Húzzál már a faszba! – az LMP-s aktivista megtámadása
2012. január 04. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Húzzál már a faszba! – az LMP-s aktivista megtámadása

  A hétfői Andrássy úti tüntetés az ilyenkor szokásos büdöskurvaanyázáson, geciparasztozáson és szopdkiafasztozáson kívül alapvetően békés volt, leszámítva a radikális jobboldali ellentüntetőket, akik a hírek szerint több embert bántalmaztak. Az egyik ilyen Kövesdi András LMP-s aktivista volt, akinek megpróbáltatásairól így számol be a Kettős Mérce blog:

„Olyan volt mint a Counter Strike-ban, hirtelen körbevettek, és nem tudtam hol védekezzek.”

Kövesdi Andrást tegnap az Andrássy úti tüntetés mellett a Nagymező utcában szélsőjobboldali tüntetők körbevették és csoportosan nekiestek, ütlegelték. „Földre kerültem. A halántékom fáj, a szám feldagadt, az egyik ujjam nehezen mozgatom, amúgy elég jól megúsztam, szerencsém volt.”

András célponttá vált. Az incidens előtt 20 perccel a Nagymező utca egyik sarkán meglökdösték, de egy járókelő és néhány mérsékeltebbnek tűnő ellentüntető segített lehűteni a kedélyeket. Ekkor kérdezte meg tőle három ismeretlen, hogy milyen szimpatizáns, amire azt válaszolta, hogy LMP. Később a Moulin Rouge előtti padra állt fel, és egy barátját kereste, akinek a lökdösés után nyomát vesztette. Ekkor már forróbbá vált a hangulat. Miközben a padon állva nézelődött az előbbi társaság néhány környéken álldogáló tagja felismerte őt és páran azonnal megindultak felé, utána meg a többi. A csoportban felismerte a három ismeretlent is. „Egy huszonéves srác semmit sem kérdezett, jött és azonnal ütött.”

Hálás azért a rendőrségnek, hogy kimenekítették a dühöngők közül, de nem érti, miért nem intézkedtek a rendbontók ellen. „És azt sem értem, hogy egyáltalán miért engedték rá a szélsőjobbosokat a békés tömegre. Simán le el lehetett volna zárni egymástól a két tüntetést.”

Ami a „kimenekítés” után történt, az több mint érdekes. A rendőrök közölték vele, hogy szeretnék egy olyan helyre vinni, ahol nincsenek kamerák. A sajtó elől elrejtve egy mellékutcába vezették, ahol mindenét kipakoltatták és átvizsgálták. A vizsgálódás közben nem árulták el, hogy mit keresnek, de még a dohánycsomagját is feltúrták.

„Kérdeztem tőlük, hogy mi értelme annak, hogy így átkutatnak, miközben azok ellen nem intézkednek, akik engem vertek.” (...)

Az intézkedés végén közölték vele, hogy „megszüntetik ellene az eljárást”.

„Többször kifejeztem, hogy nagyon hálás vagyok azért, hogy kiszedtek onnan, viszont egyáltalán nem tartom jogszerűnek azt, hogy drogot keresnek nálam. Mert világosan látszott, hogy azt keresnek.”

Gondolkodtam azon, hogy vajon mivel végződhetett volna ez a történet, ha olyan embert vernek meg a nácik, akinél könnyű drog, vagy szúró-vágó eszköz van. Lejött-e volna MTI hírként, hogy az ellentüntetőkkel „összeverekedő” tüntetőtől kábítószert, illetve szúró-vágó eszközt foglalt le a rendőrség. Követte-e volna gondos sajtó munka az intézkedést? (...)

Beszámolók szerint a belügyminiszter helyben személyesen irányítgatta a munkát.

A Kettős Mérce kérdése az Pintér Sándorhoz, hogy milyen utasításokkal látta el a Rendőrséget a helyszínen. Miért engedték rá a Nagymező utcán keresztül a nácikat a békés tömegre? (...)

   Az események utolsó részét – amelyekre az ellentüntetők számára kijelölt részen, a Nagymező utcában került sor (update: tévedtünk, az ellentüntetőknek a Hajós utca volt kijelölve)– mi is rögzítettük. Ekkor már csak verbálkarate folyt:

  Az előzményeket nem láttuk, mindenesetre az alábbi párbeszéd viszonylag jól kivehető (a 0:50-nél beszűrődő öljünk cigányt meg zsidót, hogy... komment mellett):

   Forduljál meg, és szaladj el... az lenne a legtisztább, és akkor nincs feszültség.
   Szerintem nem az úrnak kéne elszaladnia.
   Húzzál már a faszba!
   Miért húznék én a faszba, bazdmeg? A belvárosi libsiktől van ki ezeknek a faszuk, akkor menjenek ők el a picsába, bazdmeg!

  Az utolsó mondat az áldozaté, akit ezután a rendőrök elkísérnek a helyszínről. Ne legyünk álszentek, az ilyesmi egy dulakodásba bőven belefér, bár az is igaz, hogy mindez a radikáljobbosok kijelölt territóriumán hangzik el. (A fizikai erőszakot természetesen nem menti.) Az mindenképpen hiba volt, hogy a két tüntetés részvevőit nem választották el jobban – itt elkélt volna egy kordon, bár akkor meg a gigaseggszájúak azt hozták volna fel a Viktatúra fő bizonyítékaként.

  Az nem igaz, hogy a rendőrök a sajtó elől eldugták volna Kövesdit: újságírók tucatja követte őket a mellékutcába, mi is lefotóztuk az igazoltatást:

  Az igazoltatást, motozást nem a kamerák miatt végzik ilyenkor általában mellékutcában, hanem mert a felspannolt tömeg közepén az ilyesmi nehézkesebb. (Hacsak nem alkalmazzák a legendás Sün! formációt, márpedig egy ideje nem alkalmazzák.)

  Hogy miért pont az LMP-s aktivistát vitték el a rendőrök (nem kimenekítették, ez jól látható a videón, Kövesdi szabadon távozhatott volna, csak nem akart), egyszerű a válasz: mert amikor a zsék megérkeztek, ő kiabált a leghangosabban. A rendőrnek ilyen helyzetben fogalma sincs az előzményekről, neki az a feladata, hogy a balhénak másodpercek alatt véget vessen – ez pedig úgy a legegyszerűbb, ha a láthatóan az események központjában álló személyt kiemelik.A „nem én kezdtem, hanem ők, különben is LMP-s vagyok” jellegű kifogások ilyenkor nem nagyon játszanak, még akkor sem ha történetesen igazak. A zsebek kipakoltatása pedig rutineljárás: a rendőr – aki ugye per pillanat nem tudja, hogy ki a tettes, ki az áldozat – igyekszik egy esetleges eljárásban az ítéletet befolyásoló bizonyítékokat gyűjteni (például drogot, fegyvert). Ebbe MTI-s háttérmanipulációt belelátni nem bölcs dolog.

  A nácikat nem engedték rá a tömegre a Nagymező utcán keresztül: a Nagymező utca volt nekik kijelölve, a rendőrsorfal miatt nem szivároghattak át a balzöldcivilek közé, ám a szűrő csak egy irányban működött, így a Jó oldalról sokan a Rossz oldalra kerültek, már csak azért is, mert sokan a Nagymező utcán érkezve igyekeztek átverekedni magukat az Andrássy útra.

