Kommentszűrés
’11 nov
16
07:01

Németország: a sas felszáll

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

 

Mindannyian egy égbolt alatt élünk, de korántsem azonos a horizontunk”
(Konrad Adenauer)

  „Felelősségünk nem ér véget országaink határainál.” „Senki ne vegyen biztosra újabb ötven év békét Európában. Ha az euró megbukik, Európa bukik.” „Európa a második világháború óta legsúlyosabb válságán megy keresztül. Az euró kudarca Európa kudarcát jelentené.” Angela Merkel német kancellárt korábban nem a korszakalkotó politikai szónoklatairól ismerték, de most mégis tőle lehet megtudni a legtöbbet arról, hol is tart és hová léphet tovább Európa. Megszületett a Merkel-doktrína, az új Európa alapja?

  A porosz evangélikus lelkész lánya, Helmut Kohl egykori mein Mädchene az elmúlt tíz évben nemzetközi formátumú politikussá nőtte ki magát. Otthon előbb megverte a szocdem nagykutya Gerhard Schrödert, majd négy évre rá sikerült visszaállítania a Kohl-i aranykorszak CDU-FDP konzervatív-liberális nagykoalícióját. Merkel nem az a típus, aki olcsó népszerűségre törekedne – és nem is áll jelenleg népszerűsége csúcsán Németországban. A germán honpolgároknak elege van az eurómizériából, az évtizedekig tücsökként muzsikáló tagországok megmentéséből, és legfőképpen a saját örökké tartó megszorításukból. Németországban ugyanis szinte az újraegyesítés óta szorítják vissza folyamatosan a jóléti kiadásokat, az ország valós gazdasági erejéhez képest alacsonyan tartva a jövedelmi szintet és az állami kiadásokat. A dolgos németek kellően hosszú ideig nézhették, ahogy Európa peremvidékén évről évre jobban éltek a helyiek, nagyrészt a németek folyamatos fejésének köszönhetően.

  Viszont bármennyire elégedetlenek is a helyzettel a németek, azért csak érdemes belegondolniuk, hogy a takarékos gazdálkodás meghozta az eredményét. Németország a leggyorsabban és a legegészségesebb állapotban lépett túl a válságon, és bár a 2012-es évnek újra szerényebb várakozásokkal nézhet elébe, az alapvető német gazdasági, költségvetési és munkaerőpiaci mutatók messze megelőzik az EU legtöbb tagállamát. Ezt hívják jövőképességnek. És erről beszélt a napokban Angela Merkel, aki az elmúlt hat évben alkalmasnak bizonyult arra, hogy a nehéz időkben jól kormányozza a Németország nevű gyorsnaszádot anyahajót.

  Talán itt az ideje, hogy jó húsz évvel az újraegyesítés után, a válságból való sikeres kiemelkedést kipipálva Németország újra elfoglalja az őt megillető helyét az európai és világpolitikában. Se szeri, se száma azoknak a könyveknek és írásoknak, amelyek arról szólnak: a kétezres években a németek végre felülemelkedtek régi frusztrációikon, és a huszadik századi történelmükből okulva, egészséges patriotizmussal gondolnak hazájukra és Európában betöltött, felelős szerepükre. 

*

  Európa innenső fertályában történelmi hagyománya van a német befolyásnak, és az elmúlt húsz évben is Németország volt hazánk legfontosabb külkereskedelmi partnere. A magyarok hozzászoktak a széleskörű német jelenléthez, ezért nem is lepődünk meg Merkel mostani szavait hallva. A germán gazdaság keleti hátországaként volt szerencsénk találkozni termelő beruházást ide hozó, korrekt üzletemberekkel és nagyvállalatokkal, de a Vadkeleten sötét bizniszeket kereső német kalandorokkal is. Ez egy helyzet, egy adottság, amivel megtanultunk együtt élni, és leszögezhetjük: a magyar ipar (s ezáltal a gazdaság egy jelentős szelete) teljes mértékben Németországtól, annak sikereitől függ, így nekünk is illik azért szorítanunk, hogy Németországban jól menjenek a dolgok.

  Nem ilyen egyértelmű persze a növekvő német dominancia megítélése az angolszász világban és Franciaországban. Régi történet, hogy a franciák hogyan tettek meg mindent a 2. világháborút követően előbb az NSZK, majd az akaratuk ellenére egyesült Németország kordában tartásáért (részben ugye erről szól maga az EGK és az EU), de az utóbbi években Berlin egyszerűen túlnőtte Párizst. Érdekes fejlemény ugyanakkor, hogy a hagyományos francia grandeur iránt fogékony Nicolas Sarkozy arról beszélt a minap: kicsit németesebbé tenné Franciaországot. A francia elnök a német gazdaságpolitika meggyőződéses követőjeként tüntette fel magát, és arról beszélt: Franciaország számára szükséges a német-francia egyetértés. A német fölény elismerésére talán még soha nem vetemedett francia vezető, s ebből is látható, milyen gyorsan változik a világ, s mennyire átalakuló Európában élünk ma.

  Az angolszász sajtó pedig egyszerre követel határozott lépéseket Berlintől a válság megoldására, miközben aggódva figyelik annak egyre nagyobb befolyását Európa és a világ történéseire. Ezen nézetek furcsa lecsapódása figyelhető meg a fáradhatatlanul nyilatkozó Róna Péter egyik írásában is, amelyben Németországot(!) tette meg a dél-európai válság fő felelősének, mondván: „a leszakadók oldaláról nézve a lenyűgöző német példa mélységesen téves, az erkölcsi fölényeskedés pedig a német Übermensch visszaköszönése”. Róna übermenschezése meglehetősen ízléstelen és rosszindulatú kiszólás 2011-ben, és furcsa az a logika, amellyel egy működőképes ország szorgalmas polgárainak és takarékos vezetésének jogos elvárásait támadja ilyen avíttas közhelyekkel.

*

  A jelen helyzetben ugyanakkor szerencsésnek nevezhető, hogy nem egy túltengő küldetéstudattal megvert vezetője van Németországnak, hanem egy mindig visszafogott, nagy kijelentésektől és világmegváltó ötletektől tartózkodó, konzervatív politikusasszony mondja ki a végső szót Berlinben. Németország stabil, megbízható állam Európa közepén. A világ azonban változik, és épp eredendő visszafogottsága miatt kell odafigyelni Merkel komoly és nagyszabású kijelentéseire, amelyekből kihámozhatjuk, milyen irányt is vehet Európa sorsa a következő években.

  „Senki ne vegyen biztosra újabb ötven év békét Európában. Ha az euró megbukik, Európa bukik”mondta Merkel a német parlamentben. A berlini fal leomlásának 22. évfordulóján úgy fogalmazott: gyorsan kell cselekedni, mert „a világ nem vár Európára”. Merkel szerint a válság alkalmat nyújt a változtatásra, de nem szándéknyilatkozatokat kell tenni, hanem stabil uniót kell teremteni. Ehhez hozzá kell nyúlni az európai alapszerződésekhez is. Merkel szerint nem képes a túlélésre az olyan társadalom, amely nem vállalja a szerződés módosítását a változó világban. „Felelősségünk nem ér véget országaink határainál” – mondta a német kancellár.

  Merkel a napokban a CDU kongresszusán adott egy részletesebb helyzetértékelést, miben és hogyan látja Németország és Európa világban betöltött szerepét a következő években. A CDU változatlan értékei között a szabadságot, a szolidaritást, az igazságosságot, a szociális piacgazdaságot, valamint a keresztény emberképet említette. A nagy elődök, Konrad Adenauer és Helmut Kohl politikájára is emlékeztetve hangsúlyozta a szövetségesi hűség fontosságát mind az Európai Unióban, mind a transzatlanti kapcsolatokban. Merkel szerint Németország a nemzetközi gazdasági és pénzügyi megpróbáltatások ellenére változatlanul a stabilitás bástyája, illetve a növekedés motorja maradt. A munkanélküliséget két évtized óta először sikerült 3 millió alá szorítani, és Merkel védelmébe vette a nyugdíjkorhatár 67 évre történő felemelését is, amit a munkavállalók nagy esélyének nevezett.

