150 év az alkotmányos festészetben – Ilyen ország pedig nincs CCXCV.
2011. november 07. írta: TuRuL_2k2

150 év az alkotmányos festészetben – Ilyen ország pedig nincs CCXCV.

  Egy hét sem telt el azóta, hogy a Kerényi-féle történelmi festményekkel foglalkoztunk, s már meg is érkezett az öröm és boldogság újabb hulláma. Az alkotások többsége elkészült, és az FN24-nek köszönhetően a Széchényi Könyvtár fegyveresekkel őrzött, csak Kerényi Imre társaságában látogatható termén kívül is megcsodálhatjuk őket:

Szinte Gábor: A dualizmus kora
Szinte Gábor: A dualizmus kora

Somogyi Győző: Az első világháború
Somogyi Győző: Az első világháború

Fülep Sándor: Tanácsköztársaság
Filep Sándor: Tanácsköztársaság

Kiss Tibor: Trianon
Kiss Tibor: Trianon

Incze Mózes: Horthy Miklós kora
Incze Mózes: Horthy Miklós kora

Bráda Tibor István: A második világháború
Bráda Tibor István: A második világháború

Gyémánt László: Holocaust
Gyémánt László: Holocaust

László Dániel: Rákosi Mátyás kora
László Dániel: Rákosi Mátyás kora

Galambos Tamás: Nagy Imre újratemetése
Galambos Tamás: Nagy Imre újratemetése

Atlasz Gábor: Nemzeti Színház
Atlasz Gábor: Nemzeti Színház

Korényi János: Lovasroham (2006. október 23.)
Korényi János: Lovasroham (2006. október 23.)

Szentgyörgyi József: A vörös iszap
Szentgyörgyi József: A vörös iszap

Szkok Iván: Az új alkotmány
Szkok Iván: Az új alkotmány

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr233360974

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Diptichon 2011.11.24. 07:33:06

Beismerem, nem tudtam elsőre megfejteni egyik-másik képet: http://apapai.blog.blikk.hu/archives/2011/11/13/Megrendelten_allunk/ , de mióta rájöttem, h a donátor nem véletlenül rendelte együtt ezeket

Trackback: Kutas József - SZENT GYÖRGY POLICE PÓLÓBAN? 2011.11.10. 08:38:08

A Széchényi Könyvtárban fegyveresek őrzik a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott által több mint húszmillió forintért megrendelt történelmi tárgyú festményeket, amelyek részben az új alaptörvény díszkiadásának illusztrációjaként fognak szolgálni....

Trackback: Dizájnbunkók 2011.11.08. 21:27:29

Sokba került, sosem működik rendesen és igazi bunkóság a vakok számára – mi az? Az ötödik kerület egyik turistalátványosságának kikiáltott, Szabadság téri interaktív szökőkút. Nagyot álmodott a belvárosi píárpolgármester és csapata, csicsás ...

Trackback: Alkotmányos festészet 2011.11.08. 01:34:01

 Lovasroham, 2006. október 23. – többek között ezzel a címmel rendelt festményeket több mint húszmillió forintért Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénzügyi keretéből. A koncepció lényegének m...

Trackback: Ki lesz a kaméleon az alaptörvényben? 2011.11.07. 22:54:22

Kerényi Imre 24 millióért készíttetett kurzusfestményeket az alaptörvényhez. Az fn.hu lehozta az alkotásokat; szerintünk a többségük elég problémás, de ezt mindenki döntse el maga a képeket nézve. Most a Nagy Imre újratemetése című képet emeljük ki. ...

Trackback: Ki (nem) akasztotta fel a Véderő egykori vezetőjét? - avagy a nagy pángalaktikus összeesküvések országa 2011.11.07. 15:31:51

Gondolatok közös örökségünkről, a nemzeti paranoiáról...Eszes Tamás meghalt, szombaton pedig már el is temették. A Véderő korábbi vezetőjét néhány napja holtan találták gyöngyöspatai ingatlanában, ahol az első szakértői vélemények alapján saját kezével...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2011.11.07. 14:59:36

Nem találok szavakat ... ez most komoly ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.07. 15:05:51

ugye ezzel nem arra akartál célozni, hogy a festmények jóelőre kész vannak? :)

jan 2011.11.07. 15:10:11

Miért, ahogyan Tisza, Wekerle, Apponyi és Széll borozgatnak egy óbudai kiskocsmában, az kifejezetten hangulatos.

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.07. 15:12:21

Ennél szebben, ennél kifejezőbben nem is lehetne dalolni a mi kis posványos, szánalmas rezsimünkről.

Az ország ugyan tönkremegy, egy teljes generációnak megy minden jövőképe a lecsóba, de unatkozni bizonyosan nem fogunk.
Amióta ma ezt a "Sárkányölő Szent György Police feliratú ruhában bekoxozva angyalt néz sárkánynak" című képet megláttam, azóta röhögök rajta. És rajtuk.

Viktus 2011.11.07. 15:15:42

Engem Böszörmény úr véleménye érdekelne leginkább, hogy ez most mi a búbánatos mégis ... ő csak tudja a csapatban van.

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.07. 15:15:51

Azért az újratemetésen a kaméleon ütős. Ha a megrendelők rájönnek, mit is jelent, el is viszik a festőt gyorsan. :P

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.07. 15:16:58

@Viktus: Nem egy nagy ördöngösség az a vélemény.

"Akinek nem teccik a föstmény, az baszatlan." :P

Hattory Hanzo 2011.11.07. 15:18:08

Galambos Tamás "Nagy Imre újratemetése" című festményén az oszlop tetején figyelő iguána király!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.07. 15:18:16

Bazdmeg, bazdmeg, bazdmeg, bazdmeg!

Nem is tudom, sírjak, vagy röhögjek!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 15:19:40

meg is érkezett az öröm és boldogság újabb hulláma"

ahogy már elmondtam a múltkor is, de nagyon zavaró, hogy képtelenek vagytok használni a nyelvet újságíróként:

ideje lenne már rendet rakni a fejekben

a szavaknak van egy jelentésük, ami pontosan azt jelenti, amit a többiek is értenek rajta

"a történelmi festményrendelés kitűnő ötletével."

a kitűnő nem azt jelenti, hogy "álnemzeti giccs", nem negatív értelmű szó. nem pejoratív, ennél fogva ha gúnyolódtok, vagy ahogy ott a belvárosban mondjátok az szdsz-esekkel: ironizáltok, akkor a szót idézőjelbe kell tenni, mert a jelentése megváltozik.

helyesen:

"a történelmi festményrendelés "kitűnő" ötletével."

Magyar Helyesírás 272-es szabály, hogy vernétek már a sznob fejetekbe a magyar nyelvet.

borigabi 2011.11.07. 15:20:14

@Grigorij Pantyelejevics: Erre valóban nincsenek szavak. Azért megnézem, hogy biztos legyek... és nem... nem a HírCsárda. :)

Viktus 2011.11.07. 15:22:07

@Grigorij Pantyelejevics:

Jah az a kaméleon a legérdekesebb ősi magyar szimbólum ... :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 15:22:49

ez tényleg érdemes idézni:

A kép alkotója azt mondta, „tisztában van vele, hogy ez egy ambivalens dolog, de olyan példátlan, hogy nem tudott ellenállni”. Féltve a hírnevét, négy napig gondolkodott az állami megrendelésen. Korényi János hozzátette, ő maga nem volt ott 2006 október 23-án, de később volt tüntetni, aminek következményeként tanúként ki is hallgatták egy perben. Egy barátját gyanúsították meg, hogy rátámadt a rendőrökre. Hogy jobban megértsük a képet, a mester a lelkünkre kötötte, idézzük pontosan az alkotás mellé kerülő szöveget, ugyanis szerinte „azért degenerált a világ, mert a szót, az igét kiforgatják”.

„A hatalom eredendően szakrális szimbólum. Késélen táncol mindenki, aki gyakorolja. A legkisebb ballépéstől démoni dimenziókba hullhat alá. E kép, intő jel a mindenkori hatalmasoknak! 1992-óta Szent György a rendvédelmi erők hivatalos patrónusa. Hol volt 2006-ban?”

bz249 2011.11.07. 15:24:08

Kis penz, bena festmeny. Huszmillio forintert nem lehet felfogadni Rembradt van Rijn-t. Plane ennyi kepre. :)

Steve the Great 2011.11.07. 15:26:42

Nehéz erre mit mondani...
Bár nem vagyok nagy (modern) művészeti szakértő, egyik-másikat azért egészen jónak találok, de összességében...
A Rákosi korszakos kapcsán meg: Egyrészt nem számít plágiumnak az a Mindszenty-kép? Másrészt katolikusként is azt mondom, hogy szép gesztus a kurzus felé a Mindszenty vs. Rákosi börtöne szembeállítás, de azért kissé torzítja a valóságot. Nem hinném, hogy ennyivel kellene megragadni a korszak elmebaját.

bolletje 2011.11.07. 15:28:03

Filep Sándor, nem Fülep.

Pelso.. 2011.11.07. 15:30:58

Cél a totál lebutított társadalom. Persze csak óvatosan adagolva, primitív tömegben erős a kohézió.

Oxenstierna 2011.11.07. 15:32:28

Ezek lennének a modern magyar festők? És még kérdés h miért pénzkidobás minden közpénz ún "művészeti célokra"?

Mr. Acid 2011.11.07. 15:35:47

"Akinek nem teccik a föstmény, az baszatlan." :-D

tevevanegypupu 2011.11.07. 15:37:38

Az uj alkotmanyt leszurjak es szegeny hercegprimas Rakosi felett olyan mintha valami gonosz szellem lenne, de a tobbi nem is olyan rossz..A Nagy Imre fele temetes peldaul nekem kifejezetten tetszik, a Horthy, Trianon meg a Nemzeti Szinhaz sem rossz..Gyemant most nem tul jo, dehat mit lehet a holocaustrol..a tanacskoztarsasag is jo, meg a dualizmus is tulajdonkeppen. A lovasrohamon meg gondolkodnom kell, igy elso latasra elmenne valami kodexben inicialenak..(:

tevevanegypupu 2011.11.07. 15:37:38

Az uj alkotmanyt leszurjak es szegeny hercegprimas Rakosi felett olyan mintha valami gonosz szellem lenne, de a tobbi nem is olyan rossz..A Nagy Imre fele temetes peldaul nekem kifejezetten tetszik, a Horthy, Trianon meg a Nemzeti Szinhaz sem rossz..Gyemant most nem tul jo, dehat mit lehet a holocaustrol..a tanacskoztarsasag is jo, meg a dualizmus is tulajdonkeppen. A lovasrohamon meg gondolkodnom kell, igy elso latasra elmenne valami kodexben inicialenak..(:

tevevanegypupu 2011.11.07. 15:37:38

Az uj alkotmanyt leszurjak es szegeny hercegprimas Rakosi felett olyan mintha valami gonosz szellem lenne, de a tobbi nem is olyan rossz..A Nagy Imre fele temetes peldaul nekem kifejezetten tetszik, a Horthy, Trianon meg a Nemzeti Szinhaz sem rossz..Gyemant most nem tul jo, dehat mit lehet a holocaustrol..a tanacskoztarsasag is jo, meg a dualizmus is tulajdonkeppen. A lovasrohamon meg gondolkodnom kell, igy elso latasra elmenne valami kodexben inicialenak..(:

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.07. 15:37:50

ilyen nincs :))))) most kell lemondania a kultuszminiszternek.

tevevanegypupu 2011.11.07. 15:38:28

nem en kuldtem haromszor, igy kertek direkt..(:

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 15:39:01

Szinte Gábor: A dualizmus kora c festményét inkább bélyegre kellett volna

Somogyi Győző: Az első világháború c képe szép kép, de sok értelme nincsen, tényleg sárga tengeralattjárós, jános vitézes. nem egy nagy szám azon kívül hogy jó ránézni.

Fülep Sándor: Tanácsköztársaság képe azon kívül hogy vörös a feje a kiáltozónak tényleg sok értelme nincsen, én inkább vmi szamuelyről vmi szomorú, csendes tájképet festettem volna, távolba a páncélvonattal, legalább vmi kultúra és ízlése került volna bele. mi van középen? számítógéppel kifakított egy fényképet?

Kiss Tibor: Trianon képe nem eléggé átütő, ez ide kevés, nem jön át. szúrja a szemet az alakok rossz beállítása, okos kép akart lenni, de nem jött össze.

Incze Mózes: Horthy Miklós kora c képére jó ránézni, szép kép, és nem lehet egyből felfogni az értelmét. először azt hittem becsmérlik, de a lófogó kezek a 2. világháborúra vonatkoznak, német-szovjet. ez jól sikerült kép, értelemmel. megérte a pénzét.

Bráda Tibor István: A második világháború c képe egy nagy nulla, kirúgni mindenhonnan ezt az idiótát, pénzt visszakérni. ajánlanék neki egy másik szakmát, pl árufeltöltő.

Gyémánt László: Holocaust, ezt most minek kellett? hogy megint ne legyen antiszemita a fidesz?
a képnek sincs sok értelme, én szintén tájképbe festettem volna a gőzmozdonyt marhavagonokkal, akár fekete-fehérbe, de vmi gyászlobogót is akár köréje, akár anélkül realistán, színesbe, az is jobb lett volna, mint ez a középiskolás grafika a kép montázsokról. ezek állítólag festmények, nem? látszódnia kellene ennek a képen.

tevevanegypupu 2011.11.07. 15:40:28

Ja igen, az elso vilaghaboru jobb mint a masodik.

pelikán* 2011.11.07. 15:40:39

A TanácsK., a Soá és a NagyI ú.t. nézhető képek. Inczének vannak jó pillanatai - a mostani nem biztos, hogy közéjük tartozik.

VI. Béla 2011.11.07. 15:43:50

Igen, én is mindjárt felcsapok művészetkritikusnak.

user792 2011.11.07. 15:45:21

artzok.blog.hu/2010/08/27/a_szocialista_realizmus

mondjátok hogy az egészről csak nekem jutott ez eszembe

ketroot 2011.11.07. 15:45:45

Ez most eléggé odabaszott!

GGG77 2011.11.07. 15:46:12

Tképpen örülök, remélem, hogy ezek a festmények megmaradnak.
Unokáinknak majd kitűnően lehet szemléltetni, hogy mennyire sekélyes, ízléstelen, demagóg, szűklátókörű volt a XXI. század eleji, jobboldali elit.

Köcsög Duda 2011.11.07. 15:47:16

@tesz-vesz: 269. Kettőspontot teszünk a szerző neve és az írásmű címe közé akkor, ha a nevet és a címet mondattani viszonyítás nélkül említjük egymás mellett (pl. utalásban, felsorolásban, katalógusban stb.): Vörösmarty: Csongor és Tünde; Petőfi: János vitéz; Arany: Toldi; stb. – Birtokos szerkezetben azonban a név és a cím közé nem teszünk írásjelet: Arany János Toldija fellelkesítette Petőfit. Mikszáth „Különös házasság” című regényéből filmet készítettek. Stb. (Vö. 199.)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.07. 15:48:01

Horthy, 2. vh, Holokauszt nem is rosszak...

Nem lett volna annyira rossz ötlet, hogyha korrektül megcsinálják. Pl, hogyha egységes stílusban csinálják a képeket. Így egy nagy össze-visszaság, az ember néz egy jobban sikerültet, belemélyed a hangulatába, és a következő már teljesen más.

A másik pedig: a lovasroham azért közel sem bír ekkora jelentőséggel, akkor sem ha nekem fontos. Az új alkotmány pedig egyenesen megmosolyogtató.

bolletje 2011.11.07. 15:48:48

@(pelikán*): javítsátok már ki Filep Sándor nevét.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.07. 15:49:14

@tevevanegypupu: Csalódtam volna, ha neked nem tetszik ez a cucc.

stadion helyett TÓRIUMREAKTORT · http://www.youtube.com/watch?v=P9M__yYbsZ4 2011.11.07. 15:52:29

A dualizmus kora
Az első világháború
és Nagy Imre újratemetése c alkotások

IGENIS JÓK

a Horthy Miklós kora is jó, csak kicsit túl dalís

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.11.07. 15:54:06

a lovasroham kép - azon kívül, hogy rettenetes a kivitelezése - még szimbolikailag is baromság. a keresztény mitológiában a jó döfi szíven a rosszat. jó fent - rossz lent. most akkor ezt így hogy???

stadion helyett TÓRIUMREAKTORT · http://www.youtube.com/watch?v=P9M__yYbsZ4 2011.11.07. 15:55:36

azért szegény Mindszentyt nemimádkoztatnám egy Rosenfeldért

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.07. 16:01:08

én csak annyit mondok: Demszky Gábor bal keze !!!

Ennek az országnak tényleg nincs jövője ... ennyi idiótával.

NYJetsTD 2011.11.07. 16:04:06

Besza behu... Aki még egyszer, akárcsak feltételezni meri, hogy ezek normálisak, tutira megfestem...
Mondjuk legalább azonosító számot nem tett Korényi a képre. De hogyan jutott ilyen jó minőségű tudatmódosító cucchoz?

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2011.11.07. 16:07:22

hát ez nagyon fájt..

csak annyit az f24 szövegéhez, Turul, hogy "SzéchÉnyi" :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.07. 16:07:52

@stadion helyett TÓRIUMREAKTORT: Dehogynem! Egy felkent apostoli király a minimum, hogy keresztbe vágja a köztársasági alaptörvényünket!

mándy 2011.11.07. 16:19:56

Én ezt egyszerűen nem hiszem el.

tevevanegypupu 2011.11.07. 16:25:10

@El Topo (Sgt. Elias):

Na, tegye a szivere a kezet, azert nem olyan rosszak. Egyik sem tetszik?

tevevanegypupu 2011.11.07. 16:25:10

@El Topo (Sgt. Elias):

Na, tegye a szivere a kezet, azert nem olyan rosszak. Egyik sem tetszik?

tevevanegypupu 2011.11.07. 16:25:10

@El Topo (Sgt. Elias):

Na, tegye a szivere a kezet, azert nem olyan rosszak. Egyik sem tetszik?

stadion helyett TÓRIUMREAKTORT · http://www.youtube.com/watch?v=P9M__yYbsZ4 2011.11.07. 16:25:13

@stadion helyett TÓRIUMREAKTORT:

vagy legalább a Manó képét kitolnám baéra a függőleges tengelyből -

az helyrebilentené a kép szimbolikáját és anank értelmezhetőségét

stadion helyett TÓRIUMREAKTORT · http://www.youtube.com/watch?v=P9M__yYbsZ4 2011.11.07. 16:26:30

@TaTa86.:

ebben van igazságod, de hát tuggyuk, hogy a Bonszájmessiás Mihály már rég kerállá akarja magát üttetni a micisapkával

Robinzon Kurzor 2011.11.07. 16:30:52

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, ez megint véletlenül kimaradt a posztból.

Fiúk, nem egyre szarabb érzés egy ilyen rezsim szekerét tolni?
Oké, hogy van nálatok ez a Rádiókabaré-rovat, de ezzel a poszttal sem lépitek át az "értetek haragszom, nem ellenetek" alapon engedélyezett kritikai hangnemet.

