Kommentszűrés
’11 júl
26
14:01

Az ember az embertelenségben

Írta: zalka.szilvi

  Belerondítottak a beteg, tömeggyilkos norvég fiatalember tervébe: egy német turista, Marcel Gleffe bérelt csónakjával többször is fordulva, szó nélkül mentette az Utoya szigetéről a vízbe menekült fiatalokat.

  Marcel Gleffe éppen családjával készült kirándulni Utoya szigetére, amikor a norvég merénylő, Anders Behring Breivik tüzet nyitott az ott táborozó fiatalokra. A katonamúltú férfi családjával kávézgatott, közben az oslói merényletről beszélgettek, amikor felismerte a sorozatlövő fegyver szigetről érkező hangját. Ezután a sziget felől úszva menekülő fiatalokat látott, majd füstgránátok füstjét. Távcsövön keresztül látta, hogy még többen vannak a vízben – idézi a Daily Mailt a hvg.hu.

  Gleffe azt nyilatkozta, ösztönösen cselekedett és nem ijedt meg a vészhelyzetben, amikor csónakjával a szárazföldről a fiatalok segítségére sietett. A megrémült fiatalok először attól tartottak, hogy ő is a norvég ámokfutó oldalán áll. „Rengetegen voltak a vízben, egy kötéllel mentőmellényeket dobtam feléjük, és behúztam őket a csónakba. Mindannyian sikítoztak és sírtak” – idézte fel a történteket a lapnak Gleffe, aki szerint a fiatalok segítették egymást, és megszervezték, kinek van a legnagyobb szüksége a segítségre, és ki kerüljön először a csónakba. Négy-öt alkalommal fordult, míg az érkező rendőrök – saját biztonsága érdekében – leállították - olvasható a hvg.hu összeállításában.

  Képzeljük el, hogy nyugisan horgászunk egy tavon, aztán kiülünk a partjára kávézni, bámulunk bele a tizenfokos norvég nyárba, de katona múltunk egyszer csak bekapcsolja a vészvillogót az agyunkban: valaki sorozatot lő a tőlünk párszáz méterre lévő szigeten.

  Minden ember beugrana ilyenkor a bérelt csónakba, és tucatjával húzná ki a sikító kamaszokat? Attól tartok, nem. Marcel Gleffe ezt tette: ő és a többi hétköznapi hős mentesek a sokakat sújtó apátiától, nem szkeptikusak, nem egoisták, és nem ijednek meg a saját árnyékuktól sem.

  Voltak a mainál árnyékosabb idők: dédanyám a háború alatt ecetes-vizes ruhát erőltetett a tisztaszobában „elhelyezett”, köhögő orosz katonák nyakára – amiért csaknem lelőtték; de másnapra jobban lettek, és később ennek köszönhette a család, hogy senkinek sem esett különösebb baja.

  Nem vagyunk hozzászokva a valódi, életveszélyes stresszhelyzetekhez, hajlamosak vagyunk elmerülni saját problémáinkban, a külvilágból pedig individualista agymosást kapunk nap mint nap. Ezért talán nem túlzás azt mondani, hogy a legritkábban vesszük észre, ha valaki másnak – akit nem ismerünk személyesen – szüksége lenne a segítségünkre. Egy, az utcán fekvő ember biztos, hogy részeg hajléktalan, ugye?

  Pszichológusok hosszasan tudnak meséli az elidegenedésről, és arról az európai civilizációban is észlelhető folyamatról, ami elszigetel minket egymástól. És itt jönnek a hétköznapi hősök, mint ez a német turista, vagy az az amerikai nő, aki pár hónappal ezelőtt, egy szálloda udvarán elkapott egy emeleti erkélyről kimászó kisbabát. Azért van szükségünk rájuk, mert az ilyen esetek miatt tudunk még mindig hinni abban, hogy nem kizárólag droidok között élünk. Remény ez, a hanyatlás közepette.

Címkék: német stressz empátia norvég életveszély utoya marcel gleffe hétköznapi hős

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr473100320

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Breivik a barátom volt Facebookon. Láttam, mi táplálta a gyűlöletét 2011.07.27. 09:24:27

A tömeggyilkos egyik ismerősének, Camilla Ragfors levelének fordítása....

Trackback: Ecce occisor! Norvégia 2011.07.26. 22:49:32

anders behring breivik, az önmagát lovagnak gondoló norvég elmebeteg tömeggyilkos ezt a videót töltötte fel tette elkövetése előtt a youtube-ra:     ezt azóta eltávolították gondos kezek onnan. Egy Norvégiában élő magyar származású férfi ...

