Kommentszűrés
’11 okt
27
10:31

Adónem-konjunktúra – Ilyen ország pedig nincs CCXCIII.

Írta: TuRuL_2k2

  Már azt sem értettük, hogy miért nem lehet pár hónappal az új adóév előtt, mondjuk szeptember 16-án előre megmondani, hogyan adózik jövőre a nép. Hogy miért kell szeptember 20-án további adóváltoztatásokat bejelenteni. Ehhez képest a szeptemberi adóhullámokat újabbak követik. Pontosabban követhetik, hiszen egyéni képviselői indítványokba csomagolva érkeznek a javaslatok, a transzparens jogszabályalkotás és a pult feletti kormányzás nagyobb dicsőségére.

  Most éppen olyan új adónemek vannak napirenden, mint a közösségi közlekedési adó, az egyes járulékok helyett fizetendő, azokkal azonos mértékű szociális hozzájárulási adó, változna a népegészségügyi termékadó és elképzelhető az eva megszüntetése vagy mértékének emelése is.

  És itt nem csak az adóterhelésről van szó, hanem az egész adórendszer következetességéről, tervezhetőségéről és őrjítő adminisztrációjáról. Hogy Navracsics Tibort idézzük, a 2010-es választási győzelmet követő hetekből: „ma Magyarországon semmi nem átlátható, például az adóbevallást is csak nagy nehézségek árán lehet kitölteni. Hisszük, hogy ami egyszerűbb, az olcsóbb is. Ha az ember nem gyomorgörccsel megy dolgozni, többet tud a munkájával foglalkozni.”

  Hatalomra kerülését követően a kormány el is törölt néhány marginális adónemet, amik jelentős adminisztrációval jártak, miközben bevételt alig hoztak. Ez az egyszerűsítési nekigyürkőzés azonban hamar kifulladt. Egyre-másra érkeznek az ötletszerű adónemek, az amúgy is agyonfoltozott adórendszert a történelmi felhatalmazással bíró kormány nem egységesíti és egyszerűsíti, hanem tovább foltozza.

Címkék: adó ilyen ország pedig nincs adórendszer

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr613333049

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pöcsnek lenni nem pártpolitikai kérdés... 2011.10.28. 12:24:30

A címet olvasva valószínűleg sokan vigyorogva várják a folytatást, mert miről másról is lehetne szó, mint arról, hogy mi is mantrázni kezdjük: - Hát igen, a Viktorék, azok tehetnek mindenről! Hogy soha ilyen rossz még nem volt. Vagy ugyanazt tesszük pe...

Trackback: Húzzatok bele: még több adóemelést, még több különadót! 2011.10.27. 11:38:10

"A jövő évi költségvetés stabil, kiszámítható, feladatközpontú költségvetés, amely egyben a Széll Kálmán-terv 82 százalékos teljesítését is megvalósítja." - foglalta össze Matolcsy az egész éves munkájának, a 2012-es költségvetésnek az esszen...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Katzenstreu 2011.10.27. 10:41:06

Mégis hol élsz Géza? Még szegény nyomorult Angi is bevallotta, fogalma sincs arról, mit kezdjenek a II. világháború óta a legnagyobb válsággal. Láttad, hogy a berlini koalíció adóügyi javaslata hány percet élt, mert a CDU és az FDP megállapodásából kifelejtették a CSU-t? Ezzel próbálkozz valamelyik maszopos faliújságnál.

egy_vélemény 2011.10.27. 10:46:04

Elmélkedésre, az indulatok elcsendesítésére, kikapcsolódásra, vagy feltöltődésre, véleményfogalmazás elsajátítására ... minden esetre:

Krúdytól a PESTI GASZTRONÓMIA, VAGY A FORGALMI ADÓ MULADOZÁSA

tanulmányozásra ajánlott. Újságíróknak kötelező olvasmánnyá tenném :)

milner 2011.10.27. 10:46:35

Nahát, ezt is megértük! Komcsizzák a Mandinert. Ilyen ország tényleg nincs :D

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.10.27. 10:53:30

@milner:
Vagyunk mi mindenek. Rezsimszolgák, kaftános unokák, komcsik, nácikok. Igyekszünk bejátszani a pályát.

