Kommentszűrés
’12 már
27
08:08

Rakonczay: a megosztó-megosztott hős

Írta: st.Ella

  Tele lett a Facebook-falunk a Rakonczay Gáborról szóló hírrel, a fórumokon és mikroblogokon is ömlött a vele kapcsolatos okoskodás. A hír olvasottsági adataiból szerkesztőként azt láttuk: az azt elolvasók mintegy fele a Facebookon is ajánlotta ismerőseinek. Néhányan azt kérdezték, mihez fog most kezdeni a világrekorder, ott a világ végén, miután már mindent elért, mások Bud Spencert idéztek és a Puffin-lekvárt emlegették. Voltak, akik felkiáltójelekkel, „meglett” felkiáltással, vagy „ez kemény” megjegyzéssel, legtöbben azonban kommentár nélkül továbbították a hírt. És érkeztek a lájkok.

  Pörgött a mikroblog-szféra is. Örömködés, okoskodás, találgatás, félig viccesen, félig komolyan tett megjegyzések, és persze elmaradhatatlanul, egy másik folyamon az ezeket becsmérlő és feleslegesnek találó vélemények. Konklúziók, miszerint „a pasi nem normális” és a feltétlenül szükséges összeesküvés-elméletek, melyek jóhogynem az egész világra kiterjedő bűnszervezet összefüggéseit sejtették az eltűnés mögött.

  Rakonczay – akinek tegnap még sokan nem tudták a nevét, ezért úgy emlegették „a kenus, vagy kajakos a vízen, tudod, aki elveszett” – ma talán híresebb és népszerűbb Magyarországon mindenki másnál. Ma. A későn kapcsolóknak talán holnap. Esetleg hazaérkezése után is, amikor majd (jó pénzért?) interjúkat ad és sós vízről, viharokról meg babkonzervekről mesél. De mi alapján kap fel valakit egy olyan társadalom, amelynek egyébként már csömöre van a szegény sorból származó kisebbségi tehetségkutató-sztároktól, az önmaguk paródiájává váló politikusoktól, a bundázó focistáktól is? A kenus esztelen vakmerőségén túl mi lehet az a tulajdonsága, ami kiemeli az egyszerű halandók sorából és emberek felett állóvá emeli? Olyannyira, hogy aztán timeline-jára vési őt boldog és boldogtalan, fiatal és idősebb, Facebook-függő és sportőrült egyaránt.

  Hogy nem politizál, az mindenképpen jó pont, sőt öltönyt meg lila nyakkendőt sem hord nap mint nap, ez is becsülendő. Ezen kívül nem égette magát hamis hangjával ötfős szakmai zsűri előtt és nem vetkőzött fél éven át naponta egy bekamerázott ház különböző szobáiban. Rakonczay ezzel szemben letett már egy-két dolgot az asztalra, bár biztos vagyok benne, hogy kevesen tudják róla: Rakonczay Viktóriával első magyar párosként evezték át az Atlanti-óceánt, saját tervezésű és építésű hajójukkal. Valódi teljesítmény az elismertség mögött – egyáltalán nem magától értetődő ez ma Magyarországon. A kenus így alapvetően nem volt megosztó személyiség, egy tiszteletre méltó sportoló volt, aki újabb erőpróbát állított maga elé.

  Rakonczay azonban sok ember nemtetszését is kiváltotta, amikor nyilvánvalóvá vált: annak, hogy eltűnése után nem lehetett vele kapcsolatba lépni, részben saját korábbi elhatározása az oka. A feleség rendíthetetlen optimizmusa tovább hergelte azokat, akik az észérvek híveiként nem tudták megemészteni: a kenus eleve nem akarta, hogy később bármikor is megmentsék. Ekkortájt már nem kerülhetett szóba a téma társaságban úgy, hogy valaki ne vizionált volna adócsalást, médiahekket, drogkereskedelmet vagy offshore-ügyleteket, de minimum egy, a feleségét hátrahagyó, a pálmafák alatt boldogan hűsölő, rumot iszogató napsütötte férfit. Az alapvetően szimpatikus arcnak azonban még így is az egész ország drukkolt – annak ellenére, hogy legtöbben kételkedtek előkerülésében. Sportolói körökben, közéleti és bulvár közegben egyaránt téma volt eltűnése. Aki a közmédia híradóit nézte, nemzeti hősként találkozhatott vele, a kereskedelmi adók közönsége meg szerencsétlen celebként.

  Az emberek kételkedtek – én is –, és épp ezért ma az öröm vagy éppen a felháborodottság. Nincs tragédia, és nincs Antiguán elásott kincs sem. Előbbi csoport hisz, vagy hinni szeretne a mesékben és a csodákban, és ezt hirdeti azzal is, hogy bár már húsz ismerősétől látta, azért még ő is posztolja a témát huszonegyedikként. A másik tábor előtt ezzel szemben felszállt a mitikus köd, és az egyetlen, még racionálisnak mondható sötétlő elmélet maradt csak, amit elhihet. Eszerint a mindig kiegyensúlyozott és bizakodó feleség, valamint az útnak egyetlen telefonnal nekivágó férfi tudatosan, a nagyobb érdeklődésért játszotta el a megszakadt kapcsolatot és az eltűnést.

  Bárhogy is legyen: újabb magyar világrekord született. Nyolcvan nap helyett hatvan alatt evezte át az Atlanti-óceánt egy férfi, magyar mester készítette kenuján, megmutatva a világnak, hogy mindent lehet.

Címkék: sajtó facebook rekord megosztás közösségi média tumblr rakonczay gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr904341221

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.27. 10:00:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Rakonczay: a megosztó-megosztott hős 2012.03.27. 09:51:02

Mi alapján kap fel valakit egy olyan társadalom, amelynek egyébként már csömöre van a szegény sorból származó kisebbségi tehetségkutató-sztároktól, az önmaguk paródiájává váló politikusoktól, a bundázó focistáktól is?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keptelenseg 2012.03.27. 09:16:13

"Bárhogy is legyen: újabb magyar világrekord született"

Hitelesítés nélkül? Bemondásra?

Valaki elindul, majd nemsokára eltűnik.
Megjelenik a végcélnál.

Jelenleg vallási alapon állíthatja a szerző, hogy magyar világrekord született, közismert, független szervezet nem hitelesítette az elmondottakat.

Alig várom, hogy így legyen - de nem fogadnék rá.

A hitelesítés módszeréről hallgatnak az érintettek, de "1-2 hét alatt biztos meglesz".

Ehhez a cikkhez nem lehet hozzászólni 2012.03.27. 09:22:18

"Bárhogy is legyen: újabb magyar világrekord született. Nyolcvan nap helyett hatvan alatt evezte át az Atlanti-óceánt egy férfi, magyar mester készítette kenuján, megmutatva a világnak, hogy mindent lehet."