Trackback: Petíció Palesztina függetlenségéért – határidő: ma 2011.07.26. 18:16:34

Négy napon belül összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa, a világnak pedig lehetősége lesz támogatni egy új kezdeményezést, amely végre ismét reményt adhat emberek százezreinek az évtizedek óta kudarcba fulladó izraeli-palesztin béketárgyalások után: az ENS...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ati27 2011.07.26. 20:30:05

@lobster thermidor:

Mindegy, valamelyik szereplőre igencsak!

kyanzes (törölt) 2011.07.26. 20:54:03

Nem piskóta. Más megvárta volna a csendes-óceáni középső hadtest befutását.

dukeekud 2011.07.26. 20:55:02

popocatepetl: a két talált csónakból az egyik pedig elkezdett süllyedni.
... a másikban pedig valami szakállas német pecázgatott.

:)))
ezen jot rohogtem

Majd nyilatkoznak a rendorok:
mit ott altunk 40 perce a parton mire ficko nagynehezen hajlando befejezni horgaszast.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.07.26. 20:58:12

a honni kisnyilasoknak majd szet durran a buksija:
- zsidobarat szeljobbos
- komcsipalantakat mento nemet
hat milyenvilagezkeremszepen? :))))))

mint az ezereves zsido dilemma: disznohus féláron :)

Belpo 2011.07.26. 21:03:56

@ati27:
ilyen esetben nincs "ha", épp ésszel nem lehet ilyet sehogy előre látni, gondolni, nem lehet tudni ki hogy reagálna, egy vulkánkitörést, földrengést előre lehet jelezni inkább, mint egy megbomlott elme robbanását. Mindegy, azért tettem csak be, mert ez az ember nem az "élet császára", nem egy német milliomos, de az eddigiek alapján(amit olvastam róla a külföldi lapokban) a sok "megmondó-hang-térítő stb" emberhez képest több fogalma lehet a "a nagy dolgokról". A tipikus ember, akire rá se nézel, észre se veszed. Első gondolatom az volt, ez a tipikus morgó tengeri medve, aki azért is csúnyán néz rád, ha hangosan veszed a levegőt a horgászcsónakban oszt elijeszted a halakat. :) Mégis, ebbe az egész borzalomba tényleg ő az, aki a reményt tovább élteti

Bell & Sebastian 2011.07.26. 21:05:17

Piros, Pioneer nevű, 10 lóerős motorcsónakjába pattant, 20-30 személyt vitt el több fordulóban, még tüzeltek is a menekülőkre.
Van, ahol mindenre gondolnak, nagy kámbekk ez a baloldali sajtónak.

Bárhol, bármikor és bárkivel megtörténhet. Ha mégsem, majd tesznek róla.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.07.26. 21:10:19

Na az ilyen Gleffe-hez hasonlókat hívom EMBER-nek. És köze nincs a születési helyhez.

Belpo 2011.07.26. 21:12:26

@Bell & Sebastian:
hmm, nem lehetne kicsit leszakadni kivételesen az "oldalakról"? 14-18 éves gyereket gyilkolt ez az elmeháborodott.

szamoai 2011.07.26. 21:12:41

Elolvasva az eredetit (na jó, az angol fordítást) az a legérdekesebb, hogy úgy tűnik mindenki segített aki a közelben volt és segíteni tudott. Nem csak Gleffe, más ott kempingező turisták (jobbára nyilván norvégok) is mentették a fiatalokat a vízből és gondoskodtak róluk a parton. Mert alapvetően _ez_ a normális, ez az emberi.

Kissé kínos, hogy sajnos bennem is felmerült a sanda gyanú: ha mindez itt történik lett volna némi esélye annak is, hogy a jelenlévők (közül legalábbis páran) inkább gyorsan elhúznak a véresbe, mint sem hogy beleüssék az orrukat a 'másdógába'.. biztos én vagyok túl cinikus

Bell & Sebastian 2011.07.26. 21:15:37

@bbjnick: Van még tovább is: felnőttek után gyerekek, gyerekek után zigóták. Csak ott nincs csolnakos.

Bell & Sebastian 2011.07.26. 21:22:24

@Belpo: Lehetne. Ebben a konkrét esetben a liberális, jóléti államra ki méri ki a 21 évet? Vagy hány szolgálat keveredett bele? Nem kell mindent lenyelni, amit a szádba tömnek!

Csak szólok, van ilyenünk, még nekünk is, magyaroknak.
És, mit sikerült megtudni róla?
Fasiszta, szélsőjobb, cigánygyűlölő, elmeháborodott, blablablabla... Vagy mégsem?

