Kommentszűrés
’11 máj
24
09:01

Székházrongáló romapolitikus – Ilyen ország pedig nincs CCLXXIV.

Írta: TuRuL_2k2

  A székházak különös jelentőségű szereplői a magyar politikának, időről időre megpezsdül körülöttük a Magyar Élet. Székházfoglalás, -követelés, -ostrom, -árverés-eladás és -vásárlás. Eddig a kisgazdák székház-meccsei jelentették az etalont, de itt az új kihívó: az Országos Roma Önkormányzat vezetésének ismeretlen hőse.

  Az Index tegnapi cikkében publikált videó egészen elképesztő jelenetet örökít meg, a biztonsági kamera felvételén az látható, hogy a régi és az új vezetés átadás-átvételét követően valaki (az önkormányzat korábbi vezetése szerint Lukács Mihály Lungo Drom-alelnök) elhelyezi lábnyomát a falon, illetve egy vödör vízzel antikolja a lépcsőt és a falakat:

  A produkcióra két nappal a 2011. február 11-ei sajtóbejárás előtt kerülhetett sor, aminek az volt a célja, hogy megmutassa, milyen nehéz az új Országos Roma Önkormányzat öröksége. A bejárás sikerült, a roma érdekképviseletet a kormány (többek között a székház állapota miatt is) 30 milliós gyorssegélyben részesítette.

  Sok nyomora van a magyar cigányságnak, de ezek közül is az egyik legszomorúbb saját képviselőinek felelőtlensége, megkérdőjelezhető tisztessége. A korábbi OCÖ-választási jelenetek alapján joggal lehetett olyan érzésünk, hogy a Lungo Drom is ugyanazt a szervezeti kultúrát képviseli, mint a cigány önkormányzat korábbi vezetése. Ez a videó csak tovább erősíti ezt a gyanút. Csak a név változott: az OCÖ-ből ORÖ lett.

 

Címkék: roma cigány ilyen ország pedig nincs lungo drom országos roma önkormányzat

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr302926738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RavenLord 2011.05.24. 09:17:05

Mindenki számára nyílvánvaló volt eddig is, hogy a jelenlegi és korábbi cigány szervezetek nem képviselik a cigányok érdekeit, nem másra valók, mint hogy a politikai elit számára a cigányügyi látszatcselekvés díszletei legyenek, illetve kifizetőhelyek a magukat cigány vezetőknek nevező kétes erkölcsű alakok számára.
Majd ha a cigányság maga képes lesz megszerveződni, valódi vezetőket találni, akik a lopáson kívül is akarnak valamit tenni értük, akor lesz csak remény a cigányok számára.

jozicsenko 2011.05.24. 09:20:16

Sajnos nem tudják megbecsülni, amit kapnak:
www.delmagyar.hu/szeged_hirek/lovakat_is_tartottak_a_cigany_kozossegi_hazban/2116676/

régi hír, de sokkoló - nekik jár...

jan 2011.05.24. 09:39:51

Sajnos az etnikai alapon szerveződő _bármi_ a korrupció melegágya: a törzsi lojalitások, az omerták, a normális kritika árulásként való feltüntetése miatt.

Ott vannak pl. a határon túli magyar pártok: ők ugyan nem locsolják a falakat, de a magyar adófizetők pénzét bizony klientúraépítésre, egyéni gyarapodásra is használják, visszaélve a magyar-magyar szolidaritással.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.24. 09:40:06

Nem győzöm hangsúlyozni:
Mi magyarok adtunk hatalmat ezeknek, hogy "képviseljék" a hordákat. Hát képviselik.

tewton 2011.05.24. 10:55:55

lol. és az újmagyar kormányprogram média-propagandája meg azt harsogja ezerrel, hogy bízzál roma embertársadban.

a padlóra szarás meg azért maradhatott el, hogy a felelős roma politikus nem akarta a párásztok natív rásszizmusát hergelni.

vizipipa 2011.05.24. 11:18:22

Nem cigány specialitás ez. Alig pár napja volt itt is, hogy a MAZSIHISZ vezetése állami pénzből tartja fenn a klientúráját, akik mindig újraválasztják őket.
Számos egyéb példa is van a legkülönbözőbb területekről, lehet sorolni őket.

Szóval, szóljon aki szerint ez kirívó eset.

jan 2011.05.24. 12:23:34

@vizipipa: egyetértek: az etnikai alapú politizálás a korrupció melegágya, bármilyen etnikumról van szó.

A profibb, européerebb etnikumok természetesen nagyobb stílben játszanak: autópályamutyik, ipari méretű illegális fakitermelés, vállalkozó haverok helyzetbe hozása stb.

Az alacsonyabbról induló etnopolitikusok módszerei esetlenebbek, otrombábbak.

VI. Béla 2011.05.24. 13:28:44

@Dendrobatidae:

Csúf béka, maga ne szóljon egy szót se.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.05.24. 14:12:26

A videó alapján egyértelműen a gárdafantom volt az.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.05.25. 05:34:54

Ez egy ilyen kifinomult, élhető és vidám ország telis-tele becsületes, rendes többségi és kisebbségi polgárokkal. Egy-két bunkó majom csak a kivételt erősítő szabály.

Vagy fordítva?

Inkább majszoljunk egy kis túró rudit.

Bloodscalp 2011.05.27. 12:07:41

jól van turul, csak a kenyéradó gazdáidat hagytad ki a sztoriból, akik nyilván voltak olyan naívak és mindent elhittek amit láttak, persze nem volt minden előre megbeszélve hogy kapnak 30 millát csak kell vmi ok...aha, a fidesz a becsületesek pártja