Elhagyni a várost – Ilyen ország pedig nincs CCCXIII.
2012. január 27. írta: TuRuL_2k2

Elhagyni a várost – Ilyen ország pedig nincs CCCXIII.

  FB Feri avasi haknija 100% minőségi kontenttel járta el az elmúlt napokban a mostanában amúgy sem unatkozó magyar közéleti sajtót. A megtalált kislány és az elcsuklós parlamenti sajtótájékoztató magasságait ostromló miskolci reality a politikai ripacskodás nemzetközi élvonalában is minden bizonnyal megállná a helyét.

  Egy ilyen produkció nem szorul különösebb kommentárra a riválisok részéről, legfeljebb Gyurcsány Ferenc és a fészekrakás régóta bimbózó kapcsolatára érdemes külön is felhívni a figyelmet. A miskolci Fidesz azonban nem érte be ennyivel (a Jobbik sem, ezen azonban aligha lepődik meg bárki is).

  Sebestyén László szerint Gyurcsánynak semmi keresnivalója Miskolcon. A fideszes képviselő azonban nem érte be ezzel az egyszerű megállapítással, hanem egyenesen felszólította a volt miniszterelnököt, hogy „ő és álbaloldali milliárdos bandája azonnal hagyja el a várost”. Mint mondta, „nincs szükség a békés miskolciak nyugalmának megzavarására. Lehet, hogy Budapesten még néhányan vevők a pojácaságra, de Miskolc nem az a hely, ahol a gyenge színészi teljesítménnyel el lehetne kápráztatni bárkit is.”

  Politikusok gyakran hivatkoznak álszent módon a nyugalomra, a békére (ennél nagyobb keletje talán csak az összefogásnak van). Ha politikai riválisok bohóckodnak a városban, hát hadd bohóckodjanak. Lehet véleményezni akciójuk őszinteségét és szándékait, de miért ne haknizna minden politikus ott, ahol az neki jól esik? Elmondja a magáét, befekszik Laci ágyába, a választók meg majd ítéletet mondanak a produkcióról. Miskolcon is:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr303841911

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 1296. Gyurcsány Avasa, Záborská minimálbére, Hlina tutaja 2012.01.27. 22:58:28

Az óhazai magyar sajtó és blogoszféra Ferenc testvér szociotripjétől volt hangos az elmúlt napokban. Nyilván már a csecsemők is tudják, hogy a volt szocialista miniszterelnök három napra Miskolc Petržalkájára, az Avas lakótelepre költözött. Vajda János...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grammar Nazi 2012.01.27. 10:19:59

No, már a blog is átállt a trollbait tartalomra? kár értetek.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.27. 10:37:37

Érzek egy enyhe Budapest-ellenességet a közleményben. :o)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.01.27. 10:39:17

"de Miskolc nem az a hely, ahol a gyenge színészi teljesítménnyel el lehetne kápráztatni bárkit is.”

Muhahaha, Miskolc komediabol is csak a magas minoseget akarja.

Galvolgyi?

Kárpáthy Zoltán 2012.01.27. 10:46:08

Lassan eljön az idő, hogy már csak Ilyen ország pedig nincs dolgozatok lesznek a Mandineren. Ez a szerkesztőség álláspontját tükrözi, gondolom

ketroot 2012.01.27. 10:47:20

"Lehet véleményezni akciójuk őszinteségét és szándékait, de miért ne haknizna minden politikus ott, ahol az neki jól esik? Elmondja a magáét, befekszik Laci ágyába, a választók meg majd ítéletet mondanak a produkcióról. Miskolcon is."

így van, ha hülyét csinál magából, tegye. legfeljebb meglesz az eredménye.

Tilikov (törölt) 2012.01.27. 11:30:10

Hát igen, megfontoltabb is lehetett volna a miskolci fideszes, hisz néhány év múlva előállhat az a helyzet is akár, hogy nekik kell majd menni disznót vágni Ózdra, családot látogatni Gyöngyösre, és Viktornak is újra elő kellesz venni a kolbásztöltőt :)

Bizonyára nem esne akkor jól nekik, ha nem engednék őket pojácáskodni.

