Egykul(a)csos politika: Bajnai, az MSZP és a Kulcsok
2011. szeptember 22. írta: politicus

Egykul(a)csos politika: Bajnai, az MSZP és a Kulcsok

  Lényegében megállt a gazdaság. Ugyan a szakértők 1-1,5%-ra teszik az idei és a jövő évi növekedést, de ha a Gyurcsány-éra idején ilyen számok mellett pangó gazdaságról beszéltünk, akkor úgy helyes, ha most sem köntörfalazunk túl sokat. A közgazdászok egy része úgy gondolja, a kormány idén januárban bevezetett egykulcsos SZJA-rendszerének ebben mázsás szerepe van. De nem csak a szakértők gondolják így, hanem az ellenzéki pártok is, köztük az MSZP is minden rendű és rangú politikusával egyetemben, hozzájuk értve az előző kormány első emberét, Bajnai Gordont is. Mai álláspontjuk annak tükrében legalábbis pikáns, hogy nem is olyan régen még maguk is nagyon hasonló adórendszerről fogadtak el törvényt. Nem hívták ugyan egykulcsosnak, de gyakorlatilag az volt/lett volna. Hogy miért?

  Azt most elegánsan tegyük félre, hogy jó ötlet-e a ciklus elején adócsökkentésbe fogni, és vajon tényleg ekkora szerepe van-e az új SZJA-rendszernek a gazdasági növekedés lassulásában, inkább adjuk át a szót az ATV-nek nemrég exkluzív interjút adó Bajnai Gordonnak, aki eképpen fogalmazott az egykulcsos adó kapcsán:

...szerencsétlen lépés volt a jelenlegi helyzetben bevezetni, ugyanis a kormány ezzel a lépéssel lemondott 500 milliárd forintról, és olyanoknak adta ezt a pénzt, akiknek eddig is volt. A fogyasztás azonban az egykulcsos adó hatásáras sem nőtt, az alacsonykeresetűek terhei viszont megemelkedtek. Bajnai szerint a kormány olyan gazdaságpolitikát folytat, ami zsákutcába jutott, innen kell mielőbb kitolatni.

  De hasonlóképpen nyilatkozott Mesterházy Attila és bármely szoci, aki mikrofonhoz jutott. Ugyanakkor nem voltak ők mindig ilyen finnyásak (ahogy kormánypárti kollégáik is más szemüveget hordtak 2 éve). Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere 2009. május 22-én a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról nyújtott be javaslatot a Parlament elé, amelynek értelmében – csak emlékeztetőül – 2010. január elsejétől a korábbi 18 és 36%-os adókulcsok 17 és 32%-ra mérséklődtek (és nem mellesleg bevezették az agyament szuperbruttó intézményét), a két kulcs közötti sávhatárt pedig 5 millióra forintra tolták ki. Azaz havi bruttó 417 ezer forint erejéig minden (értelemszerűen legálisan bejelentett) munkavállaló egy kulccsal adózott és csak az efeletti rész után kellett 32%-ot fizetni.

  A törvényszöveget végül egyöntetű kormánypárti támogatás és ellenzéki elutasítás mellett fogadta el a Parlament június 29-én. Nyilván nem az eredeti formájában, hiszen számos kormánypárti és ellenzéki módosító javaslat is érkezett hozzá. Többek között Kóka Jánosé, aki 9817/27-es számon benyújtott módosító indítványában a Reformszövetség elképzeléseire hivatkozva azt javasolta, hogy 2011-től az összevont jövedelmek 15 millió forintig az alsó, azaz 17%-os kulccsal adózzanak. A javaslatot a Fidesz minden képviselője elutasította, míg a kormánypártok minden tagja igennel szavazott.

  A módosítás értelmében tehát az eddigi 417 ezer forintos bruttó havi jövedelemhez képest még a havi bruttó 1 millió 250 ezer forintos jövedelem is 17%-kal adózott volna, és csak az efeletti részre vonatkozott volna a felső, 32%-os adókulcs.

  És akkor nézzük némi statisztikát arról, hogy Magyarországon hogyan is alakulnak az egyes jövedelmi szegmensek arányai. Ebben a NAV nyújt némi eligazítást, amely évente tesz közzé adóstatisztikai adatokat.

Összevonás alá eső jövedelem sávos megoszlása, 2009 (%-ban)
Jövedelemsávok 2009. év
0-500 ezer Ft 1,82

500-1000 ezer Ft

8,21
1000-1500 ezer Ft 14,84
1500-2000 ezer Ft 13,84
2000-4000 ezer Ft 29,31
4000 ezer Ft felett 31,98

                                            Forrás: NAV

  Az adatok szerint tehát 2009-ben a munkavállalók jövedelmek több mint 70%-a adózott volna egy kulccsal és csupán az adózók kevesebb mint harmada esetében lépett be a második adókulcs.

  És akkor most szintetizáljuk a fenti információhalmazt, az adókulcsokat és a jövedelmi megoszlásokat. A 2010 decemberéig érvényben lévő adótábla alapján tehát az adózók feltehetően kevesebb mint 30%-a adózott 32%-kal, a jelentős többség már akkor, az 5 milliós sávhatár esetében is egy kulccsal adózott. Matematikai egyszeregy az arányok drasztikus eltolódása a sáv 15 millióra való kitolásával, a Hírszerző korábbi számításai szerint akár az adózók 95%-a is az alsó kulcs alá esett volna:

Önmagában az, hogy 16 százalékra csökkentenék az adókulcsot, a lakosság többségének nem jelentene nagy változást. Jelenleg ugyanis két kulcs van: 17 százalékos mértékkel adózik az emberek több mint 90 százaléka, az ötmillió forint feletti éves jövedelemre viszont 32 százalékot kell fizetni. Jövő évtől viszont már az adózók több mint 95 százaléka fizetné adóját 17 százalékos kulccsal, ugyanis a Bajnai-kormány 2011-től életbe lépő adómódosításai az alsó kulcs felső határát kitolnák 15 millió forintig, ami csaknem egykulcsos személyi jövedelemadózást jelentene. 

  Azaz a Bajnai-kormány által beterjesztett adómódosításoknak köszönhetően, még ha nem is lett volna kormányváltás, 2011-től 10-ből 9 munkavállaló egy kulccsal adózott volna. Mit is mondott Bajnai Gordon minderre?: „...Szerencsétlen lépés volt a jelenlegi helyzetben bevezetni...” Tényleg az volt, de formállogikailag, ha most az, akkor a világválság kellős közepén is az volt, nemdebár. És, ha két évvel ezelőtt a fideszesek egyöntetűen, kivétel nélkül vetették el az elképzelést, akkor mitől lett egyszerre ez az arányos adórendszer az összes közül a legkívánatosabb?

  Mi az oka annak, hogy míg a közéleti szerepek állandósulni látszanak és szinte ugyanazokat az egyfelvonásosakat látjuk, addig a szereplők folyamatosan váltják egymást?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr953240496

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbánék a gyurcsányi úton? 2011.09.22. 23:43:00

Két héttel ezelőtt kezdték el tárgyalni a kormány tagjai a jövő évi költségvetést, igaz akkor még számok nélkül. Mi már akkor megírtuk, hogy számításaink szerint egy kb. 1000 milliárdos nagyságrendű megszorításra kiigazításra lesz szükség a várhat...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 08:38:46

Még egyszer mondom, politicus: elmúltnyolcév.

Ez most komoly? A háromkulcsos adó az valójában egykulcsos, négykulcsos meg valójában egykulcsos? És ha a két adórendszer ekvivalens egymással, akkor hogy lehet 500 milliárd köztük a különbség? És hova tűnt az összehasonlításodban az adójóváírás hatása? És tényleg az ellenzéki Kóka módosítóját vagy kénytelen idézni egy kisebbségi kormány javaslataként?

Megannyi kérdés, amire ha tudnád a választ, ez a poszt sem született volna meg.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.09.22. 08:50:51

"Az adatok szerint tehát 2009-ben a munkavállalók több mint 70%-a adózott egy kulccsal és csupán az adózók kevesebb mint harmada esetében lépett be a második adókulcs."

Valaki ezt levezetné nekem abból a táblázatból ami a posztban szerepel?

tarackos 2011.09.22. 08:52:13

Mi az oka? Egyszerű, ami a tökkelütött hívők mindenhez tapsolnak amit bálványaik tesznek, addig bármilyen őrültséget megtehetnek. Ez ma látszik a legjobban. És ez így is marad amíg a zemberek nem képesek megváltozni. Ez annyit tenne, hogy végre a a saját kezükbe vegyék a sorsukat ne pedig juhként, az államtól várják a csodát. Mert ezt mérik sorozatban a kutatások. Nem kapitalizmust akarnak, hanem visszavágynak János bá szoknyája alá...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.22. 08:55:27

@Talon Karrde: ott egy "volna" hiányzik a szövegből..

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.09.22. 09:01:04

Hát igen. Komcsi barátaink kitalálták, most meg sajnálkoznak, az 500 milliárd miatt. Mindegy, nem kívánok nekik rosszat, úgyis már nagyon töredezett szegény ellenzék - ők pedig kellenek nekünk.

Éljen az arányos adózás amúgy, akár Bajnai-módra is.

jan 2011.09.22. 09:07:46

Hihetetlen, kedves politicus, hogy Bajnaiék 2009-es és 2011-es nyilatkozatai közötti inkonzisztenciákon túráztatod magad, miközben a jelenleg kormány _24 órán_ belül képest inkonzisztenciába kerülni (kivezetjük a félszuperbruttót, aztán mégse).

Más: olvasom az Origón, hogy szerencsétlen jobb sorsra érdemes Giró-Szászt baszogatja Orbán, hogy miért nem volt képes hatékonyan kommunikálni azt, hogy a két kulcsos nem két kulcsos. Pár napja dolgozik szegény, és már szív, mert nem tud egyenes képpel hazudni.

neeskens 2011.09.22. 09:13:51

Azért látjuk ugyanazokat a meccseket ismétlődni, mert a magyar politika végletesen megosztott. Soha semmilyen együttműködés nem elképzelhető, sőt a küzdelemben minden eszköz megengedett a győzelem érdekében. Totális háború van minimum 2002 óta,aki jön valami nemzeti minimummal, vagy közös nevező keresésével azt legalábbis kiröhögik, de inkább árulónak tartják.

Lehet fasisztázni, diktatúrázni, vagy komcsizni, zsidózni, ahogy tetszik. A legnagyobb populista baromságokat megígérni, egy-egy választást demokrácia/diktatúra közötti választássá nagyítani. A sajtó is sokat tett azért, hogy a másik oldalt démonizálja, hogy valahogy megmozdítsa az egyre apatikusabbá váló választókat.

A szocik ugyanazt a buta, demagóg politikát csinálják, amit a Fidesz 8 évig. Annyi a különbség, hogy amíg Orbán hiteles volt egy jelentős réteg szemében a szocik most anélkül csinálják ezt. Mit kell ezen csodálkozni?

Két ciklusba belerokkant a szocipárt, most belerokkan a Fidesz is. Azt, hogy ezután mi lesz, azt nem tudom.

agent_x 2011.09.22. 09:18:19

@politicus: hazaeshaladas.blog.hu/2011/09/21/gyorsdiagnozis_a_hazai_adopolitikarol

Csúnyán el lett felejtve, hogy Oszkóék ingatlanadóval és szektoronkénti elvárt keresetekkel kompenzálták volna az intézkedéseket. Valamint 5%-kal csökkentették a munkaadói járulékokat, míg most újra megemelik a terheket (habár ez is naponta változik, épp hogyan).

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.09.22. 09:19:45

@Talon Karrde:
A táblázat szerint évi 4 millió forint feletti jövedelme van az adózók 31,2 százalékának. 5 milliós sávhatár mellett biztosan kijelenthetjük, hogy 70%-nál többen adóznak az alsó sáv szerint, mivel nem túl bátor feltételezés, hogy a 31,2 százalékból legalább 1,3 százalékpontnyian vannak, akiknek az éves jövedelme 4 és 5 millió közé esik.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 09:23:23

@politicus: A mondataidbol arra lehetett kovetkeztetni, hogy ugy ertelmezted a tablazatot, hogy a szazalekok munkavallaloi aranyokat jelentenek. es nem arrol van szo, hiszen ha igy lenne a median nagyobb lenne mint az atlag. Es azt mindenki tudja, hogy a median Magyarorszagon joval az atlag alatt van. Ez nem befolyasol semmit amugy, de azert azt mutatja, hogy nem nagyon erzed mi van a szamok mogott. Masfelol,
itt nem az egykulcsos, ketkulcsos, hetvenharom kulcsos SZJA-rol van szo, hanem arrol, hogy alakultak a bevetelek a konkret szuper, felszuperbruttositas plusz adokulcsvaltoztatas utan. Es hat jelentosen csokkentek, es nem tortent meg az amit vartak, tudniillik a fogyasztasbol eredo jelentos GDP novekedes. Ki a faszt erdekel az ideologia, finanszirozni kell a koltsegvetest, mert most ott tatong egy bazi nagy lyuk. Be kell foltozni. Lenyegeben ez is tortenik, csak Orbanek azt mondjak, hogy ez nem foltozas, hanem patchwork, es rohadtul csinosan all.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.22. 09:32:32

@TuRuL_2k2: bízom benne, hogy Talon nem erre a magyarázatra gondolt, mert akkor az már régen rossz, ha ezt is részletezni kell...
Inkább az tűnhetett fel neki, hogy a táblázat 2009-re vonatkozik, de akkor még a posztban részletezett adórendszer volt hatályban. Ezért hiányzik onnan a volna szócska.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.22. 09:33:14

@jotunder: a NAV adata a munkavállalók megoszlását mutatja.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 09:34:03

@politicus: tehat azt allitod, hogy Magyarorszagon a median joval az atlag felett van ???

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.22. 09:37:20

@jotunder: Minden állításom a fenti posztban olvasható.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.22. 09:39:57

@politicus: posztban részletezett adórendszer_NEM_volt hatályban..

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 09:42:15

egymillio forint alatt van az eves minimalber. tehat azt mondod, hogy a minimalber masfelszeresenel csak a munkavallalok negyede keres kevesebbet ?? a harmada pedig annyit keres mint egy egyetemi docens ?? hmm.

burzum 2011.09.22. 09:47:11

Szeretem a mandiner blogot, de ez a cikk most nagyon gyenge - gondolom nem közgazdász a szerző.

Először is: egy szó nem hangzik el benne az adójóváírás tavalyi szűkítéséről, aminek nagyon komoly hatása van mind a fogyasztásra (már rövid távon is), mind az explicit munkaerőkínálatra (hosszabb távon).

Másodszor, és ez nem csak a szerző hibája, de sok helyen nagyon bosszantó: a sajtó mintha már temetné az egykulcsos adót "megbukott". Egy nagyon fontos tényezőt ilyenkor nem vesznek figyelembe: implicit munkaerőkínálati hatás. És ez leginkább hosszú távon jelentkezik.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.09.22. 10:10:09

@TuRuL_2k2: köszönöm, én is valahogy így gondoltam utólag, de valami azért furcsa nekem:

A tanárok, ápolónők, orvosok, postások, betanított munkások átlagfiuzetése mennyi? Én úgy tudtam, hogy az 500e Ft-ot nem igazán keresik meg. Mind abba a bizonyos 1,82%-ba tartoznának? Vagy hogy?

igaz magyar 2011.09.22. 10:11:31

Itt a példa mennyivel jobb lett volna ha marad Bajnai!!!! ...de ezek még a készet sem tudják jól lemásolni!!! Pancser banda!!!!
Úgyhogy lehet elhúzni s jöjjön Bajnai!!!! Észre kellene venni az hogy Parragh meg a CBA-s maffia Lázár (mennyi Áfát sikáltak el???) madzagon rángatja Orbánt meg a suta jobbkezét Matolcsyt!!!
Hülyék ezek a gazdasághoz!!!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.09.22. 10:15:40

@Talon Karrde:
Természetesen éves jövedelmekről van szó, ahogy a kommentemben is írtam és a táblázat is tartalmazza (2009. év során bevallott jövedelem oszlop).

loláb 2011.09.22. 10:31:42

Végre valakinek leesett, hogy az a Bajnai, Oszkó, meg MSZP ekézi az egykulcsos adórendszert, akik 2011 január elsejétől szintén egy, a munkaválllalók 95-97%-ának egykulcsosként funkcionáló adórendsezrt léptettek volna életbe.

A gazdaság pedig nem az egykulcsos adórendszer miatt ált meg, aki ilyet mond, az hülye.

Az első féléves statisztikákból látszik, hogy annak ellenére nem nőtt sem a megtakarítás (lásd banki betétállományok alakulása), sem a fogyasztás, hogy a kormány bizonyítottan lemondott évi 500 milliárd forintnyi adóbevételről.
Az az érv, hogy az egykulcsos adó csak a gazdagoknak kedvez, akik nem fognak fogyasztani, hanem megtakarítanak, az tehát nettó hazugság volt.
Na de akkor hova került ez a pénz?

A devizahitelek törlesztésébe. A devizahitel állomány július végéig, a 238-39-es chf idejéig szinten maradt (tudtommal ez a legfrissebb statisztika), stagnált, noha az árfolyamhatás miatt MÁR ADDIG IS jó 10%-kal kellett volna növekednie az állománynak az év eleji nyitáshoz képest.

Hogy ez a növekedés nem történt meg, az egyértelműen annak köszönhető, hogy a családok a náluk maradt 250-300 milliárd forintot hiteltörlesztésre fordították.

Lehet ekézni az egykulcsos adórendszert amiatt, hogy kiknek kedvez, csak rá kellene jönni, hogy attól nem lesz nagyobb növekedés, vagy fogyasztás, sikeresebb gazdaságpolitika, hogy ELVESSZÜK azt az 500 milliárd forintot, amit a kormány kint hagyott az átlag felett keresőknél, és a gyerekeseknél. Nem, ettől nem lesz nagyobb GDP növekedés, vagy fogyasztás, hanem inkább mégkisebb lesz, hiszen a növekvő hiteltörlesztési terhek konstans jövedelem mellett mi mást, mint a fogyasztést csökkentik. Márpedig a hitelterhek növekedése rajtunk függetlenül, az európai adósságválság, és a görög csődhelyzet, a frank menedékdeviza jellegéből eredően növekszik, azaz külső, fix körülmény.

Ha ez az adócsökkentés nincs, akkor most nem 100 ezer felmondott hitelszerződés lenne, hanem mondjuk 150 ezer, és nem nulla körüli fogyasztásbővülés lenne, hanem 2009-10-hez hasonlóan nominál, és reálértékben is csökkennne a fogyasztás idén is.

adó-jogász · http://ado-jogasz.5mp.eu/ 2011.09.22. 10:38:53

Ezt írod:
"A módosítás értelmében tehát az eddigi 417 ezer forintos bruttó havi jövedelemhez képest még a havi bruttó 1 millió 250 ezer forintos jövedelem is 17%-kal adózott volna, és csak az efeletti részre vonatkozott volna a felső, 32%-os adókulcs."

És erre a "volna", de nem volt eseményre vagy képes írni?

Ez csak hangulatkeltésre való írás, semmi igazságtartalommal.

TG69 2011.09.22. 10:49:58

@politicus: Ez a jövedelem sávos megoszlása természetesen a jövedelmekről szól nem az adózók számáról :).

Mindenki tudta, hogy az az adórendszer, ami eddig volt nem tartható, olyan a világon nincs, hogy az adózók fele gyakorlatilag nem fizet SZJA-t, 80%-át pedig 10% alatti adózó hozza össze. Viszont így bevezetni, ahhoz kellett egy Matolcsy :).

EMU 2011.09.22. 10:58:09

Segítsen már valaki lécci, ki van most kormányon?

