Kommentszűrés
’11 nov
18
08:01

Kormányozni parttalan tengeren

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Turner: Gőzhajó a hóviharban 

  Távol vagyunk már a tavalyi tavasz kétharmados eufóriájától, és az arról zengedező dagályos kifüggesztményektől. Távol vagyunk már a válság előtti évek pannon pumás délibábjától. Távol vagyunk már az Európa nyugati feléhez történő gyors felzárkózás álmától, ami az elmúlt húsz év jobb időszakaiban mégiscsak fogyasztásra, s a kétezres években hitelfelvételre sarkallt széles tömegeket. Az ábrándoktól távol csak a kiábrándultság lehet a miénk, takaréklángra állított reménnyel és az azt tápláló jolly joker mondattal: lehetne ennél még rosszabb is.

  Az meglehetősen erős, hogy immár a nemzedékünkhöz tartozó barátainktól, szeretteinktől hallhatjuk viszont apáink és nagyapáink rezignált életbölcsességét: nekünk már nem lesz jobb, de talán majd a gyerekeinknek...

  Vajon miért van az, hogy a kádárizmus után immár másodszor egy elviekben szabad, önmagáról felelősséggel dönteni képes Magyarország nullázza le magát? És erről nem az Orbán-kormány tehet, illetve időarányosan öt és fél év mégiscsak az övék volt az elmúlt 21 évből; politikai, gazdaságpolitikai téren pedig hm, nehezebb megbecsülni a rájuk háruló felelősséget.

  De ha hisszük, hogy az államadósság, bármifajta adósság növekedése a rossz út, és annak lefaragása az egyetlen jó irány, akkor vegyük figyelembe Orbánék első kormánya 62-ről 53 százalékra vitte le az államadósságot, és a második Fidesz-kormánynak 82 százalékról kell elindítania az államadósság lefaragását, egy év alatt – tudjuk milyen módszerekkel – el is jutnak 73 százalékig, majd a napokban jött a hír: az államadósság újra 82 százalékon áll, nagyobb részt a forint gyengülése, kisebb részt új tranzakciók miatt.

  Bármikor, amikor a kormányzat gazdaságpolitikai lépéseit figyeltem, próbáltam a naponta bejelentett, elhintett, kiszivárgó, néha következetes, néha pedig egymásnak ellentmondó intézkedések mögött meglátni a nagy egészet. Az ország szuverenitásának visszaszerzése, és ezzel párhuzamosan a befagyott gazdaság újraindítása volt talán az alapvetés, ami mellé jobboldali gazdaságpolitikát próbáltak összeállítani. Az ország mozgásterének növelése, az államadósság drasztikus csökkentése, a munkahelyteremtés és a munkaképes, de dologtalan rétegek legalább egy részének munkára fogása helyes célok. Ha ezek a fő elvek, azokkal minden, hazánknak legalább szerény kibontakozást kívánó józan elme egyetérthet. Ha a nagyra nőtt, de gyenge államból kicsi, de erős szervezetet tudnak létrehozni, ha az állam piaci alapon is finanszírozni tudja magát, ha a munkahelyteremtésre képes vállalkozókat, vállalkozásokat segíti (vagy legalább nem akadályozza) a kormányzat, akkor jó úton járunk – szólt az elméleti alapvetés az elmúlt másfél évben.

  A valóság azonban erősen közbeszólt az utóbbi hónapokban: a forradalmi lendület, a manyupok lenyelése, az unortodox gazdaságpolitikai megoldások ellenére egy jó év alatt nem hogy a Kánaán nem jött el, még a növekedés csírája sincsen meg. A válság őszi hulláma eltörölte a még felfedezhető rendezőelveket, jöttek a belebegtetett, esetleg egy lendülettel is fogadott újabb adók avagy adóemelések, a fonalat pedig szépen elvesztettük. A Világbank prognózisa szerint jövőre 0,5 százalékos lesz a GDP-bővülésünk, amivel Magyarország növekedése a leglassabb lesz a tíz volt szocialista uniós tagállam között.

  Ami működik, az a külkereskedelmünk, az ipari, főleg autóipari exportunk, bár ez is negatívan változhat, ha Németországban kicsit megzökken a gazdaság jövőre. A jó külkereskedelmi teljesítmény viszont még elég messze van a saját tengelye körül forgó ország álmától. Most az álommal tökéletesen ellentétes a helyzet: szinte csak az működik Magyarországon, aminek köze van a globalizált világhoz. Ami azon kívül van: zsákfalvak, zsákmegyék, zsákország.

  Minden körülmény optimális együttállása esetén működött volna a Matolcsy-modell. Most viszont minden drasztikus átrendezés ellenére sem indult be a gazdaság. A svájci frank hazai és nemzetközi okokra egyaránt visszavezethető, nyomasztó megdrágulása hazavágta a fogyasztás bővülésére alapozott terveket. Hogy ki a felelős ezért? A Jobbik szerint a gonosz kormányok meg a gonosz bankok. Én hozzátenném még a devizahitelt felvevő embereket is (köztük saját magamat), hiszen senki nem erőszak hatása alatt vett fel hitelt. A felelősség közös. A kormány drasztikus eszközökkel vágta át a gordiuszi csomót: az átmeneti árfolyamrögzítés bevezetése láthatóan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, maradt hát egy még huszárosabb megoldás: a 180 forinton történő végtörlesztés, s utána a vízözön. Idézet az Origo nem cáfolt értesüléseiből: „A lovasberényi kormányülés részleteit ismerő forrás szerint a felvetés vitájában a miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is azzal érvelt, hogy ezért a célért érdemes felvállalni a kockázatot. A miniszterelnök a vitában többször is egyértelművé tette, hogy a kormánynak gyakorlatilag nincs vesztenivalója, a külföldi tulajdonú bankok így is, úgy is elkezdték már kivonni forrásaikat (ezt a parlamenti beszédében is elmondta), ha viszont bejön az intézkedés, sikerül visszaterelni a forint felé az adósokat.” Az Index akkoriban írt az igazságügyi tárca jelentéséről, amely alapján a végtörlesztési javaslattal egy olyan mértékű beavatkozásról van szó visszamenőleges hatállyal a polgári szerződésekbe, amit akár a magyar Alkotmánybíróság, akár az Európai Bíróság szinte biztosan elfogadhatatlannak minősít majd. Amit most a frankhitelesek nyerhetnek, s ami a kormány rég áhított mozgásterének bővülését eredményezi, az néhány év múlva – szó szerint – kamatostól hullhat majd vissza a kormányra, de végső soron egész Magyarországra. A nagybankok egy része és a baráti Ausztria máris gőzerővel nyomul Brüsszelben a magyar kormány döntése ellen.

