lemészárolt több tízezer ukrán zsidónak.

TH 2012.04.05. 17:21:44

@rajcsányi.gellért (ergé): jó poszt és jó komment. Az én családom túlélői bizony felszabadulásként élték meg.

Velence19 2012.04.05. 17:23:05

@==T==: Jobb lett volna, ha Hitler nyer? Vesztettünk? Igen, mert mi voltunk az egyetlen bunkó ország, aki kitartott egy eleve vesztes mellett. Miért nem vesztettek a csehek, lengyelek, de még a románok sem?

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.05. 17:32:21

@jose maria padilla: Őrmester, amikor az olyan komcsik mint @Velence19: kiokádják lényük legbűzösebb mocskát, akkor nem csodálkozom, hogy anno maguk minden kiskommert felkerestek.

hill billy 2012.04.05. 17:39:10

@Velence19: Bunkó ország lakójaként azt szeretném megkérdezni, mi történt Szlovákiával és Ausztriával?

Másrészt, az Ideiglenes Kormány is a németek mellet harcolt? És ha nem, ha szovjet barát volt, akkor Magyarország mitől más, mint bármelyik átállt ország?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.05. 17:42:02

@Bell & Sebastian: már lassan úgy leszek ergével is smitpállal, már sajnálom őket...
még mindig nem tudok elmenni ezen az óvodás-bulváros képválasztás mellett.
hihetetlen a színvonal! én értem hogy gyűlöli ergé novákelődöt, hisz egyik felmenője révén érintett is novák zsidózásában, csakhát nem ilyen minőségben kéne azt megmutatni.
mint egy 20-adrangú blikkújságban!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.05. 17:47:59

@Kandeláber: durva dolgok ezek a mítoszok. most kiderült amit sejtettünk: orbán beakarták szervezni, de aztán elálltak tőle. hát hogyne, a kis kiszttitkár

""lehallgatták és megfigyelték Orbánt és feleségét" aztán felvették Orbánt egy minisztérium vezetőképző intézetébe...
A megfigyelésekből kiderült hogy jó elvtársak vagy hogy?"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.05. 17:51:20

@betyár: az a kérdés, hogy Pongrátz Gergely mit mondott horváth tölgyről?

betyár (törölt) 2012.04.05. 18:16:27

@jose maria padilla:

pedig alapjában milyen szép szó ez a megússza:

Fakó lovam a Búza/Lajta vizét megússza/Bécs alját ha nyargalja/császár azt megsiratja.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.04.05. 19:04:14

@Schwere Gustav: Horváth egy vén hülye, Rajcsányi meg ugyanaz fiatalabb kiadásban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.05. 19:12:44

@Velence19: Lol! Az önkéntes magyarellenességnél nincs meghatóbb! :)

Szerencsétlenem, helyezd már kontextusba a kommentemet.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.05. 19:57:39

@bbjnick:
így van. az idősek általában hülyék, és végig hazudták az életüket.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.05. 19:58:15

@TH:
meg kell a szívnek szakadni. esetleg rohantak is az ávóba szolgálni?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.05. 19:59:06

@Velence19:
Jobb lett volna, ha Hitler nyer? -vakkantod

ergének biztos :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.05. 20:00:13

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
ez igazán természetes. első nekifutásra azt hinné az ember, hogy aki ennyire buta, hadd mondja, etc...de nem ő is megérdemel egy bekísérést és elbeszélgetést :)

TH 2012.04.05. 21:17:32

@jose maria padilla: és milyen különbséget jelent számodra az, hogy ha igent vagy nemet mondok? esetleg csak provokációnak szántad a kérdésedet? esetleg azt feltételezed, hogy egyezik a politikai véleményem nagy-/déd-/ükszüleimmel?
Vagy pontosan mire akarsz kilyukadni?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.05. 21:19:41

@TH:
természetesen feltételezem. van ahol még a németjuhásztól való félelem is öröklődik

TH 2012.04.05. 21:20:54

@jose maria padilla: akkor fejtsd ki a politikai nézeteimet, ha ennyire jól ismered. Vagy abbahagyhatod a személyeskedést.

TH 2012.04.05. 21:23:05

@jose maria padilla: csak azt nem értem, miért kötöttél belém. Mondtam valami rosszat? Az én hibám az, hogy mi történt a családommal a II. világháborúban?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.04.05. 21:25:21

@TH:
mesélje el mi történt, addig nem tudom eldönteni, hogy maga tehet e róla

TH 2012.04.05. 21:28:00

@jose maria padilla: először mondd már el, hogy mi történhetett, amiről én - így a jövőből - tehetek vagy felelős lehetek? semmi kedvem sincs komplett családi történeteket megosztani veled, de azért érzed, hogy amit írsz, az elég abszurd, nem?