HToma 2011.10.27. 11:01:37

@A Hannibal Lektűr-attitűd: Csurka nem ezt mondta.
Jól jegyezd meg, ezt mondta: A szakértelemre való hivatkozás olcsó bolsevik trükk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.10.27. 11:01:41

Szerintem wikit kellene felallitani, hogy a Tenyezok - a nep velemenyet figyelembe veve - ott irhassak az adotorvenyeket. Igy a nep valos idoben kovethetne az esemenyeket.

Tudok egy ceget, ami leszallitja az ehhez szukseges infokommunikacios rendszert.

Viktus 2011.10.27. 11:02:45

Orbán Viktor elleni merényletterv ügyében nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség. Az eljárás konkrétan rágalmazás és zaklatás miatt folyik egy Facebook-bejegyzés miatt, amely a miniszterelnök lelövésére „buzdított.”

:O :D Fél ország sitten lenne ... mondtak Ferencről cifrábbakat is anno ...

egy_vélemény 2011.10.27. 11:07:16

Annyit illene a dolgok mögé látni -nem kell ahhoz még bennfentesnek sem lenni-, hogy egy komplex világgazdasági szerkezetből egy országnyit, de annak semmilyen fogaskerekét sem lehet öntörvényűen, önfejűen kiváltani, önjáró a gazdaság nem lehet.
Mennyi mozgástere van a szerelőnek?
Néha bevezet, néha eltöröl egy-egy, nem alapjáratot meghatározó csavart, elemet. Megpróbál karbantartani úgy, hogy a működés zavartalan legyen.
Folyamat zajlik mindenhol, a karbantartásnak pedig megvan a know how-ja, a szakemberei - azért minden egyes szakterülethez a laikusok nem igaz, hogy mindig jobban értenek.
Magyarán, mi a fészkes fenének csámcsogni ilyeneken?
Nem az a baj, ha véleményt mondanak. Bár, megmaradnának azon a szinten. Hanem az, ahogy gerjednek mindenre ... hogy csüdig belemásznak minden szakterületbe.
Naponta kapkodom a fejem, ki tennap kulturszakértő volt, mára gazdpol elemző, holnap jogász, netántán banki szakértő.
Mindezt lehetne visszafogottabban, hogy a józan észt követve, nem napi komplex világ- s országmegváltással, s nem olyan lendülettel, hogy szédül már lassan a fejem.
Mindez egy vélemény.
Nem kötelező ignorálni.

Viktus 2011.10.27. 11:12:37

@egy_vélemény:

Ez egy ideje így megy hiába reménykedik az ember a változásban megvannak ma is a Draskovics féle jolly joker szakik ... csak most már több száz ül a parlamentben , és akármelyik benyújthat v.mit önműködően.

milner 2011.10.27. 11:24:58

@TuRuL_2k2: no igen az a bizonyos horror vacui :D

Robinzon Kurzor 2011.10.27. 11:26:41

Azért ott legbelül már tudjátok, hogy ez nem (sem) egy kissé kellemetlen mellékhatás: ez maga a főhatás, a rendszer lényege, egyenes következménye.

2012-13 egyébként arról fog szólni, hogy teljes konszenzus lesz abban, hogy a rendszer teljes csődöt mondott.

Arról lesz majd a vita, hogy megreformálható-e, vagy teljes rendszerváltás kell.

Ismerős?

Bell & Sebastian 2011.10.27. 11:31:19

Régi vicc

Összefut a villany-, gáz-, és vízdíj beszedő, csöngetnek, kinéz a tulaj, mondják, mi járatban.

- Nézzék, egy ötezresem maradt, ha gondolják, verekedjenek meg érte.

