Beárazott zsíros kenyér – tovább csúszik a drogstratégia
2012. március 07. írta: st.Ella

Beárazott zsíros kenyér – tovább csúszik a drogstratégia

  Két éve nincs drogstratégiája Magyarországnak, és két éve nem tudni, miért nem volt jó a régi. Azóta iránymutatás nélkül kallódik a drogszakma, többnyire civilek viszik előre, amerre jónak látják. Az előírások persze őket is kötik – például a legfontosabb, anyagi forrásokat biztosító pályázatok beadásakor – de hogy stratégia hiányában pontosan mi is az elvárás, az tisztázatlan.

  A Mandiner korábbi riportjaiban beszámolt róla: a hosszú ideje formálódó anyag, bár több hónapos egyeztetés után készült el – melybe Victorné Erdős Eszter, a stratégia egy írójának állítása szerint nemcsak a szakma, de a kapcsolódó területek, így az oktatás, a szülők, az önkormányzatok is bekapcsolódtak –, és sok hozzáértőből nemtetszést váltott ki. Az állandó támadások részben érték csak el céljukat: kikerülhetett ugyan a dokumentumból a kenderszimbólum illegálissá tétele, illetve az internetes figyelőszolgálat létrehozása (utóbbi inkább anyagi okokra hivatkozva); de a még ennél is fontosabbnak tűnő feladati prioritások, vagy irányadó költségtervezetek továbbra is teljes egészében kimaradtak. Victorné ezzel kapcsolatban a Mandinernek azt mondta: nem lehet fontossági sorrendet felállítani a feladatok listájában, holisztikus segítségnyújtásra van szükség. Hozzátette: „tudom, hogy most válság van, meg kicseszett velünk a pénzügyi világ, és nyilván ilyenkor otthon is zsíros kenyérre vált az ember, de akkor is holisztikusan kell; akkor holisztikusan kell zsíros kenyeret enni”.

  A tavaly év végén véglegesnek kikiáltott anyag tavasszal került volna a parlament elé. Számok, konkrét tervek nélkül, ám egy új szemléletet, a család és a nevelés fontosságát, a drogmentes társadalom védelmét előtérbe helyezve. A szöveg tíz írója ezzel szinte minden lényegesebb, felelősséggel járó feladatot a majdani, a drogstratégia alapján készülő akcióterv kidolgozóira hárított. Volna. Az igazságügyi tárca ugyanis végre megtette a lépést, és meghozta a rendeletet, aminek eleve magától értetődőnek kellett volna lennie: előírta, hogy az egyes kormányzati stratégiákat azonos formátumban és kritériumok mentén kell elkészíteni, költség-hatékonysági elemzéssel együtt.

  A zsíros kenyeret tehát beárazzák: a drogstratégia egyik leginkább támadott hiányossága, a számok, arányok, költségek, százalékok teljes mellőzése ellehetetlenül, felülről teszik kötelezővé a konkrétabb irányok kidolgozását. Ha a tervezőknek nem is, de a Tisztelt Háznak talán feltűnik majd a földtől való elrugaszkodottság, vagyis hogy nem feltétlenül van ma lehetősége Magyarországnak egy éven belül gyermekellátó-rendszert kiépíteni, vagy továbbképzési programokat indítani egészségügyi, oktatási, illetve közigazgatási dolgozóknak – ahogy azt a jelenlegi szöveg ajánlja.

  Az újabb egyeztetések során azonban újabb hónapok telnek majd el koncepció, irányok, célok, előrelépés nélkül. Közben akad majd néhány túladagolás; a gyerekek belecsúszhat a kábítószerbe a nyári fesztiválokon a prevenciós rendszer fokozódó hiányosságai miatt; a HIV pedig tovább terjedhet a tűcsereprogramok csökkenő támogatása okán. Bár Téglásy Kristóf, a Szociális, Család- és Ifjúságügyekért felelős államtitkárság főosztályvezetője szerint az idei év második felére elkészülhet az új szöveg, az elmúlt két év tapasztalatai alapján nem indokolt ezt gondolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr614285836

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kettőtől nyolc évig, de mire? 2012.03.07. 09:57:22

Egy hónapnyi időtartamra társadalmi egyeztetésre bocsátották az új Büntető Törvénykönyv tervezetét. A tervek szerint jövő év derekán életbe lépő kódex olyan szabályokat is tartalmaz, amely kiverte a biztosítékot a szakemberek egy rétegénél, illetve a...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.07. 09:15:02

A bejegyzésed bekerült a Mandiner blogajánlójába.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tilikov (törölt) 2012.03.07. 08:36:32

Nincs drogstratégia? Ingyenes a pálinkafőzés, ingyenes a serfőzés, ez a stratégia. A lényeg, hogy a zember elég kábult legyen, hogy elviselje a gyurcsányinál is nagyobb elkúrást.

Bár ha így folytatják, akkor maholnap már a heroint is legalizálniuk kell, hogy fenntarthassák a hurráfidesz állapotot a megmaradt zombijaikban.

