Kommentszűrés
’11 júl
8
15:01

Vitákat mer kiváltani a kétharmad!

Írta: dobray

  Magyarországért aggódik egy amerikai szenátor, bizonyos Benjamin Cardin – olvasom a HVG-n. Persze, hogy demokrata párti, persze, hogy az amerikai Helsinki Bizottság elnöke. Cardin szerint a kétharmad nem feltétlenül rossz, ami rendes egy igazi demokratától. Felhozza a 16 százalékos Jobbikot, ami kicsi fáziskésésre vall (Európában a jobbikozós hőbörgés már lefutott, de hát Amerika messze van), és úgy látja: „a választások óta eltelt egy évben Orbán Viktor kormánya arra használta fel kétharmados parlamenti többségét, hogy sorozatosan vitát kiváltó kezdeményezéseket hajtott keresztül a parlamenten”. Vitákat kiváltó. Vitatott. Ellentmondásos. Nahát, egy politikai döntés vitákat vált ki. Micsoda demokrácia ez, kérem szépen!

  Mindszenty, Antall József, Reagan, Thatcher, minden közéleti szereplő végső soron „ellentmondásos”. Legutóbb talán a horvát bíboros, Boldog Alojzije Stepinac kapcsán írta le a BBC, amikor a pápa Horvátországba látogatott és imádkozott az ő sírjánál, hogy személye „ellentmondásos”. (Az usztasákkal való kollaborálással vádolják, holott többször felemelte szavát az usztasák tettei ellen, tiltakozott a táborokba hurcolások miatt is.) 
 
  Mire jó ez? Megbélyegezni. Rányomjuk valakire, hogy vitatott, érted, vigyázz vele, többet nem mondunk (néha igen), csak tudd, hogy darázsfészekbe nyúlsz. Márpedig mindenkit és mindent lehet vitatni, mindenről és mindenkiről ki lehet jelenteni, hogy ellentmondásos.  Benjamin Cardin kijelentése vitatható, ellentmondásos: mire való a parlament, kérdezzük mi, ha nem arra, hogy vitázzanak benne? Szép dolog a konszenzus, de talán nem kéne túlmisztifikálni. A konszenzus egy ilyen modern bálvány. Félünk a vitáktól? Félünk a konfliktusok felvállalásától? Ahol mindig konszenzus van, nem lehet, hogy kicsit hiányzik a szabadság?
 
  Úgy véljük, az állandó konszenzuskényszer az, ami igazán vitatható, ellentmondásos.

Címkék: usa vita kormány demokrácia benjamin cardin

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr203050372

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi lesz a politikai kultúrával? 2011.07.09. 23:18:41

 A politikai kultúra fogalmát a politológia szűkebben használja, mint a köznyelv és a sajtó szokta. Míg az első egyének vagy csoportok politikához való viszonyulását (véleményt, beállítódást, értéket) jelenti, az utóbbi gyakran érti alatta a polit...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tilikov (törölt) 2011.07.08. 15:13:44

Pedig a fideszben mindig konszenzus van Dobray uram, de csak magát tudom idézni ezügyben: "Ahol mindig konszenzus van, nem lehet, hogy kicsit hiányzik a szabadság?"

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.07.08. 15:20:36

@Tilikov: hál Istennek nem vagyok Fidesz-tag, nem is tervezem, de nekem úgy tűnik, a Fideszben is megvannak a véleménykülönbségek. Pártfegyelem meg mindenhol van, MSZP-ben is. LMP-ben is. Aki nem viseli, ne lépjen be, többek közt ezért nem lépek be én se sehova, bár a mai felhozatalban ha elviselném, sem lépnék be sehova.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.07.08. 15:34:49

@dobray: Hány százalékot kapott Orbán? :)

Mintha a 103% statisztikai hibahatárán belül lett volna.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.07.08. 15:52:36

@TaTa86.: ez most hogy jön ide? Az poszt az ellentmondásosságról szól. :D Mondom, tojok a Fideszre. :D

osborne 2011.07.08. 15:59:49

Dobott egy emailt neki a Szerelő?

“I am happy to have had this opportunity to meet with Hungarian Prime Minister Bajnai. Hungary is an important partner in the transatlantic alliance. The Prime Minister and I had a positive meeting. We discussed a number of issues, including our common concern about Roma in the OSCE region,” Senator Cardin said. “I commend him for his bold leadership in seeking to improve their situation in Hungary.

www.flickr.com/photos/helsinkicommission/4156056501/

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.07.08. 15:59:58

@leila begin: meg még pár másik ilyen párt Ojrópában.

leila begin 2011.07.08. 16:00:42

"Felhozza a 16 százalékos Jobbikot"

A Francia Nemzeti Front például nem zavarja?

