Kommentszűrés
’11 júl
29
11:51

Kiegyensúlyozott valótlanságok

Írta: Szathmáry

  Okkal feltételezzük, hogy a Freedom House-nál nem a Mandiner bloggal kelnek és fekszenek, de ebből sértődés biztosan nem lesz. Hogy miért citáljuk ide megint az intézetet? Azért, mert az Egyesült Államok külügyi helyettes államtitkára, Thomas O. Melia, az amerikai képviselőház külügyi bizottságában a minap tévesen tájékoztatta az ottani honatyákat a magyar médiaszabályozásról, és azért, mert Thomas O. Melia 2005-től 2010-ig a Freedom House ügyvezető igazgatója volt. Arra gondolunk – talán okkal  –, hogy ma is tartja a kapcsolatot korábbi kollégáival, hovatovább elképzelhető, hogy mielőtt szerdai képviselőházi beszédét megírta, Magyarországra vonatkozó információit a Freedom House segítségével vagy anyagaiból frissítette. De ha nem így volt, az FH-nak mint az igazság globális lángoszlopának utólag akkor is illő lenne odasúgnia, hogy amit a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozóan mondott, az nem igaz. Mert az már a sajtószabadságról szóló éves jelentésükben sem volt igaz.

  Amit Thomas O. Melia mondott, azt a Freedom House május elején kiadott globális jelentése is a szemünkre veti, csak kicsit más szavakkal. A Freedom House Press Freedom in 2010: Signs of Change amid Repression című nemzetközi körképe szerint „az új törvények jelentős bírságokat írnak elő kiegyensúlyozatlan vagy 'erkölcstelen' tájékoztatásért.” [„The new laws (…) prescribe large fines for unbalanced or 'immoral' reporting.”]

  Melia beszédében ugyanezt így fogalmazta meg: „…a testületet (értsd: a Médiatanácsot - a szerk.) felhatalmazták, hogy rendeleteket adjon ki, és hogy kemény – 950 ezer dollárig terjedő – bírságokat rójon ki, ha egy tudósítást 'kiegyensúlyozatlannak' vagy az 'emberi méltóságot' sértőnek talál.” [„…the board has been given the power to issue decrees and impose heavy fines – up to $950,000 – for news coverage it considers "unbalanced" or offensive to "human dignity".”]

  Újra leírjuk: nem igaz, hogy a Médiatanács a kiegyensúlyozottság megsértése miatt bírságolhat. Nem bírságolhat.

  Először is a magyar hatóság csak akkor foglalkozik a kiegyensúlyozottság kérdésével, ha van olyan panaszos, aki a problémás műsorrész után 72 órán belül írásban a médiaszolgáltatóhoz fordul, de kérésére a kiegyensúlyozó álláspontot a tévé vagy rádió nem közli, és ezért a kérelmező hatósági eljárást kezdeményez.

  Másodszor, ha a hatóság döntése szerint valóban sérült a tájékoztatás kiegyensúlyozottsága, a büntetés akkor is csak az lehet, hogy a médiaszolgáltatónak közzé kell tennie a hatósági döntést vagy az ebben meghatározott közleményt, vagy pedig lehetőséget kell adnia a kérelmezőnek, hogy az álláspontját kifejezésre. Se bírság, se más szankció nem jöhet szóba.

  Ráadásul a kiegyensúlyozottság követelménye sem a (nyomtatott vagy online) sajtótermékekre, sem a lekérhető médiaszolgáltatásokra nem vonatkozik, csak olyan anyagokra, amelyeket műsorrend alapján, egyidejűleg lehet megnézni vagy meghallgatni (azaz a televízió- és rádióadásokra).

  A valótlanság pedig nem lesz igaz attól, hogy állandóan ismételgetik. Hogy az amerikai kormány és képviselőház félretájékoztatott tagjainak ki és mikor mondja el ezt, azt nem tudjuk. A Freedom House és Thomas O. Melia biztosan nem.

Címkék: médiatörvény freedom house thomas melia

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr693108758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tewton 2011.07.29. 12:36:32

naugye hogy ki a f---om az a melia?

Omár mollah 2011.07.29. 12:38:08

Észrevettétek, hogy az angol nyelvű, médiatörvényt kritizáló szövegekben a human dignity mindig idézőjelbe van téve, mintha csak egy irónukus kifejezés lenne, és ez a kitétel adná a lehetőséget az ellenzéki vélemények fékevesztett bírságolásra. Pedig egyértelműen a cigányozásra hozták, a hír tv másnap a kuruc.info-val foglalkozó műsorában (mellesleg nagyon álszent módon) kipixelezte a cigánybűnözés szót.

Szerintem az egész médiatörvényt ezen vélemények fékentartására hozták, a weboldalak regisztrációjával együtt. Egy gesztus akart lenni a baloldalnak, csak éppen fordítva sült el, az MSZP pedig ki is használta ezt.

Most komolyan, valaki tényleg azt hitte/hiszi, hogy a 168 órát akarják szétbírságolni?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.07.29. 12:54:35

@Pigsy: Nos, elég egy Bayer-műsort megnézni, és az ember joggal hiheti ezt.

Jóindulatot, belátást pedig nem tudom mi alapján lehetne feltételezni a kormányról.

Szóval, egyrészről hazudnak a megélhetési rettegők, meg szándékosan negatívabb képet festenek el az országról, másrészről meg a Fidesz beleállt a sallerbe.
(Harmadrészről meg Orbán pontosan ugyanezt csinálta 2002-től, akkor most min csodálkozik?)

kispufi 2011.07.29. 13:00:21

ráadásul ha még azt is észrevették volna, hogy a kiegyensúlyozottságot vizsgálva mindig a kormányoldal híradókbéli túlsúlyára derül fény... de hát a valóság, mint olyan, nem érdekes ebben a szituációban sem, mert túlzottan belezavarna a prekoncepciókba.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.07.29. 13:08:19

Kedves posztíró!

A cikke nagy vonalakban követi a Médiatanács blogjában közölteket (mediatanacs.blog.hu/2011/03/03/a_birsagolasrol_higgadtan_es_pontosan), csak éppen az a fura, hogy maga a Médiatanács nem tagadja, hogy lenne bírságolási lehetősége, tessék elolvasni. Felteszem azért, mert mégis csak van. Például azért, mert ha nem hajtja végre a Médiatanács verdiktjét, akkor megkapja a büntetést. Ergo: VAN pénzbírság.

Másrészt hiába próbáljátok mosdatni a szerecsent. A kiegyensúlyozottság megkövetelése kizárólag a közmédiában megkövetelhető, magántulajdonú médiában nonszensz. A Médiatanács persze megpróbálja levakarni ezt magáról ("nem is vagyunk mi olyan szigorúak"), de akik éltek akkor, azok tudják, hogy maga a szankciónak a fenyegetése is elegendő a cenzúrához.

