Kommentszűrés
’11 sze
20
09:20

A végtörlesztésről – és ezt így hogy?

Írta: night hawk

  Nem akarom feszegetni, hogy kinek a hibája, hogy így alakult (rég volt, hagyjuk), de azt azért rögzítsük, hogy jó nagy szopóágra küldték az egész országot azok, akik hagyták, hogy ilyen mértékben adósodjunk el devizában. Ráadásul úgy tették ezt, hogy voltak, akik szóltak, hogy ebből baj lesz. Ha a döntéshozók csak annyit megtettek volna, hogy az euróhitelek felé terelik a népet a frankhitelek helyett, akkor ma legalább lenne egyszerűbb „exit stratégia”, mivel az eurózónához állítólag szándékunkban áll csatlakozni. Egyébként a szakirodalomban a jelenséget (nem véletlenül) eredendő bűn (original sin) néven írták le először a ’90-es évek végén.

  Szóval valamit tenni kell az biztos, mert az egész gazdaságot több oldalról köti gúzsba a jelenlegi helyzet. Ezért fogadjuk el, hogy a rendkívüli helyzetek rendkívüli megoldásokat kívánnak. Valamint azt is, hogy nem árt kicsit a bankokat is megszívatni, mert rájuk fér. (Ez nem valami bankellenes indulat, évek óta vagy bankban, vagy a pénzügyi szektorban működő cégnél dolgozom, így belülről látom, hogyan működik a rendszer.)

  De akkor is furcsa dolog, amit kitaláltak, főleg a fene nagy igazságosság szempontjából szemlélve a dolgot.

  Eleve nem értem, miért nem azt mondjuk, hogy a felvételkori és a jelenlegi árfolyam átlagán (esetleg más arányán) van lehetősége mindenkinek végtörleszteni? Akkor tényleg osztozna az árfolyam-veszteségen az adós és a bank. Vagy miért nem azt mondjuk, hogy a felvételkori árfolyam plusz iksz forinton lehet végtörleszteni? Mi értelme van a 180-as frank árfolyamnak, miért nem 176,28974? Van, aki 140-es és van, aki 179-es HUF/CHF árfolyamon vette fel a hitelét, az egyiknek frankonként adunk 51 Ft-ot, a másiknak meg 90 Ft-ot? Aki pedig 181-es árfolyamon vette fel, annak semmit? A 200 milliót felvevő, bajba jutott adóst tényleg meg kell menteni?

  Aztán van egy olyan pénzügyi termék is, hogy zárt végű lakáslízing. Ez a konstrukció jogilag más, mint a hitel (jelzálog helyett a tulajdon van a pénzintézetnél az utolsó részlet megfizetéséig), de az adós szempontjából teljesen ugyanolyan a helyzet, mintha lakáshitele lenne. A jelenleg beterjesztett törvény szerint ők nem élhetnek majd a végtörlesztési lehetőséggel. Senkit sem hagyunk az út szélén, legfeljebb páran ott felejtődnek. Ők, amellett, hogy nem tudnak élni a lehetőséggel, a törvény okozta árfolyamgyengülés hatása miatt még rosszabb helyzetbe is kerülnek (a többi, a végtörlesztéssel élni nem tudó/akaró adósokkal együtt).

  Napok óta agyalok, hogy ezt az egészet, hogyan találhatták ki, és hozták össze, de egész egyszerűen nem bírok elfogadható (összeesküvés)elmélettel előállni. Főleg úgy, hogy vannak alternatív, életképesebb megoldási javaslatok is (egyik, másik). 

Címkék: hitel lízing svájci frank chf végtörlesztés

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr863238992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tarackos 2011.09.20. 09:31:08

"Ezért fogadjuk el, hogy a rendkívüli helyzetek rendkívüli megoldásokat kívánnak."

Nem, ne fogadjuk el! A rendkívüli helyzetek kezelése rendkívüli eljárásokat igényel nem pedig rendkívüli megoldásokat!

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.20. 09:42:39

maga milyen minőségben dolgozik a pénzügyi szektorban. a forgóajtónál köszön? ilyesmi?

Din Serpahis 2011.09.20. 09:44:08

Végtörlesztés - szinmű. Szereplők: Viki (V), Gyuri (Gy), Lézerjani (LJ)

Első szín, a szereplők bejönnek.

V: Na, Gyurikám, készen van már a költségvetési tervezet?
Gy: Igen Viki, tessék
V: Hmm hmm, nebazzmegmár Gyuri! Áfaemelés, járulékemelés? Ezt így hogy adjuk el a proliknak?
Gy: Tudom Viki, tudom, de máskülönben a nyuggereken kéne spórolni, azokat meg tudom, hogy imádod.
V: Huhh, faszom, akkor most mit csináljunk? Hívjuk be Lézerjanit, hátha van valami jó ötlete!

Lézerjani bejön.

V: Lézerjani, itt van ez a megszorító költségvetés, szerinted hogy tereljük el az emberek figyelmét róla?
LJ: Hát öööö, kell valami bűnbak, azt jól megszivatjuk, aztán a népek tapsolnak majd.
V: Hú de fasza, legyenek mondjuk a bankok, azokat utáljuk
LJ: Zseni vagy Viki, legyenek a bankok.

Na hát szerintem így kezdődött...

Viktus 2011.09.20. 09:54:54

@málnási:

padilla másnapos volt, égett a gyomra, bort ivott büszkeségében, hogy ügyesen dolgozott. felszerelte a tükröt a falra. egész alakos, szép nagy tükör volt. reggel még a fátyolkák is megnézték. lement a tapas bárba, köszönt, kért egy cruzcampot és kolbászkákat, olyat amit az asztalra kitett spiritusz égő lángocskáján kellett megsütni. felszívta a savat. szerette ezt a menüt másnaposan. sültkolbász és sör. dolores, tudja milyen nehéz fátyolkát szerezni? a pincérnő hülyén néz rá. mindegy, hagyjuk, fél óra múlva hozzon még kolbászt és sört. a belső zsebéből lapokat vesz elő, kitépett lapok egy könyvből. olvas.

:D:D:D:D:D

te orvosi felügyelet alatt tevékenykedsz?

@tarackos:

Itt kirakatmodelleket prezentálnak csak megoldásként.

