Kommentszűrés
’11 máj
25
08:31

Képírók

Írta: politicus

  Magyarország nem sok mindenben vitézkedik a nemzetközi politika porondján, de feltételezett háborús bűnösök tekintetében viszonylag jól állunk. A Simon Wiesenthal Központ top tízes listáján rögtön két magyar neve is szerepel, az első helyen Képíró Sándoré, a hatodikon pedig Charles Zentaié (alias Zentai Károlyé). És hogy ez miért érdekes? Nos, mert valamilyen formában most érte/éri őket (és John (Ivan) Demjanjukot) utol az igazságszolgáltatás keze, és mert újból felizzottak a régi „van-e ennek értelme” jellegű viták. 

  Előrebocsátom, tisztában vagyok vele, hogy a téma számos okból rendkívül kényes. Nagyon nehéz hitelt érdemlő bizonyítékokat találni, különösen nehéz még élő és beszámítható tanúkat felkutatni, és nyilván feltehető az a laikusnak tűnő kérdés is, hogy vajon 60-70 évvel a történések után érdemes-e, szükséges-e ilyen eljárásokat kezdeményezni, illetve lefolytatni.

  Ez utóbbi kérdést feszegetik most számosan (köztük az ATV is) meglepő módon a baloldalon is, ahol már olyan vélemények is megfogalmazódnak, hogy ennyi idős korban valakit bíróság elé citálni nem szerencsés, ad abszurdum kontraproduktív, szánalmat és részvétet kelt a társadalomban és a cél egy ilyen idős emberrel szemben nem lehet az igazságtétel, csupán annak demonstrálása, hogy megtaláltuk és megneveztük. Így fogalmaz az a Hont András is, akinek felmenői közül – állítása szerint – számosan koncentrációs táborokban lelték halálukat, de ugyanezt az érvrendszert használja korábbi, szocialisták által delegált ORTT-tag, Rangos Katalin is.

  Érthetetlen. Ez a vélemény sem morális, sem jogi szempontból nem tartható. Nem tudjuk, hogy mi lesz a per végkimenetele, de az biztos, hogy ha Képíró (és a többi érintett) bűnös, nincs az a morálisan megalapozott vélemény, amely azt mondhatja, hogy ez az ember ugyan embereket ölt, emberek megölésében segédkezett, életkorára való hivatkozással mégis eltekintünk a törvények szerint adható büntetéstől. Ha valaki bűnös, az az életkorától függetlenül is bűnös, hisz a bűn a cselekményhez és nem a leélt évek számához mérendő.

  De ami még talán ennél is lényegesebb, hogy ez az érvelés teljesen figyelmen kívül hagyja a jogi megfontolásokat. Jó, ha mindenki megjegyzi, itt emberiesség (és nem emberiség) ellen elkövetett bűncselekményekről, illetve azok potenciális elkövetőiről van szó. Ezek a bűnök sosem évülnek el, feltételezett elkövetőik bármikor felelősségre vonhatók, ellenük bármikor eljárás kezdeményezhető, ebből következően, ha Képíró 152 éves lenne, se keze, se lába nem volna, a törvények szerint akkor is ugyanúgy kellene eljárni vele szemben, mintha ereje teljében lenne.

  Az persze fontos kérdés, hogy ezekre az eljárásokra miért csak most kerül sor, és miért nem évtizedekkel korábban, de csak azért ne próbáljunk meg felmenteni valakit a jövőbeni ítélet lehetséges jogkövetkezményei alól, mert annak hajlott kora szerintünk elég ok erre.

Címkék: bíróság zentai károly simon wiesenthal központ utolsó esély képíró sándor

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr832925440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jan 2011.05.25. 08:58:33

Ez elvben teljesen igaz. A gyakorlatban azonban értelmetlenek ezek a perek.

Képíró esetében pl. két forrásra támaszkodik az egész eljárás: a teljesen illegitim, megbízhatatlan, koncepciós népbírósági eljárás anyagaira, ill. 90-100 éves bácsikák megfakult emlékeire. (Alighanem mindenkinek van olyan idős rokona, aki a legnagyobb meggyőződéssel ad elő olyan sztorikat, amik a valóságban nem történtek meg.)

Vagyis: elvben tényleg utána kéne menni a 120 éves háborús bűnösöknek is, a gyakorlatban viszont, a bizonyítás lehetetlensége miatt nem érdemes.

