Egy Civil Nő vs. Orbán Viktor
2011. május 03. írta: Doktor Kottász

Egy Civil Nő vs. Orbán Viktor

 

„Egyszemélyben testesítem meg az új függetlenséget
(Tétényi Éva az MSZP majálisán)

  Fidesz-országnak van egy klerikális fellegvára, amelyik úgy működik, mint egy Mrozek-novella. Úgy van sötét, úgy nem mozdul semmi és úgy nincs pénz semmire, hogy mindezért a várost korábban irányító helyi fideszes ellenzéket teszi felelőssé a polgármester asszony. El is indult gyalogosan, békegalambokkal, fel, Budára a királyhoz Pestre a miniszterelnökhöz, hogy legyen már oly jó, és rúgja szét renitenskedő embereinek a seggét.

 

  Ez egyelőre nem történt meg, de Tétényi Évára felfigyelt a már most, méltán legendás Galamus-csoport, az MSZP, az LMP, a független politológus, és a Mokka. Ez utóbbi a legérdekesebb most számunkra: nem azért mert a legtöbb médium úgy hozta le az interjút, hogy 2014-ben Tétényi Éva lehet Orbán Viktor kihívója.

 

  Jó. Legyen. És?

 

  Kopogtatócédula is van a világon, meg kampányköltség is, szóval lassan a testtel. Plusz ha a polgármester asszonynak Esztergom vezetése ilyen lelki terrort jelent, akkor jobb, ha bele sem gondol, mit jelent kormányfőjelöltnek lenni.

 

  Na de az érvelés, az már posztot kíván. „Tétényi szerint azoknak az embereknek jelenthet egy nő civil alternatívát Orbán Viktorral szemben, akik kiábrándultak a pártpolitikából.” A Szili Katalin házelnöksége alatt megtapasztalt politikai anyáskodás és Seres Mária civilkedésének esszenciája egyesül itt, ebben a rövid mondatban, láthatatlan bővítménynek meg ott van Puzsér Róbert elitdorgáló dörgedelme. Azt meg sem próbálom megfejteni, hogy mit jelent az, ha egy nő önmagában lesz civil alternatíva, mert akkor egyből a mell-lobogtató ukrán FEMEN jut az eszembe.

 

  De ez a szöveg, hogy alternatíva a pártpolitikából kiábrándultaknak, már nagyon fárasztó. Valahogy az az érzésem, hogy az önmagukat civilnek tartók úgy képzelik ezt az egészet, hogy egyszer csak a korrupt elit leadja valahova a parlamenti belépőjét, ők megtalálják, hófehér lélekkel bevonulnak, és szétosztják az országház büféjének 20 forintos szendvicseit a hajléktalanok között, aztán meg jól beflesselnek a Nándorfehérvári teremben. És ettől majd lesz közbiztonság, magas nyugdíj, és ingyenes ördögbottanfolyam. Jó lesz mindenkinek és kész.

 

  Akkor még egyszer, s nem utoljára: az országos politika konfliktusokról szól, amelynek természetes velejárója, hogy nem lesz jó mindenkinek. Ezt persze politikus szájából, Magyarországon még jó darabig nem fogjuk hallani, de attól még így van. Példa: nem tört ki az igazságosság, hiába szajkózta Gyurcsány évekig, és bizony maradnak majd néhányan az út szélén, annak ellenére, hogy Orbán ennek már többször állította az ellenkezőjét. Csakhogy ezek kimondásával nem lehet választást nyerni – na ez lenne az igazi, több évtizedes tabu, amit meg kéne még dönteni.


  A pártpolitikát pedig nem lehet helyettesíteni. A Fideszt, az MSZP-t vagy az SZDSZ-t lehet, de nem a civil élettel, hanem más pártokkal. Olyan, hogy civil párt, pedig nincs. Oké, van a svéd kalózpárt, meg az izlandi viccpárt és persze a mi kétfarkúink, de hát még Doktor Mogács is kénytelen volt belátni, hogy a politikus csak hínár a fehér cápa akváriumában.