  2008-ban Gyurcsány Ferenc operaházi gálaesten köszöntötte október 23-át. Akkor az Andrássy út így nézett ki. Ehhez képest a rendőrség most visszafogottan és jól végezte a dolgát. A közvetlenül az Operaház előtt zajlott késő esti tüntetés nem volt bejelentve, ám a Pintér-pribékeknek volt annyi eszük, hogy kivárták, amíg a tüntetők megunják és hazamennek. Az Operát vaskordonok és tankcsapdák nélkül is megvédték, csupán egy madzagot feszítettek ki a lezárt terület köré. Paprikaspay-zés, tonfázás nem volt, pedig volt néhány arc, aki így ránézésre simán megérdemelte volna. Lehet, sőt jobb körökben szükséges is utálni a kormányt, de az összeesküvés-elméleteket és az olcsó hangulatkeltést érdemesebb kerülni. Biztos sokaknak fáj, hogy ezúttal nem volt rendőrterror – milyen jól mutatott volna a New York Times-ban egy kis vízágyúzás! – de ha nem volt, akkor tényleg nem volt, nem kéne utólag kreálni ilyesmit. Már csak a Ne fesd az ördögöt a falra! ősi bölcsessége miatt sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr753518059

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jók a programok, csak sok itt a szobanihilista fikagép 2012.01.04. 16:44:09

(forrás: én) A hétfői ellenzéki tüntetésen szerintem elkezdődött valami. Egy téglát kiütöttünk a falból, és mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy semmi különbség nincs Orbán Viktor politikai túlélésének esélyei és egy szép nagy nulla között. A kéth...

Trackback: Fideszes prémiumok 2012.01.04. 14:14:33

December 21-én Milliós prémium a polgármesternek címmel közölt írást a posztkommunista magyar narancs arról, hogy novemberben miképp szavazott meg a tárnoki község kormánypárti többségű testülete egy több mint egymillió forintos év végi prémiumot a tel...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valandil 2012.01.04. 08:24:06

Pedig azért feszegetik a húrt, hogy a ENSZ-csapatok (először szomszédos államokból) bejöhessenek rendet csinálni. Később majd egy másik állam küldi be a megszállókat - az állampolgárai védelme érdekében.

eN 2012.01.04. 08:27:08

Ezt a counter strike-os idiotat megse vertek meg elegge, ugy tunik.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.04. 08:32:13

nimá'! Kálmán a nácikat mosdatja a rohadt liberálisokkal szemben. meglepődtem :)

ez csak pár fokkal marad el, attól amit a kettősmércén kommentelő nácik (ismét bocs a nem pc szóhasználatért) írnak, vagyis hogy aki lmp-s az alapból megérdemli a verést.

egyébként el kell ismerni, roppant ügyes a módszer. a rendőröknek közvetlenül nem kell konfrontálódniuk az ellentüntetőkkel. ehelyett a már 2006-ban is bevált nácikat engedjük le a láncról, hogy balhét csináljanak, és az kerüljön be a híradásokba.

GGG77 2012.01.04. 08:38:36

Lehet méricskélni, jogászkodni. De a Nagymező utcában lévő tömeg söpredék, a legalja. És érdekes módon pont most sikerült újra összetrombitálni őket...

Robinzon Kurzor 2012.01.04. 08:56:43

Az a jó Mandinerben, különösen ebben Kínai Tróger gyerekben, hogy a sokfelé ágazó szerteszét történetben mindig jól megtalálja a lényeget, amivel foglalkozni kell.

Ez az egész balhé, ami persze elő volt készítve (azért nem volt fizikailag is elkülönítve a szélsőjobbos csürhe), csak azért kellett, hogy a kormányhű médiában (inkl. Mandiner) lehessen pár vágóképet mutatni, amiben a kormányellenes tüntetésen balhé van.

Gyurcsány-módszer.

Tündér_Lala 2012.01.04. 09:06:59

@GGG77:

"Lehet méricskélni, jogászkodni. De az Opera elött lévő tömeg söpredék, csőcselék, a legalja. És érdekes módon pont most sikerült újra összetrombitálni őket... "

Tündér_Lala 2012.01.04. 09:12:58

Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Jó írás.

gordiusz 2012.01.04. 09:13:48

"Lehet, sőt jobb körökben szükséges is utálni a kormányt, de az összeesküvés-elméleteket és az olcsó hangulatkeltést érdemesebb kerülni. "
Ez a lényeg. Az LMP a mostani akcióval tette egyértelművé, teljesen alkalmatlan egy ország vezetésére.

Pelso.. 2012.01.04. 09:14:33

Lett volna ok a rendőrterrorra, komolyabb beavatkozásra? Hisz nem történ se gyújtogatás, sem a rendőrök megtámadása, bár jól jött volna, ugye.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.01.04. 09:19:20

@Robinzon Kurzor:
Nagyon jól látod! Itt Minden Meg Van Szervezve! Megszervezték a Tudjukkik. :(((

tarackos 2012.01.04. 09:22:01

Állítólag egy MHs újságírót is elkalapáltak. Részemről minden fizikai attrocitást felháborítónak tartok!

maretz 2012.01.04. 09:24:08

Azért ez a counter strike-os hasonlat üt... mekkora iq-bajnok ez a csóka:D

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.04. 09:27:38

@Pelso..:
igenis, lett volna ok az oszlatásra. tróger bele is írta a posztba:"..volt néhány arc, aki így ránézésre simán megérdemelte volna"

tetszik érteni? nem tetszett neki a pofájuk, és ez indokolta volna a beavatkozást.
a náciknak sem tetszett a lázadók pofája, ők mondjuk cselekedtek is.

Viktus 2012.01.04. 09:28:01

Most akkor mi a végső konkluzió?
Egy drogos belvárosi liberális drogok hatása alatt elment minden idők legcsodálatosabb kormánya ellen tüntetni, majd nem bírt ott magával, és elkezdte lefejelni az ott békésen álldigáló újévi jókívánságokat osztogató kedves nemzeti szittyaharcos hazafiak térdét, öklét.
A rendőrség mindezt nem tűrhette így gyorsan rendet tett, és a drogos delikvenst elvitte egy konfliktuskezelő kinél van a drog játékra.

Paranoid Android2 2012.01.04. 09:29:10

Sajnos teljesen kár bármit is magyarázgatni. Semmi diskurzus sincs a felek között. A kormány ennek lehetőségét már az elején eljátszotta, amikor képtelen volt a tárgyalóasztalnál tartani az ellenzéket.
A ballib ellenzék meg abban érdekelt, hogy külföldről pénzügyi vagy politikai eszközökkel buktassák meg a jelenlegi kormányt. Ezért semmi se drága nekik.
Ennek egyetlen ellenszere lehetne a "jó kormányzás", de nem úgy tűnik, mintha az menne.

Paranoid Android2 2012.01.04. 09:33:58

Ja! Azért érdekelne, hogy a szélsőjobbot miért nem bírja kordában tartani a rendőrség? Mert abból, hogy nem sikerül nem jönnek sem ők, sem a kormány jól ki.
Amúgy meg egy kicsit szellemileg hátrányos helyzetű LMP-és, bizonyára véletlenül, betévedt a jobberek közé. Nem provokált, csak nézett emberségesen. De azért a hír, meg a címlap megvan.
Biztos nem így akarta azt ott senki.

jan 2012.01.04. 09:51:30

@gordiusz: valóban, de hál' Istennek nem ők vezetik az országot.

Ennél súlyosabb probléma, hogy a Fidesz is most bizonyítja be, hogy alkalmatlan az ország vezetésére, és még több mint 2 évig ők fogják vezetni az országot...

Bell & Sebastian 2012.01.04. 09:54:18

Némi szájalás, egy igazoltatás, pedig bevághatták volna a zsuppkocsiba is, afterpartizni egyet a kapitányságon, ahogyan ez egyébként lenni szok'.

Hiába, letűntek azok a férfias idők.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.04. 09:56:23

"A rendőrnek ilyen helyzetben fogalma sincs az előzményekről, neki az a feladata, hogy a balhénak másodpercek alatt véget vessen – ez pedig úgy a legegyszerűbb, ha a láthatóan az események központjában álló személyt kiemelik.A „nem én kezdtem, hanem ők, különben is LMP-s vagyok” jellegű kifogások ilyenkor nem nagyon játszanak, még akkor sem ha történetesen igazak. A zsebek kipakoltatása pedig rutineljárás: a rendőr – aki ugye per pillanat nem tudja, hogy ki a tettes, ki az áldozat – igyekszik egy esetleges eljárásban az ítéletet befolyásoló bizonyítékokat gyűjteni (például drogot, fegyvert). Ebbe MTI-s háttérmanipulációt belelátni nem bölcs dolog."

