Kommentszűrés
’12 már
9
15:51

A Fidesz is jobb nálatok – Bartos helyett Dopeman

Írta: TuRuL_2k2

  Már a bejelentéskor sejteni lehetett, hogy a Milla alternatív köztársasági elnöki kezdeményezése rejt magában kockázatokat a szerveződés számára. Az ötlet megosztotta a civilek támogatóit, a jelöltek videói a kívülállókból is inkább értetlenséget, semmint rokonszenvet válthattak ki. A (ki)választási folyamat lezárása sem sikerült zökkenőmentesre, Dopeman győzelmét óriási vita kíséri a Milla Facebook-oldalán: sokak szerint a szervezők igazságtalanul vették el Bartos Cs. Istvántól a győzelmet. Ahogy Mravik Norbert megfogalmazta„és még ti csináltok klipet is , hogy Nem tetszik a rendszer?? basszátokmeg ti is ugyanolyan mocskos csaló karvaly retkek vagytok!!!!”

  Az biztos, hogy a meghirdetett facebookos szavazás mindkét fordulóját Bartos nyerte, a döntőben pedig egy sajátos, fogolydilemmás megoldás biztosította, hogy Bartos ne nyerhessen. Ahogy az Index videójából kiderül, miután Dopeman a versengést választotta, akkor Bartos legfeljebb már csak második lehetett:

  Hogy a bartosisták és a tisztességes versenyt számon kérők felháborodása mekkora botrányt okoz a Millán belül, az ő dolguk. Az előállt helyzet (vagy éppen a Szolidaritáson belüli palotaforradalom) azonban jól mutatja az újdonsült, szervezeti fejlődésük csecsemőkorát élő, bázisdemokrata mozgalmak belső dilemmáját: mi a teendő, ha a nép egészen másként dönt, mint a vezetők elképzelték? A nép szava minden esetben isten szava?

Címkék: dopeman milla egymillióan a magyar sajtószabadságért nem tetszik a rendszer alternatív köztársasági elnök bartos cs. istván

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr764299139

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Election fraud at the leftist mock election: the case of László Pityinger (Dopeman) 2012.03.13. 23:38:33

The parliamentary opposition, of MSZP, Jobbik and LMP are not the only opposition in Hungary nowadays. Several leftist and liberal opposition groups were formed that are not even political parties. One of these groups the so-called Milla or EMS, decide...

Trackback: MILLA gonogasa 2012.03.11. 08:18:33

A Kormány 600+110+32 milliót fizet kommunikációs tanácsadó cégeknek, hogy szerethető viselkedésre tanítsák őket. Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért facebook csoportnak nem kellene senkinek sem fizetni, csak legalább az ilyen akciókat, mint az ...

Trackback: Mi lesz jobb ha tüntetek? 2012.03.10. 18:20:39

A Magyar Szolidaritás Mozgalom tüntetést szervezett mára, a tüntetésen a helyszíni tudósítók szerint 2-3 ezren, a stream alapján többen voltak, de összességében kevesen. Ennek több oka is van, az egyik, hogy igazi nagy faszság volt feldarabolni a tünte...

Trackback: Nem kell alternatív, sem köztársasági elnök Magyarországnak 2012.03.09. 18:40:24

  Mert az elnökség csak színészkedés, hatalommal és tekintélyelvvel jár és egyik sem egészséges dolog. Helyette az izlandi úthoz hasonló módszerekkel olyan erkölcsi és törvényi alapelvet kell kidolgozni és alkalmazni, amely nagyobb garancia bár...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

insert random 2012.03.09. 22:29:34

@bbjnick: 1956 is Budapestről indul. Csak szólok.

osborne 2012.03.10. 00:06:19

Amiről a Le Monde és CNN biztos nem fog írni holnap :)

tevevanegypupu 2012.03.10. 08:37:05

"1956 is Budapestről indult."

Ugyanaznap videken is kitort, de ott tobbsegeben nem kommunistak vezettek es komolyan is gondoltak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.10. 09:52:55

@insert random:

"1956 is Budapestről indul. Csak szólok."

És ott is végződött. Csak szólok.

ü
bbjnick

Kandeláber 2012.03.10. 11:23:23

A két arc kitűnően jellemzi a millát.
Aki ilyen figurákkal vállal közösséget, az maga is ugyanolyan hányadék, mint ők.
Tényleg, az esélyegyenlőség nevében vaccpavör nem is lehetett jelölt?

morbi 2012.03.10. 11:40:24

Ugyan már, nem kellene ezen meglepődni, akik ma küzdenek a "diktatúra" ellen nemzetközi platformokon azok 2006ban még a megvert ellenzéki politikusokon/tüntetőkön gúnyolódtak...

teddyde 2012.03.10. 11:42:22

A cikk címe úgy helyes, hogy ennek ellenére a fidesznél még ti is jobbak vagytok...

pelikán* 2012.03.10. 11:42:58

Sajtószabadság, mi?
Demokrácia, mi?
Itt is mondom: elmentek ti fészbukforradalmárok a büdös picsába a nagy elveitekkel együtt.