 

  A civil szféra tevékenysége nem több, de nem is kevesebb, mint konstans próbálkozás, állandó, erőn felüli erőfeszítés az elképzelt jó társadalomra, amire baromi nagy szükség van. A „jót” sosem fogja elérni, de attól még nem hiábavaló, hogy törekszik a jobbra, a maga szűkös vagy éppen bőséges eszközeivel. De ez a szemlélet nem határozhat meg mindent a politikában. Magyarország nem egy kommuna.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr62864691

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mélyponton 2011.05.16. 17:30:01

Ezen a blogon viszonylag kevés szó esik az ellenzék nagy pártjáról, a nyolc évig regnáló Magyar Szocialista Pártról – összesen egy-két írásban jelent meg a párt neve, akkor is inkább Gyurcsány miatt. Liberálisként pedig szeretünk kritizálni minde...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2011.05.03. 07:42:34

Most eltekintve a cirkusztol ami a nevehez fuzodik - es talan a fidesz esztergomi tagozatahoz is, altalaban nem csak egy szemely felelos mindenert - miert ne lehetne Orban kihivoja? Nem ez a legnagyobb problema korulotte nem igaz? Es erdekes lenne egy parbeszedet vegighallgatni Eva es Viktor kozott.(:

Lew Archer 2011.05.03. 07:42:54

A demokratikus politikai berendezkedés pártokon alapul. Milyen politikai rendszert szeretnének tehát?

wazelin 2011.05.03. 08:32:33

Tény, hogy a cikk kicsit másról szól, de nem lehet elmenni amellett, ami Esztergomban folyik. Sajnos én nem látom át pontosan, hogy ki hazudik és ki nem, de egyelőre az látszik, hogy a Fidesz képtelen együttműködni azzal az emberrel, aki felmosta a választásokon a padlót az ő jelöltjükkel.

Arról nem is beszélve, hogy Meggyesnek azért voltak ügyei.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.03. 08:36:52

Mindig kell egy új, hiteles, romlatlan, középutas arc. Volt a Centrum, aztán lett az MDF, most az LMP. 2014-re lehet, hogy tényleg őt akarják ebbe a szerepkörbe.

Gyurma Pappa 2011.05.03. 08:37:42

Tök vicces, ahogy az egész "konzervatív" oldal mennyire retteg Tétényitől. Legyőzte Meggyes "Asszonyverő-Tóépítő" Tamást (nem kicsit, nagyon), de a Fidesz (közepesen értelmes ellenzéki jelöltek hiányában, meg köszönhetően az országos hurráhangulatnak) meg tudta szerezni a közgyűlést. Erre ők úgy vélik, hogy joguk van törvénytelenül is közgyűlést tartani. Szép.

Itt a nagy gond az, hogy Esztergom egy óriási Fidesz finanszírozó önkormányzat volt. Fidesz közeli cégek csinálták az állandóan üres fürdőt, az összedőlni készülő mélygarázst, és még számos dolgot. És kellemetlen lenne a Fidesznek, közvetlenül a miniszterelnök köreinek, ha ezekről beszélne a közvélemény, és nem arról, hogy Tétényi gyalog megy Bp-re.

Szerintem Tétényivel régen megegyezhettek volna, ha Meggyes szépen elküldik pihenni, azt mondják, daganat volt ő narancsos testünkön, kivágni, szépen csöndben elintézni az egészet. És akkor nincs Tétényi, nincsenek ezek, a szerintem is kissé politikailag infantilis megjegyzések, amiknek, jelzem, bizony van célközönsége.

Szerintem Tétényit a Fidesz teremtette, és minden egyéb támadással csak olajat öntenek a tűzre, és tovább építik a polgármester-asszony országos karrierjét.

tevevanegypupu 2011.05.03. 08:48:59

@Gyurma Pappa:
Orszagos karrier az tulzas. Hirhedtte valt egyelore es ezt elvezi. Ettol viszont meg lehet majd egyszer miniszterelnok jelolt. Minel tobben jelentkeznek erre a pozstra, annal jobban meg lehet osztani az orszagot. Nagy valoszinuseggel Evat erre a szerepkorre szerzodtettek, es lehet, hogy errol meg o maga sem tud.

