Hitelminősítői jogosítványok – Ilyen ország pedig nincs CCXCVII.
2011. november 14. írta: TuRuL_2k2

Hitelminősítői jogosítványok – Ilyen ország pedig nincs CCXCVII.

giro_szasz_andras_mtv.jpg

  „Ezek a hitelminősítők nem rendelkeznek először is jogosítvánnyal országminősítések végrehajtására, csak és kizárólag cégeket minősíthetnének.” – nyilatkozta Giró-Szász András kormányszóvivő múlt héten Az Estének, miután a Fitch stabilról negatívra rontotta a magyar államadósság besorolásának kilátásait. Aztán folytatta: „... lehet látni azt, hogy amire meg jogosítványuk van, azt nem csinálják jól, ezek a hitelminősítők 2008-ban a Lehman Brotherst és az összes többi céget kiváló befektetésnek minősítették. És semennyire nem tudták előre jósolni a világgazdasági válságot, és ezek a hitelminősítők mind felszínességüket tekintve, mind pedig jogosítványaikat tekintve nem hivatottak országminősítésekre. És ez nem a magyar kormány, vagy a magyar kormányszóvivő véleménye, amiket most elmondtam, ezt a Francia Nemzeti Bank elnöke mondta, ezekről a hitelminősítőkről, és a Francia Nemzeti Bank elnöke mellett az Európai Unió több vezetője.”

  Hogy miért ne minősíthetné bárki egy ország államadósságát, egyáltalán, milyen jogosítványt hiányol a kormányszóvivő, az nem igazán érthető. Akárki minősíthet akármit, például a Turul Hitelelemző és Jövőkutató Központ is. Azt majd a minősítés felhasználói döntik el, hogy mennyi hitelt adnak az elemzésnek. Lehet ugyan vitatni a hitelminősítők működését (mint ahogy vitatják is nagyon sokan), de kérdéses, hogy el lehet-e intézni őket annyival, hogy nincs is rá jogosítványukúgy tűnik, a Fitch véleményére azért adnak még itt-ott.

  És a kormány, illetve a (ma) kormánypárti politikusok sem voltak mindig ilyen kritikusak a Fitch-csel szemben. Például néhány hónapja még üdvözölték a Fitch akkori megállapítását, 2009-ben pedig egyenesen a Fitchre hivatkozva beszéltek lehetséges államcsődről. Az nem megy, hogy ha jót mond rólunk valaki, akkor hiteles és oda kell figyelni rá, ha meg rosszat, akkor hiteltelen, sőt jogosítványa sincs a minősítgetésre. Ha rossz hírt hoznak, akkor is legfeljebb annyit illene mondani, hogy nem értünk egyet a hitelminősítő álláspontjával, és szépen felsorolni az érveket, hogy miért nincs igazuk. Hisztizni és jogosítványt követelni semmi értelme – azzal csak még mélyebbre dolgozzuk magunkat a kulimászba.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr233372226

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Atomot Nekik! 2011.11.15. 10:39:39

A valószínűségtelensége ellenére tetszik az ötlet, de nem hiszem hogy elég lenne ideiglenesen eltiltani őket:Eltilthatják a hitelminősítőket az európai országoktól Napi Gazdaság   De ha már a minősítőknél tartunk, itt vannak a londoni elemzők tegn...

Trackback: Adóváltozás 2012: januártól terményben és szervekkel is lehet majd adózni 2011.11.15. 10:16:47

Az éjszakába nyúló parlamenti vita legfontosabb eredménye, hogy 2012. január 1-től nem kizárólag Forintban, de terményben is lehet majd adózni. Mivel az ország lakosságának jelentős része vélhetően nem tud majd élni ezzel a lehetőséggel, számukra a köz...

Trackback: Történelmi mélyponton a forint 2011.11.14. 22:54:52

"A magyar kormány szokványos és nem szokványos módszerek elegyét alkalmazza, és ezek között van olyan, amelyik nem nyeri el az elemzők és a hitelminősítők tetszését. Az eredmények azonban már jelentkeznek." Orbán Viktor, 2011.11.10&bdqu...

Trackback: Giró-Szász András leminősítette a Fitch-et 2011.11.14. 19:10:48

„A hitelminősítők nem rendelkeznek jogosítvánnyal országminősítésre, kizárólag vállalatokkal foglalkozhatnak, de ezt a munkát sem végzik jól” — fejtette ki Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken a Magyar Televízió Az Este című műso...

Trackback: A fagyi visszanyal 2011.11.14. 19:08:09

Mindenki számára érthető egyszerre magyar, nemzeti, korszerű és európai alaptörvény született, olyan, amelyre a magyarok nemzedékekkel későbbb is büszkék lehetnek. - mondta az álamfő, amikor aláírta húsvétkor az új alkotmányt, és amit Kerényi bohócüg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.14. 13:14:25

Giró-Szász sajna nagyon gyengén muzsikál. Minden szereplése a megszeppent érettségiző zavarodottságát idézi, aki pont azt a tételt húzta, amitől a legjobban parázott. Lesütött szemmel hebegve-habogva beszél, szinte majdnem mindegy mit, mert alig érteni a hosszú, elnyújtott magyarázkodását. Korábban rutinosabb nyilatkozónak tünt.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2011.11.14. 13:20:06

@gloire: Ez azért van, mert - Szíjjártóval ellentétben - nagyon jól tudja, hogy mekkora ökörségeket kell mondania. Még akár sajnálni is tudnám, ha nem önként és dalolva vállalta volna el a melót. (Persze amúgy az is meglehet, hogy Orbán kész helyzet elé állította.) Summa summarum, attól, hogy egy (nagyjából) hiteles arcot használnak a kommunikációhoz, még nem lesz hitelesebb a kormány politikája - sőt, az arc hitelessége fog nagyon hamar erodálódni.

borigabi 2011.11.14. 13:22:19

@gloire: Korábban nem kellett szíjjártói magaslatokba hazudnia magát.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.14. 13:22:59

Milyen jogon nyilatkozgatnak ezek, amikor kart okoznak az orszagnak?

www.bloomberg.com/news/2011-11-14/hungarian-yield-hits-two-year-high-on-junk-risk-forint-weakens.html
"Hungarian bonds fell, lifting a benchmark yield to the highest in more than two years, and the forint slid after Standard & Poor’s and Fitch Ratings indicated they may cut the country’s assessment to non-investment grade as early as this month.

The forint was the world’s worst-performing currency today, trading down 1.3 percent to 314.90 per euro as of 11:16 a.m. in Budapest. The yield on government notes due in 2017 surged 32 basis points, or 0.32 percentage point, to 8.474 percent.

S&P is likely to make a decision this month on Hungary’s BBB- credit grade, the company said on Nov. 12 after placing the rating on “CreditWatch with negative implications.” Fitch cut the outlook on Hungary’s lowest investment grade to negative from stable, joining S&P and Moody’s Investors Service. "

Ebbe meg mit szolnak bele?

"Hungary’s “unpredictable” policies, including the dismantling of checks on policies, levying of extraordinary industry taxes and forcing lenders to swallow exchange-rate losses on loans, are harming investment and growth at a time when the economic environment is deteriorating, S&P said. "

Alfőmérnök 2011.11.14. 13:24:40

@Mr. Pither: Gondolod, hogy Szijjártó nem tudta, hogy ökörségeket mond? Dehogynem tudta, nem olyan hülyegyerek az.

balint60 2011.11.14. 13:29:47

A kettős mérce valamennyi pártunk mindennapos gyakorlata - ugyan miért lenne különb G-SzA?

Nagyobb gond, hogy a kínos helyzet magyarázatában nem elég felkészült és olyat ad a Francia Nemzeti Bank elnökének szájába, amit ő nem mondott:

orulunkvincent.blog.hu/2011/11/12/giro_szasz_andras_leminositette_a_fitch_et

Vén Csataló 2011.11.14. 13:36:09

Akkor te most kivel vitatkozol? Giró-Szásszal és a magyar kormánnyal vagy a francia nemzeti bank vezetőjével? Hülyeséget írtal. Sajnos.

A hitelminősítők megítélése az elmúlt két évben nem csak Magyarországon változott. Neked nyilván nem tűnt fel. Egyre többen fogják, hogy a hitelminősítők az elmúlt években felhalmozott szakmai hitelüket a piac manipulálására használják. És ez sem csupán magyar vélemény.

Nem véletlen, hogy az EU be akarja tiltani az országértékeléseket, mivel ha jogosítvány nem is kell hozzá, de mondjuk kompetencia nem ártana, az viszont nincs.
Nem véletlen, hogy az EU európai hitelminősítő intézetet akar felállítani, annyira lejt a pálya a dollárnak a rendkívül szakszerű és persze hiteles hitelminősítőknél.

Helyes lenne, ha követnéd a történéseket. Mielőtt valami féleszű magyar jelenségnek állítanád be a hitelminősítők általános hitelességi válságából következő nyilatkozatokat.

aaabbbccc 2011.11.14. 13:40:15

- Fel kellene őket jelenteni, az átkozottakat!
- Kiket?
- Hát akik így kiszögezik az utat.
- Ezeket mi szórtuk ki Te nagyon hülye!
- Mi? Talán Te! De miért?

GGG77 2011.11.14. 13:41:00

Ráadásul Giró-Szász hazudott is, a francia jegybank elnöke nem mondott ilyesmit. Csak azt kifogásolta, hogy a hitelminősítők nem idejében jeleznek.

Amúgy meg gondolhat Gir-Szász, meg a seggfej főnökei, amit akarnak. Ha a Fitch, vagy vmelyik másik cég azt mondja, hogy "Hungary is a shit", akkor, az éppen Aspenben síelgető tőzsdei befektető, aki azt sem tudja, hogy mi az a Magyarország (Hungary, Hungry...?) úgy fog dönteni, hogy akkor nem magyar állampapírba fekteti azt a 100 millió dollárt.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2011.11.14. 13:43:47

@Alfőmérnök: Akkor meg szimplán az országban a legjobb színész, olyan jól játssza a hülyét.

@aaabbbccc: Igen, igenigen! Ennél idevágóbb idézet nincs is.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.14. 13:55:07

Lol Turul!

Következetességet, nagyvonalúságot, érettséget vársz a kormánytól? XD

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2011.11.14. 13:56:56

"Az nem megy, hogy ha jót mond rólunk valaki, akkor hiteles és oda kell figyelni rá, ha meg rosszat, akkor hiteltelen"

ezt csinálják másfél éve :-(

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.14. 13:59:11

@Vén Csataló: Nem fogtad fel, pedig elég világosan le van írva.

Amit Turul hiányol, az az azonos mérce. Ehelyett a Fidesz prófétaként mutogat a minősítőkre, mikor Gyurcsányékat-Bajnaiékat hibáztatja, inkompetens használtautó-neppereknek, mikor rájuk mond rosszat.

Én nem értek hozzá, tőlem akár lehetnek próféták, vagy használtautó-nepperek is, de nem egyszerre!

Vén Csataló 2011.11.14. 14:13:54

@TaTa86.: Te meg azt nem fogtad fel, hogy az elmúlt két évben alaposan megváltozott a világ.
2009-ben még befektetői világ félistenei voltak, ma meg - mint már mondtam - nem csupán Magyarországon kérdőjelezik meg a tevékenységük értékét és valós célját.

Virág et. 2011.11.14. 14:24:21

@Vén Csataló: Nem azt kérdőjelezte meg a francia jegybank elnöke és aki mégis ezt kérdőjelezi meg, az pont hogy 2009 előtti működésük miatt teszi azt (a válság kitörése előtti forecastjaik alapján).

@Doomhammer: Mindenki tudja, hogy a Bloombergnek Gyurcsány diktál.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.14. 14:33:13

@Virág et.:
"Mindenki tudja, hogy a Bloombergnek Gyurcsány diktál. "

Aki a Bloomberget idezi, az a Gyurcsany-Bajnai korszak restauraciojat tamogatja.

Tilikov (törölt) 2011.11.14. 14:35:13

@Vén Csataló:

Akkorát azért nem változott a világ, hogy az Aspenben síelgető milliárdos befektetők a hitelminősítők jelentései helyett már a Magyar Nemzetből informálódnak, és Szijjártó Pötyi meg Girosz nyilatkozataira építik a befektetéseiket...

Ekkorát nem is fog, úgyhogy Girosz meg Pötyi úr inkább azon dolgozzanak, hogy ne minősítsenek le minket, és ne azon, hogy a leminősítést magyarázzák.

Tündér_Lala 2011.11.14. 14:50:05

A hitelminősítők csupán politikai eszköz szerepét töltik be. Azoknak az eszközai akik fizetik őket.
Egy régebbi kommentem:

Tudják, miközben az uniót szidjuk (nem alaptalanul), azért van olyan érzésem, hogy a támadások mögött éppen az unió elleni konspiráció áll. Kezdetben, ha emlékszünk a németek még másképpen álltak a görögök megsegítéséhez. Azután megszólaltak olyan hangok, hogy ha Németország túl sok pénzt áldoz, akkor őket is leminősíthetik. Most "tévedésből" nagy felháborodást kiváltva a franciákat minősítették le, amit azután vissza vontak.
Vagyis először is az euro-t és talán az uniót is szeretnék bedönteni. A cél, hogy ne legyen konkurens pénz (akkor a dollárt végképpen lehet nyomni, hígítani), másrészt ne legyen ellenálló képes gazdasági erő.
Nagy játszma ez és miután az unió nem egységes (még mindig kialakuló félben van) az országok egyenként levadászhatók és a gyengébb láncszemek mögé sem lehet állni pont emiatt. Mindenki a saját ülepét védi.
Talán Kínára lehet számítani, mert nekik sem érdekük, hogy a dollár maradjon egyeduralkodó (amelynek értékére semmilyen befolyása nincs senkinek, csak az ami pénzügyi köröknek. Egyelőre ők szeretnék piacaikat életben tartani - Aamerikát is és Európát is - de valószínűleg választaniuk kell.
Szóval hogy hogy alakul ez a dolog, az sok esélyes.

A hitelminősítőknek tehát nem kell jogosítvány, a jogosítványt azok biztosítják akik fizetik őket, minaddig amíg a szándékaikat kiszolgálják. A nyilatkozat tehát butaság - akár mondta a francia (el tudom képzelni, a "téves" leminősítés után) akár nem.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.11.14. 14:55:20

Válságot megjósolni - ez milyen már? Miért is kellett volna előre látniuk a válságot?

tarackos 2011.11.14. 15:02:20

Régóta tudjuk, hülyének lenni állampolgári jog. Ne vegyük el ezt a jogot Girótól sem! Úgy tűnik kiiratkozik a komolyak társaságból és szénné alázza magát, nyilván van az a pénz...

A hitelminősítőket meg lehet fikázni, de amíg használják az eredményeiket addig együtt kell velük élni. Ez van, vagy tudomásul vesszi a kormány vagy szopóágra küldi az országot. Egyébként ez utóbbit már megtette...

Tündér_Lala 2011.11.14. 15:05:15

@dobray: Talán azért, mert ők a szagértők.
Honnan tudják, hogy ki fog csődbe kerülni, már azonkívül, hogy ők juttatják oda őket.

tarackos 2011.11.14. 15:08:00

@Vén Csataló: Pacikám, itt nem változott semmi, egy ex kisz titkár helyett egy másik ex kisz titkár löki a vakert. A sztori is ismerős, az egyik már a szakadék szélére tolta az országot, most a másik is. Ezek ennyire képesek...

vizipipa 2011.11.14. 15:40:40

A világot egyre jobban uraló tőkelánc nem olyan nagy, hogy ne lehetne áttekinteni és ők ne tudnának együttműködni.
Ebben a cikkben: www.sg.hu/cikkek/85301/felfedtek_a_vilagot_uralo_tokehalozatot
első körben ~1300 cégre szűkítik a kört, második lépcsőben pedig 147-re.
Van aki továbblép és újra big four-t emleget, akik most már nem a könyvelőcégek.
english.pravda.ru/business/finance/18-10-2011/119355-The_Large_Families_that_rule_the_world-0/
A svájciak által megnevezett első 50-ből mindenesetre feltűnően sokan vannak ezen a listán is:
index.hu/gazdasag/vilag/2011/11/04/a_legveszelyesebb_bankok_kozott_az_unicredit_es_a_citi/

Vén Csataló 2011.11.14. 15:46:19

@Tilikov: Tudod eftárs azért szeretnek benneteket annyira pl. Aspenben is (meg Moszkvában is, meg Brüsszelben is), mert ha lenne szobra a stréber csicskaságnak, akkor azt rólatok mintáznák meg. Ha ma élne Victor Hugo rólatok írná a Nyomorultakat.

Vén Csataló 2011.11.14. 15:47:00

@tarackos: Ha neked a két KISZ-titkár azonos súlycsoportú KISZ-titkár, akkor nincs miről beszélnünk.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.14. 15:58:01

@Vén Csataló: 2009ben ugyanúgy válság volt, csak akkor mér a hitelminősítők lobogó váteszek voltak a Fidesz szemében.

Megjegyzem: Gyurcsánnyal kapcsolatban tényleg igazuk is volt.

Aztán mikor kormányváltás történt, és pontosan ugyanazt mondták Magyarországgal kapcsolatban, mint azelőtt, hirtelen kiderült, hogy egy lyukas garast sem lehet rájuk bízni.

Vén Csataló 2011.11.14. 16:00:46

@Virág et.: Aha. A 2009 előtti működésük miatt, meg az azóta is folytatott működésük miatt. Ahogy a dollárt támogatják pofátlanul az euróval szemben. Nyilt titok volt ez eddig is, de most már trambulinról hugyoznak a medencébe. Nem véletlen, hogy ma már az Európai Bizottság szintjén kérdőjelezik meg a hitelminősítők szakértelmét.
Kivéve persze a csicskamentalitású magyar komcsikat, ami le van maradva néhány brossúrával és még mindig azt hiszi, hogy ezekbe a seggekbe kell felkúsznia.

