Kommentszűrés
’11 dec
21
13:31

A Fidesz hübrisze II.

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

  „Meg tudom érteni, hogy valaki hazautazik, és nem Budapesten várja a Jézuskát” – hangzott Lázár János reakciója az IMF-delegáció idő előtti távozását firtató kérdésre. „Sem korábban, sem a jövőben nem a kormány vette el ezeket a forrásokat, hanem a magán-nyugdíjpénztári tagok döntöttek arról” – nyilatkozta Giró-Szász András kormányszóvivő a napokban. „A pénz, a hitel, a pénzvilág és a tőzsde uralmának a korszaka. Ezt most lezárjuk” – vázolta fel paradigmaváltó világegyenletét Matolcsy György.

  Az elmúlt napok fejleményeit és kijelentéseit olvasva beugrott egy réges-régi poszt, amit Agent Ungur kolléga írt az akkor még ellenzékben lévő, ma viszont már kétharmados teljhatalommal rendelkező pártról, a Fideszről. Annak hübriszéről.

  Hübrisz: görög szó, jelentése gőg, dölyf, elbizakodottság; eredetileg túlkapás, áthágás, másvalaki szférájába behatolás. Helyben vagyunk. S nem arról beszélünk, hogy szükséges vagy sem egy-egy átalakítás, hanem arról, hogy a kormányzat teljhatalmával élve minden létező keretrendszerhez hozzányúl, áthág, átszab. Mostanában olyan horderejű kérdések dőlnek el napról napra (meg éjről éjre) a parlamentben, amelyeknek a következetes megalapozásához, kidolgozásához, megvitatásához szinte évek vagy legalábbis hónapok kellenének.

  Persze, ahol gyalulnak, ott hullik a forgács, ugye, de egy külső szemlélőnek az utóbbi hetekben már tényleg csak az jön le, hogy sztahanovi rekordokat dönt a törvénygyár, amelyben olyan apróságokkal, mint hogy nem létező személy nyújtja be a módosítót, vagy normaszöveg és sorszám nélküli, „Az egyházakkal kapcsolatos...” néven futó törvényjavaslatot tárgyal meg a parlament, már nem is foglalkoznak igazán. A hiperűrsebességbe kapcsoló jogszabálydömpinghez pedig minden eddiginél dölyfösebb kijelentések kapcsolódnak a fideszes vezetők részéről – a mamelukok viszont rettegve menekülnek, ha kényelmetlen kérdést mer feltenni nekik valaki. Külső szemlélőt emlegettem, de tudjuk, hogy az átalakítási lázban égő kormánypártok pont a külső szemlélőkkel foglalkoznak a legkevesebbet – miközben most már erőteljesen csökken a népszerűségük idehaza, a kormány és az ország nemzetközi hírnevéről nem is beszélve. S eközben kijelentéseik szerint nemcsak a belső és külső ellenfelekkel, hanem már az egész világrenddel állnak harcban.

  Mit is írt két és fél éve Agent Ungur? „Kurva könnyű úgy népszerűnek lenni, hogy a másik oldal ország-világ előtt bebizonyítja, hogy képtelen a kormányzásra... Az alázat hiánya pedig ma is ott van a Fidesz majd minden rezzenésében, és ma is fájdalmasan irritáló... A szocik hullámvasútja pontosan azt mutatja: a szájtépéssel szerzett népszerűség igen illékony, abból ne varrasson nagy mellényt magának az ember, mert gyorsan pofára esik... Így hát kezdek félni. A hübrisz, a Fidesz sírásója, itt van, és tombol.” És mire figyelmeztetett a 2009-es EP-választás és az utána következő időszak kapcsán a kolléga? „Ha lesz is kétharmados eredmény, utána csak szépen, csendben nyugodtan, félre a győzelmi dobokkal és nyilatkozatokkal.” Nincs mit hozzátenni.

  Egy művelt kolléga jegyezte meg tavaly ősszel, amikor a Fidesz akkor felívelő forradalmi lendületéről írtam, hogy a mottóul használt Lord Acton-idézet kissé elcsépelt már. De mit tegyünk, ha száz éve, ötven éve, tavaly és ebben a pillanatban is érvényes veszélyre hívja fel a figyelmet: „A hatalom hajlamossá tesz a rosszra, a teljhatalom pedig teljesen rosszá tesz.” Emlékezzünk, Orbán Viktor a tavalyi választás estéjén arról beszélt: akármilyen elsöprő fölénnyel is győztek vasárnap, a következő évek során számukra a legfontosabb a szerénység és az alázat kell, hogy maradjon.

  Most már a következő években vagyunk.

  Ikarosznak megtanította atyja, hogyan repüljön a hullámok fölött, hogy ne bukjon alá, de ne is higgye el, hogy mindenre képes. Ikaroszt mégis elkapta a magasság igézete, és elindult fölfelé. Nem volt képes visszafordulni, de nem tudta egymaga legyőzni a világ rendjét. Tudjuk, nálunk hivatásos aggódókkal, rettegőkkel, a diktatúra eljövetelét vagy megérkeztét prédikálókkal tele a padlás – de ez önmagában édeskevés az aggályok negligálására. Itt és most még mindig nem késő levegőt venni, körülnézni, felébredni a tévedhetetlenség hitéből és a mindent megváltoztatni képes akarat delíriumából.

Címkék: fidesz hübrisz

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr193475215

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szecesszió 2011.12.22. 21:17:33

Ahol a beleszólás lehetősége megszűnik, szükségszerűen közös értékeink ellen, szűk lobbicsoportok (a családtagok és a haverok) érdekeiben folyik a kormányzás és a társadalmi intézmények működtetése. Ahol a mégoly áttételes képviseleti rendszeren keresz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.21. 14:27:21

@rajcsányi.gellért (ergé):

Mit is lehetne erre mondani?

www.youtube.com/watch?v=Xyylb0PPPCI

ü
bbjnick

Valandil 2011.12.21. 14:41:11

@bbjnick: Azért mindennek van határa! Szerencse, hogy nem a vadnyugaton vagyunk, mert már eldördült volna 1-2 lövés...

Ringlósztár 2011.12.21. 14:49:42

Azért örömmel látom, hogy vannak még, akiknek tetszik orbán ténykedése.

Karcolt lendület 2011.12.21. 14:50:29

@Google:
Az a helyzet, hogy ami most folyik az az un. arcvonalkiegyenesítés.