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2011.07.26. 21:26:35

@popocatepetl: te nagyon hülye vagy... :-) 10perce ezen röhögök. :-)

uruk.hai 2011.07.26. 21:37:47

Inkább lennék hippi külsejű hős, mint jól szituált szargalacsin.

flippant 2011.07.26. 21:39:14

@szamoai: Te jól vagy? Még jó hogy. Ki a francnak lenne kedve tanúskodni, járni a bíróságra. Még a végén úgy járna mint a Tánczos Gábor.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.07.26. 21:40:38

@Belpo: Stimmt. Veszélyhelyzetben nem gondolkodsz. Hanem szabadon engeded az ösztönöd és teszed, amit diktál. Ez pedig az volt.
Amint elkezdesz gondolkodni, egyenes úton haladsz afelé, hogy végül ne tegyél semmit. Mert tudatosítod magadban 1. Hogy félsz. 2. Hogy bajod eshet.

Bell & Sebastian 2011.07.26. 21:48:08

@flippant: Milyen cég avatására is kellett némi, rituálisan kiontott, szűzlány-vér? Ki ne mondd, hogy ..., mert eltűnsz, mint oly sokan, előtted!

bőrmók 2011.07.26. 21:53:28

@Bell & Sebastian: ez degáz :)

Zylaneda 2011.07.26. 21:58:37

@Bell & Sebastian: Mérhetetlenül szánalmas vagy. Tudod, van olyan, hogy emberi cselekedet, a szó legnemesebb értelmében, és ahhoz az égvilágon semmi köze a politikai hovatartozásnak. Bár találkozhatnál annak a kb. kéttucatnyi gyereknek a szüleivel, akit kimentett ez a német. Nekik próbálnád meg elmagyarázni, mekkora szolgálatot tett a fickó a baloldali sajtónak!

1kutya 2011.07.26. 22:10:44

respect!

mit ne mondjak, ha én ott vagyok, biztos kapott volna 2 srétet a merkelből...

bőrmók 2011.07.26. 22:20:54

De tényleg, mi a szar volt ez az egész?

roqfort 2011.07.26. 22:21:30

Erről a történetről eszembe jutott egy kérdés, ami régóta foglalkoztat, de talán van rá megnyugtató magyarázat, csak én nem hallottam soha. Ez a veszprémi Mariann Kozma gyilkossággal kapcsolatos. Mindig azon filózok ha olvasok róla, hogy hol voltak vagy miért nem hallottam egy magyar játékos nevét sem aki segíteni akart volna Mariann Kozmának? Vagy nem tudok valami alapvetőt?

bőrmók 2011.07.26. 22:22:10

@Takony_fősámán: mármint nem a mentésre gondolok

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.07.26. 22:22:48

Itthon is kéne már egy "hős" aki megment az orbáni diktatúrától!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.07.26. 22:22:58

Az faszi rendben van, de az már kevésbé, hogy lassan minden mandarinos fölszed valami bő'csészpipit, és azok mind ide irkafirkálhatnak. Nincs abban a szerkesztőségben egy kávéfőző, amivel ezek elmatathatnának?

titantoma 2011.07.26. 22:34:50

Jó fej.

Aki meg nem így gondolja leszophat!

Bell & Sebastian 2011.07.26. 22:43:09

@Zylaneda: Tudom, szorgalmasan gyakorlom is, mindahányszor megpróbálok némi észt csepegtetni a vereskáposzta fejekbe. De tudod mit? Sajtó szemlézz egyet, majd meglátod, milyen lapoknál intett be a központi karmester, vagy hol lehet némi infóhoz is jutni. Nyelvnemtudás sem akadály, csak addig nincs oklevél.

Giraffa 2011.07.26. 23:03:41

" Belerondítottak a beteg, tömeggyilkos norvég fiatalember tervébe: egy német turista"

Ja. Nemhiába idegengyűlölő az elkövető, még a gondosan kidolgozott tervének megvalósítása se lett az igazi miattuk! :]

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.26. 23:11:59

Marcel Gleffe ezt tette: ő és a többi hétköznapi hős "

ő nem hétköznapi hős, mi az a hétköznapi hős?

ő hős.
ha én lennék a norvég király, most nemesi rangot adnék neki - kis pszichológiai, élettörténeti kutakodás után

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.26. 23:14:11

dédanyám a háború alatt ecetes-vizes ruhát erőltetett a tisztaszobában „elhelyezett”, köhögő orosz katonák nyakára"

szimpatizált a felszabadítókkal? nem hiszem, de a kapcsolaton ez azért jobban nézne ki

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.26. 23:15:51

Egy, az utcán fekvő ember biztos, hogy részeg hajléktalan, ugye?"

ha olyan a ruhája, biztos.
amúgy ez a tömegérzéketlenség vmi félelmetes veszély a társadalmunkra is. vmit tenni kéne ellene, jó nevelés? hogy lehetne ez ellen tenni?

vizipipa 2011.07.26. 23:18:13

Az illetőnek természetesen jár a kalapemelés. Ámde az újságnak?

