Kommentszűrés
’11 dec
1
08:51

Helyette lépjünk a növekedés útjára

Írta: politicus

  Emlékszünk még a Nemzeti Csúcsra? A gittegyletre, amelyet Gyurcsány Ferenc rántott össze az első nagy válság idején? Na, hát ott volt egy hetyke, jó svádájú és a mostaniaknál messze érvényesebb, relevánsabb gondolatokat felsorakoztató úriember, akinek az ott elmondott beszédéből elevenítünk fel tendenciózusan kiragadott, érdekesebb részleteket:

Tisztelt Hallgatóság!

 

Azt […] mindannyian tudjuk, hogy az a válság, amelytől a világ szenved, Magyarországot mélyebben és súlyosabban érinti, mint más országokat. Magyarország ugyanis egy legyengített ország. Nem volt olyan régen, amikor még erős, élenjáró, sikeres és tiszteletre méltó ország volt Magyarország. Azóta ezt az országot tönkretették, nyakig eladósították, sereghajtóvá minősítették, megbecsülését elvesztettük, lesajnált országgá lettünk. Mondjuk ki, hogy nem az emberek tehetnek erről. […]. Az országot a politikai vezetők tették tönkre. […] A felelőtlen politika vezette ide Magyarországot. […] Építhettek volna erős gazdaságot, ehelyett legyengítették. Csökkenthették volna az adókat, ehelyett folyamatosan emelték. Csökkenthették volna az államadósságot, de az egyfolytában nőtt. Munkahelyeket is teremthettek volna, de évről-évre nő a munkanélküliség. Megbecsülhették volna a dogozó magyarokat, ehelyett hátat fordítottak nekik, sőt megrendítették a családok szociális biztonságát.

 

Beszéljünk egyenesen, nem a világválság miatt vagyunk itt. Nem a magyar gazdasági helyzet miatt vagyunk itt. […] Lássuk be, azért vagyunk itt, mert a magyar […] kormány tehetetlen a válsággal szemben[…].

 

Ha számba akarjuk venni, mi az, amit tennünk kell, először is javaslom, hogy mondjuk ki, hogy az a politika, amely ide juttatta az országot, kudarcot vallott […]. Másodszor mondjuk ki közösen, hogy ezt a válságot nem lehet csak úgy megúszni. Nem lehet csak úgy átvészelni vagy kibekkelni. Ezt a válságot le kell győzni! […] Ha mi nem győzzük le ezt a válságot, akkor a válság győz majd le bennünket. Miután pedig ezt a válságot a régi és megbukott politikával nem lehet legyőzni, ezért változásra, új politikára van szüksége Magyarországnak.

 

[…] Ezért fel kell szabadítani az ország lefojtott energiáit! Azokat az energiákat, amit a rossz kormánypolitika eddig el- és lefojtott. El kell hárítani a munka elől az akadályokat és a gátakat, mert ez torlaszolja el a sikerhez vezető utat. Ez a kormány feladata, ezért kell meggyőződésünk szerint egy új növekedési programot meghirdetni. Mit nem szabad tennie a kormánynak, […], ma Magyarországon? Meggyőződésem szerint először is nem szabad a válság terheit az emberekre, a családokra és a vállalkozásokra hárítani. Másodszor: nem szabad felborítani a családok szociális egyensúlyát. Fenn kell tartani a létbiztonság, az egészséges élet és a tanulás lehetőségét is. Harmadszor: nem szabad elvenni az emberek maradék kedvét, hitét és erejét abban, hogy kihúzhatják, hogy ők képesek lesznek arra, hogy kihúzzák a bajból Magyarországot. És végül nem szabad szembemenni Európával, az európai megoldásokkal.

 

[…]Összefognunk a kormány által tervezett megszorító csomag ellen kell. Rá kell venni a Parlamentet, a parlamenti képviselőinket meg kell győzni afelől, hogy utasítsák el ezt a készülődőfélben lévő csomagot, és helyette lépjünk egy másik útra. Helyette lépjünk a növekedés útjára, hirdessünk meg közösen egy növekedési programot. Ennek középpontjában kétségkívül az adócsökkentés áll majd, de azt is világosan meg kell mondanunk Magyarország polgárainak, hogy az adócsökkentés önmagában nem elegendő. Vele együtt más dolgoknak is meg kell történniük. Minek is? Először is politikai változásnak.

Kedves kormánypárti Barátaink! Lássák be végre, hogy Önök évente 400 milliárd forintjába kerülnek Magyarországnak. Önök minden egyes, két gyermeket nevelő magyar családnak évente 160 ezer forintjába kerülnek azért, mert eljátszották a hitelüket, vele együtt Magyarország hitelét, és ezért nekünk ennyivel magasabb kamat mellett adnak csak kölcsönöket, hogy finanszírozzuk a magyar gazdaságot. […].

 

Részben azért, mert mindenkit átvertek, mindenkinek hazudoztak, de nemcsak ezért, hanem azért is, mert meghirdettek minden héten egy-egy újabb és újabb programot, és egyetlenegyet sem voltak képesek végigvinni.

[…]

 

Meggyőződésem, hogyha ezeket a lépéseket megtesszük, akkor létrejönnek egy jelentős adócsökkentés feltételei anélkül, hogy veszélyeztetnénk a szociális biztonságot, és fenntartsuk mindemellett a pénzügyi egyensúlyt. Tehát szociális biztonság, és a pénzügyi egyensúly fenntartása mellett is lehet adót csökkenteni, ha végrehajtjuk az általunk javasolt lépéseket.[…]

 

Azért jöttünk el, hogy figyelmeztessük Magyarország polgárait, még a mai pénzügyi válságnál is nagyobb veszély leselkedik ránk, ami nem más, mint a kormány rossz válasza a pénzügyi válságra. Ez a rossz válasz elszegényedést, munkanélküliséget és nélkülöző családokat eredményez.

Azért jöttünk el ide, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy Magyarország minden polgára megtudhassa: van más választás, van más lehetőség, van más út, van más gazdaságpolitika. Olyan, amely legyőzni a válságot, amely felszabadítja az energiákat, és újra erőssé teszi Magyarországot. Arra kérjük a kormányzókat, értsék meg végre, Magyarország bizonyítani akar. Magyarország többre képes annál, mint amit ma teljesít.[…]

Címkék: gazdaság orbán imf gazdaság válság

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr893420780

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Koki és saller? Kiderült! Orbán Viktor Az amerikai fiútól nyúlja a szövegeit! 2011.12.02. 10:03:53

Hazánk miniszterelnöke kétségtelenül igazi retro arc. Nem póz, esetleg a néhány évvel ezelőtti divat csábításának való engedelmeskedés ez, Orbán Viktor komolyan gondolja. Sejthető volt ez már akkor is, amikor - az idősebbek szeme biztosan könnybe lábad...

Trackback: A nem ortodox gazdaságpolitika nem új, csak rossz 2011.12.01. 11:14:52

Annyit emlegetjük a bóvli kategóriába sorolt nemzetgazdasági miniszter által erőltetett “nem ortodox” gazdaságpolitikát, hogy ideje tisztázni, mit is jelent ez a fogalom....

Trackback: A nem ortodox gazdaságpolitika nem új, csak rossz 2011.12.01. 11:14:52

Annyit emlegetjük a bóvli kategóriába sorolt nemzetgazdasági miniszter által erőltetett “nem ortodox” gazdaságpolitikát, hogy ideje tisztázni, mit is jelent ez a fogalom....

Trackback: A nem ortodox gazdaságpolitika nem új, csak rossz 2011.12.01. 11:14:52

Annyit emlegetjük a bóvli kategóriába sorolt nemzetgazdasági miniszter által erőltetett “nem ortodox” gazdaságpolitikát, hogy ideje tisztázni, mit is jelent ez a fogalom....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sapika 2012.04.05. 21:40:26

Szemléznék kicsit egy olyan lapból, melyből feltehetőleg nem szoktak itt a Mandineren.
Az "Egység -- Minden zsidó lapja" c. kőnyomatosról van szó, melyben két tudós rabbi elemzi a plágium erkölcsi elítélését a talmudi időktől a 19 századik.
Ez utóbbi korból való egy érdekes példájuk.
Élt egyszer egy szentírás másoló. Abból élt, hogy kis tekercsekre másolt ki részleteket a bibliából. [A hívek ezeket kis hengerekben a bejárati ajtójukra szegelték kultikus célból.]
A másoló hiú ember volt, és híres rabbik mondásait kicsit átfogalmazva a sajátjaként küldözgette postán. Amikor ez kiderült, természetesen tolvajnak tekintették. A kérdés csak az olt, hogy egy ilyen ember által másolt szentírás-részletek hatásosak-e, vagy le kell őket cserélni egy tisztességes embertől származó kézírásra.
A nagyhírű munkácsi rabbi arra az álláspontra helyezkedett, hogy megtarthatók az illető kézírásai, ha
(a) teljes szívével megbánja tettét
(b) és azok is megbocsátanak neki, akiktől plagizált.
Jó lenne Schmitt Pál elnöki aláírásait is eszerint tartani meg, vagy vetni el :-)

Sapika 2012.04.05. 21:43:45

@Sapika: Javítások:
"19 századik" --> "19 századig"
"A kérdés csak az olt" --> "A kérdés csak az volt"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.05. 21:51:03

@Sapika:
"Jó lenne Schmitt Pál elnöki aláírásait is eszerint tartani meg, vagy vetni el :-) "

Várjunk csak, hogy jönnek Pali bácsi aláírásai a plágiumbotrányához?

