Csoportos emberkínzás a Balatonban!
2011. augusztus 08. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Csoportos emberkínzás a Balatonban!

  Mindenki olyan lazán beszélt a Balaton-átúszásról, mintha valami sétagalopp lenne. Ezért én is beneveztem szombaton az unokatesómmal és a 13 éves lányával. Pár perccel később már ott álltunk a lépcső előtt és nem volt más választás, mint nekiindulni a déli part ködös hegyei felé. Akkor éreztük magunkat először furcsán, amikor a fél kilométeres bójánál már abban reménykedtünk, hogy ez az 5,2 kilométeres táv közepe. Tulajdonképpen minden lelkismeretfurdalás nélkül feladtam volna 2 kilométer után, az unokatesóm is, de ezek a tizenévesek megszégyenítik az embert és arra késztetík, hogy bizonyítson. Ugyanis Zsófi (a 13 éves) méterekkel előttünk úszott és oly nyugalommal várt be minket, mintha neki tényleg nem lenne hideg a víz és nem esne nehezére az úszás, egy 11 éves pedig simán leelőzött minket (igaz, mindenki más is).

  Kérdeztük a rendezvényt biztosító hajósokat is, hogy mi a trükk, hogy lehet ezt túlélni, egyikük azzal biztatott, hogy ő 1 óra alatt úszta le 2 óra alvással. Mondta ezt akkor, mikor mi két óra úszás után még a felénél se voltunk. Az egyik tapasztalt lány pedig azzal bátorított minket, hogy a 3. kilométer után közeledik a túlpart, és onnantól már élmény az egész. Nos, nekünk még az 5-ik után is messzinek tűnt a túlpart.

  Mindenesetre 1 óra úszás után tökéletesen át lehetett fagyni, a végtagjaink először bizseregtek, majd elgémberedtek, végül berozsdásodtak. Az ember bőre elkezdett idővel lemállani – például úgy éreztem, hogy lobog utánam a talpam. Úgy nézett ki, hogy a körmeim leesnek. Ráadásul egy idő után mindenem fájt, főleg azok a részek (kar-hát-láb), amiket mozgatni kellett. Persze fel lehetett volna adni, de nekem senki se szólt, hogy ez ilyen nehéz. Azon gondolkodtunk, hogy mennyire furcsa, hogy emberek ezrei a nyaralás közepén alaposan megkínozzák magukat. Erre a pár órára mi is csatlakoztunk ehhez a furcsa, mazochista szektához. Először és utoljára. 

  Ide most kivételesen csak az írjon, aki bevallja, hogy ugyanúgy szenvedett, mint mi!

  (Balaton-átúszós pozitívumokért kistestvérünk, a Balaton Blog bejegyzését vagy az Úszni Kéken hillaby beszámolóját ajánljuk, félpozitívumokért pedig a Kinizsi Százas Blog írását. Megkezdődött a 2011-es Goldenblog szavazás is, a Mandinert a hírblogok között, a Balaton Blogot a helyi.érték ligában lehet támogatni.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr343131789

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Balaton: újra átúszva 2011.08.08. 09:43:44

  A július utolsó hétvégéjén (is) elmaradt átúszást szombaton végül most szombaton tartották meg. Szerencsére ezen az időpont is megfelelő volt, a hétvégét úgyis a tó partján töltöttem, így 2004 után újra nekivághattam a Révfülöp-Balatonboglár víz...

