Kommentszűrés
’11 sze
21
12:31

Egykulcsos szja, most ajándék kulccsal! – Ilyen ország pedig nincs CCLXXXIX.

Írta: TuRuL_2k2

  Úgy tűnik, nem a pénteki kör volt az utolsó a szopórolleren, egy héten belül újabb 10+1 ponttal örvendeztetett meg minket a gazdasági kormányzat. Az adórendszert érintő módosításokról Az egykulcsos szja megteremtésének lépései címmel ad hírt a kormányzati portál, aminek a 9. pontban megfogalmazott, a havi bruttó 202.000 forintot (ami kevesebb, mint a magyar átlagbér) meghaladó jövedelműek számára előírt átmeneti jellegű hozzájárulás (ÁJH) ad egy vajszínű árnyalatot.

  Az ÁJH-t még nem konkretizálta Matolcsy György minisztériuma, így az vélhetően kitűnő lehetőséget kínál majd egy újabb bejelentésre. Bármennyi lesz is az, ez gyakorlatilag egy újabb kulcsot hoz a nem rég egykulcsosított szja-rendszerbe, ami semmiképpen sem az egy kulcs felé tett újabb lépés. Az adójóváírás és a szuperbruttó kivezetése hiába vezet tényleg a hirdetett irányba, ha közben az ÁJH látványosan negligálja az eddig foggal-körömmel védett egy kulcsot.

  A jelentős minimálbér-emelés, illetve a magukat teljes munkaidőben, minimálbéren foglalkoztató vállalkozástulajdonosok járulékalapjának 50%-os emelése mögött jól látható az a feltétezés, hogy itt eltitkolt (a minimálbér fölött feketén kifizetett) jövedelmekről van szó, és így igyekszik a kormányzat fehéríteni a gazdaságot. Ez a kiindulási alap valószínűleg sok esetben nem áll távol a valóságtól, így részben alkalmas lehet a kitűzött cél elérésére, viszont komoly nehézségeket okoz azoknak a vállalkozásoknak, akik valóban minimálbéren adnak munkát embereknek. A 8. pontban meghatározott módon a munkavállalók nyilatkozhatnak a NAV felé arról, hogy valóban minimálbért keresnek, és más jövedelmük nincsen, ekkor valamiféle kompenzációban részesülnek, azonban az újabb adminisztrációs teher és persze az ezzel együtt járó ellenőrzés megint csak nem a meghirdetett egyszerű és átlátható adórendszer irányába hat.

  Legalább abban reménykedhetünk, hogy esetleg ugyanazokkal az adó- és járulékkulcsokkal fejezzük be a jövő évet, amivel elkezdtük azt – írtam a pénteki bejelentésekről. Ha mindössze négy napot kellett várni az újabb változtatásokra (vagy legalábbis azok még csak nem is teljes körű bejelentésére), akkor nehéz elképzelni egy teljes, nyugodt, módosításoktól mentes (adó)évet. Ezzel pedig az egyik legolcsóbb, legkézenfekvőbb gazdaságsegítő eszközéről mond le a kormány: a kiszámítható környezetről.

Címkék: adó szja áfa matolcsy györgy nemzetgazdasági minisztérium egykulcsos szja ngm

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr33242661

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hány kulcsa van az egykulcsosnak? 2011.09.22. 01:12:10

A Kedves Vezető, úgyis, mint a Vezénylő Tábornok, újabb nagy csatát vesztett. Olyat, amely sorsdöntő hatással lehet az általa meghirdetett gazdasági háború kimenetelére. A kormány megkezdte a rugalmas elszakadást az egykulcsos adótól, a matolcsyta desi...

Trackback: Az igazság órája 2011.09.21. 23:34:17

A szerkesztőségünk birtokába jutott titkos hangfelvétel segítségével lelepleződött a zsarnok médiadiktátor, aki munkatársait terrorizálva, a gyanútlan néptömegek hiszékenységét kihasználva építette fel médiabirodalmát, hogy onnan az adófizetők pénzét m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SünBalázs 2011.09.22. 00:07:52

@tölgy: 'Aki nem bejelentetten dolgozik és nem nevel gyereket, annak nem jó. Helyesen.'

pont nekik a jó. és mindezt tök stabilan, adójogszabályoktól nem háborgatva.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.22. 00:10:48

@evil overlord:

"Van pár olyan elborult alak, aki annak örül, hogy ezek elkúrják"

mint írtad, ezek elborult alakok, részemről le vannak szarva.

(btw, ha csak a mutatókat nézem, akkor én olyan nagyon nem esnék kétségbeesésbe, ha gordonka visszajönne.)

capacete 2011.09.22. 00:12:33

@tölgy:

A tanár vagy egyetemi oktató sem fizet SZJA-t? Vagy esetleg az ő munkájuk sokkal kevésbé értékes mint mondjuk egy politikusé?

agyamputáltak 2011.09.22. 00:13:20

@tölgy:
te nagyon balfasz vagy, aztán majd magadnak viszed ki az ágytálat mikor összeszarod magad a kórteremben

agyamputáltak 2011.09.22. 00:16:22

@tölgy:
tehát az 500-600mrd hiányban, ha van családi adókedvezmény akkor az már nem hiány, érthető :)

agyamputáltak 2011.09.22. 00:18:38

@flo30:
nem értitek, szerinte azért egykulcsos, mert a 202e felettiek szerinte (ő matolcsy-e?) 1-2% plusszt fognak csak fizetni, tehát a 16 és 18% az mivel majdnem ugyanannyi ezért az csak egy :DDD

evil overlord (törölt) 2011.09.22. 00:20:36

@Lew Archer: Alapvető hiba a tervezési folyamatot ilyen nyíltan bemutatni (az éppen aktuális ötletet hivatalosan kommunikálni), mert ezt az emberek töketlenkedésként élik meg (vö. Feri 6482 programja). Ráadásul tényleg nem lehet eldönteni, hogy ilyen töketlenek, vagy pusztán az eltérő nézetek harca folyik.

@mavo: Többet (tőkét) tettem félre önként, mint amennyit a nevemben bepakoltak az mnypbe.
Milyen lenyúlás? A kormány adta, a kormány elvette.
Magyar állampapír vétele x %-os kezelési költség mellett (az elején volt vagy 6-8%) nem lehet más mint veszteség az állam számára (az állami nyugdíjbiztosító ezt jóval olcsóbban meg tudta volna tenni). Azonban ha nem legalizált lopás a cél, akkor is az implicit államadósság explicitté alakításáról van szó, és a pénzügyi zsenik az előbbit nem nagyon nézik.

agyamputáltak 2011.09.22. 00:21:33

@Lew Archer:
az elképzelések határozottak :DDDDD péntektől fogva naponta homlokegyenest mást mondanak :D
na meg a "forgatókönyvet az élet írja" by Matolcsy (inforadio.hu/hir/belfold/hir-456268)

nincs ötletelés, aha :D kezeltesd ki a narancsvakságodat :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.22. 00:22:10

@tölgy:

"nem mindegy, hogy van-e gyerek."

az a nem mindegy, hogy mennyi. és hogy mennyi bruttóból jöhetne le a kedvezmény.

"Strici és bankár nem fizet szja-t."

hát ja, 2002 óta a bank és bankár a hivatalos ellenség fideszéknél, tehát tölgy elvtársnál is. :)

speciel pont a pénzügyi dolgozók a legnagyobb nyertesei a Zadócsökkentésnek, de ne zavarjon a valóság nevű bolsevista trükk. tényleg, csányi elvtárs az most éppen aktuálisan bankár, vagy nem bankár? csak hogy tudjam, mi az irányvonal.