Bepikkelyezett köztársasági elnök volt, joga volt aláírnia. Hogy választóként mit gondolok egy automatikusan aláíró elnökről, azt már megírtam egy párszor, de mindez nem változtat azon, hogy joga volt aláírni.

Sapika 2012.04.05. 21:54:08

@jose maria padilla: "örülök, hogy gellért barátom meglelte szellemi hazáját "
Rosszul látja. Kósa Lajos, Tarlós István, Schmidt Mária és Giró-Szász András kormányszóvivő is volt már ott. Utóbbi kettőtől kb. 50 perces interjú volt.*
Arról van szó, hogy így több százezer embert lehet elérni. [A műsort természetesen nem hallgatják ennyien, de a velősebb mondásokat szorgosan ismételgeti a rádió.] Ezek között vannak értelmesebbek is, akiknek a fejében gondolatok ültethetők el.
----
* Lábjegyzet: az 50 perces interjúkat Rangos Katalin készíti esténként. Igyekszik-ő mindenkiből kihozni az érdekeseket, csak néha [szerencsére ritkán] rátör a szófosás. A Schmidt Mária interjú például borzalmasra sikerült, mert a riporternő szorongásosan locsogott, a riportalany meg tankként dumált lélegzetvétel nélkül 15 perceket.

Sapika 2012.04.05. 21:59:50

@Doomhammer: "joga volt aláírnia"
Egy ilyen racionális lény, mint maga, sohasem fogja megérteni a transzcendensebb vallási okfejtéseket.
Meg is lesz a büntetése ezért: ha egyszer, ne'adj isten olyan baja lesz, melyen az orvostudomány nem tud segíteni, akkor maga Lourdes-ba sem lel majd gyógyulást, a Mádi csodarabbi sírjához sem zarándokolhat el (pedig milyen finom borkóstolókkal lehet azt összekötni), és még a homeopatiás szerektől sem nyer majd enyhülést.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.05. 22:04:30

Fico nagylelkűen jogokat ad.

www.budapesttimes.hu/2012/04/05/hungarians-neednt-worry-nationalist-slovak-pm-assures/
"“It is unnecessary to create ethnic tensions because we are soon going to change the legislation,” Slovakian Prime Minister-elect Robert Fico has said in an interview with the Hungarian daily Népszabadság about his country’s citizenship law, which automatically strips the nationality of all Slovaks who become citizens of other countries.
“The rights of ethnic Hungarians or any other ethnicity in Slovakia will not be clipped and bilingual road signs will continue to exist,” Fico said. Nobody would use census data to examine the ratio of Hungarians in particular settlements. Everyone would be eligible for dual citizenship if they were able to prove that their permanent residence was actually in the second country. This does not dovetail with the Hungarian legislation which offers citizenship to any ethnic Hungarian, regardless of place of residence."

Vagyis nem kell Nagy-Britanniába kivándorolt szlovákoknak a szlovák állampolgárságuk elvesztésétől félniük, viszont a magyar állampolgárságot felvett határon túli magyarok továbbra is elvesztik a szlovák állampolgárságukat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.05. 22:06:02

@Sapika:
Miért zarándokolnék el bárhova is, amikor a lakásomban is markolászhatok ametisztdarabokat és részesülhetek a jótékony kisugárzásukból?

Sapika 2012.04.05. 22:15:59

@Doomhammer: "a lakásomban is markolászhatok ametisztdarabokat"
És a lélek békéje, melyet az utazás során szerezhet meg?
Meg az úti kalandok? Magának nem szoktak mesélni az ismerősei az El Camino (Szt Jakab út) megtételéről?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.06. 09:26:00

Attol tartok, az IMF-deal-nek lottek.

www.bloomberg.com/news/2012-04-05/hungary-s-fellegi-says-country-stable-enough-to-avoid-default.html
"Tamas Fellegi, Hungary’s chief negotiator with the International Monetary Fund and the European Union, said the country is on the “right track” to resolve the crisis and can avert a default.

Default is not an option “because the financial situation is stable enough,” Fellegi told Bloomberg News in an interview in Washington today “The political intention is very clear that” there is no default. The country “never did default in our history,” he said.

The government has failed to meet conditions to start talks on a possible bailout after requesting aid in November as the forint fell to a record against the euro and the country’s sovereign credit grade was cut to junk. The EU has blocked talks because of its objections to laws it says affect the independence of the central bank, the judiciary and the data- protection office.

“Hungary is not in the situation to be bailed out,” he said. Fellegi, who met the IMF yesterday, said the “takeaway message clearly is that there is the mutual willingness to come to the negotiating table if the preconditions are met.” "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.06. 09:28:57

@Doomhammer:
Amugy Fellegi rosszul tudja, Magyarorszag tobbszor is allamcsodot jelentett.

en.wikipedia.org/wiki/Sovereign_default
Csak Magyarorszag:
Hungary (1932, 1941)

Ausztria-Magyarorszag:
Austria-Hungary (1796, 1802, 1805, 1811, 1816, 1868)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.06. 10:04:47

Rock-bottom wages.

www.businessweek.com/articles/2012-04-05/daimlers-billion-dollar-bet-on-hungary
"The campaign by Daimler’s (DAI) Mercedes-Benz brand to regain the global luxury sales crown it ceded to rival BMW (BMW) in 2005 will ultimately be won or lost in dealer showrooms in China, the U.S., and Russia. And of course, Hungary. Daimler on March 29 began production at its €800 million ($1.07 billion) factory, located in Kecskemét, about 90 kilometers (56 miles) southeast of Budapest, that will make the Mercedes B-Class compact.

By heading so far east, Daimler Chief Executive Officer Dieter Zetsche is betting that Hungary’s rock-bottom wages will allow the automaker to wring more profit from its small-car, luxury lineup. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.06. 10:11:13

Mi az, hogy "beforgatni"?

www.origo.hu/gazdasag/20120404-a-kormany-azt-tervezi-hogy-erzsebetutalvanyban-adnak-a-csaladi-potlekot.html
"Ijedten figyelik több faluban is azokat a híreket, amelyek szerint a kormány azt fontolgatja, hogy Erzsébet-utalványban adná a családi pótlékot. Egy nógrádi település polgármestere szerint lázadás törne ki, ha ez megvalósulna, és biztos benne, hogy neki is kijutna a verésből. A gondot az jelentené, hogy a legkisebb falvakban nincs olyan bolt, ahol fizetni lehetne az utalvánnyal.
...
A félpénzes dallammal hirdető mozgóboltos szerint sokan bajban lesznek, ha az ötlet megvalósul, mert ők nem fogják elfogadni az utalványt. A zöldséges furgon tulajdonosa is kijelentette, hogy neki a pénz kell, mert a jegyet nem tudja "beforgatni". Vagyis egy szátokinak, ha utalványban kapná a szociális juttatásokat, el kellene utaznia, hogy azokat fel tudja használni."

Samott 2012.04.06. 10:18:40

@Doomhammer: Arut venni erte. Mi evekig zoldsegeztunk a rendszervaltas kornyeken, hetente megforgattuk a penzt benne igen tisztes haszonnal (szerintem siman kerestunk az arun annyit, mint a termelo). Ebbe szerintem manapsag se fer bele, hogy az utalvanyt bevaltja keszpenzre a kibocsajtonal... meg ugye akkor elobb utobb kerdezoskodni kezdene az adohatosag is a forgalmat latva.

Allitolag a kajajegyek "ujrafogalmazasa" is megszivatott egy csomo bufest meg kifozdest, mert ok is (legalabb egy reszet) visszaforgattak a jegyeknek a beszerzeskor (nagyaruhazakban ebbol vettek a nyersanyagot).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.06. 10:48:36

"Ebbe szerintem manapsag se fer bele, hogy az utalvanyt bevaltja keszpenzre a kibocsajtonal... meg ugye akkor elobb utobb kerdezoskodni kezdene az adohatosag is a forgalmat latva."