TH 2012.04.05. 21:31:20

@jose maria padilla: akkor csak az öncélú kötözködés volt a lényeg?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.04.05. 21:50:22

@Dr. TaTa86:

eeeeeeeember, olvasd mááá el a cikket... horváth objektíven és nem thürmeresen dicsőítően beszélt a "felszabadulásról"

a harmadik birodalom utolsó ágyútöltelékének szánt haza melletti antifasírozott kiállásban meg simán lehet közös pont a manapság sablonrettegésre szakosodott measz-szal egy megemlékezés erejéig

biztosnemnyilas emőke meg álmodjon tomkettel

Mikka-Makka 2012.04.05. 23:27:57

a MEASZ egy elég ciki szervezet de ettől még amit Horváth János mondott az mind vállalható és Novák meg egy kis senkiházi

samcrownü3g 2012.04.06. 00:10:55

A posztolóhoz hasonlóan kedvelem és elismerem HJ életútját, értékeit. Ismerem személyesen. Habitusáról sokat elmond, hogy 80+ évesen a FIDESZT választotta mint a nemzeti értékek akkori legfajsúlyosabb képviselőjét. De ez most, ez, hát ez..? Nagyot hibázott az öreg. Szerintem átverték. Tökmindegy mit gondolt vagy érzett 45-ben, a MEASZ rendezvényén fellépni több mint ciki. Ez a vérgáz társaság a legvállalhatatlanabb bolsik és muszkaseggnyalók internacionalista gyülevész bandája. Átok rájuk.

csi 2012.04.06. 02:25:26

"Magyarország látszólag demokratikus ország, ahol a parlament és a kormány – amint ezt
állandóan hangsúlyozzák – az 1945‐ös szabad választásokon alapulnak. Ezek az állítólagos
demokratikus választások egy nagy hiányt mutatnak fel: csak hat kiválasztott párt vehetett
rajtuk részt. A lakosság nagy részét, amely a demokratikus közvéleményt alkotta,
kényszeríttették – eltérő  politikai nézete ellenére −, hogy az egyik engedélyezett pártra
szavazzanak; a legtöbb esetben ez a Kisgazdapárt volt. Ettől a ténytől eltekintve meg kell
állapítanunk, hogy a kormány nem mutatja az egyes pártok viszonylagos erejét. (…)
Ezenkívül a parlament, amely csak egyetlen házból, a képviselőházból áll, 12 képviselőt
választott az ország szellemi‐, és közéletének reprezentánsaiból.    (…) A kommunista
belügyminiszternek van meg a joga, hogy nyilvános gyűléseket és szervezeteket engedélyezzen
és jóváhagyjon. A rendőrség is az  ő kezében van. (…) A helyzet jelenleg olyan, hogy akik a
választásokból mint kisebbség kerültek ki, a többséget alkotják; mintha a Kommunista Párt
kapta volna a szavazatok 57%‐át és nem a 17%‐ot. Hogyan alakulhatott ki ez a parlamentáris
kormányok történetében eddig ismeretlen helyzet? A Sunday Times 1946. május 5‐i száma
ezt azzal magyarázza, hogy a képviselők 37%‐ának csak elemi iskolai végzettsége van.  
Magyarországon nincs demokrácia, van azonban marxista rendőrség, marxista sajtó, vannak
börtönök és koncentrációs táborok. Szovjet állampolgárok: Rákosi (állam‐miniszter), Rajk
(belügyminiszter), Gerő (közlekedésügyi miniszter), Révai (a kommunista párt ideológusa) a
pártbizottságok útján uralkodnak a magyar népen, amelynek ehhez a kormányhoz semmi köze
sincs.   A magyar nemzet a páriák életét éli és közel jár a kétségbeeséshez. (…) Az ügyes és
ravasz politikusok Moszkva emberei, a többiek vagy nem látják át a helyzetet, vagy
megalkuvók és készek a Keletről jövő minden kívánságot teljesíteni."

Mindszenty József levele az angol követnek, 1946

Kandeláber 2012.04.06. 07:57:08

@tesz-vesz: Akkor nagyon amatőrök lehettek azok a III/III-as fiúk-lányok, ha még azt sem tudták, hogy a célszemény mellesleg KISZ- titkár.

Kandeláber 2012.04.06. 07:59:58

@csi: Horváth papának is el kellett volna olvasnia a levelet, talán más lett volna a véleménye a '45-'47 közötti "demokratikus időkről".

