Kommentszűrés
’11 nov
14
09:31

Egy kis olajfa halála Budán

Írta: TuRuL_2k2

  A vasárnapi II. kerületi időközi választás eredménye nem rengeti meg alapjaiban a magyar belpolitikát, az ellenzék erőviszonyaiban viszont hozhat változásokat. Az első pillantásra magasnak tűnő, 39 százalékos részvételi arány pont a fele a tavaly áprilisinak – azaz itt is sokkal kisebb a részvételi hajlandóság, mint az országos választáson, csak a bázis magasabb. Érdekes módon a jelöltek eredménye csak egy-két százalékponttal tér el a 2010-estől:

 Párt  2011  2010
 Fidesz-KDNP  53%  53%
 Jesz (MDF)  1%  5%
Jobbik  7%  7%
 LMP  16%  12%
 MSZP  24%  23%

  A kormánypárt(ok) elégedettek lehetnek a teljesítményükkel, azonban aligha lenne szerencsés, ha különösebben hosszú távú vagy általános érvényű következtetéseket vonnának le itteni jó szereplésükből. A budapesti 2. számú OEVK az egyik legtehetősebb az országban, így itt az egykulcsos adózásnak és a családi adókedvezménynek inkább nyertesei, semmint vesztesei élnek. Hasonlóképpen kevéssé érintheti az itteni polgárokat érzékenyen a szociális transzferek nyesegetése, esetleg a magánnyugdíjak körüli lépéseivel szerezhetett fekete pontokat a kormány. A Fidesz színeiben induló Láng Zsolt hivatalban lévő polgármester, ami óriási ismertségi előny a riválisokkal szemben, és vélhetően népszerűségben is jelent egy-két százalékpontot. Ráadásul a párt olyan kampánygépezettel rendelkezik, mint egyik vetélytársa sem, ami egy fővárosi időközi választáson különösen nagy előnyt jelent, hiszen koncentrálni tudja erőforrásait egy választókerületre (évek óta minden választáson jellemző, hogy a Fidesz legalább annyi aktivistára támaszkodhat, mint riválisai együttvéve).

  Az ellenzéki eredmények közül a Jobbiké a legkevésbé érdekes – ez egyszerűen nem az ő pályájuk, errefelé messze az országos, sőt a budapesti eredményei alatt teljesít a párt. Cigány-nemcigány ellentétek nem nagyon feszítik a kerület hétköznapjait, a szociális nehézségek sem itt összpontosulnak. Míg a MIÉP úri antiszemitizmusa működött, addig a Jobbik proletár radikalizmusa kevésbé. Jól példázza ezt, hogy Balczó Zoltán a MIÉP színeiben 2002-ben tíz százalék fölött teljesített, 2010-ben jobbikosként alig érte el a hét százalékot, miközben a Jobbik több mint háromszor olyan jól szerepelt országosan 2010-ben, mint a MIÉP 2002-ben.

  A II. kerületben a legizgalmasabb a szocialista civil, Lévai Katalin és az elempés Karácsony Gergely versengése volt. A küzdelemben az LMP húzta a rövidebbet, úgy néz ki, a zöldek kifejezetten rosszul jönnek ki ebből a kis összecsapásból. És ezt csak maguknak köszönhetik. Annak ellenére, hogy egyedül ők tudtak érdemben javítani a 2010-es eredményükön, többszörösen vesztes helyzetbe manőverezték magukat. Láthatóan azzal számoltak, hogy jelöltjük megelőzi a szocialistákét, ami valamelyest érthető, hiszen az LMP-nek pillanatnyilag aligha van eladhatóbb politikusa Karácsonynál, aki ráadásul még II. kerületi is.

  Így ahelyett, hogy hűtötték volna a várakozásokat, inkább folyamatosan emelték a tétet, Karácsony egyik nyilatkozatát akár a vasárnapi választás tételmondatának is beillik: „ha van az országban olyan pont, ahol a választópolgárokat nem lehet megvezetni a Fidesz médiapropagandájával, az leginkább a II. kerület.” Ehhez jött még a Népszabadság párhuzamos interjújában kilátásba helyezett visszalépés, amiből Karácsony ma már igyekezne kitáncolni. Érdemes felidézni a visszalépős interjú vonatkozó kérdését és válaszait (kiemelés tőlem):

 

– Céljuk a kétharmad lebontása. Külön-külön ez meglehetősen nehéz. Ha komolyan gondolják a Fidesz legyőzését, akkor ki és kinek a javára fog visszalépni?

– K. G.: A választók azok, akik öszszefognak. Nem fogok forradalmi dolgot mondani azzal, hogy egy választás azért van, hogy pártok egymással versenyezve elinduljanak. Az LMP olyan párt, amely nem is próbál elbújni egy félig független jelölt mögé, mint az MSZP. Mondjuk, ha szocialista lennék, talán én is ezt csinálnám, de az LMP még nem kopott meg annyira, hogy ilyen megoldásban kelljen gondolkodnunk. Ez a választás kétfordulós. Ennek épp az az előnye, hogy az első forduló után lehet majd látni az erőviszonyokat és azt, hogy miként szavaznak a választók őszintén, taktikai megfontolásoktól mentesen. Majd meglátjuk, mi lesz az eredmény, én meghajlok a kerületiek döntése előtt. Ha olyan helyzet van, hogy az én visszalépésem érdemben hozzájárulhat ahhoz, hogy meg lehessen verni a Fideszt, akkor erre kész vagyok. De ezt várom el mindenkitől.

– L. K.: Egyetértek. Annak kell viszszalépnie, aki kevesebb szavazatot kapott az első fordulóban. Ez nagyon tisztességes mondat volt Gergelytől, és mindenképpen támogatom.

 

  Ha szó szerint nézzük, akkor Karácsonynak igaza van, mivel gyakorlatilag még teljesen fegyelmezett átszavazás esetén sincs esély a fideszes jelölt legyőzésére. De a politika kevésbé respektálja a finom árnyalatokat, a felkínálkozás mindenkiben (bennem is) úgy maradt meg, hogy az elempés és a szocialista jelölt közül a rosszabbul szereplő visszalép majd a másik javára a második fordulóban. (Persze ha fordítva alakul az eredmény, talán az elempés és a szocialista értelmezés is megfordulna.)

  Az elmaradó visszalépés akár messze, 2014-ig ható következményekkel is járhat, s erősen kétségessé teszi, hogy a Fidesz nélkül alakítható-e kormány a következő ciklusban, még akár kifejezetten jó LMP- és MSZP-szereplés esetén is. További pikantériája Karácsony helyzetének, hogy pont ő vetette fel egy Jobbik-LMP-MSZP együttműködés lehetőségét. Ha LMP-MSZP relációban sem működőképes az olajfa, hogyan lesz majd megegyezés a főgonosz Jobbikkal?

