A Legjobb Magyar Nevek Nagy Listája
2011. augusztus 19. írta: pelikán*

A Legjobb Magyar Nevek Nagy Listája

  Van, aki bélyeget gyűjt, más esetleg ritka sörösüvegeket, de ma talán legtöbben lájkot gyűjtenek munkaidőben megosztott poénvideók és subbaposztok alá – én egy ideje magyar vezetékneveket gyűjtök. Az alábbi pársoros baromi rég készül-bővül, többnyire véletlen felfedezések útján. Mindjárt hozzá kell tenni: a tisztelet ihlette. Riszpekt, mert jó név alá születni fél siker, márpedig ezek a nevek nem egyszerűen jók, de a maguk területén zseniálisak. A listát még nyilván végtelenségig lehetne bővíteni, nekem csak egy szűrőm volt: az összesnek a nem oly távoli múltban valamilyen nyilvános híradásban, sajtóközleményben, reklámban el kellett hangoznia. (Magyarán nem a telefonkönyvet ütjük fel Kisegít Elek ortopédorvosnál, vagy Masztúr Bálint szexuálpszichológusnál.)

Hiszékeny Dezső, a XIII. kerület alpolgármestere. A míves magyar nevek gyakorlott vadászainak mikrocelebje. Pozsonyi Ádám egy egész adást szentelt neki önálló műsorából a hajdani Demokrata Videó Televízióban (mely a magyar médiatörténet egyik legőszintébb öngólja volt annak idején). Hiszékeny Dezsőnek Szanyi Tibor körzetében kell teljesítenie napi feladatait.

Vízvári György, a Vízirendészeti Rendőrkapitányság egykori vezetője, most (a gúgl találata szerint) a Mohácsi Vízirendészeti Rendőrőrs kapitányságvezetője. A név 2007 körül villant sokat, amikor Gergényi Péter vizsgálatot kezdeményezett a még a budapesti rendőrfőkapitányi poszttal is hírbe hozott Vízvári ellen.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Vasedényes nagykereskedés, koncertszervező iroda vagy punkzenekar vezetőjeként tájbaillőbb lenne, de az Elnök Úr neve annyira király, hogy taxisként sincs mit hozzátenni. Ja de mégis, egy Slayer-számot.

 

Hivatal Péter, a Metro Hírújság vezérigazgatója. Nagy kedvencem Péter, aki a Magyar Lapkiadók Egyesületében is elnökségi tag. Módszertan szempontjából nála megjegyezhető, hogy minden külön is értelmes affixum nélküli főnév vezetéknévként állva nagyon császár. (Metál Zoltán, Czövek János, Kalapács József stb.)

Síró Benő, a Hajlék a Hajléktalan Honfitársainkért Országos Egyesület elnökségi tagja. Meredek. Síró egyébként (mint az a linkelt beszélgetésből kiderül) egy önkéntes hajléktalansegítő programon dolgozik, melynek lényege, hogy – Ócsába oltott Hegedűs Zsuzsa! – kb. 100 fős kisgazdaságokat hoznának létre lakótanyákon.

Igazság Arnold, a KDNP-frakció sajtósa. Innen messziről, ismeretlenül úgy hiszem, Arnold a legnagyobb fegyver, ami egy pártkommunikáció kezében elképzelhető. Sajtótájékoztatón, vagy bármilyen nyilvános eseményen: a sikeres fellépés garantált. (Azt nem tudom, hogy rokona-e Radu Igazság román animációs rendezőnek.)

Portörő Péter, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság volt vezetője, „drogkoordinátor”. A külön magyarázatra nem szoruló képzettársítás mellett az alliteráló hangzás is pontot ér. Leváltásáért hatalmas kár. Egy kicsit az az érzésem, hogy Péter neve valamiért jellegrokon Sándorné Bió Éva őstermelőével.

Czövek János, az Országos Honvédszakszervezet (vagyis Hosz) elnöke. Szakszisként névben köröket ver például Árok Kornélra. (Nagyon nagy álmunk, hogy egyszer valami felettes felügyelőbizottságban feltűnik Turpi vezetéknévvel egy szakértő.)

 

Ősi Attilapaleontológus. Attilát mélységesen tiszteljük, hiszen egészen pontosan azt csinálja, amit nagyjából minden fiú gyerek 5 és fél éves korától 12 éves koráig csinálni akar: dinoszauruszokat talál a földben. Ilyen névvel űzni a szakmát egészen tökéletes életérzés lehet. Hasonlóan jó párosítás csupán egy jut eszembe: Kő Pál, szobrászmester. (Csak Pali csal, mert ugye ez felvett művészneve neki.)


+1
  Nem fér bele a koncepcióba, hiszen nem magyar név, de mégsem maradhat említés nélkül: Per Bank. Bank úr a Tesco-Global Áruházak Zrt. dán származású vezérigazgatója.

*

  Köszönjük, hogy ma is velünk voltak, most pedig hallgassuk meg együtt a méltán híres székely akusztikus trash pop formáció, a Köszi Kvartett Hangya s napfény c. dalát a nyár emlékére.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr453158788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ámbátor 2011.08.19. 10:10:43

Szuiper Levente azért beférhetett volna.

pelikán* 2011.08.19. 10:27:38

Ez a második poszt, ami "név" tag alatt jelent meg.

Büszkülök.

nénike · http://mandiner.hu 2011.08.19. 10:36:43

Az asszony, aki egy napi fővárosi képviselősködés után kivágta magát a testületből (mert nyilvánosságra került titkosszolgálati múltja): Kivágó Ivánné.

polom13 2011.08.19. 10:58:48

Szóval a KDNP-nél van az Igazság.

Typ3 2011.08.19. 11:01:02

Nemrég olvastam egy könyvet a II. világháború erdélyi harcairól. Abban szerepelt egy Csendes István nevű tüzér ezredes.

Atisz 2011.08.19. 11:20:09

Lakatos Fészbuk, hands down.

Egyelőre fiktív, de ez hamarosan megváltozhat :)

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2011.08.19. 12:13:12

Telek Elek ingatlanos!!! Komoly van ilyen!

AvgDvl 2011.08.19. 12:18:23

mások nevén viccelődni fosprimitív puruttya szokás.

csoko20 2011.08.19. 12:18:53

@Atisz: Rézműves Brandon, színesfémgyűjtő.

MACISAJT 2011.08.19. 12:20:14

Zagyva Gyula parlamenti képviselő?
Hm?

smalladam 2011.08.19. 12:20:50

dr tell vilmos ügyvéd az ajtoósi dürer soron legendás

jan 2011.08.19. 12:22:57

Reinhard Marx müncheni érsek. Ráadásul Bécs egyik városrészét Sankt Marxnak hívják.

(A Marx amúgy viszonylag gyakori német vezetéknév, eredetileg a Markus keresztnév egy régi írásmódja, nyilván innét a Sankt Marx is.)

kispufi 2011.08.19. 12:24:12

Nyáron körbekerekeztem kölkömmel a Velencei-tavat. A bringákat Teker Zoltán gárdonyi kerékpárkölcsönzőstől béreltük.

Zergerverge 2011.08.19. 12:26:30

Én az alábbi személyeket ismerem:
Ugyan Tibor (biztosítós vezető), Óra László (IT), Dr. Falábú Orchidea Arianna (biztosítási bróker)
Komolyan.

Slotákia 2011.08.19. 12:27:27

Veszprém Megyei RFK

Sajtószóvivő: Frankó Marianna r. zászlós
Sajtószóvivő: Futtató Norbert r. őrnagy

MACISAJT 2011.08.19. 12:32:21

@AvgDvl: ("mások nevén viccelődni fosprimitív puruttya szokás. ")

Ebben van igazság.
No de megakadályozni sem lehet, annyira elterjedt és kézenfekvő szokás.

Érezhette ezt más is hogy baj(közröhej) lesz abból ha az összegyűlt tömeghez valaki így szólna:
"Magyarok! Hallgassátok Zazrivecz vezért !"

Ilyenkor inkább mégis jöjjön a névcsere...

picur3ka 2011.08.19. 12:32:27

Ez csak manapsag vicces. A Santat, nyilvan nem azert hivtak ugy, mert vak volt.

De nagyon jot nevettem.

