Kommentszűrés
’11 aug
11
08:31

Lesz még rosszabb – Gesztivál

Írta: Szelli

„Mi ez a kivagyiság, mikor a lényeg az,
Hogy kinek látszol és kinek játszol,
Hiszen elmúlsz húsz és elmúlsz negyven,
És elmúlsz lassan, szépen és csendben.”

  Hogy miért mentünk ki a Sziget -1. napján megrendezett Gesztiválra? Jó kérdés. Mazochizmus? Perverz kíváncsiság? Meglehet. A Mandiner szerkesztősége már hónapok óta nem tér magához a nagy ironizátor, Geszti Péter legújabb dobását kísérő píárszövegeken: egyszerűen ott kellett lennünk, hogy a saját szemünkkel-fülünkkel is megcsodálhassuk ezt az egyszeri és megismételhetetlen szóvicc-paralimpiát. Amit kaptunk: két és fél óra küzdelmet a rettegtető kapuzárási pánikkal és egy David Beckhamesnél lényegesen szerényebb költségvetésű, nagyszínpados Adidas-reklámot.

  Péterünknek volt pár nagyszerű és kevésbé nagyszerű dobása az évek során, ám mindig sikerült kikaparnia azt a bizonyos gesztenyét: míg egyik cége százmilliót meghaladó adótartozásért volt APEH-feketelistás, közben a másik az állam által is szépen megtámogatott Nemzeti Vágtát szervezte. Mézga Aladár, Első Emelet, Rapülők, Jazz+Az, @rc és természetesen az X-faktor – munkásságát mindenki ismeri. Őszintén bevallom, hiába fedezte fel a csodálatos hangú Váczi Esztert és működött közre a Dzsungel könyvének színpadi változatában, munkásságában egyszerűen túl sok a lenyúlás, a negédesség, megjátszás és a nyolc napon túl gyógyuló, fájdalmas, égő sérüléseket okozó szóvicc. Mégsem lehet kérdés, hogy Geszti Péter megkerülhetetlen szereplője a magyar médiának, egyszerűen mindenhol ott van, és a fene se' érti, hogy csinálja.

  Az első kínzó kérdés már itt felmerül: vajon mit akart Geszti Péter a Szigeten? MC Gesztenye, a művész-polihisztor visszatér, bár valójában sosem tűnt el igazán. Bejött az X-faktor, leesett egy kis hírnév, kreált hát a semmiből egy új csapatot, hogy ismét nekiveselkedjen a popsztárrá válás Everestjének. Arra viszont nem gondolt, hogy a Gringó Sztár, mint név nem elég erős kötél annak, aki csúcstámadásra készül, a '90-es évek elejének bugyraiból előkukázott és újrahasznosított robothang, valamint a már évekkel ezelőtt is irritáló, ám akkor tán' még újdonságnak számító autotune pedig kifejezetten csorba csákány a küldetés sikeréhez. Hősünknek az az egyetlen szerencséje, hogy van egy elég masszív karabinere, a biztosító kötél pedig megvédi a csúfos zuhanástól – nevezetesen, hogy sosem jutott igazán magasra ezen az úton. Az ország egyik elsőszámú kreatívjaként megtervezte, majd előállította a terméket, az új pop-csapatot, majd kerített köré egy show-t Közép-Európa legnagyobb fesztiválján. Kevesen képesek erre, ilyen produktummal. Ez az új Geszti-projekt is csak egy a sok közül, könnyű és gejl, de igazából nincs benne tartalom – körülbelül olyan, mint a citromos sör. Ha sokat iszol, egy idő után émelyegni fogsz.

  Veszünk hát egy nagy levegőt, átverekedjük magunkat a hídon. Kicsit olyan, mintha a gesztőhelyre tartanánk. A Hajógyári szigeten minden változatlan, a tömeg hömpölyög, kicsit szemerkél az eső. A Nagyszínpad előtt az arra tévedő, hetijegyes külföldiek és azok a magyarok tömörülnek, akiknek megért 7900 ft-ot a -1. napi hiperkoncert (vagy éppen, mint a VIP-jegyek felvevőpontja előtt kígyózó sorból sejthető, lehetősége volt ingyen megtekinteni a produkciót). Hajas László mellé keveredünk, de a VIP-teraszon kiszúrtuk az éppen kemény fogyókúrával küszködő, wannabe-politikus dalosmadár Schmuck Andort is bőszen esemesezni – minden bizonnyal később beállt pogózni a Nem adom fel című Rapülők-klasszikusra. A célközönségbe úgy illünk, mint Rubint Réka a Metal Hammer sátor elé, gesztődjön hát a show.

  A műsor első részében a már említett vadiúj pop-formáció, a Gringó Sztár mutatkozik be. Geszti szívecskés pólóban ugrál, ide-oda futkos, viccelődik és vadul izzad, az énekes lányok pedig engedelmesen asszisztálnak hozzá. Az autotune legnagyobb fájdalmunkra ezúttal elmarad, de legalább felszabadulunk az ezúttal Florence + The Machine-t és David Guettát (Black Eyed Peas-t, Madonnát...) koppintó dallamoktól és teli torokból lehet üvölteni, hogy a Magyarok Istene engem lájkol. Már ekkor eldörrent pár öregedéses poén, a zene pedig eladható, infantilis buta pop – de legalább már tudjuk, mit jelent az eddig általunk megfejthetetlen kozmopuritán jelző.

  Szusszanás, némi kínos technikai baki, és már színpadon is a Jazz+Az, feketében, James Bond-osan, Geszti az előző két nő helyett hárommal feszít. Dés László nagyon tudja fújni a szaxit, Kozma Orsi, Váczi Eszter és Behumi Dorottya pedig csodásan énekelnek, pedig látszik rajtuk, hogy rettentően unják az egészet. Mi is félig elbóbiskolunk – hiába, ez bizony nem Nagyszínpadra való zene – de rögtön felkaptuk a fejünket, amint színre lépett Kiki, azaz Patkó Béla az Első Emeletből és bőrszerkóban, arafatosan megkötött motoros kendőben, terpeszes rocker-beállásokban lenyomta az Álmomban egy angyal voltam című nem éppen kemény, vagy szőrös tökű számot. A '86-ban tett kitérőt szerencsésen túlélve jöhetett a Rapülők és még nyilvánvalóbbá vált, ami addig is: Geszti Péter jóban van az Adidasszal. Az egész show beillett egy alacsonyabb költségvetésű tréningruha-reklámnak: MC Gesztenye, Berkes Gábor, Szentmihályi Gábor és az ötven fiatal táncos mind-mind hatalmas logókkal ellátott Adidas-termékekben feszített. Az összes slágert lenyomták az Áj láv jútól a Pitivumenen át a Tour de Flancig, modoros, előre kitalált beszólásokkal megtűzdelve.

  Geszti Péter 47 éves, mégis úgy viselkedett, mint Fluor Tomi öregapja – pedig a kor, jól tudjuk, édeskeveset számít: a hatvanas Iggy Pop pár éve úgy szétszedte a Nagyszínpadot délután hatkor, ahogy Kínai Kálmán csapatta álmában a Slayer-koncerten. A közönség mérsékelten lelkesedett, majd a lanyha visszataps után hamar szétszéledt a tömeg. Ez is megvót, nem váltottuk meg a világot, de nem is ez volt a cél. Általában azok a hazai előadók, akik a Szigeten önálló estet adhatnak, nem hiába kapják ezt a lehetőséget: pályájuk útelágazódáshoz ért, vagy éppen befejezik azt – mindemellett pedig a magyar zenét hivatottak népszerűsíteni a sokezer külföldi fesztiválozónak. Nos, Geszti Péter munkássága nem érkezett fordulóponthoz, vagy éppen lezáráshoz, aki pedig külföldi, annak nem mond semmit egyik formációja sem, egyszerűen nem értik – ahogy a vicceit sem.

  A szóvicc fegyver, egyszerre fáj és nevettet, Geszti Péter pedig visszafelé süti el.

Címkék: zene koncert sziget geszti péter

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr343137000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dokijo 2011.08.12. 12:56:01

Komolyan mondom, a gyomrom fordul fel az ilyen megnyilvánulásoktól (igen, a "blogbejegyzésre" gondolok). Ilyenkor csak egyetlen szó jut az eszembe: miért? Komolyan mondom, miért kell másokat leszólni? Én még életemben soha senkit nem ítéltem el azért, mert valamilyen szempontból az én személyes igényeimnek vagy értékrendemnek nem felelt meg. Mindenkit elfogadok olyannak, amilyen. Persze, ha valaki nagyon idegen a számomra, nem ápolok vele közeli kapcsolatot, de ELFOGADOM! Sőt, ÖRÜLÖK neki, mert hála istennek, nem csak olyan hülyék vannak, mint én, és ez jó!
Ilyenkor senki nem kap egy kicsit észbe, hogy hoppá, hát azért ők is emberek, megérdemlik a kölcsönös tiszteletet, nem pocskondiázom, pláne nem nyilvánosan. Elsüllyednék szégyenemben, ha a helyetekben lennék. Most komolyan, anyátokról is így beszélnétek, ha valami nektek nem szimpatikusat tenne, mondana?
Mindegy, lehet, hogy rajtatok (és sajnos a magyar "társadalom" nagy részén) lehet, hogy már semmi sem segít...