Érdekes, az öt évvel ezelőtti rendőri intézkedéseket nem elemeztétek ekkora empátiával. Ha akkor valaki azt merte mondani, hogy oszlatáskor a rendőr nem tud válogatni, az rögtön komcsibérenc lett...

"A nácikat nem engedték rá a tömegre a Nagymező utcán keresztül: a Nagymező utca volt nekik kijelölve, a rendőrsorfal miatt nem szivároghattak át a balzöldcivilek közé"

Ez konkrétan nem igaz. Én a Nagymező utca felől érkeztem, keresztül a széljobbosokon, aztán a rendőrsorfalt simán megkerülve (nem tartott az a Nagymező teljes szélességében) simán átjutottam a másik oldalra. Ha nekem sikerült, bárkinek sikerülhetett...

"A közvetlenül az Operaház előtt zajlott késő esti tüntetés nem volt bejelentve, ám a Pintér-pribékeknek volt annyi eszük, hogy kivárták, amíg a tüntetők megunják és hazamennek. "

Az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni Kossuth téri tömeg se volt bejelentve, és azokhoz se nyúltak a rendőrök. A hozzáállás megváltozásához az kellett, hogy a tömeg egy részének a hozzáállása megváltozzon, konkrétan a tévéostromra gondolok... Teljesen nyilvánvaló, ha az Operaháznál is hasonló jelenetek zajlottak volna le, a Pintér rendőrség is oszlatott volna, és helyesen. Szóval alapvetően a tüntetőkön múlott az egész akkor is, most is, és ebből a szempontból mellékes, hogy akkor a rendőrök követtek hibákat az intézkedés során, most meg már remélhetőleg profibbak lettek, és hasonló szituációban talán profibban rendezték volna le a dolgot.

Tenderized Amen 2012.01.04. 09:58:13

@.Pierre Bezuhov.: Kisfiam, te buzi vagy, hogy állandóan itt siránkozol, holott élhetnél már regisztrált párkapcsolatban is.

gordiusz 2012.01.04. 09:59:58

@jan: pont ezért baj, hogy nincs reális alternatíva. Különben nem tehetnének meg akármit.

tevevanegypupu 2012.01.04. 10:02:44

Tenyleg, mi lett volna, ha veletlenul eppen nala van a konnyudrog?(:

Paranoid Android2 2012.01.04. 10:05:17

@Fedor: Fedor, Fedor kijátszottad a Rendőrséget?:)))) Nem félsz, hogy elvisznek, ha nyilvánosan beismered?
Amúgy meg, hogy jön ide 2006? A rendőri intézkedések állítólagos indokai (amiket értelemszerűen nem ismerünk) nem számítanak, csak az, hogy törvényesen és humánusan járt el a rendőrség.
Az meg, hogy valaki empatikusan elemezgeti a közegek tevékenységét csak az ő objektivitását minősíti, nem a közegek tevékenységét, ugyebár.

komolytalan samu 2012.01.04. 10:10:29

@Viktus: @.Pierre Bezuhov.:

Szvsz a konklúzió csak és kizárólag annyi, hogy ha egy újságíró az esemény tanúja és rögzítőjeként népmesei túlzásokat talál az áldozat sztorijában, azt közzéteszi.

Nem azért mert utálja az áldozatot vagy a politikai véleményét, csak éppen ott volt, és a népmesei fordulatokat könnyebb és célszerűbb most, mint utólag leválasztani a történtekről.

Aki szerint ez hátsó szándék nélkül lehetetlen, az vagy teljesen becsavarodott a paranoiától, és már végképp elbúcsúzott a józan ítélőképességétől,
vagy csak leszarja a valóságot mert, akárcsak Viktornak fontosabb a privát jól megszűrt valóságshow.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.01.04. 10:13:58

Nemár! Be kell húzódni egy sarok mögé és kibaszni egy gránátot az egyik torkolattűz irányába, majd egy flash és kiugrani, és rárusholni a legközelebbire, letunkolni, és gyorsan pozit váltani.

Omár mollah 2012.01.04. 10:21:34

Hát igen, ha van egy strike, és a strike mellé szerveznek egy counter-strike-ot, akkor nem túl szerencsés leállni vitatkozni a counter-strike-osokkal mert beownolnak, pláne ha látják rajtad, hogy noob vagy a strike-ok világában.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.04. 11:05:42

Na menj a picsába...
A, Végig ott voltak a tömeg nem nagymező utcai részén is széljobberek, ott sétálgatak a tömegben, ahogy a tüntetés után is.
B, A rendörök ahogy te is írod késöbb mentek oda, ez már hiba, de mondjuk spec azért, mert egy másik ember odahívta őket.
stb, stb

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.04. 11:08:14

@Tenderized Amen:
nézd kopasz, ha már rossz griffmadárhoz vonultál ki akkor ne rajtam töltsd ki a szexuális frusztráltságod. biztos akad egy izmos gárdista fijú valahol a környéken.

@komolytalan samu:
számos beszámoló van arról, hogy a derék sünök tétlenül nézték ahogy a nácik verik az embereket, nemcsak kövesdit. kálmán és a mandiner erre mondja azt, hogy "a rendőrség most visszafogottan és jól végezte a dolgát"

ezek tények, aranybogár

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.01.04. 11:10:50

@weisz manfréd huba:
hozzá lehet szokni, hogy most már minden utcai ballib csürhe seregszemlén ott lesznek a nácikok is. Elvettétek tőlük az utcát, vissza akarják kapni.
El lehet kezdeni valami küzdősportot :DDD

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2012.01.04. 11:12:33

@Fedor:

"Érdekes, az öt évvel ezelőtti rendőri intézkedéseket nem elemeztétek ekkora empátiával." - Ha öt évvel ezelőtt a rendőrök ugyanúgy jártak volna el, mint most, akkor ugyanilyen empátiával elemeztük volna őket. Akkor konkrétan símaszkban rugdostak földön fekvő embereket, ilyesmiről itt nem volt szó.

"Ha akkor valaki azt merte mondani, hogy oszlatáskor a rendőr nem tud válogatni, az rögtön komcsibérenc lett..." - Hol volt itt oszlatás?

"A nácikat nem engedték rá a tömegre a Nagymező utcán keresztül: a Nagymező utca volt nekik kijelölve, a rendőrsorfal miatt nem szivároghattak át a balzöldcivilek közé" Ez konkrétan nem igaz. Én a Nagymező utca felől érkeztem, keresztül a széljobbosokon, aztán a rendőrsorfalt simán megkerülve (nem tartott az a Nagymező teljes szélességében) simán átjutottam a másik oldalra. Ha nekem sikerült, bárkinek sikerülhetett..." - Le is írjuk, hogy sokan a Nagymező utca felől érkeztek, ezért is volt keveredés. A gárdistákat, árpádsávososokat azonban a rendőrök nem engedték ki az Andrássy útra, nem is jutott ki egy sem. Mások természetesen kimehettek, mi is ki-be jártunk.

""A közvetlenül az Operaház előtt zajlott késő esti tüntetés nem volt bejelentve, ám a Pintér-pribékeknek volt annyi eszük, hogy kivárták, amíg a tüntetők megunják és hazamennek. " Az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni Kossuth téri tömeg se volt bejelentve, és azokhoz se nyúltak a rendőrök." Önkormányzati választási kampányidőszak volt, és ilyenkor nem szükséges bejelenteni egy tüntetést, feloszlatása pedig jogtalan lenne.

"A hozzáállás megváltozásához az kellett, hogy a tömeg egy részének a hozzáállása megváltozzon, konkrétan a tévéostromra gondolok..." - A tévéostromnál speciel pont az volt a baj, hogy a nyilvánvalóan bűncselekményeket elkövető focihuligánokat egész éjszaka hagyták szabadon randalírozni. A rendőrök csak másnaptól kezdtek keménykedni.

"Teljesen nyilvánvaló, ha az Operaháznál is hasonló jelenetek zajlottak volna le, a Pintér rendőrség is oszlatott volna, és helyesen." - Így igaz. 2006-ban pont az volt a gond, hogy amikor oszlatni kellett volna, nem oszlattak, amikor nem kellett volna, oszlattak.