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 09:41:23

@Tilikov:

klikk az alábbi Bayer (heroin) hirdetésre:)

www.druglibrary.org/schaffer/heroin/heroin.gif

a (Bayer) heroin az 1950-es évekig legális volt...

vénynélkül kaphattál efféle ínyencséget bármelyik patikában...

alig volt rá igény...

nem nagyon kellett a népnek ez a szemét...

aztán vmi okos tojás kriminalizálta...

az illegális szer ára pedig felrobbant (kereslet-kínálat...)

az illegális terjesztés átment a szervezett bűnözés kezébe…

ezen a ponton az a néhány függő, aki addig rászokott erre a szemétre csak egy dolgot tehetett:

elkezdte TERJESZTENI AZ ANYAGOT, hogy a profitból szert vehessen

és a drogmaffia is vígan izmosodott

gratula az okos „drogstratégia-készítőknek”! :)

a maffia naponta hálát rebeg nekik:)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.07. 09:58:13

Vajon az aktuális társadalmi megítélést tükrözi-e, hogy hasonló elbírálás alá esik egy marihuánás cigarettát egymásnak passzoló tinédzser-társaság a nagyban játszó csalóval, a költségvetést majd 500 millióra megkárosító adót elkúszóval vagy éppen szexuális bűncselekményt elkövetővel? Vajon a büntetés eléri célját, az elkövető megérdemelten üli le a két évét egy közös slukkért? Mennyibe kerül az állampolgároknak az egyébként békés életmódot folytató fiatal két évi szabadságvesztése? Nem lenne esetleg olcsóbb és hatékonyabb drogprevenciós vagy egyéb közmunkára kötelezés?

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 10:07:19

@Tilikov:

és az eredeti kokain tartalmú coca cola kapcsán arról se feledkezzünk el, hogy hol vannak a (crack)kokain fogyasztás gyökerei:

curezone.com/upload/_G_H_Forums/History/Coca-Cola_Syrup_and_Extract_A_valuable_brain_tonic_a_cure_for_all_nervous_affections.jpg

a kokain tartalmú coca cola ideális volt:
1. fejfájás
2. neurózis
3. hisztéria
4. melankólia
5. fáradság
6. stb. ellen

legalábbis ezt ígérték a termelők:)

timemarcheson.files.wordpress.com/2011/05/first_coca_cola_ad_web1.jpg

újabb gyönyörű reklám:

25.media.tumblr.com/tumblr_llcrl6VzPV1qabj53o1_500.jpg

coca cola = ideal brain tonic:):)

garantált hatás:)

www.cocainehelp.org/subjects/upload/CocaColaLabel.jpg

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 10:16:55

@morgás joga mindenkit megillet:

Inkább az a szórakoztató, hogy John Pemberton és a Coca Cola legendává vált:)

en.wikipedia.org/wiki/John_Pemberton#Invention_of_Coca-Cola

„Invention of Coca-Cola
In April 1865, Pemberton was wounded in the Battle of Columbus, Georgia, and like many wounded veterans, he became addicted to morphine. Searching for a cure for this addiction, he began experimenting with COCA AND COCA WINES,

en.wikipedia.org/wiki/John_Pemberton#Invention_of_Coca-Cola

Mi több az ALKOHOL ELLENI HARC jegyében:):):)

Ez volt aztán a tuti harc:) kokainnal az alkohol ellen:)

„In 1886, when Atlanta and Fulton County enacted temperance legislation, Pemberton found himself forced to produce a NON-ALCOHOLIC alternative to his French Wine Coca”

en.wikipedia.org/wiki/John_Pemberton#Invention_of_Coca-Cola

„Pemberton's French Wine Coca was a coca wine created by the druggist John Stith Pemberton, the inventor of Coca-Cola. It was an alcoholic beverage, mixed with coca, kola nut and damiana.”
en.wikipedia.org/wiki/Pemberton%27s_French_Wine_Coca
„Pemberton claimed astounding medicinal properties for his French Wine Coca, which was marketed as a patent medicine. The beverage was advertised as a cure for nerve trouble, dyspepsia, mental and physical exhaustion, gastric irritability, wasting diseases, constipation, headache, neurasthenia and impotence. It was also suggested as a cure for morphine addiction, which was increasingly common after the Civil War (Pemberton himself was addicted to the drug).”
en.wikipedia.org/wiki/Pemberton%27s_French_Wine_Coca

vicces a világ:)

tarackos 2012.03.07. 10:19:10

Hát, ez a sztori is tipikus példája a proli mentalitásnak. Ugyan nincs pénzünk még is játszuk az urat. Volt egy korábbi stratégia miat állítólag konszenzussal fogadtak el. Nincs pénzünk, azoknak akik anno megszavazták most nem tetszik, nosza csesszük el egy vagon lóvét új startégiára, hatástanulmányra etc.

Van erre egy remek kifejezésünk: féltudású elit (by Publius Hungaricus)

(Victorné drága, a holisztikusba is belefér a priorizálás. Ha a beteg majd megfullad akkor nem a lelkét kezdem el ápolni. Nem olyan nehéz ez...)

