Jóváhagyott demokrácia
2011. július 21. írta: Doktor Kottász

Jóváhagyott demokrácia

 

  Szerzőpárosunk viszonylagos tömörséggel összefoglalta, hogy Gyöngyöspatának miért lett jobbikos polgármestere: mert mindenkinek tele van az izéje, nagyjából mindennel. Erről kár is lenne vitát nyitni, az azonban megér néhány kósza leütést, hogy hogyan is reagált erre a kormányoldal helyi képviselője.

„Forrás oda megy ebben a térségben, amit én jóváhagyok. Amit én nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás. (...) Figyelj, te ezzel az írással, ezekkel a dolgokkal ezeket a csapokat elzártad magad elől, ezt vedd tudomásul. (…) Egyet senki sem engedhet meg magának, ha együtt akar velem működni, hogy mondjuk leírt anyagban gyakorlatilag az embernek a személyét vagy munkáját kritizálja”.

  Nos, azt a valcert most ne táncoljuk végig, hogy ha az Ügy úgy kívánja, akkor bizony nem számít senkinek, hogy a szalonképtelen, Jobbik-közeli szennysite-nak köszönheti a fősodor média, hogy tud erről a beszélgetésről. Most egy épkézláb beszélgetést sikerült találni, amit ráadásul még a fideszes érintett sem tagad. Ő egyébként Balázs József, gyöngyösi országgyűlési képviselő, aki a fenti néhány sorban tulajdonképpen nem tesz mást, mint frappánsan összefoglalja Lamperth Mónika öt évvel ezelőtti, nagy port kavaró szavait.

„Higgyétek el, hogy tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban. Bízzatok bennem, tisztességes javaslatot teszünk le az asztalra és fogunk erről egyeztetni frakció-keretben is, ha kell, választmány-keretben is. Gábor, fölajánlom, hogy a választmány-keretben is tudunk erről egyeztetni, és olyan módosítás lesz, ami áthúzza azt az újságokban, címlapon megjelent állítást, hogy majd innentől megnézhetjük magunkat, mert a Fidesz fogja osztani a pénzt. Nem így döntöttek Magyarországon a választók, és nem így döntött az Országgyűlésben a Fidesz.”

  Ez amúgy megint csak egy olyan dolog, mint az ominózus dohánylobbi: mindenki tudja, hogy így megy ez, de nem rakják ki az ablakba, nem mondják telefonba, pláne nem ezzel a lekezelő hvcs-tempóval, mint Balázs. Az is evidencia: ettől függetlenül minden képviselőnek elemi érdeke, hogy normális viszonyt alakítson ki minden polgármesterrel a körzetében, éppen ezért ilyen durva, politikai alapon hozott kilengéseket tényleg ritkán engedhetnek meg maguknak.

  Arról nem is beszélve, hogy a jelek szerint Gyöngyöspatán éppen szelídül a Jobbik. Juhász ugyanis folyamatosan az érpataki modellt emlegeti, amely bizony egy olyan dolog, hogy a honi liberálisok is csak azt tudják felhozni ellene, hogy kidolgozója állandóan fekete betyárruhában van, azt meg ugye a tudjukhogykik hordják. Érpatakon egyébként az angolszász nyelvterületről ismerős Law and Order szellemisége uralkodik. A Fidesznek - egyenruhásbűnözéses látszattörvények helyett – inkább ennek a modellnek a betartását kellene számon kérnie Juhász Oszkártól, saját önkormányzataiban pedig pofátlanul le kéne ezt másolni.

 

  A kétharmadot inkább alázattal és eleganciával kellene lóbálni. Mert bizony ez a kétharmad olyan fegyver, amelyet ha gőggel és pökhendiséggel forgatunk, akkor nagyon tud fájni, ha visszaüt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr283083525

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyar népmesék 2011.07.21. 13:30:35

Egyszer volt, hol nem volt, egy polgármester bácsi. A polgármester bácsi jól összeveszett a képviselő bácsival és nagyon haragudtak egymásra.Nosza, fel is hívta az egyik a másikat, és a képviselő bácsi megmondta a polgármester bácsinak, hogy ez így nem...

Trackback: Nálunk a tetvek beszélnek 2011.07.21. 13:28:49

„A Fidesznél azt valljuk, hogy nem a szavak, sokkalta inkább a tettek beszélnek.”...

Trackback: Déjà vu 2011.07.21. 11:28:35

Amikor a tegnapi gyöngyöspatai hírt olvastam a Balázs József vs. Juhász Oszkár beszélgetésről, rögtön beugrott egy emlék. Ugyanis nem először lett hír abból, hogy fideszes képviselő zsarolni próbálta a vetélytársát. Íme egy tudósítás a 2006-os választá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szempontpuska 2011.07.21. 07:41:41

korrekt, de nem elszigetelt jelenségről van szó, hanem egy hatalmi mentalitásról...

Robinzon Kurzor 2011.07.21. 07:58:21

A Mónika lett a hivatkozási alap?
Mert hogy anno ő is?

Kottászkám, amit ez a Balázs József mondott, az maga a vegytiszta Kádár-rendszer, utoljára járási párttitkár érezte úgy, hogy személye kritizálhatatlan és teljhatalommal bír, minden rajta múlik.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.07.21. 08:29:52

Kádár-kor? Sokkal régebbi dolog ez. Tessék Mikszáthot olvasni...Csak ez is egyre prolibb tempóban megy. Mint minden más.

Mellesleg sosem értettem, hogy az efféle fogalmatlan seggfejt, ha ekképpen elszólja magát, miért nem lehet azonnal kibaszarintani az illető pártból és minden közfunkciójából. No, nem mintha ettől még ne az volna a nyers igazság, amit ez is összehordott annak a másik szánalmasnak, de hát mégis, csak nem fingunk-böfögünk társaságban. Nagyon nehéz elképzelnem, hogy egy ilyen végvári pöcs olyat tudjon, ami miatt maradhat. De akkor miért gondolják nálunk a pártok, hogy jó stratégia álldigálni az összetört váza mellett és hajtogatni, hogy nem én voltam, nem én voltam. Ez biztosan felnőtt viselkedés?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.21. 08:44:53

hihetetlenül borzasztó, ilyen talán nincs is a világon sem! tényleg jól fel kéne háborodni.
persze a legédesebb, ahogy a vincentes alemberkommentelő dimenzionál:)), mintha az egész világ nem így működne.

Zetek 2011.07.21. 08:49:47

Nulladik Józsi öt percig erős volt. Többet belőle sem lesz képviselő. Ennyi. Amúgy minden normális ember örülhet, hogy itt a lehetőség és a Jobbik megmutathatja, hogy dumán kívül még mit tud.

GGG77 2011.07.21. 09:23:22

"amelyet ha gőggel és pökhendiséggel forgatunk, akkor nagyon tud fájni, ha visszaüt."

Már rég visszaütött.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.07.21. 09:35:50

Nem nagyon követtem most a híradásokat, erről a Balázs József-féle dologról elhangzott valamit a köztévé híreiben? Vagy teljes agyonhallgatás van?

ormotlan 2011.07.21. 09:38:47

Egy demokráciában nyilvános ("leírt") kritikát elviselni nem képes politikusokra nincs szükségünk. Mielőtt felakasztják a kiskirályokat, elmehetne inkább péknek.

bájgúnár 2011.07.21. 09:44:11

Hogy a francban tudott ez a nemzet 1848 ban 1956 ban forradalmat csinálni?
Miért nem követeli a visszahívhatóságot,mentelmi jogok eltörlését,képviselői juttatások megnyirbálását és teljes számlával való elszámolást?Képviselői vagyonok évenkénti szigorú vizsgálatát?Amig nem érzik ezek hogy a nép kezében vannak addig csak kiskirályokat ültetünk a nyakunkba. 4 évenkénti választás és közte nincs beleszólási jogod semmibe.Ápropó miért nemlátjuk azóta sem a területi képviselőnket?Előtte hetenként járt mosolyogni,igérgetni!

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2011.07.21. 09:44:40

örök életükben azért fognak lopni meg visszaélni a hatalommal, mert vissza tudnak mutogatni az előzőekre, hogy "ők is ugyanezt csinálták". sosem lesz már vége???

cdrom70 2011.07.21. 09:45:08

Van igazság abban amit irtak...

Netuddki. 2011.07.21. 09:48:19

Csak szerintem amit a fideszes "politikus" megengedett magának az sima bűncselekmény, nem pedig gőg és pökhendiség...

Browning 2011.07.21. 09:49:26

És ráadásul az erre adott sajtóközleménnyel a Fidesz bebizonyította, hogy náluk is úgy mennek a dolgok, mint az MSZP-nél: semminek sincs semmilyen következménye. És ugyanúgy dilettáns, megélhetési politikusaik vannak. Szóval remélem, eltakarodnak a francba a gőgös hozzáállásukkal együtt, és a Jobbik jól elveri őket a következő választáson. Mert egyre nagyobb ezeknek a kis senkiknek a pofájuk.

Ja, és gondolom, erről az esetről a hír TV egyetlen mondat erejéig sem tett említést a hírműsoraiban, bezzeg az esztergomi polgármester vágóképekor készült mondatait rendkívüli hírként említette. Szerencsétlen Krakkó Ákos is hülyét csinált magából, hogy elment sajtósnak ezekhez a lúzerekhez, tök jó Célpont riporter volt, most pedig neki is állandóan magyarázkodnia kell éppen úgy, mint akiket korábban ő szorított sarokba.

qwertzu 2011.07.21. 09:52:17

"A Fidesznek - egyenruhásbűnözéses látszattörvények helyett – inkább ennek a modellnek a betartását kellene számon kérnie Juhász Oszkártól, saját önkormányzataiban pedig pofátlanul le kéne ezt másolni."

Ennyi. Addig kell baszogatni a rendőrséget, amíg azok el nem kezdik végezni a munkájukat.

bájgúnár 2011.07.21. 09:52:45

@spontan:
Köztévé pártsemleges.Ezért nemhozza a hírt így nemkell beidézni a pártok képviselőit nyilatkozatra.Ami nemszerepel a híreben az nincs is.
különben is Gyöngyöspatán rend van csak a Jobbik gerjeszti az indulatokat.A népet megvezették,cigányok amerikába készűlnek meghívta őket a nagykövetasszony.Odautat a vöröskereszt biztosítja.
Vona a nemzet sátánja feketeruhás ördögfiókáival egyetemben.
Juhász pedig belefog bukni mert a Fidesz nemtámogat senkit és semmi olyat ami ellene és nem aző tervei alapján valósúl meg.
2/3 birtokában a népakarat szentségét szem előtt tartva csak a népért és a hazáért az utolsó adófizető forintunkig!

Indriq 2011.07.21. 09:53:39

Szerintem az álszentség elkerülése végett, kérdezzük meg az orbanviktor.hu üzemeltetőjét, hogy akkoris így mosdatná az ilyen balázs józsefeket, ha MSZP-s lenne....

Bármelyik oldalról ez hatalommal való visszaélés, méghozzá kicsinyes és durva. De hát a mandíner nem fordulhat a kenyéradó gazdája ellen.

Hattory Hanzo 2011.07.21. 09:54:12

Ahhoz, hogy a Fidesz és az elegancia egy mondatban szerepelhessen, még sokat kell fejlődnie a génsebészetnek.

tevevanegypupu 2011.07.21. 09:55:48

Ezt az embert miert nem lehet eltavolitani de azonnal a fideszbol?

Tungus 2011.07.21. 09:57:02

Balázs Józsefre Lamperth Mónikáz - mint takarót - ráhúzni, na az szép. Leborulok. Komolyan.

Felvettetek valami volt szadeszes PR tanácsadót??

ili810 2011.07.21. 10:00:33

@bájgúnár: szerintem azért mert a technikai fejlődés nem csak az emberi munkát váltotta ki, ha nem lehetőséget is adott arra, hogy ilyen és ehhez hasonló módon fejezzük ki felháborodottságunkat és elégetetlenségünket.
Virtuálisan /fröcsögünk/ vedd jó értelembe , megszünt úgy mond társasági közös testközeli eszmecserék.Így külön külön arc nélkül csak elbeszélünk egymás mellett.

anyad2 2011.07.21. 10:04:10

@spontan: "Nem nagyon követtem most a híradásokat, erről a Balázs József-féle dologról elhangzott valamit a köztévé híreiben? Vagy teljes agyonhallgatás van?
"

Hehehe. Mit gondolsz, élő egyenesben kiáll Orbán a "ha forradalmár lenne" TV-ben (gyengébbek kedvéért MTV) és elmondja, hogy a Jobbik mégsem náci és az egyetlen formáció, ami a problémákat megoldja, nem pedig gerjeszti? Na neee.

BTW itt is csupán a "szalonképtelen, Jobbik-közeli szennysite"-ról beszélnek. Persze szennyszájt, de azért pofán törli őket. (Halkan mondom: be kéne tiltani ;))

Anti Anyag (törölt) 2011.07.21. 10:09:46

A fidesznek itt még sok tennivalója van, különben sok önkormányzatot el fog happolni a Jobbik.

A fideszes megyei képviselő pedig nagyon nagyon gáz, nem sokban különbözhet az előző MSZP-s kiskirálytól.

Sajnos az ilyenek miatt vagyunk balkán.

Viktus 2011.07.21. 10:18:10

Keményen is fog visszaütni, mert amit a Fidesz művel az sajnos röviden , és velősen sz*r. Egy szerencséje van, hogy a további felhozatal még annál is szarabb ...

bájgúnár 2011.07.21. 10:18:43

@ili810: Értem én fotelforradalmárok lettünk.De ez nemvezeteredményre mindaddig mig felnem emeljük a seggünket és kinem megyünk felháborodásunknak hangot adni.No ekkor leszünk csöcselék mindazok szemében akiknek választás előtt mi voltunk a nép a nemzet.

vkindustrial 2011.07.21. 10:19:50

@spontan: Az M2 híradóban beszámoltak róla (az meg úgy tudom, hogy az M1-es fél órával későbbi ismétlése).
Tehát volt beszámoló. Volt a kormánypárt részéről is valami semmit mondó nyilatkozat a történtekkel kapcsolatban. Ezzel le is van tudva az ügy, oszt jó napot! Ez a fütyesz módszer.

Viktus 2011.07.21. 10:24:51

@szempontpuska:

Ami nagyjából azóta ez mióta az emberiség pártoskodik :P az más kérdés, ha a hatalomba azzal az ígérettel kerülök, hogy ez változni fog, és így lebukok ... el kellene gondolkozni a további teendőkön.

Steve the Great 2011.07.21. 10:28:05

@spontan: A rádióban reggel a 180 percben még szerepelt (http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-07-20), utána már nem nagyon.

aszterixagall 2011.07.21. 10:29:12

@málnási:

"hihetetlenül borzasztó, ilyen talán nincs is a világon sem! tényleg jól fel kéne háborodni."

...mondta néhány elvetemült ballib az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után. Persze közülük is csak az irónia igazi nagymesterei.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.07.21. 10:31:02

Fidesz - magyar értelmező szótár a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez

Amikor mi kordont bontunk, akkor az népnemzeti ellenállás, ha ti nyitjátok meg a tűzcsapot, szimpla dezertálás.

Amikor kivonulunk az ülésteremből, akkor az a hazugság elleni tiltakozás, ha a többiek nincsenek bent, akkor lógnak a munkahelyükről.

Amikor helyi lakosként lakhatási támogatást számolunk el, akkor az nekünk jár, ti pedig a piacon kérjetek számlát minden csomag retekről.

Amikor mi vásárolunk - hitelből - tőzsdén jegyzett részvényt, akkor az jól átgondolt befektetés, amikor a magánpénztárak tették, akkor eltapsolták a nyugdíjatokat.

Amikor módosítunk a nagy elosztó rendszereken, akkor az a „nem szokványos magyar út”, ha mások próbálták, akkor ez népnyúzó megszorítás, ami nem vezet sehova.

Amikor a rend fő őre 48 évesen nyugállományba vonult, csak élt a szabályok adta lehetőséggel, ha a korábbi kollégái is így tennének, akkor élősködnek a nemzet nyakán.

Amikor a mi kutyánk kölykét érint hátrányos egy szabályozás, akkor azt úgy módosítjuk, hogy rá ne vonatkozzon, ti pedig tetszettetek volna többen lenni.

Amikor nálunk az értékmérő az, hogy kinek mije van, akkor mindenki szánalmas, aki kevesebbet szerzett.

Amikor a Médiatanácsban kizárólag a mi embereink ülnek, akkor az egyensúly biztosított, mert "ők nem olyanok", ha ugyanezen szabályok alapján egyszer majd mások felügyelik a sajtószabadságot, akkor az mindjárt kommunista diktatúra.

Amikor népszavazást kezdeményeztünk, akkor a Haza nem lehetett ellenzékben, ha mások is élnének ezzel az eszközzel, akkor a nép nem elég érett a sorsának eldöntésére.

Amikor konzultációra hívjuk az embereket, akkor „hallgassuk meg egymást”, ha nektek van véleményetek, keressétek a bohócügyi államtitkárt."

Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek és kuss magyar polgár!

Állítólag a "sikeres Pécs" is elesett, bukott a fideszes vezetés, új választás lesz!

Viktus 2011.07.21. 10:31:54

Na az okos fideszes jobban él a nemzeti együttműködés rendszer által adott lehetőségekkel lásd. www.hatvanonline.hu/201107182501/Hirek/Hatvan/MikoRakenyszeritettek-a-dontesre.html

Gyakorlatilag egy lakás kiutalásával szétpukkantották a hatvani jobbikot ... innen igen nehéz lesz felállniuk. Sokra mennek Gyöngyöspatával egy kis falu, ha közben a megye harmadik legnagyobb települését elbukják.

Le_Penseur 2011.07.21. 10:32:50

Lamperth Mónikával mentegetni(?) ezt a fajta magatartást vagy ezt az embert? Ne már!

A tökéletesen alkalmatlan szoci kiskirályok nem azért lettek elzavarva, hogy tökéletesen alkalmatlan nem szoci kiskirályok kerüljenek a helyükre!

A fidesz, a kormány, a frakció miért mentegeti, takargatja az ilyen embereket? Nem lehetne egyszer az életben, hogy azt mondják, hogy elfogadták a képviselő lemondását? Tényleg ennyire számít minden egyes funkcionárius, hogy a körmük szakadtáig védeni kell?

bájgúnár 2011.07.21. 10:36:22

@Viktus:
Ne feledd két szaroskifli/Fidesz-MSZP/közűl választhatott a nép.Hát a kevésbé szarosat választotta.És ez a választása legalább megmaradt/még/ a népnek.Könnyen lehet hogy megismétlődik a helyzet 2014 ben és befutó lehet a Jobbik!A fidesz 2002 utáni bukását is annak köszönhette hogy nyegle,utasitgató,lekezelő,magabiztos pozicióból tárgyalt mindnkivel.Nemtanúlt belőle.Azthiszem amit a Fidesz most tesz ez a hattyudala.

