Kommentszűrés
’11 okt
23
21:01

Nagyon sokaknak Nem Tetszik a Rendszer!

Írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

DSCF3402.JPG

  Mindig is nagy szimpátiával tekintettünk a pártok felett átnyúló civil kezdeményezésekre, amelyekre szerintünk nagy szükség van. Különösen mostanában, amikor a fülkeforradalmi kormány nekilátott a Harmadik Köztársaság módszeres szétverésének, az ellenzéki pártok pedig – amelyek összefogás helyett egymással is marakodnak – tehetetlenül ülnek a "Tisztelt Házban", persze jó fizetésért. Ezért természetesen nem volt kérdés számunkra – szemben jó néhány, a kormányt szintén elítélő, mégis a babérjain csendben üldögélő – "hivatásos fanyalgóval", hogy ott leszünk a Nem Tetszik a Rendszer című tüntetésen. Szerencsére Orbán Viktor egészen Brüsszelig szaladt a népharag elől, így attól sem kellett tartanunk, hogy a Fideszes rendezvényen részt vevők szándékosan provokálnának minket, vagy megint összeütközést szítanának a máskor oly' békés pesti utcákon.

  Egy picit tartottunk tőle, hogy erre a remek civil kezdeményezésre, amely annak idején a sajtószabadság megvédésére indult a "Fész"-en, de ma már a "Nemzeti Együttműködés Rendszerének" titulált hagymázas diktatúra elleni általános mozgalommá terebélyesedett, rátelepednek a pártok:(. De szerencsére a mai rendezvényen pártpolitikust alig láttunk, aki ott volt, az is csendesen meghúzta magát a hatalmas tömegben. Ennek őszintén örültünk, s ami a legfontosabb: a Szabad Sajtó útja tele volt jól öltözött, ápolt, mosolygós fiatalokkal, olyanokkal, akik még nem veszítették el a hitüket és a hitelüket. Persze az "idősebb" generációk is képviseltették magukat, de hát nem mondhatjuk, hogy rájuk ne lenne szükségünk – igenis lehetséges együttműködés a különböző életkorú, élettapasztalatú emberek között, s a "generációs szakadék" ma már idejétmúlt fogalom.

  Az ilyen események nemcsak arra jók, hogy kifejezzük nemtetszésünket a kormánnyal szemben, hanem egyben közösségi élményként is szolgálnak: az élet legkülönbözőbb területeiről érkező emberek találkozhatnak egymással, megbeszélhetik kisebb-nagyobb problémáikat, és új közösségeket építhetnek ki.

  Ami a legfontosabb: rengetegen voltunk! Mi Andris barátunkkal úgy 200 ezerre becsültük a résztvevők számát, a szervezők szerényen csak 100 ezret mondtak, a kormány szócsöveként szolgáló média viszont "néhány tízezer" résztvevőről számolt be. Persze, mint tudjuk, ők "kétmillióan" szoktak lenni, a köztévé jól fizetett intendánsának szíves közlése szerint. Valójában a Szabad Sajtó útja majdnem az Astóriáig megtelt, egy gombostűt sem lehetett leejteni. Szerencsére a résztvevők nagyon kulturáltan viselkedtek, így az óriási tömeg ellenére sem alakult ki semmilyen konfliktus vagy incidens.

Ennyien voltunk, tessék csak számolgatni, kedves "független médiamunkások": 

DSCF3344.JPG

DSCF3366.JPG

DSCF3384.JPG

Sokan drótszamárral érkeztek:)

 DSCF3345.JPG

 Jó néhányan különféle humoros transzparenssel, táblával, egyébbel érkeztek. Volt köztük néhány kevésbé sikerült, de a többség jól el volt találva, sőt kifejezetten szellemesek is akadtak:DSCF3359.JPG

DSCF3362.JPG

DSCF3386.JPG

DSCF3399.JPG

DSCF3418.JPG

DSCF3452.JPG

  Persze a rendszer is nagyon "éber" volt, a résztvevőket rendőrök figyelték meg, jelenlétükkel is jelezve, hogy a rendszer ellenségei számon vannak tartva, nem érdemes nagyon ugrálni, mert az ember könnyen felkerül a "Kubatov-listára": 

DSCF3368.JPG

  Voltak, akik az alkalmat kihasználva európaiságuk mellett is hitet tettek, ami szerintünk egy nemzeti ünnepen is nagyon fontos dolog:

 DSCF3374.JPG

  Nekünk a sok ötletes kellék közül ez a csákó tetszett a legjobban. Viktor, már alig maradt haverod, nemsokára rajtad a sor! :)

DSCF3395.JPG

  Voltak keményebb szövegek és beszólások is, de a mi véleményünk szerint ez egy ilyen jellegű tüntetésen belefér: DSCF3410.JPG

 

DSCF3411.JPG

  A másik kedvencünk az alábbi kép bal oldalán látható transzparens volt, ami a számítógépes világhálóra jellemző humort öntötte "papír alapú" formába:

DSCF3413.JPG

  Azért ez se semmi:)

DSCF3421.JPG

   Az alábbi úr Rákosi Mátyás fejét összemontírozta Orbán Viktoréval, és bohócorrot is vett, utalva a "Miniszterelnök Úr" cinikus mondatára a "bohócügyi államtitkárral" kapcsolatban:

DSCF3435.JPG

  "Le is Csút, fel is Csút" - azért ez is klassz:)

DSCF3438.JPG

 Dorka nemcsak a videóklipben helyes, hanem élőben is, és ami még fontosabb: nagyon okos is. Szívesen elbeszélgettünk volna vele, de annyira körbevették a "rajongók", hogy nem fértünk hozzá. Talán később, egy kisebb rendezvényen lesz rá módunk:) Sajnos a róla készült képek nem sikerültek jól, pedig ami minket illet, instant háttérkép:)

DSCF3444.JPG

DSCF3448.JPG

  Természetesen a tüntetésen roma származású magyar honfitársaink is ott voltak, hiszen talán őket sújtja leginkább a Jobbikkal össze-összekacsintó kormány politikája:

DSCF3455.JPG

  Az alábbi transzparenst nem értettük, kérjük, hogy aki tudja, miért volt ott, az írja meg kommentben:

DSCF3457.JPG

  Tarlós István is megkapta a magáét. Az újnyilas Dörner György ügyét a szónokok is szóvá tették, de a "mezei" résztvevők között is volt, aki a "régi" Budapest-zászlóval adott egy kiadós fricskát az átnevezési lázban égő, szíve mélyén "Szebb jövőt!"-tel köszönő főpolgármesternek:

DSCF3460.JPG

  A különböző nemzetközi antiglobalista, rendszerellenes mozgalmak is képviseltették magukat, jó érzés, hogy rájuk mindig lehet számítani.

DSCF3466.JPG

  A beszédek tartalmáról több internetes újság is beszámolt, mi csak azt emeljük ki, hogy a szervezők két hét múlva "alternatív köztársasági elnök választást" indítanak, ami talán katalizátorként hathat a részvételi demokrácia felé vezető úton – és bárki is legyen az új "elnök", biztos jobban tud majd helyesen írni, mint a mostani "álamelnök".

  Összességében nagyon jó nap volt, a hangulat – annak ellenére, hogy nagyon súlyos és sokszor negatív dolgokról volt szó – kifejezetten kellemes volt. Reméljük, hogy a jövőben is lesznek hasonló rendezvények. Ami biztos: legkésőbb jövő március 15-én ugyanitt megint találkozunk!

