Antalltól Orbánig – Kornis Mihály diktatúrái
2012. március 12. írta: TuRuL_2k2

Antalltól Orbánig – Kornis Mihály diktatúrái

  Szombaton a Kossuth téren, a metrókijárat és a Parlament Cafe között egy hajléktalan Fedél nélkült árult. Amikor adtam neki pénzt, azt mondta: köszönöm, két napja ülök itt, azóta nem kaptam semmit – ekkor már majdnem egy órája tartott a Szolidaritás rendezvénye a téren. Aztán kommentálta tovább a szónokok mondandóját.

  A több ezer résztvevő élvezte a napsütést, a tüntetés meg csordogált a maga nem túl izgalmas medrében. Volt sok köztársaság, sok összefogás, kisajátított kokárda meg üldözött romák és nyugdíjasok. Nagyjából ennyi maradt volna meg bennem, ha nem lép fel Kornis Mihály: 

  „Kornis Mihály vagyok. Az az igazság, én nem szoktam politikai rendezvényeken föllépni, ez nem fordult elő az utóbbi 20 évben. Utoljára akkor voltam ilyenen, amikor még diktatúra volt. Azért vagyok itt, mert most megint diktatúra van! De nem hagyjuk, hogy diktatúrában éljünk újból! Az az igazság, hogy azért jöttem, hogy az egész országgal közöljem: vannak rendkívüli pillanatok. Amikor ezek a rendkívüli pillanatok eljönnek, azért vagyunk itt, akkor ki kell az embernek állni. Rendkívüli helyzetben nem az újságot kell olvasni, ha tudni akarjuk, hogy mi a helyzet. És nem a tévében mondják meg az igazságot!”  Érdemes megnézni-meghallgatni a komoly hozzáadott értékkel bíró előadásmódot is, a videón 58:33-nál lép színpadra Kornis:

 

  Először úgy értelmeztem az utóbbi 20 évet, hogy ez csak hozzávetőleges szám, Kornis a szocializmust azonosítja diktatúraként. Aztán leesett, hogy nem: Kornis szó szerint érti a 20 évet, s 1991-92-re hivatkozik, mint diktatúrára. 

  Kornis ugyanis (mások mellett a képen látható Radnóti Sándorral, Farkasházy Tivadarral, Konrád Györggyel, György Péterrel és Vitányi Ivánnal együtt) alapítója volt a Demokratikus Charta'91-nek. Sőt, nem csak alapítója: szóvivője. Így már érthető, hogyan került a diktatúra címkéje Antallék demokratikusan választott, rendszerváltó kormányára.

  Nem szeretnék belekezdeni az álszent Bárcsak Lenne Normális Baloldali Pártunk csasztuskába, hiszen nem vagyok közvetlenül érintett: aligha szavaznék baloldali pártra. A Szolidaritásnak azonban nem ez az első vállalhatatlan húzása: 2011. október 23-án, a 2006-os októberi események ötéves évfordulóján a Szolidaritás a rendőrökre emlékezve gyújtott mécsest, amire nehéz szavakat találni. Kornis nagypályás árokásói életműve pedig biztosítja, hogy amihez a nevét adja, ott jó eséllyel fog érvényesülni a „mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket” mottója.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr84308854

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az igazi diktatúra 2012.03.16. 07:48:48

Mostanában az internetes kultúra egyik legnépszerűbb témája az Invisible Children mozgalom filmje Konyról, az afrikai terror egyik leghírhedtebb alakjáról.  A film készítőinek célja, hogy támogatókat szerezzenek kampányukhoz, és ezzel életben tart...

Trackback: Diktátorok 2012.03.12. 18:45:38

Orbán Viktor diktátor? Barack Obama diktátor…...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.12. 09:21:01

A bejegyzésed bekerült a Mandiner blogajánlójába.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VI. Béla 2012.03.12. 08:56:27

Jó a kép. György Péter is rajta van, cuki.

VI. Béla 2012.03.12. 09:06:53

Képaláírás: "az nem lehet, hogy ne mi mondjuk meg a frankót Magyarországon"

tevevanegypupu 2012.03.12. 09:09:03

Ahogy igy elnezem a kepen lathato urakat, a helyzet sokban nem valtozott. Demokratikus ellenzek, diktatura, cenzura..bla..blablabla..Azt hiszem minden ilyen valtozasnak meglehetos kerekkotoi voltak eppen ok , tobbek kozott a kepen szereplok is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.12. 09:17:29

...A balliberális(ok) korunk bolsevikje(i). „A John Stuart Mill-féle klasszikus liberalizmus abban hitt, hogy a különcségek pártolásával megnövelt szabadság az emberi találékonyság robbanásához vezet. A liberálisok ma már nem annyira a találékonyságban érdekeltek. Ellenkezőleg, pedáns doktrinerek, akik egyre-másra összetettebb és gyanúsabb ideológiákat alkotnak fáradhatatlanul, hogy minél kijjebb terjesszék a határokat, ugyanakkor ideológiai komisszárok, akik figyelemre méltó képességekre tettek szert bírálóik elhallgattatására. Aki nem ért egyet velük, potenciális jelölt, hogy új Adolf Hitlerré váljon.” (epa.oszk.hu/01300/01343/00096/pdf/hitel_EPA01343_2010_01_20100201-77553.pdf) A magyar balliberális minősített esete ennek a típusnak, mert számára a liberalizmus csak egy újabb eszköz a kádárkorban/kádárvilágban elsajátított véleményterror/konszenzusdiktatúra/konszenzusterror/véleménydiktatúra-rutin zökkenőmentesebb működtetéséhez. Egy magyar balliberális (szerintem) kevésbé hisz a demokráciában, mint (mondjuk) egy neonáci teoretikus vagy egy maffiakeresztapa...
 
A „liberális konszenzus” működéséről: magyarido.blog.hu/2012/01/15/nem_az_a_z_alap_kerdes_hogy_joga_van_e_az_anyanak_dontenie_a_magzat_a_sorsa_felol_hanem_az_hogy_embe
 
ü
bbjnick

marko11 2012.03.12. 09:23:52

Erős mazochizmustól vezérelve végig skip-eltem a videót. Rémes!
De megérte, nem csak Kornist, de Tóth Krisztinát sem kell vennem ezek után.
Mondjuk, ha legalább megemlítette volna valamelyikük, hogy nem illik lenyúlni egy jól bejáratott, méltán ismert logót, a lengyel Szolidaritás jelképét!

Kornis pedig, elnézést, de nem teljesen százas. Régi Orbán-fóbiás.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.03.12. 09:36:47

azért ahhoz pofa kell, hogy pont ti mondjátok meg, hogy ki mekkora árokásó.
a közismert udvari blog, amin heti rendszerességgel jelenik meg balliberálisok elleni modoros uszulás .

lol

user792 2012.03.12. 09:37:29

Hú, ez a kartás szar 91-ben...
Nagyon hasonlít a mostani helyzetre csak szimplább, kisebb verzióban. Szerencsére azóta már nem mindenki szopja be a liberális ajvékolást (Hála az elmúlhúszévnek, Őszödnek, az SZDSZ-nek stb)

2010 után taktikát váltottak miután észrevették, hogy itthon már nem elég prosperáló a diktatúrázás, elkezdték külfödön nyomatni hazánkat alig ismerő, a honi helyzeteket abszolút át nem látó politikusoknak, újságíróknak.

