Kommentszűrés
’11 nov
15
08:01

Románia: korrupt politikusok célkeresztben

Írta: tempetőfi

 

  Őrizetbe vették Kolozsvár polgármesterét – a magyarországi médiatér ingerküszöbét valamiért ez a hír ugrotta meg, holott Romániában már évek óta ez a a leginkább szórakoztató műsor: megpiszkálnak egy politikust, oszt’ mindenki ezen rágódik. A politikus, persze, ártatlan és a világ legbecsületesebb adófizető polgára, a pártja szerint politikai lejáratásról van szó, az újságok címlapoznak, a választópolgár pedig kap még egy erős indokot arra, hogy azt higgye: minden politikus lopós tolvaj. Meg van ez koreografálva rendesen.

  De kezdjük talán a lényeggel: Romániát – Bulgáriával párban – többek között azért golyózták ki a schengeni övezetből, mert nagy a korrupció, nem elég hatékony az igazságszolgáltatás stb. Bár az Európai Bizottság legutóbbi – 2011. június 20-i – jelentésében az elmúlt idők legenyhébb bírálatát olvashattuk, ősszel a finnek és a hollandok épp a korrupcióra hivatkozva vétózhatták meg az ország csatlakozását Schengenhez. És mindenki csont nélkül benyelte az indoklást. Én meg továbbra is mutogathatom a buletinemet [olv. személyazonossági] a határon.

  Pedig két állami hatóság is küzsd a korrupció ellen, az egyik az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (Direcţia Naţională Anticorupţie – DNA, ezt szokás magyarul korrupcióellenes ügyészségnek nevezni), a másik az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (Agenţia Naţională de Integritate – ANI). Mindkettőt rühellik a romániai magyar politikusok.

  És hát én inkább a mieinkkel foglalkoznék, ha már beletenyerelünk a témába. A DNA először akkor került célkeresztbe, amikor 2008-ban elkezdett vizsgálódni az RMDSZ-es háttéralapítványoknál. És bár vádemelésig nem jutottak, bukaresti magyarjaink gyorsan kimosták a pelenkát: amíg addig felvették a parlamenti pártoknak járó apanázst is, illetve melléje az évi kb. egymilliárd forintnyi, az erdélyi magyar közösség legreprezentatívabb szervezete számára visszaosztott kisebbségvédelmi (khm) adólejeket az általuk vezetett Communitas Alapítvány számlájára utaltatták – ennek kb. egyharmadát pályázati úton visszaosztották a magyar közösségnek, kétharmadát valószínűsíthetően a szervezetre költötték –, a DNA kurkászásai után lemondtak a pártpénzről, maradtak a magyar kisebbség számára kiutalt pénzzel (azért annyira bolondok sem voltak: a pártként kapott összeg a kisebbségi támogatásnak alig több mint három százalékát tette ki).

  Az ANI-t pedig kifejezetten utálják a magyar politikusok, Frunda György egész kereszteshadjáratot folytatott ellenük, és nem olyan rég társult hozzá Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető, emberi jogi, baszod, és alkotmányossági aggályokra alapozva nyirbálta volna az ANI jogkörét, gyakorlatilag hazavágva az egész intézményt. Azért ölég árulkodó, hogy kinek mikor jutnak eszébe az emberi jogok. Legfrissebb hír, hogy a román Állami Számvevőszék vezetőtanácsába felbuktatott bihari parlamenter, Lakatos Péter is be akarja perelni az ANI-t, nehogy a partiumiak kimaradjanak a buliból.

  A leginkább elterjedt vélekedés szerint a DNA Traian Băsescu furkósbotja, ezzel rekcumolja a renitenseket, és most már az ANI-t is kezdik hozzá kötni. Csak a történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, hogy a DNA-t 2002-ben, az ANI-t 2007-ben hozták létre, tisztára véletlenül előbbit a NATO, utóbbit az EU-csatlakozás előtt, Patyomkin-intézményeknek készültek, oszt a fagyi visszanyalt, és hát ez a legnagyobb baj velük. Hogy néha megpróbálnak működni is. Nem ezért szavaztuk meg anno, moroghatnak a honatyák, honanyák, való igaz, kinek hiányzik, hogy a vagyonosodásáról az istenadta nép tudomást szerezzen. Mert az eccerű kommenthuszár nem áll neki különböző honlapokon vagyonnyilatkozatokra vadászni (pláne, hogy ügyesen el tudják rejteni), viszont egy ilyen vizsgálat során könnyen napvilágra kerülhet, hogy a képviselői fizetések mellett, tegyük fel, a parlamenti kávészünetben még nyélbe lehet ütni egy kis üzletet, nagy a közköltség, meg az asszony is nyűgöl a konyhapénzért, érthető, hiszen – az egyik román portál számítása szerint – átlagban évi 55 000 lejt (kb. 3 944 632 forintot) vihetnének csak haza. Alapból.