  Ja, és majdnem elfelejtettük, felvettük a "Nem Tetszik a Rendszer" dal élő előadását, s ezt kedves olvasóinkkal is megosztjuk. Sajnos az első rapbetétet kihagyták belőle, de a végére írtak néhány új strófát, ezek is nagyon jók. Nézzétek, hallgassátok, osszátok!

Címkék: videó tüntetés demonstráció milla mandiner tv karsay dorottya egymillióan a sajtószabadságért nem tetszik a rendszer

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr623324542

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csak egy újabb pótcselekvés? 2011.10.25. 12:56:39

Az 1988. március 15-i tüntetés 1956 óta a Kádár-rendszer addigi legnagyobb ellenzéki tüntetése volt. (...) ...mindvégig három transzparens volt látható, melyeknek a jelmondatai: „Sajtószabadságot!!!”, „Egyesülési szabadságot!”...

Trackback: Október 23-án eldőlt Brüsszelben: Magyarország középkori kalandparkként működhet tovább 2011.10.24. 12:41:39

Bár a média arról számolt be, hogy az október 23-ára időzített brüsszeli EU-csúcs Görögország megmentéséről és az EU jelenleg meglehetősen ingatag pénzügyi helyzetének stabilizálásával kapcsolatos kérdésekről fog szólni, a program, mint azt megtudtuk, ...

Trackback: Hirtelen elromlott kamerák – valaki elhiszi? 2011.10.24. 09:30:47

Ahogy a március 15-i,Egymillióan a magyar sajtószabadságért tüntetésén, úgy a vasárnapi tüntetésről sem adnak élő képet az UTV kamerái. Skultéti Péter, a szolgáltatást működtető cég vezetője az Indexnek azt mondta: senki nem támogatja őket, így pénzhiá...

Trackback: Alternatív köztársasági elnököt! :-) - fotó, videó 2011.10.24. 08:12:05

Nahát, hogy micsoda véletlenek vannak...Az UTV Közlekedési képinformációs portál kamerái érdekes módon már megint meghibásodhattak, ugyanis – akárcsak március 15-én – most sem lehet látni élőképeket az Egymillióan a sajtószabadságért tüntet...

Trackback: Pitiáner a rendszer 2011.10.23. 21:22:19

Micsoda véletlenek vannak! Az index észrevette, hogy az UTV közlekedési képinformációs portálnak pont a Szabad sajtó úton üzemelő forgalomfigyelő kamerái romlottak el, épp ahol az Egymillióan a magyar sajtószabadságért tüntetett az Orbán-rendszer ellen...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.10.24. 13:20:33

@Scagnetti: Nem hivatkozott senki rájuk. Csak tényt közöltem, hogy a 2,5M a 10M -hoz sem 2/3, sem 51%-ban nem aránylik. Nettó matek. A Többi szájtépés, hogy ezt hogy magyarázod ki, abban én nem vagyok partner. :-D

DillingerEscapePlan 2011.10.24. 13:20:41

@mement: azért módosítják hogy nehogy véletlenül szarul járj aztán ríjjál te szerencsétlen.

maskep 2011.10.24. 13:22:39

@gejzabejla: Á, csak néhány százan voltunk... A Tarlóson, na azon aztán tombolt a kétharmad!

mement 2011.10.24. 13:22:45

@DillingerEscapePlan: Hat akkor ez tobb mind amatorizmus, mert nem jartam jobban sem a modositasok elott sem utan.

mement 2011.10.24. 13:23:20

@gejzabejla: Koszonom a kimertio ervelesed es indoklasod a valaszban,

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2011.10.24. 13:24:14

Jobb ez a poszt, mint a Dobrayé. Értem én az iróniát, de úgy jártatok, mint Romhányi hírlapi kacsája ( www.freeweb.hu/csoban/romhanyi.html#066 ), aki
"Ezer vészt eszelt ki, a hasára ütve.
Így lett napilapja a valóság tükre."

Viccesek nem lettetek, de valósághűek igen.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.10.24. 13:25:47

@kíváncsivagyok:

Jujjj szélsőjobbos... azonnal rettegni kell, ha egy picit félrenézünk már is önkényuralmi jelekkel aggatja majd tele a színházat.
A másik oldalon pedig ugyanúgy elhordták mindennek Alföldi Róbertet.

Ez egy másik tipikus betegsége az országnak:
Aki nem tetszik nekünk arra azonnal rá kell aggatni valami "jó kis" jelzőt:
- mocskos, véresszájú, begyegyepesedett kommunista
vagy
- iditóa, diktátorimádó, birka, fideszes, majom
vagy
- szélsőséges, náci, fasiszta, nyilaskeresztes huligánfattyú, szittyacsökevény
vagy
- kiskutyaevő, neoliberális, judeofil, hazaáruló, drogos

Na... azt hiszem nagyjából felsoroltam a választékot. Meg kéne tanulnunk KÖLCSÖNÖSEN megérteni egymás problémáit.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2011.10.24. 13:26:23

Amúgy most nem tudom, hogy a szerző ezt a cikket a modoros blogra szánta, vagy komolyan gondolja.

Olyan tipikus örüljünk annak, hogy semmi elképzelésünk nincs semmiről, de bemutattunk a zorbánnak...

_fű a szénakazalban 2011.10.24. 13:28:26

@Secnir:
Na itt rontod el, ugyanis az Erzsébet híd - Astoria távolság kb. 600 m, nem 1100. Nem tudom, honnan vetted ezt a marhaságot.
Ebből nagyjából 400 m-en álltak, és pont a szélesebb részen (a Ferenciek terénél, ahol az aluljárók + buszmegállók is vannak, jóval több 27 m-nél, számold bele a járdát is, ott is álltak) ott viszont sűrűn (a Ferenciek terén lévő templomtól az Astoriáig lévő kb. 200 méteren már csak elvétve néhányan), vegyünk mondjuk 5 főt per négyzetméter, valamint a Március 15. téren állókat se hagyjuk ki.
Így jön ki a kb. 70-75 ezer, amennyit én tippeltem.
(De össze lehet hasonlítani a tömeget mondjuk egy Sziget nagyszínpad előtti tömeggel, ami kb. 50 ezer fő, ha faltól falig tele van - nos, annál itt mindenképpen jóval többen voltak. De nem 200 ezren.)

@csi szi:
2002, TF-es beszéd.
Lehet megkövetni.
(Nem, nem voltam ott, mert Orbánt már akkor is utáltam, mint a szart, de egyes részleteit ledata a tévé.)
És 2002-ben az egyetlen uszító Orbán volt. Kár, hogy kicsit hiányos itt a fideszes emlékezetetek.
Nem véletlen, hogy utána 8 évig a fideszesek zavartak meg minden rendezvényt, a másik oldal meg soha.

Ja, békés járókelők, mi... Akik a sokadik rendőri felszólításnak nem engedelmeskednek...
Másrészt meg aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. És ezek a békés emberek i látták, hogy arrafelé a rendőrök próbálják rendre utasítani a gyújtogató csőcseléket, minek keveredtek a csőcselék közé?

@segabor:
Ja, lehet tüntetni, már amikor nem tiltják be, mint pár hete a Clark Ádám térre tervezett tüntetést.
Viktor meg zárt épületben sem mert beszélni (pedig ott lenne a helye, a zárt osztályon), inkább kiszökött Brüsszelbe.