Az meg, hogy bárki ugribugri panaszos követelheti a közleménye közlését, majd ezt a Médiatanács kötelezővé teheti, egyszerűen a sajtószabadság megsértése.

Amit viszont nem követel meg a Médiatanács azóta sem, hogy a közmédia kiegyensúlyozott legyen. Pedig ez lenne a dolga.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.07.29. 13:15:52

@Pigsy: Nem azért rakják idézőjelbe, mert ironikus lenne, hanem azért, mert ez egy gumifogalom, amit bármire rá lehet húzni. Bármely kritika értelmezhető úgy, hogy az az "emberi méltóság" megsértése.

loláb 2011.07.29. 13:25:51

Egy dolgot kifelejtettetek, ami talána legfontosabb:

A kiegyensúlyozottság követelménye CSAK a hírszolgáltatásnál létezik. A hírszolgáltatásnál KELL lehetőséget adni az érintett feleknek, hogy mindenki ismertethesse az állásopontját, és nem lehet tőle megtagadni a cáfolat nyilvánosságra hozatalát.

Tehát ha például írnak egy hírt arról, hogy valaki lopott, majd ez a valaki kéri, hogy had jelentesse meg az ő verzióját, és ezt az újság megtagadja, akkor kaphatják a médiatörvényben írt szankciót.
Véleménycikkek, publicisztikák, olvasói levelek, riportok kiegyensúlyozatlansága miatt NEM lehet bírságolni.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.07.29. 13:52:05

@loláb: Ez nem kiegyensúlyozottság kérdése, hanem becsületsértés, amire eddig is volt lehetőség. Egy magánszolgáltatónak a magánügye, a szabadságához tartozik, hogy akár a hírszolgáltatását is hogy csinálja. Ebbe belepofázni a sajtószabadság megsértése. Nehogy már a jóskapista megmondja, hogy a saját rádiómban, tévémben én mit mondjak be és mit nem.

Az megint más kérdés, hogy jogomban áll kritizálni a médiák hírszolgáltatási gyakorlatát, ha azt nem tartom kiegyensúlyozottnak. De ezt szankcióval sújtani az bizony cenzúra, vastagon.

Hogy mi a hír meg mi a vélemény, az megint csak gumifogalom.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.07.29. 13:56:18

@iii:
A kiegyensúlyozottság rádiókra és a televíziókra vonatkozó követelménye nem a mostani médiatörvény újítása, hanem az 1996. évi törvény által bevezetett gyakorlat.

tarackos 2011.07.29. 14:09:15

Átfutottam a vonatkozó paragrafust és első blikkre arra a következtetésre jutottam, valóban nem bírságolhat.

Ettől függetlenül, bármilyen kiegyensúlyozottságra, vagy egyéb tartalommal kapcsolatos törvényi előírás sérti a szerkesztő függetlenségét, ezért törlendő.

Egyébként is, a kiegyensúlyozottságot és a tartalmi követelményeket a média rendszer egészének kell biztosítani nem pedig a szolgáltatóknak egyenként is.

Lehet rosszul mondta Melia, de a kiegyensúlyozottságra vonatkozó törvényi előírással akkor is gond van.

Erről viszont nem szól a poszt...

evil overlord (törölt) 2011.07.29. 14:14:19

@iii: Végülis teljesen rendben van, hogy egy ugribugri "újságíró" össze-vissza hazudozik valakiről, és jogrendszer csak arra képes, hogy a sértett (ha szerencséje van) pár év múlva kap egy kis zsoszót a bíróságon. (A nagy szabadságban egyesek elfelejtik, hogy az embernek nem csak jogai, de kötelességei is vannak.)

A régi szép időkben az ilyesmit párbajjal rendezték, csak az a probléma, hogy a médiagecik nem párbajképesek (pedig ez lenne az öngondoskodás legszebb példája). Később letöltendő szabadságvesztést osztogattak, most olyan nem vagyoni kártérítést szabnak ki, amit röhögve kifizet az elkövető. Sic transit gloria mundi, de azért örülni ugye nem kell neki?

tarackos 2011.07.29. 14:24:40

@TuRuL_2k2: Igen, kb. abban is hasonló formában volt benne mint a mostaniban. De attól, hogy abban is szerepelt még nem következik, hogy jó is volt.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.07.29. 14:26:19

@evil overlord: Miért, ha a szomszéd a kerítésed mellé épít, akkor is párbajoznál? A demokrácia már csak ilyen, itt bíróságon döntik el a vitás ügyeket, nem pedig pártkatonák által működtetett testületek döntenek (normális országokban, persze).

A másik, hogy nem csak "médiagecik" vannak, és hogy ki médiageci és ki nem, azt meg nem neked kellene eldönteni. Pont arra való a sajtószabadság, hogy jogodban áll saját sajtóterméket létrehozni és ott elmondani a véleményed.

@TuRuL_2k2: Bizonyára így van, nem vagyok médiajogász. De gondolom, akkor nem raktak mellé milliós bírságokat és már akkor se volt semmi értelme. Én legalábbis egyetlen ügyre sem emlékszem, hogy emiatt büntettek volna bárkit is. Ezt nem súlyosbítani kellett volna, hanem eltörölni. A közmédiában, na ott kellene ezt betartatni. De valahogy a mindenkori kormányok ebben nem nagyon jeleskednek.

Madass 2011.07.29. 14:38:32

@iii: Tudom, apróság, de a jelenlegi médiaszabályok mellett is a magyar bíróságok döntenek a vitás kérdésekben.

"médiageci" kérdésben: egy médiageci elhallgat információkat, nem szólaltatja meg a másik felet stb. Ettől lesz médiageci. És ezt szankcionálni kell. Aki nem hallgat el információkat egy hírben, és lehetőséget ad az összes érintettnek az álláspontja kifejtésére, az meg nem médiageci, hanem igényes médiamunkás. Őket nem is fogja bántani a hatóság. (mert nincs támadási felület)

"jogodban áll saját sajtóterméket létrehozni és ott elmondani a véleményed. " Ez most is így van. A vélemény szabad. SEMMI nem fenyegeti! (vagy ha tudsz ilyet, akkor mutasd azt a paragrafust!)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.07.29. 14:47:03

@tarackos:
Lehet vitatni, hogy jó-e, de bevett gyakorlat, például a német tévés-rádiós szabályozás is tartalmaz hasonlót:
www.kjm-online.de/files/pdf1/RStV_13_english.pdf

A jelentős eléréssel (mondjuk 10% fölötti átlagos közönségaránnyal) bíró tévék és rádiók esetén szerintem jogos ez az elvárás, a többieknél nem lenne rá szükség.

evil overlord (törölt) 2011.07.29. 15:06:27

@iii: Ez melléduma. Hozok egy példát: drága Bolgár úr műsorában egy névtelen betelefonáló rágalmazta a Kruchina fivéreket, akik jóval később kaptak egy marék mogyit (mint kiderült, B. tudta, hogy ki a betelefonáló). Ez rendben van? (Elfogultsággal való vádolást megelőzendő: a rágalmazókat oldalfüggetlenül pofán kell vágni.)