"A megrémült fiatalok ... Mindannyian sikítoztak és sírtak ... a fiatalok segítették egymást, és megszervezték, kinek van a legnagyobb szüksége a segítségre, és ki kerüljön először a csónakba"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.26. 23:30:52

@málnási: el tudja képzelni, amint kitűnő kolléganője"

vagy kollégája. legyünk akkor már teljesen személyeskedőek

popocatepetl 2011.07.26. 23:32:22

@Orbán takarodj!!: "Itthon is kéne már egy "hős" aki megment az orbáni diktatúrától!"

Na jó van, gyere, én kihúzlak és átdoblak a határon!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.26. 23:51:56

@Lichtenstein: Az ilyesmit az a kisebbség szereti hőstettnek hívni, aki hasonló esetben valóban nem segítene, így számára valóban hőstettnek tűnik a dolog"

az a kisebbség az többség, és ne legyél barom. szerintem neked csak a szád nagy, és nem segítettél volna.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.26. 23:56:36

@piefke: ..Igazán nem akarok "magyargyalázó" lenni, de képzeljétek el, mi lett volna, ha magyarok menekülnek: valszeg egymást lökdösték volna ki a csónakból - és ez baj, nagy baj!"

mármint a magyarországi FIB? a societas?

hát ez lehet, hallod.

2011.07.26. 23:58:17

Sziasztok!
A "mi lett volna, ha ez itthon történik" témával kapcsolatban: Egyszer, úgy tíz éve Debrecenben, egy diszkóban valaki megszúrt egy srácot. Én már csak azt láttam, hogy az utcán, saját vére tócsájában fetrengő gyereket a köré gyűlt 20 - 30 fő annyira fotózza a mobiljával, hogy a megérkező mentőautónak úgy kellett a csürhe közt utat törnie.

bubo cupropenis 2011.07.27. 00:05:18

Jó tudni, hogy vannak még emberek. Abban biztos vagyok, hogy egy normális társadalomban ez a fajta ember a gyakoribb, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy Magyarországon is. Mert itt lenevelik az embereket az emberiességről.
És akiknek az lenne a dolguk, azok se segítenek sokszor: rendőrök, akik inkább lapulnak a járőrautóban, nem intézkednek, kussolnak, "majd ha vér folyik"...
Itthon egy fiatal srác, aki a szülei luxuskocsijával halálra gázolt egy idős embert a zebrán, előbb hívta az ügyvédjét, mint a mentőket, majd kimenekült Izraelbe, és így megúszta a dolgot.
A németek, norvégok nem valaki barátságos népek alapjáraton, de össze tudnak fogni, ha baj van. A magyarok meg parasztok és még a bajban sem segítik a másikat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 00:08:46

@Hajdú Peter: szellemes

@szamarhegy: nem gyávaság van ott, hanem hősiesség kontra gerinctelenség, emberség.
emberségért embertelenség. hősiességért megalázás, gerinctelenség, haszonelvűség.

@"the dragon": ebből csak min eggyel több halálos áldozat lenne, ne legyünk hülyék. ez nem hálivud

@Belpo: és mit mondd neki a király?? minek tartanak norvégok királyt??? hívja meg a kastélyába már!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 00:12:31

@ati27: ez tényleg egészen elképesztő, mi is efelé haladunk.

tewton 2011.07.27. 00:16:39

@Bell & Sebastian:
ne csepegtesse, permetezze!

jo lenne osszezarni ketfele kommentelot. amelyik magyarozik (bezzeg nalunk nem igy lett volna mert a magyar fos) meg amelyik kikeri maganak azt, hogy a mai magyar fiatalok balfaszok anblokk. addig hergelnem oket index- meg totave-fosokkal, amig egymasnak nem esnek korommel, okollel. az utolso eletben maradttal meg elbeszelgetnek, hatha valami tapasztalata is lett, fejlodott.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 00:25:16

@Bell & Sebastian: tény, hogy jól jött egyeseknek, mint a stazinak a horogkereszt falfirka de kicsit korai még ez az összeesküvés, főleg vmi konkrétum nélkül.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 00:27:39

@killersalmons: jó de ez diszkó, most ugyanezt egy komolyzenei koncerten kérném.
ja ott késelés sincsen.

lehet, hogy iq teszt van a belépésnél?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 00:28:42

@killersalmons: és te segítettél vagy csak bámultad és szörnyülködtél?