Tilikov (törölt) 2011.11.14. 16:04:24

@Vén Csataló:

Orbán elvtárs legnagyobb tragédiája az, hogy a szekerét ilyen vén csatalovak húzzák a cigányútra. Leszarják Aspent, leszarják Moszkvát, leszarják Brüsszelt, utána meg nyerítenek, amikor a világ az ő teleszart szekerüket szarja le.

Mert hiába szarjátok ti le a hitelminősítőket, ennek ellenére, vagy éppen ezért leminősítenek bóvlivá és az ország egy pillanat alatt milliárdokat bukik, és azt a számlát sem a nyerítő vén csatalovak fogják állni.

Vén Csataló 2011.11.14. 16:07:18

@TaTa86.: Nos, ez nem igaz. Kormányváltás után a hitelminősítők nagyon is pozitívan fogadták az új kormányt. Hát mert hiszen ők is látták azt a szarhegyet amit a honi baloldal összelapátolt. És persze hogy liubling volt az új garnitúra, ami a szarhegy eltakarítására szerződött. De aztán kiderült, hogy az új garnitúra nem a nyomorult adófizetők pénzéből alkarja eltakarítani a szarhegyet, ahogy azt szeretik az ilyen hitelminősítő-félék, hanem bankadóval, meg különadóval, meg azzal a 3000 milliárddal, amit az hazaáruló csicskaeftársak előzékenyen kiszerveztek a nyugdíjkasszából a befektetői alapok játékpénzének, és amiből irgalmatlan milliárdokat szakítottak le maguknak éveken át.
Csodák-csodája, hogy a pénzpiacnak (is) fizenie kell a maga szarát, rögtön nem lettek Orbánék szimpatikusak.

Vén Csataló 2011.11.14. 16:07:58

@Tilikov: Nem elég, hogy csicska vagy, de még büszke is vagy rá. Menthetetlen. Úgy hívják az ilyet.

Tilikov (törölt) 2011.11.14. 16:12:57

@Vén Csataló:

Két sorral feljebb még ugyanúgy leszartad Brüsszelt, mint a hitelminősítőket, most meg az Európai Bizottságra vered magad? Vagy ezek is addig hitelesek, amíg kedveset mondanak, és akkor hiteltelenek ha rosszat? Bezzek ha a Zorbán-kormányt kritizálnák, akkor rájuk is szarnál magasról.

Látszik, hogy Szijjártó neveltje vagy...

Vén Csataló 2011.11.14. 16:24:20

@Tilikov: Az Európai Bizottságot csupán azért bátorkodtam említeni, mert az elméletileg még a magad fajta retadáltnak is szöget üthet a fejébe, mivel az is rajta van kinyalandó seggek listáján. Ideje lenne elgondolkodnod/gondolkodnotok, hogy egy ki lehet-e nyalni mindenkinek a seggét, akinek ki akarjátok nyalni a seggét.

Tilikov (törölt) 2011.11.14. 16:33:33

@Vén Csataló:

Inkább nektek kéne elgondolkodni, hogy ha mindenkit leszartok, akkor ugyan ki akarja majd kinyalni a szaros seggeteket?

Nem kell kinyalni a hitelminősítők seggét, de leszarni sem érdemes őket, ha egyetlen tolvonással milliárdos károkat okozhatnak nekünk.

Mert ha beüt a bóvli és milliárdokkal fogunk többet fizetni a hitelért, akkor senkit sem fog érdekelni, hogy a vén csatalovak ezt leszarják-e vagy sem.

tarackos 2011.11.14. 16:41:29

@Vén Csataló: Paci, már mondtam a múltkor, nekem komcsi-komcsi egyre megy. Én nem relativizálok, tőlem mind elhúzhat a Marsra...

Virág et. 2011.11.14. 16:42:53

@Vén Csataló: Ja, hogy az amerikai székhelyű hitelminősítők elsősorban az amerikai befektetői érdekeket védik? És ez neked 2010 után lett újdonság vagy már akkor is az volt, amikor még a Fidesz hivatkozott rájuk, mint a bölcsesség egyetlen forrására?

"Ahogy a dollárt támogatják pofátlanul az euróval szemben."

Magyarország nem tagja az euro zónának.

"Kivéve persze a csicskamentalitású magyar komcsikat, ami le van maradva néhány brossúrával és még mindig azt hiszi, hogy ezekbe a seggekbe kell felkúsznia. "

Ez gondolom a Fideszre vonatkozott, akik röpke 2 évvel ezelőtt még rájuk hivatkozva vizionáltak államcsődöt.

TG69 2011.11.14. 16:44:39

@turul: Hát ja, minden rendben van, csak a kommunikáció ne lenne olyan rossz :).

civilkontrol 2011.11.14. 16:51:59

@dobray:

"Válságot megjósolni - ez milyen már? Miért is kellett volna előre látniuk a válságot? "

Pedig akadt, akinek sikerült ... még 2005-ben, ellenszolgáltatás nélkül. Ajánlom mindenki figyelmébe:

A háromlábú szék
kristalygomb.blogspot.com/2005/10/hromlb-szk.html

Vén Csataló 2011.11.14. 16:57:37

@Tilikov: Teccettek volna nem a sárga agyagig eladósítani Magyarországot. Akkor tán érdekes lenne, hogy most mit hisztériáztok. Közgazdaságilag. De így egyszerűen nem érdekes, mit hisztériáztok. Közgazdasági referenciátok csak azért nem egyenlő a nullával, mert negatív számmal jellemezhető.

Vén Csataló 2011.11.14. 16:59:06

@Virág et.: Nekem ebben semmi új nincs, derűsen nézem, hogy a hazai ballib mostanában teljesen meg van zavarodva, hogy most kinek a seggét kell kinyalni, mert már a mindenki seggének kinyalása sem optimális megoldás. :DDD

Virág et. 2011.11.14. 17:02:20

@Vén Csataló: Ugyanazt a segget kell nyalnia (a te szavaiddal élve) minden felelős politikusnak Magyarországon: a befektetőkét. Legalábbis kellene. Ugyanis ők hoznak ide pénzt, amiből aztán munkahely, fogyasztás, hitel és adóbevétel lesz.

Amíg mi szabadságharcot vívunk Románia jobbszélről csendben előz.

Vén Csataló 2011.11.14. 17:03:43

@Virág et.: Ja és nincs szórakoztatóbb, mint egy komcsizó komcsi. Ha még nem mondtam volna. Úgyhogy komcsizzad bátran a Fidesz, a magad fajta MSZMP tagkönyves taknyok között biztos tapsvihart aratsz vele, tán még bögrét is kapsz érte.

Tilikov (törölt) 2011.11.14. 17:06:11

@Vén Csataló:

Ha Eltolcsy elvtárs elhozza nekünk a bóvli minősítést, akkor azon sem segít, hogy vén csataló elvtárs leszarja ezt, és az sem, hogy amúgy minden a gyurcsányahibás miatt van.

Virág et. 2011.11.14. 17:14:41

@Vén Csataló: Pedig MSZMP tagkönyves taknyokból manapság akár még köztársasági elnök, külügyekért felelős államtitkár vagy alaptörvény atyja is lehet.

Persze csak ha KB-ig vagy miniszterhelyettesi pozícióig sikerült elvinniük.

2011.11.14. 17:28:56

@balint60: ezért mit fogsz kapni...

Alfőmérnök 2011.11.14. 17:33:47

@Mr. Pither: Egy szóvivőnek az a feladata, hogy hazudjon.

Vén Csataló 2011.11.14. 17:36:54

Na ja. Előbb szétlopjátok az országot (mert hogy konkrétan ez történt), aztán meg köpködtök azokra, akik a szarotokat kénytelenek lapátolni. Ritka visszataszító egy parazita fajta vagytok.

Virág et. 2011.11.14. 17:41:55

@Doomhammer: Pokorninak úgy látszik még nem ment el teljesen a józan esze. Látszik, hogy ki is maradt az élvonalból.

Vén Csataló 2011.11.14. 17:43:00

@Virág et.: Frissítsd a brossúrádat, mert súlyos hülyeségekkel vagdalkozol be a vakvilágba.
Schmitt konkrétan sosem volt MSZMP tag.
Még KISZ-tag se volt.

(Persze ha direkt akarod rágalmazni Schmittet, akkor nem szóltam.)

Virág et. 2011.11.14. 18:12:12

@Vén Csataló: Javaslom a "... vagy miniszterhelyettesi pozícióig" részt tanulmányozásra. Illetve ennek összevetését Schmitt Pál életrajzával.

Virág et. 2011.11.14. 18:12:58

@Vén Csataló: Illetve javaslom az olvasás és az olvasás utáni értelmezési, mint készség fejlesztését.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.11.14. 18:15:37

@Tündér_Lala:
"A hitelminősítők csupán politikai eszköz szerepét töltik be. Azoknak az eszközai akik fizetik őket."

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111102-szazhusz-milliot-fizet-magyarorszag-a-hitelminositoknek.html

"A hitelminősítő intézményeknek nemcsak a részletes adatokra előfizető felhasználók fizetnek díjat, de a minősítési szolgáltatást igénybe vevők, azaz a vállalatok és a kormányok is. Magyarország négy hitelminősítőnek fizet díjat, a Fitch Ratingsnek, a Moody'snak, a Standard&Poorsnak és a JCRA intézetnek."

Tényleg! Ez így van! :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.14. 19:11:58

@Virág et.:
"Pokorninak úgy látszik még nem ment el teljesen a józan esze. Látszik, hogy ki is maradt az élvonalból. "

Én nem akarom túlmisztifikálni Pokorni szerepét, az ő politikai karrierje is a Fideszhez van kötve, más karrierje meg nincs neki. Az már sokkal érdekesebb helyzet, hogy a Fidesz láthatólag leszarja azt a választói réteget, amit általában Pokorni szokott megszólítani. Amíg a szabadságharc tart, ennek nem nagyon látszik a hatása, de mi lesz a mohácsi vereség után?

Tündér_Lala 2011.11.14. 19:16:12

@Boli: Nyilván kötelező, ha kötvényt akarunk kibocsátami. (Erről nem tudtam) De hogy nem független:

mandiner.hu/cikk/20111114_londoni_elemzok_meg_elkerulheto_a_leminosites

Nos ez nyílt zsarolás.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 19:18:30

@Vén Csataló:
Pacikám, elárulok neked valamit. A rekordgyenge forintra, a bóvliba sorolásra és az eszetlen nemmegszoritásos megszoritásokra 2014-ben emlékezni fognak az emberek.
De csupán ezekre a tényekre, a háttérmagyarázat nem fogja őket érdekelni, véresre tépheti a száját a Szijjártó meg a Giró-Szász, vagy akár Orbán.

Kuuuurva nagy bukta lesz ebből, hullani fognak a rothadt narancsok.

Tündér_Lala 2011.11.14. 19:18:51

@Tündér_Lala: Válasz.
Kilakoltatási moratórium. Hagyni kell bedőlni a kégliket, állami strómanok felvásárolják piaci áron.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.14. 19:20:18

@Kőmíves Kelemen:
"Kuuuurva nagy bukta lesz ebből, hullani fognak a rothadt narancsok. "

Miért nem hullanak most azok a narancsok?

Alvarez 2011.11.14. 19:23:53

Sajnos az helyzet úgy néz ki, hogy a Fidesz - a saját arcának megőrzése érdekében - nem hajlandó az IMF-hez fordulni. Így viszont jön a leértékelés, a rendkívül magas kamatok, amit a piaci kölcsönért kell fizetni és a csúszdán hungafinggá váló forint.

Ha ez nem hazaárulás, akkor semmi se az.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 19:24:49

@Doomhammer:
Mert sajnos birkanép vagyunk.
Csak belekerültünk egy szép spirálba. A hazai szar helyzet miatt az értelmiség elmegy külföldre, a hazai vállalkozók egy része (mi is) szintén külföldre megy.
Ebből következően egyre kisebb lesz az adóbevétel, egyre több megszoritás kell...

Viszont addig nem hozzuk haza a pénzt, amig nem látjuk, hogy a kiadási oldalon is folyik a racionalizálás. Egy évi munkával nem keresek annyit, amennyit azokra a nyamvadt festményekre kibasztak pl.
A kinti jövedelem és a hazai jövedelem különbségéből viszont félreteszek öreg napjainkra, mert csak magamra számithatok majd...

Vén Csataló 2011.11.14. 19:53:51

@Kőmíves Kelemen: Hát persze-persze.
Arra meg senki nem fog emlékezni ugyebár, hogy hogy sikerült 8200-ról 20000 milliárdra tornázni a magyar államadósságot 8 év alatt. Mindenkinek amnéziája lesz ezekben a ballib közgazdasági szakértelmet illető ügyekben.
Meg persze arra sem fognak emlékezni, hogy ez a kormány volt az első, ami a bankokat és a multikat is megadóztatta, ahelyett, hogy rózsadombi krokodilkönnyekkel a szemében (tudom milyen megélni 40 ezerből) taposta volna ki a jónépből az utolsó fityingjét is, amúgy komcsi módra.
Mindenki párás szemekkel fog gondolni szegény bankokra és mint a kisangyal fogja behúzni Gyurcsány Fegyenc eftárs strómanját Bajnai Gordon eftársat. Ugye így lesz? Maradjunk annyiban eftárs, hogy vicsorogva álmodik a nyomorod. ;)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 20:01:26

@Vén Csataló:
Mert aki nem narancsos, az egyből szegfűs, mi?

Egyed inkább a zabot, amig teheted, és a kenyéradó gazdáid nem döntenek úgy, hogy kicsapnak igavonónak, mert Overdose pótléknak már kevés vagy.

Szélmalomharcos 2011.11.14. 20:01:29

A hitelmisősítők egyre jobban belesodródtak az önmagukat beteljesítő jóslatokkal való játszadozásba. Látni ahogy évről évre jobban belejönnek. Kiépít valaki pár tízmilliárd dolcsiért egy pozíciót a forintgyengülésre, aztán odaszól nekik hogy most már ti jöttök fiúk.

Olyan játszma ez mint a hajtóvadászat, ők a csaholó kutyák és valaki csendben ül a bozót mélyén

Várúr 2011.11.14. 20:09:37

@Virág et.:
Virág et. "Románia csöndben előz", pl. azzal, hogy felezi a közalkalmazotti fizetéseket, harmadolja a nyögdíjakat, százezreket bocsájt el, 3 millió román külföldön, tavaly újabb IMF gigahitelt vett fel, stb.
Ilyen versenybe szállj be te, mi inkább kimaradunk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.14. 20:14:17

@Kőmíves Kelemen:
"Csak belekerültünk egy szép spirálba. A hazai szar helyzet miatt az értelmiség elmegy külföldre, a hazai vállalkozók egy része (mi is) szintén külföldre megy."

Ez túl bonyolult és hosszú távú. Hányan élnek tartósan külföldön? Talán 100-200 ezer ember, talán annyi se.

A valóság sokkal prózaibb. Idióta politikusaink - politikai racionalitás által indokolva - bizonytalanságot gerjesztenek. A bizonytalanság hatása rosszabb hitelkörnyezet, magasabb kamat. Amit a végén mindenki fizet, a politikusok főleg nem.

Ez a kis játszma itt pontosan megfigyelhető.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 20:36:01

@Doomhammer:
Csak a szűk környzetemben van 8 olyan ember, aki külföldre viszi a vállalkozását.
Évi 10-15 millió adóval számolva ez 100 milla bevételkiesés a kormánynak, egy nagyon szűk környezetre vetitve.

És szerinted ha nekünk kisvállalkozóknak ilyen adózási összeg mellett megéri kimenni, akkor a nagyobbakkal mi lesz?
Nem beszélve a feketegazdaságról...

Pelso.. 2011.11.14. 20:38:32

@Doomhammer: A gerjesztett bizonytalanságban, zavarosban-, lehet a legjobban halászni. Ez nem közhely, hanem rohadt valóság.

eN 2011.11.14. 20:56:18

@Doomhammer: maga tényleg Pokornit siratja? má mér' nem egyenesen Valentine Hungariant sírja vissza?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.14. 21:23:10

@eN:
Hoffmann ugyanolyan szélsőséges, mint Magyar Bálint volt, csak egy másik irányban.

Pokorni egy szürke pártpolitikus. Őbelőle nem nézem ki azt az elkúrást, amit Hoffmann élőben ad elő. Hoffmann és a bandája egy hihetetlenül inkompetens, de annál agresszívabb társaság, akik bevásárolták magukat a Fideszbe és most cserébe 4 évig azt csinálnak az oktatással, amit akarnak. Már csupán ezért megérdemli a Fidesz, hogy 2014-ben elküldjék őket napirend előtt felszólalni újabb 8 évre. Azonban a Fidesz ennél jóval nagyobb károkat okozott és erről szól ez a post, nem az oktatáspolitikáról.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.14. 21:27:27

@Pelso..:
Van erről egy kedvenc történetem, amit már leírtam vagy egy tucatszor, de nem bírom magamban tartani. Tavaly azzal játszottam, hogy egy nagy devizakereskedő rendszerével - játékpénzzel - spekuláltam. Természetesen vesztettem és innen tudom, hogy mennyire veszélyesek azok a hirdetések, amelyek az árfolyamspekulációt valami egyszerű dolognak állítják be. De nem ez a lényeg.

