Kommentszűrés
’11 okt
24
11:11

Zbrodnia bez kary – Biszku Varsóban

Írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

 A Varsói Magyar Kulturális Intézet meghívta a Biszku-filmet és minket is. Jó néhány országban vetítették már a Bűn és büntetlenséget (lengyelül: Zbrodnia bez kary), de Varsóban meglepett minket, hogy a bő háromszáz fős moziterem majdnem teljesen tele volt érdeklődő lengyelekkel csütörtök este. Maga a helyszín is különleges volt: a mozi az irtózatos méretű Kultúra és Tudomány Palotájában (leánykori nevén: Pałac Kultury i Nauki imienia Józefa Stalina) található, ami a nagy Sztálin ajándéka volt a lengyel népnek.

  Tischler János, az intézet igazgatója és a film egyik szakértő történésze szervezte a bemutatót és a végén Wittner Máriával együtt mesélhettük el, hogy mit érzünk Biszku Béla iránt. A nézőtéren '56-ban Budapesten, a magyar szabadságharcban részt vevő idős lengyelek is ültek, de sokan voltak fiatalok is. A nézők együtt sóhajtoztak-nevettek a film alatt az erősebb mondatokon. A legjobban talán azt a jelenet értékelték, amikor Biszku kijelentette az anyja vallásosságával kapcsolatban, hogy ő tiszteletben tartja mindenkinek a meggyőződését, cserébe elvárja, hogy az ő meggyőződését is tartsa mindenki tiszteletben. 

  A lengyelek fényévekkel előttünk járnak a kommunista bűnözők felelősségre vonásában, de megdicsértek minket, hogy lassan mi is haladunk. A lengyel egyébként a legkedvesebb nép a világon, ha valaki nem hiszi, járjon utána. Mi - Kiss Sanyi operatőrünkkel és főszerkesztőnkkel – alaposan elmerültünk a varsói vendégszeretetben.

  További jó hírek még a filmmel kapcsolatban, hogy az M1 is levetítette a múlt héten, október 28-án pedig Stuttgartban mutatjuk be az ottani magyar intézetben. Beválogatták különböző filmfesztiválokra is Szerbiában, Romániában, Olaszországban és Írországban. Így már sok-sok fordításban köszönnek vissza Béla bácsi örökbecsű mondatai. Ha érdekel a film további sorsa, csatlakozzatok a Bűn és büntetlenség Facebook-oldalunkhoz, vagy akár új sorozatunk csoportjához is. Ezer hála!

Fotó: Kiss Sanyi

Címkék: varsó lengyelország biszku béla bűn és büntetlenség

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr153323623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atisz 2011.10.24. 11:26:04

Gratula és köszönjük.

VI. Béla 2011.10.24. 11:28:49

Ehm, szívesen olvastunk volna egy interjút a vendéglátókkal.

Oblomov 2011.10.24. 12:49:55

@VI. Béla: A vendéglátó Tischler János, a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója volt.

Persze vele is készülhetett intervjú, ahogy a stuttgarti Ódor Lászlóval, remélhetően a párizsi Ablonczyval is. Talán TuRuL-t ezért cipelték/cipelik magukkal a műszészek - hogy kivételesen gonoszkodjak egy jót. :)

VI. Béla 2011.10.24. 14:58:25

@Oblomov:

Akár vele is, de a lengyelek véleményére lettem volna kíváncsi.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.10.24. 15:14:32

@VI. Béla: @Oblomov: Sajnos nem készítettünk interjúkat. Viszont az egyik srác megígérte, hogy kikérdezi a lengyel feleségét, hogy mit gondol/ért a filmből és majd megírja. Ha tényleg megírja, akkor felteszem ide.

gyabonyi 2011.10.24. 18:00:51

Lassan 3 éve Lengyelországban élek, és azt kell mondjam a hozzáállásuk, ismereteik Magyarországról vegyes:
- Az idösebb korosztály még mindíg úgy gondolja Magyarország a kánaán, az alapján amit 20-30 éve látott, amikor hozzánk járt a lengyel piacokra seftelni. Azóta sem jártak ott persze, így nem tudják értékelni mennyivel többet és gyorsabban fejlödött Lengyelország az elmúlt 10 (tíz) évben.
- A fiatalok nem tudnak semmit sem Magyarországrol.
- OV-t és a magyarokat azért szeretik a PIS választói, mert úgy tartják/tudják OV határozottan EU ellenes.