Kandeláber 2012.03.10. 11:44:37

A videót megnézve rá kellett jönnöm, hogy a két hulladék közül Dopeman Pityinger az undorítóbb.
A másik szimplán elmebeteg, szót sem érdemel, de Pityinger azt mondta, hogy: "A magyar ember indulatból cselekszik:"
Azaz egy roma tulajdonságot igyekszik kivetíteni a magyarságra, és összemosni a két nációt.

blah 2012.03.10. 11:53:43

ha nem értékelitek a viccet menjetek birkamenetre, az való nektek, mellesleg a vicc az, hogy még ezek is jobbak mint a fideszben bárki...

WhyCantITouchIt? 2012.03.10. 11:57:34

A milla megmutatta hogy lehet ezt másképp is csinálni. Éljen a virtuális demokrácia!

Március 15.-én mindenki legyen ott a Szabad sajtó útján, ahol a demokratikus úton megválasztott DOPEman elnök úrral karöltve megmondjuk a tutit a kormánynak.

ui.: Ne felejtsétek el utalni a pénzt.
DEMOKRÁCIÁT!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.10. 12:05:11

Na és? A Fityisz meg elveszi a szegényektől és odaadja a gazdagoknak, mint Robin Horn !!

dzsugasvili 2012.03.10. 12:06:48

Mindig ez a vége, ha ezek a belterjes, budapesti, szellemi fogyatékos, túlpörgetett, izgága nyomorékok mozgolódni kezdenek. Így jött létre az SZDSZ, szerintem az LMP is jelentős részben, most meg ezek. A kérdés mindig az, hogy milyen arányban kerül be egy ilyen szervezetbe külső, nem a brancshoz tartozó budapesti résztvevő, horribile dictu vidéki ember. Az LMP-be úgy tűnik több normálisabb ember lépett be, elég sokszor tudnak mértéket tartani, csak néha bújik ki a szög a zsákból (Daniel Cohn-Bendit ügye pl.). Viszont ez a Milla talán még az SZDSZ-nél is rosszabb, mert még az öregebbek ösztönös komcsik miatti tartózkodása bennük volt, a fitalabbakban viszont ez sincs. Ez a Dopeman méltó eredmény hozzájuk.

csillámpóni 2012.03.10. 12:08:57

Szánalmas. De mondjuk Dopemant egy éve építgeti címlapon az index, Bartos Cs. meg minden sebeőfaktor ellenére is csak napiszarceleb, akinek soha nem lesz feat. Dopeman száma se Geszti Péterrel se Vaccpáörrel, max szintibojjal. Bár nem akarok tippeket adni, mert egy Dope feat. Bartos Cs simán belefér, és EZEK megcsinálják.

De azért jó, hogy így esett, azt sajnálom, hogy nem Kertész Imrének kellett együttműködsz-nonszenszt döntőznie Dopaminnal, mert azon befostam volna a röhögéstől.

finalNmbr 2012.03.10. 12:25:31

Nyerjen már a Jobbik.. istenem, ennyi nyomorékot.

Kandeláber 2012.03.10. 12:30:32

@csillámpóni: Kár, hogy kertászáki már Kanadában van.
Ha még Pesten lenne, ő lenne az alternatív közt. eln.@nmy: Ami késik, az nem múlik.
Lesz még itt fogaknak csikorgatása.

nincs semmi baj! 2012.03.10. 12:46:36

@blah: Én sem értem, magyarázd el légy oly szíves! Itt volnék mondjuk én: liberálisként nyilván egy sor dolog nem tetszik, amit a jelenlegi kormány csinál, fel vagyok háborodva azon, ahogyan a Schmitt-ügyet kezelik és jól esne, ha azt látnám, hogy nem köldökbámuló idióták vicceskedésében merülne ki az ellenzékiség. Én egy dopemannel nem tudok, és nem is akarok közösséget vállalni, de Bartos is teljesen vállalhatatlan. Már vacpáörtől is a hajamat téptem, de ez...
A helyzet elég kellemetlen, mert egyfelől nagyon remélem, hogy nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel, másfelől meg így nem lehet komoly alternatíváról beszélni, az meg szomorú. Jelen állás szerint az van, hogy ékes bizonyítékát szolgáltatta a milla annak, hogy Orbán Viktornak tőlük biztosan nincs félnivalója.

@nmy A jobbikos nyomorékok mivel lennének jobbak? Az csak a kontraszelekció másik vége. Én nem látok különbséget a che-pólós idióták meg a turulos idióták között.

Chicano 2012.03.10. 12:48:21

Persze tudom hogy egy az alternatív palibácsi választás vicc akarna lenni, de azért elég jól megmutatja a nagyon független nagyon civil demokraták értékrendjét. Mikor múlt héten arról olvastam hogy a nem létező vidéki tagjaikat nem létező fideszes ingyen buszokon való kormányellenes agitációra kérik már akkor derengett hogy ezek nem annyira humorosak mint inkább idióták. De ez a dope izé ez mindent űberel. Nekik lehet hogy jó poén ezt a nagy nulla önjelölt ungarische gengsztert megválasztani, de az egyszerű Jóskapisták azért el fognak rajta gondolkodni hogy mennyire komoly ez az egész milla dolog. Az viszont ahogy megválasztották, no az tényleg vicces. Viszont sokkal kevésbé demokratikus. Kérdés hogy mostantól viccelődni akarnak vagy leválltani a nagyonantidemkratikus meg tekintélyelvű zorbánt. Mert most úgy néz ki a zorbánék is vannak annyira demokratikusak mint amennyire a milla vicces. Vagy annyira viccesek mint amennyire a milla demokratikus. Ez így nem fog menni.

