Kommentszűrés
’12 már
14
14:44

Klubrádió-ügy: hadd szóljon!

Írta: TuRuL_2k2

  Megoldódott (véget ért?) a Klubrádió-ügy: a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése értelmében az Autórádió Kft. pályázata alaki hiba miatt érvénytelen volt, így a Médiatanácsnak pályázati eljárás lefolytatása nélkül új határozatot kell hoznia a 95,3 Mhz-es fővárosi frekvenciáról. A döntés rendkívül kínos az NMHH-nak, hiszen arra sem voltak képesek, hogy észrevegyék, hogy hiányoznak a pályázatban megkövetelt aláírások az Autórádió Kft. pályázatáról (és ez még a barátságosabb értelmezés, a barátságtalanabb szerint a Médiatanács a formai hiba ismeretében hirdette ki győztesnek az Autórádiót).

  És mégis: a Médiatanácsnál hálát adhatnak az égnek, hogy így döntött a bíróság, s ezzel lehetővé tette, hogy leszálljanak a szopórollerről. Persze, csak ha le akarnak.

 Gondoljunk bele: milyen világbajnok PR-cég lett volna képes valaha is elérni, hogy Andrassew Iván, Berecz Anna, Bolgár György és Vicsek Ferenc Klubrádiója – a Népszaván meg a Galamuson túli világban – bárhol is a szólás- és sajtószabadság szimbólumaként, sőt garanciájaként jelenhessen meg? Mibe került volna mindez? Dollármilliókba? Tízmilliókba?

  Nos, a Médiatanácsnak sikerült. Ingyen. A 95,3 Mhz-es pályázati kiírással, majd az eljárással mártírt csináltak a nyugdíjas munkásőrök állami- és pártpénzekben nem szűkölködő csatornájából. Egy olyan rádióadóból, aminek épp elég büntetés, ha megkérdezik tőle, hogy áll a hallgatottsága a 18-49 év közötti korosztályban, és ha a Szent Piacról kell finanszíroznia a működését.

  Mi legyen hát a Klubrádióval? Hadd szóljon! Kit érdekel?

  Frissítés: A Médiatanács közleménye alapján kérdéses, hogy működőképes-e a nagyszerű megoldási javaslatom. Szerintük a Klubrádió pályázatának érvényessége is vitatható (amit a Médiatanács szerint a rádió ügyvédje is elismert), sőt, egyéb pályázóknál is gond lehet.

  Frissítés2: A Klubrádió szerint a Médiatanács közleménye negligálja a valóságot.

Címkék: klubrádió autórádió nmhh médiatanács

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr454316434

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Simicska, a totális médiaháború és a magyar sajtó: miért önsorsrontás a reklámadó? 2015.02.07. 11:15:03

Simicska Lajos totális médiaháborút emlegetett csütörtökön, másnap aztán fel is pörögtek az események, aligha úgy, ahogy ő képzelte: a tulajdonos és a szerkesztőségek számára egyaránt váratlanul lemondott a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió ...

Trackback: A Médiatanács győzelmei – Ilyen ország pedig nincs CCCXLX. 2012.09.27. 08:52:15

A Médiatanács tegnap sokadszorra is pert vesztett a Klubrádió ellen: a Fővárosi Ítélőtábla végzésében hatályon kívül helyezte a testület 1198/2012 (VII.5.) számú határozatát. A Méditatanács mégis zavartalanul ünnepel – mint minden eddigi klubrádiós b...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2012.03.14. 15:01:44

Turul, egy 2004-es és egy 6 millió forintos párttámogatásról szóló tavalyi hírt bírtál összeizzadni a Klubrádió bűnössége mellett? A Hír TV, Lánchíd rádió, Infórádió konglomerátum mennyi állami támogatást kapott? És akkor még nem beszéltem a nyíltan elfogult sajtóförmedvényekről, amelyeket a fideszes önkormányzatok tömnek pénzzel. Egyébként a párttámogatás miért probléma?