Hitelesítés? Független, közismert szervezettől?

Vallási alapon tett kijelentés.

VLADISZLAV 2012.03.27. 09:23:28

Én is gratulálok neki, nagyon drukkoltam, hogy sikerüljön! Bár a vége felé már rosszra gondoltam...

magyar ember teli szájjal 2012.03.27. 09:26:40

Annyi értelme van ennek az idióta projektnek, mint amikor a fakír egész életében az ég felé tartotta az egyik karját. Semmi.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 09:34:15

Ha nincs gps vagy bármilyen helyzetrögzítő a hajóban, akkor hogy fogják hitelesíteni a rekordot?

gyz 2012.03.27. 09:41:05

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

rosszul gondolod. Magam is sportoltam/ok, régen komolyabban, ma már csak hobbifutóként.

A teljesítményt, amit a srác véghezvitt, kiemelkedőnek tartom

Ennek ellenére van pár dolog, ami érthetetlen a számomra.

1. nem vitt magával jelzőbóját, nem akarta, hogy kimentsék. Ez meg mi? Inkább meghal, mintsen ne evezze át az óceánt? Ez a fajta öncélú fanatizmus engem inkább taszít, mintsem tiszteletet ébreszt bennem.

2. Rekord. Hogyan akarja érvényesíttetni a rekordját? Én elhiszem, hogy végigevezte, de ez nem elég egy rekordhitelesítéshez. Ha azt mondom neked, két nap alatt elfutok Moszkvába, és Vecsés előtt eltűnök, majd megjelenek másfél nap elteltével Moszkva külvárosában, akkor nem valószínű, hogy hinnél nekem.

3. Pár hete Fa Nándor, a hajó tervezője azt nyilatkozta, hogy ez a hajó képtelen felborulni. Most pedig azt mondják, felfelé állt a tőkesúly.

Szóval a teljesítmény emberfeletti, de ettől függetlenül merülnek fel kérdések, és nemcsak azokban, akik fel voltak mentve tornából.

nyikk 2012.03.27. 09:47:48

@gyz:
Elnézést, de én azt a verziót ismerem, miszerint Fa Nándor azt nyilatkozta, hogy elsüllyedni nem tud a légkamrák miatt, nem pedig felborulni...
persze ha belinkeled az ominózus nyilatkozatot, akkor meaculpa.De szerintem tévedsz, rosszul emlékszel.

Jucus40 2012.03.27. 09:49:38

És most mennyivel lesz olcsóbb a benzin? Hogy egyesek jódolgukban már azt se tudják hogy mit csináljanak!

Balage1551 · http://fjord.blog.hu 2012.03.27. 09:50:10

Amellett, hogy elismerem a siker mögötti teljesítményt, nekem is vannak kétségeim.

Tegyük fel, hogy nincs médiahekk és tényleg tönkrement az egyetlen telefonja... Hopsz! Álljunk meg ennél a mondatnál egy kicsit! Folyamatosan az folyt a csapokból, mennyire felkészült az útra, mindent sokszor átszámolt, nem kockáztat... Egy telefon? EGY? Jó, legyen egy. De akkor nem kellene az egy telefont vízhatlan zsákban/ládában tárolni használaton kívül? Egy olyan közegben, ahol a levegő páratartalma miatt még szép időben is védeni kell az elektronikus eszközöket? Nem értem. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy a Gábornak éppen a vihar közepén, a hánytorgó tengeren lett kedve kicsit cseverészni...

Amit mondani szeretnék, hogy itt valami porszem van a gépezetben: vagy az egész történet hitelessége (lásd megrendezett eltűnés) vagy Gábor felkészültsége kérdőjelezhető meg. Az elsőt egy aggódó ország szemen köpése, ezért nem szeretném, ha beigazolódna. A második? Azt ítélje meg mindenki maga.

Ettől függetlenül, a teljesítmény, mint az ember állandó kihívás-keresésének nemes példája, mindenképpen elismerésre méltó.

Csak lehet, hogy mégis jobb lett volna, ha a médiaflesh helyett marad egy hatodik oldali kis hírnek, de tiszta, megkérdőjelezhetetlen sikernek.

Démonmac1 2012.03.27. 09:55:38

Aggódtam, hogy eltűnt és drukkoltam, hogy előkerüljön.

Inquisitor 2012.03.27. 10:03:29

Valaki, aki szakértő, az magyarázza már el nekem legyen szíves, hogy Gáborunk hogy kente el ennyire a száját a Tommy Tippetts nevű angol ficsúrnak, aki négy nappal előtte indult ugyanonnan? Az angol srác hasonló útvonalon ment, a különbség annyi, hogy nem Antiguára, hanem Barbadosra igyekezett. Az első blogbejegyzések alapján hasonló vagy talán némileg gyorsabb tempót futott, mint a mi fiunk (evezőssel, nem kenuval). Hasonló időtartamot is terveztek, az utolsó infó szerint februárban 300 km-rel előrébb járt Gábornál. Tegnap Tommynak még 530 tengeri mérföld volt hátra. Ez azt jelenti, hogy Rakonczay hatalmas hajrát nyomhatott az út második felében...

k.sz. 2012.03.27. 10:13:07

@Balage1551: arról nem is beszélve, hogy a laptopjának semmi baja nem lett a viharban, tehát a wordben írt naplójával pár hónap múlva találkozhatunk a Libri polcain. :)

Shopping 2012.03.27. 10:13:32

EZÉRT NEM SZIMPATIKUS SOKAKNAK:

"A teljesitmeny az kivalo, es ezt mindenki elismeri. De sokan PR szagot ereznek az eltunese miatt. Ha siman atkel az Atlanti-Oceanon, akkor lehet, hogy csak egy kis cikk lett volna a 6-ik oldalon, de igy, hogy eltunt, ez egy cimlapsztori lett. Persze az Atlanti-Ocean nem a Balaton hanem Magyarorszag 300x, szoval eltunni nem nehez."

Ha tényleg a teljesítményért csinálta volna, akkor a felesége nem bohóckodik nap mint nap, az összes médiában...
Jön a könyv, esetleg a film is...

Atisz 2012.03.27. 10:13:52

Túl van egy kicsit dimenzionálva ez az egész. Örülni kell, hogy megvan a srác (és egyben kifejezni az elismerést Fa Nándornak, a hajó tervezőjének).
Tanulság: legközelebb vegyen egy gumibevonatú vízálló mobilt, ami bírja az extrém körülményeket (értsd: sós vizet huzamosabb ideig).