Szigetvári Viktor 2011.09.22. 11:03:19

szeretnék még egy szempontot hozzátenni, ami nyilván a magasröptű gazdaságfilozófiai gondolatoktól messze áll. realpolitik.

egy biztosan bukni készülő, szemben a jelenlegi kormánnyal a strukturális hiányt nem növelő, hanem csökkentő establishment utolsó költségvetésének elfogadása nagyban múlt a korábbi koalíciós partner, az SZDSZ támogatásán. számukra ezen adórendszer beillesztése alapfeltétele volt a költségvetés elfogadásának. még akkor is, ha bevezetése BIZTOSAN nem került volna sorra.

az MSZP által is támogatott Bajnai-kormány adópolitikájára vonatkozóan sokkal árulkodóbb a 2009 második félévi és 2010-es adószerkezet, amely járulékot csökkentett és a jelenleginél sokkal arányosabb közteherviselési szerkezetet kívánt kialakítani.

szóval - bár nem felmentésnek szánom -, de költségvetési válsághelyzetben reálpolitikai indokok is voltak egy olyan vállalás mögött, amelynek megvalósulása nem fenyegetett.

(azt csak nemközgazdászként szeretném megjegyezni, hogy érdemes különbséget tenni a régibruttóra vetített 16% és a félszuperbruttóra vetített 17% között, hiszen más az adóalap. ráadásul előbbi immár teljes körben 27% áfával fog kiegészülni. az új közteherviselési szerkezetre vonatkozóan mindenkinek ajánlom Oszkó Péter ma publikált írását a hazaeshaladas.blog.hu-n.)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 11:03:38

@TuRuL_2k2: nav.gov.hu/data/cms199863/sajtotajekoztato_20110913_tao_szja_eva.pdf

légyszíves nézd meg a tizedik oldalt :

"Az éves szintű minimálbér értékének megfelelő vagy annál alacsonyabb összevont
jövedelmet az összes adózó 27,9 %-a, 1.258 ezer adózó vallott be, mely 88 ezer fővel
több az egy évvel korábban tapasztaltnál."

"A minimálbér és 1,5 millió forint közötti éves jövedelmet 1 millió 208 ezer fő, az
adózók 26,8 %-a számolt el, mely arány 2,1 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél."

Tehát másfél millió alatt összesen 54.5 százalék keres.
Ti meg 25 százalékot olvastatok ki. Szeretnék valami reakciót erre.

Viktus 2011.09.22. 11:05:20

Egyébként az még nem jutott eszébe senkinek a Fidesznél, hogy esetleg mielőtt Matolcsy kiáll v.mit bejelenteni talán azt háttérben egyeztessék, hatástanulmányok stb. ne napokig-hetekig változzon össze-vissza a tervezet ... elbizonytalanítva a piacokat meg egyéb ilyen apróságok.

jenőke 2011.09.22. 11:06:25

@EMU:
II. Orbán, aki a keresztes hadjáratot is megkezdte, és úgy maradt.

Harc a harcért! Előre! Ria, ria, Magyaria!

EMU 2011.09.22. 11:08:44

Összegzem a posztot, bajnaiék 2 éve 5-600 milliárdos lyukat ütöttek a fidesz rezsim jelenlegi honvédő háborús költségvetésén. Csúnya csúnya rossz bajnai meg oszkó. Nem is beszélve arról, hogy a söralátét méretű adóbevallást is ők hazudták be nyilván. Hogy ezek a komcsik mit nem képesek elintézni, felháborító.

EMU 2011.09.22. 11:10:35

@jenőke: akkor mi ez a poszt, azt nem tudod megsúgni véletlenül?

jenőke 2011.09.22. 11:15:01

@Viktus:
Orbán Viktor (Fidesz) országgyűlési hozzászólásából:
A Kormányt bízzuk meg, hogy koncepciót dolgozzon ki, és ne képviselői indítványokkal próbáljunk átfogó koncepciók helyett össze nem hangolt módon törvényeket hozni. Köszönöm szépen. (Taps.)

Mindez történt 1990.május 30. napján

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 11:17:28

@politicus:

" a NAV adata a munkavállalók megoszlását mutatja. "

jenőke 2011.09.22. 11:18:20

@EMU:
Nem értem a kérdést. Nem foglalkoztam a poszt mibenlétével.
Szerintem a poszt az poszt. Ez is.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.22. 11:18:30

@jotunder: nem, értelemszerűen a jövedelmek megoszlását mutatja a táblázat.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 11:21:17

@politicus: értelemszerűen ?????

te állítottad, hogy a munkavállalók eloszlását mutatja. és ezt állította Turul is 09:15-kor.

Szigetvári Viktor 2011.09.22. 11:21:24

arról pedig már végképp nem is beszélnék, hogy ha újraválasztási esély lett volna, és maga után vonta volna a 2011-re vonatkozó adórendszer-terv bevezetésének reális esélyét, akkor az nyilván, a korábbi deklarációkkal összhangban maga után vonta egy vagyon jellegű adó vezetését, hiszen egyébként mindenki látja, hogy a jelenlegi, részben szürkegazdasággal és szürkefoglalkoztatástól is sújtott nemzetgazdaságban a helyénvaló kombináció egy társadalompolitikai meggyőződésektől függő súlyozású többkulcsos jövedelemadóból, csökkenő járulékokból, jól beszedett ÁFÁ-ból és vagyoni jellegű adóból áll össze.

de utóbbi nyilván fújelhányommagamkommunista métely és rossz, hiszen a Fidesz ezt képviselte. kétségtelen, hogy nem kell a helyi ingatlanadók mellett a 10 milliós lakótelepi lakásokat adóztatni, de ez már csak paraméterezési kérdés. a Fidesz számára azonban minden ilyen jellegű kezdeményezés rossz volt, ahogyan korábban az ÁFA emelés, a többsávos-progresszív adórendszer, a tandíj és sok minden más is.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 11:26:53

mégegyszer, állítjátok-e továbbra is amit többször is állítottatok Magyarországról, miszerint csak a munkavállalók negyede keresi meg legfeljebb a minimálbér másfélszeresét, és azt is állítjátok-e továbbra is, hogy a munkavállalók egyharmada keres többet mint egy egyetemi docens. erre szeretnék (nem akarok, nem követelem, csak szeretnék) választ kapni.

Viktus 2011.09.22. 11:34:44

@jenőke:

Az már régen volt biztos Fodor kényszerítette erre ... :P

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.22. 11:37:47

@Szigetvári Viktor:

Azt hiszem, köztünk e tekintetben nincsen semmilyen vita. Magam is a vagyont terhelő adózás híve vagyok.
Csakhogy egész egyszerűen nem értem, hogy ha itt voltatok 8 évet és a legfőbb gazdasági/társadalmi bajokra tudod/tudjátok/tudtátok a megoldást, akkor miért nem valósítottátok meg?

És már megint a Fidesz! Kit érdekel, hogy mit mond az ellenzék? Olcsó, felelősségelhárító magatartásnak és a demokrácia alapfilozófiája teljes félreismerésének tartom, hogy állandóan az akkori ellenzékre mutogattok, miközben a többség és így a döntés felelősségének terhe is a ti vállatokat nyomta.

Már évekkel korábban be lehetett volna vezetni az ingatlanadó valamilyen, az AB próbáját is kiálló formáját, jelentősen csökkenteni kellett volna a munkaadói járulékokat és nem az SZJA rendszerrel pepecselni. Ehhez képest 2006-ban közröhej tárgyává tette a szocialista párt a Fidesz 10%pontos TB-járulék csökkentésére vonatkozó javaslatát, hogy aztán a válság kellős közepén, alig néhány hete ugyanezt javasolja maga is. Ezért mondom: itt alapvetően az üléspont határozza meg az álláspontot.

Szigetvári Viktor 2011.09.22. 11:47:04

ez némiképp terelésnek hat, de igyekszem válaszolni. én nem vádolom a Fideszt, csak közöltem. és még azt sem mondtam, hogy ő miattuk nem történt ez meg az. csak ténymegállapítottam, te pedig azt sugallod, hogy szerintem a Fidesz miatt nem sikerült.

nem, nem a Fidesz miatt. magunk miatt, a baloldali-szociálliberális elit, a kormányzópártok megfáradtsága és szakpolitikai felkészületlensége okán, és azért, mert a ciklus második felében ilyen mértékű igazgazgatásszervezési konzekvenciákkal is járó lépést nem, lehet megtenni. mert egyszerűen nem lehet bevezetni. jelzem, hogy a jelenlegi kormány már a ciklus első felében is irtózik a komoly átalakításoktól, max. beszél róla, vö. járási rendszer avagy például a valódi hatáskör nélküli, inkább tájékoztató jellegű, egyébként annak színvonalas kormányablakokat.

azt hiszem, a második Gyurcsány-kormánynak lett volna egy időben ilyen politikai mozgástere, de a Ferenc akkori belső támogatása már nem tette volna ezt lehetővé, politikában van ilyen. ez az indok. nem a Fidesz, és leszel kedves nem sugallni olyat rám vonatkozóan, amit nem gondolok és nem is mondok.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 11:49:08

@politicus: Svájcban kötelező magánbiztosítási rendszer van. (és kötelező magánnyugdíj) Havi kb. háromszáz frankért kapsz egy olyan biztosítást, ami úgy néz ki, hogy évi ezerötszáz frankig mindent te fizetsz, ami felette van azt meg a biztosító. Magyarországon az alacsony jövedelműek szinte egyáltalán nem fizetnek egészségügy biztosítást, egy copayment nélküli rendszerben. És a lakosság fele vall be a minimálbérnél másfélszeresénél kisebb jövedelmet. Ergo, a probléma nem az, hogy magas az egészségügyi járulék, hanem az, hogy nagyon sokan nem fizetnek semmit. Magyarország szegény. Ez a baj. És nem tudsz ezen a peremfeltételen változtatni. Kormányon mindenki észreveszi hogy az ország szegény, ellenzékben pedig elfelejti.

tarackos 2011.09.22. 11:59:05

@jotunder: jujj ne már, nem hiszem, a kötelező az olyan izé, nem hiszem, hogy elkaszinózzák a svájciak pénzét...;)

Szigetvári Viktor 2011.09.22. 12:06:03

@politicus:

re: "Ehhez képest 2006-ban közröhej tárgyává tette a szocialista párt a Fidesz 10%pontos TB-járulék csökkentésére vonatkozó javaslatát, hogy aztán a válság kellős közepén, alig néhány hete ugyanezt javasolja maga is. Ezért mondom: itt alapvetően az üléspont határozza meg az álláspontot."

egyrészt részben igazad van, de közben azért azt is látni kell, hogy az MSZP és pl. Oszkó Péter nem egy és ugynaaz. sok év kormányzati időszak után nyilván lehet játszani ezt a "ha van rajta sapka - ha nincs rajta sapka" játékot, ezért sem nyavajgok, csak megjegyzem.

A tényeg jelenleg: a Fidesz több körben növelte a járulékokat, az MSZP által is támogatott Bajnai-kormány csökkentette úgy, hogy közben csökkentette a strukturális hiányt, a jelenlegi inkább növeli.

én is szeretnék egy olyan országot és olyan politikát, ahol konzekvensebben lehet cselekedni, ezért igyekszem tenni is, hogy több, hol kevesebb befolyással. de a konkrét ügyben a tettek szerintem fontosak, még akkor is, ha róluk való beszéd sem elhanyagolható, mert a politikában szerintem - szemben másokkal én azt gondolom -, hogy a beszéd is számít. ebben igazad van.

viszont a poszt lényegét érintően nincs. hiszen a MSZP és a Bajnai-kormány adópolitikájáról sokkal jobban árulkodik a 2010-es év, és nem a 2011.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.09.22. 12:31:00

Mintha a posztíró rosszul értelmezné a táblázatot. Az nem a munkavállalók, hanem a _jövedelmek_ megoszlását mutatja, tehát 4 millió felett nem az adózók 32%-a van, hanem a megkeresett jövedelmek 32%-a, ami nem ugyanaz. (Az egyenlőtlenség miatt a jövedelmeknek ezt a 32%-át feltehetően az adózóknak jóval kevesebb, mint 32%-a keresi meg.) Vagyis az 5 millió feletti sávba 30%-nál jóval kevesebb adózó esik.

TG69 2011.09.22. 13:05:11

@jotunder: Ebben részben van jelen a szegénység, jelentős torzulást okoz az, hogy sokan csalnak és kevesebb jövedelmet jelentenek be, mint amit ténylegesen adnak/keresnek. Ez részint magyar mentalitás, részint az adórendszer következménye, amelyik jelentős "megtakarításokat" ad egy ilyen optimalizáció során. A szlovákok nem gazdagabbak nálunk a jövedelem eloszlásuk mégis sokkal egészségesebb.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.09.22. 13:25:06

@politicus: "És már megint a Fidesz! Kit érdekel, hogy mit mond az ellenzék? Olcsó, felelősségelhárító magatartásnak és a demokrácia alapfilozófiája teljes félreismerésének tartom, hogy állandóan az akkori ellenzékre mutogattok, miközben a többség és így a döntés felelősségének terhe is a ti vállatokat nyomta."

Atgondolod kicsit, hogy pontosan mi a lofaszt is csinalsz ezzel a poszttal?
Irjal inkabb Biszku Belat:)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 13:31:34

@Holger Hartland: erre valamiert reggel ota nem hajlandoak reagalni. kotik az ebet a karohoz, hogy ok tudjak jol. teljesen erthetetlen.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.09.22. 13:36:04

@jotunder: @Holger Hartland:
Ne bantsatok oket, mar posztot is alig irnak, annyira meg vannak illetodve a kormany politikajatol. Ha kijonnek valamivel, az csak Gyurcsany, Bajnai, meg Biszkubela lehet:) Sot most Koka Janit is elovettek, csak ne kelljen szembenezni azzal, hogy az orbanviktor.hu-t mar nem olyan sokaig hasznalhatjak referenciakent a jovoben:)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.09.22. 13:42:08

ezek szerint valami csak nincs rendben azzal a táblázattal és az azt követő bekezdéssel...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.09.22. 13:43:25

@Holger Hartland:
"Vagyis az 5 millió feletti sávba 30%-nál jóval kevesebb adózó esik."

Speciel ez nekik pont jó.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 13:45:26

@pancho_sanza: azt allitottak, tobbszor es igen hatarozottan, hogy a magyar munkavallalok alig egy negyede keres a minimalber masfelszerese alatt. ezt szerettem volna tisztazni. azt is allitottak, hogy a munkavallalok egyharmada keres annyit mint egy egyetemi docens. ezt allitottak, tobbszor, kozgazdaszkent. en nemkozgazdaszkent ketelyeimet fejeztem ki. ennek semmi koze Bajnaihoz. ok egy ilyen Magyarorszagot latnak, en egy masikat, es szeretnem tudni ki latja jol. ez csak tudasszomj, ennek nincs koze Bajnai Gordonhoz.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 14:01:26

@Talon Karrde: nezd Turulmadarnak aki kozgazdasz es velemenyformalo van egy elkepzelese a magyar jovedelmi viszonyokrol. ezt politicus is osztja.

ok azt mondjak, hogy van ket es fel millio munkavallalo akinek van legalabb evi negymillios adozo jovedelme. az legalabb tizezer milliard forint. van meg ugyanannyi ketmillio felett adozo, az meg otezer milliard forint. ennek a fele meg hozza a masfelmilliot. szoval oszekapartunk meg siman ketmilliard forintot. van itten tizenhetezer milliard forint adozo munkajovedelem (inkabb ugye huszonsok, tobb mint a GDP, hiszen mindig also becslessel szamoltunk).
tizenhetezer milliard forint. akkora SZJA bevetel keletkezik, hogy nem tudjuk hovatenni. nem ertem mi a problema. most igazoltak, hogy Bajnai adopolitikajaval es Matolcsy politikajaval is szufficites lesz a koltsegvetes. :))))

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.09.22. 14:04:44

@jotunder: Teljesen érthető: buták. Miért, mit vártál? Pedig ahogy kicsit később @Talon Karrde: is írta, "ez nekik pont jó".

@pancho_sanza: Tőlem ugyan bárki ütheti Gyurcsányt és Bajnait: meg is érdemlik. De ha ez így megy tovább, akkor 2014-ben elmúltnyolcév helyett elmúlttizenkétév lesz. A mandineresek pedig olyanok lesznek, mint egy inverz Vágó István: "a kormány jót akarna, de a gaz ellenzék nem engedi neki megcsinálni a refo... ööö megszo... khm, az országvédelmet", 2014 eleje táján pedig majd lesz itt olyan poszt, hogy "ebben az országban 10 éve az történik, amit Gyurcsány Ferenc akar".

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 14:11:36

@Holger Hartland: ők azt mondták számoljunk. én számoltam. szeretném tudni, hogy mi van. senkit nem neveztem butának. ők most éppen az Oszkóval vitatkoznak, nem velem. szerintem nincs baloldali vagy jobboldali százalékszámítás.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.09.22. 14:16:54

@jotunder: Rosszul számoltál, mert a posztíró szerint sincs "ket es fel millio munkavallalo akinek van legalabb evi negymillios adozo jovedelme". A százalékalap ugyanis nem a 8 millió nagykorú magyar állampolgár, hanem a kb. 4,4 millió adózó. De ha így újraszámolod, akkor sem lehet igaz, amit a poszt feltételez, vagyis a szerző egyáltalán nem számolt sehogy, hanem csak félreértelmezte a táblázatot.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.09.22. 14:18:17

@Holger Hartland: "A százalékalap ugyanis nem a 8 millió nagykorú magyar állampolgár, hanem a kb. 4,4 millió adózó." - Mármint LENNE, ha igaza lenne a poszt szerzőjének. De nincs, mivel nem az emberek, hanem a pénz eloszlásáról van szó.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 14:22:54

számoljunk még egyszer, túl sok munkavállalóval számoltam. 4 millió munkavállaló van. ezeknek a harminc százaléka egy egész három millió keresi a legalább négymilliót. az ötezer milliárd forint. plusz a kétmilliósok hozzák a legalább kétésfélezermilliárdot, és utána a másfélmilliósok még ezer milliárdot. minden alul
van becsülve, szegény ember nem fizet SZJA-t, kivezettem a szuperbruttót teljesen és könnyedén megvan a tervezett SZJA bevétel . ez tehát a megoldás.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 14:23:51

@Holger Hartland: közben én is észrevettem. hetessel szoroztam nem négyessel.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 14:27:23

@Holger Hartland: A szerző úgy nem számolt sehogy, hogy az Oszkó Péternek akart ezzel nekiszaladni. Bátor.

Viktus 2011.09.22. 14:28:32

Egyébként azon is elgondolkozhatnának, hogy a termelő adófizetőket nem ártana motiválni a adómorál javítása érdekében ... mert mi van ma?
- Közbiztonság erősen idézőjeles.
- Egészségügy, ha nem fizetsz külön sz*rnak rád ... még szarabb helyzetben van az ember, mint az utolsó munkakerülő cigány.
- Oktatásban megint fizetsz a gyerek után vagy hülye marad ...
- Nyugdíjrendszer? arról max. álmodozni lehet a mai kilátások szerint ...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.09.22. 14:39:40

@jotunder: Pedig ha számolt volna, jól járt volna, mert pont arra jöhetett volna rá, hogy a Bajnai-féle javaslat még a poszt által feltételezettnél is közelebb van az egykulcsoshoz.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 14:40:47

@Holger Hartland: sokkal.... persze egy egészen más adórezsimről van szó. de akkor is. nagyon kemény ez az ország.

tééényleg? 2011.09.22. 14:55:28

Anélkül, hogy végig olvastam volna (hiszen már a felütésből érezni a szándékot), azért megjegyezném:
- Fletó többször is elismerte, ha hibáztak, általában abból volt a kapkodás, hogy erre rájöttek és gyorsan másba akartak kezdeni
- Fletónak igen komoly ellenzéke volt, amely tűzön-vízen át hajtotta őket, gyakran így kényszerítve hibára az mszp-t
- Fletónak egyre csökkenő társadalmi támogatottsága volt, egyre szűkebb sávban tudott mozogni
Ez a lista még bőven folytatható lenne. Ehhez képest Orbán "fel vagyunk készülve a kormányzásra" Viktor, 2/3-addal a háta mögött, zéró ellenzékkel és komoly társadalmi támogatottsággal sem képes többre mint elődje. Ha szoci lennék nyilván dagadna a májam, hogy "na most kiderül" ő is milyen béna, de inkább sírni fogok, mert bebizonyosodik, hogy a magyar politikai elit béna, arrogáns, idióta és képtelen az ország irányítására.
Mi lesz akkor velünk, hová tart az ország? Kérjük meg a labancokat, hogy csináljanak rendet???

Veder1 2011.09.22. 15:23:29

Mi lett volna ha...