"Aki nem bejelentetten dolgozik és nem nevel gyereket, annak nem jó. Helyesen."

mint más is írta, most pont, hogy nekik a jó, mert ők nem buktak egy fityinget sem az "adócsökkentéssel".

evil overlord (törölt) 2011.09.22. 00:27:22

@mavo: Mit csinált Gordonka? Felvette az IMF hitelt, megszorított, és reménykedett, hogy kibírják '10-ig.
A jelenlegi társaságnak legalább van elképzelése az egészség-, oktatás- (bár Hoffman felsőoktatási elképzeléseitől a hideg kiráz, deMatolcsy helyre rakta) és népességügyben, a célok nagy vonalakban jók.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.09.22. 00:27:25

hát gyerekek, ez nagyon csúnya élve boncolás volt (-> Lew Archer)

már-már megsajnáltam

Lew Archer 2011.09.22. 00:33:33

@evil overlord:

Nem gondolom alapvető hibának.
Ha kész koncepciót mutatnának be, amit szó nélkül megszavaznak, akkor az lenne a vád, hogy nem hajlandóak engedni semmiben. Miért lenne az probléma, hogy vizsgálják a reakciókat?

Kis ember 2011.09.22. 00:34:41

@Lew Archer:

Nekem egy régi vicc jut az eszembe:
Egy ember leszólít egy nőt az utcán
- Kisasszony, lefeküdne velem egymillió dollárért?
- Egymillióért?! Hááát... annyiért igen
- És ötven dollárért?
- Mit képzel, nem vagyok én kurva!
- Kisasszony, hogy ön micsoda, azt már az elején tisztáztuk. Most már csak az árról vitatkozunk.

Ha érted, hogy értem.

Lew Archer 2011.09.22. 00:37:22

@.Pierre Bezuhov.:

Maga engem ne sajnáljon, kiválóan szórakozom.

capacete 2011.09.22. 00:38:24

@Lew Archer: A mazochizmusnak is megvannak az előnyei...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.22. 00:41:46

@evil overlord:

"Többet (tőkét) tettem félre önként, mint amennyit a nevemben bepakoltak az mnypbe."

1. érvelési hiba, nem arra reagálsz, amit írok, hanem csak ismétled magadat. bazmeg, értelmes ember vagy, erre nem értesz meg egy egyszerű mondatot? ne elpeteskedj, kérlek szépen!

azt írtad, "igaz, hogy befizetett tőke 0.01%-t kaptam meg (az egyik nagy muntinacionális biztosító követte el, de leszarom, mert ennél többet raktam félre önként)”. erre azt írtam, hogy „reálhozamot megtakarítással hasonlítani elég durva demagógia”, erre ez, amit te írtál kurvára nem válasz.

2. érvelési hiba: vagy általánosítasz, vagy semmire sem érv, hogy te személy szerint sokat megtakarítottál. tök jó, hogy te személy szerint ennyit félre tudtál tenni, és dícséretes, de a mnyp tagok túlnyomó többségének az volt az egyetlen jelentős megtakarítása. sokuk kurvára nem hogy a mynp megtakarításnál többet, de semmit sem tudott félre tenni, őket nem hiszem, hogy vígasztalja, hogy te ilyen ügyi voltál.

„Magyar állampapír vétele x %-os kezelési költség mellett (az elején volt vagy 6-8%) nem lehet más mint veszteség az állam számára”

mi van??? a kezelési költség a mnyp tagoknak veszteség.

„ha nem legalizált lopás a cél, akkor is az implicit államadósság explicitté alakításáról van szó, és a pénzügyi zsenik az előbbit nem nagyon nézik”

ha ötvenszer elismétled a zállamadósságot, akkor igazad lesz, vagy mi? ismétlem: „ha megkérhetnélek, hogy mutass egy számítást, ami bebizonyítja, hogy az állam jövőbeni megtakarítása ezt nem hozta volna vissza”. ha ez megvan, akkor joggal jössz az államadóssággal, ha nem, akkor sajna csak a fideszes „bizonyítékokat” verklized.

én nem tudom, mi erről az igazság. összesen annyit tudok, hogy a zállamadósságos érv (és továbbra se feledjük, 1998-2002 között mnyp-k ide vagy oda, valami csoda folytán csökkent a zállamadósság) egy pont abból a fideszes listából, amelyről eddigre apránként kiderült, hogy szemenszedett hazugságokból állt.

az a baj, hogy ha a mnyp kerül szóba, reflexből elpetesedsz.

Lew Archer 2011.09.22. 00:43:40

@capacete:

Maguk nem látják át a saját hülyeségüket.

Maguk azt hiszik, hogy ezzel az egykulcsos-többkulcsos szócsavarással valami fogást találtak Orbánon, és most megvan, hogy miért bukik a kormány.
Az előző évben minden hétre jutott két ilyen történet és egyikre sem emlékszik már senki.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.22. 00:47:10

@evil overlord:

"Milyen lenyúlás? A kormány adta, a kormány elvette."

ja, igen, ez a legnagyobb lol.

ilyen alapon bármi elvehető a zemberektől, amit az állam ad. bármi. ráadásul természetesen visszamenőleg, úgyis ez a divat.

capacete 2011.09.22. 00:51:35

@Lew Archer:

Fene tudja, az emberek nagy része azért annyit képes felfogni, hogy 16% és 18% között van különbség, még ha van aki szerint ez majdnem ugyanannyi is. És ugye a 202000 fölött hirtelen visszahozott szuperbruttóról nem is beszéltünk.

Mindegy, szerintem a 16 nem egyenlő a 18-cal, a szolidaritási hozzájárulás ugyanúgy adó, mintha húztak volna egy újabb sávot és ezen vitatkozni kicsit abszurd komédiába hajlik...

Lasombra 2011.09.22. 00:56:23

valahogy lehangoló belegondolni, hogy pont ezek a kutyaütők akarnak kétharmados törvényekbe betonozni egy csomó dolgot, meg megkötni a következő ki-tudja-hány kormány kezét. amikor saját maguk sem tudják, hogy pár nap múlva mit mire változtatnak meg. :(

nagyon rossz vége lesz ennek. sőt, már a közepe is rossz.

egy maréknyi dollár 2011.09.22. 01:01:25

Költői kérdés:Egy orvosnak,kőművesnek,autószerelőnek, kubikosnak hány esélyt adnánk még,ha akár a másodikat is eljátszották már?
A kormány munkájáról nekem is eszembe jutott egy vicc:- Professzor Úr, meddig operálunk még?Szegény beteg már nem nagyon bírja! - Ja, operálunk?Azt hittem, boncolunk.

Lew Archer 2011.09.22. 01:02:27

@capacete:

Nem, a 16 nem egyenlő a 18-cal, igaza van, és elnézést az előbbi durva hangért, aminek nincs értelme.

Viszont határozottan különbözik a 16-18 a 17-32-től, mondjuk, hogy a szuperbruttó hatást ne is említsem. A 16-18 igen közel áll egy egykulcsos megoldáshoz, ami a deklarált cél.

Amiről lehet vitatkozni, hogy kívánatos-e egy erős progresszivitás, vagy az egykulcsos jelleg, tehát a magas jövedelemsávok lényegileg azonos szintű adóztatása legyen a cél. Ez érdemi kérdés.

