Disznók tánca (Kispál és a Borz, 1997)
2012. április 01. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Disznók tánca (Kispál és a Borz, 1997)

És egy pár üveg sörtől
Majd mindenki elfelejti,
Hogy az lett, amit így
Pont nem akart itt senki.

Az ördög tudja csak,
Hogy mi volt a célja,
De a húsunk került
Bele a moslékba.

S a disznók mind felzabálták,
S a holdnál nézik a maguk árnyát
Az ól falán és járnak körbe- körbe,
Hátha úgy megszabadulnak tőle.

És nézi az ördög és
Hátrébb nézi az Isten,
És végül a szemük előtt
Táncol majd minden.

S járják az ólban a disznók,
S az árnyak is diszkrét diszkót
Működtetnek szerény
Haszonnal.

Táncolj disznó, napozz holddal,
A Holdon nincs is sötét oldal,
Az árnyak csak fénytől vannak,
A fényt én hozom mindnyájatoknak.

És aznap este a hegyre megy fel a város,
A fényeket nézik és érzik, hogy valami más most.
Kockás plédet tesznek a fűre és esznek.
És isznak is, aztán már csak ezek lesznek.

Egész éjjel, minden éjjel
Lehetsz velem, a kezed fogom,
Kipörgetlek, kipörgetlek és elengedem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr634351964

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.02. 09:57:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2012.09.07. 14:10:01

@bz249: off
Ha jól emlékszem volt magának valami (optimista) számítgatása a cigányság szaporodási rátájával kapcsolatban, és ki is alakult valamiféle diskurzus a kérdésről. Nem emlékszik melyik posztban történt ez? (A jósdán van most erről szó.)

bz249 2012.09.07. 15:03:16

@Alfőmérnök: jo kerdes, de azok az adatok, amiket hasznaltam hozzaferhetoek a KSH-oldalan

(megyek korfai 1980-2011)

abbol meg nem nagy hokuszpokusz eloallitani a megye TFR-jet. (venni kell az ujszulottek szamat, a 15-44 eves korcsoportot alkoto noket, elosztani oket egymassal es a kapott erteket 30-cal megszorozni)

Alfőmérnök 2012.09.07. 16:53:28

@bz249: Kösz, ez alapján megtaláltam. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.07. 20:10:44

index.hu/belfold/2012/09/07/sarretudvari_konfliktus/

"Egy élettársával a helyi kisboltba tartó 16 éves kismama csütörtök délelőtt konfliktusba keveredett egy 38 éves férfival Sárrétudvaron."

Egy élettársával a helyi kisboltba tartó 16 éves kismama.
Értik? Én nem.

"Annyi biztos, hogy a roma pár a Vasút utcában sétált a község egyik kisboltja felé. Ekkor szerintük a kocsival érkező 38 éves férfi rájuk húzta a kormányt, de nem ütötte el őket. Ezután kiszálláskor ágyékon rúgta a terhes lány barátját. A következő rúgást a kismama rögzíteni akarta telefonjával, de a mobilt kicsavarta a kezéből a férfi, majd fellökte."

"A kismama családtagjai szerint a férfi több éve thaibokszol, ami a közösségi oldalon használt profilképén is jól látszik."

És itt is felbukkan a gyerekek lepermetezésének motívuma, ami a nem is olyan régi, meglehetősen bizarr, leginkább assisted suicide típusúnak tűnő esetnél, arra emlékeznek?

Egészen elképesztő, mik vannak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.07. 20:20:38

@Counter:
"Egy élettársával a helyi kisboltba tartó 16 éves kismama."

Én igen.
Egyszer Nyíregyháza felé tartva felvettem egy 16 éves, terhes cigánylányt. Nagyon rendes volt és kifejezetten megtiltotta, hogy elvigyem a lakásáig. Onnan vagy fél kilométerre szállt ki és gyalogolt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.07. 20:27:28

@Doomhammer: Nem a terhesség, hanem a stabil (annak tűnő, 7. hónapban is megvan az apuka) élettársi kapcsolat volt szokatlan.

Nem felszívódni szoktak ezek az apák kisboltba kísérgetés helyett?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.07. 20:31:29

@Counter:
"Nem felszívódni szoktak ezek az apák kisboltba kísérgetés helyett?"

Az attól függ, mennyire esett szét a cigány társadalmi szövet a környéken.
Ha még egyben van, akkor a lány rokonai kibelezik a fiút, ha le mer lépni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.09. 12:51:47

Már fél éve megjelent a szakrális Nagy Mű, s én mostanáig nem is tudtam róla.

Íme történelmünk központi titkai!

magtudin.org/grandpierre_k_endre_Tortenelmunk_kozponti_titkai.htm

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.09. 21:17:07

@Counter:
A pofa meghalt 2003-ban. A fia adta ki, a VHK-ból nevezetes Grandpierre Attila. Viktor nagy kedvence amúgy.
www.miniszterelnok.hu/interju/interju_orban_viktorral_az_elte_online-on_es_a_policity-n
"Riporter: A nyolcvanas évek underground vonalát is követte Miniszterelnök úr?

OV: Kevés koncert volt nélkülem. Akkor jött be az avantgárd vonal: a Kontroll Csoport, a Bizottság vagy az Európa Kiadó, a Vágtázó Halottkémek. Látomásos kavalkádban telt az a négy-öt év."

Maga a könyv 1996-os.
nol.hu/kult/magyarorszag_sorsa_mar_973-ban_megpecsetelodott_

Most kezdem olvasni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.09. 22:17:14

@Doomhammer:
NEVELÉS, mint a léthazugság megszüntetésének kulcseszköze.
Mondjuk ezt Grandpierre Attila írta 2011-ben az előszóban, tehát nincs szó jóslásról.
"Távol állunk attól, hogy a mai Magyarországon a tizen-és huszonévesek többsége
valóban érett embereknek legyen tekinthető. A nevelés célja az a fejlett ember, aki képes
és kész arra, hogy felismerje saját veleszületett életfeladatát, sorsát, az életében
tettenérhető sorsszerűséget, döntési lehetőségeit, és megvalósítsa azt az életet, amire
született. Ezt az elemi követelményt, ahogy a társadalmi felmérések jelzik, egyre
kevesebben és egyre kisebb mértékben teljesítik, egyre kevesebb felnőtt számítható érett
embernek.
A nevelés elemi követelményeivel éles ellentétben egyéni sorsunk manapság - a tár-
11
sadalomkutatók megállapításai szerint - többnyire külső irányítás alatt zajlik (Riesman
1973)."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.10. 10:57:25

2020-ra teljes foglalkoztatottsag lesz.

www.hirado.hu/Hirek/2012/09/10/10/Matolcsy_a_teljes_foglalkoztatottsag_a_cel_2020_ig_.aspx
"A kormány célja, hogy 2020-ig több mint 5 millió adózó munkahely legyen Magyarországon, ez pedig egyben a teljes foglalkoztatást jelenti - mondta Matolcsy György éves meghallgatásán az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságában."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.10. 10:58:09

@Doomhammer: Béketábor is lesz, vagy most majd az el nem kötelezettekhez szegődünk?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.10. 11:01:30

@Counter:
Semlegesseg a cel, mint 1956-ban. Eleg volt a "honfoglalast" kitalalo es behazudo habsburgugynokokbol.

Miattuk keves a bankado is.

www.bloomberg.com/news/2012-09-10/hungary-2012-bank-tax-revenue-below-target-nepszabadsag-says.html
"Hungary’s budget revenue from a special tax on lenders may be about 67 billion forint ($301 million) this year, compared with a planned 187 billion forint, Nepszabadsag reported.

Lower revenue is the result of banks being able to deduct part of their losses on foreign-currency household mortgages, according to the newspaper. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.10. 11:02:27

@HToma:
Hat majd kiengedik egy ejszaka utan. The show must go on.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.10. 19:55:12

@Doomhammer:
Egy éjszakát se töltött benn.
index.hu/belfold/2012/09/10/biszku_lakhelyelhagyasi_tilalom/
"Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság Biszku Béla ügyében, akit az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt vettek őrizetbe hétfőn.

Zámbó Gyula, Biszku Béla ügyvédje elmondta: a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítélete értelmében Biszku Béla engedély nélkül nem hagyhatja el Budapest területét. Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyészség és Biszku Béla is fellebbezett. Az ügyészség házi őrizet elrendelését kezdeményezte. A végső döntést, nagyjából egy héten belül a Fővárosi Törvényszék mondja ki - tette hozzá az ügyvéd."

HToma 2012.09.10. 20:48:35

@Doomhammer: Bűnismétléstől nem kell tartani és ha a róla szóló dokfilm bemutatása óta nem szökött meg, akkor már nem fog.

"Hat majd kiengedik egy ejszaka utan" Ez a mondat kiábrándultságról és keserűségről árulkodik. Így megviselte az elmúlt két év?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.10. 20:59:56

@HToma:
" Ez a mondat kiábrándultságról és keserűségről árulkodik."

Nem, inkább mosolyogtam, amikor írtam.
Nem akarom mondani, kit engedtek ki mostanában egy éjszaka után.

HToma 2012.09.10. 21:01:38

@Doomhammer: A Roma Gárda vezetőjére gondol?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.11. 10:03:58

Allitolag megfenyegettuk Ormenyorszagot.

asbarez.com/105331/hungary-warns-armenia/
"YEREVAN (RFE/RL)—Hungary has reportedly warned Armenia to restore diplomatic relations with the central European state or face “serious ramifications” of its furious reaction to the release from a Hungarian prison of the Azerbaijani axe-killer of an Armenian army officer."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.11. 11:42:00

Hat megis a Viktor volt, aki kiadta az utasitast.

www.origo.hu/itthon/20120911-orban-viktor-dontese-volt-az-azeri-baltas-gyilkos-kiadatasa.html
"Orbán Viktor döntése volt két héttel ezelőtt, hogy Magyarország adja ki Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot, aki 2004-ben baltával megölt egy örmény katonát Budapesten - értesült több, egymástól független fideszes és kormányzati forrásból az [origo]. A miniszterelnök ezt a múlt héten a Fidesz elnökségi ülésén is elismerte, ahol a példátlan indulatokat és diplomáciai lépéseket kiváltó ügyről éles vita alakult ki a pártvezetés tagjai között.
...
Az elméletet, amely szerint az üzletnek magyar részről Safarov kiadása volt az ára, az örmény politikusok is gyakran hangoztatták az elmúlt napokban, ezt azonban határozottan tagadta az elnökségi tagok előtt a miniszterelnök. A kiadatás állítása szerint nem az üzlet tárgya volt, hanem az alapja, vagyis hozzájárulhatott volna az Azerbajdzsánnal építendő kapcsolatok erősítéséhez, amelynek eredményeként - a gesztust értékelve - Baku valamilyen módon (például kötvényvásárlással) támogatta volna a magyar költségvetést. A diplomáciai botrány esetleges következményeit firtató kérdésre Orbán a források szerint annyit reagált, hogy "nem kell tenni semmit, majd elül magától"."

Elunjak es hazamennek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.11. 13:52:18

Mi, magyar emberek nem kerunk a vertol mocskos bankjegyekbol! Mondja Zarug Peter Farkas, politologus.

www.panorama.am/en/politics/2012/09/11/hungarian-expert-safarov/
"The world must know that in the question of Ramil Safarov the Hungarian, Christian people stand not by the government, but by the gravestone and the family of the murdered Christian Armenian soldier, Gurgen Makaryan, Péter Farkas Zárug, a Hungarian political analyst and Assistant University Professor, told Panorama.am.

“In Hungary the foreign policy of the second Orbán cabinet has arrived at its final bankruptcy. The Hungarian nation does not want blood money for the Armenian serviceman, it abhors the promise of a fistful of dollars,”he said.

The analyst said that there is no one today in the civilized Christian world, who receives not with acute embarrassment or loud denunciation the act of the muddle-headed, blundering Hungarian Foreign Office in returning Major Ramil Safarov to his home in Azerbaijan."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.11. 13:57:16

@Doomhammer: Már csak az lehet a kérdés, hogy Zárug Péter Farkas MSZP-s vagy SZDSZ-es zsidó.

Az egykori MIÉP-tanácsadósága ne tévesszen meg minket. Az is a háttérhatalom pártja volt, Csurka szét is kergette a nemzeti think tanket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.11. 13:59:45

@Counter:
Mit szol ehhez a szalhoz?
www.origo.hu/itthon/20120911-orban-viktor-dontese-volt-az-azeri-baltas-gyilkos-kiadatasa.html
" Azt elismerte ugyan, hogy ezzel egy újabb konfliktus keletkezett, de az egy jól felépített külügyminisztériumi "barátságkampánnyal" szerinte hosszú távon orvosolható. "

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.11. 14:05:12

@Doomhammer: Szerintem akárhogy is tette a kormány és ezen belül személyesen Orbán Viktor, nagyon jól tette.

Hiszen élt a szuverenitással és erőt mutatott. Ez pedig helyes. Aki károg, az libsi.

A leminősítést felminősítés követi.
A konfliktusokból kilábalva másik konfliktusba keveredünk.
Csapásokat adunk és csapásokat kapunk.
Az élet nem habostorta, Doomhammer.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.11. 14:12:04

@Counter:
Igaza van.
Ez egy nagyon bonyolult helyzet, ami az azeriek es az ormenyek kozott van.
Mindketten tavol vannak tolunk es mi kozunk a piti marakodasaikhoz?
Az ormenyek durcaznak egy kicsit, aztan majd lenyugszanak.
Egyszer majd megertik es megkoszonik.
A lockerbie-i merenylot is kiadtak, nem?
Az azeriekkel kapcsolatban pedig: ez egy gyonyoru baratsag kezdete.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.12. 08:20:08

Beszélhetnek hárombetűs szervezetek, amit akarnak, a munkahelyek meg lesznek védve.

blogs.ft.com/beyond-brics/2012/09/11/hungary-we-dont-need-the-imf/#axzz26EXY7bal
"High quality global journalism requires investment. Please share this article with others using the link below, do not cut & paste the article. See our Ts&Cs and Copyright Policy for more detail. Email ftsales.support@ft.com to buy additional rights. blogs.ft.com/beyond-brics/2012/09/11/hungary-we-dont-need-the-imf/#ixzz26EYEnNpx

On Tuesday, as local media reported that Flextronics, the Singapore-based contract manufacturer, is to cut 600 jobs in south-west Hungary – the third round of layoffs in the past 10 months – György Matolcsy, minister of the economy, was insisting that the Ft300bn ($1.4bn) needed to fund the government’s job creation scheme next year would be made available regardless of any outside pressure. No “international organisation” could change government policy in this regard, he said."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.12. 10:08:10

A hinduk orulnek annak, hogy a ciganygyilkossagokrol szolo filmet Oscar-dijra jelolte Magyarorszag.

A hinduk, akiknek szoszoloja Amerikaban ul.

www.xpatloop.com/news/hindus_laud_hungary_for_selecting_gypsy_maltreatment_film_for_oscars
"Hindu statesman Rajan Zed, in a statement in Nevada (USA) today, said that it was a “step in the right direction” for Hungary to nominate a film which highlighted her dark side of continuous Roma maltreatment.

A Hungarian-German-French venture by Bence Fliegauf (Dealer), “Just The Wind” stars amateur Roma actors (Lajos Sárkány, Katalin Toldi, Gyöngyi Lendvai, György Toldi), cost around $675,000, premiered in Berlin early this year and won a Silver Bear at “62nd Berlin International Film Festival”. Based on an actual series of cold-blooded racist killings in Hungary, this Hungarian language drama reportedly shows a day in the life of a Roma family affected by the racist terror and abandoned by silent majority.

Zed, who is President of Universal Society of Hinduism, has urged Hungary to do more for her Roma brothers/sisters, who continue to be marginalized, deprived, and discriminated against."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.12. 13:40:04

2013 bizony kozel van.

www.haon.hu/kire-biztuk-az-orszagot/2076973
"Orbán Viktor kényes arra, hogy amit kimond, annak úgy kell lenni. Már persze akkor, ha rajta múlik – ám ezt be szokta kalkulálni.

A Naplónak idén áprilisban adott interjújában így fogalmazott: „Fontos cél, hogy 2012 végén ne tartozzunk a recesszióban lévő európai országok közé, 2013-ban pedig be akarunk lépni a legdinamikusabban növekedő európai gazdaságok sorába, s ott is az élmezőnyhöz akarunk tartozni. 2013-ban már jelentős gazdasági növekedéssel lehet számolni.”

Szeptember 10-én, hétfőn, a parlamentben közölte: a dolgok a kormány elképzelései szerint alakulnak.

Igazán meggyőző akkor lenne, ha az, amit mond, kezdene közelíteni az általunk megélt valósághoz. Nem arra gondolok, hogy ideje a nyomorról szónokolnia, hanem, hogy lassacskán látnunk kell a felfelé vezető utat. Százezrek meggyőződése szerint így is lesz, mert zseniális államférfi, jól tudja, mit csinál. Százezrek viszont attól tartanak, hogy a legkártékonyabb szélhámosra bíztuk az országot.

Végül idézzük őt: „Ne arra figyeljenek, hogy mit mondok, hanem arra, hogy mit teszek”. Pedig mondhat és tehet bármit, mert csak az eredmény számít. Igyekeznie kell, hiszen 2013 nagyon közel van."

Elhangzott ez a kifejezes: kartekony szelhalmos.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.12. 17:07:34

Ez nem lehet igaz.
www.haon.hu/elozetes-letartoztatasban-a-magyar-honvedseg-5-bocskai-istvan-loveszdandar-allomanyanak-fotisztje/2077487
"Margl Zoltán közleménye szerint a regionális osztály augusztus 24-én rendelt el nyomozást “vesztegetést állítva elkövetett” hivatali befolyással üzérkedés bűntettének gyanúja miatt. A debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár állományába tartozó jogász végzettségű, jogi és igazgatási főnöki beosztású főtisztet szeptember 6-án gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ügyészség eddigi adatai szerint a főtiszt magát katonai ügyésznek is kiadva – vagyoni előnyt, készpénzt és motorkerékpárt kérve – azt állította, hogy folyamatban lévő büntetőeljárásokban eljáró hivatalos személyeket veszteget meg az eljárások megszüntetése, illetve különböző kényszerintézkedések elmaradása érdekében."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.12. 17:13:00

@Doomhammer: Nincs az a bűncselekmény, amelynek elkövetéséhez egy katona túl okos lenne.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.12. 18:48:43

@Doomhammer: Nincs az az irracionális reménykedés, amely irracionalitásának belátásához egy katona elég okos.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.12. 18:51:11

Egyébként lefogadom, hogy nem a saját bajtársai derítették fel, hanem egy civil.

Mindezek ugyanis a bajtársakra is természetes módon igazak. Valószínűleg ez a katonák közti ősbizalom alapja: tudni, hogy a másik is épp úgy és annyira ostoba, mint én magam.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.12. 18:59:50

@Counter:
Nincs erre a célra egy katonai titkosszolgálat?
Vagy ők ilyen piszlicsáré ügyekkel nem foglalkoznak?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.13. 09:24:15

Az egyetemi kepzes egy buborek.
Rengeteget fizetnek erte es nem eri meg az arat.

De valoban igy van?
Egyfelol nincs indok, hogy az egyetemi kepzes ara ne lehessen alacsonyabb (pl. tavoktatassal). Masfelol a valsag elhozta a helyzetet, hogy valoban a tudas szamit es kevesbe a diploma meglete. Tudast pedig az iskolaban lehet szerezni.

www.thedailybeast.com/newsweek/2012/09/09/megan-mcardle-on-the-coming-burst-of-the-college-bubble.html

"Unsurprisingly those 18-year-olds often don’t look quite so hard at the education they’re getting. In Academically Adrift, their recent study of undergraduate learning, Richard Arum and Josipa Roksa find that at least a third of students gain no measurable skills during their four years in college. For the remainder who do, the gains are usually minimal. For many students, college is less about providing an education than a credential—a certificate testifying that they are smart enough to get into college, conformist enough to go, and compliant enough to stay there for four years.

When I was a senior, one of my professors asked wonderingly, “Why is it that you guys spend so much time trying to get as little as possible for your money?” The answer, Caplan says, is that they’re mostly there for a credential, not learning. “Why does cheating work?” he points out. If you were really just in college to learn skills, it would be totally counterproductive. “If you don’t learn the material, then you will have less human capital and the market will punish you—there’s no reason for us to do it.” But since they think the credential matters more than the education, they look for ways to get the credential as painlessly as possible.

There has, of course, always been a fair amount of credentialism in education. Ten years ago, when I entered business school at the University of Chicago, the career-services person who came to talk to our class said frankly, “We could put you on a cruise ship for the next two years and it wouldn’t matter.”

But how much, exactly, does credentialism matter? For years there’s been a fierce debate among economists over how much of the value of a degree is credentials and how much the education. Heckman thinks the credentialism argument—what economists call “signaling”—is “way overstated.” His work does show that a lot depends on outside factors like cognitive ability and early childhood health. But he says flatly that “no one thinks that schooling has no effect on ability.”

That debate matters a lot, because while the value of an education can be very high, the value of a credential is strictly limited. If students are gaining real, valuable skills in school, then putting more students into college will increase the productive capacity of firms and the economy—a net gain for everyone. Credentials, meanwhile, are a zero-sum game. They don’t create value; they just reallocate it, in the same way that rising home values serve to ration slots in good public schools. If employers have mostly been using college degrees to weed out the inept and the unmotivated, then getting more people into college simply means more competition for a limited number of well-paying jobs. And in the current environment, that means a lot of people borrowing money for jobs they won’t get."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.13. 11:59:37

Tenyleg, miert ne?
www.origo.hu/gazdasag/20120913-nem-ertelmetlen-csak-szokatlan-a-magyar-gazdasagpolitika-matolcsy-gyorgy-szerint.html
"Ezt a kérdést [Matolcsy, dh] a magyar gazdaságpolitika aktuális kérdéseire vetítve sorolta: miért ne törhetnénk ki az adósságcsapdából, miért ne lehetne nálunk Európa egyik legversenyképesebb gazdasága, miért ne lehetne alacsonyabb alapkamat és hitelbőség, miért ne lehetne másfél millióval több adózó munkahely?"

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.13. 12:12:00

Keleti szél fúj Csehországban.

www.economist.com/blogs/easternapproaches/2012/09/czech-realpolitik?fsrc=gn_ep

Mélyíteni kell a híresen szoros cseh-orosz és cseh-kínai gazdasági kapcsolatokat is.

Nem tudom, van arrafelé legalább egy vietnami* baltás gyilkos?

*Állítólag arrafelé a viet maffia lett puszipajtás az állami elittel.

A jegyzetíró pedig lesöpri az asztalról a legnagyobb kelet-európai humanisták és filantrópok alapmotívumát, mely szerint "ha én nem teszem meg, valaki nálamnál is romlottabb fogja megtenni". C-c.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.13. 13:08:10

@Counter:
Necas szavait, miszerint ha valaki nem ert vele egyet, az elmehet a francba, szovegkornyezetebol kiragadva felreertelmeztek.

www.ceskenoviny.cz/news/zpravy/pm-for-human-rights-protection-czechs-to-behave-like-eu-states/839559
"Prague - Czech Prime Minister Petr Necas (Civic Democrats, ODS) said today human rights protection must remain a key part of Czech foreign policy, but the country should behave like other EU member states in this respect.

He was reacting to the sharp words with which Foreign Minister Karel Schwarzenberg (TOP 09) denounced his statement at the International Engineering Trade Fair in Brno on Monday.

Necas said support to the Tibetan spiritual leader Dalai Lama and the Russian activists Pussy Riot can threaten Czech exports.

Necas said he and Schwarzenberg did not talk about their dispute at today´s government meeting whose agenda was busy.

The government discussed the preparation of the 2013 state budget and measures to cope with a series of deaths of methyl alcohol intoxication, among others.

Necas said the critics of his Monday speech should read it whole.

"I clearly say that a swap of pro-export policy for the abandoning of the human rights protection policy is out of question," Necas said.

He said he wants the Czech Republic to be active in cases that are worth it.

Schwarzenberg said on Monday he was shocked by Necas´s words. "This statement is a bow to the (Chinese) regime," he said.

Schwarzenberg said Necas took over Chinese propaganda in his statement about Tibet. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.13. 16:54:46

Az IMF egyelore nem jon vissza.

www.bloomberg.com/news/2012-09-13/imf-has-no-date-set-for-return-visit-to-hungary-rice-says.html
"The International Monetary Fund has no date set for a return visit to Hungary to continue financial- aid talks, according to Gerry Rice, a spokesman for the Washington-based lender.

The dialogue between the IMF and Hungary “is continuing” after a visit by fund officials in July, Rice told reporters today in Washington. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.14. 20:43:40

Balogh S. Éva a Wall Street Journal blogjában szakért kampányfinanszírozásról.

blogs.wsj.com/corruption-currents/2012/09/14/hungarys-political-financing-problems-drive-corruption-issues/
"The two biggest parties, the socialist MSZP and center-right Fidesz, spent an average of three times the maximum amount allowed under the law in the last election campaign in 2010, according to a recent study of the region (pdf) by Transparency International.

But neither was severely punished; Fidesz won because it kept pointing the finger at the other party as corrupt, Balogh said.

“They put their man in the prosecutor’s office and it was easy to start proceedings, she said. “They did it right before the election. It turned out, as I suspected all along, that [99% of the people] were innocent. They faced trumped up charges.”
...
Collusion between the private and public sectors is rampant; a few “national champion” firms appear in almost all large infrastructure projects, the report said. The only question is which firms get favored status, and that depends on which party is in power.

“It’s institutionalized,” said Balogh. “They have a couple of people who are very close to the government and the party who are also running big businesses, and practically all the European Union money goes to these companies.”

In March, the Organization for Economic Cooperation and Development said Hungary improved its legal framework for fighting foreign bribery, citing the hundreds of laws passed to reform the criminal code and the organization of courts.

Balogh said she wouldn’t take the reforms very seriously, in part because there were so many new laws that it left people confused.

“When it comes to corruption…I don’t think it’s very effective,” she said. “Do you know how many times the MSZP tried to convince [the Fidesz] to change party financing [laws]? They always voted it down.”

Fidesz doesn’t want transparency, Balogh said. “It’s as simple as that.”"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.14. 20:47:19

Róna Péter for president!
www.sonline.hu/somogy/kozelet/rona-petert-meglepte-hogy-kormanyfonek-jelolnek-461263
"Az MSZP választmányának elnöke, szegedi polgármester a Magyar Hírlapnak adott csütörtökön megjelent nyilatkozatában azt mondta: „a jövő ősz témája lesz, hogy Mesterházy Attila, Bajnai Gordon vagy akár Róna Péter közgazdász lesz-e a szocialisták és esetleges szövetségeseik kormányfőjelöltje.” Az oxfordi egyetem tanára csütörtökön a kaposvári Szocdem Klubban tartott előadása előtt reagált lapunknak Botka felvetésre. Azt mondta, nincs realitása a felvetésnek, s hozzáfűzte, senki sem egyeztetett erről vele. Se kormányfői, se más kormányzati tisztségviselői ambíciót nem dédelget. "

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.15. 13:30:46

Négy és fél órája nincs komment a Mandiner blogon? Akkor tessék, itt van egy.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.15. 15:17:21

@Holger Hartland:

Mi csodálkozik, szombat van! Érti, Szombat?!

:-)

"Mit hoz a holnap, nem tudhatod
A vasárnap helyett szombatot"

www.youtube.com/watch?v=0fCo2gq65mQ

"Lopják a mézet a darazsak,
A paripák várják a parazsat
Adj nekik, de figyeld a szamarat

Hiába várnak, figyelik a pályát
A másik oldalra nem jutnak át
Oda születni kell, kedves csigák

Mit hoz a holnap, nem tudhatod
A vasárnap helyett szombatot

GPS nélkül repülnek a gólyák
Letolnak az útról a tüskehajú
Fülbevalós, fehérjetócsák

Védik az erdőt, eszik a hódot
Bozóttűzben égnek a mókusok
Ennyi légy nem tévedhet nagyot

Mit hoz a holnap, nem tudhatod
A vasárnap helyett szombatot

Gyöngyök és disznók, így ahogy vagytok
Bal, jobb és bal, jobb, szavaznak a majmok
Gyöngyök és disznók, így ahogy vagytok
Együtt élnek az egerek és kígyók

Szabad vagyok, mondta egyszer
Lajos a rácsnak, még nem tudta,
Hogy a banán melyik végén áll majd

Sündisznó pörkölt, dögkút szelet
Miért nem oltanak veszettség ellen is,
embereket?

Mit hoz a holnap, nem tudhatod
A vasárnap helyett szombatot

Gyöngyök és disznók, így ahogy vagytok
Bal, jobb és bal, jobb, szavaznak a majmok
Gyöngyök és disznók, így ahogy vagytok
Együtt élnek az egerek és kígyók"

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.15. 21:02:51

@bbjnick: Látom, maga is csodarabbi: jobbra is szombat van, balra is szombat van - de középen, ahol maga kommentel, péntek van!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.09.15. 21:24:36

@Holger Hartland:

"...jobbra is szombat van, balra is szombat van - de középen, ahol maga kommentel, péntek van!" --- írja.

Nem olyan lehetetlen dolog az, mint ahogy maga gondolja:-)

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.15. 23:19:56

Összenő, ami összetartozik.

Tóth Zoltán József, egykori szakrális államtitkár a szentkoronások doyenje. Azt gondolnánk, hogy jóravaló monarchista jogászember. Hah!

www.magtudin.org/Toth_Zoltan_Jozsef_A_Szent_Korona_mtf_10.pdf

"A magyarság eredettudata visszavezet – az emberiség történettudatában, mítoszaiban a nagy civilizációs szakadásként, pusztulásként megélt – Vízözön korszakáig."
"A középkori krónikák, a magyar mondák és népi hagyományok alapján a sumér király, Nimród (Enmer-kár – Enmerud-kár /„kár”=vadász/ = Nimrod /Werner Papke/) és fiainak utóda, a szkíta (szittya) népek családjának történelmi örökösei."
"a nyelvészeti hasonlóságok, a máig élő néprajzi és népmesei szakrális szimbólum-rendszer (pl.: Pap Gábor, Molnár V József és mások) [...] is a hagyományos származástudatot támasztják alá."

Mi ez a szakralitásizé?

"A közösség sorsát irányító és ellenőrző „igaz” és „derék” – emberek szakrális tudásuknak megfelelően jutnak felelős közösség-irányító pozícióba a hierarchia eredeti, valódi értelmében. (Lásd pl.: Vass Csaba és Kocsis István írásai). Ahol a közösségi és állami irányítás összhangban van, és az ezekhez tartozó funkciókat betöltők személyisége egybeesik – illetve nem ellentétes a szakrális hierarchiával – nincs értelme elkülönült vallásfogalomnak, hiszen a napi élet Isten színe előtt zajlik, a mindennapok az egész élet szertartásrendjébe tagozódnak."

"A Kaszpi- és az Aral-tóig visszavezethető szkíta hagyomány - amely eredetét tekintve kötődik a Tigris és az Eufrátesz völgyéhez - nagyon szerteágazó. Buddha az Indiáig, Nepálig vándorló ágból származik."

Jézus szkíta volt, de ezt már tudtuk régóta. Na de Buddha is!

Keménydrog ez.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.15. 23:30:27

No de még egy. Bravúros megoldás a mai magyarság állítólagos etnikai-genetikai keveredettségére.

Nincs szó ilyenről.

Valamennyi összetevő törzsökös magyar, bármely "szlovák-német-román" keverék nemzettársunk _valójában_ ősmagyar.

"Ezek szerint a magyarság Európában nemcsak megtartotta a korábbi etnikai összetételét, hanem a kontinens egyik leghomogénebb népe. Az eredmények ugyanis azt is bizonyították például, hogy a Felvidékről betelepített szlovákság túlnyomó többsége
etnikailag eredetileg magyar volt. Ez a helyzet a horvátok egy részével is. Sőt, ami a történelem egyes sorainak újbóli átgondolását is felveti: a Bajorországból, Svábföldről betelepült németek antropológiai eredete is azonos vagy hasonló a magyarság etnikai összetételével."

Erre mondják, hogy a feje tetejéről a talpára állít bizonyos dolgokat... vagy fordítva.

"Múltunk és hagyományunk alapján a legősibb kultúrát hordozó népek családjához tartozunk, akik Európától Kínáig – illetve az ősi Egyiptomtól Indiáig – évezredeken keresztül befolyásolták, meghatározták
a történelmet, a kultúrát, a nyelvet (lásd pl.: Aradi Éva
és Tábori László), s betejesítik a kereszténység jegyében a korábbiak küldetését."

Zseniális, hát ez egy remekmű, hát ez fantasztikus, államtitkár úr! Hogy nem lett ebből az emberből II. Grespik, amíg hivatalban volt? Hogy tudott ilyen jól rejtőzködni?
Az összes turulista közhely megvan benne, az őseredet bizonyítékainak eltüntetésére szervezett iraki háborútól kezdve egy egészen finom antiszemitizmuson (lepjen meg) át addig a zabolátlan őstörténetig, amelyet Grandpierre legalább élvezetesen, lendülettel ad elő.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.16. 09:05:18

@Counter:
"Mi ez a szakralitásizé?"

Ha jól értem, azt jelenti, hogy ha az állami vezetők isten emberei, akkor a vallás teljesen áthatja az államszervezetet és vele együtt a közemberek mindennapjait is.

Nem vagyok hajlandó itt nagybetűs Istenről beszélni, mert amit ezek itt összekotyvasztottak, annak semmi köze nincs Jézus tanaihoz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.16. 09:12:36

@Doomhammer: Tehát az adóbevallás kitöltése egy szakrális aktus.

Ráció eddig se volt benne. Lehet, hogy igazuk van?!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.16. 21:46:44

@Counter:
Az utolsó oldalon a támogatók listáját végigtanulmányozta?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.16. 22:00:14

@Doomhammer: Eddig nem. Most megtettem, ha már felhívta rá a figyelmemet, és nem találtam semmi érdekeset (azon kívül, hogy minden jel szerint a hülye sose fogy el).

Kit vagy mit kell nézni?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.16. 22:27:51

@Doomhammer: Ausztráliát észre se veszi. Mondjuk kisebb is, mint az előző kettő, de attól még nagy.

Igen, magyarországi magyar mutatóba is alig akad.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.16. 22:46:15

@Counter:
Oké, legyenek nyugati emigránsok.
Nem tartja pikánsnak, hogy ezek az arcok támogatnak egy embert, akinek sikerült benyomnia a Szent Korona tant az új alaptörvénybe (nem alkotmányba, mert az ezer éve van nekünk)?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.17. 07:43:22

@Doomhammer: Ha magyariak, hát magyariak.

Ugye a maga oldalát is hirtelen nagyon fúrni kezdte az emigrációjuk időpontja és az azt kiváltó okok teljessége, különös tekintettel az igen sűrű vitézi rangból következtethető körülményekre?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.17. 09:36:44

@Counter:
Eltartana egy darabig, amig vegiggyalogolnek az eletutjukon egyenkent. Ugy tippelem, 1948-as emigransok, a kulcsszo a displaced persons act. De nem a zsido tortenet, hanem olyasmi, mint ezek itt:
www.csendor.com/konyvtar/irasok/magyar/Csend%F6r%F6k%20a%20nyugati%20z%F3n%E1kban%20-%20Kiss%20Gy.pdf

Orul a szivem, hogy az o kivansagaikat is kepviseli valaki olyan szinten, hogy az alaptorvenybe is bele tud tenni dolgokat. Olyasmiket, amelyek elvezetnek a monarchiahoz meg az 1945 elotti tulajdonviszonyok visszaallitasahoz (mindkettot igeri az egyik tanulmany).

Egyebkent a gyoztes csapat:
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2012/03/gyoztes-csapat.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.17. 10:02:52

Vajon Magyaroszag valoban olyan "biztonsagos orszag", ahova vissza lehetne toloncolni a ciganyokat Kanadabol?

www.huffingtonpost.ca/ritika-goel/canadian-refugee-health-care_b_1883641.html
"Beyond the sheer brutality of these murders, I was further horrified when the the family in the film shared their wish to escape to Canada. As the filmmaker put it, Canada, and specifically Toronto, is seen as "some kind of paradise" to Roma in Hungary, often with no detailed knowledge of this place. This brought on a nauseating feeling as I thought of the current government's portrayal of Hungary as a "safe country" for the Roma people, who are themselves portrayed as bogus claimants. I thought of the Roma refugee claimants I have seen in my clinic, who are simply trying to find safety for themselves and their families, like anybody would. The government has pushed through unpopular Bill C-31 and changes to the Interim Federal Health Program for refugee healthcare which will both fast-track these people to deportation and deny them healthcare services while they are here. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.17. 10:06:43

@Doomhammer:
Ezen felul legyen mar eleg abbol, hogy Kanadaban szabalyos ciganyellenes hadjarat folyik.

www.thestar.com/opinion/editorialopinion/article/1257206--stop-vilifying-roma-refugees
"Talking about crime and immigration issues in terms of ethnic tendencies and cultural habits is more than just a lazy way around hard issues — though it is certainly that. Ethnic vilification and stereotyping are historically proven evils that are harmful and dangerous for the targeted communities and degrade the society that allows such views to take hold. Such stereotyping is an easy and rhetorically powerful way to draw attention and excite political passions. That it does so at the expense of not only reason and deliberation, but also of the vulnerable and the innocent, is one of the reasons that, left unchallenged, this way of speaking about whole groups of people has led to so much harm and suffering.

The vilification of the Roma community in Canada must stop."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.17. 13:39:32

@Doomhammer:
Es meglepo modon az oroszok is aggodnak azon, hogy Kanada bezarja a kaput a magyar ciganyok elott.

Habar a szerzo egy John Robles nevu arc.

english.ruvr.ru/2012_09_15/Canada-closing-its-doors-to-the-Roma/
"The Roma not only face daily racism and discrimination but they have to contend with violent attacks by nationalist and neo-Nazi groups such as the illegal paramilitary Hungarian National Guard, which was disbanded by the Hungarian government but reformed and continues to grow. It is for the most part an anti-Roman organization whose members have included high level Hungarian officials in the past.

Last month the Hungarian Guard held an inauguration ceremony for 140 new members in a secret location in Dunaföldvár Hungary. Although the police came out in force, with over 300 officers taking part in an operation to shut down the ceremony and arrest members, the group managed to confuse police with decoys and misleading phone calls, and the police raided a location where none of the group’s members were actually present.

The discrimination of the Roma is by far not limited to Hungary, they face discrimination all over Europe but the reason that I am focusing on the Hungarian Roma is because soon they may have no place to go as many who were seeking asylum in Canada are being sent back and the doors for Roma asylum seekers in Canada are about to be all but closed."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.17. 13:42:34

@Doomhammer:
Na meg az a John Robles.
en.wikipedia.org/wiki/John_Robles
"Living in Moscow in March 2007 John Robles applied to have his US passport renewed at the US Embassy. His passport was revoked however and the embassy refused to issue him with a new one. An accusation was made that Robles owed child support in Yolo County California. Robles disputed this as he had full custody of his 2 children and had raised them on his own. He claimed neither he nor his children had been in the US since 1995. He had been issued a new passport previously in 1998 after it had been stolen. It was after his passport was revoked that he was granted political asylum in Russia."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.17. 15:29:49

Magyarorszag, mint egy NATO-Oroszorszag meccs kirobbantoja.

www.themoscowtimes.com/news/article/azerbaijani-ax-killers-pardon-raises-war-fears/468277.html
"Azerbaijan's military, which was routed by the Armenian forces during the war, has undergone a costly buildup thanks to a flow of petrodollars. The country's defense spending, of about $4 billion a year, dwarfs the entire Armenian government budget.

Resource-poor Armenia has been starved by blockades by Azerbaijan and its key ally Turkey, but it hosts a major Russian military base and is a member of a Russia-led security pact. Armenia also has a Soviet-built nuclear power plant located near Yerevan, creating potential radiation risks in case of war.

If fighting erupts, Moscow will be obliged to help its ally, raising the prospect of a major conflict in the region crisscrossed by strategic oil pipelines carrying Azerbaijan's crude to Western markets

NATO member Turkey, in its turn, has a similar obligation to Azerbaijan under a 2010 bilateral security pact.

Orujov, an Azerbaijani political analyst, said that in the current situation even a minor skirmish may trigger a full-scale conflict.

"Amid this new twist of tensions," he said, "the absence of contacts between the two countries may push them to the frontline.""

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.18. 10:21:20

Orban mondjon le, mondja egy ormeny.

www.huffingtonpost.com/christopher-atamian/viktor-orban_b_1874545.html
"The United States, the United Nations and other international organizations and governments should apply all available pressure on the Azeri government to honor its agreement with Hungary and return Safarov to where he belongs for the rest of his life -- a jail cell. Hungary's Prime Minister Viktor Orban -- who has most probably parlayed Safarov for loan guarantees or cheaper priced Oil from Baku, should on his end understand the grave consequences of his actions and of his remarkable moral bankruptcy and resign immediately."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.18. 10:59:56

Debrecen csodbe megy?

www.haon.hu/debrecenben-maris-komoly-a-helyzet/2081461
"Mi történik, ha egy Debrecen méretű város nem tudja törleszteni a lejáró hiteleit? A válasz persze egyszerű: a bankok várnak, amíg lesz pénze.

Csakhogy a mai gyakorlat szerint az egyik lejáró hitelt egy másik kölcsönből fedezik. De éppen ez került, illetve kerül veszélybe azzal, hogy a pénzintézetek számára az önkormányzatok elveszítik a jó adós besorolást, mert a kormány törvénnyel korlátozta a szabadságukat a hitelfelvételben. Természetesen jó szándékkal tette, megelőzendő a túlzott eladósodást. De átestünk a ló másik oldalára, s Debrecenben máris komoly a helyzet. Egyes jelekből arra lehet következtetni, hogy a második körben sem akadt bank, amely kész volna hitelezni."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.18. 11:40:33

@Doomhammer: A magam részéről alig várom, hogy a központi költségvetés átvállalja a nagyvárosok adósságállományát is.

Szeged kihagyható, persze.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.18. 11:51:41

@Counter:
A minta Hodmezovasarhely, ahol az ev elejen aggodott be a bankja, hogy lesz-e csod vagy sem. Az aggodalom kabe 2 honapig tartott, amikoris Hodmezovasarhely kapott egy jokora utberuhazast es azota a bank se aggodik tobbe.

Debrecenben mindez egy kicsit tobbe fog kerulni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.18. 11:56:29

@Doomhammer: Alternatív megoldásnak elképzelhetőnek tartja, hogy nagy nehezen találnak egy embert az országban, akit képernyőre/óriásplakátra lehet rakni és akit érdekel Debrecen sorsa, megbugázzák polgármesternek és utána felakasztják, mert csődbe vitte?

Vagy egyszer volt Budán kutyavásár, és akkor is Esztergomban?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.18. 12:02:19

@Counter:
Es akkor Kosa Lajos kenytelen lesz mindazt a megprobaltatast elszenvedni, amit Meggyes?

Ott is volt bilit kiborito feleseg, felgyujtott haz es ilyen cikk:
www.szeretgom.hu/content/53715-megdobbento-interju-kui-rozsaval-meggyes-tamas-polgarmester-felesegevel-i-resz

A hatalomrol nehez lejonni, ha egyszer mar rakapott az ember a cuccra. Szemelyes tragediat okozhat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.19. 10:01:45

A magyar fiatalok nem hisznek a tundermesenek es csapatosan mennek kulfoldre.

in.reuters.com/article/2012/09/18/us-hungary-orban-idINBRE88H0SG20120918
"For Hungarians queuing up to work abroad, the government's promise to achieve a "fairy tale" of national prosperity soon is precisely that - more a fantasy than a realistic possibility.

At least 300,000 Hungarians work in western Europe, according to government estimates, apparently unpersuaded that conservative Prime Minister Viktor Orban's go-it-alone and often unpredictable policies can solve the nation's problems.

Those still in Hungary are convinced neither by Orban's unconventional style of economics and politics, which has led to conflict at home and abroad, nor by a weak opposition. An Ipsos opinion poll last month showed 53 percent of voters - or 4.2 million people - had no party preference whatsoever.

Fiercely independent, Orban has upset at one time or another the European Union, the International Monetary Fund, the government of Armenia and - at least indirectly - NATO. With the domestic opposition he remains constantly at loggerheads.

Miklos Zelko, a 24-year-old unemployed joiner, is one of the many Hungarians who cannot wait to see if Orban's unorthodox attempts to pull the country out of recession and create badly needed jobs will work.

Zelko was among a group of young Hungarians in central Budapest waiting recently to be interviewed for work on the cruise ships which carry mostly wealthy, elderly western European tourists along the continent's great rivers.

"Things don't work where I am from," said Zelko, who comes from the western Hungarian town of Zalaegerszeg.

After failing to find a job at home, he is placing his bets on a better future outside the country. "I'm still young and for a few years I'd like to do this to earn money, to have some financial security," he said before his interview for a job washing dishes on one of the boats plying the Danube and Rhine.

Gabriella Kiss, the owner of job agency KG International, says more and more people aged from 20 to 35 are leaving the country of 10 million for better opportunities abroad.

"Many believe the world is out there waiting for them and they will earn lots of money with little work, but that's not the way things are abroad ... it's important to know that money does not grow on trees (there either)," Kiss said.

Orban's government, which does not face national elections for another 1-1/2 years, is trying to press home a message that its policies will bear fruit soon. "The Hungarian fairy tale or the Hungarian example will be a successful one in a year's time," Economy Minister Gyorgy Matolcsy said earlier this year.

A message that Hungary will emerge as a strong nation from the crisis engulfing most of Europe is hard to sell to voters."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.19. 10:39:07

Nick Thorpe Budapesten biciklizik.
Megussza egy torott csigolyaval.
Bemasolni reszeket nem erdemes, csak az egeszet egyben elolvasni.
www.bbc.co.uk/news/world-europe-19629220

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.19. 11:43:02

Bajnai az Orban-kormany gazdasagpolitikajarol.

www.haon.hu/naplo-top100-klub-bajnai-gordon-veszelyben-a-jovonk/2082120
"– Az Orbán-kormány nem a mi stabilizáló, józan gazdaságpolitikánkat folytatta, hanem fejest ugrott a mélybe. Két ellentétes választói csoport érdekének akart egyszerre megfelelni: az aktív, adófizető polgárokénak és a segélyből élőkének (a zembereknek). Egyszerre próbált adócsökkentést végrehajtani és a megszorításokat elkerülni; ennek eredményeként 500 milliárd forintos lyukat ütött a költségvetésben. Ráadásul a kiadási oldal is elszállt, s erre válasz az unortodox gazdaságpolitika, melynek lényege az időnyerés, félévente elhalogatni a szükséges lépések megtételét – mondta a vendég.

Szerinte mindehhez el kellett fogyasztani három nagy tartalékunkat, elsőként a magánnyugdíjrendszerben felhalmozott 3000 milliárd forintot, melynek egyik felét adósságcsökkentésre fordították, másikat pedig „elégette” a költségvetési hiány. A különadókkal, bankadókkal a bizalmat éltük fel, mely a külföldi tőkebeáramláshoz kellene, s mely hosszú távon vihetne minket előre. Ez azért különösen problémás, mert már az amortizáció értékét sem fektetik vissza a magyarországi vállalkozásokba, egyre kevesebb lesz az üzem, a gép; tehát a munkahely. Harmadikként az egykulcsos adót említette Bajnai Gordon, mely csak az aktívak felső egyharmad rétegének segített és együtt járt a bérre rakódó terhek növelésével. Utóbbi azért problémás, mert tovább nehezíti a legnagyobb munkaerőpiaci tartalékot jelentő alacsony képzettségűek foglalkoztatását."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.19. 13:47:52

91 Kanadaba menekult cigany mar hazajott.

o.canada.com/2012/09/18/0919-failed-refugees/
"OTTAWA — Little more than two months into a federal government pilot project that promises free flights home to some failed asylum claimants rather than prolong the appeal process, the numbers indicate many of the 91 individuals returned so far were sent to Hungary.

The situation is raising concerns in the Roma community.

According to the Canada Border Services Agency, Hungarians — the bulk of whom are said to be Roma — are the top users of the Assisted Voluntary Return and Reintegration Pilot Program which kicked off in the Greater Toronto Area on June 29.

The program provides free airfare and up to $2,000 in in-kind resettlement services to eligible claimants if they agree to give up their fight for refugee status. The Conservatives have long complained that the process can drag on for years in the courts, or through processes such as humanitarian and compassionate applications, even after individuals have been rejected by the Immigration and Refugee Board."

Penzt kapnak, de nem kezbe. Amikor erre rajonnek, van, aki kiakad.

"Many also don’t realize that the resettlement assistance isn’t provided in the form of a cheque, Csanyi-Robah said. She knows of no participating Roma who has actually obtained the promised support which is handed directly to a service provider once the individual is back in their home country and has decided how he or she wants the money used.

Nicola Graviano, a program manager with the International Organization for Migration which administers the program, said it’s up to participants to contact the intergovernmental organization upon arriving in their home country if they want the resettlement support. While a small number waived the assistance right off the bat, others, he said, have sought and received help.

“Most of the returnees we have assisted so far have chosen the option of housing,” he said, noting the funds in such cases are handed directly to landlords. The money can also be put towards vocational training, materials to start a small business or school supplies for children, he said.

While some are “more co-operative” than others when they realize the assistance isn’t delivered in cash, Graviano said his organization has found “in kind” assistance is ultimately “a more sustainable way to assist returnees” compared to “cash upon arrival at the airport.”"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.19. 15:12:28

A devizahiteles nem latott mas kiutat, minthogy bankrablassal szerezzen penzt.

www.bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/ket-ev-foghazat-kapott-egy-lakashiteles-rablo-462218
"A bíróság Darvasi Szilvia vezette tanácsa Boros Józsefet rablásban találta bűnösnek, mellékbüntetésül egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte 67 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

A férfi január 26-án fosztotta ki a pénzintézetet, az alkalmazottat gázsprayvel lefújta, majd 477 ezer forinttal elmenekült. A pénz felét hiteltörlesztésre, közüzemi számlák rendezésére és bevásárlásokra fordította, a fennmaradó részét otthonának kazánházában rejtette el. Boros Józsefet néhány napon belül elfogták és eljárást indítottak ellene.

A rabló azzal indokolta tettét, hogy munkahelye elvesztése miatt több hónapja tartozott 2005-ben felvett devizaalapú, kétmillió forint lakáskölcsönének törlesztőrészleteivel, s a bank figyelmeztette: felmondja a szerződést, ha nem teljesít.

A szabad felhasználású és fogyasztási hitel miatt is eladósodó, továbbá szolgáltatóknak is tartozó férfi attól félt, hogy elárverezik családja boldogasszonyfai házát, és feleségével, valamint két kiskorú gyerekével fedél nélkül marad. Azt mondta, nem látott más kiutat, mint azt, hogy bankrablással szerezzen pénzt.

A bíróság a büntetés kiszabásánál nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe a férfi feltáró jellegű beismerő vallomását, megbánását, a sértetthez és a bankhoz írt bocsánatkérő levelét, büntetlen előéletét, a kár megtérítését, továbbá azt is, hogy két kiskorú gyermekről kell gondoskodnia. Súlyosító körülmény volt viszont az, hogy elszaporodtak a vagyon és testi épség elleni bűncselekmények. A büntető tanács az utóbbi miatt sem látott lehetőséget Boros József büntetésének felfüggesztésére."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.19. 15:19:46

@Doomhammer: Ugyan, mi ez egy devizahiteles-mentő csomaghoz képest.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.19. 15:48:42

@Holger Hartland:
Ugy gondolja, az allam volt olyan kedves a devizahitelesek helyett elvegezni a bankrablast?

Akkor mindannyian egyutt kapjuk a buntetest.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.19. 15:52:53

@Doomhammer: Csak egy részük helyett. A többi fizet. Állambűnözés.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.19. 16:42:08

@Holger Hartland:
Mindenki fizet, hiszen az allam a nevunkben, mindenki neveben hajtotta vegre a bankrablast.

A hasznot nem kapta meg mindenki.

Peldaul ez a boldogasszonyfai ficko se, akinek botcsinalta bankrablova kellett valnia, mivel o nem kapott semmit.

Persze azonnal elkaptak.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.19. 16:54:35

@Doomhammer: Ha bruttót számol, akkor mindenki. Ha nettót, akkor nem - különben nem csinálnák.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.19. 17:06:00

@Holger Hartland:
Magyarazza meg, legy szives.
A boldogasszonyfai ferfi nettoja vagy bruttojat erti?
Vagy az enyemet?
Vagy a magaet?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.19. 17:07:45

Vadállatias rendőrbűnözés. Jellegzetes rendőrbűnöző eszköztár: macsete, vipera, jellegzetes rendőrbűnözői elkövetési mód: brutális személy elleni erőszak, hordában megnövő önbizalom.

index.hu/belfold/2012/09/19/rendor_keselt_egy_godolloi_szorakozohelyen/

"A rendőrség jelenlegi adatai szerint a rendőrként dolgozó férfi egy baráti társasággal szórakozott, amikor összeszólalkozott egy másik társaság tagjával.

A vita után a rendőr elhagyta a helyiséget, ám később visszatért egy bozótvágó késsel és egy viperával. Ezekkel az eszközökkel többször megvágta, illetve megütötte a korábban vele vitába keveredő embert, majd ismeretlen helyre távozott."

Nem az ilyen rendőrbűnözőket vetette ki magából a testület tavaly ilyenkorra?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.19. 17:18:14

@Counter:
Ez annyira igy van, hogy egy masik hasonlo eset is tortent mostanaban.
kuruc.info/r/2/101509/
"Bozótvágós támadás egy iharosberényi házibulin - svéd doktoranduszok szólalkozhattak össze

Bozótvágó késsel támadt egy férfi a társára, miután összeszólalkoztak egy házibulin Iharosberényben - közölte a Somogy megyei rendőrség."

Aztan csodalkoznak, hogy a pszichologusno halala korul olyan sok a rendorseget is erinto osszeeskuvesteoria.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.19. 17:18:48

@Doomhammer:
Mindenkiét.
Bruttó: mindenki fizet, néhányan kapnak is.
Nettó: a haszonból (akinek jutott) levonjuk, amit fizet.
A megvédett devizahiteles nettóban kap.
A meg nem védett fizet.
Aki nem vett fel hitelt, az is fizet.
A boldogasszonyfai ráfizet.
Vajon ezért valaki megfizet?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.19. 17:43:32

Hol van az európai romapolitika?

Példaértékű együttműködési szándékról tett tanúbizonyságot Románia, amikor felajánlotta, hogy bűnöző romák mellett az ő üldözésükre kiképzett rendőrökkel is hajlandó ellátni Franciaországot.

www.economist.com/blogs/easternapproaches/2012/09/romanias-roma?fsrc=gn_ep

Balog Zoltánt tessék megkérdezni, meg a magyar kormányt. A magyar elnökség nagy sikere volt ennek az elfogadása.

Talán még van egy példány belőle az irattárban.

Nagy szükség volna rá. Ha a roma munkaerőt sikerülne teljesen integrálni a munkaerőpiacra, az eurószázmilliókat jelentene.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.19. 18:52:09

@Doomhammer: A kuruc lehozta a sértett beszámolóját (másodkézből: fradimob.hu ).

A sértett lányokkal ismerkedett, majd 3 vágást kapott az arcára, amit 40 öltéssel varrtak össze (Skorzeny irigykedhet). Egy markáns sebhely régebben sármosnak számított, nem? A három lehet, hogy túlzás.

Egy gyors elmeszakértői vélemény:
"... ez is azt bizonyítja, hogy nem volt épelméjű a támadó! Hisz olyan mély vágásokat ejtett a sértetten, hogy hónapokba telik a gyógyulása!"

Attól tartok, egy kissé felületes. A súlyos testi sértés okozása még nem elmebetegség.

"De sokszor bebizonyosodott, hogy ha magyar embert ér támadás, főleg ha szurkolóról van szó, akkor a rendőrség nem töri a kezét-lábát, hogy megtalálják az elkövetőt! Most, hogy rendőr az elkövető, ez még inkább kétséges!!!"

Magyarellenes bűnözés volt, nem vitás. Az etnikai szálat feltétlenül vizsgálni kell.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.19. 19:42:00

@Counter:
Azért a Gödöllői Egyetem Klubja jó hely lehet, ha oda machetés készenléti rendőrök és fradis ultrák járnak le.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.19. 20:01:28

Orbán Viktor hosszú keze Pécsre is elér és ez még Svájcból is látszik.

www.bama.hu/baranya/kozelet/a-felelem-legkore-uralkodik-462263
" Pécsett és vidékén járva a tudósító Beat U. Wieser arról számol be, hogy még sikeres vállalkozók is pesszimisták a jövőt illetően.

Ez a hangulat - írta - a jelenlegi kormány és különösen a miniszterelnök vezetési stílusával függ össze. Orbán Viktor "úgy kormányoz, mint egy király" - vélekedik egy magát Fidesz-szavazónak valló vállalkozó. Egyes cégvezetők azt is kétségbe vonják, hogy egyáltalán rendszerváltozás zajlott le, mert úgy találják, a politika továbbra is beavatkozik a magángazdaságba. Feltűnő - írta a lap - , hogy milyen sokan csak név nélkül vállalnak ilyen kendőzetlen véleményt. "Úgy tűnik, a félelem légköre uralkodik" - jegyezte meg a szerző."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.20. 07:58:44

index.hu/belfold/2012/09/20/uldoztebosszubol_uldozhette_aldozatait_a_szlovak_milliardosno_a_kamionos_vallomasa_alapjan/

Ritka eset a közúton, gépjárművel elkövetett emberölés, de létezik és nem is túl különleges jogilag.

A hozzászólók viszont szkeptikusak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.20. 09:39:58

Most mar igazan itt lehetne az IMF-delegacio, mondta Varga Mihaly.

uk.reuters.com/article/2012/09/19/uk-hungary-imf-idUKBRE88I1G320120919
"Mihaly Varga said the government had sent its response to IMF and European Union recommendations, which the lenders drafted after initial talks in July.

"They will study this and a delegation could be here in 2-3 weeks. However ... time is very short to allow them to come before October so I think that after the (IMF) general meetings negotiations can continue in earnest," he told the public television station M1."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.20. 10:10:54

A Vogel & Noot osztrak ceg szereti Magyarorszagot. A kapcsolata a magyar hatosagokkal kituno, bar a hulladekkezeles allamositasa erinti oket is.

wirtschaftsblatt.at/home/nachrichten/europa_cee/1291332/Oesterreichische-Industrielle-halten-Ungarn-die-Treue
"Die Zusammenarbeit mit den ungarischen Behörden bezeichnet Wiederkumm als "gut und stabil", wenngleich die geplante Verstaatlichung der ungarischen Abfallwirtschaft auch für Partner in der Branche mittelbare Auswirkungen hätte."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.20. 14:24:32

@Counter:
Ezt csak maganak:
szentkoronaradio.com/belfold/2012_09_20_szandekos-emberoles-lehet-a-vad-a-bmw-s-amokfuto-szlovak-szuka-ellen
"Szándékos emberölés lehet a vád a BMW-s ámokfutó szlovák szuka ellen"

BMW-s szlovak szukak irtjak az amugy is fogyatkozo magyarsagot.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.20. 14:32:32

Schmitt Pal publikal.
www.origo.hu/itthon/20120920-elkezdte-a-doktori-iskolat-schmitt-pal.html
"Schmitt Pál az interjúban arról a korábbi vállalásáról is beszélt, amely szerint PhD-dolgozat írásába kezd, miután megfosztották húsz évvel ezelőtt szerzett kisdoktori címétől. Most azt mondta: elkezdte az iskolát, publikálnia kell szakfolyóiratokban, most ezeket a cikkeket írja. "

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.20. 16:01:58

@Doomhammer: Miért is nem mindjárt népirtás? Hiszen magyarok haltak meg.

Erről jut eszembe a vonatkozó vicc.

A Holdon összetalálkozik a monokulturális (azaz boszniai?) horvát, a muzulmán és két szerb.
A horvát azt mondja:
- Itt ez a sok kő, ez itt Dalmácia.
A muzulmán nem ért vele egyet:
- Ennyire sziklás csak Hercegovina lehet. Ez itt Bosznia és Hercegovina.
Az egyik szerb meg előveszi a pisztolyát, lelövi a másik szerbet, és azt mondja:
- Itt egy szerb sír. Ez itt Szerbia.

Schmitt Pál egyébként ostoba tulok (megint). Annyi távoktatásra specializálódott doktori iskola van, és nem is mindegyikről jön le első ránézésre, hogy kamu. Vannak például kiváló magánfőiskolák az amerikai Délen...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.20. 16:16:47

Huh, egy nagyszeru uzlet korvonalai kezdenek kibontakozni a fejemben ezen jelentest olvasvan.

barikad.hu/ismet_tolvajokat_fogott_az_szjpe-20120920
"Csütörtök délelőtt bejelentést kaptak a magyarbánhegyesi SzJPE [Szebb Jovoert Polgaror Egyesulet, dh] tagjai, hogy ismeretlen, gyanús autót láttak Végegyháza határában - írja közleményében László Attila, a polgárőrség vezetője. A bejelentés után Vajda Norbert és két másik polgárőr azonnal a helyszínre sietett.

Kiderült, hogy tolvajokkal állnak szemben, akik épp távozni akartak a helyszínről a lopott terménnyel, ám távozásukat a SzJPE tagjai megakadályozták - tudható meg László Attilától. A lopásból okozott kár 25 ezer forint értékű lett volna, ha az öt - mellesleg cigány származású - tolvajnak sikerül elmenekülnie.

László Attila kiemelte: a magyarbánhegyesi SzJPE tagjai megbízási szerződést kötöttek a helyi gazdákkal, hogy őrizzék a földeket, és több lakó is igényt tart hasonló megállapodások megkötésére ingatlanuk védelmében. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.20. 16:19:53

@Counter:
"Schmitt Pál egyébként ostoba tulok (megint). Annyi távoktatásra specializálódott doktori iskola van, és nem is mindegyikről jön le első ránézésre, hogy kamu."

Schmitt Pali egy igazi harcos. O 70 evesen is korrekt PhD-t fog irni es mindenkinek leesik majd az alla. Megmondofergek fognak probalni belekotni a publikacioiba es nem fog nekik sikerulni.

Ez mar sportteljesitmeny.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.21. 09:29:28

@Counter:
"Annyi távoktatásra specializálódott doktori iskola van, és nem is mindegyikről jön le első ránézésre, hogy kamu. "

Es maga szerint ezt a mi Palink nem tudja?

www.origo.hu/itthon/20120920-a-sote-nem-tud-rola-hogy-naluk-doktorizna-schmitt-pal.html
""Schmitt Pál nyilvántartásunk szerint nem áll hallgatói jogviszonyban a Semmelweis Egyetemmel, nem jelentkezett a doktori iskola PhD-képzésére, sem képzés nélküli fokozatszerzésre" - közölte az intézmény csütörtökön. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.21. 14:18:50

A TEK is bekapcsolodott a nemzetgazdasagilag fontos uzem elleni fenyegetes elharitasaba.

www.origo.hu/itthon/20120921-felfuggesztettet-adott-a-biro-a-mercedesgyar-bombariadoja-miatt.html
"Gyorsított eljárásban egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Mercedes-gyárat csütörtökön bombával fenyegető nőt a Kecskeméti Város Bíróság. A pénteken hozott elsőfokú ítélet jogerős, a nő három év próbaidőt kapott.

A vádirat szerint a 25 éves kecskeméti nő azért követte el tettét, mert úgy gondolta: a Mercedes-gyárban dolgozó élettársának viszonya van egy kolléganőjével. A bombariadótól azt remélte, sikerül megakadályoznia, hogy a férfi és feltételezett barátnője találkozzon.

A féltékeny nő hajnali 5 óra 39 perckor mobiltelefonjáról, hangjának eltorzítása nélkül hívta fel a Kecskeméti Rendőrkapitányság ügyeletét azzal, hogy bombát helyezett el valaki a Mercedes-gyár területén, ezért ürítsék ki az épületet.

A perben idézett rendőri jelentés szerint a hívás után a rendőrség azonnal megkezdte a létesítmény átvizsgálását, ezzel egyidejűleg nyomozás indult ismeretlen tettes ellen közveszéllyel fenyegetés vétségének elkövetése miatt. A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói a hívó által használt SIM-kártyát és mobiltelefont a szolgáltatón keresztül azonosították, a gyanúsítottat csütörtök délután előállították, majd őrizetbe vették.

A vádlott a tárgyaláson nem tett vallomást, ellenben beszélt személyi körülményeiről. Elmondta, hogy élettársával nyolc éve vannak együtt, de egy hónapja úgy érzi, élettársa megcsalja. Hirtelen elhatározás, féltékenység vezette, azt azonban nem gondolta, hogy "a dologból ekkora felhajtás lesz".

Bihari Ádám bíró a tárgyaláson jelezte: a nő csütörtökön, gyanúsítotti kihallgatása során részletes, feltáró beismerő vallomást tett, és megbánta cselekményét. Az ügyész vádbeszédében felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását kérte. Hangsúlyozta: az eljárás az utóbbi időben érzékelhetően megszaporodott bűnelkövetési forma kapcsán zajlik, az idén eddig Bács-Kiskun megyében nyolc alkalommal fenyegettek bombával különböző intézményeket.

Közölte: a kecskeméti Mercedes-gyár nemzetgazdasági szempontból is jelentős vállalkozás, biztonságos működése gazdasági és társadalmi érdek. Utalt arra, hogy a bombariadó miatt az üzembe "óriási rendőri erőket" kellett mozgósítani, az akcióba a Terrorelhárítási Központ munkatársai is bekapcsolódtak."

Sapika 2012.09.21. 23:11:09

@Counter: Rég jártam már a neten. Pedig minden milyen családias itt, és tképpen érdekes is a doomhiradó.
----
Meglepett, hogy maga most 12.809 leütést tudott elhelyezni egyetlen hozzászólásban. Azelőtt ez nem ment.
----
Ja igen, jól vagyok, csak nagyon bizi voltam.
És a világ is olyan lehangoló manapság; a francnak hiányzott, hogy vmi jobboldali fasz elmagyarázza, miért kell a házelnöknek nyilasokat temetni, és miért kell szeretett vezérünknek a szokásosnál is abszurdabbakat hazudozni.
Persze ez itt egy meghitt zug, majd kikeresem a Kabaré c. filmből a megfelelő dalszöveget, csak most nem lehet keresni, mert már órák óta bejött a szombat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.22. 19:33:23

@Sapika:
" a francnak hiányzott, hogy vmi jobboldali fasz elmagyarázza, miért kell a házelnöknek nyilasokat temetni"

Pedig olyan szórakoztató. Ennél szórakozatóbb már csak egy van: bűnözőket hallgatni, amint arról vallanak a bíróság előtt, hogy nem követtek el semmit.

"Persze ez itt egy meghitt zug, majd kikeresem a Kabaré c. filmből a megfelelő dalszöveget, "

Willkommen?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.22. 19:35:58

Cséfalvay Zoltán vendégblogger elmagyarázza, hogy semmiféle unortodixia nem volt a magyar kormány gazdaságpolitikájában.

blogs.ft.com/beyond-brics/2012/09/21/guest-post-hungarys-plan-for-jobs
"High quality global journalism requires investment. Please share this article with others using the link below, do not cut & paste the article. See our Ts&Cs and Copyright Policy for more detail. Email ftsales.support@ft.com to buy additional rights. blogs.ft.com/beyond-brics/2012/09/21/guest-post-hungarys-plan-for-jobs/#ixzz27DlzREpY

Since the centre-right government of prime minister Viktor Orbán came to office in the middle of 2010, there has been a comprehensive package of very conventional supply-side reforms, including laws to introduce a more flexible labour market, support the highly acclaimed German “dual model” apprenticeship system, and provide greater incentives for people to work with the introduction of a low, flat rate of personal income tax of 16 per cent.

The Job Protection Plan is adding a demand-side element, and contributes to a balanced and comprehensive strategy.

Of course, time will tell how these policies take effect and what their impact will be on employment and jobs in Hungary. "

Time will tell, lehet, hogy ez a nagyon ortodox program nem fog működni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.22. 23:16:58

Svéd parlamenti képviselők várnak magyarázatot a magyar kormánytól az azeri baltás gyilkos hazaengedése ügyében.

www.panorama.am/en/comments/2012/09/22/swedish-aprliament/
"Mr. Ambassador, we as Member of the Parliament of Sweden wish to find out how Your Government, a member of the European Union, will now react to this breach of rules and agreements and demand Baku to honour international laws according to which the extradition was performed. News media and Hungarian opposition claim that Azeri financial assurances to the Hungarian Government played a crucial role in the extradition which has now harmed the peace process conducted by OSCE Minsk Group. We hope that the Hungarian Government can clarify this issue in a proper manner. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.23. 20:39:08

@Counter:
"A súlyos testi sértés okozása még nem elmebetegség."

Súlyos testi sértés? Aztán a 8 napon belül gyógyuló sérülés okozása mióta súlyos testi sértés?

www.police.hu/friss/ORF-20120921_5.html
"A Készenléti Rendőrség állománya megdöbbenéssel értesült arról a 2012. szeptember 19-én hajnalban, egy gödöllői szórakozóhelyen elkövetett bűncselekményről, amelynek gyanúsítottja az ott szolgálaton kívül tartózkodó Farkas István r. főtörzsőrmester. Az állomány okkal bízik abban, hogy a kocsmai verekedés nyolc napon belül gyógyuló sérülést elszenvedő sértettjének egészségi állapota óráról-órára javul.

A Készenléti Rendőrség a leghatározottabban elítél minden törvénysértést és elhatárolódik a jogkövető tevékenységét megkérdőjelező bármely magatartástól. Köszönjük, hogy Magyarország polgárai nem egy felelőtlen ember megmagyarázhatatlan tette alapján ítélik meg szervezetünket."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.24. 08:35:22

@Doomhammer: Vagy egynél több sértettje van, vagy jókorát vetített a fradista honlap a 40 öltéssel.

Én egyébként nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet életszerűen 8 napon belüli gyógytartamú sérülést okozni egy machete és egy vipera használatával.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.24. 09:18:21

@Counter:
"Én egyébként nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet életszerűen 8 napon belüli gyógytartamú sérülést okozni egy machete és egy vipera használatával. "

Az ugyeszseg sem tudja elkepzelni.

www.police.hu/friss/ORF_020923sm1.html
"A Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével a Készenléti Rendőrség munkatársai 2012. szeptember 23-án 6 óra 30 perckor elfogták F. István 32 éves gödöllői lakost, akivel szemben a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség folytat eljárást ***életveszélyt okozó testi sértés kísérlete*** bűntettének megalapozott gyanúja miatt."

Oket megggyozte a kiserlet.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.24. 09:42:23

@Doomhammer: Kísérlet, tehát értelemszerűen nem következett be az eredmény (az életveszélyes testi sértés), hiszen akkor nem kísérlet volna.

De mitől nem súlyos?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.24. 09:43:37

Ahol recesszio van, ott recesszio van.

www.rttnews.com/1970509/hungary-s-retail-sales-fall-for-fourth-month.aspx
"(RTTNews) - Hungary's retail sales declined for the fourth consecutive month in July, data from the Hungarian Central Statistical Office showed Monday.

Retail sales dropped by a more than expected 2.6 percent from a year ago, following a 1.7 percent fall in the previous month. Economists had forecast a 1.8 percent drop for July.

On a monthly basis, retail sales slipped 0.4 percent after staying flat in June.

The sales volume in food, drinks and tobacco stores dipped 2.4 percent annually, while that in non-food retail dropped by 2.5 percent. "

Tartok tole, azok a tonkremeno hutogepek legfeljebb stagnalasba tudjak vinni a non-food item-eket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.24. 09:47:04

@Counter:
"De mitől nem súlyos? "

Megmondta a Keszenleti Rendorseg kommunikeje: mert a sertett allapota orarol orara javul.

Kedd este kovette el, izgulhatunk, hogy a seb begyogyul-e most szerda estere.

Be fog gyogyulni, meglassa.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.24. 09:49:33

@Doomhammer:
Egyebkent egy eletveszelyt okozo testi sertes kiserlete tobbe kerul, mint egy egyszeru sulyos testi sertes.

5 ev kozepmerteken. Szemben a sima sulyos testi sertessel, ami csak masfel ev kozepmerteken.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.24. 09:59:14

Hat az nagyon vicces, hogy Magyarorszag jobban vedi a nemzeti szimbolumokat, mint az eroszak aldozataul eso noket.

www.neurope.eu/article/hungarys-about-turn-domestic-violence-0
" In its 10 August 2007 concluding comments, the United Nations (UN) Committee on the Elimination of Discrimination Against Women (CEDAW) wrote that it was "concerned that the initiative to introduce restraining orders could not be used in terms of domestic violence." In May 2009, a law that had been passed in December 2008 allowing protection orders to be issued in cases of domestic violence, was ruled unconstitutional by Hungary's Constitutional Court.

In Népszava, János Dési finds it peculiar that in Hungary the desecration of national symbols is sanctioned by the law, while victims of domestic violence were not protected by a specific law. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.24. 10:44:04

Egerszegi Krisztina, a svajci tanacsnokno elmondja, hogy bizony aggodik egy olyan orszag miatt, ahol az alkotmanyt es a torvenyeket gyorsan valtoztatjak. Ha ez Svajcban lenne, az bizony harciassa tenne.

Mert peldaul a magyar postahivatalban pornoujsagokat latott jol lathatoan kirakva. Amikor erre rakerdezett, akkor azt mondta a postahivatalnok, hogy hiszen a nyugaton sem tilos. Egerszegi velemenye: attol, hogy lehet, meg nem kellene csinalni. A szabadsaggal elni meg kell tanulni.

kaempfte-weil-eine-musiklobby-fehlt/gnews/99207930/
"Kritiker sagen, Ungarn entwickle sich in Richtung eines autoritären Staates.

Diese Kritik ist sehr ernst zu nehmen. In einem demokratischen Land wird es immer gefährlich, wenn die Regierung eine zu klare Mehrheit hat und deshalb Verfassung und Gesetze rasch verändern kann. Ich würde Sturm laufen, hätten wir in der Schweiz eine ähnliche politische Si­tua­tion.

Dann ist in Ungarn die politische Kon­stellation das Problem, nicht die mangelnde Erfahrung mit der Demokratie?

Genau. Kurz nach der Wende mussten sich die Leute allerdings schon an die neuen Verhältnisse gewöhnen. Im Heimatdorf meines Mannes ging ich damals ins Postbüro. Gut sichtbar lagen Pornohefte auf. Ich war schockiert und sagte das dem Posthalter auch. Er war ganz erstaunt und meinte, bei uns im Westen sei das doch auch nicht verboten. Ich gab ihm recht, erklärte aber auch, dass Pornohefte bei uns versteckter am Kiosk irgendwo unter anderen Heften liegen. Das Beispiel zeigt, dass man eben auch lernen muss, vernünftig mit Freiheiten umzugehen. Nicht alles, was erlaubt ist, macht man auch. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.24. 11:55:23

Nehez a szabadsagharcosok elete.

www.sonline.hu/orszag-vilag/belfold/orbannak-meg-ket-ev-kell-a-szabadsagharchoz-462967
"A litvánok nem tudják, milyen szerencsések, ők ugyanis szabadok, és nehéz elképzelniük egy olyan sorsot - ilyen a magyaroké -, amelyik nem szabad - fogalmazott a kétoldalú találkozó után tartott sajtótájékoztatón a magyar kormányfő, aki emlékeztetett, hogy a 2010-es kormányváltáskor Magyarországon 80 százalék felett volt a GDP-hez mért államadósság, ami "már közel van az adósrabszolgasághoz".

Litvánia 38 százalékos mértékű államadóssága "maga a szabadság" - jelentette ki Orbán, hozzátéve: "mi naponta folytatunk egyfajta szabadságharcot, hogy le tudjuk hozni az államadósságot az 50 százalék alá, ahol már biztonságban érezheti magát az ember. (...) Ha a Jóisten megengedi, hogy még egy-két évig dolgozzunk Magyarországon, akkor mi is csatlakozni fogunk az alacsony adóssággal rendelkező közép-európaiak családjához"."

Mihez kepest "meg 1-2 evig"? Es ki az a "mi"?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.24. 15:07:40

A forintot ugy kell arazni, hogy abban benne legyen annak az eselye, hogy Orban nem allapodik meg az IMF-fel.

www.businessweek.com/news/2012-09-24/hungary-forint-must-reflect-risk-of-no-aid-rabobank-says
"Hungary’s currency must reflect the risk that Prime Minister Viktor Orban may walk away from rescue negotiations with the International Monetary Fund without agreeing on a loan, Rabobank International said.

The talks probably won’t be concluded this year and the forint should better reflect the risk that they won’t end in a financial rescue, Christian Lawrence, a London-based strategist at Rabobank, wrote in an e-mailed note today. Hungary is seeking a credit line of between 12 billion euros ($15.5 billion) and 15 billion euros and may agree on a deal in November should talks resume next month, chief negotiator Mihaly Varga said, the daily Magyar Nemzet reported on Sept. 21. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.25. 10:01:37

Szomoru magyar mediakorkep: az ellenzeki lapokat ellehetetlenitik.

A Magyar Narancs ujsagiroja szerint a '90-es evek elejen a szerb teve is szabadabb volt, mint most a magyar.

www.leparisien.fr/flash-actualite-monde/hongrie-les-medias-se-disent-plus-que-jamais-a-la-merci-du-pouvoir-21-09-2012-2174909.php
"Pour Endre Bojtar B, journaliste de l'hebdomadaire libéral Magyar Narancs, "la télévision nationale serbe au début des années 90 était plus libre que la télé nationale hongroise actuelle"."

Honnan tudja?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.26. 17:18:25

Amíg Magyarország nem tesz világos és gyakorlati lépéseket, Örményország nem állítja vissza a diplomáciai kapcsolatokat. Ez a válasz arra a magyar kérésre, amelyben a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását kértük.

Vajon mik lehetnek azok a "clear and practical steps"?

armenpress.am/eng/news/694327/tigran-balayan-armenia-expects-practical-steps-from-hungary.html
"YEREVAN, SEPTEMBER 26, ARMENPRESS: The Republic of Armenia expects clear and practical steps from Hungary. This was reported to Armenpress by the Spokesman of the Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Armenia Tigran Balayan, commenting on the note, sent by the Ministry of Foreign Affairs of Hungary on renewal of the diplomatic relations. "The position of the Armenian side remains unchanged. As it has been recently announced, Armenia expects practical steps from Hungary", - said the Spokesman of the Ministry of Foreign Affairs of Armenia.

The diplomatic note dates back September 24. "The Ministry of Hungary wishes to declare the interest of the Government of Hungary to end the unilateral suspension of diplomatic relations by the Republic of Armenia without preconditions. The Ministry of Foreign Affairs of Hungary avails itself of this opportunity to renew to the Ministry of Foreign Affairs of the Republic of Armenia the assurance of its highest consideration", - says the note."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.27. 09:37:37

Kulfoldi toke ne jelenjen meg a kiskereskedelemben!
Mondja az indiai Kommunista Part annak kapcsan, hogy a Walmart befektetni probal Indiaban. Kormanyvalsagot okozva ezzel egyebkent.

www.thedailybeast.com/newsweek/2012/09/23/world-on-a-page-walmart-s-passage-to-india.html
"“The tragedy is that our prime minister has begun to worship the U.S.,” said Sitaram Yechury, a veteran Communist Party leader, striking a somewhat hysterical note. “Congress [Singh’s party] wants Indians to be slaves and foreigners to be our masters. We will not accept foreign direct investment in retail. We will protest this decision till our last breath.”"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.27. 16:12:01

Ha Magyarorszag helyre akarja allitani a diplomaciai kapcsolatokat Ormenyorszaggal, el kell ismernie Magas-Karabah fuggetlenseget.

www.panarmenian.net/eng/news/124781/
"PanARMENIAN.Net - To restore diplomatic ties with Armenia, Hungary must recognize the independence of Artsakh, according to ARF Dashnaktsutyun’s Armenian Cause Political Affairs Office Director.

“The issue isn’t an easy one to resolve,” Kiro Manoyan told a news conference in Yerevan, commenting on a diplomatic note Hungary sent to Armenia’s Foreign Ministry.

“I don’t quite understand Foreign Ministry’s remark of “expecting specific steps from Hungary.” I believe the specific steps must be adequate to what’s been done and relate to Artsakh,” he noted.

As Manoyan said, Safarov case has undermined the Karabakh settlement talks. “Hungary is now to blame for increased instability, so it’s up to Hungary to repair the situation.”

Manoyan believes international pressure as well as discontent of the country’s opposition have forced Hungary to issue the note."

Magyarorszag lenne az elso.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.28. 10:11:43

Ellovasok vagyunk es leszunk: jovore csak mi leszunk recesszioban Kelet-Europaban.

www.bloomberg.com/news/2012-09-27/czech-hungarian-economies-to-shrink-more-in-2013-capital-says.html
"The Czech and Hungarian economies will keep shrinking in 2013 as the euro region, which buys most of their exports, sinks deeper into a recession, Capital Economics Ltd. said.

While the Czech economy will grow 0.5 percent next year, it will contract for the “best part” after shrinking 0.8 percent in 2012, emerging-markets economists at Capital led by Neil Shearing wrote today in an e-mailed note. Hungary’s economy will contract 0.5 percent, becoming the only eastern European nation to stay in a recession, after shrinking 1.5 percent this year, Capital estimates. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.28. 13:03:01

Vezessenek-e be tranzakcios adot az USA-ban? A vitaban kemenyen repkednek a prok es a kontrak, de szerencsere van egy hely, ami eljatszotta a kiserleti nyul szerepet.

Magyarorszag.

www.forbes.com/sites/greatspeculations/2012/09/27/risk-of-going-hungary-with-a-financial-transaction-tax/
"Last year Congressman Peter DeFazio proposed a similar act, suggesting a tax imposition of 0.03 percent on financial transactions. The new tax was touted in its ability to raise $350 billion in new revenue over the next nine years, without acknowledgement of the drawbacks it might place on the economic system.
...
Eastern European Fund Portfolio Manager Tim Steinle has been following the correlation between Hungary’s banking system and its financial transaction taxes enacted in 2010. Intended to be a temporary measure for two years to help the country repair its finances, one of the levies included a 0.5 percent tax on banks’ assets.

By March 2011, OTP bank, Hungary’s largest lender, reported that it had a fourth-quarter profit decline of 15 percent. Trouble for the bank continued in the first quarter, with its net profit falling 12 percent year-over-year due to the impact of a special banking tax. Excluding the tax, the profit of OTP would have risen by 4 percent.

It wasn’t only one Hungarian bank that was negatively impacted. Bank credit growth rates across Hungary also plummeted due to the hefty bank levies imposed. In an earlier Investor Alert, we highlighted the chart below in May 2011, which shows a year-over-year credit growth rates across Eastern Europe in May 2011. Hungary’s household and corporate sector credit growth rates were anemic compared to other Eastern European countries.

Could a transaction tax have a similar unintended consequence for American banks? While the jury is still out on that answer, Hungary’s example is a reminder to policymakers to comprehensively consider the rewards of collecting a Robin Hood tax along with the risks."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.28. 23:14:39

Nem emberi lények támadnak Gyöngyösön.

hvg.hu/itthon/20120928_vona_jobbik_gyongyos
"A Jobbik nem rasszista, ám ki kell mondani az igazságot: Magyarországon a cigányság nem kíván integrálódni, hanem arra rendezkedett be, hogy segélyekből és törvényen kívül éljen - fogalmazott Vona Gábor. Hozzátette: a helyzet hónapról-hónapra rosszabb, és Gyöngyös emiatt egyre élhetetlenebbé válik, ezért követelik városőrség vagy csendőrség, illetve a romák által lakott Duránda városrészben rendőrőrs felállítását.

Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos polgármestere kijelentette: magyar-magyar összefogásra van szükség, mert olyanok, akik "nem is nevezhetők embereknek" bántalmazzák a családunkat, "megfosztanak minket javainktól". Nem tűrhetjük, hogy bizonyos csoportok élősködjenek a nemzet testén - mondta.

Ludányi Zoltán, akit az Új Magyar Gárda Heves megyei kapitányaként mutattak be, úgy fogalmazott, hogy ha ennek "az embernek nem nevezhető fajnak" a gyöngyöspataihoz vagy a ceglédihez hasonló fellépésre van szüksége, akkor Gyöngyösön is készek mindent megtenni azért, hogy ne zaklathassák a "magyar családokat"."

Sapika 2012.09.29. 00:00:52

@Doomhammer: "Honnan tudja?"
Lehet, hogy olvasott vmi összehasonlító elemzést. De inkább vszínű a szokásos újságírói felületesség, és a túlzottan sarkos megfogalmazás.
Én a magam részéről TV-t nem nézek, se szerbet, se magyart, jobboldali újságot sem veszek a kezembe, de borzadályos idézetek meg egy-egy kivételesen bugyuta cikk azért eljut hozzám. Például a tirpákról is.
Tűnődöm, a kormánysajtó színvonala az átkos melyik évjáratával lehet összemérhető. Néha már az ötvenes éveket érzem.
Persze még mindig jobb, mint a negyvenes évek elejére csúszott szélsőjobb. "Embernek nem nevezhető faj", ahogy maga az előbb idézte. Vajon miért sértődnek meg az újmagyar gárdisták, ha náciknak nevezik őket?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.29. 08:09:50

@Doomhammer: Ó, ez remekül hangzik.

Gondolom, önkéntes civilekre fogják majd bízni a rendteremtést, mint nem oly régen nem oly messze. A rendberakott településeket meg majd átnevezik Önkéntesfalvára.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.29. 09:39:02

@Counter:
Mindezekután a tüzes retorika után a követelésük: rendőrörs a Durándába és városőrség Gyöngyösön.
A durándai ügy Vona Gábor személyes ügye.
barikad.hu/duranda_ciganytelep_apokaliptikus_viszonyok_ellen_kuzd_a_jobbik-20120907

Egyébként az embernek nem nevezhető fajt nyugodtan hívhatjuk rattus norvegicusnak.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2011/02/libsik-bune.html

A Professzor megint előre látta a jövőt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.29. 09:42:08

@Sapika:
" Vajon miért sértődnek meg az újmagyar gárdisták, ha náciknak nevezik őket? "

Mert ők nem nácik, akik rosszak voltak, hanem az igazságot mondják, amint azt a Jók szokták tenni.

Tulajdonképpen a céljuk a cigányság felemelése.
barikad.hu/duranda_ciganytelep_apokaliptikus_viszonyok_ellen_kuzd_a_jobbik-20120907
"- Sajnálattal állapítottam meg, hogy az ott tapasztalható állapotok összeegyeztethetetlenek azzal a ténnyel, hogy Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja, ezzel szemben inkább a harmadik világra, Afrika, India legnyomorúságosabb vidékeire emlékeztettek a látottak – írta levelében Morvai Krisztina, aki sürgős intézkedéseket kért a városvezetéstől: a hulladékhegyek azonnali felszámolását, szeméttárolók biztosítását, a helyben lakók hatósági kötelezését a szemét elszállítására, videókamerák felszerelését, mezőőrök alkalmazását, a tisztességes lakókat rettegésben tartók elleni rendőri fellépés biztosítását, a szülők kényszerítését arra, hogy gyermekeiket fegyelmezett, jogkövető magatartásra szoktassák, illetve ennek hiányában a szülőkkel szemben szigorú szankciók alkalmazását."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.29. 09:46:49

Egyben arra is felhívnám a magyar asszonyok figyelmét, hogy a gyermekvállalás nem magánügy.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/belfold/kover-a-gyermekvallalas-nemzetstrategiai-ugy
"A gyermek nem magánügy, hanem a közjó egyik eszköze, a gyermekvállalás pedig nemzetstratégiai kérdés - mondta az Országgyűlés elnöke [Kövér László, dh] a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének nemzetközi konferenciáján, pénteken, a Parlament felsőházi termében. "

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.29. 14:42:20

@Doomhammer: Akkor javasolnám házelnökúrnak, hogy vagy vállaljon egyet vagy fogja be.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.29. 16:20:08

@Counter:
a hazelnok ur mar sokszorosan teljesitette volna a kotelesseget, ha a biologia vak keze nem akadalyozza meg ebben.

Pelso.. 2012.09.29. 19:04:36

@Doomhammer: Hát, ez alábbi sem magánügy, de talán az lesz majd, mielőbb.

"A politikus és a gazdaember is pásztor, el kell számolnia a rábízottakkal; a jó pásztor az, aki megkeresi az elveszett juhot - mondta. "Elszámolni jöttünk önökhöz, elszámolni a ránk bízottakkal. Ma nyugodtan vethetünk számot, és mondhatjuk egymásnak, örüljetek, mert megtaláltuk elveszett juhainkat."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.29. 19:47:57

@Pelso..:
Ez a turul nem inkább egy keselyűre hajaz?
index.hu/belfold/2012/09/29/orban_uj_torvenyek_vilaga_kozeledik/
ep.index.hu/1/0/337/3375/33755/3375570_bb2924bb2a44c314689451a45e4b9ea9_wm.jpg

Pelso.. 2012.09.29. 21:04:08

@Doomhammer: A nyakrésze fura, a csőr pedig keselyűs.
Úgy tudom, a mondavilágban a turul elsődlegesen a kerecsen sólyomként azonosítható, ennek a szárnya pedig nem a sólyom alkatúakéval hasonló.

Persze, juhoknak mindegy, örüljenek, hogy valaki megtalálta őket.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.29. 21:55:35

@Doomhammer: Akadály? Ne haragudjon, nem ismerem ezt a kifejezést. Jelent valamit?

A keselyűnek nem ilyen a szárnya. Ellenben a hosszú és vékony nyaka és a feje-csőre igencsak keselyűszerű.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.29. 21:59:47

@Counter:
Akadály az a fekete, tipikusan műanyagból készült lap az orra előtt, ami megakadályozza, hogy orrba vágja a különösen ellenszenves kommenttársat, aki a túloldalon ül egy hasonló műanyaglap előtt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.29. 22:01:56

@Counter:
Akkor most mi, magyarok egy keselyűtől származunk?

Ez kissé sért engem.

Sapika 2012.09.29. 22:50:26

@Doomhammer: " írta levelében Morvai Krisztina"
Vajh mi viszi rá két zsidógyerek boldog anyukáját, hogy egy zsidóellenes párt élén tündököljön?
Persze az ő lányai nyilván Brüsszelben járnak középiskolába, nyugati egyetemet végeznek majd, ott találnak majd párt maguknak, így őket aztán nem érinti, milyen jövőt tervez itt a jóságos jobbik.

Sapika 2012.09.29. 22:58:20

@Doomhammer: "Ez a turul nem inkább egy keselyűre hajaz?
index.hu/belfold/2012/09/29/orban_uj_torvenyek_vilaga_kozeledik/"
Sztem a 12. kerületi borzadálynál klasszissal jobb.
Viszont a talapzata így félig-letakart állapotban némileg erotikusnak tűnik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.29. 23:02:40

@Sapika:
Van egy olyan összeesküvésteória, hogy a Jobbik egy titkosszolgálati akció. Ahogy Németországban megtörtént már.
en.wikipedia.org/wiki/National_Democratic_Party_of_Germany#The_2011_banning_attempt
Ez esetben Krisztina a hazát szolgálja.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.09.30. 21:58:24

Állítólag győzött az MSZP egy időközi polgármesterválasztáson.
hvg.hu/itthon/20120930_Elbukta_a_Fidesz_Dunafoldvarat_az_MSZPs_j
"Szocialista forrásokból az ATV úgy értesült, hogy a függetlenként indult Horváth Zsolt Tolna megyei pártelnökhelyettes Dunaföldvárott legyőzte fideszes ellenfelét. Az időközi választást a korábbi fideszes polgármester, Keresztes Lajos halála miatt kelett tartani. A voksoláson két jelölt közül lehet választani.

Jákli Mihály 50 éves agrármérnök a Fidesz-KDNP jelöltjeként, Horváth Zsolt 49 éves tanár, az MSZP Tolna megyei elnökhelyettese független jelöltként indul. A választáson érvényességi küszöb nem volt."

hill billy 2012.09.30. 23:12:34

@Doomhammer: Akkor nem az MSZP győzött, hanem egy független.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.09.30. 23:49:28

@Doomhammer: @hill billy:
A részvétel és az eredmények nagyon közel vannak a 2010-es adatokhoz. A fideszes akkor a szavazatok 40%-ával nyert, mert a másik 60% megoszlott két ellenfele között. Most kb. ugyanennyivel vesztett, mert csak egy ellenfele volt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.01. 06:35:00

Levél a Jó Pásztorhoz:
hartland.blog.hu/2012/10/01/level_a_jo_pasztorhoz

Az OViSaBReFőSZ aktuálisabb, mint valaha.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.01. 09:45:42

Demjan tovabbra sem kapott penzt.

hvg.hu/gazdasag/20121001_Demjan_Kadar_burokraciaja_jobb_volt_mint_
"Bár Orbán Viktornak vannak racionális gondolatai a gazdasággal kapcsolatban, a kormány mégsem unortodox gazdaságpolitikát folytat, sőt, szinte áll gazdaságfejlesztésben - mondta a milliárdos magyar nagyvállalkozó, Demján Sándor az Origónak adott interjújában.

Kádár bürokráciájának végrehajtó képessége jobb volt, mint Orbán Viktoré - mondta az Origónak adott interjújában Demján Sándor, az ingatlanügyleteiről is ismert egyik leggazdagabb magyar nagyvállalkozó. Demján a mai Magyarországgal kapcsolatban elmondta, a magyar bürokrácia 1990 óta egyre gyengébb teljesítményt mutat, és egyre döntésképtelenebb. Mint fogalmazott, Orbán Viktor csapata kétsebességes: gyors jogalkotásban, stratégai kérdésekben, ugyanakkor nem is lassú, hanem áll gazdaságfejlesztésben.

A vállalkozó azonban közölte, ő mondta ki először, hogy amikor Magyarország eladósodott, a függetlenségét is elvesztette. Mint mondta, kiutat jelenthetett volna, ha az unió a kormány megalakulása után engedélyezi, hogy magasabb legyen a magyar költségvetés hiánya, és a kormány ezzel párhuzamosan támogatni tudja a termelés beindulását, ám ez nem történt meg.

Demján szerint ezek után a kormánynak radikálisabban kellett volna változtatni a gazdaságpolitikáján, mert szerinte az nem unortodox, ha adókat vetnek ki, hanem klasszikus gazdaságpolitikai eszköz. "Olcsóbbá kellett volna tenni az állam működését, a megspórolt pénzt pedig termelő beruházásokra kellett volna fordítani" - mondta Demján Sándor."

Megmondta o: egyetemek helyett epitkezes.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.01. 11:10:32

@Doomhammer: "amikor Magyarország eladósodott, a függetlenségét is elvesztette"
Volt neki?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.10.01. 11:15:12

@Holger Hartland: Amikor először eladósodott, a 70-es és 80-as években? Attól függ.

Az Alaptörvény szerint nem volt.
A formális logika szerint kellett lennie, hiszen elvesztette. Márpedig ami nincs, nem lehet elveszteni.

bz249 2012.10.01. 13:14:24

@Holger Hartland: "Volt neki?"

Haha csak kibujt magabol a szlovak provokator. Magyarorszagnak (amely minimum Arpad fejedelemme valasztasa ota jogfolytonos) a tortenelme legnagyobb reszeben megvolt a fuggetlensege, sot gyakorlatilag nagyhatalomnak szamitott egeszen addig, amig el nem adosodott a Fuggereknek.

Egyebkent komolyabban: nyilvan egy ekkora meretu orszag, amelyik a vilag GDP-nek circa 0.2%-at (vagy az EU 0.8%-at) adja nem lehet valodi fuggetlensege, mert a passzatszelek masok fogjak fujni. Viszont, ha nem ennyire leterhelve a gyorsnaszad feneke, akkor azert legalabb eldonthetnenk, hogy szelbe fordulunk-e vagy inkabb krajcolunk.

Amugy ez viszont nem rossz hir:
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/krm/krm21206.pdf

nem tudom, hogy a befektetok milyen infokat hogyan erdekelnek... de vegulis a nagy szabadsagharcos retorika mellett megsem lehetetlen, hogy tartani fogjuk a hianycelt .

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.01. 15:03:53

@bz249: Azt mondja, én a Csehszlovák Kém nevű blogger másodnickje vagyok? Ezzel még nem gyanúsítottak. Maga szerint létezhet, hogy ugyanannak az embernek a nickjei nem tudnak egymásról? Ez esetben elgondolkodom, hogy kivel gyanúsítsam meg magát.

Egyébként az eladósodás és a hatalmi pozíció elvesztése között az okság többféle iránya is elképzelhető.

bz249 2012.10.01. 16:45:12

@Holger Hartland: hat, hogy milyen hierarchiaban allnak azt en nem tudhatom. Lehet, hogy Csehszlovak Kem a masodnikk. ;)

"Egyébként az eladósodás és a hatalmi pozíció elvesztése között az okság többféle iránya is elképzelhető."

Hat igen... sot egeszen kulonleges osszefuggesek is lehetnek, pl. ott van XVI. Lajos, akinek elege lett az eladosodasbol es ezert nem csak a hatalmi poziciojat, de a fejet is elvesztette.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.10.01. 16:49:22

index.hu/tech/2012/10/01/japanban_ket_ev_bortont_az_illegalis_letoltes/

"Júliusban az Anonymus hekkercsoportra jellemző maszkokban vonultak fel dühös japánok Tokió városában, mely során a Shibuya vásárnegyedben nyolcvan aktivista szemétszedéssel tiltakozott az új szabályozás ellen."

Szemétszedéssel tiltakozott.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.01. 22:42:42

@Counter:
Miután korábban megtámadtak több kormányzati honlapot, ezzel akarták mutatni, hogy konstruktív tevékenységre is képesek.
japandailypress.com/anonymous-picks-up-litter-in-tokyo-to-protest-japanese-law-096136
"Just as they said they would, roughly 80 members of Anonymous took to the streets in Tokyo on Saturday to pick up garbage in protest of recent revisions to Japan’s laws against illegal downloads. In their iconic black suits and Guy Fawkes masks, the group took part in the “anonymous cleaning service” operation, which called for the picking up of litter in the parks and streets of Tokyo’s Shibuya Ward.

The world-wide group, usually known for their hacking in the name of activism, took responsibility infiltrating the Finance Ministry’s website in the end of June. They chose to do something more productive in an effort explain to the people of Japan what they stand for and why they are concerned over the adding of severe punishments like jail time to violations of copyright laws."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.02. 09:30:24

Becsuletes, dolgozo emberek felnek kimenni az utcara az adoemeles miatt.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/racz-karoly-szerint-felnek-a-helyi-vallalkozok-o-azonban-nem-mond-le-a-tervezett-demonstraciorol
"Az önkormányzat idén száz százalékkal emelte meg a helyi ingatlan- és építményadót, komoly felháborodást váltva ki a pécsi kisvállalkozók és cégek körében. Az első, akár tüntetést is felvállalni kész indulatok azonban hamar lecsillapodtak, miután sokan visszakoztak a városvezetés elleni demonstráción való részvételtől. Rácz Károly, az érintettek összefogását és a demonstrációt kezdeményező vállalkozó a Pécsi Újság.hu érdeklődésére azt mondta, nem adja fel törekvését, ám nehéz dolga lesz, miután sokan nem merik nevüket adni az akcióhoz.

Belátható időn belül nem kerül sor a tavasszal belengetett vállalkozói demonstrációra, miután rengeteg, korábban felháborodott vállalkozó visszavonulót fújt és "nem meri felvállalni a megmozdulás hatásának esetleges negatív következményeit".

Mindezt Rácz Károly, a vállalkozók élére állt üzletember árulta el kollégánknak, akit az év folyamán megtartani szándékozott tüntetésről kérdeztünk.

- Félnek a vállalkozók a hatalomtól - fogalmazott megkeresésünkre a bútor- és vendéglátóiparban tevékenykedő üzletember, aki szerint a korábban négyszáz vállalkozó által aláírt petícióban most már csak kétszáz név olvasható.

- A többiek ugyanis törölték a nevüket a listáról, mert nem mernek kimenni az utcára. Én azonban nem adom fel, újra neki fogok futni, hiszen irreálisnak és jogtalannak tartom az ekkora mértékű adóemelést. Voltam már a rendőrségen is, megadják a közterület-foglalási engedélyt, én pedig vállalom a felelősséget a demonstrációért. "

Egyedul fog tuntetni a rettenthetetlen vallalkozo.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.10.02. 09:36:47

@Doomhammer: A másik 399 ellentüntetést tart, további adóemeléseket követelve?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.02. 09:48:14

@Counter:
A defetista frontlogosok helyett batrabb harcosok ajanlkoznak.

"Rácz úr! Ha ön radikális lépéseket tervez...keressen fel radikális ellenzékieket, biztos segítenek! "

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.10.02. 09:54:51

@Doomhammer: Gondolja, hogy a bevallási űrlapon szétkent kaszinótojás kellő mértékben és főleg irányban radikális?

bz249 2012.10.02. 09:58:13

Valaki magyarazza mar el nekem, hogy mi a feneert veszik az emberek ezt a Google reszvenyt (meg elotte az Apple-t).

www.portfolio.hu/vallalatok/it/tortenelmi_pillanat_lenyomta_a_google_a_microsoftot.173640.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Merthogy tok jo ez a P/E mutato, csakhogy onmagaban ezzel a reszveny eppen annyit er, amennyi a papirnak az ara amire ranyomtattak (feltetelezve egy fizikailag is letezo reszvenyt, ha ilyen nincs akkor ugye annyit se), ugyanis a gugli (vagy elotte az Apple) nem fizetett egy kanyi vas osztalekot se. Szoval mi hajtja az arfolyamnovekedest, mar azon kivul, hogy pang a sok penz a piacon es ilyenkor szeret lufikat fujni? Mit varnak a racionalis befektetok ennek a reszvenynek a birtoklasatol?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.02. 10:02:31

@Counter:
Maga a pecsi kolbaszember vallalkozokbol indul ki, akik a tyukszaros kocerajuk tulelese miatt mindent lenyelnek.

Es ha Somogybol jonnenek igazi kemenylegenyek, mint a "Felvonulás a romló közbiztonság miatt és a halálbüntetés visszaállításáért" akciora?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.02. 10:04:59

@bz249:
"Szoval mi hajtja az arfolyamnovekedest, mar azon kivul, hogy pang a sok penz a piacon es ilyenkor szeret lufikat fujni?"

Meg aztan ne feledje azokat az embereket se, akik azert kapjak a fizetest, hogy lufit fujjanak.

Emlekszem egy regi esetre. Intelligenciateszten voltam meg gyerekkoromban es ez meg az atkos rendszer volt.

A kerdes ugy hangzott: "Miert ernek tobbet a belvarosi lakasok, mint a kulvarosiak?" Tizeneves fejemmel csunyan beegtem. Mindenfele racionalis inditekot kerestem, jobb kozmuveket, jobb kozlekedest, ilyesmiket. De a valasz nem ez.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.02. 10:10:54

Kover Laca, a videki.

www.origo.hu/itthon/20121001-mszps-siker-a-dunafoldvari-idokozi-polgarmestervalasztason-helyszini-riport.html
"A helyi politikai életben járatos férfiak a Fidesz rossz taktikai húzásai közé sorolták azt is, hogy a helyi pártszervezet által a kampányrendezvényre megívott Kövér László fideszes parlamenti alelnök beszédében a független jelöltet "sározta", és ezzel sokakat elidegenített. "Rossz volt a marketing. Idejön egy vidéki (nem dunaföldvári), és nem a saját jelöltjüket próbálja eladni, hanem a másikat besározni" - magyarázta az önkéntes tűzoltó is. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.02. 12:11:22

@Pelso..:
Erre gondol itt?
"A kormányfő szintén kiemelte, hogy bár a hírek gyárbezárásokról szólnak Európában, nálunk épp egy olyan üzemet adnak át, amely 263 munkahelyet teremt."

Hat igen, Europa megszivta. Talan hamarabb kellett volna meggondolni azt a bankadot, akkor ott is lenne novekedes.

Pelso.. 2012.10.02. 13:57:47

@Doomhammer: Ah, úgy általában. Tudja, a királynőt megölni nem kell...
Nem, azaz nem fogom keresgélni az ez évi itthoni bezárásokat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.02. 14:06:31

@Pelso..:
Nem is kell nagyon keresni.
blogs.wsj.com/emergingeurope/2012/10/01/hungarian-blue-chips-cut-workforce/
"Hungary’s biggest firm and the second-largest company in Central Europe by revenue, refiner MOL Nyrt.; and Magyar Telekom MTELEKOM.BU -0.47% Nyrt., the local arm of German telecommunications firm Deutsche Telekom AG DTE.XE -0.10%, said they would lay off 700 and 500 people, respectively."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.02. 14:12:08

Eletpalya?

www.origo.hu/itthon/20121002-most-mar-biztos-lottek-a-pedagoguseletpalyamodellnek.html
"A rendszer magas költségvetési vonzatára Orbán Viktor miniszterelnök egyébként már a kormánypártoknak egy tavaly decemberi frakcióülésén is figyelmeztetett, már akkor megemlítve, hogy "a gazdasági növekedés ütemét nézve aligha lesz rá pénz a 2013-as költségvetésben, illetve ha lesz is, akkor azt más ágazatoktól kell majd elvenni". Hoffmann Rózsa ugyanakkor több alkalommal jelezte, hogy "nem engedi" az életpályamodellt, illetve, hogy "az utolsó leheletéig ragaszkodik" annak jövő szeptemberi életbe lépéséhez. "

Leskelődő 2012.10.02. 14:56:11

@Doomhammer:
"Cáfolta az oktatási államtitkár azt a keddi sajtóinformációt, miszerint nem lesz pedagógus-béremelés a jövő évi költségvetésben tátongó 300-350 milliárdos hiány és a megszorítások miatt."
www.hir24.hu/belfold/2012/10/02/hoffmann-emelik-a-pedagogusok-beret/~~fokusz

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.02. 15:04:21

@Leskelődő:
Akkor a Viktor ujabb gyozelmet aratott az IMF felett.
www.hirado.hu/Hirek/2012/09/15/11/A_tanar_munkaltatoja_nem_az_iskola_igazgato_lesz.aspx
" Az IMF fogja meg az életpályamodellt?

Mendrey László megerősítette, Orbán Viktor a Liga keddi ülésén egy, a pedagógusokról, iskolákról folyó kötetlen beszélgetésen bejelentette: az IMF-feltételek között kiemelt helyen szerepel a pedagógus-életpályamodell bevezetésének elhalasztása. Mivel azonban ezt leírva még senki nem látta, egyéb hír pedig nincs róla, a szakszervezet egyelőre nem tud mást tenni, mint rendületlenül bízik Hoffmann Rózsa államtitkár szavaiban, amelyek szerint 2013. szeptember 1-jétől elindulhat a modell. Akkor is megpróbálnak hinni ebben, ha Matolcsy György kijelentését, hogy a bevezetés a mindenkori gazdasági helyzet függvénye, aggasztó módon még nem cáfolta meg senki - tette hozzá. "

Leskelődő 2012.10.02. 15:21:14

@Alfőmérnök: @Doomhammer:
"Orbán Viktor a Liga keddi ülésén egy, a pedagógusokról, iskolákról folyó kötetlen beszélgetésen bejelentette: az IMF-feltételek között kiemelt helyen szerepel a pedagógus-életpályamodell bevezetésének elhalasztása. "

Origo:
"A halasztás ráadásul nem is került rá a kormány IMF-nek felkínált "megtakarítási étlapjára", hanem valamennyi forrásunk szerint "automatizmus volt, hogy megy a kukába".

Na látják. Ne higgyenek az Origonak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.02. 15:26:24

@Leskelődő:
En optimista vagyok.
A Rozsa meg kiharcolhatja.
Nagy kuzdo a Rozsa, neki meg ez is sikerulhet.
Eppen csak az IMF-t, Orbant es Matolcsyt kell legyoznie.

Leskelődő 2012.10.02. 15:34:12

@Doomhammer:
+ az Origot.

Hát, majd meglátjuk :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.02. 15:40:57

@Leskelődő:
"Hát, majd meglátjuk :) "

Ez igy sportszerutlen.

Ezen a ponton fogadni kell a vegkimenetelekre es izgatottan varni, ki talalja el jobban az eredmenyt.

Az en tippem: lesz pedagogusberemeles csak sokkal kisebb, mint amit az eletpalyamodell eloir (lenyegeben inflacionyi) es ezt fogjak eletpalyamodellnek hivni.

Alfőmérnök 2012.10.02. 16:45:15

@Leskelődő: " Az oktatási államtitkár arra, az elsőként a Hír24 hírportálon megjelent hírre reagált, amely szerint a közoktatási torvényhez tartozik egy 40 oldalas háttéranyag, amit a kormány – a koncepcióval ellentétben – nem hozott nyilvánosságra. A dokumentum többek között többezres pedagógus-elbocsátásokat, iskolabezárásokat, 73 milliárdos forráskivonást, valamint a tanárok munkaterhének további növekedését tartalmazza.

Bár Hoffmann Rózsa tagadta, hogy tudott volna a háttéranyag létezéséről"

"Az előterjesztésen szerepelt Hoffmann Rózsa és Réthelyi Miklós aláírása is. Fekete-fehéren kiderült: nem mondott igazat Hoffmann Rózsa, amikor tagadta annak létezését."

Egyébiránt cáfolni majd a tények cáfolnak bármit is, nem Hoffmann szavai.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.10.03. 09:22:10

Dokumentumok a rendszerváltás idejéből, Magyar Védőkar Mozgalom Incorporated (nem vicc! alapító okirat bájos angolsággal az iratok elején):

magtudin.org/Vedokar_mozgalom.pdf

Óriási. Ma már kormányprogram.

A harmadik lapon defenzívából offenzívába mennek át, a negyediken kikérik maguknak, hogy bárki ellen akarnának támadni. Milyen offenzíva az olyan?
A magyarság önvédelmi harcát egyébként ki kell terjeszteni az egész világra, ún. "világönvédelem" keretében.

Fantasztikus.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.03. 10:27:46

Ujabb szog a hanyatlo Europa koporsojaba: Orban nem lesz tobbe a jobboldali europai partszovetseg, az EPP alelnoke. Viszont tovabbra is alelnoke a Keresztenydemokrata Internacionalenak.

Miert nem politizal Orban a KDNP-ben akkor?

www.suedostschweiz.ch/politik/orban-zieht-sich-aus-europa-partei-zurueck
"
Orban zieht sich aus Europa-Partei zurück

Der umstrittene ungarische Ministerpräsident Viktor Orban wird sich kein weiteres Mal um die Vizepräsidentschaft in der Europäischen Volkspartei (EVP) bewerben. Dies erklärte Orbans Sprecher Bertalan Havasi am Mittwoch der amtlichen Nachrichtenagentur MTI.

Budapest. – Der rechts-konservative Regierungschef wolle sich stattdessen auf seine Funktion als stellvertretender Vorsitzender der Christlich Demokratischen Internationale (CDI) konzentrieren, sagte Havasi."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.03. 12:22:10

Akkor Esztergom tonkrement.
www.vg.hu/gazdasag/onkormanyzatok/elore-lathato-volt-hogy-becsodol-esztergom-388062
"Az esztergomi önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére, ezzel a város fizetésképtelené vált, mert az inkasszó kifizetéséig semmiféle önkormányzati feladatra nem lehet pénzt fordítani - közölte a polgármester szerdán
Tétényi Éva (független) elmondta, szerdától az érintettek nem kaphatják meg az átmeneti segélyeket, nincs fedezet a kiskorú gyermeket nevelők részére a gyerekek étkezetési díjára. Az önkormányzati bérlakások egy részében a város fizeti a közüzemi költségeket, a fizetésképtelenség miatt előfordulhat, hogy télen nem lesz fűtés, víz és áram ezekben az ingatlanokban."

Ebben a meretben egyedulallo.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.03. 13:50:01

Nemetorszag es Europa nem iteli el Ormenyorszagot, amiert felfuggesztette a diplomaciai kapcsolatokat Magyarorszaggal.

news.am/eng/news/123399.html
"YEREVAN. – Suspending diplomatic relations with Hungary was Armenia’s right, German Ambassador Reiner Morell said during a press conference on Wednesday.

“That was Armenia’s independent decision, just as a possible decision to restore ties,” the diplomat stressed, and recalled that Germany and Europe did not condemn Armenia’s decision to suspend relations.

Ambassador Morell reiterated that Ramil Safarov’s extradition and subsequent release was unusual from the emotional perspective. “[This] Move was absurd. The end results were exaggerated in Azerbaijan. It is comprehensible that this was to receive such reaction in Armenia,” the German diplomat noted."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.04. 09:53:36

Legyen mar eleg abbol, hogy 8 altalanost vegzettek meg funkcionalis analfabetak osszevissza szavazgatnak!
Kulturalis cenzust!

www.origo.hu/itthon/20121004-kosakaracsony-vita-a-bibo-szakkollegiumban-a-valasztasi-eljarasrol.html
""Sehol ne rotyogjon a gulyás" - igyekezett Kósa Lajos a választási visszaélésekkel megvédeni a regisztrációs eljárás szükségességét. A politikus szerint több választáson is az utolsó pillanatban döntő, kétes módon választásra bírt, politikailag nem tudatos szavazók döntöttek az ország sorsáról. Kósa szerint Magyarország népességén nem tudnak egyhamar változtatni, adottság, hogy egymillió embernek nincs meg a 8 általánosa, még többen pedig funkcionális analfabéták. A politikus szerint el lehetne várni egy választótól, hogy két hétre előre tudjon gondolkozni. Derültséget és értetlenséget váltott ki Kósa egy másik érve, amely szerint a mostani eljárás kevésbé korlátozza majd a választókat, kevesebb aktivitást vár majd el a választóktól."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.04. 11:07:29

Ad-hoc adokat meg kell szuntetni, befektetobarat kornyezet kell.

www.bloomberg.com/news/2012-10-03/imf-urges-hungary-to-focus-on-growth-outlook-not-more-austerity.html
"Hungary needs to move away from “ad hoc” taxes and should create a more “business friendly” environment to boost growth and make budget financing sustainable, the IMF said in a July 26 statement after a week of talks in Budapest."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.04. 12:33:09

Tudott-e lobbizni Vona Gabor Navracsicsnal Tiszavasvari jarasi kozpontnak valo kivalasztasanal vagy sem? Navracsics szemelyesen tagadja.

www.szon.hu/tiszavasvari-nem-szorul-ra-vona-gabor-segitsegere/2094497
"A miniszterelnök helyettes ezt a kijelentését egy szerdai tiszavasvári lakossági fórumon feltett kérdésre válaszolta annak kapcsán , hogy Gyüre Csaba a Jobbik alelnöke a helyi televíziónak adott interjújában azt állította, hogy a járás központ végleges helyének döntés meghozatalában Vona Gábor pártelnök személyesen járt közbe a miniszterelnök helyettesnél. Navracsics Tibor szerint várható volt, hogy kampány téma a lesz a Tiszavasvári – Tiszalök járás vita. Egy másik kérdésre válaszolva, hogy mi döntött Tiszavasvári mellet Navracsics Tibor azt válaszolta: elsősorban objektív szempontok(a város adottságai) és a Tiszavasváriért Közéleti Egyesület lobbi tevékenysége döntött amellett, hogy Tiszavasvári lett a járás központ."

Leskelődő 2012.10.05. 11:18:09

@Doomhammer:
"Az en tippem: lesz pedagogusberemeles csak sokkal kisebb, mint amit az eletpalyamodell eloir (lenyegeben inflacionyi) es ezt fogjak eletpalyamodellnek hivni."
Ne de mikor?

Pillanatnyilag úgy tűnik, nem kisebb lesz, hanem később:
"A kormány Matolcsy szerint egy 397 milliárdos hétpontos intézkedéscsomagról is döntött. A csomag részeként várhatóan elhalasztják a tanárok béremelését 2014 januárjára"
hvg.hu/gazdasag/20121005_Felrantotta_a_forintot_Matolcsy_bejelente#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_10_5
Felrántotta a forintot Matolcsy bejelentése

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.05. 11:22:22

@Leskelődő:
"Ne de mikor?"

Hat mindenkeppen a valasztas elott.
Bar mondjuk nem allnak jol.
1998-ban ugye azt igertek, hogy megketszerezik (!) a tanarok fizeteset. Ehhez kepest 2001-ben adtak valamennyit (ez volt az a sokat szidott valasztasi osztogatas), de az mar nem volt eleg akkor.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.05. 11:45:55

Matolcsy meghunyaszkodott az IMF elott!

uk.reuters.com/article/2012/10/05/uk-hungary-budget-idUKBRE8940C420121005
""Our partners raised objections against this (tax on the central bank), what's more the European Commission flagged a possible infringement procedure against Hungary," Matolcsy said.

"Therefore, in the budget we no longer reckon with the transaction tax levied on the central bank.""

Szanalmas defetista, meghatral egy kotelezettsegszegesi eljaras elol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.06. 19:54:13

Egyre javulnak az azeri-magyar kapcsolatok: módunk van befektetni Azerbajdzsánban.

en.trend.az/capital/business/2073776.html
"Development Shahin Mustafayev will visit Budapest to participate in the third meeting of the Azerbaijani-Hungarian Intergovernmental Commission for Economic Cooperation, spokesman for the ministry Abbas Aliyev told Trend on Friday.

"The delegation consisting of officials and businessmen will take part in the Azerbaijani-Hungarian business forum on Oct. 8," he said. "A meeting of the intergovernmental commission will be held the next day."

Azerbaijani Minister of Economic Development Shahin Mustafayev and Hungarian Secretary of State Peter Szijjarto are co-chairmen of the intergovernmental commission.

Aliyev added that Azerbaijan's business and investment opportunities will be presented at the forum. The bilateral meetings will be held between businessmen.

The memorandums of cooperation between the Azerbaijani and Hungarian business organisations and those of young entrepreneurs of the two countries, a memorandum of cooperation between the navigational organisations of the two countries are planned to be signed within this visit, Hungarian Ambassador to Baku Zsolt Csutora told Trend earlier.
The specific projects and proposals on the areas of mutual cooperation, causing most interest are in construction, agriculture and tourism."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.10.07. 13:04:38

borsonline.hu/20121007_istvan_agyat_elboritotta_a_duh_ezert_hasznalta_a_machetet

Képzeljék, azért tette, mert elborult az agya.

Hát nem csodálatos az emberi elme? Elborul, és az elborulás alatt hazatalál, megtalálja a macsetét, visszamegy, megtalálja a csak futólag látott sértettet, majd elborultan is gondosan ügyel arra, hogy a fegyver lapjával sújtson le.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.07. 13:25:40

@Counter:
Még jó, hogy nem Penta nevű partidroggal jön, hanem csak a felesekkel.

Hajdúval a Frizbiben!!!!
Méltó válasz a Forró Nyomon sikerére.

HToma 2012.10.08. 09:21:38

A nagyon régi kommentelők megírhatnák, volt itt valamikor egy Download v. vmi hasonló nevű nick?Agresszív volt, rengeteget használta CAPSLOCK-ot és szerintem hasonló volt a stílusa mint később Mr.Falafelnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.08. 09:28:53

@HToma:
Hogyne, peldaul ennek a postnak a kommentjeiben:
mandiner.blog.hu/2007/09/18/koka_janos_pereket_veszitett

De maga nikkek azonositasaval tolti a draga idejet? A szembekotosdi sokkal szorakoztatobb.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.08. 09:36:50

@Leskelődő:
"Ne de mikor?"

Hat majd kesleltetve, visszamenolegesen.

mno.hu/ahirtvhirei/nem-tavozik-hoffmann-alternativ-tervekkel-keszul-1110057
"Hoffmann azt mondta: a hétvégén alternatív javaslatokat dolgozott ki a kormány számára, amelyekkel akár 2013 szeptemberében elindulhat a program: például úgy, hogy a béremelést késleltetve, visszamenőlegesen kapnák meg a tanárok."

Vegye ugy, hogy a pedagogusok is hitelt adnak az allamnak.

HToma 2012.10.08. 10:38:49

@Doomhammer: Köszönöm.
Nem-nem, másról van szó. 2011 eleje óta több blogon is nyomják a mindenki menjen külföldre amíg lehet szöveget. És erről eszembe jutott, hogy doWNload is ilyeneket írt csak ellenkező előjellel. Van egy iróniája a dolognak.
Amúgy megnézném milyen lenne ha mindenki akinek nem tetszik az akt. kormány 4-8-12 évente ki be költözne Magyarországról.

HToma 2012.10.08. 10:50:37

@Doomhammer: Érdekes nézni ezeket a régi nickeket. Vajon miért hagyták abba? (költői kérdés volt)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.08. 10:52:22

@HToma:
"Nem-nem, másról van szó. 2011 eleje óta több blogon is nyomják a mindenki menjen külföldre amíg lehet szöveget."

Ez igy nem pontos. Az uzenet teljes szepsegeben ez:
index.hu/velemeny/jegyzet/feltud070321/
"Új utat kell találnunk, lehetőleg nélkülük. A nyolcvanas évek hamis tanulságaival meg nem fertőzött következő generációnak át kell lépnie a mai magyar eliten. Nem foglalkozhat az előbbi köldöknéző vitáival, és nem fogadhatja el középszerű idoljait, és el kell utasítania annak megannyi rossz kompromisszumát. Ehhez azonban új tanítómesterek is kellenek. Van már néhány itthon is, de nagyszámban egyelőre csak külföldön találni méltót. El kell menni, hogy megtanuljuk kívülről látni magunkat, hogy a nyolcvanas évek belterjes perspektívái és félig rágott módszerei ne determinálják a mi gondolkodási kereteinket is. Ezután azonban haza kell jönni, mert rengeteg a feladat. Azok pedig, akik már újra itthon vannak, keressék egymást, segítsék egymást, és ne féljenek kimondani, hogy a helyi (kis)király meztelen. "

Egy ujabb kiserlet a Nagy Ugrasra.

Egyebkent elemeit a kormanyzati kommunikacioban is megtalalhatja.

Bocs a barikados linkert, mashol nem tudom megtalalni. Pedig emlekszem ra.

www.barikad.hu/orban_szerint_ellenforradalmarok_akadalyozzak_a_kormany_munkajat-20120724
"A fiatalok kérdésében a miniszterelnök kifejtette, hogy ugyan a fiatalok még elmennek az országból, de 4-5 év múlva visszajönnek, mert kint rosszabb lesz a helyzet, mint itt. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.08. 10:53:40

@HToma:
"Vajon miért hagyták abba? "

Nekem a minap vetettek szememre a 21000 kommentemet.

Ugy tunik, a ragaszkodas a megszokott hazipapucshoz nem szamit altalanosnak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.08. 12:32:27

A keleti szel ismert vendegeket hozott: a torokoket. Mint annak idejen, celjuk most is a nemet nyelvterulet, nalunk csak atutaznak.

www.bne.eu/story4067/Turkish_telecom_plans_record_investment_in_Hungary
"An unnamed Turkish telecommunications company is set to ink a €250m-300m investment agreement in Hungary, Suat Karakus, head of the Turkish-Hungarian Chamber of Commerce and Industry, claimed on October 5. The deal would represent the biggest Turkish investment in the Central European country to date.

Karakus declined to name the company interested in investing in Hungary, reports MTI news agency. However, the CEO of Turk Telecom - the biggest player in the Turkish market - said earlier this year that the company is actively seeking to expand in CEE assets. "Our eyes are open for any opportunities in the region," Hakam Kanafani told Bloomberg in April.

Turk Telekom bought units of Hungary's Invitel Holding for about $275m in 2010 to extend its fibre-optic network from the Middle East to Germany. It's seeking assets "that will have synergies with Turkey," Kanafani said in the spring. "

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.08. 12:45:29

@Doomhammer: Én voltam, de nem szemrehányásként említettem a több, mint 21 ezer kommentjét! Hanem konstruktív javaslatot tettem, hogyan válhatna a NER fogaskerekei közt csikorgó, szétlapításra ítélt homokszemből maga is fogaskerékké. De ha nem, hát nem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.08. 13:20:59

@Holger Hartland:
Hartland, en nem szeretek fogaskerek lenni.
Sokkal szorakoztatobb szetrombolni az egesz NER-t.
Maga a csata is izgalmasabb, utana meg bonuszkent rohoghetek a sok balfaszon, amint futkosnak, mint bogarak a szaraz fuben, hogy most mi lesz a lakashitelukkel meg az autojukkal, ha mar a Vezertol nem jon a zsozso.

Mar parszor megcsinaltam, minden alkalommal jo mulatsag volt.

Li Ven-pe 2012.10.08. 13:29:46

@Doomhammer: Szét lehet-e lapítani a homokot?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.08. 14:28:09

Ormenyorszagnak nem Magyarorszaggal, hanem a magyar kormannyal van problemaja.

news.am/eng/news/123987.html
"YEREVAN. – Armenia has no problems with the Hungarian state, but rather with its government, Armenia’s ruling Republican Party MP and National Assembly Standing Committee on Foreign Relations Chairman Artak Zakaryan stated, during a press conference on Monday, commenting on the Hungarian MFA’s recent note.

In Zakaryan’s words, the Hungarian government took a predictable step by sending a note to Armenia’s MFA. “But diplomatic notes alone are insufficient to normalize relations between countries. Hungary needs to prove that it is committed to European values and that relations between the two countries are not built on unilateral trust. Hungary must formally apologize to Armenia, in the ethical and legal domain alike,” he said. "

Akkor Karabah elismerese helyett mar a formalis bocsanatkeres is eleg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.08. 16:43:17

Miert nem szulnek a magyar nok gyereket?

Meglepo modon az anyagi ok csak harmadik helyezett.
www.demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Korfak/korfa-2012-2.pdf
(ingyenes regisztracio szukseges)
"De mi az oka a gyermekvállalási tervek lefelé való korrekciójának?
Hogyan emlékeznek vissza az érintettek, miért is
módosultak gyermekvállalási terveik? A kérdőívben hét válaszlehetőséget
kínáltunk fel számukra. Ezek: családi ok (pl.
házassága megromlott), anyagi ok (pl. kicsi volt a lakás), munkahelyi
karrierrel kapcsolatos ok, egészségügyi ok, más ok,
nem kívánja megmondani, nem tudja pontosan.
A legtöbb válaszadó, a csoportba tartozók mintegy 28%-a
családi okot jelölt meg. A második leggyakoribb válasz az
egészségügyi ok volt (26%). Anyagi okot 24% jelölt meg.
Egyéb, a fentiekben fel nem sorolt okot 13% nevezett meg,
míg a másik három válaszlehetőséget kevesen választották:
munkahelyi ok 5%, nem kívánja megmondani 3%, nem tudja
megmondani 1%. (3. ábra)

A különféle okok és a született gyermekek száma között
nincs determinisztikus összefüggés, de azért egy-két érdekes
trend kirajzolódik. Az egészségügyi ok, a gyermektelenek
gyermekről való lemondása és az egygyermekesek második
gyermekről való lemondása mögött húzódik meg átlag feletti
eséllyel. Természetesen nem tudjuk, hogy ezen ok mögött pontosan
milyen arányban húzódik meg az, hogy az érintettek túl
idős korban próbálták megvalósítani gyermekvállalási terveiket,
és emiatt biológiai értelemben „kifutottak az időből”, de
ennek aránya feltehetően igen magas lehet.
Az egészségügyi okkal szemben anyagi okból átlag feletti
arányban mondtak le a szülők a többedik, elsősorban is a harmadik
és még további gyermekről. Ez az adat arra utal, hogy
a harmadik gyermek vállalásának kiemelt anyagi támogatása
elvileg valóban hangsúlyosan hozzájárulhat a gyermekvállalási
tervek megvalósulásához. Noha a munkahelyi karrierrel
kapcsolatos okot igen kevesen választották, talán nem véletlen,
hogy ennek a kis csoportnak a többsége kétgyermekes nő volt,
aki a harmadik gyermekről mondott le „munkahelyi karrierrel
kapcsolatos” ok, okok miatt. Ma Magyarországon feltehetően
két gyermek még nem feltétlenül veszélyezteteti a nők karrierterveit,
három gyermek mellett azonban már a munkaerő-piaci
jelenlét is nehézkes."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.10.08. 16:54:22

Lesből támad a liszenkóizmus.

magtudin.org/Arato_Istvan_Marhajo.pdf

"Megjegyzendő, hogy az evolúció fő mozgatórugója és jellemzője nem a „túlélésért folyó verseny a fajtársak rovására”, ahogy vélte Darwin – tévesen –, hanem az adott teljes környezethez való alkalmazkodás.
Az élet kialakulására és változásaira inkább az alábbi két axiómát lehet felállítani:
1) A lények minden tulajdonsága, jellegzetessége két részből tevődik össze: öröklött és szerzett tulajdonságok.
2) A szerzett tulajdonságok is továbböröklődnek."

Tehát a nagy Liszenkónak igaza volt.

A műből továbbá kiderül, hogy az egyiptomiak szent bikája egy magyar szürkemarha volt.
Hogy az afrikai szarvasmarha is pont úgy néz ki, az nem azt bizonyítja, hogy ezelőtt 4.000 évvel is ugyanezek az afrikai marhák legelésztek Egyiptomban (és lett belőlük szakrális bika), hanem azt, hogy azok is a szürkemarhától erednek. Ezt is a cikk hozza le, át sem gondolva magamagát.

Silcon 2012.10.08. 17:59:54

@Counter: "Ezt is a cikk hozza le, át sem gondolva magamagát."

Tudja hány olyan "jövőbemutató" stratégiai tervet láttam már - megfelelő gazdaságossági számításokkal alátámasztva -, amelyek a nagyfőnök fixa ideáival voltak összhangban, nem a valósággal? Pedig ez egy multi. Persze időnként ezen kollégák "új kihívásokat keresnek".

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.10.08. 18:17:21

@Silcon: Hát azokban legalább számítás van, akkor :-)

Liszenkóistákkal is szokott találkozni?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.08. 20:09:34

@Counter:
És mi következik mindebből?

"E két axiómán alapszik az a tény is, hogy az utódnemzés szempontjából előnyös, hogy „a nő legyen
minél fiatalabb, a férfi legyen minél idősebb” [Czeizel E.]. (Persze bizonyos határokon belül). Ugyanis
a nők (az emlősösök nőstényei is) már megszületésükkor rendelkeznek az összes petéjükkel és nem
keletkezik új pete életük során. A férfiaknál éppen ellenkezőleg, egész életük során termelődik (keletkezik,
születik) az átörökítő mag. Így szerzett tulajdonságaiknak ujra és ujra lenyomata keletkezik az
új mag génjeiben. Azaz az idősebb hímek több szerzett tulajdonságot tudnak átörökíteni. Így a
születendő magzatok felvértezettebbek a korabeli környezeti hatásokkal szemben..
Mellesleg ezt őseink is tudták. Régi öregek mondogatták, hogy házastársak között 10–16 év korkülönbség
a jó. Ezt is elfeledtük. Alkalmazni pedig végképp. Meglehet, ez is belejátszik az ember korcsulásába,
legalábbis abba, hogy a mai csecsemők induláskor nagyobb gondoskodást igényelnek, hogy
átvészeljék a kezdeti megpróbáltatásokat, amelyek súlycsökkenésben is megnyilvánulnak. A vadon élő
állatoknál nagy valószínűséggel ez igen ritkán fordul elő."

Minden eliramló évvel egyre inkább megértem ennek az elméletnek a nagy igazságát.

Természetesen a "hivatalos" tudomány elhazudni igyekszik ezt a népi bölcsességet is.
en.wikipedia.org/wiki/Paternal_age_effect

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.08. 20:24:34

@Counter:
Liszenkóizmustól egy ugrás a jobb-bal agyféltekés gondolkodás:
www.varga.hu/UJ%20HONLAP/KONYVESBOLT/AJANLOTT%20OLVASMANYOK/A%20MAGYAR%20ESZ_%20.html
"Az angol így mutatkozik be: „– John Smith“. Tehát a fontossági sorrendben első helyen az ÉN áll, s aztán következik csak a tágabb környezet, a család. A magyar viszont így mondja: „– Kovács János“. Vagyis előbb a hovatartozását, a családját említi, s csak aztán nevezi meg saját magát. Az angol ezt írja: 16. november, 2010. Első helyen tehát a MA áll, aztán a tágabb időlépték, a hónap, s csak legvégül jön a legtágabb időmeghatározás: 2010. (Mennyi gondot okoz ez nekik!) A magyar viszont pontosan fordítva gondolkodik: 2010. november 16. Már értjük, miért: a teljességből a részletekre haladás miatt előbb a legszélesebb körű időt adjuk meg, az évet (még régebben előbb a csillagképet, melyben kel az idő tájt a nap), aztán lépésről lépésre szűkítve a kört: a hónapot, majd a napot, órát, percet. Továbbá a gyakorlatias szempontú, bal agyfélteke által irányított ember természetes módon azt keresi, hogy mi az a világban, ami megfogható, tulajdonná tehető. (Jusson eszünkben a „gyarmatosítás kora”, s mostanában a pénz uralma.) Figyeljük meg: egy angol mondat szükségszerűen tükrözi ezt a szemléletmódot, hiszen ezek a fogalmak alkotják gondolkodásuk gerincét: ÉN, ITT, MOST, MEGFOGOM. Az én a legfőbb, s a birtoklás. Jellegzetes bal agyféltekés gondolkodás. Például az angol, vagy a német nyelv összeomlana, ha hirtelen eltűnne belőlük a birtoklás kifejezője, a have, illetve a haben. Mi értetlenül sodródunk ebben a számunkra teljesen idegen, fordított, szervetlen gondolkodású világban.
Tehát a magyar mindig a teljességből indul ki, mondhatni, a magasból figyel mindent átlátva, mint a sas, s onnan ereszkedik le az épp kívánt részletre. Minden egyes magyar szó is ilyen felépítésű, ez a gyökrendszer lényege. Vagyis mindent csak az EGÉSZ részeként értelmez, nyelve erre vezeti rá. Ez teszi lehetővé, hogy távoli dolgok között is könnyen felismerje, felfedezze az összefüggéseket, mely egyébként is a jobb agyféltekének a feladata. Ennek egyik gyakorlati gyümölcse az egyéni leleményesség. Az angolban viszont „brain storming” kell, hogy beinduljon a képzettársítás − írja Dr. Arató István A világ nyelve című tanulmányában. Természetesen félreértés ne essék, bárki képes lehet nagy szellemi teljesítményre, csak a magyar anyanyelvűnek sokkal könnyebben megy a lényeg felismerése."

A jobb-bal agyféltekés gondolkodástól pedig egy ugrás Matolcsy Gyuri.
hetivalasz.hu/jegyzet/a-jobb-agyfelteke-uj-gondolkodasara-van-szukseg-49221
"A magyar politika és gazdaságpolitika kreatív jellegét senki nem vitatja. Ellenzői valójában félnek, mintha vöröset látnának, ezért csak logikus, hagyományos megoldásokat követnének. De a bal agyfélteke analitikus logikája az új korszakban nem működik, a jobb agyfélteke új gondolkodására van szükség. Az új megoldások ára pedig eltörpül a régiek ára mellett. A gazdasági szabadságharcnak már rövid távon is több a hozadéka, mint a vesztesége. A bankadó, a krízisadók, a magánnyugdíjrendszer, a forgalmi adózásra való átállás, a családi arányos jövedelemadózás, a közmunka és a reáloktatás felértékelése sokba kerül a magas kamatok, csökkenő hitelezés, költségvetésibevétel-kiesés és nagyobb kiadás miatt, de még mindig többet hoz."

Ha az angolszászok vagy a németek magyarul beszélnének, mindjárt megértenék a gazdasági szabadságharcot.

HToma 2012.10.08. 21:47:30

@Doomhammer: Hát nem mindenkinél. Meg persze IRL változások is lehetnek, ami miatt kevesebb idő jut a virtuális helyekre. (Van egy elméletem a sokat fórumozókról, kommentelőkről. Túl sok a szabadidejük. :) Persze ez is lehet egy hobbi.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.08. 22:02:14

"Van egy elméletem a sokat fórumozókról, kommentelőkről. Túl sok a szabadidejük."

És az miért baj?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.08. 22:29:19

@HToma: Ez is lehet egy hobbi.
"HToma 0 bejegyzést írt és 503 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2008.02.22. óta tag."
4,5 év alatt 503, és általában rövidek: elismerésem. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.08. 22:46:38

@Holger Hartland:
Ő elfoglalt.
Szemben velem, akinek rengeteg szabadideje van.
Titkom pedig egyszerű: state of the art time management course!

www.corporatecoachgroup.co.uk/courses-timeManagement.asp
"Time management training is a method of prioritising so that you are doing more productive work per hour: i.e. you stop allowing your own bad habits, or other people or poor systems to waste your time.

Remember over the long stretch, people who are operating in a systematic, organised and planned way: are far more productive than an equally intelligent person who is operating in an UN-systematic, DIS-organised and chaotic way.

Who should attend the Time management training course?
If you need to:

Get the most value from every hour at work
Work to tight deadlines
Work intelligently in a sometimes chaotic environment
Work with people who sometimes occupy your time without adding value to your day.
Find yourself having a “busy but non-productive day”.
Find yourself being too easily distracted by non-important things
If you have trouble with the sheer volume of work that you have to do.
If you have a boss that interferes too much with your day.
If you tend to spread yourself too thinly across too many tasks simultaneously, and therefore make little progress on them, instead of remaining more focused on a restricted number of high value tasks and making good progress on the most important things.

If any, or all, of these statements apply to you: then you would definitely benefit from attending this time management training course."

HToma csak elvégzi ezt a kurzust és neki is lesz ideje kommentelni. Sőt, saját blogba is belevághat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.09. 10:21:15

A nemzetkozi penzugyi sajtonak is feltunt, hogy a magyar kormany ralepett a gazpedalra az IMF elleni kuzdelemben.

www.bloomberg.com/news/2012-10-09/hungary-s-government-starts-anti-imf-campaign-in-main-newspapers.html
"Hungary’s government, which requested financial aid from the International Monetary Fund 11 months ago, placed full-page advertisements on the back pages of major newspapers today, declaring it “won’t give in to the IMF.”

The country expects “respect and trust” from the IMF and “we won’t give up Hungary’s independence,” the ad on the back page of business daily Napi Gazdasag said. Other slogans rejected cutting family benefits or introducing a property tax.

Prime Minister Viktor Orban on Oct. 1 ruled out an IMF loan agreement that entails cuts in pensions, jobs or wages, conditions which last month he said were demands of international lenders. The IMF wants “more balanced” policies that improve the growth outlook and doesn’t recommend austerity measures on top of government plans, the fund’s representative in Hungary said on Oct. 4. "

Ide az van irva vilagosan, feketevel-feheren, hogy Orban Viktor hazudik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.09. 10:46:38

Jogos onvedelem betores eseten Nagy-Britanniaban.
Ha leszurja a mar ontudatlan betorot, az mar ne legyen jogos onvedelem. Egyebkent pedig mas otthonaba betoro bunozonek nincsenek jogai.

www.telegraph.co.uk/news/politics/conservative/9595589/David-Cameron-when-a-burglar-invades-your-home-they-give-up-their-rights.html
" David Cameron branded burglary a 'crime of violence' today as he backed plans to give householders more powers against intruders.

"When that burglar crosses your threshold, invades your home, threatens your family, they give up their rights," he said.
...
The proposals mean that householders will be given protection under the law for fighting back against burglars unless they use "grossly disproportionate" force.

Mr Grayling has suggested that this would be action such as stabbling an intruder who had already been rendered unconscious.

In ordinary circumstances, those who attacked burglars would not face prosecution.

Mr Cameron said that he was more interested in defending the "rights" of homeowners rather than burglars.

“We’re saying ‘you can do anything as long as it’s not grossly disproportionate," he said. "You couldn’t, for instance, stab a burglar if they were already unconscious, but really we should be putting the law firmly on the side of the homeowner, the householder, the family, and saying ‘when that burglar crosses your threshold, invades your home, threatens your family, they give up their rights’. "

HToma 2012.10.09. 16:13:41

@Holger Hartland: Számolja hozzá, hogy van két index fórumos nickem 2004 óta. Azokon majdnem 2400 hozzászólás. :)

@Doomhammer: A sok szabadidő nem baj. Baj akkor van ha rosszul osztjuk be. És én erre hajlamos vagyok.
Amúgy van blogom, de nem a blog.hu-n. Magánblog baromi érdekes bejegyzésekkel. Csöpögött a csapom és mire megtaláltam a garancialevelet magától elállt.:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.09. 18:23:29

Újabb EU-szintű buli.
hetivalasz.hu/uzlet/az-europai-szovetseg-szerint-a-kormany-teljesen-ellehetetlenitette-ezt-az-ipart-55648
"Az Európai Játék- és Szórakoztató Szövetség (EUROMAT) szerint a szerencsejáték törvény módosításával a magyar kormány nemcsak alkotmányos és európai uniós törvényeket hagyott figyelmen kívül, hanem az Európai Emberi Jogok Konvenciójának ide vonatkozó előírásait is. Az EUROMAT mellett az osztrák, a német, a holland és a szlovén tagszövetség külön is panasszal él az Európai Bizottságnál a módosítás miatt.

Az EUROMAT MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Annette Kok, a szövetség elnöke úgy nyilatkozott: "olyan nyilvánvaló versenyellenes precedens történt egy tagállamban, amelyet bizonyára a magyar bíróságok, de különösen EU-s szervezetek előtt is meg kell támadni, úgymint az Igazságügyi- és Emberi Jogi Bíróságokon, amelyhez a magyar tagszervezet (Magyar Szerencsejáték Szövetség) az EUROMAT teljes támogatására számíthat." "

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.09. 19:26:04

@HToma: Akkor túl sok a szabadideje. Adja le a nevét és a címét a Médiatanács blog- és fórumfigyelő alosztályának, ők továbbítják megfelelő helyre, ahol majd gondoskodnak az időbeosztásáról.

bz249 2012.10.09. 19:51:07

@Doomhammer: basszus en meg egy szerencsejatokos gyulesen voltam az elmult evben. Nem is tudtam milyen komoly veszely fenyeget, egyszeruen csak ittam az ingyenbort (kellett, mert a nyomorult konferenciakozpontban nem volt legkondi) es bambultam ki a fejembol. Kozben meg gondolom a szerencsejatekos maffia adatokat gyujtott rolam.

euromat2011.fems.eu/

brrr

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.10.09. 20:24:27

@bz249: Csak óvatosan, a végén még magára küldik a TEK-et.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.10.09. 20:26:05

@Doomhammer: Úgy tűnik az angoloknak megjött az esze. Mi lesz így a brit tudósokkal?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.10. 09:45:36

@bz249:
Ne adja az artatlant. Maga is a maffia tagja, sot talan az egyik vezeto is. Mennyit fizetett es melyik kepviseloknek, hogy csak a maga kaszinoiban lehessen gepezni?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.10. 09:51:41

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Hat ez egy erzekeny egyensuly. Cameron most nyilvan azt gondolja, hogy kevesebb betoresert cserebe lehet valamivel tobb gyilkossag. Mivel ha a betorok arra szamitanak, hogy fegyveres ellenallasba utkozhetnek, akkor jobban felfegyverkeznek es gyorsabban is hasznaljak majd azt a fegyvert.

Ez mindaddig igy megy majd, amig egyszer csak brutalis betorok brutalisan lemeszarolnak egy rendkivul kedves, senkinek se arto, sot kifejezetten joszivu es nepszeru holgyet. Az esetet feltaro cikkek majd meg fogjak mutatni, hogy a betorok az onvedelem lazitasa ota hasznalnak egyre durvabb fegyvereket. Akkor majd visszalendul az inga az onvedelem szigoritasa fele.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.10. 09:56:44

@HToma:
"Magánblog baromi érdekes bejegyzésekkel. Csöpögött a csapom és mire megtaláltam a garancialevelet magától elállt.:) "

Kituno kezdet, ez valami, amibol elindulhatunk. A feladatunk az, hogy a szereny kezdetekbol celebblogot hozzunk letre. Mivel turbozhatnank fel a maga vizcsapjat? Kezenfekvoen kinalkozik a bunteny, a szex, az ezoteria vagy a politika.

Es ha hangokat hallana a vizcsapbol? Mult idok buntenyeire utalo hangokat. Ezt naponta oszthatna meg a blogjan, egyre emelve a feszultseget. Mig vegul kiderulne, hogy egy 1932-es gyilkossag perdonto bizonyitekait horgi a vizcsap.

Vagjon bele, en majd hozom a latogatokat. A bevetel elosztasan majd meg elgondolkozunk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.10. 09:59:36

Elkaszalta a birosag a koztarsasagi elnokot.

atv.hu/belfold/20121009_kenyszernyugdij_atdolgozasra_visszavonta_a_torvenyt_a_kormany
"Schmitt Pál államfőként március 29-én 194 bírói felmentő határozatot írt alá, utóda, Áder János pedig július 6-án mintegy negyven hasonló dokumentumot látott el kézjegyével.

A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság szeptember 18-án, az augusztus végi két hasonló döntés után újabb kaposvári bírót helyezett vissza nem jogerősen tanácsvezetői tisztségébe, kimondva, jogellenes volt a köztársasági elnöknek a bíró életkora miatti felmentő határozata."

Egy munkaugyi birosag!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.10. 10:20:05

Remelem, a maguk genjeiben is ott van a fold szeretete?

www.pecsinapilap.hu/cikk/Orban_Viktor__a_magyarok_genjeiben_van_a_fold_szeretete/110676
"A miniszterelnök szerint a magyaroknak a génjeiben van a föld szeretete, tisztelete, az elmúlt években mégis egy olyan vidékellenes szemlélet uralkodott, amely arról szólt, hogy a jövő Magyarországán jelentéktelen szerepe lesz az agráriumnak."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.10. 11:06:09

Magyarorszag aggodik a romaniai politikai helyzet miatt. Biztos a demokracia megtaposasa aggaszt minket.

www.romania-insider.com/hungarian-pm-all-the-reasons-to-be-worries-about-romanias-political-situation/66866/
"The Hungarian Government has all the reasons to be worried about the political situation in Romania, Hungarian Prime Minister Viktor Orban (in picture) said in a recent conference in Budapest. The current political messages in Romania are a novelty, said Orban, who spoke at the conference about voting rights for all ethnic Magyars living outside Hungary. He did not mention the actual political messages that worry the Hungarian Government."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.10. 11:49:26

Angyan mondjon egy osszeget.

www.vg.hu/vallalatok/mezogazdasag/csanyi-a-sertestelepen-foglalkoztatna-angyant-388645
"Csányi azt mondta, elmagyarázta Orbánnak, hogy a hazai mezőgazdaság nem képes versenyképesen előállítani a megfelelő mennyiségű alapanyagot (az OTP vezetője szerint cége, a Pick sertésből 10 százalékban, nagyobb súlyú kocákból 50 százalékosan tudja Magyarországról biztosítani a húst), amit szerinte a kormányfő megértett, " Ángyán József úr viszont nem hajlandó megérteni ezt", mondta Csányi, aki ezután bejelentette, hogy szívesen alkalmazná az import miatt őt bíráló volt államtitkárt valamelyik sertéstenyészetében. Úgy fogalmazott, "Ángyán mondjon egy összeget", azt megadja fizetésnek."

Igy megy ez.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.10. 16:36:03

Muhahaha, garazdasag eseten a korhazi ellatast az elkoveto fizeti.
Kepregeny:
www.police.hu/data/cms995440/matrica.JPG
Vajon csak a sajatjat vagy azoket is, akiket levert?

HToma 2012.10.10. 20:15:37

@Doomhammer:
Bűntény: Pesterzsébeten lakom és két v. három hete hallottam a piacon, hogy elfogták a késes gyilkost.
Szex: meglehetősen régen volt.
Ezotéria: van egy munkatársnőm aki ma említette, hogy valami előadást akar tartani, de nem jó arra a napra a csillagok állása.
Politika: vasárnap jöttem rá, hogy Maruzsa Zoltán oktatási helyettes államtitkár évfolyamtársam volt töri szakon. Nem gondoltam, hogy ilyen sokra viszi.

Köszönöm, vannak látogatóim.:)

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.10.10. 20:43:30

@Doomhammer: Aki kiváncsi, az hamar meghal.

Cameronnak igaza van, nehogy már a bcs. áldozatát csukják le, ha értelmes keretek között megvédi magát és vagyonát. A fegyverrel menő betörőt hosszú időre le kell csukni, ha használja is, akkor a kulcsot el kell dobni.

Silcon 2012.10.10. 20:53:55

@Doomhammer: "Újabb EU-szintű buli."
A NER gyakorlati alkalmazása folyik. A piac újraelosztása.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.11. 09:39:49

Orban, a haza vedelmezoje - ir szemmel.
www.irishtimes.com/newspaper/world/2012/1011/1224325146677.html
"Under the heading “Government Information”, the notices include the slogans “We will not give in to the IMF!”; “We will not give up Hungary’s independence”; “What do we want from the IMF? Respect, trust!”; “Property tax. No!” and “Cuts in Family Benefits. No!”

The adverts, which are part of a €700,000 government media campaign, chime with prime minister Viktor Orban’s efforts to portray himself as defender of the nation from rapacious markets and interfering foreign institutions.
...
“We can stand on our own feet, but for us to be safe if external conditions take a turn for the worse, we would like an agreement with the IMF,” government spokesman Andras Giro-Szasz said yesterday.

He also insisted that “the government is not fighting against the IMF in its advertisements” but delivering “realistic messages” to Hungarians about the possible substance of IMF talks."

Nem harcol az IMF ellen, csak tajekoztat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.11. 09:48:00

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
"A fegyverrel menő betörőt hosszú időre le kell csukni, ha használja is, akkor a kulcsot el kell dobni. "

De addigra az, aki nem volt kepes magat megvedeni, meghal.

Nem erzi az erveleseben a "moral hazard"-ot, amivel egyebkent onmagat is becsapja? Van ket haz, az egyikben lakik maga, a shotgunnal, a masikban az emlitett kedves holgy, aki az eletben azzal boldogul, hogy mosolyog megnyeroen. Ha szigoruak az onvedelmi szabalyok, akkor a maga shotgun-ja nincsen, a betoro pedig puszta kezzel erkezik es ha eroskodik, akkor esetleg kap egy pofont. A kedves holgy is. Veszteseg: a csaladi ezust, amit mindket helyrol elvisznek.

Ha azonban lazak az onvedelmi szabalyok, akkor a betoro is pisztollyal erkezik. Maga lehet, hogy gyorsabb es akkor a maga jatszmajaban a maga nyeresege a csaladi ezust, a betoro pedig elvesztette az eletet. A kedves holgy pisztolygolyoval a fejeben vegzi, a csaladi ezust is ugrik, raadasul a felhaborodott kozvelemeny nyomasara a rablot is sokkal nagyobb valoszinuseggel talaljak meg es zarjak orokre racs moge.

Vagyis azert, hogy maganak megmaradjon a csaladi ezustje, kockaztatja a kedves holgy eletet. Ez nem szep dolog. E mellett a rablo eletet is kockaztatja, de ezzel nem torodunk, ugye.

Aztan pedig konnyen lehet, hogy mindez onbecsapas raadasul. Maga azt gondolja, hogy a shotgunja tuti fegyver, de ha nincs alapos rendori vagy katonai kikepzese, jokora eselye van annak, hogy a panik hatasara enyhen szolva nem racionalisan fog cselekedni. Ezzel szemben a rablonak gyakorlata van, igy aztan nem kizart, hogy a maga jatszmaja is ugy er veget, hogy pisztolygolyo van a fejeben.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.10.11. 10:49:01

@Doomhammer: Nem hiszem, hogy az igen szigorú brit lőfegyvertartáson akarna Cameron lazítani, így a shotgun-t felejtse el (amúgy is TT-t használok). Egyébként ha lehet tudni, hogy Vaszilij Mihajlovics őrzi a házat, akkor a betörő inkább máshol próbálkozik.

Az értelmes határ pl. azt jelenti, hogy ha a tulajdonos úgy vágja szájon a betörőt, hogy az kórházba kerül, akkor a tulajdonost ne lehessen meghurcolni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.11. 10:51:22

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Es kesharcban maga szerint ki gyoz? Mert Cameron minisztere konkretan emlitette a kest.
Emlekezzen a ketrecharcos szomoru sorsara. Feki csak egyszer szurt.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.10.11. 11:46:23

@Doomhammer: A késsel közel kell menni, hogy ölni lehessen vele, lőfegyvernél erre nincs szükség. Ergo el lehet menekülni a támadó elől.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.11. 12:01:24

Na vegre, tudjuk mar, milyen csoportban vagyunk ellovasok.

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/azonnal-racafolt-orban-szavaira-az-europai-bizottsag-388841
"Ezek alapján a bizottság a tagállamokat három csoportba osztotta: kiegyensúlyozott és kiegyensúlyozatlan teljesítményűekre és felzárkózókra.

A kiegyensúlyozott teljesítményű országok ipara műszakilag fejlett, munkaerejük pedig magasan képzett. Ebbe a csoportba tartozik: Németország, Dánia, Finnország, Svédország, Ausztria, Írország, Hollandia, az Egyesült Királyság, Belgium és Franciaország. A kiegyensúlyozatlanul teljesítők: Észtország, Szlovénia, Spanyolország, Olaszország, Portugália, Görögország, Málta, Ciprus és Luxemburg. A harmadik csoport a felzárkózó országoké, amelyek jelentős kihívásokkal küzdenek, a tudás- és képzettségalapú ágazatok térnyerését alacsony innovációs képesség és tudástranszfer akadályozza. Bulgária, Románia, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Lettország és Litvánia tartozik ebbe a csoportba."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.11. 12:11:11

Azonnal lesz devizakotveny kisbefektetoknek.

www.origo.hu/gazdasag/20121011-inflaciokoveto-eurokotvenyt-dob-a-piacra-az-akk.html
"Az inflációkövető prémium államkötvény az utóbbi évek slágere volt a piacon, a jövőben ez a megtakarítás már nemcsak forintban, hanem euróban is eléhető lesz az emberek számára.

Az új lakossági devizakötvény bevezetéséről tartott sajtótájékoztatón kiderült: a papír 1 eurós címletekben lesz elérhető, a futamideje három év, kamata 2,5 százalékponttal meghaladja az euzóna inflációját (ez most körülbelül 5 százalékos kamatot jelent). Kamatot kétszer fizet majd az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) - egyszer júniusban (az áprilisi infláció ismeretében), másodszor decemberben (az októberi infláció után).

Az újítás azért érdekes, mert eddig csak forintban gyűjtötte az emberek megtakarításait az állam, az utóbbi időben a bankbetéteket is meghaladó magas hozamért cserébe. A magyar állam adósságának egy része ugyanakkor devizában (euróban) van, a visszafizetése is euróban esedékes, ezért jól jön az államnak, ha a lakossági megtakarításokat nem csak forintban tudja magához vonzani."

Nagybefektetok tovabbra is csak az IMF-megallapodas utan.

"A kibocsátandó mennyiséget pontosan még nem döntötték el, de Borbély szerint néhány 100 millió euróról, 50-60 milliárd forintnyi összegről lesz szó. Ez nem váltja ki a már korábban beharangozott devizakötvénykibocsátást, amelyen keresztül a nemzetközi nagybefektetőket vonnák be az államadósság finanszírozásába. Ezt az IMF-megállapodás utánra tervezte az ÁKK, és ugyanúgy napirenden van, ahogy eddig."

Van kockazat.