Es ha elvasarolja a kereskedonel? Mondjuk a Tesco-nal? Vagy akkor is kovetheto?

Mondhatjuk azt, hogy az utalvany hatranya az, hogy kovetheto, mig a keszpenz nem?

Samott 2012.04.06. 11:16:56

@Doomhammer: de egy zoldseges mit vegyen a tescoban? A nagybanin nem fogadjak el az bozsi utalvanyt.

Ilyen szempontbol az uj utalvany jo, mert feheriti a piacot, nem keszpenzhelyettesitokent forgatjak, hanem a befogadonak rogton be is kell valtania a kibocsajtonal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.06. 12:29:26

Homoszexualisok is menekulnek Kanadaba.

www.thestar.com/news/article/1156918--fiorito-refugees-tripped-up-by-red-tape
"He is Hungarian, and he is a refugee, but he is not Roma. He is gay. He arrived in Toronto with $120 in his pocket. Madi Egri begins to work the phones on his behalf."

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.04.06. 14:54:38

@Doomhammer: Muhaha! Nem is tudtam, hogy a Forradalmi Gárda megérkezett.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.06. 18:47:41

Jobbik a vasútvonalak védelmezője.
belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/128382/1/belfold/Tuntettek_Komaromban
"A demonstráción korábbi felvételek bejátszásával idézték fel a Fidesz-kormány tagjainak abból az időből származó nyilatkozatait, amikor újraindították az MSZP-kormány által korában leállított járatokat. Bödecs Barnabás, a Jobbik országgyűlési képviselője felidézte, hogy alig két éve az Esztergom-Almásfüzitő vonalon polgármesterekkel telt különkocsival ünnepelték a vonalon személyszállítás újraindítását.

A politikus a Bakonyvasút Szövetség elnökeként emlékeztetett rá, hogy Völner Pál államtitkár éppen Komáromban és Kisbéren ünnepelte a járatok újraindítását, most pedig ugyanaz a helyzet, mint 2009-ben, hiszen a napi két vonat a megszűnés előtti állapot - tette hozzá."

Sapika 2012.04.06. 21:04:11

Férjhez adták Tormay Cécile-t?
Előbb hallgattam interjút egy irodalomtörténésszel [Kádár Judit] a most felavatott Tormay Cécile szobor kapcsán.
Azt mondta, nemrég férjhez adták a rég elhunyt írónőt; feltehetőleg a tisztelői igényelik ezt manapság.*
Ezzel szemben a kortársak férjről mit sem tudtak; például Hankiss János 1939-es monográfiájában sincs egy szó sem ilyesmiről.
Gyors tesztként megnéztem: a Wikipédiában valóban szerepel egy férj, Kállay Miklós (hu.wikipedia.org/wiki/Tormay_C%C3%A9cile ). Kállay Miklós szócikkében is ott van a nej ( hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1llay_Mikl%C3%B3s_%28%C3%ADr%C3%B3%29 )

Viszont Hankiss monográfiája is fent van a neten, gyorsan végig lehet futtatni rajta egy keresést s "férj" vagy a "Kállay" vagy a "házasság" sztringre, és sehol emmi férj vagy házasság:
tormayc.webs.com/tc_hj1.html

Kádár Judit [mai irodalomtörténész] szerint az írónő "alapítványi hölgy" címmel rendelkezett, amit olyan 33 éves kora körül kaphatott, és emiatt szólították őt "asszony"-nak.
Hankiss János erről így írt 1939-ben:
"Hogy könnyebben mozoghasson s egyedül is utazhasson, amit e korszak divatja nem engedett volna meg fiatal leánynak, Semmelweis özvegyének tanácsára kivitte, hogy alapítványi hölggyé nevezzék ki, ami asszony címmel járt és teljes önállóságot biztosított. Amikor kineveztetését megköszönni ment a királyhoz, Ferenc József azt mondta neki: «Ha tudtam volna, hogy ilyen szép és fiatal, semmiesetre sem egyeztem volna bele...» "
------
Tűnődtem, hogy kitegyem-e a bejegyzéshez OFF jelzést, de végül is az eset sztem jellemző korunkra, és két ponton is kapcsolódik a mai történésekhez. (Lásd a lábjegyzetet.)
____
Lábjegyzet: Gondolom Tormay Cécile mai tisztelői nagyjából azok lehetnek, akik a melegfelvonulást most éppen nem engedélyezik azon az útvonalon, ahol a Békemenet nemrég még nyugodtan mehetett.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.06. 21:11:01

@Sapika:
"Gondolom Tormay Cécile mai tisztelői nagyjából azok lehetnek, akik a melegfelvonulást most éppen nem engedélyezik azon az útvonalon, ahol a Békemenet nemrég még nyugodtan mehetett. "

És milyen jóságos volt Lenin elvtárs, hiszen főbe is lövethette volna őket.

www.novinite.com/view_news.php?id=138290
"Two Russian men have been arrested for illegally engaging in 'pro-gay propaganda,' in the first-ever enforcement of a controversial new law that bans making statements supporting homosexuality in public.

Police in St. Petersburg have arrested the pair as they were standing in a central district of Russia's second-largest city and holding up placards reading "Homosexuality is normal.", DPA reported."

Sapika 2012.04.06. 21:16:42

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: "Én a placebóban hiszek. "
@Doomhammer: "A placebo hatásossága tudományos tény. "
Azért vigyázzanak a placebóval: súlyos mellékhatásai is ismeretesek!
Pár éve [sajnos] utána kellett néznem egy gyógyszernek. és az RxList-en ( www.rxlist.com ) igen részletes adatokat vizsgálati eredményeket találtam. A gyógyszer maga 20% valószínűséggel okozott számottevő mellékhatásokat, míg a kontroll kísérletben a placebo 10% gyakorisággal :-(

Sapika 2012.04.06. 21:28:57

@Doomhammer: Tormay Cécile életében arra is találunk példát, hogy már a jóságos kormányzó úr is közvetlenül beavatkozott a bíróságok munkájába. Nem tudom, mennyire megbízható a forrás a Hetek, de ezt írta:
www.hetek.hu/arcok/200811/mit_titkolt_a_nemzet_nagyasszonya
»Tormay megpróbáltatásai nem értek véget a Tanácsköztársaság bukása után. Óriási sikerét és népszerűségét állítólagos rágalomhadjárattal igyekeztek befeketíteni természetesen „zsidó ellenségei”. Gróf Zichy Rafael felesége, Pallavicini Eduárdina (Edina) grófnő mély és meghitt barátságot ápolt a bárónővel. Mindketten a Magyar Haza és Nemzet ügyéért buzgólkodtak. Pallavicini Edina az 1920-as években magyarra fordította Mussolini több beszédét. Zichy Grófné alapította 1918-ban a Magyar Katolikus Nőegyesületek Országos Szövetségét, amúgy Tormay Bujdosó könyvének egyik „mélybarna szemű, olaszos szépségű” főszereplője. 1925-ben Gróf Zichy Rafael válókeresetet nyújtott be neje ellen, és az indoklásban kifejti, hogy Pallavicini Edina és Tormay Cecil szeretők. A bárónő és környezete szerint szervezett bosszúhadjárat áldozatai lettek, melynek személyesen Horthy Miklós kormányzó vetett véget. Uzdóczy Páter Zadravecz István ferences rendi szerzetes, akit 1907-ben X. Pius pápa szentelt pappá, és aki 1920 és 1927 között a Magyar Királyi Honvédség tábori püspöke volt, 1925 november 27-én titkos naplójában a következőkép­pen rögzítette mindazt, ami a Kormányzó szájából elhangzott: „Na, a mai napot a legfőbb triumfom napjának tartom, mert másfél évi börtönre ítélték el azt a gazember Zichy Rafaelt, felesége és Tormay Cecil megrágalmazásáért. Ez az ítélet egyedül az én erős közbelépésemre történt.«
Kádár Judit ma aszonta, hogy Zichy gróf vagy 60 tanút sorakoztatott fel a perben, akik mind vallották a neje és Tormay Cécile közti szerelmi viszonyt, mégis lecsukták rágalmazásért.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.06. 23:17:50

@Sapika:
Aljas hazugság, a dekadens Nyugat ellensúlyaként teremtett Napkelet mögött álló kulcsszemélyiségről ilyet feltételezni sem lehet.