Zetek 2011.05.25. 08:58:49

Remek logika, mikor indul a Biszku per? Addig ugyanis az egész komolytalan, amíg csak az egyik diktatúrát üldözik.

tevevanegypupu 2011.05.25. 09:01:48

Nem az problema, hogy (allitolagos) bunosoket szazeves korukban birosag ele citalnak. A problema egyreszt valoban az, hogy miert csak most, masreszt miert csak egyodlaluan. Harmadreszt pedig remeljuk, hogy most -ha mar sorra kerult ez a per - minden ketseget kizaroan bebizonyosodik, hogy ez az idos ember valoban bunos volt, nem felesleges es idoszerutlen cirkuszrol van szo.
Jobb keson mint soha. Es remenykedjunk, senkiben nem marad majd keseruseg, hogy ime Kepiro megbunhodik, megalazzak es meggyotrik legalabb most azert amit hatvan eve elkovetett, viszont vannak akik viszonylagos bekeben es joletben lebecolnak ugyanilyesmi - bizonyitott!!!!! - bunok elkovetese utan is. A tarsadalmi igazsagszolgaltatas meg le van szarva.

Charlie Chan 2011.05.25. 09:03:15

Nagyon jó poszt. Amerikában nemrég tárgyalták újra a polgárjogi aktivisták meggyilkolásának ügyét (Edgar Ray Killen), és ott az volt az érv, hogy egy tolószékes embert ugyan nem nagyon lehet már leültetni, de az áldozatoknak joguk van az igazsághoz. Nálunk ez maradt el a sortűz-pereknél.

cutcopy 2011.05.25. 09:05:35

- Azt Sanyi bácsi miért ölte meg a zsidókat?
- Mi? Hogy én zsidó..?

tsk 2011.05.25. 09:15:37

Nemreg lattam egy dokumentumfilmet. Ott az egyik orosz "haborus hos" arrol meselt hogy hogyan lott le sajat kezuleg egy hadifogoly nemet tisztet miutan a kihallgatasa soran semmire sem jutottak.

Lew Archer 2011.05.25. 09:25:17

"A strasbourgi székhelyű Európa Tanács égisze alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága – pénteken kihirdetett ítéletében – a Magyarországon elítélt Korbely Jánosnak adott igazat az 1956-os tatai sortűzper ügyében.

A bíróság szerint nem valósult meg az az emberiesség elleni bűntett, amely miatt 2001-ben elmarasztaló ítélet született, tehát a kiszabott ítélet ellentmond az Emberi Jogok Európai Egyezségokmánya 7. cikkének, amely szerint bűncselekmény hiányában büntetést sem szabad kiszabni. A strasbourgi taláros testület 11 szavazattal 6 ellenében azt állapította meg, hogy az elítélt terhére rótt cselekmény – fegyveres felkelő megölése – nem merítette ki az emberiesség elleni bűntett kritériumait.

A Legfelsőbb Bíróság 2001. november 8-án a három halálos áldozatot követelő 1956-os tatai sortűz büntetőperében ötéves szabadságvesztésre ítélte az akkor 72 esztendős Korbely János nyugalmazott alezredest."

www.mno.hu/portal/586015

VI. Béla 2011.05.25. 09:46:56

@tsk:

Ne hülyéskedjen, ő egy Nagy Honvédő volt.

Avagy a velünk élő mítoszok... a minap olvastam az interneten egy bejegyzést, amiben a Vörös Hadsereget kevésbé kedvelő ukránokat csak mint "nacionalisták"-at bélyegezték meg.

tééényleg? 2011.05.25. 09:47:47

A kérdés valóban inkább az, hogy miért mindig csak az egyik oldalról gyűjtögetik be az embereket. Arról nem is beszélve, hogy a Simon Wiesenthal központ mikor néz szét a Gázai övezetben és egyéb megszállt területeken, ahol hónapok vagy évek óta nincs áram, víz és egyéb ellátás, csak, hogy megtörjék az ott élőket? Ja, ott nincs gázkamra? Más sincs...

user792 2011.05.25. 09:54:38

"Ez a vélemény sem morális, sem jogi szempontból nem tartható."

Aha, meg még száz más dolog sem. Aszt' azok mellett is ennyire tetszik kardoskodni-é?
Vagy csak emellett az aggastyán ellen indított, be nem bizonyított vádak alapján folyó nyilvános alázásban?

user792 2011.05.25. 10:06:47

Egyébként gondolom a kedves posztíró nem igazán kompetens az ügyben -vagyis nem volt ott a tárgyalásokon-, van viszont valaki, aki ott volt: a mandiner kedvence, Zagyva úrfi ! :)