Ebcsont 2011.09.20. 09:57:29

Tisztelt Szerző!
Az utolsó mondatában belinkelt két "megoldási" javaslatnak van egy-egy olyan hibája, amely miatt rosszabbak mint a végtörlesztés.
A Darvas által javasolt visszamenőleges hatályú (!) referencia kamatláb bevezetése épp az árfolyam változások a költségvetésre gyakorolt negatív hatást nem szüntetné meg.
A Surányi javaslat felett pedig szimplán eljárt az idő, ezt tavasszal még meg lehetett volna próbálni, de most amikor egyértelműen a költségvetési egyenleg elcsúszott, már nem szabad ilyen megoldással élni, hiszen ez az egyenleget rövidtávon jelentős mértékben rontja.
Továbbá a jelenlegi javaslat kapcsán a nagybankok csak "demagógiát" (lsd.: bankrendszer csődje) tudtak magukból kipréselni. Pedig a végtörlesztésből - jelenlegi formájában - bőven volna mit engedni egy komoly banki ajánlat esetén.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.09.20. 10:20:41

egy biszkubela sokkal ertelmesebb lett volna;)

Robinzon Kurzor 2011.09.20. 10:33:20

"Napok óta agyalok, hogy ezt az egészet, hogyan találhatták ki, és hozták össze, de egész egyszerűen nem bírok elfogadható (összeesküvés)elmélettel előállni."

Akkor elmondom.

Előtörténet:

Wermetől (aki amúgy egy zseniális ember volt) megtanulták, hogy a fontos témákat uralni kell, piacvezetőnek kell lenni bennük.

Így lett valamikor úgy 1996-97 táján a Fidesz piacvezető a "magyar föld megvédése" témában; néhány hónap után Torgyán csak azt vette észre, hogy ő max. annyit tud erről mondani, hogy "én is", meg "úgy van".
Így lett a Fideszből az ellenzék vezető ereje, miközben alig voltak többen az OGY-ben, mint most az LMP.
And the rest is history, ahogy mondani szokták ...

Mi van most:

Most az van, hogy van egy radikális párt, akit Fidesz az első számú (egyetlen?) potenciális kihívónak tart.
A Jobbik nem puhulhat fel (akkor vége), de a radikalizmusának olyan céltábla kell, ami nem csak tetszik a potenciális közönségnek, de vállalható is. (A cigányok a második kritériumnak nem felelnek meg.)

A devizahitelek és a bankok kiváló célpont. A bankokat utálni társadalmilag elfogadott.

Két hete, amíg a hajdúszoboszlói frakcióülés zajlott, a Jobbik bedobott valami aláírás-gyűjtési kezdeményezést, hogy viseljék a bankok a devizahitelek buktáját.

Orbánék veszélyt szimatoltak (okkal) és ott, helyben, rögtön, még a jacuzziban ki is találták a "megoldást", majd meg is veregették egymás vállát ("Miniszterelnök úr, ha szabad megjegyeznem, Ön zseniális!").

Mivel azonban a Fidesz egy bolsevik Operation Manual alapján van megszervezve, már senki nincs, aki közbe merne szólni, hogy ezt így talán nem kéne, mert többe kerül a leves mint a hús, meg egyébként is.

Hát így történt.

vazallus 2011.09.20. 10:46:32

www.youtube.com/watch?v=zU1AoCBPYlA
Ezt javaslom mindekinek megnézésre.
Szánalmas amit a kormány devizahitelmentés címen művel. Folyamatosan borítják be a forintot, miközben olyan megoldásokat kínálnak amikkel az emberek nem tudnak élni.
Szánalmas dilettáns banda. A gazdaságpolitikájuk vicc kategória. Szokás a jobbikot dilettánsnak mondani, de ezekhz képest a jobbik programja fényévekkel logikusabb és összeszedettem. A duma megy. Befelé a nagy bankellenes szöveg, kfelé meg a szánalmas pitizés az osztrák bankok felé, hogy úgy se fog ez segíteni senkinek. Inkompetens Gyurcsányi színvonalú banda.

vazallus 2011.09.20. 10:55:18

@Robinzon Kurzor: a bankok ténylegesen pofátlanul jártak el. Ráadásul törvényellenesen. Épp most fognak tömeges perek indulni emiatt ellenük. Az egyoldalú szerződésmódosításokat már egy bank esetében törvényellenesnek nyilvánította a bíróság. Azt nem értem hogy abból miért nincs még nagyobb balhé, hogy nagyon úgy tűnik, hogy a bankok ráadásul nem szenvednek el vesteséget a devizaárfolyam változásán, ugyanis a kihelyezett pénzt nem saját devizalapú kölcsönből fedezték. Az egyetlen megoldás a felvételkori árfolyamon forintosítani, forintkamatokkal újraszámolni (hogy ne járjanak rosszabbul a forintban eladósodottak). Az ország így kikerülne abból a helyzetből, hogy nincs önálló monetáris politikája mert a devizahitelek gúsba kötik a kezét. Ha nem oldják meg, akkor jövőre 0% lesz a gazdasági növekedés, mert akik bentraadanak a devizahitelekben, azoknak még szarabb árfolyamon kell majd valószínűleg törleszteni. Ennek semmi köze ahhoz, hogy szeretem vay nem a bankokat. A bankok részben bizonyítottan r észben vélhetően komoly csalásokat és törvénytelenségeket követtek el. Ezért minden országban komoly büntetés járnak. Egyelőre csak nálunk nem. A kormány itt bajban van, mert nem segít rajta, az ami máshol igen. Hogy mást mond, mit amit tesz. Ha a devizahitel kérdést nem oldja meg, az országot nem tudja növekedési pályára állítani és akkor annyi a nagy háborúnak ami persze megint csak szóban létezik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.09.20. 11:08:51

"Ők, amellett, hogy nem tudnak élni a lehetőséggel, a törvény okozta árfolyamgyengülés hatása miatt még rosszabb helyzetbe is kerülnek (a többi, a végtörlesztéssel élni nem tudó/akaró adósokkal együtt)."

A szolidan zarojelezett tetel kabe az adosok 80-90%-at jelenti.

Tehat for the record:
- A Fidesz megszivatta a devizahiteleseket a bankadoval, ami megakadalyozta, hogy a kamatszint leessen a svajci frank kamatanak esesevel egyutt
- Aztan most megszivatja a devizahitelesek 80-90%-at, akik nem tudnak vegtorleszteni azzal, hogy hullamvasutra kuldi a forintot, megakadalyozza a felminositest es a magas orszagkockazat miatt tovabbra is magasan tartja a kamatokat.

Nem ertem, a felduhodott devizahitelesek miert nem vonulnak buzbombakkal meg a Parlament ele.

Alapvető élelmiszer 2011.09.20. 11:16:45

@Robinzon Kurzor: Tegyük hozzá, hogy ez a lehetőség kapóra jön a tehetős közép és felsőosztálybelieknek, akik adják a FIDESZ bázisát. Ő nekik most be lehet nyalni a langyos szarig, hiszen kiugorhatnak most, amikor a bankrendszerre rá fog dőlni a hitelkártyavár. Mert ha dől, a bank sem hülye, hogy nem fogja továbbterhelni. Csak éppen azok, akiktől lehetne még mit elszedni, azok már rég a partvonalról röhögnek, mert ők 180-nak kiugrottak. A többieknek meg majd száll apáról-fiúra az adósság.