www.jamk.hu/ujforras/0804_19.htm
"Itt van a helye annak, hogy Tormay Cecilről emlékezzem meg, akit a Nyugat köre nem valami nagyon becsült. Finom elme volt és a formának nem csekély művésze. Az Emberek a kövek között pedig mindig egyik legszebb novellája lesz a magyar irodalomnak. Tormay a Napkeletből egy a Nyugat jelentőségével vetekedő folyóiratot szeretett volna kiformálni. A köréje sereglő írók azonban sokkal jelentéktelenebbek voltak, mint a Nyugatéi. Egy nemes konzervativizmus lebegett szeme előtt abban a korban, mikor csak úgy lehetett előrejutni, hogy új tartalmat és új formákat teremtenek. Pedig pénze is volt elég, mert Klebelsberg bőven támogatta. Minthogy ennek kétségbeesetten egyoldalú képzőművészeti politikáját egy ízben a Nyugatban bíráltam el, el kellett hagynom a Napkeletet. Így kerültem a Nyugathoz, a csere mindenesetre jó volt számomra. Tormay igen finom társaságbeli formák között érintkezett mindenkivel, távozásom után is jó barátságban maradtam vele. Kellemetlenebb volt Zichy Rafaelné, Cécile barátnője, egy gőgös arisztokrata asszony, Pallavicini Edina. Mikor Zichy Rafael le akarta feleségét rázni, egy ronda pört indított felesége ellen, lesbosi szerelemmel vádolta, melyet állítólag Tormay Cecillel folytatott volna. Nem túlságosan hittem ebben a vádban."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.06. 23:22:33

@Sapika:
"míg a kontroll kísérletben a placebo 10% gyakorisággal"

Nem figyelmeztették az alanyokat, hogy mellékhatások lehetségesek? A placebo csodálatos hatása az, hogy kábé az esetek 30%-ában a kívánt hatást éri el, legyen az gyógyulás vagy mellékhatások. Műtétben is alkalmazzák, amikor a sebész csak felületi vágásokat ejt a betegen, majd azt mondja neki, hogy valódi műtétet végzett. A 30%-os eredményesség így is megvan.

A legmegdöbbentőbb eredmény, amit olvastam a placebóról az, hogy morfinnal szemben fájdalomcsillapításra használva (!) is tudja a 30%-os hatékonyságot. Pedig a morfin közismerten hatékony fájdalomcsillapító és az ember azt gondolná, hogy azt mindenki meg tudja állapítani, érez-e fájdalmat vagy sem. És mégis.

Csodálatos dolog az emberi elme.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.07. 10:20:10

Orbán gabalyodik a saját szavaiba a Washington Post-nak adott interjújában.

www.washingtonpost.com/opinions/an-interview-with-viktor-orban-prime-minister-of-hungary/2012/04/06/gIQAaaMN0S_story.html
"Your president, Pál Schmitt, resigned this week [amid charges that he plagiarized his doctoral dissertation].

The [president is] . . . a friend and a great hero in Hungarian sport history. It is his own decision, and the only thing we can do is respect it.

I understood that the prime minister had the power and the president was more or less a figurehead.

The point is that power is regulated by the constitution. The first thesis of the constitution is that nobody can exercise power by himself.

Your party has a two-thirds majority in parliament. That’s absolute power.

Even with two-thirds majority, the caucus cannot do anything.

They have passed more than 368 bills since the 2010 election.

They can pass whatever regulation they would like to do so if it is not against the constitution.

Since you came to power, the constitution has been completely rewritten.

We are very proud of that because that was our mission. Hungary was the only Central European country that was not able to create a new constitution after the collapse of the communist regime.

ou were at the Round Table [talks in Hungary] where the constitution was rewritten in 1989.

When we rewrote the constitution, we said this is an interim constitution.

But the entire constitution was rewritten, and you had a big role in that.

Unfortunately, not enough. I was involved in the reconstruction of the constitution, but the communists were there as well.

Your critics say you rushed the constitution through last year without consulting the opposition.

That is factually false. There was a commission created by the parliament. It invited all the parties represented in the parliament — even the opposition — to be part of that process.

Isn’t it fair to say the outcome of the legislation has been to concentrate all power in your hands?

The constitution by itself does not make it possible to concentrate any kind of power.

You created a new judicial authority, the National Judicial Office, which the Venice Commission [of the Council of Europe] has attacked because it has too much power. Moreover, the commission also criticized recent legislation which says that judges are now forced to retire at 62 instead of 70.

The general age limit for any kind of job is 62.

That’s not true. People who work at universities here are allowed to teach until 70.

That’s a point, whether we should reduce that age or not. I am not against it, but there are a lot of opponents from the professors. But basically the average age to retire is 62."

Viktort nem szokták így kérdezgetni itthon.

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.04.07. 10:47:33

@Doomhammer: Nem értette. :( Akkor tanulmányozza Lengyelország történetét 1815-1915 között. :P

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.07. 21:29:50

@Doomhammer:
Orbán le akarja lőni a kuruc.info-t. A Jobbik nem rasszista.

"Riporter: What about the abuse of the Roma [the gypsies] in the countryside?

OV: When I came into power, Hungary was in trouble because we had paramilitary organizations. I banned them.

Riporter: They have postings on Facebook.

OV: Facebook is an important point because the anti-gypsy and anti-Jewish platform is coming from America.
I have asked for help from the U.S. government to shut down the servers, which in Hungary create a lot of trouble for the gypsies. They are Web pages — not Facebook. That is the only radical, organized platform for racist appeals."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.07. 21:31:03

@Doomhammer:
És eljött a "nagy a jólét" pillanat is.

"Riporter: Why did you put stress taxes on four sectors, which are mostly foreign-owned: banking, telecom, retail and energy?

OV: Because we have a crisis. In 2010, Hungary was in worse shape than Greece. In order to get out of this crisis, we initiated crisis taxation because we need income.

Riporter: Don’t these taxes dry up foreign investment?

OV: We are flourishing. Just two days ago, I opened a Mercedes factory that will produce 1 percent of GDP next year."

Sapika 2012.04.07. 22:00:32

OFF: Nagyszombat estéje. [= ma, két órája] A 6-os villamoson lepukkadt férfi kéreget. Nyeszlett, koszlott és büdös. Fiatal hangok üvöltenek rá:
-- Mér' nem mész dolgozni, bazmeg?
-- Mer' nem adnak nekem munkát, bazmeg.
-- Hazudsz, munka dögivel van, csak a lustáknak nincs.
-- Nem hazudok, két hete csak egyszer kaptam egy nap lapátolást.
-- Van lábad, menj dolgozni
-- Nincs munka
-- Hazudsz te ingyenélő.
Addigra a Jászai Mari térre értünk, ahol a lepukkadt elmenekült a villamosról. De az ifjak is leszálltak vele, hogy a hecc folytatódhasson.

Sapika 2012.04.07. 22:19:21

@Doomhammer: "Csodálatos dolog az emberi elme. "
Egyszer olvasgattam egy régi herbáriumot. Csupa placebo recept. Például mai tudásunk szerint a szőke kisfiú vizelete fehérgalamb vérével elegyítve biztosan nem árthatott a szifilisz kórokozójának. Az emberek mégis igényelték.

Olvastam a Vörös szoba álma [aka a Kő története] teljes fordítását. [ Az ötkötetes Penguin kiadást.] Melyben betegségek és a rá felírt drága gyógyszerek részletes leírása is benne van. Mai ismereteink szerint ezek sem hathattak a méhnyakrákra és a tüdőbajra. [Mondjuk a szerző becsületesen meg is halasztotta e két hősnőt a vagyont érő gyógyszerek ellenére is.]

Fentiek alapján az az érzésem, mi, mint emberiség, igényeljük a placebót, igényeljük a hazug kuruzslókat, és igényeljük a politikusokat is, ha azok azt hazudják, amit várunk tőlük.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.08. 14:13:51

Mi múlik néhány nyamvadt ebédjegyen.

www.worldbulletin.net/?aType=haber&ArticleID=88240
"France summoned the Hungarian ambassador on Friday to express its objections to new legislation introduced in Hungary which Paris says has affected the work of French investors.

The French foreign ministry said in a statement the changes had particularly hit companies involved in the meal voucher sector where French companies are heavily involved.

Hungary has said it plans to introduce vouchers to purchase food, a market dominated by French companies such as Sodexo and cooperative group Cheque Dejeuner.
...
France's move could have broader implications for Hungary's efforts to gain new financing to restore its ailing economy.

Central Europe's most indebted country, it said in November that it would seek a new financial backstop from the European Union and the IMF, but formal talks have not yet started due to a legal row with Brussels over a number of controversial pieces of legislation."

