Mi a közös Gyurcsány Ferencben, a 2008-as Fideszben, Kóka Jánosban és Ron Paulban, az amerikai libertárius politikusban? Az, hogy nem kértek a nemzetek fölötti adóból. Annak azonban most eljöhet az ideje.
Az EU adó- és vámügyi biztosa bevezetné a pénzügyi tranzakciók uniós megadóztatását, vagyis a Tobin-adót. A liberális Süddeutche Zeitungnak nyilatkozó néppárti Algirdas Semeta szerint ez az „uniós költségvetés közvetlen és önálló bevételi forrása lenne”. Tiszta sor, egy új adónem bevezetése általában - rövid távon legalábbis - bevételnövekedéshez vezet. Sokkal érdekesebb, hogy mi lehet a mérleg másik serpenyőjében. Jó ez? Kinek? Mire?
A Tobin-adónak nevezett közpolitikai eszközt azért a bevételnövelésen kívül másra is használják, vagy legalábbis használnák. Ilyen cél lehet például a tőkekontroll, a pénzügyi piacok hatékony szabályozása. A felvetést ma már olyan illusztris személyiségek támogatják, mint Gordon Brown, Paul Krugman, Nicolas Sarkozy és Scheiring Gábor. James Tobin, a Nobel-díjas közgazdász javaslatát tehát – főleg a válság óta – a mainstream politikai elit jobbos és balos döntéshozói közül is egyre többen támogatják, noha néhány évvel ezelőtt még az egy igazi alterglobos hóbortnak számított. Ezzel nem Tobin közgazdászi tudását degradáljuk, a hippik inkább csak lecsaptak a vonzó labdára.
Magyarországon egyébként rögtön a válság kitörésekor pattant ki a Tobin-adó bevezetése Kiss Péter és a szocik Baloldali Tömörülés Platformjának fejéből, ám Gyurcsány rögtön leteremtette őket, mondván: ez igazából csak globálisan működhet.
Úristen, mit írunk le: Gyurcsány Ferencnek igaza volt. A globális működőképességben egyébként szinte mindenki egyetért, az EU (az EP és az EB) pedig hisz abban, hogy úttörőként mutathatja meg a Tobin-adó működőképességét. Valóban király lenne világítótoronyként mutatni a világszintű alterkapitalista utat, csak lehet, hogy „az univerzum irigylésre méltó valósága kínos kárt okoz”. Egyszerűen nem látszik a garancia arra, hogy a világ veszi át ezt az adózási gyakorlatot, és nem a tőke kerüli majd el Európát. És ha el is terjed a világon, akkor is mindig lesz valaki, aki áthágja a szabályt. Ez pedig versenyhátrány lenne a többiek számára.
A Tobin-adó talán legfontosabb célja, hogy gátat szabjon a tőke globális mozgásának, és alacsony kulccsal terhelje meg a világ pénzügyi tranzakcióit. A támogatók szerint ez az adó - az alacsony kulcs miatt - kevésbé terhelné meg a működőtöke mozgását, mint a spekulatív tőkéét, hiszen az áramlás spekulációk esetén gyakoribb és elaprózottabb. A „forró pénzek” megadóztatása így állítólag csillapítaná a nemzetközi devizaforgalom instabilitását.
Hihető a logika, de vannak ellenérvek. Nem minden spekuláció kártékony. Sőt. Még akkor sem, ha ebben széleskörű egyetértés van Bogár László, Orbán Viktor és az LMP különböző szellemi műhelyei között. A spekulatív tőke nemcsak destabilizál, hanem stabilizáló hatást is gyakorol a piacra. Pénzügytani alapkurzusokon mondják, hogy a spekulánsok sokszor arbitrazsőrök, akik villámgyorsan kihasználják a piac tökéletlenségeiből fakadó előnyöket. A Tobin-adó, mint az arbitrazsőr lehetőségeinek szűkülése elvileg növeli az egészséges piaci áringadozást, mert az adó hatására az arbitrazsőr kevésbé hatékonyan használja ki az árfolyamkülönbségekből fakadó előnyöket.
A Tobin-adót, mint bevételi forrást azzal indokolják, hogy ez az a díj, amit a pénzügyi szektor fizet a társadalom felé, hogy az cserébe állja egy esetleges csőd vagy válság költségeit. Ezzel egy rendszerszintű biztosítási díj filozófiája dereng fel, erről beszélt egyébként Gordon Brown is a tavalyelőtti G20-on. A baj ezzel csak az: akár uniós, akár mondjuk egy globális ENSZ-adóról van szó, semmilyen garancia nincs arra, hogy a beszedett pénzt félrerakjuk nehezebb időkre. Stephen Spratt, a balosnak mondható New Economics Foundation egyik vezetője például különböző ENSZ-fejlesztési célokra költené a bevételeket. Egyelőre az sem világos: az EU és még inkább az ENSZ milyen jogon akar adókat beszedni? Hogyan tudom ellenőrizni a felhasználást és büntetni az adóforintok/eurók/zlotyk nem hatékony elköltését? Hol itt a szuverenitás? Hol itt a társadalmi szerződés?
Érdekes diskurzusról van szó. Nem tartom ördögtől valónak a pénzügyi tranzakciók megadóztatását, világos érvek szólnak mellette is. Ugyanakkor azt sem gondolom hogy ez lenne a velejéig romlott, spekuláns kapitalizmus megfelelő szabályozási eszköze. Biztosak vagyunk abban, hogy egy felsőbb adószedő hatalmat kellene a nemzetek fölé rendelni? Ahelyett, hogy inkább nemzetállami szinten - viszont összehangolhatóan - vezetnénk be okos gazdasági és pénzügyi szabályozásokat?