Mit gondoltok, reformálható a rendszer vagy mindenképpen rendszerváltás kell?
Bomlasztjátok már belülről a rendszert?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 16:38:44

László Dániel: Rákosi Mátyás kora jó kép, csak kicsit zavaró, hogy Mindszenty alakja egy az egyben a híres festmény, fénykép? attól is függ, hogy mi ennek a póznak az eredetije, simon m. veronika is megfestette ezt korábban, de gondolom ő is vmi alapján, hogy mi a forrás azt nem tudom

Galambos Tamás: Nagy Imre újratemetését egészen pocséknak tartom, saját költségből elmenne, de államiból soha. mi az a kaméleon? a kommunisták színeváltozása? vörösből kékbe? tankok helyett bankok.

Atlasz Gábor: Nemzeti Színházát is saját forrásból nyugodtan lehet rajzolgatni

Várúr 2011.11.07. 16:39:04

Miafenének kortársi képzőművészet húszmillából?
Adjunk inkább újabb 150 millákat városligeti időkerékre és '56-os vaskefére, 500 millát ballib filozófusoknak, pár tucat millát a Hócipőnek és a klubrádiónak, stb.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2011.11.07. 16:40:25

Beszarás...
Kérlek, mondjátok, hogy ez csak egy médiahack... nem akarom elhinni,

bz249 2011.11.07. 16:40:34

@Robinzon Kurzor: ezek a kepek az Idokerek egytizedebe kerultek. Nem ezen fog allni vagy bukni Magyarorszag sorsa.

Kerenyi termeszetesen egy hulye, es racionalisan nem magyarazhato, hogy miert csinalhatja ezt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 16:41:07

a vörösiszap kimaradt a posztból, helló

Steve the Great 2011.11.07. 16:43:53

@tesz-vesz:
"Atlasz Gábor: Nemzeti Színházát is saját forrásból nyugodtan lehet rajzolgatni "
Ahogy írták a Vastagbőrön, ez a kép egy kiváló önfelszopás (ha ilyen létezik) utalván az előző Orbán kormány kiváló építészeti teljesítményére.

TG69 2011.11.07. 16:49:38

@bz249: Az a baj, hogy a 2012-es költségvetés is így néz ki :).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 16:52:07

Kocsis Imre: Forradalom és szabadságharc (1956) c képe (?) ugye csak egy vicc???

mivel csinálta? technokollal beragasztotta a kivágott lapokat ez a szerencsétlen kutya?
aki ezért a kezdetlegességért ad 1,6 millió forintot, az nem normális, enyhén korrupciógyanús

miért nem tudjátok ti meg beilleszteni ide? hiányzik ez is

bz249 2011.11.07. 16:52:31

@TG69: melyik kepre hasonlit? Amelyiken a bator magyar huszarok lenyomjak a gonosz nagytokeseket vagy inkabb arra a repulosre?

Viktus 2011.11.07. 16:53:36

26.media.tumblr.com/tumblr_luar7cuf9Z1qcmg2so1_r1_500.jpg

:D:D:D ejnye ezek a baszatlanok viccelődnek még a haza legnépszerűbb konzervatív oldalával is ...

Robinzon Kurzor 2011.11.07. 16:55:23

@bz249:

Az Időkerék mire hivatkozási alap?

"Racionálisan nem magyarázható" ... miért irracionálisan igen?

Ez sajnos csak klinikailag magyarázható.
Nem csak az, aki csinálja, hanem az is, aki hagyja, hogy a nevében ezt csinálják.
(Képzeld el ugyanezt a szitut Fletóval ... na ugye!)

És sajnos igen: ettől fog tönkremenni az ország.
Persze nem a festménynek látszó tárgyak árából, hanem ettől a rezsimtől meg a kiszolgálóitól, akik ezt is benyelik.

szürkemókus 2011.11.07. 16:56:48

És ez a cucc (a díszkiadás) lesz az új állami protokollajándék. :((((((((((

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 16:57:35

@Köcsög Duda: nézd át mégegyszer a szabályt és amit írtam, és mondd el hol a hiba

tewton 2011.11.07. 16:58:57

először azt hittem, fotosop. meg azt, hogy ezek a hírszerzős gyerekek most valami kúúúúl dolgot nyomtalk ki magukból, poénnak.
utána láttam, hogy ez a valóság :)
de így se rossz.

balint60 2011.11.07. 17:02:34

Nenyi, alkotmány asztala, "alkotmányos festészet" - egyik eszement ötlet a másik után.

Értem én a jót akarást, a nagy nekibuzdulást, új honfoglalást meg minden; de ez az egész RÖHEJES!

TG69 2011.11.07. 17:02:38

@bz249:
Továbbá
- imádkozzunk érte
- 4-en találtuk ki
- amatőrizmus
- autokrata irányítás
- a harc fokozódik, álljunk rá készen
- aki nincs velünk azt leszúrjuk (meg az alaptörvényt, ha már minden veszni fog)

TG69 2011.11.07. 17:03:54

@tewton: Azért ehhez Gyurcsány kezdő táncos :)

2011.11.07. 17:04:32

Nekem elsőre a lovasroham tetszik a legjobban.
Van egy pár, amit nem tudok hova tenni, pl a Horth kora.
Ami mindegyikre jellemző, az a meghökkentés.

bz249 2011.11.07. 17:04:37

@Robinzon Kurzor: az Idokerek arra hivatkozasi alap, hogy ezen a teruleten nincs lenyegesen nagyobb penszoras, mint tetszoleges masik magyar kormany alatt volt. Igaz lenyegesen kisebb se. A rendszervaltas utani kormanyok ezen a teruleten mutatott teljesitmenye alapjan nem lehet iteletet mondani.

"És sajnos igen: ettől fog tönkremenni az ország. Persze nem a festménynek látszó tárgyak árából, hanem ettől a rezsimtől meg a kiszolgálóitól, akik ezt is benyelik."

Ez egy olyan orszag, ahol a koltsegvetesi hianycelt ketszer megemelo aztan a megemelt szintet nem teljesito Bajnai sztarkozgazdasz lehet. Mit lehet akkor elmondani a politika irant erdeklodo lakosag altalanos szellemi szonvonalarol?

Kabbe (törölt) 2011.11.07. 17:04:54

hol lehet reprót venni?:))

bz249 2011.11.07. 17:07:28

@TG69: akkor mar inkabb az elso vilaghaborus kep, abban minden benne van.

A magyar hagyomanyoknak megfelelo, egyeni modszerrel, rendithetetlenul nekimegyunk az arctalan ellensegnek... hogy aztan a sajat verunkbe fulladjunk. :(

TG69 2011.11.07. 17:09:35

@bz249: Azért azt a hiányszintet anno sokan elfogadták volna, ráadásul nemigen tudsz olyan kormányt mondani a válság közepén, amelyik eltalálta volna a kialakuló hiányt. Az egy ilyen időszak volt.

2011.11.07. 17:11:04

A kaméleon a Hősök terén szintén jó.

napolajos (törölt) 2011.11.07. 17:11:40

Isten áldja meg ezeket a nagy talentummal megáldott festőket végtelen és hosszú élettel, hogy hasonlóan szíp és mély értelmű alkotásokat készíthessenek. Végre közérthető alkotások kerülhetnek a magyar nemzet falára.
Remélem, hamarosan megvásárolható lesz naptár formában is.

TG69 2011.11.07. 17:12:24

@bz249: Azon a képen átsiklottam és elfelejtettem kibontani a 2012-re vonatkozó szimbolikát, ami nálam: meseszerű. De a te megfejtésed mélyebb ! :)

napolajos (törölt) 2011.11.07. 17:13:12

@málnási: maga meg ne hörögjön itt nekem, inkább lelkendezzen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 17:13:23

@Köcsög Duda: Atlasz Gábor Nemzeti Színházát, igen, már látom, mentségemre szóljon hogy másoltam, de én készséggel kijavítom a hibámat, úgyhogy nem kell ez a nagy revans,
a mandiner pedig sorozatban vét

Dendrobatidae 2011.11.07. 17:13:54

Szerintem ez valami bolllsevista, liberálzsidó, neonáczi-fasisztoid, antinarancs provokáció!:) Ébresztő fülkeforradalmárok! Az ellenség már beférkőzött a soraink közé!

Há' mi az hogy Sárkányölő Szent György szerepében ábrázolják a rebiszes szemkilövető pribéket, efftársak! Miközben a sárkány meg a kordon másik oldalán van, ahol elvileg az elő-fülkeforradalmároknak kéne lenniük???
Ezt az arcátlan provokációt! :)))

Zb74 2011.11.07. 17:14:48

Túl azon, hogy a pályázat eleve baromság volt - ahogy a Mandi már korábban is megírta -, továbbá, hogy már az új alaptörvény megalkotása is ellentétes azzal, amit a Fidesz a választási kampányban ígért - lásd Navracsics korabeli nyilatkozatát itt: diepresse.com/home/politik/aussenpolitik/557075/Ungarn_Haben-kein-Drehbuch-fuer-Zweidrittelmehrheit -, az elkészült képek többsége is hihetetlenül gyenge.

Egyedül az itt nem közölt vörösiszapos festmény mondható jónak, meg talán az itt is látható holokausztos. Ami a többit illeti: a Nagy Imre újratemetését ábrázoló képet csak akkor tudom értelmezni, ha fricskának szánta az alkotó, az egész bornírt pályázat kritikájának - mert annak ütős. A tanácsköztársaságot megörökítő kép technikailag rendben van - legalábbis úgy látszik -, de a Berény-plakát és az MTI archívumában őrzött fotó felhasználása miatt a plágium árnyéka vetül rá; nem beszélve arról, hogy a fotó korábban készült, az őszirózsás forradalom idején. Az ismert Mindszenty-kép felhasználása a Rákosi-korszakról szóló festményen szintén szerzői jogi aggályokat vet fel.

A Lovasroham című kép - mint utalás a középkori kódexek lapjaira - érdekes volna, de a Sárkányölő Szent Györgyöt formázó rendőr határozottan bizarr - hiszen az előbbi ugye pozitív hős volt... Ezt az ellentmondást a festő azzal igyekszik feloldani, hogy felveti a kérdést: "1992-óta Szent György a rendvédelmi erők hivatalos patrónusa. Hol volt 2006-ban?" Csak hát a kép nem ezt sugallja.

A többi kép végképp nem érdemel sok szót. A "Horthy Miklós kora" című festmény a megkötöttség szó szerinti ábrázolásával baromi didaktikus, a második világháborút megidéző képet maximum egy ponyvaregény borítójaként tudom elképzelni; a többi meg úgy rossz, ahogy van.

Robinzon Kurzor 2011.11.07. 17:15:13

@bz249:

Most leszámítva azt, hogy Bajnai nem a saját kormánya által összerakott költségvetésből dolgozott, mégis, mire hivatkozás alap ez megint?

Hogy az -- ezek szerint -- übergáz Bajnaiéknál nem rosszabb Orbán, meg a személyes udvari bohóca?

Ez már eredmény?
Vagy mentség?
Szánalmas ...

tewton 2011.11.07. 17:19:36

@TG69:
hát, egy olyan gyurcsányitól, aki denbrónt olvas irodalomnak meg kszavérvarnüsz-koncertre jár, nem is vártam semmi művészetpolitikát :)

a vicces az, hogy nekem úgy is bejött némelyik kép, hogy paródiának gondoltam

(mondjuk ez az újalkotmányos szerintem gügye, rajzszakkörös dolog. a holókavsztos is. az 56-ost ki se posztolták, az is necces -- szerintem ezek az alkotók tudatosan gyenge művekkel fejezték ki, hogy nekik nem tetszik a rendszer, de a pénzt elfogadták. egy alternativ millás-szdsz-es kossuthdíj kijárna nekik ezért a bátor gesztusért!)

bz249 2011.11.07. 17:20:29

@TG69: "Azért azt a hiányszintet anno sokan elfogadták volna, ráadásul nemigen tudsz olyan kormányt mondani a válság közepén, amelyik eltalálta volna a kialakuló hiányt. Az egy ilyen időszak volt."

Konkretan 10. lettunk az EU-ban azzal a hianyszinttel, az EU-atlagnal es az eurozona atlaganal is erezhetoen, de nem kiugroan alacsony ertekkel. Tavaly meg a 9. poziciot szereztuk meg hasonlo jelleggel. Az idei hiany meg a nemes hagyomanyainknak megfelelo tulkoltest figyelembe veve is jobb lesz. Oszt valahogy megsem az igazi a gazdasagpolitika. (valami ideillo emoticon)

2011.11.07. 17:23:02

A lovasrohamon a rendőr sárkányölő szent györgy pózában látható, a sárkány is ott van, de a kordon mögött.
A Fekete Napból pedig kinyúl egy kitüntetést tartó kéz. Ez kell nekem reprintben!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 17:23:58

Korényi János: Lovasroham (2006. október 23.) c képe nekem nagyon tetszik, szellemes a szent györgyös magyarázat is a képben, és a kitüntető kéz is jobb felül, pedig a poszt legtetején még nagyon borzalmasnak tűnt a kivágás, de egyben nagyon ott van, főleg a kitüntetés.

Szkok Iván: Az új alkotmány képe... mintha egy kisiskolás rajzolta volna, botrány, nagyon pocsék, nagyon béna, ízléstelen, de abban jó, hogy egyszerűen illik a fidesz kormányhoz

Szentgyörgyi József: A vörös iszap, nem rossz, de elég gyenge, lehetne sokkal jobb, én komolyabb vörös iszapot képzeltem volna, mint valami "Vértengert" a zöld fű között, hogy lássuk a szokatlanságot, amiről Kerényi beszélt. nem jött össze ez sem, nem sikerült megragadni az eseményt, olyan mintha égnének a házak, nem látunk semmi szokatlant a képen.

bz249 2011.11.07. 17:29:01

@Robinzon Kurzor: namost ugye valamilyen politikai oldalt valasztani kell, mert tizmillio emberre az anarchoszindikalista kozosseg nem mukodik. Itt lathato, hogy mi tortenik, ha megadjuk valakinek a teljes onmegvalositas lehetoseget. Lam huszmillio forint mehet a kukaba.

De eredetileg onnan indult a dolog, hogy egy ilyen rezsim es az o szekere. Ha ez egy ilyen rezsim, akkor nyilvan kell lennie egy olyannak, ami ennel lenyegesen jobb volt/lenne. Vagyis milyen rezsimre erdemes ezt a mostani cserelni*?

*mikozben persze korbe lehet jarni, hogy megis hogy van ez az Alkotmany asztala es tarsai, csak kb. ugyanennyi bornirt okorseget lehet osszeszedni mindegyik masiktol aki eddig a kormanykerekhez ulhetett. Emellett meg egy dolgot lehet hozza tenni a dologhoz, 2001 ota nem keszult olyan koltsegvetes, amit tobbe-kevesbe betartottak volna. 2004 volt az utolso olyan ev, amikor nem nalunk volt a legrosszabb a GDP valtozas a visegradi orszagok kozul.

Hattory Hanzo 2011.11.07. 17:30:43

Tényleg, az alaptörvényes festménynél annak valami speciális üzenete, hogy a pengénél fogja a kardot Szent István szellemének jobb keze, vagy csak így sikerült?

Hattory Hanzo 2011.11.07. 17:33:06

@Hattory Hanzo: már mint hogy van-e annak valami speciális üzenete

Dendrobatidae 2011.11.07. 17:33:21

Azért afelől mindenképpen intézkedni kéne, hogy ezek a Fidesz bukása után nehogy elvesszenek. Valami állandó tárlatot mindenképpen megérdemelnének együtt az összes alkotmányasztalával, bekeretezett nerrel, nenyivel, és egyéb faszságokkal.
Valahol a szoborpark mellett...

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.07. 17:35:31

@Kabbe: "hol lehet reprót venni?:)) "

Ne aggódj! hamarosan megmondják, hogy hol KELL. :P

Dendrobatidae 2011.11.07. 17:35:44

@Hattory Hanzo: Gondolom éppen vérszerződést köt az alkotmányozó fideszesekkel. Ezért vágja el a tenyerét csontig.

Haloperidol 2011.11.07. 17:43:26

Ki vette eszre a LOLface-t a tanacskoztarsasagos kepen? :)

Szerintem csucspoen...

Dendrobatidae 2011.11.07. 17:48:16

@LION_heart:

Szerintem te a trianonos képre gondolsz! Valóban erősen hasonlít valakire az a kis alacsony, barna képű fazon, kukoricagránáttal a kezében!:))))))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 17:52:35

@tesz-vesz: nem vicc: vázlat, csak a forrás ezt kész képként közli, én meg kinézem a kortárs művészekből, hogy ilyet alkotnak, úgyhogy bocsi Imre, lehet ez még jó kép, minden esély megvan rá, hogy a 15 képből legyen 3-4 jó kép. megéri valakinek biztos.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.07. 17:54:15

@tevevanegypupu: Kivétel nélkül silány, szájbarágós, direkt, népbutító mázolmányok. Némelyi olyan, hogy annál jobbat kenek én is, pedig én aztán csak a gyerekekkel szoktam festegetni, hobbiból.

Köcsög Duda 2011.11.07. 17:58:19

@tesz-vesz: Csak mert elég "hangos" volt a "kiváló" hozzászólásod, és ahhoz képest jól megszórtad hibával.
Ráadásul bár az AkH szerint igazad van, stilisztikailag nincs: a "macskakörmözés" tenyérbemászóan modoros és elavult manír, főleg akkor, ha a szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül az irónia.

Haloperidol 2011.11.07. 18:07:11

@Dendrobatidae:

Nem, hanem erre a LOLface-re:

knowyourmeme.com/memes/lol-guy

interneten elegge elterjedt...
nezd meg jobban a TCSkoztarsasagos kepet...

Dendrobatidae 2011.11.07. 18:10:34

Egyébként tudja valaki, mit keresett Orbán, kézigránáttal a kezében Trianonban? Esetleg fel akarta robbantani Apponyit, nehogy elmondja a beszédét?
Ez kész!:)))))) Ezek teljesen becsavarodtak!:)

Köcsög Duda 2011.11.07. 18:11:04

@tesz-vesz: Konkrétan csak 7 helyen hibáztál a felesleges kettőspontokkal, a "János vitézes"-t pedig így kell írni, a János szó J-je nagy marad. Kisbetűvel kezdesz mondatokat, és némelyik végéről lefelejted az írásjelet. Szamuelyt neve nagybetűs, hiába volt kommunista. A német–szovjet háborúban hosszú kötőjelet alkalmazunk.
Egyébként semmi közöm a Mandinerhez, nem tisztem védeni, de fegyvertelenül ne kezdj lovasrohamot.
A hozzászólásod emlékeztetőül:

Szinte Gábor: A dualizmus kora c festményét inkább bélyegre kellett volna

Somogyi Győző: Az első világháború c képe szép kép, de sok értelme nincsen, tényleg sárga tengeralattjárós, jános vitézes. nem egy nagy szám azon kívül hogy jó ránézni.

