Kommentszűrés
’11 okt
25
11:01

Alternatív elnököt a pajzsra

Írta: nénike

  A millások hétvégi megmozdulásának üzeneteiből kettőt tudnék felidézni: 1. Nem tetszik a rendszer 2. alternatív köztársasági elnököt választhat a nemzet március 15-ig. Míg ez utóbbi ötletet az Index kommentátora például tökéletesen érthetetlennek nevezte, én nem bélyegezném ab ovo hülyeségnek.

  Szögezzük le: egészen addig, amíg nem Karsay Dorottya mondja a szilveszteri köszöntőt a Sándor-palota elnöki irodájának lobogói előtt, igazán nagy izgalmat nem fog kiváltani senkiből az épp odatett ember. A létező tisztség ugyan még szimbolikus, de már nem nemzetegyesítő és teljesen súlytalan. Egy középformátumú dinasztikus uralkodó esetében legalább lenne indok, miért is járna hivatalának a tisztelet.

  Bár az alternatív elnök ötlete feltehetően nem is a valós köztársasági elnök alternatívájának megteremtését célozza, csak azért esett a választás erre az elnevezésre, mert Schmitt Pál mellé állítva egy valóban potens, autonóm figura jobban láttatja a két oldal közti kontrasztot. Világos, hogy a nem tetszik mozgalmat perszonalizálni kell, beszéltetni, tévéstúdióba küldeni, (Facebook-)profilt fabrikálni neki. Be kell tölteni azt az űrt, ahova most még csak Gyurcsány Ferenc igyekszik belülről, izgágán, türelmetlenül.

  Ha komolyan gondolják a nagypályát, a vezér kijelölése előbb-utóbb megkerülhetetlenné válik, ám több kérdés is adódik. A legfontosabb, hogy ki tud-e még préselni magából az elit-gyalulásban élenjáró nép egy hiteles és integratív szószólót. Vessenek a mókusok elé, de akár még az arcvesztést éppen elkerülő Tölgyessy Péter-szerű irányszabó, vagy egy némethmiklósi értelemben vett tökös baloldali bankár is reális választás lehet. Bár eddig mintha elnyelte volna őket a Gödör, most újra érzékelhető mennyiségű SZDSZ-árva kering egyetemek, kultúrházak környékén. A létszám ugyan alacsony, de a vágyakozás erősnek látszik; közügyekben a TASZ-elnöknél eggyel jártasabb szereplőbe már a fideszfasizmus elleni harc vezetőjeként kapaszkodnának több tízezren.

  A másik kérdés, hogy az egész cécót sikerül-e legalább a nemzeti konzultációhoz fogható aktussá emelni, s így valamiféle civil erőből származtatott legitimitást biztosítani az arc mögé. Itt már azért elég combos kérdőjelek tolonganak. Pénz, logisztika, ugye. Aztán itt vannak a múltból az önmaguk szerepét kereső polgári körök, akiknek kiváló tréningezési feladat lenne mondjuk Orbán Viktor jelölése mellett pörögni egy kicsit a köztereken, bár fölül a gálya, de alul is alapon.

  A lelkesedést ugyan kitermelte már az elmúlt egy év politikája, a nagy civil odaálló személyéről még nincs konszenzus, mint ahogy a rendezvényeket is csak a nagy, közös mozdulni akarás hajtja előre, nem egy programszerűen bevizsgált, tömegeknek beadható ellenanyag. Mindezek mellett a próbálkozás egy kézlegyintésnél mindenképpen nagyobb figyelmet érdemel.

Címkék: milla tölgyessy péter karsay dorottya nem tetszik a rendszer alternatív köztársasági elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr163326183

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schmitt Pál is szívesen lenne alternatív köztársasági elnök 2011.10.29. 13:52:54

“Ó, ha alternatívköztársaságielnök lehetnék/ rám szállnának szépen a lepkék/ kicsi szívem vélük dobogna/ s nem lennék ilyen nagy otromba”...

Trackback: Schmitt Pál is szívesen lenne alternatív köztársasági elnök 2011.10.29. 13:52:54

“Ó, ha alternatívköztársaságielnök lehetnék/ rám szállnának szépen a lepkék/ kicsi szívem vélük dobogna/ s nem lennék ilyen nagy otromba”...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2011.10.25. 11:28:20

Valamennyi gazdasági siker és kudarc rejtett oka az adórendszerben keresendő, az európai liberális demokráciák nem állnak készen arra, hogy a globális adóversenyben helytálljanak - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, a jövő évi adótörvényekre vonatkozó javaslat expozéjában kedden a parlamentben. ...

A forgalmi adó kapcsán a miniszter azt mondta, hogy öt áfa-kulcsra lenne szükség, de ezt az EU nem engedi, azért Magyarországon az általános kulcs 25-ről 27 százalékra emelkedik jövőre. Cél a forgalom adóztatása, a családi jövedelmek helyett - hangsúlyozta Matolcsy György.

inforadio.hu/hir/belfold/hir-463617

Ezek gaz szabotőrök! Félnek a gyorsnaszádunk sikerétől !!! Matolcsy első tiszt a helyén van ! Nem hagyjuk magunkat elsüllyeszteni!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.10.25. 11:35:04

Na végre élénkül a Mandi, és értelmes írások is vannak kint.

"bár fölül a gálya, de alul is alapon."