Még lehet sokáig húzni, de a vége úgyis ugyanaz lesz: EU/IMF gyámság, ők fogják megmondani, mit hogyan csináljunk, mert szemmel láthatólag magunk képtelenek vagyunk rá. Minél később sikerül eddig eljutni, annál nagyobb lesz a kár, amit helyre kell állítani. Mondhatni a mostani követelések enyhe útmutatások ahhoz képest, amit majd a végén kell meglépni. Azaz a hiábavaló küzdelem feladása az érdekünk - és ahogy Gyurcsány példája is tanulság lehet - Orbáné és a Fideszé is. Persze belátni nem fogják, muszáj elmenniük a falig. (Ami valójában hazaárulás - hamár a szociknak ilyen helyzetben ez kijárt -, ugyanis a saját rövidtávú politikai érdekeik miatt mennek ellene az ország közép- és hosszútávú érdekeivel.)

Amit pedig most polmaketing szinten művel szabadságharcot és ájemef beavatkozást emlegetve a fideszfan oldal, az pont ugyanolyan, mint egy beilleszkedni képtelen cigánycsalád sirámai. Nekik járnak a dolgok és jogaik vannak, de nehogymár bárki megmondja nekik, hogyan kellene viselkedniük...

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2011.12.21. 14:52:46

szerintem van egy objektív mérce -- jobban élünk-e majd hosszú távon, vagy se. hosszú alatt én 10-20 évet értek. amit viszont látok, hogy éppen ezen a hosszú távon nem dolgoznak, csak szarakodnak, mert a vidéki pártalapszervezetek suttyó karrierpolitikusai a költségtérítésükkel meg lézerblokkolóikkal vannak elfoglalva. stratégia alatt én azt értem, hogy rendbe tennénk végre a közoktatásunkat, hogy rendes állampolgári és gazdasági ismereteket oktassanak. egy svédország és köztünk egész pontosan ez az egyetlen különbség. náluk tudják a polgárok, hogy hogyan működik a gazdaság meg a demokrácia, nálunk nem. norvégiában egyszer lemondattak egy minisztert, mert egyetlen taxiszámlát illegálisan akart elszámolni.

user792 2011.12.21. 14:54:10

@bbjnick: Hadd találjam ki...Kötcse?

Várúr 2011.12.21. 15:01:24

A hübrisz - sajna - örök emberi tulajdonság. Nincs hatalom és nincs párt, amely mentes lenne tőle. A hatalom egyeseket megrészegít, mások, a "küldetésesek" prófétának képzelik magukat. Fenemód keskeny az ösvény a felelős, szerény hatalomgyakorlás és a túlzó magabiztosság között. Ráadásul egy nagylétszámú néppárt sokszor magába söpri a szemetet is. Erkölcsileg kikezdhetetlennek hitt politikusokról is kiderülhet, mennyire nem azok (legutóbb pl. a német államelnök).

tewton 2011.12.21. 15:03:39

@user792:
maga a bbj for prezident facebook-csoportot képviseli, vagy a halál bbj-re frakciót? :)

Ringlósztár 2011.12.21. 15:08:54

@Karcolt lendület:
Tökéletes leírása a helyzetnek.

fgofv 2011.12.21. 15:09:41

Egyszerűen nem tudom értelmezni ezt a posztot így 2011-ben.

Annak, aki kicsit is nyitva tartotta a szemét 1998-2002 között illetve az azt követő ellenzéki időkben, fel kellett ismernie, hogy milyen a FIDESZ.

Nagy bocsi szemekkel csodálkozni 2011 végén több, mint furcsa.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.12.21. 15:11:46

Na azért csak óvatosan, még baj lesz ebből! :)

@milner: "2000 óta ezt minden kicsit is reálisan gondolkodó ember látja, függetlenül attól, hogy éppen ki kormányoz..."

Meg is válaszoltad a kérdésedet. A rettegőkről annyit kell tudni, hogy mindig a jobber kormányzás kapcsán jönnek rá, hogy itten fasiszta diktatúra jön.
Ellenben a kilőtt szemek, megkínzott tinilányok, terrorban tartott vidékek valahogy sosem szólaltatják meg azt a bizonyos vészcsengőt.

Várúr 2011.12.21. 15:11:52

@Karcolt lendület:
"EU-IMF gyámság" - mondod örömmel, a rogyadozó EU-ról, tehetetlen politikusairól és a világszerte izzzó dühvel kritizált IMF-ről (melynek legutóbbi elnöke épp egy profi hübrisz-tulajdonos szexhuszár milliárdos szoci elnökjelölt volt). Idézőjelbe teszed a valóban elbukott szabadságharcokat Bocskaitól Kossuthig és '56-ig. Valahogy mégis ilyen embereknek állítottak szobrot világszerte, nem bukott IMF-vezetőknek és senor Barroso-nak. Az ő küzdelmeiket tanítják az iskolákban, nem Dominique Strauss Kahn erotikus csínytevéseit. A nemzetállam az EU-ban is az, ami - lásd a brit különállást, a francia-német tandemet, a kilátásba helyezett ír népszavazást, stb.
Ki-ki higgyen, amiben akar. Én nem a diktátumokban hiszek.

Google 2011.12.21. 15:29:18

@Karcolt lendület:

Most maguk könnyen mondják, hogy Orbán olyan, mint Gyurcsány és fordítva, de azért az obligát nyolc évet kibírták Fletóékkal. És nem maguk szidták őket.
Ahhoz képest most az első pillanattól támadják az új hatalmat, úgy, hogy még azt sem tudják megmondani, kit/kiket látnának helyettük. Ez már a vég, hogy azt várjuk, majd Brüsszel, Washington megmondja. Ennél még a szocializmusban is jobb volt a helyzet. Gondolom, többeket cseppet sem érdekelt, mit akart Moszkva. Sőt, körülröhögték őket.

Bell & Sebastian 2011.12.21. 15:42:37

Tegnap az ATV -n boncolgatták ezt a Johnny, the Cash villanást, és mit ád a jószerencse, a károgók közt ott ül Márta, az újfiú.

Csak a bevezetőre futotta a mazochista kitartásból, a többit úgyis hozzáteszi az edzett képzelet.

És a majom csak fokozta, minden mondatával felülírta az előzőt, mintha be lett volna szíva. Tegye a szívére a kezét, aki gondolatban nem vitte a célkeresztet a szeme közé. Mondjuk izgett-mozgott, mint progresszívban a fájdalom, mintha érezte, tudta volna, hogy ezért ontológiai kivégzés járna, minimum. De nem hagyta abba, csak rá, még egy lapáttal!