De hát erre is rá fognak faragni, mert nem olvasták a Fiú, Aki Farkast Kiáltott című mesét... :(((

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.03.12. 09:38:14

addig jó amíg ilyen hiteles arcokból verbuválódik a demokratikus buzibanda

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2012.03.12. 09:42:33

Mint egy hajléktalan néptribun. Társulnia kéne Bartussal. Bár a komenizmus kérdésében valószínűleg más véleményen vannak, de legalább lesz alkotó feszültség közöttük.

caralho voador 2012.03.12. 09:42:40

- Kornis Mihály vagyok. Az az igazság, én nem szoktam politikai rendezvényeken föllépni, ez nem fordult elő az utóbbi 20 évben. Utoljára akkor voltam ilyenen, amikor még diktatúra volt. Azért vagyok itt, mert most megint diktatúra van! De nem hagyjuk, hogy diktatúrában éljünk újból! Az az igazság, hogy azért jöttem, hogy az egész országgal közöljem: vannak rendkívüli pillanatok. Amikor ezek a rendkívüli pillanatok eljönnek, azért vagyunk itt, akkor ki kell az embernek állni. Rendkívüli helyzetben nem az újságot kell olvasni, ha tudni akarjuk, hogy mi a helyzet. És nem a tévében mondják meg az igazságot! - mondta Kornis Mihály, majd hazatért otthonába. Ott azonban már várt rá két bőrkabátos alak, akik ólmosbottal leverték a veséjét.
Gondolom, így lehetett.

die nadel 2012.03.12. 09:44:47

A magyar -egyébiránt mélységesen antidemokratikus - ballib értelmiség zsigerileg kódolt meggyőződése, hogy az ország vezetésére egyedül neki van szellemi kapacitása, rátermettsége, kultúrája, mi több predesztinációja. Ergo, ha véletlenül nem ők vannak hatalmon, az csak ideiglenes, átmeneti állapot lehet. Több, általam ismert, a fenti kategóriába tartozó véleményformáló őszintén nem érti, hogy mi a francot keresnek a hatalomban ezek a "gyüttmentek" (akiknek még házi könyvtáruk se volt ugye, Konrád szerint). Az igaz, hogy választásokon kerültek oda, de a nép hülye, tehát a választás csak akkor legitim, ha ők nyernek (olyankor a nép a bölcs jelzőt érdemli ki).
Bezony, ez a mi "demokratikus ellenzékünk."

VI. Béla 2012.03.12. 09:48:05

@die nadel:

"akiknek még házi könyvtáruk se volt ugye, Konrád szerint"

vö: Jn 1,46 - "Jöhet valami jó Názáretből?" - kérdezte Natánael.

Europai 2012.03.12. 10:14:26

" Szombaton a Kossuth téren, a metrókijárat és a Parlament Cafe között egy hajléktalan Fedél nélkült árult. Amikor adtam neki pénzt, azt mondta: köszönöm, két napja ülök itt, azóta nem kaptam semmit – ekkor már majdnem egy órája tartott a Szolidaritás rendezvénye a téren."
pedig csak át kellett volna menni a téren és a Fidesz-Kdnp keresztény politikusoktól az 1millió munkahely vagy nem hagyunk senkit az úzszélén szlogent számon kérni!

tevevanegypupu 2012.03.12. 10:22:43

Mindenesetre negyvenvalahany plusz 12 ev alatt bebizonyitottak, hogy mennyire tehetesegesek es hozza ertoek.(A tanacskoztarsasag dicso 133 napjat most nem is kell emliteni, bar akkor kezdodott az egesz.) Es hogy meg ezek utan is van kepuk barmit is mondani, gyulesezni es diktaturazni, az egyes egyedul annak koszonheto, hogy Orban - minden hibajaval egyutt is - eppen olyan liberalis es demokrata amilyenrol ok abrandoznak es amilyenek ok maguk soha az eletben nem voltak. Hogy szabadon hazudhatnak kulfoldon es itthon, hogy meg mindig csalhatnak es kart okozhatnak azt egyes-egyedul a fidesznek koszonhetik (meg mi is(-:), bar gondolom most mar ebbol Orbaneknak is lassan elege lesz. Kornisek nem veszik eszre sajat korlatoltsagukat, es nem latjak vagy nem akarjak latni, hogy vegre valahara lealdozott nekik.

tevevanegypupu 2012.03.12. 10:24:17

@Europai:

Vagy esetleg odamenni a Szolidaritas szonokaihoz - akik eppen ugyis penzert kuncsorogtak a jelenlevoknel - es veluk egyutt tartani a markat.

kispufi 2012.03.12. 10:27:26

Kanada még nem úticél? Esetleg egy állampolgárság-megfosztással segíthetnénk ezen, az tudtommal EU-kompatibilis mostanság.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.12. 10:30:44

@.Pierre Bezuhov.:

Igazad van! A mandinerosok kispályás árokásók, amatőr/félprofi helyezkedők, a hatalom próbaidős kiskubikusai. De nem úgy K*rnis! Ő nem ás árkot, ő különb ember annál, minthogy összeretkolja magát, és megizzadjon az erőlködéstől. A (csak) van és zsigerből gyűlöl. Az undortól öklendezve, az iszonytól remegve, a felháborodástól fuldokolva, mintegy egész létével "kiáltja" világgá a másság (adott esetben a magyarság, mint olyan) iránti fóbiáját (antimagyarizmusát). És ez valóban minőségi különbség!

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.03.12. 10:33:04

Van annak sportértéke, hogy egy köznyilvános elmeháboroott tőrőlmetszett baromságokat makog egy jelentéktelen idióták gründolta gittegylet tavaszi nyugdíjasnapoztatásán?

Segítek: nincs.

Ha mondjuk, közben a kormányzás flottul, értelmesen kanyarogna, azt mondanám, vessünk egy szórakoztató bulvárpillantást ezekre is. De ez még valami következő öt éves nerv(sic) programja lehet...

Vidéki 2012.03.12. 10:35:16

Mi a Kornis félék álszent sumák dumájának célja?

Magyarország besározása, lejáratása.

Teli szájjal éneklik, hogy Magyarországon megszűnt a sajtószabadság, a jogállamiság, az alkotmányosság romokban hever, nemcsak, hogy egy egyszerű közönséges (mezei) diktatúra épült ki, hanem egy

rasszista/fasiszta/náci/antiszemita diktatúra,

ahol a kisebbségek rettegnek.

Belföldön és külföldön Magyarországot a rasszizmus antiszemitizmus, fasizmus és az újnácizmus darázsfészkeként festik le.

A rágalomáriát előadó kórus számára nagyon hatásos annak a téveszmének általános elterjesztése,

miszerint Magyarország csaknem 70 évvel a nácizmus totális veresége után is napjainkban egy náci ország, amelytől Európának rettegnie kell.

Erre fizet a bank a megélhetési szarkeverőknek.

vizipipa 2012.03.12. 10:40:16

@.Pierre Bezuhov.:
patkány-náciszagú - az SZDSZ-t bántó

holhome.stormpages.com/hoax/szdsz.htm

SZDSZ-magyar szótár

Europai 2012.03.12. 10:44:24

@tevevanegypupu: Te, Te, valamit tudsz csak nem ott voltál te is.:)

tevevanegypupu 2012.03.12. 10:47:15

@Europai:

Nem, pedig mindig elhatarozom, hogy egyszer megnezem eloben is a panoptikumot..(:

medve2 2012.03.12. 10:57:24

Sose lesz vége ennek?

Europai 2012.03.12. 11:02:48

@tevevanegypupu: Akkor várnod kell még 15-ig, és akkor menj ki a Kossuth térre látsz ott még matuzsálemet is:)
"Kornisek nem veszik eszre sajat korlatoltsagukat, es nem latjak vagy nem akarjak latni, hogy vegre valahara lealdozott nekik."Tudod ezzel csak az a baj, hogy ha Korniséknak leáldozott akkor a jobboldal miért nem szavazta meg az ügynök törvényt!Amúgy szerintem aki Kádárról úgy ír ahogy Ő írt az nem nagyon lehetett a múlt rendszer kegyeltje elentében Orbán,Kővér vagy akár Csurka elvtársakkal.

Alfőmérnök 2012.03.12. 11:09:56

Csaxolók: már a sokak által méltatott Kádár utolsó beszédének is ez volt az üzije.

Kandeláber 2012.03.12. 11:57:28

Azért van annak valami diszkrét bája, ahogy a demokráciaféltő hivatásos rettegők átfestették boldogult Antall József képét.
A "Demokratikus Charta" annak idején a "Horthy-restauráción munkálkodó" (mellesleg az 1945. november 4.-e óta az első szabadon választott) kormányt minősítette antidemokratikusnak. A Charta voltaképpen egy új Baloldali Blokk volt, ugyanazért jött létre, mint (jog)elődje 1946. márciusában, azaz a szabadon és demokratikusan megválasztott jobboldali kormány ellehetetlenítésére. Persze, annak idején a szovjet szuronyok árnyékában azért könnyebb volt az elődöknek, de azért sem 1991-ben, sem most nem panaszkodhatnak: a teljes szélsőliberális és balos sajtó, illetve az EU vezetése mellettük áll.
Egyvalami azonban most nagyon hiányozhat nekik: ez pedig a tömegbázis.
Persze, 1947-ben azért megoldották a dolgot a szalámizással és a kékcédulázással.
Most pedig - még ha összefognak is a Dopeman fémjelezte millásokkal és Böszme elvtárs DK-jával -
kevesek.
Mint egyre inkább bebizonyosodik, az utcát sem tudják megszerezni.
A kimenős szociális otthonlakók és a ráérő nyuggerek árnyékában egyelőre nem nagyon dühöng az ifjúság, szónokaik retorikáját pedig megrágta az idő vasfoga, Kornis, Iványi és a többi sercegő, lejárt lemezeket játszik recsegő erősítőkkel.
Lendvai néni most már talán halkan sem mondja,
de azért gondolja: de szép lehetett cenzornak lenni...