  Kétharmada ellenére a hazai és nemzetközi realitások gúzsba kötötték a kormányt. Orbánék látják a végzetes bajokat, és minden skrupulus nélkül bedobnak mindent, ami szerintük a helyzet javulását szolgálhatja, feláldozva nemzetközi, amúgy is kritikus megítélésüket, talán saját politikai túlélésüket is? Aki szabadságharcot hirdet, annak vagy nagy győzelmet kell aratnia, vagy pedig menthetetlenül elbukik. A másfél év óta tartó, megállíthatatlan lendülettel nagyívű végcélokat jelöltek ki, de mi történik akkor, ha a végcél zsákutcának bizonyul? „A politika az erkölcsileg és fizikailag lehetséges művészete”, „a politika hajózás, végcél nélkül”írja Molnár Attila Károly Oakeshott filozófiájáról. Ha már viharban kell hajóznunk, és van egy kellő felhatalmazással rendelkező kapitányunk, vajon hol tudjuk meghúzni a határt a szükséges merészség és az oktalan vakmerőség között? Hallottuk Petr Nečast vagy Donald Tuskot a hanyatló Nyugattól való eltávolodásról és unortodox megoldásokról beszélni? És mégis hol tart most válságkezelésben Lengyelország és Csehország?

  „A politikai tevékenység során az emberek parttalan és feneketlen tengeren hajóznak; itt nincsen menedéket nyújtó kikötőöböl és nincsen mederfenék, ahol horgonyt lehetne vetni, nincsen sem hazai kikötő, sem megjelölt célkikötő. A vállalkozás lényege az, hogy borulás nélkül a felszínen kell maradni; a tenger barát is és ellenség is; és a tengerésztudomány abból áll, hogy kihasználják a hagyományos viselkedésmód minden lehetséges tartalékát, hogy minden egyes ellenséges helyzetben találjanak legalább egy barátot” – írja maga Oakeshott.

  Ellenséges helyzet kipipálva. Kikötő és biztos part hiánya kipipálva. A felszínen maradás most még épp kipipálva. A végcél sosem jön el. Hányadán állunk az ellenségekkel és barátokkal, és közülük kinek mekkora a hatalma a hajónk egyensúlyban tartására? Tudja-e a kapitány, miből áll a tengerésztudomány?

*

  PS: Ezt a posztot csütörtökön pár órával az IMF-es bejelentés előtt fejeztem be. Ma is tartom a véleményemet.

Címkék: gazdaság kormány válság orbán kormány

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr93226771

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A háború vége 2011.11.21. 00:26:50

Csapataink harcban álltak. A kormány a helyén van.Új szakasz kezdődött.Egyes szabotőr csoportok és külföldi diverzáns zavarkeltők megpróbálják hazánkat megalázni. Talán még az úgynevezett szabad választások kezdeményezését is megkísérlik.Az IMF elleni ...

Trackback: Megmagyarázzák ezt is 2011.11.19. 13:54:37

Karinthy után. Lassan, tűnődve....

Trackback: Ki legyen az új miniszterelnök? 2011.11.18. 15:22:01

Orbán Viktor már korábban célzott arra: „ha az IMF visszajön, én el...” - írta alig két napja a Népszabóság FIDESZ-es forrásokra hivatkozva, hisz... ...az IMF visszatérése esetén manifesztálódna, hogy a sajátosan magyar szabadságharcos ...

Trackback: Kormány vs. IMF -- Zsarolni nem kell félnetek jó lesz 2011.11.18. 11:42:26

Mátyás király megirigyelhetné, amit a kormány tegnap csinált. Hívta az IMF-et tárgyalni, meg nem is. Ők meg jönnek is, meg nem is. Mindez akár egy kommunikációs osztályvezető bakijának is látszódhat. Azonban szerintünk korántsem erről van szó. Mindez f...

Trackback: A nukleáris fenyegetés sem segített az IMF ellen 2011.11.18. 10:25:33

A gazdasági tárca másfél évi csatározás után elásni készül a csatabárdot a Nemzetközi Valutalappal. Persze ilyenkor november tájékán elég fagyos már a talaj, úgyhogy Orbán és Matolcsy azért le fog izzadni, mire kiássa azt a gödröt, amelybe majd az IMF-...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

And37 2011.11.19. 18:18:39

@Kandabula: a 98-2002-es szakasz számomra nem csapódott le negatívan (Torgyánt leszámítva nem voltak rosszabbak mint az előttük vagy utánuk jövők), de ez lehet azért, mert akkor még nem követettem a politikát. Abban biztos vagyok, hogy jobb volt, mint a 2006-2009-es időszak.

A többi, amit írsz, szerintem egy átlag választópolgárnak már nem jött át, és a másik oldalról ugyanúgy lehet pakolni a negatívumokat, a mérleg egészen jól ki volt egyensúlyozva.

A populizmust szerintem megfelelő (pl. hiteles) politikusok visszafelé is elsüthették volna, pl. mikor valaki a 14. havi nyugdíjat licitálja be, aztán rá két évre becsődöl az ország, vagy kijelenti hogy ő még nem hazudott. Ezekre soha nem csaptak le, máig nem értem, miért.

Alfőmérnök 2011.11.19. 18:23:10

Amúgy ki a faszt érdekel, hogy mit mondott Oakeshott? ;)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.19. 18:31:55

@Kandabula: "Európa megszenvedte a demokratizmusát és ebből nem enged. "

Mostanában nem olvasott híreket?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.19. 18:33:23

@Kandabula: esertleg nevelési hibán már gondolkodott?
A többinek hogy lehet munkája?

Kandabula 2011.11.19. 18:44:10

@And37: nyugodt hangod igazán kivételes. A 98-2002-es időszakot nem is tudtad volna igazán követni, mert a most is gyakorolt személycseréken kívül nem is történt semmi (még egy méter autópálya sem épült). A fiúk megjátszották magukat, begombolt öltöny, mellény, azt hittem, rosszul látok. Mint Szaros Pista Jézus neve napján. Öregedő gyerekek.

Kandabula 2011.11.19. 18:49:39

@tölgy: valószínűleg igaza van. Sőt. A többinek van munkája, nekik nincs munkájuk. De másképp fogalmazok: mindenkinek van munkája, csak nekik nincs munkájuk.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2011.11.19. 18:52:33

"A végcél sosem jön el."

Miért kell a semmiről ilyen hosszan írni?

And37 2011.11.19. 19:05:06

@Kandabula: az autópálya szerintem nem túl szerencsés példa, egész jó "kifizetőhely" volt (nem, nem a munkások jártak vele pofátlanul jól :). Most hogy nagyjából készen van, nyilván jó az országnak, de sose tudjuk meg, mennyivel került többe, mint kellett volna, mert az egyik félnek sem érdeke.

xylu 2011.11.19. 19:11:08

Orbán legnagyobb ellensége maga a VALÓSÁG.
Iktassuk törvénybe ,hogy a víz ne fagyhasson meg O fokon!Miénk a 2/3,vagy mi?
Hogy tudnának jó döntést hozni olyanok ,akik a tényekkel semmit nem foglalkoznak?
Úgy tűnik,az általuk felépített virtuális valóság elnyelte őket,kiélezett helyzetben nem tudnak talpon maradni.