A konda, a pásztora és az ő ivadékuk. 'S annyit is ér.
Amikor a trágyadombra tűzik ki a zászlót heroikus erőfeszítéssel. Bízom hozzá, egyszer ezt a puha orrút is elhagyja a jószerencséje.

Bell & Sebastian 2011.12.21. 15:43:26

Tegnap az ATV -n boncolgatták ezt a Johnny, the Cash villanást, és mit ád a jószerencse, a károgók közt ott ül Márta, az újfiú.

Csak a bevezetőre futotta a mazochista kitartásból, a többit úgyis hozzáteszi az edzett képzelet.

És a majom csak fokozta, minden mondatával felülírta az előzőt, mintha be lett volna szíva. Tegye a szívére a kezét, aki gondolatban nem vitte a célkeresztet a szeme közé. Mondjuk izgett-mozgott, mint progresszívban a fájdalom, mintha érezte, tudta volna, hogy ezért ontológiai kivégzés járna, minimum. De nem hagyta abba, csak rá, még egy lapáttal!

A konda, a pásztora és az ő ivadékuk. 'S annyit is ér.
Amikor a trágyadombra tűzik ki a zászlót heroikus erőfeszítéssel. Bízom hozzá, egyszer ezt a puha orrút is elhagyja a jószerencséje.

Bell & Sebastian 2011.12.21. 15:44:08

Gagyi, arab engine. Vagy kínai?

Karcolt lendület 2011.12.21. 16:03:44

@Google:
Speciel az elmúltnyolcévben is itt tanyáztam a Mandineren, ha nem lenne olyan nehézkes, vissza lehetne keresni, miket írtam Gyurcsányékról. Hát finoman szólva sem voltam rajongója és a szocikkal szemben a Fidesznek aránylag stabil szavazója voltam (1994-tól 2009-ig).

Valandil 2011.12.21. 16:07:28

@Bell & Sebastian: "mint progresszívban a fájdalom" - gondolatbűn!

milner 2011.12.21. 16:15:35

@TaTa86.: én úgy tapasztaltam, hogy akár jobbos akár balos kormányzás van az ellenoldal mindig diktatúrázik, és ízlés szerint kommunistázik/fasisztázik (ami ugye magyar viszonyok között felettébb nagy ostobaság) a baj jelen pillanatban az, hogy koalíciós kényszer nélkül kapott egy párt 2/3-ot. Ez a párt egy olyan párt, amelyik egyetlen személyre épül, aki úgy emelkedett a párt élére, hogy teljesen felszámolta belső ellenzékét. Így lehet ugyan erős pártot kiépíteni, de a kormányzás közben azért nem ártana, ha valaki szólna néha, hogy ezt így azért ne má...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.12.21. 16:24:03

Sem korábban, sem a jövőben nem volt a kormány gőgős, ez a mocskolódás csak a nemzeti együttműködés rendszerében kételkedők példátlan lejáratókampányának tudható be. Mi, akik ezekben a nehéz időkben is szilárdan állunk minden idők legnagyobb formátumú államférfija, Orbán Viktor mellett, felháborodással vesszük tudomásul, hogy R.G. kiiratkozott a nemzeti sorsközösség tagjai közül és a múlt sötét árnyait ébresztő gyurcsányizmus szekértolójává vált.

Tisztelet nélkül

a Nagyon Engedelmes Rabszolgák

Viktohoooooooooooooooor! Ne báncsanak tégedet, brühühüüü...

profeel 2011.12.21. 16:26:21

Korrekt bejegyzés.

Diocles 2011.12.21. 16:31:45

@Karcolt lendület:

én leginkább arra emlékszem belőlem, h az LMP-nek kampányoltál.

felőlem legyen IMF-helytartókormány, ha csupán úgy nem halunk éhen, de akkor minek választás, nevezzenek ki valakit, meg minek a hadseregre évi cca 100 milliárdot kidobni, egy IMF-protektorátust úgysem merne megtámadni senki...

azt azonban elvárom, h a Fidesz ne adja ehhez a nevét, mert nem erre szavazott cca 3 millió ember, nevezzen ki egy helytartót ide Barosso, és faxolja át az utasításait...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.12.21. 16:38:25

@milner: Azért az mszp-t posztkomcsizni nem egy légből kapott dolog, remélem ezt érzed. Főleg a pufajkás majd TSZ-tiszt miniszterelnök után. (A KISZ-titkár ezután szintem már bocsánatos bűn.)

Ugyanakkor a jobboldalnak ténylegesen semmi köze nincs sem a nyilasokhoz, és sajnos sem Horthyékhoz...

Ráadásul a Fidesz még nem rendezett rendőrpogromot Budapest utcáin... Tehát a balosoknak tényleg van antidemokratikus múltja, és tényleg nyúltak a karhatalmi brutalitás eszközéhez a hatalom megtartása érdekében. (Bár ahogy állunk, most már nem csodálkoznék, ha ezt Orbán is megjátszaná.)

Vagyis az a helyzet, hogy a tükörkoncepció nem áll meg. Az mszp komcsizása teljesen jogos, a fidesz fasisztázása pedig hiszti. (Ugyanakkor a Fidesz komcsizása sajnos megintcsak jogos.)

A többiben egyet értek. Orbán kényesen ügyel arra, nehogy egyetlen valamire való embert a közelébe engedjen... Maradnak a saját anyjukat egy párizsis zsömléért megbaszó káderek.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.21. 16:38:52

Ezt csináltátok aljas, sunyi, felbérelt orbanista orvosok.
Van bőr a képeteken tönkre tenni, utcára dobni, koldusbotra juttatni több ezer embert, családot, mert a törpediktátornak kell a pénz.

Bravó fideszes orvosok, legyetek boldogok mint a bóvli orbáni diktatúra haszonélvezői!!

Néhány szép keresztényi orbanista orvosi cselekedet:

1, Édesapám (49 éves) rokkant 23 éve éve nyugdíjas, 50 %-os egészségkárosodással lett leszázalékolva 4 centivel rövidebb az egyik lába. Többször műtötték combnyaktöréssel. Behívták a rehab központba .megállapították hogy heti 5 alkalommal rehabra kell járnia(ott állítása szerint vizes törölközőt tettek rá és csipeszeket, megmasszírozták stb) majd visszavitte a papírjait és tegnap kiküldték a választ hogy 37 % egészségkárosodással él jelenleg. És 2012 02.01 től megszüntetik a nyugdíj folyósítását és könnyű fizikai munkát végezhet.