Alfőmérnök 2011.05.03. 09:13:56

@tevevanegypupu: Így igaz.
És: Aki ma Orbán Viktor ellen agitál, az Magyarország ellensége. (nem viccből mondom)

bornemissza 2011.05.03. 09:13:57

szervilis, kormányhű cikk, büszkék lehettek magatokra...

nem nevetségessé kell tenni a Tétényit (ráadásul ne már ilyen nevetséges módon), hanem értsétek meg, hogy Tétényit tényleg az esztergomi fidesz teszi naggyá, és ha az esztergomi fideszben nem tesz rendet valaki jó előre, akkor Tétényi országosra fog nőni és egy megfoghatatlan pártonkívüliség jelképeként egyesíti a jelenleg szánalomra méltó ellenzéket.

ENNYI

smalladam 2011.05.03. 09:22:53

azt kifelejtetted, hogy a tétényi évát a jobbik is nyomatja.

jan 2011.05.03. 09:30:49

A FEMENes poén kínosan gyenge, nem kellene erőltetni Kínai Kálmán utánzását, maradj nyugodtan a saját stílusodnál;)

2011.05.03. 09:34:18

az tetszik ebben a posztban, hogy csalhatatlanul megragadja az esztergomi helyzet lényegét, majd hosszas célzás után a homlok közepébe talál.

madai 2011.05.03. 09:35:52

"Plusz ha a polgármester asszonynak Esztergom vezetése ilyen lelki terrort jelent, akkor jobb, ha bele sem gondol, mit jelent kormányfőjelöltnek lenni"

Te miből tájékozódsz, ember? Kitalálom: Hírtv, mno, Heti Válasz, ugye?
Néha érdemes szétnézni színspektrumon, el sem hinnéd, hogy milyen színek vannak a narancson túl...

Bácskai peregrinus · http://img6.indafoto.hu/3/7/65417_30cdde245ca734f3a637b1ad22419b90/5970575_a62b198cb6d4c8fd8a1097667 2011.05.03. 09:43:01

Definitíve:

Tétényi Éva - politikai súlyánál fogva - pont annyi vizet tud kiszorítani a parlamentáris demokrácia akváriumából, amennyit Shiffer András és Mesterházy Attila fürdőnadrágjukkal föl tudnak itatni.

Definíció kiegészítése:

Föltéve, ha András és Attila nem tangagatyát viselnek.

tevevanegypupu 2011.05.03. 09:44:54

@Alfőmérnök:

Orban messze a legtehetsegesebb politikus (minden hibajaval egyutt). Es o kepes egyedul, jo hivatali gardaval, ami majd kialakul menet kozben, vegre rendszert valtani es Magyarorszagot visszavinni oda ahol mar volt a kormanyzasuk alatt: Kozep-Europa vezeto orszagava. Ez mindenfele felesleges patosz es rajongas nelkul az igazsag. De legalabb meg egy ciklus kellene es ha lehet jo tobbseggel. Ezt akarjak minden eszkozzel megakadalozni.

szeki_74 2011.05.03. 09:45:29

A sok béna észrevétel helyett ideje lenne arra figyelni, amiről a cikk szól. Nem Esztergomról, nem Tétényi Éváról, nem is OV sérthetetlenségéről, hanem a pártpolitika szükségszerűségéről. Akármilyen rossz is kimondani, a pártok - per definitionem is - egy-egy kvázi homogén érdekcsoport érdekeit fogalmazzák meg és képviselik, annak támogatását élvezik. Minél nagyobb ez a csoport, annál jobb a párt helyzete, elfogadottsága, lehetőségei. Egy civil kezdeményezés mögött lelkes egyének állnak, egy-egy ügy érdekében pillanatnyilag, adott népszerű ügyben összefogva. Ebből nem lesz országos támogatottság, amikor egész másról, fájó dolgokról kell dönteni. És egy ország irányítása arról szól, hogy mely ujjunkat harapjuk meg, nem arról, hogy melyik óvodának adjunk több pénzt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.05.03. 09:45:41

Tetenyi nem lesz Orban kihivoja.

Az esztergomi modell erdekes, mivel ugyanazok a szavazok, ugyanazon a valasztason szavaztak le a Fidesz "karizmatikus" polgarmesterjeloltjet es valasztottak meg egy 2/3-os Fidesz tobbsegu kozgyulest, amiben egyebkent a leszavazott polgarmester is ott ul.

Vagyis ha az ellenzek szavazatait egyesiteni lehet a Fidesz elleneben, akkor a Fidesz konnyeden legyozheto. A 2014-ig terjedo idoszak nagy kerdese, hogy kepes lesz-e erre valaki. Ido meg boven van (1996-ban az akkori ellenzek legnepszerubb partja az FKGP volt).