And37 2011.11.19. 19:25:41

@xylu:
A víz nem fagyhat meg 0 fokon, ha elég nagy a nyomása, vagy a sótartalma. Ezt a természet háromharmados törvénybe iktatta, megspórolta honatyáinknak.

(Még releváns is a hozzászólás, hiszen a cikk a parttalan tengerekről ír...)

nu pagagyí 2011.11.19. 19:39:26

"Minden körülmény optimális együttállása esetén működött volna a Matolcsy-modell. "
Ezzel a mondattal az probléma, hogy ez esetben bármi működött volna, talán még a Matolcsy-modell is. Bár ezzel van egy kis baj, mert tulajdonképpen nincs is modell, legalábbis koherens cselekvés nem érhető tetten. Pánikszerű kapkodás, talán ez a legfőbb jellemző.

Volt itt már minden: fogyasztás felpörgetéstől, nem megszorításig. Ingyen pálinkafőzéstől, csipsz adóig. Ami nincs, az a kiszámíthatóság, az őszinteség, a polgárok tisztelete, a jogállami viselkedés, a saját viselkedésükkel mutatott pozitív példa, együttérzés a megszorítások alanyaival.

Ellenségkeresés van, a társadalom megosztása, primitív kommunikáció, akarnokság, sunyiság. Menjenek már el a picsába.

_tx_ 2011.11.19. 19:53:18

"Minden körülmény optimális együttállása esetén működött volna a Matolcsy-modell. "

Elméletben. Gyakorlatban – fideszes megvalósítással – nem, mert az "unortodox" lépések olyan kiszámíthatatlanságot, az agresszív hatalomcentralizáció pedig olyan kontraszelekciót visz be a rendszerbe, hogy azok mentén nem lehet növekedni.

A Fidesz-kormány egyik legnagyobb bűne az, hogy náluk a cél szentesíti az eszközt, ez pedig mind morálisan, mind gazdaságpolitikailag hiteltelenné teszi őket. A másik főbűn az emberek képességeinek cinikus lenézése és ebből kifolyólag a pártállami agitprop visszavezetése a közéletbe.

nu pagagyí 2011.11.19. 20:05:03

@_tx_: A Matolcsy modell a töpörödő gazdaság modellje.

piefke 2011.11.19. 20:06:30

"...szinte csak az működik Magyarországon, aminek köze van a globalizált világhoz. Ami azon kívül van: zsákfalvak, zsákmegyék, zsákország."

"Aki szabadságharcot hirdet, annak vagy nagy győzelmet kell aratnia, vagy pedig menthetetlenül elbukik."

Mindkét mondás telitalálat, gratulálok!:-)

Dr.Bio74 2011.11.19. 20:40:46

Bukta van fityisz, ennyi. Ha szorít már a gyomor, és izzad a tenyér az jó, mert egyrészről legalább felfogtatok, hogy buktára játszottatok, másrészről tudjátok milyen nekünk akik nap, mint nap élik ezt meg, mikor érzékelik, hogy az embereknek nem lehet rossz szlogent követő nyúzás fájdalmas és láthatóan eredménytelen (azaz remény nélküli, kilátástalan). Bukta van fogjátok mszp -re, emút nyócévre, gazdasági válságra, külső ellenséges gazdasági erőkre stb., de bukta van.
Már nem csak az igazmondó, kackiás, egyenes derekú magyar juhász képe veszett oda (meg a dakota ló), hanem a lehetőség is, hogy leszarjuk az idióta megnyilvánulásokat és a pepitába öltözött vérszívókat, a hazugságokat, ha a legalább átlagosan teljesítenétek.
Bukta van, ennyi. Nekem és még sok más embernek magyarázhattok, hogy a csillagok együttállása, meg a gazdasági függetlenség, meg a nemzeti büszkeség. A politikus nem árt ha tudja, hogy képzetlenségének és tudásának hiányát seggnyalással tudja kompenzálni, de ha hosszabb időre akar hatalmat, akkor nem árt jó seggeket választani.
Az eddigi szereplésetek sajnos értékelhetetlen, illetve értékelhetően szar. Gratula.

Nge Swazili Mbeko 2011.11.19. 21:42:40

Majd ha Orbán meg az összes fideszkomcsi a vagyonát magyar államkötvénybe teszi, akkor talán hinni fogok nekik.
Addig meg csak a hatalomra játszás meg a közlopás marad. Sajna ez van, mondtam már valahol, hogy értelmetlen itt jobb meg baloldalról beszélni, ez nem értékelvű politika csak maffiaelvű zabrálás, soha nem látott méretekben.
A zemberek meg le vannak tojva, bárhogy színezi bárki. Jó lenne észhez térni végre mindenkinek.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.11.19. 21:58:28

RG (poszter): "Minden körülmény optimális együttállása esetén működött volna a Matolcsy-modell."

Faszt. Az egykulcsos adóval eleve hazavágták a gazdaságot. Azt a hülye is tudta, hogy ha a vagyonosnak több pénze marad, azt nem elkölti, hanem tartalékolja vagy kimenti. Csak józan paraszti ész kell hozzá.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.11.19. 22:06:47

@Nge Swazili Mbeko: "A zemberek meg le vannak tojva, bárhogy színezi bárki. Jó lenne észhez térni végre mindenkinek."

Ahogy mondod, le vannak szarva. Megérdemlik. Az észhez téréssel meg várjunk még: legyen meg az Orbán kommunistáknak is a nyolc évük. Úgy lenne igazságos és helyes is, nehogy már a kétharmad megússza ennyivel. Hadd élvezzék elegendő ideig a kedves vezetőt, ha már ilyen szépen megbüntették a szocialistákat (nem mintha nem érdemelték volna meg).
Isten éltesse Orbán Viktor nagyvezért! (csak ne sokáig)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.11.19. 23:48:29

@Alfőmérnök: szerintem Fazekas eddig a legjobb miniszter. Ángyánnal nagyon jól tudnak együtt dolgozni.
Erős ember a fideszben nagyon.

Kandabula 2011.11.19. 23:50:43

@hazug fidesznyik: pontosabban: Kedves Vezetőt. Anyám...

Bruhahahahihihi 2011.11.20. 06:47:02

a Lázárt a nagy elszámoltatás után meg kell büntetni ( kővel agyon kell dobálni, majd lehugyozni)és vagyonát elkobozni

momo2008 2011.11.20. 07:17:34

Ugye ez a blog egy nagyon rossz vicc??!!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.11.20. 08:34:54

én azért bankokat nem hagynám, a brüsszeli kirándulásuk során kiszedegetném és VALÓBAN mélyére ásnék ennek az egész svájci-frankos hitelesdinek.

engem mérhetetlenül felháborít, hogy rohannak brükkelbe, meg az AB-hoz, miközben KOMPLETT lenyelte a bankszeféra az adócsökkentés embereknél maradó összegét.