Tilikov (törölt) 2012.03.07. 11:08:12

@valaki76:

Mondjuk a heroint azt tényleg tiltani kell, de én a marihuánát simán kivenném a maffia kezéből és kiépítenék egy adózó, szabályozott, ellenőrzött, állami ellátórendszert.

+ tetemes adóbevétel
+ spangliturizmus
+ állami szabályozás
+ kötelező felvilágosítás és prevenció
+ dokumentált fogyasztók és fogyasztási adatok a társadalomról

- negatívum csak a maffiának járna, kiesne a kezükből a hatalmas bevétel, amiből kemény drogokat és fegyvereket vesznek. Senki nem lenne olyan hülye, hogy gengszterektől vegye, amikor lehet az állami árusítóhelyen is.

Kandeláber 2012.03.07. 11:25:46

"... a gyerekek belecsúszhat (sic!) a kábítószerbe a nyári fesztiválokon a prevenciós rendszer fokozódó hiányosságai miatt".
Gyönyörű (fél(mondat.
Elképzelem, ahogyan Irén és Józsi nyáron a Szigeten, mondjuk egy Foo Fighters koncert alatt csusszan belefele a kábítószerbe, amennyiben szippantják a jointot, és nincs mellettük ( a prevenciós rendszer fokozódó hiányosságai miatt) egy szociális munkás, aki lefogja a kezüket.

Neon Fu 2012.03.07. 11:53:25

@Kandeláber:
Én is valami hasonlót gondoltam. Édesen naív a cikkíró, ha azt képzeli, hogy csak mert lesz drogstratégia, akkor már a fiatalok mind átszoknak inkább az alkoholra.

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 12:03:20

@Tilikov:

Klikk az alábbi ábrára, nagyon tanulságos…

bleedingheartshow.files.wordpress.com/2009/04/markup.jpg?w=550

a heroin és a kokain ára 170-szeresére, azaz SZÁZHETVENSZERESÉRE nő, amíg a termelőtől eljut az európai fogyasztóig…

17000%-os, azaz TIZENHÉTEZER SZÁZALÉKOS árrés…

mindez a KRIMINALIZÁLÁS eredménye…

EXTRAPROFIT A MAFFIÁNAK!!!!

és arról se feledkezzünk meg, hogy a harmadik világban is illegális a termelés

ergo

legális viszonyok között még olcsóbb lenne a drog…

ami egyébként gyógyszerként is használható…

jó helyen volt a patikusok kezében…

ott legalább értő ember adta ki a fogyasztónak… (pl. tájékoztatta a kockázatokról, melléhatásokról és a helyes adagolásról…)

ezzel szemben mi van ma???

A kábítószer elleni „harc” több millió függőt, kisiklott életutat és halottat eredményezett…

A kábítószer elleni „harc” kulcsszerepet játszott a valódi kábítószer-probléma kialakulásában…

A drogliberalizáció a maffia rémálma…

Ez az igazi „war on drugs”…

A kábítószernek a patikusnál a helye…

A döntésnek pedig a fogyasztónál…

PS: ha a kábítószer a hőskorhoz hasonlóan újra FILLÉRES TERMÉK lenne, akkor:
1. radikálisan csökkenne a szervezett bűnözés
2. radikálisan csökkennének az államnak a kábítószer elleni „háborúra” fordított kiadásai
3. lényegében senki sem terjesztené pl. diszkóban, szórakozóhelyen, iskolában (hiszen ott lenne a FILLÉRES konkurencia:) )
4. a drogfüggők nem adnák el magukat… és nem lopnának…
5. kevesebb lenne a túladagolás…
6. kevesebb lenne a kisiklott életút (pl. családok felbomlása valamelyik családtag narkomániája miatt... ez jelenleg anyagi csőd...)
7. stb…

a lényeg:

most is mindenkinek a saját döntése az, hogy fogyaszt vagy nem fogyaszt drogot…

akinek egy csöpp esze van, AZ NEM TESZI…

a prohibíció azonban – szerintem – kolosszális kudarc…

a következő mondás jut itt az eszembe:

„A POKOLBA vezető út JÓSZÁNDÉKKAL van kikövezve”

A prohibíció hihetetlen szenvedést zúdított a világra…

War On Drugs Is Genocide
www.huffingtonpost.co.uk/dr-peter-ferentzy/war-on-drugs-is-genocide-_b_1006555.html

Kandeláber 2012.03.07. 12:26:04

@valaki76: Afganisztán nagy részén kizárólag máktermesztésből élnek, a hatóságok nem akadályozzák ezt a tevékenységet.
Nyilván sokszorosát éri a feldolgozott heroin az afgán paraszt által kicsurgatott máktejnek, mi ebben a furcsa?
Az ópiumháborúk idején teljesen legális volt a szer, a kínai kormány akarta betiltani, és az angolok ezért a fejükre koppintottak.
A laudánum nevű oldott ópium a XIX. sz. végén-XX. sz. elején teljesen legális volt és a Coca-Cola az első időkben tényleg tartalmazott kokaint.
De azért hasonlítsuk össze a kábítószer és mondjuk az alkohol árát, valamint a hozzászokás esélyeit: messze a drog a károsabb.
@Meta Flóra: Nem gondolom, hogy azt hiszi, sztem alapból a "drogstratégia" hiányából eredezteti a túladagolásokat stb..., enyhén szólva demagóg.