Fülep Sándor: Tanácsköztársaság képe azon kívül hogy vörös a feje a kiáltozónak tényleg sok értelme nincsen, én inkább vmi szamuelyről vmi szomorú, csendes tájképet festettem volna, távolba a páncélvonattal, legalább vmi kultúra és ízlése került volna bele. mi van középen? számítógéppel kifakított egy fényképet?

Kiss Tibor: Trianon képe nem eléggé átütő, ez ide kevés, nem jön át. szúrja a szemet az alakok rossz beállítása, okos kép akart lenni, de nem jött össze.

Incze Mózes: Horthy Miklós kora c képére jó ránézni, szép kép, és nem lehet egyből felfogni az értelmét. először azt hittem becsmérlik, de a lófogó kezek a 2. világháborúra vonatkoznak, német-szovjet. ez jól sikerült kép, értelemmel. megérte a pénzét.

Bráda Tibor István: A második világháború c képe egy nagy nulla, kirúgni mindenhonnan ezt az idiótát, pénzt visszakérni. ajánlanék neki egy másik szakmát, pl árufeltöltő.

Gyémánt László: Holocaust, ezt most minek kellett? hogy megint ne legyen antiszemita a fidesz?
a képnek sincs sok értelme, én szintén tájképbe festettem volna a gőzmozdonyt marhavagonokkal, akár fekete-fehérbe, de vmi gyászlobogót is akár köréje, akár anélkül realistán, színesbe, az is jobb lett volna, mint ez a középiskolás grafika a kép montázsokról. ezek állítólag festmények, nem? látszódnia kellene ennek a képen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.07. 18:14:33

@LION_heart: Sima vizuális műveletlenség, a vörös képű háttéralak egy igen ismert korabeli plakát főalakja. Pedig akkor még internet se volt, ugye.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.07. 18:15:33

@Várúr:

kellett valaki aki beröfögi, hogy nade AZOK

és ki? na, ugyan ki?

Viktus 2011.11.07. 18:15:57

Egyébként a Kádár-korszakkal mi történt? az túl szép volt megfesteni, vagy mi?

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.11.07. 18:16:16

Így kell kritizálni, gyomorból, megemésztetlenül, böffentve, röffentve. Basszátok meg mind büdös fasz buzik bazmeg.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.07. 18:16:34

@mavo: teve nem ért rá, épp azon kesereg, hogy miért nem eszünk inkább kalácsot.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.07. 18:17:45

@Viktus: Azt máshogy, máshol, mások, máshova és nem is egészen csak festik éppen :-)

Dendrobatidae 2011.11.07. 18:18:31

@Blassius: Tán csak nem az egyik fülkeforradalmi "művészt" üdvözölhetjük körünkben?:))

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.07. 18:18:48

remélem minden diplomatának és külföldi vendégnek megmutatják a forradalmi realizmus gyöngyszemeit és kihangsúlyozzák a szeretett vezetés mecénási szerepét

biztos vagyok benne, hogy végre a legnagyobb kételkedő előtt is nyilvánvalóvá válik, hogy MINDEN idők legszebb korszaka nyílt végre sokat szenvedett népünkre

igen, erre adott felhatalmazást a nép, örvendjünk!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.07. 18:19:26

@Steve the Great: Köszönöm, ez a 10 pontos válasz. Igen. Egyébként a kalapácsos ember is feltűnik. Gondolom, a parlamentbe betörő ököl risqué.

Haloperidol 2011.11.07. 18:19:38

Osszefoglalo kritika a festmenyvazlatokrol (szemelyes velemeny)

Dualizmus kora: szerintem egesz jo.

Elso vilaghaboru: kurva szar, ugy ahogy van. Koze nincsen azokhoz a filmekhez, konyvekhez, amiket a Magyar irodalomban, muveszetben ismerek az Ivh-rol.

Tanacskoztarsasag: jo, es az, hogy a LOLface-t is belekombinalta, kicsit XXI szd-I vetuletet ad a kepnek.

Trianon: hat, kicsit semmitmondo nekem. Egy kezigaranat meg egy gonosz arc: semi

Horthy: nem nagy durranas

A II. Vh: sztem kifejezetten jo, nekem nagyon bejon

A holokauszt: eleg sablonos.

Rakosi M: benyalos, nagy szar az egesz.

Nagy Imre ujratemetes: szerintem nem rossz; es ha a kameleont az MSZMP-sek allegoriajakent fogjuk fel, akkor meg egy kis csavar is van benne

Nemzeti szinhaz: kulonosebben nem fogott meg, de nem is rossz.

Lovasroham 2006: Kifejezetten tetszik, otletes es nem sablonos megoldas

Uj alkotmany: szar, teljesen sablonos es kisse a 30-as, 40-es evek gyerekkonyv-illusztracioira emlekeztet.

tewton 2011.11.07. 18:20:21

@Hattory Hanzo:
lehet, hogy a festő ezt látta a rajkodó számurájkardosoktól?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.07. 18:21:08

geci gyorsan dolgoztak ezek a müvésszek

Haloperidol 2011.11.07. 18:21:45

@Counter:

komolyn gondolod, hogy meg soha nem lattam ezt a plakatot, babam? :)

Bereny Robert plakatja minden altalanos iskolas rajzkonyvben benne volt. Mar csak koromnal fogva sem hagyhattam ki.

Steve the Great 2011.11.07. 18:23:15

Amúgy az új alkotmány elfogadása c. mestermű kapcsán az volt az első hír, hogy visszaadták, mert hiányzott a parlament egyik szintje. Ezen már egy darab parlament sincs, ebből is látszik, mennyire megalapozott a koncepció.

Steve the Great 2011.11.07. 18:26:18

@Steve the Great: Ja, és a kardtól balra lévő figura mit csinál, telefonál?

bz249 2011.11.07. 18:31:30

@Hattory Hanzo: ket dolgot jelenthet, hogy Istvan a pengenel fogja a kardot:
- a kard nem eleg eles
- a markolat a balfaszoknak valo, Istvan van olyan kemeny, hogy a pengenel is rafoghat

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.07. 18:32:33

@Steve the Great: Világokat igazgat - üveggolyókkal játszik. Nyilván szelíd utalás, hogy bár J. A. baloldali, ahogy a képen is belénk van didaktikolva, mégis helye van a nemzeti tudatban.

Rettenetes, bazári giccs.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.07. 18:37:19

@Counter:

mondjuk tényleg. tényleg, vidéki eftással mi van? letelt a műszak? eszkeo eftás is eltűnt a vastagbőrről, elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt.

az milyen móka egyébként, hogy kerényi eftás bejelenti, hogy lesznek, majd vannak?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.11.07. 18:49:50

Nem értem a hőbörgőket, a kerékkötőket, a nemtetszikezőket, a fanyalgó elégedetleneket. Most egy közepesen jelentéktelen önkormányzati mutyi áráért lehet röhögni Kerényin, a Fideszen és a kormányon. Hát semmi se jó?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 18:50:45

@triumphator: és akkor ha a rossz döfi le a jót, akkor már nem jó szimbolikailag?

Steve the Great 2011.11.07. 18:53:47

@bz249:
"a markolat a balfaszoknak valo, Istvan van olyan kemeny, hogy a pengenel is rafoghat "

Most hogy így írod, tényleg hasonlít kicsit Chuck Norrisra.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.07. 18:54:28

@mavo: A harcinick fogyóeszköz (ki a túró az az eszkeo?!).

Egyébként tényleg botrányosan szájbarágós kurzusművek ezek, még jó, hogy magyarázó felirat nincs mellékelve a képekre, például Horthy, a színház vagy Trianon majdhogynem hírlapillusztráció-szinten primitív.
De nem aggódom, lesz kiadvány, amelyben úgyis lesz.

Kínzó kérdések: miért hiányzik egy pohár a dualizmus asztaláról és kié lehet? Milyen vasúti pálya van Horthy alatt, amelyik a tenger felől fut a megállító bakhoz, Horthy tényleg japán származású lett volna, és milyen escheriánus térben történik mindez? Kicsoda a kaméleon, akinek árnyéka rávetül a tömegre és Nagy Imre koporsója felé mutat? Mi lehet a titkos kód a lovasroham ikonjában és mi lehet a megfejtése?

@Add_tovább: Nem látok reformkori képet, pedig istenuccse átnéztem még egyszer ezt a monstruózus sorozatot.

Steve the Great 2011.11.07. 19:00:56

@Counter: én a lovasroham kapcsán azt nem értem, hogy a bal alsó szegélyképben miért szerepel a csatornafedél, párba állítva az elhíresült harckocsival a jobb oldalon.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 19:02:10

@Zb74: hiszen az előbbi ugye pozitív hős volt... Ezt az ellentmondást a festő azzal igyekszik feloldani, hogy felveti a kérdést: "1992-óta Szent György a rendvédelmi erők hivatalos patrónusa. Hol volt 2006-ban?" Csak hát a kép nem ezt sugallja."

de miért ? a lovag, aki harcolhatna a jóért, nem a sárkányt szúrja le, hanem a királylányt, patrona hungariae-t, ahogy tetszik. és ezért kitüntetést kap, ha nem is a sárkánytól (ezt talán túlzás lenne lefesteni, mármint a díjat adó sárkánykezet), de nem is a jótól, az biztos.

mi ezzel a baj?, nem a megszokott klisét hozza, de attól még szimbolikailag rendben van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 19:04:51

@tewton: szerintem ezek az alkotók tudatosan gyenge művekkel fejezték ki, hogy nekik nem tetszik a rendszer, de a pénzt elfogadták."

ez azért eléggé gyenge mondat.
ha nem tetszik a rendszer, el se fogadják a felkérést, de egy profi, ha meg kell csinálni vmit, azt megcsinálja jól, a legjobb képességei szerint, nehogy kompromittálódjon egy szeméttel, ezeknek ez a csúcs, ezek szemétművészek

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 19:07:08

@csi: a sárkány a kordon mögött, az a Jobbik!:)

a szélsőségesek, vagy fideszes terminológiával: a provokátorok , pedig szerintem a sárkány, akit le kellene győzni a lovagnak, ott van a díjat adó kéz körül

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.07. 19:10:21

@Steve the Great: Az a felületes szemlélő számára egyszerű: a balról jobbra rohamozó rendőrhordák a csatornából szökkennek elő, egyfajta új patkánylázadás képzetét keltve az arra fogékony úri közönségben.

Nézzük csak meg jobban azt a képet! A bal felső sarokban 6, a jobb felső sarokban 7 szörnyülküdő fej látható. A bal sarkot övező négy virágból egy színezetlen, azt a Szűz szorongatja. Az ezen virág alatti rendőralak összegörnyed. Azonban a csatornafedélre hulló virágból származnak az újabb és újabb lovasok is egyúttal a bal alsó sarokban, ugye.
Figyelemreméltó még a kettős tonfa feletti kígyó, talán orvosok és gyógyszerészek is vállaltak bűnrészességet, ugye?

Ezeknek biztosan kettős jelentése van.

bz249 2011.11.07. 19:21:18

@Herr SturmLikudnik: HSL ur, On deheroizalja a magyar kormany kuzdelmet, plusz az on altal ajanlott kepnek nincs nemzeti jellege.

Javasolnam inkabb ezt atdolgozasra:

germanhistorydocs.ghi-dc.org/images/highres_000044061.jpg

A zaszlot ki kell cserelne egy magyar vonatkozasura es heraldikailag/vexillologiailag megfelelore. Vagyis valami magyaros hadizaszlora pl. erre:

www.futas.net/hungary/Budapest/orszaghaz/parlament/budapest-zaszlo2011.jpg

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 19:27:11

@Köcsög Duda: a szövegkörnyezeteből kiderül ,de attól még használni kell, és a macskaköröm használata csak akkor maníros és üresfejű, amikor nincs értelme használni, láttam is egy példát a szcientológus lány blogján, ahol az újságírónő megkérdezi:

"Tisztelt Cherrish! A története döbbenetes és hatalmas tanulságokkal szolgál. Szeretnék Önnel készíteni egy interjút a Lánchíd Rádióban, persze névtelenül, megfelelő "óvintézkedésekkel". kocsis.eva(kukac)lanchidradio.hu Minden jót, várom a jelentkezését!"

ide minek kell idézőjel? na ez a divatosnak akaró, maníros, de szabály szerint kell a fenti mandineres ellentétes értelműbe, és a szabály erre utal, mikor azt mondja, ne éljünk vissza vele, nem az ellentétes értelműre

bz249 2011.11.07. 19:29:53

@Herr SturmLikudnik: ez tenyleg nem rossz, es az angolszasz tipusu konzervativokat is sikeresen tudna integralni a NER-be.

szürkemókus 2011.11.07. 19:30:04

@Add_tovább: Én valamennyire tudok festeni, tanultam, művészettörténetet is. Hidd el, így még jobban fáj :(
Ha ezeket a műveket saját indíttatásból, ingyen ajándékozták volna a minisztériumnak, akkor is el kellett volna süllyeszteni őket a pincébe.
Nem az fáj, hogy ilyen kvalitású műveket / alkotókat támogatnak anyagilag - ahhoz sajnos már hozzászoktam - hanem, hogy így viszik hírét az országnak (protokollajándék) és ezzel formálják a közízlést (érettségi ajándéknak szánják a DÍSZKIADÁST, vagy mi... meg kiteszik az ASZTALRA).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 19:32:15

@Köcsög Duda: kisbetű nagybetűvel haggyjál békén, unom, gyorsan írok, nem fogok shiftet nyomni, főleg egy komcsi kedvéért

a címűnél pedig kell :
így csak kb két helyen hibáztam.

tewton 2011.11.07. 19:32:40

@tesz-vesz:
"ha nem tetszik a rendszer, el se fogadják a felkérést, de egy profi, ha meg kell csinálni vmit, azt megcsinálja jól, a legjobb képességei szerint"

ez a konzervativ megközelítés. vesse el az olyan elavult nemhaladó fogalmakat, mint becsület, szakmai tisztesség... legyen egyéniség!

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.07. 19:39:13

Ez a faszom Korényi simán indigóval dolgozott.

t7.hu/ni0

tewton 2011.11.07. 19:41:27

@Herr SturmLikudnik:
pikáns, pláne hogy a nemteccikarenccer szponzorálói is ilyen kézelőt hordanak :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.07. 19:45:28

@tewton:

a lényeg: Noch Ein Radeberger!

az összeomló nyugatista ortodox német lassú tengerjáró állampapírjait 0,08% hozammal is viszik, mint a cukrot

Steve the Great 2011.11.07. 19:48:58

@El Topo (Sgt. Elias):
Pedig ebben van felismerhető koncepció:
- Szent György helyett lovasrendőr,
- a megmentendő szüzet leszúrja
- a leszúrandó sárkány a kordonok biztonságában somolyog
- a jobb sarokban Isten jobbja helyett Demszky balja kitüntetést oszt.

A keret szerteágazó szimbolikáját már fentebb tárgyaltuk :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.07. 19:54:24

@bz249:

Jut eszembe, nem gondolja, hogy ezeket a csudálatos képeket a német közönség elé is kéne tárni? Szervezni kéne egy pompás vándorkiállítást. Lássa az egész világ az ungárise kunsztüberlegenhájtot.

Bell & Sebastian 2011.11.07. 19:55:30

Sokkal rosszabbat vártam, hmm..., alapvetően nem is rosszak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.07. 19:56:36

@Herr SturmLikudnik: Szerintem itt nyitott kapuk döngetése forog fenn. Ha máshogy nem, majd a nagykövetségek kapnak reprókat és kiállítgatják őket szépen.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.07. 20:01:19

@Counter:

Követségen nem tudod kiállítani, mert zsúfolásig megteltek a magyar nem ortodox gazdaságpolitikát ellesni vágyókkal és a versenyelőnyös adórendszerünk miatt betelepülni akaró cégek képviselőivel.

Inkább díszkiadású emlékkönyvben kéne szétpostázni az ensz tagállamoknak, a következő szavazáson mi fogunk nyerni!

bz249 2011.11.07. 20:07:31

@Herr SturmLikudnik: sajnos a fontosabb dolga is van erre az embereknek a heten pl. orokrangado lesz Preußen Münster-Arminia Bielefeld

www.nw-news.de/sport/dsc_arminia/5273806_Polizei_verbietet_Glasflaschen_beim_Arminia-Spiel_in_Muenster.html

Viktus 2011.11.07. 20:08:50

@Steve the Great:

A tulipán a szűzikénél? :P madöf? :D

Alfőmérnök 2011.11.07. 20:15:05

@betyár: pl. Baán Lászlót.
Mondjuk én azt se bánnám, ha Szőcs maradna. :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.07. 20:20:03

@bz249:

majd félidőben kéne a képeket szórólapon osztogatni

man kann kunst gegenüber doch nicht so ignorant sein

Oblomov 2011.11.07. 20:30:29

@El Topo (Sgt. Elias):
robinról meg leesett a KIM-es kitűző :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.11.07. 20:34:19

@tesz-vesz:
Pótolva.
Elnézést a hibákért, útközben írtam, meg-megbicsakló (vagy inkább fel-felpislákoló) mobilneten.

karnak 2011.11.07. 20:40:57

@Bell & Sebastian:

az "alapevetoen" ugye csak azt jelenti, hogy festmeny?

karnak 2011.11.07. 20:48:01

@bz249: azert ne hasonlitsunk mar ossze kepessegeket, miniszterelnokot penzugyminiszterseggel/gazdasagi miniszterseggel, es ne keverjunk ossze vilaggazdasagi helyzeteket abrandokra epulo idiotizmussal.

karnak 2011.11.07. 20:49:51

@Kabbe: a zalaptorveny asztalanal, csak ki kell tepkedni a felesleges, akarom mondani fontos lapokat

tevevanegypupu 2011.11.07. 20:59:32

@El Topo (Sgt. Elias):

Ez eleg csaloka tudja. Sokszor hallottam kiallitasokon, egy-egy kepet szemlelot, hogy o, hat ez semmi, ezt barmikor megcsinalom. Csakhogy NEM csinalta es csinalja meg es NEM tudta kitalalni..Szoval legyen kicsit szerenyebb..

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.07. 21:00:23

@Steve the Great:

a kitüntetést össznépien megsavazó fideszes srácok meg ... ja, ők nem szerepelnek a képen. isten őrizz, még a végén felelősek lennének valamiért. na, az meg de gáz lenne.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.07. 21:13:50

@tevevanegypupu: Talán mert normális embernek eszébe sem jut, hogy ilyen ízléstelen, gyermekded pacsmagokat készítsen. Tudom magamról, hogy olyat nem tudnék, mint Rembrandt, ilyen szarsághoz viszont nem lenne kedvem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.07. 21:15:57

@tevevanegypupu: Jól látom tehát, hogy az ostoba didaktikus politikai mázolmány kitételt nem vitatja, csak azt, hogy El Topo tudna-e ilyet zsírkrétával? Mert látja, akkor pont ugyanúgy gondoljuk, én se előlegezném meg látatlanban, hogy tényleg tudna-e ilyet.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.07. 21:19:51

@tevevanegypupu:

keresem, ahogy ezt korábban leírtad, amikor azokat a geci kortársizéket szidták, de hát nem, nem találom.

gecikortársizék! fúj!