Vagy legyen gyors ítélet, komoly kértérítéssel és letöltendő szabságvesztéssel, vagy legyen egy hatóság, aki ilyenkor pofánvágja az elkövetőt (mindkét megoldás az elrettentésről szól).

Ismétlem: a szabadság nemcsak jogokkal, hanem kötelezettségekkel is jár. Az embereknek pedig láthatóan tele van a hócipője a szabadossággal. Lehet árral szemben úszni, de nincs sok értelme (memento mori: az SZDSZ is részben ezért semmisült meg)

"nem pedig pártkatonák által működtetett testületek döntenek (normális országokban, persze)."
Emlékeim szerint volt itt egy korábbi poszt, ahol kigyűjtötték egyes EU országok gyakorlatát. Nem Mo. az egyetlen, ahol a médiát felügyelő szervezetben jelentős a kormányoldal befolyása.

tarackos 2011.07.29. 15:24:06

@TuRuL_2k2: Sztem a német teljesen másként közelít a témához, a pluralitás biztosításával próbálja elérni a kiegyensúlyozottságot. Ha egy tulajdonos vagy csatorna, meghatározott metrikák -nézettség vagy tulajdon- szerint dominánssá válna, akkor avatkozik be. A beavatkozás abból áll, hogy tulajdonos esetén megakadályozza a további médium tulajdonszerzést, nézettség esetén pedig harmadik félnek kell megjelenési időt biztosítani. Vagyis semmit sem mond a tartalomra, így a kiegyensúlyozottságra sem. Amúgy sztem ez a jó megközelítés.

Avatar 2011.07.29. 15:40:33

@evil overlord: "A régi szép időkben az ilyesmit párbajjal rendezték"

Milyen szép idők voltak azok, amikor aki pontosabban tudott lőni, jobban tudott vívni, annak egyben igaza is volt. Akkoriban prímán fel lehetett használni egy harcedzett veteránt újságíróként, hiszen ha ő írt egy pocskondiázó cikket, akkor a célpont választhatott, hogy a párbajjal a halált kockáztatja, vagy megtorlatlanul hagyja a rágalmakat.
Puskin is jól megvédte a felesége jó hírét...

The Last Outlaw 2011.07.29. 15:43:40

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem ez a sajtószabadság-térkép elég semmitmondó. Én azért inkább élnék Fehéroroszországban, mint Maliban.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.07.29. 15:49:18

@kispufi: @iii: NINCS pénzbírság, ovlasd el a törvényt. Ráadásula kiegyensúlyozottsági követelmény 1996 óta szerepelt a törvélnyben, és eddig is hasonló szankciókkal élhetett az ORTT. Kiegyensúlyozottság-ügyben nem sok minden változott.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.07.29. 16:13:00

@dobray: Van pénzbírság. Ha ugyanis nem hajlandó közzétenni a tanács verdiktjét, akkor máris lesz.

Az eddigi törvényben ismétlődő szabályszegésnél javasolhatott bírságot a Panasztestület, amire nem volt példa. Maximum az történt, hogy a Panasztestület ilyen-olyan megállapítást tett egy műsorral kapcsolatban és az ügy le volt zárva. Én legalábbis nem emlékszem, hogy kiegyensúlyozatlanság címén bárkit is megbírságoltak volna.

De jó, ne legyen. Akkor vajon honnan veszik az összeget, az ujjukból szopják? Akkor az mire vonatkozik?

A másik, hogy nagyon nem mindegy, hogy egy politikailag kiegyensúlyozott testület dönt vagy egy Fideszt kiszolgáló.

Ismétlem, a közmédiát kellene megregulázni, de ezt valahogy nem teszik.

@evil overlord: A dolog már sántít, mert Bolgár műsora nem hírszolgáltatás, tehát itt nem lehet kiegyensúlyozottságot követelni. Nem is ilyen címen tettek igazságot. A gyors, statáriális döntés persze népszerű dolog egyes körökben, én azért mégis inkább választanám a lassabb, de demokratikus megoldást. Ilyen dologban letöltendő büntetést követelni meg végképp szélsőséges álláspont.

Te most viccelsz. A Médiatanácsban nem kormánytöbbség van, hanem kormányhegemónia, még csak a parlamenti arányokat sem tartják be. De 53% szavazati arány mellett pedig ez minimum disznóság. Hogy követelhet kiegyensúlyozottságot egy kiegyensúlyozatlan, egypárti testület? Abszurd.

tarackos 2011.07.29. 16:37:23

Másodjára is elolvasva a vonatkozó paragrafust arra a következtetésre jutottam, amennyiben a szolgáltató nem tesz eleget a hatóság döntésében foglaltaknak, akkor bírságolható.

181§ (5) Amennyiben a Hatóság döntése szerint a médiaszolgáltató megsértette a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát, a médiaszolgáltató a Hatóság által megjelölt időpontban és módon - a Hatóság döntésében foglaltaknak megfelelően - értékelő magyarázat nélkül köteles a Hatóság döntését vagy a döntésben meghatározott közleményt közzétenni, vagy lehetőséget adni a kérelmezőnek az álláspontja megjelenítésére. A jogsértővel szemben ezen túl a 186-187. §-ban meghatározott jogkövetkezmények nem alkalmazhatók.

(A 186-187. § szól a jogkövetkezményekről, így a bírságokról is.)

A paragrafusból látható, csak abban az esetben zárja ki a törvény a bírságolást amennyiben a szolgáltató eleget tesz a Hatóság döntésében foglaltaknak (és a jogorvoslat sikertelen volt; fellebbezhet)

Szerintem kiegyensúlyozatlanság miatt is bírságolhat...

evil overlord (törölt) 2011.07.29. 16:38:36

@Avatar: Most meg annak van igaza, akinek több a pénze, ill. jobb a kapcsolati tőkéje. Nem tudom melyik a rosszabb.
Puskinnak nem kellett volna féltékenykednie.

@iii: Nem kiegyensúlyozottságról beszélek (egyrészt leszarom, másrészt úgysem lehetséges), hanem a "emberi méltóság"-ról, amire a korábbi megoldás szemlátomást nem működött.