Nagyon hamar rájöttem, hogy a magyar forint a legjobb pénz spekuláció szempontjából. Gyakran változik és sokat és ez az, ami számít. Azóta is azon gondolkozom, hogy a régióban miért a forint a leginstabilabb pénz. Az biztos, hogy a valutaspekulánsok álma.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.14. 21:28:50

@Kőmíves Kelemen:
"És szerinted ha nekünk kisvállalkozóknak ilyen adózási összeg mellett megéri kimenni, akkor a nagyobbakkal mi lesz?"

Miért nőtt az adó ezeken a kisvállalkozásokon?

bz249 2011.11.14. 21:38:16

@eN: az elmult 20 evben az oktataspolitikusok kozul egyedul Pokorni volt az aki legalabb egy ertelemes otletet (igen a tomegkepzes az, 2010 van mashogy nem megy) fel tudott mutatni. A megvalositas olyan lett amilyen, de legalabb az elkepzeles nem volt ordas hulyeseg. Namost ezzel Kolosszuskent tornyosul az 1990-2011 idoszak osszes tobbi oktataspolitikusa fole. Ez persze inkabb a tobbeik kritikaja, semmint Pokorni erdeme.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 21:43:42

@Doomhammer:

Nem is az adónövekedés a legfőbb gond, hanem a kiszámithatatlanság.
Pl:
- November 14.-én végre eldöntötték, hogy jövőre még nem szünik meg az EVA, hanem felemelik. De hogy mennyivel, azt még mindig nem tudni, másfél hónappal az év vége előtt.
- áfa nő, eü hozzájárulás nő, cégautóadó nőtt, az alkalmazottak szarabbul járnak, hacsak nincsenek bérben kompenzálva
- lenyúlták a manyup pénzeket(most nem az az érdekes, hogy milyen káros volt a rendszerre, meg hogy hitelből kellett fedezni a félretett pénzt), ráadásul a bentmaradókat most végleg kibasszák a rendszerből, mondván hogy nem lesz nyugdijunk. De azért vonnák a járulékot
- elüldözték a befeketetőket, akiknek bedolgoznak a kis vállalkozások
- a pályázati pénzek kifizetése csúszik, új pályázatokra bejutni lehetetlennel határos, semmit sem lát a kkv szektor az eu-s pénzekből

... és amikor mindezeket megcsinálják, 100 milliárdot adnak a közmédiának és Szalai Annamáriának, 20 millióért vesznek gagyi képeket, a BKK most rendelt új autókat.

Köszönöm, de az adót majd akkor fizetem itthon, amikor az jó helyre megy, nem pedig holmi szabadságharcos ámokfutásra és az elvtársak zsebébe.

Jah, és had emlitsem meg a végtörlesztést. Egyik ismerősünk most törlesztette vissza egyben a svájci frankos hitelét. "Csak" 12 milliót nyert rajta.
Közben van olyan barátunk, aki éjt-nappallá téve dolgozik, hogy éppen ki tudja fizetni a törlesztőrészletet.
Mi viszont fizetnénk továbbra is az euro alapú hiteleinket, mert hosszú távon jobban megéri, mint forintositani.

Nem tudom mit szólna egyébként a bank, ha jövő hónapban átutalnánk a törlesztést 268 Ft-os árfolyamon, mondván hogy Matolcsy is ezzel számolta a költségvetést... kibaszott dilettáns banda.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.14. 21:55:47

@Kőmíves Kelemen:
Várjunk csak, várjunk. Mit ért maga azon, hogy külföldre viszi a vállalkozását? Hogy elmegy Hollandiába ablakot festeni (mondjuk)? Vagy azt, hogy Magyarországon festi az ablakot, de szlovák cégbejegyzéssel?

"- áfa nő, eü hozzájárulás nő, cégautóadó nőtt, az alkalmazottak szarabbul járnak, hacsak nincsenek bérben kompenzálva"

Az adójóváírás szűkítése miatt? Az ÁFA növekedése hogy érinti a vállalkozását? (mivel azt visszaigényli)

"- elüldözték a befeketetőket, akiknek bedolgoznak a kis vállalkozások"

Konkrétan milyen befektetőket? Én azt látom, hogy jönnek folyamatosan.

"- a pályázati pénzek kifizetése csúszik, új pályázatokra bejutni lehetetlennel határos, semmit sem lát a kkv szektor az eu-s pénzekből"

Nincsenek pályázatok? Vagy nem a kkv-k kapják? Vagy a kkv-k kapják ugyan, de egy szűk csókos kör?

"Köszönöm, de az adót majd akkor fizetem itthon, amikor az jó helyre megy, nem pedig holmi szabadságharcos ámokfutásra és az elvtársak zsebébe."

De itthon él? Mert valaki fizeti az utat, amin jár.

Robinzon Kurzor 2011.11.14. 22:00:32

A halálozások legfőbb oka a statisztika.
Amint az közismert.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 22:04:50

@Doomhammer:
Épitész vagyok, valamint internetes kereskedelemmel foglalkozunk.

Mindkét tevékenység végezhető akár a Kanári-szigetekről is.

Azt a demagógiát meg hagyjuk, hogy nem fizetem az utak kátyúzását, mert az a benzinbe épitett adóból van, valamint a megkeresett pénzt itthon költöm el, tehát több költés=több adó.

Pályázatok? Nézzük csak az engem érintő ZBR-t. A választások után egy évig hitegették a szakmát, hogy a zöldkvótából CSAK ERRE forditható összegre kiirják a pályázatokat (hőszigetelés, energiakorszerűsités, napkollektor, stb). Egy év után kiirták olyan szűk kerettel, hogy 3 (HÁROM) nap alatt kimerült, és azóta is ennyi.
Nem tudom milyen befektetők jönnek folyamatosan, de az én általam ismertek (2006-2009 között 12 milliárdot ruháztak be) menekülnek innen, és mennek Prágába inkább, mert kiszámithatatlan a gazdaságpolitika.

Robinzon Kurzor 2011.11.14. 22:07:50

A Mandiner persze továbbra is úgy tesz, mintha ez valami káros mellékhatás lenne, nem pedig maga a főhatás.

Az is "tankönyvszerű" volt, ahogy ma Szíjjártó IMF-elhajtó nyilatkozata (nincs rájuk szükség, tudjuk mi a piacról finanszírozni magunkat) után kb. fél órával megint le kellett fújni egy állampapír aukciót, mert a fele sem kelt volna el az eladásra kínált mennyiségnek.

2 hónap alatt 750 Mrd forint lejáró hitelt kellene újrafinanszírozni, de a kutya sem, sőt, még a kínaiak sem akarnak hitelezni minket.

Most arról nem is beszélve, hogy az IMF-pénzt 2-4% között kapjuk, a piacról, ha egyáltalán 6-8% között.

Ennek a töredékéért is ülnek már sokan (hűtlen kezelés).

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 22:22:06

@Doomhammer:
Csak a legfrissebb:

"Módosul emellett az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző törvény. Ezentől a bruttó 300 ezer forint alatt keresők nettó bérének értékét a munkaadónak kell megőriznie. Aki ezt nem tartja be, azt a munkaügyi ellenőrzés során nem bírságolhatják, viszont az elvárást nem teljesítő cég két évig nem indulhat közbeszerzésen, és nem kaphat állami támogatást"

Ez kkv barát rendszer? Miért a munkáltató fizesse meg a kormány balfaszságát?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.14. 22:27:34

a giroszt fokhagymás szósz nélkül kérem, csirkehúsból

kotkodáááááááááááács!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.14. 22:28:37

@Kőmíves Kelemen:
"Nem tudom milyen befektetők jönnek folyamatosan, de az én általam ismertek (2006-2009 között 12 milliárdot ruháztak be) menekülnek innen,"

Ezek ugye építőipari cégek?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 22:31:55

@Doomhammer:
Igen, épitőipari cégek.

De emlithetek egy feldolgozóipari céget is, akiknek nyáron terveztünk egy csarnokot. Jövőre akarták beinditani a termelést, 58 embert foglalkoztatva.
Most éppen Szlovákiában épül ez a csarnok, az ipari parkban a területre pedig kikerült az eladó tábla.

Sok kicsi sokra megy...

Virág et. 2011.11.14. 22:36:27

@Várúr: Eddig még senki nem volt képes B-verziót mutatni. Ha valaki előáll egy fájdalommentes, "bársonyos" helyreigazító-csomaggal, én leszek az első, aki beáll mögé. Feltéve, hogy működik.

A Matolcsy-féle próbálkozás épp most szerepelt le.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.11.14. 22:42:17

@Kőmíves Kelemen:
"De emlithetek egy feldolgozóipari céget is, akiknek nyáron terveztünk egy csarnokot. "

Milyen iparág? És Szlovéniában miért jobb nekik?

komplikato 2011.11.14. 22:44:39

Elolvasva pár kommentárt: Hurrá megmenekültünk! A hitelminősítők úgy is csak manipulálnak, nem igaz semmi amit írnak, ebből következik, hogy az országunk rövidesen gazdaságilag révbe ér a sárga köves úton. Nincs semmi para, minden a legnagyobb rendben.
A Noki sem lép le kis hazánkból, gyűlnek ide a befektetők ...

Franc. Bilibe lógott a kezem és felébredtem ...

komplikato 2011.11.14. 22:46:28

@Doomhammer: "És Szlovéniában miért jobb nekik?"
Remélem ezt nem komolyan kérdezted. Szerinted miért vannak külön cégek már, akik a Magyarországról menekülő vállalkozóknak szlovák cégeket csinálnak? Csak nem azért mert fele annyi sápot szednek le a cégekről? De ahogy olvastam ma már jobb, olcsóbb, tisztább érzés akár Romániába vagy éppen Angliába céget csinálni mint itt.

Gabbesz 2011.11.14. 22:51:06

@Vén Csataló: Te magadtól vagy ilyen seggfej, vagy fizetnek érte, mint Giroszéknak?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 22:55:17

@Doomhammer:
Mérőműszereket szerelnek össze, és az ehhez szükséges cuccokat gyártják le.

A tulajdonos egy erdélyi magyar, és szeretett volna nálunk munkát adni/adózni. (otthon náluk azért nem, mert nincs megfelelő logisztika, mivel exporttermék)
Csakhogy Szlovákiában van egykulcsos adó (ténylegesen!), és az összes adónem száma is elfér egy tenyeremen, a hazai 21-el szemben.
Tehát:
- bürokrácia töredéke az itteninek
- adózás kedvezőbb
- több költséget el tud számolni
- és ami neki fontos: ott is vannak magyarok, akiknek tud munkát adni
- nem változnak NAPONTA a jogszabályok

A csarnok költségbecslése 327 millió forint volt, csak az épület+tereprendezés. Elesett az állam ennek adóbevételeitől, valamint a melósok járulékaitól, és a gyár haszna utáni adótól.

De emlithetem azt a vállalkozót, akire rászállt az adóhatóság, emiatt május óta nem tud fizetni (többek között nekem sem). Most szerdán lesz a következő forduló, és várhatóan lezárul a cirkusz. Természetesen semmit sem találtak nála, de fél évre kikapcsolták a vérkeringésből, felhalmoztatva vele rengeteg adósságot, valamint kénytelen volt szélnek ereszteni a melósait, mert se munka, se pénz. Mindez amiatt, mert ÁFÁ-t mert visszaigényelni az eszközbeszerzései után...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.14. 22:56:44

@Kompli:
Mi Angliába megyünk. Ilyen kiscégnek, mint a mienk, nagyságrendekkel jobb.

ebfül 2011.11.14. 23:06:34

Narancsosok

fidesznyikek

a minisztréiumi állásaitokból

stb.

hol marad?

janper 2011.11.14. 23:08:21

@GGG77: te teljesen hulye vagy, ha azt hiszed, hogy komoly penzeket igy, talalomra fektetnek be, egy ujsaghir alapjan.

sityak 2011.11.14. 23:16:57

Szervezkedni, tüntetni, pártot alapítani, pénzt és munkát belefektetni, igen.
Nem arra várni, hogy majd a nyomorultak végső elkeseredésükben kikaparják nektek a gesztenyét.

is 2011.11.14. 23:17:38

@Mr. Pither: lásd Navracsics. 2006-ban még majdnem konstruktívnak is nevezhető volt, aztán beállították a kivonulgatás arcának, és ott kellett minden nap a legnagyobb marhaságokat is felolvasnia. de van a sor tovább is, Rogán sem véletlenül húzott el, már elege volt neki is abból, amit mondania kellett. Varga Mihály inkább eltűnt, semhogy a teljes szakmaiatlanságot kelljen bevállalnia. stb. stb.

sityak 2011.11.14. 23:18:20

Mind fideszesek vagytok.

is 2011.11.14. 23:25:49

@Vén Csataló: "milliárdra tornázni a magyar államadósságot 8 év alatt."

én emlékszem. 2001-2002-ben elbaszta az Orbán. 2002-2004-ben a Medgyessy, 2004-2006 között Gyurcsány, és 2006 őszétől 2008 márciusáig sikerült Orbánnak minden ezzel ellentétes lépést megtorpedózni, akkor még le is hülyenépszavaztatni, valamint a parlamentben semmi reformot sem megszavazni. ez volt a 8 év, utána jött a világgazdasági válság. a 8 évből négyért Orbán, kettőért Medgyessy, kettőért Gyurcsány a felelős. a világgazdasági válságért a világ a felelős.

is 2011.11.14. 23:27:43

@poszt: ennyire fáj a hülyeség? javaslom, hogy olvasgasd el Tóta W.-től a Mea Culpa posztját, aztán tedd át a saját történetedre meg stílusodra.

Vén Csataló 2011.11.14. 23:45:34

@is: Ezt olyan szépen felmondtad, hogy a kassza fárad hozzád.

Vén Csataló 2011.11.14. 23:47:40

@Gabbesz: Mielőtt nagyon beleélnéd magad, sajnos jeleznem kell, hogy nem érdekel a véleményed. Úgyhogy nyugodtan öklendezz csak tovább.

Táskás Tóni 2011.11.15. 00:02:55

@Vén Csataló: Neked is amnéziád van. Amikor az idiótáid átvették a kormányzást 18600 milliárd volt az államadósság. Most a 3000 milliárd mnyp-i vagyon lenyúlása, a különadók elköltése, a 370 milliárd 10 havi járulék lenyúlása, 500 milliárd IMF hitel elköltése után az államadósság 20600 milliárd ft. Apám ezek 5000 milliárdot basztak ki az ablakon másfél év alatt. Erre még a szocik sem voltak képesek. Rájuk 8 év alatt!!! 9500 milliárd jut. Viszont nem épült egyetlen km autópálya, nincsenek munkahelyek. tudom az egymillió munkahelyet úgy értették, hogy annyi marad. Lehet, hogy ezt az ígéretüket még 2014 előtt beváltják.

Táskás Tóni 2011.11.15. 00:10:28

@is: Rogán csak azért húzott el, hogy táskásként 16 milliárd ft adósságot nyomjon 4 év alatt az V. kerület nyakába. Bocs, de attól ideges leszek, ha az udvaroncokat valaki normálisnak próbálja beállítani. Ugyanazt a tárogatót fújják Kósa Rogán Varga Navracsics, mint a két zseni,a főnök és a jobbkeze. Heim Péternek viszont volt annyi esze , hogy lelépett. Vannak még jobboldalon egy páran értelmes szakemberek. De azok nem a bunkó focista szavára nyomkodják az igen gombot a parlamentben.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2011.11.15. 00:24:00

@Vén Csataló:
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=163768

2011-es bejegyzés. Igen, a Fidesz még 2011-ben is adott a Fitch szavára, amikor az érdekei úgy kívánták.

mehetsz aludni.

zsoci 2011.11.15. 00:29:33

Azért az látni kéne, hogy a hitelminősítők, sima manipulátorok. Azt hazudják amitől magasabb hasznot remélnek. Semmilyen valós pénz, valós kockázat, valós veszély nincs a " minősítésükben" . Ez az egész csak arra jó, hogy a tözsdei okoskodósknak legyen mire spekulálni.

Bloodscalp 2011.11.15. 00:45:56

@politicus: ugyanmár, hiszen megszavaztad:) tessék szépen meg is magyarázzák...a frissen felvett Andráska tolja az arcodba a magyarázatot, élvezd ki

agyamputáltak 2011.11.15. 00:52:27

@henrik_:
haha most biztos elment aludni a szarjankója későn linkelted :D

Mercel 2011.11.15. 01:14:10

@bs395:

Nem.

Ezt úgy 10 éve csinálják.

"Frigyes"

veny 2011.11.15. 01:20:00

Giró-Szász messze nem volt ennyire hülye, amíg nem a hülyeség volt a munkája...

veny 2011.11.15. 01:37:04

@Vén Csataló: Feltűnően túl sokat írsz seggekről, ne bámuld mindig azt a tükröt...

veny 2011.11.15. 01:44:15

@Vén Csataló: " Előbb szétlopjátok az országot ..."

Egybites baromarcúkám, most sokat fogsz tanulni: a Zemberek többsége (nem holmi 2/3, jóval több) se nem fizetett piros komenyista, se nem fizetett narancsos komenyista, hanem csak úgy Zember.

Pont Girosz barátunk a látványos példa arra, mennyit is tud változni a Zember, ha fizetett komenyistává lép elő.

Tán túl rég élsz körön belül, azért nem érzed már a szagotokat...

ebfül 2011.11.15. 02:30:40

@Doomhammer:

Szlovénia és Szlovákia közti különbség megvan?

Figyelj jobban, így nagyon hiteltelené teszed amit írsz.

ebfül 2011.11.15. 02:33:11

@Kompli:

"Elolvasva pár kommentárt: Hurrá megmenekültünk! A hitelminősítők úgy is csak manipulálnak, nem igaz semmi amit írnak..."