  [Igaz, az újságírók némi rosszindulattal azt is kiszámolták, hogy a választottjaink évi mintegy 90 napot töltenek effektív a törvényhozásban, így pedig napjára valamivel több mint 600 lej jut, majdnem negyvenötezer forint, napszámnak sem épp utolsó. Főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy a minimálbér alig több ennél (kb. ötvenezer forint). Egy másik számítás szerint juttatásokkal együtt, tokkal-vonóval olyan 21 000 lejt (kb. másfélmillió forintot) visznek haza havonta a képviselők a mi adólejeinkből, az kilencvennel osztva napi 2 800 lej (kicsivel több, mint kétszázezer forint). No, de még mielőtt végképp elmennénk a zsurnalisztikai demagógia irányába, kanyar vissza.]

  Nem turkálom végig politikusaink vélt vagy valós szennyesét, elég nagy a szórás, indokolatlan vagyonosodástól a kenőpénz elfogadásán át az összeférhetetlenségig, illetve a nepotizmusig elég széles a skála, ez utóbbi elég gáz, az asszony/gyerek vezeti a képviselői irodát, hát erre gyenge tromf lenne a családban marad. Azért sem érdemes most a bűnlajstromot felsorolni, mert Romániában egyetlen dolgot nem láttunk még: politikust hosszú időre a rács mögött.

  Az egész kapcsán legalább annyi hasznunk származott, hogy a román hatóságok, illetve az agresszív román média sikeresen bontogatják a romániai magyar sajtó egyik tabuját: a politikusi vagyonosodás kérdését.  A Szövetség a Tiszta Romániáért (Alianţa pentru o Românie Curată) nevű civil ernyő-tényfeltárók például még a 2008-as választásokkor is arra panaszkodtak, hogy a magyar megyék – Hargita és Kovászna – korrupciós szempontból fehér foltnak számítanak, a helyi magyar sajtó az égvilágán semmiféle mutyiról nem tud. Mint ahogyan az országos erdélyi magyar médiában sem olvashatunk oknyomozó riportokat ezekben a témákban, egészen egyszerűen kuss van. Az ún. interetnikus vidékeken a helyi román revolverújságok természetesen mindent megírnak, csakhogy azokat a magyar választópolgárok nem olvassák el. Párhuzamos kommunikációs térben élünk, a központi román média vonatkozó anyagait sem szemlézzük magyarul (a román újságírók mesteri szinten űzik ezt a műfajt, kár, hogy többségük politikai megrendelésre dolgozik), mindenesetre ha valamit meg akarunk tudni választottuk/jelöltünk aktív éveiről, érdemes kicsit adatbányászni románul, érik meglepetések az embert. A romániai magyar sajtó, hogy is fogalmazzak, óvatoskodása mindenesetre érthető: a közpénzek fölött politikusok diszponálnak, ha sokat pattogsz, írhatod a világ legprofibb pályázatát, a politikai alapon kinevezett kuratórium nem ad támogatást. Továbbá a magyar hatalom is csak hatalom, ha piszkálod, odaüt, és hát elég hatékony eszközeik vannak, főleg tömbmagyar vidékeken.

  Az erdélyi magyar politikus egyelőre még mindig kivételezett helyzetben van: ha vegzálja a román hatóság, akkor gyorsan viktimizálja magát, azér’ báncsák, mer’ magyar érdeket véd, néz bociszemekkel a Duna TV kamerájába, vagy készíttet magával interjút a saját tulajdonában lévő médiummal, olyan is van, aki előzékenyen a kérdést is megírja. És, naná, válaszol.