VALAKI végre megtámadhatná a bíróságon ezt az egészet. forintot adtak, forintban törlesztesz, frankban nem is lehet. ez az egész egy nagy átverés.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.11.20. 08:37:19

@hazug fidesznyik: Azt a hülye is tudta, hogy ha a vagyonosnak több pénze marad, azt nem elkölti, hanem tartalékolja vagy kimenti. "
egyelőre úgy tűnik a "vagyonosabbja" befizette a megemelkedett törlesztőrészletekbe.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2011.11.20. 08:52:10

@_tx_: "A Fidesz-kormány egyik legnagyobb bűne az, hogy náluk a cél szentesíti az eszközt."

Meg a többinek is.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2011.11.20. 08:56:46

@FILTOL: "VALAKI végre megtámadhatná a bíróságon ezt az egészet."

Ha vagy valaki, támadd meg, nosza! Miért pont másvalaki csinálja?

Gogol 2011.11.20. 09:17:20

"És erről nem az Orbán-kormány tehet, illetve időarányosan öt és fél év mégiscsak az övék volt az elmúlt 21 évből; politikai, gazdaságpolitikai téren pedig hm, nehezebb megbecsülni a rájuk háruló felelősséget."

Ez úgy pontos, hogy nem CSAK az Orbány kormány tehet. Hogy nem az Orbán kormány tehet, az nem igaz. 8 év ellezékiség alatta semi csináltak semmit és teljesen felkészületlenül kerültek a kormányzásba.

"de dologtalan rétegek legalább egy részének munkára fogása helyes célok. Ha ezek a fő elvek, azokkal minden, hazánknak legalább szerény kibontakozást kívánó józan elme egyetérthet"

A diplomás munkanélkülieknek mit ajánlottak? Árokásást?

Ben Franklin 2011.11.20. 09:23:55

Ez úgy pontos, hogy nem CSAK az Orbány kormány tehet. Hogy nem az Orbán kormány tehet, az nem igaz. 8 év ellezékiség alatta semi csináltak semmit@Gogol:

Első felével egyetértek, ellenzékiként kormányzati felelősséget nem viseltek.

A diplomás munkanélkülieknek mit ajánlottak? Árokásást?

Az a tragédia, hogy a diplomás munkanélkülinek gond megfogni a lapátot. Úgyis az van ilyen helyzetben, akinek a diplomája v. tapasztalata értéktelen. Ez semmiképp nem mehet így sokáig, megfogja a lapátot előbb-utóbb.

Gogol 2011.11.20. 09:25:06

@Ben Franklin: Az a tragédia, hogy annak, aki éveket tanult egyetemen lapátot kell fognia. Nem, az, hogy ezt nem akarja.

magyar gyorsnaszád 2011.11.20. 09:26:19

matolcsy modellje,nevetséges.talán gyerekkorában lehetett neki valami összeragasztható,de még ahhoz sem mert hozzákezdeni

Gogol 2011.11.20. 09:28:53

@Ben Franklin: Bocs, de nem kormányzati felelősséget nem viseltek, hanem ellenzéki felelősséget. Csak a hatalom megszerzése mini-puccsok, hisztizés, fúrás. Amikor hatalomra kerültek továbbra is csak a már vesztes ellenfeleiket ütötték verték, és most is, a legnagyobb bajban megy az ellenségkép gyártás. Méltatlan. Gazdasági felkészültségük? Amikor már tudták, hogy kormányra kerülnek, akkor sem kezdtek el készülni. Csak a hatalomkoncentráció.

Ben Franklin 2011.11.20. 09:30:46

@Gogol: Nagy tévedés. Ugyanis nem ártana ha az emberek vállalnák a felelősségüket a sorsukért-ha valaha el akarunk jutni a kapitalizmusba. Millió tanítóképzőt/kommunikáció-ruhatár szakot végzett ember nem jó semmire, lapátolni se. Nem kényszerítette őket senki hogy szar végzettséget szerezzenek, ha adott területen előre látható volt a túltermelés. Ebben az állam is hibás, de elsősorban azért az egyes ember.

Gogol 2011.11.20. 09:35:03

@Ben Franklin: Persze, az emberek felelősek mindenért. Ezért a kormányért is. De akkor értelmetlen bármit felróni bármelyik kormánynak. A logikád alapján minden politikai baklövésre az a válasz, az emberek felelőssége. Na és? Ezzel hová jutunk? Egy posztszocialista államban, a kormányok felelőssége, hogy nem nevelték önálló döntéshozatalra a polgáraikat. Nem az embereké. És a népbutításban a Fidesz élen járt mindig.

Ben Franklin 2011.11.20. 09:35:18

@Gogol: A felkészülést megítélni nem tudom, de ugye az elődök összes kimutatott száma hamis volt, Brüsszel felé is hamis adatok mentek, így konkrétumokra nemigen készülhettek. Talán-talán a rendrakásnak már vége, bár a bírósági eljárások még zajlanak.

Az ellenségkép-gyártás pótcselekvés, semmi értelme. Ebben teljesen egyetértek.

Dr.Bio74 2011.11.20. 09:36:45

He-he, két diplomával pénteken még erősen fogtam a csákányt és a lapátot, és csoda, hogy hétvégére jött ki a pihenőm. Sebaj, megfizetik, az se bánt, hogy látható IQ huszárok küzdik magukat minden területen vezető, irányító beosztásokba és lezárják a tisztes verseny előtti utat ( több a politikus, mint a szakmáját tisztelő szakember).
A baj az az árokásással, hogy a fizú nulla, és kilátások nélkül megtöri a többre képes emberek többségét, bár ha nincs más azt kell vállalni.

Ben Franklin 2011.11.20. 09:38:49

@Gogol: Nézőpont kérdése. Ha arra várnék, hogy magamat/gyerekeimet bármiféle kormány/bank/telefoszolgáltató/párt/iskola nevelje önálló döntéshozatalra akkor lehúzhatnám magam a vécébe.

Gogol 2011.11.20. 09:39:09

@Ben Franklin: Brüsszel felé hamis adatok mentek? Ezt nem a Matolcsy hazudozta? Nem egy elterelés?Ha Brüsszel felé hamis adatok mentek, akkor Brüsszel miért nem szankcionál?? Ezek a szövegek a patronok a fideszes kommunikációban, hogy a fideszeseknek legyen mivel érvelni vészhelyzetben. A valóság az IMF.

Gogol 2011.11.20. 09:39:45

@Ben Franklin: Akkor te miért vitatkozol kormányokról? Vitatkozz az emberekről.

Gogol 2011.11.20. 09:45:18

@Ben Franklin: Az ellenség-kép gyártás egyáltalán nem pótcselekvés. Nagyon is szándékos rossz indulatú figyelem elterelés a valódi problémákról.

Dr.Bio74 2011.11.20. 09:45:54

@Gogol:
A hamis patron lehet akár igaz is, de a tényt leírtad: a szabadságharcos elzavarta a gaz elnyomó IMF -t és most kuncsorog, hogy legalább szóba álljon vele.