"Akkor a rendőrök követtek hibákat az intézkedés során, most meg már remélhetőleg profibbak lettek, és hasonló szituációban talán profibban rendezték volna le a dolgot." - Épp erről szól a poszt.

cutcopy 2012.01.04. 11:16:41

Minden kapott pofon legalább tízszeresen sebez egy törpepárt esetében..
"mint a Counter Strike-ban"

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.04. 11:17:47

„Biztos sokaknak fáj, hogy ezúttal nem volt rendőrterror”

pedig igény az lett volna rá:

„Paprikaspay-zés, tonfázás nem volt, pedig volt néhány arc, aki így ránézésre simán megérdemelte volna.”

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.04. 11:23:55

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

ugyan már, mit kell itt ragozni? 2006-ban forradalom volt, amit levert az ávó, most meg a komcsik akarták visszahozni a szekeresimréket.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2012.01.04. 11:36:05

@weisz manfréd huba: A) Mi speciel - a szokásos ártalmatlan injekciós bácsikákon kívül - a hivatalos tüntetés alatt nem láttunk széljobbereket a Nagymező utcán kívül. Fel is falta volna őket a tömeg. A tüntetés után viszont valóban mindenfelé szétszéledtek. Mindenképpen indokolt lett volna a kordon, de hát nem mi töltöttük a szilveszter éjszakánkat nem létező kordonokról szóló álhírek terjesztésével. Ugyanakkor mindez teljesen mellékes, mivel az incidensre a széljobbereknek kijelölt részen került sor.

B) A Moulin Rouge előtt tényleg nem voltak rendőrök, meg egy csomó más helyen sem. Nem lehet minden tüntető mellé rendőrt állítani.

C) Andrást sajnáljuk, és egyáltalán nem gondoljuk, hogy ő ment volna ököllel a nácikoknak. Viszont a beszámolója nem volt mindenben korrekt, ennyi.

komolytalan samu 2012.01.04. 11:38:32

Az egysoros kézi szövegértelmeződet kapcsold vissza a szelektív üzemmódból.

"2008-ban Gyurcsány Ferenc operaházi gálaesten köszöntötte október 23-át. Akkor az Andrássy út így nézett ki. Ehhez képest a rendőrség most visszafogottan és jól végezte a dolgát. "

Kihangsúlyoznám a neked kimaradt "ehhez képest" kifejezést, és a szövegkörnyezetet, ami a tömeg általános és nem az egyes balhék kezelésére vonatkozik.

aranybogár: Ez a bölcs nagymama osztja a kisunokát a csattogó kötőtűk mögül a szájkarate igen szórakoztató formája. Persze, ha ön már ingyen utazik a BKV-n akkor mostantól néninek szólítom és előre engedem a kommentablaknál. Pláne, ha beutalója is van.

Karcolt lendület 2012.01.04. 11:59:56

@Robinzon Kurzor:
Az ugye nem zavarja meg az összeesküvéselméletedet, hogy a balhékkal elempés és egyéb ellenzéki blogok, facebook oldalak foglalkoznak inkább.
De hogy segítsek kicsit az egész elméletet igazán ütőssé tenni, belevehetnéd, hogy KK&TT fejenként 500 forintot adott a náciknak, hogy megverjenek egy elempést.

@gordiusz:
Sajna már annyira elgurult a gyógyszerük, hogy akkor sem változtatnának a hozzáállásukon. Az egész elkúrásuk betetőzése az lesz, hogy képesek Gyurcsányból ismét reális alternatívát csinálni, miközben a higgadtabb, valóban polgári jobboldal elől legalább egy évtizedre elveszik az érvényesülés lehetőségét: ez nagyjából megbocsáthatatlan politikai bűn.
(Nem hiszem, hogy az LMP nagyon kormányképes erő és az összes tüntető erő balos gazdasági nézeteitől herótom van, de lassan inkább ők, mint Lézer Janiék.)

narmer 2012.01.04. 12:03:56

@ Van neve:Szentmihályi Szabó Pétert bottal, a feleségét meg összerugdalták

narmer 2012.01.04. 12:05:04

@Pierre Bezuhov. Hol a számos beszámoló?

meotisz 2012.01.04. 12:25:53

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"Viszont a beszámolója nem volt mindenben korrekt, ennyi."
Azt éppen a rendőrök mondták Andrásnak, hogy azért menjenek arrébb, mert sok ott a kamera. Az, hogy ti mégis tudtatok ott később fényképezni, nem cáfolja ezt.

"(nem kimenekítették, ez jól látható a videón, Kövesdi szabadon távozhatott volna, csak nem akart)"
Hát lemaradtatok az elejéről (ahogyan azt ti is írjátok). Addigra már arrébb ment kb. 20 métert. Ezzel szét is húzta vmennyire a támadókat, akiknek jól felfogott érdekében nem akart hátat fordítani, közben próbált hárítani.

"a Nagymező utca volt nekik kijelölve, a rendőrsorfal miatt nem szivároghattak át a balzöldcivilek közé"
Ezt egyébként honnan kellett volna tudni, hogy az a rész lett nekik kijelölve? Amúgy meg oda-vissza járkálás folyt. András sem véletlenül kereste ott egy barátját, amikor az inzultus kezdődött.

Karcolt lendület 2012.01.04. 13:26:13

@RAMBO:
Már készül a cs_nagymezo pálya, amin a rendőröknek a nácikok fogságába esett elempés túszokat kell kimenteniük a Moulin Rouge-ból. ;-)

vizipipa 2012.01.04. 13:41:49

Hasznos poszt.
A helyszínen bizony nem mindig úgy történnek a dolgok, mint ahogy a fotel/monitor harcosok meg az érzelmektől fűtött jelenlévők gondolják. Sok mindenen el lehet gondolkodni, persze csak ha valaki tanulni akar az eseményekből.
A nagy tömegben bizony megesik, hogy csak 10-15 méterre voltál az akciótól mégsem tudsz róla szinte semmit. A többoldalú tálalás meg kifejezetten hasznos, ha tisztán akarunk látni. A KM nem ragaszkodott ehhez az alapelvhez.
Az ideális bonyolításhoz ideális részvevők kellenek. Abból meg hiány van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.04. 13:43:12

"Olyan volt mint a Counter Strike-ban"

komolyan? csak ilyen példát tudsz hozni? a műveltség megvan

és azt ki mondta, hogy öljünk cigányt és zsidót? az lmp-s? mert semmi nem látszik, ha az utolsó mondat az lmp-é, akkor az öljünk zsidót hangja feltűnően hasonlít rá.

amúgy ha ártatlanul verték meg természetesen igaza van, csakhát ilyen pofával, ilyen viselkedéssel, mint ami a verekedős videón van, és ilyen színészi játékkal, mint ami a stúdióban készült videón van, nemigen tudom sajnálni, ez az ember olyan, mint aki legbelül örül, hogy megverték, legalább kapott most egy főszerepet, és megmutathatja mit tud
ilyen tenyérbemászó pofával nem kéne közlekedni az uccán, ilyen modoros viselkedéssel el kéne bújni a spinoza színházban

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=FlP-84xQXis

"Később a Moulin Rouge előtti padra állt fel, és egy barátját kereste"

úgy is néz ki, mint egy b*zi

"de nem érti, miért nem intézkedtek a rendbontók ellen"

mert egyetértettek velük, azért. és mert diktatúra van. vége a köztársaságnak, helló, ez már rendőrállam. nem figyelsz a tüntesésre?
ez azt se tudja hol van éppen.

"Gondolkodtam azon, hogy vajon mivel végződhetett volna ez a történet, ha olyan embert vernek meg a nácik, akinél könnyű drog van"

akkor igazuk lett volna a náciknak, derék fiúk lettek volna

"Az nem igaz, hogy a rendőrök a sajtó elől eldugták volna Kövesdit"

na, egy hazugság már biztos van, a többi állítás is biztos ilyen, jól mondom, ez a fickó egy színész, gerinctelenül és gátlástalnul hazudik, és megpróbál befolyásolni a színlelt érzelmekkel.