@Frengi:
Jaja, tényleg, bár várj már egy kicsit... nem pont ebben a rendszerben kerültek pozícióba olyanok, mint Vitézy Dávid (25 évesen BKK-vezérigazgató, mellesleg Orbán unokatestvére), smitpali unokaöccse, Schmidt Pál, smitpali szövegeiért felelős Kontrát akárki, Kontrát Károly 27 éves lánykája főosztályvezetőként egyszerű titkárnőből, stb., stb. a sor hosszan folytatható, pl. jelen blog 25-26 éves szerzőivel, akik szintén osztályvezetői beosztásokat kaptak, miért is?
Szóval ez erősen bumeráng volt, koma.

@Rocso Cafe:
Nem tudom, 53% mióta 3/4, de ennyien szavaztak a Fideszre a szavazók közül. A teljes szavazójoggal bírók mintegy 35%-a, a teljes lekosságnak meg kb. 27.
Ezek közül melyik neked a 3/4? Amikor én tanultam matekot, még valahol 75% környékére esett. Bár rég volt, pontos számokra már nem emlékszem, csak úgy nagyságrendileg.

@B-rocker:
Te, ezek valamiért nem gyújtogattak.
Azt kéne felfogni a mákszemnyi agyaddal, hogy ott is előbb volt a gyújtogatás, utána - teljes joggal - a lövetés. Gyújtogató csőcseléknek az jár.

Scagnetti 2011.10.24. 13:28:46

@newtehen: És ezt vajon az eddigi kormányok esetében is kiszámoltad, és fennhangon hirdetted, vagy csak most lett ilyen fontos?

A helyzet az, hogy a választási törvények alapján a Parlamentben kétharmaduk van. A többi szájtépés a vesztesek részéről.

gejzabejla 2011.10.24. 13:29:23

@maskep: Na végre csak előjött az igazi emberszám :) "roma származású magyar honfitársaink"-kal együtt vagy nélkülük voltatok néhány százan? :)

gejzabejla 2011.10.24. 13:31:43

@mement: Igazán nincs mit. Ha nem vetted volna észre, hogy én kérdeztem. Sebaj Tóbiás. Úgy látszik mégis csak baj van az oktatással.

mement 2011.10.24. 13:32:36

@gejzabejla: `@mement: Ja persze okoskatörp.`

Gyonyoruen szerkesztet, mives kerdes ez:)

magyar ember teli szájjal 2011.10.24. 13:32:46

És a Biszkut bélabácsizó riporterzsenik nem voltak ott?

Egyébként jó sok vidám fiatal arc van a képeken.

Démonmac1 2011.10.24. 13:33:14

"A helyzet az, hogy a választási törvények alapján a Parlamentben kétharmaduk van. A többi szájtépés a vesztesek részéről. "
Az lehet, de egy csomóan másként látják már a helyzetet, szóval ha előrehozott választások lennének, mondjuk egy népszavazással megtámogatva...

Sokan rádöbbentek már, hogy rosszul döntöttek.

Ahogy jelezték is, nem gyorsnaszád ez hanem sodródó tutaj

borszódával 2011.10.24. 13:33:27

@noreg:"Valóban voltak túlkapások, ami sajnálatos, de adott szituációban megmagyarázható."
Én úgy tudom jobb helyeken nem illik verni az őrizeteseket, akkor sem ha követ dobáltak.
Akkor meg főleg nem, ha járókelő az illető, aki rossz helyen volt, rossz időben.
És végképp nem illik utólag elhallgatni/kitüntetni az illetőket.

lehet más a handa-banda 2011.10.24. 13:39:12

@newtehen:
Találó a nicked, most meg bámulsz az új kapura

Démonmac1 2011.10.24. 13:39:21

@DillingerEscapePlan: Nem úgy ír mintha Pöcs - ös lenne :)

u.i. kinn voltam a pár 10k ember között, én olyan 10 es szorzót használnék, de sokan álltak pl a váci utca torkolatában is, olyan 9-10 es sorokban, és igen vegyes életkorral.

Itt valamiért senki nem akart autót gyújtogatni, vagy kordont építeni kövekből, kultúráltan ment, ami azért nagy difi.

gejzabejla 2011.10.24. 13:41:00

@_fű a szénakazalban: Meg egyébként is: "Az ellenforradalmár, nyilas, fasiszta bandát ütni kell." Igaz-e? Így gondolod? Kibújt a fű a szénakazalból.

Q_Q 2011.10.24. 13:41:28

Az is nagy "difi", hogy ha jól megnézed a "közönséget" és az "előadókat", akkor igen nagy arányban vannak zsidók.

Micsoda "véletlen"?

Scagnetti 2011.10.24. 13:41:49

@Démonmac1: Ha előrehozott választás lenne, akkor is nyernének, legfeljebb nem ekkora arányban. Meg lehet nézni a közvélemény-kutatásokat. Meg azt is, hogy miért emlegetik félve az előrehozott választást a balos körökben. A vicc az, hogy bár a kormány szar, az ellenzék még tud ennél is szarabb lenni, és képtelen volt szavazókat gyűjteni tavaly óta.

gejzabejla 2011.10.24. 13:44:32

@mement: PgUp és látod a kérdéseket.

Mérges 1234 2011.10.24. 13:47:27

@tevevanegypupu:

Igen megengedő vagy a kormánnyal szemben.

Tényleg az a gond, hogy nagyon sok mindenen látszik, hogy rossz, vagy nagyon rossz az irány. Leginkább a gazdaságban.

Igen, vannak jó irányok is, ezt el ismerem, mert el is kell.

De Matolcsy a féleszű tényleg kinyirja a gazdaságot. Ha most eltekintünk az összes többi politikai faszkodástól, alkotmányozás, sztrájktörvény, munkatörvénykönyvének módosítása, tehát az apró jogainkat korlátozó hülyeségketől letekintünk, akkor is bajban vagyunk.

A gazdaság nem akar talpra állni, sőt egyre rosszabb helyzetbe kerül. És ennek igenis nagyrészt Matolcsy és az ő hülyesége az oka. Természetesen a külső körülmények sem kedveznek nekünk.

Reménykedni lehet, ső kell is, de látni kell, hogy tényleg nagy a baj. Sőt legjobb lenne, ha a Fideszesek maguk kényszerítenék ki a gazdaságpolitikai irányválátást, látván, hogy ez egy zsáklutca.

Csakhogy sokan érdekből éltetik a rendszert, még akkor is ha látják, hogy szar. Pláne mert Viktornak mániája, hogy bologató hülyékkel vegye körbe magát.

Közben a kormányzati kommunikáció is vért izzad, hogy megmagyarázza a magyarázhatatlant.

Egy szó, mint száz legalább a k. gazdaságot jól csinálnák. Értelmes megalapozott döntéseket hozznának, DE NEM......

Látni kellene azt is, hogy ilyen gazdasági hanyatlással, nem lehet fenntartani a rendszert. Nem fog menni, a politikai faszságoktól függetlenül sem.

kamerasmobil 2011.10.24. 13:47:38

@Scagnetti: Ize a kozvelemenykutatasok azt mutatjak hogy az osszes partra nagyon kevesen szavaznanak mert a tobbseg az nem jelolt meg preferenciat.