  Mindezt Angela Merkel az új követelményekhez való igazodás, szavai szerint a „jövőképesség” szükségességével indokolta. Merkel hangsúlyozta, hogy az eurónak nincs alternatívája, a közös pénz nemcsak valutauniót, hanem politikai uniót is jelent. A kancellár szerint Európa a második világháború óta legsúlyosabb válságán megy keresztül, és megismételte azt a nézetét, amely szerint az euró kudarca Európa kudarcát jelentené. Európa megújulása érdekében pedig áttörésre van szükség. Merkel szerint a stabilitást, a politikai uniót erősíteni kell. A szolidaritás nem elegendő, annak minden egyes ország saját felelősségvállalásával kell kiegészülnie. A leghatározottabban kiállt az európai szerződések, mindenekelőtt a Lisszaboni Szerződés módosítása mellett. A pártelnök-kancellár egy olyan automatikus szankciómechanizmust sürgetett, amely lehetővé teszi az érvényben lévő szerződéseket, illetve a stabilitási paktumot megsértő országok megbüntetését.

*

  Ha a kancellár kijelentéseit összevetjük az EU illetve az eurózóna jövőjének forgatókönyveivel, egyértelmű képet kapunk. Jól tudjuk, hogy az euró egy féloldalas rendszer volt eddig, közös monetáris politika jött létre közös fiskális politika nélkül. A vészmadarak végigriogatták az elmúlt tíz évet, hogy nem lesz így jó, és az első adandó alkalommal súlyos válság fog kialakulni emiatt. És így is lett. Az egységes Európával szembeni szkeptikusok arra figyelmeztettek, hogy az euró az eljövendő Európai Egyesült Államok trójai falova lesz, mert az euró féloldalassága miatt el fog jönni az az idő, amikor meg kell teremteni a közös fiskális politikát és a költségvetések összehangolását (netán központból érkező diktátumokkal), és az súlyos csorbát fog ejteni a tagállamok amúgy is korlátozott szuverenitásán. És el is jött az az idő. 

  Az euróválság kezdetétől fogva látni lehetett, hogy nem lehet tovább halogatni az európai integráció nagy kérdésének megválaszolását: előre a minden korábbinál nagyobb egyesülés felé, vagy pedig irány a dezintegráció. S a központosítás hívei jól látják: a válság miatt elbizonytalanodott, erős és határozott vezetést kívánó, stabilitásra vágyó európai polgárok minden korábbinál nyitottabbak az előbbi forgatókönyvre.

  Az uniós vezetők, Barroso, van Rompuy, Merkel és Sarkozy utóbbi időszakban tett kijelentései világossá teszik: elkötelezettek az euró megmentése, vagyis a mélyebb integráció mellett. Egyesek jobban kifejtve arról beszélnek: az eurózóna tovább halad az egységesülés felé, az eurózónán kívüliek pedig ott maradnak az integráció második sebességében. Angela Merkel megszólalásai pedig előrevetítik: Németország éppen az Európa jövője iránti felelősségtudatból veszi magára a vezető szerepet – és kezdi el lassan a saját érdekei mentén átszabni az európai politikát. A németek címerállata, a sas újra felszáll.

  A vita pedig valójában innen indulhat a Németországon kívüli tagállamokban, különösen a hozzánk hasonló félperiférikus országokban: mi lehet a helyünk, a szerepünk ebben az átalakuló Európában? Tegyünk meg mindent, akár szuverenitásunk további feladása árán is a mélyebb integrációban való részvételért? Csatlakozzunk huszonegyedik századi labancokként Európa egészséges, jól működő, jövőképes magjához, vállalva egy esetleg már kijelölt szerep elfogadását?

  Vagy kerekedjen felül kuruc énünk, és a régről ismert, történelmünkben talán több jót és inkább kevesebb rosszat adó, hozzánk hasonló kultúrát képviselő hatalom helyett ajánljuk fel koronánkat, fele királyságunkat az orosznak, a töröknek, az arabnak vagy Kínának, végső soron bárkinek, akitől szűkös mozgásterünk akár minimális növelését várhatjuk? Vállalva azt is, hogy a mozgásterünk növekedése helyett esetleg csak elszigetelődés lesz a jutalmunk, a szép reményű szövetséges pedig beáldoz minket az örökkön tartó sakkparti egy következő lépésénél?

  „A múltba tekintésnek csak akkor van értelme, ha a jövőt szolgálja” – mondta egykor a fenti mottóban is idézett Konrad Adenauer kancellár. Nos, vizsgáljuk-e a saját történelmünket a jövőről folytatott gondolkodás során? Vajon melyik út vezetett eddig, és melyik vezethet ezután mind rövid-, mind hosszútávon sikerhez, egy békés, nyugodt, prosperáló Magyarországhoz?

Címkék: eu euró németország európa angela merkel

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr833384625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2011.11.16. 08:06:55

Gazdasagtol fuggetlenul valami nem stimmelhet Nemetorszagban megsem, hiszen het even keresztul zavartalanul gyilkoihattak, eppen tiz kulfodit oltek meg Europa vezeto nagyhatalmaban ugy, hogy senkit nem erdekelt, nem vettek eszre a szorgos nemetek.

sronti 2011.11.16. 08:10:27

@Vivianna:
Sarrazin azt a tipikus hibát követte el, hogy látott egy vonalat egy táblázatban, azt meghosszabbította szép egyenesen, és ez jött ki neki. Szerencsére a valóság nem így néz ki, különösen a demográfiában nem. Tisztán demográfiai okokból még egy nemzet, vagy kultúra se hal ki.

halfi 2011.11.16. 08:12:51

@Vivianna: Mindez igaz, de nem igen kapcsolódik a témához. Ezt a képletet ugyanígy behelyettesítheted francia-arab bevándorló, magyar-cigány, orosz-kaukázusi bevándorló, amerikai fehér-latin bevándorló változókkal és minimális eltéréssel ugyanazt az eredményt fogod kapni.

off
Róna Péter tényleg kezd egyre idegesítőbb lenni. miközben mond értelmes, megfontolandó dolgokat is, néha csak azért mond nagyot, hogy bekerüljön a hírekbe. A héten azt olvastam tőle, hogy Orbánt az eurós pénzügyi körök egy éven belül lefogják váltani Andor László EUs biztosra. HE?
mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/egy-even-belul-levalthatjak-orban-viktort-/2011-11-11/9523

GGG77 2011.11.16. 08:53:50

Egyértelműen az integráció és a központosítás a követendő, de nem a németek érdekei mentén.

TG69 2011.11.16. 09:06:41

@ergé: Ez még mindig csak egy szolid, burkolt ejnye-bejnye kormányunk felé. Mért nem lehet kiállni és egy cikket simán annak szentelni, hogy ez az irány így nem jó, zsákutca és tessék változtatni, különben megyünk a lecsóba? Nektek is jobb lenne :).

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.16. 09:14:11

@Vivianna: A germanofillel nem tévedsz. A nemzetkarakterológia önmagában valóban áltudomány, de tapasztalatból mondom, hogy minden elkoptatottnak tűnő nemzetkarakternek van alapja, nem is kevés. Az ősz folyamán több alkalommal voltam Németországban, az egyik utamon tudományos és ipari központokat jártunk végig, és minden ezzel kapcsolatos németes közhely vastagon igaznak bizonyult. Ugyanezt állítják Németországban dolgozó barátaim is.

A németek jellemzően nagyon keményen dolgoznak, komoly helyeken ciki csak a munkaidő kezdetére beérni: a kemény mag egy-másfél órával előtte már ott van... És a németek a gazdasági erejükhöz képest alul vannak fizetve, összehasonlítva más nyugat-európai államok béreivel és azon államok teljesítményével.

babel 2011.11.16. 09:31:16

Ha én azt látnám, hogy évtizedekig pumpálom a pénzt valamibe, önmagamtól megvonva, hogy az jobb legyen, de csak nem lesz jobb, mert a helyiek (vezetőik) el....ák, nem képesek élni a lehetőséggel, akkor bennem is felmerülne, hogy más út kell a jövőben. Ez nem egyéb, mint a tévedés belátásának képessége, ami szemben a mostani trendekkel, szerintem egy nagyon hasznos képesség.

Kérdés, mennyire látnám át, hogy a kialakult helyzetben mekkora a saját népem (vezetőim, vállalataink) felelőssége, akik olyan önös érdekeket is adtak a pénzem mellé, ami nem mindig szolgálta a helyiek érdekeit?

Nem lehet mindenki német Európában, ezért ez nem is lehet cél. Ami cél lehet, az az egységes szabályok mentén történő haladás. Vagyis ne történjen meg, hogy Európa egyik felében megengedhető az, ami a másikban nem. A sokszínűség jó dolog, ám az egységes törvénykezés, szabályozás, ami megengedi ezt a sokszínűséget, sőt, védi azt a stabilitást biztosítva hozzá, elengedhetetlen.