2, A szomszédom ma vitt Miskolcra egy csontrákos 45 éves nőt akit I.fokon elutasítottak. 45%-ot kapott!!!
Miskolcon azt mondták neki.., menjen haza feküdjön le, pihenjen és ne nyugtalankodjon.
Komolyan mondom valamit tenni kellene az orvostársadalomnak.
Ti itt mondjátok a magatokét .hogy így a korosztályok meg úgy...,ez igaz is..,de a legnagyobb veszély abban rejlik, hogy az orvosok gátlástalanul kivágnak szinte mindenkit 50% alá.
Bár nagyon remélem, hogy akadnak tisztességes korrekt doktorok is. Nagyon-nagyon remélem.

Már jópár jobb gondolkodású orvos visszalépett ettől a „megrendelt” szakértéstől, mert megszólalt a lelkiismerete.

Bryan élete 2011.12.21. 16:49:36

Iszonyóan mellbevágott a 2/3-ad, azt gondoltam, többen mennek szavazni és bárkire, csak ne a fideszre. Azután arra gondoltam, egy ilyen mindenre éhes csorda talán tud valami jót is kihozni ebből a megszerzett koncból és olyan hangon muzsikál, úgy alakítja át a gazdaságot, hogy alkuk és vér-verítékes megszorítások árán, de a magyar emberek egyetértésével, beleegyezésével és jövőképének kialakítására törekszik. Ha tudjuk, mit miért tetsznek és mi lesz a haszna és mikor. Mármint nekünk, zembereknek.
Most csak a holnaptól való borzasztó félelem tart nyolcmilliónyi embert a markában és nem látni mást, csak a hosszú sötét alagutat és az egyre jobban elszegényedett és elkeseredett tömeget.

Veder1 2011.12.21. 16:51:47

@Bell & Sebastian

Egy valamit figyelmen kívül hagysz: az ország éppen megy bele a csődbe. Persze ez is az elmultnyolcév, idegenszívűek, kozmopoliták, karvalytőkések, szabadkőművesek, kommunisták, ateisták miatt van, és a jelenlegi vezetőink mindent jól csinálnak. Ha mégse tudjuk csődöt elkerülni, akkor arra az a válasz, hogy sajnos ez elkerülhetetlen volt.

Karcolt lendület 2011.12.21. 16:58:53

@Diocles:
Igen, az LMP-vel, mint frissebb és józanabb erővel szimpatizáltam és pl. a cédulagyűjtés kapcsán már megjelenő fideszes arrogancia kapcsán kimondottan kiálltam mellettük. Szavaztam is rájuk, hogy bekerüljenek Parlamentbe.
A demokratikus intézményrendszer és különböző szabadságjogok kapcsán leginkább most is velük értek egyet. A cigányos és hajléktalanos hisztijeiket rühellem, gazdaságpolitikailag pedig balról támadják a kormányt, nem azért, mert nem épeszű, így az sem igazán jön be.

De miután egy 2000 környéki erősebben antiglobalista fellángolásomon kívül eléggé stabil az álláspontom főbb kérdésekben és a pártok aktuális véleménye ezeket csak kismértékben tudta befolyásolni, így azt hiszem, nem nekem kell magyarázkodnom. Magyarázkodjon az, akiben többé kevésbé bíztam, de elég távol került attól, hogy ezt megszolgálja.

Diocles 2011.12.21. 17:09:07

@Karcolt lendület:

Köszi, h nem tagadtad le, de nem hiszem, h Te bármit is számon kérhetnél a jobboldalon ezek után.

Az IMF-helytartóra, gyámra kitérhetnél, hogyan kell azt elképzelni? Ki legyen az, kik fogják támogatni?

Én mindenesetre nem arra szavaztam, h a voksommal képviselő egy helytartókormányt támogasson a Parlamentben, úgyhogy ez esetben vissza a babaruhát.

Unionista 2011.12.21. 17:09:49

fidesz-kdnp autokrácia vagy imf/eu protektorátus

bz249 2011.12.21. 17:10:43

@Vödör: az orszag mar 2008-ban is csodben volt, szoval az elmult nyolc ev vastagon benne van a jatekban. Persze a ketharmados tobbseg birtokaban annal amit elertek lenyegesen jobbat is ki lehetett volna hozni.

De erdemes a pozitiv dolgokat nezni, a ketharmaddal a kezukben tulajdonkeppen a paksi atomeromuvet is felrobbanthattak volna, es lam ugye nem tettek meg. Legalabbis eddig.

TG69 2011.12.21. 17:24:44

@bz249: Igen most már nagy a verseny abban, hogy az elmúlt8év vagy a fidesz képes szarabb kormányzást csinálni. És ahogy most alakulnak a dolgok akár még a szocik nyerhetnek is :).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.21. 17:28:36

@bbjnick:

45+20+1,5

Sőt:

25+45+20+1,5

6+25+45+20+1,5

bz249 2011.12.21. 17:35:30

@TG69: ket kolosszus csataja ez, nem kerdes. Es ugye a kispadon is micsoda tehetsegek varakoznak.

Bell & Sebastian 2011.12.21. 17:45:13

@Vödör: Elég régóta tologatom itt a homokozóvödrömet ahhoz, hogy elhidd, távol áll tőlem a vakhit, sőt, ezt a neofidesz-plutokráciát határozottan rühellem. Mondjuk a régit is, inkább a támogatóik a rokonszenvesek, meg időnként a vezér.

De ha eszembe jut az ATV -vakvarjúcsapat, mint lehetséges másság, kiver a lúdbőr. Most nagyon megbosszulja magát, hogy kinyírták a parasztokat, szocdemeket, miép -éket, a tulipános ládát, mérges keresztényeket. Az a helyzet, senkinek sincs tízezer kádere, amennyi minimum kellene.

Értelmiségi vákuum van, ezek a politikusok egyrészt anyagalig nem függetlenek, másrészt komoly gondok vannak a belülről vezéreltségükkel, de ha úgy jobban tetszik az erkölcseikkel, késsel-villával vitatkozni meg nem akarnak, igaz, nem is tudnának, ha megszakadnak, akkor sem.