Alterix 2011.05.03. 10:01:12

Mi lenne ha a következő választasok után az a jelölt soha nem politizálhatna többet, amelyik kevesebb voksot kap, mint a Szavazz Fasszal Mozgalom?

Egy fasza kampánnyal meg lehetne rostálni ezt a léhűtő gerinctelen bandát!!!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.05.03. 10:03:34

@tevevanegypupu:
"De legalabb meg egy ciklus kellene es ha lehet jo tobbseggel."

Ezt mondta annak idejen Debreczeni is Gyurcsanynak (vagy Gyurcsany Debreczeninek, ki tudja) es 2006-ban belehuztak az elkurasba. "Ket ciklus kell". Akkor azert kellett ket ciklus, hogy az orbanmentes jobboldal europai legyen. Lathatjuk, mi lett az eredmenye.

Lehetseges, hogy 2014-et a Fidesz meg tudja nyerni, de ahhoz Gyurcsany-kaliberu elkurast kell vegrehajtaniuk, aminek pont ugyanaz is lesz a kovetkezmenye. A 2010-14-es ciklusra mar palyara allitottak magukat (a kulcsdonteseket meghoztak 2010 nyaran-oszen) es ez a playa nagyjabol kijeloli, hol lehetnek a 2014-es valasztasokon. Kabe ott, ahol az MSZP volt 2006-ban.

derabitz 2011.05.03. 10:04:10

Az "írást" olvasva, az olvasónak olyan érzése támadt, mintha a szerző jövőbeni megélhetését féltené Tétényi Évától.

ephudd 2011.05.03. 10:07:20

@tevevanegypupu: Messze tényleg ő a legtehetségesebb, de minél közelebbről nézed... Egyébként volt benne potenciál, a '88-as Orbán azonban nagyokat nézne azon a metamorfózison, amin keresztülment (liberálisból keresztény-konzervatív, kisebb diktátori hajlammal, mamelukokkal körülvéve magát). Egyedül ő? Majd kialakul a hivatali gárda? Nem veszed észre, hogy adott sleppel dolgozik egy évtizede? A rendszerváltás már megvolt, bár csak pislogunk mindannyian, hogy milyen rendszer is ez? Még egy ciklus nem lesz, ezt én mint volt FIDESZ szavazó mondom. Lehet hiszterizálni, minden kritikát lehet liberál-bolsevistázni, de Orbánnak éppen úgy el kell tűnnie végre a magyar politikából, mint Gyurcsánynak. A kérdés, hogy a FIDESZ túléli-e ezt a sokkot, illetve, hogy ki buktatja meg. 50% fölötti bizonytalanokkal, napról-napra fogyó többséggel csak idő kérdése, mikor áll fel egy új, hiteles jobboldali erő. Remélem nem lesz késő 2014-ig, s marad még valami a megmenteni kívánt demokratikus Magyarországból... Közép-Európa vezető állama... Tedd ki a lábad kis hazánkból, s nézz szét a világban. Fényévekkel vagyunk lemaradva mindenki mögött, nyugaton meg röhögnek rajtunk...

Spikk 2011.05.03. 10:16:27

@Lew Archer: Pártokon? Már miért kellene feltétlenül pártokon alapulnia?
A pártok épp az ellenkezőjét jelentik: a képviselők nem a választóikat (és a nem rájuk szavazókat), tehát nem a választókörzetük érdekeit tartják szem előtt, hanem a párt(vezető) érdekeit, utasításait.
Hogy néz ki egy szavazás a Parlamentben?
Elhangzik a kérdés, majd pedig mindenki megnyom egy gombot.
Azt ugye nem vitatod, hogy a Fideszes képviselők azt nyomják, amit OV megparancsol. A többieknél nem ennyire egyértelmű, de azért mégis mondhatjuk, hogy szó nincs itt demokrácáról.
A pártok nem a népet képviselik, hanem a párt érdekeit.