Ja, és meglepő módon valamiért Rogán "kiskirály" Antal, Lázár "akinek nincs semmije, az annyit is ér" János is CHF-ban van eladósodva. Nahát...

Robinzon Kurzor 2011.09.20. 11:18:09

@vazallus: Részben igazad van, részben meg -- láthatóan -- nem érted, hogyan működik a bankrendszer.
Mivel a bank nem a saját, hanem az ügyfelei pénzét helyezi ki hitelként, ezért a bank ne is bukjon semmit az árfolyam (vagy egyéb) különbségen, mert azt nem ő bukja, hanem a betétes.

A bankok szívatása, bármennyire is lenne morális vagy akár jogi alapja, egy minimális szinten túl egyszerűen visszaüt a gazdaság egészére.

Nem véletlenül hívják őket pénzügyi közvetítő rendszernek, ráadásul hatástöbbszöröző funkciókkal, amelyek mindkét irányban nagy áttétellel működnek.

Ebből meg az következik, hogy -- az öntökönszúrás minősített esetét nem számítva -- nem feltétlenül a (vélt vagy valós) felelősség arányában lehet osztani a helyreállítás terheit.

Ez van.

SvenH. (törölt) 2011.09.20. 11:23:00

@Alapvető élelmiszer: Lazer Janos bevallottan CHF bankbetetje van
attol meg el lehet adosodva CHFel az csak azt jelenti hogy egy mocskos spekulanst fognak kisegiteni az adofizetok penzen

leirta rendesen a cikk szerzo hogy 200 millara is ervenyes
nem latja a Matolcsy hogy legegyszerubben ugy lehetne limitalni ha azt mondanak hogy mindenkinek csak max 3 millat vagy max 25% -ot engedunk el?

Cogito.t 2011.09.20. 11:29:40

Darvas elmélete nem lenne rossz, csak az a gond, hogy ez is csak egy szűk réteg számára elérhető, mert a deviza hitelesek jó része a jelenlegi feltételekkel nem hitelképes és/vagy a fedezetül szolgáló lakás - a nyomott piaci árak miatt - nem biztosít megfelelő/bankok által elvárt "fedezeti értéket"!

Lábszár Ervin 2011.09.20. 12:27:00

@Robinzon Kurzor:
"a bank nem a saját, hanem az ügyfelei pénzét helyezi ki hitelként..."

Ez bizony tévedés. A bank saját maga által kreált, valós fedezet nélküli devizát helyez ki hitelként. Ha úgy tetszik pénzt állít elő a semmiből. Szarul hangzik mi?

Robinzon Kurzor 2011.09.20. 12:47:35

@Lábszár Ervin: Te legalábbis ennyit értesz az egészből; ezt mondták neked, te meg elhitted.
Youtube-műveltség rulez.

balint60 2011.09.20. 13:11:54

"Senkit sem hagyunk az út szélén, legfeljebb páran ott felejtődnek" - írja jóhiszemű szerzőnk, aki bizonnyal nem olvasta Matolcsy osztrák kollégájának írt levelét, amelyben azzal nyugtatgat, hogy az egymillió hiteles mintegy 10%-a tud majd a lehetőséggel élni.

A maradvány "pár" embernek pedig a tőkerésze és kamata is az egekbe megy az újabb nem-ortodox ötlet keltette forintgyengülés miatt.

"Milliók egy miatt?" - hangzott el a Tragédiában. Valóban, milliók (mert a tőzsdét, árfolyamot, kamatemelést, kockázat növelését, hitelezés befagyasztását stb milliók fogják megszenvedni) 100ezer ember miatt? Ennyire futja az OV-kormány "országvédelmi" eszközeiből?

Lábszár Ervin 2011.09.20. 13:13:17

@Robinzon Kurzor:

Hitelpénz - nem hiszem el, hogy nem hallottál róla.
Egyébként wikipédia.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.09.20. 13:14:03

@Robinzon Kurzor: A takarekszovetkezet az aki gyujt 100 forintot es ki tud helyezni 100 forintot a tagoknak. A bank penzt teremt, tehat mondjuk minden 8 ft-nyi bankbetetbol hitelezhet 100 forintot. Ezt az aranyt (8/100) szokta a jegybank szabalyozni.

@vazallus: ha a monetaris politika celja az lenne, hogy inflaljuk el a forintot, akkor jogos a problema, hogy guzsba van kotve a politika keze. Viszont, ha a cel az eros forint lenne, akkor a novekvo arfolyam akar a kivanatos cel is lehetne es egybevagna a devizahitelesek es a kormanyzat akarata. Az mar mas kerdes, hogy a strukturalis atalakitasok hianya es a feleslegesen eltapsolt penzek (nyugdij megtakaritas, ami nem is az allamositott szamlak miatt gaz, hanem az a resz, amit mar tavaly evvege ota az allam nem utal tovabb a maganpenztaraknak) miatt, most az inflalas forgalmiadotobbletet afa emelessel akarja behozni. Az a baj az emelessel, hogy ez megint egy olyan plusszforras, ami lofaszt nem er, ha nem alakitanak at valamit nagyon, hiszen egy ev mulva meg lejjebb kell tornazni a hianyt es arra nem lehet megint az a modszer, hogy emeljuk az adokat. Illetve szerintem az adoemeles is megoldas lehetne, ha latnad mogotte a megujulast segito folyamatokat.

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2011.09.20. 13:30:03

Lehettek volna jobb megoldások is, de a Kormány előbb üt, aztán kérdez. A bejelentéskor úgy tűnt, hogy egy szépen hangzó mondattal meg lehet oldani mindenki problémáját. Ezért aztán fel sem merült, hogy tévében nem kommunikálható bonyolultságú szabályt alkossanak. Aztán elkezdtek számolni... abból lett ez: a problémát nem oldja meg, hanem súlyosítja, de legalább kommunikációsan nem vonultak vissza.
Volt már ilyen (igyirnankmi.blog.hu/2011/09/19/ongol_21) és lesz ilyen még.

Robinzon Kurzor 2011.09.20. 13:52:35

@pancho_sanza: "A bank penzt teremt, tehat mondjuk minden 8 ft-nyi bankbetetbol hitelezhet 100 forintot."

Nem egészen: kevered a jegybanki tartalékrátát a szavatoló tőke követelménnyel.

A bank minden betett 100 Ft-ból hitelezhet (100-x) Ft-ot, ahol x a jegybanki tartalékráta.

A hitelezésének ezen kívül a bank tőkéje szab határt: a kockázattal súlyozott kitettség legalább 8%-át el kell érnie a szavatoló tőkének.

A pénzteremtés nem a bank, hanem a bankrendszer szintjén működik, hiszen a kezdeti 100 Ft-ból kihelyezett mondjuk 95 Ft (pl. egy szállítói számla átutalással való kifizetésével), tehát a másik bankban keletkezik 95 Ft forrás, amiből a tartalékkal csökkentett összeg megint kihelyezhető. És így tovább.

