Kommentszűrés
’11 nov
8
13:01

Két tölgy

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

„Tűzz magad elé egy jellemet és mintaképet, és tartsd magad hozzá, akár egyedül vagy, akár az emberek között” (Epiktétosz)

 

  Tegnapi hírek: elhunyt Alföldy Géza ókortörténész, és kilencvenéves lett Horváth János. Egyikük teljesen a tudomány embere volt utolsó napjáig, másikuk alig huszonéves korától a közéletnek szentelte életét. Két eltérő életút. Talán nem is ismerték egymást, mégis összeköti valami sorsukat: a teljesség.

  Hogy is jellemezhetnénk máshogy Horváth pályafutását? Előbb a Gestapo tartóztatta le antináci szervezkedése miatt, halálra ítélték, de megszökött a börtönből; aztán a kommunisták ítélték koholt vádak alapján kényszermunkára. A kettő között demokratikus választáson megverte Kádár Jánost Angyalföldön. Az emigráció után közgazdaságot oktatott a Columbia Egyetemen. ‘98 óta újra képviselő a magyar Parlamentben.

  És hogy is jellemezhetnénk másképpen Alföldy Géza életét? 1958-ban az ELTE régész szakát végezte el, 1965-ben hagyta el Magyarországot, a bonni, a bochumi és a heidelbergi egyetemen is dolgozott. Vendégprofesszorként a Római Egyetem, a párizsi École normale supérieure, a Poznani Egyetem, az ELTE, és a Barcelonai Egyetem is jegyezte. Nevéhez 30 monográfia és 440 egyéb publikáció fűződik. Tagja volt többek között az Európai Akadémiának, a magyar, a heidelbergi, a lengyel és a finn tudományos akadémiáknak. Számos egyetem fogadta díszdoktorává. Munkásságát egyebek közt Gottfried Wilhelm Leibniz-díjjal, Max Planck-díjjal, Katalóniai Nemzetközi Díjjal, és Nagy Imre-emlékplakettel ismerték el. A világhírű Alföldy történészként a hatvanas évek óta elsősorban a római birodalom limeseit (határvonal) kutatta, római sírfeliratokat rekonstruált, illetve a birodalmi politika és művelődés történetét vizsgálta.

  Horváth János a 20. század legkeményebb időszakában vállalta a közösségért cselekvő ember minden felelősségét. És minden szirén- és szirénahang ellenére mindig jól döntött. Vállalta a nácik elleni szervezkedést, szembenézett a Gestapóval, de volt ereje megszökni a halálbüntetés elől. Vállalta a kommunisták elleni küzdelmet, és az ő rendszerükben is szembe kellett néznie az eszméi miatt rá rótt büntetéssel. De nem adta fel, sem akkor, sem utána, az emigrációban. Kényszerű távozása ellenére ott is megállta a helyét, neves egyetemeken oktatott közgazdaságtant.

  Alföldy Géza nem a politika embere volt. A tudomány elkötelezettjeként saját tárgyát kutatta minden akadály ellenére. Itthon kezdte pályafutását, de aki az egykor Pannóniától Angliáig, Ibériától Egyiptomig terjedő Római Birodalom kutatásának szenteli az életét, az nem elégedhet meg holmi komcsik által összeeszkábált Vasfüggöny mögötti szűk térrel. Emigrált, de távozása ellenére ő is megállta a helyét, és végül a patinás Heidelbergi Egyetem professor emeritusaként fejezte be pályafutását.

  Hogy mi a közös bennük? Minden nehézség ellenére tartották magukat saját kategorikus imperativuszukhoz. Rendszereken keresztül mentek előre, hogy azt tegyék, amit az elején megköveteltek maguktól. Egyikük megküzdött a totalitárius diktatúrákkal. Másikuk nem hagyta magát fogva tartani egy diktatúra által. Az eredmény a teljes hazai és nemzetközi elismertség – és talán az érzés nekik, odabent, hogy megcselekedték, amit kellett.