"Kövesdi szabadon távozhatott volna, csak nem akart"
"ő kiabált a leghangosabban"

ez a zsidó kiprovokálta

jó poszt

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.04. 13:46:40

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: "Ha öt évvel ezelőtt a rendőrök ugyanúgy jártak volna el, mint most, akkor ugyanilyen empátiával elemeztük volna őket."

Öt évvel ezelőtt a rendőrségnek még az oszlatáshoz való jogát is vitatták sokan. Természetesen a túlzások más kategóriába esnek.

""Ha akkor valaki azt merte mondani, hogy oszlatáskor a rendőr nem tud válogatni, az rögtön komcsibérenc lett..." - Hol volt itt oszlatás?"

Az érvelés logikáját hasonlítottam össze, ne tegyetek már úgy, mintha valóban nem értenétek...

"Önkormányzati választási kampányidőszak volt, és ilyenkor nem szükséges bejelenteni egy tüntetést"

Tévedés. Csupán a kampányrendezvényeket nem kell bejelenteni, ez pedig nem az volt. Az más kérdés, hogy a rendőrség a békesség úgy tett, mintha az lenne...

"2006-ban pont az volt a gond, hogy amikor oszlatni kellett volna, nem oszlattak, amikor nem kellett volna, oszlattak."

Azért ez így elég sablonos általánosítás. Volt példa mindenre, de általában ha oszlattak, akkor annak volt oka is. Ráadásul elég nehéz eldönteni, hogy most akkor mikor léphetnek fel, és mikor nem, hisz volt olyan, hogy a bejelentetlen tüntetést HÁROM órán át hagyták, és csak utána kezdték az előállításokat, mégis azt hozta ki a bíróság utólag, hogy nem hagytak elég időt a helyszín elhagyására:

fedor.blog.hu/2009/11/24/mazochista_kormany

"Épp erről szól a poszt."

Mivel én arra értettem, hogy szükség esetén az oszlatás kivitelezése lett volna profibb, azt kell, hogy mondjam, szerencsére nem erről szól a poszt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.04. 13:47:55

na de várjatok, kövesdi slomó és bálint gergely nem ugyanaz, hát itt hány lmp-ést vertek meg? hát itt genocídium volt b+

ebfül 2012.01.04. 13:58:57

@.Pierre Bezuhov.:

nácizás=zsidózás.

"Kettős Mérce". Találó név.

meotisz 2012.01.04. 14:09:37

@tesz-vesz:

"és azt ki mondta, hogy öljünk cigányt és zsidót? az lmp-s? mert semmi nem látszik, ha az utolsó mondat az lmp-é, akkor az öljünk zsidót hangja feltűnően hasonlít rá."

"na de várjatok, kövesdi slomó és bálint gergely nem ugyanaz, hát itt hány lmp-ést vertek meg?"

;)))))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.04. 14:10:09

@.Pierre Bezuhov.: aki lmp-s az alapból megérdemli a verést"

neeem ez azért nincs így, mondjuk attól is függ ám, hogy hol vagyunk és kik vagyunk, mert az lmp gyöngyöspatán a magyaroktól tényleg megérdemli a verést, mint a rossz kölyök, aki azt se tudja mit csinál.

eon · http://magyarinfo.blog.hu 2012.01.04. 14:17:16

Hagy reagáljak néhány állításra, mert bár értékelendő, hogy finoman és visszafogottan menteni próbáljátok a helyzetet a hatalmon lévők védelmében, de azért jó pár tévedés és félreértelmezés van a mesétekben.

1. Az igazoltatást és a motozást egészen konkrétan ebben az esetben a kamerák és az újságírók miatt végezték mellékutcában. A rendőr azért kérte, hogy menjenek arrébb, mert ott kevesebb a kamera. Ez elhangzott. Ez tény.

2. Tévedés, hogy rutineljárás ilyen esetben a kipakoltatás. Igazoltatás szokott történni. Motozás előfordul, de tüzetes átvizsgálás, dohányzacskó átkutatása nem. Kövesdi András szerint egyértelműen drogot kerestek nála.

3. Gonda László által bejelentett ellen-rendezvényről a rendőrség tájékoztatta Kopiás Attila Steve szervezőt. Az ellentüntetés helyszíne a Hajós utcában volt, ahol a két tömeg megfelelően elzárva egymástól gyakorolhatta a gyülekezési jogát. Tehát tévesen állítjátok, hogy "a Nagymező utca volt nekik kijelölve". Nem volt kijelölve.

A rendőrség nem biztosította azt, hogy a Hajós utcai tömeg ne tudjon átáramolni a Nagymező utcába az Ó utcán keresztül. Pedig már elég korán érzékelhető volt, hogy szélsőjobboldali tüntetők a Hajós utcát elhagyva provokációs céllal beáramoltak a Nagymező utcába. Ez ellen a rendőrség semmit nem tett, azaz ráengedte őket a békés tömegre. Itt történtek az atrocitások. Ezt nem rendőrségi hibaként felfogni érdekes álláspont...

4. Vészmegoldás volt a rendőrsorfal a Nagymező és az Andrássy sarkán. Az atrocitások kialakulását látva tette a rendőrség, de ez már eső után köpönyeg. Egyrészt az ellentüntetőket be sem szabadott volna engedni a Nagymező utcába a tömegre. Másrészt a jogszerűtlenül a Nagymező utcában tüntetőket, akiknek a célja a rendezvény megzavarása volt, és akik az embereket ott verték, hagyták tovább működni utána is.

5. Idézitek Kövesdi András szavait is. Ami állításotokkal ellentétben nem a radikáljobberek territóriumán hangzik el, hanem egy elvileg biztonságos, a tüntetés felé vezető útszakaszon. Kövesdit ekkor már jól elagyabugyálták, miközben menekült több tíz métert, földre került, és verték. Azt nem tudja, hogyan sikerült felállnia. De, hogy még ezek után is kiáll magáért, én azt gondolom, hogy bátor tett. Mivel a "belvárosi libsiket" szídták azok, akik őt verték, ezért mondta azt, hogy ha a belvárosi libsikkel van bajuk, akkor nem neki kell innen elmennie. Tudni kell ugyanis, hogy ő ott lakik pár utcára, ő otthon van, belvárosi. Hanem azoknak kell elmenniük, akik utálkozni és balhézni jöttek csak ide.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.04. 14:19:30

@eN: azért úgy tűnik nem nagy CS-játékos az ürge:

„Olyan volt mint a Counter Strike-ban, hirtelen körbevettek, és nem tudtam hol védekezzek.”

arról nem is beszélve, hogy ott komoly fegyverek is vannak, így drámaibb is az óvodásnak az idézet:

„Olyan volt mint a Counter Strike-ban, tudod"

de ahogy >hallom< megtalálta a védekezést módját.
bár ilyen nincs a konter sztrájkban, mondom én hogy nem nagy CS-játékos az ürge

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.04. 14:52:29

@TuRuL_2k2: olyan pesszimista vagy turul, minden zsidózásod után beraksz szomorú :( jeleket.
fel a fejjel. kitartás!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2012.01.04. 14:52:36

@eon: Köszönjük, nagyjából kezd összeállni a kép.

1. Nem tudjuk, mit mondott a rendőr, simán lehet, hogy a kamerákra hivatkozott (a rendőrök tényleg nem szeretik, ha filmezik őket), de a tény az, hogy simán lehetett filmezni a motozást. Ha nagyon nem akarták volna, nem hagyják.

2. Dulakodások esetében rutineljárás a zsebkipakoltatás. Sőt, egyszerű közúti ellenőrzésnél is előfordul, nekünk például elemezték már tíz percen át rendőrök a Strepsils torokcukorkánkat az éjszaka közepén. Ez persze kellemetlen, de ilyen az élet.