"Ilyen dologban letöltendő büntetést követelni meg végképp szélsőséges álláspont."
Szóval nyugodtan tönkre lehet tenni mások életét, legrosszabb esetben pár százezer forintot kell érte fizetni. Amúgy anno Cserni letöltendőt szabott ki Bencsikre (?) Göncz lepatkányozása miatt.

Madass 2011.07.29. 17:06:03

@iii: A végső szót továbbra is a bíróság (!!!!!!!) mondja ki. És mi van akkor, ha a hatóság felszólítja az adott tv-t/rádiót, hogy ha a hírekben beszámol egy kérdésben a fidesz álláspontjáról, akkor bigyessze már oda az mszpjét is (meg az lmp és jobbik álláspontot is)? Csókolom! Tessenek korrekt hírműsort készíteni! Az továbbra sem szabálytalan. Az meg végképp lényegtelen, hogy fidesz hegemónia van a hatóságban, amíg korrekt döntéseket hoz. És amíg nincs példa az ellenkezőjére, addig nem kéne prejudikálni. (vagy egy baloldali/liberális kritika lehet előítéletes?)

is 2011.07.29. 17:28:29

"A valótlanság pedig nem lesz igaz attól, hogy állandóan ismételgetik."

De 53%-os valasztast lehet velet nyerni Magyarorszagon :) A papagajkommando eppen FIDESZ-talalmany.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.29. 17:34:38

@is:

minden sarkon leselkedő fasírozottveszélyről mióta papagájkommandózik a haladó ballib?

dekol84 2011.07.29. 17:38:37

"A valótlanság pedig nem lesz igaz attól, hogy állandóan ismételgetik."

Ez gyönyörű és bölcs végszava a blognak! Ezt valaki megsúghatná a fityisz kommunikációs úthengerének is! Akár Melia, akár a FH, de lehet az a blog írója is nekem mindegy! Csak valaki tudassa már velük, mert az "emútnyocév" után az elmúlt 2 évet is telehazudták/ják!

puffatag 2011.07.29. 17:42:37

az egész médiatörvény gumiparagrafusokból áll... ezért nincs tökéletes fordítása, ezért lehet magyarázgatni... ez a diktatúrákra jellemző, ahol a működtetők döntik el, hogyan értelmeznek egy passzust és a bírálók felé a megengedő változatot visítozzák... a demokráciák törvényei egyértelműek , nem értelmezhetők többféleképpen.... vajon miért nem lehet kommentelni sok helyen azóta, hogy a népszavába belekötöttek komment miatt? persze a jobboldal ilyenkor sorolja, hogy dehát még milyen sok helyen lehet kommentelni

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2011.07.29. 17:45:40

No, most, hogy a kiindulópontban egyetértünk, lehet azon vitatkozni, hogy indokolt-e a 200 milliós bírság 'erkölcstelenségért' vagy az 'emberi méltóság megsértéséért'.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.07.29. 17:54:55

Nem valószínű, hogy a Mandiner igazat mond, ugyanis érthetetlen, hogy Melia a 950 ezer dolláros határt honnan vette, ha nincs is pénzbírság. Így nyilván nem hazudott, és nem is tévedhetett.

Szóval, Mandiner, még egy kört tessék futni! Mi is az igazi igazság?

Megfigyelo 2011.07.29. 17:56:57

Kétségtelen, hogy a médiatörvény célja a teljes sajtó ( az elektronikust beleértve) "gleichschaltolása", és a világ teljes joggal van felháborodva azon, hogy Magyarország visszafordult a demokráciától a diktatúra felé.

puffatag 2011.07.29. 17:57:29

tudom, hogy off, de akkor is ideírom: a mandineren lemérhető a grazi ápolt tevékenysége, mert már náluk is kiveri néha a biztosítékot

Madass 2011.07.29. 18:00:05

@puffatag: Csak a tényszerűség kedvéért. Abba a bizonyos kommentbe nem a hatóság kötött bele, hanem egy állampolgár. Hogy az állampolgári bejelentésre mit reagált a hatóság? Azt, hogy a kommentek nem tartoznak a médiatörvény hatálya alá. Egyéb kérdés?

matroid 2011.07.29. 18:12:56

szamomra egyertelmu, hogy a mediatanacs nem buntet a kiegyensulyozatlansag (vagy inkabb elfogultsag) miatt.

kulonben minden nap birsagolnia kene az m1-et, duna televiziot es a kossuth radiot!

baloo112 2011.07.29. 18:14:35

A judeobolsevista nyugat hazánk elleni újabb összeesküvése. A süllyedő varjak károgása hehehe!!!
Örülök hogy a mandiner blog is észrevette ezt a melléfogást!!!

A magyar közmédia és a TV2 híradó - kínai szövetségeseinkkel teljesen azonosan - tökéletesen kiegyensúlyozott és csak a dolgozó az emberek érdekeit szolgálja! Az embereket nem kell összezavarni mindenféle információval...

Megfigyelo 2011.07.29. 18:21:50

@Madass: Emlékeim szerint jelentős bírságot kellett a Népszavának fizetnie, pedig eltávolította az inkriminált kommentet. (Vagy csak megfenyegette ezzel a Cenzúra - opardon - Médiatanács?)

sárkányfő 2011.07.29. 18:27:24

187. §
(3) A Médiatanács és a Hivatal - a (7) bekezdés figyelembevételével - a következő jogkövetkezmények alkalmazására jogosult:
bb) a ba) pont alá nem tartozó médiaszolgáltató jogsértése esetén a bírság összege ötvenmillió forintig,
bc) országosan terjesztett napilap esetében a bírság összege huszonötmillió forintig,
bd) országosan terjesztett hetilap, folyóirat esetében a bírság összege tízmillió forintig,

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.07.29. 18:27:51

@Brendel Mátyás: Melia akár be is böföghetett egy összeget hasból. Miért ne hazudhatott volna? Talán ő korunk igazmondó juhásza? Miért alap, hogy ha a Mandiner ír valamit, az csak hazugság lehet? Egyébként pénzbírság van, a vita arról megy, hogy mikor alkalmazhatják.

Más.
evil overlord felvetette, hogy régen a konfliktuskezelés egyik módja a párbaj volt, de sajnos a médiagecik nem párbajképesek. Én ebben azért nem lennék olyan biztos, lévén, hogy száz évvel ezelőtt még azok voltak. Krúdytól az "Utolsó szivar" ismerős?

NA YA! 2011.07.29. 18:38:46

Most jól odabasztatok ennek a kia fasznak! Már csak az RTL-t kell valahogy elkussoltatni, meg az ATV-t, és teljesen kiegyensúlyozott lesz minden! Éljen a fa szopó PC-ség!:P

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.07.29. 18:41:22

950.000 dolcsi jelenlegi árfolyamon 950.000*189,27 = 179.806.500 Ft

A sárkányfő által idézett bekezdés szerint ötvenmillió a legnagyobb összeg. Tényleg nem tudom honnan vette Melia azt a 950 ezret. Azért 160-180 millió forintos bírság biztos nincs a médiatörvényben.