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 10:15:35

Kérdés: Ha egy kamionban be lehet szerelni egy műholdas nyomkövetőt, akkor egy kenuban miért nem?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.03.27. 10:21:37

Nem mondanám, hogy olyan becsületes képű ez a hajós. Lehet, hogy amúgy nagy teljesítmény, de becsapni a közvéleményt csúnya dolog. Világos, hogy a politikában, gazdaságban hasonlíthatatlanul nagyobb, gigászi becsapások vannnak, de azokat is elítéljük, ha tudunk róluk...

Samott 2012.03.27. 10:24:40

Orulok hogy meglett, le a kalappal a teljesitmenye elott, de en is azok koze tartozom akik gusztustalan PR fogasnak tartottak ezt az egesz eltunes sztorit. Felelotlenseg volt ugy nekivagni, hogy ilyesmi megtortenhetett. Zeronak igaza van a nyomkovetovel.

mnandy 2012.03.27. 10:29:25

A srác megcsinálta. PONT

Az irigy fanyalgók meg hiába nyálazzák össze a sztorit, az előbbi tényt nem tudják negligálni, sem pedig elvenni Gábortól.

RESPECT!

Viktóriának is. Az sem semmi, amit ő teljesített az elmúlt hetekben.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2012.03.27. 10:31:10

szerencsétlenek, akik már hinni sem tudnak. a tragédia következő színe lehetne - lucifer itt is kétséget ébreszt.
ember küzdj és bízva vízzál!
Rakonczay példakép.

handax 2012.03.27. 10:46:09

@Samott: ha lett volna nyomkövető, lehetett volna tudni, hogy minden nap emberi léptékű távot evez és nem lett volna értelme telekürtölni a médiát a vélt eltűnésével...
Nem tudom egy gps mekkora többletsúly, de tuti inkább kajából rakok kevesebbet, mint hogy az életemet kockáztassam... illetve tartalék teló mindenképp.

Ha Rakonczay hitelesnek akar látszani, kénytelen mégegyszer végigmenni a távon bizonyítható módon.

ratman_ (törölt) 2012.03.27. 10:50:48

Bármekkora teljesítmény is, totál értelmetlen, semmiféle tudományos vagy társadalmi jelentősége nincs. Annak volt jelentősége, mikor valaki először repülte át az óceánt, de 2012-ben már könnyű eljutni vízen egyik földrészről a másikra. OK, hogy átevezett, de ettől mégis hogy a viharba lett médiasztár???

Amúgy tényleg tudatos médiahekk az egész, a szánalmasabb fajtából.

Idet 2012.03.27. 10:54:04

Hát nem tudom. Nem értek hozzá, hogy megítélhessem, most csalt vagy nem csalt. Mindenesetre, a feleség fura egy nőszemély. Én bokáig levertem volna a kedvesem veséjét, ha ilyenre vállalkozik, vagy ha mégsem, eszelősen sikítoztam volna, hogy mentsék meg, mentsék meeeg!
Ezzel együtt: nagy teljesítmény, gratula, nem lehetett azért egyszerű az Atlanti pocsolyán egy ilyen méretű lavórban ladikázni. Félelmetes lehetett!

gaboca41 2012.03.27. 10:55:07

@zero: a vízhatlan GPS-e használható volt, ezért tudott térkép segítségével navigálni. Akinek már 2 világrekordja van (feleségével együtt ment át az Atlantin és a Lagos-Kanári szigetek), annak nem igazán kell bizonyítania, még ha adminisztatív okok miatt kérdésessé válhat az újabb rekord.

Idet 2012.03.27. 10:57:27

@handax: Igazad van, de állítólag felborult, és nem tudom, hogy az ilyen szerkentyűk mennyire szeretik a tengervizet. Szerintem nem nagyon.

nyekk 2012.03.27. 10:59:14

Hát azért ne csodálkozzatok, hogy sokan kételkednek az egészben.
Eltűnik a rajt után, aztán meg előkerül a célban.
Felesége meg eltűnésekor egy cseppet sem aggódik.

Jogosan felmerül a kérdés: biztos, hogy odáig lapátolt, vagy esetleg felszállt valami hajóra. (Pl. a borász fickóéra, aki kereste)

Pszt! 2012.03.27. 11:00:26

Miből csónakáznak ezek? Félreértés ne essék, minden tiszteletem azé, aki egyedül, vagy másodmagával megtesz egy ilyen utat, de többre becsülöm azt, aki 40 éven keresztül bemegy a munkahelyére dolgozni.

Pinka-Panka 2012.03.27. 11:01:55

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Egyetértek. Én is ledöbbentem, hogy mindjárt csalást tulajdonitottak - holott örülnünk kéne, (én örülök), hogy egyrészt életben megúszta, előkerült, másrészt, hogy rekordot döntött.
Kalapot emelem előtte, mégha veszélyes vizeken is járt akkor is.
Gratulálok és minden elismerésem a hősnek!!!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.03.27. 11:07:14

csak szólnék a tisztelt szerkesztőségnek, hogy ennek az egész prolitörténetnek a forgatása tipikusan nem konzervatív dolog. inkább buzis.

Vén Csataló 2012.03.27. 11:07:22

Emberek! Tényleg csak engem zavar, hogy olyan dolgokban okoskodik itt egy rakás ember, amihez halvány lövése nincs?

Felelőtlenség, hogy nem volt nála vészjelző bólya? Tök, jó, ha van nála, elvégre az óceán az olyan, hogy 5, de legfeljebb 10 kilométerenként helikopterplatformok vannak, járó motorú gépekkel, akik izibe ugranak, amint megszólal valahol egy vészjelző bólya, hogy kikapják a vízbe esett (és egyébként percek alatt hypotermiába) eső turistát.
Meg második "mobil" telefon? Ja, mert az óceán közepén dübörög a T-Mobiel 3g, ugye?
Látott már itt bárki műholdas telefont? Van itt bárkinek fogalma róla, hogy hogyan működik? (hát nem úgy, hogy előkapom, aztán +36...)

Basszus, kevés szánalmasabb dolog van, mint ahogy a sok "szakértő" visszhangozza egymás hülyeségét.

