Freedom a házban
2011. május 05. írta: Szathmáry

Freedom a házban

  Néhány napja hozta nyilvánosságra a Freedom House szokásos éves jelentésének főbb megállapításait a sajtószabadság globális helyzetéről 2011-ben. A teljes jelentés még nem érhető el, az eddig publikált részletek zanzásított következtetése az, hogy Magyarországon a média szabad, de jelentősen csökkent a sajtószabadság.

  Eszünk ágában sincs a Freedom House szakértőivel kötekedni, azonban saját magunk szórakoztatására jegyezzünk meg néhány tényt, amely elkerülhette a jelentéskészítők figyelmét.

  Kezdjük az elején: „az FH jelentése az új magyar médiatörvény több vonatkozását is kifogásolta.” Igaz, a jelentés 2011-es keltezésű, de ha nem túl mélyen beleásunk a részletekbe, a térkép jobb alsó sarkán is olvasható szövegből világossá válik, hogy a tanulmány mindig az előző évet vizsgálja, esetünkben a 2010-es esztendőt. A tavaly elfogadott médiatörvények azonban csak 2011. január 1-én léptek hatályba, így a gyakorlatban nem sok hatással lehettek a 2010-es magyar médiaállapotokra. 

Hungary, one of the region’s better performers and a European Union member state, suffered a major score decline, from 23 to 30, due to new media laws that imposed potentially broad restrictions on content and called for the licensing of print and online media outlets.

  De nem ez az egyetlen bökkenő az anyagban. „A jelentés szerint az új médiaszabályozások potenciálisan széleskörű korlátozásokat róttak ki a tartalomra és megkövetelik a nyomtatott és az online médiumok regisztrálását.” Nnna. Előjött megint a vesszőparipa. A tények kedvéért szögezzük le a nyomtatott sajtót eddig is regisztrálni kellett, tehát ez korántsem egy új jelenség. Ezt az új médiatörvény és az új kormány nyakába varrni sületlenség. Egyébként az írott sajtó esetében a regisztráció nem feltétele a tevékenység megkezdésének (a korábbiaktól eltérően), és a nyilvántartásba vételt nem lehet megtagadni. Az igaz, hogy az új szabályozás a nyomtatott sajtó mellett az internetes médiaszolgáltatók regisztrációját is kötelezővé teszi.

The new laws require journalists to reveal their sources under certain circumstances, and prescribe large fines for unbalanced or “immoral” reporting.

 De menjünk tovább. „Az új törvények megkövetelik, hogy az újságírók bizonyos körülmények között fedjék fel forrásaikat.” Az eddigi szabályozás szerint a hatóságok kötelezhették a büntető eljárásban a forrás felfedésére az újságírót. Az új szabályozás csak nagyon szűk körben engedi ezt, akkor is bírói mérlegelés tárgyává teszi annak alkalmazását (lásd a 2010. évi CIV. törvény 6. paragrafusát). Tehát eddig semmilyen forrásvédelem nem volt, most pedig van. Érthetetlen tehát az FH megjegyzése.

  És még mindig nincs vége. A jelentés megemlíti: az új törvény bírságokat ír elő a kiegyensúlyozatlan vagy „erkölcstelen” hírközléssel kapcsolatban. Az FH itt is hadilábon áll a tényekkel: a kiegyensúlyozottság követelményének megsértése esetén bírság nem szabható ki. A hatóság jogsértés megállapítása esetén kizárólag arra kötelezheti a médiaszolgáltatót, hogy az eljárásban született döntést, illetve a döntésben meghatározott közleményt közzétegye, vagy a kérelmezőnek adjon lehetőséget álláspontjának megjelenítésére. Téves tehát a FH megállapítása, amely szerint a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megsértése bírságolással szankcionálható.
Egyébként a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége a sajtótermékekre nem, csak a tájékoztatási tevékenységet végző médiaszolgáltatásokra vonatkozik. A kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó szabály 1996 óta létezik a magyar jogrendben. És tegyük hozzá, létezik számos más európai országban is.

  Máskülönben az írott és az online sajtó tartalmára vonatkozó korlátozás a lehető legszűkebb körű: kizárólag olyan alkotmányos alapjogok védelmét biztosítja, mint az emberi méltóság vagy a kiskorúak védelme, és tiltja például a gyűlöletbeszédet.

  Mindezek alapján a Freedom House-t 31 ponttal a részlegesen független, részlegesen tájékozott intézmények közé sorolom a 2011-es esztendőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr432876612

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újabb adókkal a megszorítások ellen! 2011.05.05. 13:19:38

Öt új adónemet vezethet be Budapest, miután a Fővárosi Közgyűlés április 27-i ülésén a képviselők elfogadták a főváros 2011 és 2014 közötti gazdasági tervét. A gazdasági terv öt új adónem bevezetését is felvetette, így Budapest vizsgálja, hogy bev...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya Ivanov 2011.05.05. 09:48:14

igen, az az amit a művelt nyugaton el lehet adni, itthon azonban nem.
szívesen olvasnék egy interjút a FH magyarországi képviselőjével, már ha van ilyen egyáltalán. Ha van, akkor biztos valami 25 alatti friss diplomás bölcsészkislány szélet nyugati műveltséggel.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2011.05.05. 09:53:16

Ha az Amnesty International képviselőjéből indulok ki, a helyzet még rosszabb...

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.05.05. 10:25:26

"A kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó szabály 1996 óta létezik a magyar jogrendben. És tegyük hozzá, létezik számos más európai országban is."

A közszolgálati médiumokra, hülyegyerek! Kiegyensúlyozottságot a nem közszolgálati médiától sehol nem várnak el, kivéve ázsiai fél- és egész diktatúrákat!