Europai 2012.03.12. 12:20:17

@Vidéki:" Belföldön és külföldön Magyarországot a rasszizmus antiszemitizmus, fasizmus és az újnácizmus darázsfészkeként festik le."
"Az újnyilas jobbszél a Milla március 15-i tüntetésére szervez rá egy közösségi portálon. A hozzászólásokból kiderül: nemcsak megzavarni akarják a millás tüntetést, de kifejezetten erőszakosan kívánnak föllépni, viperával. http://atv.hu/cikk/20120312_facebook_viperaval_keszulnek_a_millas_tuntetesre_a_turbomagyarok"
Talán nem véletlenül!

Várúr 2012.03.12. 12:38:42

Fenti videot kommentelni sem érdemes.
Ennyi őrült exhibicionista hangoskodó összegyűlhet egy kisvárosban is (bár ott az emberek józanabbak).

tevevanegypupu 2012.03.12. 12:48:33

@Europai:

Ne essunk tulzasokba. Kornis a Kadar-rendszerben vegezte el a szinmuveszeti rendezoi szakat, es mar a foiskolan is kavart mar botranyt. Allandoan es indokolatlanul sertve erezte magat, ettol fuggetlenul - bar nem rendezokent, az vegulis megsem tetszett neki - irokent egesz szep sikerei voltak.

Kandeláber 2012.03.12. 12:59:47

Ha kertészáki nem ment volna Kanadába, ő is tarthatott volna egy szép beszédet a moslékról, mondjuk Bartos Cs.-vel duettben.

Kandeláber 2012.03.12. 13:03:59

@Europai: Viperát utoljára a sünök használtak 2006 októberében Budapest utcáin.
Az ATV szava pedig mint tudjuk szentírás, ugyanúgy, mint a Népsava és a Népszabóság igéi.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.12. 13:16:09

@Europai:

Gondolj! Gondolj! Gondolj!

S, ugyan, linket miért nem mellékel az atv.hu?

Megmondjam: mert ilyen oldal nagy valószínűséggel nincs. De, tegyük föl, hogy valahol egy néhány fős "zárt" csoport valóban "turbózgatja" egymást. Akkor erről Szegő Péter (atv.hu), ugyan honnét tudhatna máshonnét, minthogy ő is e kis közösség tagja (mit ne mondjak: beépült provokátor... esetleg ő maga vagy az elvtársai közül vagy a szerkesztőségből valaki az oldalgazdi...)?!

"Az oldal egyik fényképéhez valaki ezt írta: „Lehet, hogy a 'millások' meg lesznek lepve, mikor 3-5 fős 'szabadcsapatok' be-betámadnak közéjük és viperával és hasonlókkal ütnek, akit érnek, aztán visszavonulnak – és ezt bizonyos (véletlenszerű) időközönként ismétlik, a tömeg legkülönbözőbb részein. Az az idő jött el, mikor nincs válogatás, mérlegelés, különbségtétel. A szavak ideje lejárt. A sünöknek pedig el kell fogadniuk, hogy nem lehet mindenkit bevinni és bevédeni sem. Persze nem akarok ötleteket adni senkinek sem :)” Erre egy testvér úgy válaszol: „…barátom, benned lelki társra találtam!”

A fényképek között egy szappan is látható, nylonzacskóba csomagolva. A zacskóra a következő van ráírva: „Pálfi Mózes, szül. 1885, meghalt 1943, sorszáma: BW 4 043 112.” Mellette a szöveg: „Ha igaz lenne kezet se mosnék szappannal. :-)”

Az, meg az aljas provokátor jó k*rva édes anyátok, aki világrasz*rt, r*hadék progresszív ballibbandita sajtószabad polgártársaink!

ü
bbjnick

Kandeláber 2012.03.12. 13:29:05

@bbjnick: Bennem is felmerült, hogy miért nem közlik az oldal elérhetőségét.
Provók csinálják az egészet.
Ja, és olyan hülyék, hogy bejelentik, hogy milyen módon csinálják a balhét, mi?
Este gréczizsóti a betelefonálós műsorban ezt fogja feldobni témának, és a nyuggerkommandó betelefonáló tagjai versenyt szörnyülködnek majd.

tevevanegypupu 2012.03.12. 13:33:18

@bbjnick:

Elszaladt a gep. Csoppet nem lennek meglepve, ha a csoport letezne is mind az mszp vagy hozza kozel allo korok "dolgoznanak" benne. Provokacioban, beepulesben es a tomeg hiszterizalasaban mindig elsok voltak mindenhol.

tewton 2012.03.12. 13:40:48

@bbjnick:
én még nem láttam olyan szélsőjobbost, aki "barátomnak" meg "lelki társamnak" nevezne bárkit. az előbbi tipikus szdsz-es propaganda-megszólítás, az utóbbi meg annyira buzis, hogy egyértelműen kamu.

mindenesetre megnyugtató, hogy a szappanfőzős holómém már a balos provók szerint is kamu.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.12. 13:49:01

@tewton:

Igen, ez nekem is feltűnt. Ez nem a "zagyvagyulák" stílusa:-) Aki írja, valószínűleg, idősebb és a nyilas frazeológiát (ill. azt, amit ő annak gondol) próbálja modernizálni, fészbukosítani:-/

ü
bbjnick

tewton 2012.03.12. 13:51:52

@bbjnick:
keménykalap és kampósorr?

tevevanegypupu 2012.03.12. 13:55:30

@bbjnick:

Minden tovabbi nelkul kepesek lennenek ra. Ezeket nem erdekli, hogy emberekre tamadnak egy veszelyes fegyverrel, a lenyeg az, hogy tragediat okozhassanak.Valami fantasztikusan nagy, isteni gondviseles akadalyozhatta meg azt is, hogy 2006-ban ne legyenek halalos aldozatok "csak" megnyomoritott, megfelemlitett emberek.Szegyenletes ez az egesz.

Chicano 2012.03.12. 13:57:59

Kornis beteg? Feltűnően remeg a keze, pedig ennyire nem volt hideg. Alzheimer? Parkinson? Mindkettő elbutulással jár.

Europai 2012.03.12. 13:58:50

@bbjnick: "Bennem is felmerült, hogy miért nem közlik az oldal elérhetőségét.
Provók csinálják az egészet.
Ja, és olyan hülyék, hogy bejelentik, hogy milyen módon csinálják a balhét, mi?
Este gréczizsóti a betelefonálós műsorban ezt fogja feldobni témának, és a nyuggerkommandó betelefonáló tagjai versenyt szörnyülködnek majd."Gondolom az Operánál már elfelejteted ami történt az is előre szervezték nem? Rakd sebességbe az agyadat, mielőtt beindítod a szádat!

márvesztes 2012.03.12. 14:00:47

Egyszer már megbocsáthatnátok a charta résztvevőinek, hogy Antalléknak sikerült megfelelő környezetet teremteniük ahhoz, hogy ők megalakuljanak. Akkora lukat ütöttek a politikai térbe, hogy oda lényegében muszáj volt bemozognia a szélén álldigálóknak.
Orbánék sokkal jobban vigyáznak erre, a józan ész teljes hiánya - hiába sötöt verem - például politikai értelemben nem lyuk.

tewton 2012.03.12. 14:01:41

@bbjnick:
el tudja képzelni, hogy egy radi azzal pepecsel, hogy keres egy szappant, kitalál egy zsidó nevet, adatot, kinyomtatja, kivágja, keres egy megfelelő nejlonzacskót ... lefotózza, posztolja, képaláírást gyárt alá stb? én már abban elfáradtam, hogy ezt végiggondoltam :)

tevevanegypupu 2012.03.12. 14:13:32

Holnap mar megy a cikk ideoda ahol demokratikus erok elnek Ajropaban, hogy ime Orban orszaga.