Felelőtlenség? Ha már felelőtlenség, akkor az egész vállalkozás felelőtlenség volt, mert hát miféle dolog, hogy a zember, ahelyett, hogy rendesen dolgozna nyócórát valami gyárba, aztán hazamenne tévézni, inkább elmegy egyedül(!) átevezni az Atalanti-óceánt. Ez már mekkora felelőtlenség!!!
Kolumbusz meg végképp barom volt, hogy csak úgy nekivágott a semminek három szir-szar bárkával - egyetlen műholdas telefon nélkül!!!

padlogaz 2012.03.27. 11:07:55

nem hiszek az összeesküvéselméletekben, annál inkább az emberi hülyeségben.

szerintem tényleg beborult, tényleg elázott a rádiója, tényleg nem volt hír róla, és tényleg átevezte rekordidő alatt, ami - az első közös útjukkal együtt - hatalmas teljesítmény és klassz dolog.

ugyanakkor szerintem egyszerűen elbízta magát, nyílván spórolni akartak, ezért kihagytak egy-két dolgot, tartalék rádiót stb.

a vitorlás útjukra is már kicsit felkészületlenül mentek, gyakorlatilag minimális tudással akarták körbevitorlázni a földet, nem is sikerült nekik, szerencséjük, hogy megúszták. ahhoz nem értettek, az evezéshez viszont igen, ezért most a srác meg tudta oldani a felmerült problémát.

a csajszi reakcióját és viselkedését meg nem hiszem, hogy kívülről meg lehetne ítélni, van, aki így reagál egy ilyen helyzetre, és van, aki teljesen máshogy. azért mert a tévében érzelemmentesen nyilatkozott, lehet, hogy otthon folyamatosan nyugtatókon élt. de lehet, hogy nem. a fene tudja.

szerintem először peche volt a borulással, utána meg szerencséje, hogy nem lett baja, és gyorsan átért. és iszonytató jó hajója van, hogy ezeket mind kibírta, fa nándor előtt le a kalappal. meg a srác előtt is, persze.

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2012.03.27. 11:10:04

Ha tényleg megcsinálta, hatalmas resspekt! Bennem van egy kis kétely (jó pár kilométer lemaradásban az angol kollégától, majd eltűnik és hirtelen ráver 20 napot...). Az, hogy nem volt nála jelzőkészülék meg ilyesmi, nem tartom negatívnak. Roma o morte mondták már Garibaldiék is.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.03.27. 11:11:02

@vero:
kinek? :)
ez egy hülye. olyan féle akiket amerikai és egyéb alemberek elé állít a prosztó hemingvé a nyomorult halászos történetében. tudja amelyikben az a tahó santiágó vagy kicsoda nem képe elengedni a halat, inkább kínlódik, mint egy gorenje futár a határátkelőbe akadva. alember történet alembereknek. ne dőljön be.
egyébként egy hete látták repülőn menni délamerika irányába. :)

Hertelendi 2012.03.27. 11:23:21

Bevallom én szkeptikus vagyok. Valami nagyon nem stimmel:(((((

morgo1229 2012.03.27. 11:35:56

www.rakonczay.hu kinalata:
- Élménybeszámoló, motiváló előadás az Atlanti-óceán kalandos és embert próbáló átevezéséről.

- Sors előadás az egyéni sors megkereséséről.

- Krízis és konfliktuskezelés, egyénileg és csapatban.

- Célmegvalósítás és siker, a személyes képességek és lehetőségek maximalizálásához

Szerintem ettol olyan medihekkes a dolog.
Az ilyen eloadasoktol a hideg futkos a hatamon. Mintha varazspalca a kezukben lenne. De varazspalca nincs szerintem az eletben. Munka esetleg.

mikorkakalman 2012.03.27. 11:37:19

@Vén Csataló: "Nyolc hajót is látott az óceánon, egyik sem vette észre. Egy hullám mentette meg az életét."

Ha nincs is helikopterplatform 10 kilométerenként, azért lett volna értelme a bójának, nem?

Egyébként én eleve szkeptikus alaptermészetű vagyok, a hit szép dolog, meg néha hasznos is, de legtöbbször a hiszékeny emberek válnak mindenféle átverés áldozatává. Nem állítom, hogy csalt meg médiahekk volt, mert nincs rá bizonyítékom és kevés az információm, de ugyenezen okokból kifolyólag nem hiszem el a történetet sem.

Egyébként én se értem teljesen ezeknek az értelmetlen rekordoknak a túlhypeolását. Valahogy mindig Boborjánt juttatja az ember eszembe, aki ugye többek között pl. a világ leggyorsabban elalvó embere, adott idő alatt a legtöbb japán kutya, stb. :) Vagy azt a manust, aki elpatkolt valami hülye ki-bírja-a-legforróbb-szaunát marha nagy értelmű rekordkísérlet alatt...

A hétköznapi hősöket, akik sokkal többet érdemelnének, meg le se köpi senki...

morgo1229 2012.03.27. 11:42:27

Amugy en total kovetoje voltam az esemenyeknek. Nagyon izgultam Gaborert. Estenkent meseltem az aznapi fejlemenyeket a kisfiamnak. Elkepzeltuk, hogy mit csinalnak mi ilyen helyzetben: sotet van, meteres hullamok..... Belegondolni is iszonytato. Aztan gyorsan be a takaro ala es megkoszontuk Istennek, hogy nekunk milyen jo itt bennt a meleg szobaban.
De a kisfiam az elmutl hetekben nem tudta nagyon ezt a dolgot megerteni. Mindig azt kerdezgette, hogy miert csinalta ezt a Gabor es mi az ertelme es, hogy miert nem repulovel ment.

HZ · http://nagyvilag.blog.hu 2012.03.27. 11:45:30

@Inquisitor: Kajakoztam pár évig. Az evezős hajó lényegesen gyorsabb, mint a kajak, ami lényegesen gyorsabb, mint a kenu. Ilyen egyszerű.

Hertelendi 2012.03.27. 11:49:03

Valamiért engem Pap Ritára és Bodnár Attiláékra emlékeztet ez a házaspár...
Feltűnni mindenáron...

Ők is a gyerekeknek énekeltek, ugyanakkor a saját fiát le se szarta...

Inquisitor 2012.03.27. 11:49:32

@HZ:
én evezgettem, öcsém válogatott kajakos volt, de a tengeri herkentyűkhöz picit sem értek. Viszont ha igaz, amit írsz, hogy az evezős hajó lényegesen gyorsabb, mint a kenu, akkor hogy lett a 300 km hátrányból több száz (közel ezer) kilométer előny?

M. Bertalan 2012.03.27. 11:50:58

1 dolog, hogy Rakonczay egy ügyes gyerek - hősnek nem nevezném, egy hős nem csinál értelmetlen dolgokat - és 1 másik, hogy kamu volt az eltűnés. Meg is mondom miért: ez ugye egy világrekord, amit hitelesíteni kell. Azt csak akkor hitelesítik, ha valóban igazolható, hogy megtette az utat. Azt meg, hogy közben nem vette fel egy hajó, csak úgy igazolható, ha volt rajta helyzetjelző. Nyilvánvalóan volt. Ügyes, és nem kárhoztatható médiatrükk. Nincs ezzel semmi baj.