A FH tájékozatlan, de te meg cinikus szerecsenmosdató vagy, úgy teszel, mintha semmi probléma nem lenne a médiatörvénnyel.

aeidennis 2011.05.05. 10:29:03

Létre kellene hozni egy olyan független, szakértő intézményt, ami a hitelminősítőket és az ilyen freedomházakat minősíti. Mondjuk budapesti központtal.

jan 2011.05.05. 10:38:00

Alapvetően nekem is tele van a tököm a nyugati minősítőizékkel, de azért ne legyünk már eltévedve: nálunk sajnos igenis csökkent a sajtószabadság (az más kérdés, hogy persze továbbra is sajtószabadság van).

Itt van pl. a hamisító Papp Dániel vagy kicsoda előléptetése: az állami médiában a kormány szája íze szerinti hírhamisítók lépnek előre, ez bizony elég rossz jelzés sajtószabadság-szempontból.

misc · http://misc.blog.hu 2011.05.05. 10:51:53

"prescribe large fines for unbalanced or “immoral” reporting"

ezt ügyesen megkerülted. A kiegyensúlyozatlanság miatt valóban nem lehet bírságolni, de ha Annamari valamit az "emberi méltóságba" ütközőnek ítél, akkor már szabhatja is ki a 100 millát.

Pobjeda elvtárs 2011.05.05. 10:53:44

Hm.

Beloruszia szokta így magyarázni a bizonyítványt.

De jó lenne ha nem folyton azt kéne magyarázni hogy miért is téved a világon mindenki, pedig mi olyan jó fiuk vagyunk. :)

___________________________ (törölt) 2011.05.05. 10:56:03

Most nem akarok nagyon mélyen belemenni, de ha a zöld kategóriába tartozunk, mint a legtöbb fejlett ország, miközben Olaszországtól Romániáig az EU egy része sárga, hát az szerintem kb. elég jó, aztán mindenki békaphatja, ha szabad így fogalmaznom.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.05.05. 10:56:25

Azért jobb lenne, ha a közszolgálati tv nem propagandaadó lenne.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.05. 10:57:14

@Lastres: olavsd el a korábbi médiatörvényt, hgyk.

Necoure Yamaki 2011.05.05. 10:58:53

Láttátok a térképet rettegők? Zöld. Van még kérdés?

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.05. 10:59:04

@misc: az emberi méltóság fogalmát nem Annamari ítéli meg, hiszen erre alkotmánybírósági gyakorlat van (amit az új alkotmány sem szüntet meg), korábban az ORTT is használta a fogalmat, szóval nem lehet üres lapot kezdeni. Ha Annamari önkényesen ítéli meg, lehet menni bíróságra, bírság pedig addig felfüggesztve.

Czelder Orbán 2011.05.05. 11:05:22

@Shenpen: Ha alacsonyra teszem a lécet, akkor álszent dolog megveretnem a vállamat mondván; milyen fasza is a helyzet, hiszen simán megugrom a minimumot. :(

WhyCantITouchIt? 2011.05.05. 11:12:04

Sajtó Szabadság? Melyik alternatív valóságban?
Én ha tehetném az összes médiamunkást átnevelő táborba küldeném, kurucostól kezdve az indexesig.
Amit ők csinálnak az nem tájékoztatás, hanem a tények elferdítésének magas iskolája.
Itt van rögtön egy példa, sztem Gyöngyöspata alkalmával a sajtó megérdemel egy kurva nagy egyest.
Megbuktak, lehet évet ismételni.
A média legfontosabb feladata a hiteles tájékoztatás, és nem a félre tájékoztatás.

sárkányfő 2011.05.05. 11:16:30

Rákay Philip + Szalai Annamária = sajtószabadság + kiegyensúlyozott tájékoztatás!

suski 2011.05.05. 11:18:19

na hát ha mindez a magyar "orbánfasizmusban" lehetséges lenne, a fél blogoszféra börtönben ülne .

"He has become notorious for allegedly creating numerous ‘filth blogs’ containing criticisms illustrated with manipulated pornographic images and Patrioottiradio podcast radio site, which he used to hurl criticism at politicians, civil servants and members of ethnic and religious groups.[4][5][6]

Seppo Lehto was sentenced to two years and four months imprisonment in Tampere District Court Thursday 30th of May 2008. Lehto was charged with nine counts of gross defamation, inciting ethnic hatred and religious blasphemy against Islam. The defamations included sexual slander towards the victims, claiming the victims to be guilty of fabricated crimes and writing disturbing material as if they were written by the victims (Identity theft). Some blog entries were also inciting to violence against the victims. Over 40 blog sites were closed by the court's decision. Lehto had previously served a suspended sentence for defamation and was under probation, which means that his three month sentence will become mandatory.[7][8][9][10][11][12]

en.wikipedia.org/wiki/Seppo_Lehto

is 2011.05.05. 11:20:56

olvassa az ember a Mandinert, es minden kerek, meg szep, es mindenki, de mindenki szmbehajt az autopalyan. bocsassa meg Isten igen nagy vetkem, hogy en ennek ellenere Majtenyire, meg a sok eves mediakutatoi tapasztalatu szakertore hagyatkozom inkabb. good try, biztosan vannak, akik nemhogy beszopjak, de azert jonnek ide, hogy ezt szophassak, mint anyatejet, az elkotelezodes megerositesere.

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.05. 11:23:58

@Lastres: hagyd rá! Kimosták a maradék agyát a legutóbbi fidesz szemináriumon!

mikrovp 2011.05.05. 11:35:20

A szokásos fröcsögések helyett olyat szeretnék olvasni (illetve persze, hogy nem szeretnék), hogy kinek és miként korlátozták széles e hazában a sajtószabadságát. Mert akkor tényleg volna miről beszélni.

1 db Magyarország 2011.05.05. 11:39:14

@is: nem valami gazdag az érvkészleted.

sárkányfő 2011.05.05. 11:39:26

hvg.hu/itthon/20110304_policy_solutions_hiradok

"Az egyes belpolitikai hírekhez a TV2-n 84%-ban, az M1-en 83%-ban, a Duna TV-n 82%-ban, a Hír TV-n pedig 72%-ban kormánypárti politikusok nyilatkozatait játsszák be. A két közszolgálati televízió tehát még a Hír TV-nél is nagyobb teret biztosít a kormánypártok számára "

suski 2011.05.05. 11:42:23

@sárkányfő: gondolom a többiekre a kutya sem kíváncsi. A nézettség, meg a piac...tudod.