"A takarekszovetkezet az aki gyujt 100 forintot es ki tud helyezni 100 forintot a tagoknak."

Nem. ;-)
A takarékszövetkezet nem csak a tagoknak ad hitelt (az a hitelszövetkezet), és rá is pont a fenti szabály vonatkozik.
Más kérdés, hogy általában jóval óvatosabban működnek, sokkal egészségesebb betét/hitel aránnyal.

Robinzon Kurzor 2011.09.20. 13:57:56

@Lábszár Ervin:

Attól, hogy Wikipedia, még nem biztos, hogy érted ;-)

A megfelelő Wikipedia szócikkből az is kiderül, hogy a Föld amúgy lapos és minden ezzel ellentétes állítás a tuggyukik globális összeesküvése.

OFF:
Kurva jó a nicked, cserélünk? ;-)

Lábszár Ervin 2011.09.20. 14:05:32

@Robinzon Kurzor:

Ezt hívják a pénz multiplikálásnak, tehát nem áll a kibocsátott hitel mögött a betétesek pénze, mint fedezet. Vagy ezt már mondtam?

Robinzon Kurzor 2011.09.20. 14:14:50

@Lábszár Ervin:

De áll.
Ha én kapom a 95 Ft-ot átutalásként a bankszámlámra (ami a túloldalon folyószámlahitelből jött, mondjuk), akkor az az én pénzem, mint betétes.
Nekem az jár, ha odamegyek a pénztárhoz.

A multiplikálás a tranzakciókkal jön létre, azzal, hogy használják a pénzt -- nem pedig azzal, hogy a bank önmaga a mérleg eszköz oldalát megszorozza egy tetszőleges számmal.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.09.20. 14:30:02

bankárkormány ez is, ne legyünk naivak, persze a proliknak el lehet adni a bankadót is, ezt is

Bell & Sebastian 2011.09.20. 15:19:52

@Robinzon Kurzor:
Hát baszki, a 3 dolláros lóból akkor hogyan lett 3 ezer dolláros ló 1850 óta? :)))

Meg a háromhatvanas kenyér, az hol van, a holdban?

Kabbe (törölt) 2011.09.20. 15:40:19

"Magyar, ne lopj!"...egyszerű oszutrák közmondás.

Google 2011.09.20. 15:48:59

Szeretem azokat, akik bár tudják, bankokkal kötettek ezek a szerződések, mégis a Parlament elé küldenék az embereket. Ott hőzöngjenek, ne a szegény édesanyám beteg bankárokat zavarják...
Csak az felejtődik itt el egy csöppet, hogy az emberek nagy része, tudja, ki miatt szív. Ki emelte folyamatosan a kamatokat a bankadó megszületése előtt is; ki nem hitelezett a bankadó megszületése előtt sem, mert már csak azt várta, hogy havonta mind többet és többet kérhessen! Ez egy ilyen terméknek született... Most jobbat nem tudtak kitalálni. Csak a kamatrabszolgaságot, a gyengébb államoknak pedig az IMF-t. Ha már nincs bankóprése sem az illető államnak.
Azok, akik azzal szoktak ágálni, nekik semmi hitelük nincs, ne osszák az észt, mert fogalmuk sincs - és ezt bátran ki merem jelentem -, szóval fogalmuk sincs arról, amit beszélnek.
A kormány pedig több lehetőséget felvázolt. Rögzíteni kell az árfolyamot, ha más nem megy - három év alatt sok minden történhet.
És ha a szakértő szocik nyernek 2014-ben, csak nem fogják ráterhelni az "amit nem szégyellnek kiszámolni mértékű" kamatokat a hitelesekre. Ugye, MSZP ? - hisz mindannyian tudjuk, ti a szegényekért, nem a bankokért aggódtok!
Ha pedig a Fidesz nyer, akkor értelme nincs aggódni!
Elemi érdeke az országnak, hogy ezektől a kamatoktól megszabaduljunk, valamint attól a helyzettől, hogy banknak, adósnak nem ugyanaz az érdeke.
Mert mondja meg nekem valaki, hogy nem-e érdeke vajon a banknak az erős CHF?
Hát dehogynem. És akkor hol marad a felek közti bizalom?

jenőke 2011.09.20. 15:52:35

Az önkormányzatok adósságállománya tavaly év végén elérte az 1247 milliárd forintot. Ennek az összegnek nagyon nagy hányada svájci franc.
Ezt mind mi fizetjük. Te is.
És vannak a kivételezettek... Te nem. (én sem)
Érted már?

Bell & Sebastian 2011.09.20. 15:53:03

@Google: Úgy ám és lecserélni forint alapúra, majd elinflálni. Ennél jobbat én sem tudok.

Nem a visszafizet -en a hangsúly, hanem a cserél -en.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.09.20. 16:04:13

@Google:
"hogy az emberek nagy része, tudja, ki miatt szív. "

Az emberek nagy reszenek most probaljak megmagyarazni, hogy a bankok miatt sziv. Pedig a magyar allam miatt sziv, amely eloszor tokig eladosodott, aztan majdnem csodbement, majd bankadot vetett ki, vegul eroszakkal elotorlesztest tesz lehetove a hitelesek kis reszenek. Mindekozben korlatlan devizahitelezest tett lehetove es megengedte a bankoknak az egyoldalu szerzodesmodositast (utoljara Rogan Kepviselo Ur inditvanyara).

Mindezt ket kulon kormany alatt csinalta (Bajnaiek nem tettek keresztbe a devizahiteleseknek, legalabbis nem nyiltan) es en nem akarnam a Gyurcsany-kormany erdemeit kisebbiteni a valsag letrehozasaban. Azonban a nagy adosmento haboru kozepette ugy adodott, hogy a Fidesz-kormany is pofanverte a devizahiteleseket legalabb haromszor.

Ha devizahiteles lennek, most lenne az a pillanat, hogy vuvuzelakkal es buzbombakkal a Parlament ele vonuljak.

Alfőmérnök 2011.09.20. 16:09:08

@Lábszár Ervin: @Robinzon Kurzor: „Tegyük fel, hogy a First National Bank hajlandó teljesíteni az ön 500 dolláros hitelkérelmét. A hitelügyintéző munkatársa ki fog állítani az Ön nevére egy számlakövetési űrlapot, ellátja aláírásával, majd átadja a számlavezető pénztárosnak, aki ráemeli az 500 dolláros hitelösszeget az ön csekkszámlájára. Ezzel a bankszámlapénz-állománya 500 dollárral nőni fog. A pénzállomány is nagyobb lesz ezzel az összeggel.
Honnan származik ez az 500 dollár? A bank teremtette ezt a pénzt, hogy kölcsönadjon nekünk. De miből, a semmiből? Nem egészen. A forrás kutatása most talán nem is annyira fontos, mint az a tény, hogy a bank tényleg új pénzt teremtett azzal, hogy kölcsönt nyújtott önnek.”
(P. Heyne)

A nézetkülönbségük fő oka szerintem az, hogy mást értenek „pénz” alatt, ami nem meglepő, hiszen több értelme is van a szónak:
en.wikipedia.org/wiki/Money_supply#Empirical_measures

Bell & Sebastian 2011.09.20. 16:56:57

@Doomhammer: Egyreszt nem az, masreszt ilyesmit itt nem vesznek a nepek, hacsaknem ingyen adna, de maga egy inverz cukrosbacsi, aki a vegen meg ki is fosztana azt, akit jol leszopatott.