De az, hogy az egykulcsosság most egy lépésben vagy átmenettel valósul-e meg, az inkább technikai részletkérdés. Hogy jelen pillanatban a csupán részleges megvalósítás valami totális kudarc jele lenne, az akkora túlzás, hogy szóvá kell tenni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.22. 01:03:04

@evil overlord:

"Mit csinált Gordonka? Felvette az IMF hitelt, megszorított, és reménykedett, hogy kibírják '10-ig."

és már ezzel is többet tett, mint ez a társaság nagyjából ugyanannyi idő alatt. gordonkának nem kellett sem extra 3000 milliárd, sem bankadó, sem multiadó a hiánycél legalább nagyjából megtartásához, a felvett hitel javarészt ott csücsült az mnb-nél (amíg el nem basztuk pár szelet molra), akkor miben is rosszabb, mint a mostani zsenik?

akik (ha már szóba került) 4 milliárd ajró cds feláras piaci hitelből fizetnek ki 4 milliárd ajró imf adósságot, és ezt teljesen komoly arccal államadósság csökkentésnek hívják. :)

"A jelenlegi társaságnak legalább van elképzelése az egészség-, oktatás- (bár Hoffman felsőoktatási elképzeléseitől a hideg kiráz, deMatolcsy helyre rakta) és népességügyben, a célok nagy vonalakban jók. "

most azt leszámítva, hogy gordonkának egy év alatt nem tudom, mire kellett volna legyen átfogó koncepciója, azért ez is vicces.

legalább van elképzelése.

ugyan a gazdasági elképzeléseikről most derült ki, hogy hasraütéses sarokszámokra épültek, és egy éve össze-vissza improvizálnak, az oktatási koncepciójuktól meg még téged is a hideg ráz (azon egyébként mit is rakott helyre matolcsy? még azt sem tudod, hogy nemrég szép csendben elfogadták???), de legalább vannak. :)

ha rosszindulatú lennék, azt mondanám, soha ne legyen nagyobb örömöd ... :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.22. 01:10:28

@Lew Archer:

"De az, hogy az egykulcsosság most egy lépésben vagy átmenettel valósul-e meg, az inkább technikai részletkérdés."

legalább az egykulcsosság ebben tökéletesen hasonlít a szocializmusra. vagy a kommunizmusra, a fene se emlékszik már az ilyesmire pontosan. :)

Lew Archer 2011.09.22. 01:14:47

@mavo:

Hát Rómát sem egy nap alatt építették. :))

Kis ember 2011.09.22. 01:15:53

@Lew Archer:

"Az előző évben minden hétre jutott két ilyen történet és egyikre sem emlékszik már senki. "

Ön nem emlékszik. A magunkfajta kisember viszont nagyon is.

Btw. Ha csak ilyen kevés lesz a többletteher (ugye nem adó) egy vékony gazdag rétegen, az hogyan fogja ellensúlyozni a többség megsegítését?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.22. 01:23:14

@evil overlord:

ja, igen, mert azt írtad: „igaz, hogy befizetett tőke 0.01%-t kaptam meg”.

egyrészt továbbra se feledkezzünk meg róla, hogy reálhozamról van szó, vagyis a hozam 99%át az állam elvette tőled a tőke mellé ráadásnak.

másrészt tőled is megkérdezem azt, amit mástól: ha ezt a pénzt nem a mnyp, hanem az állam kezelte volna, az állam mennyi hozamot termelt volna belőle, miközben azonnal továbbadta volna a nyugdíjasoknak? :)

és kérlek, ne azt a választ add, mint a legutóbbi versenyző, hogy az államnál ennek a pénznek van hozama, MERT nyugdíjat fizetnek belőle.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.22. 01:27:38

@Lew Archer:

az államadósság elleni harcban ez az újabb adócsökkentés mintha nem lenne túl ütős fegyver ...

amúgy értem én, megyünk előre nyílegyenesen, már ha a nyílegyenest úgy definiáljuk, hogy az a vonal, ami az ökörhugyozásra hasonlít

Lew Archer 2011.09.22. 01:31:16

@Kis ember:

Nem olyan kevés pénz az, a 200 eFt fölött keresők fizetik az SZJA döntő részét.

Lew Archer 2011.09.22. 01:32:20

@mavo:

És azt honnan tudod, hogy az mnyp mennyit fizetett volna neked harminc év múlva? Mert egy összehasonlításhoz ez is kell ám. Ne mondd, hogy az eddigi adatok, svejcifrank árfolyamnak is voltak 2006-2008-ban addigi adatai.

Lew Archer 2011.09.22. 01:37:38

@mavo:

Az államadósság elleni harcban a féken tartott hiány meg a növekedés számít, ezek nem állnak a legfényesebben.

De a háztartások adósságtörlesztésében már segít az adócsökkentés. És az, ha nem is államadósság, de az ország adóssága ugyanúgy.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.22. 01:40:17

@Kis ember:

elpet elvtárs ilyen szempontból hűen követi a magasabb rangú elvtárasak iránymutatását: a magyarázhatóság érdekében szabadon definiáljuk át a dolgokat, és bízzunk az emberek rövid emlékezetében.

aki nem figyelte őket 98 és 02 között, azoknak ez újdonság.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.22. 01:46:59

@Lew Archer:

"És azt honnan tudod, hogy az mnyp mennyit fizetett volna neked harminc év múlva? Mert egy összehasonlításhoz ez is kell ám. Ne mondd, hogy az eddigi adatok, svejcifrank árfolyamnak is voltak 2006-2008-ban addigi adatai."

imádom, amikor az egyik érvelés kedvéért a kedves vitapartner(ek) hanyatt basszák a korábbi érvelésüket. :)

amikor arról került szó, hogy nem is van reálhozam, akkor bőven elég volt a 14 év mint minta, most meg már nem? a 2006-08-at, mint analógiát ez ügyben hangosan kiröhöghetem, ugye? :)

egyébként nem tudni, valóban nem tudni. ezért az egyetlen kérdés mindössze annyi: miből lehet több nyugdíjat fizetni: X egység hozammal növelt tőkéből (mnyp), vagy X egység hozammal nem növelt tőkéből (állami rendszer).

majd szólj, ha van ötleted.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.22. 01:55:55

@Lew Archer:

"De a háztartások adósságtörlesztésében már segít az adócsökkentés."

na, ugye sokadszor megbeszéltük, már maga matolcsy is bevallotta, hogy X bruttó alatt nincs adócsökkenés, ellenben adónövekedés van, nem is kicsi, és tárárám! pont nekik jönne jól az adócsökkenés. na de ők nem kapnak, örülhetnek, ha nullán zárnak.

akinek viszont van adócsökkenése, azoknak bokrátának reája ultra kedvezményes törlesztési lehetősége is. csak éppen egyrészt ő van kevesen (~10%), másrészt ő valószínűleg eddig is tudott volna egyben törleszteni, ha nagyon akart volna.

akkor mire is jó ez az "adócsökkentés" a hiány növelését (és az egyéb mókákat) leszámítva, ami mintha szembe menne az államadósság elleni hősies szabadságharccal?

Kis ember 2011.09.22. 02:08:32

@Lew Archer:

"Nem olyan kevés pénz az"

Akkor most mégiscsak sok pénzt vesznek el a zemberektől?

M_R 2011.09.22. 02:37:52

Azért fasza hogy naponta újabb egyre vadabb ötletekkel állnak elő. Könyvelő legyen a talpán aki jövőre akár egy közepes cég dolgozóinak havi nettóját kiszámolja: félszuperbruttó 202 alatt nincs, afelett van, De lehet hogy a végén 2/3 szuperbruttó lesz.... Kompenzáció kell majd azoknak is akik az átmeneti hozzájárulás miatt járnak rosszul, azoknak lesz majd egy átmeneti-nem-hozzájárulás, persze ha közben még lesznek ötletek, akkor lehet hogy az átmeneti hozzájárulás miatt rosszul járóknak csak 34.4562384%-ban kompenzálnak, és esetleg aki 202 felett mégis rosszul jár annak a félszperbruttó kivezetése csak a prímszám hónapokban történik.