Ebbol vegul is lehet arra kovetkeztetni hogy akkor ezek az emberek egy elorehozott valasztason aztan megiscsak a Fideszre szavaznanak. Csak szerintem ez egy nagyon meresz es nem tul realis kovetkeztetes...
En inkabb azt gondolom hogy ember meg nem tudna most tippelni egy tettel rendelkezo (tehat nem idokozi helyhatosagi) valasztas eredmenyet.

noreg 2011.10.24. 13:48:08

@borszódával: Ajánlanám kicsit feljebb: _fű a szénakazalban 2011.10.24. 13:28:26

Démonmac1 2011.10.24. 13:48:39

@Scagnetti: Tény hogy most nincs nagyon kire szavazni, de ha egy mód van, független "közvéleménykutatás" érdekelne, nem fideszközeli cég:)

gejzabejla 2011.10.24. 13:50:00

@Q_Q: "Az is nagy "difi", hogy ha jól megnézed a "közönséget" és az "előadókat", akkor igen nagy arányban vannak zsidók." Ezt a marhaságot meg honnan vetted. Egyszerű provokatőr.

gest apó 2011.10.24. 13:52:47

@noreg:
Még egyszer: semmi bajom Karsay Dorottya zsidó származásával. De könyörgöm, lenne legalább valami hangja! Hívtátok volna el a Király Lindát, egy szót se szólnék!

Démonmac1 2011.10.24. 13:53:36

Mellettem sokáig állt két távol-keleti csajszi, aztán elsodródtak, na ők is biztos...:)

gejzabejla 2011.10.24. 13:54:09

@gest apó: Mert ő még a Himnuszt sem ismeri? Jó ég ez a szürke(marha)állomány?

Scagnetti 2011.10.24. 13:55:22

@kamerasmobil: Egy szóval sem mondtam, hogy mind a fideszre szavazna. De azt is hiba lenne feltételezni, hogy az ellenzékre. A bizonytalan szavazók általában hasonlóan oszlanak el, mint azok, akik megjelölik az általuk választott pártot, és ebből már lehet következtetni. A pártot választók között meg a visszaesés ellenére is stabilan vezet a Fidesz. Második most már egyértelműen a Jobbik, hisz az Mszp szavazatai mindenképp meg fognak oszlani a két utódpárt között, nagy előretörésre részükről csak a naivak várnak. Az Lmp a küszöb környékén mozog. Az ellenzék széttagolt, és minden pártja utálja a többit. Ez a helyzet a Fidesz számára ideális.

kamerasmobil 2011.10.24. 13:59:30

@Scagnetti:

"A bizonytalan szavazók általában hasonlóan oszlanak el, mint azok, akik megjelölik az általuk választott pártot, és ebből már lehet következtetni."

En ezt marhara nem vennem am ilyen biztosra.

Scagnetti 2011.10.24. 13:59:38

@Démonmac1: Ott a Szonda. Nem független, de nem is fideszközeli.

Egyébként meg nem nagy ügy megtudni a nagyjából vaós helyzetet. Átlagolod a Szonda és a Nézőpont eredményeit, és meg is van.

Ja és szerintem túl van lihegve a közvélemény-kutatók pártközelisége. Ha megnézed az ellentétes oldalon álló cégek méréseit, pár százalékos különbséget fogsz csak találni köztük. Tehát ha csak az aktuális erőviszonyokat akarod tudni, bármelyik megfelelő erre.

gejzabejla 2011.10.24. 14:00:25

@Scagnetti: Ennek ellenére mindig van alternatíva. Csak éppen nem látszik. A fidesz ott követte el a hibát, hogy túl sok frontot nyitott. Ok, nem véletlenül tette, mert nagy szarban vagyunk. Inkább azért tüntetnétek, hogy nekünk is engedjék el a fele államadósságunkat, mint a görögöknek, lengyeleknek. Akkor igazán sokan lehetnénk. Nem állandóan egymásnak esni.

maskep 2011.10.24. 14:01:31

@gejzabejla: Hehehe, ez a cigányozás, ez jóvót! :o) Amúgy még a biciklistákat is beleszámoltam (pedig, mint tuggyuk, a zsidókkal együtt ők tehetnek mindenről). Csak a nullákat nem számoltam meg a néhányszáz után. De tudod mit? Nem is érdekel. Nem én, nem mi számolgatunk itt tömeget, meg roma és egyéb származású honfitársakat, hanem ti: A Nullák! :DDD

Scagnetti 2011.10.24. 14:03:19

@kamerasmobil: Miért, mit hinnél el hamarabb? Hogy a szavazók többsége már szoci, csak jól titkolja? Mert a választás előtt is az "alvó szavazók" mítoszával próbálták lelkesíteni a híveiket a méréseken nem túl jól szereplő pártok, de aztán a választáson csak az lett az arány, amit a kutatók jósoltak.

gejzabejla 2011.10.24. 14:03:38

@kamerasmobil: "En ezt marhara nem vennem am ilyen biztosra". Biztosra veheted. Húsz éve így van, és más országokban is hasonló következtetésre jutottak. Savanyú a narancs. De legalább a mienk.

mement 2011.10.24. 14:04:08

@gejzabejla: ` Meg egyébként is: "Az ellenforradalmár, nyilas, fasiszta bandát ütni kell." Igaz-e? Így gondolod? Kibújt a fű a szénakazalból.`

Nezd csak:

`Q_Q 2011.10.24. 13:41:28
Az is nagy "difi", hogy ha jól megnézed a "közönséget" és az "előadókat", akkor igen nagy arányban vannak zsidók.

Micsoda "véletlen"? `

Miutan nagyjabol kerdestol fuggetlen, _mindenre_ ez a valassza a magat nyilaskent, fasisztakent, radikaliskent, hungaristakent, definialo utcai csoportoknak es parlamenti partnak, igy a valasz igen, mert nincs szukseg ilyen mertekben beszukult tanulatlan prosztok velemenyere, a megalapozattlan megbelyegzesre, az orszagon beluli folyamatos gyuloletkeltesre, arra hogy onjelolt profetak onkenyesen itelkezzenek random ismeretlenek identitasa felett, onkenyesen megszabjak ki hova tartozzon, ki mennyit erjen.

Talan nem polkorrekt, es erosen diszkriminal, de az allamilag finanszirozott kulturaban, politikaban semmi keresinavloja az egybites tenyerestalpas tahosagnak. A rendszer megengedosege az ami miatt becsuszhatnak ilyen hibak.

Q_Q 2011.10.24. 14:06:06

Csak nekem tűnt fel, ahol egy kicsit is megbillen a zsidó egyeduralom, ott rögtön tiltakozások, hisztik, tüntetések követik?

Lásd. Dörner György és Csurka István.
A kismillió pesti színház egyikében radikális (nem szélsőséges) jobboldali vezetés lesz, és rögtön jajveszékelnek, hogy "Úristen, hogy lehet ez?!" Miért nem tüntetnek az ilyenfélék amiatt, hogy a maradék színház élén zsidó ill. szidóbérenc vezető van? A kérdés költői.

Az pedig, hogy itt nem gyújtogatnak, ott meg igen, talán azért van, mert nem olyan erős az elégedetlenség!
Az imádott nyugaton sokkal keményebb tüntetések is voltak/vannak...

Egy szó mint száz, valaki tüntethetne már a cionista zsidó, mindent átszövő hatalom ellen is!

Jó napot!

