Kommentszűrés
’11 aug
6
14:41

Magyar fotók Romániáról New Yorkban

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

  Ez nem Móricz Zsigmond Tündérkertje. Ez nem a banális nyugati Drakula-mítoszok földje: ez a mai, Kárpátokon inneni és túli Románia, egy magyar fotós szemével. New Yorkban, a Half King galériában nyílt kiállítása Dezső Tamásnak, a fiatal magyar fotográfusnak, amelyről a Wall Street Journal is beszámol.

  A The Dignity of Isolation (Az elzártság méltósága) címet viselő kiállítás képei a fotográfus szerint „az időn kívüli sarkokban mélyen meghúzódó emberi közösségekről” szólnak, amelyek a fizikai és intellektuális határok megszűnésének korszakában is elzártan élnek a saját hagyományaik szerint, és küzdenek a természeti törvényekkel a túlélésért. A Wall Street Journal közöl pár képet a remek anyagból, és Dezső Tamás honlapján is találkozhatunk a fotográfus sokszínű, de mindig karakteres munkásságával.

Címkék: fotó new york románia erdély dezső tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr293129997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yda 2011.08.06. 16:50:54

@TaTa86.:
Bánffyhunyadi cigány telep. A bánffyhunyadi románok,magyarok nem laknak ilyen izléstelen tornyos palotákban.Ezeket a szegény, állami segélyből élő ,mercedes autóval közlekedő roma lakosság épittete.Még van egy pár város hasonló épitményekkel kicifrázva.

karaulu 2011.08.06. 17:55:34

Én úgy hallottam, hogy a cifra palotákat többek közt a külföldön, pl. Spanyolországban dolgozó és ott vagyonokat kereső bádogos cigányok építik. Nagy épületek bádogozása a specialitásuk.

yda 2011.08.06. 18:00:32

@karaulu:
Ebben van igazság ,de mivel nincsenek nyilvántartva élvezik az állami segélyeket.

csomborblog · http://csombor.blog.hu 2011.08.06. 23:31:26

Egyébiránt a tündérkert elnevezés eredetileg nem pozitív jelző volt, akik használták, nem voltak jó véleménnyel arról 'tendér', állhatatlan helyről, mert szerintük az erdélyiek lepaktáltak a törökkel, tehát az önös érdeküket fontosabbnak tartották a haza ügyénél...

Bell & Sebastian 2011.08.06. 23:34:23

Nem éppen bádogosok a csávók.
www.romapage.hu/archivumbol/europa/hircentrum/article/74387/416/category/4/page/6/starttime/1136070000/endtime/31535999/

Ez a fotóművész nekem nagyon nem jött be, de ebből valószínűleg csak az következik, hogy a stupid amerikaiak nyalni-falni fogják.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2011.08.07. 00:41:05

Érdekes képek. A fotós honlapján is.
Fotós szemmel lenne néhány megjegyzésem, de ez a poszt nyilván nem erről szól...

magyar-magyar szótár 2011.08.07. 04:09:21

@csomborblog: Jó sejtés. A tün[e]dér inkább afféle lápilidérc-boszorka, aki széplány képében jelentkezik.. aztán tünedezik... el s rémséges alakban kél újra... A tündér inkább hárpina jellegű... Vörösmarty névképzése óta azonban végképpen a mesebeli jótündér alakjában tapadt nyelvünkbe [re]

Nzoltan 2011.08.07. 07:47:37

Az utóbbi 10 évben csakugyan cigányokat fotóznak mindenhol, aztán odabiggyesztik hogy magyar. A téma persze sokkal érdekesebb, mint a csupán rőzsét cipelő parsztasszony. Most kitűnni csak az ilyen feszültségkeltő témákkal lehet.
Kár, hogy mindenbe belerondít az aktuálpolitika.

yda 2011.08.07. 07:48:08

@málnási:
Mi van s.ggfej,behajtottad a macit a málnásba,te progressziv tenyészkan!Ha hiszed ,ha nem én olyan helyen lakom ahol lehet nézni a román tv.-t és véletlenűl értem is amit mondanak a hireket megszoktam nézni.
Te aki a 8.-ker.-ből,azaz az ürgelikból kimászhattál,s egyáltalán négyszögletes szobába költözhettél és csodálatos keveréke vagy a papagájnak és a földigilisztának,ne pofázz!
Kár, hogy van billentyűzeted mert eszed az nincs!Te
primitiv vagy és üres a bölcsesség morzsája nélkűl.
Felfuvalkodottságodban még a fejedből sem látsz ki.
Egy üresfejű,alapösszefüggéseket,átlátni képtelen,beszűkült ,de mindemellett végtelenűl beképzelt pojáca ,vagy!
Egyszerű vagy és hülye mint egy disznószaros faék!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.07. 08:47:15

@yda: ezek az utcák vmi avantgárd mesébe illenének, charlie és a csokigyár, lemony snick.