  Az MSZP szempontjából nem alakult rosszul a választás, de igazán előrelépni sem sikerült. Fontos volt, hogy jobban szerepeljenek az LMP-nél (és a Jobbiknál), s ne váljon teljesen nevetségessé az MSZP = a váltópárt kommunikáció, ezt teljesítették is. A Fideszhez azonban nem kerültek közelebb, hiába az elmúlt másfél év kormányzati népszerűségvesztése. A mostani helyzet is tartogat még komoly dilemmát a szocialisták számára. Ha erőltetik Karácsony visszalépését és mindenhol erről beszélnek, azzal erősíthetik saját ellenzéki pozícióikat, viszont sokat árthatnak a két párt közti viszonynak, s így egy 2014-es együttműködés esélyének. Az LMP-n belül is azoknak a helyzetét erősítenék, akik a lehető legtávolabb tartanák magukat az MSZP-től – kedves kis helyzetkomikum, hogy Karácsony pont nem ehhez az áramlathoz tartozik.

  Hogy kimaradt a Jesz? Milyen Jesz?

Címkék: budapest mszp fidesz mdf lévai katalin jobbik buda karácsony gergely jesz láng zsolt lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr933375901

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A visszalépés 2011.11.15. 20:52:23

p { margin-bottom: 0.21cm; }a:link { }A II. kerületi időközi választások eredménye és a választásokat megelőző visszalépés-ígéretek, a „demokratikus ellenzék összefogásának” kérdése föl-fölbukkan a cybertérben témaként. Karácsony Gergely L...

Trackback: Sose lesz más a politika – időközi választás a II. kerületben 2011.11.14. 14:09:13

Ez ugyanaz a politika, amely előtte is volt és amely ezentúl is lesz. Vagy talán ők is úgy gondolkodnak, hogy az LMP az most már LMP lesz, feloldás nélkül, csak így magában nyerve értelmet, ahogy a Fidesz is már csak Fidesz. Ki emlékszik már arra, hogy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.14. 09:58:50

@Virág et.: Azért egy nem különösebb téttel bíró időközin mostanság a 39% nem az a részvételi arány, amiről efféle űröknek kellene észbejutni. Ha már, akkor szerintem a polgi arca, beszédje inkább indukál efféle űrkutatói ambíciókat.

Egyebekben ami kifejezetten izgi, az maszop. Úgy tűnik, a brand többet ér, mint láriferi gondolta.

Karácsony meg egy idóta dilettáns. Ha az egész pártja is csak ennyit tud, akkor megfelelő időben a bolsik megeszik őket reggelire.

Virág et. 2011.11.14. 10:00:34

@tevevanegypupu: Nyilván, főleg hogy ez nem polgármester-választás volt, hanem országgyűlési a szakmai és jogi gyakorlati, illetve elméleti, mondhatni jogtudományos szinten is kiemelkedő érdemeiért alkotmánybíróvá kinevezett Balsai helyére kerestek embert.

Az ember ugyan nincs meg, mert Láng eddig is képviselő volt (meg polgármester is, de ez mindegy).

Virág et. 2011.11.14. 10:03:36

@Dr. Zerge: Azt felejted el te is meg Turul is, hogy ha nagy az országos elégedetlenség, akkor a legkisebb esély a beleszólásra is tömegeket mozgathat meg. Gonduljunk csak a szociális népszavazásra annak idején. Ilyen ebben ciklusban nyilván nem lesz, mivel a fidesz nem engedi az ilyen népszavazások kiírását (alkotmányt módosított - a nagyobb demokrácia érdekében).

Az a különbség, hogy szerintetek azért volt ekkora a részvétel, mert az emberek szerint minden OK és ez egy langymeleg ciklusban, időközi eredményként teljesen rendben van. Szerintem meg azért, mert nincs párt, amire az otthonmaradók szavazhattak volna.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.11.14. 10:04:30

na, Karácsony elbújdoshat, ha még ez a p*****a is lenyomta :P

antho 2011.11.14. 10:05:11

@Virág et.:
Mutass már nekem egy olyan vk-t, ahol ilyen magas volt a részvételi arány időközi országgyűlésin!

"A számokon ez a tény nem változtat: van ott egy 80%-nyi szavazó, aki vagy nem ment el, vagy nem a Fideszes polgármestert támogatta."

Ez is ostobaság, hisz, aki nem ment el szavazni az is kinyilvánította a véleményét: "nekem tökmind1."

Ha a Te logikkáddal nézzük akkor azt is mondhatnák a II. kerületi összlakosság mindössze 16%-a akart változást. Ami azért valljuk be, igen szerény.

Virág et. 2011.11.14. 10:08:33

@antho: Lásd fent. Az otthonmaradtak szerinted azért nem mentek el, mert nekik ez így jó. Biztos volt ilyen is. Meg olyan is, akit nem érdekel a politika. De a szám túl nagy ahhoz, hogy ne merüljön fel a gondolat: sokan azért nem mentek el, mert nincs kire.

Kár a meglepettet játszani. Országos szinten ez a helyzet: a fidesz veszít a népszerűségéből, de az ellenzéki pártok népszerűség nem vagy nem ezzel arányosan nő. Ez szerinted mit mutat?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.14. 10:10:30

@Virág et.: Hogy miket képzelegsz rólam, meg arról, hogy én mit gondolok, az elég beteges, tekintettel arra, hogy ezt-azt le is írtam. Csak téged úgy tűnik, nem zavarnak efféle ténykérdések.

Ami különösen érdekes, az a kognitív disszonancia:

1) a 39% kurva alacsony - mondod - és a zemberek kiábrándulását mutatja, a nagy elégedetlenséget
vs.
2)"ha nagy az országos elégedetlenség, akkor a legkisebb esély a beleszólásra is tömegeket mozgathat meg"

Nem szeretnék a felügyelő elmeorvosod helyében lenni...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.11.14. 10:12:32

@Virág et.:
Te teljesen félreérted az időközi választások választói attitűdjét. Ha a 4K!, a Demokratikus Koalíció, a Milla és a Szolidaritás is indult volna tegnap, akkor is 39% lett volna a részvétel. Na jó, esetleg 40%. A fideszes jelölt max. 1-2 százalékponttal kapott volna kevesebbet, az ellenzéki szavazatok lettek volna fragmentáltabbak (de azok sem olyan nagyon sokkal, az MSZP és az LMP dobogós helye nem került volna veszélybe).