"Azzal kapcsolatban, hogy a devizakötvények vásárlásánál a kisbefektetők ugyanaúgy devizakockázatot futnak, mint ahogy egy devizahitelnél tették (csak ellentétes előjelűt, most ugyanis a forint erősödése lesz nekik rossz), a vezérhelyettes az [origo] kérdésére elmondta, a kockázatra felhívják majd az emberek figyelmét. "Ott lesz majd a plakátokon apró betűvel" - fogalmazott Borbély."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.11. 12:21:48

@Doomhammer:
Es a folytatas: alapfoku matematika verekedoknek.
www.police.hu/data/cms995563/okt12okt.pdf
"4. A Kiss és a Szép család egy korábbi nézeteltérés miatt már több éve haragos viszonyban
vannak.
A Kiss család férfi tagjai, apa és két fia a helyi labdarúgó mérkőzésről hazafelé tartva
összetalálkoztak a lakásuk előtt álló Szép család négy férfitagjával, és szóváltás alakult ki
közöttük.
A szóváltásból kezdetben lökdösődés alakult ki, majd a férfiak egymásnak estek, és ütlegelni
és rugdosni kezdték egymást.
A verekedésnek az időközben értesített körzeti megbízott vetett véget.
Kiss Árpád koponyatörést szenvedett, míg Szép Oszkárnak eltört a jobb alsó lábszárcsontja.
A többi verekedő családtag nyolc napon belül gyógyuló hámfosztásos vérző bőrsérülést, és
bőr alatti bevérzést szenvedett, mely sérülések az arcon, illetve a kezeken jöttek létre.
Kérdés: Milyen összeget fog fizetni a Kiss és a Szép család külön-külön és összesen az
okozott sérülések miatt?
Adatok a feladat megoldásához:
koponya törés 190.000,-Ft, 20 nap kórházi ellátás 20.000,-Ft/nap
lábtörés, műtéttel 250.000,-Ft 15 nap kórházi ellátással 20.000,.Ft/nap
bőrsérülések ellátása 6.000,-Ft/fő
Záróbeszélgetés, közös álláspont kialakítása, tanulságok levonása
Befejezés: Máté Péter dalának a meghallgatása
„Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.!”"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.11. 12:26:13

@HToma:
Hat ez igy eleg gyenge. A keses gyilkos allitolagos elfogasa jo sztori lenne, mert a rendorseg nem jelentette meg be. Ez azonban csak egy post es minekunk naprol napra fenn kell tartani a feszultseget.

"Köszönöm, vannak látogatóim.:) "

Maga alkudozik itt velem? En latogatok millioit igerem, a maga jelenlegi 3 latogatojat nem tudom beszamitani a deal-be.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.11. 13:05:56

Tobbek kozott Ungvary Rudolf szemelyesen ker bocsanatot az ormenyektol a balta miatt.

hvg.hu/vilag/20121010_Negy_magyar_zarandokolt_el_Ormenyorszagba
"Mint az örmény híroldal, a News.am beszámolt róla, Deák Gábor újságíró, publicista, Iványi Gábor lelkész, Bíró Zoltán politikai elemző, valamint Ungváry Rudolf mérnök és író azért érkezett Jerevánba, az örmény fővárosba, hogy bocsánatot kérjen az országtól a magyar kormány lépései miatt.
...
Iványi Gábor az örmény híroldalnak elmondta, azért utaztak el Jerevánba, hogy megmutassák, szégyellik magukat azért, mert a magyar kormány elengedte Ramil Safarovot. "Ez egy szörnyű gyilkosság volt, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a bűntényt egy, a béke megteremtését elősegítő program alatt követték el" - mondta a lelkész utalva arra, hogy Safarov és Margarjan egyaránt egy NATO-szervezte tanfolyamon vett részt Budapesten."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.11. 13:27:21

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
En ezen rohogok:
"A négy magyar Jerevánban ellátogatott a meggyilkolt örmény katona sírjához, ahova az örmény védelmi minisztérium képviselői, katonai akadémisták, valamint diákok kísérték őket, "Igazságot követelünk" feliratú plakátokkal."

Fontos emberek jottek az EU-bol bocsanatot kerni.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.10.11. 13:47:59

@Doomhammer: Én meg azon röhögök, hogy a büdös komcsik hirtelen milyen megértőek lettek az örmény keresztényekkel szemben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.11. 13:53:08

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Hol lat itt utalast vallasra a szovegben?

Ivanyi egyebkent lelkesz.

En meg azon tudnek meg rohogni, ha ez a bekulesi kiserletek ujabb kore lenne. Allami szinten ugye mar lefutottak a koroket, ott zsakutca van.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.10.11. 14:15:13

@Doomhammer: Itt nem, de Fletó és a többi faszszopó komcsi rögtön kiállt a keresztény Örményország mellett.

Tudom, hogy Iványi lelkész. Hivatása szégyene.

Örményország (ill. bármelyik kaukázusi ország) az EU-ban? Um Gottes Willen!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.11. 14:34:26

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Fleto ezt irta az ormeny elnoknek:
os.mti.hu/hirek/77466/gyurcsany_ferenc_levele_ormenyorszag_elnokenek
Nem latok benne semmilyen utalast keresztenysegre vagy ugy altalaban vallasra.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.10.11. 15:09:57

@Doomhammer: Nem az a kérdés, hogy mit írt az örmény elnöknek, hanem mit nyilatkoztak a magyar sajtóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.11. 15:36:35

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Nem talaltam olyan nyilatkozatot, ahol Gyurcsany Ormenyorszag kereszteny voltara hivatkozott volna. Mas MSZP-s vezetotol se, de persze elofordulhatott, kicsit sokan vannak.

hill billy 2012.10.11. 16:19:31

@Doomhammer: Te Doom, te is megfogod Tóta kinyújtott kezét?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.12. 09:56:15

A magyarok es az Europai Unio bizonyara szegyellik, hogy a magyar ciganyok tomegesen menekulnek Kanadaba. Kepzeljuk el, a kanadaiak mennyire szegyellnek, ha forditva lenne.

fullcomment.nationalpost.com/2012/10/12/chris-selley-how-europes-roma-problem-became-ours/
"Still, it could be worse. The hard left often depicts Mr. Kenney as a sort of anti-Roma cartoon villain. But, diplomatic friction notwithstanding, it would be much easier for Ottawa to slap a tourist visa on Hungarian citizens and be done with it.

If I were a Hungarian or European Union leader, I would be pretty chagrined by Mr. Kenney’s presence in Miskolc. (Imagine if native Canadians were fleeing to Sweden as refugees, and its foreign minister flew in to Attawapiskat, Ont., to view the dire situation first hand.) Canada’s uniquely welcoming refugee system makes the Roma our problem: In the first two quarters of this year, there were an absurd 1,389 claimants from Hungary — 13% of the total and nearly double the second-highest source, which was China. But it is the Roma’s situation in Eastern Europe that drives them abroad. That’s Europe’s problem. And that cradle of modern human rights can’t solve it."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.12. 10:51:28

Agypusztító eseményről szóló beszámoló az indexen:
index.hu/kultur/2012/10/11/honnan_tud_a_lo_a_masik_dimenziorol/
Hol a tirpákblog és KGB, amikor a Hazának szüksége van rá?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.12. 10:59:46

@Holger Hartland:
Ez az Usztics egy humorista, ugye?
Nem fel, hogy a parodiajat rosszul fogadjak azok, akik az ilyesmiben hisznek? Volt a tirpakon egy hasonlo poszt, azt is felreertettek. Erdemes a kommenteket elolvasni.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2007/07/hulyeorszag-cimere.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.12. 11:01:59

@Holger Hartland:
Ez az Usztics egy humorista, ugye?
Nem fel, hogy a parodiajat rosszul fogadjak azok, akik az ilyesmiben hisznek? Volt a tirpakon egy hasonlo poszt, azt is felreertettek. Erdemes a kommenteket elolvasni.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2007/07/hulyeorszag-cimere.html

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.12. 11:18:52

@Doomhammer: Rémlik, gyerekkoromban a rádiókabaréban egy Orsós Vendel nevű figurát alakított. Új szerepe van? KGB meg úgy látszik, saját maga ír hozzászólásokat a senki által nem olvasott blogján, hogy a nagy élet látszatát keltse!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.12. 11:36:10

@Holger Hartland:
Milyen nyomtalanul tuntek el a Falugyules sorozat reszei az internetrol! (abban jatszotta Usztics Orsos Vendel tuzko/muko kisparost) Szerencsere a kozgondolkodasban tovabb elnek az utodjai.
A biciklis ciganyt igazoltato rendort jatsza: Sovari Mark, a domonyvolgyi gyilkos.
www.youtube.com/watch?v=z72s0uiSeTs

KGB-tol minden kitellik, a kattintasszamert mindenre kepes.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.12. 13:10:28

Hat akkor most kell ujrakezdeni az IMF targyalasokat az elejerol.

www.businessweek.com/news/2012-10-12/hungary-wants-switch-in-imf-talks-to-credit-line-instead-of-loan
"Hungary wants a precautionary credit line with the International Monetary Fund, rather than a standby agreement it’s been in talks to obtain for almost a year, a government spokesman said.
...
“There has been no agreement because the Hungarian government has made it clear” that “Hungary’s liquidity doesn’t make it necessary to ask for an IMF loan and that’s why we want to negotiate a precautionary credit line which provides possible help in case of a further deterioration of the euro area,” Andras Giro-Szasz told TV2 in an interview today. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.12. 15:16:44

Kisebbsegi feszultsegek robbantak ki amiatt, mert egy feher fiatalember (a domonyvolgyi gyilkos) megolt egy feher not.

www.origo.hu/itthon/20121012-oriasi-cianyfelvonulas-keszul-a-jobbik-ellen-miskolcon.html
"Az elmúlt időszak legnagyobb megmozdulására készül a cigányság Miskolcon október 17-én - mondta Horváth Aladár, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért elnevezésű szervezet vezetője pénteken miskolci sajtótájékoztatóján. A Hazáért, a demokráciáért elnevezésű menet ellendemonstráció a Jobbik aznapra az avasi lakótelepre meghirdetett megmozdulásával szemben. Az ellenzéki párt korábban azt közölte, hogy a Magyar élet menetét azért szervezték meg, hogy felhívják a kormány és a helyiek figyelmét, hogy "elfogyott az emberek türelme", és "Magyarországon ma nincs közbiztonság".
...
A Demokratikus Koalíció (DK) korábban szintén azt közölte: semmi nem indokolja, hogy a Jobbik önös politikai érdekeit szolgáló rasszista felvonulást tartson az avasi lakótelepen, ezért a DK október 17-ére Menet a békéért elnevezéssel demonstrációt hirdetett Miskolcra. A rendezvényhez a Szolidaritás, az MSZP, valamint több hazai és nemzetközi civil szervezet is csatlakozik - tudatta a párt."

Ezek tulajdonkeppen miert is vonulnak?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.12. 15:20:40

Az MSZP megsegiti a raszorulokat.

www.teol.hu/tolna/kozelet/papirteglakat-csinaltak-orban-viktor-leveleibol-foto-465829
"Orbán Viktor nemzeti konzultációs leveleit felhasználva készítettek tüzelőanyagnak alkalmas papírtéglákat Dombóváron.

Az összegyűjtött 543 kérdőívet kartonnal és faforgáccsal elegyítve préselték tömbbé, majd a Nagycsaládosok Egyesületének véleményét kikérve döntöttek egy háromgyermekes, mélyszegénységben élő család megsegítése mellett.

Pászti István nagypapa csütörtökön az MSZP irodájában vette át az egy hétre elegendő 50 papírtéglát Szabó Loránd polgármestertől (képünkön balról) és Kiss Bélától, a párt helyi szervezetének elnökétől. "

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.10.12. 18:29:24

@Doomhammer: Az MSZP a javunkat akarja, de mi nem adjuk oda neki.

Sebastian Knight 2012.10.12. 20:03:01

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

"A bíróság felbujtóként elkövetett sikkasztás bűntette miatt Szabó Lorándot, Dombóvár polgármesterét 2 év 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
...
A vádlott hivatali visszaélés miatt 700 ezer forint büntetést kapott, míg vesztegetés vádpontban nem találták bűnösnek."

mno.hu/ahirtvhirei/eliteltek-de-maradhat-polgarmester-szabo-lorand-video-1045772

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.12. 23:27:34

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Nem adja a nemzeti konzultációs papírjait a nélkülözőknek?

Hát milyen ember maga?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.12. 23:30:34

Új mérőszám győzelmi jelentésekhez.

profitline.hu/hircentrum/hir/275223/Ujszeruen-szamoljak-az-allamadossagot
"Megszavazta a parlament, hogy az államadósság számításakor a külföldi pénznemben fennálló adósságot azonos, a költségvetésben meghatározott árfolyamon kell figyelembe venni."

A csatolt videóban az ÁAK vezérigazgató-helyettese elmagyarázza, hogy a kormány igazságtalannak tartja, hogy az árfolyamingadozások - amelyek nem miatta vannak - befolyásolják a kormány teljesítményéről alkotott képet.

Pelso.. 2012.10.13. 20:02:05

@Doomhammer: kettő meg kettő az hét -szer három az ötven. Századrangú kérdés, ilyenkor, földvédelmi korszakban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.13. 20:12:06

@Doomhammer:
Vonulni kell amiatt, hogy egy jómódban élő fiatal megölt egy rendezett körülmények között élő fiatal nőt.

De mi ellen is?
www.hirado.hu/Hirek/2012/10/13/17/Jobbik_nem_valakik_valami_ellen_demonstralunk_Miskolcon.aspx
"A Jobbik a Magyar élet menete elnevezésű, jövő szerdára tervezett megmozduláson valami, és nem valakik ellen demonstrál majd Miskolcon, az avasi lakótelepen - mondta a párt országgyűlési képviselője a borsodi megyeszékhelyen. Egyed Zsolt közölte, a Jobbik szándéka felhívni a figyelmet a rossz közbiztonságra, a rossz szociális helyzetre, a Miskolcot jellemző rossz, elkeseredett légkörre, a kilátástalanságra, amely jellemző a dolgozókra és a nyugdíjasokra egyaránt. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.13. 20:14:07

@Pelso..:
Vicces intermezzo, hogy az ÁAK-os ember belebonyolódik abba a kérdésbe a videóban, hogy az árfolyamingadozásokért mennyiben felelős a kormány.

Pelso.. 2012.10.13. 20:16:58

@Doomhammer: A legkomolyabban félretéve minden viccet, cinizmust: ez a tényleges NER.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.13. 20:41:42

@Pelso..:
Akkor mást értünk NER alatt.
Számomra a NER az a MIÉP-es ötlet, ami szerint a pártok demokratikus küzdelme gyengíti az ország "erejét" (akármit is értünk "erő" alatt). Az Ellenség mindig megkereshet egy háttérbe szorított pártot és az Ellenség érdekeit nyomhatja (szemben az ország érdekeivel). A NER számomra egyfajta korporativista rendszer, ahol az érdekképviseletek a Vezérnél lobbiznak, aki az Ő bölcsességében mindenkinek megadja, ami jár.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2011/10/penz-szaga.html

Ez itt csak valamiféle "kommunikációs" erőfeszítés.

Pelso.. 2012.10.13. 21:28:49

@Doomhammer: Az állampolgárok szabadon értelmezhetik, mi is a NER, mármint azon belül, mindenki a reá osztott szerepben, funkcióban.
Miféle érdekképviseletek? Egy érdek van, részhalmazok integrálva.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.13. 22:32:42

@Pelso..:
"Az állampolgárok szabadon értelmezhetik, mi is a NER"

Most fején találta a szöget.

"- Mi a Buddha? - kérdezték Tou-cét.
- A Buddha - felelte.
- Mi az Út?
- Az Út.
- Mi az Eszme?
- Az Eszme. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.14. 21:30:04

Ha a Fidesz nem tud kenyeret adni az embereknek, ad nekik cirkuszt azzal, hogy a cigányokat teszi meg bűnbaknak.

www.thestar.com/news/world/article/1270708--roma-in-hungary-feel-persecuted-but-they-have-nowhere-to-turn
"Sandor Szoke, a human rights advocate in Budapest, said both Fidesz and Jobbik are “like the Romans, where if (they) can’t give bread, (they) give a circus. Instead of bread, the spectacle has been nationalism and a spirit of anti-Roma. They want people to believe they are victims and the Roma are one of the biggest groups who are hurting the country.

“The government has run on a campaign of law and order. But it’s double talk,” he said. “What they mean when they say they will crack down on crime is they will look after the Gypsy problem. When they say law, they mean we will finally have our paramilitaries, and when they say order, they mean they won’t support Gypsies financially.”"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.14. 22:45:32

Ha kapnának egy újabb esélyt, minden jobbra fordulna.
hvg.hu/itthon/20121014_Orban_meg_egy_eselyt_hazaternek_a_fiatalo
"Orbán Viktor ezt a TV2 Napló című műsorának vasárnap sugárzott riportjában mondta, amelyben szombati napját követték végig, amikor többek között felszólalt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) ifjúgazda-tagozatának ceglédi kongresszusán.

"Ha a következő választáson kapunk még négy évre lehetőséget, akkor itt hat év múlva olyan ország lesz, hogy mindenki haza akar jönni" - válaszolta a miniszterelnök arra a felvetésre, hogy a magyar fiatalok nagy számban vándorolnak ki külföldre, hogy ott boldoguljanak.""

HToma 2012.10.15. 09:31:06

@Doomhammer: Erről elfeledkeztem.
Annak idején olvastam és tetszett is, de a menjetek külföldre majd gyertek vissza üzenet felett átsiklottam. Talán mert sose akartam hosszabb időre (több mint 1 évre) külföldre menni?
Azt gondolom aki ezt írta az nem nagy ugrást akart, hanem elitváltást. Jöjjenek azok akik nem a 70-80-as években hanem már a kilencvenesekben jártak egyetemre. Nekem mint 30-asnak ez valamelyest szimpatikus, de gyakorlatban megvalósíthatatlan.

Az meg, hogy az üzit Orbán is mondja? Szerintem az anyagiak mellett két ok miatt akarnak külföldre menni a 20-asok.
1. Bekerülnek egy munkahelyre és azt látják, hogy 15 évig nem fognak karriert csinálni, mert a vezetőknek még jó pár évük van a nyugdíjig. Fiatalok, ambiciózusak, türelmetlenek.
2. Felnőttek egy jóval liberálisabb közegben és most nem tetszik nekik a rendszer.
Az utóbbit gondolom senki nem meri megmondani Orbánnak.
Kíváncsi lennék arra is, az emigrálást tervezők közül hányan mennek ki ténylegesen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.15. 09:56:01

@HToma:
"Azt gondolom aki ezt írta az nem nagy ugrást akart, hanem elitváltást. Jöjjenek azok akik nem a 70-80-as években hanem már a kilencvenesekben jártak egyetemre. "

Igy irja a szoveg. A gyakorlati hatas azonban az elitvaltas kesleltetese. Azzal, hogy elzavarja a potencialis kihivokat, akik kozul a tehetsegesebbek soha nem is jonnek vissza, az elit bebetonozodasat segiti. Annak pedig szuksege is van bebetonozodasra, mivel a Fidesz-elit most kesoi 40-es korcsoportban van. A nyugdijig meg majdnem 20 ev van.

"1. Bekerülnek egy munkahelyre és azt látják, hogy 15 évig nem fognak karriert csinálni, mert a vezetőknek még jó pár évük van a nyugdíjig. "

Kulfoldon meg kevesbe fognak karriert csinalni. A fo indok nem ez. Ma egy fiatal parnak nincs eselye eletkezdesre. Hitelt nem kap, a fizetesek amugy is olyan alacsonyak, hogy abbol se alberletet, se hiteltorlesztest nem tud finanszirozni. Orokolni nem fog, mert a szulok-nagyszulok generacioja olyan sokaig el, hogy onnan az eletkezdeset nem tudja megoldani. A fo indok penzugyi.

"2. Felnőttek egy jóval liberálisabb közegben és most nem tetszik nekik a rendszer."

Nem hiszem, hogy ebbol ideologiat kell csinalni. Aki a magyar privatszektorban dolgozik ma (tehat nem multinal), annak a gazdasagi kornyezet olyan bizonytalan, hogy az komolyan veszelyezteti a letbiztonsagat. Adovaltozasok minden nap, teljes szektorok allamositasa vagy megszuntetese hirtelen jott otlet vagy atmeneti ido biztositasa nelkul. Az utolso ilyen eset eppen most volt a jatekautomatakkal. En nem kedvelem a nyerogepes bizniszt, de ugy adodott, hogy egy regi ismerosom szervizeskent dolgozott egy ilyen cegnel. Gondolja csak meg az o alulnezetebol a helyzetet: egyik pillanatrol a masikra megy az utcara. Mindez azert, mert Orban rosszat almodott.

Ebben a vilagban nem kellemes elni. A gondolattal nem kellemes elni, hogy holnap en is bajba kerulhetek, mert Orban rosszat almodott. Ehhez kepest egy megallapodott nyugati demokraciaban egy megallapodott allas sokkal vonzobb.

HToma 2012.10.15. 10:19:48

@Doomhammer: A 2. pontot azért írtam, mert nekem van olyan ismerősöm aki nem tetszik a rendszer alapon akar elmenni. És mintha másoknál is látnám ezt. Persze tudom a net torzít.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.15. 10:26:08

@HToma:
"A 2. pontot azért írtam, mert nekem van olyan ismerősöm aki nem tetszik a rendszer alapon akar elmenni. "

Hat lehet, hogy vannak ilyenek, de a kitelepules akkora sokk (tobbek kozott penzugyileg is), hogy igen elvakultnak kell lennie annak, aki erre vallalkozik pusztan a mediatorveny miatt.

Hitelkarosultak csinaljak gyakran, mivel mas mod a csodbemenetelre Magyarorszagon nincs. Itthagyjak a hazat, kijelentkeznek az allando es ideiglenes lakcimeikrol (tobbe nincs hova postazni az idezest) es elhuznak egy masik orszagba. A bank pedig csinal a hazzal, amit akar. Meg mindig jobb, mint bankot rabolni.
www.bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/ket-ev-foghazat-kapott-egy-lakashiteles-rablo-szigetvaron-462218

HToma 2012.10.15. 10:40:20

@Doomhammer: Hát róla is csak akkor fogom elhinni, hogy kiment ha valóban kiment. Én is poénkodtam már, elmegyek, ha a Jobbik hatalomra kerül.

"A nyugdijig meg majdnem 20 ev van." Hát ezért akarnak 20 évig kormányozni. :)

A hitelkárosultak ezen lépéséről még nem is hallottam.

bz249 2012.10.15. 10:47:18

@Doomhammer: "Kulfoldon meg kevesbe fognak karriert csinalni. A fo indok nem ez. Ma egy fiatal parnak nincs eselye eletkezdesre. Hitelt nem kap, a fizetesek amugy is olyan alacsonyak, hogy abbol se alberletet, se hiteltorlesztest nem tud finanszirozni. Orokolni nem fog, mert a szulok-nagyszulok generacioja olyan sokaig el, hogy onnan az eletkezdeset nem tudja megoldani. A fo indok penzugyi."

Ezzel meg is lehet magyarazni a roman vagy lengyel kivandorlasi hullamot. A kisebb, viszont mas szerkezetu magyart viszont nehezebb, merthogy nagyobb benne a klasszikus kozeposztaly reszesedese. Mondjuk olyan fiatal parok, ahol mindket fel az atlag felett keres (ez persze nem sok penz, de azert nem is keves).

Nem tudom, hogy 2010 utan felgyorsult-e a folyamat, ha igen, akkor viszont valoszinuleg ugyanaz az oka, mint a politikai passzivitasnak: az elmult 22 evben gyakorlatilag mindenfele kormanya volt mar az orszagnak, aztan kvazi maradtunk a startvonalnal. Az meg plane nem latszik, hogy mikent lesz majd hat ev mulva olyan orszag, hogy mindenki haza akar majd jonni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.15. 10:48:10

@HToma:
"A hitelkárosultak ezen lépéséről még nem is hallottam. "

Peldaul veheti innen:
hitelkarosultak.blog.hu/2012/05/16/menekules_magyarorszagrol

Ha jol ertem, a hitelszerzodes egy polgari peres jogviszony, tehat ha kilep a magyar birosag hatokorebol, akkor mar nem tudnak mas orszagba utana menni. Mehet akar mas EU-orszagba is, ez nem buntetougy, ahol nemzetkozi korozest lehet kiadni. A lenyeg, hogy a birosagnak ne legyen hova levelezni.

Az ismert ingatlant-ingosagot persze lefoglaljak, de a lenyeg pont az, hogy ezt olyanok csinaljak, akik annyira "underwater" vannak, hogy az adossag tobb, mint a vagyon.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.15. 10:55:39

@bz249:
"A kisebb, viszont mas szerkezetu magyart viszont nehezebb, merthogy nagyobb benne a klasszikus kozeposztaly reszesedese."

Vegyunk egy peldat megint. Ismerosom, fiatal mernok hazaspar, magyar mertekkel jo fizetessel. Vettek egy lakotelepi lakast hitelre (nem hedonizaltak), a lany elment szulni es mire kettot pillantottak, azt vettek eszre, hogy eppen csak tulelnek ho vegetol ho vegeig. Tulajdonkeppen lehetne mondani nekik, hogy az elet nem habostorta, nem kell nyaralni jarni meg sielni, de nekik mas opcioik is voltak. Nemetorszagnak hivtak azt a mas opciot.

"Nem tudom, hogy 2010 utan felgyorsult-e a folyamat,"

A szamok megbizhatatlanok, de 2010-ben meg csak 30 ezer London kornyeken elo magyarrol szoltak a hirek, most meg 100 ezerrol. Tehat latszik itt egyfajta novekedes (ha nem is kivandorlasi hullam).

Egy masik eset: videki szakmunkas ismerosom alol kicsuszott a ceg (ha jol ertem, a ceg fonoke a szoci forrasokbol szedte a bizniszt es a fulkeforradalom utan elfogyott a megrendeles). Az illeto azota alkalmi munkakbol el es ha vegkepp nem adodik semmi, akkor kiugrik kulfoldre. A leghosszabb kinn tartozkodasa fel ev volt. Most o lelepett vagy nem lepett le?

bz249 2012.10.15. 17:26:27

@Doomhammer: "Vegyunk egy peldat megint. Ismerosom, fiatal mernok hazaspar, magyar mertekkel jo fizetessel. Vettek egy lakotelepi lakast hitelre (nem hedonizaltak), a lany elment szulni es mire kettot pillantottak, azt vettek eszre, hogy eppen csak tulelnek ho vegetol ho vegeig. Tulajdonkeppen lehetne mondani nekik, hogy az elet nem habostorta, nem kell nyaralni jarni meg sielni, de nekik mas opcioik is voltak. Nemetorszagnak hivtak azt a mas opciot."

Az egyik hasonlo helyzetben levo ismerosom, ezt pont forditva mondta: a magyar fizetesbol meg lehet elni, nem is rosszul, felteve, hogy egyebkent a haz es a kocsi adott. (miota visszament Magyarorszagra ezt nemileg revidealta es meg egy kulfoldi kort tervez).

"A szamok megbizhatatlanok, de 2010-ben meg csak 30 ezer London kornyeken elo magyarrol szoltak a hirek, most meg 100 ezerrol. Tehat latszik itt egyfajta novekedes (ha nem is kivandorlasi hullam)."

Nem tudja, hogy a nepszamlalast, hogy csinaltak? Merthogy abban viszont semmi rendkivuli nem latszott, holott evrol evre pozitiv vandorlasi egyenleget irnak jova. Vagyis vagy nem volt nagy merteku kivandorlas, vagy megszamoltak az eletvitelszeruen kulfoldon elo szemelyeket es beirtak oket a magyar allando lakhelyukre.

(ha London 100.000 magyarral bir, akkor EU- szinten egy 2-300.000-es szam szerintem nem tulbecsles)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.15. 23:57:33

@bz249:
Nézze csak, itt van néhány szám. Ezek szerint egész Nagy-Britannia 42 ezer és összesen 200 ezer (Németország vezet).
privatbankar.hu/karrier/tavaly-legalabb-ketszazezer-magyar-kulfoldon-lakott-ujabb-22-ezer-pedig-letelepedett-kint-249032

Nem tudom, a 100 ezret honnan szedtem, bizonyára tévedtem.

bz249 2012.10.16. 13:15:30

@Doomhammer: vagyis akkor valamivel 200.000 felett lehet, viszont, ha jol sejtem ok azok a magyarok, akik statisztikailag rendben vannak es a KSH tudja, hogy nem hazai lakosok. Eppen ezert a termekenysegi aranyszamot sem ronthatjak el, hiszen a nevezoben sem szerepelnek.

Amugy a brit statisztikak szerint meg nem arasztottak el Angliat es Walest a kis magyar lurkok. A kis tablicka szerint a 19.762 polyakon (akik ezzel letaszitottak Pakisztant az elso helyrol) tul a tobbi 11 uj tagallambeli anyuka csak 14.432 gyerkocot hozott a vilagra Angliaban es Walesben.

www.ons.gov.uk/ons/publications/re-reference-tables.html?edition=tcm%3A77-223048

Sot az 10 legkedveltebb fiu es lanynev kozott sem talalni magyar vonatkozasut.

www.ons.gov.uk/ons/dcp171778_276015.pdf

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.16. 19:41:21

@Doomhammer:
S. Márk megöli a gödöllői adminisztrátort, erre az Avas-lakótelepen kell vonulni.

A miskolci polgármester hadiösvényre lép.
hvg.hu/itthon/20121016_Nem_engedjuk_csataterre_valtoztatni_az_Av
""Nem engedjük csatatérré változtatni az Avast!" - írta közleményében Kriza Ákos Miskolc fideszes polgármestere. Megfogalmazása szerint "a szélsőséges erőknek az Avas csak eszköz a saját politikai céljaikhoz. A problémát azonban mi azután is kezelni fogjuk, hogy véget érnek a vonulgatások, és levonulnak a szélsőségek az Avasról."

A Jobbik október elsején jelentette be, hogy menetet szervez az avasi városrészében, amellyel felhívja a kormány és a helyiek figyelmét: "elfogyott az emberek türelme" és "Magyarországon ma nincs közbiztonság". Ugyanerre a napra békés demonstrációt hirdetett a Demokratikus Koalíció, a miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat pedig a Hazáért, a demokráciáért! elnevezéssel indít menete"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.17. 10:23:29

Tuntetesek napja Miskolcon!
Featuring: DK, Jobbik, Miskolci Cigany Onkormanyzat.
www.boon.hu/tuntetesre-tuntetesek/2103740

Emlekeztetoul: a tuntetesek oka, hogy a feher S. Mark rablotamadast hajtott vegre a feher M. Judit ellen Godollon es megolte.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.17. 13:50:31

Vona Gabor fellep a magyargyulolet ellen.
www.boon.hu/vona-gabor-kedd-esti-facebook-bejegyzese-holnap-nagy-nap-lesz/2104114
"A holnapi nap nagyon fontos a Miskolcon és Borsodban élő embereknek, fontos tudniuk, hogy vannak, akik szolidaritást vállalnak az ő szenvedéseikkel. Akik ugyanattól szenvednek, akik ugyanúgy békére, nyugalomra és biztonságra vágynak. Ennek a reményét visszük holnap az Avasra. Tenni akarunk a magyargyűlölet ellen."

Itt nyilvan S. Markra utal, aki magyar es akit meltatlanul gyulolnek azota, hogy megolte M. Juditot.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.17. 18:42:56

Erőviszonyok az Avas-lakótelepen:
DK: 100 fő
Cigányok: 1000 fő
Jobbik: 500 fő

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.17. 19:38:05

@Holger Hartland:
Nem, a helyi újságírók.
www.boon.hu/demonstracio-az-avason-a-jobbik-tuntetese/2104490
www.boon.hu/demonstracio-az-avason-a-miskolci-cigany-kisebbsegi-onkormanyzat-tuntetese/2104236
www.boon.hu/demonstracio-az-avason-a-demokratikus-koalicio-tuntetese/2104166

Muhahaah:
"Horváth Aladár – Váradi Gáborhoz hasonlóan – többek között „megemlékezett” Miskolc polgármesterének reggeli nyilatkozatáról. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Én már akkor az Avason laktam, amikor ő még román állampolgár volt. Nem, nem kell visszamennie, de tartsa be a cigány-magyarok jogait.”"

Kriza Ákos valóban csak a '80-as évek végén költözött Magyarországra.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.17. 21:28:56

@Doomhammer: "Rendőrök?" - Úgy értettem: és a rendőrök létszáma?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.17. 22:00:21

@Holger Hartland:
Nem mondták, de van valami becslési alap.
www.boon.hu/ennyi-rendor-az-avason-meg-az-eletben-nem-volt/2104107
"Valóban, ugyanis munkatársunk csak a II-es ütem centrumában 20 db rendőrségi járművet számolt össze, köztük mikrobuszokat és buszokat is."

Ez önmagában 2-300 rendőr. Legyen mondjuk az első durva becslés 500.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.18. 02:28:27

A hitelszűke elkeseredett cselekedetekre sarkall.
www.sonline.hu/somogy/kek-hirek-bulvar/nem-kapott-hitelt-ezert-bezuzta-egy-siofoki-bank-ablakat-466689
"A Siófok Fő terén lévő bank bejárati ajtajának üvegét kedden este dobta be egy 19 éves fiatal férfi egy kővel. Elmondása szerint, azért dobta be az ablakot, mert feldühödött azon, hogy nem kap hitelt a banktól. A rendőrök garázdaság miatt indítottak ellene eljárást."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.18. 10:28:50

Minthogy a bankok mar ugysem hiteleznek Magyarorszagon, a bankado szinten tartasanak nincs negativ hatasa.

www.businessweek.com/news/2012-10-17/orban-cites-deleveraging-in-rebuff-of-hungary-bank-tax-criticism
"Hungary’s decision to backtrack on a pledge to cut the European Union’s highest bank tax in half won’t hurt the economy after lenders withdrew financing from the country, Prime Minister Viktor Orban said.

“Banks stopped lending already, the deleveraging project is going on in Hungary,” Orban said in an interview in Bucharest yesterday. “Bank taxation has no impact on Hungarian activity.” "

Hat maximum nem lesz novekedes. Na bumm, akkor mi van?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.18. 10:38:19

Magyarbunozok a ciganyproblema okozoi Avason.
www.origo.hu/itthon/20120522-elkezdodott-az-avasi-feszekrakougy-targyalasa-a-miskolci-torvenyszeken.html
"Nem ritkán buszjegyre sem volt pénzük, ezért még a bankba is kocsival vitték azokat a családokat, amelyek munkahely nélkül jutottak többmilliós állami lakáskölcsönhöz egy jól működő csalási rendszer résztvevőiként. Az ügyleteket egy ügyvéd találta ki és irányította egy banki alkalmazott és egy értékbecslő segítségével, ők tették zsebre az állami támogatást. A lakásokba beköltöztetettek azt sem tudták, hogy a törlesztést fizetni kell; százmilliós közműtartozást és egy lelakott lakótelepet hagytak maguk után. A 278 vádlott pere kedden kezdődött a Miskolci Törvényszéken.

"Azt kell mondani, ha kérdez a bíró, hogy nem teszek vallomást. Fel leszünk mentve" - mondta az avasi szocpolcsalásként elhíresült ügy egyik vádlottja a társainak az ügy keddi, első tárgyalási napján a Miskolci Törvényszéken.

Miskolc Avasi lakótelepére 2005-től, főleg vidékről, sokgyermekes családok költöztek be a Fészekrakó program keretében, amely használt ingatlanok vásárlása esetén jelentős állami támogatást biztosított számukra. Ezt a lehetőséget használta ki a B. Marianna által vezetett ügyvéd iroda köré szerveződött csoport. A középkorú nő a tárgyaláson vajszínű zakót és színben hozzá passzoló nadrágot viselt, félhosszú, szőke haját egy csattal fogta össze. Mögötte tömött sorokban a lakást vásárlók és hozzátartozóik ültek. Az ügynek összesen 278 vádlottja van."

B. Marianna fenykepe megtekintheto, a bekoltoztetettek persze foleg ciganyok voltak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.18. 10:47:07

Ime az orszagok, ahonnan a Fold 50 leginnovativabb startup-ja jon.

www.kauffman.org/newsroom/startup-open-competition-recognizes-50-promising-new-startups.aspx
"WASHINGTON, D.C. – October 15, 2012 – In the search to find some of the best and brightest new startups around the world, Global Entrepreneurship Week today announced the "GEW 50" —a list of the 50 most innovative new companies competing in the Startup Open, a competition that recognizes startups with high-growth potential.
...
The 17 countries represented by the GEW 50 are: Australia, Brazil, Canada, Chile, China, Egypt, Ghana, Israel, Liberia, Mexico, Netherlands, Netherlands Antilles, New Zealand, Pakistan, Poland, Slovakia and the United States. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.18. 13:47:15

Rogan szerint Brusszel miatt nem csokken a bankado.
hvg.hu/itthon/20121018_Rogan_sose_gondoltuk_a_bankado_kivezetese
"A Fidesz frakcióvezetője azt elismerte, hogy a bankadó mértékét valóban tervezték csökkenteni, ha megengedte volna Brüsszel, illetve a magyar gazdasági teljesítmény. Arra a felvetésre, hogy ezt a bankszövetség úgy értelmezi, hogy a kormány egyoldalúan felmondta a bankadó csökkentéséről kötött megállapodást, Rogán Antal azt mondta: a bankoknak "ebben még némi igazságuk is van", de hozzátette: az egyoldalú szerződésmódosításban a bankoknak is van gyakorlata, csak ezt korábban az emberek kárára tették."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.18. 15:11:53

Elore a szakralis gazdasagpolitika iranyaba.

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/orban-viktor-a-joleti-allam-nem-fog-visszaterni-389380
"Újságírói kérdésre előadása egy másik gondolatát is kifejtette [Orban Viktor, dh] , miszerint a helyes gazdaságpolitikák megvalósítását nem lehet technokratákra bízni. "Csak a józan ész, a gazdasági racionalitás nem lesz elég. Európának be kell látnia, hogy a versenytársai használnak lelki felhajtóerőket is, spirituális, ha úgy tetszik vallási felhajtó erőket, lelkileg jobb állapotban vannak, mint mi vagyunk. Ezért a józan ész mellé az Emeljük fel a szívünket is oda kell tenni - ez a kettő együtt újíthatja meg Európát, és erről bátran kell beszélni, mert ha mi, kereszténydemokraták nem beszélünk róla, a liberálisok, meg a szocialisták biztosan nem fognak" - összegezte Orbán Viktor."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.19. 11:06:04

A kanadai hatarorseg szerint ciganybunozes van.
www.upi.com/Top_News/World-News/2012/10/18/Gypsies-in-Canada-allege-bias-in-report/UPI-43761350582916/
"TORONTO, Oct. 18 (UPI) -- Hungarian gypsy refugee claimants in Canada are disputing a federal intelligence report suggesting high levels of crime and welfare fraud among them.

A redacted version of last year's report by the Canada Border Services Agency was seen by the Canadian Broadcasting Corp. this week. It denies labeling all gypsies, or Roma, as criminals.

"The information received is not all encompassing, nor is it a depiction of all members of the community, however, it serves to demonstrate that there is significant criminal activity occurring within this group.""

Pelso.. 2012.10.19. 13:03:52

@Doomhammer: Kommentálni annyira felesleges, mint az eltűnt Gripen jelentést keresni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.19. 13:11:05

@Pelso..:
Azert is KGB a felelos? Sose gondoltam volna, hogy ennyi esze van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.19. 15:20:07

Orban Viktor vereseget szenvedett.

hvg.hu/vilag/20121019_kulfoldi_sajto_magyarorszagrol
"A Rzeczpospolita című konzervatív lengyel napilap pénteki kommentárja szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott harcban Orbán Viktor elszámította magát és vereséget szenvedett.

Az újság szerint az, hogy a magyar kormányzat adóemelésről döntött, kudarcot jelent. A cikk szerzője azt írta, hogy az ország pénzügyei tényleg siralmas helyzetben voltak, amikor Orbán Viktor átvette az irányítást. Megkérdőjelezi ugyanakkor, hogy a kormány "valóban megtett-e mindent" az adóemelés elkerülése érdekében.

A magyar kormányfő "kezdetben bátor reformprogramot indított el", de nem volt realista, mert nem vette figyelembe a legsötétebb forgatókönyveket, és a nagyobb politikai kockázatoktól tartva nem vállalta a radikálisabb megszorításokat - olvasható az elemzésben.

A cikkszerző úgy vélekedik, hogy az IMF-nek hadat üzenve a miniszterelnök elszámította magát, érzelmei a hideg számítás fölé kerekedtek, ezért kell most bevezetnie a magyar gazdaságot fékező megoldásokat. Az eset tanulsága szerinte az, hogy a válság idején takarékosságra kell törekedni, mert aki ezzel késik, annak a politikailag súlyos következményekkel járó megszorításokkal kell számolnia."

Leskelődő 2012.10.19. 15:24:45

@Doomhammer:
Szegény osztrák pénzügyminiszter nem vette észre, szólni kéne neki:

"Megvédte a magyar kormánynak a bankadó fenntartására, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték kulcsának megduplázásra vonatkozó döntését Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter egy pénteki befektetői fórumon Bécsben."
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/nem-helyes-magyarorszagot-ostorozni-megvedtek-az-adopolitikat-becsben-389451

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.19. 15:33:40

@Leskelődő:
Hogyne, mert ot is szoritja a sajat koltsegvetese.

www.friedlnews.com/article/support-for-financial-transaction-tax-keeps-within-limits
"Austria´s Minister of Finance Maria Fekter underlines that Austria is ready to introduce a financial transaction tax. Last week, her French counterpart Pierre Moscovici and her German counterpart Wolfgang Schäuble called for the introduction of a financial transaction tax too.

“The financial transaction tax would be an important contribution of the financial sector to manage the burden of the crisis.” Fekter said. However, the prospects of success are rather low. At least nine countries must come to an agreement in order to introduce the tax. At the moment, only six countries consider introducing the tax.

Thus, the Austrian government comes under pressure as the tax should be introduced before 2014. An additional tax intake of € 500m is already anticipated as a part of the austerity package.

Besides Germany, France and Austria, only Belgium, Portugal and Slovenia explicitly support the idea. Spain and Italy want concessions. The U.K, Sweden, the Czech Republic, the Netherlands and Denmark are against the financial transaction tax. Sweden´s Finance Minister Anders Borg argues that the financial transaction tax would cause an increase of loan costs and damage the European economic growth.

The Austrian government hopes for support from Hungary, Finland, Slovakia or Estonia. At the Ecofin-Council in Cyprus, the debate will go on."

Pelso.. 2012.10.19. 19:55:07

@Doomhammer: Dehogy.Azt nem ilyen operatív akciókra tartják.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.22. 10:06:08

Budapest a békés, de kísértetiesen csendes munkásemberek fővárosa.

durangoherald.com/article/20121021/COLUMNISTS04/121029898/0/SEARCH/Hungary-still-thirsts-for-a-better-future
"BUDAPEST, Hungary – It’s 8:30 a.m. on a work day, we’re exiting a subway with a hundred other people, and it’s dead quiet.

I mean, I don’t hear anything other than feet on concrete and swishing clothes.

Budapest isn’t exactly the quintessential large, cosmopolitan European capital city. That’s true. People don’t tend to go for flashy or even colorful clothing. They’re not loud or demonstrative. It’s a working-class mentality.

Still, walking out of that subway and not hearing a peep from a huge crowd is eerie. Then I realize: It’s Monday. The start of a work week. And who’s all bubbly and talkative at the start of a work week? Well, at the Deak Ferenc Ter station, on a Monday morning, nobody is. Nobody.

There’s a starkness, some would say grittiness, one sees in Hungary that isn’t evident across the western border in Austria. The latter is a country of obvious wealth, if not opulence. For two countries that shared control of a vast empire in the late 19th and early 20th centuries, it’s intriguing to note how their paths have diverged."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.22. 10:14:22

@bz249:
Annyira nem akarnak mozdulni a magyarok, hogy külön szervezni kell őket.

www.bama.hu/baranya/gazdasag/kulfoldi-munka-legalabb-felmillio-kell-az-indulashoz-467161
"Továbbra sem lankad az érdeklődés a külföldi munkavállalás lehetősége iránt – erről tanúskodott Europe Direct Baranya Megyei Európai Információs Pont pénteki nyílt napja.

Az EURES hálózattal, a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálattal és a Pécsi Tudományegyetemmel közösen szervezett Job Day 2012 elnevezésű rendezvénynek keresni sem lehetett volna jobb helyet az Árkádnál: a bevásárlóközpont átmenőforgalma, különösen a fiatalok megjelenése garantálta az érdeklődést.

– A fő irány továbbra is Ausztria, Németország és Anglia – mondta érdeklődésünkre Kerner Barbara, a pécsi EIP vezetője, aki egyben megerősítette, hogy a mobilitás szempontjából még mindig nem elég aktív Magyarországról Baranyából különösen a német nyelvterületekre mennek ki sokan munka és megélhetés reményében."

Pedig Baranyáról beszélünk, ahol gazdasági csőd van és német vezetéknevű emberek.

bz249 2012.10.22. 20:18:30

@Doomhammer: "Annyira nem akarnak mozdulni a magyarok, hogy külön szervezni kell őket."

ugy latszik ez is olyan, mint minden egyeb otthon. Hangoskodunk, felgyurjuk kemenyen az ingujjat, aztan nem csinalunk semmit.

Hanem.

Amugy kivancsi vagyok mi lesz ebbol a Gordon-projektbol. Lehet nem artana, ha vegul 2014-ben a Szakerto* (aki nem tudta, hogy az onkormanyzatok es a koltsegvetesi intezmenyek hianya is beleszamit a vegeredmenybe) megnyerne a valasztast.

Akkor ujabb lufi durranna ki, utana mar csak egy 2018-as Jobbik gyozelem kell es esetleg 2022-ben eljutnak az emberek oda, hogy eredmenyt foleg munkaval lehet elerni. Bar valoszinubb, akkor is inkabb valahogy okosba szeretnek megoldani.

*tenyleg nem ertem, hogy mi taplalja azt a legendat, hogy valami kulonlegesen hatekony es jo kormanyzast mutattak volna be... valoszinuleg ugyanaz, amelyik azt a Bokros-csomagot mitizalja, amit 1998-ra fel is elt az MSzP kormany

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.22. 20:35:39

@bz249:
"Amugy kivancsi vagyok mi lesz ebbol a Gordon-projektbol. Lehet nem artana, ha vegul 2014-ben a Szakerto* (aki nem tudta, hogy az onkormanyzatok es a koltsegvetesi intezmenyek hianya is beleszamit a vegeredmenybe) megnyerne a valasztast."

Én másként látom a helyzetet. Sokkal egyszerűbben, ha úgy tetszik.

2014-ben az ellenzéknek jó esélyei lesznek. Márcsak azért is, mert gyakorlatilag mindenki külföldön - na jó, talán az azeri elnök nem - azon dolgozik, hogy Viktor húzzon a vérbe. Növekedés nem lesz, osztogatásra nem lesz pénz, az IMF jön negyedévente ellenőrizni, ugrálni nem lesz mód. Vagyis a 2014-es választás megnyerhető az ellenzék számára.

Engem, mint hosszú távú stratégát nagyon más nem is érdekel. Természetesen maga a választás egy külön kis csata, a taktikusok csatája, de ahhoz soha se értettem igazán meg nem is volt hozzá affinitásom. Az még nekem is világos, hogy ebben a pillanatban a tábort kell növelni - akár több hatalmi centrum/húzónév körül - majd a finisben egy személy köré kell koncentrálni az ellenzéki tábort. Ebben a pillanatban tehát nem érdekes, hogy Gordon vagy nem Gordon. Ha létrehozható egy "urbánus balliberális" mag körülötte, az jó. Ha nem, majd lesz más. Így aztán én nem nagyon izgulnék Gordon miatt most.

bz249 2012.10.22. 21:39:33

@Doomhammer: Gordon nem a szemelye miatt erdekes. Igazsag szerint a szemelyisege lenyegtelen.

Ami szerintem erdekes, az amit moge raktak, a nagybetus Szakerto, akinek ott van a birtokaban az az ismeret, amelynek segitsegevel kiranthato a katyubol az orszag szekere.

Es persze mar bizonyitott a maganszferaban es a politikaban is, hiszen az o kormanyzasa idejen sokkal jobban teljesitett a gazdasag. Hogy ez a sokkal jobban teljesitett egeszen pontosan mit jelent, azt takarja jotekony homaly, mert ha konkretizalni akarjuk, akkor ugye mar az adatok kivalasztasa miatt torzul az osszkep (ha megis kell valami, akkor altalaban valami egeszen elvont parameterre, vagy egy fontos parameter 96. derivaltjara szoktak hivatkozni)

tevevanegypupu 2012.10.22. 21:48:19

@bz249:

Bocs hogy kozbeszolok, de aki Gordont szakertonek (sot Szakertonek) gondolja, annak az agyat elegge sikerult atmosni, hiszen Gyurcsany gazdasagi miniszterekent es az IMF Manocskajakent ugyan mit szakertett? Gordon kisfius mosolyat es pislogasat kedveli a szocialista notipus (lasd Hillary Clintont is) es a liberalbolsevik reteg pedig azert erdeklodik iranta mert erzodik mogotte egy kis amerikai toketamogatas. De ezek a pesti bolsevikek mindig csak a keritesig birtak gondolkodni, nem neznek korul. Ha arra gondolnak, hogy az orszag - megharagudva a megszoritasok miatt - majd visszahozza Gordont (es persz a sleppjeben oket) akkor nagyon tevednek. Ugyanis nagyon jol emlekeznek meg ra joparan, hogy a mostani helyzet nagyreszt neki, az EU-nak es az IMF-nek koszonheto. Orbanra lehet haragudni, de o csak azt teszi - nemi szabadsagharcos felhanggal, ami viszont kotelessege, mert ezert is valasztottak meg - amit az IMF kovetel tole. Szoval majdnem azt amit Gordon vagy Gyurcsany. csak minosegi kulonbseg van a ket ember kozott, egyelore Orban javara.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.22. 21:58:33

@bz249:
"Ami szerintem erdekes, az amit moge raktak, a nagybetus Szakerto, akinek ott van a birtokaban az az ismeret, amelynek segitsegevel kiranthato a katyubol az orszag szekere."

Jelenlegi helyzetben ennél sokkal kevesebb is elég. Gordon az a Jó Kormányos, akinek Orbán ígérte magát és aki helyett egy harcos világforradalmárt kaptunk. Ebben a pillanatban elég, ha annyit ígér: béke lesz. Mert Orbán ezt nem tudja és nem is akarja megteremteni, plusz nem is hagyják neki. Hiába volt az a terv, hogy 2012 felétől békés konszolidáció lesz, Orbánnak harcolva kell eljutni a 2014-es választásokig. És itt elég, ha fellép ellene a Béke Embere, mivel az embereknek a hócipőjük tele van már a világ ellen vívott csatákból.

" hiszen az o kormanyzasa idejen sokkal jobban teljesitett a gazdasag. "

Az ő kormányzása idején nyugalom volt. Ez tény: a jelenlegi háborút Kósa indította el azzal, hogy bejelentette, Magyarország Görögországnál is rosszabb helyzetben van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.22. 22:02:01

@tevevanegypupu:
"Ugyanis nagyon jol emlekeznek meg ra joparan, hogy a mostani helyzet nagyreszt neki, az EU-nak es az IMF-nek koszonheto."

Pontosan mi is köszönhető az EU-nak és az IMF-nek? Hogy nem adtak pénzt?

Ez az ország már sportot űz abból, hogy túlköltekezik, bajba kerül, majd ilyenkor fűhöz-fához rohangál operába illő jelenetek kíséretében, hogy adjanak pénzt, mert különben. Ebben az esetben eldöntötték, hogy nem adnak és röhögve nézik a kardcsörtető színjátékot. Mert tudják, hogy elég eltekerni egy kapcsolót és hónapokon belül nem lesz fűtés az országban. Akkor pedig Orbánékat dühös százezrek fogják kihúzni a Parlamentből. És ezt Orbánék is nagyon tudják.

tevevanegypupu 2012.10.22. 23:37:55

@Doomhammer:

Es hogy ide jutottunk azt Orbaneknak koszonhetjuk, annak, ahogy ok kezelik az egesz ugyet? Erdekes, ugy latom, hogy az egesz ugy kovetkezmenyeit kell Orbaneknak viselniuk, valami olyat, amihez nekik gyakorlatilag nincs kozuk, nem volt kozuk. 2002-2010 kozott biztosan nem. Ki volt aki a kolcsonoket szamolatlanul kerte? En aztan biztosan nem adtam ra engedelyt, hogy Gyurcsany a nevemben (is) kunyoraljon..

tevevanegypupu 2012.10.22. 23:37:56

@Doomhammer:

Es hogy ide jutottunk azt Orbaneknak koszonhetjuk, annak, ahogy ok kezelik az egesz ugyet? Erdekes, ugy latom, hogy az egesz ugy kovetkezmenyeit kell Orbaneknak viselniuk, valami olyat, amihez nekik gyakorlatilag nincs kozuk, nem volt kozuk. 2002-2010 kozott biztosan nem. Ki volt aki a kolcsonoket szamolatlanul kerte? En aztan biztosan nem adtam ra engedelyt, hogy Gyurcsany a nevemben (is) kunyoraljon..

bz249 2012.10.23. 00:13:48

@tevevanegypupu: egyreszrol a szocik hordtak ossze a szart. Masreszrol viszont a Fidesznek 2/3-a van, azert kaptak, hogy oldjak meg. Nem sikerult nekik, hogy azert miert az tulajdonkeppen mindegy. Ha a kemeny szamokat nezzuk, akkor valamit javitottak, de ez se annyi, amit a 2/3-dal lehetne csinalni... a merleg masik serpenyojeben meg ott van, hogy a nem tudnak kessel-villaval enni es a puha dolgokban boven eleget rontottak.

Vagyis boven eleg ok van a Fidesz kiszavazasara a hatalombol.

Dehogy ugyanaz az MSzP, amelyik az egesz elkuras fo felelose fog visszajonni. Egyebkent ez is egy erdekes uzenet lenne, hogy negy ev alatt minden bun elevul.

Manyi Béci 2012.10.23. 07:22:37

"Ami szerintem erdekes, az amit moge raktak, a nagybetus Szakerto"
Matolcsi a viszonyítási alap. Nemhogy Szakértő, de SZAKÉRTŐ!! hozzá képest szinte mindenki, na jó, pupu kisasszony azért nem, bármilyen lelkesen is nyilatkozik meg gazdasági kérdésekben, de igen, maga például szintén szakértő. Hehe, szerintem ez jó poén.:)

" Ha a kemeny szamokat nezzuk, akkor valamit javitottak"
aham, azt szeretem magában, hogy azért még mindig nem adja fel, (egy szakértőtől ez azért kevés:) ), bizonyos kemény számok ezt mutatnak, más, hasonlóan kemények mást, és maga még mindig csak a bizonyosakat nézegeti, a többit (mondjuk rosszalló fejcsóválással, az igaz!) inkább nem is hozza fel. De az is lehet, hogy itt mindenki helikopter, a gazdasági elemzők
pedig lefizetett biciklik, a franc se tud már kiigazodni.

"tenyleg nem ertem, hogy mi taplalja azt a legendat, hogy valami kulonlegesen hatekony es jo kormanyzast mutattak volna be"
Hát, a Fidesz kormány mindenesetre megköszönte és jónak tartotta ezt a kormányzást, e kijelentésért a felelősöket nyilván azóta már leváltották.

Ne becsülje le Bajnai kisfiús mosolyát.:) Egyrészt a világon (is) többségben élő szocialista nőtipus (lásd Hillary Clinton!!) nyihihi, de még a liberális (ezért nyilván buzi!) és szocialista férfiak is kellemesebb jelenségnek tartják az állandóan vörös fejjel, kidudorodó erekkel üvöltöző köpcös Orbánnál (érdemes lenne egy titkos felmérést végezni a konzervatív zípusú nőknél is!), másrészt Doomnak véletlenül:) igaza volt:
az embereknek a hócipőjük tele van már a világ ellen vívott csatákból, Bajnai kormányzása idején nyugalom volt.
Igazán igyekszik a Fidesz mindenféle új törvénnyel, hogy ne lehessen leváltani őket, ha másért nem (dehogynem!) már ezért lenne nagyon fontos, hogy ez a leváltás megtörténjen.

Emkékezzen Megyesi kisfiús mosolyára és bájos teszetoságára! Örökké!:)

Pados Feri 2012.10.23. 07:55:13

@Manyi Béci:

"Matolcsi a viszonyítási alap" Matolcsy sokszor mond baromságokat, de ettől eltekintve, Veres János sem volt egy géniusz. Vagy Draskovics. Ezek az "Önök" szakértői, Bajnai annyiban különbözik ettől a kettőtől, hogy sármosabb. Okosabbnak nem igazán tűnt soha.

"Bajnai kormányzása idején nyugalom volt". Haha, már nem tetszik emlékezni, mennyire utálták, persze lehet, az illetők is elfelejtik addigra. Tömegek nem tüntettek ellene, de most sem, ja hogy Milla? Orbán is megmozgatott annyi embert bármikor, ha akart.
Persze lehet, hogy ma kétmillióan lesztek ti is. :)
Az emberek persze elégedetlenek, szidják a kormányt, de tessék megnyugodni: 2009-ben Bajnait legalább annyit és annyian.
Egyébként jó a Medgyessy-párhuzam, és azt sem kellene elfelejteni, hova vezetett. De természetesen tudom, magácskát csak az érdekli, hogy 1) verve láthassa Orbánt (ezzel sokan vannak így, mondjuk) 2) Ismét milliókat tömhessen a zsebébe, mint 2010 előtt (persze most is vannak, akik ezt teszik).
Egyébként most is "nyugalom" van, ha az ember nem vesz tudomást az Önök hisztériájáról (ami pont ilyen volt az első Orbán-kormány idején is, pedig akkor ugye nem volt kétharmad, se stb. - ebből látszik, hogy az igazi ok: a hatalomvesztés, a pénzcsapok elzárása).

"embereknek a hócipőjük tele van már a világ ellen vívott csatákból" Hamar elegük lesz majd magukból is meglátja. Az új olajfa pedig nem fog kibírni 4 évet.
Kilátások az Orbán-ellenes népfront győzelme esetére: kormányválságok, alkotmányos válság (mivel Önök nekiesnek majd a hatályos alkotmánynak, meg mindennek, ami a "Fidesz műve", kétharmados felhatalmazás nélkül is, nos ennek lesznek ellenreakciói is, polgárháborút nem akarok vizionálni, de ki tudja. Az Önök oldalán rengeteg ember van, aki szó szerint gyilkolni vágyik, lövetni, akasztani, ahogy az ávós felmenőik is tették anno. De ne gondolja, hogy a másik oldalon más a helyzet, ha kísérletet tesznek a "fülkeforradalmi rendszer" erőszakos, ténylegesen törvénytelen felszámolására (márpedig minden jel szerint erre készülnek), elszabadulhatnak a dolgok. Mondjuk nem vizionálok spanyol polgárháborút, de mondjuk, hogy 2006 ősze kismiska volt ahhoz képest, ami még jöhet.

Manyi Béci 2012.10.23. 08:20:28

Még üldögélhetett volna egy kicsit a padon, Feri. Ha kispárnát tesz a feneke alá, és betakarózik, még ebben az időben sem fázik meg, viszont mennyivel nyugodtabb lenne!
Hallgatni a kismadarakat, nézegetni az őszi lombhullást, kicsit napoztatni az arcot még utoljára...jót tenne magának.

Deamásikis, amásikméghülyébb (ja, ilyen messzre nem ment el, bocs) - pipa.
Bezzegorbán - pipa.
Azoktöbbetloptak - pipa.
Titeketcsakahatalom, bezzegmi - pipa.
gyilkosávósokstb.- pipa
bántaniakarjákamagyart - pipa.
(ásít)

Új:
sármosabb, a kurvaéletbe -hát, ja.:)
TESZEMÉTMANYI milliókat loptál - maga olyan fixált, ugye?
ha harc, legyen harc - Ok.:)

Pelso.. 2012.10.23. 08:29:59

@Pados Feri:
A napokban kaptál pc-t, netet szüli/névnapodra? - s most hajrá?
Mellesleg, jelenleg nem Bajnai-Draskovics-Veres van kormányon.
Csak szólok, a megosztottságra, további árokásásra utaló szavak, mondatrészek alkalmazása már idejétmúlt, elcsépelt, felesleges.

bz249 2012.10.23. 08:53:57

@Manyi Béci: latja on is a latszatra figyel. Matolcsy csunya, apolatlan es nem tud beszelni (lehet meg alacsony is, azt nem tudom).

Azonban az van, hogyha az allamhaztartas helyzetet nezzuk nala nagyobb Szakerto meg sosenem volt a penzugyminiszteriumban. Tekintve, hogy iden esely van az egyik maastricht-i kriterium teljesulesere.

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/krm/krm21206.pdf

ilyet legutobb 2001-ben elt meg az orszag.

Az meg hogy hulye otletei vannak es osszevissza kapkod. Persze a Bajnainak nem kellett, o egyszeruen csak megemelte a hianycelt oszt kesz (amit aztan vegul megse teljesitett) ugy konnyu. Egyebkent igen, Kuszaszem es Orban a sajat huje paradigmajuk fogjai es emiatt keptelenek megtenni egyebkent ertelmes lepeseket. Dehat mindegyiknek van ilyen heppje. A negyes metro is csak-csak epulget.

"De az is lehet, hogy itt mindenki helikopter, a gazdasági elemzők
pedig lefizetett biciklik, a franc se tud már kiigazodni."

Manyika mutassa mar azokat a konret parametereket, ahol ez a zseni olyan jol teljesitett. Tenyleg most komolyan. Mert mindenki azt mondja, hogy de. De ha az ilyen egyertelmu, akkor csak latszik, hogy mi az ami erre utal.

"Igazán igyekszik a Fidesz mindenféle új törvénnyel, hogy ne lehessen leváltani őket, ha másért nem (dehogynem!) már ezért lenne nagyon fontos, hogy ez a leváltás megtörténjen."

Ez mondjuk megfontolando erv. Viszont egeszen hasonlo ervrendszer adta a 2/3-ot.

"Emkékezzen Megyesi kisfiús mosolyára és bájos teszetoságára! Örökké!:)"

Hat zajos egy siker volt.

Manyi Béci 2012.10.23. 13:09:40

Az az igazság, bz, hogy én - szemben mindenkivel ezen a blogon - nem értek a gazdasághoz.
A véleményemet róla ilyen szájbarágós, csekély értelemmel is felfogható cikkek alakítják ki, mint ez:
index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/16/imf-hitelek/
vagy ez:
index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/20/hig/

Általában jövök-megyek az interneten, és mindenhol lesújtó elemzéseket olvasok a magyar gazdaság állapotáról.
És akkor betévedek ide, ahol bz másként gondolja!
Ilyenkor meglepődöm, és elolvasok egy ilyet:
www.tranzitonline.eu/cikkek/a-gki-gazdasagkutato-zrt-elorejelzese-2012-2013-ra
meg egy ilyet is:
www.mfb.hu/aktualis/makrogazdasagi-elemzesek/bizonytalan-kulso-kornyezet-stagnalo-magyar-gazdasag-2012-tavasz

Bz, engem ezek az írások meggyőznek.:) Magát pedig már ismerem, és érteni vélem a reakcióit.

Senki nem állította, hogy Bajnai zseni. A kormányzás nyugodtabb volt, és a Fidesz szerint (is) jó. Ennyi.

"Teszetoságára - teszetoszaságára."
ü
Manyi

bz249 2012.10.23. 14:29:23

@Manyi Béci: "Bz, engem ezek az írások meggyőznek.:) Magát pedig már ismerem, és érteni vélem a reakcióit."

Ha arra gondol, hogy utalom azokat a Szakertoket, akik azert Szakertok, mert mas Szakertok azt mondjak roluk, hogy azok, akkor rendben van.

Egyebkent, a 2014-es valasztasokon, ha leadom a szavazatomat (amire kicsi az esely) akkor valszeg megkapja a Jobbik, mert megerdemlik az eselyt, hogy ok is elkurjak az orszagot a sajat szajuk ize szerint (mondjuk azok meg olyan maflak, hogy sem a szocik 2010-es sem a Fidesz mostani melyrepulesevel nem tudnak mit kezdeni, tehat valszeg az elkurast is rem amator szinten valositanak meg.

"Bz, engem ezek az írások meggyőznek.:) Magát pedig már ismerem, és érteni vélem a reakcióit."

Jo ebbol kiderul, hogy a mostani kormany hulye. Ami egyebkent igaz. Viszont ott van a kis tablicka benne, szoval hol latszik abban, hogy:
- lenyegesen szarabb most, mint regen volt?
- a Gordon idejeben nem volt az?

Mert abban semmi tores nem latszik, illetve egy dolog, hogy 2009-ben pofanvert minket a valsag, amirol nem a szocik tehetettek (de termeszetesen, ahogy 2005 ota mindig a konjukturat mi hasznaljuk ki a leggyerebbul a valsag minket csap meg a legjobban).

Egyebkent tessek, igy fejlodott a hianycel

2009 februárban, a hianycel egyelore meg a GDP 2.6%-a, de mar emlegitik, hogy fel fogjak emelni 2.9%-ra

www.portfolio.hu/gazdasag/ujabb_60_milliardos_zarolas_a_tarcaknal_marad_a_hianycel.109794.html

Meg is tortenik

2009 majus, a hianycel legyen inkabb a GDP 3.8%-a

index.hu/gazdasag/magyar/2009/05/18/az_imf_es_az_eu_belement_a_magasabb_hianyba/

2009 november ezt termeszetesen biztosan tartani fogjuk

www.bruxinfo.hu/cikk/20091112-oszko-a-kormany-tartani-fogja-a-hianycelt.html

Megse sikerult

index.hu/gazdasag/magyar/2010/04/01/megsem_tudtuk_teljesiteni_a_2009-es_hianycelt/

Aztan ugye itt a vegleges adat, hogy 4.4

index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/01/meg_nehezebbe_valt_teljesiteni_az_idei_hianycelt/

Ugy, hogy egyebkent parszaz milliarddal mellelohetek azert nem olyan nehez konfliktusmentesen kormanyozni. Igy Matolcsynak is menne (igazabol ennel kisebb osszegekrol megy a vita most) csak Kuszaszem csunya, es hulye a beszedje.

Egyebkent a magyar politikahoz csak erzelmi alapon erdemes viszonyulni, mert az elmult 22 evben csak az volt a kerdes, hogy milyen sebesseggel eli fel az orszag a meg meglevo vagyont. Vagyis nem erdemes racionalizalni, hanem orulni kell, amikor a Jok vannak a hatalmon es haragudni a vilagra, amikor a Rosszak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.23. 19:30:21

@Pados Feri:
"Hamar elegük lesz majd magukból is meglátja."

Elegük lenne belőlem? Azt kétlem. Általános vélemény szerint én olyan kedves vagyok, hogy senkinek sem lesz elege belőlem.

Miután így megcáfoltam a kulcsállítását, további érveire már nem is pazarlok erőfeszítést.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.23. 19:32:33

@tevevanegypupu:
"Es hogy ide jutottunk azt Orbaneknak koszonhetjuk, annak, ahogy ok kezelik az egesz ugyet?"

Senki nem vonta kétségbe, hogy a fő felelősség a szociké. Orbánék azonban nem kezelik az ügyet, hanem rontanak rajta. Mellesleg olyan "reformokat" hajtanak végre - például az új alaptörvény - amire senkitől nem kaptak felhatalmazást.

És aki a szőnyegre köp, azzal nincs együttműködés. Orbánnak ideje ezt az alapigazságot megtanulnia.

tevevanegypupu 2012.10.23. 19:55:22

@Doomhammer:

Orbanek eleg nagy felhatalmazast kaptak mindenre. Ha ez nem tetszik valakinek, ha mast akart, ha nem akartak, hogy ilyen tobbsege legyen a fidesznek, akkor miert nem mentek el szavazni? Nem tudok mast mondani..nem akarom azt sem mondani, hogy Gyurcsanyt a rosseb sem akarta 2006 utan (tehat nem beszavaztak) hanem az mszp-szdsz szavazott neki bizalmat. Akkor mar Orbanek megiscsak torvenyesebb felhatalmazassal vannak..Es az mszp-nek tulajdonkeppen moralis letjogosultsaga nincs is, hiszen az mszmp utodpartja..de megsem mondjuk azt, hogy tuntessuk el oket, mert demokratikus uton viszik be oket mindig a Parlamentbe.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.23. 20:29:25

@tevevanegypupu:
"Orbanek eleg nagy felhatalmazast kaptak mindenre. "

Mire és kitől?

"Ha ez nem tetszik valakinek, ha mast akart, ha nem akartak, hogy ilyen tobbsege legyen a fidesznek, akkor miert nem mentek el szavazni?"

Mert becsaptak minket. Konkrétan engem is. Én nem adtam Orbánnak felhatalmazást mindenre, amit tett. Ő viszont így értelmezte. Átvert.

Ismétlem, aki átver egy csomó embert, aki a szőnyegre köp, azzal nincs együttműködés.

tevevanegypupu 2012.10.23. 20:55:33

@Doomhammer:

Maga ezt igy erzi, mas pedig ugy, hogy Orban nagyon keveset tett: nem volt felelossegrevonas peldaul, nem sikerult egy csomo politikusbunozot birosag ele allitani.
Nekem specil tetszik az uj alaptorveny, semmi olyat nem talalok benne ami barkit is megroviditene jogaiban. Nem erzem, hogy szolas es sajtoszabadsag van, nem erzem, hogy barmi ilyesmiben korlatoznanak. Az egykulcsos ado nem erint, de mondjuk az elhiszem, hogy csalodast okozott sokaknak, azt at kellett volna gondolni. Es en pediglen ugy gondolom, hogy az EU es az IMF kop nalunk a szonyegre es nem egyszer es nem ketszer, hanem allandoan. igenis kettos mercevel mernek bennunket, nem egyenrangu felkent kezelnek, inkabb csak lekezelnek. Es ebben nagyon nagy sullyal nyom a latba az, hogy a balliberalis ellenzek itthon nem rughat labdaba, ezert regi maoista haverjaikat az EU vezetesben raveszik arra, hogy ott tegyenek be az orszagnak ahol tudnak. A bankok a vilagban csodbe mentek - talan megsem olyan jo a neoliberalis gazdasag - es most felhaborodnak azon, hogy oket is aldozatvallalasra kenyszeritik Orbanek. Maga nyilvan helyeselte Simor nyolc millios fizeteset, azt is, hogy egyoldaluan szerzodest modositsanak a bankok, hogy a multicegek kivegyek az osszes nyereseget az orszagbol, hogy a Benes torvenyt rendben valonak talaljak, hogy sok segghulye liberalis akinek fogalma nincs arrol mi van Magyarorszagon az EU-ban tamadta az Orban kormanyt, hogy Cohn-Bendit es Schultz orditozva-ugralva beszeljen Magyarorszag miniszterelnokevel..es hogy Bajnai Gordon, akit Amerika tamogat visszajojjon (ugyis mint Gyurcsany volt gazdasagi minisztere) es olyan orszagot csinaljon ahonnet nem erdemes elmenni. En azert szavaztam Orbanra - tudva azt, hogy nem igaz az, hogy "ne az emberekkel fizettessek meg" - hogy valahogy huzza ki az orszagot, hogy probaljuk meg visszafizetni az adossagot ujabb kolcsonok (vagy nagyon keves kolcson) aran es hogy keszitsenek egy olyan uj alkotmanyt (alaptorvenyt) amilyet keszitettek. Tudja mit? Meg az igazi diktaturat is elviselnem ha ezzel a diktaturaval vegre eltakaritanak ezt a sok kommunistabol vett szemetet..Nem indulatbol irom ezt, valoban nem bannam. Tudja tegnap este latta Pestynek a Fekete dobozat..Nos amellett amit a Gyurcsany-Bajnai kormany csinalt,Orban tokeletes miniszterelnoknek latszik. Es nehogy azt kepzelje, hogy ha esetleg liberalisok jonnek, akkor majd ok visszaallitjak a tizenharmadik havi nyugdijat es a pedagogusok es orvosok sokkal tobb penzt fognak keresni..Nalunk ugyanis elsosorban az szamit, hogy ki milyen francot tud venni minden ket evben es hany kilo hust zabalhat vasarnaponkent..Nahat.:)

Manyi Béci 2012.10.23. 20:56:10

@bz249:
"Ha arra gondol, hogy utalom azokat a Szakertoket.."
Nem, arra gondolok, hogy maga 2010 előtt igen komoly reményeket táplált az eljövendő Fidesz
kormánnyal kapcsolatban.
Emlékszem az első csalódott kommentjeire is, amikor sokkal kevésbé volt megértő Matolcsy agymenéseivel szemben .

Egy nagy szerelem után ynilván fel kell dolgozni a csalódottságot valahogy, át kell értékelni dolgokat, és szerintem maga most éppen ezt csinálja.

"Egyebkent, a 2014-es valasztasokon, ha leadom a szavazatomat (amire kicsi az esely) akkor valszeg megkapja a Jobbik"
Hát, gratulálok ehhez a döntéséhez, még több Zagyva Gyulát a parlamentbe!
Elég közel voltam ma a lelkesen mocskos zsidózó társulathoz, és tényleg, Vona is mekkorát durrantott a múltkor a cigánymercisekkel.
A maga dolga, a maga választása.:)

"Jo ebbol kiderul, hogy a mostani kormany hulye. Ami egyebkent igaz."
Egyetértünk!:)

"Viszont ott van a kis tablicka benne"
Csak a kerek, sajtra emlékeztető táblákat tudom értelmezni. A cikkben elemzik, értékelik helyettem ezeket a táblákat. Elhiszem, amit írnak.

"nem olyan nehez konfliktusmentesen kormanyozni."
Oszt' mégse sikerül.:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.23. 21:10:59

@tevevanegypupu:
"Nekem specil tetszik az uj alaptorveny,"

Miért nem alkotmány?

"Maga nyilvan helyeselte Simor nyolc millios fizeteset, azt is, hogy egyoldaluan szerzodest modositsanak a bankok, hogy a multicegek kivegyek az osszes nyereseget az orszagbol,"

Fogalmam sincs, helyes-e Simornak 8 milliós fizetés. Azt viszont tudom, hogy a nemzeti bank függetlenségét nem helyes piszkálni. Nem kellemes, ha a bankok vagy a multik kiviszik a nyereséget, de annál már csak egy rosszabb van: ha nem fektetnek be.

Ezek nyilvánvaló tények és azért nincs növekedés Magyarországon, mert a Fidesz-kormány körüli alakok számára ezek a baromira egyszerű összefüggések felfoghatatlanok voltak. Most talán már értik, de most már késő.

"Tudja tegnap este latta Pestynek a Fekete dobozat."

Fogalmam sincs, ki az a Pesty, mi az a Fekete doboz és hol lehet megnézni azt. Nincs illúzióm a jelenlegi ellenzéki politikai elit vezetési képességeiről - valószínűleg olyan balfaszok, mint voltak. Én a NER gerincét akarom kitörni, mert úgy gondolom, hogy az jelenleg károsabb Magyarországra, mint szinte minden alternatíva (a Jobbikot kivéve).

Pelso.. 2012.10.23. 21:41:37

@bz249: Az államháztartás kezelése tekintetében igazat adok, de tegyük hozzá, önmagában a mutatók között ez kevés. Érdemes egy pillantást vetni ide is:

www.portfolio.hu/gazdasag/doing_business_ot_helyet_csuszott_le_magyarorszag.174644.html
Ami számomra érthetetlen s egyik fő oka a romló helyzetnek, az továbbra is a tőke s befektetés ellenes politikai propaganda. Világos, hogy kell valami ellenségkép, de hát olyasmit sokat lehet találni, hiány esetén meg kreálni. Hosszú távon súlyos ára lesz ennek.

@tevevanegypupu: Mindenre, ami a választások óta történt, felhatalmazást adtál, te vagy, akire oly sokszor visszahivatkoztak, légy hát büszke fő művedre.Az EU pedig, -nem minket kezel le, hanem pont a re mentalitásod.

HToma 2012.10.23. 22:48:51

@Doomhammer:
"Én a NER gerincét akarom kitörni"
Ne legyen nagyképű. A NER gerincét csakis az fogja kitörni ha nem lesz gazdasági növekedés. Egyenlőre úgy tűnik nem lesz.

@tevevanegypupu: "regi maoista haverjaikat az EU vezetesben raveszik"
Azt ugye tudja, hogy Barroso a - nevével ellentétben jobbközép - Portugál Szociáldemokrata Párt vezetője volt, mielőtt megválasztották az EB elnökévé. 70-es évekbeli maoizmusát felemlegetni kb. olyan mint amikor valaki a "csuhások imára" beszólást emlegeti fel a mai Fidesszel kapcsolatban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.23. 22:59:30

@HToma:
"Ne legyen nagyképű. "

Csak a saját nevemben beszélhetek. :-) Nekem ezek a politikai motivációim. Természetesen én egyedül semmit se érhetek el.

A NER gerincét maga a NER töri ki. Önmagában az, hogy sikerült kiiktatni az ellensúlyokat az állami döntéshozatalból és végrehajtásból, nem garantálja azoknak a döntéseknek a helyességét. A Kádár-rendszer is ezért dőlt be.

Enyhe gúnnyal azt is mondhatnám, hogy a NER szisztemikusan hibás.

Hogy többek között gazdasági növekedést se tud hozni, az korántsem meglepő.

Pados Feri 2012.10.23. 23:15:40

@Pelso..: Nem nyert :)
Ez a mindenkit várunk (csak a cúna orbánt nem, de talán még Szíjjártó is átigazolhat hozzánk, ha megvilágosodik, ahogy bármely valamin bedurcázott volt jobber megmondóember is tárt karokkal fogadtatik) na ez is mind ismerős Medgyessy idejéből, aki ugye az árkot akarta betemetni (persze lehetőleg úgy, hogy a fideszt bele, csak nem sikerült, csak ideiglenesen, volt olyan önkorm. választás, amikor tényleg bevörösödött az ország, a "gyűlölet kicsiny szigeteit", ahogy az egyik jeles ároktemető nagyoneurópéer mondta, kivéve.. na de ne kalandozzunk el).
(Annak a Medgyessynek az idejéből, aki ugye elsőrendű gazdasági szakember volt, fel is virágzott az ország alatta. Lett béremelés, nyugdíjemelés, sok-sok ótópálya....)

@Doomhammer: Izé, ez sztem Manyi Bécinek szólt, vagy az az Ön másodnickje? :) Amúgy Önben kit tisztelhetek, Bajnai Úr személyesen?

bz249 2012.10.23. 23:20:46

@Manyi Béci: Oh Matolcsy egy farok, de vegulis amiert ott van... nevezetesen, hogy a kobe vesett hianycel teljesuljon, azt ugy nez ki megcsinalja. Illetve egeszen pontosan lesz olyan eve, amikor megcsinalja. Ha esetleg ketto ilyen eve is lesz, akkor minimum ot meter magas szobrot erdemel a Parlament elott, ugyanis ez peldatlan teljesitmeny a 22 eves magyar demokracia torteneteben.

"Hát, gratulálok ehhez a döntéséhez, még több Zagyva Gyulát a parlamentbe!"

Mivel rosszabb ez a Zagyva Gyula, mint a tobbiek. Meg kulonbenis miert ne lenne joga Zagyva Gyulanak kormanyozni, ha egyszer Draskovics Tibornak, meg Hoffmann Rozsanak szabad volt? Nem kirekeszto hozzaallas ez, ugy helyes, ha mindegyikuk megkapja a homokozolapatot.

Egyebkent 2014-ben kb. az lesz, hogy a rendszervaltas ota eltelt 24 ev, ebbol 12 szoci 8 ev fityisz kormanyzassal. Menet kozben elkopott az osszes eladhato nemzeti vagyon es a GDP aranyos allamadossag majdnem ott van, mint 1990-ben. Vagyis akik eddig voltak azok bizonyitottak, hogy mennyit ernek. Szoval a jelenlegi elitet le kellene cserelni egy valamilyen masfele elitre, csak olyan elit nem letezik otthon. Vagy, ha letezik, akkor nincs ra igeny.

Ha viszont a valasztas tetje az, hogy mennyi ido alatt fog total lepukkanni az orszag, akkor azt a valasztast kar komolyan venni es akar Zagyva Gyula kezebe is lehetne adni a hatalmat, mert egy allamcsodot szerintem o is ossze tud hozni. Sokkal egeszsegesebb erzelmi alapon hozzaallni az ugyhoz. Akkor legalabb a valasztaskor van sikerelemeny, hogy a Jok szereztek egy csomo parlamenti helyet.

@Pelso..: befektetes ellenes politika? Hat milyen faintos hozama van a magyar allamkotvenynek. Pont most amikor a nemetek negativ hozamot igernek. ;)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.23. 23:39:11

@Pados Feri:
"Izé, ez sztem Manyi Bécinek szólt, vagy az az Ön másodnickje? :) "

Nézze, segítek magának, mert tanári ambícióim is vannak. HToma ezt írta:

"@Doomhammer:
"Én a NER gerincét akarom kitörni"
Ne legyen nagyképű"

Azt a @Dommhammer-t nem igazán ő írta, csak rákattintott a "válasz erre" szövegecskére. Az, ami idézőjelek (") között van, azt én írtam. Ilyen módon jelzi, hogy mi az a rész a szövegemben, amire reagálni akar. Azt, hogy "Ne legyen nagyképű", azt valóban HToma írta.

Tehát első és második olvasásra úgy tűnik, hogy HToma nekem akart válaszolni.

Örülök, hogy segíthettem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.23. 23:42:55

@bz249:
"Ha esetleg ketto ilyen eve is lesz, akkor minimum ot meter magas szobrot erdemel a Parlament elott, ugyanis ez peldatlan teljesitmeny a 22 eves magyar demokracia torteneteben."

Mondjuk ha Matolcsyn múlna, akkor felvenné a hitelt és átverné a befektetőket, mint neves elődei. Sajnos azonban olyan mértékű figyelem irányul rá, hogy kénytelen teljesíteni a saját hiánycéljait. Nem, mintha nem próbálkozna (most például majdnem megadóztatta az MNB-t), csak hát az a vélemény alakult ki róla és főnökéről, hogy ők a trükkös páros, akiknek egy szavát se szabad elhinni.

Ez bizarr módon azzal a kellemetlen helyzettel jár, hogy betűre számon kérik rajtuk az ígéreteiket.

Pados Feri 2012.10.24. 09:35:29

@Doomhammer: Hm, akkor összekuszálta kicsit a blogmotor a dolgokat, vagy én voltam részeg :)
(Természetesen az a hsz úgy jelent meg akkor nálam, sárgával, mintha nekem írták volna válaszul.)

Pados Feri 2012.10.24. 09:37:06

@Doomhammer: Vagyis bajnain nem fogják számon kérni, neki falazni fognak, mint almunia gyurcsány-veresnek?:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.24. 09:50:14

@Pados Feri:
Nem tartom valoszinunek, hogy barkinek is falaznanak. Penz nem lesz, Bajnainak se. Az elony, amit egy nem-Orban ajanlani tud (tovabbra se erdekel Bajnai szemelye) az a haboru koltsegeinek megtakaritasa.

Orban gazdasagi szabadsagharca draga dolog. Fizeti az egesz orszag.

bz249 2012.10.24. 11:15:55

@Doomhammer: vagyis az egyetlen mod a racionalis gazdasagpolitikara, ha egy orultre bizzuk az orszag penzugyeinek az intezeset. ;)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.24. 11:26:53

@bz249:
Kerdes, mit nevez racionalis gazdasagpolitikanak. Az elvaras az orszag nepetol az, hogy a leheto leghamarabb zarkozzunk fel Ausztriahoz minden tekintetben (foleg a lakossagi fogyasztasban). Ausztria veletlenul az EU egyik leggazdagabb allama, de sajnos ok vannak mellettunk es nem Portugalia.

Ennek a legegyszerubb modja az, ha akarmilyen felkialtassal kulfoldi forrast vonunk be ugy, hogy a netto tokearamlasi egyenleg felenk mutasson. Lehet az a tokebevonas allami hitel, mukodo toke, lakossagi hitel, a lenyeg, hogy befele jojjon a penz es ne kifele menjen.

Ez az elvaras.

2008 utan azonban megfordult a tokearamlas iranya. Orbanek azt gondoltak, hogy majd a szabadsagharcos frazeologiatol megijednek az EU magallamai, de dobbenten vettek eszre, hogy oket az se nagyon erdekli, ha Magyarorszag leolvad. Viszont a zaj evekre elriasztja az egyeb tokebearamlast, peldaul a vallalati hitelezest, igy nincs novekedes.

Ezt sajnos csak egyfelekeppen lehet helyreallitani: ha Orban elhuz a verbe es uj arccal probaljuk a bizalmat helyreallitani. Tulajdonkeppen nagyon igazsagos dolog ez: Orban dontott, elkurta, buknia kell. Sajat dontesei, sajat felelossege, viselnie kell a kovetkezmenyeket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.24. 12:29:47

@bz249:
"ugy latszik ez is olyan, mint minden egyeb otthon. Hangoskodunk, felgyurjuk kemenyen az ingujjat, aztan nem csinalunk semmit."

Mar aki. Ez a fideszes alpolgarmester peldaul nem habozik es lep.

www.bama.hu/baranya/kozelet/lemond-a-siklosi-fideszes-alpolgarmester-kulfoldre-megy-dolgozni-467657
"Lemond siklósi alpolgármesteri címéről Varga Tamás, a Tenkes-hegyi város fiatal fideszes politikusa, aki a máriagyűdi (siklósi egyes) egyéni választókerületből került be a testületbe, értesült a hírről a Dunántúli Napló.

Varga Tamás megkeresésünkre megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy a döntés megszületett már a fejében, de az okokról csupán annyit szeretne most mondani, hogy kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot külföldről, az idegenforgalom területéről, ott folytatja majd karrierjét. Amúgy sok szakmával, egyebek mellett felszolgáló, szakács, webfejlesztő és idegenvezetői végzettséggel is rendelkezik, korábban saját étterme is volt.

A Fidesz siklósi csoportjának vezetői feladatait is ellátó politikus a siklósi elnöki posztról is lemond, ez is biztos, ezt is eldöntötte, mint mondta, de a siklósi képviselői mandátumát egyelőre biztosan megtartja, de kijelentette, nem fog visszaélni azzal, hogy a törvény szerint évente elég csak egyszer megjelennie valamelyik testületi ülésen ahhoz, hogy a mandátumot ne veszítse el"

Vajon felszolgalo lesz vagy szakacs Londonban?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.24. 12:36:24

@Doomhammer:
Es a siklosi fideszes alpolgarmester nincs egyedul!

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/eluszhat-a-fideszes-tobbseg-komlon-ket-kepviselo-is-kulfoldon-vallal-munkat-valasztas-johet
"Határainkon kívül próbálnak szerencsét a komlói városi közgyűlésben helyet foglaló Simon János és Mink Ernő képviselők - értesült a Pécsi Újság.hu. Polics József polgármester hírportálunknak azt mondta, a fideszes politikusok három hónapos próbaidőre mennek egy külföldi céghez, ám amíg az időszak le nem telik, nem adják vissza mandátumukat. Ha azonban hosszabb távon is kint maradnak, előrehozott választások jönnek, ahol - az országos trendet figyelve - közel sem biztos, hogy a narancsos párt lesz a befutó. Ebben az esetben pedig oda a fideszes többség a városházán. "

bz249 2012.10.24. 13:54:41

@Doomhammer: Most ugy csinal, mintha mindenki felszolgalo szeretne lenni Londonban.

Mivan, ha ez a csoka inkabb Milton Keynesbe menne? Esetleg Aberdeenbe.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.24. 14:01:08

@bz249:
Igaza lehet; megtortenhet, hogy London mar telitett. Es tulajdonkeppen azt se tudhatjuk, nem preferalja-e ez a volt fideszes alpolgarmester a nemetul beszelo teruleteket.

Lehet peldaul, hogy felajanlottak neki egy torok etterem vezetoi allasat Bad Kreuznach-ban.

bz249 2012.10.24. 14:04:54

@Doomhammer: nem tudom hogy all most a valsagban ez az iparag, de mi van, ha az alpolgarmester ur valoban visszautasithatatlan ajanlatot kapott. Pl., egy hajon keverni az italokat? Persze nem halaszhajon, hanem ilyen turistakat szallito jarmuvon.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.24. 14:11:42

@bz249:
Nem latom ugy, hogy az orias oceanjarok olyan nagy valsagban lennenek, legalabbis nem tudnak rajuk annyi embert felvenni, amennyi helyuk lenne (es egyben tudja es akarja csinalni azt a nagyon kemeny melot).

En azt gondolom, egy alpolgarmesteri allast legalabbis egy masik vezetoi allasert cserel el ez a helyi politikus. Nem hiszem, hogy egy koktelkeveroi pozicioert lemondana az elnoki posztrol, ahol elet es halal ura volt a siklosi fideszesek felett.

Szerintem legalabb fopinceri ajanlatot kapott, az ezzel jaro busas juttatasokkal egyutt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.24. 15:02:49

@bz249:
Nem mai sztori, de ide tartozik.
www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ures_konyv_a_fiatalok_lehetosegeirol/2291753/
"Szeged - Versenyképes munkahelyek Magyarországon friss diplomások részére, különös tekintettel a versenyszférára – e címmel szerkesztett könyvet a szegedi egyetem doktoranduszhallgatója, Jánosi-Mózes Tibor. A kiadvány üres. Politikusoknak küldi el.

– Erőteljes szarkazmussal állok ahhoz, ami ma az országban zajlik. Erről szól az üres könyv – mondta Jánosi-Mózes Tibor. Sokat nem kellett vesződnie legújabb könyvének megírásával, a lapok ugyanis hófehérek benne. A Versenyképes munkahelyek Magyarországon friss diplomások részére, különös tekintettel a versenyszférára című kiadvány a napokban került ki a nyomdából.

– Egyetemistaként egy térségfejlesztő munkacsoportban a regionális munkaerőpiac lehetőségeivel foglalkoztunk a Szegeden végzett fiatal diplomások helyben tartása érdekében. Itt közelebbről megismerkedtünk a munkaerőpiaccal, annak valamennyi ellentmondásával együtt. Ezekben az időkben elterveztem egy sikereket bemutató karrierkötetet, ahol a különös, érdekes eseteket foglaltam volna össze – mesélte Tibor. A geológusként végzett férfi ötlete a munkaerőpiac fokozódó romlása miatt végül okafogyottá vált, az arra szánt pénzből készült ez a könyv. Az üres kötettel az a célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatal munkanélküliek problémájára. Szerinte a friss diplomásoknak nem feltétlenül azzal van gondjuk, hogy nem találnak maguknak állást itthon, hanem hogy a versenyképes jövedelem lehetősége az elvégzett munka színvonalától függetlenül sem garantált."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.24. 15:53:27

Kosa es Lazar megmenekult.
www.napi.hu/magyar_gazdasag/komoly_bejelentesre_keszul_kormany_allamositassal_a_tomeges_csod_ellen.534937.html
"Sajtóértesülés szerint az önkormányzati adósságállomány részleges államosítását készül bejelenteni a Nemzetgazdasági Minisztérium. A témában ma délután tart sajtótájékoztatót Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnöke, a Fidesz ügyvezető alelnöke. Elemzők szerint muszáj lépnie a kormánynak, hogy elkerülje a tömeges önkormányzati csődöt."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.24. 16:29:52

Ki akassza fel magat es ki vegye be a ciant?
magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/megelni-11-ezer-forintbol-lassu-ehhalal-82232
" „Küldjön Orbán Viktor egy ciánkapszulát a szegényeknek, mert az is jobb, mint a hosszan tartó éhezés” – ezt mondja az ózdi polgármesteri hivatal előtt éhségsztrájkba kezdett 59 éves asszony.

Horváthné Kiss Erika négy gyermek édesanyja, és 22 év munkaviszonya, valamint hozzávetőleg húszféle betegsége van. Második férjétől hét éve vált el, állítása szerint a bíróság neki ítélte az akkor 15 éves fiát, de a gyerek inkább az apját választotta. Ezért Erikának gyerektartást kellett volna fizetnie. Hiába volt súlyos egészségkárosodása, az igazságügyi orvos szakértő nála csak 50 százalékos rokkantságot állapított meg. Erika azt mondja, abból az összegből nem tudta támogatni a fiát, így az állam a pénzt megelőlegezte a gyerek 18 éves koráig. Csakhogy az állam most vissza akarja kapni a 350 ezer forintot, ezért Erikát arról tájékoztatta a nyugdíj-biztosítási pénztár, hogy havi 8500 forintot levonnak a jövedelméből. Az asszonynak a megemelt korhatár miatt még három éve van a nyugdíjazásig.

„Mivel a rokkantnyugdíjat megszüntették, kapok 27 ezer forint szociális járadékot, amiből havi ötezer az albérlet és 2500 forint az áramdíj. A 8500 forint levonása után marad tehát 11 ezer forintom, ami az olcsó élelemre sem elég. Kértem segélyt, de az ózdi szociális osztályon nem tudtak segíteni. Kértem közmunkát, de oda sem vettek fel, mert kétféle szociális járadék nem adható” – sorolta problémáit a hétfő reggeltől éhségsztrájkot folytató asszony."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.24. 19:08:45

Csak sikerült izraeli zászlót is égetni.
www.jta.org/news/article/2012/10/24/3110151/israeli-flag-burned-in-front-of-budapest-iynagogue
"BUDAPEST, Hungary (JTA) -- An Israeli flag was burned in front of a Budapest synagogue reportedly by members of Jobbik, an ultrarightist Hungarian political party.

Tuesday's incident took place at the Dohany Street Synagogue, in the downtown central part of the Hungarian capital. Jobbik members reportedly were taking part in the day's events recalling the Hungarian anti-communist revolution in 1956.

Israel's ambassador to Hungary, Ilan Mor, appearing Tuesday on the liberal opposition’s Hungarian television program on the ATV channel, demanded that "Hungarian democratic forces should refuse this unacceptable anti-Israeli act and criticism."

Jobbik leader Gabor Vona as part of the revolt's commemoration criticized any cooperation between Hungary and Israel, saying the "agreement between Hungary and Israel should be canceled.”"

A Jobbik nem ismeri a zászlóégetőket, de tulajdonképpen egyetért vele.
os.mti.hu/hirek/78889/a_jobbik_magyarorszagert_mozgalom_kozlemenye
" Sem a Jobbik, sem a Jobbik Ifjúsági Tagozat (IT) nem ismeri azokat a személyeket, akik az IT október 23-i vonulásán elégettek egy izraeli zászlót. Élünk a gyanúval, hogy az eset provokáció volt. Ettől függetlenül a Jobbik tovább folytatja a nemzeti érdekeinket védő, következetes politikáját és a jövőben is határozottan fel fogunk lépni az izraeli agresszió és gyarmatosító törekvések ellen. "

Pelso.. 2012.10.24. 19:39:30

@Pados Feri: A "mindenkit várunk" kifejezés szememben egyenértékű az "egy a tábor, egy a zászló"maszlaggal, azaz nulla.
MP 100 napos programját megalapozó törvényeket a fidesz is megszavazta, biztos csak trükköztek.
Szíjjártó nem, ő lelép a bukta után.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.24. 22:15:26

@Pelso..:
nem hiszem, hogy a fidesz szetesne akarmilyen megrendito valasztasi vereseg utan. szijjarto ott fog mosolyogni a vezer mogott, barmi tortenjen is.

Pelso.. 2012.10.25. 08:15:45

@Doomhammer: Attól függ, mennyi lesz az addig gyűjtött pénz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.25. 09:14:09

@Pelso..:
Azt a penzt el is vehetik toluk uj ehesek, ha nem vedik meg egymast.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.25. 09:37:16

Ormenyorszag nem biztonsagos a magyar sportolok szamara.

www.dehir.hu/sport/az-azeri-baltas-gyilkos-miatt-nem-lesz-ott-a-vb-n-a-debreceni-bokszolo/2012/10/25/
"Budapest - Nem utazik a Jerevánba a magyar ifjúsági ökölvívó-válogatott, mert a rendezők nem tudják garantálni a sportolók védelmét - közölte a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. .

Az év legfontosabb ifjúsági világversenyét rendezik meg november 25. és december 8-a között az örmény fővárosban, a magyar válogatott mégsem vesz részt a Jerevánban tartandó világbajnokságon – közölte a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ).

Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke elmondta, hogy különleges biztonsági intézkedéseket kértek az örmény szervezőktől, az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt, de ők ezt ezt nem tudták garantálni. Ráadásul a Külügyminisztérium sem javasolta a magyar fiatalok Örményországba való utaztatását, így a fiatalok kihagyják a bajnokságot."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.25. 10:34:03

Ahol recesszio van, ott recesszio van.
www.rttnews.com/1990234/hungary-retail-sales-fall-for-fifth-month.aspx
"Retail sales in Hungary declined for a fifth successive month in August, the latest figures from the Hungarian Central Statistical Office showed Thursday.

Sales fell 2.4 percent year-on-year in August in terms of volume compared to forecasts for a 2.3 percent drop. Sales were down 2.6 percent in July.

According to the statistical office, a fall in the sales of food, drinks and tobacco stores, petrol stations as well as furniture and electrical goods shops played a determining role in the evolution of August's retail sales figures.

On a monthly basis, retail sales decreased 0.2 percent. This followed a 0.4 percent fall in the previous month. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.25. 15:29:21

Angyan nevet lehet kiradirozni a ballib cikkekbol.
www.barikad.hu/angyan_jozsef_nemzeti_radikalis_vagyok-20121025
"Ángyán József: Nemzeti radikális vagyok"

Silcon 2012.10.25. 22:25:06

@Holger Hartland: felröppent egy hír az LMP 3 kulcsos SZJA tervéről, 4mFt felett 45%. kard.blog.hu/2012/10/11/lmp_vegveszelyben Mondjuk 42%-os már volt, ebben a magasságban családi pótlék megvonással párosítva. Még pár ilyen és megszűnik a középosztály ellenesség. Okafogyott lesz.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.25. 23:05:00

@Silcon: Igen, itt van az eredeti dokumentum:
lehetmas.hu/magyarorszagtalpraall?p=kiadvany
51-53. oldal. Az évi 4 millió a KSH szerinti magyar átlagkereset másfélszerese. Most valamiért a "Hidden Agenda" című régi PC-s játék jutott eszembe, az LMP-sek hajaznak benne a National Liberation Party-ra.
(És megtaláltam:
en.wikipedia.org/wiki/Hidden_Agenda_%28video_game%29 )

bz249 2012.10.26. 07:46:58

@Doomhammer: csak jeleznem, (valoszinuleg) ez is resze a csomagnak, ha le akarja valtani Orbant

"Bajnai azt mondta, nem áll be a Gyurcsány Ferencet ostorozók kórusába, mert szerinte a volt kormányfő negatív megítélése messze erősebb, mint azt az egyébként valós hibák és tévedések indokolnák.
A szocialistákról többek között azt mondta, "emlékszem arra az MSZP-re is, amely 2009-ben, amikor engem pártonkívüli miniszterelnöknek jelölt, képes volt annak a fájdalmas felelősségnek a vállalására, amivel meg lehetett hozni azokat az intézkedéseket, melyek kivezették a szakadékból az országot"."

Tehat 2014 az Elkurok vs Viktator deathmatchre egyszerusodik. Nem irigylem azokat akik szavazni szeretnenek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.26. 14:44:25

@bz249:
"Tehat 2014 az Elkurok vs Viktator deathmatchre egyszerusodik. Nem irigylem azokat akik szavazni szeretnenek."

Lehet szo egy pragmatikus strategiarol is. Ha sikerul elkergetni a regi gardat, akkor a slepp csereje akar egy evig is eltarthat. Addig is a politikai csocselek onmagaval foglalkozik, tehat nincs ideje a lakossagot cseszegetni, lasd reform. Az annyi, mint egy ev tiszta nyereseg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.26. 14:47:57

Szo sincs arrol, hogy az IMF-targyalasok megszakadtak volna. Ez Kormany Informacio.

www.reuters.com/article/2012/10/26/us-hungary-imf-idUSBRE89P0DK20121026
"(Reuters) - Hungary's government scrambled to allay concerns on Friday that negotiations with the International Monetary Fund had broken down after a website said the Fund would not restart aid talks unless Budapest changed its economic approach."

Mire ez a sietseg, ha a befektetok szeretnek minket?

bz249 2012.10.26. 14:55:10

@Doomhammer: oh nem kedves Doom. A szitu az, hogy a 2014-es valasztas, sok ev ota eloszor az IGEN-ekrol es nem a NEM-ekrol fog szolni.

Vagyis:

IGEN szeretnem, hogy a Viktor, a Szakralis Vezeto megorizhesse a meltan megerdemelt hatalmat vs IGEN szeretnem, hogy Ferenc, az Allamferfi kiszabaduljon a politikai karantenbol ahova meltatlanul zartak

IGEN a szabadsagharc folytatatasara vs IGEN tamogatom az elkurast, ha igy lehet megallitani a fasisztakat

IGEN arra, hogy modositsuk az Alkotmanyt, ha a keruleti parkolasi rendeletet alkotmanyellenesnek talaljak vs IGEN a szemkilovesre

Es az a szep, hogy barmelyiket valasztja:
IGEN arra, hogy a Fidesz-MSzP tabor tokeletesen lefedi a magyar valasztoi preferenciakat es a kormanyzast csak ezen ket csoport valamelyikere bizzuk.

Szoval 2014-ben hitet tehet az allandosag mellett, kerdes, hogy melyik allandosag melle szeretne allni. A valasztas az One.

:D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.26. 15:07:48

@bz249:
Ugyan mar, ne jojjon itt az allandosaggal! Maga szerint az a rengeteg kirugott csokos, akik a legnehezebb korulmenyek kozott kenytelenek megelni a Piacrol a Verseny kozepette (nemelyiknek az emigracio keseru kenyeret kell ennie) nem varja epedve, hogy most a valtozatossag kedveert a fideszesek menjenek mosogatni Londonba? De, epedve varjak es ok is listakat irogatnak, hogy kit es honnan kell kirugni es ki kapja a helyet. Ha a Koztarsasag Baratainak koalicioja gyoz 2014-ben, akkor ujabb gusztusos konctepes kovetkezik a vele jaro perekkel es mediahacacareval.

Utana elkovetkezik a NER lebontasa. Tehat legalabb 2 evig azzal lesznek elfoglalva, hogy lebontsak, amit a Fidesz felepitett, aztan meg kell egy ev a kampanyra is. Tehat nem lesz tobb idejuk "reformokra", mint 1 ev.

Ha meg Viktor gyoz, akkor azonnal eloveheti a noteszet, amiben pontokba szedve, szemelyekre lebontva le van irva mindaz, amiben a KDNP-vel megallapodott joelore.

Tehat 4 ev reform vs. 1 ev reform. A dontes nem kerdeses.

bz249 2012.10.26. 15:15:59

@Doomhammer: tehat akkor azon a velemenyen, van, mint a roghoz kotest tamogatok, hogy Magyarorszag ugyse lesz sose jo hely, az egyetlen lehetoseg, hogy mennyire lesz szar. Ehhez pedig az kell, hogy a ket meglevo politikai ero a leheto legnagyobb fordulatszammal valtogassa egymast, mert igy foleg a lopassal es negy szuk esztendore valo felkeszulessel lesznek elfoglalva.

bz249 2012.10.26. 15:16:40

@bz249: marmint, ez a valasztasi korhinta ahhoz kell, hogy a leheto legkevesbe szar hely az orszag.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.26. 15:25:10

@bz249:
"tehat akkor azon a velemenyen, van, mint a roghoz kotest tamogatok, hogy Magyarorszag ugyse lesz sose jo hely"

Azon a velemenyen vagyok, hogy mindket politikai oldal tele van hibbantakkal, akiknek nagyon hatarozott velemenyuk van arrol, masoknak hogyan kell elni es semmikeppen se ugy, ahogy most. Ha modjuk van ra, hogy az elkepzeleseiket ervenyesitsek, akkor olyasmi tortenik, mint most a Viktor kormanyzasa alatt.

Azt kell elerni, hogy egymassal foglalkozzanak es ne a Zembereket cseszegessek az otleteikkel. Ennek a legjobb modja, ha idonkent lecsereljuk oket.

Silcon 2012.10.26. 18:13:46

@bz249: "a volt kormányfő negatív megítélése messze erősebb"
Ezt tekintsük burkolt önmentegetésnek.

"képes volt annak a fájdalmas felelősségnek a vállalására"
Igen, mert a másik lehetőség a kormányzásképtelenség beismerése és új választás kiírása lett volna.

A deathmatchnak lesz egy elődöntője: Bajnai-Mesterházy. Vajon mekkora tétet rak erre Clintonné?

Silcon 2012.10.26. 18:19:18

@bz249: be kell vezetni a vote blanc-t. Max. a listás helyek egy része üres marad :)

Silcon 2012.10.26. 18:32:37

@Doomhammer: "hogy lebontsak, amit a Fidesz felepitett"

Valahol itt keresendő az alapprobléma. Szerencsésebb országokban az emberek először pl. szlovákok és csak másodsorban következik, hogy jobb- vagy baloldaliak. Ezért náluk legalább a fontosabb kérdésekben van némi konszenzus. Nálunk az az első kérdés, hogy melyik szekértábor tagja az illető. Mindegy, hogy mit csinált a másik, az per def. lebontandó.

Így hát semmi különös nincs abban, hogy Šaňo Mach - aki a Tiso kormány belügyminisztere volt -, tegező viszonyban állt az illegális kommunista párt KB-jének tagjával, Laco Novomeský-vel. Sörözgettek no, azt már csak szabad?
tortenelemportal.hu/2011/11/miert-uszta-meg-hitler-szlovak-belugyminisztere/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.27. 09:51:53

Es ime a baltas gyilkos ara: gaz.

news.az/articles/economy/70827
"Hungary would like to import gas from Azerbaijan and Georgia, said Hungarian Prime Minister Viktor Orban.

Nabucco to us is not interested. We would like to import gas from Azerbaijan. We are interested in alternatives such as liquefied natural gas from Georgia," said Orban in an interview with Handelsblatt.

According to the Hungarian prime minister, bet on renewable energy in Hungary cannot be done, "though with one exception. I mean geothermal energy, because we have a lot of hot springs," RBC reports.

"85% of our households use gas for heating, which is still available only from Russia. I promised to free Hungary from this dependence. Soon we will start receiving gas through Slovakia from the north of Europe. The pipeline will become operational at the end of next year. We can now import gas also from Romania," said Orban."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.27. 09:54:27

@Doomhammer:
Az ormenyek is latjak a kapcsolatot.
www.panarmenian.net/eng/news/129419/
"Safarov payoff: Hungary seeks to import Azeri gas"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.27. 09:56:56

Ujabb bankrablas adossag miatt, persze megint Baranya.

www.bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/adossag-miatt-rabolhatta-ki-a-nagydobszai-takarekot-egy-no-468040
"Kirabolták a nagydobszai takarékot, úgy tudjuk, a tettest nem sokkal később elfogták, mert egy olyan ház mellett elfutva vette le a maszkot a fejéről, amely be volt kamerázva, de a rendőrség az elfogás tényét nem erősítette meg.

Arról is értesültünk, hogy egy 40 év körüli, a szomszédos Kisdobszán élő nő követte el a bűncselekményt, melynek hátterében adósság állhat.
A rablásban személyi sérülés nem történt, a nő a helyszínről futva távozott, a rablást egy maszkban, pisztollyal követte el. A rendőrség fegyveresen elkövetett rablás miatt nyomoz."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.27. 10:02:08

@Doomhammer:
Meggondolatlanul vallalt kezesseget, nem maradt mas kiutja, bankot rabolt.

borsonline.hu/20121027_hitelre_rabolt_penzt_az_elkeseredett_orsolya___
"A 38 éves B. Orsolya végső elkeseredésében folyamodott illegális pénzszerzéshez, ugyanis jóhiszeműen kezességet vállalt egy bankhitelre ismerősének, aki nem fizetett, ezért rajta követelték a pénzt.

Az asszony fekete maszkban, pisztollyal rontott be a bankba. Több ügyfelet és a két alkalmazottat is megfenyegetett: ha nem kap pénzt, vérengzést rendez. Egymillió forintot sikerült zsákmányolnia, majd hazafutott. A szomszéd faluban, Kisdobszán fogták el nem sokkal később. A nő férje biztonsági őrként dolgozott, engedéllyel tartott éles lőfegyvert, tőle lopta el a pisztolyt a tettes."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.27. 10:07:31

Dul a harc Tiszavasvariert. Az MSZP levonta a kovetkezteteseket a korabbi veresegbol: a politikai korrektseg nem vezet eredmenyre.

hvg.hu/itthon/20121027_Tiszavasvari_Jobbik_Fidesz_MSZP_valasztas
"Bár KTE, az MSZP és a Jobbik is járt kint a romák lakta utcákban kampányolni, üzeneteikkel főleg a kispolgárságot és az értelmiséget célozzák. Még a szocialisták is „mindennapi rendet”, „szociális fegyelmet”, minőségi oktatást ígérnek. Az MSZP stábjában el is ismerik, a nem romák és a romák közti feszültség részükről való rossz kezelése vezetett a Jobbik felemelkedéséhez a városban, és azt állítják „a pártközpontból rájuk kényszerített politikai korrektség” eredményezte, hogy 2010 őszén egyetlen képviselőt nem tudtak az önkormányzatba juttatni."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.27. 10:21:11

Brit varosok kuzdenek az ellen, hogy a varoskozpontjaikbol eltunjon az elet. Ez elsosorban a helyi kis uzletek tamogatasat jelenti a multikkal szemben.

www.express.co.uk/posts/view/354542/Revenge-of-the-high-street
"Posters were printed warning against the perils of a coffee clone arriving in town. Had the Costa outlet opened, plans were even in place for a sit-in that would have encouraged its customers to ask only for water. In the end none of this was necessary.

Ivan Green, who runs The Green Café in Totnes and rises at 5am each day to bake 90 per cent of the bread, cakes and pies that he sells, is one of those who is delighted by the change of heart.

His biggest fear was that the chain’s arrival in the town he loves would send out the message that Totnes was ready to be colonised, sparking the arrival of other faceless businesses.

“The problem I have with the multinationals,” he says, “is that it’s just not fair competition.”

What has happened in Totnes is a reflection of a movement that is taking hold nationwide and one which the Daily Express fully supports.

From Whitstable to Halifax, Southwold to Margate, Bristol to Brighouse, communities are pulling together to
preserve their distinctive high streets before they are lost for ever.

And it’s not just about coffee. A recent campaign in Fowey, Cornwall, saw off a leading supermarket. Picturesque
Holmfirth in Yorkshire (the setting for TV hit Last Of The Summer Wine) is in the throes of a similar crusade against the same retail giant.

This is happening up and down the country as locals say “no” to the sort of big business that sees all colour drained from the street scene and all profits disappearing from the area as the multinationals kill off one high street after another.

In February the Government got in on the act when it launched a competition to choose 12 towns to become
Portas Pilots – named after retail guru Mary Portas.

In all, 370 towns applied and 27 were eventually chosen to receive £100,000 to restore glory to their “unloved and unused” high streets and the results are already beginning to show.

In Lincolnshire, townsfolk decided to “put the market back into Market Rasen”, filled 30 stalls and have 60 applications for the next one.

In Halifax an award-winning enterprise called Totally Locally, set up in October 2009, has seen so much interest in its branding and marketing campaign (available for free to any town) that it has struggled to cope with demand.

“Totally Locally has gone huge,” says founder Chris Sands.

“This time last year we predicted we would have 15 town enquiries by the end of 2012. We currently have more than 70.”

“It’s about more than a ‘shop local’ campaign,” explains Chris, a marketing guru. “It is about working together to lift a whole town.”

The idea germinated after he had been on holiday to a small town in northern Portugal.

HE EXPLAINS: “I came to wondering how this small town, miles from anywhere, seemed to thrive as it did. Sitting
in the square I noticed that the café owner would walk over to the bakery for bread, the baker would walk over
to the accountants with her books, the accountant went to the stationers, the stationers went to the café and the circle started again.

“I realised that when everyone uses each other, the money in the town circulates, with each person supporting the other. I also realised we’d lost this simple way of living.”

Since Chris introduced his pilot Totally Locally campaign his neighbourhood post office has become a centre for local produce with 29 suppliers.

“This means I have a little shop at the end of my street that sells lovely, locally produced food, who know my son’s name and what he likes for tea,” says Chris.

Totally Locally volunteer Jane Johnston was so inspired by the idea that she has created Townstock –

“The first national event for people who want to get on and do something about their towns.”

It will run in Halifax on November 5-6 (for details see www.townstock.co.uk).

Jane says: “I hope it will bring together people who are putting into practice ideas to change towns for the better. I’m not trying to be anti-large business. I’m all for businesses providing what customers want but it is a question of scale.

"Customers love a personalised service.”"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.27. 11:28:28

Magyarorszag nem kovette az IMF ajanlasait adougyben, nincs idopont a tovabbi targyalasokra.

www.reuters.com/article/2012/10/27/us-hungary-imf-idUSBRE89Q03R20121027
""There are no dates yet for the negotiation mission to return to Budapest," the IMF's representative in Hungary, Iryna Ivaschenko, told Reuters in an emailed response to questions.
...
"As we stated before, we believe that the focus of fiscal adjustment should be on achieving a more balanced consolidation, shifting away from ad hoc tax measures," the IMF's Ivaschenko said.

"This will help reduce the budget deficit in a sustainable manner and, when combined with structural reforms, generate higher and more inclusive growth. Several of the measures announced last week are not aligned with these objectives.""

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.27. 23:54:22

Újabb front nyílik: a települések megmentése.

www.szon.hu/onkormanyzatok-orban-eljott-az-ideje-az-adossag-elleni-harc-harmadik-reszenek/2111293
"A kormányfő beszédében – az adósságcsapda okait részletezve – azt mondta, az MSZP-kormányok 2002 és 2010 között programszerűen hajtották végre az állam, az emberek és az önkormányzatok eladósítását, ráadásul ez nem véletlenszerűen történt, mert az ország, az emberek és az önkormányzatok tönkremenetelén néhányan nagyon jól kerestek, olyanok, akik ott ültek az előző szocialista kormányban vagy “ott lebzseltek annak a kormánynak holdudvarában”. “Kérlek benneteket, hogy ezt sose felejtsétek el” – fordult hallgatóságához, amelyben elsősorban kormánypárti parlamenti képviselők, polgármesterek és önkormányzati képviselők foglaltak helyet.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az adósságcsapdából való kikerüléssel helyreállhat a ma még több mint 1200 milliárd forintnyi adóssággal rendelkező önkormányzatok függetlensége, szerinte azonban – több korábbi kormányzati intézkedéshez hasonlóan – az önkormányzatok kimentését is meg fogják támadni, de eljött az ideje annak, hogy a kabinet – az államadósság-csökkentés és a devizahitelesek megsegítése után – megnyissa az eladósodás elleni küzdelem harmadik frontját, ez pedig a települések megmentése.

Ezt követően – nagy taps közepette – Orbán Viktor bejelentette, hogy összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól. Jelezte azonban: az igazságosság érdekében a megállapodásban érvényesíteni kell azt a szempontot is, hogy igenis vannak olyan feszesen gazdálkodó önkormányzatok, amelyeket nem érint az adósságcsapda. Ennek nyomatékosítására azért van szükség – magyarázta -, hogy ezek a helyhatóságok ne érezzék úgy, “megint azt a lovat ütik, amelyik egyébként húz”.

A miniszterelnök mindemellett azonban hangsúlyozta: az adósságból való kimentés önmagában nem elegendő, az egész önkormányzati rendszert át kell alakítani, és el kell kerülni, hogy újabb adósságok képződjenek. Ehhez arra van szükség, hogy a településekre csak olyan feladatok háruljanak, amelyeket valóban van erejük ellátni, a bevételeknek pedig fedezniük kell a kiadásokat – vélekedett, közölve, hogy ezért az állam csak olyan projektekre ad támogatást, amelyek a települések ésszerű és megvalósítható fejlesztését teszik lehetővé, és amelyekhez rendelkezésre áll a helyhatóságok saját erőforrása.

Arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban sokan próbálták eltéríteni a magyar kormányt az adósság elleni küzdelemtől, elég elolvasni azokat a “sunyi”, “rókafajta” írásokat, amelyek arról szólnak a lapokban – időnként politikusoktól is -, hogy nem is az adósság a legfontosabb dolog. Ez a gondolkodásmód elfogadhatatlan, a kabinetnek ki kell tartania az adósrabszolgaságból való kijutás mellett – jelentette ki.

“Nyilván ezek a döntések sem fognak tetszeni azoknak, akik egyébként abban voltak érdekeltek, hogy önöktől továbbra is szedjék a sápot” – mondta Orbán Viktor a polgármestereknek, hozzátéve, hogy bár a mostani tanácskozásnak nem témája, mit kezd az állam az átvett adóssággal, de “akik előre gondolkodnak, azoknak van egy-két rossz sejtésük”, és ezek nem mindegyike indokolatlan. Szavait azzal zárta, hogy komoly erőcsoportok, amelyek úgy gondolják, hogy elveszítették a sápszedés egy formáját, meg fogják támadni a most bejelentett kormányzati lépést."

Jaj, de aggódom, vajon mit fog tenni az állam az átvett adóssággal?

Pelso.. 2012.10.28. 13:14:56

@Doomhammer: A képmutatás csúcsa. Anno személyesen ő biztatta az önkormányzatokat hitelfelvételre, amit aztán vidéki hűbéresei sikeresen kiloptak.
---------------
Misike meg el van tévedve kissé; említettek pontosan tisztában vannak a kormány elképzeléseivel...

www.origo.hu/itthon/20121026-varga-mihaly-ha-az-imf-nem-ert-meg-nem-lesz.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.28. 16:32:49

@Pelso..:
Saját maga ismerte be, hogy a ballib kormányok sötét szándékai ellenére nem minden önkormányzat jutott adósságcsapdába.

" Jelezte azonban: az igazságosság érdekében a megállapodásban érvényesíteni kell azt a szempontot is, hogy igenis vannak olyan feszesen gazdálkodó önkormányzatok, amelyeket nem érint az adósságcsapda. "

Ahogy egyébként hiába próbálta Gyurcsány a magánszemélyekre is rátukmálni a hitelt, valahogy nem minden magánszemély jutott adósságcsapdába.

Jól azonban csak azok jártak, akik felvették a hitelt, majd aztán a kormánynál óbégattak, hogy mentsék meg őket. Az ő rizikóikat aztán most szétterítik mindenkin, a felelőtlenségükből mindenki részesedik.

"Varga Mihály szerint az IMF és az EU "valószínűleg november eleje-közepe táján jelzi, hogy hogyan gondolják: tovább tárgyalunk vagy nem tárgyalunk tovább"."

Nem látom okát, miért akarnának tovább tárgyalni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.28. 21:49:54

Baranya harca a bankokkal. Összesen három eset: a mozsgói, a mostani nagydobszai (két bankrablás) és egy harmadik, amiről eddig nem tudtam.

www.bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/ferje-fegyverevel-rabolt-bankot-az-asszony-468280
"Egy perekedi férfi még ennél is messzebb ment egy esztendeje. Ő szintén munkahelye elvesztése miatt nem tudta fizetni háza részleteit, ezért végső elkeseredésében felgyújtotta. Azt mondta, azért, hogy „ne a banké legyen”. Mikor viszont felcsaptak a lángok, annyira megijedt, hogy maga értesítette a tűzoltókat. A ház teljesen kiégett, lakhatatlanná vált, a férfi ellen eljárást indítottak."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.29. 09:23:56

Torontoi cigany emigransok problemai; a fo gond, hogy a ciganyok nem beszelnek angolul, a kozigazgatasban dolgozok pedig nem beszelnek magyarul.

Naiv kanadai megkerdezi: aztan a torontoi magyaroktol kapnak-e segitseget?

Hat nem.

www.thestar.com/news/gta/article/1278749--many-questions-few-answers-for-toronto-s-roma-fiorito
"And then someone else — OK, it was me — asked if there was any help for the Roma from the Hungarian community in Toronto.

Gina smiled one of those complex smiles; she said she had never felt welcome at Hungarian House; she once met the Hungarian ambassador, and he spewed stereotypical comments about crime at her.

She also took pains to note that there are some Hungarians who have helped, but that most of the hate mail she gets is sent by those who came here in 1956."

Kanadai doktor diagnozisa a bevandorlokrol:

"One of the people at the forum was a doctor who has Roma patients; she noted that many of her patients suffer from post-traumatic stress, anxiety, poor nutrition, high blood pressure and many other illnesses, some of which are chronic because they have not been treated. Someone noted that there is deep confusion, at our clinics and hospitals, about health benefits for refugee claimants."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.29. 09:37:47

Nehany tizedszazalekos hatas jo lenne, de ha nincs IMF-megallapodas, akkor nincs IMF-megallapodas.

www.hirado.hu/Hirek/2012/10/29/08/Varga_az_elet_megallapodas_nelkul_is_megy_tovabb.aspx
"Az élet nyilván akkor is megy tovább, ha nincs megállapodás a valutaalappal, de szerencsésebb volna, ha lenne, hiszen az a minimális, néhány tized százalékos hatás a külföldi befektetőket biztonságosabbá tenné, a kormány ezért most azon dolgozik, hogy megpróbálja elfogadtatni az IMF-fel a magyar álláspontot - részletezte Varga Mihály. A folytatásról szólva a tárca nélküli miniszter azt mondta, nem tudni, mikor folytatódnak a tárgyalások és mikorra lehet végeredmény. Az biztos, hogy november 7-én készül el az Európai Bizottság a magyar jelentéssel, akkor döntenek a túlzottdeficit-eljárásról is, egyeztetnek az IMF-fel, ezután kerülhet nyilvánosságra az EU és az IMF állásfoglalása, majd pedig dönthetnek a partnerek az újabb időpontokról. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.29. 09:55:23

A vilagvalsag a II. vh. elott szelsojobboldali mozgalmak erosodeset hozta, ami vegul haboruhoz vezetett. Ez a hatas ma is megfigyelheto.

original.antiwar.com/justin/2012/10/28/deja-vu-fascism-on-the-rise/
" The last worldwide economic depression led to the rise of national socialism in Germany, fascism in Italy, and ultimately to a devastating global conflict that killed millions: could it happen again?

The economic and social factors that led to the rise of national socialism and fascism in Europe are too well-known to require much reiteration here: the plight of Weimar Germany, with its runaway inflation, and subsequent social disintegration, pulverized the socio-economic fabric of the nation that gave us Goethe and Beethoven, empowering authoritarian ideologues of the right and the left. Marginal figures moved to the mainstream, and the results were horrific.

That process seems to be repeating itself today, with the rising tide of far-right movements in Greece, Hungary, Italy, the Netherlands, and even Finland. And it isn’t just Europe: the so-called Arab Spring is occasioned by skyrocketing food prices and even worse economic conditions than we see elsewhere. With Islamist parties moving to fill the breach as US-supported tyrants like Hosni Mubarak fall by the wayside, the Weimar Effect is very far from being an exclusively European phenomenon.
...
And it isn’t just Greece: in Hungary, where a right-wing majority party has gained power, the same ultra-nationalist anti-foreigner tidal wave has swept the electorate. There a Golden Dawn-like party, known as “Jobbik,” has targeted Jews and Gypsies — the two major villains of Nazi propaganda — as well as homosexuals to garner rising public support. Like Golden Dawn, Jobbik does little to mask its ideological heritage. As Gabor Vona, the party’s 33-year-old leader, put it last January:

“We are not communists, fascists, or National Socialists. But — and this is important for everyone to understand very clearly — we are also not democrats.”

Inveighing against the “Jewish political class,” and calling for the “purification” of Hungarian culture, Jobbik received 17 percent of the vote in an election in which the conservative Fidesz party unseated Hungary’s socialist party, winning an unprecedented two-thirds majority in parliament. Fidesz acted quickly to consolidate its victory, moving against independent media, reducing the power of the judiciary, and completely rewriting the constitution: in effect, Jobbik is their radical caucus.

Aside from stomping around in tight-fitting uniforms and beating people up, one of the main platform planks of these types of groups is expansionism. In the international arena, Jobbik pushes a narrative known as “Turanism,” or Pan-Turkism, which traces the origins of the Hungarian people to the steppes of Central Asia and calls for the political unity of all “Turkic” peoples. As Jamie Kirchick writes in The Tablet:

“One of the first things that struck me during my first visit to Hungary was the prevalence of bumper stickers and postcards depicting ‘Greater Hungary’ — that is, Hungary as it was during the period of the Austro-Hungarian Empire, before it came out on the losing side in World War I. The loss of two-thirds of its territory and the dispersal of one-third of its people to the various successor states has left a profound psychological wound on the Hungarian right. Jobbik uses the map of Greater Hungary in its propaganda — a wooden engraving of one sits prominently on [Jobbik MP Márton] Gyöngyösi’s coffee table — and the party campaigned on the pledge that ‘the Trianon borders should be dropped within a few generations or as soon as possible.’” "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.29. 11:04:10

Mar lathatok a novekedesre utalo jelek.

www.origo.hu/gazdasag/20121029-matolcsy-jovore-jon-a-fordulat.html
"A miniszter felsorolta, mely ágazatokra támaszkodik majd a gazdaság a következő években. Az autógyártás és az elektronikai ágazat mellett az innovációt, a mezőgazdaságot, az egészségipart, a logisztikát, a szolgáltatásokat és a zöld iparágakat említette Matolcsy, aki elismerte, hogy jelenleg Magyarországon alacsony a beruházási ráta, és lassú a GDP-növekedés. Hozzátette, ha a részletes adatokat nézzük, akkor láthatóak a növekedésre utaló jelek. A miniszter ugyanakkor nem mondott konkrétumokat ezzel kapcsolatban."

hill billy 2012.10.29. 11:26:28

@Doomhammer: A Jobbik igazán elegáns társaságba keveredett, ugyanis Justin Raimundo egyik kedvenc elfoglaltsága 2008 előtt az volt, hogy bebizonyítsa ország-világnak, Bush elnök fasiszta.
Már 2005-ben, jóval a válság előtt rájött, hogy Amerikában a konzervatívok fasiszták és totalitáriusok.
"It is the banner of a thoroughly degenerated and corrupt “conservatism” that is, in effect, fascism – a blueprint for totalitarianism erected in the name of fighting “terrorism.”

original.antiwar.com/justin/2005/01/03/todays-conservatives-are-fascists/

Izrael viszont már 2002-ben fasizálódott szerinte
www.antiwar.com/justin/j110402.html

Doom, fel kéne venned a kapcsolatot a csávóval, jöhetne a legközelebb Bajnai mellé szónokolni a Millának.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.29. 12:07:42

A befektetok radobbennek, hogy nem lesz IMF-megallapodas.

www.businessweek.com/news/2012-10-29/forint-heads-for-biggest-two-day-drop-in-2-months-on-aid-concern
"The forint headed for the biggest two-day drop in almost two months on concern Hungary won’t obtain aid from the International Monetary Fund and the European Union.

Hungary’s currency depreciated 0.4 percent to 283.07 per euro by 11:00 a.m. in Budapest, extending its decline in the past two trading sessions to 1.2 percent. The forint pared its rally this year to 11 percent, still the biggest gain among more than 100 currencies tracked by Bloomberg. Yields on the government’s benchmark 10-year bonds rose one basis point to 6.886 percent, after jumping 18 basis points on Oct. 26. "

...
"“It dawns on investors that there will be no aid deal soon,” Felix Herrmann, a Frankfurt-based analyst at DZ Bank AG, wrote in a research report today. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.29. 12:11:40

Teljesen megertheto, hogy ilyen helyzetben az emberek bankot rabolnak, mondja a Baranya Ma velemenycikke (dramatizalva).

Legalabbis igy gondoljak Baranyaban, az extrem bunesetek megyejeben.

www.bama.hu/helyi-ertek/velem-en/az-utolso-szo-jogan-468360
"Beismerem, tisztelt Bíró Úr, elkövettem. Raboltam. Fegyvert fogtam másokra. Bántani nem akartam senkit, de ez nem mentség, nem is azért mondom. Meg hát ki tudja, lehet, hogy akár ölni is tudtam volna azért, hogy megtartsam, ami az enyém. Amiért dolgoztunk évtizedeken át.

Igaz, nem tartott senki pisztolyt a halántékunkhoz, amikor felvettük a hitelt. Aláírtuk azt mi szíves örömest. Csak boldogulni akartunk, élni, ahogy mások. Hogy egy picivel jobb legyen. Nem hittük, hogy ez fog történni. Hogy az egekben lesz a svájci frank, a forintunk meg sehol. Hogy egyszer majd nem lesz hova munkába menni. Pedig akartunk, annyi, de annyi helyen voltunk, de mindenhol csak ígérték, hogy visszahívnak. Aztán soha semmi.

A csekkek meg csak jönnek. A gyerekek is nőnek. Cipő kell. Ruha kell. Ennivaló kell. Gyógyszer kell. Meleg kell, fedél kell. Minden kell. De mifelénk nemhogy a madár, már a providentesek se járnak, szóval nekünk befellegzett. És egyszer csak megértettem. Nem tehettem mást. Meg kellett próbálnom. Nem sikerült. Tudtam, hogy nem is fog, talán már az előtt, hogy előkerestem volna a régi micisapkámat meg a hegesztőszemüveget a műhelyből.

Így hát vártam, hogy értem jöjjenek. Vártam, hogy itt álljak Ön előtt. Vártam, hogy megkapjam, amit érdemlek. Könnyebb persze ettől sem lesz, sőt. Pláne nem az otthoniaknak. De ha minden elveszik, hát pusztuljon a nádkerítés is, én is. Bűnös vagyok. De azért még néhány embernek, akik miatt ez történt velünk, itt lenne a helye mellettem, itt, a vádlottak padján."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.29. 14:07:33

Magyarok, mit akartok? Megszoritasokat, megszoritasokat, vagy a Jobbikot?

www.barikad.hu/vona_legszivesebben_minden_tiszavasvari_szavazoval_kezet_razna-20121029
"1. A Jobbikkal számolni kell. 2014-ben nem csak kettő, hanem három alternatíva közül lehet majd választani. Az egyik az elmúlt 8 évért felelős Bajnai-Gyurcsány-Milla tengely, amely megszorításokra készül. A másik a jelenlegi narancsbárók, akik most szorítanak meg, hogy aztán azt szétosszák a klientúrájuk és a gazdagok között. És vagyunk mi. A Jobbik."

Pelso.. 2012.10.29. 15:29:05

@Doomhammer: Ha meg nem sértem; ne legyen már olyan kőszívűen racionális. Nem megszorítások, mindössze kiigazítások, s harc a végsőkig.
Ezt szavazta meg a kétharmad többsége, csak nem tudott róla.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.29. 15:34:38

@Pelso..:
En, koszivu? Szemben a Jobbikkal, en tudom, hogy az EU hibai miatt szenvedunk. Ha nem lenne valsagban az EU, nalunk mar reg learattuk volna a nemortodoxia gyumolcseit.

Ezzel szemben kivancsi volnek, mit tudna igerni a Jobbik megszoritasok helyett.

Pelso.. 2012.10.29. 16:31:46

@Doomhammer: Nagy kérdés, maradt-e még az emberekben elég kapacitás a hazug demagógiákra.
Inkább ne gondoljunk bele.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.29. 20:00:55

@Pelso..:
Én nem látom azt, hogy a Jobbik bárhova is nőne.

Pelso.. 2012.10.29. 20:45:23

@Doomhammer: Most még nem.
A hazug demagógiákat, mint alapvető s tradicionális kampánystratégiát nem egy pártra értettem, hanem all.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 09:05:33

Ha esetleg valsaghelyzet lenne.

hvg.hu/itthon/20121030_Fegyveres_kikepzest_kapnak_a_tuzoltok
"A BM sajtóosztálya szerint a tűzoltók ezentúl a rendőrökével azonos alapkiképzést kapnak, így lövészeten is részt vesznek. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény módosítása lehetővé teszi, hogy a fegyveres ismereteket a tűzoltók a gyakorlatban is felhasználhassák, hiszen bármikor átvezényelhetik őket szolgálatra, például a rendőrséghez."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 09:13:44

A fiskalis politikan valtoztatni kellene.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/egyetem/az-imf-ex-fonoke-lipsky-pecsett-magyarorszag-sikeres-lehet-a-valsagkezelesben
"A Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgató-helyettese hétfőn a Pécsi Tudományegyetem Teleki-előadássorozatának nyitórendezvényén úgy fogalmazott: Magyarország számára fontos lenne, hogy növelje a befektetéseket, a hatékonyságot és megoldást találjon az állami szektor eladósodására. "Ez nem egyszerű, mert ezek nagy kihívások, és hatásos cselekvéseket igényelnek" - mondta.

A közgazdász úgy vélte, Magyarország a mostaninál nehezebb helyzetekből is kilábalt már. Most ugyanakkor szükséges, hogy változtasson fiskális politikáján, kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól és megoldást találjon arra a problémára is, amit a pénzügyi szektorban bevezetett súlyos adók jelentettek, amelyek hatására hanyatlott a hitelezés. "Magyarországnak egy újabb hatékonysági fokot kell elérnie. Erősítenie kell a bizalmat, nincs más megoldás a termelékenység javítására" - hangsúlyozta.

John Lipsky azt hangoztatta, hogy optimista az eurózóna jövőjét illetően, az meg fog felelni a kihívásoknak. Hozzátette, a sikerhez azonban szükséges, hogy az Európai Unió létrehozza a jelenleginél sokkal nagyobb hatáskörrel rendelkező központi intézményeit. "Ha Magyarország hasznot akar húzni az eurózóna sikeréből, részt kell vennie ebben a folyamatban. Ez a hosszú távú kihívás a gazdaság számára" - vélekedett.

Hozzátette: ha az eurózóna nem lesz sikeres, akkor a Magyarország előtt álló problémák "sokkal nagyobbak lesznek, mint azt el tudjuk képzelni". Mindenesetre Magyarország és szomszédai a következő években lassú fejlődéssel számolhatnak, és ezen időszak alatt kiigazításokra is sor kerülhet.

John Lipsky Magyarországnak az IMF-fel folytatott tárgyalásaival kapcsolatban újságírói kérdésre azt mondta: magánemberként az a véleménye, hogy mindkét félnek ugyanaz a célja: a gazdaság talpra állítása és sikeressé tétele. "Zavar, hogy olyan gondolatok megfordulnak az agyakban, miszerint a valutaalap ellenséges lenne Magyarországgal szemben" - jegyezte meg."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 09:14:44

@Pelso..:
Minden part a szebb jovovel kampanyol. Kerdes, hogy kinek hiszik el.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 09:21:06

Kiretusaltak a szocialista polgarmestert a helyi ujsagbol.
www.hir24.hu/belfold/2012/10/30/kiretusaltak-a-polgarmestert-mert-szocialista/
"A Hajdúdorogi Újságnak nem tetszett, hogy a város szocialista polgármestere egy csoportképen együtt látható az általa megnyitott fesztivál résztvevőivel, ezért eltüntették a fényképről - írja a nol.hu. Csige Tamás szeptember végén nyitott meg egy kistérségi mesefesztivált, ott készült egy kép róla, amelyen a fellépő gyerekekkel látható.

A fotó eredetileg a haon.hu portálon jelent meg. Ezt használta föl a Hajdúdorogi Újság októberi száma. Csakhogy a helyi újságban közölt verzión Csige Tamás már nem látható."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 09:39:36

Lelep ket fideszes onkormanyzati kepviselo Komlon, az idokozi valasztast meg ki se irjak, de Bajnai mar ott van.

www.bama.hu/baranya/kozelet/komloi-lakossagi-forum-vendege-lesz-bajnai-gordon-468507
"A Haza és Haladás Mozgalom elnöke a volt komlói polgármester, Páva Zoltán által szervezett Baloldali Közéleti Klub soron következő rendezvénye vendége lesz. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 13:42:57

A britek rogton kiszurtak, kit erinthet az "allamkotvenyert allampolgarsag" javaslat.

uk.reuters.com/article/2012/10/30/us-hungary-bonds-citizenship-idUKBRE89T0OE20121030
"Proposed legislation listed on parliament's website would grant permanent residency and ultimately Hungarian citizenship to outsiders who buy at least 250,000 euros ($322,600) worth of special government bonds.

Hungarian passport holders are entitled to live and work throughout the European Union."

HToma 2012.10.30. 14:48:12

@Doomhammer: És amikor néhány éve megjelent valami kormányhoz (előzőhöz) kötődő tanulmány arról, hogy több százezer külföldit kéne befogadni Magyarországnak akkor vinnyogott az egész jobboldal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 15:14:02

@HToma:
En ugy emlekszem, ezzel mindig a Fideszt vadoltak.

Ime Herenyi a 2010-es valasztasi kampanyban.

www.stop.hu/belfold/herenyi-orban-viktor-hazaarulast-kovetett-el-kinaban/589846/
"Döbbenetes hír jelent meg a Fidesz elnökének decemberi pekingi látogatásával kapcsolatban - közölte Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese. Elmondta, hogy egy hírportál értesülései szerint Orbán Viktor ugyanis "komoly ajánlattal érkezett Pekingbe": eladná a Nemzetközi Valutaalaptól kapott 25 milliárd dolláros hitelt Kínának, cserébe százezer kínai kapna letelepedési engedélyt Magyarországon.

A Magyar Demokrata Fórum felszólította a Fideszt, hogy haladéktalanul tisztázza: igazak-e a hírportál értesülései? Igaz-e, hogy az IMF hitel átvállalásáért cserébe százezer kínai állampolgár befogadását ígérte? Igaz-e, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnöke kísérletet tett arra, hogy az Európai Unió demokratikus együttműködését kínai kommunista függőségre cserélje, valamint hogy Orbán Viktor gazdasági hazaárulást követett el?

A STOP megkeresésére Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője annyit válaszolt: "Ez egy olyan bődületes marhaság, ami csak valami nagyon beteg elme szüleménye lehet"."

Egyebkent 100 000 kinai, fejenkent 250 ezer euroert az valoban 25 milliard euro.

HToma 2012.10.30. 15:36:45

@Doomhammer:
Erre gondoltam: index.hu/belfold/azsiaimp0221/
De a Herényis hír se rossz. :(

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 15:47:32

@HToma:
A Herenyis hirben az a meglepo, hogy abban mar szerepel az IMF-hitel kivaltasa fizeto bevandorlokkal.

Ami eppenseggel nem all tavol a mostani tervektol.

Pelso.. 2012.10.30. 16:01:23

@Doomhammer: Kerülve mindenféle nagyívű kifejezést: tisztában van vele ez a ......., hogy mit árusít?

HToma 2012.10.30. 16:01:34

@Doomhammer: Rogán Antal stréber vagy fogják valamivel hogy az összes hülyeséghez ő adja a nevét? Tudom eladósodott V. ker.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 16:01:58

Angyan Jozsef megerkezett a New York Times-ba.

www.nytimes.com/2012/10/31/business/global/hungary-seeks-to-protect-landownership.html?pagewanted=all&_r=0
" The debate is fueled by a separate issue, the renewal by tender of leases on 65,000 hectares, or 161,000 acres of state-owned land. A series of reports on those tenders by Jozsef Angyan, a former secretary of state and Fidesz lawmaker, found that small, independent local farmers had not been favored, as promised by the government. In one region, Fejer County, for example, last spring, more than half of the parcels had been awarded to just two bidders.

Mr. Angyan, who resigned his post as secretary of state with the Ministry of Rural Development over the issue, was not available to comment on his reports. But his findings have led to widespread allegations of cronyism, which the government has denied. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 16:31:57

@Doomhammer:
Orsolya nem ismeri be, hogy bankot rabolt. Ha netan megse rabolta volna ki a bankot, akkor szegenyebbek leszunk egy ados-ketsegbeeseseben-kirabolja-a-bankot sztorival.

borsonline.hu/20121030_majkremes_kenyer_buktatja_le_orsolyat
"A 42 éves asszony végigzokogta a tárgyalást, de a bűncselekményt nem ismerte be. A rendőrök szerint Orsolya a 11 éves kisfia fekete műanyag pisztolyával rabolt, éppen ezért a kis Zalánt is kihallgatták.

A Bors megtudta, arról faggatták, hogy mamája mit csinált a rablás előtti reggelen. A nyomozók azt is szerették volna tisztázni, hogy a kisfiú mit reggelizett, mivel itt ellentmondásra bukkantak: az anya szerint vajas-lekváros kenyeret adott fiának, Zalán viszont úgy emlékezett, hogy májkrémeset kapott. Azt sem sikerült tisztázni – információnk szerint –, hogy volt-e egyáltalán Zalánnak játék pisztolya. Az viszont tény, hogy sem a rablásnál használt pulóver, sem az elrabolt pénz nincs meg.

A családtagok hisznek a nő ártatlanságában. Az asszony és családja rendezett anyagi körülmények között élt. A nagydobszaiak szerint Orsolya kezességet vállalt egy ismerőse hitelére, amit végül neki kellett törlesztenie. Ha valóban ő rabolt, csakis ez állhatott a háttérben – mondják a falubeliek."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 16:37:56

@Pelso..:
"tisztában van vele ez a ......., hogy mit árusít? "

Letelepedest az EU-ban. Amire a racionalis valasz az, hogy kiraknak minket a francba.

Egyebkent szinte mindenkinek van ilyen rendszere, csak masok tobbert adjak.

www.workpermit.com/uk/tier-1-visas-investors.htm
"Under the United Kingdom's new five-tier points based immigration system, people can immigrate to the UK through investment under the Tier 1 (Investor) subcategory of the first tier. See below for detail on how visas are granted for those wishing to come to the UK under this part of Tier 1.
Specific Criteria

A pass mark of 75 points is needed to satisfy the requirements for the specific criteria under the Investors sub-category.
Applicants have at least £1,000,000 of their own money in a regulated financial institution in the UK, or 75 points
A) Own personal assets which exceed £2,000,000 in value, provided they are not subject to any liabilities; and
B) Have money under their control held in a regulated financial institution and disposable in the UK of at least £1,000,000, which may include money loaned to them provided it was loaned by a financial institution regulated by the Financial Services Authority 75 points

Because potential migrants applying under the Investor sub-category are not expected to need to work, the English language requirement is waived.

By definition, potential migrants applying under the Investor category are extremely wealthy and do not need to prove an ability to support themselves and their dependants. Therefore, this requirement has been waived for the Investor sub-category."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 16:39:20

@HToma:
"Rogán Antal stréber vagy fogják valamivel hogy az összes hülyeséghez ő adja a nevét? "

Rogan Antal a penzember, nem? O targyalt a bankokkal is.

"Tudom eladósodott V. ker."

Mar nem sokaig.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 16:48:06

Alakul a tanarok beremelese.

www.origo.hu/itthon/20121030-matolcsy-megerdemlik-a-tanarok-a-tobb-fizetest.html
"Matolcsy György úgy fogalmazott: "a tanárok több mint megérdemlik a több fizetést", jövő év közepe táján pedig kiderül, hogyan áll a 2013-as költségvetés. Mint mondta, ha a gazdaságpolitika "hozza a 3 százalék alatti deficitet", visszatérhetnek az eredeti tervhez, miszerint már szeptember 1-jétől megadják a béremelést a tanároknak. "

Most mar csak eletpalya-modellnek kell hivni azt a beremelest es meg is vagyunk.

Pelso.. 2012.10.30. 18:08:10

@Doomhammer: Azt váltja pénzre, amit oly sokszor hangsúlyozott a politikai kommunikációjában: az állampolgárságot.
Szemem előtt lebeg egy jövőbeli óriásplakát, rajta egy szám: a kétféle finanszírozás közötti költség különbség.

Pelso.. 2012.10.30. 18:48:08

@Doomhammer: Arra, aki kilóra megveszi a kis ikszüket, ha eljön az ideje.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 18:56:01

@Pelso..:
Ha darabonként 250 ezer eurót ki tudtak csengetni, akkor az ikszük nem lesz olcsó.

Pelso.. 2012.10.30. 18:59:47

@Doomhammer: Sok pénzt adni a még többért, nem rossz befektetés.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.30. 19:11:08

@Pelso..:
A magyar politikai elit reménykedhet, hogy ezek a gazdag emberek majd nem akarnak beleszólni a politikába is. Persze bele fognak akarni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.31. 09:12:36

Ezuttal Del-Afrikabol:
www.iol.co.za/business/business-news/want-a-hungarian-passport-then-buy-some-bonds-1.1414437
"LEGISLATORS in indebted EU member Hungary are waving the prospect of a passport at well-heeled foreign investors.

Proposed legislation listed on parliament’s website would grant permanent residency and ultimately Hungarian citizenship to outsiders who buy at least e250 000 (R2.8 million) worth of special government bonds.

Hungarian passport holders are entitled to live and work throughout the EU. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.31. 09:16:49

Mit kert valojaban az IMF?
www.portfolio.hu/gazdasag/kiderult_mit_kert_valojaban_az_imf.175034.html
"Többek között az egykulcsos adórendszer felülvizsgálata, az adóbeszedés hatékonyságának növelése, önkormányzatok kiadásainak csökkentése, a közösségi közlekedés támogatásának felülvizsgálata is szerepelt abban az előzetes véleményezésben, amit az IMF a magyar kormánynak küldött a júliusi tárgyalások után. Nem szerepel viszont a kormány által a médiakampányban emlegetett bér- és nyugdíjcsökkentés - derült ki Varga Mihály képviselői kérdésre adott válaszából. "

Ezekrol azonban nem lehetett beszelni, igy hazudni kellett ejjel, nappal, minden hullamhosszon.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.10.31. 10:43:56

@HToma:
"De a Herényis hír se rossz. :( "

Most kezdhet felni. A kinaiak nem eloszor javasoljak ezt a megoldast. Herenyinek akar igaza is lehetett.

online.wsj.com/article/SB10001424052970204840504578088760354796522.html
"BUDAPEST—Debt-strapped Hungary, at loggerheads with international institutions over a financial safety net, is turning to a new potential source of help: wealthy foreigners.

Lawmakers from Hungary's populist ruling party have proposed a law that would grant foreign nationals residency in exchange for purchases of government bonds, in a bid to help finance the country's towering public debt.

One of the members of Parliament who introduced the bill on Monday, Mihaly Babak, said it is aimed at luring well-off Chinese and others to help shore up Hungary's finances. "If someone becomes a Hungarian citizen, more opportunities would open up for them," Mr. Babak said.

The legislation would give permanent residency and open a path to citizenship for foreign nationals who buy—or whose companies buy—and hold €250,000 ($322,825) or more of government bonds with a maturity of at least five years.

In an interview with Hungary's Nepszabadsag daily newspaper published Tuesday, Mr. Babak said: "We have taken part in negotiations with Chinese leaders many times. They came forward with this proposal." He said he hoped the bill would also bring investments."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.01. 11:47:51

Vona Gábor szakmai vitát folytatott és a szakmai vita végeredménye az, hogy tetszik neki a bős-nagymarosi vízlépcső.

barikad.hu/a_jobbik_ujranyitna_a_bos_nagymarost_ovezo_szakmai_vitat-20121031
"A Jobbik vezetése komoly szakmai vitát követően arra a következtetésre jutott, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső megépítése mellett több nemzetgazdasági érv szól, mint ellene – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Vona Gábor. Ez nem jelenti azt, hogy a párt támogatná a projektet, a tisztánlátás végett nyitott vitát szeretnének a politikusok és a szakma bevonásával."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.01. 17:09:42

Megszakadtak az IMF-tárgyalások.
www.origo.hu/gazdasag/20121101-imf-tovabbra-sincs-meg-idopontja-a-targyalasok-folytatasanak-magyarorszaggal.html
"Az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója egy washingtoni sajtótájékoztatóan azt mondta: a szervezet egyelőre nem tervezi, hogy delegációt küldjön Magyarországra. A magyar kormánynak világosan jeleznie kéne, hogy az IMF-et és az Európai Bizottságot értékes partnernek tekinti a reformkiigazítási folyamat tervezésében.

Továbbra sincs időpontja annak, hogy mikor folytatódnak a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között - jelentette ki csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, a IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója. Rice szerint az IMF jelenleg nem tervezi, hogy missziót küldjön Magyarországra.

"A programtárgyalásokon való érdemi előrelépéshez arra lenne szükség, hogy a (magyar) kormány világosan jelezze: az IMF-et és az Európai Bizottságot értékes partnernek tekinti a reformkiigazítási folyamat tervezésében, és hogy világosan elkötelezze magát az olyan intézkedések mellett, amelyek biztosítják a pénzügyi kiigazítást, és előmozdítanák a növekedést." Az IMF külkapcsolati igazgatója megismételte, hogy a valutaalap fő irányvonalait az IMF küldöttségének július 26-án kiadott sajtóközleménye tartalmazza."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.01. 22:28:48

@Doomhammer:
"El kell menni, de aztán vissza kell jönni" egy másik forrásból.
atv.hu/cikk/20121029_hoffmann_hagyomanya_van_annak_hogy_a_fiatalok_egy_ket_evre_elmennek
"Hoffmann Rózsa államtitkár szerint egy szó se igaz abból, hogy a felsőoktatás kapui bezáródtak volna a szegényebbek előtt. Hoffmann szerint hagyománya van annak, hogy a fiatalok egy-két évet külföldön töltenek és a kormányzat szorgalmazza is ezt. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.02. 18:23:02

Yit Csilla szőke magyar származású kanadaibűnöző csicskákat tartott.
www.mississauga.com/news/article/1529087--restaurant-owner-charged-with-human-trafficking
"Csilla Yit, 39, is facing three charges of human trafficking, theft over $5,000, withholding or destroying documents and four immigration charges of employing a foreign national. The charges date from July 2011 to July 2012.
Yit was born in Hungary, but has lived in Canada for nearly two decades and is a Canadian citizen, Lambert said.
That first victim alleges he was at first forced to sleep on a yoga mat at Yit's restaurant Taste of Portugal at 3105 Winston Churchill Blvd. in Mississauga. Then, for several months, he says he was shuffled around to four different properties she owns in Hamilton.
Victims lived in these homes, police say, worked to renovate the properties and worked in the restaurant.
One of the other victims told police the place he stayed in had no hydro or plumbing, so he had to go down the street to a Tim Hortons to use the washroom and clean up, Lambert said."

Fénykép a cikkben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.05. 11:15:27

Ha Brusszel kevesebb penzt ad nekunk, attol szetszakadhat az EU.

Kosa elemez.

www.euractiv.com/regional-policy/hungary-denounces-planned-cuts-e-news-515825
"

The European Union risks undermining the credibility of its drive against national budget overshoots if it strips Hungary of structural funds as punishment for running an excessive deficit, a leader of the ruling Fidesz party said.

The EU is due to unveil its assessment of Hungary's latest deficit-cutting measures on 7 November, which could be the basis of a cut in funds and can also influence Hungary's credit talks with Brussels and the International Monetary Fund (IMF).

Lajos Kosa, a Fidesz vice chairman was quoted on Saturday by the daily Magyar Nemzet as saying that the government had implemented tight fiscal policy since it was elected in 2010, and a cut in funds would be "a shame".

"If they do [cut funds[, that will have an amazingly bad message in the entire Union which is cracking anyway even without that," Kosa said.

While Kosa is regarded as the most outspoken of Fidesz's leaders, the government's tendency to talk tough about Brussels and the IMF at home has bolstered expectations that talks over an international aid deal will eventually fall apart.

Kosa repeated in the interview that Hungary needed an IMF deal but analysts in a recent Reuters poll saw only a 50% chance, judging that a more positive mood to global markets has eased pressure on the government's borrowing costs.

Two deficit-cutting packages that Hungary submitted to Brussels in the past weeks included a further rise in taxes on banks and the government has said that burden can even grow if the EU wants more measures.

The central bank and international analysts have said that the heavy taxation on banks hinders recovery from recession and IMF spokesman Gerry Rice said on 1 November that Hungary needed a change in attitude for the talks to go on."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.05. 11:52:01

Magyarorszag nincs egyedul abban a tekintetben, hogy az alacsony vegzettsegueknek erthetetlenul rossz az egeszsegi allapota a tarsadalom tobbi reszehez kepest. Skocia es Csehorszag is ilyen.

www.heraldscotland.com/news/health/revealed-scotlands-health-divide.1352111135
"

THE gulf between the health of the affluent and the poor in Scotland is exposed in a new report which shows the divide is wider in Scotland than most other countries in Europe.

Only Hungary and the Czech Republic report a deeper contrast between the death rates experienced by men who left school with no qualifications and those who graduated from college or university.

The gap between women from the different academic backgrounds is greater in Scotland than any of the other 20 countries included in the research."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.05. 12:15:48

Elso nyelv, mint fogalom.
www.origo.hu/itthon/20121031-a-nemetet-javasolja-elso-nyelvnek-az-oktatasi-allamtitkarsag-a-nyelvoktatasi.html
"Jelentősen átvariálná az iskolai nyelvoktatást az oktatási államtitkárság [origo] birtokába került nyelvoktatási stratégiája. Az angol helyett a német lenne az első nyelv, mert az államtitkárság szerint az nehezebb, és így jobban felkészít további nyelvek megtanulására. A diákokat kétévente felmérőre köteleznék, hogy tényleg megtanuljanak más nyelveken, 2017-től pedig csak nyelvvizsgával lehet majd felvételizni."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.05. 12:51:05

A csaladon beluli eroszak vitte a bun utjara.
kapos.hu/hirek/kek_hirek/2012-11-05/ehsegsztrajkolt_az_egyik_gyilkos.html
"K. Józsefet vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Bűnsegédlettel gyanúsítják, azzal, hogy segített eltüntetni a 11 éves kisfiú holttestét. A férfiról csak annyit mondtak a hatóságok, hogy büntetőeljárás hatálya alatt áll. Korábban nyilatkozott a Kapospontnak, amikor éhségsztrájkolt a kaposvári bíróság előtt. Távolságtartási végzést hoztak ellene, nem közelíthette meg a feleségét és a házát zaklatás miatt. Így vált hajléktalanná."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.05. 14:25:14

Az allampolgarok erdekvedelme van. Arrol szo sincs, hogy az atvett onkormanyzati adossagot nem akarnak kifizetni, mifele rosszindulatu remhir ez?

www.hirado.hu/Hirek/2012/11/05/09/Giro_Szasz_Remhirek_terjednek_az_onkormanyzati_adossagrendezesrol.aspx
"Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: szerdán kerül a kormány elé a Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztése az adósságrendezésről. A kormányszóvivő rémhírterjesztőknek nevezte azokat, akik az átvett adósság ki nem fizetéséről beszélnek. Mint elmondta, a kormány eddig is és a jövőben is mindig a legjobb adósok körébe tartozott. Más kérdés, hogy a kormány, élve pozíciójával és politikai mozgásterével, mindig is igyekezett a legjobban megvédeni a magyar állam, a magyar nemzet és a magyar állampolgárok érdekeit - tette hozzá. "

Silcon 2012.11.05. 22:22:14

@Doomhammer: más megfontolásból, de ugyanezt csináltam, a gyerkőcök először németet tanultak, angolt csak utána. Utóbbit önként és dalolva csinálták, fordítva ez biztosan nem ment volna, mert akkor már nem érezték volna szükségét. Elboldogultak volna német nélkül is.

Silcon 2012.11.05. 22:32:18

@Doomhammer: addig rendben van, hogy szerdán, csak az érdekel, hogy a túlzottdeficit-eljárás kapcsán hozott döntés előtt vagy után kerül a kormány elé?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.06. 11:29:46

Hogy lehet, hogy egy nacionalista part, mint a Fidesz, magyar utleveleket ad el kulfoldieknek? - ertetlenkedik a Pravda.

english.pravda.ru/world/europe/06-11-2012/122705-hungary_europe_china-0/
"This initiative by "Fidesz" members seems quite unexpected. This party has long gained the reputation as moderately nationalistic. The recently enforced Constitution adopted with the support of "Fidesz" openly refers to the protection of the Hungarian nation and Christian values. This is very contrary to the policy of multiculturalism considered official within the European Union.

It was none other than its long-time leader and current Prime Minister of Hungary Viktor Orban who questioned the territorial integrity of the neighboring countries, encroaching on the results of the First and Second World Wars. He initiated the issuance of Hungarian passports in Romania, the Ukrainian Carpathians, the Serbian Vojvodina, and to a lesser extent, in Slovakia.