Amúgy egyetértek. Hadd szóljon!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.14. 15:03:49

Bakker, egy sima kölcsönszerződés minden oldalát alá kell írni ... ha ilyen balfaszok voltak, hogy nem vették észre, akkor így jártak.

Megjegyzem, ekkor hibáért minden más helyen repülnének az illetők ...

TBG 2012.03.14. 15:04:03

" Mi legyen hát a Klubrádióval? Hadd szóljon! Kit érdekel?"

Akkor miért írtál róla bejegyzést?

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2012.03.14. 15:05:59

@TBG: gondolom, hogy had szóljon. Mert kit érdekel? Éppen azért. :D Mivel láthatóan, ha nem szól, az mindenkit érdekel.

tevevanegypupu 2012.03.14. 15:11:49

Na, akkor a mandiner ujra ratapaszthatja fulet Kuncze es Bolgar urakra.(:

Bell & Sebastian 2012.03.14. 15:34:10

Itt Rádió Véres Kard, aki ráhányt, azt kardélre metéljük!

tewton 2012.03.14. 16:10:48

azért elég égés, hogy ebben a klerikálfasiszta autoriter féldiktatúrában a munkásőrrádió kap URH frekvenciát, a közszolgálati klerikális katolikus rádió meg nem sugározhat URH-n. ebbe' a baszomnagy jobboldali zsarnokságban. kötcse!

Virág et. 2012.03.14. 16:24:43

"Úgy néz ki, hogy a Klubrádió pályázatának érvényessége is kérdéses (amit ügyvédjük is elismert), sőt, egyéb pályázóknál is gond lehet."

Ez csak a hatóság véleménye, amit a Klubrádió cáfol. Olvass más forrást is, hogy objektív képet kaphass.

@tewton: Az olyen rádiókra gondolsz, mint a Lánchíd, amelyek pl. 0 Ft. frekvenciadíjat fizetnek?

jenőke 2012.03.14. 16:44:17

"Egy olyan rádióadóból, aminek épp elég büntetés, ha megkérdezik tőle, hogy áll a hallgatottsága a 18-49 év közötti korosztályban, és ha a Szent Piacról kell finanszíroznia a működését."

Ezt meg hogyan??
Ha valaki 50 feletti, akkor földet rá?
Vagy csak a Klubrádió hallgatóira?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.03.14. 17:10:04

arra szavaztak az emberek, hogy a 95.3 mhz-n egy 60%-ban zenet sugarzo radio legyen. az eu meg a globalis ballib jogvedok atgazoltak az akaratukon. majd meg lesznek dobbenve, ha emiatt gyoz a jobbik es Magyarorszag kilep az eu-bol!

Virág et. 2012.03.14. 17:19:13

@Doomhammer: Így igaz. Meg az ivóvíztartalék.

debreceni.blog 2012.03.14. 17:22:59

Nyolcmilliót kellett volna ráígérni, és akkor most szólhatna. Ezzel magyarázta Kiricsi Karola kisasszony a tévében, hogy miért kell majd a korábbi frekvenciáján elhallgatnia az egyetlen lábon maradt nem fideszes, nem jobbikos rádiónak széles e hazában.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1559_ne_szolj_klubradio_nem_faj_fejem

Bell & Sebastian 2012.03.14. 17:23:34

@Virág et.: Arzénes szar az egész, azt írta az Ójság.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2012.03.14. 17:27:04

@tewton: Már miért ne sugározhatna? Mondjuk amit megnyert a Klubrádió másik frekit, amiről le fog mondani. Vagy a 20 másik zenerádió közül valamelyiket.