Nyugodtság van! 2011.08.12. 12:57:32

volt már az, hogy akinem nem tetszik a Geszti "zenéje" az antiszemita?

unionist 2011.08.12. 12:59:25

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
budapest régió szervez egy nyári fesztivált. és budapest polgárait nyílt sms szavazásra buzdítják. és egyébként meg a médiában próbálják a különféle stílusirányzatok egymást meggyőzni, hogy mégis mi lenne a jó, vagy jobb. persze egy nagy fesztiválon nagyon sok minden elfér. ez egy tanulási folyamat. és nincs benne semmiféle erőszak.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.12. 13:01:50

@unionist: tudod, az a baj ezekkel az utopiakkal es a kitalaloikkal, hogy eleinte valoban nem eroszakos az altaluk kitalalt tokeletesnek tartott rendszer, csak amikor kiderul, hogy megsem tokeletes es semmivel semm kevesebb benne a buktato, mint mas rendszerekben, sot, na akkor elkezdenek eroszakossa valni...

benoke77 2011.08.12. 13:02:46

Baromi egyszerű a képlet. Egy helyről származnak, ezért tolják egymást. Nem sírni kéne, hanem nekünk magyaroknak ezt eltanulni tőlük.
A Geszti ha elment volna a semmiből egy kasztingra vagy elküld egy demót anno, körberöhögik. Mivel jó kapcsolatai vannak, elindították a pályán és a segge alá tolják a dolgokat.
A piac majd eldönti és hasonló szarságokat meg hagyjuk már. Ha egész életedben a banánt tolják az orrod alá, akkor honnan tudhatnád, hogy az alma esetleg finomabb?

Pistabácsi 2011.08.12. 13:05:39

@unionist: A sziget egy vállalkozás. Magánszemélyek és cégek a magán vagyonukból rendezik. Ők döntik el ki lépjen fel. Ezért kérnek x összeget a belépőjegyért. Te meg eldöntöd, hogy érdekel vagy sem. Ebben mi az ifjúkori lázadás? Ha ez egy közpénzekből finanszírozott ingyenes rendezvény lenne, mint pl egy falunap, vagy egy BŐF, stb, akkor jogos lenne az igény a közakaratra. De így van kínálat-kereslet politika. A boltban sem szavazol, hogy mit áruljanak. Ha kiflit akarsz elmész a pékhez, ha húst a henteshez, ha biciklit, akkor meg bicikli boltba.

tomtyi 2011.08.12. 13:07:36

@Gerzsonka:
"Nem nagyon sikerült magadévá tenned a mondanivalómat.">Hát, valóban. De miért is tenném? Nem értek egyet vele. Ez van.
Különben meg teljesen mindegy, hogy Geszti a saját terméke-e vagy sem. Mert az egyik saját tevékenységével (amihez ért>marketing, és feltételezzük, hogy csak ezzel, nincs mellette, mögötte más) adja el a másik tevékenységét ("popsztár">amihez viszont szar). Ez a két terület a tevékenységet végző személyében összefügg ugyan, de azt azért nem várhatod el, hogy csak mert "tehetséges" marketingesként eladja a szar terméket, akkor a szar terméket sem szabadjon szarozni. Biztos véletlen, hogy ugyan az Első Emelet dalszövegeit ő írta, tag mégsem lett. Nyilván a színpadképtelensége miatt. Nem tud zenélni, nem tud énekelni. Táncolni sem tud(ott) jobban, mint a többiek, így csak emiatt nyilván nem tették fel a színpadra.

unionist 2011.08.12. 13:08:43

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
nem akarlak meggyőzni. gondolok valamit. azt, hogy szerintem szükség volna kulturális önkormányzatokra, amik ezeket a fesztiválokat szervezik. nem üzleti értelemben, mert nyilván erre való a piac, hanem kulturális céllal. te ebbe belelátsz valami sötét erőszakot. oké.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.12. 13:09:08

@Dokijo: mert sajnos meghonosodott kishazankban az a sztajl, hogy akit nem tudsz tisztessegesen legyozni, azt karaktergyilkold le...

ez most teljesen fuggetlen az adott szemely teljesitmenyetol, a lenyeg az, hogy az illetot elassak. ertem en, hogy az iro szerint geszti szarrt csinal. jogaban all igy gondolni, ezt jogaban is all leirni, de hogy gyakorlatilag azt a jogat akarjak ketsegbe vonni, hogy managelje magat, masokat, szovicceket lovoldozzon a maga es masok oromere, az valoban nonszensz...

kinek art geszti azzal, ha hulye?

vagy egyszeruen az a baj vele, hogy nem fer bele a kulturkampf altal meghuzott hatarokba?

hobo sem fert bele, az illes sem fert bele annakidejen.

az omega es csepregi a neotonnal belefertek, mert ok hajlandoak voltak a megfelelo genitaliat a szajukba illeszteni, a megfelelo vegbelnyilas kornyeken tisztogatast vegezni a nyelvukkel.

ugy tunik, a jelenlegi fo iranyvonal ismet ez lesz...

akarjuk ezt?

Pistabácsi 2011.08.12. 13:13:29

@unionist: A kulturális önkormányzatokat valószínűleg állami pénzekből finanszíroznák. Ezért ki lennének szolgáltatva az aktuális kormány politikai elképzelésének. Ebből kishazánkban az lenne, hogy folyamatos agitációt hallanánk közpénzből. De szép is lenne. :D

unionist 2011.08.12. 13:14:29

@Pistabácsi:
a sziget egy közéleti magánvállalkozás. mondjuk az étkeztetés piaci elvű. ez rendben is van. de az előadók mégis csak közterületen lépnek fel. és ehhez mégis csak köze van mindenkinek. szerintem. szerinted meg nincs.

Andaxin 2011.08.12. 13:14:39

Egy ilyet én is szívesebben néznék a szigeten, de sajna már lehetetlen, pedig még a 0. napon is szétkapnák a nagyszínpadot! www.youtube.com/watch?v=NyIuS1FM1Cc&feature=related

nemecsek ernő áruló 2011.08.12. 13:15:15

@tomtyi: De valamit mégis csak jól csinál, hiszen a mandinernek mindenképpen össze kellett trollkodnia egy kritikának álcázott nyafogást, és én nem is állítottam mást, minthogy Geszti valamit jól csinál. Tudod van egy mondás: nincs rosszabb annál, ha érdektelen vagy. Hát geszti nem az.

Attilajukkaja 2011.08.12. 13:15:59

@Dokijo:
"rajtatok (és sajnos a magyar "társadalom" nagy részén) lehet, hogy már semmi sem segít"
Ez sajnos tenyleg valoszinu! Es talan rajtad sem segithet mar semmi :o)
Az elfogadas szep dolog, en is ezt szoktam hirdetni, ,...de van egy hatara. Ha masoknak art valaki, az nem elfogadhato.
Geszti eseteben ez, megitelesem szerint, nem all fenn, de attol meg lehet valakinek elitelo velemenye rola. Izlesek es pofonok. Es addig jo, amig ezt elmondhatja, leirhatja. Mert ha nem igy lenne, az azt jelentene, hogy masok velemenyet nem hallgatjuk, esetleg fogadjuk el. Es akkor pont ott lennenk, azon a ponton, amit te kifogasolsz. A szerzo senkinek nem artott a cikkevel,...viszont vitara kesztetett nehany embert. Immaron te is koztuk vagy. Welcome to the Club!

Pistabácsi 2011.08.12. 13:16:47

@unionist: A közterületet bérbe veszik. Fizetnek érte. Ezt te magad is megteheted. Besétálsz a polg.mesterhez és megkérdezed, hogyé adják a szigetet egy hétre? Akarok ott születésnapi bulit rendezni. És akkor mondanak egy összeget, te kifizeted, és az lép ott fel, aki akar.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.12. 13:16:57

@unionist: szerintem meg nincs ra szukseg.

nem korlatozhatod a gondolkodast, az alkotast, a kulturat. nem hozhatod letre a turt-tiltott-tamogatott kategoriakat.

nem hatarozhatod meg mi a mainstream es mi az underground. ezeknek a folyamatoknak onszabalyzonak kell leniuk es bizony, piaci alapon kell mukodniuk.

minden mas eroszak. meg a legnagyobb joindulattal es jobbito szandekkal is az lesz, mert a kreativitast nem korlatozhatod. en speciel tudom magamrol, hogy a kreativitas olyan messze all tolem, mint @benoke77 -tol a bar mitzvah. de akkor sem jutna eszembe a kreativokat korlatozni - vagy talan eppen azert..? - megbelyegezni, te ertekes vagy, te nem vagy ertekes, te hasznos, te nyomas kohasznak bakker, stb...

