Kommentszűrés
’11 okt
24
08:31

Szabad ország, szabad félni

Írta: dobray

  Megtekintettem tegnap az új retorikai magasiskola egyik első politikai orgazmusát tegnap, a Szabad Sajtó útján. Unalmas, közhely-pufogtató tüntetés volt, alulmúlva talán az eddigi összes demonstrációt, amin jártam. Annyi kiderült: szabad országban élünk, ahol szabad félni, és aki olyan kretén, hogy félni akar, azt én nem fogom lebeszélni.

  Tüntetni természetesen szabad, szép módja ez a politikai vélemények kinyilvánításának. Nem is magával a tüntetéssel volt a baj. Nem is azzal, hogy olyanok tüntettek, akiknek a világnézete távol áll az enyémtől. Úgy is lehet érdekes, mélyebb mondanivalóval terhelt megmozdulást szervezni. Ám a millás szónokok többsége talán jobban tenné, ha követné a frontemberük által dalba foglalt disszidens barátokat Londonba, ahol a Hyde Parkban kisebb, ámde értő közönség előtt sajátíthatnák el a szónoki mesterséget.

  Kedves millások, az általatok a Rákosi-rendszerhez hasonlított Orbán-rezsim nem hívta be az oroszokat vagy vetette be Pintér pribékjeit a szétverésetekre, ahogy a korábban az öncenzúra üres címlapjával, vasárnap pedig millás különszámmal megjelent Népszava sem a viktatúra miatt haldoklik, hanem azért, mert a szent piac nem tartja el. A titeket elnyomó hatalom árnyékában úgy szövegeltek, ahogy akartok. És így tesz a balos sajtó is, ahogy minket sem cenzúráztak még a kormánykritikus véleményeink miatt (a liberális establishmenten élcelődő posztjaink miatt ellenben nem egyszer kaptunk már fenyegetéseket jó nevű demokratáktól).

  Facebook-forradalmas, minden véleményt szabadnak gondoló lelkületetek azonban megengedte, hogy a szólásszabadságért való rettegés közepette feljelentésre buzdítsatok valaki ellen a főnökénél, csak mert keresetlen szavakkal mondta meg (szerintem nagyon is helyén való) véleményét modoros, affektáló énekesnőtök igen mély világlátásáról. Az oknyomozást a nyílt sisakos küzdelemben maga a HVG kitűnő, bátor újságírója, a Pulitzer-emlékdíj küszöbén álló hvg.hu vállalta magára. Úgy látszik, a sajtószabadság nektek csak addig fér bele, amíg meg nem sértik érzékeny kis lelketeket. De bemutatni a középső ujjal a videóklipben, az igen. Kemény, bátor, rendszerellenes tett! 

  Nézzük az üzenetet: a tüntetésszervezők egy olcsó, kompakt konfekció-tüntetéscsomagokat áruló nemzetközi lánctól vásárolhatták a mondanivalót, az ugyanis annyira mély és megható és konkrét volt, hogy a világ bármelyik pontján alkalmazható lett volna. Szinte vetekedett a felháborodottak, az október 15-i világforradalom jelszavaival, amelyek eljutottak addig a politikafilozófiai csodáig, hogy „építsünk egy jobb világot”

  „Ötvenhat azt jelenti, hogy hiszünk a köztársaságban, az Orbán-rendszer nem hisz a köztársaságban, hanem önkényuralkodik, megfosztja az embereket a létbiztonságtól és a gazdag keveseket támogatja” – mondta Istvánffy András a 4K-tól. Biztos az önkényuralom miatt lehetett tegnap szabadon, kordonok és birodalmi rohamosztagosok nélkül tüntetni (tudom, még csak épül). Egyébiránt: én például nem hiszek a köztársaságban. Szarok a köztársaságra, és szeretem a monarchiákat. Hinni meg Istenben hiszek.

  Dénes Balázs (TASZ) „olyan rendszert szeretne, ahol a szabadság és a demokrácia nemcsak a polgároknak, hanem a hatalomnak is az eszménye. Nem szabad hallgatni, mert ha tovább hallgatunk, akkor máris győztek a demokrácia ellenfelei.” Ehhez még jöttek olyan szövegek, hogy az előző húsz év összes politikai elitje elmehet a fenébe, mert itthon nincs képviselete a többségnek, a többség nem talál magának az ő nézeteit képviselő pártot. A szokásos elitfikázó közhelyek. Megnézném, ha az ex-kendermagos füvesek berobbannának a politikába, és szépen leváltanák a rendszert, mennyivel lenne szebb, jobb, normálisabb a szivárványos, lebegős szép új világ. Ja, tudom, nekik nem feladatuk kormányozni, ők ahhoz nem értenek, ők csak ugye megüzenik, hogy milyen rendszert akarnak, aztán a tisztelt politikusok építsenek olyat.

  További, eldobható, avagy a világ bármely részén újrahasznosítható jelszó volt, hogy „nem tetszik a gőg, és az önkényes, törvénybe foglalt marhaság” meg hogy „kilátástalanság és félelem van”. Tulajdonképp simán beleillett volna a képbe az egykori MSZP-s jelszó, a „több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak”, ahogy a Fidesz ellenzéki évei alatt hangoztatott faék egyszerűségű megnyilvánulásai is.

  Dorottyáéknak azt üzenem, hogy bánjanak mértéktartóbban a „mindenki” és a „senki” terminusokkal. Én például nem félek, és a környezetemben sem fél senki. Sőt, az orbáni diktatúra előtti időkben, Gyurcsány kardlapos tömegoszlatásaikor sem féltem, pedig százszor szarabb volt a politikai közérzetem, mint most. Igaz, gyakran előfordul, hogy nem érzem magam demokratának sem.

  Azt sem a narancsos rémuralom találta ki, hogy „el lehet menni Magyarországról”. Megénekelték-e akkor valahol a disszidáló haverokat? Esetleg lehetne pár ötlet arra is, hogy a magasabb fizetés miatt külföldre távozó munkavállalóknak (köztük a haveroknak) ki és miből adjon magasabb fizetést, egy örökké deficites, nyomasztó méretű adósság súlya alatt nyögő országban? A szart se érő diploma értékét meg aztán tuti, hogy a Zorbánnak kéne biztosítania. A nevetekben meg senki nem csinál hülyeséget, mindenesetre nem látott még olyan országot a világ, ahol egy kormány döntéseivel mindenki azonosulni tudott volna. Erről szól a demokrácia.

  Kocsis Máté felesleges, elterelő, semmit meg nem oldó hajléktalanos-népszavazásos akcióját lehet szidni, de talán az érveit is figyelembe lehet venni arra vonatkozólag, hogy mit csináljon a nyolcadik kerület az oda ömlő hajléktalanokkal. Ha meg a közmunkára és segélyekre gondoltok: a szerzett jog elvehető, senkinek nincs joga ahhoz, hogy az állam mindenképp biztosítson neki egy bizonyos életszínvonalat. Talán hallottatok a költségvetés kiadási és bevételi oldaláról, ezek egyensúlyáról, s ha körbenéztek mediterrán barátaitoknál, azt is sejthetitek, mi a vége, ha huzamosabb ideig mínuszos a kassza.

  Summa summarum: az egymillások tüntetésének jelszavait bármelyik országban el lehetett volna sütni, biztos van pár tízezer olyan svéd, akinek nem tetszik az ottani rendszer. Az biztos, hogy ha Észak-Koreában vagy Fehéroroszországban nem tetszik valakinek a rendszer, akkor a minimum az, amit a köztársaság rendőrségétől kaptunk 2006. október 23-án. Azt viszont ne gondoljátok komolyan, hogy az állam azért van, hogy nektek mindent megadjon, de semmit se kérjen. Köcsög állam, beleszól, hogy mit csinálok! Köcsög állam, nem ad pénzt! Az állam arra való, hogy pénzt adjon, toljon mindent a seggünk alá, aztán fogja be a pofáját! Hogyne!

  Ha nem tetszik a rendszer, alapítsatok pártot. Abban nem vagyok biztos, hogy a pártpolitikában ma nem képviselt többség beáll mögétek, talán 1.000.000 89.860 szavazótok sem lesz, abban viszont biztos vagyok, hogy ha itt Dénes Balázs, Istvánffy András, Karsay Dorottya és Papp Réka Kinga kormányozna, az igazi, európai értelemben vett politikai mulatság lenne.

  Félni a legtöbbször az fél, aki félni akar. Azt a bibói közhelyet pedig el lehet felejteni, hogy „demokrata az, aki nem fél”. Akkor minek ordibáltok a mikrofonba egyre hangosabban? Félnétek a csendtől?

  Én is szebb, jobb rendszert akarok! Cseh sört, olcsó magyar bort, mert igazságtalan, hogy az igazán jó borokat, meg az igazán jó szivarokat csak a gazdagok engedhetik meg maguknak! És az állam takarítsa legyen szíves az utcát a házunk előtt!

  Hogy Hvg.hu úrnak/úrhölgynek ezúttal kevesebb értékes munkaórájába kerüljön az oknyomozás, egyes linkeken a sötétben bujkáló, névtelen-arctalan blogger dekonspirálására alkalmas írásokat rejtettem el.

Címkék: nem tetszik a rendszer

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr533325311

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Levél Dorottyának 2011.10.31. 09:00:31

Kedves Dorottya, nem kívánnám én zaklatni kegyedet, pláne minisztériumi alkalmazotti szinten értelmezett szexista bunkó módon nem, de vannak bizonyos közlendőim az Ön számára, és emiatt határozottan úgy érzem, hogy meg kell szólítanom Önt....

Trackback: Levél Dorottyának 2011.10.31. 09:00:31

Kedves Dorottya, nem kívánnám én zaklatni kegyedet, pláne minisztériumi alkalmazotti szinten értelmezett szexista bunkó módon nem, de vannak bizonyos közlendőim az Ön számára, és emiatt határozottan úgy érzem, hogy meg kell szólítanom Önt....

Trackback: Félelmetes mondatok 2011.10.27. 19:43:56

A Mandineren Dobray tollából a millások tüntetésének felszólalóit bíráló írás jelent meg. Azzal egyébként nincs baj, hogy Dobray picit "helyére teszi" a tüntetőket, kétségtelen, hogy létük és akciójuk jelentőségét, "történelmi" jell...