Virág et. 2011.05.05. 11:49:11

Értem, tehát a mandiner értelmezése szerint, ha eddig csak a büntető eljárás során, az abban eljáró hatóságok kérésére lehetett kiadatni az információforrást, akkor az új szabályozás, amely a büntetőeljárás mellett a közrend védelmét, a nemzetbiztonsági érdekeket és a bűnmegelőzést is beemeli az indokok közé (és ezáltal szinte korlátlan mértékben kiterjeszti a jogosult hatóságok körét), amely alapján ilyen információmegosztásra a tartalomszolgáltató kötelezhető, akkor az nagyobb forrásvédelmet jelent.

Érdekes jogértelmezés, innen gratulálok hozzá.

desmentir 2011.05.05. 11:57:21

A cikk alapján megnyugodtam. Itt minden rendben van, csak a FH a hülye. Vagy a blogg bejegyzés írója elfogult kicsit?
A FH jobboldal ellenes elfogultsága nem merülhet fel abban, aki egy kicsit visszakeresi, hogy a korábbi MASZOP-os időkben milyen jelentéseket írt Mo-ról.

jobbcsapott 2011.05.05. 11:57:27

ki a faszt érdekel egy ilyen cionista freedomhouse?

jobbcsapott 2011.05.05. 11:58:40

@mikrovp: áááá, adu ászt kijátszani túl egyszerű húzás lenne... :)

colonel pondró 2011.05.05. 12:02:03

@Virág et.: Melyikkel van probléma? A közrend, a nemzetbiztonság védelmével vagy a bűnmegelőzéssel?

mikrovp 2011.05.05. 12:02:12

@desmentir: a sajtószabadság korlátozásáról ha írnál pár sort, komolyan megköszönném.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 12:02:48

@Mitya Ivanov: biztos olyan mint a magyar kornália, a progresszív intézet vezetője

aki szerint egy újabb revizionizmus egy újabb holokauszthoz vezet, v ilyesmi

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 12:04:17

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: sokáig azt hittem a transparency inernational különb az amnestynél, de nem

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 12:06:07

@jan: ez eddig is így volt.
mekockáztatom, mivel hogy a bolsevikok barbárabbak, hogy korábban ez sokkal durvább volt, sokkal durvább pozíciókért

Meloka 2011.05.05. 12:10:18

Hát ahogy elnézem a médiát és az írott sajtót beleértve az internetet, nem tudom, hol korlátozzák a sajtószabadságot! Tényleg, kérünk konkrét eseteket, mert sajnos a korlátozásra némely adásoknál, írásoknál igenis szükség van!

Chicano 2011.05.05. 12:18:50

Bulgária és Románia sárga, mi meg zöldek vagyunk? Nem lennék a helyükben, gondolom tele van velük a német meg a francia sajtó.

MetálFater (törölt) 2011.05.05. 12:20:14

"...kizárólag olyan alkotmányos alapjogok védelmét biztosítja, mint az emberi méltóság vagy a kiskorúak védelme, és tiltja például a gyűlöletbeszédet."

Mi az hogy! Nagyon is!
Látszik az Index nevű portálon, és olvasható a hozzászólásokban...

kispufi 2011.05.05. 12:22:57

ötcsillagos a konklúzió, vagyis a poszt utolsó mondata!

kej 2011.05.05. 12:25:56

@colonel pondró: ritkán szállok be a mandineren a vitákba, mert meglehetősen vonalasak szoktak lenni. szerintem minddel baj van. tudod a jog ismeri a taxatíve kifejezést. vagyis, hogy tételesen felsorolja, hogy mik tartoznak az adott szabályozás hatálya alá. ha ez nincs, akkor bármire rá lehet húzni, hogy a közrend/nemzetbiztonság/bűnmegelőzést szolgálja. ergo add ki a forrásod. ilyetén formában a felsorolt hárommal egyaránt baj van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 12:28:51

@Lavor509: alapjában véve miről is beszélünk sajtószabadságról?

saját szavaimmal: mikor van egy lap, ami nem függ pártoktól és pártos cégektől. tehát megírja ugyanúgy, ha az mszp lop, és ugyanúgy ha a fidesz. ettől lesz, hiteles, független, ettől lesz szakmai.

ma Magyarországon ilyen médium, ilyen médiarendszer nincsen.
csak a pártok kutyái a lapok, mindegyik. Ma nincsen igazi sajtószabadság, csak az van, amit a pártok megengednek a cselédjeiknek, és ezért nem vagyunk mi a térképen ugyanolyan színűek, mint az oroszok, mert ott a maffiapártok megöletik csendesen azokat az újságírókat, akik rosszat írnak. de gondolom ők is csak azért, mert az ellenzéki lap megengedi nekik, hogy ezt leírja. ott kevesebbet engednek nekik.

"Sajtószabadságnak nevezzük azt az állapotot, amikor a sajtó munkatársai maguktól, csupán saját szakértelmükre, tapasztalatukra és véleményükre hagyatkozva, külső befolyásoktól, fenyegetésektől és törvényi korlátoktól mentesen döntik el, hogy az általuk szerkesztett sajtótermékekben milyen tartalom jelenik meg."

"Egyébként szabad sajtóval rendelkező országokban is akadnak olyan vélemények, amelyeknek a sajtóban való hangoztatása nem megengedett. Az Európai Unió számos országában tilos például a holokauszttagadás, vagyis annak a véleménynek a hangoztatása, hogy a holokauszt nem történt meg, vagy ha meg is történt, mértéke kisebb volt, mint amit a történészek többsége valósnak tart. Az Egyesült Államokban elképzelhetetlennek tűnik a sajtószabadság ilyen irányú korlátozása."

hu.wikipedia.org/wiki/Sajt%C3%B3szabads%C3%A1g

Virág et. 2011.05.05. 12:29:34

@colonel pondró: A mandiner érveivel. Olvasd el a bejegyzést.