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.11.14. 10:15:01

@Virág et.:
Az, hogy nem ment el, alapvetően pont annyit jelent: nem érdekelte annyira, hogy elmenjen. Az egyszerű választói is tudja, hogy sokkal kisebb a tétje egy ilyen időközinek, mint egy menetrend szerinti választásnak, ennek megfelelő a részvételi hajlandóság is.

Aki ebbe a kormánnyal való elégedettséget vagy az alternatíva hiányát magyaráz bele, súlyosan téved. Jobb esetben.

TG69 2011.11.14. 10:15:16

@TuRuL_2k2: Ha 2012 nem fog sikerülni, akkor tök mindegy mlyen választási eredményeket produkál a fidesz, jön egy csődbiztos és mindenkit kizavar az erdőből :). Ti már felkészültetek lélekben a bóvli Magyarország cikkre? :)

Virág et. 2011.11.14. 10:16:43

@Dr. Zerge: No, ha túljutottál a személyeskedésen (egyébként miért van az, hogy az ilyen pártrajongók, mint te, csak anyázni tudtok? vagy burkoltan hülyézni? ez a jobboldali értelmiség szintje? nincs érv, megy az odamondogatás? aztán csodálkoztok, ha az akolmeleg kis klubotokban nem marad ellenvélemény), akkor mégegyszer nekifuthatsz annak, amit írtam.

A 39% nem "kurva alacsony", de semmiképpen sem úthenger. Egy mezei, langymeleg időközi eredménye. Semmi több. Ami érdekessé teszi (a számomra), hogy közben az országos politikai helyzet minden, csak nem langymeleg. Sztrájkok, demonstárciók, zuhanó országos népszerűség a kormánypártok részéről. Egy fideszes fellegvárnak számító körzetben én egykörös győzelmet vártam. Nekem ez a tanulsága a dolognak.

Az évek meg a rutin 2011.11.14. 10:19:27

Ha KG nem teszi ezt a vállalást, most minden arról szólna, hogy az LMP egy 15%-os középpárt és simán lenyomta a Jobbikot. Ehelyett...

És ha KG visszalép? Vajon hány LMP-szimpatizáns megy el a bikinis Puch Lászlóra leszavazni? Szerintem nem sok. Így is, úgy is bukó volt ez a stratégia.

Virág et. 2011.11.14. 10:19:53

@TuRuL_2k2: "Az egyszerű választói is tudja, hogy sokkal kisebb a tétje egy ilyen időközinek, mint egy menetrend szerinti választásnak, ennek megfelelő a részvételi hajlandóság is."

Akkor mondok egy példát. Képzelj el egy körzetet, ahol a jobboldal nem állít jelöltet csak az MSZP, meg a DK. Te kire minnél szavazni? Vagy a többi jobboldali? Elmondom: senkire. Te ebből azt a következtetést vonnád le, hogy nektek akkor mindegy, hogy ki lesz a képviselő? Vagy hogy nem volt kire voksolni?

Ma a kormány legnagyobb barátja az, hogy nincs hiteles ellenzéke. De ahol kereslet van, ott előbb-utóbb kínálat is lesz.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.14. 10:21:14

@Virág et.: Annyira ostoba vagy, hogy kénytelen vagyok - az egyenlő elbírálás elvének tiszteletbentartása végett - hülye fasznak nevezni, és bekapcsolni a szűrést.

Virág et. 2011.11.14. 10:21:59

@TuRuL_2k2: Ezt egy percig sem vitattam. Sőt, pont ezt írtam én is: ma még nincs olyan párt vagy mozgalom, amely kihívója lehetne a Fidesznek. Ma még.

Ez az a következtetés, amit hiányoltam a ti írásotokból és Kuminéból is.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.11.14. 10:22:50

@Virág et.:
Egykörös győzelmet vártál? :DDDDDDDDDDDDDDDDD
Te aztán tisztában vagy '90 óta zajlott időközi választások részvételi mutatóival meg az időközi választás érvényességi kritériumaival.

Virág et. 2011.11.14. 10:22:59

@Dr. Zerge: Te faszozol meg ostobázol, aztán te szűrsz engem. :) Érdekes egy figura vagy te. Mindegy, legalább nekem megspórolod azt a mozdulatot.

Virág et. 2011.11.14. 10:25:06

@TuRuL_2k2: ?

50% feletti részvétel esetén ugyanilyen eredmény mellett egyfordulós lett volna. 2010-ben (egy éve csak) 78%-os részvétel volt. Tudom, az nem időközi, de mutatja, hogy nem apolitikus a körzet.

Mit szerettél volna mondani?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.11.14. 10:25:58

@Virág et.:
Ha ma nincs, akkor erősen kérdéses, hogy 2014-ben lesz-e. Nincs az olyan messze, és pártot építeni nagyon-nagyon verejtékes dolog. Nézd csak meg az LMP-t, még mindig van egy csomó olyan hely az országban, ahol elindulni sem bírnak, nem hogy jól szerepelni. A Jobbik jobban áll ugyan, de ők már több mint tíz éve nyomják.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.11.14. 10:26:59

@Virág et.:
Persze, de tök egyértelmű volt, hogy nem lesz 50% felett a részvétel. Soha, sehol nem volt '90 óta. Aki 50% feletti részvételt vár, az teljesen el van tájolva.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.14. 10:28:27

@Virág et.:
jajj, menyire ócska lejárt komcsi lemez ez az időközik utáni matek, hogy hát végül is milyen kevés szavazója van a fidesznek. buta fasz vagy te komcsi buzi. én nem szűrlek, mert előbb mész az emberdarálóba.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.11.14. 10:29:13

@Az évek meg a rutin: Egyrészt felteszem ezek az idióták azt gondolták, ha egy senki vitt legutóbb 12%-ot, akkor egy országos senki viszi a dupláját - csakhogy ez totális félreértése a honi választói szokásoknak.

Másrészt - ebben talán nem egyedülálló a tévedésük - a szoci szakítósdi nyomán csökkenő szoci százalékot reméltek.

De hogy erre miért kellett még rátenni, ezzel a visszalépősdivel, azt végképp nem érti senki. A fordított állás esetén inkasszálható politikai haszon simán meg lehetett volna az első forduló után szájkaratézva. Így meg lófasz sincs, csak magyarázkodás, aminél kontraproduktívabb politikusi tett nincs, meg az a kínzó sejtés, hogy ez az egész inkább vitt, még ebből a kevésből is.