Oblomov 2011.11.07. 21:30:26

@mavo:
má'mé'? Lehetne rajta, nem? És nincs.
A kép jobb felső ficakjában van, a becsületes megtaláló kezében.

tevevanegypupu 2011.11.07. 21:50:30

@Counter:

Nem olyan rosszak ezek a kepek, nezegesse csak oket egy kicsit. tekintsen el tole, hogy Orbanek rendeltek, gondoljon a festokre akik ezeket a kepeket elkeszitettek. Igy, ebbol a szemszogbol nezve is olyan rosszak?

tevevanegypupu 2011.11.07. 21:51:30

@mavo:

Nem szereti a kortars festoket? csak a magyarokat vagy ugy nemzetkozice sem?

tevevanegypupu 2011.11.07. 21:54:22

@El Topo (Sgt. Elias):

A temahoz nem lenne kedve, amiket megadtak? Mar miert nincs hozza kedve? Hiszen nem rossz temak, egy festomuvesznek egesz elet nem lenne eleg, hogy mindet kidolgozza.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.07. 21:59:35

@tevevanegypupu: A képek silányak, mivel java részük egyértelműen, képeskönyv-szerűen akar politikai narratívát bemutatni vagy politikai értéket közölni, és semmi több. Színezett napilap-illusztráció a zöm, nagyon kevés közelíti a tűrhetőt egyáltalán.

Nézze meg például a Horthy-képet a tengerből vezető vasúti sínekkel, a semmire rajzolt nyílászárókkal és a szó szerint újságba való mandzsettás kezekkel, vagy nézze meg a kidolgozatlan, rossz kompozíciójú Trianon-képet az odabiggyesztett, didaktikus szimbólumokkal és a megintcsak újságba való földgömb-allegóriával. Hogy a még az ebből a mezőnyből is bántóan kilógó, csiricsáré, émelyítően giccses alaptörvényes mázolmányról ne is beszéljünk. Az egy förtelem. Tisztességesebb lett volna eladni egy vesét, ha ennyire kell a pénz.

Politikai propagandából is lehet művészileg értékelhetőt, iránymutatót, hatásosat találni, közhelyes, de nézzen plakátokat a Tanácsköztársaságból, nézzen Riefenstahlt, bánomisén. De ezek a képek csupán a politikából érkező üzenet üres, értéktelen csomagolásai, eldobhatók, érvényességük a kurzus érvényéhez kötött, vele együtt süllyednek el majd, és legfeljebb érdekességként mutogathatják őket.

tevevanegypupu 2011.11.07. 22:11:46

@Counter:

Egy kepbe mindenki azt lat bele amit akar. Megkerdez otven muveszettorteneszt, otvenfele magyarazatot kap majd. A festok hosszu evek tortenetet akarjak egyetlen kepen abrazolni, melyiknek mi jut eppen eszebe. Ha ugyanezeket a festoket megkerik, hogy egy masik temat dolgozzanak fel, sot mindegyik temat mindegyik fesse meg, az lenne az igazan erdekes. Mindenesetre ahhoz kepest amit vartam, nem rosszak sot. Elfogadnam mindegyiket plakatban. (A4-es eleg lenne).

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.07. 22:11:52

@tevevanegypupu: Nem. A témák némelyikéhez kimondottan lenne kedvem. Lehetne kurva jó képet készíteni Horhyról például. Mondjuk én biztos belevenném valahogy a Don kanyart, meg a tiszti különítményeket is.
Meg lehetne jót csinálni Nagy Imre újratemetéséről, ahogy Pozsgay nyalogatja a koporsó sarkát.
Ilyen szar festményeket csinálni nem lenne kedvem. Azért nem is festek. Jobb a szemem, mint amilyen ügyes a kezem.

tevevanegypupu 2011.11.07. 22:14:04

@El Topo (Sgt. Elias):

Gondolkodjon el ellenfestmenyek keszitesen. Ugy latom csak kis biztatasra var. (:

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.07. 22:20:02

@tevevanegypupu: Nem. A képben csak az van benne, amit a festő belefest. Ami nincs benne, ami hiányzik belőle, azt csak hazug ember láthatja bele, megalázott kritikus, ostoba, műveletlen, szégyentelen néző, fizetett tapsonc és a megrendelő.

Maga nem néz elég HírTV-t és nem olvas elég Nemzetet, Kerényi alighanem számtalanszor kifejtette már az Alaptörvény Megismerésének Fokozatait. Sajnos nem az a kimondott skót rítus, így csak három Fokozat van, de ha jól gondolom, biztosan lehet reprókat is venni. Bögrékről, kulcstartókról és pólókról egyelőre nincs tudomásom.

Ceterum censeo, a festmények zöme szájbarágós, gyenge mázolmány. Árulkodik a megrendelés tehetségéről.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.07. 22:25:31

@tevevanegypupu:

Nem Tudok Festeni! Azért Nem Festek. Szemben ezekkel a macskajancsikkal, akik szintén nem tudnak, de azért kenegetik a drága festéket.

fgofv 2011.11.07. 22:47:41

Márpedig ilyen állat nincs!

Mik ezek, könyörgöm?

2011.11.07. 22:56:41

nagyon zsír, naszádos nincs?

szürkemókus 2011.11.07. 23:15:45

Hát először is:
ha valaki figuratív képet próbál festeni, többé-kevésbé realista stílusban, nem árt, ha tekintettel van a perspektívára. (Hacsak nem szándékoltan nem veszi figyelembe, de akkor annak ki kellene derülnie.) Gyengébbek kedvéért: ami elől van, az nagyobb, ami hátul, az kisebb, a kettő között meg a kettő között. Valamint általában az emberek nagyságrendileg kb. egyforma méretűek - mondjuk kb. 120-200 cm között. Nem valószínű pl. hogy felnőtt ember ülve magasabb, mint a másik felnőtt állva. Persze, ha valaki színes újságokból vágja ki a figurákat, akkor elég nehéz ezt megoldani, de a photoshop korában összeszerkeszthető. Ha nem sikerül összeszerkeszteni, és nem fér ki "kinek keze, kinek lába, kinek egye-mása", akkor hiába teszünk eléjük egy tárgyat, ami eltakarja eme hiányosságok helyét. De az sem jó, ha valakinek nem fér ki a feje, és ezért kihagyjuk. Ha van olyan kép a fentiek közül, amelyik ezeket az akadályokat sikeresen vette, akkor lehet tovább elemezni...

2011.11.07. 23:23:58

azért valljuk meg, a ló helyett például lehetett volna "wargot" festeni. vagy elefántot. ha már a kaméleon menő.

szürkemókus 2011.11.07. 23:28:04

Az agyonszúrt hálóruhás tüntető esetében pedig pont fordítva: egy ikon esetében a perspektívának semmi keresnivalója a képen, nem lett volna szabad skurcban ábrázolni.

tewton 2011.11.07. 23:28:10

@szürkemókus:
ezek mind ósdi, iskolás előítéletek. egy olyan világban, ahol sagall a párizsi operaház plafonját műalkothatja tele, ilyesmiket nem lehet számonkérni senkin

ökörpöröly 2011.11.07. 23:33:00

A képek szerintem kifejezetten gyengék, még a Rákosi korszak szocreálba kényszerített képzőművészeinek alkotásait is alulmúlják.
Silány, politikai megrendelésre készített fércművek.
Kerényitől nem várhatunk többet. Hadd emlékeztessem a fórumozókat, hogy egykor Kerényi elvtárs rendezte és koreografálta az MSZMP legnagyobb rendezvényeit. Az ő keze nyomát "dicsérik" a budapesti május 1-ék, illetve a "Győzelem Napja" alkalmából kikényszerített, Moszkvában végrehajtott magyar rendezvény.
Egy minden rendszert kiszolgáló, mocskos, jellemtelen patkánytól ne várjunk mást!
"Alkotmány asztala", szocreál karikatúrák, persze most is, mint mindig, jó pénzért.
Ez a mocskos tetű Kerényi minden rendszert kiszolgál, minden rendszerben kitűnően megél az adófizetők pénzéből. Illik a felcsúti kancigány rezsimjéhez.

ökörpöröly 2011.11.07. 23:37:55

A lovasrohamos kép lehet, hogy Révész Mártíriuszt ábrázolja, amikor elkapják, miután éppen transzvesztitást játszott a plébános bácsikkal felsőbb pártutasításra! :D

szürkemókus 2011.11.07. 23:38:30

@tewton: Segalt nem lehet ezekkel egy lapon említeni.

Bell & Sebastian 2011.11.07. 23:43:29

@ökörpöröly: Tévedsz, csak úgy érezted, a tokmánykulcsot ki kell venni indítás előtt, ökör.

WhyCantITouchIt? 2011.11.07. 23:43:50

Azért érzékelhető az az emberfeletti emelkedettség az utolsó képen. Bámulatos.
Jó vastag lehet nekik ott a bőr arctájékon.

tewton 2011.11.07. 23:45:00

@szürkemókus:
miért is? az anatómia nem ismerete és a pénzért dolgozás nem csak sagall kiváltsága :)

Bell & Sebastian 2011.11.07. 23:46:57

A buddhista karatés fest is? Nem gondoltam volna.

ökörpöröly 2011.11.07. 23:48:36

@Lavor509: A felcsúti kancigány elhozta nekünk a kies Észak-Koreát! :) Nem kell vízumért koslatni, repülőjegyet venni, "olcsón" megteremti nekünk! :)
Egyébként, állítólag egy szaros TV-műsor többe kerül. Örüljünk, hogy 20 millióért ilyen jót röhöghetünk! :)
Sőt, akár eladhatjuk a rothadó Nyugatra is, ott is szeretnek nevetni a megfáradt, agyonhajszolt jómunkásemberek! :)

ökörpöröly 2011.11.07. 23:50:09

@Bell & Sebastian: Sorry! Hokizás után mondtam el neked, hogy az a fénykép nem a rozsdásdörögdi Szűz Mária, hanem az álruhás Révész Mártíriusz? :D

ökörpöröly 2011.11.07. 23:51:02

@Bell & Sebastian: Nem kellett volna olyan gyorsan felizgulnod a képre! :) Te kis népnemzeti bozgurnarancs!:)

ökörpöröly 2011.11.07. 23:53:54

Jó éjt mindenkinek! :)

szürkemókus 2011.11.07. 23:58:14

@tewton: Chagall nem törekedett a realizmusra, azért.

szürkemókus 2011.11.07. 23:59:57

@ökörpöröly: Csak nehogy a policemannal álmodjak! Brrr!!!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 00:10:10

Ha ezek egy népszerű kiadványba készült illusztrációk, akkor (szerintem) teljesen rendben vannak:-) Festményeknek ugyan kicsit költői túlzás volna nevezni ezeknek a munkáknak nagyobb részét, de a célnak hellyel-közel megfelelnek. A húszmilliót kicsit sokallom ezért a teljesítményért, de ha belekalkuláljuk azt a visongást-vinnyogást is, amit kiváltanak, akkor mindjárt jutányosabbnak tűnik az üzlet:-) Egy jó grafikus valószínűleg huszadáron hozta volna ezt a minőséget (vagy jobbat), de a konceptnek nyilván része az eklekticizmus is (posztmodern van vagy mi a szösz?!):-)

Ha belegondolok, hogy ha (annak idején) tíz-tizenkét évesen mi kaptunk volna egy olyan kiadványt, amiben (jó minőségben) ezek a képek szerepeltek volna, (szerintem) mi bírtuk volna. Nyilván, egyiken-másikon szétröhögtük volna az agyunkat, más képek pedig megragadták volna a fantáziánkat.

Bízzunk benne, hogy jövőre, a következő megrendelésre, már ennél nívósabb munkák is születnek! ;-)

Így nehéz volna véleményezni, jó volna eredetiben vagy legalább jóval nagyobb méretben megcsodálni a képeket, de nekem így is, több is megragadta a fantáziámat. :-)

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.11.08. 00:10:14

@ökörpöröly: Ezt mind értem, de mi lenne, ha venne egy korongot a csapat? Többet maradhatnál otthon számítógépezni.

Alfőmérnök 2011.11.08. 00:21:25

@szürkemókus: Ezek sem törekednek (vizuális)realizmusra. Nem ezért nem jók. (Persze ha a rekeszizom-mozgatás volt a cél, akkor nem is olyan rosszak.)

Bell & Sebastian 2011.11.08. 00:26:10

@bbjnick: Ejnye-bejnye, jó bébéjénikk, használja a képzelőerejét! Megfelelő magasságban, eredeti méretben és jól megkomponált világításnál - amikor életre kel a vászon maga előtt, fenyegetően fölé tornyosul az a ló- amikor lehuppantja fáradt potrohát a kanapéjra a múzejumba 's mongya az unokáknak, hely, drága galambocskáim, meg te is Leunció, figyejjé má öregapádra, ez akkor volt, akkor volt..., na mindegy, most pont nem jut az eszembe.

- Kötcse, nagypapi, Köt-cse!
- Ez az, jól mondod kicsi öö..., na mindegy, ez se jut az eszembe. Bezzeg az a lótolvaj Orbán! (Érdekes, most már mindenről csak ez jut az eszembe.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.08. 00:27:15

@bbjnick: Maga most azt mondja, hogy bár ugyan pocsékak, de mivel politikai ellenlábasainak sem tetszenek, inkább mégis jók? Ennyire nem ér magának semmit az, amit saját maga gondol?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 00:28:06

@Bell & Sebastian:

:-D

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 00:29:19

A lovasrohamos képhez egy érdekes adalék. A ikonfestészettől egyáltalán nem idegen az aktualizálás:

magyarido.blog.hu/2009/09/02/es_mindenki_folott_iteletet_tartottak_a_tettei_alapjan

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.08. 00:41:48

@bbjnick: "Festményeknek ugyan kicsit költői túlzás volna nevezni ezeknek a munkáknak nagyobb részét, de a célnak hellyel-közel megfelelnek. A húszmilliót kicsit sokallom ezért a teljesítményért, de ha belekalkuláljuk azt a visongást-vinnyogást is, amit kiváltanak, akkor mindjárt jutányosabbnak tűnik az üzlet:-)"

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 00:47:24

@Counter:

Bátorítom, próbálkozzon harmadszor is azzal a kommenttel!:-) Kontextus! Arra figyeljen! Annyi segítséget azért adhatok, hogy a "ha belekalkuláljuk azt a visongást-vinnyogást is, amit kiváltanak"-kitétel nem a munkák minőségére, hanem árára vonatkozik.

ü
bbjnick

szürkemókus 2011.11.08. 00:50:54

@Alfőmérnök: Szürreális-naturalisták? Groteszkek? Kvázi-naivak? Vagy mik?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 00:52:02

@bbjnick:

hogy a "ha belekalkuláljuk azt a visongást-vinnyogást is, amit kiváltanak"-kitétel nem a munkák minőségére, hanem árára vonatkozik.=hogy a "ha belekalkuláljuk azt a visongást-vinnyogást is, amit kiváltanak, akkor mindjárt jutányosabbnak tűnik az üzlet"-kitétel nem a munkák minőségére, hanem árára vonatkozik.

tewton 2011.11.08. 01:08:36

@bbjnick:
azért ebben a képanyagban is van annyi, amennyi egy nemballibet ki tud akasztani. a kotmányos kimondottan necces. kb. olyan, mint amikor a kettes tanuló a táblánál áll, aztán valamit gondolnia kellene arról, amit a tanár kérdez, aztán végül eszébe jut, hogy szentistván, akinek volt valami kardja meg koronája, meg alkotmány meg újkenyér.

a trianon is gáz. mi a francot akar kunbéla térdnadrággal és gránáttal egy szalonjelenetben vagy miben, egy hülyének rajzolt és szélrevágott 4. károllyal ... akinek a feje felett egy 5 számmal nagyobb korona lebeg?

nagyobbrészt kb. olyan ez, mint a belterjesek csetamás-feldolgozása volt a multkor.

Alfőmérnök 2011.11.08. 01:13:46

@szürkemókus: Franc se tudja, hogy milyen skatulyába illenek. A lovasrohamot például éppenséggel lehet valami posztmodern groteszkként is nézni, ha nem vesszük komolyan. De egy festényen festészeti realizmust számon kérni ma már felesleges. (A hiperrealizmuson is túl vagyunk már.)
Nem nagyon látom át, hogy a megrendelők és az alkotók szándéka hol egyezik meg és hol tér el egymástól. Néhány esetben azt is el tudom képzelni, hogy szándékos csínytevésről van szó az alkotók részéről.

tewton 2011.11.08. 01:20:08

@Alfőmérnök:
"ha nem vesszük komolyan"
de ha komolyan vesszük, akkor is. nem?

Alfőmérnök 2011.11.08. 01:23:16

@tewton: Hát izé. Az a baj, hogy én nem tudom komolyan venni. :)

tewton 2011.11.08. 01:27:17

@Alfőmérnök:
pont ezt lehet, mert eleve olyan szimbóleikus és irónikás, és nem fotorealista meg szájbarágós. bár a mai emberek, a röneszansz után, nagy átlagban nyomik a nem-realista ábrázoláshoz.

tewton 2011.11.08. 01:36:22

@Alfőmérnök:
ne aggódjon, a népszabó névtelen művészeti szakértője se:

"Függetlenül a megrendelő politikai szándékától, erkölcsi állapotától, valamint a felkért művészek felettébb különböző életművétől és kvalitásától, a szakértő szerint ez a vállalkozás ma művészileg eleve abszurdnak nevezhető. Az avantgárd elmúlt száz éves történetében a művészek, amikor a múlthoz való viszonyukat fogalmazták meg, mindig az irónia eszközéhez nyúltak és ez a poszt- és transzavantgárd utóbbi évtizedeiben csak fokozódott."

nol.hu/belfold/kerenyi-festmenyek__sarkany_helyett_angyalolo_police

közepes összegbe fogadnék, hogy ugyanez a projekt ballib szponzorálás alatt "érdekes és formabontó kísérlet" lenne a történelmi festészet "rögzült sémáinak meghaladására" és "újragondolására" :)

Alfőmérnök 2011.11.08. 01:38:41

@tewton: Nem tudom, engem mindenesetre megnevettetett. Talán mert tudtam, hogy van ilyen témájú megrendelés és fogalmam sem volt, hogy mit lehet ebből kihozni. Vagy ami fogalmam volt, az ettől nagyon különbözött.
Egyébként nekem Henri Rousseau egy képe ("Háború") is beugrik:
www.cafleurebon.com/wp-content/uploads/2010/05/Henri_Rousseau_0041.jpg

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 03:49:08

@Counter:

az ilyen nagyon, nagyon, nagyon, nagyon (még sok ilyet tessék ideképzőnyi, mer én nem bírom ideírni) hazafiaknak a szar az ideális termék, mert a sok libsi nemhazafi azt büdösnek találja, TEHÁT a szar jó.

kúedé, hogy a tőgyeknek is odarakjuk a frankót.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 03:51:56

@tewton:

ezek nagyon fontosak! ezek a fösmények csak azért vitatottak, mer hazafiak föstötték öket hazafiak megrendelésére. ha nem hazafiak, hanem hazátlan libsi, izé zsid, izé, akkor má nóbeldíj lenne. csakazé mer nemmagyar.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.08. 07:08:26

@El Topo (Sgt. Elias): Ha javasolhatok egy történelmi témát: Tevemama, az utolsó csatlós, visszavonulás közben leszereli és vagonra rakja a Weiss Manfréd Művek gépsorait.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.08. 07:12:33

@bbjnick: Kérem, maga nem tud magyarul. A kiváltanak többes számú állítmány. Mivel magyarul egyeztetjük számban az alanyt az állítmánnyal, az alanynak többes számúnak kell lennie. Na mutassa meg, melyik alany van többesben a "munkák" és a "festmények" mellett! Egyik se, ugye. Akkor meg mit okoskodik.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.08. 07:21:25

@Kettes:

Hehe, "Várúr felrobbantja a Duna-hidakat."