  Horváth Jánost tegnap a Parlament felsőházában ünnepelték. Jó erőben, jó egészségben fogadta a gratulációkat abban az épületben, aminek az uralmáért több mint fél évszázada büdös nácik, aztán mocskos kommunisták harcoltak a józan ész és a jó élet képviselőivel szemben. Időlegesen az előbbiek győztek, jóvátehetetlen kárt okozva a nemzetben. De a józan ész és annak szerencsés képviselői túlélték őket, a történelem szemétdombjára dobva azt, ami oda való. Horváth János 1998 óta újra a magyar Országgyűlés képviselője.

  Tegnap a Magyar Nemzet tudósítása szerint úgy fogalmazott: „Megilletődve állok itt, amikor a magyar Országgyűlés házában a magyar nép választott képviselői között rólam van szó. Hálaadás az én szavam; hálát adok a Mindenhatónak tiértetek, miértünk, végső soron így nyer értelmet a mi életünk, hogy valahol megállunk, és számot vetünk. És akkor eszünkbe jut, hogy mik is azok a források, erők, amik miatt van, ami van, és történtek dolgok úgy, ahogy történtek. Soli Deo gloria! – ha ezt értjük, akár már félúton vagyunk afelé, hogy kilábalunk a bajainkból, merthogy bajban vagyunk, vakok volnánk, ha nem mondanánk. Olyan példás előzmények vannak, amik nemcsak hogy sugallják, bátorítanak, hanem bizonyítják, hogy van előre. Voltak sikertörténetek az életünkben, zord időket is megéltünk, a múlt század az volt. Független, kisgazda, polgári, patrióta, konzervatív, liberális mentalitás, amit jó volna jobban értenünk. (…) Magyarországon sosem volt kommunista hatalomátvétel! Vezetőinket a szovjet hadsereg eltávolította, és kommunistákat ültetett a helyükbe. Ez gyarmatosítás volt. És ez ellen tíz évvel később felkelt a magyar nép, amit a világ legnagyobb hadserege levert. És most eljutottunk oda, hogy a világ keresi önmagát, de ez már a ti feladatotok... De most miért is teszem én még ezt? Miért nem megy Horváth János nyugdíjba? Számunkra igazi ajándék a munka, a legnagyszerűbb az, hogy feladat bízatik rám. Feladatunk van, és ha tesszük, az boldoggá tesz bennünket! Úgy lehetünk hibáztatva, ha a mulasztás bűnét követjük el.” Horváth János a Parlamentben, a magyar államiság jelképes központjában, közéleti tevékenységének fiatalkori és időskori színhelyén fogadta a méltatásokat. Lehet ennél megfelelőbb helyszín számára a nagy jubileumra?

  Alföldy Géza kevesebbet szerepelt a nyilvánosság előtt, és akkor is saját területéről, az ókortudományról beszélt elsősorban. Talán utolsó interjúját olvashatjuk a MúzeumCafé folyóirat aktuális számában, ahol gazdag életútja helyett egymásra torlódó jelenlegi és jövőbeli terveiről beszélt a 77 éves professzor: az 1986-ban elnyert Leibniz-díjjal hárommillió márkával járt, amelyet ókortörténeti gyűjtőmunkára fordított. A latin nyelvű feliratokat elemző Corpus Inscriptionum Latinarum projektjében német, osztrák, svájci, angol, amerikai, olasz, spanyol, portugál, svéd, magyar, cseh, szlovén, román, szerb és horvát tudósok dolgoznak együtt a Római Birodalom emlékeinek aprólékos kutatásán. Egy korábbi interjúban arról beszélt: az Európai Unió nagyon sokrétű kérdés egy ókortörténész szempontjából. A professzor látta a veszélyeket, ugyanakkor örömmel látta, mennyi lehetőség adódhatik abból, hogy a fiatalok sokkal többet mozoghatnak a világban, hogy jobban megismerhetnek más népeket, kultúrákat és nyelveket. Alföldy Géza a MúzeumCafé-interjúban 2030-ig tervezett projektekről beszélt, de hozzátette: „nem tudom, mennyi ideig élek még, most a 77, évemben vagyok; meglátjuk mi lesz készen mindebből a következő években”. Ő már nem láthatja meg az eredményt, csak odafentről. Ha létezik sorsszerű, tragikus és mégis szép halál, akkor az övé az volt: a görögországi Korfuban akarták az ottani egyetem díszdoktorává avatni. Az alkalmat athéni tanulmányúttal kötötte össze, és az Akropoliszon járt, amikor váratlanul összeesett és meghalt. Az ókor tudós kutatójaként az ókor jelképén elhunyni... Az istenek talán magukhoz vették az őket és civilizációjukat egész életében kutató, idős professzort? Lehet ennél megfelelőbb helyszín számára a földi élet lezárására?