Bell & Sebastian 2011.07.27. 00:29:46

@tewton: Last man standing? Mit nem képzel? Kitépett szárnyú legyekkel beténtázott gemkapocs-ekét húzatni?

csi szi 2011.07.27. 00:34:38

@killersalmons: Kínában készült videókat láttam ilyet, ott is divat a baleseteknél mobillal körbeállva fotózó, videózó katasztrófaturizmus, a földön haldoklóra éppen csak rá nem taposnak, de segíteni eszükbe se jutna. Lehet, hogy igaza van Viktornak, és tényleg a Kelethez tartozunk, na.

Anders Behring Breivik 2011.07.27. 00:45:15

"És itt jönnek a hétköznapi hősök, mint ez a német turista, "

Na be ne szarjak mar a nagy hosiesegtol. Epp a sziget tuloldalan jartam, ugyhogy nem kellett hozza nagy hosnek lenni.
Mikor visszaertem, latam, valami szakalas perverzet, aki 14-15 eves kiscsajokat keszerit a csonakjaba, es megallas nelkul taperoja oket. Tobb lany inkabb visszaugrott a vizbe, minthogy ezzel a kocsoggel menjen.
Ugyhogy nem volt az annyira onzetlen es hosies.

ebfül 2011.07.27. 01:01:23

@killersalmons:

Bárcsak Parasztország lennénk...

tewton 2011.07.27. 01:14:06

@Anders Behring Breivik:

múlt szerdán még tutira nem tudtad, hogy mi legyen a nicked

kopírkatz macskajános

Zylaneda 2011.07.27. 02:10:52

@Bell & Sebastian:

Mondom, csomagolj össze szépen, menj ki Norvégiába és a megmentett gyermekek szüleinek prédikálj a világraszóló balos összeesküvésről.

Ja és ha olyan nagyon okosnak akarsz tűnni, akkor ne holmi nyelvtudással kakaskodj, mert azon a téren nem biztos, hogy megnyernéd a meccset. És ne is csupán választékosnak szánt, fogcsikorgatósan semmitmondó félmondatokkal dobálózz. Sokkal meggyőzőbb lenne, ha leírnád, mit mondanál a fent említett szülőknek.

Zylaneda 2011.07.27. 02:13:26

@Anders Behring Breivik:

Tudni kellene, hogy hol a határ a trollkodásban, te érzéketlen vadbarom.

Rejsztág 2011.07.27. 02:48:28

Tisztelet.

Arról viszont megkérdezném a webkettes fotelpszichológusokat, hogy

- ha Breivik egy kis buzi, mert az anyjánál lakott 32 évesen, akkor hogyan jellemezhető Gleffe, aki a szüleivel nyaralt 32 évesen?

- ha Breivik azért lett tömeggyilkos, mert szerette a fegyvereket, akkor a katonamúltú Glefféről milyen hajlamokat valószínűsítenek a fent említett tudósok?

- állítható-e, hogy Gleffe akaratgyenge, mivel dohányzik?

Félreértés ne essék, eszem ágában nincs Gleffét ekézni, dönt helyzetben bizonyította, hogy kiváló ember.

A csőlátású, monomániás, "mértékadó" foteltudósokkal viszont nagyon kivan a faszom, akik egy szörnyű tett után azon mesterkednek éjt nappallá téve, hogy hogyan fikázzanak mindent, ami a tetteshez köthető, ld. még Hitler szobafestőzését (kiváló képeket festett, és meg is élt belőle), de akár a Breivik-féle magyar szálazást is (tilcsákbea Jobbikot, HVIM-et), vagy azokat az okosságokat, hogy mostantól nem lehet a bevándorlás ellen hitelesen küzdeni, mint ahogy a h. óta is tilos a zsidókat ekézni.

belekotty 2011.07.27. 07:14:17

@roqfort: "miért nem hallottam egy magyar játékos nevét sem aki segíteni akart volna Mariann Kozmának? Vagy nem tudok valami alapvetőt?"
- Nem tudsz. Nem tudod azt, hogy a magyarok ismerik a csoportba verődött, sittes cigányokat és aki tud menekül.

belekotty 2011.07.27. 07:20:05

@Rejsztág: Ezen kár vergődnöd! A valódi pszichológusok is megállapítják bármiről az ellenkezőjét is. Én már láttam olyan pszichológusi szakvéleményt válóperben ahol a gyerek lerajzolta a a családot. Rajzolt egy nagy papát, magát, majd a mamát. A mamával a kezük összeért. Az egyik pszichológus kihozta hogy a gyerek titokban a mamához kötődik. A másik hogy a gyereknek a papa a fontos akit először lerajzolt és a legnagyobb figura, a mamával azért ér össze a keze mert a mama figurájának már alig maradt hely.
Sőt olyat is láttam ahol pszichológus olyan pszichés zavarokat írt le az egyik félről, amin egy igazságügyi pszichiáter szakértő hülyére röhögte magát, mert egymást kizáró elmekórtani eseteket zagyvált össze.

belekotty 2011.07.27. 07:21:00

Ja és a német srácnak tisztelet!