Az EU -irányvonalról meg a Nagy Tesóról jó párszor elmondtam, mit gondolok. A Fideszt még nem temetném, de ha lerúgják a csatárukat, vonszolják ki a dögöt, küldjenek be egy másikat. Percemberkék több mint kínos közszerepléseit bámulni nem nemesbíti a lelket.

Arról nem is beszélve, hogy tőlünk nagyobbakat tollpiheként fújt félre a FED, amihez képest aránylag jól bírjuk, így ebből az következik, informálisan sok támogatónk akadhat, csak nem lépnek ki a napfényre.

Egyelőre, de előbb-utóbb minden kiderül. Francot az orosz kirándulásért hajtatták el, ezek szerint az a gyenge pontjuk. Az fáj nekik, nem kicsit! Nincs lefutva még a négy év, csak ezt a fajta kommunikációt felejtsék már el végre. Vagy ennyire képesek a szakembereink, amikor állítólag túlképzés van belőlük.

Ez a Tini -féle magyar nótára klezmer szöveg legyen figyelmeztetés. A legeslegutolsó, ha kérhetném.

Karcolt lendület 2011.12.21. 17:52:08

@Diocles:
Mint már írtam, ez a gyámkodásos kommunikáció olyan, mint mikor valaki egy közösségben képtelen normálisan viselkedni, folyamatosan kötözködik és zavar másokat, de ha ezt szóváteszik, azonnal kikéri magának, hogy ne szóljanak bele az életébe és neki joga van így viselkedni. Aki magától is megbízhatóan és rendesen viselkedik (ilyenre kb. Járai pénzügyminisztersége óta nem volt példa), ahhoz nem kell gyám, azt hagyják, hogy maga döntsön egy csomó dologban: hosszútávon ez vezet a gazdasági függetlenséghez. Aki megbízhatatlan és lázadozik, azt meg folyamatosan ellenőrizni fogják, aztán pampoghat az elnyomottságáról.

Ez az Orbán-Matolcsy tandem tevékenységének a következménye, pedig nem ezért lettek megválasztva. Mostanra gazdaságpolitikailag leszűkült a mozgástér, részben a hülye, részben a nem időszerű döntések, de leginkább a kiszámíthatatlanság és megbízhatatlanság miatt: max. az MNB devizatartalékjai segítettek volna, hogy ez ne legyen érezhető nagyon, de azzal is csak elodázni és még súlyosabbá tenni lehetett volna a bukást.

Mindamellett, ha személyi kérdésekről van szó, szerintem leginkább a Fideszben illetve a holdudvarában lennének olyanok, akikre érdemes lenne a mostani társaságot lecserélni, de erre így Orbán miatt nincs igazán esély.

Karcolt lendület 2011.12.21. 18:08:05

@Karcolt lendület:
+ Az alkalmazkodás a közösség szabályaihoz nem a szabadság elvesztése. Mindössze az együttélés képessége, ami jól használva komoly előnyökkel járhat az egyén számára.

@Bell & Sebastian:
"Most nagyon megbosszulja magát, hogy kinyírták a parasztokat, szocdemeket, miép -éket, a tulipános ládát, mérges keresztényeket."
:-)))
Nem mondom, hogy nekem Ibolya olyan nagyon hiányzik, de egy, a (nem eszdéeszi értelembe vett) kapitalista gazdaságot és egyéb konzervatív-liberális értékeket komolyabban gondoló, higadtabb alakulat az eléggé. Főleg, hogy az érdemelvű igazságosság nem igazán jelenik meg egyik jelenlegi társaságnál sem...

betyár (törölt) 2011.12.21. 18:53:09

@Karcolt lendület:
mi történt 2009-ben? csak nem beleszeretett a pillogós fijúba?:)

ÁrPi 2011.12.21. 19:52:41

@Karcolt lendület:

"+ Az alkalmazkodás a közösség szabályaihoz nem a szabadság elvesztése. Mindössze az együttélés képessége, ami jól használva komoly előnyökkel járhat az egyén számára."

Azt hallom, azt olvasom hogy az MNB valuta-tartalékainak felélését követné el az orbáni gadasági-kormányzás ha azt megkaparinthatná.

Szerintem NEM ajándék-csirkét-felzabálókként cselekednének és felélnék azt,
nem ez a vágyálmuk, (valójában sokkal másabb) a kamatpolitika
markáns megváltoztatására szerethetnék befolyásukat kitertjeszteni.
Ez irritál ha jól sejtem bizonyos EU szerződéseket (itt ebben állna
az a barrosso-i citált 130-as cikkely??)

Sokoldalú a fidesz hübrisze, ennek végigvitelében való hitük is egyfajta hübrisz.

A 'negyvennyolcas márciusi ifjak 12 pontos követelései közül a kilencedik

( " 9. Nemzeti Bankot " )

manapság nem aktuális.
(( Milyen bankok voltak Hüjje Petőfiék idején?! Osztrák császári.. Vannak-e osztrák bankok? Vannak. :-) ))

Nem aktuális, sőt meghaladott dolog:
Kifejezetten (barosso-i felszólitás formájában; hivatkozva az eu-szerz.130-as cikkelyre) ellenjavalt.

Ide tartozik továbbá: a Fitch ma már értesítette a még lefejezetlen Kormányt hogy BBBminusz-ról két fokozattal lefelé BB-re rontja a hitelminősítésünket körülbelül két nap múlva

december 23-án.
(Meg fogja emez is erősíteni az "IMF-EU gyámság" szükségsségét -- kurvanagy próféta vagyok)

Kellemes Karácsonyt mindenkinek, és akinek olyanja van Hanukát is egyébként!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.21. 20:06:02

@ergé: tök jó, hogy Ikarusz, a szocialista buszgyártás jelképe elő lett véve.
De a politikai hübrisz klasszikus esete Antigóné-Kreón meccse. Antigóné a muszkavezető Polüneikész pártjára kell, Kreón a város békéjét védte.
Ez is egy történet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.12.21. 20:37:21

Mi az a hübrisz?
Ha dölyföt jelent, miért nem arról beszélünk?
Elegem van a sok külföldi szavakkal dobálózó entellektüelből.

baloo112 2011.12.21. 20:48:19

@TaTa86.: ????
a jelenlegi jobboldalban több régi MSZMP, KISZ titkár és tiszt és ügynök van szerintem mint az MSZP-ben. ld Martonyi, Smittpali hogy csak hogy a legismertebbek. Vagyhogy Pozsgay aki megírta úgye a szentalkotányt... Amit az a szerencsétlen dicsőít. a Kerényi. Aki szervezett már ünnepséget is felszabadítóink emlékére moszkvában a vöröstéren.
Jobboldal.. Konzervatizmus. Höhöhö....