Ha messiast var, koztunk jart, de most svejcban tollas.

Zb74 2011.09.20. 17:02:09

@Lábszár Ervin: Kissé félreérted a multiplikátorhatás mibenlétét. Olvasd el még egyszer, mit írt @Robinzon Kurzor: az általad is hivatkozott hozzászólásában, és próbáld értelmezni a saját eszeddel (ahelyett, hogy papagájként szajkózod, amit mások mondtak neked).

Az természetesen igaz, hogy ha egy adott bankot megrohannak a betétesei, akkor bajba kerül, miután csak a betétállomány töredékét tartalékolja. A bankrendszer, illetve a gazdaság egészében azonban ettől még nem keringenek óriási fedezetlen összegek, ahogy te képzeled. A pénzmennyiség és az árufedezet összértéke között persze lehetnek kisebb különbségek - ha az előbbi valamivel nagyobb, mint az utóbbi, akkor infláció keletkezik, és ez akár tartóssá is válhat. De ha úgy volna, ahogy te gondolod - vagyis, ha a kihelyezett hitelek, ill. a forgalomban lévő (hitel)pénz kilencven-valahány százaléka fedezetlen volna -, akkor semmi perc fele alatt TELJESEN elértéktelenednék a pénz, visszaállna a cserekereskedelem, a batyuzás stb. Itt nem tartunk, a jelenlegi világgazdasági válság sem erről szól.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.09.20. 17:13:03

@Robinzon Kurzor: "Mivel a bank nem a saját, hanem az ügyfelei pénzét helyezi ki hitelként"

sajnos nem. a bank pénz hoz létre, a 10x-esét adhatja ki hitelbe, mint amennyi pénzzel rendelkezik.

Google 2011.09.20. 17:18:14

@Doomhammer:

De Maga nem az.
És ugye, Magának hiába mondom, hogy Gyurcsányék-Bajnaiék alatt is ugyanúgy szívattak a bankok. (Nem egyszer láttam síró embereket a fiókokban. Nem kell elhinnie.)
Azzal a különbséggel, hogy egyetlen megoldás nem körvonalazódott azt illetően, hogy jó, jó, ide bejöttünk, de innen hogyan kászálódunk ki.
Most pedig több lehetőség közül is válogathatunk, úgyhogy a vuvuzellát rosszabb időkre tartogatnám. Részemről.

Bell & Sebastian 2011.09.20. 17:19:12

Arról hogy sem a munka nem fedezete a pénznek (nincs), sem a jövőbe vetett hit (lesz annyi bevételem, hogy vissza tudom fizetni).
A kettő összefügg. Vissza Bretton Woodsot és lőttek az egész Rothschild famíliának.

Bell & Sebastian 2011.09.20. 17:22:33

Meg az aranyvonatot is vissza és nagypapi schwarzwaldi kakukkját, ingatlannal együtt.

Lew Archer 2011.09.20. 17:24:24

Nagyjából másfél éves hír:

"Bekeményítettek az osztrákok: csak szigorú feltételekkel adható devizahitel
2010. március 22., hétfő, 16:11

Szigorú feltételekhez köti az osztrák pénzügyi felügyelet (FMA) hétfőtől a lakossági devizahitelezést. Az FMA hétfőn közzétett iránymutatásában leszögezte, hogy a külföldi fizetőeszközben felvett hitel „tömegterméknek” nem alkalmas, csak olyan esetekben nyújtható, amikor az ügyfél az adott devizában kapja a jövedelmét, illetve ha megfelelő összegű megtakarítása van abban a pénznemben.

Az FMA el akarja érni, hogy csökkenjen – az euróövezetben kivételesen magasnak számító – osztrák devizahitelek aránya. Megtiltani nem tudja, az előírások szigorításával azonban minimálisra igyekszik csökkenteni ezt a hitelezési formát.

Az osztrák bankok mindegyikének stratégiát kell kidolgoznia és írásban beterjesztenie a felügyeleti szervhez arról, hogyan csökkenti hosszú távon a kihelyezett devizahitelek arányát."

hvg.hu/gazdasag/20100322_osztrak_devizahitel_felvetelek

civilkontrol 2011.09.20. 17:35:14

@Google:
Annak ellenére, hogy ebben teljesen egyetértünk és a fityesz most egy olyan szarkupacot igyekszik elhordani több-kevesebb sikerrel, amit nem ő telepített, sőt, annak ellenére is, hogy én jó eséllyel a szerencsés 10%-ba fogok tartozni pár hónap múlva, ez a kivitelezés eszenciája a fityeszes önfejűségnek.

Hogy a lehetőségek közül a csökkentett árfolyaamon történő végtörlesztést választják az rendben van.
De a poszt kérdése tökéletes: Ezt így hogy??!! Miért nem a felvett és a jelenlegi közötti sávban van meghatározva? Miért zárják ki a 180 fölöttieket? Mi lesz azokkal, akik nem hitelképesek és most bő nyállal slukkolják az árfolyamfaszt, amíg a bankok generálta chf igény apadni nem kezd?

@Robinzon Kurzor: ott tökéletesen leírta, hogy hogyan születhetett a döntés.
Először a nagy szavak, aztán a gondolkodás. Aztán elkezdeni szűkíteni, hogy már nekem kellemetlen az egész, az apránként pofára esők előtt.