NA YA! 2011.07.29. 18:41:36

@NA YA!: ja, elnézést a délkoreai autógyártótól! A kia= ki a! Na, így mán padottááá!:)

bgp 2011.07.29. 18:46:57

@sárkányfő: és a "kiegyensúlyozatlanság" jogsértésnek minősül?

bgp 2011.07.29. 18:48:44

@Madass: egy jópógárt mindig lehet találni.

Aknot 2011.07.29. 18:54:36

@iii: tudomasom szerint a cikkironak igaza van. Jelenleg folyik egy peres eljaras, amiben en voltam a panasztevo az RTL klub ellen. A Mediatanacs nekem adott igazat, de az RTL klub birosagra ment. A tet mindossze annyi, hogy az RTL klub fokusz plusz musoraban beolvas-e egy 6 soros kiigazitast. Penzrol szo sincs. Egyebkent a musor, ami ellen panaszt tettem, a gyuloletkeltes kategoriat kimeriti, koraszulott gyerekeket degradal vegetalo zoldsegge es felteszi a kerdest, hogy miert engedjuk, hogy "ezek meg szaporodnak is". Magyarorszagon a mediaszabadsaggal van problema, ezek utan?!!!! Ez az egesz "mediaszabadsag" ugye azert ekkora lufi m mert most oket piszkaljak es az o kezukben van a toll. A gyakorlatban ez egy erkolcstelen etikatlan csurhe. Nezzetek meg NagyBritanniat, mi lett a mediaszabadsagbol (pedig ott sokkal szigorub b a mediatorveny, mint Mo on!)

Anti Anyag (törölt) 2011.07.29. 18:59:36

Valamelyik ballibsi rosszul tudta és ezt adta tovább az amerikainak.

Vagy tudatosan hazudott, ballibsiknél nem gond.

Aknot 2011.07.29. 19:01:29

@evil overlord:
Vegre valaki kimondta ezt is: igen a szabadsag kotelezettseggel is jar. Azt gondolja az ujsagiro szakma, hogy a szabadsag az, hogy azt is amit akar.
De ha hazudik es felrevezet,akkor az ujsagiroi szabadsag es vedendo?!

Aknot 2011.07.29. 19:02:44

@Aknot: bocs:a szabadsag az, hogy azt mond amit akar

Aknot 2011.07.29. 19:05:07

@iii: szoval szerinted sa kiegyensulyozott tajekoztatas csak a hirmusorokra vonatkozik? (musorido kb 5%-a, a tobbiben ugy ferditunk, ahogy akarunk?)
Ha igazad van, az tragikus, es jogalapot teremt a tomegek hulyitesere a musorido 95% aban

fonó 2011.07.29. 19:24:16

Ellenőrizze a közszolg. kiegyensúlyozottságát. Muszály nyomulni ennyire mert a kormányzás közröhögség tárgya.

Madass 2011.07.29. 19:28:04

@bgp: Hehe. Ezt most elképzeltem. Egy ballonkabátos, napszemüveges kalapos figura és egy Állampolgár egy eldugott vidéki kávéházban ül és beszélget:
- Lenne egy feladat!
- Mit kíván a pártvezetés?
- Egy panaszt kéne benyújtani a Médiahatósághoz a népszava online-on megjelent komment ügyében.
-Ezt kéri Viktor?
- Ezt.
- És akkor a népszava jól meg lesz büntetve?
- Nem Annamáriáék el fogják utasítani a beadványodat.
- ????????????????

Kard 2011.07.29. 19:33:26

@Pigsy: A mai média állapota. M1, M2, Duna az ugye egyértelműen kormány párti. TV2 dettó, ugye intendánst is kapott :). Az egész országban fogható adók közül az RTL Klub maradt. Kiket bírságol több 100 millióra az új médiatörvény alapján a Szalai? Na kiket? Hát véletlenül az egyetlen tv-t amelyik nem állt be a "sorba".
Ez is csak a véletlen műve, ugye?

NA YA! 2011.07.29. 19:34:57

@Aknot:"Egyebkent a musor, ami ellen panaszt tettem, a gyuloletkeltes kategoriat kimeriti, koraszulott gyerekeket degradal vegetalo zoldsegge es felteszi a kerdest, hogy miert engedjuk, hogy "ezek meg szaporodnak is"."

Ezt a mondatot jól átgondoltad? Lehet, hogy nem az RTL-t kéne nézned, hanem írni, olvasni tanulni?:P

Kabbe (törölt) 2011.07.29. 19:41:52

állandóan erkölcscsőszt játsszanak, és szedik be a lovettát:)) a szentek

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.07.29. 19:43:18

@Aknot: És szerinted ha százan panaszt tesznek, akkor száz embernek a 6 soros közleményét fogják beolvasni? Ugye, te sem gondolod komolyan, hogy a sajtószabadság azt jelenti, hogy más mondja meg, hogy a te általad alapított médiában mi legyen felolvasva és mi nem?

Az amcsik érdekes módon nagyon jól el vannak több száz éve a kiegyensúlyozott tájékoztatás nélkül. Amelyik média nem kiegyensúlyozott, az
a) nem fogják nézni, mert tudják, hogy szócső
b) vagy csak azok fogják nézni, akik ezt kajolják
c) vagy épp azért nézik, hogy mert kiváncsiak, mit mond a pártszócső

Ez magyar viszonylatban pl. a Hírtv/ATV párosra igaz, mind a kettő szócső. De azért a hírműsorokat igyekeznek relatíve pártatlanra csinálni, mert tudják, hogy különben nem fogják őket nézni. Ez ilyen egyszerű.

Mi lett Nagy-Britanniában a médiaszabadsággal? Ha a lehallgatási botrányra gondolsz, az egyszerű bűnügy, semmi köze a kiegyensúlyozottsághoz.

Ellenkezőleg: a hírműsoroknál is hülyeség a kiegyensúlyozottság követelése magánmédiában. A közmédiában viszont kötelező, ezt viszont leginkább úgy lehetne elérni, ha a közmédia valóban független lenne és nem kormánybefolyás alatt lenne.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.07.29. 19:51:12

@iii: Tudtommal eddig kiegyensúlyozatlanság miatt csak az M1-et érte részükről konkrét kritika.

És lássuk, be az MSZP alatt is kiegyensúlyozatlan volt, pont mint minden kormány idején, de most érte előszőr kritika épp egy kormányhoz tartozó szerv részéről, a kormány felügyelete alatt álló médiát.