Mivel Kóka nyújtotta be a módosító indítványt és nem Bajnaiék nem lehet tudni, hogy kormányon maradásuk esetén nem változtatták volna-e ezt meg a világgazdasági helyzetre hivatkozva (mást igérek a kampányban mint amit cselekszek, ebben minden politikus profi). Egyébként meg az egész polémia lényegtelen, ami lényeges az a gazdaság állapota.

legeslegujabbkor 2011.09.22. 17:33:33

Abba nem kötnék bele, ami le van írva, mert előttem már megtették. De az adókulcsokhoz hozzátehetnéd legalább azt, hogy Bajnai mennyi gyermekek után járó adókedvezményt vezetett volna be és hogyan.

bozon 2011.09.22. 17:53:28

A poszt nemcsak zavaros, de hülyeségeket is beszél.
A többkulcsos adó intézménye elsősorban igazságosságbeli kérdés, aztán a kulcsokat és a sávokat a költségvetési célokat is tekintetbe véve meg kell állapítani. A Bajnai-féle sávok a magyarországi helyzetben kb. tökéletesre sikerültek.
A szuperbruttónál is illenék megjegyezni, hogy azt félszívvel, rosszul kezdték el megcsinálni, de attól még korántsem intézhető el azzal, hogy "agyament". Ennél cizelláltabb véleményt sem lenne megerőltető kifejteni.
A Kóka-féle módosítás tényleg egy nagy állatság -- többek között azért is, mert magát a többkulcsos adót herélte ki, ugye -- de ezek után miért büszke a kedves posztoló arra, hogy a pártja kókább a Kókánál?

csi szi 2011.09.22. 18:28:31

@tarackos:

"Nem kapitalizmust akarnak, hanem visszavágynak János bá szoknyája alá"

Ezen nincs mit csodálkozni, "János bá" létrehozott egy jóléti szocializmust, ami elég egyedülálló volt ("legvidámabb barakk"), ami a többség számára élhetőbb, és főleg kiszámíthatóbb világot jelentett, mint a mai, még a relatív szegénység ellenére is (a 80-as években leállt a korábbi folyamatos életszínvonal-emelkedés, sőt visszájára fordult, ezért veszítette el a rendszer a korábbi népszerűségét (a 70-es években állítólag demokratikusan is megválasztottuk volna Kádárt). A 80-as években jelent meg a színen a mai ballib értelmiségi és közgazdász elit is (legalábbis az idősebbik része, az a bizonyos "féltudású"), amely már akkor piaci reformokat sürgetett, bár a szocializmus felszámolását és a kapitalizmus bevezetését még nem hirdethette nyíltan. Bokros is közéjük tartozott. Na, ezeknek az embereknek a retorikája, ami 20-25 éve jól ismert, persze hogy frászt hoz sok emberre, hiszen tudja, mit jelent, megszorításokat... Nem csoda, ha nem népszerű az általuk képviselt "kapitalizmus", azoknak akik nem nyertesei voltak a rendszerváltozásnak. Még csak vesztesnek sem kell lenniük hozzá, elég a relatív vesztesség a kibulizott ország haszonélvezőihez képest.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 18:52:08

@loláb: Ember, szó sem volt róla, hogy Oszkóék ki akarták volna vezetni az adójóváírást. A két adórendszer nem ekvivalens egymással, sem az egyes jövedelmi csoportok terhelését, sem a végösszeget tekintve.

Másrészt Bajnai azt mondta, hogy rosszkor vezették be az egykulcsost, és nem azt, hogy az egykulcsos adó tévedés.

Amit a devizahitel állományváltozásából kispekulálsz, az hajmeresztő. A devizaállomány nettó alakulásából következtetsz a törlesztést mértékére, majd ebből merészen levonod a következtetést, hogy _tehát_ az alacsony jövedelműek az adócsökkenésből törlesztettek és fel sem merül benned, hogy a fogyasztásuk visszafogásából.

OmegaMale 2011.09.22. 19:27:57

@loláb:
"A gazdaság pedig nem az egykulcsos adórendszer miatt ált meg, aki ilyet mond, az hülye."

Ez a mai módi, álösszefüggéseket gyártani. Naponta lejön egy az indexen, ami aznapi HUF árfolyamokat azzal állítják párhuzamba, hogy a piac éppen hogy árazza Orbán Viktor nyakkendőjének a színét. Sőt, a világ összes befektetője Magyarországot figyeli éjjel-nappal. A forinterősödés mindig külső hatás eredménye, a gyengülés pedig mindig egyértelműen a kormány hibája. Akkor is ha aznap nem történt *semmi*.

Valóban az adójóváírás kivezetését a cikkíró nem vette figyelembe, ha azt is nézzük, akkor a 17% sem volt 17, hanem kevesebb. Amúgy meg egy orbitális faszság volt az egész, a küszködők körében még a próbálkozást is büntette. Akik szegénységpolitikára alapozták a megélhetésüket, azok most cumiznak. Helyezzék új alapokra az életüket. A NAV-os számok mutatját, hogy Ők, legyenek akármilyen sokan, milyen keveset dobnak a közösbe. Kár, hogy milliók hiszik el, hogy nekik azért rossz, mert valaki másnak jó. Vonzó ellenségkép, a magyarázatot azonban mindenkinek a TÜKÖRBEN kell keresnie.

Egyfelől kritika éri a kormányt, hogy nem a kiadásokat csökkenti, hanem a bevételeket növeli. Másfelől pedig kritika éri a kormányt, hogy az egykulcsossal mekkora bevételtől ESETT el. Mikor melyik fáj éppen, a nyuszika meg a baseballsapka esete :D. Ha meg kiadáscsökkentés lenne (pl.szélnek ereszteni közszolgákat, vagy esetleg lenyisszantani a szociális transzferekből), menne a népirtózás.

Ami az egykulcsos illeti, a tavaly 2012-re készített kalkulátorok még ott keringenek a neten. Abban még a teljes jövedelemre a félszuperbruttó volt érvényben. Azzal, hogy most havi bruttó 202 ezer fölötti rész lesz félszuperbruttós, a korábbihoz képest még ÍGY IS magasabb lesz a nettó, mint a jelenlegihez képest (adójóváírás nélkül persze). 20,32% helyett 18,16%. A minimálbérek emelkedése eddig is halogatott, régen aktuális dolog lenne. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy enélkül sok munkáltató vonyít, kénytelenek lesznek kevesebbet, vagy semennyit zsebbe adni (de ha valaki elhiszi, hogy sokan vannak, akik minimálbérre vannak bejelentve és tényleg csak annyit kapnak, az vegye úgy, hogy nem mondtam semmit xD), mert az eddig borítékos rész után is adózni kell.

Tegyük fel álnaívan, hogy tényleg csak 1 millió minimálbéres munkavállaló van. Tegyük fel, hogy a munkáltatóik megemelik a bérüket, vagy kp-s részt bruttósítják. Továbbá tegyük fel, hogy ezentúl 87500 lesz a minimálbér, ennyit fognak kapni. Ekkor (a legújabb, 202 ezres bérkalkulátorral számolt) szja előleg 14000 HUF, a 2011-es pedig 14900. Látszólag kevesebb 900-zal a befolyó adó. Vagyis itt van 900x12 = 10800 HUF bukta per kopf, 1M emberre az legyen 10.8 Mrd kieső bevétel évente. Állítsuk most ezt szembe a plusz 15 ezer/hó adóalappal (évi 180ezer), ennek a 16%-os adója 28800 HUF/kopf, az 1M emberrel évi 28.8 Mrd. A különbözet: 28.8-10.8 = 10 Mrd, ennyibe kerül 1M minimálbéres ember adójóváírása egy év alatt a költségvetésnek/gazdasági mutatóknak/mindenkinek. Ok, tudom, hogy nem túl tudományos, de ide kommentbe bőven illusztris. :D
Ilyen léptékű kiadáscsökkentés (merthogy a minimálbéresek mentése kiadás és akkor még csak a 'kötelező' emeléssel számoltunk, nem a valódi zsebbe kapott összeggel, azt csak a nagypofájú szomszéd kisalkalmazottól sejtjük, hogy mennyit kaphat még zsebbe) egy szerény támogatás (pl. mezőgazdasági vagy egy fél panelprogram) léptékébe esik. Akinek van kedve kiszámolhatja, hogy 2001 óta mennyibe kerültek eddig a minimálbéresek (esetleg ha int forráshiányt vesszük számba, amit hitelből kellett finanszírozni, akkor erre még lehet kamatokat is számolni)...

Amúgy, csak a nyivákolók kedvéért, akik rázendítettek:

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100611-a-minimalberes-vallalkozok-biztosan-nyernek-az-uj-szjaval.html

"... Amennyiben abból indulunk ki, hogy megszűnik az adójóváírás és a szuperbruttó, illetve egységes, 16 százalékos kulcs alá kerülnek a jövedelmek, akkor ez azt jelenti, hogy 87 500 forintra kell emelkedni a minimálbérnek - vagyis két év alatt 14 ezer forintos emelés szükséges. Anmennyiben ennél kisebb lesz a minimálbér, akkor a valóban ennyit keresők bukni fognak az új adórendszeren. ..."

Több, mint egy éve aki nem volt teljesen hülye, azt tudta, aki meg hülye, az elolvashatta, hogy kell majd emelni a minimálbéren.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.09.22. 19:31:23

azért tényleg nagyot fordult a világ másfél év alatt. a nyaloncok kókával mentegetik a vezér országmentő lépéseit, hogy de bezzeg ő is ezt akarta. lol

az már megint más tészta, hogy a két adórendszer közé egyenlőség jelet tenni erős csúsztatás, ami jutalmat érdemelne. elvégre a királyi tévé hírhamisítóját is kitüntették, na!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.09.22. 19:51:42

szerencsétlen lépés volt a jelenlegi helyzetben bevezetni, ugyanis a kormány ezzel a lépéssel lemondott 500 milliárd forintról, és olyanoknak adta ezt a pénzt, akiknek eddig is volt. A fogyasztás azonban az egykulcsos adó hatásáras sem nőtt, az alacsonykeresetűek terhei viszont megemelkedtek"

ezzel én teljes mértékben egyetértek, más kérdés h bajnai eléggé hitelelen

Ted Striker 2011.09.22. 19:52:59

a mandiner lett az új kuminszerint?

GKar 2011.09.22. 20:33:59

Ezt most nagyon elnéztétek.

Ez a táblázat nem a magyar jövedelmek eloszlását mutatja. Hanem azt, hogy 2009-ben milyen jövedelmű emberek milyen arányba fizették a személy jövedelem adót.

500-1000 ezer között nem azért van 8,21% mert csak az adófizetők 8,21%-a keresett ennyit, hanem ez a sáv az összes szja 8,21%-át fizette.

Viktus 2011.09.22. 21:51:18

Abban az új kasztrendszerben, amit a Fidesz épít - olvasható -, egy Orbán Viktorhoz hasonló falusi gyerek soha nem végezhetné el Pesten a jogi egyetemet.

nol.hu/archivum/4k___akkor_hat_orban_viktor_is_fizessen_

:D

l0lcopter 2011.09.22. 22:13:12

na már vártam hogy itt is próbálják mosdatni a fideszt :D

vitek 2011.09.22. 22:17:39

Ez a Mandiner cikk elég vicces, egy nappal korábban leírta Oszkó hogy mit is gondol pontosan az adórendszerről, és hogy ő hogyan alakította volna az szja rendszert (meg a többi adót).

Szóval akit tényleg érdekel a dolog, az talán nem a levegőbe kéne puffogtasson kérdéseket, hanem elolvashatná a válaszokat:
hazaeshaladas.blog.hu/2011/09/21/gyorsdiagnozis_a_hazai_adopolitikarol

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.09.22. 22:18:27

Ez így komolytalan. Azt lenne érdemes megnézni, hogy az a maradék 5% a teljes SZJA tömegnek hány százalékát teszi ki.
Hasra ütéses tippeléssel cirka 20-25.

Egyébként az egykulcsos adót pontosan azért "kellett" bevezetni, mert az emberek 95%-a egy kulcs alá esett volna.
Így hagyni igen rossz politikai üzenet, mert akkor az emberek az "ellenségnek" köszönhetik.
Vissza vonni még gázabb.
Egy dolgot tehetett az egyszeri populista: felüllicitálta. Ennyi a sztori.

Baltika07 2011.09.22. 22:19:14

ez a Mandiner ugye még mindig az a blog, amit döntően budapesti bölcsészfiúk írnak, akik a Fidesztől kapják különböző formában a fizetésüket (Századvég, Nézőpont)? Mert, ha igen, akkor tudom értelmezni a cikket.

fingerbangs 2011.09.22. 22:22:45

néha olyan érzésem van hogy a gazdasági minisztériumot idióták irányítják, akik egy Bt.-t se tudnának elvezetni, nemhogy az országot :(
kísérleteznek össze vissza vaktában, azt se tudják mit csinálnak

Gogol 2011.09.22. 22:28:07

Hát, nem tudom a fidesz mit csinál, tényleg. (szerintem ők se) De a Bajnai, sőt a Gyurcsány alatt olyan olyan nem fordulhatott elő, hogy amikor a svácji jegybank végre meghatározott egy árfolyamlimitet és a piac kezdett megnyugodni és a huf erősödött és a chf gyengült egy ilyen Lázár féle figura kiállt PÉNTEKEN és bejelentette a 180 végtörlesztést, amivel kapásból 10%os mínuszba lökte az OTP-t, ami azóta is zuhan (egyébként a Mol-lal együtt). VAgy, hogy ügyeskedve lopnak a bankoktól a bankadóval, de most már aztán a Szlovákok is követik a példájukat, na erre számítottak? A lopott pénzt ellopják tőlük. Tiszta káosz. Ki nézte ma az OTP árfolyamot? Az országot árazzák, árazzuk. Csőd.

bgp 2011.09.22. 22:30:25

@Ted Striker: nem, a mandiner mindig is üde narancsszín folt volt az index palettáján.

dvhr 2011.09.22. 22:30:50

Tetszik ez az erveles: Bajnai egykulcsos adot vezetett volna be, mert mindenki ugyanazon kulcssal fizetett volna, kiveve aki nem. Hat hogyne. Magyarorszagon mindenki Fideszes, keveve, aki nem. Az osszes magyarorszagi lakos budapesti, kiveve, aki nem. Minden hullamoso zenekedvelo, kiveve, aki nem.

Turo Rudi - ElelmiszerIpari Hulladek 2011.09.22. 22:31:58

@loláb: "Na de akkor hova került ez a pénz?
A devizahitelek törlesztésébe. "

Turorudit! Ment aranyba, meg kulfoldi bankszamlara.

2011.09.22. 22:37:51

Orbán és a fidesz pechje, hogy már ki is számolták a dolgokat:
blog.rsmdtm.hu/2011/09/ujratervezes-4-0-ismet-kalkulaltunk/

minden kiszámolva, leírva. Számokkal :) lehet cáfolni, hogy nem megszorítás, (bár én inkább elkúrásnak nevezném)

nyubocs 2011.09.22. 22:40:40

@politicus:

Vigyázz, mert az nem csak a munkaviszonyos jövedelmekről szól, tehát elmész a rossz számok felé!

Ott a címe is a táblázatnak:
Összevonás alá eső jövedelem sávos megoszlása, 2009 (%-ban)

Vegyél elő egy 0953-as bevallást aztán nézd meg, mit is kellett beirogatni az 1-től 25 sorig.

Rájöhetsz, ha akarsz, az abban a táblázatban szereplő számok nem jelentenek semmit.
Abban benne vannak a gyes a nyugdíj a külföldön megszerzett de nálunk mentesített jövedelmek stb stb

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.22. 22:42:03

Én nem a mellébeszélést tartom igazán Bajnai bűnének, mert minden politikus ezt teszi, hanem azt, hogy 2010-re a választási évre mit műveltek az adójóváírással.

Jóval az átlagbér fölé húzták az igénybe vehetőségi határát, és az összegét is drasztikusan megemelték csakazért, hogy éves szinten mindenkinek 1 havival több jusson.

Ezt kellett most visszacsinálni. Megjegyzem a tévút ott kezdődött, az SZJA rendszerben, amikor 2003-ban Medgyessyék bevezették a minimálbér adómentességét ahelyett, hogy a minimálbér szintjét emelgették volna minden évben.

Gogol 2011.09.22. 22:46:23

Szerintem ez az egész poszt arról szól, hogy iszonyú csalódás a fidesz szavazóknak, hogy a pártjuk pont ugyanolyan pancser, mint az mszp.

is 2011.09.22. 22:52:32

@GKar: ez biztos? mondjuk én is úgy tudtam, hogy a magyar adófizetők negyede minimálbért vall be, ami nem passzol a táblázathoz. valami pontos link kellene a posztba, hogy lássuk, honnan is van.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.09.22. 22:55:06

hubazeg, ez de buta egy tök volt, aki elkövette...

burokrata 2011.09.22. 22:58:35

Lehet ragodni azon, hogy a ket kulcs az egy-e vagy tenyleg ketto, meg hoyg Bajnai konzisztens-e korabbi onmagaval (sztem igen, mellesleg), de a lenyeg ami a posztolonak nem nagyon szamit konnyen megfoghato.

1. Az egyszeru/atlathato adorendszer jo. (Ebben egyetert Vitya, Bajnai es mindenki ebben az orszagban.)
2. Az ordog a reszletekben bujik meg. Ha az egyszerusites es egyben nagyon kivanatos adocsokkentes utan a sok relative szegeny tobbet adozik, es az adokedvezmeny a kevesebb magas keresetunel csapodik le, akkor az elkurja az egesz akcio jotekony hatasainak jelentos reszet. Ebben volt nagy kulonbseg Oszko meg Matolcsy, az Oszko atlathatobb adorendszer programja nem jelentett netto bercsokkenest az atlagber alatt keresoknel. Maradt nekik erre arra gazdasagporgetesre.

bgp 2011.09.22. 23:06:37

@Gogol: szerintem ebben is jobbak.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.22. 23:08:08

@Gogol: Pancserebb, mert Gyurcsány próbálkozásait meg lehet akadályozni népszavazással és Alkotmány bírósággal. Maradjunk abban, hogy ennek az országnak a szégyene hogy a sok barom beszavazta Orbánt a hatalomba. Aki oda ikszelt, az mind nyugodtan leköpheti a kezét.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.22. 23:11:32

Miért van az hogy itt sem látom hemzsegni a fideszhívőket, bőszen védve nagyszerű Vezérük bölcsességét? Az Ember Aki Sohasem Hazudott, azt mondta van programja és képes a kormányzásra. Nem lehet hogy egy icipicit füllentett?

agyamputáltak 2011.09.22. 23:13:25

@is:
na most ezt akkor tényleg jó lenne tisztába tenni, hány az annyi darab?!
Mellár 700-800ezer embert említ aki haszonélvezője volt idén az egykulcsosnak, most akkor ez hogy jön ki? sehol sincs egy táblázat hogy az adózók hány százaléka esik bele x jövedelemhatárba?

kamerasmobil 2011.09.22. 23:19:57

@Gogol: Joval tobb az OTP bukoja mar mint 10% -legyen inkabb 25% az osszes eses...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.09.22. 23:20:03

Ez egy ilyen fideszes féle blog, ugye?

kamerasmobil 2011.09.22. 23:21:47

@fingerbangs: Ugye ismered a klasszikus viccet az indianrol a felesegerol a varazslorol meg a mindenfele porokrol...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.09.22. 23:23:30

A szuperbruttó 17%-a és a bruttó 16%-a között a cikk írója szerint 1% a különbség. Gratulálok ehez a veretes ostobasághoz. Igazság szerint a Bajnai-féle adózás valahol 22,5% körüli kulcsot jelent. A kettő között pedig 6,5% különbség.

kamerasmobil 2011.09.22. 23:24:41

@sagia77: ez egy ilyen tudathasadasos blog ami eredetileg a Fideszt tamogatta es meg most is van kapcsolat (anyagi fugges?) de mar kezdik belatni hogy rossz lora tettek es most probalnak valamit kezdeni ezzel az ellentettel. Ki igy ki ugy. Azert van jo par olyan poszt ami mar kezd ramutatni a szarra a palacsintaban...