Trackback: Csak egy újabb pótcselekvés? 2011.10.25. 12:56:45

Az 1988. március 15-i tüntetés 1956 óta a Kádár-rendszer addigi legnagyobb ellenzéki tüntetése volt. (...) ...mindvégig három transzparens volt látható, melyeknek a jelmondatai: „Sajtószabadságot!!!”, „Egyesülési szabadságot!”...

Trackback: Velünk élő hősök 2011.10.25. 08:44:27

Dobray, Megadja, Szerető: a velünk élő hősök, akik nem féltek a szemkilövető, kardlapozó Gyurcsány-rendszer idején, és nem félnek most sem kiordítani minisztériumi szolgálati autójuk ablakán, hogy kinek van faszhiánya, ki mit merjen követelni az államt...

Trackback: Zsebcipolla kabaréhónapja 2011.10.24. 21:10:41

p { margin-bottom: 0.21cm; }Tanulságos volt az utóbbi hónap.  p { margin-bottom: 0.21cm; }Tanulságos volt az utóbbi hónapHajléktalanügyi népbiztossá vált Józsefváros hajléktalanüldözője, Hoffmann Rózsa államtitkár asszony esmég kapott néh...

Trackback: Alternatív köztársasági elnököt! :-) - fotó, videó 2011.10.24. 09:56:17

Nahát, hogy micsoda véletlenek vannak...Az UTV Közlekedési képinformációs portál kamerái érdekes módon már megint meghibásodhattak, ugyanis – akárcsak március 15-én – most sem lehet látni élőképeket az Egymillióan a sajtószabadságért tüntet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blogvadasz 2011.10.25. 06:59:54

" Azt viszont ne gondoljátok komolyan, hogy az állam azért van, hogy nektek mindent megadjon, de semmit se kérjen. " -

Te gyerek , cinizmus határtalan.
Amikor Gyurcsány ugyanezt mondta csak más szavakkal, hogy elég volt az adakozásból, dolgozni is kell a célért stb, akkor Ő volt a legnagyobb ellenség és, hogy mondhat ilyet stb. Aztán kiment a csűrhe randarílozni. Mindegy. Most meg ugyezt ugatod vissza ? Szerinted az a sok ember azért ment ki , mert ingyen akar bármit is , ha ennyi jött le akkor tényleg megette a fene ezt az egészet ami itt van. Lehet hogy a fele füves hippi, és az is lehet hogy nagy része csak show, de van mögöttes is , és az túlmutat azon, hogy gonosz állambácsi nem ad pénz , azon túl már igen is félni kell.....

betyár (törölt) 2011.10.25. 07:05:01

@A Hannibal Lektűr-attitűd:
obassz! úgy olvastam. de azon ez sem segített:). tudod az a különbség a korabeli bécs, párizs és pozsony között, hogy pozsony magyarország része volt, szemben a két említett várossal, noch dazu a magyar országgyűlés is ott ülésezett. a pesti fiúk meg a kanyarban sem voltak. a követek ugyanis március 13-án csomagban fogadták el azt, amit 15-én a 12 pontban követeltek. ergo ők csak pozsony nyomában kullogtak:)

betyár (törölt) 2011.10.25. 07:05:56

@tyto:
csípem azt a húhanagy előítélet mentes eszét.

Walter Melone (törölt) 2011.10.25. 07:27:16

Hülye ez a Dobray. (Y-nal, persze, hiszen monarchia béli nemesi nick ez... )

Egy dolgot nem vesz észre a kusza gondolataitól: van Budapesten 50k (?) ember, akik többnyire az értelmiséghez tartoznak, 30as éveikben járnak, és nagyon elégedetlenek a jelenlegi kormány munkájával, olyannyira, h még tüntetni is kimennek hidegben, esőben.

Ennek bizony van ereje, bármit írjon is itt a minisztérium sajtószolgálata.

Olyan ez, mint amikor a kisgyerekek ülnek az ágyon, fejükön takaró, körülöttük sötét, az ágy alatt meg szörnyek, és azt ismételgetik: "nem félek, nem félek"

btw.: az első mondatban van egy otromba szóismétlés.....

becsoccsent 2011.10.25. 07:38:13

basszus, a mandiner egyre rosszabb. mi tortenik, itt is veglegesen atvettek a vezetest az orbanistak a normalis emberektol?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.10.25. 07:41:28

jaj de szar írás, ideges, hisztis, katolikus elfojtásos rángó idegbetegség, tehetségtelenül előadva. dobray, ezzel csak az ellenséget, a titókat, melonokat szolgálja.

és ha az általam mélyen megvetett demokráciának csak egy icipici értelme is van, a bng levadászásának lehetősége, az. :)

VI. Béla 2011.10.25. 07:54:32

@Walter Melone:

Itt Mucsán viszont nem is érdekli az embereket. Ezen kellene elgondolkodnia a pösti izgágáknak.

Walter Melone (törölt) 2011.10.25. 08:05:12

@VI. Béla:

Nem is Mucsára ment tüntetni ez a "néhány tízezer" ember.
Ti csak legyetek nyugodtan, ganajozzatok disznóólat, és még akár miniszterelnök is lehet belőletek... ;-)

VI. Béla 2011.10.25. 08:13:31

@Walter Melone:

Na látja ez az a fölényeskedés, ami miatt nem akarjuk magukat a kormánynál látni.

Valandil 2011.10.25. 08:14:35

@Papirius Cursor: Amikor valaki ennek leveréséért kapott magas nyugdíjat, akkor jogos a visszavétel.
Meg kellene nézni, kik azok, akik szh-s nyugdíjat kapnak. Na azokat Vizestál módra beperelni, leülőset kérni nekik, hátha jól belehalnak - ha már akasztani nem lehet.

Linkas 2011.10.25. 08:21:55

Kedves Blogíró!
Lehet, hogy azért nem verték szét a tüntetést, mert békés volt? Nem gyújtogattak, törtek-zúztak nem támadtak a rendőtökre. Tudom neked furcsa de így is lehet. Amúgy az írás végtelenűl elfogult. Ahogy mondani szokták ki kellene húzni az orrotokat az Orbán seggéből és ideje lenne körülnézni. Vannak jobb perspektívák is.
Mellesleg a deficites országnak talán spórolni kellene. Mondjuk a futball stadionokon, a járásokon a felesleges megyei és kerületi önkormányzatokon, a MOL vásárláson, a bürokratikus vízfej növelésén.
" Ha meg a közmunkára és segélyekre gondoltok: a szerzett jog elvehető, senkinek nincs joga ahhoz, hogy az állam mindenképp biztosítson neki egy bizonyos életszínvonalat."
Értem. Tehát nem kötelező nyugdíjat, táppénzt sem fizetni, nem kötelező az orvosi ellátás az alapfokú oktatás. Sőt az írott szerződések sem kötnek.
Na ezt hívják anarchiának.
Kedves bligíró! Hidd el többre is képes vagy ( a valószínűleg értéktelen diplomáddal együtt) mint hogy egy beteges ember wcpapírja legyél.

tamas222 2011.10.25. 08:40:47

Igazad van ,nem kell felni,csak tudod amig te megtehetted,hogy kisetalsz tuntit nezegetni,az orszag 90%-a nem tehette ugyanezt.
Sot az aki nem tehette meg ,hogy a neten kovesse a beszedeket nem is tudott rola,mert valahogy a tunteteseket ,melyen kedvelo Hir tv is lemaradt az esemenyrol,az Mtv-n meg pl focimeccset nezhettunk,a Mrd-megemlekezeseket hallhattunk..........,aztan a webkamerak is elromlottak.Mind.De Te legalabb nem felsz ,neked soha nem lesz mitol,Te beallsz a sorba barmerre menjen.Hat elni tudni kell, nem kell felned a segg arnyeka megved naptol-esotol semmi gond,very happy.

betyár (törölt) 2011.10.25. 09:41:43

@Walter Melone:

legalább maguk libbantak konszenzusra juthatnának egymással: a komcsi nómenklatúra gyerekei vagyunk-é, akik simán belepuhhanunk a tutiba, vagy disznóganéjban tapicskoló bunkóparasztok:).

tyto 2011.10.25. 09:42:08

@málnási:
én mint ellenség......de legalább ne schmittezted volna el a nevemet.....

betyár (törölt) 2011.10.25. 09:42:51

@betyár:
a belepuhhanunk se rossz, de inkább: belehuppanunk.

bombajóboxoló 2011.10.25. 09:49:13

na ja és amikor a magyarok érezték magukat szarul a saját hazájukban....

S.O.A. 2011.10.25. 09:51:18

Váccpáör Girlpower Peacelovehappiness Dorka, aki maximálisan elítéli a szexizmust, de bemutat kabbe jelet és masszívan használja a "kurva" szót a klipben kap egy hithű keresztyén konzervatív ajánlatot egy jó vasárnapi döngetésre egy Robin Masters néven blogoló minisztériumi alkalmazottól (amolyan reakció a reakciósokra jelleggel), amely alkalmazottat egy HVG mutat be valódi nevén, amely "leleplezésre" meg egy sértődöt válaszposzt érkezik ugyanott, kiemelve benne, hogy még a tüntetés is szar volt.

Azért egyikőtök se sámli, Hölgyek/Urak! Csak így tovább, én bekészítettem a popcornt!

Csülök 2011.10.25. 09:55:01

És még egy nyamvadt kukát sem gyújtottak fel! Hát miféle tüntetők ezek?

Atisz 2011.10.25. 09:57:14

@algi: Nem, rosszul érted. Az a helyzet, hogy baromi gáz a mai helyzetet 1956-hoz hasonlítani (hiszen nincsenek szovjet tankok az utcán), vagy akár 2006-hoz (mivel nincsenek terroristának álcázott randalírozó rendőrök) és ebben a közegben ilyen és ehhez hasonló dolgoktól félni.
Félni persze jó, de csak akkor ha nincs mitől. Ezért is szeretik ezt most annyira Dorottyáék.

shearer86 2011.10.25. 09:58:37

a szerzőnek:

1. el lehet menni. ezt hagyjátok már abba, de nagyon gyorsan 2 dolog miatt is. Amikor GYF mondta ezt, fel voltatok háborodva és hápogtatok ezerrel, most hogy már nektek kedvez, idézgetitek? :) másrészt fogjátok már fel, hogy ezt a munkáltatóknak mondta, aki ellen szeretett kormányotok is szabadságharcot vív :)

2. hajléktalankérdés: attól hogy beszélünk egy problémáról, az még nem oldódik meg. Ennek nagyon jó példája a Jobbik, akiknek problémafelvetései nagyon jók, de megoldási javaslatai Kocsis Máté szintjén állnak.