WLaci 2011.10.24. 22:26:49

Szánalmas ez, főleg 2011-ben, az alkotmányos demokrácia szétcseszése idején. Biszku Béla b+, tényleg ez a lényeg most.

Bell & Sebastian 2011.10.25. 00:13:56

Trapperek! Amilyen hátszeletek van, életetek végéig haknizhattok ennek a rókának a bőreivel. Berlin, London, New York, a hajam jól áll.

Most nem azért mondom, de Pavlov szerint vámpír van a csapatban, ha mindenkinek ki van szívva a nyaka.

Jut eszembe, azzal a polarizált szemüveges tiszttel mi van? Agyonlőtték már, vagy bejár még hozzá a Szolidaritás a kórházba?

ü.:
badlittlepig

Whitedog 2011.10.25. 00:55:45

Sajnos Aczél György mind a tíz ujját megnyalná, ha tudná, unokái generációjában ilyen remekül, csont nélkül kinevelhető a szervilis, seggnyaló értelmiség, akikből adandó alkalommal ugyanúgy felemelkedne egy fideszes Biszku Béla, mert ugye a kétharamad az mindenre felhatlamazást ad.

Bell & Sebastian 2011.10.25. 01:19:15

@Whitedog: Sajnos már Appelnél elválnak az útjaink, zseniális kultúrpolitikus volt, mintaszerűen adagolta a nyalás és farbarúgást, meg a pénzt. Lehetett alkudni, mint a perzsavásáron, akinek nem tetszett, az próbálkozhatott kinn. Meg is próbálták sokan, közülük mennyit tudsz fölsorolni, szembeállítva a kényszerűségből magyar sztárságba süllyedtekkel?

Az meglep, hogy azt gondolod, eszköztelen értelmiségi létezik. Paripán lovagol, fegyvert forgat és pénzért harcol az is, mint mindenki más. Már alig várom ezt a mondabeli Bélát, aki karaktergyilkosságokra ír alá parancsot. Féljen, akinek van rá oka. Hosszú távon kiderül, mi a maradandó, csak eddig kissé egyoldalú volt az osztás, nem gondolod?

nick grabowski · http://fpa-mcc.blog.hu 2011.10.25. 19:32:39

Köszönjük, hogy ott lehettünk -- lengyel kolleganőim ma jöttek oda hozzám, hogy számukra is nagy élmény volt a film, és hogy nagyon tetszett nekik.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.10.25. 19:52:28

@nick grabowski: örülünk :) A lengyel kolléganői mit értettek a filmből? Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a külföldön mi érthető, mi nem. Mi az, amit megjegyeztek? Van-e esetleg olyan rész, amit nem értettek?

nick grabowski · http://fpa-mcc.blog.hu 2011.10.25. 21:39:26

@lelkylola: A film és a történet egyes elemei és az elmúlt 20 év lengyel történelme/múlttal való szembenézése között szerintm elég egyszerű párhuzamokat vonni. Konkrétan a kérdésére azért nem tudok válaszolni, mert erről köztünk nem esett szó, viszont az elejtett mondataikból az derült ki, hogy (szinte) teljes mértékben megértették --- a filmet (ez természetesen a fordítók, feliratozók nagy munkáját is dícséri). A film utáni beszélgetés során az Önök beszélgetőpartnere tett egy-két utalást, mondott egy-két nevet stb., ami szerintem a lengyel közönség nagy részének idegen volt, és erre akkor nem is kaptak magyarázatot (pl. Mansfeld Péter szerintem idegenül csenghetett a lengyel közönségnek; az ő kapcsán szokták mondani, hogy volt a poznańi felkelés során egy hasonló sorsú fiatal lengyel srác, aki szimbolikusan hasonló/ugyanazt a szerepet tölti be, mint Mansfeld nálunk [http://en.wikipedia.org/wiki/Romek_Strza%C5%82kowski])

Mások, akik szintén lengyelként velünk együtt nézték, hasonló véleménnyel voltak: nagyon örültek, hogy ezt a filmet mutatták be (érdeklődtek második vetítés felől --- ha már itt járunk: DVD-n [a felirat miatt kérdezem] meg lehet a filmet szerezni?). Kicsi a merítés, de csak pozitívat hallottam eddig vissza.

Gázálarcos 2011.10.25. 23:49:58

Úgy látszik, lolácskának nincs más témája, mint egy Zagyva-interjú, vagy a Biszku-film.