Amc 2011.08.07. 09:19:00

...és egy kis lakberendezés, meg a tulaj:)
koos.hu/2010/10/15/egy-kis-lakberendezes/

Szkander bég 2011.08.07. 10:04:40

@Amc: Aki ilyen ízléstelen házat tervez, épít(tet), vesz, lakik, azonnal agyonlövetném.

yda 2011.08.07. 14:09:59

@Szkander bég:
Na ne,csak rugdosni szabad őket. :-DD.Külömben ha műépitész lennék, jó pénzért miért ne ,ez nem szép de a tervező(K) becsűletes munkát végzett.

sorica123 (törölt) 2011.08.07. 17:11:48

@Bell & Sebastian: az benne a furcsa, hogy ennyire Afrikának nézi/nézeti Romániát. Ha én odamennék egy fasza fotómasinával (nem tudok fotózni, csak tegyük fel, az odamenés szuperül menne;), akkor mindent vennék. Tehát város, emberek, mindenféle nemzetiség, templom stb. Az is, ami működik, az is, ami nem. És ennek csak egy bohafasznyi kis szelete a tornyospalotás cigányvilág meg a tengelyig érő kátyúban csónakázó kalapdácsia. Az is nagyon érdekes, de az még nem Románia, csak az _is_ Románia. Adjanak egy masinát, tanítsák meg, hogy kell fotózni, és vágjanak ki Romániába, légyszíííí!:))

sorica123 (törölt) 2011.08.07. 17:15:25

@magyar-magyar szótár: iele, illetve zîna:) az is tündér, de ne akard, hogy szembejöjjön;)

yda 2011.08.07. 17:56:12

@sorica123:
Én már elmondtam egyszer fentebb, hogy romániai román vagy magyar nem költözik ilyen cifrapalotákba!
Ez csak az itteni romák kiváltsága!

sorica123 (törölt) 2011.08.07. 18:13:30

@yda: de én ezt tudom. Nem vitatkoztam veled, én a cifrapalotát pont a cigányokkal és/vagy romákkal kapcsolatban emlegettem:) tudom én, hogy magyar, magyarországi roma vagy pláne román nem lakik ilyenben, voltam Romániában, ha nem is sokat.
Amúgy a bukovinai román házak viszont baromi szépek. Mint valami toboz, olyan a külsejük. Bár a nagy részük öreg már és kisháznak használják őket. Ha már a ki miben lakik téma előjött:)

yda 2011.08.07. 19:03:02

@sorica123:
Sajnálom ,félreértettél ,Csak megemlitettem,hogy mivel ezt elmondtam lekapott egy agytröszt.Lehet hogy rosszúl fogalmaztam .Mindenben egyetértek veled.

sorica123 (törölt) 2011.08.07. 20:11:04

@yda: ja, bocs. Nem fogalmaztál rosszul, csak nekem válaszoltál a kötözködő helyett.

Amúgy meg erős sok okostalan, ámde genetikájára hülyeségig büszke egyén van itt. Írásban nehéz, de előre szólok, hogy ha valaki élőszóban kartávolságra kiejti azt a szót, hogy zsidó, derült égből hasra fog esni. Tessék kitalálni, mi az esszefüggés a tőlem számított kartávolság és a hasraesés között... Unom a zsidóparát, amiben már rég nem ők paráznak, hanem a sok értelmes, kreatív ember, akik nem hajlandóak a saját fejükkel gondolkodni.
Római illetőségű kolléga is elgondolkozhatna, hogy a) ugyan mi a répáért lenne zsidó a fotós (mert kiváltságosként kilfelden állíthat ki...?) b) biztos, hogy a cigányképek túlsúlya azért ciki, amiért ő gondolja? (Mert szerintem inkább az egysíkúság, az elégtelen bemutatás miatt nem jó, hogy ennyi a cigányos kép és amannyi a románt vagy magyart vagy szászt ábrázoló darab. Románia, az nem csak ebből áll).

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.08.08. 07:47:28

Ezeknek a fotóknak vajon mi a céljuk?

Mert hát műfajilag ez az anyag nem riport, nem útirajz, nem szoció. De akkor meg micsoda? Mert számomra leginkább ügyesen odaropogtatott, de mégiscsak üres esztétizálás, ami nem a fotó témájáról, hanem inkább a fotóról önmagáról, illetve annak elengedhetetlen utómunkájáról szól. De akkor meg mégis mi ez? Mert biztosan nem képzőművészet, ahhoz ez az anyag kevés.
Egyébként a behance.net-re ( www.behance.net/?field=73 ) hetente töltik fel világszerte ezt a mostanság trendi pszeudominimalista látványvilágot.

Gyerekek, ez a cucc übermanír!

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.08.08. 07:57:37

@Gasper:
látja, ide vezet gellért tőkesúly vagy legalább svert nélküli "művészetrajongása". ez a generáció már mindent megesz. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.08.09. 06:47:59

@málnási: természetesen ezeknek a fotóknak is megvan a helyük: mondjuk a MarieClaire és a Cosmopolitain oldalain. Ennek megfelelően kezeljük helyén a dolgokat.

Amíg D.T. fotói öt, vagy tíz év múlva poros, elavult (ciki?), az egykor pillanatnyi (ráadásul posztposztretró) divatot tükröző cuccoknak fognak számítani, addig pl. Korniss Péter fotói állni fogják az idő próbáját. Mondjuk már most is állják.

www.webdesign.hu/pkorniss/en/gallery/inventory

www.webdesign.hu/pkorniss/en/gallery/attachment

Más.

"ez a generáció már mindent megesz. :)"

Azért ez úgy en bloc nem így van! És ezt pont Gellértről nem állítanám. :)