Kandeláber 2012.01.27. 11:41:57

Debreczenivel aludt egy ágyban?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.01.27. 11:52:13

@Kandeláber:
Nem, vele a zuhanyzoba ment.
kuruc.info/r/6/54227/
"A pártelnök [Vona Gabor, dh] a bóvli ellenkultúrát sugárzó RTL Klubot és a TV2-t azonnal elhallgattatná, helyükön - az elítélteket felvonultató korábbi Vacsoracsata mintájára - pedig szívesen látna egy börtön valóságshowt, melyben az előző évek politikai elitjének nemzetellenes szereplői lennének a börtönlakók, és arról lehetne szavazni, hogy ki kivel menjen zuhanyozni."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.01.27. 12:41:30

@öreg_répatorta:
Kituno otlet, szerintem Vona Gabor azonnal koltozzon be az avasi lakasba Feri melle.

tarackos 2012.01.27. 12:52:43

Ideges volt a miskolci narancs, úgy rémlik a Dk lassan eléri az 5%-ot, gondolom emiatt remegett a lába...;)

brumbrum 2012.01.27. 12:56:28

@öreg_répatorta: Igen, igen, Zuslag mellől hiányzik a börtönből a bűntársa, Szijjártó elvtárs is. Könnyű úgy ugatni, hogy az egész vezető garnitúra a kezükben van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 13:14:38

hát szóval, elnézem a videókon szereplő embereket.
nem lettem tőle optimista, minden ember egy szavazat? erre sikeres apellálhat a komcsi klientúra.
ezek a - mondjuk finoman - inkább >érzelmi< intelligenciára támaszkodó nyugdíjas idősebb vagy középkorú emberek még simán visszahozhatják az mszp-t (dk-t).
egyetlen reményünk a terebélyesedő korfa lenyírása az idő múlásával.

az oktatás a leghatékonyabb fegyver, de mint látjuk Hoffman nem csinál semmi hasznosat, idegennyelv okosabbá tesz? pont gyurcsányon és a kedves buta kislányon látszik, hogy nem lettek okosabbak az idegennyelv tudásától.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.01.27. 13:17:38

Videó: Fővárosi benszülött képviselők egzotikus hordája

Csak amúgy stílusosan:))))

Bell & Sebastian 2012.01.27. 13:44:37

Kár, hogy nem hozzánk csöngetett be. Bíróság előtt megesküdne az egész család, hogy a tacskó tépte szét és ásta a normann fenyő alá.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.27. 13:52:11

Nehezen kezdődött ez a hét, de a vége felé jól belehúztatok. Még három Gyurcsány-poszt kéne vasárnapig, és akkor közleményt adhatna ki a BM, hogy emberemlékezet óta nem volt ennyi Gyurcsány-poszt a mandineren. :)

Bell & Sebastian 2012.01.27. 14:00:35

@Kettes: Mintha mostanában Gyurcsányiból is több lenne. Nagyon kohnspiráltok ti, ahányszor csak a khlónozásra terelődik a szó. Nincs köztetek khehes?

ghjkléáőpoiouz 2012.01.27. 16:21:50

Kedves szerző!

Ha már "fészekrakás", akkor az Orbán-féle fészekrakásról is írhatnál!!!

Egy kis segítség: Fészekrakás Orbán módra
www.hocipo.hu/index.php?option=com_archivum&task=search

Lorp 2012.01.27. 17:46:50

@Kettes: Lassan többet foglalkozol a mandinerrel mint a saját blogodal:).

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.27. 18:00:27

@Lorp: Engem bíztak meg az akvirálással. :)

Piacbarát 2012.01.27. 18:03:44

ha egy politikus fennhangon üvölt, és nem kulturáltan kérnek meg valakit, akkor ott baj van...

ha csendben maradt volna..senkihez nem jutott volna el a hír, hogy Feri ott van...most mindenki erre figyel, vagy ezért vagy azért, gratulálok mindenkinek...ügyes öngól volt

Piacbarát 2012.01.27. 18:05:06

ja és amúgy az avasi emberket zavarta Feri ott léte, vagy csak a polgármesterét, vagy képviselőjét...miért is?

Lorp 2012.01.27. 18:06:03

@Kettes: De ne vedd magadra, biztos az írás is nagyon jól ment:).

m6beütő 2012.01.27. 19:53:11

Gyerekek!
Amikor az a tahó csutitahó bepofátlankodik(bepofátlankodott) egy kolbászfesztiválra , az ottaniak közül biztos, hogy mindenki örült?

Bell & Sebastian 2012.01.27. 21:08:31

@ghjkléáőpoiouz: Kedves anagramma, ez meg milyen kereső? Azt értem, hogy hócipő, mert gondolom abba csorognak le a nedvek és előbb-utóbb tele lesz. Persze lehet a pisiben keresgélni, ha valakit pont az érdekel, mit isznak az idősödő kriptakommunisták? Vagy esetleg az, hogy mit szoptak be?

img.ffffound.com/static-data/assets/6/8d33a70fddf6ce28c47e885d527b54313d22cd1a_m.jpg

Bell & Sebastian 2012.01.27. 21:11:14

@m6beütő: Az attól függ, hogy csabai vagy gyulai.

ghjkléáőpoiouz 2012.01.27. 23:03:23

@Bell & Sebastian: Olvasd el! Tudom, sok(k), de ez van, Orbánnak sok a bűne! Dokumentumok támasztják alá a hazugságait, valamint az, hogy majd 3 hónapig jelent meg a Hócipő a címlapján ezzel a szöveggel: Orbán Viktor még mindig nem perel minket!