Gogol 2011.11.20. 09:48:25

@Bio74: Legjobban azt várom, hogy a jövő évi költségvetés az új alkotmány szerint alkotmányellenesnek minősüljön. Aki másnak vermet ás...

Ben Franklin 2011.11.20. 09:49:41

@Gogol: Nem nagyon van értelme a parttalan vitáknak. Egyrészt stabil támogatottsága van a kormánynak a kudarcai ellenére. Másrészt a kormány domináns embere volt már kormányon, és elsőre a most meghirdetett célok teljesítésében(államadósság és hiánycsökkentés) nem ért el rossz eredményt. És ha jól tudom egyelőre nincs szó újabb hitelfelvételről, az új megállapodás részletei pedig ködösek.

Dr.Bio74 2011.11.20. 09:50:14

@Gogol:
Ilyen vastagságú arcbőr és pofátlanság mellett amit jelen kormányunk felmutatott eddig, ne várd.

Gogol 2011.11.20. 09:52:49

@Ben Franklin: Az államadósság és a hiánycsökkentés nem ért el rossz eredményt? Ugyanott áll, ahol volt, csak közben elment a nyugdíjvagyon. Ez még a fenti posztban is szerepel. Ennek a vitának tényleg nincs értelme. Aki hinni akar, úgyis hisz.

Hümmögő 2011.11.20. 09:57:17

Azt hiszem, a Fidesz politikai felelőssége sokkal nagyobbb gazdasági felelősségénél, leszámítva az elmúlt másfél esztendőt, ami hajmeresztő meglepetésekkel szolgált. '98-ban, első országlásuk idején, vagy még előbb, ráérezve a Kádári nosztalgiákra, rátértek a populizmus útjára, amire az emberek rábuktak, mint kacsa a nokedlire. Ettől kezdve az erőtlen és koncepciótlan, puszta létéért küzdő MSZP az ő populista irányvonalukat próbálta felülírni a siker reményében egy olyan ellenzékkel a sarkában, amelyik még populistább harci állásokból nyomta őket előre a semmibe vezető úton. Ennek a lassan másfél évtizedes ostoba, mindkét nagy párt által követett politikai vesszőfutásnak az áldozata a gazdaság, és az ország lakossága. Sajnos, nem látom ebből a kiutat mindaddig, amíg a populista politikai és gazdaságpolitikai kultúra egészen látványosan zátonyra nem fut, és az egyszerű választó számára is világossá nem válik, hogy ez zsákutca. (Félek tőle, hogy még mindig nem tartunk ott.) Utána már "csak" egy olyan új, hiteles politikai erőre volna szükség, amelyik rá tudja vezetni az embereket egy értelmes, öngondoskodáson alapuló, de ugyanakkor a legelesettebbekért felelősséget vállaló országlási modell elfogadására.

Gogol 2011.11.20. 10:00:42

@Ben Franklin: Valóban. Csakhogy annak az eredménynek a Bokros teremtette meg a feltételeit.

magyar gyorsnaszád 2011.11.20. 10:02:06

@Ben Franklin: igazad van.hamarabb meggyőznék egy birkát mint benneteket

Gogol 2011.11.20. 10:03:04

@Ben Franklin: De le vagyunk maradva. Hétfőtől új téma. Az MSZP utódpárt is vétkes az MSZMP bűneiért. Na! Ez most a lényeg. Lehet ezen hőbörögni az IMF helyett.

Ben Franklin 2011.11.20. 10:05:25

@Gogol: Elismerem Bokros érdemeit(óriási megszorítás volt), de 2002ben sem maradtak taposóaknák, a maradt a konjunktúra is, minden környező országban kivéve Magyarországon.

Dr.Bio74 2011.11.20. 10:06:15

Talán alapítok egy pártot. Az eddigieknél jobban vezetni az országot azt hiszem nem nagy kunszt. A "kunszt" az a sok okos ember megvezetése lenne aki megválaszt, majd ezen okos emberek hülyének nézése oly módon, hogy tükörbe is tudok nézni mellette.

Ben Franklin 2011.11.20. 10:08:17

@Gogol: Igen.

Ez egy gumicsont, ami eltereli a másik gumicsontról a figyelmet.

Egyik is kamu meg a másik is. Nincs IMF megállapodás, hitel sincs csak a semmi hullámai vannak a sajtóban.

Gogol 2011.11.20. 10:12:02

@Ben Franklin: Hát, ha az IMF is kamu, azzal súlyosan mellélőttek.

Ben Franklin 2011.11.20. 10:16:20

@Gogol: IMF mi? Van megállapodás? Tudunk valamit? Mert én nem.

Mellélőttek? Mert erősödik a forint és egyelőre nem minősítettek le?

Mert eddig ez volt a baj.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.11.20. 10:16:21

"Minden körülmény optimális együttállása esetén működött volna a Matolcsy-modell. "

Alapból azt kellett volna látni, hogy a világgazdaság hárompercenként változik, hetente bedől egy valuta, vagy egy ország, így tök lehetetlen bármilyen elképzelést tartani. Alkalmazkodni kell, és sajnos muszáj. Én nem lettem volna morcos, ha nem veszünk fel IMF hitelt, mert minél kisebb az adósság, annál jobb.

A hitelminősítők meg bekaphatják, a szavahihetőségükkel együt... Meg a bankos haverjaikkal is.

A hirtelen változó gazdasági helyzet pedig tutira valamilyen pénzügyi körök játszadozása (ezeken az ország- és valutabedőléseken tuti hatalmast szakít valaki), akikből már szintén teljesen elegem van.

Gogol 2011.11.20. 10:16:35

@Ben Franklin: A gazdasági miniszter bejelentése az IMF megállapodásról az a semmi? Ez kiváló, akkor végünk van.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.11.20. 10:17:15

@Gogol: Ez külön téma, netom ki figyel oda rá az IMF helyett... Erről nekem csak a káröröm jut eszembe, hogy valahogy mégiscsak bűnhődni fognak a rohadékok.

Ben Franklin 2011.11.20. 10:17:29

@Gogol: De politikailag OV és fidesz kudarc, igen.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.11.20. 10:19:00

@Gogol: Oszt' a szocik minek a feltételeit teremtették meg? A lejtőnek. Mondjuk ezzel az idióta bendával, akit kormány címén összeszedett a Viktor, nem is csoda, hogy lefelé gyorsulunk rajta, nem felfelé...

Gogol 2011.11.20. 10:20:02

@Ben Franklin: Ha nem állapodunk meg az IMF-el miből törlesztjük a jövőre lejáró irgalmatlan hiteleinket? Nyugdíjvagyon már nincs. Ha a végtörlesztést megfúrja Brüsszel miből fizeti vissza az állam a bankoknak a pénzt? Szép jövő előtt állunk, kiszámítható gazdaságpolitika ez, vagy két perc sikerért éljük fel az egész jövő évet? Ez gazdaságpolitika egyáltalán?

Gogol 2011.11.20. 10:21:40

@ColT: Milyen rohadékok? A fidesz is tele van ex-komcsival. A bűn nem pártfüggő.