Le_Penseur 2011.07.21. 10:48:40

@Orbán takarodj!!:
Pintér a szolgálati nyugdíjból visszahívott rendőrökről és a közmunkásokról:
"Hangsúlyozni szeretném: ők (a rendőrök) nem munkafelügyelők, hanem egyfajta művezetők lesznek, akik persze felügyelik is a munkavégzést, de ennél fontosabb feladatuk a munka megszervezése, irányítása, koordinálása."
LOL a szolgálati nyugdíjas rendőr, mint tapasztalt munkaszervező és koordinátor!

nol.hu/belfold/20110721-_nem_epitunk_badogvarosokat_

Aerion 2011.07.21. 10:53:48

... két szaroskifli/Fidesz-MSZP/közűl választhatott a nép ...

És hol volt közben a Jobbik?

... Hát a kevésbé szarosat választotta.Könnyen lehet hogy megismétlődik a helyzet 2014 ben és befutó lehet a Jobbik ...

Mint kevésbé szaros kifli?

... A fidesz 2002 utáni bukását is annak köszönhette ...

Igen, meg is köszönték neki a választók 2010-ben úgy, hogy kétharmados többségbe jutatták az országgyűlésben.

... Azthiszem amit a Fidesz most tesz ez a hattyudala ...

Én meg 'azthiszem', hogy tovább fog tartani ez a 'hattyudal', mint te azt gondolnád.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.07.21. 10:55:05

Kis honunkban hazug ember
Fut elöl s nem sánta kutyi.
Közmondást itt kenterben ver
Népi sportágunk, a mutyi.
:)

Aerion 2011.07.21. 10:57:39

@Le_Penseur:

... a szolgálati nyugdíjas rendőr, mint tapasztalt munkaszervező és koordinátor ...

Igen, inkább maradjanak otthon a kétszerezer forintos nyugdíjukkal, vagy ha úgy tartja kedvük, dolgozzanak is egy kicsit az IN-Kal-nak, túrkáljanak civilek táskáiban a nemzeti ünnepeken, adott esetben segítsenek be egy kicsit az azonosító szám nélküli rendőröknek civilek összeverésében.

És persze, mehessenek nyugdíjba maximum 45 évesen.

room_101 2011.07.21. 10:59:05

@Dr. Zerge:
Azért beszélt ilyen "bátran" és őszintén, mert nem a nyilvánosságnak szánta. Arról már nem tehet, hogy kiszivárgott.
Találós kérdés: na vajon ki járt még így pár éve, amiből országos botrány kerekedett?

kocsak 2011.07.21. 11:03:10

@kovi1970: befolyással üzérkedés?

Btk.256. §
a) gazdálkodó szervezet vagy társadalmi szervezet dolgozójával, illetve tagjával kapcsolatban követi el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel.

2 év jár neki ahogy látom

Aerion 2011.07.21. 11:03:45

@Le_Penseur:

... A tökéletesen alkalmatlan szoci kiskirályok nem azért lettek elzavarva, hogy tökéletesen alkalmatlan nem szoci kiskirályok kerüljenek a helyükre ...

Szanyi Tibort és Tóth urat nem zavarták el, nyilván ők nem kiskirályok, de nem zavarták el Botka urat se a szegedi polgármesteri székből, biztos azért, mert ős se kiskirály, bár megfosztották egyéni országgyűlési mandátumától, akkor most mégis az?

Mindamellett, ha nem nem azért zavarták el a tökéletesen alékalmatlan szoci kiskirályokat, hogy ne tökéletesen alkalmatlan nem szoci kiskirályok kerüljenek a helyükre, akkor miért nem választottak meg egyetlen Jobbikos képviselőt sem egyéni választókörzetben?

A nem tökéletesen alkalmatlan nem szoci kiskirályok se kellenek?

ili810 2011.07.21. 11:07:32

@bájgúnár: Ezt már ugynevezett nagy rendszerváltásnál /elkurtuk/. Antaltól kezdve, mert szégyen nem szégyen nem mai csírke vagyok, de azelőtt soha nem hallottam róla, ki keze alatt hagytuk az ország kiárusítását. Attól kezdve minden kormány és sleppje a koncokon marakodik. Félretéve a Te általad említett nép és nemzet érdekeit. Ezt kellene látni ebben az országban élő sok-sok idióta elvakult fideszesnek.
Így kell egy országot gyarmatosítani háború nélkül. Takarózva az államadósággal. 21 éve kellett volna elkezdeni a gazdaságot erősíteni nem szétverni. Minden iparágat főleg a stratégiakat külföldi tulajdonba adni. A magyar és minden normális ember építkezésre született nem rombolásra. Ma ott tartunk ,hogy egzisztenciával normális körülmények között élő emberek mennek a nyomor szélére. Nem csodálom , ha ránk szabadított /AVO/ NAV , rendörség és még sorolhatnám hány felügyeleti szerv sarcolja a dolgozni akarókat nem lát más kiutat, mint az öngyilkosság. Keservesen megkeresett épített stabilnak tűnő életek teljes létbizonytalanság lett. Ez már kicsit régebben érlelő probléma. Ma már csak egy szikra hiányzik akár nevehetjük is majd ugy mond éhséglázadásnak is. Ez is ellenforadalom lesz?Szép ki politikai elit gyülekezeteinknek?

tarackos 2011.07.21. 11:08:30

Azért az érpataki modell is csak akkor lesz sikeres, ha majd automatice számlát ad a kocsmáros, nem minimálbér+zsebbe a többit és egyebek. Az utcai rend csak a kirakat, aki ezzel megelégszik az nagyon el van tévedve...

Aerion 2011.07.21. 11:08:37

@Orbán takarodj!!:

... Amikor mi kordont bontunk, akkor az népnemzeti ellenállás, ha ti nyitjátok meg a tűzcsapot, szimpla dezertálás ...

Valójában, ha most állna kordon a Kossuth téren, és azt lebontanák, akikkel te egyetértesz, azt forradalmi tettenek neveznéd, és semmi problémád nem lenne vele, pusztán csak azért, mert ezzel egyetértesz, amikor pedig azok tették ezt, akiket politikai ellenfeleidnek tartasz, az bűncselekmény.

Ez a jelenség a politikai kreténizmus. Egyfelől számond kéred a szabályok megsértését, másfelől meg egyetértesz vele az alapján, hogy neked mi a szimpatikus.

bájgúnár 2011.07.21. 11:09:29

@Aerion:
Ami itt folyik az politika és nem futbalszurkolók vetélkedője.Aztkell mondjam te soha ne politizálj mert nem vagy jó politikus.Sem megérzésed sem rálátásod demég következtetésed sincs a politikához.Amid van az nem politikai érzet hane szurkolói lelkesedés.Neked mindegy milyen szarúl játszik a csapoatod milyen eredményt ér el,te hű vagy a csapatodhz.Jól is van ez így csak nehogy egyedüli szurkoló maradjmert az szar érzés.
2010 választás hogy megért valahogyKÉNYSZER választás volt sokunknak.Nemakarták az MSZP-t a Jobbik nemvolt kormányzati erő maradt a fidesz.2/3 kiszámolását meg felejtsd el.Nem az ország választóinak 2/3-át nyerte el.
Remélem azzal legalább tisztában vagy hogy a fidesz a csúcsra ért.onnan csak lefelé van az út!Idő kérdése és az idő nagy úr.Nekünk dolgozik.

Szergej55 2011.07.21. 11:12:11

És ha a rosszabbik nyerne, vajon mi változna meg?

krj 2011.07.21. 11:14:05

ez kb 130 éve így megy mo-on. már a dualizmus idején is ment az urambátyám mutyi, köszönhetően a dzsentrivilágnak. nincs új a nap alatt, max a stílus lett kicsit érdesebb, de talán még az sem. magukat érinthetetlennek tartó kis senkiházik ezek, egytől egyig. vagy nem volt gyerekszobájuk, vagy abban laktak mint a tizenöten. ennyi.

bőrmók 2011.07.21. 11:16:03

@krj: "magukat érinthetetlennek tartó kis senkiházik ezek "
Nem biztos. És ha egyszerűen csak a pénzről van szó? Tudja, hogy bukni fog a fidesszel együtt, de addig megszedi magát.
Érzelmet te rendelsz hozzá.

Robinzon Kurzor 2011.07.21. 11:18:52

@tevevanegypupu: "Ezt az embert miert nem lehet eltavolitani de azonnal a fideszbol?"

Mert minden képviselő személyét a Kedves Vezető hagyta jóvá ... az pedig már ab ovo kizárt, hogy ő rosszul döntött.

kocsak 2011.07.21. 11:19:24

@tarackos: valahol el kell kezdeni a rendrakást.

krj 2011.07.21. 11:21:22

@Takony_fősámán: lehet, hogy igazad van. a gátlástalanság több forrásból eredhet.

Le_Penseur 2011.07.21. 11:24:52

"Igen, inkább maradjanak otthon a kétszerezer forintos nyugdíjukkal, vagy ha úgy tartja kedvük, dolgozzanak is egy kicsit az IN-Kal-nak, túrkáljanak civilek táskáiban a nemzeti ünnepeken, adott esetben segítsenek be egy kicsit az azonosító szám nélküli rendőröknek civilek összeverésében."
Írtam volna ilyesmit? Nem hinném!

(Vannak magas nyugdíjjal fatalon és egészségesen otthon levő nyugdíjas rendőrök akik feketén valamelyik biztonsági cégnél dolgoznak. Ők sokaknak sok kárt okoznak, őket valóban ki kell szűrni a rendszerből. Viszont nem lehet több ezer embert fenyegetni, létbizonytalanságban tartani. )

"Mindamellett, ha nem nem azért zavarták el a tökéletesen alékalmatlan szoci kiskirályokat, hogy ne tökéletesen alkalmatlan nem szoci kiskirályok kerüljenek a helyükre, akkor miért nem választottak meg egyetlen Jobbikos képviselőt sem egyéni választókörzetben?"

Sok oka volt annak, hogy a jobbik úgy szerepelt, ahogy. Az mszp folyamatosan náci sereggel riogatott, a fidesz pedig kijelentette, hogy „A Jobbikra adott szavazat elvesztegetett szavazat. A Jobbik nem tud kormányt alakítani, nem tudja legyőzni a szocialistákat.”

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 11:26:11

@Frady Endre:

Köszönjük e zöngeményt
Véleményt adót, velőset, töményt
E strófát, mi megmagyarázza
Mitől omlik honunk dohos háza

Hagrid 2011.07.21. 11:26:55

"Fúúúú a Mandiner most már a Jobbikot pártolja...Várható volt...Fityisznek nyal...most meg Jobbiknak...húúúúú"

Hol maradnak az LMP-s (esetleg mszp-s...) kommentelők? A többi index-es blogból kéne idejönniük ilyeneket böffenteni és szinte senki?:D

bőrmók 2011.07.21. 11:32:52

@Hagrid: én mszp-s kommentelő vagyok, de ennél azért színvonalasabb, már megbocsáss

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 11:39:36

@Hagrid:

Na akkor egy pártsemleges böffenet, séróból:

Nem lenne itt szükség erre a fideszes pökhendiségre, erőből politizálásra, egész pályás letámadásra, ahol még a cserekapus is gólhelyzetbe kerülhet.

Olyan gyenge és enervált az ellenzék, a civil szféra, hogy ha a fidesz ésszel használná a 2/3-ot, mindenfajta cementezés nélkül több ciklusra bebetonozhatná magát. Viktor pedig a történelemkönyvek aranyoldalaira cselezné magát rögvest.

Kezdhetné mindezt azzal, hogy látványosan kipenderíti Balázs képviselő urat a frakcióból és visszaküldi civilnek.
No, erre aztán felkapná a fehét a nép, s rögtön kiderülne, nem kell ahhoz ellenzéki párt, hogy jó értelemben más lehessen a politika.

De a vezér étvágya túl nagy, ezúttal rosszul taktikázik (nem csak a hatalma, hanem ez is too much), és soha vissza nem térő esélyt futtat lesre.

Hagrid 2011.07.21. 11:43:14

@Takony_fősámán: @Zébácsi: Na tudtok ti jobbat is, de nem ehhez szoktam az index körül csak nem ehhez szoktam. Vártam a Fidesz-Jobbik-LMP-MSZP habostorta dobálást.

Hm...fura, hogy akad még mszp-s kommentelő, ezek szerint a nyugdíjas-netprogram még jól működik.:D

Zébácsival egyetértek nyilván.

sárkányfő 2011.07.21. 11:43:51

Érdekes egy poszt ez.

Nincs benne kimondva, hogy Balázs József bűnös:
- hatalommal való visszaélésben
- zsarolásban
- a Magyar Köztársaságnak tett esküjének elárulásában.

Az sincs benne kimondva, hogy:
- Balázsnak mennie kell
- ha magától nem megy, és a pártja sem rúgja ki, akkor bizony bűne a pártját is terheli
- ha Polt Péter hivatalból nem indít ellene eljárást, akkor bűntárssá válik

Ami ki van mondva az valamiféle "elegancia" meg "alázat", ráadásul az is egy párt parlamenti arányához (kétharmad) kötve, ami végképp érthetetlen. Mi köze ezeknek mindehhez? Vagy csak a szigorúan fideszes nézőpontból vett pártpolitikai szempont számít, a morális, büntetőjogi, és nemzeti szempontok nem? Nahát.

A legjobb, hogy a legnagyobb botrányt meg se hallja senki. Oké, a mandiner nyilván nem az első lesz, aki kiszúrja, de másnak sem tűnt fel: Balázs tette semmiség Gulyás Gergely, a Fidesz nevében tett nyilatkozatáshoz képest. Ami nem más, mint a magyar nép teljes hülyének nézése, megalázása, szemen köpése.

Úgy látszik ezt a hangnemet, gátlástalanságot, lekezelést többség már megszokta... Ja, és mostantól lezdve Gulyás Gergely = Szijjártó Péter.

sárkányfő 2011.07.21. 11:47:52

még valami...

Most fogadok bárkivel, hogy miután elül ez a botrány (ez 2-3 perc), a Fidesz szépen kiszárítja Gyöngyöspatát (a lebuktatás megbocsáthatatlan bűn, vendettáért kiállt), és 1-2 év múlva már ujjal fognak mutogatni, hogy mennyire rossz is a jobbikos polgármester.
Azaz a Fidesz itt is beindítja az Esztergom-modelljét.

bőrmók 2011.07.21. 12:02:14

@Hagrid: ha már így implicite letatáztál..
nos, fiacskám, az a helyzet, hogy az mszp-ben ülnek a legnormálisabb emberek. Vannak saját gondolataik, őszinte megnyilvánulásaik. A lopást viszont kicsiben és mégis amatőr módon csinálják, ez az egyetlen bűnük.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 12:07:57

@sárkányfő:

Igen, kábé ez a forgatókönyv. Ha nem ez lenne, Balázs úr már nem ülne a helyén.

Devil 2011.07.21. 12:10:31

Felvilagositanam a Szerzot hogy a law and order ellen nem az az egyetlen kifogas hogy - az o szavaival elve - "tudjukmilyen" emberek muvelik, hanem az hogy nem szunteti meg a problemakat.
Nem csokken tole se a munkanelkuliseg, se a szegenyseg, se a szegregacio, az eloitelet, nem no az eselyegyenloseg, nem lesz tole hasznalhato kepesitese a munkanelkulieknek, nem oldja meg a bunozes okait, csak megprobalja erobol, csak a felelemre es az agressziora epitve kezelni a kerdest.

Hagrid 2011.07.21. 12:13:02

@Takony_fősámán: Lehetsz felőlem 22 éves fiatal balos, nekem 8, poénnak szántam, de a humorérzék pártfüggetlen.
Nekem nem igazán szívem csücske egyik párt sem, a politikusokat néztem csak. Ott pártoktól függetlenül akad normális arc, aki nem oligarcha vagy oligarcha csicskája, de sajnos idehaza kevés. Ezek a maffiózók kézben tartanak minden pártot. Ők a "rendszerváltás" során lettek komcsiból kapitalisták. Van belőlük minden pártban a biztonság kedvéért, de annak idején a pártjukat MSZP-nek hívták. Szerintem picit naiv az ahogy a pártok helyzetét ma látod. A lopásban meg nagymesterek, (bár a többi párt sem kutya, Fidesz-szel az élen... dehát kispárt kislopás, nagypárt...) százmilliós panamákat produkáltak, Hunvald-ék, pl. vagy Veres Jánosék családja.

Green Tech Castle 2011.07.21. 12:15:47

A kérdés kérdés marad - megvárjuk a következő választást vagy elkergetjük a Fideszt mindenestől....a kormány elkergethető, ezt Orbán mondta..egyetértek - el kell kergetni őket, minél előbb annál jobb

Lasombra 2011.07.21. 12:25:45

végül is, ha ezt el lehet intézni egy Lamperth Mónikázással, akkor akár a 2006-os eseményekre is rá lehetne legyinteni egy Nérózással.
volt már ilyen. nem történt semmi különös, nincs itt semmi látnivaló, kérem haladjanak tovább.

"A kétharmadot inkább alázattal és eleganciával kellene lóbálni. Mert bizony ez a kétharmad olyan fegyver, amelyet ha gőggel és pökhendiséggel forgatunk, akkor nagyon tud fájni, ha visszaüt."

Itt valami időutazásnak vagyunk szemtanúi? Vagy az igeidőkkel állunk hadilábon? Mintha egy égő házban szólna oda anya a gyereknek, hogy vigyázzon azzal az öngyújtóval, mert akár még baj is lehet.

GGG77 2011.07.21. 12:28:21

A Fidesz összeteheti a két kezét, hogy ilyen ellenzéke van. Kicsit is hatékonyabb, ügyesebb ellenzéki pártokkal hamarosan az előrehozott választásoknál tartanánk...

aha, persze 2011.07.21. 12:28:24

@Dr. Zerge: Hogyhogy miért nem dobják ki a pártból? Miért dobnák ki? Mi készteti őket, hogy egy szolgát-katonát elküldjenek? Mi a jogi következménye annak, hogy az egyik csicskásuk elszólta magát? Semmi.
A parasztok hőzöngenek még pár napig ezen, aztán elfelejtik, mint az összes többi sunyiságot.

GGG77 2011.07.21. 12:30:14

@sárkányfő: Ez a legvalószínűbb forgatókönyv.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.07.21. 12:30:23

@Dr. Zerge:

"Nagyon nehéz elképzelnem, hogy egy ilyen végvári pöcs olyat tudjon, ami miatt maradhat."

miért? meggyes elvtárs repült?

makacshalacska 2011.07.21. 12:36:10

@Devil: Nem is az a célja, hogy megszüntesse.De kell, hogy második lépésként lehessen tenni azok ellen amit felsorolsz.Ezt kellene felfogni.A "megélhetési bűnözés" meg ez a stílus amit előadsz megbukott, látványosan.