Jack Torrance 2012.03.10. 12:48:38

A Fidesznél bárki jobb, a kutyám és a teknősöm is. Ami persze nem dicsőség se a kutyámnak, se a teknősömnek.

maycontainnuts 2012.03.10. 12:48:59

Tisztelettel megjegyezném, hogy ilyesmit a Fidesz is csinált, ráadásul már ellenzékben is, bár ők pont a valódi közt. elnökkel.

Volt ugye egy tömegszavazásuk, hogy ki legyen a közt. elnök jelölt.
Első helyre került Mádl, második lett Sólyom, és utána kihozták Sólymot, merthogy szerintük az emberek csak megköszönték Mádlnak a munkát...

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=38763

Mádl Ferenc: 283.412 szavazat

Sólyom László: 245.238 szavazat

Szóval a cím helyesen az lenne,hogy a Milla pont olyan seggszájú, mint a Fidesz.

Szamiz67 2012.03.10. 12:51:48

A kritizálóknak nem tudom feltűnt-e, de ez egy közéleti játék volt, ahol nem a személyek az érdekesek, hanem a közösségi lét, a közösségi léthez való viszonyulás és annak sokfélesége volt a játék témája, nem Pityinger, meg a tanyasi filozófus. Mert ugye a 'való világban' öncélú, önérdekű, a közösséget falnak vezető maffiózók vették kezükbe a hatalmat a rendszerváltás után. Pityinger és Bartos vicces és súlytalan, de a kezdeményes nem, aki az Orbán melletti szimpátia tüntetést látja ennek az ellentéteként, az nagyon mellélőtt.

morbi 2012.03.10. 12:55:00

@maycontainnuts: Annak nyilván semmi köze nem volt hozzá hogy Mádl közben bejelentette hogy nem vállal még egy ciklust....

nincs semmi baj! 2012.03.10. 12:56:54

@Szamiz67: :) neked meg nem tudom feltűnt-e, hogy amit leírtál, arra mondja az angol: bullshit.

Chicano 2012.03.10. 12:58:06

@Szamiz67: A kezdeményezés lehet hogy nem súlytalan, viszont az eredmény és a forma nagyon is súlyos. Jól el lett ez kúrva, akár hogy is nézzük.

Szamiz67 2012.03.10. 13:02:53

@nincs semmi baj!: Viszont én megpróbáltam valami pozitív, közösség szempontjából értékes megközelítésre felhívni , igaz szerény szellemi szinten tudom csak ezt megtenni, de próbálkozom.... A Te megközelítésed nihilista, másikat lehúzó, fikázó, így tisztelettel maradok a szerény, béna, de pozitív, próbálkozós megközelítésnél.

Szamiz67 2012.03.10. 13:05:22

@Chicano: Nem a kezdeményezés súlytalanságára utaltam, hanem a személyekére.

Noked-Lee 2012.03.10. 13:11:50

bartos túl vállalhatatlan volt, ezért kihozták dópment győztesnek. mert ő vállalható.
mekkora hulladék ez a "milla".

Mesterlövész 2012.03.10. 13:18:05

Nyugalom, fityesz, ettől még nem leszel jobb.

nincs semmi baj! 2012.03.10. 13:19:33

@Szamiz67: Az én megközelítésem leginkább pragmatista, a milláról alkotott vélem kialakításában pedig sokkal hangsúlyosabb szerepet kap a kiábrándultsággal vegyes tehetetlen düh. Az, hogy itt szerencsétlenkedik néhány hülyegyerek és mintegy szemlélteti, milyen igazuk is van azoknak, akik semmirevaló köldökbámuló hipsztereknek tartják a liberálisokat. Mármost engem ez liberálisként borzalmasan tud zavarni, az meg tény, hogy amíg te itt viszonyulsz, meg megközelítesz nagy pozitívan, addig meglehetősen komoly (és szerintem igen aggasztó) dolgok zajlanak az országban. Persze lehet itt közéleti játékokat játszani és ez biztos nagyon fontos, csak sajnos nem látom az eredményt.

Chicano 2012.03.10. 13:38:29

@Szamiz67: Ezt írtad: "Pityinger és Bartos vicces és súlytalan, de a kezdeményes nem..." Erre volt válaszom hogy: "A kezdeményezés lehet hogy nem súlytalan, viszont az eredmény és a forma nagyon is súlyos. "

maycontainnuts 2012.03.10. 13:41:45

@morbi:
Ez így, ebben a formában nem igaz.
index.hu/belfold/allfo0524/

Mádlnak még a szavazás lezárulta után is lett volna esélye valamint szándéka is(vagy hazudott Orbán kabinetfőnöke?). Ha csak Mádl szándéka hiányzott volna, akkor ráadásul nem kellett volna szórakozni a rászavazó emberek szándékának utólagos átértelmezésével.