3. Megnéztük, valóban tévedtünk, nem a Nagymező utca volt kijelölve a nácikoknak. Elnézést kérünk. Ez esetben a rendőrök tényleg hibáztak, bár itt meg az a kérdés merül fel, hogy miként tudták volna megakadályozni, hogy a provokátorok ne jussanak be a Nagymező utcába, a többiek meg igen. Frizura alapján válogassanak? Motozzák meg őket, hogy van-e náluk árpádsávos kulcstartó? Nem ti lennétek a leghangosabbak, ha mondjuk egy rövid hajú LMP-st nem engednek át, mert azt hiszik, jobbos? Ezek megoldhatatlan problémák, éppen ezért érdemes higgadtan kezelni őket.

4. Ugyanez a kérdés: ha valaki azt kiabálja, hogy "Orbán takarodj", akkor azt hagyniuk kell a rendőröknek, ha meg azt, hogy "Gyurcsány takarodj", akkor azt lőjék le? Ha valakinél Rákosmente MSZP transzparens van, azt hagyják, ha meg árpádsávos zászló, azt vigyék el? Milyen alapon diszkriminálhat a rendőr a különböző - és nem is mindig egyértelmű - irányultságú tüntetők között? Amíg nincs fizikai erőszak, addig annyit tudnak tenni jogszerűen, hogy a láthatóan más szubkultúrát képviselőket sorfallal megpróbálják elválasztani. Azt' vagy sikerül, vagy nem.

5. Kövesdi András szavaival az égvilágon semmi bajunk nincs, ezt jeleztük is.

Annyi történt, hogy a Kettős Mérce poszt - alapvető szakmai hibát elkövetve - az egyik fél elbeszélését tényként közölte. Ez azt sugallta, hogy egy földön fekvő ütlegelt, rugdosott embert a rendőröknek kellett kimenekíteniük, majd utána még direkt drogot keretek nála, mert LMP-s, ráadásul a sajtótól is elzárták. Mi egy vágatlan videóban - ami hangsúlyozottan az események végső szakaszát rögzíti - azt mutatjuk meg, hogy ennek nagy része egyszerűen nem igaz. Azt, hogy korábban megverték, egyáltalán nem tagadtuk, ahogy a videón is látszik, ekkor még nem voltunk a közelben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.04. 15:03:16

@Fedor: hogy oszlatáskor a rendőr nem tud válogatni, az rögtön komcsibérenc lett"

a mandi szerintem nem mondott ilyet, de akkoriban tudod nem a művészek voltak kézivezéreltek - ahogy navarro és vágvölgyi mondta a múzeumban - hanem a rendőrség.

és a békés tömeg oszlatását ne vegyük már egybe a dulakodókkal a tömegben

utolsó bekezdésben igazad van, én se értem miért írta így kálmán tróger

fikanick 2012.01.04. 15:40:48

Lathatoan be kell bizonyitani, hogy a libsik tehetnek arrol, hogy a rendorok nem eloztek meg a bajt, aztan pofanbasztak oket, hogy a vegen azt vegzaljak, akit fizikailag bantalmazott egy kupac budos, utolso naci.

KK&TT lathatoan megint odatette magat, hogy tovabb nyomhassak az orszagot a teljes osszeomlas iranyaba, mar csak azert is, mert ezzel valoszinuleg okosabbnak erezheti magat a professzoranal (vagy fasztudja kivel szemben van ekkora kisebbrendusegi erzese, nem is igazan erdekel), neki ez az onbeteljesules.

Szerintem meg a rendorok ezt akartak, el is ertek. A rendorokert pedig Pinter felel. Kizarolag azert nem volt nagyobb verekedes, mert az ott megjelent balosok nem olyan mucsai sopredek, mint az ott megjelent nacik.

fikanick 2012.01.04. 15:43:59

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Bazmeg, mar ne haragudj, de ha ott voltal hazudsz (esetleg feltudatosan vagy idiota). Mondjuk allitsak meg azokat, akiknel az arpadsavos lobogo van, esetleg igazoltassak a torveny szerint tilosban jarokat, akik eltakart arccal jelentek meg, meg esetlegesebben odaallithattak volna a rohamrendoroket a nacik melle es nem 2 utcaval odebb, hogy ott legyenek, amikor a baj tortenik.

Nyilvanvalo, hogy Pinter pont arra jatszott, hogy ennel nagyobb baj tortenjen. Hogy miert, arrol en is csak kombinalni tudok, szerintem pont azert, hogy megmutassa, hogy az LMP-sek is verekedos faszok pont ugy, mint az o csocselekuk anno.

Bálnaborjú · http://balnaborju.blogspot.com/ 2012.01.04. 15:54:02

csak miheztartás végett:

2007. okt. 22. Andrássy út

www.youtube.com/watch?v=ojgCR7wJ0Tc

civileknek belépés csak oda szóló lakcímkártyával

Avatar 2012.01.04. 16:19:33

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
"2. Dulakodások esetében rutineljárás a zsebkipakoltatás. Sőt, egyszerű közúti ellenőrzésnél is előfordul, nekünk például elemezték már tíz percen át rendőrök a Strepsils torokcukorkánkat az éjszaka közepén. Ez persze kellemetlen, de ilyen az élet."

A rendőrségi törvény szerint:
29. § (6) A rendőr az igazoltatott személy ruházatát, járművét átvizsgálhatja, ha azt a személyazonosság megállapítása, a közrendet, a közbiztonságot fenyegető veszély elhárítása, bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésének gyanúja szükségessé teszi.
Tehát alap igazoltatás esetén nem, csak a fenti dolgok gyanúja esetén vizsgálhatja át a ruházatodat és járművedet a rendőr. Az nem számít alapos gyanúnak az átvizsgáláshoz, hogy mert "csak", vagy mert "nem tetszett a képe", vagy mert "raszta haja van", vagy "mert LMPs".
Szóval a rendőr veletek szemben túllépte a jogkörét. Ha adott volna még két pofont is, mert tenyérbe mászónak ítéli az arcod, akkor is lezárnád annyival, hogy "Ez persze kellemetlen, de ilyen az élet"?

A postban szereplő esetre talán a fokozott ellenőrzés vonatkozhat:
30. § (1) A rendőrség a bűncselekmény elkövetőjének elfogása és előállítása, vagy a közbiztonságot veszélyeztető cselekmény vagy esemény megelőzése, megakadályozása érdekében a rendőri szerv vezetője által meghatározott nyilvános helyen vagy a közterület kijelölt részén az oda belépőket vagy az ott tartózkodókat igazoltathatja.
(2) A rendőrség az (1) bekezdésben írt cél elérése érdekében épületet, építményt, helyszínt, csomagot és járművet átvizsgálhat.
(3) A rendőrség a rendezvény, az esemény, továbbá a közlekedés biztonságát, a közterület rendjét veszélyeztető jogellenes cselekmény megelőzése, megakadályozása érdekében a rendőri szerv vezetője által meghatározott területre belépők és az ott tartózkodók ruházatát és járművét átvizsgálhatja, illetőleg az üzemeltető által előírt feltételek megtartását ellenőrizheti, a közbiztonságra veszélyt jelentő anyagokat, eszközöket lefoglalhatja, illetőleg azoknak a rendezvény, esemény helyszínére való bevitelét megtilthatja.

Ez alapján már lehetett jogos az LMPs gyerek elleni intézkedés, bár a rendőrség valószínűleg nem a közbiztonságra veszélyes anyagokat, eszközöket keresgélt a dohány mélyén.

eon · http://magyarinfo.blog.hu 2012.01.04. 16:37:26

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Kösz a választ!

Sajnos tévedtek. Kövesdi András elmondása szerint több tíz métert menekült mielőtt/miközben verték. Miután megverték, még elmondja a magáét, amihez joga van. Ti az utolsó részt mutatjátok be. A rendőrök ekkor mentek be érte, és kihozták. Reméljük akad valami felvétel majd a korábbi és későbbi történésről is, hogy tovább tisztuljon a kép. Például, hogy miként ért véget a verés. A kiáltozó Kövesdi András mellett lévő sapkás úr, aki kikíséri, a videó tanúsága szerint szintén rendőr lehet civil ruhában, ő kezdi kifelé tolni Kövesdit. A rendőrök Kövesdit kimenekítették, bár egyetlen verekedő rendbontó ellen sem intézkedtek a felvétel szerint. Már 0:22-nél látszik a civil ruhás rendőr, hogy ott áll, tehát ti már akkor érkeztetek, amikor ő ott volt. Kövessétek le a képkockákat, én is azt tettem.