Roy 2011.07.21. 12:49:37

@tevevanegypupu: Na miért? Akkor az egész pártot rég fel lehetett volna oszlatni.
A 2/3 feljogosítja őket mindenre.

alpaca 2011.07.21. 12:49:44

@Devil:

állatsimogatónak az állatkertben a helye.

penumbra1984 2011.07.21. 12:55:20

Azért ezt is megértük, egy szoci képviselőasszony mondataival mentik a fideszes nímand megnyilvánulását. Döbbenetes. Nem történt egyéb, csak frappánsan összefoglalta Lamperth Mónika öt évvel ezelőtti szavait!!!
Alázat meg elegancia, az b+. Lóbálhatják a kétharmadukat akárhogy, lábszagú tempó meg nívótlanság az van, meg pökhendiség, gőgösség. Lázárral meg ez a Balázzsal az élen. Semjén meg Selmeczi. Úristen.
És ehhez még tapsol is a média egy része.
Tisztelt újságíró urak!
Köpjenek fel és álljanak alá!

tevevanegypupu 2011.07.21. 12:56:45

@Roy:

Hat az egeszet talan megsem.(: De aki rajtakaptak ilyesmin azt legalabb ki kellene dobni.

bgp 2011.07.21. 12:57:20

@Anti Anyag: hoppá, erre már fideszéknek is fel kellene figyelni, ha az eddig vérfideszes indexkommentelők is kritizálják, akkor ott talán tényleg baj van.

szkeptikus vagyok 2011.07.21. 12:58:25

@tarackos:
Szerintem azoknak az embereknek nem a zAudi a következő lépés, hanem, hogy ne kelljen rettegniük ha kilépnek a házukból, vagy ha jön az éjszaka. Szeretnének tisztességgel kihalni az országból, átadva a helyet a "nincs felesleges élet" népcsoportnak, és kormányra került istápolóiknak.

Nyilván lehet negatív hozadéka a jelenségnek, mert tegyük fel, kialakul némi rend, amolyan "kirakat szerű". Biztosan elhagyja a települést néhány integrálódásra vágyó (máshol kamatoztatva képességeit), esetleg vállalkozó is költözhet oda, aki immár lát fantáziát a szép környezetben, vagy a szőlőben. Talán érdemes lesz kertet művelni, esetleg kisállatot tartani, vagy tüzifát felhalmozni télire, esetleg fémtárgyakat vásárolni. Talán fiatalként sem egyedüli alternatíva a település elhagyása lesz. Ezek persze lehetőségek, sok múlik a helyi embereken és az életösztönükön. És a kormányon is, mely persze ott tesz majd keresztbe, ahol tud, mert a település sikere egyértelmű kudarca volna a mindenkori kormány roma-stratégiájának, vidék-stratégiájának, és mindannak, ami SZERINTÜK "européer", "demokratikus" és "jogállami". Érpatakot még el lehetett eddig hallgatni, de már egyre több helyen döntögetnek tabukat.

bgp 2011.07.21. 13:02:52

@Zébácsi: szerintem attól tartanak a fideszben, hogy ha egyszer "elgyengül az összetartás" akkor az egész szar a nyakukba borul. Szerintem még nem született meg a normális politikus. Mindegyik elkövetett már konkrét vagy erkölcsileg elítélhető bűnöket. Ha most elkezdenék a takarítást a saját portájukon is, akkor esetleg valaki olyannak is a lábára lépnek, aki a legfőbb fejesekről tud valamit. Tehát minden emberüket védik, ott van pl. az esztergomi Meggyes, az sokkal rosszabb, mint ez a mókus.

árnyékgyuri 2011.07.21. 13:06:35

Az alapítástól illetve már azt megelőzően fideszes (már a hálózatos, bajcsi-zsilinszki társaságos, jogászfórumos időkben mint fideszszerűség vettem részt a tüntetés szervezésben) vagyok, jelenleg polgármester (kb. utoljára). Akkor a fidesz elsősorban liberális volt, és még mindig a legliberálisabb párt, ez jó. ( A szadesz ugye elbukott 94-ben). Én máig hiszek az egyéni teljesítmény hatalmában, azaz abban, hogy ha én jól cinálom az életem, a munkám, az elég hozzá, hogy megválasszanak. Eddig 100%.ban bejött. Most azonban egy kis változás állt be: pl. nekem is hasonlót mondott mostanában a helyi fideszes képviselőnk, aki bizony 90-ig mszp mszmp (?) tag volt. Aztán most meg már olyan köpönyegforgatók is kielőztek a lobbilistán, akik nemhogy 90-ben de, 2010/első félévében még komcsik voltak, most meg engem tartanak, fanyalgó árulónak, aki nem elég lelkes, holott égre minden jó.... bár most az önhiki után egy egyesek már nosztalgiázni kezdtek a régi jó nyolcévet visszsírdogálva... ilyenek az igaz barátok....

OrrSir 2011.07.21. 13:07:10

„Olyanná válik a cigányság, amilyenné mi tesszük” – magyarázta, és a közmunkát tartotta a jó módszernek. „Ha valaki rendszeresen zavarja a szomszédokat, akkor reggel héttől berendeljük közmunkára. Ha cirkuszol, akkor rendkívüli felmondással elbocsátjuk. Ezzel három évre kimarad a szociális ellátórendszerből, elveszíti a segélyét.”

Most komolyan nem az érpataki modelt nyomatja a Viktor is?

bolemann 2011.07.21. 13:11:23

Lázár mindent helyrerak:
"a megbántottság, a felindultság vagy a csalódottság sokszor rossz mondatokat ad az ember szájába, és a jogos felháborodásból is születhetnek jogtalan mondatok. Ám a legnagyobb baj sosem az - folytatta -, ha rossz mondatok szaladnak ki az ember száján, hanem az, ha azokat utólag, tiszta fejjel sem teszi rendbe. Mi azonban ezeket a mondatokat rendbe tesszük"

www.hirado.hu/Hirek/2011/07/21/10/Lazar_nem_partallason_mulik_a_fejlesztesi_penzek_elosztasa.aspx

Joooe 2011.07.21. 13:15:55

Általában felszólalok a fideszt ért jogtalan támadások ellen, de itt azért tegyünk különbséget....
A Lamperth idézet arról szólt, hogy a Kormány él a választóktól kapott felhatalmazással és saját érdekei szerint alakítja át a rendszert. Tisztességtelenül de törvényesen, és a választók által felhatalmazva.
A fidesz jelenleg is tesz számos ilyen átalakítást, nincs olyan párt aki ne tenné ezt meg, ilyen a politika.
Az új jobbikos polgármester és a noname fideszes képviselő közötti dolog viszont törvénysértésről, korrupcióról, hivatali visszaélésről szól, nem hiszem hogy a források elosztását szabályozó törvények lehetővé tennék olyan szempontok figyelembe vételét, hogy ki mennyire lojális, meri-e kritizálni egy rivális politikus munkáját és személyét (már az ellenkezőjét feltételezni is abszurd). A kedves fideszes képviselő amikor a saját pénzéről dönt nyugodtan figyelembe veheti hgoy neki ki a szimpatikus, de amikor az államéról akkor nem.

Azon még - többnyire- fidesz támogatóként sem lepődök meg hogy ekkora szervezetben (mint minden más pártban) is vannak szar alakok, azzal válik el a szar a víztől, hogy a párt felsorakozik-e a védelmére (mint az a ballib oldalon szokás) vagy kierőszakolja a lemondását (ahogy az elvárható lenne). Kíváncsi vagyok mi lesz...

aadam 2011.07.21. 13:18:10

Az érpataki modellről:

"Nem faji alapon döntjük el, ki az ellenség. Nem a párt, nem a bőrszín, nem a rang számít, hanem hogy ki épít, és ki rombol."

Ez kommunizmusba illő szöveg. És ki dönti el, mi az "építés", mi a "rombolás"? Aki éppen nem tetszik, bármikor ráfoghatjuk, hogy "romboló". Ez az önkényuralom kezdete.

"szűk megélhetési szaporodásból élő réteg"

Ilyen értelmes politikus nem mondhat.

"Ha valaki rendszeresen zavarja a szomszédokat, akkor reggel héttől berendeljük közmunkára."

Ez megint önkényuralom. Mi az, hogy "zavarja a szomszédokat"? Hangosak hallgatnak zenét, vigyétek már el őket? Ez egyszerűen nem jogállami.

„Aki cigánykodik a polgármesteri hivatal ügyintézőjével, annak velem gyűlik meg a baja”

Ez pedig mindennek a teteje, nyilvánvaló módon alsóbbrendűként beszél egy kisebbségről.

Ennyit erről. Hihetetlen, hogy ilyen megnyilvánulásokkal bárkit is példaként lehet említeni.

tarackos 2011.07.21. 13:23:32

@kocsak: El, de nevelni nem a rendőrnek kell, azt a család, iskola közösség elvégzi vagy sem. De akkor sem helyettesíthető a btk-val meg a rendőrséggel...

Goompah 2011.07.21. 13:31:57

@Robinzon Kurzor:

"utoljára járási párttitkár érezte úgy, hogy személye kritizálhatatlan"

Ugyan, minden hatalommal bíró politikus így érez. Csak nem mindegyik akkora ökör, hogy ezt gyakorlatilag nyilvánosan kimondja. Meg esetleg nem mindegyiknek van 2/3-os hatalma.

Laciii 2011.07.21. 13:33:56

@tarackos:
Ha téged pakolna ki egy este pár "vagy sem" akkor talán elgondolkodnál, hogy valakinek mégis meg kellene őket nevelni.

Goompah 2011.07.21. 13:34:57

@kovi1970: "Csak szerintem amit a fideszes "politikus" megengedett magának az sima bűncselekmény, nem pedig gőg és pökhendiség..."

Sajnos nem, mert amíg bizonyíthatóan nem jár el úgy a pénzek elosztásakor, ahogy mondta, addig csak üres szavak voltak. A hangsúly a bizonyítható szón van, mert ezernyi látszólag elfogadható magyarázatot lehet majd adni arra, miért úgy osztották el a pénzt, ahogy.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.21. 13:43:53

@aadam: Miaz adamka.. büdös a magyar meg a cigány mi?! Azthiszed neked mindent szabad mert felsőbbrendű istenke által kiválasztott vagy és nem kell majd ülnöd a mocskolódásért meg az uszításért mi?!

Nah, 3-4 év és jogállam lesz! Az összes náci magyar meg cigánygyűlölő fasiszta uszító meg kulákírtó tolvaj pufajkás komcsi vagy sittre megy... a bűneikért, vagy pedig le is út meg fel is út!

Elmentek a meghamisított magyargyalázó kamutörténelmetekkel együtt!

Lucky Larry Silverstein 2011.07.21. 13:45:42

@aadam: "Nem faji alapon döntjük el, ki az ellenség. Nem a párt, nem a bőrszín, nem a rang számít, hanem hogy ki épít, és ki rombol."

Ez kommunizmusba illő szöveg. És ki dönti el, mi az "építés", mi a "rombolás"? Aki éppen nem tetszik, bármikor ráfoghatjuk, hogy "romboló". Ez az önkényuralom kezdete.

"szűk megélhetési szaporodásból élő réteg"

Ilyen értelmes politikus nem mondhat.

- - - - - legalábbis a legnagyobb komcsik meg libsi fajvédők szerint.

Valójában nagyon jó hogy beszélnek róla, ideje lenne vmit tenni is. Kezdetnek Érpatak sikeres, ezt tényleg országos szintre kell átmásolni. Minnél előbb, annál jobb.

v. jókormányzósember 2011.07.21. 13:48:45

Gyerekek!

Hadd beszéljünk egy kicsit Németországról. Németországban aki masérozik, ordibál, erőszakoskodik, náci egyenruhát hord (arra hajaz- mit számít az)- aztat úgy híjják- náci! Érdkes, ott még a nácik sem húzzák az orrukat emiatt!
Ha demokratical pártok kapnak meghívót- s megjönnek a nácik- a democraták felkelnek- megköszönik, s eljönnek. (S ezek után az állami(!) tv embere aszongya- hát- akkor mi is bezárunk! /Aszt jónapot!
Így aztán náci-félékkel senki nem áll össze!
Nézzük Magyarországot! Itten aztán nácik nincsenek! Ugye! Meg sértődékenység, meg duzzogás- az van!

Szerintem tehát- előbb a német példa kellene, hogy ragadós legyen.
Aztán- emlegetik sokan (ld. szegény szerző is ebbe a csapdába esett) - hogy a következetes (s nem náci, ugye!) érpataki példa az millen hasznos! Nos, ez így is van- csak egy a különbség- az érpataki polgármester nem náci- hanem következetes. Aki csúnya, sunyi mód zsarolja, meglopja a többieket (ó- ilyenkor valami régi mese jut eszembe: Mi a kaja, ibrahim?) azt kipaterolják a településről. (Vagyis- a rendőrségi(!) tehát nem guarda-feljelentések- intézkedések nyomán- elszelel. Az értelmesse - meg marad. Bőrszíntől függetlenül- aszt jónapot!
Hát ennyit az érpataki példáról!

Gyöngyöspatával én nem foglalkoznék- de- ides gyermekeim- vigyázó szemetek Németországra vessétek!

(Itten fordút elő az a kis példa- hogy a "karlendítéses köszöntés" miatt- okos, értelmiségiszurkolókat- icci - picci börtönbenyomással fogadtak. Hát- így is lehet! Ja, és ígért valaki a náciknak két pofont- csak kéne már az a két pofon, kedves, sohasem hazudó polgártárs!)

Adjon az Isten...

...több józan észt!

VJK

v. jókormányzósember 2011.07.21. 13:50:13

Ja- és a kedves: "Most már pízt nem kaptok!" cimborától jau csengenek ezek a szavak- csak mondja el, hogy van a szalonképességnek határa, s ezér' nem adnak pízt (az unió(!) pízét)- ja, és nyilvánosan tegye mindezt- mondjuk- a Kossuth téri 2,5- 3 (ja, bocs, most kaptuk a hírt- 13 milliós tüntetésen!)

VJK

Goompah 2011.07.21. 13:50:25

@sárkányfő: Ez nagyjából borítékolható.

Várúr 2011.07.21. 13:51:44

@Dr. Zerge:
Akkor lehet a képviselő eeetársat kibaszarintani, ha listás. Ha egyéni, akkor nem megy. Magától kéne eltakarodnia.

Várúr 2011.07.21. 13:53:10

@Várúr:
Sőt még listásan is nehéz. Ki lehet zárni a képviselőcsoportból. (Szili Katalinnal se tudtak a komcsik mit kezdeni).

reálisan 2011.07.21. 14:00:00

Óva intenék minden liberálist és Gyurcsány/Mesterházi imádót, hogy álmaikat a valósággal keverjék. Megtanulták a magyar emberek, hogy hova tegyék a szemenszedett hazugságokat. Jól mutatja ezt, hogy több mint egy év után a FIDESZ vígan győzne ismét kétharmaddal. És innét csak lefelé visz az út az ellenzék számára.

Még egy szó a Jobbikról: a Jobbik nem nemzeti, jobboldali párt, hanem a legaljasabb bajkeverő kreálmány, totálisan egy tőről fakad a liberálisokka, meg a szocialistákkal. lehet, hogy vannak sokan a tagjaik közt becsületes emberek, azok hamar rá fognak jönni, hogy rossz zászló alá sorakoztak fel!

Goompah 2011.07.21. 14:01:56

@v. jókormányzósember:

"Érdkes, ott még a nácik sem húzzák az orrukat emiatt!"

A náciknak nincs okuk megorrolni, ha annak nevezik őket, amik. Ők büszkék is rá, a hagyományok folytatására.

Megorrolni az fog, akit igaztalanul vádolnak azzal, hogy náci. Pl. ha valaki téged lenácizna, bizonyára megorrolnál érte - ám ez szerinted bizonyíték lenne arra, hogy tényleg náci vagy?

Ugyanez a helyzet a gyakori antiszemitizmus- vagy rasszizmus-vádakkal is. Manapság bárkire rásüthető, hogy antiszemita vagy rasszista. Az efféle megbélyegzés
miatt nyilván csak a valódi antiszemiták vagy rasszisták nem tiltakoznak.

bolemann 2011.07.21. 14:03:35

@reálisan: "vannak sokan a tagjaik közt becsületes emberek, azok hamar rá fognak jönni, hogy rossz zászló alá sorakoztak fel!"
Ó azok a szegény eltévelyedett báránykák.
Az alcsúti pásztor majd őket is betereli a karámba, oszt együtt bégethetnek majd veled.

bolemann 2011.07.21. 14:10:17

A legfrissebb:
Bűncselekmény gyanúja miatt Juhász Oszkár, Gyöngyöspata vasárnap megválasztott jobbikos polgármestere feljelentette a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, Balázs Józsefet.

www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=130285

bummbele 2011.07.21. 14:17:17

@tevevanegypupu: Azért tevécske, mert ha minden ilyet eltávolítanak, akkor öt perc alatt csak az a néhány marad, akik ugyan szintén, de legalább nem hülyék!

nu pagagyí 2011.07.21. 14:18:06

Nem tudom miért sír a gyöngyöspatai Jobbikos polgármester. Ha jól tudom a Jobbik elutasít mindennemű diszkriminációt, különösen annak pozitív vállfaját. Így tehát büszkén ki kéne várniuk azt a pillanatot, amikor az utolsó tök falu is megkapta a "fejlesztési támogatást" és csak utána igényelni. A Fideszes cukrosbácsi biztosan erre gondolt, csak lámpalázas volt a telefonban.

Goompah 2011.07.21. 14:20:34

@bolemann: Kár volt feljelenteni, mert úgysem lesz bizonyítható, hogy valaha is az említett alapon adott vagy megtagadott volna pénzt.

Persze Juhász Oszkár felkészülhet a legalaposabb adóellenőrzésre, továbbá arra, hogy az önkorm. képviselők mindenben akadályozni fogják. Van az a pénz vagy érdek, amiért megteszik. :( Ha Esztergomban megtörténhet az, ami, akkor Patán még inkább.

tevevanegypupu 2011.07.21. 14:24:36

@bummbele:

Bizonyitek nelkul nem vadaskodunk, ez nem csak ugy bummbele. De ha tud valamit nosza, ott a rendorseg, szaladjon.

nu pagagyí 2011.07.21. 14:24:53

@Goompah: Szerintem Juhász Oszkárt nemsokára rabláncon fogják elvezetni. A vád személyes adatokkal való visszaélés (lásd UD Zrt ügy: Dávid Ibolya, Szilvásy).

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 14:25:51

@bgp:

Pontosan! Csak az a baj, hogy fordítva ülnek a lovon. Ami szét akar esni, azt általában nem lehet erővel összetartani - vagy csak ideig-óráig.

Úgy kellene vezetni a pártot, a frakciót és az országot, hogy mindez ne akarjon szétesni.
Ennyi.

Meggyest illetően pedig igazad van, esetében nagyon kilóg a lóláb.

Broáf.

bolemann 2011.07.21. 14:25:58

@Goompah: Nyilván semmilyen per nem lesz, ezt Juhász se gondolja komolyan, de bolond lenne ha nem dagasztaná tovább a botrányt.
És igaza is van.
Balázs József még nem szólalt meg.
Józsi, Józsi hol vagy, Józsi hol vagy, gyere elő!