Pékszakállú Henceg 2011.05.03. 10:16:46

@Gyurma Pappa: Qrvára erről van szó, gratulálok!
Egyébként lehet cikizni Tétényi Évát, és a civil kezdeményezéseket, de látni kell: az embereknek totál elegük van az összes parlamenti pártból, és senki nem tudja büszkén vállalni, hogy "ide szavaztam", legfeljebb egy-két elvakult idióta, vagy párt oligarcha, aki abból él, hogy zsíros munkákhoz jut 10%-os visszatérítésért cserébe.
Úgyhogy Tétényi feltételezett naívsága cseppet sem menti fel azoknak a bűnösségét, akik a pártok közszolgálatát és érdekérvényesítését maffia szerű szervezett bűnözéssé silányították az elmúlt 20 évben.

whiterose 2011.05.03. 10:17:57

Ez az Éva nagyon független és civil. Mint nagyon független és civil ott volt Gyurcsány féle majálison is! :)

Alfőmérnök 2011.05.03. 10:17:58

@tevevanegypupu: Ahhoz, hogy Közép-Európa vezető országává váljunk szvsz minimum 15 év kéne.
A következő ciklushoz nem kell nagy többség, elég, ha kormányt tudnak alakítani. Jól látja a baloldal, hogy a Fidesz a hatalmát akarja bebetonozni. Csak míg szerintük ez rossz, szerintem jó. Persze ha elveszítik a következő választást, akkor kurvára megszoptuk, mert akkor a komcsik kezébe kerül még annál is nagyobb hatalom, mint amekkora az előző 3 ciklusuk alatt volt.

SzabóPatriciaVagyok 2011.05.03. 10:21:15

Kihívja Orbánt. Esetleg nyer, amit nem hiszek, de tegyük fel. És vajon honnan fog leakasztani egy "civil", "független" szakértő gárdát (úgy néhány száz elismert szakembert), akikkel kormányt, gazdaságpolitikát, közigazgatás folyamatos átszervezését stb megcsinál, vagyis úgy "vezetik az országot". Majd amikor a drága naív, angyal elmegy a Putyinhoz, az IMF-hez vagy egy Ficóhoz tárgyalni, észre sem veszi, azt ugrott Győr-Sopron Megye. "Akik kiábrándultak a pártpolitikából" azok fél év hippis "civil" káosz után úgy sírnák vissza a régi pártokat, hogy nézni is öröm. Volt már elég bajunk, az hiányozna, hogy valami "civil" vezesse az országot.

sisszi 2011.05.03. 10:24:35

van egy "apró" tévedésed a cikkben, Tétényi nem egy naív hippi civil aki küzd az elérhetetlen jó társadalomért, hanem egy megválasztott vezető!!!! aki nem tudja véghezvinni elképzeléseit, mert ellehetetleníti egy multból ottmaradt slepp. jééé ezt Orbán se mondhatta volna ilyen szépen :)). neki 20 év kellett (mondja ő). Tétényinek akkor még van 19.
"Magyarország nem egy kommuna" :DD hát sajnos de. a kommunán belül észre sem veszed, hogy egy kommunában élsz.

Terézágyú 2011.05.03. 10:25:26

Fujj, ez a nő lehet évek múlva orbán kihívója??? fujj, gyorsan üssünk rajta egyet előre is...!!

Spéter46 2011.05.03. 10:26:35

Tétényi Éva: Puccs Esztergomban c. írásához több kommentet küldtem! A kommentek minden próbát kiállnak, semmi olyat nem tartalmaznak melyek indokolnák kiszűrésüket.
Ennek ellenére ezek a kommentek le lettek tiltva és nem jelennek meg T. Éva írása mellett!

Ennyit T. Éva demokráciájáról és alkalmasságáról!!!!!

Pékszakállú Henceg 2011.05.03. 10:28:14

@SzabóPatriciaVagyok: "És vajon honnan fog leakasztani egy "civil", "független" szakértő gárdát (úgy néhány száz elismert szakembert), akikkel kormányt, gazdaságpolitikát, közigazgatás folyamatos átszervezését stb megcsinál, vagyis úgy "vezetik az országot"."
Olyan "szakértőket", mint akik most vezetik, bárhol, bármikor. Ha nem államosítják a magánnyugdíjpénztárakat, már az államcsődben csücsülnénk, hála Matolcsynak, meg a fantasztikus gazdaságpolitikájának.

jakob 2011.05.03. 10:28:25

@tevevanegypupu: Jah...szerintem is a "legtehetségesebb" politikus kár hogy senki nem szíveli az EU ban és onnantól a négy égtájfelé....