Virág et. 2011.11.14. 10:30:57

@TuRuL_2k2: Az LMP és a Jobbik nem tömeg-, hanem rétegpárt. Akár 20 éve is a porondon lehetnének, akkor sem lesznek sokkal nagyobbak.

2014 még messze van, hogy ilyen kijelentéseket tegyünk. Gondolj csak 1994 - 1998 relációjára. Ki gondolta volna 94-ben, hogy a Fidesz 98-ban választást fog nyerni?

Virág et. 2011.11.14. 10:35:36

@TuRuL_2k2: Nem volt, de nem is szokott ennyire benne lenni a napi politikában egy időközi választás. Hetek óta ezzel van tele a média, az újságok, a blogok. Elemzések, publicisztikák készülnek. Ehhez képest feleannyi választó ment el, mint egy évvel ezelőtt ugyanitt.

Virág et. 2011.11.14. 10:37:23

@TuRuL_2k2: Azt csak zárójelben, hogy érdekes egy törzsközönségetek van nektek. :) Nem mondom, hogy a ti hibátok, de azért nem semmi. Innen fog kikerülni a jobboldali Dániel Péter vagy mi a terv?

derabitz 2011.11.14. 10:40:48

Gondolom, senki nem gondolhatta komolyan, hogy egy olyan kerületben győzedelmeskedik az ellenzék valamely pártja, amely kerület lakosai többségében haszonélvezői a fidesz gazdasági ámokfutásának.
Gondolok itt pld. a 16%-s jövedelemadóra.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 10:40:56

Miért is jöttek ki rosszul, amikor ők javítottak a legnagyobbat a korábbi eredményükön? Ja, hogy az egykulcsos adóval sújtott hűvösvölgyi nép még nem ébredt föl és nem rázta le láncait? Arról talán még sem az LMP tehet, tisztelt szerző.

A Jobbik eredménye bizony hogy érdekes, hálistennek lefele mennek. A másik a Jesz, akik inkább No lettek.

Ellenkezőleg, az LMP szinte örülhet, hogy nem lettek jobbak az ellenzéki eredmények, mert például egy 30% MSZP + 25% LMP mellett már kénytelen-kelletlen be kellene tartani az ígéretüket, akármennyire is ódzkodnak a szocik támogatásától. Ahogy a vicc is mondja: ha már egyszer megígérték...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.14. 10:47:48

Karácsony Gergely visszalépése mellett szólhat az LMP-sek számára, hogy így tét nélkül kipróbálhatnák, mekkora a szavazóik hajlandósága, hogy átszavazzanak egy MSZP-jelöltre. Gyanítom, nem nagy. Szerintem kínos is volna nekik, ha nagy lenne. :) Persze nem reprezentatív a körzet, és időközi a választás, de KG-nek nyerési esélye úgysincs, így kipróbálhatja, mi lesz, ha visszalép. Ha már könnyelműen megígérte... (Persze, szó szerint nem pont azt ígérte, de ebből már nehezen jön ki jól.)

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 10:48:03

@Az évek meg a rutin: A Jobbikot eddig is simán lenyomta Budapesten.

Igen, van ilyen olvasata is a dolognak, de van olyan is, hogy azért kapott többet, mert akiknek szimpatikus az összefogás, de a szocik nem, azok rá tudtak szavazni. Ezt így, karosszékben ülve nem lehet kideríteni.

bz249 2011.11.14. 10:49:10

@iii: mert megemeltek a tetet, elinditottak az egyik legismertebb politikusukat, es ennek eredmenyekent 3%-ot kassziroztak?

(Sztalingrad meg ugye nemet gyozelem volt, mert ugye a 6. hadsereg sajat maganal lenyegesen nagyobb szovjet eroket kotott le, elvonva ezeket mas fontosabb frontszakaszokrol)

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 10:49:51

@Holger Hartland: Teljesen fölösleges kipróbálni és nem is fogja. Semmit nem jelent 2014-re, hogy most milyen arányban szavaznak át.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 10:53:40

@bz249: Karácsony nem csodafegyver, a Láng-dömpinghez képest szinte semmit nem költöttek erre a kampányra.

bontsukle.hu/blog/2011/11/a-fotopalyazatra-bekuldott-kepek/

Én úgy mondanám, meg _próbálták_ emelni a tétet, de a hűvösvölgyi prolik nem voltak vevők erre.

tlac 2011.11.14. 10:56:46

nem szeretnék most sem a millások, de főleg a dékások helyében lenni..

bz249 2011.11.14. 10:57:28

@iii: "Én úgy mondanám, meg _próbálták_ emelni a tétet, de a hűvösvölgyi prolik nem voltak vevők erre."

Pontosan ez a defincioja a veresegnek. A politikai szereplo kituz maga ele egy celt aztan latvanyosan nem eri el.

Minden egyeb fingreszeles (ahogyan Sztalingradot arnyaltan ertelmezni, mert lehet, csak eppen nevetseges).

Az évek meg a rutin 2011.11.14. 10:59:41

@iii: Ami biztos, hogy ha egy csöpp esze van az LMP-nek, akkor az "összefogás", "szövetségkeresés" és "visszalépés" szavakat 2014 tavaszáig törli a politikai szótárából.

Akkor pedig jöhet a híres-neves technikai koalíció, mert a Fidesz-utálaton kívül az ellenzék pártjait semmi sem köti össze.

Az évek meg a rutin 2011.11.14. 11:02:09

@iii: Ha egy csöpp esze van az LMP-nek, a "szövetségkeresés" és "visszalépés" szavakat 2014-ig törli a politikai szótárából.

Akkor pedig jöhet a híres-neves technikai koalíció, mert az ellenzék pártjait a Fidesz-utálaton kívül semmi sem köti össze.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 11:02:17

@bz249: De nem volt ilyen cél kitűzve. Hogy néhányan álmodoztak róla, az lehet, hogy egy jelölt azt mondja, hogy győzni akar, az meg természetes.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.14. 11:04:20

Papírforma. Nem túl izgi.
Az LMP javított, de nem eleget, kevés még az MSZPhez, az MSZP őrzi, az egyébként a dicső múlthoz képest siralmas 20-25%át.

A Jobbikkal kapcsolatban a szerző mindent elmondott.

A Fidesszel szintén.