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 13:04:57

@Kandeláber:

Térjünk vissza az előbb belinkelt cikkhez

War On Drugs Is Genocide
www.huffingtonpost.co.uk/dr-peter-ferentzy/war-on-drugs-is-genocide-_b_1006555.html

Mi volt a kiindulópontja a prohibíciónak?

Az, hogy meg fog szűnni a drogfogyasztás…

Tényleges eredmények:
- a drogfogyasztók száma exponenciálisan nőtt
- a kábítószerárak exponenciálisan nőttek
- a szervezett bűnözés exponenciálisan nőtt
- a „war on drugs” keretében számos államot destabilizáltak…
- Kolumbiában, Mexikóban, Boliviában és számos más Latin Amerikai államban valósággal tombol erőszak…
- Gépfegyverrel vívnak háborúkat a rivális drogbandák a csillagászati profit reményében…
- A harmadik világban a „war on drugs” mentén tombol a korrupció, mindennapos az emberi jogok lábbal tiprása…
- a fogyasztók – akik között sokan kifejezetten sérülékeny társadalmi csoportokból származnak – pl. szegények, nők, stb. teljes mértékben kiszolgáltatottá váltak…
- pl. prostituálódnak, kábítószer terjesztőkké válnak, lopnak… néha még a saját családjuktól is… rossz minőségű anyagokat kapnak… stb. stb.
- a nyugati világban – elsősorban az USÁ-ban – milliók kerültek a kábítószerrel kapcsolatos bűnökért börtönbe…
- az absztinencia centrikus drogambulanciák lényegében nem foglalkoznak azokkal, akik nem képesek teljesen tisztán élni…
- a kezelés egyébként már önmagában is hatalmas biznisz lett…

impresszív…

(jelezném, hogy a fenti cikk szerzője a közeli hozzátartozóját vesztette el kábítószer túladagolás miatt… utána írta cikket…)

PS: a félreértések elkerülése végett:

A kemény drog nagyon veszélyes jobb lenne, ha SENKI SEM FOGYASZTANA ILYET…

Az ún. „war on drugs” azonban még ennél is veszélyesebb…

Szvsz

A kemény drogok tekintetében nagyon bölcsek pl. a svájciak:

Receptre juthatnak heroinhoz a svájci függők
www.origo.hu/nagyvilag/20081201-orvosi-recepte-juthatnak-heroinhoz-a-svajciak.html

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 13:17:52

@Kandeláber:

Egy cikk Afganisztánhoz
Obama and Afghanistan: America’s Drug-Corrupted War
www.globalresearch.ca/index.php?aid=16713&context=va

Az USA beavatkozás valóságos BONANZA volt a drogszindikátusok számára…

2000 tájékán az afgán ópiumtermelést hozzávetőlegesen 3300 tonnára becsülték, 2008-ban már 8200 tonnára…

No ennyit a „war on drugs” hihetetlen eredményeiről…

BTW

Ha legális lenne „szer”, akkor a termelői ár is töredéke lenne a jelenleginek

Ergo

Teljes drogliberalizáció esetén (amire egyhamar nem fog sor kerülni) lényegében a teljes drog biznisz megszűnne… (legalábbis az árbevétel tekintetében… kb. 20 ezer HUF lenne 1 kg kokain termelői ára…)

Kemény drog = FILLÉRES SZEMÉT

(bár kis mennyiségben gyógyszerként is lehet használni…)

Kandeláber 2012.03.07. 13:18:58

@valaki76: A svájci megoldás humánus és valószínűleg hatékony is.
A drogháború viszont részben az érintett országok gazdasági elmaradottságából és korruptságából ered.
Az USA-nak ugyanakkor így jó alkalom nyílik arra, hogy bárhol a világon, de elsősorban Közép-és Dél-Amerikában fegyveresen léphessen fel.
A prohibíció az alkohol tekintetében láthatóan zsákutca volt az USA-ban, ahol a bigott fundamentalisták akarata érvényesült, azután létrejött egy olyan szervezett bűnözés, amely példa nélküli volt addig a világon (még az eredeti olasz maffiát is túlszárnyalta volumenében).
Az alkohol és a dohányjövedék minden államnak extra adóbevételt juttat, még akkor is, ha a bigottak most az egészségügyi kiadásokat hozzák fel ellenérvként.
A kábítószer azért ennél összetettebb probléma, az ázsiai kultúráknak szerves része volt az ópium, hasis, kath stb... fogyasztása. A nagyüzemi kábítószertermelést viszont az európai gyarmatosító hatalmak kezdték meg.
Örök kérdés, mi lett volna, ha a kábítószert is legalizálják, ugyanúgy mint az alkoholt és a dohánytermékeket.
Az egyik lehetséges válasz: talán keretek között lehetett volna tartani.