Scagnetti 2011.10.24. 14:07:23

@gejzabejla: Ha nem látszik, akkor nincs. A választók nem fognak nem látszó alakulatokra szavazni.

gejzabejla 2011.10.24. 14:08:39

@maskep: Na, hogy mi ki nem gyün belőled mikor felbosszantod magad. Csak rossz helyen, mert a szádon. A nullák meg akkor tudnak igazán fontosak lenni, ha előttük van egy nem nulla. Na de az nem te vagy, ha egyáltalán érted mire gondolok.

maskep 2011.10.24. 14:09:35

@gejzabejla: ...Vagy @maskep: fogalmazva: Vót akkora a látható tömeg, hogy nem kellett megszámolni! :-)

maskep 2011.10.24. 14:12:17

@gejzabejla: (Nem, nem értem. Te cigányoztál egy laposat, én meg erre ingerülten reagáltam rá, mer' nem teccik. Eddig egy-egy. Nincs okod felháborodni, de hát lelked rajta...)

borszódával 2011.10.24. 14:33:59

@noreg: Hitvitákat nem folytatok. Az indulataid nem érdekelnek. Főleg ha még más is írja.
Leírom még egyszer mert nem fogtad fel.
A fél Párizst felgyújtó bevándorlóktól a Koppenhágai házfoglalókig sehol nem szokás az őrizeteseket verni!!
Főleg ha munkából hazatérő pincér, metróról leszálló lakberendező az illető, ha mégis előfordul(na) felelősségre vonás, és bocsánatkérés követi.
Na ha ezt az alapvetést magadévá tudtad tenni, kicsit közelebb kerültél a demokráciához.
További szép napot.

egy_vélemény 2011.10.24. 14:39:18

@mement: hiába ez a legnagyobb szívfájásunk, ha a világ megtűrt kormányainál ez a játékszabály. Ez mindaddig marad is, amíg a gazdaság diktál és nem a politika valójában. Ennek az egyik oka?/következménye? az is, hogy listáról is be lehet jutni a mindenkori parlamentekbe. Olyanoknak is, akikhez a kutya sem járulna hozzá. Ami nem biztos, hogy feltétlenül rossz, de eleve ezen a ponton már kizáródik az ellenőrzés és az átláthatóság a nagyközönség, épp, a választóközönség felé.
A mostani kormány számonkérhetőségének esélye viszont marad azon a szinten, min előtte volt, ha nem 'nullázzák le' a gazdasági számlálókat.
Vagyis amíg nem rendezik le az átadás-átvételi anomáliákat. Dehát folyik a számonkérés, aminek eredményeképp a maguk tevékenysége is jobban ellenőrizhetővé, követhetővé válik.
Nem lehet két nap alatt rendberakni mindent és működésbe is hozni.
Idáig nem éreztem sehol arra utaló jelet, hogy az eddigi átláthatatlanságra törekednének. Maguk alatt is elfűrészelnék a fát, hiszen a roggyant gazdaság ezt nem viselné már tovább. Ráadásul mindenhol roggyanásra áll a helyzet, nincs mibe kapaszkodni. Max. vak vezet világtalant.
Elnézést, ha nem minden hozzám intézett kommentre válaszoltam, de nincs annyi időm, hogy alaposan visszabogarásszam.

gejzabejla 2011.10.24. 14:41:27

@maskep: Nem vagyok büszke erre a mondatomra, keserűségemben írtam. Hosszú, hosszú dolgozatban tudnám csak leírni, hogy kit, mi alapján hívok honfitársamnak. Hogy stílszerű legyek "kiírták magukat" a társadalomból. Szerencsés ember vagy (vagy vak), ha semmi aggasztót nem látsz.

_fű a szénakazalban 2011.10.24. 14:41:47

@DillingerEscapePlan:
Gondolom, anyádat meg úgy szólítod, hogy "te büdös kurva".
Csak annak láthatóan alapja is van, mert nem nevelt belőled embert.

kamerasmobil 2011.10.24. 14:46:36

@Alf: koszonom bar a viharos technologiai fejlodesnek koszonhetoen mara kisse elavult...

Alf (törölt) 2011.10.24. 14:49:21

@_fű a szénakazalban: legalább a tényeket tanulmányozd, mielőtt a 2006 okt 23-i eseményeket nagy közönség előtt értékeled.

Jogsértések történtek. Tény.
A jogsértés nem tűrhető el a rendőrségtől.

A gyújtogatók elfogásának nem a legjobb módja fejmagasságban ártatlan emberekre lövöldözni, és a csőcseléket egy ellenzéki párt békés tüntetése felé terelni.

Alf (törölt) 2011.10.24. 14:50:01

@kamerasmobil: nem, nekem még mindig nem kamerás... :)

_fű a szénakazalban 2011.10.24. 14:53:51

@Q_Q:
Ha Dörner meg Csurka nem szélsőséges, akkor ki az?

@borszódával:
Na ja, Londonban sem szokás brazil bevándorlót lelőni a metróban, mert arab terroristának néz ki, és a felszólításra nem megáll, hanem elrohan.

Azt hallottad már, hogy demokráciában nem borogatjuk fel más autóját és nem tesszük tönkre egyéb vagyontárgyát, amiért megdolgozott, meg nem gyújtogatunk kukákat, és ha a rendőr felszólít, akkor eltakarodunk onnan?

Alf (törölt) 2011.10.24. 14:57:14

@_fű a szénakazalban:

Demokrácia nem ott nincs, ahol felborítanak autókat, hanem ott, ahol a rendőrség büntetlenül lövi az ártatlan embereket.

.

gest apó 2011.10.24. 15:03:34

@gejzabejla:
Kompromisszumos javaslat: énekelhetne duóban Karsay Dorottya és Király Linda!

Amikor elakad a Dóri és olyat szól hogy "vacpáör" akkor Linda segít neki, amikor Linda elakad a Himnuszban akkor Dóri mondja hogy nemtetszik, nemtetszik ... szegény többre nem telik tőle

Ennél már csak az lenne jobb, ha együtt énekelnék miniszoknában hogy "két láb rossz négy láb jó"

gejzabejla 2011.10.24. 15:11:37

@Alf: Ahol viperát használnak a rendőrök, majd letagadják. Ahol meztelenre vetkőztetnek embereket. Ahol politikust vernek, majd viccelődnek rajta, hogy "Mártíriusz" (alá Kuncze). Ahol gumilövedékkel lőnek fejmagasságban vadászfegyverből! Ahol ezek után az elkövetők még kitüntetést is kapnak. Ahol letagadják, hogy nem is volt ilyen, hazugság az egész. Ahol azonosítószám nélküli rendőrök elmaszkolva támadnak az emberre. Ahol csak azért visszatartanak csapatnyi rendőrt, hátha meghal közülük valaki, akik a tv székházat védik. Ahol ellenzéki politikusokat hallgatnak le, majd beleavatkoznak egy párt belügyeibe (lásd mdf-es választás). És lehetne még sorolni. Sajnos.

Hol is voltak a mostani tüntetők akkor?

Sehol. Sajnos.

Most máshol tartanánk.

_fű a szénakazalban 2011.10.24. 15:12:28

@Alf:
A Fidesz-gyűlésről távozókat külön felkérték, hogy NE a Károly körút felé menjenek.

Egyébként meg érdekelne, hogy a tévészékházat felgyújtók közül hányan kaptak letöltendőt.
Vagy az nem volt jogsértés, mi?