Ja igen. És azt se felejtsük el, hogy épp az MSZP tette teszem azt az M1-et teljesen kiszolgáltatottá pénzügyileg is a mindenkori kormánynak.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.07.29. 20:07:34

@Trompf: Úgy van. És a Fidesz kijavította, amit az MSZP elrontott?

regress 2011.07.29. 20:13:25

ki a faszom a kannásmari,meg a "média"tanács évi 29.milliárdért?hobbiból,mert már nem tudjuk hova tenni a pénzünket?@Anti Anyag: apádba is az kellett volna,a.anyag

paci9 2011.07.29. 20:44:02

Kedves mindenki,
En elegge el vagyok kepedve hogy a nagy tobseg itt ugy kommentel a torvenyrol hogy meg csak bele sem olavsott. Nos, jomagam nem vagyok jogasz es kulfoldon elek(ezert nincsennek ekezetek a hozzaszolasban), de azert a torveny egy jo reszet elolvastam.

A torvenyrol nemetorszagban olvastam eloszor es a hiradasok alapjan teljesen el voltam kepedve, hogy hogyan lehet ilyen diktatorikus torvenyt hozni a mai Magyarorszagon. Ennel mar csak akkor lepodtem meg jobban amikor nagy nehezen ravettem hogy elolvassam a torveny lenyeges reszeit, ugyanis a torveny, legalabb is szerintem, koszono viszonyban sincs azzal amit allitottak es tobben(beleertve az itt bloggolok nagy reszet) maig allitanak rola.

Kedves tarackos
on legalabb beleolvasott bar szerintem nem jol ertelmezi a szoveget. Szerintem eleg egyertelmu hogy a medahatosag azon tul, hogy kotelezi a jogsertot a jogsertes orvoslasara, nem szabhat ki birsagot a kiegyensujozatlan tajekoztatas miatt.

A tobbseg itt a "gumiszabaly"-tol retteg, marmint az emberi meltosag megsertesetol. Talan korbe kene nezni, de amennyire tudom ez mas europai orszagok torvenykezeseben is benne van(Nemetorszag), nem veletlen hogy ezen reszek egyiket sem valtoztatta meg az Eurpai unio, ugyanis osszhangban van az EU joggal. Egyebkent ebben az esetben sem szabhato ki olyan konnyen a magas birsag, tovabba a vegso szoveg szerint a birsagot meg lehet tamadni a birosagon mielott kifizetnek. Es hidjek el, ha egy ketseges iteletet hozna a media hatosag es azutan a birosag politikai megfontolasbol akkor valoban megmozdulna az EU, de eddig olyan nagy felhordulest kivalto konkret esetrol nem hallottam.

Onok igen? Ha nem, akkor talan nem kene ugy hoborogni.

Azok akik azt harsogjak hogy a torveny nagyon rossz mert lam meg kellett valtoztatni EU nyomasra a torvenyt ne feledjek el, hogy lenyeges tartalmi reszeit a torvenynek nem kellett megvaltoztatni, igy ezen kritizalt reszek is jobbara valtozatlanok maradtak ; tehat ezen reszek osszhangban vannak az Europai joggal, tehat vagy az EU orszagaiban sincs mediaszabadsag, avagy Magyarorszagon is az van.

Egyebkent igy kulfoldrol figyelve en nem latom, hogy olyan nagyon el lenne ma Magyarorszagon nyomva a sajtoszbadsag. A Nepszava, Nepszabadsag tovabbra is ekezi a kormanyt. A bloggok szintjen sem latok nagy valtozast, jobban monva semmilyent sem, bar ugye errol is sokan szornyusegeket vizionaltak. Nem tudom, de en mas orszagokban, vagy angol nyelvu hir-weboldalakon nem latok olyan ordenare modon kormanyt vagy elenzeket, vagy kissebseget, tobbseget szido, gyalazo es sertegeto szovegeket mint Magyarorszagon. Ilyen ertelemben a torveny szerintem nem hatasos, ugyanis ha a torvenynek az volt a celja, hogy ezt a szerintem teljesen szuksegtelenul alpari, kovetkezmenyektol mentes nem tul gusztusos szub-kulturat korlatozza, akkor ezt a celt nem erte el. Szerintem egyebkent nem kell ezt feltetlenul korlatozni, viragozzek minden virag, a budos is, majd nem szagolgatom. De az is lehet, hogy a torvenynek nem is volt celja ezen szub-kultura korlatozasa. Teljesen mindegy, a vegeredmeny ugyanaz, mindenki annyi hulyeseget es nagyon gyakran valogatott serteseket kurtolhet szet a vilaghalon amennyit nem szegyel.

Ugyhogy talan szernyebben kene szonokolni holgyek es urak a sajto es a velemenyszabadsag magyarorszagi korlatozasarol es agy kicsit magukba nezni es atgondolni melyik az a hir ami valoban igaz es melyik az amelyik totalis ferdites (mindenki megtalalhatja a torveny szoveget a netten).

Es meg egy kis adalek a szolasszabadsaghoz. Aki gyakran nezett CNN-t avagy BBC-t (ugyebar a partatlansag peldajanak tekintett hir-csatorna - en mindkettot evek ota nezem bar a CNN-tol annyira hanyingerem van, hogy lealltam vele) az tudhatja, hogy mi az az oncenzura(a magyar media torveny nelkul!!!) es hogy minden tarsadalomban vannak olyan dolgok amik tabuk, es bizony olyankor a szolasszabadsag, meg a velemeny szabadsag nagyon tud serulni. A szolas es velemenyszabdsagot a sajtoban ugyanis elsosorban nem egy vitatott magyarorszagihoz hasonlo torveny serti, hanem a sajto (ami egy komoly uzlet) tulajdonosi kore es azoknak a kore akik hirdetnek es ezert megfizetik a media arat (ugyanis nem a mediafogyasztokbol van penze a mediaknak, hanem a hirdetoktol, tehat nem a fogyasztok diktalnak). Ha van egy tulajdonosi kor egy orszagban akik lefedik a legnagyobb reszet a medianak es jo haversagban vannak a gazdag hirdetokkel akik szamara egy tema vagy velemeny tabu , hat akkor ott bizony nincs se sajto, se velemenyszabadsag (ugy tunik ez a helyzet az USA-ban).Ez ugyben tudnam ajanlani Chomsky muveit, aki egy baloldalinak mondott gondolkodo az USA-bol.