Kandeláber 2012.03.07. 13:27:10

Persze aztán ott vannak még a gyógyszerek, azok kombinációja alkohollal, a "szipózás".
A benzodiazepin alapú antidepresszánsok, altatók, szorongásgátlók komoly függőséget okozhatnak, viszont rendkívül hasznosak is, persze a megfelelő adagolásban.
Az alkohol+gyógyszer is "ütős" lehet, a szipózásról nem is beszélve.
Nyilván valamilyen módon kezelni kell a problémát, de mint mondani szokták, nincs okozat ok nélkül, az okokat pedig önmagában semmiféle hivatalos vagy civil "drogstratégia" sem tudja megszüntetni.

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 13:27:56

@Kandeláber:

„Az ópiumháborúk idején teljesen legális volt a szer”

HAMIS

A kínai prohibíció 1729-ben kezdődött…

Eme „zsenális” gondolat a kínai államigazgatás agytrösztjéből származott…

„OPIUM PROHIBITION BEGAN IN 1729, when Emperor Yongzheng of the Qing Dynasty, disturbed by madak smoking at court and carrying out the government's role of upholding Confucian virtue, officially prohibited the sale of opium, except for a small amount for medicinal purposes”
en.wikipedia.org/wiki/Opium#Prohibition_and_conflict_in_China

az eredmények itt is bámulatosak voltak

100 év ópium ellenes „harc” után a kezdetben ici-pici probléma lényegében kezelhetetlenné vált…

BTW

Az ópiumháború nagymértékben a kínai kereskedelempolitikának volt az eredménye…

Kína kizárólag EZÜSTÖT fogadott el az export fejében…

Az angolok egy idő után ezért alternatív termékként az ópiummal kezdek el fizetni…

Könnyebb ópiumot csempészni, mint nagy helyigényű fogyasztási cikkeket…

Az extraprofitot azonban itt is az állami tiltás alapozta meg… amely 1729-től már hatályban volt…

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 13:54:51

@Kandeláber:

„Örök kérdés, mi lett volna, ha a kábítószert is legalizálják”

Legális volt…

Nálunk is…

És alig okozott valami problémát…

A modern nyugati világban a tiltás San Franciscóban kezdődött…

És az agitátorok ERKÖLCSCSŐSZÖK voltak….

„The first law outright prohibiting the use of a specific drug in the United States was a San Francisco ordinance which banned the smoking of opium in opium dens in 1875. The reason cited was "many women and young girls, as well as young men of respectable family, were being induced to visit the Chinese opium-smoking dens, where they were ruined MORALLY and otherwise."”
en.wikipedia.org/wiki/Prohibition_of_drugs#US_prohibition_of_opium

És kezdetben kizárólag az ópiumszívásra koncentráltak, az opiátokkal senki sem foglalkozott

A drogkereskedelem lényegében legális volt… és ALIG VOLT FÜGGŐ/FOGYASZTÓ…

„Between 150,000 and 200,000 opiate addicts lived in the United States in the late 19th century and between two-thirds and three-quarters of these addicts were women”
en.wikipedia.org/wiki/Prohibition_of_drugs#US_prohibition_of_opium

150-200 ezer ember 95 millióból!!!

Max 0.2%!!!!

És ezek a számok a prohibíció-híveitől származnak!!!

No, nézzük az indokokat! Mi volt itt olyan „hű-de-nagyon-veszélyes”?

Érdemes megismerkedni a MEGDÖBBENTŐEN PRIMITÍV ÉS RASSZISTA HŐSKORRAL, amikor még alig esett szó az ún. káros egészségügyi hatásokról…

Néhány idézet az ún. „HARRISON NARCOTICS TAX ACT” hátteréhez…

„Some newspapers later claimed cocaine use caused BLACKS to RAPE WHITE WOMEN and was improving their PISTOL MARKSMANSHIP……….Wright further stated that "cocaine is often the direct incentive to the CRIME OF RAPE BY THE NEGROES of the South and other sections of the country," even though there was NO EVIDENCE to support this claim…………..„Wright also stated that "one of the most unfortunate phases of smoking opium in this country is the large number of women who have become involved and were living as common-law wives or COHABITATING WITH CHINESE in the Chinatowns of our various cities………….The drafters played on fears of “DRUG-CRAZED, SEX-MAD NEGROES” and made references to NEGROES under the influence of drugs MURDERING WHITES, DEGENERATE MEXICANS smoking marijuana, and “CHINAMEN” SEDUCING WHITE WOMEN with drugs…………..Dr. Hamilton Wright, testified at a hearing for the Harrison Act. Wright alleged that drugs made BLACKS UNCONTROLLABLE, gave them superhuman powers and caused them to rebel against WHITE AUTHORITY………..Dr. Christopher Koch of the State Pharmacy Board of Pennsylvania testified that "Most of the attacks upon the white women of the South are the direct result of a COCAINE-CRAZED NEGRO BRAIN………….Before the Act was passed, on February 8, 1914 The New York Times published an article entitled "NEGRO COCAINE 'FIENDS' Are New Southern Menace:Murder and Insanity Increasing Among Lower-Class Blacks………..by Edward Huntington Williams which reported that Southern sheriffs had increased the caliber of their weapons from .32 to .38 to bring down NEGROES under the effect of cocaine.[2][5][7]”

en.wikipedia.org/wiki/Harrison_Act#Domestic_Background

Kandeláber 2012.03.07. 13:56:35

@valaki76: A legalitást az angolok részéről értettem.