Elég körülnézni nálunk. Gazdasági bajban vagyunk, amiről a vezetőink ostobasága, politikusi rövidlátása tehet első sorban. Ezzel szemben kin csattan az ostor? Munkanélkülieken, hajléktalanokon, a társadalom kiszolgáltatott csoportjain, akik bűnbakká tehetők. A gazdasági stabilitás fontos a társadalom békéjéhez. Aki jóllakott, az nem keres másokban ellenséget. Nincs rá igénye.

Összességében ezért én a társadalmilag, kulturálisan sokszínű, ám törvénykezésében, politikailag és gazdaságilag is egységes Európát tartom jó célnak, követendő iránynak.

VI. Béla 2011.11.16. 09:31:34

@rajcsányi.gellért (ergé):

A nemzetkarakterológiát nem is tudományos értelemben szokták használni, hanem csak azért, hogy eligazodjon az ember a világban, hogy tudja, hol hogy kell viselkedni.

Sehol máshol a világon nem lehet pl. nyolctól tízig (pünktlich) sörözni.

Atisz 2011.11.16. 09:39:22

Azért a II. világháború "kicsit" több volt, mint holmi válság: a féktelen gyűlölet és embertelenség megtestesülése.

Személy szerint nekem nem szimpatikus a németek "legyünk egyszerre übermenschek és untermenschek" típusú viselkedése, bár kétségkívül szépen profitálnak belőle.

bz249 2011.11.16. 09:39:44

@rajcsányi.gellért (ergé): " németek jellemzően nagyon keményen dolgoznak, komoly helyeken ciki csak a munkaidő kezdetére beérni: a kemény mag egy-másfél órával előtte már ott van... "

De rohadt jo, hogy az egyetemek komolytalan munkahelyek es ezert eleg tizre beerni. :)

Amugy meg a gazdasagi sikerek melle meg hozza lehet tenni, hogy az elmult fel evben, baratsagos meccseken ugyan, de szenne alaztak a brazil es a holland valogatottat.

@sronti: raadasul

www.welt.de/die-welt/politik/article8937238/Migrantinnen-passen-sich-deutscher-Geburtenrate-an.html

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.16. 09:57:11

@bz249: Az egyetemek szinte sehol sem eight to five munkahelyek. Az teljesen tipikus, hogy egy németet megkérdezel egy tételről, fejből tudja, hol vannak publikálva a részeredmények, és meddig van megcsinálva
a probléma. Szerintem a top német kutatóra jellemző, hogy nemcsak borzasztóan okos, hanem van valamiféle embertelen munkabírása is.

tevevanegypupu 2011.11.16. 09:57:48

"németek jellemzően nagyon keményen dolgoznak, komoly helyeken ciki csak a munkaidő kezdetére beérni: a kemény mag egy-másfél órával előtte már ott van... "

Jezusom, van aki ebben oromet leli es kovetendo peldanak tartja? Azert alljon mar meg a menet..rabszolganak lenni kovetendo pelda, egy multiceg hasznat es csakis a ceg hasznat orom igy novelni? Europa ilyen iranyba halad? Eletemben nem voltam kommunista es anarchista sem, de ez igy maga a borzalom. Reggel nyolctol este hetig dolgozni, ez a cel? Es elni mikor fognak? Manapsag meg szabadsagra is felnek elmenni mert ugrasra keszen ott allnak akik boldogan dolgoznanak valami okornek meg tobbet..Ez lesz a jovo? De jo, hogy mar a multhoz tartozom..

Lorp 2011.11.16. 10:05:53

@szopjatoklemind:

Az első ponttal vitatkoznék. Bár nem reprezentatív, de tapasztalataim szerint egyáltalán nem lustább egy magyar munkavállaló mint egy német.
Az hogy kevésbé képzettek szintén igaz, de itt már a munkáltatóknak is nagy felelőssége van. Amíg a németek elküldik mindenféle továbbképzésre, ha kell ha nem, addig idehaza azért is húzzák a szájukat ha szombaton kivételesen nem szeretnél bemenni. Persze nem túlóra, csak úgy, aztán majd lecsúszod.

teemur · http://teemur.blog.hu 2011.11.16. 10:09:08

Az új német magabiztosság veszélyt jelent. Nem is annyira Európára, ahhoz túl jóban vannak most a franciákkal, hanem sokkal inkább Keleteurópára nézve. Persze, egyáltalán nem háborús a veszély, mint egykor. Gazdasági-politikai.

Az EU további központosítása, ezen belül a nem demokratikus, hanem bürokratikus, a bürokratizmus autokráciája irányába haladó útnak, melyen már jócskán járunk és a válságot kihasználva tempónkat is gyorsítják, csak vesztesei lehetünk.

VI. Béla 2011.11.16. 10:14:32

@jotunder:

Magyarországon sem, itt az a ritka, ha valaki bent van nyolctól ötig.

PR-küszöb 2011.11.16. 10:22:13

@rajcsányi.gellért (ergé):

Goncsarov Oblomov-ja máig érvényes módon láttatja a német hozzáállás jellegét, szerepét Európa keleti felén.
Kár, hogy már kikopott a köztudatból...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.11.16. 10:27:16

@tevevanegypupu:
Amiről te írsz, az sajnos az általános magyar megközelítés: dolgozni szopás és teher, legyünk túl rajta mielőbb. A hétfő gyász, a péntek ünnep, a SZABI szent. Így tényleg nehéz.

evil overlord (törölt) 2011.11.16. 10:35:38

@Vivianna: Mégis mit vár egy svábtól (származású embertől)? Szidja a Vaterlandot?

@tevevanegypupu: Azok a multik leginkább német multik. A legtöbb sikeres országban (pl. Németo, Svájc, Japán , Korea) az emberek komolyan veszik a munkát, épp ezért sikeresek.

bz249 2011.11.16. 10:36:56

@TuRuL_2k2: ez az altalanos nemet megkozelites is. Najo vannak, akiknek csak gyulik a szabadsaga, de az a ritkabbik eset.

Szombaton egyebkent korzozas a varosban, vasarnap meg kirandulas/grillezes (ha olyan az ido). De az, hogy megszakadnanak a munkaban koltoi tulzas. Egyszeruen csak hatekonyan szervezik meg az egeszet es a kevesebb tobb. Magyarorszagon sokat dolgoznak az emberek, csak nem a sajat munkajukat/feladatukat latjak el, hanem valami egeszen mas, tobbnyire haszontalan tevekenysegre forditjak az idejuket.

Egyebkent OECD Statistical Factbook

www.oecd-ilibrary.org/docserver/download/fulltext/3010061ec050.pdf?expires=1321437007&id=id&accname=freeContent&checksum=5C3DE3CC852EFDEBA6E0F86C2FC5A47A

Europa legszorgalmasabbjai... tadam: a gorogok.

Majd nemileg lemaradva a csehek es a magyarok.

Europa leglustabbjai: hollandok, norvegok, nemetek ;)

Lorp 2011.11.16. 10:40:44

@TuRuL_2k2:
Azért az is sokat tud segíteni a hozzáállásban, hogy több munkáért több fizetés jár. Idehaza ez egyáltalán nem magától értetődő. A fizetés vásárló erejéről már ne is beszéljünk.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.16. 10:41:09

@TuRuL_2k2: Egy csomó ember (én is) azért mert megy be szombaton és vasárnap is a munkahelyére, mert, lássuk be, rohadtul szereti amit csinál. Nem feltétlenül minden pillanatát, de azt amikor sikerül valami, azt nagyon. Az a munkaorientáltság valójában sikerorientáltság, pontosan ugyanúgy mint a sportban.