However, giving passports to ethnic Hungarians from the neighboring countries is one thing, and giving them to the Chinese and other rich people in Asia and Africa is another. Clearly, the plight of Hungary made the members of "Fidesz" compromise their principles. The situation in the country has been difficult for a few years, and the approval rating of the Prime Minister Orban in the past couple of years has dropped to half of what it was."

Nem hiszik, hogy barmi lesz belole.

"However, Hungarians are unlikely to implement their plan. This practice is completely contrary to the EU, and they will be straightened out. In addition, they will be too many others in the country not happy with this idea - from the far-right "Jobbik" party to liberals and socialists who do not want to fight with the EU. The government will have to reform the Hungarian economy and beg for loans. Or, they can wait for another European country to start trading passports, for example, Greece or Portugal."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.06. 11:38:56

Nem lesz valasztasi osztogatas.

www.hirado.hu/Hirek/2012/11/06/11/Varga_a_kormany_bizik_abban_hogy_iden_folytatodnak.aspx
"A magyar költségvetési deficitpályáról szólva [Varga Mihaly, dh] azt mondta: "nagyon rossz előzményei vannak ennek a történetnek", ezért külföldről sokkal nagyobb gyanakvással figyelnek mindent, ami a magyar államháztartással történik, nehogy megismétlődjék az, ami az elmúlt három választási évben. Kifejtette: a politika sajátos logikájából fakadóan választások előtt mindig lazább a fiskális politika, de ezt most "nem engedhetjük meg magunknak". Az idén és jövőre is tartani kell a 3 százalék alatti bruttó hazai termékhez viszonyított államháztartási hiánycélt - tette hozzá. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.06. 13:52:58

Miert van novekedes Lengyelorszagban es Szlovakiaban es miert nincs Magyarorszagon es Csehorszagban?

A valasz egyszeru: a lengyelek es a szlovakok a deficit rovasara koltekeznek.

www.cepa.org/ced/view.aspx?record_id=364
"Poland and Slovakia, which have seen the best economic results in recent years, have also had the highest budget deficits, as their governments eased fiscal policies in an attempt to mitigate the impact of the 2008-09 crisis. The two countries underwent a significant fiscal correction in 2011 that included a slight hike in the value added tax (VAT), but their GDP growth remained relatively robust and even strengthened modestly in Poland’s case. Both governments aim to reduce the budget gap below the three percent of GDP Maastricht Treaty limit in 2013, a goal that will be especially difficult to achieve in the Slovak case given the relatively poor fiscal results seen thus far in 2012. While Slovakia’s 2011 austerity package was focused mainly on expenditures, measures taking effect in 2013 will seek to boost revenues, partly through hikes in the corporate income tax and the introduction of higher personal income tax rates for wealthier Slovaks.
Hungary has had less room to maneuver on the fiscal front given its significantly higher government debt to GDP ratios, which have stood above the 60 percent of GDP Maastricht limit since 2005. (In contrast, government debt levels in the other three Visegrád countries are much more modest and remain below the Maastricht limit, despite a rapid rise since 2008.) In 2010, Hungarian public debt surged to a high of 81.8 percent of GDP before
falling back slightly last year. With Hungary at risk of
a Greek-style meltdown, the government has been
forced to take dramatic measures to improve public
finances, and the country now has the highest VAT
rates in the EU. Still, the large government surplus
for 2011 is misleading, as it was driven mainly by
the nationalization of private pension accounts,
and the country’s budget gap is expected to turn
negative once again in 2012."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.07. 09:39:15

Hat hulyek ezek a birak, olyan torvenyt semmisitenek meg, ami nincs is?

www.euractiv.com/justice/hungary-review-judicial-reform-e-news-515888
"

Hungary on Tuesday (6 November) pledged to rewrite a law that forced judges to retire at an earlier age after the European Union's highest court ruled that the bill violated the EU's rules and must be repealed.

The Court of Justice condemned the law which reduced judges' retirement age to 62 from 70, a flagship reform of Prime Minister Viktor Orbán's government that Brussels sees as a sign of creeping authoritarianism.

Commenting on the decision, Orbán said the government would need to rewrite the rules anyway as Hungary's Constitutional Court had already annulled the law before the court's decision.

"It was a long time ago that I saw a dead dog being knocked on the head," he told a news conference, adding that the court ruled on a law that did not exist.

"There is no new situation, the government will submit proposals to parliament on how to regulate this issue," he said, without elaborating.

The Court of Justice said the law forcing early retirement was too abrupt, failed to provide any transition for those obliged to quit and was not a sound way to lower the age of public sector workers."

Egyebkent pedig semmi se valtozott.

"Reding: Hungary must comply with EU ruling

Hungary must now comply with the EU court ruling. Failure to do so would allow the Commission to return to the Luxembourg-based court to seek sanctions and fines.

"The court's judgment is crystal clear," EU Justice Commissioner Viviane Reding said in a statement. "Hungary must now take all the necessary measures to comply with the judgment as soon as possible."

Orbán, who has been dubbed "Viktator" by some opponents in Hungary, denies eroding democratic checks and balances.

But he has been forced to cede ground on his reforms, most notably on changes to the central bank law that caused a row with the European Union and International Monetary Fund earlier this year over the independence of the bank.

Amendments have resolved the standoff, although only after it had held up the talks on IMF/EU financing for months."

bz249 2012.11.07. 10:48:13

Amugy erdekes ez az indexes cikkecske

index.hu/gazdasag/2012/11/07/a_nyugdijkasszak_lassan_halnak/

kulonosen ez:

"Az önkéntes pénztáraknál a kilépők és a szolgáltatásban részesültek száma jócskán meghaladja az új belépőkét, a létszám negyedévente húsz-harmincezer fővel csökken − vagyis a demográfiai adatok és az egyre gyakrabban vizionált nyugdíjkatasztrófa sem téríti az öngondoskodás irányába a lakosságot, és a meglévő tagok is inkább befektetésként és nem nyugdíjcélú megtakarításként tekintenek az önkéntes pénztárakra. Az egészet valójában az adókedvezmények mozgatják, s az, hogy a pénzhez adómentesen lehet hozzájutni tíz év tartás után. "

Vagyis lenyegeben ez az egesz nyugdijpenztarasdi (meg az onkentes is) az allami tamogatas nelkul olyan, mint egy rosszabb fajta bankbetet azzal az elonnyel/hatrannyal, hogy nehez hozzaferni a penzhez.

Egyebkent persze semmilyen csoda nincs itt, akkor lehet a befektetesekbol megelni, ha van gazdasagi novekedes. Raadasul minel kevesebbet ad egy ceg a reszvenyeseinek annal tobb marad mas celra, vagyis antikorrelacio all fenn a ceg es a befekteto sikere kozott.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.07. 10:51:06

A magyarok a regi Europa ertekei alapjan akarnak elni, amelyek egyebkent megegyeznek a Viktor ertekeivel.

www.irishtimes.com/newspaper/world/2012/1107/1224326237896.html
"Mr Orban described his conservative values as those of “old Europe” and urged the EU to “accept the fact that Hungarians wish to live in this way and according to these values”."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.07. 10:53:33

@bz249:
Mar bocsanat, de mi er maganak tobbet, egy penz egy bankszamlan, amit barmikor felhasznalhat (akar nyugdijra, akar masra) vagy a penz egy penztarban, amit csak nyugdijra hasznalhat fel, felteve, ha azt a penztarat torvenyen kivul nem helyezik egy hirtelen jott otlet alapjan vagy csodbe nem megy?

Eppen most dozeroltak el egyik naprol a masikra egy teljes iparagat (a nyeroautomataket), ki hisz itt barmilyen igeretnek ezek utan?

bz249 2012.11.07. 11:03:55

@Doomhammer: nyilvan a bankszamlan.

Az egesz (onkentes) nyugdijpenztar lenyegeben arrol szol, hogy meg kell vedeni a polgart attol, hogy felelje a penzet, amiben eppen lehet is valami... csak nem tudom, hogy ennek miert az az optimalis eszkoze, hogy hosszu lejaratu, de legalabb rossz befektetesek iranyaba tereljuk oket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.07. 11:27:37

@bz249:
Hat az nyilvan elonyosebb az allamnak, ha a polgar a kisparna-penzet 10 evig koti le allamkotvenyben, mint ha harom honapra kotne le. Az adokedvezmeny az a mezesmadzag, ami elhiteti vele, hogy ez a viselkedes racionalis lehet. Kerdes persze, mit szolnanak a kisparnapenz-tulajdonosok egy 10 eves lejaratu allamkotvenyhez, amelynek hozamaba bele van faktoralva az adokedvezmeny. Mert az kiiktatna az onkentes nyugdijpenztart, mint kozvetitot.

A nap vegen ugyis csak az szamit, kinek hisz.

Van a "barbell strategy", ami elkeruli a kozepes kockazatu befekteteseket, a penz nagy reszet biztos befektetesben (allamkotvenyben vagy keszpenzben) tartja, a kisebb reszet pedig nagyon kockazatos befektetesekben.

financialthinking.wordpress.com/2010/11/10/the-barbell-investment-strategy/
"A barbell strategy combines high dependability with high payoff. I’ll explore how the barbell strategy might be applied to asset classes, then how it might apply to an investment portfolio. I’ve noticed a trend over the last few years of continually declaring new asset classes. I’m sticking with the traditional cash, bonds and stocks, since real estate doesn’t trade in a liquid market and other asset classes, even hedge funds (a strategy, not a class), are really a subset of the three I mentioned.

With bonds, a barbell would hold short-term government bonds on one side, with high yield, longer dated corporate bonds on the other side. The government bonds provide certainty, while the junk bonds provide the return. With equities, one side of the barbell might hold the bluest of blue chips, while the other side holds small cap growth stocks. Another approach might hold cash or equivalents on one hand with high payoff equity options on the other. "

Ez az arc csinalt hozza filozofiat:
www.amazon.com/The-Black-Swan-Improbable-Robustness/dp/1400063515

Egyebkent o gyakorlo befektetesi bankar. Ami vagy noveli, vagy csokkenti a hitelesseget, izles szerint. :-)

A Black Swan teoria szerint a jovot ugysem lehet josolni. Pozitiv hozamot akkor lehet elerni, ha az ember kiteszi magat (es portfoliojat) kis valoszinusegu "positive Black Swan"-eknek (olyan esemenyeknek, amelyek valoszinutlenek, de nagy hozamot hoznak) es minimalizalja a kitettseget "negative Black Swan"-oktol (olyan esemenyektol, amelyek valoszinutlenek, de nagy kart okoznak). A barbell strategiat ugy hasznalja, hogy a penze nagy reszet a leheto legbiztonsagosabb befektetesben tarolja, a penze kis reszet pedig a leheto legkockazatosabb befektetesben, igy eri el a pozitiv kitettseget es a negativ kitettseg hianyat egyszerre.

Ha ezt elhiszi, akkor majd bolond lesz a penze nagyobb reszet barmilyen hosszu tavu befektetesi formaba tenni. Hiszen igy oriasi kitettseget szerzett "negative Black Swan"-oktol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.07. 13:07:50

Ha nem kapunk penzt, eladjuk a MOL-t.

uk.reuters.com/article/2012/11/07/hungary-mol-idUKL5E8M76J420121107
"BUDAPEST, Nov 7 (Reuters) - Debt-laden Hungary may sell the bulk of its stake in the country's former state energy monopoly if market funding conditions worsen, its economy minister said.

Hoping to boost the security of its energy supply, the government bought a 21.2 percent stake in MOL from Russia's Surgutneftegaz at about 85 euros per share in July last year in a transaction worth nearly 2 billion euros.

The stake, now worth about 1.5 billion euros according to Reuters calculations, could be sold if "the deterioration of the external environment cause financing difficulties," Gyorgy Matolcsy said in a written parliamentary answer.

Hungary must refinance about $7.2 billion worth of bonds and $5.9 billion of International Monetary Fund repayments next year, with almost half due in the first quarter, according to Reuters calculations based on data from debt agency AKK."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.07. 13:51:14

Nagy a bizonytalansag az EU/IMF mentocsomaggal kapcsolatban.

www.cnbc.com/id/49723924
"BUDAPEST (Reuters) - The European Commission warned Hungary on Wednesday that "distortionary" taxes would dent economic growth over time even if the country was set to have a budget deficit below the 3 percent ceiling this year and next.

The EU's executive also noted there was "considerable uncertainty" regarding the International Monetary Fund and European Union financial assistance to Hungary that Prime Minister Viktor Orban's government requested nearly a year ago."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.07. 14:52:37

Ha Magyarorszag kilep az EU-bol, akkor a Fidesz orokke fog kormanyozni, a magyar baloldal pedig orokre megsemmisul.

Schopflin Gyorgy elemez.

www.europeanvoice.com/article/2012/november/hungary-and-the-eu-a-troubled-relationship/75601.aspx
"At this point, the noises emanating from the UK assume a certain relevance. If the UK is serious about its possible departure from the EU (and it is hard to read the signals from the other side of the Channel in any other way), then a precedent for leaving the EU will have been created and a swathe of Hungarian opinion will certainly watch the putative developments with rapt attention.

This is no more than a scenario, but if it does come to pass (and there are countless ifs and buts on the way), then among the real political losers will be the Hungarian left, which – as we have seen – has been using the Commission for its own purposes. If a British exit – Brexit – were followed by Hexit, then the Hungarian left will have lost its last major set of allies, its last mega-weapon, against the Fidesz government. Should Hungary ever find itself outside the EU, then what the Commission, the LIBE left, the German press etc. say about Hungary will have precious little relevance."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.08. 09:52:31

Csak tessek, letelepedes az EU-ban olcson, csak tessek!

www.emirates247.com/get-permanent-residency-in-europe-for-dh1-2m-2012-11-07-1.482204
"A major development in Hungarian immigration policy is expected imminently, which would offer permanent Hungarian residency under ‘preferential conditions’ for non-EU national investors willing to buy at least €250,000 (Dh1.18 million) of government bonds.

On October 27, 2012, the ruling party of Hungary submitted a Bill to Parliament, which would offer permanent Hungarian residency under preferential conditions for non-EU national investors willing to buy government bonds worth a quarter of a million euros.

The Bill is currently under consideration and is expected to become law very soon.

Budapest-based law firm VJT & Partners said in a media statement this morning that its Immigration Services Desk has seen significant increase in enquiries from foreign nationals in relation to the new scheme, in particular from China, the Middle East and Russia.

János Tamás Varga, Managing Partner of VJT & Partners, said: “We have not previously had such a seismic change to Hungary’s immigration regulations. There is already clear evidence that real interest exists from international investors. The proposed terms are very attractive compared to other EU countries, which will, I am sure, be advantageous to Hungary.”

The new Bill proposes that private individuals or private companies, in which a private individual is a majority shareholder, that have purchased and hold €250,000 of government bonds (‘residency bonds’) with a maturity period of a minimum of five years will qualify for this new special category and be subject to preferential treatment.

Hungarian Government bonds are considered as low risk investments, while offering favourable interest rates. At maturity, the original capital is returned to the investor with interest."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.08. 10:06:08

A vilagban utaljak a multikat, kiveve a nehany jo multit, amik nem viszik ki a penzt a vilagbol, akarom mondani az orszagbol.

www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/vannak-olyan-multicegek-amelyek-nem-viszik-ki-a-penzt-az-orszagbol
" Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá szerdán a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök és a székesfehérvári Alcoa-Köfém Kft. vezérigazgatója, Forgó Béla. Az Országházban tartott aláírási ünnepségen a kormányfő arról beszélt, nagyon fontos, hogy vannak olyan multinacionális vállalatok, amelyek nem viszik ki az országból a nyereségüket, hanem Magyarországon forgatják vissza.

Orbán Viktor szerint a világban uralkodó "multiellenes hangulatban" hangsúlyozni kell, hogy "nem lehet mindenkit egy kalap alá venni", vannak ugyanis ellenpéldák, olyan társaságok, amelyek úgy illeszkedtek be a magyar gazdaságba, hogy nemcsak piacot akartak szerezni, hanem fejlesztenek és foglalkoztatnak is."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.08. 10:17:46

Csoportos garazdasag lett elkovetve.

www.stop.hu/belfold/csoportos-garazdasag-tibet-tragediaja-miatt-tiltakoztak-a-budapesti-kinai-nagykovetseg-elott/1097336/
"A Tibetet Segítő Társaság a Kínai Népköztársaság VI. kerületi nagykövetsége előtt szerda délelőttre hirdetett tiltakozó akciót. Az Atv.hu azt írta, a Tibet függetlenségéért küzdő emberi jogi aktivisták benzinnel leöntötték és fölgyújtották a tibeti függetlenséget jelképező szalmabábut. A csoport tibeti zászlókat lengetett, a nagykövetség kerítésére pedig - vélhetően önmagukat fölgyújtott - tibetiek arcképeit feszítették ki, miközben azt kiabálták: "Free Tibet!".

A rendőrség az MTI megkeresésére szerda délután azt közölte: hatan egy bábut gyújtottak meg a VI. kerületi Városligeti fasornál lévő követség előtt. A helyszínre érkező járőrök csoportos garázdaság miatt előállították őket a kerületi rendőrkapitányságra, kihallgatásuk folyamatban van."

Csoportos garazdasag, buntetesi tetele 3 evig terjed. Kozepmerteken 1.5 ev.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.08. 12:02:31

Ha csokken a kamat, gyengul a forint es a devizahitelesek rossz helyzetbe kerulnek.

Simor velemenye a monetaris politikarol.

www.bloomberg.com/news/2012-11-08/hungary-rate-cuts-won-t-stimulate-economy-simor-says.html
"Hungary’s central bank can’t provide strong economic stimulus by cutting interest rates as a weaker forint hurts households saddled with foreign-currency debt, said Andras Simor, the bank’s president.

The Magyar Nemzeti Bank’s primary responsibility is to achieve and maintain price stability, Simor wrote in an article for the Budapest-based weekly newspaper HVG published today. While the central bank should also try to support the growth and stability of the economy, monetary policy is constrained by above-target inflation and the foreign-currency debt of households, Simor said. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.08. 13:33:52

Kina-figyelok jogallamban remenykedtek; nagy volt a csalodasuk, amikor az igazsagszolgaltatas vezeto pozicioira jogi vegzettseg nelkuli embereket is kineveztek.

nol.hu/kulfold/_sohasem_fogjuk_lemasolni_a_nyugati_politikai_rendszert_
"A főtitkár beszédében külön kitért a jog és a törvény uralmára. Ez a kérdéskör valójában az ő tízéves időszakának egyik legkedveltebb panelje, s amikor legelőször beszélt róla, még a nyugati megfigyelőkben is keltett illúziókat. Annál nagyobb volt a csalódás, amikor az igazságszolgáltatás legfelsőbb posztjainak megújításakor olyan emberek is felelős beosztásokba kerültek, akiknek nincs jogi végzettségük. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.08. 14:40:18

Ujabb gyozelem.

mno.hu/belfold/orban-papirunk-van-a-sikerrol-1116043
"Orbán Viktor ezt a Budapesten tárgyaló Enda Kenny ír miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatón mondta csütörtökön. A kormányfő értékelésében közölte: a brüsszeli országjelentést a magyar kabinet fontos pillanatnak és komoly sikernek tartja. Már „van papírunk is arról, hogy a magyar gazdaság jó úton jár” – fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy Magyarország az Európai Unió sikeres országai közé tartozik pénzügyi szempontból."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.08. 14:44:42

Gyilkosok a munkaugyben.

www.hir24.hu/belfold/2012/11/08/belehalt-hogy-visszakuldtek-dolgozni/
"Életét vesztette egy súlyos szívbeteg családapa, akit az új felülvizsgálati rendszerben keresőképesnek nyilvánítottak. Az esetre az MSZP hívta fel a figyelmet.

A szocialisták részvétüket fejezték ki az elhunyt családjának, akit felülvizsgálat után súlyos betegsége ellenére visszaküldtek dolgozni. A párt álláspontja szerint az erőszakos visszairányítás „a nem létező munkaerőpiacra" rendkívül nagy hiba, s akár ilyen végzetes helyzetekhez is vezethet, mely – sajnos – nem az első eset – írják közleményükben.

Emlékeztetnek arra is, hogy az MSZP már többször próbálta ráirányítani a figyelmet a kormány rokkantsági politikájára, a felülvizsgálati rendszer szakmaiatlanságára, ám a rokkantak vegzálása a mai napig nem fejeződött be."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.08. 14:53:57

@Doomhammer:
Kosa Lajos szerint nincs ujabb gyozelem.

nol.hu/belfold/kosa_lajos__brusszelben_elgurult_a_gyogyszer
"Jobban állt az Európai Uniónak, amikor az uborkák görbületével foglalkoztak – jelentette ki Kósa Lajos a Ma reggelben, aki a fentiekkel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy "elgurult a gyógyszer". A Fidesz alelnöke az országjelentés 2014-re vonatkozó becsléseit ahhoz hasonlította, mint amikor egy diák még el sem hangzott feleletét értékelik rosszul.

„Az unió annyi mindent eljátszott már velünk” – közölte a politikus, példaként említve, hogy Olli Rehn pénzügyi biztos elődje, Joaquín Almunia „végigasszisztálta a Gyurcsány-kormány hazudozását, azt mondta, hogy minden rendben van a magyar költségvetéssel. Ezek után, a magyarok szempontjából milyen arca van az Európai Uniónak?" – tette fel a kérdést Kósa Lajos, megjegyezve: be kellett volna ismerniük, hogy hibáztak."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.08. 17:02:06

Lazar Jani, hallod?
www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/matolcsy_halomban_allnak_meg_a_devizahitelek_bankreform_kell.175379.html

"A bankadó és a végtörlesztés a devizahitelezésen elért korábbi profitok időben megkésett újraelosztása Matolcsy szerint. "Nem is lehet még vége ennek az újraelosztásnak, hiszen az önkormányzatoknál és a vállalkozásoknál még halomban állnak a hibásan felhalmozott devizaalapú adósságok". "

A Gyurinak nem mondtak meg, mibol elt a Fidesz 2002-2010 kozott?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.09. 10:18:54

Nyugodt, intelligens Bajnai a nyugtalan, hatalomehes Orbannal szemben.

www.guardian.co.uk/commentisfree/2012/nov/08/viktor-orban-democracy-hungary
"Hungarians need political consolidation, fair and straightforward policies in today's tough times. Perhaps Bajnai – a calm, and intelligent EU-friendly politician – will convince them in 2014 that he makes a better candidate than anxious Orbán, who is apparently afraid to lose his laboriously gained power, and aims to be re-elected at any price."

Pados Feri 2012.11.09. 17:40:33

@Doomhammer: Szerző: Viktor Pál. Meg is lepett volna, ha nem egy "magyar" név jegyezte volna a cikket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.11. 17:37:29

Még hogy Viktor megmentette a devizahiteleseket? Nyílt levélben szól be neki hat civil szervezet.

www.pecsinapilap.hu/cikk/Megdobbenes_Orban_Viktor_levelevel_kapcsolatban/113403
"A kimentett devizahitelesek közleménye

Értetlenül és megdöbbenve olvastuk az Orbán Viktor aláírásával ellátott, többünk postaládájába bedobott levelet, melyben ez áll: „Európában egyedülálló módon kimentettük a devizahiteleseket”. Bár "devizahitelesek" vagyunk, ezt mi sajnos nem vettük észre.

Határozottan ki kell jelentenünk, hogy a magyar állampolgárok legalább egynegyedét érintő, banki csaláson alapuló, tévesen devizahitelnek nevezett deviza elszámolású forint kölcsönszerződéssel rendelkező családok problémája napról napra nő.

A törlesztő részletek a bankok jogtalan kamatemeléseinek és az árfolyam emelkedéseinek következményeképpen egyre több család számára megfizethetetlenek. Rohamosan nő a fizetési késedelembe esettek száma. Közel 200.000 család ingatlana van kijelölve kényszer értékesítésre. Az a néhány százaléknyi adós, aki rendelkezett megfelelő nagyságú pénzeszközzel, gond nélkül végtörlesztett. Az érintettek csak csekély számban tudtak élni a végtörlesztés lehetőségével, egyáltalán nem beszélhetünk sikerről.

...
Elkeseredésében, látva a kormány közönyét és cinizmusát, egyre több állampolgár menekül el országunkból, illetve önkezével vet véget életének, vagy próbál adóelkerüléssel, a végrehajtás előli meneküléssel túlélést biztosítani magának. Országunk –legalább is az adósok számára- mostanra élhetetlenné, jövőkép nélkülivé vált. Tiborc panasza ma aktuálisabb, mint Bánk bán idejében volt. Van-e, aki meghallja? Vagy kell-e, hogy meghallja valaki? Nem volna-e itt az ideje, hogy magunk döntsünk saját sorsunk felől, mert ha így néz ki a megmentés, akkor …

Látni kellene, hogy az ország szabadságharca a mesterségesen feltupírozott államadósság ellen ugyanazon az alapon áll, mint a "devizahiteles" adós harca a saját bankjával szemben. Látni kellene, hogy csak egységes fellépéssel van esélyünk az adósrabszolgaságot célzó erőkkel szemben. Egyre többen vannak azonban azok, akiket már nem lehet megvezetni a megszokott, jó bevált módon, mert tudatosabbak, és mert látják a játékot mozgató zsinórokat.

Meggyőződésünk, hogy ebben a válságban sokkal több minden érlelődik, mint ami a felszínen megmutatkozik. Újra kell gondolni a demokráciának hívott hatalomgyakorlási módot; újra kell gondolni, hogy a társadalom, vagy az intézményei a fontosabbak; újra kell gondolni a bankok és a bankolás szerepét; újra kell gondolni, hogy mi végre is vagyunk ezen a földön, a sárga csekkek törlesztésére született az Ember, vagy ennél magasabb céljai is vannak. Ezt a folyamatot lehet lassítani, de lehet segíteni is, ki-ki a maga helyén, a maga képességei és lehetőségei szerint vagy a jó kibontakozását szolgálja, vagy a rosszat segíti fennmaradni. Az igazság szabaddá tesz, a hazugság pedig szolgává aljasít.

Hiteles Mozgalom

PSZLF – Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője

BAÉSZ - Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete

Hiteles Magyarok Fóruma

Magyar Szociális Fórum

Arany Liliom Alapítvány"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.12. 12:06:31

Konferencia a ciganyok helyzeterol Magyarorszagon Heller Agnessel, Ungvary Krisztiannal es Varadi Juliaval.

Mi a megoldas?

Eloszor is varni kell 50 evet, mert annyi ido kellett Nemetorszagban is az antiszemitizmus eltunesehez. Aztan pedig jo lenne, ha nemet cegek is hirdetnenek Varadi Julia mediafeluletein.

www.tagesspiegel.de/wissen/roma-wieder-in-angst/7375336.html
"Unterdessen scheint Ungarns Zivilgesellschaft keine 50 Jahre mehr warten zu wollen. Váradi berichtet vom unabhängigen „Klub-Radio“, das dank der Spenden seiner halben Million Hörer überlebe. Die Ethnologin Feischmidt nennt die Roma-Arbeit der neoprotestantischen Kirchen. Hilfe von außen wäre eher Wasser auf die Mühlen der Scharfmacher, da ist man sich einig. Hilfreich wäre aber, wenn auch die deutschen Firmen, die in Ungarn Geschäfte machen, sich trauten, Werbung in regierungsfernen Medien zu schalten, sagte Julia Váradi. Das Mitgefühl Europas habe man ja. „Aber das hilft uns nicht sehr.“"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.12. 12:12:07

Nem lesz itt semmifele foldfoglalas.
www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/a-kormanyszovivoi-iroda-kozlemenye-
" A Kormány egyértelmű álláspontja, hogy a magukat földfoglalóknak minősítők kajászói akciója a jogállamiság normáival ellentétes és nyilvánvalóan politikai indítékú, megtévesztő szándékú. Közlemény.

A Kormány felkéri az illetékes minisztériumokat, hogy tegyék meg a szükséges és indokolt lépéseket a jogállamiság visszaállítása érdekében."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.13. 21:12:15

Magyarország tekintélye egyre nő.
www.portfolio.hu/gazdasag/orban_szabolcs-szatmartol_elveszunk_afrikanak_meg_adunk.175637.html
"Ugyanakkor a miniszterelnök kitért arra, hogy érzékelhető a hangulatváltozás Magyarország körül, az Európai Bizottság 2012-re és 2013-ra vonatkozó gazdasági előrejelzése ugyanis jelentős mértékben megnövelte az ország tekintélyét. Magyarország abban az ötös csoportban van, amely képes a következő évben csökkenteni az államadósságát, úgy, hogy már idén is csökkentette, és a csökkentés aránya Magyarországon a legnagyobb - közölte. Kiemelte azt is, hogy Brüsszel jövőre gazdasági növekedést jósol Magyarországon, még ha alacsonyabbat is, mint ahogy azt a magyar kormány várja. "

Konkrétan 0.3% növekedést várnak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.14. 11:04:56

Tortenelmi megallapodasra keszulunk Szerbiaval: mindket fel elismeri a masodik vilaghaborus buneit.

www.b92.net/eng/news/politics-article.php?yyyy=2012&mm=11&dd=14&nav_id=83143
"Serbian President Tomislav Nikolić said on Tuesday evening that his visit to Hungary managed to achieve “something close to a historic agreement”.

He added that the visit also removed everything that had divided the two peoples and what had sometimes been used by others to thwart a better life of Serbs and Hungarians.

“Today, an agreement between Serbia and Hungary has been reached, which should have been realized much earlier, as both countries decided to live in the future, and not in the past. During a war, individuals from every nation are ready to commit or order crimes, but that cannot be attached to the entire nations and states thus determining their future for all times,” Nikolić told the Hungarian TV.

Nikolić said that the reconciliation would benefit the Serb minority in Hungary and the Hungarian minority in Serbia in concrete terms, as the friendly ties between the two states would affect a degree of economic development and an extent to which minority rights could be claimed.

According to the president, the decision by the Serbian and Hungarian presidents to pay tribute to the victims of World War II together is a sure signal to the minorities that they could continue attending school classes in their own language, and foster their culture and religion.

Nikolić voiced expectation that Hungary would be in the group of countries led by Sweden that would lobby for Serbia's accession to the EU and that it would give useful advice to Serbia so that it could avoid certain mistakes in the EU integration process.

“Serbia and Hungary share a common problem of bogus asylum seekers who are rushing to the EU across the two countries, because of which Serbia is facing threats that visa requirements could be restored for the country,” he underlined.

Nikolić told Hungarian reporters that he would make a decision within a few days about granting a pardon to five young men of Hungarian nationality, who were sentenced to a total of 61 years in prison in 2005 for brutal beating and abuse of Novi Sad's citizen Zoran Petrović.

The president, however, noted that the crime against Petrović was horrible, adding that one should not think about who the perpetrators were, as the Serbian prosecution also delivered severe punishments to murderers of Frenchman Brice Taton.

“I gave my word that I will never grant a pardon to rapists, drug dealers, multiple offenders, and perpetrators of brutal murders,” Nikolić noted. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.14. 12:02:18

Gyori Eniko megmagyarazza, miert van az, hogy a nemzeti budzsek szintjen takarekoskodasra van szukseg, de az EU szintjen nem.

www.euractiv.com/euro-finance/hungarian-minister-second-budget-interview-516013
"There is a very deep division among the players. There is a clear numeric majority of member states stating that we need a decent budget to fulfil all treaty obligations and the EU 2020 objectives, which have been agreed by all 27 member states. And a decent budget needs at least the size the Commission proposed.

There is another group of member states which are saying that during an era of budgetary cuts at home, we need to cut at the European level, too.

I do not agree with this logic since the EU budget is very different in its nature than the national budgets. I do believe in the European added value of the common budget. So we need fiscal consolidation on the national level and a reasonable budget on EU level.

What makes us extremely worried besides the overall volume of the budget is the cohesion envelope. The members of the so-called cohesion countries are convinced that cohesion is in the interest of the European Union and that cohesion is an investment in the future. We want a decent-sized cohesion envelope.

The Commission already proposed a 5% cut and the last proposal of the Cyptriot presidency recommends even a 7.5% cut for the overall cohesion envelope. And if you look at the details you will see that the least-developed regions suffer the most. They might face cuts up to 20%. And Hungary is supposed to lose 30% of its cohesion envelope compared to the present period.

We cannot accept that. This is a red line for us in the ongoing negotiations. For us this money is vital to create growth and jobs. We would consider it a kind of punishment, if a member state which works hard for fiscal consolidation with good results is cut off from the most important source of development."

Hat nem felhaborito, hogy eurozona tagok penzt kapnak szerkezeti reformokert, Magyarorszag meg nem?

Le a ketsebesseges Europaval, az eurozona jogait akarjuk Magyarorszagnak is. Az euro nelkul, termeszetesen.

"But the second objective to assist countries which go through structural reforms is extremely problematic. Why? Take the example of Hungary. In the last two years we have been implementing very serious structural reforms because we want to finish with the debt and because we are under excessive deficit procedure.

In the framework of the European Semester and these exercises there are clear requirements by the European Commission that you have to do these reforms. We receive no compensation for it. But if this fiscal capacity is established and you are a eurozone country, then you may get some funding for that. For doing the same you are treated in a very different way and you even get some financial compensation? That would be very unfair. It would be really the end of the Union if we will have this two rank Union membership."

Alfőmérnök 2012.11.14. 19:23:29

@Mr Falafel: Csak a dokumentum kedvéért. Én ettől besokalltam. Loxont valamivel többre tartottam, de már teljesen tisztán látom, hogy egy kisstílű geci. Kiskáté az anyja picsája. Egy aljas, bosszúálló beteg ember - aki mellesleg a komornyikja volt - aljas hozzászólásán neki, bloggazdának szerinte "morfondírozni" kell. Ez egy erkölcstelen lelki nyomorék. Tölgyet sajnálom, hogy ilyenek jutottak neki.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.14. 19:32:44

@Alfőmérnök: Tölgy, Loxon és Padilla egy kategória. Annyi eltéréssel, hogy Padilla stílusa zseniális. Javaslom, hogy nem bosszankodj rajta. Vannak ott többen, akik remek emberek.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.11.14. 19:42:33

@Mr Falafel: én is remek ember vagyok. másképp nem lehetne zseniális stílusom. mely nem intelligenciámból, hanem remekségemből fakad :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.14. 19:47:39

@jose maria padilla: Hacsak úgy nem! De ne reménykedj, én nem nyitok neked blogot, hogy hulyekoczogpadilla.blog.police.hu.

Alfőmérnök 2012.11.14. 19:48:48

@Mr Falafel: Padilláról más a véleményem(téged valamiért elkezdett utálni és nem tud lejönni erről a tripről), de azon nem fogok vitatkozni, hogy tölgy és loxon emberileg egy kategória. Viszont tölgyön van mit tisztelni (emellett rendesen megszopatták), loxonon nem nagyon. Nyomatja a tradicionalista szart, amin egy normális ember kamaszkorában túlteszi magát. Néhány sápítozó asszonkát el tud vele varázsolni; ez az öröme az életben, nem csoda, hogy retteg, hogy valaki elveszi tőle.
Tudom én, hogy vannak ott rendes emberek, még a demens MézesRozit és tevemamit is kedvelem; csak ezt a szervilitást egy rongyember bloggazda felé már fogadja be a nyomrom. Mondhatni hánynom kell tőle. :))

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.14. 19:50:54

@Mr Falafel: Milyen police, gofriskám? Talán inkább MÁV, a végén vonatfüttyel.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.14. 20:00:40

@Alfőmérnök: Két eset lehetséges: Padilla vagy kicsinyes, mint vélem, vagy furfangos, mint Frigyes mester. Tévedhetek is. Loxon és Tölgy dolgában biztosan nem. De nem érdekes. Vannak zárt közösségek, ahol sajátos szabályok szerint "élnek" a nickek. Ezt vagy elfogadja valaki, vagy tovább lép.
Bevallom, sokszor idegesítettek Loxon butaságai. Szörnyen műveletlen szerencsétlen. Szakbarbárnak mondhatnánk. Minden megnyilvánulása olyan, mintha éppen kollokválna valami huszadrangú felsőoktatási intézményben. Fontos neki, hogy egyetemszagú legyen minden megnyilvánulása. Pedig, hej, a szakmájától eltérő témakörökben olyan ősökör, hogy a Jurassic Park 15-ben biztos szerepel majd díszletet törő-zúzó állatként.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.14. 20:00:49

@Alfőmérnök: A "minden fórumok kirekesztő nácija" titulust büszkén viselő és hangoztató nicktől tanultam, hogy fórumozni csak hideg fejjel szabad.
Nem sokat voltam jelen a balhétokon, sokszor álltál nyerésre, csak elvitt az indulat, amit kihasználtak a "köcsögök".
Nem tanács, csak észrevétel, bocs!

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.14. 20:06:54

@Mr Falafel: Be is baszna.
Viszont nem restellem bevallani, azon a gladiátorképzőn Tőled is sokat tanultam.
Szingaléz közmondás: figyelj, jót nem tanulsz, de ember lesz belőled.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.14. 20:21:20

@biboldó: Megtisztelsz! :-)
Hú, bazmeg, az RTL Klub fóruma egy igazi kannibál buli volt. A mostani internetes módi mellett egy olyan helyet nem lehetne sokáig fenntartani.
A tanulás fontos, én is sokat tanulok a blogokban. Még az odúban (a jósda Vincentes neve) is ragadt rám ez-az.
Ha nem lesz világvége decemberben, és hazamehetek, kéne egy jót kabbalázni néhány pohár pálinka mellett.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.14. 20:24:11

@biboldó: Facebook-on felmerült valahogy a keresztény értékrend. Egy átlátszóblogos posztot osztottam meg. Erre Maxis megkérdezte, mi az. Mire Tibi beírta, hogy a keresztény értékrend pont olyan, mint a zsidó értékrend, csak nincs körülmetélve.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.14. 20:42:35

@Mr Falafel: Hát, ezért a világért nem lenne nagy kár, már csak ezért sem lesz vége. Fene tudja, hiányozna.
A kabalászásra, mindig kapható vagyok, de szórakoztat az is, ha "szakértő" publikum előtt zajlik, kiknek fingjuk sincs hozzá. Beszarás volt arma és loxon magasröptű diskurzusa a témában. Egyik feldobja a konteóktól beszűkült álláspontját, mire a másik überokos előadja ugyanazt csak szelídebb hangnemben, a még hozzáértőbbek meg megállapítják, hogy az igazság a kettő között leledzik.
Hol az a pálesz?

Maxisnak és Tibinek is igaza van, emberi értékrend a lényeg, a többi hablaty.

Alfőmérnök 2012.11.14. 20:50:49

@Mr Falafel: Padilla szerelmes Loxonba. Egyébként inkább furfangos. És persze néhány évtized masszív drogozás egy kicsit kikezdi az ember agysejtjeit. :)

Bell & Sebastian 2012.11.14. 23:44:58

Családi kép ölebbel és állólámpákkal.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.15. 00:20:49

Nem pont olyan ez, mint amikor amiatt nyifognak egyesek, hogy már megint kitiltották őket a vinceblogról? Pedig olyan egyszerű. Ahol nem bírnak elviselni, ott ne kommentelj. Akiket nem bírsz elviselni, azoknál ne kommentelj. És mindjárt szebb a világ. :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.15. 07:40:07

@biboldó: Hogy hol a pálesz? - Hát majd kifőzöm, amikor hazamegyek. Addig szépen kiforr a cefre. Habár, vélhetően ez már megtörtént.

Én picit reménykedem, hogy tényleg jelent valamit a maják időszámítása. Valamilyen ciklusbeli eseményhez csak kötötték. Azt nem hiszem, hogy jön majd egy eddig nem látott bolygó, és nekicsapódik a földnek. Állítólag december 21-én a föld a galaxis tengelyével kerül egy síkba. Nem tudom, hogy ez miként függ össze a maják naptárával, de most ezt is egyre többet emlegetik. Sajnos a legvalószínűbbnek azt tartom, hogy az égadta világon semmi nem történik majd.

Amit Armagedeon és Loxon művelt a kabbala kapcsán, az már nem volt szórakoztató. Még Arma csak elment a logikán elkövetett erőszak tálalásával, de Loxon olyan volt, mint egy életlen késsel végrehajtott nyakelvágás.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.15. 07:43:09

@Holger Hartland: Látod, ebben tökéletesen egyetértünk. Azon leszek, hogy mások is megfogadják a tanácsodat. ;-)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.15. 07:52:20

@Bell & Sebastian: Nem kell ez, tőled semmiképpen.

HToma 2012.11.15. 11:45:37

Ma bementem a Déli pu-nál lévő nagy CBA-ba. A kosarak mellett egy állványra ki volt téve jópár Hazai Pálya. Most néztem utána, ez egy Jobbikos újság. A Lázár testvérek átállnak a Jobbikhoz? (Vagy csak a biztőr. figyelmetlen és nem dobta ki az újságot?:))
Ja és honnan van a Jobbiknak ingyenes újságra pénze?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.15. 12:15:42

@HToma:
Erdekes, en emlekezni velek arra, hogy amikor 2008 kornyeken a Jobbik felszarnyalt, akkor a Lazar testvereket emlegettek azzal kapcsolatban, hogy ki a fotamogato.

Ezzel kapcsolatban forrast most nem tudtam talalni. Az emlekezetem csalt volna meg?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.15. 12:40:13

Ahol recesszio van, ott recesszio van.

A recesszio okozoja harmas: a gyengelkedo belso gazdasag, a nehez kulso kornyezet es a kormany.

www.bloomberg.com/news/2012-11-14/hungary-recession-probably-extended-last-quarter.html
"Hungary’s recession probably continued in the third quarter as austerity measures hurt domestic demand, the euro region’s debt crisis weakened exports and western banks withdrew funding.

The economy shrank 0.1 percent in July-September from the previous three months, a third consecutive quarterly decline, according to the median estimate of seven economists in a Bloomberg survey. Gross domestic product shrank 1.3 percent from a year earlier, a poll of 19 analysts showed. The statistics office will report the data at 9 a.m. in Budapest today.

Hungary is in its second recession in four years as trade and banking links with the slumping euro area drag down growth. Foreign lenders forced to pay Europe’s largest bank levy are withdrawing capital and funding, restricting credit. Measures to cut the budget deficit to avoid a freeze of European Union development funds are hurting business and consumer confidence.

“It’s weakness in the domestic economy combined with a difficult external environment and the government has been busy trying to trim back the budget deficit,” Nigel Rendell, an analyst at Medley Global Advisors in London, said by phone yesterday. “It’s really hard to find any areas of growth in Hungary.” "

bz249 2012.11.15. 13:38:07

@Doomhammer: meg a bazishatas

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt002c.html

Kulonosen az elso sor az erdekes a mezogazdasag, a tavalyi egy kiemelkedoen jo ev volt, ugyhogy, ha az idei csak atlagosnak jott ossze akkor az maris -1% GDP-ben.

Amugy alapvetoen ugyanaz van, mint 2007 ota, szepen hozzuk a nemet novekedes -2%-kat

2007 +0.1%; +3.3%
2008 +0.9%; +1.1%
2009 -6.8%; -5.1%
2010 +1.3%; +4.2%
2011 +1.6%; +3.0%
2012 eddig: -1.6%; +0.9%

A kulonbsegek meg szepen kiegyenlitodnek, nagy kulonbseget altalaban kisebb kovet, nyilvan a mezgazdhoz hasonlo erosen ingadozo kibocsatasu agazatok bazishatasa miatt.

Az idei eppen a rosszabb evek koze tartozik.

bz249 2012.11.15. 13:56:20

@Doomhammer: hat az egesz eurozonara

2007 +0.1; +2.0-> -1.9
2008 +0.9; +0.4->+0.5
2009 -6.8; -4.4->-2.4
2010 +1.3: +2.0->-0.7
2011 +1.6; +1.4->+0.2
2012 eddig -1.6; -0.1->-1.5

Szoval erre is ra lehet mondani, hogy -1% az eurozonahoz kepest, csak ez egy kevesbe erosnek latszo korrealacio.

A lenyeg persze ugyanaz, amiota a gyurcsanyi gazdasagpolitika legfontosabb alapvetese (a vilaggazdasag penzbosege) megszunt azota lehet itt a gazdasagert felelos Gyurcsany+Veres, Bajnai+Oszko vagy Orban+Matolcsy stabilan szakadunk le, hogy epp mennyivel azt egy-egy egyszeri nagyberuhazas meg az idojaras donti el.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.15. 14:15:17

@bz249:
Akkor az az eleg trivialis allitas lett itt teve, hogy a novekedesunk az eurozona novekedesetol fugg. Erdekes, hogy honnan van a -2% (-1%).

" stabilan szakadunk le, "

Makroszinten. Bekaperspektivabol persze korantsem mindegy, kinek a munkahelyet tiltja be a kormany.

bz249 2012.11.15. 14:25:36

@Doomhammer: hat igen egy munkahely elvesztese az tragedia, szazezer munkahely megszunese meg statisztika, ahogyan azt Lavrentyij Pavlovics elvtars fonoke mondotta volt.

Az meg hogy miert nem konvergalunk biztos jo kerdes... de lathatoan nalam okosabb gazdasagpolitikusok sem tudtak mit kezdeni a dologgal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.15. 16:08:43

@bz249:
"Az meg hogy miert nem konvergalunk biztos jo kerdes... de lathatoan nalam okosabb gazdasagpolitikusok sem tudtak mit kezdeni a dologgal. "

En inkabb mashogy kerdeznem: miert konvergalnank? Inkabb az az erdekes, hogy miert nem tudjuk tartani az eurozona fejlodesi utemet.

bz249 2012.11.15. 16:20:17

@Doomhammer: hat azt szokas mondani, hogy azert tudnak a keson erkezok konvergalni, mert nekik nem kell sajat hataskorben uj termelesi/termelesszervezesi modszereket fejleszteni eleg atvenni azt ami mashol mukodik.

"Inkabb az az erdekes, hogy miert nem tudjuk tartani az eurozona fejlodesi utemet. "

Jo kerdes? Miert nem?

Mar azon a sztenderd valaszon tul, hogy a forrashiany van, meg a korrupcio miatt a keves forrast is alacsony hatekonysaggal hasznaljuk fel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.15. 16:35:19

@bz249:
"mert nekik nem kell sajat hataskorben uj termelesi/termelesszervezesi modszereket fejleszteni eleg atvenni azt ami mashol mukodik."

Tudna mondani egy peldat, ahol ez valaha is mukodott?

"Jo kerdes? Miert nem?"

Itt ugye arrol van szo, hogy ha a gazdag testvernel 40 fabatkaval tobb jut az asztalra, nekunk csak 20 fabatkaval jut tobb. Viszont ha a gazdag testvernel 20 fabatkaval jut tobb, akkor nalunk 10 fabatkaval jut *kevesebb*.

Valami kompradorszivattyut gyanitok itten. Adossag?

Erdemes lenne megnezni, miota all fenn ez a szabaly a novekedesi kulonbsegrol. 2000-ben meg biztos nem volt ervenyes.

bz249 2012.11.15. 16:42:38

@Doomhammer: "Tudna mondani egy peldat, ahol ez valaha is mukodott?"

Nyugat-Europa altalaban a masodik vilaghaboru utan?

Japaniorszag? Az azsiai kis tigrisek? Kina?

Elvileg ezek mindegyikere (illetve Kinara meg nem) az jellemzo, hogy volt egy gyors fejlodesi szakaszuk (amit mondjuk reszben az indokolt, hogy el kellett takaritani a haborus pusztitas nyomait) amit viszont jelentos lassulas kovetett, amint megkozelitettek az eppen aktualis fejlett vilag szintjet.

Azsiaban ebben jelentos szerepe volt a masolasnak. De gondolom Nyugat-Europa is atvett egy csomo, akkor fejlettnek szamito amerikai gyakorlatot.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.15. 17:02:08

@bz249:
"amit viszont jelentos lassulas kovetett, amint megkozelitettek az eppen aktualis fejlett vilag szintjet."

Es mit szol, ha azt mondom, hogy egyszeruen akkor zajlott naluk az ipari forradalom?

Adva van egy orszag, ahol faekevel szantanak. Ha felfedezik ott a villanyvilagitas oromeit, jo felteves, hogy lesz hozza energiahordozo is, szen, ha mas nem.

Amig el nem fogy.

bz249 2012.11.15. 17:08:43

@Doomhammer: "Es mit szol, ha azt mondom, hogy egyszeruen akkor zajlott naluk az ipari forradalom?

Adva van egy orszag, ahol faekevel szantanak. Ha felfedezik ott a villanyvilagitas oromeit, jo felteves, hogy lesz hozza energiahordozo is, szen, ha mas nem."

Nagyjabol ugyanezt mondtam, csak a villanyvilagitas mellett meg szereloszalagot es mas egyeb szervezesi biszbaszt is hozzacsaptam. Annak is van azert valamennyi jelentosege.

Alfőmérnök 2012.11.15. 21:59:51

"Ablonczy Balázs
Szívbéli segíteni akarással és a testben/lélekben megnyomorítottak sorsára való szüntelen ráhajlással, - során/keretében tudatom nb. FB-ismerőseimmel, még mielőtt bárki is készpénznek venné, hogy Klebelsberg Éva néninek elgurult a gyógyszere és nem nagyon értem, mi a faszról beszél. Ellenben hosszú, szenvedélyes történet a miénk, amiben (a történetben) van harag, szenvedély valamint becsomagolt bőröndök.

Bárcsak lennének biztonságis alapjaim!!!

Nyílt Levél Balogh Zoltán miniszter úrnak, Emberi Erőforrások Minisztériuma
http://klebelsberg.eu/hu/klebelsberg-toerteneti-intezet/519-nyilt-level-balogh-zoltan-miniszter-urnak-emberi-erforrasok-miniszteriuma.html"

Silcon 2012.11.17. 10:50:42

A világ első mobil, hívásra házhoz érkező eutanázia csapata a 2012 márciusában megkezdte munkáját. Az egységet akkor lehet segítségül hívni, ha a beteg háziorvosa, erkölcsi kifogásokra hivatkozva megtagadja a halálos szer beadását. ... A legalább kétszemélyes, egy orvosból és egy ápolónőből álló első mobil egység elindítását a Radio Netherlands műsorában jelentette be a Jog a Halálhoz Szövetség (Right to Die Association).
euroastra.hu/node/66124

Silcon 2012.11.17. 17:11:08

@Counter: az nem állami segédlettel működött és ült is miatta pár évet. Ebben van egy kis áthallás a luganói tanulmányra.

Silcon 2012.11.17. 17:13:55

Kíváncsi vagyok az LMP-re. Úgy 9:1-hez tippelem, hogy nem lehet más. A 4K könnyedén eltávolodhatott a fekete lyuktól, mert nincs tömege :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.11.17. 17:40:37

@Silcon: Dehogynem állami segítséggel működött, hisz a közutakat, a közvilágítást bizony az állam szervezte alá.

(A szöveg pedig úgy szól, hogy: "világ első mobil, hívásra házhoz érkező eutanázia csapata". Kevorkiannek épp ilyenje volt, tehát nem ezek a hollandok az elsők.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.17. 19:17:53

Azok a híres német földgázmezők! Más magyarázata nem lehet annak, hogy az ukránok a németektől - Magyarországon keresztül szállítással - olcsóbban jutnak a földgázhoz, mint az oroszoktól.

www.kyivpost.com/content/business/ukraine-to-start-importing-gas-from-germany-through-hungary-in-2013-boiko-says-316262.html
"Ukraine will start to import natural gas from Germany through Hungary from January 1, 2013, Energy and Coal Industry Minister of Ukraine Yuriy Boiko said on Inter television channel on Friday.

"The current shipments of gas (purchased from Germany's RWE) go through the territory of Poland. Starting from January 1, the supplies will go through the territory of Hungary... We have done a great job, have held talks with the countries that have received permission from regulators and bought the capacities," he said.

Boiko noted that the price of gas purchased from RWE was lower than the price of gas, which Ukraine's national gas company Naftogaz Ukrainy bought from Russia's gas giant Gazprom.

"The price is constantly changing, because there we are tied to the price of spot gas... We hope that this summer the price will be lower by $100, since in summer the prices on the spot market are always lower," the minister said.

According to his estimates, the purchase of 5 billion cubic meters of natural gas in the west will save Ukraine around $2 billion."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.18. 19:13:10

Semjén is plagizált?
hvg.hu/itthon/20121118_plagiumgyanu_Semjen

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.18. 20:07:22

@Holger Hartland:
Kemény?
Szerintem vihar a biliben.
Ugyan, kit érdekel, honnan nyírta Semjén a doktoriját?
Az már sokkal érdekesebb, mitől is miniszterelnök-helyettes ő.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.18. 21:12:28

@Holger Hartland:
Hehehe, a megnyitás következő lépése: a cáfolat.
hvg.hu/itthon/20121118_miniszterelnokseg_semjen_doktori
"Cikkünk megjelenése után egy órával a Miniszterelnökség közleményt adott ki, amelyben azt írták, "nevetséges és szánalmas politikai provokáció a hvg.hu vasárnap esti cikke". Mint írják, "a hvg.hu cikke is leírja, hogy mind a dolgozat elfogadása, mind átminősítése mindenben megfelelt a vonatkozó törvényi szabályozásnak. A hvg.hu cikke is elismeri, hogy a Semjén Zsolt dolgozatában hivatkozott művek pontosan meg lettek jelölve. A mű összeállítása és a hivatkozások dr. Lenhardt Vilmos teológiaprofesszor szándéka szerint és iránymutatásával készültek, és többéves munka van benne. A téma egészen újszerű volt, Magyarországon még senki sem foglalkozott ezzel a kérdéssel, következésképpen hazai irodalma sem volt. Maga a témaválasztás és a kidolgozás pasztorális feladat is volt, a dolgozat megállapításai és következtetései teljesen újszerűek voltak, amire a későbbiekben számos tudományos hivatkozás történt. A témának Semjén Zsolt elismert szakértője. Semjén Zsolt műve tartalmilag megjelent számos kiadványban, így például a Teológia című folyóiratban is"."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.18. 22:31:03

@Doomhammer: Az biztos, hogy nem lesz annyira egyértelmű eset, mint Schmitté. Ami a megjegyzését illeti, lehet, hogy én vagyok politikailag cinikus (vagy doktorilag nem eléggé az), de engem jobban meglep, hogy S. ollózott, mint hogy a szerény kvalitásaival miniszterelnök-helyettes lehetett. Tudja, ott a csekély mennyiségű tálentum szinte már követelmény.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.18. 22:40:43

@Holger Hartland: Elolvastam a hvg teljes cikkét, az idézett oldalakkal egyetemben. Vérciki, hogy Semjén úr a panteizmus és panenteizmus szavakat keveri. A másolás is egyértelmű. Talán négert alkalmazott, mint Pali bácsi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.18. 22:56:43

@Holger Hartland:
"de engem jobban meglep, hogy S. ollózott, mint hogy a szerény kvalitásaival miniszterelnök-helyettes lehetett."

Már S. Pál esetén se értettem, hogy minek ezeknek a nagyembereknek annyira a doktori? Ha nem tudják megírni elfogadható szinten, minek vele görcsölni?

Azért miniszterelnök-helyettes nem lehet akárki. Kell hozzá, hogy elnöke legyen egy szövetséges pártnak.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.18. 23:40:06

@Shyad-Khourongai: Én ennyire nem mentem bele, csak felületesen futottam át, és a témához is hülye vagyok, de alaposan el fogom olvasni, megígérem. :)

@Doomhammer: "Azért miniszterelnök-helyettes nem lehet akárki. Kell hozzá, hogy elnöke legyen egy szövetséges pártnak." - Na és ahhoz milyen kvalitásokra van szükség? :)

Egyébként Semjén már akkor is nagyember volt, amikor a doktoriját írta/másolta?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.19. 00:09:37

@Holger Hartland:
Van itt egy másik szempont is. Az a bizonyos 1991-es "doktori" egy teológiai laureatus fokozat volt, ami fogalmam sincs, hogy micsoda. Előtte minden évben letett valami hasonlóan rejtélyes fokozatot (baccalaureatus, licentiatus) és ennek nyilvánvalóan semmi köze ahhoz, hogy 1989-ben megalapította a Kereszténydemokrata Néppártot.

Ezeknek a végzettségeknek egyáltalán nem kell, hogy köze legyen a a doktori szokásos követelményeihez.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.19. 00:24:46

@Doomhammer: Ha jól veszem ki a HVG-cikk keretes írásából, ez a laureátus tulajdonképpen kb. az egykori kisdoktori fokozatnak a teológiai megfelelője.

hill billy 2012.11.19. 01:03:46

@Holger Hartland: Ha ez kemény szerinted, akkor szar lehet a csajodnak.

hill billy 2012.11.19. 09:26:37

@Holger Hartland: Ha társalogni akarnál, akkor elmorzsolnál előbb egy "bocsikát".

(Úgysem fogsz.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.19. 09:37:34

@Holger Hartland:

Nem hát.

Gyógyíccsa má' egy kicsit a lelkit!

"Magyari Lajos:

Lázár Mihály üzenete

A rácsokon túl, ím felkel a Nap,
S apró zajokkal jön a reggel.
Ott lépdel most, túl falakon...
Fényt iszik a szomjas ember.

Fényt iszik az, ki fényre szomjas
Lelkét csordultig teletölti,
Aki ily itallal oltja szomját,
Tán nem is lehet azt megölni,

Mert oly szabad, oly sérthetetlen,
Mint az égen surrogó madár:
Messze néz, arra nem figyelhet,
Hogy körül mily tivornya áll,

Hogy mily szeszekkel, szédülettel
Hajták a népet ronda táncba:
Biz’ összezúzzák, ki nem táncol,
És belerokkan, aki járja.

De felkél a Nap újra reggel,
Rácsokat olvaszt ragyogása.
A kínt, a kínt rejtsd el mélyre,
Egyetlen hóhér meg ne lássa.

Hát ne sziszegj, ha körmöd tépik,
Akkor se szólj, ha megölnek,
Lelked csordultig tele fénnyel,
S ez elég lesz túlélni őket."

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.19. 11:04:37

@hill billy: Eltaláltad: ha akarnék sem morzsolnék - nincs miért. :) De nem akarok társalogni.

@bbjnick: Nem az én világom, de kösz. :) Közben rendesen is elolvastam a HVG-cikket. Ez azért nem Schmitt-ügy, de a mai értelmezés szerint plágium. Kérdés, védekezhet-e Semjén azzal, hogy a rendszerváltás környékén még a béka feneke alatt volt a színvonal a teológusoknál/bölcsészeknél (tkp. a megelőző 40 év után ezt akár el is lehet képzelni, de mit tudom én), és ő azt a szintet megugrotta.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.19. 11:49:35

Magyarorszagon szo sincs lopakodo fasizmusrol. Viszont a cegek megkulonbozteteset az adozasban el kell kerulni.

mno.hu/kulfold/egyoldalu-a-magyarorszaggal-szembeni-kritika-1117825
"Egyoldalú, általánosító és érzelmi alapú a Magyarországgal szembeni kritika – véli Arnold Vaatz, a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag konzervatív frakciójának helyettes vezetője.

A CDU/CSU pártszövetség parlamenti képviselőcsoportjának helyettes vezetője a közelmúltban tett magyarországi látogatását értékelve pénteken Berlinben a távirati irodának elmondta: a magyar politikusokkal, vállalkozókkal, kistelepülések lakóival és polgármesterekkel folytatott beszélgetései megerősítették azt a korábbi érzését, hogy a magyarországi folyamatok nyugat-európai kritikájának kevés köze van a valósághoz.

Úgy véli: a bírálatok politikai elfogultságon alapulnak. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy soha senki nem vonta kétségbe, hogy Magyarország megfelel a koppenhágai kritériumoknak, amelyek rögzítik az uniós csatlakozás alapvető követelményeit, köztük a jogállamiságot. Elfogultságból, érzelmi alapon sok mindent mondanak Magyarországról, még azt is, hogy elindult a fasizmus útján, de mindeközben nem kérdőjelezik meg Magyarország uniós kompatibilitását – mondta a német konzervatív politikus.

A gazdaságról szólva a politikus kifejtette: a 2010-ben hivatalba lépett kormány katasztrofális állapotokat örökölt, mert elődei csődöt mondtak. Az euróövezeten kívüli unós tagországok körét tekintve Magyarországon volt a legnehezebb államháztartási és gazdasági helyzet, a kormány azonban sikerrel hajtotta végre a stabilizációt, ami „tiszteletet érdemlő, hatalmas teljesítmény”.

Az adópolitikával kapcsolatban megjegyezte: kétségtelen, hogy sürgősen bevételi forrásokat kellett találni, az ágazatok megkülönböztetése a vállalati adózásban viszont visszavetheti a beruházásokat, ezért ezt a megoldást érdemes kerülni."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.19. 11:57:02

@Holger Hartland:
Meg mindig a megnyitasnal tartunk: tovabbi plagiumvadak jonnek a cafolat utan.

hvg.hu/itthon/20121119_Plagiumgyanu_Semjen_szociologia
"Semjén Zsolt 1992-ben megvédett szociológusi diplomamunkája jelentős átfedést mutat az egy évvel korábban doktori fokozattal jutalmazott teológiai értekezésével. A diplomamunka többoldalnyi átvételt is tartalmaz egy magyarra fordított német műből. Később a kereszténydemokrata pártvezér egyetemi dolgozatainak szövegét nagymértékben felhasználva több tanulmányt is publikált."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.19. 12:08:44

@Holger Hartland:

Innét letölthetők Semjén dolgozatai:

www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/nem-plagium-hanem-provokacio

Tanulmányozgathatja, hogy hol volt a színvonal a színvonal a teológusoknál/bölcsészeknél anno.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.19. 12:09:53

@Doomhammer:

Semjén önmagát plagizálta???!!!:-D (...) :-D (...) :-D...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.19. 12:10:37

@bbjnick:

hogy hol volt a színvonal a színvonal a teológusoknál/bölcsészeknél=hogy hol volt a színvonal a teológusoknál/bölcsészeknél

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.19. 12:22:14

@Doomhammer: @bbjnick:
Olyat nem lehet, hogy egy korábbi szakdolgozat vagy doktori újrahasznosításával szerez valaki újabb fokozatot. Vagyis ha Semjén szociológusi diplomamunkája tényleg annyira átfed a korábbi dolgozatával, mint a HVG írja, az gáz. Viszont ha tanulmányként publikálta a dolgozatának részleteit, vagy előadást tartott belőle, az önmagában nem baj, azt szabad.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.19. 12:29:34

@Holger Hartland:
itt ugye arrol beszelunk, hogy kesobbi dolgozataiba atvett olyan reszeket, amelyeket eleve plagizalt.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.19. 12:32:58

@Holger Hartland:

Ott vannak a dolgozatok, olvassa el azokat, ítélje meg maga (úgy is szeret ítélkezni), hogy megengedhető mértékben fedik-e egymást avagy nem?!

ü
bbjnick

bz249 2012.11.19. 12:54:06

@Holger Hartland: elvileg letezik az onplagium is szoval azt hiszem a sajat publikacioimat sem szabad szo szerint idezni.

Illetve most neztem utana, a sajat publikaciomat szabad idezni, ha egyebkent nincs mas szerzo, de nalam ilyen meg sose fordult elo, varhatoan nem is fog a kozeljovoben (masreszrol viszont a copyright amugyis az Elseviernel van szoval meg egy ok, hogy miert nem).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.19. 12:54:53

@Doomhammer: Válasszuk szét:
1. Plagizál: nem oké.
2. Még egyszer beadja szakdolgozatnak nagyrészt ugyanazt: nem oké.
3. Cikket ír és előad belőle: ez önmagában oké - lenne. Az 1. és 2. miatt nem oké, vagyis go to 1.

@bbjnick: Más se hiányzik még az életemből. :) Na talán majd. Ez úgyis megint el fog húzódni egy ideig.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.19. 13:01:19

@bz249: De ha úgy idézi például, hogy "mint a nanodoktorok szövegspektroszkópiai elemzésével kapcsolatos korábbi munkáimban is kimutattam (ld. bz249, 2007, 2010; vö. bz249 et al, 2011)...", akkor lehet. Szakdolgozatot és doktorit meg pláne lehet, akár ki is adhatja könyvben. Persze illik az előszóban megjegyezni, hogy eredetileg miféle dolgozatnak írta. Meg olyan is van, hogy valakinek az itt-ott megjelent írásait összegyűjtik egy kötetben, és akkor ott van mindegyiknél a hivatkozás az eredeti megjelenésre.

bz249 2012.11.19. 13:08:10

@Holger Hartland: igy lehet, de ez ugye nem szo szerinti, hanem csak normal idezes.

Az lenne a cudar vilag, ha egy merest nem lehetne:
- letter formatumu cikknek
- konferencias himihumi cikknek
- kifejtos, hosszu cikknek
- osszefoglalo cikk reszenek

parhuzamosan eladni. Hogy gyulne ossze akkor eleg impaktfaktor. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.19. 13:40:39

@bz249: Erről van szó. "Konferenciás himihumi cikk" LOL. :D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.19. 14:27:48

@Doomhammer: @bz249: @Holger Hartland:

Megnéztem, beleolvastam mindkét dolgozatba: rendes papírízű, kicsit okoskodós, bikkfanyelvű szövegek. Az egyik teológiai, szociálteológiai (és pasztorációs) szemszögből tárgyalja a new age-jelenséget és hatásait, a másik vallásszociológiai szemszögből. Szerintem teljesen rendben vannak. És annyira én is értek hozzá, mint az eszdéesz és a martinovics páholy által a feladatra (szövegszkennelés és szöveösszehasonlítás) nyári munkaként ráállított progresszívpolgári félanalfabéta h*lyegyerekek.

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.19. 14:44:40

@bbjnick: Nem az a kérdés, hogy jó-e a szöveg, hanem hogy másolt-e.

Silcon 2012.11.19. 18:36:26

@bz249: "a copyright amugyis az Elseviernel van"
Nem erre a kiadóra akadtak ki mostanában? Árukapcsolás, keveset v. egyáltalán nem fizet stb. Van aki már nem hajlandó lektorálni neki.

bz249 2012.11.20. 08:27:13

@Silcon: de rajuk fujnak... bar nem sokkal masabb a modelljuk, mint barkie. Illetve az open access modell mas, ok az elejen huzzak le az embert.

"Van aki már nem hajlandó lektorálni neki."

Hat figyelembe veve a sebesseget, ahogy dolgoznak a biralatokkal szerintem mindenki elszabotalja a lektoralasokat. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.20. 08:36:00

@Holger Hartland:

Hát, nincs igaza.

A plágium fogalma nem az efféle ügyekre lett kitalálva, hanem olyasfélékre, minthogy pld. Thomas Mann József és testvérei c. regényciklusát ne jelentethessem meg magamat szerzőként feltüntetve vagy hogy pld. @bz249 kvatumköszörűjét ne szabadalmaztathassam saját néven. Ezek a schmittügyek és semjénügyek afféle "klasszikus" lejáratkampányok, kísérletek arra, hogy egy ember tisztességén, egy, a tömegek által nem értelmezhető és ellenőrizhető váddal, foltot ejtsenek. Aki az ilyenekre rácuppan vagy ostoba vagy aljas. Szerintem.

ü
bbjnick

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.20. 08:44:48

@bbjnick: A Semjén-ügyről egyelőre nem mondanék véleményt, de a Schmitt-ügyben egyértelmű, hogy plágium történt. Majomkám, maga túl könnyen osztogatja a jelzőket. Ne mondja nekem, hogy ezzel valami népszerűségi listán szeretne feljebb kúszni!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.20. 10:03:59

@Shyad-Khourongai:

Maga nem tudja elképzelni, hogy én ezt az ügyet mennyire unom, de a hazugság, a manipuláció kiváltotta undorom erősebb, mint az unalom okozta fáradtságérzetem, úgyhogy sokadszor (nagyon sokadszor) is (erőt veszek magamon és) csak leírom:

1) Schmitt dolgozatával senkinek nem okozott sem anyagi sem erkölcsi kárt.
2) A dolgozatával kapcsolatos formai kifogások is javarészt vitathatók, mivel egy francia nyelvű kéziratból (ami tkp. egy adatgyűjtemény) dolgozott, melyet az olimpiai bizottság tagjai (általánosan) arra használtak, hogy a számukra szükséges adatokat kikeressék belőle.
3) A fordítás maga is szerzőijogi kategória.
3+1) Dolgozata végén valamennyi felhasznált irodalmat feltüntette. (Ha nem így tett volna, soha nem lehetett volna vádakat koholni ellene.)

Schmittnek 2011-es és 2012-es tevékenységét illetően semmiféle relevanciája nem volt a jó húsz évvel korábban írott sporttörténeti doktorijának. Senki ellene plágiumváddal feljelentést nem tett. A médiakmpány semmi más célt nem szolgált és semmi másra nem is volt alkalmas, mint hogy emberi tisztességén (személye méltóságán), egy, a tömegek által nem értelmezhető és ellenőrizhető váddal, foltot ejtsenek.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.20. 10:05:45

@bbjnick:

médiakmpány=médiakampány
foltot ejtsenek=foltot ejtsen

Silcon 2012.11.20. 20:07:36

@bbjnick:
"Nem titok, otthon egy(vagy több) magánszemély nagy pénzt dobott fel, hogy átvizslassák a politikusok múltját. A feladat a magyar egyetemi rendszert ismerve nagyon bonyolult: fel kell kutatniuk azok szakdolgozatát, doktoriját és bebizonyítani, annak bizony egy kis nagyobb vagy lehetőleg még nagyobb része nem felet meg a szabályoknak. Itt Brüsszelben nevek is keringenek, de erről inkább nem beszélnék. Hiszen mindenkinek van személyhez fűződő joga."
euroastra.hu/node/66263

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.20. 23:26:24

@bbjnick: Mindegy, hogy mire találták ki a plágium fogalmát. Van egy szakdolgozatokra, doktorikra és hasonlókra érvényes definíció, aszerint kell nézni, és kész. Aki szakdolgozatot vagy doktorit ír, az elfogadja ezeket a szabályokat, onnantól nem hivatkozhat arra, hogy a plágium szó eredeti változata egy Bogazköy mellett kiásott hettita kőtáblán még a "Suppiluliumas király gatyamadzagjának áldozati felajánlása" jelentéssel szerepelt.

Mi köze van egy vád igaz vagy hamis voltához annak, hogy a tömegek tudják-e értelmezni? Különben, tudják: "másolta a dolgozatát", "csalással szerzett végzettséget", ennyit mindenki ért, aki járt általános iskolába.

Hogy a HVG Schmitt politikai kinyírására használta fel az ügyet, és most ugyanez megy Semjénnel? Persze. De mindenféle politikai hadakozástól függetlenül adott a ténykérdés, hogy plágium-e a dolgozat vagy sem. Ha plágium, akkor plágium, akárki akármire is használja (és akármilyen súlyosnak is ítéli meg) ezt a tényt. Látja, Orbánt nem lehetett ilyesmivel kikezdeni, neki rendben volt a szakdolgozata. Ő tudott egy rendeset írni. Ha Schmitt vagy Semjén viszont nem, az legyen az ő problémájuk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.21. 06:05:26

@Holger Hartland:

Az a bámulatos, hogy maga elvileg nem egy félanalfabéta troll és ebben az ügyben mégis úgy viselkedik:-(

Erre a "másolta a dolgozatát"-ra nem is reagálnék, mert már (legalább) százszor megtettem (legutóbb itt, néhány kommenttel fentebb), de a "csalással szerzett végzettséget"-tel kapcsolatban néhány momentumra azért felhívnám a figyelmét:

1) Azokat a dolgozatokat konzulensek közreműködésével írták a "gyanúsítottak", azokat a dolgozatokat, arra hívatott, bizottságok minősítették és azokat a dolgozatokat, arra hivatott bizottságok előtt, megvédték (a "gyanúsítottak"). (Semjén dolgozata az átminősítés miatt kétszer is átesett ezen a procedúrán.)

2) Azokat a végzettségeket (azokat a fokozatokat) arra hivatott intézmények adták ki/meg, a kor szabályainak megfelelően, azok szavatolnak annak jogszerűségéért és azok vonhatják vissza is. Nem a HVG félőrült fajtikái, nem maga és nem én. Ha az intézmények kompetenciáját kétségbevonjuk, Schmitt esetében láthattuk, hová jutunk --- és az még csak a gyönge kezdet.

3) Eszembe jutott egy interjú, amit Semjén adott, még a schmittügy tombolása idején. Arról az európai(!) tudományos gyakorlatról beszélt, mely szerint egyszer megszerzett végzettséget/fokozatot nem vonunk kétségbe (pláne, nem vonunk vissza), hiszen azért birtoklója/viselője egyszer már megküzdött és egyszer már elismertük teljesítményét. Luther esetét hozta fel példának, aki élete végéig büszkén viselte a doktori kalapot, követői is igen gyakran doktor Lutherként emlegették és az Egyháznak soha, egy pillanatra eszébe nem jutott, hogy ehhez jogát kétségbe vonja (pedig felfoghatatlanul nagyobb tétekről volt ott szó, mint holmi mucsai politikai belharcokról). Luther, természetesen, katolikus teológiai doktorátussal rendelkezett, amelyet magátólértetődően viselt és amelyre gyakran hivatkozott (is) és ezt ellenfelei is természetesnek (de, legalábbis, jogosnak) tekintették. Gondolkozzon el ezen!

+

Kérdezi, Orbán dolgozatával miért nem lehet megtenni, ami Schmittével vagy Semjénével? Látta maga Orbán dolgozatát? Én annak idején letöltöttem és átnéztem. Orbán dolgozatával ugyanazt el lehetne játszani, amit Schmittével vagy Semjénével (talán kicsit körülményesebb volna, mert a hivatkozásainak legalább fele, ha nem kétharmada kéziratokra vonatkozik, többségében ma is aktív ballibbant szellemi potentátok kézirataira, s ezeket, nyilván, kicsit körülményesebb beszerezni, mint a "gyanúsítottak" által korrekt módon hivatkozott szakmunkákat leemelni a polcról vagy rákeresni azokra a neten, de, gondolom, különösebben ez sem akadályozná az embervadászokat, nem jelentene számukra megoldhatatlan nehézséget, ha mernék). A válasz ugyanis az, hogy azért nem b*szogatják Orbánt, mert nem merik!

ü
bbjnick

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.21. 08:18:14

@bbjnick: Bazmeg, te olyan setét vagy, mint egy fekete lyuk. Írtál te már szakdolgozatot? Tudod, mit csinál egy opponens, egy konzulens és a diplomabizottság?
Először is a 90-es évek elején még nem volt mindenki számára elérhető internet. Vagyis könyvekből, kéziratokból, tehát írott dokumentumokból dolgozott mindenki. Nem volt olyan, hogy rákeresek a gugliban egy szövegrészre, és hátha kidob valamit. Ezért a csaló állításait nehéz volt ellenőrizni. Ha nem mondja el például, hogy a német olimpiai bizottság bonni irodájában van egy könyvtár, ahol van egy dolgozat, amiből szemezgetett, vagy teljes egészében lemásolt, sosem tudja meg senki. Valamikor a diploma még jelentett valami erkölcsi fényt is, ezért elegendő volt az, ha valaki feltüntette a forrásait a követelményeknek megfelelően. Valamikor a csalás sokkal nagyobb bűn volt, mint ma. Ma már, - mint látjuk - nem elég feltüntetni a forrásokat, egyéb módon is ellenőrizni kell a diákokat, mert olyan fennkölt és mélykeresztény katolikusok is csalnak, mint az ország második embere.

Nem kéne keresned egy kifejezetten értelmileg sérült gyerekeknek fenntartott oldalt, és ott kommentelned?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.21. 09:53:29

@Mr Falafel:

"Nem kéne keresned egy kifejezetten értelmileg sérült gyerekeknek fenntartott oldalt, és ott kommentelned?" --- írod.

:-D

Lehet, hogy mondasz valamit! Könnyen lehet, hogy azoknak a gyerekeknek az érvelésbe több logika szorult, mint a tiédbe:-D

Írod: Mivel a 90-es évek elején még nem volt internet, könyvekből, kéziratokból dolgoztak a szakdolgozatírók, így ellenőrizni is nehezebb volt a csalásokat, s a diploma is jelentett még valami erkölcsi fényt, ma pedig nem így van, ezért egyéb módon is ellenőrizni kell a diákokat, mert az olyan fennkölt és mélykeresztény katolikusok is csalnak, mint az ország második embere...

Mit is akartál mondani?:-D

ü
bbjnick

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.11.21. 10:24:27

@bbjnick: Nem kell szmáljit tenned, akkor is el tudom képzelni, mekkora nyálcsorgató debil vagy.

Amit nem értettél meg: ha a diplomát készítő eltitkolta a forrást, és azt sajátjaként adta elő, nem lehetett tetten érni a csalást. Az opponensek csak a saját műveltségükre és a feltüntetett források ellenőrzésére hagyatkozhattak. Az internettel az ellenőrzés eszköztára kibővült.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.21. 10:52:34

@Mr Falafel:

Úgy a Schmitt-, mint a Semjén-dolgozat(ok)ban (azok végén) valamennyi forrás fel van tüntetve (ez soha, sehol nem is volt kérdés), a "plágiumozók" ezen irodalomjegyzékek alapján kezdtek hasonlóságokat, egyezéseket keresni.

De, előző kommented logikájára visszatérve, azt azért elárulhatnád nekem, hogy: ha anno a diploma jelentett még valami erkölcsi fényt, ma pedig nem így van, akkor e két állapot milyen összefüggésben áll az olyan fennkölt és mélykeresztény katolikusok (állítólagos egykori) csalásával, mint az ország második embere?

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.21. 12:52:05

@bbjnick: Nézzük a pontjait:

1) Hogy konzulensek, opponensek és bizottságok részvételével zajlott az egész, az legfeljebb annyiban érdekes, hogy ha plagizált a jelölt, azzal a konzulensét és a többieket is átverte. Ami akkoriban könnyebb volt, mint ma. De a plágium akkor is plágium marad, ha annak idején nem vették észre.

2) Persze, hogy az intézmény dönt. Ez esetben ugye maga is tiszteletben tartja a Semmelweis Egyetem döntését, amellyel visszavonták Schmitt doktori címét? :) Semjén ügyében is a PPKE és az ELTE dönt majd - persze attól mi még vitatkozhatunk és trollkodhatunk itten.

3) Európai gyakorlat lenne, hogy diplomát és doktori címet utólag nem kérdőjelezünk meg és nem vonunk vissza? Gyorsan szóljon a németeknek! Ők már nyolcnál tartanak!
(Nem tudom linkelni, épp nem elérhető a hvg.hu.)

+) "Orbán dolgozatával ugyanazt el lehetne játszani, amit Schmittével vagy Semjénével" - gondolja, hogy nem vizsgálták meg azt is?
"azért nem b*szogatják Orbánt, mert nem merik!" - MUHAHA, ne bohóckodjék! Folyamatosan baszogatják, ami persze rendben is van. Ha lehetne a szakdolgozatával is, akkor baszogatnák azzal is. Ha Orbán szakdolgozata támadható, akkor tüzet is fognak nyitni rá. Hogy eddig nem tette senki, az vagy azért van, mert még nem találtak benne plágiumot, vagy azért, mert nincs is (és szerintem ez a valószínű).

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.11.21. 12:56:31

szerintem bbj meg semjént plagizálta, így az ő szakdolgozata is egy kupac szar. innen fúj
:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.21. 12:57:21

@jose maria padilla: A maga emberei tüntették el a netről a hvg.hu-t? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.21. 13:45:03

@jose maria padilla:

Ja, ja, a teológiai disszertációmat Semjénéről koppintottam, a sporttörténetit Schmittéről, A posztkommunista Európa és annak nemzetiségi és etnikai problémái c. egyetemi jegyzetemet pedig Jeszenszky hasonló tárgyú jegyzetéből loptam/másoltam össze.

ü
bbjnick

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.21. 13:55:02

@jose maria padilla: Idefigyeljen, maga, ne gyanúsítgassa a majom urat holmi szakdolgozatok megírásával! Nem fogja fel, hogy neki az univerzum összes tudása van abban az okos buksijában, és nem fogja a drága idejét arra tékozolni, hogy érdemtelen póroknak papírra vessen egy-egy morzsát abból?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.21. 14:16:47

@Holger Hartland:

Maga tényleg trollkodik!

"Hogy konzulensek, opponensek és bizottságok részvételével zajlott az egész, az legfeljebb annyiban érdekes, hogy ha plagizált a jelölt, azzal a konzulensét és a többieket is átverte." --- írja.

Mégis mivel? Hogy dolgozatai adatait (mondjuk, hogy hány csapat indult kötélhúzásban az 1924-es olimpián?) egy francia nyelvű kéziratból másolta, aminek szerzőjét, címét, a fellehetőségét feltüntette a felhasznált irodalomban? (Semjén esetében még abszurdabb az állítás --- mármint, hogy megvezette konzulenseit vagy bírálóit ---, hiszen a teológiadolgozata irodalomjegyzékében szereplő művek igen jelentős részét még én is ismerem --- majd pont a bírálok ne ismerték volna!)

"Ez esetben ugye maga is tiszteletben tartja a Semmelweis Egyetem döntését, amellyel visszavonták Schmitt doktori címét?" --- kérdezi.

Mi is történt ott? Az egyetem létrehozott egy vizsgálóbizottságot, amely felmentett Schmittet a vádak alól, majd a doktori tanács --- különféle külső nyomásoknak, zsarolásoknak engedve --- elvette a doktori címet. Maga szerint ez az intézmény autonóm döntése volt?

"Európai gyakorlat lenne, hogy diplomát és doktori címet utólag nem kérdőjelezünk meg és nem vonunk vissza? Gyorsan szóljon a németeknek! Ők már nyolcnál tartanak!" --- írja.

Látom, sikeresen megértette, amit Lutherrel kapcsolatban írtam:-[

Ha jól tud németül olvasson utána vagy ha ismer olyat, aki régóta kinn él és képben van az ottani eseményeket illetően, kérdezze meg, hogy csak az elmúlt 30-40 évben hány hasonló eset történt?! (Az elmúlt néhány év kivételével nemigen vagy csak elvétve fog ilyet találni.) Nemrégiben láttam Nógrádi Gy.-vel egy beszélgetést, aki arról beszélt, hogy a piszkos politika (a kilencvenes évektől Amerikából átszivárgó politikai gyakorlat, amely nem az elvek vagy érdekek hatékony ütköztetésben, hanem a közéleti személyek kikezdésben látja és találja meg a politikai érvényesülés lehetőségét, teljesen tönkreteszi a közéletet (többek között végletesen lesilányítja a politikusi garnitúrát). Ami most nálunk "plágiumügyek" címen zajlik, ennek a gyakorlatnak a legalja.

" 'azért nem b*szogatják Orbánt, mert nem merik!' - MUHAHA, ne bohóckodjék!" --- írja.

Nagyon különböző dolog abszurd baromságokat (pld. cigány származás) és absztrakt őrültségeket (pld. fasizmus-vád) hangoztatni valakiről vagy izomból megtámadni a tisztességét. A plágium-botránykampányok a tisztességet veszik célba. Ha valaki ilyet merne (ki)játszani Orbánnal szemben, annak annyi volna. Az oroszlánt csúfolhatjuk, hergelhetjük a ketrec túloldaláról, de nem nyúlhatunk be a rácson és nem tekerhetjük meg a heregolyóit, mert annak már komoly következményei lesznek.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.21. 14:27:01

@Shyad-Khourongai:

Nézze! Ha egészsalkos, fürdőruhás, dedikált bbjnick fotót vagy kis műanyag bbjnick figurát szeretne, akkor kérje bátran (a rajongóimmal szembeni kötelességeimet komolyan veszem, tisztában vagyok azzal, mivel tartozom nekik) és ne sunnyogjon itt mögöttem fincsorogva, hogy figyelmet csikarjon ki magának tőlem! Mondom, csak bátran, nyíltan, őszintén! Forduljon hozzám bizalommal! [...................................../.]

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.21. 15:13:55

@bbjnick: Hogy szakdolgozat, disszertáció és más egyetemi vagy tudományos írások esetében mi számít plágiumnak, azt sajnos nem a maga definíciója dönti el. Vannak erre szabályok. Azok szerint Schmitt Pál dolgozata plágium, méghozzá igen csúnya plágium. Semjénéről pedig majd eldől, én ráérek, megvárom. :)

Látom, az intézményi döntés csak akkor érvényes, ha egybeesik a magáéval, különben zsarolásnak engedő és nem autonóm. :) Mit szól hozzá, az ELTE Semjén-ügyben illetékes tanszékvezetője szerint Semjén esetében nincs plágium. Akkor most mondjam azt, hogy ő a kormány felsőoktatást kinyíró politikájának megfélemlített áldozata? :)

Lehet, hogy "piszkos politika" zajlik, de csak azt lehet plágium-üggyel kinyírni, aki tényleg plagizált. Nem kell plagizálni, és akkor (azzal már) nem nyírják ki. Nem biztos, hogy ez lesilányítja a politikusi garnitúrát. Lehet, hogy éppen javítja, szelekcióval és figyelmeztetéssel. A jövő politikusai, akik ma írják a szakdolgozatukat, ezek után talán jobban meggondolják, érdemes-e plagizálni.

Nem tartunk (még?) ott, hogy Orbánnak ne lehessen nekimenni. Nekimentek már sokan. Kende és Debreczeni még dehonesztáló könyvet is írtak róla, nem lett nekik annyi, élik világukat. Mások nekimentek nemvolttaggyűlés-ügyben, ingatlanügyekben és piszkálgatják a felcsúti dolgait is, kap rendesen. Ha baj lenne a szakdolgozatával, kapna azért is. Nem akkora oroszlán ő, hogy egy ilyennel ne lehessen megfogni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.21. 15:36:36

@Holger Hartland:

Maga teljesen úgy adja, mint egy ballibbant troll:-(

"Hogy szakdolgozat, disszertáció és más egyetemi vagy tudományos írások esetében mi számít plágiumnak, azt sajnos nem a maga definíciója dönti el. Vannak erre szabályok. Azok szerint Schmitt Pál dolgozata plágium, méghozzá igen csúnya plágium." --- írja.

Ha ezek a szabályok olyan "objektívek", akkor hogyan lehet, hogy a vizsgálóbizottság felmentette a plágiumvád alól Schmittet, a doktori tanács pedig elvette a doktoriját. Hogyan lehet, hogy egyesek plágiumot lihegnek Semjén ügyében, mások viszont (pld. az ön által is emlegetett eltés szociológia-tanszékvezető is) kizárják azt? Kinek az "objektivitása" az objektiv(itás)abb?

"Látom, az intézményi döntés csak akkor érvényes, ha egybeesik a magáéval, különben zsarolásnak engedő és nem autonóm. :)" --- írja.

Ez épp maga mondja, aki az imént minősített objektívnek egy legalábbis kétséges döntést (Schmitt doktorijának visszavonását).

"Lehet, hogy "piszkos politika" zajlik, de csak azt lehet plágium-üggyel kinyírni, aki tényleg plagizált. Nem kell plagizálni, és akkor (azzal már) nem nyírják ki. Nem biztos, hogy ez lesilányítja a politikusi garnitúrát. Lehet, hogy éppen javítja, szelekcióval és figyelmeztetéssel. A jövő politikusai, akik ma írják a szakdolgozatukat, ezek után talán jobban meggondolják, érdemes-e plagizálni." --- írja.

Besz*rás! Nyilván, ezt maga sem gondolja komolyan.

"Nem tartunk (még?) ott, hogy Orbánnak ne lehessen nekimenni. Nekimentek már sokan. Kende és Debreczeni még dehonesztáló könyvet is írtak róla, nem lett nekik annyi, élik világukat. Mások nekimentek nemvolttaggyűlés-ügyben, ingatlanügyekben és piszkálgatják a felcsúti dolgait is, kap rendesen. Ha baj lenne a szakdolgozatával, kapna azért is. Nem akkora oroszlán ő, hogy egy ilyennel ne lehessen megfogni." --- írja.

Tényleg nem érti, mi a különbség egy Kende-botránykönyv ocsmány halandzsái és, mondjuk, egy plágiumvizsgálat kisajtózása-kiközvéleménynyomásozása között? Próbálná csak meg, főként most a schmittügy után, míg élne, megemlegetné!

ü
bbjnick

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.21. 15:58:28

@bbjnick: A szabályok elég objektívek ahhoz, hogy sok esetben egyértelmű legyen a döntés. A Schmitt-ügy ilyen volt. Schmittet a tényfeltáró bizottság pedig nem mentette föl. Csak próbálta mentegetni, de a plágium tényét elismerte. A Semjén-ügy nem tűnik olyan egyértelműnek, de nem követem annyira, hogy máris határozott véleményem legyen.

Komolyan gondolom, hogy az ilyen ügyek tisztázása hosszú távon jótékony hatású. Nem kell plagizálni, és kész. Mi van ezen olyan bonyolult? Komolyan gondolom azt is, hogy ha egy újságírónak lenne bizonyítéka rá, hogy Orbán plagizált, előállna vele.

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.21. 17:03:04

@bbjnick: Az olyan népszerűségre, amilyen a magáé, nem sokan vágynak, hát ne legyen annyira feldobott.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.21. 17:41:14

@Holger Hartland:

Most egy kicsit magárahagyom, hogy ezt át tudja gondolni mégegyszer. ;-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.21. 17:45:13

@Shyad-Khourongai:

Látja, (többek között, nyilván) ez kettőnk között a különbség: maga meg akarja nekem mondani, hogy mikor és mitől legyek feldobott, én meg magának nem akarom megmondani:-)

ü
bbjnick

Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.21. 19:14:49

@bbjnick: Ne beszéljen már félre, maga itt egyfolytában megmond.

Bell & Sebastian 2012.11.21. 23:55:06

@Holger Hartland: Eredetileg nem akartam beleugatni, mert a visszamenőleges törvénykezés pont olyan illetlen, mint a leves szürcsűlése.

Ámde ez nem áll távol a Fidesztől, így Pali bátyánk bele is esett a trapperba. Szóval -hogy szómat ne feledjem vagy egymásba ne öltsem- kora -melyben íródott- sztendert elvárásainak megfelelt a mű és nem csak a Bukfenc Egyetemen.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.22. 01:16:19

@Bell & Sebastian: Schmitt Pál disszertációja már akkor sem felelt meg az elvárásoknak. Ha a Bukfenc Egyetemen igen, akkor maga a Bukfenc Egyetem bukik el a követelmények akadálypályáján. (Egyes madarak egyébként is azt csiripelik, hogy a Bukfenc Egyetem a magyar felsőoktatás szemétdombja. Na jó, az egyik.)

Semjén két dolgozata más tészta, de minél többet nézegetem a HVG által idézett szövegrészeket, annál rosszabb.

@bbjnick: Látja, hiába hagyott magamra. :) De nem sietek, én az őszödi beszédet is többször olvastam el, mielőtt fölháborodtam rajta - ráérek a Semjén-szövegekkel is. :)

bz249 2012.11.22. 10:28:07

@Holger Hartland: hagyjuk ezt a plagizalasit temat. Beszeljunk az eredeti muvekrol, On igert valami kozalkalmazottas posztot a sajat blogjan aztan semmi. Igy le fog maradni es nem fog beferni a piaci resbe, mert az osszezarul maga elott.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.22. 12:13:52

@bz249: Türelmetlensége megtisztelő. Az ígéretemet nem feledem, lesz poszt. Idővel. (Sietünk valahová? :)) Találnom kell 2-3 (4?) órát, amikor megírom.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.23. 10:14:03

Hiaba, aki sikeres, annak jarnak az uj, kihivasokkal jaro feladatok.

www.origo.hu/gazdasag/20121122-unios-fotargyalo-lesz-matolcsy-gyorgy-gazdasagi-miniszter.html
"Uniós főtárgyalónak jelölte ki Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a kormány - áll a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározatban.

A kormányhatározat szerint az úgynevezett programozási időszak előkészítéséért felelős főtárgyaló feladata a Közös Stratégiai Keret alá tartozó alapokkal kapcsolatos tervezési dokumentumok előkészítése, valamint a hivatalos benyújtás után egyeztetés az Európai Bizottsággal, továbbá a tárgyalások vezetése, a magyar álláspont képviselete.

A határozat azzal indokolja a gazdasági miniszter megbízását, hogy egységes fellépésre van szükség a programozási időszak tervezése során, valamint biztosítani kell a tervezésben közreműködő minisztériumok közötti koordinációt."

Silcon 2012.11.23. 20:16:27

A legnyereségesebb ágazatok listája
"Válság ide, bankadó oda, 2011-ben is a pénzügyi közvetítő szektor produkálta a legnagyobb nyereséget a gazdasági ágazatok közül. A szektor 665 milliárd forintos eredménnyel utasította maga mögé a 435 milliárdos eredményt felmutató „adminisztratív kiegészítő egyéb üzleti szolgáltatást" végző cégeket és a 313,6 milliárd forintos eredményt elérő gépjárműgyártókat. A dobogóról 304 milliárddal éppen csak lecsúszott a nagykereskedelem (gépjármű nélkül). A húszas ágazati toplistát vezető pénzügyi közvetítők úgy ugrottak az élre, hogy csaknem meghatszorozták 2010-es eredményüket."
euroastra.hu/node/66375

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.27. 09:50:57

Miert volt leminosites?

hvg.hu/gazdasag/20121127_SP_minimalis_a_novekedes_keves_a_hitel
"Magyarországon a beruházások évek óta tartó visszaesése jelenti az egyik legnagyobb kockázatot a gazdasági növekedésre - mondta a Gazdasági Rádiónak a Standard & Poor’s igazgatója.

Frank Gill, a Standard & Poor's szuverén minősítésekért felelős igazgatója a Gazdasági Rádiónak azt mondta, hogy a pénzügyi szektorra rakódó terhek csak fokozzák ezeket a kockázatokat.

Mint mondta, az utóbbi 4-5 évben a gazdaság gyenge szinten volt, 2006-2007 óta majdnem 5 százalékot gyengült és volt néhány egymást követő év, amikor minimális volt a növekedés. A szakember kitért arra, hogy a külföldi anyabankok eléggé meghátráltak a magyar befektetéseiktől, így várhatóan tovább csökken a hitelezés, ez pedig rossz hatással van a gazdasági növekedésre. A beruházások finanszírozására viszont szükség lenne hitelre.

Az S&P véleménye szerint kevésbé kiszámítható a kormányzati politika, főleg a pénzügyi szektort illetően. Várakozásaik szerint jövőre egy újabb olyan év jön, amikor csökkennek a beruházások, ez pedig instabillá teszi az egész magyar gazdaságot.

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarországot miért minősítették le, Frank Gill elmondta: minden gazdaság és minden mérleg különböző, Csehországban azonban például nincs devizahitel, minden bank a hazai devizában hitelez, emellett a csehek külső adósságának abszolút szintje nagyon alacsony szinten van - tette hozzá."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.27. 12:58:28

Huszarok vs. leminosites.

blogs.ft.com/beyond-brics/2012/11/26/hungary-repels-sps-charges
"High quality global journalism requires investment. Please share this article with others using the link below, do not cut & paste the article. See our Ts&Cs and Copyright Policy for more detail. Email ftsales.support@ft.com to buy additional rights. blogs.ft.com/beyond-brics/2012/11/26/hungary-repels-sps-charges/#ixzz2DQJkX0WV

The Hungarian government of Viktor Orban puts great stress on the country’s history and culture: hence the lead story on the government website on Monday was of a squadron of hussars – light cavalry – parading in a show of pomp and colour around Buda’s Castle District on Saturday.

Good for local pride, perhaps, but buried six stories below (and only in Hungarian), was an item from late Friday that might have more bearing on the local pocket – the official riposte to Standard & Poor’s downgrading Hungary from BB+ to BB, with the outlook changing from negative to stable."

S=klogW 2012.11.27. 23:42:06

@Doomhammer: irigylik a deli huszárokat

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.28. 09:34:51

Az IMF-targyalasoknak vege.

www.reuters.com/article/2012/11/27/us-hungary-rates-idUSBRE8AQ14620121127
"After the bank lowered rates for a fourth straight month, its Governor, Andras Simor said Hungary was further from a deal with the International Monetary Fund and the European Union than a year ago when it announced it would seek aid.

In unusually blunt remarks, Simor, who has frequently come under fire from Prime Minister Viktor Orban's government, indicated that formal talks with international lenders on a financing backstop had collapsed.

"Regarding my opinion, I think we are not closer, but further (from an IMF agreement than a year ago)," Simor told a news conference in response to a question after the bank lowered rates by another 25 basis points to 6 percent.

"I would like to call your attention to a November 21 statement from the IMF, which said that 'while we continue to exchange views, no formal negotiations are taking place at this point, there are currently no formal talks about a loan to Hungary.'

"This does not say there is no date, it says there are no talks. I think these are two different things.""

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.28. 09:35:39

@S=klogW:
A huszarokhoz kepest mit szamit a S&P-nak adott valasz?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.28. 15:46:53

@Doomhammer:
Es minthogy nincs IMF-deal, johet a kotvenykibocsatas.

www.iii.co.uk/news-opinion/reuters/news/62158
" BUDAPEST (Reuters) - Hungary flagged plans on Wednesday to tap international bond markets for foreign currency funding, its clearest signal yet that it does not expect a deal with the IMF and the EU after more than a year of on-off talks.

Central Europe's most indebted nation has not tapped international bond markets this year and Prime Minister Viktor Orban's government has until now said any foreign issuance could come only after a deal with international lenders.

Last week Standard & Poor's cut Hungary's credit rating further into "junk" status due to a poor growth outlook and government policies that conflict with IMF/EU recommendations.

"The government intends to issue (a) foreign currency bond on international markets, as the financing needs posed by expiring state debt also requires foreign currency debt issuance to avoid overstraining the forint (debt) market," the ministry said in an emailed response to Reuters questions.

The ministry was asked whether, given there is no date for the next round of discussions with the International Monetary Fund and the European Union on a financial safety net, it planned to tap foreign debt markets in coming months.

"Foreign currency issuance in the remainder of the year depends on developments in the EU/IMF talks," it said without specifying what developments, if any, were still possible.

Hungary last tapped international bond markets in 2011.

"The government has now seemingly given up the pretence of IMF talks and is ready to issue in the new year in FX market as we had long suspected," said analyst Peter Attard Montalto at Nomura.

"The current yields are simply too attractive to wait for some mythical IMF deal. Such issuance however will mean the IMF deal is dead and there will be no potential for external constraints on unorthodox policy," he said.

Montalto added that a debt issue would probably sell because the government would "cheapen it up successfully to get it away", but the removal of the IMF as a potential backstop could hurt local debt markets."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.28. 16:26:51

Amikor mindenki novekedest josolt, miert is ne vezettek volna be az egykulcsos adot?

www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20121128-nem-a-kormany-az-elmult-20-ev-csodolt-be-.html#
"Riporter: De erősen vitatható, hogy van-e értelmük, a három százalék pedig kényszer. Az egykulcsos adót az illetékes minisztériumon kívül nagyjából 100 ember tartja sikeresnek ebben az országban, ön szerint miért?

Barcza Gyorgy, Szazadveg: Ha recesszióhoz közeli állapotban vezetik be, akkor nem gyorsítja a növekedést, így úgy tűnhet, hogy a többi lépés is hibás.

Riporter: Akkor miért kellett épp ilyen helyzetben bevezetni?

BGY: Amikor döntés volt az egykulcsos adóról, még az elemzők is 3 százalékos növekedést jósoltak. Az történt, hogy ezt követően, 2011 őszén fejünkre esett az euróválság, leállt az exportnövekedés, ami visszavetette a gazdaságot. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.29. 11:11:09

Magyarorszag kiall Azerbajdzsan teruleti integritasa mellett.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/belfold/ez-a-legigeretesebb-idoszak-a-magyar-azeri-kapcsolatokban
"Bár Magyarország és Azerbajdzsán már 20 éve felvette a diplomáciai kapcsolatokat, a jelenlegi a legígéretesebb időszak a két ország közötti együttműködés megerősítésére a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint.

Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten, a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián beszélt erről, kiemelve: Magyarország elkötelezetten támogatja Azerbajdzsán euroatlanti integrációs törekvéseit, és kiáll függetlensége, területi integritása mellett."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 13:23:08

@Doomhammer: Ez NATO kötelezetségünk. Az afganisztáni kivonulás után nem lehetetlen, hogy örményországi bevonulás lesz. Iránt kell elszigetelni, ebben van kiemelt szerepe az azerieknek, akik mára háromszoros túlerőre tettek szert az örményekkel szemben, aholis a déli (iráni) határait még oroszok felügyelik, és hajtják át a fegyverszállítmányokat a mullahoknak.

Az egész sztori, azeri baltásgyilkossal, grúziai látogatással együtt egy nyugat, Izrael és Amerika melletti hangsúlyos diplomáciai/katonapolitikiai kiállás, mondhatni, egy hűségnyilatkozatcsokor.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 13:26:59

@Doomhammer: "Akkor miért kellett épp ilyen helyzetben bevezetni?"

Elsősorban a komoly befolyással, érdekvédelmi potenciállal bíró felső-középosztály - így nem utolsó sorban a volt ballib nomenklatura - szájának a befogás végett. Az, aki 100/200 000 froncsival többet fog hazavinni az új, egykulcsos szisztéma szerint, az egy szó nélkül megérti majd, mit jelent a Nemzeti Együttműködés Rendszere . )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.30. 14:46:56

Ez a Fitch nem nyugszik.

www.origo.hu/gazdasag/20121130-a-fitch-a-magyar-allamadosbesorolast-adta-meg-az-eximbanknak.html
"A magyar államadós-besorolásnak megfelelő minősítéssel látta el a Magyar Export-Import Bankot (Eximbank) pénteken a Fitch Ratings. A lépés azért fontos, mert a kormányzati tervek szerint küszöbön áll a nemzetközi devizakötvény-kibocsátás, de a kötvényeket próbaképpen a gazdasági minisztérium felügyelete alá tartozó Eximbank dobná piacra.

A nemzetközi hitelminősítő Londonban közölte, hogy a magyar Eximbankra "BB plusz" hosszú távú kibocsátói kockázati osztályzatot állapít meg, negatív kilátással. A besorolás és annak kilátása azonos a Fitch által Magyarországra mint szuverén devizaadósra érvényben tartott hosszú távú osztályzattal és annak kilátásával.

A Fitch Ratings pénteken közölte azt is, hogy "BB plusz(exp)" előre sorolt, nem fedezett adósságbesorolást adott az Eximbank kétmilliárd eurós várható középtávú kibocsátási programjára."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.30. 14:56:47

@Doomhammer:
Es ime az indoklas. Az Eximbank lenyegeben a magyar allam, miert is lenne mas besorolasa?

www.reuters.com/article/2012/11/30/idUSWLB153020121130
"Hexim's IDRs, programme rating, Support Rating and Support Rating Floor (SRF) are based on potential support from the Republic of Hungary in light of the bank's policy role and its close integration with the sovereign. The ratings also reflect Hexim's sole state ownership, the state's surety covering (and limiting) the bank's on- and off-balance sheet liabilities, Hexim's moderate size (even after planned growth) and the interest make-up mechanism by which the Hungarian central budget compensates potential losses made by the bank. The Negative Outlook on Hexim's Long-term IDR reflects that on the sovereign."

Azert figyelni fognak ra, hogy az allam ne dobhassa el viccesen a bankot, ha eppen nem akarna fizetni.

"In assessing the state's commitment to the bank, Fitch will also monitor the timeliness of capital injections in light of the planned significant increase of Hexim's balance sheet. However, this is unlikely to impact the bank's ratings as long as its obligations remain fully guaranteed by the Hungarian state."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.30. 15:21:32

@Doomhammer:
Bar ez nem szamit, mit nekunk hitelminositok, egy hang a multbol.
www.origo.hu/gazdasag/20121130-orban-a-leminositesek-a-mult-hangjai.html
"Nem gyakorolnak lényegi hatást a következő évek gazdaságpolitikájára a leminősítések, ezért Orbán Viktor nem is követi azokat mélyebben, erről a miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának adott pénteki interjújában beszélt. A múlt héten pénteken egy kategóriával rontotta Magyarország besorolását a Standard and Poor's hitelminősítő, így a magyar bóvlikötvények még mélyebbre süllyedtek.

Orbán szerint a "leminősítések a múlt hangjai" és az előttünk álló éveket nem ezen a szemüvegen keresztül kell nézni, hanem hogy hogyan alakul a munkanélküliség, illetve az adósságcsökkentés. A miniszterelnök úgy véli, mindkét mutatóban javuló számokat mutat Magyarország."

Az, hogy az Eximbankon kereszul kibocsatott kotvenyeknek mennyi a kamata, az tokmindegy. Hang a multbol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.05. 14:34:47

5 eves USD kotveny majdnem 6%-ert.
www.reuters.com/article/2012/12/05/hungary-eximbank-idUSL5E8N55J920121205
"LONDON, Dec 5 (IFR) - Hungary's Magyar Export-Import Bank, rated Ba1/BB/BB+, is planning to issue a long 5-year US dollar-denominated bond.

The issuer, which is wholly owned by the Republic of Hungary, has set initial price guidance for the new note in the 5.875% area."

bz249 2012.12.05. 15:09:30

@Doomhammer: ez annyira nem is rossz buli, felteve, hogy nem allamcsodre jatszik valaki. De az elmult 30 ev kormanyai mindig megrettentek, amikor megcsapta oket az allamcsod szele. ;)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.05. 15:33:47

@bz249:
Az IMF 3%-ra adna. Zsiday mester a minap igy okitott.
www.zsiday.hu/blog/lesz-imf-meg%C3%A1llapod%C3%A1s
"És ha 5%-os hozammal finanszírozza magát a magyar állam devizában is, akkor minek kötné meg saját kezét egy 3%-os IMF hitellel, amikor hozamelőnye már nem olyan nagy, és a jelenlegi gazdaságpolitika számára elfogadhatatlanok a feltételei (étrve ezalatt, hogy ezentúl nem csinálhatnák azt, ami épp eszükbe jut)?"

Hat az 5.8% az majdnem ketszer annyi, mint a 3%.

bz249 2012.12.05. 15:42:36

@Doomhammer: johat 2x annyi, de az abszolut kulonbseg csak 3% es vegulis azt kell visszafizetni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.05. 15:56:31

@bz249:
"de az abszolut kulonbseg csak 3% es vegulis azt kell visszafizetni. "

Ezt nem ertem. Itt tobb milliard eurorol van szo. 3 vagy 6% korantsem mindegy. Mindket kamatot vissza kell fizetni -a 6%-ot ertelemszeruen nehezebb.

bz249 2012.12.05. 16:17:55

@Doomhammer: persze, hogy nehezebb... nem is allitok mast, csak annyit, hogy nem az a lenyeg, hogy 2x annyi a kamat, hanem, hogy ~3%-kal tobb.

(amugy ez az IMF 3% ez biztos, hogy annyi lenne?)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.05. 16:35:18

@bz249:
"(amugy ez az IMF 3% ez biztos, hogy annyi lenne?) "

Honnan tudjam? Magam is meglepodve olvastam, hogy ez az (amugy IMF-hitel ellenes) Concorde-os pofa milyen hatarozottan irja a 3%-ot meg az 5%-ot. Nos, az 5%-ban mar tevedett, igy talan a 3%-ra se lehet annyira merget venni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.07. 10:51:36

500 millio dollarnyi kotvenyt elnyomtak, lenyegesen tuljegyezve.

online.wsj.com/article/BT-CO-20121206-709657.html
" A sale of dollar bonds this week by Hungary's state-owned lender Magyar Export-Import Bank Zrt., or Eximbank, attracted $2.2 billion in bids, the country's state news agency MTI said Thursday.

Eximbank sold $500 million of bonds to investors Wednesday.

"The [large] size of market demand reflects investor trust," the economy ministry said in a release.

The deal shows the country may be using the corporate bond market as an alternative way of raising funds while negotiations with the International Monetary Fund remain at an impasse.

The offer "was like a test even though Eximbank is not the government but a company," Mihaly Varga, the minister for loan negotiations with the IMF and the European union, said at a conference of local businessmen Thursday. "

5.75% volt a hozam.
"The bond, maturing Feb. 12, 2018, sold at a yield of 5.75%, cheaper than the initial guidance of 5.875%, according to a source familiar with the deal. The bond carries a 5.5% coupon, and a re-offer price of 98.879. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.07. 10:56:09

Rokkantnyugdij helyett egeszsegkarosodasi jaradek.

www.pecsinapilap.hu/cikk/Megmaradnak_a_banyasznyugdijak_/115754
"A határozat értelmében ezentúl a bányászok egészségkárosodási járadékát kérheti minden olyan egykori bányász, aki tavaly még rokkantsági nyugdíjban részesült, de az idei évben zajló felülvizsgálati eljárás során a szakemberek rehabilitálhatónak minősítették. Ennek a járadéknak az összege ráadásul megegyezik a korábbi rokkantnyugdíj összegé-vel.

Megnyílt a járadék igénylésének a lehetősége azok számára is, akik eddig még nem vettek részt az egészségügyi felülvizsgálaton és esetleg emiatt szorultak ki a rokkantellá-tásból.

Ráadásul azok, akik elvesztették korábbi járandóságuk kisebb-nagyobb részét, a kü-lönbözetet automatikusan, újabb bürokratikus akadályok nélkül vissza fogják kapni vár-hatóan hamarosan.

Döntés született továbbá arról is, hogy az egészségkárosodási járadék egyénenkénti összegét és a maximumát is minden évben, a nyugdíjakhoz hasonló módon emelni kell. A juttatás növekedése tehát az öregségi nyugdíj törvényileg előírt indexálásához lett rög-zítve."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.10. 15:05:39

Az ECB elnoke a nemzeti bank fuggetlensegerol.

www.reuters.com/article/2012/12/07/us-ecb-draghi-hungary-idUSBRE8B60EG20121207
"(Reuters) - ECB President Mario Draghi said on Friday that Hungary's central bank must retain its independence to be credible - a rare public warning about undue political influence ahead of a change in the bank's leadership.

Draghi's remarks coincided with the latest in a string of calls by ministers for closer co-ordination between Prime Minister Viktor Orban's government and the National Bank of Hungary to shore up central Europe's most indebted economy."

Pedig csak nagyobb harmoniat akarnanak a gazdasagi es fiskalis politika kozott.

"While Orban has refrained from criticizing the central bank in the past few months, he has suggested in the past that it could do more to help the economy.

His economy minister has proposed monetary stimulus measures, but it is unclear at this stage what exact steps the bank might take after the new leadership takes control.

Minister Mihaly Varga, who is in charge of Hungary's stalled loan talks with the International Monetary Fund, told a newspaper on Friday that changes at the bank next year will enable a "harmonization of fiscal and monetary policy"."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.11. 18:53:56

A Nemzetstratégiai és Történeti Kutatóintézet zsozsóhoz jutott!

hvg.hu/itthon/20121211_Orban_meg_iden_szazmilliot_dob_nemzetstra
"Idén 100 millió forintot kap a Nemzetstratégiai Intézet - áll abban a határozatban, amelyet kedden közölt a Magyar Közlöny. A kormány rendeletben döntött írról, hogy "a magyar örökség korszerû újrafogalmazása, a magyar jövõ valódi határainak felismerése és tudatos kiépítése elõsegítésének érdekében szükséges egyes állami feladatok ellátására kormányrendeletben létrehozza a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet". Arról már októberben beszámoltunk, hogy Orbán Viktor kormányfő Szász Jenőt, a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) vezetője lesz."

Első kiadványuk:
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2012/10/nemzetstrategiai-fuzetek-1-szam.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.12. 11:05:29

Kaposvaron nem kivannak tuntetni.

www.sonline.hu/somogy/kozelet/ugy-is-bevezetik-nem-tiltakoznak-a-kaposvari-egyetemistak-475301
"– Egyetértünk a HÖOk által megfogalmazott elvekkel – tájékoztatott Kolber Kitti, a Kaposvári Egyetem hallgatói önkormányzatának (EHÖK) elnöke –, de nem veszünk részt a fővárosi demonstráción és helyben sem tervezünk tüntetést. Kolber Kitti részben a vizsgaidőszak közelségével, részben egyéb, nem részletezett okokkal magyarázta a kaposvári hallgatói önkormányzat passzivitását. Kérdésünkre, az EHÖK maga döntött így, vagy végzett valamiféle felmérést az egyetemi hallgatók között, Kolber Kitti elnökségi döntésről beszélt.

A diákok között végzett gyors, s egyáltalán nem reprezentatív felmérésünk szerint az hallgatók egy része elbagatellizálta a kérdést – hideg van tüntetni, majd tavasszal... –, más részük pedig feleslegesnek tartotta a demonstrációt: úgy vélték, ha a kormány akarja, úgyis bevezetik a kifogásolt rendelkezéseket. Akadt azonban olyan hang is, aki szerint az ilyesfajta tüntetéseken lényegesen egyszerűbb a nagy egyetemek hallgatóinak, hiszen a történelmi universitasokat úgysem meri vegzálni a kormányzat, ellentétben a kicsikkel, melyeket sokkal könnyebb ellehetetleníteni. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.12. 11:25:57

Az Egyutt 2014-nek nehezsegeket fog okozni, hogy szavazatokat gyujtson.

www.bloomberg.com/news/2012-12-11/hungary-s-together-2014-to-struggle-to-oust-orban-eurasia-says.html
"Hungary’s Together 2014 movement, formed to overthrow the ruling Fidesz party at elections in less than a year and a half, will find it hard to build support, Eurasia Group said.

The movement, which includes former Prime Minister Gordon Bajnai’s Patriotism and Progress and three other civic movements, will probably aim to restore constitutional checks and balances, rebuild European ties and conduct a more rational economic policy, Mujtaba Rahman, a New York-based analyst at Eurasia, said in an e-mailed note.

“The return of Gordon Bajnai to the political fray represents one of the most important political developments since Fidesz came to power, and is the first sign post that the incumbent government will face a credible challenger in 2014,” Rahman wrote today. “While the vision is appealing, its realization is going to prove an uphill struggle.”

Premier Viktor Orban, in office since 2010, has used his two-thirds legislative majority to pass a new constitution, narrow the powers of the Constitutional Court and set up a new media regulator led by appointees from the ruling Fidesz party, drawing criticism from the European Union.

Together 2014 said last week that it had agreed with the Socialists, the largest opposition party, to start talks next month on an alliance. Bajnai was prime minister in 2009-2010 with Socialist backing.

While the Socialists’ involvement is “necessary,” it will prove a challenge because of unfavorable public opinion toward their time in government, Rahman said. In addition, Socialist leader Attila Mesterhazy would see himself as candidate for premier in case of an alliance, he wrote. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.12. 14:58:07

Miert jo az iskolak allamositasa? Interju a Pecs Megyekozpontu Tankerulet igazgatojaval.

"
Riporter: Miért jött létre a törvény, és mik a fő irányelvei?
Igazgato: A legfontosabb ok talán az, hogy igazságosabb legyen a rendszer, és szakmailag hitelesebb. Tudni kell, hogy nem államosításról van szó, hanem állami fenntartásba vételről, hiszen a tulajdonjog mindenhol megmarad. A nagyvárosok működtetik tovább az intézményeket, ugyanakkor a kisvárosok, a pedagógiai szakszolgálatok, illetve a szakképzés, működtetésüket tekintve, átkerülnek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (KIK). Fontos alapelv még, hogy az esélyegyenlőség teljesüljön, vagyis egy baranyai kistelepülés és egy baranyai város közötti különbség is megszűnjön."

Nem veletlenul hagytam a vegere a linket. A nyilatkozo ugyanis Pava Peter, aki Pava Zsolt, pecsi polgarmester testvere.
www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/interju-pava-peterrel-a-pecs-megyekozponti-tankerulet-igazgatojaval

Silcon 2012.12.12. 21:58:40

Digitalizáltam egy régi dokumentumot, közel ezer település villamosításának évével. Rövid leírás a Comments-ben.

docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AsWFA4d6FWb2dHludkpNWGRaMEs5ZHl6cmRBNkE2bEE

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.13. 09:48:00

Az olcso munkaero vonzerejenek vege. Viszont az energiaarak szerepe meghatarozova valik.

www.forbes.com/sites/stevedenning/2012/12/07/why-apple-and-ge-are-bringing-manufacturing-back/
"Changes in relative economics are part of the reasons for the change. Oil prices are three times what they were in 2000. Natural gas in the US is a quarter of what it is in Asia. Chinese wages are five times what they were in 2000 and are expected to keep rising rapidly. And labor is a steadily decreasing percentage of the cost of manufacturing.

But even more important than these shifts in prices is the growing realization that the massive international outsourcing that took place over the past few decades didn’t make sense in the first place.

“Just five years ago, not to mention 10 or 20 years ago,” writes Fishman, “the unchallenged logic of the global economy was that you couldn’t manufacture much besides a fast-food hamburger in the United States… There was no reason design and marketing could not take place in one country while production, from the start, happened half a world away.”
A factory is a laboratory

But a funny thing happened, writes Fishman, when GE decided to bring manufacturing of its innovative GeoSpring water heater back from the “cheap” Chinese factory to the “expensive” Kentucky factory.

“The material cost went down. The labor required to make it went down. The quality went up. Even the energy efficiency went up. GE wasn’t just able to hold the retail sticker to the ‘China price.’ It beat that price by nearly 20 percent. The China-made GeoSpring retailed for $1,599. The Louisville-made GeoSpring retails for $1,299.

“Time-to-market has also improved, greatly. It used to take five weeks to get the GeoSpring water heaters from the factory to U.S. retailers—four weeks on the boat from China and one week dockside to clear customs. Today, the water heaters—and the dishwashers and refrigerators—move straight from the manufacturing buildings to Appliance Park’s warehouse out back, from which they can be delivered to Lowe’s and Home Depot. Total time from factory to warehouse: 30 minutes.”"

Alfőmérnök 2012.12.17. 16:13:04

" 2012. december 17-én, hétfőn a Karácsony előtti utolsó, rendkívüli ülésen szavazniuk kell a képviselőknek az Alaptörvény szellemétől és szövegétől idegen módosításról , melyben az "integrált mezőgazdasági termelésszervezésre" vonatkozó rész tartalma ismeretlen a képviselők előtt, és nyilvánvalóan nem illik az Alaptörvénybe. Ráadásul gyanítható szakmai tartalma - mely a gazdákat kiszolgáltatott, gazdaságilag is hátrányos helyzetbe hozná, alapanyag termelőkké degradálná - szembe megy a Kormány Vidékstratégiájával, mely a szuverén családi gazdaságokra és azok szövetkezésére épülő mezőgazdaságra épül.

A módosítás egyúttal 2/3-os, sarkalatos törvénnyé tenné a sokat vitatott leendő Földtörvényt, melynek jelenlegi - a Kormány által vitára bocsátott formában való elfogadása és bebetonozása katasztrofális következményekkel járna a vidék és az ország jövőjére, mert az korlátlan terjeszkedési lehetőséget nyitna a nagybirtoknak, a magyar állampolgárokkal azonos földszerzési feltételeket biztosítana a külföldieknek, és számtalan kiskaput nyitna a spekulációnak és a korrupciónak."
www.elolanc.hu/index.php/videkert/141-beszamolo/10486-megalazo-helyzetbe-hoztak-a-kormanypartok-kepviseloket

Silcon 2012.12.17. 18:10:54

Az oroszok véleménye:

"Today, tolerance in the West often takes rather strange forms,” he says. “Everything seems to be permitted – same-sex marriages, sex with underaged children, drugs – but the old tradition of setting up a decorated fir tree on Christmas, for some reason, is banned. It looks as if somebody has found this tradition to be more dangerous than underaged sex or drugs." ...
"A large part of the Muslim world is currently gripped with internal conflicts, and the West is actively interfering in this conflicts. In such a situation, the increase of anti-Western sentiments in the Muslim world is explainable. But I cannot find any logical explanation why Europeans today are acting against the very basis of their culture and civilization – Christianity."
english.ruvr.ru/2012_12_13/Christmas-a-holiday-non-grata/

bz249 2012.12.17. 22:59:09

@Doomhammer: azert a kinezerek nem csak az olcso munkaerovel hoditottak (sot), hanem mondjuk az olcso energiaval* is

static5.businessinsider.com/image/4c3b02eb7f8b9acc1ace0400/china-coal.gif

bar mostanra mar allitolag komoly importra szorulnak a szenbol, tehat az ilyen tipusu versenykepesseguket is elveszettek.

*ugy altalaban a fejlett orszagokban a gazdasagosan kitermelheto nyersanyagokat joreszt kitermeltek, mert sokkal korabban felmertek Belgium asvanykincseit, mint mondjuk Belso-Mongoliaet

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.18. 09:29:34

@bz249:
En minel tovabb nezem a "hanyatlo Nyugat-feltorekvo Kelet" jelenseget, annal inkabb abban latom a fejlodesi kulonbseg okat, hogy a Fold nagy teruletein nem zajlott le az ipari forradalom. Ahol ez most megtortenik, ott oriasi novekedes tortenik. Egy Belgium - vagy Magyarorszag - ahol a konnyen elerheto eroforrasokat mar lefejtek 50-150 eve ezt nem tudja megcsinalni. Ezert kellett a gyartast kitenni oda, ahol vannak meg eroforrasok es ez okozta Kina szarnyalasat.

Hanem a muszaki fejlodes megvaltoztatott mindent. Mindenekelott a palagaz azt eredmenyezi, hogy az USA-nak tobbe nem kell az energiaintenziv tevekenysegeit kihelyeznie mashova, ahol meg van energiahordozo. Ilyen helyzetben van Europaban meg Lengyelorszag.

Szamunkra viszont ez a hir rossz, mert egy olyan vilagban, ahol ujra az energiahordozok/nyersanyagok jatszanak es nem a munkaero, nekunk nincs mit felmutatnunk.

bz249 2012.12.18. 09:39:30

@Doomhammer: hat egy olyan vilagban ahol a munkaero jatszik ott se sok van, mert a komenizmus ugyesen megszakitotta azt az ipari/mezogazdasagi hagyomanyt, ami alapjan azt lehetne mondani, hogy azert vegyel magyar termeket, mert 200 ev tapasztalata van a dologban es mindig is ez volt a legjobb a vilagon tehat most is az.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.18. 10:51:13

@bz249:
"mert 200 ev tapasztalata van a dologban es mindig is ez volt a legjobb a vilagon"

Konkretan melyik ipari (vagy akar mezogazdasagi) termekre gondol itt?

A magyar gazdasag parvenu. A 2. ipari forradalom idejen alakitott ki valamilyen reputaciot, amelyet a kommunistak valoban eljatszottak. De ez a reputacio nem volt olyan nagy, hogy arra 100 evvel kesobb epiteni tudnank.

bz249 2012.12.18. 11:02:03

@Doomhammer: nyilvan egy olyan magyar ceg sincs, mint mondjuk a Skoda, amelyiknek a nevere ma is lehet epiteni. Azonban, ha Magyarszag 1945 utan is reszese maradt volna a vilaggazdasagnak, akkor esetleg lenne olyan terulet, amelyikre ra lehetne mondani, hogy na ez magyar specialitas es itten nekunk komoly tradicionk van.

A 200 ev dolog csak koltoi kepkent szerepelt... a lenyeg, hogy a mai magyar termelo szektornak nincs hagyomanya... meg a termeleshez kapcsolodo szolgalatatasoknak se... meg a tobbi szolgaltatasnak se.

Szoval egy lehetseges elonyunk van, ha olcsobbak vagyunk. A meg nem lesz konnyu, egy tengertol elzart, termeszeti eroforrasokban szegeny orszagban. :(

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.18. 11:04:21

@bz249:
"Szoval egy lehetseges elonyunk van, ha olcsobbak vagyunk."

Lehetnenk persze okosabbak es hatekonyabbak is.

Vagy felfedezhetnenk eddig kiaknazhatatlan eroforrasokat is, mint a lengyelek vagy az amerikaiak tettek.

bz249 2012.12.18. 13:11:47

@Doomhammer: "Lehetnenk persze okosabbak es hatekonyabbak is."

Lehetnenk, de ez altalaban tokeigenyes, es ugye a masodik ipari forradalom alatt is eltartott egy ideig, amig felepitettuk magunkat.

Alfőmérnök 2012.12.18. 15:06:16

"Szomorúan tudatjuk a magyar föld sorsáért aggódókkal, hogy a családi gazdaságok és a szövetkezetek nem kerültek bele az Alaptörvénybe: Ángyán József fideszes képviselő módosító indítványát az Országgyűlés 58 igen és 297 nem szavazattal elvetette.

Úgy tudjuk, a kormánytöbbség jelentős része és az MSZP képviselői szavazták le Ángyán professzor javaslatát. (www.parlament.hu/irom39/09400/09400-0001.pdf)

Az Országgyűlés végül azt a javaslatot fogadta el, amely szerint kétharmados lesz a földtörvény, az Alaptörvény pedig a családi gazdaságok, szövetkezetek helyett az "integrált mezőgazdasági termelésszervezés" néven nevezi a földtörvény alanyait.

Álláspontunk szerint ez újabb bizonyíték arra nézve, hogy az új földtörvény a családi gazdaságok helyett a tőkebefektetők érdekeit kívánja majd megjeleníteni.

Dr. Ángyán József ezt a javaslatot nem szavazta meg, amiért sajtóértesülések szerint ellene fegyelmi eljárás indul."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.18. 15:36:31

Simicska es Nyerges uzletei a baltas gyilkos fejeben.

www.hir24.hu/gazdasag/2012/12/18/marhakat-kuldtunk-a-baltas-gyilkos-utan/
"Marhákat küldtünk a baltás gyilkos után

Az elmúlt hónapokban a Magyarországon és Azerbajdzsánban történt egyeztetések után december 5-én megérkezett a Hunland Trade Kft. első, szarvasmarhát szállító kamionja Azerbajdzsánba - közölte december 18-án magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság magyar társelnökének, Szijjártó Péternek a sajtófőnöke az MTI-vel.

Varga Éva tájékoztatásában idézte Szijjártó Péter szavait, aki elmondta, Magyarország stratégiai partnerének tekinti Azerbajdzsánt. "Az elmúlt időszakban jelentős lépések történtek a gazdasági együttműködés terén, amelynek egyik sikerágazata lehet a mezőgazdasági együttműködés szorosabbá válása, ugyanis a magyar mezőgazdasági termékek és technológiák iránt komoly kereslet jelentkezik Azerbajdzsán részéről" - fogalmazott a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. Az előzetes megállapodások, folyamatban lévő tárgyalások és az eddigi tapasztalatok alapján a Magyarországról Azerbajdzsánba történő szarvasmarha-szállítások száma 2013-ban dinamikusan fog emelkedni.

Szijjártó Péter egyébként néhány napja maga nyitotta meg az azeri fővársban az első magyar kereskedőházat, amely a Széchenyi Bank szerepvállalásával jött létre. Az államtitkár akkor azt mondta, jövőre már állami kereskedőházak is nyílhatnak. Korábban a Demokratikus Koalíció azzal vádolta az Orbán-kormányt, hogy reménybeli magánüzletek megvalósulása érdekében adta ki az azeri baltás gyilkost.

A független országgyűlési képviselő hosszasan ismertetve Simicska Lajos, Nyerges Zsolt és Töröcskei István volt és jelenlegi üzleti kapcsolatait, arról beszélt, hogy áttételeken keresztül az ő érdekeltségükbe tartozik a baltás gyilkos kiadatása előtt két nappal megalapított Új Piacok Kereskedőház Zrt., amelynek feladata, hogy magyar cégeknek befektetéseket szerezzen Azerbajdzsánban.
"

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.19. 02:24:14

@Doomhammer: Na tessék, egy új NATO szövetséges. Kellet ez nekünk, mint púp a hátunkra. Inkább az oroszokkal kéne megint barátkozni, a Juszt Laci is megmondta..

Marschieren gehen mit Maschinengewehr 2012.12.19. 09:22:26

@gloire:
sőt, maradnánk inkább a seggünkön, állatkákat terelgetnénk bijomódon és mangalicazsírban sült, libamájjal töltött bélszínt meg felsált zabálnánk minden nap

Silcon 2012.12.19. 18:22:43

@Marschieren gehen mit Maschinengewehr:
Csak nem mindegy, hogy milyet.

"Nyugat-Európában wagyu néven utántenyésztik a fajtát, ugyanis tiszta japán kobei fajta nem exportálható. A wagyu húsáért kilogrammonként 50-60 ezer forintot is megadnak az ínyenc vásárlók."
www.haszon.hu/agrar/allattenyesztes/276-a-vilag-legdragabb-marhaja.html

Silcon 2012.12.19. 18:34:00

@gloire: Nem kizárt, hogy fogunk pl. Paks bővítése kapcsán és a Déli Áramlatról is megvan már a szerződés. Miután az EU csak papíron futtatta a Nabucco-t, de konkrétan nem tett semmit a megvalósítás érdekében, hülyeség lett volna mellette kardoskodni. A németek ugye megoldották a saját problémájukat az Északi Áramlattal (most meg ülnek az eladhatatlanul drága orosz gázon), így ez az EU-s projekt szemmel láthatóan nem érdekli őket. Putyin bezzeg körbejárta az "Akármilyenisztánokat" és leszerződött velük hosszútávra. Barosso-ról nem hallottam, hogy akár egy tiszteletkört is futott volna arrafelé.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.20. 10:41:00

@Alfőmérnök:
"Dr. Ángyán József ezt a javaslatot nem szavazta meg, amiért sajtóértesülések szerint ellene fegyelmi eljárás indul."

www.blikk.hu/blikk_aktualis/rekordbuntetesek-a-fidesznel-2125681
"Rekord büntetést, 250 ezer forintot szabott ki a Fidesz-frakció vezetése Ángyán Józsefre, de nem merült fel, hogy kizárják – tudta meg a Blikk.
...
Egyenként 150 ezer forint büntetést kapott Révész Máriusz, L. Simon László és Kovács Ferenc is, akik bár jelen voltak, nem szavaztak."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.20. 15:11:27

Aztan Bogar profot es KGB-t meg kirohogtek a konzumidiotak.
index.hu/gazdasag/2012/12/20/matolcsy_legyoztuk_az_egyesult_balliberalis_hadakat/
"Matolcsy szerint 2010 végén valahol valakik forgatókönyvet dolgoztak ki a magyar miniszterelnök kormányának megbuktatására. "Sok érdeket sértettünk már 2010-ben is, kockázatossá vált a magyar példa: ha sikeres lesz, sokan sokat átvesznek szokatlan megoldásainkból. Ahogy 1956-ben, most is kicsi, de veszélyes ponttá váltunk a globális sakkasztalon: fegyveresen már nem lehet leverni a magyar szabadságharcot, más eszközöket kell bevetni.""

KGB megmondta mar akkor is, mi tortenik VALOJABAN.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2010/11/vesz-kitort_14.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.21. 11:57:06

Pécsen a belső ellenség puccsot kísérelt meg az önkormányzati tulajdonú busztársaságnál.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/arki-szerint-puccskiserlet-tortent-a-tuke-busznal-vizsgalatot-rendeltek-el-a-soforok-sztrajkja-miatt
"Közleményt adott ki a Polgármesteri Kabinetiroda is, amely szerint Páva Zsolt polgármester belső vizsgálatot rendelt el a helyzet tisztázása érdekében.

"A hajnali órákban ugyan tájékoztatta a városvezetést a munkabeszüntetésről és a belső puccs-kísérletről a Tüke Busz vezetője, de a polgármester mégis további belső vizsgálatot kért a részletek pontos tisztázása miatt.

A városvezetés tudni szeretné, pontosan kik és miért szervezték meg a puccsot, de választ várnak arra is, mi az oka annak, hogy folyamatosan negatív visszajelzések érkeznek a Tüke Busz működésével és teljesítményével kapcsolatban a pécsiektől.

Polgármesteri Kabinetiroda
Pécs, 2012-12-21""

Nem kérdés, hogy jól szervezett összeesküvésről van szó.

Silcon 2012.12.21. 17:34:36

Az energiahivatal kezdeményezésére indult egy "okos mérés" (SMART, AMR) mintaprojekt. A résztvevők kb. tízezer ilyen eszközt szerelnek fel, A teljes 2013-as év az adatgyűjtés időszaka, ennek alapján majd 2014-ben dől el, hogy merre tovább. www.eh.gov.hu/adatok-statisztikak-2/publikaciok/553-okos-meres.html

Az már ismert, hogy a cseheknek pl. nagyon nem tetszik, a jelenlegi rendszerük kifutásáig (2018) nem akarnak belevágni. www.mpo.cz/dokument106758.html (angol)

Ma itthon két díjszabás van, a nappali és az éjszakai. Az éjszakai ("B" tarifa) áram olcsóbb, de ezt a szolgáltatók saját érdekeik szerint ki-be kapcsolgathatják, csak pár előírást kell szem előtt tartaniuk: napi 8 óra "fűtési" idő és nem lehet 30 percnél rövidebb időre bekapcsolni. Erre a mérőre csak fixen csatlakoztatott fogyasztót szabad rákötni, tipikusan villanykályhát vagy bojlert. Tehát, ha éjszaka felkapcsolja valaki a konyhában a villanyt, az akkor is nappali ("A") tarifával megy.

Az okos mérés egyik tulajdonsága, hogy több tarifát is kezel, meg lehet különböztetni csúcs- és völgyidőszakot stb. azaz különböző tarifákat, csomagokat lehet kialakítani. A csehek azért nem kívánnak most belevágni, mert az említett tarifarendszer náluk már létezik, az okos mérés ehhez már csupán a távleolvashatóságot teszi hozzá. Azaz meg lehet spórolni a villanyóra leolvasókat - viszont így a beruházás sosem térül meg (alapból évente egy leolvasás van + árváltozáskor). A vezérlési rendszer nálunk is rendelkezésre áll (országoson kétféle is), csupán többtartifás mérők kellenének, ezek piaci ára 30€ körül mozog. Az okos mérő 100€ nagyságrend.

Nálunk úgy fest, hogy árukapcsolás lesz, a többtarifás mérést az okos méréssel együtt fogják elsütni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.21. 17:45:10

@Doomhammer:
Pécsen szerzett jogokat vontak el azzal, hogy a buszvezetők sztrájkoltak (vagy puccs történt, mindegy).

Komment ez alatt a cikk alatt.
www.bama.hu/baranya/kozelet/nem-alltak-munkaba-a-buszsoforok-sztrajk-vagy-puccs-476764#ArticleCommentsContainer

"És hallgatom a buszmegállóban könnyesszemmel panaszkodó idős nénit, hogy nem elég, hogy karácsonyra küldi a Tettye [a vízszolgáltató, dh] a vízelzárással fenyegető levelet, mert nem fizette be határiőre a csekket, most még a buszt is megvonják tőle, pedig neki az állam garantálta az ingyenes utazást. "

Sapika 2012.12.26. 14:41:40

@Doomhammer: "Rekord büntetést, 250 ezer forintot szabott ki a Fidesz-frakció vezetése Ángyán Józsefre ..."
Ha Ángyán dr. ezt nem fizeti be, akkor kiküldik rá a végrehajtót? Addig értem, hogy aláírt egy ilyen szerződést 2-3 évvel ezelőtt. De megállja-e a helyét a bíróságon egy olyan szerződés, melynek tárgya a képviselői szabadság korlátozása?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.12.26. 20:11:11

@Sapika: Nem korlátozták a képviselői szabadságát, hisz az eltérő szavazatát érvényesen leadhatta.

Az igen jó kérdés, hogy peresíthető követelés-e. Ehhez jó volna látni egy ilyen egyezséget. Látatlanban érdekes már önmagában az is, hogy ki a másik fél Ángyánnal szemben.
(Valószínűleg a politikai következmények jelentik az egyezségben foglaltak végrehajtásának biztosítékát, nem a bíróság.)

Sapika 2012.12.26. 20:24:15

@Counter: " hisz az eltérő szavazatát érvényesen leadhatta."
Nekem, mint dilettánsnak minimum zsarolásnak tűnik a dolog. (Vagy azt teszed, amit mi akarunk, vagy elveszünk tőled negyedmilliót.)
------------
"Valószínűleg a politikai következmények jelentik az egyezségben foglaltak végrehajtásának biztosítékát"
Sztem ez az optimista magyarázat. A pesszimista magyarázat szerint mindenkiről tudnak vmi terhelőt, amit előhúzhatnak, ha lesz rá elég ok. Másképp nehéz elképzelni, hogy jogvégzett emberek tömege ennyi baromságot megszavazzon, például az öt évre visszamenőleges adót anno.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.12.26. 20:31:00

@Sapika: Erőst gondolkodni kell azon, hogy mi lehet ennyi emberre nézve terhelőbb, mint az elmúltkétévi országrontásuk ;-)

Nem tagadom, hogy parlamenti jogban én is csak dilettánsnak számítom magam. Fogalmam sincs, hogy a frakciótagokra kirótt büntetésnek van-e, s ha van, mi a jogi alapjuk. Mindenesetre az "elveszünk" igét túlzásnak tartom, a frakció _elvenni_ nem tudja, csak követelni. Aztán Ángyán vagy fizet, vagy nem.
Az egyezségszegések szankciója úgy általában véve oly' sok minden lehet, s most is erről van szó. Nem kell feltétlen bírósági ítéletben végződnie ahhoz, hogy a feleknek ne nagyon legyen érdekük a szegés.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.27. 09:31:59

@Counter: @Sapika:
Ángyán továbbra is arra hivatkozik, hogy ez alkotmányellenes. A frakció szabályzata megkövetelheti, hogy a szavazatáról előre értesítse a frakciót - ezt megtette - de semmilyen módon nem írhatja elő a képviselőnek, hogyan szavazzon. Torgyán erre már egyszer ráfaragott, akkor ezt az AB mondta ki. Az ugyan egy alkotmány volt, ez a mostani meg csak egy alaptörvény, de a vonatkozó rendelkezések változatlanok, így nincs ok, hogy az AB máshogy döntsön - hacsak persze az Aranybullában nincs egy ellentmondó rendelkezés.

index.hu/belfold/2012/12/23/angyan_szerint_alkotmanyellenessen_buntette_meg_a_fidesz/
"Ángyán pénteken kelt levelében arról írt Balla Györgynek, a Fidesz frakcióigazgatójának, hogy alkotmányossági aggályai vannak a frakcióvezetés döntése miatt. Az alaptörvény 4. cikke (1) bekezdését idézi, ami alapján „az országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlők, tevékenységüket a köz érdekében végzik, e tekintetben nem utasíthatók."

Ángyán továbbá az alaptörvény VIII. cikkelyére is utal, ami kimondja, hogy a nép a hatalmát választott képviselői útján, közvetlenül gyakorolja. „Mindezek alapján határozott véleményem az, hogy amennyiben a frakció megtiltja képviselője számára a legjobb szakmai meggyőződése és lelkiismerete szerinti álláspont kialakítását és képviseletét, úgy éppen a szó szoros értelmében vett
népképviseletet, illetve végső soron saját működésének jogalapját, azaz az Alaptörvényt kérdőjelezi meg" – írta.

Ángyán a Fidesz frakciójának alapszabályára is utal, amely szerinte kimondja, hogy amennyiben a képviselő a frakcióvezetés döntésével ellentétesen akar szavazni, akkor erről előre tájékoztatnia kell őket. Ángyán azt állítja, hogy ennek eleget tett többek között a december 10-i frakcióülésen, és később is, amikor hangot adott aggályainak."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.12.27. 09:53:15

És akkor egy kis csemege: Rétvári Bence a gyerekbarát igazságszolgáltatásról.

www.magyarhirlap.hu/megszabadulhatunk-az-adossagtol
"Riporter: A gyermekek érdekét szolgálja a gyermekbarát igazságszolgáltatás megteremtése. Számos törvényt módosítottak ennek érdekében, miközben egyre több gyermekbarát meghallgatószobát adnak át a rendőrségeken. Van még valamilyen feladat ezen a téren?

RB: A meghallgatószobák létrehozása mellett olyan rendelkezések léptek életbe, amelyek alapján már az idézéseket vagy a bírósági eljárásban a figyelmeztetéseket, tájékoztatásokat a gyermekek számára érthető nyelven kell elmondani. Óriási problémáról van szó, hiszen évente tízezer gyerek válik bűncselekmény sértettjévé, áldozatává. Arculatformálás is folyik, újságokban, tömegközlekedési eszközökön igyekszünk felhívni erre a figyelmet. Az igazságszolgáltatás mellett a közigazgatást is próbáljuk gyermekbaráttá tenni, például a kormányablakoknál egyre több helyen alakítunk ki játszósarkot, hogy amíg a szülő ügyet intéz, addig a gyerek elfoglalja magát."

A bírók ugyanezt másként mondták el. Ők azt emelték ki problémának, hogy a Btk. módosítása után 12 éves gyerekeket is elítélhetnek, akik esetleg meg se értik, mi történik velük egy bírósági eljárás során. De szerencsére a gyerekbarát eljárással sikerült ezt a problémát megoldani.

Sapika 2012.12.27. 10:53:57

@Doomhammer: Köszönöm! most már tisztán látok.

Ha van kis ideje, kérem vessen pillantást arra, amit a troll-etetőben locsogtam nemrég, hátha arról is tud bölcs dolgokat:
mandiner.hu/cikk/20121222_sulyos_aggalyok_a_kotelezo_nyugdijazas_korul#comment1671100

Köszönöm előre is.

Ui: elfelejtettem kiírni, és az itteni olvasóknak nyilván fölösleges is, mert tudják, hogy a szösszenetben a kivénhedt közalkalmazott Bach volt, a szabadúszó párja meg Händel. Mivel hirtelenjében az ő szócikkeiket futottam át.

Sapika 2012.12.27. 10:56:14

@Doomhammer: " a Btk. módosítása után 12 éves gyerekeket is elítélhetnek"
Van ilyen más EU országban is?

HToma 2012.12.31. 11:56:19

Ha valakit érdekel, kezdenek megjelenni a 2011-es népszámlálás adatai.
Előzetes adatok:
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepszelo2011.pdf
A népesség és a lakásállomány jellemzői
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepszelo2011_2.pdf

Alfőmérnök 2013.01.01. 20:50:23

Ne szilveszterezzetek Budapesten bebaszott, bedrogozott picsákkal.

Alfőmérnök 2013.01.01. 23:58:36

@Doomhammer: Még csak az kellett volna! Így is kb. olyan volt az éjszakám, mint egy David Lynch-film.

Sapika 2013.01.02. 00:24:29

Megjelent most egy érdekes kormányrendelet, nem tudom, volt-e már szó róla.
A túlkoros közalkalmazottakat és kormányzati alkalmazottakat nyugdíjazzák. Az egyetemek a kivételek. Más kivétel nincs felsorolva, de lehet kérni egyes fontos személyek kivételezését a kormánytól.
Meg még sok érdekesség van a szövegben, érdemes elolvasni.
Ez a link követlenül, keresgélés nélkül adja a szöveget:
www.brdsz.hu/index.php/8-altalanos-hirek/141-meg-erre-is-volt-ido
Ez pedig a hivatalos közlöny:
www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/mk12184.pdf

A végén egy mulatságos poén: dec. 29-én került nyilvánosságra, és a következő napon mér érvénybe is lépett.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.02. 00:27:40

@Alfőmérnök: még ez is a Loxony-affér mellett.
Csak jobb év jöhet!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.02. 00:44:02

@Sapika: Találgathatunk, hogy a 62 év fölötti bírák nyugdíjazásának egy alternatív módszeréről van-e szó vagy spórolási célzatú közszféra-karcsúsításról (az elküldöttek helyére nem lehet újakat felvenni).

Alfőmérnök 2013.01.02. 08:20:42

@Hepci: @Doomhammer: Tkp semmi komoly nem történt, csak kicsit kalandosra sikeredett, és tanultam is belőle. Egyebek mellett megállapítom, hogy a fiatalok szórakáskultúrája egyre alacsonyabb színvonalú. Nem szoktam "bezzeg az énidőmben"-ezni, de mikor olyan idős voltam, mint akikkel tegnap "szórakoztam", tényleg nem volt ilyan durva a helyzet. Mondjuk akkor nem futottak még a dizájner drogok. (Nem nézem le a nálam fiatalabbakat, inkább sajnálom őket.)

tevevanegypupu 2013.01.02. 09:57:21

@Sapika:

Ha egy 12 eves gyereknek van esze betorni, emberek kezebol kikapni a taskat es elrohanni, az iskolaban a tarsait zsarolni, megveni, kirabolni, a wc-ben drogot arulni..ugyan hol a problema ha elitelik oket? Sot mi tobb szexualis eroszakot avagy zaklatast elkovetni, ugyanis ilyesmi is tortenik.

Sapika 2013.01.02. 11:35:01

@Holger Hartland: "...vagy spórolási célzatú közszféra-karcsúsításról (az elküldöttek helyére nem lehet újakat felvenni)"
És hogy volt-e vmi előkészítő tanulmány arról, hogy ily spórolás jön létre, vagy többlet-költségeket okozó káosz?
----
Ezt a kormányrendeletet együtt kell tekinteni a dec. 17-én elfogadott, a "kettős ellátás tilalma" megnevezésű törvénnyel. Utóbbi ugyanis minden közalkalmazottra vonatkozik, beleértve többek között a BKV-t is.
Ha valaki mentesül is a kormányrendelet hatálya alól, és a továbbdolgozást vállalja, még mindig probléma, hogy úgy érzi majd, havi 30-70 ezer forintért gürizik napi 8 órát és közlekedik még kettőt-hármat. Mivel a nyugdíj és a nettó fizetés különbsége ebbe a kategóriába esik.

Sapika 2013.01.02. 11:38:58

@tevevanegypupu: "Ha egy 12 eves gyereknek van esze betorni ..."
Nézze, ha a keresztényi szeretet nevében mindjárt fel is akasztanák őket, akkor nem lenne gond, volt bűnöző, nincs bűnöző. De ha előbb vagy utóbb kiszabadul a gyerek (amit azért remélek), akkor mégis csak meg kellene fontolni, melyik a legcélszerűbb módszer a nevelésére, javítására.
Persze nem értek hozzá.

Sapika 2013.01.02. 11:44:48

@Holger Hartland: OFF:
Ha már így összetalálkoztunk, megemlítem, hogy tetszett a karácsony novellája, jól van megírva. Viszont szerintem nem fedi a mai helyzetet. A mai Mária esetében valahogy úgy alakulna a dolog, hogy

És feljővének Muinkácsról Debrecenbe a kettős állampolgárságot intézni. És eljőve Debrecenben Mária szülésének ideje. És szaladgála József kórházról kórházra, de elutasíták őt a kórházakat őriző cerberusok. Mivel esztékájuk nem vala. Még egy nyamvadt utasbiztosításra sem telle nekik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.02. 12:14:39

@Alfőmérnök:
"Mondjuk akkor nem futottak még a dizájner drogok."

Én nem vagyok nagyon fiatal, de az én időmben a gimnáziumi osztályomban volt egy drogos csoport. Akkor ők még receptre kapható gyógyszer-alkohol kombót használtak ("rendes" kábítószer nem volt hozzáférhető, lévén ez a rendszerváltás előtt) és az osztálybulikon lelkesen kínálgatták a többieket. A recepteket hamisítaniuk kellett, a rendőrök végül elkapták őket. Akkor egy ejnyebejnyével vége lett a dolognak, de az egyikük, egyébként az osztály legokosabb tanulója később visszaesett és neki az egyetem alatt kellett egy évet az elvonón töltenie.

Akkor még dizájnerdrogokról, de akár még fűről sem volt senkinek fogalma se.

ebfül 2013.01.02. 12:15:51

@Sapika:

Sürgősségi ellátáshoz nem kell biztosítás.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.02. 12:21:16

@Sapika:
"De ha előbb vagy utóbb kiszabadul a gyerek (amit azért remélek), akkor mégis csak meg kellene fontolni, melyik a legcélszerűbb módszer a nevelésére, javítására."

A börtönbüntetés működési elve az, hogy a problémás embereket "kiveszik a társadalomból". Aztán az alatt a néhány év alatt tán csak megváltoznak. Egy jókora részük (kb. 50%) nem, azok mennek vissza.

Nagyon nem hatékony módszer, de nincs jobb.

Egyébként 12 éves gyereket csak súlyos bűncselekmény, például emberölés esetén lehet elítélni az új btk. szerint (már érvényes).

Ha pedig valaki éjszaka avagy csoportosan betör a lakásába, azt simán agyonverheti a hosszú nyelű baltával, mert ilyenkor az új btk. az emberölést tekinti a behatolók alapértelmezett szándékának, amivel a védekezést arányosítja.

bömböcz 2013.01.02. 12:32:32

@Sapika:
Elöljáróban leszögezem, hogy buék , de:
Feltételezem önről a mérsékelt jóindulatot a II. Magyar Nemzeti Kormány nemzetmentő tevékenysége iránt, amennyiben nem értelmezi félre a REND-eletet!
Mert a cél az 1M új -aktív korúakkal- termelő munkahely létrehozása és nem a már élemedett korúak további terhelése (a Nemzet Felemelkedése érdekében!).
Amennyiben ezt a perspektívát (is) magáévá teszi, úgy már érthetővé válik az általános nyugdíjkorhatár emelése és az esetenkénti radikális csökkentése is!
Naugye.

bömböcz 2013.01.02. 13:30:37

@Alfőmérnök:
Eh...Már Jeruzsálemben sem tartják a hagyományt?!
Na majd szóvá is teszem a Likud-nagygyűlésen (a legközelebbi szőnyegszélre állításomkor)!

Alfőmérnök 2013.01.02. 13:46:57

@Doomhammer: Akkor maga idősebb, mint gondoltam.
Az én időmben (muhaha) az osztály 70%-a minimum kipróbálta a füvet, a kemény mag speedet meg „ekit” nyomott, néha lsd-vel. Dizájner drogok még nem voltak. Amennyire meg tudom állapítani, még veszélyesebb cuccok, mint az amfetamin-származékok. Hogy tizenévesek tömegesen élnek ezekkel a szerekkel, az tragikus. (Tegnapi kalandom azzal kezdődött, hogy valami gina nevű szarért kellett furikáznunk a városban.)

Alfőmérnök 2013.01.02. 18:21:24

@Doomhammer: Meg. Tovább nem mesélem. :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.02. 19:15:28

@Alfőmérnök: A gina az valami szexuális aktivitás fokozó. :-)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.02. 19:26:34

@Sapika: Ez 12 éves törvény a cigánygyerekek ellen készült, a nem létező cigánybűnözés miatt. Egyértelműen rasszista, és teljességgel kontra produktív. Ugyanis ezek a fiatalkorúak a börtönbe kerülve csak gonoszabbá válnak majd.
Ettől függetlenül az nem maradhat, ami eddig volt, és elengedik őket. A nevelőintézet, mint lehetséges megoldás, valamiért kiesett, pedig régen volt ilyen is. Egy szigorú, zárt iskola, ahol kisebb számú osztályokban foglalkoztak velük a nevelők. Kérdés, van-e értelme megmenteni őket.
Ám azt kimondani, hogy egy 12 éves gyerek azzal a felelősséggel képes dönteni, mint egy felnőtt, mélyen ostobaság. Ezzel az erővel akár választhatnának is, szerezhetnének jogsit, alapíthatnának családot, stb.

Alfőmérnök 2013.01.02. 21:13:31

@Mr Falafel: Olyan hatása is lehet, de átalában nem azért szedik, és elég veszélyes anyag.
index.hu/tudomany/2012/01/30/kiszamithatatlan_drog_a_gina/

fn.hir24.hu/itthon/2012/01/25/gina-hazhoz-jon-mint-a-pizza/
(Itt azt mondja a toxikológus, hogy nem számít dizájner drognak, de tök mindegy.)

Alfőmérnök 2013.01.02. 21:59:29

@Hepci: Nem egészen. (Bár hallottam már drogostól olyat, szó szerint, hogy ezt-és-ezt az anyagot jobban szereti, mint a barátnőjét.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.03. 12:38:53

Miért romlik a forint? A Bloomberg szerint azért, mert romlanak a termelési kilátások, az meg azért van, mert nincs növekedés. Növekedés meg azért nincs, mert gyenge a belső fogyasztás.

www.bloomberg.com/news/2013-01-02/forint-weakens-third-day-as-hungary-s-manufacturing-contracts.html
"The forint weakened for a third day as data showed Hungarian manufacturing shrank the most in eight months in December.

Hungary’s currency depreciated 0.5 percent to 292.87 per euro by 10:30 a.m. in Budapest. Yields on the government’s benchmark 10-year bonds fell two basis points, or 0.02 percentage point, to 6.16 percent, the lowest level since October 2005.

A purchasing-managers index as reported by 100 manufacturing companies fell to 48.9 points last month, the lowest reading since April, from a revised 52.1 points in November, MLBKT, the company which compiles the data, said in a report today. The forint gained at the end of last week after data showed Hungary’s current-account surplus widened more than analysts expected in the third quarter.

“The forint has been supported by favorable external balances but that is caused by reasons which don’t bolster growth, such as weak domestic consumption and investment demand,” Gergely Palffy and Balint Torok, Budapest-based analysts at Buda-Cash Brokerhaz Zrt., wrote in a research report today. "

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.03. 16:06:45

@Sapika: Előzetes hatástanulmány? Örülhetünk, ha nem volt! :)))

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.03. 16:11:58

@Sapika: Köszönöm, nagyon örülök, hogy legalább két ember értékeli az amatőr művészeti próbálkozásaimat. (Az egyik magam volnék. :)) De ugye tudja, ez azzal jár, hogy lesz még novella máskor is? :)

Ja, az előző poénomat elmagyarázom, aki nem érti: egy intézkedés esetében az előzetes hatástanulmány azt jelenti, hogy nemcsak intézkednek, hanem előtte még szét is osztanak pár tíz/száz milliót a csókos vazallusértelmiségnek valami összeollózott bullshitgyűjteményért. Elmúlt 22 év! :) Akkor már legyen inkább hatástanulmány nélkül.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.03. 21:35:17

@HToma:
Ez maradt meg belőle nekem:
"high-level értelmiségiek"

HToma 2013.01.04. 09:33:29

@Doomhammer: Hát igen, ez tényleg nem semmi. Hol az olvasószerkesztőjük? (Én azt se értem amikor vki a neten azzal akar villogni, hogy fél v. egész angol mondatokat sző a mondanivalójába.)
Az mondjuk már érdekesebb, hogy "újabban Varga Tamással is újrakezdtük a beszélgetéseinket" Varga Tamás tudtommal gazdasági bűncselekmények miatt bíróság előtt állt. Minek az ilyennel beszélgetni?
A másik azért érdekel mert könyvtáros vagyok.
"ilyen a parlamenti könyvtár megújításáról szóló felkérés is, amit Kövér Lászlótól kaptam.
- Pontosan mit terveznek ott?
- Mindig is fájt, hogy a CEU könyvtárát kivéve nincs egyetlen nyugati színvonalú könyvtár sem Magyarországon. Ezért most dolgozunk egy korszerű könyvtár létrehozásán."
Nem jártam még külföldi közkönyvtárban, de ha azok színvonalasabbak, az azért van, mert több pénzt kapnak és így több könyvet és folyóiratot tudnak vásárolni, sűrűbben tudják cserélni a gépparkjukat, rezsire is több jut nekik így hosszabb ideig lehetnek nyitva és a munkatársak fizetése is magasabb (ez igenis számít).

Alfőmérnök 2013.01.04. 16:04:39

@HToma: Állományát tekintve tényleg nincs nyugati színvonalú könyvtár. Minden más szempontból az fszek központi könyvtár például az.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.04. 17:52:49

@Alfőmérnök:
"Az mondjuk már érdekesebb, hogy "újabban Varga Tamással is újrakezdtük a beszélgetéseinket" Varga Tamás tudtommal gazdasági bűncselekmények miatt bíróság előtt állt. Minek az ilyennel beszélgetni? "

Érdekes kétségkívül, de nem meglepő. Gyurgyák Varga Tamással a felelős szerkesztője volt a Századvégnek, amikor az még csak lap volt. Varga a Századvég nevű cégnek is ügyvezető igazgatója volt, ami aztán Centummá változtatta a nevét, amikor megalakult a Századvég Politikai Iskola.