Chicano 2012.03.10. 13:51:05

Nézd, itt nem az a kérdés hogy a fidesz demokratább é a millánál. A fideszen sok mindent számon lehet kérni de a demokratikus elkötelezettségüket nem annyira mivel a fidesz nem evvel adta el magát. Viszont a milla egész léte arra épül hogy ők a demokraták, ellentétben a fideszzel. Na most, azt írni hogy ebből a szempontból egyik se jobb a másiknál elég nagy öngól, mert ha a milla nem demokrata (és ezek után nem lehet az) akkor marad az üres idiótaság meg a többé-kevéssé naív balliberalizmus. Arra meg nagy kereslet mostanában nincsen, azt a keveset ami meg van lefedi az elempé.

Anti Anyag (törölt) 2012.03.10. 13:58:11

A libsik eleve elfogadják az "irányított demokratizmus" kommunista intézményét, lsd. Fodor Gábor és Kóka (és a többiek) csalásai az SZDSZ választásokban.

morbi 2012.03.10. 14:01:41

@maycontainnuts:
most hazudsz már másodszor....
annyi van a belinkelt cikkben hogy szerinte:

"megvan az esély arra, hogy Mádl Ferenc újabb öt évre elvállalja a köztársasági elnöki tisztség betöltését. "

de tessék:
index.hu/belfold/2011/05/29/elhunyt_madl_ferenc/

"2005-ben bejelentette, hogy nem vállal még egy elnöki ciklust."

Komolyan 10 mp alatt rá lehet keresni, felesleges hülyítés, egyszerűen nem igaz amit mondasz.

is 2012.03.10. 14:04:45

@bbjnick: a népfelséget a II.vh után törölték el, mert sikerült neki egy Hitlert rászabadítani a világra (Sztálin ugye nem a népfelség által, demokratikusan lett vezető, hanem egy forradalmi államcsínyt és polgárháborút követően, Lenin után). azóta van alkotmánybíróság, meg még további szép fejezetei a demokráciafejlődésnek.

@Anti Anyag: meg olvagasd a FIDESZ alapszabályát. ha találsz benne olyat, hogy bárki akárcsak finghat a pártelnök engedélye nélkül, akkor megtapsollak. Szóval állítani állíthatsz, amit akarsz, konkrétan papírja erről a FIDESZnek van.

TitokJolán 2012.03.10. 14:24:40

Árpibácsi volt a valodi egyettelehehhhen köztársaságielnők brühöhö!

Azóta amióta visszavonult minden liberális árvahahahhha!

Kandeláber 2012.03.10. 14:28:19

Na, ilyen arcokkal nem lehet legyűrni a jelenlegi kormánypártot 2014.-ben.
Ugyanígy nem jelent alternatívát a mostani MSZP, az LMP és a DK sem. A Jobbiknak van egyedül jelentősebb tömegbázisa, a bizonytalanok és az átszavazók voksai azonban az ő számukra sem lesznek elegendőek a váltáshoz.
Mindenesetre annak idején talán Rákosi szalámitaktikája volt olyan eredményes, mint ahogyan most az ellenzék felszeleteli - önmagát.
Az, hogy már a parlamenten kívüli ellenzék is osztódik, még inkább előre vetíti a választások eredményét: sok kis képződmény között sok szavazat oszlik majd meg, a FIDESZ pedig röhög majd a markába, mert nem lesz ugyan kétharmada, de elég szavazata lesz a kényelmes többséghez.
Tudniillik szájkaratéval és hulladék arcokkal nem lehet választásokat nyerni.

Netuddki. 2012.03.10. 14:39:36

Hát ha már választani lehetne akkor inkább Milla Jovovich...

Netuddki. 2012.03.10. 14:45:40

Egy kis összeesküvéselmélet:
Na és mi van ha pont a fidesz csinálja a háttérből ezeket az előbb-utóbb öntökönszúrós szerveződéseket? Addig is le vannak foglalva a zemberek. Aztán ha mindig csalódnak akkor már a fidesz sem annyira elviselhetetlen?
De most tényleg nincs itt pár értelmes és főleg becsületes ember akik összehoznának valami pártot vagy szervezetet?

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.03.10. 14:55:32

Dopeman kulturális miniszternek lenne jó, de csak miután előadta a Való Világ rappet ami a modern zenekultúra legkiemelkedőbb műve.
[/irony]

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.03.10. 14:56:26

@is:

"a népfelséget a II.vh után törölték el, mert sikerült neki egy Hitlert rászabadítani a világra (Sztálin ugye nem a népfelség által, demokratikusan lett vezető, hanem egy forradalmi államcsínyt és polgárháborút követően, Lenin után). azóta van alkotmánybíróság, meg még további szép fejezetei a demokráciafejlődésnek." --- írja.

Asztabetyáriusátesztosztánjólmegaszonta!:-D

És azt is meg tudja nekem mondani, hogy (a maguk demokráciafelfogásában) ki figyeli meg a megfigyelőket? Vagy ha így könnyeben érthető: ki/mi a maguk "demokratikus elitjének" kontrollja?