Kandeláber 2012.03.12. 14:18:53

@Europai: Miért, mi történt az Operánál?
A százezres tömeget megtámadta néhány radikális, és a százezres tömeg megijedt, sőt rettegett?

Europai 2012.03.12. 14:23:57

@Kandeláber: Nem hiszem hogy százezres tömeg lett volna ott néztem az M1-en de nem láttam félelmet sőt rettegést sem hacsak nem azoktól akik radikálisok voltak.

Chicano 2012.03.12. 14:28:53

@Europai:
"Gondolom az Operánál már elfelejteted ami történt az is előre szervezték nem? Rakd sebességbe az agyadat, mielőtt beindítod a szádat! "

Akkor pedig már én se értem. Most akkor tényleg, mi is történt az operánál amitől sebességbe kéne raknunk az agyunkat?

Kandeláber 2012.03.12. 14:30:32

@Europai: És a csúnya rendőr bácsik nem lőtték ki a radikálisok szemét, ezért a "demokraták" azóta is duzzognak.

Chicano 2012.03.12. 14:38:40

Ha ebből nem csináltok egy posztot akkor gizdák vagytok:

"A március 15-i Milla-tüntetésen való részvételre szólítottak fel ismert francia értelmiségiek hétfőn a Libération című francia baloldali lapban. Budapestre jön Daniel Cohn-Bendit európai parlamenti képviselő is, aki korábban már többször riasztónak nevezte a magyarországi eseményeket."
www.origo.hu/itthon/20120312-franciaorszagbol-erkeznek-kormanyellenes-tuntetok-marcius-15en.html

A kónbendit a dopemannal énekli majd a bazmeghimnuszt? Hát ez nagyon ott lesz zemberek.

Kandeláber 2012.03.12. 14:41:57

@Chicano: Erre mondják, hogy madarat tolláról...

Chicano 2012.03.12. 14:45:13

@Kandeláber: Szerintem ez akkora király buli lesz hogy ez innentől kihagyhatatlan. Még két ilyen borzalmasan ellenszenves személyiségzavaros faszkalap egyszerre egy színpadon? Ezek a millások idén nagyon kiadnak magukért.

Kandeláber 2012.03.12. 14:48:41

@Chicano: Pláne, ha még a Bartos Cs. István nevű "vándorfilozófust" is színpadra küldik egy kannás borral.
Szem nem marad szárazon.

Chicano 2012.03.12. 15:07:41

@Kandeláber: Igen, és ismerve Bartos úr vonzódását a patkányokhoz bizony egyáltalán nem kizárt hogy ő is részt vesz a performanászban.

Kandeláber 2012.03.12. 15:08:44

És a színpad mellett egy táblát helyeznek el "6 éven felülieknek!"felirattal, mert kohnbandi nagyon szereti az óvodás gyerekeket.

Kandeláber 2012.03.12. 15:10:07

@Chicano: Esetleg Sickratman is tiszteletét teszi?
Ő már csak a "művész" neve okán sem maradhat ki a szeánszból.

tevevanegypupu 2012.03.12. 15:26:54

@Chicano:

Ha a helyukben lennek - a nevsort nezve - nem jonnek, Magyarorszagon tombolnak az antiszemita bandak..(:

Chicano 2012.03.12. 15:46:58

@tevevanegypupu: Hát igen, ez felvet egy érdekes kérdést: Ha tombol nálunk a szélsőjobbos antiszemita diktatúra hogyan lehetséges hogy teljesen szabadon lehet itt kormányellenes dzsemborit tartani.

De az igazi meglepetés szerintem a résztvevők száma lesz, ugyanis úgy néz ki nem lesz náluk nagy tömeg. Ha így lesz már látom is a főcímeket a fejlett nyugati demokrata a sajtóban: "Megfélemlített tömegek vonultak fel a populista diktátort éljenezni." Esetleg: "A budapesti demokratákat az antiszemita paramilitáris csoportoktól való félelem tartotta távol a kormányellenes demonstrációkon való részvételtől". A lényeg hogy valami nagyot kell hazudni mert az nem kóser hogy a fasiszták annyival többen lesznek csütörtökön.

Fatal Error! System Halted! 2012.03.12. 16:03:25

Nincs ezzel semmi baj. Ha bayerzsótikáéknak lehet, akkor nekik is. Azért mert valaki nem jobbos ne adj isten liberális, az nem jelenti azt, hogy minden szart némán kell tűrnie, amit a szektások böfögnek.

blah 2012.03.12. 16:05:36

én azt mondanám bárcsak lenne egy normális pártunk, nem érdekel, hogy jobb vagy bal oldali csak lenne legalább egy...

Kandeláber 2012.03.12. 16:06:14

Igen, vannak végzetes tévedések.
Sokaknak már az élve születése is az volt.

Hertelendi 2012.03.12. 16:11:56

@Kandeláber: Igaz a demokraták nem is gyújtották fel a várost és nem szedték fel az utcaköveket. Sőt még a rendőröknek se támadtak neki!
Ja hogy mondták "Orbán takarodj"? Ezért nem is fognak lőni a rendőrök, mert nekik is ez a véleményük:)

tevevanegypupu 2012.03.12. 16:13:21

@Chicano:

Ez az egesz izlestelen, buta es kepmutato jatek amit a baloldali, liberalis ertelmiseg - bar tudnam mit jelent ez a szo tulajdonkeppen - jatszik. A teny, hogy tuntethetnek, olyan stilusban irnak ahogy, mar eleve megcafolja azt a hulyeseget amit allitanak.Ok maguk, sajat cselekedeteik az elo cafolata annak ami ellen kuzdenek: szabadon es korlatlanul lehetnek olyan hulyek amilyenek csak akarnak lenni. A baj viszont amit ezzel okoznak a tobbieknek art..de hat ez is a celjuk.

Kandeláber 2012.03.12. 16:18:19

@Hertelendi: Ez a "mi vagyunk a demokraták" szöveg arra hajaz, amikor a keleti blokk államai - élükön a nagy Szovjetúnióval, és köztük a Magyar Népköztársasággal - permanensen hajtogatták, hogy náluk/nálunk van demokrácia, a gaz imperialistáknál pedig nincs.
És Amerikában verik a négereket.
És Lumumba elvtársat lelövik.
Stb...
A mostani "demokraták" pedig azért nem támadnak a rendőrökre, mert nagy részük eleve rendőr/börtönőr/tűzoltó/katona.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.12. 16:21:07

@tevevanegypupu: @tewton: @Kandeláber: és akit illet!

@Gloire szerint erre az oldalra "gondolhat(ott)" az atv.hu:

www.facebook.com/pages/Rendszerv%C3%A1g%C3%A1s/297963580241541

Erősen keresgéltem, de én itt sehol sem találtam sem szappant, sem viperát. Kb. az a tempó és stíl --- az az öngerjesztő handabanda, csak a célképzet (részben) más:-) ---, amit a meghibbant ballibbant trollok is nyomnak itt egyik-másik poszt alatt.

ü
bbjnick

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.03.12. 16:22:02

Debil Bal vs. Horror Jobb!
GONG!
Jaj Nekünk!

Hertelendi 2012.03.12. 16:24:41

@Kandeláber: Te és akik feldúlták Budapestet 2006-ban, ők kik voltak? Jaj bocs, eszembe jutott...ők voltak a békés tüntetők...:))

Baromi érdekes a retorikád, de Gyurcsányt kifelejtetted:))

Haggyá má a hülyeségeddel! Ilyeneket a polgári köreidben mondogass és a következő Birkamenetben!

states1 2012.03.12. 16:26:58

Egyszerű lelkek ez, diktatúra akkor van, ha nem ők, a haverok, a brancs, az a bizonyos szadeszos holdudvar van hatalmon. Most ráadásul duplán diktatúra van, hiszen elbukták a fővárost, azt a fejőstehént, amelyik gyakorlatilag életjáradékot fizetett nekik, azaz kitartotta őket, anélkül, hogy bármilyen szellemi terméket letettek volna az asztalra. Lásd filozófusok. Kamu állások, pályázatok, kamu kulturális, oktatási és egyéb intézmények. Antall alatt a belügyminiszter akarta Dunába lőni őket, az első Orbán kormány idején a Fidesz, Kertésznek köszönhetően mostanra alaposan kibővült a repertoár, a vízbefojtástól a villamos alá lökésig terjednek a náci diktatúra eszközei, a legenyhébb a szemkiköpés, de nyilván ott a gyújtós már a krematóriumok alatt is, és a haláltáborok neve csak ideiglenesen kényszermunkatáborok.