3. félni én sem félek. csak a fejemet fogom a kormány ostobaságai és alkalmatlansága valamint a hozzád hasonló seggnyalók miatt, akik próbálják elbagatelizálni az eddigi legnagyobb kormányellenes tüntetést. bár kétségtalenül lesz ez még nagyobb is.

4. ha nem látod az összefüggést a békésen demonstráló tömeg és a rendőrök viselkedése között, akkor sajnálni tudlak.

5. az pedig hogy az idióta haverodat véded és még mindig nem értitek, hogy miért gáz, ha egy köztisztviselő ilyeneket írogat, megint csak téged minősít.

6. fogadd meg Tóta W. szavait plíz, jobb lesz mindenkinek :)

mrgumby1 2011.10.25. 10:05:47

előző főnököm magas beosztású köztisztviselőként publikált a népszabiba, oszt ezért megkérte a kabinetfőnök, hogy máskor elébb gondolkodjon az összeférhetetlenségi szabályokon, most pedig szépen menjen új állást keresni.

egyébként a népszabis cikk mást nem mást kúrásra felszólító hangvételű volt, csak védte a szocikat (magukat).

ezt úgy minősítették, hogy párt érdekében közszereplést vállalt. de nem lep meg, hogy az egy ponttal előtte található "nem tanúsíthat olyan magatartást, amely hivatalához méltatlan", manapság elkerüli a mandineres, rendszer csecsein csüngő motkányok munkáltatóinak a figyelmét.

babarczyeszter 2011.10.25. 10:06:28

Apró komment. Rákosi nem hívta be az oroszokat. Velük jött, ugyanis elvesztettük a háborút.

Szívesen hallanám, mi volt az a nagyon részletes, közpolitikai csomag, amelyet egy tömegrendezvényen ismertettek eddig.

Nem arról van szó, hogy demokrácia van-e. Arról van szó, miért ilyen arrogáns (és már hülye is) a kormány. Miért hazudozik össze-vissza. Miért képtelen Gyurcsánynál hatékonyabb kormányzást produkálni, amikor, basszus, kétharmada van! És teljes nyugalommal el is foglalta az összes közjogi intézményt, valamint a médiát.

Egyébként pedig sokan félnek. Nem olyan Rákosi-korszak-módon, inkább olyan Kádár-korszak-módon. Ha csókolgatni kell a Nenyit meg a Preambulumot az iskolákban, akkor eszébe juthat a tanárnak, hogy mi lesz, ha nem csókolgatja.

Az első millás tüntetéseken alig találtunk valakit, aki fel mert lépni. Félnek. Igen, félnek -- nem attól, hogy elviszik őket, hanem attól, hogy kirakják őket a munkahelyükről. És jogosan. Mert ki is rakják őket.

algi 2011.10.25. 10:25:00

@Atisz: A kurva anyádat terroristázzad le!

Lasombra 2011.10.25. 10:25:44

@mrgumby1: ez valószínűleg azért van, mert ez a fajta megnyilatkozás egyáltalán nem méltatlan a Párt apparátusaihoz. ellenkezőleg ott ez az elvárt színvonal.
az ilyen tockos-koki kommunikáció, érvelés gyanánt személyeskedés, karaktergyilkolászás egyéb opcionális böfögés stb.

ott elvárás erre szintre aljasodni. görcsösen, fogcsikorgatva öklöt rázni a dobogó csúcsán, a világ tetején, a kétharmados hatalom tudatában. az ő sasuk mégiscsak legyekre vadászik.

meg kell hagyni, lényegében ellenzék nélkül, minden hatalmi ág (ideértve a médiát is) felügyeletével vagy kézi vezérlése mellett vitathatatlanul bravúr idáig jutni másfél év alatt.

saját magát lőtte hasba a kormány.
lassú, fájdalmas halál lesz. de szerintük minden a terv szerint halad, ők így párbajoznak...

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.10.25. 10:31:45

@algi:

Ebben az a vicces, hogy ha választani lehetne melyik út lenne szimpatikusabb ?!
1. Tüntetgetni, pofozgatni a szart. Majd 2014-ben egy másik szépen hazudó tolvajbandát választani, akik folytatják azt, amit most orbánék (miközben bőszen rájuk kenik a problémák okait).
2. Elgondolkodni (mindkét oldalon) és összeállni a "rettenetes, kukagyújtogató" jobbosokkal, és kikergetni a parlamentből (akár az országból) a mi "szeretett politikusainkat". És talán ezzel megdönteni a "rendszert" és KÖZÖSEN egy jobbat építeni. (tudom, ez egy utópia)

De amíg nem vagyunk képesek megérteni a máshogy gondolkodók félelmeit, problémáit. És kulturáltan megbeszélni, netán közös nevezőre jutni. Addig itt nem lesz érdemi változás.

mrgumby1 2011.10.25. 10:39:03

@Atisz: fiam, elmagyarázom. én például nem félek, mondjuk hogy aggódom. elmondom miért: egyetemi végzettséggel, doktorként, jó szakmai referenciával keresnék állást, de nincs, ami meg van oda saját bevallásuk szerint is naponta 500-600 jelentkezést kapnak, a közértesnénitől kezdve a marketinges fiúig bezárólag. nem látom biztosítva, hogy ez rövid távon változna, vagy mitől.

a centralizáció az egyértelmű; a kormányzati befolyásszerzés korábban független területeken. sokak szerint ez jó, nekem meg nem tetszik, de akik szerint ez jó, azoknak is csak azért tetszik, mert olyanoknak nő a hatalmuk, akiket ő szeret.

nem tetszik a flegma stílus sem, illetve az, hogy akinek nem tetszik ami most van, az szívjon gázt. ez azért van így, mert hosszú ideje már nem viselnek el semmiféle kritikát, ha én meg állandóan azt hallottam volna otthonról, barátaimtól, stb. hogy egy iszonyatosan jóképű zseni vagyok, másoknak meg szartam volna a véleményére, akkor lehet én is egy öntelt balfasz lettem volna. de, hogy ez miért szimpatikus néhány embernek azt nem tudom. főleg úgy, hogy a jelenlegi kormányzat még soha semmit nem tett le az asztalra a szájkaratén kívül.

a terrorista rendőrökről meg annyit, hogy nem tudom voltál-e már fradimeccsen pl. de amikor valaki kitépi a betondarabot és azt dobálja feléd, az nem megnyugtató érzés. esküszöm el sem tudom képzelni, hogy szerinted ilyen urakkal szemben milyen elbánás vagy fellépés az elfogadható. a jobboldal számára oly kedves horthy időszakban megnéztem volna egy olyat, hogy valaki hozzábasz egy féltéglát egy lovasrendőrhöz.

kicsit szakadj ki ebből a pluralista világszemléletből, ahol a jó és a gonosz vívja örök harcát.

Hattory Hanzo 2011.10.25. 10:56:51

Hogy valami nagyon nagy gubanc van a rezsim vezetőinek kis buksijában, mi sem mutatja jobban, hogy ők és csacsenoló infrastruktúrájuk kezdi teljesen elveszíteni a kapcsolatot a valósággal, magyarán megkezdődött a vegytiszta hazudozás:

"A Nézőpont Intézet október elején készült közvélemény-kutatása szerint az MSZP, a Jobbik és az LMP szimpatizánsai jóval nagyobb arányban cserélnék fel a Fidesz híveinél a jelenlegi demokratikus berendezkedést egy gyors gazdasági fejlődést garantáló tekintélyuralmi rendszerre."

Azért ez már kemény.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.10.25. 10:58:21

@mrgumby1:

Én voltam már párszor Fradi meccsen, ahol a rendőrök a normális szurkolókra (idősebbek, gyerekek, családosok) is ugyanúgy fújták a könnygázt, mint az agyatlan huligánokra. (Hát igen ezekről nem siránkozik a TASZ és a média)

De amikor fiatal csürhékből álló késelős bandák "rendetlenkednek" az utcán, törnek be házakba akkor valamiért mégsem olyan tettre készek. Akkor valamiért sosincs elég járőr, nincs elég idő... stb.
A Horthy időszakot azért sírják vissza, mert szerintük akkor nem csak a focimeccsen teremtettek rendet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.10.25. 11:00:21

"a szólásszabadságért való rettegés közepette feljelentésre buzdítsatok valaki ellen a főnökénél, csak mert keresetlen szavakkal mondta meg (szerintem nagyon is helyén való) véleményét"

Én elolvastam a belinkelt cikket. Hol van abban feljelentésre buzdítás?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.10.25. 11:12:22

Vicces az is, hogy mennyien elítélik azt ami 2006-ban történt az utcákon. Ma ugyanez megy Görögországban és Olaszországban is.
De mikor "csegevára" elvtársról van szó, akkor ő bizony tökös legény volt.
Vagy ha kitekintenek Tunéziába, Egyiptomba, Líbiába, azt mondják: "Milyen bátor tett volt, elzavarták az elnyomó rendszert".
De aki nem a "mi kutyánk kölyke" az mindig más

borigabi 2011.10.25. 11:24:56

@dobray: Annyira azért nem volt katartikus. :)

borigabi 2011.10.25. 11:27:32

@whiterose: Semmi gondom más véleményével, ha nem szándékosan manipulatív. Önálló véleményekre vevő vagyok, de ez nem volt túl kreatív.

ferenck · http://agens.blog.hu/ 2011.10.25. 11:42:33

mekkora egy szarhazi seggnyalo patkany lehet ennek a cikknek a szerzoje,te atyaeg... bar gondolom,o is a parttol kapja a fizeteset,mint ahogy az egesz mandiner

pamocsnyik 2011.10.25. 11:49:00

@Kiskertész: "Aki nem tud erről semmit, de a cikk alapján próbálna képet alkotni, akkor kb. az jönne le, hogy arra járt pár ezer behülyített, parázó idióta, drogos, és tkp azt sem tudják mit akarnak,"

Hát, kb. ez történt...

gomorra 2011.10.25. 11:52:32

Az apád faszát neked hülye ostoba posztíró! Nem emlékszel, legutóbb az a legalább olyan oktondi gyurcsány mint jómagad mondta, hogy el lehet húzni külföldre?! Te gazember, menjen aki akar?! Nem, tévedsz, itt kell maradni mindenkinek, s úgy kéne alakítania ostoba orbánnak, hogy senkinek eszébe se jusson elmenni. De az ostoba lóf.szának ostoba emberei vannak, így megyünk egyre lejjebb és lejjebb. Ilyen seggfejek segítségével, mint te, egyre lejjebb és lejjebb. Gratulálok, seggfej!