ü
bbjnick

Kandeláber 2012.03.10. 15:13:28

Egy bizonyos politikai nézetrendszer teljes kudarcára a legtökéletesebb példa az SZDSZ szereplése a választásokon 1990-től kezdődően:
Az első szabad választáson még ellenfelei voltak a győztes MDF-nek, utána azonban zuhanni kezdtek. Háromszor még kormánytényezőkét, sőt, a kormányt irányító tényezőként funkcionáltak, 2010-re azonban a talán mégsem annyira primitív választópolgárok a partvonalon túlra küldték őket.
Maradék maroknyi szimpatizánsuk azonban számarányukat jóval meghaladó hangerővel harsogja azt, ami 2010-ben végérvényesen megbukott.
Megpróbálnak betagozódni minden új formációba, melyeket belülről rágnak, mint féreg az almát, és bukásra ítélik őket.
De ez az ő bajuk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.03.10. 15:16:38

imádnivaló, ahogy a telibeszart szájú fidi fanok mutogatnak, hogy nédda, taknyos az orra

@is:

"a népfelséget a II.vh után törölték el, mert sikerült neki egy Hitlert rászabadítani a világra"

legalább egy icipit tájékozódj már, mielőtt százmilliomodiknak elsütöd ezt a veretes faszságot ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.03.10. 15:18:30

ja, és turulkám, a vakondokos közteln. választás után én kibaszottul kussolnék a helyedben. szálka és gerenda, ugye, ráadásul annak volt tétje, ez meg kabaré önmagában is

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.03.10. 15:20:23

@Kandeláber:

amatőrök, mi a faszt vársz tőlük? a politikus ugyanolyan szakma, mint a hentes, tanulni kell.

Kandeláber 2012.03.10. 15:29:20

@mavo: Ezek így sokára tanulják meg, pláne, ha párszor buknak is.
Végtelenségig nem lehet ismételni.

Szamiz67 2012.03.10. 15:43:00

@Kandeláber: Nem a szalámizás, meg a gyenge ellenzék a lényeg, hanem, hogy a többségben kialakuljon egy igényesség a közéletet illetően, ha ez 10 kisebb civil, vagy nem civil szerveződésben alakul ki, úgyis jó. A fejekben, a hozzáállásban való változás a tét, a politikában csak majd ennek következményeként lesz változás és ez nem 'ki van hatalmon' kérdés. Részemről végigvittem már 4 aláírásgyűjtéssel, levelezgetéssel járó lakókörnyezeti ügyet, ami nagyon kevés 20 év alatt, de amíg ez nem lesz általános és a fórumozók nagy része nem tud felmutatni valami érdemleges közösségi tevékenységet és ezen keresztül az un. demokratikus intézményrendszer, leginkább az önkormányzatok és képviselők nincsenek állandó és napi nyomás alatt a választóik által, addig nem várható változás, mert ami a fejünk felett történik, az csak néha találkozik a választók érdekeivel.

bonafide 2012.03.10. 15:47:02

@xanax: Egy demokráciában a "drogos csürhének" is vannak jogai, mert lehet hogy pont helyetted fizetik az adót, érted, elmebajnok?

WhyCantITouchIt? 2012.03.10. 15:50:07

@mavo: Kedves Még a profilképemen is dohányzom, mert az olyan kjúl dolog úr!

Még szerencse hogy ez csak kabaré volt. Ilyen nyílt választási csalás után még a megboldogult Kim Dzsong Il is csettintett volna egyet örömében.

Csak annyi történt hogy a Milla, amitől elvileg még maga a Viktátor is retteg, beleszart saját támogatói arcába, az elveit leküldte a lefolyón.

Nem kell itt semmibe se beletanulni, profik a srácok.

....nade a Fidesz....blablabla igen tudjuk.

ui.: Igen, imádni való mikor kiderül hogy a szent tehén is büdöset szarik.

Kandeláber 2012.03.10. 15:51:55

@Szamiz67: A lényeg mindig az, hogy ki kap több szavazatot.
Magyarországon - de a legtöbb demokráciában is - azért nagyon sokan valami ellen szavaznak, és nem valami mellett. Nyilván nagyon sokan fognak legközelebb a FIDESZ ellen szavazni, csakhogy most nincs velük szemben olyan erő, amely az elégedetlen szavazók gyűjtőpártja lenne.
MSZP-hiteltelen, DK- ugyanaz+ Gyurcsánnyal súlyosítva, Jobbik-feljövőben, de csak egy határig, LMP-fekete ló.
A többi, ha pártként funkcionál 2014-ben, nyilván szerez szavazatokat, de a megosztott ellenzék nem nyerhet.
Valszeg nem lesz közös lista sem, ill. a leggyengébbeknek talán, ez pedig kevés.
Ismétlem: önmagukat szabdalják.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.10. 16:52:23

Köszönöm Milla!
Eddig ha egy külföldi megkérdezte mi baj van Magyarországon a politikával hosszasan kellet ecsetelni neki a problémákat. Mostantól elég nekik megmutatni ezen videó végét.
Mérhetetlenül hálás vagyok.

2012.03.10. 17:18:31

@nmy:

Egyetértek.
Ezek a lúdtalpas, kontaszelektált, degenerált libsik vezessenek áramot, de országot ne.

Húsleves 2012.03.10. 17:44:44

Hadd védjem meg a millásokat!

Na kezdjük... szóval szerintem aranyos az a kiscsaj, aki azt énekli, hogy a nem tetszik a rendszer!

Más most hirtelen nem jut eszembe...

monanarchia · http://kretenvilag.blog.hu/ 2012.03.10. 18:07:31

"a politizáló popsztár"
helytelen.
pityinger a gengszterrepp legnagyobb magyar négere.

sterimar 2012.03.10. 18:14:57

Primitív társaság ez a mila.