Ami talán érdekes: az a 2/3ad (53%) még mindig 2/3ad. Ez elég tragikus.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 11:04:46

@Az évek meg a rutin: A szövetségkeresés eddig se szerepelt a szótárban. A visszalépés meg csak abban az esetben járható, ha van értelme, most nincs. Egy ellenzéki pártnak mégis csak a regnáló kormánypárt a fő ellenfele. Főleg most, amikor a kétharmados többségével mindent le tud nyomni a torkokon.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.14. 11:05:04

@iii: Ah, szóval mégis csak 2014-ben lesz a következő? Nem jövőre? :) És az ígéret? (Ja, kétértelmű volt a dolog, ezért írtam, hogy ebből már nem jön ki jól.)

bz249 2011.11.14. 11:09:51

@iii: ha ennek a valasztasnak semmi komoly tetje nem volt (nyilvan Karacsony epp reszeg volt, amikor a valasztas orszagos jelentosegerol beszelt) es a fo cel az LMP-nek a megszerzett +3% volt, akkor mi ertelme volt egy mar eleve a Parlamentben levo politikust inditani?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.11.14. 11:24:32

@iii:
A Jobbik lefelé megy? Ez hogy következik abból, hogy pont annyi szavazatot kaptak, mint 2010-ben egy olyan körzetben, ami egyáltalán nem az ő terepük?

Az évek meg a rutin 2011.11.14. 11:37:08

@iii: "Egy ellenzéki pártnak mégis csak a regnáló kormánypárt a fő ellenfele."

Kivéve az LMP-nek és a Jobbiknak, akik az elmúlt 20 évnek üzentek hadat.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 11:37:28

@Holger Hartland: Milyen ígéret? Azt egyedül a Fidesz dönti el, mikor lesz a választás. Ha akarják, 2020-ban. :)

@bz249: Komoly tétje volt, csak nem volt ilyen célkitűzés. Ismétlem, abból ne indulj ki, hogy megkérdik a jelöltet, milyen eredményt szeretne elérni. Még a Jesz is azt mondja, hogy győzni szeretne. De ha te jobban tudod, mi volt az LMP célkitűzése, akkor én meghajlok a nagyobb tudás előtt.

@TuRuL_2k2: Ha nem is nagyon, de lefele. Minden ellenzéki párt növekedett, ők visszaestek. Nem tudtak a Fideszt elcsábítani senkit gyakorlatilag. Ezt nemcsak én mondom, ők is:
harcunk.com/2011-11-13/ebreszto-fidesz-komcsik-es-buzik-lealaztak-jobbikot-ii-keruleti-valasztason

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 11:39:10

@Az évek meg a rutin: Senki nem csinált akkora rombolást az elmúlt 20 évben, mint a Fidesz másfél év alatt.

Alfőmérnök 2011.11.14. 11:47:53

"A küzdelemben az LMP húzta a rövidebbet, úgy néz ki, a zöldek kifejezetten rosszul jönnek ki ebből a kis összecsapásból. "

Most akkor az LMP zöld párt? Miért, mert ott van Jávor Benedek? Egyáltalán, mi az LMP?
Szerintem amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan fog menni. Persze nem kizárt, hogy lesz egy mszp-lmp összeborulás, és akkor egy kicsit tovább húzzák.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.11.14. 11:51:53

@Alfőmérnök:
A napokban csatlakoztak az Európai Zöldekhez, ezért mertem őket (ha bizonytalankodva is, de) lezöldezni.

Az évek meg a rutin 2011.11.14. 11:55:14

@iii: Itt inkább arra gondoltam, hogy az LMP-nek és a Jobbiknak nagyon nehz (lehetetlen) szövetségi politikát kiépítenie, mikor miond a kát párt rendszerkritikus.

Amit a Fideszről írtál, vagy igaz, vagy nem, de azért megéltük 2002-2010 áldásos éveit, egy Torgyán-korszakot, egy Bokros-csomagot, az Antall-kormány vadprivatizációs ügyleteit, szóval csemegézhetnénk a rendszerváltás rákos kinövései között.

Alfőmérnök 2011.11.14. 12:03:19

@TuRuL_2k2: ja, valószínűleg ők sem tiltakoznának ez ellen, bár én nem látom, hogy ez lenne a fő profiljuk. Pedig elkéne Magyarországon egy normális zöldpárt, annak talán vidéken is lenne támogatottsága (nem úgy, mint az lmp-nek, amiről vidéken nem is nagyon tudnak. Lehet, hogy ezt a zöld izét is azért erőltetik, hogy pesten kívül is legyenek szavazóik).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.14. 12:16:24

@iii: Hogy milyen ígéret? K.G. ígérete, amit a poszt is idéz. K.G. magyarázkodhat, hogy ő nem úgy értette, és igaza is lehet, de miután az interjúban szó nélkül maradt a Lévai-féle értelmezés ("annak kell viszszalépnie, aki kevesebb szavazatot kapott az első fordulóban"), K.G. nem tud ebből jól kimászni. Kommunikációs baklövés.

Egyébként szép gesztus lenne a Fidesztől az LMP felé, ha 2020-ban lenne a következő választás. Kilenc év talán elég lenne a felkészüléshez a kormányzati szerepre. :) (Ha már a Fidesznek nyolc sem volt elég.)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.14. 12:19:53

@Alfőmérnök:

züld párt? minek kéne. tisztára buzis dolog.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 12:22:44

@Alfőmérnök: Szerinted azért lettek tagjai az európai zöldeknek, mert "nem tiltakoznának" ez ellen?

Az LMP alapítói jellemzően a zöld, ökopolitikai szervezetekből jöttek, nemcsak Jávor, de Schiffer, Szilágyi, Scheiring is és még sokan mások, akik nem parlamenti képviselők. Minden szinten felvállalják a zöld témákat. Úgy hogy törődj bele, az LMP zöld párt _és_ nem fognak eltűnni.

vizipipa 2011.11.14. 12:24:29

1. Az LMP-re talán lehet mondani, hogy rétegpárt és így soha nem is lesz tömegpárt, a Jobbikra viszont jobban illik a régiós párt kifejezés. Kelet- és Észak-Magyarországon már most is tömegpárt (>20-30%). Az, hogy országosan is lesz-e majd meglátjuk. Nyilván függ a többiektől, főleg az aktuális kormánypárt(ok)tól.
2. Azt hiszem túlbecsülitek a párt elkötelezettek számát, bármennyi is van a mandiner.hu-n. A mostani 53%-ot is jó lenne felbontani legalább két részre. A "csak a Fidesz" részre, meg a: még mindig jobb, mint a többi részre. Országosan a Fidesz és az MSZP is kb. 1 milliós fix táborral rendelkezik. Ennek a változása az igazi kérdés. A II. ker.-i arányokat nem tudom. Karácsonynak illene tudnia a múltja meg helyi érintettsége kapcsán. A szavai viszont azt tükrözik, hogy vagy nem tudja vagy a hite meggyőzte a tudatát.