Nemetsek Tibor 2011.10.25. 12:21:47

@pamocsnyik: az lehet, hogy szerinted "kb.", szerintem (és ezt talán még pár ember is hasonlóan gondolja) meg aki ilyen állításokat tesz, az legalábbis csúsztat, vagy butaságokat ír (rosszabb esetben érdekből hazudik) - és akkor meg is előlegeztem azt a jóindulatot, ami a cikkből véletlenül sem látszik.

Egyébként aki egy kollégája 1.0-ás tahósága mellett érvel ("keresetlen szavakkal mondta meg (szerintem nagyon is helyén való) véleményét) az magát minősíti.

Ennyit ért nekem ez a bejegyzés.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.10.25. 12:52:47

@gomorra:
Én is gratulálok, most aztán jól megmondtad! - hejjj!

Csak egy egyszerű példát vázolnék fel a munkaügy területén:

képzeljük el:
Van egy viszonylag jól menő hazai cég ahol mi vagyunk a főnökök.
Egy picit alább adnánk az eddigi átlagnál jobb életszínvonalunkból?
Felveszünk pár embert nekik munkát adva?
Vagy inkább kirúgunk néhányat?
De ha a haver fiának (aki amúgy sík ostoba) állás kell, akkor azért szorítanánk neki helyet ?
A tehetségeket hagyjuk a pi***ba, bár a cégünknek sokat segítene hosszabb távon?

Érdekes... milyen alapvető dilemmák, amihez se az orbánnak, se a gyurcsányak semmi köze. A mi hozzáállásunkon múlik legalább annyi múlik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.10.25. 12:54:17

@babarczyeszter:

Én nem értem Önt! Ön egy művelt, okos nő. Pontosan tudja, hogy amit mond, nem igaz. Semmivel sincs több okuk a rettegőknek a rettegésre, mint bármikor máskor volt (Ön is pontosan tudja, hogy a rendszerváltozás utáni legnagyobb tisztogatást a Megyó-rezsim végezte a közigazgatásban, a közszférában --- akkor mégsem féltette a Milla a demokráciát!). Ön is pontosan tudja, hogy ez a demokráciaféltésnek álcázott akciózás, semmi más, mint pozícióféltés és pozícióharc. Méltatlan ez Önhöz (szerintem)!

ü
bbjnick

pamocsnyik 2011.10.25. 13:23:31

@gomorra: micsoda pallérozott érvkészlet... :D

Nero Bianco 2011.10.25. 13:46:17

@bbjnick: "Pontosan tudja, hogy amit mond, nem igaz."

Hát, ez így most érvnek roppant vékonyka.

gentry 2011.10.25. 14:17:36

Kedves dobray, majdnem olyan szánalmasan próbálod védeni pártunkat és kormányunkat, mint Szijjártó Peti.

Google 2011.10.25. 14:18:36

@bbjnick:

Nehezemre esik eldönteni, hogy nem fogják fel, vagy nem érdekli őket, hogy az általuk preferált rezsimek alatt is féltek emberek -kb. ugyanazokból az okokból kifolyólag (állás, megélhetés stb.)
De egy) a félelem semmit nem old meg, 2) az embernek van egy büszkesége, hogy azért mégsem a félelme közzétételével és piacosításával foglalkozik - mert az mégiscsak annyira, de annyira méltatlan.
Inkább érzéketlenséget és nagyfokú önzést látok.

gentry 2011.10.25. 14:21:52

Ja, és gondolat a félelemről: csodálkozva nézem azokat, akik a facebookon névvel mernek politizálni. Én még azt sem merem megtenni, hogy a fb-on lájkoljam bármelyik nem-kormánypárti oldalt, médiát, kezdeményezést, stb... Mert ebben az országban sosem lehet tudni, hogy nem üt-e vissza valahol.
Szóval én csak azért nem félek, mert nem nyilvánítok névvel nyilvánosan véleményt. Ez most akkor mi, hisz félni nem félek, de csak azért nem, mert öncenzúrát alkalmazok.

Oleg Gontar 2011.10.25. 14:38:15

@Rocky: A visszamenoleges torvenykezes, a fel orak alatt elkovetett nagyhordereju torvenyek, es az az amatorizmus ahogy egy 10 eves kezeli a frissen kibocsatott civilization verziot. Es azt az iszonytato gogot amivel talaljak hgoy se programjuk sem eszuk.

minta mókus 2011.10.25. 14:40:31

@bbjnick: Speciel én soha nem szavaztam baloldalra. speciel én nem kongattam a vészharangokat, amikor a Fidesz kétharmadot kapott. De most már én is elfogadhatatlannak tartom a Fidesz erőszakos, arrogáns és mindenhatónak vélt politkáját és aggasztónak az egyre erősödő primitív és gyűlölködő Jobbikos hangokat.

minta mókus 2011.10.25. 14:42:40

@bbjnick: egyébként "gratulálok" a blogodhoz, látom az utóbbiak táborába tartozol

Google 2011.10.25. 14:57:59

@minta mókus:

A hatalom az hatalom.
Ugyanilyen erőszakos, arrogáns és mindenhatónak tűnő fellépése volt az MSZP-SZDSZ-nek is - kár lenne ezt tagadni. Ők is ugyanolyan félelmet gerjesztettek maguk körül - sőt mitöbb, lövöldözni, kardlapozni sem voltak restek. Híveik pedig hallgattak, mint ama bizonyos a fűben. Félhettek volna már akkor is - ha nem mástól, a következményektől.
De akik akkor nem féltek, azok lehetnének olyan jók most sem terrorizálni senkit ezzel az ő fóbiájukkal. Jó, hogy feljelenti, embereknek utánnyomozni nem félnek! De ez már nem félelem, hanem emberi minőség kérdése.

minta mókus 2011.10.25. 15:18:52

@Google: Ezek szerint te is elismered, hogy ez a hatalom ugyanolyan szar, mint az ezt megelőző volt. Akkor ebben egyetértünk. Egyébként pedig senkit se terrorizálnak, csak egyszerűen kinyilvánítják a nemtetszésüket a kormánnyal szemben, ezt úgy hívják, demokrácia. Lehet nem venni róluk tudomást, mint a Fidesz és a lakájmédiája, lehet nem egyetérteni velük, de riogatással vádolni aligha. Legkésőbb 2014-ben úgyis kiderül, mi a véleménye a többségnek erről a hatalomról. Mindenesetre már az is sokat elárul, hogy soha nem volt ekkora a politikából kiábrándultak száma. Ami természetesen nem csak a kormányról mond véleményt, csakhogy az ő felelősségük (hasonlóan az Gurcsány-időszakhoz) jóval nagyon, hiszen nekik kéne villantani. Azt meg el kéne felejteni, hogy aki kritizálja a kormányt vagy nem tetszik neki, az automatice balos. Mint mondtam, én soha nem szavaztam balra.

anaphylaxiás sokk 2011.10.25. 15:19:21

@babarczyeszter:
Apró komment: Rákosi Pintér pribékjeit sem vetette be. Cikkírónk eléggé slampos stílusban pusztán arra a kognitív disszonanciára akarta felhívni a figyelmet, hogy ha igazi diktatórikus hatalomgyakorlás folyna, akkor a civilek nem tüntehetnének szabadon.

Ön arról ír, hogy nem arról van szó, hogy demokrácia van-e vagy sem. Dehogynem. A nyilatkozók pont azt hangsúlyozták, hogy Orbán mekkora egy diktatorikus, antidemokratikus izé. Az egész rendezvény erre volt rászervezve!

Ön is eléggé slamposan fogalmaz: csókolgatni a Preambulumot + Nenyit. Nem erről van szó. A társadalom konzervatív értékrend szerinti újjászervezésére tesz a kormány kisérletet. Lehet nem szeretni, meg minden, de erre kapott felhatalmazást. A demokrácia sajnos erről szól.

Egyébként sokan félnek. Csinált felmérést? Pici zavart viszek az erőbe: én nem félek. Legközelebb tessék azt is mondani, hogy azért olyan is akad, aki nem fél.

Ön szerint mi a hatékony kormányzás kritériuma egy nyitott és kiszolgáltatott miniállamban?

Orbán valóban elfoglalta a médiát. Például a Népszavát, a Hócipőt, a Népszabit, a 168 órát. Ja, az ATV-t is! Közmédiumba, amit közpénzből tartanak fel, a közhatalom gyakorlója, aki a közakarat letéteményese azt küld, akit akar, mert megvan rá a felhatalmazása. Egyes döntések ellen lehet tiltakozni, de az egész rendszer ellen?

Az első millás tüntetésre meg nem félelemből nem mentek el az emberek, hanem mert leszarták!

Laeniko 2011.10.25. 15:19:54

Csak szerintem idegesítő, hogy egy igazából szóra sem érdemes videóról ilyen sok vita folyik? És igenis, az a levél Dorottyának durva volt, még ha volt is igazság benne. Szerintem a mandineresek ezzel tényleg elvetették a sulykot. Keresztény és/vagy konzervatívok (vagy csak simán normális értékrendű férfiak) tiszteljenek meg azzal egy nőt, bármit is művel, hogy ennél színvonalasabb stílusban szólítják meg. Az meg nem érv, hogy "dehát a másik még olyanabb". Azért arra kíváncsi lennék, mit tenne, hogyan viselkedne Karsay Dorottyával a levél szerzője, ha szemtől-szembe találkozna vele...

VI. Béla 2011.10.25. 15:32:13

@tyto:

Maga pedig egy úrilány?