Tehat szamomra nagyon ugy tunik, hogy jobb lenne ha az USA media-ugyi szakertoi a maguk hazatajan soprogetnenek es ha mar velemenyeznek akkor elolvassak a torvenyt amirol nyilatkoznak es nem ragalmakat terjesztenek. Ebben az esetben talan az is elkerulheto lenne, hogy a pontosan utana jarni nem kivano magyar alampolgarok nem olyan dolgok miatt ekezik a jelenlegi kormanyukat amiben sem nekik sem egy jobb esetben tajekozatlan, rossz esetben rosszindulatu amerikai burokratanak nincs igaza, hanem olyan lenyeges dolgokban ahol a kormanynak tenyleg nincs igaza. Ugy gondolom, van mostanaban tobb ilyen dolog is, bar azokban az esetekben is jobban tennenek a holgyek es urak, hogyha utananeznenek a hatternek, egy kicsit elgondolkoznanak, levennek a hulye-Orban-kormany szemuveguket es utana atgondoltan es szerenyen irnanak valamit, ezaltal elkerulve, hogy hulyesegeket irogatva hulyet csinalnak magukbol es marhasagokkal toltik fel a vilaghalot.

Udvozlettel es Koszonettel azoknak akik ezt vegig birtak olvasni,
Bubu

lordjim 2011.07.29. 21:26:20

Minden szomorúság nélkül tudomásul vettem,hogy mgp nem rontja már a levegőt köztünk,és nem mérgezi tovább kútjainkat.

Bell & Sebastian 2011.07.29. 22:29:06

Mi, husáng parasztok, legalább akkorát köpünk erre Freeedoomra, mint a Púnijóra. Ha zöld - ha nem.

Bloodscalp 2011.07.30. 12:29:03

@iii: naná, ezzel telnek a napjaink:)

evil overlord (törölt) 2011.07.30. 20:44:17

@Kételk Edő: Felesleges Brendellel vitázni, sültbolond.

Én a galamusokra és a hasonlóra poltikai újságírókra próbáltam utalni a médiagecikkel (no meg a bulvársajtó munkatársaira). Ők nyilván nem párbajképesek.

@Aknot: Az itteni hobberek ezt elég régóta mondogatják (én amúgy a balszélük vagyok).

tarackos 2011.08.01. 08:47:50

@paci9: Idéztem a paragrafust, abban expressis verbis benne van, melyik esetben NEM bírságol (ha végrehajtja a hatósás döntését). Kérdés, mi van ha nem hajtja végre? Szerintem büntethet.

Ha nem vagy jogász, akkor olvasd el az ebesz kritikáját is. Másrészt, a szólásszabadság romlása egy folyamat, nem úgy kezdődik, hogy hoznak egy törvényt és másnak pedig vége. Hanem pl. egy ilyen törvénnyel kezdődik...

zoli_80 2011.08.01. 11:02:45

@iii:

Az új törvényben explicis verbis benne van, hogy a kiegyensúlyozottság megsértése esetén nem lehet pénzbírságot alkalmazni (szemben a korábbi szabályozással).
Ismétlem: Ez nem a Médiatanács jogértelmezése, hanem a törvény betűje mondja ki.

zoli_80 2011.08.01. 11:14:48

@iii:

Eljárás a kiegyensúlyozott tájékoztatás megsértés esetén

181. §
(1) (…) kiegyensúlyozottsági kötelezettség megsértése esetén a kifejezésre nem juttatott álláspont képviselője, illetve bármely néző vagy hallgató (…) hatósági eljárást kezdeményezhet. (…) A kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségének megsértése miatt a Hatóság hivatalból nem indíthat eljárást

(5) (…)A jogsértővel szemben ezen túl a 186-187. §-ban meghatározott jogkövetkezmények nem alkalmazhatók. [vagyis ha meg is sérti a kiegyensúlyozottság elvét, pénzbírsággal nem sújtható, a nyilvántartásból nem törölhető, lásd: 186-187. §]

tarackos 2011.08.01. 11:24:26

@zoli_80: Felületesen citálsz, akkor nem alkalmazható, ha a szolgáltató eleget tesz a hatóság döntésének és közli a helyreigazítást.

Kérdés, mi van ha nem közli, büntetés?

zoli_80 2011.08.01. 11:46:57

@tarackos:

Mellébeszélsz, most idéztem a törvény szövegét.
"A jogsértővel szemben ezen túl a 186-187. §-ban meghatározott jogkövetkezmények nem alkalmazhatók."
Nincs semmilyen kivétel, egyszerűen nem alkalmazhatók.

tarackos 2011.08.01. 11:57:46

@zoli_80: Megint lehagyod az elejét és idézni sem tudsz...

"181§ (5) Amennyiben a Hatóság döntése szerint a médiaszolgáltató megsértette a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát, a médiaszolgáltató a Hatóság által megjelölt időpontban és módon - a Hatóság döntésében foglaltaknak megfelelően - értékelő magyarázat nélkül köteles a Hatóság döntését vagy a döntésben meghatározott közleményt közzétenni, vagy lehetőséget adni a kérelmezőnek az álláspontja megjelenítésére. A jogsértővel szemben ezen túl a 186-187. §-ban meghatározott jogkövetkezmények nem alkalmazhatók."

Az utolsó mondat a lényeg, "ezen túl". A kérdés változatlan, mi van ha az "ezen"-t nem teljesíti a szolgáltató? (netán bünti, mert a törvényből ez következik...)

De van kivétel, ha teljesíti a szolgáltató a hatósági verdiktet akkor nincs pénzbírság éppen ezt a kivételt citálod immár sokadjára...

zoli_80 2011.08.01. 12:06:34

@tarackos:

Ne haragudj, de butaságokat beszélsz. Az "ezen túl" annyit jelent, hogy a felsorolt jogkövetkezmények alkalmazhatók, ami pedig ezen túl van (186-187.§), az nem.

A szolgáltató, ha nem ért egyet a hatóság döntésével, bírósághoz fordulhat, a bíróságnak pedig joga van megváltoztatni a döntést. Ha azonban a bíróság jogerős ítélete helybenhagyja a hatósági döntést, a szolgáltató köteles azt végrehajtani. Ez nem csak a médiára, hanem értelemszerűen az élet minden területére igaz; a bíróság döntését végre kell hajtani.

tarackos 2011.08.01. 12:14:56

@zoli_80: Szerintem egyszerűbb lenne ha válaszolsz arra a kérdésre, mi van, ha a szolgáltató nem teljesíti a hatósági verdiktet?

Azt nyilván nem gondolhatod, hogy semmi...

zoli_80 2011.08.01. 12:22:51

@tarackos:

Nézd, én megmutattam azt a törvényhelyet, ami explicis verbis kimondja, hogy kiegyensúlyozottság-ügyben pénzbírság nem alkalmazható. Ennél erősebb érvet jogállamban nem lehet felmutatni.
Mutasd meg nekem azt a részt a jogszabályban, ami ezt felülírja, akkor lesz miről vitatkozni. Addig nincs.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2011.08.01. 12:24:24

@zoli_80: Igen, erre írtam, hogy: viszont kötelezik egy hatóság által megszövegezett nyilatkozat megtételére (amire amúgy csak bíróság kötelezhet) _és_ ha erre nem hajlandó, akkor máris ott van a bírság. Tehát van bírság.