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.08. 16:19:10

@dobray:

frwebgate1.access.gpo.gov/cgi-bin/PDFgate.cgi?WAISdocID=5pcRsc/2/2/0&WAISaction=retrieve

remélhetőleg működik a link.

Cardin a "to push through one controversial initiative one after another" kifejezést használta.

a controversial szó gyakorlatilag az igen erős érzelmek felkavarását jelenti, és nem egyszerűen azt, hogy vitatkoznak valamin. van értéksemleges használata (pl. highly controversial case), de ebben a beszédben inkább "vitatható" lenne a fordítás, Cardin kritikáit készíti elő evvel a jelzővel.

három egész percig tartott megtalálni az eredeti szöveget... szilvay, ez a gáz, nem a controversial. hogy nem nézel utána semminek csak nyalsz.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.08. 16:22:30

@leila begin: a francia nemzeti frontnak nulla darab képviselője és nulla darab szenátora van, és teljesen el van szigetelve a politikai élettől. még Marine Le Pen is aki igencsak vigyáz a szájára.

Készpénz Jancsi 2011.07.08. 16:23:52

Amerikában meg verik a négereket.

Pelso.. 2011.07.08. 16:35:52

Ugyan, semmiféle vita nem volt. Kétharmadnyi gombbal le van darálva minden, a borotválkozótükröket meg jótékony pára borítja.

tarackos 2011.07.08. 16:44:59

Nem ártott volna ha a Szerző elolvassa a kérdéses felszólalást. Mert az arc meg is nevezi a két legnagyobb vitát kiváltó kezdeményezést, természetesen a médiatörvényt és az alkotmányozást. (Azt is megemlíti az utóbbi kapcsán, hogy úgy adtak most kettős állampolgárságot, hogy 2001-ben -ugye akkor is narancs kormány volt- a kormány az Eu Tanács előtt lemondott erről a törekvésről. vö. OV: sohasem hazudtam)

Valóban nem kell mindenben konszenzust keresni. Erre valók a feles törvények. Azoknál nem kell kompromisszum, a mindenkori kormány megváltoztathatja. A 2/3 törvények viszont éppen a konszenzusról szólnak. Ha a Szerző ezt nem érti, kár tollat ragadnia a témában...

Tartós Béka 2011.07.08. 16:57:46

@tarackos: erősen tévedsz. A 2/3-os törvények arra valók, hogy akkora többséggel lehessen csak meghozni őket, nem arra, hogy különböző pártoknak kelljen egyetérteniük. A szükséges többség pedig a választók akaratából megvan.
Amikor te ezt kétségbe vonod, akkor az én szavazatomat is kétségbe vonod, amiért kifejezetten akartam, hogy meglegyen a kormánynak a 2/3-a. Nem azért szavaztam ilyen magasra őket, hogy aztán ne éljenek a jogukkal.

tarackos 2011.07.08. 17:18:03

@Tartós Béka: Pontosan, akkora többséggel. Viszont ezt a többséget nem egy pártnak kellene kiadnia. Ez a választási örvény hibája, ami 20 éve ismert. (52%al 66% többség) Egyszer már volt ilyen szitu akkor megfelelően kezelték is. Ami eddig érdemben csináltak, ahhoz semmilyen 2/3os törvény megváltoztatására nem volt szükség...

misc · http://misc.blog.hu 2011.07.08. 18:12:05

szar a fordítás. Valszeg azt mondta, hogy "controversial", ami az udvarias megfogalmazása annak, hogy voltak hülyeségek.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2011.07.08. 23:11:00

te vagy nem tudod, mi az a diplomáciai beszéd, vagy idióta vagy, vagy csak droid.
jóindulatú vagyok, a harmadikra tippelek.

BrianBrian 2011.07.09. 01:21:32

Nem foglalkozik a magyar kormányzatot kritizáló nyilatkozat érdemével, hanem egy kiragadott, félrefordított szóra össztüzet zúdít.

Nívótlan kurzusújságírás.

nol.hu/belfold/tizmillioert_fizet_elo_zuglo_a_magyar_nemzetert_es_a_magyar_hirlapert_

A Mandinert még nem írta elő Papcsák a Zuglói óvónőknek kötelező olvasmánynak?

röhögő 2011.07.09. 07:48:14

Na mi van mandiner? Leszóltak a pártirodából, hogy túl sok mértéktartó írás csúszott be, most már kellene egy amolyan igazán benyalós a pártnak? Sikerült, kétségtelen.