Tisztára mint a „Senki sem jár rosszabbul”

A fityesz helyében levédetném ezeket az intézkedéseket, mert Monty Pythonék tutti ráröppennek...

civilkontrol 2011.09.20. 17:37:46

@Lew Archer:
"2010. március 22"

Pont időben :o)

Google 2011.09.20. 18:36:05

@civilkontrol:

Ja, hogy T. Anita írta ezt a posztot...aha.
Azért 180-nál már lehetett tudni, hogy ez a dolog nem a hitelesekért van. Aki még akkor is felvette, nos, reméljük, valamit még nekik is kitalálnak. Nem törleszthet, de cserélhet.
Aki pedig nem hitelképes, mondja csak, annak adjanak - még mindig, megint- hitelt?
Ne legyen inkább bérlő, vagy vegye igénybe a kormány lakópark projekt megoldását?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.09.20. 19:35:30

Egyrészt ja, a hasraütés nem tűnik szakszerűnek. A devizahitelTHM-ek zabolázása, valami jutányos forinthitelre cserélés, stb. értelmesebb vonal lehetett volna. Másrészt érdekes a sorrend: előbb gyűjtőszámlás részletfék és utána ez, hát finoman szólva sem egy koherens buzerálása problémákörnek. Mégis, azt hiszem, még nincs vége. Ezt a két kósza ötletet sem túl sokan vették igénybe/fogják tudni igénybe venni, vagyis a probléma mind lakossági adós, mind nemzetgazdasági makro oldalon marad. És erős a gyanú, hogy ha a devizahitelállomány 90% marad, akkor előbb-utóbb banki oldalon is fájni fog, Talán - hangsúlyozom: talán - most az fortyog a döntéshozói koponyaűrökben, hogy ha az összes párnacihában tárolt megtakarítás betörleszt, akkor hogyan tovább a maradékkal. De lehet, hogy majd csak jövőre esik le, és akkor kezdenek forralni, de valamit muszáj lesz csinálniuk a többivel is. Mondjuk ezzel az egésszel már magát is szívatja a kormány, a részben miatta elszálló árfolyam is egyre többe lesz, mire észbekap, az igazságos hitelesmentés pr-ja is elfoszladozik lassan, szóval minden tekintetben sikerül a legrosszabb végösszeggel zárni ezt a remek sztorit. Míg ha tavasszal azt mondták volna, hogy a felvételkori és az akkori árfolyamok középértékén kötelező forintraváltás, akkor már mindenki el is felejtette volna az egészet...

Mënyus 2011.09.20. 19:42:45

Röviden összefoglalom: ezt (is) elbaszták a fiúk.

night hawk · http://mandiner.blog.hu 2011.09.20. 20:07:04

@málnási: igen. mindig szoktam köszönni, amikor bemegyek az ajtón...

@Ebcsont: majd nézze meg, h milyen hatása lesz a költségvetésre annak, amikor az európai bíróság a bankoknak fizetendő kártérítésre kötelezi az országot...

egyébként meg Darvas javaslata a jelenlegi meglehetősen gyenge árfolyam mellett tenné valószínűleg elviselhetőbbé a törlesztést a deviza hiteleseknek, végtelenségig meg csak nem tervezzük gyengíteni a forintot...

plusz ne menjünk el szó nélkül a chf libor, és a bubor közötti különbség mellett. nem tartom elképzelhetetlennek, h hosszú távon jobban jár, aki marad a chf hitelnél... (ha én most bajban lennék, akkor átmenetileg kérném a banktól a tőketörlesztésem felfüggesztését)

Google 2011.09.20. 20:08:48

@Duce vita:

Mármint a Dimitrov-téri fiúk, akarod mondani.
Tényleg aláfűtöttek (volna) az utánuk következőknek, azt' most ők égnek!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.09.20. 20:20:43

Dátum: 2007.05.22.

www.youtube.com/watch?v=CLCokYTDNnU&feature=related

Nem is értem, miről beszél ez a kis bolsevik!!!

Robinzon Kurzor 2011.09.20. 20:43:18

@Alfőmérnök:

A First National Bank csak akkor tudja mindezt megtenni, ha forrás oldalon van 500 dolcsija (amit még másnak nem adott oda) és futja rá a tőkefedezetéből.

A First National Bank nem tudja csak úgy 500 dollárral megnövelni a mérlegét eszköz oldalon.
Ha ilyet tudna, akkor semmiféle korlátja nem lenne a pénzteremtésnek.

Robinzon Kurzor 2011.09.20. 20:48:33

@tesz-vesz: "a bank pénz hoz létre, a 10x-esét adhatja ki hitelbe, mint amennyi pénzzel rendelkezik"

Te sem értesz semmit.
Eszköz oldalon (ahol a hitel van) pont annyi van, mint forrás oldalon (ahol a betét).
A hitelpénzt nem a bank, hanem a bankrendszer csinálja azzal, hogy mozgásba hozza.

Na mindegy, biztos csak véletlen, hogy én nem ülök svejci fran adósságban, a sok okos, aki kurvára tudja, hogy mi a pálya, azok meg igen és öklüket rázzák.

Ebcsont 2011.09.20. 21:01:32

@night hawk:
Tisztelt Szerző!
Először is köszönöm a válaszát!
"majd nézze meg, h milyen hatása lesz a költségvetésre annak, amikor az európai bíróság a bankoknak fizetendő kártérítésre kötelezi az országot..."
Milyen hatása lesz? Egyszeri kiadási tétel maximum 300-400 Mrd Ft nagyságban. Ez ahhoz képes smafú, hogy egy-egy befektetői pánik hatására 400-500 Mrd Ft-tal növekszik az adósságállomány. De még egy "görögdinnye" hatására is képes jó néhány 10 milliárddal növekedni. Egyszerűen ez egy olyan jelentőségű sebezhetőségi pont, ami a magyar gazdaság fejlődését újra és újra meg fogja akasztani.
A tőketörlesztés szüneteltetése ebben a helyzetben nagyon ritkán segíti az adóst. Hiszen az csak meghosszabbítja az adós "szenvedéseit", akkor már inkább a ráolvasás! :)

Alfőmérnök 2011.09.20. 21:23:03

@Robinzon Kurzor: A bankrendszer elvileg korlátlanul tudna pénzt teremteni - ha nem lennének kötelező tartalékképzési előírások.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.09.20. 21:36:02

@poszt: "Napok óta agyalok, hogy ezt az egészet, hogyan találhatták ki, és hozták össze, de egész egyszerűen nem bírok elfogadható (összeesküvés)elmélettel előállni."

A legtöbb ilyen típusú kérdésre általában adekvát magyarázat, hogy a kormány idiótákból áll. Ha ez nem működik valamiért, akkor saját zsebre törvénykeznek. Ez a két magyarázat lefedi a döntéseik 90 százalékát. A többit kockával vetik ki.

@Lew Archer: Magyarországon 2010 év elejére gyakorlatilag leállt a devizahitelezés, keménykedés nélkül. És?

Robinzon Kurzor 2011.09.20. 21:40:18

@Alfőmérnök:

A bankrendszer igen, de nem az egyes bankok, csak úgy magukban.
Ezt a különbséget nem értik a népek.

És nem csak a tartalékráta, hanem a szavatolótőke-követelmény is korlátot jelent a pénzteremtésnek.

Viktus 2011.09.20. 21:42:53

Az mfor.hu kalkulátora szerint az NGM pontosan számolt, jövőre a 92 ezres minimálbér 60 260 forintot jelent majd a munkavállalónak, ami minimálisan kevesebb csak az idei 78 ezer forintos bruttó minimálbér után járó 60 600 forintnál. Más kérdés, hogy ez az összeg idén 100 230 forintba kerül a munkaadónak, míg jövőre már 120 475 forintjába fog. Idén a minimálbér adóéke 39,54, jövőre 49,98 százalék lesz!

www.mfor.hu/cikkek/A_magyar_cegek_kontojara_gavaller_az_Orban_kormany.html

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.09.20. 22:14:27

na, legalább már az biztató, hogy ki van mondva: ez szar! innen már csak egy ugrás a sugár.