Varga már nem ül börtönben, jogerősen elítélte a debreceni tábla.

nol.hu/belfold/jogeros_bortonbuntetes_a_fidesz_volt_gazdasagi_szakemberenek
Most figyeljen:
"Varga Tamás Sándornak a letöltendő börtönbüntetés ellenére nem kell büntetés-végrehajtási intézetbe vonulnia az előzetesben töltött idő beszámítása miatt. A vádlottak a Debreceni Ítélőtábla ítélethirdetésén nem jelentek meg."

Tehát tud Gyurgyákkal beszélgetni, akivel együtt alapították a Századvéget a '80-as években (no meg Orbánnal, Stumpffal és a többi hatalmassággal).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.07. 11:26:08

A nyelvoktatasi strategia nem szunik meg meglepeteseket okozni.

fn.hir24.hu/itthon/2013/01/07/hoffmann-kotelezo-tenne-a-latint/
"A Fehér könyv másik meglepő újdonsága, hogy – noha maga a dokumentum is elismeri, nincs elég tanár a megvalósításához - a nyolcosztályos gimnáziumokban kötelezővé tenné a latinoktatást. (Az Eduline összesítése szerint 104 nyolc évfolyamos gimnázium működik, ezzel szemben mindössze 175 középiskolai és két általános iskolai latintanár dolgozik az országban, egy részük négyosztályos, illetve egyházi gimnáziumban.) Az egyik ilyen gimnázium mellesleg Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egykori munkahelye, a Németh László Gimnázium, ahol mostani – lemondott, de tavaszig hivatalban lévő – helyettese, Gloviczki Zoltán volt és honlapja szerint valószínűleg lesz is a latintanár.

A szintén – jelentős csúszással - december végén közzétett, szeptembertől érvényes kerettantervekben szerepel, hogy a nyolcosztályos gimnáziumok ötödik és hatodik évfolyamán bevezetik a „latin örökségünk – az európai műveltség latin alapjai” nevű tantárgyat. A kerettanterv kidolgozói szerint a latin "megalapozza a közjóra, a nemzeti és társadalmi összetartozásra való törekvést"."

Alfőmérnök 2013.01.08. 16:50:45

Azért a HVG is tud címet adni:
"Vidnyánszky megalázta Verebest az ATV stúdiójában"
hvg.hu/kultura/20130108_Verebes_kontra_Vidnyanszky

Valójában csak annyi történt, hogy Vidnyánszky "szervusszal" köszönt Verebesnek és dölyfösen ült a székben.

Tehetetlen Dodó 2013.01.08. 19:23:34

@Alfőmérnök: No win game.
Ha azt mondta volna, hogy Jó estét!, akkor meg azt ugatnák, hogy már nem is hajlandó leereszkedni Verebeshez.

bz249 2013.01.08. 21:58:55

@Doomhammer: azert a mai nap legfontosabb hire azert megiscsak ez szerintem

www.portfolio.hu/gazdasag/itt_a_fontos_deficitszam_orulhetunk.177941.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

vagyis minden unorthodoxia ellenere megiscsak sikerult az a nagyon regota peldatlan tett, hogy 1 darab a maastrichti-kriteriumokbol teljesult.

Ugyanakkor persze az unorthodoxia mas szempontbol sem hozott semmi varatlant, ugyanis a megszoritas annak rendje es modja szerint gazdasagi visszaesest okozott.

Alfőmérnök 2013.01.08. 22:29:34

@Tehetetlen Dodó: A leggusztustalanabb az egészben, hogy amiről Verebes beszél, és amit a HVG kihangsúlyoz, az a kulisszák mögött történt, amihez a nézőknek nem sok közük van, egy műsornak nem erről kell szólnia. Az adásban teljesen normális volt Attila, és jókat is mondott.

atv.hu/videotar/20130108_vidnyanszky_attila_lett_a_nemzeti_szinhaz_uj_vezetoje

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.09. 14:49:51

Egyutt 2014 es a DK egyutt tuntet.

www.hajdupress.hu/?cikk=25387
"Az Együtt 2014 választói mozgalom péntek délig vár érdemi reagálást és lépéseket a Fidesztől Bayer Zsolt múlt szombaton megjelent cikke kapcsán - közölte a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke szerdán az MTI-vel. Ha addig nem történik semmi, akkor valamilyen módon csatlakozni fognak a Demokratikus Koalíció ezzel összefüggésben meghirdetett, vasárnapi tüntetéséhez - nyilatkozta Kónya Péter."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.09. 15:42:03

A Fidesz baranyai elnoke eles kritikat fogalmaz meg a harkanyi fideszesekkel szemben.

www.bama.hu/baranya/kozelet/feloszlattak-es-ujjaszervezik-a-harkanyi-fidesz-csoportot-478802
"Újjászervezik a harkányi Fidesz-csoportot, miután még karácsony előtt Budapesten feloszlatta a szervezetet Kövér László, a Fidesz országos választmánya elnöke. Az újjászervezésre Tiffán Zsoltot, a párt baranyai elnökét kérte fel Kövér.

Tiffán az ünnep előtti közmeghallgatáson levélben üzent a harkányiaknak, szokatlanul kemény hangot megütve. Leszögezte, a Fidesz-szervezet feloszlatásának oka a bizonytalan és rossz működés volt. Hangsúlyozta: lesznek saját jelöltjeik a március 10-ei időközi önkormányzati választásokra. Úgy fogalmazott, sokkal korábban kellett volna megtenni az önkormányzat önfeloszlatását is. Szerinte ugyanis a harkányi képviselő-testület megmutatta, hogy teljesen alkalmatlan a város vezetésére, és látható, hogy bizonyos képviselők és a város intézményei élén álló személyek „egyéni gazdasági érdekeiknek, belső sumákolásaiknak” rendelik alá a város létét és jövőjét. Tiffán azzal fejezte be harkányi üzenetét, hogy „ami eddig itt, e városban zajlott, az vicc, egy végtelenül szomorú vicc, a politikai és az önkormányzati dilettantizmus egyéni érdekekből vezérelt, a harkányiak bőrén érzett szánalmas példája”."

Politikai dilettantizmus, jajj!

Alfőmérnök 2013.01.09. 16:00:58

@Doomhammer: Ismerős a történet, a '90-es évek elején is a közelgő náciveszély (Csoóri, Csurka) hozta össze az MSZP és az SZDSZ-t.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.09. 16:03:56

@Alfőmérnök:
Kiveve, hogy Bajnait es Gyurcsanyt nem nagyon kellett osszehozni.

Tehetetlen Dodó 2013.01.09. 18:31:05

@Alfőmérnök: Ugyan.
Összenőttek azok maguktól, csak az alkalmat várták.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.10. 14:38:03

Ez az ember letezett?
www.magyarhirlap.hu/a-kifosztas-szinjateka
"Állításunk megítéléséhez elegendő végiggondolni annak a levélnek egy részletét, amelyet Isaac Rothschild írt 1863-ban Londonban. Így fogalmaz: „Azok a kevesek, akik képesek megérteni a rendszert, vagy érdekeltek lesznek maguk is annak hasznában, vagy annyira függenek a rendszer kegyeitől, hogy ettől az osztálytól nem kell ellenkezésre számítanunk. A lakosság túlnyomó többsége pedig szellemileg képtelen felfogni, mekkora hasznot húzunk ebből a rendszerből. Zokszó nélkül fogja viselni terheit, talán nem is gyanítja, hogy a rendszer elemi létérdekeivel ellentétesen működik.”"

bz249 2013.01.10. 15:53:01

@Doomhammer: gondolja, hogy az egy masik Isaac Rothschild lett volna? Maga szerint mi a valoszinubb, hogy:
- ezzel az ordogi nevvel ket embert is felruhaztak (az 1863-as es a mostani)
- az 1863-as Isaac Rotschild a Magyarorszagrol elszivattyuzott letenergia segitsegevel magat megfiatalitotta es most Arizonaban ugyvedkedik?

Itt hivnam fel a figyelmet, hogy az arizonai ugyved tevekenysegi kore 100%-ban a csod es az adossag tematikaja korul osszpontosul.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.10. 15:58:07

@bz249:
Hmmm, igaza van. Lattam a minap egy vampirfilmet, ott is tobb szaz evig eltek, miert is ne? Mar csak az idezet forrasat kellene megtalalni.

Alfőmérnök 2013.01.10. 23:23:54

Úgy látom, már kezd összeállni a kis vakoló társaság:

" Loxon 2013.01.01 13:08:21
Kedves bbjnick! Ellenőrizze a postaládáját, amivel a blog.hu-ra regisztrált. Üdv, L."

" Loxon 2013.01.01 13:09:56
@Bell & Sebastian: Írjon nekem egy rendszeresen használt címéről, drága uram. Próbáltam küldeni valamit, de hibát jelzett a gmail."

blog.hu/user/49632/tab/activity

Boltzmann 2013.01.10. 23:34:37

@Alfőmérnök: szegény alfi a kikosarazott kérő :)

Alfőmérnök 2013.01.10. 23:44:23

@Boltzmann: "szegény alfi" jókat röhög a sok lelki nyomorékon, akik bedőlnek egy senkinek.

bz249 2013.01.11. 09:58:55

@Doomhammer: ha jol ertem, akkor az eredeti forrast gondos kezek megsemmisitettek es egy nyilvanvaloan hamisnak latszo "forrassal" potoltak igy terelve el az onmagukat intelligensnek gondolo emberek figyelmet.

Ez egy ujabb bizonyitek a Magyarsag Letenergiait elszivattyuzo orokke fiatal Vampirrotschildok letezesere.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.11. 10:10:51

@bz249:
Velemenyterrorizmus a gyakorlatban.
Nagyon jol latja.
A sok konzumidiota meg benyalja.
szentkoronaradio.com/belfold/2013_01_10_a-betyarsereg-ismet-online-%E2%80%93-az-emberek-nemesitese-a-fo-feladatunk%E2%80%9D
"A nemzeti oldalon azonban nagyon komoly problémának látom azt, hogy az emberek kinyilatkoztatásai nincsenek összhangban a cselekedeteikkel. Gyakorlati példával élve: elítélheti valaki a kapitalizmust, harcolhat ellene, de nem sokat ér a küzdelme, ha ő maga fogyasztói idióta. Magának az embernek a nemesítése a fő feladatunk, hogy aztán hordozója tudjon lenni, megvalósítója annak az eszmeiségnek, amelyet adott esetben felvállal. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.11. 13:43:10

Gazdasagi rendszervaltas megvolt.

mno.hu/kulfold/orban-penzugyileg-rendbe-tettuk-a-dolgokat-1130352
"Magyarország gazdasági rendszerváltást hajtott végre 2010 és 2012 között, versenyképes lett, 2013-ban már növekedni fog a magyar gazdaság – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a ciprusi Limassolban, amikor megérkezett az Európai Néppárt vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozójára."

bömböcz 2013.01.11. 21:59:29

@Doomhammer:
'sztán megköszönték-e a szíves rávezetést a kollegák?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.11. 22:21:32

@bömböcz: De arra nem jöttek rá, hogy a hamis Rotschild-idézet valójában tartalmilag egy marxista szöveg? Lásd: "hamis tudat" - kisebb stiláris változtatásokkal TGM is írhatna ilyet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.12. 13:18:44

Kegyeleti okból nem lehet nyilvánosságra hozni, mivel töltötte P. László és Bándy a gyilkosság előtti két órát. Nem megerőszakolással, az biztos.

www.blikk.hu/blikk_aktualis/kesz-a-vadirat-bandy-kata-gyilkosa-ellen-2168125
"– A bíróság dolga lesz megítélni, hogy megtörtént-e a nemi erőszak, de az bizonyos, hogy P. Lászlónak ez volt a szándéka, ezért követte el a bűntettet a fiatal lány ellen – mondta Sólymos Sára, P. László ügyvédje. – Mint az a helyszíni szemle során kiderült, a gyilkos két teljes órát töltött el áldozatával, mielőtt végzett vele. Bár erről az időszakról mindent részletesen elmondott, kegyeleti okokból nem szeretném nyilvánosságra hozni a részleteket."

negyven rabbi 2013.01.12. 14:00:18

@Doomhammer: a lánynak milyen sérülései voltak, azt nem közölték korábban?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.12. 14:39:14

@Alfőmérnök:
Vigyázzon, mert kegyeleti okokból beperelhetik. Én egyébként egy másik kábítószer nevét hallottam.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.12. 14:44:50

@negyven rabbi:
Sokféle találgatás elhangzott, például egyesek tudni vélték, hogy sokkoló nyomai voltak a testén. A valóság az, hogy a holttest már nagyon rossz állapotban volt (három napot töltött a hőségben, időnként tűző napon) és a külsérelmi nyomokat nem sikerült egyértelműen azonosítani. Az is kiderült, hogy a korábbi jelentésekkel ellentétben a ruhája is rajta volt.

Én abban hiszek, hogy nem volt különösebb bántalmazás és megerőszakolás se. Mihelyt P. László nekikezdett a megerőszakolásnak, Bándy elkezdett sikoltozni és perceken belül vége volt. Én még azt el tudom képzelni, hogy P. László meg se akarta ölni. Ezt persze nem a mentegetése végett mondom.

Sapika 2013.01.12. 17:22:35

Nem tudom, volt-e már róla szó. Az amerikai nemzetvédelmi minisztérium (US Department of Homeland Security) figyelmeztetett rá, hogy a Java futtató rendszert le kell kapcsolni a számítógépről, mert súlyos veszélyt jelent.
Itt van egy közérthető leírás a problémáról:
www.forbes.com/sites/eliseackerman/2013/01/11/us-department-of-homeland-security-calls-on-computer-users-to-disable-java/
Viszont a Java futtató rendszerre sok esetben szükség van. Például ha valaki CIB ügyfél. Vagy ha az Adóhivatal programjait használja.
Úgy vettem ki, hogy a Microsoft Explorerből macerás kikapcsolni a Java beépülőt, állítólag a registryt kell kézzel buzerálni. Viszont a Mozilla azonnal kiadott egy verziót (sajnos egyelőre még csak béta 1: Firefox Setup 19.0b1), amely csak akkor futtat Java programokat, ha a felhasználó külön engedélyt ad rá az egerével. Azt hiszem, ezt teszem meg defaultnak addig, amíg a többiek is ki nem rukkolnak vmi hasonlóval.
Itt van a Mozilla leírása az ügyről
blog.mozilla.org/security/2013/01/11/protecting-users-against-java-vulnerability/

Sapika 2013.01.12. 19:32:02

@Sapika: Kiegészítés:
Azt tanácsolják, hogy akinek nem kell a Java, az uninstallálja. Viszont fogalma sincs az embernek, mi mindenhez kellhet.
A másik megoldás, hogy a böngészőben kapcsoljuk ki a "Java" szót tartalmazó beépülőket, ami sokkal egyszerűbb:
krebsonsecurity.com/how-to-unplug-java-from-the-browser/
Mivel a veszélyek leggyakrabban az internetről jönnek
Ha mégis kell egyszer valamihez, akkor seperc alatt vissza lehet kapcsolni. Vagy a default böngészőből kikapcsolni, és ha valami nem működik a default böngészőből, akkor azt az egy honlapot megnyitni egy másik böngészőből, ahol nincs kikapcsolva.

Silcon 2013.01.13. 21:56:14

Az EU-ban nem hoznak elég profitot a befektetések? Az EU27-ben 350 milliárddal csökkentek a befektetések. 27-ból 26 befektetési szintje nem érte el a 2007-es szintet.

www.mckinsey.com/~/media/McKinsey/dotcom/Insights%20and%20pubs/MGI/Research/Productivity%20Competitiveness%20and%20Growth/European%20Investment/MGI_Europe_Investing_Full_report_Dec2012.ashx

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.14. 10:13:30

@Doomhammer:
A politikai dilettantizmusra erkezik a harkanyiak valasza: az elfajult harkanyi helyzetert leginkabb Tiffan es az o ketes ugyei felelosek. A kis Harkany, amint a Tiffan altal megtestesitett NER ellen harcol.

www.bama.hu/baranya/kozelet/visszavagtak-tiffan-zsoltnak-a-harkanyiak-479515
"– Tiffán Zsolt minket bíráló szavait otromba gyalázkodásnak minősítjük, visszautasítjuk. Durván elferdíti a valóságot úgy, hogy közben ő maga okolható leginkább a kialakult helyzetért – nyilatkozták lapunknak válaszul a képviselők.

Szerintük az, hogy ma Harkányban nem Fidesz-vezette önkormányzat működik, elsősorban neki „köszönhető”. 2010-ben ugyanis rajta kívül mindenki tudta – és közülük, képviselők közül többen, többször, bizonyíthatóan jelezték is ezt felé –, hogy Harkány bárkit elfogad fideszes polgármesterjelöltként, csak Bédy István volt polgármestert nem. Tiffán jelöltje elbukott.

A fürdő sorsa mindig is összeforrott a település jelenével, jövőjével A fürdő sorsa mindig is összeforrott a település jelenével, jövőjével

Az országgyűlési képviselő pedig, talán éppen ezért, úgy tűnik, hogy folyamatosan betart a városnak, vélekedtek. Harkány minden komolyabb pályázatot elbukott, miközben Tiffán Zsolt családjának pincészete 108 milliós pályázati pénzt kapott, ami minimum erkölcsileg kifogásolható.

Ezzel szemben a testület megakadályozta, hogy az időközben Bédyhez hasonlóan önjáróvá vált új polgármester csődöt jelentsen. Megakadályozta, hogy a polgármester és Tiffán által is nyíltan támogatott, Siklóson konkurens fürdőt üzemeltető vállalkozó esetleg visszafordíthatatlan károkat okozzon a harkányi fürdőben azáltal, hogy szakmai berkekben nevetségesnek tartott tervet valósítson meg. Úgy vélik, hogy ez utóbbi történet miatt kellett mennie Horváth Tamásnak, aki itt harkányiként szembe mert fordulni a „hatalommal”."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.14. 15:21:59

"Szijjártó Péter szerint Magyarország Európának már nem problémát, hanem megoldást jelent."

fn.hir24.hu/gazdasag/2013/01/14/orbanek-partnere-lesz-a-tata/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.14. 15:39:59

Lazar Janos elveti a sulykot. Kormany altal piszkalt valasztopolgarok? Aldozathozatal 2010-2012 kozott?

privatbankar.hu/makro/lazar-a-munkaert-rendes-fizetest-nem-alnyugdijat-kell-adni-254147
""A kormány hálás lehet a magyar választópolgároknak, hogy az elmúlt két évet végigcsinálták, a magyar választók pedig joggal reménykedhetnek abban, hogy 2013-ban már békén hagyja őket a kormány" - fogalmazott az államtitkár, aki kiemelte, 2010 és 2012 között minden magyar családnak komoly áldozatokat kellett hoznia azért, hogy a szocialisták által felvett hitelt fizetni tudja az ország."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.14. 21:18:52

@Doomhammer: valószínűleg működött a szállóige: "ne mi kapjunk legtöbbet".
Számosan kaptak hasonló, vagy nagyobb összeget Villányban és környékén a borászok közül, EU-pénzből (pár hónapja lefotóztam pár támogatási táblát).
Ez egyrészt jó, mert a cégek látványos épületeket építettek belőle, vagyis nem ellopták, másrészt meg minimum véleményes, hogy pont a villányi sztárborászok kistafírozására volt-e legszükségesebb elkölteni számos milliárdot. Arról nem is beszélve, hogy közismert gazember - el nem tudom képzelni, hogy ne tudna az exAPEH a viselt dolgairól - is kapott nagy támogatást.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.15. 05:18:57

@Hepci:
Hát meg ugye kérdéses, hogy miért lesz versenyképesebb az a borászat a csinos épülettől. Én ugyanezt Tokajban láttam: látványos épületek, haldokló cég.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.16. 00:39:23

@Doomhammer: Villányban annyiban elszomorító, hogy azokat támogatják, akiknek még a 3000 forintos bora is alig iható.
Már megszedték magukat, vagy nem, fene se tudja, ki gazdálkodott jól és ki másnak a spanja, de az a borászati vonal nem nagyon vezet már sehová.

HToma 2013.01.16. 10:00:28

@Doomhammer: Sajnos leglátványosabban építkezésekkel lehet bizonyítani a fejlődést. Ezért van, hogy a kormányok autópálya-építésekkel és hasonlókkal villognak és nem azzal, hogy a digitális írástudatlanság elleni küzdelem során 250.000 40 év feletti embert tanítottunk meg alapfokú PC felhasználói ismeretekre.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.16. 12:34:14

Asztakurva, Nagy Piroska ujra elobukkant.

online.wsj.com/article/BT-CO-20130115-709294.html
" VIENNA--The European Bank for Reconstruction and Development warned Hungary the quality of its fiscal adjustment measures does play a major role in achieving sustainable growth.

It also noted that while debate about the role of the government and the central bank is valid in emerging economies, such as Hungary, as well as in developed economies, policy framework aimed at keeping inflation low should remain in place.

"While Hungary is making a significant effort in fiscal consolidation, the quality of the measures does matter in the longer term--whether this is sustainable and business friendly," Piroska Nagy, EBRD director for country strategy and policy, told DJ FX Trader in an interview Tuesday on the sidelines of a financial conference in Vienna. "

Hat bizony ez AZ a Nagy Piroska, akivel Strauss-Kahn megegette magat.
www.ebrdblog.com/wordpress/our-bloggers/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.16. 13:45:37

A Raiffeisen vezerigazgatoja megnevezi a felelosoket Magyarorszag jelenlegi gazdasagi allapotaert: elmult 10 ev+a jelenlegi kormany unortodoxiaja.

www.bloomberg.com/news/2013-01-16/hungary-banks-reject-haircuts-on-muni-loans-stepic-says.html
"On the Hungarian economic environment:

‘‘The economic environment for us is as difficult as for any other bank. We see here the consequences of a long-lasting, 10-year, political mismanagement of the country topped up by unorthodox governing regime of the present government. "

Ki legyen a jegybankelnok?

"Central bank president Andras ‘‘Simor was a very experienced banker. He has been holding out against government requests that one could define as against the interests of the economy of the country. He was a clear leader in the purest sense of the word in Hungary. Of course we care who follows.

‘‘I don’t start to qualify’’ Economy Minister Gyorgy ‘‘Matolcsy. As long as he follows the interests of the country in the purest sense of the word, Mr Matolcsy will be a perfect president of the national bank.’’ "

Silcon 2013.01.16. 16:55:46

@Hepci: Villánykövesd pincesor: Blum, Neumann, Tiffán (nem az Ede & Zsolt, hanem az id. és ifj. Imre tiffan.hu ők viszik tovább a szülők pincészetét. Ők nem politizálnak, hanem borászkodnak.). 1300-1500Ft a portugieser.

Pelso.. 2013.01.16. 17:19:59

@Hepci: Ömlött oda az eu-s és a hazai támogatás. Angliában meg konténerekben áll az eladhatatlan villányi bor.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.16. 20:08:52

@Silcon: a nagyok közül Tiffánék csinálják (viszonylag) a legjobb ár-érték arányú borokat, s egészen katasztrofálisat nem ittam tőlük.
Egyéb jellegű érdekes tapasztalásom volt a családdal...

Ettől elrugaszkodva azt gondolom, nem az év borászának már megválasztott "bölényeket" kellene támogatni fejenként többszázmillióval, és főleg nem a legkorábban átalakuló és leginkább turistavonzó, leginkább fejlődő borvidéken.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.17. 09:51:06

Orban Magyarorszagan a hajlektalanokkal packaznak meg a part alapitotagja, egy bizonyos Bayer is allatoknak nevezi a ciganyokat.

www.huffingtonpost.com/huff-wires/20130117/eu-hungary-homeless/
"BUDAPEST, Hungary — Homeless men and women huddle on street corners amid Budapest's majestic domed palaces, shivering under old blankets and cardboard boxes in frigid winter weather.

It's an image that critics say Prime Minister Viktor Orban doesn't want the world to see. And if he has his way, the homeless could be fined and even jailed for sleeping outside – even though some of the country's homeless shelters are already overflowing and short of beds.

Orban's punitive ideas for the homeless have set him up for his latest clash with the constitutional court and civil rights groups as he tries to reshape the country in a conservative image by centralizing power. Since winning power in 2010, Orban and his party have undermined independent institutions and democratic standards in a nation that was once an icon of democratic struggle for throwing off communism in 1989.

Now Orban is carrying out an informal referendum at town hall meetings around the country to gauge support for a constitutional amendment that would enshrine punishments for the homeless in the charter itself.

Hungary's homeless policy has revived accusations by human rights groups that Orban's ruling Fidesz party cares little about the country's disadvantaged. In just one recent controversy, one of the party's founding members, journalist Zsolt Bayer wrote in a newspaper column that many of the country's Gypsies, or Roma – an impoverished minority that faces entrenched discrimination – "are animals" and "unfit for coexistence."

Fidesz refused to distance itself from the column, saying it understood citizens' anger about crimes committed by Roma and called on those demanding Bayer's expulsion from the party "to refrain from standing on the side of the criminals.""

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.17. 11:00:41

A drogfuggo Zimre David pszichiatriai kezelese sikeresen vegetert. Aztan ket napra ra megolte az anyjat.

borsonline.hu/20130117_miert_engedtek_haza_a_drogfuggo_davidot
" Ismét egy pszichiátriai beteg ölt, ezúttal egy súlyos drogproblémákkal küzdő férfi végzett az anyjával. Az egészségügyi ellátórendszer hibája, hogy ön- és közveszélyes emberek szabadon kószálhatnak?

Előzetes letartóztatását követően azonnal a fővárosba, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállították Z. Dávidot. A 34 éves férfi még ­de­cem­ber 21-én végzett Kaposváron élő anyjával.

A gyanúsított többször állt pszichiátriai kezelés alatt, az utolsó terápia két nappal a gyilkosság előtt ért véget."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.17. 11:44:21

Ime egy igazi win-win szituacio.

www.foxbusiness.com/news/2013/01/17/hungary-economy-minister-favors-renationalizing-monopolies/
""Nobody would lose if the state re-gained the domestic monopolies, whose privatization was a mistaken step. The buyers have recovered [their investment] many times, and would pre-empt any future losses. It would be beneficial to everyone if the cost level of energy to telephone [services] were competitive," Matolcsy said in his regular book review he writes for political weekly Heti Valasz."

Nem mintha valami adok miatt emelkednenek pl. a telefonszolgaltatasok arai Magyarorszagon? Hogy tudna ezen segiteni az allami tulajdon?

Alfőmérnök 2013.01.17. 11:52:58

Hazudik a TASZ-os köcsög:
"Az ország alkotmányos környezetének változásaihoz a TASZ-nak viszonyulnia kell, és ebből a szempontból a TASZ most nehezebb helyzetben van, mint 2010 előtt. Akkor alkotmányos demokráciában éltünk, ahol az alkotmány mindenkinek egyenlően biztosította a jogait, és a TASZ klasszikus watchdog(őrkutya)-szerepben volt, a jogállamot a saját elveivel szembesítve. Most nem ilyen egyértelmű a helyzet, Magyarország a demokrácia és az autoriter rezsim között lavíroz, az Alaptörvényről nem lehet kijelenteni, hogy a politikai közösséget egyesítő, és az alapjogokat megfelelően védő dokumentum. Részben demokratikus, részben antidemokratikus normákból áll, és ezért nehezebb hivatkozni rá."

A korábbi Alaptörvényről mi alapján lehetett kijelenteni, hogy a politikai közösséget egyesítő dokumentum, te fasz?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.17. 13:03:50

@Alfőmérnök:
Korabban nem Alaptorveny volt, hanem Alkotmany, amit egyes szelsosegesek kivetelevel mindenki elfogadott. A mostani Alaptorvenyt sokkal kevesebben fogadjak el, peldaul en se. Kezdhetjuk azzal, hogy en Alkotmanyt akarok.

Alfőmérnök 2013.01.17. 14:12:02

@Doomhammer: Melyiket fogadta el, a Láthatatlan Alkotmányt, vagy a '49-es törvényt?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.17. 14:27:29

@Alfőmérnök:
jogfilozofiai alapelv, hogy nem tudja szabalyokkal lefedni a szabalyozando teruletet, kulonosen, ha az ilyan nagy teruletet fed le, mint az alkotmany. de ez meg alacsonyabbrendu torvenyekre is igaz. vagyis - tetszik vagy sem - barmely torveny mukodese ket reszbol all: ahogy leirtak es ahogy a valosagban ervenyre jut, peldaul ahogy a biroi gyakorlatban lecsapodik. alkotmany eseten az utobbit hivhatja lathatatlan alkotmanynak.

Alfőmérnök 2013.01.17. 14:54:59

@Doomhammer: Nem vagyok alkotmányjogász, és szerintem maga sem az.
De aki egy kicsit is utánaolvasott, annak nyilvánvaló volt, hogy az előző alkotmány egy összetákolt, ideiglenes szar volt.
Hogy egy szemétre való fércmű volt, azt legjobban az elmúlt 20 év igazolja. Ettől még lehet, hogy a mostani is az, de ez majd hosszútávon derül ki.

A TASZ-os csóka mellébeszél.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.17. 15:15:22

@Alfőmérnök:
"Nem vagyok alkotmányjogász, és szerintem maga sem az. "

Ezt nem tudhatja.

"De aki egy kicsit is utánaolvasott, annak nyilvánvaló volt, hogy az előző alkotmány egy összetákolt, ideiglenes szar volt."

A bevezetoje szerint egy ideiglenes alkotmany volt.

"Hogy egy szemétre való fércmű volt, azt legjobban az elmúlt 20 év igazolja."

Az elmult 20 ev igazolja, hogy ahhoz kepest, hogy ideiglenesnek keszult, meglehetosen jol szolgalt.

En nem elmulthuszevezek. Mindenekelott nem tartom a Kadar-rendszert olyan jo helynek - meg emlekszem ra. A jelenlegi Magyarorszag se tundermese. Nem lett Ausztria, ahogy azt egyes politikusok igertek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ahhoz kepest, hogy mi minden tortent korulottunk, az elmult 20 ev sikeres volt. Lehetett volna talan jobb, de semmikeppen nem volt az a csod, amit itt egyesek vetiteni igyekeznek. Meg lehet nezni Ukrajnat mondjuk osszehasonlitaskent.

" Ettől még lehet, hogy a mostani is az, de ez majd hosszútávon derül ki."

Masrol beszeltunk, az elfogadottsagrol. A jelenlegi alaptorvenyt puccsszeruen alkottak meg es fogadtak el. Tolem elvettek az Alkotmanyomat es adtak helyette valamit, ami nem Alkotmany. Mindent meg fogok tenni, hogy ezt megvaltoztassam.

Alfőmérnök 2013.01.17. 15:21:32

@Doomhammer: Maga mikor és hogyan fogadta el az ideiglenes Alkotmányt? Szavazott rá valamikor?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.17. 16:55:14

@Alfőmérnök:
Ott voltam, amikor a köztársaságot kikiáltották.
Nem egyszerűen ott voltam: akartam, hogy a nyúlós, undorító Kádár-rendszernek vége legyen.
Az Alkotmány azzal együtt jött.

Alfőmérnök 2013.01.17. 17:29:00

@Doomhammer: Azért néha hallgasson másokra (nem feltételnül rám) is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.17. 17:32:37

@Alfőmérnök:
Hallgassak másokra azzal kapcsolatban, hogyan látom (láttam) a világot? Miért tennék ilyet? Miért tenne ilyet bármely ember?

bz249 2013.01.17. 18:43:35

@Doomhammer: ugy latja, hogy nyulos undorito Kadar-rendszernek vege lett (mar azon tul, hogy Kadar tavozott az elok sorabol)?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.17. 19:42:07

@bz249:
Ne haragudjon, de maga élt benne?
Hadd meséljek el egy történetet.
Már a rendszerváltás után találkoztam egy idősebb nővel, akiről kiderült, hogy valamelyik nagy állami cég személyzetise volt. Elmondta nekem, hogy az "állásbörze" az egyetemen úgy ment, hogy néhány hasonszőrű kollégájával bementek az egyetemre, a végzősök dossziéját elosztották egymás között és oda kellett menni a delikvensnek dolgozni.

Nem volt egy szimpatikus nő. Sőt, kifejezetten ellenszenves volt.

Most persze azt mondhatja, hogy a mai fiatalok örülnének, ha őket is beraknák - többé-kevésbé kötelezően - egy állásba a gondos kezek. Hát ebben azért nem lennék olyan biztos.

Ne mondja, hogy a mai világ akárcsak kicsit is hasonlít ehhez.

Tehetetlen Dodó 2013.01.17. 19:53:30

@Doomhammer: Hát, elég öreg asszony lehetett.

Silcon 2013.01.17. 21:57:42

@bz249: Nem lett vége, a mentalitás megmaradt. Az a lusztrációs törvény nagyon kellett volna. Sólyom hivatkozása a láthatatlan alkotmányra és főleg a jogfolytonosságra nagyon bökte a csőröm.

Apropos, hogy is van ez az abszolút nullánál alacsonyabb hőmérséklettel? www.sg.hu/cikkek/94448/kiserletben_leptek_at_az_abszolut_nulla_fokot Még a végén az is kiderülhet, hogy a fénysebesség sem igazi korlát. Itt is elkélne egy kis unortodoxia, mert manapság túl sokáig tart az út hazafelé a Szíriuszra, no meg a jegy sem olcsó. mkkp.hu/wordpress/?p=366

bz249 2013.01.17. 23:42:54

@Doomhammer: a Kadar-rendszer melyik korszakarol beszelunk, mert mondjuk a 80-as evekbeli Kadar-rendszer azert nem ugyanaz volt, mint a 60-as evekbeli. Mind a ketto rusnya volt, de amugy a rendszervaltaskor inkabb atfolyt egy uj vilagba, semmint megszunt volna.

Illetve egy donto dolog tortent: 89-ben megnyitottak a hatart, ezzel valoban megszunt a Kadar-rendszer leggusztustalanabb atributuma, onnantol kezdve, akinek nem tetszett az szabadon tavozhatott. De ez tudtommal ma is fennall es noha a roghoz kotes efele a rusnya gyakorlat fele mutat, de azert nem valos visszarendezodest jelent.

bz249 2013.01.17. 23:46:04

@Silcon: amennyire a diplomamunkasom elmondasabol megertettem az egesz a homerseklet definiciojabol ered... mashogy veszi fel az enyergiat a rendszer, mint ahogy egyebkent tenne. Majd utananezek. :)

Eccer.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.18. 08:06:10

@bz249:
" mert mondjuk a 80-as evekbeli Kadar-rendszer azert nem ugyanaz volt, mint a 60-as evekbeli. "

A 60-as évek Kádár-rendszerét nem ismerem, a 80-as évekét igen. Az utóbbit neveztem rusnyának.

"de amugy a rendszervaltaskor inkabb atfolyt egy uj vilagba, semmint megszunt volna."

Meglepő módon semmi nem szűnik csak úgy meg, mivel az emberek túlélnek. Viszont éppen elég dolog szűnt meg és jött létre 88-89 fordulóján - hadd utaljak itt csak a munkásőrségre, ami megszűnt és a szabad választásokra, ami létrejött - hogy folyamatos átmenetről beszéljünk.

Az ott egy rendszerszintű változás volt. Azzal jött az az ideiglenes Alkotmány, amit a Fidesz-kormány felhatalmazás nélkül elvett és nem adott helyébe semmit.

bz249 2013.01.18. 08:24:30

@Doomhammer: igen az emberek tulelnek, de azert valahogy megse az igazi, hogy MSzMP nem is annyira masodvonala ott maradt a politikai hatalomban... ez azert nem volt szuksegszeru.

"Az ott egy rendszerszintű változás volt."

Reform?

"Azzal jött az az ideiglenes Alkotmány, amit a Fidesz-kormány felhatalmazás nélkül elvett és nem adott helyébe semmit."

2/3-os tobbsege van, vagyis felhatalmazassal vette el. Nem kellett volna rajuk szavazni. (jelzem itt most a kepviseleti demokracia legfontosabb alapelvet a szabad mandatumot kerdojelezi meg... a pekviselo, ha mar ott van a Parlamentben azt tesz, amit akar, nem koti a valasztasi programja, nem kaphat utasitasokat senkitol)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.18. 10:39:43

@bz249:
"jelzem itt most a kepviseleti demokracia legfontosabb alapelvet a szabad mandatumot kerdojelezi meg... "
Nem az a kerdes, hogy volt-e hozza joguk - volt. Magat is letartoztathatjak gyilkossagert - van hozza joguk, sot ahhoz is, hogy 3 evig elozetesben uljon. Nekik joguk van igergetni es teljesen mast csinalni, nekem meg jogom van becsapva erezni magam es soha tobbe nem szavazni rajuk. Kvittek vagyunk.

Google 2013.01.18. 13:49:39

@Doomhammer:

Jó lenne tudni, miben segítette Magát az "Alkotmánya"?
Nem-e volt gátja ennek-annak, például, hogy csak egyet mondjak, a lusztrációnak, magának az egész rendszerváltásnak? Nem-e annak volt inkább a záloga, hogy semmi ne változzon olyan igazán? Még maga Sólyom is anno ideiglenesnek titulálta.
És egy életem, egy halálom, azt is megkérdezném, miben gátolja meg ez új darab - nevezzük is bárhogyan, mert nem a neve számít.
(Semmi szín alatt nem akarnám a választásában befolyásolni, attól/mindentől függetlenül kérdezem.)

bz249 2013.01.18. 13:59:37

@Doomhammer: vagyis akkor megiscsak felhatalmazassal (megpedig az ideiglenes Alkotmany adta felhatalmazassal) eltek amikor megvaltoztattak azt es atneveztek Alaptorvenyre. Hogy tarsadalmi legitimacioja volt-e az egy erdekes kerdes. Fogalmam sincs, hogy az ideiglenes Alkotmanynak vagy az Alaptorvenynek nagyobb-e az elfogadottsaga. Gyanitom az elobbinek, de azert az se volt az a kikezdhetetlen valami.

Egyebkent termeszetesen joga van soha tobbe nem szavazni rajuk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.18. 14:48:14

@bz249:
ha a politikusok ebben az ertelemben hasznalnak a "felhatalmazas" szot, akkor nem beszelnenek allandoan arrol, mire kertek felhatalmazast az emberektol. de nem igy hasznaljak. a felhatalmazas elofeltetele, hogy elmondjak, mire keszulnek. ha ezt nem teszik meg, nem kaptak felhatalmazast.

joguk meg mindig van, de az politikaban nem sokat er. az szamit, mit nyelnek le az emberek es mit nem.

bömböcz 2013.01.18. 15:33:14

Alkotmány-tákolmány, vagy Sarkalatos törvények asztala, tök mindegy!
Amíg ebben az országban ilyesmik előadódhatnak, addig igaza van Lázár János Különlegesen Megbízott Holokauszt Felügyelő Úrnak :

""Aztán jött az előzetes letartóztatás, ami alatt vallásom miatt hetente tartottak zárka ellenőrzést" - mondta megtörten H. Éva a bíróság előtt. "Megjegyzéseket tettek a könyveimre, öntötték a szemetet a zárka közepére, belekeverve a személyes dolgaimat, hogy "takaríts zsidó". Mondták, hogy ha továbbra is bejön hozzám a rabbi, a törvényes lehetőségeken belül, nem tudnak esetleg megóvni attól, hogy "leesek" az ágyról és megüssem magam, de mégis vállaltam a hitemet."
"A börtönorvosok próbáltak - a tudtom nélkül - bekábítószerezni. "

A teljesen megrázó esetről persze hallgat a náczi média!

bz249 2013.01.18. 15:39:43

@Doomhammer: ez a felhatalmazas/legitimacio nalunk altalaban addig mukodik, amig ki nem derul, hogy a tarsadalom tok mast akar, mint az elit. Onnantol a felhatalmazas forrasa a pekviselok szabad mandatuma, amivel szabadon tamogatjak az aktualis kormanyt.

Amugy reszemrol arra adtam nekik felhatalmazast, hogy minden eszkozt felhasznalva
a.) tegyek rendbe az orszagot
b.) verjek bele a szocikat a betonba

Mivel a letezo legjobb konstellacioban (egyparti 2/3; szinte egyontetu jobboldali foleny az EU-ban; a 2008/9-es valsag utani enyhe gazdasagi korrekcio; Gyurcsanyek utani kedvezo nemzetkozi megiteles... stb) sem tudtak ezt a programot megvalositani innentol majdnem mindegy is, hogy mit ertek el... mert ennel csak rosszabb lehetosegeik lesznek. Vagyis alkalmatlanok az a.) es b.) pont megvalositasara.

bömböcz 2013.01.18. 15:51:16

@bz249:
..."szinte egyontetu jobboldali foleny az EU-ban"...

ööö...zavart érzek az erőben...

Sapika 2013.01.18. 17:19:17

@Google: »Jó lenne tudni, miben segítette Magát az "Alkotmánya"?«
Nekem például nagyon tetszett, hogy ennek alapján rendszeresen tudta az alkotmánybíróság nyesegetni a kormányok hibás törvénykezését.
Mostanában ez valahogy akadozik, és sok jel mutat arra, hogy le is áll majd márciusban arra az egy és egynegyed évre, amely fideszéknek még sztem hátravan.
Most hogy ebből mennyi írható az alaptörvény számlájára, és mennyi az egyéb 2/3-os törvények és döntések számlájára, azt persze nem tudom eldönteni.

Sapika 2013.01.18. 17:31:29

@Doomhammer: "Ki legyen a jegybankelnok?"
Szabad kérdezni, hogy ki lenne jó a felvetődött nevek közül?
Biztos látta az index szavazólapját, maga kire szavazna közülük?
--------------
Más: nemrég említette, hogy ismét itt az a Nagy Piroska, akivel a Strauss-Kahn megégette magát.
Elmaradtam egy brosúrával. Azt tudom, hogy ezek összeszűrték a levet, de ez még csak N.P. ízlésére vet árnyékot. Vagy volt N.P.-vel baj szakmailag is? S.-K. pedig tudtommal egy néger szobalánnyal égette meg magát, N.P.-től semmilyen laikusok számára is ismert baja sem lett.

bz249 2013.01.18. 18:11:10

@bömböcz: 2010-ben?

Endzsi, Sarko, Silvio, Cameron... egyedul a spanyoloknal volt szoci kormany a jelentosebb orszagok kozul.

Google 2013.01.18. 19:13:26

@Sapika:

Hát annyira azért most sem akadozik, és ez így van jól. Az élet és az idő, valamint az AB is sokat alakít majd rajta. Mint ahogyan az előzőn is alakított. Valamint a törvénykezésen is.
És hogy a jelek mit mutatnak? De hisz az már a jóslás territóriuma. Ebbe tartozik bele többek között az is, mennyi idő adatott még a Fidesznek.

Google 2013.01.18. 19:16:37

@Sapika:

Éppen ellenkezőleg. N.P.-nek származhatott előnye ebből a liezonból.

bömböcz 2013.01.18. 19:44:14

@bz249:
csak tájékoztatásul: máma már 2013-az írnak a nem vallásfüggetlen gazdasági naptárban.
Egyébként az EP delegáltak már rég kievickéltek a nép-nemzeti mindenkori mocsárból...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.19. 01:10:08

@Sapika:
" N.P.-től semmilyen laikusok számára is ismert baja sem lett. "

Az IMF független kivizsgálót bízott meg az ügy felderítésével. Ne mondja, hogy egy ilyen eredmény segít egy nemzetközi politikus-pénzember karrierjén:

"The IMF board issued the findings of the investigation; while noting that the affair was "regrettable and reflected a serious error of judgment on the part of the managing director", the board cleared Strauss-Kahn of harassment, favoritism or abuse of power, and indicated that he would remain in his post.[29][30] Strauss-Kahn issued a public apology for the affair. Le Journal du Dimanche dubbed him "le grand séducteur" (the Great Seducer)."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.19. 01:15:12

@bömböcz:
Lássuk teljes szépségében.
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=614879
"H. Éva részletesen beszámolt őrizetbe vétele és előzetes letartóztatása körülményeiről. Emlékeztetett rá, hogy meggyanúsítása után hónapokkal, Hagyó Miklóssal egy időben vették őrizetbe, és előzetes letartóztatását az azóta alkotmánybíróvá emelt Szívós Mária rendelte el.

"Aztán jött az előzetes letartóztatás, ami alatt vallásom miatt hetente tartottak zárka ellenőrzést" - mondta megtörten H. Éva a bíróság előtt. "Megjegyzéseket tettek a könyveimre, öntötték a szemetet a zárka közepére, belekeverve a személyes dolgaimat, hogy "takaríts zsidó". Mondták, hogy ha továbbra is bejön hozzám a rabbi, a törvényes lehetőségeken belül, nem tudnak esetleg megóvni attól, hogy "leesek" az ágyról és megüssem magam, de mégis vállaltam a hitemet."
"A börtönorvosok próbáltak - a tudtom nélkül - bekábítószerezni.

Hiszen úgy kezdtek el adagolni Rivotril gyógyszert, hogy arról nem tudtam, nem igényeltem semmilyen bódító, kábító gyógyszert, sőt hangsúlyosan elleneztem, amikor felajánlották. Láttam, hogy néznek ki azok, akiket leszedáltak ott, én ép elmével szerettem volna hazakerülni a családomhoz. Előfordult, hogy 54 C fok volt a 4 fős 6 m2-es zárkában, ránk csukták az egyetlen levegőt szolgáltató nyílást, az étkezéshez használt kisablakot a zárkaajtón és még sorolhatnám tovább." - fogalmazott Hagyó egykori sajtósa.

"Kihallgatásokra teljes bilincsben vittek, mint a gyilkosokat ezzel tályogos - és kezeletlen - sebeket okozva a testemet. Mozgásom indokolatlanul szoros korlátozása miatt, estem - keltem a szállítások közben. Egy alkalommal annyira, hogy baleseti sebészetre is kiszállítottak, mert a járdaszegélybe vertem be a fejemet esés közben a lábbilincsben. Amikor ezt szóvá tettem a kísérő BV őrnek, akkor azt válaszolta kussoljak, mert úgy veszi megtámadtam és akkor törvényesen rám is lőhet.) Szeretném itt megjegyezni, hogy sosem az elítéltektől és az előzetes letartoztatásban lévő raboktól kellett tartanom. Ez alatt 26 kilót fogytam." - mondta.

H. Éva vallomásában korábbi, nyomozati szakban tett, majd később visszavont állításaira is magyarázatot adott: "Amikor megjelentünk a kihallgató szobában az ügyészségen, akkor a nyomozást felügyelő - korábban vezető - ügyésznek sírva mondtam, hogy haza akarok menni a fiamhoz a családomhoz, látni szeretném közel 4 hónap után a gyerekemet. Viszont higgyék el, hogy tényleg nem tudok Hagyó Miklósra olyan terhelő vallomást tenni, amit bizonyítékokkal alá is tudnék támasztani, vagy ténylegesen igaz is lenne. Azt mondta erre, ha jól emlékszem a BRFK-s nyomozók egyike, akiket kölcsön adott a saját szervezetük a KNY Főügyészségnek a további nyomozás ellátáshoz, hogy akkor mehetek vissza és majd a 6 hónaposon találkozzunk. Erre még jobban sírtam, majd az ott jelenlévő ügyész megkérdezte, ha nem tudok Hagyóról, akkor ismerem -e Puch Lászlót? Ők úgy tudják igen. Mondtam ismerem igen, de ő hogy jön a BKV-s ügyhöz? Azt mondták sehogy, de Őket érdekli, ha mindent elmondok, amit tudok róla és az elegendő lesz számunkra, akkor hazamehetek a családomhoz."

A vallomás zárásaként H. Éva felolvasta azóta szívbetegségben elhunyt édesapjától, a börtönben kapott utolsó levelét. Ezt a vádlottak és védőik egy része sírva hallgatta végig. A bírónő a tárgyalás elnapolása előtt ismét jelezte, hogy a hamis vád - utalva a kényszervallatás leírására - bűncselekményének következményeire legyen tekintettel, ám Hagyó egykori sajtósa fenntartotta az elmondottakat. A BKV-per a jövő héten H. Éva - részben visszavont - nyomozati vallomásainak ismertetésével folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken."

bömböcz 2013.01.19. 02:45:30

@Doomhammer:
Majdnem Holokauszt 2012-ben...
Gyalázat!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.19. 18:35:02

@bömböcz:
Bizony, majdnem.
globalpublicsquare.blogs.cnn.com/2013/01/18/hungarys-alarming-climate-of-intolerance/
"Editor’s note: Lydia Gall is the Eastern Europe and the Balkans researcher at Human Rights Watch. The views expressed are her own.

A prominent columnist calls for a “final solution” for Hungary’s Roma population. A member of parliament calls for drawing up a list of Jewish people involved in Hungarian politics. Two-thirds of those asked in an opinion poll say they wouldn’t let their child be friends with a Romani child. Another poll suggests a similar number believe Jewish people have too much influence. One doesn’t have to be a student of history to be worried about the growing climate of intolerance in Hungary.

The hatred clutching Hungary has deepened since the present government took office in 2010 and made a gradual shift to the right. The ongoing campaign by Fidesz, the ruling party, to undermine the rule of law and its clampdown on human rights has contributed to the current state of chauvinistic attitudes in the public domain toward minorities and other vulnerable groups. Government silence has allowed right wing parties such as Jobbik to accelerate hate speech against minorities as well as people within its own ranks, while paramilitaries close to Jobbik carry out intimidating marches through Roma settlements."

Az Orbán-kormány regnálása óta egyre csak erősödik az intolerancia.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.20. 12:24:04

Nem hiába követtem a MagTudIn – láthatnánk riasztó párhuzamokat a MiniTrue, AgitProp, BarNeVál stb. szavak hordozta mellékzöngékkel – újabban elég vékonyan csordogáló új publikációit.

Újabb leplek hullanak le történelmünk központi titkairól:
magtudin.org/Grandpierre_K._Endre_Tortenelmunk_kozponti_titkai_7.pdf
magtudin.org/Grandpierre_K._Endre_Tortenelmunk_kozponti_titkai_8.pdf

Olvassák!

Alfőmérnök 2013.01.20. 22:58:55

"The slave revolt in morality begins when the ressentiment itself becomes creative and gives birth to values: the ressentiment of those beings who are prevented from a genuine reaction, that is, something active, and who compensate for that with a merely imaginary vengeance.* While all noble morality grows out of a triumphant affirmation of one’s own self, slave morality from the start says “No” to what is “outside,” “other,” to “a not itself.” And this “No” is its creative act. This transformation of the glance which confers value—this necessary projection towards what is outer instead of back onto itself—that is inherent in ressentiment. In order to arise, slave morality always requires first an opposing world, a world outside itself. Psychologically speaking, it needs external stimuli in order to act at all—its action is basically reaction. The reverse is the case with the noble method of valuing: it acts and grows spontaneously. It seeks its opposite only to affirm its own self even more thankfully, with even more rejoicing— its negative concept of “low,” “common,” “bad” is merely a pale contrasting image after the fact in relation to its positive basic concept, thoroughly intoxicated with life and passion, “We are noble, good, beautiful, and happy!” When the noble way of evaluating makes a mistake and abuses reality, this happens with reference to the sphere which it does not know well enough, indeed, the sphere it has strongly resisted learning the truth about: under certain circumstances it misjudges the sphere it despises, the sphere of the common man, of the low people. On the other hand, we should consider that even assuming that the feeling of contempt, of looking down, or of looking superior falsifies the image of the person despised, such distortions will fall short by a long way of the distortion with which the suppressed hatred, the vengeance of the powerless man, assaults his opponent—naturally, in effigy. In fact, in contempt there is too much negligence, too much dismissiveness, too much looking away and impatience, all mixed together, even too much of a characteristic feeling of joy, for it to be capable of converting its object into a truly distorted image and monster. For example, we should not fail to hear the almost benevolent nuances which for a Greek noble lay in all the words with which he set himself above the lower people—how a constant form of pity, consideration, and forbearance is mixed in there, sweetening the words, to the point where almost all words which refer to the common man finally remain as expressions for “unhappy,” “worthy of pity” (compare deilos [cowardly], deilaios [lowly, mean], poneros [oppressed by toil, wretched], mochtheros [suffering, wretched]—the last two basically designating the common man as a slave worker and beast of burden)—and how, on the other hand, for the Greek ear the words “bad,” “low,” “unhappy” have never stopped echoing a single note, one tone colour, in which “unhappy” predominates. This is the inheritance of the old, noble, aristocratic way of evaluating, which does not betray its principles even in contempt. (—Philologists should recall the sense in which oizuros [miserable], anolbos [unblessed], tlemon [wretched], dystychein [unfortunate], xymfora [misfortune] were used). The “well born” simply felt that they were “the happy ones”; they did not have to construct their happiness artificially first by looking at their enemies, or in some circumstance to talk themselves into it, to lie to themselves (the way all men of ressentiment habitually do). Similarly they knew, as complete men, overloaded with power and thus necessarily active, that they must not separate action from happiness—they considered being active necessarily associated with happiness (that’s where the phrase eu prattein [do well, succeed] derives its origin)—all this is very much the opposite of “happiness” at the level of the powerless, the oppressed, those festering with poisonous and hostile feelings, among whom happiness comes out essentially as a narcotic, an anaesthetic, quiet, peace, “Sabbath,” relaxing the soul, and stretching one’s limbs, in short, as something passive. While the noble man lives for himself with trust and candour (gennaios, meaning “of noble birth,” stresses the nuance “upright” and also probably “naive”), the man of ressentiment is neither upright nor naive, nor honest and direct with himself. His soul squints. His spirit loves hiding places, secret paths, and back doors. Everything furtive attracts him as his world, his security, his refreshment. He understands about remaining silent, not forgetting, waiting, temporarily diminishing himself, humiliating himself. A race of such men of ressentiment will necessarily end up cleverer than any noble race. It will value cleverness to a completely different extent, that is, as a condition of existence of the utmost importance; whereas, cleverness among noble men easily acquires a delicate aftertaste of luxury and sophistication about it:—here it is simply less important than the complete functional certainty of the ruling unconscious instincts or even a certain lack of cleverness, something like brave recklessness, whether in the face of danger or of an enemy, or those wildly enthusiastic, sudden fits of anger, love, reverence, thankfulness, and vengeance, by which in all ages noble souls have recognized each other. The ressentiment of the noble man himself, if it comes over him, consumes and exhausts itself in an immediate reaction and therefore does not poison. On the other hand, in countless cases it just does not appear at all; whereas, in the case of all weak and powerless people it is unavoidable. Being unable to take one’s enemies, one’s misfortunes, even one’s bad deeds seriously for very long—that is the mark of strong, complete natures, in whom there is a surplus of plastic, creative, healing power, as well as the power to forget (a good example for that from the modern world is Mirabeau, who had no memory of insults and maliciousness people directed at him, and who therefore could not forgive, merely because he—forgot).* Such a man with a single shrug simply throws off himself the many worms which eat into other men. Only here is possible—provided that it is at all possible on earth—the real “love for one’s enemy.” How much respect a noble man already has for his enemies!—and such a respect is already a bridge to love. . . . In fact, he demands his enemy for himself, as his mark of honour. Indeed, he has no enemy other than one in whom there is nothing to despise and a great deal to respect! By contrast, imagine for yourself “the enemy” as a man of ressentiment conceives him—and right here we have his action, his creation: he has conceptualized “the evil enemy,” “the evil one,” and as a fundamental idea, from which he now also thinks his way to an opposite image and counterpart, a “good man”— himself! . . ."
records.viu.ca/~johnstoi/Nietzsche/genealogy1.htm

Sárika tanuló, 6/b 2013.01.21. 01:33:36

Ebből csak annyit értettem, mert csak negyedik óta van angol, hogy az ördög kergeti a farkát. De az apukám szerint még ezt sem jól, mert pont fordítva van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.21. 10:18:47

Felminosites nem varhato, minthogy nincs IMF megallapodas.

www.bne.eu/storyf4429/Fitch_rules_out_Hungary_upgrade_as_it_believes_IMF_deal_dead
"Given a deal between Hungary and the International Monetary Fund over a loan programme is now unlikely to materialise, Fitch Ratings said it's "very unlikely" it will offer Hungary an upgrade back to investment grade in the "near future." "

A piac szamara a remalom-szcenario az, hogy Matolcsy lesz a jegybank elnoke.

"While Prime Minister Viktor Orban is clearly intent on appointing a figure close to his administration, the nightmare scenario for the market - that the post goes to Matolcsy - also looks the most likely. The economy minister has in recent weeks spoken of "strategic" teamwork between the government and the Magyar Nemzeti Bank, argued that the central bank's fight against inflation with a strong currency is a mistake, and called on it to pursue more unorthodox tools. "

Ezen felul Matolcsy volt, aki gyengitette a forintot, ami egy buta lepes, tekintve a devizaadossagot.

"Should the appointment go through, the market reaction is likely to be sharp. "Matolcsy's intervention must be viewed as a call for a weaker [forint]," Ash wrote recently, "and indeed the market has responded by selling the currency. We think Matolcsy's logic is simply wrong. We would argue that the recovery in Hungarian markets in 2012, and the sovereign's ability to finance itself, was largely the result of the stability/strength of the [forint], admittedly helped by expectations of IMF financing in the offing. Moreover, given the weight of [foreign exchange] liabilities of households, corporates and banks (the external debt/GDP ratio is still high at over 130% of GDP), a move to weaken the currency will more likely prove counter-productive and growth subtracting, by increasing debt service payments." "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.22. 09:10:05

270-300 milliard forintot siboltak evente.

www.xpatloop.com/news/242_billion_usd_have_been_transferred_from_hungary_to_offshore_tax_havens
"The Government wants to put an end to capital circumventing the Hungarian tax system, Government Spokesperson András Giró-Szász said on public television on Thursday. He noted that an estimated total of HUF 1,000 billion (EUR 3.4 billion) may be in Swiss offshore accounts, and some HUF 275-320 billion may have been transferred from Hungary in a single year.

In addition, Hungary is on the global list of 20 countries, compiled by The Observer, in which capital flight is highest. According to their data, a total of USD 242 billion left the country between 1970 and 2010, twice the Hungarian national debt."

Alfőmérnök 2013.01.23. 13:47:07

@Holger Hartland: Emeljük ki a lényeget:
"ValójábanPetschauer Attila egy szovjet hadikórházban pusztult el. Nyilvánvaló, hogy halálában erősen közrejátszott, hogy amíg oda került, különböző szörnyűségeken ment keresztül és ezek jelentős részét éppen azok követték el vele szemben, akiknek gondoskodnia kellett volna róla."

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.23. 19:18:47

@Holger Hartland: @Alfőmérnök:

Ehhh! Tanuljanak érvelni!:-]

Idézek egy kommentsorból:

"mk27soundmaster · 2013.01.23. 16:30:58

"...gyakran mítoszok, legendák élnek a köztudatban, amire Szabó István: A napfény íze című filmje is példa. Ebben a berlini olimpiai vívóbajnokot, Petschauer Attilát a felsorakoztatott munkaszolgálatos század előtt öntik le hideg vízzel, úgy hogy megfagy. Valójában Petschauer Attila egy szovjet hadikórházban pusztult el. Nyilvánvaló, hogy halálában erősen közrejátszott, hogy amíg oda került, különböző szörnyűségeken ment keresztül és ezek jelentős részét éppen azok követték el vele szemben, akiknek gondoskodnia kellett volna róla."

mandiner.hu/cikk/20130123_ungvary_krisztian_a_munkaszolgalat_embertelen_de_tulzo_mozgo_vesztohelynek_nevezni

jotunder · 2013.01.23. 16:41:49
@mk27soundmaster:

" Ezt a szegény vívót szívatták, belehalt. Csúnya dolog, nem kérdés. Volt maguk közül valaki valaha katona? Tudja, az állampolgári kötelessége minden demokratának és köztársaságpártinak. Ha talál egy katonaviselt őröltvinszentet, kérdezze meg, hogyan szokták szívatni a katonák _egymást_. Bizony, a férfitársaságok ilyenek. "

Ezt a fenti sorok szerzőjével kellene Ungvárynak megvitatnia. Valaki, szerint az, hogy leöntjük vízzel a hideg ukrán télben, férfias szivatás. Mi nem tudjuk ki a szerző.

jotunder · 2013.01.23. 16:50:47
www.es.hu/szakaly_sandor;forrasjegyzek_ketkedoknek;2012-10-10.html

itt lehet olvasni a forrásról. számos tanú szerint Petschauert valóban kikötötték és valóban leöntötték vízzel.

V mint... 2013.01.23. 16:59:03
@jotunder: Ez csak amolyan liberálcionistáknak való. A tökös magyar gyerekek most megnyugodtak, hogy egy Ungváry szerint se úgy történt. Azt mondjuk nem tudom, hogy honnan a faszból szedi az orosz hadikórházban való meghalást.

aronsatie 2013.01.23. 17:14:38
@jotunder: Én ezt nem értem. Ungvári cáfolja, hogy vízzel locsolták, aminek következtében meghalt, vagy csak azt állítja, hogy nem ott és nem rögtön?

jotunder · 2013.01.23. 17:23:43
@aronsatie: Senki sem tudja, hogy pontosan mi történt. Vannak tanúk, akik szerint Petschauert leöntötték vízzel, és megfagyott. Ezt nyilván nem írták volna be a veszteségnaplóba. Néhány évvel ezelőtt az orosz hatóságoktól próbálták megtudni, hogy hol lehet a sírja, de nem találtak semmilyen adatot. Minden elképzelhető. Ungváry Szakálytól hallotta ezt, aki pedig egy veszteséglista alapján állította azt, amit. Tízezrek vannak, akikkel egyszerűen nem tudnak elszámolni, katonák, munkaszolgálatosok. Eltűntnek vannak nyilvánítva.

aronsatie 2013.01.23. 17:37:38
@jotunder: Szakálytól én is olvastam már ezt, de arra gondoltam, hogy Ungvárynak talán más forrása is van. A veszteséglista nyilvánvalóan nem perdöntő, vagy csak annyira, mint az a bizonyos mese, hogy az ávón nem bántottak senkit, mert tilos volt. Én is úgy tudtam, hogy a locsolásra tanú van. Nem értem, Ungváry hogy állíthat mást ilyen határozottan.

jotunder · 2013.01.23. 17:44:33
@aronsatie: Ha volna egy eredeti szovjet forrás, akkor az perdöntő lenne a kérdésben. Úgy tudom, hogy nincs. A poszt lényegét ez egyáltalán nem érinti. Nem hiszem, hogy Ungváryt bármiféle rossz szándék vezényelné, ami nem mondható el tölgyről, akiről ugye nem tudjuk, hogy kicsoda.

aronsatie 2013.01.23. 17:53:05
@jotunder: Rossz szándék aligha, de az oly divatos egyensúlyozási szándék viszont igen. Azt sem tartottam elfogadhatónak, amikor pár éve Ságváriról fejtette ki véleményét. Kis híján a nyakába varrta Sztálint, és épp csak le nem terroristázta, mert hogy ő lőtt előbb.

jotunder · 2013.01.23. 17:56:36
@aronsatie: Elképzelhető."

orulunkvincent.blog.hu/2011/12/17/petschauer_es_a_patkany_nemposzt?fullcommentlist=1#comments

Alfőmérnök 2013.01.23. 22:14:39

@mk27soundmaster: Nem kell ezzel szarakodni. Ungváryt ki kell baszatni a munkahelyéről, és kész.

Alfőmérnök 2013.01.23. 22:17:28

"Lekapcsolják a Colosseum világítását a magyarországi Jobbik elleni tiltakozásként január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján - jelentették be szerdán Róma városa és a Római Zsidó Közösség kezdeményezését. "
atv.hu/cikk/20130123_a_jobbik_ellen_tiltakoznak_romaban_lekapcsoljak_a_colosseum_vilagitasat

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.24. 15:10:43

Cameron víziója a XXI. század Európai Uniójáról.
www.number10.gov.uk/news/eu-speech-at-bloomberg/
"So let me set out my vision for a new European Union, fit for the 21st Century.

It is built on five principles.

The first: competitiveness. At the core of the European Union must be, as it is now, the single market. Britain is at the heart of that Single Market, and must remain so."
...
"The second principle should be flexibility.

We need a structure that can accommodate the diversity of its members – North, South, East, West, large, small, old and new. Some of whom are contemplating much closer economic and political integration. And many others, including Britain, who would never embrace that goal."
...
"My third principle is that power must be able to flow back to Member States, not just away from them. This was promised by European Leaders at Laeken a decade ago."
...
"My fourth principle is democratic accountability: we need to have a bigger and more significant role for national parliaments."
...
"My fifth principle is fairness: whatever new arrangements are enacted for the Eurozone, they must work fairly for those inside it and out.

That will be of particular importance to Britain. As I have said, we will not join the single currency. But there is no overwhelming economic reason why the single currency and the single market should share the same boundary, any more than the single market and Schengen."

bömböcz 2013.01.26. 18:06:15

@Doomhammer:
Ennyit tudnak felmutatni a Nemzet elbutításából-kirablásából!
Indítsanak pert /ha mernek/!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.26. 18:17:50

@bömböcz:
Azért azt kell mondjam, Matolcsy és Hoffmann mindketten győztes kampányarcok. Sajnos az ellenzék tud igazán kampányolni velük.

bömböcz 2013.01.26. 18:25:33

@Doomhammer:
Az oktatásról rosszak a tapasztalataim, a Nemzet-gazdaságon viszont mindenáron javítunk!
Win-win alkura törekszünk, mint a gyurcsánykormány alatti dolomit beszerzés esetén...
A Világegyetem gömbölyű!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.26. 21:31:15

@Doomhammer: Erre a filmecskére csak trágár szavakkal lehet reagálni. Méltó párja a vízgereblyézésnek, baszomalássan. Ez gyalázat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.26. 21:51:37

@Counter:
Török Zsolt nem kedvencem, de kaptam egy képet egy Hoffmannos plakátról a pesti utcán. Hatásos.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.26. 22:32:06

@Doomhammer: Na látja, magára csak Hoffmann volt hatással, rám pedig Hoffmann _és_ Török Zsolt is.

Csoda, hogy én vagyok az indulatosabb?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.26. 22:36:43

@Counter:
Kell hozzá a kontextus is. Az úgy kezdődött, hogy kaptam egy képet és kerestem hozzá nyilvános változatot. Ezt az MSZP-s videót találtam hirtelen. Tehát amikor én a jelenségre gondolok, akkor a fényképen látható óriásplakát van előttem, ami nagyon hatásos (bár én Hoffmannról még ijesztőbb képet is tudok). Magának meg sajnos bevillan Török Zsolti is, ami az én hibám, kellett nekem olyan forrást bevágni, amin ő is ott van.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.26. 22:53:45

@Doomhammer: Na de érti, a Török Zsolt nevű idióta azt mondja, hogy "az MSZP tükröt tart a kormánynak", és eközben a két kezével tartja azt a nyomorult tükröt. (A fidelitasos idióták meg azt mondták, hogy "a kormány intézkedése vízgereblyézés", és eközben egy jobb sorsra érdemes vízzel megtöltött felfújható medencében húzogattak egy nyomorult gereblyét.)

Hát meg kell az embernek bolondulnia ebben az országban. Nagyon, nagyon mérges vagyok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.26. 23:03:43

@Counter:
"hogy "az MSZP tükröt tart a kormánynak", és eközben a két kezével tartja azt a nyomorult tükröt"

Várjon, elvesztettem a fonalat. A poén gyenge, az igaz. De ehhez mi köze van a két kézzel tartott tükörnek?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.27. 10:50:50

@Doomhammer: Az, hogy egyfajta perverz Biblia Pauperum mintájára illusztrálja azt a retorikai képet, amit éppen használ.

(Mint ahogy a vízgereblyézésről vizet gereblyézve értekező fidelitasos lumenek is tették.)

Vagy mihez van mi köze?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.27. 14:35:40

@Counter:
Túlkombinálja.
Tömegmédia jelenlétében már akkor sikert ér el egy politikus, ha bekerül a hírfolyamba. Gegekkel, minibotrányokkal ezt igyekeznek elérni. Nem akarnak ők illusztrálni semmit, néhány másodperc figyelmet akarnak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.27. 14:56:45

@Doomhammer: Addig rendben van, hogy figyelmet akarnak, de ha szabadna közbevetnem, mégiscsak lehetne valami ennél okosabb, tartalmasabb gesztust is választani a figyelem megragadására.

Alig várom, hogy valamelyik elkezdje a "torkig vagyok", esetleg "könyökünkön jön ki" szöveget.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.27. 15:22:34

@Counter:
Haha, okosabb és tartalmasabb. Maga egyszerűen unatkozik.

Akkor mit fog szólni, ha egy magyar politikus is felfedezi, hogy "sex sells"?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.27. 15:37:29

@Doomhammer: Úgy tudom, már többen felfedezték. Először a megfáradt Kovács Lászlót sikerült revitalizálni még 2002-ben.

Alfőmérnök 2013.01.27. 15:42:37

"47 gazda nyílt levélben mondott köszönetet Ángyán Józsefnek rendíthetetlen kiállásáért. A levél aláírói vallják, hogy Ángyán József értük – a gazdák és a vidék érdekében - fordult szembe a frakcióvezetés utasításával, ezért a büntetést magukra vállalják. A szakpolitikust támogatásukról biztosító nyílt levelüket tegnap személyesen adták át Gödöllőn a volt államtitkárnak."
www.greenfo.hu/hirek/2013/01/25/a-gazdak-kialltak-angyan-mellett

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.28. 12:30:03

Kövér László az elvégzett munkáról.
www.kisalfold.hu/gyori_hirek/kover_tiszta_lelkiismerettel_allunk_a_valasztok_ele/2317355/
"Riporter: Magabiztosan állnak tehát a választók elé?
Kövér László: A magabiztosság nem jó szó, a magabiztosság a politikában nagyon könnyen megbosszulhatja magát, volt már a mi történetünkben is erre példa. Inkább azt mondanám, hogy tiszta lelkiismerettel állunk a választók elé, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. "

bz249 2013.01.28. 13:52:57

@Doomhammer: mit szol ehhez?

median.hu/galeria-popup.ivy?artid=cec2a8e5-bed6-4924-98dd-81c589a3c4e1&pos=6

kulonosen a 6. abra erdekes. Mesterhazyhoz kepest Szakerto Gordon egy statisztikai hibahataron levo 3% pluszt hozna, vagyis lenyegeben itt is vagyunk a ketpartrendszer visszaallasanal. Annyi valtozassal, hogy a hagyomanyos MSzP-nemMSzP felallas helyett ezuttal valoszinuleg Fidesz-nemFidesz helyzet lesz a kovetkezo valasztasra.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.28. 19:49:37

@bz249:
Ezt gondolom:
www.c3.hu/~jelkep/JK991/marian/marian.htm
"1997 novemberétől 1998 februárjáig szinte minden intézet azt jelezte, hogy az MSZP fölényesen nyerni fog. Márciusban azonban az MSZP lendülete megtört, és innentől az intézetek döntetlent “jósoltak”, majd pedig a Fidesz-MPP végső győzelmét. 1997 elejétől minden intézet arra számított, hogy csak négy párt fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt, és csak a választások előtt két héttel vált “mérhetővé”, hogy a MIÉP is bejut majd a parlamentbe. Azaz a közvélemény-kutatókat is érték meglepetések, ami egyébként azt is jelzi, hogy a végeredmény azért mégsem az előrejelzéseken múlott."

Sajnos egyszerűen képtelen voltam most ilyen régi adatsorokat találni.

A kétpártrendszerről: nem kétpártrendszer van, hanem két nagy párt+két kis párt. A jelenlegi helyzet különlegessége az, hogy baloldalon a kispárt még nem állt össze.

bz249 2013.01.28. 23:14:40

@Doomhammer: most igy 2013 elejen a baloldali belso meccs szerintem meg erdekesebb, Mesterhazy azert ugy tunik, hogy csak tanult valamit ugyanis sikeresen megorizte a kihivoi poziciojat (bar persze Kovacs Laszlo is milyen ugyesen tartotta magat egeszen addig, amig le nem csereltek a D-209-re).

Alfőmérnök 2013.01.29. 19:05:50

Na, ezt is a Dúródorkától kell megtudnom (bár nem lep meg cseppet sem):
"Az elmúlt napokban ez már tagadhatatlanná vált, miután kiderült, hogy a szervezetet a Bajnai Gordon körét is támogató Soros Györgyhöz köthető, amerikai tanácsadók látják el instrukciókkal."

"Zártkörű közösségépítő tréningen vett részt a Hallgatói Hálózat (HaHa) néhány tagja a hétvégén, melyet amerikai szakemberek tartottak - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokból segítik stratégiai tanácsokkal a HaHa diákjait. Az újság azt állítja, ezek a szakemberek arra is felkészítik a hallgatókat, hogyan gyakoroljanak nyomást a kormányra és hogyan szerveződjenek."
www.hir24.hu/belfold/2013/01/28/amerikat-sejti-a-hallgatok-mogott-a-magyar-nemzet/

Az mno-cikk nálam nem műxik.
mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/amerikai-segitseg-a-hallgatoi-halozatnak-1134287/

Alfőmérnök 2013.01.29. 22:53:46

Mióta a titkos (szabadkőműves) jósda létrejött, feltűnően keveset kommentelnek az un. törzskommentelők a mandineren.
Azt hiszem, Loxon sikeresen végrehajtotta a küldetését, aminek a lényege az volt, hogy "elvonja az értelmesebb hozzászólásokat az aktuális posztok alól, beterelve azokat egy kevesek által látogatott helyre".

Bell & Sebastian 2013.01.30. 00:40:32

A macskakörmös megállapítás csupán annyiban felel meg a valóságnak, hogy logikus és valószínű választ ad a látszatra.

Ám a valóság megtévesztő, mint azt megtudtuk Ungváry gestaapótól.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.30. 10:15:33

Ennyit akkor a tortenelmi alkotmanyrol.

www.origo.hu/itthon/20130129-ismet-korlatozna-donteseiben-a-kormany-az-alkotmanybirosagot.html
"A Fidesz frakcióvezetője rögtön az Ab-döntés bejelentése után közölte, hogy az alaptörvénybe építik majd a formai okból megsemmisített részeket. Ezeket azonban információink szerint egy új, az Ab-re vonatkozó bekezdéssel is kiegészítenék, amelynek értelmében az Ab jövőbeni döntéseinél nem hivatkozhatna az elmúlt 20 év alkotmánybírósági gyakorlatára, hanem kizárólag az 2012 januárjában hatályba lépett Alaptörvényt vehetné alapul a döntéseihez."

Emlekeztetoul:
"Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország
alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét."

Alfőmérnök 2013.01.30. 15:13:37

Egy jó hír: elGabor mikroblogja még üzemel.
doom-doom-doom.tumblr.com/

HToma 2013.01.30. 19:33:35

@Doomhammer: Fideszék ötletét én se tartom jónak, de a történelmi alkotmányba szerintem az elmúlt húsz év alkotmánybírósági gyakorlata nem tartozik bele. A történelmi alkotmányt konkrét törvények alkotják, melyek megtalálhatók a Corpus Juris Hungariciben. Ilyen konkrét törvény az 1222-es Aranybulla, az 1848-as áprilisi törvények, az 1867-es kiegyezési törvények és az 1920 1. tv.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.30. 21:39:23

@HToma:
vagy azt mondja, hogy az alkotmany az aktualis szovegbol all (az 1949-es ilyen volt), vagy azt, hogy szervesen fejlodott es korabbi reinkarnacioibol kinovekedett, mint a virag (a mostani alaptorveny ilyen, ezert nem hivjak alkotmanynak, mert ez a torteneti alkotmanynak csak az aktualis levele). a mostani alaptorvenyben van az a furcsa allitas, hogy a magyar onrendelkezes 1944 es 1989 kozott fel volt fuggesztve, de ebbe a rendszervaltas ideiglenes alkotmanya nem tartozik bele. tehat az ideiglenes alkotmany egy masik levele a tortenelmi alkotmanynak.

az alkotmanybirosag dontesei az ideiglenes alkotmanyra tamaszkodtak, tehat ugyanugy horizontalis precedensnek szamitanak, mint az aranybulla. kiveve persze, ha az uj alaptorveny valahogy felulirta az ideiglenes alkotmany relevans passzusat.

en azon nyeritettem fel, hogy a fidesz vezette be a tortenelmi alkotmany fogalmat az alaptorvenybe (en nem ertek vele egyet) es a legelso alkalommal, amikor hasznalni kellene, mindjart ganyolasba fog.

tetszettek volna uj alkotmanyt irni, akkor a regi alkotmanyra valoban nem lehetne hivatkozni. igu azonban nincs uj alkotmany, csak alaptorveny, igy az ideiglenes alkotmany ugyanugy hivatkozasi alap, mint az aranybulla.

HToma 2013.01.31. 19:50:03

@Doomhammer: Erre nem tudok mit mondani. Nem értek a jogfilozófiához. Illetve. Angliában íratlan alkotmány van. Magna Charta, Bill of Rights stb. Az angol legfelsőbb bíróság egyes itéletei is részét képeznék az alkotmánynak?

Mit szól ehhez: mandiner.hu/cikk/20130131_horvath_janos_onbecsulesunk_oszlopa
Ha jól értem Horváth János szerint az 1946. évi i. tv. is a "történelmi alkotmány" része.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.01.31. 20:51:22

@HToma:
"Az angol legfelsőbb bíróság egyes itéletei is részét képeznék az alkotmánynak?"

A magyar Alkotmánybíróság döntései sem képezik részét az alkotmánynak. Csupán precedensként működnek és a jogállam kiszámíthatósága azt követeli, hogy ha bizonyos kérdésben nem változott a törvény, akkor a következő bíróság ugyanúgy döntsön egy hasonló ügyben. Kukorelli szerint:

www.origo.hu/itthon/20130131-kukorelli-nem-lehet-kidobni-a-korabbi-abhatarozatokat.html
"A volt alkotmánybíró arra hívta fel a figyelmet: az alaptörvény átmeneti rendelkezései között szerepel, hogy az alaptörvény hatályba lépése nem érinti az ezt megelőzően alkotott jogszabályokat és meghozott jogalkalmazói döntéseket, így az AB-határozatokat sem.

Emellett az AB a 34/2012-es határozatában maga mondta ki azt a tételt, hogy ha az alaptörvény változatlan szöveggel vagy tartalmilag azonosan szabályoz valamely alapelvet vagy alapjogot, és egyéb körülményekben nem következett be alapvető változás, akkor az AB fenntartja korábbi gyakorlatát - tette hozzá."

Tudom, hogy a Fidesz forradalmárai tesznek a jogállamra meg a jogbiztonságra, de ezzel csak egy szűk kisebbség nevében beszélnek. Minket, többieket igencsak érdekel a jogfolytonosság.

"Ha jól értem Horváth János szerint az 1946. évi i. tv. is a "történelmi alkotmány" része. "

Az alaptörvény kimondja:
"Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének."

Vagyis az alaptörvény szerint 1944 márciusától 1990 májusáig exlex állapot volt. Emiatt egy 1946-os törvény nem része az alkotmányosságnak.

Mondjuk önmagában érdekes az alaptörvény ezen kitétele. Érdemes lenne egy próbaperrel kimondatni valamely 1944 és 1990 közötti jogi eljárás törvénytelenségét. Aztán jöhetne az özönvíz.

Riasztó mennyiségű csapdát építettek bele az alaptörvénybe és az majd mind később fog előjönni.

HToma 2013.01.31. 21:03:11

@Doomhammer: Ez a következménye ha egy jogász emelkedett próbál lenni. Egyébként asszem van valami 90 utáni alkotmánybírósági határozat erre., hogy ne legyen exlex. (Persze értem most majd erre se lehet hivatkozni.) Végső esetben meg lehet nézni, hogy az Etióp Legfelsőbb Bíróság mit mondott azokról a jogi eljárásokról amik Etiópia területén az olasz gyarmatosítás alatt születtek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.01. 09:59:43

Ehezo magyarok elkeseredesukben ehsegmenetet szerveztek.

www.bama.hu/baranya/kozelet/ehsegmenet-indult-sellyerol-budapestre-482027
"Elindultak az újra életre hívott, éhségmenetnek nevezett, Munkát, kenyeret! tiltakozó akció első menetének résztvevői Sellyéről Budapestre csütörtökön; céljuk, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét az elszegényedés problémájára.

Csütörtök délelőtt elindult az ormánsági városból a Közmunkás Szakszervezet, a Munkát, Kenyeret Egyesület szervezésében és az MSZP támogatásával a Munkát, kenyeret! országos tiltakozó akció első harminc- fős csoportja. Budapestig összesen 282 kilométert tesznek meg. Nyakó István MSZP-s országgyűlési képviselő a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a tiltakozással többek között a közmunkások bérének emelését, az igazságosabb közteherviselést, a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatát szeretnék elérni. "

Alfőmérnök 2013.02.01. 18:00:41

Ma éjjel a Dunán:
A kétségbeesés méltósága - Emlékek Csengey Dénesről
port.hu/a_ketsegbeeses_meltosaga/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=20418961&i_topic_id=1

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.02.02. 09:05:10

@HToma: Történeti? Történeti. Alkotmányos? Alkotmányos.

Akkor tehát a történeti alkotmány része. Meg merem kockáztatni, hogy alighanem markánsabban is hat alkotmányjogi jelenünkre, mint az Aranybulla.

Azt a hülyeséget verje ki a fejéből, hogy a Magna Carta, a Bill of Rights és egyebek íratlan alkotmány volnának. Van egy olyan, aligha alaptalan sejtésem, hogy ezeket a szövegeket keletkezésükkel egybekötötten írásba is foglalták. Az íratlan alkotmányosság nem ezeket jelenti; ezek kapcsán attól íratlan az alkotmányosság, hogy nincs leírva, hogy ez az alkotmányosság. Már ha egyszerűsíthetem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.02. 12:16:25

@Doomhammer:
Éhező magyarok az ország másik sarkában is éhségmenetet szerveznek.
www.szon.hu/indul-az-ehsegmenet-nyiregyhazarol/2183972
" Nyíregyháza – Elindult az éhségmenet Nyíregyházáról, hogy február 11-én az országból összegyűlve a Parlament előtt hallassák hangjukat."

Továbbá képek, videók a beszédekról, fideszes reakciók ugyanitt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.02. 12:21:00

@HToma:
"Persze értem most majd erre se lehet hivatkozni"

Ez csak formai probléma lenne, mivel ugyanabból a törvényből ugyanannak a döntésnek kellene következnie. A Fidesz az írott mellett az íratlan ("láthatatlan") alkotmányt is át akarja írni azzal, hogy beülteti a saját embereit az Alkotmánybíróságba és ugyanabban a kérdésben ugyanazon törvényszöveg alapján más alkotmánybírósági döntést hoz.

Forradalomban nincs cicó.

Alfőmérnök 2013.02.02. 16:01:47

@mk27soundmaster: De ez is egy válasz a kérdésre.
Nekem tiszta a kép. (Nem nem értek/tudok valamit, amit ti tudtok, hanem nem értek egyet veletek.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.03. 14:12:22

@Doomhammer:
Baranya és Szabolcs-Szatmár-Bereg után Somogy.
nol.hu/belfold/kaposvarrol_is_elindult_az_ehsegmenet
"Kaposvárról mintegy harmincan indultak el az "Éhségmenet" tiltakozó akció keretében Budapestre vasárnap, közülük tizenöten - közmunkások, munkanélküliek, MSZP-tagok - az egész távot meg akarják tenni, hogy az Országgyűlés első ülésnapjára, február 11-re a fővárosi Kossuth térre érjenek.

Mielőtt a menet a kaposvári kormányhivatalhoz közeli térről elindult, Pintér Attila, az MSZP kaposvári szervezetének vezetője arról beszélt, hogy Somogyban romlanak a munkanélküliségi mutatók, rosszabbak az országos átlagnál.

Az MTI-nek kifejtette, pártja a Közmunkások Szakszervezetének felhívásához csatlakozott, egyetért az érdekvédő szervezet céljaival: a 60 200 forintos havi közmunkásbér visszaállításával, valamint a szegénység, a munkanélküliség és az éhezés elleni tiltakozással."

Sapika 2013.02.04. 17:48:38

@HToma: És mi van a Tripartitummal? Rémlik, hogy sok szépet tanultunk valaha az 1514-es paraszttörvényekről; kár lenne veszni hagyni őket.

bz249 2013.02.04. 18:04:52

@Sapika: az legfeljebb a lathatatlan Alkotmany resze lehet, mert soha nem emelkedett torvenyerore. ;)

HToma 2013.02.04. 18:56:15

@Sapika: Amit akartam mondani azt bz249 18:04-kor leírta.

HToma 2013.02.04. 19:02:10

Mindjárt elérjük a 3000 kommentet. Átmegyünk máshová v. megnézzük, hogy meddig döcög a blogmotor?
Ha költözünk, akkor javasolnék egy másik disznók táncát.
mandiner.blog.hu/2010/12/28/disznok_tanca

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.05. 09:57:03

@HToma:
Lusta vagyok, nincs kedvem koltozni. Meg aztan nem is kell felni, hogy a bloggep bedol, amikor csak jo hirek vannak. Peldaul itt a Pecs-baranyai iparkamara titkara:

www.pecsinapilap.hu/cikk/Eredmenyes_a_magyar_gazdasagpolitika_____veli_a_pecsi_kozgazdasz/119219
"Riporter: Januárban végre tárgyalóasztalhoz ült a kormány és az IMF, rögtön gyengült is a forint árfolyama.

dr. Sikfoi Tamas: A forint árfolyamát egy közepes európai bank is befolyásolhatja, ha nekidurálja magát. Várható volt, hogy a tárgyalások hírére lépnek a spekulánsok is, ez meg is történt. Pedig mindössze annyi történt, hogy két év után eljutottunk odáig az Európai Unióval és az IMF-fel szemben, hogy a magyar gazdaságpolitika hozott eredményt, az általuk javasolt megoldások eredményei láthatóak a spanyol, görög, ciprusi csődben. Három százalék alatt van a költségvetési hiány, számon lehet kérni a növekedés hiányát, de ezt szinte Európa bármely országában meg lehetne tenni. A Nemzetközi Valutaalapnak persze az az érdeke, hogy minél több hitelt helyezzen ki az egyes országokba, és amikor ezt visszautasítják, mint tette ezt Magyarország is, akkor támadják a forintot. Egyre több állam vezetése gondolkodik és cselekszik hasonlóan, de erről valahogy kevés információ jut el a magyar emberekhez."

Hiaba jo az irany, ha elegtelen a kommunikacio.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.05. 11:41:34

@Doomhammer: még több selmeczigabit és szíjjártópétert a magyar népnek!

Ez lesz a következő békemenet fő üzenete...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.05. 12:04:23

@Hepci:
Mindegy, hogy selmeczigabi vagy szijjartopeter vagy valaki mas, csak ket feltetelnek kell eleget tegyen.
- Az emberek meghallgassak (akar kenyszerbol is)
- Azt ismetelgesse, amit az embereknek gondolniuk kell. Peldaul azt, hogy a magyar kormany gyozott, az IMF vesztett es ezt most mar az IMF is beismeri.

Javaslom a buszok es vonatok hangosbemondoibol hinteni az Igazsagot.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.05. 20:37:14

@Doomhammer:
Továbbá Miskolc és Ózd.
www.stop.hu/belfold/ehsegmenet-a-felelem-ideje-lejart-mar-a-falnal-alltok/1120573/
"Mezőkövesden demonstrált az Éhségmenet résztvevőinek egy része. Körülbelül nyolcvan menetelő találkozott a mezővárosban, itt csatlakoztak egymáshoz a Miskolc illetve Ózd irányából érkezők. Információink szerint a demonstrációhoz több mint 200 helybeli is csatlakozott.

A demonstráción több felszólalás hangzott el. A délutáni "plakátháborúval" hitelteleníteni próbált Nyakó István országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy minden második magyar a létminimum alatt él, és a polgármestereknek látniuk kell a vidék elszegényedését. Kijelentette, hogy az Éhségmenet nem Budapest ellen indult útnak, és kérte a fővárosiakat, hogy ők is csatlakozzanak. Ne féljetek, a félelem ideje lejárt, már a falnál álltok - mondta.
Komjáthi Imre, a Munkát, kenyeret, tisztességes béreket! Egyesület elnöke elmondta, hogy szinte érzi a félelem szagát a Fidesz "báróin". Szerinte ez a félelem "szüli azt az aljasságot, ami a szakszervezetek és a munkavállalók ellen irányul". Kijelentette, hogy ez a kormány már menni fog, a következőnek pedig azt üzenik, hogy politikai harc helyett igazságos közteherviselést, békét, munkalehetőséget akarnak az emberek.
"

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.02.06. 02:09:17

3000! Bírja még a blogmotor? Mert akkor jön ide a szokásos posztreklám.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.06. 14:13:33

Pontosan milyen ertelemben is thatcherista a Fidesz? Bevallom, nem ertem ennek az angol baloldali bloggernek az eszmefuttatasat.

www.guardian.co.uk/commentisfree/2013/feb/05/hungary-right-political-abyss
"The MDF in the early 1990s had advocated a naive Thatcherism – the monetarism of Keith Joseph combined with the social conservatism of Rhodes Boyson – but its anti-communist opposition ideologues were quickly superseded by a younger, yuppified Fidesz party with some insight into the real workings of power and a far deeper understanding of modern politics. Viktor Orbán, who spent a year in Oxford under the sponsorship of Gyorgy Soros, developed a political model which drew from the UK. Orbán and his friends observed that the real long-term beneficiaries of Reaganism and Thatcherism had been private contractors, defence industry specialists, arms dealers, advertising and communications experts, and capitalists with links to service providers in what had formerly been the public sector. The Hungarian right therefore shifted from a literal interpretation of what we know as Thatcherism to an organisational-cultural interpretation. It wasn't Thatcher herself who became the key figure, but rather those industrialists and businessmen (the Lord McAlpines and Lord Hansons) who funded her. Fidesz is in many ways an abstract exercise. Its aim is to prove the possibility of emulating Thatcher's model of politics, whilst ditching large chunks of its policy base – which, arguably, merely represents a surface texture to the interests of big capital. Fidesz's rhetoric can therefore easily switch from liberalism to social democracy to outright religious nationalism, as if changing a slide on a projector.

Bayer effectively represents a "closed circle" – a central committee of inner Fidesz confidantes. Their takeover of the withered Hungarian state apparatus has been accompanied by widespread gerrymandering of public contracts and an insular, insider culture which aims to concentrate resources in the hands of a select few. By forming alliances with the most powerful players in domestic capital the Fidesz elites engage in a direct power-play, developing personal fortunes through land ownership to create an aristocratic, feudalistic bourgeoisie, with a fairly small middle-class clustered in the service sector."

En ugy ertelmezem, hogy azt mondja: a Fidesz olyan ertelemben thatcherista, hogy a nemzeti nagytokenek kedvez, de ehhez tetszoleges politikai ideologiat felhasznal, ha az erdeke ugy tartja.

HToma 2013.02.06. 15:24:43

@Doomhammer: Akkor maradjunk.
Hogy a Fidesz thatcherista e vagy sem azt nem tudom, de Orbánt legalább annyira utálja a magyar baloldal mint Thatchert annak idején az angol bal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.06. 15:43:39

@HToma:
Thatchert a mai napig utalja az angol baloldal.
Mivel o volt az, aki vegzett a brit szocializmussal. A '70-es evek brit gazdasaga meglepo lenne annak, aki a mai orszagot ismeri: arak es berek szoros allami ellenorzese, szakszervezetek, amelyeknek jovahagyasa nelkul nincs kormanydontes es amelyek egesz kormanyokat tudnak megbuktatni (Heath-et 1974-ben pl.), a gazdasag jelentos szektorai allami kezben es allando vitak arrol, mit kellene meg allamositani a nagyobb "hatekonysag" neveben.

Kozben a hanyatlas allando erzete, az orszagot elhagyo kivandorlok tomegei, a helyukre erkezo kulfoldi, elsosorban azsiai bevandorlok.

Vannak hasonlosagok a jelen Magyarorszagaval, de nem Thatcher-rel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.07. 10:09:39

Sajnos a tanarokat nem sikerult kifizetni teljesen. Viszont sikerult kifizetni 85-90%-ban!

www.pecsma.hu/pecs-aktual/megcsuszott-a-pecsi-tanarok-fizetese/
"Több száz pécsi tanár nézte meglepődve bankszámláját a napokban: a vártnál ugyanis lényegesen kevesebb fizetést kaptak. Új munkáltatójuk, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) azt ígéri, az elmaradásokat a hónap során, illetve a márciusi utaláskor majd megtérítik.

- Számítottunk rá, hogy az adminisztratív munkafolyamatok késlekedést szenvednek majd, ezért időben tájékoztattuk a kollégákat, így esetünkben nem okozott nagy fennakadást, hogy kollégáink most nem jutnak hozzá minden jogos járandóságukhoz – mondta lapunknak az egyik pécsi gimnázium igazgatója. Őt is, ahogy több más pécsi igazgatót, tanárt arról kérdeztük, hogyan élték meg a pedagógusok a fenntartóváltás egyik kézzelfogható eredményét, azaz a fizetésük kézhezvételét.

- A hétvége és hétfő nem volt könnyű senkinek az életében, hiszen sokan abban a hitben éltek, hogy már pénteken számlájukon lesz a pénz. A hétfői utalás viszont a remélt pénz 85-90 százalékát tartalmazta csak. Bennünket ugyanakkor megnyugtattak, hogy legkésőbb a hónap során, illetve a februári fizetés utalásakor visszamenőlegesen pótolják az elmaradást – mondja az egyik pécsi középiskola tanára.

Elmaradásokból volt több is; ezek a remélt összeghez képest 10-20 ezer forintos mínuszt jelentettek. A tanárok nem kapták meg például a kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítést, nem látszott a béreken a januári magasabb fizetési fokozatba lépés (például ha egy tanár ledolgozott éveinek száma nőtt, vagy új képesítést szerzett), s nem érkezett meg a bérkompenzáció sem. Ez utóbbiról ugyanis csak januárban juttatták el a tanárokhoz az igénylőlapokat."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.02.07. 11:24:36

@Doomhammer: a KLIK valószínűleg a tranzakciós adó növelésében érdekelt...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.07. 11:51:48

@Hepci:
Gloviczki szerint neha elofordult, hogy a KLIK hibazott, de nagyobb reszben masok hibaztak. Elsosorban azzal, hogy nem adtak at nekik a szukseges informaciot.

A tranzakcios adonak nem kellene fuggenie attol, hogy hany reszben utaljak vagy veszik fel a penzt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.07. 23:55:52

Az iskolaállamosítás első sikere: kirúgták azt a konyári tanárt, aki primitívnek nevezte a cigány diákjait és aki bevallotta, hogy fizikai erőszakot is alkalmazott ellenük. Pedig a nevelés pártján volt: azt mondta, hogy el kellene szakítani a cigány gyerekeket a családjuktól.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/belfold/elbocsatottak-a-ciganyokrol-beszelo-erpataki-tanart---video
"Azonnali hatállyal, rendkívüli felmentéssel megszüntette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke Vígh Szilárdnak (képünkön), annak a konyári történelem tanárnak a közalkalmazotti munkaviszonyát, aki Érpatakon egy gyűlésen, nagy nyilvánosság előtt elítélő módon beszélt cigány tanítványairól és a munkahelyén tapasztaltakról - közölte a Klik csütörtökön.

A közlemény szerint a történelem szakos, cigány népismeretet is tanító fiatalember tanárhoz méltatlan viselkedéséről az internetre is felkerült egy videofelvétel, munkáltatója onnan értesült az esetről. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.08. 14:02:33

Szabadsagjogai gyakorlasaban megakadalyoztak.
www.bama.hu/baranya/kozelet/velemenynyilvanitas-miatt-megfelemlites-az-iskolaban-483252
"

– Egy tanár megsértette a Középiskolai Hálózat (KiHa) aktivista diákjának szabad véleménynyilvánítási jogát a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskolában a héten – tájékoztatta a Dunántúli Naplót levélben a KiHa Pécs.

Az általuk szomorú incidensnek nevezett eset szerint az iskola testnevelés szakos tanára először is megsértette a KiHa Pécs tagját, az iskola tanulóját, amikor is a diák az igazgató, Magasi András által láttamozott és engedélyezett plakátokat ragasztott ki az iskola folyosóin. Ezt követően letépte a kiragasztott plakátokat.

A plakát a napokban a Magasház homlokzatán is reklámozott, a KiHa által szervezet „Egyetemes Összeomlás” elnevezésű demonstrációt hirdette. A szóban forgó tizenegyedikes diák a KiHa tiltakozását a levél szerint saját véleményének vallotta, és a plakátok kiragasztását véleménynyilvánításként alkalmazta.

A tanár a KiHa szerint több szemtanú láttára, és azok állítása szerint is dühöngve tépkedte le a plakátokat, s szerintük ezzel megsértette a fiú szabadságjogait, azon belül is a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Sőt állítják, hogy a pedagógus erős megjegyzést tett arra, miszerint ha a diák így folytatja, hamarosan meg fog szűnni a tanulói jogviszonya, mert ő személy szerint nem tűri meg a politikai és renitens viselkedést az iskolában. A diák ezt személyes fenyegetésnek vette.

A KiHa Pécs levele szerint egy másik diák is nagy valószínűséggel megfélemlítés miatt lépett ki a KiHából, annak ellenére, hogy eddig ő volt a Babitsban az egyik főszervezőjük, valamint a pécsi diákság mozgósításának vezéralakja.

A KiHa szerint ők civil politikát művelnek az iskolákban, Pécsett is, amivel a törvényt nem sértik meg, mert az csak a pártpolitikai megmozdulások hirdetését tiltja az oktatási intézményekben. Másrészt hangsúlyozták, hogy az intézmény igazgatója szignójávaljóváhagyta a plakátok terjesztését."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.08. 21:52:00

Bányásztüntetés!
Sajnos csak rokkantnyugdíjas bányászok, de ilyen is régen volt abban az országban.
www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/ujabb-tuntetesre-is-keszek-a-banyaszok-felvonulnanak-pecsen-is
"A pécsi Kirth Ottó, a kifejezetten a rokkantnyugdíjas bányászok megsegítésére a BDSZ-n belül nemrég létrehozott alapszervezet vezetője mindehhez annyit tett hozzá, hogy amennyiben nem sikerül egyezségre jutniuk a kormánnyal, akkor akár két héten belül Pécsett is az utcára vonulnak, hangot adva elégedetlenségüknek."

Silcon 2013.02.09. 00:43:00

@Holger Hartland: "a 18-25 éves korosztály 10%-a járt egyetemre vagy főiskolára, ma pedig (elvileg) 30%-ra törekszünk"

Felvehető létszám a '80-as években 13 500 fő, a mostani keret, ha jól tudom 55 000 fő körül mozog - ez négyszeres növekedés. Ezen felül 30 éve kicsit több volt a gyerek.

Anno 6x-os túljelentkezés mellett 105/120 pont volt a beszálló. Pár éve ránéztem akkori kedvenc szakom mai megfelelőjére: 240/480.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.02.09. 01:03:18

@Silcon: Szerintem sok az a 10%, inkább 6-8-at kellett volna írnom, de ezt már elcsesztem. Régi kedvenc szakodnak sokat eshetett a presztízse/értéke, és ez nem biztos, hogy a szakról vagy akár a felsőoktatásról szól, hanem a társadalomról. Nézd az ELTE-TTK matek szakját (nappali, állami), oda 2010-ben 293 volt a ponthatár, és 234 főt vettek fel úgy, hogy első helyen eleve csak 209 jelölte meg. Szegény Laczkovich professzor.

Sapika 2013.02.09. 22:17:29

@Holger Hartland: Munkaszolgálat ügyben tennék megjegyzéseket.
(a) Keretlegényből volt jó is, rossz is. Ismeretes pár olyan eset 1944 vége felé , amikor keretlegények és munkaszolgálatosok együtt szöktek meg. Sőt, a visszaemlékezések szerint néhány egykori, a muszosokkal együtt megszökött keretlegény részt vett a Hasomér [vagy valami hasonló nevű] ellenállásban is az ostromlott Budapesten. (Ezek a hasomér ellenállók nyilasnak öltözve szabadítottak ki embereket, hamis papírokat gyártottak, stb.)
A másik oldalont viszont Radnóti, Szerb Antal és még sokan mások mégis csak lelővődtek valahogy.

(b) Érdemes kirándulni a Kozma utcai zsidó temetőbe. Egyrészt építészeti látványosságok is vannak, mindjárt a szélén (art nouveau kripták, stb.) Másrészt meg a bejárattól kicsit balfelé tartva 1944-45-ben Magyarország belsejében lemészárolt munkaszolgálatos századok emlékművei vannak: ovális alakban elhelyezett sírkövekből álló alakzatok. Az azonosított személyekhez tartozó köveken fiatal férfiak adatai (gondolom, mivel az idősebbek addigra már megritkultak), de jó pár kő névtelen maradt.

(c) Ismertem pár egykori munkaszolgálatost. Az én ismerőseim többségükben megszöktek és így élték túl az eseményeket. Persze ez az adathalmaz nem elég nagy szignifikáns statisztikai következtetések levonásához, de mégis az a benyomásom, hogyha nem szöktek volna meg, nagy valószínűséggel ők is Radnóti Miklós és Szerb Antal sorsára jutottak volna.

(d) Az viszont közismert, hogy az Auschwitzba történő deportálásnál a munkaszolgálat túlélési aránya sokkal jobb volt.

Sapika 2013.02.09. 22:39:47

@Holger Hartland: Tetszett a "CFG a mérlegen" c. posztja ( hartland.blog.hu/2013/01/24/gfg_a_merlegen ).
Nagyjából azért, amiért Ungváry Krisztián eddig kezembe került cikkei is tetszettek: tárgyilagos és tényszerű, bármilyen szörnyű tárgyról is ír.

Sapika 2013.02.09. 22:53:27

@Holger Hartland: "Nézd az ELTE-TTK matek szakját ..."
Az az érzésem, hogy a gyerekeknek csak egy kis százaléka alkalmas matematikára és fizikára alapozott szakmákra. Ez vagy civilizációnk oktatási rendszeréből,vagy pedig az emberiség genetikai adottságaiból következhet. Vagy a kettőből együtt.
Ha több ilyenre van szükség, mint most az informatikai forradalom közepén, akkor hiány keletkezik, és alacsonyabb képességűeket is fel kell venni.
A gazdag országoknak persze könnyű, nekik van pénzük alkalmas embereket készen, kiképezve importálni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.02.09. 23:21:24

@Sapika: "Munkaszolgálat ügyben tennék megjegyzéseket." - De miért nekem? Olyan posztot még nem írtam. (Tervezek egyet, de még nincs kész fejben, talán sose lesz.) Ungváry történész, ezzel foglalkozik, őt érdemes olvasni.

Örülök, hogy tetszett a GFG-poszt. Ha nem fikcióról vagy viccről van szó, akkor igyekszem tárgy- és tényszerű lenni, ha nem is mindig sikerül.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.02.09. 23:23:43

@Sapika: Érdekes gondolatok! Lehet, hogy így van.

Silcon 2013.02.10. 10:10:48

@Holger Hartland: "Régi kedvenc szakodnak sokat eshetett a presztízse/értéke"

Villamosenergetika.

Sapika 2013.02.10. 11:55:34

@Holger Hartland: " - De miért nekem?"
valahová csak kellett csatolnom a bejegyzést, és a maga bejegyzésével kezdődött ez a topik.

Silcon 2013.02.10. 13:16:43

@bz249: "az egesz a homerseklet definiciojabol ered"

Közben megjelent egy cikk az Élet és Tudományban:
farm9.staticflickr.com/8227/8460373799_88ea0486c6_h.jpg
farm9.staticflickr.com/8111/8461474154_35bed96ac7_h.jpg

Így járnak a fizikusok, ha nem elég körültekintőek. Az abszolút idő fogalmát felrúgták, az abszolút hőmérsékletét elfelejtették.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.11. 10:39:06

Hat ez a Csak Janos kicsoda?

www.heraldscotland.com/business/opinion/is-hungary-the-model.20150160
"Budapest's man in London, Janos Csak, is a former newspaper magnate tipped for a top economics post after the next election. Csak briefed Scottish journalists in Edinburgh, where he has appointed former council leader Norman Irons as Honorary Consul, giving a lively snapshot of the "Hungarian journey", extolling its economic recovery and playing down ugly populist undercurrents.

Hungary, he said, is thriving as a shared-services centre and a high-tech manufacturer – Samsung exports €5 billion a year from the land-locked nation. In the EU since 2004, Hungary is in no rush to join the euro, but is decidedly cool on David Cameron's reform efforts, saying enigmatically: "If you have a problem with your plumbing, you don't refurbish your whole house."

He also hinted that supporting the transfer of wealth to the poorer Eastern European countries was in the UK's interest: "If people can't get by on what they have, they will come here." "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.11. 12:07:02

Ha felszolitom az olvasoimat (penzdijjal), hogy egy nemszeretem emberrol szedjenek ossze minel tobb informaciot, amit aztan nyilvanossagra hozok, az nem buncselekmeny.

nol.hu/belfold/20130211-nem_buncselekmeny_verdijat_kituzni_a__zsidokra__
"A Kuruc.info azonnal lecsapott a tüntetésre, és a „Keressük a 97 éves Csatáry bácsit zaklató zsidókat” című írásban úgy fogalmaztak: „Azok között, akik a legtöbb személyről a legtöbb használható adatot beküldik, 100 ezer forintot osztunk szét (ebből 75 ezret Varga Béla Amerikában élő bajtársunk ajánlott fel)”.

A vérdíj kitűzése nyomán hamar felkerült az antifasiszta demonstrálók – elsősorban közösségi portálokról beszerzett – fényképe, több személyes adata, telefonszáma, e-mail címe a Kuruc.infóra. Mindezek után több tüntető napokon át fenyegető hívásokat, SMS-eket, e-maileket kapott. Egyikük, Garai-Édler Eszter is feljelentést tett a rendőrségen.

A napokban azonban arról tájékoztatta a rendőrség, hogy megszüntették a közösség elleni izgatás, a személyes adattal való visszaélés és zaklatás miatt indított nyomozást, mert „a cselekmény nem bűncselekmény”. A Kuruc.info cikke kapcsán az olvasható a IX. kerületi rendőrkapitányság határozatában:

„Nem lelhető fel olyan konkrét történeti tényállás, amely alapján a közösség elleni izgatás megállapítható lenne. Továbbá nem valósul meg az uszítás. A cikkben nem jelent meg olyan felhívás, hogy a beazonosított személyeket akár elektronikus vagy távközlési úton, akár személyesen is keressék fel az olvasók, mindennapi életüket lehetetlenítsék el. A felhívás csupán az információszerzésre terjedt ki”.

Ezek után arra hívta fel a rendőrség a figyelmet a határozatban: mivel az érintettek a közösségi oldalakon maguk tették közzé lakcímüket, telefonszámukat, személyes adataik nyilvánosságra hozatala nem tekinthető jogosulatlan adatkezelésnek. A zaklató hívások és üzenetek ügyében sem állapított meg bűncselekményt a rendőrség. Az indoklás szerint ugyanis a legtöbb számról csak egy-egy hívást kapott Garai-Édler Eszter, a zaklatáshoz azonban ennél több kell: ehhez „rendszeresen vagy tartósan” kell háborgatni valakit. Egy esetben jutott arra a rendőrség, hogy valóban „zaklató jellegű” hívásról lehetett szó, miután az asszony 28 hívást kapott egy külföldi számról. Ennek előfizetőjét azonban a rendőrség nem tudta azonosítani."

Sapika 2013.02.11. 17:17:42

@Alfőmérnök: „Nem kell ezzel szarakodni. Ungváryt ki kell baszatni a munkahelyéről, és kész.”
Bocsánat, hogy régebbi megjegyzésemet ismétlem. Van itt azért egy alapvető különbség: Ungváry történész úr nem egyházi alkalmazott. Így neki nem kötelező szeretnie a felebarátait. És a pápai enciklikákhoz (inkluzíve a holokausztot érintőket) sem kell igazodnia.
Bár eddig nem vettem észre nála eltévelyedést fenti két ügyben.

Sapika 2013.02.11. 17:19:57

@Sapika: Egyébként, ha már a jégszobrászatnál tartunk, megjegyezném, hogy az együttérzés követelménye más vallásokban is meg van.

Itt egy délkelet-ázsiai buddhista legenda (a forrására sajnos már nem emlékszem):
Egy özvegyasszony éveken át ad alamizsnát egy szentéletű remetének. A 10. évben egyszer csak elfogja a kétely, megérdemli-e ezt a remete. Felbérel egy örömleányt, hogy próbára tegye.
A lány illedelmes ruhában elmegy a remetéhez és szerelmet vall neki. A remete felháborodik. A leány erre sírva könyörögni kezd, hogy legalább egy szem fiúgyermekkel ajándékozza meg őt a remete, akit aztán ő majd szerzetesnek nevel, és soha többet nem zavar. A remete felháborodva elkergeti.
Másnap a remete nem találja az alamizsnát a szokott helyen. Harmadnap sem. Éhesen bemegy a faluba reklamálni. A lány miatt – mondja az özvegyasszony. Miért, mit kellett volna tennem? – hökken meg a remete. Némi együttérzés hiányzott – válaszol az özvegy.
----
Én is így vagyok ezzel, mint a példában szereplő özvegy: a szenvedőkkel való együttérzést hiányolom a jobbos kommentelőkben.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.02.11. 17:31:02

@Silcon: A felvi.hu szerint ilyen szak ma nincs. A Műegyetemen a gépészkaron van energetikai mérnöki, ott az alapképzésre tavaly 424 pont kellett.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.02.11. 17:33:32

@Sapika: Ez jó sztori. :) Van egy másik, a rendíthetetlen nyugalmat gyakorló mestert meglátogatja valami szemtelen utazó, és addig tesz föl neki szándékosan buta kérdéseket, amíg a mester végül ráförmed. "Hol van most a te rendíthetetlen nyugalmad?" - jön erre a végső kérdés. :)

Sapika 2013.02.11. 17:39:50

@Doomhammer: Általában úgy állnak ehhez hozzá a honfitársaink, hogy minek zaklatni egy szegény, 97 éves öregembert. Egyszer hallgattam erről Schmidt Máriát a rádióban, aki vmi olyasmit fejtegetett, hogy ezt mi az angolszász jogból vettük át, mit sem törődve azzal, hogy mennyire idegen a magyar gondolkodástól.
Holott nem erről van szó. A népirtás és emberiség ellenes bűntett mind a mai napig népszerű passzió, itt a határainktól talán 100 km-re is volt ilyesmi, nem is olyan régen, és ha távolabb megyünk, még ma is folyik. Ezek a tömeggyilkosok mind abban bíznak, hogy ha számukra rosszra fordul a dolog, majd eltűnnek álnéven baráti országokban, és annyi. Az egyetlen visszatartó erő az, ha látják: bármeddig élnek is, ez nem évül el.
Természetesen Csatáry bácsi macerálásától egyetlen múzeumi szappandarab vagy bőr-lámpaernyő sem változik vissza élő emberré. Viszont az ügy emlékezteti a világ jelenlegi tömeggyilkosait, hogy az ő ügyük sem lesz sohasem elfelejtve.

bz249 2013.02.11. 18:12:01

@Sapika: azert ez a Csatary-ugy egy erdekes jatek volt... elkepzelheto, hogy a csoka tenyleg olyan vegtelenul szornyu alak volt, mint ahogy a vadban leirtak. Viszont ugye a vad egyik fele mar azon elhasalt, hogy 1941-ben Csatary nem is Kassan, hanem Kecskemeten volt.

Szoval azert, ha valakit megvadolunk nepirtassal es akciozunk a haza elott, akkor szerintem elvarhato, hogy nemi tajekozodasfelet folytatunk. Ez nem zarja ki, hogy a ficko egy szornyeteg volt, csakhogy az artatlansag velelme az egyik legfontosabb jogelv... eppen azert, hogy ne lehessen senkit tarkon loni, mert nem tetszik a kepe.

bz249 2013.02.11. 18:15:26

@Sapika: oh es meg valami, a jogrendszer egyik legfontosabb probaja, hogy mi tortenik a gazemberekkel. Artatlanokat ugyanis konnyu vedeni. Ellenben a rablogyilkost/pedofil eroszaktevot/nepirtot...stb ugyanugy megilleti a tisztesseges eljaras es az, hogy az erdekeiket a korulmenyek adta kereteken belul a legjobban kepviseljek.

bömböcz 2013.02.11. 18:31:32

@Doomhammer:
Na jó, de végül is mennyi az annyi (vérdíj)?
Maga szerint a nemzetek kohójában mi mennyit is kaptunk a nemnáczikkal ellentétben...?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.11. 18:40:00

@Sapika:
"Általában úgy állnak ehhez hozzá a honfitársaink, hogy minek zaklatni egy szegény, 97 éves öregembert."

Minden büntetőügynek két része van: maga a tett leírása egy hitelesnek elfogadott entitás által és a büntetés. A második része a dolognak engem sokkal kevésbé érdekel, de az első résznek meg kell lennie. Az kevés, hogy egy névtelen nikk vagy akár egy újságíró közreadja a véleményét egy tettről. Kell, hogy az a valaki olyan legyen, aki valamilyen reputációval bír. Mondjuk egy bíróság.

Engem komolyan érdekel, hogy ez a Csatáry az a Csatáry-e és mit tett. Ennek az elmondására több mód van, egy lehetőség egy bírósági tárgyalás.

" Egyszer hallgattam erről Schmidt Máriát a rádióban, aki vmi olyasmit fejtegetett, hogy ezt mi az angolszász jogból vettük át, mit sem törődve azzal, hogy mennyire idegen a magyar gondolkodástól."

Mi idegen a magyar gondolkodástól? És mi lett itt átvéve az angolszász jogból?

Megismételném itt a "gyilkosok" kommentfolyam egyik, általam leszűrt tanulságát. Ez egy képmutató ország. Itt minden elkövető és áldozat békés, nyugodt ember és teljesen érthetetlen, hogyan vetemedhetett ilyesmire. Pedig a bűntett elbeszélése már önmagában megtisztító erővel bír.

Egyébként mindig felhorkanok azon, hogy a magyar "közírók" (általában a jobboldaliak) szeretnek az angolszász jog és a magyar hagyomány különbségére hivatkozni. Mintha a jogfilozófiai alapelvek tekintetében olyan nagy különbség lenne. Nem: az elitek szeretik a saját elkúrásaikat el nem beszéltté tenni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.11. 18:41:54

@bömböcz:
"Na jó, de végül is mennyi az annyi (vérdíj)?"

100 ezer forint (amiből 75 ezret Varga Béla bácsi állt).

"Maga szerint a nemzetek kohójában mi mennyit is kaptunk a nemnáczikkal ellentétben...? "

Ezt a kérdést nem értem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.11. 18:44:04

@bz249:
"elkepzelheto, hogy a csoka tenyleg olyan vegtelenul szornyu alak volt, mint ahogy a vadban leirtak."

Biztos vagyok benne, hogy az a Csatáry, aki ott ügyintézett Kassán, nem volt szörnyű alak. Csak egy csendes, békés ember volt, aki a legjobb képességeinek megfelelően igyekezett végezni a munkáját. Ami a kassai zsidók bevagonírozása volt.

bömböcz 2013.02.11. 18:47:22

@Doomhammer:
Van egy táblázat : ki mennyit harczolt ki...2020-ig...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.11. 18:51:13

@Sapika:
Ja, és még egy. Csatáry ügye egy dolog. De ami itt történt, az sokkal pikánsabb. A minap valami nikkek egy országgyűlési képviselőről csúnya dolgokat írtak a Népszava fórumán. A rendőrség lenyomozta őket és most be vannak perelve. Hasonlóképpen az a bumburnyák, aki a Facebook-on csúnya dolgot írt le az ügyében eljáró rendőrről vagy az a társaság, akiket H. Péter perelt be valami Facebook-os kommentek miatt. Ezek büntetőügyek (rágalmazás vagy becsületsértés).

De az, hogy valaki pénzdíjat ajánl fel egy neki nem tetsző, de semmiképpen nem törvénytelen tevékenységet folytató emberek adataiért, majd azt közzéteszi olyan keretben, ami egyértelműen arra buzdítja az olvasóit, hogy zaklassák azt az embert és ez a zaklatás meg is történik, az nem bűncselekmény.

bömböcz 2013.02.11. 18:52:27

@Doomhammer:
A tótok , oláhok, rácok "történelmileg" kevesebb dávidleszrmazottal bírnak mint mink, instállom...
Azért ne legyen fajilag elfogult se ide-se oda, ha ...hahahaha!

bz249 2013.02.11. 18:52:37

@Doomhammer: "Biztos vagyok benne, hogy az a Csatáry, aki ott ügyintézett Kassán, nem volt szörnyű alak."

Namost egyesek ugye megvadoltak azzal, hogy kutyakorbaccsal verte az embereket meg hasonlo dolgokat muvelt, amelyek nem feltetlen kepeztek a bevagonirozas reszet.

Aztan ezek vagy igazak vagy nem. Lehet, hogy tenyleg egy egyszeru aktatologato volt, aki csak teljesiteni akarta a kozvetlen munkahelyi fonoke elvarasait. Ahogy mondjuk Rudolf Höss sem gyulolte a zsidokat, ha mas feladatot kapott volna akkor azt csinalja.

bömböcz 2013.02.11. 18:54:21

@Doomhammer:
Dolgoztat(na) a beosztottjaim helyett?!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.11. 19:00:19

@bz249:
"Namost egyesek ugye megvadoltak azzal, hogy kutyakorbaccsal verte az embereket meg hasonlo dolgokat muvelt, amelyek nem feltetlen kepeztek a bevagonirozas reszet."

Biztos elpattant egy húr, elfeketedett a világ és a mintapolgár egy hibás döntést hozott.

Bárkivel megeshet, pláne olyan munkahelyi nyomás alatt, ami ott Kassán volt.

Silcon 2013.02.11. 19:05:17

@Holger Hartland:
Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar
www.felvi.hu/bin/content/vonal13k/html/szer/szer_272.html
Csak akkor még mezei főiskola volt, de a legjobb gyakorlati képzést adta.

bömböcz 2013.02.11. 19:10:59

@Doomhammer:
Ne genyózzon velem(velünk)...
Amennyiben utána mer járni a tényleges kiosztott "lebegtetett" EU forrás táblázatának, akkor Maga sem csatáryzna...

Silcon 2013.02.11. 19:17:10

@Holger Hartland: akkoriban még volt Óbudán energetika, villamos gépek, villamos készülékek, automatika stb. szak. Józsefvárosban volt a gyengeáramos csapat, Székesfehérváron meg az informatika.

bömböcz 2013.02.11. 19:21:20

@Silcon:
Holger Hartland a Mi emberünk.
Megvan benne a humormag, amihez mindannyian kötődünk...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.02.12. 00:46:44

@Silcon: Szomorú. Pedig a Kandó a főiskolák között, illetve főiskola létére valaha legendásnak számított, ha jól tudom.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.12. 08:36:41

Arra kérem önöket, ne váljanak külföldi erők játékszerévé.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/egyetem/pecsi-professzorok-nyilatkozata-a-haha-kulfoldrol-tamogatott-politikai-erok-jatekszereve-valt
""Nyilatkozat

A Professzorok Batthyány Körének Pécsi Csoportja aggodalommal figyeli a PTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Karán a Hallgatói Hálózat által február 11-12-re tervezett „Szabadegyetem" rendezvényt.

A HaHa egy senki által meg nem választott, a hallgatók képviseletére fel nem jogosított csoportosulás, amelyről rövid idő alatt kiderült, hogy külföldről támogatott politikai erők játékszerévé vált.

A PBK Pécsi Csoportja továbbra is a törvényes keretek között megválasztott Hallgatói Önkormányzatot tekinti az egyetemi hallgatóság képviseletére jogosult szervezetnek.

Sajnálatosnak tartjuk egyes kari vezetők magatartását, akik teret engedve, sőt támogatva a Hallgatói Hálózat törekvéseit, beengedik a politikát az egyetem falai közé.

Bízunk a hallgatók józanságában, az oktatási kormányzattal folytatott tárgyalásaik sikerében. Reméljük, hogy azok az oktató kollégák, akik a Hallgatói Hálózat mozgalmához csatlakoztak, felismerik a helyzet fonákságát, és céljaikat nem a diákság hátára felkapaszkodva, egy illegitim szervezet útján próbálják meg elérni.

Pécs, 2013. február 7.

Professzorok Batthyány Köre
Pécsi Csoportja" "

Silcon 2013.02.12. 18:44:40

@Holger Hartland: mondom, 105 pont és egy cipőkanál kellett a bejutáshoz :)

Silcon 2013.02.12. 21:55:45

@Holger Hartland: de annyi volt. A BME villanykarra néha 100 alatt is be lehetett jutni.

Azt később mesélte el a patronáló tanár, hogy miért nem az általam választott szakra vettek fel. A pontszám alapján befértem az energetikára, akkor az volt a legerősebb Óbudán, így oda tettek. Az indoklás az volt, hogy majd át lehet jelentkezni, ha valaki nagyon akar. Persze egy év után már összeszokott annyira a csapat (már aki megmaradt*), hogy erre nem nagyon volt példa.

* Aki ismeri a "hetesfogat" néven elhíresült oktatói gárdát, az tudja, hogy az ősz a legyek között kisebb pusztítást végez, mint a villanytan vizsga/szigorlat az évfolyamban. A 20 fős tankörből fél év után 13 maradt, egyenes ágon (azaz félév ismétlés nélkül) 7-en jutottunk el az államvizsgáig. Akkor még nem volt "fejpénz" :)

Mottó: "Fiam, ha egy gyengeáramos hibázik, tönkremegy egy 2Ft-os tranzisztor, ha maga hibázik, az több millióba kerül!"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.15. 10:04:05

Oroszorszagban is polgari tarsadalom epul.

www.kaposvariujsag.hu/kaposvar/hir/vilag-bulvar/nem-jo-kemnek-lenni-oroszorszagban
"Putyin arról is beszélt, hogy Oroszországban erős, önálló cselekvésre képes, érett polgári társadalom van kialakulóban és mind több politikai párt jön létre, de megismételte gyakran hangoztatott álláspontját, miszerint senkinek nincs egyedüli joga arra, hogy az egész orosz társadalom nevében beszéljen. "Különösen az olyan szervezeteknek, akiket külföldről irányítanak és finanszíroznak" - mondta.

Oroszországban tavaly év végén több, különösen a parlamenten kívüli ellenzék mozgásterét szűkítő szabály lépett életbe. Jelentősen szigorították a gyülekezési törvényt, ezen kívül kötelezték a külföldi támogatású, politikai tevékenységet folytató szervezeteket, hogy külföldi ügynökként vetessék magukat nyilvántartásba, és a parlament kiterjesztette a hazaárulás büntethetőségét a nemzetközi szervezetek munkatársaira is."

Frick László Emlékzenekar 2013.02.15. 13:12:30

@Doomhammer: És még két focicsapatra való ilyen arc van, de Kerényit meg Fekete Györgyöt nem számolom, mert ők önmagukban egy-egy ligára valót is kitesznek.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.02.15. 15:28:20

Ismét reklám - rövid politikai humorposzt:
hartland.blog.hu/2013/02/15/le_a_nappal

(Sajnos csak Isten a tanúm rá - ha létezik -, hogy előbb volt az ötlet, mint a mai Semjén, de ha már így alakult, az se baj, ha nem hiszik.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.15. 16:34:43

@Frick László Emlékzenekar:
Nem igazan az az erdekes, hogy egy partban vannak-e ilyenek, mert minden partban vannak. Az a kerdes, mennyire vannak kozel a partot iranyito legbelso korhoz, hogy a futobolondon keresztul el lehet-e jutni a part magjahoz. A Fidesz eseteben el lehet, Hoffmann (aki volt olyan hulye, hogy a sajat szajaval vallotta be), Matolcsy, Fekete es talan Kerenyi is olyan, aki a legfelso partvezetes kegyebol levalthatatlan. Ez adja az ertekuket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.16. 22:53:46

A PDSZ sztrájkba lép.

www.origo.hu/itthon/20130216-marcius-15-utan-sztrajkba-lepnek-a-tanarok.html
"Határozatlan idejű országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban nem sikerült megállapodnia a kormánnyal - jelentette be Mendrey László, a PDSZ elnöke.

Teljes kudarccal zárult az öt tárgyalási fordulóból álló, pénteken befejeződött tárgyalássorozat, minden kompromisszumos javaslatukat elutasította az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője - állította a szervezet vezetője.

A PDSZ elnöke azt mondta, azért nem fogadták el a pedagógusszervezetek közös sztrájkbizottságával folytatott tárgyalások lezárását jelentő egyezményt, és léptek ki január 18-án a sztrájkbizottságból, mert nem tartották elegendőnek az ígéreteket, és azok betartására nem láttak garanciát, ezért új követeléseket fogalmaztak meg."

Manyi Béci 2013.02.17. 11:39:10

"A HÖOK akkor tárgyal, ha a kormány nem trükközik"
nagyon bírom az ilyen szövegeket.
-csak, ha nem fogsz trükközni!
-nem fogok.
-de biztos nem?
-tuti.

-tessék, megint trükköztél!
-kicsit trükköztem, bocsi.
-most már tényleg csak akkor, ha nem fogsz többet.
-többet nem fogok
-de biztos nem?
-tuti
-megígéred?
-perszehogy.

-most mér kellett megint trükközni?
-nem is.
-de igen, de igen.
-csak kicsit.
-megígérted!
-jóvanna, ne haragudj.
-csak akkor folytatjuk, ha többet nem trükközöl.
-nem fogok.
-de biztos?
-tuti.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.17. 11:59:28

Hiába a gazdasági szabadságharc terén elért eredmények, a devizahitelesek csak tovább nyígnak. A felelős: a devizahitelesek maguk és az elmúltnyolcév.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/inkabb-a-vegsokig-kizsigereltnek-mintsem-lazadoknak-tuntek-a-patacsi-forumon-a-devizahitelesek
"Lőrincz Miklós, az egyesület vezetője arra kérte a résztvevőket, hogy a minden negyedik magyar családot érintő, általa hungarikumnak nevezett problémával kapcsolatban lehetőleg pártpolitikától mentesen és higgadt hangnemben tegyék fel kérdéseiket a képviselőknek. A művelődési házba egyébként Szili Katalin független, Hargitai János KDNP-s, Németh Zsolt jobbikos, és Tóth Bertalan szocialista képviselő fogadta el a meghívást.

Lőrincz arról is beszámolt, hogy szervezetük nemrég jogsegélyszolgálatot indított, amelyet eddig több mint ötszázan kerestek meg. Hangsúlyozta, céljuk, hogy tárgyalással érjenek el előrelépést a devizahiteleseket érintő nehézségek csökkentésében, ugyanis az eddigi intézkedések, tehát a végtörlesztés és az árfolyamgát, nem hozott számukra elfogadható megoldást.

Elsőként egy idős hölgy ismertette esetét, elkeseredetten tudakolva a képviselőktől, hogy miként emelkedhetett 16 millió forint felvett hiteléből 29 millióra a tartozása. Továbbá arra is választ várt, hogy a döntéshozók meddig engedik a „szabad rablást a bankoknak".

Az őutána szót kapó Néma József - akit Lőricz Miklós a szervezet szakértőjeként mutatott be - már konkrét javaslatokat is tett a képviselőknek, mondván, a kormány a rezsicsökkentéshez hasonlóan egy tollvonással enyhíteni tudná a nehézségeket. Álláspontja szerint megoldást jelentene, ha az ügyfelekre áthárítható árfolyamváltozás mértékét 15 százalékban maximalizálná a kormány.

A képviselők közül elsőként reagáló Szili Katalin szerint ki kell mondani a devizahitel(ek)ről, hogy az egy hibás termék, amelyet vissza kell váltani, valamint az adósok által befizetett összeget hátralékuk tőketartozásában jóváírni. Egyúttal arra bíztatta a szorult helyzetben lévőket, hogy a nemrég kinevezett pénzügyi biztost is keressék meg eseteikkel. Hozzátette, tavaly egy konkrét törvényjavaslatot nyújtott be a Parlamentben, a magánszemélyek csődeljárásával kapcsolatban, amelynek szavazásán a kormánypárti képviselők arra hivatkozva tartózkodtak, hogy a kérdést a kormány fogja benyújtani a jövőben. Ugyancsak megemlítette egy végrehajtási törvénnyel kapcsolatos módosító javaslatát, miszerint ne lehessen a mindenkori saját jogon járó nyugdíjminimum kétszerese alatt végrehajtást kezdeni, amelyben az is szerepel, hogy 500 ezer forintos tartozás alatt ne lehessen ingatlant árverezni.

- Van egy állításom, amivel szándékosan bántani akarom önöket, hogy utána másképp beszéljek - indította hozzászólását Hargitai János, aki úgy fogalmazott: "önök mindannyian hibásak azért, amiért ebben a helyzetben vannak. Önök önként gyalogoltak bele ebbe a helyzetbe".

- Ugyanakkor teljesen igazuk van abban - folytatta a KDNP-s képviselő - hogy az állami védőháló, a PSZÁF, és az akkori kormány semmit nem tett azért, hogy önöket, gyenge embereket megvédje az erős bankoktól. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.17. 13:16:50

@Doomhammer:
Hargitai János csak tudja, milyen veszélyes a hitelcsapda.

www.mfor.hu/cikkek/18_milliot_nyerhetett_Kosa_Lajos_a_vegtorlesztesen.html
"Hitelfelvételben a KDNP-s Hargitai János járt az élen, aki 30 millió forinttal adósította el magát, de nem sokkal maradt le mögötte a fideszes L. Simon László, akinek 26,7 millió forinttal nőtt a tartózása és a jobbikos Kiss Sándor, aki 22 millió forintot vett fel.
"

HToma 2013.02.17. 20:13:29

@Doomhammer: A majd kétszeresére nőtt tartozás disznóság. De azért kíváncsi lennék arra miért kell egy idős hölgynek 16 milliós hitelt felvenni. Ezért mekkora lakást kap Pécsett az ember?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.17. 21:50:49

@HToma:
"A majd kétszeresére nőtt tartozás disznóság. "

Azért azt mondhatjuk, hogy a Fidesz tett azért, hogy a forint árfolyama romoljon, ugye? Tudom, az elmúltnyolcév. De miközben ők azon dolgoztak, hogy saját magukat kivakarják a devizahitelekből (végtörlesztés) meg hogy ne kelljen nemzetközi szervezetek kéréseit teljesíteni olcsó hitelért cserébe, aközben a devizahitelesek többségét bizony mélyebbre nyomták a kulimászba.

"De azért kíváncsi lennék arra miért kell egy idős hölgynek 16 milliós hitelt felvenni. "

Fogalmam sincs, de mondjuk a gyereke lakására. Gyakori helyzet.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.18. 07:19:36

@Doomhammer: Ha nincsen a 2004-2008. közötti Hitelből Jólélünk Pannon Puma farkafelszopó és kölségvetésimérlegjavító trükk, nincs kulimász.
És akkor ezeknek a retteneteknek nincsen mi kulimászba se, nemhogy lejjebb nyomni a kulimászba

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.18. 11:35:05

@Frick László Emlékzenekar:
"Ha nincsen a 2004-2008. közötti Hitelből Jólélünk Pannon Puma farkafelszopó és kölségvetésimérlegjavító trükk, nincs kulimász."

De a Fidesz mar tudta, hogy van kulimasz. Nem az o felelosseguk volt, de ezzel vettek at a kormanyzast. Es ok azt tettek, hogy a devizahitelesek 3/4-et (akik nem vegtorlesztettek) melyebbre nyomtak a kulimaszba.

Majd ne lepodjenek meg, ha az erintettek kinyilvanitjak a rosszkedvuket a valasztason.

bz249 2013.02.18. 13:27:59

@Frick László Emlékzenekar: hat ugye eppen ezert kaptak 2/3-ot, hogy barmit megtehessenek... aztan meg az egyebkent jo iranyba mutato lepeseiket is erdekesen valositjak meg (mondjuk SzJA csokkentes... egyszeruen ki kellett volna valtani az adojovairast egy nulla 0%-os savval, definicio szerint senki nem jar rosszabbul, a magasabb jovedelmuek jol jarnak; a marginalis adokulcs csokkent vagyis mindenki erdekeltebb a tobbletmunkaban... sot a dolog meg az egykulcsos ado gyakorlatatol sem idegen, leven a szlovakoknal is letezik).

@Doomhammer: a vegtorlesztes annyira azert nem volt sikertelen jatek. Az adosok 1/4-e ezek szerint fizetett, sot pont az a fele, amelyik a legjobb adosnak szamitott, vagyis mellekhataskent a bankok targyalasi pozicioi jelentosen romlottak. Aztan, hogy ebben az uj helyzetben sikerul-e valami eredmenyt elerni (nem valoszinu, a kormany elsodleges celja a koltsegvetesi egyenleg javitasa, ugyhogy ilyen okokbol nemigen megy neki a bankoknak) az mar egy masik tortenet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.18. 13:36:20

@bz249:
"mellekhataskent a bankok targyalasi pozicioi jelentosen romlottak"

Ezt magyarazza meg, legyen szives.
A bankok portfolioja romlott. Az almoskonyv szerint ez nincs jo hatassal a toleranciajukra es lon: sirnak a devizahitelesek, hogy minimalis elmaradasra is vegrehajtas a valasz. Vagyis a kormany megutotte a bankokat, azok meg gond nelkul tovabbadjak a devizahitelesek maradek 3/4-ere.

Milyen targyalasok azok, ahol romlottak volna a bankok targyalasi pozicioi?

Ezt ugy mondom, hogy sohase volt semmifele hitelem se es a forint leertekelodese enyhen pozitiv hir nekem (leginkabb egyaltalan nem erint). Ugyanakkor nem lesz egyszeru megmagyarazni azoknak a devizahiteleseknek, hogy a kormany ertuk harcol.

bz249 2013.02.18. 15:36:54

@Doomhammer: annyi a tortenet, hogy azok az ugyfelek, akiken le lehetett volna verni az egesz hobelevancot (mert volt penzuk) most mar nincsenek jatekban, hanem maradtak azok akik nagy valoszinuseggel nem vagy legalabbis nehezen kepesek visszafizetni a devizahiteleket. Vagyis innentol kezdve a veszteseg-minimalizalasra lehet jatszani es megprobalni annyit kihozni ebbol a rossz portfoliobol, amennyi benne van (es sirni a kormanynal, hogy ugyan potoljon amennyit csak tud). Felteve, hogy a kormany el akar erni valamit. Valojaban nem akar semmit se elerni, plusz o is tokig el van adosodva.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.18. 15:47:50

@bz249:
"hanem maradtak azok akik nagy valoszinuseggel nem vagy legalabbis nehezen kepesek visszafizetni a devizahiteleket"

Es ez kinek elonyos? Amint lathatja, azok az emberek fizetik a hiteleket, meg ha bankot is kell rabolniuk erte (megtortent eset) vagy kulfoldon kell dolgozniuk erte. Vagyis a maga penzesei megmenekultek, helyettuk viszont a maradekbol csavarjak ki a let. A banknak tokmindegy.

"Felteve, hogy a kormany el akar erni valamit"

Mar elert: nincs hitelkihelyezes. De mint tudjuk, kinek kell a kulfoldi rablotoke.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2013/02/mit-tett-ertunk-kulfoldi-toke.html

bz249 2013.02.18. 16:46:22

@Doomhammer: "Mar elert: nincs hitelkihelyezes. "

Tartok tole ez nem a kormany eredmenye, hanem egyszeruen az van, hogy senkinek sem kell a hitel, mert aki egy kicsit is hitelkepes volt az orrba-szajba teletomtek hitellel az elmult tiz evben.

Silcon 2013.02.18. 17:31:03

@bz249: egy másik topikban szóba került az 1000MW -os atomerőművek problémája: mivel pótolsz ilyen nagyot, ha valamiért kiesik?
Atomerőművek futószalagon: hajók és vasúti konténerek?
www.portfolio.hu/vallalatok/energia/atomeromuvek_futoszalagon_hajok_es_vasuti_kontenerek.179868.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.18. 18:33:32

@bz249:
"hanem egyszeruen az van, hogy senkinek sem kell a hitel,"

És ugye ennek kicsit sincs köze ahhoz a környezethez, ahol egy, a saját hibájából nyakig eladósodott önkormányzat miniszterelnökhöz közel álló polgármestere szabadon megfenyegetheti a városának hitelt adó bankot, hogy hát ők át is rendezhetik ám a jogi környezetet?

bz249 2013.02.18. 23:11:00

@Doomhammer: miert lenne? Ennek ahhoz van koze, hogy nincs kereslet a hitelekre. Gondolja, hogy a bankok nem adnanak, ha lenne, aki felvenne es jo adosnak szamit?

Ebbol van most hiany. (egyebkent pl. ennek kapcsan elo lehet venni Kuszaszemet, hogy egy ilyen kornyezetben, ahol mindenki tokig eladosodott, korabban azoknak is adtak hitelt, akiknek nyaralasra kellett... megis mi a rossebb olyan vallalkozas lehet, amelyik nem talalta meg novekedesehez szukseges forrasokat eddig, de most a valsag kozepen majd megleli... es erre, megis, hogy lehet gazdasagpolitikat epiteni?)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.19. 09:57:41

@bz249:
" miert lenne?"

Hat peldaul azert, mert bizonytalan jogi kornyezetben, ahol egy kisvaros polgarmestere is atirhatja a vonatkozo jogszabalyokat, a bank nem tud uzleti tervet kesziteni es ennek eredmenyekeppen nem tudja bearazni a termekeit. Mivel keptelenseg kiszamolni egy adott hiteltermek rizikojat. Ha uzletben akar maradni, akkor adoptalhatja a Provident uzleti modelljet (fogd a penzt es fuss). Es lam, pont ez tortenik.

" korabban azoknak is adtak hitelt, akiknek nyaralasra kellett.."

Az a hitel vagy bedolt mar, vagy meg mindig fizetik. Nezze csak, ez egy Ozd melletti ciganyfaluban tortenik:
hvg.hu/itthon/20130218_kozmunkas_farkaslyuk
" Sokaknál hamarosan lekapcsolhatja a szolgáltató a közműveket, másoknál már nincs áram és vezetékes víz; van, akit a kilakoltatás fenyeget, és inkább koplal, hogy fizetni tudja a lakáshitelt. „Három napig kibírja az ember evés nélkül, de a negyediken már inkább elmegy lopni” – mondta az egyik általunk megkérdezett közmunkás."

Ezeknek az embereknek a hiteltorleszteset emelte meg a kormany gazdasagpolitikaja. Cserebe azok, akiknek volt penze, kivonhattak magukat a hitel alol.

Persze vitatkozhatunk orrverzesig, hogy ez jo volt-e vagy sem. De a nap vegen a szamok fognak donteni. Es a szamok azt mondjak, hogy a devizahitelesek 3/4-ed reszet nagyobb bajba lokte a kormany, mint amiben elotte voltak.

HToma 2013.02.19. 11:12:43

index.hu/gazdasag/2013/02/19/selmeczi_tovabbi_nyugdijemelesrol_beszelt/
Selmeczi Gabriella egy hülye picsa. 2008 óta nem volt közalkalmazotti béremelés. Hamarosan senki nem megy tanítónak, mert minimálbéresként többet fog keresni. Agyhalál.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.19. 11:15:58

@HToma:
Maga ne azt kerdezze, van-e penz nyugdijemelesre, hanem hogy jar-e nekik. Jar nekik? Nana', hogy jar. Akkor kapjak meg.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2011/01/igazsagok-deficitrol.html

A kozalkalmazottak is fognak kapni, mert nekik is jar, csak most eppen nem jut.

HToma 2013.02.19. 11:28:41

@Doomhammer: A mostani nyugdíjasok a Kicsi vagy kocsi? dilemmájában a kocsit választották. Ne járjon!:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.19. 11:48:56

@HToma:
Van az a teveszme, hogy a magyar nyugdijasok nyugdijat az (egyensulyban levo) magyar koltsegvetesnek kell kigazdalkodnia. Amikor pedig a globalbirodalmistak kergettek minket egy amokfuto menetrend globalorvenyebe, tehat a nyugdijasokat is nekik kell eltartani.

Fizesse a nyugdijat a Rotschild!

Egyebkent a mostani nyugdijasok derekhada a '70-es evekben vallalt gyereket, amikor meg nem volt baj a gyerekszammal (a GYES bevezetese miatt).

HToma 2013.02.19. 12:00:32

@Doomhammer: Jól van lehiggadtam. Kicsi vagy kocsi kérdését nem kellett volna felhoznom. Nekem sincs még gyerekem.
Abba viszont szerintem senki nem halna bele, ha a nettó átlagfizetés 80 %-ánál több nyugdíjjal rendelkezők juttatását 1-2 évig nem emelnék.

HToma 2013.02.19. 12:01:10

@Doomhammer: A Rotschild bankház még létezik?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.19. 12:04:41

@HToma:
Hat ez az. Latszatra nem, mert a globalis hatterhatalomnak meg a neve is kiejthetetlen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.19. 12:07:56

@HToma:
"ha a nettó átlagfizetés 80 %-ánál több nyugdíjjal rendelkezők juttatását 1-2 évig nem emelnék. "

Aztan milyen alapon? Sajat ket kezukkel!
Egyebkent emlekszik arra, amikor a magannyugdijpenztarak kapcsan az volt a beszedtema, hogyan lehet elerni azt, hogy a nyugdijba vonulas utan ne csokkenjen az eletszinvonal?

HToma 2013.02.19. 12:30:10

@Doomhammer: Maga mondta. Most éppen nem jut. :)
"Emlékszik arra?" Nem igazán. Bele kell törődni abba, hogy csökkenni fog az életszínvonal.
Bogár László mai formájában még hány évet ad a kapitalizmusnak?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.19. 12:37:29

@HToma:
"Nem igazán."

Ejnye. Maga egy penzugyi analfabeta, mint a
magyarok ugy altalanossagban.

www.ing.hu/onkentes/box/onkentes-ing

"Hogyan őrizhetné meg jelenlegi
életszínvonalát nyugdíjas korában is?"

"Bogár László mai formájában még hány évet ad a kapitalizmusnak?"

Konkret szamot nem mond. Azonban a veg elkerulhetetlen, mert a globalkapitalizmus exponencialisan novekvo sebesseggel fogyasztja el a kornyezeti, szocialis es humaneroforrasokat, a bovitett ujratermelesre eselyt se advan. Az, hogy egy vagy 100 ev mulva fog bekovetkezni az osszeomlas, az mar reszletkerdes ezek utan.

HToma 2013.02.19. 13:03:08

@Doomhammer: Egyenlőre lakástörlesztésem van. Forintalapú nem emelkedő tőketörlesztés. (Kamatot csak nyárig kell fizetnem.) Majd utána spórolok a nyugdíjra.

Nem mindegy 40 év múlva talán még élni fogok, 100 év múlva halott leszek.

bz249 2013.02.19. 13:30:04

@HToma: a Kicsi vagy Kocsi dilemma valojaban nem letezik... elvileg barki elhet olyan korulmenyek kozott mint a putris ciganyok, felnevelhet 8 gyereket gyerekenkent annyi raforditassal, mint a putris ciganyok... azonban a valosagban meg a ciganysagnak is csak egy elenyeszo kisebbsege valasztja ezt az eletstrategiat.

A valosagban az tortent, hogy a gyerekneveles valt egyre dragabba es emellett a varhato elettartam novekedese miatt a fiatal generaciok a korabban termeszetesenek szamito "orokseg" nevu kezdocsomagtol.

Silcon 2013.02.19. 20:35:23

@Doomhammer: "a bovitett ujratermelesre eselyt se advan"
Azt a tőketulajdonos csinálja és működik. A humán tőke újratermelésének nincs biztosítva a fedezete.

Silcon 2013.02.19. 22:06:01

Rezsicsökkentés bolgár módra:
"a miniszterelnök azonnal visszavonná a CEZ engedélyét az országban ... A napokban sok ezer fős tömeg követelte Szófia utcáin az energiaköltségek csökkentését"
www.investor.hu/news/20130219-visszavonhatjak-a-cez-bolgar-engedelyet.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.21. 10:43:58

A vasazas uj magaslatokra hagott. Hol mashol, Baranyaban.

www.bama.hu/baranya/kozelet/meh-telepre-vittek-a-bronzszobrot-a-polgarmester-utasitasara-cserton-485115
"A Szigetvár melletti Csertőn a polgármester asszony közmunkásokkal feldaraboltatta, majd MÉH-telepre vitette Rétfalvi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész Fiú mozdonnyal című bronzszobrát, amelyet az alkotó 1970-ben adományozott a Csertői Gyermekotthonnak – kaptuk a hírt egy helybeli lakostól.

Tény, hogy nem áll már a másfél méter magas, tömör bronzkompozíció az önkormányzat kerítéssel körülvett kis kerti részében, megkérdeztük hát az illetékes faluvezetőt, Patkó Béláné polgármester asszonyt, hogy mi történt. Ő úgy fogalmazott, valóban elvitette a szobrot a MÉH-telepre, mert korábban már megrongálták, és nem akarta, hogy újabb részei kerüljenek illetéktelen kezekbe."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.22. 08:33:25

A cigányok is visszamennek külföldre.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/jottek-lattak-visszamennek--nem-maradnak-baranyaban-a-kanadabol-hazatert-romak
"Miután tavaly decemberben Magyarországot hivatalosan is biztonságos országgá minősítette a kanadai törvényhozás, bezárultak a kapuk a tengerentúli országba vágyók előtt, sőt, a már kint élőket is hazazavarják. A Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzatot vezető Hegedűs István szerint a megyéből kitelepült romák, ha haza is jönnek, nem maradnak sokáig.

- Úgy tapasztalom, a Kanadából visszatérő romák nagyon rövid időt töltenek csak Magyarországon, a lehető leghamarabb újra szerencsét próbálnak külföldön. Azok közül, akik éltek már a határainkon túl, gyakorlatilag mindegyikük más országban képzeli el a jövőt - adott helyzetjelentést az elnök.

A számokkal kapcsolatban elmondta, ugyan pontos adatok nem állnak rendelkezésére, de „akár ezres nagyságrendre is tehető azok száma, akik az elmúlt években Baranyából külföldre költöztek", a tengerentúlra több száz roma települt át. A legnépszerűbb célpontok között Anglia, Németország és Ausztria szerepel. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.27. 08:14:38

2014-ben csillagok háborúja lesz. Vadai Ágnes Pécsen.

www.pecsma.hu/vezeto-hir/csillagok-haborujara-keszul-a-dk/
"A 2014-es választásokra kitérve elmondta: az ellenzéki oldalon minden demokratikus erőnek, az LMP-nek, MSZP-nek, a Magyar Szolidaritás Mozgalomnak és az Együtt 2014-nek is össze kell fognia.

- Nem számít, hogy ki lesz a miniszterelnök, Mesterházy Attila az MSZP-ből, vagy Bajnai Gordon volt MSZP-s kormányfő, az a lényeg, hogy Orbán rezsimjét eltakarítsa. Mi nem ezt akarjuk, de háború lesz, csillagok háborúja – fogalmazott Vadai Ágnes.

- Ha megosztjuk az erőinket, akkor legyőznek, ezért a demokratikus ellenzéknek ki kell választania az ország 106 választókörzetében azt az egy jelöltet, akit közösen indít majd. A jobboldal ugyanis mindent megtesz majd azért, hogy elcsalja a választást, és nem tudni azt sem, hogy nemzetközi megfigyelők jöhetnek-e – vetítette elő a szörnyű jövőt Vadai."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.27. 21:40:41

A kormány politikájának első kormánypárti áldozata. Polics József fideszes.

www.bama.hu/baranya/kozelet/pofon-vagta-komlo-polgarmesteret-egy-felduhodott-volt-banyasz-486100
"Lakossági fórumot tartottak szerda este a komlói polgármesteri hivatalban. A fórum résztvevői között közel félszáz volt bányász is megjelent, akik először csak kérdéseket tettek fel, ám amikor nem érezték kielégítőnek Polics József polgármester válaszait, kiabálni kezdtek. „Adják vissza, amit elvettek! Egy éve tart az egyeztetés, de milyen eredménnyel? Próbálnak minket egymás ellen uszítani, mert ez a módszerük: oszd meg és uralkodj! Tőlünk mindent elvettek, ki hatalmazta fel erre? Amit tettek, az rablás!” – hangzott el többek között, miután a rokkantsági járadék ügye szerintük nem rendeződött. Aztán páran úgy döntöttek, ez „meddő vita”, és elhagyták a termet. Utánuk állt fel egy rokkant bányász (akitől szintén elvették a nyugdíját), ám nem az ajtó felé vette az irányt, hanem a polgármester asztalához ment, és arcon ütötte.

Ezután a bányászok kivonultak, majd elhagyták az épületet. A polgármester folytatta a közgyűlést, csak azt a kérdést tette fel a résztvevőknek, hogy most féltenie kell a családját is, meg a gyerekeit? Illetve utalt arra, hogy valakik már az autóját is megrongálták. "

bömböcz 2013.02.27. 22:01:11

@Doomhammer:
Eközben a nem jogállami, nem parlamentális, nem demokráciában:

Valaki mérges: hullanak a politikusok Ukrajnában

szentkoronaradio.com/kulfold/2013_02_26_valaki-merges-hullanak-a-politikusok-ukrajnaban

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.28. 08:13:28

Tiszaigaron egyszerűen nincs bűnözés. Ezért nem érti senki se, a férfi miért fojtotta meg az élettársát.

www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/bulvar/a-baltas-gyilkos-utam-a-fojtogato-szedett-ujabb-aldozatot-486125
"– Nem tudok maguknak mit mondani, megrökönyödtem, amikor hallottam – meséli egy asszony, aki megállt mellettünk. – Tíz éve lakom a faluban, de itt nem hogy gyilkosság, de még lopás sem nagyon történik. Egy kitűnő rendőr a körzeti megbízott, aki minden nap itt van és remekül végzi a dolgát. Lopások sincsenek, legutóbb talán néhány éve jártak erre egy másik faluból és loptak el néhány tyúkot, de azok is meglettek. Mást nem is nagyon mondhatok, jó kis falu a miénk, itt az emberek szeretik egymást – zárta rövidre a nő, majd kerékpárra szállt és elhajtott. Mi pedig úgy gondoltuk, megkeressük a helyi polgárőrség vezetőjét is.

– Azt itt hiába keresik, mert nincs, minek is lenne? – mondta nevetve Illés Ernő, akitől útbaigazítást kértünk. – Nincs felénk semmiféle bűnözés. A közbiztonság jó, a rendőr is teszi a dolgát. Látják – mutat háza udvara felé – én is kint tartom a kerékpáromat, nem kell itt elzárni. Itt rendes, becsületes emberek élnek. Ha jól emlékszem két-három évvel ezelőtt tűnt el néhány tyúk, de azt sem itteniek, hanem valami utazók vitték el – idézi fel a már hallott esetet. Ez is mutatja, hogy tényleg nem sok bűntényt lehet felidézni az elmúlt évekből.

Illés Ernő a tragikus eset kapcsán elmondta, jól ismerte a szerencsétlenül járt asszonyt és az élettársát is. Soha nem gondolták volna, hogy ilyesmi történik.

– Évtizedek óta itt élek – folytatta a férfi. – Legutoljára úgy negyven évvel ezelőtt volt itt gyilkosság. ha jól emlékszem akkor egy férfi baltával ütötte agyon a feleségét, mert összevitatkoztak. Így volt-e szomszéd? – kiált át az út túlsó oldalán kertészkedő férfinak. Közelebb megyünk, ő is bekapcsolódik a beszélgetésbe.

– Én nem emlékszem arra, mert csak néhány évvel ezelőtt költöztünk ide Tiszaigarra – mondja Varga János. – Mi a feleségemmel nevelőszülők vagyunk, és azért jöttünk ide, mert találtunk egy házat, ahol a tíz gyermekkel megfelelő körülmények között tudunk élni. Azóta is örülök, hogy így döntöttünk. Itt, Igaron szinte ismeretlen a bűnözés, rendesek az emberek, odafigyelnek egymásra, nyugalom van. Látja, itt az udvaron lehet tartani a tüzelőt, mert nem kell attól tartani, hogy bárki is elviszi azt. Megdöbbentett, ami a hétvégén történt itt a szomszédságban, hiszen jól ismertem őket. De gondolom ezzel nem vagyok egyedül, hiszen itt mint mondtam nem nagyon fordulnak elő bűncselekmények, hát még gyilkosságok – tette hozzá.

A település polgármestere, Szilágyi László lapunknak elmondta, akár csak az ott élőket, őt is megdöbbentette az eset. Jól ismerte a párt, hiszen közfoglalkoztatásban dolgoztak, senki nem sejtette, hogy ilyen tragédia történik. Emellett hozzátette, a településen valóban ismeretlen a bűnözés, kisebb eseteket leszámítva. Ennek ellenére megkezdték a polgárőrség szervezésének előkészítését."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.28. 12:11:21

Kiderult a gamaszapusztai rejtely: az alkoholista idos nonel a semmibol felbukkant gyilkosok a rokonai voltak.

www.somogytv.hu/cikkek/90408
"Vádemeléssel zárta le a rendőrség a 2011 decemberében történt gamászapusztai gyilkosságot. A nyereségvágyból elkövetett emberöléssel a 62 éves áldozat két Budapesten élő rokonát gyanúsítják. A 36 éves nőt és 37 éves élettársa egyik éjszaka betörtek az egyedül élő idős nő lakásába, majd bántalmazni kezdték őt, aki ennek során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt. Az asszonytól különböző értékeket raboltak. A két gyanúsított később hasonló módszerrel rabolt Budapesten is. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.02.28. 13:30:28

@Doomhammer:
Nem is az aldozat rokonai voltak, hanem egy Gamaszapusztan lako ferfi lanya volt a gyilkos paros noi tagja, aki egyebkent a gyilkossagot elkovette.

Fene a Somogy TV-be.

kapos.hu/hirek/kek_hirek/2013-02-28/lezarult_a_nyomozas_a_gamaszapusztai_gyilkossag_ugyeben__.html
"A helyszíni szemle keretében számos, a későbbi nyomozás során bizonyítékként értékelhető nyomot rögzítettek a rendőrök. Széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást folytattak. A beszerzett információk alapján felmerült a gyanú, arra vonatkozóan, hogy a bűncselekmény elkövetői a Budapestről nem sokkal korábban Gamászapuszára ezen sorházban lakó férfihoz érkező rokonok lehettek, nevezetesen lánya K.Józsefné és élettársa J.Bertalan. Kiderült, hogy a pár korábban, még december 18-án Budapesten követett el egy rablást, ezután menekültek Gamászára. Ott követték el a gyilkosságot, majd visszamentek a fővárosba, ahol január 2012. január 12-én is hasonló módszerrel rablást követtek el, mely miatt a BRFK XVII. Kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatott nyomozást velük szemben, majd azon eljárásban előzetes letartóztatásukat rendelték el.

A gamászapusztai tetthelyen rögzített nyomok, anyagmaradványok tekintetében beszerzett szakértői vélemények, valamint a nyomozás során összegyűjtött bizonytékok alapján a nyomozók szerint megállapítható, hogy J.Bertalan és K.Józsefné 2011. december 28-ra virradó éjszaka értékeinek eltulajdonítása céljából behatolt a sértett lakásába. Ott K.Józsefné verte össze a sértettet J.Bertalan támogató jelenlétében. Az idős asszony a helyszínen belehalt a bántalmazásba. A gyanúsítottak ellen a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya 2013. február 20-án befejezte a nyomozást, és vádemelési javaslattal élt a Somogy Megyei Főügyészség felé."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.01. 09:47:07

A Jobbik gazdasagi tervei.

www.bama.hu/baranya/kozelet/vona-gabor-mohacson-incidens-a-forumon-486137
"A bányászat újraindításával véleménye szerint harmincezer, az építőiparban, állami otthonteremtéssel és három dunai, valamint egy tiszai vízlépcső építésével 100 ezer ember juthatna álláshoz. Hangsúlyozta azt is, a közbiztonság megteremtésének záloga a csendőrség felállítása."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.01. 09:59:49

@bömböcz:
A komloi banyasznal elpattant a hur es elfeketedett a vilag.

www.bama.hu/baranya/kozelet/megszolal-a-banyasz-aki-pofon-utotte-a-fideszes-komloi-polgarmestert-486163
"Tudom, hogy ez nem egy hagyományos konfliktus-kezelési módszer, de elszakadt a cérna – mondja Kollár Tibor. Az a rokkant bányász, aki szerda este a lakossági közmeghallgatáson arcon ütötte Polics József polgármestert.