Kandeláber 2012.03.14. 17:56:26

Érdekes, amikor a Pannon Rádiót ellehetetlenítették, nem sérült a szólásszabadság.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.03.14. 18:08:27

@Virág et.:
Heteken belül összeroppan az eurozóna. Szíria, Oroszország és Irán erősebbek, mint valaha. Majd lesz csúnya meglepetés a háttérhatalom véleményterroristáinak, ha kifogy a benzin az autóikból és nem lesz áram a konnektorban ...

Akkor derül majd ki, hogy mi az igazi érték! (ivóvízbázis és öntéstalaj)
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2011/11/vilagvege.html

Bell & Sebastian 2012.03.14. 18:10:06

@Kandeláber: Az teljesen más, rendeztek neki panasznapot Brüsszelben? Na ugye. Nem merült föl rá elementáris igény.

Mondjuk ezt a viperafészket is kár volt piszkálni, de az sem légből kapott, hogy csak megrendezték a cirkuszt maguknak. Szabad Európa, ó az kéne még, meg Cseke László, elüldögélne előtte a teljes, nyugdíjas pártszervezet a lefüggönyözött lakásban.

Felsírna egy dávájgitár az éjszakában ...

takács bálint (törölt) 2012.03.14. 18:13:03

@dobray:
szóval itt a kérdés nem az, hogy most a klubrádió szól, vagy nem szól. mert az tényleg kit érdekel. "drága bolgár úr" akkor is megtalálná a közönségét ha letiltanák. nem ez a probléma, hogy egy adó szól, vagy nem szó. hanem az, hogy erről a döntéshozatal önkényes.

pedig ugyebár a megoldás pofonegyszerű lenne megint csak.
földfelszíni rádió, tévé adók => közszolgálat (köztulajdon)
internet, kábel, műhold => korlátlan (szabad) verseny

csak ugye ez megint túl tisztességes lenne. vagyis alapból elvetendő.

Kandeláber 2012.03.14. 18:18:42

@Bell & Sebastian: Speciel nekem volt igényem a Pannonra.
Amikor Demszkáj betiltotta a Fehér Karácsony koncertet a PeCsában, este nyolctól éjfélig nyomatták a Pannonon a bűnös muzsikákat.

Alvarez 2012.03.14. 18:23:25

Kérdés az állítólag közgazdász posztolóhoz:
- mennyibe kerül az adófizetőknek, hogy a Lánchíd és a Katolikus Rádió 0 Ft-ot fizet a frekvenciájáért?
- válasz: annyiba, amennyiért azokat a frekiket értékesíteni lehetne.

Akkor ki is kap itt állami támogatást, közgazdász úr? Aki még fizetne is érte?

Bell & Sebastian 2012.03.14. 18:28:12

@Kandeláber: Ha úgy nézzük, a kommunista uszításra nem is a White Power az adekvát válasz. ;)

Kandeláber 2012.03.14. 18:32:35

@Bell & Sebastian: Valóban, de annyira nevetségesek a felháborodottak és a hivatásos rettegők/bőröndcsomagolók, amikor nyüszítenek.
Másfelől egy Sickratman és Dopeman féle böffenetre jó válasznak tűnik.

Atisz 2012.03.14. 18:34:03

@iii: Széles Gábor =/= állam.

Atisz 2012.03.14. 18:48:06

Egyébként szerintem jó poén volt ráijeszteni a Klubrádióra, hiszen másképpen úgysem hitte volna el senki, hogy Kroes asszony és Clintonné titokban DJBÚ műsorát hallgatja...

FilcTroll 2012.03.14. 19:03:06

Az vicc, hogy egy szaros rádión megy a vita a XXI. században. Aztán az is vicc, hogy mindig botrány van a frekvenciapályázatok körül. Az pedig csúcspoén, hogy sem a hatóság, sem a pályázók nem vehetők komolyan -- az Autórádió kft már árulta ezt a frekvenciát, amire egyébként nem volt szerződése, de fel sem vetődött, hogy esetleg emiatt semmissé nyilvánítsák a pályázatot. Most azonban formai okokra hivatkozva... Én nemtom, az NMHH munkatársai mire veszik fel a fizetésüket, ha a formai hibákat a Bíróság veszi észre?

bgp 2012.03.14. 19:09:34

Én hallgatom. Bolgárúrtól és a betelefonálóktól néha ideges leszek, de még korántsem annyira mint a narancsmédiától.

vukkarak 2012.03.14. 19:14:08

A kedvencem: "állami pénzekben nem szűkölködő" Oszt egy 2004(!!!!!)-es cikk. Gratula!!!!!