Pistabácsi 2011.08.12. 13:18:22

@unionist: Egyébként pár éve még volt olyan, hogy kb tavasszal hírdettek egy közönségszavazást, hogy kit szeretnél látni a szigeten.

Ben Franklin 2011.08.12. 13:22:04

Geszti tenyérbemászó zsidrák, a sziget főszervezője Gerendás szintén zsidó. Geszti anyja, Mártanéni zsidóasszony. Mindenki nagyon tehetséges ám ottan.

De G nem azért érdemel köpést mert jordán pozitív, hanem mert a moszadeszt tolta világéletében, tehát egy szélsőlibsi magyarellenes mázeltovos tetü geci.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.12. 13:25:38

@unionist: latod ezert nincs ra szukseg, mert ezek a Ben Franklin tipusu sotet bunkok biztos ott totporoganank az elso sorban, hoguy ok mondjak meg ki mennyit er..:-)

aki meg normalis, az nem mondja meg ki mennyit er, hanem hagyja, hogy az igeny eldontse...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.12. 13:26:19

@Ben Franklin: ugye ismered a mondast, hogy intelligens ember nem rasszista, a tobbinek meg tilos?:-)

Ben Franklin 2011.08.12. 13:27:43

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Az hogy G zsidó tény, de én miért vagyok rászista, pubi?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.12. 13:32:40

@Ben Franklin: gondolom az intelligencia hianya miatt:-)

esetleg egy szakemberrel kellene elbeszelgetned, hogy mik azok az elfojtott felelmek, amik ilyen agressziot es kognitiv disszonanciat valtanak ki beloled, mik azok a lelki terhek, amiket nem tudsz kezelni, mik azok az ellentetek, amiket nem tudsz feloldani es ilyen tuneteket produkalnak.

talan nem sikerult az eleted es a sikertelensegedet masokra akarod fogni, mert egyszerubb, mint a sajat semmirevalosagoddal szembesulni es valtoztatni az eleteden, hozzaallasodon, stb...

nem tudhatom, mi az oka annak, hogy rasszista vagy, legfeljebb tippelhetek:-)

egy pszichologus valoszinuleg nagyobb sikerrel tudna felderiteni a mentalis brendellenesseged okat.

tomtyi 2011.08.12. 13:33:15

@MEDVE1978:
"Ahhoz pedig, hogy egy zenekar szabadon ihletve alkothasson bizony pénz is kell, nagyon sok pénz.">Ne szívass már! Akkor a sok alkotó művész a pályája elején csak a pénzt szedi össze, és csak utána alkot? Viccelsz? Szerinted Bachnak milyen vagyona volt? Mondjuk bármikor is.

unionist 2011.08.12. 13:34:12

@Pistabácsi:
az önkormányzat gondolom attól önkormányzat, hogy saját bevételei vannak. és a működést abból finanszírozza.

magyarországon névleg léteznek önkrományzatok, mivel gyakorlatilag minden közfeladatot az állam finanszíroz. kisarkítve még mindig egypártrendszer van. csak nem 40 évente lehet dönteni, hogy melyik csoport kapjon totális hatalmat, hanem 4 évente.

ha lenne régió, és az kulturális önkormányzatként működne, akkor annak saját bevételei lennének. és saját maga alakítaná a kultúráját. ebbe az államnak (a pártoknak) értelemszerűen semmilyen beleszólásuk nem lenne. de igazából a piacnak sem lenne befolyása. a piac a kapcsolódó szolgáltatásokat szervezné. a sört árulná, és a perecet.

a közintézményi működésről a régió választott képviselői döntenének, a szabad téri fellépésekről pedig a régió lakossága.

de nem kell elmondani, hogy ez félig-meddig most is így van. van budapestnek önkormányzata. csak abban összekeveredik minden. a társadalom, a gazdaság, a kultúra szervezés. a hajléktalan probléma, a metróépítés, és a fesztiválszervezés. természetesen mindehhez az éppen aktuális kormánypárt biztosít pénzt, vagy nem. de ez még úgy ahogy működik budapesten, csak mondjuk vidéken meg egyáltalán nem. csak úgy mellékesen budapesten 5 év múlva is azok fognak dönteni, akik fluor tomin nőttek fel. és neked nem lesz beleszólásod.

Pistabácsi 2011.08.12. 13:35:27

Az milyen durva, hogy már a zenében is benne van a politika. Ha szidom az Ossian-t mert szar, akkor rohadt zsidó vagyok, mert bántom az Endrét, mert vállalja, hogy magyar. Ha szidom a Gesztit, akkor rohadt jobbos vagyok, mert az szdsz-nek kampányolt. Ha az Ákost fikázom, akkor meg komunista vagyok. Régen még tini koromban a 90-es évek első felében, bárkivel vitatkozhattam volna ezen emberek zenéjéről, de most már ha a munkásságukat szidom, abban valaki mindig politikát sejtet. Áruljátok el hol rontottuk el?

Pistabácsi 2011.08.12. 13:39:49

@unionist: Valóban nem lesz beleszólásom. Eldönthetem, hogy érdekel az adott renezvény, vagy sem. De, ha jól értem te inkább azt tartod problémának, hogy vidéken nincsenek olyan fesztiválok, amik a szélesebb néprétegeknek szólnak.

Ben Franklin 2011.08.12. 13:42:05

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

LISZT FERENC, Híres zeneszerzőtől E.N Sanctuary's ezredes "Így néznek ki ezek a dolgok" c. művéből, 278. oldal:
"El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja, és ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békes létezés vagy az állandó szociális láz kérdése."

WASHINGTON, GEORGE, a George Washington életelvei, A.A. Appleton &Co. kiadásában:
"Ők (a zsidók) hatásosabban dolgoznak ellenünk, mint az ellenség hadserege. Százszor veszélyesebbek szabadságunkra és nagy ügyeinkre. Sokat sopánkodhatunk azon, hogy miért nem pusztította ki őket minden állam már régen, mint a társadalom pestisét és Amerika boldogságának legnagyobb ellenségeit."

HENRY FORD: "A zsidók mindig is az üzletet irányították. (...) A filmipart az USA-ban és Kanadában 100%-ig ők irányítják, erkölcsileg és gazdaságilag, a közvélemény zsidó manipulálói." (The Dearborn Independent, 1921. február 12-19)

Csak neked itt van pár frusztrált ántiszemita. Szopogassad.

unionist 2011.08.12. 13:42:30

@Pistabácsi:
egyik évben fizetnek érte. máskor meg az állam fizetett a szervezőknek. remek. szerintem ennek úgy kellene működni, hogy a fesztivált szervezze a régió, az üzleti szolgáltatás részét meg a piac. a régióba értelemszerűen nem kellenek pártok. kifejezetten a kultúra szervezésével megbízott fazonokat kellene beválasztani. a pártpolitikát, a kultúrát, és a piacot különválasztani. te meg azt mondod, hogy ezeket keverjük jól össze. és ebből lesz budapest világváros.

unionist 2011.08.12. 13:43:25

@Pistabácsi:
azt tartom problémásnak, hogy európa egy kulturális lejtmenet.

tomtyi 2011.08.12. 13:43:41

@Gerzsonka:
Nos. Mintha én is azt írtam volna, hogy van, amit jól csinál. Ez a(z ön) marketing. De amit "marketingolnia" kell, az SZAR. A cikkből:
"Amit kaptunk: két és fél óra küzdelmet a rettegtető kapuzárási pánikkal és egy David Beckhamesnél lényegesen szerényebb költségvetésű, nagyszínpados Adidas-reklámot." Itt - ugye - a színpadi teljesítmény kapott kritikát.
"munkásságában egyszerűen túl sok a lenyúlás, a negédesség, megjátszás és a nyolc napon túl gyógyuló, fájdalmas, égő sérüléseket okozó szóvicc." Itt is a popsztár kapja a kritikát.
"Az ország egyik elsőszámú kreatívjaként megtervezte, majd előállította a terméket, az új pop-csapatot, majd kerített köré egy show-t Közép-Európa legnagyobb fesztiválján. Kevesen képesek erre, ilyen produktummal." Ebben a mondatban pedig minden benne van: a marketinges dicsérete, és a termék, a "produktum"-ról alkotott vélemény is.

nemecsek ernő áruló 2011.08.12. 13:49:06

@tomtyi: Jójó, csak ebben a nyafogásban, amit itt cikknek próbálnak eladni, semmi olyan dolog nem volt, amit a két nappal korábbi(!) index cikk ne írt volna meg. Ha új információt, vagy saját véleményt nem tudnak adni, akkor minek írnak róla?

Nem, nem! Itt az a baj, hogy Geszti (ex-)szadeszes, ezért mindenképp kell valamit hányni ide, mert mit szólnának különben a rajongóink. Ez egy izzadtságszagú kötelező kör volt a mandiner részéről. Én meg voltam olyan hülye, hogy szóvá mertem tenni, bocsánatot is kérek kegyelmességtektől!