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.27. 07:27:46

@Dr. Zerge:
én is szólni akartam, aztán nagyon hímsovén szövegnek ítéltem, meg olyan alpárinak is, szóval akartam szólni a srácoknak, hogy ne írónt adjanak a csajaik kezébe, mert a csajozás ilyen ócska formája rossz hatással van a közösségre.

Bell & Sebastian 2011.07.27. 08:01:57

@Zylaneda: Ne küldözgess sehova, menj magad, ha azt gondolod, hogy most pont te hiányzol nekik, utólag.
Összekeversz valakivel, cica.

2011.07.27. 08:12:39

@Anders Behring Breivik: Általában nem vagyok a moderálás híve, de te büdös beteg bunkó vagy. Ha már zárt osztályra nem kerülsz, legalább innen basszon ki a Mandiner.

2011.07.27. 08:15:21

@Anders Behring Breivik: De még az is lehet hogy felhívom rád a terrorlehárítás figyelmét. Ha már viccelődünk, legyen valami poén is.

Zylaneda 2011.07.27. 08:24:09

@Bell & Sebastian: Hozod a formádad. A lekezelő fellengzősködés kiválóan megy neked, de semmi érdemi mondanivalód nincsen, ha épp nem vélelmezett ideológiai ellenlábasaidat kell ekézni, hanem meg kell mutatnod az emberi arcodat egy emberi helyzetben.

Valahogy az az érzésem, hogy onnan fentről, a magas lóról fel sem tűnt neked, hogy nem a politikai irányultságod az irritáló (magánügy, nem érdekel), hanem hogy egyből ráhúztál egy ideológiai alapú összeesküvést egy nemes, emberi cselekedetre. Szar lehet úgy élni, hogy minden árnyékban démonokat látsz. Jobbulást kívánok!

belekotty 2011.07.27. 08:32:25

@zulu: Ez nem rossz ötlet! Úgyis Budapest volt a barom kedvence, ha hülye gyereket trollt elviszik fekete Audival egy kis elbeszélgetésre a TEK-esek, az nem fog neki ártani. Pillanatok alatt lenyomozzák. :-))

Tedat 2011.07.27. 08:37:56

Magyarországon ez a hős kapna egy jó 150 ezres büntetést, hiszen a vízből a rendőrség mentette volna ki az embereket... azaz rendfenntartásnak látszó tevékenységet végzett a német faszi.

belekotty 2011.07.27. 08:39:50

@popocatepetl: vazzee! :-)) Lefordultam a röhögéstől! Ez a nap poénja!

Bell & Sebastian 2011.07.27. 08:53:25

@Zylaneda: Ne legyen meg a te akaratod, de menj békével, te magányos, így könnyen manipulálható tömeg.

bájgúnár 2011.07.27. 08:54:01

Egy normális emberi gesztusba is belekeverni a származást!?Barom.Még normális reakciód sincs.Hősies,tökös,bátor,önfeláldozó ember stb.
Lényeg hogy német,zsidó,cigány legyen benne!

pilis 2011.07.27. 09:03:35

Gratulálok neki!
Ilyent hallva megerősödik bennem az emberbe vetet hitem.

bgp 2011.07.27. 09:06:38

@Attan: hippi csónakjába ne szállj be, még ha életveszélyben vagy is.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.07.27. 09:11:35

@málnási: Ehehe. Hímsovén? Én azzal hízelgek magamnak, hogy fordított nemi esetben is beszólnék. Az ittenihez hasonló lassan elharapódzó stiláris kisdedóvó esetén okvetlenül. Egyébként az mióta gond nálad, ha egy szöveged nagyon valamilyen, he?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.07.27. 09:14:50

" Minden ember beugrana ilyenkor a bérelt csónakba, és tucatjával húzná ki a sikító kamaszokat? Attól tartok, nem."

Ha néztétek volna a BBC-t, akkor láttátok volna, hogy nagyon sok norvég ugyanezt csinálta, ugyanis a sziget mellett a parton egy kemping volt.

Tehát Gleffe viselkedése tényleg elismerésre méltó, de a cikketek félrevezető abban, hogy kiemel egy embert a sok közül, isteníti, és úgy tesz, mintha nagyon egyedi eset lett volna.