Egyéves Önkéntes 2011.08.19. 12:33:50

Kakszi Lajos, Üvegtigris üzletvezető

Chicano 2011.08.19. 12:34:14

Az egyik ismerősömnél egy Fekete Péter nevű úr vágja a füvet. Aztán van egy Kecske Gida nevű ismerősöm is. Mindig érdekelt hogy az a szülő aki így ad keresztnevet a gyerekének az részeg volt a keresztelőn vagy csak úgy alapból egy gonosz ember?

Ja, egyébként meg sekélyesek vagytok. Meg a zorbán is nálatok hostingol. Pfujj!

_blue 2011.08.19. 12:34:34

Volt az egyetemen egy Falábú Orgona nevű hölgy.

Egyéves Önkéntes 2011.08.19. 12:36:40

Vagy aki a szolnoki gyaloghidat felavatta: Tisza Virág.
Milyen anya az, aki ilyen nevet ad a lányának? :)

Csicseri 2011.08.19. 12:39:03

Végh Béla MSZP-s képviselő. mszp.hu/parttag/vegh_bela
De az egyik kerületi lap szerkesztői közt is láttam ezt a nevet.
Hogy utálhatja egy szülő a saját gyerekét, hogy így nevezze?

Pepin bácsi 2011.08.19. 12:40:26

@smalladam: és mellette van egy íjász bolt :)

jan 2011.08.19. 12:42:21

@MACISAJT: az igazsághoz hozzátartozik, hogy Vona Gábor apai nagyapja Vona volt, vagyis ő csak a vér szerinti nevét vette vissza.

mik-sa 2011.08.19. 12:42:56

Dr. Kaparmán József Nőgyógyász.

M. Bertalan 2011.08.19. 12:42:56

A most folyó Budaházy-ügy egyik bíráját Nyilas Leventének hívják...

pelikán* 2011.08.19. 12:45:32

@EÖ: ja, volt egy Búza Virág nevű angoltanár is a suliban.

civilkontrol 2011.08.19. 12:45:39

Basszus, kerestem, de már nem találtam meg. A XXII. Ker. Szakrendelőben volt egy sebész, vagy belgyógyászunk, akinek a keresztnevére már nem emlékszem, csak a vezetékre: Dr. Mengel

Népszerű ember volt :o)

pelikán* 2011.08.19. 12:46:49

@SBSB: "Böő István, a szarvasmarhatartás gyakorlata"

KELL.

kötözködő 2011.08.19. 12:51:46

Én Búr Gábor Dél-Afrikáról szóló könyveit szeretem.

szatyi 2011.08.19. 12:52:52

Multi vállalatnál ment körbe a levél, hogy gratulálunk munkatársunknak, akit most neveztek ki az Indiába outsource-olt könyvelési részleg vezetőjének, a lap alján ott vigyorgott barna arccal a figura, a neve pedig Mani Mani.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.08.19. 12:53:30

Ez is beférne: Spangli Sándor (Eduweb Multimédia Zrt. projekt igazgató)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.08.19. 12:55:16

Dr. Mészáros István sebész főorvos az Uzsoki Kórházban

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.08.19. 12:55:54

Teccik a blog :)
Nekem volt egyszer olyanom, hogy házaspár-ügyfél, a keresztneveket személyiségi jogokból megmásítom, szóval Fekete József és Szőke Mária, és tényleg ilyen volt a hajuk, és elkezdtem röhögni, aztán elnézést kértem, aztán mondták, hogy noproblem, amikor így együtt bemutatkoznak, mindig ez a reakció.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2011.08.19. 12:56:33

@kispufi: Őt ismerem, a volt barátnőm sógora. Amikor a felesége terhes volt, felmerült az ötlet, hogy az Eperke névre kereszteljék, ami szép öngól lett volna.
Külföldiben elképzelni sem tudok jobbat, mint Wolfgang Wolf, aki az ezredforduló tájékán a Wolfsburg edzője volt.

főboszorka45 2011.08.19. 12:56:52

Én ismertem egy Füle Benő nevű embert.... Ráadaásul tartallékos katona is volt.

Mesélték, hogy amikor a tartalékkosokat berángatták 30 napra kiképzésre, akkor bemutatkozott: jó napot kívánok, Füle Benő vagyok....Röhögésre szünet.... Szerencsére volt humora....

Egyéves Önkéntes 2011.08.19. 12:58:08

@(pelikán*): okés, de a tiszavirág legfőbb ismérve, ha rövid ideig él :)

kispufi 2011.08.19. 12:58:37

Kiki az Első Emeletből? Patkó Béla.
Gyermekkoromból, az 1986-os Labdarúgó-almanach NB II-es adattárából: Mezőtúri Honvéd Szabó Lajos SE, szakosztályvezető: Dr. Buzi Lajos (otthon megnézem, helyes-e a beosztása és volt-e tényleg "dr." titulusa, a többi pontos).

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.08.19. 12:59:35

Havernál fabrikálás alatt van a gyerek Ivó lesz ha fiú. Nagy Ivó, hát tényleg vicces, gondolom 16 évesen lelép a cirkusszal...

főboszorka45 2011.08.19. 12:59:38

bocs... tartalékos....
a tartalékkos az más...)))

Zozi79 2011.08.19. 13:00:51

@EÖ: És milyen jó csaj! :-)

MACISAJT 2011.08.19. 13:02:05

@jan: ("az igazsághoz hozzátartozik, hogy Vona Gábor apai nagyapja Vona volt, vagyis ő csak a vér szerinti nevét vette vissza. ")

Értem...
No de azért ismerjük el, nem mindegy ki milyen nevet vesz vissza a nagyapjától, ha pl. Hitler Adolf is visszavette volna a nagyapja nevét (Leopold Frankenberger), elmaradt volna a II. világháború....:)

Amúgy szegény Antall Imre kitalált egy igencsak hülye nevet a négysorosainak: Glázser Bozsó.
Legnagyobb megdöbbenésére egy idő után jelentkezett és reklamált egy ilyen nevű személy, így kénytelen volt azt megváltoztatni...:)
Így "született" aztán Nyomasek Bobó.

főboszorka45 2011.08.19. 13:02:24

Meg ismertem Réti Iringó és Erdei Virág nevű hölgyeket is

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2011.08.19. 13:03:17

Gombás Gusztávnak hívnak. Talán én voltam az egyetlen, akinek kiskorában sose lopták el a papucsát a strandon. Anyukám mindig ráírta filccel a vezetéknevem...

polly graph 2011.08.19. 13:05:19

Van egy Dr. Rák Tibor nevű nőgyógyász-onkológus.

Baltika07 2011.08.19. 13:08:45

ezeknek az embereknek legalább van nevük, ellentétben az álnéven író posztolóval. nagy különbség!

arnold_ 2011.08.19. 13:10:18

ha előre szóltok, akkor küldök egy rendes képet

Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2011.08.19. 13:11:30

Igaz a nevének nincs köze a szakmájához, de érdekes. A Kecskeméti Városi Bíróságon dolgozik egy bírónő, neve: Dr. Szél Napsugár

G_P 2011.08.19. 13:11:44

Hernia Hermina, reumatológus. Na jó, ez sz*r volt! =D

Garison 2011.08.19. 13:12:08

Volt egy sajtós is az akkor még Fölművelésügyi minisztériumban. Tudjátok, hogy hívták? Jobbágy Zsolt.

Vagy az csak egy gúnynév, mint a Punciusz Grimbusz, vagy a Fikusz Kukisz:)))

losonczielvtárs 2011.08.19. 13:12:27

ez még mindig az a fideszblog, ahol a szerzők a szentkirályi utcából és a századvég alapítványtól markolják a fizut? meg a nyalják a kínaik seggét és szidják a kommancsokat?

kispufi 2011.08.19. 13:15:16

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): a Farkasvári Farkas Farkasra én is emlékszem a Bundesligából! Itthon egy Vasas Zoltán nevű focista bolyongta végig pár éve az NB I-et, rövid időre természetesen a Vasasnál is kikötött.
Eperke?! Meredek lehetne Teker nevezettel egyetemben...

freddyD 2011.08.19. 13:15:21

És "Szuper Levente"?

picur3ka 2011.08.19. 13:15:59

@Baltika07:

Van neki is, Pelikan az bocsuletes neve.