Ezzel szemben:
Tételezzük föl, hogy az orrba-szájba felvett hitelek szőrén-szálán eltűntek, egyszerűen ellopták mind, aki bírta marta.
Ezért a kormány úgy határoz, a belőlük vett, így raboltnak minősíthető holmikat indirektben elkonfiskálja, azaz rákényszeríti a tolvajokat, hogy adjanak el -inkább kótyavetye, de mindegy- mindent, ami fölösleges. Befektetés-lakást, anyu düdűjét, nyaralót, cipős szekrényt, 3D tévét, mindent.
Az értük kapott pénzt beszedi, abból törleszt.

Ez mind szép és jó. Csakhogy ez az egyszerűbb megoldás. Sokkal egyszerűbb, mint kideríteni, hová diffundált a zsé? Pedig mindenki tudja.

Sajnálom bár, de ki kell mondani, Magyarország kirablásának történetében újabb fejezet nyílt, mivel elfogyott a közvagyon és elapadtak az úgynevezett támogatások, el fogják vinni a magánvagyont is, apránként és lassacskán. Úgy, hogy közben jelentős tömegnek nincs munkája, jövedelme, csak fizetnivalója.

Nem vagyok benne biztos, hogy ez szép szóval menni fog. Na, erről hol a hatástanulmány, amit a kommancsok -általában- el szoktak sunnyogni?

Kánaán helyett nesze nektek, itt van Botswana!

Grigorij Pantyelejevics 2011.10.27. 11:33:06

NEM a zemberek fizetik meg.

Reszkessetek növények! :P

milner 2011.10.27. 11:34:56

@Robinzon Kurzor: Teljes rendszerváltás... Nos bármennyire is tudjuk, hogy Brüsszel nekünk nem pofázik, erősen úgy tűnik, hogy az Unió csak akkor maradhat fenn, ha a nemzetállamok teljesen feladják a saját gazdaságpolitikát és teljes mértékben egységes politika mentén irányítják a gazdaságot. Mindez gyakorlatilag a nemzetállami szuverenitás teljes feladását igényli. Persze az Unión kívül is van élet, ott van például Svájc meg Albánia... Tessék választani.

Alvarez 2011.10.27. 11:37:38

@TuRuL_2k2: az tényleg igaz, hogy a jobboldali sajtó többi részével (MN, MH, Heti Válasz) ellentétben a Mandiner jelentet meg olyan írásokat, melyek bírálják a kormány tevékenységét. És ez már teljesítménynek számít a felsorolt orgánumokhoz képest.

Viktus 2011.10.27. 11:43:33

@Grigorij Pantyelejevics:

Mondjuk ez részben igaz nem is embernek érzem magam, hanem azon kevesek közé tartozom, akik adóznak így leginkább birkának érzem magam. A szocik megnyírtak már rendesen most jön Gyuri bácsi a bökővel levágni ...

Mi lesz, ha elfogynak a birkák?

Viktus 2011.10.27. 11:45:07

@milner:

Az lehetetlen, akkor pl. a mi 27%-os áfánk, hogy jelentene versenyelőnyt? :O Nem adhatjuk fel az önállóságunkat az adópolitikában.

milner 2011.10.27. 11:51:19

@Viktus: Jó rendben, akkor csak adjuk a fel a versenyelőnyt :)

milner 2011.10.27. 11:58:00

@bs395: Elég nehéz lenne megállapítani, hogy mire is kaptak pontosan felhatalmazást, tekintettel arra, hogy túlságosan sok konkrétummal nem zavarták össze a kedves népet. Ez azt egészet tulajdonképpen meglepetésnek szánták.

TG69 2011.10.27. 12:07:23

@TuRuL_2k2: Nem kell KIM-es rezsimszolgát fröcsögni engedni ezen a felületen és akkor nem lesztek rezsimszolgák. Ilyen egszerű.

Gyurma Pappa 2011.10.27. 12:27:54

@Katzenstreu: trololololo

Hagyjuk már a "válság van azért kell több adó" történetet, mert baromság. Azért kell tömegközlekedési adó, mert nem válság van? Azért kell korlátlan ingatlanadó mert válság van? Azért kell október 27-én még új adókat kitalálni mert válság van? BAROMSÁG

Költségeket kellene csökkenteni, leépíteni a közigazgatásban, visszavenni az osztogatástól, normális, egyszerű, differenciált, magyar vállalkozásokat kiemelten támogató adórendszert bevezetni.