– Hallgattam, ahogy a polgármester úr azt ismételgeti, minden rendben és nincs mitől tartaniuk. Nem emlékszem pontosan, mit történt ezután, csak éreztem, hogy elborítja az agyam a köd, és arra gondoltam, most majd meglátod, hogy van mitől tartanod. Aztán elcsattant a pofon.

Kollár Tibor annak idején bányabalesetben sérült meg, a bányamentők hozták ki – kicsin múlott, hogy nem vesztette életét. "

A komloiak nem kernek a gyuloletbol.

"– Amikor a jelenlegi kormány még csak kampányolt, az ígérte, hogy megvédi a nyugdíjakat. Rájuk szavaztam. Aztán törvénybe iktattak egy csalást, és elrabolták tőlünk a megélhetést jelentő nyugdíjunkat. Ezzel szerintem le is zárult a jogi úton való érdekérvényesítés. Viszont azt is tudom, hogy nem az a megoldás, ami a fórumon történt. Vállalom is érte a felelősséget, és a szakszervezetek által felkínált ingyen ügyvédi segítséggel sem kívánok élni – tette hozzá a rokkant bányász.

Mivel az eset nem sima garázdaságnak, hanem hivatalos személy elleni erőszaknak minősül, a pofonért akár 3 év szabadságvesztés is járhat.

Békés megmozdulást szervez a Fidesz-KDNP komlói frakciója péntekre a Városháza térre délután öt órára. A plakátjukon úgy hirdetik, hogy "A KOMLÓIAK NEM KÉRNEK A GYűLÖLETBŐL!" "

Bekemenet nem lesz?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.01. 14:26:08

@Doomhammer:
Tulajdonkeppen Ron Werber vagta pofon a komloi polgarmestert.

www.bama.hu/baranya/kozelet/gyuloletkampany-ellen-tuntet-a-fidesz-komlon-486346
"A szervezet a Facebookon a következőkkel indokolta a megmozdulást. „Valószínűleg sokan értesültek róla, hogy szerdán Komlón egy elkeseredett bányász megütötte Polics József polgármestert. Sajnos a Ron Werber-féle munka már látszik. Agresszióra buzdítják és kihasználják a nehéz helyzetben lévő embereket.” Emiatt „A komlóiak nem kérnek a gyűlöletből” címmel megmozdulást terveznek a polgármesteri hivatal elé a „gyűlöletkampány ellen és a polgármester mellett”. Lesz több beszéd, és várhatóan egy levelet is felolvasnak."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.01. 15:41:31

@Pisti, az aragorn:
"Ilyenre van szüksége hazánknak is Bogár László szerint, mert a az eddig bejövő külföldi tőke számára szükséges feltételek előállítása a magyar társadalomnak többe került, mint amennyi hasznot hozott."

Nem eleg a zsozso. A kulfoldi befektetok vagy tobb fizetest adnak a dolgozoiknak, vagy tobb adot fizetnek.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2013/02/mit-tett-ertunk-kulfoldi-toke.html

Or else.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.02. 11:06:27

A komlói bányászok nem hiszik el, hogy ők a baloldal áldozatai.

www.bama.hu/baranya/kozelet/megmozdulas-a-baloldal-tehet-az-agressziv-viselkedesrol-486346
"A komlói Fidesz-KDNP által szervezet péntek délutáni megmozduláson mintegy ötven szimpatizáns, és 15-20 bányász vett részt fokozott rendőri biztosítás mellett.

A bányászok mécsest gyújtottak elhunyt társaik emlékére a bányász emlékhelynél, majd a polgármesteri hivatal elé mentek. Az eseményen helyi fideszes képviselők mondtak beszédet, illetve Borbás Sándor, a komlói Fidesz frakció vezetője olvasta fel Hoppál Péter országgyűlési képviselő levelét. Ebben többek között azt állt, hogy február 27-e egy fekete nap lett Komló számára, és hogy az akkor elcsattant pofonnak két áldozata van: a polgármester, aki elszenvedte, illetve a rokkant bányász, akit a baloldal felheccelt. A baloldalt ugyanis soha nem érdekelték a bányászok, csak felhasználták őket, ahogy a kígyó is tette annak idején az emberrel.

A megjelent bányászok egy-két bekiabáláson túl csendben hallgatták a beszédeket, ám ennél a pontnál gúnyos taps kíséretében elvonultak a helyszínről. A szimpatizánsok között egy-két fiatal nem nagyon érthette, mi történik, mert egymástól kérdezték, miért is vannak itt. Volt olyan is, aki azt mondta, a tánctanár szólt neki, hogy jöjjön ki a demonstrációra. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.02. 11:17:46

A pécsi PDSZ kemény sztrájkra készül a diákokkal karöltve.

www.pecsiujsag.hu/helyi-hireink/lelakatolt-iskolaajtokat-akar-a-pecsi-pdsz-a-marciusi-sztrajk-alatt---a-haha-val-egyutt-tuntetnenek
"Bezárt iskolákat hozhat a tavasz Pécsett - feltéve persze, ha a város tanártársadalma vevő lesz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) sztrájkfelhívására. Nagy Erzsébet, az érdekvédők helyi ügyvivője hírportálunknak azt mondta, ha rajtuk múlik, a pécsi diákok - ha csak néhány nap erejéig is -, de lelakatolt bejáratokkal találkoznának. Megtudtuk, városunkban akár a HaHá-sokkal karöltve vonulhatnak utcára a tanárok.

Nincs megelégedve a közoktatás átalakításával a PDSZ, így - a hasonló szervezetek közül egyedüliként - a napokban országos sztrájkot hirdetett. A megmozdulásból a pécsi szervezet sem marad ki.

- A sztrájkot határozatlan időre hirdetjük, a munkabeszüntetést várhatóan márciusban kezdjük. Hogy pontosan mikor, egyelőre nem tudom megmondani, ugyanis ahhoz, hogy törvényes sztrájkot tarthassunk, meg kell állapodni a minisztériummal, vagy, ha ez nem sikerül, a bíróságnak kell kimondania a végső szót - tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t Nagy Erzsébet, a szervezet városi ügyvivője. "
...
"Nagy Erzsébet hozzátette, könnyen lehet, hogy utcai demonstrációt is tartanak Pécsett, a tüntetésre pedig várják többek közt a Hallgatói, valamint a Középiskolai Hálózat tagjait is. "

Kedvenc kommentem a cikk alól:
"A sztrájkokkal lehet egyetérteni, vagy sem. Az iskolai oktatást mára teljesen szétzilálta a destruktv, értékrelativizáló liberalizmus. Ettől még a szülők jó részének fingja sincs a korrekt gyereknevelésről.
A hahával való együttműködés terve pedig hiteltelenné teszi a demonstrációt. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.02. 19:02:42

@Doomhammer:
Komment a cikk alól:
"A helyzet roppant kínos : A helyi Fidesznek óriási károkat okozott ez a pofon. A szimpátia-tüntetés pedig egyenesen öngól. Elég végignézni a képeket. Erzsébet utalványokat ígértek a szerencsétlen romáknak, ha eljönnek szimpátia tüntetni. Ma reggel a komlói piacon ez volt a fő téma !!! - Vagy ez is része a Ron Werber - féle suttogó kampánynak ? A Fidesz ( bármennyire is szeretne ) nem tud ebből az esetből jól kijönni, vagy előnyt kovácsolni. A szerencsés az lenne, ha Polics Úr kérésére leállítanák a Kollár Tibor elleni rendőrségi eljárást, és intézkedne, hogy megkapja az az ember 10 (tíz) hónapra visszamenőleg is a neki járó rokkant-ellátást. Nem Erzsébet-utalványban. ( én a sportoló, potenciális Fidesz-szavazó)"

HToma 2013.03.02. 19:48:41

Matolcsy kinevezésére vajon mi lesz az EKB reakciója?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.02. 20:51:31

@HToma:
Le van zsírozva december óta. Nem a személy a lényeges, hanem az, hogy a kormány ne kezdhessen választás előtti osztogatásba.

blogs.wsj.com/emergingeurope/2012/12/07/draghi-shows-an-interest-in-hungary/
"Mario Draghi, the president of the European Central Bank, who is so busy handling the euro-zone’s debt crisis that he couldn’t attend a few months ago even the last gathering of top central bankers in Jackson Hole, U.S., has made sure he found the time to come to Budapest Friday.

Mr. Draghi came to the Hungarian capital city to talk about central bank independence, the merits of inflation targeting and sustainable economic policies."

www.tradingfloor.com/posts/currency-wars-lessons-evolutionary-game-theory-approach-1381104353
"The most interesting part of this whole Japanese objective of creating domestic inflation is the list of global dignitaries who have an opinion on the matter. The first off the block was Bundesbank chief Jens Weidmann who said a few weeks ago "We are witnessing disturbing abuses, for example in Hungary or in Japan, where the new government is interfering massively in the affairs of the central bank, calling forcefully for a more aggressive monetary policy". Others, like the ECB’s Jörg Asmussen carefully weighed in, while stressing the importance of global cohesion in this matter, by stating, "We have well-established fora of economic governance like the G7 or the G20 and we should use them… We should not fall back to a situation where everyone is looking after his own interests""

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.03. 00:16:21

Kim Lane Scheppele: mit jelent az Alkotmánybíróság korábbi döntéseinek érvénytelenítése?

krugman.blogs.nytimes.com/2013/03/01/guest-post-constitutional-revenge/
"The abolition of the death penalty was accomplished by a Court decision and is not explicitly prohibited by the new constitution. A single personal identifier number that could link all government records on a person was banned by a Court decision but is not explicitly banned in the new constitution. The right to criticize public officials was protected by a Court decision and is not explicitly included in the new constitution’s right to free speech. Political neutrality of public broadcasting was ensured through a Court decision but the new constitution does not overtly guarantee it. Equal recognition of same-sex civil unions was accomplished by a Court decision, but now the constitution says that marriage must be the union of a man and a woman (Constitution, Art. L). What happens to currently recognized same-sex civil unions? Only a future Court decision will say. Access to abortion was limited under an old Court decision but the Court said that women’s rights had to be weighed in the balance. Under the new constitution, fetal life is protected from conception (Constitution, Art. II) but women’s reproductive rights are not explicitly guaranteed. The freedom to create new churches was guaranteed by Court decisions under the old constitution but is no longer ensured in the new constitution. The right to receive a public pension after a lifetime of mandatory contributions was guaranteed by a Court decision, but it is not explicitly guarded under the new constitution. A decision of the old Court required that the victims of both fascism and communism be treated equally in all reparations schemes. That, too, is gone. And there is much, much more."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.03. 10:59:05

@Doomhammer:
Kollár Tibor, a pofozkodó komlói bányász ugyanaz a Kollár Tibor, akit 2006 október 23.-án megvertek a rendőrök, a Legfelsőbb Bíróságig ment az ügye és ezért dr. Gaudi közreműködésével egymillió Ft. kártérítést kapott.

Kollár a 2006-os rendőrterror áldozatainak gyűlésén:
allambunozes.blog.hu/2008/03/15/magunkfajtak_kje

Kollár most, a pofozkodás után:
www.bama.hu/baranya/kozelet/megszolal-a-banyasz-aki-pofon-utotte-a-fideszes-komloi-polgarmestert-486163

Nem tudok mást mondani, ez elképesztő.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.03.03. 11:15:51

@Doomhammer: A fülkeforradalom Kohlhaas Mihálya ő, akárki meglássa.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.03. 11:21:42

@Counter:
Vagy egy univerzálisan felhasználható provokátorügynök lenne esetleg?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.03.03. 12:21:26

@Doomhammer: mi ebben az elképesztő?
A rendőrökkel 0-1-re végzett, a pógármesterrel viszont behúzta 1-0-ra.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2013.03.03. 12:24:53

@Hepci: Pont erre gondoltam én is, teljesen hétköznapi legalábbis, ami az indulatait illeti. Az pedig, hogy Gaudiék kezelésében fideszgyűlölő lett, még jobban tipizálja az esetet.

bömböcz 2013.03.03. 17:44:31

@Doomhammer:
Sajnos ilyenek ezek a néhai kétkezi bányász/vájárok!
Egyszerűen nem megy a fejükbe a virtuális világ, meg a mámai duplagondol...

bömböcz 2013.03.03. 17:45:51

@gloire:
Tipikus antizsideszista pártkatona magori, pfej!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.03. 18:17:18

@Hepci:
Kollárt az Alkotmány utcában verték meg, ahol a Kossuth térről korábban kiszorított tüntetők és a Corvin-közből érkezettek csaptak össze a rendőrséggel. Úgy adódott, hogy Kollár is ott volt.

Ő volt a harmadik, akinek kártérítést ítéltek meg, még 2009-ben.

bömböcz 2013.03.03. 20:07:08

@Doomhammer:
Örökös bajkeverő! Még szerencse, hogy az ilyenfélék még mutatóban sem fenyegetik a demokráciát!
Épp ideje lenne már az új világrendnek bepucsítani!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.03. 20:10:09

@bömböcz:
Nyugtasson meg, hogy ez nem egy újabb cigánygárdás elkúrás a fékezhetetlen agyvelejű baranyaiaktól.

bömböcz 2013.03.03. 20:26:02

@Doomhammer:
Baranya mindig is egy neuralgikus pont volt a trianon előtti történelmünkben!
No meg a Viharsarok...
Judapesten meg mindeközben: kulminálnak az emóciók...

bömböcz 2013.03.03. 21:24:30

@Doomhammer:
Egyébként, ha a Nemzet korfájára tekintünk, akkor minden honszerető állampolgárnak szembetűnik, hogy védeni kell a kiveszőfélben lévő magorit!
Ezt pediglen, csak hatékony és mindenre kiterjedő gondoskodással érhetjük el, jelesül:
A kéretlen kérelem elbírálásáig biztosítjuk a politikamentes/független elhelyezését.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.03. 22:05:40

@bömböcz:
Azt gondolom, nem kell Trianonig visszamenni ezen szomorú történet okainak a kutatásában. Elég olyan 4-5 évre.

bömböcz 2013.03.03. 22:14:09

És egyébként is: mindig csak a széthúzás és a védtelen ártatlanok meghurcolása (holokaust) okozott őseinknek testi vigaszt!
Itt az ideje, hogy túlkomenzáljunk!
áve

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.04. 13:05:46

Itt a ketharmad lett felpofozva.
www.bama.hu/helyi-ertek/postabontas/a-komlon-elcsattant-pofon-valojaban-a-torvenyhozoknak-szolt-486616
"A pofon, mely a polgármester Polics József arcán csattant, az egész kétharmados parlamentnek szólt, azok között is azoknak, akik megszavazták ezt a gyalázatos törvényt. Nagyon sokan vannak ma olyan helyzetben, hogy nem tudják fizetni a rezsiköltségeket, mert semmilyen jövedelmük nincs, dolgozni nem tudnak, betegek, de munkahelyek sincsenek. Évtizedek alatt megszereztek egy törvényes anyagi biztonságot, amit lelketlen törvényhozók megsemmisítettek. Egy pofon jogtalanságával senki sem vitatkozik, de az elkeseredettséget mindenki megérti. Ma pofon, holnap tüntetés, holnapután véres ütközet?!"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.07. 11:48:55

@Counter:
Sajat hibaja miatt szunt meg az ellatasa.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/polics-ez-van-a-komloi-varoshazi-pofon-hattereben
"Kollár Tibortól azonban nem ez a testület vonta meg a nyugdíját. Ő ugyanis nem adott le határidőre a jogszabályi feltételeknek megfelelő - vagyis egyértelműen kitöltött és aláírt - nyilatkozatot, ezért 2012. május 1-ével lényegében automatikusan megszűnt a rehabilitációs ellátása anélkül, hogy a felülvizsgálatra sor kerülhetett volna.

Egyszer még március végén átvette azt a levelet, amelyben a nyugdíjfolyósító tájé-koztatja a szükséges teendőkről és a lehetséges következményekről.
Nyilatkozat hiányába a hatóság megszüntette Kollár úr ellátását. A döntés ellen ő később fellebbezett, de az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság helyben hagyta az elsőfokú döntést. A jogvita ezután a bíróságon folytatódott.

Fontos leszögezni, hogy Kollár Tibor a járadékát nem az egészségi állapotával vagy a munkaképességével összefüggésben veszítette el, hanem kizárólag azért, mert nem tett eleget törvényben előírt kötelezettségének, amelynek várható következményével maga is tisztában volt.

Amennyiben kérte volna az egészségügyi felülvizsgálatát, akkor összesen egy alkalom-mal kellett volna megjelennie a kijelölt bizottság előtt. Kollár úr ugyanis jogerős bírósági ítélettel rendelkezik arról, hogy egészségkárosodása végleges és visszafordíthatatlan. A felülvizsgálat során ezért az ítéletben foglaltak kerültek volna az orvosi szakvéleménybe és ezek alapján élete végéig folyósították volna részére a járadékát."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.07. 15:41:12

2010: Orban szemelyesen elkotelezi magat.
www.bama.hu/baranya/kozelet/orban-sikertortenet-lehet-az-ormansagbol-295978
"Ezért is megyek az Ormánságba, az ország egyik legszegényebb vidékére. A következő kormánynak ugyanis nem csak az a feladata, hogy a nagyvárosokkal foglalkozzon, hanem azokkal a térségekkel is, amelyekkel a mostani kormány az elmúlt években alig tudott valamit kezdeni. Az Ormánságból sikertörténetet akarok csinálni, ez ügyben személyesen is el vagyok kötelezve. Ugyanúgy, ahogy a tiszai árvíz után sikeres volt az újjáépítés, ugyanilyen, az egész országot bátorító sikert akarunk felmutatni az Ormánságban is. "

Eltelt harom ev es leginkabb semmi se tortent (eltekintve a vajszloi fideszes polgarmester botranyatol).

Nade majd most!

www.bama.hu/baranya/kozelet/kihelyezett-kormanyules-lesz-az-ormansagi-kemesen-487142
"Értesüléseink szerint március 20-án Kémesen kihelyezett kormányülést tartanak. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön megerősítette a Dunántúli Napló információját. A rendszerváltás óta mindeddig nem volt arra példa, hogy Baranyában ülésezett volna a kormány.

Az ormánsági településen megrendezendő tanácskozás pontos programját még szervezik, de ahogyan a januári, Vásárosnaményba kihelyezett kormányülés, úgy várhatóan ez is Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatával zárul majd - közölte a sajtófőnök.

Lapunk információja szerint az ülés napirendjén kiemelt szerepet kap az Ős-Dráva programmal kapcsolatos döntés. Úgy tudjuk, hogy döntés születhet a közmunkaprogram új feltételeiről, valamint a devizahitelesek újabb mentőcsomagjáról."

bömböcz 2013.03.07. 21:16:24

@Doomhammer:
Én nem nagyok fogékony ezekre a civilizávóösszemláselkerülésjótanácsokra...
Mindenki bekaphattya!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.08. 10:02:07

@HToma:
Hat persze, ki mas. Zsolt igen hatekonyan komiszarkodik Baranyaban. Peldaul meguzente a harkanyiaknak, hogy csak az idokozi polgarmester-valasztas utan lehet szo az adossagkonszolidaciorol. A harkanyiak meg is ertettek, mi lehet abbol, ha megint fuggetlen polgarmestert valasztanak, aki nem hagyja levaltani a gyogykorhaz hatekony, amde balos kotodesu igazgatojat.

Vajszlo kis pont volt, de az o esetuk nem ismetlodhet meg.

Baranyaban tortenelmi esemeny esik meg.

www.bama.hu/baranya/kozelet/kihelyezett-kormanyules-lesz-az-ormansagi-kemesen-487142
"Az esemény Baranya szempontjából tulajdonképpen történelmi, hiszen a rendszerváltás óta először lesz kormányülés a megyében. Elképzelhető az is, hogy a térség és a baranyaiak számára az ott hozandó döntések miatt is emlékezetes lehet a kabinet kihelyezett ülése: úgy tudjuk, többek között téma lesz az Ős-Dráva program, valamint az M6/M60-as autópályák határig történő meghosszabbítása. Elképzelhető továbbá, hogy tárgyalnak egy pécsi, munkahelyteremtő nagyberuházásról is.
Hargitai János kormánymegbízott, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő lapunk érdeklődésére ez utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott, baranyai képviselők régebb óta igyekeznek ösztönözni a kormányt egy nagyberuházás tető alá hozása érdekében, ami csak a kabinet közreműködésével lehetséges."

Haha, a kormany csak most figyel fel Baranyara? Mi mar egy eve rajta vagyunk a teman.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.08. 16:17:30

Itt az ideje, hogy az EU exkommunista tagjai elszakadjanak a valsagban doglodo eurozonatol es batran a maguk utjat jarjak.

www.scotsman.com/news/international/hungary-s-viktor-oban-advises-neighbours-on-brussels-1-2825378
"HUNGARY’S prime minister has said the EU’s former communist countries must make their own way “without looking to the EU” and not listen to “bureaucrats in Brussels”, in a speech indicative of a growing divide between many old and new EU members.

Addressing an audience at Warsaw University following a meeting of regional heads of state in the Polish capital, Viktor Orban said it was time for the countries of central and eastern Europe to move on and not live in awe of the West, given the dire state of the eurozone.

“Today the eurozone is ­experiencing much more trouble than the Hungarian economy,” he said in a speech that will further enshrine Mr Orban’s status as an arch-critic of the ­European Union.

“In the past, it was advisable to seek solutions from Western economies, but that was when we were in transition. Today we do not need to do that.

“The countries of central and eastern Europe should make their own policies without looking to the EU. We do not have to listen to everything the bureaucrats in Brussels say.”

By calling for the old Warsaw-Pact countries to take a more independent line with Brussels, Mr Orban was manifesting a political undercurrent of prickly nationalism present in many of the “new” EU countries that has, at times, put them at odds with Brussels."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.11. 09:19:56

@Doomhammer:
Zsoltinak nem jott ossze.

www.bama.hu/baranya/kozelet/harkany-es-vajszlo-vasarnap-valasztott-487656
" Harkányban a képviselőtestület oszlatta fel magát, Vajszlón felmentették a polgármestert. A jelenlegi állás szerint Harkányban Imri Sándor marad a vezető, Vajszlón Horváth István lesz a polgármester."

Habar Harkanyban csak 8 szavazattal maradt le a fideszes jelolt, majd lesz ujraszamlalas, gondolom.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.13. 09:36:42

@Doomhammer:
A kormany nem is figyelt fel Baranyara.
www.bama.hu/baranya/kozelet/elmarad-a-kormanyules-kemesen-488066
" Információink szerint elmarad március 20-ra Kémesre tervezett kihelyezett kormányülés.
Mik ezek?

A Dunántúli Napló értesülését megerősítette Havasi Bertalan, Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke. Úgy tudjuk a rendezvény Orbán Viktor miniszterelnök halaszthatatlan brüsszeli programjai miatt mondták le. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.13. 10:39:59

Unortodox gazdasagi indikatorok.

www.businessinsider.com/40-most-unusual-economic-indicators-2013-2

Sok van, pl. egy beloluk:
"
The Concept: Simple supply and demand: during boom times when women can find better jobs, there are fewer hookers and hourly prices rise.

The Proof: Latvian sex workers have unfortunately been stuck in a rut. As the economy soured, rates fell as low as $60 for a night's work in 2009. This Baltic index is way more intuitive than that other Baltic index.
"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.13. 11:25:25

Panikra semmi ok, ami tortent, az a mesterterv resze.

hvg.hu/gazdasag/20130313_Barcza_a_forintgyengulesrol_panikra_nincs
"Először tapasztalhatjuk meg, mit csinál a forint, ha nem a kamat tartja mesterséges szinten, hanem a kereslet-kínálat alakítja - mondta az M1 reggeli műsorában Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője.
...
"Most először van alkalmunk megtapasztalni, mit csinál a magyar pénz, ha nem a kamattal próbálják mesterséges szinten tartani, hanem a kereslet-kínálat alakítja, mivel pedig Európában most visszaesés van, az export is visszaesik Magyarországon, így természetszerűleg gyengébb az árfolyam is" – magyarázta az elemző a köztévében.
...
"Rövid távon persze jobb az erős forint, de a válság során például megtapasztaltuk, hogy ez mennyire visszaüthet" – mondta Barcza, aki fontosabb tényezőnek látja az árfolyam-stabilitást, még ha ez magasabb szinten is valósul meg. A szakember hangsúlyozta: a forint további mozgását továbbra is elsősorban az európai gazdasági helyzet határozza majd meg, mivel pedig innen még mindig nincsenek jó hírek, a recesszió mélyülni látszik, a forintra sem várhat sok jól."

Ez volt akkor a devizahiteles-mento program.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.14. 10:59:57

Tuntetes vagy unnep?

www.pecsma.hu/vezeto-hir/unnep-is-lehet-a-banyasztuntetes/
"- Akár ünnep is lehet a március 21-én a Széchenyi térre tervezett tüntetésből, amennyiben a rendelet valóban megjelenik, és ténylegesen megkapják a követeléseiket – mondta Szemán István, a Bányászok Érdekvédelmi Kulturális Egyesületének volt alelnöke, miután értesült a fővárosi tárgyalásokról. Szemán – aki a legutóbbi pécsi bányászdemonstráció egyik fő szónoka volt – azt mondta, hogy a bányászok járandóságait, a rokkantellátásukat és a külszínen dolgozók juttatásait is rendezhetik. Számukra a húsz évvel ezelőtti rendelet visszaállítása egyedül elfogadható – tette hozzá."

Alfőmérnök 2013.03.14. 21:29:15

Vajon a konzervatív makimajmok/pojácák holnap felteszik a kokárdát?
Elvégre az ő logikájuk szerint nem nagyon van mit ünnepelni ennek a felforgató, Habsburg-ellenes forradalomnak a napján.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.03.14. 21:40:19

@Doomhammer:

"Magyarországon a kormány "kifogyott az öletekből" és Európával "totálisan ellentétben" adóemelésekkel szeretné a válságot kezelni. Történelmi mélységben van a tőzsde, a forint-euró árfolyam tartósan 300 forint körüli, a magyar kormányt pedig világszerte elrettentő példaként hozzák fel arra, hogy miként lehet egy gazdaságot tönkretenni."

Ki is mondta, ki is mondta...?

Pelso.. 2013.03.15. 09:31:33

" köztévén Obersovszky Péter cseveg Csizmadia Lászlóval, a Békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum alapítójával. Megállapodtak abban, hogy igazi hősök azok a lengyelek, akik ilyen időjárási körülmények között is eljöttek újra, hogy magyar testvéreikkel ünnepeljenek."

bömböcz 2013.03.15. 13:45:45

@Alfőmérnök:
Az olasz származású,argentin, jezsuita pápa tiszteletére megengedett a zöld-fehér-piros...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.21. 10:37:06

Ma delutan banyasztuntetes az MSZP segitsegevel!

www.pecsma.hu/vezeto-hir/az-mszp-szervezi-a-banyasztuntetest/
"Tüntetést szerveznek ma délutánra a bányászok Pécsett, mert attól félnek, a kormány elveszi az eddig kapott kedvezményeiket, járadékot. A megmozdulást hivatalosan a Járadékos Bányászok Szakszervezete gründolta össze, ám a rendezvényt népszerűsítő felhívást a baranya@mszp.hu email címről is postázták. Sőt mint megtudtuk, a szocialista párt akativistái „harcba is hívják” a szimpatizánsokat.

A szocialisták nem titkolják, hogy besegítenek a bányásztüntetés szervezésébe.

- A tüntetésről értesítettük a teljes tagságot. A szakszervezet korábban bennünket is megkeresett, mi pedig együttműködünk velük – mondta lapunkak az egyik kertvárosi aláírásgyűjtő standnál Bérczes Nagy Gábor, az MSZP városi elnökségi tagja.

A Járadékos Bányászok Szakszervezetének elnöke, Ruda Sándor viszont nem büszkélkedik az MSZP-s kapcsolattal, sőt lapunknak ezt megpróbálta cáfolni is. Azt állította, ők egyetlen pártot sem kerestek meg, mert távol akarják tartani a politikát a tüntetéstől. Azt ugyanakkor elismerte, tud arról, hogy a párt szimpatizánsait buszokkal szállítják majd a demonstrációra, amolyan hangulat-felelősként. Tőlük azt kérték, hagyják otthon az MSZP-s zászlókat."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.21. 10:43:00

Ekozben Bajnaiek kulfoldi szervezeteknek adnak at adatokat es adatgyujto programokat telepitenek a mit sem sejto allampolgarok gepere a Facebook-on keresztul.

hetivalasz.hu/itthon/aggalyosnak-tartjak-az-adatgyujtest-61864/
"A beadvány szerint az Együtt 2014 Mozgalom a Facebook közösségi felületen folytatott „A Te Magyarországod. Tegyél érte." elnevezésű adatgyűjtése számos törvényi rendelkezést sért, a politikai nézetekre vonatkozó adatok illetéktelen kezekbe vagy akár külföldre kerülhetnek.

Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke a Heti Válasz Online-nak megerősítette, hogy a beadványt március 19-én megkapta, és azt már ki is szignálta egyik munkatársára. A beadvány tartalmáról a hatóság elnöke nem nyilatkozott, csupán annyit mondott el, hogy várhatóan már a jövő héten állást foglalnak az ügyben.

Úgy tudjuk, hogy a beadvány szerint az Együtt 2014 Facebook oldalán közzétett, csatlakozóknak szóló belegyező nyilatkozat nem jelöli meg egyértelműen az adatgyűjtés célját, holott ennek pontos meghatározását a törvény előírja. A beadvány készítője aggályosnak tartja továbbá azt, hogy az oldalon regisztráló állampolgárok hozzájárulnak ahhoz, hogy személyes és érzékeny adataikat harmadik személynek továbbítsák. Az adatokat ugyanis a nyilatkozat szerint a jogutód is kezelheti, ugyanakkor a jogutódot nem nevezik meg.

Emellett a csatlakozó állampolgárok ahhoz is hozzájárulnak, hogy Európán kívüli országba továbbítsák adataikat. Ez különösen veszélyes lehet abban az esetben - állítja a beadvány megfogalmazója -, ha az adott ország gyenge adatvédelmi szabályozással rendelkezik. Az állampolgári beadvány kitér arra is, hogy a Haza és Haladás Alapítvány egyedi azonosító szoftvert telepít a felhasználók gépére, amely tisztázatlan és ellenőrizetlen módon gyűjthet személyes adatokat a felhasználók Facebook oldaláról."

HToma 2013.03.21. 11:43:52

@Doomhammer: Apropó Bajnaiék. Még március 13-án felhívott Bajnai Gordon. Természetesen csak géphang volt. Kis bla-bla-bla majd, Ha érdeklik az Együtt2014 céljai, akkor nyomja meg telefonja billentyűzetén az 5-ös gombot. Március 15-e előtt két nappal! Ahelyett, hogy azt mondta volna, hol lesz a rendezvényük. Akarják ezek egyáltalán a hatalmat?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.21. 11:49:22

@HToma:
"Ahelyett, hogy azt mondta volna, hol lesz a rendezvényük."

Mar tudtak, hogy a rendezveny elmarad. Ez is azt bizonyitja, hogy kulfoldi Hatalmak okoztak a hovihart, Magyarorszagon tenykedo provokatorugynokeik pedig az azt koveto kaoszt.

" Akarják ezek egyáltalán a hatalmat? "

A hatalmat csak Orban akarja, mint az koztudomasu.

HToma 2013.03.21. 14:04:49

@Doomhammer: Nem a külföldi hatalmak. '90 március 15-én pólóban lehetett járkálni. A természet is örvendett a visszakapott szabadságunknak. Két nappal a 4. alaptörvény módosítás aláírása után hóvihar. Kell ezt magyarázni? :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.21. 14:22:51

@HToma:
Ez csak egy dolgot jelenthet: hogy a 4. modositas ellenkezik a termeszetjoggal.

bz249 2013.03.21. 14:30:57

@HToma: @Doomhammer: nade akkor miert havazik meg mindig a demokratikus Nemetorszagban (es nem csak itt a klerikalis Munsterlandban, de a kozmopolita es felvilagosult Berlinben is)?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.21. 14:33:57

@bz249:
Itt nem bekes, nyugodt konzervativ-kereszteny hopihek hullasarol van szo, hanem a termeszet duhongo haragjarol. Nyilvan azert duhong a termeszet, mert megsertettek a termeszetjogat.

HToma 2013.03.21. 14:34:26

@bz249: CDU-CSU koalíció van? Nem? De! Ki a Fidesz legjobb külföldi szövetségese? A CSU. Amíg ott vannak Berlinben ott is havazni fog.

HToma 2013.03.21. 14:39:19

@HToma: Amíg ott vannak= Amíg ők vannak

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.21. 16:18:39

Lazar Janos fejti ki a velemenyet a szolgaltatoi szektorbol a termelo szektor fele tarto mozgasrol.

hvg.hu/itthon/20130321_Lazar_Janos_interju_kormany_teljesitmenye
"hvg.hu: Januári adatok szerint tovább zuhannak egyes ágazatok, csökkent a fogyasztás. Miből lesz így munkahely?

L. J.: A fogyasztás azért csökken, mert még mindig nagyon sokan el vannak adósodva, előbb ebből kell kijönni. Ugyanakkor az egész gazdaság átrendeződőben van a szolgáltató szektorból a termelő szektor felé. Ez együtt mozog a nyugat-európai trendekkel: olyan európai gazdaságot, ahol a válság alatt leépült volna a termelés, nem ismerek. Nézzék meg Franciaországot: azért van válságban, mert túl sokan dolgoznak a szolgáltatói szektorban, és közben mindenki nagyon jól akar élni. Németországban más a helyzet, nem véletlen, hogy fejlődik. Erősödő gazdaság, erősödő ipar és mezőgazdaság kell.

hvg.hu: Hány embernek kell a kormány becslése szerint átmennie a termelő szektorba, hogy a hazai gazdaság struktúrája jó legyen?

L. J.: Százezreknek, és ez fájdalmas lépés. Nyilván a szolgáltatói szektor felső- és középvezetői élik meg a legrosszabbul az elmúlt három évet, és ők véleményformálók. Az tény, hogy nagy profittal a könnyebb megélni egy szolgáltatásból, mint kis profittal a mezőgazdaságból."

Tobb bankvezert a dinnyefoldekre!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.21. 16:47:43

@Doomhammer:
2-300-an voltak a banyaszok.

www.bama.hu/baranya/kozelet/banyaszsztrajk-a-szechenyi-teren-489300
"A mostani létszám a legutóbbi megmozduláshoz hasonlóan 200 és 300 fő között volt, sokan jöttek Komlóról, de képviselte magát Szolidaritás, az MSZP is. Az MSZP röplapot is osztogatott, melyen az áll, hogy ők kormányra kerülés esetén helyreállítják a bányásznyugdíjakat."

bz249 2013.03.21. 17:18:44

@HToma: itt NRW-ben ugyannem, itt kerem SPD-Grüne kormany van. Igaz a varosban meg CDU-s polgarmester.

bz249 2013.03.21. 17:40:30

@Doomhammer: Lezer ur megint nagyon okosat mondott

innen (azt hiszem lejar a linkeles egy ido utan)

epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page/portal/statistics/search_database

population and social conditions-labour market-employement and unemployment-LFS main indicators-employement LFS adjusted series-employement growth and activities.

A valsag elott (2007)
GER 25.4% iparban dolgozo
FRA 19.8%

Tehat Dzsoni tezise igazolva. Azonban

2011-ben
GER 24.7%
FRA 18.8%

vagyis az iparban foglalkoztatottak szama aranyaiban is csokkent

masreszrol
ITA: 28.6 (2007) 26.9 (2011)
vagyis magasabb, mint a nemeteknel, de nekem nem ugy tunik, hogy akarcsak annyira hasitananak, mint a franciak.

A masik termelo szektor (a mezogazdasag) igy allt 2007-ben
GER: 1.7
FRA: 3.1
ITA: 4.0

vagyis az olasz "foleny" tovabb nott, mig a nemet-francia ollo zarult
2011-ben
GER: 1.6
FRA: 2.8
ITA: 3.9
(detto)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.21. 18:34:33

@bz249:
Akkor a németeknek és a franciáknak is lőttek.
Így korcsosul el a hajdan volt büszke Nyugat és így előzi meg a termelést szem elől nem tévesztő Kelet.

Cserébe a sok számért hadd ajándékozzam meg egy újabb politikai örökzölddel: a kormány tette a dolgát, csak a a kommunikáció volt elégtelen. Különös tekintettel a közösségi hálózatokra.

"Gondoljanak bele: márciusban jött ez a rendkívüli időjárás. Ehhez képest, a rendelkezésre álló eszközeivel a katasztrófavédelem tette a dolgát. Arról, hogy a kommunikáció megfelelő volt-e, megoszlanak a vélemények. Azt nem mondom, hogy ez a pár nap a szervezet legjobb teljesítményei közé tartozik, mert a cselekvés és nem a beszéd volt gondolkodásuk fókuszában. Menteni és nem beszélni, ez volt a lényeg. Ugyanakkor az esetenként jogos indulatokat, véleményeket megfogalmazók érzései a világhálón egy általános érzetté, hangulattá álltak össze."

bz249 2013.03.21. 18:52:33

@Doomhammer: deha ennyire bena a kommunikacio... akkor me nem vegeznek el egy kommunikacio bufe-ruhatar szakot? ;)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.21. 19:02:55

@bz249:
Az a baj, hogy elvégeztek, de most épp ezért nincs villanyszerelő.

"L. J.: A számok csalókák, mert közben minden jel arra utal, hogy a termelő szektorban munkaerőhiány van. A hódmezővásárhelyi térségben betonipari, kerámia-ipari munkást, és villanyszerelőt keresnek. Miközben kommunikáció szakos diplomásokból túlkínálat van."

És még ráadásul a kommunikáció se kielégítő.

Üres ez az ember.

bz249 2013.03.21. 19:06:34

@Doomhammer: bizonyara nem ebbol a kommunikacio szakos tulkinalatbol nem tudtak olyanokat kivalogatni, akik tudnak kommunikalni. Nem olyan konnyu az, elvegre vegyuk mondjuk a villanyszerelot, ugye abbol hiany van, eljon a csoka az elbeszelgetesre es fel is veszik.

Ellenben ugye kommunikacio szakosbol meg tulkinalat, meghirdetik az allast... jon tobbszaz kommunikacio szakos, es ki a rossebb tudja eldonteni, hogy melyik a jo belole.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.21. 19:19:35

@bz249:
Pláne, ha az alapprobléma amúgy is az, hogy nem kielégítő a kommunikáció, szemben ugye a villanyszerelés minőségével. Ekkor joggal feltételezhetjük, hogy a felvételiztetők közül sincs senki, aki el tudja választani az ocsút a búzától (különben ő maga csinálná a jó kommunikációt).

Rájöttem, hogy ez egy elméleti probléma. Ez azt jelenti, hogy ha egy szervezet gyenge valamiben, az nem tudja ezt a hiányosságát kijavítani azzal, hogy felvesz hozzáértőket. Még akkor se, ha azokból túlkínálat van.

Jogászból viszont épp elég van, így megtudhattuk, hogy a gyakori alkotmánymódosítás éppen az érett demokrácia jele.

"A negyedik módosítás éppen a rendet szolgálja, és a társadalom döntő többsége rendet szeretne látni maga körül. A gyakran példaként emlegetett amerikai alkotmányt két év alatt tíz kiegészítéssel látták el, és a következő kétszáz évben csak 17-szer tettek hozzá. Ugye ettől még demokratikusnak tarthatjuk az országot?"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.22. 15:07:25

Magyarorszag ismet ellovas.
www.bruxinfo.hu/cikk/20130321-magahoz-vonta-barroso-a-magyar-ugyeket.html
"A magyar ügy ismét olyannyira érzékennyé vált politikailag, hogy a Bizottság elnöke magához vonta az alkotmánymódosítással kapcsolatos dossziék ellenőrzését. Ezt jól jelzi, hogy Andor László tájékoztatása szerint a hallgatói szerződések rendszerével kapcsolatos uniós aggályok kezelése is átkerült a Bizottság foglalkoztatáspolitikai főigazgatóságától Barroso-elnökhöz."

Sapika 2013.03.24. 19:34:09

@Doomhammer: "Ekkor joggal feltételezhetjük, hogy a felvételiztetők közül sincs senki, aki el tudja választani az ocsút a búzától (különben ő maga csinálná a jó kommunikációt). ... ha egy szervezet gyenge valamiben, az nem tudja ezt a hiányosságát kijavítani azzal, hogy felvesz hozzáértőket."
Valaha azt hallottam, hogy ezt régóta működő egyetemeken jól lehet érzékelni. A XX sz. elején szar tanszékek még hetven év múlva is gyengék maradtak (buta prof csak buta tanseggeket tűrt meg/vett fel, akikből megint buta profok lettek).

Vagy a másik példa: a hitleráj csak kb. 12 évig tartott, de ezalatt jól lefejezte a valaha éllovas német egyetemeket. Hiába lett Németország azóta újra a Föld egyik legfejlettebb állama, az egyetemeik az egykori gloire-t meg sem közelítik.

Sapika 2013.03.24. 19:42:56

@Doomhammer: " hallgatói szerződések rendszerével kapcsolatos uniós aggályok..."
Biztos már sokat ragozták, csak nekem régóta nem volt időm internetet olvasni. Fel nem tudom fogni, hogy miért nem csinálják a röghözkötést jogszerű eszközökkel.
Például, hogy hallgatói kölcsönt adnának, melynek törlesztő részletét a mindenkori fizetés 10%-ában limitálnák. Ha a hallgató egy gazdag nyugati országba megy végzés után, akkor ez a 10% szép summa pénz, 5-10 év alatt visszatérül a képzés költsége. Ha viszont itthon marad, akkor ez egy kis összeg, melyet az állam könnyen vissza tudnak adni a fiatal diplomásnak valamilyen támogatás formájában. Ez sztem bármely jogrendben megállná a helyét. (Legalábbis mint jogilag képzetlen móricka, így vélem.)

Sapika 2013.03.24. 20:10:07

@Alfőmérnök: "Vajon a konzervatív makimajmok ..."
Szépen fejlődik, amióta utoljára itt jártam, örömmel olvasom.
--------
Más: Írta egyszer, hogy Bródy buta, mert a Micimackót énekeltette a tömeggel vmi tüntetésen. Azóta én is hallgattam Bródyt egy talk shaw-n, színházban, és ott is ezt énekeltette a közönséggel. Nem buta ő sztem, csak hiú. Szeretné, ha belénk rögződne, hogy a micimackó dalt is ő írta, nem csak az István szövegét. Egyébként Szörényi volt a meglepetés-vendég, és utóbbi jelentette be, hogy az István, a királyt az Alföldivel rendeztetik meg. Na ezt sem hittem volna pár éve.

Alfőmérnök 2013.03.24. 20:41:02

@Sapika: Azt írtam, hogy buta? Hát lehet, hogy nem az, de nem is egy észlény. És szvsz középszar zenész/szövegíró. Szörényi viszont jó zenész, csak kissé hibbant. Szerintem azt akarta, hogy a Nemzetiben legyen az István, a király, és valszleg megállapodott már Alföldivel ez ügyben. Vidnyánszky meg lehet, hogy nem akarja a Nemzetibe az Istvánt. De ez csak tipp. (Ha így van, akkor ebben a kérdésben hülye az Attila, mert pont a Nemzetibe való darab.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.24. 21:35:46

@Sapika:
"Fel nem tudom fogni, hogy miért nem csinálják a röghözkötést jogszerű eszközökkel."

Mert a jogszerű eszköz a tandíj lenne és arról nem lehet szó. Már 2006-ban is Orbán lőtte le a tandíj-vitát, ebből az álláspontból logikusan következett a népszavazás tandíj-kérdése.

Arról lehet szó, hogy a diákoknak valamilyen úton-módon fizetniük kell (erről szól a támogatott helyek szűkítése+diákhitel), de tandíj nem lehet.

"Például, hogy hallgatói kölcsönt adnának, melynek törlesztő részletét a mindenkori fizetés 10%-ában limitálnák."

Aki nem jut be államilag támogatott helyre, azzal pont ez történik.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.24. 22:40:02

Friss hír: nem közvélemény-kutatás, hanem időközi önkormányzati választás, de 49,7%-kal nyert a fideszes jelölt Dunakeszin. Második az Együtt 2014 plusz renegát LMP (22,0%), harmadik a Jobbik (14,8%), negyedik és utolsó az MSZP (13,5%).

mandiner.hu/cikk/20130324_fidesz_e14_jobbik_mszp_sorrend_dunakeszin

Scheiring Gábor (ex-LMP) szerint "az ellenzéki szavazók Dunakeszin egyértelműen korszakváltást akarnak", ő pedig 2014-ben kormányváltásra készül:

mandiner.hu/cikk/20130324_scheiring_gabor_2014_ben_kormanyvaltas

A választási matematikát sem ismeri, és a jobbikos szavazatokat is ugyanúgy ellenzékinek számolja. Wishful Thinking Gábor.

Silcon 2013.03.25. 19:35:44

@Holger Hartland: az egyedüli meglepetés az agglomerációban a jobbik 15%-a.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.25. 21:15:11

@Silcon: Nem meglepő, ha ez igaz:

"A Jobbik Magyarországért Mozgalom lakossági fórumot tart ma az időközi választással kapcsolatban. A jelenlévők a beszédek után kérdéseket tehetnek föl, így bizonyára föl fog merülni a körzetet érintő egyik legkomolyabb probléma, a közbiztonság kérdése is."

dunakeszi.jobbik.hu/content/t%C3%B3th-csaba-rend%C5%91rkapit%C3%A1ny-jelen-lesz-mai-lakoss%C3%A1gi-f%C3%B3rumon

Egyébként a jobbikosok szerint a kampány egészen idilli volt, amíg Ron Werber szelleme távol tartotta magát Dunakeszitől: emberi szó, együttműködés, demokrácia, béke.

dunakeszi.jobbik.hu/content/ron-werber-szelleme-dunakeszire-%C3%A9rkezett

Érdekes néha helyiérdekű párt- és sajtóanyagokat olvasgatni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.28. 22:31:06

Ez a topik (az ún. "kommentfolyam") elsüllyed? Itt egy jó sztori, pont ide való: volt SZDSZ-es áldoktor vezeti ma is a zöldhatóságot és kap kitüntetést Fidesz-kormánytól.

atlatszo.hu/2013/03/28/aldoktor-vezeti-az-orszagos-zoldhatosagot/

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.03.30. 10:03:57

Hová tűntek a katolikusok? A népszámlálásból.

hartland.blog.hu/2013/03/30/katolikus_nepszamlalas

(Posztreklám.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.03.30. 11:00:51

magyarhirlap.hu/orban-viktor-haborui

"Magyarország „tőkeszegénysége” tehát ócska és hazug mítosz csupán, az a logika, hogy „tőkeszegények vagyunk, ezért tőkét kell behozni”, éppen fordítva működik, tőkét hozunk be, és ezért leszünk egyre (tőke)szegényebbek."

Na most akkor mitől leszünk tőkeerősek? Attól, hogy nem engedjük be a tőkét, s az így kialakuló tőkevákuumot a horror vacuii elve alapján kialakuló Közgépek és más nemzetiburzsoáziák töltik be?

"Nagyjából ez az okok azon láncolata, ami Orbán Viktort arra ösztönözte, hogy háborút kezdjen legalább egy új egyezség létrehozásáért. Pontosabban először megpróbált kérni és érvelni. De a jelek szerint ez süket fülekre talált, és így nem maradt más eszköz, mint a háború. Szakítás az IMF-fel, a magánnyugdíjrendszer felszámolása, a bankadó, a különadók, a tranzakciós illeték, a devizahitelesek végtörlesztése kényszerárfolyamon és most a rezsicsökkentés. Mindez nemzetstratégiailag helyes ugyan, de a „birodalom visszavág”, és minden esetben visszahárítja ezeket az őt sújtó terheket, vagyis sajnos mégis megszorítás zajlik, csak két lépcsőben. Először a globalitás lokális hatalmi szereplőit terheli a kormány, és aztán az fogja visszaterhelni a népre."

Bogár László MSZP-s áruló?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.30. 12:08:47

@Counter:
Nem, Bogár László Széles Gábor embere.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2013/02/mit-tett-ertunk-kulfoldi-toke.html
"Kikapcsoljuk a képből a külföldi tőkét és mindent mi csinálunk. Mi fogjuk felvenni a hitelt, mi fogjuk importálni a technológiát, mi fogunk vállalatbirodalmat építeni és mi fogjuk besöpörni a lóvét. Akárcsak a '70-es években.

A szükséges pénz pedig ott van a Nemzeti Létharc Bankjának páncélszekrényeiben."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.03.30. 12:34:39

@Doomhammer: Hát igen, igen, de azért mégse kéne eközben olyanokat leírni, hogy a Forradalom intézkedései megszorítják a nemzetet.
Ez olyan ellenzékies duma. Megszorítás nincs. Csapásokat adunk, csapásokat kapunk – ha valamit muszáj mondani. De inkább ne mondjunk semmit.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.30. 12:44:44

@Counter:
Az a helyzet, hogy a bendőmagyarok elől a megszorításokat már nem lehet eltagadni. Meg kell hát nekik magyarázni.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2013/03/keves-zsozso.html
"Tavaly csökkentek a reálbérek. Tessék, ide vezetett a rendszerváltás, a tankok helyett bejött bankok terroruralma, a demokrácia és a neoliberalizmus. A gazdasági szabadságharc nem vezetett ide, mert ha azt megnyertük volna, akkor az elmúlt 500 év legnagyobb gazdagodását élhették volna meg a tiborchitűek."

Pelso.. 2013.03.30. 12:55:16

@Doomhammer: Ez a Széles-féle "projekt":
a.) a skrizofénia dezorganizált tünete
b.) a valaha legnagyobb hazai közpénz lenyúlás
c.) nincs

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.30. 13:50:55

@Pelso..:
"Ez a Széles-féle "projekt""

Melyik projektre gondol? A titokzatos madárra, ami kiröpült? Hibásnak tartom az időzítését. Egy év alatt, ami még a választásig hátravan, kiderül erről a perpetuum mobiléről, hogy nem működik. Néhány hónap alatt - megfelelő titkolózás mellett - még fenn lehetne tartani a látszatot.

Egyébként nem csodálatos? Szerintem demokrácia történetében még nem próbálkoztak műszaki varázslattal.

Nézze, számomra igazán fájdalmas az, hogy az alapötlet, miszerint a hazai tőkének kell fejlődnie, a külföldinek meg visszaszorulnia, hogy elfogadható "nemzeti jövedelmet" érjünk el, alapvetően igaz. Csakhogy ez nem rövid folyamat és addig is élni kell. Egy 4 éves ciklus ebben a folyamatban semmire se elég. Arról beszélhetünk, hogy egy tehetséges vállalkozó az élete folyamán egy, különösen sikeres esetben 2 vagy 3 középtávon is életképes céget tud létrehozni. Ez azt jelenti, hogy 40 év alatt egy vállalkozó egy céget (és jópár buktát) hoz össze. El szokták felejteni, de a kiegyezés és az első világháború közötti sikertörténet, ami létrehozta a Ganz műveket és még jó pár európai jelentőségű céget, 47 évig tartott. És ez a folyamat zajlik, a magyar vállalkozók lassan, de biztosan generálják az életképes cégeket.

Ezek a balfaszok azonban még mindig a kommunista "nagy ugrás" révületében élnek - miben éljenek, így nevelték őket fel - és azt gondolják, hogy centralizálva, a nemzet erőforrásait egy jóindulatú diktátor kezében koncentrálva a célt hamarabb elérhetik. Pedig azzal csak azt érik el, hogy konzerválják a lemaradásunkat és 50 év múlva se fogunk ott tartani, hogy legyen néhány tucat, nemzetközi szinten is releváns magyar nagyvállalatunk.

Silcon 2013.04.03. 18:34:21

"A természeti tőke rohamos csökkenése egyre komolyabb figyelmet kap az eddig csak a pénztőke iránt érdeklődő pénzügyi szakemberek körében. A vállalatok számára elsősorban a goodwill sérülékenysége, valamint a nyersanyagok drágulása és a működésben keletkező nem várt költségek jelentik a legfőbb rizikót - mutat rá legfrissebb tanulmányában az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants)."
euroastra.hu/node/69981

Silcon 2013.04.07. 14:55:06

A bankbetétek megcsapolásának korában az arany tűnik a legbiztosabb befektetésnek? Nem olyan biztos.
www.safetygold.com/hamis-arany-jelent-meg-europaban/

HToma 2013.04.16. 09:23:48

Interjú Beppe Grilloval. Úgy tűnik Olaszországban is szeretik az egyszerű megoldásokat. Remélem sose lesz belőle miniszterelnök.
www.metropol.hu/nagyvilag/cikk/1022991

És szerinte a Jobbik neonáci párt. Vajon beperli érte Vona?

Silcon 2013.04.18. 22:08:59

Leminősítheti Lengyelországot a Moody's
www.portfolio.hu/gazdasag/leminositheti_lengyelorszagot_a_moodys.182586.html

"Reagált a lengyel kormány
A lengyel kormány kijelentette, hogy nem tervezi a magánnyugdíjalapok sem részleges, sem teljes államosítását. Ezúttal a pénzügyminiszter-helyettes beszélt erről. Wojciech Kowalczyk kiemelte, pillanatnyilag az a terv, hogy fokozatosan, a nyugdíjba menetel előtt tíz évvel kezdenék meg az egyes magánmegtakarítások átterelését az állami nyugdíjrendszerbe."

Nyugdíj előtt 10 évvel visszamenni államiba? Ennek így semmi értelme. Olyan "védelmi pénz" szaga van a dolognak. 30 évig használhatják a tőkét, különösebb kötelezettség nélkül. Ügyes.

Alfőmérnök 2013.04.19. 19:05:20

A mai féregverseny eredménye:

1. helyezés (főféreg): gloire
2. Loxon
3. MézesRozi
4. aristo

különdíj: Holger Hartland, bbjnick

Alfőmérnök 2013.04.19. 21:34:52

"Óvszert szippantanak fel az orrukba a fiatalok, majd a szájukon át húzzák ki a gumit. A morbid akciót levideózzák és feltöltik az internetre. Ez eddig a legnagyobb butaság, ráadásul életveszélyes is."
www.life.hu/szorakozz/20130416-ovszert-szivnak-az-orrukba-a-tinedzserek-ez-a-legujabb-internetes.html

Alfőmérnök 2013.04.20. 20:55:45

" Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Bajnai Gordon politikai mozgalmának hátterét jelentő Haza és Haladás Alapítványt 2011-ben és 2012-ben is komoly milliókkal támogatták külföldi és belföldi tőkés érdekkörök, mint például a jelentős részben állami tulajdonú MOL vagy a Csányi Sándor vezette OTP.1 Bajnai Gordonék az elmúlt két évben a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progress alapítványtól csaknem 100 millió forintnyi dollárt kaptak, ugyanakkor az OTP bank 40 millió forinttal, a MOL pedig 25 millióval segítette őket."
varaljaszovetseg.hu/h096.html

HToma 2013.04.21. 21:02:44

A konvergenciaprogram részletei. (Már ha igaz)
nol.hu/gazdasag/20130417-csendes_megszoritasok

Ha a következő három évben sem lesz közalkalmazotti béremelés de a minimálbért emelik, az megint egy nagyon nyomott bértáblát fog eredményezni.

Sapika 2013.04.25. 21:38:13

@Alfőmérnök: " A Váralja Szövetséget egy budai gimnázium lelkes diákjai alapították 2008-ban, mint egy keresztény-konzervatív, nemzeti elkötelezettségű, értékőrző civil szervezetet. Tagságunk azóta már ötven fő körüli, amelyben ma már minden korosztály képviselteti magát.

Kezdetben megemlékezéseket, gyűléseket szerveztünk nemzetünk jeles napjain – olyan neves előadókkal, mint Bogár László, ...."
Forrás: varaljaszovetseg.hu/bemutatkozas.html
Hová süllyedt ez a blog, ha ilyen forrásból idézik a híreket?

Sapika 2013.04.25. 21:42:53

@Doomhammer: "sikertörténet, ami létrehozta a Ganz műveket és még jó pár európai jelentőségű céget ..."
Ha ma jelentkezne egy Abraham Ganz nevű úr Svájcból, hogy gründolna itt vmit, akkor hazai tőkének lenne-e tekintve?

bömböcz 2013.04.25. 21:46:06

@Sapika:
A 'világgazdaság' mámamár nyúorder.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.25. 22:00:05

@Sapika: Üdv! Ritkán látni magát, csak nem Tibetben meditált?

Sapika 2013.04.25. 22:52:25

@Holger Hartland: "Ritkán látni magát, csak nem Tibetben meditált?"
Sajnos nem. De azért itthon elolvastam egy teljes Majomkirály-fordítást*. Mivel annyira nyomasztott a mostani valóság. Nem tudom, lehet-e a társadalomtudományokba extrapolálni; ha igen, rémesek a kilátások. És minden nap újabb meglepi.

Ehhez képest a majomkirály története sokkal élvezetesebb. Például amikor a gonosz skorpió-démonnő széplány alakjában próbálja meg elcsábítani a szentéletű szerzetest (= megszerezni a szerzetes 10 újjászületésen keresztül visszatartott spermáját.) A tanítványok meg közben halálra aggódják magukat, hogy jaj, mi lesz, de azután a majomkirály ebben az epizódban is megszabadítja az ütődött szerzetest.
Négy kötet volt, de sajnos véget ért.
---------------------
* Lábjegyzet: A népi kínai kiadást olvastam, ami sztem nem igazán jó. A Chicago University Press kiadását kellett volna megvennem.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.25. 22:57:08

@Sapika: Ha hisz az ilyesmikben, akkor gondoljon bele, talán nem véletlen, hogy erre a pályára tette ki magát a gép, vagy a karma, vagy akármi...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.25. 23:04:44

@Sapika:
Ugyan Andreas Ebner (alias Andras bacsi) nem merheto Ganz jelentosegehez, de ez a del-tiroli borasz teljesen magyarnak van tekintve.
ebnerpince.hu/birtok.html

Sapika 2013.04.25. 23:15:00

@Holger Hartland: "Ha hisz az ilyesmikben"
Milyesmikben? A gonosz skorpió-démonnőre gondolt, vagy az extrapolációra?

Sapika 2013.04.25. 23:27:09

@Sapika: @Holger Hartland: Lehet, hoghy pontatlanul írtam. Erről a klasszikus regényről volt szó az előbbi offolásomban:
en.wikipedia.org/wiki/Journey_to_the_West
Van egy csodálatos magyar fordítása (Csongor Barnabás), de sajnos csak 60%-os. Többek között a versek is kimaradtak belőle. Most készül a regénynek egy magyar gyerekkiadása (Tokaji Zsolt), az első kötet már megjelent. Belenéztem, sztem nagyon olvasmányos, de a célközönségnél sajnos a műmitólógiák győznek majd (Harry Potter, Gyűrük ura, stb.) Végül is ki tudja, lehet, hogy a műpénisz is kiszorítja majd egyszer az igazit.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.04.26. 00:02:54

@Sapika: Az ilyen keleti cuccokban. :) Tudom, hogy mi az a Majomkirály, meg az ő nyugati utazása, de csak trivia szinten. Pihenésképpen sci-fit olvasok, meg írnék, ha lenne időm a nyamvadt blogomra. :)

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.04.26. 09:04:33

@Doomhammer: "Egyébként nem csodálatos? Szerintem demokrácia történetében még nem próbálkoztak műszaki varázslattal."

hát a tudományos szocializmus?

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.04.26. 11:14:22

@Doomhammer: hát akkor mi? maga megkérdőjelezi gyurcsányi elvtárs demokratikus elkötelezettségét?!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.26. 11:37:19

@gróf Szopatzky-Weretzky:
Tetszik vagy sem, Gyurcsány miniszterelnöksége demokratikus volt. Attól még nem volt jó. Meg is bukott emiatt.

Gyurcsány nem dobott be műszaki varázslatot. Még meglátjuk a Széles-féle csodafegyver mire képes, az én kommentárom csak annyi volt, hogy akármire is képes, kiderül a választás előtt. Ha netán nem működne, az is.

gróf Szopatzky-Weretzky 2013.04.26. 11:56:06

@Doomhammer: ha nem akarja nem érti. arra próbáltam utalni, hogy a ma demokratikus melldöngetői voltak már népi demokratikus melldöngetők is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.04.28. 07:12:41

Orbán Viktor a kereszténység európai szerepéről beszél.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/vilag-bulvar/orban-az-europai-ember-nem-tud-kibujni-kereszteny-borebol
"- Ma az európai politikában egy agresszív szekuláris politikai látomás uralkodik, amelyet progressziónak neveznek, és Brüsszelben azok vannak többségben, akik azt akarják, hogy ez legyen a jövő - mondta, megjegyezve, hogy ők valójában akarva-akaratlan egy Istentől mentes társadalom felépítésén dolgoznak, a vallásosságról pedig úgy gondolják, az az egyéni életstílus kiegészítője. "

Ezzel szemben mód volt Magyarországon egy keresztény alkotmányt elfogadni a demokratikus közegben.

"Kérdés fogalmazódott meg az új alkotmányról is, amellyel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, Magyarország egy olyan ország, amely esetében nem merné azt állítani, hogy az emberek többsége ideológiailag egy keresztény alaptörvényt szeretett volna, de egy demokratikus közegben mégis lehetséges volt, hogy megnyerjék az emberek többségét egy keresztény értékeken nyugvó alkotmánynak.
Ennek eszköze a nemzeti konzultáció volt, amelynek során a válaszolók azon értékek mellett foglaltak állást, "amelyeket mi keresztény értékeknek tekintünk, és ezekből az értékekből építettük fel az alkotmányt" - magyarázta."

Jó, ha tudják, hogy a nemzeti konzultáció keretében az emberek maguk fogadtak el egy alkotmányt, amivel nem is értettek egyet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.02. 08:09:34

A Suez olcsón megúszta: máshol fegyverrel vették volna el tőlük a vízművet. Nyilatkozik a pécsi vízmű visszaszerzésében kulcsszerepet játszó ügyvéd.

www.pecsma.hu/vezeto-hir/mashol-polgarhaboru-kellett-ehhez/
"Riporter: Kevesen tudják, de ingyen vállalta ezt az ügyet, a város jogi képviselete egy fillérjébe sem került az önkormányzatnak. Miért nem kért legalább sikerdíjat?

dr. Szabó Iván: Három okom volt, amiért úgy döntöttem, nem kérek ügyvédi munkadíjat. Az első, hogy tudtam, amennyiben sikerrel végigvisszük az ügyet, márpedig ebben biztos voltam, akkor mind jogi, mind erkölcsi értelemben történelmet írunk. Máshol ugyanis azt, amit most Pécs elért a világ egyik legnagyobb hatalmú és befolyású szervezetével szemben, fegyverrel szokták kikényszeríteni polgárháborúk során. Elég, ha csak Dél-Amerikára gondolunk és az ottani “víz-lázadásokra”. A másik ok, hogy ez az egész ügy számomra személyes volt. A harmadik, hogy mióta nyilvános Pécs sikere, azóta folyamatosan csörög a telefonom, szóval nem panaszkodom, van munkám elég."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.02. 08:12:20

Muhahaha, betiltott játékgépek?

www.pecsinapilap.hu/cikk/Szinte_megszunt_a_jatekgepturizmus_Pecsrol_es_Baranyabol/126213
"Az utóbbi időben egyre több illegális játékgépet foglalnak le Magyarországon, legutóbb a múlt héten Mohácson volt egy lebukás. A törvény kijátszása igen egyszerű, a játékot működtető szerver nem Magyarországon van bejegyezve, a kocsmai gépen tulajdonképpen az internetezésért fizet a játékos, ha lecsapnak az ellenőrök gyakorlatilag egy gombnyomásba kerül, hogy csak egy egyszerű internetes keresőprogramot találjanak a gépen."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.03. 10:32:18

Becsuletes magyar ember csak orulhet a trafiktorvenynek.

www.origo.hu/itthon/20130503-orban-mindegy-hogy-jobb-vagy-baloldali-a-trafikos.html
"Orbán szerint nem lehet különbséget tenni jobb- és baloldali trafikos között, a kormány célja ugyanis az, hogy a dohánykereskedelemből származó profit a multinacionális cégektől átkerüljön a haza kis- és középvállalkozásokhoz, és ebből a szempontból szerinte mindegy, hogy a haszon jobb- vagy baloldali trafikoshoz kerül-e."

Ez maga a NER.

gomorra 2013.05.03. 14:56:16

Hát, Doomhammer elvtárs, mi nemigen értünk egyet. Mért vagy te olyan megátalkodott, hogy nem látod meg a gazemberséget?!
Becsületes magyar ember csak örülhet a trafiktörvénynek? Becsületes vagyok, magyar is, mégsem örülök. Hol lehet itt a baj?
Mondhatnád, hogy becstelen vagyok s magyartalan, de nem lenne igazad. Akkor mért nem örülök?

Annak örülnék, ha a hazai populációban a dohányzás visszaszorulna, hát hogyne örülnék annak, ócska önrontás a dohányzás, még ha néha magam is rápippantok, pippantottam néha. A becsületesség, magyarság nem ezen múlik, ne keverjük a dolgokat.

S mért nem örülök mégis, ennek dacára a mai helyzetnek?

Mert ez a lófasz Orbán pl. arról beszélt a tarfik pályázat kapcsán, hogy nyertek baloldaliak is! Az apja faszát ennek a kis szarjankónak!!! Hát hogy jön ő ahhoz, hogy magyart osztályozzon, hogy jobbos vagy balos, hogy jön ő ahhoz, hogy egyáltalán ezzel foglalkozzon, hogy ki kicsoda?! S ezt tegye egy pusztán gazdasági kérdés kapcsán?! Hát ez már maga egy hazaárulás a kis szarjankótól, ezt nem megérteni pedig bűn! Egy miniszterelnök, a magyar végrehajtó hatalom feje ilyenre adja a fejét, hogy gazdasági kérdések kapcsán különbséget tesz magyar s magyar között? Ebből látszik, hogy milyen beteg a mai magyar gazdaság, a mai magyar közélet, közpolitika.
Ó, egek!

gomorra 2013.05.03. 15:02:01

Folytatva az előzőt, mert nem fejtettem ki felindultságomban, az a baj ezzel a kis apjafasza Orbánnal, hogy abszolut mértékben nincs tudása arról, hogyan kell működnie egy normális piacgazdaságnak. Normális helyen ha vissza szeretnék szorítani a bagózást, akkor a pályázatokon gazdasági szempontok szerint döntenek, nem politikai szempontok szerint. Nálunk minden átpolitizált, ahogy apjafasza gyurcsány idejében is volt, úgy van most is, s mi a lófaszért csodálkozik még bárki is, hogy egyre szegényedik az ország. Ó, ostoba magyar emberek tömkelege, akiket ilyen szaralakok meg tudnak vezetni!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.03. 15:02:16

@gomorra:
" Hát hogy jön ő ahhoz, hogy magyart osztályozzon, hogy jobbos vagy balos, hogy jön ő ahhoz, hogy egyáltalán ezzel foglalkozzon, hogy ki kicsoda?! "

Eppenhogy felreerti. Orban eppenhogy azt mondja, hogy se nem jobb, se nem bal, az a fontos, hogy magyar. O konkretan kereszteny, de a trafiknal meg ez se fontos, az a lenyeg, hogy nem kulfoldi.

Ez volt a trafikcel, es ha tortentek is hibak, nem arrol szol a vita. A trafikprogramot a magyarok egeszsegenek eltokelt rongaloi es a a multik szekertoloi tamadjak. Aki magyar, az megerti, mirol is van itt szo es a kormanyt a hibak kijavitasaban segiti, nem a nemzeti ugyet assa ala.

Maga igazabol egyetert Orbannal es ez a lenyeg. Legalabb mi, magyarok fogjunk ossze.

gomorra 2013.05.03. 15:07:06

@Doomhammer: Sok céljával egyet tudok érteni, de a végrehajtás minősíthetetlenül gyenge, végtelenül kártékony, igazságtalan. Én kurva sokat éltem a cucilizmusban, épp ezért szeretném már magam egy sokkal élhetőbb gazdaságban találni, de nem afelé tartunk, mindig csak lefelé.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.03. 15:14:10

@gomorra:
Ahogy Orban mondta, van celvita (mas neven politikai vita) es eszkozvita. Vele mindig is lehetett eszkozvitakat folytatni, a celvitakban nem engedett. En ugy latom, maga a celok tekinteteben egyetert vele es ez egy nagy lepes elore. Ez azt jelenti, hogy maga tud azonosulni Orban kereszteny-nemzeti programjaval, csak a vegrehajtas, a kommunikacio hianyossagai bosszantjak. Ezzel melyen egyet tudok erteni. Az igazsag az, hogy a Fidesz innen-onnan osszeszedett kaderei, meg liberalis idokbol megmaradt koponyegforditoi sokszor tobb kart okoznak, mint hasznot. Tudom, hogy eros a va'd, de neha felmerul bennem, hogy vajon nem szandekosan assak-e ala Orban politikai akaratat?

Dontse el, mit akar: egy olyan ultraballiberalis klikket, akik direkt a nemzeti celok, a magyar emberek ellen dolgoznak, vagy egy nemzeti kormanyt, amely nem tokeletes, plane a vegrehajtasban, de legalabb a celjai jo iranyba mutatnak.

A valasztas a magae.

gomorra 2013.05.03. 15:45:17

@Doomhammer: Na, örülök, hogy tudunk beszélgetni...

Máshogy gondolkodom. Már Gyurcsány idejében is azt mondták, hogy fejleszteni kell a kommunikációt, meg kell jól magyarázni...

Nem. Jó gazdaságpolitika és jó politika kell s el kell felejteni a kommunikációt. Utóbbi felesleges frázis csupán. Jó dolgot nem kell kommunikálni s rossz dolgot pedig nem lehet JÓL kommunikálni. Ez utóbbiban tévednek magyar politikusaink azt hiszik a szart is el lehet adni ha jól kommunikálják. Nekem nem s azon munkálkodom ezzel az írással is, hogy másnak se lehessen.
Egyet tudok-e érteni a keresztény-nemzeti programjával?
A kereszténység hitbeli dolog s mint ilyen nem lehet része egy ország irányításának, a végrehajtói hatalom eszközének. A hit legbelülről fakadó érzés, semmi köze nem szabad legyen a politikához. Még akkor sem, ha a kereszténység óriási előrelépés volt az ókori barbarizmushoz képest, de ne keverjük ide.
A nemzeti programról? Kell nemzeti program, különösen úgy, hogy az említett cucilizmus után egy elerőtlenedett ország szeretne felzárkózni a fejlett nyugathoz, miközben fejlett és erős nemzetközi cégek szeretnének minél többet kihasítani a mi tortánkból is. Kell nemzeti program. Amit Orbán csinál, amit véghezvisz, az nem használ, az árt. Nem lehet rámutatással kijelölni nemzeti burzsoáziát, nem lehet ráolvasással egy gazdaságot felemelni. Ehhez hinni kéne a kapitalizmusban, hinni kéne az emberekben, ismerni kéne az összefüggéseket, nem szabadna erőszakot alkalmazni. Hinni kéne a sajtószabadságban, hinni kéne a szólásszabadságban, a demokráciában, a jogállamiságban.
A gyanúnak mindig élnie kell az emberben másik ember iránt. Ám ennek ellenére nem szabadna félvállról venni az európai intelmeket, mert azok nem a leigázásról szólnak, hanem az igazán erős gazdaságról, társadalomról. Nem akar nekünk rosszat Merkel asszony, nem akar rosszat Barroso s a többi nyugati politikus.
Nem vagyok ultraliberális, tudom magamról. Ha szeretnék valamit ma Magyarországon, akkor az egy igazi, erős jobbközép kormányzás lenne, amelyik tízmillió magyart irányít nem a maga hasznára, hanem mindnyájunk jövőjéért az egyetemes emberi értékek mentén.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.03. 18:21:19

@gomorra:
Én is nagyon örülök, végre egy értelmes eszmecsere a sok nívótlan gyalázkodás közepette.

Én értem, mit szeretne és egy ideális világban egyet is értenék magával. Az volna a jó, ha büszkék lehetnénk a parlamenti viták színvonalára, ha álkérdések helyett valóban a nemzeti létkérdéseket vitathatnánk meg. Azonban a valóság ezt nem engedi meg. Jól hangzik, hogy állapodjunk meg a Unióval, de vannak ott olyanok, akiket csak az érdekel, hogyan szívhatnának ki minél több pénzt az élénken növekvő kelet-európai térségből. Úgy is mondhatnám, hogy az építkezésben segédkező barátaink mellett vannak olyanok is, akiket nem érdekel, mekkora pusztítást okoznak, csak a profitjuk meglegyen. Ugyanúgy a belső "ellenfelek". Számukra nem szent semmilyen téma, ők csak a hatalmat akarják. Így aztán sajnos a háborús logika érvényesül és ha nem akarjuk, hogy átgázoljanak rajtunk, akkor harcolnunk kell. Ez a valóság és ha ezt megérti, akkor megérti és elfogadja azt is, hogy Orbánnak - szándékai ellenére, tudom! - bele kellett állnia ebbe a háborúba.

Egy picit pontosítanám, amit a kereszténységről mondott. Amikor kereszténységről beszélünk, akkor az értékeinkről, az életmódunkról beszélünk. Bizonyára nem akarja, hogy müezzinek ordítására kelljen ébrednie vagy hogy a barátnőjét, feleségét, lányát csador viselésére kényszerítsék. Mi úgy akarunk élni, ahogy az ezeréves hagyományainkból következik. Ez pedig - tetszik vagy sem az országunkban lakó idegeneknek - keresztény hagyomány. Ilyen értelemben a kereszténységet nem tartom megkerülhetőnek.

gomorra 2013.05.03. 20:26:00

@Doomhammer:
Uram!
Én ezennel tisztelettel megkövetem Önt, bocsánatot kérek a korábban Önnel szemben elkövetett csúnya beszédemért. S nagyon köszönöm, hogy emberi hangon szól hozzám, hihetetlen értéke van ennek ma hazánkban. Még azt is megkockáztatom, az ilyen párbeszédeken múlik tán, hogy egyszer elinduljunk felfelé.

Egyetlen mentségem tán a csúnya beszédért az elkeseredettségem. Három éve azt hittem, hogy ezen túl csak emelkedés jöhet, ám ennyi év elteltével azt tapasztalom, hogy az erkölcsi fertő semmivel nem kisebb, mint volt. Márpedig történelmi lehetőség volt az utóbbi kormányváltáskor, hogy emelkedés jöjjön létre minden szempontból. S nem érdekből, hanem meggyőződésből írom, hogy értékelésem szerint mind társadalmilag, mind gazdaságilag és erkölcsileg sokkal lejjebb állunk, mint három éve. Ezzel nem a kormányok - az előzők és a mostani - teljesítményét minősítem, méricskélem, csupán azt állítom, hogy a trend ugyanaz, lefelé tendál népük minden szinten.

Azt hiszem én sokkal megengedőbb vagyok Önnél sok tekintetben, de ez nem érdem, csupán azért írom, hogy érzékeltessem a következőt, hátha felfedez benne valami hasznosat.
Keresztény vagyok. Nem úgy, mint aki hű templomba járó, gyermekkoromban nálunk a vallás a szocialista időkben hátrébb szorult, hittan nem volt, nem kaptam ilyen nevelést. De volt egy nagymamám, aki nevelt minket gyerekeket bizonyos okok miatt s az ő vallásossága hatott ránk, így az akkor általa elültetett mag jó helyre került, s felnőve is félem Istent, igyekszem úgy élni, ahogy azt a keresztény vallás megköveteli. Itt nem a sűrű imádságokat kell érteni, hanem a mindennapi cselekedeteket. Itt most mikor ezt írom épp harangoznak esti 8 órást, s Jézus segíts!, ahogy a családban egy másik igen drága nagymama ilyenkor ezt elmondta.
Ez az én kereszténységem. Hiszem, hogy a tízparancsolat szerint kell élni ha ember módjára akarunk élni e vidéken.
De nem ítélem el a muszlim vagy más vallásúakat, nekik is volt nagymamájuk, aki őket tanította. Nem ismerem a Koránt, de mivel emberek hisznek benne, s az emberben is hiszek, ugyanolyan embernek vallom őket, mint jómagamat vagy bárki más keresztényt. S ha bűnt követnek el ellenük, akkor bánkódom, mint például amikor a prófétájukból gúnyt űztek. Sosem sértenék meg, - legalábbis akarattal embert - a hite miatt, vagy legalábbis sosem állna szándékomban.
Ennyit a hitről. Szeretném-e ha müezzin kiáltozna körülöttem? Bánkódnék, talán ez a leghelyesebb kifejezés, mert azt látnám, hogy a nagymamától kapott vallás ennyire háttérbe szorul. De nem haragudhatnék a müezzinre, az embert kell lássam benne is.

Idealista világban egyetértene velem. Köszönöm.

Én szigorú vagyok, ezt tudom. S ennél fogva csak idealista szinten tudok gondolkodni. Engem nem befolyásol, hogy az előző szocialistának nevezett kormányzás bűnöket követett el s ennek égisze alatt, illetve ennek ellensúlyozására, úgymond az ördög legyőzésére a bűn ismételhető lenne.
Nem!
Erőt, ha úgy tetszik isteni hatalmat csak az erkölcs adhat. Ennélfogva minden olyan cselekedetet, ami sunyi, hamis, csalárd, el kell ítéljek.
Meggyőződésem, hogy ha a piaci folyamatokat sérti egy ország, alapvető gazdasági értékeket, amelyek már annyiszor bizonyítottak, megkérdőjelez, akkor ott félresiklott a társadalom, a gazdaság.
Így megbocsáthatatlan bűn a mutyi, az urambátyám viselkedés, az igazi verseny mellőzése a gazdaságban, az állam átláthatatlanságának erősítése, a szocialista tervgazdálkodás visszacsempészése a gazdaságba.
Nem kell feleslegesen harcolni. Ez a nép jobbat érdemel, mint folyamatos harcolást. Nem hiszem, hogy a Nyugat - akikhez mindig tartozni akartunk - a rosszakarónk lenne. Ellenben azt hiszem, hogy a társadalmunk ismét hosszú időt pazarol arra, hogy csendesen sunnyogjon s ne lépjen a szabad verseny útjára. Nem hiszem, hogy a becsületes ám kemény munka ne hozná meg az eredményt, de ehhez fel kell vállalni a tőkés termelési rendszer minden nyűgét is.

gomorra 2013.05.03. 20:37:11

Most oda kattintottam az Indexre:
Lázár: Újraértékelik a trafikos pályázatokat

Ilyen egy versenyképes országban nincs. Amelyik kormány egy normális országban ilyen hibát elkövetne, azt azonnal menesztenék. Mi a hiba? Az, hogy nem gazdasági, nem verseny szempontok alapján döntöttek, hanem sógor-koma-jóbarát szempontok miatt. Ez égbekiáltó bűn! Bűn a verseny, bűn a gazdaság, bűn a szakértelem szempontjából. Az ilyen döntések következtében csak a szegényedés nőhet. Magyarország szarul teljesít, bocsánat a csúnya beszédért, de vannak dolgok, amelyeket a nevükön kell nevezni. Hihetetlen hazugság-folyam működik, hogy jobban teljesítene az ország!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.03. 21:52:18

Közösséget szolgáló közszolgáltatás nem hozhat profitot, ez az új alaptörvény üzenete.

A pékek is retteghetnek.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/belfold/lezsak-sandor-megallithatatlan-a-lakiteleken-elkezdodott-folyamat
"Megállíthatatlan az a folyamat, amely az 1980-as évek közepén, végén Lakiteleken elkezdődött - mondta Lezsák Sándor (képünkön) egy balatonlellei fórumon.

Az Országgyűlés alelnöke szerint a mai magyarság számára az igazi nagy esély az, hogy új alaptörvénye van Magyarországnak.

Magyarország új alaptörvénye - "még akkor is, ha lesz ott egy-két lehetséges ilyen-olyan csiszolnivaló" - egy új országot, új berendezkedést, új rendszert hoz létre, és "ez egy új Kárpát-medencei nemzeti erőt is jelent" - hangsúlyozta Lezsák Sándor, és az új rendszer, a kétharmados többség filozófiájának alapgondolatára példaként a rezsicsökkentést hozta fel.

Ez nem kampánytéma, alapgondolkodásról van szó, amelynek lényege, hogy egy közösséget szolgáló közszolgáltatás nem lehet nyerészkedésnek a helye, eszköze - jelentette ki a politikus, hozzátéve: "itt egy fillért nem lehet profitként elkönyvelni, mindent vissza kell adni a közösségnek, oly formán, hogy kevesebbet fizet"."

gomorra 2013.05.03. 22:03:17

@Doomhammer: Erre azt tudom mondani, hogy Lezsák Sándor sem ért semmit a gazdaságból.

Minden közszolgáltatás. A búza termesztés, a kenyérsütés, a csirke nevelés, a villany előállítása, szállítása stb.
Minden, hiszen minden a boltokba kerül. Egyik termék így- másik úgy. Minden.

S ha egy gazdaságból elveszik a haszon fogalmát, akkor az a szocializmus. Köszönöm, nem kérek belőle, egyszer már bebizonyosodott, hogy élhetetlen.
Mi történne ha a Szaharában kitörne a szocializmus?
Válasz: hiánycikk lenne a homok...

Azt szeretném, ha hiánycikk lenne Magyarországon Lezsák, Orbán s a többi spermahajder.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.03. 22:07:13

@gomorra:
Uram, nem kell mentegetőznie. Csak az ultraliberális társadalommérnökök mérik az embert a tökéletességhez - és hozzák létre ezzel korunk lelki roncsainak tömegét -, a hozzám hasonló keresztény-konzervatívok nagyon is tudatában vannak az ember esendő voltának. Melyikünk ne követett volna el hibát? Melyikünk lenne tökéletes? Egyikünk se és én ezt politikusainktól sem várom el. Azt várom el, hogy a célt lássák világosan, célvitát ne folytassanak és igyekezzenek a leghatásosabb eszközökkel a nemzeti, szociális kereszténység céljait elérni. Ha hibáznak, annak nem örülök, de megbocsátó vagyok.

Ön is belátta, hogy hibázott a korábbiakban. Biztosítom, hogy Orbán Viktor is tudatában van annak, hogy bizonyos dolgok nem sikerültek a legtökéletesebben. Ezért arra kérem, hogy ne keresse Rajta a tökéletességet, vegye figyelembe esendő emberi voltát és értékelje, hogy végre a nemzeti célok kaptak elsőbbséget és nem holmi idegen nyerészkedők kisszerű érdekei. Legyen szigorú, igen. Mondja meg keményen, hogy hát bizony, Viktor, vannak még hibák. És bizony, Viktor, te is elkövettél egy jó párat. Ne aggódjon, Viktor tudja.

Ha azonban mindezt megtette, akkor szét fogja tudni választani, ki az, aki tökéletlenségénél fogva hibázott és ki az, aki alapvető gonoszságánál fogva még csak nem is törekedett a jóra, sőt kifejezetten a rosszra törekedett. Ki az, aki megakadályozta, hogy a magyarság új országban, új rendszerben egy új kárpát-medencei erőként bontakozhasson ki, ki játszotta nyerészkedők kezére azt, aminek a köz tulajdonában közcélokat kellene szolgálnia. És ha ezen elgondolkodik, akkor rájöhet, milyen szörnyű károkat okozna, ha ezeket a nem tökéletesen, de jó irányba indult folyamatokat csírájában fojtanák meg újra azok, akik az országnak rosszat akarnak.

Silcon 2013.05.04. 20:54:53

@gomorra: úgy látom nem tiszteli a nemzeti hagyományokat. Márpedig itt a haveri kör pozícióba juttatásának évtizedes hagyománya van és úgy tűnik ezen a módin a pártok maguktól nem fognak változtatni.:

"A közügyekben jártas olvasónak nem okoz gondot a kakukktojás kiválasztása az alábbi felsorolásból: szocialistáknak dolgozó fotós, megyei MSZP-iroda vezetője, szocialista országgyűlési képviselő titkárnője, térségfejlesztésből doktoráló pártsemleges szakközgazdász."
magyarnarancs.hu/belpol/uj_kistersegi_megbizottak_szocialista_vallalas-61818

Természetesen a felháborodás mindig csak a "szenvedő fél" oldalán jelenik meg, bár a trafikügy már az 5. sz tagkönyv tulajdonosánál is kiverte a biztosítékot. Egy módja van, hogy véget vessünk ennek. Népszavazással (ill. bármi mással) rá kell kényszeríteni a parlamentet, hogy relatíve bőkezűen rendezze a pártfinanszírozást. Ezt követően pedig példásan büntesse a "botlást". Elég Kohl kancellár esetére gondolni. Egy sima pártfinanszírozási ügybe bukott bele, pedig azt még ellenségei is elismerték, hogy egy pfenniget sem fordított magáncélra az "adományokból". A "bőkezűségre" azért van szükség, mert az álszerénység komoly méreteket öltött, ld. fizetés/költségtérítés arányt. No meg azért is, mert annak a bizonyos tizenakárhány százaléknak csak a töredéke jut el a kiszemelt párthoz, a többi kézen-közön eltűnik, így a végső mérleg még akár pozitív is lehet. A verseny tisztaságán is sokat segítene, ha a mutyi számottevően mérséklődne:

"Kellő politikai kapcsolattal az addig közepes cégekből lettek igazán nagyok − de akkor még működött a "paritásos alap", vagyis a megrendelések elosztásában a kormányzó pártok és az ellenzék megegyeztek. A sokak által emlegetett 70−30 százalékos osztozkodás lehetővé tette azt, hogy mindkét oldalhoz kötődő cégek erősödjenek."
www.napi.hu/magyar_gazdasag/igy_szereztek_vagyonukat_a_magyar_milliardosok_vege_a_nagy_lehetosegeknek.552545.html

2006-ban Debreczeni József mondta, hogy még négy év kormányon és ezalatt a Fidesz anyagilag "kivérzik". Orbán úgymond megtanulta a "leckét": létrehozta a médiabirodalmát és megoldotta pártjának finanszírozását. A 2002-es kormányváltás után komoly tisztogatások voltak, a jobboldal kinevezettjeit gyorsan eltakarították, még akkor is, ha nem pártkatonaként, hanem szakértőként érkeztek az adott pozícióba. Most ugyanezt hajtotta végre pepitában. Egy biztos, ha Orbánt a Bajnai/Mesterházy tandem váltja, nem fog változni semmi, csak lesz egy balra át.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.04. 21:51:57

Hódmezővásárhely és egy Portik-érdekeltség üzletei.

Volt a banneres iskolaeladás 2007-ben.

www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/ismet_a_kozgyules_elott_a_banneres_iskola/2190417/
"A város az igazságügyi ingatlanszakértő által 37,5 millió forintra értékelt iskolát 40,2 millió forintért adta el a Generál Médiának. Az ügylet során a vételárat úgy alkudták ki, hogy a hazai internetforgalom harmadát generáló vállalkozás 5 éven át összesen 600 millió bannert, azaz internetes reklámcsíkot biztosít a városnak, illetve vállalta, hogy az akkor 30-nál kevesebb munkavállalói létszámot 70 körülire emeli. Mint azt Holman János lapunknak elmondta: a cégcsoport 2008. december 31-ére, azaz a vállalt időszakra napi 8 órában dolgozó alkalmazottai létszámát 71-72 főre, azóta pedig már 150-re emelte.

– Nem értjük, mi az oka, hogy Havránek Ferenc a közgyűlésben folyamatosan cégünk jó hírnevét rontja azzal, hogy megkérdőjelezi, teljesítjük-e a szerződésben vállalta-
kat – mondta Holman János. "

Na H. Jánost ma elvitték a rendőrök, mert a Generál Média Portikhoz kapcsolódik.

444.hu/2013/05/04/rendorok-vittek-el-a-general-media-tulajat-nincs-kesz/
"Csalás miatt vette őrizetbe a rendőrség április 30-án Hódmezővásárhelyen H. Jánost, aki a Generál Média Kft. egyik tulajdonosa volt. Úgy tudjuk kedd este 30 rendőr jelent meg H-ék háza előtt, ahol a férfit őrizetbe vették.

H. testvérével, Endrével együtt volt Generál Média tulajdonosa. Információink szerint H. Endre hónapok óta nem tartózkodik Magyarországon, környezetében úgy tudják Délkelet-Ázsiában utazgat.

Azt a rendőrség a Magyar Nemzetnek megerősítette, hogy csalás gyanúja miatt őrizetbe vettek Hódmezővásárhelyen egy férfit, a nyomozás érdekeire hivatkozva részleteket azonban nem árultak el. A Magyar Nemzet megemlítette azt is, hogy a cég Portik Tamás családi érdekeltségébe tartozott.

A Generál Médiát – ami az Opten cégadatai szerint jelenleg végelszámolás alatt áll – a hvg.hu és a Heti Válasz is többször összefüggésbe hozta Portik Tamással."

Nagyon nem szeretném, ha Lázár János beperelne ezen komment miatt, ezért a nevét le sem írom.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.05. 19:04:19

@Doomhammer:
És jól tettem, hogy nem írtam le Lázár János nevét, mert immár hivatalos: Lázár János nem adott pénzt Kósa Lajos lejáratására.

hodmezovasarhely.hu/cikkek/hodmezovasarhely-onkormanyzata-es-a-general-media-8664
"Az egyre képtelenebb politikai nyilatkozatok és feltételezések kapcsán pedig szeretném a leghatározottabban kijelenteni: sem Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, sem jelenlegi, vagy korábbi polgármestere nem adott megbízást Kósa Lajost lejárató videófelvétel készítésére, országgyűlési képviselők, politikusok megfigyelésére, vagy róluk terhelő információk gyűjtésére. Sem Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, sem jelenlegi, vagy korábbi polgármestere nem állt soha, semmilyen közvetlen, vagy közvetett kapcsolatban Portik Tamással, vagy az általa fémjelzett alvilági körökkel."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.06. 11:04:55

Maffiabaloldal vagy maffiajobboldal?

nol.hu/belfold/20130506-mindenkit_atvert_a_rendorseg
"Az MSZP már a múlt hét közepén bocsánatkérésre szólította fel a Fideszt, amiért a párt maffiabaloldalt emlegetett a Portik-ügy kapcsán. Több nyilatkozatukban is kijelentették – a párt elnöke és a párt szóvivője egyaránt –, hogy a Laborc-ügyben nincs takargatnivalójuk, de a Fidesz eddigi manipulációinak folytatását megakadályozandó teljes nyilvánosság mellett kell az ügyet kivizsgálni. A Fidelitas azonban még a hét végén is folytatta a maffiabaloldalozást.

Ám a pénteki rendőrségi akció után már a szocialisták is támadásba lendültek: Lázár János magyarázatát várják, hogy milyen kapcsolatban állt hódmezővásárhelyi polgármesterként a Generál Médiával és Portik Tamással. A felszólításra eddig Hódmezővásárhely főjegyzője válaszolt, aki cáfolta, hogy az önkormányzat, illetve a város jelenlegi és korábbi polgármestere kapcsolatban állt volna Portik Tamással, és politikusok megfigyelésére, lehallgatására adott volna megbízást bárkinek is."

bömböcz 2013.05.06. 12:59:29

@Doomhammer:
'Mostanában nem történik semmi,
Nincs itt az idő hogy történjen..."
Mit szól a felszólamláshoz, a J-wc-én?
(Minimum kirájos volt szerintem! )

bömböcz 2013.05.06. 13:38:50

@Doomhammer:
mer' ők osztyák magának -mint művészhajlamúnak-a szotyit...
Remélem kap majd maga is az "ingyen" maceszgombócból, hogy hatékonyan termeljen az elkövetkezendőkben a tehetsége szerint...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.06. 13:45:08

@bömböcz:
Ja, a penzem nem azoktol a luzerektol jon.

Maga inkabb KGB penzevel foglalkozzon. Azt tudta, hogy offshore penzelik?

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/04/tavaszunnep-idejen.html
" A helyzet az, hogy a Tirpákblogot finanszírozó jótét pénzembernek volt egy kis pénze Cipruson, szigorúan szakrális célra. "

Elmentettem ide, ha kesobb torolne es megprobalna letagadni.

bömböcz 2013.05.06. 13:57:02

@Doomhammer:
Maga most egy olyan virtuális oldalra hivatkozik ami már régen halott/elitkommentes?
Egyből kilóg a -balkezes gácsországi ,pisztoly nagyságú- nózi a szimatszatyorból...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.06. 14:01:33

@bömböcz:
KGB szerint a kommentek nem adtak hozza erteket az oldalhoz.
Es igaza lehet, mert a befolyasa es az olvasottsaga csak nott, amiota elhajtotta a kommenteloket.

Ezert kellene utananezni az offshore penzugyeinek.

bömböcz 2013.05.06. 14:15:31

@Doomhammer:
Szövevényes história ez.
De megnyugtathatom:
Alapos fennforgás folyik (az említettel kapcsolatban) az alábbi írásos kijelentései mián:
-kókuszbomba
-indukcióstekercs
-lepkefing(!)
Köszönöm az eddigi együttműködését.

bömböcz 2013.05.06. 14:26:28

@Doomhammer:
Ki beszél itt az értéktelen papírfecnikről?
Hit Hatalom Rendszer!
(ezt próbáld ki egyszer!...kétszer...)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.06. 14:38:11

@bömböcz:
Igaza van, beszeljunk valami masrol.
Mit szol ahhoz, hogy Lazar Janos nem keszittetett lejarato videot Kosa Lajosrol alvilagi figurak segitsegevel?

bz249 2013.05.06. 14:44:03

@Doomhammer: te jo eg valami KGB-parti hekk elteritette Doomhammert.

bömböcz 2013.05.06. 14:46:31

@Doomhammer:
Örömmel tölt el. hogy a Magyar Nemzet Kétharmados Kormánya (MNKK) nem keveredik bele a múlt csapdáiba, ellenben nagyívű kapcsolatokaz épít mind a "világlegdemokratikusabbállamával", és a "keletiösszefogás-szövetségeseivel"!
És ez nem kevés.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.06. 15:48:10

Az MSZP nem tud orulni Pecs sikerenek, hogy megvehetik a foglalt vizmuvuket 3 milliardert. Plusz reszli.

www.pecsistop.hu/regio/hivatali-visszaeles-hutlen-kezeles-feljelentes-a-suez-ugy-vegen/1144532/
"Tóth Bertalan, az MSZP pécsi közgyűlési frakcióvezetője hétfő reggel sajtótájékoztatón jelentette be: feljelentést tesznek hivatali visszaélés és hűtlen vagy hanyag kezelés miatt, amit a szerintük 5 milliárdba fájó Suez-ügyben követtek el ismeretlen tettesek.
...
- A megállapodás rendkívül hátrányos Pécs számára - hangsúlyozta Tóth Bertalan. - A 3 milliárd forintot Pécsnek kell kifizetnie, arról kormányhatározat még nincs, hogy ezt miként vállalják át. Arról nem is beszélek, hogy 3 milliárdos állami segítséggel milyen munkahelyteremtő beruházás jöhetett volna létre. Huszonhárom pert kell megszüntetni, ennek ellenértéke is benne van a 3 milliárdba, erre sem kellett volna költeni, ha a város jogszerűen jár el."

bömböcz 2013.05.06. 15:54:57

@Doomhammer:
Egy Nemzeti Fiatal Népi-Polgári Párt (NFNPP) megengedheti magának a sokszínű (párton belüli) ellenvéleményt, de hallott-e már olyat, hogy lecsó a vajaskenyérnek vagy menóra a dávidcsillagnak menne ellen?!
Na ugye!
(ideje lenne visszafogatni a fékezhetetlen agyvelejeket...)

Alfőmérnök 2013.05.07. 19:26:40

Jaj neee, ez nagyon erőltetett:

"Az Eduline dobta fel azt a nagyszerű összeesküvés-elméletet, hogy a hétfői magyar érettségin az érvelő feladattal a külföldre pályázó diákságnak üzen a kormány. A feladat ugyanis az volt, hogy három-négy epikai mű elemzésén keresztül az utazás értelméről vagy értelmetlenségéről írjanak esszét az érettségizők.
Az Eduline arra hivatkozik, hogy a megadott szövegrészlet (Leszek Kolakowski lengyel filozófus szavai) amellett érvel, hogy minden, amit utazás közben megtanulunk, megtanulhatnánk utazás nélkül is, de "egyáltalán nem a tudásért utazunk". Az idézett esszében olyan latin mondások is szerepelnek, mint "eget s nem elmét változtat, aki a bölcsességet a tengeren túl keresi" és "a sötét gond ül a lovas mögött" - vagyis a gondokat mindenhova visszük magunkkal.

Az összeesküvés-elméletek útján tovább haladva gyorsan Orbán Viktorra erőltettük a másik feladatot, így a Berzsenyi- és Vörösmarty versek államférfiját, Napóleont Magyarország miniszterelnökével vontuk párhuzamba.

Mindkét vers Napóleon bukásáról szól, de egészen eltérő módon magyarázza ezt. Vörösmarty azt írja, hogy „Tűrni nagyobbat irígy lőn a sáralkatu ember,/ S tűrni hasonlót nem bírtak az istenek is.” Berzsenyi szerint Napóleont a szabadság eszméje emelte föl, de ő saját kénye alá vetette az emberiséget, és végül az a kéz sújtotta porba, amely felemelte."
index.hu/belfold/2013/05/06/az_erettsegivel_uzenget_a_kormany/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.10. 13:37:16

Berkó András, szegedi kémiaprofesszor viccelődik. A szocialista EP-képviselőknek írt levélben. JUSTICE FOR HUNGARY!!!!
ezekmennekszegeden.tumblr.com/post/50079167211/viccnek-eleg-rossz-lenne-de-halistennek-komoly

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.05.11. 10:47:54

Vona Gábor Pécsen: kb. 400 résztvevő.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/vona-pecsett-a-tisztesseges-cigany-embereknek-is-jobb-lesz-ha-a-jobbik-kerul-kormanyra
"Vona Gábor többször hangsúlyozta, hogy a Jobbik programjában nem találni olyan pontot, amely az emberek származása vagy vallási különbségei miatt bárkit is hátrányosan megkülönböztetne.
- A tisztességes cigány embereknek is jobb lesz, ha a Jobbik kerül kormányra - összegzett a cigány-magyar együttélés problémát feszegető résznél az ellenzéki párt vezetője. E konfliktus forrását Vona abban látja, hogy őket kivéve, az elmúlt huszonhárom évben az összes párt a szőnyeg alá söpörte ezt a problémát.
A következő választás, amelyet szerinte eddig példátlanul durva kampány előz majd meg, arról fog szólni, hogy az „egyesülő baloldal" képében visszatér-e a Fidesz előtti nyolc év, vagy a jelenlegi kormány marad a helyén - vagy a Jobbik kap esélyt a kormányzásra.
- Amit csinálunk, az nem életbiztosítás, de vállaltuk - mondta közönségének, hozzátéve, hogy szerinte azért a 35 év alattiak körében a legnépszerűbb a Jobbik, mert a fiatalok „jutnak hozzá leginkább a valódi információkhoz"."

Silcon 2013.05.16. 21:48:59

Hogyan formáljunk átlagos állampolgárokból besúgókat? A Community Partners Against Terrorism (CPAT) és a Terrorism Information and Prevention System (TIPS) programokkal.
www.activistpost.com/2013/05/creating-stasi-american.html

Európai Bizottság által előterjesztett új törvény illegálissá tenné az olyan zöldségmagok „termesztésre való használatát, szaporítását és kereskedelmét", amelyet a bürokráciagépezet által Közösségi Növényfajta Hivatal néven létrehozott hatóság nem „tesztelt, hagyott jóvá és fogadott el".
euroastra.hu/node/71125

Silcon 2013.05.16. 22:50:33

A Vatikáni Valuta gondnoka: "Az egyik lényeges ellentmondásra nem kisebb ember, mint a vatikáni bank, az IOR igazgatója, Ettore Gotti Tedeschi hívja fel a pápa figyelmét: „Konfliktus van a nyugati ember három gazdasági funkciója között. Dolgozó és jövedelemtermelő; fogyasztója a számára legelőnyösebb javaknak; megtakarító és befektető ott, ahol a legnagyobb nyereség várható. Ebből az a paradoxon következik, hogy a nyugati ember termel még jövedelmet a hazai vállalatoknál dolgozva, de ezek egyre kevésbé versenyképesek. (...) A kompetitívebb javakat vásárolja meg, melyeket máshol termeltek. Nem hazai cégekbe fekteti be a pénzét, hanem ott, ahol a gazdaság növekszik. Tulajdonképpen azokat a cégeket erősíti, amelyek máshol teremtettek munkahelyet, sőt, konkurálnak azzal, amelynél ő maga is dolgozik. Míg végül munka nélkül marad, nem tud fogyasztani, még kevésbé megtakarítani."
euroastra.hu/node/71063

Leleplezhetők az online vásárlókat diszkrimináló oldalak
"A 2013. május 13- tól mindenki számára elérhető az a böngésző kiegészítő, ami leleplezi, ha az online boltok és áruházak a vásárlók földrajzi helyéhez és anyagi hátteréhez igazítják áraikat."
euroastra.hu/node/71133

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2013.05.20. 17:33:08

Alfőmérök úr bízott meg, hogy - mivel semmiféle visszaigazolást nem kapott rá - nyilvánosságra hozzam a szerkesztőségnek (mandiner@mandiner.hu) írott levelét.

" Hello!

Az addig oké, hogy kitiltottatok, elvégre a "netikettet" megszegtem, de egy figyelmeztetést azért küldhettetek volna.
A másik meg, hogy Emlékezetkultúrát mondjuk kb. 100-szor több okotok lett volna kitiltani.
(Bár van egy olyan érzésem, hogy valaki kérésére tiltottatok ki.)
De tudnék még neveket. Én speceil Bell&Sebastiant basznám ki elsőként, ha moderátor lennék. Aztán meg talán az sem annyira kóser, amit gloire csinál, hogy egy (nyilvánvalóan nem életveszélyes fenyegetésnek szánt) komment miatt offol szét posztokat és (állítása szerint) ügyvédhez fordul.
De mindegy, nem fogok könyörögni, hogy visszaengedjetek, ha nálatok egy Emlékezetkultúra kommetelhet, én meg nem, akkor csá.

üdv: Alfőmérnök "

eN 2013.05.20. 22:14:49

@Disznóvári: *elmorzsol egy könycseppet*
Mindig a legjobbak mennek el...

Bell & Sebastian 2013.05.21. 01:58:59

Azannya, micsoda micsoda tragedy, ez a disznópofájú elszállt a szélben!

"... Wondering which of the buggars to blame
And watching for pigs on the wing."

rip-rip

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2013.05.23. 16:54:35

"A korábban a Fiatal Baloldal Vas megyei elnökeként tevékenykedő politikus állítása szerint jelen volt, amikor a szocialista párt akkori vezetői közül hárman Eduardo Rózsa-Flores Eötvös utcai, a Terézvárosi önkormányzat épületével szemben lévő lakásában meghallgatták az őszödi beszédről készült felvételt. Eduardo Rózsa-Floresről régóta kering az a pletyka, hogy ő jutatta el a felvételt a sajtóhoz 2006 szeptemberében."
index.hu/belfold/2013/05/23/megvan_ki_szivarogtatta_ki_az_oszodi_beszedet/

Valóban, Brády mondott ilyet először.
Bár Teknős szerint hazudik.
"teknős 2009.04.19. 22:23:45
@Alfőmérnök: Én meg tudom, hogy hazudik.

Brády pénzt akar a kapuhoz, meg el akarja adni az Edu könyveit. Mostani állás szerint soha sem fogjuk megtudni az öszödi beszéd igaz történetét. De mindenki azt hisz, amit akar."
mandiner.blog.hu/2009/04/17/rozsa_flores_eduardo_a_magyar_kalandor#c5596366

Silcon 2013.05.29. 21:32:34

A skótok már a szülészeten vizsgálni akarják, hogy a szülő alkalmas-e a gyereknevelésre. Aki nem PC módon gügyög az újszülöttnek, megjárhatja. Főleg, ha az ovis gyerek az aktuális kérdőíven lepontozza az ősei maradi nézeteit.
www.express.co.uk/news/uk/402716/State-snoops-checking-out-new-parents

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.06.08. 22:33:19

Olybá tűnik, új peyote-szállítmány érkezett.

magyarhirlap.hu/az-igazsag-sohasem-keso

"Arról már nem is beszélve, hogy Nürnberg a cinikus győztesek ócska színjátéka volt csupán, amely minden eddiginél távolabb vitt minket a történelmi létigazság megértésétől és feldolgozásától.)
Legyünk őszinték, már maga az igazságtétel kérdése is zavarba ejtő. Merthogy miért is kell az igazságot tenni? Hiszen az igazság „csak úgy” van, azt nem kell tenni. Ahogy Jézus mondja, én vagyok az út, az élet, az igazság. Az isten szerint való élet az egyetlen igazság, de erről az útról már több ezer éve letért az emberiség. A szakrális létmód évezredei alatt nem kellett igazságot tenni, mert az magától érvényesült.

[...]

Az elmúlt ötszáz év valójában folyamatos konfliktusok láncolata, ahol szuperkurucok és ultralabancok vívják a jelek szerint soha véget nem érő csatájukat.

[...]

A mai magyar társadalom kritikus történelmi elágazási ponthoz közeledik. Vagy képes lesz helyreállítani szakrális igazságának talapzatát, vagy gyorsuló hanyatlási pályán írja ki magát a történelemből."

ArmaGedeon elbújhat.

A 3 per hármas nyúl 2013.06.11. 00:33:03

"gloire
2013-06-10 at 22:37

Ehhehe, csak most veszem észre, nem friss:

Ángyán bácsi a népszabi online oldalán. És nézd csak, hát nem a Váralja szövetség rendezvényén? Nagy-nagy ellenzéki összefogás lesz itt kérem jövő ilyenkor :D"

www.noltv.hu/video/4972.html
delphoi-josda.hu/2013/03/04/xxviii/comment-page-19/#comment-5760

Igaza volt Alfőmérnöknek.
Egy ilyen ostoba férget vascsővel kell szétverni.
Abból talán ért.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.06.14. 11:47:49

Tobbfrontos kuzdelem zajlik, idonkent strategiai arcvonal-kiegyenesitesekkel!

www.origo.hu/itthon/20130614-orban-nincs-igaza-az-eu-nak-de-legyen-ahogy-akarjak.
"Az alkotmány érintett passzusai - így például a bíróságok közötti ügyáthelyezés lehetősége - teljesen összhangban vannak az európai értékekkel és más európai országok gyakorlatával - mondta a kormányfő, aki szerint az Európai Unió visszaél a hatalmával, és olyasmiket kér és vár el Magyarországtól, amiket nem lehetne kérnie, illetve másoktól nem vár el.

Azonban mivel Magyarország sok fronton vív harcot, "szabadságküzdelmeket" - többek között a méltányos közteherviselés és a rezsicsökkentés területén -, "engedményeket is kell időnként tenni", ezért a kormány úgy döntött - "bár csikorog a fogunk" -, hogy olyan igényeknek is enged, amelyek sértik a magyar szuverenitást, és amelyekben a másik félnek tartalmilag sincs igaza - fogalmazott Orbán Viktor.

Jelezte ugyanakkor, hogy az alkotmánymódosítás kérdése a Fideszen belül óriási vitát váltott ki, mert a kormánypárton belül "nagyon sok rendíthetetlen, elkötelezett híve van a nemzeti szuverenitásnak". Ezért sok frakciótagot kellett meggyőznie, hogy bár tartalmilag igazuk van, az ország érdeke most mégis az alkotmány módosítása."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.06.14. 13:51:47

@Doomhammer: Hiába, a breszt-litovszki békét is meg kellett kötni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.06.14. 14:09:42

@Counter:
Hahaha, behergelte oket a szabadsagharcba, aztan most nem tudnak lejonni a szerrol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.06.17. 14:26:19

A kulfoldi nagytoke gyarmatositoi es helytartoik jol pofara estek Magyarorszagon.

www.pecsinapilap.hu/cikk/Kovetendo_pelda_lett_a_magyar_gazdasagpolitika/132074
"A Fidesz szóvivője kitért rá, nem volt ez mindig így, 2010 előtt, a Gyurcsány-Bajnai kormányok időszakában egészen más volt a gondolkodás, és úgy tűnt a magyar embereknek csak a gürcölés és az jutott osztályrészül, hogy fizessék a magas adókat és Európa legmagasabb rezsitételeit. "E közben a profitéhes külföldi nagytőke egyre jobban kifacsarta a magyar háztartásokat" - mondta.

Hoppál Péter úgy vélte: azóta, mióta "a külföldi nagytőke gyarmatosítói és helyi helytartóik", a Gyurcsány-Bajnai szövetség nem tudja a magyar családokat kifacsarni, "egyre jobban állunk", a családok a bőrükön érzik, emelkedő pályára került a magyar gazdaság.

"Ezzel egyidejűleg azt látjuk, hogy a profitjának egy töredékéről lemondani kénytelen nagytőke és az ő bábjaik, a Gyurcsány-Bajnai szövetség most készül újra összeállni - közölte."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.06.25. 18:47:24

A szokásos posztreklámmal hozom föl a 3259. hozzászólásnál tartó régi kommentfolyamot:

hartland.blog.hu/2013/06/25/tiszta_es_atlathato_valasztasokat

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.06.25. 18:55:59

@Holger Hartland: A fordulatra nem számítottam. Ellenben még mindig ki vagyok tiltva a blogjáról, pedig nem ettem bele a pörköltjébe és fotókat sem készítettem.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.06.25. 19:20:54

@Counter: Milyen fordulatra?

Ami a kitiltást illeti: tudja, miért kapta. Ma is ugyanazt gondolom arról a bizonyos, magasra növő, fás szárú növényről elnevezhető komment-ügyről, amit akkor. De tudja mit, feloldom a kitiltást azzal a feltétellel, hogy lehetőleg ne hozza szóba megint azt az ügyet, vagy ha nagyon muszáj, akkor legfeljebb itt, ahol civilizálatlanul is lehet beszélgetni. De jobb, ha itt sem, ugyanis fölösleges.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.06.25. 19:27:43

@Counter: Nem értem, miért kellett a híreket elváltoztatni. A bírónővel ordibálós pl. szerepelt a HVG-ben is:

hvg.hu/itthon/20130529_Megblak_te_budos_ka__vadlott_a_birononek

Igen, aki ezt csinálja, az a civilizációt rombolja.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.06.25. 19:55:45

@Holger Hartland: Egy komment-társunk szeret bűnesetekről beszámolni; a szóleleményeket talán örömmel veszi.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.02. 17:01:15

Azt hiszik, a perfid nyugati birodalom a vizünkre, földünkre, kövér legelőinkre és szende leányainkra pályázik?

Rosszul hiszik.

Nekünk még a kavicsunk is olyan jó, hogy el akarják rabolni.

magtudin.org/Plosz_Sandor_Duna-Tisza_koze.htm
"Európa nyugati felén a kavicsteraszok szinte mindenütt védettek, ezért jönnek hozzánk, kirabolni a kavicsvagyonunkat, amelyekről, és amelynek hatásairól nagy a hallgatás, széles e hazában!"

Silcon 2013.07.05. 23:10:53

Úgy fest Demján sem holmi önzetlenségből sertepertélt a takarékszövetkezetek környékén:

"A módszer egyszerűnek tűnt, de olyan, mint ha saját hajunknál fogva húznánk ki magunkat a mocsárból: a Gránit Bank szervezésében az MFB által kibocsátott kötvényeket a takarékszövetkezetek lejegyzik, az MFB a befolyó pénzt hitel formájában odaadja a három intézményvédelmi alapnak (OTIVA, TAKIVA, HBA), amelyek - az OTSZ jóváhagyásával - alárendelt kölcsöntőkét nyújtottak volna a kötvényt lejegyző takarékszövetkezeteknek, tehát a takarékszövetkezeti betéteket, akár a látra szólókat is, forgatta volna át szavatoló tőkébe beszámítható, hosszú lejáratú instrumentumba. Ha a javaslat keresztülmegy, megnyílt volna a lehetőség, hogy a takarékszövetkezeti szektor a tulajdonosok anyagi hozzájárulása nélkül áttételesen a takarékok betétesei pénzéből teremtsen tőkét, s a surranó pályán a két kis bank is tőkéhez jutott volna."
www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/a_betetesek_penzebol_tokesitette_volna_fel_a_takarekokat_demjan.186268.html

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.06. 08:19:31

@Silcon: Ezt nem is értem: aki a saját érdekében fogalmazza meg a saját véleményét, az hiteltelen a maga számára?

Normális?

Silcon 2013.07.06. 18:50:39

@Counter: hiteltelenségről szó sem volt. Csak így már más színben tűnik fel a méltatlankodása az ügyben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.06. 19:04:26

@Silcon: De mit akar mondani? Nyilván nincs tökéletesen elfogulatlan megszólaló semmilyen kérdésben sem, legalábbis Schrödinger és a macska óta. Ezt viszont mondani is fölösleges, tehát nem erre gondol, de mondani csak ezt mondja.

Én viszont sok egyéb mellett a gondolatolvasáshoz sem értek, úgyhogy mondja már...

Silcon 2013.07.07. 00:34:12

@Counter: Viktor kiénekelt egy sajtdarabot Demján szájából. Demjánék is azt tervezték, hogy egy kis plusz pénzzel (100 milliárd Ft) helyzetbe hozzák a takarékokat, ezt szolgálta volna a Münchausen trükk. Ezt a feltőkésítést most a kormány lépte meg, ráadásul törvényileg átrendezte az erőviszonyokat. (Állítólag voltak tárgyalások, de évek alatt sem jutottak dűlőre. Az is lehet, Demjánék túl sokat akartak.)

Az egészben az az érdekes, hogy Demjánék mindig ráéreztek arra, hogy merre érdemes menni, most azonban figyelmen kívül hagytak egy ismert dolgot: Viktor nagyobb magyar tulajdonrészt akar a bankrendszerben. Kivásárlás szóba sem jöhet, nincs rá pénz, viszont a takarékokkal lehet kezdeni valamit.

Azt bármely, tetszőleges oldalról kiválasztott (de azért nem vak) közgarázda elismeri, hogy a devizahitelek kissé visszafogják a haladás szekerét. Ehhez illesszük hozzá, hogy Viktor hogyan kommentálta a Kúria devizahiteles perben született döntését. (Erőst helytelenítette.) Azt hiszem, unortodoxia újabb lépésre készül. Nem feltétlen devizahiteles ügyben, inkább az elfogadható kamatokon történő forinthitelezés beindításával kapcsolatban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.07. 01:57:34

Elhelyezem ide a szokásos posztreklámot, a régi kommentfolyam olvasóinak:

hartland.blog.hu/2013/07/07/europa_tormay_cecile_utcai

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.07. 08:37:10

@Silcon: Előrebocsátom, hogy a Hpt/Tpt. párosát nem ismerem elég behatóan ahhoz, hogy elfogadhatóan összehasonlítsam a két tervet.

Amit én érteni vélek belőle: Demján amellett lobbizott, hogy a takarékok betétállományát biztosítékként felhasználva kapjanak szabadabb felhasználású (?) állami forrást (amiből persze az ő bankja is kapna egy kis jutalékot), aztán az így megnövekedő kihelyezhető eszközállomány majd kihelyezi magát, ahogy az piacon szokás.

Az állam meg megoldja erőből, katonás rendet vág; hogy eközben a takarékszövetkezetek szövetkezeti jellege megszűnik, gyakorlatilag államosítják az eszközeiket és állami felügyelet alá helyezik a működésüket is, az nóvum Demján javaslatához képest.

Ami közös: az államnak pénzbe' van és hitelt akar tömni a gazdaságba.
Ami eltér: Demján javaslatában a takarékok megmaradnak, ezzel szemben az állami javaslatban az egész hóbelevanc megy a Posta (...) alá, állami bankot létrehozva, felszámolva a takarékok döntésképességét, arról nem is beszélve, hogy szövetkezetnek bajosan lehet majd nevezni őket.

A forinthitelezés befulladásához talán a kiszámíthatóságáról méltán híres magyar gazdaságpolitika is hozzájárul. Próbáljon meg gondolatkísérlet erejéig eljátszani azzal, hogy nyitna egy pékséget és meg kéne mondania a banknak, hogy egy év múlva miből fizeti a hitele első részletét. Aztán gondoljon bele, mit csinál, ha a kormány elkezdi megvédeni a kenyér árát, átrajzolja az áram árát vagy minimálbér-emelésbe kezd.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.07. 09:00:45

@Counter:
"Próbáljon meg gondolatkísérlet erejéig eljátszani azzal, hogy nyitna egy pékséget és meg kéne mondania a banknak, hogy egy év múlva miből fizeti a hitele első részletét."

Alapvetően hibás feltételezésből indul ki. A szakrális pénz világában az állam hozza a döntést arról, hogy pékséget kell nyitni. Ehhez megteremti a forrásokat, amelyek a tranzakció szakrális jellegéből adódóan rendelkezésre állnak. A péknek nem kell aggódnia; mindaddig, amíg pékségének működtetése nemzeti érdek, addig a törvények és egyéb szabályozók mágikusan megváltoznak a szükséges pillanatban.

A piac világa elavult és nem képes kezelni a Globális Válság korszakának kihívásait. Új Hajnal virradt fel.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.07. 09:07:32

@Doomhammer: Ezt nagyon pontosan és érzékletesen írta le. Nem tudja véletlenül, miért támadt bennem az elolvasását követően azonnal erős késztetés erőszakos cselekedetekre?

Mondjuk arra sincs válasz, hogy ha az állam meghozta az általános döntést, hogy márpedig pékséget kell nyitni, akkor hogy nyitódik az meg, s hogy kerül oda a pék meg a tulajdonos. Sugalmazás útján? Biztos van erre szép latin, esetleg görög szakszó is a teológia tudományában (tudta, hogy a rendszerváltás óta most ül a legtöbb teológus a parlamentben? eddig csupa jogász, közgazdász meg mérnök, na de majd most!).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.07. 10:07:17

@Counter:
A pékség azért nyitódik meg, mert a központosított állam hierarchájában a szükséges utasításokat kiadják.

Mielôtt erôszakos cselekedeteket követne el, olvassa el Geoffrey Parker: Global Crisis címû könyvét. A XVII. századról szól.

Pelso.. 2013.07.07. 11:21:20

@Doomhammer: Nem tudom/akarom megállni:
Új Hajnal= Auróra, Téli ill akármilyen paloták, bummbumm, aztán ötévestervgazdálkodás, cipőt a cipőboltból)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.07.07. 12:36:21

@Pelso..:
Én nem ezért írtam. Az Új Hajnal alias New Dawn az egyik legelcsépeltebb politikai közhely.

Silcon 2013.07.07. 14:55:07

@Counter: a vállalkozás mindig kockázattal jár. Jobb esetben a kockázatosabb üzlet magasabb profittal kecsegtet. Engem pl. ki kárpótolt azért, mert a cég új lojalitási szabályzatának értelmében be kellett zárnom a magánvállalkozásomat? A vevők pedig ilyen esetben mit kezdjenek a garancia és support feliratú papírjaikkal?

"a takarékszövetkezetek szövetkezeti jellege megszűnik, gyakorlatilag államosítják"
Erről csak az a konteó jut az eszembe, hogy a Lehmant azért hagyták bedőlni, mert a tulajdonosai kisbefektetők voltak, nem a megfelelő üzleti körök.

"akkor hogy nyitódik az meg, s hogy kerül oda a pék meg a tulajdonos"
Pályázat útján, mint ahogy az egy rendes piacgazdaságban szokás, ld. trafik :)

Az egész rezsicsökkentésnek a türelmetlen választó az oka, ő már holnap jobban akar élni :) Egy kormányciklus időkeretébe nem fér bele egy komoly átvilágítás és az annak eredményeire alapuló különböző jogi/műszaki/gazdasági átalakítások halmaza. Főleg, ha figyelembe vesszük az ilyen kaliberű ügyekben a magyar viszonyokra jellemző, évtizedes távlatot közelítő jogi hercehurcát. Nincs elegendő információnk a kérdés megítéléséhez. Csak egy adalék: "egyelőre nem tervezzük, hogy kivonuljunk Magyarországról – mondta Eric Depluet, az E.ON Hungária vezérigazgatója" mno.hu/magyar_nemzet_gazdasagi_hirei/azert-jott-az-eon-hogy-penzt-keressen-1147391
"Már a közeljövőben eladná a Nyugat-szlovákiai Villamos Művek (ZSE) kisebbségi részvénycsomagját a német E.ON" www.parameter.sk/rovat/belfold/2013/01/17/nyugat-szlovakiai-villamosmuvekbol-kiszall-az-eon
Szóval a mintaországból, az euróval rendelkező Tátrai Tigrisből kivonulna, mucsán meg maradna? Biztos szeretik a kihívásokat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.07. 15:11:20

@Silcon: Állampolgára maga a cégnek, ahol dolgozik? Netán a cég közjogi hatalmat gyakorolt maga felett a lojalitási szabályzatával? Ne keverje a szezont a fazonnal!

A maga vállalkozásának nem piaci kockázat vetett véget, hanem a maga döntése. Az állami szabályozás érvényesülése viszont csak sokkal nehezebben, vagy még úgy se vonható a címzettek döntési körébe, ezért a szabályozás tevékenysége fokozott körültekintést igényel(-ne).

Ideje a pékségpályázatoknak, érzem. Már a minap is hallottam valami állami támogatásért dörgedelmeket szóró pékvezért a mlinar megjelenése kapcsán nyilatkozni. Meg kell védeni a _világhírű magyar fehérkenyeret_, amit el akarnak venni a multik!

Az e.on szlovákiai és magyar szektorbéli pozíciójának összehasonlítására nem vállalkoznék. Gondolom, nem azonos, mert ha csak belegondolok is a releváns körülményekbe, elveszítem a fonalat :-)

Silcon 2013.07.07. 22:02:53

@Counter: "Az e.on szlovákiai és magyar szektorbéli pozíciójának összehasonlítására nem vállalkoznék."

SK: 51% állami tulajdon, e.on menedzsment jog.
HU: 100% e.on tulajdon.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.07. 22:09:56

@Silcon: A villamosenergia-termelő szektorban en bloc? Erőst kétlem.

A két, hírekben szereplő erőműben inkább. Az nem szektorális pozíció. Szóval ezt tényleg nem tudom felmérni innen, de a különbségek láthatóan sokan vannak.

Silcon 2013.07.08. 19:02:01

@Counter: A villamosenergia-termelő szektorban en bloc?

Nem, egy-egy cégben.
SK: 1db áram, az SPP-ből (gáz) már ott is kiszálltak,
HU 5db (3 áram, 2 gáz - ezek elosztók, azokat nem adta el).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.12. 15:19:00

Könnyed olvasnivaló származásról, arisztokráciáról:
hartland.blog.hu/2013/07/12/szarmazas_125
(Posztreklám a régi kommentfolyamban a régi - és esetleg új - olvasóknak.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.14. 04:28:22

Itt a következő, ha van még, aki innen kattint:
hartland.blog.hu/2013/07/14/elmennek_a_tehetseges_fiatalok_na_es

Locassen és fideszes barátai kiakadnak majd a végén, de majd legfeljebb elszoknak, na és. :)

S=klogW 2013.07.14. 08:40:06

@Holger Hartland: Homlokon csókolta egy sztahanovista múzsa? :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.24. 08:40:02

Alig több, mint 23 nap, s ismét MOGy: bosztorpuszta.hu/
Az url nyugati ármány, ezért természete a megtévesztés; a rendezvény Bösztör- helyett Apajpusztán lesz.

A "Túzok Öröm" íjászverseny helye már biztos a programban, de nyilván lesz más is.

HToma 2013.07.27. 20:56:05

Ha valaki németül beszél, az időnként kifejezetten szúrós pillantásokat eredményezhet a történelmi okok miatt. Nem is tudom, hogy éltük túl, amikor pár német és magyar kollégával – már nem szomjasan – a „Panzerlied"-et énekelve botorkáltunk a kijevi főutcán hajnali 1-kor...
Innen:
hataratkelo.blog.hu/2013/07/26/ukrajna_a_kelet_szocreal-kapitalista_nyugatja

Ennyit a német szembenézésről:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.27. 22:59:10

@HToma: Élvezetes beszámoló. Kár a korrupcióért, a turistáskodástól is elveszi a kedvet.

Silcon 2013.07.29. 17:15:23

Arany cigarettatárcák reneszánsza

Szép dolog ez az érintés nélküli fizetés, ha az ember a kártyáját alaphelyzetben egy kellően leárnyékolt helyen tartja. A cigarettatárcák minőségét pedig ezentúl nem karáttal, hanem csillapítási együtthatóval [dB] kell kifejezni. Előny, ha az RFID-es személyi és útlevél is belefér.

A Discovery leállította az RFID chipek veszélyeiről tervezett műsort
"Még 2011-ben derült ki, hogy a Discovery „Állítólag" (MythBusters) című sorozatának készítői kénytelenek voltak leállni az RFID technológiáról tervezett epizóddal. Bár a mai napig nem egészen világos, hogy végül mi késztette a döntéshozókat a film törlésére, Adam Savage, a sorozat egyik műsorvezetője a következőket nyilatkozta:
„Több szinten szerettünk volna foglalkozni az RFID chipek kérdésével. Beszéltünk volna arról, hogy mennyire hekkelhetők, mennyire megbízhatók vagy nyomon követhetők, stb.""
euroastra.hu/node/73072

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.31. 13:49:06

kuruc.info/galeriaN/egyeb/dobunnep2013.jpg

A kép ősmagyarokat ábrázol? Nehogy megmutassuk a tótoknak vagy oláhoknak...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.31. 14:07:40

kuruc.info/galeriaN/egyeb/dobunnep2013.jpg

A kép ősmagyarokat ábrázol? Nehogy megmutassuk a tótoknak vagy oláhoknak...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.03. 09:35:40

Itt a vég, közel az Armageddon, térjenek meg!

magyarhirlap.hu/szellemvarosok

Alfőmérnök 2013.08.03. 12:04:02

"Vádat emeltek az ellen a fotós ellen, aki vélhetően a félmeztelenül napozó Katalin hercegnőről készült fotókat csinálta tavaly Franciaországban. Az 1985-ben született francia fotóssal szemben már júniusban vádat emeltek, derült ki csütörtök este a nyomozással kapcsolatban jól értesült forrásokból. A hatóságok egy másik fotóssal szemben is eljárást folytatnak az ügyben, a fotókat közlő pletykalap, a Closer főszerkesztője, Laurence Pieau ellen pedig július elején emeltek vádat a képek miatt.

A lap szeptemberben hozta le a félmeztelen hercegnőről készült felvételeket. Katalin és férje, Vilmos herceg nem sokkal később a magánszféra megsértése miatt büntetőfeljelentést tett a Párizs közeli Nanterre ügyészségén. A Closer megtagadta, hogy közölje, ki készítette a fotókat.

A hercegi pár polgári eljárást is indított a képek további közlésének megakadályozására, és meg is nyerte az ügyet. A topless fotók megjelenése nagy botrányt kavart Nagy-Britanniában. Vilmos és Katalin egy magánbirtokon pihent Franciaországban, a fotókat nyilvánvalóan messziről, teleobjektívvel készítették. A képeket szeptemberben nemcsak a Closer közölte, hanem más európai pletykalapok is."
index.hu/kulfold/2013/07/26/vademeles_katalin_hercegno_felmeztelen_fotoi_miatt/

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.06. 22:07:08

@Alfőmérnök: A száraz tények a következők: ezek kártékony hülyék, szemben a Fidesszel, akik viszont kártékony mocskok, amit viszont legalább helyesen állapítanak meg a dokumentumban.

Alfőmérnök 2013.08.06. 22:19:44

@Counter: Te meg kártékony féreg vagy.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.08.06. 23:22:18

1, a váraljaszövetség anyagi gondjait 2010-ben átvette egy alapítvány. Egy régi, kipróbált alapítvány, hiszen a széllelbélelt baromságokhoz pénz is dukál.
2, Ezerszer említettem, hogy a tulajdonban kiosztott kicsike föld mindig visszafordult eddig, maguk nem ebből a világból vesznek mintákat? (kiosztották, biztatták, utána visszavették - avagy elvették)
Úgyhogy Alfi, mielőtt mindenkit leférgezel, járj ennek is utána, oszt utánna térjél nyugovóra. Van miről beszéljünk.

Alfőmérnök 2013.08.06. 23:33:41

@Mihint:
A nagybirtokok átlagos nagysága Európában
ORSZÁG
Nagybirtok átlagos mérete (ha)
Svájc
54
Hollandia
135
Belgium
150
Lengyelország
250
Franciaország
274
Olaszország
337
Dánia
426
Magyarország
3150
2011 - es adatok Európából.

Ezt magyarázd ki, faszfej!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.06. 23:36:24

@Counter: Félszáz naiv, lelkes, budai fiatal klubja, feudális nosztalgiákkal, a meghívott "neves előadóik" közt pl. Bogár Lászlóval és Czakó Gáborral. Azaz: kártékony helyett nem ártalmatlan hülyék inkább? Amúgy lövésem sincs a földhöz, de töriből úgy rémlik, hogy a kisbirtok nem valami életképes formáció. Ráadásul rég nem vagyunk agrárország, a mezőgazdaság úgy rémlik, a népességben és a GDP-ben is valahol 10% körül képviselteti magát, élelmiszeriparral együtt talán 15-20.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.08.06. 23:38:08

@Alfőmérnök: Ügyes felvetés, azonban minden hiába. Személyes bosszút akarsz állani, ime itt vagyok. álld meg a bosszúdat. de képes is legyél rá, amit eddig mutattál, nagyon-nagyon-nagyon kevés volt.

Alfőmérnök 2013.08.06. 23:44:59

@Mihint: Faszfej azért vagy, mert Loxonnal összefogtál ellenem, hogy Alfőtlenítsd a jósdát. De amúgy igazatok van, gyűlöletbeteg, paranoiás, feljelentgetős faszkalapok, patkányok között nincs is keresnivalóm.

Ami a földtörvényt illeti, amit Ángyán, a Váralja Szövetség, az Élőlánc mond, az szó szerint úgy van.
Tudom, hogy nehéz szembenézni azzal, hogy a fidesz-orbán is hazaáruló, de hát ez van.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.08.06. 23:57:01

@Alfőmérnök: És azon szoktál töprenkedni, hogy Te mekkora faszfej vagy? Inkább előbb, mint utóbb, tudod gyakorlati enberek volnánk(még mindig nagyon kevés a pénzünk, pedig tudjuk a valót) Szóval, ha kérhetem, menjen a fenébe.

Alfőmérnök 2013.08.07. 00:31:17

@Mihint: Mikor ilyesmin töprengek, általában arra jutok, hogy túlérzékeny, esetleg indulatos, hisztérikus vagyok, de arra sohasem, hogy frusztrált, geci patkány/féreg lennék. Ezért gondolom úgy, hogy (intellektuálisan és morálisan) az általam kritikával illetett személyek felett állok.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.07. 09:36:26

@Holger Hartland: Bogár Lászlót felszínen tartani és hitelesíteni, illetve egyáltalán hinni neki, önként jelentkezni bogárista élcsapatnak maga szerint mi, ha nem kártékonyság?

Magyarországon nagyobb az ipar részesedése a GDP-ből, mint Németországban. Pedig a német gazdaságot elég nehéz parazitának tartani, még kormányunknak se szokott sikerülni.

Földet én sem művelek és ahogy a jogalkotás alakul, aligha fogok, hiszen nem művelek (körbe is ért), de olvasni azért olvastam róla egy kicsit.
Úgy vélem, nem a birtokméret az egyetlen meghatározó tényező, hanem a tulajdonlás szabályai és a forgalomképesség. Magyarra fordítva: hogy a jó gazda _vehesse meg_ a további földjeit anélkül, hogy az állam ott bábáskodna körülötte (és rejtegetné a kutacsba szúrandó gombostűt a mandzsettájában, mert ugye ha magának hirtelen felmondják az állami földbérletét, akkor aztán megette a fene a 100 marhát meg a John Deere traktort). De nem, mi egy "Itt tessék korrumpálni" cégtábla alatt működő vétójogú helyi földbizottságot baszunk a nyakába az üzletnek, és az ezt kritizáló hülyék meg kevesellik a torzítást. Ezek bolsik, csak még ahhoz is hülyék, hogy tudjanak róla. Be vannak rúgatva a feudális külsőségektől meg attól, hogy a bolsevik tanítómestereik azt mondják nekik, hogy nemzetiek, közben egy virtigli bolsinak, mint Bogár, édesmindegy, hogy vármegyékben vagy oblasztokban van-e bolsevizmus.

A birtokméreten társadalommérnökök szoktak rugózni, akik meg vannak győződve róla, hogy ők mindenkinél jobban tudják, mi a jó – másnak, ezért aztán majd ha mindent meghatározhatnak körző-vonalzó-szögmérővel, akkor itt lesz a Kánaán. Ez az utóbbi része nem szokott összejönni. Nekem fogalmam sincs, mekkora a gazdaságos birtokméret, és őszintén szólva, nem is tartom lényegesnek. Ha van ilyen, akkor hagyni kell, hogy felfedeződjék, és ennek az a módja, hogy az emberek gazdálkodnak, aztán aki keveselli a földjét, az vesz, aki sokallja, az elad. Csak ugye ehhez engedni kell azt is, hogy eladják, meg azt is, hogy megvegyék, no meg egyáltalán odaengedni se csak félmillió embert kellene; valamint nem kéne az állami földekkel eközben "kifizetem a klientúrát"-játékot játszani, mert az meg egy pöppet torzítja a fentieket.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.07. 15:19:04

@Counter: Félszáz budai úrihülyegyerek, akiket már a bemutatkozó szövegük alapján is leginkább körberöhögni lehet. Ha ezek valakit "hitelesítenek", hát legyen. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.07. 15:29:35

@Counter: De, bizonyos méret és potenciál alatt igen. :D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.07. 16:44:07

Megvan a MOGY gyógyító sátorának programja!

bosztorpuszta.hu/gyogyito-falu-%E2%80%93-eloadosator-%E2%80%93-programok

Szemezgetek.

2013. augusztus 17. szombat

1100 - 1150 Kercselics Imre Az ember négy teste
1400 - 1450 Csizmadia Klára Együttműködve új időknek új energiáival
1830 – 1920 Gyebrovszki Klára Magyarság szerepe az Új kor hajnalán: Áldás Fény Béke Szeretet
1930 – Katona Mária A magyar néplélek. Rend-szer állítás, tiszteletadás az ősöknek

2013. augusztus 18. vasárnap

Időpont: Előadó: Téma:
900 - 950 Dr. Szöllősi Róza Egészség vagy betegség?
1000 - 1050 Schmidt Ildikó Áldás vagy teher a születésnapom. Hangos gondolatok a numerológiáról
1100 - 1150 Balogh Béla Elkezdődött. Új világrend vagy Aranykorszak
1600 - 1650 Szabó Tamás, Sz.Csányi Barbara Tudatos halál a jobb újjászületésért
1700 – 1730 Scmidtné Moldván Judit Tientaltouch- egy magyar meridiánmasszázs spirituális és energetikai hatásai

Vajon megint megáldja a rendezvényt a kalocsai érsek úr, vagy esetleg elege van a pogányokból? Ez még a jövő titka.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.07. 16:56:48

@Holger Hartland: Ezt majd a Történelem Ítélőszéke eldönti :-P

(Egyikünket (vagy nézetei akár tudattalan követőjét) végső soron főbe kell lőni. A kibékíthetetlen ellentétek feloldásának ez az egyetlen bevált módja, ugyanis.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.07. 17:03:20

@Counter:
Kihagyta a Szélnővérek Női Kört.
Sámánasszony fitnesz megvan?
szelnoverek.blog.hu/page/2

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.07. 17:57:29

@Counter: Értékelem, hogy legalább verbális katát nem adott elő hozzá.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.07. 18:26:14

@Holger Hartland: Ezt egyáltalán nem értem, még azt se, hogy sértésnek vagy elismerésnek szánta. Mi az, hogy verbális kata?

@Doomhammer: Elnézést. Maga helyettem is lovagias volt.
Tehát ők is lesznek sámánasszony-fitnesszel. Ígéretes. Őrizzük meg őseink hagyományait!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.07. 19:59:33

@Counter: Azt Alfőmérnök sensei szokta bemutatni. Én pedig elismerésemet fejeztem ki, hogy nem fantáziált a koponyámat átszelő 9 mm-es lövedék nyomán szétspriccelő agyvelőmről. Nem mintha kínos lenne, hogy van ilyen a koponyámban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.07. 20:49:08

@Holger Hartland: Bocsánat, homályos voltam. A Sötétség délben általam igen kedvelt eszmefuttatását próbáltam sikertelenül parafrazeálni, amelynek lényege, hogy kiélezett történelmi helyzetekben, a végsőkig elmenő bolsevik teoretikusok vitáiban az utolsó szó mindig a Tokarevé.
Ahogy a szöveg fogalmaz, még a műtrágya-vitákban is.

Márpedig a végsőkig el lesz menve, ha bolsevikokat is az asztalhoz enged.

Természetesen eszem ágában sincs magamtól ilyen vérgőzös ábrándokat szövögetni. Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen meglepetést okoztam. Valóban csak akkor mehetett volna át az allúzió, ha felismeri a bolsevik zsargont (Történelem Ítélőszéke és kibékíthetetlen ellentmondások), ismeri a regényrészletet és maga is olyan lényegesnek találta volna azt az eszmefuttatást, mint én.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.07. 23:00:52

@Counter: Attól tartok, túlbecsül, és őket is. :D Ezekből a váraljás gyerekekből ezt nem nézem ki. Legfeljebb annyit, hogy valamelyik kis napközis megírja egy blogon, hogy rendkívüli időkben rendkívüli lépésekre van szükség, sajnos, aztán a film közepén őt is kinyírják.

Alfőmérnök 2013.08.07. 23:39:48

@Counter: @Holger Hartland: Nem ismerem őket, de szerintem simán lerúgnák a veséteket.
Rühellik a fajtátokat, mert úgy undorodtok a Szent Korona látványától, meg az aranybulla megemlítésétől, mint ördög a szenteltvíztől. (Hogy a földkérdésben teljesen tudatlanok és alulinformáltak vagytok, az csak mellékszál.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.07. 23:56:48

@Alfőmérnök: Muhaha! Küzdj, fantáziaharcos! Vascsövet ne felejtsd. :)

Alfőmérnök 2013.08.08. 18:28:38

@jose maria padilla:
1. Nem unatkozom.
2. Még egy mosómedve is szórakoztatóbb, ez a Humor Harold.
3. Hartlandot nem levadászni kell, hanem nevelni. Sokat fejlődött pl. tanarseged uras-korszaka óta, amikor még jótündér-rajongó vincentes törzskommentelő volt, egy anyázástól meg hisztériás rohamot kapott. :)

@Holger Hartland: Tényleg, nem emlékszel, melyik posztnál szidtam az Anyádat? Csak ezt találtam:
" tanarseged ur 2010.10.11. 15:00:45
@Alfőmérnök: Ja, és te meg egyszer szidtad az anyámat. (De már nem haragszom. :-)) "
mandiner.blog.hu/2010/10/05/vorosiszap_verespatak/fullcommentlist/1#c11260955

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.08. 18:33:56

@jose maria padilla: Szerintem felmérte az erőviszonyokat, és belátta, hogy a vascső kevés lesz ide. Így most lőfegyverre vagy zsoldoscsapatra gyűjt.

@Alfőmérnök: Kérj kölcsön padillától. Nem anyámat szidtad, hanem haverom, a főhadnagy bosszantott fel téged azzal, hogy nagyotmondáson kapott.

Alfőmérnök 2013.08.08. 20:40:49

@Holger Hartland: De aranyos! :)
Te tényleg azt hiszed, hogy nem nyilvánvaló, hogy azonos vagy tanarseged urral, a kvantitatív szociológia élharcosával?
Ez nem olyan, mint mikor a segghülye MézesRozi azonosít Counterrel, vagy Wintermootssal, vagy mint mikor a patkány gloire valami ismert filmesnek gondol.
Ez közismert tény.

@jose maria padilla: Te meg mikor veszed ki ennek a fasznak a blogját a blogajánlódból?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.08. 21:09:44

@Alfőmérnök: El vagy tévedve: nem érdekel, hogy ki mit gondol erről. Én én vagyok, oszt jó napot. Hogy a kvantitatív szociológia élharcosa lennék? Túlbecsültelek: ezek szerint mégsem tudtad felmérni az erőviszonyokat. Akkor csak jó tanácsként írom: hagyd a fantáziálgatást arról, hogy kit hogyan vernél meg. Csak nevetségessé teszed magad vele.

Alfőmérnök 2013.08.08. 21:15:20

@Holger Hartland: "Amúgy a konkrét teszt csak a benne lévő állítások alapján nem rossz, bár egy-két tétel fordítása nem biztos, hogy a legjobban sikerült. A végső szót viszont úgyis a statisztikai elemzések mondják ki: ott dől el igazán, hogy melyik a jól mérő állítás, és melyik nem az. Van olyan tétel, hogy értelmes emberek százféleképpen bele tudnak kötni - és meg is teszik -, aztán mégis jól mér. Ehhez már tényleg SPSS kell, de ezt majd sorokinV mester elmagyarázza, ha lesz kedve - ő biztos jobban tudja. Szóval ha a kérdőívezők írnak egy cikket az eredményeikből a Társadalomkutatológiai Szemlébe vagy valami hasonló helyre, ahol minden statisztikát közölnek, akkor majd meg lehet mondani, hogy igazából mennyit is ér ez a kérdőív."(...)
"sorokinV:

Gyors válaszok, amíg a munka szünetében elmajszolom a szendvicseimet:

Babbie-könyv: nem "netovább", hanem inkább alap. Mondjuk, amivel érdemes kezdeni, mielőtt a gondolkodó ember kérdőíves kutatást gyaláz akár posztban, akár kommentben. (Ez persze nem a te inged - de ha valakinek igen, az nyugodtan magára veheti.)

Reprezentativitás: az internetes kérdőívnél persze felejtsük el, de ha jól láttam, a kutatás eredetileg rep. mintán készült. Arra pedig elsősorban a kvantitatív módszer alkalmas. A kvalitatív nagyon munkás - ezt én is tudom, csináltam (és csinálom).

Publikáció és nyilvánosság: "ott nem hoznak semmit nyilvánosságra, hanem írnak egy összefoglalót. Általában minden adatfelvétel eredményét úgy kell kikönyörögni az adott intézettől, ha tovább akarod hasznosítani, másodelemezni, etc" - elég baj. Mint a nickem is mutatja, egyetemen dolgozom és nem olyasfajta intézetben, mint ahol ez a kutatás is készült. Mi mindent rendesen publikálunk, és másoktól is csak ezt fogadjuk el. Magyarán, majd ha megjelenik a cikk az összes statisztikai elemzéssel, akkor érdemben is lehet bírálni ezt a kérdőívet. Addig maradok annál a kritikánál, amit fent megfogalmaztam (főleg ami az "origó" pont önkényes kijelölését illeti - az eddig látottak alapján ez a kutatás fő gyengéje, de ez nagyon az).

Továbbra sem látom, hogy az állításokat tartalmazó és azokra megítéléseket kérő skálán kívül mi lenne az a módszer, amivel pontosabban lehet politikai attitűdöket mérni - méghozzá úgy, hogy közben a minta is lehet nagy, és a munka is elvégezhető mennyiségű (azaz nem kvalitatív). Legfeljebb azzal variálhatunk, hogy a Likert-skálánkban milyen tételek vannak, illetve hány dimenzió. De a technika ugyanaz, nem?

"egy szociológia felmérés nem egyenlő azzal, hogy bedobálunk 100 önkényesen kiválasztott (és kitalált) sejtelmes kérdést a kalapba, összekeverjük és az arra adott válaszokból majd csak lesz valami" - ez igaz, de egy felmérés kezdődhet így. És ez teljesen korrekt, ha a "majd csak lesz valami" helyén a megfelelő statisztikai elemzések vannak."
mandiner.blog.hu/2009/01/12/progressziv_tahometer/fullcommentlist/1#c4496775

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.08. 21:16:33

@Holger Hartland: Maga nem olvasta Koszter atya Fulgur c. sci-fijét?

konyvtar.asztrik.hu/sites/default/files/letoltes/Fulgur.pdf

Lapozzon a 189. oldalra, olvassa el a képaláírást és megért mindent. Alfőmérnökből a magyar ősgéniusz szól.

Ha ezt nevetségesnek találja, úgy eldöntötte, melyik táborba nem kíván csatlakozni Armageddon mezején. Vigyázzon, mert egyre csak közeledik az idő.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.08. 21:28:23

@Alfőmérnök: Mi ez? Egy komment? És?

@Counter: Szeretem a sci-fit, de ezt nem olvastam. Mi ez? Valami ős-sci-fi? Nácoid sci-fi? A képaláírás majdnem alfis, de valami konkrét fizikai részlet is kell hozzá, hogy az ellenségnek melyik szervével mi fog történni. Ahogy beleolvastam a sztoriba, gyerekek nyomnak le tankokat, hát ez tényleg. :)

Alfőmérnök 2013.08.08. 23:22:07

@Alfőmérnök: jav.: szórakoztatóbb, mint ez a Humor Harold.
(gy.k. www.youtube.com/watch?v=hvY-wKjQHDo )

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.08. 23:41:39

@Holger Hartland: Revizionista sci-fi a '30-as évekből, 1944-ben (!) aktualizált és bővített (bruhaha) kiadás, ami valószínűleg lazán áttolta a fantasy műfajába, hogy rondábban ne mondjam.

Van benne jelmezes főhős is...

www.facebook.com/szentistvan1848

"Örömmel tudatjuk, hogy MEGJELENT! :
FULGUR :
A kötet a Zászlónk kiadásában 1944-ben megjelent mű reprint kiadása.
Koszterszitz József (1898-1970) a Trianon utáni nemzedék egyik legismertebb ifjúsági írója volt. A Regnum Marianum és a magyarországi cserkészmozgalom kiemelkedő vezetőjeként kiválóan ismerte a fiatalok problémáit, emiatt könyvei több felnövekvő generációnak jelentettek iránymutatást. Egyik legnépszerűbb regénye, az 1944-ben megjelent Fulgur tulajdonképpen a magyar sci-fi irodalom első alkotása. Egy zseniális magyar feltaláló rájön, hogyan tud villámmal lesújtani tetszés szerinti célpontokra; innen kapja a latin villám szóból a Fulgur nevet. Ugyanakkor a kozmikus sugárzás felhasználásával megalkot egy gyakorlatilag sérthetetlen műanyagot, s találmányait a magyar nemzet szolgálatába állítja. Áthatolhatatlan sugárkorláttal veszi körbe az ország történelmi határait, elzárva hazánkat minden ellenségtől, s hozzáfog, hogy a népet keresztény szellemben "átnevelje". Igazi jelleme azonban akkor mutatkozik meg, amikor Dél megindul Észak ellen, s őrá hárul a feladat, hogy békét teremtsen... A regényben egymástól jól elválaszthatóan elegyedik a harmincas, negyvenes évek történelme a fantázia világával, így a mai fiatal olvasók egyszerre ismerhetik meg egy vészterhes kor eseményeit, miközben izgalmas kalandok révén az elképzelt jövőbe is bepillantást nyerhetnek - mindezt úgy, hogy a szerző hazafiúságot és magyarságtudatot plántál a szívükbe."

Sajnos a reprint cenzúrázódott:
hunhir.info/?pid=hirek&id=67099

De a neten is olvasható .pdf-ben a perfid cenzormondat nem olvasható, az élményt nem töri meg semmilyen behódoló lábjegyzet (mert hogy ennyi a cenzúra, egy toldat).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.08. 23:56:31

@Alfőmérnök: Mit?

@Counter: Akkor nem is az a durva, hogy ez a nyomorult szarság 1944-ben megjelent, hanem hogy most is, reprintben. Amikor a nácik '45-ben már 14-16 éves gyerekeket vetettek harcba, valamelyik fejesük harcászati kiképzés helyett a Karl May-regények csataleírásainak tanulmányozását ajánlotta.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.09. 00:24:32

@Holger Hartland: Szerintem '44-ben is eszelős/nyomorult szarság volt ilyet kiadni. Rémlik, talán még itt a blog.hu-n is emlegettem, hogy olvastam pár éve egy észak-dunántúli szerzetes visszaemlékezését arról, hogy '44 telén hol lőttek agyon két katonaszökevény leventét visszavonulás közben.

Most is az, egyetértek; a toldat ráadásul jelzi, hogy aki kiadta, az gondosan át is olvasta, azaz a többi rendben volna. Nem is valami Gede testvérek Bt. kiadása, szóval még annál ízléstelenebb az elkövetőtől.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.09. 00:42:37

@Alfőmérnök: Milyeneket?

@Counter: Igen, de akkor háború volt. Most meg... "a Szent István Társulat az Apostoli Szentszék könyvkiadója".

Alfőmérnök 2013.08.09. 00:48:32

@Holger Hartland: mandiner.blog.hu/2009/01/12/progressziv_tahometer/fullcommentlist/1#c4496775

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.09. 00:55:12

@Holger Hartland: Egyébként azt olvasta a vége felé, hogy az utópisztikus Nagy-Ugorország (Uhorsko?! pff) egy jogrendjét a tízparancsolatban és a hegyibeszédben megtaláló keresztény teokrácia, sivatagi és sarkvidéki munkatáborokkal, internálással itakdalse? No meg fanatikus, rendszerhű cserkész-funkcionáriusokkal.
Szerintem bbjnicknek olvasnia kellett zsenge korában.

A Szt. István Társulatnak gratulálok a Hitler-dicshimnuszhoz fűzött "bántó egyoldalúság" fordulat teszetoszaságához.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.09. 01:26:00

@Alfőmérnök: Nem baj, ha nem olvastam végig? Unalmas. Nekem mit kellene szégyellnem?

Nézd, Alfi, én azt hittem, hogy most azért nem fenyegetőzöl, hogy hogyan fogsz megverni, mert felmérted az erőviszonyokat. De úgy látom, nem. Na mindegy.

@Counter: Igen. Persze, hogy a képaláírás környéke mellett a végét olvastam el. Már csak az hiányzik belőle, hogy "A munka szabaddá tesz." Most olvastam Ungváry új könyvét a Horthy-rendszerről, abba ez sajnos teljesen beleillik.

Bbjnick zsenge korában legfeljebb a Timur és csapatát olvashatta, merthogy akkor az volt. Jobb esetben Bogáti Pétert.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.09. 09:27:51

@Counter:
26 millio ogur testveri kozossegben el egy diktator uralma alatt, de felmillio bajkeverot atnevelo taborba kellett kuldeni.

Igor Safareviccsel kerdezem csodalkozva, hogy miert vannak minden szocialista utopiaban (!) jelen az eroszakos atnevelotaborok?
weareangry.co.uk/Discussion/tabid/822/aft/275/language/en-GB/Default.aspx

Mert az egy dolog, hogy a megvalositas soran egy-ket tulbuzgo kommiszarnak eljar a keze es letrehoz egy Gulag-szigetcsoportot. De mit keresnek ezek a koncentracios taborok mar az utopiakban is?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.09. 09:49:04

@Doomhammer: Jó kérdés, viszont Koszter atya 43. éve halott, így tőle már nem tudjuk meg, hogy találta ki a sajátját.

Szerintem azért, mert itt tör fel a búvópatakként elnyomott racionalitása és ismeri el, hogy az ilyen utópiát még elképzelt emberekre is csak erőszakkal lehet rákényszeríteni.

@Holger Hartland: Gondolja, hogy maradéktalanul bezúzták még a magánkönyvtárakból is? Dejszen pont hogy így őrződött meg a nemzeti-keresztényszocialista eszmék lángja, családokban, szétágazódva, hogy aztán a '80-as években a sok kis ér újra egybeömöljön.
(Hogy a 40 év alatt melyik reflektálatlan, belterjes ágban milyen algásodás indult meg, s hogy ezek összeöntve micsoda undormányt adnak ki, azt meg látjuk.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.09. 10:37:17

@Counter:

"...így őrződött meg a nemzeti-keresztényszocialista eszmék lángja, családokban, szétágazódva, hogy aztán a '80-as években a sok kis ér újra egybeömöljön. (Hogy a 40 év alatt melyik reflektálatlan, belterjes ágban milyen algásodás indult meg, s hogy ezek összeöntve micsoda undormányt adnak ki, azt meg látjuk.)" --- írja.

Brávó! Mondja csak, mondja!:-D Magukkal fölösleges vitatkozni, bőven elég beszélni hagyni!:-D

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.08.09. 10:41:20

@Counter:
micsoda remek ifjúsági irodalom. le is töltöttem a gyereknek. köszönöm.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.08.09. 10:43:46

@Doomhammer:
az átnevelő táborok az átnevelés leghatékonyabb helyszínei. az utópia az ideális vágyak hona.
felteheti a kérdést, miért kell átnevelni. mert a társadalom érdekeit szolgálja.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.09. 11:01:07

@jose maria padilla: Csinálja csak, a következő generációjuk még degeneráltabb lesz, mit bánom én?

@bbjnick: Savanyú a szőlő?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.08.09. 11:09:25

@Counter:
maguknak lesz következő generációjuk? ugye hogy nem. legalábbis a hazában nem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.09. 11:13:35

@Counter:
"Szerintem azért, mert itt tör fel a búvópatakként elnyomott racionalitása és ismeri el, hogy az ilyen utópiát még elképzelt emberekre is csak erőszakkal lehet rákényszeríteni."

Volt honnan meriteni a szocialisztikus utopiak kozul. Mar Platonnal is nagy vita volt, hogy az o utopisztikus allamaban vannak-e rabszolgak (a vita jelenlegi allasa: vannak), de Thomas More Utopiaja is a rabszolgamunkara alapult.

Viszont talaltam egy masik erdekes motivumot Koszternel, a Korlatot. A szocialisztikus utopiaknal gyakran bukkan fel, hogy a tokeletes allamot el kell szigetelni a vilag tobbi reszetol (pl. Denis Vairasse).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.09. 11:16:48

@jose maria padilla:
Egy utopisztikus tarsadalom terven dolgozom, ahol a nikkeket es a kommenteket is at lehet nevelni. Ezt ugy kepzelem el, hogy a devians nikkek csak egy kulonleges, a vilagtol elzart blogra irhatnanak ill. kommentelhetnenek, ahol a felugyelok alaposan megcafolnak a teveszmeiket es egyben ellenorizhetnek a gyogyulasi folyamatot.

Nem, mintha velemenyem szerint magat valaha is ki lehetne engedni a Gyogyblogrol.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.09. 11:16:58

@Counter:

Rossz válasz! Mondom én, hogy jobb ha csak hagyják magukat beszélni, hogy gátlástalanul adhassák magukat!:-D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.09. 11:26:55

@jose maria padilla: Még hogy lesz! De még meg is teremtjük az előre agymosott idióták leendő szolganemzedékét, most éppen a maga ivadékából. Csak olvasson bele és álmélkodjon, hogy a nagyszerű, jelmezes, és persze erdélyi nemesi származék főhős az óhéber abc betűivel jelöli csodasugarait.

@bbjnick: Egészen szórakoztató, hogy a fejébe nyomott bohócsipkát rangnak érzi.

Tessék, idemásolom a hitvallását Koszterből: "egy új világrendet teremteni a krisztusi törvények alapján, ebben a szellemben egy nemzedéket háborítatlanul felnevelni, aztán reáereszteni ezt az új szellemet s világrendet ősvilág, óvilág, újvilág minden népeire. Ha átveszik, nekik adni; ha elutasítják, az erősebb jogán rájuk kényszeríteni..." (94. o.).