Trackback: Első Balaton-átúszásom 2011.08.08. 09:14:07

Most már tisztább fejjel visszaemlékezve a tegnapi, első átúszásomra, megpróbálom leírni, mit tapasztaltam percről-percre, hullámról-hullámra. Először is: az átúszás jól volt szervezve, sehol sem volt tömeg, sorbanállás - simán elbírt volna tízezer emb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.08.08. 08:17:54

gondolta, minden csak olyan, hogy becsönget és elfut? a maga helyében meg nem adnék ekkora esélyt az úrnak! :)

tevevanegypupu 2011.08.08. 08:28:50

Nem tudom minek kell ilyen onmarcangolo celt kituzni. Ott van a bicikli-busz-vonat, tessek azzal menni a Balcsi tulpartjara, ha mar nem fer a borebe.(:

HODOR · http://fsckthat.blog.hu/ 2011.08.08. 08:36:34

Pár éve voltam én is. Egy kicsit fulladtam a vége fele, mert elfelejtettem bevenni az allergia/asztma gyógyszereimet. Amúgy nem vészes

egy_vélemény 2011.08.08. 08:44:36

Gratulálok!

Akkora lelki muníciót szerzett Lola, amit mindenki megirigyelhet.

Innentől fogva, bármi történjen az Életben Veled, mindig elegendő lesz a partraérést fölidézned.
Az 'átsegít' majd.

Lehet úgy is mondani, megvolt az első zen-próba.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.08. 08:53:59

Hehe, ha nem lettek volna ködben a túlparti hegyek, akkor hogy szenvedtél volna, Lola. Aki lassan úszik, már a tó közepére szénné ég a normál melegben.
Egyébként normális fizikai állapotban levő ember meg tudja csinálni pszeudo-belepusztulás nélkül, ha tud egy kicsit úszni.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2011.08.08. 09:13:31

Én is szarrá fagytam, pedig viszonylag szép tempóban úsztam. Itt egy élménybeszámoló:

usznikek.blog.hu/2011/08/07/elso_balaton_atuszasom

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2011.08.08. 09:18:02

Egyébként teljesen igazad van. Tudatosítani kellene az emberekben, hogy ez nem strandolás, főleg nem a 20 fokos vízben.

Roltii 2011.08.08. 09:25:07

Átlagos kondival 0 rákészüléssel simán leúszható. Nekem 1 bajom volt csak vele mikor átúsztam (nem idén), hogy rohadt unalmas.... Na, meg ekkora tömegben és hullámoknál a hátúszás felejtős:D

Allium sativa 2011.08.08. 10:00:49

És amikor átértél, akkor a kilépéskor sem volt Neked katarktikus, hogy elmondhattad: "igen, neház, volt de igen, minden szenvedés ellenére meg tudtam csinálni?"
Én hetedszerre úsztam át, mindig szenvedek, és utána mindig nagyon jó érzés.
Ahogy az angol mondja: No pain, no gain...

Csak Norris 2011.08.08. 10:05:19

98-ban úsztam először. Azt hittem sétagalopp lesz, nem is készültem rá.
Hát én is szenvedtem mint a kutya. Én is azt mondtam hogy többet nem.
Majd 99 ben eldöntöttem hogy meg kéne megint csinálni. Egy barát is volt velem aki rendszeresen átúszta, a felesége, és az akkri barátnőm. A csajok nem indultak volna. Erre a felesége benyögte hogy hát ez jó buli, ő úszik. Erre bnőm hát akkor ő is...
És simán otthagytak minket.

Még nosztalgiából leúsztam 2008 és 2009-ben, ez már sétagalopp volt.
Bár 20 fokosban sosem indulnék neki. Mindig 23-24 fokosban mentem.

maskep 2011.08.08. 10:05:39

"Erre a pár órára mi is csatlakoztunk ehhez a furcsa, mazochista szektához. Először és utoljára."

Kár volna feladni. Idén kivételesen szar volt a hideg, hullámzó víz, és még az ég borultsága sem fokozta a hőérzetet és a jókedvet. Idén én is szenvedtem, mint a kutya. Ötödször úsztam, a normális kétórás időmmel, de ennyire nem fáradtam el még - pedig úsztam ennél hidegebb vízben is néhány éve.