Pelso.. 2012.04.08. 16:16:40

@Doomhammer: Megér annyit? Amennyiben igen, pitiáner. Persze ne saját logika útján közelítsünk, akkor pedig marad a mitugrász provokáció.
Persze oly kéjes csodálkozni s sajnáltatni magát itthon, ha sok helyen már a lábtörlőig sem engedik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.08. 18:13:18

@Sapika:
Már hogyne igényelnénk a placebót. Egyszerűbb a Birodalom ellen szabadságharcolni, mint leszokni a dohányzásról.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2012/04/szomatika.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.08. 18:18:27

@Pelso..:
Tudja, a szomorú dolog az, hogy magával az alapelvvel egyetértek. Tényleg, mi a fenét keresnek profitorientált cégek egy adókedvezmény - és egy különösen az alacsonyabb jövedelműek számára fontos - adókedvezmény elosztásában, mint az étkezési támogatás?

A Fidesznek azonban ezt is sikerült elkúrnia. Sikerült úgy átrendezni a cafeteria-rendszert, hogy abba a franciáknak sikerült belekötniük. Most persze fizetniük kell. Az adófizetők pénzéből, miből másból.

Kieran Hayes 2012.04.08. 20:58:09

@Doomhammer: Nem vagyok a cafetéria rendszerek szakértője (még), de úgy érzem, itthon ez sem úgy működött, mint amire eredetileg kitalálták.

Szerintem a cafetéria rendszernek valahol a hosszútávú vagyonfelhalmozás, öngondoskodás szempontjából lenne szerepe.

Ha rajtam múlna, a következő cafetéria elemeket vonnám kedvezményes adózási körbe:

-megtakarítási célú életbiztosítások
-vállalati kötvények / részvények / opciók
-akár államkötvények / diszkontkincstárjegyek
-munkavállalói résztulajdonosi programok
-önkéntes nyugdíjpénztárak
-önkéntes egészségbiztosítás (privát egészségügybe)

Az egészségbiztosítási termékeket szélesebben értelmezném, beletartoznak az egészségmegőrzéssel / rekreációval - esetleg sporttal - kapcsolatos termékek, szolgáltatások.

Persze már a jelenlegi adórendszer is biztosít mozgásteret a fenti irányokba: önkéntes nyp, ep esetén a befizetés 20%-a, de max 100K HUF tekintetében lehet rendelkezni az adóról, NYESZ-R esetén pedig ez 30%, de max 100K HUF adóévenként.

Az étkezési jegyeknek azonban szerintem semmi keresnivalója a cafetéria rendszerben, gyakorlatilag kedvezményes adózású készpénznek minősül, gyakorlatilag semmi hosszútávú elérendő cél nem indokolja a kedvezményes adózást.

Ráadásul ha a kormány azt mondja, hogy holnaptól en bloc kivesszük a kajajegyet a kedvezményes adózású béren kívüli juttatások közül, akkor még a franciák sem szólhattak volna egy szót sem.

Persze tudom mi volt itt is a cél... Fidesz Inc.

Kieran Hayes 2012.04.08. 20:59:33

@Kieran Hayes: Még egy dolog jutott eszembe: az iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli képzés tandíja is mehetne kedvezményes adózási körbe.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.08. 22:11:11

@Kieran Hayes:
"Az étkezési jegyeknek azonban szerintem semmi keresnivalója a cafetéria rendszerben, gyakorlatilag kedvezményes adózású készpénznek minősül, gyakorlatilag semmi hosszútávú elérendő cél nem indokolja a kedvezményes adózást."

Hát persze, ha eltekint attól, hogy nem kevés munkavállalónak számít ez a kedvezményes adózás. Ez gyakorlatilag a munkahelyi étkeztetés maradványa. Természetesen a munkavállalók jobban járnának készpénzzel, de akkor többe kerülnének a munkaadónak, azt pedig a legversényképesebb gazdaság (ld. kicsit feljebb, "rock-bottom wages") nem viselné el.

Arra felfigyelt, hogy a dolgozók helyi tömegközlekedését az állam fizeti?

index.hu/gazdasag/magyar/2012/03/01/kiborultak_a_munkaadok_a_kormany_otleten/
"A vállalkozások szerint elviselhetetlen terhet jelentene nekik, ha júliustól kötelező lenne fizetniük a dolgozóik helyi tömegközlekedését – ez a személyszállítási törvény tervezetében szerepel. A cégek most csak az ingázó dolgozók helyközi közlekedési költségének, illetve hazajárási költségeinek 86 százalékát fizetik. A Budapesti Közlekedési Központnak tetszik az ötlet, bár érvelése nehezen érthető."

Silcon 2012.04.08. 22:25:43

@Kieran Hayes: "hosszútávú vagyonfelhalmozás, öngondoskodás"

Önkéntes ny. pénztár most is van benne. Az elvvel az a gond, hogy a kis keresetűeket nem a nyugdíjaskor, hanem a holnapi ebéd érdekli. A megtakarításra kötelezés meg nem hangzik túl jól.

Úgy emlékszem, hogy az Erzsébet utalvány kisebb haszonnal operál, mint a franciák - de nem nullával. Azaz nem tiltott állami beavatkozással, hanem piaci versennyel is ki lehetett volna túrni őket. Úgy érzem, hogy jó néhány esetben azért vállalja fel a kormány a "fejjel a falnak" taktikát, mert gyors eredményt akar, amit *nem lehet egykönnyen visszafordítani*. A sok sarkalatos törvény is ezt igazolja. A piaci és bírósági út lassú, 2014 pedig nincs olyan messze és nem lehet biztos az eredményben. 2002-ben is hetek alatt fordult meg a világ. Van még egy kemény függő ügy, a 2014-ben lejáró földvásárlási moratórium.

Sapika 2012.04.08. 22:34:11

@Samott: "az uj utalvany jo, mert feheriti a piacot"
Vmi kis fokozatosság kellene mindenben.
Jó pár honfitársunk megtanult éppen-hogy nem éhen halni apró kis trükkökkel, melyek lényege természetesen az áfa, az egyéb adók és a tb járulékok kiiktatása. Ha túl hirtelen fehérítünk, és az emiatti életszínvonal-csökkenést nem ellensúlyozzuk a legszegényebbeknél, akkor ők de facto éhenhalnak.

Sapika 2012.04.08. 22:46:50

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: "Akkor tanulmányozza Lengyelország történetét 1815-1915 között."
Nagy ugrás ez a placebo témakörtől, tök elvesztettem a fonalat. Maguk itt most egy más topikon megkezdett vitát rendeznek le éppen?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.09. 02:03:47

@Sapika:
"Ha túl hirtelen fehérítünk, és az emiatti életszínvonal-csökkenést nem ellensúlyozzuk a legszegényebbeknél, akkor ők de facto éhenhalnak. "

Akik itt rosszul járnak, azok nem az utalvány megkapói, hanem a félpénzes furgonboltokat üzemeltetők. Mert vagy kénytelenek elfogadni az utalványt és ezzel az adóhatóság előtt láthatóvá válni, vagy nem fogadják el az utalványt, ezzel elvesztik forgalmuk felét-harmadát. Meg ezen felül tiltakozhatnak is, természetesen szigorúan a rászorulók érdekében.

Pelso.. 2012.04.09. 06:15:24

@Kieran Hayes: Jó gondolatok, bár az öngondoskodás kifejezés nem éppen NER kompatibilis:)

Viszont, az étkezési utalvány sok esetben nem klasszikus béren felüli juttatásként ment, hanem sok cég abban fizette a túlórát, szabadság megváltást, esetleg műszakpótlékot, amin a dolgozó rögtön kaját vett.

Samott 2012.04.09. 07:46:12

@Doomhammer: szep is lenne, de a valosag nem ez. A furgonboltos is be fogja valtani, 70%-os aron amit majd a vendeglos sogoraval leboltol. Mindig a szegeny ember szop, ez nyilvanvalo.

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.04.09. 08:39:48

@Sapika: Nem vita, csak ugratás. Doomhammer valahol egy másik topikban azt állította, hogy Lengyelország mai területe soha nem tartozott még részben sem Oroszországhoz. Ha Doomhammer elbagatellizálja kitűnően fanyar poénomat ("A placebóban hiszek" - éééérti? a placebóban! hiszek! ;)), akkor elküldöm őt lengyel történelmet tanulni.

Sapika 2012.04.09. 10:16:45

@Doomhammer: "Akik itt rosszul járnak, azok nem az utalvány megkapói, hanem a félpénzes furgonboltokat üzemeltetők."
És velük együtt az utalvány megkapói is. Ha a zugárusok kifehérednek, portékájuk nem lesz többé olcsó.