tevevanegypupu 2011.11.16. 10:41:39

@TuRuL_2k2:
Igazan? Lehet, szerintem nem azert elunk, hogy dolgozzunk, nem az a celja az eletnek, hogy egy iroda vagy szerkesztoseg vagy barmi falai kozott toltsuk eletunk ketharmadat. Mas teszta persze, ha olyan szerencseje van valakinek, hogy a munkaja a hobbija, szenvedelye, elete ertelme. Ugyanis nem a munka szereteterol van szo, hanem a halaradolgozasrol. Nagy a kulonbseg, lehet, hogy meg nem erti, nem is hiszi el nekem, pedig az a nyolc ora munka, nyolc ora pihenes, nyolc ora szorakozas nem olyan nagy hulyeseg am..Nem annyira, mint masfel oraval ott lenni a munkakezdes elott es masfel oraval tovabb maradni, mig a tulaj a Bahamakon szivarozik. Ja, hogy elmehet az alkalmazott is egy hetre Franciaorszagba turistauttal, meg egy-ket hetvegen sielni Ausztriaba es kozben retteghet, hogy meg lesz-e a helye ha visszamegy? Ez am az elet..(:

tevevanegypupu 2011.11.16. 10:41:39

@TuRuL_2k2:
Igazan? Lehet, szerintem nem azert elunk, hogy dolgozzunk, nem az a celja az eletnek, hogy egy iroda vagy szerkesztoseg vagy barmi falai kozott toltsuk eletunk ketharmadat. Mas teszta persze, ha olyan szerencseje van valakinek, hogy a munkaja a hobbija, szenvedelye, elete ertelme. Ugyanis nem a munka szereteterol van szo, hanem a halaradolgozasrol. Nagy a kulonbseg, lehet, hogy meg nem erti, nem is hiszi el nekem, pedig az a nyolc ora munka, nyolc ora pihenes, nyolc ora szorakozas nem olyan nagy hulyeseg am..Nem annyira, mint masfel oraval ott lenni a munkakezdes elott es masfel oraval tovabb maradni, mig a tulaj a Bahamakon szivarozik. Ja, hogy elmehet az alkalmazott is egy hetre Franciaorszagba turistauttal, meg egy-ket hetvegen sielni Ausztriaba es kozben retteghet, hogy meg lesz-e a helye ha visszamegy? Ez am az elet..(:

WinG 2011.11.16. 10:42:02

@Talon Karrde: Meg kell hogy védjem, ez nem jobbikos duma, ezek sajnos tények. Amikor Londonban laktam pár hónapot, gyakran voltam egyedüli fehér a buszon, de láttam olyan iskolát, ahol az összes udvaron játszó kislány arab volt. Európa demográfiai katasztrófa felé tart, és minél inkább hagyjuk, hogy a szélsőjobb kisajátítsa a témát, annál nagyobb lesz a baj néhány évtized múlva.

rognork 2011.11.16. 10:45:03

Az én tapasztalatom szerint németek egyáltalán nem okosabbak, de ha egy problémát meg kell oldani, akkor kiadják olyannak, aki ért hozzá, még ha sokba is kerül. Mi meg találékonyak vagyunk, megoldjuk helyben, sokkal olcsóbban, csak addig se tudunk a saját munkánkkal foglalkozni. A hollandok szintén nem foglalkoznak olyannal, ami nem az ő asztaluk. Néha szeretnék én is ilyen lenni.

Kabbe (törölt) 2011.11.16. 10:45:39

@Vivianna:

dugtál már ma? tettél a hazáért ma egy kúrással?
hajrá:)

tevevanegypupu 2011.11.16. 10:48:52

@evil overlord:
Jaj nem kell magyarazni, olyan mellett elek jo regota aki vadkapitalizmusban dolgozott evtizedeken keresztul reggeltol-estig es jol megfizettek.Tulajdonkeppen most is azt teszi..Szabadideje szinte nulla, bar nagy szerencsejere szereti amit csinalt es csinal, el is ismerik. El is fogadom, hogy igy van. De jelenleg ugy gondolja - es en is - hogy talan a tobb szabadido megis inkabb "kifizetodobb" lett volna. Nem azt mondom, hogy valaki lusta legyen, ne dolgozzon jol, hanem hogy ne aldozza fel az eletet, a fiatalsagat csakis a munkaert, mert nagyon bele lehet am veszni ebbe a korforgasba, es nagyon sok minden mellett elmehetunk, hogy kesobb talan banjuk.

bz249 2011.11.16. 10:53:13

@bz249:

elnezest az OECD Factbookra ez a helyes link

www.oecd-ilibrary.org/economics/oecd-factbook-2010_factbook-2010-en

a Labour resznel expand es ott van a hours worked statisztika

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.16. 10:57:06

@TuRuL_2k2:
"A hétfő gyász, "

Jaj, ezt Proszto M. Belendek sokkal jobban megirta mar 2007-ben.

tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2007/01/proszt-m-belndek-s-most-nrlam.html
"És ki tudná nálam jobban, hogy mi az, hogy DOLGOZNI.'

TG69 2011.11.16. 10:58:36

@bz249: Itt most definiálni kellene, hogy mi is a megszakadás. Több ideig csinálni összevissza mindent közben persze sokat pihenni, vagy kevesebb ideig használni magadat, de az nagy kihasználtsággal.

bz249 2011.11.16. 11:07:50

@TG69: meg a nagy kihasznaltsag sem igaz. Csak alacsony a selejtszazalek. A munka kitalalodott es mindenki azt csinalja ami kell.

Nalunk meg mindenki okoskodik, csalad reven belelatok egy multi gyakorlataba... szoval rohadt nehez meggyozni a magyar munkavallalot, hogy olyan cegnel, amelyiknek tobb, mint felmillio alkalmazottja van vilagszerte elenyeszo az eselye, hogy pont o jon ra egy fontos munkaszervezesi ujitasra, amelyik:
- az adott folyamatot hatekonyabba teszi
- nem ver keresztbe a ceg tobbi hatezer-otszazhuszonketto egyeb folyamatanak

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.16. 11:08:11

@TuRuL_2k2:

ha jó kúrás lennél, akkor ágyban szeretnél lenni, nem munkában. bolondistók.
a munka egy elképesztő geci dolog, kényszer, borzalom /kivéve akié nem, ez 1%/ aki dicsőíti elmebeteg. egy olyan kényszer, amit büszkeségből becsületesen illik elvégezni. de ettől még kényszert.

VI. Béla 2011.11.16. 11:08:55

@Doomhammer:

Nem véletlen, hogy nulla megjegyzést fűztek hozzá az olvasók.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.16. 11:15:54

@VI. Béla:
Es az minek a merceje?
Egyebkent nem nulla megjegyzest fuztek hozza, csak azt a postot google cache-bol kellett helyreallitani, mert valaki torolte az egesz blogot.

De egyebkent ez tokmindegy. Nekem szemelyesen is van olyan blogom, ahol szinte alig van komment, a latogatottsaga pedig kabe ott van, ahol a mandinere lehet. A magas kommentszamhoz csak 2-3 fanatikus kell.

Lenyegbevagobb megjegyzes az, hogy Tota W. nyomta pont azt az uzenetet mar 2007-ben, amit most Turul. Nem vettek meg mar akkor se. Egy jo nagy kover celpontta tette magat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.16. 11:17:47

@VI. Béla:
Es az minek a merceje?
Egyebkent nem nulla megjegyzest fuztek hozza, csak azt a postot google cache-bol kellett helyreallitani, mert valaki torolte az egesz blogot.

De egyebkent ez tokmindegy. Nekem szemelyesen is van olyan blogom, ahol szinte alig van komment, a latogatottsaga pedig kabe ott van, ahol a mandinere lehet. A magas kommentszamhoz csak 2-3 fanatikus kell.

Lenyegbevagobb megjegyzes az, hogy Tota W. nyomta pont azt az uzenetet mar 2007-ben, amit most Turul. Nem vettek meg mar akkor se. Egy jo nagy kover celpontta tette magat.

VI. Béla 2011.11.16. 11:20:14

@Doomhammer:

De hát éppen ezt mondom, nem érdekel ez a szöveg senkit.

Bell & Sebastian 2011.11.16. 11:31:20

Az a rész kimaradt, hogy Obama a farkincáján táncoltatja Merkelt.

Németországban elképzelhetetlen, hogy egy multit hagynak szabadon garázdálkodni, a nemzeti érzelem természetes, megveszi a saját áruját.

A munkaszervezésük pontosan olyan, mintha hadmérnökök terveznék. Létezik ott még egy vezetési szint, a Vorarbeiter, amiről itt még nem is hallottak. (Kivéve a Pióker családot.)