HDCase 2011.08.19. 13:16:02

Egy időben munkakapcsolatban voltam egy céggel, ahova egyszer érkezett egy csaj, mint kapcsolattartó. Amikor bemutatkozott azthittem viccel és nevettem. Pedig tényleg az volt a neve, hogy Kasza Blanka.
:)

freddyD 2011.08.19. 13:17:19

Külföldi példa:
Volt a WOLFsburg focicsapatának régen egy WOLFgang WOLF nevű edzője

Zebrateve 2011.08.19. 13:17:24

Az egyik tanítványom volt Anka Blanka. Miután férjhez ment, felvette a férje nevét:)

Egy ismerősömnek meg fia született, Hajdú Vid lett (maps.google.hu/maps?hl=hu&tab=wl), és ha a második is fiú lesz, akkor Sámson lesz.

szivatnakanyám 2011.08.19. 13:20:35

Lányom osztálytársa volt Cserepes Virág
Tényleg vannak elmeháborodott szülők.

csicserierika 2011.08.19. 13:23:32

Dr Kancsó János nőgyógyász.

1kutya 2011.08.19. 13:26:00

volt egy haverom, aki a gyerkőc születése előtt kijelentette, hogy ha lánya lesz Virágnak fogják hívni. szerencsére fia született.

Cserepes József volt a neve...

vittore 2011.08.19. 13:26:06

Fogorvosom neve: Dr. Sajgó Pál..... no comment.

Chicano 2011.08.19. 13:26:49

@losonczielvtárs: Az hát, Losonczi et. Te meg az a büdösbunkó troll vagy aki idetolod a pofád belerondítani valamibe amit amúgy nem is érdekel.

Garison 2011.08.19. 13:27:22

Egy-két éve volt egy orosz-magyar vízilabda meccs, egy Baszik nevű orosz is játszott. Online közvetítésben: "5. perc: Baszik a kiállított orosz játékos".

derheni punija 2011.08.19. 13:29:26

dr. Belső Nóra, pszichiáter

Mária 2011.08.19. 13:30:17

Bármilyen névtoplista örökös első helyezettje nálam:

Mai Manó

www.maimano.hu

derheni punija 2011.08.19. 13:31:26

ja, meg a tavaly óta mekkorát nőtt a kis Pötsch!

MeloDeath 2011.08.19. 13:31:31

Salgótarjánban a baleseti sebészeten volt egy orvos Csonka valakinek hívták :)

muhi 2011.08.19. 13:31:55

Egyik ismerősöm mesélte, hogy az orvosi rendelőben egymás után hívták be a várakozókat, és az egyiküknek az volt a neve, hogy Vértelen Zsófia. Amikor a nevét hallotta, állítólag nagyon elpirult.

@losonczielvtárs: hogy jön ez most ide? Igyál meg valamit és lazulj el, itt a hétvége, ki lehet kapcsolni.

ZBR 2011.08.19. 13:33:18

A +1-hez, kérem javítani.
Nem Per úr, hanem Bank úr. A magyar, a kínai és még néhány deviáns nyelv helyezi csak előre a vezetéknevet.

kityuka · http://kutyatnevelunk.blog.hu 2011.08.19. 13:33:27

Fősulis csoporttársam: Arany Virág:)

Chicano 2011.08.19. 13:33:43

@Garison: Ja, ha külföldiekről van szó, akkor itt egy szép latin-amerikai név: Jesus Piña. Csak az útlevélben lehagyják az ékezetet (PINA JESUS), így a delikvens a mai napig nem érti miért röhögtek rajta minden alkalommal Magyarországon amikor elkérték az útlevelét.

buddha 2011.08.19. 13:34:23

Lakatos Marlonbrando
nem nehéz kitalálni honnan

házisárkány 2011.08.19. 13:34:24

Volt kolléganőm: Keményné Bátor Rita.

Zozi79 2011.08.19. 13:34:54

Egyébként Hajas László is a listába tartozik, csak ő annyira ismert, hogy már eszünkbe sem jut. Na, ez meg jó hülyén hangzik :-)

gar-frer 2011.08.19. 13:35:56

Létező személyek nevei: Tavaszi Virág, Terhes Margit

Angol gyöngyszemek: Mr. Gotobed, Mr. Silverteeth, (szintén létező személyek), az utóbbi ősei talán indiánok voltak.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.08.19. 13:40:32

@csoko20: Rézműves Joszip nevű figura viszont már tűnt fel apámék praxisában.

@_blue: és @Zergerverge: Ez a két Falábú vezetéknevű hölgyemény testvérek, én is hallottam már róluk!

@szivatnakanyám: Egy kolléganőm vezetékneve Mezei. Na ő például jó dolognak tartotta azt, hogy a fiútestvérének a kislánya a Virág keresztnevet kapta, és csodálkozott, hogy én miért nem...

Amúgy az egyik általános iskolai rajztanárom Kiss Virág volt.

@MACISAJT: Adolf Hitler apja törvénytelen gyerekként született, és így anyja után a Schicklgruber nevet kapta, s csak nem sokkal a kis Dolfi születése előtt nem sokkal vette a nevére az öregje. A kisbajuszosnak így k#rva nagy mázlija volt, mert egyes memoárok szerint ő is belátta, hogy igen hülyén hangzott volna az, hogy "Heil Schicklgruber..."

Antal Imre mellett pedig a Magyar Posta is megjárta, mikor a hollót leváltották a Postás Bálint nevezetű figurával. Ez egész addig jó volt, amíg egy ilyen nevű ürge el nem kezdte verni az asztalt, akkor pedig nagyon hamar eltüntették.

Az ismerőseim között van egy Ádám Éva, egy kb. 20 évvel ezelőtti budapesti Yellow Pages-ben pedig a szikvizesek között ott szerepelt Gazsi Manó!!!

Lucius Flavius Arrianus 2011.08.19. 13:40:54

Hm, kies szülőmegyémben - még annó dacumál - a megyei párttitkár feleségét dr. Halál Máriának hívták. 1989 körül pedig ismertem egy idős kereszténydemokrata urat, aki a Förgeteg Szilveszter névre hallgatott - úgy tudom, már nem él.

szatyi 2011.08.19. 13:43:48

A Qualitons zenekar gitárosa Szőke Barna.

Mitya Ivanov 2011.08.19. 13:44:16

Kúrják Tímea
tanársegéd volt azon az egyetemen, ahova jártam

vladek 2011.08.19. 13:44:58

Haha!
Még tényleg senki sem kommentelte be Mag Pál magfizikust?
Az ELTE TTK-n minden friss fizikus évfolyam ezen röhögött egy időben. Aztán vizsgán már nem röhögött senki.

parrre 2011.08.19. 13:45:28

Egy partnercégnél volt pénztáros Megadja Béláné, illetve egy zenész haverom Futaki Bátor

kityuka · http://kutyatnevelunk.blog.hu 2011.08.19. 13:46:12

Még egy pár ismerős név eszembe jutott: (ők tényleg léteznek:)
Századosné Katona Ildikó
és Vadkerti Virág

1kutya 2011.08.19. 13:46:41

ja, fater unokaöccse: Fekete Péter, de van a rokonságban Szőke Barna is:)

Galaxy Tibor 2011.08.19. 13:48:26

a Dózsa György úton az egyik ház falán ma is ott díszeleg egy Vándor Sándor nevű ember emléktáblája. ne kérdezzétek, fogalmam sincs, kicsoda

szülővárosomnak meg van egy Ferensicz Ferdinánd nevű lakosa

Gyarló Hintaló 2011.08.19. 13:48:30

ha lányom születik Mary-Jane lesz a neve!

Portörő 4 prezident! lol

egygrafikus 2011.08.19. 13:49:26

A térdemet operáló ortopédsebész neve (de komolyan): Dr. Hentes László

Lucius Flavius Arrianus 2011.08.19. 13:49:30

...s eszembe jut még egy gimnáziumbéli évfolyamtársam, aki szélsebesen "magyarosított", miután a seregben a "Buzi honvéd, lépjen ki!" elöljárói parancsot a kincstári közröhej követte.
S szép neve volt még Bazsonyi Arany festőművésznek is - ő sem él már.