Hatalmas! :D

Viktus 2011.10.25. 11:40:35

Egyébként ezeket a nem tetszikeseket nem a Fidesz szponzorálja sunyiban? mert ennél nagyobb figyelemelterelős cirkuszt nehezen lehetett volna találni, mint az alternatív köztársasági elnök keresgetés mondjuk hónapokig.

zoli_80 2011.10.25. 11:43:36

Szerintem "A Nagy Orbán-ellenes Összefogás" előretolt arca vagy Róna Péter vagy Bajnai lehet. Lehet, hogy ez az alternatív köztársasági elnökjelöltesdi még nem erre fog kifutni, de előbb-utóbb ők is elő fognak bújni a bokorból. Az egész szerintem 2 dolgon bukhat meg: Gyurcsányon és az MSZP-n. Akármennyire is tűnik frissnek és ártatlannak ez az új balos civil mozgolódás, abban a pillanatban, hogy a "szent cél" érdekében hajlandóak lesznek belemenni valamifajta szövetségkötésbe ezzel a két tényezővel, szerintem sokat fognak veszíteni a vonzerejükből.
A 4K! például már ki is jelentette, hogy Orbán leváltása érdekében Gyurcsánnyal is összefognának. Szerintem ezzel alá is írták a halálos ítéletüket.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.10.25. 11:52:25

@zoli_80:
Az ember nagyon hajlamos rá, de nem érdemes egy-egy lépésnek mindent eldöntő jelentőséget tulajdonítani. A 4K!-féle pártosodásnak is ezernyi súlyosabb nehézsége van, mint az, hogy teoratikusan összefognának-e Gyurcsánnyal vagy sem. Egyelőre még attól is nagyon messze járnak, hogy lehetőségük legyen összefogniuk bárkivel.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.10.25. 11:56:29

@zoli_80:

Tegnap is erről pofáztam, szidják a kormányt, jól megmondják a frankót. Kulka előbújik az odújából, hogy rettegjen egy sort Dörner ellen.

Szóval megint csak a gonosz, patásördög "Zorbánnal" van baj.
Én csak azokat az értelmes fiatalokat sajnálom, akiket ezzel agyatlan droiddá tudnak hülyíteni.

Viktus 2011.10.25. 12:00:41

@zoli_80:

A 4K egy virtuális semmiség ... a média most kicsit feldobta őket, de sem emberanyag, sem pénz, sem szervezeti háttér nagy nulla ... ráadásul gyakorlatilag ugyanaz lenne a célcsoportjuk, mint az LMP-nek.
Ezek a millások inkább ilyen ellenzéki levezető szakkör pár szakszervezettel egyetemben ... valódi társadalmi támogatottságuk nincs mivel eleve a céljaik sem láthatóak , programjuk sincs a "nem tetszik a rendszer" pedig édeskevés.
Gyurcsány is egy semmi azzal a pár idióta hívével annyi haszna van, hogy a szocikat még tovább gyengíti. Nagyjából kopogtatóknál vérezne elfele ...

Viktus 2011.10.25. 12:07:39

@zoli_80:

Az LMP kap pénzt is már pár éve létezik, és most sem volt még képes országos szervezeti hátteret létrehozni :D egy ilyen 4k bohóckodás meddig jutna ?

pannonfunk 2011.10.25. 12:09:24

@Viktus: Én a piroslap blogról gondoltam sokáig, hogy lelkes fidelitasosok működtetik, hogy görbe tükröt mutassanak, hogy hogyan látják a baloldaliakat jobboldalról. Aztán feltűntek ott olyan szerzők, akiket ismerek IRL, és dobtam egy hátast, hogy ez nem paródia, hanem komolyan gondolják...

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.10.25. 12:11:55

@Viktus:

Én tartok attól, hogy ha ezek megkapják a maguk kis forrását valahonnan, akkor épp elég hülyét tudnak magukhoz csábítani, ami már egy 2014-es parlamenti küszöbre is elég. Ezek a millások olyan dolgok ellen "tüntiztek", ami már jelen volt 4-5 évvel ezelőtt is.
További balsejtelmem, hogy az izmosodó lmp-vel, a le és szétszakadó szocikkal közösen jó alaposan összefognak, majd az "erősődő szélsőjobb és a fideszdiktatúra" ellen.
Az ilyesmire pedig Pesten, a nagyvárosokban mindig lesz egy mozgósítható rettegő réteg.

Viktus 2011.10.25. 12:15:24

@csabapayne:

Szerintem ez az összefogdosósdi addig megy arrafelé, amíg az a témakör, hogy "Orbán a gonosz", de már egy tényleges választási produktum is nehezen elképzelhető lenne lásd. hatalomelosztásban kiegyezni, mikor Feri a szocka pártban sem tudott nyugodtan ülni a fenekén ...

@pannonfunk:

Na még az egy unikum :D de fogytán lehet a pénzük, mert mostanság nem sűrűn címlaposak.

loláb 2011.10.25. 12:15:36

Mekkora vicc lenne, hogyha a március 15-ei fidesz nagygyülés 40-50ezer embere átsétálna a millásokhoz, és közfelkiáltással Schmitt Pált választaná meg alternatív köztársasági elnöknek a tömeg?
:D

Lapolvasó Polgári Kör 2011.10.25. 12:16:51

Köszönjük az eligazítást a Minisztérium részéről!

--------------------------------------------------------------------------
(A hivatalos NEMZETI álláspont kommentekben való fegyelmezett terjesztését vállaljuk 500 Ft + ÁFA / komment jelképes tiszteletdíjért.)

Az ajánlatokat privát üzenetben várjuk.