Magyarország jelenlegi állapotáról nem az EU, meg a válságok tehetnek, hanem az, hogy képtelen a magyar politikai elit lassan 22 éve megoldani az alapvető disszonanciákat sem. Azért mert oldaltól függetlenül csak az osztogatás meg, meg a mutyi stb. Semmivel sem jobb ebből a szempontból bármelyik korábbi kormány sem. Tovább megyek, a mostani ellenzéknek sincs igazán értelmes megoldása, egy sem. A LMP naiv, a Jobbik heccpárt, a Fidesz kisdobosai, most elővették az EU szkeptikus kártyát, vicc. Az MSZP-ről nem érdemes beszélni, Mesterházy és barátai azt sem tudják sokszor, hogy melyik országban élnek.

Viktus 2011.10.27. 12:40:36

@Gyurma Pappa:

Nem közlekedési adó kellene, hanem a szent tehénhez hozzányúlni ... már nem a 90-es években élünk a csirkefarhátas kisnyugdíjas világban, hanem már a legalacsonyabb nyugdíjak is többet jelentenek, mint a legalacsonyabb munkáért járó pénzek, amelyből pl. teljes áron kell közlekedni ... mindjárt el kellene felejteni Magyarországon az ingyen utazgatást a nyugdíjasoknak. Nálunk gazdagabb országokban nincsen ilyen. Eleve vicc a közlekedési adó, amikor is eleve a befizetett közösből kap a bkv, máv stb. mindamellett, hogy az adózók eleve teljes áron utazhatnak.

Így tovább ...

Pelso.. 2011.10.27. 12:44:11

"A miniszterelnök megerősítette:...... az adórendszer olyan versenyelőnyünk, amiről nem tudunk lemondani. Magyarország „versenyképessége éppen az egyszerű, rugalmas, gyors és alacsony adókulccsal operáló adórendszerében van” – hangoztatta."

Tehát, versenyképes helyzetben vagyunk, mit izgultok.

Katzenstreu 2011.10.27. 13:39:18

@Gyurma Pappa: Boldogok a lelki szegényke mert övék a mennyek országa. Mesélj nekem az első Fidesz kormány mérhetetlen osztogatásáról.

Viktus 2011.10.27. 15:20:33

@Katzenstreu:

Az a baj ez a Matolcsy féle produkció haloványan sem mutat hasonlóságot az első Fidesz kormány kormányzásával ... sajnos.

pcmci 2011.10.27. 15:34:05

@Katzenstreu: csak pár apró tétel ami eszembe jut: szinte kontroll nélküli támogatott forinthitel, ezüsthajó, országimázs, Széchenyi terv. persze az utólagos finanszírozás fasza megoldás volt akkoriban, mert az adott időszakban lehetett tetszetős fiskális politikát folytatni, a többit meg oldja meg az utókor.

Belpo 2011.10.27. 16:13:10

www.portfolio.hu/gazdasag/haborut_vizional_es_megahurrikanrol_beszel_matolcsy.157547.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

hurrikán, háború :) Turul, nem kéne felébredned? Vagy még mindig úgy gondolod, Matolcsyt a helyén kell hagyni? Amit lehetett, elkúrt a favorizált bandád(2/3) másfél év alatt! (és tekintettel, hogy az "elmúlt8(10)" évben is "elkúrtak mások", ez már lehet, hogy megoldhatatlan.)

kamerasmobil 2011.10.27. 16:45:58

@Pelso..: Ugyanugy ahogy az az afrikai sportolo is kepes volt a versenyre aki az olimpian majdnem belefulladt a medencebe. Mi is siman versenybe kezdunk a kornyezo orszagokkal aztan majdnem beledoglunk. De kepesek vagyunk a versenyre magara!