1kutya 2011.08.19. 13:52:36

no meg az Arató vezetéknevű mezőgazdász kollega:-DDD

TGabi 2011.08.19. 13:53:06

Valamelyik ornitológiai egyesület vagy szervezet vezetőjének vezetékneve meg Madár...

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2011.08.19. 13:53:51

A Fülöp-szigeteken a 90-es években Sin vezetéknevű pap volt a katolikus érsek. Úgyhogy a pozíciójával együtt úgy szólt a neve, hogy Cardinal Sin.

DFlatline_ 2011.08.19. 13:56:48

Lenne egy javaslatom, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjét (az egyiket) Futtató Norbertnek hívják :)

www.police.hu/sajto/sajtoszovivok

focibuzi 2011.08.19. 13:58:03

Falábú Orchideát én is ismerem, tényleg létezik. De hogy hogyan sikerült szert tenni erre a névre, az nagy titok... Meg ismertem egy Punczi Renátát, és amikor férjhez ment, akkor megváltoztatta a nevét Nagyné Punczi Renátára. Szóval ragaszkodik a nevéhez...
Volt egy Kiss nevű ismerősöm, ő gondolkozott egy ideig azon, hogy a születendő lányának a Kiss Piros Mercédesz nevet kellene adni. Persze nem gondolta komolyan.

Bacchpapucsban Balatonfüredre 2011.08.19. 13:58:46

@HDCase: főiskolán évfolyamtársam volt.
lehet egy és ugyanaz a nő volt mert nem lehet gyakori név :)

escéhá 2011.08.19. 14:01:53

"A nap vendégei: Torkos Matild, Reisz Terézia"

☉ ☾ 2011.08.19. 14:01:58

Romvári József: díszlettervező

ビンセント・ベガ 2011.08.19. 14:03:23

Dr. Begyes Borbála, plasztikai sebész.

Niurka_törölt 2011.08.19. 14:03:49

Dr. Pete Imre, nőgyógyász, Országos Onkológiai Intézet.

Zsofetta 2011.08.19. 14:04:02

Viola Violetta, virágos. Sokáig azt hittem, felvett név, de nem.:)
www.violavioletta.hu/viraguzlet_bemutatkozas.php

ビンセント・ベガ 2011.08.19. 14:04:43

@HDCase: Az általános iskolában volt egy ilyen nevű osztálytársam. :] Szóval létezik, lehet hogy többen nem bírták kihagyni.

kwisach 2011.08.19. 14:04:47

Makula György az ORFK (asszem már) volt szóvivője - tehát a rendészeti szervünk nem egy makulátlan szervezezet

Bárány Péter, a Baromfi (!!!!!) TermékTanács elnöke

Portörőt is írtam volna, de már lelőttétek :)

Mitya Ivanov 2011.08.19. 14:05:38

én Khell Csörsz díszlet és plakáttervező nevét a mai napig nem tudom hova tenni

pocak 2011.08.19. 14:05:55

az ormskirki főiskola (liverpool közelében) aulájában ültünk 1992-ben, és éppen arról tárgyaltunk, hogy vendéglátóink rendes emberek, de alapvetően fafejek. abban a pillanatban, hogy kimondtam ezt a szót, a mellettem nyíló irodaajtóra tévedt a szemem. ez állt rajta:
Cecil J. Woodhead

larry 2011.08.19. 14:07:41

A Kasza Blanka bátyjával együtt jártam oviba. Akkoriban még nem jött át a poén.

gar-frer 2011.08.19. 14:08:12

Orosz gyöngyszemek:
Személyesen ismertem egy férfit, akinek a keresztneve Ivanhoe, oroszosan Ájvengo volt, én magamban csak Ájvengo Robingudovicsnak hívtam.

Egyszer hivatalos levelet kellett írnom egy Gnyiloribov nevezetű igazgatónak. Az illető csukcs (orosz eszkimó) származású volt, valószínűleg csukcs nyelvről fordították oroszra a nevét. Magyarul annyit tesz: Rohadt halas, egy csukcs számára valószínűleg hízelgő: olyan sok halat fogott, hogy rárohadt, nem tudta mindet megenni.

standupc · http://standupc.blog.hu 2011.08.19. 14:09:59

Pesterzsébeten az anyakönyvi hivatalban dolgozik egy hölgy: Schrekné :)

Fandor 2011.08.19. 14:10:20

volt egy informatikus kollégám: Háló Gyula
de a legjobb: Dr. Back Frigyes aranyérspecialista ( aranyer.hu )

track back (törölt) 2011.08.19. 14:10:52

Dr Bitó András ügyvéd
ugyvedzona.hu/ugyved/dr-bito-andras/971

arizmendi 2011.08.19. 14:15:01

haveromék gyereket vártak, akinek két egyedi keresztnevet szántak. az alábbi ötleteken gondolkoztak a Kovács vezeték után:

Deli Adonisz
Ernye Dés
Csák Norisz
Hubertusz Ivó
Kurt Almár
Hont Alán
Mike Andzseló
Erős Alap
Aramisz Athosz
Arion Orion
Augusztusz Cézár
Bajnok Vitéz
Erős Pista
János Vitéz
Tar Sámson
Erős Arzén
Bánk Bán
Bátor Vitéz
Deli Vitéz
Buda Keszi
Cirill Metód
Vitéz Dalia
Dzsingiz Kán
Elton Dzsinó
Farkas Bertalan
Orbán Viktor
Gyárfás Tamás
Félix Xavér
Fidél Kasztor
Gáspár Győző
Sudár Hárs
Vitéz Hektor
Sebes Ipoly
Jukundusz Hümér
Jeles Vitéz
Január Március
Jonatán Almár
Kabos György
Kál Mánuel
Juliusz Klaudiusz
Kara Teo
Kardos Vitéz
Mikes Kelemen
Keresztes Vitéz
Kolombusz Kristóf
Rokkó Kond
Erős Kos
Kurt Tamás
Lehel Kürt
Sebes Leopárd
Lothar Matheusz
Bors Manó
Móka Miklós
Iliász Odüsszeusz
Móric Zsigmond
Erős Napóleon
Erős Bors
Petur Bán
Romulusz Rémusz
Sebes Ronaldó
Sirály Felhő
Sebes Sólyom
Sudár Som
Kur Tádé
Táltos Vitéz
Tar Csák
Sebes Tarcal
Erős Titán
Tar Toma
Erős Tormás
Üllő Torna
Tömör Ében
Tömör Titán
Valter Matheusz
Vitéz Hadúr
Vitéz János
Volfram Titán
Sebes Vulkán
Sebes Zala...

Hedge_Hugi 2011.08.19. 14:18:11

@vittore:
egy a fogorvosunk. Nekem is Sajgo Pal a fogdokim. Imadok hozza jarni! :)

mildi 2011.08.19. 14:19:13

@larry: régi, kollégiumi tanerő leányát hívják Kasza Blankának. ugyanaz lenne (szeged)? vagy többeknek is ez a fantasztikus ötlete támadt...

tomikgb 2011.08.19. 14:20:09

Kormos Károly pedig helyettes Bányakapitány Pécsen. :D

www.mbfh.hu/home/html/index.asp?msid=1&sid=0&HKL=142&lng=1

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2011.08.19. 14:33:07

@gar-frer: De van Terhes Sándor színész is. (nagyon jó egyébként.)

Mi ismertünk Eczetnét, tényleg nem volt annyira bűbáj.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.08.19. 14:33:19

Bírtam az egykori kisgazda választási plakátját:
POKOL BÉLA
Isten, haza, család
:)

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2011.08.19. 14:35:36

Na és ugye sztárfodrászok ásza: Hajas László.

tiborc2008 2011.08.19. 14:36:04

Valaha az egyik cocciálista nagyvállalat az igazgatóját Végh Bélának hívták.
A kedves szülők helyében én biztos más keresztnevet kerestem volna.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.08.19. 14:39:46

Hadd legyek elfogult!
Szerintem egész jó a Frady Endre név is... :)
De a Kolbász Dezső (illusztrálva: fradyendre.blogspot.com/2011/05/kolbasz-dezso.html ) és a Rükverc Rócsild ( fradyendre.blogspot.com/2011/05/rukverc-rocsild.html ), no meg a Bél Flóra ( fradyendre.blogspot.com/2011/02/bel-flora.html ) se kutya ám... ;-)
Villámkezű Máriát ( fradyendre.blogspot.com/2011/03/villamkezu-maria.html ) már meg sem említem...