Borenbukk 2011.05.03. 10:29:52

@Spéter46: Sot, bekava is valtoztatott, de mar elmult.

gpetersz 2011.05.03. 10:30:20

Hoppá, a gazda leszólt? Üssétek már kicsit az Évát?
Talpnyalók.

jakob 2011.05.03. 10:32:00

@Terézágyú: Mi a problémád vele....Ö legalább egy hiteles egyenes ember, ráadásul inteligens is amit az esztergomi képviselöktől NEM lehet elmondai !!!!

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2011.05.03. 10:32:52

@Alterix: "Mi lenne ha a következő választasok után az a jelölt soha nem politizálhatna többet, amelyik kevesebb voksot kap, mint a Szavazz Fasszal Mozgalom?"

Én ezt így fogalmaztam meg:
wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor/2011/02/28/Egyik+sem

"Szeretném, hogy az Egyik Sem képviselőjelölt egyenértékű legyen a többivel. Szeretném, hogy az Egyik Sem párt egyenértékű legyen a többivel. Szeretném, hogy az Egyik Sem helye maradjon üresen a Parlamentben és az összes állami képviseletben. Szeretném, hogy az Egyik sem szavazata egy tartózkodó szavazat legyen. Szeretném, hogy az Egyik sem párt képviselőit vegyék komolyan."

tevevanegypupu 2011.05.03. 10:33:18

@jakob:
Bocs: a baloldal es a liberalisok nem szivlelik. Kulonben meg ha nagy is a hangjuk olyan sokan akkor sincsenek, szoval tulzottan nem szamit..Akit mindenki szeret az kulonben is gyanus.

Pékszakállú Henceg 2011.05.03. 10:33:54

@Spéter46: Az első hozzászólásodat elolvastam, az ott van, az is elég volt...

dicsukpali 2011.05.03. 10:36:07

Figyeljetek ide!Szerintem béke és nyugalom kellene az országban és ráadásul értelem.Nem lehet úgy az elkövetett hibákat(bűnöket) helyrehozni,hogy acsarkodik a magyar a magyarra.Ez csak egy szűk elitnek jó,akiknek érdeke a társadalmat megosztani.De igaza van annak aki azt írta,hogy kezd már felébredni a nép.Csak mi lesz a felébredés után...?

a katona fehérben 2011.05.03. 10:37:39

A helyedben kerültem volna a "kampányköltség" szó használatát Esztergom kontextusában...

FeketeLeaves 2011.05.03. 10:40:07

Megint odaszóltak a mandinernek, hogy kéne egy cikk, de most ne Gyurcsányozzatok, az "Éváról"kéne írni.
Mindegy, hogy mit, csak legyen cinikus, kétértelmű és kattintson mindenki a címlapon a címére, mert kell a sok klikk.

Lehetett volna ez egy jó ckik is, pl:
1) Tétényi Éva, mint politikus. Döntéseinek, kommunikációjának, stb. elemzése.
2) Fidesz vs Tétényi, kinek van/lehet/lesz igaza
3) Pro- és poszt- Tétényi időszak az egomi városvezetésben. Mi volt, mi van, mi várható

Ezer hálás témát adna ez a szerencsétlen egomi helyzet. De egy kicsszett szerencsétlen ifjonc ennyit bírt belőle megszülni. Reggel nekiállt, nem sokat gondolkodott, megírta. Ma kap egy sms-t "valahonnan", hogy "Jó volt, Péter is olvasta. Elégedett".
Neki ennyi kellett. Pulitzer-díj ugyan!

Hol van a többi mandineres? Kibaszottul idegesít, hogy ennyire ingadozó a mandiner színvonala.

Uva 2011.05.03. 10:40:22

Igen, csak mivel a fidesz Esztergomban ott görénykedik ezzel a nővel, ahol csak éri, egy idő után sok embernek fel fog tűnni, hogy a hiba nem Tétényi Éva készülékében van...

Borenbukk 2011.05.03. 10:40:33

@tevevanegypupu: Akik mast mondanak, azok arulok, amugy is kevesen vannak, es nem is szamitanak.