Valamikor a jobboldal észrevehetné, hogy egyik nagy problémájuk a saját oldal kritika nélküli támogatása és az ellenzék pocskondiázása a NER keretén belül természetesen. (Most nem kérek méirt az MSZP kezdetű kommenteket, mert nem érdekel, most valami érték vagy sem) Hát ez nem az!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.03.14. 19:16:07

Azt is jegyezzük azért meg, hogy az Autorádió, mint olyan, nem létezik. Eszükbe sem jutott rádiókén telindulni, a cél Bolgárúrék szivatása volt. Talán tényleg elég ebből a geciskedésből, az öreg kommancsokat is megilleti a maguk Lánchíd rádiója.

kanoc 2012.03.14. 19:17:37

Ennyire fostok az ellenzék hangjától? Már kétséges az a a hatalmas 2,/3-ad? :))

Wagem 2012.03.14. 19:34:42

Jaja,,lehet majd "ciánozni"és a kapaorrúak örök "igazságát"hallgatni.Hallgassátok nyomorultak..!Kuncze főriporter.Ez való nektek.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.03.14. 19:37:32

nem is értem ezt a hisztit...ki nem xarja le a klubrádiót?
hadszóljon.

nu pagagyí 2012.03.14. 19:38:56

Semmi sincs elintézve. Annyi derült ki, hogy a Fidesz újabb jogi remekművet hajíthat a kukába. A médiatörvényre is jellemző, hogy egyszemélyi döntéseket favorizál, mindenféle szakmai fórumot megkerülve, az egyszemélyi vezető saját ferde izlése szerint, szubjektív alapon dönthet bármiben. Remélem a hazai jogi pofontenger (nemcsak a Klubrádió ügyében) felnyitja a Fidesz csipáit, ha a külföldi kokisorozat nem lett volna elég.

Amúgy nem kell szídni a Klubrádiót, nívós műsorai vannak és nemcsak politika, érdemes hallgatni. Kicsit gyorsabban reagálhatna a történésekre. Ha valami esemény van, ott lehetne a helyszínen, bár tudom ez pénzkérdés is.

tomwar 2012.03.14. 19:49:19

Klubradio Beszeljuk meg vs. Lanchid Lecso...ugyanaz a szar, mas lapaton.
Ki nem szarja le?

_Molly 2012.03.14. 19:50:04

@iii: "megnyert a Klubrádió másik frekit, amiről le fog mondani"

Épp most mondták az atévében, hogy NEM MOND LE, hanem a másik frekvenciát választja, mert ott nulla Ft a frekvenciadíj...

legeslegujabbkor 2012.03.14. 19:51:02

Orbánnak igaza volt, ha el akarsz taposni valamit, csináld tisztességesen, mert különben csak mártír lesz belőle, bár ahogy a senkit futni nem hagyó filozófiáját ismerjük, lesz itt még nemulass a rádiónak.