Nem vagyok fideszes 2011.08.19. 14:41:28

Login Adrienne, a szegedi egyetemen tanulmányi bizottság elnök. Biztos könnyen megy neki a bejelentkezés...

Nem vagyok fideszes 2011.08.19. 14:43:17

Dr. kuki Csaba nőgyógyász sem egyszerű.

Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2011.08.19. 14:43:59

A 80-as években volt egészségügyi miniszter Medve László, akit mi mindig csak úgy emlegettünk: Maci Laci.

Tesómnak meg volt egy osztálytársa, Pápai Mercédesz, akit mindig Püsköki Trabant-ként emlegettek a háta mögött.

10 000 2011.08.19. 14:45:28

siófoki kórházban betegjogi képviselő: Dr Jófejű Etelka

pelikán* 2011.08.19. 14:47:31

@arnold_: tök jó ez is, Ősi Attiláról is csak régi képet dobott gúgl.

Drogon 2011.08.19. 14:48:31

Volt egyszer egy ideig Winchester Aliz nevu kolleganom. Informatikus. Es nem felvett muvesznev volt, ofkosz : )

wuff enough! 2011.08.19. 14:48:45

Alsó tagozaton osztálytársam volt egy Bárány Botond, és egy Papp Piroska. A gimiben volt egy Csicsay Galamb nevű lány, akivel együtt jártam németre, a tablókon meg kiszúrtam egy Szende Kicsi Ajándékot. Évekkel később alattunk lakott egy Vég Béla nevű úr, na, ő le se tagadhatta volna, mert kiköpött olyan volt! Azt találta ki, hogy a kutyánk miatt nem tud aludni, mert éjszaka bútorokat tologat (egy közép-snauzer!)... Őt leszámítva kíváncsi lennék, a többiek később megváltoztatták-e a nevüket?!

Gretzky99 2011.08.19. 14:50:35

Nincs itt egy ajkai sem? Csodálkozom, hogy a fodrász még nem került szóba: Bokáné Széplábi Erika.
Az egy dolog, hogy valakit Széplábinak hívnak, de hogy hozzámegy egy Bokához, majd felveszi a nevét, az jó humorérzékre vall. Mondjuk pedikűrösként találóbb lenne.

Netuddki. 2011.08.19. 14:52:33

Vizi Pálma
Zsíros Hajnalka
Kádár János (ismertem, és nem a néhai)
Toldi miklós (együtt jártunk iskolába)
...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.08.19. 14:52:50

Azért Herényi Károly sem utolsó :)

Spéter46 2011.08.19. 15:00:29

@track back: Együtt voltam dr. Bitó Andrással katona Mezőtúron!

2011.08.19. 15:01:14

Rétság, fogorvos: dr. Szájbely Ernő (ejtsd: szájbéli)
Salgótarján, OTP, egykori jogtanácsos: dr. Titkos Mihály

Never ending dead 2011.08.19. 15:04:46

@Lófasz Hadnagy: Azért nem kellett volna a kukit kisbetűvel írni. Vagy tényleg pirinyó?

zme (törölt) 2011.08.19. 15:15:55

@arizmendi: haverodék nagggggyon tréfásak. hű, de nagyon.

dzsefi 2011.08.19. 15:22:46

Portörő mellett volt Törcsi Péter is a KDNP-ben, á la South Park :)
valamint Undi Barna, az Oktatási Minisztérium képviselője, esetleg Szőke Barna, aki zenész.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.08.19. 15:30:31

Egyik barátnőmnek dr. Tüű László volt évekkel ezelőtt a kezelőorvosa Kecskeméten.

kertesz 2011.08.19. 15:30:51

Szívós Rita www.vanesely.hu/ncta_pdf/frissit2011/SzivosR.pdf
(szerintem nem ő, de volt egy hasonló nevű kapcsolatom, meggyőző vákuummal...)

Vörös Virág
tebennedbiztunk.hu/?m=122

ketroot 2011.08.19. 15:31:15

@Noname Cowboy:

Akkor az a vicc megvan, hogy mekkora a legnagyobb magyar politikus?

???

Herényi.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.08.19. 15:35:09

De egy suliba jártam egy Virág Jácint nevű sráccal is.

nekemnyafogj 2011.08.19. 15:39:22

a győri korhazban dolgozik olyan nogyogyasz, hogy Dr Likár Zsolt. :)))

bonnie · http://bonnie.freeblog.hu 2011.08.19. 15:39:57

Kiss Sydney Olimpia volt már? Apuka sportrajongó erősen :)

Rock me Amadeus 2011.08.19. 15:47:08

Robotka Pál budafoki gazdaboltos. Robotkapát nem láttam nála sose.

G_P 2011.08.19. 15:49:42

Raffai Mandarínó

hörgőszelep (törölt) 2011.08.19. 15:51:10

A 70-es évek végefelé hallottam egyszer ( tanúim vannak rá!) a Lottó-számhúzásnál, az egyik számhúzót így hívták: Vijjogó János. Foglalkozása? - Éjjeliőr!

dr. Erika Zangolna 2011.08.19. 15:51:31

www.elte.hu/file/doktorok2002.pdf

Kő Natasa: A rugalmasság szerepe a személyiség működésében

Ordnassac 2011.08.19. 15:54:38

Bálványos Huba (grafikus, nemrég halt meg)
Bojtos Károly (Amadinda ütőegyüttes)
Ék Sándor (festő)
Fonó Albert (gépészmérnök)
Méhes Károly (gyermekorvos, egyetemi tanár)
Mészáros István (Kossuth-díjas állatorvos)
Palotás László (építészmérnök)
Sántha Kálmán (orvosprof., ideggyógyász)
Tőke János (Kossuth-díjas Tsz-elnök)

pruntyike 2011.08.19. 16:08:21

Volt egy celeb hölgy a tévében, Rábaközinek hívták, és azt mondta, hogy a gimiben a kamaszfiúk mindig eltévesztették a nevét és raccsolva nevezték őt;
Prága egyik kerületének polgármestere: Ivan Bürgermeister

35467 2011.08.19. 16:09:59

A Veszprém megyei közétkeztetésért felelős vállalat vezérigazgatóját meg úgy hívják, hogy Grélingerné Káposzta Jolán.

.YEZy. · http://asianmovies.blog.hu 2011.08.19. 16:16:41

Valamelyik építőipari cégnél dolgozik Tégla Imre, ügyfelünk volt.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2011.08.19. 16:16:47

Egyszer egy nemzetközi céghez mentem interjúra, mondták keressem Kutner Keve-t.

Megérkeztem, mondom a recepciósnak, hogy Kánör Kívet keresem. De kiderült, hogy magyar a srác és úgy kell mondani, ahogy írják =:o]

mudralaszlo · http://www.mudralaszlo.hu 2011.08.19. 16:18:58

Középiskolai volt töritanárom neve:

Dr. Magyar Györgyné Dr. Gyuró Györgyi

Logopédusnak kellett volna mennie. :)

atrr 2011.08.19. 16:20:50

létezik egy ilyen díj, hogy:

Dr. Zsindelyné Tüdôs Klára

track back (törölt) 2011.08.19. 16:22:12

és a plusz egyhez még egy, a minap beszéltem D. Kasperski nevű lengyel informatikussal. neki se lehet könnyű

derabitz 2011.08.19. 16:22:13

Valamikor régen, még az "átkosban" a Verebes féle győri Rába-ETO BEK meccset játszott egy szovjetszkije futbolszkije csapattal. (Dinamo Minszk)
Természetesen rettenetes verést kapott az ETO ( 3:6 oda).
A szünetben, Sokol márkájú rádiókat osztogattak nyereményként a 18000 fős szurkolóhad között.
A mérkőzés első félidejében egy Szokol nevű minszki játékos 3 bumedlit nyomatott az ETO kapujába.
Szokol kint is nyomott még kettőt, de akkor már nem osztogattak rádiót.

Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2011.08.19. 16:24:26

Még senki nem írta, pedig nap mint nap látjuk a TV-ben: Dr Melles Márta. főigazgató főorvos. Országos Epidemiológiai Központ

CJKrisz 2011.08.19. 16:25:01

Előző munkahelyen elég sok ember fordult meg. Volt közöttük Rigó János és Túró Rudolf is. :)

chilis csokoládé 2011.08.19. 16:25:21

Ismerőseim közt van egy Szarka Pál. Becenéven fut mindenhol. Ezt nem használja.
Ismerős lány férjhez ment. Elmondta, hogy apósa neve: Pum Pál. És tényleg.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.08.19. 16:28:20

Köszönöm a lehetőséget, hogy újra elsüthetem ezt a szar poént:

Megadja Gábor, az Otthonvédelmi Bizottság miniszteri biztosa. :-))

33621 2011.08.19. 16:32:53

Ondó Sándor volt Ebesi lakos, azóta már elhalálozott.

Selli69 2011.08.19. 16:36:07

@kovi1970: Toldi Miklós hozzánk is járt, akkor még a TO-n dolgoztam, és egyszer meglepődött, mikor emlékeztem a nevére. Nem értette....én meg nem magyaráztam :-)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.08.19. 16:45:51

Gyermekkorom legkirályabb neve, amit visítva üvöltöttünk a tv előtt a a Parabola, a Panoráma, A Hét, a Falutévé, a Delta, a Kuckó, a Felkínálom, a Vers mindenkinek, az Iskolatévé, a Jogi esetek, az Esti Egyenleg, a Nulladik típusú találkozások, Szabadság tér, TV jelenti, Lottósorsolás, a Rockkalapács, a Kék fény az Este, a Szólás szabadsága és a Szempont adásai után:

Műszaki vezetőőőőő: Oldal Béla! :D

Forevör!

Trombi 2011.08.19. 16:45:53

Vén Napsugár
Pókos Arzén

qbr 2011.08.19. 16:48:06

Régebben a Magyar Turizmus Rt vezetőjét Zongor Atillának hívták.

A mobilszolgáltatómnál a kapcsolattartóm neve Vastag Barna

cirmike 2011.08.19. 16:52:21

Szomszédunk volt gyerekkoromban: Lencse István. Feleségét Hagyma Máriának hívták...

picur3ka 2011.08.19. 16:57:39

@33621:

Ondo az egyik legregibb magyar nev, sajnos, ertheto okokbol, sokan nevvaltoztatnak.

Eredeti jelentese: Ond fia, kis Ond.

sokadszorra 2011.08.19. 16:57:40

@33621: Én O. Eta nénit ismerek...

fecsa 2011.08.19. 16:59:10

Fekete vezetéknevemmel gondolkodtam egy picit, hogy majdan születendő gyermekemnek milyen nevet adjak:
Fiú: Barna
Lány: Mercédesz, Piroska
Szerintem amint tudatára ébred, fejbe lőné a szüleit:)

Alex12 2011.08.19. 16:59:26

sziasztok!
Nagyon jokat nevettem a kommenteken, es nekem is eszembe jutott hirtelen 1-2:
Pizzeriaban dolgozom, es egy budai korhazban dolgozik a Meszaros doktor, sebesz, akinek hetente viszunk pizzat...
Egy masik vendegunk pedig soha nem adja meg a vezetek nevet, csak azt h Andras, es a postaladan megnezte a futar, h azert, mert Meleg Andrasnak hivjak....:D

sokadszorra 2011.08.19. 16:59:49

Egyetemi koleszban az egyik szobatársam vezetékneve Nagy volt. Egyik (szokásos) piás pillanatában megfogadta, hogy a fiát Nagy Ivónak fogják hívni.

akira2 2011.08.19. 17:05:11

Nekem pedig az alábbi iskolatársaim voltak anno, bár egyiknek sem tudom a foglalkozását...
Petőfi Sándor,
Gábor Áron,
Mezei Virág,
Havasi Gyopár,
Nemoda Buda

dnd 2011.08.19. 17:05:49

Gyerekkoromban találkoztam egyszer egy Büdi Paulával. Mazsorett volt Miskolcról.

Tehetetlen Dodó 2011.08.19. 17:09:09

Vagy negyedszázada ismertem egy Végh Béla nevű egyént, ügyfelünk volt.
A volt konyvelőm lánya viszont igen romantikus nevet visel: Titkos Virág.

fonó 2011.08.19. 17:19:03

Stadler Mária keresztény konzervatív a szeretet jegyében fogant gyilkolászós szövege nem ér meg egy pár sort????????

Huba szaki (törölt) 2011.08.19. 17:22:51

Az esztergomi Suzukiban sokan dolgoznak a Duna túlsó feléről. A hivatalos papírokban a dolgozók hivatalos, azaz szlovák nevét használják, tehát pl minden László Ladislav. Így fordulhat elő a faliújságon olyan név, hogy Száraz Július vagy Mogyorós Mikulás.

bug jr. 2011.08.19. 17:23:08

Nagy Feró Botond nevű fiával egyszerre műtöttek anno. Amúgy nagyon jó arc a csávó.

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.19. 17:23:41

Egy szakálas vicc:
Elmegy az ürge a hivatalba és közli, hogy szeretné megváltoztatni a nevét, mert nagyon csúnya.
-Hogy hívják?
-Huggyozó József.
- És mire szeretné változtatni a nevét?
-Huggyozó János.

Wagem 2011.08.19. 17:42:09

Ha jól tudom,valami rendező,vagy dramaturg a tv-ben.Melega Tibor.
Osztálytársam volt.Nagy Britannia.

Leonce 2011.08.19. 17:51:25

Dr. Doktorics Béla ( a Magyar Orvosi Kamara főtitkára volt)

bugger · http://buggersbugging.blogspot.com/ 2011.08.19. 17:55:24

Én csak ennyivel szolgálnék:
Csurgó Virág

robian 2011.08.19. 17:58:35

@33621: anyám gyerekkori szerelme!!

Gyarló Hintaló 2011.08.19. 18:01:25

és ismerek még egy Cseresznye Virág-ot

aha, persze 2011.08.19. 18:03:36

Havasi Gyopárka - egy ismerősöm főbérlője volt cirka 8-10 éve.

Arany Virág - egy jóbarátom csoporttársa volt

Lova 2011.08.19. 18:08:10

Major Anna rádiós dramaturg volt

IV. (Parkoló) Béla · http://aparkolokiralyai.puruttya.hu 2011.08.19. 18:10:49

Munkatársunk neve Fekete Szilveszter. Ha meghallják az irodában a nevet, mindig röhögve elkezdenek fehér karácsony-ozni.

A legszebb, amiért én biztos kinyírtam volna a családot: Hajnali Napsugár. 3x mutatkozott be a hölgy, mire elhittük, hogy tényleg az a neve.

János nevezetű, akkor még aktív rendőrt kérték fel keresztszülőnek, aki azt a feltételt támasztotta, hogy ő mondja meg mi legyen a gyerek keresztneve.
Ha fiú, akkor legyen Ivó, ha lány akkor Virág. A leendő szülők megköszönték, de választottak mást.
A vezeték nevük Bor volt.

nyehehe 2011.08.19. 18:22:28

a II kerületi fogorvosnál (Tölgyfa utca) láttam:
"Dr Mészáros"

vilo · http://finnus.blog.hu/ 2011.08.19. 18:22:52

néprajzos tanulmányaimból feldereng Oláh Geczi neve, aki törökellenes katonadala miatt vált híressé anno. szigorlaton frankón kérdezték... :D

Murcy · http://tequilaborral.blogspot.com 2011.08.19. 18:32:21

róla csak meséltek, de ismerősöm volt munkatársa: szegény ákos, adósságkezelési tanácsadó

HAB 2011.08.19. 18:36:05

Herényi - Retkes paktum (két kihullot párt utolsó próbálkozása)

pelikán* 2011.08.19. 18:41:15

Igen, végülis Gyopáros Alpár gyoparosalpar.hu/ politikus frontról, és dr. Kudron-Tonigold Nándor Antonius konzervatorium.blog.hu/2010/03/04/helyreigazitas_41 majdnem-politikus frontról még beférhetett volna.