Engem ha valami nem érdekel, vagy valamiről tudom, hogy szar, akkor azzal nem foglalkozom, egyszerűen lógva hagyom.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.12. 13:49:47

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Láttad-e a Szülőföld c. filmet?

Ezt: www.imdb.com/title/tt1268967/

Meglepően korrekt film.

Abban világosan kifejti egyik zsidó a másiknak, hogy ez a rasszizmus- és toleranciamaszlag az idiótáknak szól. Aki olyan h*lye, hogy beszopja, az annyit is ér.

ü
bbjnick

Pistabácsi 2011.08.12. 13:50:23

@unionist: A pártpolitikát semmiképpen sem. Én azt állítom, hogy ha egy rendezvényre van igény, megveszik a belépőjegyet, akkor sikeres. De ha az adott rendezvény senkit sem érdekel, akkor nem sikeres. Ez a népakarat. És sajnos a kulturális lejtmenetet népszavazással nem állítod meg. A népet az érdekli, amit a rádióban tévében hall. Hidd el a népszavazás miatt pont az értékesebb zenék buknának. Mert az rétegzene, azt le kell ülni meghallgatni. Sokaknak meg elég, ha lehet rá táncolni.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.12. 13:58:06

@Ben Franklin: az, hogy valaki zenet szerez, autogyarat grundol, vagy az egyesult allamok elso elnoke nem jelenti azt, hogy nincsennek psziches rendellenessegei.

vagy szerinted ezek a tevekenysegek kizaro okok?

szerintem semmi koze hozza. ford lehet, hogy remek autokat epittetett, de ettol meg lehetet orbitalis fasz. mert liszt zenet szerzett, nyugodtan lehetett egy gennyes tetu. egyszeruen az,hogy A dologban remekel valaki, nem jelenti feltetlenul azt is, hogy B dolgoban is remekel, vagy jo ember.

a peldakepeknek nem a teljes eletet kell peldaertekunek venni, csak azt a reszet, amiben remekelt. sot, meg azt sem feltetlenul.

elhiszem, hoguy eggy fekete-feher vilagkepben egy olyan embernek, aki fel a mentalis kihivasoktol, vagy csak egyszeruen lusta az agyat hasznalni macera elvalasztani egymastol a tevekenyseget az emberi minosegtol, dehat ha nem lennetek ti, honan tudnam, hogy en milyen remek ember vagyok?:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.12. 13:59:26

@bbjnick: tehet szerinted egy intolerans, antiszemita zsido lete igazolja az antiszemitizmus es intolerancia letjogosultsagat?

Ben Franklin 2011.08.12. 14:00:13

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: a peldakepeknek nem a teljes eletet kell peldaertekunek venni, csak azt a reszet, amiben remekelt.

Na ez így ahogy van libsi értékelés. És hülyeség.

tomtyi 2011.08.12. 14:09:33

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Magyarország azok szerint rasszista, akik Lendvai Pál, Kertész Imre, Bolgár György, Bartus László, Konrád György és a haverok írásiból tájékozódik csak. Ezek kb. annyira elfogulatlanok, mint a középkorból az eretnekek tanairól a katolikus iratokban fennmaradt leírások.

tomtyi 2011.08.12. 14:16:54

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
"talan nem sikerult az eleted es a sikertelensegedet masokra akarod fogni, mert egyszerubb">Találkoztam már olyan művésszel, akinek csak annyi hiányzott a sikerhez, hogy nem volt buzi és nem volt zsidó. Az elsőre kapott ajánlatot, de nem fogadta el, a második életállapot pedig adottság. Hát, ez van...

unionist 2011.08.12. 14:28:57

@Pistabácsi:
te a kultúra piaci szervezésében hiszel. csakhogy ez magyarországon nem működik. nyugat-európában sincsenek tisztán piaci alapon megszervezett kulturális rendezvények. ezek ingyenesen birtokba vezető köztereket, és temérdek közpénzt igényelnének. akkor meg úgy gondolom, hogy akkor a köznépnek joga van beleszólni abba, hogy mi történik.

kiderülne, hogy fluor tomi és gringó sztár az autóban a városi zajban hallgatva még úgy ahogy elmegy. kiderülne, hogy a nagyszínpadra összetett hangzás, és ennek megfelelően nagyzenekarok valók. de ennek megértése egy tanulási folyamat.

moophlander 2011.08.12. 14:37:27

A Geszti nyomott egy szánalmas szart! Nem a zenészek, hiszen ők session zenészek! Megkapják az anyagot, aztán pénzért elnyomják amit kell! Sokan lépnek fel session zenészekkel! Hangmérnök vagyok és szerintem Geszti csak azért volt mindig életképes, mert az anyuka által kiegyengetett út már neki is könnyen járható volt! Egy dolgot viszont jól látott meg! Mégpedig azt, hogy mi az a szar, amit be lehet adni a nulla zenei műveltséggel rendelkezőknek! Közhelyrímek, lenyúlt dallamok, lopott design, és a háttérben azért jó nevű zenészek, hogy azt higgyék ennek eljátszására ők kellettek! Egyszóval: GÁZ! Ez különben majdnem igaz Ákos-ra is!

Pistabácsi 2011.08.12. 14:38:15

@unionist: Szervezhetsz nagyzenekari koncerteket most is. Sőt szerveznek is. Van ami ingyenes. Aki fogékony ezekre elmegy és élvezi. De a többség a Fluor Tomikra fog elmenni, mert ezt hallja a rádióban, ezt ismeri. És ott nem a hangzásra fog koncentrálni, hanem bedob 1-2 sört meg pálinkát elkapja az asszonyt és megpörgeti a táncparketten és jól érzi magát. Kikapcsolódik, és elfelejti arra a pár órára a hétköznapi problémáit. Nincs devizahitel, villanyszámla, stb. Jelenleg is van mindenféle műfajban jó és rossz rendezvények. Lehet válogatni. Én úgyse mennék el egy népszavazásos koncertre, mert kizárt, hogy ott olyan fellépő lenne, aki engem érdekelne.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.12. 14:50:25

@tomtyi: jaja

volt egy schicklgruber nevu kis faszomoccse annakidejen, o is erre hivatkozot, mikor a szar giccseit nem ertekeltek:-)

unionist 2011.08.12. 14:54:06

@Pistabácsi:
először is a nyílt szavazás mindjárt nem népszavazás. másrészt egy fesztiválon nem egy koncert van, hanem sok. harmadrészt szerintem kellenek a nép által megszavazott óriás szabadtéri koncertek, amin a rádióban futó egyszerű hangzásról kiderül, hogy az mégsem olyan jó. negyedszer úgysem fogunk egyetérteni, mert eltérő a "vallásunk". te egy ortodox liberális vagy, aki egy államilag támogatott magánmonopóliumra - amilyen a sziget - is azt mondja: piaci alapú, mert kereslet-kínálat. látom, hogy kár volt vitáznunk. bocs.

Pistabácsi 2011.08.12. 15:02:09

@unionist: Azért egy nagyszínpados koncert hangzása nem ugyanaz, mint egy rádióé. Meg lehet azt úgy is csinálni, hogy az jól szoljon. Támogatom az ötletedet, valósítsd meg, és ha sikerül igazad van. Csak arra lennék kiváncsi, hogy szerinted mennyiben változna meg a fellépők összetétele egy nyilvános szavazás útján megszervezett fesztiválnak, mint mondjuk egy kereskedelmi rádiók által megszervezett profit alapú fesztiválnak? Félre ne érts, nem kötözködök. Valóban érdekel, a véleményed.

röhögő 2011.08.12. 15:06:48

@Lencsés István: "Ez a harmadik blog ami ma hazudozik ...." - Te baromarcú! El sem olvastad. A mandiner jobboldali blog és a szadeszes Gesztit ekézi azzal hogy már uncsi a zenéje. Mi ebben a hazudozás? Beleolvastál a jobbos-balos vitába amit egy gerzsonkának nevezett hülye generált, hát gyorsan ideokádtál egyet.

zebugata 2011.08.12. 15:09:23

@TrueY:

Én nem mondtam (ill. írtam), hogy Geszti tehetségtelen.

A Rapülők egy kedves jópofa együttes /projekt / próbálkozás volt. Szívesen hallgattam 15-18 évvel ezelőtt (bár már ekkor sem voltam nagyon gyerek)

Ma is meghallgatom a rádióban, viszont ha meglenne lemeze vagy CD-je biztosan vastagon borítaná a por.

A JAzz+Azz már komolyabb hangvételű volt, főleg a lányok miatt.

A Gringó Sztár meg siralmas.

Ha kritikával illetem Gesztit akkor azt azért teszem mert többet várok a tehetségéből(től)

tomtyi 2011.08.12. 15:28:56

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Hagyjuk, mert én tudom, mi hogy történt, te meg nem. Te meg vagy nem találkoztál még ilyennel, vagy hazudsz. Ezt te tudod.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.12. 16:40:50

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Tudod, engem az érdekelne nagyon, hogy hogyan abszolutizálhatunk egy olyan fogalmat, ami nem mérhető (egy általános jelzőt)? Hogyan állapítható meg, hogy valaki meddig intoleráns és mikortól toleráns? Aki nem abszolút toleráns, az intoleráns? s milyen az az abszolút toleráns?