Ez itt kérem, az új szocialista embertípus kinevelése és a forradalom világforradalommá exportálása, két echte bolsevik alapvetés.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.09. 11:41:25

@Doomhammer: Hát ha egyszer a tökéletesség annyira tökéletes, hogy a valóságból származó legkisebb kontamináció is romba döntené.

A pontifex maximust pl. úgy szigetelték el a világtól, hogy ágyának lábait vízzel töltött edénybe állították. Nehogy a valóság megfertőzze. Ezt az elvet cirkalmazzák azóta is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.09. 12:56:50

@Counter:
A deportalas kizarolag a tarsadalom egeszsege miatt tortenik.

"Nalunk nincs hazug, nincs tolvaj, csalo, rablo, szelhalmos, sikkaszto. Igaz, nincsenek minden kenyelemmel felszerelt pompas borton-palotaink se,. Aki a becsuletes emberek tarsadalmanak nyuge, nem talalja a helyet kozottunk, vagy nem hajlando Isten torvenye szerint elni a kozossegben, az egy oran belul megerkezett a Tunderkert egyik elhagyott sarkaba, amelyet a "Nevtelen vezeklok tanyajanak" nevezunk es ott eli az elso kereszteny szazadok nagy vezekloinek kemeny, szenvedeses eletet."

Ugy tunik, a luxusbortonok mar a '30-as evekben is gondot okoztak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.09. 14:25:05

@S=klogW:
Vegig a Fulgur cimi retro-scifi alternativ fantasy-n csamcsogunk, Counter hozta a linkjet:
konyvtar.asztrik.hu/sites/default/files/letoltes/Fulgur.pdf

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.09. 15:10:54

Technikai dopping is van, afféle "magyaros virtus", "csibészség" lehet.

"És hogyan nyerte meg Ogurország ezévi tenniszbajnokságát két scarbani diák, nem is annyira fölényes játéktudásával, mint elpusztíthatatlan fürgeségével és minden megerőltetést csak nevető fáradhatatlan szívósságával. (A komor arcú Boda Péter diadala volt ez a verseny, mert ekkor állta ki a tűzpróbát legújabb találmánya, az 'indefessor'. Senki sem sejtette - maga a két versenyző sem -, hogy a Gabi és a Hanzi bal csuklóján szerénykedő kis fehér óra a modern idők legcsodálatosabb szerkezete, mert a fő ütőérbe való állandó különleges besugárzással megakadályozza a szervezet kifáradását és az embert elképzelhetetlen teljesítményekre képesíti.)"

Na ja, így könnyű. A sugár neve meg egy óhéber betű, ne feledjük.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.09. 15:46:16

"Nehéz és áldozatos munkára hívlak. Lehet, hogy ott kell hagyni édesanyát, édesapát, otthont, barátokat. Lehet, hogy le kell mondani gyerekjátékokról, szerelemről, az élet minden öröméről. Lehet, hogy koldusként vagy szolgaként kell élni évekig; lehet, hogy ölni kell ezreket szemrebbenés nélkül; lehet, hogy meg kell halni kínos, gyötrelmes halállal egyetlen áruló hang nélkül. Vállaljátok?"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.09. 16:01:32

@Counter:
Tényleg, azt tudni lehet, mi történt Dr. Koszterszitz Józseffel (Koszter atyával) 1946 után? 1970-ig élt, de '46-ban mintha véget ért volna az önéletrajza.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.09. 18:03:52

@Holger Hartland: Al-Kaida toborzó... kommunista agitka? Ja, nem, hát én is olvasom Koszter atyát!

@Doomhammer: A MKL nem közli, de Kalocsán hunyt el, tehát úgy tűnik, nem adta a fejét emigrációra. De különös meghurcolás sem érhette, ha egyszer a lexikon néma.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.08.09. 18:36:09

@Counter: Remekül asszociált, K.J. kiválóan szemléltethető alkatrésze a Kádár-kornak, feltéve ha kedveli a megaláztatások minél magasabb szintjét, melynek végén a sátán röhög, hiszen az életedért-a másik életéért- odaadsz mindent:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.09. 20:51:44

@Counter:
1967-ben meg egy egyhazi hivatalt toltott be Kalocsan. Tehat egyszeruen kilepett a reflektorfenybol.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.09. 22:32:31

@Counter:

S magácska nyomná az én fejemre azt a bohócsipkát?:-)

Épp a napokban mondtam az egyik porontyomnak, hogy semmi baj nincs azzal, ha az ember fölényt érez, az a bűnbeesett emberi természet (magátólértetődő) folyománya, a probléma azzal van, ha fölényét el is hiszi:-)

Amit itt maguk itt bemutatnak, az csak olyan aspergeres gettószökevény heccelkedés. Annyi erővel, amennyivel bolsevikezik, annyi erővel feketes*ggűzhetne is, annyi lenne a kritikai értéke (s mindezt a koszteratyás szöveg minőségétől függetlenül mondom). Nem véletlen az, hogy a személy felől közelíti meg a kérdést és nem a gondolat felől:-)

S ha már kritika érték! Keressen már nekem a Koszter atya szövegben egy olyan mondatot, mint a magácska "Hogy a 40 év alatt melyik reflektálatlan, belterjes ágban milyen algásodás indult meg, s hogy ezek összeöntve micsoda undormányt adnak ki, azt meg látjuk."-mondata!:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.09. 22:34:36

@bbjnick:

Amit itt maguk itt=Amit maguk itt

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.08.09. 23:09:02

@bbjnick: "(Hogy a 40 év alatt melyik reflektálatlan, belterjes ágban milyen algásodás indult meg, s hogy ezek összeöntve micsoda undormányt adnak ki, azt meg látjuk.)"
Ne nézz félre, ez a maximum, amit kaphatunk, és ez bizony őszinte. Igaz, vagy sem, akkor is őszinte. Fontold ezt meg kérlek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.09. 23:32:42

@bbjnick:
1. Igen, a maga fejébe.
2. Maga is elhiszi magának a fölényét, amikor fölényeskedik. Ne rója föl másnak, amiben maga is sáros, no.
3. A bolsevik vonásokat a gondolat alapján fedeztem fel. Koszterszitz atya személyét nem ismerem, tehát abból kiindulva semmihez sem tudok eljutni. Őszintén szólva a személye nem is köt le annyira, mint Doomhammert; a szöveg sokkal érdekesebb, hiszen gyakorlatilag a kor népszerű diktatórikus, embertelen eszméinek bárgyú átvételét mutatja be mint eredeti, organikus megújhodást.
4. Mi baja a mondatommal éppen magának*? Nekem az a hipotézisem, hogy ez a rettenetes marxista-népies-korporatív-nacionálszocialista humbug, ami különböző arányokban belepi a létező jobboldalt, így alakult ki. A Nagy Elnyomás ideje alatt, amikor nem lehetett ilyen kérdésekről szabadon beszélni, sok kicsi, családi, baráti kapcsolatban rekedtek meg ezek az eszmék, ott pedig egészen eltérő módon befolyásoltattak marxizmus-töredékekkel, torzultak a természetes továbbadás során stb. Aztán a rendszerváltást követően egybegyúródtak és lőn.
Nekem ez a dolog nem tetszik, tehát visszataszító képet alkottam róla. És akkor mi van?
Azt sem értem, hogy miért Koszter atyánál kéne a pandanját megtalálnom: nem róla és nem az ő szövegéről írtam.

* Lehet, hogy nem tud róla, de elképesztően mocskos a szája (kommentekben mindenképp).

@Mihint: Mi van? Mondom, nem tudok semmit K. Kádár-kori működéséről. Maga milyen alapon tulajdonít neki ilyesféle mindennapi hősiességet?

A neten elérhetőek pedagógiai módszertani írásai is, azok nem ilyen katasztrofálisak ránézésre. Persze a módszertan önmagában nem garancia semmire, mint azt számos más példa is jól alátámasztja.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.08.09. 23:43:30

@Counter: Én sem tudok többet Magánál, pusztán csak amit olvasni lehet róla. Nem tudom, honnan vesz bármely hősiesség-állítást részemről a fentiekben, mindazonáltal téved.
Roppant humorosnak tartja magát ugye, amikor más emberek kedves fantáziavilágában vájkál, és csúfondárosan kacag balgaságukon? Tiszteletteljes javaslatom Magának, immáron másodjára, hogy ne ebből az irányból közelítve próbálja meg a kritikáit megfogalmazni, értőbb fülekre találna ezáltal. Persze szakrálisan, ugyebár.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.10. 00:03:58

@Mihint: Ha nem azt jelenti, amit Koszterszitz atyáról írt, hogy K. megaláztatások során odaadta mindenét más életéért, akkor mit?

Az a más ember ezt a fantáziavilágot komolyan gondolta és közre is adta. Ha félt volna attól, hogy kinevetik, nem tette volna meg. Maga meg ne féljen Koszterszitz atya helyett... Az én viszonyulásom pedig a nevetéssel vegyes szörnyülködés, már elmondtam, miért.

Magamat miért tartanám ettől humorosnak?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.10. 00:19:15

@Mihint:

Ha nem gondoltam volna őszintének, akkor szó nélkül hagytam volna.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.08.10. 00:19:53

@Counter:
"Ha nem azt jelenti, amit Koszterszitz atyáról írt, hogy K. megaláztatások során odaadta mindenét más életéért, akkor mit?"
De, azt jelenti, csak nem a Maga gunyoros hősiesség-fogalma szerint. Megkínozták, megfélemlítették, megtörték, jelentéktelenné vált, örült, hogy életben hagyták. Megalkudott a hatalommal az életéért cserében, maga szerint ez a hősiesség?
Elszörnyedésében pedig igaza van, igaz, még nem tud mindent. Azonban mindezt valami fanyar, humornak tetsző dolognak álcázza, miszerint: á, magát ez az egész nem csak hogy nem érinti, hanem mindent jobban csinált volna ezek helyett a marhák helyett, mindeközben.. ááh, borzalom, hogy elizélték.
Amíg ezen a pozitúrán nem állít, addig komolytalan, és csak szurkolni lehet Magának :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.10. 00:25:21

A derék Koszter atya egyébként az egyetlen állomást fogni képes néprádiót és az "ezeréves hagyománnyal szakító mezőgazdaságot", no meg a katalógusos agitprop gyűléseket ("állandóan ellenőrizhető, ki hiányzik egy [...] propagandaelőadásról") is megjövendölte utópiájában.

Pozitív előjellel. Mert ugye a kommunizmussal az egyetlen baj az, hogy nem mi csináljuk.

Tulajdonképpen kíváncsi volnék rá, hogy meghasonlott-e magával az '50-es években, amikor az arcába kapta néprádióstul, házgyári lakásostul (jó, akkor még nem...), parancs szerinti növényeket termelő agráriumostul a lázálmait. Ennek tanulságosnak kellett lennie, ha felfogta, mit írt és mi történik körülötte.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.08.10. 00:52:11

Ma már nincs kedvem, örülök, hogy a hűs szellő megjött :) már most talán tudok aludni.
@Counter, olvasson/járjon utána, és akkor többet fog tudni arról, hogy Koszterszitz atya sorsa hogyan alakult. Javaslom, vesse össze Asimov sorsával, vizsgálja az eltérő körülményeket, és észlelje a különbségeket.
De ugye tudja, hogy egyikőjüknek sincs komoly befolyása a "mai életre", és a véleményüknek sincs?

@bbjnick: természetesen tudom, és ha valamire válaszolni kell egyszer, akkor majd erre lehet. Egyszerűen nem közérthető az a fajta - talán tudattalan, ámde mélységes és zsigeri - lenézés, ami ebből nyilvánvaló, nem új, nem meglepő, de sokan nem tudják. Nem érthető világosan, hogy miért is nincs "párbeszéd", meg ilyesmi. És még továbbá az sem érthető, hogy ennek kinyilvánítása nem frusztráltság, sértődés vagy kisebbségrendűségi érzés, hanem puszta ténymegállapítás.
Elsősorban talán szólni kéne, hogy ez a pozitúra már nem hasznos: előnyt nem jelent, másokat nem sért, nevetségessé még nem vált. Ez utóbbi még esélyes lehet, ha nagyon igyekeznek.
Ezek ma a holtpontok.
Most elköszönök, jó éjt mindenkinek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.10. 00:52:43

@Counter:
" Őszintén szólva a személye nem is köt le annyira, mint Doomhammert; "

Engem az érdekel, hogy úszhatta meg a világháborút követő tisztogatási kampányokat. Mert a Fulgurt olvasva ő megérdemelte volna, hogy a körmére nézzenek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.10. 01:01:01

@Counter:

1) Lehet próbálkozni:-)

2) Hol fölényeskedek én? Tudna-e akár egyetlen példát is idézni?

3) A kollektivizmus a maga korában egy ugyanolyan modernizációs trend volt (s mint ilyen, modernizációs "nyomás"), mint ma a globalizmus vagy a liberálisdemokrácia. Ugyanúgy kollektivista volt a bolsevizmus, mint a nemzetiszocializmus, a fasizmus vagy épp az amerikai jóléti modell. S ami a totalitarizmust illeti, én a modernizációs trendek közül még nem találkoztam olyannal, ami ne törekedett volna totalitarizmusra (más kérdés, hogy ezt milyen eszközökkel próbálja megvalósítani és meddig jut el!). (Fentebb témáztak ezen az elkülönítés-témán: azt, ugye, tudja, hogy az első (modern értelemben vett) koncentrációs tábort az angolok hozták létre búrok számára, Dél-Afrikában, a búr háború idején?!)

Koszter atya írt egy keresztény-hazafias ifjúsági regényt, ami a korszellemnek megfelelően egy fiktív jövőbeni kollektivista államban játszódik. Nem politikai programot írt, hanem kalandregényt, nem politikai filozófiai nézeteinek kifejtése volt a célja, hanem az ifjúság erkölcseinek nemesítése. Ahogy a Tenkes kapitányán sem kérjük számon a történelmi hitelességet, úgy a Fulguron is felesleges volna többet belelátni, mint ami. Én még azt sem tartom kizártnak, sőt, nagyon is valószínűnek tartom, hogy mivel a korban minden csapból ateista kollektivista utópiák folytak (nácizmus, bolsevizmus, fasizmus), ezért Koszter atya nagyon tudatosan (antináci, antibolsi megfontolásokból) választotta keresztény-hazafias mondandójához azt a keretet, amit.

4) Nézze maga először nemzeti-keresztényszocialista, majd marxista-népies-korporatív-nacionálszocialista humbugról beszél. Maga szerint a kettő ugyanaz?

+

Maga amit nem ért vagy amivel nem ért egyet, arról visszataszító képet alkot? Jó magának, hogy ilyen egyszerű a világa!

+

Meséljen, mi csúnyát mondtam (megint)?!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.10. 01:03:33

@Counter:
"Ennek tanulságosnak kellett lennie, ha felfogta, mit írt és mi történik körülötte. "

Tanulság az van a mi számunkra is, halála után 43 évvel.

"A mi sajtótörvényünk az önökéhez viszonyítva kegyetlenül szigorú. Vaskezű ellenőrzés alatt áll az egész irodalom, művészet. Hiszen gondolják el, otthon önöknél egy-egy divatos író sokszor többet rombol lelkiekben, mint életekben egy tömeggyilkos."

v.ö Gerényi Gábor visszaemlékezéseit a médiatörvény megalkotásáról:

gg.blog.hu/2011/01/13/mediatorveny_relax_es_gondoljuk_vegig
"A törvény nemzetközi és belföldi hatása egészen elképesztő volt, természetesen rengeteg túlzó reakcióval (ez ilyenkor természetes) - de nem túl valószínű, hogy egy Magyarországgal, a kormányzó magyar jobboldallal szembeni általános összeesküvésnek lennénk tanúi. A törvény ugyanis valószínűleg tényleg Európa legkeményebb médiatörvénye, és maga a mozgási irány - hogy egy puhább állapotból lépünk a keményebb felé - teljesen szokatlan és váratlan. Európa és a világ is ugyanis az enyhítés, a dereguláció felé tart - még ha egy-egy területen történik is szigorítás, mint most az olaszoknál a YouTube-törvény, vagy a popbizniszben családilag érintett francia elnök fájlcserélőtörvénye esetében. "

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.10. 08:54:37

@bbjnick:
1. OK.
2. Ezt a játszmát nem játszom. Maga szerint én mikor fölényeskedek?
3. Látom, a kurucinfó anglofób forrásaiból tájékozódik; de ebben az esetben minek nevezné az indiánrezervátumokat?
Szerintem tanulságos, hogy Koszter atyának nem a totalitarizmussal vagy a kollektivizálással volt baja, hanem hogy hiányzott belőle a kereszténység. Érdemes megállni és észlelni ezt az álláspontot.
4. Tehát mi baja a mondatommal? A két megállapítást ugyanarra tettem.
5. A Tenkes kapitányáról kérdezze meg ArmaGedeont. A sugallt világkép botrányosan kártékony. De beszélgethetünk arról is, hogy a Verne-regények diadalmas természettudományos-pozitivista világképe mit ér.

+

Mivel visszataszítónak találtam, az általam leírt szövegben kifejeztem ezt a viszonyulásomat. Gondolná, hogy az ember így működik?

+

Rendszeresen trágárkodva fejezi ki a nemtetszéseit, ez köztudomású. Sajnos a blog.hu kezdetleges felülete nem támogatja az egy kommentelő hozzászólásaiban való keresést, ha pedig sok hozzászólása van az illetőnek, még a kommentek megtekintése sem teljeskörű.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.08.10. 12:59:26

@Holger Hartland: milyen szép, férfias gondolatok
ki is basszák a biztosítékot az anima vezérelt liberális takonyembereknél

Alfőmérnök 2013.08.10. 13:21:51

Mi a kurva isten faszáról beszélgettek emberek?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.10. 13:27:41

@felkavaró képsorok következnek: Az utóbbi hozzászólások apropóját képező bolsevik-kereszténynacionalista-kollektivista ifjúsági utópiából, Koszter atya Fulgur című regényéből.

Itt elolvasható az 1944-es kiadás: konyvtar.asztrik.hu/sites/default/files/letoltes/Fulgur.pdf

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.10. 13:44:19

@jose maria padilla: Nem mindegy, ki mondja. Vannak emberek, akiktől az ilyesmiket akár komolyan is vehetjük. Tőled - nem.

@felkavaró képsorok következnek: A @Counter: által belinkelt ifjúsági regény 23. oldaláról idéztem.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.10. 14:53:27

@jose maria padilla: Ballib ügynöknek még jó lehetsz. Nem az vagy?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.10. 18:00:13

@Counter:
Agyam megáll, az Iluskát már második világháború vége után adták ki először.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.11. 10:41:19

@Counter:

Nos, az ilyen "közismert" és hasonló érvekkel felpáncélozott vitáknak én nem látom értelmét, erőt is veszek magamon és válasz nélkül hagyom hozzászólását:-)

De!

Mivel látom, hogy @Holger Hartland már "fulgurizmust" emleget egy másik poszt alatt, ezért nagy szeretettel megjegyezném: a Fulgur szóközeibe is több értelem és tisztesség szorult, mint a maguk itteni ergya handabandázásába.

Fentebb nem tettem szóvá, nem láttam sok értelmét belemenni, s bár most sem látom értelmét, a tisztesség úgy kívánja, leírjam:

Amikor arra hivatkozik, hogy Koszter atya hogyan nyilatkoztatja a jövőbeni történelemtanárt Hitlerről, az szép példája annak, hogy mi a különbség egy mai liberálbolseviki és egy katolikus gondolkodása között.

Koszter atya így beszélteti tanárhősét: "Azt hiszem, nem hazafiatlanság az, ha az ellenségben is meglátja és megbecsüli az ember azt, ami nagyszerű. A germán nép vezére kivételes történelmi egyéniség, s amit öt év alatt kihozott a népéből, annak nincs mása a múltban. Mi gyűlöltük őt és ő gyűlölt minket, de ez nem változtat azon a tényen, hogy kivételesen nagy ember."

Maguk ebből annyit képesek kiolvasni, amennyit doktrínákhoz szok(t)atott agyuk megenged, s azt is csak úgy tudják értelmezni, hogy az doktrínáikkal nem kerüljön konfliktusba.

Pedig, hogy a német megszállás alatt olyasféle gondolatok jelenhettek meg egy könyvben "a germán nép vezéréről", hogy "mi gyűlöltük őt és ő gyűlölt minket", az pontosan megmutatja a katolikusok viszonyát a nácikhoz. Míg Chamberlain még München után is azzal dicsekszik, hogy "Hitler úrral száz évre biztosítottuk Európában a békét", míg Sztálin együttműködési és megnemtámadási szerződést köt velük, míg Roosevelt, amíg csak teheti, semleges marad az európai konfliktusban, addig a pápa már 1938 húsvétja előtt kiadja a Mit brennender Sorge c. enciklikát (amit minden katolikus templomban kihirdetnek, ismertetnek, a német templomokban pedig szó szerint fel is olvasnak), amelyben világosan kijelenti a nácikkal nem lehet egyezkedni, alkalmatlanok rá, s hogy egy katolikus nem lehet náci.

De ez egy liberálbolseviki agy számára, nyilván kódolhatatlan tartalom!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.11. 12:55:15

@bbjnick: Gyakorlati fulgurizmust írtam. Elméletben persze minden szép. Mindenki képességei szerint dolgozik, szükségletei kielégíttetnek, csak engedelmes gyermekként kell szolgálni a Vezért és részt venni a kötelező propaganda-rendezvényeken. Modern, szép, új világ épül. Csak a megátalkodott bűnösök mennek a sarkvidéki átnevelőtáborba, ahol a Javítómunka-táborok Főigazgatósága gondoskodik a megtisztításukról. Jedem das Seine, Arbeit macht frei, a munka becsület és dicsőség dolga.

Közben Fulgur egy immanens Isten, aki a kozmikus sugarakat szolgálatába állítva földi Paradicsomot hoz létre a hívőknek és Poklot a hitetleneknek. S ekkora hatalommal szemben ki merne hitetlenkedni? De kinek is volna kedve hozzá, ha egyszer addig sosem látott jóléttel vásárolják meg a hitét? (És az milyen hit? Hol egy Jób?)

A történelem vége, á la Koszter atya.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.11. 13:17:00

@Holger Hartland:

Én szóltam, de, úgy látszik, maguknak felesleges: maguk olyan okosak, hogy ha h*lyék akarnak lenni, nincs, aki meggátolhatná magukat abban.:-]

És most menjen neki a herripotter társadalomképének!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.11. 20:58:52

@bbjnick: Ezt a mondatot egy angol (bocsánat, "celt") tanár szájába adja, s a regény kontextusába egyértelmű, hogy a "mi" itt a beszélő népét jelenti. Hogy jönnek ide a katolikusok? A beszéltetett szereplő vallásáról nem tudunk semmit, az egyetlen ismert identitása, hogy angol, tanár és férfi. A regény azon szereplői, akikkel a szerző szívesen azonosul (vagy hogy kell ezt irodalomtudósul mondani), azok pedig jóindulattal, segítő semlegességgel viszonyulnak a német nép "nagy megtisztulásához" meg küzdelméhez. Ezt is részletezi a regény.

Magának van 17000 hozzászólása, a blog.hu alkalmatlan arra, hogy keresgéljek közöttük, így csak kettő összevissza példa, több időt nem szánok erre:
mandiner.blog.hu/2011/07/08/abortusz_helyett_orokbefogadast/fullcommentlist/1#c13942609
mandiner.blog.hu/2011/12/12/kz_dachau/fullcommentlist/1#c15190227
Egy időben igen gyakran és kéjjel trágárkodott, nem is mindig a vita hevében. Mostanában alább hagyott ez a nem túl szimpatikus szokása.

Miből gondolja, hogy a megszállás alatt jelent meg?

@Holger Hartland: Magát nagyon megérintette ez a Fulgur-dolog, jól látom? Akar beszélni róla? :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.11. 21:23:59

@Counter:

1) Kénytelen leszek végigolvasni azt a regényt!:-D

2) Az első kommentben én semmiféle trágárságot nem találok, a másodikban pedig következetesen ki vannak csillagozva a vaskosabb kifejezések (nem véletlenül járok így el: akinek olyan patyolat a lelke, hogy megsérülne egy-egy erősebb kifejezéstől, annak így nem kell szembesülne azokkal).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.11. 21:30:16

@Counter: Néhány órát elpocsékoltam rá, és ez megérintett. :) Ezért, ha már elolvastam, le is írtam, hogy mi a bajom vele.

HToma 2013.08.12. 12:02:16

Doom hol van? Ez magának való.

www.hirhatar.hu/hir/orban-tanacsadoja-szerint-a-ciganysag-tomegpusztito-fegyver

Ha a hír igaz a pasas teljesen megőrült.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 12:11:45

@HToma:

Bogárnak tökéletesen igaza van. Én még emlékszem, hogyan gúnyolták, pocskondiázták Fekete Gyulát a hetvenes-nyolcvanas években (épp úgy, mint most Bogárt), s mára minden szava igazolódott.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.12. 13:26:21

@HToma:
Tokeletesen elegem van a tajekozatlan skriblerekbol. Ez itt 2011 majusabol van:

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2011/05/jatszani-is-engedd.html
"Nincs mese, a pofonokat oda kell elhelyezni, ahol az ártás történik. Megkérdezném itt, hogy kik helyezték a cigányokat, mint valami terrorista atomtöltetet a világegységet megélő magyarság alá? Azok, akik itt vannak közöttünk még mindig, a Vezér fülébe súgdosnak, hatodik hadoszlopként fúrkálódnak és ha nem az akaratuk szerint történnek az események, nem haboznak meggyújtani a cigányatombomba gyújtózsinórját.

Nemzettársaim! Lincseljétek meg bz249-et!"

A Professzor gondolatisaga nem egymondatos, osszefuggesek nelkuli benyogesekbol all, hanem osszefuggo vilagkepet alkot. Ha a ciganyokkal baj van, akkor nem veletlenul van veluk baj, hanem azert, mert a Birodalom igy (is) probalja elpusztitani a magyarsagot.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.12. 18:19:38

Ha már utópiákra terelődött a szó, váltsunk műfajt, közeget és felületet.
Dézsy Zoltán nagysikerű filmje az indavideón is látható: film.indavideo.hu/video/f_elmentoszod

@HToma: Maga miért csinál úgy, mint aki az utóbbi 5-8 évben nem figyelte a magyar jobboldal "szellemi hátországát"?
Behülyítették a mandineres úrilányok és zsúrfiúk? Csak azért kérdezem, mert hogy ha igen, akkor jól dolgoztak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.12. 18:21:34

@Holger Hartland: Ajánlom a másik két, már belinkelt kötetet is. Szerintem tanulságos fantáziálások.

HToma 2013.08.12. 20:02:16

@bbjnick: Nézze én is szoktam olvasni a híreket és nekem is kinyílik időnként a bicska a zsebemben attól amit bűnöző cigányokról lehet olvasni. De! Képzelje már el, hogy érezné magát ha azt olvasná a katolikus egyház tömegpusztító fegyver. Ezek az emberek az öngyújtójukat pattingatják a benzintartálytól fél méterre. Persze ha baj lesz és megjelennek a "barna párducok" (Bede Márton) a Bogár-félék mosni fogják a kezüket.

A másik. A világhatalom a magyarság elpusztítására tör. Miért pont minket akarnak elpusztítani? Mi bennünk olyan különleges? Az lenne a legjobb ha ezzel az ostoba, önsorsrontó gondolkodással felhagyna a jobboldal. Vagy aki ebben hisz az beleugrana a Dunába és elúszna a Deltáig (Mielőtt félreért nem magára gondoltam.)

HToma 2013.08.12. 20:05:42

@Doomhammer: Mikor cseréli le a tirpákon a Tóta W. fotót Bogárra? Biztos róla is talál valami rettentő előnytelent.:)

HToma 2013.08.12. 20:10:14

@bbjnick: Ja és még valami. Ha a cigányság tömegpusztító fegyver akkor miért nem javasolja Bogár a jobboldalnak, hogy a fogamzásgátló szerek áfáját vigyék le 5 %-ra és a cigánytelepeken ingyen osztogassák a gumit. Higgye el sok cigány nem csinálna annyi gyereket ha lenne pénze fogamzásgátlóra.

HToma 2013.08.12. 20:15:54

@Counter: Bevallom annyira nem figyeltem. 2003 óta van rendszeres internet-hozzáférésem és azóta leginkább a webről tájékozódok. És nem minden érdekel. Negatív véleményem van a szélsőjobbról, így a hozzájuk kapcsolódó oldalaktól ha lehet megtartóztatom magam. Emlékszem amikor 2002-ben Bogár elég sokat szerepelt a Heti Válaszban a Magyarország és a globalizáció c. remekművével. Aztán én el is feledkeztem róla, amíg Doom újra elő nem vette. Mint ahogy Kerényi 2002-es performanszairól is elfeledkeztem.
2006 óta nekem a jobboldali sajtó leginkább UFI, Reakció, Mandiner. Néha HV és Konzervatórium. Tudja mit. Vállalom a balekságom.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.12. 20:32:41

@HToma: A méltatlankodását megértem, de még azt is értem, hogy hogyan vehették palira. Jól megszervezett színházat mutat be mindenki a célcsoportjának: magának meg nekem játszik a mandiner meg a konzervatórium, másnak meg Bogár és hűséges csapata. S ott vannak az országjáró nagy és kicsi kerényik is, hogy minden művházban, minden falunapon, minden polgári körben el legyen mondva aminek elmondva kell lennie.
Az egyes közönségek meg, de néha még talán a színészek is, szinte nem is tudnak egymásról, ahogy maga se nagyon tud a bogáristákról, de mégis egyfelé tudják, tudjuk mozdítani a történelmet: mint egy jól megszervezett konspirációban. (Most akkor én is konteósan gondolkodom? Az nem lehet, hiszen nekem igazam van...)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 20:43:02

@HToma:

Szerintem maga nem tud semmit arról, hogyan néz ki ma a magyar vidék! Nekem, sajnos, közvetlenül kellett és kell szembesülnöm azzal, hogyan bomlik ki a tragédia.

Mivel megélhetést nem tudtak adni a kilencven után a társadalom peremére szorult cigányságnak, adtak nekik helyette hamistudatot. A cigányok egyáltalán nem h*lyék és --- mint bárki más --- élni akarnak. Azokkal a lehetőségekkel élnek hát, ami számukra elérhető. Megélhetési gyerekszülés, megélhetési bűnözés stb., ezek számukra nem extremitások, hanem a túlélés eszközei, a számokra legkézenfekvőbb életvitel elemei. Ez nem a bűnöző cigányok sajátja, hanem (mivel ez az út állt nyitva számukra) a cigányság (meghatározó többségének) mai életmódja.

Költözzön egy cigánycsalád mellé vidéken (vagy költözzön egy cigánycsalád maga mellé), mindent el fognak követni, hogy kicsinálják! S nem azért, mert gonoszak, hanem mert (a kisebbségi propagandából, a politika és hatóságok reakcióiból) megtanulták, hogy megtehetik (s így profitálnak a legtöbbet, így biztosíthatják a maguk számára a "legjobb" életmódot). Ez az elmúlt húsz év "eredménye"! S mivel mára már generációs váltás is történt, az új generációk számára ez a viszony már magátólértetődő és természetes, ezért sokkal öntudatosabban, pimaszabban, agresszívabban viselkednek a "paraszttal".

Mivel több, mint negyven éves tapasztalatom van a kérdésben --- már gyerekkoromnak is természetes szereplői voltak a cigányok, együtt éltünk velük ---, így bátran ki merem jelenteni, hogy Bogárnak minden szava igaz. Ez a jelenlegi helyzet kreált (de rendkívül hatékonyan sikerült kreáció!) és ha nem változtatunk rajta villámgyorsan, iszonyatos, emberi ésszel fölfoghatatlan tragédiába fog fulladni. Isten mentsen minket attól!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.12. 22:08:11

@Holger Hartland: Azt írja a Lurkó 94. oldalán, hogy: "És még az nap megkezdődtek a készülődések a megszálló falka elleni embervadászatra."

Az elbeszélésben ekkor 9 éves Lurkónak két társa a sajátkezű ölést megtiltja egyébként, csak "nyomot olvas, hajtja a vadat".

Ígéretes.

Kovátsch Gamma Bertalan · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com 2013.08.12. 23:13:06

@HToma:
A Tirpákblog történelmi távlatokban gondolkozik, mit nekünk a percemberkék dáridója. Most a Mester helyett a Professzor teszi meg a Hazáért, hogy a saját véleménye helyett azt írja meg, amit kell, de mit számít ez? Közülünk bármelyik hazafi megtenné, a személy nem számít, csak a feladat. A Mester egy archetípus, ezért van az ő képe ott.

A feladat hálátlan, de valakinek el kell végeznie. Majd egyszer megérti és megköszöni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.13. 00:05:32

@Counter: A Fulgur egy ideig elég az ilyesmiből. A jobboldal szellemi sötétségét és morális csődjét anélkül is láthatjuk, hogy ilyen könyveket felütnénk. Pedig jobb lenne csak ott látni.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.08.13. 08:36:15

@Holger Hartland:
hogy egymásra talált a komcsi szarkupac. már csak maguk miatt is szurkolunk a ner teljes diktatúrába fordulásáért.

Alfőmérnök 2013.08.13. 09:20:49

@HToma: " Mi bennünk olyan különleges? "
Jó természeti adottságok (víz+termőföld).
Érthető, hogy sokan pályáznak rá.
És ehhez nem kell semmiféle összeesküvést feltételezni, csak racionális számítást.

Bogár meg tényleg meghibbant.

HToma 2013.08.13. 19:48:07

@bbjnick: Igaza van pesti vagyok, a vidéki helyzetet csak elbeszélésekből ismerem. Elhiszem, hogy a helyzet rosszabb mint 25 vagy akár 10 éve. De amit Bogár csinál az nem a lényeg kimondása, hanem hergelés. És ez nekem nem tetszik. Meg az összeesküvéselméleteket érdeklődve meghallgatom, de nem tudok hinni bennük.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.13. 19:52:08

Itt például keményen folyik a reszakralizálás, talán bogárlászlói értelemben is.
Noha nem zárható ki az sem, hogy esetleg a háttérhatalom orruknál fogva vezetett megtévesztett hasznos hülyéi művelnek megtévesztő, lépesméz-reszakralizációt, ezzel is gyengítve az igazi reszakralizálókat.

bosztorpuszta.hu/boldogasszony-unnep

HToma 2013.08.13. 20:15:10

@Counter: Armagedeon szerint a romantika idején megjelenő fedezzük fel a kereszténység előtti európai népeket (kelták, germánok, szarmaták stb.) és az ő hagyományaikat szabadkőműves tett és a háttérhatalom műve.:)
Az az ironikus, hogy Nyugat-Európában ezeket a vissza a keltákhoz stb. dolgokat neohippik művelik. Tehát olyanok akik ha politizálnak inkább balosak. Vajon nálunk mikor fedezi fel az LMP Bosztorpusztát?:)

Az igazi reszakralizáció gondolom az ország visszakeresztényesítése lenne.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.13. 20:48:50

@HToma: Fene tudja, sok zsidó mozgott a kereszténység kialakulása körül...

Az igazi szakralitás nem a kereszténység előtti népek előtti népek hagyománya volna? Már persze amíg ki nem derül róluk, hogy már ők is a háttérhatalom ügynökei voltak. Jó kis gnosztikus világkép ez az örökkön örökke fenekedő két erővel, hogy ne mondjam: a történelem a deszakralizálók szakrálisok elleni harcának története. És valahogy mindig mi vagyunk a jók, hát nem nagyszerű?

Ez a fajta szakralitás nem liturgikus jellegű, hanem egy létontológiai komplexum, ami röviden annyit tesz, hogy mindenki kussol a helyén és azt csinálja, amit a felette lévő mond. És hogy ki van ki felett és ki alatt, azt én mondom meg, mert én fedeztem fel a szakralitást.

De van körülötte beavatás meg misztérium meg minden, hogy ez ne nagyon látsszon. Pap Gábor ebben a nagymester, csak kicsit sokat foglalkozik már a zodiákussal.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.14. 10:36:26

@HToma:

Jó, hát engedje el a füle mellett, amit mondtam! Majd ha maga ajtaján fog kopogtatni a probléma --- és ha ebben a tempóban futják ki magukat az események, akkor az közelebb van, mint mi azt gondolni mernénk ---, akkor megérti, miről beszélek.

Alfőmérnök 2013.08.14. 18:37:07

@bbjnick: „A sötét és barbár szemita hullám – saját magának és a világnak ellensége -, amely minden hierarchia őrjöngő szétrombolásával, a gyengék, a kitagadottak, az eredettelenek és hagyománytalanok magasztalásával, a minden erő rátermettség, bölcsesség és arisztokrácia elleni gyűlöletével, kirekesztő és térítő fanatizmusával valójában megmérgezte Róma nagyságát; ugyanakkor a bomlás minden ázsiai-déli tényezője számára az a galvanizáló szubsztancia volt, amely behatolt Róma szövedékébe, és a legfőbb oka volt annak, amit a Nyugat alkonyának nevezünk.
A görög-római, majd az északi világ szemitává tételének folyamata – amely nagyrészt a kereszténységnek „köszönhető” - ama rasszok alsó néprétegeinek felkelése volt, amelyek leigázása révén jutottak az árja-északi népek a maguk ragyogó kultúrájához.
(…)
Anti-Európa, antiszemitizmus, antikrisztianizmus: ez a jelszavunk.”
(Julius Evola: Pogány Imperializmus)

Tetszik? :)

bömböcz 2013.08.14. 18:53:58

@Alfőmérnök:
Az "arisztokrácia" megölése nálunk a koppányi polgárháborúnál kezdődött: a rátermetteket felváltották (volna...) a kiválasztottak (hehehe) ...
Ez akkor nem jött be,de mostanára itt van a 11-ik menet. ..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.15. 09:46:00

Itt a bizonyitek az osszeeskuvesre!

hetivalasz.hu/itthon/soros-felmilliardot-adott-orban-ellenfeleinek-67174/
"Van összeesküvés az országuk ellen" - mondta lapunknak május végén a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadása után Roger Scruton. Az angol konzervatív filozófus egyértelművé tette: a Soros-hálózatnak tudja be, hogy hazánk fasizálódásáról olvasni világszerte."

Es a norvegok is!

"Mindemellett létezik Magyarországon egy uniós pótkasszaként, kvázi közpénzközvetítőként működő alap, ahol a támogatások elosztásában szintén kiemelt szerep jut a Soros-stábnak. A Norvég Civil Támogatási Alapból most július-augusztusban 3,5 millió eurót szórt ki a zsűri, és a teljes összeg harmada Soros-kompatibilis közéleti műhelyeknél landolt."

Ennyire megharagudtak a norvegok, hogy nem lett kiralysag Magyarorszagon? Ez konnyen megoldhato.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.16. 13:48:01

Csurka Dóra is megmondja a tutit szakrálkirályság és létértelmezési keretek témában:

magyarhirlap.hu/szent-istvan-folytatta-a-hun-nagykiraly-szakralis-orokseget

Nincs mese, most már helyre lesz billentve a világ, de legalábbis az aranyos szegelet. A szkítakereszténység és a magyar szakrális ontológia pedig lassan elfoglalja méltó helyét a világ nagy létértelmezési logikái között.

Kár, hogy Lajdi Tamás ezt már nem érhette meg.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.16. 14:04:27

Vannak jó, és vannak rossz nemzetállamok. A jó nemzetállam gyarapodjon, szilárduljon, a rossz meg korhadjon szét.
Ilyen egyszerű ez. S persze mi vagyunk a jók.

magyarhirlap.hu/level-gyorgy-attilanak

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.16. 14:29:57

@Counter:
Dori elrontotta, onellentmondasba keveredett azzal kapcsolatban, hogy a Szent Korona mar az avar korban is letezett-e vagy csak Istvan koraban.

"Nagy Károly nemcsak alávetette, hanem ki is rabolta az avarokat/magyarokat s tonnaszám hordta el birodalmába az arany és más nemesfémekből, drágakövekből álló kincseket, feltételezhetően magát a Szent Koronát is magával vitte."
...
"A nemzet történetében tényleg döntő fordulat állt be, ez a fordulat maga a Szent Korona volt. Előtte kapitányok, vezérek és fejedelmek voltak. Innentől kezdve szakrális király."

A cikket maga irta, vallja csak be.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.16. 15:00:57

@Doomhammer: Ha Csurka Dóra fejében összekavarodott a nemzeti asztrálmítosz, arról csakis ő tehet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.16. 15:48:24

@Counter:
Miert olyan fontos a manicheizmus? Csak Mani szarmazasa miatt? Ez a perzsa historia ilyen regi lenne?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.16. 15:51:06

@Doomhammer: Azért, mert a vatizsálemi judeokereszténység és a káldeus-pártus-hun-avar-magyar szkítakereszténység (ha egyáltalán van ilyen) küzdelme csak akkor lesz kellően hosszú, epikus és történelmi léptékű, ha a manicheusok is mind velünk vannak.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.08.16. 19:59:57

@Counter: Csak nem fér a bőrébe. Van bizonyítéka? Vagy (természetesen) csak ilyen kis csúfondáros kedve támadt? Joga van hozzá, senki nem tagadja. Maga se tagadja akkor mások jogát másfajta csúfondárosságra, ugyebár. Ja, összevetette már a kiváló Asimov életművét Koszter atyáéval? Ha nem megy, Jules Verne is esélyes a párhuzamra.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.16. 20:04:27

@Doomhammer: Figyelemreméltó a jelentkezők földrajzi megoszlása.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.16. 20:41:29

@Mihint:

Asimov --- a pszichohistorikus --- előrevetítette a Billerbeck-csoportot:-)

bömböcz 2013.08.16. 20:51:21

@bbjnick:
Kezdve Madách Imre szcientológussal...

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.08.16. 21:06:20

@bbjnick: No igen, de vajon ki az első szóló? :-D

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.16. 21:14:57

@Mihint: Megest mi baja lett? Mijére léptem rá és mivel?

Be kell valljam, Asimovot nem olvastam ronggyá, Verne-t pedig ugyan olvastam, de rettentő száraz és repetitív volt ahhoz, hogy sokat vagy hogy figyelmesen. De ha elmondja, mi a párhuzam lényege maga szerint, azzal bizonyára előbbre vagyunk, mint hogyha csak szurkálódik.

bömböcz 2013.08.16. 21:27:38

@bbjnick:
Na jó de...ez egy 188...-ban írott mű, ami eléggé luciferiánus központú, és szerintem az első Sci-Fi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.16. 22:02:26

@bömböcz:

Madách a Tragédiát 1859-1860-ban írta. Majd elküldte Aranynak, hogy mondjon róla véleményt, aki félredobta, s csak jóidő múlva vette elő és ajánlott bizonyos kisebb szerkezeti és (nagyobb) stilisztikai javításokat Madáchnak. Végül, hosszú levelezés és közös javítgatás után, 1862-ben jelentették meg a művet.

Én olvastam néhányszor a Tragédiát, de semmiféle szcientifizmust (szcientológiát pedig főként nem:-)) nem találtam benne.

Madách egy tipikus magyar középnemesi műveltségű és mentalitású figura volt. Amit a gimnáziumban és a jogi tanulmányok alatt összeszedett, nagyobbrészt abból "főzött". Azokat a dolgokat olvasta, amiket a korban a saját közegében divat volt olvasni (megjegyzem: korántsem voltak azok az emberek műveletlenek, nagyon komoly klasszikus (latinos) műveltséggel rendelkeztek és Európa is közelebb volt akkoriban, mint manapság). A mintát a Tragédiához, nem titkoltan, Goethe Faustja szolgáltatta, akinek kifejezetten vitái voltak a szcientifistákkal...

bömböcz 2013.08.16. 22:13:21

@bbjnick:
Szerintem itt maga óriásit téved!
Madách bizony a sci-fi időutazását használja fel a totális NWO bemutatásáig lejárt történelmi út alapján.
Nem akarom magát lehülyézni, mert mivel tanyasi és pálinkát is főz stb... de azért...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.08.16. 22:19:58

@Counter:
Északnyugat-Magyarország nem akar nemzetgyűlni. Mert ők már eladták a hazát!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.16. 22:29:17

@bömböcz:

Madách semmi olyat nem írt le, ami a korban ne lett volna közismert: a falaszterelméletet pld. Fourier már 1808-ban leírta.

Nekem meggyőződésem, hogy mi követünk el nagy hibát, hogy mai fejünkkel próbáljuk értelmezni annak a kornak az észjárását: más kultúra volt, más kontextusban jelentek meg a fogalmak, mást jelentettek.

bömböcz 2013.08.16. 23:03:47

@bbjnick:
Most akkor elmismásolná? Rendben.
A fiaim tudják és továbbadják szájrul-szájra...
Nem tehet ellene semmit a maga "szektája"!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.17. 11:43:28

@bömböcz:

Jó, fárasszon még egy kicsit, ha ennyire ráér!:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.17. 11:45:45

@Alfőmérnök:

Arra vagy kíváncsi, mit gondolok az Evola-idézetről? Az gondolom, hogy halandzsa.

Alfőmérnök 2013.08.17. 12:01:27

@bbjnick: Jaja, erre voltam kíváncsi.
Merthogy Hamvasnak pl. ő volt az egyik "mestere".
Meg Loxonnak is a nagy kedvence.
Egyébként nem teljesen érdektelen a faszi(Evola), de aki komolyan veszi, azzal szvsz valami nem stimmel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.17. 12:13:55

@Alfőmérnök:

Hamvasnak nem volt mestere Evola. (Éppen lehetett volna, csak éppen nem volt.) Evolára is sokat hivatkozgat, mivel egy időben a krízisirodalom volt a fő érdeklődési területe, amellyel kapcsolatban Kierkegaardtól és Nietzschétől, Dosztojevszkijen és Bulgakovon át Musilig, Evoláig és Guénonig (és sorolhatnánk napestig a szerzőket) számos gondolkodóval és alkotóval foglalkozott.

Alfőmérnök 2013.08.17. 12:18:12

@bbjnick: Nem véletlenül írtam idézőjelben (kb. arra céloztam, hogy nagy hatással volt rá; és komolyan vette). Így elsőre ezt dobta ki a gúgli:
www.tradicio.org/hamvas/evolaguenonhagyomany.html

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.17. 12:43:17

@Alfőmérnök:

"(kb. arra céloztam, hogy nagy hatással volt rá; és komolyan vette)" --- írod.

Ahogy sok más szerző is hatással volt rá és sok más szerzőt is komolyan vett (és kritizált is).

Az általad linkelt idézetgyűjteményből idézem:

"Senki sem mondhatja, hogy Spengler Untergangja, vagy Evola Rivoltája tárgyilagos könyv, de senki nem mondhatja, hogy mert lírai, értéktelen. S az érték bennük éppen az a líraiság, ez az attitűd. A személyesség az, amely igazolja és bizonyítja, hogy ezek az emberek a történetet valóban átélték, ők maguk, személyesen. Ez bennük a nagyszerű - az „egzisztenciális”." (Hamvas Béla: Híg-magyar, jött-magyar és mély-magyar. Katolikus szemle, 1939. 11. sz. 611. o. Második megjelenés: In Hamvas Béla: A magyar Hüperion és más magyar vonatkozású esszék. I. köt. H. n., é. n. {2007}, Medio /Hamvas Béla művei 15./, 290. o.)

Alfőmérnök 2013.08.17. 12:48:06

@bbjnick: Alapvető, meghatározó hatással volt rá, balfasz. A tradicionalizmusa Evola és Guénon hatását tükrözi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.17. 12:55:40

@Alfőmérnök:

:-D (...) :-D (...) :-D ...

És ha nem csak az ő hatásukat tükrözi, akkor mi lesz? Szájbahugyozod Hamvast?

:-D (...) :-D (...) :-D ...

Alfőmérnök 2013.08.17. 14:41:29

@bbjnick: Téged hugyoználak szájba, de minek, mikor te is kéjjel szájbahugyozod enmagadat?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.17. 14:49:12

@Alfőmérnök:

Nem értelek én téged, @Alfi! Ha téged a szájbahugyozás-téma izgat, akkor miért nem keresel egy olyan témájú szájtot (épp olyan ne volna?!), miért próbálsz olyan témákról vitát nyitni, amihez, láthatóan, nincs túl sok közöd?:-)

Alfőmérnök 2013.08.17. 15:14:57

@bbjnick: Miből gondolod, hogy nincs közöm hozzá, faszparaszt?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.17. 16:07:14

@Alfőmérnök:

Olvaslak, @Alfi, olvaslak, onnét!:-D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.17. 16:10:12

@jose maria padilla:

Csak mint bárki más:-) S mivel, veled ellentétben, én olvastam is Hamvast, így tudom, hogy ezt ő nem is rejti véka alá és rendre meg is nevezi, hogy épp kinek a gondolatait idézgeti.

Alfőmérnök 2013.08.17. 16:20:11

@bbjnick: Igen, és konkrétan most mibő vontad le a következtetést, hogy nincs közöm Hamvashoz.
Beidéztem egy Evola-szöveget, amitől te összeszartad magad, mert a keresztényeket is fikázza, sőt egy kalap alá veszi a zsidókkal. Te nem tudod elképzelni, hogy lehet valaki következetesen antiszemita és antikeresztény is egyszerre, ezért halandzsának minősítetted Evola szövegét. Pedig nem az, és Hamvas sem vette annak.
Kínodban elkezdtél rugózni a "mester" és "hatással van" rá szavak jelentésén, és kijelentetted, hogy nincs közöm a témához, amiről beszélek. Pedig feltevésem szerint Hamvastól legalább annyit olvastam, mint te, Evolától meg többet.
Például ezért vagy te egy szánalmas, jellemtelen kis szarkupac a blog.hu nevű fostengerben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.17. 16:29:41

@Alfőmérnök:

Jól elvagy, @Alfi? Akkor ne zavartasd magad!:-)

Alfőmérnök 2013.08.17. 16:49:01

@bbjnick: Kétségkívül van jobb, nemesebb szórakozás is, mint egy agyatlan zsírparasztot rugdosni, de azért néhanapján ez is megteszi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.17. 17:45:05

@Alfőmérnök:

Két szájbahugyozós party között, nemde? Még mindig kevésbé megterhelő itt trollkodni, mint utánaolvasni annak, amit tévesen állítasz, nemde?!

Alfőmérnök 2013.08.17. 18:55:23

@bbjnick: Hazudsz, paraszt! Nem állítottam téveset.

Silcon 2013.08.20. 20:31:43

Jön a nemzetközi adóhivatal.
"A top world economic group has called for the creation of a global system to automatically funnel financial information about individuals and companies from countries where their earnings and investments are located to jurisdictions where they might owe taxes."
www.washingtonpost.com/business/economy/world-economic-group-calls-for-global-exchange-of-tax-information-to-fight-evasion/2013/06/17/5ca23292-d780-11e2-a9f2-42ee3912ae0e_story.html

Még az is lehet, hogy csak lufi, mint ez:
Megvizsgáltunk egymástól független eredményeket a Mars Express Radio Science (MaRS) két alcsoportjától, akik egymástól külön elemezték a Mars Express (MEX) rádió-követési adatait annak meghatározására, hogy a Phobos gravitációs vonzása hogyan hat a MEX űrszondára, ebből nyertünk adatokat a Phobos tömegére vonatkozóan.
Az új gravitációs paraméter (GM=0.7127 ± 0.0021 x 10-³ km³/s²) és a Phobos sűrűsége (1876 ± 20 kg / m³) , a test porozitási értékére (30 % ± 5%) nyújt új értelmezhető számításokat, és jobb alapokat a test belső szerkezetét illetően. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a Phobos valószínűleg nagy üregeket tartalmaz. A különböző hipotéziseket megvizsgálva a Phobos származására vonatkozóan megállapítható, hogy a kapott eredmények nincsenek összhangban azzal a feltevéssel, miszerint a hold egy befogott aszteroida.
euroastra.hu/node/73582

Alfőmérnök 2013.08.20. 21:56:40

@bbjnick: "Hamvas végig egyetértően idézi Evola nézeteit, és Nietzsche vonatkozó elképzeléseivel is összekapcsolja azokat. Alaptézise szerint a modern emberiség elvesztette a transzcendens dimenzióját, vallástalan. Azonban a kereszténység sem volt a megfelelő transzcendens dimenzió. A világtörténelem mint a humanizmus kiteljesedése tulajdonképpen zsákutca volt, mert a „pária”-embert hozta létre.19 Ezt a világtörténelmi evolúciós irányt kell megszüntetni a jelenkori társadalom lerombolásával, amelyben és amelyből megszülethetik az új társadalom és az új világtörténelmi fejlődési irány. Ez a válság értelme.20

Evola új embert akart, és a hatalmat metafizikai entitásnak, transzcendens valóságnak tekintette mint olyan tényezőt, amely képes a deszakralizált embernek visszaadni transzcendens valóságát.

Ennek a szellemi irányzatnak az egyik legfontosabb tantétele – Evolánál is – a tömegellenesség. Az ember „reszakralizációja” egyéni szellemi tartalmakat jelent, a tömegesség démonának a felszámolását.

A krízis felszámolásának a feltétele az őseredeti létértelem feltárása, amelynek következtében majd szentséges hatalomhoz lehet juttatni és a lét középpontjába állítani az önmaga „királyi” képességeivel rendelkező új embert.

Hamvas 1932 és 1940 között 43 írást publikált a Napkeletben, amely lap igen közel állt Zichy Rafaelné Pallavicini Edina grófnő köréhez, aki minden bizonnyal (ámbár a magyar és az olasz kutatók véleményei ebben nem egyeznek teljesen) – 1936-ban, valamint 1942-ben – Evola magyarországi meghívója volt. Ebbe a szabadkőműves–legitimista körbe tartozott Klebelsberg Kunó, Kornis Gyula, valamint Pauler Ákos is. Horváth Róbert,21 Evola mai magyarországi kutatója és népszerűsítője szerint előbbi a szellemi arisztokratizmus előtradicionalista téziseit a nagyon is létező magyar arisztokrácia összefüggéseibe is helyezte volna…22 Azt azonban nagyon is konkrétan tudjuk, hogy 1938-ban Evola meglátogatta Corneliu Zelea Codreanut, a román Vasgárda vezérét Bukarestben. (Codreanut – eredetileg Zelinschi – ugyanannak az évnek a novemberében Antonescu tábornok parancsára kivégezték.)"
epa.oszk.hu/00400/00458/00115/1774.html

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.20. 22:53:03

@Alfőmérnök:

Ügyes vagy, @Alfi!:-) Csak folytasd tovább a tájékozódgatást, keresgélést, reméljük, épülésedre fog válni!

Az általad linkelt cikkben a szerző két Hamvas-tanulmányra hivatkozik, egy 1935-ösre és 1937-esre; a Modern apokalipszis című a Társadalomtudomány c. folyóiratban jelent meg, A világválság című pedig a Fővárosi Könyvtár évkönyvében. Ha komolyan érdekel, hogy vélekedett Hamvas az általad linkelt cikkben fölvetett kérdésekről, akkor érdemes még ezekhez "hozzáolvasnod" (legalább) a Hexakümion c. esszét (ha jól emlékszem 1943-ban írta) és az Interwiew c. szöveget (a Patmosz-esszégyűjteményből a hatvanas évek elejéről).

Alfőmérnök 2013.08.20. 23:38:44

@bbjnick: Te nyomorék szarházi faszparaszt, azt mond meg, hol állítottam téveset?

Bell & Sebastian 2013.08.21. 13:31:58

Akit én hívok, az másodjára előgyün, én mondom ezt, Buga Jóska!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.21. 14:31:12

@Bell & Sebastian:

:-D (...) :-D (...) :-D ...

bz249 2013.08.21. 16:30:53

@Silcon: nade mit akar a phobosalatti mozgalom amelyik ezeket az uregeket kiragta?

Alfőmérnök 2013.08.21. 18:17:33

@bbjnick: Melyik állításom volt téves, büdös paraszt?!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.21. 20:59:09

@Alfőmérnök:

Inkább azt kérdezd, @Alfi, melyik nem, arra könnyebb volna megválaszolni!:-)

Silcon 2013.08.21. 21:05:31

@bz249: ezen az űrhajón érkezett volna a honfoglalás 3. hulláma a Szíriuszról. Majd 9 fényév távolságból csak egy házszámnyit, akarom mondani bolygónyit tévedtek. Előfordul az ilyesmi, na. Hallottam olyan tudósokról, akik három évtizede feszegetik a szuperhúrokat és még egy valamirevaló jóslatot sem tudtak összehozni :)

Alfőmérnök 2013.08.21. 21:49:15

@bbjnick: *kiköp*
Nagyon gyenge, te húgyagyú paraszt.
Mi volt a viszonya Hamvasnak Evolához? Milyen hatással volt rá?
Amit ezzel kapcsolatban állítottam, az téves állítás? Esetleg vitaható, vagy neadjisten igaz?
Nem az állít-e téveset(vagy hazudik), aki szerint téveset állítottam?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.21. 22:14:26

@Alfőmérnök:

Elolvastad már a Hexakümiont és az Interwiewt? Akkor meg mit kiabálsz itt össze-vissza h*lyeségeket?:-)

Alfőmérnök 2013.08.22. 00:05:26

@bbjnick: A Hexakümiont nem olvastam, a Patmosz az ágyam felett van, kedvenc magyar esszékötetem.
De nem nézem meg, mert kurva mindegy, éppen mit ír benne Evoláról. Lényeg, hogy döntő hatással volt Hamvasra.

Csak azért idéztem Evolát, hogy zavarba hozzam azokat, akik nagyonkeresztények, a zsidókat utálják, de kikérik maguknak, ha leantiszemitázzák őket. Te ennek a fajtának vagy az archetípusa. És zavarba is jöttél, mert sunyi módon kitértél a kérdéseim elől, majd kínodban a tájékozottságomat vontad kétségbe, és elkezdtél kioktatni. Az ilyen "emberektől" én hányok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.22. 17:44:53

@Alfőmérnök:

A mentális problémáidat ne velem oszd meg, hanem az orvosoddal! Mi vagyok én, távgyógyító?!:-) "Tedd a kezed a monitorra!":-D (...) :-D (...) :-D ...

Alfőmérnök 2013.08.22. 18:50:06

@bbjnick: Már megint betegséget vizionálsz-projektálsz, paraszt, ahelyett, hogy legalább kussolnál, ha már leszerepeltél?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.22. 19:12:46

@Alfőmérnök:

Én kapok idegrohamot, ha felhívják a figyelmemet a tévedésemre vagy te, @Alfi?:-)

bömböcz 2013.08.22. 19:24:44

@bbjnick:
szófosásbuzik, ha összecsapnak...

Alfőmérnök 2013.08.22. 19:25:11

@bbjnick: Miben tévedtem, hazug paraszt?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.22. 20:20:59

@Alfőmérnök:

No, jó! Tedd a kezed a monitorra, @Alfi, és nagyon figyelj!:-D

Hexakümion, Interview --- olvasd el és látni fogod, hogy miben tévedtél!

Tudod, az orvos sem tud segíteni, ha a felírt gyógyszert a beteg nem hajlandó bevenni!:-(

Alfőmérnök 2013.08.22. 20:30:56

@bbjnick: Figyelj, te buta fasz! Az, hogy két esszében mit ír Hamvas Evoláról, teljesen mindegy. A lényeg, hogy döntően befolyásolta a gondolkodásmódját. Ez egy igaz állítás. Hogy mennyire volt a befolyás "döntő", az vitatható. Éppen ezért én már az elején idézőjelbe tettem a mestere szót. Te a pofátlan komcsikat túlszárnyaló módon megpróbáltad kiforgatni a szavaimat - ahogy szoktad egyébként mással, máskor is - , mintha te nagy Hamvas-szakértő lennél, aki nekem valami újat tud mondani a témában.
De nem tudsz. Egy szánalmas, szerepzavaros, hazug, álszent, képmutató, önmagát messze túlértékelő lelki nyomoronc vagy.

Alfőmérnök 2013.08.22. 20:43:27

@bbjnick: És egyébként Evola szövege egyáltalán nem nagyobb halandzsa, mint amiket te szoktál beidézni, hogy a zsé-komplexusodat igazold.

Silcon 2013.08.22. 21:05:58

Az Európai Bizottság támogatásával készült új kutatás szerint az a tény, hogy a 2011-ben publikált tudományos dokumentumok már mintegy 50 százaléka ingyenesen rendelkezésre áll, arra utal, hogy hamarosan áttörés történik a nyílt hozzáférés terén. A tanulmány becslése szerint a 2004 és 2011 között világszerte publikált, tudományos szakértők által felülvizsgált cikkek több mint 40 százaléka már nyilvános formában online elérhető - adta hírül az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének közleménye.
...
Máire Geoghegan-Quinn, a kutatásért, az innovációért és a tudományért felelős uniós biztos hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság a saját kutatási eredményei esetében is támogatja a nyílt hozzáférést Európában: "Egy európai adófizető ne fizessen kétszer a közfinanszírozásból végzett kutatásért".
euroastra.hu/node/73688

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.27. 19:48:35

magyarhirlap.hu/kettoezer-tizennegy-10

"...alapvetően ugyanebből a három pártcsaládból tevődik össze: konzervatív pártok, szocialista pártok, liberális pártok. [...] ami hiányzik, az nem más, mint a valóság. [...] A valóság a szakrális történelmi nemzet, és ennek politikai megjelenítése volna..."

A Professzor megadja a kampány alaphangját. Szakrális történelmi nemzet, vagy mind elveszünk, a választás mindig erről szólt és erről fog szólni most is.

Én a szakrális történelmi nemzettel vagyok, olyat még úgyse láttam a tévében.

Egyébként a szakráltudatosság még a Fideszben is nagyon alacsony szinten van. Pártfőiskolákon, esti világnézeti klubokban, fáradhatatlan országjáró aktivisták próbálják élesztgetni a szakrálmozgalom lángját a nemzettársakban, de az idő szorít.

Silcon 2013.08.28. 21:07:47

@Counter: bezzeg a németek már a szakralitás magasabb szintjére léptek: "2013. november 1-től a német születési anyakönyvi kivonatokban a férfi és nő megjelölés mellett a „meghatározatlan" kategória is életbe lép, így aki bizonytalan nemi jellemzőkkel születik, később eldöntheti, milyen neműként szeretne élni."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.28. 23:01:07

@Silcon: Valamelyik német jogalkotó véletlenül rákattinthatott egy hermafroditákról szóló szócikkre. Vagy csak sok Rammsteint hallgatott:

www.youtube.com/watch?v=Fb-pFcDX1bA

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.28. 23:04:24

@Silcon: "Dort steht aber künftig gegebenenfalls in dem Datenfeld, wo das Geschlecht anzugeben ist, einfach gar nichts mehr: "Kann das Kind weder dem weiblichen noch dem männlichen Geschlecht zugeordnet werden, so ist der Personenstandsfall ohne eine solche Angabe in das Geburtenregister einzutragen". So lautet vom 1. November an der einschlägige Paragraf im Personenstandsgesetz. Basis dafür ist ein Gesetz vom 7. Mai 2013."
www.sueddeutsche.de/leben/geschlechter-im-deutschen-recht-maennlich-weiblich-unbestimmt-1.1747380
Ebből úgy tűnik, egyszerűen üresen hagyják majd a nem rovatot, és nem írnak bele olyat, hogy "unbestimmt", pláne "Zwitter".

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.29. 11:07:27

Miben hasonlít Alföldi Róbert és Molnár Attila Károly?

Abban, hogy most már mindkettejüket megfenyegette a pázmányos jogászprofesszor. MAK-ot annak idején a Semjén-ügyben azzal, hogy plagizátornak bélyegződhet (hogy ő, Semjénről, másolt, aha), míg most Alföldit azzal, hogy a korona megsértőjeként és gyűlöletre uszítóként börtönbe mehet.

mandiner.hu/cikk/20130829_jobbagyi_gabor_alfoldi_robert_jogsertesei

Pelso.. 2013.08.29. 12:26:49

@Holger Hartland: Csak e két személy körüli eseményekből, semmiféle ok-okozati összefüggést nem keresve, - túlzás nélkül leszűrhető: micsoda ország ez....

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.29. 12:56:46

@Holger Hartland: Jól sejtem, hogy a professzor urat egy ügyvéddel szemben még csak honorárium sem illeti a vélemény képviseletéért?

Egy önfeljelentés érdekes reakció volna. El kéne vinni kenyértörésig, mert csak erjed a debilitás vég nélkül.

A jelek szerint a MH egyebek mellett az egyéni világlátású jogászok publikálásának is szenteli hasábjait. Egyik kedvencem (de lege ferenda szemlélet):
www.magyarhirlap.hu/velemeny/hazassag-szerzodes

"A társadalom jelentős része e gyilkosság [a Szita Bence-gyilkosság] kapcsán jogért, igazságért, a halálbüntetés visszaállításáért kiált. E felháborodott emberek gyakorta maguk is elváltak, akiknek a gyermekét (legalább részben) idegen neveli. Jogért, igazságért valóban kiáltsanak. De ne a halálbüntetésért. Persze a jogi szabályozás szigorításáért igen: a házasságtörésnek legalább szabálysértéssé való nyilvánításáért. Mert nem veszélyesebb-e vajon a társadalomra a házasságtörés, mint a tilosban való dohányzás? A New York-i egyezmény értelmében az államoknak igenis kötelezettségük rosszallásukat kifejezni a gyermek sorsát veszélyeztető cselekményekkel, így akár a házasságtöréssel szemben."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.29. 17:33:11

@Pelso..: "Ilyen ország pedig nincs"-rovatba való.

@Counter: Ha kell neki, akkor valahogy, valamilyen formában biztos megkapja a honoráriumot. De lehet, hogy neki ezek "pro bono" ügyek.

Pelso.. 2013.08.29. 18:15:29

@Holger Hartland: Néha önáltatóan elmerengek az effajta rovat címeken s persze a tartalmakon, hogy túlzás, meg mégse, aztán káromkodok, hogy mindaz a jéghegy csúcsa.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.29. 18:39:01

@Pelso..: Sokszor tényleg túlzás, például a legutóbbi oszlopdiagramos baromság egyáltalán nem magyar specifikum. Annyira nemzetközi, hogy a CNN-en is volt ilyen:

www.math.unl.edu/~bharbourne1/M203EF2011/cnn-gallup-20050322.jpg

Aztán persze javították ilyenre:

www.math.unl.edu/~bharbourne1/M203EF2011/ReplacementGraphicSchiavo.jpg

bömböcz 2013.08.29. 19:33:59

@Holger Hartland:
A "mérsékelteket" darálja le a történelem lánctalpa legelébb...

bömböcz 2013.08.29. 20:31:53

@Holger Hartland:
A cionisták is így végzik majd, majomúrám...

bömböcz 2013.08.29. 20:47:00

@Holger Hartland:
Mondja a "tréfás öröktúlélő" génhulladékok korcs utódja...
Remélem is, hogy más ibrikbe kerülök majd!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.29. 21:51:29

@bömböcz: Én is, mert ha az enyémbe, akkor önthetem ki.

bömböcz 2013.08.29. 22:06:56

@Holger Hartland:
Már OTT is a magukfajták a kiöntőbírák?!
Zurov-zurov kinyalhatod a valagam!
Vízentálék -vizentálék pofátokba de pisálnék!

Alfőmérnök 2013.09.01. 15:16:00

Nem szívesen linkelem ezt a blogot, de sajnos ez az igazság:

"Természetesen ez az emelés is jól jön a pedagógusoknak, hiszen 2008 óta nem volt bérnövelés: a tanárok nagy részének körülbelül 30-40 ezer forinttal nő a nettó bére.

Csakhogy. A kötelező heti óraszám emelkedése (22 helyett 26) miatt a túlórák után a jövőben nem jár pénz, ami az alapfizetés 18%-a. Így lehetnek olyanok, akiknek csökken a bére. Ezen komoly vita is folyt a Fidesz-frakcióban a hét elején, de Pokorni szakmai javaslatait megint lesöpörték.

Ezzel együtt még átlagban kijön egy közel 20%-os béremelkedés. Ez nem hangzik rosszul, ha nem lett volna a kiéheztetés: az életpályamodell ígéretével mindeddig halogatták a béremelést. A fizetéseket ugyanis utoljára 2008-ban emelték, így azóta az infláció miatt azok 31,2%-ot veszítettek értékükből.

Ezzel már a többség számára már jókora mínusz jön ki. Hoffmannék ezt tetézik meg a munkaidő növelésével: a kötelező óraszám emelésén túl a tanároknak további 6 órát kell bent tölteni az iskolában, többek között „eseti helyettesítéssel” és tanulói felügyelettel.
Ez a tanulói felügyelet pedig már nemcsak a tanárokat terheli. Az Orbán-kormányzat ugyanis bevezeti az egésznapos iskolát, ami lehetne jó. Csakhogy koncepció nélkül gyakorlatilag kiterjesztik a napközit – ahol a szaktanárok (külön anyagi elismerés nélkül) kötelezően felügyelik a gyerekeket.
Eddig a rendszer az igények alapján működött: az kért napközit, akinek szüksége volt rá. Ezentúl a többi szülőknek külön kérniük kell, ha szeretnék, hogy a gyermeküket hazaengedjék – arra pedig nincs szabály, hogy az igazgatók engedélyezik-e.

Ezt sikerült összekalapálni életpályamodell címén. Legalább olyan rosszul sikerült, mint a tankönyv-piac államosítása, ahol a megdrágított könyvekért előre kellett fizetni, azok késve érkeztek, és sok iskolában még most sem engedték még kiosztani."
fideszfigyelo.blog.hu/2013/08/31/hoffmann_az_oktatasugy_selmeczije

Silcon 2013.09.02. 19:51:52

@Holger Hartland: "Kit érdekel a nép?"
A pártokat, de csak a választásokat megelőző 3 hónapban.

"összecserélték a 39 és a 22 százalékot, vagyis csak 22% szerint rossz nekünk az EU"
No de enélkül a csere nélkül mennyi remekbe szabott írással lettünk volna szegényebbek!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.05. 10:30:55

Lazar Janost feljelentik feljelentes elmulasztasaert (mert nem jelentette fel Csanyit korabban).

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/a-racvarosiak-talaltak-egy-jogszabalyt-ami-alapjan-feljelentik-lazar-janost-az-uzsorazas-miatt
"Alacsonyan repülnek a feljelentések a kampány beindulásával. Ezúttal Lázár János államtitkárt kívánja bíróság elé állíttatni a Patacs-Rácváros Egyesület. Mint elnökük, a korábban a Fidesz pécsi aktivistájaként ismert Lőrincz Miklós a sajtót tájékoztatta, ők azért tesznek feljelentést, mert amikor Lázár uzsorásnak nevezte Csányi Sándort, az OTP elnök vezérigazgatóját, elmulasztott feljelentést tenni.
A vonatkozó jogszabály alapján, írja a patacs-rácvárosi egyesület, Lázár hivatalos személy „ezért az 1998.évi XIX. törvény, a büntetőeljárásról, s annak 171§(1);(2) alapján:"Bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést. A feljelentés kötelező, ha annak elmulasztása bűncselekmény. A hatóság tagja és a hivatalos személy, továbbá, ha külön törvény előírja, a köztestület köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt - ha az elkövető ismert, annak megjelölésével - feljelenteni."
...
Mint írják, "Csányi Sándort mi nem választottuk, de Lázár János urat igen. Ő nem élt a jogával, és nem tett feljelentést az uzsorás ellen."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.07. 20:35:06

@Counter:
Obrusánszky Borbála, mint új Tényező?
eurasianhuns.blogspot.com/2013/08/a-hun-magyar-rokonsag-igazolasa.html

Képzelje, azt a pletyót hallottam, hogy Borbála asszony a Károli Gáspár Református Egyetemen lett ... erm ... professzor.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.09.08. 08:02:23

@Doomhammer: Erről még nem hallottam, mit fog tanítani?

Ha logikát, ezt ajánlom is a Tényező Asszony figyelmébe:

magtudin.org/Peterfai_Janos_Misztikus_szaznyolcas.htm

"A Napéj-egyenlőségek precessziója rendkívüli jelenség. Azért, mert fejlett műszerek nélkül nagyon nehéz megfigyelni, még nehezebb pontosan mérni. Mivel őseink biztosan ismerték, ezért fel kell tenni a kérdést, milyen módszerekkel jöttek rá a jelenség létezésére. Hipparkhosz ugyanis egy csillagkatalógust készített, amiben a csillagok ekliptikai hosszúságai következetesen 1,5 fokkal kisebbek voltak, mint a régebbi Arisztüllosz és Timokharisz által 150 évvel korábban összeállított csillagkatalógus adatai. Ebből jött rá a precesszióra.

Ahhoz, hogy még régebben is, esetleg több tízezer évvel régebben is rájöjjenek a precesszióra, kellett léteznie csillagkatalógusoknak. Mivel kizárólag a magyarok léteztek akkoriban, és kizárólag a magyaroknak volt ábécéje és fejlett számrendszere, valamint hihetetlenül fejlett nyelve, a kérdésre csak egy válasz adható, a magyarok fedezték fel a precessziót, valamint még ezernyi más civilizációs értéket."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.09.08. 08:09:56

@Counter: Ha egyszer a 72+36 a misztikus szám, akkor mindennek 72-nek kell lennie.

"A Magyar Királyság vármegyéinek száma 72. Erre már nem mondhatjuk, hogy nem isteni szám. Lehetetlen nem felismerni Isten üzenetét a vármegyék számában."

Lehetetlen, így van. Szóltak már a hatvannégy vármegyés történelemhamisítóknak?

Példás következetességű történelemszemlélet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.08. 09:53:47

@Counter:
"Erről még nem hallottam, mit fog tanítani?"

Mi mást, történelmet.
Állandó fellépője a Barikád újságnak, teljesen kiérdemelte.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.09.08. 10:11:29

@Doomhammer: Úgy értem, hogy a KRE honlapján nem találtam meg az oktatók között.

Aristo és mások pont erre gondoltak, amikor rendszerváltást (~alvadt struktúrák széttörését) követeltek a tudományos életben, az emberek meg pont erre szavaztak, tehát abszolúte helyeslem.

Pap Gábort és a MagTudIn-t várom már nagyon a fősodorban, nem csak tanítványok és áthallások útján. Helyre kell állítani az asztrálmítoszt, több vonalon is (pl. a minap fedezhettem fel, hogy a katolikus lexikon is magától értetődő természetességgel ír hun-magyar kontinuitásról és 1500 éves szentkoronáról, csak így tovább!).

A szabadság hatalma nem tekinthet a múltra realitásként.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.09.12. 16:34:29

Kiderül, miért épül annyi stadion.

magtudin.org/Kemeny_Krisztina_Interju_Kassai_Lajossal.htm

"– Megjelent bennem egy kép: végigfutott előttem az életem, a jövőm, láttam magam itt, a Völgyben öregemberként. A magyar azt mondja: képzelet, képesség, képtelenség. A képek nagyon fontosak. Akinek nincs képe a jövőjéről, azét más fogja írni. Nekem volt. Nézzen körül! Hát látott már gyönyörűbb tájat?

– Olyan, mint egy természet formálta stadion.
– A Völgynek az a csodája, hogy nem lát ki belőle az ember. Az elmélyült munkához szükség van arra, hogy ne zavarjon semmilyen külső körülmény. Itt a természet ölel körül. Lent, a Völgy belsejében bárhová képzelheti magát az ember térben és időben.

– Egyszer azt nyilatkozta, hogy egyeseknek ez a Paradicsom, mások viszont menekülnek, mint ördög a tömjénfüsttől.
– Mindennel így van, ami karakteres. Ez a harcos archetípus otthona, más nem érzi jól magát itt, mert a megpróbáltatásokat szenvedésnek éli meg. Feltöri a fenekét a ló, és azt mondja, köszönöm, ebből nem kérek. A harcos véres fenékkel is folytatja, mert érdekli, hogy mi következik azután."

Ha a völgy valójában stadion, akkor a stadion valójában völgy.
A stadionvölgyből nem lehet kilátni, el kell mélyednünk önmagunkban, keleti, ázsiai módra. Bárhova képzelhetjük magunkat egy stadionvölgyben. És egy stadionvölgyben a harcos típusnak áll a zászló, mi, magyarok, pedig harcosnemzet vagyunk.

vantaan 2013.09.25. 10:13:03

@unionista: Mi mindent megmagyarázunk. Miért lenne feudális gondolkodású a magyar? Nem! ....hanem felépült egy bűnszervezet amely rátelepült az államra s maga ez a bűnszervezet szeretné hogy feudális gondolkodású lenne a nemzet. Igy elfogadható lenne az "úri falopás" a "20%" jobbágy adó, a kisemmizettek eltakarítása a városokból, a rendőri pofon az iskolákban ...stb. Pont inkább küzd az átlag magyar ez ellen lásd a politikai-gazdasági menekültek tömegei nyugaton.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.09.25. 21:47:16

Egy apróságot bíz a kormány a piacra és nem elkúrják?

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20130925-ngm-a-piac-a-hibas-a-penztargepek-csuszasaert.html
"Pankucsi Zoltán, a nemzetgazdasági tárca adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára az MTI kérdésére szerdán hangsúlyozta, hogy nem tartanák helyesnek, ha a gyártás csúszása miatt a hazai kisvállalkozók elesnének a pénztárgépvásárláshoz nyújtott állami támogatástól. Az átállás sajnos nem az eredetileg tervezett ütemben halad, mert a kormány a piacra bízta a gyártói fejlesztések megvalósítását, és a piac sajnos ennyit tudott teljesíteni - tette hozzá."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.05. 17:02:43

Amíg a kormány a rezsifronton hadakozott, a Plútó rámaszott az aszcendensére. Asztrológus beszél a Fidesz választási esélyeiről.

www.blikk.hu/blikk_aktualis/komoly-megrazkodtatas-var-a-fideszre-2214711
"A Fidesz múlt heti kongresszusa nemcsak komoly problémákat, hanem szinte kezelhetetlen feszültségeket is jelez. Ráadásul a legfontosabb időpontot, azaz Orbán Viktor újraválasztását vizsgálva a kép több mint aggasztó. Az aszcendensen ugyanis rajta áll a Plútó, ami nagy felfordulást mutat, amit valami hirtelen, váratlan esemény vált ki. A Plútó jellegzetessége miatt ezen probléma mélysége kellően nem tárható fel, de jóval meg fogja haladni a megszokottat. Az ábra a távlatokról szól, merre menjen az ország, és a kommunikációról is szó van, többek közt arról, hogy lehet-e üveggyöngyökért szavazatokat venni (mint a megsemmisített bajai választáson történt).

Amennyiben Orbán Viktor újraválasztásának horoszkópját a Fidesz éves horoszkópjára vetítjük, látszik, hogy az egyszemélyi vezetés előrevivő hatása kimerült, és bárhová nézünk, a problémák csak halmozódnak, vegyük akár az oktatást, az egészségügyet vagy akár a trafikügyet. Az összevetés a Fidesz komoly megrázkódtatását vetíti előre, amelynek kezelésére a párt nincs felkészülve.

A Szaturnusz mintha azt mondaná, eddig és ne tovább, vagy finomítva, ne így tovább. Aki a sors jelzését figyelmen kívül hagyja, az csak magára vethet."

Én is csak ezt tudom mondani: aki a sors jelzését figyelmen kívül hagyja, az csak magára vethet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.10. 10:44:06

Uj Hajnal jott el: a templomepitesi program.
www.origo.hu/itthon/20131010-orban-jelszavunk-a-soli-deo-gloria.html
"A miniszterelnök egy református lapnak azt mondta, kormányának kötelessége a templomépítés, amiben mélyen motiváltnak érzi magát.
"Kormányunknak kimondatlanul is érvényes jelszava a Soli Deo gloria (Egyedül Istené a dicsőség), ez nemzet- és országépítő kormány, és ebbe az elkötelezettségbe beletartoznak a templomépítések is" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök abban a rövid interjúban, melyet a Reformátusok Lapja legfrissebb száma közölt.

Ha egyszer majd el kell számolnunk azzal, hogyan sáfárkodtunk az időnkkel, remélem, nem fogunk szégyenkezni e tekintetben sem - tette hozzá a kormányfő. A lap annak kapcsán kérdezte Orbán Viktort, hogy október 5-én ő is jelen volt az új svábhegyi református templom felavatásán."

Ha majd netan egyszer el kell szamolni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.10. 20:09:39

A Sólyom Airwaysnek nincs pénze:
444.hu/2013/10/10/maris-elfogyott-a-solyom-airways-penze/

Az állam közben egy nagy genyó:
444.hu/2013/10/10/tiz-dolog-amihez-egy-magyar-ujsagironak-nincs-koze/

A HÖOK-elnök pedig megpróbál úgy csinálni, hogy a kaposvári rektornak is tiszta legyen, de az ő nyelve csak egy kicsit legyen barna:
444.hu/2013/10/10/egy-ertelmisegi-oltozkodjon-ugy-mint-egy-ertelmisegi/

Nem, a 444 nem fizet nekem, csak épp érdekeseket olvastam ott.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.10. 21:34:47

Minden jó ötlet Pécsről indul.

www.bama.hu/baranya/gazdasag/a-rezsihaboru-pecsett-kezdodott-negy-evet-ertekelt-a-tettye-forrashaz-519887
"Dr. Szabó Iván arról szólt, hogy a rezsiháború Pécsett kezdődött, egy modell volt, és erről nemrégiben a miniszterelnök is pozitívan emlékezett meg. Szerinte a pécsiek szeretik a Tettye Forrásházat, és „szeretettel használják a szolgáltatásait”.

A cégben részesedést szerezhet hamarosan az állami regionális vízszolgáltató, a DRV Zrt., ami dr. Szabó Iván szerint azért fontos, mert így a cég még stabilabban működhet, még több állami támogatást kaphat, és egy esetleges banki finanszírozást illetően is jobb helyzetből indul."

Azért fontos az állami támogatás, mert a rezsicsökkentéssel a Tettye forrásház veszteségessé vált.
www.pecsma.hu/vezeto-hir/a-rezsicsokkentes-nyomja-a-tettyet/
"Mindössze néhány százalékos nyereséggel, közel 180 milliós plusszal zárt tavaly a Tettye Forrásház, de idén több mint félmilliárdos mínusszal számolnak. Sorra készülnek el a városi cégek üzleti tervei: a vízszolgáltatónál sem tudják a rezsicsökkentést egyelőre lenyelni. "

A regionális vízszolgáltató vajon hova teszi a veszteségeit?

HToma 2013.10.11. 22:32:04

Hollandia-Magyarország 8-1
Ennyit erről. Többit az őrszobán.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.12. 00:09:24

@HToma: Ugyan, egy ilyen kommentért még nem visznek be... :)

picur3ka 2013.10.12. 02:25:04

@Holger Hartland:

Jo tudni, maga bennfentes, mert kezdek aggodni?

picur3ka 2013.10.12. 02:31:14

@Doomhammer:

A masodik Istvan. En nem bannam, ha olyan allamot tudna epiteni templumbul, mint amaz tudott.

HToma 2013.10.12. 16:03:47

@bömböcz: A vízilabdások a szerethetők. Meg a kézisek.

@Holger Hartland: De őket bevihetnék.:) Legalább egy kis hajleüvöltésre.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.12. 20:55:36

@picur3ka: @HToma:
Nem Észak-Koreában vagyunk... elég volna nekik valami rendes munkát adni a mostani helyett. Havi 47 ezerért akadna is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.14. 13:59:15

Vannak olyan sarkalatos kerdesek, amelyek megoldasahoz nem eleg az alkotmanyozas.

www.pecsinapilap.hu/cikk/Az_alkotmanymodositas_nem_eleg__kormanyzati_lepesek_is_kellenek/149403
"Önmagában az alkotmánymódosítás nem elegendő arra, hogy teljes mértékben meg lehessen védeni a rezsicsökkentést - jelentette ki a rezsicsökkentés alaptörvénybe foglalását vizsgáló kormánypárti munkacsoport fideszes vezetője, európai parlamenti képviselő hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Szájer József kifejtette: a kérdés esetleges alkotmányba foglalása mellett kormányzati lépésekre, szabályozásra is szükség van, valamint annak szigorú érvényesítésére."

Vannak, akik megvedik a magyar embereket es vannak, akik odadobjak oket a rezsi martalekaul.

"Szájer József szerint Magyarországon eddig két gyakorlat volt: a szocialisták kormányzása alatt nem védték meg az állampolgárokat, nem tudták garantálni annak feltételeit, hogy csökkenjenek a rezsiköltségek. Ezzel ellentétes a Fidesz-kormány célja: a rezsi Magyarországon ne legyen magasabb, mint az Európai Unió országaiban - mondta, hozzátéve, hogy ehhez akár az EU-val is vállalják a konfliktusokat."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.15. 09:05:56

@Counter:
Továbbá a Károlin nyelvvizsga is kapható.

www.blikk.hu/blikk_aktualis/penzert-vettek-nyelvvizsgat-a-politikusok-2216263
"Kelendő volt a pénzért árult bizonyítvány. A Blikk információi szerint az országos méretű nyelvvizsgagyár nyomozása felderítette, hogy politikusok is vásároltak maguknak ilyen dokumentumot; úgy tudjuk, egy magas beosztású minisztériumi köztisztviselő is vett egyet.

A lefoglalt bizonyítékokból azonban az is kiderül, hogy az első kuncsaftok között volt, így ügye már elévült. A férfi neve és elérhetősége is rajta volt az egyik lefoglalt számítógép merevlemezén, a vásárlók listáján.

A nagyjából felénél tartó nyomozás alapján úgy tűnik, kérni kell majd néhány parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mert tucatnyian közülük kamu nyelvvizsgával ülnek a padsorokban. Információink szerint az ügyfelekkel a Károli Gáspár Református Egyetemen mai napig dolgozó két tanár tartotta a kapcsolatot."

picur3ka 2013.10.15. 17:44:05

@Doomhammer:

Na jo, de ha Daroczy-klan, Csori vajda (vagy minek hijjak) professzor, akkor ez a csaj 12 professzor.

picur3ka 2013.10.15. 17:53:52

@Doomhammer:

Hahaha!

Kulonben ez nem kell a kepviseloseghez, amint azt a cikk sejteti.

Olvastam neheny eve egy interjut egy roma kepviselovel, aki 38 evesen erettsegire keszult.

Ader allitolag egy nyelven sem beszel, semennyire.

Furcsanyi meg magyarul se nagyon.

Csotanyirto kolleganak is sok iskolaja lehet, etc...

Silcon 2013.10.16. 19:03:55

"Már több közbeszerzésben megnyerték a versenyt a nagy márkákkal szemben. Folyamatosan meghívásokat kapnak német állami tenderekre, ahol a német sajátosságok miatt a magyar cég nem, csak a német partnercégük, a LIS Gmbh. (Ledlighting Industrial Systems) vehet részt."
euroastra.hu/node/75173

Azok "a német sajátosságok" nem ütköznek véletlenül néhány EU elvárással?

Valóraváltógép 2013.10.22. 20:21:07

@Holger Hartland: Ez olyan mint a gyerekek után járó extra szavazójog, meg az emelt tb a bagósoknak. Néha bedobnak valami ökörséget, és aki komolyan veszi, az örül, hogy nahát, nem csinálták meg.

Mindazonáltal egyre undorítóbb ötleteik vannak. :)

Valóraváltógép 2013.10.22. 20:22:42

Hoppá. Hogy ez a te privát hírcsárdád... én simán elképzelhetőnek tartottam. Emiatt lehet hogy aggódnom kellene. :)

Valóraváltógép 2013.10.22. 21:49:32

@Holger Hartland: Miből gondolod? Egyáltalán, hogy jutott ilyen eszedbe?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.22. 21:55:03

@Valóraváltógép: Látom, szmájlipótlás kell. :))) Az íráshoz meg egy adag egészséges lököttség.

Valóraváltógép 2013.10.22. 22:00:18

@Holger Hartland: Láttam már tőlük ocsmányabbat, amit megpróbáltak összehozni. A mai napig nem tudom, hogy bedőlt, vagy lefújták.
Talán ezért nem veszem viccnek szmájli nélkül.

Mindegy, az lesz, ami lesz. Senki nem ígérte, hogy élvezni is fogom. :)

Valóraváltógép 2013.10.22. 22:05:03

@Holger Hartland: Mondtam már, hogy tetszik a neved?

HToma 2013.10.25. 20:29:46

@Holger Hartland: Szoktam erre járni :)

A magyar adózók 16 %-a keres havi 250 ezer Ft-nál többet. Ami gyerekkedvezmény nélkül 163.750 Ft.
index.hu/chart/2013/10/25/4_szazalek_fizeti_az_szja_negyedet/

HToma 2013.10.25. 21:29:43

@Holger Hartland: Sehogy:) Csak nem akartam két külön kommentet. Egyébként korábban gondolkodtam azon, hogy évi 6 millió Ft felett csak kéne egy másik adósáv. Mondjuk 20 %-os. De lehet, hogy nem is lenne akkora a többletbevétel hogy megérné. Azért jó lenne tudni, amikor az MSZP arról beszél, a gazdagokat jobban kell adóztatni, hány Ft-nál húznák meg a jövedelemhatárt. (Havi jövedelmem nincs 200.000 Ft, tehát nekem mindegy, csak a kíváncsiság.)

Valóraváltógép 2013.10.25. 21:37:29

@HToma: Ezt az mszp sem gondolja komolyan, ne aggódj. :)

Bell & Sebastian 2013.10.25. 21:45:29

Kik a gazdagok? Úgy veszem észre, a koncentrálás a csúcspolitikusoknak megy virtuózan, akiknek egynyolcad nyaralójuk és egy rozsdás Wartburgjuk van a diófa alatt, nagypapi után - persze papíron.

Olyan légypapírt sosem fognak megszavazni, amin maguk ragadnának fönn elsőként. Hogyisne, amikor érted lopunk elvtárs, nem ellened.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.25. 21:56:47

@HToma: Ha az MSZP mondja, akkor havi 200 alatt sem lehet biztonságban. :) Nem tudom, az egykulcsos mennyit vett ki a költségvetésből, de már az utolsó Bajnai-féle SZJA-ban is elég magasan kezdődött a felső kulcs. Volt erről itt egy poszt valamikor.

Viszont emlékszem, az SZDSZ 2002-ben adócsökkentést ígért. A mai napig emlékszem a plakátra: emberek álltak a villamoson gatya nélkül, de azt leszámítva jól öltözötten, és az volt a szlogen, hogy "Unja már, hogy rámegy a gatyája?" Kuncze pedig a pártvezetők 2006-os tévévitájában simán lehazudta, mikor számonkérték rajta.

Adópolitikánál az alapszabály: "mindig az a gazdag és azt kell jól megadóztatni, aki nálam többet keres".

picur3ka 2013.10.25. 22:36:05

@Alfőmérnök:

"Csak azért idéztem Evolát, hogy zavarba hozzam azokat, akik nagyonkeresztények, a zsidókat utálják, de kikérik maguknak, ha leantiszemitázzák őket."

Ezektol mar csak azok erdekesebbek, akik nagyon utaljak a keresztenyeket, rettenetesen eroszakosak es aldozatok is.

Valóraváltógép 2013.10.25. 22:42:12

@Alfőmérnök: Itt az alapműveltség része Evola? Nebazz... :)

Alfőmérnök 2013.10.25. 22:48:14

@picur3ka: Én nem utálom a keresztényeket, ha erre céloz. Sőt, a barátaim többsége keresztény. De nem azért, mert a nemkeresztényekkel valami bajom lenne; valahogy így alakult. (Nagyrészt protestánsok, de ebben sem látok semmiféle szükségszerűséget, velük hozott össze a sors.)

Silcon 2013.10.26. 20:52:39

@Holger Hartland: a pórnépnek csak az nem jut el a tudatáig, hogy az igazán nagy jövedelmek nem igazán az SZJA hatálya alá eső területekről származnak. Azok az alkalmazottak, akiknek van szerencséje bérből igen komoly összegre szert tennie, bizonyára rendelkezik olyan tudással, hogy simán boldogul külföldön is.

Egy kampányban jól hangzik pl. az átlagfizetés kétszerese feletti részre kivetett 40%-os adó, de katasztrofálisak lesznek a következményei. Az adójóváírással kinullázott SZJA meg a svarc melegágya.

Mennyire vigasztaló / sírásra ingerlő az, hogy Shenzhenben (Hong Konggal szemben, de Kínában) a gyári munkás fizetése már pariban van a magyar minimálbérrel?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.26. 21:23:56

@Silcon: A pórnépnek valószínűleg az jut el a tudatáig, hogy ő mennyit kap havonta. És ha ugyanazért a melóért kevesebbet, mint korábban, akkor ezt nehéz elmagyarázni neki. Megjegyzem, a szocik idején emlékeim szerint a felső adókulcs alá esett már a KSH szerinti átlagfizetés is.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.26. 22:01:34

"Tömegesen kérik ki a gyerekeket a napköziből"... "az állami napközi koncepciója megbukott."

hvg.hu/itthon/20131026_napkozi_felmentes_Emmi_LMP

Mi van, ha direkt így lett kitalálva?

Vö.: iskolarendőr.

Valóraváltógép 2013.10.26. 22:37:47

@Holger Hartland: Ugyanaz a cirkuszolás, mint az erkölcstanoktatás körül volt. Pedig sosem volt rá ekkora szükség, mint ma.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.27. 00:42:34

@Valóraváltógép: Pedig az lehet, hogy jogos. Az erkölcsöt ugyanis nem biztos, hogy lehet "oktatni". Sőt, a világ éppen arra fogja nevelni a gyereket, hogy biflázd be és mondd fel szépen az erkölcstant, aztán legyél kormányközeli fiatal, és nyerj. De lehet, hogy ez is direkt így lett kitalálva. :)

bz249 2013.10.27. 11:10:15

@Silcon: "Az adójóváírással kinullázott SZJA meg a svarc melegágya."

Egyebkent miert nem lehet ezt megcsinalni ugy, ahogy tisztesseges orszagokban egy nulla szazalekos savval (Nemetorszag, progressziv ado; Szlovakia egykulcsos, tehat mindkettovel kombinalhato)?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.27. 14:07:17

@bz249: A nulla százalékos savnak túl magas a pH-értéke. Így nem marja ki eléggé a rendszerből a zsebbe fizetést. Lehet, hogy Németországban működik, de a magyar vegyipar nem elég jó az adósavak előállításában. Inkább a pénz viszkozitásának optimalizálásában jeleskedik, a kenőanyag-gyártás területén.

Silcon 2013.10.27. 15:45:55

@bz249: Hartland már válaszolt helyettem :) Akit bejelentenek minimálbérre, már van TB-je és kap nyugdíjat (na de mennyit? hehehe), cserébe a tulajnak nem kell félnie a lebukástól. Sokkal nehezebb nyakon csípni. Önmagában egy törvény semmit nem ér, ha nincs ellenőrzés és szankció. Rég bebizonyították, hogy nem a büntetési tételt kell növelni, hanem a felderítési mutatót, nagyobb a visszatartó ereje...
A kormányzat is lüke, traffipaxok helyett NAV-os könyvelőkre kellett volna költenie, a válság miatt úgyis sok lett hirtelen a "szabadúszó".

Valóraváltógép 2013.10.27. 15:56:16

@Holger Hartland: Egy próbát mindenképpen megért. Nem láttam a könyvet (valaki itt igen?), csak az index egyik cikkét olvastam el róla... ha olyan, akkor gagyi. Az indexet viszont sok mindennel meg lehet vádolni, de objektív tájékoztatással nem nagyon.
De úgy rémlik, hogy a hittan alternatívájaként szerepelt, az meg még sosem ártott gyereknek.

Alfőmérnök 2013.10.27. 16:07:13

@Valóraváltógép: HH egy tahó alember, mint már felhívtam rá többször a figyelmet; nyilvánvalóan nincs tisztában az "erkölcs" szó jelentésével. Egyébként tudtommal Németországban is így van: hit- és/vagy erkölcstan.

Valóraváltógép 2013.10.27. 16:10:49

@Alfőmérnök: Abban mindenképpen igaza van, hogy tiszta erkölcsiséget nehéz, sőt, majdnem lehetetlen átadni. Ugye volt nem olyan régen valami kis hajcihő, hogy olyan tanárok tanítsanak erkölcstant, akik legalább a minimális erkölcsösség jegyében élnek, és micsoda felháborodás lett belőle...

De én első lépésben beérném a rendes, illem- és tisztelettudó, fiatalhoz méltó viselkedéssel. Vagy legalább ha a tinik nem minden harmadik szava "geci", "baszod" vagy "faszom" lenne.

Alfőmérnök 2013.10.27. 16:21:53

@Valóraváltógép: Nem is ez a célja, hanem, hogy az erkölcsi/etikai problémákat fel tudják ismerni, és "eszközöket" kapjanak a kezelésükre.

A te elvárásod a képmutató, álszent emberek elvárása. A geciző, faszozó, kurvaanyázó emberek gyakran erkölcsösebbek, mint az ilyen álszent széplelkek.

Valóraváltógép 2013.10.27. 16:26:05

@Alfőmérnök: Erre a szépirodalom való, meg a mesék. És a szüleid példamutatása.

"A te elvárásod a képmutató, álszent emberek elvárása"

Inkább a lustáké. :) Nekem - meg mindenkinek - ez lenne kényelmes, és jelentősen hozzájárulna ahhoz, hogy ne egy kiméretű putritölteléket lássak a taknyosban, hanem egy emberpéldánykezdeményt. Tehát szerintem elvárható, és igenis el kellene várni. Sőt, szerintem számon is kellene kérni.

" A geciző, faszozó, kurvaanyázó emberek gyakran erkölcsösebbek, mint az ilyen álszent széplelkek. "

Ilyet még nem láttam. Tudsz rá élő példát?

Alfőmérnök 2013.10.27. 16:31:39

@Valóraváltógép: "Ilyet még nem láttam."

Akkor elég szűk körben mozogsz, vagy szemellenzővel nézed a világot.

Valóraváltógép 2013.10.27. 16:34:06

@Alfőmérnök: Mindkettő igaz. :)

Persze annyiban igazad van, hogy az álszentség tényleg idegesítő tud lenni, és az aljasság sem a stíluson múlik.

Viszont az ilyen viselkedés mögött mindig az van, hogy az illető valamit nagyon rosszul csinál. Kölyköknél meg általában az éppen megborult hormonrendszer.
De a tünetei fékezhetőek, és kell is fékezni, különben megszokottá válik az elállatiasodottság.
Már így is előbbre járunk benne a kelleténél.

Alfőmérnök 2013.10.27. 17:06:27

@Valóraváltógép: Maga keveri az etikát az etikettel.

Egyébként én sem olvastam még az etika tankönyvet, de simán el tudom képzelni, hogy egy kalap sz@r. Ahogy vannak szar történelemkönyvek, fizikakönyvek, művészettörténet könyvek stb. De ebből nem következik, hogy ne lenne értelme tanítani ezeket a tárgyakat.

Valóraváltógép 2013.10.27. 17:10:03

@Alfőmérnök: Dehogy keverem. :) Viselkedj rendszeresen durván az "etikettbe" (ami itt inkább modor, gondolom a hangzása miatt csúsztattál), aztán nézd meg, ki tart majd erkölcsösnek.
Ugye? Na ugye.

Alfőmérnök 2013.10.27. 17:18:27

@Valóraváltógép: A "csúnya beszéd" nem durván sérti az etikettet, csak a képmutató, álszent emberek szemében. Ők valószínűleg nem fognak erkölcsösnek tartani, az lehet, de én leszarom.
---
Ez nem általános iskolásoknak készült, de én semmi kivetnivalót nem találok benne:
www.nefmi.gov.hu/letolt/kozokt/segedlet_etika_gimi11.doc

Valóraváltógép 2013.10.27. 17:26:09

@Alfőmérnök: De. Hallgass másokat, amikor csúnyán beszélnek, teljesen más, mint amikor te csinálod. De amikor más hallgatja, az sem frappáns, vagy jópofa, csak undorító.

A könyvre nincs most időm, de meg fogom nézni, köszi.

Alfőmérnök 2013.10.27. 17:36:27

@Valóraváltógép: Természetesen nem zavar, ha csúnyán beszélnek mások.
Téged is csak akkor zavar, ha olyannal beszélnek csúnyán, akivel szemben pozitív érzelmeket táplálsz. Ha a gyűlöleted tárgyaival szemben használnak csúnya szavakat, azt megengedhetőnek tartod. Itt érhető tetten a képmutatásod.

Valóraváltógép 2013.10.27. 17:41:43

@Alfőmérnök: Egyvalamit kihagysz a logikádból. Nagyon kevesen vannak olyanok, akiket gyűlölök, azokkal viszont nem találkozom. Olyanokkal sem, akik ismernék (vagy akár szintén gyűlölnék) őket.

Jelenségeket szoktam néha gyűlölni, de nem túl hevesen, és nem túl sokáig. A vicc egyébként az az egészben, hogy az általad említett mafla széplelkek is ilyenek például. :)
De azoknál megint nem jellemző, hogy sokat társalognánk róluk.
A probléma nem azzal van, hogy nem szeretsz/utálsz/lenézel/stb. valamit, hanem hogy hogyan adod elő.

Alfőmérnök 2013.10.27. 17:49:59

@Valóraváltógép: Szerintem olvasd vissza, amit írtál, és rájössz, hogy mekkora butaság.

Alfőmérnök 2013.10.27. 18:07:08

@Valóraváltógép: (Először is a mafla széplelkek nem jelenségek, hanem személyek; másodszor nagyon torz az az értékrend, amely szerint a "hogyan" fontosabb, mint a "mit".)

Valóraváltógép 2013.10.27. 18:16:55

@Alfőmérnök: DE. :D Ha a negyvenediket látod belőle, ugyanazzal a ködös tekintettel, ugyanazokkal a hülyeségekkel és ugyanazzal a merev lárvavigyorral, hidd el, hogy az már jelenség. ;)

Valóraváltógép 2013.10.27. 18:18:53

Van egy indiai közmondás, valami olyasmi, hogy a dolgok kimenetelét száz esetből egyszer dönti el a "mit", az összes többit a "hogyan". Nem pont így írják le, de ez a lényege. Majd előtúrom.

Alfőmérnök 2013.10.27. 18:31:02

@Valóraváltógép: Ne fáradj, pont leszarom, az egy teljesen más kultúra. Azt kéne megérteni, hogy az alapvető erkölcsi szabályok (mondjuk az aranyszabály, vagy a kategorikus imperatívusz) követése előbbrevaló, mint hogy ki milyen szavakat használ. (De kevésbé absztrakt elveket is hozhattam volna példának, pl. az ígéret betartása.)
"A szavak nem a dolgok."- na most én is mondtam egy keleti bölcsességet, örülj bazmeg!

Valóraváltógép 2013.10.27. 18:44:19

@Alfőmérnök: Értem miről beszélsz, sokáig én is így gondoltam... van benne igazság, de az emberi érintkezésnek vannak szabályai. Ha úgy tetszik, a falkaszabályok, mindenféle csúnya szankcióval, ha megszeged őket.
Szerintem Te a polkorrekt aljasság ellen lázadsz, amiben kétségkívül van valami, de nem az rá a megoldás, hogy akkor alájuk fekszünk, mert mi vagyunk a szent fárosz, meg izé.
De lehet hogy túlkombinálom. :)

bz249 2013.10.27. 18:57:41

@Silcon: amugy egeszen meglepo, hogy milyen szakmakban is divik a svarcarbajt... mert ugye epitkezes meg ilyenek azt mindenki sejti, de a sajat ismerosi koromet vegignezve a balettancosok es a kofaragok sem kivetelek.

En meg hozhatok tanusitvanyt arrol, hogy az 500 €-nal dragabb beszerzeseknel a termeknel nem alkalmaztak allatkiserleteket es gyermekmunkat valamint a gyarto betartotta az etnikai, szexualis es vallasi kisebbsegek vedelmerol szolo EU-direktivakat. :) (ez egy OFF a Fejlett Nyugat es az O maga Bajai kapcsan)

@Holger Hartland: igaz, a magyar geniusz a szerves kemiaban teljesedik ki jobban... lasd meg palinkafozes. :)

Alfőmérnök 2013.10.27. 19:06:20

@Valóraváltógép: Túlkombinálod.
Általában az ostobaság és az aljasság ellen lázadok, legyen az polkorrekt, nempolkorrekt, jobboldali, vagy baloldali. (Az magyar un. jobboldallal szemben elnézőbb vagyok különböző okokból egy bizonyos határig.)
Persze én sem vagyok hibátlan, sem tévedhetetlen. De van, amiben biztos vagyok. Itt a blog.hu-n ilyen volt például gloire aljassága, loxon sunyisága, HH ostobasága. Abban is biztos voltam, hogy tölggyel méltatlanul bántak, és a magam szerény eszközeivel végig ki is álltam mellette. Egy szóval nem említették a jósdán, mikor "elüldöztek". A B&S nevű szégyentelen féreg még azzal is meggyanúsított, hogy én volta E-kult.

Valóraváltógép 2013.10.27. 19:33:05

@Alfőmérnök: Ez egy elég reménytelennek tűnő harc lesz. Az aljasság az élethez tartozik.

Alfőmérnök 2013.10.27. 19:38:08

@Valóraváltógép: " sokáig én is így gondoltam... van benne igazság, de az emberi érintkezésnek vannak szabályai. Ha úgy tetszik, a falkaszabályok, mindenféle csúnya szankcióval, ha megszeged őket. "

Másként fogalmazva, egykoron erkölcsös ember voltál, vagy igyekeztél az lenni, mostanra egy moráltalan hiéna, egy birkaember lett belőled.

Valóraváltógép 2013.10.27. 19:44:57

@Alfőmérnök: Mostanra beláttam, hogy nem az én dolgom sem megváltoztatni, sem megbüntetni őket. De tény, hogy akkoriban jobb ember voltam.
Naivabb, ostobább, meggondolatlanabb, bunkóbb is sokszor... de jobb.

Viszont szerintem a mostani verzióval jó boltot csináltam. Az ő hülyeségeik helyett koncentrálhatok a sajátjaimra.

Alfőmérnök 2013.10.27. 20:11:27

@Valóraváltógép: Ha ez igaz lenne, nem próbálnál nevelni sem másokat.

Valóraváltógép 2013.10.27. 20:19:50

@Alfőmérnök: Egyelőre ember vagyok. Hibákkal. :)

Alfőmérnök 2013.10.27. 20:50:31

@Valóraváltógép: "Nem szép az őszinte szó,
nem őszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó.
Az ékes-szavú nem jó.
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
A bölcs nem gyűjt,
mindent az emberekért tesz
és néki is jut;
mindent az embereknek ád
és néki is jut."

Silcon 2013.10.27. 20:53:45

@bz249: "En meg hozhatok tanusitvanyt arrol..."
Ne féljen, majd nálunk is lesz ilyen, ha már minden mást rendbe tettek és a politikusoknak valamivel mégiscsak foglalkozniuk kell :) röpke 50 év az egész. Bár eddig minden széljárás-forduláskor megnyomták a reset gombot, így az időzítő sosem éri el azt az 50 évet :(

Inkább itt vannak a bajok: indavideo.hu/video/Bajban_leszunk_ha_mellozzuk_a_tudomanyt
Härtlein Károllyal beszélgettünk a fizikusokról, az oktatásról és a fiatalok lehetőségeiről. (A riporter felvidéki, ne lepődjön meg.)
Ha megvan az elszántság, a korrupciót gyorsan fel lehet számolni, képzett embereket viszont nem lehet máról holnapra kinevelni. Ott azzal kezdődik a recept, hogy végy egy kiváló tanárt...

Jó dolog, hogy megteremtették az átjárhatóságot az első pár évben a középiskolák és a BSC szakok megfelelő évfolyamai között? Egy frászt. Azzal járt, hogy az első években nincsenek szaktárgyak. Azoknak meg van egy olyan rossz szokásuk, hogy némelyikük ráépül egy másikra. Na itt ette meg a fene az egészet. A frissen végzetteket úgy lehet használni, hogy házon belüli továbbképzéssel kezdenek. Egyszerűen hiányzik az az óraszám, amivel tisztességes tudást lehet szerezni.

Az első években hiányzó szaktárgyakat meg valamivel pótolni kell, nem lehet annyi lyukasóra. Van ének, meg művészi rajz (nem szakrajz). Bár annak is van előnye, ha a szaki némi képzettséget mutat az éneklés terén, ha már túl van a reggeli starter patronon (féldeci).

Valóraváltógép 2013.10.27. 20:55:16

Azt hiszem, ideje minden résztvevőnek megköszönni a spontán irodalmi estet. :D

Valóraváltógép 2013.10.27. 20:57:23

@bz249: Mennyiért tudsz olyat hozni? Lehet hogy vennék egyet valakinek a szülinapjára. :D

Valóraváltógép 2013.10.28. 19:32:09

@Alfőmérnök: Van egy állatmániás, very green very pc, very veriazélet barátnőm. :)

Valóraváltógép 2013.10.28. 23:51:45

@Alfőmérnök: Hogy hülye tőle. De biztos örülne egy ilyennek. Mondjuk mellékelném egy bitcoin csomaghoz, úgysincs soha pénze. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.10.29. 10:33:18

Kinek jo a szabadsagharc? Hat az olyan helyeknek, ahol nincs szabadsagharc.

www.businessinsider.com/arab-spring-fueling-dubai-boom-2013-10

A cikk nagyobb resze arrol szol, hogy Dubai szamara mennyire bejon az arab tavasz, de van egy mellekes megjegyzes, ami Kelet-Europara vonatkozik.

"This is one of the funny effects of global crises: They can produce bubbles in safe-haven countries.

We've seen it in London and Germany, as European peripheral money sought out stable alternatives."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.11.01. 13:20:19

A Professzor semmi újat nem fedezett fel. Social Credit Party, anyone?
kgb2781.uw.hu/greenshirts/index.html

Silcon 2013.11.07. 23:15:49

Hatékonyság multi módra.
Pályázaton vásárolsz eszközöket, majd kötsz rájuk karbantartási és javítási szerződést. Aztán pár év múlva jön a teljesítménykényszerben lévő logisztika (mindenáron faragni kell az áron :) ) és a szerződést immár egy másik céggel köti meg, mert az 1,5%-al olcsóbb. Természetesen a hülye műszakiak akadékoskodását, mely szerint az új partner nem ért a meglévő eszközökhöz, lesöprik. Így lesz egy 50 ezres javításból kétmilliós gépcsere.

Beviszed a Panasonic TV-det a Sony márkaszervizbe megjavíttatni ők meg adnak neked bolti áron egy szép új Sony TV-t.

Ennek ellenére be kell látnom, hogy mégiscsak hatékony ez a piacgazdaság meg magántulajdon dolog. 50eFt helyett 1950eFt-vel nőtt a GDP. Már csak azt nem értem, hogy ebből hogy lesz kolbász a kerítésemhez?

Silcon 2013.11.07. 23:41:18

@Holger Hartland:
Két megjegyzésem lenne.
1. A főnöki megbízás futamideje az a 30 másodperc, amíg beírja az x-et és bedobja az urnába a papirost.
2. Ez az Obama gyerek nem mondott olyat, hogy egy dolog a kampány egy másik meg a kormányzás? Mert lehet, hogy nem mondta, de nagyon úgy csinálja.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.08. 11:30:25

@Silcon: Az alkalmazottaim átbasznak? Nahát! :) Obama? Ő nem az én alkalmazottam.

bz249 2013.11.08. 15:35:01

@Silcon: muvelt Nyugatos polgarok nem esznek keriteskolbaszt. Az olyan proli dolog.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.11.20. 09:48:20

Orban Viktor meg mindig elegedetlen.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/belfold/orban-szerint-hazank-jovoje-a-novekvo-szuletesszamtol-fugg
"A kormányfő a kaposvári Városligetben található, a településen született gyermekek nevét őrző Életfánál mondott beszédében hangsúlyozta: lehet, hogy a korábbinál jobban teljesít az az ország, ahol magasabb a temetések száma, mint a keresztelőké, de nem teljesít jól. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.11.21. 09:35:50

Biztos kezekben a kormany rudja.
borsonline.hu/20131121_orban_viktor_napi_harom_orat_alszik
"A kormányfő naponta mindössze három órát alszik – árulta el a Fidesz szóvivője. A Bors már korábban is írt a miniszterelnök furcsa alvási szokásáról. A lapunk által megkérdezett orvos szerint vannak ilyen emberek."

Alfőmérnök 2013.11.21. 20:43:55

Loxon válasza önmagának a "Miért jó, hogy egy jelentéktelen senki vagyok?" kérdésre:
delphoi-josda.hu/2013/11/14/a-facebook-es-a-blogok-orultkommenteloirol/

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 09:15:34

Csurka Dóra történész (PPKE-BTK?) szakralitásról és az Arvisúrákról (MH).

magyarhirlap.hu/i-andras-a-gyozhetetlen-kiraly

"Vazul fiaiban Álmos és Árpád ivadékait, a Turul-nemzetséget kívánták visszahozni a trónra, mert bennük az ősi szakralitás képviseletét, a jogfolytonosságot, a rend helyreállítását látták.

Ezt támasztja alá az Arvisura, melynek 303/A jelzésű forrásában a következők állnak: „ Árpád utódainak egyik legszebb ünnepi szokása volt, hogy gyermekeik születésekor bemutatták az újszülött csemetéik hátán lévő anyajegyet.” Árpád-házi beavatott uralkodóink lóhere mintázatú anyajegyet viseltek, a jel nagysága a beavatottság fokával függött össze.

„Orseolo Péterről hiányzott a jel, ezért nem ismerték el még fővezérnek sem, nemhogy királyuknak… csak a pápaság és a német-római császárságnak az elnyomásra törekvő képviselőjét látták benne… Vazul háta közepén erősen látszott a jelzés. Endrének háromlevelű, Bélának négylevelű, míg Leventének egy csillag alakú jelzése volt, amely azt jelentette: a szellemiek vezetőjévé válik az Égiek előtt” – írja az Arvisura."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.22. 10:46:53

@Counter: PPKE-BTK? A kar weboldala szerint nincs ott Csurka Dóra nevű oktató, viszont van egy ilyen nevű hallgató, aki 2006-ban szerzett abszolutóriumot a doktori képzésen. A doktori.hu adatbázisában nem szerepel, tehát vagy nem írt végül disszertációt, vagy valamiért nem került be az adatbázisba.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 10:58:16

@Holger Hartland: Hű, lehet, hogy balatoni szőlészetből írta?!

Ezért a kérdőjel:
https://www.google.com/search?q="csurka+dóra"

"Csurka Dóra | Facebook
https://www.facebook.com/csurka.dora‎
Csurka Dóra studied at Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar. Join Facebook to connect with Csurka Dóra and others you may know."

A Világ-Panorámában is szerepel, Szaniszló Ferenc interjúvolja 14 percben a "Trianon előzményei I." c. kötetéről. Remek, de kicsit tömény anyag, én is csak egy perces adagokban tudom fogyasztani.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 11:33:58

@Holger Hartland: Az is lehet, de az olyan egyszerű magyarázat volna, mint amilyeneket a háttérhatalom akar velünk elhitetni.

Na mindegy. Az viszont zseniális, ami itt kezdődik:
youtu.be/nd_nh7D-Y7g?t=7m10s

1. A műsorvezető szerint érdekes, hogy a Felvidéket és Erdélyt nyesték le. Egyrészt lenyesték a Vajdaságot és Horvátországot, valamint az Őrvidéket is, másrészt ezek szerint a műsorvezető néha a közepénél kezdi el megenni a zsemlét.
2. A kis kitérőt követően kezdődik a lényeg: a nemzeti üdvtörténet Atillával kezdődik és most már a 11. stációt is elhagytuk. És ilyesmivel komoly egyetemek környékén lehet forgolódni.

HToma 2013.11.22. 11:53:08

@Counter: "És ilyesmivel komoly egyetemek környékén lehet forgolódni."
Hogy lehetne megakadályozni, hogy ne forgolódjanak ilyennel komoly egyetem környékén? Ha ügyes és a tanárok elöl eltitkolja, hogy ilyenekben hisz, akkor nem fog a vizsgákon megbukni. Egyébként meg hogy lehetne az ilyeneket eltávolítani az egyetemről?
(Az ELTE-BTK-n jártam töri szakra (1996-2002) és sajnos elég kevés tanár volt, aki módszertani ismereteket is adott. Attól tartok, hogy jó pár generáció végzett úgy köz- és felsőoktatást, hogy nem hallottak arról mitől tudományos egy elmélet és mitől nem, mitől logikus egy érvelés, milyen érvelési hibákat lehet elkövetni és hogyan kerüljük el ezeket.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.22. 11:54:57

@Counter: "Komoly egyetemek"? Vesse föl ezt a kedvenc blogján. "Környékén forgolódni"? Az illető abszolutóriumot szerzett, ami azt jelenti, hogy járt órákra, olvasott szakirodalmat, vizsgázott. Ha maga doktori iskolában oktató történész lenne, megvágna valakit a vizsgán azért, amit az illető az echótévében mondott, ha egyébként a tananyagot jól tudja?

Nincs információ, hogy disszertációt írt vagy védett volna. De ha nem, az lehet, hogy nem véletlen. És most megint maga jön: ha maga doktori iskolában oktató történész lenne, adna insufficientert egy védésre azért, amit a jelölt az echótévében mondott, ha egyébként az értekezés megfelel?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 11:57:42

@HToma: Most éppen ott állítottam meg a videót, ahol arról beszél, hogy Róma város neve romlást, romhalmazt jelent. Ezt csak így mellesleg, hogy beetessem magukat a cuccal.
Egyébként ugye, most országos napilapban terjeszti a tanait, ez nem tudom, jobb-e.

Azt tudja, hogy a kérdését úgy tette fel, hogy megadta rá benne a választ?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 12:03:28

@Holger Hartland: Ha a jelölt az echótévén a diszciplínát tiporná két lábbal, akkor igen, mert a jelölt nyilvánvalóan vagy hazudik a disszertációjában, vagy semennyire se becsüli a diszciplínát, és ennélfogva semmi keresnivalója egy doktori iskolában.

A kedvenc blogom éppen Tallinnból jelentkezett újra, nem biztos, hogy ugyanarra gondolunk tehát.

HToma 2013.11.22. 12:13:56

@Counter:
Nabukodonozor = Ne bolondozzon az úr
Most, hogy mondja igen. Most már csak az a kérdés, mi a teendő? Hogy kell átalakítani a tanrendeket, hogy az emberek megtanulják mi a tudomány, hogyan kell logikusan gondolkodni stb.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.22. 12:15:24

@Counter: És ha a szabályok alapján nem teheti meg?

Én a pat..., na jó, mivel megígértem magamnak, hogy igyekszem szépen beszélni, az árulkodósblogra gondoltam.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 12:41:19

@HToma: Vagyok én egy Hoffmann Rózsa?!

@Holger Hartland: Kihajítom arra hivatkozva, hogy a disszertációja sortávolsága 1,5 helyett 1,52-szeres, eltérést pedig nem enged a szabályzat.

HToma 2013.11.22. 12:46:54

@Counter: Honnan tudjam, hogy civilben maga kicsoda. Lehet, hogy oktatáskutató vagy Hoffmannal egy piacra jár.:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 13:08:31

@Holger Hartland: Mutat nekem egy teljes tanrendi szabályzatot valami doktori iskolából? Kell lennie szubjektív elemnek, mondjuk "a vizsgabizottságot meggyőzi" vagy efféle.
Sokan szeretnék a normákat egyfajta emberi beavatkozás, értékítélet nélkül működő gépnek látni; nem azok.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.22. 13:11:00

@Counter: Mutasson magának szabályzatot a google. Meg az egyetemek weboldalai. Ott vannak a pázmányosok is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 13:12:54

@HToma: Olyasmire gondolok, hogy gyakoribbá kell tenni a tudományos módszerek gyakoroltatását; garantálni kell a képzett oktatókat; figyelemmel kell lenni a hallgatónak az egyetem falain kívül tanúsított, a választott tudományágához kapcsolódó tevékenységére – de ez van a maga válaszában is.

Nyilvánvaló, hogy egy Gyurcsók József nem végezheti el az orvosit; akkor se, ha a teszteket jól írja meg.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 13:34:45

@Holger Hartland: btk.ppke.hu/uploads/articles/6844/file/Kari%20Doktori%20Szab%C3%A1lyzat%281%29.pdf

19. § 6. pont
Az echótévés mondatait végigkérdezve meggyőződök róla, hogy a jelölt nem ismeri vagy ismeri, de sajátjának nem tekinti az alapvető módszertani ismereteket és előírásokat, majd kiosztom a megérdemelt nem felelt meget.

29. § (3) b)

Nem igazán találom a szabályzatban, hogy a doktori képzés teljesítése egy alanyi jogosultság volna, ami bizonyos formalitások (adminisztráció, aláírások és pecsétek beszerzése) után _járna_.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.22. 13:52:57

@Counter: Ha szépen levizsgázik a kurzus tananyagából, majd mosolyogva közli, hogy a tévés nyilatkozatai a közéleti tevékenysége részét képezik, a vizsga pedig a kurzus tananyagáról szól, akkor nem tudja kirúgni.

A második citált paragrafus már a fokozatszerzési eljárás megindítására vonatkozik, Cs.D. pedig csak az abszolutóriumig jutott el. Hogy ennek mi az oka, tippelhetünk. De ha bead egy rendes doktorit, és mellé mutat egy kis munkásságot, de nem az echótévéből, akkor megint nehezen tud vele mit kezdeni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 14:03:51

@Holger Hartland: Ha szépen levizsgázik, akkor még csak ismeri a kurzus anyagát. Csakhogy a vizsgán ismeret _és_ elsajátítás a követelmény, az elsajátítás ténye pedig nem áll fenn, ha a tananyagot akár az egyetem falain kívül, de meghazudtolja. Akkor nem sajátította el. A mimikri nem felel meg a szabályzat betűjének.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.22. 14:09:29

@Counter: Még annyit, hogy szerintem ezt nem érdemes folytatni, mert nehezen fog olyan szabályt találni, amely szerint pusztán akármilyen buta echótévés nyilatkozatokért valakit kivághatnának egy doktori iskolából. Meg lehetne próbálni, de bizonytalan kimenetelű, bonyolult, botránnyal járó hercehurca lenne. De nem is érdemes, mert a probléma nagy valószínűséggel magától is megoldódik. Aki olyan "alternatív" :))) történelmi elméletekkel hozakodik elő, mint amilyenek itt szóba kerültek, az valószínűleg úgysem fog összehozni egy olyan doktorit, amit átengednek.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.22. 14:14:06

@Counter: Nem, ez nem ilyen liberálbolsevik módon működik. :) Hanem úgy, ahogy az imént leírtam.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 14:24:09

@Holger Hartland: Éppen maga érvel amellett, hogy az echótévés tudományosság nem lehet akadálya a doktorinak, mire alapozza a "nem valószínű"-t eggyel később?

Mi a különbség vizsgáztatóként az "ismer" és az "elsajátít" között, s ha nincs, miért két szó a szabályzatban? Nekem csak a másik oldalról van tapasztalatom, de úgy látom, hogy pl. Egely alighanem ismeri a hőtant, de sajátjának nem vallja.

A liberálbolsevikozást hagyja meg bbjnicknek, neki jobban áll, illetve ha elveszi tőle, akkor mi marad neki?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.22. 14:29:53

@Counter: Sajnos fingot sem ért az egészből, nekem meg most nincs időm. A liberálbolsizás jó dolog, ha megfelelő helyen használják. :)

maroz 2013.11.22. 15:17:22

@Counter: Látod, régen minden egyszerűbb volt. A háromperhármasnak ha jól rémlik, akkor az ötös főosztálya volt az, amelyik óvóan terelgette a tudományos élet szereplőit és vigyázta, hogy még véletlenül se szólalhassanak meg sehol úgy, hogy abban az ideológiai helytelenségnek akár csak a nyoma is felfedezhető legyen.

Akkoriban gondolom nem baszakodtak ilyen joghézagos szívatással, hanem szóltak az illetékes szt-tisztnek, aki szolgálatba helyezte magát és megoldotta. De hogy ma mit lehetne tenni az elhajlókkal, passz, nem tudom. Talán meg kéne kérdezz olyanokat, akik testközelből figyelték a fent leírt jó öreg mechanizmust, hátha lennének ma is használható ötleteik az elhárításra.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 15:56:39

@maroz: Nem ideológiáról van szó. Hacsak nem úgy véled, hogy a forráskezelési, érvelési stb. módszer is csak vélemény, ideológia kérdése, amihez persze jogod van.

maroz 2013.11.22. 16:31:49

@Counter: Ugye jól értem, hogy most egy piszokul marginális politikai napilapban megjelent publicisztikáról folyik a pertraktáció?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 17:12:51

@maroz: A "piszkosul marginális politikai napilap" egyik cikke mellett egy "piszokul marginális tv" egyik adásáról is szó van, egyrészt; másrészt pontosan mennyire is magas az a ló, ahonnan egy országos napilap "piszokul marginális"-nak látszik a számodra?

Várom a megtisztelő iránymutatást, miről lehet beszélgetnem, hogy ne okozzak olyan mértékű megrázkódtatást, amely miatt szóvá kell tenni, micsoda piszlicsáré dolgokra pazarlom a bizonyára rendkívül értékes, egyáltalán, de piszokul aztán végképp nem marginális blog.hu-s komment-tárhelyet.

Szeretnék már valami olyanról írni, ami nem piszokul marginális. Vagy ha ez nem megy, legalább ne látsszon meg rajta annyira, hogy egyből levegye róla valami tótumfaktum, hogy mégis az.

maroz 2013.11.22. 17:42:49

@Counter: Túltolod. Egyszerű kérdés volt amúgy, és ha a válaszod igen, akkor a következő kérdésem az lett volna, hogy mennyire ésszerű a "forráskezelési, érvelési stb. módszer" nem hogy elvárása, de egyáltalán, a megemlítése is egy néhány ezres olvasottságú, eléggé egyértelműen ideológiai harci eszköznek tekintett napilapban megjelent publicisztika esetében.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 17:58:40

@maroz: Egy történésztől történeti tárgyú cikkel kapcsolatban hogy ne volna ésszerű elvárni a tisztességes forráskezelést, érvelést?

Mert azt még értem, hogy egy átlagos blog.hu-s kommentelőtől, posztolótól, bloggazdától ne várjak el szellemi erőfeszítést, az nem definíciós ismérv. De történésztől azt elvárni, hogy legyen történész, eléggé természetes.

maroz 2013.11.22. 18:37:36

@Counter: Az volt a kérdés, hogy abban az esetben is elvárható-e ez, ha a cikk egy publicisztika és az egy nem túl jelentős politikai napilapban jelenik meg.

És ha erre azt válaszolod, hogy igen, te abban az esetben is elvárod, akkor ez van, elvárod, és akkor mi van?

Ami zavar, az az, hogy ezt egyből kicsit meg is toltad és mintha túlfutott volna. Olyan finom kis mucsaizás lett belőle, lám, milyenek ezek a mi fosadék jobberfészek egyetemeink, no meg az is egy picit zavart, ahogyan kreatív jogértelmezéssel javasoltad ellehetetleníteni a szóban forgó cikkíró esetleges tudományos fokozatszerzését. Nekem nem rokonszenves az, amikor üres és értelmetlen formai hibára hivatkozva élnek vissza a joggal, mittomén, mondjuk olyasmivel, hogy az üres oldalak nem voltak aláírva.

Ennyi, és ha ezek után is azt mondanád, hogy de szerinted mégis, akkor mondd, és akkor mi van?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 18:58:13

@maroz: A cikke(i) nem publicisztikaként jelent(ek) meg.

Ésszerű volna legalább az alapvető tényeket megismerni, mielőtt nekiállsz féloldalas kommentekben fújni az ésakkormivant meg felrajzolni a véleményemet, nem?

maroz 2013.11.22. 19:07:39

@Counter: Három kommentel feljebb pont erre tettem kísérletet. Egyszerű kérdés volt, pont azért, mert szerettem volna az alapvető tényeket megismerni. Mit is kérdeztem? Ezt:

"Ugye jól értem, hogy most egy piszokul marginális politikai napilapban megjelent publicisztikáról folyik a pertraktáció?"

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 19:46:01

@maroz: Rekonstruálom az ezek szerint nem magától értetődő empíriát.

Itt ez a link:
magyarhirlap.hu/i-andras-a-gyozhetetlen-kiraly

Rákattintasz.
Elolvasod a fejlécet: "történelem", "tudomány".

Publicisztika? Nem, mert az nem háttér meg tudomány meg történelem rovat.
Azt mondja rá, hogy ez tudomány, meg hogy ez történelem? Igen.
Megtehette volna szerző, hogy nem ebben a rovatban közli? Meg. Tehát akkor azt gondolja, hogy ez ide tartozik.

Kellett eközben fél oldalon át nyammogni azon, hogy naésakkormivan? Nem.
Tanulságos dolgok ezek.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.22. 22:01:37

@Counter: Most van időm, írom. Nem érti: az ekhótévés tudományosság nem zárja ki a sikeres doktorit, de valószínűtlenné teszi. Ha tíz "alternatív történészből" kilenc amúgy sem jutna el a disszertációig (mert nincs rá képessége, vagy mert elmerül a déilbáb-kergetésben, abból meg nem lehet értekezést írni), akkor az egyetem a kirúgásukkal tíz esetből kilencszer fölöslegesen csinálna botrányt. Botrány lenne ám, jogorvoslat, bizottság, tárgyalás, "üldözik a szólásszabadságot", satöbbi. És jó eséllyel joggal, mert milyen alapon rúgnak ki valakit egy tévészereplésért, ha a vizsgán teljesít és nem szeg szabályt?

Igazi dilemmát az okozna, ha egy ilyen altertöris a délibábozás mellett írna egy teljesen korrekt doktorit. Kirúgni? Milyen alapon? Ha teljesítette a követelményeket?

Az "elsajátít" szóval kapcsolatos bűvészkedéseit nemhogy egy bíróság, de valószínűleg az egyetemi fegyelmi bizottság is kiröhögné. Csak azt lehet elsajátítani, amiben hiszünk is? Nem sajátíthatom el pl. a Korán ismeretét? Az elsajátítás itt szerintem alapos tudást jelent, vagyis hogy nemcsak bebiflázta, hanem alkalmazni is tudja, kontextusba helyezni, gondolkodni róla, összefüggéseket látni, stb.

Ha maga doktori iskolában oktató történész lenne, félő, hogy nagyon elbukná az ügyet, és épp maga lenne, aki lejáratja az egyetemet.

Liberálbolsevizmus: hozott egy ítéletet, és keresi hozzá a paragrafust. Ha meglenne hozzá a hatalma, gyártaná is? Visszamenőleg? (Cs.D. 2006-ban abszovált - mikortól szerepel az ekhótévében?) Full igazságérzet, null procedúra, végtelen szimplicitás. Pont úgy vágná az altertörténészt az egyetemről ki, ahogy mások a tolvaj kezét le. Ami felháborodásnak jogos, az komoly álláspontnak azért eléggé durva.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.22. 22:43:47

@Holger Hartland: Tekintve, hogy eszembe se jut doktori szabályzatokat böngészni, ha nem jön szembe Cs. D. és az ő kalandja a doktorival, kérdés, mennyire "kerestem hozzá" a paragrafust. Megvolt az esélye – de ezt kénytelen lesz bemondásra elhinni vagy nem elhinni –, hogy átnyálazom a szabályzatot és azt leszek kénytelen találni, hogy még ennyire sem lehet kidobni; akkor azt írtam volna le (igaz, morogva).
Vagy úgy véli, hogy csak akkor van jogom kifogást emelni, ha előbb ismerem a PPKE doktori szabályzatát, mint hogy értesülök Cs. D. történészi, illetve közéleti kabátban előadott két munkásságáról? Hát, úgy kétségtelen elég csöndes országgá lennénk.

Maga szerint melyik medreszében doktorálhat le Korán-ismeretből, ha rendszeresen Richard Dawkins puszipajtásaként szerepel a szkeptikustévében? A vizsgákat persze letenné.
Vagy pl. Gyurcsók szerezhet orvosdoktori diplomát – mégse hitbéli kérdés legyen –, ha amúgy tovább távgyógyít éjjelente? Vagy pl. a pár évvel ezelőtti véres szadomazo nemi erőszakos ügyben résztvevő mentősök amúgy minden további nélkül teljesíthetnék a szakápolóit/orvosit/akármit, hiszen ha a vizsgán nem buknak meg etikából, akkor a vizsgán kívül már nem számít?

A bűvészkedés lehet, hogy erőltetett, de mégiscsak kell legyen oka annak, hogy két szó van a vizsgakövetelményekről: ismeret, elsajátítás. Azt, hogy kontextusban használni tudja a módszert, az echótévézés erősen megkérdőjelezi. Ott van neki a kontextus, mégse használja. Mintha a medikus vizsgán remekül tudná, hogyan kell fertőtleníteni, de a gyakorlatban mégse _helyezné bele a kontextusba_ ezt a tudását.

Visszamenőlegességet még csak belemagyarázni se tud a hozzászólásaimba, bár a felháborodását megérteném, ha erre okot adtam volna :-)

Egyébként nem kirúgni kell; be se kell engedni, ha már echótévézik. Nem kicsit csinál úgy, mintha az egyetem egy kis buborékocska volna, ahonnan nézve semmi sem létezik a falakon túl, be nem jön, ki nem megy. No meg mintha a doktorizás egy alanyi jogosultság volna, leadom az igazolást, nyilatkozok a formalitásokról, felveszem a diplomát, mert csak.

bz249 2013.11.22. 23:39:00

@Holger Hartland: meg jo, hogy csak egy nikk vagyok, akinek nincsen tudomanyos tevekenysege... ellenkezo esetben ugyanis nem tudom, hogy a tirpakblog (nem mintha a tirpakblogos bz249-hez barmi kozom lenne) es a tankonyviras mikeppen egyeztetheto ossze.

Illetve van kozos pont a plagizalas, de azt meg nem nezik annyira jo szemmel. Az egyik politikai palyara keszulo kollega mar meg sem merte irni a doktorijat. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.22. 23:52:28

@Counter: Talált két paragrafust, az is elég soványka volt, de nyilván nem keresés nélkül találta. Kifogást persze, hogy joga van emelni - sőt, azt gondolom, hogy pl. történészeknek akár morális kötelessége is lehetne kifogást emelni -, de a kifogás nem kell, hogy az egyetemről való kirúgás formájában öltsön testet. Főleg, ha az illető 7 éve nem is jár oda. Elég, ha világosan kimondják, hogy mit is gondolnak a tudomány jelen állása szerint ezekről a megnyilvánulásokról.

Nem tudom, hol doktorálhatnék a Koránból, de mi nem egy szabad nyugati ország szeretnénk éppen lenni? Fordítsuk meg a dolgot akkor: doktorálhatnék-e biológiából, ha a tévében evolúciótagadó műsorban vennék részt? Miért ne?

Gyurcsók más eset, a távgyógyításra nagy valószínűséggel van szabály, ami alapján kirúghatják az orvosiról.

Ami az elsajátítást illeti, arról a vizsgán kell számot adni, nem az ekhótévében. Ami az utóbbi helyen történik, a vizsga szempontjából lényegtelen. Az egyetem bizony kis buborékocska, ahonnan nézve bizonyos esetekben semmi sem létezik a falakon túl. Sok más ilyen fal is van. Például a vécé fala. :) Nem érti, hogy mi ez, ugye?

Nevezzük az élet kompartmentalizációjának. Tudjuk, hogy egy falon túl is van valami, de nem foglalkozunk vele. A szabadság egyik alapvető aspektusáról van szó. Amit az ember az egyik kompartmentben tesz, azért ott vonható felelősségre, máshová nem lehet utána nyúlni. Ha összekapcsoljuk a kompartmenteket, az máris egy lépés a totális ellenőrzés felé.

A visszamenőlegesség csak egy kis fricska volt. A lényeg, hogy maga eldöntötte, hogy magánál az igazság, onnantól a paragrafusok már csak eszközök, vagy épp zavaró akadályok, ha úgy adódik. Tudja mit? Ha kitart az álláspontja mellett, nem fogom többet liberálisozni. Mert akkor én vagyok itt a liberális, maga pedig egy totalitarista. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.23. 00:01:35

@bz249: Ha most azonnal átutal a bankszámlámra százezer eurót, akkor senkinek sem árulom el, hogy maga "Démokritosz" nicknéven a Nők Lapja fórumán olyan hozzászólást írt, hogy, idézem, "szubatomi reszecskek, hiszi a piszi, kapjak be".

bz249 2013.11.23. 00:08:16

@Holger Hartland: A Materialwissenschaft az nem olyan terulet, ahol hinni kell a szubatomi reszecskekben. Na jo az elektronmikroszkoposoknak egy kicsit. :)

Amugy ugyan nem doktori, de volt volt fundamentalista kereszteny evfolyamtarsam (mindennel, ami szem szajnak ingere a 6000 eves Folddel es tsaival)... aztan megkapta a diplomajat, mert a vizsgan nem errol beszelgetett az oktatoval.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.23. 09:06:31

@Holger Hartland: Továbbra se értem, hogy máshogy találhattam vagy nemtalálhattam volna, mint keresés után. Tényleg pusztán azt rója fel, hogy előbb jött szembe Cs. D., mint a PPKE doktori szabályzatai?
Vagy úgy gondolja, hogy nem a PPKE doktori szabályzatainak megismerése vezérelt, amikor turkálni kezdtem bennük? Ha akarja, tegye, de ezzel bizonyíthatatlan állítást tesz, pluszban pedig meg is sért.
Egyébként igaza van, az efféle elintézés előbb lesz botrányos, mint nem. Kíváncsi vagyok, hogy ha most jelentkezne egy történész doktorira, vajon mit tenne a megcélzott intézmény.
(Viszont azt továbbra sem értem, hogy hogyan adná elő azt a skizofrén helyzetet, hogy egyik szájával közölné, hogy Cs. D. munkássága nem teljesíti a tudományosság alapvető kritériumait se, másik szájával pedig Cs. D.-t munkássága alapján ugyanezen tudományok doktorává avatná éppen.)

Azért a kompartmentalizációt se lehet abszolutizálni, maga is áttörte Gyurcsóknál. Tehát maga is totalitariánus. Alakítsunk egy tengelyt, a háború után megbeszéljük, kinek mennyire van igaza, jó lesz így?

Olyan abszurditásokkal fáraszthatom, hogy azért, amit maga mint bűnöző tesz, felelős-e, mint terhelt, ha kellően differenciált kompartmenteket alakítunk ki :-P Ha rávágja, hogy terhelt csak bűnözőből lesz, akkor gondolja át újra.
S gondolom, következetesen elítéli, hogy Berlusconi, mint politikus viselje annak a következményeit, amiket Berlusconi, mint vén kujon tett.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.23. 10:10:12

@Counter: Pedig nagyon egyszerű. Cs.D. nyilván csak úgy kaphatna doktorit, ha van _rendes_ munkássága is. (Nem kell olyan sok egy pázmányos történész doktorihoz, megint megnézheti a vonatkozó weboldalakat.) El lehet ismerni a követelmények teljesítését úgy, hogy közben az illető egyéb megnyilvánulásait nem ismerik el, sőt.

Persze, hogy a kompartmentalizáció nem teljes - pl. a törvényeket mindenhol be kell tartani, még itt is. Ennyit Gyurcsókról. Nem lehet minden szempontból szétválasztani az élet területeit, de sok szempontból igen. Ez a szabadságot védi, a konkrét példában az intézmény hatalmát korlátozza az egyén fölött. Berlusconi politikus, a hatalom embere, őt nem kell annyira védeni. De nem adnék akkora hatalmat az egyetem kezébe, hogy a hallgatóinak az egyetemen kívüli viselkedését is kontrollálja és szankcionálja. (Pár nyilvánvaló kivétellel, például ha a diákot jogerősen elítélik bűncselekményért.)

A képmutató balliberbolsit pl. onnan lehet megismerni, hogy fejhangon visítozik a hatalom ellen, amikor épp nem az ő kezében van - viszont magától értetődő aljassággal él vissza vele, amikor megkapja. Tehát nem is az a baja neki, ha a nagyobb kibaszik a kisebbel, hanem ha nem ő a nagyobb, aki kibaszhat. Nem kell mondanom, hogy mi következik ebből az ilyenekre és a velük szemben követendő magatartásra nézve.

Ami Cs.D. esetét illeti: 2006-ban abszolvált. Hogy lehetne tőle visszamenőleg elvenni, ha az ekhótévézést később kezdte? Azon kívül elég nyilvánvaló, hogy ő nem fog doktorit írni. Megnéztem, hogy mi a lócitrom ez az "arvisúra". Azt hiszem, elég egyértelmű, hogy itt miről van szó, és hogy hová sorolhatjuk Cs.D.-t. Onnan pedig nem vezet út a doktorihoz. Legfeljebb sűrű, tüskés bozóton át, ami nagyrészt a jelölt saját fejében tenyészik, vagyis a küzdelme szinte reménytelen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.23. 10:28:32

@Holger Hartland: Nem mondtam és nem írtam semmit, amit úgy lehetne érteni, hogy kívánatosnak látom visszamenőleg elvenni az abszolutóriumát. Egyébként Gyurcsókot, úgy tudom, soha nem ítélték el, még csak nem is vádolták vagy gyanúsították semmivel.

Ha ebben a kommentfolyamban magának még utána kell néznie, mi az az arvisúra, akkor azt hiszem, nem követte tisztességesen. Egyáltalán maga a szakrálisokkal van, vagy ellenük? Pap Gábor neve, a Tarih-i Üngürüsz azért mond valamit?

Azt felfogom, hogy ha Cs. D. egyetemen bemutatott történészi munkássága megfelel a követelményeknek, akkor is jár a doktori, ha esetleg eközben eléggé el nem ítélhető módon passzírozza a halászlevet. Kompartmentalizálható, persze. Csak hát itt a történészi munkásság kettőződne meg, ez meg nem megy a fejembe: az egyetemen belül ilyen történész, az egyetemen kívül meg... olyan. Nem lehet a macska egyszerre kint is meg bent is.

Mit gondol, jelenleg balliberbolsik vannak hatalmon? Nem azt látom, hogy ez a még oly dohos és fantáziátlan ballib oldal sajátos viselkedése volna, amit leírt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.23. 13:58:05

@Counter: Megütközött, hogy Cs.D. komoly egyetem körül forgolódhat. Pedig 7 éve abszolvált, az ekhótévés tudományossága meg, ha jól látom, későbbi keletű. Vagy most már nincs megütközve?

Tisztességesen követtem a gondolatmenetét, arvisúra nélkül is teljesen világos volt, hogy miféle munkásságról van itt szó. Az arvisúra már csak hab volt a tortán. Nem tudom, kérjek-e még habot - az üngürüsz nem hiszem, hogy érdemben változtatna bármin, legfeljebb kiegészítő érdekesség lehet.

Igen, a kompartmentalizáció azt is jelenti, hogy valaki lehet az egyetemen belül rendes történész doktorandusz (állásba azért nem kell venni), azon kívül pedig holdkóros. Kellemetlen helyzet, nem vitás, de ez a szabadság védelmének és az intézményi hatalom korlátozásának egyik ára. A komoly történészeknek a kirúgáson kívül más módjuk is van rá, hogy kifejezzék egyet nem értésüket. De pl. akár egy liberális újságíró is megteheti, hogy interjút kér a témában egy komoly középkorásztól.

Ami a bolsikat illeti: hát persze, a liberbolsi nem az egyetlen válfajuk, vannak narancsbolsik és barna bolsik is - tulajdonképpen a bolsevizmus itt úgy tűnik, tényleg többséget élvez. :) Ha épp csúnyát mondok bármelyikről, attól még nem szeretem ám a többit sem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.23. 14:28:36

@Holger Hartland: Kevésbé vagyok megütközve, bár kétlem, hogy ne lett volna előjele. Nem volt előttem ismert, mikor került a PPKE környékére, azt maga derítette fel. Abból, hogy úgy tűnik, szárnypróbálgat a közbeszédbéli történészkedést illetően, úgy tippeltem, időben közelebb esik.

Az üngürüsz a keményebb fajta hun-szittya népnemzetiek forrás-bibliája. A hívek szerint igazán jellegzetes utat járt be, előkerülése után a finnugrászok elzárták, de a Nagy Szocialista Népnemzeti Újjászületés során (tudja, amikor hazajött a Szent Korona, meg olyan mélymagyarok kerültek a szocializmus élére, mint Pozsgay, Bogár, Bíró et al.) felbukkant a létezésének a híre, és ezek a szocialista mélymagyarok (Illyés, nyilván) keresztülverték, hogy megjelenhessen. A tippet egyébként Mindszenty sumerológus titkárától, Zakar vagy Zakár pátertől kapták.
A szöveg maga pedig jóféle forráshoz illően teljesen megbízhatatlan: Vámbéry Ármin vásárolta egy sztambuli bazársoron, ő maga pedig egy XVI. századinak mondott török nyelvű fordítás egy állítólag valaha létezett gesztáról, amit Székesfehérvárról rabolt el a török. Van benne minden, amit csak egy szkíta tudatú történész akarhat. Izgalom, romantika, titok, úszómedencés villával rendelkező, gazdag, sármos, jóképű, nőtlen orvos... opsz, az nincs.

Ha a többség bolsevizmust akar, akkor a bolsevizmus a demokratikus út, az antibolsevizmus pedig a zsarnoki...? Egyébként nem sajnálom, akiről rosszat mond, de mérheti egyenlő marokkal is a kritikát ;-)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.23. 14:51:54

@Counter: Az üngürüsszel semmi baj, az csak egy forrás. Helyén kell kezelni és kész. A baj azoknak a fejében van, akik egy ilyenből írnának történelmet. Olvasmányaim szerint a középkorászoknak inkább az oklevél a forrás, már ha van, de akkor aztán... kemény meló.

Cs.D. útja nem az ekhótévéből vezetett a doktori iskolába, hanem fordítva. Bizonyára nem véletlenül. Az út két végpontja közötti szintkülönbség igencsak megnehezíti, hogy két irányban közlekedjenek rajta.

Benyomásom szerint hosszabb távon kb. egyenlő marokkal mérem a kritikát, az aktuális témától és a kedvemtől függő ingadozások hosszabb távon kisimulnak. Ha nem hiszi, elemezze a munkásságomat! ;P

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.23. 15:06:04

@Holger Hartland: Szerintem se tehet az üngürüsz semmiről, ahogy az arvisúra se.

Az alapján, amit leírt, csak abban lehetünk biztosak, hogy bolsit találtunk, de abban nem, hogy éppen a ballib alfajba tartozik-e. Egy pár hónapja valóban nagyon háklis az idióta nemzeti bolsikra.

Mindenesetre továbbra is kételyek közt vergődök, hogy ha a nép többsége bolsevizmust akar, akkor mi a demokratikus pártállás: a "rohadjatok meg, bolsik, akkor csináljátok a bolsevizmusotokat!", vagy a "rohadjatok meg, bolsik, azért se csináltok itt nekem bolsevizmust!", esetleg az, hogy "szeretnék belépni a pártba".

tistedur 2013.11.23. 16:54:53

@Counter: @Holger Hartland: jujj
hu.wikipedia.org/wiki/Fejes_P%C3%A1l
az illető úr tudományos munkásságát nem áll módomban megítélni, már ami a kémiát illeti...
a magyar őstörténettel kapcsolatos írásai viszont "érdekesek" - a tarikh labdába sem rúghat mellettük(az a mű legalább nyomokban történeti forrásokat tartalmaz)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.23. 17:16:35

@tistedur: Nohát, milyen régen nem olvastam magától!

Hallottam ~10 évvel ezelőtt egy amatőr nyelvészetbe átcsapó MTA-s mikrobiológusról is (Szabó?), még egymásnak is ment a tudományos szaksajtó miatta, mert lehozatta egy hobbicikkét valami szaklapban.

Ha Cs. D. aranyat kotyvasztana, az volna efféle, nem?

tistedur 2013.11.23. 18:22:41

@Counter: cs.d. nem tudna aranyat kotyvasztani. az lenne ilyen, ha cs. d. szerint az kémiai kötéseket az éter rezgései határozzák meg, meg még néhány más dolog. de főleg az éter.
(van egy dr. simon, aki az indián-magyar nyelvrokonságot hirdeti)
szabó i. m. is arról beszél, hogy az obi-ugorok ősei elmentek amerikába.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.23. 18:42:08

@tistedur: Dr. Simon nagy kedvencem, ő az, aki szerint a lakota nyelv tökéletesen érthető magyarul :-)

tttweb.hu/gyujtemenyek/cikkek/regi/Magyarsag/Osi%20magyar%20nyomok%20eszak-amerikai%20indian%20foldon.pdf

Volt valahol egy videója is, amelyen 2 órán át ad elő lelkesen egy KÉSZ-eseményen. Zseni az az ember, én 5 percen belül röhögnék a helyében.

A vicces az, hogy egy egészen pici tudományos magva még ennek is van; egy von Sadovszky nevű igazi nyelvésznek volt egy hipotézise, hogy van nyelvrokonság indián és szibériai bennszülöttek nyelvei között.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.11.23. 18:55:42

@Counter: Ez azért számomra is megdöbbentő, mármnt hogy mekkora polihisztor maga! Sokat köll nekem még addig fejlődnöm például :-)

tistedur 2013.11.23. 18:58:48

@Counter: a ketet és a na-dené nyelveket is rokonítja jelenleg egy e. vajda nevű úriember :)
ezek az "őstörténészek" olyanok , mint a magyar antifasiszta ellenállók, ahogy telik az idő, egyre több van belőlük.
(mek.oszk.hu/05900/05939/05939.pdf - ez a zmte egyik kötete: egyszerre lehet benne olvasni kelta-magyar, szumer-magyar stb nyelvrokonságról, de van benne cikk rendes régésztől is)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.23. 19:43:23

@tistedur: Mostanság az '56-osok kezdenek szaporodni. A ketet és na-dené nyelvekről nekem arra sincs tippem, hogy melyik kontinensen beszélhették/-tik őket, s mikor... :-(

Miért bukkan fel ilyen gyakran a Kodolányi neve a láthatóan idióta, de erősen tolt káderek és a zűrös tanulmányok környékén egyaránt?

Jaj. Pedagógus-továbbképző sumerológusok, miniszteriális pátenssel, naná. És ez is Heraldika kiadó, mint Fejes. Kis szerzői átfedés a magtudinos csapattal is.

Ez a ZMTE elsőre tisztára olyan, mint egy szabadkőműves páholy, csak pepita (a függelékkel kezdtem, érdemes): "... lehetővé tegye a paradigmaváltást a történet-tudományban. Ehhez már nem kell a korábban megfogalmazott tételeket cáfolnia, hanem újakat kell létrehoznia és ismertetnie. Ezzel téve lehetővé, hogy ugyanarról a történetről csupán egyetlen tudományos értelmezés forogjon közkézen. Ami után talán mérséklődik a társadalomban meglévő széthúzás is..."
Ez is csak bolsi, de milyen színű?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.23. 19:58:13

@tistedur: Ígéretes anyag, nem olyan naturbursch, mint a magtudin, de nem kevésbé ördöngös, ahol elszabadulnak a tanulmányok... és akkor ez történelem-tanár továbbképzési szakanyag, miniszteri jóváhagyással, ugye?

"Az új világhelyzetben kapcsolatokat kell végre építeni újra a tőlünk műveltségben nem oly távoli, s a világ új súlypontját képező sikeres és a sikerek előtt álló ázsiai népekkel."

Tovább olvasva is erős. Én azt hittem, hogy a magtudin üt nagyot, de kimosakodva és szép kiállású, 600 oldalas kötetbe rendezve, pöcséttel stb. a durvább.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.23. 20:12:11

"A túlnyomó magyar nyelv a 10. században győzedelmeskedett, s a kétnyelvű ország egynyelvűvé vált. 465.950 fő összlétszámmal, 5500 honfoglaló és 1910 őslakos településsel, faluval."

Bámulatos, hogy ilyen precízen kiokoskodta a szerző!

Most elmegyek egy sarokba sírni, hát én életemben nem leszek már ekkora zseni, de még ésszel se fogom felérni soha, hogy más hogy csinálja...

tistedur 2013.11.23. 20:16:00

@Counter: a ket paleoszibériai nyelv, a jenyiszeji nyelvcsalád egyetlen,ma is létező nyelve( a többi ebbe a nyelvcsaládba tartozó nyelv "kihalt") a na-dené nyelvcsalád pedig egy főleg alaszkában beszélt nyelvcsalád tlingit, atabaszk nyelvek, de ide tartozik az apacs és a navahó is (ők úgy látszik, nem bírták a hideget és emiatt délre mentek :) )
a kodolányi nincs egyedül: ott van a miskolci nagy lajos is - aminek hála az égnek nincs akkreditációja. meg az attila király népfőiskola.( ennek az egyik hallgatója írt "szakdolgozatot" a mátyás fekete seregét vezető fehér pálosokról. amikor elmondta, hogy mihez keres szakirodalmat majdnem sírva fakadtam... szegény haugwitz)
ez a zmte:
mek.niif.hu/05900/05946/05946.pdf

tudja, az sa bizonyos egységeiről mondták azt annó, hogy olyanok mint a beefsteak: kivül barnák, belül vörösek

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.23. 20:56:45

@tistedur: A miskolciak a Pap Gábor-féle ördöngösök és kitaláltközépkorászok (ráadásul ők már 600 évet húznak ki...), nem? Az AKNF meg a Jobbik pártakadémiája, Evolával meg Hamvassal (jó nagy káosz lehet), s némi átfedésük van a debreceni egyetemmel. Érdekes, hogy a Dr. László András-féle ultradextrotraditionalista contrarevolutiós arcok még oda se férnek be. De a Demokratába anno igen (ott a '90-es évek második felében még magyarszakrális rózsakeresztesek is szorozták a 12-t a 12-vel...). Szellemi útkereső időszak volt az, 2002 előtt :-D

Maga nagyon profi ebben az ördöngöskergetésben, miért titkolta eddig? Veszélyes hobbi?

tistedur 2013.11.23. 21:40:37

@Counter: soha nem titkoltam :) csak eddig még nem jött elő köztünk ez a téma.
elég sokszor "futok"bele az ilyen emberekbe. még mindig meglepődöm, hogy azok, akiknek ennyire fontos a magyar történelem és kultúra, mi a fenéért tudnak ennyire keveset róla. /az egyik úriember aki fejes p könyveit terjeszti, és teljesen meg van bizonyosodva arról, hogy a benne foglaltak igazak, szentül meg volt győződve arról, hogy az illető nyelvész: amikor megmutattam neki a könyvben azt a részt, ahol a szerző maga írja, hogy neki ez a "hobbija", nagyon meglepődött... ő a könyvbe csak beleolvasgatott, de mindenütt terjeszti, hogy mennyire igaz... mondjuk ő azt sem akarta elhinni elsőre, hogy a maják és az aztékok politeisták voltak és nem monoteisták, de hát ez van ( a maják és aztékok monoteizmusa is egyébként a magyar-maja rokonság egyik bizonyítéka egyébként.itt jön a híres több ezer éves magyar kereszténység)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.23. 22:03:24

@tistedur: A monoteista bizonyítás teljesen okszerű.
Igaz állítás csak ne bizonyítson hamisat, se hamis állítás igazat. Hamis hamisat, az rendben van.

Egyébként maga éppen úgy lepődik meg, mint HToma tette azt korábban: megadja a problémájára a választ már azzal, ahogyan megfogalmazta. Nem fontos nekik a magyar történelem és kultúra, illetve ami fontos nekik, az nem az, hanem. De hát ugyanilyen infernális zűrzavar van a társadalom eszében gazdaság, közügyek, értékrend vagy szinte bármi más téren is, s ugyanígy bezabáljuk rögtön azt, ami tetszetős.