Viktus 2011.10.27. 17:03:34

"Hörömpő Töhötöm 2011.10.27. 16:58:48
Volt egyszer, hol nem volt, volt egy kis ország Kelet-Európában, ahol egy diktátor uralkodott. Ez a diktátor elhatározta, hogy országa összes adósságát visszafizeti, bármi áron. Ehhez persze kellett egy-két durva megszorító intézkedést hoznia, de erős volt az államrendőrség, és így sikerült tervét megvalósítania. Apró szépséghiba csupán annyi csúszott a dologba, hogy a végén kurva nagy rebellió lett belőle, melynek során falhoz állították kedves neje őnagyságával és jópár csatlósával együtt. Természetesen Caucescuról beszélek, bármiféle egyezés kortárs személyekkel és eseményekkel csak a vakvéletlen műve. "

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2011.10.27. 17:25:26

A gazdaság működtetéséhez lettek volna olyan profik, mint a hatalomkoncentrációhoz, már nem itt tartanánk.
De egyébként is: maria.blog.hu/2011/10/26/a_kormany_szarik_a_valsagra

Katzenstreu 2011.10.27. 17:35:47

@pcmci: Sürgős memóriafrissítés rendel. Az Anjou legendárium helyett, szó sem volt korlátlan lakástámogatásról. Ráadásul a bevezetett módszer - mely számlákhoz kötötte az elszámolást - sokat fehérített a gazdaságon. A Széchenyi terv működött. Minden állam költ országimázsra. A Fidesz 2002-ben arra készült, hogy nyer a választásokon. A haverod Megyó miből osztogatott? Miből lett több pénz az embereknek és az önkormányzatoknak?
Nyolc évig kormányon voltatok, ha bármelyik történet annyira gáz volt, akkor hol maradt az eljárás?

Karcolt lendület 2011.10.27. 17:42:03

@milner:
Azért, hogy konkrétak legyünk, söralátét méretű adóbevallásra kértek felhatalmazást, meg - amúgy elég érthetetlenül - nagyon rövid úton megszabadultak az ingatlanadót lehetősségként felvető Máditól.

tarackos 2011.10.27. 17:54:00

Ez van srácok ha az elmúltnyócév kormányoz. Hazudnak éjjel-nappal, megszorítanak, adósságot növelnek, felélik a jövőnket, kiszámíthatatlanságot hoznak. Egy szóval, nemzetrontás. Kötve hinném, hogy erre bárki felhatalmazást adott...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.10.27. 18:01:16

@Katzenstreu: Sürgős memóriafrissítés érkezett. :)

Korlátlan lakástámogatásról szó sem volt, 30 millió forint volt a korlát. Költségvetési korlátja, na az nem volt. Az építőipar kifehérítése a hét vicce, köszönöm. A kamattámogatás gazdaságélénkítő hatása csak addig tartott, amíg az állam öntötte bele a támogatást, utána tömegestől mentek tönkre vagy fantomizálódtak a beruházók és a kivitelezők, otthagyva a vevőt a hitelével a szarban. A Széchenyi tervből épület procc wellness szállók is csak addig prosperáltak, amíg adókedvezmény volt az üdülési csekken. Ezt épp most nyírták ki.

Hogy az eljárások hol maradtak, arról fogalmam sincs. Talán meg kéne kérdezni Ihász Független Sándor főügyészt, hogy milyen utasításokat kapott Polt Független Péter legfőbb ügyészről. De mit is beszélek.

Katzenstreu 2011.10.27. 18:01:59

@Karcolt lendület: Jó reggelt! Ajánlott irodalom, a múlt héten majdnem fél órát élő német adócsökkentés története. Pedig benne volt a kormányprogramban. Költségvetési nem nagyon van, mert mindenki rögtönöz ebben a helyzetben. Ha értenéd azt mondanám feladat harcászat. A napokban adták le Merkel mit mondott az elmúlt két évben az euróválsággal kapcsolatban. Nagyjából szöges ellentéte mindannak amit csinált.

Karcolt lendület 2011.10.27. 18:24:00

@Katzenstreu:
Nem igazán tud megvígasztalni ez a "mások is egyest kaptak a dolgozatra" magyarázkodás. Szóval Merkel a németek problémája, nem a miénk és eléggé leszarom, hogy ő mit flikk-flakkol.