Szóval, én kipróbálnám a helyedben mégegyszer akkor, mikor harmincegynéhány fokban a víz huszonöt. Kellemesebb élmény, még ha órákig is tart...
---
(Kumin blogjában írta néhány napja az egyik kommentelő:

"Az átúszáshoz milyen kondi kell?... Csak mert a kép alapján nekem nem tűnik veszettül nagy távnak."

"Nem tűnik veszettül nagy távnak, bizony. A kellemetlen benne az, ha már egy(-több) órája tempózol, és még mindig ugyanilyen közelinek tűnik - és semmivel sem közelebbinek." - válaszoltam. lelkylola nyilván nem olvasta. De most már értheti...:o)

kuminszerint.blog.hu/2011/08/03/legalabb_uszas_legyen#comment-form )

Alf (törölt) 2011.08.08. 10:05:52

figy, engem egyszer kijavitott itt tobb szerkeszto, de az index fooldalan is hosszu i-vel vagytok kiirva.

smalladam 2011.08.08. 10:14:14

sajnos úszásban nem vagyok annyira jó, én aznap csak kb 200 métert úsztam, pár településsel odébb:D

én az egynapos bicajos balatonkerülésre gyúrok, az sem rossz teljesítmény, de idén vszeg technikai okokból nem fog összejönni, bár elég szép részidőket tekertem már, ráadásul úgy hogy az egyik térdem nem az igazi.

GGG77 2011.08.08. 10:16:17

Életemben két sporteseményen vettem részt. Az egyik '93-ban történt, még nem voltam 16 éves, nem dohányoztam. Futni kellett, 5,2 km-et. A 2. után úgy éreztem meghalok. Amikor hazaértem 2 órán át csak ültem a fürdőkádban, másnap is alig bírtam mozogni.
A másik 2 évvel korábban volt, 14 voltam, cigi ugyebár még nuku. Túráztunk a Pilisben. 26 km volt a táv. Még két napig suliba se mentem utána, csak feküdtem az ágyban, minden tagom fájt.

Azóta nekem a sport max az edzőterem. Futás, úszás szóba nem jöhet, bringa is csak szobai verzióban.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2011.08.08. 10:17:12

Bárki is a tettes, köszönöm a belinkelést! :)

Öltönyösrabszolga · http://oltonyosrabszolga.blog.hu 2011.08.08. 10:19:37

Lehet érdemes lett volna medencében lepróbálni előtte. (nem, a hosszok végén nem szabad megkapaszkodni)
Azért ez eléggé teljesíthető táv, kivéve persze ha a busz után 30 méter futástól(szoktunk buszozni?) tüdőkiköpés, első emeletre is liftezés esete forog fenn.

Hideg volt? Azt hiszem előre nyilvános a vízhőmérséklet:)

Sebaj, jövőre jobban fog menni, mondjuk egy kis edzés nem árthat. Bizakodva várom a 2012es beszámolót!

Nekem inkább az szúr szemet, hogy mi kerül ebben 4500 forintba? De komolyan, ez egy egész napos szécsényibelépő (és annak is kvadrága), és ott is van vigyázó úszómester... Szóval pár félönkéntes a hajókon meg pár motorcsónakos sportorvos nem kerülhet ennyibe... Nem szólva a mindeféle szponzori bevételtől..

Bummer 2011.08.08. 10:27:16

"furcsa, mazochista szekta"? Szerintem az egyik legszebb sport. Amikor nem a másikat, hanem magadat kell legyőzni.

Asidotus 2011.08.08. 10:33:39

Javítsatok ki, ha tévedek, de ez nem állóképesség kérdése (egy minimális szint fölött), hanem testalkat.
Egy kevésbé zsíros, inkább izmos testnek több energiát kell a vízfelszin fölött maradásba fektetnie.
Kíváncsi lennék, hogy a tavat átúszó mezőny milyen kis százaléka nyomná le egy kommentelő által is említett 26 km-es Pilis-túrát, mondjuk 7 óra alatt? (Esetleg egy Bükk-túrát, ahol kifejezetten sok a szint?)