Nem, teljesen rendes, normális norvég emberek voltak ott segíteni, nem csak a német turista.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.07.27. 09:16:18

" Minden ember beugrana ilyenkor a bérelt csónakba, és tucatjával húzná ki a sikító kamaszokat? Attól tartok, nem."

Ha néztétek volna a BBC-t, akkor láttátok volna, hogy nagyon sok norvég ugyanezt csinálta, ugyanis a sziget mellett a parton egy kemping volt.

Tehát Gleffe viselkedése tényleg elismerésre méltó, de a cikketek félrevezető abban, hogy kiemel egy embert a sok közül, isteníti, és úgy tesz, mintha nagyon egyedi eset lett volna.

Nem, teljesen rendes, normális norvég emberek voltak ott segíteni, nem csak a német turista.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.07.27. 09:16:54

" Minden ember beugrana ilyenkor a bérelt csónakba, és tucatjával húzná ki a sikító kamaszokat? Attól tartok, nem."

Ha néztétek volna a BBC-t, akkor láttátok volna, hogy nagyon sok norvég ugyanezt csinálta, ugyanis a sziget mellett a parton egy kemping volt.

Tehát Gleffe viselkedése tényleg elismerésre méltó, de a cikketek félrevezető abban, hogy kiemel egy embert a sok közül, isteníti, és úgy tesz, mintha nagyon egyedi eset lett volna.

Nem, teljesen rendes, normális norvég emberek voltak ott segíteni, nem csak a német turista.

Mindenesetre az látszik, hogy viszonylag tájékozatlanul írtok cikket.

Zylaneda 2011.07.27. 09:17:22

@Bell & Sebastian: Csodás dolog az emberi elme. folyon fürkészi, kutatja a világ jelenségeit. Amit megismer, arról tudást szerez. Amit nem tud vagy nem akar megismerni, de érzelmek fűzik hozzá, abban hisz. A gondok leginkább abból fakadnak, amikor egyesek tudásnak vélik a hitüket. De épp a hit természetéből fakadóan nem sok esély van rá, hogy rájöjjenek tévedésükre.

És ez mindannyiunkra vonatkozik.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.07.27. 09:20:18

Tévedésetek azért súlyos, mert a konklúzió ezen alapul. Ha figyelembe vesszük, hogy mennyi átlagos norvég ember csinálta pont ugyanezt, azaz hányan mentették az embereket csónakból azon a tavon, akkor mindjárt más a helyzet.

Az derül ki, hogy egyetlen keresztény elmebeteg mellett ott volt nagyon sok normális, átlagos ember, feltehetően hívő és hitetlen, jobboldali és baloldali egyaránt, aki normálisan, átlagosan emberi módon viselkedett.

anyahajókabinajtóhajtogató 2011.07.27. 09:23:55

Tisztelet azoknak akik segítettek! Szerintem itthon kevesebben lettek volna, bár ne így gondolnám! Nagyon sokat kockáztatott, nem sokon múlott az élete. A hőst a hülyétől nem sok választja el de mondjuk ezt azoknak akiket megmentett, kurvára nagy szükség van ilyen emberekre!

Egy kis politika: Azért jellemző sajnos, hogy a jobb oldalon vannak az ilyenek. Nem valami náci piknikre ment ki a gyerek lődözni, persze oda sem kéne de azért mégis nem furcsa, hogy nálunk is a jobb oldaliak csinálták a balhét a Gyurcsány kormány idején? Most meg amikor minden ugyanolyan szar (nem inkább szarabb), most maximum a rend védelmisek szorongatják a kormány tökét, bár pont leszarnak ezek mindent, csak magukkal foglalkoznak:(

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2011.07.27. 09:44:57

@anyahajókabinajtóhajtogató:
Na a végire' csak hazaérkeztünk.
Abcúg Orbán!

Terveztek valamikor egy kis szigatet a Balaton közepére.
Mostmár tudom miért nem lett belőle semmi.

Szelid sunmalac 2011.07.27. 10:11:18

En beultem volna csonakba, csinaltam volna par fotot a verzo-fuldoklo emberekrol, hogy a hatterben ott legyen a lovoldozo amokfuto, aztan bezsebeltem volna a Pulitzert.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.27. 13:04:36

@Dr. Zerge:
valahogy elgyávultam. nem is mertem megírni a "ha leszopsz, írhatsz a blogunkra" c. hozzászólásomat :)

Kiráj vagyok bazmeg 2011.07.27. 14:59:36

@tesz-vesz: hallod geci te ne mond má meg nekem hova takaroggyak bazmeg. NEKED EHHEZ NINCS JOGOD!

anyahajókabinajtóhajtogató 2011.07.27. 17:39:43

@málnási: Ha tudnád mi a dumdum akkor nem írnál ekkora baromságot. De nem tudod ahogy a médiában dolgozó idióták sem néztek utána. Rád nem dumdum vár csak egy pofon.