Szokni kéne a gondolatot, hogy kint Putzfrau, vagy inkább itthon Chaplin csavar meghúzogatója a reális, ungarisches életpálya modell?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.16. 11:34:33

@Bell & Sebastian: nem kell szokni, két közeli magyar ismerősöm autógyári mérnökként és üveggyári nemzetközi üzletkötőként dolgozik Németországban.

evil overlord (törölt) 2011.11.16. 11:48:41

@tevevanegypupu: Ne csinálja már! A német ugyan nem dolgozza magát halálra (az DK-Ázsiában szokás), de a munkát rendben elvégzi, nem azt nézi, hogyan lehet lógni.

tevevanegypupu 2011.11.16. 11:50:48

@evil overlord:

Miert, a magyarok azt nezik? Az ismeretsegi koromben nem ugy tapasztaltam.

bz249 2011.11.16. 11:59:09

@tevevanegypupu: a magyar fifikas kurucos nep, hajlando haromszor annyi energiat is befektetni egy tevekenysegbe, ha cserebe garantalhato, hogy 20%-kal kevesebb termeket allit elo. ;)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.16. 12:02:46

@tevevanegypupu:

ismeretségi körében? délután a kávézóban azt mondják, megszakad?
persze, mert őrült ritmusváltásokkal dolgozik. egy órát pofázik telefonon a gyerekkel, a férjjel az anyucival, aztán meg hajtás, aztán megint pihi, és így tovább. az egészet pedig átjárja a lét keserűsége, hogy nem merci várja a firma előtt és nem haccáz négyzetméterbe megy haza.
egyébként egykori munkaadóként, többszáz ember munkaadójaként, mondhatom, a magyar munkavállalónak máson sem jár az esze, mint azon, hogy hogyan szegje meg a munkaszerződését, hogyan tartsa vissza a munkaerejét, amit eladott.

tarackos 2011.11.16. 12:06:39

Magyarországnak önmagában esélye sincs, ezt már Mohács óta igazoljuk. A keleti szél engem nem érdekel, így marad az EU...

evil overlord (törölt) 2011.11.16. 12:10:46

@tevevanegypupu: Ne mondja, hogy nem látott még építezésen lapátnyelet támasztó tömeget. Az más kérdés, hogy hány %-uk magyar (a gond az, hogy messze nem 0).

@málnási: Na ezért mit fog kapni.
Egyébként a németek is züllenek, a kétkezi munka nem népszerű (de legalább aki csinálja, azt megbecsülik).

Bell & Sebastian 2011.11.16. 12:17:05

@rajcsányi.gellért (ergé): Ha beengednének a szakiparukba, én sem rontanám itt többet a levegőt. :)

@málnási: Pontosan ez van és még isznak, lopnak, mint a güzü. Nem erősségük a gondolkodás, végrehajtják, amit mondanak, akadály esetén meg leállnak és várják a további parancsot. Szánalom az egész.

tevevanegypupu 2011.11.16. 12:17:09

@málnási:

Csak tudja ezzel az egesszel az a problema, ha megszakad is valaki a munkaban, akkor sem varja Merci meg negyszobas haz (ezek a legtobb embernek almaik netovabbjai), hanem csak egy kis reszletre vett auto meg egy szimpla ketszoba osszkomfort. Es tulajdonkeppen megertem ezt a fajta "ellenallast", mert nyilvan azt gondoljak, ha nem fizetik meg, akkor csak fel gozzel dolgozik. Ez persze igy tisztessegtelen - munkaado es munkavallalo reszerol is - es valoszinuleg valtozni fog, megpedig ugy, hogy a munkavallalok lassan kezdenek majd (nem a szorgalomtol hanem az elbocsajtas remetol felve) megszakadni, tulteljesiteni. Hogy ez mennyire fog hasznalni szep orszagunknak azt nem tudom. A munkaadoknak viszont mindenkeppen, foleg ha jol tudnak adot csalni. Termeszetesen van a jol vegzett munka orome, az nagyon jo erzes, azert eleg sokan mehetnek azzal a boldog tudattal a mennyorszagba (legtobbszor a nyugdij elott), hogy szorgos kis eletuk volt. De nyugaton bejon, eleg megnezni azt a rengeteg venseget ahogy kimasznak a turistabuszokbol.(:

TG69 2011.11.16. 12:25:57

@Bell & Sebastian: Nem érted a lényeget. Elvileg nem szabadna olyannak előfordulni, hogy a munka megakad és leállnak. Nem az ő dolguk kitalálni, hogy mit kell csinálni. Vállalatirányítás stb.

TG69 2011.11.16. 12:29:40

@málnási: És a magyarmunkaadónak min jár az esze? Átverni az államot, a munkavállalókat, a partnereit stb. Közben a lopptt pénzén beül egy terepjáróba és azt gondolja, hogy ő már fel van zárkózva, miközben nem is sejti, ő maga az egyik alapvető probléma :).

snakekiller23 2011.11.16. 12:32:25

@tevevanegypupu:

"Csak tudja ezzel az egesszel az a problema, ha megszakad is valaki a munkaban, akkor sem varja Merci meg negyszobas haz"

Ez jórészt összefügg ám azzal, hogy egy munkában megszakadóra jut még kb. 5 (igen jószívű alsó becslés) munka helyett körmöt reszelő, magánba telefonálgató, lapátot támasztó, internetező egyed kb. ugyanazért a pénzért.

TG69 2011.11.16. 12:37:47

@bz249: Én azért úgy gondolom, hogy ehhez a kicsiny selejthez az is kell, hogy azt a munkát amiért te felelős vagy azt nagy hatékonysággal/intenzitással lásd el.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.16. 12:40:27

@bz249:
"a magyar fifikas kurucos nep, hajlando haromszor annyi energiat is befektetni egy tevekenysegbe, ha cserebe garantalhato, hogy 20%-kal kevesebb termeket allit elo. ;) "

Nem, itt szervezesi problemak vannak. Nem tudom, nemzetkarakterologiahoz van-e koze, de magyar vezetesu vallalatokban tul gyakran latok teljes fejetlenseget es erzelmi tenyezot (ki kit utal es ki van kiakadva eppen) ott, ahol csak racionalitasnak lenne helye.

A germanok (angolok, nemetek) erre kevesbe fogekonyak es foleg az angolok remekelnek szervezesben valamint abban, hogy ha penzrol van szo, akkor az erzelmeiket elfelejtik.

A dolog eredmenye az, hogy ugyanazok a munkavallalok, akik haromszor annyi munkaval 20%-kal kevesebbet produkalnak sajat erobol, kulfoldi menedzsment alatt megtaltosodnak es haromszor annyit produkalnak. Igaz, kozben nagyon utaljak a kulfoldi menedzsmentet es a poroszos modszereit.

Ahogy Bogar Laszlo mondana, mi magyarok koltonek szulettunk.
www.magyarhon.eu/mozi/magyar/bogarlaszlo/
Koltonek es hadvezernek.

bz249 2011.11.16. 13:08:27

@Doomhammer: nyilvan nem nemzetkarakterologiarol van szo, hanem egyszeruen altalanositottam egy nem-reprezentativ minta alapjan.

Azonban ezalapjan olyan benyomas alakult ki bennem, hogy Magyarorszagon sokkal intuitivabb modon allnak hozza a munkahoz. Ez egyebkent nem feltetlen baj egy kis cegnel, ahol gyorsan valtozo kornyezetre kell prompt reakciokat adni.

Viszont a legtobb munkahelyen unalmas rutinmunkat kell vegezni, amit valami nyugati multi a vegletekig kicsiszolt a sajat kismillio egysegeben (az alternativakat is tesztelve). Ezt pedig a magyar munkavallalok ritkan szoktak szeretni (plane, ha ugy veli, hogy a sajat kis teruletet o sokkal jobban meg tudna szervezni*).

*ez persze az esetek 99%-ban nem igaz es a maradek 1% 99%-ra is csak ugy, hogy kozben az egesz munkafolyamat hatekonysaga romlana

Kosinva 2011.11.16. 13:12:32

Én sokkal szívesebben élnék egy olyan Magyarországon ami egy olyan Európai Uniónak a tagja, ahol a gazdasági, külügyi és védelmi politika európai és nem tagállami szinten van és ahol van egy EU kormány, amit az én szavazatommal választanak meg és nem bürokraták az unió legfelsőbb vezetői, akiknek kijelölésükhöz semmilyen köze nincs az egyszerű európai polgárnak.

Európa együtt erősebb és szerintem ezzel együtt a föderáció az egyetlen egy igazi járható út a sikeres Európa és Magyarország felé.

Kosinva 2011.11.16. 13:13:08

Én sokkal szívesebben élnék egy olyan Magyarországon ami egy olyan Európai Uniónak a tagja, ahol a gazdasági, külügyi és védelmi politika európai és nem tagállami szinten van és ahol van egy EU kormány, amit az én szavazatommal választanak meg és nem bürokraták az unió legfelsőbb vezetői, akiknek kijelölésükhöz semmilyen köze nincs az egyszerű európai polgárnak.

Európa együtt erősebb és szerintem ezzel együtt a föderáció az egyetlen egy igazi járható út a sikeres Európa és Magyarország felé.