Ben Franklin 2011.11.20. 10:29:22

@Gogol: Gondolom amiatt fontos lenne az IMF megállapodás, és az nyugtatná meg a hitelezőinket, ha már valamit tudni fognak a megállapodás részleteiről(január). Addig a hitelállomány a forint gyengülésével nő, erősödésével csökken.

Egyébként nagy általánosságban a demokrácia és az ország mozgástere a középosztály erősítésével növelhető meg. A középosztályra az utolsó nagy csapás a kommunizmus volt, ami a gondolkodásunkban(főleg a 40 felettiekében) még masszívan jelen van.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.11.20. 10:30:11

Ezt posztnak szántam, de inkább kommentbe rakom:

Kedves András, kedves Péter!

Amikor e sorokat írom még semmi nyoma nincs a magyar sajtóban annak, hogy bármi hajmeresztőt is nyilatkoztatok volna IMF-ügyben. Nyilván ezerrel zajlik a kreatív munka, hogyan is magyarázzátok el azoknak választóknak, akik eddig abban a hitben voltak, hogy az IMF úgy ki lett innen picsázva, mint Havas Henrik a TV2-ből, hogy mégis miért dugja be újra a nemzetközi pénzügyi élet prérifarkasa szőrös melsőit a résnyire nyitott ajtón.

Így aztán, remélem, még meg tudok előzni egy újabb, jó előre látható és az ellenfeleiteknek évekre muníciót biztosító kommunikációs fiaskót, amikor arra kérlek Benneteket, hogy amennyiben egy mód van rá, ne magyarázzátok a magyarázhatatlant.

Az IMF kipaterolás szövegre gondolok pl. Az magyarázhatatlan ugyanis. Már az is kérdés, hogy melyik választói réteg vágyainak feltétlen kielégítése vezette a kormányzat kreatív kezeit, amikor ezt az agyrémet kitalálták és miért nem volt elég a "csendben elváltak útjaink, de továbbra is meghallgatjuk egymást" jellegű kommunikációs panel, de mindegy is, ezen már túl vagyunk. Most elsősorban nem azért írok, hogy ezt (és még számos mást) az orrotok alá dörgöljem, megteszi ezt majd a veletek nem szimpatizáló sajtó. Okkal. Joggal.

Azért bátorkodom írni, hogy a szokásos néhol bugyuta, néhol agresszív, de legtöbbször nagyon átlátszó és sajnos nevetséges kormányzati magyarázkodást megelőzzük.

Kérlek Titeket, ne magyarázzátok el nekünk, hogy ez a megállapodás nem is megállapodás, ha egyszer az. Ne magyarázzátok el, hogy valójában nem is mi hívtuk az IMF-et, hanem ők akartak jönni (hát persze..). Ne mondjátok, hogy nincs szükségünk a pénzre, és ez csupán csak védőernyő a shortlovagok és spekulánsok uralta háborgó tenger hullámaival szemben, ne mondjátok, hogy minden rendben van a gazdasággal, ha egyszer nem így van, és úgy általában, könyörgöm, ne kezdjétek el kurucos hévvel magyarázni. (Ez persze első sorban Rád vonatkozik, Péter.)

Szimplán csak annyi a kérés: ne nézzetek hülyének bennünket, hanem három egyenes mondattal álljatok ki elénk és mondjátok el, ami történt, illetve történni fog. Higgyétek el, mindenkinek jobb lenne így, de legfőképpen nekünk, választóknak.

Gogol 2011.11.20. 10:35:25

@politicus: Nem minket néznek hülyének, hanem a saját szavazóikat. Joggal. Na léptem, üdv.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.11.20. 10:36:49

@Gogol: Ez igaz, de az a rohadék jelző, az konkrétan arra a bandára vonatkozott. A vörös jelző helyett meg gondolj maszopra, és akkor egyértelműbb.
Amúgy nem komcsik ezek már. A kommunisták hittek valamiben, az más kérdés, hogy miben. Ezek a pénzben hisznek, ideológiájuk már rég nincs.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.11.20. 10:37:47

@politicus: Amúgy valszeg az történt, hogy az IMF bekeményített. Valószínű van pár eszközük, és befolyásuk hozzá.

Gogol 2011.11.20. 10:38:02

@ColT: Nem érdekel ez a téma, ez a fidesz ócska figyelem elterelése az IMF fiaskóról.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.11.20. 10:38:49

@politicus: De mondjuk akkor kommunikálhatta volna a kúrmány, hogy bocs, ha nem veszünk fel hitelt, seggbe leszünk rúgva. Lehetnének őszinték is, semmibe nem kerülne.
Vagy csak megint van valami mögöttes érdek. valakié. De hogy nem a miénk, az tuti.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.11.20. 10:39:31

@Gogol: Miért terelné el? Ez csak egy mellékszál egy értelmes embernek.

Gogol 2011.11.20. 10:41:20

@ColT: Ez egy mellékszál a valósággal szembenézni nem akaró, saját kudarcai igazolására bűnbakot kereső embernek.

Dr.Bio74 2011.11.20. 10:42:30

@ColT:
Majd ha konkrétumot tud valaki akkor jöjjön elő vele, mert addig sima összeesküvés elmélet, vagy konteo.

Másrészről fentebb írtam:
"A politikus nem árt ha tudja, hogy képzetlenségének és tudásának hiányát seggnyalással tudja kompenzálni, de ha hosszabb időre akar hatalmat, akkor nem árt jó seggeket választani."
Lehet, hogy IMF segget kellett volna nyaldosni és akkor nekünk is jobb lett volna?

Ben Franklin 2011.11.20. 10:45:00

Azért olyan nagy különbség nincs, csak a név változik.

Kommunizmus: termelőeszközök egy kézbe vétele, tervgazdaság

Globalizmus: termelőeszközök egy kézbe vétele, tervgazdaság

Az IMF nem karitatív szervezet, és középosztály pusztulással járt az eddigi komolyabb beavatkozása(Argentína, Románia). A kommunizmus is a kulákokat - saját magára támaszkodó vagyonnal rendelkező gazda - jelölte meg ellenségként.

Ben Franklin 2011.11.20. 10:49:41

@Bio74: Annyi biztos, hogy bár én IMF ellenes vagyok, csak akkor kellett volna ilyen kommunikációt folytatni ha atombiztosan más forrásból is finanszírozható az ország. A helyzetértékelés rossz volt, mert azt hitték hogy igen, pedig nem, úgyhogy mindenképpen hiba volt.

Robinzon Kurzor 2011.11.20. 10:50:20

Pelikán: Azért van egy kis rossz érzésem. Miért kell ekkora felhajtást csinálni? Mégiscsak becsaptuk az embereket.

Virág elvtárs: Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.11.20. 10:52:13

@Gogol: Magyarul a hülyéknek. Én csak úgy vagyok vele, hogy persze, fingassák meg őket, de azért ennél fontosabb dolgok is vannak. Nem kevés.