Rendesen kellett mazsolázni azt a pár komment :-)))

Csatalón kívül mást olvastál fentebb?

ebfül 2011.11.15. 02:39:10

Teljesen korrekt, értékvezérelt poszt volt.

Végigolvasva a kommentfolyamot, egyetlen elismerő megnyilvánulsás sem volt balról. :-(

Ennyit a nincs normális közéleti párbeszédről.

karnak 2011.11.15. 02:55:31

A hitelminositokhoz jol ertesz. Gondolod veletkenul vannak ott ahol?
Masreszt az amerikai/azsiai/stb toke kinek a velemenyere ad majd egy magyar allamkotvenyvasarlasnal, de legyen az olasz v ir v spanyol?

Egy helyi, uj, eu altal grundoltera, v esetleg a szazeve amerikaban mukodore?

Most okosat mondtal gondolod, mert osszemosol dolgokat h igazad legye vagy magadnal vagy kifele?

Nem, felinfokat osszeollozol es kijon a sajat kis igazsagod, de ettol a vilagnak ez meg nem lesz az.

Legkozelebb egy ujsagbol is kivaghatnal szavakat, betuket hogy kijojjon a mondat amit olvasni szeretnel.

pereszke 2011.11.15. 03:12:00

@Gabbesz: @Vén Csataló: Te magadtól vagy ilyen seggfej, vagy fizetnek érte, mint Giroszéknak?

szerintem ő lehet maga szargyártó petya, amekkora farokságokat írogat mindenfele. vagy valami még hülyébb, de arra még nincs szó a magyar nyelvben, eddig a szargyártó volt a legalja.

karnak 2011.11.15. 03:23:18

Doomhammer ur maga vagy nem ebben az orszagban el, vagy nem talalkozik vallalkozasokkal, sot talan emberekkel sem.

Minden kerdesre ott volt egyel feljebb a valasz, pont ugy ahogy igaz, engedje meg, de kozel 20 eve cegekkel, bankokkal, eu-tamogatasokkal foglalkozom, no meg allami, onkormanyzati projektekkel, sok politikaval (kotelezo sajnos-nem sajnos), remelem eleg jo ralatassal.

Maga itt sunyi modon azt suggallja h itt minden rendben van, holott minden teny az ellenkezojet bizonyitja, ha meg valami menthetetlen, akkor jonnek a kifogasok, hogy a nyocev, meg a hitelminositok, meg a spekulansok, meg az erdekcsoportok, 'ok', azok, tudjukkik, voldemort, szaruman, a hibas, hiszen a kormany mindent jol csinal.

Ezt maga el is hiszi, az ilyenek miatt doglik meg az orszag?

Azon gondolkodjon mar el h ha tenyleg vannak nagy gonosz karvalytokesek, akkor vajon celszeru-e haboruzni? Erdemes -e hadat uzenni anglianak, az usanak? Mert ugye akkor is nagyon jol csinaltunk mindent. Mi a maga elkepzelese ezekrol a dolgokrol?

Es nem, nem jon a toke csak megy, nem hiteleznek a bankok, es nem tamogatjak a kkv-kat mert nincs mibol nincs mivel, nincs melo ugyanis. Az ami
Mukodik, az olyan amihez nem engedik kozel az allamot, lsd autoipar.

Lófasz esti fényben 2011.11.15. 05:07:36

a hitelminositok csak olyan kotvenyt minositenek amiert fizetnek nekik.
az AKK fizet eleg jelentos osszeget azert, hogy a magyar allam kotvenyeit a hitelminositok minositsek.
a befektetok nem vesznek minositetlen kotvenyeket.

a fidesz szovivoi pozicio munkaszerzodese valoszinuleg magaban foglalja azt, hogy az illetonek ocsmany hazug féregként kell viselkednie.

csgabor 2011.11.15. 05:08:50

@vizipipa: ez a "legveszélyesebb bankok" butaság, rosszul fordították le a "hírt".

A listán szereplő kettő banknál is van számlám, így kicsit megijedtem és megkerestem az eredeti hírt/cikket, angolul.

Nos, nem arról van szó, hogy ezek a bankok veszélyesek, hanem arról, hogy ezek azok a nagy bankok amelyek bedőlése komoly veszélyeket okozna. Azért készítették a listát, mert ezeknek a bankoknak kell bizonyos szigorított előírásoknak megfelelni. Tehát, magyarul, ez a nagy és jelentős bankok listája.

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.15. 05:21:18

@Vén Csataló: "Ha neked a két KISZ-titkár azonos súlycsoportú KISZ-titkár, akkor nincs miről beszélnünk. "

Nem. Nem 'azonos súlycsoportú'. Az egyiknek anyja, apja is párttitkár volt, így a KISZ-es szerephez és minden máshoz is elég volt, hogy kádergyerek. :P

2011.11.15. 05:48:13

Én még emlékezem arra, amikor a fideszes fiuk, bőszen hajtogatták a parlamentben a leminösités tényét.
Igaz akkor Fletó volt kormányos és akkor igaz volt.

Most a fidesz van kormányon és a hitelminősitö hazudik! Vagy mégsem?!

Ez a mi kommunistánk jó kommunista, a ti kommunistátok galád

mendson 2011.11.15. 05:49:50

@Vén Csataló: A francia nemzetibank elnöke nem mondott semmi ilyesmit.Pontosan azt mondta, hogy a hitelmínősítők jelezzék előre, ha valamelyik országgal baj lesz. Vagy Giró egy méreteset hazudott.

Semper Fidelis 2011.11.15. 05:54:59

Őőőőőő... Ezek azok a hitelminősítők, akik a Lehman Brotherst a legmagasabb jegyzésen tartották? Vagy netán azok, akiknél az USA a 14 EZER milliárd dolláros adósságával AAA+-os??

Nem veszitek észre, hogy Magyarországot nem véletlenül rángatják? Szerintem komolyan spekulálnak valakik a forint ellen. Egyszerűen nem érem fel ép ésszel, hogy sokan mindenféle államcsődöket éltetnek, azért, mert utálják Orbánt. Sok, agyament ökör.

2llkedő 2011.11.15. 05:56:07

@ebfül:

"Végigolvasva a kommentfolyamot, egyetlen elismerő megnyilvánulsás sem volt balról. "

A baloldalon a fideszen (hazán) kívülieket érted?
Mivel kapcsolatban kellene elismerő megnyilvánulás? A pártunk és kormányunk munkájával , a kormányszóvivő nyilatkozatával, vagy a hitelinősítőkkel kapcsolatban?

2llkedő 2011.11.15. 05:59:38

@Semper Fidelis:

"akiknél az USA a 14 EZER milliárd dolláros adósságával AAA+-os??"

A minősítés nem csak az adósság alapján történik.

"Szerintem komolyan spekulálnak valakik a forint ellen."

Ha esetleg az üldözési mániádat levetkőznéd, talán még normálisan is tudnál gondolkodni.

"azért, mert utálják Orbánt."

Lehet, hogy Vityenka tett is ennek érdekében valamit?

magyar gyorsnaszád 2011.11.15. 06:08:21

@Semper Fidelis: ha egy kis eszed volna,féleszű lehetnél

Semper Fidelis 2011.11.15. 07:27:45

@magyar gyorsnaszád: Azért talán valamennyi van.
Fogadjunk, hogy a hivatalos, bejelentett fizetésem legalább 3* annyi, mint a tiéd ;o)

Már ha nem valami taknyosorrú iskolás kölyök vagy persze. :o))))

histar007 2011.11.15. 07:42:27

Ha egy technikai malőrrel/elírással is pánikot tudnak kelteni, akkor valószínű hatalmuk van.
A gond ott van, hogy még hallgatnak rájuk. Valószínűleg azok, akiknek pénzük van rohadásig, viszont gőzük sincs róla hova fektethetnék extra profittal kockázat nélkül.

Amíg befektethető dollár milliárdokat mozgatnak egy-egy besorolással, addig nincs mit tenni. Ha betiltjuk, akkor majd a weboldalán ír egy postot... És nem vállalja a felelősséget, ahogy eddig sem tette. És még mindig hiteles. Csak tudnánk hogy csinálják!

Lencsés lstván 2011.11.15. 07:44:01

@Vén Csataló: "Ahogy a dollárt támogatják pofátlanul az euróval szemben. Nyilt titok volt ez eddig is, de most már trambulinról hugyoznak a medencébe. Nem véletlen, hogy ma már az Európai Bizottság szintjén kérdőjelezik meg a hitelminősítők szakértelmét. "
- Tehát rontják az eurót. Akkor miért 317 forint? A gondolkodás látom nem erősséged.

Lencsés lstván 2011.11.15. 07:45:16

@Vén Csataló: "Közgazdasági referenciátok csak azért nem egyenlő a nullával, mert negatív számmal jellemezhető. "
- Az előbbi röfid után jobb lenne ha csendben maradnál ez ügyben!

histar007 2011.11.15. 07:46:53

Az egyetlen megoldás a szisztematikus hiteltelenítés lenne, és ezt összefogva kellene csinálni, szándékosan szembemenve a javaslataikkal.
És ne feledjük, ha hozamígéret vakít, és bármit el lehet hinni. Bernard Madoffnak is hittek.

Alterix 2011.11.15. 07:47:44

@Semper Fidelis: "Ezek azok a hitelminősítők, akik a Lehman Brotherst a legmagasabb jegyzésen tartották?"

Igen. És ezek azok a hitelminősítők, akik a fidesznek pár éve még abszolut totum factum voltak. Ha úgy tetszik a Lehman Brothers bukása utáni napon.
A Ft elleni spekulációról meg meg lehet kérdezni Kósát, Szíjjártót is, bár nekik nem a spekuláció, hanem épp annak megakadályozása lett volna a dolguk. Olyasmibe nyultak, amihez nem értenek, itt a böjtje.

Lencsés lstván 2011.11.15. 07:49:14

@veny: "Feltűnően túl sokat írsz seggekről, ne bámuld mindig azt a tükröt... " :-))

Lencsés lstván 2011.11.15. 07:53:33

"A kötvény minősítése hitelkockázatának a meghatározását jelenti. A kötvény minősítését független hitelminősítő ügynökségek végzik, akik kockázati osztályokba sorolják be az egyes kötvényeket.

A legismertebb minősítő ügynökségek a Moody's, a Standard & Poors és a Fitch Ratings.

A Moody's minősítési kategóriái Aaa, Aa, A, Baa, Ba, B, Caa, Ca, C, ahol Aaa a legjobb, a C pedig a legrosszabb minősítés. A Standard & Poors és a Fitch Ratings minősítési kategóriái AAA, AA, A, BBB, BB, B, CCC, CC, C, D.

Befektetési minősítésűnek nevezik a BAA (illetve a másik besorolás szerint BBB), vagy annál jobb minősítésű kötvényeket, míg bóvlinak (junk) nevezik a többi kötvényt."

- Nem az országot minősítik, hanem a kötvényeit.
Amit meg muszáj, mert a befektetési alapok a fejlett országokban csak minősített kötvényeket vásárolhatnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 07:54:10

" Hogy miért ne minősíthetné bárki egy ország államadósságát, egyáltalán, milyen jogosítványt hiányol a kormányszóvivő, az nem igazán érthető."

Khm, ha körbenéz a kedves cikkíró, azt látja, hogy bizonyos munkákhoz végzettség kell, meg van, ahol azon túl is kellenek vizsgák. Meg cégeknek mondjuk ISO certificate-ek, esetleg mondjuk az elektronikus aláírás szolgáltatóknál meg egyéb rendszeres auditok.

A hitelminősítőknek meg mi ilyesmije van?
Ki garantálja, hogy nem megrendelésre dolgoznak?

Régóta vakarja az agyam, hogy azon túl, hogy a mostani folyamatos országbedőlések tuti spekulánsoknak köszönhetők, a folyamatos leminősítések is valami ilyesmi. Azaz arra az lenne a tippem, hogy a megadóztatott bankok mentek a haverokhoz az IMF-be sírni, illetve az IMF-nél valaki nagy üzletet akar csinálni azzal, hogy mi is felvegyünk hitelt.

És amúgy is; pl. rühellek tartozni, és jó lenne, ha az államadósság sem lenne túl nagy, hogy ne függjünk ilyen IMF-szerű bandáktól. (Vö. védelmi pénz.)

Sajnos ez mindenképpen fájdalmas folyamat lesz, de minél később lépjük meg (ha már 20 évig nem sikerült), annál rosszabb.

2llkedő 2011.11.15. 07:55:29

@Lencsés lstván:
"- Nem az országot minősítik, hanem a kötvényeit."

A kötvényeken keresztül pedig az országot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 07:55:38

@Alterix: Mondjuk azért az sem volt rossz, hogy egy pár napos képviselőcske mond valamit, és mindenki készpénznek veszi... Az elemzők általában azt vesznek figyelembe, amit szeretnének (általában a negatívumokat pl.)

Pipas 2011.11.15. 07:57:15

@jános515: Vagy az is lehet, hogy a hitelminősítők egyszer hazudnak, egyszer pedig nem. Logikus gondolad, nemdebár?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 07:59:09

@Pipas: Amennyiben úgy vesszük, hogy esetleg megrendelésre minősít, már nem is akkora marhaság ám. A pénz nagy úr...

2llkedő 2011.11.15. 07:59:54

@ColT:

"A hitelminősítőknek meg mi ilyesmije van?
Ki garantálja, hogy nem megrendelésre dolgoznak?"

Tök mindegy, hogy milyen ilyesmijük van. Ha a piac nem fogadja el, akkor mindegy, hogy mit firkálnak, a kutya se foglalkozik velük. Jelenleg viszont jobban hisznek nekik, ha van papírjuk, ha nincs, mint a fényességes kórmányunknak. Mert a piac meghallgatta amit Viktor mondott, és nem arra figyelnek, amit mond, hanem arra, amit tesz.

Pipas 2011.11.15. 08:05:38

@ColT: Biztos vagyok, hogy megrendelésre dolgoznak. Akinek ekkora hatalom van a kezébe (gyakorlatilag országokat, nemzeteket döntenek be vagy emelnek fel), azok biztosan korrumpálódnak.

Ráadásul semmi felelősségük nincs, hiszen ha egy ország/cég jól/rosszul teljesít annak ellenére, hogy ők mást mondtak, akkor szétteszik a kezüket, hogy "a gazdaság nem megjósolható".

És végül az egész gazdasági válság nagyjából bebizonyította, hogy semmi értelme annak, hogy ezek a hitelminősítő cégek működnek. Semmi, kivéve annyit, hogy plussz lengéseket visznek a rendszerbe, hogy a válságok még mélyebbek legyenek. :-(

Pelso.. 2011.11.15. 08:08:01

@Doomhammer: Hát persze. No meg spekuláció a kormányzat részéről, Kósa-Szíjjártó aranyköpései precízek.

Laarson 2011.11.15. 08:09:55

Ugyanaz a retorika ellenség állítás és azzal szembeszegülés. Az eu-t nyilván nem lehet ellenségnek beállítani. Érdekes hogy újra meg újra meg jelenik a fidesz médiában hogy az eu megdicsérte mo-t. De gyakorlatilag azt 1x se mondják el hogy hol vagy ki dicsérte meg, hanem csak úgy általánosságban valaki megdicsérte mo-t az eu-ból. Más részről kinek higgyen a külföldi befektető ha nem a hitelminősítőnek? Az olyan országnak aki később bevallja hogy csaltak az ország jelentésben? Nyilván csak abban fognak megbízni aki függetlenül hozza a döntéseit. Ez például pont a válság hatására következett be. Gondoljunk itt usá-ra isec megerősítés stb. Szóval ezen semmi sem fog változtatni. A befektetők és ugyanúgy a világ stabilitásra vágyik a kormány retorikája ennek pont az ellenkezője. A külföldi tőke az nem távirányítású. Nem úgy működik hogy orbi bekapcsolja oszt akkor jön a hitel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 08:10:18

@2llkedő: Hát mondjuk ja, a kormány is ha valamit jól csinál, akkor mellette 20 egyéb dolgot töketlen módon :( Ezzel az adósságkezeléssel is, az irány jó, a részletek viszont nagyon nem.

@Semper Fidelis: @Pipas: Hát ja. Amúgy az ország/valutabedöntéseken, meg a válságokon is kurva nagyot szakítottak egyesek. A lengéseknek is megvan a maga célja...

2llkedő 2011.11.15. 08:10:23

@Pipas:

"És végül az egész gazdasági válság nagyjából bebizonyította, hogy semmi értelme annak, hogy ezek a hitelminősítő cégek működnek. Semmi, kivéve annyit, hogy plussz lengéseket visznek a rendszerbe, hogy a válságok még mélyebbek legyenek. "

És attól, hogy ebben hisszel, ezt hangoztatod, bármi is meg fog változni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 08:15:24

@2llkedő: Nem csak ő hisz benne, hanem még jópáran... És persze, hogy nem fog változni semmi. Azt magasabban döntik el (másik kedvenc elméletem, hogy a sorsunk már le van zsírozva a pénzügyi körökben, kérdés, mi fog történni).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 08:16:55

@Laarson: Khm, a minősítők nem ugyanazon jelentések alapján dolgoznak, mint amit az ország kiad?
Görögország is jó volt a közelmúltig a minősítők szerint... Mi meg nem?

CyberPunK 2011.11.15. 08:20:49

@ColT: "Görögország is jó volt a közelmúltig a minősítők szerint... Mi meg nem? "

Azért lássuk be, hogy előbb dőlünk mi be, mint a görögök. Legalábbis, amíg euró van náluk.

Amúgy tény: igazad van, spekuláció az egész leminősítés. Csak épp annak is, aki azt mondja, hogy akkor mi van? Mit tudsz tenni ellene?