Győzike a cigánykultúra élharcosa dikkmá 2011.11.14. 12:25:21

Senkit - a cikkírót - sem zavarja az az egyszerű tény, hogy Lévai Katalin még akkor is független jelöltként lépett a színre, ha az MSZP támogatását élvezi? Nem mellesleg még csak nem is párttag.

A 39%-ból valóban felesleges messzemenő következtetéseket levonni. Abból azonban érdemes lenne, hogy a Jobbik váltópártként gondol magára. Csak ott nyerhet szavazatokat, ahol bejön a zsidózás-cigányozás, főleg az utóbbi. Más koncepciója nincs. Inkább eltakarodnia kellene a közéletből.

Az évek meg a rutin 2011.11.14. 12:29:06

@Győzike a cigánykultúra élharcosa dikkmá: Győzike, te még hiszel a mesékben? Lévai Katalin, a Medgyessy-kormány minisztere és az MSZP európai parlamenti képviselője nagyjából úgy civil, mint amikor Gyurcsány az 1998-2002 közötti Népszabó-cikkeit úgy írta alá, hogy "vállalkozó".

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 12:31:37

@Holger Hartland: Úgy értem, azt ki ígérte, hogy jövőre lesz a választás?

KG világosan elmondta, hogy akkor lépne vissza, ha ennek lenne értelme. Most ennek megfelelően cselekedett. A sajtó persze most ezt kenegeti jobbra is meg balra is, de ez az igazság.

pannonfunk 2011.11.14. 12:33:49

Mint ott lakó, én marhára az ellenzék ellen szavaztam. A Jobbik nem szalonképes nekem, a jesz még viccnek is rossz. A szocikat utálom, az lmp meg röhejes ezzel az elég a megszorításokból demagógiával.

Szóval egyrészt azt nem bírtam volna elviselni, hogy az mszp előretörése esetén kaptuk volna a képünkbe a nagyképű nyilatkozatot, hogy bezzeg az mszp, az hű de frankó, Ildikó néni botoxon is átjövő kaján vigyorával. Broáf.

Másrészt meg kedves elempések, mi a bánat volt ez az elég a megszorításokból? Most is az van. Nemmegszorítás. Nem? De komolyan, ezt akarjátok folytatni? A nemmegszorítást? Elmentek a jó büdösbe, de komolyan. A fideszben legalább profi politikusok vannak, attól, hogy nincs realitásérzékük, még mindig kevésbé darálják le őket, mint néhány tarisznyásbölcsész politikus wannabe-t. Szóval majd ha más lesz a politika, akkor megfontolom, hogy szavazok másra.

Alfőmérnök 2011.11.14. 12:35:25

@málnási: Nem a Cohn Bendit-féle zöldségekre gondoltam.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 12:36:11

@málnási: züld pártra valóban semmi szükség :)

Atisz 2011.11.14. 12:36:51

@Dr. Zerge: Nono, Gyurcsány nagyon is tisztában volt vele mennyit ér az MSZP brand, ezért is tett meg mindent a megkaparintásáért (na és persze ebben benne foglaltatik az infrastruktúra is, hiszen a hardcore nyugger fanatikusokat nem lehet pénzért megvenni, az elkötelezettségük felbecsülhetetlen értékű, igaz ezek jó része át fog - ha eddig nem tette volna még meg - pártolni Ferenchez, mihelyst a DK nagyobb országos ismertségre tesz szert).

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.14. 12:48:54

@iii: Az ígéret nem volt elég egyértelmű. K.G. azt ígérte, hogy ha úgy lehet megverni a Fideszt, akkor visszalép. L.K. erre lecsapott, hogy rendben, aki kettejük közül kevesebbet kap, az visszalép - és a dolog ennyiben maradt, az interjú így jelent meg. Lendvai szerint ráadásul még most is volna esély a Fidesz legyőzésére, ha Karácsony visszalépne (hát hogyne, esély, az éppen mindig van :)).

K.G. ügyetlenül belemanőverezte magát egy rossz helyzetbe, pedig fogalmazhatott volna világosabban is. Kenegetheted jobbra is meg balra is, nem lehet jól kijönni belőle.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 12:56:40

@Holger Hartland: Ja, van esély :)

www.youtube.com/watch?v=4jWcF-IPwIQ

Jól csak akkor lehetne kijönni belőle, ha az LMP megelőzte volna az MSZP-t. Ettől függetlenül amit említesz, azt Lévai mondta, nem KG. Számos egyéb interjúban ezt megerősítette, azt is elmondta, hogy ez a magánvéleménye, nem LMP döntés.

Kétségtelen, hogy ezt nehéz "lekommunikálni", mint minden olyan dolgot, ami nem fekete-fehér. De talán egy neten blogoló intelligens embernek sikerülhetne ;-).

milner 2011.11.14. 13:08:18

Azért az nagyon beszédes, hogy két párt is úgy indult a voksokért, hogy vagy nem mondta meg, vagy csak sejtette, kinek kérik a választópolgárok szavazatait. Mi tesz isten azok nyertek, akik kussoltak. Sikerült ismét viccet csinálni a demokráciából és nem mellesleg agyatlan hülyének nyilvánítani a saját szavazóbázist, elismervén, hogy végül is tökmindegy ki ül be a frakcióba gombot nyomogatni. Ez az ország tényleg megérdemli a sorsát...

Az évek meg a rutin 2011.11.14. 13:12:33

@iii: Nehéz lekommunikálni, de illett volna legalább megpróbálni. Akkor nem az folyna a csapból is, hogy KG először összeborult a szocikkal és most nem lép vissza, hanem hogy csak reális győzelmi esély esetén tett volna így. Ami az igazság.

Magánvélemény pedig csak akkor létezik a politikában, ha független jelölt valaki.