Manyi Béci 2011.12.21. 20:53:25

"Itt és most még mindig nem késő levegőt venni, körülnézni, felébredni a tévedhetetlenség hitéből és a mindent megváltoztatni képes akarat delíriumából."
Dehát ez nem fordulhat elő, ergé.
Permanens forradalom és harc van, ellenség van, ez a párt lényege. A hübrisz csak az egyik járulékos cucc ehhez.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.21. 20:57:44

@Diocles:

ha már folyton szóba kerül, hogy a geci imf követelőzik össze-vissza, egy kicsit álljunk meg, és gondolkozzunk, mit szokott követelni egy átlagos bank. fedezetet, ugye. amit elvesz, ha nem fizetsz.

elképzelem, mi lenne itt, ha az imf merészelne fedezetet követelni. :D milyen gyorsan elfelejtődne, mit is szabad követelnie egy banknak, és mit nem. :D

Robinzon Kurzor 2011.12.21. 21:03:58

Igen, ez 2009-ben még érdekes és megfontolandó volt.

Ma már csak kullogtok az események után.

Vagy azt akarjátok mondani, hogy ti már akkor megmondtátok, ti már akkor ellenállók voltatok?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.21. 21:20:07

@Manyi Béci:

leszarnám a hübriszt, ha nem néznék a zembereket hajszálpontosan ugyanúgy hülyének, mint elmútnyócéves elődeik.

fájdalom, ahogy a fidesz nem is egyszer a maszop pár évvel ezelőtt lejáratott, hazug kliséit ismételgeti tök ugyanolyan helyzetben. fájdalom. és ez nem hübrisz, hanem arc kérdése. hogy ha 5 éve szajkózom, hogy hazudni bűn, és a hazug rögvest monnyonle, akkor magam nem állok neki pont ugyanúgy hazudozni, még akkor sem, ha tudom, hogy nincs alternatíva helyettem.

muhamad ali konkrétan egy szélesvásznú arc volt, ami ugye csak nem egy szép dolog. csak éppen a szélesvásznú arc mögé odapakolt némi teljesítményt, ugye, amiért elnézzük neki a szélesvásznú arcot. hogy is van ez, ugye.

Bell & Sebastian 2011.12.21. 21:22:01

Most tedd a kezed a monitorra, csukd a szemed, koncentrálj és mondd ki hangosan háromszor:
- Orbánfidesz, bukjámeg!

Na most nézzünk szét együtt. Megbukott? Nem, de sebaj, holnap újra próbáljuk, egyszer csak bejön. Hogy aztán mi lesz? Mi lenne? Megint spiritiszta szeánsz. Csak monitor nem. Meg áram.

Bell & Sebastian 2011.12.21. 21:27:23

Fene a sok mohamedánba! Mekkában teltház van?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.21. 21:43:05

@Bell & Sebastian:

te tényleg az 5 évvel ezelőtti fideszen is gúnyolódsz, vagy csak szimplán vagy hülye?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.12.21. 21:46:00

@poszt: "Tudjuk, nálunk hivatásos aggódókkal, rettegőkkel, a diktatúra eljövetelét vagy megérkeztét prédikálókkal tele a padlás – de ez önmagában édeskevés az aggályok negligálására."

Amíg fel sem merül benned, hogy azokat az aggályokat esetleg meg is lehetne fontolni, addig legyen kognitív disszonancia a te büntetésed.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.21. 21:59:02

@Kettes:

már az s&p is bérretteg. beleavatkoznak egy független ország belügyeibe, miközben a kutya sem jogosította fel őket erre.

Viktus 2011.12.21. 22:01:21

NGM: ez a leminősítés nem Magyarországról szól 2011.12.21 21:54

A Standard&Poor's szerdán bejelentett döntése Magyarország befektetési ajánlású államadós-osztályzatának megvonásáról nem Magyarországról, hanem az euró válságáról szól - hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében.

www.portfolio.hu/gazdasag/az_s_p_lepett_bovliba_vagta_magyarorszagot.160387.html

Nagyon vágja a Gyurink ...

Bell & Sebastian 2011.12.21. 22:02:01

@mavo: Én Mohamedán Alin gúnyolódom, de azért a közös vonásokat veled észrevettem ám. Tejbepapi -állagú az agyatok, csak az övét szétverték, a tiedet meg most fogom, persze csak úgy szájberikusan. A pártod be se jutott, ezért savanyú a szőlő, ugye?

Elirigyelted a sikereket. Nem is gondoltad volna, hogy újévre maj' kapol egy Alaptörvényt, amiben nem is leszel benne, ugye? Legfeljebb a természeti környezet -címszó alatt.

Viktus 2011.12.21. 22:03:00

@mavo:

Az S&P a szerdai leminősítést egyebek mellett azzal indokolta, hogy továbbra is gyengül a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatósága, részben olyan hivatalos intézkedések miatt, amelyek kérdéseket vetnek fel a felügyeleti szervek függetlenségével kapcsolatban, és bonyolultabbá teszik a működési környezetet a befektetők számára. Az előreláthatóság hiánya miatt a magyar gazdaságpolitika meggyengült, és ez káros az ország középtávú kilátásaira.
-

Meg hazudoznak is, mikor euro válság van :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.21. 22:06:22

@Bell & Sebastian:

ez a mai nap ilyen, a tanulásra van szánva. eggyel odébb megtudtam, hogy én mentegetem a lenin-fiúkat, te hamarosan felvilágosítasz arról, mi az én pártom, hepi vagyok, na.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.12.21. 22:07:52

@Diocles:

ha szerinted a jobboldal = orbán, ritka sötét egy létformává sikerült degradálódnod

minden oldalnak megvan a maga ideológiai alapja, ha ez pedig kimerül holmi Kedves Vezető feltétlen imádásában , annak semmilyen oldalhoz nincs valós köze, szimpla szektás agyhalál és orvosilag szokás kezelni

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.21. 22:08:12

@Viktus:

bezzeg 6 éve, amikor ugyanezek a minősítő izék teljes joggal földbe döngölték a hazugékat, aj, azok voltak az arany idők.

vénkujon 2011.12.21. 22:11:59

@Viktus: Ugyanmár. Hát nem veszed észre, hogy EZ az a bizonyos, december-közepi, menetrendszeru spekulációs támadás???