Egyébként a közrend védelme és a bűnmegelőzés eléggé szabályozatlan, gumifogalmak, ezért visszaélésre adhatnak okot. De lényegében nem értékeltem a változtatást, csak a jogosultak körének kiterjesztését én bajosan értelmezném erősebb forrásvédelemnek.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.05. 12:35:43

@Lastres:
Nem, nem csak a közszolgálati médiumokra vonatkozik '96 óta, lásd:
www.mediakutato.hu/cikk/2006_03_osz/05_kiegyensulyozottsag_partatlansag

És a kiegyensúlyozott tájékoztatás előírása bevett gyakorlat az USA-tól Franciaországig, ha a médiaszolgáltató korlátozott, állami tulajdonban lévő erőforrást (jellemzően frekvenciát) használ:
ktnye.akti.hu/index.php/Kiegyens%C3%BAlyozotts%C3%A1g#A_kiegyens.C3.BAlyozotts.C3.A1g_szab.C3.A1lyoz.C3.A1sa_m.C3.A1s_orsz.C3.A1gokban

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.05. 12:36:54

@Lastres:
(De a minősítgetés helyett akár érvekkel is megvédheted a FH posztban vitatott állításait.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 12:37:40

@tesz-vesz: elméletileg lehetne jó ez a rendszer, hogy a kormány lapja az ellenzékről írja csak meg a korrupciót, az ellenzék lapja meg csak a kormányról, mert ugyanúgy értesülhet belőle az ember a korrupcióról.

kis tömegű ember, csak, mert az üzenetet így szór, és legfőképpen hiteltelen:

mert honnan is tudjam én? hogy mikor csak lejáratás a célja,és mikor igaz? ezért is kéne valódi sajtószabadság, nem ilyen korcsdemokráci, korcs sajtóval.
a nép válassza az elnökét, ne a pártok, mert csak a nép érdekeit kell képviselnie, nem a pártokét, smittpaci fideszes, sólyom dinnyepárti, göncz szdszes, mádl is komcsi egy csöppet.
de kérdem én: hol a nép?
milyen demokrácia ez? énszerintem jelenleg is pártdiktatúrában élünk, ahol csupán mi választhatjuk meg a diktátor pártunkat (mely persze nem egy főből, diktátorból áll) négy évre.

azt ennyi
kkbk.blog.hu/2009/07/16/dozsa_gyorgy_unokaja_vagyok_en

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.05.05. 12:40:58

kiváló, ahogy a mandiner mosdatja a kormányt.
toljam a linkeket, ami cáfol titeket?

tudjátok mit: inkább vegyét fel a pénzt az orbanviktor-hu hostolásáért.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 12:41:46

@tesz-vesz:

„… egy constitutionalis országban, hol az uralkodó nem önkény, hanem csak élő törvények szerént uralkodhatik, a sajtó szabadságában inkább támaszra, mint ellenségre talál a kormány, mert egy constitutionalis kormány csak úgy lehet erős, állandó és biztos, ha célzásaiban a népnek közakaratját, közkívánatját követi, ezt azomban a sajtó szabadsága nélkül a kormány tudni s esmerni soha sem fogja, s mintegy örökös ködbe borítva, alattvalóit nem látva, véleményeket sem sejdítve, óhajtásaikat nem esmérve, gyakran a legbecsületesebb, legtisztább igyekezettel is alattvalóira szerencsétlenséget áraszt, s trónusának oszlopit ingadozásba hozza. Nincs veszedelmesebb dolog, mint a kormányt s annak tagjait olly magas régióba helyheztetni, hogy oda a nép szabad szava fel ne juthasson. Amelly pillanatban egyes személyek bálványai kezdenek lenni az uralkodók, megszűnnek a népnek kedveltjei lenni. Ha valamely kormányszék a sajtószabadságot eltörli, cselekedeteit a közönséges ítélet alá ereszteni fél, s aki ettől fél, annak cselekedetei igazságtalanok.”

(Kossuthnak a sajtószabadság törvényes biztosítékai megteremtését célzó megyei közgyűlési beszéde élénk visszatetszést keltett a reformtörekvések ellenzőinek táborában.)
(1832. szeptember 5.)
mek.niif.hu/04800/04882/html/szabadku0007.html

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.05. 12:43:26

@desmentir:
A bejegyzésben bloggerünk az FH által a minősítéshez fűzött indoklás igazságtartalmát vitatja a saját érvei alapján. Aki szerint nincs igaza, nyugodtan megírhatja - lehetőleg érvekkel megtámogatva.
Persze a Gréczy-féle Hazucccc!-iskolának is megvannak a maga szépségei.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.05. 12:47:00

@calam:
Ne a linkeket toljad, hanem szépen írd meg, miben miért téved a poszt szerzője. Láthatóan imponáló a témával kapcsolatos tudásod.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 12:48:26

@tesz-vesz: természetesen ezek a népszavazások, és hivatkozások a népre, ezzel csak a demokrácia látszatát próbálják vele kelteni mensevikiék.

sokan vannak akik elhiszik a cukorvilágot, de a tapasztalt, értelmesek már átlátnak a reformkommunista kisszdsz trükkjein, és primitív ostobaságán. nem kell 700 milliókat költeni és amerikai tanácsadókat hozni, az értelmet ez nem hatja meg.

kkbk.blog.hu/2011/04/18/elfogadtak_az_uj_alkotmanyt

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.05.05. 12:51:31

@TuRuL_2k2:
nem akarom megvédeni, az FH tényleg hülyeségeket ír. Meg én is néha.

Nocomment 2011.05.05. 12:54:26

Talán érdemes volna olyan médiatörvényt alkotni, amit nem ért félre ez a rossz szándékú, a média szempontjából végképp elmaradott nyugati világ.

Az a baj ezzel a bloggal (sok másikhoz hasonlóan), hogy eszébe sem jut megkérdezni a másik felet, csak nyomja a maga tévedéseken és tudáshiányon alapuló véleményét. Párbeszéd? Minek?