Szamiz67 2011.11.15. 08:20:50

@Pipas: "Biztos vagyok, hogy megrendelésre dolgoznak. Akinek ekkora hatalom van a kezébe (gyakorlatilag országokat, nemzeteket döntenek be vagy emelnek fel), azok biztosan korrumpálódnak."

Engem lassan hasonló érzés kerít hatalmába Orbán kapcsán, annyira durva tempóban küldi kilátástalan pályára Mo.-ot...

I_Isti 2011.11.15. 08:23:04

A világ működik valahogy, például úgy, hogy széllel szembe hugyozva az ember cipője/nadrágja pisisé válhat - ezt, ha egy öt éves kölök nem tudja, az még elfogadható, mert még esetleg nincs tapasztalata. Amikor egy egész kormány azt állítja, hogy széllel szembe pisilve a szél a hibás a cipője elázása miatt, nekem engedtessék meg, hogy kételkedjek a kormány széllel kapcsolatos szakértelmében. Lehet, hogy a szél gonosz, mert össze-vissza fúj, de mivel a zember _tudja_ hogy vele szembe nem érdemes pisálni, ezért nem próbálkozik vele.

A realitás a következő:
"A hitelminősítő intézményeknek nemcsak a részletes adatokra előfizető felhasználók fizetnek díjat, de a minősítési szolgáltatást igénybe vevők, azaz a vállalatok és a kormányok is."

forrás:
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111102-szazhusz-milliot-fizet-magyarorszag-a-hitelminositoknek.html

aki kíváncsi a hitelminősítők működésére nézzen ide:
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111031-hitelminositok-hogyan-dolgoznak-mi-alapjan-dontenek.html

Az elolvasása után lehet gondolkodni egy kicsit.

Lencsés lstván 2011.11.15. 08:25:26

@2llkedő: "A kötvényeken keresztül pedig az országot. "
- Igen. Azért írtam így hogy cáfoljam azt a hazugságot, hogy direktben minősítenek egy országot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 08:25:50

@CyberPunK: Semmit. De akkor mit is picsogunk itt? :D

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.11.15. 08:27:37

Nem is tudom kik szoktak így vitatkozni, hogy ha nincs ellenérv, akkor tegyük hiteltelenné a másik felet...

Szamiz67 2011.11.15. 08:28:29

@CyberPunK: Az idei folyó költségvetés TÉNY hiánya 5,5-6% körül lesz, az idei évet az Orbán Kormány 1.500-1.600 milliárd forinttal úsztatta el. Az Mnyp vagyon részvényekben (államkötvényekben fekvő részt beszámolta a hiány betömésére) lévő részét épp mostanában adja el a kormány 20-30%-os árfolyam bukta mellett. A jövő évi költségvetés megint irreálisan optimista, bevételi és kiadási oldalon is, de amúgy persze spekuláció az egész...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.11.15. 08:30:11

@CyberPunK: "Azért lássuk be, hogy előbb dőlünk mi be, mint a görögök. Legalábbis, amíg euró van náluk.
"

Mondjuk Görögországnak több tartozást engedtek el, mint a mi összes tartozásunk. Ilyen feltételekkel Magyarország is egy-kettőre talpra állna.

CyberPunK 2011.11.15. 08:33:40

@ColT: Mert picsogni jó! :)

@Szamiz67: Mert a többi ország jobb mutatókkal rendelkezik, igaz?

@newtehen: Igen, ezért mondtam, hogy mi előbb dőlünk be a görögöknél.

dr kíváncsivagyok 2011.11.15. 08:34:22

@Doomhammer: " Ez túl bonyolult és hosszú távú. Hányan élnek tartósan külföldön? Talán 100-200 ezer ember, talán annyi se. "
Tévedés.....csak Angliában több mint 100 ezren dolgoznak . Ausztriában 80ezren...és a többi ország ? Legalább félmillióan élnek külföldön...köztük a két Fiam is , a szomszédom 2 lánya , a feleségem barátnőjének 2 lánya...soroljam ?! A Fiaim hazajönnek szabira és nincs egy barátjuk sem ,......mind külföldön van !

Vén Csataló 2011.11.15. 08:58:25

Látom, fizetett öklendező komcsiból gyűlt ide rendesen, legalább is ami a ingyér nyitogatható nickek számát illeti. :)))
Igazán kár, hogy sajnos egyáltalán nem számít számít, hogy mit öklendeztek eftársak. Csak arra vigyázzatok, nehogy belefulladjatok a saját hányadékotokba. Csúnya vég.

kafferbivalybalamber 2011.11.15. 08:59:29

Oppardon, tévedtem - mondta a Standard and Poors, és lemászott Franciaországról.

Szamiz67 2011.11.15. 09:00:45

@CyberPunK: Nem tudom (bár az EU 3% alatti cél ad némi viszonyítást), viszont ha Te más országok hasonló adataira alapozod a véleményed, akkor tegyél ide adatot. Nekem pont elég a tárgyévi magyar adat, ami kirívóan (még magunkhoz képest is!) rossz, arról meg nem tudom mit gondoljak, ha Orbánék komolyan azt gondolják, hogy egy hitelező v. minősítő nem számolja ki, hogy Mnyp nélkül hogy néz ki a magyar költségvetés.

Alikam 2011.11.15. 09:02:18

Azt hiszem a hitelminősítők magukat szépen minősítették a 2008-as válság idején, amikor tudvalevően bóvli hitelcsomagokra adtak A-s minősítéseket, úgyhogy a csoda még az, hogy egyáltalán nincsenek a vezetőik börtönben.

Mit is mondtak akkor? Ja igen, hogy amit ők mondanak az csak egy vélemény.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 09:04:25

@kafferbivalybalamber: De lehet, hogy rájöttek, hogy a franciák is alájuk tehetnek, ha nagy a pofájuk, és visszamentek a kisebb országokat baszogatni.

CyberPunK 2011.11.15. 09:07:38

@Szamiz67: Értem, akkor tényleg szarban vagyunk. Hazafelé a biztonság kedvéért veszek lőszert, oké?

Vén Csataló 2011.11.15. 09:09:17

@Táskás Tóni: Gondolom azért számolsz netto államadóssággal mert az a szám sokkal jobban mutat. Minden esetre az ÁKK honlapon az van, hogy 2010 május végén, amikor Orbánék átvették a boltot 19933,4 milliárd Ft volt a központio költségvetés adóssága, (gy.k. az államadósság). Egyáltalán nem durva kerekítés azt mondani, hogy 20 ezer milliárt. Ide sikerült feltolni a komcsi parazitáknak 8 év alatt 8260 milliárdról, anélkül, hogy bármiféle érdemi reformot végrehajtottak volna ebből a felfoghatatlan mennyiségű pénzből. És ez az eltapsol, szétlopott pénz annyira kevés volt a komcsi parazitáknak, hogy ezen fölül akartak még vizitdíjat cseszni az emberek nyakába "reformként". Bravó. A föld nem hordott a hátán még ilyen kártékony söpredéket.
Az utolsó, szeptember havi adat szerint 21068-on állunk - miután fene tudja hányszor megshortolták a forintot a pénzpiaci hiénák.
Úgyhogy a pofákat nyugodtan lehet befogni, vagy ha nem, hát ne lepődjetek meg, ha konkrétan le van tojva, hogy mit öklendeztek.

kurgan 2011.11.15. 09:14:26

vajon miért hittem egy pillanatra h girószász értelmes ember.. sajnos csak egy szíjjártó 2, ugyanaz az ostoba fos dől a száján. ennél a pontnál fel kell tenni azt a kérdést is, hogy a miniszterelnök épelméjű-e. vagy csak ennyire idiótának nézi az istenadta drágalátos nemzetét.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 09:15:02

@Vén Csataló: Khm, ennyi.
A vizitdíjról meg annyit, hogy akkor a fasznak fizetek TB-t?

Ringlósztár 2011.11.15. 09:22:33

@Vén Csataló:
"...ez a kormány volt az első, ami a bankokat és a multikat is megadóztatta, ahelyett, hogy rózsadombi krokodilkönnyekkel a szemében (tudom milyen megélni 40 ezerből) taposta volna ki a jónépből az utolsó fityingjét is, amúgy komcsi módra. "
Te, van fogalmad a 2012 évi adójogszabályokról és azok hatásáról, mondjuk jövedelmi szintekre lebontva? És hogy hol élnek a fideszes politikusok? És hogy ezek az adók tulajdonképpen fogyasztási adók, csak az állam nem közvetlenül, hanem az érintett gazdasági szektorokon keresztül szedi be?
LOL, mokásak vagytok hívők

Amúgy ennek nem sok köze van az eredeti blogbejegyzéshez.

2llkedő 2011.11.15. 09:22:43

@ColT:

"A vizitdíjról meg annyit, hogy akkor a fasznak fizetek TB-t?"

A vizitdíj éves szinten 6000 Ft-odba került. Ezt nem lehet fizetősnek tekinteni. Egy vérvételi beutalóért fizettél 300 Ft-ot, míg egy magánrendelőben (fizetős) ezért leperkálsz 6-8000 Ft-ot.

Ha valami ingyen van, akkor ha kell, ha nem elveszed, használod, mert ingyé van (jó, tudom, hogy fizetsz TB-t), de ha már csak 1 Ft-ot kell fizetni érte (ami jelképes összeg), akkor már meggondolod, hogy ényleg szükséged van-e rá?

CyberPunK 2011.11.15. 09:28:26

@2llkedő: Lehet, hogy hülye gondolat, de nem az orvosnak kell eldöntenie, hogy szükségem van-e egy vérvételre vagy sem?

Laarson 2011.11.15. 09:30:30

@ColT: igen, emlékszel az elkúrtukra? Lényegében beismerték hogy nem valós adatokat adtak ki (mszp kormány). Pl ki indulhatnak imf jelentésből illetve eu jelentésekből vagy hivatalos amerikai jelentésekből. Vehetik azokat is alapul. Persze megnézik az ország jelentést is de csak mint egy mellékes tényezőt. Nem abból indulnak ki hogy az majd 100%ig a valóságot fogja tükrözni.

NA YA! 2011.11.15. 09:30:49

A hitelminősítők még nem tudják, hogy a nemzeti együttműködés kormányának ellentmondani nem tanácsos! No meg a zemberek is azt kérik már: TÍÍÍCCSÁK BE A NÉPNYÚZÓ, NEMZETRONTÓ NEMZETKÖZI HITELMINŐSÍTŐKET! KÖVETELJÜK A MAGYAR NEMZETI HITELMINŐSÍTŐ FELÁLLÍTÁSÁT!;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 09:33:45

@2llkedő: A franc tudja, magától nem sok hülye megy orvoshoz. Ráadásul a magyar ember amúgy sem megy el, ha beteg, akkor sem. Valami vagy legyen ingyen, vagy ne.

Ha meg ingyen van... basszus, most volt itt Pécsett, hogy a parkolás 1 hétig ingyen volt. Ugyanannyi hely volt a parkolókban, mint egyébként. Ennyit "az ingyen van, akkor elveszed"-ről.

@Laarson: És az IMF jelentés mi alapján készül? LOL, bármit el lehet kamuzni. És az elkúrtuk után nem lettünk olyan hű de leminősítve mint most, amikor aljas módon nem akarunk hitelt felvenni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 09:34:24

@NA YA!: Minősítsük le a hitelminősítőket :D:D:D:D

Pelso.. 2011.11.15. 09:39:32

@ColT: Most éppen a hitelminősítők az aktuális ellenség, hadat kellene üzenni nekik. Jövő héten majd más lesz a célpont (a hibás).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 09:41:15

@Pelso..: Miért, szerinted rendben van, amit csinálnak? Átlátható a működésük?

Muad\\\'Dib 2011.11.15. 09:48:10

Hát, a hitelminősítők produkciója valóban tragikus és szánalmas, de ettől még ez továbbra is álszent és nevetséges viselkedés marad a kormány részéről.

Pelso.. 2011.11.15. 09:50:58

@ColT: Nem, de teljesen mindegy, hogy mi hogy ítéljük meg a működésüket. A kormányzati intézkedésekkel elébe lehet menni az esetleges manipulációknak.

kamerasmobil 2011.11.15. 09:51:13

En komolyan nem ertem a Fideszes hozzaszolokat itt. Megis mire lenne szuksegetek ahhoz hogy felfogjatok es megertsetek a kormany es a gazdasagpolitika teljes es mindenki mas szamara egyertelmu bukasat?
Es nem tok mindegy hogy hitelminositok miatt vagy gonosz karvalytoke miatt vagy a sajat merhetetlen hozzanemertesuk miatt?

Megis mit vartok - hogy megy minden igy tovabb es majd egyszercsak az egesz vilag belatja hogy megse nekik volt igazuk es megse ok az erosebbek es majd akkor megint minden jo lesz?

Mennyi kart kell meg elszenvednunk hogy vegre ti is belassatok hogy ez az ut a teljes anyagi es gazdasagi romlasba vezet es valtoztatni kell?? Nektek tenyleg Mohacs kell???

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.15. 09:53:17

@Vén Csataló: Azt nem értem, miért itt téped a szádat és szórod boldog-boldogtalanra a fröcsögő epét (na igen, a NER összetartó ereje a nagy közös gyűlölködés :P). Hisz neked most jó. Te vagy a Nagy Nyertes. Most csönget a nagy zsozsó.

Te és Szijjártó tudjátok a gazdasági frankót, szemben az egész világgal (mert mindenki geci, csak Orbán gyorsnaszád). Te és Szijjártó most kaszáltok. Te és Szijjártó most minden pénzetekkel megteszitek Matolcsy mágus számait az egész világ ellen. Mert a tutit csak ti tudjátok. És ezzel lehúzzátok az egész világot. Mert ez így működik. Az a gazdasági szereplő, aki jobban tudja, az nyer.
De jó most nektek!

Úgy privátban feltennél egy kisebb összeget mondjuk arra a 1,5 %-ra, ami a Nagy Mágusnál tavaly még 6 %-os álom volt?
Jómagam szívesen állnám a fogadást, -1,5-re teszek, mert még optimista vagyok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 09:53:43

@Pelso..: Hát, úgy tűnik, nem feltétlen sikerül. Meg azért én nem vagyok nyugodt, ha arról van szó, hogy az ország jövője pénzügyi játszmákon múlik.

@Muad\\\'Dib: Pontosan. Mind a két állítás igaz.

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.15. 09:57:30

@Muad\\\'Dib: A hitelminősítőknél már csak Matolcsy produkciója szánalmasabb. Így amikor a téteket kell megtenni, a kedves érdeklődő dönthet, hogy a hitelminősítőknek hisz, vagy Matolcsynak.

Szijjártó és legújabb klónja nem hisz a hitelminősítőknek. Csak tartok tőle, hogy bármilyen szépen tejel is ez a paprikajancsi szerep, Szijjártó és Giró-Szász nem fogja tudni finanszírozni a magyar államháztartást.

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.15. 10:02:22

"...milyen jogosítványt hiányol a kormányszóvivő, az nem igazán érthető."

Pedig egyszerű. Azt, amit a kormány adott ki.

"Az nem megy, hogy ha jót mond rólunk valaki, akkor hiteles és oda kell figyelni rá, ha meg rosszat, akkor hiteltelen, sőt jogosítványa sincs a minősítgetésre."

Már miért ne menne? A kormány szája is olyan, mint az egyszeri emberé. Ez az ember télen fát vágott az erdőn, ahol vele volt a fia is. Fázott a gyerek keze, panaszkodott, mire az apja azt mondta neki, gyere, majd édesapám megfújja. Meg is fújkálta a gyerek kezét, amitől az megmelegedett. Este miután hazamentek, vacsoráztak. Meleg volt a leves, és a gyerek nem bírta enni, ezért az mondja az apja, majd édesapám megfújja. Meg is fújta, mire a gyerek azt mondja neki, hogy a fene egye a kend száját, ha akarja meleget fúj, ha akarja hideget?

Pelso.. 2011.11.15. 10:04:11

@ColT: Pénzügyi és politikai játszmák, mégis, mi más.

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.15. 10:05:53

Komolyra fordítva a szót. Már a kádári rendszerben megmutatkozott, hogy bunkóval nem lehet gazdaságot iránytani. Sajnos a bunkók nem haltak ki.

Egyébként meg az a "hüje piac", meg az a sok nem általunk irányított tőkés ne lenne. Mindig önjárók, és csak-csak nem akarják a magyar állampapírt megvenni, pedig mi - kormány - nagyon elakarjuk nekik adni.

Kandeláber 2011.11.15. 10:06:39

@zsoci: Például "tévedésből" leminősítette az egyik - talán a Fitch Franciaországot... Vagy a Standard & Poor a Lehman Bankot kiválóra, és utána egyből befuccsolt.
Az egész világon - különösen Európában - ki vannak bukva rajtuk. Sztem nemsokára robbanni fog valamelyik irodájuk, ahogy imádják őket.

lobster thermidor 2011.11.15. 10:11:32

Lehet itt okosakat írni, meg akár fikázni is a hitelminősítőket. De lehet akár szembe menni az egész világon régóta kialakult pénzügyi rendszerrel is, csak egy dolgot tudomásul kell venni, mégpedig azt, hogy nem a takony lóbálja az óvodást!

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.15. 10:11:59

@2llkedő: "Ha valami ingyen van, akkor ha kell, ha nem elveszed, használod, mert ingyé van (jó, tudom, hogy fizetsz TB-t), de ha már csak 1 Ft-ot kell fizetni érte (ami jelképes összeg), akkor már meggondolod, hogy ényleg szükséged van-e rá? "

Neked orvosra van szükséged. Ne haragudj, nem szoktam sértegetőzni, de miből gondolod, hogy ha fizetni kellene a vizitdíjat, akkor kevesebben mennek orvoshoz, mint ha nem kell fizetni?