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 14:30:40

@bolemann:

Feljelentette?

Nagyon jól tette, ez a minimum.
Ha ugyanis nem tette volna meg, akkor arcon köpte volna magát, a pártját és elsősorban a választóit.

Szóval eddig egy már van. Több nem lesz? Igazán tisztulhatna már ez a posvány...

Meridian74 2011.07.21. 14:32:07

@Posztíró: "...Jobbik-közeli szennysite..."

Igazad van. Ezeken az oldakon jelenik meg a szennyes, azok, amiket egyrészt agyonhallgattok, másrészt nem mertek leírni.
Szenny-site, mert a ballib, a szoci és a Fidesznyikek mocskos, szennyes dolgai itt megjelennek.

Persze te máshogy értetted, de te is a szennyesek közül való vagy.

diabola 2011.07.21. 14:32:58

@aadam: Szerintem te költözz Göngyöspatára, vagy legalább nézz körül ott pár percig--hamar rájönnél ki zavar ott, kit és mikor.

A cikkhez: szerintem is nagyon gáz, hogy egy fideszes úgy beszéljen, mint Lamperth tette anno.
Ki kéne rúgni, de attól tartok nem teszik, Meggyest sem rúgták ki...

diabola 2011.07.21. 14:35:43

Fideszre szavaztam, nem Jobbikra de épeszű ember nem csodálkozhat, hogy Gyöngyöspatán a Jobbik nyert!

Ha csak pár riportot elolvasunk az ottani helyzetről, máris érthető.
Amúgy már tavaly is szerepeltek a hírekben, a "rendőrt a kutyája mentette meg a rátámadóktól"--szó szerint az életét mentette meg a rendőrkutya.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.07.21. 14:38:37

@Dr. Zerge: Azért nem lehet, mert még beindulna egy dominóhatás.

A többi képviselő is ezt csinálja, és ők is akármikor lebukhatnak. Ha azt látják, hogy a párt nem áll ki mellettük, még úgy döntenek, hogy borítják a bilit, esetleg a pártszempontokat a közösség érdekei mögé helyezik.

Így viszont megnyugodhatnak: nincsen semmi gond, mehet minden a régi kerékvágásban, ez a dolgok rendje.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.07.21. 14:42:33

@Zébácsi: nem csak ezt az egy embert kéne/lehetne kipenderíteni. Nem sokan maradnának, ha minden hasonló figurát kiraknának. Konkrétabban: nem maradna meg egy tizedük sem. A 2/3-hoz bizony szükség volt rájuk (és még vajon mihez?)

tarackos 2011.07.21. 14:48:20

@Laciii: Számtalan ismerősöm él telep közelében sosem panaszkodott egyik sem. Szerintem nagy baj az általánosítás, mert a közvetlen erőszak egyáltalán nem jellemző. A kertek meg a határ fosztogatása már annál inkább!

nu pagagyí 2011.07.21. 14:51:12

@diabola: Kedves félelemgenerátor barátom. A cigányokkal kevesebb gond lenne, ha lenne munkájuk. Még kevesebb gond lenne velük, ha a munkát meg is fizetnék. Ha nem hiszed tanulmányozd a cucilizmus kori viszonyokat.

Jelenleg a szegény falvak legnagyobb munkáltatója az őstermelő Mari néni, aki egyszemélyes gazdaságában saját magának termel.

Ha a polgármesterek nem földpanamákkal
foglaltoskodnának faluhelyen, hanem az egész falut próbálnák egységbe kovácsolni és önfenntartóvá tenni akkor mindenki jobban járna. Az "érpataki" modell is csak akkor lesz működőképes, ha munkahelyeket is teremt (magángazdaságban és nem állami pénzből), különben csak a durvulás és látszattevékenység laboratóriuma címre jelentkezhet be.

Goompah 2011.07.21. 14:51:28

@bolemann: "Nyilván semmilyen per nem lesz, ezt Juhász se gondolja komolyan, de bolond lenne ha nem dagasztaná tovább a botrányt."

Persze, a botrány dagasztása okos húzás. A baj csak az, hogy a per elmaradása éppen Balázs elvtársat fogja erősíteni.

A feljelentéssel Juhász Oszkár beszerzett magának egy vesztes játszmát, ami sehol nem jó pont. Balázs et. meg azután azzal takarózhat, hogy a nyomozás is tisztázta őt a bűncselekmény vádja alól. Ezzel az eredménnyel pedig a Fidesz jobb eséllyel lesz képes megvédeni őt.

Én ebben a dologban Juhász Oszkárnak szurkolok, de a feljelentés szerintem elhibázott lépés volt. Parlamenti interpellációkkal, tüntetésekkel stb. kellene tiltakozni Balázs et. és az általa képviselt politika ellen. Annak is lenne erős visszhangja.

Goompah 2011.07.21. 14:53:31

@nu pagagyí:

A páromat tegnap hozták haza a kórházból. És az őt a mentőből a lakásig segítő mentős egyértelműen echt cigány volt. Kedves, udvarias, segítőkész, külsőre is ápolt és rendes. Tudom, nem ez az általános, de ilyen is van, meg kell becsülni az ilyeneket.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 14:55:30

@reálisan:

Bocs, hogy ismét vakkantok, de pártsemleges hobbikommentelőként két dologhoz hadd fűzzek néhány gondolatot.

1. Ki nyer majd és kinek visz lefelé az útja?

Én nem venném biztosra, hogy a fidesz 2014-ben győzni fog – sok idő van még addig, és a fidesz hibát hibára halmoz.
Láthatod, mekkora a lendület, ergo valszeg a vezér sem biztos teljesen. Bármi lehet.
Sőt!

Ha elfogadjuk azt az Orbáni posztulátumot, hogy ettől kezdve itt a büdös életben nem lesz senkinek meg a 2/3-ja, akkor ebből arra következtethetünk, hogy ez a csúcs, tehát a fidesz a csúcson van – és innen előbb-utóbb valóban lefelé vezet az út.

Az ellenzék most gyenge, de erősödni fog, magához fog térni és a bizonytalan szavazókat van esélyük a saját oldalukra állítani – hogy le tudják váltani a fideszt. Sokan szeretnék ezt manapság, csak ülj fel korábban vér-fideszes városok tömegközlekedési eszközeire és fülelj.

2. Jobbik
A Jobbik (teszem hozzá, sajnos) tényező lett a magyar politikában. Kormányozni valszeg nem volna képes, de bizony bele fog szólni a következő választásokba is.

Ezt írod:
„a Jobbik nem nemzeti, jobboldali párt, hanem a legaljasabb bajkeverő kreálmány, totálisan egy tőről fakad a liberálisokka, meg a szocialistákkal.”

Csak szólok, hogy bizony nemzeti, és bizony jobboldali (szélső) párt. Azt nem tudom hogy milyen tőről fakad (bár ideológiailag sejtem), de azt igen, hogy a fidesz (OV) retorikájával burkoltan elég szépen támogatta, simogatta lelküket.

Persze rájöttek a fijugg (csak így, á la törögg, by P. Howard), hogy túl jól sikerült a duzzasztás, így kihátráltak legott.

Az pedig különösen bájossá teszi a dolgokat, hogy (lehet, tökös gyerek lévén) pont egy jobbikos polgármester megy neki a vármegyeháza szépen kovácsolt kapujának.

Szép kis purparlé gömbölyödik itt...

diabola 2011.07.21. 14:56:11

Az azért túlzás, hogy mindenki ilyen mint ez a Balázs, vagy Meggyes.

bolemann 2011.07.21. 14:56:56

@tarackos: Furcsák az emberek.
Igaz hogy pl. csányiék havonta tízezrekkel rövidítik meg őket az egyoldalú kamatemelésekkel, selmecziék lenyúlták több milliós megtakarításaikat, ezreket vesztenek az egykulcsos adón, nekik mégis az elopott uborkájuk fáj a legjobban.

Goompah 2011.07.21. 14:59:30

@diabola: Mindenki biztos nem, csak a túlnyomó többség. A hatalom korrumpál, ez van. Főleg ha arra gondolunk, miféle tulajdonságok szükségesek a sikeres politikusi pályához - lásd pl. Lázár Jánost.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 14:59:31

@vicsigabi:

És mint tudjuk, ez sosem történhet meg, mert a politikai elit a fontos kérdésekben (sundám-bundám ügyek titkosítása, képviselői jutattások megszavazása, költségtérítés számlamentessége és egyéb csúnya dolgok) összetart.

Holló és varjú.
Ezért nincs mitől félnie Gyurcsány Ferencnek. És Orbán Viktornak sem.

bolemann 2011.07.21. 15:03:49

@diabola: Hát persze.
Vannak azért lázárok, kósák, balsaik, dajcsok, rogánok, szíjjártok is. :)

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 15:04:50

@diabola:

Persze, hogy túlzás, de kettőről legalább már tudunk.

Csak Polt Péter nem akar erről a kettőről tudomást venni. Pedig Esztergomot illetően még egy ÁSz jelentés is volt, ami konkrét büntetőjogi felelősségeket említett.

Az ügyészség nem cslekvése bizonyos fokig érthető, csak ugye ez szintén feltételez némi büntetőjogi felelősséget valami istenverte (még nem átszabott) paragrafus szerint.

Szputya 2011.07.21. 15:08:49

@Frady Endre: Lájkolom nagyon. :P Mindjárt ki is írom (ha megengeded), kedvenc építőipari cégem faliújságára...

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.07.21. 15:12:35

@Goompah: volt egy idő, amikor azt hittem, hogy a fidesznek érdeke a saját háza táján söprögetni, még tán jó színben is fog tűnni a tisztelt választók szemében. De eddig ezt nem tette. Ezek után nem gondolom, hogy most megtenné, viszont ez teljesen egyenes út az öngyilkosság felé. A kérdés csak az, hogy meddig tart a halálhörgés

tarackos 2011.07.21. 15:14:14

@szkeptikus vagyok: Szerintem az lehet a negatív vonzat, ha vki azt hiszi ez valódi megoldás. Itt nem arról van szó, hogy bűnbandákat kell kiszorítani hanem a mentalitást kell megváltoztatni. Ez pedig nem rendészeti feladat. A rendészet csak tüneteket kezel, az okokat nem szünteti meg. Kerti lopások, a határok fosztogatása az átkosban is volt, eldurvulni viszont a '90-e évek végére durvult el. De ehhez biztosan számba kell venni, hogy a romákat elsőként tették a rendszerváltás után utcára és azóta sem tudnak nekik munkát adni.

A rettegés túl van dimenzionálva, lehet 1-1 településen ez a helyzet de biztosan nem általános. Nem a rettegés a gáz, hanem a kilátástalanság. A problémák egy részét meg sztem a betelepülések okozzák, néhány hely népszerű lett a romák között és sokan oda költöztek, sztem ott vannak a konfliktusok is. Ahol már régóta együtt élnek ott sztem ez nem jellemző.

bájgúnár 2011.07.21. 15:14:48

@ili810:
Nos szerintem a folyamat 1985 től kezdett gyorsúlni.kezdődőtt azzal hogy némi áremelésekbe kezdett a kormány és a béremelések is kevesebbek lettek.Persze a nép, szakszervezetek,nőtanács,pártagok egyből elketdtek tiltakozni hogy így meg úgy necsináljanak megszoritásokat.Kádár bácsi meghalgatta a nép szavát és igazából nemléptek semmit a gazdaság élénkitése felé.Vagyis dehogynem kezdték eladni amenő vállalatokat 51% magyar és 49%kűlföldi tulajdon arányában.Nos így kerűltek befektetők az élelmiszeriparhoz,dohánygyárakhoz.Nagyon jó bolt volt mert maradt magyar tulajdonban az üzem a külföldi meg beruházott és fejlesztett.Aztán jött az utolsó pártkongresszus ahol nemvolt meghatalmazása egyik küldöttnek sem hogy új pártot alapitsanak.Ennek ellenére Szürös,Pozsgai,Horn meg a többi szemét akik azidáig a népet a kapitalizmussal ijesztgették megszüntették az MSZMP.t és megalakították az új pártjukat az MSZP.Ezzel egyből kizárták a mintegy 800 000 tagságuk zömét.Egyszóval lefejezték a régi pártjukat.Aztán előhozták a kalapból a sosemlátott embereket akikkel mint a hős Artúr királ a mesékben kerekasztaltárgyalásokba kezdtek.Megkötötték a háttéralkut/nemlesz számonkérés,felelőségrevonás,hatalombol való kiűzetés az új elitnek lehetőséget biztosítanak a meggazdagodásra stb.Ennek fejében lesz többpártrendszer.Elosztották maguk közt ki milyen pártban fog tevékenykedni.Kádár már amúgysem számitott.Gyorsan beszedték az összes fegyvert a vadászoktól,leszerelték a munkásörséget.Választás után Antal felrugta a régi privatizációs megállapodásokat és 100% ban kezdték kiárusítani az országot.Nos röviden a főbb események ezek voltak
1956 ot majd kihagytam.Pozsgai népfelkelésként aposztrofálta majd hamarosan forradalommá alakúlt.Nagy Imréből aki padlássőprő és moszkovita elvhű komcsivolt nemzeti hőst csináltak.Most azon röhögök hogy mindenki utálja és köp a komcsikra miközben virágot viszegy főkomcsi sirjára.Nó igazábol1956 és Nagy Imre jellemzi jól hogy mi semmivel nemtudunk szakítani hanem a szaros gatyát forditgatjuk ki,be.Amig e néppel komcsikat ünnepeltetnek addig itt nem lészen semmi de semmi változás.Fideszesek szülei mind pártemberek,vezetők voltak.Ők ugyan azt teszik amit az apjuk.Csupán más jelszavakat használnak.Ezek még azok!

is 2011.07.21. 15:14:58

@bájgúnár: "Hát a kevésbé szarosat választotta."

legalabbis azt hitte. szerintem az azota kiderult FIDESZ altal ellopott penzmennyisegek, meg a FIDESZ viselkedese (ami egyebkent ugyanaz, mint 1998-2002-ben, aki ezen meglepodott, az megiscsak olvasgassa Debreczeni Jozsefet, csak most mar a tenyek birtokaban) ismereteben ezt boven nem lehet ilyen magabiztosan kijelenteni. Lehet, hogy a jobban szarosat valasztotta... Mar 2008-ban is a hulyenepszavazason.

tarackos 2011.07.21. 15:17:57

@bolemann: Szerintem nem csak az fáj nekik, de akkor is gáz ha fosztogatnak.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.07.21. 15:18:47

@Szputya: Kedves Szputya! Váljék kedvenc építőipari céged faliújságjának egészségére! :)
Ha még több víg irodalmi lépegetésre is vágytok (karöltve a faliújságot tulajdonló kedvenc építőipari cégeddel), akkor:
fradyendre.blogspot.com/
:)

tarackos 2011.07.21. 15:19:09

Amúgy érdekes Lázár reagálása a hírre, a nerről papol, Balázsról egy szót sem szól...

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 15:25:18

@vicsigabi:

A fidesz eredeti nevéből mára csak egy tényező maradt meg teljesen, ami mindent elárul.

A fiatalságuk eme harcos két évtizedben tova illant, illetve idegenlégósok garmada rontotta eme ifjonti arculatot. Ez érthető, és nem baj, egyáltalán.

No és, hogy demokrata? Az elmúlt egy-másfél év tükrében ez a felirat is egy omladozó tűzfalról tekint le ránk. S az a tűzfal, ami omladozik, már nem tűzfal igazán.

Mi maradt? - a szövetség, ami talán erősebb (nek látszik), mint korábban bármikor is, de a hatalom ily mértékű birtoklása nem is engedne mást.
Ennek gyengülése az, amiről te beszélsz (halálhörgés).

bolemann 2011.07.21. 15:28:31

@tarackos: De!
"a megbántottság, a felindultság vagy a csalódottság sokszor rossz mondatokat ad az ember szájába, és a jogos felháborodásból is születhetnek jogtalan mondatok. Ám a legnagyobb baj sosem az - folytatta -, ha rossz mondatok szaladnak ki az ember száján, hanem az, ha azokat utólag, tiszta fejjel sem teszi rendbe. Mi azonban ezeket a mondatokat rendbe tesszük"

tarackos 2011.07.21. 15:49:19

@bolemann: na igen, ez nálam a semmi kategória, magyarázkodás :)

diabola 2011.07.21. 15:54:38

@nu pagagyí: Az első mondatoddal én teljesen egyetértek!

Ki mondta, hogy nem kell munkát adni?
Viszont sajnos az az általános,hogy "őstermelő Mari néni" összes termését ellopják--tisztelet a kivételnek.

ENNEK muszáj változnia!

Az igaz, hogy az érpataki modellhez kellett egy olyan polgármester is--én ezt nem is vitattam, és ezzel nem is példálóztam amúgy.

Aerion 2011.07.21. 16:01:24

@bájgúnár:

Kedves bájgúnár! Írod:

... Ami itt folyik az politika és nem futbalszurkolók vetélkedője ...

Én nem vagyok futballszurkoló.

... Aztkell mondjam te soha ne politizálj mert nem vagy jó politikus.Sem megérzésed sem rálátásod demég következtetésed sincs a politikához ...

Ha bezárnak egy szobába, ahol egyedül vagy, és egyszercsak fingszagot érzel, akkor te fingottál.

... Amid van az nem politikai érzet hane szurkolói lelkesedés.Neked mindegy milyen szarúl játszik a csapoatod milyen eredményt ér el,te hű vagy a csapatodhz ...

Persze, az is mentalitás, hogy az anyját is lecserélheti az ember, akárcsak a feleségét, ha már öregeskedik egy kicsit.

... Jól is van ez így csak nehogy egyedüli szurkoló maradjmert az szar érzés ...

Te már csak tudod, nyilván már megtapasztaltad.

... 2010 választás hogy megért valahogyKÉNYSZER választás volt sokunknak.Nemakarták az MSZP-t ...

Több mint 900.000 ember akarta. Egyébként meg miért nem akarták?

... a Jobbik nemvolt kormányzati erő ...

Akkor miért állították ezt magukról? A hazugság csak akkor hauzugság, ha az hazudik, akit nem kedvelünk?

... maradt a fidesz.2/3 kiszámolását meg felejtsd el.Nem az ország választóinak 2/3-át nyerte el ...

A magyar választási rendszer, bármennyire is fájdalmas az olyan alakok számára, mint amilyen te vagy, demokratikus. Az volt, és az is marad. A magyar választók a 176 egyéni választókörzetből 173-ban Fidesz-KDNP jelöltet választottak képviselővé, mi mutatja jobban a bizalmat, ha nem ez az eredmény?

Ha csak egyéni képviselőkből állna a magyar országgyűlés, a Fidesz nem 2/3-os, hanem 98 %-os többséget szerzett volna, és az is demokratikus lett volna.

... Remélem azzal legalább tisztában vagy hogy a fidesz a csúcsra ért.onnan csak lefelé van az út ...