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 07:54:13

@bbjnick:

bbjnikk eftás azon elgondókdtá e már, hogy mekkora "visongást-vinnyogást" váltana ki mondjuk egy fasza kis kórházi vérengzés, esteleg újszülöttek lemészárlása a baross utcában, egy kis tömegmészárlás a lehel piacon, kisdedek falhoz csapkodása a bőcsődébe, hát ha ennyire megéri a "visongást-vinnyogást", miért nem csapsz bele?

mutass jó példát, bazmeg!légy igaz magyar, loccsants csecsemőkoponyát, hadd visongjon-vinnyogjon a libzsidaj.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 07:58:43

@El Topo (Sgt. Elias):

ha az visongást-vinnyogást okoz, meg is teszi. eleve judapest megérdemli, folyton ráront.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 08:02:35

@Counter:

pszt! emberünk egy cseppet elmebeteg. szóltam.

Farkasokkal táncoló 2011.11.08. 08:03:23

Nekem a Darth Wader leszúr egy szüzet c kép teccik a legjobban.

Farkasokkal táncoló 2011.11.08. 08:04:39

De a János vitéz a francia király ellen se kutya.

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.08. 08:49:22

A Tanácsköztársaságos egyértelműen Photoshop. A Szent György ábrázolást is láttuk párszor. De nekem valahogy motozott az agyamban, hogy a II. Vh-s is olyan ismerős.

Aztán rájöttem honnan. Ebből a '82-es képregényből:

www.starwarsklub.hu/06_toys_comics_&_games/toys_013/jpg/00b.jpg

Ez bizony Leia hercegnő a birodalmi bombázók tüzében. :)

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.08. 08:51:43

@bbjnick: Neked élmény az, hogy a választott kormányod azért hülye, hogy aki nem választotta röhögjön rajta? ... érdekes perverzió. :)

Bruhahahahihihi 2011.11.08. 08:56:05

Azért, az Orbán temetésének a képét is meg kellene már festeni..:D

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.11.08. 09:09:00

Ezek a képek önmagukban is nagyon szépek és ízlésesek, de úgy meg különösen, hogy a rájuk fordított pénzt nem a Klubrádióra, Hócipőre, stb. költötték. Én ennek a rezsimnek minden lépésével egyetértek.

Viktus 2011.11.08. 09:20:32

@politicus:

Ja végül éppen ezért fognak bukni ezek is, mert senki nem mondja nekik "- srácok ez így nem okés" ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 09:27:03

@politicus:

egyél szaros kenyeret, annak az ára sem a phej ... ki nem mondom ... dolgok támogatására megy

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.11.08. 09:28:17

@Viktus: valójában most mondta... csak viccelt, jézusom,viccelt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 09:28:26

@Grigorij Pantyelejevics:

"A Tanácsköztársaságos egyértelműen Photoshop." nekem is az ugrott be.főleg a két alsó sarka miatt. hm, miért is lehet, talán a rosszindulat.

TG69 2011.11.08. 09:31:31

@bz249: Bajnaiék a kötelező minimumot hozták, mondjuk 1,5 év alatt ez nem volt olyan rossz, de ahogy elnézem a magyar politikai osztályt ez már önmagában is kiemelkedő :).

TG69 2011.11.08. 09:46:58

@tewton: Ez árban is egyezik 12 megvásárolt Jónás Tamással és adtak a rendszernek annyit, amennyit az ér :). Azt lenne most érdekes tudni Orbán miket olvashat?
- Futballszervezési alapok I-II.
- A társas lény
- Alkimisták titka
- Koronázás Pozsonyban

:)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.11.08. 10:58:33

@mavo: Szerintem akiknek ezek a képek nem tetszenek, azok hazaárulók.

Viktus 2011.11.08. 11:25:11

@jotunder:

Azt itt sosem lehet tudni :P

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.08. 11:55:51

@politicus: "Aki a festményeinkben nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki a festményeinkben nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik, és aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 12:05:15

@mavo:

"bbjnikk eftás azon elgondókdtá e már, hogy mekkora "visongást-vinnyogást" váltana ki mondjuk egy fasza kis kórházi vérengzés, esteleg újszülöttek lemészárlása a baross utcában, egy kis tömegmészárlás a lehel piacon, kisdedek falhoz csapkodása a bőcsődébe, hát ha ennyire megéri a "visongást-vinnyogást", miért nem csapsz bele? mutass jó példát, bazmeg!légy igaz magyar, loccsants csecsemőkoponyát, hadd visongjon-vinnyogjon a libzsidaj." --- írod.

És (akkor) még én vagyok az elmebeteg, ugye ?!:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 12:15:05

@Grigorij Pantyelejevics:

"Neked élmény az, hogy a választott kormányod azért hülye, hogy aki nem választotta röhögjön rajta? ... érdekes perverzió. :)" --- írod.

Mivel nem választottam, nekem nem választott kormányom a Fidesz. De te csak pártpreferenciák alapján tudod értékelni a művészeti, kulturális kérdéseket is?! Érdekes perverzió.:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 12:37:17

@Counter:

"Kérem, maga nem tud magyarul." -- írja.

Meglehet, de akkor már ketten nem tudunk:-)

Próbálkozzon újra

mandiner.blog.hu/2011/11/07/150_ev_az_alkotmanyos_festeszetben_ilyen_orszag_pedig_nincs_ccxcv/fullcommentlist/1#c14885061

és előbb vagy utóbb látni fogja, hogy az állítmány, amit keres, nem a "kiváltanak", hanem a "jutányosabbnak tűnik", ami spec. nem a "munkákra", hanem az "üzletre" vonatkozik.

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.08. 13:01:30

@bbjnick: Maga hazudik és hülye hozzá, ami halmozottan hátrányos és még alliterál is.
Olvassa szépen újra:

Festményeknek ugyan kicsit költői túlzás volna nevezni ezeknek a munkáknak nagyobb részét, de a célnak hellyel-közel megfelelnek. A húszmilliót kicsit sokallom ezért a teljesítményért, de ha belekalkuláljuk azt a visongást-vinnyogást is, amit kiváltanak, akkor mindjárt jutányosabbnak tűnik az üzlet:-)

A kiváltanak alanya többes. A többes alany az első mondatban szereplő munkák nagyobb része, más nem lehet. A kiváltanak tárgy a visongás, amit a munkák váltanak ki, ugye. Tehát mivel a munkák, bár gyengék, visongást váltanak ki, megérte az üzlet, ami visongás nélkül nem érte volna meg.
Tény, hogy a jutányosabbnak tűnik is állítmány (igazából csak a tűnik, persze), de az egy teljesen külön predikátum egy egyértelmű alannyal, annak nincs nyelvtani szabad gyöke.

A szerkezeteket kisimítva és a grammatikailag nem releváns stíluselemeket lenyesve így hangzik:

Ezek a munkák nagyjából megfelelnek a célnak, bár festményeknek túlzás nevezni őket. A visongásra tekintettel, melyet kiváltanak, jobban megéri a 20 millió értük, mint a teljesítményért magában.

Ha nagyon nem megy, írja le egy papírra és kötögesse össze a szavakat.

Grigorij Pantyelejevics 2011.11.08. 13:04:51

@bbjnick: Magad írtad, hogy elfogadhatónak tartod a pénzkidobást, ha a veled nem egyező véleményű polgártársaknak nem tetszik.

Művészeti és kulturális szempontjaimra írtakkal nem tudok mit kezdeni, mivel olyanról írsz, ami nem létezik. Művészeti és kulturális szempontból ugyanis nem értelmeztem sehol ezt az egész Kerényis akciót, mivel ezen szempontok alapján ez az egész nem értelmezhető.

(Ha személyes érdekel, hát bevallom, nekem 2 forintot egy ekkora poén megért.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 13:14:38

@tewton:

"azért ebben a képanyagban is van annyi, amennyi egy nemballibet ki tud akasztani" --- írja.

Maga már várt? Ez itt a posztmodern!:-] Kerényi projektje maga is az (mármint egy posztmodern gesztus):-) Másutt/másütt már leírtam, hogy Kerényi egy későkádári urbánművészértelmisi fiktív "konzervatívliberális" ideát tol. Ez a projekt is valamiféle gesztusművészet:-D Kerényi ehhez a közjogigondolkodáshelyreállításosdihoz és szimból(é)umgyártásosdihoz is csak (ilyen) groteszk és abszurd módon tud hozzáállni, neki ilyen a kultúrája, ő ezt így éli meg.

Bizonyára lehetne ezt másként is csinálni (például úgy, hogy a hagyományra és a hagyományból építkezünk és mepróbáljuk a történelmünket egy szerves-kontinuus folyamatként látni, értelmezni, kezelni), de kötcse van.:-] (S mint @Tölgy nick valahol-valamikor igen találóan megjegyezte, Orbán csak az ilyen, kerényitípusú figurákat tűri meg maga mellett.)

ü
bbjnick

napolajos (törölt) 2011.11.08. 13:30:43

@bbjnick: he ez így van ahogy leírtad, akkor harcra fel mert ez nem művészet sem tematikájában sem dilettáns kivitelezésében. Ilyen fajta képi világ mely ráadásul harmatgyengén van kivitelezve,( illusztrációnak is gyenge ) mélyen a Balkán szívében sincs már.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 13:36:38

@Counter:

"Ezek a munkák nagyjából megfelelnek a célnak, bár festményeknek túlzás nevezni őket. A visongásra tekintettel, melyet kiváltanak, jobban megéri a 20 millió értük, mint a teljesítményért magában." -- írja.

Így van, magam sem állítottam mást:-) De hogy ehhez eljusson, magának elemezgetni kellett a szöveget?:-D

Remélem, most már maga is belátja, hogy kommentem állításainak semmi köze ahhoz, amivel "megvádolt", hogyis: "Maga most azt mondja, hogy bár ugyan pocsékak, de mivel politikai ellenlábasainak sem tetszenek, inkább mégis jók?" Ha nem is könnyen és egyszerűen, de maga is csak eljutott odáig, hogy semmi effélét nem állítottam:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 13:55:02

@Grigorij Pantyelejevics:

"Művészeti és kulturális szempontjaimra írtakkal nem tudok mit kezdeni" --- írod.

No, látod, ezt készséggel elhiszem neked:-)

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.08. 13:55:34

@bbjnick: De maga pontosan ezt írja. Bár festménynek pocsékak, mégis nagyon jók, mert visonganak azok ott.

Először azt mondja, hogy a kiváltanak alanya nem a képek, hanem az árak (pedig ezt nem is szerepelteti többesben). Aztán azt mondja, hogy igenis a képek. De amikor szerintem a képek az alany, akkor nem.

Jöjjön már tisztába azzal, hogy mit akar mondani és próbáljon nem minden új hozzászólásban szembemenni az előzővel.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 14:10:02

@Counter:

Kicsit belezavarodott önmagába, de megesik ez. Olvassa csak vissza, hogy mit írt maga, mit írtam én és mindjárt látni fogja a "leosztást":-)

De! Ha magának ugyanazt jelenti az "Ezek a munkák nagyjából megfelelnek a célnak, bár festményeknek túlzás nevezni őket. A visongásra tekintettel, melyet kiváltanak, jobban megéri a 20 millió értük, mint a teljesítményért magában.", mint a "Bár festménynek pocsékak, mégis nagyon jók, mert visonganak azok ott.", akkor inkább ne olvasson, hanem pihenjen (inkább) egy kicsit.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 14:24:26

@napolajos:

"he ez így van ahogy leírtad, akkor harcra fel mert ez nem művészet sem tematikájában sem dilettáns kivitelezésében. Ilyen fajta képi világ mely ráadásul harmatgyengén van kivitelezve,( illusztrációnak is gyenge ) mélyen a Balkán szívében sincs már." --- írod.

Ebben a projektben most ennyi volt:-) Mivel én nem vártam ennél sokkal többet, engem nem is ráz meg az eredmény különösebben.:-) Lehet azon vitatkozni, hogy találhattak-e volna-e tizenöt olyan képzőművészt-e Magyarországon-e, akik összességében ennél jobb minőségű eredményt produkáltak volna-e. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Vagy lehet azon is vitatkozni, hogy van-e értelme-e egy ilyen projektnek-e. De az eredményen kétségbeesni fölösleges. Szerintem.:-)

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.08. 14:26:38

@bbjnick: Maga mélységesen ostoba.
Először azt írja: "a "ha belekalkuláljuk azt a visongást-vinnyogást is, amit kiváltanak"-kitétel nem a munkák minőségére, hanem árára vonatkozik."
Ez grammatikailag nem igaz. Nagy nehezen beleverem abba a nehéz fejébe, hogy mi a maga alanya meg állítmánya, most azzal akar jönni, hogy a "jutányos az üzlet" nem a festményeket értékesnek beállító véleménye? Hát akkor ugyan mi?

KürtiT (Tromb74) 2011.11.08. 14:42:50

Szerintem ez egyfajta teszt. Aki a képek láttán nem fordul fel habzó szájjal, azzal már tényleg bármit meg lehet etetni. Azokra, akik még méltatják is a képeket, akár aktivistaként is számíthat a Fidesz.

A vörös iszapos és Rákosis legalább mint festmény megállja a helyét, de jelentésükbe azoknak se érdemes mélyen beleásni.
A képek többsége viszont szinte minden szempontból silány.

Szerencsére van egy kivétel is, Galambos Tamás kaméleonos remekműve. Technikailag se nagyon lehet belekötni. A korhoz illő stílusban ábrázolta az eseményt, különösebb hiba nélkül.
Üzenetét lehetetlen félre magyarázni. A népre árnyékot vető kaméleon, az bizony egy köpönyegforgató politikai elit baljós képét jósolja meg az akkori jövőből (2011) vissza nyúlva.

Szerintem a művésznek lesznek még kellemetlen pillanatai, de az ő képe az egyetlen, ami kiérdemelte a helyet egy 50 év múlva megjelenő műv.töri. könyvben.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 14:47:48

@Counter:

Végigmehetnénk újra mind a tizen-huszonakárhány kommenten, talán a végére felismerné-megértené, hogy hol tévedt el; de az egyrészt sok pötyögéssel járna, másrészt, ha fel is ismerné, beismerni úgysem ismerné be.:-)

ü
bbjnick

tace 2011.11.08. 15:06:27

Somogyi Győző : Az első világháború c. képén miért 1848-49-es szabadságharc kora-beli csatajelenetet látunk???
Vagy a cím lett elírva?? Pákozdi csata esetleg??
Én azt gondolom, hogy a képen egy szellem huszárezred tör elő, segítendő az olasz fronton harcoló csapatokat. A festő feltételezhetően a Karib tenger kalózaiból merítette az ihletet.. A sírjukban megnyugvást lelt 48-as huszárok legyőzték a Habsburgok iránt érzett gyűlöletüket, és a Monarchia oldalán harcoló honfitársaik segítségére sietnek! Mi az Isonzó túlpartjáról, az olaszok szemszögéből figyeljük az eseményeket. A valós idejű világ egyszercsak megszűnik létezni: a hadiárkok, szögesdrótok, tankcsapdák és rohamsisakos magyar katonák eltűnnek és a másik dimenziót látjuk csak, amint a 48-as honvéd szellemlovasok agonizálva küzdenek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.08. 15:11:53

@bbjnick: Értem, magának nagyon igaza van, de se rá nem ér tisztázni, se én nem foghatnám fel ésszel.

Csak azt magyarázza még meg, hogy alakul mégis úgy, hogy maga hadovál összevissza zavaros mondatokban, ha egyszer ennyi sok ész szorult magába? Szűkek a lyukak és egyszerre mindig csak ilyen kevés jön ki?

vargalukrécia 2011.11.08. 15:36:25

@El Topo (Sgt. Elias):
Köszi a linket! Szétröhögtem az agyam! :D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 15:48:10

@Counter:

bébéjénik eftásnak van egy nagyon, de nagyon megalapozott elmélete arról, hogy kétszer kettő az miért tojásos lecsó mínusz análszex. egyszer a tizedét már elmesélte, valami zsidók voltak benne, arra emléxem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.08. 15:49:45

@mavo: Szerintem nagyon sok, szerteágazó elmélet van még ott, és ki tudja, mennyi erjedezik közben :-D

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 15:54:33

@Counter:

"magának nagyon igaza van, de se rá nem ér tisztázni, se én nem foghatnám fel ésszel." --- írja.

Látja, maga (szerintem) egy olyan hölgyszemély, aki nem tud gondolkozni:-[ Egy mondatból nem azt olvassa ki, ami abban szerepel, hanem azt, amit a témával kapcsolatban érez. Itt van mindjárt a legutóbbi: leírom: "Végigmehetnénk újra mind a tizen-huszonakárhány kommenten, talán a végére felismerné-megértené, hogy hol tévedt el; de az egyrészt sok pötyögéssel járna, másrészt, ha fel is ismerné, beismerni úgysem ismerné be.:-)", ebből maga azt olvassa ki, hogy: "Értem, magának nagyon igaza van, de se rá nem ér tisztázni, se én nem foghatnám fel ésszel."

Vagy: leírja a kommentemet értelmezve: "Maga most azt mondja, hogy bár ugyan pocsékak, de mivel politikai ellenlábasainak sem tetszenek, inkább mégis jók? Ennyire nem ér magának semmit az, amit saját maga gondol?", majd mikor figyelmeztetem, hogy téved, akkor grammatikai elemzésbe bonyolódik, aminek a végén a következőképpen foglalja össze kommentem "esszenciáját": "Ezek a munkák nagyjából megfelelnek a célnak, bár festményeknek túlzás nevezni őket. A visongásra tekintettel, melyet kiváltanak, jobban megéri a 20 millió értük, mint a teljesítményért magában." No, most a "Maga most azt mondja, hogy bár ugyan pocsékak, de mivel politikai ellenlábasainak sem tetszenek, inkább mégis jók? Ennyire nem ér magának semmit az, amit saját maga gondol?" ugyanazt jelentené, mint a "Ezek a munkák nagyjából megfelelnek a célnak, bár festményeknek túlzás nevezni őket. A visongásra tekintettel, melyet kiváltanak, jobban megéri a 20 millió értük, mint a teljesítményért magában."?