Bell & Sebastian 2011.12.21. 22:18:59

@Herr SturmLikudnik: Meldegehorsam, maguknál mit mondanak, dollár az amcsikal, vagy euró az Orosszal?

Kellett már menniük lövészetre a tarcsisoknak?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.21. 22:25:52

@Bell & Sebastian:

az amcsikal szó jelentésén még tipródóm de bocsásd meg, disznópásztor apával ennyi jutott nekem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.21. 22:29:18

@Bell & Sebastian:

egyébként, csak hogy tisztázzuk, nekem tök mindegy, hogy a harmadik liter pálesztől, a második gramm ilyet magyar polgár nemfogyaszttól, vagy csak úgy magadtól kezdesz-e el egy ponton túl érthetetlen zagyvaságokat böfögni.

Viktus 2011.12.21. 22:31:26

@vénkujon: @mavo:

Gyurink együtt él a világgal csak az a baj nem ezzel :P

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.21. 22:39:30

@Viktus:

ilyen későn már ne drogozzál többet. mi az, hogy a nemzet jobb keze nem ebben a világban él? hát fogd már magadat vissza!

everyday_normalguy 2011.12.21. 22:48:21

Na most a hal, az nem a fejétől bűzlik? Mer itt erről nem sikerült szót ejteni, pedig nem az írás hosszán múlott.

Furcsa egy cikk lett ez. "Itt és most még mindig nem késő???" Mert ha levegőt vesznek, akkor majd hirtelen visszacsinálják az Alkotmánybíróságot, a bíróságokat meg az egyéb, alkotmányosságot érintő disznóságokat? Ez hihető? Ergé, magadat akarod becsapni???

Nekem meg úgy tűnik, hogy most bukik meg harmadszor a kádárizmus Magyarországon, és megint főleg azért, mert kimerítette az anyagi lehetőségeit, kölcsönt meg nem kap. Jobb lenne, ha azért történne, mert a zemberek kiábrándultak belőle, de annyi szerencsénk nincs. Nemcsak 21 évet szúrtunk el, hanem a világszínvonalú politikai elitünk elég szart termel a következő 10-20 évre is. Köszönet nekik, a Mandinernek meg köszönet az ilyen mértéktartó írásokért.

Veder1 2011.12.21. 22:59:36

@bz49 " az orszag mar 2008-ban is csodben volt, szoval az elmult nyolc ev vastagon benne van a jatekban."

Ezzel teljesen egyet is értek, most már jöhetne egy olyan vezetői réteg, aki nem "kúrja el", mer kezdem unni a gőgöt, arroganciát, és a dilettantizmust.

Most mond meg, ott van az Réthelyi is, mondja, hogy nincs pénz két színházra, erre írat egy levelet erről a beosztottjával, ahelyett, hogy személyesen beszélné ezt meg az igazgatókkal. Hát milyen balfaszkodás ez is!

Veder1 2011.12.21. 23:10:59

@everyday_normalguy

Az a baj, hogy ez a bukás most konkrét csőddel is együtt fog járni és minimum tíz év míg kikeveredünk belőle...

Bell & Sebastian 2011.12.21. 23:19:38

@mavo: Bölény, indiánok, harcolás, ennyit igazán segíthetek. Winnebago? A közismert lakóautóról elnevezett törzs se mond semmit? Kanadától lejjebb?
Mexikó mellett? Kuba?

Elindulsz Pécelről... Meg ne kérdezd, hol van Pécel!

everyday_normalguy 2011.12.21. 23:27:05

@Bell & Sebastian: Pedig gyakran olvasgattam itt, és látja, a NER most még azt is elintézte, hogy kommenteljek is egy kicsit. Már megérte...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.21. 23:52:35

@Bell & Sebastian:

hú, most olyan jól bebizonyítottad, hogy nem értelmetlenül böfögsz, hanem. na jó, a hanem mögötti részt nem sikerült felfedeznem.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.12.21. 23:53:06

@Bell & Sebastian:

Reichsmark - Der Orthodoxe Weg

Wenn der Minister gut bei Sinnen
Kann das Land viel gewinnen
Tickt er aber nicht mehr richtig
Ihn loswerden is dann wichtig

Bell & Sebastian 2011.12.22. 00:34:03

@everyday_normalguy: Jöjjön sűrűbben, elkel pár normál is.

Belpo 2011.12.22. 00:47:55

itt és most???? 13:31-kor(dec 21. 2011)???????? most eljött az idő az ébredésre? ergé, végig asszisztáltál ehhez. 1,5 év alatt tönkre baszták az országot. művelt kolléga? a fidesz közelében olyan nincs már

Karcolt lendület 2011.12.22. 01:16:32

@betyár:
2009-ben emlékeim szerint még szavaztam a Fideszre az EU-parlamenti választáson.
2010-ben vszeg nem - úgy éreztem kapnak nélkülem is eleget, a politikai vérfrissítést új erővel fontosabbnak tartottam -, de elképzelhető, hogy a második fordulóban még az ő jelöltjüket tettem meg, de ehhez vissza kellene néznem a választóköri eredményeket, kire szavazhattam akkor.

@Belpo:
A kedvencem, amikor csőlátású fanok számonkérik valakin, hogy az események hatására - és csak azok hatására - változik az álláspontja.

Aki nem tudja megkülönböztetni a lojalitást a szervilizmustól, az az utóbbit műveli.
Ez pedig oldalfüggetlenül megakadályozza az önálló véleményalkotást...

Karcolt lendület 2011.12.22. 01:24:02

@vénkujon:
Amikor Orbán ezt megjegyezte, akkor már tudta, hogy az MNB-t a devizatartalékaival együtt megpróbálják maguk alá rántani.
Azt persze szokás szerint nem mérte fel, hogy ez esetleg nemcsak egy spekulációs támadást indukál...

Mondjuk kommunikációs alapnak jó lesz, holnap az összes troll azzal jön, hogy Orbán nemcsak jó vezető, hanem még látnok is.

ÁrPi 2011.12.22. 05:03:13

@Karcolt lendület:

"Amikor Orbán ezt megjegyezte, akkor már tudta, hogy az MNB-t a devizatartalékaival együtt megpróbálják maguk alá rántani.
Azt persze szokás szerint nem mérte fel, hogy ez esetleg nemcsak egy spekulációs támadást indukál..."