Bell & Sebastian 2011.07.27. 17:46:47

@Zylaneda: A hit és tudás nem egymást kizáró fogalmak, elég nagy az átfedés és még ki is egészítik egymást, továbbá egyik sem létezhetne a másik nélkül.
Szóval, csavarjuk csak rá a színeket a monokrómra.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 19:36:16

@killersalmons: de akkor ők se tudtak segíteni, fényképezni se szép, de náluk is ott olt a mentő

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 19:53:47

@Brendel Mátyás: keresztény elmebeteg ?

mert biztos gyakran járt templomba mi bolsikám.
a keresztényekre meg jellemző a gyilkolászás, nyilván ezért keresztény elmebeteg

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 19:54:46

@anyahajókabinajtóhajtogató: ez a szemét szamuely és lukács is mekkora jobboldali volt. rákosi is egy náci volt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.07.27. 20:55:37

@tesz-vesz: "a keresztényekre meg jellemző a gyilkolászás"

sajnos eléggé. ahhoz képest, hogy tiltva vagyon, meg pláne. és ez kérem egy jó kérdés, hogy egy vallás vajon hogy lehet ennyire kudarcos. nos azért, mert vallás.

kommunista a nénikéd. az egy másik vallás.

_andris 2011.07.27. 21:56:19

Ezt az embert ideológiák irányították, mindent elhitt, elhitte az őrült beszédet, meglágyult az agya, míg 1500 oldalas monomániás írását hordta össze. És hiányzott belőle valami kontroll, a józan ész, az alapvető emberi szeretet.
És azért épp ilyen ideológiák irányították, mert ma Európában az ilyen gondolatokban van erős negatív töltés, ezekben fogalmazódik meg a több szorongás, düh, gyűlölet. Ezek tudják meghülyíteni jobban az embert.

anyahajókabinajtóhajtogató 2011.07.27. 22:27:20

@tesz-vesz: Szarok rá mi volt, elég bajom van azzal ami most van de a szocik sem jobbak bár...

vörösbor(de)minőségi 2011.07.27. 22:57:46

@belekotty: konkrétan 26 db édes aranyos véletlenül egy helyen szülinapot ünneplő(békésen persze) kigyurt cgány....ki az aki fél tőlük mi??ja pontosan a lényeg ez lenne bár azért van ezen mit gondolkodni.mé nincsen ha kell akkor szintén 26 ha kell több együtt gondolkodó akik nem félnek.....

Zylaneda 2011.07.28. 00:26:01

@Bell & Sebastian: Ha ott lettél volna a helyszínen, szert tehettél volna (némi) tényszerű tudásra. Mivel nem voltál ott, csak hinni tudsz valamiben. Mint mindenki más, te is szelektálsz a hírek közül, hited szerint. Semmivel sincs több alapod tudásnak vélni a hitedet (vagy legalábbis nagyobb tudás-tartalmat tulajdonítani neki), mint bárki másnak azok közül, akik ugyancsak nem voltak ott. Úgyhogy további kellemes hitéletet kívánok és sok sikert mindazok fennsőbbséges lekezelésében, akik esetleg más összetevőket is felhasználnak hiedelmeik kialakításához, mint dicső személyed!

teemur · http://teemur.blog.hu 2011.07.28. 12:57:23

Ne vegyétek már át az Index hülyeségét. A sziget neve Utøya. Ezt így dívik a magyarban írni (ahogy rendes konzervatív a német ß-t sem ss-sel írja át. Esetleg Utöyának, de semmiképpen sem *Utoyának.

Démonmac1 2011.07.28. 15:39:02

Abszolut maximális tisztelet Marcel Gleffeé nek.
(u.i. hasonló helyzetben én is mennék segíteni)

Avatar 2011.08.21. 12:23:24

@málnási: "ehhez az is kellett, hogy ... egy katonaviselt férfi kerüljön ebbe a helyzetbe."

Nem kell ehhez katonaviselt férfiember, akár egy leszbikus párnak is meglehet a lélekjelenléte és bátorsága, hogy segítsen társain:

blogs.telegraph.co.uk/news/tomchiversscience/100099405/utoya-massacre-a-married-lesbian-couple-an-act-of-heroism-and-a-media-silence/

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.08.21. 15:23:56

@Avatar:
te buzi! lehet. egyszer-egyszer, elképzelhető. míg egy katonaviselt embertől elvárható. ha érted egyáltalán.
egyébként a leszbikus vonal maszkulin és nem genetikus mint a férfilányság. éppen ezért a jobboldali diktatúrák lányai között is sok a leszbiánus.
:)