Csak tudnam, miert utaljak annyira a Fidesz kornyeken a kommunistakat, mikor tiszta otvenes evek hangulatot teremtenek.

tevevanegypupu 2011.05.03. 10:41:03

@Alfőmérnök:

Bebetonozni..ki betonozta be magat mar vagy hetven eve? A volt kommunistak mindenfele szinvaltoztatassal es olyan katasztrofalis politikaval, amit legalabb ugyanennyi ido alatt lehet valamennyire helyrehozni. Igazabol es tokeletesen nem is lehet, hiszen ahhoz tul sok minden megsemmisult. Elobb rendet kell tenni, aztan lehet "betonozni", bar az is nehez lesz, hiszen az alapot gyonyoruen elloptak a rendszervaltasnal azok, akik most demokraciabol es szabadsagbol akarnak leckeket adni a fidesznek.

sisszi 2011.05.03. 10:41:07

a mandiner még jó hogy civil szkeptikus - cinikus :DD. ahol a "polgári underground" egy pártszékház pincében született meg. hahahahaha. még jó hogy fingjuk nincs mi az a civil.

high up! 2011.05.03. 10:45:59

Bírom ezt a halom manifeszt elmebeteg önjelöltet. Csak azért, mert meg tudnak szólalni, azt hiszik, hogy politkusok. Csak azért mert egyszer melléjük állt 150 ember egy gyalogtúrán, azt hiszik, hogy ök már min.elnökök.

Szóval évike, aki még csak egy kezdö niemand, rögtön tanúságát tette már a karrierje elején, hogy abszolút kvalifikálatlan.
Álmondjon csak továbbra is makkal, egy nap majd felébred, aztán észreveszi, hogy nem csak ö, hanem a testvérpártja, a maszop sincs sehol.

Pékszakállú Henceg 2011.05.03. 10:47:19

@FeketeLeaves: Ne légy ennyire szigorú! A szociális kérdőívet még nem magasztalták az egekig, valszeg azt már az ő gyomruk sem veszi be. Habár, a megrendelés az megrendelés...

bátor Sir Robin 2011.05.03. 10:47:43

1. a posztíróval nem értek egyet. Most érkezett el az idő amikor már tényleg csak a civil erőben látják sokan a kiutat.
2. a Fidesz jelentősen alábecsülte az esztergomi problémát, amely most eszkalálódik. Holnapra az egész bogoldal ezzel a témával fog foglalkozni, mert a napokban az érdeklődés elérte azt a kritikus tömeget ami már nem csak az Esztergomiak ügyévé teszi a helyzetet. A Fidesz mint egy tankhajó olyan lassan reagál a dolgokra hasonlóan médiatörvény európai kommunikációjához. Ebbe a helyzetbe könnyen beletörhet a bicskájuk, de ezt csak most kezdik észrevenni. Kihátrálni meg már késő. Hajrá fiúk! :)

Pelso.. 2011.05.03. 10:48:42

"Magyarország nem egy kommuna"
Akkor viszont az volt, amikor elhangzott az "egy a tábor, egy a zászló", ugyebár.

gomorra 2011.05.03. 10:49:08

Doktor Kottász, nagy gazember vagy te, kétséged ne legyen. Miért? Mert pont Tétényivel kapcsolatban lököd ócska szövegedet, hogy így civil meg úgy civil, takarodjanak a civilek szerinted. Ócska gazember vagy, s hülye is, merthogy a civil sokkal különb mint a politika, mint a politikus, s nemhogy kisebbíteni kéne az érdemeiket, tetteiket, hanem épp nagyobbítani te ostoba, meg ne szólalj mégegyszer nyilvánosan te húgyagyú senki, s nem azért nullázlak le, mert örömöm telik benne, hanem mert tudom, hogy ezt az országot épp a civilek tudják kihúzni a szarból nem holmi gazember gyurcsányok és gazember orbánok, ó te ökör, te!

Dr Kangörény 2011.05.03. 10:55:51

@Alfőmérnök: Te beteg vagy, ha a másik póluson kommunistákat vizionálsz.

Tudod a posztban kritizált "majd a civilek talán megmutatják mit tudnak" lehet valódi alternatíva, de a magadfajták ekkor is kommunistákat fognak látni azokban, akik remélem minél előbb elhajtják a francba ezt a hatalommániás bandát.