Viktus 2011.10.25. 15:34:08

Nem tetszik , hogy üvegből vagytok , mindig fájt , mikor átlátok rajtatok ,
Nem tetszik , hogy Magyarországot , hazádnak nevezed , de közben alázod

youtu.be/ILM-TCY2v1s Fanka dalt nyomják a következő millás bulin? :D

Google 2011.10.25. 15:48:39

@minta mókus:

Arról kellene tudósítani, hogy egyesek félnek? És éppen ezek az egyesek akarnák átvenni a hatalmat? Így félénken, ahogyan vannak? Lehet reménykedni abban, hogy majd 2014-ben valakik megváltják a világot - de nehezen hiszem, hogy ezek azok lennének, akik Gyurcsány idején párnacsatákat vívtak, míg másoknak ezenközben szemét lőtték ki, ujjait csonkolták, verték agyba-főbe az embereket. Hogy akkor nem rettegett ez a sok félős...
Minden hatalom, hatalom. Nem mondanám, hogy jó vagy rossz, de legyen bár a legnagyobb demokrácia, mindenkinek a szája íze szerint tenni nem tudnak. A Gyurcsány-féle hatalomgyakorlás közelebb állt egyesekhez, a mostani másokhoz. Ez így van jól.
És még mielőtt Dorottya kikérné magának, talán neki is viselkednie kellene. Egy ekkora nagy emberjogi szakértő becsülhetné magát annyira, hogy ne bemutogatással hívja fel magára a figyelmet...

Count Lazy 2011.10.25. 15:50:52

Mandiner, egyre halványulsz!

Először is a téma kapcsán, a pár napon belül másodszor vagy szexista. (Lásd még itt: mandiner.blog.hu/2011/10/20/kedves_dorottya)

Aztán meg álszenteskedsz: mennyivel szúrja jobban a szemedet Karsay Dorottya középső ujja, mint a mondjuk a Zöld Pardon helyére felállítani tervezett országzászló rúdja?!?

Ugyanígy szálka/gerenda eset az, ahogyan a millások közhelyeit ekézed. Irigykedsz, na, hogy nekik talán még ütősebb közhelyek jutnak az eszükbe, mint Nektek. (Nem nagyobbak /abban nem lehet Benneteket lepipálni/, csak jobbak:-)

Végül – mostanában egyre gyakrabban – humortalan vagy. Például azt sem veszed észre, hogy a milla nem más mint a „Mindenki hozzon magával még egy embert!” szlogen vicces párja. (Biztos azért nem ismered fel, mert a milla szó latin eredetű, úgy meg csak a bölcsészek (meg a jogászok, meg az orvosok) beszélnek.)

MIRE JÓ MINDEZ?

Hogy ne akard észrevenni azt, amit Orbán Viktor (=FIDESZ) idei eltűnése jelent: valakinek azzal kezdődik a politikai karrierje, hogy kiáll beszélni az 56-os mártírok újratemetésén, aztán 20 év múlva már nem mer/nem tud kiállni ugyanabban az ügyben…

Google 2011.10.25. 16:07:44

@Count Lazy:

Gondold ezt: fél, nem mer kiállni, nem tud...
Bátorítsd magad, ahogy tudod!

Count Lazy 2011.10.25. 16:47:46

Kedves @Google: Nem hiszem, hogy Orbán Viktor félne. A "nem mer/nem tud kiállni" azt jelenti, hogy nincs semmi olyan mondanivalója, ami ugyanarról szólna, mint amiről egykori beszéde. Nincs semmi köze sem 56-hoz sem a 89-es önmagához. A kör bezárult.

Emlékeztetőül: www.youtube.com/watch?v=4YybjROUMu0

babarczyeszter 2011.10.25. 17:10:09

@anaphylaxiás sokk: nem tudom, sok értelme van-e, mert nincs jó emlékem a mandineren a kommentekben folytatott vitákról, de -

a demokrácia egy intézményrendszer és annak a kultúrája. a Fidesz kormány egyelőre megtartotta az intézményrendszert, a demokrácia kultúrája viszont -- a konszenzusra törekvés -- igen távol áll tőle

a Millások a kormány arroganciáját bírálták. Nem, nem szokásos, hogy a közmédiát a hatalom birtokba vegye. És ha már: most, hogy a népességnek csak mintegy 30%-a szavazna a Fideszre (ha a biztos szavazókat számoljuk, közük a pártot választani nem tudókat is), a nagy felhatalmazásról ugye nehéz beszélni. Akkor szerintem most -- a hol a felhatalmazás értelmében -- állítsuk be ezt az állapotot a közmédiában. 60% politikailag érdeklődő, de a jelen pártokat nem kedvelő szerkesztő, műsorvezető, vendég, a maradék 40%-ot pedig el lehet osztani a pártok között.

Amikor keresztény-konzervatívvá akarnak átnevelni (átnevelni!!!) egy népet, az nem demokrácia. Lehet mellette érvelni, hogy pont ez lesz jó, de a nép arra nem ad felhatalmazást, hogy őt átneveljék. Márpedig az alig 50%-os részvétel melletti kétharmad még a magyar népesség többségére se elég. Tehát mitől is szeretnének ők átnevelődni? Aki a Fideszre szavazott, az se arra szavazott, hogy átneveljék.

A nép arra ad felhatalmazást, hogy a kormány irányítsa az országot és megoldja a problémáit. A kormány ebben nem jeleskedik, az üzenetei mind elpuffantak (közbiztonság két hét alatt, egymillió új munkahely, belső fogyasztás fellendülése, növekedés), nem látom, milyen problémát oldott eddig meg a közjogi intézmények és a média leigázásán túl, viszont kibaszott arrogáns. Én kifejezetten szeretni fogom a Fideszt, ha problémákat old meg, és nem lesz arrogáns, és nem izgat, hogy egyébként ezt keresztény-konzervatív szellemben teszi-e (bár hol itt a keresztény konzervatív szellem, ha szabad kérdeznem?)

Az első Milla tüntetésre, amely a Milla csoport alakulása után 20 nappal (!) történt, tízezer ember jött el, csikorgó fagyban. Nem arról beszéltem, hogy nem mertek eljönni -- megdöbbentő, milyen sokan jöttek, megdöbbentő, hogy összedobták a pénzt a következő tüntetésre. Ezeket az embereket nem a Fidesz hálózatán keresztül toborozták, sokmilliós költségvetéssel. Ezek az emberek jöttek, egyetlen másik ember hívására, akinek nem volt se hatalma, se pénze, se lehetősége arra, hogy komoly kommunikációs kampányt indítson.

Amikor félelemről beszélek, arról beszélek, hogy akkor a színpadra sok felkért ember nem mert kiállni. Ha megengedi, ezt csak tudom, tekintve, hogy az első három hónapban jelentős szerepem volt. Jelenleg nincs.

Ha Ön nem fél, az szuper. Én se félek, mert nem szokásom félni, bármi legyen is a következménye annak, hogy kimondom, amit gondolok. (Mellesleg ezt álnéven könnyebb). De sokan félnek. Most is félnek. Olyan a helyzet, mint a hatvanas években, amikor pártfunkcik döntötték el, ki megy és ki marad, ki kaphat állást és ki nem. És ne prédikáljon nekem a Mandineren senki a privát szektorról -- mert a privát szektort Magyarországon befonja az állam.

piezo 2011.10.25. 17:12:57

Mondogatni még egy darabig: "faszák vagyunk, faszák vagyunk, minden rendben van". Aztán csak nézni bután.

Google 2011.10.25. 17:36:53

@Count Lazy:

Nem hinném, hogy ne lenne köze saját magához.
Megnéztem, azt mondom most is ugyanaz a kombatív szellem. Ugyanabban az időben Gyurcsány ellenzékieket mószerolt be, Bajnai pedig azért harcolt, hogy a menzán jobb legyen az étel. Jellemző.
Persze, lehet azt mondani, hogy egykor Orbán más volt és elfogadnám, ha ilyen meg ilyen lenne, ezt meg ezt tenné, de hiszi a pc!
Mindenkinek van egy politikai ízlése és aszerint választ, aszerint fogad el. Kár misztifikálni a dolgot.

betyár (törölt) 2011.10.25. 19:18:37

@babarczyeszter:

"most, hogy a népességnek csak mintegy 30%-a szavazna a Fideszre (ha a biztos szavazókat számoljuk, közük a pártot választani nem tudókat is), a nagy felhatalmazásról ugye nehéz beszélni"

kedves Eszter, ugye tudja, mit jelent a képviseleti demokrácia? négy éves felhatalmazást. hogy most mi van, az ebből a szempontból nem releváns. bár persze hallottuk TGM tegnapi javaslatát az atv-n: egy-másfél évente kellene választásokat tartani, és növelni a közvetlen demokrácia eszközeit. most azonban - hála Istennek - még nem így van:)

komplikato 2011.10.25. 21:17:56

@betyár: Hallottam hírét, hogy egyes gyakorló demokráciában a megválasztott képviselő gyakorlatilag az általa támogatott vagy támogatni kívánt célokat és tennivalókat "szerződésbe" foglalja azzal, hogy megválasztották ... és amint letér a megadott és megszavazott céloktól AZONNAL repül. Ilyen kontextusban eddig szabadon választott egyetlen kormányunk nem állta volna ki az első évét, némelyik az első 100 napot sem. Ha bárki kiállna ilyen választási rendszerért itthon, azonnal támogatnám. :)

Másrészt tudtommal az alkotmány, legalább is a régi "avult" lehetőséget adott akár a kormány buktatására is, talán többfélét is.

komplikato 2011.10.25. 21:20:33

@Google: Akkor nekem biztos nagyon rossz az ízlésem, mert se a jelenlegi politikai erők bármelyikére nem bíznék egy lukas kétfillérest, sem a történelmi és jobbára megszűnt "eredeti" hét párt megélhetési politikusaira sem.

skipy 2011.10.25. 22:35:32

Röviden, a cikkíró egy fasz. De korrekt leszek, és kifejtem, hogy miért.