Sajnos alapvető szakmai hibát vétve nem néztetek utána, hogy hol volt a tüntetés bejelentve. Majd amikor kiderül, hogy hibáztatok, minden szakmaiságot nélkülöző fejtegetésbe bonyolódtok arról, hogy két tüntető tömeget szétválasztani valójában nem is lehetséges és hogy mi lennénk a leghangosabbak, ha ez megtörténne... Ez nem igaz, hiszen párhuzamos tüntetések biztonságos elválasztása megoldható, számos példát lehetne hozni.

Sőt a rendőrség ígérete a főszervező felé az volt - gondolom a szervezőket sem kérdeztétek meg - hogy 15 órától a Bajcsy-Zsilinszky út vonala biztosítva lesz, hogy ne történhessen meg a keveredés. A tüntetés helyszíne az eredeti tervek szerint az Oktogon felől lett volna megközelíthető. Végül az ígéret ellenére a lezárás nem történt meg, és egy rögtönzött sorfallal zárták le az Andrássyt a Nagymezőnél már túl későn, de úgy, hogy nem a rendbontókat szorították kijjebb, hanem ívesen benyúltak az Andrássy útra is a sorfallal.
A 4. pont szintén szakmaiatlan elmélkedés.

Abban a tekintetben is merész állítást tettetek, hogy a rendőrök azért vitték el Kövesdi Andrást, mert ő volt a leghangosabb. Nem tudhatjátok, hogy civil rendőr/ök mekkora arányban voltak jelen. Nem tudhatjátok, hogy milyen értesülések alapján intézkedtek és mi volt a céljuk, mit láttak, miért jelentek meg.

A fotót az intézkedésről köszönöm. Ez igazolja, hogy a Mozsár utca belső sarkára vezették őt. Kövesdi András itt feltett egy kérdést, hogy ha a többi kamera zavarja őket, akkor ők miért kameráznak, erre azt a választ kapta, hogy azért, mert az a sajátjuk. Ennél többet nem mondtak. Nem tekinthetjük biztosnak azt, hogy a sajtó elől akarták elrejteni, ebben igazatok van, hiszen ezt így nem mondták ki. Azt azonban a beszámoló szerint igen, hogy a kamerák elől. Az, hogy nem akadályozták végül aktívan a felvételetek elkészítését, korrekt. Ezzel ki is egészítem a cikket a Mércén.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.04. 16:51:56

"Én szemtanúja voltam, amikor ezt az embert megverték. Egy zömök, fekete ruhás, fekete sapkás, golyófejű, agresszív 35 körüli tahó azt kérdezte tőle, hogy miért áll ott. Én mögöttük álltam a padon. Az áldozat azt kérdezte: miért, nem állhatok itt? Erre a kérdező már ütött is, az áldozat menekülni kezdett, a támadó 2-3 talpig feketébe öltözött haverjával utána. Pár méterrel arrébb utolérték, újra ütni kezdték, majd leütötték, a földre került, ütötték. Páran bevatkoztak, kavarodás lett, a rendőrök onnan kb. 20 méterre álltak sorfalként a nácik és a normál tüntetők között, de legalább öt-tíz percig nem avatkoztak be."

...

"Még csak annyit, hogy a neonáci, aki ezt az embert megverte, azért ment oda a barátaival együtt, hogy verekedjen. Látszott az arcán és a testtartásán, hogy alig várja, hogy találjon egy vékonydongájú srácot, akit megverhet."
magyarinfo.blog.hu/2012/01/03/a_kamerak_elol_elbujva_kipakoltattak_a_rendorok_tegnap

természetesen ha így történt, akkor nem provokált a honfitársunk, és politikai? köztörvényes bűncselekmény áldozata. a bűnöst elő kell venni.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2012.01.04. 17:36:42

@eon: Valóban alapvető hibát vétettünk, hogy benéztük az ellentüntetés helyét. Ezért elnézést kértünk, és a posztban, amint tudtuk, pirossal javítottuk.

Többször leírtuk, hogy nem ismerjük az előzményeket, a felvételen látszik, hogy vagy húsz méterre álltunk onnan, s a kavarodásra siettünk oda. Semmi olyasmit nem írtunk, hogy Andrást ne verték volna meg.

"minden szakmaiságot nélkülöző fejtegetésbe bonyolódtok arról, hogy két tüntető tömeget szétválasztani valójában nem is lehetséges... párhuzamos tüntetések biztonságos elválasztása megoldható, számos példát lehetne hozni." Kíváncsian várjuk a példákat. Számunkra az egyetlen ismert példa a meleg méltóság menete, amikor egy gigantikus ketrecet építenek, és csak motozás után lehet bemenni. Képzeld, milyen cirkuszt csináltok, ha hétfőn ezt a megoldást alkalmazzák! Persze ott a másik megoldás, hogy a nácikokat szó nélkül elviszik, ilyen is volt már, de ez egyrészt csak a "nácik nem is emberek" szabadságértelmezés szerint jogos, másrészt könnyen a feszültség eszkalálódásához vezethet egy ilyen helyzetben. Sajnos az a helyzet, hogy ha valaki nagyon provokálni akar, akkor azt anélkül is megteheti, hogy Pintér Sándor személyesen mozgatná a szálakat.

Civilruhás rendőrök nyilván voltak, kísérték az eseményeket, és amikor arra került a sor, irányították az egyenruhásokat. Épp ez a dolguk, nem az, hogy az első bazdmegnél lőjenek. A nagyobb balhét ez esetben éppen úgy lehetett megelőzni, hogy Andrást emelték ki, nem valamelyik jobbert, mert arra a többi harminc jobber begerjedt volna.

Egyébként ha kedveled az összeesküvés-elméleteket titkosrendőrökről, LMP-sekre vadászó rebiszesekről, és ökoszocialisták vérét ivó főkapitányokról, csak tessék.

Egyébként már a posztban is jeleztük, hogy a rendőrség hibázott, mert kordon kellett volna a tüntetők közé.

suski 2012.01.04. 20:07:50

Oké. A hős LMP-s aktivista megprobáltatásai kivesézve. Szentmihályi Szabó Péter megrugdosott feleségére meg szokás szerint szarik a New York Times és a Mandiner - is. Mert minek ment oda, ugye?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.01.04. 21:23:15

@Sebastian Knight: Épp most olvastam erről. Babarczy Eszter azt állítja, szemtanúja volt az esetnek, és szerinte jobbikosok rugdosták, árulózták le stb. Sajnos Szentmihályi annyira óvatosan fogalmaz a cikkében, hogy abból nem derül ki egyértelműen, kik voltak . (

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.01.04. 21:44:22

@Sebastian Knight: Tovább olvastam, lehet, hogy a mi Eszterünk hazudik.

"...tényleg kiabáltak vele. De a muris az volt, hogy azt kiabálták egymásnak, hogy ki a magyarabb. Végtelenül abszurd volt. Logikusan következik ebből, hogy az elkövető Jobbikos vagy még odébb"

Elsőre megtévesztő, de ebből még nem következik semmi.

suski 2012.01.04. 21:45:29

@gloire: hát azt elég nehéz elképzelni, hogy "jobbikosok" (?) rugdosták meg. Számomra az is komoly fejtörést okoz, hogy miféle patkány képes 60 feletti öregasszonyokat rugdosni.

suski 2012.01.04. 21:47:31

@gloire: hol olvasod Babarczy beszámolóját?

suski 2012.01.04. 21:49:31

@gloire: a Barikád cikkben SZSZP elég világosan megmondja kik voltak.