HZ · http://nagyvilag.blog.hu 2012.03.27. 11:54:25

@Inquisitor: Hm, ezt a megjegyzést nem igazán gondoltam végig logikusan.
Valójában mivel mindketten alapvetően az áramlatok hátán jutottak célba, Gábornak tán jobb áramlat jutott, a gondviselés segítségével. Ugyanakkor szereti feleségét, tudta, hogy aggódik érte, ez megsokszorozta erejét, igyekezett.

M. Bertalan 2012.03.27. 11:59:27

@gaboca41: ezt a két világrekordot hol lehet megnézni a neten?

Inquisitor 2012.03.27. 12:00:04

@HZ:

Igen, én is az áramlatokra - és az emberi tényezőre - gondoltam, bár pont Rakonczayék blogja írt arról még februárban, hogy Tippets milyen jó szelet/áramlatot kaphatott, mert eszméletlen sebességgel megy. De ezek szerint fordult a kocka, és Gábornak még szerencsésebb útvonalat sikerült találnia.

M. Bertalan 2012.03.27. 12:01:25

merthogy a guinnessen én egyelőre nem találom, de lehet, hogy csak bénán keresek.

Advanced Flight 2012.03.27. 12:02:14

@morgo1229: megnéztem ezt a honlapot. Hááát.....nagyon gáz. Az előadások meg az egész hype, annyira lehúzásszaga van, hogy csak úgy bűzlik. A srácot kicsit szánom, sztem a csaj rugdalja folyamatosan erre a sok hülyeségre, mert kell a pénz újabb velúrcsizmára. Ritka ellenszenves különben a feleség, olyan kis törtetőszerű, aki játssza a szendét. Brrr.

Vén Csataló 2012.03.27. 12:06:35

@mikorkakalman:
Persze.
Minnden, az óceánon átkelő hajókban egységesített vészjelzőbója-figyelő rendszer van, ami éjjel-nappal folyamatosan vételre van állítva és ha adást fog, akkor rögtön be is háromszögeli a forrást és az eredményt realtime igazítva értesíti a kapitányt, hogy pölö: 134 fok 14' 8" irányban 17.867 m-re vészjelzés van.
Ugye így képzeled?

Ehhez képest hány hónapig keresték a lezuhant francia gépet az Atlanti óceánban a folyamatosan sugárzó fekete dobozaival? Ez a rendelkezésre álló technika valósága, nem pedig az, amit elképzelsz róla.

morgo1229 2012.03.27. 12:06:43

@Advanced Flight: jatssza a szendet viszont tudatos es az is biztos, hogy nincs egy spontan mondata sem. Minden pontosan elore jol megtervezett es proper.

M. Bertalan 2012.03.27. 12:07:20

Ja, a honlapjukon rajta van, hogy yí vegyespárosban rekorderek, tehát biztos nem hazudnak, csak valami miatt a Guinness honlapról lemaradtak...

M. Bertalan 2012.03.27. 12:08:21

@Vén Csataló: Hát a lezuhant gépet tudták hol van, a felhozás tartott egy ideig, nem a megtalálás...

Shopping 2012.03.27. 12:13:37

BUTÁK!!!!

Elérték amit akartak!

MINDENHOL RÓLUK BESZÉLNEK!!!

Bekajáltátok az egészet. Ezt hívják, mediahekk-nek.

M. Bertalan 2012.03.27. 12:15:09

@Shopping: A médiahekk, az egy hal, ami benne van a tévében?

M. Bertalan 2012.03.27. 12:16:21

Közben reménytelenül keresem a páros eddigi Guinness-rekordjait. Egészen biztosan van nekik, hiszen maguk is írják, hogy van nekik, de egész egyszerűen akárhogy guglizom, meg keresem, sehogy sem találom. Segítsetek már!

Shopping 2012.03.27. 12:16:41

csalt
nem csalt
csalt
nem csalt

Beszélnek róluk, - ezt akarták.

Advanced Flight 2012.03.27. 12:18:05

@Shopping: te is bekajáltad szemmel láthatólag, hiszen megírtad ezt a kommentet :-)

padlogaz 2012.03.27. 12:24:21

@M. Bertalan:
úgy tudom, hogy első magyarként és első vegyespárosként eveztek át az atlanti óceánon.
és mintha az lett volna, hogy pár órával (!) maradtak csak le a világrekord időtől.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2012.03.27. 12:24:56

@jose maria padilla: az első :-jj kész nagyon ott van.
másodjára - végtelenül fárszt, hogy mindenki mindenben kételkedik. kiválasztok találomra egy egyszerű figurát, őt fogadom el. legyen ő a priori.
r~. pont olyan a mai magyar valóságban, mint a tengeren volt. a végtelenben hánykolódik, néha látszik, többször nem. talán ott van, talán nincs. aztán egyszer megérkezik. függetlenül, hogy ki mit gondol vagy beszél.

Hertelendi 2012.03.27. 12:25:24

Elmeszelték Dr Schmitt Pált!

Csak mondom...

Jucus40 2012.03.27. 12:27:03

"Itt valami nem stimmel!" (Pelikán József gátőr)

mikorkakalman 2012.03.27. 12:27:21

@Vén Csataló: Lehet. Viszont ha a páciens pár napig nem ad magáról életjelt és elindulnak keresni (mint ahogy ezt most is tették), akkor valószínűleg a mentőcsapatnál van vészjelzőbója-figyelő, amivel az óceán közepén vélhetően azért némileg többre mennek, mint egy mezei távcsővel, főleg hogy az útvonal is nagyjából belőhető...

De mindegy, én amúgy sem akarok senkit meggyőzni - higgyetek, ha akartok, ha tudtok. Nekem nem megy.

M. Bertalan 2012.03.27. 12:28:36

@padlogaz: A honlapjukon szó szerint az van, hogy "Londonban Guinness Record kitüntetést kaptak" Mondjuk kitüntetésnek nem kitüntetés, de biztos csak elírták.

Közben eszembe jutott valami: ugye, most a heroikus teljesítmény 60 nap volt, megdöntve a 80 napot - mondjuk nem látom azt sem, hogy egyáltalán lenne a guinness honlapon bármilyen eddig rekord, de nagyon bénán keresek néha. oké, de mi van, ha 79 nap 23 óra 57 perc alatt ér át, éjszaka, egy elhagyatott parton. Akkor oda a rekord, mert hát igazolni, ugye helyzetjelző nélkül nem tudja, hogy ő már három perccel a rekord előtt ott volt. hm?

TELJESSÉGGEL KIZÁRT A HELYZETJELZŐ NÉLKÜLI ELINDULÁS.