Üdvözlettel:

Nemzettestvéreitek

Viktus 2011.10.25. 12:17:23

@csabapayne:

Jah arról a mellékes tényezőről nem is beszélve, hogy sem az LMP sem az MSZP nem izmosodott. A legutáltabb politikus nevével fémjelzett pártalakulatnak sem jósolok túl nagy jövőt nem is beszélve a pesti hippik által létrehozandó kezdeményezésekről ... ha még ezek összefognak, akkor is még a Jobbikot sem tudják majd valószínűleg befogni.

Viktus 2011.10.25. 12:20:01

@loláb:

Szerintem mélyen tisztelt köztársasági elnök úr annyira a fideszes berkekben sem közkedvelt, hogy ilyet érdemes lenne megrizikózni :P

zoli_80 2011.10.25. 12:23:47

@TuRuL_2k2:

Egyetértek: a 4K! még a kezdeménynek is csak a kezdeménye, így közel sem biztos, hogy bármi lesz belőle. De szerintem éppen ezért is volt nagyon korai Gyurcsány-ügyileg állást foglalni, különösen olyan előjellel, ahogy ők tették. Egyszerűen fölösleges volt, és rájuk nézve inkább negatív. Ezzel a meglévő nehézségeiket tetézték még eggyel.

tarackos 2011.10.25. 12:28:20

Részemről ha már KE, vagyis köztársasági akkor legyen egy teljesen ismeretlen arctalan ember. Az egyenlőség nevében. Minden másba bele lehet kötni, kontraproduktív lesz...

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.10.25. 12:33:14

@Viktus:
@zoli_80:

Bízok benne, hogy ez fog történni és idejében befullad ez az átlátszó szervezetecske.

devuscka 2011.10.25. 12:36:16

@zoli_80:
Gyurcsány Bajnait tolja maga elé pajzsként.

"Gyurcsány: 2014-ben nem leszek miniszterelnök-jelölt
A volt kormányfő ugyanakkor azt nem tartja lehetetlennek, hogy Bajnai Gordon lehet a demokratikus ellenzék egyik miniszterelnök-jelöltje"
atv.hu/cikk/20111024_gyurcsany_ferenc

Habár, amire Ferenc azt mondja, hogy nem,
arra mérget lehet venni, hogy igen.

zoli_80 2011.10.25. 12:39:56

Az a vicc, hogy ha Orbánék úgy folytatják, ahogy az eddigi másfél évben láttuk tőlük, akkor 2014-re Bajnai sokak számára akár egy vonzó jelöltté is válhat. Csakhogy: Gyurcsány egyszerűen híján van mindenfajta realitásérzéknek, és már tegnap este elkezdte Bajnait az ATV-ben fényezni, hogy ő a barátja, "tehetséges fiatalember", "én hoztam be a kormányomba", stb. Aminél jobb negatív reklámot jelen pillanatban maga a Fidesz sem tudna csinálni Bajnai számára. :)

devuscka 2011.10.25. 12:48:31

@zoli_80:
"Aminél jobb negatív reklámot.." :-DDD

bdi 2011.10.25. 12:51:11

Teljesen értelmetlen azt elemezni, hogy milyen konkrét politikai ellenzék jöhet létre a millás és egyéb tüntetésekből vagy hogy milyen tökéletlenségeik voltak.

Az az információ, hogy több-tízezer ember kiment tüntetni a fidesz ellen, másfél éves kormányzás után, amikor még a manyup pénzek is segítenek idén, magában rettenettel kell, hogy eltöltse viktorékat.

Az amatőr szervezés, a közmédiák elhallgatása és a baloldali szavazók ismert utcai passzivitása miatt, a ténylegesen megjelentek mögé nyugodtan odagondolhatják a hússzorosát is.

Viktus 2011.10.25. 12:53:54

@devuscka:

Átlátszó Bajnai nem megy Ferihez bábnak lásd. Csabika leendő frakcióvezető :D az még a legokosabb a baloldalt nyugisan kivár még csak 2011-et írunk 2013 előtt ezzel foglalkozni felesleges, akkor meg majd megjelenik megváltó emberként ... másolják Orbán féle misztifikációt.

Viktus 2011.10.25. 12:54:56

@bdi:

Miért is töltené rettenettel? Feri ellen százezrek tüntettek meg heteken át vérben úszott Budapest lett v.mi eredménye?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.10.25. 12:55:26

@bdi:
Húsz? Ne óvatoskodjunk: kétezer! Minimum. Legalább egész Európa legnagyobb rendszerellenesei.

Secnir 2011.10.25. 12:56:35

@devuscka:
először meg kellett volna kérdezni BG-t is :-)

amúgy nekem az egészről az ebédmelegítés jut az eszembe. Amikor a levest melegítem, bámulom faarccal. A tetején van 2-3 nagy zsírfolt, most vettem ki a hűtőből, melegítem.
Szépen lassan, ahogy átlátom az egészet, észreveszem, hogy tulajdonképp nem 2-3 nagy folt van, hanem több kicsi, ami szépen lassan növekszik, a nagyokból szakadoznak le darabok, majd odaúsznak a kicsikhez és beleolvadnak. A kicsik szépen lassan megnőnek, és körülbelül egyforma darabokra oszlanak szét. Az eredeti 2-3 nagy már vagy csak nyomaiban látható, vagy összement akkorára, mint a többi.