Lófaszt. Ha a rendőr felszólít, tedd, amit mondd, ha meg nem, viseld a következményeket. A rendőrnek ilyen helyzetben nincs mérlegelési ideje, mint a bíróságoknak utólag több év, amíg az eseten rágódnak, hogy mit kellett volna tenni.
Ezt kellett.
A fideszesek tudták, hogy arrafelé balhé van, mégis arra mentek.
Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.

Révész Mártíriusz meg azért ne állítsuk már be olyan kis ártatlannak, valószínűleg direkt provokálta a rendőröket.

gejzabejla 2011.10.24. 15:19:43

@_fű a szénakazalban: Ja persze. Üssél, csak üssél... Bőrszerkó, ustor, meg miegymás. Így gondolod? Beteg vagy. Vagy csak a fű sok?

gejzabejla 2011.10.24. 15:23:00

@_fű a szénakazalban: Tipikus ballibsi gondolatok. "Borzasztóan toleráns vagyok, legfőképpen magammal, meg magammal. Csak veled nem, mert te nem érdemled meg, hogy toleráns legyek veled." Húsz éves az szdsz...

_fű a szénakazalban 2011.10.24. 15:25:41

@Alf:
Szerintem ott sincs, ahol autókat borogatnak fel.

És akik autókat borogatnk fel meg gyújtogatnak, azok nem ártatlan emberek, és megérdemlik, hogy lőjék őket.
Ha a te autód lett volna, te sem így állnál hozzá, a máséval persze tegyék ezek az "ártatlan emberek", amit akarnak, nyilván.

Secnir 2011.10.24. 15:30:29

@_fű a szénakazalban:
"@Secnir:
Na itt rontod el, ugyanis az Erzsébet híd - Astoria távolság kb. 600 m, nem 1100. Nem tudom, honnan vetted ezt a marhaságot."

na.
te kedvedért előbányásztam googlemapsot meg egy vonalzót.
200m-3 cm, híd-astoria 11cm, azaz 750m.
állapodjunk meg döntetlenben.
viszont a térrel meg a váci utcával én sem számoltam.

borszódával 2011.10.24. 15:32:25

@_fű a szénakazalban: te szellemi sérült vagy?
Mert másra nem tudok gondolni, ha valaki nem érti mi a különbség az "őrizeteseket nem verünk" és egy pánikhelyzetben hozott rossz rendőri döntés között.
A londoni közeget valószínűleg nem dicsértek meg, és nem kapott jutalmat a helytállásáért.
Amúgy mintha nem a fidesz gyűlésről távozókról beszéltem volna.

Démonmac1 2011.10.24. 15:56:49

@Alf: "
Demokrácia nem ott nincs, ahol felborítanak autókat, hanem ott, ahol a rendőrség büntetlenül lövi az ártatlan embereket."

Aki a tévészékházat kifosztotta, autótgyújtott, követ dobált, tört zúzott, arra nehéz azt mondani, hogy ártatlan.
Nyilván volt visszaélés. De egy randalírozó csapat, és egy normálisan álló, sétáló embertömeg, akik nem csinál semmi agresszívat ráadásul, nem egészen ugyanaz a stílus.

(szerintem most nem kevés civil sün is tiltakozott)

_fű a szénakazalban 2011.10.24. 15:58:54

@Secnir:
Azt hiszem, a 600 m jóval közelebb áll azért a 750-hez, mint az 1000, vagy pláne az 1100. :-)

@borszódával:
te szellemi sérült vagy?
Mert másra nem tudok gondolni, ha valaki nem érti, hogy mi az, hogy kukákat nem gyújtogatunk, autókat nem borogatunk, ha meg igen, számoljunk a következményekkel.

@gejzabejla:
Tényleg? Ezek szerint te valami SZDSZ-hívő vagy, hogy így számolod?
Mert engem sosem érdekeltek.
Ahogy a hozzád hasonló hibbantak sem.

Secnir 2011.10.24. 16:10:25

@_fű a szénakazalban:
de az 50-60 ezerrel is közelebb voltunk a valósághoz mint a 'párezer' meg a 'talán húszezer'.
mondjuk aki így számol, az magát csapja be...

borszódával 2011.10.24. 16:11:04

@_fű a szénakazalban: ühüm. értem.
"a munkából hazatérő pincér, metróról leszálló lakberendező"
az kukagyújtogató autóborogató volt,
hát ezt megbeszéltük :)

Na léptem. Van amit nem érdemes erőltetni.

_fű a szénakazalban 2011.10.24. 16:14:53

@Secnir:
Ja, úgy igen.
Ha látod, én még többet tippeltem.

Bryan élete 2011.10.24. 16:22:59

@kurgan: Jól esik olvasni, hogy a felvidéken józanok maradtatok, nem sikerült orbánnak mégsem kimosni az agyatokat. Köszönet érte.
A fidesz hívők és maga a fidesz is arra a 2/3-ra hivatkozik, ami nincs. Ugyanis nem az ország teljes szavazóképes lakosságának kétharmada választotta meg, hanem annak a 60 %-nak az 52 %-a, aki elment szavazni.
Mi többiek meg brutálisan szívjuk a gyorsnaszád-kapitány elmeszüleményeit.

Alf (törölt) 2011.10.24. 16:45:04

@Démonmac1: okos vagy, most magadat akarod megygyőzni, vagy engem?

mert azt nem tételezem fel senkiről, hogy nem sikerül felfognia egy egyszerű mondatot.

Alf (törölt) 2011.10.24. 16:57:49

@_fű a szénakazalban: Ha valaki "direkt provokálja" "valószínűleg" a rendőröket, akkor eszméletlenre kell verni?

Ezt egy focidrukker csapattól, vagy szkinhedektől várnám el, nem a rendfentartó erőktől.

A rendőrség a bíróság szerint is jogsértéseket követett el, földön fekvő embereket rugdaltak, eltörték direkt az ujját, nem engedélyezett fegyverekkel szemmagasságban lövöldöztek idős asszonyokra akik épp menekültek volna a környékről (lakásuk elől). stb stb.

Kit védesz?

Ez nem megengedhető, és az sem, hogy utána az öszes rendőr hallgat, mint egy bűnszövetkezet, és nem dobják fel társaikat.

Az összeset ki kellett volna rúgni azonnal, ha nem mondják meg ki követett el jogtalanságot. Az, hogy így ártatlanokat is kirúgnak, nem gond, hisz
"aki korpa közzé keveredik, megeszik a disznók"

ugye?

Bryan élete 2011.10.24. 17:31:53

@_fű a szénakazalban: minden szavaddal egyetértek.
@Alf: hála istennek - vagy minek - ilyen vulkánszerű örjöngés 56 óta nem volt és erre senki sem volt felkészülve és felkészítve. A rendőrök pl. egyáltalán, hiszen nem számíthattak rá, hogy egy végsőkig felhergelt tömeggel kell szembenézniük, akik mindenre elszántak. Nem is tudtak korszerű, modern rendőrként viselkedni, még normális felszerelésük sem volt-
Ezzel számoljon el az, aki a háttérből feltüzelte őket és cinikus, farizeus módon mossa kezeit.
Ha akkor beintenek az uszítónak és szépen hazasétálnak, mindez meg sem történik. De hát könnyű a goj motorosokat, a fradi B középet na meg a jobbikot táncba vinni. A vérükben van a balhé.