Itt:
szentkoronaradio.com/letoltes/2011_05_09_by

46:40-től

Érdemes meghallgatni egyébként, ha valakit érdekel a Képíró-per (de valakinél lehet hogy kiveri a biztosítékot a szkr, jobbik, zsidózás stb)

kalhana 2011.05.25. 10:52:36

Ezt az egész ügyet rég el kellett volna már felejteni.
Egyszerűen nem gusztustalan, nem fér össze az európai kultúrkörrel. Európában régen is voltak háborúk, indokolatlan öldöklés, fosztogatás, stb. De amikor véget ért a háború, lezárták! A 2.VH után két idegen hatalom tette rá kezét kontinensünkre, ez a dolog eredete. Még olyan is volt a kivégzettek között, aki a kapitulációt aláírta. Ez más stílus. Sámuel próféta utasította Sault, hogy a legyőzött amálekitákat ki kell írtani, asszonyostul, gyerekestül, állatostul. Vagy talán még jobb példa a csendes óceáni kannibál törzsek esete, akik a legyőzötteket megfőzték és rituálisan elfogyasztották. De mindig kizárólag a legyőzötteket vonták felelősségre. Pl. a délvidéki vérengzések egyetlen szerb bűnösét sem ítélte el senki. Ezért el a kezekkel Képírótól!!!

Vén Csataló 2011.05.25. 11:27:58

Gondolom sokak számára világos, hogy Képíró perében Biszku a legfőbb probléma. A törvény előtti egyenlőség. Hogy míg Képírót felelősségre vonni OK, mert gyanús, hogy közreműködött ártatlanok kivégzésében (ha bűnös, szerintem sem mentség a kora), addig Biszkut felelősségre vonni nem OK, pedig több mint gyanús, hogy közreműködött ártatlanok kivégzésében.
Ez a kettős mérce az, ami szétveri a jogbiztonságba vetett hitet és bizalmat, ez bántja az ember igazságérzetét. Márpedig az igazságérzetet nem lehet következmények nélkül bántani - akkor se, ha sokan azt hiszik, hogy de.

jozicsenko 2011.05.25. 11:39:21

amint lesz per biszku ellen, elfogadom hogy képírónak börtönben a helye

addig csak liberális szájtépés, egysíkú, öncélú magamutogatás az egész...

tééényleg? 2011.05.25. 11:58:22

@kalhana: tökre egyet értek. Arról nem is beszélve, hogy Magyarország hivatalosan is bocsánatot kért az újvidéki tisztogatásért, Szerbia ezt elfelejtette megtenni, a megtorlással kapcsolatban, ami nem érintett kevesebb magyart mint szerbet és zsidót.

sztd 2011.05.25. 12:20:02

Erkölcsi alap? Most?

Nem baj, ha kimondják, hogy ezt tette, nesze. Kimondhatják a kommunistákról is, ha vagyoni előnye van, azt el lehet venni, stb.

Sok mindent lehet, de mitől erkölcsös az emberek gyűlöletét állandóan szítani? Most a kisnyilast lehet utálni, utána a kiskommunistát...
Kinek hoz ez megnyugvást? Nem egy Biszku Béláról van szó, akinek a kicsinálása legalább tízezrekben hozza elő a gondolatot, hogy mégis van igazság valahol.

Itt egy embert összevert, esetleg megölt stb. megnyugvást hozhatna 5 embernek, akiből 3 meghalt, 2 pedig egészséges hozzáállás esetén 40 éve túllépett a dolgon, és most csak a sebeit szaggatják fel.

Az a jelek szerint az senkinek nem jut eszébe, hogy a társadalomlélektant, ami ide vezetett elemezze, vagy egyáltalán a mostani gyűlöletet, ami át meg átszövi és frusztrálja a társadalmat (és amit ez az eset csak növel), ami (az értelmetlen csodavárás mellett) ezt a tehetséges és eredetileg szorgalmas nemzetet egy rakás idegbajos lusta nyavajgóvá teszi felfedjék, és segítsenek levetkőzni.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.25. 12:31:13

mit mondhatnék, hisz tudják málnásiról:

"...egy rosszul sikerült mulatozás után, mikor is addig táncoltatott egy néger jazzdobost, ostorral verve, és énekeltetve vele a cara al solt a pamplonai iruna kávéházban, hogy a néger holtan rogyott össze..."