Ja, adóbevallás söralátéten: csak azon a söralátéten elférne három láda sör is...

turulpina 2011.09.22. 02:44:08

Az egyetlen pozitív fejlemény az lehet, ha a többi fideszes politikus tényleg hagyja, hogy orbánra rárohadjon matolcsy.
Ezugyan bazi sokba kerül, de még mindig olcsóbb, mintha ez a gyökér évtizedekig még itt örjöng.

suski 2011.09.22. 07:05:28

Hát nem mókás, hogy telesírjuk a médiát, hogy jajajaj az egykulcsos adó, " gazdagok kormánya" estébé estébé, oszt amikor a "gazdagok"-tól ismét a csórók felé próbálnak átcsoportosítani, akkor megint telesírjuk a médiát, hogy jajjajjjaj ez már 2 vagy 3 kulcsos adó...
Azt nem gondolhatja senki sem komolyan, hogy a kormány majd beismeri , hogy az egykulcs nem jött be , meghallgattuk a maszop-lmp-jobbik bölcs gondolatait és újra bevezetjük a progresszív adózást..
(Az már megint más lapra tartozik, hogy az ide-oda pénztologatás helyett már azért kéne vmi elképzelés arról, hogy hogyan szándékoznak megoldani a gazdaság alapvető problémáit.)

pfekete101 2011.09.22. 07:25:21

Akarmennyire is borul most a bili, igenis az egykulcsosz adorendszer (mindenfele adojovairas nelkul) a legigazsagosabb. Ami orvendetes, az vegre az, hogy a minimalbert megemelik. Ez biztos elbocsajtasokkal fog jarni, de az biztos, hogy odab@sz a feketegazdasagnak.

Lew Archer 2011.09.22. 07:36:04

@suski:

Ide tartozik még egy tény. A jelenlegi adórendszert is egykulcsosnak hívjuk, ez eddig nem zavart senkit. Pedig a bruttó bér-SZJA arány nagyon markánsan eltér egymástól a minimálbéres és a magasabb jövedelmű kategóriákban, a minimálbérre fizetendő 3750 Ft 4,8 %-ot jelent. Ha a jövő évi adózás - amit senki nem tud, hogy milyen lesz - nem egykulcsos, akkor a mostani hangsúlyosan nem az. Úgy értelmezni, hogy a kormányzat most visszalép az eddigi adópolitikához képest, egész egyszerűen torz és hamis.

Erdőtársulás 2011.09.22. 07:46:26

"... hogy itt eltitkolt (a minimálbér fölött feketén kifizetett) jövedelmekről van szó, és így igyekszik a kormányzat fehéríteni a gazdaságot."

Szó sincs róla, hogy ezzel fehéríteni igyekszik. Ezzel csak be akarja hajtani a szürkezónában kieső bevételeit, ez a lépés (mint ahogyan minden adó- és járulékemelés) egyértelműen a fekete irányba löki a gazdaságot, ezzel a kormány is tisztában van (annyira hülyék nem lehetnek, hogy ezt nem látják be). Ha a minimálbéren ekkora lesz a teher, akkor nem minimálbérre jelentik be az embereket, hanem sehogy.
Ugyanakkor igazuk van, kellene már végre valami csinálni, mert az tarthatatlan, hogy az "adózók" közel 60%-a egyáltalán nem fizet adót, járulékot is minimálisan. De ez nem tűnik megoldásnak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.09.22. 07:59:33

@suski:

"oszt amikor a "gazdagok"-tól ismét a csórók felé próbálnak átcsoportosítani"

ismét, te húgyagyú, ismét?

érdekes interpretációja annak, amikor a magasabb keresetűek ÚJABB adócsökkenésének egy töredékéből most, először átcsoportosítanak az ÚJABB adónövekedéssel sújtott kisebb jövedelműek javára ...

kurvára nem ugyanaz.

röhögő 2011.09.22. 07:59:58

@pfekete101: "Ami orvendetes, az vegre az, hogy a minimalbert megemelik. Ez biztos elbocsajtasokkal fog jarni, de az biztos, hogy odab@sz a feketegazdasagnak. "
- Hehehe... te sem az elejére álltál a sornak az észosztásnál.

veny 2011.09.22. 08:01:56

Amatőrök.

Anyósom macskája for president! :)

pfekete101 2011.09.22. 08:02:32

@röhögő: bagoly mondja verebnek.....

röhögő 2011.09.22. 08:05:32

@pfekete101: Ja, mert a minimál bér emelése odabasz a feketegazdaságnak. :-)) Menjél vissza, mondd ezt el, azonnal kapsz észből valami sürgős, életmentő segélycsomagot.

homér 2011.09.22. 08:05:51

@Lew Archer: és mi a faxtól lenne egykulcsos a jövő évi adórendszer? mert a miniszterelnök felirat mögötti hazugsággyáros azt mondta? 202e bruttó felett nő az adóelvonás, ezzel belép egy új kulcs a söralátétre. hazudtak. nem kell őket fényezni. és még ezek a férgek vádolják az elődjeiket trükközésekkel? :)

evil overlord (törölt) 2011.09.22. 08:22:03

@Lew Archer: Adórendszernél társadalmi vita? Na ne. Azonban erre is van megoldás: több konzisztens terv kidolgozása és bemutatása a szakmának.

@mavo: 1. Nem arra reagált amit én írtam (gondoltam). Mivel van jelentős megtakarításom, ezért leszarom, hogy a 30 év múlva esetleg fizető (ráadásul szarul teljesítő ) mnyp-t beszántották.

2. Mint írtam, ez nem az mnyp tago megtakarítása volt (kivéve annak, aki kiegészítő befizetést). Az állam a nyugdíjkassza terhére "megtakarított" a pógárok helyett.

Kezelési költség: ha a cél az hogy az állam a jövőbeli nyugdíjasok miatti implicit államadósságát átkonvertáljuk állampapírba (pl. azért, hogy ne lehessen a egyszerűen szavazatot vásárolni), akkor a kezelési költség rendszerszinten veszteséget okoz. Ami nyilván a járulékfizetőnél csapódi le, aki majd csodálkozni fog, hogy nem járt jól (és esetleg tartja a markát, hogy állam bácsi kompenzáljon).

Államadósság: nem a jövőről beszélek, hanem a jelenről. Elfogadta Brüsszel a (ránk tukmált) mnyp miatti nagyobb hiány elszámolhatóságát? Nem. Eközben az mnyp miatti hiány százalékban volt mérhető, megközelítve azt a bizonyos bűvös 3%-ot. Ergo a maastrichti kritériumhoz voltaképpen nullszaldós költségvetés kell, ha van mnyp.
98-02 között a GDP arányos államadósság csökkent, a nominális kicsit nőtt. Amúgy Ön sem tűnik nagy matekosnak, ui. ez az összeadásban egy pozitív tényező, így ha nincs mnyp, akkor a csökkenés nagyobb lett volna (akár nominálisan is).

Lenyúlás: áz állam jogszabállyal magánosított állami pénzeket (TB járulék), ezt most visszacsinálta.

Gordonka: mennyi hitelet vett fel? 20 milliárd euró? Így könnyű.
Nem volt bankadó, cserébe mindenféle luxusadóval szorongatták a népet (ennek talán legszebb példája a járrművek teljesítmény illetve vitorlafelület alapú értékének mérése volt).