Valami hasonló formálódik ki itt is éppen. A kicsik (civilek, teleatökömapolitikával) szépen kezdenek összeállni. Most MÉG nem tényező, külön-külön legalábbis. Kis idő elteltével a nagyokból (Fidesz, Jobbik, MSZP) szép csendesen átállnak, vagy önálló gócot alakítanak (DK). Vagy csak megpróbál meghízni, hátha (LMP).
Ki fog ez egalizálódni, nem kell aggódni.

Ami pedig a cikket illeti: normális, fajsúlyos ember nem fog egy ilyen helyzetben színre lépni. Sem Bajnai, sem más. Egyrészt mert azonnal úgy tekintenek rá, mint OV kihívóját (ami nem jó), és azt fogják elvárni tőle, mint a Messiástól, hogy igenis, 4 év alatt tegye helyre azt, amit Orbán/Matolcsy elk*rt, és ráadásul csökkentse az adókat, fizesse vissza az államadósságot és teremtsen munkahelyet stb.
Na ezt a szarlapátolást senki nem fogja felvállalni.
röviden.
két év múlva lesz:
Orbán/fidesz
Semjén/kdnp
Schiffer/lmp
Vona/jobbik
esetleg egy Morvai/jobbikutód (mert kinéz)
esetleg egy Navracsics-Kövér/fideszutód (mert kinéz)
X(nem ismert)/civilek-4K stb
Gyurcsány/DK(ha belehúz)
Ezek közül az utóbbi 4 örül, ha annyira megerősödik, hogy az 5%-ot megüsse. Viszont azok választókat fognak elszívni a fenti 4-től. Lesz is köztük marakodás.

Morbus_Hungaricus 2011.10.25. 13:01:20

@zoli_80: "Aminél jobb negatív reklámot jelen pillanatban maga a Fidesz sem tudna csinálni Bajnai számára. :)"

Feri nem hülye. Biztos, hogy nem a "negatív" reklám az ő célja? Karaktergyilkosság?

Viktus 2011.10.25. 13:07:39

@Secnir:

"azt fogják elvárni tőle, mint a Messiástól, hogy igenis, 4 év alatt tegye helyre azt, amit Orbán/Matolcsy elk*rt, és ráadásul csökkentse az adókat, fizesse vissza az államadósságot és teremtsen munkahelyet stb."

Ezt a csodát várta most is mindenki az elmúlt nyolc év után csak csodák nincsenek. Mondjuk az is igaz változás sem nagyon ... reformok meg átalakítások ígéretek maradtak , és ugyanúgy csak adót tudnak kivetni , mint a vörösök.

Morvainak esze ágában sincsen a Jobbiktól semerre menni még lazán kinéz neki majdan egy öt éves vastag sok millió fizus ciklus Brüsszelben ...
Navracsics meg Kövér sem nagyon tesz semmi ilyen irányú lépést, mint a fidesztől való távolodás. Sőt pártszervezeti szinteken Kövér aki igazából a kezében tartja a dolgokat nem is Orbán.
A civilek semmi többek rövid távon kifutó bohóckodásnál sem tőkéjük sem kialakítandó szervezeti hátterük nincs. A 4k meg annyi, mintha múlthéten írsz egy levelet a bulvármédiának, hogy te megalapítottad a legdemokratább köztársaságért mozgalmat ... azt is leközlik.
Gyurcsány pedig egyszerűen elmebeteg szereplési kényszere van az egész DK erről szól igényli a rajongókat.

capacete 2011.10.25. 13:09:20

Nálatok a minisztériumban a munkaköri leírásban is szerepel a blogolási+hozzászólási kötelezettség, vagy ez túlórának számít? Tekintve, hogy munkaidőben írtad, inkább az előbbire tippelek...

zoli_80 2011.10.25. 13:10:09

@Morbus_Hungaricus:

"Biztos, hogy nem a "negatív" reklám az ő célja?"

Szerintem nem. Belátta, hogy 2014-ben ő még nem lehet nyerő arc, ezért most elkezdi Bajnait nyomni, de közben nem is akar György Gordon árnyékában eltűnni, ezért hangsúlyozza, hogy a "szakértő miniszterelnök" valójában az ő találmánya.
Feri egyszerűen egy skizofrén helyzetben van, amikor az agya felfogja ugyan, hogy ő most nem lehet vezér, ugyanakkor képtelen ebbe a helyzetbe belenyugodni.
Mindenfajta él nélkül, szerintem Feri tényleg pszichiátriai eset, és ez komoly hátráltató tényezője lehet a majdani összbaloldali összefogás sikerének.

Secnir 2011.10.25. 13:17:46

@Viktus:
morvai:
maradjunk annyiban, hogy vonával igen rossz a viszonya. nem csodálkoznék, ha legközelebb nem indítanák. úgy pedig nem fog bekerülni.
navracsics/kövér:
ők ketten azok, akik kifelé is a régi fideszt idézik, ugyanolyanok, mint rég. volt is mindkettőnek afférja viktorunkkal, emlékezz, csak még meg tudta őket győzni, hogy a párt érdekében akkor egység fiú, ugye?
csak ez nem marad így sokáig. olvasd végig navracsics okt23-i beszédét. nézd meg, mit fog csinálni kövér, ha visszajön (DK frakció).
civilek:
mint írtam, ne becsüld le őket. most sokan mondogatják, hogy faszbúkmozgalom, meg internet. nézd már végig a képeket! cca 50%-a olyan ember, akiről nem tudom feltételezni azt, hogy van net tthon vagy a munkahelyén.