Vén Csataló 2012.03.27. 12:32:24

@M. Bertalan: Picikét rosszul emléxel. 2009 június 1-jén zuhant le és most idáézet következik:

"2011. április 6-án a BEA egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy közel két éves kutatás után a gép utolsó feltételezett helyzetétől nagyjából tíz kilométerrel északra megtalálták az utastér egyik egybefüggő roncsdarabját, benne számos holttestet. Egy Remus 6000 típusú távirányított tengeralattjáróval a 600 × 200 méteres roncsmezőről magas felbontású fekete-fehér képek készültek. A gép maradványainak megtalálásával megnőtt a repülési adatrögzítők felfedezésének lehetősége.
2011 április végén megtalálták a gép egyik fekete dobozát. 3900 méter mélyen, mélytengeri kutatásokra használt robot segítségével találták meg a szerkezetet, ami a repülési adatokat tartalmazza."

Két év után ennyire tudták hol van. 10 km-es pontossággal.

padlogaz 2012.03.27. 12:34:55

@M. Bertalan:
én úgy tudom (emlékszem), hogy nem volt hivatalos rekordjuk, lehet, hogy ez a guinnes record kitüntetés, tényleg csak egy gratuláció volt a teljesítményüknek :-)).

Vén Csataló 2012.03.27. 12:37:41

@mikorkakalman:
És akkor mi van? Pár nap alatt már régen halott.
Aki nekifut egy ilyen kalandnak, az számot vet ezzel, igen a pakliban ott van, hogy otthagyja a fogát. Aki meg nem bírja feldolgozni ezt a lehetőséget, az nem vág neki, az otthon marad tévézni.
Miért kell megítélni és elítélni a történetet azok fejével, akik nem vágnak neki ilyesminek?

betépett felhasználó 2012.03.27. 12:43:36

sajnalom, hogy mindig en kell megmondjam a tutifrankot, de latom nem ertitek. Szoval:
egyertelmu hogy ket rakonczay volt. Egy aki elindult es eltunt. es egypeteju ikertestvere, ki elotunt es celbe ert.
mit kell ezen ennyit agyalni.
*mar akkor harman voltak a fedelzeten, mikor hivatalosan parban ataveztek. Ok vittek a R2-t az allamokba, ki most ujra partot ert.
Igy mar az a rekord sem annyia olyan, ugye?

bocs Viki, hogy ezt tolem kell megtudd, de majd feldolgozod ezt is, en mindig tudtam hogy te nem vagy egy rakoncatlan kiscsaj.

---
az osszeeskuveselmeletrajongoknak egy kerdes: szerintetek a most eltuno R1 vajon a vilagkerulos hajozas soran melyik kikotoben csereli eloszor az R2t?

Hertelendi 2012.03.27. 12:44:40

@M. Bertalan: Egyetlen egy esetben nem kizárt!
Ha azt akarja, hogy ne lássák merre jár...vagy nem jár!

ÁrPi 2012.03.27. 12:51:25

GyIK cikkely arról , mi az a bizonyos hétköznapi

GPS-nyomkövetés:

Online nyomkövető rendszerekek esetében a járműben elhelyezett központi egység valós időben küldi be a pozícióra vonatkozó adatokat a központi szervernek:
Ilyenkor a készülékben található SIM kártya GPRS (vagy 3G) kapcsolaton keresztül juttatja el a központi szervernek az adatokat.

(EZ az az úgymond "gps-jeladás" ,de gsm-lefedettség természetesen ehhez mégiscsak kell... )

Az offline követő rendszereknél ezzel szemben, a központi egység nincs kapcsolatban a szerverrel. Általában egy memóriakártyára gyűjti a pozició-adatokat, és a gépjármű üzemeltetőjének minden alkalommal "szét kell szednie" a GPS készüléket, ki kell vennie a memóriakártyát és egy program segítségével utólag töltheti fel az eltárolt adatokat egy térképes szoftverre.

(EMEZ utóbbi pedig a "fekete doboz" -hoz hasonlítható az offline mivoltát tekintve... )

lucio_x · http://goldsilver.blog.hu/ 2012.03.27. 12:58:38

Tényleg senkinek nem tűnt fel, hogy minimum egy hete az ürgével kapcsolatos, tragédiát sejtető hangvételű pr-kampány zajlik?? Nem gyanús, h minden napra jutott egy újabb, kellően semmitmondó fejlemény, csak h fenn lehessen tartani az érdeklődést, amíg emberünk egyszer csak -csodák-csodája- elkerül a semmiből??
Profi marketing, semmi egyéb. Nem kisebbíti a teljesítményét, de nem is teszi szimpatikussá a szememben. Ennyi.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2012.03.27. 13:17:59

Ugyanmár kit érdekel, hogy átevezett-e vagy nem, meg hogyan borult fel. Ezekkel a mai modern hajókkal már mindenki oda evez, ahova akar! Nem nagy kunszt. Majd ha a valóvillában meztelenül elfingja a bikicsunájt, akkor én is elismerem, hogy tud valamit. Az már döfi!

kenya5 2012.03.27. 13:27:09

A hozzászólásokból kiderül magyarok vagyunk! Legtöbbnek az jut eszébe:minek ez,csalt hogyan lehet gyorsabb mint a másik stb.Egyet tudomásul kell venni ilyen sporthoz,elszántság,kitartás és nagy rakás szerencse is kell .neki megvolt .Gratulálok neki.

Közelmultban ment egy film a Discoverin két angol elindul az Amazonas forrásától a torkolatig utra.Az egyik 1500 km körül azt mondta nem megy tovább viszamegy,sajnálja kifuladt.A másik egy brazil fiuval végigment a torkolatig valéami 740 napig tartó megpróbáltatáson.
De valahogy angliába nem kételkedtek hanem a legnagyobbak közé választotta a Királyi Földrajzi társaság.

Inquisitor 2012.03.27. 13:40:04

@kenya5:

Lehet így is, vagy lehet úgy is, hogy gondolkodsz. Én részemről csak kérdeztem, nem véleményeztem, nem kételkedtem, érdemi válasz még nem érkezett.

kenya5 2012.03.27. 13:47:36

@Inquisitor:

Véleményem szerint érdemi választ csak tengerimedvéktől kaphatsz teis énis.Mert aki csak kivülről szemléli a tengert annak csak ,könyvek,elbeszélések és dokumentum filmekről van rálátása.De egyben megegyezhetünk a tengeren bármi előfordulhat és előis fordul.ez jó és roszirányba is jelentkezhet,szerencse kérdése. De néztem a rákhalászok sorozatot na ottis csinál rendes munkát a hullámzás,még a legöregebb tengerészeketis meglepi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.27. 13:58:17

@Bicepsz Elek77: t. Ha siman atkel az Atlanti-Oceanon, akkor lehet, hogy csak egy kis cikk lett volna a 6-ik oldalon, de igy, hogy eltunt, ez egy cimlapsztori lett."

ez tény.