Ha már itt fentebb emlegetted a kognitív disszonanciát: van-e annál disszonánsabb (és önkényesebb) kogitáció, mint mikor valaki egy általános jelzőt abszolutizál és/vagy azzal mér?

ü
bbjnick

tewton 2011.08.12. 16:58:38

@bbjnick:
mit csodálkozik? valaki vagy génkoktélos tehetséges demokrata, vagy rasszista. akit meg nem érdekel az egész, az látens rasszista. emberek, oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló.

unionist 2011.08.12. 17:18:33

@Pistabácsi:
nem ugyanaz a döntési helyzet. egy átlag választókorú tini nem feltétlen mondja azt, hogy közpénzből támogassák fluor tomit. akkor sem ha szabad piacon (rádióban, tévében, az interneten) reklámokért cserében ingyen hallgatja. lehet, persze, hogy nincs igazam. de nem gondolom, hogy akik romantic koncertre jártak úgy képzelték, hogy győzikének azon felül is járjon, amit a szabad piacon összegründolt.

azt gondolom kistérségekben, az országos celebek eleve színpadra se kerülnének köztéren. nem gondolnák azt az emberek, hogy abból az áfá-ból, amit a boltban a tejért fizetnek kapjon még győzike egy órányi bohóckodásért annyit, amennyit ők egy év alatt keresnek. most annyi, hogy ő ingyen kapja a közterületet, és közszolgáltatásokat. szerintem kistérségi szinten a celebek helyére tehetséges, vagy kevésbé tehetséges helyi zenekarok lépnének.

a középtérségben (mondjuk budapesten, a balatonnál, vagy a magyar felföldön) szelektálódna a retró. már az milyen jó lenne, ha észak-magyarországot a magyar-felföldnek hívnánk. kapnának az emberek valamilyen kulturális identitást. a diósgyőri vár egy felújított részében lenne tartományi gyűlésük. ez persze avíttnak tűnhet, de az angolszász kultúra is ebből építkezik. csak arrafelé skót felföld van.

de amit ennél fontosabbnak tartok. a szuperrégióban (a skandináv, az atlanti, a mediterrán térségben, és mitteleuropa-ban) évről évre kicsúcsosodhatna a progresszió. sőt négy évente akár összeurópai kulturális fesztivált is lehetne szervezni. és ennek az intézményes kereteit a regionalizmus adhatná. és mindez a kulturális önkormányzatiságból fakadna.

hanem az átlagember nyitottabb lenne a progresszió irányába.

persze lehet, hogy a retro irányába nyitna. de abból megbukna az, amit az adott korban szerettek valamiért. a slágerrádió sikeres volt, de a slágerrádió koncertjei már nem annyira. de miért ne működhetne az is, hogy egy szám erejéig fellép retró, és aztán meg progresszív. szóval én kiegyezést akarnék.

azt, hogy egy-egy régió valamilyen nagyrendezvényre fókuszáljon

unionist 2011.08.12. 17:19:19

@unionist:
a végét felejtsd el. azt a közepéből húztam ki.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.12. 17:37:30

@bbjnick: en magam abszolut toleransnak tartom.
de a tolerancia nem azt jelenti, hogy elturom, amikor valaki ram akarja eroszakoni az ertekrendjet. ott ugyanis mar valaki a jogaimat, vagy masok jogait akarja megserteni. az nem toleralhato, de a tolerancia nem is azt jelenti, hogy buncselekmenyeket, jogserteseket nezunk el. a tolerancia azt jelenti, hogy aki nem basztat, azt nem basztatom. es nem krealok paranoid indokokat, probalvan indokot keresni az intoleranciara, tehat zsido osszeeskuvesrol ertekezni, egy zeneszt - mind1, hogy szar, vagy nem az - szarmazas v vilagnezet szerint megitelni, a melegek jogait korlatozni nem toleralhatoak, hiszen pontosan a toleranciat es az egymas mellett elest vonjak ketsegbe. egyutt KELL elni zsidokkal, melegekkel, ciganyokkal. el KELL toleralni oket. nincs mas valasztasod, mert kulonben jogot sertesz es olyat teszel, ami nem toleralhato a tovabbiakban.

az, hogy zsido fesztival van, az nem eroszak. az, hogy gesztival van, az nem eroszak. az, hogy a melegek felvonulnak nem eroszak. az, hogy a magyarszigeten magyarkodnak nem eroszak. az, hogy a templomban ritualekat folytatnak es kulonbozo istenekhez imadkoznak nem eroszak.

ha kotelezo lenne a zsido fesztival, az eroszak lenne. ha a kozepiskolasokat tanrendben vinnek ki gesztivalra, az erosak lenne. az, hogy a magyar szigeten rasszista gyilkossagokra buzditanak az mar eroszak. az, hogy a keceli iskolabol kizarjak a nem katolikus tanarokat es gyerekeket az eroszak.

persze, elmehetunk filozofiai melysegekbe es bizonygathatjuk, hogy a fekete feher, az eg zold a fu kek es tulajdonkeppen mindennek az ellenkezoje is igaz. csak eppen az nem valtoztat azon a tenyen, hogy mi vagyunk pillanatnyilag europa kopocseszeje es errol elsosorban az itt elok es a mentalitasuk tehet. ertem en, hogy neha nagyon nehez toleransnak lenni es nem egy kalap ala venni minden ciganyt, amikor leszedik valaki cipojet. ertem en, hogy egyszerubb zsidozni a frankhitel miatt, mint elore gondolkodni.
de az osztonlenyt az intelligens lenytol pont az kulonbozteti meg, hogy nem mindig a konnyebb utat valasztja.

ezen kivul minnel sokszinubb egy kozosseg - tehat van benne zsido is, cigany is, buzi is, arab is, kereszteny is, akos is, geszti is - az a kozosseg annal erosebb, mert a tagjai egyenkent annal erosebbek.
az a kozosseg, amelyik egyes tagjait megcsonkitja, diszkriminalja, intoleransan kezeli, akkor sajat magat gyengiti.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.12. 19:09:11

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Nem érted (vagy nem akarod érteni) a problémát: a "türelmes" egy általános jelző; hogy ki számít türelmesnek, annak megítélése csak szubjektíve megközelíthető; egy olyan elvárásra, hogy "légy türelmes/toleráns" nem lehet normát alapozni. Márpedig minden társadalom alapja valamiféle normarendszer, anélkül nem ajánlatos (mert nem lehet) közösséget működtetni.

Nem akarom hosszan ragozni a dolgot, de találtam egy nagyon becsületes és világos kis dolgozatot, ami a problémáról általánosan és ugyanakkor szemléletesen szól. Abból idézek:

"(..) A mindenkivel való együttműködés kívánalma egy beláthatatlanul tágas társadalom
ábrándját fejezi ki – az utópia utópiáját, ahogy egyszer Robert Nozick nevezte
–, mely egy áruházhoz hasonlatos, ahol minden lehetséges jószág kapható, de
ahol az embereknek csak az éppen divatos, a kényszerítő hatalmú ügynökök ajánlatának
megfelelő árucikkeket kell megvásárolniuk. Egy áruházban nincs etikai
hierarchia, amely a gyártóknak előírná, mit kell gyártani, a vásárlóknak, mit kell
beszerezni. Egy áruházhoz hasonló társadalom rendelkezik készletekkel a hedonistáknak
és spiritualistáknak, a zsidóknak és mohamedánoknak, az írástudatlan élvhajhászoknak
és kifinomult értelmiségieknek; van pornográfia és Biblia, Platón és
Sztálin, kommunizmus és laissez-faire. Senki sem fosztható meg attól a lehetőségtől,
hogy megszerezze, amire vágyik. A muszlimok nem kényszeríthetők, hogy elfogadják
a keresztény hitvallást, a homoszexuálisoknak nem muszáj különneművel
házasságra lépniük, a szerzeteseket sem háborgatják az abszolútum keresésében, és
az uzsorásokat sem emlékeztetik folyton a Hegyibeszédre. A ilyen társadalomszer-
vezés szülte sokszínűség aztán megszünteti a politikai kompromisszumkényszerek
ellenszenves logikáját.
Két probléma is felmerül ezzel az elképzeléssel. Az első fogalmi eredetű. Az
ilyen rendszer valójában egalitárius, nem libertárius: a megkülönböztetés nélküli
világ a tökéletes egyenlőség világa. Illúzió azt hinni, hogy az egalitárius logika
egészében nem befolyásolja, amit az emberek a közösségeken belül gondolnak.
Az egész rendszer vagy magában hordozza a valamennyi etikai hitvallás eredendő
egyenlőségét elfogadó feltevést, vagy azt, hogy egy felsőbb hatalom állapítja meg
az egyenlőség kötelezettségét minden egyes csoportra. Mindkét esetben a multikulturalizmus
valamely fajtája bukkan fel, amely – ahogy sokan hiszik – lehet önmagában
jó dolog, de leszámol az igazi kulturális sokszínűség álmával. A multikulturalizmus
mindig vagy egy magas szinten szabályozott rendszer, vagy egy
homogenizáló elképzelés, mely néhány divatos kisebbségi kultúra (homoszexuálisok,
afrikaiak, feministák stb.) kiválasztása mögé rejti a homogenizációt, melyek
előtt meg kell hunyászkodni, és ettől a meghunyászkodástól lesz a „nyitottságból”
pluralizmus.
A második probléma gyakorlati. A követeléseikkel fellépő s liberális ösztönzésre
cselekvő toleranciát (supportive toleration) igénylő egyének és csoportok növekvő
száma szociális és politikai zűrzavart okoz. Ugyan a liberálisok igyekeznek
rendet tenni, ám a gyakorlatban új és új csoportokat bátorítanak arra, hogy
egyre több igénnyel álljanak elő, s járuljanak hozzá a káoszhoz. A liberálisok
olyan forgalomirányítóhoz hasonlítanak, aki egyre több kocsi balesetmentes, hatékony
közlekedését elősegítő szabályokat igyekszik bevezetni, miközben autógyáros
is egy személyben, aki abban érdekelt, hogy annyi járművet adjon el, amennyit
csak lehetséges. Ez a feladat keresztülvihetetlen. Minél engedékenyebbek
a szabályok, annál távolabb esnek a realitásoktól. Az eredmény az arányosság elvének
feladása. (...)"