  Mindenesetre kíváncsiságból elkészítettem az egyik legszürkébb romániai magyar parlamenti képviselő vagyonosodási grafikonját. Direkt kispályást választottam, akiről alig tudunk valamit, csöndben teszi a dolgát, nem vizsgálta egyik hatóság sem, nem fűződnek a nevéhez botrányok, sőt, a helyi folklór sem tud róla rosszat mondani (illetve tudni tud, csak nem ebből a szempontból). Kizárólag a Képviselőház honlapján közzétett vagyonnyilatkozatai alapján néztem meg, mennyi az annyi:

  Az összegeket átszámoltam euróba, úgy nézzétek. A sötétkék a személyi jövedelme (cégprofittal, egyéb kereseteivel), a világoskék a kölcsönadott pénze (valamiért a saját cégeiknek adnak kölcsönt, valaki elmagyarázhatná, mi az oka ennek). A 2004–2011 közötti időszakot látjuk, és nézzétek meg az utolsó két oszlopot (2010. november 3-i és a 2011. június 15-i állapotok – kattints a képre a nagyobb felbontásért), ha nem hiszitek, hogy válság van.

Címkék: románia korrupció politikusok dna ani vagyonosodás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr433383734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jan 2011.11.15. 09:20:50

Hát jövedelmet (flow) és vagyont (stock) így egy az egyben összeadni nem sok értelme van.

Egyékbént az ember racionálisan azt várná, hogy a kisebbségi politikusok korruptabbak, mint az átlag. Nem véletlen, hogy a maffiák etnikai alapon szoktak szerveződni.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.15. 10:39:22

Majd csinálok egy hasonló kimutatást Tőkés vagyonáról.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.15. 10:40:51

manna.ro/porta/tokes-zsebeben-turkal-az-ani-2011-02-22.html

Tőkés zsebében turkál az ANI

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt nyilatkozta kedden, hogy tájékoztatta az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), miszerint meg fogják vizsgálni, honnan származik az a vagyona, amit választott tisztségviselői mandátuma alatt szerzett.

A feddhetetlenségi ügynökségnek Bátori Gyula volt gencsi lelkipásztor hívta fel a figyelmét arra, hogy Tőkés László vagyona "gyanúsan" sok.

Bátori körül már több botrány robbant ki; Tőkés szerint besúgó volt Kovács Ferenc fedőnéven, lelkészi állásából pedig menesztették 2007-ben elkövetett sikkasztás miatt. Vádat emeltek ellene, ám a büntetőjogi kivizsgálás még nem ért véget.

Tőkés kijelentette, hogy sértőnek tartja a vagyonvizsgálatot, de együtt fog működni, hisz "tiszta a keze". Sérelmezi, hogy már meggyanúsították terrorizmussal, szervezett bűnözéssel, azt is ráfogták, hogy besúgó volt, most pedig korrupcióval vádolnák.

Bátoriról azt nyilatkozta, hogy egy botrányhős, akit eszközként használnak az árnyékban megbúvó hatalmak.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.15. 11:43:57

na, talon, a maga városában azt' jól elintézi a bunkóság-tahóság a színházat
persze ez csak off. megláttam magát s...

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.15. 12:47:15

@Talon Karrde:
akkor elnézést, úgy rémlett egy időben lelkesedett keresztesért.

vizipipa 2011.11.15. 14:45:13

Arrafelé is lopnak. Megáll az eszem. Ki hitte volna!

Nemrég olvastam valahol, hogy itt nálunk 60% azt mondta: lemondana a demokráciáról egy kicsit nagyobb rendért. Ez alatt persze nem csak Pintér 2 hetes (nagy sikerű) programját értik, hanem a poszt témakörét is, meg persze sok egyebet.
Pedig már a cucializmus is abba bukott bele, hogy szétlopták (helyi szinten) és elqrták (legfelső szinten). Persze mit tudnak erről a 40 alattiak? És egy újszülöttnek minden vicc új. A 40 fölöttiek között is akad jó pár amnéziás meg nosztalgiás (csak a szépre emlékezem).
Nagy siker lehetne egy összehasonlítás a korabeli és a mostani módszerek között. Hátha még valaki arányokat is kihozna!
Addig is ajánlom ezt a könyvet: Cieger András_Politikai korrupció a Monarchia Magyarországán (2011).
Bárminémű hasonlóság a mostani vagy az előző periódushoz csak a véletlen műve lehet!

Bell & Sebastian 2011.11.15. 17:24:52

Ugye csak szolnoki a kérdés, hogy miért pont a saját cégeinek ad kölcsön? Tagi betétnek hívják és nagyjából azt jelenti, _papíron_ több a kiadása, mint a bevétele, de természetesen fizeti a számláit, vagy a tartalékból, vagy külső forrásból, esetleg a láthatatlan bevételeiből.