Az euróválság pedig csak a kormányzati kommunikációban tehet mindenről. Igen, van hatása a magyar gazdaságra, de a környező államok még euróval együtt sem állnak ilyen szarul. Az egykulcsos adó mindenáron való bevezetésétől a MOL-részvények megvásárlásáig akadt néhány nem kimondottan átgondolt, nem időszerű és utólag igen károsnak bizonyult cselekedet, a teljesen kiszámíthatatlan - időnként visszamenőleges törvénykezés hatása nehezen számszerősíthető, de hogy nem növelte a gazdasági szereplők bizalmát és így aktivitását az egész biztos. A Manyuppal pedig pont az történt, amitől egy éve tartottunk: igazából nem volt kidolgozott tervük, mit is kellene csinálni, ezért inkább eltapsolták. Az elejétől kezdve - amikor épp nyugi volt - nem volt koncepció, csak ötletelés, ezekből jó érzékkel a legnagyobb baromságok kiválogatása és erőből átvitele, a mostani produkciójuk pedig már kezdi megközelíteni a gyurcsányi szintet.

Katzenstreu 2011.10.27. 19:06:39

@Kettes: Bizony, ha számlát kell adni, akkor az nem fehérít. De akkor mi is? A borzasztó Fidesz gazdaságpolitikát mi követte? Amúgy nem ártana végre kidolgozni, valami következetes mesét. Vagy olyan rossz volt az 2002-ben, mint ahogy láttatni szeretnéd, de akkor miért és miből osztogattatok? Vagy esetleg még sem álltunk 2002-ben az összeomlás szélén?
A másik felvetés még viccesebb. Kormányon is képtelenek voltatok nyomozni? Szegények. Neked elmondta Polt utasításait? 2006 és 2010 között sem ment, amikor nem volt főügyész?

Katzenstreu 2011.10.27. 19:19:28

@Karcolt lendület: Kedves Főtitán! Légy szíves nézd meg a gazdasági növekedési adatokat 2002-2010 között. Van a térségben ennyire eladósodott, ronggyá privatizált állam? A szlovák növekedésben természetesen nincs szerepe az egykulcsos adónak. A MOL részvények kivásárlása hibás, mert korlátozta az orosz nyomulást. A visszaható jogszabályalkotás valóban ördögtől való, a végkielégítések sérthetetlensége már a mózesi törvényekben is szerepel. Az öcsém szemét tíz év után pár ezer forinttal szúrták ki, borzasztó, hogy még harminc évig nem növelhette szegény bankok hasznát.
Szóval a haverjaid euró válsága következtében nem engedték 2010. júniusában a reális költségvetési hiány érvényesülését. Emlékszel a népszabód még elélvezett erre a hírre. Innen kezdve világos, hogy a kesztyűt fel kellett venni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.10.27. 19:20:50

@Katzenstreu: Én láttam Poltot aránylag stresszmentes, félnyilvános (sajtó- és mikrofonmentes) szituációban beszélni azokról a korrupciós eljárásokról abban az időben, amikor folytak volna. Finoman szólva sem tette őszinte ember benyomását, kezdve onnan, hogy hozott magával egy ismeretlen hölgyet, aki folyamatosan alákérdezett. Az már csak tovább bonyolította a helyzetet, hogy nem nyilatkozni, hanem órát tartani érkezett, de nyilván teljesen eltévedt :-)

Katzenstreu 2011.10.27. 19:45:34

@Counter: Hagyjuk a mesét. Mert ezen az alapon, ki minek látszik, a maszop egyetlen képviselője se lenne már szabadlábon, nem is szólva az szdsz-ről. Szóval, vagy ennyire impotensek voltatok kormányon, vagy mégsem volt annyira korrupt a fidesz, mint amennyire szerettétek volna láttatni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.10.27. 19:54:59