Első paragrafus.
Nyissunk személyes kötődéssel, lévén aki ott volt, az tudja miről beszél. Hasonlítsuk a többi tüntetéshez, sőt mondjuk azt, hogy annál is rosszabb volt. Természetesen mindenki látott már unalmas, és semmitmondó tüntetést. Kinek ez nem tetszett, kinek az, de a lényeg, hogy ezt mindenek alá sorolja. Össze kell foglalni a teljes tüntetés egyetlen mondatban, és konklúzióként azt kell kihozni, hogy ezek félni akarnak. Hiszen nincs ok a félelemre, ezek a marhák a mennyországban is azt keresnék, hogy itt mitől is lehetne rettegni. (Megjegyzem, még ha ez igaz is, és ezek tényleg szeretnek félni, az marhára nem egyenlő azzal, hogy nincs ok a félelemre.)

Második paragrafus.
Kezdjük egy állítással, amivel mindenki egyetért. Mondjuk ki azt, hogy a formai keretekkel nincs is gond. Ez természetesen már rávezeti a kedves olvasót. Ha nem a formátummal volt gond, akkor mivel. Hát persze, a mondanivalóval. És mi volt a baj a mondanivalóval? Szegény olvasó az első két sor elolvasása után már nem azzal a nullhipotézissel olvas tovább, hogy jó/átlagos/rossz volt a cél, hanem azt keresi, miért volt rossz. Folytassuk a mesét, jelentsük ki, hogy nem azért nem értek egyet velük, mert más a véleményem, s ezzel a gondolattal kizártam a "bértollnok" gondolatát. Folytassuk ezt a gondolatot, hiszen úgy is lehet mélyebb mondanivalója valakinek, hogy én nem értek egyet vele. Itt persze van egy kis hiba, mert netalántán némelyik figyelmesebb olvasó felhorkanhat, hogy "de kib@szott kedves tőled, hogy ezt a kis kételyt meghagyod!", de a többség még keresi a hibát, miért volt annyira rossz ez a tüntetés. Azt állítod, hogy ha valaki nem ért egyet velem, annak LEHET "mélyebb mondanivalója". Természetesen aki egyetért velem annak biztosan van! Csak ez nincs leírva. Csapjuk le a labdát! Azért volt szar a tüntetés, mert nem voltak jó a szónokok. Persze, ha ez így lenne leírva, akkor az olvasó elmosolyodna, áldaná az író kényes ízlését, esetleg dicsérné a stilisztikai hozzáértését. De nem, ezt az állítást úgy kell megfogalmazni, hogy egyszerre szerepeljen benne a GYF-féle "El lehet menni", de közben a távozottakat a disszidens jelzővel (mely jelzőt dőlt betűvel ki kell emelni. A dőlt betű ugyanis vonzza a szemet, de a félkövérrel ellentétben nem teszi nyilvánvalóvá a kiemelést!) illetve a "barátaikat", így is jelezve milyen emberek ezek. Milyen ember az, aki diszidánsokkal, törvényt szegő, "hazaáruló" emberekkel barátkozik?

3. paragrafus:
Erre egy matematikai állítást mondanék. Két háromszög HASONLÓ, ha pl. mindhárom szöge azonos. Ez nem állítja, hogy a két háromszög UGYANOLYAN méretű, színű, anyagú. Az hogy OV Rákosihoz hasonló, az azt jelenti, hogy bizonyos szempontok szerint ugyan olyanok. Ez persze nem állítja azt, hogy minden szempontból. Eljutottunk addig, hogy megtudtuk, miért is volt rossz a tüntetés. Amennyiben az eddig leírtakat jól értelmeztem, a probléma a túlzó helytelen hasonlatok használata volt. Ezek alapján ez volt a legszánalmasabb blogbejegyzéscsökevény, amit eddig olvastam. De van még! A népszava haldoklásának kérdése kellően kerül van írva. Hiszen vitathatatlan, hogy azért haldoklik, mert a piac nem tartja el. Hogy a piac miért nem tartja el, nos ezt mindenki tudja. A piac azt teszi tönkre, ami rossz. Tehát a Népszava rossz. Sajnos a valóság közel sem ilyen egyszerű a közgazdaságtanban. Az igazsághoz közelebb áll az az állítás, hogy a piac nem tartja el azt, aki nem képes a fogyasztók igényeit kielégíteni, megfelelő áron, kellő haszon mellett. Ha innen nézzük? Az újság lehet, hogy túl drága, lehet hogy nem nyomtatnak belőle eleget (bár ezt én kétlem), vagy legvalószínűbb, hogy nem elégíti ki a fogyasztók igényeit. És ha a Magyar nem hiteles, hozzáértő elemzéseket akar olvasni, hanem egyszavas szintre butított pártpropagandát és bulvárt? Akkor a Népszava tönkremenetele közel sem olyan negatív hangú, nemde? Az az állítás, hogy "nincs diktatúra, hiszen elmondtad a véleményed, eltelt tíz perc, és még mindig nem vitt el az AVH". Erre nehéz mit mondani. Úgy fogalmaznék, hogy az nem bizonyítja a diktatúrát, ha mondasz valamit, és bevisz a rendőrség, és az nem cáfolja, ha ez nem történik meg. Előbbire, azaz hogy egy demokráciában mit kell mondani, hogy bevigyenek, ld. BTK uszítás címszava. Az, hogy a Mandiner blogot nem cenzúrázták, az nem meglepő. Még senkit sem cenzúráztak. Csak az állami pénzek okos kiosztásával lehet jelezni, hogy mi a nem tetsző vélemény. Az az állítás pedig, hogy minimum 2 db jónevű demokratától kapott a blog fenyegetést...
Kitől?Mikor?Mit?

Negyedik paragrafus:

Jelentsük ki, hogy álszentek vagytok. Ez persze nem egészen igaz. Emlékezzünk vissza, hogy Geronazzó Mária leszörnyetegezése is igen visszás helyzet volt. Mert ugyan azt én sem vitatom, hogy nem éppen egy szépségkirálynő, sőt akár egy bányarémig is elmerészkedek, de egy valamelyest is konzervatív férfiember nem sérteget egy nőt. Visszatérve, azt én sem tartom jó ötletnek, hogy a kisasszony az életét a zenének szentelje, de azt nem vitatom, hogy figyelemfelhívásnak nagyon jó. A véleménynyilvánításnak van megfelelő helye, és módja. Utóbbiban a "Kedves Dorottya" nem volt helyénvaló. Azt a cikket nem kívánom itt kielemezni, lévén így is hosszabb lesz a komment mint maga a bejegyzés. Azt már csak félve jegyzem meg, hogy itt nem a bejegyzés volt az ekézés fő tárgya, hanem az, hogy az író " vidáman fogadta a gratulációkat (hvg.hu)", majd "Később a Mandiner oldalán is utaltak arra, hogy az álnév mögé bújó szerzőnek nincs félnivalója(hvg.hu) ". Nem az a baj, hogy valaki egy tapló. Nem is az, hogy a kormánynak dolgozik. Hanem az, hogy aki a kormánynak dolgozik, az nyugodtan lehet tapló, hiszen "nincs félnivalója". A kemény bátor rendszerellenes tettről csak egy kérésem lenne. Mi az a tett, ami kemény, bátor, és rendszerellenes, emellett nem törvénybe ütköző? Nem vitatom, hogy a bemutatás nem nagy valami, de akkor mit kellett volna tenni?

Ötödik paragrafus.:
Próbáljuk rájátszani a multiellenességre, emellett az sem elhanyagolható, hogy aki vett már valamilyen "szettet" az szinte biztos, hogy nem volt vele megelégedve. Aztán, hasonlítsuk az egészet egy spanyol baloldali mozgalomhoz, hiszen aki nem velünk van az kommunista. Az az ötlet, hogy építsünk egy jobb világot, azzal NEM LEHET vitatkozni. Nem is szoktak. A vita inkább a hogyan kérdéskörnél alakul ki.

Hatodik:
A túlzásokat ekézni miközben magunk is túlzunk? Ugyan. Itt jegyzem meg. Én meg nem hiszek Istenben, sőt még egy felsőbb hatalomban sem. A monarchia iránti szeretet feloldásához javasolnám II. Ulászló életművének tanulmányozását.

Hetedik:
Itt csak arra szeretnék rámutatni, hogy az államapparátus nagy része nem párttag, nem része a kormánynak, és a felvetett abszurd helyzet, hogy 386 füvező fiatalt rakunk be a parlamentbe, akár még pozitív végkimenetelű is lehetne, mivel nekik nincs olyan politikai ideológiájuk, aminek a józan ész áldozatul eshetne.

Nyolcadik.
"nem tetszik a gőg, és az önkényes, törvénybe foglalt marhaság" Erre jópár példa van, de legyen pl. A Tákolmány előszava, vagy az új felsőoktatási törvény kb fele. De ezeket a néha jogos, néha kevésbé jogos kritikákat mindenképpen össze kell mosni az ellenzéki "véleményekkel".

Kilencedik.
Az eddig elmondottak alapján az első mondatot a kommentárom első mondatával szeretném lereagálni. Én GYF alatt ugyanúgy nem féltem mint most. Csak tisztábban látom, hogy amint lehet, elhagyom az országot, ha kell, akár disszidálok is. Vagy ahogy Cartmen mondta: "Kabbe' gyíkok, én leléptem!"

És itt van végleg elegem. Látható, hogy az utolsó négy-öt paragrafusba csak belekóstoltam, közkívánatra végigírhatom. Szerintem az állításom ezzel QED.

anaphylaxiás sokk 2011.10.26. 00:25:40

@babarczyeszter:

Ne értsen félre: nem vonom kétségbe az Ön jogát a tüntetésre - csak nyugodtan, akár még pártot is szervezhetnek. Csak úgy gondolom, hogy nem lehet más a politika! A közügyek intézése mindig ilyen, ha tetszik, ha nem! Önök nyomást igyekeznek gyakorolni a kormányzatra, ami OK, de Önök is a rendszer részei!

A hány százalék szavazott, illetve nem szavazott kire/mire kérdésben például örülök, hogy Ön utólag is támogatja Orbán Viktor követelését, hogy az MTV2-t adják a FIDESZ-nek, mert hát ők meg a mandátumok kb 40%-át kapták meg, így ez nekik jár - 2006(?). Mint ahogy most a 60 % járna a jelenlegi pártokat nem kedvelő szerkesztő stb számára - gondolom ez Önöket akarja jelenteni. Honnan szerez jelen pártokat nem kedvelő újságírókat stb? Ki dönti el, hogy független?