Alfőmérnök 2011.11.14. 13:18:06

@iii: Ha mát itt vagy, mint az LMP propagandistája, gondoltam megkérdezem, hogy hol lehet bővebben olvasni erről:

"A programban fontos szerepet kap többi között a vidéken élők életminőségének javítása, az elvándorlás megállítása. Szél Bernadett közlése szerint ezek tényleges megvalósulásához azonban rendezni kell például a vidék számára fontos földkérdést, s támogatni szükséges a magát élelmiszerrel és energiával ellátó helyi és családi gazdaságok létrehozását."
www.kalapacsosember.hu/?p=16550

Csak azért kérdezem, mert ez így baromira szépen hangzik, csak ugye a részletek nagyon nem mellékesek. Példának okáért:
"Napjainkban dől el, hogy 65.000 hektár magyar, állami tulajdonú föld kinek a kezébe kerül. A földek bérbeadására vonatkozó pályázati kiírás azonban értelmetlen és megmagyarázhatatlan feltételt tartalmaz, ami ismét a háttérben meghúzódó érdekkörökhöz juttathatja a földet a helyi gazdák helyett. (...)
Olyan követelmény került az állami földek bérleti jogára kiírandó pályázatok szövegébe, amely látszólag az állattenyésztést van hivatva fellendíteni. Valójában azonban a családi gazdálkodók jelentős körét megfosztja a pályázatban való részvétel lehetőségétől."
www.elolanc.hu/index.php/videkert/141-beszamolo/10427-foldet-kernek-a-magyar-gazdak

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.14. 13:18:29

@iii: Lévai mondta, Karácsony ráhagyta. Ezt nem "a neten blogoló intelligens embereknek" kell elmagyarázni, hanem a sajtónak és a szavazóknak. Lévai behúzta Karácsonyt a csőbe? Lehet. Karácsony nem tűnik egy dörzsölt figurának, most viszonylag olcsón kapott egy leckét politikai kommunikációból.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.14. 13:19:07

@Alfőmérnök: "Ha mát itt vagy, mint az LMP propagandistája" - Komolyan? Akkor jól sejtettem? :)

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 13:21:23

@milner: Az LMP megmondta jó előre: Hanzély Ákos.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 13:22:56

@Holger Hartland: ezt lehetett sejteni, de amit írok, az egytől egyig magánvélemény. Mert az LMP-ben ilyen is van.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.11.14. 13:33:53

@Az évek meg a rutin: Nem tettek mást se, mint ezt kommunikálták. De egy választási kampányban talán még se az a legfontosabb, hogy kinek a javára fogok visszalépni.

Nem így van, ez maradi hozzáállás. A politikában is van magánvélemény. Még a Fideszben is van, ld. Pokorni-Hoffmann szappanopera. Bár abban nem vagyok biztos.

Diocles 2011.11.14. 13:59:40

Kumin blogjáról:

természetesen Karácsony - mint Kumin írja - korábban is hozzátette a "reális esély esetén" kifejezést, de az egész fílingje az volt, h létrejött a megegyezés (ünnepelte is a sajtó!), nem a "reális esélyt" hangsúlyozta ki az LMP sem.

(Pl. ha bejelentesz egy eltervezett házasságot a rokonságnak, majd közlöd mellékesen, h "amint megfelelő feltételek lesznek", akkor ütöd nyélbe, nos, azt szintén necces visszamondani, bár ott is lehet hivatkozni a kiegészítésre. ezt hívják ugyanis házasságszédelgésnek.)

Ezek jó (vagy inkább: vitatható) kapaszkodók, trükkök, megítélés kérdése, h ki mennyire tartja elfogadhatónak, és persze kinél, mert nyilván ez is számít.

Az évek meg a rutin 2011.11.14. 14:16:09

@iii: Normális politikai kultúrájú országban tényleg nem a visszalépésekről szól egy kampány. De amikor Szanyi Tibor nőimitátora és egy hitelességét még el nem koptató fiatal politikus kölcsönösen erről beszél egy közös lapinterjúban, az azért fontos hír. Főleg, hogy az LMP-nek ez volt az első ilyen jellegű gesztusa, még a KG-féle finomításokkal együtt is.

Transzilva 2011.11.14. 14:58:28

@TuRuL_2k2: Turul, az miért van, hogy ha 2010 százalékait összeadom az 101, 2011-é pedig 100? :)

himposztor 2011.11.14. 16:23:10

Úgy látszik komoly hatása volt a vekkeresekre, hogy a szőke fideszbombázó még a választás előtt lassan elmondta, hogy mindenki értse: nem lesz ingatlanadó.
Meg azt is látják a hálás hegylakók, hogy csak vicc volt az elszámoltatás.
Mindez meg is látszik az eredményeken.

betyár (törölt) 2011.11.14. 17:38:53

@iii:
szertene maga ott proliskodni:)

Bloodscalp 2011.11.14. 21:20:51

@TuRuL_2k2: ne féltsd a sajátjaid:) Esztergomban például a sokat emlegetett olajfátok nyert, mégsincs pénz közvilágításra csak bayer zsolt ügyvédjére:)
a helyi ner aktivisták olyan lelkesen segítenek be

de ha megnézed az olasz elvtársatokat, neki sem az olajfa tett be, hanem a sok szar ami már mindenhonnan folyt és itt is ez lesz

Bloodscalp 2011.11.14. 21:25:48

@Transzilva: @pannonfunk: kubatov a hunyó:) vagy majd jön a szokásos komcsik elcsalták a dolgot lemez-vajon melyik komcsik?

pannonfunk 2011.11.14. 22:36:40

@Bloodscalp: Próbáljak koherenciát keresni a kommentedben, vagy felesleges? :) Esetleg te megpróbálkoznál megérteni azt, hogy én mit írtam? :)

Alfőmérnök 2011.11.14. 22:36:44

@Holger Hartland: Becsületére legyen mondva, hogy nem is próbálja leplezni.

@iii: Köszönöm!

Bándy Péter · http://peterbp.inda.hu/ 2011.11.15. 00:48:46

@Győzike a cigánykultúra élharcosa dikkmá: Ez a független vagy MSZP-s dolog Katalinban sem kristályosodott ki igazán. Mert igen, a kampányban "civil" volt, mindenhol dominált a zöld szín, standon, szórólapon, plakáton (ahogy az lmp-nél és a jesznél is), csak aztán a szavazólapon már ott mosolygott a neve mellett a párt logója.

Arról nem is beszélek, hogy az "őt támogató egyesületek" vagy nem léteznek a valóságban, vagy léteznek, de utoljára EP-képviselőként voltak kapcsolatban vele, egyetlen szervezet volt az, amelyik létezik IS és támogatja IS. Hja, ennek vezetője meg Őrsi Gergely, helyi MSZP-frakcióvezető, Lévai K. kampányfőnöke.

Lényeg a lényeg: hivatalosan MSZP-s jelölt, hisz így regisztrálta magát, a kampányban... mondjam, hogy hazudott? Na jó, füllentett :)

Bándy Péter · http://peterbp.inda.hu/ 2011.11.15. 01:01:18

@Virág et.: 1990 óta egyszer volt első körös Fidesz-győzelem, tavaly tavasszal. Amúgy mindig 2. forduló, és kb. tízszázalékos (55-45) győzelem Balsai részéről HCs ellen.