én nem tudom mi történt nem voltam ott, de mindent el tudok képzelni és csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot

www.youtube.com/watch?v=FCNkCWO8-Ik

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.27. 14:01:59

@keptelenseg: érdemes megismételni a kommentet:

"Valaki elindul, majd nemsokára eltűnik.
Megjelenik a végcélnál.

Jelenleg vallási alapon állíthatja a szerző, hogy magyar világrekord született, közismert, független szervezet nem hitelesítette az elmondottakat.

Alig várom, hogy így legyen - de nem fogadnék rá."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.27. 14:03:24

@magyar ember teli szájjal: több értelme van, mint tweedben bringázni

ez sport, ez a határok feszegetése. ez egy nagyszerű kihívás!

gyz 2012.03.27. 14:33:36

@Vén Csataló: "On 2 June at 15:20 (UTC), the Brazilian Air Force, using an Embraer R-99A fitted with Erieye radar, found wreckage and signs of oil, possibly jet fuel, strewn along a 5 km (3 mi) band 650 km (400 mi) north-east of Fernando de Noronha Island, near the Saint Peter and Saint Paul Archipelago. Spotted wreckage included a plane seat, an orange buoy, a barrel, and "white pieces and electrical conductors".[55] Later that day, after meeting with relatives of the Brazilians on the aircraft, Brazilian Defence Minister Nelson Jobim announced that the Air Force believed the wreckage was from Flight 447."

==T== 2012.03.27. 14:42:38

@zero: ahogy az eddigieket...

magyar ember teli szájjal 2012.03.27. 15:27:46

@tesz-vesz: inkább egy rossz házasság, ha már ilyen módon menekül a neje elől.

Vén Csataló 2012.03.27. 16:02:44

@gyz: Na és? Az elkövetkező napokban egy kb. 60x90 km-es területen egy csomó egyéb maradványt találtak (nem mellesleg: ki tudja mekkora erőforrások mozgósításával).
A gépet és főleg a rádiójelzést kibocsátó fekete dobozt viszont nem találták meg, ahhoz két év kellett (addigra a jelzés már nem működött).
És ez utóbbiról volt szó: hogy a rádiós vészjelzéssel mennyire könnyű megtalálni valamit/bármit az óceánon.
Hát nem.

filburt 2012.03.27. 16:46:57

Itt az egésszel az a baj, hogy józan ésszel figyelve a dolgot az embernek kétségei vannak, pont az elindul - eltűnik - hirtelen ott van jelenség miatt.

És ez nem azt jelenti, hogy valami magyar átokként rögtön le akarjuk húzni magunk közé a posványba a kiemelkedő teljesítményt nyújtókat. Egyszerűen Magyarországon az elmúlt n évtizedben (n = természetes szám, az olvasó ízlése szerint kiválasztva) túl sok gyanús dolog történt ahhoz, hogy az emberek bármit elhigyjenek bemondásra (ld. pl. a jelenleg futó Schmitt-ügy).

Manapság elég nehéz különbséget tenni a valós teljesítmény és a csalás között. Egyszerűen minden gyanús. Ezért bízom abban, hogy volt nála valami kvázi fekete doboz, amiből hitelesen kiszedhetők az út GPS adatai, amik megnyugtatóan bizonyítják, hogy valóban átevezte az óceánt. Részemről az sem vonna le semmit a dolog értékéből, ha kiderülne, hogy felborult és valaki (egy másik hajó legénysége) segített neki ismét talpra állítani a hajót, kicsit pihenhetett náluk, majd folytatta az útját kb. a borulás helyétől. De akkor legyen ez is elmesélve ("bevallva"). Semmit nem ront az eredményen és senkiben nem fog ott maradni a tüske, hogy "mi van, ha mégsem úgy volt?" Éppen látszik, hogy hazugságok akár 20 év után is kiderülhetnek és magasról nagyot lehet bukni.

Egyébként gugliztam egy gyorsat és nem találtam olyan cikket, ami a "rekord" szót a valódi, "mérhető, hitelesített eredmény" formában használta volna. Inkább tűnt úgy, hogy az összes cikkben a "rekord" kifejezés inkább mint "nagyszerű teljesítmény" szerepelt.

Részemről örülök, hogy sikerült átjutnia a túloldalra, most már csak abban bízom, hogy ez az egész nem volt kamu. Mert egy médiahekknek csak akkor van értelme, ha a kitalálója nem járatja le vele magát egész életére.

koksz 2012.03.27. 20:56:19

Kilóg a lóláb. Most hallottam a híradóban Rakonczay-tol.....hogy kilyukadt a hajója, és ömlött be a víz...és ezért tőkesúly ide vagy oda nem "működött". Szerintem lesznek még változatai a történetének.

40-es 2012.03.27. 21:15:27

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Mindenben igazad van. Ki mint él, úgy ítél. Aki sunyiskodik, kárörvend, csak annak hisz, amit lát, azt csak sajnálni lehet. Nehogymár ő sajnáljon le bárkit is.

40-es 2012.03.27. 21:19:48

@filburt: Nem gondolod, hogy a BECSÜLET egy talmi hecc kedvéért nem áldozható fel? És ne adj te senkinek feloldozást azzal, hogy ha csalt is PICIT, akkor is nagy a teljesítmény. Mert most gúvadt szemmel/füllel lesitek, hátha elszólja magát és akkor lehet nyeríteni, mutogatni, hogy : Ugye, megmondtuk!
Ki jár ezzel jól? Senki.
Egyszerűbb hinni annak, amit látunk.
Egy rendkívüli tehetségű házaspár férfitagja megpróbálta a lehetetlent és nem halt bele, szál egyedül. Szerinted megérte volna kockáztatni a hírnevét kis sumákolással? Te megtennéd?????

40-es 2012.03.27. 21:21:36

@tesz-vesz: És ha címlapsztori lett, akkor már könnyebb volt ilyen embertelen körülmények között?
Próbálj valami nagyot tenni te is! Itt az ideje. Hogy kicsit megváltozz...

filburt 2012.03.28. 08:16:26

@40-es: Sajnálom, hogy nem értetted meg amit írtam, ezért összefoglalom egy mondatban: furcsák a körülmények, de jó lenne, ha igaz lenne, amit viszont be kell tudnia bizonyítani.

Célkereszt 2012.03.28. 08:30:55

@Idet: Én már akkor nem értettem amikor a felesége a telefonbeázásról beszélt. Lehet kapni közönséges vízálló telefonokat. Hogy-hogy pont egy óceáni túrára vigyen valaki olyan telefont, ami beázik és működésképtelenné válik hetekre, én nem veszem be. Gondolnám, hogy egy professzionális készüléket nem könnyű tönkretenni.
Ettől független minden lehetséges, nem értek hozzá.