Wagem 2012.03.14. 19:54:22

Jaja,,lehet majd "ciánozni"és a kapaorrúak örök "igazságát"hallgatni.Hallgassátok nyomorultak..!Kuncze főriporter.Ez való nektek.

balint60 2012.03.14. 19:59:06

@_Manka_:

Arató András, a Klubrádió elnöke nyilatkozott, hogy nem akarnak két budapesti frekvencián sugározni. Kálmán Olga kérdésére, melyiket választaná, azt mondta, hogy a 92,9-es kedvezőbb, mert közösségi frekvencia, amelynek nincs díja (ilyen a Lánchíd rádió is), valamint nem kényszerítenek rájuk magas zene-sugárzási arányt. A Klubrádió eredeti struktúrája 20% zenét tartalmaz, a most nyertesnek tűnő pályázatban pedig 42% szerepel.

nu pagagyí 2012.03.14. 20:02:29

@wagem: A demokrácia azért is jó, mert Te is ideokádhatod, ami beléd szorult. Árnyalt böfögésed külön színnel gazdagítja a társadalmi kakofóniát.

Nem Penny hajója 2012.03.14. 20:04:09

Hiteles, objektív poszt az orbanviktor.hu üzemeltetőjétől.

georgie58 2012.03.14. 20:30:16

Turul (Tyúxaros madár): savanyú a szőlő, kisöcsém?

Bell & Sebastian 2012.03.14. 21:17:36

@Kandeláber: Pont itt szűköl egy pár felettem, lehet választani közülük veres csillagot. :)

Robinzon Kurzor 2012.03.14. 21:21:27

A Médiatanács pont azért nem fog leszállni a szopórollerről, amiért egyik Fidesz-kreatúra (Matolcsy, Plagi bácsi, Orbán stb.) sem száll le a szopórollerről.

Konkrétan azért nem, mert azzal beismerné, hogy addig szopórolleren praktizált, amely szembenézéshez szükséges emberi minőséggel viszont nem rendelkezik.

Bell & Sebastian 2012.03.14. 22:05:48

@Robinzon Kurzor: Rosszul lát, ezek olyan hősök, akiket még a golyó sem fog, pont ezért lettek odarakva. A kommunisták közt ilyen egy sincs.

Robinzon Kurzor 2012.03.14. 22:30:25

@Bell & Sebastian:

Vagy csak szeretik a szopórollert. Konkrétan Annamariból ki is nézem.

nyubocs 2012.03.14. 22:37:09

@Nem Penny hajója:

A hozzászólásodról jut eszembe :)

Mi lett a szijjartopeter.hu sorsa?
Hónapokig karbantartás alatt volt most meg már el sem érhető?

nu pagagyí 2012.03.14. 23:05:48

@nyubocs: Elfogyott a mondanivaló.

válaszok válasza 2012.03.14. 23:51:13

Aki hallgatta a Nívó, Önkormányzó, Ingatlanpiac, Élőben a városból, Basszus, Dobszerda, stb... műsorokat az pontosan tudja, hogy mi tűnne el a magyar éterből. Lehet itt fröcsögni drága bolgár úrral, de minek.
Más:
A frekvencia pályázat kiírása alapvetően úgy történt, hogy a Klubrádiót ellehetetlenítse. Az NMMH a műsorszolgáltatás színesítése miatt "zene rádióra" írta ki a pályázatot - amikor 100 adóból 99 "zene rádió". Ráadásul ezek után van pofájuk avval érvelni, hogy a kiírásnak és a jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Hát nem. Ez az érvelés nem más, mint a szillogizmus első változata: kiindulok egy hamis állításból, az érvelésem logikailag helyes -> a konklúzió is helyes.
Tévedés. Hamis állításból kiindulva logikailag helyes érveléssel hamis eredményt kapunk.

Teszem azt a Hír TV sugárázási jogára x év múlva kiírnak olyan pályázatot, hogy ott pornó filmeket kéne sugározni a szolgáltatási paletta sokszínűségének a növelése miatt. Az is rendben lenne? Amikor pornó csatorna van százszámra.

Anders Behring Breivik 2012.03.15. 01:46:43

Bortonbe kene zarni a klubradiosokat, 20 ev a sitten megoldana a problemat. Meg ha vissza is kapjak a frekit a cellabol, nem tudnanak musort kesziteni.