A kormány rosszul kezelte az IMF ügyet. Udvariasabban kellett volna közölni, hogy köszönjük, nem kérünk több hitelt tőlük. A Mol visszavásárlásával ninsc nagy bajom: nem vagyo nagy barátja az oroszoknak.

Gordonka minden híresztelés ellenére az MSZP strómanja volt. Nekik meg volt 8 évük.

Felsőoktatás: HR egyszer azt mondta (igaz, bölcsészek előtt), hogy amelyik szakmában meg lehet élni a piacról, azt az állam nem fogja finanszírozni (ebben bőven benne van a műszaki felsőoktatás is). Matolcsy ezt tette helyre (jogosan, a nemzetgazdaság mérnök nélkül nem megy).

Reálhozam: nem érdekes, hogy papíron mekkora a szám, a reálérték számít. Érdekes módon az önkéntes nyugdíjpénztári ágazat jobban muzsikált.

Mekkora lett volna a hozam ha az állam kezeli? A mindenkori állampapír hozama (ha eltekintünk a nyugdíjalap működési költségétől). Az más kérdés, hogy a nyugdíjazásor a birtokolt rengeteg állampapír beváltása problémás lett volna, de ugyanez áll fenn akkor is, ha van mnyp.

Kabbe (törölt) 2011.09.22. 08:26:40

vajon ma mit találnak ki?
érvényes lesz még, amit tegnap mondtak?

Kecsbit 2011.09.22. 08:28:43

Nem hiszem el, hogy ma Mo-on a bruttó 202e kereset olyan kiemelkedő.
Én br. 250-et kapok a munkáltatótól, mire kifizetem az albérletet (mád a törlesztő részletet) és feladom a csekkeket, ép hogy marad egy kicsike, és élhetünk a párom fizujából.
Komolyan én lennék az a jómódú közép rétek, akitől már érdemes elvenni ???
Hányinger!!!
Szerintem ezt az adót 400 bruttóra kellene emelni, csak akkor meg a jobb módú Fidesz támogatók szívnák a fogukat.
Ezt meg ugye nem akarják.

sirsteve 2011.09.22. 08:32:03

@Viktus: Gondolomn a Greenpeace, hogy védje a környezetet, már legalább 2 hete hordja oda a téglákat kerékpáron. A hivatalban meg azt hitték, hogy a 4-es metró építkezését kezdik meg előttük. :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 08:40:23

@pamocsnyik: Fizetett vagyok, és a Moszad fizet. Megmutassam az Uzimat közelről?

Elijah_Baley 2011.09.22. 08:45:37

az lesz h kövőre minden valóban minimálbér környékén üzemelő cég tönkremegy, utána csak be kell gyűjteni a megmaradtakat adócsalásért, közmunkában felépítünk pár, mindösszesen nagyjából tízmillió férőhelyes börtönt és probélma megoldva.
eccerű.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 08:50:05

@evil overlord: "Nem kellene játszani a hülyét, a magyar mnyp rendszer folyamatosan növelte az adósságot, mert az állami nyugdíjkassza hiányát hitelből fedezték."

Maga a nyugdíjrendszer termeli ki az adósságot. A felosztó-kirovó rendszer csak a jelenlegi hiányt mutatja ki adósságként, a jövőbelit meg nem. A hárompilléres rendszerben pedig a teljes adósság megjelenik a könyvekben. Az mnyp rendszer csak újraoszt - hogy hatékonyabban, vagy kevésbé hatékonyan, mint az állam, az lehet vita és vizsgálat tárgya (nem volt) - de önmagában nem teremt adósságot a semmivel szemben.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 08:52:18

@evil overlord: "Elfogadta Brüsszel a (ránk tukmált) mnyp miatti nagyobb hiány elszámolhatóságát? Nem. Eközben az mnyp miatti hiány százalékban volt mérhető, megközelítve azt a bizonyos bűvös 3%-ot."

Kevés dologban volt olyan erős politikai konszenzus Magyarországon, mint abban, hogy az mnyp miatti explicit hiány- és adósságnövekedést el kellene ismertetni Brüsszellel. Hogy ez nem sikerült, azért nem tudom Orbánékat hibáztatni, rossz pillanatban szóltak.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.22. 08:52:55

@evil overlord: "Az állam a nyugdíjkassza terhére "megtakarított" a pógárok helyett."

Ez hülyeség. Az állam nem takarít meg, csak újraosztja a járulékot.

mojszipupi 2011.09.22. 08:54:33

"Éles bírálatot kapott a miniszterelnöktől a Giró-Szász András vezetésével felállt új kormányzati kommunikációs csapat a szerdai kormányülésen - értesült az Origó.

Az internetes lap szerint Orbán Viktor miniszterelnök közölte kormányszóvivővel és stábjával, hogy "rögtön az első igazi próbatételnél rosszul vizsgáztak", amikor a gazdasági tárca keddi bejelentésében foglaltakkal kapcsolatban nem kommunikálták megfelelően, hogy nem új adókulcsot jelent, ha a bruttó 202 ezer forint alatt keresők adóváltozások miatti veszteségeit a 202 ezer forint felett keresőkkel fizettetik meg.

A tervezetet ugyanis szinte minden hazai médium az egykulcsos adó leváltásaként, azaz egy új kulcs bevezetéseként interpretálta."

MUHAHAHAAAAAAAAAAA.......

reggel, délben, este.......

Kivlov 2011.09.22. 08:54:48

@Kecsbit:
400? azt hiszed a bruttó 400 az gazdag? hát, nagyon nem. max egy gyenge alsó középosztály. eleve a gazdag az nem bérből él. de ha már ilyen kirakat ügyet akarunk, hogy "fizessenek a gazdagok", akkor olyan 1,5-2M / hónál lehetne valami szolidaritási jellegű cucc. De még jobb lenne békén hagyni az SZJA rendszert és kiadástcsökkenteni végre: a segélyeknél, a rokiknál, a nyugiknál, a közszférában, az állami cégeknél.

DFK 2011.09.22. 08:56:34

Elkötelezett fideszesként mondom, hogy most nagy faszolást csinálnak Orbánék az adórendszerrel. Gányolnak és sajnos néha nem mondanak igazat. Nagyon szomorú vagyok.

rókafogta 2011.09.22. 09:01:24

@evil overlord: Tévedsz! Mert volt! Nekem is pedig a legszarabb banknál voltam ,és még arról nem is beszélve , hogy a reálhozam a hozam 20% sem tette ki.Tehát Viktorod még a hozamot is ellopta!!!!!! Ja és hol van?

Kecsbit 2011.09.22. 09:04:27

@Kivlov:
Abszolút igazad van!
Nem az mondom, hogy a 400br az gazdag, de mindenképp jobb anyagi helyzettel bar, mint a 202-es tárasi.
És tényleg hagyhatnák az adózást úgy ahogy van.
Nem értek hozzá, de az még nem megoldható, hogy nem a kiadáshoz igazítják a bevételt, hanem a bevételhez a kiadásokat?
Mint azt a rendes, normális életben az emberek teszik!
És tessék a kiadásokat csökkenteni, és egy alkalmas APEH behajtó rendszert kialakítani.

paráznabillegető 2011.09.22. 09:05:41

TÉVEDÉS!!!
A KÖRNYEZET TELJESEN KISZÁMÍTHATÓ: FORINT SHORT A KELL JÁTSZANI!

Din Serpahis 2011.09.22. 09:08:26

Bruttó 400 röviden és tömören lóf*szra se elég.