Érdemes elolvasni az egészet!

www.hitelfolyoirat.hu/dl/pdf/20100201-77553.pdf

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.12. 19:19:36

@tewton:

"génkoktélos tehetséges demokrata"

:-D (...) :-D (...) :-D ...

(Most, hogy jól kiröhögtem magam, az jutott eszembe, hogy kb. úgy röhögök ezeknek a "génkoktélos tehetséges demokratáknak" a gőgjén, mint anno a parasztok nevethették ki a balf*x, arcos urakat. :-])

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.12. 19:20:39

@bbjnick:

a gőgjén, mint ahogy anno a parasztok

tewton 2011.08.12. 19:47:24

@bbjnick:
...
de ez a lényeg: a liberális demokratúra az értékek helyett a jólneveltséget, türelmességet és más efféle, tkp. udvariassági dolgot ír elő normaként, követendő minta helyett-ként. ez egy szép, humanista humbug, amit a parókások találtak ki még 250 éve, egy parókás meg térdharisnyás világban. a demokrátorok meg aztán csak hápogni tudnak, ha feltűnnek azok a bevándorlók és idegenek, akik azokat a normákat se fogadják el, amin az egész udvariassági diktatúra nyugszik. londonban és olaszliszkán nem péntekek meg jó vademberek élnek, mégis úgy kellett hinni, mintha.

tomtyi 2011.08.12. 19:50:54

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Látom, nagyon e körül forogsz. Gondolom, mostanában állapították meg nálad ezt, így érthető. Mert nagyon jól leírja a reakciódat. Nálam már csak azért sem igaz a dolog, mert részemről inkább kognitív konszonancia van.

nowy 2011.08.13. 02:56:02

@unionist: 1.Tényleg nem értelek.Mi az amit hiányolsz ? A Szigeten van mindenféle zenei irányzat.Metáltól a mulatósig.Budapesten és sok más régióban van sok fesztivál,mindenféle irányzattal.
2.Állami támogatott magánmonopólium ? Ki és mi akadályoz meg abban,hogy szervezz egy fesztivált ? Arról nem is beszélve,hogy ez a fesztivál 2 milliárd adóbevételt generál az államnak és 1.5 milliárd munkabért a dolgozóknak.Plusz a hirdetések és a fesztivál után itt töltött idő reklámértékéről nem is beszélve.
3.Az emberek jó része most is csak annyit tud,hogy SP meg Bunyós Pityu,hogy kerülnének tehetséges,de nem ismert zenekarok a színpadra ?
4.Fogadd el,hogy sokaknak a fentebb említett "zenészek" a mérvadók.Bármennyire is tehetséges XY és zenekara,ha nem érdekli az embereket,mert ők az aranyesőt akarják hallgatni.
5.Felföld és tartományi gyűlés ? Nem nézted meg túl sokszor a Hegylakót ? Mellesleg az angolszász kultúra nem ebből építkezik,max a skót.De ők meg pont most akarnak elszakadni...
6.De most komolyan,mit akarsz ? Mert eddig csak olyan nagy szavakat láttam tőled,mint pl. népakarat,sms szavazás, de arról egy szót sem mondtál,hogy ez hogyan valósulna meg és mitől képviselné a népakarat a tehetségeket vagy a magasabb kultúrát.
7.Már páran leírták,ha nem vetted volna észre,akkor leírom még egyszer: Nem kötelező szigetre menni,nem kötelező XY koncertjét hallgatni,pénzt adni érte, ellenben rengeteg államilag vagy magánpénzből szervezett fesztivál van(sok ingyenes),különböző műfajokkal,amiből ki tudod válogatnia neked megfelelőt legyen helyi tehetség vagy nemzetközileg elismert sztár. Se te,se a műértő kritikusok ne mondják meg mit hallgassak,mire menjek el.A nép meg szavaz a pénztárcájával és a lábával.

anonymand 2011.08.13. 05:29:08

Tisztelt röhögő!

Vedd már észre, hogy csak négy mondatot tud leírni:
1. a blog, vagy írója hazudik
2. nem tud írni (a blog írója, vagy egy kommentelő)
3. névtelenséget ekéző megjegyzés
4. a sértés lepereg

Soha, sehol érvet még le nem írt, forrással igazolt állítása nem volt, de szereti nevét látni a neten....

Tisztelettel:
anonymand

Lencsés István 2011.08.13. 09:18:51

@röhögő: Név nélkül is észrevehető hogy kultúrád az nincsen .... Majd ha felvállalod a neved és nem hülyeségeket írkálsz akkor kommunikálhatunk , addig síri csend és hulla szag ! :) ;)

Lencsés István 2011.08.13. 09:20:09

@anonymand: Úgy látom maga tényleg agy nélküli , de most már jól kezelem , maga a net legnagyobb szerencsétlenje :D :D :D + :D

unionist 2011.08.13. 09:30:25

@nowy:
te egy ortodox liberális vagy. aki egy államilag támogatott magánmonopóliumra is azt mondja: piaci alapú. a szigeten semmi sem piaci alapú. fyi. minden az állami dotáció és monopoly kombója. a mondókád a "piacról" az elejétől a végéig hamis.

---

az egy kulturális probléma, hogy mondjuk borsodban a magyaroknak és a cigányoknak nincs közös identitásuk. és ezért mindkét nemzetiségben az ortodox nacionalizmus erősödik. a magyarok és a cigányok esetében is. ezek egymást is erősítik. és ezért alakul ki a polgárháborús helyzet.

én pusztán csak azt mondanom: lehetnének mind felföldiek. és a régiónak lehetne kulturális önkormányzatuk. biztos sokat veszekednének először a tartományi gyűlésben, de a viták őszintébbek, és célravezetőbbek volnának, mint az országgyűlésben felolvasott képmutató interpellációk, és azokra adott álszent válaszok.

a tartományi parlamentben megérezné a cigány frakció, hogy ők mégis csak kisebbségben vannak. a többségi magyarok pedig azt, hogy a régió cigány vezetőjével (a cigány vajdával) ki kell egyezni. de ha ez regionálisan szerveződne, és nem pártpolitikai alapon, akkor vélhetően nem csak díszcigányokból lenne képviselő. és a falusi kisebbségi önkormányzatok, helyett egy multikulturális régiós parlament lehetne.

ehhez például újjá kellene építeni a diósgyőri vár egy részét. közmunkásokkal kellene faragni a köveket. de nem kényszermunkával. nem kell hozzá nyugdíjas rendőr (munkásőr). ortodox kommunista elképzelés. hanem meg kell kérdezni a cigánysoron, hogy ki jönne kőfaragónak. újjáépítjük a latinkeresztény várat. a cigányokra is számítunk. ott lesz a tartományi gyűlés. a püspöki székhely pedig egerben. és ha ezt 100 cigány megérti, akkor mindjárt van 100 kőfaragó. szóval talán érthető, hogy ezt így kell csinálni. ebből mindjárt formálódik egy kult régió. a magyar-felföld.