Idet 2012.03.28. 08:50:02

@Célkereszt: Tudod, Murphy, ami elromolhat, az el is romlik.
Én inkább azt savallom, hogy a feleség nem aggódott jobban. Bevallom, én frászt kaptam volna, tövig rágom a körmöm és körbe-körbe rohangálnék a lakásban az idegtől, valamint elhajtanám a vérbe az összes újságírót, folyamatosan segítségért kiabálva.
Akárhogy is, nem semmi teljesítmény - és jókora adag bátorság.

Célkereszt 2012.03.28. 08:59:32

Miért? A feleségnek hisztérikus rohamokat kellett volna eljátszani? Tudod, éppen azért volt hitelesebb. A legtöbben nem akarjuk elhinni, hogy szeretteinkkel megtörténhet a legrosszabb. A racionalitás határáig és azon tovább is bízunk. Mint ahogy megtörtént számtalan esetben a fronton eltűnt katonák feleségével is, évekig vártak és reménykedtek. Ezt tette a felesége is.

filburt 2012.03.28. 10:01:26

@Célkereszt: annyit hozzátennék, hogy a Méder Áron könyvet olvasva is a hajamat téptem. Rettentő amatőr volt az egész. Minden beázott, szétesett, eltűnt, stb. Annak, aki nem olvasta: kis túlzással kb. rágógumival meg celluxszal próbálta egyben tartani a hajót, a vízhatlan ruha rögtön szétázott, stb. stb.

Így nézve a dolgot simán elképzelhető, hogy R.G.-nak 1 darab, vízállónak mondott telefonja volt, amiről út közben derült ki, hogy mégsem annyira vízálló...

Célkereszt 2012.03.28. 10:08:44

@filburt: Biztos kínai utánzat volt a cucc.

Viktus 2012.03.28. 10:34:13

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Subba Suli: Matek-Magyar
2012.03.28. 09:53 | Subba Bubba
Akkor számoljunk közösen Rakonczay Gábor sporttárssal: Portugáliából a Kanári-szigetekre az 1200 kilométeres távot közel 17 nap(16 nap, 19 óra, 25 perc) alatt tette meg (Napi átlag haladás: 38,64 tmf (71,56 km), Legkisebb nap megtett táv: 26,1 tmf (48,3 km), Legnagyobb napi megtett táv: 55 tmf (101,8 km)!!!) Átlag; 71.56kilométert haladt naponta. A második szakasz 5200 kilométert 60 nap alatt "tette meg" ami 86.66km megtételét jelentene átlagosan naponta. Ami azt jelenti, hogy 22%-al gyorsabban haladt úgy, hogy közel egy hónapig "viharban" evezett ami olykor harmadára csökkenti a haladási sebességet... és csak ritkán növeli közel harmadával a sebességét! Ugyan már! Az első 6 nap (vihar nélkül) 420 kilométert tett meg ami 70km/nap Ergo ha ebböl az adatból számolunk vissza, akkor maradt még 4780km/54 nap hátra. Akkor ezt követően már 88.51km átlagot kellett volna mennie. A február 06.-i utolsó bejegyzésben az szerepelt, hogy viharos szélben sodródik (Napi teljesítmény: 27,7 tmf (51,3 km) , “Az erős idő miatt nem biztonságos a fedélzeten tartózkodni, a kenus bent van a kabinban és sodródik a hajó. Másfél percenkét egy hullám 45 °-ban megdönti a hajót,... A két angol evezős is sodródik, ebben az időben az ő szélesebb, nehezebb hajójuk is(!!!) irányíthatatlan evezve, így nekik is(!!!) meg kell várniuk, amíg csökken a jelenlegi erős idő.”) ... Na most ezek után mindenki döntse el magában ugyan mit keresett Szeremley Huba a térségben, róla miért nem voltak hírek, hogy éppen merre jár, hol tart, csak a végén jött pár mondat, hogy elhagyta a feltételezett térséget és pár napra rá kikötött.
A 88.51 km-es napi átlag az 2.33 csomós sebesség óránként. A két angol fiú csak néha éri el a két csomós sebességet, átlaguk 1.5 körül van. A kis rakoncátlan napi 19 km-el többet tett meg az Angol fiuknál naponta, azaz több mint 1000 km-rel megelőzte a nyomon követhető másik két evezőst. !!

/via FB/

-

Nem értek hozzá, de azért ez érdekes adatokat vet fel ...

Viktus 2012.03.28. 10:38:04

@Inquisitor:

Az angol fiú a blogbejegyzésekre cseszte el az időt a mi fiúnk meg közben lapátolt, mint a gép :D:P

Viktus 2012.03.28. 10:47:06

@Vén Csataló:

A fekete dobozt nem az óceánon, hanem alatta kellett keresni pár ezer méterrel a fenéken az már kicsit más problémakör. Jelző berendezésekkel elég jól behatárolható, hogy a felszínen merre közlekednek az úszó tárgyak ... nem Cook kapitány korában járunk.

40-es 2012.03.28. 15:32:03

@Célkereszt:
Várj reám s én megjövök
Hogyha vársz nagyon,
Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom,
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap...

S lőn...

Mark Bolt 2012.03.28. 18:16:16

Összeesküvéselméleteseknek:

1. A felesége végig nyugodt próbált maradni. Ha átbaszás, akkor nem épp az ellenkezőjét kellett volna tennie? Fa Nándorral együtt végig azt bizonygatta, ami a legvalószínűbb volt, és ami történt. Két tapasztalt tengerjáró véleménye ment szembe a facebook közönségével.

2. Korábban a feleségével már megtette az utat, illetve bizonyítottan elcsónakázott az Azori-szigetekig (asszem), bemelegítésnek.

Ilyen háttérrel mennyire valószínű, hogy arra veri, hogy átbassza a népet?

Ne csak a végeredményt nézzétek, ne kizárólag abból okoskodjatok, hanem próbáljátok elhelyezni egy környezetben. Mert ilyen alapon a II. világháborút a zsidók forszírozták, hogy írtsák csak ki őket, és akkor 48-ban lehet hazájuk. Hitler zsidó volt.

[megmondoember] 2012.05.10. 11:07:13

Egy kis újabb adalék: sportgeza.hu/sport/2012/05/10/odaveszett_rakonczay_hajoja/

"Antiguáról vontatták vissza a kenut, de a viharban felborult, és ott kellett hagyni."

Szóval Rakonczay amikor (állítólag) felborult vele, akkor ő egymaga, minden eszköz hiányában vissza tudta fordítani. Amikor egy vontató viszi, rajta feltehetően legalább egy tucat emberrel, és felborul, akkor ott kell hagyni a hajót, mert menhetetlen...

Ez komolyan megerősíti Rakonczay változatának hihetőségét...