Kandeláber 2012.03.12. 16:28:00

@bbjnick: Sztem a belinkelt kurucinfós iránymutatást és néhány képet néztek meg, és ez alapján ferdítettek hitgyülis kanális manipulátorai.
Se szappan, se vipera.

Kandeláber 2012.03.12. 16:32:08

@Hertelendi: 2006-ban a barátnőmmel voltam többek között a Margitszigeten, majd Budán, végül nála.
Budapestet pedig a ruszkik dúlták fel 1944/45 fordulóján, valamint '56-ban.
Utóbbi időpontban a vazallusaikkal együtt, kis demokrata.
Kis népi demokrata.

Chicano 2012.03.12. 16:33:30

@Kandeláber: Szerintem mostanság a tüntetéseken három csoportot lehet megkülönböztetni:

Az anarchistákat vagy új baloldaliakat akik általában a húszas-harmincas éveiket tapossák. Ezek főleg humán-értelmiségi millások és valószínűleg nincsenek egymillióan. :)

A volt rendőrt/tűzoltót/katonát aki fel van háborodva hogy ők idő előtt mégse mehet nyugdíjba. Ezek a negyvenesek-ötvenesek és furcsiferire esküsznek. Ezek már többen vannak és ezek a leghangosabbak.

És végül a szoci nyugdíjasok akik a maszop szavazók és az 50+ korosztályt képviselik. Ők vannak a legtöbben, viszont nem óbégatnak annyit.

És ezt a három csoportot egyetlen dolog tartja össze, az orbánfóbia. Én azt mondom hogy aki begőzölt bölcsészekkel, alkoholista nyugdíjas trendőrökkel és járókeretes szoci nyugdíjasokkal akar itt forradalmat csinálni az gondolja át még egyszer mert lehet hogy rosszul fog a dolog elsülni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.12. 16:34:07

@Kandeláber:

No, közben a vipera csak előkerült!

Itt, a hozzászólásokban (sem előzmény, sem utózmány, valaki halandzsázik, egy másik hozzászóló lelkitársazik, a többiek le sem sz*rják):

www.facebook.com/photo.php?fbid=336378703066695&set=a.299243033446929.62107.297963580241541&type=1

ü
bbjnick:-)

Még jó, hogy FIDESZ! 2012.03.12. 16:34:37

Beesettmellű, görbeorrú, nagyfülű, reszketeg, vágott faszú Kornis Mihály! Húzd fel a sábeszt és húzz el a büdös francba! Vagy megvárod Cón barátodat, hogy kivezesd a fasiszta posványból? Vigyázz, hogy megúszd saller és koki nélkül! Jobb Nektek a libanyak macesszal!!!!

Kandeláber 2012.03.12. 16:39:46

@bbjnick: Na, ez volt a provokátor.
Vagy ha nem, egy magányos lélek.
Persze, az atv tudta, mire kell kattanni.

tewton 2012.03.12. 16:41:10

@bbjnick:
hahaha. a viperát én se látom, de ha balos vagy függetlenértelmisi lennék, akkor se ijednék meg tőle. hiszen görényi annakidején is megmondta, a vipera az egy állat :)

Kandeláber 2012.03.12. 16:47:08

@Chicano: Elsőrangú a definíció.
A kohéziós erejük valóban a gyűlölet.
Viszont felmerült bennem, hogy a millások/szolidaritás eléggé átfedik egymást.
Némelyikük talán már most azon filózik, hová is menjen először.
Mert persze a nap fénypontjaként este összevegyülnek, plusz még a DK is.
Kicsit vonulgatnak, szájkaratéznak, aztán hazamennek.

Kandeláber 2012.03.12. 16:48:06

@Chicano: És persze ezek még nem nyeltek könnygázt.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.03.12. 16:49:02

További idézetek a beszédből:

Egy semmirekellő van az ország legtetején.
Baj van. Magyarországból kiveszett a szolidaritás.
Erőszak nélkül az életünkkel kell helytállni.
A hazugság erős, és ott ül a hatalomban, mert igazságot kever a hazugsághoz. Abban különbözik a szélsőjobbtól, hogy hazudni tanult meg a kommunistáktól! Hazug hatalom, hazugságból él.
Elegendő csupán mindenkinek azt hazudni, amit hallani akar.
Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni.
Fogjunk össze, mától vegyünk észre minden elesettet.
Részvétre, a közügyekbe való részvételre van szükség. Példát kell mutatni a bajban. Mindenki segítsen mindenkinek.
„Senkinek sem kötelessége hogy nagy ember legyen, már is az is elég ha ember tud lenni” Maradjatok emberek.
stb.

Most komolyan! Milyen árokásásról beszéltek? Az elején? Tényleg nem viszonyítás kérdése, de amit a valóban elba%ott elmúlt nyóc évben a fideszes politikusok megengedtek jelzőket maguknak akár parlamentben az akkori kormányzattal szemben ha éppen bementek, szerintem kicsit erőteljesebb. Nem értem mi a baj??
Jelenleg több nemzetközi eljárás folyik ellenünk. Az egyik a költségvetéssel, gazdasági ügyekkel kapcsolatos, a másik pedig a jelenlegi kormány sajátos demokrácia értelmezése miatt.
Pontosan milyen árokásásról van itt szó, de tényleg???

tevevanegypupu 2012.03.12. 16:50:50

@bbjnick:

Ugyan mar, felesleges idegeskednunk, a millasok annyian lesznek, hogy be sem fog ferni kozejuk ez a par megbolondult viperas. Jonnek a francia elvtarsak is, Cohn-Benditnek pedig van gyakorlata az ilyesmiben, en meg emlekszem azokra a palaverekre meg heccekre amiket rendeztek 68-ban..Inkabb attol kell felnunk, hogy majd felgyujt nehany autot es betori a kirakatokat, ahogy tettek Parizsban is anno. (:

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2012.03.12. 16:52:54

Azért kellemetlen leget a Mandínernek egy vödör szar mellett agitálni.
Nagyfokú vakságra utal a jobboldal részéről az is, hogy mindenkit aki törpe ellenes, azt szocinak nézik.
Pedig csak annyi, hogy vannak akik maguktól is tudnak gondolkodni és elutasítják a tekintélyuralmat.
Tamás Gazsi már anno megmondta, hogy kik a Mucsaiak. Akkor is megvoltak és most is megvannak. Csak most azok kik ész nélkül képesek nyalni egy elmebetegnek.

Chicano 2012.03.12. 16:53:38

@Kandeláber: A leszerelt rendőrök lehet hogy igen, azt amit őt lőttek ki még 2006-ban. :)

Igen, a hová is menjünk tüntetni biztosan nagy dilemma sokaknál, főleg ha még az elempé gyűlés is opció. De legalább lesz majd utólag mire fogni hogy miért voltak kevesen.

Egyébként este mi lesz? Ez nekem új. Össz-ellenzéki békemenet?

Chicano 2012.03.12. 16:57:06

@Legelő Őse:

"Egy semmirekellő van az ország legtetején."

Hát vazze, tényleg, én sem értem mi a bajuk evvel a fasisztáknak. Hülye itt már mindenki...

Kandeláber 2012.03.12. 17:00:30

@Chicano: Ja, hogy összevegyülnek?
Ez csak felmerült bennem, de valószínűnek tűnik.
Talán miután végigcsápolták a szónokaik beszédeit, erősnek akarják érezni magukat, és együtt vonulnak valahová.
Úgy majd sokkal nagyobb létszámot is jelenthetnek a hírügynökségeknek.

Chicano 2012.03.12. 17:04:14

@Kandeláber: Ha nincs előre megszervezve és engedélyezve akkor nem sanszos. Ráadásul nehezen tudom elképzelni ahogy a furcsifercsisek, a maszoposok, elempések és millások együtt vonuljanak. Ezek egymást is utálják.