Sapika 2012.04.09. 10:19:50

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy:
"Doomhammer valahol egy másik topikban azt állította, hogy Lengyelország mai területe soha nem tartozott még részben sem Oroszországhoz. Ha Doomhammer elbagatellizálja kitűnően fanyar poénomat ..."

Senki sem tökéletes. Doomnak túl nagy az önbizalma, maga pedig túl hiú. Csak én vagyok hibátlan ;)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.09. 23:37:02

Falanxot összezárni az alkotmányos ellenforradalom hordái ellen!

www.echotv.hu/belfold/a_schmittpillert_ki_lehetett_utni_de_a_falanx_ossze_fog_zarni.html
"A balliberális oldal alkotmányos ellenforradalomban mesterkedik, és ezért próbálja az alkotmány híveinek s magának az egész alkotmány iránti elkötelezettségnek a pilléreit kiütni – jelentette ki az Echo Televízióban Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes szerint a Schmitt Pál körül kialakult helyzetben egyetlenegy méltó mondat van, az pedig az, hogy „Köszönjük, Elnök Úr!”. A KDNP elnöke erről az Echo Tv Heti mérleg című műsorában beszélt.
...
Semjén Zsolt leszögezte: Az alkotmányos rend védelme érdekében a Fidesz–KDNP-szövetség válasza nem lehet más, mint ellentmondani az alkotmányos ellenforradalomnak, és megvédeni az alkotmányt.

Mint azt megfogalmazta „ki lehetett ütni egy oszlopot, ki lehetett ütni egy embert, de a falanx össze fog zárni”. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.09. 23:40:00

@Samott:
"A furgonboltos is be fogja valtani, 70%-os aron amit majd a vendeglos sogoraval leboltol."

Hogy tudja leboltolni a vendéglőssel? Nem arról volt szó, hogy csak a kibocsátó tudja "beforgatni"?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.09. 23:41:11

@Sapika:
"Ha a zugárusok kifehérednek, portékájuk nem lesz többé olcsó. "

Persze mindig ott van a városi bolt, ahová ugyan el kell buszozni, de ha a furgonbolt túl magasra emeli az árat, akkor mégis el fognak buszozni.

Samott 2012.04.10. 06:29:23

@Doomhammer: keres olyan ismerost, akik hivatalos bevaltopont es feleznek a hasznon. 30% meg felezve is jo penz, es meg dolgozni se kell erte. Regen is megvettek a melegetelutalvanyt ilyesmi aron a vendeglosok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.10. 09:46:58

@Samott:
Aha, ez az:
www.erzsebetutalvany.hu/oldal.php?oldal=5
"6. § A kibocsátó az utalvány és az elektronikus utalványkártya előállítására, forgalmazására, beváltására közreműködőt vehet igénybe. "

Akkor a feheredeses erv kilove.

Pelso.. 2012.04.10. 10:01:30

@Doomhammer: "vehet" :)

Összedobhatnánk ketten egy céget, hátha jó lesz valamire, fentiről lemaradtunk ugyan, s a szocpolos autók forgalmazásába sem tudunk bekapcsolódni, viszont úgy látom, a lehetőségek korlátlanok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.10. 10:04:07

@Pelso..:
Samott nelkul eselyunk se lenne, hogy barmit beforgassunk. Megbizhatok-e vajon ket uzlettarsban? Mert maguk bennem nem bizhatnak meg. Ha penzt latok, nem tudom fekezni magam.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.10. 10:11:31

Ausztralok rakattantak a mecseki szenre es uraniumra.

www.proactiveinvestors.com.au/companies/news/27451/wildhorse-energy-to-raise-56-million-for-bankable-study-on-hungary-gas-project--27451.html
"Wildhorse Energy (LON:WHE ASX:WHE) is to raise up to £5.6 million to start the bankable feasibility study for its underground gas project at Mecsek Hills, Hungary.

The firm added it will also seek strategic partners to help complete the BFS, while it will apply for licences to roll out the underground coal gasification (UCG) process across central Europe.

A pre-feasibility study released last month confirmed the economic and technical potential of using UCG to produce syngas as a feedstock for power stations across central and Eastern Europe (CEE).

A new resources update also confirmed a JORC inferred 383 million tonnes of coal at Mecsek Hills.

Some of the money raised will also be used to progress talks with the Hungarian authorities over development of the large uranium deposit also located at Mecsek Hills, Wildhorse said."

Pelso.. 2012.04.10. 10:22:27

@Doomhammer: Ilyen kockázatos időkben nem beforgatni, kivenni akarok. A bizalom nem gond; mindenki tud egymásról mindent, kell-e jobb biztosíték? A kapcsolati tőke nehéz, nincs ismerőse a frakcióban?

bz249 2012.04.10. 10:22:42

@Doomhammer: egyetlen eselyuk van arra, hogy ez a vallalkozas hatekonyan mukodjon. Egy megbizhato nyugati, mondjuk nemet uzlettarsat kell talalni. Ha kell szivesen vallalom a profit repatrialasat.

Kieran Hayes 2012.04.10. 10:56:43

@bz249: Nem art egy kreativ konyvelo sem ;)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.10. 12:00:37

@Pelso..: @Kieran Hayes: @bz249:
Hej, es a furgont ki fogja vezetni? Biztosra veszem, hogy az eddigi furgonboltosok nem nezik majd jo szemmel a konkurrenciat, tehat verekedni is kell majd.

De ah, ihlet szallt meg! Mi lenne, ha Erzsebet-utalvanyt bevaltanank szeszert es jatekgepezesert is?

Samott 2012.04.10. 12:15:52

Tulbonyolitjatok... :) Furgonboltos azt mondja az utalvanyos szegenyembernek, hogy ad 7e forintot a 10e forintos utalvanyert, majd fogja ezeket az utalvanyokat es eladja a vendeglos komajanak (akinek a sajat uzlete miatt eleve van szerzodese a kibocsajtoval) es elszamolnak. Igy munka nelkul keresnek 30%-ot, a vendeglosnek van egyedul valamennyi koltsege vele.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.10. 13:51:07

A magyar szarmazasu Andrea Hosso magyarazza a mit sem sejto briteknek, hogy az imprlistak gyarmatositjak Magyarorszagot.

www.dailymail.co.uk/debate/article-2127652/The-new-imperialism-How-Brussels-bullies-Budapest-conforming-European-values.html?ito=feeds-newsxml
"Thirteen foreign companies in Hungary wrote to the EC in 2010 demanding sanctions against Hungary of the special taxes. Their countries support them and use the EU’s institutions to put pressure on Hungary to lift these burdensome taxes and return to the status quo.

Hungary is vulnerable through its heavy indebtedness. It has never been granted debt forgiveness as Poland in 1991 or Greece now. Some financial analysts have recently commented that improving market conditions would be unwelcome as Hungary could then commercially finance itself and would not have to agree to the IMF’s conditions. This, in turn, would also lift the urgent need to comply with the EU’s political demands which often verge on open interference with Hungarian sovereignty.

This particular configuration is a unique opportunity for the EU to show that small member states have no right to pursue any measure of political or economic independence.

A sweeping offensive of pejorative news and punitive measures is creating an atmosphere where financial markets become inaccessible and the country can be forced to return to the status quo: economic conditions favouring foreign capital and a political environment preparing the abolition of nations states.

This is colonization in the 21st century. Hungary, and indeed Central Europe, expected better in 1990."

Mondjuk azt nem kell tudniuk a gyanutlan brit polgaroknak, hogy az egyik gyarmatosito a Tesco, ami brit ceg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.10. 13:52:58

@Doomhammer:
Ja, es hogy az egyik gyarmatosito, ami nyomast gyakorol Magyarorszagra a sajat kormanyuk.

"Their countries support them and use the EU’s institutions to put pressure on Hungary to lift these burdensome taxes and return to the status quo. "

Pelso.. 2012.04.10. 13:55:14

@Doomhammer: Hah, ők a konkurrencia. Amelyik ugrál, (nem ad 5%-ot), ráküldjük a NAV-ot.

bz249 2012.04.10. 14:06:07

@Doomhammer: @Kieran Hayes: @Pelso..: inditvanyozom, hogy a furgonkocsmaban engedelyezzuk a dohanyzast. Ez egy ujabb lehetoseg lenne, hogy az europai ertekeket vedjuk az elnyomo diktatura ellen.