Kivlov 2011.09.22. 09:22:25

@Kecsbit:
a logika kicsit sántít, mert ez alapján meg a 202es jobb anyagi helyzettel bír, mint a 100as vagy a 120as...
De a ktg.vetés tervezés az okés. Egyértelmű, hogy annyit kellene szétosztani, amennyi befolyik. És nem szabadna mínuszosra tervezni. Minimum nullásra, de inkább plusszosra...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.09.22. 09:30:24

Én csak azt nem értem, hogy ha:

- a 202 ezernél kevesebbet keresőket kompenzálják ÉS
- a megnövekedett minimálbérmiatt a vállalkozásokat kompenzálják ÉS
- a 202 ezernél többet keresőket megadóztatják

akkor mi értelme volt az egész átrendezésnek?

tomwar 2011.09.22. 09:33:34

@evil overlord: "Milyen lenyúlás? A kormány adta, a kormány elvette.
Magyar állampapír vétele x %-os kezelési költség mellett (az elején volt vagy 6-8%) nem lehet más mint veszteség az állam számára (az állami nyugdíjbiztosító ezt jóval olcsóbban meg tudta volna tenni). Azonban ha nem legalizált lopás a cél, akkor is az implicit államadósság explicitté alakításáról van szó, és a pénzügyi zsenik az előbbit nem nagyon nézik. "
Mindig imadom az ilyen alapos megfogalmazasokat...
1. TORVENY rogzitette a kezelesi koltseg merteket, es a vagyonkezelesit is.
2. A MANYUP-ok hozamat kb. a unit-linked eletbiztositasokkal lehetne leginkabb osszehasonlitani, mert leginkabb ahhoz hasonlo konstrukcio, erosen szabalyozott lehetosegekkel (2008-ig KIZAROLAG magyar allampapirba fektethetett, es amikor felvasaroltak egy halom reszvenyt, jott a valsag. Azok, akik kockazati, vagy kiegyensulyozott portfolioba fektettek, es beken hagytak, 2-3 ev mulva, ha elolvastak az eves szamlalevelet, megallapithattak, hogy a vesztesegeik ledolgozasra kerultek, akik panikszeruen atleptek a tisztan allamkotvenyekkel operaloba, meg zommel most is csak pilloghatnanak...nem is kaptak atlepeskor realhozamot.)
3. Az, hogy a bevezetes okozott veszteseget, egyertelmu, de ezt nem hitelbol kellett volna finanszirozni, hanem atalakitassal. 1997-ben vezettek be, szerinted ki kormanyozott 1998-2002 kozott? Mit javitottak a rendszeren? Semmit...
4. Ha pedig meg erzel eleg kesztetest magadban, szolj a cseheknek, hogy milyen hulyek...csak valahogy az az erzesem, magyar szajbol furcsa tanacs lenne...a GDP adatokat elnezegetve...

Elijah_Baley 2011.09.22. 09:36:18

@RAMBO: eccerű, így készül a kommunizmus fideszmódra :)

Kivlov 2011.09.22. 09:37:05

@RAMBO:
Az, hogy a kompenzáció jövőre eltűnik és akkor végre mindenki fog adót fizetni, akármennyit is keres...

Kivlov 2011.09.22. 09:37:58

@tomwar:
és 2002-2010 között mit javítottak a rendszeren dupla annyi idő alatt??? :D

radala 2011.09.22. 09:45:36

@martonx: Szerintem nincs egészen igazad. Az én fizetésem is fölötte lenne az átlagnak, meg nem is élek otthon, mégis én akkor mondtam, hogy soha többé Fidesz, amikor azt láttam, hogy elveszik az adójóváírást és helyette a félszuperbruttót is. Szerintem ez drámaian igazságtalan lenne. Nekem ez a megoldás, hogy a kiesett nettót körülményesen, de visszaadják, ha messze nem is tűnik ideálisnak, de egyrészt igazságosabbnak (bocsánat az igazságosság az rossz szó, az egykulcsos adó volna az igazságos, nevezzük inkább méltányosnak) és főleg jelentősen fehérítőbbnek tűnik, mint az előző rendszer.
Szerintem komoly ösztönző egy csaló vállalkozásnak az, hogy ahhoz, hogy kevesebb nettót adjon hivatalosan, ahhoz vállalnia kell, hogy az alkalmazottai plusz egy nyilatkozatot tesznek, hogy isten engem úgy segéljen nem kapok egy vasat sem sehonnan.
Ha én zsebbe fizetném az alkalmazottaim fizetésének egy részét ezt nem merném megreszkírozni, mert az tuti, hogy nem jó stratégia, ha gyakran látják az apehnél a cégem nevét...
Szerintem ez az ötlet jó ötlet. De belátom, hogy nem mutat az egyszerűsödés irányába. Mindenesetre a söralátét fontos ígéret, de szerintem a méltányosság a valóban szegényekkel übereli ezt az igényt...

belekotty 2011.09.22. 09:45:58

@Kivlov: "De még jobb lenne békén hagyni az SZJA rendszert és kiadástcsökkenteni végre: a segélyeknél, a rokiknál, a nyugiknál, a közszférában, az állami cégeknél. " - megint rá vagy kattanva a nyugdíjasokra. A szüleid nyugdíját mindenképpen meg kellene vonni, mert sajnos összehoztak téged. :-((

Kecsbit 2011.09.22. 09:50:45

@Kivlov:
Nem-nem!
Pont azt mondom, hogy a 202e kereset ma még nem annyira nagy bér, hogy azt még meg keljen sarcolni.
És, ha kerestek egy 2012-es bérkalkulátort, kiedrűl, hogy 215e az a határ, amitől az ember nem bukik jelen állás szerint (ami csak ma délutáni él :-) ), szóval szuper br. ki, jóváírás eltörölve.
Tehát ha bevezetnek valamit, azt a kis pluszt veszik el ami maradna. És akkor hol marad a reálbér emelkedés ???

Belpo 2011.09.22. 09:54:06

@tölgy:
mivel pontosan tudom évről évre mennyit keres egy orvos vagy pedagógus, írását figyelmen kívül hagyom,
továbbá rendszeresen "tájékoztatnak" a világ egyik legnagyobb bankcsoportjának magyarországi fejleményeiről :), ahol szegény beosztottak pontosan tudják mekkora lóvékat akasztanak már középtől felfelé.(bejelentve)
Amúgy a kérdés arra irányult, melyik munka tekinthető értékesnek.

Kivlov 2011.09.22. 09:56:45

@belekotty:
Hiába buz*lsz. Nincs fedezet a jelenlegi 3 millió nyugi ilyen mértékű nyugdíjának kifizetésére. És nem azért mert sok a nyugdíjuk (bár olyan is van, akinek sok). Hanem mert sok a nyugdíjas, kevés az adófizető. Ennyi. Ezen nincs mit vitatkozni.

moncayo 2011.09.22. 10:01:34

@Lew Archer: Helyes! Éljen a munkás-paraszt hatalom. Államosítani! Takarítónőt az igazgatói székbe! Éljen Kádár! akarom mondani: Orbán!

VT Man 2011.09.22. 10:08:30

"meghaladó jövedelműek számára előírt átmeneti jellegű hozzájárulás (ÁJH) ad egy vajszínű árnyalatot.
Az ÁJH-t még nem konkretizálta Matolcsy György minisztériuma, így az vélhetően kitűnő lehetőséget kínál majd egy újabb bejelentésre."

Érdekes, hogy én a rádióban tegnap már frissebb információkat hallottam, ha igaz.