Kosinva 2011.11.16. 13:16:37

Elnézést a duplázásért.

tevevanegypupu 2011.11.16. 13:20:35

@evil overlord:

Most eppen levelosszeszedesben lattam viszonylag szorgosan dolgozo holgyeket es urakat, nagy zsakokba gyujtottek a lehullott leveleket. Mind idos ember volt es nemzetiseg nem volt kozottuk..nyilvan erre a munkara szerzodtetve. De teny, hogy latok epitkezesnel olyan nemtudommicsinal es miertvanott embereket is, es biztos, hogy nem epites- vagy muvezeto az illeto.

tevevanegypupu 2011.11.16. 13:20:36

@evil overlord:

Most eppen levelosszeszedesben lattam viszonylag szorgosan dolgozo holgyeket es urakat, nagy zsakokba gyujtottek a lehullott leveleket. Mind idos ember volt es nemzetiseg nem volt kozottuk..nyilvan erre a munkara szerzodtetve. De teny, hogy latok epitkezesnel olyan nemtudommicsinal es miertvanott embereket is, es biztos, hogy nem epites- vagy muvezeto az illeto.

tevevanegypupu 2011.11.16. 13:22:42

@snakekiller23:

De errol nem ok tehetnek (reszben), nyilvan jo ismerosok lehetnek, munka nincs csak allas.

vizipipa 2011.11.16. 13:22:56

Az, hogy Európa legnagyobb/legerősebb/leg... államának vezetője az általa legcélszerűbbnek tűnő (és érdekeit legjobban szolgáló - várhatóan, hosszútávon) megoldást szorgalmazza, az miért meglepő?
Ahogy az sem meglepő, ha a német verzió másoknak kevésbé vagy egyáltalán nem jó.
Az angolok (britek, UK - ahogy tetszik) gyorsan be is intettek: nem leszünk a német vezetésű egybesült Európa egyik tartománya. Ez viszont még nem dönti el a kérdést. A francia/olasz hozzáállás viszont igen. Ha ők beállnak, a többi már csak részletkérdés, legalább is a mi számunkra.
Ugyanakkor nem csak német út lehetséges. Számos más verzió is van, de nincs támogatottságuk. Döntésképtelen, sunnyogó, másokat kukkoló kormányok viszont vannak, meg sok-sok politikus, aki szerint bárhogy lesz is, csak neki jó legyen.
Ami nem pontosan egyezik Széchenyi felfogásával, miszerint: nem baj, ha neked is jó csak az országnak jó legyen.

stadion helyett TÓRIUMREAKTORT · http://www.youtube.com/watch?v=P9M__yYbsZ4 2011.11.16. 13:26:24

ATOM NÉLKÜL

eláshatják magukt a németek meg európa is

a RUSZKIK MÁRIS KÉSZEK "SEGÍTENI"

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.16. 13:33:00

@TG69:

igen, a proli így gondolja. egy ekkora cégnél külön szoba van az apehnek fenntartva, mert évente egy hónapot ottan töltenek, ez borítékolható. nem lehet átveréssel próbálkozni. és tudja egy több évtizedes cég nem a partnerei átverésével van elfoglalva. a munkavállaló meg annyit kap a munkaerejéért amennyit az érdemel, és amit a törvények lehetővé tesznek, usw.

Robinzon Kurzor 2011.11.16. 14:14:11

@Vivianna: "A magyarok a statisztikák szerint ugyanannyit (ha nem többet) dolgoznak, mint a németek, negyedannyi fizetésért."

Legénykoromban, a 90-es évek közepétől havonta 2 hetet dolgoztam Németországban.
(A hónap másik felét meg itthon, magyar cégeknél.)

Sorolhatnám a munkakultúra közötti különbségeket, most csak egyet, a legkisebbet mondom el: a szomszéd irodában dolgozó Jürgen a munkaidő végén emelte fel a telefont, hogy valami privát ügyben (fogorvos?) időpontot egyeztessen.

Ez egy kb. 37 másodperces telefon volt (incl. tárcsázás), de mivel arra vannak szocializálva, hogy a munkaidőben dolgozunk, ezért eszébe sem jutott munkaidőben intézni a privát ügyét.

És nem lőtte volna főbe a helyszínen senki, ha nem így tesz: egyszerűen így szokták meg, ez a hozzáállásuk.

Bell & Sebastian 2011.11.16. 14:22:08

@TG69: Természetesen ez nem igaz. Egészen triviális dolgokra kell gondolni, eltörik a lapátnyél, elfogy a csavaranya, rövid a létra. Ilyenkor némi tanakodás után bősz telefonálgatás kezdődik, mi legyen főnök, állunk és nem tudunk csinálni semmit. De annyi esze már nincs, hogy előző este végiggondolja, mi a francra van szüksége másnap. Nem is érdekli, nem az ő dolga -gondolja. Nem a fenét!

Kárpáthy Zoltán 2011.11.16. 14:25:22

Érdemi hozzászólás helyett csak ennyit szeretnék mondani: Jézusom. Vannak ebben az országban még magyarfilek is, vagy csak angolszász/ germanofilek? A Mandiner, szebb pillanataiban sikeresen egyesíti a kettőt. Emlékszik még valaki arra, hogy ezek a csodálatos süss német barátaink hogy vitték el az ország kb egynegyedét a háború vége felé? A Berlint Budapesten megvédeni problematikát már csak úgy futólag említeném..

TG69 2011.11.16. 14:26:07

@málnási: Egy több évtizedes cég nem működhet jól olyan munkavállalókkal, amilyeneket korábban leírtál. Itt valami nem kerek :). Én egyébként általában írtam a magyar munkaadókról, ahogy te is a magyar mentalitásról. Jól kiegészítik ezek egymást nyugodj meg :).

TG69 2011.11.16. 14:29:48

@Bell & Sebastian: Meg olyat is, hogy rendes szerszám helyett kap valami furcsa eszközt, mert avval is meg lehet csinálni okosba :). Elvileg a vezető felel az alkalmazottaiért, azok munkájáért stb. Ha az szar, akkor nem lehet állandóan lefele mutogatni, főleg, ha ez generális problémának tűnik. Ilyenkor bizony az irányítóval van a baj.

Kárpáthy Zoltán 2011.11.16. 14:32:13

Hogy érthetőbb legyen: nekem inkább Róna Péter olvasata tűnik reálisnak.

evil overlord (törölt) 2011.11.16. 14:33:37

@tevevanegypupu: Mondtam, hogy mindegyik magyar munkavállaló ilyen?

@málnási: A magyar mikro/kisvállalkozók egy része márpedig ilyen. A fajmagyar seggét pedig szlovák rendszámú luxusautóban mereszti, mert ezeknek (most éppen a jaffásoknak) nem fizet adót.

VI. Béla 2011.11.16. 15:00:42

@Robinzon Kurzor:

"egyszerűen így szokták meg, ez a hozzáállásuk."

Van ennek alapja is:

Lk 16,10 - Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is.

lapi 2.1 2011.11.16. 16:04:10

az írás hibája, hogy szem előtt téveszt egy nagyon fontos tényt. abban nincs vita, hogy a puding próbája... szal az unió elmúlt 20 éve azt bizonyította, hogy a gazdag tagállamok és a szegények között a különbség nőtt. konvergencia helyett. mind a gazdasági teljesítményben, mind az élet minőségében.

ennek megfelelően szükségszerűen jön a "point of no return". azt persze senki nem képes megmondani, hogy a jövő héten, vagy 10 év múlva.

ezt a sajnálatos tényt nem lehet nemzetkarakterológiával magyarázni. az unió szétesése természetesen hazavágja a németeket is, egész európát.

a valóságos konvergencia az alapja az uniónak. a megoldás tehát kézenfekvő. a gazdag német (holland, skandináv) adófizető benyúl a zsebébe és odaadja pénze egy részét a leszakadóknak.

nem lesz könnyű menet, de ha mi beszakadunk, jönnek velünk a pokolba.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.16. 16:12:04

@lapi 2.1: "a gazdag német (holland, skandináv) adófizető benyúl a zsebébe és odaadja pénze egy részét a leszakadóknak. "

ez megy évtizedek óta a regionális politikában, EU-s be- és kifizetésekben, és ez megy most hatványozottabban az eurómentés címén.

lapi 2.1 2011.11.16. 16:34:50

@rajcsányi.gellért (ergé):

persze bonyolult transzfereken keresztül, de a végeredmény: a konvergencia helyett nőttek a különbségek a fontos gazdasági mutatókban.