Orvoshoz nem passzióból, hanem muszájból mennek az emberek, még akkor is, ha esetenként akad egy-két képzelt beteg is. Jól beszoptátok a fideszes demagógiát! Mert gondolkodni nehéz volt ugye?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.15. 10:12:35

A kormányunk, és szervilis szócipelőjén kezdenek a paranoia jelei mutatkozni. A koncepciós perek már elindultak. Ajánlom, hogy kezdjük el olvasgatni Kösztler Artúr: Sötétség délben című klasszikus művét. Ismét aktuális lesz!

VI. Béla 2011.11.15. 10:13:14

@lobster thermidor:

Pontosan ezt mondják sokan, mikor kritizálják a Pénzügyi Szervezeteket. Nem ők termelik meg a pénzt, nem ők tartják fenn az államokat.

kamerasmobil 2011.11.15. 10:15:27

Az EU politikusok alapvetoen pont azert fujnak a hitelminositokre amiert a Fidesz-kormany. Kell valami bunbak akire mutogathatnak a sajat hulyesegeik elismerese helyett.

Vagy ti azt hittetek hogy az EU-ban mindenki okos es hibatlan? Ez az egesz mostani valsag is a felelotlen gorog meg olasz vezetokkel mar jo nehany eve epulgetett...

Raadasul a hitelminositok altalaban 1-2 lepessel a befektetok mogott jarnak. Nalunk is mar leesett uj melypontra a forint meg az elott hogy bovliba vagtak volna az orszagot szoval nem a minositokre kene emiatt mutogatni. A befektetok tudjak maguktol is hogy itt szar van a palacsintaban es mar regen elmenekultek. A leminosites csak egy formasag lesz ezutan.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 10:15:32

@lobster thermidor: Nem az lóbálja, de azért van, amikor sok a sok. Ha téged terrorizál valaki, előbb-utóbb keresel kiutat a helyzetből.

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.15. 10:18:05

@kurgan: "...vajon miért hittem egy pillanatra h girószász értelmes ember.."

Mert benned van egy alapvető tisztesség más emberek iránt. Persze ha neked is főnököd van, aki megmondja, hoyg mit mondj, akkor a te értelmed is elűnni látszik pillanatok alatt. Más kérdés, hogy én meg azt gondoltam, sok kormányhoz dörgölődző embernek van gerince, de általában kiderült, hogy feloldódótt a savban, amibe mártották őket.

Politikazabáló · http://politikazabalo.blog.hu/ 2011.11.15. 10:18:37

Azon túl, hogy van igazság a szerző írásában, tegyük hozzá, hogy a politika pontosan így működik - hazánkban már 20 éve, ebben semmi meglepő nincs.

A hitelminősítők hitelességének a felülvizsgálata ettől függetlenül azért indokolt lenne.

abaka 2011.11.15. 10:19:15

@Alikam: "tudvalevően bóvli hitelcsomagokra adtak A-s minősítéseket"

Hm, hat ez azert eleg komoly ferdites. Termeszetesen a tudvalevoleg szora gondolok.

Egyebkent meg miert olyan fontos, hogy milyen a multbeli teljesitmenyuk? Azok, akiktol mi hitelt szeretnernk felvenni, a hitelminositok ertekelesebol alakitjak ki a velemenyuket az orszag kockazatairol. Innentol pedig teljesen targytalan a vita arrol, hogy mi mit gondolunk roluk.

Muad\\\'Dib 2011.11.15. 10:21:37

@kamerasmobil:
Azért a hitelminősítők ténykedése alapján túlzás bűnbaknak kikiáltani őket. Valóban rengeteg gondnak ők a forrásai. A kormány produkciója azért szánalmas, mert össze-vissza változtatgatja a hitelminősítőkről alkotott véleményét az épp aktuális pillanat függvényében. Sajnos nem ez az egyetlen dolog, amiben így tesz.

2llkedő 2011.11.15. 10:21:42

@látjátok feleim szümtükkel:

"Ne haragudj, nem szoktam sértegetőzni, de miből gondolod, hogy ha fizetni kellene a vizitdíjat, akkor kevesebben mennek orvoshoz, mint ha nem kell fizetni? "
Tapasztalatból. Amikor be lett vezetve a vizitdíj, a háziorvosnál a három óra helyett csak fél órát kellett várakozni, megszúnt a nyugdíjas találkozó. (elnézést a nyugdíjasoktól).

"Orvoshoz nem passzióból, hanem muszájból mennek az emberek, még akkor is, ha esetenként akad egy-két képzelt beteg is."

Vannak, akik azért mennek, mert betegek. Viszont sokan vannak olyanok, akik ha a gyerek eltüsszenti magát, máris rohannak kivizsgálásra. A szerencsétlen doki pedig nem mondhatja azt, hogy tessék haza menni, kamillával gőzölni, esetleg bevenni kalmopirint, hanem máris írja fel az antibiotikumot teljesen feleslegesen.

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.15. 10:22:41

@ColT: "Khm, a minősítők nem ugyanazon jelentések alapján dolgoznak, mint amit az ország kiad?
Görögország is jó volt a közelmúltig a minősítők szerint... Mi meg nem? "

Szerintem a magyar kormány beszorult a saját csapdájába. Az öszödi beszéd elleni harcuk eredménye sok más mellett az is, hogy az országjelentésekben már sokkal óvatosabban kell dolgozniuk, miután az öszödi hazudozóra már nem hivatkozhatnak a jövőben. Az esetleges füllentésüket pedig a besslő ellenzék még jobban figyeli, mint a nemzetközi hitelminősítők.

F173 2011.11.15. 10:26:11

Ha nincs jogosítvány a hitelminősítőknek minősíteni az országot, akkor az az ÁKK miért fizet sok száz millió forintot a hitelminősítőknek?
Akkor ez sikkasztás, mert jogosulatlan tevékenységre költi a magyar állam az adófizetők pénzét!

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.15. 10:27:54

@2llkedő: "Viszont sokan vannak olyanok, akik ha a gyerek eltüsszenti magát, máris rohannak kivizsgálásra..."

Tudod ez így egy kissé demagógia. Nekem olyan gyerekem van, akinek ha 37 fok volt a hőmérséklete, rohanni kellett vele az orvoshoz. Egy alkalommal nem a saját orvosunk rendelt délután, és aki ellátta, azt mondta, nincs itt nagy baj, kicsit piros a torka. Másnap délelőtt injekciót kellett adnia a gyereknek, mert olyan magasra ment a láza, hogy a gyógyszer és a vizes ruha sem húzta le. Azt mondta az orvos, hogy az előző napi állapotához képest megdöbbent.

Szóval nem kell a más dolgába kotorászni, mert nem ismerjük a tényeket.

Kandeláber 2011.11.15. 10:29:18

Talán éppen azért gumibotozzák New Yorkban a tüntetőket az ottani rohamosok, mert a világ nyugati felén élő emberek szeme már kezd felnyílni. Felfogták, mit jelent a globalizmus és a multinacionalizmus, és többé nem hisznek a szélsőliberális gazdaságpolitikában (sem).
Itt pedig a bégető nyáj egymással versengve nyalja ki az üveggyöngyöt osztogatók seggét.
Hiába, innen a perifériáról nézve messze még a centrum, itt még a komprádor-burzsoázia és követőik ugatása a leghangosabb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 10:29:36

@2llkedő: Tudod ez olyan dolog, hogy inkább menjen feleslegesen, mint baja legyen. Van gyereked?
Amúgy ha a doki csak megnézi, az nem jár különösebb költséggel. Ja, meg esetleg vizitdíjjal is elmenne az aki mindenért megy, csak kifizeti a 300Ft...

@látjátok feleim szümtükkel: Khm, ezzel mit akarsz mondani? Óvatosabban kell hazudniuk, vagy hogy korrektebbnek kell lenniük? Az utóbbi lenne a cél.

Amúgy ne csak a magyar korrmányról beszéljünk, hanem ne felejtsük el, hogy azért a francia és egyéb fejeseknek is tele van a micsodájuk a hitelminősítőkkel.

comes 2011.11.15. 10:30:28

A sok mellébeszélés és a mostani gazdasági és politikai rendszer felületes és megalapozatlan kritikája csak az ország kárára van. Határozott véleményem: könyörtelen harc a hitelminősítő szervezetek ellen, mert azok valószínűleg valakik megbízásából a Forint ellen spekulálna.

lobster thermidor 2011.11.15. 10:30:37

@ColT:

Dacos, forradalmi öntudatért nem adnak kenyeret még a cébéában sem. Majd ha így lesz, akkor lehet terrorról, meg hasonló maflaságokról beszélni.

2011.11.15. 10:31:34

Az a gond, hogy a hitelminősítők egy korrupt és pénzre hajtó bagázs.
Az a gond, hogy a kormányunk elöljárói korruptak és a pénzre hajtanak.

Attól, hogy az egyik egy faxarcú banda, az még nem zárja ki azt, hogy a másik is az.

Nem kéne ilyen iszonyat bipolárisan látni a világot (narancs, komcsi), a mostani időközi remekül demonstrálja, hogy az emberek nagy többsége leszarja a komplett politikát, csak épp meg tudjon élni.

És igen, a hitelminősítők, még egyszer, egy faxarcú banda. De amíg az ilyen tőgyfejűek határozzák meg nagyrészt azt, hogy egy külföldi befektető jön-é hozzánk, vagy sé; akkor ha nem is kell kinyalni fényesre a valagukat, de egy következetes, semleges viszonyt jó lenne velük ápolni.
Nem többet, de nem is kevesebbet.

Muad\\\'Dib 2011.11.15. 10:32:15

@abaka:
Lehman Brothers, Enron, Goldman Sachs. Pontosan tudni, hogy hülyeségeket mondtak a hitelminősítők rengetek esetben. Ráadásul rengetegszer éri őket a vád (nem is alaptalanul), hogy az USA által külpolitikai okokból távirányított szervezetek. Ez pontosan látszik abból, mennyire megdöbbent az USA a leminősítésén, pedig a számok alapján nyilvánvaló volt, hogy kizárólag politikai okokból nem tette meg eddig egyik hitelminősítő sem.
Miközben például a Pimco likvidálta teljes amerikai államkötvény-portfólióját, érdekes nekik valami bűzlik, ellentétben a hitelminősítőkkel.

lobster thermidor 2011.11.15. 10:33:07

@VI. Béla:

Én a helyedben egy kicsit olvasgatnék még a tőke, a hitel, és a termelés kölcsönhatásairól.

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.15. 10:33:24

@F173: Azért fizet, mert nekik van jogosítványuk, a haveroktól kapták.

abaka 2011.11.15. 10:37:08

@Kandeláber: "Talán éppen azért gumibotozzák New Yorkban a tüntetőket az ottani rohamosok, mert a világ nyugati felén élő emberek szeme már kezd felnyílni."

Talan meg azert, hogy vegre kitakarithassak a Zuccotti parkot, mert a helyzzet kezd komolyan tarthatatlanna valni. Egyebkent a tuntetoket ezt kovetoen visszaengedik majd a parkba. De azert hajra a hangulatkeltessel.

@Muad\\\'Dib: Ezt nem teljesen tudom, mire irtad. Nem azt mondom, hogy nincs igazad (joreszt legalabbis), de nem igazan latom, mire reagal a kommentemben.

2llkedő 2011.11.15. 10:37:48

@ColT:

"Van gyereked?"

Képzeld, van! Kettő is. Viszont a természetes gyógymódokat jobban szeretem.

2llkedő 2011.11.15. 10:40:10

@látjátok feleim szümtükkel:

"Nekem olyan gyerekem van, akinek ha 37 fok volt a hőmérséklete, rohanni kellett vele az orvoshoz. "

Erre szok mondani, hogy akinek nem inge, ne vegye magára. Tudom, hogy vannak ilyenek is, mint a Te eseted. Viszont a környezetemben nem ez a jellemző, hanem az, amit leírtam.

Muad\\\'Dib 2011.11.15. 10:40:56

@abaka:
Csak arra, hogy nem olyan nagy ferdítés a tudvalevőleg szó használata.

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.15. 10:43:44

@comes: Már te is a háborúskodást hírdeted? És milyen módon harcoljunk? Lőjük le őket, vagy minősítse le őket a magyar kormány?

Húsleves 2011.11.15. 10:44:33

Két cím az indexen egymás alatt:
1. "A félelmek középpontjában Magyarország"
2. "A vártnál jobban nőtt a gazdaság"
De azért ne bántsuk már szegény hitelminősítőket, ők csak azt teszik, amit a "piac" vár tőlük.

kamerasmobil 2011.11.15. 10:46:34

@Muad\\\'Dib: Manipulalt konyvelest se a Gyurcsany-kormany talalta fel es a Lehman csodjet se latta elore senki. A hitelminositoket is meg lehet vezetni nekunk is sikerult parszor de ettol meg nem az az alapallapot hogy tevednek.

Es mondom az megint masodlagos hogy a minosito ceg mit mond. Ez amolyan indikator amit bizonyos befektetesi alapok kotelezoen vesznek figyelembe masok meg semennyire sem es a sajat megitelesukre hagyatkoznak.

Ezert van az hogy a forint mar honapok ota folyamatosan gyengul es a magyar allampapirokra honapok ota esik a kereslet novekvo hozamok ellenere is. A paic es az onallo befektetok mar regen iteletet mondtak az Orban-Matolcsy kozos gazdasagpolitika felett. A Fitch meg S&P bovliva minosites az utolso es nem az elso lepes lesz.

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.15. 10:47:58

@ColT: "Khm, ezzel mit akarsz mondani?"

Csak az, , hogy a hideget-meleget fújni tudó, igamondó kormánynak nem sok a mozgástere, könnyű leleplezni ha esetleg füllent.

Kandeláber 2011.11.15. 10:49:12

@abaka: "Hangulatkeltés". Ismerős ez a szó, a Kádár-rendszerben sokszor használták azokra, akinek eltért a véleménye a csordáétól.

kamerasmobil 2011.11.15. 10:49:28

@Húsleves: A vart az nagyon szar volt es helyette csak siman szar lett. Hurra!

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.15. 10:50:04

@2llkedő: Fene tudja, de az én környezetemben senki nem szolott engem arról tájékoztatni, hogy mikor és miért megy orvoshoz.

abaka 2011.11.15. 10:53:53

@Muad\\\'Dib: ja ertem. Azt azert irtam, mert ugy gondoltam, hogy a structured credit papirok rossz ertekelesere vonatkozott, ahol ugyebar tomegesen hibaztak a hitelminositok. De az inkabb tenyleg hiba volt, mintsem direkt ferdites. Az altalad emlitett esetekrol:

Lehman: A piac ugyanazt a minositest adta nekik, mint a hitelminositok, tehat alacsony kockazat voltak. Harom hettel az osszeomlas elott a Lehman meg siman hozza tudott 65 milliard dollar overnight hitelt felvenni. A hitelminositokre ra lehet mondani, hogy befolyas alatt mukodnek, de a penz az oda megy, amiben megbizik. Nem mondom, hogy AAA creditnek tekintette a piac a Lehmant, de mindenkepp alacsony kockazatnak. Az osszeomlas sokkal gyorsabban jott, mint barki elore latta volna, a hitelminositok pedig sosem reagalnak gyorsan.

Enron: a minositok nyilvanos informaciokbol dolgoznak, meg esetleg, amit sajat kutato munkajukkal fel tudnak deriteni (ebbol minimalisat csinalnak csak). Ha egy ceg csal a konyvelesevel, akkor nem biztos, hogy a hitelminositot kell hibaztatni.

Persze en sem gondolom, hogy teljesen objektiv az ertekelesuk, historikus adatok mutatjak, hogy amerikai cegek magasabb rating-et kapnak, mint az ugyanolyan kockazatu nem amerikaiak.

Persze, ha akkora az ami befolyas, akkor kivancsi lennek, mitol AAA Franciaorszag, AA+ Belgium es AA- Japan...

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.15. 10:54:50

@kamerasmobil: "Manipulalt konyvelest se a Gyurcsany-kormany talalta fel..."

Sőt azt sem, hogy pl. a kettős könyvelésben nem csak egy féle képen lehet az eredmény meghatározni. Ezt józan paraszti logikával nem lehet érteni, de ha az ember a logika mögé néz, akkor rájön, hogy minél bonyolultabb egy elszámolási rendszer, annál jobban lehet az eredményt manipulálni. Szerintem az úniós elszámolásokkal is így megy ez ( hiszen minden szentnek maga felé hajlik a keze), és aki ügyes, az sokáig nem bukik le (lásd görögök).

abaka 2011.11.15. 10:56:26

@Kandeláber: Es? Rengeteg szot hasznaltak a Kadar-korszakban. Ettol meg ennek ma van egy jol felfogott jelentese, es amit te csinalsz, arra pontosan raillik. Egyebkent a demagogia kategoriaba is beletartozik, ha mindenkepp olyan jelzot akarsz, ami nem volt elterjedt az atkosban...

Gekko 2011.11.15. 10:58:45

@Muad\\\'Dib: És? Ha neked - vagy bárkinek - attól jobb, hogy egy idióta ütött ki, ám legyen. De a tényen, hogy térdelsz és szopsz, semmit sem változtat.

És a Fitch le tud térdeltetni. Innentől csak az a kérdés, hogy mit nyerhetünk vagy veszíthetünk, illetve, hogy mit kell tennünk.

A Fitch szakmai kompetenciája nem kérdés. Picsogni meg lehet, de gizdák ne picsogjanak, mert beverik az orrukat a sajátjukba. Ja, és erős a szavaktól senki sem lesz.