HAB 2011.08.19. 18:42:59

bocs: kihullott (2 párt 2 t-vel hullik ki)

v2peti 2011.08.19. 18:48:00

Önmagában nem cikis név, de néha azért cikis lehet Berényi Andrásnak (aki mellesleg főépítész a XIII. kerületi önkormányzatnál) a neve.

Az ismerősi körömben van egy Búza Virág (igaz, már 20 éve láttam utoljára), Rába Sz**** (érdekes módon amikor iskolába jártam, akkor nem jutott eszembe a neve más asszociációban csak utána jóval később).

.

Kobra6 2011.08.19. 18:55:28

Kukor János szepetneki lakos elvette feleségül nemtommilyen Ilona nevű kedves nőt - aki felvette férje nevét. Így lett Kukor Ilona - vagyis kukorica.
Fősulin meg Falábú Orgonával találkoztam.

Kobra6 2011.08.19. 18:56:58

Lya kanizsán van egy Berényi Miklós nevű ÜGYVÉD!!!

border68 2011.08.19. 19:05:37

Sárkány Hildegárd (takarítónő, Veszprém megye)

standupc · http://standupc.blog.hu 2011.08.19. 19:08:56

Volt egy ügyfelem, Öreg András.
Vígan "X uraztam" minden férfi ügyfelet megszólításnál. Vele inkább összetegeződtem...

trickortreat 2011.08.19. 19:11:08

Azért a Csibi Csaba is aranyos.

Girhes Joe 2011.08.19. 19:16:22

@fecsa:
Annál már csak az jobb amikor egy nőből Fekete Barnáné Fehér Piroska lesz :))

Egyébként én meg egy Vörös Rózsát ismerek, rengeteg ilyen név van.

plymouth 2011.08.19. 19:34:20

kozepsuliban volt egy srac, Kanos Lajos...
bemutatkozik egy lanynak, hello Kanos vagyok!

JumboJet 2011.08.19. 19:38:28

Mikor még atletizáltam az eredményhirdedéskor így mondták be a versenyzőket, hogy pl: 1. Galambos Szilárd, Szeged. Mi lett volna, ha lett volna egy pápai illetőségű, János Pál nevű futó, aki a 2. helyen végez?
(Igen: II. János Pál, Pápa :) )

etcetera 2011.08.19. 19:38:45

Régen azt játszottuk a barátokkal h őrült neveket találtunk ki. Némelyiknél percekig fetrengtünk a röhögéstől. Sajna már nem sokra emlékszem de ...

Ebéd Elek
Piros Virág
Hamar Margit
Fél Áron
Beté Péter
Wcpa Piroska
és egy külföldi - Alvarez Állvaélvez

egyorrú 2011.08.19. 19:40:07

Gyulán 1 vállalkozó neve Elefánt Elemér

Kalmár 2011.08.19. 19:40:28

Mondjuk a Bunkóczi nevű rendőrnek is lehet pár vicces sztorija. Létezik.

Mezőbándi 2011.08.19. 19:43:57

tiaramagazin.hu/page/beszelo_nevek

"Hogy hívhatnak egy lánykereskedelemben nyilatkozó rendőrt Futtató Norbertnek, a varjak rajzásáról panaszkodó madárszakértőt Varjú Mátyásnak, egy volt tartótisztet pedig Vallató Péternek?"

neuromanc 2011.08.19. 19:55:28

Pitsch Alajos
Toldy Miklós ügyéd
dr.Kovácsné dr.Kovács Katalin

(mind valós személyek)

A Tyne folyó déli partja 2011.08.19. 19:57:30

@Kobra6: egy japán-magyar zenészcsajt meg úgy hívnak, hogy Miki Berényi...

indapass90210 2011.08.19. 19:59:47

Azé az sem gyenge, amikor valaki Kis (esetleg Nagy), majd el kell mondani az emilcímet, magyarul:

Béla Kis kukac....

picur3ka 2011.08.19. 20:02:47

elkezdtetek inni most mar

chil 2011.08.19. 20:10:59

Láttam vhol egy ilyen táblát régebben, hogy:
Geczi és Geczi ügyvédi iroda

És egy töritanár volt a régi sulimban: Sárkány Viola
féltek is tőle, mint a tűztől...

grigorijja 2011.08.19. 20:15:16

Szegedi Tudományegyetemen az ETR rendszer felelőse: Login Adrienne

A Tyne folyó déli partja 2011.08.19. 20:15:43

@neuromanc: n ismertem Gombosné Ruha Gyöngyit. vagy fordítva.
de a Csirkéné Nyakas Erzsébet rossz, valamint Romolhatatlan Piroska, Fonnyadt Anna, Tuba Rózsa

picur3ka 2011.08.19. 20:29:53

@chil:

Jajj, ugyvedet en is tudok egy jot,

Mark Mese , Industrial Attorney, USA.

Kulonben, ilyeneket tuntettek ki hirtelen:

Dr. Préda István kutatóorvos;
Szinte Gábor festőművész;
Tar Pál volt nagykövet;
Dr. Török József egyháztörténész;
Uhrik Teodóra táncművész

Töttös Pál, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége

csorsza 2011.08.19. 20:32:58

Őrnagy Valaki (lépcsőházunkban lakott), aki katonatiszt. Ott mindenkik hadnagyként kezdi...

Kiszsófi 2011.08.19. 20:40:14

Volt kolléganőm kedvenc sztorija, hogy régen egy önkormányzatnál (akkor még tanácsháza) dolgozott, ahol volt a faluba egy bácsi, akit Punchi Józsefnek hívtak. Egyszer felajánlották neki, hogy segítenek a nevét megváltoztatni. Mire az öreg: Aztán tessék mondani kisasszonyka, mi a pic.ára változtassam meg? :) Többet nem ajánlkoztak...

Kobra6 2011.08.19. 21:18:16

Dolgozott nálunk egy pék nő meg a lánya a tej osztályon, Pálné Kati és Pál Klaudia. Mondtam az anyának, hogy a Klau mindenképp egy Péter családi nevű (pl. Péter Zoltán a híres ZTE-s focista) emberhez menjen feleségül, és vegyék fel a másik nevét - legyen Péter-Pál Klaudia. A gyerek meg ha fiú lesz lehetne Péter-Pál Péter Pál :-)))

vitaygeorgina 2011.08.19. 21:25:23

Régen a mesék végén írták ki azt a nevet, hogy Mikulás Ferenc. Én gyerekként azt gondoltam, hogy nem létezik ennél menőbb név.

vilo · http://finnus.blog.hu/ 2011.08.19. 21:30:33

@grigorijja: az ELTE-BTK egyik tündéri gyöngyszeme a TO-ról: Burgerné Szűcs Éva. Természetesen, a Börgernét is érti. :D

Mackósajt66 2011.08.19. 21:50:37

Vass István Zoltán közvetített egyszer egy Vasas meccsről (nem szó szerinti idézet): Nyúl hazafejeli a labdát Kakasnak, de Mackó játékvezető már lefújta az akciót, szabadrúgás.....kedves hallgatóim, egész állatsereglet van a pályán....

Névsorolvasás vizsgalapról: Fehér, Ördög, Pokol....maguk szórakoznak velem? (A Pokol egyébként a fentebb már emlegett Béla fia volt.)