Az, hogy az 'út', ahogy te fogalmazol mikor és miért vezet lefelé és felfelé igen összett kérdés, neked nem is érdemes megprtóbálkozni ennek kibogozásával, mivel úgy sem sikerülne. A Fidesz 1998-ban is a csúcsra ért, hiszen megszerzet a kormányzás lehetőségét, aztán elvesztette, két választást is egymás után, most pedig kétharmados többsége van az országgyűlésben. Téved, pontodabban politikai idióta, aki azt képzeli, hogy a Fidesz szavazóbázisát egy tőle jobbra álló, hülyéktől és tehetségtelen alakoktól hemzsgő párt képes lesz bármikor is az életben megszerzni, az meg egyenesen idióta vadbarom, aki azt képzeli, hogy ezeket át lehet állítani a szemkilövetőkhöz, meg a szadesznácikhoz.

... Idő kérdése és az idő nagy úr.Nekünk dolgozik ...

Mekkora egy kreténség ez is! Az idő se nem úr, sem nem mukaképes, aki dolgozni tud, az csak az ember lehet.

diabola 2011.07.21. 16:02:10

@Zébácsi: Pillanatnyilag úgy látszik, 2014-ben senki sem nyerhet...

diabola 2011.07.21. 16:03:42

@Goompah: Ha Lázár Jánosra gondolok, valóban elborzadok.

Aerion 2011.07.21. 16:05:38

@Zébácsi:

... No és, hogy demokrata? Az elmúlt egy-másfél év tükrében ez a felirat is egy omladozó tűzfalról tekint le ránk ...

MIcsoda szerencse, hogy a demokrácia egyáltalán nem szenvedett semmiféle csorbát, mikor azonosító szám nélküli rendőrök térdeltek vétlen civilek hátán, mikor kitörték az újjaikat, mikor meztelenre vetkőztettek teljesen vétlen civileket a börtönökben, mikor hazug vádak alapján büntetlen előéletű embereket börtönbüntetésre ítéltek, mikor több ezer milliárd forinttal eladósították az országot, megkötve a következő évtizedek összes kormányának kezét gazdaságpolitikája alakítására, és mekkora szerencse az, hogy ma is annak ígéretével akarnak itt demokráciát csinálni, hogy majd ismét költekezünk, mindent visszacsinálunk, és itt lesz majd a kánaán!

Húsleves 2011.07.21. 16:08:23

Ha a FIDESZ így folytatja, majd erősödik a Jobbik. Ahogy Török Gábor is írta a blogján, sok dolog a Jobbik malmára hajtja a vizet. A liberális szarkavarók pedig hiába várnak a sült galambra, nem az fog a szájukba repülni.

Aerion 2011.07.21. 16:14:45

@diabola:

Hát nem, pillanatnyilag is úgy látszik, hogy a Fidesz-KDNP ma is magabiztosan győzne, minden közvélemény-kutatás szerint.

Hol van egy évvel a 2006-os 'történelmi' győzelme után az MSZP, hol volt a népszerűsége 1995 nyarán, a Bokros csomag idejében, mikor 1994-ben abszolút többségbe jutott az országgyűlésben?

Ezekhez képest a Fidesz ma is sokkal jobban áll, és a valóság az, hogy ellenfelei, akár jobbról, akár balról, (már ha egyáltalán lehet ezt a társaságot baoldalinak nevezni) lényegében semmit sem profitáltak a Fidesztől elpártoltak táborából.

Ez sem véletlen, hanem szükségszerű.

A Fidesszel szemben nincs, nem teremtődött meg elfogadható politikai alternatíva, nincs érdemi mondanivaló, nincs olyan program, ami ne oda vezetne, hogy az ország szélsőségesen elszigetelődik, mert megfosztja egyes állampolgárait a legalapvetőbb jogaitól, vagy ne vezetne ismét az ország drasztikus eladósodásához, ha azt megvalósítanák.

Persze nem valósítanák meg, hanem leírnának egy olyan kanyart, mint 2006-ban.

Csakhogy ezt a sztorit a választók már ismerik, és szeintem, nem is felejtik el egyhamar. 2014-ben biztosan nem.

bájgúnár 2011.07.21. 16:17:18

@Aerion:
Veletek csak egy a baj.Ilyenkor a nagymellény amikor a buktavan akkor lapúltok mint szar a fűben.Ahogy ellenzékként is csak kivárt a fidesz a haláláig örökös miniszterjelőlt kicsi Ducséval az élen. Kordonbontáson kívűl nemcsinált mást.Hergelte a népet.Ugyan azok a kretének űlnek mindenhol.Lefutott,lepukkant emberek.Pintér,Martonyi,Orbán,Kövér,Pozsgai áááááááá ezektől várni csodát?

bolemann 2011.07.21. 16:18:36

@Húsleves: Szegény Török állandóan mellélő. A blogjain már csak mosolyogni tudok. Egy lúzer.

Húsleves 2011.07.21. 16:22:55

@bolemann:
Zseniálisan összefoglaltad az "érveidet". Írhattad volna még azt is hogy Török egy köcsög, barom, hátha az még jobban meggyőz. Valahogy ettől még nem érzem azt, hogy megcáfoltad.

zeddez 2011.07.21. 16:30:25

@Goompah: ennyi erővel egy nyilt életveszélyes fenygetés sem az, amíg pl nem fog fegyvert rád.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 16:35:17

@Aerion:

Párt és ideológia semlegesként igyekszem mindkét oldalra egyformán tekinteni, így viszonylag jól látom a múlt és a jelen hibáit.

Ami a szemkilövetéseket illeti a történések megítélése két tényező közt mozog. Egyrészt a (nevezzük így) túlkapások tényét soha nem tagadta senki, de ettől még voltak olyan történések is, amik nem éppen védtelen civilekről szóltak. Különösen fura szagot áraszt az a tény, hogy hol volt a fidesz naggyűlése, hogy miért a Hír Tv ért először a helyszínre, s miért volt olyan látszata a dolgoknak, hogy valaki(k) a zendülést (mert nevezhetjük ennek a tv- székház ostromát) távolról irányították. De bármi is történt, ettől szinte teljesen függetlenek azok a dolgok, amik most történnek.

A fidesz mostani ténykedését (teszem hozzá sajnos) nem tudom másként értelmezni, mint a demokrácia bizonyos fokú bontásaként, gáncsaként.
A teljesség igénye nélkül sorolom a korlátozásokat, fékek kiiktatását: KT, AB, manyup, MNB, Bírák, Közmédia, Médiatörvény, népszavazás.

Adósság.
Az, hogy ki akar költekezni és hogyan, ismét felvet néhány érdekességet. Lássuk.

Medgyesy kormánya hitelből osztogatott, amit a fidesz is megszavazott a parlamentben (megjegyzem. MP így a választási ígéretét teljesítette, amire a választóktól felhatalmazást kapott (copyright by fidesz).
Ezt az osztogatást (ami ugye az adóssághoz vezetett) fidesz terminológia szerint tehát nem lehet számon kérni, hiszen a nép által választott kormány ezzel tartotta be azt,amit ígért. Érdekes csavar, igaz?

Pár éve még a fidesz arról beszélt, hogy lehetne akár 7% feletti is az adósság aránya,a fogyasztás majd úgyis pörgeti a gazdaságot. Ez a korai matolcsizmus alapvetése.
Nota bene elég fura koordináta rendszer az, aminek x tengelye az adósság elleni harcról beszél, míg az y tengelyhez rendelt idei évet mutató függvény 5,4%os (1000 Mrd Huf) államadósság növekedést mutató grafikont ábrázol fel.

És itt nem beszéltem a fideszes önkormányzatok hiper-eladósodottságáról, ami a bp.-i V. kerületben 500e HuF/ fő, Hódmezővásráhelyen 435e HuF/fő, Debrecenben 330e HuF/fő. Erre nem GYF és nem B.Öszöd, és nem is a választók adtak felhatalmazást, hiszen ilyet a fidesz nem ígért.

Megjegyzem, a manyup pénz nélkül most is 7% feletti az arány, ehhez jön még az, hogy az egykulcsos SZJA is 500Mrd HuF-fal tolta a dolgot beljebb a jégen, és károsan érintett többszázezer munkavállalót is. De sebaj, majd a bérkommandó, és egyéb kormányzati intézkedések (értsd: kényszerek) helyre teszik, hogy senki ne járhasson rosszabbul (hiszen ezt ígérték, csak elszámolták magukat).

Szóval adósság témájában nem lehet egyértelmű relációt vonni, igen vegyes a kép.

Ami pedig a cikk témáját adta (plusz az erre adott fideszes nyilatkozatok), az szintén megmutatja, mi is a fidesz demokrácia-felfogása.

Amikor az ember egy demokratikus jobboldali pártra gondol, valahogy más képzetei támadnak.

Goompah 2011.07.21. 16:40:38

@zeddez: Jó-jó, de a kettő nem ugyanaz. Az életveszélyes fenyegetés önmagában bűncselekmény, a pénzek megvonásával való fenyegetés nem biztos, hogy az.

Félre ne érts, nem védem ezt a Balázs elvtársat, undorom tőle és a fajátájától, pártbéli hovatartozástól függetlenül. Csak éppen azt hiszem, hogy Juhász feljelentése nem fog megállni a lábán, és akkor a feljelentés inkább káros lesz neki, mintsem hasznos. Ettől függetlenül neki szurkolok.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 16:44:55

A tévesdés minimális kockázatával:

Gyöngyöspata megmutatta, hogy a kormány, és a Jobbik kivételével a teljes ellenzék csak töketlenkedik a cigánykérdés kapcsán.

E témában a társadalom nár régóta megoldás után kiált, de legalábbis határozottságot várna el. Erre a láthatóan valós igényre egyedül a Jobbik kínál "megoldást", ők nagyon rajta vannak a dolgon.

Márpedig mindez az ő malmukra hajtja a vizet, még akkor is, ha ez a malom durvára őrli is a búzát.

Én nem olvastam TG e téméban írt blogbejegyzését, de ha ilyesmire gondolt, akkor szerintem olyan nagyon nem lőhetett mellé.

Húsleves 2011.07.21. 16:47:32

Én azt gondolom, hogy a FIDESZ egyenesen profitálhatna belőle, ha mellébeszélés helyett elegánsan kirugná ezt a szarházit. Mitől félnek? Hogy nem találnak a helyére másik embert? Bajnainak pontosan azért sokkal jobb a megítélése a szocialista elődjeinél, mert nem kímélte a saját fajtáját. Ha El Quró további hazudozás helyett hamarabb átadta volna a terepet Bajnainak, nem csúszott volna ilyen mélyre az MSZP.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 16:53:16

@Húsleves:

Jók az okfejtéseid, de fentebb már leírták: a párt összezár, kifelé nem mutathat gyengeséget. Van ebben is valami (sok) logika.

A fiatal demokraták szövetsége maga az egység megtestesítője, az egy a tábor, egy a zászló gondolatmenet csimborásszója.

Balázs úr marad, mert ha neki mennie kellene, akkor mit gondoljunk Meggyes Tamásról?

Húsleves 2011.07.21. 17:05:43

@Zébácsi:
Szerintem az embereket nem érdekli a FIDESZ egység, csak az, amit csinál. Gondolom te sem hiszel már abban, hogy létezik makulátlan párt, és az átlagember sem. Ha ez az ürge nem pótolhatatlan, akkor ki kell rugni, ez Meggyestől meg minden mástól függetlenül csak javíthat a megítélésen.

tarackos 2011.07.21. 17:13:04

@Zébácsi: Paradox módon nem náci megoldással, hanem vegytiszta jogállami módszerrel élnek, work to rule, betartatni a hatályos törvényeket. Ez fog még némi kognitív disszonanciát okozni a fejekben.

Helyette a fidesz vette át a jobbik láger ötletét, a közmunkásokat majd konténertáborokba tereli.

A fene se érti ezt...

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 17:14:42

@Húsleves:

Igen, valóban, engem sem érdekel a fidesz egység, se a kétharmad, csak az amit kezd vele.
És ez egyre inkább nem tetszik (mint ahogyan nem tetszett GYF regnálása sem).

A bibi csak az, hogy egész másként működik a fideszes logika az átlagemberétől.

Weebdet 2011.07.21. 17:15:44

Hajjaj Uraim! Annyira, de annyira nagyon átlátszó ez a "kritizálás".

Picit úgy csinálunk mintha kritizálnánk a kormányt, adunk egy óvatos, udvarias iránymutatást, de ugyanakkor tulajdonképpen az az üzenet, hogy a Fideszes korrupción nem kell ám felháborodni, hisz a szocik is korruptak voltak, mint ahogy a nepotizmus is vígan dúlt az elmúlt években, ezért ezen se kell ám fennakadni. "Ugyan-ugyan ti butuska választók, hát a Nemzeti Ügyek Kormányának is élnie kell valamiből, vígadjatok, hogy van új alkotmányunk meg elkergettük az IMF-et, a többivel meg neeem kell itten foglalkozni...."

Tulajdonképpen egyáltalán nincs is baja a szerzőnek mindezzel, hisz "mindenki tudja, hogy így megy ez".

Nos azért én csendesen megjegyezném, hogy pontosan ezért lett megválasztva a Fidesz, pontosan azért kapott kétharmadot, mert mindenki tudta, hogy így mennek a dolgok ÉS MINDENKINEK KURVÁRA ELEGE VAN EBBŐL! ÉBRESZTŐ!

Egészen biztosan van jónéhány elvakult fanatikus, akik elismerően hümmögnek, bólogatnak ezt a "cikket" olvasva, de aki csak egy kicsit is képes önnállóan gondolkozni, az összeráncolja a homlokát és felkiált, hogy "hé, ti minket ennyire hülyének néztek?"

Meg kéne végre értenetek, hogy nem az a baj, hogy "belemondjátok a telefonba" hanem az, hogy MEGTESZITEK! És ugyanezt teszitek Szegeden, ugyanezt teszitek Esztergomban, ugyanezt játszátok a közmédiákban és mindenhol ahová csak be tudjátok tenni a mocskos kis mancsotokat.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 17:18:13

@tarackos:

Jól írod, és igen, például egyre inkább én sem értem.

Elég sűrűnek ígérkezik a követkző választásig hátralévő néhány év...

tarackos 2011.07.21. 17:20:00

@Húsleves: A kirúgás hajó már elment, 2 napja szánalmasan magyarázkodnak, még a gondolata sem merült fel bennük, most már nincs is értelme kirúgni. Holnap meg már senkit sem fog érdekelni.

Az első reakció az igazi, az zsigerből jön, akkor látszik igazán milyen az ember. A többi színjáték. A fidesz ahogy zébá mondja összezár, mindig is ilyen volt. Ez egy párt indulásakor sztem természetes, össze kell tartani a csapatot, de 20 év után már inkább nem. Ha mindig összezárnak akkor szimplán elvtelenek, ami a kínai seggnyalásban csúcsosodott ki, sztem attól már nincs lejjebb.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 17:22:10

@Weebdet:

No igen, Mikszáth és Móricz óta nem sok minden változott a magyar ugaron...

Goompah 2011.07.21. 17:31:34

@Bathory: A képen nem látható úriember.

tarackos 2011.07.21. 17:34:55

@Zébácsi: Szerintem egy magyarázata van, nincs semmiféle szakpolitikai koncepciójuk csak sodródnak. Ezért nem is kommunikálnak semmit, helyette ködösítenek: csak OV fejében létezik a teljes kép, majd összeállnak a mozaikok... Lószerszámot, ha nincs szakember aki értené mi folyik akkor senkinek a fejében nincs semmiféle kép.

Hatalmi koncepció annál inkább. Mindent elfoglalni. Csak elfelejtik a történelmet, minden birodalom megbukik, mert sosincs elég kapacitás több frontos háborúra. Most szerencsére pénz sincs megvenni a zembereket. Az egykulcsosnak is lesz még böjtje, láttunk már karón 13. havi nyugdíjat meg alacsony áfát...

tarackos 2011.07.21. 17:36:28

@Zébácsi: na ez a gáz, minden bajunkat megírták már 100 éve, de úgy tűnik kell még 100 mire el is olvassák :(

dobzse.laci 2011.07.21. 17:42:46

@mavo: Azért m1s eftársról sejtjük, hogy mit tudhat, amiért nem repül, de ennek a járási párttitkár vizesnyolcasnak lehetősége sem volt, hogy olyat tegyen amiért "hálásak" legyenek, vagy letétbe helyezzen egy borítékot :(
Ezt a manust csak aroganciából védhetik.

Goompah 2011.07.21. 17:57:22

@akela_a_hun: "Azért m1s eftársról sejtjük, hogy mit tudhat, amiért nem repül"

Mi lehet az? Már én is elmélkedtem rajta, de túl kevéssé ismerem a politikát ahhoz, hogy akár csak találgathassak.

dobzse.laci 2011.07.21. 19:13:43

@Goompah:
Hááát...
Az esztergomi hiány végülis nála nincs és Esztergomban sincs.
Ez ilyen párolgós típus...
És ez a legártalmatlanabb verzió, ami felmerült, még konteo szaga sincs :)

bgp 2011.07.21. 19:23:56

@aadam: Azért ne vidd túlzásba. A cigánykodás nem a kisebbségre vonatkozik, hanem egy bizonyos viselkedésre. Megfelelő felügyelettel és empátiával az érpataki módszer egy működőképes, jó módszer. Csak akkor fikázd, ha tudsz jobbat.

berczy04 2011.07.21. 19:40:34

@v. jókormányzósember: Azért a több józan ész neked sem ártana, barátom! Nem rossz az irány, pl. az érpataki témában egyet értek. De ha ez ilyen egyszerű, miért nem csinálja mindenki? No? Ez itt a nagy kérdés!

Goompah 2011.07.21. 21:59:12

@akela_a_hun:

Aha, akkor sejtem. Elég szomorú.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.21. 23:27:58

@tarackos:

Valóban úgy tűnik, hogy több tekintetben is csak rögtönöznek, nincs releváns, az adott helyzetre jó biztonsággal megoldásként kidolgozott koncepciójuk.

Két példa:

1. Manyup témakör
Milyen klassz kis evolúciós fejlődés kísérte a magánnyugdíjakban lévő pénzre vonatkozó fideszes elképzeléseket, és milyen rövid idő alatt változott gondolataik DNS-állománya:

-Először még megvédik a nyugdíjakat (választási ígéret).
-Az EU-hoz futnak, hogy hadd számolhassák el az ott lévő pénzt. Barroso kategorikus nemet mond. Pofára esés, nincs meg a zsé!
- Fidesz reakció valamikor 2010 szeptember-októbere körül: 1 évig eltérítik a pénzt az állami alapba.
-2010 novemberére már viszont einstandolnak, bejelentik, hogy a piszkos kapitalista karvalytőke így szipkázza el a manit, ergo ezt meg kell menteni, mindenki vissza az állami alapba (zsarolással).

Fenti sorozatból látható, hogy a probléma maga a fidesz számára alulról nem (elképzelés nuku), de felülről korlátos (minden pénzt ide) sorozat, azaz konvergens, ami ez esetben azt jelenti, hogy a pénz java a fidesz hatalomra kerülésével állambácsihoz kerül.