(mondjuk megvolt a szokásos, kötelező elmúltnyolcév, hírtévés hivatkozással. de ez legyen a legnagyobb probléma! van amit úgysem lehet kinőni )

Bell & Sebastian 2011.09.21. 00:31:15

@Viktus: Naccerű, naccerű. Ezek szerint, ha elvállalok egy munkát, akkor annak díját önköltségen a következőképpen számolom ki, ha egy embernek 1 hónapig tart.
Kap százezret, szorozva kettővel, szorozva 1,27 = bruttó 257.000.

Kici nereszég, iránítászi köccég, háromszá ötveneszer, ninc áfásszámla, kap szász, marad kettöszá ötveneszer.

Naccerű, naccerű. Másznak nematok, ninc intyenepét.

csi szi 2011.09.21. 01:52:04

@.Pierre Bezuhov.: Az elmúlt 8 évben is fizettem már annyit az apehnak, mint jövőre fogok a jelek szerint, de ez nem vigasztal túlzottan.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2011.09.21. 01:57:19

arról, hogy 5 éve lett leverve a szovjet címer a szabadság téren, mikor lesz cikk?

sronti 2011.09.21. 03:21:07

Vajon a Drabik rajongó pénzmultiplikátor-ostorozók az internet melyik bugyrából jönnek elő? Valaki dobhatna linkeket, biztos szórakoztató oldalak lehetnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.09.21. 06:34:47

@Google:
"De Maga nem az."

Valóban nem vagyok az, enyhe borzongással vegyes derűvel nézem a devizahitel mizériát. A legszórakoztatóbb eleme az, amikor emberek ahelyett, hogy azt mondanák: "mekkora barom voltam", mindenféle magyarázatokat eszelnek ki. Pataki Attilától a "nem kell a növekedés" eddig a csúcs.

Mert ha eljutnának az állami döntéshozók és a hitelfelvevők is a felismeréshez, hogy mekkora barmok voltak, akkor az lehetne egy alap a cselekvéshez. A bankok nem voltak barmok, ők a kapitalizmus szabályainak megfelelően haszonmaximalizálásra törekedtek, amit nagy profizmussal végre is hajtottak.

"És ugye, Magának hiába mondom, hogy Gyurcsányék-Bajnaiék alatt is ugyanúgy szívattak a bankok. "

A bank szivat - ha megteheti. Az állam dolga, hogy ebben megakadályozza. Mit tett a Fidesz-kormány azért, hogy a devizahiteleseket sújtó extrém terhek megszűnjenek? Mert az adósmentő szabadságharccal csak emelte a terheiket vagy legalábbis stabilizálta őket magas szinten - a háború mindig drága dolog. Ahhoz, hogy a terhek csökkenjenek, azt kellett volna elérnie, hogy Magyarországot ne tekintsék olyan kockázatosnak. Amit tett és amit tesz most a végtörlesztéssel, azzal pont az ellenkezőjét érte el.

Lew Archer 2011.09.21. 06:51:37

@Viktus:

Ezért használták eddig a minimálbér körüli jövedelemsávot adóelkerülésre.

Az eddigi rendszerben az így kikerült adókat és járulékokat a többi befizető fedezte.

"A NAV adatai szerint 3 és 6 millió forint közötti éves jövedelmet 500 ezer adózó vallott be, akik 11,1 százalékos arányt képviselnek az összes adózón belül. Ellenben az összes befizetett adó 30 százalékát tőlük szedte be az állam.

Hatmillió forint feletti éves jövedelmet összesen 156 ezer adózó - az összes bevalló 3,5 százaléka - ért el tavaly, ugyanakkor ők fizették be az összes adókötelezettség 37,1 százalékát."

www.penzcentrum.hu/adozas/aki_havi_20_milliot_kaszal_az_egykulcsos_adoval.1029752.html

Vagyis 2010-es évben az adózók 14,6%-a fizette az SZJA 67,1 %-át.

Lew Archer 2011.09.21. 06:59:00

@Doomhammer:

Ne vicceljen már, egy ország a teljes pénzügyi és gazdasági politikáját ahhoz igazítsa, hogy a devizahitelesek számára erős nemzeti valutát tartson fenn és ennek rendeljen alá minden más érdeket?

civilkontrol 2011.09.21. 07:25:34

@Doomhammer:

Mondjuk ennek az éremnek van egy büszkeség oldala is.
Azért az nem lett volna túl üdvös, ha a történtek után a kormány asszisztálásával lesütött szemmel a kasszához fáradunk, mi kérünk elnézést, hogy ilyen sok fizetnivalóval terhaljük a bankszektort, majd megy tovább minden, ahogy volt.
Lett volna kormányellenes hajcihő és jogos is lett volna.

A banktaslinak szerintem csak rövid távú negativ következményei vannak/lettek volna. Az egyik ilyen, a Forint gyengülés még kapóra is jöhetett volna, ha nem bassza el a fityesz az adósmentést.

Nyugodtan a bankok nyakába lehetett volna lőcsölni a költségek egy jelentős részét, ha cserébe az egész devizafüggőségtől (kivéve az állam chf adósságát) megszabadulunk.

Ha utána előállnak egy koherens gazdaságpolitikával és kőbe vésik, hogy többet nincs szerződésben turkálás (ezzel párhuzamosan a PSZÁF elkezdi végezni a ki..ott dolgát!) akkor 2 év múlva már senki sem emlékezne az egészre, újra beindulhatna a pénzügyi közvetités.

Na de igy....

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.09.21. 08:30:48

@civilkontrol:
"Mondjuk ennek az éremnek van egy büszkeség oldala is. "

Már bocsi, de a büszkeségoldal csak lúzer keleteurópaiakat érdekli. Ez üzlet. Hiába volt a jószándékú figyelmeztetés a tapasztaltabbaktól - például a svájci jegybanktól 2005-ben - a szoci pénzügyi varázslók kulimászba nyomtak minket. A 2008-as és 2009-es majdnem--államcsőd teljesen Gyurcsány érdeme, mint ahogy a szabályozatlan devizahitelezés is. Ezt a dicsőséget ne vitassuk el tőle és csupán ezért is megérdemli a börtönt.

Azonban Gyurcsány elmúlt és másfél éve Fidesz-kormány van. A kurva nagy büszkeségből véghezvitt vagdalkozás eredményeképpen a devizahiteleseknek többet kell fizetni vagy kevesebbet?

Ez az egy dolog, ami számít.