Treff7 2011.08.08. 10:40:59

úszd át egyszer meleg, nyugodt vízben! 1000X jobb.

Agyalap 2011.08.08. 10:48:32

@Nűnű: Nem látom az igazi összefüggést.
Magam sem vagyok 30 kiló (inkább a 100-hoz közelítek már), de a 26km/7h túrát simán lenyomom - a Balaton átúszását nem merném bevállalni.
Továbbá ezt ajánlottam volna a cikk írójának is, az ember nem kezd maratonfutásba megfelelő edzés nélkül. Igy azonban dupla eredmény, ha sikerült az max respect és önbizalom növekedés.

Asidotus 2011.08.08. 10:51:13

@Agyalap:
feltételezem, hogy akkor a nehezebb csontozatú, izmosabb emberek közé tartozol.
Én kellően kövér vagyok egy átúszáshoz, nekem az úszás-technikám a rossz, izomból úszok, hamar elfáradok.

Agyalap 2011.08.08. 11:01:03

@Nűnű: Igazad lehet, 73 kilóról értem el idén a 98- at :)
Maratont futottam (még valahol 80 alatt), de az úszás sosem volt a kedvencem. Szerintem az a nagymama aki minden reggel úszással kezd a Széchenyi-ben, nagyobb sansszal indul mint a benevezettek fele.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.08.08. 11:08:23

Érdekes, hogy 2004-ben 3-4 fokkal hidegebb volt a víz, mégis kb. ugyanennyien indultak. Igaz, akkor nem halasztgatták ennyit.

Most én is láttam olyan lányt, aki alig bírt felkapaszkodni a vitorlás fürdőlétráján, töltötték is bele egyből a pálinkát a fedélzeten.

bridgeman 2011.08.08. 11:11:49

Hideg volt, tényleg. Viszont 5.2 km, az meleg vízben se piskóta, illik rá felkészülni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.08.08. 11:11:56

@Nűnű: ha kellően kövér vagy és jó irányból fúj a szél, átvisz úszás nélkül... :)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.08.08. 11:13:13

@tevevanegypupu: :) Mivel nálam 30 kilóval nehezebb, nem sportoló, 20 évvel idősebb emberek mesélték, hogy átúszták, ezért mertem belevágni, de legközelebb csak @málnási: kompozás lesz, hallgatok magára :)
@Hepci: szerintem a nap kevésbé zavaró, mint a hideg. Egyébként 3 éve átúsztam az öblöt és az egyáltalán nem esett nehezemre, mert meleg volt a víz.
@hillaby: nagyon kafa a beszámolód!
@Allium sativa: amikor kiléptem azt gondoltam, hogy soha többet!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.08.08. 11:15:30

az előbb azt mg tevének írtam, amit málnásihoz rakott be ez az izé. Még a végén kommunikációra késztett minket a blogmotor grift. egyébként nem értettem a poént, légyszi magyarázd el!

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2011.08.08. 11:19:04

@lelkylola: Köszi! A tied is... Szerintem akik hozzád hasonlóan szenvedtek, azért nem kommentelnek, mert még nem engedték ki őket a kórházból (vagy a detoxból). :) Gratulálok, és ne add fel! Jövőre találkozunk.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.08.08. 11:31:20

Turul! Csúnya lila virág lett az én szép régi avatarom helyén. Mi történhetett?

phaszfej 2011.08.08. 11:32:03

Az utolsók igen komoly húgyfolyamban úszhatnak már.

phaszfej 2011.08.08. 11:34:27

Előre a sárga úton.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.08.08. 11:37:01

@phaszfej: :) néha én is gondoltam erre, amikor kicsit melegebb lett a víz

phaszfej 2011.08.08. 11:39:19

Ahhoz, hogy átússza az ember, nem kell a tömeg. Biztosítás nélkül az igazi, ez így csak kislányos pancsikolás, egy nagy össznépi maszturbáció.