Kandeláber 2012.03.12. 17:15:35

@Chicano: Mondom, csak egy hipotézis volt.
Persze, végül is valahol riválisai egymásnak.
Viszont mit szólsz a francia vendégfellépőkhöz a millásoknál?
Iványi papa szombaton jajveszékelt a lengyelek jövetele miatt, gondolom, kohnbandi és a négerszoci láttán elérzékenyül majd.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.03.12. 17:18:41

@Chicano: Én értem, de mondom, mi ez ahhoz képest, amit Gyurcsány kapott - akár a parlamentben? Én is gondoltam olyanokat róla, de nem gondoltam hogy nem érvekkel kell, érdemes megverni. Jelenleg nincs VITA! Megszűntek az érdemi állásfoglalások. Nem kormányoznak, hanem uralkodnak rajtunk, és már lassan a látszat sem fontos. Lásd OBH elnöke. Ez az ember, végig arról beszél, hogy segítsünk, figyeljünk egymásra, az elesettekre. Egyetlen jelzője - ami kiveri a biztosítékot? Biztosan? Én nem tudom.

Chicano 2012.03.12. 17:19:54

@Kandeláber: Üdvözlöm őket. Innentől nehéz lesz majd amiatt sipákolni hogy nincs nálunk demokrácia meg szólásszabadság. Jöjjenek csak, minél többen. Nézegessék a tömegben az ordenáré primitív transzparenseket és arcokat, aztán gondolkodjanak kicsit. Szerintem jót fog tenni nekik.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.03.12. 17:20:43

De mindennél milliószor fontosabb, hogy a szlovákiai magyarok már megint nem a bóvlista orbáni parancs szerint döntöttek.

Egész konkrétan úgy, ahogy azt az itteni kormány nagyon nem szerette volna, a helyi Fidesz zsinórban másodszor öt százalék alatt, a Híd pedig bent a parlamentben.

Ez nekünk, határon inneni magyaroknak azért is fontos, mert újra láthattuk, hogy a magyar nagypolitika már megint valami hihetetlen érzékkel kitalálta, mi az ellenkezője annak, amit a szlovákiai magyarok többsége szeretne, és elkezdte azt támogatni. Nem egyedi a helyzet, Romániában már megszokhattuk ugyanezt. Híd nem létezik, csak az MKP.”
Már Szerbiában is keveri a szart a gonosz törpe. Megint ki a hülye, az egész világ vagy a fidesz?
Idehozzák a nemzeti ünnepünkre a lengyeleket bértüntetni a büdös bunkók, hagy legyen nemzetközi balhé.

Orbán húzz a p.csába!

Chicano 2012.03.12. 17:23:11

@Legelő Őse: Ne haragudj, biztosan megcsal a memóriám, de pontosan mikor is mondott bárki olyat a parlamentben gyurcsányra hogy semmirekellő? Nem emlékszem hogy ilyen szintig ment akkoriban a dolog. De ha úgy érzed hogy igen, akkor is furcsa hogy azt elítéled ez meg rendben van.

profilo 2012.03.12. 17:27:19

Szabad országban élünk.
És Kornis Mihálynak joga van félni és rettegni,ha úgy tartja kedve.
Ha ő így érzi jól magát,akkor egészségére.

Amúgy elég béna egy diktatúra az,amely hagyja,hogy ilyen tüntetések legyenek.
Azt hiszem Mihály bácsi nem félne és rettegne annyira Orbán "diktatúrájától",ha átélte volna mondjuk a 20-as,30-as évek sztálini ámokfutását.
De neki csak ez az "orbáni és antalli" adatott meg.Elég frusztráló lehet,hogy még elnyomásból,önkényből,terrorból is csak ilyen elfuserált és béna jut.Nehéz hősnek lenni ilyen körülmények között...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.03.12. 17:43:57

@Chicano: nem mondom hogy rendben van. Egyáltalán. De te hol éltél az elmúlt években -. amit csináltak, az karaktergyilkosság volt, nem is vitás. Az hogy ideggyenge és az őrület határán áll, hogy hazaáruló, Orbán egy alkalommal egy pszichiátriai szakkönyvet vitt magával...stb. Én csak azt mondom, hogy egy civiltől egy tüntetésen - ha nem is szimpatikus - de bőven belefér. Nem ettől lesz árokásó, hiszen a mondanivalója pont ennek az ellenkezőjéről szól.

Chicano 2012.03.12. 17:52:11

@Legelő Őse: Szerintem pedig primitív és árokásó volt a beszéde. Az se menti hogy a másik oldalon is vannak hasonló megnyilvánulások. Egyébként gyurcsány szerintem inkább karakter öngyilkos lett, magát csinálta ki. De nézhetjük úgy is a dolgot hogy orbánt kívülről-belülről "karakter-gyilkolják" mégse akar meggyilkolódni. Nem vagyok oda orbánért de sokkal koherensebb és rátermettebb vezető mint a gyurcsány. Ha nem az lenne már ferivel együtt ő is a kukában lenne.

patkányarcúáginéni 2012.03.12. 17:54:09

@Megszívtuk-Waze: ..."tekintélyuralom!"...tudod egyáltalán, hogy mi az?

vagy csak pofázol hülyeségeket?..

tiger69 2012.03.12. 17:55:59

"Nem szeretnék belekezdeni az álszent Bárcsak Lenne Normális Baloldali Pártunk csasztuskába"

Ugyanez a mondat jobboldali pártra hatványozottan érvényes....

Mellesleg a szerző miért nem meri vállalni a nevét? Tán nem egy bértollnok?

Logan Grimnar 2012.03.12. 17:57:22

Sajnos az ilyen kornis-féle genetikai hulladékok a kiváltó okai az antiszemitizmusnak. Tisztes zsidó szégyelli magát miattuk....

tiger69 2012.03.12. 17:57:32

"Nem szeretnék belekezdeni az álszent Bárcsak Lenne Normális Baloldali Pártunk csasztuskába"

Ugyanez a mondat jobboldali pártra hatványozottan érvényes....

Mellesleg a szerző miért nem meri vállalni a nevét? Tán nem egy bértollnok?

Chicano 2012.03.12. 18:00:29

@tiger69: Ezt azért kérdezed mert a te neved tiger69? Hol anyakönyveztek ilyen névvel?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.03.12. 18:07:21

@Chicano: különösebben nem mozgat Kornis, de komolyan, a beszéde tartalmával kapcsolatban azért kiemelhetnéd mi volt benne primitív és árokásó?? Ne már. Ha valaki nem velünk az ellenünk? Mindegy mit mond? Legyünk akkor már konkrétak! Én kigyűjtöttem fentebb a lényeget. Nem hogy nem árokásó, hanem arra buzdít, hogy legyenek az emberek szolidárisak! Ez miért primitív dolog? De tényleg!

is 2012.03.12. 18:21:10

"Szolidaritás a rendőrökre emlékezve gyújtott mécsest, amire nehéz szavakat találni"

Nehéz bizony. A rendőr az nem ember. A rendőr az csak éjszakázzon heteken át, legyen szolgálatban 30 órát, köpködjék, dobálják téglával, szidják az anyját. A rendőr az nyilván mind népellenség, semmit de semmit nem érdemel, aki az ő, bármily részbeni féligazságával együttérez, az mind hazaáruló, mocskos söpredék.

És akkor te magadat egy párbeszédképes valakinek tartod. Hát legyen, gondold ezt. Ez a mondat ezt nem igazolta vissza.

is 2012.03.12. 18:22:16

@Logan Grimnar: a magad nevében szólsz, vagy voltát ott, ahol látták, hogy hallották, és terjesztették ezt?

is 2012.03.12. 18:23:25

@Logan Grimnar: Ja, most látom, hogy genetikázol. Talán neked is Kanadába kellene menned, mert a magyarságból akkor kiírtad magad, mint Kertész Ákos. Ugye?

is 2012.03.12. 18:26:38

@Chicano: pedig Orbán pont ugyanezekkel csinált kétharmadot. neki nem kellett volna átgondolni? bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű? ez neked ilyen könnyen megy, hogy kikapcsolod a tények kétharmadát, aztán lököd a nagy egyharmadigazságokat?