Grigorij Pantyelejevics 2012.01.28. 09:43:51

A "nagyon gyűlölt" Gyurcsány fel 's le flangál az országban. A "nagyon szeretett" Orbán a jó ég tudja hány éve testőrség nélkül sehova. ...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.28. 09:47:19

@Grigorij Pantyelejevics:
jobb ha megszereti a kedves vezetőt. most már világos, hogy sokáig, nagyon sokáig ő lesz a kedves vezető.

tevevanegypupu 2012.01.28. 16:19:54

@Grigorij Pantyelejevics:

Egyedul..Molnarral, Vadaival, Debreczenivel, Greczyvel meg az osszes ujsagiroval aki hajlando volt ot kovetni erre a kirandulasra. Megjegyzem ez jo kis kovetendo pelda lehetne ..Barack mondjuk egy hetvegere Harlembe, Sarko harom napra valami HLM-be, Merkel a torok negyedbe Berlin kulvarosaba..Kovetkezo lepesnek ajanlanam: Gyurcsany a hajlektalan szallon, Gyurcsany egy aluljaroban zoknit es napszemuveget arul, Gyurcsany egy kocsmaban a sontesnel az ozdi lakotelepen, Gyurcsany tomegkozlekedik (de nem egyedul a kisfoldalattin) es berleteket meg jegyeket ellenoriz..Gyurcsany az allatmenhelyen..Ott maradhat egy kicsit tovabb.(:

alterways2 2012.01.28. 17:42:00

lehet ezen szornyulkodni, en enkabb kotelezove tennem minden nagypolitikusnak, hogy par evente leereszkedjen par hetre a valo vilagba. boven rajuk ferne...

alterways2 2012.01.28. 17:46:51

elmehetnenek pl rokkantnyugdijasokkal allasinterjura, hajlektalanokkal csatangolni varosba, kozmunkasokkal gardista felugyelo mellett gazt szedni, ilyen kalandokra gondolok :-)

alterways2 2012.01.28. 17:54:37

@tevevanegypupu: lehet ezen szornyulkodni, en enkabb kotelezove tennem minden nagypolitikusnak, hogy par evente leereszkedjen par hetre a valo vilagba. boven rajuk ferne...
tenyleg sokkal jobb naggyuleseken szonokolni az abszolute semmirol, meg operahazi unnepsegeket tartani az alkotmanynak, ezek sokkal nemesebb eszozok, mint egy kicsit aterezni az atlag miskolci eleterzest

tevevanegypupu 2012.01.28. 20:24:55

@alterways2:

Maestroooooooo a hegeduuuuuuuuket!(:
Ezt most komolyan irta? Ugy megis..mit gondol mennyit erzett at Gyurcsany - aki egyebkent nagyon jol tudhatja meg papai proletar korabol, hogy elnek ezek az emberek - az avasi tragediabol? Csak nem kepzeli, hogy nem tudjak micsoda nyomorban elnek emberek? Na ne nevettesen mar. Azzal, hogy bekoltozott hozzajuk es ujsagirokkal kisertette minden lepeset egy ocsmany, kepmutato, ezeket a szerencsetlen hulyeket mertektelenul megalazo jatekot jatszott. Es hogy ezek a boldogtalanok esetleg megtisztelve erzik magukat, az lehetseges, harom napra a figyelem kozeppontjaba kerultek es a szomszedok egy hetig irigykedhetnek, hogy "a Feri" ott lakott naluk es belepisilt a vecejukbe es fogat mosott a mosdojukban, de ezzel Fleto mennyit is javitott az eletszinvonalukon?

tevevanegypupu 2012.01.28. 20:24:55

@alterways2:

Maestroooooooo a hegeduuuuuuuuket!(:
Ezt most komolyan irta? Ugy megis..mit gondol mennyit erzett at Gyurcsany - aki egyebkent nagyon jol tudhatja meg papai proletar korabol, hogy elnek ezek az emberek - az avasi tragediabol? Csak nem kepzeli, hogy nem tudjak micsoda nyomorban elnek emberek? Na ne nevettesen mar. Azzal, hogy bekoltozott hozzajuk es ujsagirokkal kisertette minden lepeset egy ocsmany, kepmutato, ezeket a szerencsetlen hulyeket mertektelenul megalazo jatekot jatszott. Es hogy ezek a boldogtalanok esetleg megtisztelve erzik magukat, az lehetseges, harom napra a figyelem kozeppontjaba kerultek es a szomszedok egy hetig irigykedhetnek, hogy "a Feri" ott lakott naluk es belepisilt a vecejukbe es fogat mosott a mosdojukban, de ezzel Fleto mennyit is javitott az eletszinvonalukon?
süti beállítások módosítása