Picit csalókáknak érzem egyébként ezt a hány % szavazna a FIDESZ-re dolgot, mert ebből nem következik automatikusan, hogy a maradék 70% meg ellene szavazna, és hogy bárkinek joga lenne rájuk hivatkozva diktatúrát kiáltani.

Ja, és amikor Orbánt megválasztották, akkor azok akik távolmaradtak, hallgatásukkal, mint ráutaló magatartással beleegyeztek, hogy elfogadják azt ami lesz, bármi is lesz. Nem szavaztak ugyanis ellene.

A magam részéről egyébként olyan civil mozgalmat támogatnék, ami az érvénytelen szavazásra buzdít, mint Franciaországban, hogy kifejezze a politikai rendszerrel szembeni ellenérzéseket. Most simán lehet hivatkozni arra, hogy a távolmaradóknak nem tetszett a rendszer, de biztosat senki nem tud. Az is lehet, hogy tetszett, hiszen hallgatólagosan elfogadták.

A konszenzuális demokráciafelfogás vs többségi demokrácia vs egyéb demokráciafelfogások vitájába ne menjünk bele. A Fidesznek akkor most konszenzusra kellene jutnia a jobbikkal? LMP-Jobbik javaslat a homoszexuálisok házasságáról? Hogyan lehet gyorsan konszenzuális alapon dönteni pl. egy hadüzenetről? A FIDESZ demokrácia-felfogása is elfogadható: demokratikus úton kerültek kormányra, új alkotmányt + közjogi berendezkedést ígértek, megcsinálták. Ha nem így tennének, akkor a saját szavazóikat vernék át Tartják magukat a saját szabályaikhoz. A gazdaság meg egy olyan képlékeny valami, aminek az alakulását senki nem tudja megjósolni, meg jó részben nem is rajtunk múlik. Én is szopok a jelen gazdasági helyzettel!

Eddig minden kormány rendet vágott a közigazgatásban, nyilván ha hatalomra jutnának, akkor Önök is eltünetnék a régi rendszer "híveit" - hiszen Önöknek az nem tetszik...

Én továbbra sem hiszem, hogy átnevelés történne. Szerintem csak Ön érzi így. Átszervezést vagy valami szervezést mondtam. Ja, egyébként a keresztényt sem mondtam, azt már Ön gondolta hozzá...
Az RTL Klub például nem éppen a "Ne paráználkodj!" keresztény-zsidó tanítását sugározza. Kötelező imaórák vannak már? Egyházi döntések állami erővel való végrehajtása? Szerintem Önök lebecsülik az embereket - ha nem akarnak "átnevelődni", akkor nem fognak. Hányan tudtak pl. oroszul 1989-ben. Az nem egy automatizmus, hogy ha a tv-ben meg a Kossuth Rádióban lemegy valami keresztény, akkor mindenki rohan a misére. Szimplán egy közhangulat meglovagolásáról van szó.

A kormány arroganciája visszatérő elem. Engem végtelenül nem érdekel. Bunkók és kész. Ez a politika, érdekek harca és képviselete. Eddig nem végeztek ki senkit. Beinteni valakinek szintén bunkó.

Az üzenetek elpuffanása megszokott jelenség - az Önök szlogenjei is elfáradnak majd, az emberek hozzászoknak, újat, ütősebbet kell kitalálni. Bár a diktátorozásnál nem tudom mi lehet ütősebb - Orbán szűz lányok vérét issza?

Továbbra sem oldja meg a kormány az emberek problémáit? Olyan soha nem lesz, hogy egy kormány mindent megold, pláne nem egy marha nagy államadósságot görgető állam.

Nem úgy kell felfogni, hogy van egy idilli állapot, amit el lehet érni, csak a csúnya kormány nem tudja. A politikában választani KELL a borzalmas és a még borzalmasabb között. Az aktuális kormány az elődjeihez képest még mindig elég fényesen muzsikál. Továbbra sem világos, hogy mi a kormányzati sikeresség objektív fokmérője. A munkanélküliségi ráta + gazdaság helyzete nem ér, az nem csak Orbán Viktoron múlik.

Az álnéven történő kommentelésre utalását nem értem, tekintve hogy simán le lehet nyomozni, hogy ki kommentál (Böszörményi Nagy Gergely), majd közhírré lehet tenni a baloldali/rendszerellenes lapokban. Én pedig ettől FÉLEK! Meg a rendszerellenes terrorista csoportoktól. :)

tyto 2011.10.26. 09:12:28

@málnási: na......a tinófejet megint nem sikerült a kalap alá tuszkolnod.
tudod......attól hogy neked egy generációval fiatalabb csajod van, még nem vagy pedofil (nem?) és attól, hogy b.e. nyíltan beszél a problémáiról, még nem bolond.
azaz vagy mondd ki hogy tuche, vagy gyere ki valami erősebbel.

babarczyeszter 2011.10.26. 10:11:38

@anaphylaxiás sokk: hm

Ha Böszörmény-Nagy Gergely a kormánynak dolgozik, akkor készüljön fel ilyesmire.

A kommentálók nagy részét egyébként nem lehet lenyomozni legálisan, hacsak el nem árulja magát. Vagy nem követ el Btk-ba ütköző cselekményt.

Én sose kommentáltam vagy kommunikáltam más néven, és, elhiheti, rosszabb is történt velem, mint Böszörményi-Nagy Gergellyel.

A kormány a választási kampányban nem ígérte, hogy megváltoztatja az alkotmányt. Legfeljebb a preambulumot. Sőt, Navracsics Tibor erre a kérdésre egyszerű "nem"-mel válaszolt a Die Pressében. Még egy alkalom volt, ahol maga Orbán mondta, hogy nem lesz új alkotmány, de azt elő kéne keresnem. Persze az se itthon hangzott el, tekintve, hogy nem mondtak semmit, de semmit, de semmit. És az újságírókkal nem voltak hajlandóak kommunikálni. Mire használják majd a kétharmadot? kérdezi az újságíró. A nép felhatalmazást adott nekünk - szól a válasz. Haha.

Az egész más, amikor kormányon pukkannak el az ígéretek. Miket is mondott a Fidesz ellenzékben?

Hogy a hallgatás beleegyezés-e, arról komoly politikai filozófiai viták folynak. Javaslom Önnek a szakirodalom tanulmányozását. A válasz: nem.

Hadüzenet konszenzus nélkül? Javaslom az alkotmányelmélet tanulmányozását. Még a mi alkotmányunk sem olyan engedékeny, hogy ha egy kormánynak éppen ez jut eszébe, kezdjen csak háborút.

A rendszer részei vagyunk, csak NEM TETSZIK, aminek részei vagyunk. Túl fiatal talán ahhoz, hogy emlékezzen a Kádár-korszakra? Annak is részei voltunk mindannyian, de volt, akiknek NEM TETSZETT, és ennek hangot is adtak. Nem beszélve most az 56-os forradalomról... De nem vagyok annyira demagóg, hogy ezt a hasonlatot érvényesnek tekintsem, tekintve, hogy a Rákosi rendszerhez nem hasonlít a mostani. Kivéve talán a kötelező kifüggesztést... Meg az egyéb, intenzív (és nyilván nem olcsó) propaganda-kampányt. Állami pénzből, persze.

Én még nem voltam kormányon, úgyhogy én nem tüntettem el senkit. Nem is fogok.
Megvan nekem az a bizonyos 2002-es lista. Hát... Összeszámolhatnánk, de attól tartok, a Fidesz már vezet.

Aha, ami nem könnyű, arról a Fidesz nem tehet. De a válság 2009-ben kezdődött. Talán akkor nem tudták, hogy amit ígértek, irreális?
És mit is mondtak Gyurcsányról (jogosan)? Hogy elvesztette a hitelességét (nem, nem az őszödi beszéd miatt; ez a kampány (ébresztő Magyarország!) már 2006 nyarán elkezdődött.

Konszenzusra nem a közpolitikai intézkedésekben törekedni. Épp hogy nem. Én ugyan egyetértek azzal, hogy az államadósságot korlátozzuk, de ez kifejezetten megköti minden további kormány kezét. Az ALKOTMÁNY-nak kell konszenzuálisnak lennie. Nagy hülye volt a Horn-kormány, hogy a saját alkotmányozási tevékenységüket korlátozó 4/5-ös szabályt kivették az Alkotmányból. A Fidesznek nincsenek ilyen gátlásai.

Ami a bipoláris depressziómra való utalást illeti, tájékoztatnám, hogy a depresszió bizonyítottan növeli 1. a realitás-érzékelés képességét, és általában az objektivitást (ez az evolúciós értéke, különben rég kihaltunk volna), 2. semmiben nem korlátozza az intellektuális képességeket, 3. mint mondtam, én nem félek egyáltalán.

Amúgy meg, erre hivatkozni, a kétségbeesett és sarokba szorult vitapartner ad personam kétségbeesett kísérlete. Önre üt vissza.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.10.26. 10:39:49

@tyto:
libuska, ha valaki nyíltan beszél a bolondságáról, még nem lesz nem bolond. csak őszinte.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.10.26. 10:41:44

@babarczyeszter:
maga nem vitapartnerem, pusztán csak megjegyeztem, hogy betegesen nyüzsög már megint.

tyto 2011.10.26. 10:52:43

@málnási: jajaja...te még az a generáció vagy amelyben a férfiak a pszichológiát "női lelkizésnek" tartják.......nyilván az omnipotens tévképzeteidet is emiatt nem érzed kínosak........
de a Jóisten igazságos. akinek agyat nem adott, annak nem adott önkritikát sem.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2011.10.26. 10:53:28

@babarczyeszter:

Kedves Eszter!

"És az újságírókkal nem voltak hajlandóak kommunikálni."
Elnézve ezt a napok óta tartó vonaglást, ezen lepődöm meg a legkevésbé.

"Az ALKOTMÁNY-nak kell konszenzuálisnak lennie."