Vagy: a pörgése az állítmányon!:-) Ha egyszer végigolvasta volna a kommentváltásainkat, nyomban látta volna, hogy a maga "Maga most azt mondja, hogy bár ugyan pocsékak, de mivel politikai ellenlábasainak sem tetszenek, inkább mégis jók?"-mondatára egyértelműen és világosan reagáltam, így: "hogy (...) 'ha belekalkuláljuk azt a visongást-vinnyogást is, amit kiváltanak, akkor mindjárt jutányosabbnak tűnik az üzlet'-kitétel nem a munkák minőségére, hanem árára vonatkozik." ennek ellenére maga kósza állítmányvadászatba kezdett, amiben csúnyán el is tévedt.

Látja, mennyire tisztelem az önbecsülését, látja, mennyire segítőkész vagyok! Úgyhogy, szerintem, meg is nyugodhat ebben.:-)

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.08. 16:06:19

@bbjnick: Az alany volt a kérdéses, maga szerencsétlen... volt egy állítmánya, amelyhez maga szerint nem az az alany tartozott, mint amelyiknek tartoznia kellett. Mit képzeleg állítmányvadászatról?

A "kiváltanak" alanya továbbra sem lehet más, mint a "festmények" az előző mondatból. Mik váltanak ki? A képek váltanak ki. Más nincs azokban a mondatokban, ami többesben válthatna ki bármit is.

Maga azt írja, hogy nem ér rá elmagyarázni az álláspontját, én azt írom, hogy maga nem ér rá elmagyarázni az álláspontját. Azt írja, amúgy sem látnám be, azt írom, amúgy se látnám be maga szerint. Aztán erre maga azt mondja, hogy nem értem jól, amit leír.

Maga szerint a festmények nem jók önmagukban, de mivel politikai ellenfeleinek nem tetszenek, ez a kéjes káröröm ad annyi értéket a képeknek, hogy mégis megérte lett légyen, azaz elég jók mégis. De maga szerint ez nem azt jelenti, hogy a festmények nem jók önmagukban, hanem a politikai ellenfél bosszantásával érik el a megtérülés küszöbét, azaz elég jók mégis.
Maga szerint a teljes nyelvtani rövidzárlat, ami az agyában keletkezik, az "figyelmeztetem, hogy téved".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 16:11:26

@Counter:

Látja, mostmár sajnálom is magát!:-( Ha a célja ez volt, elérte.

ü
bbjnick

bz249 2011.11.08. 16:13:46

@bbjnick: letezik am a szures gomb is. ;)

Amugy atszamolta mar valaki lelegeztetogepekbe, hogy mennyibe fajtak ezek a plakatok vagy mi a rossebek? Mert anelkul azert csak nem teljes a kep.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 16:15:52

@bbjnick:

te bebasztál? vagy mi a geci van veled?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 16:28:03

@bz249:

"letezik am a szures gomb is. ;)" --- írja.

Jajjj, dehogyis szűrünk! Itt párbeszéd folyik! Konszenzusratörekvés!:-D

"Amugy atszamolta mar valaki lelegeztetogepekbe, hogy mennyibe fajtak ezek a plakatok vagy mi a rossebek? Mert anelkul azert csak nem teljes a kep." --- írja.

Bizony, és ami még ennél is durvább, hogy ezek miatt a szörnyű üzenetek miatt "valahol megint felsír egy gyerek"!

ü
bbjnick

bz249 2011.11.08. 16:35:09

@bbjnick: "Jajjj, dehogyis szűrünk! Itt párbeszéd folyik! Konszenzusratörekvés!:-D"

Ja az mas. Ebben a tempoban olyan 2013-ra megallapodnak a mondattani minimumban, vagyis nehany egyszeru tomondatrol mar akar kozos allaspont is kialakulhat.

"Bizony, és ami még ennél is durvább, hogy ezek miatt a szörnyű üzenetek miatt "valahol megint felsír egy gyerek"!"

Tenyleg, meg ez is. :)

Amugy valamilyen szempontbol mokas nezegetni a koztudomasuan balos nikkek felhaborodasat, mintha valami egbekialto peldatlan ize tortent volna. Holott csak ugyanaz folytatodik, ami eddig is volt, csak nemileg atdolgozott szereposztassal. Emiatt azok, akik valoban a Fideszt tamogattak tenyleg csalodottak lehetnek, hogy "balos" fassagok helyett most "jobbos" fassagok vannak (nem rosszabb ez a kormany, mint az elozo volt... csakhat, ha mar megkaptak a 2/3-ot, akkor esetleg, ha inkabb jobbak lennenek). Nade akinek az elsovel nem volt baja, annak nem all jol erteksemleges fuggetlenertelmisegi modon elovezetett felhaborodas.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 16:41:37

@bz249:

én istennek hála nem vagyok balos, valószínűleg azért van az, hogy iszonyatos felháborodás helyett órák óta könnyezve röhögök.

nagyon remélem, hogy kerényi elvtársnak ez volt a célja. ha nem, akkor elkúrta.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.08. 16:49:45

@mavo: Hogyne volnál balos. Nem értesz egyet a fideszesekkel és még kacsingatva se lehet azt mondaniuk rád, hogy jól gondolkodsz, csak kicsit hevesen. Tehát balos vagy.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 16:54:13

@Counter:

kurvaisten, mindig elfelejtem. szólj legközelebb is!

napolajos (törölt) 2011.11.08. 17:08:40

@bbjnick: Ebben igaza van, bár azon érdemes elgondolkodni mi volt a valós szándék emögött projekt mögött és nem e egy balról berakott ember ez a Kerényi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 17:54:20

@napolajos:

kerényi a láncos kapitalisták ügynöke, ez egyértelmű.

izé, elmúlt ötven év, tehát helyesbítek. kerényi a komcsik ügynöke.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 19:23:10

@Counter:

"ki a túró az az eszkeo"

jogos a két pont, elírtam eszkep elvtárs nevét, gyorsan leírom ötszázszor :)

ja, reformkor alatt szerintem a dualista izét érti a bácsi. :)

eN 2011.11.08. 19:55:17

@Kettes: nekem még jobb témám van: a bevonuló második szovjet hadsereg végigmegy anyádon. aztán jöhet a folytatás a tisztek lovaival.

eN 2011.11.08. 19:57:20

@tewton: mekkora műértő lett hirtelen a sok betanított rendszergazda... kíváncsi vagyok, hogy az ecdl vizsga melyik moduljában tanítják a művészettörténetet.

napolajos (törölt) 2011.11.08. 20:12:56

@mavo: Mindez annak is köszönhető , hogy elodázták a tisztességes átvilágításokat, így az almában berághatta magát az ami nem odavaló?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 21:00:28

@eN:

böszörményi elvtárs kaminguttya óta nem szórakoztam ilyen jót tisztes úriemberen

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 21:02:35

@tewton:

bizony, teuton elvtárs, bizony, ezek a képek csak és kizárólag azért ilyen kurva viccesek, mer nem libsibolsik alkották őket. aki bármilyen más okot feltételez az minimum hazaáruló.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 21:14:48

@napolajos: @bz249:

"Amugy valamilyen szempontbol mokas nezegetni a koztudomasuan balos nikkek felhaborodasat, mintha valami egbekialto peldatlan ize tortent volna. Holott csak ugyanaz folytatodik, ami eddig is volt, csak nemileg atdolgozott szereposztassal." --- @bz249: .

"azon érdemes elgondolkodni mi volt a valós szándék emögött projekt mögött" --- írja @napolajos: .

Szerintem Kerényi szándéka az, amit megoszt velünk:-) Szerintem ez ugyan erőteljes mellélövés és ködevés, de egy vonatkozásban mélyen igaza van Kerényinek: ha nem csináljuk, akkor nem lesz. A ballib kulturális hegemóniáját másként nem törhetjük meg, mint jobboldali-konzervatív-nemzeti-keresztény kultúrával. Ahogyan Kerényi ezt elképzeli, az elég lila, de, mint írtam, legalább annyit elér(t), hogy csinálnak valakik valamit (most spec. állami megrendelésre történelmi képeket festenek). Hogy ezek a képek olyanok, amilyenek? Nem rosszabbak, gyengébbek, mint a magyar művészet jelenlegi átlaga:-)

ü
bbjnick

betyár (törölt) 2011.11.08. 21:24:59

@bbjnick:

örömmel olvasom, hogy maga sem tud magyarul. én sem, tölgy sem, na és tevét ne is említsük. valószínűleg csótányirtás van a vincenten, mert látom mind ideszorultak.:))

tevevanegypupu 2011.11.08. 21:38:32

@betyár:

Csak ideiglenesen mint a szovjet hadsereg.:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.08. 21:47:18

@betyár:

Hogyan tudhatnánk magyarul, amikor mi genetikusan alattvaló, moslékzabáló disznók vagyunk?! Mi csak röfögünk, esetleg ugatjuk a nyelvet, de legjobb esetben is csak makogunk, mint a majmok.:-)

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 21:49:22

@betyár:

"valószínűleg csótányirtás van a vincenten, mert látom mind ideszorultak"

hű, bazmeg ideszorultál, amúgy oda írsz napszám. de tényleg, te idióta kurva

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 21:51:40

@mavo:

a véletlenül ide tévedőktől elnézést, ez nem nekik szólt, és böszörményi elvtárs nevében kívánok gecijó orgazmusokat betyár elvtársnőnek. lassan kijárna neki.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 21:57:56

@bbjnick:

megmondom őszintén, kétszer végiggondoltam. de igen, kéne. az idióta kurvák és az idióta faszok igenis kapják meg. ahogy megérdemlik.

vagy tényleg van, aki pöcsömeftássat védi lolácskától, hogy merhámébáncsák, férfi? van? nincs? akkor a geciért különb egy nő? ja, mer csak, azé. na jó, ha komcsi, akkor nem is, mer akkor komcsigecikurva. na de az megérdemli.

betyár (törölt) 2011.11.08. 22:10:23

@mavo:

egy biztos. maga remekül szemlélteti, hogy milyen az aljanép. szánalamas.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.08. 22:18:25

@betyár:

mit szemléltetek, bazmeg, mit?azt bazmeg, hogy ha egy böszörményi eftás írja, hogy tessék má basznyi egy jót, akkor a hozzád hasonlók lelkesen tapsikolnak? olyankor bazmeg te nem is vagy nő, vagy mi?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.09. 07:29:05

érdekes dolog ez az informatika. olyan emberek kezébe ad klaviatúrát és megélhetést, akik régen istállót takaríthattak legfeljebb, vagy a gyári wc-t.
mavo, drága! maga előbb utóbb úgy is öngyilkos lesz, -most meg kéne próbálnom lebeszélni, de jó szívvel nem tudnám- muszáj előtte így szennyhabzani?

VI. Béla 2011.11.09. 07:56:25

@Counter:

Maga az, aki okoskodik, maga nyelvtannaci.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 08:21:34

@málnási:

pár lappal odébb elég durván bunkózol (sajnos joggal, tehát önmagában azzal nincs bajom) szegény, ostoba lolitácskával, majd meglátod a mavo bötüket, és visszavedlesz jajdekulturálttá.

én ilyen kétszínű lennék, hazáig rugdalnám a fejemet. vagy mélymagyar lennék, ahogy elnézem, ahhoz a tehetségszinthez az is egy életre szóló opció, egy egész párt él meg belőle

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 08:23:22

@málnási:

ja, tényleg, dekulturáltkám apa-lánya baszásról álmodozol-e még nyilvánosan?

hogy is írta élő klasszikusunk? "érdekes dolog ez az informatika. olyan emberek kezébe ad klaviatúrát és megélhetést, akik régen istállót takaríthattak legfeljebb, vagy a gyári wc-t."

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.09. 08:28:09

@mavo:
a mérték, ember, a mérték, és a báj amivel én csinálom!

most arra gondolsz, hogy a te incesztuskapcsolatoddal foglalkozom e még? nem. nem volt szép dolog. az a te magánügyed. és ha már szóba került, elnézést is kérek, hogy bele avatkoztam.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 10:39:20

hát igen. a mavóktól bunkóság a griftektől bocsika a beavatkozástól. :)

még jó, hogy nem vagy röhejes nácikám. akkor mi lenne, ha még nevetséges is lennél, ne adj isten egy istenbaszta bunkó.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.09. 12:30:02

@mavo:
mit makogsz, alember?
hát nem érted? az én ritka de mély nyerseségemben báj, kedvesség, mit ne mondjak grácia van. a te tahó átkozódásod meg ...nincs is rá szó. te undorító vagy én meg szimpatikus. azt hiszem ez a jó magyarázat :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.09. 16:22:11

@málnási:

a jóisten mentsen meg attól, hogy úgy. én szerencsére nem vagyok perverz, ellentétben azokkal, akiknek a gyerekbaszás jár az eszükben. mert azoknak nagyon ferde valami.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.09. 21:28:15

Félszemmel figyelem csak a "festmények" visszhangját, de nekem úgy tűnik, ha a ballib továbbra is így folytatja a túljátszott, túlhajtott hisztériát (s amit, ugye, ők mondanak, írnak, annak egész biztosan az ellenkezője igaz:-)), maholnap valóban referenciaművekké válhatnak:-D Már nekem is egyre jobban tetszenek:-D Annyit vannak terítéken (és szem előtt), hogy lassan belénkégnek:-) (A rafkósabbja, mint pl. Para Kovács. nem is illusztrálja a cikkét, mert tisztában van a képek erejével:-))

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.10. 00:02:22

@bbjnick: Valószínüleg a többségük már most jóval többet ér mint amennyiért megvásárolták őket . )

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.10. 05:47:37

két agyhalott beszélget: te gloire, igazunk van, ugye? hogyne bbj, hogyne. és honnan tudod? onnan, hogy én mondom, te ostoba

tevevanegypupu 2011.11.10. 08:34:36

@gloire:

Az biztos. Egyebkent ezek a kepek barhol, barmilyen galeriaban nyugdotan kiallithatoak lennenek, ahogy az alkotoik ki is allitjak kepeiket. Azokat valoszinuleg nagyon sokan elfogadnak az itt ocsarlok. Ertekiteletnek eleg lenne annyi, hogy nem Kerenyi rendelte oket.(:

kackia 2011.11.10. 11:50:02

@bbjnick: "maholnap valóban referenciaművekké válhatnak:-D Már nekem is egyre jobban tetszenek:-D"

Remélem nem lesz soha kultúrminiszter. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.10. 17:29:59

@kackia:

Ha ilyen félelmek gyötrik, azt tanácsolom, anyagozzon kevesebbet!:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.10. 17:33:49

A gyerekek értik! Gyerekek beszélnek a képekről: simán megszégyenítik az összes ballib fölényeskedőt, gyűlölködőt, sznob fanyalgót és trollfészt. Függetlenül attól, hogy ez nekem tetszik-e vagy nem, Kerényi nyerésre áll:-)

eper.elte.hu/index.phtml?cim=festmenyek.html

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.10. 19:38:14

főleg a lógó gránátot értik nagyon a gyerekek!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.10. 19:39:49

Mi van a képen?
Semmi.

Még nem tudják, mit jelent a becstelenség.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.10. 19:41:45

@mavo:

persze csak az igazi grift-féle gyerekek, akik értik, hogy gránát kacsint-kacsint.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.10. 20:28:11

@Counter: @mavo:

A gyerekek mindent értenek, amit a korosztályuknak megfelelő korú gyereknek értenie kell/lehet, egy képről. (@mavo te feismerted a kukoricagránátot 6-7 évesen?) Látják és beazonosítják, a konfliktust, a harcot, a jót, a rosszat, a szeretetet, a halált és amit lehet.

(Ja, és @Counter, akkor most ez a "fes'mény"-ügy esztétikai vagy erkölcsi kérdés? És ha erkölcsi, akkor ez hogyan/miként érinti a gyerekek képértelmezéseit?)

ü
bbjnick

tewton 2011.11.10. 20:41:20

@bbjnick:
kimondom en, amit nem mernek kimondani ezek a moralizalo libernickek: kadar alatt meg a propagandakepek is jobbak voltak :)
es:
az elmultnyolcev egyetlen pozitiv fejlemenye a huszoneves agitka-komszomolkak megjelenese (dorikak es dorkak), akik vegre a fuggetlen civil kockaban lecserelik lendvai ildi nenit :)

tewton 2011.11.10. 20:43:11

@mavo:
nebazz, egy pokemonon meg transformersen meg ilyesmin felnott gyerek ne ertene a granatot?
lol.

kackia 2011.11.10. 20:46:34

@bbjnick: Ez övön aluli ütés volt. Egy olyan embert vádol ki szintén elítéli az anyagozást. Ne keverjen össze málnási barátjával.:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.10. 20:50:54

@bbjnick: Kinek mi. Ami kép esztétikailag értelmezhetetlenül szar, azt a gyerekek is szarnak találták. Unalmas, de: mi van a képen? - semmi. Ennél lesújtóbb kritikát nehéz volna kitalálni :)
S ha nem gyerek volna, akkor a semmi helyett mondhatná, hogy a művészet elárulása, becstelenség, ami a képen van.

kackia 2011.11.10. 20:51:15

@bbjnick: "(@mavo te feismerted a kukoricagránátot 6-7 évesen?) Látják és beazonosítják, a konfliktust, a harcot, a jót, a rosszat, a szeretetet, a halált és amit lehet."

Ez volt a legjobb amit magától olvastam, nem gondolt arra, hogy műelemzéseket is írjon :))))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.10. 21:16:33

@tewton:

:-D

Kötcse óta ez az első "valami". Vacak képek vagy nem (majd a következő megrendelésre jobbak is érkeznek:-)), de már annyit vannak szem előtt, hogy kénytelenek hatni-működni. Hallgassa meg a gyerekek kommentárjait, simán leveszik a "messzédzst". Alkesz Kerényi vagy nem, opportunista vagy nem az, de elindított valamit! Igen, színházat Dörnernek és Csurkának, igen, történelmi festmény-megrendeléseket a magyar képzőművészeknek, igen, a nemzeti ünnepekre, jelentős eseményekre kortárs zeneszerzőket ünnepi művek megírásával kell megbízni, igen, jelentős történelmi eseményeinkről nagyjátékfilmeket kell forgat(tat)ni.

Z. barátommal ültünk a kocsmában, várdakeserűztünk, kecskéssöröztünk és beszélgettünk. És azt mondta nekem Z.: Nemrég láttam a tévében egy hangversenyfelvételt: egy II. János Pál pápa 80. születésnapjára rendezett ünnepi hangverseny ismétlése volt. Haydn A Teremtés c. oratóriumából játszottak részleteket, nem rosszuk és míg hallgattam a következő kérdés jutott eszembe: vajon, mit szólna ahhoz Haydn, hogy a XXI. század elején, a Szentatya születésnapján, az ő művét játsszák? Valószínűleg azt kérdezné: a ti korotokra kihaltak a zeneszerzők? Milyen satnya egy népség vagytok Ti, hogy egyetlen kortársatok sincs, aki méltó módon köszöntse a Szentatyát?!