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.22. 23:27:25

@sagia77: Annyit nem fizetnek nekik hogy akkorát hazudjanak mint Szargyártó.

burokrata 2011.09.22. 23:31:57

@kamerasmobil: en szivesen elolvasnam azt a viccet, legyszi.

kamerasmobil 2011.09.22. 23:37:29

@burokrata: Hat kb igy nez ki (nyilvan lehetne hosszabban is eloadni...)

Elmegy az indian a torzs varazslojahoz es azt mondja neki:
- Varazslo beteg a felesegem
- Itt van ez a por. Add be neki minden este es jobban lesz.
Par nap mulva visszajon az indian.
- Varazslo meg mindig beteg a felesegem.
- Hmm akkor itt van ez a por adj neki belole minden nap reggel es delben.
Nehany nap mulva ujra jon az indian.
- Varazslo... Meghalt a felesegem.
- Nagyon kar. Meg egy csomo porom van amit kiprobalhattunk volna.

leone007 2011.09.22. 23:37:31

Hát ez ölég izzadtságszagúra sikeredett. Másfél éve a fidesz van hatalmon, az ember csak a fejét kapkodja az ámokfutásuk láttán, a jó mandiner pedig előveszi Oszkót és Bajnait. Tck... tck... tck...

agyamputáltak 2011.09.22. 23:38:06

@agyamputáltak:
egyelőre csak közelítő adatokat találtam - nav.gov.hu/data/cms199863/sajtotajekoztato_20110913_tao_szja_eva.pdf

> 0-minimálbérig 27,9%
(erősen torzít, nem csak alkalmazottak, továbbá nem egész évben foglalkoztatottak is ide sorolódnak stb. ld. magyarázat a pdf-ben)
> minimálbér-1,5mio 26,8%
> 1,5-3mio 28,6%
> 3-6mio 11,1%
>6- 3,5%

zuulululu 2011.09.22. 23:40:59

"ezzel a lépéssel lemondott 500 milliárd forintról, és olyanoknak adta ezt a pénzt, akiknek eddig is volt"

A bu*os apjafa*at mostmar azoknak akik igy kommunikaljak azt, hogy amit NEM VESZNEK EL azt szerintuk ODAADJAK.
Tokom kivan mar ezzel a kommunista mentalitassal!

agyamputáltak 2011.09.22. 23:42:10

@RAMBO:
na meg a családi adókedvezmény se kevés összeg ugye

kamerasmobil 2011.09.22. 23:43:04

Egyebkent meg nem lett volna akkora nagy baj ez az adofizetoknel otthagyott 500 milliard sem (teccik zuululu?) ha nem vernek a seggere meg 500 milliardnak a MOL reszveny bizniszre meg meg egy rakas egyebb hulyesegre... De igy egyutt az egesz iszonyatos nagy gaz.

agyamputáltak 2011.09.22. 23:45:58

@zuulululu:
miért amit addig elvontak, és most nem vonják el, azt nem odaadják az adózónak? ha azt írják, otthagyják úgy már teljesen más? :D
ugyanolyan gyökér vagy, mint azok akik, megmagyarázzák, hogy a többkulcsos az egykulcsos marad, csak fel van díszítve vagymiafasz :)

burokrata 2011.09.22. 23:48:09

@zuulululu: hat ez nezopont kerdese.
mi oskovulet kommunistak a status-quo-hoz viszonyitunk: az adotorveny modositasat kozvetlenul megelozo idoszakhoz. de persze ahogy suggallod lehetne valami korabbi idohoz is viszonyitani - az oskozosseg nem jo mert ott nem igazan volt magantulajdon - lehetne a feudalizmus, es ha feltesszuk, hogy nemes vagy akkor tenyleg milyen alapon adoztatnak egyaltalan.

zuulululu 2011.09.22. 23:48:37

@agyamputáltak: "miért amit addig elvontak, és most nem vonják el, azt nem odaadják az adózónak? "

Nem odaadjak te nagyon okos, hanem nem veszik el.
Ha nem erted a kulonbseget akkor nagyon hulye vagy. Az odaadni az az, amikor maset odaadjak neked. Amit nem vesznek el, az az, ami a tied, es most epp nem veszik/lopjak/kerik el toled.
Tehat ha egy betoro nem viszi el az egyik orad ejjel mikor meglatogat, akkor azt valojaban odaadta neked - a te felfogasod szerint. OKostojas

kamerasmobil 2011.09.22. 23:51:02

@zuulululu: Erdemi jelentossege a vegeredmeny szempontjabol nincs. A kasszabol hianyzik 500 milliard amit valahol be kell megiscsak vasalni es eleg igazsagtalan megoldast valasztott ra a kormany.

agyamputáltak 2011.09.22. 23:56:06

@agyamputáltak:
2010-ben 3.740 ezer fő rendelkezett
munkaviszonyból származó bérjövedelemmel, melynek átlagos összege
éves szinten 1.860 ezer Ft/fő, míg havi szinten 155 ezer Ft/fő volt.

2011.09.22. 23:56:08

Magasról teszek rá, mit akart az MSzP (amit nem csinált meg, tehát ki tudja, csak öszödiesen beszélt róla, vagy csinálta is volna)
A Fidesz van kormányon, át kéne már ugrani Gyurcsány-Bajnai-Oszkó árnyékát, és kitalálni magukat.
Sajna úgy látszik, semmi ötletük nincs azon kívül, hogy közgazdasági szabályok nincsenek, tehát, ha erre szarunk, akkor úgy lesz, ahogy akarjuk.
Hát nem.
Senki nem kényszerítette őket a hülyeség aktuális meglépésére.
Tessék már elfelejteni a visszamutogatást és a jelenben élni.

agyamputáltak 2011.09.22. 23:56:53

@zuulululu:
az okostojás te vagy, a lényegen nem változtat, de lovagolj a szavakon :)

zuulululu 2011.09.23. 00:04:32

@kamerasmobil: "A kasszabol hianyzik 500 milliard amit valahol be kell megiscsak vasalni "

Talan szet kene nezni a 800.000 kamurokkancs, vagy a 70%-ban korhatar elott elslisszolt ezustrokak kozott

kamerasmobil 2011.09.23. 00:08:44

@zuulululu: Hat probalkozik vele a kormany csak marhara nem jutnak semmire...

Gogol 2011.09.23. 00:24:09

@kamerasmobil: Ja és ott áll mögötte az állam aki eltőzsdézte a MOl-t, lenyúlta a manyupokat és akárhogy nézem, mégis üres a zsebe.

eseztmosthogy 2011.09.23. 00:25:23

@Szigetvári Viktor: Átfutottam. Nagyon ravasz Oszkó pajtás.
Az eladósodásról elfelejtkezett. Az ország és az emberek eladósodásáról.
Oszkó Pétertől és Bajnaitól mentse meg az Isten az országot.
Ha visszatérnének ugyanaz jönne, mint amit Bajnai csinál, de bemutatkozó beszédében mondozz is: "Sokaknak fájni fog."
Nagyon fájt. Sokunknak.

fzoli77 2011.09.23. 00:39:23

Akkor most mondok egy érdekeset, ami miatt a cikk csúsztatás.

Ha az adózok 3,5%-a fizetette az SZJA bevételek 37%-át, ami népességben marginális, bevételben viszont nem az. Akkor gondolja végig a cikkíró, hogy mekkora is az adóbevétel kiesés, ha ennek a 3,5%-nak egy kicsit visszavesszük az adókulcsát.

Szóval lehet hogy a népesség aszondja, hogy számára nincs különbség a korábbi 2 kulcs között, ami igaz, az államkasszába meg ott figyel a mínusz.

Akkor miért is egyenlő 2009-es helyzet a maival?

Hogy lehet ekkora hülyeséget állítani logikailag?
(Nem mintha én nem ferdítenék vagy mi :))

V u, de ja vu 2011.09.23. 00:45:23

"Ugyanakkor nem voltak ők mindig ilyen finnyásak (ahogy kormánypárti kollégáik is más szemüveget hordtak 2 éve). Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere 2009. május 22-én a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról nyújtott be javaslatot a Parlament elé, amelynek értelmében – csak emlékeztetőül – 2010. január elsejétől a korábbi 18 és 36%-os adókulcsok 17 és 32%-ra mérséklődtek (és nem mellesleg bevezették az agyament szuperbruttó intézményét), a két kulcs közötti sávhatárt pedig 5 millióra forintra tolták ki. Azaz havi bruttó 417 ezer forint erejéig minden (értelemszerűen legálisan bejelentett) munkavállaló egy kulccsal adózott és csak az efeletti rész után kellett 32%-ot fizetni."

Nem vagyok gazdasági szakember, de abban az időben brt. 417 eFt szvsz 200-250 eFt nettó fizetésnek felelt meg, ami egy nem rossz középosztálybeli fizetés plafonja lehetett - mondjuk egy vezető köztisztviselő vagy a bankszektor valamely diplomás ügyintézője.

Ehhez képest a havi 202 eFt közelebb áll a diplomás minimálbérhez, mint a felsőosztály jövedelméhez, sőt a ~90.xxx Ft-os minimálbérrel, némi túlóra után akár egykulcsos, kétkulacsos adó is beszedhető...

Hát... tényleg ritka nagy gazemberek voltak ezek a Bajnaiék... Az a sok évi ötmillás keresetű bérből és fizetésből élő alsó-középnek volt is miért szidnia... UGYE??????

Bezzeg majd most: ember nem lesz, akiről a bőrt le nem nyúzzák... Tess'mondani: a padlássöpréshez a seprőt is nekem kell vennem, vagy azt hoznak???

Cpt. Flint 2011.09.23. 00:56:38

hmmmm... olvasgatva, hogy mennyi hiba és hiányosság van a posztoló érvelésében, meg kell kérdeznem: vadász, vadász, te sz.pni jársz ide?
persze értem én, a kötelesség az kötelesség, valamit ki kellett már izzadni, mert eltelt egy nap megint...

fzoli77 2011.09.23. 00:57:36

@zuulululu:
"Talan szet kene nezni a 800.000 kamurokkancs"
Ha jól rémlik max. 400E-en vannak összesen, akik egyébként nem lennének nyugdíjasok alanyi jogon.
(
Talán azt a nyugdíjas korút, aki rokkant is, nem kellene ideszámítani. Meg a korkedvezményest se, aki amellett rokkant ugye. Szóval lényegesen kevesebben vannak.
)
Azon is el lehet gondolkodni, hogy felülvizsgáltak nemrég egy eleve gyanús ~1300-1500 főt, ebből kevesebb mint 10%-ék az aki nem tűnt a Gép által rokkantnak. Fontos, hogy olyan időszakban, ahol a politika NAGY számot várt, és olyan csoporton vizsgálták, akiknél lebukott egy orvos, hogy csalt a rokkanttá nyilvánításon.

Ebből statisztikailag kb. azt lehet levezetni, hogy max. 40E, de inkább 20 000 ember tűnik realitásnak, akik jogosulatlanul kapnak rokkant nyugdíjat.
(20 000*100 000 *12 ~ 25 Mrd Ft + ha ezek az emberek dolgoznának, akkor a járulék és egyéb bevételek...)

Szóval ez is marginális probléma, amit meg kell oldani persze. Csak ne higgyük már azt, hogy 1-2 dolog és egy csapásra megoldodik az ország helyzete.

Az viszont érthetetlen, hogyha ez még 2010-ben felmerült, akkor miért nem halad a felülvizsgálat.

V u, de ja vu 2011.09.23. 01:13:24

@fzoli77: A "kamurokkancsok" kapcsán említeném meg, hogy nekem is megütötte a fülemet a "10 %" kifejezés, ami már csak azért is 'korrekt' tájékoztatás, mert ~1500 körül van a megvizsgált 'selejtek' száma és hát az valahogy nem jön le a híradásokból, hogy 10 db (vagy fő) alatt van azoknak a száma, akiket NEM az Egerben megbukott két ORFI-s orvos százalékolt le...

Próbáltam linket keresni, mert én sem az ujjamból szoptam a számokat, ismerem a felülvizsgáló orvosokat és hát kissé fura, hogy kettő (2!!!!!!!!!) orvos korrupciója "országos" átlaggá vált:-(((

Erre mondják, hogy: KORREKT???

leone007 2011.09.23. 01:21:07

@eseztmosthogy: igen, viszont OV nem mondott ilyesmit, és amit csinál nagyságrendekkel jobban fáj, sokkal több embernek. Ne jöjjön Bajnai, aki legalább vállalja amit csinál, és mondjuk nagyjából van vmi féle jövőképe, hanem jöjjön valaki olyan aki szépeket hazudik, majd úgy odaver az országnak, hogy belegebed? Észnél vagy?

V u, de ja vu 2011.09.23. 01:21:08

Amúgy 800.000 roki 10 %-a 80 ezer fő... Én csodásnak tartanám, ha mindössze ennyi 'élősködőt' kellene ennek az országnak eltartania...

Mindamellett csak beszúrnám, hogy a "roki" anyósom a méhnyakrákra 50 %-ot kapott, így ledolgozott 45 évet, mire a kiújult rák miatt 100 %-os roki lett, kemény 80 eFt/hó 'ajándékért', amit "INGYEN" kapott:-(((

Ha netán valaki sajnálja tőle, próbáljon ennyi pénzből sztómás betegként vidáman és felhőtlenül boldog lenni...

Mikor jutunk el oda, hogy az első reakció nem a 'fika' lesz???

fzoli77 2011.09.23. 01:38:34

@V u, de ja vu:
Igen, de ha 2 orvos adata országos átlaggá is válhatott, ami tényleg nem túl korrekt, tényleg van olyan ember aki nem 20-30-40-50%-ra számított, hanem kisebb mint 10%-ra?

És mi lehet a valóság, általánosan, ha nem lebukott/ korrupt orvosokat vizsgálnánk?

Vélhetően még kisebb %-ék?

Vagy félre vagyunk tájékoztatva, de nem is kicsit?

Lehet hogy nem is sok a csaló, hanem ennyire rossz az egészségügyi helyzet ebben az országban?

Akkor tudjuk csak megoldani a problémáinkat az országban, ha tisztába is vagyunk vele.

Érdekes, hogy erre sosincs pénz, hogy a politikai ne a zsigeri, hanem a hatástanulmányok alapján a valós problémákra keressen megoldásokat.
(Persze lehet áll hatástanulmányokat készíteni, ha előtt ismerem a megbízót, és tudom milyen választ szeretne kapni, eléggé félresiklott emiatt a nyugati rendszer is na :))

Ebbe viszont a tökéletes vereség van belekodolva, kivéve, ha valaki szerencsés, és mindig ráérez a jó megoldásokra. Remélem vannak ilyen emberek, és nem csak a Bibliában léteznek :)

SvenH. (törölt) 2011.09.23. 02:02:19

Bajnai es Oszko politika felett all

ez belemagyarazas az egesz cikk, csak azt nem ertem mi ertelme van?
most nyilatkozott Bajnai is a W masodik leszallo aganal... lehet 1.5 evvel ezelott nem igy nyilatkozott volna
ez a tudas, ha Orbanek is tudtak volna hogy jon a masodik hullam akkor CHFet kellett volna 5szoros tokeattettel felhalmozni a MOLos penzen es most 0 lenne a CHFtol valo fugges...

Bajnai meg bevezette gyakorlatilag az egykulcsos adot... persze ugy hogy 2011 azaz a kovetkezo kurmany idegeljen e miatt

nincsen gond amugy a progressziv adozassal csak legyen akkro TB jarulek es nyögdíj jarulek plafon...

kéne 1 nick 2011.09.23. 02:08:29

Hát kedves cikkíró, nem lehetsz te ennyire hülye, hiszen majdnem mindegyik betűt ismered.

Szóval le kéne venni azt a narancs szemellenzőt.
Csak annyit mondok: Probatbicol... izé, 500 milliárd.

Na, ennyi a különbség a Fityisz egykulcsos adója és a Bajnai által tervezett 17% + 5 milcsitől 32% között.
És akkor ártunk és ormányunk nem kerül ebbe a dugóhúzóba, ahol aztán kapkod minden keze ügyébe eső lófaszhoz, de az ország mégis zuhan lefelé, egyre reménytelenebbül közeledve a földhöz.

(Egyébként az 5 millió tényleg elég alacsony határ, remélem, te sem gondolod, hogy havi 417 ezer Ft bruttó már luxusfizetés lenne, a 32%-os adózás határát valahol legalább ennek a duplájánál kellene meghúzni, de mindenképp valahol 7 millió fölött, ami még mindig nem egy egetverő összeg.)

Ugye nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy te egy fideszes bértollnok vagy?

kéne 1 nick 2011.09.23. 02:15:15

@eseztmosthogy:
Ha ők nincsenek, hanem akkor is az a Matolcsy nevű főfasz van, na, az fájt volna csak igazán, koma.

kéne 1 nick 2011.09.23. 02:25:52

@tesz-vesz:
Jaja, tényleg elég hiteltelen lehet egy olyan ember, akiről (legalábbis külföldön, ahol nem hülye narancs szemellenzős választóknak beszél, hanem szakembereknek) még Orbán Vitya is elismeri, hogy a szarból ő húzta ki az országot.

JumboJet 2011.09.23. 03:10:24

Végtelenül balfasz, csúsztatásokkal teli poszt. Pedig már kezdtem elfogadni, hogy a Mandi is képes többé-kevésbé elfogulatlanul írni. De hát a gyökerek... No minegy.
1.) Bajnai adórendszere volt talán a rendszerváltás óta az első, amelyik tényleg azoknak segített, akikre ráfért a segítség. 200 ezer bruttónál, havi 17 300 Ft-tal többet hagyott a zsebben, ami éves szinten ugye 206 700Ft. Nem kevés egy 137 000 nettót keresőnek!
2.) Orbán rendszere, pont ezektől vett el, ha nem is sokat, de NEKIK, havi néhány ezer is számít. Azt pedig jó politikus módjára elkussolod, kedves Mandi, hogy ez a szívás nem csak a 16% eredménye, hanem a hozzá adódó adójóvárírás-csökkenésé is együtt véve. És ez azzal együtt durva, hogy mit hogy hazudta bele OVI a kamerába, hogy rémhír, h bárki is rosszabbul jár. Íme: www.youtube.com/watch?v=wwoXxMytP2s&feature=player_embedded
3.) Lehet, hogy csak a jövedelmek 30%-a adózott 32%-kal, mégis, a 4-500 milliárdos szja bevételkiesés a Fidesz által sem cáfolt tény - ezt a likat tömögetik.
4.) Nagyon helyes, hogy még feljebb akarják vinni a második kulcs belépési határát, hiszen az évi Bruttó 5 milla sem tesz senkit gazdaggá. Márpedig a két kulcs lényege épp az, hogy fizessenek a tehetősek többet, akiknek a magasabb kulcs sem érezhető annyira, mint a keveset keresőknek még az alacsony is. Viszont akkor a tényleg tehetősek fizessenek. Mert évi 5 misi bruttó, az még itthon sem tesz tehetőssé senkit.
5.) A szuperbruttó igen értelmes dolog. Végre rádöbbentette a pógárokat, hogy mennyibe is fájnak ők a munkáltatónak. Addig, állítom a fele nem tudta. A bruttó, na az egy hülye fantom összeg. Két szám érdekes. Mennyibe kerülök tokkal vonóval, és ebből mennyit kapok kézhez. A többi varázslás. Hogy azt a 27%-ot, nem először nekem adják, hogy aztán én tovább utaljam a TB-nek kötelezően, vagy nem tüntetik fel a bérpapíromon, csak formai kérdés. Megtehetnék azt is, hogy az SZJA-mat utalja a munkáltató az APEH-nek, és a TB járulékot tünteti fel a bérpapíromon, mint a bruttó része. Tök mindegy. Szuperbruttóval tiszta a kép. Ugyanúgy, mint mikor elkezdték rányomtatni a kórházi zárókra, meg vizsgálati lapokra, mennyibe is kerülök én valójában, mennyit fizet helyettem a TB. Az embereknek gúvadt a szemük.
Vagy, lehet úgy is, mint az USA-ban, hogy nem vonnak TB-t, intézd magadnak, ahogy tudod, meg amennyi belefér.