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.06. 11:28:37

@jose maria padilla:

az azért mennyire durva, amikor egy mélymagyar fasz odáig jut, hogy még csak nem is rózsasándorról nevezi el magát. na de egy mélymagyarnak ez joga. a másik mélymagyar meg vicces zsidó néven zsidózik, hát így megy ez

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.04.06. 11:30:48

@Herr SturmLikudnik:

jaj, haggyad, ugyanezeknek nagymagyar esemény a jó kis blútundérérzés, amikor azt ünneplik, hogy a másik megszállótól kényszerítve honvédek ezreinek jutott értelmetlen halál

"k" (törölt) 2012.04.06. 13:42:21

@csi: ez nem ellentétes ezzel: "Viszont mi úgy cselekedtünk, és most a magyar népről beszélek, a kilenc és félmillió magyarról, szóval úgy cselekedtünk, hogy itt demokrácia lesz." ha az lenne, akkor 94 után szünetelnie kellett volna a jobboldalnak, mert visszajöttek a komcsik.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2012.04.06. 21:38:10

Az a baj ezzel a történettel, hogy Horváthon kívül nem nagyon tolonganak a fideszesek ezen a megemlékezésen sem. Kicsit úgy látom őt, mint Mocsáry Lajost, aki a Monarchia időszakában, fehér hollóként állt ki sok esetben a magyarosítást erőltető elit ellen, a nemzetiségek pártján. Tiszteletreméltó, de szimbolikus és erőtlen. Ez a poszt azonban megsüvegelendő. Tisztelet azonban csak a poszt írójának jár, mert a politika, amit egyébként képvisel, továbbra sem ezekről a gondolatokról szól, de ez majd a posztíró személyes harca lesz a jövőre nézve, hogyan számol el magában ezzel a deficittel.

Egyet látni kell: a demokratikus minimum, amit minden parlamenti demokratikus párt magáénak tart ott kezdődik, hogy belátjuk: Magyarország 1945-ben felszabadult a náci söpredék és magyarországi csatlósai, a nyilas hordák uralma alól. Nemcsak a magyar zsidóknak, romáknak, de a többségi lakosságnak is felszabadulást jelentett az, hogy a világ nem a hitleri forgatókönyv alapján működött tovább.

Természetesen azt is látjuk, hogy a kommunista hatalomátvétel hamarosan megtörténik a térségben és egy újabb, katonai megszállás alá kerül az ország, egyet viszont nem szabad elfelejteni senkinek: Magyarország - megint - a rossz oldalon állt és vesztesként zárta le a II. világégést. Magyarország egy olyan oldalon állt, amire Európa és a világ 1945-ben nemet mondott. Aki ma, 2012-ben, a faji alapú politizálással a legkisebb mértékben is szimpatizál, az nem lehet partner semmilyen politikai párbeszédben.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2012.04.07. 09:48:56

Tegyük hozzá, hogy annyi "szerencsésen" megszökött emberről hallani, hogy kezdek kételkedni az urban legend valóságában, avagy Magyarországot azért szállhatták meg, azért vesztette el a háborút, mert ilyen szerencsétlen, analfabéta és tehetségtelen nyomozói, rendőrei voltak, amilyenek; akik engedték megszökni azokat, akik 1945-öt felszabadulásnak aposztrofálták később.

De mondjuk egy öreg ember pályáját összehasonlítani Novákéval már majdnem beleillik a tiszavirág kutatás műfajába.
A kérdés csak az, hogy Novák és más is megtette-e, amit a lelkiismerete diktált - illetve hogy volt-e, van-e lelkiismerete.

Egyébként egy fideszes Horvát ugyan mi a fityfenét keresett a bevallottan Fidesz-ellenes, posztkommunista, állampárti múltú és levitézlett, TGM-eket és bűntársait felvonultató szervezet ülésén?
Ez nem korrektség - ez politikai idiotizmus.
Ha annyira korrekt lenne - mint ahogy nem az - akkor a "becsület napján" is felszólalt volna...
Vagy csak egyszerűen tényleg nem szabadna senkinek politizálnia 70 éves kora felett. Ahogy a bíborosok mandátuma is megszűnik.
Mert van úgy, hogy a gyógyszerek már nem hatnak...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.26. 21:42:43

@betyár: nem tudom, de ez a kérdés.
tudjuk hogy voltak fiktív 56-os szervezetek, amik szdsz-esek voltak.
meg kell kérdezni tájékozottabb embereket ebben a kérdésben, ilyen lett volna Pongrátz is

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.26. 21:45:00

@Kandeláber: ez meg a másik.
mondjuk valszeg tudták, ez csak átvilágítás volt, az apja nagy komcsi, ő ajánlotta, noszogatta a fiát.