Lew Archer 2011.07.09. 07:49:54

Az előző 21 év történetét ismerve nem lehet elfelejteni, hogy a ballib sajtó, az aktuális jobboldali kormányzat intézkedései által kiváltott bármely konfliktust a kormányzat alkalmatlanságának jeleként vezette elő, a "Már a melaszkereskedőknek is elegük van a kormányból" típusú hangzatos főcímekkel heccelve szörnyülködésre bármikor kapható olvasóikat.
Ennek oka egyrészt a jobboldali kormányok idején folyó obligát médiakampány. Másrészt pedig a szocialista platformpolitika megszokása, amely a sokféle érdekkör szövetségeként fennálló párt egyensúlykeresésének társadalmi leképezéseként igyekezett mindig, minden hozzárendelt érdekcsoportnak juttatni valamicskét.
Hát Orbán kormánypolitikája ehhez képest határozottan konfliktusos, ez kétségtelen.

héjakútmácsonya 2011.07.09. 09:53:38

@tarackos: " ... a feles törvények. Azoknál nem kell kompromisszum, a mindenkori kormány megváltoztathatja. A 2/3 törvények viszont éppen a konszenzusról szólnak."

Nem épp! A maszop-szadesz hat éve (2002-2008) ennek az ellenkezőjét bizonyítja, meg az összes, 1990 óta regnált kormánykoalíció működése is cáfolja könnyelmű kijelentésed. Nem csak az ellenzékkel kell kompromisszumot kötni, de még a táboron, koalíción belül is.
Ja, és ha egy koalíciónak 2/3-a van, akkor az ellenzékkel való kompromisszumot megspórolhatja. Mégpedig azért, mert a választóktól, a néptől ilyen felhatalmazást kapott, ám a táboron belül továbbra is meg kell egyeznie.
Plusz van olyan, amiben nincs, nem lehet, és nem is lesz konszenzus.

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.07.09. 15:10:58

Itt valami tévedés van, konszenzus és vita léte nem zárja ki, nem váltja ki egymást, sőt, nincsenek egymás nélkül. A konszenzusos demokráciafelfogás nem akar szabadulni a vitáktól, hanem azt mindenki által elfogadott keretekben valóban lefolytatni azokat.
Aktuálpolitikailag: ez a kormánytöbbség nem vitatott döntéseket hoz, hanem nem folytat vitákat.
Az USA-ban ezt komolyan veszik, mint annyi minden más normális dolgot is, amire speciel ez a kormány fütyül. A rajongói ne fütyüljenek vele mindig, értékeket feladni kormányokért nem érdemes.

csi szi 2011.07.10. 07:49:57

@Lew Archer:
" "Már a melaszkereskedőknek is elegük van a kormányból" típusú hangzatos főcímekkel heccelve szörnyülködésre bármikor kapható olvasóikat. "

LOL, nagyon találó, lásd az index.hu főoldala tetszőleges napon :) (nem beszélve a "blogketrecről", ahol ugyanez megy felturbózva)

de Karatna · http://www.youtube.com/user/DeKaratna?feature=mhw4 2011.07.10. 14:40:57

Miért van az, hogy tíz aggodalmaskodó közül legalább kilenc zsidó, aki a magyar demokráciáért aggodalmaskodik.
De valahogy ezek az emberek mások demokráciájáért nem aggódnak.
Meg kell nyugtatni a szenátort. hogy 1948 május 14 óta van egy olyan állam, ahol a tíz aggodalmaskodó közül kilenc, ahelyett, hogy máshol aggodalmaskodna, ott nyugodtan élhet, országot építhet a saját és népe üdvére!

www.youtube.com/watch?v=-M_dEjjNpBU

sackhoes 2011.07.10. 15:40:44

esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2011/07/senator-benjamin-l-cardins-statement-on-the-hungarian-situation-and-what-mti-made-of-it.html

Erdemes elolvasni az eredeti, az amerikai szenatusban elhangzott beszedet es az arrol megjelent magyar hiradast. (angolul)

Lapidus Ted 2011.07.10. 20:45:32

Banyek, ezt a szar írást miért tettétek ki?
Szerintem kb egy óvodás is 2 perc alatt rájön, hogy az inkriminált véleményben nem a "vitákat kiváltó" szókapcsolatra kell koncentrálni. Segítek egy kicsit:
Úgy kell érteni, hogy a fidesz olyanokat csinál kétharmaddal a zsebében, amiket magukat demokratáknak vallók nem szoktak.
Na most innen fusson neki még egyszer a nem különösebben tisztelt szerző.