Szerintem Z, jól beszél!:-)

Ha nem csináljuk, jól vagy kevésbé jól (ez most másodlakos!), biztos nem lesz semmi!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.10. 21:19:43

@Counter:

Maga nem hallgatta meg a gyerekeket!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.10. 21:23:19

@kackia:

"Egy olyan embert vádol ki szintén elítéli az anyagozást." --- írja.

Most keressem elő azokat a kommenteket, amelyekben az LSD-használat mellett érvel?!

"nem gondolt arra, hogy műelemzéseket is írjon" --- kérdezi.

Mit tagadjam, nagy a kísértés:-D

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.11.10. 22:07:11

@bbjnick:
Hülye vagy te bazmeg, Z. barátoddal együtt, csak nem forogtok. Még annyit sem értettél meg, hogy ez a gyerekkérdezgetős dolog is a ballib lejáratókampány része.
Szóval beszoptad ezt is rendesen, mint annyi mást is.
Haydn azért talán okosabb volt nálatok, mert valószínűleg azzal tisztában lett volna, hogy Bach, Mozart és Beethoven (és a kortársaik) kimerítették a klasszikus zenében rejlő variációs lehetőségeket, és ami ezen túl van, az az európai ember fülének (főleg az ilyen csököttagyúakénak, mint te is vagy) disszonánsan cseng. Vagy II. János Pál szülinapján talán Schönberget kéne játszani, bazmeg?
Ha volt valami értelme a Kötcsés makogásodnak, azt most végképp nevetségessé tetted. Ez az, ez kell Kötcse helyett, Kerényi, meg Koltay.
Ókovácsot például érdekes módon tényleg csak a leggennyesebbek támadják. Na, vajon miért? Mert – bár a kinevezése nyilván összefüggésben van a pártállásával - ő nem egy elmeroggyant, slendrián, hanem tényleg felkészült és profi ember.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.10. 22:09:49

@Counter:

Ha meghallgatta, akkor nincs más hátra (mint előre!), minthogy megpróbálja feldolgozni a hallottakat:-)

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.10. 22:14:45

@Alfőmérnök: Azt gondolom, tudja, hogy a Régi Gárdát magával együtt ezek fogják kinyírni, és maguknak igen kevés szava lehet majd ellene?

Emez meg közben meg van győződve róla, hogy a II. Ukrán Front gyors előrenyomulása direkt jó, mert nem kell annyit utaztatni a Wunderwaffét.

Szeretném egyébként megkérdezni, miben látja a különbséget a 3 K között. Szerintem Kötcsével egyáltalán nem áll ellentmondásban a két másik.

Alfőmérnök 2011.11.10. 22:22:42

@Counter: Mivaaan? Már megint a Sötétség délbenre utal, ha jól sejtem. Bocs ehhez most fáradt vagyok, hogy felfejtsem, meg nem is emlékszem mindenre a könyvből.
Nem tartozom és nem tartoztam semmilyen gárdához.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.10. 22:33:09

@Alfőmérnök:

"Hülye vagy te bazmeg, Z. barátoddal együtt, csak nem forogtok." --- írod.

Látod, legalább mi nem forgunk, ellenben veled, aki...:-)

"Még annyit sem értettél meg, hogy ez a gyerekkérdezgetős dolog is a ballib lejáratókampány része." --- írod.

Aki foglalkozott már gyerekekkel, az pontosan tudja, hogy mit jelentenek azok a mondatok, amik a felvételről a gyerekek szájából elhangzanak. Ahhoz nagyon primkónak vagy nagyon betegnek kell lennie valakinek, hogy ezeket a mondatokat, mint a Kerényi-projekt elleni kritikát értelmezze. Bármennyire is lejárató célzattal is készültek azok a beszélgetések, az eredményük más lett.

"Haydn azért talán okosabb volt nálatok, mert valószínűleg azzal tisztában lett volna, hogy Bach, Mozart és Beethoven (és a kortársaik) kimerítették a klasszikus zenében rejlő variációs lehetőségeket, és ami ezen túl van, az az európai ember fülének (főleg az ilyen csököttagyúakénak, mint te is vagy) disszonánsan cseng. Vagy II. János Pál szülinapján talán Schönberget kéne játszani, bazmeg?" --- írod.

Látom, olvastál valahol valamit:-) Ma már általánosan elfogadott az atonalitás, de senki nem tiltja a tonalitást sem: miért ne írhatna egy kortárs zeneszerző tonális muzsikát? A variációs lehetőségek nem merültek ki, legfeljebb te merültél ki, hiszen a variációk száma (ha elméletileg nem is, de) gyakorlatilag végtelen (és akkor még nem is beszéltünk a kombinációkról!).

"Ha volt valami értelme a Kötcsés makogásodnak, azt most végképp nevetségessé tetted. Ez az, ez kell Kötcse helyett, Kerényi, meg Koltay." --- írod.

Nem érted!:-D Kötcse következménye Kerényi és Koltay! Képzeld el, mi lehetne, ha a jobboldal nem kötcseiánus volna! Ha Orbán (és a slepp) nem csak a Kerényiket és Koltaykat tűrné meg maga körül, hanem a Valakiket is! Ha amit ma Kerényi és Koltay képvisel, azt sokat képviselnék, köztük számosan sokkal magasabb nívón!

"Ókovácsot például érdekes módon tényleg csak a leggennyesebbek támadják. Na, vajon miért? Mert – bár a kinevezése nyilván összefüggésben van a pártállásával - ő nem egy elmeroggyant, slendrián, hanem tényleg felkészült és profi ember." --- írod.

Igen. És?

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.10. 22:37:15

@Alfőmérnök: Nem is mondtam, hogy bármiféle Gárdához tartozna. Arra utaltam, hogy itt vannak a veszettjeik és a maguk vérét is meg akarják kóstolni egy kicsikét.

Alfőmérnök 2011.11.10. 22:43:11

@bbjnick: "A variációs lehetőségek nem merültek ki, legfeljebb te merültél ki, hiszen a variációk száma (ha elméletileg nem is, de) gyakorlatilag végtelen (és akkor még nem is beszéltünk a kombinációkról!)."

De kimerültek. A kortársak, akik tonális, vagy afféle zenét írnak, a minimál felé mennek el (Reich, Glass, Nyman, Arvo Part - ő egyébként ír egyházi zenét is), egyszerűen nem lehet a tonális skálán olyat írni, ami újnak, nem egy korábi ismétlésének hat. Nem végtelen a variációk száma. Ahogy a realista festészet is érvényét veszítette bizonyos szempontból a fényképezés feltalálása után, a hiperrealizmussal meg elért egy végpontot, ahonnan nincs visszaút.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.10. 23:06:31

@Counter:

"itt vannak a veszettjeik és a maguk vérét is meg akarják kóstolni egy kicsikét" --- írja.

:-D (...) :-D (...) :-D ... fenomenális! ... :-D (...) :-D (...) :-D ... elképesztő! ... :-D (...) :-D (...) :-D ... kétségbeejtő! :-[

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.10. 23:12:07

@Alfőmérnök:

Nem kell mindent elhinni, amit a tehetségtelen zeneszerzők és azok alkesz és drogos és homokos művészetfilozófus barátai összeirkálnak. Járj utána, s látni fogod, hogy ma egyre nagyobb "divatja" van a neotonális (neonormális!!!:-D) muzsikának (mondom a variációk, s, pláne, a kombinációk száma gyakorlatilag végtelen!).

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.11.10. 23:18:09

@bbjnick: Járjak utána? Mondjál egyet, ha annyira tájékozott vagy! Itt a lehetőség. De olyat, ami nem valami korábbinak az ismétlése, felelevenítése, hígítása, esetleg valami kis változtatással megtoldva.

tewton 2011.11.10. 23:23:09

@bbjnick:
jaj, hat hogyan lesz itten dialogus, meg ertelembenvett parbeszed, ertekelvu izebize?
LOL.

na hallja. fozes kozben hallottam a katolikus felekezet (:]) rediomusorat, egy gorkat puspok beszelt romzsa todorrol, es a zsirban sulo csirkemaj felett rajottem, hogy _tenyleg_ mekkora egy vanitas ez a blogolas. ha nem is infernalis ... de diabollikus, az tuti!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.10. 23:44:39

@Alfőmérnök:

Olyan rendes vagyok, hogy bőszen nekiálltam keresni neked Jeney Zoltán Temetési szertartás c. művét. Sokáig kerestem, de, sajnos, nem találtam a Világhálón sehol:-( Azzal jól lehetett volna demózni, mire képes a tonális zene, ha modern/a modern zene, ha tonális (mert az a muzsika, ha rafinált módon is és a hagyományokat egyedi módon alkalmazva is, de, bizony, tonális).

ü
bbjnick

kackia 2011.11.10. 23:49:21

@bbjnick: Bár nem ma volt, de az LSD az szentség volt az én életemben, az gyógyította meg lelkemet testemet. Kijózanított a létezésből.
Ha érti mire gondolok.

Alfőmérnök 2011.11.10. 23:57:43

@bbjnick: Jeneynek csak a Huszáriknak írt filmzenéit ismerem. Az amúgy megvan, hogy minden ballib értelmiségi tiltakozásnál ott van az ő aláírása is?
www.revizoronline.com/hu/cikk/3658/az-nem-lehet/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.11. 00:02:18

@tewton:

Gondolkodtam felvetésén:-) És arra jutottam, hogy a "vers csak cifra szolga":-), addig érdekes, míg mi uraljuk őt, s nem ő minket. Szóval, blogolgatni, kommentelgetni is addig érdemes (ú. é. szabad), amíg mi beszélünk és nem az eszköz beszéltet (ú. é. rángat) minket (no, akkor már valóban diabolikus). Ha ilyet vennék észre magamon, fájó szívvel, de búcsút vennék a "virtuális kommentközös/nségtől".

És: Maga úgy találja, hogy én nem tudok kellően értelembenvetten dialogizálni? Szerintem jobban csinálom, mint az értelembenvettek:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.11. 00:05:38

@Alfőmérnök:

Attól, hogy valaki h*lye értelmiségi tiltakozásokat ír alá, attól még írhat jó zenét. Vagy nem?

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.11.11. 00:10:05

@bbjnick: De. És attól, hogy valami nem teszik a ballibeknek, még lehet, hogy tényleg szar.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.11. 00:15:15

@Alfőmérnök:

...a variációk, s, pláne, a kombinációk száma gyakorlatilag végtelen!:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.11.11. 00:41:12

@bbjnick: 12 hangból nem végtelen a variációk száma. Pláne ami harmonikusan hangzik az embernek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.11. 02:12:24

@Alfőmérnök:

"12 hangból nem végtelen a variációk száma"

hanem mennyi? konkrét számot kérnék, hiszen ugye a végtelen kiesik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.11. 02:17:23

@tewton:

bazmeg, épp csak nem írom le szégyentelenül, hogy a gránát mit szimboláz, de még ez is kevés.

remélem, kéjrúd, hancúrléc vagy örömdákó egyik képen sem volt, mert csak a kedvetekért odaírni, hogy fasz, érted, fasz, az olyan lehangoló lenne. konzervatív heteró embereknek a faszt a szájába rágni ... hát ugye eleve.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.11. 08:49:26

@Alfőmérnök:

Mi a zene? – Minden zene ritmus, dallam, hangszín és dinamika keveréke, ötvözete.

beethovenszimfoniak.hu/a_zene_elemei1.htm

Szóval: ...a variációk, s, pláne, a kombinációk száma gyakorlatilag végtelen!:-)

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.11.11. 08:57:49

@bbjnick: Jólvan, mondogasd csak a mantráidat. Erre vagy képes. Gondolkodni (tisztességesen) nem nagyon. Meg arra, hogy másokat hülyének nézz. Mert szar ember vagy, de ezt már leírtam párszor. Kurvaanyádba nem küldelek el, bár megérdemelnéd.
Képzelj egy programot, ami a "hagyományos" (ami neked "normális") elemekből (hangok, ritmus, stb) elkezd zenét generálni. A 90 százaléka "abnormális" lenne a fülednek, ami meg nem lenne az, az meg olyan lenne, mint amit hallottál volna egyszer. Ezért tértek át más skálákra a századelőn, ez az, amit az ostoba fajtád "destruktív" modernnek nevez.

Manyi Béci 2011.11.11. 09:14:46

Hehe, ahogy nőnek a hozzászólás-számok, a képek egyre jobbak lesznek, a vihogó libsik pedig hörgő sakálokká válnak a rendesmagyaremberek szemében.:)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.11.11. 09:31:08

@Alfőmérnök:

Hát, jó. Nem érted --- ezt se'. :-]

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.11.11. 09:34:27

@bbjnick: Nem, a faszt nem értem. Ez a gusztustalan, aljas módszered, hogy ha már nem tudsz érvelni, akkor lehülyézed a vitapartnered.
*kiköp*

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.11. 11:07:58

@Alfőmérnök:

"Képzelj egy programot, ami a "hagyományos" (ami neked "normális") elemekből (hangok, ritmus, stb) elkezd zenét generálni. A 90 százaléka "abnormális" lenne a fülednek, ami meg nem lenne az, az meg olyan lenne, mint amit hallottál volna egyszer."

1. végtelennek a 10 százaléka is végtelen, bocsika.

2.a. dodekafónia ide, aleatória oda azóta is írnak és játszanak olyan zenét a zemberek, ami nem "abnormális", mégis olyan újnak hangzik. persze lehet, és én tévedek, és az összes ún. nem komolyzenei darabot már megírta a bah meg a bétóven.

2.b. ha azt mondjuk, hogy az ún. komolyzenei zeneszerzés rigorózus szabályai szerint nehéz volt újat alkotni, az más, bár szerintem az sem igaz.

tewton 2011.11.11. 13:22:38

@Manyi Béci:
manyika, ne viccelodjon.
tudja milyen dilemma nekik, hogy akkor most a bruce willis-filmeket innentol felirattal nezzek vagy osszedobjak a penzt az ujraszinkronizalasra, alfoldi jobejttel?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.11. 19:12:37

@Alfőmérnök: Ha a ritmust és a harmóniákat is figyelembe veszed, valószínüleg végtelen, vagy legalábbis az ember számára megfoghatatlanul nagy számról van szó. A klasszikus zene néhány évszázadában ezeknek a variációknak talán milliomod részét jegyezhették le, vagy annyit sem. Az dallamvilágában atonális, ritmikailag repetitív zenék még véletlenül sem valamifajta variációs kényszer miatt születtek. A zene nem pusztán matematika, nyilván a moder korban kifejezőbb, reflektívebb volt ezeknek a formáknak a használata, a művész már csak ilyen, hogy reagál, kifejez. A klasszikus formák elhagyása a gépesített világra, a tömegember megjelenésére és sorolhatnám még mire történő reakció volt, ez közhely. Természetesen ugyan ez a helyzet a vizuális művészetek terén is. Évezredei következnek még a legkülönfélébb naturalisztikus ábrázolásoknak és tonális zenéknek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.11. 19:16:45

@Manyi Béci: a képek egy része nem rossz, de én nem értek ehhez sem.
Viszont, bármilyen überszart fel lehet szopni a csúcsba, akár kép, akár, film, akár könyv. Ez csak kórus kérdése.

Azt megvan, hogy csavar be 20 ballib egy villanykörtét?
1 becsavarja, a másik 19 dicséri a naccerű teljesítményét.
Ilyenek ezek a dolgok.

Alfőmérnök 2011.11.11. 19:45:14

@gloire: "A klasszikus formák elhagyása a gépesített világra, a tömegember megjelenésére és sorolhatnám még mire történő reakció volt, ez közhely. "

Az a közhely, hogy ez volt az egyik oka. És ez igaz is. Meg az is, hogy az új forma jobban kifejezte a modern ember lelkivilágát, stb. Ez azonban nem cáfolja azt, hogy valami "variációs", vagy "kombinatorikai" kényszer is közrejátszhatott.
A variációkat ki lehet számolni, biztos meg is tették már, nyilván nem végtelen, de nagyon nagy szám, kérdés, hogy ezen variációk közül melyik az, ami az emberi fül számára befogadható.
Azért elég sokat elmond, hogy azóta nem születtek jelentős új tonális darabok. Pedig eltelt 100 év. Vagy mondjál egy jelentős zeneszerzőt, aki tonális skálával dolgozik, lehet, hogy nem vagyok eléggé tájékozott. De ne olyat, ami "neoklasszikus", tehát ami valamelyik régebbi stílust elevenít föl, és kicsit változtat rajta, esetleg Sztravinszkij módjára belecsempész egy kis atonalitást, vagy mint Glass és népi zenekara valami repetitív minimalista cuccot nyom.

„Évezredei következnek még a legkülönfélébb naturalisztikus ábrázolásoknak és tonális zenéknek.”

Na, ez az, amit valószínűleg mi már nem fogunk megtudni.

Manyi Béci 2011.11.11. 20:47:24

@tölgy:
A táncoláshoz sem ért, mégis erőlteti mindig:)
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2010/01/tirpak-dal-napja.html

Szerintem a képek elég gyengék, és ez az egész akció még jó sokáig ad majd muníciót a ballibeknek a kormány kiröhögésére.:)
Az überszarok felmagasztosítása ezeken a csatornákon sosem fog működni. Nincs az a kórus.

Még mindig jobb akárhogyan is, de becsavarni a villanykörtét, mint sötétségben élni!
HÁHÁ, ez mekkora riposzt volt!:D

Manyi Béci 2011.11.11. 20:55:59

@tewton: Ez nekem is nagy dilemma, tewton!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.11. 21:10:54

@Manyi Béci: a ballibnek kell muníció?
Ne mán! Vagy nyíg a többség zsarnokságától vagy többséget játszik, vagy nyíg a szólásszabadság hiánya miatt vagy fikáz valamit.
Kerényi egy ..., de ettől még ezeket a képeket fel lehet értékelni és le is. Csak kell hozzá kórus.
-------------
Az megvan, hogy "Minerva baglya csak a beálló alkonnyal kezdi meg röptét"?

Na ez mekkora?

Manyi Béci 2011.11.11. 22:23:57

@tölgy:
"a ballibnek kell muníció?"
Nézze, ballibje válogatja, én muníció nélkül is tudok vihorászni egy kormányon, bizonyos arcokra csak rá kell nézni, tudom, hogy ezt maga megérti.:) A mostani kormánynál eddig még mindig volt muníció, vagyis azok is szénné röhöghetik magukat, akiknek pl. Szíjjártó arcberendezése nem elég mulatságos.

Kerényi pedig legalább kettő, de az is lehet, hogy három!

Ezzel a minervás bagollyal majdnem megfogott egyébként, eleinte nem tudtam, mire céloz, mit akar ezzel, de azután rájöttem, hogy vszleg nem tud mostanában aludni, nem lehet, hogy túl sokáig nézegette ezeket a festményeket? Virrasztó konzervatívból sosem lesz snájdig sármőr, mert bepüffed az arca neki!