3dom'f'speech 2012.03.10. 18:38:43

vérben tocsogó liberálbolsevizmus, ez a "milla", és most be is bizonyították, h hűek a kohnbélai hagyományokhoz

még szerencse hogy dope-köcsög egy "hiteles" személy, méltó képviselője a millás retardáltaknak :)

Pszt! 2012.03.10. 18:55:01

Arra esetleg lenne lehetőség, hogy konkrétan leírná valaki mégis mi történt a választáskor? Ez a homályos utalgatás, hogy többen szavaztak rá, de egy trükkel a másikat hozták ki nyertesnek, nekem bűzlik. Megint csak a viktorosok fanyalognak.

Pszt! 2012.03.10. 18:57:55

Ja, hogy a videot is meg kell nézni? Már értem. Semmiféle csalás nem volt. Szabad akaratából döntött a csóka.

iko75 2012.03.10. 19:30:29

@insert random: valójában Szegedről. Nézz utána :)

sutyerák 2012.03.10. 19:36:01

@Célkereszt: 5 milla évi fixért én is megírnék bármi baromságot,-még mandinerre is magyarosítanám a nevemet.

iko75 2012.03.10. 19:38:11

@Pszt!: ja, csak tudnám, mire fel volt akkor szavazás. mondjuk érdekes lenne a millás demokrácia, hogy egy ilyen felvetéssel mindig tudnák szabályozni, ki nyerjen a végén :D nem, nem csalás volt, hanem "választás".

Steve31 2012.03.10. 20:31:01

@sutyerák:
Nem mondod, hogy pénzt fogadnak el attól az apró tetűtől aki istennek képzeli magát???

Ha rajtam múlik akkor úgy fogja végezni mint a tetű!

maycontainnuts 2012.03.10. 20:37:23

@morbi:

"most hazudsz már másodszor....
annyi van a belinkelt cikkben hogy szerinte:

"megvan az esély arra, hogy Mádl Ferenc újabb öt évre elvállalja a köztársasági elnöki tisztség betöltését. ""

Azért ennél több van a cikkben.

"Navracsics Tibor szerint Mádl Ferenc államfő nem zárta ki teljesen azt a lehetőséget, hogy újra elvállalja a köztársasági elnöki pozíciót. Orbán Viktor Fidesz-elnök kabinetfőnöke erről egy kedd reggeli televíziós műsorban beszélt.

Esély

"Adjunk esélyt, lehet, hogy elfogadja, ha megvan a négypárti megegyezés, szerintem Mádl Ferenc ezen elgondolkozik, de ha nem, a szimpátiaszavazás eredménye minket akkor is kötelez a további jelöltek tekintetében is" - mondta a kabinetfőnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Elmondta, hogy ugyan ő személyesen nem beszélt Mádl Ferenccel azzal kapcsolatban, hogy újra vállalná-e a tisztséget, de mint mondta a "párt folyamatosan kapcsolatban volt vele"."

De mondom, ha csak Mádl döntése lett volna az ok, akkor eleve nem kellett volna körülményeskedni azzal, hogy "az emberek csak megköszönték Mádl Ferencnek, hogy volt nekik", hanem leírják, hogy "első lett ugyan Mádl, de ő nem vállalta, szóval Sólymot jelöljük". Ezt tették?
Nem.
Hát akkor seggszáj.

Kandeláber 2012.03.10. 20:49:25

Azért ez a Szolidaritás Mozgalom sem semmi ám.
A katona kigolyózza a tűzoltót a kaszinóból.
Ma délután a levitézlett SZDSZ-es metodista szakáll vokál azokat a lengyeleket fikázza, akiktől pofátlanul ellopták a nevüket és a logójukat.
Pofátlanságban továbbra is verhetetlenek.

morbi 2012.03.10. 20:58:25

@maycontainnuts: ÚRISTEN!

Elolvastad egyáltalán azt amit belinkeltél????
Ez is benne van hogy:

"Mádl Ferenc kapcsán Orbán Viktor elmondta: alakulhatott volna úgy, hogy a négy párt közösen felkéri a maradásra, ezt a Szövetség elnöke "olyan kényszerítő körülménynek" nevezte, amely Mádl Ferencet korábbi elhatározásának megváltoztatására bírhatta volna. "

minimális logikával ki lehet következtetni, hogy a cikk írásakor már rég kiderült, hogy nem vállalja. Komolyan azt hiszed hogy 2005ben 1 db posztot írtak összesen erről a fidesz.hun?
Egyszerű vagy mint a 100asszög

de nekem mindegy, annyi faszságot látsz bele amennyit akarsz. na csá.

Hertelendi 2012.03.10. 21:06:01

@Kandeláber: Csak szólok, a szolidaritás nem lengyel szó...

Ludovikás Levente 2012.03.10. 21:15:19

Lehet hogy valaki humornak szánta ezt az alternatív közt. elnök választást, de végül saját magát figurázta ki

Kandeláber 2012.03.10. 21:16:19

@Hertelendi: De a név és a logo együtt vajon honnan származik?

Hertelendi 2012.03.10. 21:19:29

@Kandeláber: Lech Walesa mozgalmát Solidarnosc-nak hívták....

maycontainnuts 2012.03.10. 21:40:06

@morbi:

" minimális logikával ki lehet következtetni, hogy a cikk írásakor már rég kiderült, hogy nem vállalja."