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 13:58:45

@Kandeláber:

Az extraprofit a prohibíció eredménye volt… akárcsak az exponenciálisan burjánzó drog-probléma…

Kandeláber 2012.03.07. 14:00:50

@valaki76: Érdekes megközelítés.
Szóval szerintük nagyrészt a szexőrült négerek drogoztak.

Neon Fu 2012.03.07. 15:19:01

@valaki76:
"A kemény drogok tekintetében nagyon bölcsek pl. a svájciak:"

És tudod, mi a legviccesebb, illetve inkább legszomorúbb? Hogy több, mint egy év alatt, amióta Svájcban élek, nem láttam egyetlen rosszarcú, nyilvánvalóan függő fiatalt sem. Nem azt mondom, hogy nincs egy sem, hanem hogy senki nem rohan eszét vesztve az utcára drogot venni, csak mert nem büntetik meg érte.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.07. 15:30:10

én úgy tudom, hogy a vakolók (tehát a politikai elit) nagyon érdekeltek a drogterjesztésben, és a bevétel is hozzájuk vándorol, lásd sziget fesztivál.

de amúgy minek kell drogstratégia? a legszigorúbb büntetések és kész

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.07. 15:34:27

@valaki76: Mi volt a kiindulópontja a prohibíciónak?

Az, hogy meg fog szűnni a drogfogyasztás…

Tényleges eredmények:
- a drogfogyasztók száma exponenciálisan nőtt
- a kábítószerárak exponenciálisan nőttek
- a szervezett bűnözés exponenciálisan nőtt"

ez azért van, mert nincs valós tiltás. ha minden drogterjesztőnek - vegyünk egy elméleti példát - levágnák a kezét, akkor két év alatt megszűnne a terjesztése amúgy, de ehhez el kéne kapni őket, ami nem túl bonyolult feladat ugyanis a drogterjesztők árulnak, függnek a vevőtől és a minimális reklámtól

vajon miért nincsen diktatúrák alatt szervezett bűnözés? a drogterjesztést nagyon könnyen fel lehetne számolni, csak akarat kérdése lenne az egész.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.07. 15:35:42

@Kandeláber: Az ópiumháborúk idején teljesen legális volt a szer, a kínai kormány akarta betiltani, és az angolok ezért a fejükre koppintottak."

nem fordítva?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.07. 15:37:31

"Néhány évszázaddal ezelőtt a kábítószer-kereskedelem nem titokban, hanem az egyes államok közreműködésével nyíltan zajlott."

most is, valószínű, hogy így van. még egy érv, hogy a vakolók keze benne lehet.
hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93piumh%C3%A1bor%C3%BA

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 15:47:38

@tesz-vesz:

„vajon miért nincsen diktatúrák alatt szervezett bűnözés”

Diktatúra = szervezett bűnözés

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 15:55:47

@tesz-vesz:

„- vegyünk egy elméleti példát - levágnák a kezét, akkor két év alatt megszűnne a terjesztése”

HAMIS

Pl. az iszlám tiltja a kábítószer fogyasztást…

Ehhez képest virágzik a kábítószer termelés/fogyasztás/kereskedelem az iszlám világban…

Többek között azért mert ez sokkal DISZKRÉTEBB, mint az alkohol…

És könnyebben lehet csempészni…

Könnyebben lehet REJTEGETNI… (kis helyet foglal)

BTW

az USÁ-ban a pre-prohibicionista időkben nem volt véletlen a nők felülreprezentált aránya a drogfogyasztók között… egy nő sokkal nehezebben tudta alkoholba fojtani a bánatát (nem volt társadalmilag elfogadott)… az opiátok sokkal diszkrétebbek voltak…

PS: a saját szuveréndöntésed az, hogy fogyasztasz-e efféle SZEMETET…

A prohibíció azonban nem a fogyasztó megmentéséről szól…

A prohibíció hatalomról és burkolt szubvenciókról szól…

Fő haszonélvező = szervezett bűnözés

Kandeláber 2012.03.07. 15:56:23

@tesz-vesz: Nem, az ópiumot az európaiak - élükön a Brit Kelet-Indiai Társasággal - terjesztették (árusították) nagy tételben Kínában, az ópiumháborúkat azért vívták, mert ezt a kínai hatóságok ellenezték.
Lehet, hogy pld. a Rákosi-féle diktatúrában nem volt szervezett bűnözés, de hús és kenyér sem!
Eszembe jut múlt kor az egyik busz végállomásán egy ronda öregasszony, aki az ötvenes buszsofőrrel arról társalgott, milyen jó lenne most egy új Rákosi.
Nem szóltam be, pedig én is gondoltam valakire, aki jó lenne ide most (nem Kádár).