Ez a fidesz konvergencia programja. Kár, hogy a fenti példában csak a pénzt szerzi meg (na igen, a golyókat elvenni nemecsekéktől sem volt nehéz ) de a valós problémát (nyugdíjak ügye) nem oldja meg, erre nincs válasza, kidolgozott elképzelése.

Sőt, olyannyira bénák, hogy a végén még hazugságban is marad a fidesz, hiszen pont mai hír, miszerint az einstandolt manyup pénz 125 ezer Ft átlagos reálhozamot produkált fejenként - és ugye a fidesz azzal etette a népet, hogy a pénz csak az államnál van biztonságban, mert a MNYP-ak nem termelnek hozamot.

2. Oktatáspoltikai konvepció.
Na kérem, ez is megér egy misét. Adva van ugye Pokorni "Bálnaszakértő" Zoltán, aki elvileg a fidesz szakpoltikusa, egészen a miniszterségig vitte 1998-2001 között.
De most nem ő, hanem Hoffmann Rózsa államtitkár asszony intézi az oktatásügy átszervezését - de sajna úgy, hogy a benyújtott koncepciója seperc alatt megbukik. Pokorny nyíltan, a sajtóban bírálja is (ami azért szép tőle, mert kvázi majd' az egész szakma is ezt csinálja). Szóval, folyik az üzengetés, majd újabb koncepciót dolgoz ki Rózsa asszony, de ez sem megy át (nyakatekert, túl sok pénzt igényel és ugye pont spórolni kellene, stb...). HR lemond, amit OV nem fogad el, aztán bla-bla-bla, salla-lalla-la, rétes módra nyúlik az ügy tovább.
Olyan az egész, mint egy jobb nézettségre érdemes argentín szappanopera, Caballero Pokorny asszója a hős amazonnal Don Orbán haciendáján, a birtok teljes népének megnevettetésére, vagy megrökönyödésére - ki-ki ossza be magának, tetszés szerint. Agyrém.

A fidesz ténykedése mindennek látszik (ismétlem, látszik), csak kidolgozott, átgondolt kormányzásnak nem - pedig ugye azt hallottuk 2006-tól, hogy ők fel vannak készülve az ország kormányzására.

Aha, csak sok esetben olybá tűnik, hogy az iránytű, a térkép, és a compass hiányzik a hajóról.

Reeei90 2011.07.21. 23:59:57

Tudom hogy nem ide tartozik, de így a cigány dologgal kapcsolatban valaki erősen liberális igazán segíthetne nekem mondjuk Adam. Mi a baj azzal a szóval hogy cigány, miért kellene helyette a roma szót használnunk? Jó értem én hogy ők romának szeretnék neveztetni magukat (ami azt hiszem embert jelent, szóval szerintem ez magában kimeríti a rasszizmus fogalmát a cigányok felől, hogy magukat embernek nevezik minket meg nem), De ezt hagyjuk legyen nevezzék magukat romának a nyelvükön de miért kell nekem magyarul romának nevezni, ez szerintem kicsit olyan mintha úgy döntenénk hogy nekünk sértő hogy az angolok Hungariannak neveznek minket és elvárnánk hogy változtassák meg a nyelvüket mert nem tetszik nekünk. Gondolom az eddigiekre jön az a válasz hogy, a cigány szó diszkriminatív, de azt nem kellene belátnunk hogy tök mindegy hogy hogy nevezünk valamit, ha a "romák" elérték azt hogy a nevükből szitok szó lett, akkor minden második héten kitalálhatnak hatunk új nevet az ugyan azokat az embereket fogja jelenteni.

Lew Archer 2011.07.22. 07:24:08

Nahát, egy év alatt milyen magasra helyeződött a morális mérce a politikusok számára. Egy vidéki fideszes személyes telefonbeszélgetésben a hatalmával henceg. Nahát, de sok idejük van a közélet apró részleteinek purifikálásával törődni.

Tudom, rávilágít és megmutatja a hatalom arroganciáját. Hát majd megválasztják az elempét, oszt ott nem lesz ilyen, csak a tiszta morál.

Meg a Bajnai független szakértő, és még lehetne sorolni a meséket.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.22. 10:06:51

@Lew Archer:
maga meg ne tegyen úgy, mintha nem tudná, hogy a dolgok így mennek. komcsinál, fidesznél dettó. csak nem kéne egy baromnak telefonba mondani. :)

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.22. 10:54:59

@Reeei90:

Ismereteim szerint a cigány szó s cigányok körében nem diszkriminatív, nyugdotan lehet használni.

Az, hogy a roma szalonképesebb szerintem tévhit, illetve a nem cigányok közti kommunikációban terjedt el komilfó kifejezésként.

Van cigány ismerősöm, semmi baja azzal, ha azt mondja rá valaki, hogy cigány. Sőt, olyanról is tudok, aki kifejezetten a roma hallatán érzi úgy, hogy semmibe veszik, vagyis nem tartják egyenrangúnak.

Érdekes dolog ez, szerintem.

tarackos 2011.07.22. 11:28:12

@Zébácsi:
Nyugdíj: egyet kifelejtettél, 2010ben februárjában OV még azt mondta, hogy a nyugdíjrendszer 20-30 évig fenntartható. Azt is hozzá lehet tenni, hogy a kommunikációból az jött le, a manyup az oka nyugdíjproblémáknak, ha így lenne viszont nem kellene elvenni a korengedményes kedvezményeket...

Oktatás: no komment, nincs ehhez mit hozzátenni csak annyit, a virágszál vmiért görcsösen ragaszkodik a székéhez, megtagadja korábbi elveit (nem lesz iskolabezárás) ami minden, csak nem példamutatás a diákoknak.

Összefoglalva: bármennyire objektíven próbálom megítélni, a hatalmi törekvésen kívül eddig semmiféle logikát nem találtam. Így viszont pusztán a pőre hatalmi szándék marad indokként, minden visszás, botrány kiváltó intézkedés csak ezért történhetett. Visszafelé pedig, ahogy törvénykezni úgy igazolni sem lehet. Utólag max. azt lehet mondani, mázli volt, öröm az ürömben etc.

tarackos 2011.07.22. 11:30:28

@tarackos: Ja, az egyszeri nagyarányú->felpörög oszt kinőjük a hiányt evolúciójáról Széll tervé, még egy szót sem szóltunk.

De sztem mindketten azt látjuk, hogy nem látunk semmit :)

tarackos 2011.07.22. 11:33:57

@Reeei90: Sztem nincs baj vele, publikusan kerülendő mint a gringóknál a néger. Gondolom a PC duma miatt újították ezt. A használata nem diszkrimináló hanem sértő. Egyetlen szóval nem lehet diszkriminálni.

Azért, nem egyedül érték ezt el, vót rá igény...

Goompah 2011.07.22. 11:50:54

@tarackos:

"Sztem nincs baj vele, publikusan kerülendő mint a gringóknál a néger."

Tévedés. Ha az OCÖ-nek megfelel a cigány szó saját hivatalos megnevezésére, akkor ez azt jelenti, hogy a cigány szó használata semmilyen körülmények között nem kerülendő.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.22. 12:19:25

@tarackos:

Egyetértek kiegészítéseiddel, úgy tűnik, nagyon hasonlóan látjuk a dolgokat, és szerintem mindezzel sokan vannak még így rajtunk kívül is.

Csak akkor azt nem értem, hogy miért szavaz a nép, úgy, ahogy, illetve azt sem, hogy miért tűri méla csendben, hogy folyton az orránál fogva vezessék?

A kérdés költői.

tarackos 2011.07.22. 12:38:39

@Goompah: Ez igaz. Mondjuk én nem találkoztam még olyan romával aki ezt sérelmezte volna, igaz nem is romáztam. Nekem úgy rémlik ők is cigányozzák magukat. Meg az is úgy rémlik, hogy ez tényleg vmi libsi találmány.

tarackos 2011.07.22. 13:40:36

@Zébácsi: Naiv volt mindenki. Amúgy megoldást kellene keresni, nem ezen agyalni. A megoldás sztem egyszerű de társadalmi méretekben nemtom hogyan lehet kivitelezni ha nincs semmilyen politikán kívüli hiteles véleményformáló.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.22. 14:16:53

@tarackos:

Sajnos nem tudok pontos adatokkal, nevekkel szolgálni, de úgy érzem, létezik politikán kívüli véleményformálás, mégha ennek széles társadalmi támogatottsága, valódi véleményformáló hatása nincs is meg.
A cigánykérdésben, az oktatásügyben vannak szakmai szervezetek, szociológusok, pedagógusszövetségek, akik hallatják hangjukat, de véleményeik valahogy csupán pusztába kiáltott szavak - sem nagypolitikai vagy kormányzati szinten, sem pedig a társadalom szélesebb rétegeiben nem csapódnak le nyomot hagyóan.
Az egészségügy más tészta, ott ugyanis erős az ellenlobbi (vagyis azok, akik inkább fékeznék a változásokat, e tekintetben Éger István ténykedése is erősen kérdőjeles), de most mintha a medikusok hallatnák a hangukat egyre erősebben.

Az úton csak úgy lehet végigmenni, ha először végre rálépünk - a járda melletti csalitos csak hátráltat és olykor tele van gödrökkel, kiálló kövekkel, akadályokkal is.

De alapvetően persze igazad van, roppant gyenge a civil szféra, és ezzel meg is érkeztünk a zöld kályhához: erős demokrácia, sztem sem működhet jelentősebb civil aktivitás hiányában.

Mi az a szerinted egyszerű megoldás, amit kivitelezhetetlennek tartasz - erre kíváncsi volnék, kérlek, fejtsd ki kicsit bővebben!
Köszi!

tarackos 2011.07.22. 14:54:00

@Zébácsi: Semmi extra, vízió, stratégia, elvek társadalmi vitában; az operatív tervekről meg szóljon a választás. Nem kell feltalálni a spanyolviaszt.

Éppen az elsővel van gond, hiteles vélemény nélkül hogyan lehet társadalmi vitát lefolytatni? (a konzultációnak nevezett izét hagyjuk) 20 év alatt az elit egyetlen társadalmi vitát sem volt képes levezetni, vagyis alkalmatlan rá.

Ezt nem tudom, hogyan lehetne áthidalni. Nincs benne gyakorlat, gyakorlat abban van, hogy vki majd odafent megmondja a tutit.

Amúgy persze, hogy folynak érdemi munkák és viták csak ebből semmi sem csorog le a társadalomba, de még az értelmiséget sem érdekli igazán, ami egyébként őket minősíti.

tarackos 2011.07.22. 14:58:54

@tarackos: Lehetne dolgozni hozott anyagból, ha meg kell mondani a tutit akkor mondja meg vki. Vagyis keressünk olyan embert aki majd megmondja.

Viszont éppen a manyup a példa, ha a zemberek nem értik meg, vannak programok amik évtizedek alatt hoznak majd eredményt, akkor simán egy kézmozdulattal előbb-utóbb mindent szétver a politika. (2M ember önként lépett be, tk. egy hang nélkül szétverték, még most sem hiszem el, hogy ez megtörténhetett) Szóval a társadalmi vitát sztem nem lehet megspórolni.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.22. 15:48:54

@tarackos:

Köszönöm alapos válaszod! Értem. Most leveled végéről indítva válaszolok és kicsit hosszabb leszek, bocs.

Az értelmiség egy részét, persze igen szűk részét szerintem érdekli a dolog, a többi meg vagy pont a karrierjével, a még több pénz szerzésével, vagy épp az életben maradásáért küzd. Utóbbiakat pont nem érdekli, hogy milyen anomáliákat kellene itt rendbe rakni. Vagy ha korábban érdekelte is, mert szorult belé valami társadalmi/szociális érzékenység féle valami, de mára (22 év alatt) annyira illúzióját vesztett lett, hogy elfordult a közügyektől.
Ezen kellene változtatni, de hhez tudom, rengeteg valós párbeszédre lenne szükség. Ami most nincs, helyette NER van.

Másrészt alapvető szemléletbeli, gondolkodásbeli irányváltásra lenne szükség.

Mondok erre egy személyes példát, ami pici igen kis szelete az egésznek, de megmutatja, hogy lehetne tenni extra kiadások nélkül is valamit azért, hogy jobb, élhetőbb legyen az ország.

Különböző, főleg éjjel-nappali boltoknál megfigyeltem, hogy gyakran milyen szemetes a környezetük: mindenhol szemét borítja a járdát, járda melletti füves, kertes részeket.

Van egy bolt a lakhelyemtől nem messze, egy társasház földszintjén. Kis pici bolt, főleg féldekás szeszek, sörök, jégkrém, chips és csoki eladásából tartja fenn magát – szerintem egész jól. A ház körül csodás kis kertecske van (ill. lenne), de nem hazudok, a rengeteg csikktől, söröskupaktól, csoki papírtól már nem látszik a fű (pedig van a bejáratnál szemetes). Szörnyen néz ki. A boltos nem tud vele mit kezdeni, egy ideig igyekezett rendben tartani e terciát (pedig nem az övé), de a sok lúd disznót győz elv érvényre jutása láttán feladta. Különben is, azokból él, akik odaszemetelnek, így olyan nagyon nem is szólt rájuk (másrészt ő bent van a boltban, így nehéz is).

Azt hiszem, ez Budapesten egy eléggé általános kép, de vidéken is látni rá példát. BKV megállókról, a pályaudvarokon tetten érhető állapotokról már nem is beszélek, annyira elszomorító a helyzet.
Engem ez több okból is zavar. Egyrészt vigyázni kellene a környezetünkre, másrészt azt furcsállom, hogy a fenti eset a lakókat egyáltalán nem zavarja? Vagy az önkormányzatot? Miért hagyják ezt, miért nem tesznek ellene valamit?

Vigyázni értékeinkre, kincsinkre, lakóhelyünkre alapvetően nem pénz kérdése, hanem odafigyelés, felelősségvállalás kérdése.

Ezek a dolgok látszólag függetlenek Balázs képviselő úr dölyfös szavaitól, pedig nem azok.
Ha lenne kialakult, minimálisan elvárható szintű morál, egyfajta közmegegyezés (mint a skandináv társadalmakban), akkor ez szépen átszivárogna az élet minden területére, és akkor feltűnne, ha valaki ezeket nem tartja be – ez pedig rögvest vitát, társadalmi párbeszédet indukálna.
Meg is érkeztünk.

Ami az általad írt megoldást illeti (kommented első része), egy teljesen jó elgondolást vázoltál fel. Közgazdászként a vállalati stratégiaalkotáshoz, üzleti terv készítéséhez tudnám hasonlítani. Ezek pedig a vállalkozások alapvetései, ezek nélkül nem tud működni egyetlen gazdasági társaság sem (mikroszint)– s persze egy ország sem (makroszint).

Tudni kell, hogy hol tartva, honnan érkezve, hová és hogyan szeretnénk eljutni. Ha visszagondolunk a Móricz/Mikszáth kapcsán fentebb leírtakra, akkor mit mondhatunk? 100 év után is a Rokonok döntenek, dúl a nepotizmus? Mit fejlődtünk e téren?

A vízió (ahová el szeretnénk jutni) lehetne az, hogy élhetőbb országot, boldogabb embereket, és működő, önérzettel, önbizalommal teli társadalmat szeretnénk. Ehhez kellene a pártoknak olyan választási programmal előállniuk, a mindenkori kormányoknak olyan stratégiát alkotniuk, ami a fenti követelményekhez illeszthető és megvalósítható. Ha nem ilyen program és/vagy megvalósítás születik, az önbecsapás, helyben topogás és önkéntelenül kudarchoz vezet.

Ez az, amit a fidesz nem ismert fel 2010-ben sem (igaz, nemcsak ők, eddig senki sem), és ezért mondom azt, hogy a 2/3 birtokában történelmi esélyt szalasztottak el, hiszen nekik most lett volna hatalmuk (többségük) fentiek szerint cselekedni.

Láthatóan nem (vagy rosszul) értékelik a hol?, honnan?, hová? kérdéskör lényegét, és a hogyanra is fals választ adnak. Leginkább ez az, ami kiábrándító bennük, illetve az, hogy a láthatáron sincs ettől jobb.

Marad (?) a trutyi, a magyar ugar sara és a jövőnk elpackázása.

tarackos 2011.07.22. 17:02:08

@Zébácsi: A példa a szemetelésről és a takarításról a példamutatásról szól. Kisebb falvakban a mai napig "megszólják" aki nem takarítja el a háza előtt a szemetet de ha az udvar rendetlen azért is "kibeszélnek". Ezt városban nem tapasztaltam, igaz házmester legyen a talpán aki követni tudja a fluktuációt. Viszont itt is probléma az idő tényező, mire a példát követik vagy elterjed az 10 éves távlat ld. mobil, vagy net példája.

Ez sztem nevelés kérdése, én kaptam otthon a fatertől ha nem sepertem el a szemetet, anno nagyon utáltam ezért, ma meg azt mondom igaza volt, ezt meg kell tanulni és punktum. Meg persze nem is szemeteltek, nem is láttam tőlük ilyen példát. Fiatal koromban azért csináltam, aztán kinőttem, így utólag a kamaszkorral tudom magyarázni, "lázadás".

Igen a vállalkozások is ezt használják, meg tk. mindenki. Még egy fociedző is felvázolja a stratégát és arra építi az edzést. De a fociedző is elmondja a csapatnak, nem pedig megtartja magának, különben sosem nyerne a csapat, mert nem egy irányba mennek. A stratégiát sztem nem a kormánynak kell megalkotnia, a stratégiának hosszú távúnak kell lennie, kormányokon átívelőnek. ld. manyup 20-30 év, ha ez a stratégia része, akkor nem lehet az A kormány stratégiája mert akkor a B kormány ki fogja 4 év múlva dobni. Persze lehet az aktuális kormány a felelős az elkészítésért, de ennek közös munkának kell lennie, mondhatni 2/3os feladat. A kormány a 4 éves operatív tervet alkossa meg, amit a stratégiai célokból kell levezetni. Ha erre nem képes nem kell megválasztani.

Ez a honnan hova, a változáskezelésről szól, egyszerűen fogalmuk sincs a változáskezelés alapjairól. Nincs alapvonal, nincs célállapot, nincs a múltból tanulás, nincs réselemzés helyette csak a humbug meg az a nagyot akarás. Ilyen mértékű változásra épeszű ember nem vállalkozik mert egyszerűen nem lehet kontrollálni. Az lesz a vége, hogy mindenbe beletúrnak de egyetlen ágazat sem lesz ahol végigvisznek vmit. Ágazati szinten 5 év alatt sztem nem lehet eredményt felmutatni, márpedig ahogy beszéltük a koncepciónál tartanak, hol van még az operatív terv?

'14ig biztos marad a trutyi aztán meglátjuk. Addig hirdethetjük az igét a fórumokon ez a minimum amit megtehetünk.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.22. 17:24:08

@tarackos:

Nos igen, a példamutatás!

De akinek nem tanították meg, és mégis szemetel, arra vajon rászól-e az, akinek igen, rá mer-e szólni, egyáltalán: nem megy-e tovább egy vállrándítással, hogy ez nem az én dolgom???