Amugy van valakinek egy Robur tipusu tehergepkocsija? Mert azt hiszem olyan is kell az ilyen furgonkocsmakhoz.

bz249 2012.04.10. 14:08:37

@Doomhammer: "Mondjuk azt nem kell tudniuk a gyanutlan brit polgaroknak, hogy az egyik gyarmatosito a Tesco, ami brit ceg."

A Tesco szembe szallt a magyar kormannyal es a reszvenyei elvesztettek az ertekuk 20%-at. Eleg lecke ez a brit imperialistaknak.

Azota a Tesco annyira meghunyaszkodott, hogy meg az Erzsebet-utalvanyt is hajlando elfogadni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.10. 15:19:09

Nigeriaban is le kell vonni a tanulsagot Schmitt bukasabol.

allafrica.com/stories/201204100213.html
"Nevertheless, beyond the implausible conspiracy theories regarding Schmitt's predicament, the entire episode clearly demonstrates there are certain minimum expectations of decency and good conduct among public servants everywhere in the world. This is indeed the salient lesson of this sordid affair to all, especially political officeholders both in Hungary and beyond its borders."

Hoppa, egy piaci res! Az egesz vilagnak szallithatunk elmelkedesre keszteto kozeleti botranyokat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.10. 15:51:02

Hat most mar nagyon gyorsan tessenek allampapirt vasarolni, mielott a Viktor nem ortodox modszerekhez folyamodik!

www.origo.hu/gazdasag/20120406-a-kormany-gyors-akcioban-erne-el-hogy-minel-tobb-allampapirt.html
"Rövid határidőkkel osztott ki feladatokat a kormány tagjainak Orbán Viktor egy április 5-i kormányrendeletben. A 25 pontos határozat célja annak mihamarabbi megoldása, hogy a magyarok akarjanak és tudjanak több állampapírt vásárolni. A kormány ezért rendelkezik egy kétmilliárdos marketingkampányról, új államkincstár irodák nyitásáról, okostelefon-alkalmazás fejlesztéséről és a közszolgák számára nyitott államkincstári számlák lehetőségéről. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.10. 16:30:15

Mako jol gondolja meg, mivel nez szembe.

www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/920_millio_forintos_fejlesztes_a_vasarhelyi_korhazban/2273660/
"920 millió forintos fejlesztés a vásárhelyi kórházban
Hódmezővásárhely - Október végéig közel 920 millió forintot költenek a vásárhelyi Erzsébet-kórházra. Hosszú távú fejlesztési koncepció részeként már dolgoznak az A épület energetikai korszerűsítésén. Új főbejárat, betegirányító központ is lesz.

Már dolgoznak a vásárhelyi Erzsébet-kórház A épületének energetikai korszerűsítésén, felújításán – folytatódik az egészségügyi intézmény hosszú távú fejlesztési koncepciója. Február közepén 277 millió forintból (támogatás 238 millió) elkészült az új sürgősségi betegellátó osztály. Az A épületen a sor.

Jelenleg a patológia felőli, az épület nyugati oldalán dolgoznak. A munkálatok miatt a neurológiai osztály átmenetileg a B épületbe került, az egynapos sebészeti ellátásban részesülőket ideiglenesen a sebészeten és a nőgyógyászaton helyezik el – hallottuk Kallai Árpádtól, a kórház főigazgatójától. Az A épületre első körben a KEOP-programban 308 millió forintot (támogatás 152 millió) költenek. Az energetikai korszerűsítés során többek között kicserélik az összes nyílászárót, pincétől a padlásig új fűtési és melegvíz-hálózati rendszert alakítanak ki, ezzel jelentősen csökken az épület hővesztesége, javul a fűtés hatásfoka. Előzetes kalkulációk szerint évente közel 83 ezer 500 köbméter földgázzal kevesebbet kell majd felhasználni. A tervek szerint májusra készül el a nyugati szárny, majd az épület keleti részében folytatódik a munka, várhatóan júliusra fejeződik be."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.10. 16:32:17

Es ha mar a vivmanyoknal tartunk.

www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/hodmezovasarhely_elfogadtak_a_nyomvonaltervet/2273159/
"Hódmezővásárhely - Elfogadta az északi elkerülő út nyomvonaltervét tegnap a vásárhelyi közgyűlés. A variációk közül a mintegy 13 kilométeres szakasz megépítését támogatták. A 18 milliárdos beruházás egy fillérjébe sem kerül a városnak."

Pelso.. 2012.04.10. 18:51:35

@Doomhammer: Az állampapír olyan kapitalista ármány, nemde? Helyette 20-ra az szja-t, a maradék harmadán meg lehet békekölcsönt jegyezni, téglajegyet venni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.10. 20:54:39

@Pelso..:
Nem békekölcsönt, állampapírt. Már ha a lakosság leszokik a habzsolásról és kiveszi a részét a szabadságharc rá eső részéből.

""Volt idő, amikor a lakossági részvétel az államadósság finanszírozásában elérte a 10 százalékot, ma ez 2-3 százalék körül mozog. Ha ezt vissza tudnánk tornászni 8-10 százalékra, akkor azt hiszem, elégedettek lehetnénk magunkkal" - nyilatkozta ennek szellemében, de még a kormányzati intézkedések nyilvánosságra hozatala előtt adott interjújában Pleschinger Gyula a Privátbankárnak. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, az IMF-delegáció tagja, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) korábbi vezérigazgatója szerint ez ugyan drága megoldás, hiszen az állampapíroknak a bankrendszer lakossági betéteivel kell felvenniük a versenyt, viszont stabilizáló hatása az államadósság finanszírozására azonnal érezhető lenne.
...
Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint azonban kérdés, hogy milyen árat kell fizetnie az államnak azért, hogy az emberek tömegesen vásároljanak állampapírt. "Igaz, hogy minden forint számít, és jól jön, ha csak kicsit is csökken a pénz, amit külföldről vagy az IMF-től kell bevonni, de ahhoz, hogy igazán vonzóak legyenek az állampapírok, magas kamatot kell kínálni" - mondja az elemző, hozzátéve, hogy "az IMF hiteléért 3-4 százalékot kellene fizetni, míg ha a nemzetközi piacon bocsátunk ki kötvényt, akkor körülbelül 8 százalékot. A hazai kisbefektetőket azonban eddig ennél is magasabb kamatokhoz szoktatták".

Mindennek persze addig van igazán jelentősége, amíg önkéntes alapon megy a lakossági állampapír-vásárlás, és nem kötelezik az embereket erre a befektetésre. "

Pelso.. 2012.04.10. 21:14:16

@Doomhammer: Mit kapna cserébe a lakosság, elhiszi-e, hogy hosszútávon ez számára is előnyös folyamat lehet? hisz magas kamatot bárki ígérhet, bizalmi fronton szükséges az erősödés.
Ez a vásárhelyi buli, milyen szép. Némi árnyékot vet két, régóta titokzatos módon megtorpant eü-s projekt, Pécs s Nyíregyháza, mindkettő 12 Mrd környékén.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.10. 21:20:28

@Pelso..:
Hát igen, itt a hit a kérdés. Őszintén szólva én se bíznám erre a kormányra a pénzemet, ki tudja, mire költi el. Esetleg a monarchikus kormányzás EU-beli elfogadtatásának frontján zajló kíméletlen háború finanszírozására fordítódik. Amit sajnálnék. Akkor már inkább eliszom.

Sapika 2012.04.10. 22:11:13

@Doomhammer: Ez itt most a 2909. komment. Még 3 nap, és elérjük a 3000-et.
Nem látott mostanában egy alkalmas új helyet?

Sapika 2012.04.10. 22:21:09

@Doomhammer: "A kormány ezért rendelkezik egy kétmilliárdos marketingkampányról, új államkincstár irodák nyitásáról, okostelefon-alkalmazás fejlesztéséről ..."
Kétmilliárd: a kedvenc összegem, mondaná Füles malackának.
Új irodák: Ősi államkincstárügyi dinasztiák leszármazottainak.
Okostelefon-alkalmazás fejlesztés: ha ez sem hozza meg a befektetők kedvét ...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.10. 22:25:42

@Sapika:
Hát csak remélni tudom, hogy kétmilliárdnyi jegyzés összejön a marketingkampány után.