JumboJet 2011.09.23. 03:37:08

Ja, kedves Mandi, és a szuperbruttónak úgy örül a szeretett Fideszetek, mint majom a farkának, és titkon hálaimát rebeg Bajnainak. Anélkül most nem tudna 16%-ozni. Merugye az a 16% bruttóra vetítve rögtön 20%. Ha most azonnal kivezetné Orbán, és csak a bruttóra vetített 16%-ot akarna, most azonnal szarná magát össze az államcsődig az ország. Hát miért várnak vele? Miért nem akarják, már nem is egy, hanem két lépcsőben kivezetni? Mert egy kis játéktér, ami szép alacsony SZJA % világba kiáltását teszi lehetővé.

JumboJet 2011.09.23. 03:51:42

@kéne 1 nick: Ott a pont. Kissé terjengősebben, de ugyanezt írtam. És így van, magasabban kellene meghúzni a 2. kulcs belépési határát, mer havi kettőszázvalahány kézbe nem tesz kőgazdaggá.
Egyébként, sztem simán lehetne 3 kulcs. Annál igazságosabban, finomabban lehet hangolni a rendszert.
Arányos, valamennyire is, csak a progresszív adózás lehet, hiszen a jövedelem, és a - persze , nehezen definiálható - minimálisan elfogadható életszínvonal "összköltségének" az aránya a jövedelem emelkedésével javul.
Ki a fasznak szempont, hogy egy söralátéten elférjen a bevallás? Aki nem agyhalott, az eddig is ki tudta tölteni a papírokat. Most meg már, az internet korában? Könyörgöm! 3 számot beírok 3 rubrikába, és a rendszer kiszámolja. Ne má, hogy ez tartson bárkit vissza az adózástól, mer tökön rúgom magam!

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.23. 05:57:24

@eseztmosthogy: Te hülyegyerek! Annyira elbutított vagy hogy nem fáj neked a durva élelmiszer áremelkedés, a 290 feletti euró, a 400-as benya, a 240-es CHF? Téged operáció előtt Orbán portréval érzéstelenítenek? Vagy arra rejszolsz te baromállat?

Dr Kangörény 2011.09.23. 05:57:36

1. Ne feledkezzetek meg jótékony feledékenységgel az adójóváírásról. Ami miatt a szocik javaslata alapján jó lett volna sokat és nem sokat keresőnek is (pusztán adózási szempontról írok). A számotokra kedves fityisz most odaadja a gazdagoknak, amit a többségtől elvesz, tehát visszafogja a többség fogyasztását, de a jól járó gazdagok ez miatt nem fogyasztanak többet.

Tehát összehasonlítjátok az almát a körtével, gratulálok.

2. Arról miért nem írtok, hogy a kormány, szíjjártó, matolcsy, vagy az orbán hazudozik????

Nem lesz kétkulcsos adó - jelentették ki. Aztán mégis lesz olyen jövedelem, ami után 20%-ot krll fizetni.

És csak megemlítem a "mindenki jól jár" kezdetű orbitális hazugságot, meg a "ne arra figyeljenek, amit mondok"-ot ahol nektek, jólelkű jobboldaliak már tüntetni és orbántakarodjozni kellett volna, ha nem lenne féloldalas az igazságérzetetek.

Semper Fidelis 2011.09.23. 05:57:42

@jotunder: "Ergo, a probléma nem az, hogy magas az egészségügyi járulék, hanem az, hogy nagyon sokan nem fizetnek semmit. "

Nagyon igazad van. Mindig azt mondom, hogy Magyaroszágon aki a bér adóinak emelését támogatja, az az idiotizmust támogatja. Hogy miért? Azért mert a munkavállalók nagy hányada van minimálbéren. Miközben NEM minimálbért kapnak, csak a többit mondjuk zsebbe. Ugyanakkor azt támadja mindenki, aki bejelentetten kap esetleg magasabb bért. Tépem a hajam, mikor azt hallom, hogy valaki havi 500 bruttóval GAZDAG. Hát aki ilyet mond, az egy kapitális barom. A gazdagság nyomokban sem itt kezdődik..... Mennyi is ennek a nettója? 310 ezer forint! Egyszer olvastam, arról írkáltak valahol, hogy egy benzinkutas nem is igazi benzinkutas, ha havi nettó 400 ezret össze nem rak. Jaaaaa, csak hogy arról nem tud az APEH....

Ekézik itt az egy kulcsot, miközben az ÁFA csalások több ezer milliárd forintos kárt okoznak a költségvetésnek. Itt meg nyomi 500 milliárdról van szó!

Ha mindenki befizetné a maga adóját, még ezzel az eszetlen újraelosztási rátával is szufficites lenne a költségvetés, ezt biztosra veszem.

De hát egyszerűbb szidni a "gazdagokat", a sok agyhalott baromnak, ahelyett, hogy gondolkozna.

Semper Fidelis 2011.09.23. 05:59:14

@Kangörény_: NA pont az ilyen "fityisz most odaadja a gazdagoknak"

miatt írtam azt, amit az előbb írtam.

Gazdagok.......pfeh.....

Dr Kangörény 2011.09.23. 06:03:32

@eseztmosthogy: barom, ami most van, az neked nem fáj?

Kristl 2011.09.23. 06:48:40

@Semper Fidelis:

Nekem volt benzinkutas ismerősöm két éve. A felét nem kereste annak amit te "hallottál".

Amúgy meg szerintem a legtöbb minimálbérre bejelentett ember minimálbéren van.
Ex hasra meg aki ilyen téren stratégiai számítást végez. Nos az egyenesen idióta.

+
Engem az érdekelne, hogy mi alapján jó az egykulcsos rendszer.
Hiszen gondolom azt fel tudták mérni, hogy teszem azt, a gazdaság mely területét "lendíti fel" ha "több" marad a magasabb jövedelműeknél.

Erdőtársulás 2011.09.23. 06:59:55

Kedves Mandiner, 2011-re a Bajnai kormány még csak tervezett, több mint másfél évre előre. De az csak egy tervezet volt, és a gazdasági pálya függvényében lehetett volna rajta változtatni.

Mindenesetre a tervezet szerint az én átlagot meghaladó jövedelmem az Oszkó féle adótábla szerint 40 ezer forinttal bővült volna, az "16%"-os adókulcs szerint viszont több mint 70 ezer forinttal lett több. És mégegyszer: az előbbi csak tervezet volt...

Azt hiszem ezek fényében bizonyított, hogy ez a poszt meglehetősen fingszagú.

És ezek csak a számok. Szó sincs még az etikai kérdésekről. Szánalmas ez a felelősség áthárítási próbálkozás, amikor az ember a végletekig elcsesz valamit, majd a másikra mutogat, hogy az is hasonlót csinált volna. Kár volt ezt a gyalázatos posztot lehozni.

nu pagagyí 2011.09.23. 07:18:14

Bajnaiék "egykulcsos" rendszere tartalmazta az adójóváírást (nem tudok róla, hogy ki akarták vezetni), ami az alacsony keresetű alkalmazottak esetében az alsó kulcsnál kisebb terhelést jelentett. A kvázi egy kulcs csak a vállalkozók, önfoglalkoztatók esetében létezett.
Az "agyament" szuperbruttót ez a kormány is meg fogja csinálni csak másképp: a levont nyugdíjjárulékot 20% körülire emeli, amivel egyidejűleg a ráfizetett TB-t csökkenti (gondolom bruttósítani is kell majd a kereseteket). Eredménye gyakorlatilag szuperbruttó lesz, mivel a munkáltatót terhelő járulék mértéke elenyésző lesz.
Attól, hogy valami hasonló, még nem ugyanaz. A különbség az eredeti Sony és a hasonló kínai Sanyi termék minőségi különbségével szemléltethető.

huttinger 2011.09.23. 07:23:10

Kedves Politicus!

Nekem egy szám hiányzott az írásodból. Az a szám, hogy a bajnai féle két kulcsos SZJA esetén mennyi pénz is esett volna ki a kasszából. A mostani egykulcsos SZJA esetében ezt a számot ismerjük, tudjuk(maga Matolcsy korrigálta ki Mellárt) 500 milliárd.

De mennyi is lett volna a kiesés a bajna kormány SZJA-a esetén?

Meg nekem még rémlik némi vagyonadó is......

Walter Melone (törölt) 2011.09.23. 07:32:37

az egy kulcs ez egy kulcs.

az különbözteti meg a kétkulcsos adórendszertől, hogy az adózók 100%-a ugyanazon a kulcson adózik.

Nem 95%, hanem 100%!

Ilyen formán ennek a posztnak semmi értelme.

Semper Fidelis 2011.09.23. 07:37:04

@Kristl:

1. Felesleges a benzinkutasokra kihegyezni, csak épp ez jutott eszembe, talán a Tékozló Homáron olvastam.

2. IGENIS a minimálbérre bejelentettek egy nagy része NEM minimálbért kap. Lehet ezzel vitázni, csak felesleges.

nu pagagyí 2011.09.23. 07:37:34

@huttinger: A családi kedvezmény önmagában legalább 200 milliárd lehet, emellett a forrás (osztalék) adó csökkentése (25-ről 16-ra) is tetemes érvágás. A juttatások után is jóval kisebb adót szednek.

Ingerlékeny Banya 2011.09.23. 07:38:34

Akiknek a 16%-os kulcsal eleinte több lett a zsebükben,azok is hamarosan meg fogják érezni a negatív hatásokat,mert a munkahelyük,ahol dolgoznak,egészen biztosan xarban lesz a visszaesett fogyasztás miatt.Igen rövid idő alatt sikerült gyakorlatilag bedönteniük az egész (amúgy is rozoga ) gazdaságot.Az utóbbi negyedév NULLA százalékos növekedése valószínűleg MÍNUSZOS lesz hamarosan.Gratulálok a kormánynak,ehhez az idióta döntésekhez igazán nem kellett volva végigseggelni a közgázt,mert akár én is tudtam volna ilyen ostoba intézkedéseket hozni mint a matolcsy.

huttinger 2011.09.23. 07:40:59

@nu pagagyí:

Az osztalék adó szerintem nem lett 16%. Utána kéne gyorsan futnom...ha tényleg annyi lett akkor már bőven ne is 500 milliárddal számoljunk....

c 2011.09.23. 07:42:28

Nem adtak semmit!
NEM VETTÉK EL!

Van egy kis különbség...

Kádár népe.

Nzoltan 2011.09.23. 07:45:17

@loláb: Orbánék nem véletlenül komunikálják, hogy a legnagyobb ellenség az adósság. Mind államháztartási, mind lakossági devizahitel.

Egyébként sokan elfelejtik, hogy bajnaiék alatt is sokkal többet költöttünk, minamennyit lehetett volna. Ebből adódik a megugrott államadósság. Hitelre válságkezelni nem olyan nagy kunszt. A görögök is ezt csinálják, csk éppen az emberek basznak dolgozni immár egy éve. nesze neked déleurópai vérmérséklet.

Ingerlékeny Banya 2011.09.23. 07:45:37

Úgy gondolták,hogy aki csóró,az amúgy sem fog költeni és majd a gazdagabb réteg bizonyára elrohan az üzletekbe és elkölti a pulszpenyázt,de sajnos nem így lett.Akik amúgy sem voltak rászorulva a pluszpénzre azok most vagy beteszik a bankba a számlájukra pangani a fölösleget,vagy ami rosszabb,elmennek belőle külföldre nyaralgatni.Nem véletlen adták a szocik a sok segélyt és támogatást,eddig is az tartotta életben ezt a nyomorult gazdaságot.Ha a kisembernek maradt volna több a zsebébe azt befizette volna rajta az elmaradt villanyszámláját,illetve elrohant volna és megjavíttatta volna az elromlott mosógépét,felruházkodott volna satöbb,tehát a gazdaságot pörgette volna azonnal,de így a kiskereskedelmi szektor tulajdonképp olyan szinten van visszaesve,hogy már nincs mivel növelni a forgalmat(hiába a leárazások és akciók) ahogy elnézem a környezetem mindenki a költségeket csökkenti(kisebb üzletek,kevesebb munkaerő stb)-vel próbálják túlélni amit nemnagyon lehet.Csak ezt a kormány emberei vagy nem látják,vagy nem akarják látni.Az egyetlen ami felpörgetné a gazdaságot ha repülőről kiszórnának a csóró negyed felett pár milliárdot.

c 2011.09.23. 07:48:08

Mellesleg az 500Mrd nagyobbik részét a gyerekek után járó adókedvezmény teszi ki, és a 16%-os SZJA.

A családosok támogatása meg helyes döntés. Jövő generációját nevelik. Inkább oda kell a pénzeket csoportosítani mint a felhígult nyugdíjasok táborának.
(65 év alattiaknak 0% emelést adnék).

Nzoltan 2011.09.23. 07:55:18

@kamerasmobil: Ez csak átmeneti. KB. novemberre meg fog ugrani a részvénye, mert a végtörlesztés egyértelmű nyertese lesz az OTP. A kérdés meddig megy le előtte, és mikor kell bevásárolni? Most majd el lehet játszani azt egy OTP részvénnyel, amit két éve. Néhány hónap alatt 2-3 szorosát fogja hozni a befekettetés annak aki bevásárol.

okostojgli (törölt) 2011.09.23. 07:55:59

"genetikailag alattvaló a magyar jobboldal"

hvg.hu/w/20110923_ov

Kedves jobberek, bekaphatjátok.

csabakirályfi 2011.09.23. 07:56:01

"Tényleg az volt, de formállogikailag, ha most az, akkor a világválság kellős közepén is az volt, nemdebár."

A Mandíner magára lelt. Kicsit padlón volt, de a fejtágító segített. Így aztán hiába volt (lett volna) tisztán formállogikailag két adókulcs Bajnaiéknál, tisztán formállogikailag azt egynek nevezzük. Ettöl rögtön egy lett belöle. Persze, amikor a libsibolsik az egykulcsos a'la Matolcsy idején arra hivatkoztak, hogy úgyis 17% lett volna az adókulcs, akkor a Mandi elküldte öket a csába azzal, hogy az nem egy, mert van egy a gazdagoknak is.
Hát, gratulálok. Formállogikailag. Miként formállogikailag Szijjártó minden kijelentése is áll. Tisztán.

csabakirályfi 2011.09.23. 07:58:00

@c: Aztán a nyuggerek nem a jövö generációját nevelták? El is mehetsz, belekukkanthatsz a tükörbe.

Bruhahahahihihi 2011.09.23. 07:59:15

hogy ez fideszes Blog ?- vagy sem az tök mindegy---a fideszes szavazók többsége is ébred és látja , hogy átkúrta a kis nemzeti geci őt is :D ( van aki nem vallja be, mert szégyelli és lájkol a Fidesznek még...azok a buta suttyók....)---de a Fidesz és bandája az utolsókat rúgja ( belénk is), mert végük... !!!!
EL LESZNEK ZAVARVA HAMAROSAN!!!!!
és SZÁMONKÉRVE visszamenőleg,.....!!!!!--ha már szokássá tette az kis kerti törpe csapjon vissza rájuk a Rohadék Orbán és bandája!

2011.09.23. 07:59:19

@csi szi: és ne felejts el, János bát azok finanszírozták hitelekkel, akkik most húzogatják a szájukat ha Orbánról van szó.
Akkor nem voltak ilyen kényesek a sajtószabadságra meg az emberi jogokra amikor egy kommunista diktatúrát kellett finanszírozni.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.23. 07:59:26

@Szigetvári Viktor: A beszélgetésünk további korrekt mederben való folytatása érdekében javaslom, fogalmazz úgy, hogy a kommentedből ne a szokásos szoci visszavágás illata kandikáljon ki. Én semmit nem adtam a szádba, ellenben Te, amikor intézkedések elmaradásáról írtál, egy szóval sem a saját felelősségeteket hangsúlyoztad, hanem az ellenzék akkori magatartásáról kezdtél el írni. Legalább olyan hát hogy is fogalmazzunk, minimum megmosolyogtató, mint Szíjjártó, aki legutóbb a devizahitelezés kapcsán arról elmélkedett, hogy a szocik ármánykodásának műve, amiért a törlesztési kedvezmény eddig nem vált sikeressé.

KaPé 2011.09.23. 07:59:49

"Azért mert a munkavállalók nagy hányada van minimálbéren. Miközben NEM minimálbért kapnak, csak a többit mondjuk zsebbe. "

Magyarázza el nekem valaki, legyen szíves, hogy miért nincs az APEH-nál egy ember, aki leül a számítógép elé és összenézi az adóbevallásokat, a földhivatali adatokat, az anyakönyvi hivatal adatait és a gépjármű nyilvántartást? És miért nem lehet kideríteni 2 perc alatt, hogy kik azok, akiknek a családjában két minimálbéres kereső van, a gyerekek nevén meg 8 ingatlan? Vagy épp három 20 milliós autót használnak, miközben 10 éve veszteséges a cégük. És már mehet is ki az ellenőr és hajthatja be az elmaradt szja-t, évekre visszamenőleg. Tényleg olyan bonyolult ez?

Nzoltan 2011.09.23. 08:00:31

@kamerasmobil: Azért a mol bevásárlásnak volt értelme. Egyetlen ország sem adja ki a kezéből az energiaszektort, ha megtehet. Stratégiai okokból. Persze ez a szociknak mindegy volt, mert szartak ők mindenre. Nem is maradt sem iparunk, sem mezőgazdaságunk. Az energiaszektort meg néhány kartell tartja a kezéban.

Nzoltan 2011.09.23. 08:03:39

@agyamputáltak: Amit odaadnak, az pl a minimálbéresnek a szociális juttatások, támogatások.

V u, de ja vu 2011.09.23. 08:11:35

@fzoli77: "...Lehet hogy nem is sok a csaló, hanem ennyire rossz az egészségügyi helyzet ebben az országban?..."

Ha több mint egy embert ismersz, aki lábon hordott ki tüdőgyuszit meg más komolyabb betegséget... ha több olyan embert ismersz, akinek több füle van mint foga, mert nincs 2-300 eFt-ja külön erre a célra, az új protkóra... ha sok olyan embert ismersz, aki azért nem megy orvoshoz a bajával, mert a táppénz ideje alatt munkanélkülivé válik... nos akkor szerint igenis sok a csaló és hazug ember az országban, csak nem a megfelelő embercsoportban keresik őket:-(((

Azt meg hogy megvezettek-e a százalékokkal: ha-ha, tudod mikor fogod megtudni az igazságot!? Ébredj, királyfi...:-(

Leállíthatjuk a diplomás-képzést, úgysincs már olyan ember az országban, aki meg tudja mondani hogy mire lesz itt szükség 1-2-5-10-20 év múlva:-(((

Egy viszont biztos: minél alacsonyabb az iskolázottság, annál ratyibb műsorok adhatók le a ker.tévékben, fullos nézettséggel.

Egy ország lakosságának intelligencia-hányadosát egy harang alakú görbén lehet ábrázolni. A harang csúcsa az IQ=100, és minél tudatlanabb népről van szó, ez a csúcs más országok hasonló görbéihez képest annál inkább balra helyezkedik el (magyarán: a többi országhoz mérten hülyébb).

Hogy jön ez ide??? Elmagyarázom: legyen szó akár a VV6.0-ról, akár a legnívótlanabb de legvéresebb semmitmondó esti Híradóról, sőt bármilyen politikai célzatú eseményről, a nézettséget/népszerűséget az a terület fogja adni, amelyik a harang-görbe bal oldala alatti rész, jelenleg a példa kedvéért legyen az IQ=130-tól balra eső rész. Nem nehéz kitalálni, hogy a baloldali terület kisebb, mint a jobboldali... Mi a teendő, ha növelni akarjuk a baloldali területet? El kell butítani az országot, nyomorba és tudatlanságba dönteni, így a választóvonalat az adott országnál akár IQ=180-ig is feltornászhatjuk, vagyis itteni mércével egy 180-as IQ-jú ember már fel tudja majd fogni, hogy miért nem neki kell népszavazás útján dönteni a vizitdíjról, NATO- és EU-csatlakozásról, ő már képes lesz felfogni azt, hogy ezekhez bizony olyan speciális ismeretek kellenek, amivel netán nem is rendelkezik, így NEM FOG SZAVAZNI(!!!), mivel nem rá tartozik a kérdés eldöntése.