"Támadóink egyébként azok voltak, akiket a szocialista párt rendezvényein általában látni lehet” – tette hozzá."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.01.04. 22:14:14

@suski: ".. Sarkosan fogalmazva

Nézem a képeket, olvasom a híreket az Opera előtti tüntetésről, no meg a rendőrségi közleményt, hogy különösebb incidens nem történt. Mint meghívottak, ünnepelni mentünk az operagálára, próbáltuk magunkat átvágni az Andrássy út járdáján sűrűsödő tömegen, a fülhasogató szónoklatoknak csak egy-egy foszlánya jutott el hozzánk. Egyre nehezebben haladtunk előre, közölték, nem lehet továbbmenni. Minél közelebb jutottunk a célhoz, annál ellenségesebb lett a sokaság, hiszen rádöbbentek, mi az „ellenséghez” tartozunk, ráadásul fel is ismertek. Elkezdtek lökdösődni, feleségem hiába mondta kissé naivan, hogy nekik joguk van tüntetni, nekünk meg ünnepelni, ez olaj volt a tűzre, az alkoholtól is bátor polgártársak és polgártársnők belerúgtak a feleségembe, engem hátba vágtak, majd odaértünk a rendőrökhöz, és hallgathattuk a „hazaárulók, hazaárulók!” skandálást. Félelmet leginkább a feleségem miatt éreztem, aki már az ájulás határán volt, és ma sem merem végiggondolni, mi lett volna velünk, ha a tömegben lesz rosszul – akár agyon is verhettek volna minket az osztályharcos indulatú tüntetők, akiket csak azért nem nevezek csőcseléknek és lumpenproliknak, mert bizonyára akadtak Bibó eszméin nevelkedett demokraták is közöttük. Az új alaptörvény tiszteletére rendezett műsor szép volt, nyolc kemény évig küzdöttünk ezért is, a Nemzeti Hitvallásért, lám, mi lettünk a hazaárulók, akik pedig szó szerint árulták a hazát, most tőlünk féltik az ő tökéletes demokráciájukat. Azon már meg sem lepődöm, hogy a külföldi és hazai tudósítások csak a békés tüntetőket megzavaró szélsőjobbról értekeznek, és csak a „méltóságteljes” tüntetés szervezőivel, szónokaival készítettek interjút. Mindent szabad, csak ne legyen béke, szabadság és egyetértés Magyarországon. Több volt ez, mint ünneprontás. Előre kitervelt, aljas provokáció.

Szentmihályi Szabó Péter, Magyar Hírlap"

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.01.04. 22:19:15

@suski: Miért nehéz elképzelni? Az, hogy minden fideszes hazaáruló, ugyan úgy, mint a szocik, az azért nem egy ritka vélemény ma a szélsőjobbon.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.04. 22:32:57

lol. balosok vernek védtelen embereket... abszolút hihető , mindennapi eset :DD
mintha nem lenne közismert, hogy ez jobbikos tempó.

arról nem is szólva, hogy a magyarhirlap publicistái a hazai média legalját képezik. tehát Péter bácsi nagy valószínűséggel hazudik, mint ált. a cikkeiben, vagy a sokkos állapotában maszopos néniket vizionált támadóinak

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.01.04. 22:43:59

@suski: @.Pierre Bezuhov.: "Eszter Babarczy Láttam az incidenst. Szentmihályi úr a Nagymező utca és az Andrássy út sarkán állt (onnan nem lehet az Operába jutni). Ez a hely a jobbikosoknak volt elkerítve eredetileg. Egy nagydarab bőrdzsekis úr azt állította, hogy Szentmihályi úr nem elég magyar, Szentmihályi úr pedig azt állította, hogy ő legalább olyan magyar, mint a bőrdzsekis úr. Fizikai inzultust nem láttam, hacsak azt nem számoljuk ide, hogy Szentmihályi úr rettenetesen elsápadt és hátra lépett kettőt annak a kijelentésnek a hallatán, hogy ő nem eléggé magyar. Ezt még biztos nem hallotta."

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.04. 22:57:00

@gloire: én is megtaláltam közben Eszter nyomozási felhívását a fb-on.
az elég árulkodó, hogy szentmihályi kihagyta a sztoriból ezt ki-a-magyarabb vitát, úgy nem igazán állna a mszp-támadós scenario.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.01.04. 23:08:58

@.Pierre Bezuhov.: Ettől még lehetne mszp-s is, simán. A lumpenproli archetipusa, mint bázis, egyaránt köthető a szélsőjobbhoz, és a baloldali munkáspárti hagyományokhoz, ráadásul annyira, hogy ebből komoly bemutatót kapunk az utóbbi években. A hazaárulózás ugyan ez, mszp-sek és a jobbikosok is gyakran hazaárulózzák a fideszt. Emiatt a kettősség miatt lehet manipulálni könnyen az esetet.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.01.04. 23:10:09

@.Pierre Bezuhov.: Mert az világos, hogy kettőjük közül valamelyik hazudik :D

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.01.04. 23:28:37

@gloire:
"Ettől még lehetne mszp-s is, simán. A lumpenproli archetipusa"

igen, ezt nem vitatom. csak akkor felmerül a kérdés, hogy az ittas lumpenproli hogy ismeri fel a marginális MH egy abszolút jelentéktelen firkászát. én magam sem tudtam hirtelen hogy néz ki a manus, pedig a hirlapos elmebetegeket azért viszonylag rendszeresen olvasom.

maradjunk annyiban, hogy erősen hisztérikus és hatásvadász lett szszp irománya.

suski 2012.01.04. 23:55:03

@gloire: mert a barikád egy jobbikos oldal és ott a fenti belinkelt cikk található. SZSZP egy Kárpátia nevű lapban is ír, van egy tippem, hogy az is jobbikos/árpádsávos irodalom.

suski 2012.01.04. 23:57:33

@gloire: ez nem is biztos, hogy azonos a rugdosós incidenssel.

suski 2012.01.05. 00:02:21

@.Pierre Bezuhov.: "az ittas lumpenproli hogy ismeri fel a marginális MH egy abszolút jelentéktelen firkászát"

Csillogtasd csak műveltséged, mindannyian tanulhatunk.

hu.wikipedia.org/wiki/Szentmih%C3%A1lyi_Szab%C3%B3_P%C3%A9ter

"Eddig mintegy ötven könyve jelent meg, versek, novellák, történelmi és társadalmi regények, tudományos-fantasztikus művek és tanulmányok. Tudományos-fantasztikus műveket 1973-tól kezdve kezdett írni.
Számos rádió- és tévéjátékát, színdarabját adták elő, sokat fordított angol és orosz nyelvű irodalmat."

suski 2012.01.05. 00:03:59

@gloire: mondjuk ha a turult elvétették a jó árpádsávosok, akkor lehet azt is, kit kell köpködni :-)))

loláb 2012.01.05. 15:56:01

@Fedor: Házhoz jöttél a lófaszért koma, nem elég amit otthon kapsz tőlem?

Sebastian Knight 2012.01.05. 17:44:23

@gloire:

Beküldtem a mandiner.hu-nak. Nem tették ki.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.05. 18:51:53

@loláb: Itt sokkal normálisabb reakciókat kaptam, mint tőled meg DeMarco-tól szoktam...

Altaïr 2012.01.07. 15:52:08

„És azt sem értem, hogy egyáltalán miért engedték rá a szélsőjobbosokat a békés tömegre. Simán le el lehetett volna zárni egymástól a két tüntetést.”

HÁÁÁÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁÁÁÁÁÁ!!!!!

Yeto 2012.01.07. 18:46:26

Időnként visszatérek, hogy találok-e itt bármit fizessbérenc hazugságokon kívül. De még mindig nem.

KószaFeri 2012.01.10. 11:59:18

Akik itt fentebb egy ártatlan ember megverését gyalázzák, kicsit nézzenek már magukba egy kicsit. Én személy szerint ismerem Andrást, és egy nagyon értelmes, okos, teljesen normális embert tisztelhetek a személyében. Az, hogy így reagált szegény a történtekre, mint a videón, szerintem teljesen normális, már ha azt normálisnak lehet nevezni, hogy békés tüntetőket bántalmaznak mindenféle nagyon furcsa emberek. A dolgok relativizálása pedig (kit hol miért motoztak meg stb) nagyon nem csökkenti az alapesemény problémáját. azaz az erőszakot, amely teljesen elfogadhatatlan.
süti beállítások módosítása