DArkAngel 2011.10.24. 19:42:02

@_fű a szénakazalban: "Azt hallottad már, hogy demokráciában nem borogatjuk fel más autóját és nem tesszük tönkre egyéb vagyontárgyát, amiért megdolgozott, meg nem gyújtogatunk kukákat, és ha a rendőr felszólít, akkor eltakarodunk onnan?"

Ezt, remélem, 2005 őszén, a franciaországi nigger- és arabdühöngés alkalmával is gyakran hajtogattad.

Alfőmérnök 2011.10.24. 20:37:41

@Alf: "A magyar értelmes fiatalság nem tud a bankok ellen tüntetni, mint nyugat-európai vagy amerikai társaik, mert a bankok ellen való harcot orbántól valónak tartja."

Talán, mert tényleg Orbántól való. (Lehet, hogy mégsem értelmesek?)

tewton 2011.10.24. 20:50:53

picsa blogmotor, hol a kommentem?

tewton 2011.10.24. 20:57:12

@Alfőmérnök:
lol. ugyanmár, alfi, az emeriken pípöl (vaccpípöl?) is (ájmín as well) orbán miatt akar sátrazni a vallsztríten?

vicces, de itten most a nyugati forradalmi retorika (mindenkinek pinát és sartre-kötetet, de azonnal! meg le a globalizációval is!) meg a mucsaiorbán antibankista forradalma egybeér. tulajdonképpen ezek a flowerpower belvárhippik ellenforradalmárok ... akiknek nagyon-nagyon el lenne kenve a szájuk, ha a nagyapáik-apáik stílusában kezelnék az ellenforradalmákodásukat.

Alfőmérnök 2011.10.24. 21:14:19

@tewton: Szerintem azt nem fogják föl ezek a flowerpower széplelkek, hogy itten arról van szó, hogy orbiék, amennyire tehetik, szembemennek a multináci tőkével (ami, ha jól értem, az ő értékrendjük szerint az aktuális mumus - tegyük hozzá, joggal). Pontosabban, arról van szó, hogy orbi a hazai nagytőkéseket szolgálja inkább.
Szóval szerintem az ő értékrendjük inkább orbiékéhoz áll közel, mint azokéhoz, akik mozgatják őket, csak ugye orbiék fasisztanácik, ergo nemszalonképesek.
(Más kérdés, hogy orbiék is balfaszok a gyakorlatban.)

Rocso Cafe 2011.10.24. 21:23:17

@_fű a szénakazalban:

Szerintem ez hú de ismerem a matematikát hozzászólás(-ok) szőrszálhasogatás a részedről. A tény az tény, hogy a fidesz erős többségben van az ellenzékkel szemben. Ez igazi lehetőség a kezükben amivel élhetnek, vagy visszaélhetnek. Ez majd kiderül.

Az MSZP ellen a borogatós hangulat (amivel nem értek egyet) 2006-os választások óta van (nem 8 éve ahogy írod) amióta az emberek szemébe köptek, hogy szándékosan átverték őket a választáson. Nem nagy ígéreteket mondtak amit minden párt megtesz, hanem hazudtak a munkájukról, annak eredményéről, hogy megnyerjék a választást. Bár az is naív volt aki elhitte.

Ha ilyen egyoldalú gondolgodással közelítem meg a 2006-os eseményeket akkor így is előadható:
Megnyerte az MSZP a választásokat, de meg volt kötve a keze a hazugságaitól, megrendelte a verőlegényeket (akiket a TVszékháznál le is filmeztek, de nem tudták azonosítani őket, mert túl éles volt a felvétel) megcsinálták a balhét. Szerencsétlen rendőröket egy lepukkant ifával, meg üvegesre keményedett plexivel odaküldték ennyi hülye közé. Kész volt a sztori, hogy az ország két részre szakadjon és ne figyeljen a tényleges problémára.

Spániel!
A rendőr legyen profi, ismerje a törvényeket, a lehetőségeit, használja az azonosítóját és tegyen rendet ismerje fel a problémás embereket és szedje ki a sorból. Készüljön fel ahogy minden szakmában illik. Ezzel szemben amatőr módjára indulatból azonosító nélkül boldog boldogtalant összeverni arra hivatkozva, hogy odakeveredett egy 70 éves nyugdíjas aki járókerettel a rendőr életére tört kicsit túlzásnak tartom.

56-ot az örjöngés kategóriába sorolni hát nem is tudom. Néha jó lenne levenni a piros, narancs, kék, zöld szűrős világszemlélet szemüvegeket.

tewton 2011.10.24. 21:26:32

@Alfőmérnök:
hát ez az. ha eszük van, kinövik, a mozgalmárabb fajzatokból meg lesz valami mesterházy-féle véglény, aki tizen-x éves korában belép a mszp-be. de gondolni kell azokra a fiatalokra is, akik 2006-ban még középiskolások voltak, és nem tudtak ellenzékieskedni :)

off: nekem pl. azért is nagyon serke ez az egész "nem tetszik a ..." hiszti, mert 2006 teléről emlékszem egy srác esetére. érettségi előtt volt, és a sajnálatos októberi események plusz az azt követő ellenzéki megmozdulások kapcsán is megnyilvánult (amennyire egy vidéki nagyvárosban lehet). aztán eltűnt a közegből. aztán hallottuk, hogy a rendőrség fölfigyelt rá, és "szóltak neki", jóakaratúlag, hogy ne ugráljon, ha érettségizni akar.

szóval ha nem tetszik a rendszer a mostaniaknak, tőlem bekaphatják mégegyszer.

Alfőmérnök 2011.10.24. 22:05:17

@tewton: Sok mindent nem értenek szerintem ezek a széplelkek, és én sem értek sok mindent velük kapcsolatban (meglehet, ez az én hibám).
Pl.
David C. Korten 1995-ben megírta a When corporations rule the world c. könyvét, aminek számos előrejelzése szerintem beigazolódott, úgy gondolom, hogy sok mindenre jó diagnózist adott. (A mára kissé bekattant Bogár László is ebből indult ki.) Ma már csak Csurka, vagy a kurucinfó hivatkozik rá, pedig anno még a marcista Eszméletben is pozitív kritikát kapott. De a mainstream kontárnak tartja.
'99-ben Antal László írta róla:
"Korten egész gondolatrendszere arra épül, hogy a nagytôkét és különösen a határon túlnyúló tôkét meg kell akadályozni a terjeszkedésben. Nem kizárni kell, hanem olyan szigorú korlátokat kell elé állítani, hogy gyakorlatilag lehetetlenné tegyék a terjeszkedését, mivel a nemzetközi monopóliumok gyarmatosítanak, kirabolják a gyengébb országokat. Azt mondja, hogy a nagytôke a maga brutális módján föltöri azt a kényelmes idillikus civilizációs állapotot, amelyben mindenki jól érezte magát, s ez - emlékszünk, mit ír Marx a kapitalizmus kialakulásakor végbement angliai bekerítésekrôl - valóban brutális folyamat. Ilyen értelemben tehát Korten nem hazudik. Az is igaz, hogy az idillikus állapot helyébe az öncélú növekedési kényszer lép, azaz olyan, a társadalomtól idegen motiváció, amelyet csak a legújabb kori történelem vitt bele az emberi életbe - ezt már Polányi mondja A nagy átalakulásban. Ez megállíthatatlan folyamatot indít el, ami megbontja az ökológiai egyensúlyt, és megteremti saját pusztulásának bázisát. Ez az apokaliptikus kép vezérli Kortent, ez indítja egyebek közt arra, hogy negyven év után elôször nem ül be a kocsijába."
beszelo.c3.hu/99/01/03besz.htm

Vagyis, számomra legalábbis ez derül ki, hülyének tartják, de nem segghülyének, azaz olyasvalakinek aki legalább említésre méltó. Ma, amikor Magyarország vonatkozásában lényegében beigazolódtak a jóslatai, már említésre méltónak sem tarják, azt a politikai erőt, ami valamelyest beleépíti ezt a (gazdaság)filozófiát a programjába, szélsőségesnek. Kicsit fura, na.