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 16:00:18

@tesz-vesz:

1729-től volt az ópiumfogyasztás illegális Kínában… innen datálódik az ún. „ópiumprobléma”…

az angolok pedig kizárólag ezüsttel fizethettek a kínai termékekért… és nem akartak nemesfémben fizetni…

ezért álltak át az ópiumra… amelyre az 1830-as években már hatalmas kereslet mutatkozott a „bölcs” kínai drogpolitika „fantasztikus” eredményei miatt…

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 16:04:19

@Kandeláber:

Angliában 1950-es évekig legális volt az ópiumfogyasztás…

Furcsa mód a szinte kutyának sem kellett…

Mindössze néhány dekadens értelmiségi lúgozta efféle SZEMÉTTEL az agyát…

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 16:08:14

@tesz-vesz:

“OPIUM PROHIBITION BEGAN IN 1729, when Emperor Yongzheng of the Qing Dynasty, disturbed by madak smoking at court and carrying out the government's role of upholding CONFUCIAN VIRTUE”
en.wikipedia.org/wiki/Opium#Prohibition_and_conflict_in_China

“Due to the growing British demand for Indian tea and the Chinese Emperor's prohibition of British commodities OTHER THAN SILVER, British traders resorted to trade in opium as a high-value commodity”
en.wikipedia.org/wiki/Opium#Prohibition_and_conflict_in_China

Kandeláber 2012.03.07. 16:13:54

@valaki76: Lehet, hogy az itthoni kendermagos gyagyáknak is van némi igazuk. Hülyébbek már akkor sem lennének, ha legálisan szívhatnák a kendert.
Amúgy nyilvános helyen úgysem lehet még dohányozni sem, otthon vagy más privát színtéren pedig szívják szét az agyukat.

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 16:23:38

@Meta Flóra:

Csípem a svájci nyárspolgárok józan paraszti észen alapuló pragmatizmusát:)

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 16:35:33

@Kandeláber:

Szvsz

Érdemes lenne komolyan venni a legalább „ne árts” szabályt…

Pl. az USÁ-ban 1980 és 2004 között több mint 500%-al nőtt kábítószerrel kapcsolatos halálesetek száma…
iaincarstairs.files.wordpress.com/2011/05/drug-deaths-graph-us.gif?w=630&h=531

fantasztikus…

erre aztán érdemes volt milliárdokat költeni…

gratula a „zseniális” jogalkotónak…

És a tovagyűrűző hatásokat se kéne hanyagolni…

Pl. azt hogy a „zseniális” drogpolitika ennél nagyságrenddel nagyobb károkat okozott… és nemcsak az USÁ-ban…

Kandeláber 2012.03.07. 17:16:03

@valaki76:
Kétféle drogpolitika létezik: zéró tolerancia és
tökölődés a fogalmakon.

valaki76 (törölt) 2012.03.07. 17:59:36

@Kandeláber:

A józan paraszti észről azért ne feledkezz meg (tudom kiment már ez a divatból:) )

Alfőmérnök 2012.03.07. 21:56:14

@valaki76: Te mivel csaptad szét az agyadat?

tucano 2012.03.08. 00:47:45

Svájcban MA szavaztak az új törvényről a fűszívás ügyben. Akinél 10 grammot meg nem haladó mennyiségű zötyi van, az 100 svájci frank büntetést fizet. Ez enyhítés az eddigihez képest, az országban a felmérések szerint 500k szittyózik.

Egyébk nekünk a portugál példát kellene nagyon alaposan tanulmányoznunk, az ottani dekriminalizáció sikerére gondolok, mert igen hasonló lehetőségekkel/problémákkal birkózunk.

De ehelyett a polgár véleménye: vágjuk le a kezét! Mert akkor drogos helyett gondolom zongoraművész lehetne a csonkolt illető.

valaki76 (törölt) 2012.03.08. 11:20:03

@tucano:

A portugál példa nem nagyon tetszett…

Lisszabonban a városközpontban (pl. a Rua da Prata-n, ez kb. ott a Váci utca) a szó szoros értelmében kerülgetned kell a drogárusokat… (akár akarod akár nem… ez ott a „városkép” része… helyi „nevezetesség”…)

Kb. 5 percen belül föltűnt az első kéretlen, proaktív hasis/kokain/marihuána díler… kb. 50 méterre a posztos rendőrtől… és ez a legfrekventáltabb turista terület volt…

a drognak a patikában a helye… nem pedig utcán vagy szórakozóhelyen…

tucano 2012.03.08. 13:35:37

@valaki76: hahaha:)
Ez a legviccesebb dolgok egyike Lisszabonban. Mindenki tudja, hogy azok nem árulnak cuccot, hanem átverik az embert. A rendőr is azért nem cseszegeti őket, mert életükben nem adtak még el drogot, soha nem találnak náluk semmit. Ha meg szívatják a hülye a turistát, akkor meg mindenki kiröhögi, főleg a rendőr. Ha drogot akarsz vásárolni, akkor menj a parkba.