Húsleves 2011.11.15. 10:59:05

@kamerasmobil:
Én inkább úgy mondanám, hogy a hitelminősítők piacbefolyásoló magatartása ellenére lett az eredmény a vártnál jobb.

látjátok feleim szümtükkel 2011.11.15. 11:02:06

@abaka: "...a penz az oda megy, amiben megbizik."

Teljes mértékben igazad van azzal, hogy ez a bizalom nagy mértékben független a hitelminősítőktől.

A magyar jogszabályok rapszódikus változása, a visszamenőleges adókötelezettség, meg egyéb huncutságok maguk minősítik a magyar befektetetési kockázatot. Ha nekem befektethető tőkém lenne, én sem hoznám ide, mert lehet, hogy úgy járnék vele, mint a gyomai ember, aki benézett, és nem látott semmit. Én tartanék attól, hogy a befektetésemből csak akkor látnék valamit, ha kormányközeli haver lennék, márpedig mindenki nem lehet haver. Egy ország gazdaságának a haveri körtöl nagyobb befektetői körre van szüksége. Ráadásul a haveri köröket nem jó négy évente lecserélni, mert az sem növeli a befektetetési kedvet.

abaka 2011.11.15. 11:04:20

@Muad\\\'Dib: "Miközben például a Pimco likvidálta teljes amerikai államkötvény-portfólióját, érdekes nekik valami bűzlik, ellentétben a hitelminősítőkkel. "

Ja erre is egy szot. US inflacio 3% korul (kicsit folotte), a kamat a tiz eves amerikai allamkotvenyen 2.01%. Tehat 1%-ot veszitesz realerteken ha t-bondban tartod a penzed. Plusz ha komolyabb allomannyal rendelkeztel korabbban, akkor mostanra jelentos nyeroben vagy. En is adnam ket kezzel.

amargo · http://gszobi.blogspot.com 2011.11.15. 11:10:22

@Vén Csataló:
"Kormányváltás után a hitelminősítők nagyon is pozitívan fogadták az új kormányt." Mert elhitték, hogy mások lesznek.
"De aztán kiderült, hogy az új garnitúra nem a nyomorult adófizetők pénzéből alkarja eltakarítani a szarhegyet, ahogy azt szeretik az ilyen hitelminősítő-félék, hanem bankadóval, meg különadóval, meg azzal a 3000 milliárddal"
Szerintem a 3000 milliárd mi volt? Ezen kívül mit tud felmutatni? bankadó, különadó? Ne röhögtess..
A hozzád hasonló nyelő gépekkel tud már csak a fityisz kielégülni itthon. Szánalmas a tudatlanságod, arra sem vagy érdemes - a stílusod miatt -, hogy.. mind1 úgy is csak egy beoltott vagy..

2011.11.15. 11:12:45

@látjátok feleim szümtükkel:

No igen, ebben igazad van. Maga a hitelminősítői besorolás nagyobb részben csak egy jelzés/indikátor az általános megítélést nézve, viszont a gerjesztő hatása az, ami nem kívánatos. És épp ezért nem kell naszádozni, cirkálózni, mert ha a legtöbb nagybefektető érzésre vagy saját elemzésre is támaszkodik, az a pici eltolódás (legyen 5-10-25%), amit egy ilyen gerjesztő hatás (pl.: negatív besorolás mert beszóltunk nekik) létrehoz, hosszú távon nem kívánatos.

---

Ezért nem értem, hogy miért nem lehet egy nagyjábóli normális középutat fenntartani - velük szemben - sem.
Sok pofázás helyett dolgozni kellene, mert jelen állapotban úgy tűnik tökéletesen mindegy lenne az, hogy a vezető réteg meglépi a reformokat, amikre baromi régen szükség van, vagy sé, mert 2014-ben jóeséllyel leváltják őket. Itt kéne megjelenni annak a sokat aposztrofált "nagyformátumú politikus" viselkedésnek, aminek a fényében oly szívesen tetszeleg a jelenlegi főnök is.
Persze ez csak egy hülye álom, bölcsész módra, de a kisembertől ennyi telik. :]

KenSentMe 2011.11.15. 11:14:58

Nyilván aki dolgozik, az hibázik, és nyilván a hitelminősítők sem tévedhetetlenek. Ez azonban szinte mindegyikünkről elmondható, legfeljebb néhányan ezt nem képesek belátni. A Google-nek is vannak befuccsolt projektjei, a Nasa-nak is felrobbant már űrrepülőgépe. Gottlieb Frege, a matematikus fél életét egy megoldhatatlan problémának szentelte. Néha a legjobb szakemberek is tévednek, mondanak orbitális marhaságokat (sőt, továbbmegyek: a legjobb szakember legkörültekintőbben írt könyve is tartalmaz általában egy égbekiáltó marhaságot az n. hibajegyzék kiadása előtt - bestseller könyvek pedig általában oldalanként). Shit happens, ahogy mondani szokás. De ez nem azt jelenti, hogy néhány látványos hiba miatt maga a koncepció rossz, vagy hogy aki egyszer hibázik, az mindig hibázik. Mindenkinek a múltjában vannak sötét foltok.

Úgyhogy Magyarország kapcsán tényleg nem azon kéne vitázni, hogy milyen pedigréje van a hitelminősítőknek, ki távirányítja őket (argumentum ad hominem), hanem azon, hogy igazuk van-e. És azt kell mondanom, hogy valamiért a hitelminősítők vélekedése elég jól esik a magyar közhangulattal, ami ilyen volna leminősítések nélkül is.

Az, hogy a kormány tavalyi intézkedései év közepére (augusztus?) látványosan kudarcba fulladtak, a növekedés megállt, a fogyasztás visszaesett, és erre ők kismillió ötletszerű adó kivetésével meg a szegények csesztetésével reagáltak, meg azzal, hogy túladóztatással komplett iparágakat nekiálltak szétverni (pl. a nyerőautomatákra kivetett adók) - csak hogy befoltozzák a költségvetésen keletkezett rést - értelmes ember ilyenkor mit gondoljon? És akkor még a végtörlesztésről szó sem volt, ahol kvázi a leggazdagabbaknak lehetővé tették, hogy a gazdasági mélyrepülés előtt kiválthassák magukat, kimenekülhessenek a süllyedő hajóról. Értelmes ember erről hogy vélekedjen? Munkahelyteremtés lesz majd, mikor lassan minden héten kitalálnak egy új adót, egyre jobban a feketegazdaságba kényszerítve a vállalkozásokat? Közben a korrupció mértéke sem éppen csökkenő tendenciát mutat.. valahogy értelmetlen állami beruházásokra, Schmitt Pál zongorájára, a királyi tévére mindig van elég pénz..

Szerintetek egy külföldi befektető ilyen környezetben mit csináljon? Hozza ide a pénzét? Mikor esetleg még Ausztria is meg fogja szívni, hogy a magyar kormány gyakorlatilag kirabolja a bankjait? Tervezzen ide valaki beruházást, mikor éppen nekiállnak leépíteni a felsőoktatást?

Nyilván könnyű azt mondani, hogy ó a spekulánsok meg a gonosz külföld, de ha mondjuk lenne 1 millió dollárod készpénzben, akkor beruháznál ma Magyarországon? Vennél a csodálatos kincstárjegyekből, megbíznál a jelenlegi magyar kormányban? Be mernéd rakni a bankba a pénzed (nem gondolva arra, hogy a fülkeforradalom következő lépéseként lenyúlják), mernél venni ingatlant, nem félnél, hogy a következő évben a boruló önkormányzati költségvetés miatt szó szerint fejni fognak valami szánalmas különadóval? Vagy az lenne az első, hogy vennéd a repülőjegyet, és elmennél a föld szerencsésebbik felére? És ha ez utóbbi volna a valószínűbb reakció, akkor miért nehéz megérteni, hogy a hitelminősítők nem forrásai a bajnak, csak tanácsokkal szolgálnak gazdag emberek számára, amik ebben az esetben még viszonylag bölcsnek is tűnnek?

kurgan 2011.11.15. 11:16:18

de hát nem értitek, a fitch is a szemét szocik meg az lmp kezében van, ők irányíccsák a világot. csak kár hogy itthon ez nem látszik.

egyébként meg ha így picsog egy kormány, minden épkézláb ellenérv felhozása nélkül, amivel cáfolni lehetne a hitelminősítőt, akkor az a legvalószínűbb, hogy a hitelminősítő beletrafált. a jelentést kidolgozó alkalmazottat feltehetőleg dícséretben részesítik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 11:18:40

@lobster thermidor: Meghunyászkodásért is csak még több szar jár, mert akkor - ahogy most is - mi leszünk, akikkel mindent meg lehet csinálni (szó szerint idehordani a szemetet?).

@látjátok feleim szümtükkel: Az nem baj ha leleplezik őket, csak szarnak rá.

@2llkedő: OK, te 1 vagy, de van sok más is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 11:21:06

@VRbagoly: " ki távirányítja őket (argumentum ad hominem), hanem azon, hogy igazuk van-e. "

Ha már felmerül a távirányítás, akkor tök mindegy, mit mondanak... Először is az kéne, hogy ne lehessen őket távirányítani.
Minősítést ugyanis általában független szervezetek adnak. Ld. mikért szokás ISO auditokon kaszálni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 11:24:37

@ColT: Na, szóval azért annyival magasabb szinten is illene valamilyen biztosítékokat letenni, hogy ha valaki minősít valamit, akkor a minősítő szervezet is 100% független legyen.

kamerasmobil 2011.11.15. 11:33:22

@ColT:
Nem igaz hogy nem erted.

Mi itten Magyarorszagrol soha nem fogjuk tudni a - velt vagy valos - befolyastol megtisztitani a hitelminositoket. Viszont egyutt kell elnunk az ertekelesukkel es annak esetleges es nagyon sulyos negativ kovetkezmenyeivel.

Az egyetlen logikus megoldas az hogy alkalmazkodunk a rajtunk kivulallo kulso tenyezohoz es mindent megteszunk hogy ne minositsenek le.
Ezt fejezi ki rendkivul talaloan az a nepi bolcsesseg hgoy szellel szembe nem lehet pisalni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 11:37:18

@kamerasmobil: Persze, nyaljunk seggeket, ahogy eddig is... Rövid távon jó megoldás, de hosszú távon nem, mert gyakorlatilag később is úgy szórakoznak majd velünk, ahogy akarnak, ha nem teszünk valamit.

Amúgy te meg azt értsd meg, hogy a vélt vagy valós befolyástól való megtisztítása a szóban forgó szervezeteknek nem magyar probléma, hanem EU- és globális. Egyáltalán, a teljes világgazdaság nem működik túl jól, mert rengeteg ilyen rejtett csapda van benne. Azt mondjuk tudom, hogy utópia, de jó lenne valamilyen szinten korlátozni ezt. Attól, hogy lehetetlen 100%-osan biztosítani a tisztaságot, lehet rá törekedni.

kamerasmobil 2011.11.15. 11:40:19

@ColT:
Tehat te kiallsz a szelbe szembefordulsz vele es csakazertis hugyozol hiaba repul vissza az arcodba? Es kozben mondogatod hogy marpedig ezzel a kurva szellel kell csinalni valamit?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.15. 11:43:05

Bazz, ha aközött kell választani, hogy lábtörlőnek használnak, vagy kezedbe veszed a sorsod?
Bejön a főnököd, közli, hogy mostantól 2x annyit kell dolgoznod, és fele annyit kapsz, te mit csinálsz? Azt mondod, üss még, vagy mi? Vagy felmondasz, mert nem vagy hülye?

kamerasmobil 2011.11.15. 11:58:57

@ColT: A fonokodnel felmondhatsz es kereshetsz masik allast. A hitelminositot nem tudod levaltani.

Ezert szol a nepi bolcsesseg is a szelrol mert az olyan kulso tenyezo amit nem tudsz befolyasolni.

Raadasul a hitelminositok nem kernek am olyan nagyon rossz dolgokat. Nagyon jol el lehet eldegelni azokban a nyugati demokraciakban meg peldaul Japanban is amiket AA es hasonlo minositesekkel illetnek.

Sajnos teljesen jogosan minositik bovlinak a magyar gazdasagot mert egy idiota amokfuto kiserleti alanya lett. Tisztara mint a Rejto-regenyben a Winter tanar ur aki mindenkit megoperal...

Idet 2011.11.15. 11:59:04

És mi van, ha pont fordítva van? Mi mindig a rosszat hisszük el, és a jót tartjuk hamisnak. Ennek mi értelme van?

Vén Csataló 2011.11.15. 12:03:12

@Ringlósztár: És neked van arról fogalmad, hogy mennyi az értéke a szövegeléseteknek? Különösen az örökségül hagyott 19933,4 milliárdos államadósság tükrében? Csak hogy tudd: semmi. És ha már hívő: hát én pl. vakhitben sehol nem vagyok hozzátok képest, akik egy ekkora szarhegyet összehozva még mindig azt hiszitek, hogy oszthatjátok az észt.

2llkedő 2011.11.15. 12:03:18

"Tisztara mint a Rejto-regenyben a Winter tanar ur aki mindenkit megoperal..."

Műtünk? Aszittem boncolunk!

2llkedő 2011.11.15. 12:05:12

@Vén Csataló:

"Különösen az örökségül hagyott 19933,4 milliárdos államadósság tükrében? "

Ha most leváltanák Vityenkát, akkor ő örökül 20,625.8 milliárdos államadósságot hagyna.

kamerasmobil 2011.11.15. 12:42:46

@2llkedő: Plusz -3000 milliardot a magannyugdijkasszabban ami nagyreszt adossagcsokkentesre ment. Es akkor a mindenfele plusz adok amik azert kellettek mert az EU nem engedte jobban elszaladni a hianyt.

Szoval kicsit fura erre az adossag dologra mutogatni ervkent.

civilkontrol 2011.11.15. 12:53:46

@Tündér_Lala:

Ugyanolyan hideg racionalitással kell válaszolni, ahogy az elemzők is teszik.
Ha a leminősítés ellenére többet hoz a konyhára a pénzügyi szektor lilára szopatása, akkor be kell vállalni.
Ha nem, akkor meg nem.

És ha még ezt kerek perec így is kommunikálnák, szegény Szijjártó végre törölhetné a laptopjáról a bullshit generátort

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.11.15. 13:07:18

@Bloodscalp: Hozzám szólt a debil blog minden érában kurva kritikus fő kommere. Ujjongva repdesek az örömtől.

melimeli 2011.11.15. 16:03:01

A hitelminősítők a magánvéleményüket közlik.
Legalábbis eskü alatt ezt hazudták.
vimeo.com/20853241
"when we say something is rated AAA, that is merely our opinion; you shouldn't rely on it."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.15. 16:03:34

"És a kormány, illetve a (ma) kormánypárti politikusok sem voltak mindig ilyen kritikusak a Fitch-csel szemben. Például néhány hónapja még üdvözölték a Fitch akkori megállapítását, 2009-ben pedig egyenesen a Fitchre hivatkozva beszéltek lehetséges államcsődről. Az nem megy, hogy ha jót mond rólunk valaki, akkor hiteles és oda kell figyelni rá, ha meg rosszat, akkor hiteltelen, sőt jogosítványa sincs a minősítgetésre. Ha rossz hírt hoznak, akkor is legfeljebb annyit illene mondani, hogy nem értünk egyet a hitelminősítő álláspontjával, és szépen felsorolni az érveket, hogy miért nincs igazuk. Hisztizni és jogosítványt követelni semmi értelme – azzal csak még mélyebbre dolgozzuk magunkat a kulimászba."

vagy csak korábban nem tudták, hogy ki fizeti a hitelminősítőket.
nem látták akkor még a bennfentest matt damonnal.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.15. 16:10:02

@tesz-vesz: A Fitch hazudik, Hollywood igazat mond.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.15. 16:33:49

@Kettes: így van, vkinek érdekében áll, hogy elmondják az igazat.
holivud sokszínű, de te nem baloldali vagy? most mégis a milliomosokat véded? nem égő, hogy nincs kiforrott ideológiád és így teljesen idióta posztkommunistának tűnsz?

Alikam 2011.11.15. 18:38:38

@abaka: a kongresszusi vizsgálóbizottság jutott arra az eredményre, hogy amikor A-s minősítést adtak a hitelcsomagokra, akkor tisztában voltak a hitelminősítők azzal, hogy ezek a csomagok bőven a bóvli kategóriában vannak.

1-2%-os önrésszel rendelkező csomagokról beszélünk ám.

És pontosan, azért mert mások az ő álláspontjuk alapján mozgatják a pénzeket, éppen ezért nem elszámoltathatóaknak kéne lenniük, de sajnos még nem azok.

abaka 2011.11.15. 19:05:43

@Alikam: "a kongresszusi vizsgálóbizottság jutott arra az eredményre..."

Nem tudom, en nem biztos, hogy mervadonak tartanam annak az a kongresszusnak a szakmai velemenyet, amelyik egy politikai csetepate kereteben majdnem kepes volt csodbe vinni az orszagot... Ha erre az eredmenyre jutottak, annak kizarolag egyetlen oka van, hogy a pillanatnyi politikai erdekuk ezt diktalta. Ettol fuggetlenul persze akar meg az igazsagba is beletrafalhattak volna, de azert ervnek en nem hoznam fel.

"1-2%-os önrésszel rendelkező csomagokról beszélünk ám."

Ne haragudj, de ez ertelmezhetetlen. Alapbol ugyebar hiteltermekekrol beszelunk, ott meg nincs olyan, hogy onresz. Gondolom valami tokeattetelre probalsz celozni, de olyanrol itt szo sem lehetett.