Sapika 2011.10.24. 22:19:17

@Alfőmérnök:
OFF: Kérem, világosítson fel, mert csak újonc vagyok, és abból is a lassúbb felfogású.

Első kérdés: Tényleg viccelt KKTT vagy sem. Mert a riport tök normális volt (=nekem tetszett), csak a 200.000 létszámbecslés utalt az ellenkezőjére.

Második kérdés: már egy órája olvasom ezt a kommentár-folyamot, de nem értem. Lehet, hogy nagyon figyelmetlen vagyok, de az átnézett cirka 400 kommentből egy sem zsidózott. Pedig máskor minden tizedik. Min múlik ez?

bz249 2011.10.24. 22:32:50

@Sapika: KK&TT (marmint a nikk, mert szemelyesen nem ismerem) akkor is viccel, amikor meg se szolal.

Sapika 2011.10.24. 22:34:06

@Sapika: Közben letöltöttem az egészet topikot html-ben, és keresgéltem benne text search-el. Látom, elemezték itt is Dóra arcvonásait és fülformáját.
De a statisztika mégis jobb a szokásos mandiner cuccoknál.
Úgyhogy előre is megköszönöm, ha válaszolnak: min múlik, hogy egyes topikoknál 20%, másoknál meg csak 2% a náci jellegű hozzászólások aránya a mandiner.blog.hu-n?

Alfőmérnök 2011.10.24. 22:36:16

@Sapika: 1. Igen, ez irónia (egy ballibb tudósító nézőpontjába helyezkedik).
2. Fasz tudja. :)

tewton 2011.10.24. 22:45:32

@Sapika:
biztos egy olyan evidenciarol van szo, amire senki nem vesztegeti a szot :)

Sapika 2011.10.24. 23:04:08

@Alfőmérnök: Köszönöm. Újraolvasva már jobban látszik, hogy paródia, mint első átfutásra. Viszont ugyanez a szerző írta meg pár éve a "Levél magyar barátainknak" c. művet is, amiben mély igazságokat adott be nekünk kiskanállal, paródiának álcázva.*
Azonkívül szokták KK&TT-t azonosítani egy úrral (juszt sem írom le a nevét) aki határozottan ért valamihez és roppant bölcs dolgokat ír a saját szakterületén. Ennyire okos emberről nehéz elképzelni, hogy pont a mai orbán és a mai fidesz tetszene neki. Az persze természetes, hogy a mai ellenzékkel sem rokonszenvezik. De akkor kivel?
------------
*Lábjegyzet: azt még lánclevélben kaptam meg, a mandineren csak később találtam meg.

Sapika 2011.10.24. 23:39:38

@tewton: "biztos egy olyan evidenciarol van szo, amire senki nem vesztegeti a szot"

Egyszer, régen, amikor a Demszky még szép ember volt, és népszerű, hallom a választás napján az alábbi jobbos beszédet uszodában:
"Persze, mert az összes buzi a Demszkyre szavaz."
Este nézem az eredményeket, és megjegyzem a családnak: Nahát, hogy mennyien vagyunk itt! Még San Franciscóban sincs ennyi.

Azúrkék égbolt (törölt) 2011.10.25. 00:47:59

Beszoptátok a faszt, proletárok!

Viki szarik rátok. Azt üzeni: szopjátok le!

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.10.25. 05:24:36

Mindig vannak olyanok, akiknek az aktuális rendszer nem tetszik. Vagy ezért, vagy azért. A törvényalkotóknak, vezetőinknek alkalmazkodni kell a gazdasági hatalom elvárásaihoz. Mindegy az hogy savanyú az a narancs, vagy sápadtas az a szegfű.
Vegyük tudomásul, meg kell felelnünk az első osztályú fejőstehén szerepnek országunkban...
Gondolkozzatok el rajta... Nem egymást kellene szidnia, becsmérelnie a két nagy pártnak...
Sokan szidják Rákosit, de azt hallottam, hogy villamossal jártak az államtitkárok dolgozni.
Az európai unió felemészti hazánkat is, mint pl Görögországot.
Bújtatott dolgok ezek. Még hogy a bankokat kell patronálni? Ugyan hol lehet megnézni, az adózott nyereségük mérlegét, és mennyi jutott ebből hazánknak? Vagy az anyacég kivitte a hasznot? Majd ismételten sírnak a bankok hogy bedőlnek? Szükségük lenne ismételten konszolidációra?
Csak a balga emberek hisznek felnőtt létükre a mesékben.

Frick László Emlékzenekar 2011.10.26. 08:58:23

@Pásztor Tibor:
Szeretem kifordítani az efféle szillogizmust, mint az Öné, néézük csak:
Először valósághűek voltak, egyetlen esélyt a csavarintás csábításának nem adtak, mindent csak 1:1-ben.
És ettől lett vicces.
Tehát valósághű [szó szerinti, de nem torzított formákban] -> vicces.

Azt is tudom, Önt mi bántja.
Ami a parasztot, amikor megmutatják neki a róla készült szociofotót.
"Én nem is ilyen vagyok!"
"Hanem milyen?"
És akkor kihozza a tisztaszobából a műtermit , amit a 40 évvel ezelőtti portréjából retusáltak halványkékesfehér babaposisimába.
"Ilyen, la!"

Frick László Emlékzenekar 2011.10.26. 09:02:04

A csákó, amin a Fiktórr ( A Cigány, egy kb 10 éves karikatúra, tehát egy kihagyott poennal) fejezi be a sort, uggye Khadafi, jemenielnök, szíriaielnök, természetessorrend
ugye Líbia ma köszöni meg a Fészbukcsinak a Sháriját (miután tegnap temették a háromnapig közszemlézett Szőnnyeteget)
fasza csákó, ütős, nagyon ott van!

Frick László Emlékzenekar 2011.10.26. 09:04:42

Kálmán és Tódi, ott voltatok, hagy kérdezzem már meg, hogy ti hány évesnek látjátok a videón a bátor Dórikát és hányévesnek néz ki LIVE! és szerintetek hány héttel tűnik idősebbnek az Élő Dorottya a videón látható lényegében asexuális gyermekcsénél?

Frick László Emlékzenekar 2011.10.26. 09:07:02

A jógyerekszótárban a régi százéve elavult drótszamár helyett nem a bicó az aktuális?

ezttörölnikéne 2011.10.26. 09:12:27

szóval ez irónia lett volna... hát annak szar lett.
és nem értem a problémát sem. mit is kellett volna az irónia hegyére tűzni? hogy a másik oldal is elégedetlenkedik? naná. a tüntetés mindenkinek jár, az írást meg még gyakorolni...