és a határon kívüli magyarok akár mondhatnák azt is, hogy ők ide küldenének képviselőket. nekik inkább a magyar-felföld szervezze az iskolát. semmilyen területet nem kell sehová sem csatolni. egyszerűen arról van szó, hogy a térségben élő magyaroknak miskolcon, a szlovákoknak pedig kassán lenne középszintű kulturális önkormányzatuk. kelet-szlovák régió meg a szlovák-felföld.

szerintem az idő mégis csak ezt az elképzelést hozza a felszínre. itt csak az ortodoxok állítják azt, hogy európában a nacionalizmus erősödik. sokkal inkább a regionalizmus. skócia kulturális értelemben akar függetlenné válni. vagy mondjuk katalónia. flandria és vallónia is tartományi (kulturális) önállóságot akar. ennek semmi köze az ortodox nacionalizmushoz. az ortodox liberalizmusodat szerencsére csak néhány hülye osztja.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.13. 10:13:46

@tomtyi: "Gondolom, mostanában állapították meg nálad ezt, így érthető."

azt az ostoba mindenedet, te tudatlan szarcsimbok:-DDDDD

tudod, az a jo a hozzad hasonlokban, hogy lepten-nyomon alaszaladnak a sajat muveletlenseguknek es butasaguknak..:-DDD

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.13. 10:18:30

@bbjnick: tehat te most meg akarod magyarazni, hogy miert is konnyebb alantas allatnak lenni?

nem kell..
tisztaban vagyok, hogy az a konnyebbik ut. csak aki mindig a konnyebbik utat valsztja az ostba fasz marad. ennyi a varazslat az egeszben.

csak tudod aki mindig a konnyebbik utat valasztja ne akarjon okoskodni, mert nem nagyon van meg a szellemi kvalitasa hozza:-)

az intolerancia a mentalis es kulturalis alsobbrenduseg egyertelmu jele.

tewton 2011.08.13. 11:35:26

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

"az intolerancia a mentalis es kulturalis alsobbrenduseg egyertelmu jele."

mentális és kulturális alsóbbrendűségről beszélni az intolerancia egyértelmű jele

tomtyi 2011.08.13. 12:55:31

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Látom, erősödik a disszonancia, míg a kognitivitás erősen gyengül. Biztos elgurult a gyógyszer. Kérd meg az ápolót, hogy keresse meg!

tomtyi 2011.08.13. 12:56:38

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Amúgy: Sokáig éljen az örök és megbonthatatlan barátság Toleranciával!

tomtyi 2011.08.13. 12:59:19

@tewton:

Ne bántsd! Kezdi belátni a betegségét. Ez a gyógyulás felé vezető úton megtett első lépés. Bizony, nagyra értékelendő. Ritka, mikor valaki képes objektíven tekinteni mentális betegségére. ;)

tomtyi 2011.08.13. 13:10:08

Na, jó. Vicceltem. Igazából nem kezdi, mert még másra vetíti ki a belső békétlenségét.

anonymand 2011.08.13. 13:17:39

Tisztelt Lencsés István!

Azzal büszkélkedni, hogy egy (lehet kitalált) névvel szerepelsz (lehet az országban tucatszám Lencsés István), és közben nem felfogni, hogy én az orcámat (amiből nem oly sok lehet kis hazánkban) adom a véleményemhez, azért nem kismiska.
Az is igaz persze, hogy én többnyire véleményezek.
Te pedig csak böffentesz olykor, olykor.
Milyen szerencse, hogy nem vagyunk egyformák!

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: agyatlanként csak annyit: mindig is büszke voltam a magyar szürkeállományra. Neked nem kéne olyan büszkének lenni, hogy része vagy a magyar szürke állománynak.....

Bell & Sebastian 2011.08.13. 14:12:00

Amennyiben a szürkeállomány alatt szürkemarhát értünk, egyetértek a kaporszakállú úrral, bármit is értsen csordaszellem alatt - ez esetben, értem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.13. 15:01:59

@tewton:

Tegnap este (bizonyos okokból) pakolásznom, rendezkednek kellett az egyik könyvszekrényemben (át kellett rendeznem azt) és pakolászás, rendezkedés közben egy rég nem forgatott könyv került a kezembe. Mivel elég jó emlékeim vannak róla, ezért felütöttem és az első, amit olvastam a következő volt:

"Jóllehet az eszmetörténet minden teljesítménye a humanista egyetemesség jegyében áll, a humanista egyetemesség igényével áthatott, mégsem várható, hogy ez az általános elv, vagy éppen tudatos program megvalósuljon, hogy az eszmetörténeti folyamat ily módon 'céljához érjen'. Ennek az ellentmondásnak a magyarázata a humanista egyetemesség elvének lényegi paradoxitása. Egyfelől a pozitívan számbavehető értékek --- a szépség, a jóság és az igazság --- individuális képviselete, mint az intellektusnak és a testnek formát adó humanitás, másfelől az értékhiányban szenvedő emberlét elismerése --- mint a lélek igényeit kielégítő egyetemesség --- olyan ellentétek, amelyeket sem megoldani nem lehet, sem elutasítani nem szabad." stb.

És ezt a nyolcvanas években írja a Szegedi Egyetem egy russzistája! (Fejér Ádám: Raszkolnyikov, a humanista eszme áldozata :-])

Nem igaz (de igaz), hogy ma vonalasabb a liberális közgondolkodás, mint anno a kommancs volt! :-[

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.08.13. 15:36:18

Na, felütöttem magam is a legporosabbat, amely a nagy földtörténeti kihalásokkal foglalkozik.

Az a szó, hogy biodiverzitás, sűrűn előfordul benne, annyit mondhatok!

Szóval, ha marad egy lik a kommancsok után, gyorsan betöltik a proto-kommancsok. Csak a hájderménkű irtja őket (vagy szibériai lávaömlés), de az viszont nem válogat.

Ennyit mára, paleontológiából.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.13. 15:40:17

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Aki nem hajlandó gondolkodás nélkül elfogadni az általad "kinyilatkoztatott" doktrínát, az alantas állat?

A kammónisták érveltek így --- ott voltam, emlékszem :-[ --- sohasem magyaráztak meg semmit, aki rá/visszakérdezett, mert értelmetlennek találta valamely "kinyilatkoztatásukat", az (a dialektikus gondolkodást elsajátítani képtelen) alacsonyrendű véglény volt (ha ez nem volt neki elég és mégegyszer rá/visszakérdezett, akkor pedig bűnöző, a nép ellensége).

Neked bőven elég annyi, hogy valaki nem ért veled egyet, s máris (magyarázat nélkül) diszkriminálod: bűnöző, alantas állat. Honnan tudod, hogy akit így megítélsz milyen ember? Lehet, hogy százszor humánusabb, türelmesebb, mint te vagy (lehet, hogy nem), lehet, hogy százszor többet tett embertársaiért, mint te (lehet, hogy nem) stb.

Tettél néhány kijelentést, felhívtam rá a figyelmedet, hogy azok értelmezhetetlenek (így kivitelezhetetlenek), erre az a válasz, hogy: aki nem ért veled egyet az alantas állat...

Hát, jó.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.13. 16:11:16

@Bell & Sebastian:

:-D

ü
bbjnick

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.13. 16:12:45

@bbjnick: ez nem altalam kinyilatkoztatott doktrina, hanem termeszeti torveny. amit nem hasznalsz, az elsatnyul. ha az intelligenciad helyett az osztoneidet hasznalod, allatta valsz. merpedig az intolerancia es kirekesztes allati oszton, mig az elfogadas es tolerancia intelligenciat igenyel.

es nem azert alantas allat, mert velem nem ert egyet, hanem azert alantas allat, mert alantas allat modjara viselkedik, amikor az intelligenciaja es esze helyett az osztoneire hallgat.

bar mondjuk lehet, nem is kellene az allatokat bantanom azzal, hogy felmagasztalom hozzajuk az intolerans, kirekeszto csurhet.

az allat ugyanuis nem gyulol. vedi az eletet, vagy megszerzi a taplalekat, de nem rosszindulatbol teszi, amit tesz. szemben az intoleransakkal es kirekesztokkel, akiknek a celjuk a rosszindulatuk es destruktivitasuk beteges kielese.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.08.13. 16:14:59

@tomtyi: az van kis alulmuvelt, hogy a kognitiv disszonancia nem betegseg, amit diagnosztizalni szoktak..:-DDDDDDDDD

koszonom, hogy nem vagyok fideszes, most nagyon szegyelnem hogy ilyen buta emberekkel vagyok egy csapatban:-DDDD

tomtyi 2011.08.13. 16:33:32

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Barátom! Egy szóval sem írtam, hogy a kd-t kellene kezelni gyógyszerrel. Ezt az agresszív dühkitöréseidre adták. Szedd nyugodtan, jobb lesz.

tewton 2011.08.13. 16:55:06

@bbjnick:
porolja le a nícsét is!
amúgy kár itt a szóért.
emlékszik a néhai grift kifejezésére: "humanista antiszemitizmus"? :)

röhögő 2011.08.13. 17:02:39

@Lencsés István: Neked nincs kultúrád, mert el sem olvasod a posztot amibe beleokádsz. Mi meg pontoson tudjuk neked hány neved volt, az amerikai űrhajósokkal kezdve. Gondolod nem lehet felismerni a stílusod? Olyan egyszerű vagy hogy a papucsállatka hozzád képest emberszabású.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.13. 18:36:02

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

"az intolerancia es kirekesztes allati oszton, mig az elfogadas es tolerancia intelligenciat igenyel." --- írod.