Ahogy valaki írta korábban, mostanában szembe megyünk az autópályán. Jó lenne ezt azelőtt észrevenni, mielőtt frontálisan karambolozunk.

Gaius Plinius Secundus 2011.05.05. 12:57:48

Ja, mert a "fejlett nyugaton" (ld. USA, Nemetorszag, UK, Svedorszag stb.) nincs cenzura... Na ne rohogtessenek.

Meg emlekszem a cikkre ami leirta hogyan szinezik "feherre" a nagyreszt afrikai, szomaliai szarmazasu bunelkovetoket a fenykepeken csak hogy fehernek tunjenek.

De persze ez nem cenzura, nem am.

Gaius Plinius Secundus 2011.05.05. 13:01:27

@Gaius Plinius Secundus:

ez egyebkent Svedorszagban bevett szokas a mai napig.

Az a vicc hogy a svedek el is hiszik hogy ugyanannyi afrikai kovet el nemi eroszakot mint sved. A media ezt etetei meg veluk. De persze nincs cenzura, ugyhogy minden rendben. Szep liberalis halado demokaciak ezek mind.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.05. 13:04:50

@Nocomment:
Ha egy kicsit kifejtenéd ezt a tévedéseken és tudáshiányon alapuló dolgot, hálás lennék.
(A poszt nem azt mondja, hogy a médiatörvény nagyszerű, semmi gond nincs vele és hip-hip-hurrá. Csak azt vitatja, hogy a FH idézett minősítései kellően megalapozottak lennének.)

mikrovp 2011.05.05. 13:09:50

Úgy tűnik, hogy az ellenzéki hozzászólók a kormányzat köpködésén és fröcsögésen túl nem képesek érdemi és tárgyszerű vitára, nyilván ezt a hsz-t is egy beépített patásorbán fizetett megnyilvánulásának olvassák. Persze milyen ellenzékről is beszélek, amikor az szinte nem is létezik... Pedig kéne.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.05.05. 13:26:28

Azt gondolom, lassan végre venni fogja valaki a fáradságot és összerakja, hogy miféle hihetetlenül összetett és manipulatív intézményrendszert pakolt össze az elmúlt évtizedekben a neolib érdekcsoport annak érdekében, hogy akadálytalanul maga alá gyűrhesse a világot.
Nem fakadok sírva, hogy a nagyra törő terveket végül eltolták, de az ide-oda letelepített ügynökeik (illetve "hasznos idiótáik") még sok fejfájást fognak okozni, mire végre kiveti magából őket a világ.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 13:27:42

@desmentir: keressük vissza együtt.
engem érdekel mit írt az mszp-ről. ezzel ki is derülhet mennyire elfogult, mert a fenti térkép szerintem korrekt

whiterose 2011.05.05. 13:34:04

@sárkányfő:
egyszer valaki mondta: "Csináljatok magatoknak TV-t". :))

whiterose 2011.05.05. 13:34:54

Jaaj, de most mi lesz az 1millió sajószabadságarcossal??? :D:D:D

mikrovp 2011.05.05. 13:36:30

@Exe Géza: egyetértek. Ma az ilyesmit még összeesküvés-elméletnek nevezik, és elég, ha bedobod valahol a konteo szót, neolib körökben máris brancsbelinek tekintenek. Próbáld ki!

neeskens 2011.05.05. 13:38:54

Az egy tök szép dolog, hogy a szerző cáfolni tudja a Freedom House jelentését. (Még akkor is, ha néhány érve kicsit erőltetettnek tűnik.)

Azonban Magyarországot elsősorban ilyenek (no meg ilyenek:
graphics.eiu.com/PDF/Democracy_Index_2010_web.pdf) alapján ítélik meg. Az, hogy a Mandiner mit gondol erről alighanem másodlagos. Vagyis: nem elég demokratikusnak lenni, annak is kell látszani.

Persze, mondhatjuk, hogy nekünk aztán ne ugasson senki nyugatról, de a sértődött kisfiú szerep eléggé kontraproduktív. Az pedig tény, hogy nagyon rossz Magyarország és az Orbán-kormány sajtója, azon már lehet vitatkozni, hogy mennyiben jogos ez.

mikrovp 2011.05.05. 13:44:53

@neeskens: na ja. Az erősebb kutya izél, mint tudjuk. Vajon most, hogy az USA egy idegen országban bíróság, jogi védelem, egyebek nélkül megöletett valakit, mert úgy véli, az ő ellensége, a sok emberjogi chartás meg mittudomén milyen szervezet hány tüntetést fog rendezni a világban Oszama emberi jogainak sárbatiprása ellen? Ja, költői a kérdés...

neeskens 2011.05.05. 13:45:06

Mert mondjuk, ha az Economist Intelligence Unit ilyeneket írogat:

" Hungary is perhaps the prime example among
the EU’s new member states in the region. In the April 2010 election, an extreme nationalist
party, Jobbik, gathered almost as many votes as the former ruling Socialists. Since winning a two
thirds parliamentary majority in the election, the centre-right Fidesz party has systematically
been taking over the country’s previously independent institutions: the presidency, the state
audit office and the media council are now all run by party placemen. Parliament recently voted to
severely restrict the constitutional court’s right to adjudicate on budgetary matters ."

Lehet, hogy a Mandiner.hu ezt másképp látja, még az is lehet hogy igaza is van. Csakhogy a két szervezet nem egy ligában focizik, ami a véleményének a súlyát a világban illeti. És akkor finoman fogalmaztam.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 13:45:39

@Exe Géza: így van.