phaszfej 2011.08.08. 11:44:52

Baszki így ebben semmi teljesítmény nincs, hogy ha fuldokolsz, kihúznak egy csónakba.

phaszfej 2011.08.08. 11:46:36

Mert ez így semmiben sem különbözik attól, mintha uszodában úsznál 100 hosszt. Semmivel sem gizdább. Olcsó magamutogatás. Buzulás magyarul.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2011.08.08. 11:59:01

@phaszfej: Nem buzulás, mert az úszáson senki sem volt meleg. :)

Barisnya 2011.08.08. 12:00:21

@phaszfej: Csak az a baj, hogy rendőri stb biztosítás nélkül kizavarják az embert avízből. Mondjuk én a fél gyerekkoromat töltöttem Bogláron, de akkor még nem volt Tónalúdátúsz (Mi így hívjuk a Boglár-Révfülöp közöti Balaton-átúszást). Viszont számtalanszor zavart ki a közeg a bólyán túlra.. Pedig már közelebb volt a túlpart... Egyszer nagyon komolyan készültem, közel az 50-hez, nem kilóban, évben, egy ilyen eseményhez, de hirtelen elromlott az idő. Szél, vihar, stb. Tehát nem indultam. De akkor 2 hónapig napi 2 órákat úsztam, városunk egyetlen normál méretű (33 1/3-os) medencéjében. Szinten belül teljesítettem volna, de még a 25 fokos vízben, napsütésben is csontig átfagytam a felkészülés idején. Hát még a 20 fokos vízben.. Minden elismerésem azoknak, akik így is vállalták. Akkor is, ha nem tudták, mire vállalkoznak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.08.08. 12:08:38

Turul! Valaki 2011-ben képes nyilvánosan leírni, hogy nagyon kafa. Mi történhetett?

phaszfej 2011.08.08. 12:15:00

@Barisnya: HA kizavart a közeg, akkor nem tudtad átúszni. A balatonátúszásnak csak egy része a táv. Az ússza át, aki minden akadályt legyőz. Ez így csak 100 medence egymás után rakása. És egyébként aki meg kúr rendesen, annak nem kell semmire sem edzenie.

www.BDSMthrill.com · http://bdsmthrill.com 2011.08.08. 12:17:50

ez jó. ki kéne találni egy újfajta társkeresési kategóriát a szado/mazo kultúrában erre a kínzásmódra :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.08.08. 12:19:58

lola, édes! csak arra utaltam, hogy a maga bűnös élete mellett sanszot adni a teremtőnek a maga elpusztítására, nos ez merészség. ez nem is annyira poén, mint életvezetési tanács :)
viszont. a maguk borászatában van ügyelet hétvégén, csak mert átugranék tihanyból a hétvégén, már csak megkóstolnám a híres boraikat.

voodoux 2011.08.08. 12:29:07

20 fokos vízben nem lehet fagyási sérüléseket kapni, sem 2 óra lubickolás sem okoz hámlást. hypotermia, az ami az esélyes. amúgy respektálom a kitartást.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.08.08. 12:31:24

@málnási: ügyelet nincs és különben is neked túl jó a mi borunk, de Almádiban a borfeszten most standja van a pincénkek.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.08.08. 12:32:29

@voodoux: mondjuk nekem spec nem két óra volt, hanem 4 óra 10 perc

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.08.08. 12:49:42

@lelkylola:
magának milyen ócska dumái vannak! :)

Ted Striker 2011.08.08. 12:53:56

A posztoló ugyanaz a kategória mint aki szandálban rövid nadrágban nekiindul toronyirányt az Alpokban valamely havas csúcsnak azzal, hogy "Nincs olyan messze/magasan, meg különben is jártam már a Kékesen..."

Nem tájékozódik, nem kérdez, azután neki áll feljebb

(jómagam jó hét évvel ezelőtt 2:10-es idővel úsztam át hasonlóan hideg vízben, mondjuk előtte 2 hónapig készülődtem a helyi uszodában...)