A szerelő 2012.03.15. 03:16:04

@Anders Behring Breivik: ilyen alapon neked már rég a hűvösön kéne rohadnod :)

judy7 2012.03.15. 08:11:54

"Egy olyan rádióadóból, aminek épp elég büntetés, ha megkérdezik tőle, hogy áll a hallgatottsága a 18-49 év közötti korosztályban..."

Ha lenne normális statisztika, ami az adókörzet adatain túl az internetes hallgatottságot is tartalmazza esnének lefelé az állak..

maskep 2012.03.15. 08:12:19

@takács bálint: "...a probléma... az, hogy erről a döntéshozatal önkényes."

Hamégcsak... Én 1998. óta azért vagyok a Fidesz és Orbán feltétlen rajongója, amit most a bíróság kimondott, mikor a bírónő szerint a hatóság indoklása "gyermeteg". maskep fogalmazva: Mindenkit, de még a bíróságot is hülyének nézik.

És tessék: Megszületik a döntés, és egy óra múlva a közlemény, mely tele van ténybeli hazugságokkal, majd elkezdi beadagolni, hogy hogyan lehet mégiscsak a bírói döntést meghágni, és a Klubrádiót kigolyózni.

Ez a pöffeszkedő erőszakos rosszindulat, ez az, ami miatt még azt is bevállalom, hogy "Orbán-fóbiásnak" neveznek. Igen, az ilyen hülyéneknéző agresszivitástól valóban viszketést kapok - enyhébb esetben, de ilyen adagoktól, mint az NMHH közleménye, egyenesen anafilaxiás sokkot...

lobster thermidor 2012.03.15. 08:17:48

Beijedtek a fiúk, hogy jön a SZER.
Gondolták akkor mégis inkább a Klubrádió.

vakuljmagyar 2012.03.15. 08:46:08

Jó nagy bajba került volna az Autórádió, ha mégis más az ítélet és kénytelen lett volna egy rádiót gründolni. Ezzel az ítélettel csak azt biztosították nekik, hogy nagyobb blama nélkül kiszállhassanak. Már az is kínos volt, hogy még nem is szerződtek, de már árulták a frkevenciát.

maskep 2012.03.15. 08:48:50

@Bell & Sebastian: Sok pici Bullet-proof Boris...
www.youtube.com/watch?v=JoDsJB3uhc0

maskep 2012.03.15. 08:51:39

Egyébként, Kedves Turulmadár, ez a "Hadd szóljon! Kit érdekel?" - ez elég sértődötten hangzott...

maskep 2012.03.15. 08:56:40

@legeslegujabbkor: "Ha valakit el akarsz taposni, próbáld a tisztesség látszatát kelteni, különben nyilvánvalóvá válik, hogy mártír..."

Ha valaki valakit "el akar taposni", az érzelemvezérelt agressziót jelent, ami tisztességes nem lehet, önmagából adódóan. Meg lehet próbálni álcázni, és ha valaki hinni akar, az kaphat kapaszkodót.

Egyébként stimmel...:)

Pierr Kardán 2012.03.15. 09:06:36

Ha egy pályázat formailag ilyen okból nem felel meg az előírásoknak mint az Autórádió pályázata, akkor a pályázat elbírálói igen komolyan sz.rtak még a látszatra is. Az aláírások utólagos (bár illegális) pótoltatása a világ legegyszerűbb feladata, ha arra sem vette a Médiatanács a fáradtságot, hogy egy félreeső szobában feltűnés nélkül aláírassa az oldalakat a pályázóval, az már gond.

Erre szokták mondani, hogy ez már nem bűn, ez már hiba!