@tesz-vesz: és ahogy már fentebb is mondtam, a cél a tényleges sajtószabadság létrehozása.
ez elsősorban az anyagi függetlenség kiviívásával lehetne a lapnak. ne piaci alapon működjön, mert a piac a neolib rendszerben a lobbi, korrupció, és maffia révén szinte egyenlő a politikával, ill. metonímiaként a politikusok érdekeivel.

az alkotmányban anyagilag biztosított közszolgálati újság, vagy tévé a megoldás, inkább újság, ami értelmesebb ,mint a tévé. ahogy az mtv elnöke is mindig pártos volt, na úgy nem szabad pártosnak lennie ennek a vezetőnek. ezt valahogy ki kell küszöbölni, pl két elnöke van, mint az ókori Kárthágónak, vagy szintén vmi. költséghatékony népszavazással döntjük el, a független embervezető kiválasztása és időtálló rendeletekkel való megválasztása nem egyszerű, dolgozunk még a problémán
egy ilyen lapnál nem muszáj feltétlenül állandó dolgozó újságírónak lenni, Bodoky beküldi ide pl a szabadpénz cikkét, amit az indexnél cenzúráztak

kkbk.blog.hu/2011/04/11/a_szabadpenz_rendszere_kizarja_a_spekulaciot

vagy, a célpontos Krakkó beküldi anyagát, amit meg a hírtévében cenzúráztak (szerintem Krakkó párthűségesebb mondjuk, minthogy ilyet tegyen... de remélem tévedek). az ilyen újságírókat szintén védené az alaptörvényben egy-két sor.

neeskens 2011.05.05. 13:53:04

@mikrovp: Ez nem morál kérdése. Az USA csinált ennél jóval cifrább dolgokat is.

mikrovp 2011.05.05. 13:57:10

@neeskens: így van. Ergo az, hogy milyen egy ország sajtója, nem a valóságos történésektől, hanem egyéb érdekektől függ. Ezek néha nagyon könnyen lekövethetők (pl. 4 Mancs a libatömés ellen), máskor sokkal szövevényesebb az érdekháló. Egy biztos, aki felül van, az mozgatja a szálakat.
Pont ezért nem lehet az ilyen FH-féle értékelésekkel mit kezdeni.

JohnHenry 2011.05.05. 14:02:25

orbanviktor.hu-ra nincs felvétel?

Virág et. 2011.05.05. 14:07:41

@neeskens: Ennek az idézetnek minden szava ténymegállapítás. A Jobbik aránya, a Fidesz jobb-közép besorolása, a közt elnöki, KT tagsági és Médatanácsi pozíciókra jelölt emberek személye és az AB kiherélése. Mi nem igaz ezekből szerinted?

Gaius Plinius Secundus 2011.05.05. 14:09:29

@neeskens:

Tudtad hogy az Economist Group nagy resze a Rothschild csalad tulajdona? Nem viccelek, meg a wikipedian is fentvan.

Innentol kezdve nekem komolytalan az egesz csoport.

desmentir 2011.05.05. 14:15:12

@tesz-vesz: csak 1 példa 2008-ból.:
www.origo.hu/itthon/20090701-freedom-house-a-magyar-demokracia-is-gyengebb-osztalyzatot-kapott.html
Egy idézet: "Több szempontból is gyengült a magyar demokrácia 2008-ban az amerikai Freedom House kutatóintézet szerint. Nem javult, sőt romlott a korrupció szintje, erősödött a szélsőjobboldal, a romák ellen időnként halálos támadásokat intéztek, és a demokratikus kormányzás mutatója is romlott."

desmentir 2011.05.05. 14:19:31

@TuRuL_2k2:
Azt, hogy "hazucc" alapvetően a cikk írja - a FH jelentéséről. Én azt írom, hogy koránstsem annyira rózsás a kép, mint amennyire a cikkíró cáfolatai sugallják. A cikkből u.i. az jön le, hogy a FH hazugságaival szemben itthon minden tökéletes.

Virág et. 2011.05.05. 14:21:11

@desmentir: Van jobb is:

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=70771

Akkor még valahogy nem volt baja senkinek a FH-al a jobboldalról. Szükségét sem érezte senki, hogy esetleg ilyen mélységben górcső alá vegye a megállapításait.

Biztos csak a véletlen.

kamasuka 2011.05.05. 14:22:53

@Lastres:
Te meg egy buta SZDSZ 2.01-es majom!

mikrovp 2011.05.05. 14:23:04

@Virág et.: ezekről szerinted nem írt széltében-hosszában a magyar sajtó? De írt. Hol van megsértve a sajtószabadság? Mert hogy ez a poszt arról szól, van-e itt sajtószabadság, a FH szerint nem annyira.

neeskens 2011.05.05. 14:23:23

@Virág et.: Ez nem igazság kérdése. Az, hogy én mit gondolok igaznak az ugyanolyan irreleváns, hogy mint az, hogy mit gondol a Mandiner a Freedom Hose-ról.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 14:26:58

@desmentir: a kérdés bizonyított, de még mindig úgy tűnik hogy ez baloldalról informált szervezet.

"erősödött a szélsőjobboldal, a romák ellen időnként halálos támadásokat intéztek"

"a magyar nacionalisták erősödő radikalizálódása egyre rasszistább jelleget öltött, az egyébként is a társadalom peremére került roma közösség elleni súlyos, időnként halálos támadásokkal."

"Kedvező fejlemény volt a különböző civil szervezeteknek és a közvélemény egyes rétegeinek reagálása a Magyar Gárda jelenségére. Az intézet szerint a Magyar Gárda bírósági betiltása"

a civil szerv, tehát az amnesty és az szdszes cigány önkormányzatok?
tehát nem a valóságot nézik, és nincs is igényük arra hogy láthassák.

mindezek ellenére korrektnek tűnik egyelőre még a két párttal egyaránt. úgyhogy neked lesz igazad

"Az ország továbbra is küzd a magas szintű korrupcióval, a közbeszerzések terén folytatódnak a botrányok"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 14:30:40

@Virág et.: ez tényleg jópofa.
a következő posztban az lesz h elnököt cserélt biztos a szabadság ház

Virág et. 2011.05.05. 14:31:29

@mikrovp: Nézd meg neeskens írásának kontextusát.

desmentir 2011.05.05. 14:34:57

@tesz-vesz:
Hát abban azért volt (van) valami, hogy a szélsőjobb erősödött, és hogy cigányokat öltek, csak azért, mert cigányok.

mikrovp 2011.05.05. 14:39:56

@Virág et.: az idézett EIU-írásra gondolsz?