Lehet tippelni.

tempetőfi 2011.11.15. 17:57:23

No, áll a bál:
"Alkotmányossági kifogást nyújtott be Máté András Levente az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozó törvény ellen a kolozsvári Táblabírósághoz. [...] Az RMDSZ parlamenti képviselője azt követően fordult a bírósághoz, hogy az ANI vizsgálatot kért annak kapcsán, hogy feleségét alkalmazta képviselői irodájába."
www.kronika.ro/index.php?action=open&res=57598
[Kicsit off: kérdezték a Facebookon, hogy Talonnak miért nem válaszolok. Hát mert szűröm a kommentjeit, azért, az elsőnél automatikusan bekapcs.]

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2011.11.15. 19:01:07

@tempetőfi:

Érdekes ez a Máté. Az új ANI-törvényt 2010-ben fogadták el, de Máténak csak most, egy év múlva tűnt fel megvilágosodásszerűen, hogy a törvény tán-tán alkotmányellenes. Miután ő az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, abban a képviselőházban, amely szerinte alkotmányellenesen fogadta el a törvényt. Jaaaa, hogy épp most vizsgálja őt is az ANI... Hát így érthető, nem?

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2011.11.15. 19:06:25

Annyit azért még hozzá kell tenni, hogy az utóbbi években az RMDSZ politikusai a legrambósabb támadói az ANI-nak. Szerintem azért, mert az ő demokratikus érzékük jóval fejletteb a románokénál és érzékenyebbek az emberi jogokra... Mégis miféle dolog, hogy a politikusok vagyonát megbogarásszák. Ők is emberek, ugye?

Bell & Sebastian 2011.11.15. 19:22:09

@tempetőfi: Valóban, Talon megmozdulásaiban gyenge kezdés után erős visszaesés tapasztalható, bizonyára az ingerszegény környezet okozhatja. Felingereljem?

tempetőfi 2011.11.15. 20:40:51

@Bell & Sebastian: Hát, amennyiben van erőd nevelni a jónépet, tegyed, persze, minden megmentett lélek számít. Számomra ez a szűrés-opció megoldotta a problémát, ritka egy hasznos alkalmazás.

tempetőfi 2011.11.15. 21:04:34

Ugyancsak mai hír: "Hollandia továbbra is ellenzi Románia és Bulgária schengeni csatlakozását, noha tegnap Finnország bejelentette, meggondolta magát a kérdésben. [...] a két állam igazságszolgáltatási rendszeréről szóló, nyári EB-jelentések nem voltak éppen pozitív hangvételűek. Hozzátette, a jelentések miatt jelenpillanatban Hollandia parlamentjének tagjai széles körben ellenzik a két ország csatlakozását."
vilag.transindex.ro/?hir=16344
Egyszer már kitört emiatt a tulipánháború, akinek van ideje, fussa át a cikket, nagyon szórakoztató, hogyan reagált Románia a holland vétóra:
www.kronika.ro/index.php?action=open&res=55544

Bell & Sebastian 2011.11.15. 21:35:11

@tempetőfi: Nem tűnt még fel, hogy az EU pont azokkal van fasírtban, akik valamilyen okból nem paríroznak. Azaz a központosítás nem éri el azt a szintet, amelyen már hatékonyan képesek bebújni a nagy, közös Billerbeck paplan alá.

Ki ezért, ki azért fekete bárány.

(Talonra visszatérve, nincsen nekem küldetéstudatom, ha három év alatt eddig jutott a szabadegyetemen, legfeljebb nem kap virtuális diplomát. Meg aztán fogalmam sincs, mi érdekelheti, mert ez nem, de már engem sem érdekel, mi érdekli. Talán egy COD3 poszt alatt kibonthatná a tehetségét.) :)

vizipipa 2011.11.15. 23:08:47

@tempetőfi:
Erről a virágügyről nálunk is volt szó. Azt olvastam, azzal zárult, hogy nem találtak semmit. Így volt?

tempetőfi 2011.11.15. 23:45:31

@vizipipa: Zárult? Ember nem akadt, aki épkézláb történetté össze tudta volna magyarázni, se eleje, se közepe, sem vége nem volt neki, kis durci, oszt mintha mi sem történt volna.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.16. 06:33:47

@tempetőfi: Még egy ilyen és publikussá teszem a levelemet (és a válaszodat) amit valamikor 2009-ben váltottunk. Szigorúan nevelési célzattal.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.11.16. 06:45:02

@Bell & Sebastian:
Sajnos tehetségem a Commandos: Behind Enemy Lines és a Commandos: Beyond the Call of Duty óta nem bontakozik sehogysem, az ilyen harmadik személyes lövős dolgok meg nem ütik meg az ingerküszöbömet.