Nem tudom, emlékszik-e, most állították össze a pozitív adóslistát ...
www.vg.hu/velemeny/interju/a-pozitiv-adoslista-segit-a-hitelek-aranak-megfekezeseben-358550

Sapika 2012.04.10. 22:29:54

@bz249: Mit szól hozzá, egyes közvéleménykutatók szerint a Kalózpárt népszerűsége Németországban elérte a 13%-ot. Az angol Wikipédia sajnos nem sokat mond a céljaikról (en.wikipedia.org/wiki/Pirate_Party_Germany ).
Lehet, hogy ők most az igazi liberális párt?

bz249 2012.04.10. 23:16:28

@Sapika: Nemetorszag 3. szamu partja, a Nemet Kalozpart. :)

Amugy viszont ennek azert komoly kovetkezmenyei is lehetnek, az aprilisi adatok szerint a kormany-ellenzek (SPD+Zoldek) allas 38-41; 40-39; 41-35 vagyis ismet a CDU vezette nagykoalicio iranyaba mutatnak a dolgok. Persze az meg messze van... ami viszont kozel az az NRW-Landtagwahl es a kalozok megerosodesevel nyiltta valt a dolog.

Marcius 21-en igy nezett ki a dolog a Forsanal (ennel frisebb nincs... illetve az Infratestnek van egy marc. 25, de nekik meg orszagos apr. 4.)

SPD: 39 Grunen: 11 CDU: 33 FDP: 4 Piraten: 6 Linke: 4 egyeb: 3

viszont azota ugyanennel a cegnel orszagosan:

SPD: -2 Grunen: -4 CDU: 0 FDP: +2 Piraten: +7 Linke: -1 egyeb: -2

szoval az voros-zold 50% (ami stabil tobbseg, mert 3-10% nem bejuto partokra esik) lett 44% ami esetleg csak egy ujabb kisebbsegi kormanyhoz lenne eleg (ismet 3-10% nem bejuto partokra esik)

"Lehet, hogy ők most az igazi liberális párt?"

Hat egyelore meg nem lehet elhelyezni oket, mert nincs altalanos programjuk. Szoval most az angolban "single issue party"-nak nevezett csoportba tartoznak. Nade anno a Zoldek is ilyenek voltak, szoval akar meg lehet is belole valami. A munsteri szervezetukrol ellenben az ismeroseim negativan nyilatkoztak, hogy sotet tufak alkotjak. Bar ha bejutnak a Landtagba, akkor nyilvan novekedni fog a letszam es az is lehet, hogy okos partagok is jonnek.

Az FDP amugy valsagban van, mert a part hiteltelen. Ugyanis az egesz FDP kampany arra epult, hogyha eros lesz a part akkor hatekonyan kepviselheti a kozep/felsokozeposztaly erdekeit vagyis lesz adocsokkentes. Aztan elertek minden idok legjobb eredmenyet es a nagy semmi van, nem adocsokkentes.

Sapika 2012.04.10. 23:21:57

@Doomhammer: Csodás a kép, és csodás a szöveg. De sajnos sok hosszú és unalmas komment követi.
Schmitt Pál doktorija szörnyen unalmas és túltárgyalt téma.
Lehetne esetleg egy topik kevesebb kommenttel?
Pár példa:

mandiner.blog.hu/2010/08/24/sose_halunk_meg_afganisztanban_ilyen_orszag_pedig_nincs_ccxxxix
(13 komment után kihalt. Dögös cím, nekem tetszene)

mandiner.blog.hu/2011/11/11/tobb_penzt_a_rozsadombnak_ilyen_orszag_pedig_nincs_ccxcvi
(29 komment után kihalt, és úgyis utálom a jeszt.)

mandiner.blog.hu/2012/03/25/nepszavazasi_maraton_es_ovb_tilalom_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxxii
(29 komment után kihalt, de sajnos pont az LMP-t fikázza)

mandiner.blog.hu/2012/01/28/pannon_rapszodia_pecs_2010_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxiv
(30 komment után kihalt)

mandiner.blog.hu/2012/03/19/a_milla_a_kozteveben_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxxi
(35 komment után kihalt)

Sapika 2012.04.10. 23:27:57

@bz249: Azért sztem még mindig könnyebb szavazatra érdemes pártot találni Németországban, mint itthon.
Például én ott gond nélkül szavazhatnék a szocikra is, a kalózokra is, az FDP-re is. (Istenem, hát nem csökkentették az adót. Na és?)

Kieran Hayes 2012.04.11. 06:46:42

@Sapika: Az javasolnam, hogy a hagyomanyokra tekintettel migraljunk a legregebbi szoba joheto poszt ala. Tehat afganisztan.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.11. 07:16:14

@Kieran Hayes: @Sapika:
Ugh, az afganisztános poszt felütése mégiscsak egy katonanő haláláról szól, mégha a folytatása a szokásos magyar operettbohózat is. Ilyesmivel ne vicceljünk.

És ha ez?
mandiner.blog.hu/2012/04/01/disznok_tanca_kispal_es_a_borz_1997

A Kispál és a Borz nem tudom, micsoda, de a kép jó. Azt hiszem, a posztnak köze van Schmitthez, bár ez beavatatlannak nehezen felismerhető.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.11. 08:16:18

@Sapika: "Több pénzt a Rózsadombnak!" Tökéletes cím egy kommentfolyamnak! :)

Kieran Hayes 2012.04.11. 08:50:54

@Doomhammer: Mi, akik valaha is hivatasoskent szolgaltunk, a legnagyobb tisztelettel apoljuk azok emleket, akik meghoztak a vegso aldozatot.

A hazaert!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.11. 09:15:26

@Kieran Hayes:
Hat ha senki sem tartja kegyeletsertonek, felolem mehetunk az afganisztanos post-hoz.

Tamogatas, ellenvelemeny?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.11. 09:24:37

Az Eurasia azt tippeli, hogy az EU el fogja gancsolni az IMF hitelunket.

www.bloomberg.com/news/2012-04-10/hungary-probably-failed-to-meet-bailout-talk-terms-eurasia-says.html
"Hungary probably failed to meet European Union conditions to start aid talks as its legislative changes don’t sufficiently reduce government influence over independent institutions, Eurasia Group said.

Hungary has amended laws governing the judiciary and the data-protection authority and proposed changes to central bank regulations to allay European Commission concerns over their independence, which have blocked talks on an International Monetary Fund-led loan. The Cabinet sent its response to probes by the EU’s executive on March 30.

“While the government hopes this latest round of concessions will pave the way for a favorable opinion by the Commission and the start of formal negotiations on an EU/IMF program, we think this unlikely,” Mujtaba Rahman, a New York- based analyst at Eurasia Group, said in a note to clients today. The EU “continues to hold the bar high, suggesting agreement on pre-conditions still have some way to run.”

Prime Minister Viktor Orban has failed to meet EU conditions to start talks on a bailout close to five months after requesting aid as the forint fell to a record against the euro and the country’s sovereign credit grade was cut to junk. "

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.04.11. 09:31:14

@Doomhammer: Rózsadomb. Közelebb is van, kellemesebb is, és nem is halt ott senki hősi halált évtizedek óta.

Sapika 2012.04.11. 09:54:35

@Doomhammer: A Kispál és a Borz valaha a fiam kedvelt együttese volt. Én csak annyit tudok róluk, hogy a Csinibaba c. filmhez hallgatható dalokat csináltak a középkádárkor legborzasztóbb giccseiből. Ezt a vígjátékot még amerikai barátokkal, sőt azok huszonéves gyerekeivel is megnézettem, és tetszett nekik (csak a Sztálin szobor poént kellet magyarázgatni).
---
A "Disznók tánca" cím pedig tökéletes a doomfolyamhoz ;)
Sztem menjünk oda, én erre szavaznék!

Kieran Hayes 2012.04.11. 10:12:15

@Holger Hartland: valo igaz, az elitekhez jobban illik a rozsadomb csillogasa mint az afganisztani harcter pora. Legyen hat rozsadomb.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.04.11. 10:13:00

@Sapika:
Lassuk, mit szol Hayes.
A kommentfolyam alapvetoen vicces hangvetelu, en nem szivesen telepednek be egy lenyegileg nagyon komor post ala.

Sapika 2012.04.11. 10:32:43

@Doomhammer: Szerintem a Disznók tánca is vicces, az alatta lévő kommentek is mókásak. Annak meg külön örülök, hogy egy kenetteljes őskövület a szokásosnál is nagyobb ökröt csinált ott magából; már csak ezért is érdemes lenne növelni a topik látogatottságát ;)

Sapika 2012.04.11. 11:28:24

Kedves Érdeklődők! fentiek szerint a kommentfolyam itt folytatódik:

mandiner.blog.hu/2012/04/01/disznok_tanca_kispal_es_a_borz_1997/fullcommentlist/1#c16341071

Viszlát!

Leskelődő 2012.04.11. 11:28:46

@Sapika:
Éppenséggel Maga is lehetne szimpatikus, de mivel az előbb randán beszélt az általam nagyra becsült bbjnickről, ezért most nem az :P

További szép napot kívánok :)