Nocomment 2011.05.05. 14:42:46

Ugyanezen a blogon ma ezt írjátok:

"2011 január 3, Népszabadság: Megszűnt a sajtószabadság.

2011. május 3. Freedom House: A magyar sajtó szabad. "

Egyeztessetek a szerkesztőségben, hogy akkor mit is mondott a Freedom House. Valószínűleg mindig azt, ami nektek éppen tetszik, csak legalább ne egy blogon belül derüljön ez ki.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.05. 14:45:16

@desmentir: persze, ez még oké

de csak ezt megemlíteni? csak így?

"a magyar nacionalisták erősödő radikalizálódása egyre rasszistább jelleget öltött, az egyébként is a társadalom peremére került roma közösség elleni súlyos, időnként halálos támadásokkal."

"Kedvező fejlemény volt a különböző civil szervezeteknek és a közvélemény egyes rétegeinek reagálása a Magyar Gárda jelenségére. Az intézet szerint a Magyar Gárda bírósági betiltása"

miért lett "rasszista" a magyar falu? túl sok meinkampfot olvasott, biztos!

desmentir 2011.05.05. 14:50:03

@tesz-vesz:
Ha a sajtószabadság korlátozása alatt azt érted, hogy a nem kormánypárti sajtó részben, vagy egészben nem jelenhet meg, akkor ott (még?) valóban nem tartunk. De az már nem is a kezdet lenne, hanem a vég.
De ha jól elolvassuk azt, amit én írtam, akkor most nem engem cáfolsz, hanem a FH-t.
De ha jól belegondolunk, azzal, hogy több ellenzéki médiának az anyagi bázisát (hirdetőinek elijesztésével) próbálják ellehetetleníteni, már egy jól irányzott lépést tettek az egyöntetű sajtó irányába.

desmentir 2011.05.05. 14:55:58

@tesz-vesz:
Én itt nem olvasok olyat, hogy a "magyar falu rasszista lett".
Az pedig, hogy a "magyar nacionalisták erősödő radikalizálódása egyre rasszistább jelleget öltött" szintén kevéssé vitatható. A cigány-gyilkolások ténye sem kérdés. Az pedig, hogy a MG elleni fellépést és végül betiltását a FH pozitívan értékeli, nem biztos, hogy egyértelműen baloldali beállítottság - én legalábbis remélem, hogy vannak a jobboldalon is olyanok, akik így gondolkoznak.

Nocomment 2011.05.05. 14:59:33

"Magyarországon a média szabad, ugyanakkor jelentősen csökkent a sajtószabadság - állította a Freedom House (FH) washingtoni központú, független nemzetközi jogvédő szervezet a Freedom of the Press 2011 című, hétfőn közzétett éves jelentésében, amely a sajtószabadság tavalyi globális helyzetéről szól." Ez mai hír.

Ezek után javaslom elolvasni a Mandiner főoldalán található pátoszban úszó írást. Valaki képes ilyen elhivatottan írni egy rosszul értelmezett állítás alapján, miközben ugyanezen a blogon arról lehet olvasni, hogy mi a FH baja a magyar médiatörvénnyel.

Általános iskola, ami itt folyik szövegértelmezésben és logikában.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.05.05. 15:13:40

@Nocomment: szövegfelismerő, absztraháló képesség megvan? a másik poszt a NENYI parafrazeálása a sajtószabadság jelenlegi állapotára ;)

Nocomment 2011.05.05. 15:17:26

@rajcsányi.gellért (ergé): erre magamtól is rájöttem. Mi akarsz ezzel mondani?

Nocomment 2011.05.05. 15:27:32

@rajcsányi.gellért (ergé): kissé fentről szóltál hozzám, biztos megvan rá az okod. Akkor gondolkodj te is azon, hogy én mit írtam: én nem a tartalommal foglalkoztam, hanem azzal, hogy egyazon blogon úgy hivatkoztok a FH-ra, ahogyan az éppen nektek tetszik. Mindegy mit írsz, ha tévedésen vagy csúsztatáson alapul az, amiből kiindulsz.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.05.05. 15:36:03

@TuRuL_2k2: Ezek nem az FH minositesei, attol tartok. Ez Dr Karlakar irta, managing editor es senior researcher az FH-nal. Ez egy essze, amit szerintem korabbi anyagok alapjan irt. A 2010-es oszi FH jelentes koszon ebbol vissza. A sajtotorvenyek kesobb finomodtak valamelyest a tervekhez kepest.

Azt te nem allithatod, egy essze alapjan, hogy amikor a vegso elemzest keszitettek, akkor is teves kovetkezteteseket vontak le, es plane nem, hogy ez vezetett az eredmenyhez. Lehet, hogy igy van, de ehhez latni kellene a Magyarorszagra vonatkozo reszt, nemcsak az altalanos kiseroesszet (ami nem Magyarorszagra vonatkozik, csak tartalmaz Magyarorszagra vonatkozo megallapitasokat is)

Az essze egy masik reszeben leirjak a fo problemaikat, ami nagyon hasonlit az olasz problemakhoz. A hatalom tulsagosan nagy kozvetlen ellenorzeshez jutott a mediaban. Ez teny. Olaszorszagban Berlusconi kozvetlen tulajdonlasa, Magyarorszagon a kormanyzat nagymervu befolyasa reven. Igenis, Nyugat Europaban olyan szintu mediakontroll mint Magyarorszagon, csak Olaszorszagban van. Altalaban Magyarorszagon egyre aggasztobb az allami tulhatalom, es a miniszterelnok akaratanak szinte korlatlan ervenyesulese. Ezt pedig eleg sokan jegyzik meg, Nyugat-Europaban es az Egyesult Allamokban is. Es nemcsak a baloldalon.