Vincenzo90 2012.03.15. 09:43:17

Na, kit lepett meg a hír? A Klubrádió örök és elpusztíthatatlan. Pont mint az elvtársak, akik csinálják és akiknek szól. :D

nyekk 2012.03.15. 10:06:29

Fogadjunk, hogy a zsidók addig ajwehholnak, addig szaladgálnak az izraeli, meg amerikai hitközség beli haverjaikhoz amíg csak elérik amit akarnak. Az igazságosság, és párttatlanság jegyében, függetlenségünk nagyobb dicsőségére.
Drága, aranyos Bolgár úr tovább mételykedhet.
De lehet, hogy még a szép emlékű Orosz Józsi is visszatér. (Vagy visszatoloncolják Kanadából)

maskep 2012.03.15. 10:40:24

@nyekk: Nagyon utálhatnak téged most azok a jobberek, akiknek van eszük meg ízlésük, és ezt elolvasták... De azért kösz, a Klubrádió kedvelői nevében!

takács bálint (törölt) 2012.03.15. 21:19:54

@maskep:
nézd, itt akármilyen furcsa, de nem a pártpolitikai hadszíntéren fog eldőlni a választás. hanem egyéni kerületekben. tehát igazából teljesen mindegy, hogy szól a klubrádió, vagy nem szól. a kérdés az, hogy az ellenzék képes lesz-e 106 közös jelöltet indítani mondjuk a haza és haladás színeiben. ehhez nem pártelnökség kell (hanem árnyékkormány), nem pártkongresszus (hanem előválasztás), nem párttagok (hanem civil kezdeményezések).

a kérdés az, hogy ezt meg tudja-e szervezni a haza és haladás, vagy nem tudja. szerintem az lmp ketté fog szakadni egy mérsékelt balos, és egy jobbos irányzatra. egyik héten mindenkivel koalícióra lépnek, csak a fidesszel nem. másik héten senkivel, legfeljebb a fidesszel. szerintem az lmp egy viccpárt.

itt az ellenzéknek egy pártpolitikai szerveződéssel kell fellépni. ez egy new labour: societas, szolidaritás, mszp, dk, mszdp. és egy komolyan vehető bázisdemokrata kezdeményezéssel.

alterways2 2012.03.16. 07:55:43

nagyon szép cikk, gratulálok. párttámogatásról hőbörög a mandiner? :-) ezzel a cikkel (is) átugrottátok szépen a sajtó lényegét. átmentek ti is viccbe, az egész országgal együtt...

fikanick 2012.03.16. 08:17:01

Tehat az NMHH torvenyt sertett, hogy a Klubradio ne kapjon frekvenciat. Ezt a gyakorlatot vedte a kormany altal finanszirozott sajto egeszen mostanaig.

states1 2012.03.16. 13:53:47

Most akkor mi is a helyzet azzal az igazságszolgáltatással, amit maga alá gyűrt a Fidesz, ha egy közröhejes alaki kifogással, nem volt minden oldal aláírva a pályázatban, lehet negligálni a pályázat eredményét, és aminek következtében 25 milliótól esik el a magyar állam? Ennyivel ígért többet ugyanis a nyertes. Amúgy meg valóban hadd szóljon Bolgár Gyuri, hiszen szegény ágrólszakadt nyugger munkásőröknek már semmi hallgatni valójuk nem maradt volna Sas Józsit és Török Zsoltot leszámítva.

Zuzu Petás 2012.03.18. 14:14:10

@states1: ha a 25 milla hiányzik (ami egyébként 8 millió), akkor ezt nyugodtam be lehet szedni a Lánchíd rádiótól, a Mária rádiótól és az egyéb jobboldali kormányadóktól.

dvhr 2012.05.11. 07:56:45

states1 2012.03.16. 13:53:47

A 25 millió soha nem volt komolyan gondolva. Most volt némi cirkusz két rádió (Class FM, Neo FM) körül, amelyek úgy ütöttek ki két régi rádiót (Sláger, Danubius), hogy fantasztikus sugárzási dijat igértek, amit aztan a médiahatóság csendben lecsökkentett.

www.origo.hu/itthon/20120328-mediatanacs-az-advenio-es-az-fm1-mediaszolgaltatasi-dija.html