Ezek szerint 202 ezer alatt kivezetik a szuperbruttót (nincs többé 1,27-es szorzó), felette viszont sávosan marad.
Tény, hogy ez valóban két kulcsnak felel meg, 202 ezer felett a mostani kulcs, alatta viszont valódi 16% lesz.

Egy dolgot azért még nem értek: az SZDSZ-utód LMP hogy a francba kampányolhat az egykulcsos adó ellen? Ezek meghasonlottak?

VT Man 2011.09.22. 10:09:30

@Kecsbit:
"Tehát ha bevezetnek valamit, azt a kis pluszt veszik el ami maradna. És akkor hol marad a reálbér emelkedés ??? "

Részben jogos, de a reálbér emelés NEM az állam feladata a magánszektorban!

VT Man 2011.09.22. 10:11:19

@tomwar:
"4. Ha pedig meg erzel eleg kesztetest magadban, szolj a cseheknek, hogy milyen hulyek..."

A csehek most fogják bevezetni az egykulcsos adót. Annak is tapsolsz, ugye?

SünBalázs 2011.09.22. 10:31:33

@evil overlord: "A kormány adta, a kormány elvette."
Alapvető hiba - mondhatni még az előző rendszerből maradt gondolkodás terméke.
Nem az állampolgár van a kormányért, hanem fordítva. Azért nem írtam, hogy az államért, mert jó esetben (pl. demokrácia) a kettő nem esik egybe.
Igen, hajlandóak vagyunk lemondani az általunk megkeresett javak egy részéről bizonyos jól meghatározott és közös célok érdekében. DE, tagoltan mondom, hogy megértsd, SOSEM VOLT A KORMÁNYÉ

Devil 2011.09.22. 10:35:09

@STX Joe: Hogy jon ide az LMP? Itt arrol van szo hogy be se kellett volna vezetni, es amikor 1 ev utan kivezetik ugy hogy kozben folyton letagadjak az eleg vicces. Vagy inkabb dilettans.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.09.22. 10:36:53

Te rémhírterjesztő ellenfülkeforradalmár! Reszkess!
A Vezér megmondta, hogy ez nem új kulcs, tehát nem kulcs és kész.
index.hu/belfold/2011/09/22/orban_letolta_giro-szaszekat/

EMU 2011.09.22. 10:38:27

Mi van, szabin van a fidesz összekötő? Ennél vaskosabb szerecsenmosdatásra már nem is telik?

tomwar 2011.09.22. 10:46:15

@Kivlov: Ha, ha csak azt nezzuk, hogy eltoroltek a kotelezo belepest, az altalam is emlitett 2008 (utobb kiderult, rendkivul rosszul) idozitett reformot, a valsag kovetkezteben kialakult helyzet miatt lehetove tettek azok szamara a visszalepest, akiknek nem volt idejuk kivarni a stabilizaciot, es realizlni voltak kenytelenek az arfolyamvesztesegeket...stb.
A finanszirozasi oldalarol mar joval kevesebbet tudnek emliteni...sajnos.
DE! Ez nem mentesiti a jelenlegi kormanyt, aki nem a kormanyprogramjaval (en nem lattam...csak valami vicces szorolap felet idiota mazzal, trikolorba bujtatva, hogy tetszen a szelsobb-jobbnak is...), hanem epp az elozo regnalasanak az eredmenyeivel reklamozta magat.
Szoval most, hogy valaszoltam a kerdesedre, elarulhatnad: hol szerepelt a kormanyprogramban a magannyugdij-penztarak felszamolasa (az onkentesen visszalepteket azt ne kezd el mantrazni legyszives, az szimpla zsarolas volt) ?? Kezdeskeppen. Ja, es a Varga Mihaly altal NEM fellelt csontvazakat is kihagyhatjuk a paklibol.
Kezdhetjuk, en keszen allok! (legalabb annyira, mint a FIDESZ a kormanyzasra!)
A tobbi olvasonak jo szurkolast!:-))

SünBalázs 2011.09.22. 10:50:55

@evil overlord: Ember! kellett hozzá egy válság, egy új generáció, meg 21 elszarakodott év, hogy egyáltalán tényleg elkezdödhessen valami szélesebb körű társadalmi vita. mert az az alapja annak, hogy egy valóban más rendszer kezdjen kialakulni. 10 millió embernek óriási a tehetetlensége. nézz körül, ha csak 5-en vagytok egy cégnél, hétfő reggel bemegy a főnök, mindenkinek a szemébe néz, és azt mondja, más az irány. és úgy lesz. egy ötszáz fős cégnél, már hónapok, néha egy egész év telik el, mire valami új rendszer működőképes lesz, és mindenki érti az új játékszabályokat.
Sajnos, az elmúlt években egyik kormánynak-pártnak sem volt érdeke, hogy az új játékszabályok tréningelésébe (társadalmi viták, fórumok, párbeszédek, oktatás, pártatlan tájékoztatás) időt-energiát fektessen. az új játékszabályoknak pedig az adózás is része. Itt vagy például te, aki még mindig azt hiszed, hogy minden anyagi javak legfőbb tulajdonosa az állam, és azt hiszed az állam azonos a kormánnyal. neked például nagyon jól jött volna egy tréning arról, hogy a kapitalizmus (még ha szociális piacgazdaságnak hívják is, mint a hatályos Alkotmányban) nem erről szól. És igen, egy új rendszer felépítésekor kellenek társadami viták, mindenről. még az adózásról is... sajna, kicsit le vagyunk maradva, de jobb későn, mint soha.

Olvasgass egy kis Federalist Papers-t, ha már egyszer OV is az Egyesült Államokhoz hasonlítja a mi kis országunkat...

SünBalázs 2011.09.22. 11:03:14

@STX Joe: az egykulcsos adó önmagában semmit sem old meg.
javaslom, nézegesd:
www.langlophone.com/20100526_edition/20100526_EU27_data_table_flipped.pdf
According to a 2010 study[33] published in the Brussels newspaper L'Anglophone, the tax burden for typical workers in Central and Eastern Europe's "flat tax" countries is slightly higher (40.3% versus 40.2% of the total cost of employment) than that of the progressive systems elsewhere in the EU. "Slovakia has a “flat tax” rate of 19%," wrote the authors,[34] "but its employers pay a 35.2% contribution to social security (higher than the 34.8% in Belgium) and, in addition to the flat income tax, employees have 13.4% deducted for social security (also higher than the 13.07% in Belgium)," adding that a typical Slovak worker's Tax Freedom Day is a day later than a Finnish worker's.

tomwar 2011.09.22. 11:15:47

@STX Joe: Na, hogy ertsd: NEM az egykulcsos ado a baj. A gazdasagi kornyezet, a bevezetes modja, stb. Ha peldaul a bruttora szamitod (mint altalaban) az adoterhelest, kiderul, hogy a 17%-os kulcs (2010 also adosav) valojaban 21.6%. Tehat: ha csinalsz egy egykulcsos adorendszert, es kivezeted vele egyutt a szuperbrutto, akkor 21.6% egy kulcs eseten NEM valtozik a netto fizetes. Egyszerusitettel? Igen? Tobb maradt azoknak, akik eddig a felso, 32%-os kulccsal adoztak? Igen. A csoroknak kevesebb lett? Nem. Rendben, el lehet kezdeni az adojovairas kivezeteset, evente lefaragva, cserebe a 21.6%-os kulcsot lehet csokkenteni.... Ez csak egy hirtelen otlet, de megfontoltabbnak tunik...(na jo, elfogult vagyok)
Szoval lehet egy kulcsot ertelmesen is bevezetni.