Virág et. 2011.05.05. 16:36:43

@mikrovp: Igen. Ez nem annyira "szabad-e a sajtó", hanem inkább "mindegy mit ír a mandiner, kint az ilyen vélemények számítanak csak" kontextusban jelent meg.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.05. 17:03:26

@neeskens:

a linked halott :S ://

tudnál a linked helyett egy másikat ?

érdekelne, vagy az is h mire kell rákeresni a gugival...

Alfőmérnök 2011.05.05. 21:09:14

Szóval a fidesznek sikerült Mali és Ghána szintjére süllyesztenie a sajtószabadságot.

Szibarita 2011.05.06. 11:06:50

@rajcsányi.gellért (ergé): Nyuszi, az volt itt a lenyeg, hogy visszas egy olyan jelentesre hivatkozni, ami ugyanakkor, amikor meg A besorolast ad, odacsap egyet, hogy azert ha igy mennek tovabb a dolgok, baj lesz.

Mintha 50 kilo sujfeleslegem lenne es azzal takaroznek, amikor valaki megemliti, mint rossz jel, hogy most voltam kivizsgalason es azt mondtak, hogy nem vagyok eppen halalos beteg, bar figyelmeztetett, hogy rosszak a kilatasaim.

Agyrem, hogy ez nektek nem tunik fel.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.06. 16:56:55

@desmentir: egyértelműen csak az egyik oldalt szólaltatja meg.

mert ahogy a néni is mondja gyöngyöspatán, "mi nem vagyunk rasszisták", ugyanis a magyar falu kiáll a gárdista polgárőrökkel szemben.

teljesen egyértelmű, h csak balos szempontokat mondanak

bolá 2011.05.06. 18:38:15

Az egész bagázsról "szép" bizonyítványt állít ki, hogy Olaszországot a sárgák közé sorolták mert szerintük Berlusconi kormánya megsérti a médiaszabadságot. „Rendkívüli módon aggódunk. Az uniót azért hoztuk létre, hogy védje a szabadságról és békéről vallott közös értékeinket, és hogy ne lehessen a médiaszabadsággal kapcsolatban megfélemlíteni az embereket” – mondta Guy Verhofstadt, a liberális frakció vezetője. A holland Judith Sargentini ehhez még hozzátette, hogy az érvényben lévő uniós szerződés (nizzai egyezménnyel módosított maastrichti szerződés) 7. pontja értelmében a tagállamoknak vizsgálatot kellene kezdeményezni a médiaszabadság olaszországi helyzetéről, és ha beigazolódik annak megsértése, akkor fel kell függeszteni Olaszország szavazati jogát az Európai Tanácsban. A liberális és zöld képviselők azt is akarják: az Európai Bizottság dolgozzon ki direktívát annak érdekében, hogy a média koncentrációját meg lehessen akadályozni Olaszországban és más tagállamokban.
A konkrét ügy az, hogy a Berlusconi tulajdonában lévő média nem adott hírt a miniszterelnök más médiák által Európa-szerte bőven tárgyalt nőügyeiről, amelyek teregetése, illetve elferdítése miatt Berlusconi épp perel néhány olasz, francia és spanyol újságot.
A néppártiak ezzel szemben védték az olasz miniszterelnököt. Amikor Rómában a szocialisták voltak kormányon, a médiaszabadság kérdése fel sem merült – emlékeztetnek.
A vita hátterében az van, hogy a maga ügyességéből karriert csinált Berlusconi nem tartozik bele abba a politikai elitbe, amely az európai közvélemény formálására igényt tart, és amely ténylegesen ellenőrzi az európai és általában a fejlett világ hírközlését. Ha ugyanis a médiakoncentrációt nézzük, Berlusconi messze elmarad a nyugati világ közvéleményét befolyásoló médiák méreteitől. Berlusconi médiabirodalmának (Mediaset) évi bevételeit jelenleg kétmilliárd dollárra becsülik, ami eltörpül mondjuk a száz országban mintegy tizenötezer alkalmazottat foglalkoztató francia Havas hírügynökség csaknem kilencmilliárdos bevételétől (e hírügynökséget egy magyar zsidó család leszármazottja, Charles Louis Havas alapította még 1835-ben). De még a Havas is elmarad a Time Warner huszonnégymilliárdos, sőt még a Bertelsmann tizenötmilliárdos bevételétől is. A World Press Group például a következő ismert újságokat ellenőrzi: Business Week, The Economist, Fortune, International Herald Tribune, Newsweek, Time és még a Brüsszelben az eukraták tájékoztatására kiadott European Voice-t is, ezáltal gyakorlatilag meghatározza, hogy az alapvető gazdaságpolitikai és uniós ügyekben mi a politikailag korrekt gondolkodás. Ha valaki végigolvassa ezeket a lapokat, azt fogja tapasztalni, hogy az egyes médiumok, mint egy zenekar hangszerei illeszkednek egymáshoz, ha a hangszín különbözik is, a dallam ugyanaz. Ebben az összhangzatban Berlusconi médiája sokkal inkább a szabadságot, mint annak eltiprását jelképezi.

Nocomment 2011.05.07. 01:15:39

@rajcsányi.gellért (ergé): Kedves Gellért, esküszöm nem én vagyok inkognitóban Szibarita, tehát már ketten nem értünk abból a népes csoportból, akik olvasták az írásodat. Továbbra is érdekelne, miként lehet, hogy a gyengeelméjű, lenézett olvasóknak feltűnik egy alapvető csúsztatás, viszont neked, mint felkészült újságírónak ez nem szúr szemet. Nemcsak, hogy nem szúr szemet, még akkor sem érted, amikor ezt elmagyarázzák neked. Belefeccölsz nem kis energiát egy frappáns stílusú írásba, aminek az apropója egyszerűen nem igaz. És ezt a tényt nem én állítom, hanem éppen ugyanez a blog. Nem kérem, hogy a kardodba dőlj, csak legalább válaszolj, ha már egy blogon írsz. Kösz.
süti beállítások módosítása