A fidesz.hu-s cikkben nem ez van, ahogy a korabeli indexes cikkben se, sőt kifejezetten a fidesz jelöltjének nevezte meg Navracsics Mádlt.
Akkor meg miről beszélsz?

Lehet, hogy van olyan cikk, ahol egyértelműen Mádl elutasítása meg van nevezve indokként, hogy miért jelölték Sólymot, akkor keresd elő, és elfogadom.

De addig kicsit visszavehetnél a lendületből.

Tita nick 2012.03.10. 22:37:20

Bazmeg Elnök Úr! Há mi a köcsög fasz programja van magának basszameg? A sok geci lúzer fasszopó mind képviselve lesz Ön által basszameg! A tetves gané szarháziaké persze nem lesz basszameg! Lesz itt kultúra basszameg!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.10. 22:43:04

Kicsit rámutat a kis magyar pornográfiára (a'la Esterházy), hogy egy valóságsó keretében választunk alternatív kosztársasági elnököt, de az is meg van úgy csinyálva, hogy az nyerjen, akit mi szeretnénk. Gáz a köbön!

BKV - Önnek megyünk 2012.03.10. 22:43:47

dópmen mi??? fasza... ennyit is er ez az idiota orszag

halihó, gábor, szemétkedsz? 2012.03.11. 00:09:47

@mavo: most épp a te orrod szaros, csak finoman figyelmeztettek rá. Fogadd hálával, ne pedig még mélyebbre süllyedve Dániel Péter duodémumában.

halihó, gábor, szemétkedsz? 2012.03.11. 00:11:45

@3dom'f'speech: nem mintha Moslékfőző Bartos Cs. István sokkal hitelesebb köcsög lenne.

halihó, gábor, szemétkedsz? 2012.03.11. 00:13:17

Szerintem legyen Göncz az alternatív elnök. Agyrokkant is, már tovább égni sem tud (karton, karton).

Színes Géza 2012.03.11. 00:18:39

Pityinger egy szar, senki, wannabe. Az egész Milla egy fospermet.

halihó, gábor, szemétkedsz? 2012.03.11. 00:20:42

@Színes Géza: Igen. Plusz Moslékfőző is az, valamint Gábor.

Színes Géza 2012.03.11. 00:23:35

@halihó, gábor, szemétkedsz?: Az egy szegény elmebeteg, akivel hülyék hülyéskednek.

halihó, gábor, szemétkedsz? 2012.03.11. 00:25:54

@Pszt!: Tudjuk. Akiknek nem tetszik a Milla, azok fasiszta Orbán-droidok. Juj, hiszen te unalmas vagy.

halihó, gábor, szemétkedsz? 2012.03.11. 00:26:46

@Színes Géza: erre hajlanék, de sztalinistát elvből nem sajnálok.

halihó, gábor, szemétkedsz? 2012.03.11. 00:34:40

Nem igaz
, hogy ebben a játékban a kezdőnek előnye lenne. Itt az érdekes az, ha ezt a játékot a szervezők számára kényelmetlenül elsült szavazást KÖVETŐEN dobták be és favoritjukat, Pityingert beavatták. És mivel ez nagyonis reális alternatíva, Pityingernek és a vezetőknek illene megszólalniuk, ha különbek Szíjjártó Péternél.

Monarch (törölt) 2012.03.11. 03:07:07

@maycontainnuts: Mádl közölte, hogy ő maga nem akar köztársasági elnök lenni, úgyhogy mégis mit csinált volna a Fidesz? Jelöl egy olyan embert, aki deklaráltan nem akarja elvállalni?

Nem volt ott semmi csalás.

Monarch (törölt) 2012.03.11. 03:12:04

@maycontainnuts: Ugyan ezt nem mondták ki, de nyilván Mádl csak akkor akart volna jelölt lenni, ha esélye van a megválasztásra, feltehetően a négypárti jelölés esetén például elvállalta volna a jelöltséget. De arra az MSZP álláspontja miatt nem volt lehetőség, mellesleg az SZDSZ se akarta azt, azaz teljesen egyértelmű volt, hogy nem fogják megválasztani, így meg Mádl maga nem akart esélytelen jelölt lenni.

Maradt tehát a következő jelölt.

Monarch (törölt) 2012.03.11. 03:14:43

@mavo: A vakondos választás teljesen legális és legitim volt, az előre lefektetett szabályok és törvények alapján. A Milla még egy tét nélküli esetben se képes a saját előre lefektetett szabályait betartani.