Én nem vagyok devizahiteles, így én nem tudom a számítást elvégezni. De ugyan már, a büszke magyarok leülhetnének és kiszámolhatnák, mi volt a személyes egyenlege az adócsökkentésnek és a törlesztőrészletük emelkedésének? Nyertek vagy vesztettek? Mert az adócsökkentést nagyrészt a bankadóból finanszírozták, amit pedig a devizahitelesek fizetnek.

Viktus 2011.09.21. 09:53:16

@Lew Archer:

Így meg majd bukik a gazdaság ... ugyanis a komcsi minden vállalkozó csal elméletekkel szemben ebben a drága jó országban örül, ha a kajára valót kitermeli lásd. a számtalan ilyen-olyan ügynök, kiskereskedő, szoláriumos, cipész, kulcsmásoló ...

A költségvetésben ténylegesen kellett volna csökkenteni a kiadási oldalt valóban leépíteni pl. a bürokráciát ami nem történt meg ... aztán járulékokat megnyírbálni, mert az itt a nagyobb problémakör nem az szja ...

Ez az egész amit most művel a Fidesz semmi köze az előző jó kormányzásukhoz .... ez egy nagy buktához vezet megbolondultak teljesen.

N Karesz 2011.09.21. 11:51:12

Nincs semmi baj ' Ezt is lenyelik a magyarok 'Senki nem szól semmit .Csak néhányan kiabálnak.Az meg mi ?

civilkontrol 2011.09.21. 13:21:21

@Doomhammer:

A büszkeséget itt társadalmi támogatottságban értem.
Nem hiszem, hogy kisebb lenne a kockázati besorolásunk, ha a kormány mindent nyugtázva mondjuk úgy csontig nyal a bankoknak, közben meg lángokban áll a Kossuth tér.
Kellett üzenet értékű lépéseket tenni, hogy megmaradjon a támogatottság.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.09.21. 13:55:21

@civilkontrol:
Tehat kamu szabadsagharcot viv ellenuk? Es azt gondoljak, hogy a bajba jutott devizahitelesek erre nem jonnek ra?

Google 2011.09.21. 14:43:42

@Doomhammer:

Addig, amíg érvényes megoldásokat kínál sok ezer családnak, addig tőlem legyen kamu is az a szabadságharc.
De hogy mennyire nem az, abból is látszik, most fűhöz-fához szaladnak a bankok, vegyék már ki valakik a kavicsot a cipőikből.
Igen, egy dolgot még nem tett meg hangsúlyosan a kormány: nem citálta még bíróság elé Gyurcsányékat - ezért az ügyükért is. De ami késik, nem múlik!
Legtöbbünknek az nem elég, hogy "Gyurcsány elmúlt"! És a szövődmények?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.09.21. 14:48:22

@Google:
"Addig, amíg érvényes megoldásokat kínál sok ezer családnak, addig tőlem legyen kamu is az a szabadságharc."

Csakhogy itt arrol beszelunk, hogy a sok ezer csaladnak rosszabb lesz es a szabadsagharc csak ures duma, amivel a langolo Kossuth-teret probaljak megelozni.

civilkontrol 2011.09.21. 15:04:11

@Doomhammer:

Eljutottam arra a pontra, hogy nem értem, nem látom át, nem merek nyilatkozni.
Mondanám, hogy kamu szabihari, de a mostani attrakciónak olyan dilettancia szaga van, hogy az borzalom.
Pedig ha a váltás után kapásból odavágnak az asztalra, nyomnak egy forintosítást, ahol a bankok, az adós és az állam is kiveszi a részét, már rég túl lennénk az egészen.

Jó volt hallgatni a választások utáni Orbán beszédeket. Jó volt hallani a határozottságot és elhinni, hogy alaposan felkészült, közérdeket érvényesíteni akaró kézbe került a hatalom.
Ebből az alapos felkészülés kilőve, de a közérdek is inog a dilettanciától teljesen függetlenül.

És az egészben a legszebb, hogy van a fityesz, meg talán még a kétfarkú kutya párt, ahová ma érdemes egy rohadt ikszet odahúzni.

Rábasztunk :o(

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.09.21. 15:10:02

@civilkontrol:
En 2014-ben biztos nem fogok a Fideszre szavazni.
Sajnos a tobbi partra sem. Egyelore igy latom.

En azt gondolom, hogy a szabadsagharcot Orban teljesen komolyan gondolja. A tobbiek meg nem mernek neki ellentmondani.

Csakhogy a haboru draga dolog.

Zb74 2011.09.21. 18:30:24

@tesz-vesz: Te pont ugyanazt érted félre (és ugyanúgy), mint a Lábszár Ervin nevezetű kommentelő olvtárs.

evil overlord (törölt) 2011.09.21. 21:06:07

@Doomhammer: "A Fidesz megszivatta a devizahiteleseket a bankadoval, ami megakadalyozta, hogy a kamatszint leessen a svajci frank kamatanak esesevel egyutt"
A szerző által hivatkozott cikk szerint (www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/ez-faj-nagyon-a-magyar-frankhiteleseknek-357906) a magyar CHF alapú kamat nem esett le 2008-ban, pedig akkor a Fospumpa még nem vitte végromlásba az országot.

brunn 2011.09.27. 20:12:28

Ez a végtörlesztés a SZARGYÁRTÓ KORMÁNY újabb (igen büdös) "terméke".
Ismét a "felső kaszt" kap, nem is keveset, a többiek pedig igenis rosszul járnak: a forint árfolyam katasztrófális (a forint gyengült!! és nem a devizák erősödtek), tehát a többiek (ez az átlagmagyarok kasztja) pedig törleszthet ezen az árfolyamon ( magasabb havi részletet). és kilátása sincs valamiféle megoldásra.
Katasztrófális az az egész folyamat is, amit nemzetmentőink a devizahitelesek megsegítésére az elmúlt közel másfél évben tettek (már csak ilyen a szavahihető Piktorunk választási ígérete).

Ismét csak gratulálok (beszélgetések során szinte teljesen "eltűntek", már "senki" sem szavazott rájuk) a Fidesz rajongóinak és választóinak, hiszen "sikerült" egy dilettáns, és már-már eszelős (mármint a kitalálói nyomán) gazdaságpolitikát ránk szabadítani.
A többiről , a szintén eszelős hatalmi ámokfutásról, az országot lejárató kapkodó "intézkedésekről", a blődli megnyilatkozásokról és nagybeszédekről, a hatalmas harcról, sőt háborúról stb.stb. már nem is beszélve.

Kíváncsi lennék, ki, hány évre taksálja, mikorra lehet majd a SZARGYÁRTÁS termékeit kitakarítani, mikorra szűnik meg ez az áporodott szarszag is utánuk? Nem lesz egyszerű, mert a bebetonozott ürülék a beton tömegével is növelve....

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.09.27. 20:29:50

@brunn: mi a probléma?
Nincs bejelentett munkahelye és nem nevel 2-3 gyereket?