lesz idő, mikor a szakszervezetek (kivétel Gaskó) beállnak valamelyik civil mozgalom mellé, mert azok a kommunikációban valamivel jobbak, mint a szakisok. ha meg tudják szólítani azt a bizonytalan réteget (a szavazók közül), akkor bent vannak. ne felejtsd, a fidesz pont most ássa a saját sírját: megváltoztatták az képviselőválasztási törvényt: a pártra leadott szavazatokat összeadják. jelenleg kint max 100e ember (több biztosan nem). kb ugyanennyi szimpatizáns otthon, vidéken.
az 200e ember.
5 millió szavazóból az 4% !
a küszöb 5%!
bent lesznek 2014-ben. a kérdés az, hogy mely pártoktól jön le az az 5%...

lokkoL 2011.10.25. 13:19:28

Olyan ember kell, aki a mát képviseli
szereti város és vidék
a volt politika nem szennyezte
és érdemes rá odafigyelni, ha beszél

jelölöm Bödőcs Tibort!

bdi 2011.10.25. 13:21:47

@Viktus: "Miért is töltené rettenettel? Feri ellen százezrek tüntettek..."

Meg is kapta a feri amit érdemelt, gyakorlatilag eltűntek a föld színéről. ( A fidesz meg a kétharmadot kapta meg, amit meg nem érdemelt meg.)

Secnir 2011.10.25. 13:27:03

@Viktus:
magyar nemzett:
"2011. október elején a választókorúak 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a részvételi hajlandóság továbbra is csökkenő tendenciát mutat. A politikai mezőben folytatódott a szűkülési folyamat, enyhén nőtt a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya. Jelenleg a megkérdezettek 40 százaléka tartozik ebbe a körbe."
mno.hu/belfold/szazadveg_tobb_mint_50_szazalekon_a_fideszkdnp-4406

40%!!!!!!
kettő millió ember nem tudja kire szavaz! csak azt tdja biztosan, hogy NEM a fideszre, NEM az mszp-re NEM az lmp-re, nem a jobbikra.
a gyurcsány-féle DK, meg a friss 4K! dúskál a szavazók között!

" A Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 30 százalékon"
az másfél millió ember! csak!

miről beszélünk, amikor elkezdenek megalakulni az új pártok? miről beszélünk, vajon miért akarja a fidesz 0 kommunikációval úgymond meg nem történtté tenni a hétvégi gyűlést?
mert tudják, hogy mihelyst megtudják az emberek, hogy van (bármilyen) alternatíva, akkor odahúzzák az X-et, nem rájuk. És akkor a 30% sem fog összejönni...

devuscka 2011.10.25. 13:28:33

@Viktus:
"...másolják Orbán féle misztifikációt." Mást sem tudnak, csak másolni, és azt is rosszul.

@Secnir:
Szépen a tájleírása a levestetejéről (nyami), de lég egyszer belemeríteni a kanalat.

"esetleg egy Navracsics-Kövér/fideszutód (mert kinéz)"
tud valamit? Hol néznek ki?

Viktus 2011.10.25. 13:28:37

Itt vannak még alternatív erők:

Ricsi SztojkaNÉPSZÁMLÁLÁS OKTÓBER 20-31. 2011 Voltunk, vagyunk, leszünk !!!
ÉN SZERETNÉK MEGÁLAPÓDÁST KŐTNI A MAGYARSÁGAL HOGY VÁLTOSZTASUK ÁT AZ ÓRSZÁGOT. LEGYEN EGY KŐZŐS ROMA-MAGYAR MONARCHIA LEGYEN KIRÁJ IS ÉS KIRÁJNÖ.
Tetszik · · október 20., 17:53 ·

Ricsi Sztojka EGY SZŐVECSÉG KELENE NÉPEINK KŐZT PÉLDÁÚL A MAGYARSÁG CSINÁLNÁ A MEZÖGASZDASÁGÓT AZ ÉTELEKT MINK MEG LENÉNK A VEZÉREK MINK MONDANÁNK MEG HOGY MIT HOGY KEL CSINÁLNI,,,,

zoli_80 2011.10.25. 13:31:02

@Secnir:

"kettő millió ember nem tudja kire szavaz! csak azt tdja biztosan, hogy NEM a fideszre, NEM az mszp-re NEM az lmp-re, nem a jobbikra."

Ugye tudod, hogy ez az érvelés úgy butaság, ahogy van? :)
Attól, hogy október elején valaki úgy nyilatkozik, hogy bizonytalan, az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy amikor eljönnek a választások, akkor nem a fenti 4 párt valamelyikére fog szavazni.

Várúr 2011.10.25. 13:33:51

Nézetem szerint:
1. a tüntetés világdivat
2. ráérő nyöggereket és ráérő fiatalokat aktivizál
3. az internetes mozgósítás olcsó és kellően provokatív
4. egy ezres-tízezres tüntihez nem szükséges koncepció
5. bárki bármit mondhat, mint a neten
6. frissen legyártott politikai celeb-félék: Tétényi Éva, Kónya, Árok, Polgár Dorka (máris kirúgták) Karsai Dorottya ötletelnek. Furcsányék a választások idején nemlétező párt nevében követelnek maguknak frakciót.
7. Ződek, vörösök, tarkák, a szivárvány minden színe bármiféle felelőssség és felhatalmazás nélkül visonganak.
8. Tízezer ember tüntet egy lenyúló budai kocsmáért, a Zöld Pardonért.
9. Közben félmillió devizahitelest fenyeget a kilakoltatás.
10. Közben egész országok csődbe mennek.
11. Közben döglődik az EU.
12. Minderről egy szó el nem hangzik a tüntetéseken.
13. Helyette legfontosabb egy "alternatív köztársasági elnök" valami 4 K nevű romkocsma-szerveződés, az egyetemisták szabad bukási joga akár tucatszor, stb.