@Katzenstreu: Mondtam én, hogy letöltendőre kellene ítélni, mert nem tűnt őszintének? Nem. Jelzem, a mostani állás szerint az MSZP/SZDSZ se volt annyira korrupt, mint amilyennek láttatni szeretnéd. Sőt, a Tocsik-ügyben is nagyjából magányos elkövetés történt pártkötődés nélkül, ha már ennyire formálisan szeretnél hozzáállni :-)

Katzenstreu 2011.10.27. 22:35:24

@Counter: Ha nem lopják szét az országot, akkor tényleg jót nevettem volna.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.10.27. 23:33:29

@Katzenstreu: Számlagyárról hallottál már? Az én mesém roppant következetes: én nem osztogattam semmiből. Nem szavaztam meg sem százlépéses programokat, sem 13. havi nyugdíjakat és nem utasítottam el semmiféle megszorítást. Hát a Fidesz? Polt emberei érintetlenek maradtak 2006 után is, mint például a sokadjára megbukó Ihász főügyész úr is. Még egy Cavintont esetleg?

Viktus 2011.10.28. 09:24:12

hvg.hu: Orbán azzal is üzent a kritikusoknak, hogy az országnak nem szabad feladnia a versenyelőnyét, ami az alacsony adókulcsokból fakad.

O. P.: Erre én azt tudom mondani, hogy a napokban jött ki a Világbank éves Doing Business versenyképességi rangsora, melyben Magyarország öt hellyel hátrébb szorult, alapvetően az adórendszerünk átalakítása miatt (Ezzel az 51. helyen állunk, különösen a magas adóköltségek és a befektetők védelme miatt kapott rossz pontszámok következtében - szerk.). Az egykulcsos adó alapvető összefüggések meg nem értésének remek példája. A munkaerőköltség ugyebár versenyképességi kérdés. Az egykulcsos adó jelen formában történő bevezetése hátrányos irányba tolja a munkaerőköltséget, mert abban a szegmensben, ahol foglalkoztatási problémáink vannak, ott ez a költség emelkedik. A minimálbér-emeléssel és az adójóváírás kivezetésével lényegében ugyanez a helyzet. És abban a szegmensben is csak jövedelemtöbbletet okoz, ahol foglalkoztatottsági problémáink egyáltalán nem voltak, de a munkaerőköltséget ott sem csökkenti.

-

szép

Piacbarát 2011.10.29. 02:11:58

- Én megbocsátok, de nem felejtek!
- Hogyan?
Ön nem tudja, hogy csak egyféle megbocsátás van, a felejtés?

Nem tudta. Soha nem tanulta meg.
Ezt sem Alcsúton, sem Felcsúton, sem Középcsúton nem tanítják.
Ő mondta ki először nyilvánosan és hangosan Magyarországon, hogy az orosz megszállók takarodjanak haza. Így lett ő a kimondások második hőse.
Soha nem felejtjük el neki.
Az első hős kimondta, hogy 1956 nem októberi sajnálatos események, hanem népfelkelés volt, szabadságharc. Pozsgay Imrének hívták, majdnem kapott érte egy államfői pozíciót. De azután mégsem kapott.
A második hős - Orbán Viktor. a borostás képű ifjú forradalmár - elkergette hazánkból az oroszokat. Kapott érte egy miniszterelnökséget.
Valóban megkapta. Akkor már borotvált volt, mellényes, vasalt öltönyös. Lelkileg is.

A történelemből tudjuk, hogy egy Temüdzsin nevű fiatal mongolnak a nászmenetét megrohanták a kara-kitájok, és elrabolták a :menyasszonyát. Nosza, összeverbuválta a barátait, kollégiumi társait, és visszarabolta. S ha már itt tartott, nem engedte a csapatot szétszéledni, hanem vasfegyelemmel összetartotta.
Bizony ehhez tehetség és szuggesztivitás kell!
Ezt a Temüdzsint nevezték később Dzsingisz kánnak. S ezek a képességek megvannak a borbély és szabó által alakváltozáson átesett ifjú Orbánban is.

Hány Lelke van egy embernek?
És egy nagy politikusnak? Egy kis politikusnak?