Egy német, egy svéd, agy osztrák, egy holland, de még egy szingapúri (!, ott vagy 100 dolcsi a szemetelési bírság, és irtó komolyan veszik!) is rád szól, mert úgy gondolja, hogy joga van tiszta városban, országban élni, miután adót fizet, de nemcsak az államtól várja ezt el, hanem a másiktól is, és viszont. Azaz tiszteletben tartják a magán- és a közös tulajdont is, mert érdekük, és a szemét sem áll hegyekben, no és olcsóbb is egy tiszta országot rendben tartani.
Logika, ész, igényesség és civilizáltság. A következő generáció pedig ebbe nő bele, és ez már a példamutatás esete - amit te írtál. De ehhez ezt el kell kezdeni.

Igen, stratégia kell, és nem 4 évre. Ha lenne egy legnagyobb közös osztó és egy léegkisebb közös többszörös alapú közös nevező, egy elfogadott rubikon, akkor nem fordulhatna elő, hogy kormányváltáskor 180 fokos fordulat köbetkezzék be, mert azonnal megszólalna az ellenzéki, civil sziréna, és legalábbis legkécőbb 4 év múlva ez a társaság a levesbe.

Na, ezért ugatom és mindig azt, hogy a pártérdek csak másodlagos, s aki nem rövidtávon lát, és nem megélhetési "politikusoskkal" beszi magát körbe, az e szerint is cselekszik.

22 év alatt láttuk ezt itt bárkitől is???

Most lépnem kell, de este még bekukkantok.

Üdv!

tarackos 2011.07.22. 17:49:58

@Zébácsi: Sajnos nem mer rászólni. Én a németektől kaptam két tockost -mert bicikli úton sétáltam és elsőre nem vágtam miért van mindenféle krick-krack felfestve a járdára- harmadikra már nem volt szükség. Sógorok meg simán nekivágtak a mozgólépcső oldalának mikor nem soroltam jobbra, egyszer volt rá szükség. (nézd meg bp-n mi van) Elsőre majdnem felrúgtam a biciklist, végül hagytam, mert igaza van.

Civilizáltság vagyis kultúra. Multinál, pénzzel fegyverrel paripával sem terveztünk kultúraváltást 5 évnél rövidebb határidővel. Ezt kellene megértetni, ha 20 év alatt csak itt vagyunk, ami semmivel sem jobb mint '90ben, akkor bizony 20nál több kell ha előrébb akarunk jutni. Azaz nem lehet 4 évben gondolkodni. Ezt sztem bárki megértené ha lenne aki elmondja. Egyébként '90ben elmondták, akkor 20 évet saccoltak, csak hát akkor is csak az életszínvonalról papoltak, mintha csak a pénz boldogítana.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.22. 19:55:06

A korrupciós bűncselekmények összefoglaló elnevezés, mely több bűncselekményt jelenthet: hivatali és gazdasági vesztegetés (Btk. 250-255/A. §), vesztegetés feljelentésének elmulasztása (Btk. 255/B.§), befolyással üzérkedés (Btk. 256. §), közérdekű bejelentő üldözése (Btk. 257. §), vesztegetés nemzetközi kapcsolatban (258/B-D. §) és befolyással üzérkedés nemzetközi kapcsolatban (Btk. 258/E. §). Korrupciós jellegű bűncselekmények körébe pedig a választás, népszavazás, népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény (Btk. 211.§), a hivatali visszaélés (Btk. 225.§), a bűnpártolás (Btk. 244.§), a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése (Btk. 288.§), gazdasági titoksértés (Btk. 300.§) és a hűtlen kezelés bűncselekmények (Btk. 319-320.§) tartoznak. Ezek a bűncselekmények nem feltétlenül valósítanak meg korrupciót, de azokhoz gyakran kapcsolódnak. (Részletesebben lásd: Az ezredfordulót követő bűnözési helyzet, IRM Statisztikai és Elemző Osztály, Budapest 2010.)

merjtenni.hu/jogi-kisokos/buntetoeljaras/

Lew Archer 2011.07.22. 21:34:22

@málnási:

Itt összesen annyi történt, hogy egy vidéki politikus a hatalmát próbálta verbálisan fitogtatni, az élet bármely területén nap mint nap találkozhat ezzel a magatartással. Természetesen lehet olyan morális mércét elhelyezni, amin ez a viselkedés nem csúszik át, sőt, lehet a politikusokkal kapcsolatosan teljesen rigorózus elvárásokat támasztani, csakhogy akkor nem fog tudni olyan létszámú politikai garnitúrát felállítani, amelyik alkalmas az ország irányítására.

Itt megint a régi balos értelmiségi félrevezetés működik, egy általuk elképzelt és elvárt, nem létező állapotot vetnek össze egy valóssal, és a saját elképzeléseiket nyilvánítják jobbnak a létező helyzettel szemben.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.22. 21:42:59

@Lew Archer: nem. itten annyi történt, hogy megint megnyilvánult, hogy a választók hülyítésének paravánja mögött mit rejteget egy párt. mindegyik. a hatalom ilyen.

Lew Archer 2011.07.22. 21:58:21

@málnási:

Dehogy, dehogy. A választók nem azért szavaztak a Fideszre, mert erkölcsösebbnek gondolták amazoknál, hanem mert amit az MSZP-SZDSZ csinált, az láthatóan nem működött.

A hatalom egyébként a szuverén döntésről szól.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.22. 22:24:29

@málnási: @Lew Archer:

Ne b*ssz*tok meg! Két, korosodó p*cs fantáziál a "hatalomról"! :-D

Igyatok inkább egy kis termelői tokaji furmintot, én is azt teszem:-)

"Magyar Katolikus Lexikon > H > hatalom

(...)

A ~ erkölcsi értéke. A ~ önmagában erkölcsileg közömbös, nem jó és nem rossz: minőségét attól kapja, aki él vele. Maga a ~ra törekvés jó, mert az ember istenképisége mutatkozik meg benne az uralkodásra szóló parancsnak megfelelően (Ter 1,28-29). Rosszá válik a törekvés a ~ gyakorlására, ha a cél, amit megvalósít, nem illeszkedik az erkölcsi rendbe, azaz sérti az isteni törvényt és mások szabadságát. Az ilyen hatalom valójában →hatalmaskodás, mely erőszakot vesz embereken és dolgokon egyaránt, s a „hatalmi politikában” és a „hatalmi államban” testesül meg. - A ~ birtokosai ki vannak téve a kísértésnek, hogy kíméletlenné, személytelenné, gátlástalanná váljanak. Ezért mindig feladat a ~ fölötti uralkodás. A ~ csak akkor tartható féken, ha korlátozza az erkölcsi alapokon álló →jog, a személyi méltóságból fakadó szabadság , s nem egy kézben van, hanem megosztott (→hatalmi ág) és a kisegítés elvéhez igazodik (→szubszidiaritás). - Sajátos nehézség, hogy a gazd. és pol. ~ mindig támadóan lép föl a ~ egyéb viselőivel szemben, uakkor természete szerint közcélok megvalósítására van rendelve. Ez az elesett emberi természetből (→áteredő bűn) fakadó állapot csupán a ~ fékentartásával nem oldható meg. - 6. Az ikgr-ban a ~ jele a fölemelt →kéz. _nbsp; **

(...)"

ü
bbjnick ;-)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.22. 22:42:10

@bbjnick:
ezt majd akkor, ha a katolikus lexikon kormányoz, faszikám! :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.22. 22:59:02

@málnási:

No, látod, Franco még tudta, hogy az Egyház nélkül csak a saját p*cse felett hatalmaskodhat vagy még afölött sem --- úgy látszik, ez a tudás mára kikopott az agyacskákból.

ü
bbjnick

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.22. 23:09:33

kicsit szánalmas ez az írás

Goompah 2011.07.22. 23:24:01

@Zébácsi: "A ház körül csodás kis kertecske van (ill. lenne), de nem hazudok, a rengeteg csikktől, söröskupaktól, csoki papírtól már nem látszik a fű (pedig van a bejáratnál szemetes). Szörnyen néz ki. A boltos nem tud vele mit kezdeni, egy ideig igyekezett rendben tartani e terciát (pedig nem az övé), de a sok lúd disznót győz elv érvényre jutása láttán feladta. Különben is, azokból él, akik odaszemetelnek"

Ez érdekes, a társasház helyében felszólítanám a boltost a környező hely tisztán tartására, ha pedig erről nem gondoskodik, akkor felmondanám a bérleti szerződését. Vagy ha a sajátja, akkor per és ráverném a rendszeres takarítás költségét, hiszen a sok szemét az ő üzleti tevékenységének eredménye. ényledg érthetetlen a lakók közömbössége.

Goompah 2011.07.22. 23:25:40

@tesz-vesz: Valóban elég gyenge írás, eddigi tapasztalatom szerint Kottász a Mandiner leggyengébb szerzője.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.22. 23:38:00

@tevevanegypupu: túl sokat tud a többiekről, biztos.
dehát amúgy se rúgnák ki, Bagó is milyen szép kárriert futott be. a csodálatosan független, nem posztkomcsi bíróság is felmentette

meghát tudod milyen nehéz gombnyomogató majmokat találni a parlamentbe?
az apja is jó káder volt. személyes jóbarátja horn gyulának, az ilyenek mind-mind jó pontok a fidesznél. ilyesmik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.22. 23:48:51

@bájgúnár: forradalomhoz nagy elnyomás is kell. vagy vmi közös pont. 2006-ban közelebb voltunk hozzá mint most, de én most is benne lennék, jó ötletnek tartom.
1848-ban tettlegésig fajult az, ha vki ellenünk volt
zichy ödönt koknrétan azonnal felköttette Görgey, mikor nem a magyarok oldalára állt az. így nem volt annyi nyávogó

56-ban konkrétan elnyomó rendszer volt, csengőfrász, ott kipattant a szikra, és felszabadultan gyulladt ki az elfojtott félelem.

hogy miért nincs forradalom most? mindegyik oldal hazudozik összevissza, a demokráciának és szólásszabadságnak
most pl a fideszes szavazók a forradalom hátráltatói. nem ismerik fel, hogy ugyanúgy bolsevik gyökerű a fidesz, mint az szdsz, mint az mdf. a lefektetett kereteket nem lépi túl. így nem lehet nemzeti érdekeket szolgálni, buta mint a föld, kommunistavédő, bankárti, hitelpárti.
de ma leginkább azért nincs forradalom, mert az élet azért áramlik, megyeget, vegetál, de valahogy mégis meg lehet élni, a munkahely, a fizetés nagy úr, senki nem akar éhenhalni, vagy elveszíteni a biztos egziszteniciáját, ezért mindig fiatalok a forradalom kirobbantói, akiknek nincs gyerekük, nincs kit félteni, nincs állandó jövedelmük. nem ismerik az emberek a valós helyzetet, minél inkább rosszabb a nevelés az iskolában, minél kevesebbet tudnak, annál könnyebben lesznek érdektelenebbek és kezelhetőbbek a tömegek. stb

tevevanegypupu 2011.07.22. 23:59:55

@tesz-vesz:

Hat ilyen a politika, parterdek es barati kapcsolatok. Az egyik legjobb gyerekkori baratom nekem is vadkommunista volt, de ez nem zavar bennunket egyaltalan, pedig valtozatlanul mszp szavazo..A politikusok a szinfalak mogott joban vannak ez is ketsegtelen, a szinjatekot nekunk rendezik. De ettol meg nekunk lehetnek elveink nem igaz?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 00:00:18

@Viktus: hát itt most egy látszat szigor volt a jobbiknál, "lássátok milyen keményen bánunk mi a korruptakkal" jelszóval. nagy a hatásvadász szerepe, szerintem kevés köze van az igazsághoz.
rosszul járt el vona

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 00:07:27

@tesz-vesz: meg pozicíóharc is biztos van benne, látom itt is a férgese kerül fölülre, csak idő kell neki

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 00:19:37

@T. D.: ez elég durva. nem tudtam, hogy Szálasit élteti

mindenesetre ezen csak a belterjesek rettennek meg, attól még derék ember ez az Orosz, derék tettekkel, egy pici beütéssel csak

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.23. 00:23:59

@Goompah:

Lehet, hogy lakóközösség egy (hangadó) része okozza piszkot, s emiatt hunynak szemet eme szemét felett? Tökmindegy, borzasztó az egész.

Na, és igen, erről beszélek: a fél ország bevette a leszarom tablettát.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 00:33:03

@GGG77: ezt hogy érted? mit kéne tenniük?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 00:37:03

@árnyékgyuri: na, a komcsik kinevezik a komcsikat a ranglétrán, a magyar, a nemzeti liberális meg marad ahol volt.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.23. 02:05:36

@tesz-vesz: "de ma leginkább azért nincs forradalom, mert az élet azért áramlik, megyeget, vegetál, de valahogy mégis meg lehet élni, a munkahely, a fizetés nagy úr, senki nem akar éhenhalni, vagy elveszíteni a biztos egziszteniciáját, ezért mindig fiatalok a forradalom kirobbantói, akiknek nincs gyerekük, nincs kit félteni, nincs állandó jövedelmük. nem ismerik az emberek a valós helyzetet, minél inkább rosszabb a nevelés az iskolában, minél kevesebbet tudnak, annál könnyebben lesznek érdektelenebbek és kezelhetőbbek a tömegek. stb "

Így van. Az általad leartak tökéletes lenyomatai a lényegnek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 09:24:54

@Goompah: nyilván ezután már meg kéne indulni az nyomozati eljárásnak, hogy tényleg
a jobbiknak mindenképp feljelentést kell tennie, hogyha nem indul el magától az ügy, de nem látnám, hogy mozgolódnának

fenyegetés az megtörtént. ahhoz nem kell tett is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.23. 09:30:37

@reálisan: szóval nem a fidesz fakad egy tőről az liberálisokkal és kommunistákkal, hanem a jobbik?

hiába a fidesz védi a kommunistákat, ez az apró tény nem zavar ugye?
már az előző posztnál is láttam, hogy túl sok a színes golyó az agyadban

Goompah 2011.07.23. 12:14:46

@tesz-vesz: Nem vagyok jogász, komolyan nem tudom, milyen esetekben büntetendő már a fenyegetés is. A halállal való fenyegetés tudtommal büntetendő, de nem hiszem, hogy azt büntetik, ha valakit azzal fenyegetek meg, hogy pl. ellopom valamely vagyontárgyát. (Ha egy feltétel teljesítéséhez kötöm, akkor zsarolás, de ha csak úgy mondom neki, akkor szerintem nem.)

De ez számomra azért lényegtelen, mert Balázs így is, úgy is bebizonyította, hogy egy jellemtelen, kiskirálykodó, szemét alak, aki visszaél a hatalmával. Azért örülnék, ha ezért rá lehetne verni valami büntetést. Vagy legalább kirúgnák az összes posztjáról, de attól tartok, ez sem fog megtörténni, mert a Fideszben nagy becsületük van a csinovnyikoknak. :( Látod, azóta is a Fidesz gyakorlatilag agyonhallgatja az esetet.

Persze sejtjük, hogy a dolgok így mennek olyankor is, amikor az illető politikus nem olyan hülye, hogy szinte magnóra mondja a fenyegetését.

Lew Archer 2011.07.23. 14:41:39

@bbjnick:

Én sajnos nem ihatok.

A katolikus lexikon meghatározásával nincs bajom. Itt azzal jön a felfordulás, hogy az értelmiség eleve annak a gondolatától is irtózik, hogy valakinek hatalom legyen a kezében. Ha pedig elkerülhetetlen, akkor elvárja a lépésenkénti egyeztetést és minden döntéshez az értelmiségi jóváhagyást, valamint minden pillanatban minden részérdekkel való tökéletes összhangot. Így nagyjából semmit nem lehet csinálni persze.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.23. 17:53:02

@bbjnick:
franco nagyon jól használta a spanyol lelkeket mélyen átjáró hitet és egyházat, de azért csak bojt volt a rezsim faszán az egyház. a magyar limonádé katolicizmus /de főleg a pártja/ meg hát ilyen bánásmódot érdemel, amilyet. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.23. 17:54:04

@Lew Archer:

'Én sajnos nem ihatok."

nocsak, maga is elitta a máját a nagy polgári visszafogottságában? :)

Lew Archer 2011.07.23. 18:29:27

@málnási:

Mondjuk úgy, hogy megittam már a magamét :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.25. 15:11:22

@Lew Archer:

"Itt azzal jön a felfordulás, hogy az értelmiség eleve annak a gondolatától is irtózik, hogy valakinek hatalom legyen a kezében. Ha pedig elkerülhetetlen, akkor elvárja a lépésenkénti egyeztetést és minden döntéshez az értelmiségi jóváhagyást, valamint minden pillanatban minden részérdekkel való tökéletes összhangot. Így nagyjából semmit nem lehet csinálni persze." --- írja.

Hol az az értelmiség? A baloldalon már csak néhány totálisan leszerepelt, végletesen elhiteltelenedett expolitikus, szagértő, zugfirkász és félőrült mozgalmász mocorog, azok sem túl nagy meggyőződéssel, a jobboldalon pedig a semmi és a semmi plusz Nemcsák Károly...

Hol az az értelmiség, ami akadályozhatja az érdemi kormányzást?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.25. 15:24:54

@málnási:

"franco nagyon jól használta a spanyol lelkeket mélyen átjáró hitet és egyházat, de azért csak bojt volt a rezsim faszán az egyház. a magyar limonádé katolicizmus /de főleg a pártja/ meg hát ilyen bánásmódot érdemel, amilyet. :)" --- írod.

Franco hívő ember volt, ha nem lett az, akkor nem tudta volna magáhozragadni és közel negyven évig birtokolni a hatalmat . Mondom hívő ember volt.

"és csing csang úr megfejti neked a lázárorbán ügyet!" --- írod.

:-D (...) :-D (...) :-D ... Csing Csang vérbeli kínai arc:-D

Nem tudom, emlékszel-e, mit mondott Orbán miniszterelnök Balog miniszterelnöki tanácsadónak, amikor ő (Balog) --- Orbán miniszterelnök kérésére --- a "Ne ölj!"-parancsolat értelmét próbálta kibontani neki (Orbánnak)?

"Ha ilyen bonyolult, akkor hagyjuk!" --- ezt mondta (mint Balogtól tudhatjuk).

ü
bbjnick

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.25. 15:36:46

@bbjnick:

persze, hogy hívő volt. és nagyon jól használta az egyházat. annak megelégedésére, így isten megelégedésére is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.25. 17:13:23

@málnási:

"hívő volt. és nagyon jól használta az egyházat. annak megelégedésére, így isten megelégedésére is" --- írod.