Viktus 2011.10.25. 13:36:06

@Secnir:

Éppen ezen célra jó a hazai politikai erőknek Brüsszel ragyogó zsíros állás amire a felesleges, vagy bajos elemeket elsüthetik.

A Fideszben nem lesz semmi a régi harcosok közt max. az újakkal lehet bonyodalom , ha újra kell osztani a zsíros állásokat lásd. képviselői helyek , de Kövérnek elég meló lesz azt lerendezni, hogy ki merre mennyi ...

A civilek egy vékony netes szubkultúrát tudnak megszólítani ezzel az erővel pl. Ötvenezren követelik vissza Cristofelt a VV5-villába mozgalomnak is lehetne jelentőséget tulajdonítani.

A szakszervezetek egy része most is próbálkozik csak éppen az a probléma nekik elsődleges cél a saját rétegük képviselete, és ezen okból nem is tudnak igazából kibontakozni politikailag lásd. a nonszensz negyvenes nyugdíjas rendőrök "szerzett jogai".

Az a negyven százalék ezután sem fog még dönteni azok közt akik vannak vagy éppen levitézlett arcként megjelentek, vagy pesti pince klubokból próbálkoznak. Az a jövő zenéje még, hogy jön-e új erő elsődlegesen pénz kérdés a hazai nagytőke , mikor unja meg a Matolcsy féle ámokfutást.

Várúr 2011.10.25. 13:41:32

Hiába felebarátaim: az emberi hülyeség eddigi leghatékonyabb és legszervezettebb formája a demokrácia, itthon, külföldön egyaránt. Mikor az idegenforgalomból élő Görögországban leáll a közlekedés és nem viszik el a szemetet - 14. havi fizetést, nyögdíjat, pontos munkakezdési prémiumot, stb. követelve - ott nagyon nagy baj van. Mikor egy kis fittyfasz tőzsdei spekuláns jövedelme ezerszerese egy termelő autógyár főmérnökének, egy orvosprofesszorénak, Nobel díjas fizikusénak.... azt már minősíteni se lehet.

Secnir 2011.10.25. 13:42:51

@devuscka:
""esetleg egy Navracsics-Kövér/fideszutód (mert kinéz)"
tud valamit? Hol néznek ki?"
hm. maradjunk annyiban, hogy a fideszen belül (ha kívülről nem is látni) mutatkoznak hajszálrepedések.

@zoli_80:
"Ugye tudod, hogy ez az érvelés úgy butaság, ahogy van? :)"
már amit írtál?
ne menjünk vissza sokat az időben: 2010 április.
5 millió szavazóból elmegy választani a 46%-a!!!!! ez összesen 2.5 millió ember, a maradék kettő és fél az ún. -mno-t idézve- "a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya. "
vagyis a választásokkor felsorolt 4 párt nem ütötte meg azt a mércét, hogy szavazzanak rájuk.
Most gondolj bele: jön egy párt, nevezzük Demokrata Független Munkás és Fiatal Máspolitika pártnak, aki olyanokat mond, hogy a maradék 2.5m 2014-ben rá szavaz. a többi 2és fél pedig ugyanúgy, mint 2010-ben
ekkor a DFMFM kap 53%-ot, fidesz 32%, mszp7%, jobbik6%, lmp2%.
van oka félni a fidesznek? meg az mszp-nek, hogy GYF kiválásával GYF semmiféle igényt nem támaszt az mszp szellemi és fizikai tőkéjére? tiszta lappal indul harcba: kettő és fél millió választóért cserébe.

Várúr 2011.10.25. 13:47:11

@bdi:
Nyugodtan gondold a milla mögé akár a százszorosát. Én Milla Jovovich mögé (elé, alá, fölé) gondolom magam.

devuscka 2011.10.25. 13:49:04

@zoli_80:
Így van. A nem tudja (még) nem azt jelenti, hogy (majd) nem ugyanarra szavaz, ha eljő az ideje. Főleg ha egy kis javulás lehet érezni.

zoli_80 2011.10.25. 13:50:12

@Secnir:

Amiket te írsz, azok feltételezések, teóriák.
Én egy valamire reagáltam: arra, hogy aki 2011. október elején azt nyilatkozta, hogy bizonytalan a pártválasztásában, az szerinted biztos, hogy sem a Fideszre, sem az MSZP-re, sem a Jobbikra, sem az LMP-re nem fog szavazni 2014-ben. Az egész érvelésednek ez volt a kiindulási pontja, márpedig ez úgy téves, ahogy van.
Aki most bizonytalan, az 2014-ben még nyugodtan dönthet úgy, hogy
1. a meglévő parlamenti pártok valamelyikére szavaz, vagy
2. valami új formációra, vagy
3. egyszerűen csak nem megy el szavazni.

devuscka 2011.10.25. 13:55:48

@Secnir:
"maradjunk annyiban"_szerintem hajszálrepedések, sőt repedések mindig vannak, voltak. (gondoljon Fodorék kiválására, vagy erre talán emlékszik: belfold.ma.hu/tart/rcikk/a/0/161523/1
Szép_ nagy_ párt lett fidesz, csoda lenne,ha nem volnának ellentétek. Kérdés,hogy oldják fel.
egyébként is, Kövér-Navra párosítás kissé fura. A fővárosi polgármester vonulat inkább elképzelhető.