Alfőmérnök 2011.11.11. 22:47:09

@gloire: Szerintem ez egy lightos romantikus zene. :)
Lehet írni újra reneszánsz, barokk, klasszicista, romantikus zenét, csak kérdés, hogy lehet-e jobbat, mint amit a régi mesterek írtak? És ha nem, akkor nem egyszerűbb és jobb a régi mesterek műveit játszani, mint újat írni?
Amúgy pesze egy zeneszerzőnek tudnia kell klasszikus stílusokban is zenét szerezni. Egy zeneművészeti főiskolán (vagy egyetemen) ez alapkövetelmény.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.11. 23:12:17

@Alfőmérnök:

ebben az esetben azt mondom, van szubjektív részigazságod, mert igen, tudjuk, hogy baromi szigorú szabályokkal meg lehet nehezíteni a variációk képzését ... ám végtelennek a nulla egész nulla nulla nulla ... egy százaléka is végtelen. ez egy ilyen biznisz.

hogy értsd: értem, és respektálom, hogy szerinted ez véges, ugyanakkor minden respekcióm mellett ez bizony végtelen, és ettől egyébként nem vagy hülye, csak most éppen nincs igazad.

más kérdés, hogy bébéjéizé annak ellenére döbbenetesen hülye, hogy kivételesen (ha az érvelést, mint mindig, nem is, de legalább) a végeredményt eltalálta.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.11. 23:18:24

@tölgy:

erre van egy olyan válasz, hogy a nemballib úgy teker be egy villanykörtét, hogy legelőször hosszas könyörgés árán betekerteti egy rohadék ballibbel, aztán ordítva közli a rohadék ballibbel, hogy szarul csinálta meg, majd melldöngetve közli a mindenki mással, hogy azt ő tekerte be, és nem a rohadék ballib.

meg van egy olyan válasz, hogy senki nem születik kerényi imrének, de találtunk egy hülyét, aki úgy csinál, mintha ő lenne kerényi imre.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.11. 23:22:54

@mavo:

ha esetleg bárki nem értené, mert elismerem, a kétféle közönség miatt a koherencia elég bajos.

szóval az első bekezdés azoknak szól, akik tudnak logikusan gondolkodni, a második pedig a tölgyeknek, hogy meglegyen az önigazolásuk, hogy az elsőt nem azért nem értették, mert még ehhez is hülyék, hanem mert lám, a második is olyan furi.

Alfőmérnök 2011.11.12. 00:07:47

@mavo: Áruld már el, hogy pusztán matematikailag hogy a tökömbe lehet végtelül variálni 12 hangot? (Ráadásul egy tonális skála ebből egyszerre leginkább 7 hangot használ). A ritmus is eléggé kötött az un. klasszikus zenében. Ezen lehet változtatni, pl. a jazznek tök más a ritmusa, de ugye az nem klasszikus zene.
De egy dallam véges számú hangból áll és ha csak 12 elem (hang) áll rendelkezésre, akkor abból hogy a kurvaanyádba jön létre végtelen variációs lehetőség?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.12. 02:15:48

@Alfőmérnök: Egy dallam esetén nem mindegy, hogy a soron következő hang, egy C után egy D, az egy hanggal feljebb van a C-nél, vagy egy oktávval lejjebbszólal meg. Érdemes minimum 4 oktávval számolni. Az 60. Ezeknek a hangoknak mindegyike lehet ketted, negyed, nyolcad, tizenhatod, (tá, ti-ti, :DD) minimum ezzel a néggyel érdemes számolni itt is, az 240. És akkor az együtthangzókat, terceket, kvartokat, kvinteket, hármas hangzatokat (akkordokat) még nem számoltuk. Én már itt elakadok matekból, tehát az alap elemek számát sem tudom kiszámolni, de szerintem ezer fölött lehet

. )

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.12. 05:09:57

@Alfőmérnök:

áhán, szóval ott nézed be a dolgot, hogy (valamiért nem lévé képes elválasztani elméletet és gyakorlatot) úgy gondolod, van egy limit, meddig tarthat egy dallam és meddig nem. hát nincs.

ha egy kockával nekiállsz dobálni, azzal is az a pálya, hogy persze, gyakorlatilag mindig véges lesz a variációk száma, de elméletben végtelen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.12. 05:13:10

@gloire:

"Érdemes minimum 4 oktávval számolni. Az 60."

4 oktáv az buszsofőr, és még így is közelebb saccoltam a valósághoz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.12. 05:21:25

@Alfőmérnök:

és ide visszatérve: ha elég szigorúan határozom meg a jelentős zeneszerzőt, és a jelentős művet, akkor igazából ötszáz éve nem volt jelentős zeneszerző és nem alkotott senki sem újat és jelentőset.

glass zenéje amúgy pont ékes cáfolata annak, hogy ne lenne végtelen variáció. persze csak akkor, ha nem hozunk olyan önkényes szabályokat, hogy egymás után háromszáz céégé nem különbözik egymás után hatvanmilliárd céégétől.

Alfőmérnök 2011.11.12. 10:49:32

@mavo: Bizonyos értelemben végtelen a variációk száma. Például, ha végtelen sort alkothatsz a hangokból, akkor két hangot is végtelenül lehet variálni. De itt most véges sorokról van szó. Mondjuk amit úgy hívunk, hogy "dallam" (vagy "téma") az max néhány tucat hangból áll, vagy még annyiból se, nem tudom, mi a pontos definíció. Nem értem, hogy hogy nem evidens, hogy ez egy véges számú lehetőség, még ha a ritmust is hozzávesszük. És persze lehet variálni a többszólamúsággal is, bár kétlem, hogy Bach mesternél valaki jobbat tudna például ebben alkotni. Meg lehet újrahangszerelni, változtatni a hagyományos formákon, mint a szonátaformán, lehet új hangszerelési trükköket kieszelni, ilyesmi, de olyan nagy új dobást már nem lehet csinálni. Ez nem csak az én véleményem, számos XX. századi zeneszerző & zenetudós is így gondolja. Csak ők ezt precízebben meg tudják fogalmazni, mert jobban értenek az összhangzattanhoz, mint én. Nem lehet például, hogy ez volt az egyik oka, hogy áttértek az atonális skálára és nem csak az, hogy a közönséget bosszantsák, vagy mert jobban illett ez a hangzás a "modern világhoz"? Nem lehet, hogy volt ennek technikai oka is? Azt állítom, hogy olyan értelemben nem lehet újat alkotni, a klasszikus tonális skálákkal, mint amilyen értelemben különbözik a romantika mondjuk a barokktól. Talán így érthetőbb, hogy mit akarok mondani.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.12. 11:44:08

@Manyi Béci: "A mostani kormánynál eddig még mindig volt muníció"
- látja, én megértem magácskát. Én is hasonlóképpen voltam a Pojáca és a Libaszerelő szakértő csapatával.
A különbség talán az köztünk, hogy mink megszoktuk 90 előtt, hogy a kormány nem a mienk, egy ballib világban pedig 90 után kellett volna megtanulni ezzel az érzéssel együtt élni tudni. Úgy nézem, eddig nem nagyon megy.

Azt sejtettem, hogy Minervát nem fogja csípni, hisz csinos, okos nőci és felháborítóan fiatalabb magánál.

Manyi Béci 2011.11.12. 15:22:44

@tölgy:
Nem, tölgy, a különbség az köztünk, hogy én az előző kormányon is képes voltam vinnyogva röhögni, vagy sírni akár.

Kár, hogy maga nem képes erre a Fidesz kormánnyal kapcsolatban, pedig a kora magának is megvan hozzá.:)
Valami más hibádzik tehát magánál.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.12. 16:08:55

@Alfőmérnök:

"Bizonyos értelemben végtelen a variációk száma."

a variációk végtelenek. a nem végtelen az az, amit az ember nevű állat _hajlandó_ ebből felhasználni.

például papírra firkált jelek segítségével is végtelen számú jelsor létrehozható, de az ember valamiért harrypottert meg háborúésbékét inkább szeret létrehozni, mint mint hatvannyolctrillió egymás utáni pontosvesszőt.

a zenével csak az a probléma, hogy sokkal szigorúbb szabályokat találtak ki (ld. összhangzattan) arra, hogy mi a trúság, így aztán sönciék úgy jártak a végén, mint bolyaiék a párhuzamossági axiómával: a lehető legnagyobbat vágták. holott a problémára megoldás glassé is, ligetié is, a gyapotszedő niggereké is meg mark knopfleré vagy a szkúteré is, és akkor még mindig csak az ún. nyugati zenéről van szó, a ravi shankarok meg a pekingi opera még a fasorban sem volt.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.12. 16:14:05

@tölgy:
maga elfelejt egy dolgot. amit torgyánra lehetett fogni, arról kiderül, hogy torgyán nélkül is működik. egyet viszont pontosan tud maga is. amit kormány művel az tragédia.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.12. 18:05:45

@Manyi Béci: "a különbség az köztünk" - hogy én min röhögök vagy sírok, aztat nem tudhassa. Viszont, hogy kegyed nem túl nyilvánosan röhögött vagy sírt, az biztos.

"Valami más hibádzik tehát magánál." - ez nem kérdés, hiba magácskában nem lehet.

@málnási: " amit kormány művel az tragédia. " - mi, hogy nem vezették be a fallangista diktatúrát?
Vagy most milyen imagon dolgozik?

Sokadszor: übermenscheket érintik az árfolyamok?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.12. 18:11:14

@tölgy:

mi, hogy nem vezették be a fallangista diktatúrát?

igen :)

imágóm meg annyi, ahány nap.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.12. 18:42:34

@Manyi Béci: köszönöm, hogy emlékeztet. Igen, ma nem értem rá árkot ásni, de holnap reggel azzal kezdem a napot!

@málnási: először így olvastam: "imádóm meg annyi, ahány nap", de rájöttem, ez nem lehet, nem én írtam.

Alfőmérnök 2011.11.12. 19:59:38

@mavo: "holott a problémára megoldás glassé is, ligetié is, a gyapotszedő niggereké is meg mark knopfleré vagy a szkúteré is, és akkor még mindig csak az ún. nyugati zenéről van szó, a ravi shankarok meg a pekingi opera még a fasorban sem volt."

Épp ez a lényeg, és ezt mondtam én is, hogy megoldás vagy a minimál, vagy kívül esik a klasszikus tonális zenén. A pop-, könnyűzene az meg csak felhígított, áthangszerelt komolyzene. pl. Mozathoz nem ad hozzá semmit zeneileg. (Ezzel kapcsolatban ajánlom Pernye András valamelyik írását, már nem emlékszem melyiket, azt hiszem a Hét tanulmány a zenéről c. könyvében található.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.12. 22:16:11

@Alfőmérnök:

"A pop-, könnyűzene az meg csak felhígított, áthangszerelt komolyzene. pl. Mozathoz nem ad hozzá semmit zeneileg."

mondják ostoba, elitista "komolyzenészek". ez kábé olyan, mint amikor kibaszott kurvakomoly alanyi költők, meg roppant tehetséges és érzékeny, ám totál sikertelen novellisták busonganak, hogy de a stephenking deszar. hát egy lófaszt.

eleve ez a komolyzene-könnyűzene felosztás egy irdatlan ostobaság. van szar zene, meg van sok különféle jó zene, és a kategóriák elég szubjektívek. aki azt állítja, hogy a péter és a farkas "komolyzenei" vekengése bármilyen szempontból jobb, mint az alchemie turnén rögzített sultans of swing szólói, vagy a stairway to heaven stúdióverzióéi, azt kiröhögöm.

ja, és az is mind par excellence tonális zene, és nincs az a bétóven, aki korábban megírta volna, na akkor hogy is van ez.

pamocsnyik 2011.11.13. 21:29:23

Nekem van, amelyik tetszik... Tessenek mondani, akkor nekem most identitászavarom van? :D

Alfőmérnök 2011.11.15. 18:28:34

@pamocsnyik: Nem mindegyik minősíthetetlenül szar.
Szerintem maga a project, mint olyan, a ciki, meg az értelme kérdéses. Azon túl, hogy támadási felületet nyújt a kormánynak. Mintha csak erre találták volna ki. (Új színház-ügy: dettó.)

pamocsnyik 2011.11.15. 20:53:32

@Alfőmérnök: számomra ez is ambivalens... egyrészről valóban - nem hogy ciki, de - egyenesen idiótaság, pont azért, mert pitiáner támadási felület. Másrészről azt gondolom, hogy bizonyos keretek között lehet ennek létjogosultsága, hiszen mennyire jó, hogy az előttünk lévő korosztályok hagytak ránk történelmi eseményeket megörökített festményeket, mert ezek ma értékek, s miért ne vehetné ki a részét ebből a jelenlegi generáció is? Viszont az időzítés vagy nagyon amatőr, vagy nagyon átgondoltan körmönfont. Szóval nem tudom... A Horty kép kifejezetten tetszik például...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.15. 21:02:50

A Horthy-kép penetránsan didaktikus, az a baj, akármilyen mesterségbeli biztonsággal is festették meg. Azt meg felhánytorgatni sem sportszerű, hogy számos képnél ez utóbbi megléte is kérdéses – közben pedig a szájbarágási szándék megmarad. Amikor már nem csak a kép, de a festmény is gyenge, akkor már nincs értelme esztétikai alapon beszélni a műről. Aki pedig ideológiai alapon közelíti meg, az nem festményt lát, hanem pártbrosúrát, nem képet néz, hanem propagandisztikus narratívát, nem a műnek lesz a szemlélője személyében, hanem a politikai üzenet passzív befogadója.

Alfőmérnök 2011.11.15. 23:08:12

@pamocsnyik: "Másrészről azt gondolom, hogy bizonyos keretek között lehet ennek létjogosultsága, hiszen mennyire jó, hogy az előttünk lévő korosztályok hagytak ránk történelmi eseményeket megörökített festményeket"

Én úgy gondolom, hogy azok közül azok az igazán értékesek, amik a fotó és plánesőt a film elterjedése előtt készültek. Persze vannak jelentősnek tartott képek a XX. század történelméről is, de én pl. a Guernicát is túlértékeltnek és didaktikusnak tartom Ami érdekesebb, pl. Dali A polgárháború előérzete, az meg absztakt/fogalmi szinten közelít egy eseményhez, nem magát az eseményt ábrázolja.
Egyébként lehet propagandaművészetben is nagyot alkotni, de ahhoz egy Eizenstein, vagy Leni Riefenstahl kell (a szimmetria kedvéért hoztam ezt a két példát).

Alfőmérnök 2011.11.15. 23:23:55

(persze a Guernica sem illusztráció, úgyhogy nem igazán szerencsés az összevetés)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.11.16. 12:01:50

@Alfőmérnök:

dalí nagy gazember volt, ami már abból is látszik, hogy a nevezetes kép eredetileg a „lágy konstrukció főtt babbal” címet viselte, és megalkotásának természetesen semmi köze sem volt a polgárháborúhoz

Alfőmérnök 2011.11.16. 12:09:15

@mavo: Na igen, a szürrealisták nagy mesterei voltak az értelmetlen címadásoknak. (Nekem a kedvencem ebből a szemponból Max Ernst, pl. "Két gyermeket fenyeget egy fülemüle" :) )

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.03. 11:22:13

Elkészültek az "alternatívák" is: "Nyolc neves kortárs magyar képzőművész merte bevállalni, hogy művekkel reagál Kerényi Imre alkotmányillusztrálós projektjére..." Itt: index.hu/belfold/2011/11/28/1956_olyan_mint_a_pogacsa/

Lehet gyönyörködni, értelmezni, elemezni, esztetizálni, filozofálni, összehasonlítani, besz*rni, ok*dni...

Én hálás vagyok ezeknek a "független" kortársaknak, hogy megmutatták, valójában milyen alternatívák között is választhatunk:-)

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.12.03. 11:36:14

@Alfőmérnök:

ps: én szeretem a szürrealistákat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.20. 17:14:29

Tegnap volt módom átlapozni a Magyarország Alaptörvénye c. albumot, amelyet minden érettségiző megkap(ott) idén ajándékba a bizonyítvány mellé. Mindent egybevetve azt kell mondanom: szép ajándék! Millió apró részletbe bele tudnék kötni, de összességében teljesen rendben van a dolog: az új Alaptörvény szövege mellett a historizmus néhány nagyjának történelmi eseményeket ábrázoló kép(részletei) vannak benne, a kerényi által megrendelt néhány kép (lásd ezt a posztot fenn), a képeket történelmi forrásrészletek és az alkotok rövid megjegyzései kommentálják, néhány rövid, tömör összefoglalás is olvasható "alkotmányosságunk" előzményeiről és állomásairól; igaz, a tipográfia kicsit gagyis, brosúrás, de a reprodukciók szépek, a kötés erős, tartós --- egy életre szóló emlék lehet mindenkinek, aki idén érettségizik :-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.20. 17:16:47

@bbjnick:

A Magyarország Alaptörvénye c. album borítója:

www.demokrata.hu/upload/7/diszalbum.jpg

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.20. 18:26:04

@bbjnick: Valóban, a könyvet a kötés és a papír fényessége minősíti.

Mondja, munkáslevelező is volt korábban, nem csak KISZ-titkár? A bejegyzése hogyismondjam, jellegzetes gondolati íve miatt merem megkockáztatni a feltevést, mert hogy hát pont olyan.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.20. 19:09:03

@Counter:

Ha már itt tartunk, akkor én is megkérdezem, ami már régen piszkálja a csőröm: mondja, a kommunista belsőelhárításnál dolgozott korábban? A kommentjei, hogyismondjam, jellegzetes gondolati íve miatt merem megkockáztatni a feltevést, mert hogy hát pont olyan.

Maga még akkor is hazudik, amikor kérdez? A könyv tartalmáról negyvennégy szót írtam a fenti kommentben, a tipográfiájáról és a kötéséről tizennégyet. Számolja meg, k*rjameg!

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.20. 19:13:42

@bbjnick: Értéktartalmú predikatív viszonyt kizárólag a kivitelezésről volt képes megfogalmazni.

Ennek alapján írhattam azt, hogy "a könyvet a kötés és a papír fényessége minősíti". Mert hát maga egyedül azt találta értékelésre méltónak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.20. 19:34:54

@Counter:

Maga úgy bünteti önmagát, hogy szánalmassá teszi magát nagy nyilvánosság előtt? Furcsa népek vannak!

ü
bbjnick

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.06.20. 19:45:25

@Counter:

bbzsuzsika rákosi idejében geci nagy karriert futhatott volna be, ha megfelelő környezetbe születik. azt is mondhatnám, az ő igaza fájdalma az, hogy nem a horthy időszakba született, hogy bálványozhassa a kiérdemeltet, így aztán marad neki a zalaptörvény zesüsttel kiverve

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.20. 20:55:26

@mavo: Ebben az egy kérdésben a Horthy-pártiak mellé kell álljak: teljességgel elképzelhetetlennek találom, hogy egy bbjnick olyan fényes karriert futhatott volna be a két háború között, mint amilyen Rákosi alatt futhatott volna be.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.06.20. 21:05:39

@Counter:

Azért azt sejti, milyen pikáns ezt olvasni egy ávóspatkány kommentjében?:-)

ü
bbjnick

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.20. 22:07:35

@bbjnick: Ha pikantériát érez, gondolja végig, evett-e csípőset mostanában.
süti beállítások módosítása