És itt kap jelentőséget a haranggörbe baloldala, amelyik tökéletesen megfelel a manipulálható tömegnek, zabálja a szánalmas délutáni sókat és sorozatokat... és bizony úgy dönt kicsi és nagy dolgokról (mondjuk egy ország sorsáról), hogy a Böszmének van-e karakteresebb arca vagy Ovi-nak jobb-e a retorikája (dumája), melyik meri AZT kimondani, amit a TÖMEG hallani akar, hogy aztán nagy ívben tegyen ezekre az ígéretekre, miközben a jobb oldali kicsiny területen lévő értelmesebb embereket szívós munkával elüldözi, ellehetetleníti, minden eszköztárával harcol ellenük, mint egyetlen valós veszéllyel... hiszen ezek között néhányan még talán a hátsó szándékaikon is átlátnak stb:-(((

Szóval ezek után a kifejezetten matematikai témájú ismertető után ki hogyan gondolja, a Gauss-görbe melyik térfelén helyezkedik el ő vagy valamely ismerőse...:-o

PS: elnézést, hogy linket nem tettem be, de IQ-sat nem találtam, patkányosat meg nem akartam:-)

csabakirályfi 2011.09.23. 08:14:43

@Nzoltan: "Egyetlen ország sem adja ki a kezéből az energiaszektort, ha megtehet. Stratégiai okokból. "

A kezében az energiaszektor? Ha a Gazprom elzárja a csapot, mi van a kezében? Ja, az, amivel játszadozik a porban.

Megfigyelo 2011.09.23. 08:17:02

@Nzoltan: A magyar ipart és mezőgazdaságot alapvetően még az Antall-kormány számolta fel. Azóta is ezt nyögjük. Ezt nem lehet a szocikra kenni...

nu pagagyí 2011.09.23. 08:17:42

@Nzoltan: Valamit félrenéztél. Bajnaiék alatt 4% hiány volt, most meg 7%. Azért nem tűnik fel, mert a lopott pénzből tömködik a hiányt. A mostani út nem oda vezet, mint amire Te gondolsz.

Robius77 2011.09.23. 08:19:03

@igazi Lencsés István: nem lehet,....biztos hogy füllentett .

Nzoltan 2011.09.23. 08:21:42

@Ingerlékeny Banya: Hát a fogyasztás nem az adócsökkentés miatt esik vissza elhiheted. Az emberek spejzolnak és törlesztenek. Helyesen. Én is azt csinálom. Az a hülye, aki ilyenkor nem ezt teszi. Akinek van pénze, nem éri meg most elkölteni, ugyanis nagyon át fognak rendeződni a vagyoni helyzetek. Most nem jó pénztelenül a fasz rosszabbik felén állni.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.23. 08:23:15

@Nzoltan: "Azért a mol bevásárlásnak volt értelme." - Ja, ha ezt Gyurcsány csinálta volna hogy magas részvény árfolyamon vásárol, akkor már bilincsben elvitték volna azzal hogy százmilliárdos kárt csinált az országnak. Az hogy a MOL-t olcsón eladták anno, az azért volt mert az államilag meghatározott gáz áron (ki csinálta, csak nem a fidesz?) nagy vesztesége volt. Na meg akkor még úgy volt hogy Magyarországot elkerülik a gázvezetékek.

Nzoltan 2011.09.23. 08:26:42

@csabakirályfi: Jó, akkor nevezzük az energia újraelosztásának. Ezt sem adhatod ki a kezedből.

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.23. 08:27:38

@igazi Lencsés István: "Miért van az hogy itt sem látom hemzsegni a fideszhívőket, bőszen védve nagyszerű Vezérük bölcsességét?"

Talán azárt, mert a számukra is világossá vált, hogy a vezér iránti hit nem jelent nekik előnyt, az adók őket is ugyan úgy agyon nyomják, mint a nem hívőket. Magyarul most kezdenek rájönni, hogy ők is szívnak, és a piacon ( meg a bankban ) nem a hittel, hanem pénzzel kell fizetni.

Nzoltan 2011.09.23. 08:27:57

@Megfigyelo: Nem is, de a hozzáállás nem változott semmit alattuk. Legfeljebb az eladható értékek fogytak el.

Megfigyelo 2011.09.23. 08:30:24

@Ingerlékeny Banya: Tökéletesen igazad van: nem csak az a baj, hogy kiestek az adóbevételek. Nagyobb baj az, hogy egy rakás pénzt elvettek azoktól, akik elköltik, azonnal és főleg hazai árura, és odaadták azoknak, akik vagy félreteszik, vagy legfeljebb még egy külföldi útra használják, vagy esetleg valami import luxuscikkre költik el -- s azt is Bécsben veszik meg. Ezzel Matolcsyék nem fellendítik, hanem visszafogják a hazai gazdaságot. Az teljes összeomlás is már a horizonton van...

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.23. 08:30:56

@leone007: "....a jó mandiner pedig előveszi Oszkót és Bajnait. Tck... tck... tck..."

Véletlen?

Nzoltan 2011.09.23. 08:32:19

@nu pagagyí: Ja hitellel együtt. De anélkül.... Most persze ott a manyup. Még egy ideig... Most a Bajnaiékkal is szopó ág lenne. Ők sem varázslók. Amúgy soha nem értettem, hogy miért fáj valakinek az SZJA csökkentés. Aprobléma a gigantikus vízfej és felesleges juttatásokkal van. Azt kellene már leépíteni. Valami kozdulás lesz, de nagyságrendileg a fele-harmada is elég lenne.

igazi Lencsés István (törölt) 2011.09.23. 08:32:40

@látjátok feleim szümtükkel: Már látnám hogy Orbánt volt saját hívei akasztják fel!

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.09.23. 08:33:15

No lám, no lám. Mégis van egy utsó fidesz bezzeg blog. Itt még tartja magát a retorika, hogy gyurcsányahibás, elmúltnyolcév.
Valahogy a Bajnai nevéhez az itt leírt állítólagos egy kulcsos adó nem pörgette fel ilyen brutális módon a gazdaságot, mint ahogy que sera sera miniszterünk kitalálta.
Biztos jó ötlet volt akkor is, és a szocik ebbe buktak bele, mert végig vitték, ahelyett, hogy ex has módosítgattak volna (csak félig csináljuk vissza, meg járulékot fizessenek, meg nézzük meg a holdnaptárat és az öröknaptárat isis)

Nzoltan 2011.09.23. 08:35:19

@igazi Lencsés István: A visszavásárlásnak nincs meg mindíg a lehetősége. Gondolom az időzítésnak volt stratégiai jelentősége. De ha csak a piacon kezdi felvásárolni, annak is árfelhajó hatása van. Meg át a veszteség csak akkor realizálódik, ha eladják a részvényeket. Addíg meg bármi lehet még.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.09.23. 08:36:44

@huttinger: de, annyi lett. (Én is meglepődtem, de tényleg.)

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.23. 08:37:17

@V u, de ja vu: "Hát... tényleg ritka nagy gazemberek voltak ezek a Bajnaiék... Az a sok évi ötmillás keresetű bérből és fizetésből élő alsó-középnek volt is miért szidnia... UGYE??????"

Akkor még nem tudták amit ma már tudnak, hogy nem arra kell figyelni amit mondanak, hanem arra amit csinálnak. "UGYE??????"

abaka 2011.09.23. 08:37:25

Lol, ez mekkora eroltetett fos. Ha jo szogbol nezzuk, a korabbi progressziv rendszer is egykulcsos volt... Persze, ha jo szogbol nezzuk Orban is nagy allamferfi, csak rohadtul kell tekergetni a nyakunkat, hogy meglegyen a jo szog.

Egyebkent nem szoltak a mandinernek, hogy mar nem kell vedeni az egykulcsos szja-t, mert epp visszateroben vagyunk a ket kulcshoz?

Nzoltan 2011.09.23. 08:38:41

@Megfigyelo: Ma sajnos nem csak a luxuscikk import, hanem a legtöbb alapvető élelmiszer is. Ne hidd, hogy a teszkóba járó slepp tudatos vásárló. Igaz minden baszt megvesznek, de azért mert "ócsó", Nem azért mert magyar.

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.23. 08:39:49

@igazi Lencsés István: Ne kívánd mások halálát, meghalnak ők maguktól is. Pl. ki a fene emlékszik már Torgyánra?

Megfigyelo 2011.09.23. 08:39:55

Azt, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott, az az egyértelműen jobboldali kötődésű Mellár Tamás mondta ki, akinek minden oka megvan arra, hogy haragudjék a szocikra (kitették a KSH éléről):
www.mno.hu/portal/805733?searchtext=

sityak 2011.09.23. 08:42:02

Minden rendszerben kell vizsgálni: Bajnaiék elképzelése szerint a fokozatos vagyonadó felé kellett volna eltolni a kvázi-egykulcsos szja-rendszert, vagyis az adózási rendszer csöppet sem hasonlított volna a mostanira "egykulcsosság" szempontjából. Az összevetés erről szót sem ejt.

Melchi Zadok 2011.09.23. 08:42:07

@jan: már miért lenne hihetetlen? egy posztírónak a mandíneren tisztázott a munkaköre:
melegszarig nyalni az etető seggbe.
objektív látásmódért és egyenes gerincért nem adnak párizsit tudtad-e ?
:)

Megfigyelo 2011.09.23. 08:45:33

@Nzoltan: Persze, hogy vesznek külföldit is. De azért mégis ők a fő fogyasztói a hazai termékeknek. Ha a szegényeknek csökkentettek volna adót, az felpörgette volna a hazai gazdaságot - az, hogy a gazdagabbakét csökkentették, az nem. S mivel a szegényektől el is vettek, ezzel kifejezetten be is fékezték a magyar termelést, szolgáltatást - azaz együtt GDP-t.

Deszkás 2011.09.23. 08:50:03

Csak azt felejti el a kedves postíró, hogy nem csak az adókulcs változott, hanem más változások is voltak az adórendszerben, ezért a kisebb keresetűek elvileg hiába adóznának kevesebbet, mégis valahogy kevesebbet vittek haza. Nem véletlenül volt a fenyegetés, hogy a magánszférában is, na meg az államiban is meg kellett emelni a bruttó béreket, különben az emberek az új adórendszerrel rosszabbul járnának. Tehát nem csak azt kell nézni, hogy a 16%-ra csökkent az SZJA, hanem hogy eltűntek az adójóváírások, emiatt a 3 gyermeknél kevesebbet nevelők mind-mind rosszabbul jártak. Velük együtt én is. És ha a mostani híreket olvassuk, megint azt látni, hogy változtatnak az adórendszeren, és megint mi, kiskeresetűek járunk rosszul, a mi bruttó fizetésünket kell megemelni ahhoz, hogy a nettónk ne változzon. És akkor még az inflációról nem is beszéltem. Szóval kedves Mandiner, ezek miért nem szerepelnek az írásban?

Crocuta 2011.09.23. 08:52:39

@fzoli77: "Szóval ez is marginális probléma, amit meg kell oldani persze. Csak ne higgyük már azt, hogy 1-2 dolog és egy csapásra megoldodik az ország helyzete."
Viszont jól mutat a kirakatban, és ismét oda lehet tolni valakit / valakiket, mint bűnbakot, hogy Lám, miattuk megy rosszul a zembereknek, ők viszik el a lóvét az állam zsebéből.
Ide sorakoztatták a korkedvezménnyel nyugdíjba menő börtönőrt, rendőrt, tűzoltót, tuggyisten még ki mindenkit.
Panem et circenses

becsoccsent 2011.09.23. 08:53:41

egy fontos kulonbseget azert emlitsunk meg:

bajnai gordon es oszko peter kepes lett volna azt mondani: elnezest, elszamoltuk.

nu pagagyí 2011.09.23. 08:54:56

@Nzoltan: Nem SZJA csökkentés fáj hanem az a mód, ahogy egy szlogenért szétvernek mindent.
Egy egyszerű művelettel az alacsony jövedelműek pénzét a magasabb jövedelműeknek adták azt hazudva, hogy ettől a magasabb jövedelmű teljesítménye hirtelen megnőtt. Azért talán látjuk, hogy nem. Mindegy mennyi az adó, eddig is a nettó fejezte ki a különbséget a munka hasznossága között és ez előbb-utóbb vissza is fog rendeződni. A nagyobb bérűeket kirúgják és vesznek fel helyette olcsóbbat.
Ha a gazdaságilag aktívak túlnyomó része nem tud megélni a jövedelméből, akkor a maradék sem fog tartósan dőzsölni. Talán csak egy diktatúrában.

Pernahajder Viktor 2011.09.23. 08:55:50

Az igazi kérdés az, hogy ezek az írások min segítenek? Javítanak e a kialakult helyzeten? Mert ha az van a köztudatban, hogy 20 évig fidesz, akkor ennek semmi értelme.

serpico 2011.09.23. 08:57:25

A gátőr (a mandíner) úgy néz rá, mintha még sose látta volna.

– Hát igen... a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.

A vasutas (a kommentelő) nem érti.

– Mit beszélsz? Ez a rohadt folyó elviszi mindenünket.

– Milyen folyó? – néz a semmibe Pelikán.

– Milyen folyó? – kezd most igazán dühbe gurulni a vasutas. – A Duna. A te Dunád!

Pelikán révetegen mondja.

– Hát igen, elvtársak. Az élet nem egy habos torta.

A gutaütésre amúgy is hajlamos vasutas most már nyakán kidagadó erekkel ordít.

– Habos torta?... A kurva jó nénikédet, ez neked habos torta? – A piszkos hullámokra mutat.

Pelikán csendben nézi a vizet. Mintha most látná először. Szinte magában motyogja.

– Itt valami tényleg nem stimmel...

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.09.23. 08:57:34

Ez most ugye nem ilye egymásra mutogatás, amit a Kertész Ákos szerint csinátok, de viszont meg vagytok sértődve miatta, mert nem csináltok? Egyébként, gondolom, az adózók 95%-a egyenértékű a 100%-kal, amennyiben azzal meg tud valósulni a nemzeti egymásramutogatás rendszere.

Egyébként meg: gazdagoknak igazán rentábilis gyermekkedvezményről, családi adózásról ott szó sem volt. Pedig az SZJA-kiesés nagy része ebből származott.

Összefoglalva: szégyelljétek magatokat.

KaPé 2011.09.23. 08:58:06

@nu pagagyí: "Egy egyszerű művelettel az alacsony jövedelműek pénzét a magasabb jövedelműeknek adták"

Mivan? :-D

loláb 2011.09.23. 09:01:52

@Kettes:
"Ember, szó sem volt róla, hogy Oszkóék ki akarták volna vezetni az adójóváírást. A két adórendszer nem ekvivalens egymással, sem az egyes jövedelmi csoportok terhelését, sem a végösszeget tekintve."

Az adójóváírás kivezetéséről abban az adórendszerben nem volt szó, ezt tény.
Az adójóváirás kivezetése minden adószakértő szerint kívánatos, mivel egyrészt növeli a fekete foglalkoztatást, másrészt pedig (ez tudtommal Oszkó szeméyles álláspontja is) versenyelőny, állami támogatás az alacsonyabb bérrel foglalkoztató ágazatoknak.
Arról van szó, hogy az állam lemond bizonyos jövedelmeket terhelő adók beszedéséről azért, hogy az alacsony bruttó fizetéssel alkalmazó munkáltatók a munkavállalók számára elfogadható nettó bért tudjanak biztosítani.
Abban pedig megyegyezhetünk, hogy a béralku lefolytatása nem az állam feladata.

"Másrészt Bajnai azt mondta, hogy rosszkor vezették be az egykulcsost, és nem azt, hogy az egykulcsos adó tévedés."
Utólag könynű okosnak lenni. Tavaly év közepén, (amikor a kormány az adórendszerről döntött) senki nem láthatta azt előre, hogy az uniós döntéshozók a szétesés szélére töketlenkedik az eurozónát, és hogy a közvetlen csődveszélyben lévő államok mellett olyanokat is elér a spekulációs nyomás, mint Olaszország. És akkor még a többiről (chf, usa adósságplafon, kínai buborékok) messze nem beszéltünk.

"A devizaállomány nettó alakulásából következtetsz a törlesztést mértékére, majd ebből merészen levonod a következtetést, hogy _tehát_ az alacsony jövedelműek az adócsökkenésből törlesztettek és fel sem merül benned, hogy a fogyasztásuk visszafogásából."
Egyrészt egy szóval nem mondtam, hogy az alacsony jövedelműek törlesztettek volna elő.
Tökölhetsz azon, hogy ki, miből törlesztett: az alacsony jövedelműek a fogyasztásuk visszafogásából, míg a magasabb jövedelműek a nettó jövedelmük növekedéséből egyrészt a hiteleiket törlesztették, másrészt pedig a fogyasztásukat növelték, a lényeg a folyamatok eredője.
Anank ellenére, hogy a hiteltörlesztés terhei növekednek, az emberek sem a megtakarításaikat, sem a fogyasztásukat nem csökkentették ennek arányában, és ez bizony annak az 500 milliárdnak köszönhető, amit az egykulcsos adó kint hagyott náluk.

Hogy ez a plusszjövedelem -a korábbi adórendszerhez képest- más jövedelemcsoportokban keletkezett, az tagadhatatlan, ugyanakkor mindennek ellenére káros ostobaság azt mondani, hogy az egykulcsos adórendszer eltörése, és az 500 milliárd elvonása a "gazdagoktól" mindent megoldana, mert a lófaszt nem oldana meg. Arra lenne csak jó, hogy a végre-valahára megállni látszó fogyasztáscsökkenst újra beindítsa, márpedig az teljesen nyilvánvaló, hogy az exportorientált növekedés mindenáron való fetisizálása megbukott. Értelmes, fenntartható gazdasági növekedés csak stabil belső fogyasztás mellett lehetséges.

jeriko 2011.09.23. 09:04:39

Itt nem az a lényeg, hogy egy kulcs, vagy több kulcs. Vannak okos közgazdászok, akik ki tudják számolni, mikor melyik a jobb.

A probléma azzal van, hogy az egy kulcsos adó bevezetése MOST 500 milliárdos lyukat ütött a költségvetésben, amit rohadt nehéz befoltozni, és ezer egyéb problémát szül.

Zárójelben jegyzem meg, amikor bevezették az egykulcsos adót, ebből az 500 milliárdból az összes devizahitelt át lehetett volna váltani forint alapúra a most meghirdetett fix árfolyam mellett.

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.23. 09:04:42

@fzoli77: "n), Érdekes, hogy erre sosincs pénz, hogy a politikai ne a zsigeri, hanem a hatástanulmányok alapján a valós problémákra keressen megoldásokat."

Árulja már el valaki, hogy minek kell hatástanulmányokat írni?

Szerintem azért van az állami irányítás, hogy minden adat a kezükben legyen ( általában ott is van ), és azokat az egyébként sóhivatalként műküdő főhatóságok nézzék át, vonják le a szükséges következtetéseket, és a kormányok ebből dolgozzanak. Persze ehhez a hozzáértő tisztviselőket nem kellett volna kirugdosni, és a helyükre tapasztalatlan kezdő ( és eléggé gyengécske képességű ) haverokat ültetni. Ezt az elmúlt 20 év minden kormányára vonatkoztatva értem, mert sajnos mindnek az volt a legfontosabb teendője, hogy a haverokat helyzetbe hozza. Ugyan akkor a simulékony bunkókat meg alsó, és felső szinteken is megtartották.

Példával illusztrálva: a bíróságokon, ügyészségeken, de a rendőrségi és önkormányzati szabálysértési hatóságoknál is, nagyon fontos információk összpontosulnak arról, hogy milyen szinten élnek az emberek ( az eljárásokban az elkövetők anyagi, családi helyzetét felderítik ). Ezeket az információkat azonban senki nem veszi igénybe, mindössze semmire nem jó statisztikákat gyártatnak velük.

Arról sem hatástanulmányból kellene az államnak meggyőződnie, hogy a rokkant valóban rokkant-e, hanem független ellenőrzéssel. Hallottam pl. olyan esetről, hogy a fiatal embert azért találták rokkantnak, mert nem tudott írni, olvasni, beszélni, nem tudta tartani a székletét, majd évek múlva kiderült, hogy egy kigyúrt, életerős, egészséges izompacsirta. Vajjon amikor a bizottsági vizsgálata volt, akkor az orvosok hogyan tudtak meggyőződni a személyazonosságáról?
Úgy tudom, csak iratokat kell az azonosításhoz bemutatni, de az a vizsgáló bizottság, aki soha nem látta előtte a vizsgált személyt, miből tudja kétséget kizáróan beazonosítani? Ehhez nem hatástanulmány kell, hanem jobb jogszabály, ami próbálja a csalás lehetőségét minél kisebbre szűkíteni. Úgy gondolom ezért fizetjük az egy-két-sok kulcsos, és nem kulcsos adót.