Chicano 2012.03.12. 18:27:32

@Legelő Őse: Idemásoltam már az első mondatát, én már konkrétan azt is primitívnek találom. De gondolom ez ízlés kérdése, ha neked ok., akkor én nem akarlak erről győzködni.

Chicano 2012.03.12. 18:28:36

@is: Te most mire is válaszoltál?

lanyi 2012.03.12. 18:37:24

Na akkor most ások egy árkot...

Ma Magyarországra nem jön befektető,mert ellenséges a kormány hozzáállása.
Főbűnösök a bankok, aztán csodálkozunk, hogy az anyabankjaik az államkötvényeket horror áron sem vásárolják.
Nem veszünk fel az IMF-től hitelt inkább horror kamattal a piacról.
Eltapsoltunk több ezer milliárdot a manyup-ból és egy árva munkahelyet sem teremtettünk, a munkanélküliség rekordon van.
A kormány Mszp oligarcházik, aztán a saját oligarchái tombolnak az ország gazdaságában.
Válságban csökkentjük a segélyeket,megvonjuk az adókedvezményeket eltöröljük az adómentességet.Közben a leggazdagabb,meglehetősen szűk réteg jövedelmét emeljük adócsökkentéssel.
Szembe megyünk Európával lényegtelen ügyekben,elveszítve az utolsó szimpatizánsainkat is.Ezért ha most lenne trianon kb akkora lenne az ország mint tolna megye.:)

Remélem nem ástam nagy árkot, de ezen illene elgondolkodni.
Egyébként Árok Kornél egy senkiházi.:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.12. 18:43:23

@Europai:

Mi történt az Operánál? 3-5 fős betyárszabadcsapatok rontottak a tüntetők közé és viperákkal csépelték őket?

Egyébként sikerült kikukázni az atv.hu rémhírének "forrását":

www.facebook.com/pages/Rendszerv%C3%A1g%C3%A1s/297963580241541

Itt a viperás szabadcsapatokról szóló "hír" is:

www.facebook.com/photo.php?fbid=336378703066695&set=a.299243033446929.62107.297963580241541&type=1

Amit az atv.hu művelt az a manipuláció magasiskolája. Egy kósza, magányos, reakciótlan (jó eséllyel provokatív szándékkal odatelepített) kommentet tervezett-szervezett neonáci attakká fúj fel. Nem csoda, hogy a forrást nem adta meg, mert még a vak számára is tisztán látható lett volna, hogy hazudnak.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.12. 18:44:45

@bbjnick:

hogy a forrást nem adta meg=hogy a forrást nem adták meg

Chicano 2012.03.12. 18:46:22

@lanyi: Hát nem is dicséri itt senki a kormányt. A magam részéről csak annyit fűznék hozzá hogy azért szavazok a fideszre mert nincs jobb. Az ellenzéket egy képmutató balfék bagázsnak tartom. Sajnos ettől még nem lesz a kormány se szebb se okosabb.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2012.03.12. 18:47:06

@csef:
Megfogalmazásod jellemzően , a tipikusan agyhalott csürhetagságra utal. Amíg anyuci főztjét eszed fogalmad sem lehet, hogy mi mellett kardoskodsz.
Gondolom nálatok ez a tipikus.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.12. 18:54:38

@tewton:

Ha egy vipera és egy magyar ballib között választanom kell, akkor a kígyót választom (pedig irtózom a kelgyóktól), mert egy ballibnél egy állat is ezerszer megbízhatóbb.

(Magának elárulom, ezt a kommentet provokatív szándékkel telepítettem ide!:-D)

ü
bbjnick

lanyi 2012.03.12. 19:03:10

@Chicano:

Mondjuk ezt nem értem...

nu pagagyí 2012.03.12. 19:13:55

Éppen ideje lenne, hogy a Fidesz és fizetett posztolói befogják a pofájukat . Nézzetek már rá az országra és szóljatok, ha nyomokban található még valami szabadság. A közmédiát pofátlanul elfoglaltátok, a szokott promitív módon, ahogy korábban is, és természetesen a szokott primitív mondanivaló (hazugság) ömlik belőle. Közpénzből fenntartott állás csak pártajánlással kapódik, szekértelem nem szüksége. Most éppen a teljes tanári szakmát próbáljátok kisajátítani (a rendőrség, tűzoltóság stb után). Vár még ránk a néhányszáz járás kialakítása, hogy közel legyen a hatalom az emberekhez.
Felhívnám a figyelmet rá, hogy mindeki adóforintjait költitek magatokra, némi tisztelet kijárna a hülyének beálított csoportoknak is, főleg ha az alternatíva az amit látunk, amikor Széles Gábor akar gyarmat lenni. Nem akar? Hát, akkor termeljen valamit, amin haszon is van és az országnak is jó.

Amúgy az egész nem is érdekelne, ha a magánszférába nem akarnátok benyomulni. És nem csak a fiatalok zombivá változtatásának programjáról beszélek. Nektek feltétlenül tönkre kell tenni a szabadpiacot is, pedig az lenne az utolsó esélyünk, ami kiránthatna minket a szarból. Persze tudjuk, hogy a hatalomért odaígértétek az országot az oligarcháknak, akik szerintetek nincsenek.

Pszt! 2012.03.12. 19:22:32

Már csak 3-at kell aludni, és nem kell tovább rettegni a mandinereseknek. Elsöpri a vikit a népharag!

lanyi 2012.03.12. 19:36:19

@Chicano:

Te érted?

Mert ha te sem az baj:)

Chicano 2012.03.12. 19:38:47

@Pszt!: És utána mi lesz? A népharag pénzt fog osztani a proletariátusnak? Meséld már el mi a terv, nagyon kíváncsiak vagyunk.

Chicano 2012.03.12. 19:40:00

@lanyi: Én azt nem értem hogy te mit nem értesz, úgyhogy ennyi...

lanyi 2012.03.12. 19:48:24

@Chicano:

Mondjuk egyszer egy távoli galaxisban....

Olyan miniszterelnök lesz aki együtt tud működni a többi európai kollégájával.
Korrekt kiszámítható gazdasági környezetet teremt.
Tiszteletben tartja a jogrendszert,nem hoz visszamenőleges törvényeket és olyanokat amelyek ellentmondanak az általa korábban vállalt normáknak.
A társadalmi szolidaritás felé vezeti az országot.Visszaadja a munka becsületét.
stb.stb.

És ez az ember nem tudom ki lesz,de nem Orbán lesz, mert ő alkalmatlan erre a feladatra.

Chicano 2012.03.12. 19:50:44

@lanyi: Ok., akkor te nem a zorbánra fogsz szavazni. Tudomásul vettük. Csak puszta kíváncsiság: kire szavaznál?

lanyi 2012.03.12. 19:52:26

Az igazi probléma az, hogy akik Orbánért mennek tüntetni,ezt a folyamatot akadályozzák.

Ki pénzért, ki lelkesedésből, ki tudatlanságból...

lanyi 2012.03.12. 20:00:55

Én a zorbánra szavaztam, ahogy te mondtad.:)

Jelenleg a messiásra várok.:)

De szembe sem jut hogy Orbánt a társadalom elleni bűnei alól feloldja, hogy egy Gyurcsány nevű elődje hozzá hasonló ámokfutást követett el.
Szerintem, az mindegy hogy kik az oligarchák kókák vagy nyergesek.
Félreértés ne essék nem a tehetséges vállalkozók sikereit irigylem,de ezeknek nem szellemi hanem kapcsolati tőkéjük van:)

Chicano 2012.03.12. 20:07:14

@lanyi: Ja, a messiásra én is, csak olyan nem lesz. Sajnos elég belterjes a választék, én is csak a kisebbik rosszat választom.

lanyi 2012.03.12. 20:19:16

Addig nem lesz amíg nem akarjuk elegen.