Egyébként, amíg tiltva volt, addig a piacon ki voltak rakva az egykilós téglák heroinból, csak úgy mondom. Nem viccelek, saját szememmel láttam.

valaki76 (törölt) 2012.03.08. 13:50:59

@tucano:

Ez valszeg igaz lehet:) egy idő után már egészen extrém dolgokkal próbálkoztak, pl. „one kilo for free”

Alfőmérnök 2012.03.08. 16:29:55

@valaki76: És ha a drogos nem kap a patikából szert.... akkor szerez a DEALERTŐL.

valaki76 (törölt) 2012.03.08. 16:52:53

@Alfőmérnök:

Furcsa mód anno nem voltak „dealer-ek”… csak patikus volt… nem volt „beetetés” pl. az iskola előtt…

Alfőmérnök 2012.03.08. 16:56:41

@valaki76: Nem tudjuk, mik lettek volna ennek a hosszútávú következményei.

valaki76 (törölt) 2012.03.08. 17:09:50

@Alfőmérnök:

Ugyan már miért nem? Évezredek óta jelen vannak a kábítószerek… Furcsa mód „normál” viszonyok között nem volt velük különösebb probléma…

Alfőmérnök 2012.03.08. 17:16:59

@valaki76: Egy olyan anyag használata, mint pl. a heroiné, nem hiszem szervesen be tud épülni bármiféle kultúrába. A kokain is kérdéses. (Nem a kokalevél rágásra gondolok, hanem a vegytiszta kokainra, meg a crackre.)

evil overlord (törölt) 2012.03.08. 17:57:23

@Alfőmérnök: Heroinból egyszeri adag is addikciót tud kiváltani, ezért épeszű ember nem nyúl hozzá. Aki a heroin legalizálásért küzd, az a legjobb esetben is idióta.

kornél 2012.03.08. 20:36:30

@evil overlord:

Ismerek közelről heroinistát. Ne irigyeljék se őt, se a családját. Azok már annak is örültek, ha alkohollal sikerül lehozni róla.

Alfőmérnök 2012.03.08. 20:45:39

@kornél: Én egyet ismerek, akinek sikerült leállnia. Kb. 8 éve tiszta. Monjuk abból négyet a sitten töltött.

kornél 2012.03.08. 20:50:28

@Alfőmérnök:

Én is egyet ismerek, ő is kb. 8-9 éve nem használja, de alkoholista és képtelen normális emberi kapcsolatok kialakítására és fenntartására.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.19. 10:42:46

@valaki76: nem feltétlenül, az hogy te csak ilyen példákat látsz, nem jelenti, hogy pl egy diktátor, egy király, nem használhatja jóra a diktatúráját. vki megszívja persze, de pl ma kit érdekelne a komcsikon kívül, ha a komcsik megszívnánk?
a jó ember jól uralkodik, mondja Arisztotelész :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.19. 10:49:22

@valaki76:

"Pl. az iszlám tiltja a kábítószer fogyasztást…
Ehhez képest virágzik a kábítószer termelés/fogyasztás/kereskedelem az iszlám világban…"

de kinek a körében? én nem vagyok arról meggyőződve, hogy virágozna amúgy az iszlámban a kokó fogyasztása. az hogy termelik, egy dolog, vmiből élni kell.

"az USÁ-ban a pre-prohibicionista időkben nem volt véletlen a nők felülreprezentált aránya a drogfogyasztók között"

de most ne a hálivudi színésznőket vedd alapul egy társadalom reprezentálásnál. ne vetítsd ki a kurtizánokat a tisztességes emberekre! HAMIS! :)

"A prohibíció azonban nem a fogyasztó megmentéséről szól…"

ki mondott ilyet?:D ha börtönbe vágják, akkor a normális hajlongó többség majd elgondolkozik, valóban kell nekem ilyen kockázat? persze ez csak jól működő bűnüldözésnél lehet.

"A prohibíció hatalomról és burkolt szubvenciókról szól…"
szubvenciót hogy érted? korrupció?

"Fő haszonélvező = szervezett bűnözés "
amik diktatúrában nincsenek :)

valaki76 (törölt) 2012.03.19. 16:22:45

@tesz-vesz:

Videózzál:)

Drug addicts in Kabul
www.youtube.com/watch?v=wkw4Uj2byS0&feature=related

BTW

„kokót” Latin Amerikában termelnek

A kokalevél arab megfelelője a katlevél

Az arab félszigeten lényegében boldog-boldogtalan ezzel él – különösen Jemenben

A Nation On Drugs - Yemen
www.youtube.com/watch?v=5OtYQXhJ6sQ&feature=related

de a kat mellett van itt minden más is…

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.20. 10:49:57

@valaki76: én azt nem tagadom, hogy vannak drogfogyasztók az iszlamista népek között, és úgy gondolom hogy a mélyhívő iszlámok se alkohollal, se drogokat nem használnak.

a kokó drogot jelent ott.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.03.20. 11:48:24

@valaki76: á, hagyjál már békén, te nyertél!:) csak hagyjál már békén :)
süti beállítások módosítása