Matróz Kommandó 2011.09.23. 09:09:50

@jeriko: Nyilván a véletlen műve, hogy a progresszív adózással nem sikerült gazdasági növekedést elérni.
Az 500 miliárd nem létezik, még csak papíron sem.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.09.23. 09:10:42

@Talon Karrde:

Az a kormány, amelyik 2005-ben bevezette a 16%-os egykulcsos adózást Romániában azért vegyesebb volt (PD-PNL-RMDSZ-PUR), de a lényegen nem változtat.

Bevezették és jó lett.

V u, de ja vu 2011.09.23. 09:13:21

@látjátok feleim szümtükkel: Előbbi kis matek-kirohanásom azt akarta prezentálni, hogy igen csekély lehet az országban azoknak a száma, akik a szemüknek hisznek, nem pedig a propagandának... különben egy program nélküli párt nem kapott volna ún. "kétharmadot"... mint ahogy reményeim szerint akkor sem kapott volna, ha a sok f.szt és "egyik sem" firkálást érvényes szavazatként számolják, de senki javára nem tudják be...

ezek tükrében remélem a költői kérdéseidet nem nekem szántad, hanem pl. a népszerűtlen intézkedéseket a választások előtt meglépő Bokros- és Bajnai-fikázóknak... mintha ők nem tudtak volna fűt-fát ígérni, Kánaáni-statisztikát hazudni...:-(

hááááát 2011.09.23. 09:13:52

@eseztmosthogy: Viktorka íntézkedései még jobban fájnak, már bocs.
Ma egy technikusi fizetés 200-300 bruttó között mozog. Na mi folyamatosan csökkenő bérekkel számolhatunk, ha nincs esetleg 2-3 gyermekünk. Albérletben élünk, ha csak nem örökölünk valamit. Az elmúlt 1 évben, 6 technikus ment Németországba a cégünktől és hála istennek nekem is sikerült találnom. Technikusi helyekre diplomások jelentkeznek, mert nem találnak munkát. És ez csak az elektronika ipar. 34 évesen 14 év bejelentett munkaviszonnyal elég már nekem ebből a vezetésből.

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.23. 09:16:04

@Kristl: "Hiszen gondolom azt fel tudták mérni, hogy teszem azt, a gazdaság mely területét "lendíti fel" ha "több" marad a magasabb jövedelműeknél. "

Lehet távolabbi országokba pl. tengeren túlra utazni nyaralni, lehet venni ékszert, lehet venni itthon drágább autót, , festményt, lehet csinálni nagyobb medencét az udvaron. Ja, és el ne felejetsem, lehet venni külföldön földbirtokokat ( itthon nem!), lehet offshor cégekbe betenni a többlet pénzt, lehet hízlalni a gyerek svájci bankszámláját.
A gazdaság sajnos nem külföldi területen működik, ezért nehéz felmérni melyik része lendülhet fel.

freelander2009 2011.09.23. 09:22:00

A szuperbruttót nem kitalálták, hanem az egy létező dolog, mindegy hogyan hívjuk. Az hogy az SZJA számításánál ebből indulunk ki vagy a sima bruttóból nem számít csak a kulcsokon kell változtatni... Lényege hogy átláthatóbb ar3ndszer, könnyebb számolni és a terhek mindenki számára világosak. Egyszóval a szuperbruttó mindenképp létezik és ha már igen akkor jobb ha mindenki tudunk róla.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.09.23. 09:28:56

@Talon Karrde: A vezer meg ne tudja, hogy Romaniaval peldalozol:)
Kina vagy Ororszorszag, az igen...

Gyalogfarkas 2011.09.23. 09:34:46

Minek ír olyan bejegyzést, aki utána sem gondol a dolgoknak??? Szerinted az a baj, hogy a bérből, fizetésből élők szja-ja 16 % lett??? Ahogy írja, eddig is majdnem mindenki az alacsonyabb kulcsban adózott, bérből... vagyis ennek az írásnak már megint semmi érteleme...

És, hogy mire gondolok, az egykulcsos szja következménye, hogy az osztalék adója 16 % lett, 25 %-ról, a nagyobb jövedelmek osztalékból származtak, azokból a nagyobb adóbevétel, most ez esett ki, nem a munkabérek utáni...

GGG77 2011.09.23. 09:36:02

Az, hogy a jövedelmek 10-30%-a(!) magasabb, majd kétszeres(!), kulccsal adózik BAROMI nagy különbség, ahhoz képest, hogy 100% ugyanúgy adózik.
Bajnaiék törvényét egykulcsosnak nevezni iszonyat nagy csúsztatás, mondhatni hazugság. Persze, a Fidesz kommunikációjába egy ilyen simán belefér...

elwood 2011.09.23. 09:36:54

a cikk arról szól, hogy a Fidesz és Bajnai is összevissza beszél, aszerint, hogy éppen kormányon van vagy ellenzékben

előbbi nyilvánvaló, (korábban is az volt, de erre most jött rá) viszont nem látom Bajnainál ez miért nyilvánvaló

Bajnai azt nehezményezte, hogy 500 milliárdot kiosztottak és rossz helyre. A Bajnai féle adórendszer 17% lett volna és a szuperbruttóra vetítve, vagyis nem lett volna ekkora pénzszórás. A mértékkel van a baj.

(Gondolom a 17% százalékot túl kellett licitálni, ebből lett 16%)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.09.23. 09:42:00

@pancho_sanza:

Megterhelő lehet a mandíneres gyomornak azt megemészteni, hogy az éppen lájkolt fideszes kezdeményezést egy pfúj RMDSZ-es (Winkler Gyula - 2004. december 29. és 2007. április 5. között a román Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium kereskedelmi megbízott minisztere) már 6 éve be is vezette.

Kac-kac.

nu pagagyí 2011.09.23. 09:44:02

@KaPé: Nem vili? Miért is kellett bérkommandó ebben az évben, jövőre pedig a megalázó egyéni kérelmezés rendszere a nem jól járóknak? Segítek, a kutya az adójóváírás környékén van elásva.

KaPé 2011.09.23. 09:58:32

@nu pagagyí: az adójóváírás azt jelentette, hogy a "gazdagok" hozzájárultak a keveset keresők fizetéséhez, mert fizették helyettük az adót a magasabb kulccsal. Ennek eltörlését úgy beállítani, hogy a szegények pénzét a gazdagoknak adják, hát... finoman szólva is csúsztatás, nem finoman meg baromság.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.23. 10:05:18

@abaka: nem védtem az egykulcsos adót, sőt magam is ellene vagyok:"Azt most elegánsan tegyük félre, hogy jó ötlet-e a ciklus elején adócsökkentésbe fogni..."

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.23. 10:06:31

@Megfigyelo: szerintem ez alapvető tévedése Mellárnak. Ő ugyanis abból indul ki, hogy a kormánynak van gazdaságpolitikája. Szerintem viszont NINCS.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.23. 10:09:44

@Deszkás:

Hála Istennek, hogy ezt valaki szóba hozta. Tehát a cikk lényege az egykulcsos adóhoz való párt-hozzáállás. Teljesen felesleges idekeverni az adórendszer többi elemét, vagy ha igen, akkor azokat a hangadó kritikusoknak (lásd szocik pl.) is hangsúlyozni kellene, de a szokásos kritika messze nem cizellált, csupán a "megbukott a megbukott az egykulcsos adó, megbukott a kormány gazdaságpolitikája" mesekörben mozog. Hát ezért nem esik szó ebben a posztban sem az adórendszer többi változójáról.

szkripnyik 2011.09.23. 10:09:55

"Azaz havi bruttó 417 ezer forint erejéig minden (értelemszerűen legálisan bejelentett) munkavállaló egy kulccsal adózott és csak az efeletti rész után kellett 32%-ot fizetni."

Pontatlan: Havi 417 ezer forint szuperbruttóig, azaz ~328 ezer forint bruttóig...

abaka 2011.09.23. 10:12:25

@politicus: Hat ha vetted a faradtsegot, hogy reagalj a kommentekre, hadd kerdezzek valamit. Nem gondolod, hogy eleg ertelmetlen ket komplex adorendszert mindossze egy kiragadott pont szerint hasonlitgatni? Mert pl Bajnaiek fokozatosan a vagyonadoval szandekoztak felvaltani reszben az szja-t. Tehat az o adorendszeruk lenyegeben progressziv maradt volna. Annak ellenere is, hogy a fizetesbol torteno tenyleges levonas szintje hasonlo lett volna az adofizetok nagy tobbsegenek, a teljes adoteher nem.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.23. 10:20:27

@abaka: kettővel feljebb Deszkásnak válaszoltam.

jeriko 2011.09.23. 10:32:30

@Matróz Kommandó: "Nyilván a véletlen műve, hogy a progresszív adózással nem sikerült gazdasági növekedést elérni."

Már ne haragudj, de ez így nagyon Szíjjártósan demagóg. Az egykulcsos adó - ahogy a progresszív adó is - egyáltalán nem csodaszer, önmagában semmit nem old meg, egyáltalán nem ezen áll vagy bukik a gazdaságpolitika. Ha a progresszív adózás annyira rosszabb lenne az egykulcsosnál, a világon sehol nem alkalmaznák. Ennek ellenére sokkal több helyen vagy progresszív, mint egykulcsos.
De mondom: önmagában semmit nem jelent. A gond a bevezetése kapcsán támadt óriási hiány.

abaka 2011.09.23. 10:36:10

@politicus: Koszi, nem vettem eszre.

"Teljesen felesleges idekeverni az adórendszer többi elemét"

Ezt szerintem te sem gondolod komolyan. Peldaul az adorendszer tobbi eleme donti el, hogy tenyleg egykulcsos rendszerrol beszelunk-e vagy sem (lasd Bajna fele "kvazi-egykulcsos" szja + vagyonado = progressziv vs az eredeti fidesz elkepzeles 16%os kulcs mindehol).

"vagy ha igen, akkor azokat a hangadó kritikusoknak (lásd szocik pl.) is hangsúlyozni kellene"

Miert kene? Bajnai sosem allitotta, hogy az o rendszeruk egykulcsos lett volna. Ezt te allitod, tevesen. Szoval szerintem nyugodtan es joggal kritizalhat.

nu pagagyí 2011.09.23. 10:37:45

@KaPé: Az adójóváírás azt jelentette, hogy a cégek kisebb bérköltséggel tudták foglalkoztatni az alkalmazottak zömét. Most majd nagyobbal kell, remélem elég versenyképesek lesznek hozzá. Ha mégsem, akkor termelünk még párszázezer munkanélkülit. Egy kisérletet megér, gondolom a hatástanulmányok is azért vannak titkosítva, nehogy a konkurens országok elcsórják a tuti receptet. Szerencsére a kormány egyéb projektjei sinen vannak, gondolok itt a hatékony cégek idecsábítására, a magyar K+F szektor bőkezű támogatására, a vállalkozási lehetőségek kánaánjának megteremtésére az államosításokon keresztül. Az igazi csodafegyver viszont az alulművelt emberfők tömegének megteremtése lesz.

KaPé 2011.09.23. 10:41:06

@nu pagagyí: teljesen másról beszélsz. Az első hozzászólásban azt írtad, hogy az adóváltozások azt jelentik, hogy a szegények pénzt adnak a gazdagoknak. Ehelyett az történik, hogy a gazdagok(?) ezentúl kevesebbel járulnak hozzá a szegények fizetéséhez.
Ja, ha már itt tartunk, aki szerint a bruttó 202ezer a gazdagság szintje, az hülye.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.23. 10:42:47

@abaka: Normál esetben neked teljesen igazad van, a teljes egészet kell nézni. De a kritikusok nem ezt nézték és ennek a kritikának a fals mivoltára próbáltam rámutatni.

freelander2009 2011.09.23. 10:44:38

@Semper Fidelis: A netto 70.000 forinthoz képest azért a 310. gazdag. főleg ha pl mindkettő ezt az összeget keresi. Mellesleg a brutto 500 a kétkulcsosban sem adózna többet Aki pedig efölött keres,attól inkább elvárható, hogy egy plusz 10-20 ezer forintot beadjon a közösbe mint attól aki 80-at keres.
A jövedelem pedig nem csak munkából származhat és netto 500e felett pedig különösen nem. Az pedig sztem. igazságos, és mindenki által elfogadható, hogy a nem munkából származó jövedelmek más elbírálás alá kerüljenek! Ráadásul ilyen jövedelm esetén közbe jön a járulék plafon, vagyis az SZJA kulcs emelkedése mellett a járulékkulcsok csökkennek azaz a netto fizetés magasabb SZJA kulcs mellett sem jelent nagyobb elvonást...
Aki pedig 500 nettónál többet keres az nem a effektívmunkájából keresi ezt meg
De az igaz, hogy nem irigyelni kell aki többet keres és megvetni, hanem megköszönni a magasabb hozzájárulást. A fekete jövedelmek megadóztatását SZJA keretében szinte lehetetlen megoldani, erre lenne jó a vagyonadó.

abaka 2011.09.23. 10:50:02

@politicus: Ne haragudj, de en ezt nem ertem. Nekem a poszt azt mondja, hogy Bajnaieknak nincs igazan alapjuk a fidesz egykulcsos rendszeret kritizalni, mert az ovek is lenyegeben egykulcsos volt. En meg azt mondom, hogy de, mert Bajnaiek rendszere nem volt egykulcsos (es ok nem is allitottak, hogy ez lett volna).

Hol rontom el?

zdzd 2011.09.23. 10:55:46

a legnagyobb csúsztatás a fehér munkajövedelemmel rendelkezőket állandóan legazdagozni. ez az adórendszer azoknak próbál kedvezni, akik eltartják az országot, mert nem tudják/akarják elkerülni az adózást. a cél hogy sokkal több ilyen ember legyen.
korábban, akinek volt 20 milliós munkajövedelme, az adózott 12 milliót, akinek tőkejövedelme, az pár milliót (számlamutiyk), akinek ingatlan/fekete jövedelme, az nullát. a valóban gazdagok ez utóbbi két körből kerülnek ki. ezzel kellene foglalkozni (büntetőtörvénykönyv szigorítása, ellenőrzés megszervezése, ingatlanadó, stb)

fzoli77 2011.09.23. 10:56:33

@elwood:
"
Bajnai azt nehezményezte, hogy 500 milliárdot kiosztottak és rossz helyre. A Bajnai féle adórendszer 17% lett volna és a szuperbruttóra vetítve, vagyis nem lett volna ekkora pénzszórás. A mértékkel van a baj.
"

Nem csak ennyiről.
Ugyanis ezzel te is azt állítod, hogy 1 kulcs lett volna.
Ami a népességnek lehet hogy úgy tűnik.

"
Önmagában az, hogy 16 százalékra csökkentenék az adókulcsot, a lakosság többségének nem jelentene nagy változást. Jelenleg ugyanis két kulcs van: 17 százalékos mértékkel adózik az emberek több mint 90 százaléka, az ötmillió forint feletti éves jövedelemre viszont 32 százalékot kell fizetni. Jövő évtől viszont már az adózók több mint 95 százaléka fizetné adóját 17 százalékos kulccsal, ugyanis a Bajnai-kormány 2011-től életbe lépő adómódosításai az alsó kulcs felső határát kitolnák 15 millió forintig, ami csaknem egykulcsos személyi jövedelemadózást jelentene.
"

1. Eszerint a cikk/post szerint ~5%-ék, 2 kulccsal adózott volna!
2. Az adózok 3,5% fizette az SZJA 37%-át
3. Egyszerű matek, de TOP 3,5%ék adózón kb. 10-15% SZJA veszik el a rendszerből
4. Ha jól rémlik 2000Mrd kb, az SZJA bevétel. A 16% és a 17% között nagyjából 6%-ék a különbség.
Igen, ez csak 120Mrd Ft.

Ha a poszt írója tényleg azt hiszi, hogy a két rendszer egyenlő (Bajnai-Oszkó == FIDESZ egykulcsos adóban), akkor fáradjon az államkasszába és fizesse be a pénzt.

Mert lehet két dolog 95% adófizetőnek marginális eltérés, ha az adófizetési szempontból egyenként lényegesen nagyobb 5%-nak meg durván ~megfelezik, az azért jelentős eltérés.

Deszkás 2011.09.23. 10:56:42

@politicus: Na de ha azt nézzük, végül is két kulcsos a rendszer. Így van? Így. Teljesen mindegy, hány százalék fizet egy kulccsal, a rendszer két kulcsos. Tehát teljesen jogosan mondhatják, hogy megbukott az egy kulcsos rendszer. Valószínűleg a helyzetet felismerve, ők is visszatérnének arra, hogy nagyobb legyen azok köre, akik a második, magasabb kulccsal adóznak. Náluk nem mondaná akkor senki, hogy megbukott az egy kulcso adórendszer, hiszen nem egy kulcso. Így van? Így. Akkor meg nem értem a postot továbbra sem.

elwood 2011.09.23. 10:58:44

@abaka: Bajnaiék rendszere lényegében egykulcsos lett volna, csak nagyon magasan lépett volna be a második kulcs. Ez alapon nem kritizáhatná a mostani rendszert.

Szerintem a különbség ott van, hogy Bajnai nem szórt volna ki ennyi pénzt mert 17% lett volna és szuperbruttóra, erről szólt a kritika, és ezt nem értette jól a cikkíró.

Deszkás 2011.09.23. 11:01:19

@abaka: Én is így vélem, tehát sehol. Ha van két kulcs, akkor van két kulcs, függetlenül attól, hogy a nagyobb kulccsal csak 5% adózik.

leone007 2011.09.23. 11:07:51

@abaka: ott rontod el, hogy nem érted a logikájukat. Ha Bajnaiéknak kétkulcsos adórendszere volt, és azt mondták, hogy az kétkulcsos, akkor az igazából egykulcsos volt, tehát hazudtak, és nincs joguk kritikára. Ha OV a bevezetendő második kulcsra azt mondja nem az, akkor az adórendszer továbbra is egykulcsos, OV igazat mond (mert ő sosem hazudik) és továbbra is Bajnai a hazug, és nincs joga a kritikára.

Mint már korábban írtam, az egész poszt izzadtságszagú szerecsenmosdatás.

abaka 2011.09.23. 11:13:10

@elwood: Szerintem kicsit keson csatlakozol be a beszelgetesbe. Az egesz onnan indult, hogy ertem en, hogy Bajnaiek szja rendszere kvazi-egykulcsos rendszer lett volna, de ha az ember hozzaveszi a vagyonadot, akkor az emberek adoterhei progresszivenn lettek volna meghatarozva. Tehat ertelmetlen a komplex adorendszer egy elemere koncentralva tevesen azt mondani, hogy bajnaiek rendszere is egykulcsos volt.

Deszkás 2011.09.23. 11:13:40

@elwood: De attól, hogy nagyon magasan lép be, még belép, tehát nem egy kulcsos a rendszer és a második, nagyobb kulccsal sem elhanyagolható összeg folyna be. Így van?

Deszkás 2011.09.23. 11:14:37

@leone007: Miért lenne hazugság? Mi van a törvényben? 17% és 32%. Ez két kulcs. Így van?

elwood 2011.09.23. 11:17:01

@fzoli77: bevallom nem tudtam követni a számítást, ha igaz akkor nagyon egyenlőtlen volt az adófizetés (amit tudtam, csak az arányok tűnnek túlzónak)

NaMajdEn 2011.09.23. 11:22:54

Csak annyit üzennék a kedves postolónak:.
Adójóváírás volt, nincs...

(Bocs, ha már leirta valaki, nem olvastam el az össze kommentet.)

nu pagagyí 2011.09.23. 11:30:32

@KaPé: Nézőpont kérdése. Te a 10% oldaláról nézed, én a 90% oldaláról. Valójában, a munkák megbecsültségét kifejező nettó pozíciót, az SZJA önmagában történő változtatgatása csak egy rövid ideig torzítja el. A hullám szépen lenyugszik majd és a magasabb bérek csökkenni fognak, az alacsonyabbak meg nőni, azaz visszaállnak kb. oda, ahol voltak. A választott módszer miatti zűrzavar okozta károk viszont maradéktalanul itt maradnak.