:)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.25. 12:33:00

mondjuk biztos vagyok benne, hogy a deir jaszini legények is ottan ülnek majd egyszer a képírók mellett. vagy tévednék? :)

winerprince 2011.05.25. 13:03:30

Horvátországban meg Szerbiában ezrével vannak ilyen "csendőrszázadosok".Nagy részüket be is azonosították,hogy a 90-es évek háborúiban épp ekkor ez gyújtogatott itt,vagy épp amaz csinált vérfürdőt amott.Tudják hogy lista készült róluk,de ez csak abban korlátozza őket hogy nem járnak át abba az országba ahol akkor buliztak,nehogy lekapcsolják őket a határon.De ennyi.Mind a két ország megvédi a sajátjait,és nem adja ki őket mindenféle Wiesenthal központ-oknak.Meg sem próbálnak kirakat pereket rendezni pl. Belgrád-ban vagy Zágráb-ban,még aznap lelőnék őket mint a kutyákat.Ilyen pereket csak olyan lakáj országokban lehet rendezni,(pl Magyarország)ahol kezük-lábukat törik hogy a gazdag és művelt nyugat részelégedettséget fejtsen ki,mert ügye"jó,jó nem rossz,de azért fasiszta meg rasszista van itt még bőven,úgy hogy gyerünk bobby,szimat...keress...kutass...mutasd meg hogy tudsz szolgálni a gazdinak.

VI. Béla 2011.05.25. 14:24:38

@Vén Csataló:

"Márpedig az igazságérzetet nem lehet következmények nélkül bántani - akkor se, ha sokan azt hiszik, hogy de."

Milyen igaz.

basel 2011.05.25. 14:49:55

Sokat nem tudok hozzátenni az előttem szólók kommentjeihez. Csak arra kérdeznék rá, hogy a posztíró szerint vajon milyen igazság az, ami itt szolgáltatik?
Mert ha elhagyjuk a morális sallangokat, és körülnézünk a világban, akkor áll az az alapvetés, hogy "igazság az, ami az erősebb érdekét szolgálja". És valóban, ezt az igazságfogalmat valóban szolgálják az ilyen perek, mert pont úgy jött ki a lépés, hogy az erősek szinte egyetlen közös morális nevezője, hogy a nácik azok nagyon rosszak voltak.

De ha már apróbb lépéseket teszünk valami komolyabb moralitás felé, akkor már előjön az az emberi alapérték amire fentebb igazságérzetként hivatkozott valaki, előjön a törvény előtti egyenlőség kérdése, és nagyon hamar kiderül hogy Magyarországon nácipert tartani nem egy szerencsés konstelláció. Mert az összes nyomorult, akire csak egy kicsit is rátaposott a kommunista diktatúra szimpatizálni kezd a náci bélyeg aktuális hordozójával, aki csak azért szívja meg, mert rossz diktatúra alatt volt gazember.

Mégcsak nem is rossz helyezkedés, egyszerű pech inkább.
És bár a pragmatikus, valósághű igazságfogalom szerint az egyetlen bűn az ilyesfajta pech, erre az igazságfogalomra nemigen lehet demokratikus társadalmakat építeni. Ahhoz legalább mítosz szintjén szükség van valami szimpatikusabb eszmére.

Hessler ezredes - halál az ötven órára 2011.05.25. 17:23:21

Semmi gond: a kis Benjamin (mármint a Netanjahu) sem érezheti majd ezek után 60 év múlva sem biztonságban magát, amikor a Jasszer Arafat Központ majd vadászni fog rá, mint háborús bűnösre a Gázai Övezetben, meg Ciszjordániában elkövetett háborús bűnökben való részessége miatt.....

Lew Archer 2011.05.25. 21:17:03

Sortűzperekről még:

"A sortűzperekben az elítélt vádlottak szabadságvesztését vagy a végrehajtási közkegyelem, vagy a bíróság felfüggesztő rendelkezése miatt nem kellett végrehajtani. Ez alól három kivétel volt: a salgótarjáni ügyben az egyik vádlottat ötévi, a másikat kétévi végrehajtható szabadságvesztésre ítélte a bíróság (mindkét elítélt büntetéséből csak 1/8 rész esett közkegyelem alá); a tatai ügyben szintén öt évre ítélte a vádlottat a bíróság, és itt is csak 1/8 részt vitt el a közkegyelem. Tehát ebben a három esetben az elítélteknek elvileg be kellett vonulniuk büntetésük letöltésére.

Az 1956-os sortüzek elkövetői ellen a magyar bűnüldöző hatóságok csak igen szerény mértékben tettek eleget a nemzetközi jog által előírt bűnüldözői kötelességüknek. Mind az elmúlt, mind a jelenlegi politikai rendszer hosszú időn át minden törvényes felelősségre vonást lehetetlenné tett, megakadályozott, megnehezített, illetve időt húzva elhalasztott. Az 1956-os vérontásokért és megtorlásokért kétségkívül felelős életben lévő politikai és katonai vezetők ellen soha senki sem kezdeményezett törvényes felelősségre vonást. Ehelyett egyszerű közembereket ültettek a vádlottak padjára. Ezeket a megállapításokat a Fővárosi Bíróság mondta ki a salgótarjáni sortűzügyben hozott ítéletében. Ezt az ítéletet 1995. január 31-én az ügyben eljáró bírói tanács nevében dr. Strausz János írta alá."

www.kortarsonline.hu/0610/roth.htm

m.logic 2011.05.26. 19:30:06

Demjanjuk izraeli perénél Zuroffék szállítottak több tucat "tanút", akik mint kiderült mind hazudtak, persze egyiket sem vonták felelősségre hamis tanúzásért.