Szerintem valahol örülhetünk, hogy ide még, csak és attól tartok, főleg, de nem kizárólag Fejesek meg effélék kerültek, nem pedig pl. Titus Oates-ok.

tistedur 2013.11.23. 22:26:14

@Counter: nem kell aggódni, mi erőst keresztény ország vagyunk, a reformátusaink pedig inkább egymást fojtanák meg egy kanál vizzel mint mást.
(egyébként a probléma oka egyszerű:az emberek biztonságot akarnak, a hit pedig biztonságot ad - ráadásul az agyunk a hitre van "huzalozva".olyan ez mint a szerelem:azt akarjuk hinni, hogy örökre tartson. ezekben hinni pedig még büszkeséget is ad, nem gond reggel belenézni a tükörbe. az összeesküvés-elméletek és az ellenség-generálás pedig annnnnyira le tudja egyszerűsíteni ezt a bonyolult világot, ahol a szomszéd tehene nem akar megdögleni...)
de egyébként is: ez a világ megérett a pusztulásra...meg a nyugat alkonya, meg a felvilágosodás, meg a reneszánsz, meg a magna charta, meg a merovingokat is lecserélték, nincs már szakrális királyság, meg minden..és még a sütik is kisebbek mint régen
szóval vissza a barlangba, vissza a tradícióinkhoz
(egyes hírek szerint jól halad a mamutklónozás)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.23. 22:36:00

@Counter: Jó kérdés, hogy a bolsikban mi a fontosabb: a különbség a balliber-, a narancs- és a barnabolsik közt, vagy a bolsevik mentalitás hasonlósága. Ez fontos abból a szempontból is, hogy mit gondoljunk a népi bolsevizmus-óhajtásról. Hozzátenném, hogy a népnek a táborba nem szállók is a részei, de akkor jön ergé, rendreutasít, hogy ez a vesztesek érve, és akkor nem kapok államilag kiutalt Helly Hansen-pulóvert. (Boltban venni snassz!)

@tistedur:
"Kutatási területe a zeolitkémia és a heterogén katalízis."
"Több epigráfiai kötet szerzője: - Mit írtak az ősmagyarokról 46 000 évvel ezelőtt? Heraldika Kiadó, 2009."
Mi a gond? A neves kémikus föltett egy kérdést, amire van egy helyes válasz, ami konkrétan úgy hangzik, hogy "Semmit." Csak nem tudom, hogy miért írt erről egy egész kötetet. ;)

Az üngürüszt hagyjuk már, az csak egy krónika, ilyen alapon dobjuk ki Anonymust is, akit meg ugye a románok citálnak előszeretettel. Hérodotosz és Livius egyes könyvei is mehetnének a kukába. (Polükratész gyűrűje meg az istenek, na persze. Csecsemőket szoptató farkas, na persze. :)) Ja, és mi a helyzet a szentek legendáival? A Celanói 1.-et ugye begyűjtötték megsemmisítésre, mert nem volt elég polkorrekt (a kor kontextusában :)). A 2. már ortodoxabb, de csodatétel abban is van.

tistedur 2013.11.23. 22:51:07

@Holger Hartland: a tarikh-ot szerintem egyikünk sem akarja kidobni. legyünk őszinték:sokkal, de sokkal olvasmányosabb, mint a fuldai évkönyvek ;)
(a neves kémikus bődületesen sok írásos anyagot talált őseinkről, ezért is írt több könyvet)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.24. 09:31:46

@Holger Hartland: Országomat egy Helly Hansen-pulóverért!
Tölgy írta nekem egyszer, hogy van úgy, hogy a nemzet egyetlen táborba tömörül, s ilyenkor jogos, hogy a tábor határán túli dolgokat ne tekintsék nemzetnek. Demokratikuscentralizmus-szagot érzek ilyenkor.

A Tarih-i Üngürüsszel annyi a probléma, hogy a hitelessége laikus nézőpontból is igen kérdőjeles. Az eredetinek mondott krónika nincs meg, a létére a Tarihon kívül nem utal semmi. A Tarihról sincs semmi nyom, amíg Vámbéry meg nem veszi Sztambulban. Ezen az olvasmányossága nem segít.

Nekem azt tanították, hogy a csecsemőket szoptató anyafarkas (lupa) az nem a lupa szó anyafarkas jelentésével fordítandó, csak ez nem túl előkelő eredet lett volna :-)

@tistedur: A neves kémikus hol talált 46.000 éves írást a magyarokról? Még a híres bajóti pálca nevű karcos dárdahegy is csak 40.000 éves, maximum.
Ráadásul ezek szerint 46.000 éve még mások írtak rólunk, ami kizárt. Az atlantiszi/aranykori ősműveltség csak a mienk.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.24. 12:22:11

@Counter: Remélem, akkor most már maga is belátja, hogy az illetőt leleplező, patkányozó és elüldöző ballib majmok nem csupán tisztességtelenek voltak, hanem idióták is, hogy megfosztották magukat az ilyen szétcsámcsogható ínyenc érvelésektől.

Az üngürüszről döntsék el a szakértők, hogy hiteles-e. Az, hogy nem eredeti, még nem döntő. Ha jól emlékszem, Hérodotosz is valami bizánci kéziraton keresztül maradt fenn, aminek mintha sz betűvel kezdődött volna a neve, de már nem emlékszem. De ha hiteles ez az üngürüsz tarokk, akkor mi van? Semmi, a krónikák és egyéb régi elbeszélő művek tele vannak mesékkel és torzításokkal. Ha a lupát máshogy értelmezzük, az is csak egy mese.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.24. 12:32:11

@Holger Hartland: Arról tudok, hogy számos forrás másolati, fordítás vagy még cikkcakkosabb módon maradt meg, csak hát vannak párhuzamos megerősítések, korabeli, hiteles utalások, effélék. De ez már nagyon specializált szakma, amihez nem árt németnek és XIX. századinak lenni.

Az üngürüsz ehhez képest csak úgy van, bele a világba, előpattant a sztambuli bazársoron teljes fegyverzetben oszt kész.

Szerintem tölgy fosztott meg engem a saját hülyeségeitől, de most a ZMTE egész ígéretes pótlék. Bár az arcuk talán kisebb.

(A más értelmű lupa legalább a sztori valóságosságát nem zárja ki.)

tistedur 2013.11.24. 12:53:57

@Counter: a tarih hiteles mű abból a szempontból, hogy senki nem tartja 18. vagy 19. századi hamisítványnak: a kutatók valósnak tartják, hogy y.x. készítette z.-nek, akkor, amikor ezt a szerző is írja. az, hogy egy mű lappang - néha évszázadokig - megint nem jelent semmit. nem egy ilyen mű van a világtörténelemben: a balassa-kódexet 1846-ban találják meg egy családi könyvtárban, a szép magyar comoediának-annak dacára, hogy nyomtatásban is megjelent valamikor a 17. század elején-egy 1958-ban előkerült kéziratos kódexnek köszönhetően van meg a teljes szövege!
a forráskritika más kérdés:az arról szól, hogy mennyire használható az adott forrás :) senki nem gondolja azt jordanes után szabadon, hogy a hunok gót boszorkányok és tisztátalan lények leszáramzottai. a tarih esetében az az igazán érdekes, hogy mi(k) volt(ak) a forrásai. sajnos vannak elveszett történeti műveink: az ősgeszta, vagy a névtelen minorita művei - mindkettő esetében tudjuk, hogy léteztek, vannak is töredékeink, de a teljes mű nincs meg.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.24. 12:54:25

@Counter: A mesés krónika még akkor sem számít sokat, ha hiteles. Nem irigylem azokat a történészeket, akik olyan korral foglalkoznak, ahonnan nincs bőséges iratanyag. A többit beszélje meg a kisemlős-blogon, de az ottani eszmecserében, fájdalom, nem veszek részt. :)

Silcon 2013.11.27. 08:46:38

@Holger Hartland: Boldi bá nem akar írni az angol-magyar nyelvrokonságról? Hisz nagyon sok közös szavunk van: software, hardware stb. A nyelvtanban is vannak közös elemek, pl. a rozmár present continuous tense-ben rozmaring.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.27. 18:29:25

@Silcon: Kb. egy éve csikartam ki belőle, hogy írni fog arról, fizetnek-e ténylegesen adót a közalkalmazottak, azóta is írja. Megbízhatatlan fráter!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.27. 19:49:42

A Professzornak követői támadtak. Ez a nagyság biztos jele (nem a követőéé, ő zagyva).

magyarhirlap.hu/a-nemzetepites-tavlatai

Azért az "élősdi vegetáció", "eszmei kartácstöltet" és a "sorscsapások örvénylése" egész ütős képsor, főleg egymást követően, egy bekezdésecskén belül. De a létontológia-szerveződésekbe és szivattyúkohókba nem merül bele.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.28. 00:54:06

@Counter:
"A tartalom bejelentkezett olvasóink számára érhető el."
Érdemes ezért regisztrálni?
Ez a Makkai a károlis Makkai?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.28. 07:09:49

@Holger Hartland: Attól függ, vonzzák-e magát a "marxi jövendőmondók", "bábeli betontornyok elidegenült lakói", "atomember szabados elégületlensége", és "szuverén országokkal packázó globáltőke" fordulatok. Nem fájdalmas a regisztráció, ellenben fölöslegesnek érzem én is. Talán paywallt akartak egyszer?

Nekem úgy tűnik, ő a szerző.
Keresgélés közben látom, hogy Tőkéczki már Dr. habil. CSc, mi folyik itt?

HToma 2013.11.28. 10:45:21

@Counter: Itt www.xxszazadintezet.hu/bemutatkozo/tokeczki_laszlo.html azt írja, hogy van kandidátusi címe. Akkor miért ne használhatná?
Ha már Tőkéczki. Még mindig akkora megmondó ember jobboldalt mint a Horn és Orbán kormány alatt volt?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.28. 11:05:58

@HToma: Úgy tudom, kiemelten fontos ideológus és tanácsadó.

OK, van. És mire habilitált?

HToma 2013.11.28. 11:17:00

@Counter: Érdekes itt a mandin sose szemlézik.

Nem tudom. Derítsd ki! :) 1951-ben született, gondolom a kandidátusi címe már a 90-es évek elején megvolt. Amikor egyetemre jártam több szemináriumot tartott (én nem jártam hozzá. Akartam, de nem volt jó időpont). Tudtommal azóta is írt ezt azt. Idegen nyelven beszél. Ez elég egy sikeres habilitációs eljáráshoz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.28. 11:26:07

@HToma: Ahhoz nem kéne ún. tudományos munkásság, aktív kutatás is?

A mandin 2012-ben írt egyet a "mi a jobb"-sorozatukhoz. Az egy elég kínosan gyenge tiráda volt.

jött a csősz és mindenkit hazazavart 2013.11.28. 15:33:21

@Counter:

Ó, hát kínosan gyenge tirádákkal tele a blog.hu. Ilyen például a Béndek-blog vagy ilyenek JT szómenései. A röhej az, hogy mindkettő stílusakrobatának gondolja magát.

HToma 2013.11.28. 18:19:33

@Counter: Az OSZK katalógusában két könyvét találtam az utóbbi 10 évből ami komolynak látszik:
- Tisza István: Válogatott politikai írások és beszédek. Vál., szerk., a jegyzeteket és az utószót írta Tőkéczki László. (Osiris, 2003)
- Vázsonyi Vilmos eszmei-politikai arca (XX. Század Intézet, 2005)
Vannak ott még cikkek, de nem tudom mi az tudományos és mi az esszé. Hát, ez tényleg karcsú.:S Persze azt se ártana tudni más véletlenszerűen kiválasztott 50-60-as években járó történész egyetemi oktatók mit tudnak felmutatni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.28. 18:41:57

@HToma: vm.mtmt.hu//search/slist.php?lang=0&AuthorID=10027341

Hogy is mondjam, baráti terepen túlra nem merészkedik azért, amikor helyet keres a publikációjának, na meg a névjegykártyáját is feltünteti. Végülis a közballibek is így csinálják.

Jó érzékkel bökök random cikkre:
www.hitelfolyoirat.hu/dl/pdf/20100301-90025.pdf

"Európa most már a „fehér emberiséget” sem jelenti."

És persze autarkia és genocid hajlamú globaloböllérek, és a jelek szerint T.-re jellemző felkiáltójeles, közbevetéses fogalmazás.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.28. 18:47:25

@Counter: Ó, hát ez egy echte népi pamflet. Most elgondolkodtam, hogy pillanatnyilag a népiek vannak-e a szocializmus uszályában, vagy a szocializmus a népiekében.
Ronda dolgok ezek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.28. 19:01:35

Milyen értékekre és eszmékre lehet Európát
– ha még lehet – újra felépíteni?

www.hitelfolyoirat.hu/dl/pdf/20110630-82435.pdf

"legalább az önellátó szintig nélkülözhetetlen termelés"
"csak a rend/értékelvűség tud szabadságot szülni"
"globális pénzleszívó – termelésidegen – kígyó fojtogatja ma a világ nagy részét s benne Magyarországot", amely mögött "világméretű és európai tőke- és médiahálózat áll, amely látatlanban és olvasatlanul tud magyarellenes lenni"

De van megoldás!

"Először is azt, amit egy egyirányú utcaként demokráciának neveznek ma a „mainstreamben”, azt el kell söpörni."
"csak minőségi, önkéntesen lemondani képes személyiségek többsége esetén lehetséges"
"mohón értelmetlen világ, amelyben akkor is „begyűjt” az erős mindent, ha arra tulajdonképpen nincs is szüksége"

Önök szerint e három sikerülni fog a kormánynak? Én szurkolok, mert nagy a tét.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.28. 19:11:44

Olvasói levél a publikációs jegyzékben.

"Tőkéczki László

Tisztelt szerkesztőség!

KOMMENTÁR 4.:(4.) pp. 96-98. (2009)

Link(ek): Teljes dokumentum

Folyóiratcikk/Tudományos"

Sajnos 404. Kíváncsi lettem volna.

Vajon egyszer feltüntethetem a publikációs jegyzékemben a kommentjeimet is? Vajon T. feltüntetné?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.28. 20:03:07

@Doomhammer: Bethlenfalvy Farkastól tudom, hogy 5 van, és nem lovasok, hanem az ördög 2 szarva, 2 pofája és 1 szakálla, pentagramma alakban.

Demográfia, eladósodás, családhiány, populizmus és fogyasztásmánia.

Magyarázat és szemléltető ábra itt: hetivalasz.hu/jegyzet/a-frontok-kialakultak-es-eleg-egyertelmuen-meghatarozhato-hogy-honnan-fenyegetnek-tamadasok-70276/

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.28. 20:44:42

Bámulatos, hogy ezt így.

epa.oszk.hu/01300/01343/00073/pdf/20080227-43255.pdf

Hogy egy Tőkéczki bír arról háborogni, hogy kommunistáknak van képük demokráciát tanítani. Hogy a kádárizmus értelmisége középszintű volt. Amnéziás lehet, szegényke.

Azért az vicces, hogy mennyire széles látókörű.
"Ehhez a modellt Dél-Amerikában lelték meg – talán a legvadabbul radikális chilei pinocheti példában, ahol – mint nálunk is – a gazdag adottságok és lehetőségek mellett a társadalom többsége reménytelenül és véglegesen (?) valódi változtatásra képtelen szegény lett."

Hát igazán nem akarom megbántani Tőkéczkit, de egész Dél-Amerikában talán Chile a legértelmesebb ország, talán ott a legkisebb a különbség az igazán gazdagok és igazán szegények között, és azt hiszem, ott a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem is.
Na mindegy.

Wolff 2013.11.29. 13:24:19

@Counter: MOndjuk annyit el kell mondani, hogy az Mtmt-ben az elmúlt egy-két évben elég komoly átalkaítások voltak éppen a publikációk besorolását illetően. Teljesen megvéáltozattták a választható típusokat, elkezdték megcsinálni a folyóiratok besorolási listáit, újradefiniálták az egyes publikációs típusokat. Néhény éve még nem volt olyan publikáció, hogy hozzászólás (levbél a szerkesztőkhöz ma sincs, de a segédlet érthetően elmondja, hova kell besorolni) csak folyóiratcikk. Egyébként ezeket az apórságokat ma már a rendszer nem is sorolja be a komoly - mindenféle pályázatoknál, minősítéseknél figyelembe vett - publikációk közé, hanem az egyéb tudományos publikációk közé dobja be, na Tőkéckinek elviileg 108 ilyenje van. Mondjuk ő a MaNem-ben megjelent izéit is ide sorolta.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.29. 14:12:48

@Counter: Mi a gond? CSc úgy lehet, ha régen csinálta, mert ma már nincs olyan. Egy habilitáció meg úgy tudom, nem feltétlenül olyan nagy dolog. Intézménytől is függ, meg attól is, hogy a jelölt mennyire igényes önmagával szemben. (Arra hajt, hogy csak meglegyen, vagy hogy jó legyen.) De látom, szóba került itt már az MTMT. Egyébként arra tudom biztatni, amire a múltkor is: keressen habilitációs szabályzatokat, hogy azok szerint mi a követelmény.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.29. 14:28:08

@Wolff: Azért nem furcsa, hogy azokat az MTMT "További tudományos művek"-nek hívja? Mármint hogy tudományosnak, még ha csak "további"-nak is. De a rendes (= nem "további") tudományosak közé is csak bekerült néhány egy-két oldalas apróság is, például egy Rubicon-cikk is, "Gróf Károlyi Mihály személyisége" címmel. És ezzel most nem TL-t akarom fikázni, mert lenne úgy fair, ha összehasonlítjuk másokkal. GFG-t is divat fikázni nemcsak politikai megmondóemberként (az még jogos :)), hanem egyetemi docensként is, pedig a hazai politológiai tanszékek docensei között ő munkásság tekintetében teljesen átlagos.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.29. 18:49:12

@Holger Hartland: Hm, azt hittem, a kandidátusik elkoptak valahol időközben.
Nem tudom, hol és mikor habilitált, korabeli hatályos habilitációs szabályzat előbányászata nem elvárható kommentelői kabátomat hordva.

Mi a véleménye a jelenkori népi mozgalomról, illetve a fehér ember Európájáról?

---

Időközben viszont kijött a kormány a várva-várt nemzeti emlékezet bizottságával.

www.parlament.hu/irom39/13215/13215.pdf

Jogalkotási javaslatot tehet (?!).
Büntetőeljárást kezdeményezhet.
Jogorvoslati lehetőség nélkül megállapítja, ki a bolsi.
Ungváry nem lehet tag. De legalább Boross se.
Szokásos 9 év meg a végtelen időtartamra való 2/3-os kinevezés, 2 tag viszont MTA- és IRM-delegált.
Minősített adatra nézve "megismerési joga" van.

Wolff 2013.11.29. 21:06:52

@Holger Hartland: Eza folyóiratok besorolásától függ leginkább. Ha tudományos folyóiratnak sorolták be, akkor bizony a Rubicon cikk is tudományos folyóiratcikknek számít, bár elvileg most már a rendszer ennél jobb differenciálásra képes, a folyóiratcikken belül elég sok alkategória van. A probléma az, hogy a régen felvitt tételeknél egyenként kellene újra beállítani, úgy tűnik még egy ELTE tanszékvezetőnek sem jut egy adminisztrátor, aki megcsinálná. Az egyéb tudományos publikációk csoportjába is sokféleképp be lehet kerülni, pl. az adatbázis nem ismer egy folyóiratot/külföldi egyetemi évkönyvet stb., akkor amíg az adminisztrátorok nem ellenőrzik és viszik fel nem lehet normálisan besorolni. Vicces, hogy hiába adom meg az ISSN-t, ami elvileg egyedi és visszakereshető azonosító, nem számít.
A nem "egyéb" tudományos publikáció valójában egy szűkítés a felvitt adatok alapján, ami néha meglehetősen szigorúan szelektál, ráadásul eléggé a nem humán tudományok gyakorlata felől készült a besorolás, pl. a konferenciakiadványok nálunk lényegében szerkesztett kötetek egy-egy konferencia anyagából. De előfordul tematikus folyóiratszám is - nem csak Mo-n, pl. az USÁ-ban is láttam már - konferencián elhangzott előadásokra építve. De ha a terejdelmük eléri a 3/4-ed vagy egy ívet, akkor már biztosan nem csak az előadást közlik újra, annyit nem lehet(ne) felolvasni.
Máskor viszont nagyvonalú a rendszer, bizony rengeteg nemzetközi folyóirat van magyar nyelven, a szomszédos orzságokban megjelenőket legalábbis így sorolja be az mtmt.

Ezzel együtt a Magyar Nemzet egyéb tudományos publikációként továbbra is vicces, a Rubicon is szórakoztató.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.29. 21:17:46

@Counter: A kandidátusik nem koptak el. Régen volt a kisdoktori (amit Schmittől elvettek), fölötte a kandidátusi, afölött a nagydoktori. Nagydoktori ma is van, de a másik kettő helyett van a PhD, ami több, mint egy kisdoktori, de kevesebb (elvileg), mint egy kandidátusi. Ezért aki kandidátus volt, az a váltáskor automatikusan PhD lett. Aki meg kisdoktor volt, az vagy az is maradt, vagy nekiállt péhádézni, vagy keresett hátszelet a kisdoktorija PhD-vá minősítéséhez. :)

Nem tudom, hogy mi ez a fehérnép Európája, amiről a véleményemet kérdezi, a bizottság viszont röhej. Ezek már végképp komcsik lettek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.29. 21:22:30

@Holger Hartland: Áhá. De akkor miért CSc, miért nem PhD?

A fehérnép Európája nyert egy humorbonbont, viszont erről volna szó: @Counter: . www.hitelfolyoirat.hu/dl/pdf/20100301-90025.pdf

"Európa most már a „fehér emberiséget” sem jelenti." – írja T.

A bizottság pontos értékeléséhez nagyon kellene ismernem az állambiztonsági levéltár eddigi kutatási rendjét, ennek hiányában úgy tűnik, sok a beton és túl sok múlik a személyi összetételen, amit persze a Gazda kézben tart.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.29. 21:48:01

@Wolff: Oké, akkor a besorolásról nem TL tehet, legfeljebb arról, hogy egyáltalán felvi(tet)te. De idézeteket már ő sem gyűjtött, egy hivatkozása van, és értelemszerűen 1-es Hirsch indexe. Ráadásul tavaly szeptemberiek az adatok. Van egy olyan gyanúm, hogy 60 fölött már nem nagyon szorgoskodnak az emberek az MTMT-oldaluk update-elésével, mert minek. Hacsak a doktori iskolájuk akkreditációja miatt nem.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.29. 21:59:16

@Counter: Vagy azért CSc, mert ezt kapta és szokta meg, vagy mert ezzel jelzi, hogy ő nem kisdoktorból vagy az után lett PhD, hanem már korábban megvolt neki a CSc. Franc tudja.

""Európa most már a „fehér emberiséget” sem jelenti." – írja T." - Nocsak, T. multikultista lett? (Bocs. :))

Ami a bizottságot illeti: röhejes lesz, ha egy ifjúkonzikból összerakott komcsi típusú bizottság mondja majd meg, hogy ki volt komcsi. (Közben Bíró Zoltán intézete a rendszerváltás történetét kutatja.) Ha én kormány lennék és annyira érdekelne a közelmúlt feltárása, az intézményrendszer átszabása helyett egyszerűen a történészek közé dobnék egy csomó pénzt, hogy pályázzanak, de annyit, hogy mindenkinek jusson, aki számít, aztán majd megnézzük, hogy az Ungváry vagy a Schmidt Máriáék írnak-e jobb könyvet, vagy valaki más. Ja, és ügynöktörvény.

Ez így viszont a puhadiktatórikus kontroll mellett a stallumokról és a csokikáról - bár ha a recipienseket nézem, inkább a csontocskáról - szól.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.29. 23:13:31

Ahogy ezt a nemzeti emlékezeti bizottságra vonatkozó javaslatot most már végig is olvastam, ez lehet ám egy tervezett Fideszen belüli leszámolás eszköze is. :) Vagy egyszerűen a népibaljobbos holdkórosok és a navraklikk harca. A kettő nem zárja ki egymást, és egyik sem zárja ki a kontroll-stallum-csontocska hipotézist sem.

Az is lehet, hogy arról is van szó, hogy egyes intézmények elfoglalása helyett azok sorvasztása és helyettük egy párhuzamos intézményi hálózat kialakítása a cél. Ha nem lehet elfoglalni a Corvinust, az ELTÉ-t, az MTA-t, akkor ostromzár alá lehet őket venni, és a gyengítésükkel párhuzamosan a meglévő és a most kreált rendszerhű intézményeket erősíteni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.29. 23:29:37

@Holger Hartland: A bizottság szvsz alkalmatlan a holdkórosok kiiktatására, noha lehet, hogy a navraklikk teszi majd rá a kezét. Maximum Bíró intézetének lehet "ellenpontja".

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.29. 23:52:55

@Counter: Navracsics az előterjesztő, 42 éven aluliak lennének a tagok, maga szerint mégis kik? :) És kinek fognak dolgozni? A holdkórosok a '90 előtti dolgaik miatt simán célkeresztbe vehetők. Maga olvas GFG-t, nézze meg, mit írtam ott a ravaszról. Maga szerint arra való, hogy meghúzzák?

Ügyes ez a javaslat: szorít egyet a még NER-független történészeken, újabb saját feudumot hoz létre, csontot dob az ifjúkonzi csapatnak, cukrozott gumicsontot a híveknek ("unless you are a communist" :)), miközben célba veszi a táboron belüli riválisokat is, és komoly információs és jogi lehetőségeket biztosít. Hat legyet egy csapásra. Szép húzás. A hitványságnak is van esztétikuma. :)))

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.30. 07:20:56

@Holger Hartland: Wishful.

Én is úgy gondolom, hogy talán valahol javunkra válna, ha a navraklikk kilőné a népiklikket, de nem fogják, több okból is.
I. A népiklikk gondolati sémái megbízhatóan szállítják a kádáristán gondolkodó szakértelmiséget, ahova már egy újabb generáció is tartozik.
II. A népiklikk beszervült az egységes jobboldali tömbbe és ők szállítanak olyan, fogyasztható ideológiát, amely nincs ordító ellentmondásban a kormányzással magával.
III. Gyengék ezek ahhoz.
IV. A népiklikknek rengeteg ideje és erőforrása volt új generáció kitermeléséhez, amelyet nem lehet szétlőni kommerség miatt.

Maga el tudja képzelni, hogy Pozsgayn és Szűrösön kívül bárkit ki lehessen ezzel csinálni? És el tudja képzelni, hogy a fentiek kicsinálására _engedélyt kapjanak_?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.30. 08:52:41

@Counter: Már megint kicsinálásról beszél. Nem érti? A fegyver nem arra való, hogy használják. Nem kell senkit kicsinálni, elég az is, ha _lehet_. Pozsgayn és Szűrösön kívül sok mindenkit, aki 50 fölötti.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.30. 09:04:31

@Holger Hartland: Megnézem én azt, ahogy Lezsák Sándor és népfőiskolája haptákba áll ettől...

Az atombombát is elébb le kellett dobni, utána pedig rendszeres tesztrobbantásokkal tudatni, hogy még mindig le tudjuk dobni. Nem túl nagyokkal, de nem is túl kicsikkel.

Maga meg egyből a már működő üzletbe szállna be. Az úgy szerintem nem megy, el is kell indítani.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.30. 09:17:08

@Counter: Egy-két emberrel példát statuálhatnak, de azok nem is kell, hogy fideszesek legyenek. Aztán lehet a célba vetteket meglátogatni és aggódni értük, "milyen szép karrier, kár lenne, ha összetörne". :) Nem feltétlen az a cél, hogy haptákba álljanak, hanem pl. hogy ne ugráljanak ha ez a plusz pár száz millió most az NKE-nek megy, vagy ha egy kinevezést egy navranyeknek adnak és nem egy Lezsák-alumnusnak, stb. A Főnök meg a háttérből elégedetten nézi, ahogy az alantasai sakkban tartják egymást.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.30. 09:34:08

@Holger Hartland: Én valahogy nem tudok örülni egy újabb, csak a Gazda által irányítható hatalmi centrumnak, amely közérdeket hajthat a saját érdekei alá.
Ízlés dolga, persze.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.30. 09:35:37

hitelfolyoirat.hu/dl/pdf/20100301-42016.pdf

Hát ez már tényleg primitív – és nevetséges is az igyekezet épp egy Szűrös részéről.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.30. 09:38:00

@Counter: Ki beszélt itt örömről? Görög Tódor elemez.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.30. 09:49:31

@Holger Hartland: Görög Tódor nem húzta ki a smiley-kat a szövegéből, amiről még csak azt tudjuk, hogy akár jó hatással is lehet később karrierjére. Vagy rosszal. Vagy nem a karrierjére, de esetleg mégis – felelős szakértő elemzőként a legfontosabb, hogy minden elképzelhető lehetőség számbavétele mellett se el ne köteleződjünk egyik vagy másik mellett, se el ne utasítsuk azokat. Fő az elfogulatlanság és a non-judgemental approach.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.11.30. 12:12:27

@Counter: Karrierje? Görög Tódornak? Ne hülyéskedjen!

Alfőmérnök 2013.12.02. 22:52:58

Nem kedveltem túlságosan, de sajnálom, hogy eltávozott.
index.hu/kultur/2013/12/02/meghalt_bacher_ivan/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.08. 20:01:52

Ha a baloldal jut kormányra, nem lesz nyugdíj.

www.pecsinapilap.hu/cikk/Fidesz__ha_a_baloldalon_mulik__a_nyugdijasoknak_biztosan_fajni_fog/155277
"Zsigó Róbert vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) programjára reagált, amely szerint eltörölnék a kötelező nyugdíjkorhatárt, és államilag vezetett egyéni nyugdíjszámlákat hoznának létre.
A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott: "se nyugdíj, se nyugdíjemelés nem lenne, ha a baloldalon múlna". Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök javaslata alapján mindenki csak annyi nyugdíjat takaríthatna meg, amennyit a jövedelme megenged, így a kiskeresetűekre létbizonytalanság várna idős korukra, sőt "sokaknak a végkimerülésig kellene gürcölniük" - mondta Zsigó Róbert, aki szerint, ha a baloldalon múlik, a munkavállalóknak, a nyugdíjasoknak biztosan fájni fog.
Az államilag vezetett egyéni nyugdíjszámlákra vonatkozó DK-s tervet a kormánypárt szóvivője úgy értékelte: "egyszer már láttuk, hogy mi lett a következménye annak, ha a bukott baloldalnál van az állami nyugdíjkassza kulcsa", hiszen a megtakarítások jó részének "hűlt helye lett", a nyugdíjvagyont "külföldi, profitéhes nyugdíjpénztárakhoz irányították át".
A Gyurcsány-Bajnai-korszakban egyébként csak a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) felvett hitellel tudtak nyugdíjat fizetni - fűzte hozzá.
Zsigó Róbert szerint "a bukott baloldalon" semmi nem változott: "előbb mentegetik a bankokat, és óvnák az ő megtakarításaikat, illetve óvnák őket a terhektől, minthogy az egy életen át keményen dolgozó magyar emberek nyugdíjáról gondoskodnának"."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.08. 23:11:43

Ez a fazon pofára szoci is lehetne...
atlatszooktatas.cink.hu/egymasnak-osztogatjak-a-kozpenzt-a-hodmezovasarhelyi-fi-1478510874
...és lehet, hogy csak merő véletlenségből nem az.

De ha szoci lenne és most 2008 lenne, a mandiner már írt volna róla. De inkább arról írt, hogy Hódmezőben milyen szép a térkő-burkolat és a múzeum.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.12.08. 23:20:37

@Holger Hartland: Úgy bizony, és nem merő véletlenségből, hanem "mindig az erősebb oldalán" című, kiválóan működő "létstratégiából" adódóan, a szocinak azaz primkónak látszó lény bárki lehet, az alapstratégiát alkalmazta, és ha magával szembenéz, a fennsőbbség és a szánalom mellett egy kis megértés is felcsillan a szemében, mielőtt a ravaszt meghúzná :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.09. 00:47:55

@Mihint: Kötve hiszem, hogy odáig fajulnának a dolgok, de a megfogalmazás pontos: a szánalomnak és a megértésnek a ravasz meghúzása előtt (meg utána) van helye, de nem közben.

Ebben a sztoriban a magyar életnek olyan, kormányokon és rendszereken átívelő sajátossága mutatkozik meg, hogy a faszi tényleg lehetne szoci, a történet pedig nyugodtan játszódhatna 1997-ben vagy 2005-ben is ugyanúgy, ahogy most, 2013-ban. Valahogy ekképpen:
hartland.blog.hu/2011/03/21/vagyonosodasi_vizsgalat_2

Érdekes, hogy ilyenekről itt mégsem írnak. Pedig sokkal fontosabb téma, mint egy giccses tájkép-sorozat Somogyból, vagy egy kutyát sem érdeklő lemezkritika. Mégis, mi lenne, visszavonnák a megbízást az orbanviktor.hu-ra meg a józsefvárosi weblapra, meg amiről még nem tudunk? Pedig a jelenség nem konkrét kormánytól függ, történt elég ilyen az elmúlt 23 évben, és mégis. Hülye megrendelések minisztériuma csak akkor volt, ma nincs. Itt nincs.

Bell & Sebastian 2013.12.09. 12:48:12

Hódmezővásárhely előző-előző polgármesteréről vagy jót vagy igazat, úgyhogy kuss legyen a kedvenc ministránsfiújáról, nem molesztálta Rapcsákot.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.11. 21:18:39

Az aljas liberálbolsevik sajtóhorda Schmitt Pál után ismét nemzetünk egy nagy szülöttébe mélyesztette bűzhödt agyarait.

index.hu/belfold/2013/12/11/lemondott_a_zoldhatosag_foigazgatoja/

Hogy is ítélhetné meg egy sajtófirkász, hogy van vagy nincs az a diploma?
Nem átlátszó-e, hogy az ügyben ellenzéki politikus is megszólalt? Lehet-e ezek után elfogulatlanságot hazudni?

Szörnyűség, hogy támadják ezek a magyar felemelkedés valahány zálogát és reménycsillagát!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.11. 22:02:22

@Counter: Maga nem liberálbolsevik véletlenül, hogy nemzetünk nagy szülöttének nevez valakit, akit az SZDSZ 2006-ban képviselőjelöltként indított az országgyűlési választásokon? Egyéniben Pest megye 1. választókerületében, plusz a Pest megyei listán a 7. helyen. Az országos listán már csak az 54. hely jutott neki.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.11. 22:07:37

Amúgy az 1. fordulóban a 3. helyen végzett 5,37%-kal, a 2. fordulóra visszalépett a szoci jelölt javára, de így is a fideszes Harrach nyert.

Életrajz (2006-ból a valasztas.hu-ról):

SZEMÉLYI ADATOK:
Név: Tolnai Jánosné sz.: Szatmári Katalin
Születési hely, idő: Budapest 1954. április 29.

TANULMÁNYOK
Békés Glas Élelmiszerkereskedelmi Szak. isk.
Élelmiszer eladó szakképesítés

Dolgozók Kerskedelmi Szakközépiskolája
Középfokú kereskedelmi képesítés

Felsőfokú Kereskedelmi Iskola
Felsőfokú kereskedelmi ügyintéző

Pro Deo University USA
Díszdoktori oklevél

Veszprémi Egyetem Környezetvédelmi Mérnöki Kar

SZAKMAI TAPASZTALAT:

Galgamenti Magyar Kubai Mg Tsz
- árufrogalmi és hálózati ellenőr
Aranykalász Mg Tsz
- kereskedelmi igazgató
Tolnai Export Import Kereskedelmi Kft.
- űgyvezető igazgató
Kertes '97 Kft. Tulajdonos, ügyvezető igazgató
-ingatlan adás-vétel
- ingatlan tervezés, kivitelezés
- építőanyag értékesítés
Biharkeresztes Logisztikai Park Kft.
- ügyvezető igazgató

(Copypaste, az évszámokat töröltem, mert szar a formázás.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.11. 22:10:56

@Holger Hartland: Nem az a lényeg, hogy honnan jött, hanem hogy hová ment.
Tellér Gyula is SZDSZ-es volt, ma pedig Miniszterelnökúr egyik tanácsadója.

Bízom benne, hogy Tolnai Jánosnét sem hagyjuk magára. Nagyon becsülöm, hogy most is előbbre helyezte a nemzet és az ország érdekét; 2010 előtt is inkább tette, amit tehetett, ebben biztos vagyok.

Bezzeg a Gyurcsányi nem mondott le...! Arról miért nem írnak a magafajta liberálbolsevik sajtóhiénák?!?!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.11. 22:15:07

2002-ben pedig Erdőkertesen volt egy Tolnai Jánosné nevű önkormányzati választási jelölt (aki nem nyert). A hely és a név stimmel. A párt viszont akkor még az MSZP. Szép pályafutás.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.11. 22:17:54

@Counter: Aki egyszer is megfordult az SZDSZ-ben, az minimum gyanús. :) De látja, volt ott MSZP is, előtte téesz-igazgatóság, s közben még egy Pro Deo University elvégzésére is futotta. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.11. 22:21:58

@Holger Hartland: Annál inkább igaz, hogy az számít, hová tart. Az MSZP és különösen a tsz-ek a rendszerváltás idejére már tele voltak jó magyarokkal, például. Onnan tudjuk, hogy azok, hogy ma fideszesek. Tehát azok. Tehát már akkor is azok voltak.

Mi, magyarok, tudjuk, honnan jövünk és hová tartunk! És maga, Holger Hartland, maga tudja? Pulcsiboltba menne, igaz?

Név alapján ez a PDU olyasminek tűnik, ahova az ember küld egy csekket és egy felbélyegzett válaszborítékot, ők meg visszapostáznak egy diplomát...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.11. 22:32:20

@Counter: BOLTBA? Hülye! Már megmondtam, hogy HH-pulóverért nem megyünk boltba! Boltban bárki vehet, az nem pálya. Államilag kiutalt HH-pulóver, az a pálya.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.11. 22:35:09

Ja, és ez kötelező olvasmány! Baromi jó!
www.pilpul.net/konnyu.shtml?x=28285&scrl=1&scr_scr_Go=7

Hősünkről, az SZDSZ jelöltjéről 2006-ban:

"Engem itt úgy ismernek hogy a Tüzépes Kati, az építőiparban dolgozom, a férjemmel van egy tüzépünk, bármit megteszek a pénzért"

"még mindig van egy értelmiségi réteg – ők nyitnak Senior melegítő alsófeslőben ajtót – akik reflexből szadeszre adnak le mindent"

:DDD

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.12. 07:40:42

@Holger Hartland: Egyszerűségében is megkapó a brutalitása :-)

"...bármit megteszek a pénzért, látszólag nem vagyok politikus mert nincs ideológiai elképzelésem, van viszont vastag tokám, cocás arcom, hajnal vörösre melirozott a frizurám és ha nagyon elkezdek kotorászni a ridikülömbe, akad ott egy két MSZMP tagkönyv fiatalkori fényképemmel. A kisfiam és a rokonaim majd segítenek titeket kivinni a külső területekre is, ott is össze kell gyűjteni a kopogtatót, de majd egy kicsit hátrébb állnak meg mert a zé5ös bmw és a fekete tdi vw passat nem kell hogy látszódjék....senkinek semmi köze…"

Sapika 2013.12.13. 21:08:20

@tistedur: Valamikor réges-régen, még fiatal nagydoktor korában Fejes Pál roppant modern speciket tartott a saját szakterületén. Ennyi év távlatából is emlékszem rájuk. Az itt leírtak szerint viszont azóta kicsit megbuggyant. Ami sajnos velünk is előfordulhat még, mire 82 évesek leszünk.
-----
Helló Counter, rég olvastam magát (rég jártam erre), de ez a lupa most nagyon tetszett. Sajnos latint sohasem tanultam, de gyorsan kikerestem a vikiben:
Noun
1. she-wolf
2. (slang) prostitute
Hehe ...

Sapika 2013.12.13. 21:36:13

@bz249: A fundamentalista keresztény kollégák lehetnek kitűnő fizikusok. Persze ha a világegyetemet tényleg hatezer évesnek gondolják, akkor inkább csak egy szűkebb szakterületen. Ezeknek az áltörténészeknek viszont a mi szakterületünkön a vízautós Gróf Spanyol Zoltán valamint a perpetum-mobilés Széles Gábor felel meg. Akik viszont tuti, hogy nem kapnának nálunk doktorit; én legalábbis nem ismerek olyan kollégát, aki bírálóként vagy bizottsági tagként megadná a szükséges pontokat ehhez.

Sapika 2013.12.14. 00:31:20

@Counter: "a nemzeti üdvtörténet Atillával kezdődik"
Nyáron jártam a Kecskeméti Katona József Múzeumban (Cifrapalota), ahol, többek között alaptörvényügyi kiállítás is volt. Egy csodás, nagyméretű Alaptörvény könyv úgy volt kinyitva, hogy a dupla lap baloldalán Than Mór: Attila lakomája c. festménye, jobb oldalán pedig az "Alapvetés - HAZÁNK neve Magyarország ... stb" szöveg volt látható. Gondolom, a kettő között vmi kapcsolat lehet, azért kerültek így egymás mellé.
Paff voltam a döbbenettől, de később olvastam, hogy már Werbőczy Tripartitumában is a hunoktól való származásra épültek a magyar nemzet (gondolom akkor a nemesség) kiváltságai:
"A scytha népektől szakadt vagy származott magyarok ugyanis, elhagyván őshazájukat, a Dunán innen és túl elterülő felső Pannóniában telepedtek le és Attila vezérük alatt országuk határait messze mindenfelé kiterjesztvén, győzedelmes fegyvereikkel Német-, Olasz- és Spanyolországok határaiba nyomultak be."
------------------
Nem tudom, megvan-e még Kecskeméten ez a kiállítás; ha igen, feltétlenül nézzék meg, nagy élmény. Különösen az alaptörvényről szóló nemzeti gyermek-festmény verseny győztes darabjai megkapóak. Az első helyezett mű egy "háromfelől süt a szocreál napja" stílusú alkotás jól szitált, jövőbe tekintő háromgyerekes családról. De nagyon szép még az is, melyen gyerekarcok tekintenek áhítatosan a felettük nemzetiszín pántlikákon lebegő Parlamentre. Ez utóbbi kép csak VI. helyezést kapott, ami igazságtalanság, mert a mű 100%-osan piros-fehér-zöld színvilágán felül még rovásírás is van rajta.
--------
(((Egy emelettel feljebb vannak ugyan Mednyánszky, Gulácsy, Vaszary, stb. képek is ebben a múzeumban, de azok közel sem ilyen izgalmasak.)))

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.14. 09:10:37

@Sapika: Én is rég láttam magát, megtisztelő, hogy ilyen kitartóan olvas.

Igen, az a lupa könnyen lehet, hogy inkább olyan lupa volt. Azt hiszem, a legrészletesebb forrás (de most meg nem mondom, hogy Livius vagy valaki más az...) szerint az újszülötteket a település szélén nevelte az a lupa. Mindenki eldöntheti maga, hogy mi lakott inkább ott, és hogy miért lett később inkább farkas ;-) Hirtelen haragú ember volt ez a Romulus.

Az a szép, hogy a "magyar nemzet" ma is werbőczyánus meghatározással bír a jobboldal nem elhanyagolható része szerint; ami alatt az értendő, hogy a nemzet az egy szűkebb, hatalomgyakorló kör a néphez képest. Az úri középosztály volt ez legutóbb, amit újjá is kell teremteni – lehetőleg közvagyon kiutalása útján, mert jobb ötletünk nincs.
De a lényeg az, hogy aki jobboldalon nemzetről beszél, az erősen vizsgálandó, hogy hogyan szűkít. Mint pl. egykori kedvencem, tölgy.

---

Maga szerint, ha végre megdöntik az arvisúrások a betoldott 300+300 évet ( maghreb.blog.hu ), elismeri a világ, hogy mi vagyunk a szakrális Hun Birodalom egyenes örökösei és visszacsinálják Trianont?

---

Egy ilyet találtam, ahol a gyermekek művei közül is lefotóztak párat. Egyébként országos pályázat volt „Magyarország múltja, jelene és jövője” címmel. A részletes eredményeket sehol se találom, csak a kiírást. Tipikus...

www.kecskemeti-hirhatar.hu/hirek/kecskemetre-erkezett-az-alaptorveny-illusztracio-vandorkiallitas

Maguk nem úgy emlékeznek, hogy a jobb oldali festmény a gyűjtemény bemutatásakor még máshogy nézett ki, mennyekben lebegő Szent Istvánnal, aki karddal döfi át az alaptörvényt?
Mondjuk így még rosszabb, ha ez lehetséges.

www.kecskemeti-hirhatar.hu/images/gimages/d37f9be98b6acd54768e2d82ad0706c6.jpg

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.14. 13:29:02

Populista pártok Európában a BBC History (brit verzió) 2013 karácsonyi számában.
kgb2781.uw.hu/populist/

A nagy kép illusztrációja természetesen a Jobbik.

Sapika 2013.12.14. 22:27:36

@Counter: Kösz a linkeket, ott van minden, amiről írtam. Az Alaptörvény többféle díszkiadásban is megjelent, a legnagyobb méretűn van az Attila. (A maga linkje is Than Mór: Attila lakomája c. festményét mutatja.)
Én ott első döbbenetemben mindent végigfényképezte, de persze kopirájt okokból nem tehetem fel a netre, örülök azért hogy van nyoma.
Nagyon szépen látszik az első helyezett gyerekfestmény -- utoljára ilyen színvonalú kép tudtommal Rákosi idejében kaphatott országos első díjat. Én pár általános iskolába bejutottam mostanában, sokkal egyénibb, fantáziadúsabb gyerekképek voltak mindegyik falán.

Sapika 2013.12.14. 22:37:50

@Counter: "megtisztelő, hogy ilyen kitartóan olvas"
Az a helyzet, hogy igen nagyra értékelem magát is, és Hartlandot is. De amikor maguk itt összejönnek egy vitára, az azért fárasztó.
---------------------
Ami a doktori eljárásokat illeti: három helyről van némi ismeretem (bár nem a legfrissebb). Mindhárom helyen a bizottság tagjai titkos szavazással értékelik a jelölt teljesítményét 0, 1, 2 vagy 3 pontokkal. Előre kinyomtatott számokat karikáznak be, így az írásmintából sem lehet elvileg kitalálni, ki mit adott. Így a bírálóknak nem kell különösebb bátorság egy sarlatán megfúrására: elég egy picit fanyalogni. Amire seggbuta áltörténészek munkái esetén nyilván van is elég ok. Utána ők is titkosan szavaznak (bár van, ahol ők nem szavaznak, csak a bizottság.) Ha a titkos szavazatok összege kevesebb, mint a megadható pontszám 2/3-a, akkor már a jelölt szarban van. Azaz nem kell mást tenni a bizottság tagjainak, mint visszafogottan 1 vagy 2 pontot adni a titkos szavazáskor a maximális 3 helyett. Ehhez olyan baromi nagy bátorság nem kell.

Sapika 2013.12.14. 22:58:19

@Doomhammer: A BBC History magyar kiadása sajnos vegyesebb képet mutat. Bár tesz a lap erőfeszítéseket az áltörténész baromságok leleplezésére. A múltkor például Sándor Klára ex-politikus történészt (vagy nyelvészt?) kérték fel ilyesmire. (Sztem okos nő, és örülök, hogy ezek szerint nincs teljesen indexen. Még a rovásírásról is írogatott vmi bölcseket, de hogy melyik újságban, azt már elfelejtettem.)
----
Viszont az októberi számba meg bekerült egy barom cikke a Fehérló ügylet jogtörténészi vonatkozásairól. Sajnos nem tettem el, így csak megpróbálok visszaemlékezni rá. Volt benne olyasmi, hogy az ősmagyarok együttérzéssel tekintettek az itt talált avarokra a hasonló kultúra miatt. Vagy valami azonosságot éreztek velük, mér nem emlékszem a pontos megfogalmazásra Itt egy természettudományos nevelést kapott olvasóban azonnal felmerül:
(1) Honnan tudja?
(2) Vajon kölcsönös volt-e a rokonszenv?
(3) A szintén hasonló kultúrájú besenyőkkel miért nem éreztek együtt?
(4) A dánok Anglia hódításai is leírhatók-e úgy, hogy a dánok a hasonló kultúrájú angolszászokkal rokonszenveztek?
Azután vmi olyasmit is írt a szerző, hogy az ősmagyarok már akkor tudták, hogy egyszer majd ez a nagy szláv tenger lesz a főellenség.
Itt ugrottam egy picit a szövegben, és a rögtön a sumér világban találtam magam, de hogy a törvényeket idézték, vagy a hitvilágot, arra már nem emlékszem, a relevanciára pedig nem tudtam rájönni. (Miért pont a sumérok? Ennél még az ótestamentum is közelebb lett volna, időben is, és a nomád népeket tekintve is.)
Sajnos kidobtam a számot, pedig milyen jó lenne most szó szerint idézni a viccesebb részeket.
Vajon a BBC tudja, hogy mik jelennek meg a nevében?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.14. 23:24:04

@Sapika:

Ha az a "természettudományos nevelést kapott olvasó" ha csak középiskolás fokon is történelmi műveltséggel is rendelkezne, akkor tudná, hogy a kettős honfoglalás elméletét László Gyula már legalább hetven éve megfogalmazta:-)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.14. 23:29:32

@Sapika:
"A BBC History magyar kiadása sajnos vegyesebb képet mutat. Bár tesz a lap erőfeszítéseket az áltörténész baromságok leleplezésére."

Tudom, azért nem is olvastam soha. Azért a brit szám se egy kifejezett történészi szakmunka, de ténybeli hiba ritka. Már csak azért is így van ez, mert az aktív és alkalmasint vitriolos tollú levelezők hamar helyrerakják a történelmi fikcióval próbálkozókat.

"(4) A dánok Anglia hódításai is leírhatók-e úgy, hogy a dánok a hasonló kultúrájú angolszászokkal rokonszenveztek?"

A 2013 júliusi számban volt szó Villásszakálú Sven angol királlyá válásáról. Ebben hivatkoznak egy korabeli angolszász költeményre, ami a vikingeket perfidnek (perfidious) nevezi. Merthogy cselekkel éltek és ezt a (vesztes oldalon álló) költő tisztességtelennek nevezte. A kultúra hasonlósága ezekkel a "tengeri rablókkal" nem merült fel az angolszászok között (holott nyilvánvalóan hasonló kultúrájúak voltak, már csak a származás miatt is).

"Vajon a BBC tudja, hogy mik jelennek meg a nevében?"

A népszerű történelem nehéz kenyér, ezt éppen egy angolnak nem kell magyarázni. A brit BBC History tele van sírva brit történelemtanárok által, mennyire szorítják vissza a történelemoktatást. Minthogy a diákok között népszerűtlen (semmi haszna) és erre építve az oktatáspolitikusok tudják, hogy a történelemoktatáson mindig nyeshetnek, ha megszorulnak. How strange.

Tehát a nehéz kenyérről. A mostani számban (amiből a Jobbikos cikk is van), Stonehenge-ről ez az állítás szerepel: "i.e. 2500-ban Stonehenge-ről egész Európában beszélHETtek" (kiemelés tőlem). Mindezt egy ott talált férfi csontvázára alapozzák, aki szerintük Közép-Európából származott. Biztos már abban az időben is gond volt a kelet-európai vendégmunkások beözönlése.

Sapika 2013.12.14. 23:54:10

@bbjnick: Addig rendben van, hogy egy elméletet megfogalmaznak. De vajon azóta be is bizonyították?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.15. 00:24:10

@Sapika:

Többször bizonyították, többször cáfolták. A történelem így működik. Nem csak egy ezerkétszáz éves jelenséggel kapcsolatban, de egy húszévessel kapcsolatban is.

De hogy egy népszerű történeti folyóiratban miért ne lehetne az avar-magyar rokonságról írni, csakmert az nem a te ideológiádnak vagy ízlésednek megfelelő elképzelés, ha fejreállok sem értem!

Sapika 2013.12.15. 00:43:25

@bbjnick: "csakmert az nem a te ideológiádnak vagy ízlésednek megfelelő elképzelés"
Az én ideológiámban és ízlésemben nincs ellenérzés sem az avarokkal, sem a hunokkal, sem a szkítákkal kapcsolatban.
Az avarok nekem közömbösek, az Attila név számomra kifejezetten szép csengésű (részben József Attila miatt, részben pedig rokonszenves Attila nevű ismerősök, barátok miatt), a szkíta műalkotásokat pedig mindig szívesen nézegettem múzeumokban.
Az én problémám csak az, honnan tudunk valamit.
És hogy mi számít bizonyítéknak, mi számít valószínűsítő tényezőnek, és mi az, ami puszta spekuláció.
Az a folyóiratszám vszínűleg megvan a víkendházunkban (nem dobunk ki semmit, ami tüzelőnek is alkalmas). Amint eljutok oda megint, megkeresem, és pontosan kimásolom, min akadtam fent.

bömböcz 2013.12.15. 03:38:23

@bbjnick:
Minek kell a mediterrán kultúrkör hívőket baszogatni?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.15. 07:43:54

@Sapika: Én úgy tudom, hogy találtak olyan honfoglalás kori temetőket, amelyekbe egyszerre temetkeztek biztosan honfoglaló emberek és biztosan őslakos avarok. Azaz közösen használták a már meglévő temetőt a másik sírjainak feldúlása vagy akár csak új temetkezőhely kialakítása nélkül. Illetve azt is tudjuk, hogy a feltárt településeken nincsenek harcra utaló nyomok (gyújtogatás, temetetlen holtak). A tatárjárás kori települések maradványai között viszont vannak ilyenek, tehát lehetett néminemű különbség a honfoglalók érkezése és a tatárok érkezése között a helyi lakosság szempontjából.

Persze ha a papgáborista-tóthgyulás elméletekre (a már hivatkozott maghreb.blog.hu -n) hallgat, akkor tudja, hogy ez az egész egy humbug, az Attila halálától a honfoglalásig terjedő szűk hatszáz év nem történt meg, és Attila körül se minden úgy történt, ahogy hisszük. Legfrissebben azt bizonygatta, hogy Childeric frank király az valójában Aladár, aki viszont nem gót király, hanem Attila fia, ha jól értem (néha nehéz követni). Valamint bárki és mindenki, akit élete során valaha is Constantinusnak hívtak és bír történelmi jelentőséggel, az Attila maga.

---

Az angliai viking hódítás egyébként elég tartós volt, s úgy tudom, nem a Danelaw lakói kergették el a dánokat, hanem a maradék, meg nem hódított szász királyságok vették vissza. Ami persze nem jelenti, hogy puszipajtások voltak a meghódított szászokkal – de azt se, hogy nem. A York környéki vidéken a mai napig kimutathatóan több a skandináv családnév, vannak óskandináv nyelvi jellegzetességek is (pl. a 'ta' szó a 'thanks' helyett).

Sapika 2013.12.15. 12:00:55

@Counter: Kösz szépen. Mindig is szerettem volna ilyesmit olvasni: jól dokumentált tényeket.
Viszont nem tudom, hogy a saját történelmi gondolkodásomban mennyi a szocializmusban oktatási rendszerében belém tömött béketáboros ideológia, és mennyi a tény. Röviden ideírom, mit gondolok, és kérem, javítson ki, ahol ez hülyeség.
Szóval: belém az lett betáplálva, hogy az itt talált lakosság jó része nem pusztult ki a honfoglaláskor: szlávok, romanizált népesség, mocsárvidékeken megbúvó egyéb, még régebbi szórványok, stb. Ha ez így van, akkor ők is a mi őseink. Most az avarok mitől kitüntettetek hozzájuk képest? Miért pont az avarok bejövetelétől kellene datálnunk a kettős honfoglalást, miért nem a szláv őseink, vagy a romanizált-népesség őseink még ennél is korábbi ideérkezésétől?

Sapika 2013.12.15. 12:06:16

@Counter: Ja igen, a dánok Angliában. Ha a sors úgy hozta volna, hogy megmarad a királyságuk, akkor ők is beszélhetnének kettős honfoglalásról (az egyikben az angolszászok jöttek, a másikban a dánok). És ők is negligálhatnák a kelta őseiket? (Már úgy értem, hogy állítólag a kelta vérvonal elég jól megmaradt Angliában.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.15. 13:21:56

@Sapika: Részletekbe menően adatolt kérdésekben tistedur bizonyára sokkal tájékozottabb és képzettebb lesz, mint én.

Az avarok kitüntetett szerepe szerintem azzal magyarázható, hogy feltehetően az egyik legnagyobb lélekszámú helyi népesség lehettek, kulturálisan bizonyára közel álltak a honfoglaló magyarokhoz, s a békés érkezés az ő esetükben a leginkább általános. A helyi szlávokkal és bolgárokkal tudjuk, hogy voltak kisebb vagy nagyobb harcok. Kárpát-medencei központú hatalomként pedig a magyarság közvetlen elődei.

A kérdéseit persze egyetlen huszárvágással válaszolja meg Tóth Gyula a maghreb-blogon :-)

Azt nem tudom, hogy a dánok miről beszélnének. Kelták viszont Angliában tudtommal annyira nem maradtak, Britanniában esetleg inkább.

HToma 2013.12.15. 16:38:03

@Sapika: "Miért pont az avarok bejövetelétől kellene datálnunk a kettős honfoglalást"
Ez így nem egészen pontos. Az avarok 568-ban telepedtek le a Kárpát-medencében és egészen Nagy Károly hódításáig létezett az avar állam. Az avarokhoz kötődő régészeti leletek két részre bonthatók. A 670 utánra datálható leletek másmilyenek mint a korábbiak. Az övdíszeken griffek és indák találhatók, ami miatt ezt a leletegyüttest "griffes-indás műveltségnek" nevezték el. Ugyanakkor a Kárpát-medencére vonatkozó VII-VIII. sz-i források nem írnak arról, hogy az avarok helyére más nép telepedett volna, ezért sokáig azt feltételezték, hogy a griffes-indások is avarok. László Gyula a 70-es évek végén állt elő azzal, hogy ez egy másik népcsoport, nem avarok hanem magyarok. (Felhoz egy csomó érvet, hogy miért magyarok, ezt most nem írom le, a kettős honfoglalásnak van wikipédia szócikke.) Így függnek össze az avarok és a kettős honfoglalás.
(László Gyula elméletét a magyar őstörténettel foglalkozók soha nem fogadták el, de László Gyula nem lett "kitagadva" a tudományos közösségből. A régészek közt voltak, vannak akik elfogadják, Györffy György v. Kristó Gyula elvetették az elméletét. Én olyan szakközepes töritankönyből tanultam gimiben ami még a 80-as években lett tanításra engedélyezve és abban apróbetűben ismertetik az elméletet.)
A másik lehetőség az amit Counter is ír, mivel az avarok is és a magyarok is lovasnomádok voltak ezért a magyarok az avarokban rokonlelket láttak, míg a szlávokban vagy a keleti frankokban nem.

HToma 2013.12.15. 16:49:42

@HToma: Nem a '70-es hanem a 60-as évek végén.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.15. 18:00:57

@HToma:

László Gyula már a negyvenes években "kettős honfoglalásozott", de elméletének megalapozást csak a későbbi régészetei, nyelvészetei és forráskritikai kutatások adtak. Saját bevallása szerint akkor kezdett "biztos lenni" a dolgában, amikor --- tőle függetlenül is --- összehasonlították a XI. századi Magyarország nemzetiségi viszonyait (helységnevek, dűlőnevek, folyónevek stb. alapján), az avarkori leletek és a honfoglaláskori leletek elhelyezkedésével. A magyar földrajzi nevek (a helyet, ahol él, azon a nyelven nevezi el egy nép, amit használ), a késavar (onogur) és a honfoglaláskori leletek (helybéli) egyezést mutatnak.

Lásd: László Gyula: Őseinkről. Gondolat K., Bp., 1990.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.15. 18:15:26

@bbjnick: Ezt nem értem, mármint hogy hogyan egyezik meg a földrajzi elnevezés a különböző korú leletekkel. De lehet, hogy nekem nehéz a felfogásom. Kifejtené bővebben, ha kérhetem? Érdekesnek tűnik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.15. 19:03:12

@Counter:

Okleveles források alapján. Elővesznek egy akármilyen korú oklevelet (ha emlékeim nem csalnak III. Bélától kezdődően már szakmányban gyártotta a kancellária a különböző igazoló okiratokat; de korábbiak is vannak szépszámmal), azon szerepel, hogy mikor állították ki, mire vonatkozik (pld. ki kinek adományozott mit és mikor). Számos ilyen dokumentum összehasonlításával jó eséllyel megállapítható, hogy pld. hogyan hívtak egy helységet, területet stb. a XI. században. A nyelvész erről aztán megállapítja, hogy milyen eredetű név, s ha még itt későavarkori és /vagy honfoglaláskori temetőt/egyéb leletet is találtak, akkor...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.15. 19:25:28

@bbjnick: Köszönöm. Így se mondanám még, hogy minden világos, de valamivel érthetőbb.
Azért az egy érdekes kérdés, hogy az oklevélben szereplő települést hogyan lehet egyértelműen azonosítani egy feltárt településsel, ha a település nevét nem helyezték el az épületek alapozásán :-)

Azt kisakkozni, hogy melyik, általunk nem különösebben ismert nyelven nevezték el azt a települést, amelynek a kétszáz évvel későbbi nevét latin betűkkel igyekezett leskribálni egy írnok... ilyenkor megértem azokat, akik szerint a póker nem szerencsejáték ;-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.12.15. 20:09:11

@Counter:

A történelem így működik. A múlttal kapcsolatban csak valószínűségeink vannak: van legvalószínűbb múlt, azonban ez is folyamatosan változik.

Sapika 2013.12.15. 20:14:26

@HToma: @Counter: Köszönöm szépen.
Segítőkész, és számomra érdekes hozzászólások.
Talán Önök vagy Tistedur tud ajánlani valami korszerű összefoglalót a korról, amely gyakoriságokat, antropológiai adatokat stb. is figyelembe vesz?
Azt megértettem ebből a komment sorból, hogy nem könnyű terület. Hiszen, ahogy HToma írta, még azt sem tudjuk, hogy a griffes-indás övcsat egy helyben kialakult művészeti vagy divatirányt jelöl, vagy egy másik népet takar.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.15. 20:23:48

@Sapika: Amint látja, nekem már a 25 évvel ezelőtti, végső soron alapműveltségnek is mondható szakirodalom érvelése is nehezen érthetőnek számít, így hát én inkább nem vállalkoznék nagy észosztásra e téren.

Inkább csak egészséges gyanakvást ajánlhatok, az nem árthat. Óvakodjon azoktól, akik inkább válaszokat kínálnak, mint kérdéseket.

Sapika 2013.12.15. 20:28:32

@Counter: " Kelták viszont Angliában tudtommal annyira nem maradtak ..."
Nemrég volt hír egy DNS vizsgálat, mely szerint a keltáknak tulajdonított DNS jegyek Angliában gyakoribbak, mint Skóciában. (Történetesen a BBC World History-ban jelent meg.) Mindanyiunkban él persze egy egészséges gyanakvás a hírekben felbukkanó tudományos eredményekkel kapcsolatban, sőt a "Brit tudósok megállapították" kifejezés mára már vicckezdő fordulattá vált. Viszont az eredmény sztem eléggé plauzibilis. Úgy vélem, ugyanis hogy a fenotipusok területenként különböző gyakorisága nem csak a DNS-eken látszik, hanem magán az arcokon is. Például ha egy angol arcot tipikus angol arcnak vélünk, az nem olyan, mint mondjuk egy tipikusnak vélt észak-német arc. Lehet, hogy ők sem irtották mind ki az ott talált keltákat, és a kelták sem irtották mind ki az előttük odaérkezőket, így ma ezek vére mind ott kering az angolok és dánok leszármazottaiban.
--------
Sajnos, sumér hivatkozásokat nem tudok adni, de a korban is, térben is közelebbi Bibliában is van erről szó. Bocsánat, ha nem Kárpoli veretes fordításában adom vissza, hanem csak emlékezetből:
Ha úgy adódik, hogy a hadiszerencse szép csajokat ad ad a kezetekre, akkor nem az árokszélen kell meghágni őket, hanem hagyni nekik 1 hónap (vagy 3 hónap?) időt szeretteik meggyászolására, utána pedig el kell őket venni feleségül.

HToma 2013.12.15. 21:30:41

@bbjnick: László Gyula már a negyvenes években "kettős honfoglalásozott" Ezt nem tudtam. Köszönöm az infót.

HToma 2013.12.15. 22:35:57

@Sapika: Szívesen.
A griffes-indásokat László Gyula azért tételezte másik népnek mert a tradicionális kultúrákra nem jellemző a díszítések változtatása. Tehát ha az avarok a 6. sz-ban valahogy díszítették az öveiket akkor miért változtattak volna ezen száz év múlva?

Olyat ami 2000 után jelent meg nem tudok mondani. (Remélem van, csak nem ismerem.) Ezekbe szerintem érdemes belenézni.
László Gyula: Árpád népe. Bp., Helikon, 1988
Róna-Tas András: Honfoglaló magyar nép. Bp., Balassi K., 1997

Sapika 2013.12.18. 14:49:07

Időzített bomba-e az index?

Autóvezetés közben, fél füllel hallottam a rádióból (Klubrádióból) az egyik riportalany esélylatolgatását. Azt mondta: az index.hu-t vagy egy millióan olvassák abban a hiszemben, hogy egy ellenzéki szellemű, független hírportált olvasnak. Pedig a tulajdonos már beépült a Fideszközeli üzletelők közé. Nem lehet tudni, hogy a választási kampányban hogyan viselkedik majd, és mire használja ki olvasótábora bizalmát.
Most lett egy kis szabadidőm, utánanéztem, aminek tudtam.
A webaudit.hu/ szerint az index csoport látogatottsága napi 1.200.000 körüli látogató, és 11 millió körüli lapletöltés. Ebbe persze mi is benne vagyunk itt, a blog.hu-n, vmint a dívány, a velvet, az inda-video stb. közönsége is, de azért elég sok.

A tulajdonosról a Figyelő online közölt furcsa híreket nemrég
figyelo.hu/cikkek/miert-eppen-speder-zoltan
„Miért éppen Spéder Zoltán? … A Magyar Posta és az FHB stratégiai szövetségre lépett, illetve együtt megvette a Díjbeszedő csoportot. A takarékszövetkezetek kényszerű integrációja is erőltetett ütemű menetrend mentén halad. Ám még mindig napirenden van az egész pénzügyi szektort foglalkoztató nagy kérdés: hogyan kaphatta meg ennek a világnak az irányítását a folyamatokat tanácsadóként összefogó Spéder Zoltán FHB-elnök? …”
“… Az FHB Jelzálogbank Nyrt. elnöke és az Indexet, az InfoRádiót is magában foglaló CEMP médiabirodalom tulajdonosa magánvállalkozásai az elmúlt öt évben nagyon megérezték a válságot. A két tőzsdén jegyzett cég, vagyis a krízisnek nagyon kitett jelzálog-hitelezéssel foglalkozó FHB, illetve a részben hitelekből ingatlanportfóliót építő BIF Nyrt. leértékelődött, hiszen a csúcsévnek számító 2007 óta az FHB értéke ötödére, míg a BIF árfolyama harmadára olvadt. Mindez tízmilliárdokban m... “
Tovább sajnos már csak az előfizetők olvashatják a cikket.

Most ha hozzá vesszük, hogy állítólag már a TV2 is félig meg van véve, akkor azért elég aggasztó a perspektíva.

( @Doomhammer: szíves figyelmébe )

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.18. 15:22:36

@Sapika: Ezt jó ideje lehet már tudni, de érdekes az új link is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.18. 15:36:36

@Sapika:
Az Index mindig jobboldali hírportál volt, bármennyire is meglepő legyen ez a Magyar Hírlap kevés számú szerzőjének és még kevesebb olvasójának. Például Gerényi Gábor ezt írja egy "baloldali" indexesről, Tóta W.-ről:
gg.blog.hu/2013/10/04/nincs_tovabb_399
"Ő [Tóta W., dh] egyébként - a közvélekedéssel ellentétben - soha nem volt a csapat hivatalos hangja, szócsöve; szenzációs írásain mindig jól szórakoztunk, de sokszor, sokan nem értettek egyet velük. A csapat társaságát sem kereste túlzottan, ritkán járt közénk, többször fordult elő inkább az Indexnél jóval baloldalibb sajtókörökben. "

Én nem látok semmiféle aggasztó perspektívát, maga nem emlékszik a pártállami terepre? Ott volt aztán igazán médiafölény. :-)

Sapika 2013.12.18. 15:55:28

@Doomhammer: "maga nem emlékszik a pártállami terepre?"
Azt hiszem, még emlékszem, de pár különbség volt.

Akkor soha egy másodpercre sem felejtettem el, kik mondják a híreket. Most meg néha kimegy a fejemből. Bár lehet, hogy én hülyülök az idő múlásával.

Azután az álhírek kreálása úgy, hogy közben mutatják egy más szöveggel vagy hang nélkül a delikvenst, nos erre már nem emlékszem. (Persze lehet kezdődő Alzheimer kór is, ki tudja.)
Most például van egy zaftos ügy, sajnos egyelőre csak Mihancsik Zsófia szenvedélyes és hipotézisektől hemzsegő tálalásában, de mindegy, a tényanyag azért kihámozható a cikkből:
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/345544_gyurcsany_listaja
A lényeg az, hogy különböző levadászandó embereket hírbe hoznak, mint Gyurcsány miniszterelnök jelöltjét. Miközben a szerencsétlen kétségbeesetten tiltakozik, hogy ő nem, nem, soha, mindjárt meg is teremti az asszociációt a hallgatóság (leendő választói) fejében közte és Gyurcsány között, Például:
„Gémesi György, Gödöllő polgármestere már elhatárolódott Gyurcsány Ferenctől, azonnal megkérdezzük Tétényi Éva esztergomi polgármestert is.”

Na mindegy, engem ezek ugyan nem befolyásolnak, de honfitársaink többségét talán igen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.18. 16:03:01

@Sapika:
"Na mindegy, engem ezek ugyan nem befolyásolnak, de honfitársaink többségét talán igen. "

Mindenkit befolyásolnak - hazudik, aki azt mondja, hogy nem - de a nap végén ezek az ócska trükkök nem számítanak. Az elkúrást ilyesmivel csak ideig-óráig lehet takargatni.

Sapika 2013.12.18. 16:09:26

@Sapika: Tegnap is hallgattam rádiót félfüllel, nem kellett volna, jobb volt, amikor nem volt erre időm, de hát sajnos eljött az év vége, és mér kevesebb a munka. Egy Csepeli György nevű, roppant okosnak tűnő ember volt éppen az interview alany. Egyrészt azt fejtegette, hogy a Fidesznek már rég nincs meg a szavazóbázisa, csak hát a többieknek most nincs kire szavazniuk. (Ez persze közismert.) Azt mondta: olyan ez, mint a dalai láma esete: már biztos megszületett az a gyermek, csak még nem tudunk róla, aki majd felnőtt korában O. V. méltó ellenfele lehetne. Feltételezte, hogy rengeteg kamu jelölt fog az egymillió forintért meg a reklámlehetőségért szavazókat eltéríteni. (Ezt én nem hiszem, ilyen formációk mindig voltak, és a végén kevesebb szavazatuk jött össze, mint ahány kopogtató cédulát gyűjtöttek.) Amellett a választótörvény nagyon fidesz-barát (ez is közismert).
Amit viszont nem tudtam: azt mondta, hazánkban kb. 4 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt, és további 3 millió pedig ugyan nem szegény, de nincs semmi tartaléka, a családi pénztartalékuk 70.000 Ft alatt van. Őket a legkisebb gond is padlóra küldheti. Miközben a módosabbak pedig még módosabbak lesznek. Azt mondta, hogy a társadalmi egyenlőtlenség Horthy korszakban még rosszabb volt, mégis stabil volt a rendszer. De szerinte most másképp lesz, és az ebből adódó gondok (robbanások? már nem emlékszem a szóhasználatára) vetnek majd véget a fidesz-rendszernek. De azt nem mondta, hogy ebből aztán mi jön ki, sztem nem túl megnyugtató perspektíva.

HToma 2013.12.18. 20:59:07

@Sapika: Amikor Új Péter elment az Indextől akkor nagyon mondták, hogy az Index jobbra fog tolódni. Az Örülünk Vincenten rendszeresen le szokták jobboldalizni őket. Én nem látom azt a nagy váltást. Régebben több volt a publicisztika és kevesebb az interjú. Ma szerintem több az interjú és kevesebb a publicisztika. Ha azt nézzük, hogy a magyar jobboldali sajtó milyen elkötelezett a mindenkori magyar jobboldal iránt (lehetne erősebben is fogalmazni, de minek) az Indexre ilyen elköteleződést nem lehet rásütni. Vagy szerinted MN, MH, HV, Helyi Téma stb-ben megjelenne pl. ilyen cikk: index.hu/gazdasag/2013/12/18/troll_meg_ilyen_magasra_nem_jutott/
Vagy a parlamenti tudósításokban nem közlik a kormánypárti interpellációkat.
Az meg hogy nem szeretik az MSZP-t és a belőle kiszakadt pártokat? 30-as éveikben járó liberális újságírók miért szeressék az MSZP-t?

Ne mondja, hogy nem tudja kicsoda Csepeli György. Még államtitkár is volt Gyurcsány alatt.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.18. 21:07:31

@HToma: A "jobbra tolódik az index" egy igen tipikus ortodox ballib toposz, s ha jól tudom, a 2006-os OSE riportázsa kapcsán reppent fel, hogy aztán egyre erősödjön az ortodox ballib tábor befolyásának csökkenésével egyenes arányban.

Ők ugye a trükkös jobbosok, akiken nem látszik – de mivel nem esznek Gréczy Zsolt tenyeréből, ezért biztosan azok, teszem hozzá rosszmájúan.
A tulaj egyébként valóban fideszközeli oli... üzletember, s néha tényleg nem értenek egyet a demokratikusellenzék véleményével.

Sapika 2013.12.18. 21:16:24

@HToma: Azt, hogy az index most jobboldali, azt nem én írtam, hanem Doomhammer! Én csak azt írtam: hogy most ugyan független, ellenzéki hírportál, de nem lehet tudni, hogy mit tesz majd a választási kampányban. Ezt sem magam találtam ki, hanem hallottam rádión, és most utána olvastam. Amit találtam, abból tényleg úgy tűnik, hogy lábon megvették a tulajt. Vszínűleg nem a szépségéért, hanem majd egyszer kérni fognak tőle valamit.
-------------------
Csepeli Györgyről tényleg hallottam már korábban is. De élőben csak most hallottam a hangját. Úgy tűnt, hogy briliánsan értelmes. Csak nem tudtam, hogy lehet ezt az észlelést az itteni etika szerint úgy leírni, hogy ne jelenjen meg tőle a borzalmas jobbikos kórus. (Gondolom aki Gyurcsány ex-államtitkáráról jót mond, az minimum hazaáruló itt, de inkább nem is magyar.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.18. 21:17:32

@Sapika: @HToma: @Counter:
Játsszunk Sherlock Holmes-osat. Mondják meg nekem, hogy miért lett Spéderé az index, ha egyszer (maguk is úgy látják, és tényleg úgy tűnhet) nem jobbos.

HToma 2013.12.18. 22:01:01

@Counter: Kellett egy kicsit töprengenem mire leesett mi az az OSA. (Túl fiatal vagyok.) A fideszközelit lehet tudni, a nem értenek egyet a demokratikus ellenzékkelről meg azt gondolom sokan vannak az országban akik 2004-ben sokat vártak Gyurcsánytól és miután csalódtak benne ez az érzés még mindig bennük van. "Nincs mérgesebb a felébredt baleknál." Moldova György

Sapika 2013.12.18. 22:03:07

@HToma: " Vagy szerinted ..."
Szerintem tegeződhetünk is, biztos én vagyok az idősebb [sajnos].
Egyébként a mai trollos cikket én is láttam az indexen, betegre röhögtem magam, pedig inkább sírni kellene rajta. (Hogy ekkora barmok irányítják az MNB-t.)
-------------
Írod: "30-as éveikben járó liberális újságírók miért szeressék az MSZP-t?"
Én úgy tapasztaltam, a 60-as éveikben járó liberálisok sem szeretik. Maximum elfogadják, hogy még mindig kevésbé károsak, mint ezek a mostaniak itt.
Nekem speciel az MSZP butaságával van a legtöbb bajom. (((Lopni végül is mindenki lop itt a régióban, és még mindig jobb a lopás, mint a nyíltszini rablás fényes nappal.))) Például amikor egy nyilvánvaló árulójukból a szocik köztársasági elnököt akartak csinálni, és elhitték a Balsainak, hogy majd rászavaz, paff voltam a döbbenettől. Stb. De azóta a butaság a másik oldalon több nagyságrenddel erőteljesebben kiütközött, mint az például a mai trollos cikk is mutatja, vagy az a rengeteg elcseszett és morbid törvény és rendelet, amit ezek itt naponta hoznak. Hogy lehetne például a túlzott hiszékenységet (a Balsainak és Szili Katalinnak való hiszékenységet) összemérni a trafikos intézkedés-sorozat mögül felsejlő tömény hülyeséggel? Nem folytatom, vég nélkül lehetne. A lényeg: bárkit is hoz a sors ellenzéki jelöltnek a körzetembe, ha van esélye a nyerésre, és nem jobbikos, akkor rá fogok szavazni. De nem szeretetből.

HToma 2013.12.18. 22:14:35

@Sapika: Elnézést a válaszomat Doomnak is el kellett volna küldenem.
Mit mondjak. Meglátjuk.
Én már élőben is láttam. Engem nem nyűgözött le, de ízlések és pofonok. Azért a siófoki választási kudarca utáni hisztijének érdemes utánakeresni. Amennyire én látom a "borzalmas jobbikos kórus" nem járja a disznók táncát. Jómagam nem szoktam lehazaárulózni azt aki baloldaliakról jót mond. Nem stílusom.

HToma 2013.12.18. 22:18:21

@Holger Hartland: Talán mert sok pénz van benne és nyereséges. Üzletembernél ez fontos szempont.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.18. 22:19:10

@Sapika: Evvel a taktikával az a nagy baj, hogy amíg az így hatalomra segített társaság közös nevezője az, hogy mind buta, addig a Fidesz jó étvággyal felzabálja őket. Ők mindennek dacára a legtöbb butájukat sikeresen korrigálják vagy félreállítják, pedig vannak. (Az őrültjeiket és kalandoraikat mondjuk nem.) A buták kezelését érdemes lemásolnia annak, aki tartósan víz alá akarja nyomni őket.

@HToma: Azok is sokan vannak, akik 2006 után már csak egészen keveset vártak Gyurcsánytól, és még azt se kapták meg 2009-ig.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.19. 14:10:15

@HToma: Ez igaz, de még korántsem minden, Watson. :)

Sapika 2013.12.20. 17:22:51

@Counter: “Ők [a Fidesz] mindennek dacára a legtöbb butájukat sikeresen korrigálják vagy félreállítják … A buták kezelését érdemes lemásolnia annak, aki tartósan víz alá akarja nyomni őket”

Nem értek ezzel egyet.
Nekem úgy tűnik, hogy ez a kormány semmit sem csinál jól. Az okok
(i) kontraszelekció
(ii) voluntarizmus
(iii) minden ellenvélemény elnyomása, beleértve a saját embereik esetleges építő kritikáját is

Erre ismerőseim mindig azt mondják, ezt meg azt meg amazt tényleg elcseszték, de a propagandában nagyon menők, és a választási törvényt a maguk számára tökéletesre alkották. Én ezt sem hiszem, de menjünk sorba.

Amíg a dolgok rendben mennek, a felsorolt három tényező hatása sem ütközik ki. De ha baj van, az más tészta. Nem akarom O.V-t Sztálinnal összehasonlítani (mivel jelentőségüket tekintve szerencsére nem azonos a nagyságrendjük) de a fenti három tényező hatását baj esetén Sztálinék példáján lehet legkönnyebben szemléltetni. Például amikor a hadsereget megtisztították szinte az összes értelmes tiszttől, egy pár évig semmi látható baj sem lett a dologból. De egyszer mégis csak jött némi probléma, és hozzá nemértő tisztikar , vmint a föntről jövő kézivezérlés elképesztő méretű bekerítéseket és fölösleges emberveszteségeket eredményezett (en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Kiev_%281941%29 , stb.).
Itt persze most nem a magyar honvédségre gondolok, mert háború tényleg nem várható, de az izgalmas lesz, ha ennek az MNB-nek mondjuk egy igazi bajjal kell egyszer megbirkóznia.

Na most ugyanezek a problémák (i, ii, iii) a propagandánál és a választásoknál is okozhatnak gondot. Sajnos nem értek hozzá, csak tippelgetek. Fideszék ugye különféle propaganda-kampányokat indítanak, és mérik a hatásosságot. Ha jó eredményt kapnak, fokozzák, ha rossz, ejtik az adott kampányvonalat. Erre rajtuk kívül nincs is másnak pénze/lehetősége. Viszont azt hiszem, a mérés félrehord, ha a lakosság meg van félemlítve. Márpedig meg van, az emberek félnek. Ugyan senki le sem szarja, mi történt a harminc éve működő trafikosokkal, vagy a rokkantnyugdíjasokkal, vagy azokkal, akiknek a szaktudására, munkaerejére szüksége lenne, de mégis nyugdíjba passzírozták őket, stb. (Tképpen miért nem?) A közmunkások szívatása vmint a harminc éves jogviszony alapján járó nagyobb végkielégítések elvétele pedig kimondottan népszerű. De az eredő mégis csak a félelem: itt bárkivel bármi megtörténhet. Tudnék példákat is mondani, de elvinne minket a tárgytól. Már 2002-ben is 10%-ot félrehordott a közvélemény-kutatás, pedig akkor még csak egy kis hazaárulózás folyt, nem pedig tömeges megfélemlítés.

Ugyanígy ismerőseim ördögien zseniálisnak tartják, hogy a külföldön élők közül a nyugaton dolgozók szavazatát gyakorlatilag lehetetlenné teszik, a kárpát-medencei kettős állampolgárok szavazatát viszont ellenőrizhetetlen módon gyűjtik be. Ráadásul úgy tűnik, hogy a határon túli szavazatok összeszámlálását sem az ellenzéki pártoknak, sem pedig külföldi megfigyelőknek nem lesz módjuk ellenőrizni, így ott olyan eredményt hoznak ki, amilyet akarnak. Ami tényleg ijesztő. Viszont senki sem tudja előre, mi lesz az a banánhéj, amin egyszer csak elcsúsznak. Lehet, hogy pont ez. (Al Capone sem gondolt az adóhatóságra például.)
==================
Visszatérve a szoclibek butáira. E pillanatban sokunknak úgy tűnik, hogy az MSZP +Együtt vagy nem is szeretne győzni, vagy eleve feladta. Az ő karrierjük szempontjából lehet, hogy igazuk van: megvárják az összeomlást, és utána nekik áll a világ. Ők ugye biztosan nem fognak éhezni, ha baj van, és a munkanélküliek sem ők lesznek, legalábbis nem a vezérkaruk. Nekünk, lakosságnak viszont szomorú perspektíva ez. Mivel kapitalizmusban élünk, sőt, kapitalista világrendben, és ha a beruházók elvesztik a bizalmukat, nincs beruházás. (Már elvesztették, és már alig van beruházás.) Ha nincs beruházás, akkor pedig lecsúszás van: beruházás nélkül a termelés elavul, versenyképtelen lesz, és leépül. Szegényből több lesz; a szegénységből fakadó bűnözés is nő; külföldre távozó szakemberből is több lesz, stb.
De ha vki egyik kategóriába sem tartozik, annak sem lesz igazán jó. Eltekintve attól, hogy kellemesebb autózni a néptelen utakon, és olcsóbb víkendházat venni, ha sok ember kényszerül az eladásukra. Talán az igazán gazdagok mást is vesznek majd olcsón, iparágakat, bankokat, félországot. Ezt a kérdés-kört nem látom át, csak félek tőle.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.20. 18:31:54

@Sapika: A 3 jellemzőjében egyetértek. A saját buták elnyomását arra értem, hogy pl. a Fidesz a saját potenciálisan áruló Szili Katalinjait nem hagyja megnőni. Egy Kövér László sose fog átülni függetlenbe és KaTI-t alapítani.
Az ún. demokratikus ellenzék e téren egészen reménytelenül kvalitása vesztett és értetlen.

Attól még objektíve butáik vannak, hajaj. Csak nem jutnak olyan helyzetbe, hogy komoly kárt tehessenek – a Fideszben. Az ország mindegy.

Sapika 2013.12.20. 19:11:05

@Counter: Közben hallgattam idézeteket egy holnap este nyilvánosságra kerülő Matolcsy interjúból. Úgy tűnik, annak fog holnap majd nagyon örülni, hogy 3-4 nagy külföldi bank kivonul majd az országból, és itt hagyott cuccaikból derék magyar tulajdonosok bankjai nőnek majd ki. Biztos nem az OTP-re gondolt (az a nemzetközi tőzsdén vszínűleg már rég nem magyar többségű).
Viszont közben mindenki megtanulhatja, ha még nem tanulta meg eddig, hogy itt furcsa dolgok történhetnek a magánbefektetésekkel, a trafiktól a juhnyájon át a nagybankokig.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.20. 20:20:20

@Sapika: A befektetéseik biztonságában érdekelt befektetők az e célra fordítandó közterheket egyedi megállapodás útján, közvetlenül fizetik meg, csupán ennyi történik.

HToma 2013.12.20. 20:42:34

@Holger Hartland: Hallgatom Mr. Holmes!

@Counter: Azért amit Hoffman Rózsa csinál az visszaüthet a Fideszre. És ő szerintem nem őrült és nem kalandor, hanem buta.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.20. 20:55:51

@HToma: Csökkent is a hatásköre, tehát továbbra is igaz, hogy a butáikat nem hagynak annyi döntést (egyébként Hoffman döntései sok pletyka szerint OV döntései). Mit gondol, hogy fog és mi visszaütni?

Sapika 2013.12.20. 21:03:33

@Counter: "Mit gondol, hogy fog és mi visszaütni? "
Rövid távon is terjed az oktatás elcseszésének híre. (A több tízezer pedagógus és több százezer szülő útján.) A hosszú távú bebetonozásnak pedig biztos nem ez az útja.

Sapika 2013.12.20. 21:04:32

@Counter: Ez olyan szép mondat, akár Doom is írhatta volna ;-)

HToma 2013.12.20. 21:06:57

@Counter: A KLIK létrehozása Orbán akarata volt pletykát én is hallottam. Akinek van gyereke és azt látja, hogy káosz van a közoktatásban az elgondolkozik azon, hogy legközelebb is a Fideszre szavazzon. Én el tudom képzelni, hogy egy csomó 2010-ben Fideszre szavazó de jelenleg elégedetlen polgár "nélkülem is tudtok nyerni" felkiáltással otthon marad. És most nem lesz 2. forduló.

Sapika 2013.12.20. 21:09:01

@Counter: Nézem ezt a linket a neve mellett:
"Jézus Krisztus, vezető edzőként már több mint kétezer éve dolgozik azon, hogy egy nemzetközi csapatot hozzon össze belőlünk."
Sose gondoltam volna, hogy Kovátsch Gamma Bertalan álnéven Felcsút község honlapjára is ír.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.20. 21:19:17

@HToma:
"Én el tudom képzelni, hogy egy csomó 2010-ben Fideszre szavazó de jelenleg elégedetlen polgár "nélkülem is tudtok nyerni" felkiáltással otthon marad. "

A gond egész pontosan egymillió, az SZDSZ által megmételyezett szavazóval van.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/12/attet.html

Sapika 2013.12.20. 21:22:26

@Counter: " tehát továbbra is igaz, hogy a butáikat nem hagynak annyi döntést" Mint kik? Mint az MSzP? Lehet, hogy akkor még (már/még/éppen) nem érdekelt a politika, de nem emlékszem, hogy látványos és fontos pozícióban ennyire buta miniszterek lettek volna a szoclib kormányok alatt. Bár Medgyessy első pénzügyminisztere például elég rossz benyomást tett rám anno, de végül is nem sok rivalda fény esett rá.
Tképpen az első Fidesz kormány miniszterei között még igazi kvalitások is akadtak. Legalábbis a maiakhoz képest. Sose gondoltam volna, hogy egyszer majd nosztalgiával gondolok rájuk. És hová lettek? Mintha csak az egy szem belügyér maradt volna közülük hatalmon.

HToma 2013.12.20. 21:30:38

@Doomhammer: Bogár László politikai létezése az igazi gond.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.20. 21:55:48

@Sapika: Biztos maga abban, hogy elcseszték a Fidesz bázisát adó réteg iskoláit is, s hogy úgy cseszték el őket, hogy azokat a Fidesz-szavazók is elcseszésnek percipiálják? Mert én nem.

Ne keverje össze a "buta ember miniszter" és a "buta ember döntéseket hoz" állításokat. A lényeges döntéseket a butáik nélkül hozzák meg. A buták kiállnak velük a fényre és koptatják az arcukat, erre valók.

Egyébként, képzelje, az első Orbán-kormányban is felbukkant miniszterként Matolcsy és Martonyi, például. (Ők különlegesek. Életpályájuk alapján 1998-2014 között valamikor akkor is miniszterek lehettek volna, ha nincs többpártrendszer és rendszerváltás.)

A felcsúti cikk szerzője egy valós személy...

@HToma: Ah, úgy érti, Bogár politikai likvidációja kívánatos volna? Emlékszem én valami ilyen szövegre 2002 előttről... hogy is volt az?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.20. 22:10:03

@HToma: Emlékszik arra az esetre, Watson, amikor a kutya viselkedése volt az árulkodó jel? A bűntény éjszakáján a kutya különösen viselkedett. Ugyanis _nem_ ugatott. Innen tudtuk, hogy ismerte a tettest.

Hogy valaki mit _nem_ tesz, az néha fontosabb, mint hogy mit igen, hogy egy klasszikust idézzek.

Sajtókutyát sem csak azért vehet az ember, hogy ráuszítsa az ellenségére, hanem azért is, hogy hallgasson. De még a hallgatás sem minden.

Képzelje el, hogy maga a kormány. A NER nem Észak-Korea, ez csak egy buta, gyermeteg túlzás. A NER-ben fel kell készülnie rá, hogy kormányként nem csupán dicséretet, hanem kritikát is kaphat. Ha megveszi a kritikusok egy részét, hogy hallgassanak, az jó lépés, de nem nem lehet mindenkit ennyire megvenni. Mit tehet?

Megveheti őket úgy, hogy azért még kritikusok maradjanak. Esetleg ne is tudjanak róla, hogy meg vannak véve. Maga pedig kontrollálhatja a kritikáját, és ha nagyon kell, kicsit suhinthat is. De inkább csak játsszon a pengéről visszavert fénnyel: Damoklész kardja nem arra való, hogy suhintsanak vele, hanem arra, hogy fejek fölött lógassák.

Sapika 2013.12.20. 22:37:45

@Holger Hartland: Igen, emlékszem esetekre, mikor indexék mikor O. V. nagyobb pofáraeséseit apró hírként eldugva hozták, bagatellizálva. Utoljára amikir O.V: elment Brüsszelbe, nagyokat szónokolt, aztán mégis ellene szavaztak, még a saját pártcsaládjából is sokan. Na ez lett volna egy zaftos hír, de helyette csak egy bagatellizált apróság került be: Mint az várható volt ...

A másik oldalról nézve viszont: az index csoport a 2. legnagyobb az interneten, de nem sok választja el az elsőtől. Ha tartja magát itt, és a világ internetezése is tartja a mai irányt, akkor az index-csoport sokkal többet fog érni, mint a tulaj összes többi befektetése együtt. Így hosszútávon akár fontosabb is lehet a jó hírnév megőrzése, mint a fideszközeli bizniszelés. Csak ugye meg kell élni azt a hosszú távot, és ez lehet, hogy kompromisszumokat igényel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.20. 22:40:38

@HToma:
Nem, az igazi gond nem Bogár László politikai létezése. Bogár László csak egy szócső. Egy bizonyos közönségnek adja be az üzenetet. Az adott közönség olyan nyelvezetet használ, amit egy másik közösségben viccesnek találnak, erre építette KGB a Tirpákblog újabb reinkarnációját.

Bogár részére azonban megadják az üzenetet, azt nem ő találja ki. Ő csak egy nyelvezetet talál ki hozzá, ami a saját közösségében működik.

Sapika 2013.12.20. 23:15:04

@Doomhammer: "Bogár részére azonban megadják az üzenetet"
Sztem ez inkább a búgócsiga esete. A rengeteg hangból egyre rezonál. Aztán már az illető megrészegül saját dicsőségétől, de tudja: el kell találnia mit vár az olvasóközönség, és mit a főnökség.
Bár persze ez részemről csak spekuláció, mivel én korábban a létezéséről sem hallottam ennek a faroknak, csak itt, maguktól.
===========
Egyébként az ilyesmi kérdés az átkosban rendszeres dilemmája volt a pártnak és a hatalomnak. Ha felbukkant egy kicsit zakkantabb ellenzéki, mindjárt felvetődött a kérdés: ez most magától hülye, vagy szervezetten. A III/3 persze ez utóbbi feltételezésben volt érdekelt (munka, kenyér és előléptetési lehetőség miatt).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.20. 23:19:26

@Sapika:
"Sztem ez inkább a búgócsiga esete. A rengeteg hangból egyre rezonál. "

Itt többről van szó. Bogár nem egyszerűen az aktuális üzenetet mondja, hanem jósol. Akár fél évre is előre.

Ezt csak egyféleképpen lehet megcsinálni ismétlődően.

Sapika 2013.12.20. 23:20:23

@Sapika: Javítás: nem bugócsiga, a gyerekjáték, hanem az a nagy tengeri csigaház, ami búgó hangot ad, ha az ember a füléhez teszi. Kicsit álmos vagyok már így éjfél felé.

Sapika 2013.12.20. 23:21:35

@Doomhammer: "Ezt csak egyféleképpen lehet megcsinálni ismétlődően."
Hadd találgassak: a gravitációt kapcsolja ki az illető?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.12.20. 23:28:04

@Sapika:
Igaza van: kétféleképpen.
A második lehetőség a csoda.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.21. 01:36:01

@Sapika: Még ennyire sem kell, hogy direkt legyen. Nézze meg ezt a cikket:

index.hu/velemeny/2013/12/20/isten_hozott_ujra_a_kommunizmusban/

A NAV-botrányról ír úgy, hogy nevesítve csak a whistleblower van. A köz ellensége csak a Hatóságként szerepel, no meg persze kommunizmusként. Szó sincs róla, hogyan tették lehetetlenné a parlamenti vizsgálóbizottság munkáját. Szó sincs róla, hogy ha a Fidesz akarná, kivizsgáltathatná az ügyet, illetve hogy lám, a lakossági devizahitel-állományhoz mérhető volumenű kérdésben hogyan hallgat (valószínűleg a szocik halk fellélegzésétől kísérve).

Persze, háborgó-hőbörgő cikk, de csak a gaz Raszputyint szidja, a cárt nem. Persze nem kötelező a cárt szidni, és ez a cikk vállalható is, de ha belegondolunk, hogy ezen kívül még milyet is lehetne írni, akkor bizony lehet, hogy ez azért van ott, hogy más ne legyen.

Vagy nézze meg ezt a blogot... :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.21. 01:47:48

@Sapika: Megjegyzem, a fentiek nem zárják ki, hogy a tulajnak hosszabb távon sülögető pecsenyéje is legyen, s adott helyzetben ne tudna barátkozni más politikusokkal is. Egy látványosan jobbra fordított index amúgy is hiteltelenné válna, elkönyvelnék pártmédiának, és lenne megint aggódás a sajtószabadságért. Látja, mi lett a Magyar Hírlapból.

Sokkal taktikusabb így stikában elfoglalni a stratégiai pontokat, és nem is annyira használni, mint inkább csak birtokolni őket. A semlegesebb imázsú médiumokon pedig csak annyit igazítani hogy talán még maguk a szerzők sem veszik észre. Mert a többség arra figyel, hogy mi van ott, és nem arra, hogy mi nincs. Jöhet a dobrayzás a megírt posztokkal, pedig a meg nem írtak is számítanak - mint amikor a kutya nem ugat a bűntett éjjelén.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.12.21. 02:11:50

@Holger Hartland: Hát, úgy általában. Munkálkodnom kéne, de elhitettem magammal, hogy készen vagyok, ugyanakkor szokás szerint elolvastam az"adagot", és rosszkedvű lettem. Ne vegye magára, az én virággyerekes, legyenszépavilágizmusos aggodalmaim nem sokat számítanak, azt hiszem. Főként, hogy szinte csak beköszöngetek ide, mit is gondolnék.
Szóval, semmi különös, csak a szokásos :) maroznak, és a teszvesznek is igértem választ, oszt most csak itt ülök kukulva és fáradtan, úgyhogy semmi gond :) Álmodozok kicsit éppen. ;)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.21. 02:14:31

@Mihint: De ugye a hegedűsös álsztorit nem vette be?

maroz 2013.12.21. 08:55:21

@Mihint: Egyet se nyomasszon, szoktam én is így járni. Meg még gondolom rajtunk kívül néhány millió ember. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.21. 10:05:19

@Mihint: ez az adag kevés lesz a nagy bizonyítékokra nem? még egy 20 évig gyűjtögesd légyszi a "f*szságaimat"

én is rosszkedvű leszek ha feleslegesen húzod VAGY húzzátok az időmet.

na további jó kukulást!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.21. 13:39:41

@Sapika: Tessék, itt az újabb elfoglalt pont:
444.hu/2013/12/21/eladtak-a-tv2-t/

Kíváncsi vagyok, a végén (már úgy értem, hogy majd a legvégén) 1989-es típusú váltás lesz majd, vagy erőszakos.

maroz 2013.12.21. 15:31:52

@Holger Hartland: Lehet, hogy én nem gondolok jól valamit, de miért is nem édes mindegy az számomra, hogy ki egy ilyen tíz a kilencediken-tizediken nagyságrendű értékű cég tulajdonosa?

No meg eszembe jut még egy régi vicc is, idős embert ítélnek el éppen autólopásért és a bíró megenged magának egy kis erkölcsi prédikációt is: Osztán nem röstelli magát, hogy ilyen tisztes kort megért és most adja a fejét autólopásra? De hát bíró úr, tehetek én arról, hogy amikor fiatal voltam még nem voltak autók?!?

Ez van, ma azért veszi meg egy fideszközeli, mert nincs más. Azt mondják, hogy a biznic biznice a biznic, és ez hihető is, tehát amint az várható volt akinek ma egy csöpp esze is van a piacon az valamilyen szinten fideszközelivé vált. Még húsz év és talán azok is leveszik, hogy lófasz lesz itt és nem haboskakaó, akik 2010-ben azért szavaztak a fideszre, mert azt hitték, hogy. De hogy nekem napi problémám lenne, lehetne az, hogy egy tízmilliárdos médiavállalkozást ki ad el és ki vesz meg, hááááát...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.21. 15:55:20

@maroz: Ha a homokba dugod a fejed, akkor tényleg édes mindegy. Nem tudom már, hol olvastam a mondást: "Visit the USSR before the USSR visits you."

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2013.12.21. 16:39:17

@maroz: Ja :) Köszi, azért nem vettem le a választ műsorról, eljön annak az ideje.

maroz 2013.12.21. 16:53:40

@Holger Hartland: Ez mar majdnem olyan jo, mint az a masik, juno, amikor azt mondjak, hogy ha nem erted, az azert van, mert atleptel egy hatart. ;)

Sapika 2013.12.21. 17:40:10

@Holger Hartland: "Tessék, itt az újabb elfoglalt pont"
Igen, nekem is pont ez jutott eszembe, bár én csak a Klubrádióban hallottam a hírek között. Ott azt is hozzátették, hogy 2010 óta veszteséges, a vesztesége elérték a 18 milliárdot. De azt nem mondták, hogy miért lett veszteséges.
Valahol olvastam statisztikát, mely szerint mostanában már az eladás előtt is több fideszes politikus szerepelt náluk, mint bármelyik állami TV-ben. (Több darab vagy összesítve több perc? azt hiszem az utóbbi.)
=========
Az összeomlást elkerülhetetlennek vélem, nagyjából azért, amiért a kádár-rendszer is összecsuklott anno.
A gazdaság stagnálása vagy visszacsúszása miatt a fidesz-közeli oligarchák kivétel szinte mindenkinek elege lesz belőlük. Egyrészt mert itt szinte mindenkinek minden félni kell most, a rokkantnyugdíjastól a brancson kívül rekedt oligarcháig. És nem jó dolog félni.
Másrészt pedig látnunk kell majd, amint Lengyelország és Szlovákia elhúz mellettünk, Botswana^1 pedig (vásárlóerő paritáson számítva) utolér minket.
------

^1 Bocsánat, ha trivialitásokat írnék, de megemlítem, hogy Botswana a Kalahári sivatagban van, főleg cvanák és kalangák lakják, a fehérek aránya 3% alatti, és Khama-kormány politikáját, vmint demokrácia iránti elkötelezettségét mindenki dicséri.

Sapika 2013.12.21. 17:49:30

@Holger Hartland: Rendszeres MANCS olvasó vagyok, nekem úgy tűnt, hogy már évekkel ezelőtt elvesztette ennek az orgánumnak a rokonszenvét is a kisherceg. Már vagy tíz éve megbuggyant; kár érte. És persze értünk is kár, mert folyton csak azzal szembesülünk, hogy az egykor rokonszenvesnek tűnő emberekből mi lesz később. (Jó, nem mindenkinek volt a kisherceg valaha is rokonszenves, de valami hasonló példa szinte mindenkinél akad.)

Sapika 2013.12.21. 17:58:42

@Holger Hartland: "De ugye a hegedűsös álsztorit nem vette be?" Én egyáltalán nem értettem meg a linket. Nekem ebből a cikkből a Hegedűs Zsuzsa tök rokonszenves tűnt volna, ha itt hallok róla először, és hogy a 10.000 új frankhoz mi köze lett volna neki, azt még csak sejteni sem sejtettem. 3 másodperccel a meccs vége előtt a kapus kidob egy labdát, a fél ellenséges csapat megcsúszik, és az bemegy a másik kapuba. Miért pont a kapus lenne itt bármilyen konspiráció része. Másrészt az a 10.000 frank nem volt hatalmas pénz; én mint egyszerű post-doc négy hónap alatt kaptam ennyi ösztöndíjat. (Nem a magyarok hatóságoktól persze, az ő ösztöndíjtanácsukhoz nekem nem volt bejárásom.)

maroz 2013.12.21. 19:03:35

@Holger Hartland: Mondok egy másik dolgot: ma kaptam egy megyei kincstárigazgatótól egy levelet. Egy e-mailt. Válaszul egy szintén e-mailben elküldött panaszomra. Nem mondom, hogy teljesen civilkonform módon fogalmazott, mert azért jó hazai szokás szerint tele van paragrafusokkal, de ezen túl emberihez közeli nyelven is leírta, hogy igazam volt, elnézést kér és odahat, hogy legközelebb ilyen ne fordulhasson elő.

Ez pedig számomra egy újdonság. Egy olyan újdonság, ami kedvemre való és amit meg tudnék szokni. Tévét amúgy nem nézek, nincs is ilyen csuda a lakásunkban, lassan két évtizede. Az viszont, hogy a fínom urak elegáns fotőjökben minőségi sámpányt szopogatva adnak és vesznek milliárdos izéket számomra egyáltalán nem újdonság. Mint ahogyan az sem, hogy az ilyen tíz a tizediken kaliberű tranzakciók pláne Európának ennek a szegletében nem sűrűn szólnak a morálról. Szóval mibe is dugom én a fejem? :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.21. 22:07:12

@maroz: Kihagytad, hogy "sapienti sat". De én csak arra gondoltam, hogy a hatalmi viszonyok átrendeződése valamennyire mindenkit érint, aki ebben az országban él.

@Sapika: Én nem vagyok ilyen opszimista. (Direkt írtam, ez egy új szó. :)) Egyáltalán nem vagyok biztos ebben az összeomlás-dologban. El tudom képzelni azt is, hogy a fideszesek már '15-ben az életükért fognak futni, meg azt is, hogy '45-ben az Orbán-temetésen "a nemzet" (= kb. 20%, a többinek kuss) egy emberként siratja majd az új évezred Szent Istvánját. De gyárthatunk a kettő között is igen szórakoztató forgatókönyveket (ld. Török Gábor: Armageddon). Majd utólag okosak is leszünk.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.21. 22:14:17

@Sapika: Ezen gondolkodnom kellett. Fodornak ez a gúnyneve? Az egyik legnyálasabb és legidegesítőbb mese-antihős után? Akkor passzol. :) Sosem bírtam a fickót. Kíváncsi lennék, hogy egy bukott politikus, aki továbbra is a politika körül sertepertél és próbál visszajutni, tulajdonképpen miből is él. Fodornak volt valaha életében egy tisztességes munkája, vagy mindig politikus volt? Kunczénak a kora miatt '90 előtt nyilván volt - de azóta? Mit csinálnak ezek? Miből élnek ezek? Van valami rendes szakmájuk? Értenek valamihez?

A szintén ex-SZDSZ-es Gusztos Péterről úgy tudom, hogy most valami alapítványnál van, sporteseményeket szervez mozgássérültek számára, és kivonult a politikából. Az én szememben ő a jó SZDSZ-es. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.21. 22:22:06

@Sapika: Hát mert a bíró majdnem elrontotta, és a kapus mentette meg a bundát. :) A 10 ezer frank csak a tét volt, a nyeremény kb. 40-szeres. Vagyis hát nem. :) Akkor még nem volt ilyen kupa, más volt a bajnok is, és még sorolhatná a bizonyítékokat Googlombo hadnagy. Az lesz a vicces, ha ezt valaki felkapja, és máshol igazságként jelenik meg, hogy H.Zs.-nak volt valami bundalopási ügye.

maroz 2013.12.22. 07:33:51

@Holger Hartland: Emlékeim szerint neked a hatalmi viszonyokkal úgy különösebben nincsen bajod, ezért nem értettem, hogy akkor nagyban, nagyon nagyban miért is van. De ha nagyban van, hát van. Ez a posztmodern értelmiségi nyeresége: míg a szegény középkoriak csak azon aggódhattak, hogy hány angyal is fér el egy tű hegyén addig a maiak szinte bármin, akár még a hatalmi viszonyok átrendeződésén is. Arany élet. ;)

Sapika 2013.12.22. 18:45:13

@Holger Hartland: @HToma: @Doomhammer:
Véletlen egybeesés vagy beállt az index a propaganda-kampányba?
Ma hallottam vmit, leírom, hátha érdekes.
Nemrég az index bravúrosan(?) bizonyította, hogy a Gyermekrák alapítvány igazgatója mentőautóval jár otthonról a munkahelyére, villamos-síneken és buszsávokban.
Merő véletlenül a fidesznek éppen akkorra készült el egy törvényjavaslata az alapítványok működésének szigorításáról és merő véletlenül a Magyar Nemzetnek volt egy szép fotója, melyen Mesterházy a Gyermekrák alapítvány igazgatójával ráz kezet.
---------
Most én személy szerint úgy vélem, hogy ezt az alapítványt már évekkel ezelőtt meg kellett volna szüntetni, bár lehet, hogy összekeverem egy hasonló nevű másikkal, amely az adó 1%-okból befolyó jövedelem zömét óriásplakátokra és hasonlókra fordította. (((Amellett Mesterházynak vajh miért kell ilyen alakokkal fényképezkednie.)))
---------
Egyesek úgy vélik, hogy
(i) a mostani fotóval indul majd a Mesterházyt lejárató kampány;
(ii) az alapítványok, úgy általában, eddig a fidesz ízléséhez képest túl szabadok voltak.
(iii) amellett újabb ellenségképet lehet mutatni a gonosz alapítványokban.
(iv) Lehet, hogy nem véletlen az egybeesés.
---------
Persze, ha a (iv) pont áll, abból még nem következik az, hogy az index megrendelésre göngyölített fel vmit; elképzelhető, hogy csak fülest kaptak [pl. civil ruhás nyomozóktól], hová és mikor kell telepedni a kamerával ahhoz, hogy jó fogást csináljanak.
==========
Másik kérdés: Mi a helyzet az origo-val? A Magyar Telekom is le van vajon kenyerezve? Nehezen tudom elképzelni, hogy egy ekkora német cég érdekelt legyen az O.V. rezsim bebetonozásában.
Csak valahogy az index olvasmányosabb, és a mobiltelefonos alkalmazása is jobb .

maroz 2013.12.22. 19:15:00

@Sapika: A kecskeméti Mörcédösz igazgatója nyilatkozta olyan szűk egy évvel ezelőtt, hoty minden nátyon jo, minden nátyon szep, mindennel meg vannak elegedve. Most gondoljuk el, hogy mi vagyunk egy multi vezetője és van valami befektetésecskénk egy kopaszseggű országocskában. Mit, illetve kit játszanánk meg? Ha esetleg felmerülne bennünk, hogy nem Orbánt, akkor kit? :)

Sapika 2013.12.22. 19:16:42

@Holger Hartland: Kérdezte, mivel foglalkoznak és miből élnek az ex-eszdéesek.
Nekem úgy rémlik, hogy Fodor Gábor egyenesen Orbánék kollégiumából jött, így ő sem ért semmihez a politikán kívül. Talán ezért is búcsúzik ilyen nehezen a politikától.
Kuncze rádiós lett, a Klubrádióban vezetett műsort, és a hallgatói kimondottan szerették. Most okt. 23-án viszont beszédet mondott, amely a Klubrádió egyik [anonim] nagy-támogatójának feltehetőleg nem tetszett. Azóta műsort nem vezethet, de a rádió kabaréműsorában azért még kap minden második héten pár perc viccelődési időt.
Pető Iván jó gazdaságtörténész volt a rendszerváltás előtt, most gondolom ugyanezt teszi. Már vettünk tőle könyvet, melyet politikusi munkája után szerkesztett.
Demszky tudtommal Berlinben él. Sztem kaphat ott szakértői munkákat. Végül is nem sokan vezettek kétmilliós nagyvárost majd 20 éven át; ebből a szempontból egyedülállóak lehetnek a tapasztalatai. Amellett könyvet is írt (családregényt), én még nem olvastam el, de tudtommal jól fogyott.
Magyar Bálint gondolom már nyugdíjas lehet. Utoljára vmi műszaki-tudományos fejlesztői hivatalban volt vezető, már elfelejtettem, hogy hol, de egyszer e minőségében összefutottam vele, és igen értelmesnek tűnt ott nekem.
Mohácsi Viktória menedékjogot kért és kapott Kanadában; gondolom vmi nagyon szerény munkát végezhet ott, de legalább a gyerekei már nem lesznek fajüldözve.
Sándor Klára úgy tűnik, visszatért az eredeti szakmájához. A Wikipédia szerint docens Szegeden. Időnként találok tőle vmi érdekeset rovásírásról, meg egyebekről. (Állítólag a rovásírás volt a legkedvesebb területe, és lám, mekkora érdeklődés van most iránta. Csak hát ő ért is hozzá.)
Volt pár okos hitgyülis jogász is az SZDSZ-ben, ők tudtommal most is jogászkodnak. Egyikük, Hack Péter egyetemi oktató, a wikipédia szerint több tankönyv szerzője. Időnként meginterjúvolják, és sztem okosakat mond.
-----
Nekem ennyi jut eszembe róluk így hirtelenjében. Kérem, javítsanak, ahol tévedtem.

HToma 2013.12.22. 21:33:03

@Counter: Én örülnék neki ha ezentúl egy újságba se írna és egy tévében se beszélne.
2002 előttről? Valami rémlik, de csak nagyon homályosan. Régen volt, azóta durvult a közbeszéd.

@Holger Hartland: Érdekes elképzelés. A NAV-val kapcsolatos publihoz. A sima újságírói felkészületlenség nem játszhat?
"A semlegesebb imázsú médiumokon pedig csak annyit igazítani hogy talán még maguk a szerzők sem veszik észre." Azt, hogy a szerzők se vegyék észre, technikailag hogy lehet megcsinálni? Mert mondjuk a tulajjal megbeszélik, "fogja vissza magát mert hát ugye", ő ezt továbbítja a főszerkesztőnek, de ha ő nem akar ebbe belemenni? Oké lemond. De mi van ha az utód se akar belemenni? Negyedévente nem lehet főszerkesztőt váltani. Most hogy ezt leírtam rájöttem, hogy az Indexnél már a 2. főszerket fogyasztják Új Péter lemondása óta. Francba.

HToma 2013.12.22. 21:38:23

@HToma: Ja és még valami a publihoz. Ha egy lapot egymillióan olvasnak, akkor nem lehet olyan habzószájú mint az az újság amit tízezren olvasnak. Tóta W. kirúgásában ez szerepet játszott.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.12.22. 21:39:59

@HToma: Valaki azt találta írni a Magyar Hírlapban, hogy kívánatos volna Orbán Viktor (?) közéletből való likvidálása. Et faciunt magnum ribillió.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.22. 23:13:23

@maroz: Tényleg nincs, a hatalmi viszonyokkal nagyjából úgy vagyok, mint az esővel vagy a széllel: vannak, és kész. :) De azért van az az eső vagy szél, amire már azt mondom, "nézd, milyen érdekes". Egyelőre most sem mondtam többet, csak hogy nézd, milyen érdekes. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.22. 23:19:09

@Sapika: Pont erről beszéltem. A pozíció finom kihasználása, melynek során az indexes újságírónak tudnia sem kell, hogy esetleg mihez gyárt lőszert, miközben amúgy talán teljesen vállalható és tisztességes leleplező cikket ír. Megrendelésre sincsen szükség, elég egy füles. Ha igaz, akkor ezért az alapítványért nem kár, Mesterházy meg magára vessen, hogy kikkel fényképezkedik, de ő úgysem nyerni akar, legalábbis nem most. Az origóval és a telekommal kapcsolatban osztom, amit maroz írt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.22. 23:42:02

@Sapika: Érdekes összeállítás, köszönöm. Pető, Demszky, Magyar túl vannak a hatvanon, elvileg akár nyugdíjasok is lehetnek. Kuncze is. Pető valószínűleg az, különben, ha még aktív kutató lenne, fönt kellene lennie az MTMT-ben, de nincs. Magyar Bálint mostanában szerkesztett egy könyvet a "maffiaállamról", amit szívesen elolvasnék, ha a címe alapján nem volnának fenntartásaim, és nem 4 ezer forintba kerülne. :) Sándor Klárát megtaláltam az SZTE honlapján, de az MTMT csak a nevét ismeri, a műveit nem.

Igazából Fodor a legirritálóbb figura, aki a politikán kívül tényleg szó szerint egy nagy nulla, és ennek megfelelő kétségbeeséssel próbál megkapaszkodni benne. De mit csinált az elmúlt 3 évben? Mit dolgozott? Ötvenegy (!) éves, de nem tűnik annyinak, és ez bizony most nem dicséret. Mi az, amire Fodor azt mondhatná, "ezt én csináltam, az én munkám, büszke vagyok rá"?

Ja meg persze az elenderes Kóka, aki most nyilván üzletel, meg Horn Gábor, akinek mintha valami alapítványa lenne. A wiki szerint "2010-ben a még a második Gyurcsány-kormány által bevezetett kedvezményes képviselői nyugdíjba vonult.[5] Emellett 2010-től a Republikon Intézetet fenntartó Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke."

Ne jöjjenek vissza. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.22. 23:46:28

@HToma: Jó kérdés, talán adnak nekik olyan munkát, aminek örülnek, amit szívesen csinálnak, de addig sem foglalkoznak más, kényesebb dolgokkal. Például itt van ez a gyerekrák-alapítványos ügy. Ha itt valóban van lelepleznivaló, akkor egy becsületes újságíró tiszta lelkiismerettel végig is csinálhatja - és az már nem az ő dolga, hogy pont az ilyen sztorik miatt kevesebb idő jutott a NAV-ügyre.

Sapika 2013.12.22. 23:47:34

@maroz: @Holger Hartland: Azt nem kétlem, hogy a Mercedes gyár mélyen leszarja, mi folyik itt.^1 Amellett nekik direkt jó is, ha az ország lemarad a vetélytársak mögött, mivel akkor olcsó marad a munkaerő.
Nem így néz ki a helyzet egy távközlési céggel. Ugyanis ha O.V. azt álmodja, akkor másnap különadókat vet ki rájuk (amint már megtörtént), aztán szaladgálhatnak Brüsszelbe ezt visszacsinálni. De ha fideszék vérszemet kapnak a rezsiharcban elért sikereiktől, és már nincs hová folytatni a dolgot, akkor elrendelhetik, hogy a mobiltelefondíjak is legyenek holnaptól 10 vagy 20%-al olcsóbbak.
Illetve az én fantáziám nem is terjed odáig, ami ezeknek még eszébe juthat. Lehetnek még további ötleteik is. A dolog lényege a kiszámíthatatlanság és az előtervezés lehetetlensége.
További szempont az, hogy Magyar Telekom leginkább a belföldi piacon értékesít. Ha gazdasági pangás van, vagy pláne visszaesés, akkor az ő profitjuk is csak fékezett habzású lehet.
Azt nem tudom, hogy ebből a választékból kit kellene szeretniük (azt sem tudom, hogy nekem kit kellene) de azért a jobbik kivételével a többi kevésbé tűnik károsnak, mint ezek itt.
----------------------------
^1 Ez arra vonatkozik, amit a Mercedes cégként tesz. Szerintem viszont a cégérdekeket picit befolyásolhatja a vezetők magánvéleménye. El nem tudom képzelni, hogy egy nyugati értelmiségi ne borzadjon el attól, amit itt lát. A magyar középvezetők pedig előbb veszik majd észre az ország lemaradását, mint az átlagember. Nyilván egyik sem lesz persze egy Jeanne D'Arc, de apróságokat talán megtesznek. Mondjuk nem rúgják ki azokat a beosztottakat, amelyek valamelyik ellenzéki párttal kapcsolatba hozhatók. Vagy ha vmit hirdetni kell, akkor nem szűkítik le a hirdetési kört a a már bedarált médiákra. Stb.

Sapika 2013.12.22. 23:52:45

@Holger Hartland: " Mi az, amire Fodor azt mondhatná, "ezt én csináltam, az én munkám, büszke vagyok rá?"
Hát van egy pár kollégiumi társa a brancsból, aki könnyen tudna ilyen kérdésre válaszolni: Orbán, Simicska, Kövér ...
Sztem ne sopánkodjon, hanem örüljön, hogy Fodor nincs köztük.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.23. 00:03:00

@Sapika: Nézze meg, hol mindenhol van a Mercedesnek gyára. Brazília, Kína, Indonézia, Malajzia, Mexikó, Nigéria, Oroszország, Thaiföld, Törökország, többek között. Érdekelne továbbá azon cégvezető nyugati ruhaipari értelmiségiek borzongása is, akik távol-keleti gyerekmunkásokkal varratják az aranyáron mért divatos cuccokat. Amúgy meg kire tegyen egy befektető a bennszülöttek közt, ha nem az épp regnáló klikkre, amelynek a törzsfőnöke nagy eséllyel újra lesz választva. Kisebb vasacskákat persze biztos tartanak még a tűzben.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.23. 00:05:25

@Sapika: Sosem értettem, hogy egy araszoló zöld hernyót kell-e nekem szebbnek látnom, vagy legalább kevésbé randának, ha mellé tesznek egy tekergőző százlábút. :)

Sapika 2013.12.23. 00:08:01

@Holger Hartland: "maffiaállam"
Tényleg, ezt a könyvet kifelejtettem.
Viszont nem tudom, miért van úgy oda ettől a kifejezéstől? A tüneteket rendszeresen tárgyaltuk ebben a kommentfolyamban, meg a Doom által dominált korábbi folyamokban is. Csak amit Doom összeírt egymaga, már annak alapján használható a kifejezés.
Vagy mondjuk amit itt magával tárgyaltunk nemrég: a hülyítő médiabirodalom, mely minden mást bekebelez, vagy megfolyt. Médiaügyekben hozzájuk képest Berlusconi csak egy kispályás kezdő volt.

Sapika 2013.12.23. 00:12:15

@Holger Hartland: hernyó vs százlábú:
ne a szépségét nézze, hanem a mérges fullánkját. El tudja képzelni, milyen ijesztő, ha vki az esőerdőben egy arasznyi százlábúval találkozik? (Szerencsére az arasznyi százlábú számára az ember még ennél is ijesztőbb.) Szóval a százlábúnak dupla fullánkja van, és a nagyobbaknak halálos a mérge. Ellentétben a kedves kis zöld hernyóktól.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.23. 00:13:16

@Sapika: Kapaszkodjon meg, szerintem is használható a kifejezés. Ez bizony egy maffiaállam, a Fidesz egy politikai bűnszövetkezet. Ezek bűnözők. Tessék, annyira így gondolom, hogy le is írtam. De más az, hogy én, a kommentelő, mit írhatok itt egy vacak kis kommentben, és más az, hogy mi fér bele egy komolynak szánt könyv címébe.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.23. 00:15:10

@Sapika: Eggyel több ok, hogy maradjak a hegyek mellett. :)

Sapika 2013.12.23. 00:17:58

@Holger Hartland: " Kína, Indonézia, Malajzia, Mexikó, Nigéria, Oroszország, Thaiföld, Törökország"
Hűm, hűm. Erről tényleg megfeledkeztem. Ezennel sztornózom az Mercedesre vonatkozó lábjegyzetet. A Magyar Telekomról írtak viszont maradnak.

Sapika 2013.12.23. 00:25:25

@Holger Hartland: "más az, hogy mi fér bele egy komolynak szánt könyv címébe"
Ha nincs blickfangos cím, nem veszik a könyvet. Ha túl blickfangos, nem veszik komolyan.
A könyvkiadás is egyike annak a rengeteg szakmának, melyhez nem értek.
A könyv maga megvan nálunk, de én nem szeretek ilyen nyomasztókat hosszasan olvasni. Még mindig van pár kínai klasszikus helyettük, amit nem olvastam el. Kellemesen távolra visznek térben is, időben is.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.23. 00:31:53

@Sapika: A telekomos németek sem fognak jobban kiakadni nálunk, mint Malajziában, Kínában, Oroszországban, Ukrajnában vagy Bulgáriában. De amúgy sem kiakadósak, olvasson csak bele a Deutsche Telekom német wikioldalába.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.23. 00:36:50

@Sapika: Az a baj, hogy a maffiaállamozás Magyar Bálinttal mint szerkesztővel már a címben hitelességi problémákat vet föl, egyébként pedig miért fizessek négyezer forintot olyan tartalomért, amit kommentekben ingyen is elérhetek. :) Ha olyasmi lenne a címe, hogy "A magyar állam eltérítésének jogi, gazdasági, szervezetszociológiai és politológiai elemzése a hozzáférhető adatok tükrében", akkor még lehet, hogy meg is venném. Idegesítő célközönség vagyok, elismerem. :)

maroz 2013.12.23. 08:31:31

@Holger Hartland: Tényleg nem érted, hogy mit nem értek ebben? Illetve inkább másként: tényleg szeretnéd érteni, hogy mit nem értek ebben? :)

maroz 2013.12.23. 09:10:37

@Holger Hartland: Pont a NAV-ügy az, ahol nagyon jól látszik az a rendszerszintű csapda, amibe évek alatt nagy bölcsen belefarolta magát a "demokratikus ellenzék" médiája. Meg a véleményvezérei.

Mára ugyanis a politikai-közéleti újságírásban, véleménygyártásban átvették a fidesz módszerét, mert azt látták, hogy az neki bejött és annyi eszük sincs, hogy a lényegi különbségeket észrevegyék. Például azt, hogy a fidesz a saját kommunikációjához megteremtette a saját hálózatát is, megvannak a szükséges helyeken, a csomópontokon a multiplikátorok, állnak és dolgoznak a szimbólumok, az ikonok a helyükön, megvan a saját nyelv, és ami talán a legfontosabb: vannak elegen, akik vevők erre a szisztémára. A fidesznek tehát bőven elég, ha az elkötelezetteket megtartja és a semlegeseket altatja.

Ezzel szemben az ellenzéknek az a része, amelyik a magukat inkább középre pozicionáló polgárokat is meg tudná szólítani nagyjából azt csinálta, ami az előbbieknek az ellentéte. Nem épített saját hálózatot, mert azzal volt, hogy a Kádártól kapott jó lesz a világ végéig is. A létező hálózatát hagyta gajra menni, amikor a fidesz ezerrel épített ő cuslágolt, meg azzal volt, hogy elég neki egy méretes szempontpuskával pofán lőnie a közt és azok a szokásos engedelmességgel át is veszik a percen az ő véleményüket. A balliberális szimbólumok szarrá mentek a kezeik között, az ikonjaikat ma már egy közvécében is megköpködnék, nincs hálózat, nincs semmi, csak egy megfáradt és már a tagokat sem érdeklő sajátnylev, és a legdurvább az, hogy nincsenek hívek. Elmentek és szemmel láthatóan basznak visszajönni.

Ezért vannak aztán gondban, amikor egy-egy ilyen, valójában nemügyből megpróbálnak ügyet gerjeszteni. A sajátnyelvet használják, és a fideszes módszert. Északkoreáznak, ordibálnak, handabandáznak, amivel elérik ugyan, hogy a hárdkór támogatók orgazmusközeli állapotba ingerlik magukat és egymást, de pont emiatt a sajátnyelv és sajátos kommunikációs stílus miatt azok a bizonyos, körülbelül középen álló semlegesek nem veszik őket komolyan. Északkorea, ugyan már, apátok faszát, hazudtok ti is, hess a picsába!

Tehát a fidesznek semmit nem kell csinálnia, mert tudja, hogy az ellenzék pont a saját hülyesége miatt képtelen az el nem kötelezetteket bevonni, illetve annyit kell csinálnia, hogy altat, terel és rákényszeríti a demokratikusnak nevezettet, hogy a továbbiakban is ugyanezt az idióta kommunikációs stílust nyomassa. Állatorvosi lónak lásd a "Tarlós zsidózott!!!"-topikot. Olyan ez az ellenzék, és ebbe beleértem az ellenzéki értelmiséget is, mint az az ember, aki elé naponta akár tízszer is ki lehet tenni a gereblyét, ő engedelmesen mind a tízszer belelép és orrba vágja magát vele, és még büszke is rá.

Én meg még ma se tudom, hogy mi is valójában ez a NAV-ügy. Illetve tudom, de amit én tudok az pont azt támasztja alá, hogy ez nem ügy. Nem úgy ügy, ahogyan az ellenzék azt eladni szeretné.

maroz 2013.12.23. 10:04:25

@Sapika: Nem értek a gazdasághoz, de valahol olvastam, hogy az iparban tevékenykedő cégeinknek csak alig 3%-a van külföldi tulajdonban, de a dzsídípíbe beadott ipari résznek ők adják az 50%-át.

Ha én korporatív-etatista államot építenék, akkor megpróbálnék ezzel a három százalékkal kiegyezni, mit tudom én, afféle kölcsönös meg nem támadási szerződést kötni, mert ez már egy igen jó alap, erre már lehet építeni.

A nyugati értelmiségi pedig borzong egyet, majd utána bevezeti a borzongási naplójába az eseményt: ma, 9 óra 47 perckor borzongtam egyet Magyarországon. Délutáni fakultatív program: borzongani egyet Románián. Soha ilyen jó dolga a nyugati értelmiséginek nem volt, a létezése minden egyes órájára tud találni borzongani valót, ha ezt ambicionálja. :)

maroz 2013.12.23. 10:09:14

@Sapika: Ja, és a bónusz: vannak nekünk olyan értelmiségijeink is, akik a nyugati értelmiségieken akadnak ki. És ha jobban belegondolunk valahol mégiscsak ez lenne a világ rendje, nem?

HToma 2013.12.23. 12:01:14

És most következzék valami egészen más.

index.hu/belfold/2013/12/23/kover_szerint_a_kozos_kepviselok_szabotaljak_a_rezsicsokkentest/
"Kövér azért felfedi, hogy sokan próbálják itthon is gáncsolni a rezsicsökkentést, [...], illetve a közös képviselők, akiknek a nagy része „lenyelte a csökkentést a közös költségben” - állítja a társasházi viszonyokban is nagyon tájékozottnak tűnő házelnök."

Tény, hogy az én közös költségem se csökkent, de könyörgöm Kövér nem hallott még tartalékképzésről? Társasházunkban vannak emberek akiknek félmilliós közös költség tartozásuk van. Most az ő hiányzó pénzük pótolva lesz a megspórolt rezsiből. Vagy félre lehet tenni liftcserére, szigetelésre stb. Sose járt ez az ember lakógyűlésen? (Amiken egyébként sosincs meg az 50 %-os részvételi arány.) Amúgy a közös költség emelése, csökkentése lakógyűlési feladat és nem a közös képviselő egyszemélyi döntése.

maroz 2013.12.23. 12:33:01

@HToma: "Amúgy a közös költség emelése, csökkentése lakógyűlési feladat és nem a közös képviselő egyszemélyi döntése."

Neeeeeeeeeeeem????

Képviselői önálló indítvány
T/13481 - A galambtenyésztéssel, a gyermekjátékok megcímkézésével és a pénzügyi rezsicsökkentésről történő tájékoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról

16. §

A 2003. évi CXXXIII. törvény a társasházakról összes paragrafusa helyére az alábbi paragrafusok kerülnek:

1. § 2014 január elsejétől visszamenőlegesen is a társasházzal kapcsolatos minden döntés a közös képviselő egyszemélyi döntése.

2. § A közös képviselő kinevezését a Kormány rendeletben szabályozza.

Egyéb észrevétel? ;))))

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.23. 14:38:11

@maroz: Tényleg nem értem, hogy mit nem értesz. Hogy szeretném-e érteni? Ha fontosabb, mint amekkora fáradság elmagyaráznod, akkor igen.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.12.23. 14:44:20

@maroz: Ez így van. Ez is része a képnek, nem is kicsi része. A NAV-ügyről még nem tudni biztosan, hogy micsoda, de ha valós, akkor a gyurcsánybajnaiékokat is érinti.

maroz 2013.12.23. 15:45:37

@Holger Hartland: Fontosnak fontos, de nem a fáradságon múlik. Talán ismered a viccet a pszichológussal és a becsavarandó villanykörtével. ;)

A NAV-ügyhöz: azt tényleg csak sejteni lehet, hogy micsoda, de azt, hogy egyes aktorok mivé akarják tenni azt már tudni is lehet. És az is sejthető, hogy a dolog működik: www.facebook.com/hallgatoi.halozat/posts/760653647281729

Tehát a NAV-ügy pillanatnyilag egy faszkorbács, amivel a pártok csapkodhatják egymást. Nincs itt semmi látnivaló, haladjunk.

Sapika 2013.12.23. 23:15:58

@maroz: Azt hiszem, igaza van.
Ez meg itt roppant tetszett:
"A nyugati értelmiségi pedig borzong egyet, majd utána bevezeti a borzongási naplójába az eseményt: ma, 9 óra 47 perckor borzongtam egyet Magyarországon. Délutáni fakultatív program: borzongani egyet Románián."

Sapika 2013.12.23. 23:23:01

@maroz: "És ha jobban belegondolunk valahol mégiscsak ez lenne a világ rendje, nem? "
Sztem nem. Az eszmék (vallások, világnézetek, stb.) terjedésének megszokott útjai vannak már sok ezer éve: a fejlettebb régiókból a kevésbé fejlettebbekbe. (Ritka kivételektől eltekintve.)
Gondolom, ezért ünnepeljük most a karácsonyt, és nem vmi más téli napfordulós ünnepet.
------
Apropó karácsony: Boldog karácsonyt kívánok a blogtársaknak. Vagy legalább kellemeset.

maroz 2013.12.24. 08:15:10

@Sapika: Ettől még a kiakadás is egy teljesen szokványos kísérőjelensége az ilyen terjedéseknek. Nagyon, de nagyon nehéz lenne amellett érvelni, hogy ezeknek a kiakadásoknak semmi, de semmi alapjuk és értelmük ne lenne. Lásd még:

helyzet.wordpress.com/

"A műhely ezzel azt a társadalomtudományi hagyományt követi, amely a különböző társadalmi pozíciók közti erőviszonyokat a társadalmi jelenségek meghatározó tényezőjeként kezeli. Ebben a megközelítésben a kelet-európai pozíció egy a világ erőviszony-rendszerében jelen időben elfoglalt helyzetet jelent. Az itteni jelenségek nem szükségszerűen egy “időbeli lemaradás” jelei, hanem a világ jelenlegi állapotához hozzátartozó tények."

No meg posztkolon filmklub. Hoppá! :)

(Karácsonyt neked is! :)))

Sapika 2013.12.24. 16:45:15

OK.
OK.
Mi az posztkolon filmklub?
Kösz.

maroz 2013.12.24. 18:33:50

@Sapika: Hát ennek a Helyzet műhelynek a tematikus filmklubja, amelyik ősszel a posztkolonialista témájú/érintettségű filmeket vetítette/csócsálta:

www.facebook.com/events/181077498760228/?ref=22

bömböcz 2013.12.24. 19:03:47

@maroz:
marz, maroz, maga kielégülni jár ide...

Valóraváltógép 2013.12.26. 16:21:34

@Alfőmérnök: Ez téged hogy nem idegesít? Minden második négyzetcentin valami hülye reklám villog.

Más: nem akarsz pártot csinálni? (de csak ha megfértek Bellel. Mondjuk szerintem ő úgysem jön.)

Alfőmérnök 2013.12.26. 16:29:12

@Valóraváltógép: Nálam nem villog. A megoldás:
addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/adblock-plus/

Nem. Sőt, belépni se fogok soha semmilyen pártba.

Valóraváltógép 2013.12.26. 16:30:15

@Alfőmérnök: Hát eddig én sem gondoltam rá, de most megihletődtem. Meg ugye 600 milla, az 600 milla. :)

Valóraváltógép 2013.12.26. 16:52:39

Gyerünk már. Hát nincs bennetek semmi KAPZSISÁG? :DD

Alfőmérnök 2013.12.26. 16:58:41

@Valóraváltógép: Nem értem, miről beszélsz, biztos vmi információ hiányzik, nem nézem a híreket.

Valóraváltógép 2013.12.26. 17:15:08

@Alfőmérnök: Hát az a sztori alapja, hogy eltévedtem a hafr nevű díszpéldány blogjára, és méltattam a munkásságát.
Erre az egyik kistündér, aki már faszán betagozódott hafr elvtárs végbelibe, az elmesélte, hogy az nem is igaz, és különben is, ez az ember pártot csinált.
Az első sokk után rágugliztam, hogy mi a lőcs ez, és ottan díszelgett, hogy ez egy jobboldali, meg konzervatív párt. És azóta felváltva röhögcsélek meg hülledezek.

(aztán közben beugrott az is, hogy a minap mesélte valaki, hogy erre micsoda szép pénzeket osztogatnak, szal megvilágosodtam izibe.)

Valóraváltógép 2013.12.26. 17:16:28

Szóval ennyiért, már igazán megéri országot jobbítani. Ha én boldogabb leszek benne, az az országnak is jó. Hát nem? Hát de.

Tessék tanulmányanyag:
444.hu/2013/10/29/boven-megeri-kamupartot-alapitani/

Valóraváltógép 2013.12.26. 17:21:07

Pardon, nem jobboldai, hanem polgári. De a cikk a jobboldalhoz sorolta.
Ami önmagában LOL, onnan, ahonnan ez jött...

Sapika 2014.01.04. 13:31:38

Lehet, hogy a kínai fejlődés rugója a motiváció a kemény munkára? Most kaptam levelet, melyben 11 éves kislányáról ír az apukája. A lányt a környék legjobb iskolájába íratták be:
"I send her to school around 6:50, she eats lunch at school and walk back to home at 17:30. It is a pity that she has a big burden of home work, every night, she has to do her home work till 22:00."
(A helyszín egy kínai viszonylatban közepes méretűnek számító város távol Pekingtől.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.01.04. 20:57:13

Egyre kevesebb diák tudja megfizetni a szokásos egyetemi képzés költségeit. A megoldás? Nem kevesebb diplomás, hanem on-line oktatás, ami a végzők arányának maximalizálására van kihegyezve.
www.slate.com/articles/life/education/2014/01/southern_new_hampshire_university_how_paul_leblanc_s_tiny_school_has_become.html

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.06. 16:38:07

Némely Mandiner-kommentelőnek is becsületére válhatnék, ahogyan Lázár János 913 lelőtt fácánt posztoló vadászpartnernője kifakadt az irigy, vadászellenes pórnépre:

"Akik most ezt a vadászatot nehezményezik, ne felejtsék el, hogy akik mellé állnak most Kádár örökösei."

Egy mondattal előtte:

"Sohasem csináltam titkot abból hogy jobboldali vagyok, és a baloldali ismerőseimnek üzenem hogy Soponya ahol most voltam, Kádár elvtárs fő területe volt egykor és jártam a "nem semmi" vadászházában is."

Tehát akinek nem tetszik a Kádárhoz hasonlóan vidám vadmészárlást tartó fideszes uralkodó osztály - az Kádár örököse.

Még eggyel korábban:

"A vadászat ősrégi dolog..."

Nem csak a vadászat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.06. 17:24:29

@Holger Hartland: Nem bírom követni az oda-vissza ugráló negációkat, meg úgy az egész dialektikát. Szerintem fölösleges volt a Dianának ennyire cicomáznia a mondandóját – miért nem írta azt, hogy "enyim a vár, tied a lekvár"?

HToma 2014.01.06. 21:37:27

Gondolataim a Magyar Krónika alapításának híréről időrendi sorrendben.
Ez nagyoon gáz.
Ha Mesterházynak van humora amikor nyer az MSZP (nem fogok örülni neki, de előbb-utóbb fog) Kerényinek is köszönetet mond.
Bassza meg, bassza meg, bassza meg. Double Facepalm bassza meg
Holnap kezdődik a farsang. Lehet hogy ez csak vicc.
Áhh ennyi humora nincs Kerényinek. Bassza meg

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.06. 21:47:27

@HToma: Kérjen egy új kérdést az élettől, olyat, amire pozitívan lehet válaszolni...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.07. 00:19:45

@HToma: A Magyar Krónika gáz? Az elmúlt három év után? :) Ugyan, szerintem nem is rossz húzás. (@Counter: Tessék, ez egy pozitív válasz! :D)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.01.07. 09:22:14

Koztudomasu, hogy Lazar Janos vadaszik.

www.blikk.hu/blikk_aktualis/arisztokratakkal-vadaszott-lazar-2230391
"„Fantasztikus vadászaton vettünk részt Soponyán. Vendéglátónk Lázár János. A vendégek között Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, Gróf Károlyi László és felesége, Miklós liechtensteini herceg és felesége, aki a luxemburgi főherceg húga" – lelkendezett a zongoraművész Failoni. Később törölte a képeket, mert a nap folyamán az interneten is terjedni kezdett a vadászat híre. „Látom óriási hűhó lett egy vadászatból, amin részt vettem! Miért kell politikai ügyet csinálni mindenből?!!" – fakadt ki újabb bejegyzésében.

Az eseményen remekül érezhette magát a társaság. 913 fácán került terítékre, s egy újoncot – aki a cink.hu szerint Perényi Zsigmond miniszterelnökségi főtanácsadó – maga Lázár avatott vadásszá, miután a szokás szerint megvesszőzte. A vadászat után az egykori vadászházban, a Fácános Hotelben folytatódott a mulatság. Kerestük Lázár Jánost, hogy mennyibe került a vadászat, különös tekintettel arra, hogy a vadászterület és a szálloda állami tulajdon. Meg szerettük volna tudni, milyen megfontolások alapján hívta meg a vendégeket. Korábban ugyanis a hvg.hu-nak azt állította: csak régi barátokkal vadászik.

– Lázár János a közéleti tevékenységével kapcsolatban kész bármilyen felvilágosítást megadni, de a magánélethez való jog minden magyar embert megillet. Lázár János álláspontja szerint szabadidejében mindenki azzal és azt csinál, amit akar.

Köztudomású, hogy vadászik, de a magánéletére vonatkozóan sem most, sem pedig a jövőben semmiféle tájékoztatást vagy információt nem kíván nyújtani – üzente munkatársaival a Blikknek az államtitkár."

HToma 2014.01.07. 10:27:16

@Holger Hartland: Az ilyen híreknél még az is eszembe szokott jutni, hogy unatkoznak a fideszesek. Túl nagynak tartják a közvélemény kutatási előnyüket és így akarnak egy kis izgalmat vinni az életükbe.:)

@Doomhammer: vannak akiknek arra nedvesedik, hogy ahisztokratákkal mutatkozhatnak együtt. Talán a hölgy is közéjük tartozik.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.07. 10:42:24

@HToma: Lázár János most hölgy vagy ahisztokhata?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.01.07. 11:40:06

@HToma:
Vagy eppen a vadaszavatastol lesz jo nekik.
Az igy nez ki:
www.youtube.com/watch?v=ZeEka9vA6XM

A hitelesseg kedveert egy hodmezovasarhelyi facanvadaszat resztvevoirol keszult a video, bar nem a kancellariaminiszter urrol es a frissen felavatott miniszterelnoksegi fotanacsadorol.

HToma 2014.01.07. 14:23:25

@Counter: Higgye el a hölgy nem ment volna el vadászni ha csak Lázár van ott. Lázár meg sznob.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.01.09. 10:25:43

@HToma:
Kecskere kaposztat.
www.blikk.hu/blikk_aktualis/ingyen-vadasztatjak-az-allami-fejeseket-2230793
"– Állami alkalmazottak, állami autókkal, állami cég által biztosított üzemanyagot használva, munkaidőben, állami pénzen szórakoztak – írták levelükben, amelyet retorzióktól tartva nem mertek aláírni, mert tartanak attól, hogy kirúgnák őket, ha kiderülne a kilétük. Így nem tudhatjuk, hogy mennyire vehető komolyan a tartalma, azonban a levélírók állításait erősítheti az, hogy konkrét időpontokat és helyszíneket is megjelöltek, vagyis könnyen ellenőrizhető lenne az igaz­ságtartalmuk.

A levelet Orbánon kívül elküldték Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak is, aki, mint hétfőn kiderült, december közepén maga is egy nagyszabású vadászaton vett részt egy másik állami vadásztársaságnál, és amelynek költségeit egy magánszemély fizette ki a vállalatnak.

Hozzánk később jutott el a levél, de még Lázár János vadászata előtt feltettük a kérdést Lázáréknak: megkapták-e a levelet, ha igen, kivizsgálták-e az abban leírt súlyos állításokat, és ezeknek lett-e valamilyen következményük. Kiderült, nem foglalkoztak a levéllel.
– Megkaptuk a levelet, azonban nem lett iktatva. Névtelen, arctalan bejelentésekkel nem foglalkozunk. Ha valaki névvel is vállalja az állításait, akkor természetesen mindig kivizsgáljuk a leírtakat – mondta a Blikknek akkor a Miniszterelnökség egyik munkatársa. "

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.11. 21:36:38

@Alfőmérnök: Nem leszünk gyarmat! Oroszország a keresztény Európa utolsó mentsvára!

Jól fog ez így kinézni a kampányban, ha ebbe se tud tíz körömmel beleakaszkodni a Nagy Demokratikus Összefogás, akkor már csak a fejfát kell kiválasztani.

Sapika 2014.01.14. 14:36:41

@Doomhammer: @Counter: @Alfőmérnök:
Jól elviccelődnek itt a dolgon, de mink, egyszerűbb népek tök nem értjük ezt.
Nekem például 2 különböző értelmezés ugrott be, de azt nem tudom, hogy egymást kizárják, vagy sem:

(1) OV úgy véli, hogy nem nyer áprilisban^1 , ezért fideszék még utoljára lenyúlnak^2 egy eszement összeget, mely vszínűleg több, mint a közgépes lenyúlások összege;

(2) OV úgy véli, hogy nagy dobás kell a rezsiharcban. Amely egyúttal a kádárrendszert visszasíró millióknak is megmutatja, ki is itt az oroszok igazi barátja.

-------
^1 Nem, nem ment el az eszem, csak azt hiszem, hogy a megfélemlített lakosság nem a valódi véleményét mondja a közvélemény-kutatóknak. Viszont indirekt módszerekkel a beavatottak azért meg tudják becsülni a valós adatokat. Amit OV már biztos tud, de én még nem.
^2 Itt lenyúlni szó kizárólag magánvélemény. Jelen esetben a vesztegetési kenőpénz szinonimájaként szerepel. (Gondolom, már az anonim kommentekben is hangsúlyozni kell, hogy csak vélekedésről van szó, nehogy idesújtson a törvény ökle.)

Sapika 2014.01.14. 14:52:34

Mit gondolnak a mai nagy ballib megállapodásról?

Én azért remélem, hogy ilyen szorult helyzetben csak összeadtak és kivontak minden összeadni és kivonni valót, továbbá begyűjtöttek minden elérhető adatot és elemzést.

Ha jól értettem az előzetes híreket, akkor abból indultak ki, hogy a ballib lakosság így is, úgy is rájuk szavaz. Vagy maximum átszavaz az LMP-re, de végül is azok a szavazatok sem vesznek kárba (eltekintve attól, hogy a kispártokra leadott szavazatok feleannyi parlamenti helyet érnek).

Remélhetőleg megbecsülték az LMP-nek így átadott szavazatok számát (1-2%?), de leginkább azzal foglalkoztak, hogy a bizonytalanok, meg a szavazást nem tervezők szempontjából melyik verzió a legkisebb rossz.

Például én konkrétan egy Bajnai-Szabó Timea-Jávor Benedek kezdetű listának örültem volna leginkább. De természetesen nem én vagyok a célközönség.

( @Counter: @Doomhammer: @Holger Hartland: szíves figyelmébe. Nevek ábc sorrendben. )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.01.14. 14:54:57

@Sapika:
"Nem, nem ment el az eszem, csak azt hiszem, hogy a megfélemlített lakosság nem a valódi véleményét mondja a közvélemény-kutatóknak. "

A helyzet roppant egyszeru. Van kabe 1.2 millio Fidesz-szavazo es kabe 1 millio "baloldali" szavazo (akik le is szavaznak arra az alakulatra, ami az MSZP kore szervezodik). A Fidesz kabe felmillio embert szerzett a rezsiharccal, de ezek a 19 ezer forintos kategoriaba tartoznak, meg szazszor velemenyt valtoztathatnak. Es van kabe 1 millio ember, aki el akarja kuldeni a kormanyt, de nem szavazna az MSZP koruli alakulatra. Nevezzuk ezeket "polgaroknak".

Ezeket a Professzor itt enekelte meg:
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/12/attet.html

A Jobbikot "feher kocka" partnak tekintem, a rajuk adott szavazat elvesz, akarmennyit is gyujtenek.

Fuggoen attol, hogyan szamolja ezeket a szamokat, vadul kulonbozo szcenariok adodnak.

1. Orban megnyeri a rezsiharcot, a polgarok nem mennek el szavazni. Az annyi, mint 1.7 millio az 1 millioval szemben, a Fidesz akar ketharmadot is szerezhet.
2. Orban elveszti a rezsiharcot, a polgarok nem mennek el szavazni. Az annyi, mint 1,5 millio az 1.2 millioval szemben, a baloldal meggyozo tobbseget szerez.
3. Orban megnyeri a rezsiharcot, de a polgarok valamiert a baloldalra szavaznak, akar ugy, hogy meggyozik magukat, akar ugy, hogy talalnak maguknak partot, ami nem szerepel a fentebb felsoroltak kozott. Az annyi, mint 2.2 millio az 1.7 millioval szemben, a baloldal meggyozo tobbseget szerez.
4. Orban elveszti a rezsiharcot es raadasul a polgarok is a baloldalra szavaznak akarmilyen felallasban. Az annyi, mint 2.5 millio az 1.2 millioval szemben, a baloldal akar ketharmadot is kaphat.

Amint latja, ket valasztoi csoport is nagyon billenekennye teszi a helyzetet. Az egyik az alacsony jovedelmuek/alacsony kepzettseguek csoportja, akiket a Fidesz sikeresen szolitott meg a rezsiharccal, de igy marad-e? Nem licitalja-e a Fideszt valaki tul?

A masik az a liberalis tomb, akik 2010-ben joreszt a Fideszre szavaztak, de a Fidesz a gazdasagi szabadsagharccal es a tobbi "konzervativ" (valojaban MIEP-gyokeru) szlogennel elidegenitette oket magatol. Otthon maradnak-e ezek? (mert a Fideszre szavazni nem fognak) Vagy az utolso pillanatban felfujjak a fejuket es "utanam az ozonviz" felkialtassal leadjak a protestszavazatukat valamire, ami nem a Fidesz es nem a Jobbik, a "feher kocka"? Mert nekik a baloldal gyozelme sokba fog kerulni anyagilag, viszont ujabb 4 ev orszagmente's rossz vicc lenne.

Minthogy a valaszt nem tudjuk, marad a viccelodes. A jo hir, hogy a Fidesz sem tudja. Atrendeztek mindent 2010-hez kepest, a varazsgombjuk nem mond semmit.

Sapika 2014.01.14. 15:14:45

@Doomhammer: "Az egyik az alacsony jovedelmuek/alacsony kepzettseguek csoportja, akiket a Fidesz sikeresen szolitott meg a rezsiharccal, "
Biztos ez? Mennyire alacsony képzettség kell ahhoz, hogy valaki ne tudja megítélni a saját reáljövedelmének alakulását? (Most nem a számokra gondolok, hanem hogy csak emlékszik még, miket engedhetett meg magának pár évvel ezelőtt, amit ma már nem.)
-----
"de igy marad-e? Nem licitalja-e a Fideszt valaki tul?"
Na ez utóbbi borzasztó lenne. Mindjárt átszavaznék az LMP-re én is.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.14. 15:22:12

@Sapika: A ballibnek a mai megállapodás mellé még a feltétel nélküli alapjövedelmet kell a programjába emelnie, és akkor elérik, amit nem hittem volna: megyek és leszavazok a Fideszre.

Sapika 2014.01.14. 15:25:58

@Holger Hartland: Nem fogják. Egyrészt alapból gyávák. Másrészt meg gondolom, ők is észrevették már, hogy a társadalmi szolidaritás kihalt. Én is Skandináviára és Új Zélandra gondoltam, mint lehetőségre.
-----
Biztos ismered, szakállas:
Megkérdezik a jereváni rádiót, felépíthető-e a szocializmus egy országban. A válasz: igen, de előbb Azerbajdzsánban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.01.14. 15:28:19

@Sapika:
"Biztos ez?"

Ezt mondjak a kozvelemenykutatok.

"Mennyire alacsony képzettség kell ahhoz, hogy valaki ne tudja megítélni a saját reáljövedelmének alakulását?"

Ahhoz tenyleg hulyenek kell lenni, ami az alacsony jovedelmuekre/kepzettseguekre nem all. Viszont at lehet verni oket (mindenkit egyebkent) olyan trukkokkel, hogy ne tudja felismerni, hogy amit most kap, azt fel ev mulva vissza kell fizetnie. Vagyis a politikus sajat magatol vett kolcsonnel veszi meg. Volt mar ilyen, lesz meg ilyen.

Sapika 2014.01.14. 15:32:59

@Doomhammer: "A Jobbikot "feher kocka" partnak tekintem, a rajuk adott szavazat elvesz, akarmennyit is gyujtenek."
Tűnődöm e mondat jelentésén.
Úgy véli esetleg, hogy mégsem lesz Fidesz-Jobbik koalició? Mondjuk ha a Fidesznek a parlamentben 44%-a van, a Jobbiknak 7%, az LMP-nek pedig 3%, akkor mi történik maga szerint?
(Mi ezen már elvitatkoztunk Hartland kolléga blogján nemrég.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.01.14. 15:38:16

@Sapika:
"Úgy véli esetleg, hogy mégsem lesz Fidesz-Jobbik koalició? "

Kizarni nem lehet. 2002-ben peldaul siman koaliciot kotottek volna a MIEP-pel. Ha bajba kerulnek es csak a Jobbikkal lenne meg a tobbseguk, biztos meghuznak a lepest (2002-ben ugye a MIEP nem jutott be). Azonban ez biztos, hogy csak veszszcenariokent johet szoba, hiszen ez alaposan betenne nekik a valsag vizein navigalva. A Fidesz-Jobbik szcenarionak tehat alacsony valoszinuseget adok.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.14. 20:27:32

@Sapika: Még lehet ebből Emberarcú Baloldali Program. Braun Róbert annyira lelkesedik érte, hogy már a második publit írta mellette. A balos reakciók általában pozitívak (mármint az FNA ötletére nézve).

Sapika 2014.01.14. 20:39:09

@Holger Hartland: Sose hallottam nevezett úrról, de most látom, hogy még wikipédia cikk is van róla.
Lehet, persze, hogy kellett volna tudnom erről az úrról. De ha én látok egy cikket, ami sztem hülyeség, akkor unottan továbblapozom, anélkül, hogy megjegyezném a szerző nevét. Te és Maroz pedig elolvassátok, dühöngtök, és posztot írtok.
Egyébként a szocik biztosan nem teszik magukévá az ideát sztem. Legalábbis eddig gyáva, színtelen, egyéniség nélküli társaság voltak, mondjuk a Fletótól eltekintve, de őt már leolvasták a számháború játékban. Miért pont most akarnának hazardírozni?
Sztem egy kicsit elpublisztikáznak, de a Párt nem teszi magáévá az ötletet. Az pedig kiszámíthatatlan, hogy a bizonytalan szavazók közé csurgó/csurgatott információk eredője mi lesz.

Sapika 2014.01.14. 20:50:14

@Sapika: Most látom, hogy már másodszor használom itt a "gyáva" szót a szocikra. Ez alatt azt értem, hogy az igazán fontos problémák megoldásához sohasem mertek hozzákezdeni, még akkor sem, amikor jó erőben voltak. (Fletó sem, tehát az előbb hibásan írtam be egy mellékmondatot, bár tőle azért annyi kitelt, hogy például részt vegyen a melegfelvonulásokon.)

Sapika 2014.01.14. 21:07:15

@Doomhammer: "2002-ben peldaul siman koaliciot kotottek volna a MIEP-pel."
Van egy kurucinfó poszt, mely megtalálható a reális zöldek honlapján is. 2010-ben írták. Ide másolom, mert annyira gyönyörű:
"Juhos Katalin volt a Fidesz eddigi egyetlen polgármestere a főváros legnépesebb, XI. kerületében. 1998-2002 között vezette „az ország ötödik legnagyobb városát” a MIÉP-pel hivatalos szövetségben .... Ennél magasabb szinten az elmúlt 66 évben Magyarországon soha nem volt a vezetésben a nemzeti radikális oldal"
Az tetszik benne, hogy ezek szerint a MIÉP-et a kurucinfó is az 1944-es nyilasok folytatásának tekinti.
----
Nem tudom, melyik honlapé az elsőbbség, én mindenesetre ezt a linket adnám meg hozzá:
realzoldek.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=459
Érdemes odakattintani. Miközben az ember ezt a csodás szöveget olvassa, a képernyő baloldalán neves MTA tagok fényképe mozog páternoszterként. Utóbbiak a reális zöldek tudományos tanácsadói, vagy tiszteletbeli tagjai.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.01.14. 21:29:45

@Sapika:
"Az tetszik benne, hogy ezek szerint a MIÉP-et a kurucinfó is az 1944-es nyilasok folytatásának tekinti."