ezt a két évtizedes folyamatot pedig meg kell szakítani, sőt ellenkező irányba fordítani, különben elpattan a húr.

nemcsak pénzügyi, hanem társadalmi szinten. és az egyik dominó dönti a másikat. csakhogy gazdaságilag annyira összenőtt az egész unió, hogy a sor végén bedőlnek a németek is.

ps: egyetlen példa. miért jön ide az audi, vagy a daimler. alapvetően azért, mert olcsóbb a munkaerő. idáig ok, de miért tolunk a két nagy cég zsebébe még néhány tízmilliárdot? hagyjuk, hogy mennének a szlovákokhoz, mert ők a vw-nek tejelnek. ennek fordítva kellene történni. idejönnek, mert még sokáig olcsóbb lesz a munkaerő, mint otthon. miért nem ők fizetnek 50 milliárdot, hogy képezzük nekik a szakembereket, fejlesszük az egészségügyet, hogy a dolgozóiknak jobb legyen?

pont a németek szépen felfuttatták a szegény bajorokat, s ez bizony pénzbe kerül, ők ne tudnák??? (újraegyesítés)

bolá 2011.11.16. 16:37:07

@rajcsányi.gellért (ergé):
Ezt a szamárságot azok hirdetik, akik nem értik, hogy milyen gazdasági adatokat kellene nézni. Nem véletlen, hogy nem maastrichti (majnavári) kritérium a fizetési mérleg egyenlege. Pedig az Eurostat honlapján (nem kevés keresgélés után) megtalálható. 2006 és 2009 között (szemérmesen csak ezt a négy évet hozzák) az ún. à la Róna Péter DeutchMark övevezet (BE, DK, DE, LU, NL, AT, FI! [gratuláció], SE) 1000 milliárd többletet halmozott fel, úgy hogy a teljes EU egyenlege -200 milliárd, tehát ennek a rájuk eső részét is hozzá lehet még adni az 1000-hez. Tehát az csak aprópénz, amit ebből most visszaadnának. Persze az egyszerű választópolgár mérgét megértem, mert ez a pénz nincs nála, hanem az említett országok tőkekoncentrációinál van (lásd osztrák bankok mennyi extraprofitot vittek ki Magyarországról).
Egyébként Németország most azt csinálja Európával, amit csinált a keleti tartományokkal, csak azzal a lényegi, óriási különbséggel, hogy a volt NDK-s tartományok esetében ennek ő maga fizeti ennek az árát (ameddig én követni tudtam, kb. 500 milliárd €-s segély formájában), míg a többi ország esetében az adott országgal fizettetné ezt meg. Teljesen igaza van Róna Péternek, amikor a problémának Németországot nevezi meg, de vannak sarkosabban fogalmazók, pl. Michael Hudson, akik azt mondják, ez a fasizmus.

bz249 2011.11.16. 16:51:11

@lapi 2.1: valojaban eddig eppenhogy konvergencia volt.

epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&plugin=1&language=en&pcode=tsieb010

A nemetek 1995-ben a mai EU-27 129% alltak, 2010-ben 115%, az osztrakok 135%-rol 125%-ra, a franciak 116%-rol 107%-ra, a svedek 125%-rol, 119%-ra, a belgak 129%-rol, most 117%-ra sullyedtek. A britek maradtak 113%-on, egyedul a hollandok tudtak eloretorni a hagyomanyos gazdag allamok kozul 123%-rol 131%-ra.

Ezzel szemben a mediterran tersegben:
a spanyolok 92%-rol 103%-ra; a ciprusiak 88%-rol 98%-ra, a gorogok 84%-rol 93%-ra, a portugalok 77%-rol 80%-ra novekedtek. Egyedul az olaszok estek vissza 121%-rol 104%-ra.

Kelet-Europa mas teszta, mivel 1995 eppen az atmenet legrosszabb melypontjat jelentette, tehat volt honnan eloretorni.

lapi 2.1 2011.11.16. 17:09:12

@bz249:

rendben van, bár a gdp csak egy mutató. ezzel együtt kimondható, a valóságos konvergencia olyasmit jelentene, hogy a szegényebb régiók 15 év alatt simán felzárkóznak a gazdagokhoz.

magam nagy csatlakozás-fan lévén még pezsgőt is durrantottam, mikor beléptünk ez eu-ba. ergo nagyon csalódott vagyok, hogy ennyire felelőtlenül, rövid távú érdekek mentén vezették az eu-t a németek és társaik. amennyire látszik, most majd kissé megfordul a konvergencia a görögök, olaszok, portugálok etc rovására.

brüsszel ki bírt hozni magából egy hitetlen drágán működő bürokráciát, átláthatatlan szervezetekkel és döntéshozatali mechanizmussal. az európai tudat kialakítására közben magas ívből szartak, ezért vicces kicsit merkel mai javaslata, hogy az unió közösen válasszon magának vezetőt. na igen, mint amerikában... bár azért náluk is lefutott egy polgárháború a mai amerikai tudat kialakulásáig.

bolá 2011.11.16. 17:11:49

@lapi 2.1:
A GDP összehasonlítgatási is egy a szokásos porhintések közül. Mert a GNI-t kellene összehasonlítani, de nem teszik, mert akkor csak divergencia lenne a DM övezet és a resztli között.

lapi 2.1 2011.11.16. 17:21:38

@bolá:

nem csoda, hogy az unió folyamatos vesztésben van akár az usá-val, akár kínával szemben. és ne feledkezzünk meg arról az apróságról sem, hogy még a németek is el vannak adósodva, picit jobban statisztikailag, mint mi, pedig mi is nagyon....

azt pedig hagyjuk, hogy milyen magasak a lakossági megtakarítások, mert válság estén pont ezek a megtakarítások illannak el egy perc alatt. bízzunk benne, hogy két leckéből tanultak.

bz249 2011.11.16. 17:26:42

@lapi 2.1: persze a gdp csak egy lehetseges mutato (eleve a GNI-t kellene nezni) viszont Bajororszag sem 15 ev alatt zarkozott fel, hanem 50 alatt.

VI. Béla 2011.11.16. 17:36:03

A mézes-mázos európaház-kalács

in: Czakó Gábor: Hetvenhét és fél magyar rémmese

A vacsora utáni konyakozáskor a társaság vallatóra fogta illusztris külhoni vendégét, a Bundestag-képviselőt. Vajon miként lehetséges, hogy a fényes Nyugat, a demokrácia bajnoka, a szabadság letéteményese, a keresztény értékrend megvalósítója segélyezi azt a Jaruzelski-kormányt, mely 1981-ben a tulajdon népét döntötte meg.

- Nézzék barátaim - mondta a szépasszony párnás karjának keleti kényelmét élvező vendég. - Önök itt, Keleten a hanyatló negyedik világban élnek, őseik hagyatékából. Negyven éve volt egy jelentős exportcikkük, a kommunizmus. A magyar ötvenhat után minden épeszű politikai gondolkodó belátta, hogy a kommunizmus a legjobb esetben egy vérhólyag az agyban, a cseh hatvannyolc után a népek is megértették. Azóta a keleti tömb gazdaságilag gyarmatias nyersanyagszállító, a mi bóvlink fölvevőpiaca, fejlődési üteme elmarad a nemrég még fejvadász dajakoké mögött.

- Keletről tehát gazdasági veszély egyáltalán nem fenyeget bennünket - folytatá a képviselő, miközben takarékosan szagolgatta a konyakját. - Hanem a Szolidaritás! Vajon mi lett volna a kereszténynek és szocialistának hívott pártjainkkal, ha győz Walensa egyszerre keresztény és szocialista mozgalma? Nyűgös ifjúságunk azonnal olyat akart volna, és mi mehettünk volna nyugdíjba. Továbbá. Nyilván bevonultak volna az oroszok. És mi? Megvédjük-e a lengyel szabadságot, vagy ne? Naná, hogy ne. Erkölcsi bukás és anyagi, mert özönlöttek volna a menekültek. No nem. Nekünk a Status quo fenntartása bőven megéri azt az évi pár százmillió márkát, amibe az önök kommunista kormányainak finanszírozása, a közállapotok és a gazdaság konzerválása kerül.

- Prosit!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.16. 17:58:05

Bundesliga vagy Bénacsiga?

Hát az attól függ, melyik verzióban maradhat tovább trónon a meztelen császár. A zemberekből meg majd pálinkát főzünk.