A jövedelempozíciók visszarendeződése erősen függ majd attól is, milyen szociális és társadalombiztosítási rendszert szül a fülkeforradalom, kik lesznek a károsultjai. A mostani kormány jól láthatóan, a szolidaritás felrúgását választotta, a "lázári" kaparj magadnak elv jegyében. Az elvett szolgáltatások és a munkavesztés miatti nagyobb kiszolgáltatottság ellenértékét jövedelemben fogják követelni. Mivel a cégeknél, a bérköltségre költhető pénz nem a dolgozók igényének összesene, viszont a munkavégzéshez kellenek a kevésbé kvalifikált dolgozók is, ezért némi idő múlva a mostani nyertesek akár rosszabb helyzetbe kerülhetnek, mint voltak.

elwood 2011.09.23. 11:30:50

@Deszkás: @abaka:
Huh ...
Tudtam, hogy egyenlőtlen volt az adórendszer, de hogy ennyire. (Ha linkben leírt számo igazak akkor igazatok van, és a felső 5% is 2-300 milliárdot jelent)

Kicsit még töprengek azért ...

Eszerint minden 20-adik dolgozó évi 15 milliónál többet keres (havi 1 250 000). Nekem ez furcsának tűnik ... körül kéne néznem az álláspiacon ...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.23. 11:48:05

@abaka: bocs, most erre a kommentedre csatlakozva kérdezném: a szocialisták azt mondták eddig, hogy jó az egykulcsos adó, csak ki kéne egészíteni a vagyonadóval, vagy azt mondták, hogy az egykulcsos adó megbukott?

Mert e kérdés körül kell keresni a mondandóm lényegét!

abaka 2011.09.23. 12:00:26

@politicus: Hat az altalad belinkelt cikk szerint Bajnai azt mondta:

"A volt miniszterelnök szerint az adósságcsökkentés helyes cél, de az eddigi lépések fenntarthatatlanok."

Meg hogy:

"szerencsétlen lépés volt a jelenlegi helyzetben bevezetni, ugyanis a kormány ezzel a lépéssel lemondott 500 milliárd forintról, és olyanoknak adta ezt a pénzt, akiknek eddig is volt. "

Szerintem ez egyertelmuen azt jelenti, hogy:

1) adocsokkentes jo otlet, mikor megvan ra a keret.
2) ezt ugy kell megvalositani, hogy a forrasatcsoportositas a maximalis pozitiv hatast erte el
3) a fidesz lepesenel sem az 1) feltetele sem pedig 2) nem teljesult.

Nev szerint nincs megemlitve a vagyonado, de szerintem Bajnai nem is gondolja, hogy az az egyetlen megoldas.

Hogy a tobbi szoci mit hordott ossze, az engem nem erdekel, nincs mas olyan baloldali szereplo, akitol barmit is erdemes meghallgatni. Ennel a posztnal is csak a Bajnai jogosultsagat biralo reszhez szoltam hozza.

Melchi Zadok 2011.09.23. 12:06:53

@politicus: most eltekintve az összehasonlítás értelmezhetetlenségétől és abszurditásától. de valóban az a legfontosabb téma most, hogy a szocialisták végül is mit mondtak anno és mit mondanak most?

mert ha igen, akkor nincs több kérdésem. ha nem, akkor ismét kérdeznék, ez poszt végül is minek született meg? mit akartál ezzel közölni?

nekem van egy tippem de megvárnám a reakciódat, hátha...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.09.23. 12:38:29

@melchi zadok:

De ki állítja, hogy ez a legfontosabb kérdés? Szólás- és sajtószabadság van. Azt írok le, amihez kedvem van, mindaddig, amíg az törvényes keretek között mozog.
A poszt azért született, mert zavaró, hogy a pártok néhány nap/hét/hónap/év különbségekkel is mennyire mást tudnak mondani/gondolni egy-egy adott témáról (igen, és még van erre ezer másik példa, amiket majd te nyugodtan megírhatsz és így lesz kerek a történet).

Az előítéletes tippedet pedig nyugodtan a farzsebedbe rakhatod. Semmi közöm a kormányhoz, és nem kapok pénzt tőlük.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.23. 12:50:55

@politicus: miért gondolod, hogy a szocialistáknak kisebb baromságokat kell összehordania a fideszkénél ?? van valamiféle törvény erre ?? mindenki akkora hülyeséget beszél, amekkorát a választóik még elfogadnak. valamennyi párt választói szinte tetszőlegesen nagy hülyeséget elfogadnak. a kérdés az, hogy Oszkó Péter mit mond, esetleg Mellár vagy más olyan ember, aki a szakmai reputációját kockáztatja. a politikusoknak nincs reputációja. hatalmuk, karizmájuk, befolyásuk, sok mindenük van, reputációjuk nincs. nincs olyan jól körülírható szakterület amihez értenének. érthetnek a vezetéshez magához, a döntéshozatalhoz, a hatalmi játszmákhoz, ezek nélkül nem lehetnek jó politikusok. szakmai tudásuk nincs, Matolcsy Györgynek sincs.

ezek közül egy nincs, aki életében elmélyült volna valamiben, már csak azért sem, mert az elmélyülést a köz egyáltalán nem díjazza. vannak dolgok, fontos dolgok is, amelyekhez nem az elmélyült gondolkodás képességére van szükség, hanem más adottságokra.

vannak a szakmai jellegű viták (nagyon ritkák), és vannak a szakmainak álcázott faszkodások (tipikusak). nem szabad őket keverni.

Ted Striker 2011.09.23. 12:55:33

@politicus: Szóval Téged az hogy a regnáló kormány naponta mond ellent saját magának nemcsak a választások előtti ígéreteinek, hanem a 24 órával korábbi bejelentéseinek is, egy olyan poszt megírására késztet mely szerint valószínű de inkább elképzelhető hogy nem lehetetlen az hogy az előző kabinet valami hasonlót tervezhetett volna, talán - mindezt ráadásul többször kritizált slendrián értelmezésű adatokból kiindulva téves úton levezetve - és ezért őnekik most inkább kuss a nevük...

Devil 2011.09.23. 13:09:32

Nezzuk csak vegig mi lesz a devizahitel elotorlesztes VALODI kovetkezmenye.
Eloszor is akiken kellene, nem fog segiteni. Azokon fog segiteni, akiknek eddig sem voltk igazan nagy gondjaik. Ezek az emberek - nevezzuk oket gazdagoknak - vagy a megtakaritasaikbol vagy - a nem olyan gazdagok - forinthitelbol elotorlesztenek; ezek utan anyagilag meg jobb helyzetben lesznek mint azok akiknek mar most is gondjaik vannak- akiket nevezzunk nem-gazdagoknak.
Az is biztos hogy az EU el fogja kaszalni a jogszabalyt, mivel az alapveto jogbiztonsagot serti. Ezek utan ki fognak roni a magyar allamra egy k.va nagy karteritest, amit a bankoknak kell kifizetni - a mi adoforintjainkbol!
Nem csak a gazdagok adojabol, hanem a szegenyek adojabol is; nem csak a gazdagokra kolt majd az allam kevesebb penzt (akik nem fogjak ezt nagyon megerezni) hanem a szegenyekre is (akik viszont nagyon meg fogjak erezni). Lehet hogy adokat kell majd emelni, visszafogbva a gazdasag teljesitmenyet - ezt mindenki meg fogja erezni.
Osszefoglalva: ezzel az intezkedessel az egesz orszag, de leginkabb a szegenyek karara hozzak jobb helyzetbe leginkabb a gazdagokat.

Es ebben a gondolatmenetben 100x annyi igazsag volt mint ebben a szar postban.

Devil 2011.09.23. 13:11:42

@Ted Striker: Ha mar 2006-ot sem lehet elorangatni akkor nagy lehet a baj...

Ted Striker 2011.09.23. 13:23:24

@Devil: Bocs de ezt most nem értem

TG69 2011.09.23. 14:01:13

@politicus: Azért mert így működik a politika. Egyszerű üzenetekre van szükség a választók nagytöbbsége ennyit ért az egészhez. Nem kell vizitdíj, nem kell tandíj, nem kell az egykulcsos. Nem kell a megszorítás. Ezeken túl kell lépni és a megvalósult gazdpollal kell foglalkozni. az egykulsos bevezetése tartós költséggel jár, azt leggyorsabban tartós kiadáscsökkentéssel lehet megteremteni. A fidesz épp úgy nem meri meglépni ezeket, mint a szocik csak maszatolnak megint adóemeléssel és fűnyíró elvű elvonásokkal. kiderült hogy a fidesz hátországa is az álam nyakán csüngő középosztály-paródia. Egy országban élünk ugyanlyanok vagyunk együtt kell megváltoznunk, alighanem csak összefogással fog menni. Ha én publikat írnék, akkor minden energiámat erre fordítanám. Átmutogatni ebben a sztoriban teljesen hiteltelen.

Semper Fidelis 2011.09.23. 14:11:54

@freelander2009: "Aki pedig 500 nettónál többet keres az nem a effektívmunkájából keresi ezt meg"

Számtalan embert ismerek, aki ennél többet keres munkabérként, legálisan, leadózva.

Deszkás 2011.09.23. 14:31:51

@elwood: Nézd meg a parlamentben ülőket! Gyurcsány, Kóka (lehet, már nincs ott), Kósa, stb. Igen, vannak ilyen emberek. De az 5%-ot nem én találtam ki, itt hangzott el.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.09.23. 14:33:54

Látom magasról szarik rá mindenki hogy mit linkelgetek, így beírom konkrétan, max. még nagyobbat fogtok rászarni.
16.-ik oldal
Esettanulmány:
Az egykulcsos adó Romániában (I.)
Mellette szóló érvek:
- Csökkentek az adófizetők adóterhei;
- Külföldi befektetők érkeztek és új munkahelyek jöttek létre;
- Az egykulcsos adó jövedelemtöbbletet eredményezett az adófizetők számára, amit befektetésekre, megtakarításokra vagy fogyasztásra fordítottak;
- Csökkent a vállalkozások emigrálási kedve kedvezőbb adórendszerű államokba;
- Egyszerűsödött az adminisztráció az adófizető és az adóügyi hatóság szemszögéből is.

Ellene szóló érvek:
- Az egykulcsos adórendszer szociális szempontból nem méltányos;
- Az egykulcsos adórendszer polarizálja az adófizetők jövedelmét, így társadalmi egyenlőtlenségek kiszélesedéséhez vezet;
- Csökkent az önkormányzati költségvetések részesedése a jövedelemadóból.

17.-ik oldal
Az egykulcsos adó Romániában (II.)
Érvek mellette-ellene:
- 2005. január – 2008. szeptember között mintegy 150.000 - 370.000 munkahelyet sikerült „kifehéríteni”. Ugyanakkor más okok is hozzájárultak
az új munkahelyek létrehozásához.
- Az állami költségvetés bevétel növekedése nem volt jelentős, viszont a bevételek csökkenése sem következett be, mint ahogy azt többen előre
jelezték (Európai Bizottság, Nemzetközi Valutaalap 2005).

18.-ik oldal
Az egykulcsos adó Romániában (III.)
- A statisztikák azt mutatják, hogy az egykulcsos adó bevetése a közvetlen külföldi befektetések növekedését eredményezte.
- A Külföldi Befektetések Romániai Ügynöksége szerint (ARIS), 2006-ban, már egy évvel az egykulcsos adó bevezetése után a külföldi direkt
befektetések 57%-kal növekedtek 2004-hez viszonyítva, amikor az adórendszer még progresszív volt.
- A külföldi befektetések 2009-ben jegyzett csökkenő szintje a globális pénzügyi és gazdasági válságnak tulajdonítható (Forrás: www.arisinvest.ro).

19.-ik oldal
Az egykulcsos adó Romániában (IV.)
A külföldi közvetlen befektetések alakulása Romániában:
Év 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009
Millió 1.946 5.183 5.213 9.059 7.250 9.496 3.488
euró
Forrás: Román Nemzeti Bank

20.-ik oldal
Az egykulcsos adó Romániában (V.)
- A 16%-os egykulcsos adó egyértelmű versenyelőnyt jelent Románia gazdasága számára.
- Ezt az adórendszert rövid- és középtávon meg kell tartani .
- Hatásait erősíteni kell a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentésével és további olyan intézkedésekkel, amelyek az adó- és illeték fajták számának csökkentése révén az adórendszer egyszerűsítésére irányulnak.
- Ezzel párhuzamosan, határozott intézkedéseket kell eszközölni az adófegyelem javítása és az adóalap kiszélesítése céljából.

írja
WINKLER Gyula
európai parlamenti képviselő
a Romániai Adótanácsadók Kamarájának tagja

konferencia.adokamara.hu/UserFiles/File/Versenykepesseg%20es%20adoverseny_2011_HU_final.pdf

freelander2009 2011.09.23. 15:51:35

@Semper Fidelis: nem a jogcím vitás, nyilván sokan kapnak ennél többet munkabérként. De a legtöbb esetben itt nem arról van szó, hogy azért kap valaki 800.000 forintos fizetést mert ténylegesen többet dolgozik vagy jobban mint ugyanolyan munkakörben más. Hanem mert szerencsés helyzetben van (pl. Budapesten többet fizetnek alt. ugyanazért a munkáért)
vagy mert magasabb pozícióban van és a pozícióval magasabb fizetés jár...stb...

Robinzon Kurzor 2011.09.23. 16:55:43

Mindenki hülye ;-)

A flat rate jövedelemadó még nem "egykulcsos adózás".

Amikor ez a verseny elkezdődött itt a környéken, akkor egykulcsos adórendszeren azt értették, hogy egyetlen adókulcs van:
- munkajövedelemre
- vállalkozói jövedelemre
- forgalomra (ÁFA)

Szlovákiában ez egységesen 19%, kb. 6 éve már folyamatosan.

Na, az egykulcsos adó.

Deszkás 2011.09.23. 20:19:45

@Talon Karrde: Ez mind szép és jó, de talán te is tudod, hogy itt úgy sikerült SZJA-t csökkenteni, hogy közben a nettó béred is csökkent. Csak bizonyos jövedelem felett nőtt. Hoppá!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.09.23. 20:29:38

@Deszkás: Ez mindenhol így van/volt. Az új 1 kulcs valakinek a régi kulcsánál kisebb lesz, másoknak a régi kulcsánál nagyobb. Szóval semmi hoppá, ilyen a zélet!

Deszkás 2011.09.23. 20:44:38

@Talon Karrde: A-a. Most az új kulcs elvileg mindenkinek kisebb lett.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2011.09.23. 20:55:49

@Deszkás: Akkor meg mi a baj? Örülhet mindenki, mint majom a farkának s annyi. Ja, hogy hiány lesz? Azzal majd foglalkoznak a nagyok...

Semper Fidelis 2011.09.23. 20:59:32

@freelander2009: Ezzel semmi problémám. Csak ugye az volt a mondás abban a hozzászólásban amire válaszoltam, hogy nettó 500 fölött nem lehet "sima" munkával keresni. Erre mondtam, hogy de bizony lehet, és sok embert ismerek aki többet keres ennél, és le is adózza az utolsó fillérig amit kell. És ez biztos, mint a halál, mert a multi levonja és befizeti, mert jön a NAV meg a MF, meg a többi hatóság.

huttinger 2011.09.23. 21:14:48

Minden adócsökkentéshez annyit tennék hozzá, hogy ha az nem jár összeségében a költségvetésre(magára az országra) nézve pozitív hatással nem más, mint szimpla osztogatás.

Deszkás 2011.09.23. 21:24:37

@Talon Karrde: De hát épp ezt írtam le az előbb, hogy az a baj, látszólag csökkent az adó, az SZJA 16%-os lett, de ettől nem hogy többet, de kevesebbet kaptam nettóban kézhez, ezért emelni kellett a bruttó fizetésem, hogy ugyanannyit kapjak kézhez, mint korábban.

Deszkás 2011.09.23. 21:27:52

@huttinger: És most kiknek osztogattak? Maguknak, meg a gazdagoknak. Holott ők a kisembereket képviselik. Ja, amikor kiállnak szónokolni.

huttinger 2011.09.23. 21:31:46

@Deszkás:

Dumálni azt tudnak. De mit is mondott Orbán? A tetteit figyeljük.....hát figyeljük.

Lew Archer 2011.09.24. 12:46:46

Tavalyi, 2010-es adat

"Hatmillió forint feletti éves jövedelmet összesen 156 ezer adózó - az összes bevalló 3,5 százaléka - ért el tavaly, ugyanakkor ők fizették be az összes adókötelezettség 37,1 százalékát."

www.penzcentrum.hu/adozas/aki_havi_20_milliot_kaszal_az_egykulcsos_adoval.1029752.html

A bejegyzés fő megállapítása tehát, hogy a Bajnai-kormány által előirányzott adóváltozásokhoz képest a tavaly bevezetett egykulcsos rendszer csak az adózók csekély köre számára jelent eltérést - tökéletesen megállja a helyét. Sőt, az óvatos becslésként említett 5%-nál is jóval alacsonyabb lett volna az adózók száma, akiknél belépett volna a felső kulcs.

2011.09.24. 23:24:13

Orbán basszad meg az anyádat, takarodj a picsába

tevevanegypupu 2011.09.25. 09:53:47

@Belpo:

Es ha elmegy utana mi lesz a kovetkezo lepes, tudjak mar?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.25. 17:31:54

@politicus:

"Tehát a cikk lényege az egykulcsos adóhoz való párt-hozzáállás."

és akkor már csak azt a kibaszott ordas csúsztatást kéne valahogy lerendezni, hogy oszkóbajnai = maszop.

én elhiszem, drága politicus, hogy neked is tele van a faszod az ostoba költségvetéssel, a többszörösen elkúrt egykulcsossal, a szélbe szétszórt mnyp pénzekkel, és azzal, hogy kúrmányunk néhány óránként hazudik valami mást, de ebbéli frusztrációdat levezethetnéd kicsit normálisabban is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.25. 17:32:54

@tevevanegypupu:

mondjuk a hozzád hasonló gusztustalan tetvek pofájába lépés szöges bakanccsal.

tevevanegypupu 2011.09.25. 19:37:58

@mavo:

Ugy latom meg sokat kell fejlodnie ahhoz, hogy valasztekosan tudja kifejezni indulatait. Ez olyan prolis volt..

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.26. 01:19:09

@tevevanegypupu:

azért amikor a mandiner pöcegödrének egyik legprimitívebb júzere ír választékosságról, annak van valami bája.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.26. 01:19:47

(legközelebb grift fog harákolni az antiszemitizmus ellen, vagy mi lesz itt?)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.26. 08:28:20

@mavo:
elutasította a közeledését a lánya, vagy miért jár az esze griften?
felnőnek a gyerekek, megváltoznak, tudja hogy van ez.

tevevanegypupu 2011.09.26. 09:32:02

@mavo:
Probaljon meg beletorodni, hogy itt sem szep, sem okos nem lehet.

c 2011.10.13. 08:44:36

@csabakirályfi:
Kicsit ismerkedj a számokkal!

Egy kicsit segítek:
Mennyi dolgozóra hány nyugdíjas jutott 1970, 1980, 1990, 2000, 2010-ben.
Mennyi volt akkor az átlagnyugdíj, mennyi volt az átlagkereset - vagy inkább egy melós bér, akinek a következő generációt kéne felnevelnie.
Ha megvannak a számok, akkor nézz te a tükörbe, és egy kicsit gondolkodjál.

A realitás, hogy vagy a nyugdíjasok felét (kor alattiak) járadékát kéne drasztikusan visszavágni, vagy a nyugdíjakat ~30%-al csökkenteni.
Mert így a jövő felzabálása folytatódik.

További szép napot.

csabakirályfi 2011.10.15. 16:35:52

@c: Igazad van, akkor sokkal több melós volt és kevesebb a nyugdíjas.
Remélem, megéred a kort, amikor már csak annyi dolgod lesz, hogy felzabáld a jövőt.
Különben ez is régi történet, a nagyapa fogta a cuccát, elment a büdös barlangba. A ruháját a barlang bejáratánál hagyta szépen összehajtogatva. Szép ez a fejlődés.
süti beállítások módosítása