Szerintem pedig nem véletlenül hasonlít a neve a Magyar Élet Pártjára.
hu.wikipedia.org/wiki/Egys%C3%A9ges_P%C3%A1rt#Magyar_.C3.89let_P.C3.A1rtja

Sapika 2014.01.14. 21:56:48

@Doomhammer: Értem. Ők maguk a Magyar Élet Pártját tekintették jogelődjüknek. Mások viszont egy, még ennél is rosszabbnak gondolták/gondolják a MIÉP-et. Ezek a mások itt a mandiner.blog.hu-n hisztérikus ballibeknek vannak többnyire tekintve. Ezért érdekes sztem, hogy a fenti, 2010-es posztban éppen 66 évet említenek:
"Ennél magasabb szinten az elmúlt 66 évben Magyarországon soha nem volt a vezetésben a nemzeti radikális oldal"
Bár lehet, hogy félreértem a mondatot.
A rovat/poszt azonosítója a kurucinfón:
Anyaország :: 2010-02-11. 00:01.
Azután érdekes még, hogy Juhos Katalin expolgármester levelezésre érdemesnek tekinti a kurucinfót, mely illő tisztelettel le is hozza a levelét uyganezen az oldalon:
"Tisztelt Kuruc.info, tisztelt Rákay Úr!
Érdeklődéssel olvastam cikküket Kupper Andrásról. ..."
(A gugli kiadja, hol van ez; én nem adnám meg itt a linket, nem kell, hogy a web-statisztikájuk újabb állandó linkkel bővüljön.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.15. 09:20:37

@Sapika: Az megvan, hogy kicsoda Lánczi András és GFG? :)

Sapika 2014.01.15. 20:15:26

@Holger Hartland: Sajnos nagyon műveletlen vagyok e téren. Lánczi Andrásról van Wikipédia cikk, meg még ezt is kiadta a gugli:
"Alulírottak szakmai és erkölcsi támogatásunkról biztosítjuk Molnár Attila Károlyt, akit nemzedékünk egyik legkiválóbb gondolkodójának ..."
CFG ügyben viszont semmit sem találtam, hiába korlátoztam a guglit a magyar találatokra.
Sok jó maradt ki az életemből emiatt?
------
Más: megint befagyott a Disznók tánca. Vajh az én locsogásom riasztotta el a kartársakat, vagy pedig fontosabb hadszíntéreken csatáznak most részt éppen?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.15. 21:35:53

@Sapika: G. Fodor Gábor politikai gondolkodó áll a GFG monogram mögött. Van neki blogja is, meg furcsa gondolatai is.

Sapika 2014.01.15. 21:53:46

@Counter: Kösz, így mindjárt kiadja a gugli. Nekem úgy rémlik, hogy ez a Századvég pillanatnyilag nagy pénzeket kap kormányunktól. Emiatt nem is sietek megismerni a furcsa gondolatait.
Bár persze érdekes lenne látni, hogy ezt titokban összehozott az atomerőmű ügyet, meg 30 éves orosz kölcsönt hogyan ideologizálják meg a párthívek.
Eddig ha nem volt valamire tender, sőt még csak konkurens árajánlatokat sem kértek be, mindig az volt a szöveg, hogy így lehet a hazafias hazaiakat helyzetbe hozni. Na de most mit mondanak vajh?
De azt hiszem, nem nézek utána. Maga szemlátomást élvezi a vitát az ilyen farkokkal, én meg nem.

Alfőmérnök 2014.01.15. 21:58:01

@Counter: Hallottam olyan pletykát, hogy aristo mögött is ő áll. (Nem tartom valószínűnek, azért GFG az épelméjűség innenső felén van. Én továbbra is Botosra tippelek.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.15. 22:28:05

@Alfőmérnök: Ha GFG egyben aristo is, akkor vagy hihetetlen, emberfeletti fegyelemben tartja a nyelvhasználatát, vagy gyakorló skizofrén.
Botostól nem olvastam semmit, nem tudom megítélni, hogy lehet-e ő.

A pro-tölgyesek nem szokták elhinni, de a MAK-tölgy ekvivalencia tényleg sejthető volt a két személy szövegeit egymás mellé téve.

@Sapika: Pedig fantasztikus dolgokat szokott írni, remek hasonlata volt például, amikor az államférfiúi tetterőt egy ágaskodó férfiassághoz hasonlította.

Vagy amikor leírta, hogy "előre annyit tesz: akármerre".

Semmiképp se nevezném sótlan szakkifejezések között támolygó szobatudósnak.

Egy igazi, bolsevik típusú ("el kell menni a falig", "le kell vonni a legvégső következtetést is", "ballaszt nélkül hajózunk) schmittiánus ("a szuverén csak az, aki nem tartozik felelősséggel a tetteiért", "a politikai cselekvés egyetlen mércéje a hatalom megtartása és megszerzése") politológus.

---

Miért mondanának most is mást? Helyzetbe hozzuk a hazaiakat, ha így, akkor így.

No meg Stier MN-vezércikket érő szerelmes verse, ugye:
"Jó három éve volt, amikor a Valdaj Klub ülésén Vlagyimir Putyin csak úgy jobbra nézve, s a szemével csippentve annyit mondott, hogy minden rendben lesz. Beszélt az energetikai együttműködésről, Paksról, és sok minden másról. Arról, hogy Magyarország ebből csak nyerni fog. Néztem a szemébe, s láttam, hogy mindezt őszintén gondolja, s Magyarország ebből igazán nyerhet."

Putyin cár jó ember, s jót akar nekünk. Ennyi elég is.

Egyébként régóta nyomják ezt az orosz vonalat a propagandában.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.15. 23:08:16

@Sapika: Akkor hagyjuk. Jó neked, hogy ilyeneknek utána kell nézned. :)

@Counter: Három év blogolási tapasztalat után azt mondom, nem olyan nagy dolog megtudni egy nickről, hogy ki áll mögötte, én is tudom elég sokról. Ehhez képest vannak hamis pletykák, például íme, aristóról is, aki persze, hogy nem GFG. Az esetek nagy részében a Nagy Titok a "na bumm, és aztán" kategóriájába tartozik. Néha meg nem, és ártani lehet vele.

Sapika 2014.01.15. 23:21:30

@Holger Hartland: " Jó neked, hogy ilyeneknek utána kell nézned." == Boldogok a lelki szegények.
De ha nem is boldogok, legalább kevesebbet idegesítik magukat ;-)

Sapika 2014.01.15. 23:28:00

@Holger Hartland: "Három év blogolási tapasztalat után azt mondom, nem olyan nagy dolog megtudni egy nickről, hogy ki áll mögötte".
Sztem is. Legalábbis Te már annyi infot kiadtál magadról, hogy pár óra munkával meg tudnálak találni. (Gondolom, te is engem.) Csak hát minek.
Counterrel kapcsolatban pedig beugrott nekem egy kósza ötlet. Amit persze sohasem ellenőriztem le, és nem is fogok, kikotyogni meg pláne nem. De mindenesetre megnéztem a vélelmezett személy fényképét, és azóta mindig az ugrik be, ha meglátom egy kommentjét.

Alfőmérnök 2014.01.16. 00:26:52

@Counter: konzervatorium.blog.hu/2009/07/14/xvi_lajos_kivegzese_koncepcios_perben_elkovetett_kozonseges_gyilkossag_volt_interju_botos_mateval_a_

Ez alapján éppenséggel nem lehet kizárni, bár kétségtelen, hogy aristonál kifinomultabban fogalmaz az ürge.
Mindenesetre érkezett már egy-két infó ezzel kapcsolatban a blog.hu-ra, ami persze lehet, hogy deznifó, de azért nem kéne figyelmen kívül hagyni.
Ami még gyanús, hogy a mandisok egyfajta tekintélyként kezelik aristot, bármekkora elmebetegséget is ír (több mandi szerző is több szálon a PPKE BTK-hoz kötődik).

A dolog azért lenne vicces, mert pl. betyár/mézesrozi nagy aristo-rajongó, buzgón cselédezett/disznópásztorozott, többek között Botost is ledisznópásztorozta, mikor kibaszta MAK-ot. Kurva nagy poén lenne, ha kiderülne, hogy tényleg igaz, persze ettől még lehet, hogy nem igaz.
Ezen kívül Botosról el tudom képzelni, hogy akkora gerinctelen alember, hogy kibassza MAK-ot és közben egy tölgylevelet tesz az avatarjára tiltakozásul a saját féregsége ellen. :-)))

A legviccesebb persze Tróger Faszland, aki a leggyávább szellemi éhenkórászként úgy csinál, mintha nem fosna tőle, hogy leleplezik.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.16. 01:22:29

@Sapika: Talán pár óra sem kellene hozzá, csak tényleg minek. :)

@Alfőmérnök: Látom, Alfi, megint megártott a sok a jóból. Pedig ha pár órát a leleplezésembe fektetnél az ivás helyett, már birtokodban lenne A Titkos Tudás. Csak hát nem mennél vele semmire. Legfeljebb látnád, hogy tényleg semmi közöm az alulteljesítő ismerősöd szakmai bukásához. Ártani ugyanúgy nem tudnál, ahogy Aristónak sem, akit pedig fele se olyan nehéz megtalálni, mint engem, és akinek valóban jár egyfajta tisztelet, ellentétben veled.

Alfőmérnök 2014.01.16. 01:27:27

@Holger Hartland: Egy nulla, szellemi éhenkórász féreg leleplezésébe miért fektessek egy másodperecet is, te nyomorék?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.16. 01:42:16

@Alfőmérnök: Például azért, hogy megkereshess. Vascsővel! :D

Sapika 2014.01.18. 00:43:10

@Counter: "Putyin cár jó ember, s jót akar nekünk. Ennyi elég is."
És a legújabb hírek szerint a jobbiknak is tetszik.
Mi készül itt?
Roppant aggasztó.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.01.18. 07:55:55

@Sapika: Mi készülne? Tanmese arról, hogy a függetlenség és szuverenitás nem önmaguktól értékesek, hanem a velük való élés módjától.

Csak akkor kezdjen el igazán aggódni, ha a katolikus egyházat lenyomják.
Tudniillik a teljes keleti fordulathoz nemzeti egyház kell, olyasmi, mint a pravoszláv egyházak. Arra nem tudok rájönni, hogy egy protestáns alkalmas-e ilyesmire, szerintem nem, de ki tudja.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.18. 09:15:49

@Sapika: Bármi lehet, a pragmatikusan kötött jó üzlettől a közönséges hazaárulásig. Ennek eldöntéséhez látni kellene a részleteket és jó sokat gondolkodni - de mivel a részleteket nem ismerjük, gondolkodni pedig a legtöbb ember nem szeret (vagy nincs ideje), marad az, hogy mindenki eldönti az ő hite szerint.

Sapika 2014.01.18. 10:44:14

@Holger Hartland: "Ennek eldöntéséhez látni kellene a részleteket és jó sokat gondolkodni"
Hát igen, a részleteket nem látjuk, és jó sokat gondolkodni sem igen tudunk, utána tanulni pedig pláne nem. Bennem azért maradtak benyomások, részben mert hallgattam szakmai előadásokat szakmai fórumokon, elsőosztályú szakértőktől az energetikai/technikai háttérről és alternatívákról.

Technikailag:
(a) A napelemek (photovoltaics, solar cells) ára folyamatosan esik, hatásfokuk javul. Azt várják, hogy egy idő után az energia-tárolás és nagy távolságú energiaszállítás költségeivel együtt is versenyképes lesz. (Energiatárolás alatt természetesen nem akkumulátorok értendők.)
Ez az atomerőmű-bővítés még nem volt sürgős. Ha vártak volna még 5-8 évet, azalatt jobban meg lehetett volna ítélni, merre halad a világ, tényleg igazolódnak-e ezek a várakozások a napelemekkel, vagy sem.
(b) A Fukusima ügy engem személy szerint megrázott. Mivel abban az országban történt, amelyet én pontosság, megbízhatóság, műszaki fejlettség, munkafegyelem szempontjából a csúcsnak tartok. És a balesetet okát sem vélem fatális véletlennek. Ha egy esemény ezerévenként egyszer előfordulhat, akkor egy atomerőmű élettartalma alatt kicsi, de véges valószínűséggel bekövetkezhet. Ha ez Japánban előfordulhatott, akkor Oroszországban, vagy nálunk is előfordulhat. (Természetesen nem a tsunami, hanem valami egyéb kicsi, de véges valószínűségű esemény.)
=======
Ez az egyik oldala a dolognak. A másik pedig az, hogy Oroszország az iparosodott országok között messze a legsötétebb helynek tűnik. Most hirtelenjében három mutató jut az eszembe: Transparency International, Freedom House,. valamint egy HVG-n látott térkép a homoszexualitás társadalmi elfogadottságáról (ami szerintem közvetve szintén mutatja egy társadalom belső állapotát). A háromból mutató közül kettőben Oroszország jóval Kína alatt van, ami azért nem kis teljesítmény.
Egy ilyen országtól való függést erősíteni további ötven évre azért nem semmi.

Sapika 2014.01.18. 10:50:41

@Counter: "Csak akkor kezdjen el igazán aggódni, ha a katolikus egyházat lenyomják."
Jut eszembe erről: Hogy van az, az utóbbi évtizedek pápai enciklikáinak szellemisége ide a mandiner.blog.hu-ra mintha nem szűrődne be. Ezeket a nagyon humánusnak és emberinek tűnő pápai véleményeket csak a liberális újságírók találják ki? Vagy esetleg ide a maninder.blog.hu-ra nem járnak igazi katolikusok?
(Ezek itt valódi kérdések részemről, nem ironizálás, vagy ilyesmi.)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.01.18. 12:48:59

@Sapika:
"Vagy esetleg ide a maninder.blog.hu-ra nem járnak igazi katolikusok?"

Az egyetlen igazi katolikus egy református egyetemen Professzor.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2014/01/bunbanat.html

Silcon 2014.01.18. 19:50:24

@Holger Hartland: a bölcsek kövével én sem rendelkezem, de pár szempont:

1. A ma használatos zöld áramtermelési megoldások árában egy drasztikus zuhanás már bekövetkezett, manapság a csökkenésben inkább a hatékonyabb tömeggyártás játszik szerepet, no meg a kínai konkurencia. Eddig egyértelműen csak támogatással volt versenyképes, most jutottunk el oda, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén gazdaságos lehet.

2. A zöld megoldások nem kalkulálnak az energiatárolás költségével. Elég nehéz lenne megmagyarázni az iparnak, hogy bocsi, de most éppen se szél, se nap. Tipikus hiba, hogy kihagyják a számításból az üzemeltetési költségeket és hosszabb élettartammal számolnak a várhatónál.

3. Az atomerőműnél 20-30 év futamidejű hitelről beszélnek. Hagyományos banki konstrukcióban ez valószínűleg kockázatosnak minősülne, azaz elég drága lenne. A megállapodásnak ez a része érthető. (A németeknél az atomerőmű bezárások várhatóan 22 milliárd eurós veszteséget okoznak 2022-ig, nem tartom kizártnak, hogy végül kihátrálnak belőle, az akkor egy politikai alku volt. A szolgáltatók az alkotmánybírósághoz fordultak, mert egy fillér kártérítést nem kaptak. Németországban nincsenek biztonságban a befektetések!  ) Ezzel szemben egy korszerű erőmű élettartama 60+ év. No de mi van a hitel visszafizetése és a leállítás közötti 30-40 éves időszakkal? Erről nem beszélnek az ellenzők.

4. Képtelenség fél évszázadot előre látni. Az ilyen próbálkozások 99%-a oltári marhaság utólag szemlélve. A historikus adatokat nézve az energia ára csak egy-egy új technológia bevezetésekor esett vissza kissé, egyébként szépen ballag felfelé. Lehet, hogy lesz fúziós erőmű, vákuumenergia kicsatolás és ne feledjük, versenyben van még Széles Gábor valamint Egely György is.

Kicsit nagyobb rálátásom van a témára az átlagembernél, ennek ellenére nem tudom megítélni, hogy melyik verzió lenne a jobb. Lehet, hogy a halogatás most kifizetődő lenne, van kb. 5-10 év a döntésig. Stróbl Alajos volt az MVM erőműves főatyamestere (azt hiszem már nyugdíjas), neki volt egy olyan előadása, amiben szerepelt egy dia az atomerőmű árakról. Szép, emelkedő tendenciát mutatott. Magyarázat: túl sok lett hirtelen a megrendelés és nincs elég építő kapacitás.

bz249 2014.01.18. 21:39:09

@Silcon: a nemet atomeromu bezarasok kapcsan azert erdemes meg egy szempontot figyelembe venni, a nagyjaban egeszeben optimalis eromutipus egy modern szuperkritikus goz munkakozegu szentuzelesu hoeromu.

Olcso es relative jol szabalyozhato... ehhez kepest minden mas kompromisszum es csak bizonyos korulmenyek kozott alkalmas a kivaltasara. Az atomeromunek es a zoldenergianak egyarant az a jellemzoje, hogy rugalmatlan (az atom technikailag szabalyozhato, de lomha es mindket eromutipusnal kvazi nulla a teljesitmenynoveles hatarkoltsege vagyis az adott korulmenyek kozott elerheto full krafton eri meg hajtani oket) vagyis csak korlatozott mertekben helyettesitheti a fosszilist es egymassal konkuralnak.

Egyelore nem latni, hogy merre mozdul a nemet energiastrategia, de a jelenlegi trend
- tulkapacitas van eromuvekbol
- a megujulo rohamtempoban bovul

szoval ha tippelnem kellene 2022-ben siman lekapcsoljak az utso atomeromuvet, ugyanis nem lesz neki helye az uj energiarendszerben (a szel/naperomure meg inkabb igaz, ami az atomra... egyszer felepiteni es a halozatba integralni sok, utana kvazi ingyen termel... ha mar ott vannak, akkor erdemes az igyis-ugyis allo szelkelepeket es napfarmokat hasznalni)

Alfőmérnök 2014.01.19. 00:33:11

@bz249: A nap- és szélerőműveket nem kell karban tartani?

bz249 2014.01.19. 10:12:59

@Alfőmérnök: valamennyire nyilvan kell, de a szelmalmot jobban (megiscsak egy nagy bazi forgo lapatkerek) a napelemet meg kevesbe (ott az elektronyika tud kikeszulni egy ido utan) de amennyire tudom ezek relative kisebb tetelek a telepiteshez kepest.

Alfőmérnök 2014.01.19. 20:38:47

@bz249: Volt ez a magyar találmány, amihez annak idején nagy reménységeket fűztek.
veddamagyart.info/szolgalati-koezlemeny/1086-tmt-napelemes-tetocserep-solar-tile

Valaki egyszer elmagyarázta nekem, hogy végül is miért nem vált be, de már nem emlékszem rá, mit mondott. :)

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.01.19. 20:41:42

@Alfőmérnök: Csak szólok, megnyitottam a linket, a vírusirtóm visítani kezdett.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.20. 11:51:09

@Sapika: @Silcon: Köszönöm, ez máris több, mint amennyit az atomenergiáról eddig tudtam. Attól tartok, a közbeszéd jelenlegi állapota nem kedvez annak, hogy erről (vagy bármi másról, elrettentő példának lásd a szomszédos topikot Szakály Sándor nyilatkozatáról) normálisan, azaz lassan és nyugodtan lehessen beszélgetni.

Sapika 2014.01.20. 13:28:34

@Holger Hartland: "a közbeszéd jelenlegi állapota nem kedvez annak"
Az atomerőmű ügy szakmai hátterének pontos átlátásához nagyon sokat kellene tanulnunk. (Nekem biztos nagyon sokat.) Amellett az adatok egy része ismeretlen, sőt titkos.

A fukusimai balesetről viszont elég sok anyag ismert, elég ahhoz, hogy bármely műszaki-természettudományos hátterű ember aggódni kezdjen. (Már írtam róla feljebb, hogy mire gondolok.) Örülök, hogy az emberiség előtt más alternatívák is vannak, ezek közül tudtommal a napenergia cellák folyamatos áresése a leginkább perspektivikus. (A szélenergia drága, a biomassza energia annyira azért nem drága, de jelentős árcsökkenés nem várható már ott.)

Az is ismert, hogy Oroszország kellemetlen és veszélyes, nem jó az eddigieknél is jobban függeni tőle.

Végül a Gripen ügy is választás előtti januárban csattant emlékezetem szerint, és utólag azzal kapcsolatban is merültek fel gyanúk.

Sapika 2014.01.20. 13:38:08

@Holger Hartland:
"elrettentő példának lásd a szomszédos topikot Szakály Sándor nyilatkozatáról"
Igen, belenéztem, és elborzadtam. Azután bele sem néztem többet. Első elkeseredésemben írtam ezt ide
@Sapika:
Viszont én úgy emlékszem, hogy ehhez akkora beletanulás nem kellene, mint az atomerőművekhez. Emlékezetem szerint ehhez elég lenne előszedni azt a Magyar holokauszt enciklopédiát, melyet még Schmidt Mária lektorált szakmailag anno. Meg elgondolkodni esetleg azon, mit jelent valakit szinte minden értékétől kifosztani, majd átzsupolni egy hátizsáknyi kacattal (=értékeket nem tartalmazható cuccal) egy háborús zónába.

Sapika 2014.01.20. 13:56:45

@Alfőmérnök: Én úgy tudom, olyasmi áresési folyamatot várnak a világban, mint amilyet kb. 10 éve vártak a ledes fényforrások terén. Ott történetesen be is jött, ma már a ledes lámpák nem különösebben drágák (nyugati fizetéshez képest kimondottan olcsók, de egy alsó-középosztálybeli magyar is ki tudja fizetni az IKEA árait.) BZ persze biztos többet tud erről.
A járulékos költségek persze magasak. Például hozzánk legközelebb Törökországban vannak napos, de értéktelen területek, és onnan még dróton ide kellene jönnie az áramnak, szállítási veszteségekkel.
----
Nem tudom, mennyire közismert, de nemcsak a napenergiával, hanem az atom energiával is gond az, hogy a termelés és a fogyasztás időpontja nincs szinkronban. Az atomerőmű például éjjel-nappal ugyanannyi áramot ad, de éjjel nálunk kevés áram fogy.
---
Hogy aztán mi lesz a legkedvezőbb megoldás a napenergia tárolása ügyében, azt nem tudom. Maradhatnak a hirtelen felpörgethető gázturbinák ezután is üzemben, egyenletesebbé tenni a termelést. Vagy megépíthető mégis a Prédikálószékre tervezett víztározó (meg a Zempléni hegységben is egy hasonló). Vagy gyárthatnak hidrogént, amikor több az áram, mint a kereslet, és azután mehetnek buszok, autók azzal is. De ezekről sajnos gőzöm sincs.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.20. 14:53:43

@Sapika: A paksi ügyről minél többet olvasok, annál inkább úgy tűnik, nem volt jó húzás (az ország szempontjából). De ez csak egy hírfogyasztó laikus véleménye, és az is marad.

A Szakály-ügy annyival tűnhet egyszerűbbnek, hogy ahhoz látszólag tényleg csak olvasni kellene. Sokak számára viszont már ez a léc is magasan van. Akinek nem, azok közül viszont sokan pedig az értelmes kommunikáció lécét verik le. Akiket eddig olvastam, azoknak a nagy része.

Sapika 2014.01.20. 15:16:32

@Holger Hartland: "Paksi ügy ... Szakály ügy"
Sztem nem véletlen az időbeli egybeesés.
Lett volna már 25 év megbeszélni/kibeszélni a Kamenyec-Podolszk ügyet, és Szakálynak is lett volna elég alkalma az elmúlt 25 év alatt elmondania azt, amit most mondott.
Sztem figyelemelterelés. Bedobtak egy gumicsontot, de úgy dobták, hogy az sokaknak valóban fájjon.
Így erről megy a közbeszéd, nem pedig OV hirtelen jött orosz-barátságáról.
----
Sztem van itt a mandiner.blog.hu-n jópár vén barom, akik már sötét nézeteikkel együtt szállnak majd a sírba egyszer. Őket úgy sem lehet meggyőzni semmiről sem, én nem is strapálom magam.

Pár kommentelő régebbi vitákban kifejtette, sőt egyes esetekben bizonyította, hogy fizetett fidesz-közeli állami alkalmazottak is ködösítenek itt munkaidőben, karrierjüket egyengetendő . Na az ő meggyőzésük még annyira sem lelkesítene.

A nagy kérdés az, hogyan jut majd el ez a vita azokhoz a honfitársainkhoz, akik a Hír TV - Köz TV - TV2 háromszögből értesülnek a világ dolgairól. Vszínűleg annyi jut majd el hozzájuk, hogy megint rágalmazzák a zsidók a magyarokat. Így választások előtt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.20. 16:48:27

@Sapika: Szerintem meg de. Véletlen egybeesés. Nem tudom elhinni, hogy valaki leszólt volna Szakálynak, hogy itt ez a kellemetlen paksi szerződés, mondjon már valami felkavarót a magyar történelemről.

A kamenyec-podolszki deportálás "kibeszélésére" nem volt elég 25 év, ebben a témában sok dolog csak a közelmúltban került elő. És időbe kerül, mire a régi "narratíva" lecserélődik. Például az új Ungváry-könyvet olvastad, mióta utoljára beszéltünk róla? Olyat pl. nem írtak 20 évvel ezelőtt... A történelem is fejlődő tudomány, idő kell az új eredményekhez, és ahhoz még inkább, hogy ezek átmenjenek a köztudatba, pláne ha érzékeny kérdésről van szó.

Ami a kommunikációs léc leverését illeti, nem akarlak elszomorítani, de nemcsak a mandiner vén (és ifjú) barmaira gondoltam, hanem például a ballibre is, meg most az amúgy talán jó szándékkal író Turulra is. A fideszes politikai alkalmazottak kommentelésén, sőt, posztírásán pedig már nem akadok ki. Van ennél durvább is, a másik oldalon is, bizony ám.

Sapika 2014.01.20. 17:24:14

@Holger Hartland: "Nem tudom elhinni, hogy valaki leszólt volna Szakálynak, hogy itt ez a kellemetlen paksi szerződés, mondjon már valami felkavarót a magyar történelemről."
Hát nem is úgy gondoltam.
Hanem: Kinevezzük a megfelelő gondolkodású embert fontos pozícióba alkalmas időben, majd ráküldjük az MTI tudósítóját, interjúvolja már meg, hátha mond valami érdekeset. Gondolom, elbeszélgettek egy fertályórácskát, amiből az MTI tudósító aztán biztos érzékkel kiválasztotta a lényeget.
Én legalábbis így csináltam volna ezt, ha hatalomvággyal (és pénzvággyal) terhelt politikus lennék.

Sapika 2014.01.20. 18:34:59

@Holger Hartland: Túl sokszor érkezett már gumicsont olyankor, amikor fontosabb dolgokra kellett volna figyelni. A pár napos egyezés is gyanús.
A pontos mechanizmust persze nem ismerhetem.
-----
Az általad ajánlott modern irodalmat még nem olvastam. De valamennyire emlékszem a Braham könyv első kiadásában olvasottakra.
Meg személyesen is beszéltem egy majdnem odakerült ember lányával valaha. Lehet, hogy ezt még leírom valahol. Az illető, nevezzük Grünnek, 1890 körül született egy alföldi kis faluban. Az 1. világháborúban behívták, harcolt, majd fejsérülés miatt leszerelték, és hadirokkantnak nyilvánították. Mint ilyen, házaló-engedélyt kapott Budapesten.
Azt gondolná az ember, hogy ezek után nem kérdőjelezik meg az állampolgárságát. De mégis ez történt, mivel Grünn akkor már nem élő atyja a Monarchia Magyar Királyságon kívüli részéről származott hazánkba, még Grünn születése előtt.
De szerencsére Grünn anyukájának családja már régóta itt lakott. Erről akkor minden adatot begyűjtöttek. (((Nagyon szép dokumentum-gyűjtemény lett a 19. századról, be is szkenneltem rögtön.)))
Így azután Grünn megúszta, és még 3 boldogtalan évet tölthetett a földön, amíg hadirokkantsága ellenére munkaszolgálatba nem vitték 1944-ben.
===============
A Wikipédia Szakály Sándor szócikke ezt írja:
"Szakály Sándor az ATV műsorában elmondta, hogy ... számára a fogalomhasználat során az elsődleges fontosságú annak eldöntése, hogy a korabeli magyar közigazgatás tudhatta-e, hogy tömegmészárlás készül."
Természetesen azt még nem lehetett tudni, hogy majd gödrökbe lövik őket. De a túlélési esélyük enélkül sem lett volna magas: kirablásuk után pénz és értékek nélkül kitették őket egy éhínség sújtotta háborús övezetbe. Mégis, mit ettek volna ott, hol laktak volna, és mivel fűtöttek volna, ha nem gyilkolják le őket?
Például ha tesz-vesz kartársat innen a mandinerről ledobnák ejtőernyővel Szomália harcok sújtotta részére úgy, hogy 3 napi hideg élelem és párezer magyar forint van csak nála. Mi lenne ott vele? Pedig ott fűteni sem kell.

Sapika 2014.01.20. 18:58:48

@Sapika: Azt hiszem, hogy a középső részben pontatlan voltam. Közben megtaláltam a beszkennelt dokumentumokat, és az egyikre rá volt írva, hogy a választó jogosultság céljából lett kiállítva, még 1939-ben. De akkor is érdekes, hogy egy Magyarországon született, magyar anyanyelvű, magyar nemzetiségű, magyar hadseregben hadirokkanttá vált személynek ilyesmiket kellett beszereznie a választójogához 1939-ben.

Silcon 2014.01.20. 19:24:17

@bz249: "modern szuperkritikus goz munkakozegu szentuzelesu hoeromu"
A hazai szenes erőművek szinte mind leálltak vagy haldoklanak. Elavultak és úgy látszik, hogy senki nem lát benne fantáziát, hogy felújítsa. Sok pénz, hosszú futamidő - nem ez a befektetők álma. A lignitet meg ne is említsük. Azért feldereng előttem Illés Zoltán alakja, ahogy a kyotói jegyzőkönyv megfelelő oldalaival ünnepélyes keretek között begyújtja a kazánt.

A németeknek az az egyik gondjuk, hogy nem épp ott van a termelés, ahol a felhasználás. A csehek meg a lengyelek elég jól berágtak rájuk, mert az ő hálózatukat is igénybe veszik az északról délre történő energiatovábbításban. Erre ugyan van szerződés, de a sima drótnál nem szabályozható a teljesítmény. Megállapodsz pl. 500MW-ban, aztán megy amennyi sikerül. Ezek a nyavalyás elektronok sosem buknak meg a fizikavizsgán. www.welt.de/print/die_welt/wirtschaft/article112287012/Osteuropa-laesst-deutschen-Strom-nicht-mehr-durch.html

A másik gond a tárolás. Itt vázolják, hogy működik a távkézifék a szélmalmoknál: www.mee.hu/files/images/5/B_Sbick_EFR-CEE_Lakihegy.pdf Nekünk még egy nyomorult tározós erőművünk sincs. Egyet építettünk ugyan (1912!), de az már a szlovákoknál van, máig az eredeti gépekkel! www.industcards.com/hydro-slovakia.htm (rá kell keresni az oldalon: "Location: Presov").

Silcon 2014.01.20. 19:33:52

@Sapika: "ma már a ledes lámpák nem különösebben drágák"
Viszont jól be lehet fürödni velük, pedig ezt a plusz szolgáltatást nem is reklámozzák. Az a gond, hogy még márkás gyártók LED-jei is képesek hamar elöregedni. euroastra.hu/node/75173

Sapika 2014.01.20. 20:10:03

@Silcon: Hüm, ez érdekes.
Itt a legérdekesebb ábra url címe, hogy ne kelljen a sok szövegen végig rágnia magát az érdeklődőknek:
blogs.scientificamerican.com/media/inline/blog/Image/naam-solar-moore_s-law-6.jpg
Eszerint az új atomerőművünk üzembeállásának idejére már lényegesen olcsóbb áramot várnak a napenergia-cellákból, mint a villamosenergia mai átlagos előállítási költsége.
Bár beválna a jóslatuk!

Sapika 2014.01.20. 21:19:46

@Holger Hartland: "A Szakály-ügy annyival tűnhet egyszerűbbnek, hogy ahhoz látszólag tényleg csak olvasni kellene. Sokak számára viszont már ez a léc is magasan van."
Kösz szépen az ajánlott irodalmat:
www.libri.hu/konyv/ungvary_krisztian.a-horthy-rendszer-merlege.html
Ehhez a mostani vitához tényleg csak pár oldalt kellene átfutni belőle. Idézetekkel, szépen dokumentálva.
A klasszikus Braham enciklopédiában van még pár kiegészítő adat hozzá. Pl. hogy csak 30 pengő készpénzt vihettek magukkal. Vagy hogy még az engedélyezett 3 napi hideg-élelem beszerzésére sem hagytak időt. Vagy hogy Kárpátalján egész hitközségeket telepítettek ki. Vagy hogy Máramarosban az egész zsidó lakosságot hontalannak tekintették. (Noha ők akkor már vagy 150 éve laktak ott, bár már nem emlékszem, erről hol olvastam.) Stb.
Ronda ügy volt. És ronda az utóélete is.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.20. 21:27:52

@Sapika: Paks továbbra is téma, Szakály nyilatkozata pedig nem gumicsont, hanem a maga módján szintén fontos kérdés. De hosszú, fárasztó és hálátlan feladat erről beszélgetni. Vannak emberek, akik többek között azért kapják a fizetésüket, hogy értelmesen (és nem csupán tényszerűen) beszéljenek ilyesmikről. Remélem, teszik is majd.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.20. 21:34:25

@Sapika: Nem kell bemutatnod a könyvet, nem olvasás nélkül ajánlottam. :) Most nem tudok belenézni, mert kölcsönadtam, de a neten is utána lehet olvasni a dolognak. Szakály nyilatkozata súlyos tévedés, pont úgy, mint a Veritas Intézet és a rajta keresztül is megnyilvánuló, hümm, "emlékezetpolitikai koncepció". De itt olyasmiről van szó, amit nem lehet úgy elintézni, hogy hülyeszakály mondjonle, meg hogy virtuális akasztást rendeznek neki. Tényleg hosszú és hálátlan téma.

Silcon 2014.01.20. 21:37:08

@Sapika: igen, de ez csak egyik eleme a költségeknek. Ugye ott van még a tárolás és az átalakítás (egyenáramból váltóáram). A szállítás sem magától értetődő, a mai hálózatok koncentrált termelők energiájának elosztására lettek tervezve, ezt is komolyan át kell alakítani.

Sapika 2014.01.21. 13:15:03

@Holger Hartland: „Szerintem meg de. Véletlen egybeesés. Nem tudom elhinni, hogy valaki leszólt volna Szakálynak …”
Ma reggelizés közben Bruck Andrást hallgattam a rádióból. Én eddig nem tudtam ki ő (mert tudatlan vagyok, és mert lekötött a szakmám, melytől nevezett szakterülete nagyon távol áll). Mondott párat, melyek kapcsolatosak itteni csörtéinkkel. Ideírom, hátha felháborít téged ;-) Bár lehet, hogy ezek rajtam kívűl mindenki másnak trivialitások.Természetesen nem szószerinti idézetek, hanem csak az, ami egy reggeliző rádióhallgató agyába eljut:

(1) Roppant fontos, hogy melyek a témák így választás előtt. Például ha a népek az oktatásról beszélnének, az nagyon rossz lenne fideszéknek. De a szegénységről való csevely sem kedvezne nekik. Ennél még az is jobb, ha az atomerőműről vagy az orosz állam szeretetreméltóságáról elmélkedünk. Az igazán jó persze az, ha a saját térfelén pattog a labda: nemzet, történelem, haza, stb.

(2) Ő 2002-ben még egy közvéleménykutató intézetet vezetett (ezt nyilván mindenki tudja itt rajtam kívül; lehet, hogy 2002-ben még én is tudtam). Még a választás napján, az exit-polokból is azt mérték akkor, hogy a fidesz kb. 10%-al győzött. Emiatt aztán a leghalványabb gőze sincs arról, mi lesz a mostani eredmény.

(3) Ha a fidesz bukik, annak egyik fő oka a jobboldali sajtó szervilizmusa. Mivel a politikusok agyába kizárólag a saját térfelükről érkező kritikák hatolnak be. Ha ezek elmaradnak, akkor semmi sem tartja őket vissza a válogatott baromságoktól. Ezt példákkal ecsetelte (gondolom a saját praxisából).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.21. 13:42:53

@Sapika: Szedjük pontokba, de akkor nullával kezdem. :)

0) Ezt olvasd el: hvg.hu/velemeny/20140121_Az_eleven_borzalom

1) Persze, hogy van tematizálás, de nem ilyen szinten, hogy bedobják Szakályt. Sem neki, sem az intézetének, sem a kormánynak nem hiányzott ez az egész. Ha tematizálási kísérlet volt, akkor elrontották. Kamenyec-Podolszkij említése nélkül talán sikeres tematizálás lehetett volna. Így viszont nem - hacsak nem arra játszanak direkt, hogy kellőképpen dühös és átgondolatlan, buta reakciókat váltanak ki, mire sok átlagszavazóban csak annyi marad majd meg az egészből, hogy "ezek a hálátlan zsidók már megint baszogatnak minket, pedig hogy megmentettük őket".

2) Így van, ezt nálam is kitárgyaltuk: ilyen kiélezett helyzetben könnyen elképzelhető, hogy a közvélemény-kutatások megbízhatatlanná válnak a sok rejtőzködő szavazó miatt. Ebben reménykedhet az ellenzék. Nagy összegben azért ne fogadj rá.

3) Ha a Fidesz bukik, akkor majd utólag okosak leszünk, hogy miért, de valóban, a kimeríthetetlen jobboldali hülyeség biztosan ott lesz az okok között. Hiába jut akárhány normális jobboldali egy hülyére, ha az utóbbi hangosabb és láthatóbb.

bömböcz 2014.01.21. 13:55:04

@Holger Hartland:
Személyi igazolványokat, IP címeket kéretik élőkészíteni ellenőrzés céljából...
Szakálynak igaza van! De egy beszari alak.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.21. 14:03:51

@bömböcz: Szakály súlyosan tévedett, amit sokan, pl. a Mandiner is, túlreagáltak. Inkább szakirodalmat olvass a személyi igazolványok és IP-címek helyett.

bömböcz 2014.01.21. 14:13:16

@Holger Hartland:
Oké, de a magyar iratokkal nem rendelkező eszkimók akkor is idegenrendészeti-eljárás alá vonhatók a mai napig nemde?
Persze Szakály nem egy László Gyula...
Alamuszi nyuszi nagyot ugrik, aztán nyuszi hipp, nyuszi hopp, máris egyet megtagadott...
A zsidók túlfeszítik a húrt (pedig rafináltak), a cigányokkal egyetemben.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.21. 14:34:24

@bömböcz: Hogyne, sőt, akár egy bömböcz is idegenrendészeti eljárás alá vonható. Csatoljuk el a bömböcz lakhelyét Magyarországtól, aztán amikor húsz év múlva sikerül visszacsatolni, tagadjuk meg tőle a magyar iratok újbóli kiállítását (mert addigra eldöntjük, hogy a bömböczök nem magyarok, bár a harminc évvel korábbi népszámláláson még jól jöttek magyarnak), és a bömböczből máris idegen lesz. Kizsuppolhatjuk Antibömböczlandba, és arról már igazán nem tehetünk, hogy ott éppen ölik a bömböczöket... Jöhet a kézmosás.

Sapika 2014.01.21. 14:48:01

@Holger Hartland: " Ezt olvasd el: hvg.hu/velemeny/20140121_Az_eleven_borzalom "
Kösz szépen! Magamtól nem találtam volna meg, pedig sztem remekmű.
---
Egyedül a debreceni anyatejgyűjtő állomás bekerülését nem értettem. Most próbáltam ennek utánanézni az interneten, elég bornírt és embertelen ügynek tűnt, de hát nem összehasonlítható.
---
A hüvelymotozónőknek állítandó emlékmű Kurt Vonnegut stílusát idézi. Csak sokkal ennek most súlyosabb a tartalma.
---
Érdemes idejárni a blog.hu-ra, okosodik itt az ember.

bömböcz 2014.01.21. 14:50:39

@Holger Hartland:
Én érteni vélem a hasonlatot, csak ezt itt és most nem igaz.
A szóbanforgó kitelepítettek nem rendelkeztek hivatalos magori iratokkal, így hát valamit kezdeni kellett velük...
Játszunk el a gondolattal:
1 nevünkre vesszük
2 bújtatjuk
3 visszatoloncoljuk
válaszom
1: minek, ha már évezredek óta sem kívántak csatlakozni Ők egyetlen ajrópai nemzethez sem...
2:meddig, bírtunk volna ellenállni a zsidók kitelepítésének?
3:korrekt, megoldást alkalmaztak az akkoriak, minthogy nem a gázkamrákba- és nem is a puskacsövek elé terelték őket -a hivatalos levéltári adatok szerint- ne majomkodjunk már!

Sapika 2014.01.21. 14:58:56

@Holger Hartland: " Hiába jut akárhány normális jobboldali egy hülyére, ha az utóbbi hangosabb és láthatóbb. "
Sztem nem egyszerűen hangerő és láthatóság kérdése, hanem tudatos kontraszelekció eredménye.
2 példa:

(1) Az első orbán-korbányban még voltak egyéniségek, és nagytudásúnak tűnő szakemberek is. (Bár e kettő persze nem zárja ki egymást.) Ők hová lettek?

(2) Sokunkban alakult már ki eddig is rossz vélemény a magyar jogászokról. Na de hogy több, mint százat össze lehetett válogatni belőlük, akik aztán ellenszavazat nélkül megszavaztak egy öt évre visszamenőleges hatályú adótörvényt? Ezt azért nem hittük volna. Sztem nagyon magas színvonalú, a legmodernebb teszteket felhasználó személyzeti munka kellett egy ilyen mértékű és tökéletességű szakmai kontraszelekcióhoz.

bömböcz 2014.01.21. 15:07:44

@Sapika:
Maga is odavan a jogállamért!
A múltat végképp eltörölni: www.youtube.com/watch?v=oW1hb5sdgo0
Ne nyafogjon: a történelem permanens dialektika és kuss!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.01.21. 15:12:57

@Sapika:
"Na de hogy több, mint százat össze lehetett válogatni belőlük, akik aztán ellenszavazat nélkül megszavaztak egy öt évre visszamenőleges hatályú adótörvényt?"

A jog nem szamit, ha igazunk van.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/11/az-igazsag-jogan.html

Sapika 2014.01.21. 15:24:13

@bömböcz: Nehéz itt eldönteni, mi itt a neten a paródia, és mi a komolyan gondolt vélemény.

Ha maga itt KGB alteregója a tirpákról, akkor kitűnő a paródia, gratulálok hozzá. Bár egy kicsit feketébb humor, mint amit kedvelek. Persze amilyen a világ, olyan a világot tükröző humor is.

De ha véletlenül mégsem paródia lenne, akkor persze Hartland szavaira érkezett egy azonnal igazolás:
"Hiába jut akárhány normális jobboldali egy hülyére, ha az utóbbi hangosabb és láthatóbb."

bömböcz 2014.01.21. 15:31:22

@Sapika:
Hm...amikor régi vélemény-háborodottak új nickneveken osztják a tudást...
demokracy forevor... hahaha!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.21. 15:51:59

@bömböcz:
1) Magyarország már a nevére vette őket 1914 előtt.
2) Senkit nem kellett bújtatni a németek elől. A németek nem akarták sem a Magyarországra menekült zsidókat, sem a Magyarországhoz visszacsatoltakat.
3) De, az idegenrendészeti akció kezdeményezői tudták, hogy azok az emberek nagy valószínűséggel meg lesznek ölve - úgy is lett. Sokat pedig nem visszatoloncoltak, hanem ki-, mert nem menekültek, hanem az el-, majd visszacsatolt területeken éltek.

Mondom, szakirodalmat kell olvasni, nem személyi igazolványt.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.21. 15:55:56

@Sapika: Nincs ellentmondás. A hangerő és a láthatóság a kontraszelekció eredménye. A jobbakat kihajították, esetleg a perifériára szorították, esetleg
betömték a szájukat valami állással vagy juttatással. Nem kellett hozzá kifinomult személyzeti munka modern tesztekkel, végül is az ilyesfajta gyakorlat az emberiség több évezredes kultúrkincsének szerves része. :)

Alfőmérnök 2014.01.26. 14:49:50

@jött a csősz és mindenkit hazazavart: Náluk már csak a műkonzervatív aristo ulramodoros stílusa a nevetségesebb.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.28. 10:51:28

Felhozom a csettopikot. Korunk zsidója: a sikeres 1%.

444.hu/2014/01/25/a-szilicium-volgy-egyik-kockazatitoke-befekteto-cegenek-alapitoja-egy-ujabb-kristalyejszakatol-tart/

Korunk nácikomcsijai a "we are the 99%"? Ha egy problémára rossz válaszok születnek, attól még a probléma probléma marad. Sőt, akkor igazán.

Pelso.. 2014.01.29. 06:07:27

@Holger Hartland: Hehe, részben. Meg szabadkőműves is, aki néha egyedül titokban, tükör előtt énekli az Internacionalét)

maroz 2014.01.29. 10:20:11

@Holger Hartland: Hát, elnézve a hazai szimbolikus politikai küzdelmeket nagyon úgy tűnik, hogy az egyik oldalról "Putyin!" a másikról pedig "IMF!" feliratú táblákkal fogják egymás fejét beverni a népek. :)

Közben meg elég szomorú vagyok, mert nem igazán találok én sem jó választ erre a 99% vs. 1% dilemmára. Vannak paradigmák, amelyeket időnként jó lenne megkérdőjelezni, mert a paradigmákat időnként jó dolog megkérdőjelezni, de nem nagyon lehet, mert már pusztán a kérdéstől hisztériás rohamot kap mindenki (néha még én is ;)), aztán persze marad a kibeszéletlenség és a sok-sok frusztráció. Amiből aztán sok jó dolog nem nagyon szokott származni...

HToma 2014.02.01. 19:28:40

Tegnap a postaládámban két politikai kiadvány volt. Az egyik a CÖF kiadványa volt és a baloldal 7 főbűnét sorolta fel. Tudják mi volt az első? A 13. havi nyugdíj elvétele. Be se kellett volna vezetni!
A másik kiadvány a Hazai Pálya volt. Honnan van a Jobbiknak erre pénze?

Tudnak olyan pártot amelyik emelni akarja a közalkalmazotti béreket?

Silcon 2014.02.17. 20:42:06

Lapszemle:

Felértékelődnek az ősi gabonák a rossz időjárás miatt -- Magyar búzafajta lehet a válasz a globális felmelegedésre
euroastra.hu/node/77051

Titkos EU és kevésbé titkos USA terv az autók rendőrség (és a tikosszolgáltok) általi távoli megállítására, követésére
euroastra.hu/node/77808

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.17. 20:59:57

@HToma: Azóta a "Piros lapok" c. szocinak látszó blogon is megjelent... A szerző nevére plusz Józsefvárosra keresve érdekes találatokat kaphatunk. De szeretnék történész lenni száz év múlva, hogy kedvemre kutassak a mai kor iratai között! :)

HToma 2014.02.18. 10:54:20

@Holger Hartland: Az a baj már nem is tudja az ember mit mondjon erre.

Sapika 2014.02.20. 20:37:03

@Silcon: "Titkos EU ... terv az autók rendőrség (és a tikosszolgáltok) általi távoli megállítására, követésére"
El nem tudom képzelni, hogy ezt a demokratikus hagyományokkal rendelkező országok valaha is elfogadják.
Még a mi térségünkben sem vagyok biztos.
Például most volt egy hír arról, hogy paramilitáris különítményesek nyílt utcán, fényes nappal korbácsoltak fegyvertelen állampolgárokat egy baráti országban:
dotoho.blog.hu/2014/02/19/brutalisan_megvertek_a_pussy_riot_tagjait_szocsiban
Az itt az érdekes, hogy a magyar kommentelőknek csak kb. egyharmada vélte úgy, hogy ez jó dolog volt.
Kérdésemre a posztíró azt válaszolta, hogy például a szlovák kommentelők között még ennél is kisebb az arány.
Nézzünk bizakodva a jövőbe ;-)

Sapika 2014.02.20. 20:45:55

@Holger Hartland: "De szeretnék történész lenni száz év múlva, hogy kedvemre kutassak a mai kor iratai között! :) "
Sztem deprimáló lehet. Mert voltak korok, melynek tanulmányozásakor a történész együttérezhet, és akár lelkesedhet is egy-egy érdekesebb figura iránt. De ez a mostani valahogy nem ilyen, és még csak nem is igazán vicces.
Például hasonlítsuk össze a nyóckeres Szabó úr pálfordulásait Bajcsy-Zsilinszky pálfordulásaival anno ..

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.20. 20:54:23

@Sapika: De jó, nem törölték ezt, és nem a blogmotor, csak két "Disznó tánca" van. Pont jókor írtál! Én igenis szeretnék történész lenni száz év múlva. Nem deprimálna, jól bírom. :)

Sapika 2014.02.20. 20:56:34

@HToma: "Honnan van a Jobbiknak erre pénze?"
Én úgy képzelem a dolgot, hogy Irán egy magyar vállalkozótól kedvező áron megvásárol néhány számára fontos cikket (sertésmájkonzerv, pálinka ...) Esetleg közvetítőkön keresztül, az embargó miatt. A magyar vállalkozó pedig a haszonból veszteséges médiákat tart fent, és áron alul kinyomtatja a jobbik szórólapjait. Mindenki jól jár, de Irán a legjobban: továbbra is lesznek támogatói az Európai Parlamentben, és ha szerencséje van, akkor koalíciós partnerként egy NATO ország kormányába is bekerül egy Irán-barát párt.
(Ez persze csak vélekedés részemről.)

Silcon 2014.02.22. 00:08:16

@Sapika: "El nem tudom képzelni..."

Akkor ezen képessége fejlesztésre szorul :) A "biztonság növelése érdekében" elég sok erősen megkérdőjelezhető dolgot keresztülvertek már demokratikusan megválasztott parlamenteken. Aztán vagy elsiklott felette a nép vagy kiverte a balhét. Pl. a TCPA (trusted computing platform alliance) első körben megbukott. Azt akarták, hogy a processzor csak hitelesített programokat tudjon futtatni, természetesen a mi érdekünkben, ugyanis a vírusok elleni fegyverről volt szó. Az csak egy elhanyagolható mellékhatás, hogy programot hitelesíteni csak jó drágán lehet, azaz a kisebb szoftveres cégeknek és az otthoni hobbiprogramozásnak annyi.

A Snowden ügy kapcsán egy apróság nem merült fel. Amennyiben a piszkosszolgálatok tényleg ki-be járkának a nagy szoftvercégek szervereire, akkor esetleg ezt mások is megtehetik. Honnan tudják, hogy a sok ezer emberükből egy sem adott el infót idegeneknek?

HToma 2014.02.22. 12:37:45

@Sapika: Na erre a szálra semmiképp nem gondoltam. Bennem maximum a szélsőjobbos milliomosok pénzelik a Jobbikot hátha nyernek és majd kérhetnek tőlük valami szívességet gondolata volt. Meg, hogy jól építenek közösséget és ennek köszönhető hogy már hónapok óta kint vannak az erzsébeti piacon a kis standjukkal és osztogatják a Hazai Pályát.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.02.22. 12:40:54

@Sapika:
A Jobbik kezdetektől kezdve oroszbarát volt. Paks kapcsán is azt nyilatkozták, hogy ők azt kezdettől fogva támogatták. Az orosz kapcsolat sokkal evidensebb, mint az iráni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.02.22. 12:46:43

@Sapika:
"Úgy véli esetleg, hogy mégsem lesz Fidesz-Jobbik koalició? "

Ezt most Vona megígérte.
www.bama.hu/baranya/kozelet/a-fidesszel-nem-lepnek-koaliciora-540070
"A Dunántúli Napló kérdésére közölte: a Jobbik a választások után semmiképpen sem lép koalícióra a Fidesszel, akkor sem, ha a kormányzó párt nem szerez többséget egyedül."

Mondjuk annak idején az SZDSZ is megígérte, hogy az MSZP-vel soha.

Sapika 2014.02.22. 19:28:41

@Doomhammer: "Az orosz kapcsolat sokkal evidensebb, mint az iráni."
Én persze közel sem vagyok annyira tájékozott, mint maga, de azért úgy rémlik, hogy valaha a jobbikosok még iráni konferenciákra is jártak.
Az előbb rákerestem a guglin az
irán jobbik
szavakra, bőséges irodalma van, bár a kurucinfó szerint ez mind a cionisták műve.
Van arról adat, hogy az EU parlamentben az Iránnal kapcsolatos kérdésekben kiket lehet Irán-barátnak tekinteni?
===============
A koalícióról: egyrészt megnyugtató, ha ezek nem kerülnek kormányra. Másrészt viszont aki eddig a fidesszel koalícióra lépett, az elég hamar eltűnt a süllyesztőben (kisgazdák, mdf), hozzájuk képest az szdsz elég soká húzta az mszp kebelén.

Sapika 2014.02.22. 19:54:29

@Doomhammer: Örülök, hogy újra találkoztunk (így virtuálisan). Mindjárt fel is vetnék egy további agályt:

Sokan vélik úgy manapság, hogy a választás el lesz csalva. Ők abból indultak ki, hogy mostanában mindent elcsalnak, a földbérlettől a trafikig, miért pont ezt ne csalnák el?

Tűnődtem, hogy ez technikailag lehetséges-e. Ott ugye nem lehet gond, ahol a szavazatokat még a szavazókörben aznap este megszámolja a szavazóköri szavazatszámláló bizottság, melyben a pártok képviselői bent vannak.

Viszont belenézegettem az új választási törvénybe:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300036.TV

és elakadtam a külképviseleteken leadott szavazatoknál. (((Ebben a pontban akadtam el: "127. A szavazatok megszámlálása".))) Úgy tűnt nekem, ugyanis, hogy lesz egy sor hazai választókör, minden nagyobb településen legalább egy, ahol nem számolják meg aznap a szavazatokat, hanem majd valakik a szavazás utáni napokon számolgatják, belekeverve a külképviseletekről érkezett szavazatokat. Utóbbi érthető persze, hiszen enélkül be lehetne azonosítani például a kuala-lumpuri magyarok pártpreferenciáit. Viszont itt nem vettem észre az ellenzék küldötteinek lehetőséget a számolásban való részvételre. Valamint a tárolás közben is történhet valami az urnákkal. Bár lehet, hogy félreértettem vmit, vagy túl álmos voltam.

De biztos analizálták már ezt szakavatott jogászok, csak én még nem értesültem a következtetéseikről.

-----
U.i: Problematikus még persze a magyarországi lakcímmel nem rendelkező külföldi állampolgárok levélben érkező szavazatainak összeszámlálása is, de ők ugye csak pártlistára szavazhatnak, aminek kisebb a súlya. Amellett az elemzők úgy vélik, az ő szavazataik leginkább majd a fidesz és a jobbik között oszlanak meg.

Sapika 2014.02.22. 20:02:55

@Silcon: „Honnan tudják, hogy a sok ezer emberükből egy sem adott el infót idegeneknek?”
+ még a szervereket érő támadások.
Sztem ez a fő a gond az autók központi leállításával is.
Viszont lehetnek más megoldások is, melyek ugyanúgy segíthetik a rendőrséget, anélkül hogy minden autóba kellene valamit beépíteni. Például intelligens kis drónok, madárka méretűek: a rendőr kiküld párat, amelyek azután kezelésbe veszik az üldözött kocsit.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.02.22. 20:36:09

@Sapika:
"Van arról adat, hogy az EU parlamentben az Iránnal kapcsolatos kérdésekben kiket lehet Irán-barátnak tekinteni?"

Persze, hogy van adat. Eléggé látványos volt az amerikai-francia ütésváltás alig néhány hete.
news.yahoo.com/french-business-push-iran-draws-us-sanctions-warning-201005004.html
www.nytimes.com/2014/02/12/world/middleeast/obama-warns-companies-against-trying-to-evade-iran-sanctions.html?_r=0

Ezt persze lehet stílussal is csinálni. Business is business, ezt mindenki megérti ezen a világon. Azt viszont utálom, hogy csak azért, mert üzletet akarunk az oroszokkal, kínaiakkal, irániakkal, azért olyanokat böfögnek egyes korifeusaink, hogy nekünk is inkább úgy kellene élnünk, mint ők.

Nem, egy fenét kellene úgy élnünk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.02.22. 20:42:31

@Sapika:
"Tűnődtem, hogy ez technikailag lehetséges-e. "

Ugyan már, hogy lenne lehetséges?

nepszava.hu/cikk/1011564-fejtot-szavazni-hivjak

maroz 2014.02.22. 22:06:04

@Sapika: Azért ez a "sokan" egy elég relatív fogalom. És persze az se nagyon lényeges, hogy most mennyien gondolják így, hanem az lesz a meghatározó, hogy a választás után mennyien fogják azt gondolni, hogy csalás történt.

Ha csak kevesen, akkor nem lesz semmi következménye, marad legitimnek a hatalom. És hát nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy ez a forgatókönyv tűnjön valószínűbbnek.

Sapika 2014.02.23. 11:53:14

@Doomhammer: Kösz, ez érdekes info, kimaradt az életemből.
Lenne még egy kérdésem, ha lehet. Tavaly nagyon sok munkám volt, emiatt nem tudtam a világ eseményeire figyelni. Ugye már lecsukták a szemkilövés felelőseit? Már úgy értem, hogy lassan négy éve áll Polt úr az ügyészség élén, a rendőrséget is kb. négy éve átvette a Pintér úr, így már egészen biztosan mindent kinyomoztak, és tisztáztak.

HToma 2014.02.23. 20:20:39

@Sapika: Maga kis naiv:)

@Doomhammer: "Azt viszont utálom, hogy csak azért, mert üzletet akarunk az oroszokkal, kínaiakkal, irániakkal, azért olyanokat böfögnek egyes korifeusaink, hogy nekünk is inkább úgy kellene élnünk, mint ők."
Ezt én is utálom. De nem lehet, hogy önbizalom hiány áll mögötte? Azt hiszik ha nem nyomnak ilyen szövegeket, akkor nem állnak velük szóba. A másik lehetőség a Professzor.

Sapika 2014.02.23. 21:01:08

@HToma: "De nem lehet, hogy önbizalom hiány áll mögötte?"

Sztem nem erről van szó. A magyar választók egy része ezt igényli, és most őket kell elszipkázni a Jobbik elől.

Nem kell messzire menni a bizonyításért, elég megnézni, hogy miket kommentelnek a népek ide a blog.hu-ra. Pedig ők az írástudó, számítógéppel boldoguló fele társadalmunknak.

Fentebb már idéztem például, hogy a kommentelők harmada helyesli, ha különítményesek fényes nappal, a nyílt utcán vernek fegyvertelen civileket:
dotoho.blog.hu/2014/02/19/brutalisan_megvertek_a_pussy_riot_tagjait_szocsiban

Nagyjából ugyanilyen hányaduk helyesli Putyin homokosok elleni törvényeit, sőt ezeknél szigorúbbakat is helyeselne. Például itt:
maria.blog.hu/2014/02/08/szankozni_szexi_sot_homoszexi

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.23. 21:11:24

@Sapika: A dotoho blogon a kozákok baromságánál 260 komment van. Ha ennek a harmada helyeslő, és mindet más írta, az is max. 87 ember. Mária posztjánál 70 komment van, ha annak harmada durván homofób, és mindet más írta, az is max. 24 ember. Jöhet a negyven forintos kérdés.

Sapika 2014.02.23. 21:21:32

@Holger Hartland: Ezek csak példák voltak. Ha lenne időm, szúrópróba szerűen összeszedhetnék egy statisztikai mintát is.
De nézd meg például, hogy a mandiner.hu minden kicsit is kényesebb posztja után milyen áradat jön. Vagy milyen arányban szeretik - nem szeretik a posztokat ugyanott.

Vagy itt a mandiner.blog.hu-n mit műveltek a holokauszt világnapja alkalmából -- még annyi jóízlés sem volt bennük, hogy ezt legalább egy másik poszt után írogassák ezeket be, ne pedig Auschwitz felszabadulásának évfordulójára.

Lehet persze, hogy ezek pártszolgálatosok, akiknek életcéljuk az értelmes kommunikáció meghiúsítása. Mert végül is ha a normális emberek normálisan tudnának beszélgetni internetes csatornákon, akkor talán kitermelhetnének más ideológiákat és programokat, mint a mai politikai pártok szövegei.
(Vélem én naivul.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.23. 21:36:29

@Sapika: Statisztikai minta? Az milyen? ;) Pláne kommentelőkből. Valamelyik mandiner-felmérés szerint 794 olvasóból 482 eleve nem szokott kommentelni. Most néztem.

"nézd meg például, hogy a mandiner.hu minden kicsit is kényesebb posztja után milyen áradat jön"

Nézem, látom. Nyugi. :) Ez pár tucat, legfeljebb száz-kétszáz dilinyós, de olyanból annyit láthatsz a melegfelvonulásokról szóló közvetítésen is, ha a kamera esetleg a kordonon túlra pásztáz. Nagy részük főleg olyankor bátor, ha névtelen(nek hiszi magát), vagy ha éppen túlerőben van.

Nevük is van egyébként: csőcselék.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.02.23. 21:51:00

@HToma:
"De nem lehet, hogy önbizalom hiány áll mögötte?"

Nem, szerintem szimpla amatőrizmus. Amikor az angolok boltolnak a kínaiakkal, akkor az angol fél kötelezően lenyomja a demokráciaféltést, Tibetet meg az emberi jogokat, aztán a nagy zsozsó mégis gazdát cserél. Mindkét fél tudja, hogy a show a saját közönségnek szól és az üzletet nem befolyásolja.

Erre a magyar politikai elit képtelen. Egyszerűen nem eléggé profik.

Silcon 2014.02.23. 22:12:46

"Az Európai Bizottság foglalkoztatási főigazgatóságának nyugdíjszakértője, Fritz von Nordheim rámutatott, hogy a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer finanszírozási modellje alapvetően hibás volt, Brüsszel éppen ezért nem tartja "riasztónak" a rendszer visszaalakítását."
euroastra.hu/node/77984

Az induló verzióban tulajdonképpen szinte csak államkötvényt vehettek a manyupok. Pusztán közvetítők voltak jó pénzért. A részvényes, kötvényes verzióban meg benne van a bukta lehetősége, mint az be is következett az amcsiknál, amikor pár hírneves bank padlót fogott. Csiribí-csiribá, nyugdíj volt, nincs.

Silcon 2014.02.25. 22:38:10

Ukrajna a varrás mentén reped?

"Érdemes e kérdést megvilágítani a nemhivatalos brüsszeli folyosói híradók fényében. Ugyanis többször kiderült, ez az igaz, minden egyéb csak - hivatalos budapesti argóval mondva - maké. Mi lesz most a forradalom után?

Mindenestre nem zárult le a folyamat. Mindenki szép őzike szemekkel sir, hogy ne hogy már szétszakadjon Ukrajna. Ugyanakkor, nyugati indíttatásra, de eltörölték a nyelvtörvényt, azaz még papíron sem lehet helyi nyelvnek használni az adott nyelvet a nemzetiségi területeken. A magyarokat ez annyiban nem érinti, mert eddig sem tartotta be soha senki a rendelkezéseket. Viszont egy nagyon-nagyon jó ok, hogy siettessék azt a folyamatot ami elindult, Ukrajna nemzetiségi elvek szerinti újra felosztását."
euroastra.hu/node/78026

Sapika 2014.02.26. 14:47:00

@Counter: @Doomhammer: @Holger Hartland: @HToma: @maroz: @Silcon:
Egymás után négyszer probáltam beírni ide egy anyagot, mind a négyszer kiírta, hogy az elküldés sikerült, de egyszer sem jelent meg az eredmény.
Úgy tűnik, nem boldogul már a blogmotor ennyi kommenttel; új helyet kellene keresni.

Sapika 2014.02.26. 14:48:38

Ötödször is beírom ezt, bár már négyszer elnyelte a blogmotor. (Túl sok itt már a komment? Vagy esetleg vmi cenzúra lépett érvénybe tiltott szavakra?)

Van most még másfél hétig egy nagyon provokatív kiállítás a Ludwig múzeumban. Ma megkérdeztem róla egy szakértőt. Szerinte ezt még akkor fixálták le, amikor Putyin nem volt a legjobb barátunk. Azóta viszont a szerencsétlen múzeumigazgató aludni sem tud az aggodalomtól, hogy mi lesz vele emiatt, a média pedig mindkét oldalról agyonhallgatja. A tárlatvezetéssel is gondok vannak; amikor ott voltam, egy rémült fiatalember kétségbeesetten igyekezett a látogatókat villámgyorsan a tárlat egyetlen unalmas és közhelyes videó-installációja elé terelni.

A kiállítás főalakja Oleg Kulik, aki tényleg mindent megtett a botrányokozásért. Például az állatokkal való szodómia roppant fantáziadús variálásával is borzolja a nagyérdemű idegeit. Viszont vannak neki tök komoly, erotika-mentes darabjai is, például a Szent Család mai változata (megfáradt csecsen terrorista lány üldögél felrobbantott szobor tövében), valamint az Éjszakai Kereszt; és a Nappali Kereszt (utóbbin Jézus megfeszítése, mint kép a képben szerepel, történetesen egy férfitestre tetoválva). Valamint az Orosz projekt, Oroszország, ahogy Oleg Kulin látja, felejthetetlen, például ez a darabja (bár sztem nem ez a legjobb):
www.ludwigmuseum.hu/images/low/893_15185-p.jpg

Egy másik vonulat a Blue Noses csoport, akik az egykori vásári komédiások kései utódai, roppant szórakoztatóak. Akik többek között kiállítottak egy sorozat fotót gyönyörű tájban smároló homokosokról (nesze neked Putyin alapon); a legjobb talán a két hímnemű, egyenruhás orosz rendőr szenvedélyes csókja a nyírfaerdőben:
www.artnet.com/artwork/425676870/115862/blue-noses-group-an-epoch-of-clemency.html
De vannak egyszerűen csak szórakoztató videóik is, melyeken a látogatók hangosan vidulnak.

Silcon 2014.02.26. 19:16:34

@Sapika: ilyet már nekem is csinált egy max. 5-6 kommentes topicban. A bejegyzést teleraktam linkekkel, valószínűleg az akadt meg a torkán. Halvány emlékem szerint valami zöld színű/ablakú üzenetet dobott fel.

maroz 2014.02.26. 19:22:25

@Sapika: Ahogy Silcon kolléga is mondta: a blogmotor random meg szokott hülyülni a kettőnél több linktől. Ilyenkor beteszi a kommented előzetes moderációra, és ha a blogadmin észreveszi, akkor kiengedi, de ha nem tűnik fel neki akkor ott fog szétporladni a komment az utolsó bitjeire ahol van. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.02.26. 19:27:43

@Sapika: Egy hozzászólásban kb. 5 link lehet.
Remélem, használ lazarus böngésző-kiegészítőt... (nem kell vele újra meg újra beírni az egyszer már beírt, de elveszett szöveget)

Sapika 2014.02.26. 20:03:51

@Silcon: @maroz: @Counter: Kösz, ez volt a baj (6 link), amit azután elosztottam 2 kommentre (lásd feljebb).
=====
@Counter: A fenti a szöveget most Wordben írtam (copy/paste). Nem olyan jó az egy hurcolászott laptopon, ha egy böngésző-kiegészítő még hónapok múlva is emlékezik mindenre.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.02.26. 22:27:14

@Sapika: S miből gondolja, hogy a Word nem emlékszik pl. ideiglenes file-ok formájában?

Próbálja ki, kezdjen el írni egy dokumentumot, ne mentse el, de hagyja nyitva egy 5-15 percig, aztán hajtson végre kényszerleállítást, s újabb elindítást követően indítsa el a Wordjét. Elméletileg fel fogja ajánlani, hogy a megkezdett, de sajnos nem mentett munkáját helyreállítsa, ha szeretné. Vajon hogyan?

Ha paranoid (ami nem butaság), akkor nem a böngészőkiegészítő fogja megmenteni, hanem egy titkosított partíció.
Másrészt a lazarus emlékezete időben és webhelyek tekintetében is jól korlátozható.

bömböcz 2014.02.26. 22:34:17

@Doomhammer:
Az eu-s pénzeken gyakorolják a fejlett üzletpolitikát...

Sapika 2014.02.26. 23:07:07

@Counter: Tudok a Word automentés funkciójáról, sőt ennek gyakoriságát is állítottam már. De úgy vélem, a Word elpucolja az ideiglenes fájljait miután már nincs rájuk szüksége. Mivel a Microsoft Word-ot százmilliók használják, és miután sok kiváló szoftverész gyűlöli a Microsoftot, biztos vagyok benne, hogy nem mernek olyan biztonsági réseket hagyni, melyeket egyszerű megtalálni. (Azt meg nem hiszem, hogy a CIA és társai számára én érdekes lehetek.)
==========
A TrueCrypt konténereket viszont használom és szeretem; sztem jobb, mint a teljes partíció titkosítása.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.02.27. 07:54:15

@Silcon: A manyup-rendszernek nem az államadósság-finanszírozás volt az érdeme, hanem az egyéni számlavezetés. Von Nordheim nem annyira értette meg a modellt.

"Az történt, hogy az állami nyugdíjakat fedező bevételből egy részt kikanyarítottak, és magánszámlákon helyeztek el, de arra nem volt törekvés, hogy a befizetéseket valóban privatizálják, vagy a kieső állami bevételt pótolják" - magyarázta von Nordheim"

Semmi ilyen nem történt. A bevételből kikanyarított résznek megfelelő kötelezettséget is kikanyarították, és azért a manyupok feleltek. Értelemszerűen a kiesett bevételeket sem kellett volna pótolni. A költségvetés deficitjét a kiadási oldalon kellett volna csökkenteni, amit az összes kormány elmulasztott. Ez komoly hiba volt, de nem a modellé, hanem a kormányoké.

Ehhez képest van ugyebár a jelenlegi, egyáltalán nem hibás rendszer, amikor kötelezően szochót fizetek és cserébe az állam _nem_ garantálja a nyugdíjamat. És nem is lesz nyugdíjam, csak akkor, ha én magam félreteszem az adózott, szochózott jövedelmemből.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.27. 09:12:53

@Kettes: Igen, csak közben akkor van egy pár évtizedes időszak, amikor a nyugdíjasok még állami nyugdíjat kapnak, az aktívak viszont már a manyupba fizetnek, tehát a kiadási oldal később csökken, mint a bevételi, és ez megterheli a költségvetést. Elbírta volna ezt Magyarország? Azon kívül az állam úgysem ússza meg, hogy valamilyen, a túléléshez éppen csak elég minimálnyugdíjat garantáljon, mert ha bedől egy manyup, annak a veszteseit csak nem lehet hagyni éhen halni.

(Most már elméleti kérdések, persze.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.02.27. 11:10:40

@Holger Hartland: Nem nagyon akarok én részletes közgazdasági-pénzügyi kifejezésekkel dobálózni, de a bedőlő manyup jelentette kockázatot nem lehet a manyupokon belülre korlátozni, ahogy pl. a betétbiztosítási alap is működik?
Ott se az állam áll helyt a végén.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.27. 11:30:49

@Counter: Hacsak úgy nem. De ha értenék hozzá, nem kérdezném, hanem mondanám.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.02.27. 11:39:17

@Counter:
Az ilyen módon történő betétbiztosítás feltételezi, hogy egy manyup bedőlése a többi manyup állapotától független esemény. Egy véletlen.

Azonban a mostani válság megmutatta, hogy ez rossz modell (és a rá épülő statisztikai számítások is hibásak). Ha általános válság tör ki (és nem egy manyup vezetőit kapják rajta félremenedzselésen vagy lopáson), akkor az összes manyup érintve lesz. Vagyis az államnak a teljes nyugdíjfizetési kötelezettséget át kell vennie, ha nem akar égő banképületeket. 80 év (egy kohorsz élettartama) elég hosszú idő ahhoz, hogy egy ilyen súlyú válság nem egyszerűen feltételezhető, de nagyon valószínű is legyen. Tehát jókora valószínűséggel állítható, hogy mondjuk 80 évből legalább 5 évig az államnak kell fizetnie az összes manyup nyugdíjkötelezettségeit. És akkor már korántsem olyan jó biznisz ez az egész. pláne, hogy a manyup-tagok mindenféle hozamot és kamatot is követelnek, továbbá a társadalom elöregedik.

Még a demographic dividend fogalmát érdemes megérteni:
en.wikipedia.org/wiki/Demographic_dividend

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.02.27. 12:42:28

@Holger Hartland: Amikor a reform indult, még alacsonyabb volt az államadósság aránya. A terv az volt, hogy az új egyensúlyi pontig növekedett volna az államadósság, aztán meg csökken. A növekedés időszakában szigorúbb fiskális politikával kellett volna kézben tartani az adósságot. A tervet két dolog lőtte lábon: a hagyományos magyar fiskális alkoholizmus (a bal-jobb populista fegyverkezési verseny), illetve az, hogy az Európai Bizottság úgy döntött, hogy nem veszi figyelembe a túlzottdeficit-eljárás értékelésénél a nyugdíjreform hatását. Ilyen feltételek mellett nyilván nem lehet megreformálni a nyugdíjrendszert. Ilyen feltételek mellett semmit nem lehet megreformálni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.27. 21:31:08

@Kettes: Magyarán, a két meglőtt közül az egyik eleve agyagláb volt.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.02.28. 11:27:47

@Holger Hartland: Igen. Az alternatíva az volt, hogy 2025-ben összeomlik az állami nyugdíjrendszer. Ez most már nem alternatíva, hanem műsorismertetés. Neked van elég megtakarításod öreg korodra? Mert nekem van, csak érdekelnek az elméleti problémák. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.02.28. 11:43:58

@Kettes: Attól tartok, az már akkor sem alternatíva volt, hanem szőnyeg alá dugott műsorújság. Egyelőre nem gondolok magánnyugdíjra, államira meg nem is számítok. Szerencsére szeretek dolgozni, és ha minden jól megy, akkor 80 évesen a munkahelyemen ér a halál, ahol saját halottjuknak tekintenek majd. :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.02.28. 12:01:38

@Holger Hartland: Az akkori nyugdíjreform tervezői úgy kalkuláltak, hogy a magyar politika 30 év alatt képes lesz kigyógyulni a fiskális alkoholizmusból, különösen, ha EU-tagok leszünk. Nos, tévedtek. :(

Silcon 2014.02.28. 21:26:46

@Kettes: még jó hogy nem államadósság finanszírozás volt a cél, egy tökéletesen felesleges közvetítővel. Egyéni számlavezetés: miért cél a közösség szétverése? Ha ez olyan jó dolog, akkor a TB ellátásban miért nem akarták bevezetni az egyéni számlát? Akkor túl gyorsan kiborult volna a bili? Kissé felborult az egyensúly a közösség kontra egyén kapcsolatrendszerben, a liberalizmus az egyént túlhangsúlyozza. Kiválóan látszik a hatása Európa nagyvárosaiban, széthúzó őslakosok, összetartó bevándorlók.

"A költségvetés deficitjét a kiadási oldalon kellett volna csökkenteni"
Jó ötlet egy olyan országban, ahol gyakorlatilag 1972 óta megszorítások vannak :) Szerinted Orbán miért úgy hozta a 3% alatti hiányt, hogy a bevételi oldalt növelte?

"a jelenlegi, egyáltalán nem hibás rendszer"
Az EU-ban kiknél is van egyéni nyugdíjszámlás rendszer?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.02.28. 21:55:24

@Silcon: Sajnálom, de a te számodra fizetős a pénzügykurzus.

Sapika 2014.02.28. 22:33:16

@Holger Hartland: " ha minden jól megy, akkor 80 évesen a munkahelyemen ér a halál"
Nem dohányozni, nem inni, tartózkodni a rossz nőktől, és rendszeresen járni szűrővizsgálatokra. Akkor lesz abból 90 is. Sőt, ha az orvostudomány eleget fejlődik, akkor még ez az 1950-es versesregény-részlet is beteljesedhet:
"S barátunk lesz a vidám természet,
Aki akar, 200 évig élhet"

Silcon 2014.02.28. 23:53:36

@Kettes: azt a kurzust ismerem. Az elméleti modell nagyon szép, csak a gyakorlati megvalósításnál elfelejtették figyelembe venni azokat a feltételeket, amelyek között működőképes. Elméletileg. Ezeket a feltételeket gondolom álmából felriadva is fújja, mint a téma felkent szakértője.

bz249 2014.03.01. 00:56:40

@Sapika: - és bátyám hogyan sikerült 100 évig élnie?
- bortól, asszonytól és daltól tartózkodva
- és bátyám minek akart maga 100 évig élni?

elnézést ezt a rossz viccet el kellett sütnöm ezen a helyen :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.03.01. 09:18:56

@Silcon: Nem ismersz te lószart se, mert akkor nem kérdeznél ilyen hülyeségeket.

Sapika 2014.03.01. 10:39:39

@bz249: "és bátyám minek akart maga 100 évig élni?"
Hát, hogy ko-ko-ko-kommenteljek itt a ma-ma-mandineren ...

Silcon 2014.03.01. 11:55:26

@Kettes: igaza van, arról is megfeledkeztem, hogy a patkányblogosok a megfellebbezhetetlen igazságok kizárólagos birtokosai.

Silcon 2014.03.01. 16:10:11

@bz249: "- bortól, asszonytól és daltól tartózkodva"
Ez egy speciális relativisztikus jelenség, a Lorentz *expanzió*. Nem hosszú az, csak annak tűnik.

Sapika 2014.03.01. 22:03:40

@Kettes: Bocs, hogy érdeklődöm, de nem világos, hogy mi a célod: Szeretnél értelmes, gondolkodó embereket még jobban elvadítani a szoclibtől arrogáns szemtelenséggel? Vagy szeretnél inkább hatékonyan érvelni a fidesz disznóságai ellen?

Utóbbi esetben sztem arra kellene fókuszálni, hogy

(a) Hogyan történt meg a magánnyugdíj megtakarítások államosítása [még formálisan sem tartották be a nálunk megszokott jogi utakat, és amellett össze-vissza hazudoztak közben]

(b) Mire használták az államosított vagyont [nem az államadósság csökkentésére, mert az nem csökkent, hanem fedezet nélküli adócsökkentésre, a legrosszabb szoci módszereket folytatva]

Most erről a két témáról szerintem lehet érvelni, és nem is nehéz. És érdemes is lenne, így választások előtt.

Sapika 2014.03.02. 12:44:21

@rajcsányi.gellért (ergé):
Ma autóvezetés közben párpercre bekapcsoltam a rádiót. Ott egy fiatalos hang, sztem a magáé, vmi olyasmit fejtegetett éppen, hogy Magyarországon a korrekt kifejezés a zsidó származású magyarok, vagy esetleg a zsidó gyökerű magyarok, nem pedig a "zsidók és magyarok sikeres együttélése".

Ehhez két adalékot tennék hozzá. A HVG mostani száma statisztikát közöl a nyelvtudásról. E szerint hazánkban kicsit kevesebben tudnak újhéberül, mint mondjuk japánul (mindkét szám 3.000 körüli).

A másik: nemrég töltöttem le a NAV honlapjáról ezt a dokumentumot:
"Kimutatás a 2011. évi SZJA 1 %-ának a 2012. évi adózói rendelkezéséről a 2012. rendelkező évre érvényes technikai számmal rendelkező egyházak és kiemelt költségvetési előirányzat számára"
Érdekes anyag. Például nagyjából csak az adózók negyede vesződik azzal, hogy az adója 1%-a vmelyik egyháznak menjen. De persze közismert, hogy szekuláris ország vagyunk. Ebben a listában a Hit Gyülekezete a maga 26.000 felajánlásával a negyedik legnagyobb egyház. (Biztos ez is köztudott). Ami viszont nekem meglepetés volt: a listán szereplő két zsidó egyház együtt kevesebb, mint 7.000 embertől kapott ily módon támogatást.

Sapika 2014.03.03. 21:28:58

@HToma: Több hasonló^1 sztorit hallottam már, de nem tudtam, mennyire hitelesek. Ez itt most hitelesnek tűnik, hiszen konkrét, dokumentált események vannak: fegyveres NAV kommandó kiszállása, államosítás, szívinfarktus. Most még az a kérdés, lesz-e majd magánosítás is, mint a Takarékbanknál volt.
======

^1 Hasonló, de nem pont ilyen. Az általam hallott, de bizonytalan hitelességű esetekben NAV-val való fenyegetések hatására a tulajdonosok jóval áron alul eladták más magánszemélyeknek a cégüket.

Sapika 2014.03.03. 23:38:07

Ez is érdekes itt:
444.hu/2014/03/02/karpatalja-visszavetelerol-elmelkednek-szeles-gabor-csatornajan/
Például a 444.hu szerint ezt is mondta Szaniszló az Echo TV-ben: "Magyarországnak fel kell készülnie, hogy akarja, nem akarja, vissza kell fogadnia Kárpátalját."

Hogy mit meg nem tesznek az Echo TV-ben pár nyamvadt szavazat beszedéséért ...
====

Persze Szaniszló úr már régóta őrült.
Amikor a Metro c. újság még nem volt Simicska lap, néha belenéztem. 2006. november 7-én a következő meglepő mondatot találtam ott Szaniszló László tollából:

"Az, hogy 56-ban nem győztünk, még betudható a jaltai átokkal, az orosz túlerővel, Amerika közönyével. De nem csak ezzel. Ha egységesebb a nemzet, ha tömegesen fegyvert fog hazájáért, nem pedig menekül, ha a magyar néphadsereg szembefordul az agresszorral, másként alakulhatott volna. Így közel négy évtizedes késéssel jött meg, pontosabban hullott ölünkbe a szabadság, ..."

Na most akkoriban ez a barom még állami alkalmazott volt, a cikk alatt így voltak feltüntetve a titulusai:
"SZANISZLÓ FERENC újságíró, a Duna TV Híradó és a Közbeszéd című műsor főszerkesztője"

Elképzeltem, amint a magyar néphadsereg népfelkelőkkel kiegészítve szarrá veri a földkerekség akkori leghatalmasabb hadseregét, és gyorsan elküldtem az idézetet az ÉS humoristáinak, hátha ők is olyan viccesnek tartják, mint én. De nem reagáltak rá. Nekem viszont megmaradt az akkori email levelem másolata, innen idézem most ezt.

Sapika 2014.03.06. 09:34:05

@HToma: @Doomhammer: Az iráni kapcsolatokra térnék vissza.

Ma reggel rádióban hallottam, hogy a Der Standard cikkezett hazánk keleti nyitásáról, meg az iráni kapcsolatokról. Azt írták, a többi EU országból nem küldött egyszerre 3 magasrangú gratulációt az iráni nemzeti ünnepre. Aztán foglalkoztak a jobbik iráni és közelkeleti kapcsolataival.
Kikerestem a guglival a cikket, itt van:
derstandard.at/1392687088277/Ungarn-richtet-seinen-Blick-Richtung-Osten

Sajnos nem tudok németül, ezért a gugli fordítóval angolítottam a "Jobbik-Iran-Beziehungen" című alfejezetet. (Úgy azért pont angolra fordítattam, mivel tapasztalataim szerint a gépi fordítás magyarra nem szokott jó lenni). Ezt a fordítást adta a gugli:

» JOBBIK -IRAN RELATIONS

Although make good contacts between Iran and Hungary is not a novelty , but they appear given the particular cooperation by the Orbán government in a new light . A not to be underestimated in these relationships takes the head of the far-right Jobbik party , Gábor Vona , who periodically meets the current Ambassador of Iran in Budapest for years. " For Iran, Hungary is the gateway to the West, for Hungary , Iran is the gateway to the East," he stated in a speech. One of his first appearances in the Middle East led Vona to Yemen , where he took part in an event organized by the Baath Party anti-Zionist youth conference .
... ... ...
In a visit to Turkey late last year , he described Islam as "the last hope of humanity amid the gloom of globalization and liberalism ," for which Vona came in numerous Islamic oriented media with broad approval . In his autobiography, the 35 -year-old defined Islam as "the light " . Similar tones beat against the Jobbik Europe parliamentarian and human rights activist Krisztina Morvai , who has visited several conferences in Tehran. Hungary should be no "second Palestine ," she said in a speech after the European elections of 2009.
... ...

INSTITUTIONALIZATION OF THE IRANIAN - HUNGARIAN FRIENDSHIP
Since the 2010 election , the cultural and economic ties between Iran and Hungary have multiplied . "Study tours " of politicians and business people of the right- right-wing camp in Iran have become the norm . With the rise of Jobbik and after her triumph at several mayoral elections in smaller places, the first Jobbik mayor city partnerships entered into with their Iranian counterparts . The existing as "Jobbik capital " small town Tiszavasvári in Eastern Hungary, entertained a city partnership with Ardabil which is known for its carpet manufacturing Iranian city . The partnership of the 2,500 - resident community Gyöngyöspata with the sacred for Shia Islam , a million inhabitants city of Qom represents the hitherto most notable case

... the mayor of Gyöngyöspata , Oszkar Juhász , maintains good relations with Iran , at least since his public display of the Iranian flag on his desk is no secret. «

Még vmi ideáramló iráni pénzekről is volt szó a rádióban, de azt nyelvtudás híján nem tudtam kikeresni a cikkben.

Gondolom, Vona és Morvai majd jól beperelik az osztrák ballibeket, ha a leírtak nem fednék a valóságot.

HToma 2014.03.06. 10:05:48

@Sapika: Én még most is szoktam néha Metropolt olvasni. Szaniszló mostanság már nem ír oda. Egy változást látok mióta Simicska megvette a lapot. Egy Lánczi Tamás nevű Századvéges (gondolom az öreg Lánczi fia) írogat oda. Biztos van más is, de ez a leglátványosabb.

Iránhoz. Sose értettem, hogy egy keresztény ország jobboldali pártja hogy tud lelkesedni a muszlimokért. Főleg egy olyan helyen ahol 150 év török megszállás volt.

Sapika 2014.03.06. 10:15:31

@HToma: "Sose értettem, hogy egy keresztény ország jobboldali pártja hogy tud lelkesedni a muszlimokért. "
Gondolom, nem ingyen teszik.
Egyébként az a 150 éves török megszállás már régen volt, és egy intellektuális érdeklődés az iszlám békésebb irányzatai iránt senkit sem zavarna.

HToma 2014.03.06. 20:12:32

Az intellektuális érdeklődés engem se zavarna, de ezek a politikai iszlám iránt lelkesednek. :(

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.03.06. 22:00:28

@Sapika: Pénzről ennyi van benne:

"Über iranische Gelder, die nach Ungarn fließen, spekuliert der US-Geheimdienst CIA seit Jahren, gemeinsam mit dem US-Außenministerium wurde im Jahr 2009 eine Konferenz zu Mittelosteuropa abgehalten, in der auch Fragen zu Iran und Jobbik behandelt wurden."

Magyarul, csak úgy futtában:

"A Magyarországra áramló iráni pénzekről évek óta spekulál az amerikai titkosszolgálat, a CIA, az USA külügyminisztériumával együtt pedig 2009-ben konferenciát tartottak Közép-Kelet-Európáról, ahol is Iránnal és a Jobbikkal kapcsolatos kérdésekkel is foglalkoztak."

Utána az iráni-magyar barátság ügyét szolgáló parlamenti képviselőcsoportról, valamint ehhez talán kötődő üzleti kapcsolatokról esik szó, de csak a sejtetés szintjén. Bizonyíték helyett asszociációk. Máshol is. Nekem ez olyan 168 órás. :) Fene tudja, nem megint a nyugati sajtó szokásos majomkodásáról van-e szó (egyébként a cikknek magyar szerzője is van, "Balazs Cseko").

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.18. 11:33:58

Orban Viktor elmultnegyeve.

www.pecsma.hu/pecs-aktual/orban-viktor-a-mult-romjait-kellett-eltakaritani/
"Riporter: Személy szerint mire a legbüszkébb az elmúlt négy évből?

OV: A rezsicsökkentésre és a dunai árvíz kivédésére. Mindkét esetben volt egy olyan érzése az embereknek, hogy ez nem fog sikerülni. Sokan nem fogadtak volna rá az biztos, mert olyan erők jöttek szembe, hogy nehéz is volt elhinni, hogy képesek leszünk megtartani a vizet vagy ellenállni a nemzetközi támadásoknak. Azért sikerülhetett, mert egységben voltunk. Az elmúlt négy év eredményei csak azért sikerülhettek, mert a magyarok összefogtak és egységesek voltak. Úgy gondolom, hogy ma Magyarország a legegységesebb nemzet Európában és ez hatalmas erő."

Sapika 2014.03.24. 16:06:58

@Doomhammer: Az árvízről jut eszembe,
Tegnap estefelé autóvezetés közben rádiót hallgattam. Vmi ismételt adás volt. Azzal az ügyvéddel beszélgettek, akinek az irodája a vörösiszap-katasztrófa áldozatait [vagy sok áldozatát] képviselte. Meg is nyerték a pereket rendre, és az áldozatok részére nagyobb pénzeket ítélt a bíróság. (Halál, súlyos sérülés, stb. miatt.) A kártérítéseket a MAL Zrt-nek kellett volna kifizetnie. Viszont ez utóbbit ketté hasították , és a kártérítéseket a működésképtelen részbe vitték, ahol csődeljárás folyik. A károsultaknak ítélt kártérítéseket itt kellene sorba állíttatni, hátha a végelszámolás során nekik is jut valami. Melyre nem sok remény van. Viszont a sorba-állításhoz be kell fizetni a kárigény egy százalékát, de nem többet, mint 200.000 forintot a törvény szerint. Na most ezeknek az embereknek nincs erre pénzük.
Elméletileg kaphattak volna kártérítést a magyar lakosság által összegyűjtött több milliárd forintból is. Viszont a kormány rendeletet hozott, hogy ebből a lakossági adakozásból kártérítés nem fizethető.
----
(Bocs ha ez már közismert, agyonrágott csont lenne. Engem meglepett. Az ügyvéd úr által elmondottakat viszont nem volt módomban ellenőrizni.)

Sapika 2014.03.24. 16:38:16

@Doomhammer: Nagyon eltértem az előbb a tárgytól. Ez az Orbán Viktor idézett nagyon humoros. Lehetséges, hogy csak parodizálta őt valaki?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.24. 16:48:57

@Sapika:
Nehez elkepzelni, hogy vicc lenne, a pecsma.hu az onkormanyzat kezeben van (elen a fideszes Pava Zsolttal). Voltak meg egyeb sajatos esemenyek ezen a latogatason. Orbant egy nehany szaz fos tomeg fogadta a Szechenyi teren (tamogatok es ellenzeki tuntetok), akiknek rogtonzott beszedet tartott egy szekre allva.

Alfőmérnök 2014.04.02. 20:11:05

(ál) @Alfömérnök: a teljes szöveg:
"@picur3ka: Ezt kinek címezted, cicamica? Ha nekem, miért nem kattintottál a "Válasz erre" hivatkozásra?
Sem a zsidókat, sem a nőket nem gyűlölöm. A buta zsidókat gyűlölöm, a buta nőket is, ha szépek, akkor elnézőbb vagyok velük szemben. A szép és okos nőket többre tartom az okos férfiaknál. Kár, hogy kevés van belőlük."

HToma 2014.04.06. 20:44:30

Meddig kell várni?

HToma 2014.04.06. 20:52:17

@Holger Hartland: Én most csak az eredményekre várok. Legalább a részvételi adatokat adják meg!

HToma 2014.04.06. 20:52:56

Négy éve mikor kezdtek jönni a részvételi adatok?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.06. 21:01:17

@HToma: Részvétel 61%. Fidesz 42%, bal 28%, Jobbik 16%, LMP 7%, többi 7%.

Ja, ez nem igaz, csak tippelem, de hát számokat akartál. :)

HToma 2014.04.06. 21:17:15

@Holger Hartland: A 61 meglehet. A többit meglátjuk.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.06. 22:21:39

@HToma: 60,2. A többi eddig 46, 24, 22, 5 (kerekítve). Mennyi lesz a szavazat darabra? (Úgy lehet összehasonlítani, kinek a tábora fogyott, nőtt 2010 óta.) Ha így marad, akkor a Fidesz visszamegy a szokásos 2,2 millióra, a baloldalnak lesz talán 1,2M (röhej, ez kb. a 2010-es MSZP+MDF együtt), a Jobbiknak 1M (kicsit több, mint '10-ben), az LMP-nek viszont kevesebb, kb. 220 ezer.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.14. 19:31:09

Ikertornyok.

cink.hu/na-kinek-a-neve-a-legnagyobb-a-varkert-bazar-emlektab-1562998296
versus
vastagbor.blog.hu/2008/03/20/emlektabla_a_seggnyalasnak

Mint már páran remekül megírták, a Fidesz sok tekintetben pontosan olyan, mint az MSZP, csak nagyobb méretekben és szervezettebben.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.14. 22:52:37

@Counter: Ez a fordított szponzorálás. Autósportban a szponzor fizet azért, hogy a neve felkerüljön az autóra vagy a sisakra, itt az adófizetők fizetnek a szponzornak, hogy az intézményük viselhesse a drága nevet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.04.17. 22:23:12

Budapest-Moszkva tengely a globálbirodalom brüsszeli lerakatával szemben és a konzervativizmus hajnalhasadása érdekében!

www.origo.hu/nagyvilag/20140417-a-nato-miatt-csatoltuk-el-krimet.html
"Az orosz elnök szerint ma az értékek újragondolása folyik Európában, és más hangzást nyernek az úgynevezett konzervatív eszmék. Putyin Orbán Viktor választási győzelmére is utalt, rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a szélsőjobboldal erősödése is megfigyelhető több régióban, például Magyarországon és Franciaországban. Szerinte ezek hátterében a nemzeti szuverenitás erősödése áll, hiszen az emberek rájöttek, hogy a problémákat hatékonyabban lehet önállóan megoldani, mint Brüsszelből."

Elmondanám, hogy megjósoltatott:
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2011/12/europa-valaszuton.html
"Akár belépünk az Európai Birodalomba, akár kinnmaradunk, végünk. Ha belépünk, a birodalmi "szuperfegyverek" intéznek el minket, ha kinn maradunk, akkor a globálhatalom "csúcsragadozói". Ki kell lépni ebből a hamis dilemmából és olyan helyet keresni, ahol egyik se tud minket elérni. Taktikázni kell és közben keresni egy másik nagyhatalmat, ami megvéd. Az Európai Birodalom kilőve, az USA maga a Globálbirodalom, Kína messze van. A további következtetéseket az olvasóra bízom."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.18. 15:24:57

Ez igazából ide való. Több értő olvasóra talál itt, mint a másik poszt alatt, ahová délelőtt linkeltem:

www.theguardian.com/commentisfree/2013/aug/03/water-industry-exploitation-pollution

Nick Cohen. ("Bűzlő végtermék"! "Cohen, Cohn-Bendit meg Schiff".)

Foul stench. ("Ugyanaz a bűz"!)

Brit rezsiharc az embereken élősködő ("fleecing the public"), részben külföldi (ausztrál) közmű-privatizátorok ellen. Oldalvágások a bankoknak: "The water industry is like the banks: too important to fail. As with the banks, it is run by reckless and greedy men."

Bónusz kérdés annak, aki eddig vette a fáradságot a komment elolvasására: nem ismerős-e valahonnan a pár napja "rendpárti MSZP-t" sürgető szocialista politikus ötlete?

Segítség: "tough on crime" (and "tough on the causes of crime", for you, whining liberals ;)).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.18. 16:29:04

index.hu/tudomany/tortenelem/anagyhaboru/2014/04/18/ez_szinhaz_ne_mereszeljen_nevetni/

A kivándorlás oka

Eperjes: Sárosvármegye alispánja értekezletet hívott egybe a kivándorlás okainak megállapítása végett. A következőket állapitották meg:

a dollár nagy ázsióját,
hogy Amerikában könnyebb a tőkemegtakarítás,
a nálunk divatos nagymértékű perlekedés, a határjelzések elmulasztása,
a kisebb parasztgazdaságokat sulyosan terhelő örökösödési adó,
egyéb illetékek és díjak,
a nép iszákossága,
a korcsmák nyitvatartása vasár- és ünnepnapokon
és a népoktatás gyakorlatiatlan irányát

A kivándorlás mesterséges uton nem akadályozandó meg, csupán előidézőit kellene megszüntetni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.04.19. 12:34:18

Az USA összeomlása most már valóban percek kérdése. Egy nevadai farmer, bizonyos Cliven Bundy a teheneit szövetségi földeken legelteti, majd amikor jogerős bírósági döntés szólítja fel ez ettől való elállásra, kijelenti, hogy nem ismeri el az USA létezését. Amikor ezek után a teheneit a szövetségi hivatal befogja, felfegyverzett barátaival addig fokozza a feszültséget, amíg a szövetségi kormányzat meghátrál.

www.msnbc.com/rachel-maddow-show/the-bundy-crisis-nevada
"So, on the one hand we have Bundy, who’s said, “I don’t recognize [the] United States government as even existing.” It led him to repeatedly ignore federal law, repeatedly blow federal court rulings, and refuse to pay federal fines for his transgressions. On the other hand we have the United States government – which does, in fact, exist – showing considerable restraint in trying to resolve the problem.

All of this started to come to a head last week, with federal officials going to the area late last week to enforce the law and seize the cattle Bundy has been illegally grazing. Except this proved to be problematic – Bundy’s heavily-armed allies, egged on by conservative media, showed up from a variety of Western states to confront U.S. officials.

Facing the very real possibility that the anti-government forces might open fire, U.S. officials backed off in the interest of maintaining public safety."

Hidvégi Mihály 2014.04.19. 19:31:22

@Doomhammer: Az USA összeomlása percek kérdése? Nem kéne dokihoz menned, míg nem késő?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.04.19. 20:21:40

@Hidvégi Mihály:
A hír csak egy újabb apró bizonyítéka az USA összeomlásának, amit már régóta bizonyítottak tudományosan.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2013/10/haromszazharomhatvan.html

HToma 2014.04.22. 13:40:36

www.vasarnapihirek.hu/fokusz/miert_kerdeztek_mesterhazytol_hogy_szokotte_talalkozni_habony_arpaddal
A cikk hatásvadász a lényeg a végén van, az MSZP-nek 2 milliárd forintos adóssága van. Mi van ha egy párt nem tud fizetni a hitelezőinek? A civil szervezeteket ilyenkor tudtommal feloszlathatja az ügyészség. Meg merik-e ezt a legnagyobb ellenzéki pártnál lépni?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.22. 14:26:31

@HToma: Maga nem hasérzi a NER-t. A NER két fontos pillére a közepesre gyengített MSZP, valamint a közepesre megerősödött/-ített Jobbik. Amíg a nemfideszes szavazatok így oszlanak meg, addig a stadionra fordított közpénzről bármikor ki lehet jelenteni, hogy nem közpénz. Ha a szocik még zsebben is vannak, annál szilárdabb a rendszer. A lényeg ugyanaz, csak a nevezetes 70-30-ból mostanra 90-10 lett, vagy inkább 270-30, ha megtriplázták a lenyúlási keretet. Fideszes szempontból egyenesen hülyeség lenne a szocikat feloszlatni. Ennél csak rosszabb ellenséget kaphatnak.

Szoci-közeli körökből Schiffert szokás azzal vádolni, hogy a Fidesz ügynöke. Szerintem pedig akik ezt beveszik, netán itt hangoztatják, azoknak lassan azon kellene gondolkodniuk, nem az MSZP & Co. játszik-e inkább ebben a szerepben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.23. 09:56:25

@Holger Hartland: Maga feltűnően counterizálódik, már ami a CEP/NER pártrendszerét, ezen belül a Fidesz-MSZP kapcsolat kölcsönös előnyeinek mibenlétéről alkotott véleményét illeti.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.23. 14:49:19

@Counter: Magamtól gondolom így, de nem zavar, ha nem elsőként.

HToma 2014.04.23. 20:30:58

@Holger Hartland:A &Co az Gyurcsány?

@Counter: Mi az a CEP? Odaát a Vincenten Cöfnert szoktak emlegetni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.23. 20:59:19

@HToma: Mindenféle függelék. Számolja meg, aki akarja.

picur3ka 2014.04.23. 21:54:22

Haborura felkeszul.

Az ukran megtorlo osztag epp atkelt Dnyepropetrovszknal, amint hallom.

Nem tul jo az ukranom persze.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.23. 23:17:02

@HToma: Centrális Erőtér Pártja, aminek ugye az a lényege, hogy van a CEP és tőle jobbra-balra a gyengeségük okán is marginális szélsőségként ábrázolható pehelysúlyú kihívók. Ez adja a rendszer stabilitását (értendő ezalatt a CEP menetrendszerű fölényes győzelme, ami nem a kormányzási teljesítmény vagy a kampány eredménye, hanem a pártrendszeré és arról szőtt narratíváé). Ahogy Holger Hartland is bemutatta fentebb.

A cöfnernek szerintem semmi értelme összetételként; az előtag mozgalom, az utótag hatalomgyakorlási módszer – a HNFszocializmus se tartalmaz jelentéstöbbletet, inkább az ellenkezőjét. Inkább indulatlevezetésnek tűnik a cöfnerezés, remélem, kikopik.

@Holger Hartland: Ne értse félre, nem vádoltam meg plágiummal. Arra utaltam, hogy a mandi törzsjobbosaitól egy ideje lényegében azonos szitkokat kap, mint amiket én, s most ez is.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.23. 23:55:56

@Counter: Plágiummal nem is, de counterizálódással igen. :) Előkerestem amúgy egy tavaly októberi posztomat a régi blogomról:

hartland.blog.hu/2013/10/24/nyolc_ok_amiert_jovore_is_a_fidesz_nyer

Ld. a 7-es és 8-as pontokat.

"A mandi törzsjobbosai, akik engem szidnak" megszámolásához meg talán egy kezem is elég. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.24. 01:13:03

@Holger Hartland: Könnyű magának: a posztok a google segítségével sokkal jobban kereshetőek, mint a kommentek (amiből egyébként is túl sok van nekem). A posztját olvastam, igaza van, ezt nem most találta ki. Arról se kell győzködnie, hogy kinézzem magából a sajátjogú felismerés képességét :-)

Nem striguláztam, de magát az ún. jósdás ún. társaság mostanság elég erélyesen osztja, don padillától a hűséges tevehordozóig, az egzaltált bbjnicktől a kedélyeskedő Berija-imitátor (kedélyeskedőberija-imitátor?) B&S-ig. Azok nincsenek olyan nagyon-nagyon kevesen.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.04.24. 01:51:17

@Counter: Nem kell hozzá zsenialitás, eléggé triviális felismerés. A 70-30 például már sok éve panel a közbeszédben.

Én sem strigulázom az "ellenségeimet" :))), de most négyet sorolt, mínusz teve, aki nekem nem szól be, félig mínusz B&S, aki egy kicsit más kategória. Marad kettő és fél. Mondtam, hogy elég egy kéz. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.04.30. 19:17:59

Hát csak fel kell újra vetni a szocializmus magasabbrendűségét.

www.magyarhirlap.hu/szegeny-gazdagok

Akad a közelükben komparatív eü. statisztika a szocialista Magyarországról is?
Nekem az rémlik, hogy bár a népegészségügy egyes kérdéseit (vakcináció, tüdőszűrés, csecsemőgondozás) igen példásan megoldották, a várható élettartam az egyetlen tudományos világnézetet képviselő párt uralma idején is lefelé lógott ki. Nem beszélve a kardiovaszkuláris és daganatos, valamint az alkoholbetegségi statisztikákról.

Mindenesetre a Boldogságkutató Osztály, reméljük, figyel.

(Lásd még: kapitalizmus.hvg.hu/2014/04/28/a-fenntarthatosagi-statisztikakrol/ )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.04.30. 20:08:21

@Counter:
"Hát csak fel kell újra vetni a szocializmus magasabbrendűségét."

Itt külön kiemelném a nemzeti szocializmust.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2011/07/magyar-politika-osszefoglalo-rendszere.html

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.05.09. 09:43:56

A fiatalon kapucnis MSZP-s a Fidesz embere?

index.hu/belfold/2014/05/09/molnarzsolt/

Régi rögeszmém, hogy ha országok és vállalatok is kémkedhetnek egymás ellen és lehetnek egymásnál beépített ügynökeik, akkor a pártoknak miért ne lehetnének.

Robinzon Kurzor 2014.05.09. 10:04:30

@Holger Hartland:

Ha vannak is vakondok(ok), azok nem nyíltan vannak jóban a másik oldallal.

Gyurcsányról előbb hiszem el, hogy a Fidesz markában van, mint erről a Molnárról.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.05.13. 16:15:01

A 40 centis kilátó felülmúlhatónak tűnik: 20 centis lépcsőfok, mozgássérült-lifttel.

index.hu/belfold/budapest/2014/05/13/megtalaltuk_magyarorszag_legdragabb_lepcsofokat/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.05.13. 17:18:58

@Counter:
Előbb a szakállas nő, most meg a 20 centis rámpára kötelezően előirt lift. A Nyugat a pusztulásba száguld, de már sorban állnak az életerős népek keleten!
tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2010/09/amit-nem-lehet-mondani.html

HToma 2014.05.17. 20:56:40

Ma a Budavári Palota Oroszlános Udvarában favágó világbajnokságot rendeznek. Favágó világbajnokságot az Oroszlános Udvarban. Bárki bármit mond, amíg ilyen lehet addig lófasz van itt, de nem a Horthy-korszak restaurációja!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.05.17. 21:54:32

@HToma: Az elmúltnégyévben megtanultam óvatosnak lenni ezzel a kifejezéssel, de:

ilyen nincs.

Tényleg?!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.05.17. 22:13:47

@HToma: @Counter:
A favágás igazi konzervatív elfogaltság.
budapest.utisugo.hu/programok/champions-trophy-budapest-692724.html
"A favágás egyet jelent a hagyománnyal, szenvedéllyel és szakértelemmel. Ez különösen igaz a STIHL TIMBERSPORTS® versenysorozatra, amely a sportfavágás legmagasabb szintű versenye. "

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.05.17. 23:34:28

@Doomhammer: Vajon STIHL fűrésszel lehet startup-mintás kreatív Helly Hansen pulcsit kötni?

Vagy ha kötni nem is, legalább aprítani?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.05.17. 23:53:26

@Counter:
Azért gondoljon bele, micsoda történet ez. Andreas Stihl 1926-ban saját kezűleg alkotja meg az első láncfűrészét. Ma pedig olyan helyeken is dübörögnek ezek a láncfűrészek, mint a 3000 éves magyar állam szakrális szívének kellős közepe.

Így fog egy magyar KKV is felszárnyalni a festői Nagykanizsáról (hasonló méretű Waiblingenhez, a STIHL központjához) a világuralom felé.

Igazi konzervatív történet ez.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.05.18. 08:21:33

@Doomhammer: De kérem, a magyar állam szakrális szívének kellős közepe Attila egykori pilisi palotájában, az elveszett, igazi Fehérváron (a pilisi pálosok csuhája is fehér!!! ez az egybeesés nem lehet véletlen!!!) kell hogy legyen.

Mindenesetre államilag támogatott láncfűrész-startupokat, ezeret! ahogy a költő – meg az az egészen nekem valónak tűnő HH-pulcsi – is mondja.

HToma 2014.05.18. 10:09:55

@Counter: Nagy Gábor Tamás egyszer azt nyilatkozta túl sok a rendezvény a Palota udvaraiban. Ki kezeli a Palotát? Ki dönti el, hogy az Oroszlános Udvarban a Savoyai Teraszon és a többin milyen rendezvényeket tarthatnak?

Még februárban olvastam egy hírt miszerint ha a MNGaléria a Városligetbe megy, akkor a Közt. Elnök beköltözik oda és a Minelnök megy a Sándor Palotába. Ezek után felmerül a kérdés, Bánt győzte meg a Fidesz arról, hogy legyen strómanja a Múzeumi Negyednek vagy Bán győzte meg a Fideszt a Múzeumi negyedről és akkor kapva kaptak az alkalmon, hogy Orbán végre a Sándor Palotába költözhet?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.05.18. 14:54:00

@HToma:
Az első kérdésre a válaszom az, hogy nem tudom biztosan. Első körben a közterületre – ha van közterület a palotában – az önkorit mondanám, de lehet, hogy delegálta egy önkoris céghez, s az is lehet – különösen ha nem közterület semmi sem –, hogy egy központi műemlékizénél van, ha még meg nem szüntették azt is.
Vagy egy obskúrus állami tulajdonú vagyonkezelő cégé.

A második kérdésre mindkét válasz lehet egyszerre igaz.

@Holger Hartland: Vatizsálemmel le kell számolni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.05.18. 15:14:12

www.origo.hu/nagyvilag/20140518-a-svajciak-leszavaztak-a-vilag-legmagasabb-minimalis-oraberet.html

Svájc a Háttérhatalom és a tudjukkik markába került végleg.

Sem a menedzseri fizetéseknek nem szavaznak meg plafont, se saját maguknak minimálbért.

Ilyen az, amikor egy lokalomalac nem is visít a globaloböllér kését látva.

Svájcnak vége.

Ruprecht: 2014.05.18. 17:19:59

„Kommunikációnk és tartózkodási helyünk idő szerint osztályozott adatai már most is hozzáférhetőek mobilszolgáltatónk számára, pénzköltési és utazási szokásaink nem maradnak titokban bankunk előtt, társas kapcsolataink és személyes érdeklődésünk dokumentumai megtalálhatóak e-mail szolgáltatónknál, viselkedésünket és társaságunkat pedig biztonsági kamerák veszik rendszeresen.
És – bár ilyen adatok mindenütt előfordulnak, továbbra is fenntartjuk magunknak a magánszféra illúzióját és elvárását. Egyfajta jótékony homály mögé rejtőzünk, abban a hitben, hogy a rólunk begyűjtött információmorzsák annyira szét vannak szórva a különböző privát adatbázisokban, hogy összekapcsolásuk szinte leküzdhetetlen nehézségbe ütközne.
Az igazság azonban az, hogy 2001. szeptember 11-e óta a titkosszolgálatok világszerte dollármilliárdokat költenek arra, hogy az emberiségről begyűjtött elektronikus adatok tömkelegét sikerüljön összefércelni. Az, hogy Haszan Elahit többéves háborítatlan utazgatás után „gyanús mozgásai” miatt letartóztatták, ékesen bizonyítja, hogy a Belbiztonsági Szolgálat megpróbálja összekapcsolni a privát és a kormányzati adatbázisokat. Ha ezek a rendszerek az elképzelt LifeLinear és az óriásgép előrejelző képességét még nem is érték el, nyilvánvalóan ennek a végső célnak az elérésére tervezték őket. És valamikor el is érik, hacsak kifejezetten nem születik olyan döntés, amely ezt megtiltaná. Ma már nem az a kérdés, hogy el tudnánk-e készíteni egy tökéletesen előrejelző LifeLineart, hanem hogy kinek van hozzá kellő bátorsága. A kormánynak, vagy a magánszektornak?”

Silcon 2014.05.18. 19:32:53

Lapszemle

Makszim Szamorukov: Paks - Mibe fog ez kerülni az orosz adófizetőknek?
Váratlanul – nem is sejtve, szinte hangtalanul Oroszország hirtelen úgy döntött, hogy energiát ajándékoz Kelet-Európának, mely szinte a legnagyobb beruházás a szocialista blokk időszaka óta. 10 milliárd euró a magyaroknak, hogy megvásárolják a Roszatomtól a két energiablokkot a Paksi Atomerőművüknek.
Összehasonlításképpen: az “Északi-Áramlatra” elment 9 milliárd euró, a “Déli-Áramlatra” - ha egyáltalán létrejön valaha - körülbelül 15 milliárd eurót terveznek rákölteni. Itt is ott is országok tucatjai harsognak a médiában évek óta egész Európában róla és ki van tárgyalva egy rakás nemzetközi találkozón. És akkor hirtelen a semmiből mindjárt 10 milliárd euró és egyedül Magyarországnak – mert egy este Orbán miniszterelnök bepottyant a Kremlbe hogy írják alá azt a papírt.
cocobinky.blog.hu/2014/03/08/makszim_szamorukov_paks_mibe_fog_ez_kerulni_az_orosz_adofizetoknek?

Amerikai tudósok kimondták: az USA nem demokrácia!
Ilyen sem fordult még elő. A Princeton University két kutatója Martin Gilens és Benjamin I. Page tanulmányában ami most jelent meg megállapította az USA nem demokrácia. Bár rendelkezik annak külsődleges jegyeivel, de az emberek befolyása az amerikai politikára és saját sorsukra nulla.
euroastra.hu/node/79511

A mohó elit miatt összeomolhat a civilizáció
Rómaiak, ókori indiaiak, kínaiak, maják: a nagy civilizációs összeomlásoknak az a közös jellemzője, hogy prédának tekintették a természetet, és az elit nem vett tudomást a közeledő katasztrófáról. Természet- és társadalomtudósok vizsgálták, mikor omolhat össze fejlett ipari civilizációnk.
www.origo.hu/idojaras/20140317-tulfogyasztas-civilizacio-katasztrofa-osszeomlashoz-vezethet-az-esztelen-fogyasztas-egy-nasa.html

Kormányok és cégek által fizetett trollok a közösségi fórumokon és weboldalakon
Évek óta lehetett gyanítani, hogy a kormány által fizetett trollok szisztematikusan megpróbálnak zavart kelteni az Interneten, bizonyítani azonban nem volt egyszerű. Az Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokból azonban egyértelműen kiderül, hogy a nyugati kormányok pontosan ezt teszik.
A brit Állami Kommunikációs Központ egy korábban titkos alszervezetén, a Közös Veszély Felderítési Csoporton keresztül megpróbálja szisztematikusan „irányítani, manipulálni és eltorzítani az online párbeszédeket a közösségekbe történő beszivárgással". A szabad véleménynyilvánítás jelenleg még létező fogalmát értékelő emberek számára ez egy aggasztó fejlemény.
euroastra.hu/node/78424

Silcon 2014.05.18. 19:38:08

Lapszemle

Mi a kapcsolat a kapitalizmus és a környezeti válság között?
Az alábbi cikk fordítás az An Anarchist FAQ című gigantikus műből, amelynek nézőpontjával néhány alapvető dologban nem értünk egyet, és ezért nem is nagyon szoktunk tőlük idézni. Ez a kis fejezet viszont egész jól kifejti azt a szűk témát, amire vállalkozik: a környezeti válság egyik fő oka a kapitalizmus és ezért a kapitalizmuson belüli megoldási kisérletek kudarcra vannak ítélve.
thinkingandrioting.blogger.hu/2013/12/15/mi-a-kapcsolat-a-kapitalizmus-es-a-kornyezeti-valsag-kozott

Ruprecht: 2014.05.18. 20:12:42

„Mint már láttuk, az egyén viselkedését egyre könnyebb és könnyebb előre jelezni. És a jövő sokkal értékesebb a múltnál. Utazási, vásárlási terveink potenciálisan az egész gazdaság legjelentősebb árucikkévé válhatnak. Amíg a múltunkat biztonságos tűzfalak és személyiségi jogi törvények védik, a rafinált algoritmusokkal előre jelzett jövőnk szabad préda. Ezzel elérkeztünk ahhoz az új paradigmához, amelyet a jövőre vonatkozó magánszférának nevezek. Ez végső soron arra megy ki, hogy ki rendelkezik jövőbeli cselekedetünk és viselkedésünk információival? És kinek kell hasznot húznia belőlük?”

Ruprecht. 2014.05.19. 11:45:37

„Az Egyesült Államokban rendszeresen előfordul, hogy magánjellegű információinkat valamilyen vélt vagy valós haszon, árengedmények vagy kedvezményes szolgáltatások fejében megosztjuk egyes cégekkel. Azonban kórusban kiáltunk farkast, ha úgy véljük, a kormány személyes jellegű információkat gyűjt rólunk. Európában gyökeresen más utat követtek: a törvények megtiltják, hogy a cégek egymás közt kicseréljék ügyfeleik személyes információit, viszont az EU törvényei minden kommunikációs céget köteleznek, hogy megőrizzék és a kormánnyal megosszák az ügyfélaktivitás hat hónaptól két évig terjedő információit, köztük a tartózkodási helyre és a kommunikációra vonatkozó adatokat.”

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.05.20. 10:28:02

Kovács Béla esete felveti Vona Gábor felelősségét.

index.hu/belfold/2014/05/20/nem_eleg_nem_kemnek_latszani/
"A Jobbik vezetése azért is védi Kovácsot, mert ha elengednék a kezét, azzal Vona Gábor is sérülne, mert a politikai felelősség őt is terhelné. "

Én nem hiszem, hogy politikai felelősségről lehet itt csak beszélni.
"263. § (1)46 Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, az ellenség támogatása, kémkedés, szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés, kémkedés az Európai Unió intézményei ellen készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak vagy az állam illetékes szervének, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Politikusbűnözésről lévén szó, dupla büntetést akarunk!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.05.20. 17:29:15

@Doomhammer:
index.hu/belfold/2014/05/20/jobbik/
"Mirkóczki elmondta, hogy ha igazak lennének a Kovács ellen felhozott vádak, akkor sem tekinthetnék hazaárulónak, mert nem Magyarország, hanem az EU intézményei ellen konspirált.
"

Kémkedés:
"Kémkedés

261. § (1) Aki idegen hatalom vagy idegen szervezet részére Magyarország ellen hírszerző tevékenységet folytat, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
...
Kémkedés az Európai Unió intézményei ellen44

261/A. §45 A 261. § szerint büntetendő, aki az Európai Unión kívüli harmadik állam részére az Európai Parlament, az Európai Bizottság vagy az Európai Unió Tanácsa ellen hírszerző tevékenységet folytat."

Vagyis Mirkóczi itt elismeri, hogy Kovács esetleg a Btk. 261/A paragrafusába ütköző tevékenységet folytatott és ő ezt eltűrné. Ha ez így van, akkor Mirkóczi is alaposan gyanúsítható a 263. paragrafussal, így vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Mivel politikusbűnözésről van szó, ezeket a számokat duplázni kell.

Úgy néz ki, Vona mellett Mirkóczinak is kinéz egy börtönbüntetés (egy év középmértéken, duplázva kettő). Remélem, valóságshow is készül róla, hogy a politikusbűnözők szomorú sorsa mindenki számára intő példa legyen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.05.21. 17:09:39

Az amerikai politológus döbbenten konstatálja, hogy az USA-ban egyre nagyobb hatása van az agyament összeesküvéselméletek használatának a politikai közbeszédben.

www.newsweek.com/2014/05/23/plots-destroy-america-251123.html
"George W. Bush murdered thousands by orchestrating 9/11. Barack Obama is a Kenyan national and holds the presidency illegally. Education standards developed by state governors are part of an anti-Christian communist plot that will turn children gay. Unemployment rates and the reported numbers for Obamacare sign-ups are lies engineered by the White House. Water fluoridation doesn’t prevent cavities in children and has been adopted for a range of nefarious purposes. And on and on they go.

Conspiracy theories have been woven into the fabric of American society since before the signing of the Constitution. But what was once dismissed as the amusing ravings of the tin-foil-hat crowd has in recent years crossed a threshold, experts say, with delusions, fictions and lunacy now strangling government policies and creating national health risks. “These kinds of theories have the effect of completely distorting any rational discussion we can have in this country,’’ says Mark Potok, a senior fellow at the Southern Poverty Law Center who recently wrote a report on the impact of what is known as the Agenda 21 conspiracy. “They are having a real impact now.”

Experts say the number and significance of conspiracy theories are reaching levels unheard-of in recent times, in part because of ubiquitous and faster communications offered by Internet chat rooms, Twitter and other social media. “Conspiracy narratives are more common in public discourse than they were previously,’’ says Eric Oliver, a professor of political science at the University of Chicago who has published research on the phenomenon. “We seem to have crossed a threshold.”"

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.06.01. 08:49:41

@HToma: Éljen a demokrácia, nincs itt semmi látnivaló, haladjunk, haladjunk.

Egyértelműen erre is szavaztak az emberek április 6-án. A 300 aláírással indítható kerületipolgármester-jelöltek rendszerére különösen (vajon nekik is jár állami kampánytámogatás? és a 12 jelöltes szervezeteknek elszámolási kötelezettség nélkül, ugye, ugye???).

HToma 2014.06.01. 09:10:05

@Counter: Ha én lennék az ellenzék kampánytanácsadója akkor azt az üzenetet nyomatnám, hogy ez gyávaság. Orbán érzelmes ember és ki szereti ha megkérdezik tőle Csak nem vagy nyuszi Marty McFly?

HToma 2014.06.01. 09:19:53

Ha már kampány. Az miért van, hogy a Fidesz 4 v. 8 éven keresztül ki tud tartani egy üzenet mellett (pl bukott baloldal) míg az a baloldalnak max. 2 hónapig megy? Egyébként nem szeretném, hogy az MSZP és a belőle kihasadtak visszatérjenek, de Béndek Péter se akar labdába rúgni. Sóhaj.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.06.05. 17:54:16

Egy kiváló szakember önéletrajza.

ktk.uni-nke.hu/uploads/media_items/toth-oneletrajz-pdf.original.pdf

Az 5. oldalt tüzetesen olvassák el :-)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.06.06. 02:19:13

Mesélni támadt kedvem.

Volt egyszer egy tehetséges ember, felsővezető volt egy áruházláncnál. A kollégáival álnéven "független" fogyasztói blogot írtak, ahol rendszeresen tesztelték a különböző kis és nagy cégek és áruházláncok élelmiszer-ipari termékeit a pékárutól a tejterméken át a gyümölcsléig - alaposan ügyelve rá, hogy az ő áruházláncuk sajátmárkás termékei mindig a legjobbak között végezzenek. Nagy sikerük volt, elnyerték a "Tesztblogok Aranyérmét" is.

Volt egyszer egy autószerelő. A műhelye tele volt plakátolva keresztény naptárakkal és imádságokkal, de az ügyfeleit a lehető legsunyibb módokon húzta le. Ő is írt álnéven blogot - a keresztény erkölcs fontosságáról. Kedvenc fordulatai közé tartozott, hogy Mária országában le kell számolni a liberális erkölcsi fertővel. Egyszer pont az egyik lehúzott vevőjét nevezte hitvány, anyagias libsinek - persze nem tudta egyikük sem, hogy ki van a másik nick mögött.

Volt egyszer egy Argentínából hazatért nyilasunoka. Neki is volt nickje, vadul nácizott mindenkit, aki Gyurcsány Ferenctől jobbra állt. A fideszes politikusoknak még a távoli rokonaira is vagyonelkobzást követelt, miközben ő maga még a nagyapja által Argentínába csempészett, lopott zsidó vagyon kamataiból élt. Egyszer lenácizott egy nicket, aki valójában egy zsidó bácsi volt, s akinek az apját még az ő nagyapja tetette föl a vonatra.

Volt egyszer egy ifjú hölgy, aki szeretett volna állást kapni egy katolikus főiskolán. Sajnos nem sikerült, mert messze nem voltak elegendőek a szakmai kvalitásai. Bejelentkezett hát a vidéki város baloldali polgármesteréhez, akinek épp hiánya volt fiatal káderekből. Hősnőnk itt már a megfelelő kvalitásokkal hamar főosztályvezetővé lépett elő, ám ez kevés volt neki - nicknéven ő is blogot írt, vitriolos posztokkal a katolicizmus ellen, lehetőség szerint minél több oldalvágással az őt kikosarazó főiskola és vezetői felé.

Volt egyszer egy öregdiák. Már három éve nem tudta átvenni a diplomáját, mert nem volt nyelvvizsgája. Pedig igyekezett, az angol nyelvvizsgát évente kétszer is megpróbálta - mindhiába. Ha nyelvvizsgája nem is volt, nickje azért igen - így sikerült egy kommentben az angol nyelv finomságaihoz hozzá sem ugató, suttyó parasztnak neveznie az Angol Tanszék tisztességben megőszült professzorasszonyát, aki méltatlankodva két félnapot is rászánt arra, hogy a becsületét személyazonossága felfedése nélkül megvédje - mindhiába.

Volt egyszer egy középiskolai tanár. Egyszer egy tanítványát, egy jómódú családból származó fiút brutálisan összevert egy fiatalkorúakból álló banda, mert megtetszett nekik a fiú okostelefonja, mikor a buszon hazafelé játszott vele. A fiú kómába került, az esetről az interneten is cikkek jelentek meg. A tanár az egyik ilyen alatt álnéven kifejtette, hogy megérdemelte a gazdag kisköcsög, mert lehetett volna annyi esze, hogy nem hivalkodik az okostelójával.

Ezekből a mesékből természetesen egy szó sem igaz. Most költöttem őket. Remélem, tetszenek.

Jack Torrance 2014.06.10. 17:01:09

@Alfőmérnök02: kis csalással. 13 éves ukrán kisfiúnak adta ki magát a program. Mondjuk egy agyhalott süketnémát már 15 éve is sikerrel szimulált volna a gép.

De én anno pszichológus alkalmazásról is hallottam már, ami nagyon meggyőző volt.

Alfőmérnök02 2014.06.10. 17:22:39

@Jack Torrance: :))
De nem ez a csalás benne szerintem, mert egy 13 éves kisfiú elég intelligens tud lenni (pl. az erre a blogra írogató valószínűleg felnőtt korú embertársaink egy részét simán felülmúlhatja), hanem, hogy csak a "bírák" 33%-át győzte meg. (szvsz mindenkit meg kéne győznie, de minimum az 50%-ukat)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.06.14. 21:42:13

Putyin nacionalizmusára a középosztály is vevő.

www.newsweek.com/2014/06/20/putins-paranoia-card-254513.html
"The latest wave of émigrés included Pavel Durov, creator of the popular Russian social network Vkontakte. He left Russia last month after months of pressure from the authorities to hand over personal information on the organizers of a group that supported the Ukrainian protest movement on Vkontakte, and to ban the blog of anti-corruption activist Alexei Navalny. “I am out of Russia and have no plans to go back,” Durov told Techcrunch.com. “I am afraid there is no going back, not after I publicly refused to cooperate with the authorities.”

Few Russians will be sorry to see him go. One of the surprising things about the strident nationalism that accompanied the Ukraine crisis and Crimean annexation is how many of the emerging middle class have gone along with it. Three years ago, up to 100,000 largely educated and Internet-literate citizens protested on Moscow streets against the rigged Duma elections in the biggest challenge to the Kremlin since the end of the Soviet Union. Now polls regularly show that swaths of Russia’s elite support Putin’s new nationalism.

A new study by Russia’s Academy of Sciences shows that 79 percent of Russia’s middle class said the state “deserves support despite its many flaws,” 78 percent said that “stability was more important than change,” and 49 percent said Russia needed a “firm hand" to keep order. Even more depressing for the tiny liberal opposition is that the study found that of the 40 percent of the population judged “middle class” by the survey, only 13 percent were entrepreneurs and over half were employed by the government."

Aztán hirtelen kiderült, hogy Oroszországban a "középosztály" állami alkalmazottat jelent.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.07.14. 20:38:25

Munkaidő 6 órásra csökkentése?

www.entrepreneur.com/article/235283
"Tomorrow, the tantalizing and contentious dream of a 30-hour workweek will become a reality in Sweden’s second-largest city of Gothenburg.

The year-long experiment will compare two factions of municipal workers -- a control group who will stick to a 40-hour workweek and a test group that will have their hours slashed. All salaries will remain the same.

The aim of the experiment is to determine whether reducing work hours might lead to increased productivity and fewer sick days. Initially brought forth by the city council’s majority coalition of Social Democrat and Green parties in April, the program officially kicks off tomorrow."

HToma 2014.07.14. 21:36:45

Kinek az 1983-ban megjelent könyvéből van az idézet?
"A nagyon bonyolult dolgokat néha szinte csak a népmesékre jellemző tömörséggel, egyszerűséggel és bölcs derűvel lehet pontosan kifejezni. Valami ilyesfélét éreztem, amikor az MSZMP XII. kongresszusának zárszavában a párt első titkára a következőket mondta: "Nem vagyok nagyétkű ember, de a jó ételt szeretem. Amikor azt kérdik tőlem, mit szeretek enni, mondom: én azt szeretem ami az, ahogyan hívják. Ha krumplilevesnek hívják, akkor az, ha húslevesnek, akkor az. Ezt csak a hasonlat kedvéért mondom. Mindenki töltse be azt a funkciót amelyet elvárnak tőle. Ezt érvényesnek tartom a pártszervezeteknek, tisztségviselőinek munkájára, áttételesen az egész társadalmi életre."

HToma 2014.07.20. 20:55:16

@Alfőmérnök91: Bogár László: A fejlődés ára

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.07.20. 22:50:13

@HToma:
És elgondolkodhatunk azon, kik voltak azok és kiknek a megbízásából ténykedtek, akik a Galaktikus Birodalmat rossz fényben tüntették fel a Galaktikus Köztársasággal szemben.

whatculture.com/film/star-wars-10-reasons-galactic-empire-wasnt-bad-everyone-thinks.php

A tények: a Birodalom gazdasági fejlődést, rendet és stabilitást hozott és még a kisebbségi fajok is nagyobb biztonságban voltak.

Ezen kellene elrágódnia a káosz híveinek.

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.09.08. 14:07:49

"Az a zseniális, hogy az öt éve a Beneit fideszbérencező, a Fideszt már akkor is jobbról előző Büki (aki a Jobbikot meg a Magyarok Világszövetségét dicsőítette és Tomcatékkel rádiózott meg okoskodott a Bombagyáron) most az Összefogás budapesti jelöltje, miközben “a fideszbérenc” pedig kampánytanácsadó az Öszefogás főpolgármester-jelöltjénél. "
w045.tumblr.com/post/95718018647/egy-balos-jelolt-aki-naci-jelszavakat-tanitott-pakonak

Jól értem, hogy Loxon kedvenc konzervatórium-szerkesztője, Benei, Falus Ferenc kampánytanácsadója?
Tud valaki erről valamit? Mert a neten nem találtam semmit ezen kívül.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.09.10. 10:08:43

Back with a vengeance. :)))
hartland.blog.hu/2014/09/10/egyet_jobbra_egyet_balra_673

ALFI · http://blog.hu/user/166725/tab/activity 2014.09.16. 20:13:32

Mazochistáknak (avagy hol a pofátlanság határa?)

"Bálint Magyar
(Ha gondolod oszd meg. )
M E G H Í V Ó

Magyar polip 2 – A posztkommunista maffiaállam című tanulmánykötet bemutatójára

Időpont: 2014. szeptember 29., hétfő 17.00 óra

Helyszín: Benczúr Hotel (1068 Budapest, Benczúr u. 35.)

A Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam a tavalyi év egyik sikerkönyve, mely a tudományos művek esetében példátlan módon, több mint 12.000 példányban kelt el, nagy sajtóvisszhang közepette. Ezt követi most az immáron berendezkedett autokratikus rendszert elemző második, többségében új szerzők által jegyzett tanulmánygyűjtemény.
A könyvet bemutatja:

Szelényi Iván Széchenyi-díjas szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja,
Szigeti László (Pozsony), Visegrád-díjas műfordító, könyvkiadó, és
Tóta W. Árpád, Joseph Pulitzer-emlékdíjas újságíró, publicista,

Házigazda: Kőrössi P. József kiadóvezető

A kötet szerzői:

Andor Mihály, Ara-Kovács Attila, Becker András, Békesi László, Deák András, Dessewffy Tibor, Hegedűs József, Jancsics Dávid, Juhász Pál, Kácsor Zsolt, Kozák Márton, Krémer Balázs, Lakner Zoltán, Magyar Bálint, Nagy Ádám, Péteri Gábor, Ripp Zoltán, Trencsényi Balázs, Ungváry Krisztián, Vásárhelyi Mária, Vörös Imre
A kötet szerkesztői:
Magyar Bálint és Vásárhelyi Júlia

A nagy érdeklődésre tekintettel, kérjük, mielőbb jelezze vissza részvételét az agnes.laszlo@kossuth.hu címre.

A posztkommunista maffiaállamról szóló eddigi publikációkról:
Révész Sándor: „Alapmű. Az orbáni kurzus értelmezésének ez lesz a kiindulópontja. Aki érteni akarja, miben élünk, nem nélkülözheti.„
Csepeli György: „Finomra szőtt fogalmi háló, tökéletesen lehetővé teszi a mai magyar társadalom leírását.”
Debreczeni József: „Semmi kétség: a Magyar polip – A posztkommunista maffiaállam című kötet az eddigi legteljesebb, legalaposabb, legátfogóbb elemzése a 2010 óta kiépült Orbán-rezsimnek. Aki igazán érteni akarja, hol él – miféle hatalom nyomása alatt –, az aligha nélkülözheti az e könyvbe foglalt lényegi, ugyanakkor enciklopédikus tudásanyagot.”
Karl Pfeifer: „A „maffiaállam" nem egy légből kapott állítás, ellenkezőleg, e fogalom a hatalom új birtokosainak egyik lényegi tulajdonságára világít rá: szerveződési formájukra. Ami e rendszert a többitől megkülönbözteti, az a közös családi és üzleti kapcsolatok sajátos szövevénye. Ezt figyelembe véve válik érthetővé a maffiaállam nacionalizmusa is, és hogy miért vannak kizárva a nemzetből azok, akik nem részei a családnak vagy nem alárendelt vazallusai annak.”
Petőcz György: „Magyar leírja az Orbán Viktor irányítása mellett létrejött világot, bemutatja egy rendszer kiépülését, történelmileg értelmezi és elhelyezi a struktúrát, és magyarázattal szolgál a félelem, az öncenzúra, a szolgai alkalmazkodás és szabad rablás mind fojtogatóbb légkörére. A szöveg mindemellett kellően indulatos és harcos is. Nem kritizál, szemrehány vagy moralizál. Nem ringatja olvasóit abban a hitben, hogy a rossz kormányzás, demokrácia-torzítás, nemzeti elzárkózás és Európa-ellenesség helytelenségéről meg lehet győzni a hatalmat. A „maffiaállam” könyörtelen telitalálat: a Fidesz-hatalomnak nem ezt vagy azt a sajátosságát emeli ki, hanem alapvonására mutat rá, és arra, hogy a negatív jelenségek az alapszerkezet logikus következményei. Valóban, máshol is van rossz kormányzás, vannak antidemokratikus törekvések, ilyen vagy olyan törvények, stb., de a „maffiaállammá” összeálló szerkezet és hatalomgyakorlás az EU-n belül kivételes újdonság. Magyarország mai állapota attól különleges, hogy a negatív jelenségek nem kisiklások, hanem egy rendszer lényegét tükrözik.”
Magyari Nádor László: A Magyar polip „egy olyan modellt fogalmaz meg és jár körül, mely éles kritikai beállítottsága mellett az orbáni rendszer ’titkainak’ megfejtésével, a mögöttes célok leleplezésével kecsegtet; a posztkommunista maffiaállam elmélete, induktív logikával, az egyébként egymástól független (legalábbis a külső szemlélőnek annak tűnő) egyedi események, intézkedések és vezetési stílusok, valamint azokat kísérő elrejtő technikák, stb. rendszerszerű összekapcsolását jelenti.”
Jean -Paul Herman és Lise Herman: „A könyvnek van egy, a magyar eseten túlmutató hozadéka. A benne leírt fejlődés bizonyítja, hogy a demokratikus rendszereket milyen veszélyek fenyegethetik akár még az EU tagállamaiban is. A magyar eset jól illusztrálja Fareed Zakaria tézisét az illiberális demokráciákról, és könnyen az ilyen folyamatok tankönyvi példájává válhat. Ez figyelmeztethet arra, hogy a régió más országai is követhetnek hasonló utat.”"

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.10.12. 15:30:50

Maguk azt hiszik, hogy piramisok csak Egyiptomban, Nepálban, Kínában, Közép-Amerikában és Boszniában vannak?

Maguk tévednek.

2008-ban fedezték fel, hogy hol másutt, mint Erdélyben, azon belül is hol másutt, mint Kalotaszeg mellett emelkedik a történelmi Magyarország területén felfedezett első piramis.

youtu.be/6xhqbpU33oY

Nézzenek szét lakóhelyük környékén, hátha további elfeledett magyar piramisokra derül fény!

Sapika 2014.10.13. 00:31:49

@Counter: Ajánlott irodalom:
en.wikipedia.org/wiki/Pyramids_%28novel%29
(Különösen az eleje bájos, amikor az ifjú főhős a bérgyilkos iskolába jár.)

Sapika 2014.10.14. 21:41:42

@Counter:
Azt hallottam a nyáron, hogy Boszniában egy Amerikából hazatelepült bosnyák milliomos a saját pénzén feltáratott egy húszezer éves piramist, melyben ősmagyar rovásírásos feljegyzések vannak. Csak nem engedik, hogy ez a felfedezés napvilágra kerüljön. Gondolom a tudjuk-kik.
Most utánanéztem a neten. Az egyik forrás szerint már hivatalosan is 29.000 évesek boszniai a piramisok:
rejtelyekszigete.com/misztikus-erdekes-helyek/most-mar-hivatalos-29-ezer-evesek-a-boszniai-piramisok/

Egy másik forrás fényképeket is közöl a rovásírásról, mely fölé sajnos megtévesztő táblácskát aggattak [gondolom a tudjuk-kik]. Azt állítván, hogy ezek a 34.000 éves írásjelek az angolszász runaírásuak. Holott két híres magyar rovásírás-szakértő, Szakács Gábor és Friedrich Klára a kövön a magyar rovásírás 39 jeléből sikeresen azonosítottak 21-et.
explorerworld.hu/2012/02/24/a-boszniai-piramisok/

====================
Szerintem ezeknél az interneten található anyagoknál az előbbi kommentemben idézett Terry Pratchett mű lényegesen valószerűbb és tudományosan is megalapozottabb. Csak szeretni kell hozzá a Monty Python stílű humort ;-)

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.10.22. 23:42:05

Pető Iván:
"Undorodom ettől, úgy, ahogy van – legyen szó akármelyik eleméről. Nem azért kezdtem a Kádár-rendszerben politizálni, hogy utána egy másik hazug világban éljek."
huppa.hu/undorodom-ettol-ugy-ahogy-van-interju-peto-ivannal/

"Hát hányjál! Tessék! Szóljál anyádnak is, hányjatok együtt!"
www.youtube.com/watch?v=rLyO02ysZMM

Silcon 2014.11.06. 21:28:10

Werner Wenning és Johannes Teyssen interjút adott a menedzsermagazinnak

Menedzsermagazin: Egy másik problematikus térség Oroszország. Milyen mértékben sújtják az E.ON-t az Oroszország elleni szankciók, miután közel 10 milliárd eurót ruháztak be ebben az országban?

Teyssen: A helyzet sok szempontból tekintve is nagyon súlyos. A mi elsődleges feladatunk azonban az, hogy áramtermelőként villamos energiával lássuk el az orosz piacot. Rubelben számolva az eredményeink meghaladják a várakozásokat. Külföldi befektetőként megfelelő elbánásban részesülünk, és nincs semmilyen politikai beavatkozás. Ezzel együtt, ha a szankciók hosszú távon károkat okoznak az orosz gazdaságnak, akkor az Oroszországban működő energiaszolgáltatókra is ugyanezen sors vár.

...

Menedzsermagazin: Az E.ON fokozatosan kivonul Dél-Európából, miután sok milliárd eurós értékvesztést kellett elkönyvelnie. Az energiavállalatok vajon képtelenek nemzetközivé válni?

Teyssen: Az Ön által említett állítólagos kivonulással kapcsolatban nem kívánunk nyilatkozni.

Menedzsermagazin: Rendben. Az értékvesztést közzétették az éves jelentésükben.

Teyssen: Lehet, hogy a mi iparágunk vált utolsóként nemzetközivé. Az 1990-es évek elejéig még nem volt egyetlen nemzetközi közműszolgáltató sem a világon. Később aztán néhány költséges hibát vétettünk. Ezt mindenképpen el kell ismernem. Voltak azonban olyan országok is, ahol a dolgok jól alakultak számunkra.

...

Menedzsermagazin: De Magyarországra nem.

Teyssen: Nem csak nekünk vannak aggodalmaink a jelenlegi magyar kormánnyal kapcsolatban. A kormány sok különböző szektorban – a telekommunikációtól az árukereskedelmen át egészen az energiáig – vagy Robin Hood adót vezet be, vagy kijelenti, hogy bizonyos iparágakat nonprofit zónának tekint.

Menedzsermagazin: Nem kellene kivonulniuk Magyarországról?

Teyssen: Néhány üzletágat már eladtunk a magyar államnak. Ez elég. A kormány és a gazdaságpolitika változik, az ügyfelek azonban nem. Nem menekülhetünk haza sértődötten minden alkalommal, amikor politikai problémák merülnek fel.

...

Menedzsermagazin: Ugyanakkor egyre több erőművet zárnak be Németországban. Még hány erőműre vár hasonló sors?

Teyssen: Biztos, hogy néhány erőművet még be kell zárnunk az észak-németországi térségben. A Szövetségi Hálózatfelügyelet valószínűleg meg fogja tiltani, hogy újabb erőműveket zárjunk be Németország déli térségében, ahol az energiaellátás már most is gondokkal küzd. Másképpen fogalmazva, a felügyelet megtiltja a tulajdonosoknak, hogy olyan erőműveket zárjanak be, amelyek már nem termelnek nyereséget. Egy piacgazdaságban ez képtelen helyzet. A német kormány arra kötelez bennünket, hogy tovább üzemeltessük ezeket a létesítményeket, és ezért egy fix díjat fizet.

Menedzsermagazin: A nagykereskedelmi árak továbbra is alacsonyak, és középtávon ez nem is fog változni.

Teyssen: A nagykereskedelmi ár jelenleg 3,5 euró kilowattóránként Németországban. (*ez itt a nyomda ördöge lehetett*) Ez nem elegendő ahhoz, hogy új hagyományos, szél- vagy naperőművet építsünk. Valójában arra sem elég, hogy a meglévő eszközeinket üzemeltetni tudjuk, hacsak nem írjuk le teljesen őket. Az árképzési rendszert a lehető leggyorsabban át kell alakítani. Németországban a megújuló energiaforrásokra alapuló beépített kapacitás 70 gigawatt, ami körülbelül 70 atomerőmű kapacitásának felel meg. Az állami támogatás miat ezt a kapacitást minden egyes napon zéró határköltségen, esetenként még ez alatt lehet értékesíteni. Vannak azonban olyan napok, amikor Németország megújuló energiaforrásokra alapuló kapacitásai nem termelnek áramot. Ilyen esetben hagyományos kapacitásokkal kell kielégíteni a szükségleteket. Németország két energiarendszert finanszíroz: egy államilag támogatott rendszert, valamint egy piaci alapú rendszert, mely nem megfelelő árréssel működik. Ha ez így megy tovább, komoly károk fogják érni a német gazdaságot.

Menedzsermagazin: Ennek hallatán a vér is megfagy az ereinkben.

Teyssen: De megkockáztatom, hogy szerintem hamarosan egy új rendszert fognak bevezetni. Lehet, hogy nem idén vagy jövőre, de biztos vagyok benne, hogy ez meg fog történni. Legkésőbb akkor, amikor a terveknek megfelelően még több erőművet vonnak ki a szolgáltatásból.

Silcon 2014.11.06. 21:30:03

Menedzsermagazin: Úgy tűnik, a német kormány jelenleg nincs olyan hangulatban, hogy további engedményeket tegyen. Nem vette jó néven, hogy az atomenergia fokozatos kivezetése miatt pereket indultak ellene. A helyzet nagyon veszélyes.

Teyssen: Én nem így látom. A politikai döntéshozók pontosan tudják, hogy nincs más választásunk, és meg kell védenünk részvényeseink érdekeit. Valójában egy automatikusan beindult reakcióról van itt szó. Ez az ügyvédeink feladata. A német döntéshozóknak azonban minél előbb le kell ülniük tárgyalni az ország energiatermelőivel. Erre szólít fel a koalíciós kormány.

Menedzsermagazin: Miről szeretnének tárgyalni: egy állami atomenergia-alapítvány létrehozásáról, melyért a német állam lenne felelős, és amelybe a német energiavállalatok bevinnék valamennyi atomerőművet és a hozzájuk kapcsolódó eszközkivezetési kötelezettségeiket?

Teyssen: Ez csak egy lehetőség a sok közül. Most azonban úgy látszik, az atomerőművekre vonatkozó minden egyes döntés bíróságra kerül. Az energiatermelők által benyújtott bírósági keresetek pedig egyáltalán nem esélytelenek. Nem tudom, vajon Németországnak megéri-e, hogy tízből hét pert elveszítsen, hármat pedig megnyerjen.

Menedzsermagazin: Sigmar Gabriel szövetségi gazdasági miniszter egy hat pontos tervet terjesztett elő, melynek célja, hogy javítsa a német ipar üzleti környezetét. Vajon ez azt jelenti, hogy végül minden rendben lesz?

Wenning: A terv sok jó ötletet foglal magába. Az ötleteket azonban meg is kell valósítani.

Teyssen: Németország elképesztően sok adóval sújtja az energiát. Ezeket az adókat csökkenteni kell. A német szövetségi kormány azt kérdezni, mivel pótolhatná ezeket a bevételeket. Az egyszerű válasz az, hogy valamilyen más utat kell találnia. Nem úgy, hogy tovább rontja a német ipar versenyképességét.

Menedzsermagazin: A helyzet nem lehet ennyire rossz. A német vállalatok nem vonultak ki tömegesen az országból.

Wenning: Az energiaigényes vállalatok már évek óta kevesebbet ruháznak be németországi tevékenységeikbe, mint amennyit leírnak. Ez azt jelenti, hogy eszközbázisuk valójában egyre kisebb lesz Németországban. Az egységnyi munkaerőköltségek ismét emelkedni kezdtek. 2030-ra Németország 160 milliárd eurót tervez költeni társadalombiztosítási intézkedésekre, például az anyák számára biztosított nyugdíjra és a 63 éves nyugdíjkorhatár bevezetésére. Egy bizonyos ponton Németországnak oda kellene figyelni azokra is, akik ennek a tehernek a jelentős részét viselik, melynek legnagyobb része pedig a német ipar által megtermelt hozzáadott értékből származik. Nagyon aggaszt, hogy hamarosan elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor már szükségünk lesz egy Agenda 2025-re – ami jelentős költségcsökkentéssel jár majd –, hogy ne maradjunk le világszerte a versenytársaink mögött.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.11.07. 19:28:04

Jó, hogy vannak bátor hangú nácik, akik egy ember halála kapcsán is megmondják a frankót (igaz, álnevek mögé bújva és csak célozgatva, de azért mégiscsak igazi hősök, büszkék lehet rájuk a mandiner és a jósda).
"Bell & Sebastian 2014. november 7. 19:11
Ja, csak az a Szakasits ne vóna! Pedig tisztességes szocdemnek indult, oszt mivé lett? Eddig harmadíziglen."
mandiner.hu/cikk/20141107_schiffer_andras_oszinte_indulat_szokimondo_igazsagkereses

Bell & Sebastian 2014.11.07. 23:06:04

@Disznóvári: Jó találat, főleg a mozdonyvezető és utazóközönség szempontjából. És hogy Schifferről van itt szó.

Bell & Sebastian 2014.11.07. 23:45:41

Vagy nem érted. Három dolog van összemosva, a Rózsa gyerek, Seszták és Schiffer. A masiniszta a kormány, az utazóközönség a nép.

A halálesetek kapcsán egy szót nem szóltam. Hogy a megmondók különböző tévékben más kottából durrognak (szereposztásuk szerint), szabadidejükben pedig összejárnak és együtt végeznek különböző, nekik felróható cselekményeket, azt mi addig csak sejthetjük, ameddig meg nem írja valamelyikük gyenge pillanatában.

A kedves dédpapit sem én hoztam a képbe, hanem Schiffer.

Innen kezdve ez arról szól, hogy a dédunoka respektálja mindkét oldalt, aminek a pólusait reprezentálják egyrészt a családtagjai, másrészt az, akiről ez a megindítónak szánt nekrológ szól.

Akkor hogy is van ez? Nem is akarok belegondolni, mekkora majomra vesznek ezek bennünket.

Hadd legyek már kivétel.

Bell & Sebastian 2014.11.07. 23:58:00

@Disznóvári: Akkor te meg génkoktélos majom és fingod sincsen arról, hova tartozol. Legyél te is zöld, amíg jobban meggondolod.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.11.08. 00:15:09

Meghalt egy ember. Egy ismerőse írt róla a facebookon néhány jó szót. Egy műkeresztény "konzervatív" hulladékember erre álnéven egy sunyit zsidózott.
Ki mint él úgy ítél.

Bell & Sebastian 2014.11.08. 00:43:46

@Disznóvári: Csak szerinted, mamahotellakó. -teszem hozzá. Lassacskán a te felelősséged is felmerül abban, hogyan jutottunk vissza a córeszhez. Nekrológ és nekrológnak álcázott politikai hitvallás (önfényezés) közt azért van némi különbség, amit te is jól érzel.

A beteges mániáid teljesen hidegen hagynak. Meghalt egy közszereplő, akinek pontosan úgy bocsátunk meg, mint a nem közszereplőknek.
Ajánlom figyelmedbe Ottó kopogtatási ceremóniáját, ámbár te határozottan nem rajongsz a Habsburgokért. Főleg, hogy többnyire halottak.

Talán mert zsidó gyökerűek, ha már volt pofád idekeverni. Vagy megint csak magadra gondoltál?

Bell & Sebastian 2014.11.08. 01:00:42

@Disznóvári: Felettébb frusztráló lehet, ha Übermenschként minduntalan beégsz egy buta nácival szemben. Pedig mást sem teszek, mint leverlek a saját vascsöveddel. Maul halten, und weiter dienen!

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.11.08. 01:11:58

@Bell & Sebastian: Húzd le magadat a WC-n, te kis szánalmas szarfaszú senki hulladékember.

Bell & Sebastian 2014.11.08. 12:53:42

@Disznóvári: A nyomorodért bátran okold magad, semmi közöm hozzá.

Silcon 2014.11.09. 14:16:57

Lapszemle:

Putyin kijelentette, hogy a játékszabályok mostantól megváltoznak.
...
A politikusok nyilvános kijelentéseket tettek, hogy ezekkel fenntartsák a nemzeti szuverenitás kellemes látszatát, ami kizárólag propaganda célokat szolgált, hiszen nem valós szuverenitásról beszélünk, hanem olyasmiről, aminek semmi köze a nemzetközi politika lényegéhez. Eközben titkos vagy zárt ajtós tárgyalásokon meghozták a valós döntéseket és megtárgyalták a követendő irányokat.
Korábban Putyin is ezen szabályok szerint játszott, cserébe csupán annyit várt, hogy Oroszországot egyenrangú félként kezeljék. Mivel ilyen irányú reményei szertefoszlottak, bejelentette, hogy a játéknak vége, ezzel végeredményben megszegve a nyugat által felállított tabut, nyíltan, az elit klánok és politikai vezetők feje felett szólva az emberekhez.
euroastra.hu/node/85302

Kilencven év alatt romossá vált az épület, amelynek helyrehozatalát magánvagyonából vállalta Szunai Miklós építési vállalkozó, a műemlék védnökségét pedig Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. A kápolna ma már régi fényében ragyog, volt átadási ünnepség is, felszentelték. A kis olasz falu Magyar Kápolnája zarándokhellyé vált.
...
Odaértünkkor magyar munkások még dolgoztak az épület körül és a kertben. Feltűnt, hogy süttői mészkő, magyar cement és más magyar feliratú építési anyagok vannak a teraszon. Talán olcsóbb, mint az olasz? – kérdeztem az építtetőt. Szunai Miklós csendesen megjegyezte: „Itt magyar katonák haltak meg, ezért minden, ami körbeveszi őket, legyen magyar. Érezzék otthon magukat. Hozattam ide otthonról tiszafát, juhart, diófát, sövénynek meg fagyalt, még a föld is magyar, amibe ültettük ezeket.”
magyarhirlap.hu/cikk/8804/Presente

picur3ka 2014.12.10. 13:33:49

@Doomhammer:

Meg a szavzók egy jó része. Csak azt a buta népet letudnák váltani valami elit lojálisra!

Helyi önkormányzat:

img.index.hu/imgfrm/2/0/7/4/BIG_0012612074.jpg

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.10. 13:55:59

@picur3ka:
ejnye, dehát hiszen maga elfelejtette a demokratikus választások legfontosabb szabályát.

a szavazók arra szavaznak, akire szavazhatnak.

picur3ka 2014.12.10. 15:00:38

@Doomhammer:

Van, ahol az 'egyik sem' szavazatot is jegyzik. Nem dolgoztam még ki, ezzel mennyivel vannak előbbre.

Aki nem indul(hat) arra bizony nem szavazhatnak, tudom én.

Jó egypártrendszer van szinte. Szocialista meg liberális párton kívül, mindenkit kiirtanak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.15. 15:11:20

Ukrajnának el kell döntenie, a boltosok jogállama lesz-e, mint Lengyelország, vagy az újjáélesztett Orosz Birodalom kleptokratikus diktatúráinak egyikévé válik, mint Kazahsztán.

Ezt Magyarországnak (nem a Magyar Köztársaságnak) is el kell döntenie.

www.newsweek.com/2014/12/12/kid-kalashnikov-isnt-happy-ukraines-revolution-one-year-289201.html
"In the 23 years since it became independent from the USSR, Ukraine could not decide whether it was going to become a law-abiding, European nation of shopkeepers like its Western neighbor (and some-time ruler), Poland – or take its place alongside Belarus and Kazakhstan in a revived Russian Empire of kleptocratic dictatorships."

mrZ (törölt) 2014.12.15. 17:50:37

@Doomhammer:

Neked nem tűnt fel hogy ukrajna zsidó maffia állam lett? Az egész országot kilenc oligarcha vezeti, kettő kivételével zsidók. Miről döntsenek, és hogyan? A nyugat és az oroszok közösen akadályozták akármilyen normális állam kialakulását.
A kalasnyikov miért nem azt mondta hogy ukrajna pontosan az európai shopkeeper és az orosz tolvaj rendszer szintézise, hasonlóan hozzánk, lengyelhez, románhoz, bolgárhoz.
Aztán hogy a nyugat a shopkeeperek világa lenne? Az volt 20 éve. A globalizációban alulmaradó cégek már itt is az államon/eu-n élősködnek, a szubvenciók és adómentességek nélkül életképtelenek, adósságaik magasabbak a vagyonnál, ingyenhitel finanszírozás nélkül eladhatatlanok a termékeik.
Ukrajna nem dönt, helyette el van döntve hogy harctér lesz, az oroszok ott próbálják kivédekezni a barbarossa2-t, és mi meg ott próbáljuk megdönteni az oroszok inspirálta eurázsiai úniót.

bömböcz 2014.12.31. 17:21:12

alfikám, a dizájner drogokkal ti is kipusztultok, oszt' szevasz tavasz!

Sapika 2015.07.18. 19:17:14

@Holger Hartland: "remélem, tetszenek" IGEN!
viszont nagyon sok már a bejegyzés, okostelefonnal, gyenge mobilnetet alkalmazva lehetetlen a lap aljára szenvedni.

HToma 2015.07.19. 22:02:39

@Sapika: A Mandiner kommentfolyama halott. Béke poraira!

maroz 2015.07.20. 08:26:18

@HToma: Majdnem azt olvastam, hogy a Mandiner kommentárfolyama halott. ;)

murcielago 2015.07.20. 11:24:30

@maroz:
én is csak "bömböcz" alteregója miatt olvasgatom néha...:)

HToma 2015.10.24. 17:56:47

Próbáljuk meg feltámasztani.
index.hu/gazdasag/2015/10/24/istenverte_kretenek_faradt_nyuggereket_hergelnenek/ Ma vajon miből él a pasas? Remélem nyugdíjas, mert ha az állam pénzéből, akkor nagy baj van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2015.10.24. 18:05:58

@HToma:
Bogár László Professzor Úr a Károli Gáspár Református Egyetemen tanít (így joggal hívható egyetemi tanárnak). Ezen felül a magánszféra is igényt tart szolgálataira: a Magyar Hírlapban hetente esszével jelentkezik és az Echo TV-ben is rendszeresen szerepel.

A közszereplései pedig? Bogár László olyan történeteket mesél, amelynek jókora közönsége van. Hogy egyes, szélsőliberális újságíróknak nem tetszik? Lehet megpróbálni utána csinálni, akkor majd kiderül, tud-e a kritikusa olyan mesét kanyarítani, amit százezrek osztanak meg egymással a lehető legváltozatosabb módon.

tirpakbokretas-migrations.blogspot.nl/2015/09/mese.html

HToma 2015.10.24. 18:21:36

@Doomhammer: Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj. Szegény diákok. Bár aki felveszi az óráját az gondolom tudja mit kockáztat. Még az is lehet, hogy élvezik és csak mi a liberális narrativa foglyai nem vagyunk hajlandók elvenni a megfelelő kapszulát (már nem emlékszem a színére).
süti beállítások módosítása