@Bio74: Konrétumot nem hiszem, hogy mi, senkik, valaha is tudni fogunk erről. Mondjuk az a felháborító, hogy senki nem is akarja felfedni ezeket (vagy ha igen, akkor nyilván nehéz ügy lenne).

Az IMF seggét lehetne nyalni, rövid távon jó lenne, de gyakorlatilag az ördögnek adnánk el magunkat. Viszont a politikusi seggnyalással egyetértek. Így lehetnek ilyen teljesen alkalmatlan emberek miniszteri székekben - és ne menj messzebb, a főnökök is ilyenek szoktak lenni munkahelyeken.

@Ben Franklin: Csak a globalizmusban nem olyan egyértelmű a terv. Igazából persze, marhaság, hogy mindig minden növekedjen, a növekedés növekedése is.

Dr.Bio74 2011.11.20. 10:54:19

@Ben Franklin:
Azé, pardon, de amíg több az eszkimó, mint a fóka, addig átrendeződés mindig is lesz, mert azoknak a bázisa akik ki vannak szorítva bizonyos javakból, mindig felhasználhatóak lesznek. Az átrendeződés mindig ugyanaz csak átjárhatóságot biztosít sokszor erővel. Bár lehet, hogy megfelelő gazdaságpolitikával ez elkerülhető komolyabb gazdasági, etikai áldozatok nélkül. A lényeg lenne, hogy a középosztály erősítése közben nem kellene elfeledkezni a többiről sem, másrészről a középosztály erősítését oly módon kell végrehajtani, hogy ne okozzon feszültséget a társadalomban, mert akkor több veszik el, mint amennyi nyereség számítható.

Obszerváló 2011.11.20. 10:58:02

Szánalma, ahogy ez az Orbán seggnyalására szervezett blog próbálja rákenni a szart a külső körülményekre, meg a rossz időjárásra, meg a szemét bíróra, meg a bolygók kedvezőtlen együttállására.
Ezzel még jobban kiröhögteti az egyébként gyáván hallgató kormánypártot. Márpedig ez a legvégső stádium. Már nem vagyunk csalódottak, nem bosszankodunk, nem dühöngünk, hanem röhögünk rajtuk. Vagyis végük. Az MSZMP rezsim is akkor omlott össze, amikor a nyolcvanas években már csak röhögtünk rajta.
Az ilyen írások is röhejesek. Mindenki tudja hogy mi az igazság, hogy miért omlott össze a kormány nem létező gazdaságpolitikája, és miért kellett visszahívni az IMF-et:

Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert Orbán és a bandája elkúrta. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még kormány nem csinált, mint amit ezek csináltak. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudták az utolsó tíz-tizenöt évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondanak, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Fidesz-KDNP kormányzása plusz a cinkostárs Jobbik valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltak semmit másfél évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetnének, azon túl, hogy a Medgyessy-Gyurcsány kormányok töketlenkedése és korrupciós botrányai után sikerült elhitetnük egy halom agymosott birkával, hogy ők majd megszorítások nélkül, hatalmas adócsökkentésekkel egy világgazdasági válság kellős közepén kánaánt teremtenek. Ha el kell számolni az országnak, vagy a büntetőbíróságnak, vagy ne adj isten, a lincselésre készülő népnek, hogy mit csináltak másfél év alatt, akkor mit mondanak?
A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a sok agymosott birkának a nemzeti mázzal leöntött szarságokkal való etetése, a politikai ellenfél démonizálása, kínlódva kiizzadt röhejes koncepciós perek kezdeményezése, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nekünk nem kell tudni, segítette, hogy eddig túléljék. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatnának nagyon sokáig, meg kibaszott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik, már így is agyonsanyargatott társadalmi csoportot kellene még nyúzni. Nem tudtak még hetekig elemezni, nem tudtak. Már az államcsőd szélén álltunk, már a piac be is árazta Magyarországot a bóvli kategóriába. Magyarország le van írva.
Ennyi.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.11.20. 10:58:27

@Bio74: Sőt, a középosztály erősítése tök jó lenne úgy, hogy pl. többen kerülnek be oda, alulról.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.11.20. 10:59:14

@Obszerváló: " Orbán seggnyalására szervezett blog "
Hát, ezt elkúrtad. Nem kicsit.

Ben Franklin 2011.11.20. 11:03:07

@ColT: Igazából persze, marhaság, hogy mindig minden növekedjen, a növekedés növekedése is.

Szokták most a recesszióban mondani. De mióta rendszeres tőzsdei kimutatás van, kb. 100 éve a hosszútávú trend egyértelmüen növekvő, ennek a háborúk sem tettek be. Csak sajna az pénzeloszlás nem egyenletes.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.11.20. 11:11:50

@Ben Franklin: Khm, az addig oké (a pénzeloszlás meg full igaz, és egyre szarabb), csak ugyebár nincsnek definiálva sem célok, sem viszonyítási alapok, tehát mihez képest növekedünk, és hova, egyáltalán, miért?
Amúgy sajnálatosan a piac növekedése önnön létén kívül nem sok vizet zavar, tehát baromira nem azokkal a dolgokkal foglalkozik az emberiség, amire szükség lenne.

Ben Franklin 2011.11.20. 11:36:38

@ColT: baromira nem azokkal a dolgokkal foglalkozik az emberiség, amire szükség lenne.

Akkor az a kérdés, hogy mire lenne szükség?

moralisa 2011.11.20. 11:38:27

@bz249: @Bell & Sebastian: azért ez így egy kicsit egyoldalú, mert pl. hálózatfejlesztést/karbantartást azért kaptak a pénzükért, ha ezt összevetjük más, tartósan állam/önkormányzati tulajdonban maradt cégekkel (MÁV,BKV), akkor ott meg kaptak lepusztulást, kiszervezést meg korrupciót. Érdemes egyébként a pécsi visszaprivatizáció eredményeit is megnézni 2 év távlatából, úgy mint csökkentek-e ott az árak, a szolgáltatás színvonala változott-e, ilyesmi

moralisa 2011.11.20. 11:41:04

@Bell & Sebastian: erre akartam az előbb válaszolni

Pelso.. 2011.11.20. 11:59:42

@moralisa: Úgy tudom, a Suez beadta a keresetet a bécsi bíróságra. Több mrd-s kompenzáció néz ki nekik.
Könnyű az emberek pénzén nagyarcoskodni.

And37 2011.11.20. 12:05:42

@Ben Franklin: "A felkészülést megítélni nem tudom, de ugye az elődök összes kimutatott száma hamis volt, Brüsszel felé is hamis adatok mentek, így konkrétumokra nemigen készülhettek. "

Ergo a köznevelés meg felsőoktatás átszervezését nem tudták kitalálni, hogyan szeretnék, meg hirtelen-váratlanul pont mikor kormányra kerültek, jöttek rá hogy az eddigi alkotmány nem jó, és most gyorsan újra kell írni a legnagyobb katyvasz közepette? (Emlékeim szerint ez sem szerepelt a programjukban, és jól elviszi az idejüket, terelésnek viszont ideális, mint az összes többi gumicsont.)