  A sztoikus Epiktétoszt idéztem az elején, de fordulhatunk követőjéhez, Marcus Aureliushoz is: „Szeresd a magad kis mesterségét, amibe beletanultál, és találd benne kedvedet. Ami még hátravan életedből, úgy éld le, hogy minden dolgodat teljes lelkedből az istenekre bízod, és az emberek közül egynek sem vagy sem zsarnoka, sem szolgája”. Ők nem voltak senkinek a zsarnokai, senkinek a szolgái, a maguk erejéből kiteljesedtek egy nagyon nehéz évszázadban, és végül kerek lett a történetük. Vajon mi képesek leszünk erre? Vajon mi hol tartunk most hozzájuk képest? A jót és a helyeset választjuk minden esetben? Követjük a mi kategorikus imperativuszunkat – ha egyáltalán tudjuk, mi az? Fel tudunk nőni egyszer a tölgyekhez? Szent Pál azt írta Timóteusnak: harcold meg a nemes harcot. Ők ketten már megharcolták.

Címkék: politika történelem tudomány szabadság kommunizmus horváth jános alföldy géza

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr413362746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.08. 15:56:29

Jó cikk, gratulálok! Horváth Jánost pedig isten éltesse!

. )

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.08. 21:11:44

kit érdekel, FOCISTADIONOK kellenek, lasztit ide a lakájlaudáció helyett - gépfegyverrel kapjuk szét öreg néne őzikéjét, forradalom van vazzeg

jan 2011.11.08. 22:14:52

Szép poszt, köszi!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.08. 22:25:03

@mavo:

csak semmi finomkodás, ilyesmire NINCS szükség, a zőccségháború korszakát éljük, mixerbe megy a banán

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 02:27:42

@Herr SturmLikudnik:

megkövetlek.

Giró-Szász: Eva nélkül egyszerűbb

A kormányszóvivő szerint az eva kivezetése egyszerűsíti az adórendszert és növeli a költségvetés bevételeit.

söralátét, bazmeg.

ebfül 2011.11.09. 02:49:16

Remek poszt, köszönöm.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 03:25:42

Akik 1949. augusztus 20. és 1990. május 2. között az egykori állampárt vezető tisztségviselői, vagy bármely erőszakszervezet vezető beosztású tisztjei voltak, távozniuk kellene a mai közéletből.

bazmeg, aki 1990. május 3-án lett vezetőizé, annak dejó. aki 1949 augusztus 20. előtt, annak mégjobb.

VI. Béla 2011.11.09. 06:06:41

mavo, éjszaka nem kommentelni kell, nem tudtad?

tele van a jobbsáv a te nickeddel

is 2011.11.09. 08:06:57

szép megemlékezés.

Mr. Acid 2011.11.09. 20:51:57

A mai napon elhunyt Fitz Jenő. Legyen neki könnyű a föld!
www.fmh.hu/cimlapon/20111109_fitz_jeno