Hohó! "Interpretációs kérdés"?:-D

Nagyon jól használta az Egyházat vagy nagyon jól szolgálta az Egyházat? Egy katolikus pontosan tudja, hogy ez a két dolog ugyanaz (az Egyházzal a viszonyunk jó, csak egyféleképpen lehet) ezért nem is fogalmaz úgy, hogy "nagyon jól használta az egyházat".:-)

ü
bbjnick

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.25. 17:37:58

@bbjnick:
azt azért sejthetjük, hogy egy franco méretű államfőben azért legalább két lény dolgozott, a katona, az államfő, és a katolikus. baszki ez mán három, na mindegy, szóval nem biztos, hogy ezek mindig egymásba kapaszkodtak és ha nem, hát akkor a katolikus uralkodott. egy katolikus államférfi több is, kevesebb is mint egy katolikus. eh, tudod te eztet.

evil overlord (törölt) 2011.07.25. 21:59:04

@bbjnick: Khm, szép kis hívő. Tudja, a polgárháborús fehér terrorra gondolok (igaz, volt vörös terror is, de azok komcsik voltak, tőlük másra nem is lehet számítani).
Koba vagy harminc évig volt hatalmon, pedig ateista volt. Jó, egy ideig papi szemináriumba járt, de kirúgták.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.25. 23:34:49

@evil overlord:

Olvasson utána, mik történtek Spanyolországban 1931-től, a királyság megbuktatásától, Franco fellépéséig. S olvasson bele Orwell vagy Simone Weill polgárháborús emlékirataiba. Nekem nem feladatom Francót védeni, de a tetteiből nyilvánvalónak tűnik, hogy elsődleges és legfontosabb céljának Spanyolország megmentését tartotta. Lényegében megtartotta a királyságot és amikor egy arra alkalmas személyt talált, akkor ráhagyományozta a hatalmat. Ami pedig a polgárháborút illeti: a polgárháborút nem ő robbantotta ki, mikor ő fellépett a polgárháború a köztársaságiak között már gyakorlatilag zajlott. Én el tudom képzelni, hogy egy hívő ember, abban a helyzetben úgy cselekszik, ahogyan Franco cselekedett (természetesen, nem volt hibátlan, s biztos vagyok benne, hogy számos tettét, bizonyos időtávlatból, felül is bírálta, de jószándékában én nem kételkedem).

És: "Koba vagy harminc évig volt hatalmon, pedig ateista volt. Jó, egy ideig papi szemináriumba járt, de kirúgták." ---írja.

A Gazda (Koba) keményen hitt a Történelmi Szükségszerűségben és abban, hogy őt a Történelmi Szükségszerűség ültette oda, ahol van és nagy célja van vele (mármint a Történelmi Szükségszerűségnek, vele, Josziffal).

Ha összehasonlítjuk a két diktátort, Francót és Sztálint, azt hiszem, elég világosan kiütköznek a két személyiség és a két hit nyilvánvaló különbségei.

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2011.07.28. 13:46:12

@bbjnick: Tudom, hogy az ottani Lenin-fiúk bokáig tapostak a vérben. Azonban ez nem menti a reakció által elkövetett hasonló tetteket.
Ha Franco nem akarta volna megtartani a hatalmat, akkor még életében lemond.
Kobát azért hoztam fel, mert ön azt írta, hogy:
"Franco hívő ember volt, ha nem lett az, akkor nem tudta volna magáhozragadni és közel negyven évig birtokolni a hatalmat "

"Én el tudom képzelni, hogy egy hívő ember, abban a helyzetben úgy cselekszik, ahogyan Franco cselekedett"
Az inkább haljon meg száz ártatlan, mint egy bűnös megússza az NKVD módszere, nem egy hívő keresztényé. A keresztényi megoldás a vörös terroristák elfogása, bíróság elé állítása (és felkötése) lett volna.

Amúgy világos, hogy Franco és Sztálin teljesen más fából volt faragva: Franco nem volt szociopata.

evil overlord (törölt) 2011.07.28. 16:20:34

@málnási: Ebben az esetben csak egy dolgot nem értek: a falangisták mitől jobbak, mint a komcsik? A hullák száma nem ér (a véralgebra gusztustalan, teljesen mindegy, hogy ki űzi).

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.07.28. 16:34:03

@evil overlord:
nehéz nekem erről. tudja, hogy mi a véleményem az ölésről.
viszont a történelmet vérrel írják, hogy közhelyesen fejezzem ki magam.
ha pusztán aztat nézi, hogy ezek is, meg azok is öltek, akkor a dilemmája jogos. de sajnos ölni kell a jó ügy érdekében. és ebbe még a politikai gyilkosság is belefér, nemhogy a háború. szomorú dolgok ezek.
a legutóbbi idők óriásai, mint franco és pinochet csak vérrel tudták megmenteni a világot a kommunizmus elképesztő expanziójától.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.28. 19:15:25

@evil overlord: @málnási:

"(...)

HENRIK KIRÁLY.
Valóban, a francziák húsz franczia koronást tehetnének egyre, hogy megvernek bennünket, mert ők azt saját vállaik közt hordozzák. Hanem hát angolra nézve nem árulási bűn franczia koronást verni s holnap maga a király is hamis pénzmetszővé leend. (Katonák el.)
Csak a királyra! Éltünk’ s lelkeinket,
Adósságinkat, aggó hölgyeinket,
Gyermekinket s bűnünket a királyra!
Nekünk viselni kell mind.
Oh kemény sors! nagyság ikertestvére,
Melyért liheg minden bolond, a ki
Nem érez mást, csupán önön baját!
Mily sok vigaszt nélkülöz a király,
Mit egy közember élvez?
S mit bír, mit egy közember is ne birna,
A pompán, az örök pompán kivűl?
Mi vagy te vajon, bálvány-pompa, mi?
Mi istenség vagy, hogy több földi kínt
Szenvedsz magad, mint hódolóidnak adsz?
Mi a díjad? mi a bevételed?
Oh pompa! értéked’ mutasd nekem!
Imádásodnak mi a szelleme?
Egyéb vagy-e, mint rang, fok és alak?
Félelmet, áhítást keltesz sokakban,
És félve, nem vagy oly boldog soha,
Mint félelmökben ők!
Italod, édes hódolat helyett,
Mérges hizelgés. Oh! légy csak beteg,
Te nagyság! s kérj pompádtól enyhülést:
Hiszed, hogy a forró láz eltünik
A hízelgés lehelte czímekért,
S megszűnik a mély bókolás előtt?
Midőn a koldus térdinek parancsolsz,
Parancsolhatsz egészségének is?
Oh nem, te büszke álom,
Mely egy király nyugtával oly ravasz
Játékot űz’sz! Király vagyok, ki jól
Ismerlek, és tudom, hogy balzsam és
Jogar, meg alma, kard, bot s korona,
Aranynyal, gyöngygyel átszövött palást,
Vagy a király előtt futó sürű czím,
A trón, a melyen űl, a fény hulláma,
Mely e világ magas partját veri,
S mind, mind e fényben úszó pompa nem
Szenderghet a király ágyában oly
Üdítőn, mint egy hitvány szolga, ki
Megtelt gyomorral és könnyű kedélylyel
Nyugodni tér, evén száraz kenyért:
Sohsem lát ő pokolszült, rémes éjt,
Mert, mint cseléd, nap keltétől napestig,
Phoebus láttára izzad és egész
Éjen Elysiumban szendereg;
Másnap a szürkülettel újra ébred
S lovára segiti Hypériont;
S ekként kiséri e mindig futó
Évet sírjába hasznos működéssel;
S ha pompa nincs, ily pór, ki napjait
Küzködve tölti s alva éjeit,
Előnyben volna egy király felett.
A szolga, a közbéke tagja lévén,
Élvezi azt, de alig fogja fel,
Mily ébren óvja a király a békét,
A mely legüdvösebb a pórra nézt.
Erpingham jő.

ERPINGHAM.
Távoztodon aggódva főbbjeid,
A táborban keresnek.

HENRIK KIRÁLY.
Jó öreg,
Gyűjtsd össze sátoromba őket: én
Előtted ott leszek.

ERPINGHAM.
Meglesz, uram. (El.)

HENRIK KIRÁLY.
Aczélozd meg, oh csaták istene!
Harczosaim szivét; ne töltsd be őket
Félelemmel; ragadd el tőlök itt
A számadás érzékét, hogyha tán
Az ellen száma nyomná lelköket.
Csupán ma ne, uram! csupán ma ne
Emlékezzél atyám bűnére, melyet,
Koronáját szerezve, végbevitt.
Richard testét én újra eltemettem,
S több bánatos könyűt ejték reá, mint
Vér-csöpp abból erőszakkal kifolyt.
Ötszáz szegénynek évi díjt adok,
Hogy sorvadt karjokat kétszer naponkint
Emeljék ég felé bocsánatért;
S két kápolnát építteték, a hol
Komoly, tisztes papok éneklenek
Richard lelkéért. Többet is teszek;
Bár mind, a mit tehetnék, mitsem ér,
Következvén rájok bocsánatesdő
Bűnbánatom.
Gloster jő.

(...)"

ü
bbjnick

evil overlord (törölt) 2011.07.28. 21:57:32

@málnási: "de sajnos ölni kell a jó ügy érdekében. és ebbe még a politikai gyilkosság is belefér, nemhogy a háború. szomorú dolgok ezek."
A moralizáló válasz: ha az ember a Gonosz ellen annak eszközeivel harcol, maga is azzá válik.

A pragmatikus válasz: már Machiavelli is megírta, hogy a kegyetlenkedő uralkodót meggyűlöli a nép. Ha komolyabb válogatás nélkül elkezd civileket gyilkolászni a vezető, az kontraproduktív. A "jó" politikai gyilkosság bár félelemkeltő, de nem jár másodlagos károkozással. Jó példa rá a Litvinyenko-gyilkosság, amitől bizonyára az eleven bélsár is belefagyott Litvinyenko barátaiba.

"a legutóbbi idők óriásai, mint franco és pinochet csak vérrel tudták megmenteni a világot a kommunizmus elképesztő expanziójától. "
Érzésem szerint Allende ugyan bőven baloldali volt, de nem volt kommunista. Ráadásul D-Amerikában más az emberek hozzáállása a kapitalizmushoz mint pl. Európában (ti. ők a szerszámnak inkább a rossz oldalán álltak).
A balfasz amerikaiknak pedig szinte mindig sikerült valami címeres gazembert támogatniuk a baloldali előretörés ellen, ami hol bejött (Korea, miután az össszes komcsigyanúst kinyírták az amcsik vállvonogatása mellett), hol nem (Kuba, Vietnam).

@bbjnick: Az uralkodás terheire utal?

bz249 2011.07.28. 23:08:05

@evil overlord: Allande a lelke melyen fasiszta lett volna, azonban 1970-ben ez nem volt igazan meno, es nemzetkozileg total buko lett volna (Spanyolorszagban USA tamogatassal lehetett fasisztaskodni, azonban Allande ugye eppen az USA-val szemben kivanta magat meghatarozni) szoval maradt a masik lehetoseg a komenizmus.

A kovetkezmeny Chile totalis osszeomlasa lett, es amikor Allande bizalmasa (tekintve, hogy Agusto José Ramón karrierje eppenhogy felivelt a komcsik alatt ellentetben Francisco y Bahamondeval akit kigortak a Kanari-szigetekre) megkapta az infot, hogy nem feltetlen elleneznenek egy katonai hatalomatvetelt akkor lepett.

Egyebkent allitolag a chilei katonai paradek a legjobbak a vilagon
www.youtube.com/watch?v=7RJjBGa_2bU&feature=related
www.youtube.com/watch?v=T-YtSmY3VYI

es Augusto kedvence:
www.youtube.com/watch?v=d_ZZ-aMLY4g

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.07.29. 06:33:56

@evil overlord:

"Az uralkodás terheire utal?" --- kérdezi.

A hatalomgyakorlásra, mint létállapotra.

S ha már V. Henrik (a király álruhában beszélget katonáival:-)):

"(...)

VILLÁM.
Melyik kapitány alatt szolgál kend?

HENRIK KIRÁLY.
Erpingham Tamás alatt.

VILLÁM.
Jó öreg parancsnok, derék, nyájas úri ember. Ugyan hogy gondolkozik ő a mi állapotunkról?

HENRIK KIRÁLY.
Hát úgy, mint homok zátonyon a hajótöröttek, kik várják, hogy a legközelebbi hullám elsodorja.

BÁTOR.
Nem mondta ő el e gondolatát a királynak?

HENRIK KIRÁLY.
Nem; de nem is szükséges. Mert, hogy kimondjam kendteknek, biz én azt hiszem, a király is csak olyan ember, mint én magam: a viola neki is csak olyan illatos, mint nekem, az ég boltja neki is csak úgy mutatkozik, mint nekem, érzékei szintúgy emberi természetűek; s pompájától megválva, meztelenségében ő is szintúgy embernek tűnik föl, s habár gondolatai magasabban járnak is, de mikor alá szállanak, csak olyan szárnyon szállnak alá, mint a mieink. Azért ha ő okot lát a félelemre, mint mi, bizony az ő félelme is csak olyan természetű, mint a mienk. Épen azért okosan még csak szinét sem közölhetni ő vele a félelemnek, nehogy azután meglátszván rajta, seregét is lehangolja.

BÁTOR.
Dejszen, mutathat ő színleg annyi bátorságot, a mennyit akar, de én azt hiszem, ily hideg éjszakán szívesebben ülne nyakig a Temzében s magam is vele, minden veszélynek kitéve, csak innen szabadulnánk.

HENRIK KIRÁLY.
Ucscsegéljen! úgy szólok a királyról, a mint érzek. Én azt gondolom, hogy ő sehol sem szeretne inkább lenni, mint a hol épen van.

BÁTOR.
No akkor, bár egyes egyedül volna itt! Úgy is biztos lehetne, hogy kiváltanák, s legalább a szegény ember élete megmaradna.

HENRIK KIRÁLY.
Én azt hiszem, mégis csak jobban szereti tán kend a királyt, mint sem azt kivánja, hogy egyes egyedül legyen itt; csak azért beszél kend így, hogy a más gondolatját kitapogassa. Én bizony sehol se halhatnék még szívesebben, mint épen a király körűl, mert ügye igazságos, harcza becsületes.

VILLÁM.
Ez már túlmegy a mi eszünkön.

BÁTOR.
Túl ám; vagy túlmegy azon, a miről mi kérdezősködhetünk: mert nekünk elég azt tudni, hogy a király alattvalói vagyunk. Ha rossz az ügye, eltörli abban a mi bűnünket a király iránt való engedelmességünk.

VILLÁM.
De ha ügye nem jó, magának a királynak gyülik meg a baja a számadással, majd mikor mindazok a lábszárak, karok és fejek, melyeket a csatában levágtak, összeforradnak az ítélet napján s mindnyájan fölkiáltanak: „Itt meg itt haltunk meg!” némelyek káromkodva, mások sebészt kiabálva, némelyek szegényűl hagyott feleségeiket, fizetetlen adósságaikat, mások neveletlenűl maradt gyermekeiket. Félek, kevesen halnak meg jámborúl, a kik csatában vesznek el, mert hogyan is intézkedhessenek valamiről keresztyénileg, mikor minden gondjok csak vér. No ha már ezek az emberek gonoszúl vesznek el, bizony melege lesz a királynak, hogy őket ide vezette: mert hiszen neki nem engedelmeskedni minden alattvalói rend ellen volna.

HENRIK KIRÁLY.
Így hát ha egy fiú, a kit az apja kereskedni tova küldött, bűnösen vész el a tengeren, annak gonoszsága terhét, a kend regulája szerint, az apjára kell hárítani, a ki őt elküldötte; vagy ha egy szolgát, a ki ura parancsolatjából pénzt viszen valahová, rablók támadnak meg s jóvá nem tett bűneiben múlik ki, kend az úr dolgát veti okúl, ha a szolga elkárhozik. De ez nem így van ám: a király nem köteles jót állani katonáinak különös végeért, sem az apa a fiáért, sem az úr a szolgájáért, mert hiszen nem kivánják halálukat, midőn szolgálatjokat kivánják. De meg aztán nincsen is oly király, a ki bármily hibátlan ügyét, ha egyszer kard élire kerűl a dolog, egészen hiba nélkül való katonákkal vívhassa ki. Némelyeket közűlök talán előre megfontolt szándékos gyilkosság vétke terhel; másokat az, hogy szüzeket csaltak meg az eskü megtört pecsétjével; másokat meg az, hogy a háborút tették védbástyájokká, midőn előbb már a béke szelíd kebelét rablással és fosztogatással feldúlták. No már, ha ezen emberek kijátszodták a törvényt s a természetes büntetés alól kisíklottak: elmenekülhetnek ugyan az emberek elől, de nincsen szárnyok elrepülni az Isten elől: háború az ő ostora, háború az ő bosszújának eszköze, úgy hogy itt a király eme viszályos ügyében a király törvényeinek előbbi megszegéseért bűnhődnek az emberek. A hol a haláltól féltek, életöket megmentették; és a hol mentve lenni óhajtanának, elvesznek. Ha tehát készületlenűl halnak meg, a király ép oly kevéssé bűnös az ő elkárhozásukban, mint volt előbb azon gonoszságokban, melyekért most lakolnak. Minden alattvaló kötelessége a királyé; de minden alattvaló lelke a tulajdon magáé. Azért a katonának úgy kellene tenni a háborúban, mint a betegnek az ágyban: minden porszemecskét le kellene mosnia lelkiismeretéről: ha így halna meg, a halál rá nézve csak nyereség lenne; ha meg nem halna, csak áldásosan múlnék el azon idő, melyben ily előkészületre tett szert, s annál, a ki megmenekszik, nem lenne bűn azt gondolni, hogy Isten ez önkéntes felajánlásért enged nekie időt, szemlélni az ő nagyságát s megtanítani másokat is, mikép kelljen előkészülniök.

VILLÁM.
Az már igaz no! Ha valaki gonoszúl hal meg, a gonoszság a maga tulajdon fejére száll! a király nem tartozik azért jót állani.

BÁTOR.
Én nem kivánom, hogy jót álljon értem, még is kész vagyok bátran megharczolni érette.

HENRIK KIRÁLY.
Magától a királytól hallottam, nem óhajtja, hogy kiváltsák.

VILLÁM.
Azt csak azért mondta, hogy jó kedvvel harczoljunk, de ha egyszer torkunkat metszették, kiválthatják azután őt, mi már nem leszünk azzal okosabbak.

HENRIK KIRÁLY.
Ha azt megérem, sohsem hiszek többé szavának.

VILLÁM.
No akkor ugyan be is fizet kend neki! Csak olyan vak lövésforma az valami ócska puskából, melyet szegény magányos ember elégedetlensége irányoz egy fejdelemre. Akár abba fogjon kend, hogy a napot jéggé változtatja, ha annak orczáját egy páva-farkkal legyezgeti. Sohsem hisz többé szavának! Ez ugyan oktondi egy beszéd.

HENRIK KIRÁLY.
Nagyon is kereken kioszt kend engemet: összetűznék vele, ha alkalmas volna rá az idő.

VILLÁM.
Jó; tűzzünk össze hát majd, ha megéri kend életben.

HENRIK KIRÁLY.
Nem bánom.

(...)"

ü
bbjnick
süti beállítások módosítása