Ja, és egy Dr. Falábú Dezső ügyvéd volt (van?) Szegeden is.

tevevanegypupu 2011.08.19. 22:53:24

Egyik nagybatyam iskolaigazgato volt Sarbogardon meg jo regesregen. Osszel uj kollega erkezett egy szomszedos helysegbol, nagy tisztelettel bemutatkozva az igazgatonak: "Kalacska vagyok Kemencerol."

jan 2011.08.19. 23:09:34

@Pallos Levente: hadd tegyem hozzá azoknak, akik nem ismerik az angol egyházi nyelvet, hogy a "cardinal sin" jelentése: főbűn!

tevevanegypupu 2011.08.19. 23:17:43

A nevek valodiak, nem talaltam ki, de persze nem magyar nevek:

Baszma Baszbusz..epitesi vallalkozono.
Buzid Basszam elektromos szerelo (igazan, komolyan)

Drótördög 2011.08.19. 23:33:06

nem volt türelmem részletesen, csak kérdezem:

Pokol Béla (diákok réme, Torgyán tanácsadó) megvan? Most alkotmánybíró.

főboszorka45 2011.08.19. 23:36:41

MTESZ főigazgató: Dr Gagyi Pálffy András
Gyerekem volt osztálytrása: Vörös Rózsa.
Sárkány családtól vettem a lakásomat...
Ismertem egy Kosárka Kálmánt és egy Korbácska családnevű lányt..
Egy kis való világ... Van egy Sáta nevú falu Borsodban. Közös a plébános egy másik faluval.... A templomajtón a pap levele: Sátán vagyok...

főboszorka45 2011.08.19. 23:42:30

fősulin évfolyamtárs: Doktorcsik Lajos...
Valamint van Igaz Jenő ismerősöm is.

főboszorka45 2011.08.19. 23:44:20

90-es években APEH ellenőr voltam. Vidéki városban bódésron nyugtaellenőrzés....Ilyen nevek voltak: Holló, Medve, VArjú, Farkas...

főboszorka45 2011.08.19. 23:49:21

Múltkor rádióban riport volt már nem emlékszem milyen témában, csak a riportalany nevére: Kotormán István....

főboszorka45 2011.08.20. 00:03:09

Egri ügyvéd: Dr Perbíró Valér

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2011.08.20. 02:20:56

Ja, ha már külföldit is szabad, Hongkongban egy csomó zseniálisat ismerek. Többnyire nem a hivatalos nevük, hanem a divatból felvett angol nevekkel. Most csak egy jut az eszembe, Ivan Hoe.
Persze ott már maguk a családnevek is érdekesek, egy ügyfél neve Alan Ng volt. A családnév egy nazális hang, a mandarin Wu kantoni kiejtése.

Leonard Zelig 2011.08.20. 10:18:32

Kormány Balázs CEO.
Meg volt régen egy Kukorica János nevű CEO is.

jikka 2011.08.20. 14:34:47

Gagyi János (100 Ft-os boltot vezet)

yda 2011.08.20. 16:10:57

Ős magyar nevek: :-DD
Spenz
Omrein
Menich
Kinczel
Zautleitner
Adamik
Petrovics
Dittrich
Blum
Drenda
Haller
Palman
Paulovics
Zrubecz
Wanek
Csernoch
Vlasics
Tanczig
Karl
Fischler
Zvezdovics
Szaller
Tomáskovics
Markovich
Wágner
Jurovics
Kobezda
Slemmer
Treszl
Uhrik
Mirnics
Stadler
Sömenek
Stefán
Treiber
Unger
Fieder
Schmidt
Steiner
Stieber
Stb. :-))

főboszorka45 2011.08.20. 16:45:34

ez sem semmi: az első vajdasági magyar kisbaba ma született: Nagy Kanász Kata a neve...

hetivalasz.hu/itthon/orom-hogy-magyarsagukat-utodaiknak-is-tovabbadhatjak-40599

nadiposzata 2011.08.20. 17:13:36

Nekem középsuliban Fuck vezetéknevű osztálytársam volt.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2011.08.21. 01:10:00

Priceless volt végigolvasni a kommenteket :DDD

Rock me Amadeus 2011.08.21. 10:37:24

Kondás a Debrecen edzője

Kovács hv. 2011.08.21. 12:17:29

televízióban láttam: Fehérné Fekete Piroska

nekem tetszik.

Syr Wullam 2011.08.21. 12:26:37

Hullán Lehel (Országos Onkológiai Intézet), egyetemi évfolyamtársainak: Dögön Szuszog :-))

www.honcology.hu/portal/page/portal/OOI/MEDICAL_ATTENDANCE/medical_departments/MD_11/hullan.lehel

Külföldi egyetemről ismertem: Jane Kibassa.

A Beck nevű kollégának sem könnyű, főleg az Apádra ütök óta ...

Memme 2011.08.23. 12:32:11

@tevevanegypupu:

Nincs veletlen egy Levente nevu fia? Mert ha igen, akkor tole bereltunk keglit regen :-)

tevevanegypupu 2011.08.23. 13:02:16

@Memme:

Van fiam de nem Levente.(:

silent76 2011.08.23. 13:31:49

Most olvastam az indexen: "Futtató Norbert, a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság ügyeletese."

silent76 2011.08.23. 13:44:04

@lobellone: Na és akkor Herényi Károly?

ZBR 2011.08.23. 17:25:44

@silent76:
Külön idejöttem csak azért, hogy ezt bekommenteljem, még ki is másoltam én is:

"Futtató Norbert, a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság ügyeletese"

:D :D :D

subtotal 2011.08.26. 10:33:40

Neves Emmi is van/volt a TV-ben.

silent76 2011.08.30. 09:36:33

Mai szerzemény: "Hétfőn leeresztették a városi strand nagymedencéjének vizét, amit az új vezeték ugyan tovább szállított, de a régi rendszernél megakadt az áramlás, így a víz visszafordult és elöntötte az építési területet. Eláztatta az alépítményi munkákat, így az egészet újra kell építeni – nyilatkozta a lapnak Méreg János, a kivitelező Ökobau Kft. építésvezetője."

sokadszorra 2011.08.31. 12:40:29

@Syr Wullam: Nekem Botond keresztnévvel volt szerencsém ilyen évfolyamtárshoz...

kredi 2011.09.08. 10:49:20

Pécsett, a Lánc utcai rendelőben dolgozik egy orvosnő, a neve magáért beszél: Dr. Néma Eszter fül-orr-gégész. :)

Nővéremmel meg, amikor még gimnáziumba járt, egyszer hazajött az egyik iskolatársa. Közel két méteres, másfél mázsás, tenyeres-talpas leányzó, ismerjük a típust. Mély, zengő baritonján illendően bemutatkozott: Kis Virág...

főboszorka45 2011.10.09. 12:26:13

Ez mindent visz:

"Bár az IT-szektorban nem volt válság, a különadók Magyarországon mégis nagyon súlyosan csapódtak le a szektoron - mondta a Napi Gazdaság által szervezett HR-vezetők országos konferenciáján Csudutov Csudinka, a Mimox IT-toborzó ügyvezető igazgatója."

hallari 2011.10.23. 18:52:42

Mézes Virág (leánykori vezetékneve nem ez volt, a férje után vette fel).

hallari 2011.10.23. 19:15:08

Szakközépiskolában (pont a leghevesebb AIDS-ellenes kampány ideje alatt, '90-es évek eleje) volt egy Eitz Gábor nevű iskolatársunk. Szegény mennyit kapott...

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2011.10.29. 18:51:06

Ősmagyar szülők gyermeke: Vándor Sólyom.

Zozi79 2012.08.31. 09:04:26

Sopronban van egy szobor, rajta egy felirat: faragták: Faragó János és Faragó Péter :-)

sokadszorra 2012.09.20. 10:06:59

@főboszorka45: Nagyon kedves hölgy egyébként :)

sokadszorra 2012.09.24. 17:16:59

@1kutya: Én is ismerek egy Barnát, aki Szőke, és eredetileg fekete, de már őszül.

főboszorka45 2012.09.27. 19:53:43

Kicsit off, külföldről.... USA-ban a Kaliforniai egyetemen tanít egy macskagenetikus, úgy hívják, hogy Leslie Lyons.....

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.02.02. 18:36:00

@vilo: @chil:

A Geci/Geczi a Gergely név szokásos beceneve volt, nem véletlen, hogy sok a Géci/Géczi/Géczy vezetéknevű ember.:)

Joggal kapcsolatos névgyűjtések:

Lothrigel Xénia
dr. Jójárt Gyöngyike Borbála
dr. Bagyula Liliána Zsanett
dr. Nagy-Hegyi Menta Napsugár
Tarsoly Előd
Kiss-Kondás Gusztáv (végrehajtó)
dr. Babó József (ügyvéd)
Spiegelbergerné dr. Pofonka Mariann

bömböcz 2014.02.02. 18:44:37

Köszönöm, eznagyon tanulságos!
Esetleg a holokauszt-túlélők neveinek átalakulásáról is merne írni...?
(perszehogy nem.)

annamanna 2016.03.16. 00:14:51

dr. Békés Csaba www.diplomacia.hu/tan/db/oktato.asp?id=BUUKMM

és ismertem egy Kaki Arankát; a család Szegfűre változtatta a nevét.
süti beállítások módosítása