"És pontosan, azért mert mások az ő álláspontjuk alapján mozgatják a pénzeket, éppen ezért nem elszámoltathatóaknak kéne lenniük, de sajnos még nem azok. "

Miert oket kene elszamoltatni, miert nem azokat, akik milliardokat mozgatnak meg felelotlenul csak a hitelintezetek osztalyzataira hagyatkozva? Ez olyan, mintha egy gyilkossagnal a gyilkos helyett a fegyvergyarat akarnad perelni.

Bloodscalp 2011.11.15. 20:52:08

@politicus: mivel ez nem egy kritikus blog, hanem inkább a debil kommerek kurvája a narancsos fajtából, így ja...maradnak az én kommentjeim is

2011.11.15. 21:38:45

online.wsj.com/video/eastern-europe-debt-threatens-credit-ratings/AC61D186-0149-4F91-A67D-25DBFED1D858.html

Magyarország megy le a lefolyón! Ezt ti csináltátok fideszesek, az elmúlt másfél évben. Tapsoltatok az adócsökkentésnek, pedig nem volt rá fedezet!(Tekintve, hogy 8 éven át "elkúrtak" ugyebár). Kőkemény reformokra lett volna szükség, ehelyett csak elbasztatok mindent.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.15. 21:57:27

@tesz-vesz: Képzeld, nincs kiforrott ideológiám. Aranyhalam és szörfgatyám sincs. És hogy te kit tartasz baloldalinak, az tökéletesen érdektelen. A seggedet sem találod meg segítség nélkül, majd pont a bal kezedet tudod megkülönböztetni.

ebfül 2011.11.16. 00:46:26

@2llkedő:

"Mivel kapcsolatban kellene elismerő megnyilvánulás?"

Nincs olyan nap, hogy elő ne jönne a fidesznyik, narancsos, minisztériumi fizetésből élő jelzők aggatása a mandineresekre.

Ha viszont a kormányt kritizálják, csak Doomhammer és Kőmíves Kelemen kisded játékát élvezhetjük. (Tisztára mint egy napkeltés riport a gyurcsányi időkből :-)))

"Ennyit a normális közéleti párbeszédről."

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2011.11.16. 01:48:21

@tesz-vesz: és ez mikori film? csak mert érdekes módon Szijjártó Péter még 2011 június 6-án is úgy gondolta, h a Fitch és a többi hitelminősítő bizony jól végi a munkáját.

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=163768

ja, mert akkor épp felminősítettek. hát persze. szóval inkább nézz utána a dolgoknak, mielőtt ekkora faszságokkal hányod tele az internetet

Alikam 2011.11.16. 10:42:16

@abaka: mi az értelmezhetetlen?

Ha fel akarsz venni egy adott hitelt, akkor annak bizonyos feltételei vannak. Na most a hitel kategóriájától függően illetve, hogy milyen feltételekkel veheted igénybe, különböző besorolások léteznek.

Bizonyára te is hallottál már pl. olyan konstrukcióról, ahol egy x százalékos önrészt be kell fizetned ahhoz, hogy a hitelt felvehesd.

Ezen mit nem értesz? Lakáshitelekkel árasztották el az egész világot, ami után 1-2%-os önrészt, vagy még annyit sem kértek.

Bizonyára te is emlékszel a raiffeisenes papapapa reklámra, aminek ugyebár az volt a mottója, hogy őket nem érdekli hogy egyáltalán keresel-e valamit, a 10 milliót akkor is hozzád vágják.

Na az ilyen hiteleket - számolhatsz mennyi a valószínűsége, hogy ezt mindenki vissza fogja tudni fizetni - atdák át nyugdíjalapoknak. De ők csak biztonságos hitelcsomagokat vesznek át, úgyhogy ezeket a bóvlikat A kategóriába sorolták, aztán már tovább lehetett passzolni.

abaka 2011.11.16. 11:12:38

@Alikam: Aham, tehat ugy ertetted, hogy a strukturalt termekek alapjaul szolgalo lakashitelekben volt 1-2% onresz.

Most abba ne menjunk bele, hogy Magyarorszagon a budos eletben nem lehetett 1-2% onresszel hitelt kapni. Inkabb mondok egy nagyon leegyszerusitett peldat, hogy lehet ilyen hitelekbol biztonsagos befektetest kialakitani.

Vegyunk mondjuk 100 db 10 millio forintos lakashitelt (legyen 1% onresz, ha szeretned). Tegyuk fel, hogy 20% annak az eselye, hogy a felvevo nem tudja visszafizetni. Ha nem tudja visszafizetni, akkor mondjuk 50% veszteseg keletkezik a hitelen (mert ugyebar a fedezet, a lakas, ilyenkor a bank tulajdonaba kerul, amit eladhat, tehat nem bukja a hitel teljes osszeget). Remelem ezzel eleg konzervativ voltam a szamodra.

A varhato veszteseg tehat 1 milliard * 0.2 *0.5 = 100 millio forint. Nem tudom, mennyire vagy otthon a valoszinusegszamitasban, de remelem neked is hihetoen hangzik, hogy annak a valoszinusege, hogy mondjuk 300 millional tobb lesz a veszteseg, az minimalis.

Tehat ebbol a hitelportfoliobol lehet csinalni egy biztonsagos es egy kockazatos befektetest. A nyugdijpenztarnak eladsz egy 700 millios reszt valami alacsony kamat mellett (mert ugyebar biztonsagos) es oket csak akkor eri veszteseg, ha a portfolioban a teljes veszteseg meghaladja a 300 milliot. A maradek 300 millios reszt pedig eladod valami kockazatkedvelo befektetonek, aki ugyan nagy kockazatot vallal, de, mivel a 700 millios reszre kifizetett alacsony kamaton felul barmi, ami a hitelekbol jon, az ove, a varhato hozama is magas.

Elmondod akkor, hogy mitol bovli a nyugdijpenztarnak eladott resz? Ez egyebkent nem beugratos kerdes, semmi stikli nincs a dologban, ez a befektetes valoban biztonsagos.

Persze a hitelminositok sok ilyen termeket rossz kategoriabba soroltak, de nekem nem tunik ugy, mintha tudnad, mirol is beszelsz (elnezest ezert a direktsegert), inkabb csak hangoztatsz valamit, amit mashol hallottal. Pedig ilyen szakmaibb temakba erdemes csak akkor belemenni, ha van rola valami fogalma az embernek.

Alikam 2011.11.16. 11:36:06

@abaka: hát nem tudom, te szakmabeli vagy-e, de remélem nem, mert te még az ingatlanpiaci árakra gyakorolt hatást sem veszed bele a számításaidba, ami ilyen tömeges hiteleknél bizony bizony komolyan befolyásoló tényező. Mennyivel is csökkent az ingatlanok értéke?

"A nyugdijpenztarnak eladsz egy 700 millios reszt valami alacsony kamat mellett (mert ugyebar biztonsagos) es oket csak akkor eri veszteseg, ha a portfolioban a teljes veszteseg meghaladja a 300 milliot. "

Bizony pontosan ez történt. Hány nyugdíjpénztár és biztosító dőlt be?

Bóvlinak attól bóvli, hogy egyfelől a fedezet értéke erősen függ a piactól, kettő pedig, hogy annak a valószínűsége, hogy ilyen alacsony önrésszel vissza fogja tudni fizetni a hiteleket az is marhára alacsony.

Na most elárulom neked, hogy az a 20% amiről te beszélsz, az inkább 90% százalék. Igen, jól olvasod, 90%, hogy nem tudja visszafizetni teljes egészében.
Ami meg marad utána az egy áron aluli ingatlan.

Amit a bank lefoglal és utána 30%-kal alacsonyabb áron értékesít egy erre szakosodott cégnek.

Nekem számolgathatsz naphosszat, akkor sem fogod tudni kihozni, hogy egy ilyen hitelkonstrukció A kategóriába sorolható.

Ja és persze tudatosan kevered a bank, az ügyfél, a biztosítók és a pénztárak veszteségét, nyereségét.

Nem tagadom, van aki kurva jól kaszált ebből az üzletből. Csak hát végül is a bizonyíték ott van a szemed előtt, hogy az egész kipukkadt 2008-ban.

Nem vagyok bankár, de ha te tőlem kölcsönkérsz 10.000 forintot, úgy, hogy 10 forintot keresel havonta, akkor ha azt te nem kockázatos hitelnek minősíted, akkor bocs, de veled van a baj.

És erről ne is vitatkozzunk tovább, mert nálam, nálad hozzáértőbb emberek bankfelügyelet, kongresszusi bizottság stb. bebizonyította, hogy egyértelműen bóvli hitelekre nyomták rá az A kategóriát úgy, hogy tudatában voltak ennek.

A válasz persze az volt, hogy az övéké csak vélemény.

abaka 2011.11.16. 12:13:20

@Alikam: Mint irtam ez egy leegyszerusitett pelda es azt kertem, hogy ebben mutass hibat. Nos ez nem sikerult. Persze nem gondoltam, hogy sikerulni fog, mert ez egy biztonsagos tranzakcio, nagyjabol az egyetlen, amit meg ma is el lehet adni. Eloszor par eszrevetel az erveidre.

"... mert te még az ingatlanpiaci árakra gyakorolt hatást sem veszed bele a számításaidba..."

Akkor szerinted az 50% veszteseg a bedolt hiteleken mi volt?

"annak a valószínűsége, hogy ilyen alacsony önrésszel vissza fogja tudni fizetni a hiteleket az is marhára alacsony."

Ez nem az onresztol fugg, hanem az ados minosegetol. Egy nemet vagy holland prime jelzalog siman biztonsagos akar 120-125%-os LTV-vel (loan-to-value). De pl egy amerikai vagy angol prime is az 10-20%-os onresszel (ami Amerikaban tipikus volt egy prime jelzalognal). A gond azzal volt, hogy olyanok is kaptak hitelt, akik nem tudtak fietni, de ok 30% onresznel sem tudtak volna.

"Na most elárulom neked, hogy az a 20% amiről te beszélsz, az inkább 90% százalék."

Historikusan ez kb 20% Amerikaban (a valsag alatt, elotte lenyegesen alacsonyabb). Prime es subprime egyutt (persze az arany kb 5:95). Es amerikaban sokkal egyszerubb nem visszafizetni a hitelt. Nyugat-Europaban vagy Angliaban a 20% nagyon nagylelku felso becsles.

"Nekem számolgathatsz naphosszat, akkor sem fogod tudni kihozni, hogy egy ilyen hitelkonstrukció A kategóriába sorolható."

Elmondom pedig, hogy az en konstrukciomat nem csak, hogy meg ma is abba soroljak, de jelen pillanatban kb 8 orszag (USA, Nemeto., Kanada, Japan meg meg par kicsi) allampapirjait tekinti a szakma es a piac biztonsagosabbnak.

"Ja és persze tudatosan kevered a bank, az ügyfél, a biztosítók és a pénztárak veszteségét, nyereségét."

Nem. En csak es kizarolag a befektetok (nyugdijpenztar, biztosito) vesztesegerol beszeltem. A tranzakcio eladasa utan, annak elettartama alatt, a banknak semmi nyeresege vagy vesztesege nem keletkezhet (leszamitva azt az egyebkent gyakori esetet, amikor a kibocsajto bank megtartja egy reszet a kotvenyeknek).

Azok a tranzakciok, amiken az igaza vesztesegek keletkeztek egeszen mas jelleguek voltak. Jo reszuk nem is lakashitel fedezettel rendelkezett. Amik igen, azok ennel sokkal agresszivabban voltak strukturalva (elsosorban arra jatszva, hogy hamarost visszafizetik a hitelt es ujrafinanszirozzak masnal), masreszt csak akkor volt eselyuk arra, hogy ne termeljenek vesztesegeket, ha a lakasarak tovabb emelkednek.

Az ezekben levo kockazatokat csunyan beneztek a hitelminositok. A ket fo hibajuk egyebkent az volt, hogy meg a worst case scenarioban sem felteteleztek, hogy ekkorat eshetnek a lakasarak, masreszt nem vettek figyelembe a hitelek kozti korrelaciot.

Egyebkent pedig valoban csak velemeny volt, amit mondtak. Errol mar irtam, de nagylelkuen arra azert nem reagaltal. Hadd masoljam ide ujra:

Miert oket kene elszamoltatni, miert nem azokat, akik milliardokat mozgatnak meg felelotlenul csak a hitelintezetek osztalyzataira hagyatkozva? Ez olyan, mintha egy gyilkossagnal a gyilkos helyett a fegyvergyarat akarnad perelni.

"...nálad hozzáértőbb emberek bankfelügyelet, kongresszusi bizottság stb. bebizonyította, hogy..."

Hat a bankfelugyelet is kicsit keson okos. Ma mar a hitelminositok es tudjak, hogy rossz volt a besorolas. Egy politikusokbol allo kongresszusi bizottsagot meg csak az nnevez hozzaertonek, aki semmmit nem latott a politikusok tevekenysegebol az elmult 2 evben.

"bóvli hitelekre nyomták rá az A kategóriát úgy, hogy tudatában voltak ennek."

Ez igy konkretan nem igaz. Marmint az, hogy ezt valaha is megallapitotta/bebizonyitotta volna barki.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.11.16. 12:14:52

@Bloodscalp: magamat szeretném idézni:

Csak néhány és csak az elmúlt hetek terméseiből:
- írtunk az elszámoltatásról és annak a felelőseiről
- írtunk a Minden gyerek lakjon jól kampány hibáiról
- írtunk az álsemjén-twitter ügyről
- egyedüliként írtunk orbán devizaadósokkal kapcsolatos 2006-os álláspontjáról (amelyet az ATV nem túl korrekten a másodközlő megjelölése nélkül vágott be a Papcsák interjúban)
- hogy a témánál maradjunk, elítéltük Dörner kinevezését
- írtunk a kommunikációs kormányzás visszásságairól
- elítélőlen írtunk lázár jános bolsevikokkal kapcsolatos álláspontjáról
- írtunk az egykulcsos adó és az ahhoz való kormányzati viszonyulás necces mivoltáról
- írtunk a végtörlesztési javaslat tarthatatlanságáról
- írtunk a "nemortodoxia" nevetségességéről
- írtunk a D-day megakadályozásának szégyenéről
- írtunk az alkotmány asztaláról (kétszer is)

Azóta írtunk a Móricz Zs. körtérről, a hajléktalanokkal kapcsolatos kormányzati/fővárosi politizálásról, sőt e poszt sem a seggnyalásáról fog elhíresülni.

Ezek itt pedig a te előző 8 évvel szembeni kritikus posztjaid, kommentjeid:

...........................................

Egy se, zéró. Nulla. Ellenben ott az a csodálatosan szélsőjobbos, antiszemita blog, amelynek a nevét ott hordozod a sajátod mellett, amelyik legutóbb már posztlopással hívta fel magára a figyelmet (spoiler alert: az a poszt is kritikus volt, sőt az ATV-t is megjárta), ott lehetne írni kurva jó cikkeket a politikai élet szereplőiről, de mintha eddig egyet sem sikerült volna...
Hajrá szocialista párt, hajrá MSZP!

Bloodscalp 2011.11.16. 21:08:08

@politicus: hehe, most ezzel mit akarsz bizonygatni? hogy körön kivüliek vagytok? nincs közötök a narancsosokhoz, csak lelkes rajongók vagytok de ha olyan a szitu ti megmondjátok a frankót? Tudod a hírtv is azzal reklámozza most magát hogy "Tudjuk kitöl és mit kell kérdezni" naná hogy tudják, csak épp szelektíven teszik:) szóval ezt a mi megmondjuk az igazat olyan időkben amikor nagyon nehéz lesz megmondani szöveget befejezhetnéd

tesz-vesz jó arc. ennyi. ha neked lola az, írogass vele:)

és igen, nem vagyok ilyen elmúltnyócéves majomszöveget toló birka, megmondtam anno hogy a fidesz nem lesz az a megváltó akinek beállitja magát-jó 2009 óta foglalkozok bloggal, miért nekem sír a szád hogy ez így is lett?
csak a hülye nem látta hogy nem lesz semmi változás a 2010 választásokkal...de a hozzád hasonló barmok ünnepelték a "komcsik" eltakarodását...hát most élvezd a kánaán minden percét, a benzinárt, az euró/forint árfolyamot majd jön a munkanélküliség is
stb stb...és persze lesznek mindig bűnbakok:) gaz baloldaliak, akik rárontanak a nemzetre, széljobb, nemzetközi kalandorok, médiacsalások...:)

viszont vmi elkerülte a figyelmed, itt v máshol fejtettem ki, az én olvasatomban Fletó-Viktor egy kutya, nem engedném soha már az Országházba egyiket se ahogy senkit se akinek köze volt az elmúlt 20 évhez

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.20. 22:38:54

@henrik_: nem komolyan mondtam, ha nem tűnt volna fel

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.20. 23:00:13

@politicus: miért vagyunk szélsőjobbosok?

nálam az szálasi és hitlerimádás, nálad?

az antiszemet már megbeszéltük, de lehet már nem olvastad, h aki a zsidókérdésre felhívja a figyelmet, még nem feltétlenül antiszem.
hajdú eszter is az lenne?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.20. 23:08:50

@Bloodscalp:

ez a teszvesszel összeborulás meg ... nagyon remélem, hogy egy vicc :(

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.20. 23:22:10

@tesz-vesz:

zsidókérdés ... még jó, hogy nem vagy antiszemita féreg ... :(((

Bloodscalp 2011.11.21. 15:06:56

@mavo: ne konspiráld túl a dolgokat

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.24. 19:09:29

@mavo: olyan buta vagy, miért nem működik a szűrés gomb?

"hajdú eszter is az lenne? "
süti beállítások módosítása