Félreérted orbánt, nincsenek neki olyan gazdasági képzettségei hogy deffinitive tudná
mit nevez a szakma (a kurvára tiszteletreméltó ám mértékadó pénzszakma )

"spekulációs támadás"-nak. Nem,

ez az ember adott esetben akár a kvázi-szent hitelminősítő intézeteket (fitch, moodys, s-and-p) is támadó szándékú,, folyamatindikáló ÉS indukáló tényezőknek (is)
gondolja (de ki nem? :) ). És jósolja/jósolta.

Jegybanki-valutatartalék-lenyúlás narrativájához a Megjegyzésem:
A tervezett jegybanktörvényröl illetve az MNB-,-PSZÁF valutatartalékáról:

"" 2009-ben az IMF technikai segítséget nyújtott tanácsaival a pénzügyi
felügyeleti rendszer átalakításával kapcsolatban.
Az ő meglátásuk az volt, hogy két lehetséges megoldás is van:
a PSZÁF megtartása és megerősítése, illetve az MNB-be történő integrálása.
Akkor az előbbi mellett döntött a gazdaságpolitika, és eszerint lépett,
így a mostani intézkedés már csak emiatt is váratlannak nevezhető.""

(december 14.)
www.portfolio.hu/gazdasag/penzugy/osszevonhatjak_a_jegybankot_es_a_pszaf-ot_2.159992.html

A szándékos elkövetőt - az intézkedéseket fenti módon és irányban hozó Orbán-i gazdaságpolitikát minden hitelminősítő és Barroso is kemény tettekkel megfedte és megfedi.

Kérlek mondd meg nekem mit mond a közgazdász-szakma: A hitelminősítési-fokozat az miféle valami (indikátor)? Aktiv? - Passziv???
(A változása/változtatása) Indukálhat-e valamiféle (akár pl. spekulativ) pénzáramlási folyamatokat?

(Kissé "költöi" a kérdésem )

Ékszíj 2011.12.22. 07:59:24

Mindenki hülye csak Ők a pénzügyi és gazdasági zsenik! :D

Pelso.. 2011.12.22. 08:31:20

@ÁrPi: Ebben a helyzetben nem indikátor, talán inkább katalizátor, totálkár felé.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.12.22. 08:59:58

@Belpo: ne mondj ilyet, mert meg fiatal es veletlenul eszebe jut, hogy ezzel a masfel evvel a kovetkezo 50-re elveszitette minden hitelesseget, mint ujsagiro, velemenyalkoto. Igy aztan csak egyetlen lehetosege marad, egyre durvabban tamogatni azt a politikai erot, amely iranyaban elkotelezodott, aztan ha megsem csapnak be Orbanek tobbszor, akkor o lehet a 2020-as evek Debreczeni Jozsefe.
sajnos ezt dobja a gep:(

Pelso.. 2011.12.22. 09:40:37

@Diocles: Mégis, mire szavazott az a kb 3 millió ember, arra, ami most van úgy all, ami történ eddig?
Amennyiben igen, nincs több kérdésem, ha nem, akkor sincs.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.12.22. 10:13:16

@Bell & Sebastian:

OFF

loswerden vs. wegwerfen

kiegyezek persze egy erschießen-nel is

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.12.22. 10:35:50

@baloo112: Sorold a Fideszben a pufajkásokat, ÁVÉhásokat, SZT-tiszteket!

Egyébként imádom mikor valaki csak írni képes, olvasni nem. Írtam, hogy a Fideszt tényleg lehet komcsizni, erre te elkezdesz érvelni, hogy de a Fidesz is komcsi... Hát ne mondd!

Még egyszer: Arra nincsen az égvilágon semmilyen érv, hogy a Fidesz fasiszta, horthysta lenne, mégis ezzel riogattak a rettegők.

Bell & Sebastian 2011.12.22. 19:06:18

@Herr SturmLikudnik: Csak beszólt a nemortodox nyelvérzékem, mert akkor >Er los wird<, de hát maga a haladár. :)

Bell & Sebastian 2011.12.22. 19:16:05

Itt vannak a szinonimái, beseitigen, entfernen, eliminieren, wegschaffen, ausschalten, tarkólövés nincs közte, legfeljebb savas kádban fürdetéssel kombinálva, ami nem hogy macerás, de még méltatlan is magához.

Magának kezd megártani az alnémet környezet. Menjen törököt verni inkább.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2011.12.23. 02:40:27

@milner: "Hangot adni annak, hogy valaki szerint a dolgok nagyon rossz irányba mennek és ebből baj lesz?"

Nem, nem ez a bérrettegés, hanem pl. a mostani címlapos máriablog, ami szerint itt diktatúra van, és kész. Őt már gyíkká is változtatták.

bgp 2011.12.23. 12:31:24

Hát én csak kapkodom a fejem. Mi lett a Mandinerből? Itt tényleg diktatúra van, ha már a megbítzhatóan narancsszínű Mandi is kezd színesedni.

Google 2011.12.23. 12:43:36

@bgp:

Te már régóta kapkodhatod a fejed - a két állításod ugyanis kizárja egymást. De nem baj.
Ja , és a narancs is egy szín.

bgp 2011.12.23. 12:56:03

@Google: A két állítás nem zárja ki egymást, gondolkozz rajta picit.

De el is magyarázhatom: a diktatúra jellemzője, hogy nagyon kevesen értenek vele szívből egyet. Ezt a blogot többé kevésbé normális emberek írják, akiknek eddig nem volt gondja a rendszerrel, ezért voltak egyszínűek. A más színűek máshova írtak. De már az itteniek csőrét is piszkálja pár dolog. Ez minőségi változás.

A narancs csak 1 szín, itt meg árnyalatok kezdenek megjelenni.

Google 2011.12.23. 13:21:34

@bgp:

A reményhal vacsorája - vagy így van, vagy nincs így.
Csak azt veszíthetjük el, amiről lemondunk. És bolondok lennénk lemondani valamiről, azért, amit még nem is ismerünk. Vagy éppen nagyon jól ismerünk.

Jack Torrance 2011.12.25. 18:34:04

Itt már rég nem csak a hübriszről van szó. Olyan mélyen elásták magukat a hazugságaik alá hogy nincs más kiút, csak folytatni lehet, sőt, ráerősíteni, reménykedve, hogy csoda történik mielőtt összenyomja őket a rettentő súly.