De még ha nem is lenne, beleszólni az általam működtetett és finanszírozott média szerkesztésébe bármilyen címen az a sajtószabadság megsértése. Ez a korábbi törvényben is benne volt, csak nem ennyire kiélezve. Viszont ott nem voltak ilyen magas bírságok belengetve.

A másik, hogy egy kizárólag kormánypárti tagokból álló testületnek esélye sincs objektívnek lenni. Ez már eleve sérti az alkotmányos elveket.

tarackos 2011.08.01. 12:34:48

@zoli_80: Igen, megmutattad, én is megmutattam. Feltettem egy kérdés amire vmiért nem vagy hajlandó válaszolni:

Mi történik ha a szolgáltató nem hajlandó közölni a helyreigazítást?

Na erre az esetre mutasd meg lécci a törvényhelyet.

zoli_80 2011.08.01. 12:36:57

@iii:

Miről beszélünk? Az ORTT eddig is hozhatott olyan határozatot, hogy adott szolgáltatónak jogsértés esetén ilyen vagy olyan tartalmú közleményt kell közzétennie, amely határozatot a szolgáltató eddig is, és ezután is megtámadhatja bíróságon, vagyis a végső szó a független bíróságé. Mellesleg kiegyensúlyozottság-ügyben az ORTT korábban akár pénzbírsággal is sújthatta a szolgáltatót, a mostani törvény ezt kizárja.
A testület összetétele pedig teljesen irreleváns. Azokból áll a testület, akiket a Parlament kinevez. Az, hogy most éppen kétharmados Fidesz-többség van, és a Parlament a kormánypártok által támogatott jelölteket választotta meg, lehet, hogy neked nem tetszik, de ettől még a hatósági határozat hatósági határozat. Ez olyan mintha én 2 évvel ezelőtt politikailag elfogultnak tartottam volna az ÁNTSZ határozatait, mert Falus Ferenc, Gyurcsány embere vezette a hatóságot, és ellenállást hirdettem volna az ÁNTSZ ellen. :)

Semmilyen alkotmányos aggály nincs a Médiatanács összetételével kapcsolatban. Nem utasíthatók, kizárólag a törvénynek vannak alárendelve, a határozataik pedig bíróságon megtámadhatók. Semmilyen alkotmányos szabály nem mondja ki, hogy egy hatóság csak akkor lenne legitim, ha MSZP-s és LMP-s tagjai is vannak.

zoli_80 2011.08.01. 12:42:18

@tarackos:

Nem mutattál semmit. Elmondtam: aki nem ért egyet a határozattal, megtámadhatja a bíróságon. Ha a bíróság megsemmisíti a hatósági határozatot, akkor a szolgáltató örülhet. Ha helybenhagyja, akkor nyilvánvalóan végre fogja hajtani, mert a szolgáltatók törvénytisztelők. Ha mégsem, akkor nyilván megvannak a bíróságnak az eszközei, hogy kikényszerítse a végrehajtást. De ez jogállamban így természetes.
De itt részemről le is zárom, mert úgy látom, süketek párbeszéde folyik.

tarackos 2011.08.01. 12:48:00

@zoli_80: De mutattam, egészében beidéztem azt a paragrafust aminek te következetesen csak a végét citálod...

Egyébként a hatóság jár el nem a bíróság, a hatóságnak van jogköre szankcionálni nem a bíróságnak. A bírósághoz jogorvoslatért lehet fordulni, vagy megsemmisíti a határozatot vagy nem. Vagyis nem a bíróság eszközeiről hanem a HATÓSÁG eszközeiről kell beszélni...

zoli_80 2011.08.01. 12:55:50

@tarackos:

De ha egyszer a bíróság is helybenhagyja a hatósági határozatot, akkor szerinted mi garantálja a sajtószabadságot? Ha a szolgáltató következmények nélkül figyelmen kívül hagyhatja a döntést? Vagy mégis, mi lenne a méltányos szerinted?

tarackos 2011.08.01. 13:03:37

@zoli_80: Nem a méltányosságot kerestem a cikk kapcsán, hanem csak a kérdésre próbáltam válaszolni: bírságolhat a hatóság vagy sem kiegyensúlyozatlanság esetén.

Arra jutottam, hogy igen, abban az esetben ha a szolgáltató nem közli a helyreigazítást.

zoli_80 2011.08.01. 13:18:24

@tarackos:

"bírságolhat a hatóság vagy sem kiegyensúlyozatlanság esetén"

A válasz: nem. Hisz' ez van benne a törvényben. Ennek ellenkezőjét továbbra sem látom a törvény betűjében, mivel te sem mutattál ilyet.

tarackos 2011.08.01. 14:27:05

@zoli_80: Az én válaszom meg az, hogy igen. Abban az esetben ha nem tartja be a hatósági verdiktet.

Akkor tudjuk folytatni a beszélgetést, ha ezt cáfolod, azaz akkor sem bírságolhat.

Az indoklásom: amennyiben a szolgáltató nem tesz eleget a hatóság döntésének és a bírósági a kérelmet elutasította, akkor erre az esetre vonatkozó klauzula híján a törvény V. fejezetében foglaltak mérvadóak.

loláb 2011.08.01. 20:01:39

@iii:
"...Egy magánszolgáltatónak a magánügye, a szabadságához tartozik, hogy akár a hírszolgáltatását is hogy csinálja. Ebbe belepofázni a sajtószabadság megsértése. Nehogy már a jóskapista megmondja, hogy a saját rádiómban, tévémben én mit mondjak be és mit nem."

Nem, szó nincs ilyenről.
A hírszolgáltatás tényközlés, a napi információk torzítatlan, véleménnyilvánítás nélküli közlése, aminek célja a tájékoztatás. ERRE vonatkozik az, hogy nem csak hogy kiegyensúlyozottnak kell lennie, de a szerkesztőségi álláspontnak, véleménynek a megjelentetése is tiltott.

Lehet véleményközlés is, de annak nem a hírszolgáltatáson belül van a helye. Nem a tévé vagy rádió híradóban, hírösszefoglalóban, vagy az újságok hír oldalain, hanem a véleményoldalakon, véleményműsorokban.

"...De ezt szankcióval sújtani az bizony cenzúra, vastagon..."
A hírszolgáltatásra vonatkozó kiegyensúlyozottsági követelményt az előző médiatörvény is tartalmazza, mást pedig az új sem tartalamaz.