Az európai pszichológia feltételezésével szemben nekem az a meggyőződésem, hogy a személyiség nem szerkezet (struktúra). Úgy képzelem, hogy az ember lelkében sok személyiséglehetőség lappang. S az manifesztálódik, ami környezeti kihívást, provokációt kap. S ez a sok lehetőség közül előhívott személyiség azután persze mutathat hajlamot a strukturálódásra.
Joszif Visszarionovicsból lehetett volna szent életű szerzetes Grúziában.
De eljött érte a forradalom...
Orbán 'Viktorból is lehetett volna erős kezű apa, kőbányájával, szőlejével ügyesen gazdálkodó vidéki nagyember, harmadosztályú futballedző, ravaszul üzletelő kisvárosi prókátor, de eljött érte az átkozott szocializmus, elit ösztöndíjast formált belőle, és Angliában taníttatta, miközben az agresszív atyai büszkeség meggyőzte arról, hogy "jel a név és átkos mágia".
Persze érdekes a nyelv: Vikt-or, a Győztes. Vikt-im, a Legyőzött, az Áldozat.
Várjuk meg a napnyugtát, mielőtt siratni kezdjük a napot.

Félek ettől a portrétól.
Egyrészt, mert személyesen egyetlen szót sem váltottam Orbán Viktorral.
Másrészt mert nem kedvelem őt.
Hát akkor miről fogok írni? Az előítéleteimről?
S ha ez a helyzet, akkor egyáltalán: miért írok róla? Halogatom a választ, de a végén úgyis kibököm.
Egy amerikai film jut a eszembe, amikor az Európába küldött seregben szolgál egy önkéntes: szemüveges, vézna filosz, aki csetlő-botló kétbalkezes a hatalmas kigyúrt katonák között. Ám ahogy haladnak befelé Németországba, lassan megváltozik a helyzet. A szánalmas figura egyre jobb katonává válik. Ő lesz a csapat esze.
Szinte ördögi ötletesség hajtja a németek ellen. Egy este a tűznél beszélgetnek, és egy fekete óriás megkérdezi:
- Mondd, mi történt veled? Kezdetben folyton kiröhögtünk. Ma jóformán te irányítasz minket.
A szemüveges nem felel. Behunyja a szemét, hallgat. S áttűnő képek vonulásában látjuk, hogy mit élt végig: a lágereket, a szemüveg- és mankóhalmokat, a levágott hajak kazlait, a csontváz múmiákat, a krematóriumot...
S végül csendesen ezt mondja:
- Megharagudtam rájuk!
Tessék, kiböktem.

Én, a véglegesen csalódott egykori kommunista diákvezető, párttitkár, propagandista Aczél György időnkénti beszélgetőpartnere voltam.
1989-ben kétszínű politizálásáért az ÉS vezércikkében támadtam meg Pozsgay államminisztert, s talán egyik legjobban sikerült írásomban mondtam el, hogy az árulás miért nem nevezhető damaszkuszi útnak.
Bizalommal és várakozással fogadtam a rendszerváltás magyar módját, reméltem, hogy az ekkori bosszúért lihegő MDF helyett a rokonszenves Fidesz befolyásolja majd a hatalmat, igen, a fiatalok...

És évről évre jobban megharagudtam rájuk.

találós kérdés, ki írta...

Katzenstreu 2011.10.29. 16:14:04

@Kettes: A régi népszabadság cikkek ismételgetése helyett végre elmondhatnád, miért voltak ennyire naivak/szarok a szocialista nyomozó szervek? Ha minden ennyire nyilvánvaló, akkor miért nem számolták fel az olyan átlátszó fideszes számlagyárakat. Kicsit vicces a demokráciafelfogásod, ha összekevered az ellenzék és a kormánypártok egy adott döntésért viselt felelősségét. Szabadulj már meg a házi használatra gyártott mítosztól, miszerint szegény maszop csak menekült a csúf fidesz elől.

dekol84 2011.10.31. 11:39:57

@milner: Legyen mondjuk ... öööö, ...Albánia!