Rókakígyó 2011.08.08. 12:56:41

A Balatonhoz nem úszni járunk, mondom úgy, hogy egyszer még a maratont is lefutottam. Az sem egy fáklyás menet.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.08.08. 12:58:08

@Barisnya:
Én is kacérkodtam már párszor az illegál Balaton-átúszással, de sajnos nem sok esélyt látok rá - nem a szándék hiánya, hanem a partiőrség miatt. A déli partot legfeljebb 1000, az északit 500 méterre szabad elhagyni úszva. Többször küldtek már ki, olyan is volt, hogy vittek. Így a rekordom egyelőre a diási nagystrand és a keszthelyi városi strand közötti kb. 3 kilométer.

maskep 2011.08.08. 13:00:30

@Nűnű: Én soványnak számítok. Imádok úszni, imádok gyalogtúrázni, és mindkettőben jó vagyok (és szerény is.:)). Maratont nem futnék, világéletemben utáltam futni.

Nem ilyen értelemben testalkat kérdése. Van, aki vízre termett, van, aki futásra, van, aki gyaloglásra, és van, aki korsós bicepsz-tornára. Nem érdemes ezzel áltatnia vagy sanyargatnia magát a zembernek.

tewton 2011.08.08. 13:01:12

@Dr. Zerge:
egy téridőkapszula nyílt fel.

amúgy a "nagyon kafa" szerintem tökre maszek!

Megszeppent kisgyerek 2011.08.08. 13:01:31

@Nűnű: Van abban valami, amit mondasz. A magasabb testzsír-arányú ember simán fennmarad a vízen, képes pl hanyatt lebegni a felszínen. Én pl. nem; nekem a felszínen maradáshoz folyamatosan mozogni kell, különben merülök; úszni is csak úgy tudok, hogy vagy rendesen, haladósan, vagy sehogy...
plusz az átfázás is jóval hamarabb következik be

maskep 2011.08.08. 13:08:47

@phaszfej: Érdekes, hogy mikor az ember a szimpatikus idegrendszerét tartja izgalomban, eszébe sem jut a vizelés. Illetve, ha eszébe jut, akkor sem megy. A záróizmok összeszorulnak, és meg kell állni, hogy a zember akaratlagosan kiengedje. Az meg a hideg vízben kellemetlenebb, mint a vizelési inger. Amit amúgy a szárazföldön érez inkább a zember, előtte meg utána. Közben kevésbé.

Neked meg ne legyen ennél nagyobb élvezeted, mint hogy azokon próbálsz "buzulni", akik képesek valami teljesítményre. Úgyhogy remélem, most épp nagyot élvezel!

maskep 2011.08.08. 13:13:43

@lelkylola: Mikor kicsit melegebb volt a víz, az a melegebb áramlatok miatt volt. Mint ahogy a hidegebb részen sem a hóemberek hugyoztak... A strandon mocskosabb a víz, mint a közepén, mikor átúszod.

maskep 2011.08.08. 13:20:57

@Ted Striker: Szerintem szandálban-rövidnadrágban elindulni akár csak a János-hegyre nagyobb hülyeség, mint a Balaton-átúszásnak nekivágni, esetleg felkészületlenül is. Itt nagyon vigyáznak rád. Amennyire tudom, eddig egyetlen haláleset volt csak, az is a parton, a végén. Az ideinél talán egy-két fokkal hidegebb vízben.

(Én úgy kilenc éve úsztam át először, 2:15-ös idővel. Igaz, hogy előtte húsz éve nem láttam se úszodavizet, se semmilyen sporteszközt vagy sportpályát, csak cigit... Viszont azóta rendszeresen sportolok, hogy láttam: Megéri, mert bírom, és még élvezem is. Úgyhogy ne torkold le légyszi azokat, akik kipróbálják, hirtelen ötlettől vezérelve!)

