Kommentszűrés
’11 sze
9
14:31

BalcsiTalcsi, társas móka – Beindult a DKP

Írta: pelikán*

  „Ma 12.00 órakor útjának indítjuk a Demokratikus Koalíció új honlapját (www.dkp.hu) . Egy mozgalmas, informatív felületet kívántunk létrehozni, amely sok tenni akaró demokrata találkozási és gyülekezési helye lehet” – szól a Demokratikus Koalíció Platform nevű, Gyurcsány Ferencből, Vitányi Ivánból, Molnár Csabából, Miss Sünből és szeretethiányos nyugdíjasokból álló szervezet nyitószövege az imént linkelt oldalon. Nem tudom, a Kedves Olvasók hogy vannak vele, de szerintem egy szeles szeptember elejei pénteken nem tud jobb dolog történni az internetes világhálóval, minthogy a progresszív köztársaságiak helyet foglaljanak maguknak rajta. A DKP vebszájtja nagyon haladó: vannak rajta például internetes blogok (ide költözik többek közt Ferenc és G. Zsolt webnaplója is). Ám kétségtelenül az egészből a képgaléria a legfontosabb kontent.

 

  A dologgal csak az a baj, hogy a köztársaságiak úgy próbálnak fogást találni a Birodalmon, hogy úgynevezett internetes flash megoldásokkal operálnak, vagyis a galériákban a képek csintalan mozaikos játékossággal állnak össze. Wow!

  Aktuálisan a BalcsiTalcsi4, az Egri Fórum és a Ceglédi Találkozó I-II. képei elérhetők, ezek közül válogattam.


Ha 7:30-kor van reggeli torna, nem lehet nagy arconpörgés az a pénteki társas móka.

 

  A köztársaságiak arculati elemeiket a régi EuroPark melletti Headbanger egykori tanácsadóitól, valamint a Gildan és a Fruit of the Loom munkatársaitól kapott kampánystratégia alapján kísérletezték ki.


Az a gallér.

A DKP olyan új arcokkal pusztít, mint Avarkeszi Dezső.

  A dkp.hu a köztársaságiak fontos közös internetes szörfölő helye lett. Nagyon várjuk a további fejlesztéseket. Addig is, amíg várni kell, hallgassuk meg együtt Azeri Kizilbas Bozkurtlar nevű török előadó egyik méltán híres nótáját.

Címkék: halál köztársaság gyurcsány ferenc vitányi iván dkp molnár csaba miss sün demokratikus koalicio orbán takarodj

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr343213799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WhyCantITouchIt? 2011.09.09. 15:04:38

Így múlt el Gyurcsány Ferenc, a baloldal gyermeke.

alpaca 2011.09.09. 15:11:41

Nem hittem volna, hogy lehet úgy fotózni ferencet, hogy zsolti ne lógjon bele a képbe. :D

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.09.09. 15:14:54

Szegénykék... Próbálják ezt a fiatalos dizájnt erőltetni, de kb Miss Sün a legfiatalabb!

pelikán* 2011.09.09. 15:16:05

A DKP aktuális állapotáról amúgy sokat elmond, hogy láthatóan Kínai Kálmánt szerződtették rendezvényfotósnak.

Google 2011.09.09. 15:24:56

Nem értjük, de szép (a DemcsiTelcsi és a dal is).
Ha más nincs...

pelikán* 2011.09.09. 15:25:31

@TaTa86.: ja. Elég szopó lehet állandóan olyan rendezvényekre járni, ahol Miss Sün a top fiatal csaj.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.09.09. 15:31:53

@(pelikán*):

Ezt csak azért írod, mert szégyelled bevallani, milyen hatást gyakorol rád (is):-D

ü
bbjnick

foambelly 2011.09.09. 15:46:11

valaki olvasta a "Fracuknyi Istvan levele Orban Viktorhoz" c. kis szosszenetet?
www.dkp.hu/news/b_details_b/56

nem tudom h sirjak vagy nevessek

cutcopy 2011.09.09. 16:06:18

@foambelly: "valaki olvasta a "Fracuknyi Istvan levele Orban Viktorhoz" c. kis szosszenetet?"

Hát ez az a szint amin Molnár Csaba és Gréczy könnyesre röhögi magát az egyszerű emberfia meg eldönti hogy ebben velük tart e avagy sem.. de hát az amőba.hu és kapcsolat.hu színvonala után egyenes út vezetett a dkp.hu bölcsőjéhez..)