Alfőmérnök 2011.11.16. 18:02:20

Nemrég ("a minap") Németországban, pontosabban Bajorországban jártam, és azt kell, hogy mondjam, kellemesen csalódtam. Bár elég kevés időt töltöttem ott, de az első benyomás mégiscsak fontos. Azt továbbra se tudom elképzelni, hogy valaha germanofil leszek, de már nem tartom segghülyének a germanofileket. Kifejezetten szimpatikus és kedves embernek tűntek így első blikkre a bajorok. (Úristen, lehet, hogy az angolokat is szimpatikusnak tartanám, ha elmennék Angliába?) Mindenesetre sokkal jobb fejek, mint pl. a Magyarországon élő svábok.

bz249 2011.11.16. 18:05:50

@Alfőmérnök: a bajor az mar majdnem osztrak (ami ugye Balkan). Szoval nem sok kozuk van a nemetekhez. ;)

evil overlord (törölt) 2011.11.16. 18:20:23

@Alfőmérnök: Amennyire tudom, a bajorok is kedvelik a magyarokat.

Alfőmérnök 2011.11.16. 18:26:35

@bz249: Az osztrákokat és se szeretem, éspedig úgy, hogy már jártam is arra párszor, szóval német nyelvterületek közül egyedül osztrákia volt az összehasonlítási alapom, és ahhoz képest elég más volt. Persze lehet, hogy nem volt reprezentatív a mintavételem, vagy én változtam meg, de nem tartom valószínűnek.

Alfőmérnök 2011.11.16. 18:31:19

@evil overlord: Lehet, bár mentalitásban ég és föld a különbség a kettő között. Az én mentalitásom mindenképpen fényévekre van attól, mint amit ott tapasztaltam, ezzel együtt szerethetőnek, megközelíthetőnek tűnt nekem ez a világ.

Bell & Sebastian 2011.11.16. 18:49:37

@TG69: A rendes szerszámot hazaviszi és hoz helyette bolhapiacos biliacélt. Mindenkinek szíve -joga hülyének lenni. Otthon, a négy fal közt.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.11.16. 18:58:58

@bz249:

"A bajorok átmenetet képeznek az osztrákok és az emberek között."

(Északnémet közmondás)

Bell & Sebastian 2011.11.16. 19:13:15

Egyetértek Alfival, az első benyomás nagyon fontos.
- Kuncze, a sváb
- Hitler, az osztrák
- Cseke László, a bajor

borszódával 2011.11.16. 21:06:02

Nyilván rengeteg dolgot (munkaszervezés, mentalitás egyéb) át lehetne venni.
Az hogy a poszt-szovjet térség, és a mediterráneum gazdaságilag miért nem olyan produktív mint a német területek, megvannak az éghajlati/történeti/kulturális okai.
De az éremnek két oldala van.
Az integráció további elmélyítése egyenlő a perifériának a tőkeerős nagy vállatok játszóterévé válásával.
Tessék elbattyogni egy aldi/lidl-be, aki meg építkezik egy praktiker/baumaxba.
Szabad kereskedelmi/verseny okokból saját magunkkal ügyi nem kivételezhetünk.
Úgyhogy lehet vakaródzni a helyi gazdaság mitől megy tönkre, az állam meg miért kerül adósságspirálba.
Aztán lehet lusta görögözni. (persze nyilván ők is hülyék voltak)
Ez az EU már nagyon messze van az alapító atyák eszméitől, és csak kevesek érdekét szolgálja.

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.11.17. 00:17:49

az hogy a németek vészelték át a legjobban a válságot, tény.
az hogy az ő gazdasági intézkedésik a legelőremutatóbbak ma az eu-ban, tény.
az, hogy ők az egyedüli olyan ország amely időben felismeri a helyzet súlyosságát és kész ennek megfelelően cselekedni (kormányzati szintről beszélek), tény.

ilyen politikusok kellenének haza is.
akik nemcsak a haza hanem a környezet érdekeit is nézik, és évekre az események előtt cselekednek, valamint hosszútávon terveznek.

és mindebben nincs semmi elfogultság, semmi egyoldalúság, semmi feleslegesen belemagyarázandó beteges szemlélet.

kevés állam mondhatja el 2011-ben a világon hogy ennyire alkalmas politikus-brigád vezeti .

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2011.11.17. 00:21:30

Örömmel olvastam ezt a posztot :)

Egyébként nekem úgy tűnt, hogy Merkel és Orbán nincsenek annyira rosszban.

okosallah 2011.11.17. 03:40:56

Jó 30 éve történt.
Sikerült disszidálnom és Münchenben találtam állást egy nyomdában, egyébként nyomdász a szakmám.
Egy nap a gépem elromlott és jelentettem a főnöknek a dolgot. Azonnal jött a szerelő és amig szerelte a gépet rágyújtottam egy cigire.

5 után sétálok kifelé a műhelyből amikor az ajtóban a tulaj megállit:
-Uram Ön a Német Szövetségi Köztársaságban van...
-Igen uram, tudom.
-Önnek itt nincs ideje cigarettázni...
-De a gép nem működött...
-Akkor keresnie kellett volna más munkát, mint pld.felsöpörni a padlót és rendbe rakni ezt a "Schweinerei"-t.
A Schweinerei szóra még ma is emlékszem.

Volt egy lepukkant kocsim és másnap elhúztam a csikot Francia o.-ba.
Ott kértem menedékjogot.

A francia nyomdában a tulaj 2 kutyája rohangált a lábunk között és volt 2 óra ebédidő amikor bevásároltunk és főztünk kaját a műhely konyhájában.
Ittunk vörös bort és vadul politizáltunk.

Sajnos a tulaj csődbe ment és én elhúztam megint a csikot az USA-ba ahol végül letelepedtem.
Német ország kemény hely, csak kemény fiuknak ( és lányoknak) való.
Nagyon tisztelem és nagyra becsülöm a németeket de csak messziről.

William Kidd 2011.11.17. 07:24:17

Mindig is nagyra becsültem Németországot, a Führert, az SS-t, a Wehrmachtot, a Deutsche tempót. Talán ezért is, mert sokunkban csörgedezik germán vér. Azt hiszem rajtunk is az segítene, ha importálnánk ide a német precizitást, szorgalmat, munkamorált és ha mindezt sikerülne ötvözni a magyar kreativitással és találékonysággal új Übermenschet kapnánk és Közép - Európa kis nagyhatalma lehetnénk. Amíg azonban nálunk a zsidó - cigány tempó dívik, a lehúzás, a teljes kizsákmányolás, bőr után a hús lenyúzása, az élősködés és faszverés, addig bizony nem Európa felé hanem Ázsia felé fogunk haladni. Nem mellesleg Európa sorsát, így a miénket is mindig Németország és Oroszország határozta meg, most is hozzájuk kell viszonyulni és alkalmazkodni és ha látjátok ők kedélyesen össze is borultak.

"Vigyázó szemetek Berlinre és Moszkvára vessétek."

csoko20 2011.11.17. 09:17:48

Ha a németeknek van egy kis eszük, akkor leválnak a cigánykodó államokról. Velünk lépnek szövetségre és megtámadhatnánk Oroszországot is. Harmadjára biztos sikerülne....

TG69 2011.11.17. 09:18:47

@Bell & Sebastian: Jobb helyeken a munkaidő része az eszközátadás-átvétel. Ekkor kevesebbnek tűnik a tényleges melóidő, de közben megtérül, mert ha eszköz nincs meg, a munkavállaló repül. Hagyjuk...

okosallah 2011.11.17. 16:16:32

Az Iszlám bevándorlással Eu-nak vége néhány évtizeden belűl és a határok eltörlésével az arab-török-paki-tömegek Német.o-t is el fogják lepni.

Sajnos a .hun-ságot a tudatlanság jellemzi mert ahelyett, hogy a gugliban megnéznék, hogy hogyan néz ki Párizs, London, Brüsszel és még Moszkva is az utcán imátkozó muszlim tömegekkel, még mindig a Lákátos Zsigától félnek.

Vigyázó szemeteket inkább Mekkára vessétek.

siófoky · http://parlat.blog.hu/ 2011.11.17. 17:07:50

@post Gellért, tökéletesen egyetértek. Ez így van, ahogy megírtad.

vasgyuszi 2011.11.18. 12:40:22

@bz249: "Najo vannak, akiknek csak gyulik a szabadsaga, de az a ritkabbik eset. "
A 2011-es évet 41 nap szabadsággal kezdtem és most is van 23 napom ;)
Ja, Münchenben élek.