Igen, ez az új buzzword (a "rendszer" mellett, mert a holnap rézfaszú baglya a "rendszer"), hogy konszenzus kell. És úgy beszélünk a konszenzusról, mintha az magától értetődő lenne, de legalább is egy elvárható normatív követelmény. És az így mégis melyik galaxisban működik? Lehet, hogy valamelyik olvasókör esetében igen, de a politikában biztos nem. Amellett, hogy úgy beszélnek az alkotmányozásról, mintha az egy szakmai-jogi aktus lenne, a másik csalás a konszenzus. Vagy csak arról van szó, hogy valakik elnevezik a nézeteiket szakmainak, a másikét ideologikusnak ("keresztény-konzervatív"), majd felháborodnak, hogy nem konszenzuálnak :))

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.10.26. 11:22:15

@babarczyeszter:
"Ami a bipoláris depressziómra való utalást illeti..."

Ez hol van, mert többszöri elolvasás után sem találtam ilyet?

tyto 2011.10.26. 11:36:01

@málnási: jujjjjj.......vírus lehet.....kúráld magad.....ha szavak helyett csak ez jön ki hogy mak-mak.....basszus ez gáz. orvos látott?

anaphylaxiás sokk 2011.10.26. 16:06:49

@babarczyeszter:

Az, hogy mi legális és mi lehetséges, az szerintem két különböző dolog. Simán le lehet nyomozni az IP-címet, a szolgáltatót, stb. A névtelenség nem rejt senkit, csak picit megnehezíti az illető felismerését. A ciánkatasztófa kapcsán volt egy TV2- telefonos felmérés arról, hogy a kormány helyesen kezelte-e a katasztrófát. Kb. 1 nap alatt ki tudták szűrni legálisan, hogy a telefonálók közül ki használt kormányzati mobilt. Vagy mondjam el, hogy ki vagyok? Nem teljesen mindegy? Azt hittem, hogy a véleményem számít.

Ígért-e Orbán Viktor új alkotmányt? Hát, a Helsinki Bizottság szerint igen...
www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=%20orb%C3%A1n%20viktor%2C%20%C3%BAj%20alkotm%C3%A1nyt%20%C3%ADg%C3%A9rt&source=web&cd=6&ved=0CDkQFjAF&url=http%3A%2F%2Fhelsinki.hu%2Fdokumentum%2FGOV_Kerdesek_es_feleletek_az_alkotmanyozassal_kapcsolatban_HU.pdf&ei=5vOnTpvhM-nY4QT07aED&usg=AFQjCNHoq-XxhvDUSDYCv7T_PIMTqJmxHw&cad=rja

Nem, nem más ha kormányon pukkannak ki a lufik. 20 év demokrácia után már elég edzett vagyok, hogy tudjam, hogy lózungokról van szó. Arról szól az egész, hogy a tisztelt választópolgár egyáltalán azonosítani tudja a különböző pártokat. Kb. olyan, mint a "20%-kal nagyobb!" cimkével ellátott csoki, ami pont akkora, mint a 20%-kal kisebb. A tiltakozások jó része is a kormány stílusára/arroganciájára vonatkozik – ezekkel nem tudok mit kezdeni. Az ország kényszerpályán mozog, nyilvánvaló volt a magánnyugdíjpénztárak államosítása, stb. Én pl. tudtam, hogy egy rövid fellélegzés után baromi nagy megszorítások lesznek (Munka törvénykönyve garanciái ki, tandíj be). Ciklus végén hangulatjavító intézkedések. Orbán meg pont azért kapott akkora felhatalmazást, hogy gyorsan végig tudja verni a megszorítást.

A hallgatás valóban nem beleegyezés. Mint ahogy nem is tiltakozás az aktuális rendszer ellen. A hallgatás az hallgatás. Állampolgár lusta volt, nem ért rá, tiltakozott, belenyugodott stb. Lehet így is magyarázni, meg úgy is. Biztosat senki nem tud. Ezért javasoltam az érvénytelen szavazás támogatását - úgy kiderül mi is a nép akarata. Elegem van, hogy egy ismeretlen véleményű tömeg politikai akaratát mindenki elkezdi kisajátítani, meg magyarázni, hogy "Orbán nem is 2/3", meg a "bárki mást meg lehet, hogy mindenki támogat".

Azzal, hogy azt mondtam, hogy a rendszer részei Önök is, arra utaltam, hogy Önök is olyan magatartást mutatnak, mint ami nem tetszik Önöknek. Ez nekem így nem hiteles. Mutassanak pl. társadalmi szolidaritást: dobjanak össze tandíjalapot, vagy a rezidenseknek plusz lóvét, önkéntes segélyezés, szövetkezeti bank stb. De az Önök mozgalmának jó része is csak az államapparátus és a politikai hatalom megszerzésében tud gondolkodni.

Valóban nem a kormány üzen hadat, ezt nem is állítottam. A parlamenti többség üzen hadat, nem konszenzuális, hanem többségi alapon. Sajnos kormányon meg az van, akinek parlamenti többsége van. Tekintve a kötelező frakciófegyelmet, meg ilyeneket, a kormány és a törvényhozás eléggé összemosódik. (Bayer József: A politikatudomány alapjai, 121. old. illetve Kukorelly István: Alkotmánytan: 340.old.) Mindössze a konszenzuális demokráciafelfogás egyik gyakorlati megvalósítási problémájára igyekeztem rávilágítani. Az alkotmányban sincs benne, hogy meg kell győzni az ellenzéki pártokat is + népet. Ha megvan a felhatalmazása, és nem ütközik nemzetközi szerződésbe, a kormány bizony hadakozhat...

Nem tisztem mentegetni a kormány gazdaságpolitikáját. De annyit azért el kellene fogadni, hogy egy ekkora nemzetgazdaság, mint a miénk érdemben nem tudja befolyásolni a világgazdasági folyamatokat.

Az alkotmány népszavazásra bocsátásával kapcsolatban annyit, hogy a kormány a hatályos alkotmány alapján jár el. A választási kampányban megígérték, felhatalmazást kértek és kaptak. Világos volt minden. Akkor kellett volna tiltakozni. Teljesen legális. De tudja mit? Dolgozzanak ki alternatív alkotmányt.

Konkrétan egyébként az alkotmány melyik rendelkezése nem tetszik Önnek?

Nem tettem utalást a bipoláris depressziójára. Egy másik posztíró tett Önre megjegyzést. Sajnálom és jobbulást!

dr. pretender 2011.10.26. 16:47:33

@Rocky: úgy látom, van, akinek még ennyi idő után sem sikerült elsajátítani azt az ismeretet, hogy vannak (voltak) a magánnyugdíjpénztárak ÉS vannak az önkéntes nyugdíjpénztárak. nem önkéntes magánnyugdíjpénztárak.
mondjuk ezek után nem is csodálom, hogy ennyire rajongsz az általad felsorolt intézkedésekért :D

betyár (törölt) 2011.10.26. 17:13:08

@tyto:

"nem kellett volna anno a kádári megalkuvókat olyan nagyvonalúan kezelni. ha megnézzük ezeket az újkonzervatív fejeket, hát jé.....a papa mama nem véletlenül ennek a csoportnak a tagja? hát hogyafenébe ne. és a gyerek remekül lavírozik. jól kitanulták a játékot. és nem kell finnyogni, mert ezt mi hagytuk. a ballerek pont ugyanezt csinálták. és pont ugyanezek voltak a gyökereik.

megoldást nem tudok. ezeknél még az átnevelőtábor se működne, olyanok mint a kutyák. a kutyaiskolában ül áll fekszik, ahogy kilép, megint szétszedi a fotelt."

ez a maga szövege. miét is jár ide?

tyto 2011.10.26. 20:18:33

@betyár: amiért a viváriumba is eljár az ember az állatkertben. nézi, hogy jönnek mennek a bogarak, büdösek a poloskák, csillognak a virágbogarak, gusztustalanok a csótányok. otthon sose látnék ilyet.

betyár (törölt) 2011.10.26. 20:25:00

@tyto:

csak akkor ne legyen oly nagyon felháborodva a posztok stílusán. a magáé rosszabb, ordenárébb több okból is.:)

tudja épp ez a gyomorforgató magukban: az arcátlanságuk.

betyár (törölt) 2011.10.26. 20:39:47

@Disznóvári:
á. műkörmös. legfeljebb reszelője van:)

tyto 2011.10.26. 20:52:03

@betyár: de ki az a maguk? én meg még kik?

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2011.10.27. 01:08:52

@betyár: Tényleg, mire jó a műköröm? Mert azt még értem, hogy a piercing bizonyos esetekben szopásnál jól jön, de a műkörömből műkörömpörköltet csinálnak, vagy mi?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.10.28. 09:13:04

@babarczyeszter:
A kommentálók nagy részét le lehet nyomozni legálisan, még akkor is ha nem árulja el magát, ugyanis a hozzászólásaiból össze lehet szedni azokat az információkat, amik alapján le lehet szűkíteni a kört, innen már gyerekjáték.

Nemrég jártam Magyarországon és volt szerencsém látni egy kifüggesztett NENYI-t. Finoman szólva megmosolyogtatott. Az alkotmányasztal meg úgy hülyeség, ahogy van.

Mi az a bizonyos 2002-es lista?

Szerintem egyáltalán nem félni hiba. Idézet:
B: “Can a man still be brave if he's afraid?"
E: "That is the only time a man can be brave.”

mement 2011.10.28. 13:46:46

index.hu/belfold/2011/10/28/eliteltek_a_miniszterelnokot_fenyegeto_ferfit/

'Egy év próbaidőre felfüggesztve egy év börtönre ítélte a Nógrád Megyei Bíróság pénteken azt a pásztói férfit, aki tavaly ősszel ittasan kétszer is betelefonált a Hír TV-be, és fenyegetésekkel követelte Orbán Viktor miniszterelnök távozását. A bíróság szerint a vádlott ezzel elkövette a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettét.

A 33 éves, büntetlenül előéletű, családfenntartó férfi elismerte a bűncselekményt, de mint vallomásából kiderült, elkeseredett volt, berúgott, nem emlékszik, mit mondott, arra sem, hányszor telefonált, és "nem tudja, honnan jutott eszébe ilyen hülyeség".'

Biztos olvastatok, de jol mutatt itt a 'nem kell felni, mert Dobraynak nincs felnivaloja poszt alatt' :)

Balt 2011.10.28. 14:00:54

Hú, ez nagyon rendben van, szívemből szóltál! Én azt mondanám: addig jó, míg nekik nemteccikarencer...