Most, hogy pár napja ezek a férgek bejelentették, hogy találtak egy "tanút", aki mellesleg 8 éves volt és 67 év után jelentkezett, mindenki számára egyértelmű kell, hogy legyen, Képíró ártatlan.

Ezek a mocskok meg mit mondtak Shlomo Morel kiadatási kérelmére? Hogy elévült az a több ezer ember megölése.

Izraeli gyarmat vagyunk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.27. 05:29:36

@m.logic:

"találtak egy "tanút", aki mellesleg 8 éves volt és 67 év után jelentkezett"

Abszurd!

ü
bbjnick

Bloodscalp 2011.05.27. 15:41:23

@jozicsenko: így van, viszont biszku per nem lesz! mindez csupán erőmutatás....hogy egyesekkel még 50 év után is le lehet számolni, míg mások élhetnek bűntetlenül

Bell & Sebastian 2011.05.28. 00:57:07

A kutyapszichológiában és a permanens náci vadászatban nagy reklám lehetőség rejlik, ahogyan elnézegetem az NGC -részletest.
Csak az a kérdés, mit akarnak elhitetni az amerikaiak?

Mert azt el is fogják. (élve vagy halnak)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.28. 22:38:24

@Lew Archer:

"Az 1956-os vérontásokért és megtorlásokért kétségkívül felelős életben lévő politikai és katonai vezetők ellen soha senki sem kezdeményezett törvényes felelősségre vonást."

úbazmeg, pozsgai elvtársat nem basztatták eléggé? szomorú vagyok

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.28. 22:40:10

@m.logic:

asztakurva, ártatlan, MERT van egy tanú

mondjuk faszistáékat sose a logikájukér szerettük

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.28. 22:42:41

amúgy vénembereket basztatni ezer évvel ezelőtti bűnökért nem menő. mert nem. lépni alig tudó vénembereket meg pláne nem. ítélkezzen felettük a saját lelkiismeretük, oszt csá. nem irígylem képírót. mondjuk nem is szorul rá.

m.logic 2011.05.31. 11:20:54

@mavo: Ártatlan ember esetében kell hamis tanút kreálni, te féreg.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.31. 11:32:21

@m.logic:

na, újabb felsőbbrendű faszból zuhant ki a kultúra

csi szi 2011.05.31. 11:51:19

@mavo: Hány éves volt ő akkor és miért felelős?
Ilyen beszólások után nehéz téged komolyan venni...

csi szi 2011.05.31. 11:53:15

@mavo: Nem hiszem, hogy túl sok lelkifurdalásuk lenne, már ha emlékeznek még valamire egyáltalán.
De Biszku is büszke magára, nem bánt meg semmit.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.31. 12:08:32

@csi szi:

érdekes, mert pozsgay és pár eftás kivételével valamennyi mszp tag közvetlenül felelős 56-ért. mindegy, nekem jó ez így

csi szi 2011.05.31. 12:15:02

@mavo: Nem tudom, hogy ezt honnan veszed, barmok természetesen vannak, ugyanúgy, ahogy olyanok is, akik szerint a magyar jobboldal kollektíve, közvetlenül felelős a holokausztért, a II.vh-ba való belépésünkért, sőt Trianont is kizárólag miattuk és megérdemelten (addigi bűneinkért és visszamenőlegesen is) kaptuk, de nehogy már ez legyen az alap.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.31. 12:40:55

@csi szi:

nézd, pozsgay elvtárs valószínűleg nem volt felelős közvetlenül 56-ért, de azonnal mszmp tag lett, majd 57-től az egyik marcista leninpista főiskola igazgatója, tehát elég jól elvolt ő azzal a rendszerrel, 88-ig semmi skrupulusa nem volt, hogy hát ja izé, és mivel lakitelek körül is erősen sertepertélt, és ugye majdnem tutkó közteln. jelölt, hát mit ne mondjak.

pozsgay elvtárs nagyjából annyiban különbözik biszku elvtárstól, hogy közvetlenül nem mocskolta be a kezét, és még időben megérezte, mikor kell lépni.