És addig nem lesz amíg Orbán mellett tüntetünk.
Mondjuk a lengyelek tüntethetnek felőlem:)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2012.03.12. 20:44:38

@Chicano: Megtették már fejlettudatú nyugati sajtótermékben, hogy a békemenetről készült képet vágtak be a kormányellenes tüntetők illusztrálására. Ilyen egyszerű a médiagecik világában. :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2012.03.12. 21:13:42

@Holger Hartland:
A cikk: www.faz.net/aktuell/feuilleton/ungarn-und-die-europaeischen-grundrechte-civis-europaeus-sum-11650672.html
Az eredeti képaláírás: m.mno.hu/belfold/hazudott-vagy-tevedett-a-faz-kep-1052657

Átírták. De hát ki olvasná el újból a cikket, miután megtette? Ki olvas cáfolatot vagy korrekciót? Az a lényeg, hogy a napi sulykolás meglegyen.

tevevanegypupu 2012.03.12. 21:25:12

@bbjnick:

Irgalmatlan hepaj volt, Cohn-Benditek baromi jol szorakoztak, valoban a hecc kedveert vettek reszt nagyon sokan benne.

tevevanegypupu 2012.03.12. 21:25:12

@bbjnick:

Irgalmatlan hepaj volt, Cohn-Benditek baromi jol szorakoztak, valoban a hecc kedveert vettek reszt nagyon sokan benne.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.03.12. 22:17:58

@elGabor: Hoppá-hoppá, nahát, nahát! Köszönöm a linket. Egy ilyenre persze mindig lehet mondani, hogy akaratlanul becsúszott hiba. Lehet, hogy a helyszín tévesztette meg őket (az Operánál készült a kép, ahol előtte a millások tüntiztek). Egy esetből nem fogjuk megtudni.

Logan Grimnar 2012.03.13. 09:47:17

@is: látom, megérkezett a minden bibsik ősatyja :-) sikerült végre kibújni kornis valagából?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.13. 10:50:41

@tevevanegypupu:

Nézze, ha a balosok, a "progresszívek", a haladárok uszítanak, törnek-zúznak, gyújtogatnak, az szexi, mert a progresszív szép, ha a nemzetiek, a hagyománykövetők, a maradárok teszik ugyanezt, az viszont undorító, mert minden, ami nemzeti, ami hagyományos, az ocsmány.

www.youtube.com/watch?v=fYYJKU2QSS0

:-D

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2012.03.13. 12:03:15

@bbjnick:

Ezek a balos haladarok tulajdonkeppen - vegignezve oket - mind gazdag internacionalistak, kovetkezeskeppen eleg nehez oket besorolni haladarnak.(: Nagy valoszinuseg szerint - miutan az szdsz eltunt a szinrol - leginkabb a penzforrasok elzarasa fajhat nekik, ezt viszont tokeletesen megertik francia sorstarsaik is, ez az ami az utcara viszi oket mostanaban. Legnagyobb szomorusaguk, hogy a tombolo diktatura es cenzura semmit nem tesz annak erdekeben, hogy ok valamiben is akadalyoztatva erezhessek magukat. Bar ketsegtelen, hogy ez csak fokozza azt a gyuloletet amit ilyenkor egy kicsit szabadon kifujhatnak magukbol. Jo hecc es a kulfoldi sajto kepviseloi is lathatjak a sok nyomorult, elcsigazott, szegenyes rongyokba oltozott ehezo millast
amint az ozdi kohaszokert meg a szabolcsi parasztok jogaiert vonulgatnak.(:

tevevanegypupu 2012.03.13. 12:03:15

@bbjnick:

Ezek a balos haladarok tulajdonkeppen - vegignezve oket - mind gazdag internacionalistak, kovetkezeskeppen eleg nehez oket besorolni haladarnak.(: Nagy valoszinuseg szerint - miutan az szdsz eltunt a szinrol - leginkabb a penzforrasok elzarasa fajhat nekik, ezt viszont tokeletesen megertik francia sorstarsaik is, ez az ami az utcara viszi oket mostanaban. Legnagyobb szomorusaguk, hogy a tombolo diktatura es cenzura semmit nem tesz annak erdekeben, hogy ok valamiben is akadalyoztatva erezhessek magukat. Bar ketsegtelen, hogy ez csak fokozza azt a gyuloletet amit ilyenkor egy kicsit szabadon kifujhatnak magukbol. Jo hecc es a kulfoldi sajto kepviseloi is lathatjak a sok nyomorult, elcsigazott, szegenyes rongyokba oltozott ehezo millast
amint az ozdi kohaszokert meg a szabolcsi parasztok jogaiert vonulgatnak.(:

tevevanegypupu 2012.03.13. 12:03:15

@bbjnick:

Ezek a balos haladarok tulajdonkeppen - vegignezve oket - mind gazdag internacionalistak, kovetkezeskeppen eleg nehez oket besorolni haladarnak.(: Nagy valoszinuseg szerint - miutan az szdsz eltunt a szinrol - leginkabb a penzforrasok elzarasa fajhat nekik, ezt viszont tokeletesen megertik francia sorstarsaik is, ez az ami az utcara viszi oket mostanaban. Legnagyobb szomorusaguk, hogy a tombolo diktatura es cenzura semmit nem tesz annak erdekeben, hogy ok valamiben is akadalyoztatva erezhessek magukat. Bar ketsegtelen, hogy ez csak fokozza azt a gyuloletet amit ilyenkor egy kicsit szabadon kifujhatnak magukbol. Jo hecc es a kulfoldi sajto kepviseloi is lathatjak a sok nyomorult, elcsigazott, szegenyes rongyokba oltozott ehezo millast
amint az ozdi kohaszokert meg a szabolcsi parasztok jogaiert vonulgatnak.(:

tiger69 2012.03.14. 13:06:59

@Chicano: A Chicano mióta magyar név?

tewton 2012.03.14. 14:08:02

@tevevanegypupu:
idézzünk akkor molnár ferencet a kornis-kertész frontnak

"Nem édesem, ön nem viseli az egész emberiség fájdalmát, ön egy eltûnõ rongy, egy rothadó falevél, amin egészséges talpak nem törõdve gázolnak, ön nem csinált soha semmit, csak a beteg életét kímélgette és a szennyes kis fájdalmait csitítgatta, ön egy rongy, doktor úr, egy marék véres szemét, nincs az a leölt csirke, ami több ne lett volna, mint ön, mert avval legalább egyszer jóllakott valaki, de nem lakott jól önnel, ön szemét, ön szemét"

:)

tevevanegypupu 2012.03.14. 15:08:34

@tewton:

Allitolag Molnart hivtak vissza a "felszabadulas" utan Magyarorszagra, hogy gyere haza Ferikem, itt most nagyon jo vilag lett, gyozott a demokracia, a nep, mienk a hatalom..stb..stb..Ki is van irva az iroszovetseg epuletere, hogy minden hatalom a dolgozo nepe..Molnar valasza nem kesett sokaig: majd ha az lesz oda kiirva nagy betukkel, hogy lof..a seggetekbe, na majd akkor hazamegyek..

Egyebkent ugy tunik a francia lemondeos rettegok nincsenek tisztaban a ket Kertesszel, a francia zsidolany ujsagirono szegeny Imret kuldte Kanadaba a naci terror elol, nem Akost.(:

tevevanegypupu 2012.03.14. 15:08:34

@tewton:

Allitolag Molnart hivtak vissza a "felszabadulas" utan Magyarorszagra, hogy gyere haza Ferikem, itt most nagyon jo vilag lett, gyozott a demokracia, a nep, mienk a hatalom..stb..stb..Ki is van irva az iroszovetseg epuletere, hogy minden hatalom a dolgozo nepe..Molnar valasza nem kesett sokaig: majd ha az lesz oda kiirva nagy betukkel, hogy lof..a seggetekbe, na majd akkor hazamegyek..

Egyebkent ugy tunik a francia lemondeos rettegok nincsenek tisztaban a ket Kertesszel, a francia zsidolany ujsagirono szegeny Imret kuldte Kanadaba a naci terror elol, nem Akost.(:

tewton 2012.03.14. 16:02:56

@tevevanegypupu:
erre mondanák a részeg pesti filozófusok, hogy egy mispóhe .)

tevevanegypupu 2012.03.15. 21:36:54

@tewton:
(:mispohe..hehe.

Egyebkent elkepzelem azt, hogy most Molnar Ferenc, Karinthy Frigyes, Jozsef Attila vagy mondjuk Marai a millasokkal tuntetne ..esetleg..Kosztolanyi vagy Nemeth Laszlo, Moricz Zsigmond vagy Isten neki - Szabo Dezso ellen..Kornissal meg Esterhazyval kiabalnanak, hogy nincs szabadsag?? Ez olyan elkepzelhetetlen. Persze van haboru elotti es haboru utani zsidosag. A haboru nyilvan mindent megvaltoztatott.
süti beállítások módosítása