Én ugyan sem biológus, sem etológus, sem pszichológus, sem antropológus, sem semmi efféle -ológus nem vagyok, de azt még én is látom, hogy ez egyszerűen nem igaz. Nem is próbálnám ezt a kijelentést "tudományosan" megközelíteni, inkább észrevételezem, hogy olyan, mint ha valami Ész-szektás-dogma lenne: Ész istennő rendet csinál, ha imádod-jelleggel.

"bar mondjuk lehet, nem is kellene az allatokat bantanom azzal, hogy felmagasztalom hozzajuk az intolerans, kirekeszto csurhet. az allat ugyanuis nem gyulol. vedi az eletet, vagy megszerzi a taplalekat, de nem rosszindulatbol teszi, amit tesz. szemben az intoleransakkal es kirekesztokkel, akiknek a celjuk a rosszindulatuk es destruktivitasuk beteges kielese." --- írod.

No, csak megkérdezem! Ha valami ösztönös, akkor, hogyan lehetne az rosszindulatú és destruktív (te magad írod, hogy ezek emberi tulajdonságok --- nem jellemzőek az állatokra ---, tehát tudatosságot feltételeznek)?

És: eddig a tolerancia-intolerancia (türelmes-türelmetlen)-fogalmak körül mozogtunk, most te behoztad a kirekesztő-fogalmat is. A kirekesztés ellentéte nem a türelem, hanem a befogadás. Míg a türelmes jelzőt lehet értéksemlegesen alkalmazni (ez nagyjából a sz*rok rá-kategória), addig a befogadó értéksemleges alkalmazása már problematikus lehet (nem alkalmazható értéksemlegesen). S máris az értékek világában vagyunk, ahol már keményen mérnek (mi az értékeket, az értékeke egymást...) ...

Ha nem dolgozunk világos fogalmakkal, akkor értelmezhetetlen amiről beszélünk. Ez bizonyosan nem a társadalmi béke útja.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.13. 18:39:26

@tewton:

Tudja mit mondott IX. Lajos francia király: (valami effélét) vagy megpróbálok úgy beszélni egy eretnekkel, mint filozófus a filozófussal vagy olyan mélyen vágom belé a kardomat, amilyen mélyen csak bírom :-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.13. 18:46:45

@bbjnick:

olyan, mint ha valami=olyan, mintha valami
tolerancia-intolerancia (türelmes-türelmetlen)-fogalmak=tolerancia-intolerancia (türelem-türelmetlenség)-fogalmak

Bell & Sebastian 2011.08.13. 18:51:23

Arra lusta vagyok, hogy megnézzem, pontosan hol tört ki a parasztgyalázat. Ha esetleg Gesztin, kár a leütésért.

A vadliberális meg az, aki csak addig elfogadó, míg mást rúgnak pofán. Ha őt, azt nagyon nem szívleli, rögtön beáll anarchistának.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.13. 18:58:28

@Bell & Sebastian:

Már én sem emlékeztem, ezért visszakerestem:-)

Itt a megmondás (ha jól látom, ettől pörgött fel a vita):

"Magyarorszag mindneki szerint rasszista..."

mandiner.blog.hu/2011/08/11/lesz_meg_rosszabb_gesztival/fullcommentlist/1#c14197392

ü
bbjnick:-)

tewton 2011.08.13. 19:11:48

@bbjnick:
ehhhehe.
a rasszista az, aki szóváteszi a mások rasszizmusát :)

Bell & Sebastian 2011.08.13. 19:23:35

@bbjnick: Akkor csak a zsidajától indult! :)))

Az a probléma, hogy a hagyományos rassz-rasszisták helyett ma már kulturális rasszizmus van, csak Sipi nem ébredt még erre a felismerésre.

Megnézném én azt a szülőt, aki annyira imádja a Nitifor szagát otthon, hogy egyenesen ilyen padszomszédot lobbizzon a kölykének!

Sipi meg nem veszi észre, hogy csak kiugrott az ős-rasszista belőle. (Aki hülyébb nálam, az alább is való! Pedig dehogy.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.08.13. 19:28:30

@tewton: @Bell & Sebastian:

Üldögéltem itt a magam csendességében, teázgattam, cigarettázgattam és a következő felismerésre jutottam (tudják, olyasfélére, amikor egyszerre látja, érzi és tudja az ember:-)):

Micsoda tett volt az, amikor Jézus vitába szállt velük! Szegről-végről közülük való volt, pontosan tudta mit csinál. Nekünk fogalmunk sincs a gyűlöletről. Mi zúdulhatott őrá! Kiver a víz! Az Újszövetség egy újabb rétege, szintje nyílt meg előttem.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.08.13. 19:33:06

Illetve csak nem biztos, mert lehet, hogy szebben hegedül a Tücsökfesztiválon. De ha okosabb, viszont többet lopik a társadalmi konszenzus által megengedettnél, akkor lehet tippelni az orrára.

nowy 2011.08.13. 20:46:47

@unionist: Magyarázd már el ezt az államilag támogatott magánmonopóliumot ! Talán te vagy én vagy Gipsz Jakab nem szervezhet fesztivált ? Amennyiben igen,akkor ez nem magánmonopólium.A szigeten lehet hogy a sörgyárnak monopóliuma van,de ezt a piaci verseny során nyerte el.A piac többi szereplőjének is van rá lehetősége,hogy a következő szigeten ő legyen monopolista helyzetben.

A skótokról,katalánokról talán olvass egy kicsit,mielőtt kijelentesz valamit : "A skót kormányt a május 5-i választások óta immár többségben vezető SNP első embere, Alex Salmond tartományi miniszterelnök már a választások másnapján kijelentette, hogy pártja a következő négy évben ki akarja írni a helyi népszavazást Skócia függetlenségéről." Nem kulturális függetlenséget akarnak, hanem a 90-ben, a devolúciós szabályok értelmében elnyert részleges függetlenséget (korlátozott önkormányzati jogot) cserélnék teljes függetlenségre.A katalánoknak is meg van a kulturális függetlensége,ott is a teljes elszakadásról megy a vita,noha egyelőre jóval kisebb a támogatottsága,mint Skóciában és nem is annyira elismert a mozgalom,mivel civil szervezetek kezdeményezték és nem egy vezető párt.

Az a bajod,hogy magad se tudod mit beszélsz. Bedobsz valami hülyeséget népszavazásról,meg helyi tehetségekről, de az ezzel kapcsolatban felvetett legegyszerűbb kérdésekre/problémákra sem tudsz válaszolni.
És mikor majd felébredsz a romantikus téveszméiddel teli rohamodból, rá fogsz jönni,hogy teljesen mindegy minek nevezed, tartományi gyűlésnek vagy helyi/megyei önkormányzatnak,ugyan az a szar marad, ha nem tisztességes emberek ülnek ott.

Lencsés István 2011.08.14. 09:04:11

@röhögő: Te beszélsz itt kultúráról anonim ? :O :D Elég vicces . :D Okádni hogy lehet gépen keresztül te sík ? :O :D Istenem , te szerencsétlen vagy . :D Nagyon bebuktál valamit . :D Én mindig ezen a néven kommentelek , szóval valakivel nagyon összekeversz . :D Szóval erről ennyit :) ;) :D

lanyaholdrol 2011.08.15. 00:00:04

@benoke77: Szerintem ez hülyeség. A piac nem hülye, pontosan tudja, hogy mire vevő, mire nem. Akinek nem kell a Geszti zenéje, az megtalálja a neki tetszőt, ha meg akarja találni.

Amúgy meg:

"Az első kínzó kérdés már itt felmerül: vajon mit akart Geszti Péter a Szigeten?"

Hátőőő... Az nem lehet, hogy egyszerűen csak adni akart egy koncertet olyan embereknek, akik szeretik a zenéjét vagy valamiért, bármiért kíváncsiak rá?

Mondjuk ami azt illeti, én se vagyok Geszti-rajongó, azt sem mondom, hogy rejtse az ember a véleményét véka alá, ha megfullad tőle, de a gúnyolódó fikázást halál feleslegesnek tartom.

Miért nem lehet már egymást elfogadni, vagy legalább tiszteletben tartani úgy, ahogy van?

Utálom az ilyet.

seahawks 2011.08.15. 10:12:00

@aha, persze: tényleg volt ilye, nem is védem őket, de a baloldal nácizása eltörpül az ellen komcsizása és zsidózása mellett.

hogy pont a baloldalnak nem tetszene a deviancia???
ezt nem értem? pont ők ismerik el minden ember egyenlő jogait, akár kultúrális, vallási, vagy szexuális beállítottságát.

bpe 2011.08.17. 02:51:51

há, kedves szelli, ide illesz.. :D

eztökjóvolt.