Jartam eleg sokszor a cseheknel. Eleg ertelmesen csinaljak a dolgaikat...szoval fogalmam sincs az ottani egykulcsos ado bevezetesenek gazdasagi hatastanulmanyairol...de mival az itthonirol sincs, nem erzem hianyat.
Ha alaposan atgondoltak, am legyen. Tapsolni miert nekem kellene ? Arra ottvan a csehek...akik hozzank kepest nem is allnak csehul...:-((

belekotty 2011.09.22. 11:57:21

@Kivlov: Ez igaz, de erről nem a nyuggerek tehetnek.

becsoccsent 2011.09.22. 12:19:48

minimalberes vallalkozastulajdonos vagyok.

havonta 70e forintot akkor is ki kell(ene) fizetnem, ha semmit nem keresek.
haromszazezer forint bevetelt kene termelnem ahhoz, hogy szazezer forintot hazavigyek.

jelenleg.

ha ram is vonatkozni fog a dolog, jovore csak aznap leszek bejelentve, amikor a konkret munka tortenik, illetve amikor a szamlat kiallitom.

bekaphatjak.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2011.09.22. 12:50:12

semmi szükség nem volt kormányváltásra, ezek pont oda jutottak ahol elődjeik tartottak. Ajándékul kaptunk egy új állampártot vagy pártállamot kinek, hogy tetszik, valamint 0%-os növekedést, létbizonytalanságot. Az, hogy mit pofáznak közben egyre inkább érdektelen, az adóterveik maximum fél évet bírnak ki, utóbbi időben pedig napokat. Komolytalan amatőr a fidesz, tényleg vissza kell hozni a Bajnai-Oszkó párost.

Kivlov 2011.09.22. 14:45:58

@belekotty:
És?
Azt kéne megérteni végre hogy öregszik a társadalom, a naplopó c-k szaporodnak. Ergo a potenciális eltartottak száma nő, míg az eltartóké jó esetben stagnál, de inkább csökken.
Így 2 lehetőség marad: halálra adóztatjuk az eltartókat, akik vagy maguk is rászorultak lesznek egy idő után emiatt, vagy majd nem fizetnek adót, átmennek a szürkegazdaságba / feketébe.
Vagy pedig csökkentjük az eltartottaknak nyújtott állami összegeket. Lehet válogatni…

2011.09.22. 14:46:54

@evil overlord:

"Valóban nem, mert én nem igazán tekintem megtakarításnak a mnyp-t (ui. nem önkéntes)."

Ez megmosolyogtató.
Maradjunk annyiban, hogy megtakarítás. Mi más lenne?
Az, hogy nem önkéntes teljesen lényegtelen. Azt a pénzt így is, úgy is elvonják.

Kivlov 2011.09.22. 14:47:30

@becsoccsent:
neked is megéri vállalkozni, menjél el alkamazottnak...

bozon 2011.09.22. 15:53:22

"a munkavállalók nyilatkozhatnak a NAV felé arról, hogy valóban minimálbért keresnek, és más jövedelmük nincsen, ekkor valamiféle kompenzációban részesülnek"
Túl azon, hogy a kormány adópolitikájáról lassan már beszélni sem érdemes, mert az értelem szikrája sincs benne, ugye, jól látom, hogy ezzel a munkavállaló is érdekeltté lesz téve a zsebbe fizetésben? Ilyen ország miért van?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.09.22. 15:57:54

@bozon:
Oszko Peter eppen az ellenkezojetol fel.
hazaeshaladas.blog.hu/2011/09/21/gyorsdiagnozis_a_hazai_adopolitikarol
"Ahogy jeleztük viszont, kalkulációinkban nem tudtuk figyelembe venni a kormányzat azon legújabb, improvizatívnak tűnő ötletét, mely szerint az egykulcsos adóval rosszul járó milliók külön kérés és regisztráció esetén kompenzációt kaphatnak az adóhatóságtól, már csak azért sem, mert komoly kétségeink vannak, hogy egy ilyen lehetőséggel a foglalkoztatottak ilyen tömege tudna és akarna élni."

Nem akarnak elni vele. Ilyen aron nem kell a kompenzacio.

becsoccsent 2011.09.22. 16:34:55

@Kivlov: oke. hova?

es mi lesz a tobbi tobbszazezerrel?

Kivlov 2011.09.23. 09:33:27

@becsoccsent:
Ahova akarsz. Az a baj, nálunk nagyrészt nem az vállalkozik, aki az átlagnál tehetségesebb, termelékenyebb, hanem aki alig akar adózni. mindegy hogy kényszerből vagy nem. És akkor még sírnak, hogy sok a minimálbér-emelés. lóf*szt.

becsoccsent 2011.09.23. 14:12:04

@Kivlov: ja, hogy hulye vagy. bocs, hogy feltartottalak.

Kivlov 2011.09.24. 07:57:46

@becsoccsent:
???
ha nem kellesz mint munkavállaló (ergo a munkáltatók szerint nem termelnéd ki a ktg-edet (+ egy kis hasznot), akkor miből gondolod, hogy ezt vállalkozóként meg tudod tenni? ahol (jobb esetben) nem csak a magad ktg-ét, hasznát kell megtermelned, hanem az esetleges alkalmazottadét is. Ja, hogy, mert így lehet gazemberkedni az adóval és így könnyebb? szomorú...

Lew Archer 2011.09.24. 15:21:39

Amennyiben az egykulcsosság kritériumának azt tekintjük, hogy a bruttó jövedelem - SZJA arány minden sávban pont azonos legyen, akkor a 202e Ft fölött megmaradó félszuperbruttóval nyilván kétkulcsos az idei rendszer.

Ha ugyanezzel a mércével mérjük az eddigi adózást, akkor mi a helyzet?

2010-ben 80 ezer forintos fizetéshez 2,7 % SZJA, 150-hez 11,5 %, 200-hoz 14 %, 400-hoz 25 %, 600-hoz 30,2 % tartozott.

2011-ben ugyanezek a számok 80-nál 5,2 %, 150-nél 12,25 %, 200-nál 15,8 %, 400-nál 20,32 % és 600-nál 20,15 %.
Itt sem volt azonos az adóterhelés, de érdekes módon eddig nem volt senkinek baja az egykulcsos elnevezéssel.

A jövő évi tervek szerint pedig 202e Ft alatt 16%, fölötte pedig a félszuperbruttóval 18,16 % . Valóban nem azonos az SZJA aránya, de ez most minden eddiginél - nem kicsivel, sokkal - közelebb áll a teljesen arányos rendszerhez, szó sincs tehát arról, hogy a kormány visszakanyarodott volna a régebbi adózási szabályokhoz. 2010-ben 80e Ft és 400e Ft SZJA-ja között 9,26 -szoros, 2011-ben 3,91-szeres, 2012-ben pedig 1,135-szörös az arány, és 20% fölé nem megy semmilyen jövedelemsávban.

becsoccsent 2011.09.25. 16:01:23

@Kivlov: olvass mar vissza, te balfasz!

de inkabb ne is, ha eddig nem tetted meg, akkor most mar felesleges.

az adocsalast elmagyarazhattad volna a fentiek tukreben, de ha ertelmesen akartal volna hozzaszolni, mar megtehetted volna. igy ez csak felesleges lazitas. annak fenyeben, hogy lathatoan nem ertesz hozza, kulonosen vicces. na mindegy. igy persze neked toknyolc, hogy jovore olyan utan is kell jarulekozni, amit nem keresel meg ( mint ahogy eddig is kellett olyan utan, hogy az szja-rol ne is beszeljek ).