Amúgy nem lehet igaz, hogy az összes kimutatott szám hamis volt. Az összes szám iszonyú rossz volt (annyira, hogy nem mertek róla beszélni), de ha hamis lett volna, akkor nem lehetnek olyan amatőrök, hogy indulásnak évi 500 milliárdot elengedjenek a gazdagabb rétegnek, mondván hogy fingunk nincs mi lesz, de így biztos jó lesz, valamint akkor a nagy csinnadrattával történő csontvázas átadás-átvétel óta már bíróság előtt kellene legyen pár expolitikus.

Az, hogy esetleg ami számokat kaptak, nem tudták időben értelmezni és a saját elképzeléseiket a valósághoz igazítani, így túl későn lepődtek meg, azt el tudom képzelni, de ez már a felkészületlenség: ha 3 éve nyilvánvaló hogy kormányra kerülök, legyen tízféle forgatókönyv a különböző választási eredmények és külső-belső gazdasági helyzet alapján történő reakciókra. A teljesen átlagos választópolgár nagyon is tisztában volt vele, hogy a béka feneke alatt a gazdaság, nehogymár pont ők ne tudták volna?

Alternatív magyarázat: a nyugdíjpénzek kommunikációja alapján a matematika számukra okkult tudomány. De bízom benne, hogy ez csak a kommunikációjuk, és valójában a háttérben azért valaki rendesen számol, ha már a KT nem.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.11.20. 12:18:58

@Ben Franklin: Asszem elég sürgető lenne hatékony, környezetbarát energiaforrások felkutatása, meg mondjuk az emberiség élelmezésének megoldása, mert az is elég nagy baj. Ezen kívül a bolygó élővilágának megóvása, mert anélkül nem nagyon lehet itt élni.
Persze ehhez pl. az kéne, hogy azokat az embertömegeket, akiket gépekkel váltottak ki, elég képzettek legyenek érdemi kutatómunkára. Meg hogy ne az üzlet mozgasson mindent. (És a háború, bár az is üzlet.)

Amúgy persze, idealista vagyok, meg egyebek, de számomra valahogy nem elég magasztos cél az, hogy most 30% piaci részesedésem van, jövőre meg 35. Tehét szerintem a jelenlegi világrend alapjaiban van elkefélve.

dr. trafik nomac 2011.11.20. 12:20:30

Regi Magyar bolcsesseg: Ne igyal elore a medve borere!

Ben Franklin 2011.11.20. 13:06:14

@And37: Nyilván kritizálni lehet és kell is, de aki már csinált bármit, az mindig vétett hibákat, és kritizálni is könnyebb, mint bármit megoldani.

Az alkotmányozásról annyit, hogy a 2/3os többséget a fidesz nem látta előre, így amikor az ölébe pottyant, azt gondolta most jól történelmet írhat új alkotmánnyal. Lehet hogy ma a gazdaság a legfontosabb gond, de nem is ártanak vele semmit ha az 'ancient régime' alkotmányát lecserélik, tényleg 20 évente jön össze alkotmányozó többség.

Persze ezt a legújabb agymenést hogy vegyék bele az alkotmányba hogy az mszp köcsög párt(egyébként az), rossz viccnek tartom. Egyrészt ez zéró, mert ha elszámoltatunk akkor számoltassunk el ne pedig kőbe véssük hogy a másik köcsög, de ehhez nincs bátorság, másrészt tényleg van fontosabb dolguk.

And37 2011.11.20. 13:25:46

@Ben Franklin: Nem annyira kritikának szántam, csak azt akartam alátámasztani, hogy a felkészületlenség látszatával tévesztik meg az ellent. :)

moralisa 2011.11.20. 13:28:14

@Pelso..: ez már csak a hab a tortán, én csak arra reagáltam, hogy milyen súlyos hiba volt 94 és 98 között kiárusítani a közműcégeket, amelyek ezután teljesítmény nélkül talicskázták haza a profitot. Mellesleg a bécsi bíróság is bekap6ja, ha még az IMF-szerződés előtt jól megváltoztatják nem ortodox módon visszamenőlegesen a választott bíróságok hatáskörét, hogy csak 400 millió alatt legyenek illetékesek. /se mindet csak akkor lesz tökéletes, ha a független bíróságból is független curia lesz addig, megfelelő fiatalítással és komcsitlanítással, de mindenekelőtt bakátlanítással.

Lencsés lstván 2011.11.20. 13:49:09

Újabb hazug blog, anonim komcsikkal tele.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.11.20. 16:54:57

"Ha mi magunk gerjesztünk magunk körül válsághangulatot, akkor lesz is válság" - szögezte le Orbán Viktor, hozzáfűzve, hogy a kormány nem érti a válságnak a lényegét, és csupa olyan intézkedést jelentenek be rossz ütemben, amellyel csak súlyosbítják a helyzetet.
Orbán Viktor arra is rámutatott, hogy a kormány az elmúlt időszakban mesterségesen erős állapotban tartotta a forintot, ha viszont az árfolyam a reális áron mozgott volna 250 és 260 forint között, akkor a jelenlegi 274 forintos euróárfolyam nem keltené az összeomlás érzését, és nem alakult volna ki egy rossz pszichózis.
"A forinttal nincsen nagyobb baj. A forinttal akkor lesz baj, hogy ha nem tudjuk a bizalmi válságot megoldani. A miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak. Ezzel a bizalmi helyzettel, amiben most a miniszterelnök és a kormány van, nem lehet a forint esését megakadályozni" - jelentette ki a Fidesz elnöke. Mint mondta, a bizalmi válságot a rossz vezetés okozza, egy jobb vezetéssel viszont megoldható a bizalmi válság és megvédhető a forint is.
Forrás: Fidesz.hu

evil overlord (törölt) 2011.11.20. 23:27:59

@poszt: "Az meglehetősen erős, hogy immár a nemzedékünkhöz tartozó barátainktól, szeretteinktől hallhatjuk viszont apáink és nagyapáink rezignált életbölcsességét: nekünk már nem lesz jobb, de talán majd a gyerekeinknek..."
Nekik sem lesz jobb: Magyarországnak annyi. A teljes magyar elit bebizonyította az elmúlt 21 év alatt, hogy alkalmatlan: a jobboldal ügyetlenkedésével tovább rontotta a helyzetet, a baloldal pedig a rézkábelt is eladta bagóért.

Kandabula 2011.11.20. 23:31:42

Ez a kormány ... Majdnem elkezdtem elemezni, de felesleges. Erről a kormányról a külföld fogja a bizonyítványt kiállítani.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.21. 04:34:03

@evil overlord:

ügyetlenkedés. olyan kedves, olyan finom kifejezése annak, hogy rosszindulatú, tehetségtelen fostalicskák szándékosan elkúrnak

evil overlord (törölt) 2011.11.21. 10:01:28

@mavo: A kurvaanyázást meghagyom önnek, úgyis jobban megy.