Szélmalomharcos 2011.10.25. 14:01:29

Smittpaliról sokaknak megvan a véleménye, de az elnöki funkció tökéletes kiüresítése egy olyan szappanopera, amiben ő is csak egy a szereplők közül

Az előző elnöki ciklus Sólyomlacijának megvolt a helye ebben a szcenárióban, amit helyenként még sikerült is túljátszania. Amikor kinevezték még örültem, amikor befejezte a ciklust annak örültem hogy eltakarodik

Szép ám amikor az elején hepciásak vagyunk, de a végére elfogyott a küzdőszellem, a mélypontot a holokosz törvény aláírása jelentette. Persze közben felmosták vele jópárszor a padlót, de attól még nem kellett volna mosogatórongyként viselkedni. Bohócból nélküle is van elég az országban, maholnap még pártot is alapítanak

Ez a mostani ellenkirály-választás aztán tökéletes bohócjáték lesz az elnöki hatalomról, alig várom már a poénokat. Több mint 20 év alatt beérik a paktum, amit az akkori hatalom kötött meg a saját átmentése érdekében. Kellett még a négyigenes népszavazás, de a rendezők most se hagyják ki a népet a cirkuszból

Bruhaha lehet röhögni nagyot

zoli_80 2011.10.25. 14:03:45

@devuscka:

Én jelen pillanatban semmi realitását nem látom a Fidesz bármilyen szakadásának.
A fővárosi polgármesterek vs. Tarlós deathmatchben pl. Orbán gond nélkül a fideszesek mellé fog állni, ha úgy látja, hogy nincs esély a megegyezésre.
Egy Navracsics vagy Kövér neve által fémjelzett szakadás szerintem megmosolyogtató feltételezés.

Secnir 2011.10.25. 14:07:56

@zoli_80:
gondolod?
mit gondolsz, az áder-féle tervezet ellen miért ágál pont az lmp és a jobbik? mert tudják, hogy esélyük sem volna bekerülni, vagy csak igen neccesen tudnák megütni az 5%-ot.

más: viszonylag sok embert ismerek, munkámnál fogva. sokan nem mentek el szavazni 2010-ben, a kérdésemre egy egyszerű választ adtak: -Kire?
2014-ben ugyanezek belenéznek a pénztárcába, megnézik az eladott autó helyét, megnézik a gázszámlákat, a kikapcsolt hűtőt: visszaemlékeznek, milyen volt 2010-ben Bajnai alatt - és elmennek szavazni.
újra fel fogják tenni a kérdést: -Kire?
nyilvánvalóan azokra, akik miatt idekerültünk, nem, maradnak az újak, hátha alapon.
2,500,000 ember.
ha nem több.
ha úgy látod, hülyeséget beszélek, vagy ezek " feltételezések, teóriák. ", akkor tedd el ezt a linket, és nézd meg 2014-ben.

devuscka 2011.10.25. 14:09:46

@zoli_80:
Tényleg mosolyogtató, ezért kérdezem.
"Orbán gond nélkül a fideszesek mellé fog állni". Ezt nem tudom. OV. nagy játékos a politikában. .-)

devuscka 2011.10.25. 14:13:51

@Secnir:
"miért ágál pont az lmp és a jobbik"- Jobbik? Simán megüti. Sőt, lehet hogy lengyelesedni fogunk 2014-re. Kissé sokan ácsingóznak a ballib szavazókra.

Nero Bianco 2011.10.25. 14:22:01

@Viktus: "Feri ellen százezrek tüntettek meg heteken át vérben úszott Budapest "

Azért ennyire nem kéne átírni a közelmult történetét, mert hamar le lehet vele bukni.
:)))

zoli_80 2011.10.25. 14:24:36

@Secnir:

Úgy látom, mi ketten teljesen más dimenzióban mozgunk.
Ha szerinted a jelenleg magukat bizonytalannak vallókból 2014-re csakis és kizárólag egy most még nem létező, új politikai erő szavazói lehetnek, akkor szerintem fölösleges vitatkozni. :)

zoli_80 2011.10.25. 14:31:47

@devuscka:

A fideszes polgármesterekre szüksége van a Parlamentben, Tarlós viszont párton kívüli, és tiszteli annyira Orbánt, hogy akkor sem fog nyílt lázadásba kezdeni, ha a dolgok nem az ő szája íze szerint alakulnak.

devuscka 2011.10.25. 14:36:14

@Nero Bianco:
Sajnos "vérben úszott Budapest". De nem a tüntetők miatt. :-(
(pestylaszlo.com/megsebzett_hun.php - elég ezt megnézni)

Viktus 2011.10.25. 14:36:19

@Nero Bianco:

Érdekel a képes illusztráció?

Chicano 2011.10.25. 14:36:47

@bdi: "a ténylegesen megjelentek mögé nyugodtan odagondolhatják a hússzorosát is. "

Vagy akár negyvenszeresét is, miért ne?

Emlékeztetnélek a 2006 előtti fideszes giga-demonstrációkra. (Azokon még akár 2 millióan is voltak. :) ) Ott egy vérprofi nagy-párt szervezte a dzsemborikat a tömeg politikailag meglehetősen heterogén volt és nagyon is tudta hogy mit akar. És ki győzött 2006-ban?