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.03.11. 08:12:54

Bár nem nagy divat felénk, én megpróbáltam egy kicsit gondolkodni is a történeten, meg sajátos elveimnél fogva részt is venni benne, nem csak a partvonalról bekiabálni.
Szerintem nagyon is tanulságos a történet, és vannak benne komoly értékek, amik mellett nem szerencsés elmenni. Tessék:

hajnalvilag.blogspot.com/2012/03/egy-fovel-tobb-egy-alommal-kevesebb.html

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.03.11. 08:23:31

MILLA gonogasa
2011.04.27. 09:58 IGe

A Kormány 600+110+32 milliót fizet kommunikációs tanácsadó cégeknek, hogy szerethető viselkedésre tanítsák őket. Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért facebook csoportnak nem kellene senkinek sem fizetni, csak legalább az ilyen akciókat, mint az alvilági guriga stb, szlengre hajazó MILLA rövidített elnevezést, bevezetése előtt megszondázni a "nép", vagy tagjaik előtt.
vilagnezet.blog.hu/2011/04/27/milla_5

morbi 2012.03.11. 09:06:05

@maycontainnuts: hát te hülye vagy bazmeg,

erre már nem tudok mást mondani

"Mádl Ferenc kapcsán Orbán Viktor elmondta: alakulhatott volna úgy, hogy a négy párt közösen felkéri a maradásra, ezt a Szövetség elnöke "olyan kényszerítő körülménynek" nevezte, amely Mádl Ferencet korábbi elhatározásának megváltoztatására bírhatta volna. "

KORÁBBI ELHATÁROZÁS, betűzzem vagy mi faszom?
Te linkelt be, és még csak végig sem olvastad.

dimitrij 2012.03.11. 09:50:30

azért van annak egy diszkrét bája, amikor a kormánypárti gittegylet tesz fel ilyen kérdést:

"mi a teendő, ha a nép egészen másként dönt, mint a vezetők elképzelték? A nép szava minden esetben isten szava?"

hogy is mondják: más szemében a szálkát is?

egyébként nem látom a mandineres, minisztériumokban és közigazgatásban dolgozó bértollnokok esetében azt, hogy mi predesztinálná őket arra, hogy kifogásokat fogalmazzanak meg. :) az egy egészen más helyzet, ha a millásokat a szavazáson részt vevők kritizálják, de ezek itt? ugyan már... :)

magyar ember teli szájjal 2012.03.11. 11:16:49

Ki akartam menni tüntetni, amiatt h a nav kivontul ezekhez, de így mégse megyek ki.

WhyCantITouchIt? 2012.03.11. 12:02:42

@dimitrij: Igazad van.
Így máris elfogadhatóbb a nyílt választási csalás.

(Iidióta)

dimitrij 2012.03.11. 14:19:27

@Lavor509:

funkcionális analfabétákkal nem tudok mit kezdeni, vagy meg akarod érteni amit írok, vagy nem. ha meg akarod érteni, akkor koncentrálj, nem olyan bonyolult a szöveg, hogy ne sikerüljön... és ne legyél ennyire szigorú magadhoz, hogy ilyen aláírást válasz (lásd idióta). egyébként az önkritika gyakorlása fontos dolog. :)

borzzz 2012.03.12. 06:00:19

@Monarch: "A vakondos választás teljesen legális és legitim volt, az előre lefektetett szabályok és törvények alapján. A Milla még egy tét nélküli esetben se képes a saját előre lefektetett szabályait betartani."

Igazad van. És ezúton gratulálok, úgy neked, mint Turulnak: sikerült a magyarság egyik sorskérdésére rátapintani, még sok ilyen előremutató blogbejegyzést várunk. Arról már van poszt, hogy a Szolidaritás tüntetésen hibás volt az egyik bácsi kézzel írt táblájának a helyesírása?

Jimmy Jazz 2012.03.12. 18:14:08

Bartos Csaba István:"Nem vagyok marxista!!! Nem értek egyet Marx elméletével!!
Engelsével sem!!! Amit ők ketten leírtak az lehet, hogy méhek,
vagy hangyák között lehet alkalmazni, de valóságtalanok,
és meseszerűek!!! Marx társadalomelmélete túl humánus, túl
emberközpontú, Marx még túl gyenge, és harcképtelen gondolkódó
volt ahhoz, hogy fölfedezze igazán a kommunizmus, lényegét!!!
Hiába taglalja objektív eszközökkel a Kommunista kiáltványba
hogy mi lenne a kiút... Ha az a kiút, mind harcképtelen és humánus
kiútat mutat.. Lenin is még muslicafing volt és kezdetleges elméletű,
igazán Sztálin mutatta meg, hogy mi is az igazi kommunizmus!!!!
Ebből kiindulva tehát: Sztálin, Rákosi, Ceauscescu és Pol Pol-tól
kezdődött el a kommunizmus valójában!!! Egészen Moslékfőző
Bartosig elhúzódva!!!"

Forrás: users.atw.hu/moslekfozo/sztalin.htm

Ha ezeket valaki elolvassa , akkor megérti , hogy miért nem engedték ezt a szegény sztálinista elmebeteget

Monarch (törölt) 2012.03.12. 18:20:34

@borzzz: Nem tudom, azért Dopeman megválasztása alternatív köztársasági elnökké, ráadásul az ismert módon gáz volt, és a Millát eléggé lenullázta, mint komolyan vehető szervezetet.

A Fidesz ettől nem lesz jobb.

nénike · http://mandiner.hu 2012.03.14. 14:53:53

@Jimmy Jazz:

Mondjuk ebben a videóban Sztálin és Pol Pot fotóit csókolgatja (0:48-nál).
www.youtube.com/watch?v=5Qufs6jjNvU&feature=related

tewton 2012.03.14. 16:19:58

@nénike:
pol pot egy rendes, nyugati iskolázottságú, párizsban egyetemre járt entellektüell volt, aki továbbgondolva megvalósította a Nagy Francia Forradalom alapgondolatait, támaszkodva a NOSzF vívmányaira.