Melchi Zadok 2011.08.08. 13:45:31

féloff: a kurva életbe, mi a fenének kell egy blogszavazáshoz faszbúkos regisztráció?
hát tényleg elment mindenkinek az esze?

Melchi Zadok 2011.08.08. 13:51:03

on: egyébként én ezt az egészet nem értem... ha át akarok jutni a túlpartra, eszembe sem jut úszni, inkább tihanynál kompolok.

smalladam 2011.08.08. 13:52:07

@phaszfej: te, szerintem az igazi sportemberek nem arcoskodnak így.

eMJe 2011.08.08. 14:09:58

minden elismerésem

Alfőmérnök 2011.08.08. 14:13:40

Lola, te egyre hülyébb vagy.

tevevanegypupu 2011.08.08. 14:17:09

@lelkylola:
Vannak fiatal ismeroseim akik evente atusztak de iden nem, mert szerintuk tul hideg volt. Pedig akad kozottuk konnyubuvar, szorfos meg horgasz is.(: Szoval kifejezetten bator voltal, de ilyesmire ugy mondjak nagyon elo kell keszulni.

Alfőmérnök 2011.08.08. 15:24:31

@lelkylola: Grift bácsi ennél keményebben szokott fogalmazni. :) De még a gonosz Lányi bácsi is. :)

2011.08.08. 15:44:06

Én az úszáshoz anti-alkat vagyok. 500 méter után végem van. Ennek ellenére rendszeresen járok úszni - jobban mondva úszkálni -, mert ez a mozgásforma mozgat át a legrövidebb idő alatt a legjobban.

Gratulálok annak, aki át tudja úszni a Balatont.

butatót 2011.08.08. 16:48:28

@Nűnű:
"Javítsatok ki, ha tévedek, de ez nem állóképesség kérdése (egy minimális szint fölött), hanem testalkat."

Attól függ, milyen átúszásról van szó. Mivel nem verseny, nagyon kevert a mezőny. Van az egyik véglet, aki Révfülöpön elrúgja magát a lépcsőtől és fel sem emeli a fejét egészen a szponzor kajás sátoráig Bogláron. Ha nem úszik két órán belül, sírva fakad. Ez egyértelműen állóképesség kérdése. A másik véglet, aki hajótól hajóig úszik, mindegyiken megkapaszkodik, minden másodikra fel is mászik ("nyújtani kell"), eszik-iszik, az utolsó hajótól mégis élet-halál harc árán jut ki a partra. Erre szinte bárki képes. A felhajtóerő persze sokat segít, de aki annyival kövérebb, általában lassabb is, tehát tovább pancsol a hideg vízben. A lassú ropiharcos az egyértelmű vesztese a dolognak. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.08. 23:23:08

Csoportos emberkínzás a Balatonban?

aki ilyen szellemiségben nekiáll, vagy hülye vagy mazo

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.08. 23:27:12

ez vmi egészen különös írás. gyomorforgató vhogy. most komolyan mondom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.08. 23:42:39

@hillaby: ez sokkal jobb írás!
gratulálok.

tewton 2011.08.08. 23:44:22

@Dr. Zerge:
igaz! rákerestem a googléval ... és a fenti komment az egyetlen, amit kidobott.

maskep 2011.08.09. 08:14:59

@tevevanegypupu: "Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam!"

,)))))))

maskep 2011.08.09. 08:16:58

@melchi zadok: No, azért Révfülöptől elgyalogolni Tihanyig... Hidd el, hamarabb átúszod! :o)

szendo 2011.10.27. 16:29:50

Csak most tévedtem rá, nagyon jó a cikk! Teljesen átéreztem, ugyanez volt az élményem az aug. 13-i Füred-Tihany átúszáson, csak az még rosszul is volt szervezve..azért gratulálok az átúszáshoz!:-)
süti beállítások módosítása