Most gondolj bele hogy ebben a millás tömegben hány olyan ember volt aki a Zorbán elkergetésén kívül egyetértett bármiben is? Ha a fidesz nagyon ki akar cseszni ezekkel az üldözött forradalmárokkal akkor tavaszra előrehozott választásokat írna ki. Ezek szépen egymás torkának esnének a fidesz meg lazán megugraná az 50%-ot.

Viktus 2011.10.25. 14:54:14

@zoli_80:

Akarna sem tudna mást tenni Tarlós , mint szépen csendben visszavonulni. Élete fő célját elérte szerepel a nagy könyvben, mint Budapest főpolgármestre ... ráadásul valószínűleg ő lehet az utolsó nép által választott ezen minőségben.

Nero Bianco 2011.10.25. 14:56:51

@Viktus:
Nem.
Már láttam mindet.

Viktus 2011.10.25. 15:07:32

@Secnir:

Fideszen belül semmiféle hajszálrepedés nincsen, aki v.mennyire követi a Fidesz alakulását az látja.

Kövér semmiféle elégedetlenségre nem készül sőt pl. a saját nyájban ő készítette elő tudatosan már évekkel ezelőtt a fizető helyek csökkenésének benyelését.
A mi választókerületünkben pl. központilag vezérelt helytartó érkezett Pestről 2009-ben, és helyből leépítette a régi Fideszes csapatot majd pár behódolóval megcsinálta az új helyi fideszt, és a képviselő testület is ennek megfelelően cserélődött le. Pár éves új arcokra, akik elfogadták szó nélkül a központi irányvonalat. Nem lesz itt semmiféle hajszálrepedés meg szakadás. Egy neves ember maradt meg a régi csapatból helyben polgármester-ogy- képviselő titulusban meg egy nyugdíjas kdnp-s a testületben aki ilyen kamu alpolgármesterséget is kapott.

Az nem igaz, hogy a fidesz nem tervezett előre semmit előkészítették a terepet a vízfejű bürokrácia leépítésére csak nem tudom mikor lépik meg, vagy mire volt jó, ha nem lépik meg mégsem ... mert hosszútávon bukta a sok súlytalan arc.

VT Man 2011.10.25. 16:28:33

Alternatív elnök?

Ki is legyen.. Legyen: Gyurcsány Ferenc!

VT Man 2011.10.25. 16:31:52

@Secnir:
"2014-ben ugyanezek belenéznek a pénztárcába, megnézik az eladott autó helyét, megnézik a gázszámlákat, a kikapcsolt hűtőt: visszaemlékeznek, milyen volt 2010-ben Bajnai alatt - és elmennek szavazni."

Te hülye vagy?

Bajnaira? Aki először törvénybe iktatta az ingatlanadót???

Ja, persze, szavazzunk arra, aki azt mondta, hogy mindenki fizessen ingatlanadót, értéktől függetlenül!
A nagyi házára pedig jelzálogként írják fel.

(Amúgy megjegyzem, nem értem a Fideszt se, hogy ők miért erőltetik szintén az ingatlanadót, ez elég lábonlövésnek tűnik.)

pannonfunk 2011.10.25. 16:42:53

@STX Joe: hát ha a cél a KE intézményének totális leépítése, akkor szerintem tökéletes választás lenne :)

bdi 2011.10.25. 16:53:31

@Chicano: "Emlékeztetnélek a 2006 előtti fideszes giga-demonstrációkra. (Azokon még akár 2 millióan is voltak. :) ) "

Ez régi történet, de ezt a 2 milliót csak az hisz el aki nagyon "hiszékeny" vagy havi fixet kap érte.

Lorp 2011.10.25. 17:09:19

Egy másik blogon már javasoltam, de itt akkor újra: Az alternatív köztársasági elnök posztra a legalkalmasabb ember szerintem Tóta W lenne. Mindent megtestesít amit erről a dologról tudni érdemes.

bz249 2011.10.25. 17:18:14

@STX Joe: egyebkent erdekes ez a Bajnai nevu ficko a balos folklorban mar olyanok terjednek rola, hogy az o kormanyzasa idejen felminositettek az orszag adossagbesorolasat (ehhez kepest ugye: www.portfolio.hu/img/upload/2011/10/111018ratingnomura.jpg oke abban az egy evben pont nem minositettek le minket... dehat ugye Bajnai miniszterelnoknek nyilvan semmi koze Bajnai gazdasagi miniszterhez) vagy, hogy o bezzeg kepes volt betartani a koltsegvetesi hianycelt (ami ugye indult a GDP 2.6%-rol, ezt meg 2009 februarjaban 2.9%-ra emeltek, majd majusban Bajnai es Oszko 3.9%-ra emelte, amit aztan mar majdnem betartottak, mert vegul 4.5% lett).

Viktus 2011.10.25. 17:22:23

@STX Joe:

hvg.hu/itthon/20111024_Gyurcsany_MSZP_frakcioalakitas

:D ő egyenlőre elvan a frakció alakítási bonyodalmakkal egy ideig :D

bz249 2011.10.25. 17:33:50

@Viktus: milyen erzes lehet alulmaradni konspiracios kepessegekben Mesterhazy Attila elleneben?

Chicano 2011.10.25. 17:41:03

@bdi: Gondolom a szmályli a szövegben elkerülte a figyelmedet.

Google 2011.10.25. 17:47:46

@bz249:

Talán egyszer Gyurcsány maga is észreveszi, hogy ő megy szembe a forgalommal, vagy nem?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.10.25. 18:59:39

@Lorp:
Igen, azt hiszem teljes mellszélességgel mögé tudnánk állni az ügynek.