A fideszes fellegvár meghatározás azért is kis túlzás, hiszen pl. 1990-98-ig SZDSZ-es polgármester volt, a nemrég elhunyt Póta Gyula, 2002-től négy évig pedig (15:15-ös testületi megoszlással) Horváth Csaba. Három ciklus tehát onnan, és a mostanival együtt ugyanennyi a jobboldalról, ami a polgármester hovatartozását illeti.

A mostani eredmény tanulsága: a részvétel ugyan a fele volt a tavaly tavaszinak, de 15 százalékkal országos "időköziátlag" feletti. A közvélemény-kutatások szabályai szerint ez már elég nagy minta ahhoz, hogy megmutassa az itteni trendet.
Nos, a Fidesz százalékra annyi voksot kapott, mint tavaly Balsai, az MSZP (kisebb részben) és az LMP (nagyobb részben) osztozott az MDF szavazóin, az utódpártnak egy százalékot hagytak. A Jobbik-stílus itt nem jön be, szintén hozták, amit tavaly vagy az EP-választáson. Ennyi.

Bándy Péter · http://peterbp.inda.hu/ 2011.11.15. 01:11:15

"@antho: Ha a Te logikkáddal nézzük akkor azt is mondhatnák a II. kerületi összlakosság mindössze 16%-a akart változást. Ami azért valljuk be, igen szerény."

A lényegre tapintottál :) Megmagyarázzák, hogy 20 százalék akarta a Fideszt, az nem jut eszükbe, hogy akkor 16-17 százalék akarta az MSZP-t, az LMP-t és a Jobbikot. Az arányoknak megfelelően tessék szétosztani ezt a 16 százalékot, aztán beszéljük meg, kinek mekkora a tábora és az igazsága.

Azért az kiderült, kormányváltó hangulat nincs, mert akkor protestálnak és szavaznak az emberek, kiváltképp itt.
Most van némi letargia, de a fő ok, hogy ennek a választásnak a súlyát a többség nem érezte, max. négy főre olvadt volna a kétharmados többség - ez sem a lelkes védőket, sem a bontogatni akarókat nem villanyozta fel annyira, mint a pártokat, főleg kettőt.
Karácsony meg vagy rossz politológus, vagy a realitásérzéke veszett el félúton, de egy papírforma, feledhető vereségből maga csinált olyat, ami még sokáig téma lesz. Kezdve az októberben bejelentett visszalépéstől egészen addig, hogy ennek a vál-nak "országos üzenete van".
Értelmezzem? Még mindig 2/3...

Kandeláber 2011.11.15. 11:11:56

Az eredmény egyáltalán nem meglepő, az elemezgetés azonban igen.
Láng népszerű polgármester a konzervatív többségű kerületben, borítékolható volt a győzelme, bármekkora részvétel mellett.
Az MSZP és az LMP együtt sem tudja megverni Lángot, mert ha a távollévők a második fordulóban szavaznak, többségük kormánypárti.
Az úri negyedben a Jobbik nem tudott labdába rúgni, ez evidens.
Ez az Olajfa duma nevetséges, tegnap Kálmán Olga az atv-ben próbálta győzködni a most visszafogott és reálisan értékelő Magyar Kornéliát a vágyálmokról, de a szakember most kioktatta a dilettánst.
Ennyi.

betyár (törölt) 2011.11.15. 13:02:52

@PeterB:

azt azért ne felejtse ki, hogy a fidesz nem tisztelt meg bennünket azzal, hogy megnevezze, ki fog bekerülni a parlamentbe láng zsolt listás helyére. szerintem ez sem növelte a részvételi késztetést. láng zsoltról nem is beszélve. viszont az megakadályozta az elbitangolt fideszesek karácsonyra való átszavazását, hogy belengette a lévai javára történő visszalépést.

betyár (törölt) 2011.11.15. 13:04:39

@Kandeláber:
legfeljebb a kerület belső részében népszerű. csinyát szép sétauccákat. a külsőbb részek ebek harmincadján voltak, s az ő idején is maradtak.

pannonfunk 2011.11.15. 13:36:10

@betyár: Az elég a megszorításokból kampányduma is elég volt, szerintem :)

pannonfunk 2011.11.15. 13:59:04

@betyár: Ez volt az lmp kampányában, hogy elég a megszorításokból. Demagóg, süket duma. Ilyen már volt egyszer, a tavalyi választásokon. Azóta is nemmegszorítások vannak. De legalább profi politikusok csinálják, és nem tarisznyásbölcsészek.

betyár (törölt) 2011.11.15. 14:18:50

@pannonfunk:
volt kampány?:)

az elempé bölcsész? nem inkább jogászok, tátk-osok? az orbi-kövér kombó is jogász. az antall-kormány volt bölcsész:)).

pannonfunk 2011.11.15. 18:39:10

@betyár: Leginkább sötétzöldek :) Egely Györggyel meg a függőleges tengelyű szélkerekes bácsival...

Kampány volt, bár csak onnan értesültem róla, hogy a hírcsárdában lekapták Csurkát egy lmp-s plakát és stand előtt. Ott láttam ezt az elég a megszorításokból maszlagot. Megkérdeztem jól informált ismerőseimet, hogy azt csak a hírcsárda montázsolta oda, de nem, tényleg ez volt a propaganda. Sőt, országosan ezt nyomják most. pl:
www.lmpmiskolc.hu/image/tid/23?page=2

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.15. 19:28:04

@tevevanegypupu: ja, a 2. kerbe nem ér el az elégedetlenkedők hangja
az 1kulcsós adó csak kedvezett a lakóknak. amúgy sincs fogalmuk a dolgokról, és az előbbi ok miatt nem is érdekli őket.

ami érdekes, hogy Balczó még elért 10-et, most meg csak hetet. úri antiszemitizmusa volt a miépnek? miért úri?

Bloodscalp 2011.11.15. 20:54:27

@pannonfunk: nem, nincs benne koherencia

pannonfunk 2011.11.16. 10:13:49

@Bloodscalp: akkor jó, mert tényleg nem értettem, hogy minek nekem írod azt a kommentet...

Bloodscalp 2011.11.16. 20:46:22

@pannonfunk: bocs:) többet nem írok neked, ha zokon vetted

pannonfunk 2011.11.17. 18:31:30

@Bloodscalp: Jajj, dehogy vettem zokon. Csak nem értettem. Mindegy, ilyen együgyű medvebocs vagyok ezexerint...

Bloodscalp 2011.11.17. 21:57:24

@pannonfunk: aha, a szíved viszont biztos nagy