Lábszár Ervin 2011.09.09. 16:11:49

Mintha a DKP-ban mindenki műkörömépítőktől tanult volna magyarul: főszerki, talcsi.
Logónak is jobb lenne egy rózsaszín plüss kiscicás Suzuki kulcstartó.

königtiger 2011.09.09. 16:35:15

kedves DKP-sok!
Üdvözöl benneteket
Feri
a hegyről!
Milyen Feri milyen hegyről?
Hát a Gyurcsány Feri:
aki a f....át a szátokba
veri
egyből!

jan 2011.09.09. 16:35:54

@(pelikán*): amúgy mi van Kínai Kálmánnal? nagyon eltűnt.. tudom, hogy az egyetemi oktatóknak az egész nyár egy nagy lazulás, de azért itt a mandineren mozoghatna...

königtiger 2011.09.09. 16:38:08

@Doomhammer: ...és add vissza a lopott holmit!!!

tudi 2011.09.09. 18:21:15

Na hiperaktív Ferencünk aktivizálta a csipet csapatot és még weboldalt is csináltatott hozzá. Ez a NO PASARAN póló szerintem kicsit fiatalos a csapathoz, meg a rajongókhoz ehhez hasonlót punkok szoktak viselni. Szép is lenne, mondjuk a néniket, meg bácsikat nagy A betűs pólóban, vagy hétköznaPICSAlódások pólóban látni egy-egy Feri haknin.

Viktus 2011.09.09. 18:27:00

Ez sem a legjobb pólóbiznisz lesz ... esetleg otthonka kivitelben is kellene gyártani a nyugdíjas otthonokban az jobban eladható a közönségnek.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.09.09. 18:28:36

azért van valami bája annak ahogy a fidelitas tagozat egy ilyen szervezetet ekéz

Kötyköli János 2011.09.09. 18:33:45

Ez már több, mint kínos.

Viktus 2011.09.09. 21:29:25

@.Pierre Bezuhov.:

Na igen szegény nyugdíjasok szórakozását megszólni ... már lehet a következő választást sem élik meg addig meg van egy ingyen bohócuk szórakoztatni magukat.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.09.09. 21:32:36

remélem bomba vagy tűzvihar emészti el ezeket a korcs nyomorékokat

Lorp 2011.09.09. 22:49:34

Remélem egyszer Miss Sün ír egy könyvet ezekről az átmulatott éjszakákról:).

Viktus 2011.09.09. 23:37:43

@Lorp:

Klárika is érdekelne mit gondol erről a rajongásról, vagy édes hármas? :D

osborne 2011.09.10. 00:09:51

Fásy Ádám, Búnyos Pityu és a DKP-s Fleto. Ez a szint.

Azért a Bajnai ma ugrott és még bevédte spanját. Ügyi.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.10. 19:08:03

"BalcsiTalcsi", "főszerki" - állítólag a megcélozandó társadalmi csoportba tartozok, de ezekkel rendesen elvágták magukat nálam.

Miss Sünnek van valami hivatalos státusza? A régi időkben a "rajongók" a színpad mögött, egy furgonban várták be a rocksztárjukat.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.10. 19:14:43

@foambelly:
Ázisten áldjon meg! Rákattintok, erre felugró ablakban automata indítással(!) KerekFerkó kezd hozzám beszélni. 15 Üdvözlégy a penitenciád, száraz kukoricacsuhén térdepelve a sarokban.

K. von Bahnhof 2011.09.10. 23:52:31

Nem szokásom (spanyol) nyelvtannácziskodni, de ha már ezek a szerencsétlen, csökött agyú gyurcsányisták bőszen nopasaranoznak és még pólóra is nyomtatják, legalább néztek volna utána, hogyan is írják helyesen. Ugyanis az nem "No pasaran!", hanem "¡No pasarán!". Egyébként meg így is, úgy is szánalmasak.

(Nem olvastam végig a kommenteket, ha már más is szóvá tette, elnézést az ismétlésért, de a képeket látva nem bírtam magammal.)

Übermayer 2011.09.11. 22:00:00

színpadon sünné mellett ki az a kis fekete?

egy no-pasarán-pólót biztos be fogok szerezni, annyira szar, hogy már kult

kispufi 2011.09.12. 11:07:07

kemény csapat.
erről horngábor másik klasszikusa is hirtelen eszembe jutott.
viszont kerék-bárczy előadásának ténye igen tanulságos. ezek szerint nevezett fiatalember immár de iure is elvált a májtól.

mukki.schmiede 2011.09.14. 07:07:50

nagyon szep prolishow.
milyen szag lehet ott...

Valóraváltógép 2013.11.03. 11:48:10

Mondjatok amit akartok, szerintem ez aranyos. Kár hogy tényleg olyan a tagság, mint egy nyugdíjasotthon közönsége... a DK az nem valami kimondottan fiatalosnak látszani akaró dolog volt?