Egy kormány hatalmát nem kell bebetonozni, ha jól végzi a munkáját, ellenben ha szarul dolgoznak és ezt tudják is, akkor a kassza kulcsát két kézzel szorítják és mindent megtesznek, hogy szabadon raboljanak tovább.
Ezt tette az mszp és ezt teszi a rajongott pártod, a fidesz is.

Dr. No 2011.05.03. 10:59:12

Férfias és jellemes dolog a hatalom sáncai mögül induló nekifutásból nagyokat rúgni annak a fenekébe, aki hogy-hogy nem a Hatalompárt helyi lerakatának szúrja a szemét.

Te nem szoktál hányingert érezni, amikor reggel a borotválkozótükrödbe nézel (copyright: Kövér L.)?

mréveiller 2011.05.03. 11:00:20

annyira független hogy fellépet az mszp majálisán is. ismerem ezt a függetlenséget. általában a választások napjáig tart

kispufi 2011.05.03. 11:00:33

@Modor Tibi: mondjuk ebből az első kettő sose volt se romlatlan, se hiteles, se középutas, de nagyon még új se. a lomposok meg mostanság feszegetik szét e kereteket, bár az is lehet vita tárgya, hogy belefértek-e eredendően bármelyikbe is.

Nem vagyok fideszes 2011.05.03. 11:02:10

Látom, mandineréknél megint totális "fideszpropaganda ON" állásba klattyant a kapcsoló.

Mi van, skacok, felmerült egy lehetséges kihívó neve, ideje elkezdeni a karaktergyilkolást, hm?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.05.03. 11:02:33

csúnya gonosz civilek betámadták a Pártot és a Bölcs Vezért. egy rendes pártfirkász erre így reagál.

"elvtársak, aki nem velünk, az ellenünk!!"

Alfőmérnök 2011.05.03. 11:04:56

@Kangörény_: Tudom, nincsenek kommunisták se egyszarvúak.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.05.03. 11:06:05

A cikkről nem írnék véleményt, azt már megtették mások - gondolom, dr. Kottász is levonta már a tanulságot, hogy khm... nos, a cikke finoman szólva nincs az újság- vagy blogírás élvonalában. Nem gond, biztos fiatal még.

Viszont: egyrészt tárgyi tévedés szerintem, amikor egy politikus - merthogy egy polgármester politikus, akár tetszik neki, akár nem - "civilnek" tartja magát. Ráadásul értelmetlen is; mitől lenne civilek vs. pártok ügyben bármelyik is hitelesebb, mint a másik?

Másrészt szintén érthetetlen, hogy egy nő mitől képviselné jobban a "civileket", mint egy férfi?
Ezzel az erővel egy szemüveges, vagy egy 178 cm magas stb-stb. ember is biztos hitelesebb lenne, mint mások...

@Lew Archer: nem tudok róla, hogy a demokrácia feltétlen pártokra épülne. Egyszemélyes jelöltekkel is működhet(ne).

a-kis-herceg 2011.05.03. 11:07:06

@.Pierre Bezuhov.: szerencsére ez biztos jel arra, hogy "eltársak baj van"

a kormánypárt médiájából is lehet tájékozódni...

vegyérték 2011.05.03. 11:08:05

@Gyurma Pappa: "Szerintem Tétényit a Fidesz teremtette..."

Gyurcsányt pedig Orbán...

Erdőtársulás 2011.05.03. 11:09:59

Egész sokat gondolkoztam azon, hogy tulajdonképpen miről is szól a post. Aztán rájöttem: a posztoló szimplán nem képes elképzelni azt, hogy a pártpolitikai rendszer egyszer elmúlhat. És ezt a gondolatot osztja meg. Láthatóan ő is sokat gondolkozott a dolgon, mielőtt úgy döntött: törvényként kőbe vési, hogy olyan, hogy CIVIL nem létezik. Pedig ugye az, hogy nem létezik, nem egyenlő azzal, hogy ő nemtudja elképzelni. Nem akarok rosszmájú lenni, de ez tipikusan tényleg egy jobboldali mentalitású kinyilatkoztatás. Mint ahogyan az, hogy a Föld lapos és a többi, saját határai közé szorult vergődő kijelentés... Nem úgy van ám az, hogy valami nem fér be az én fejembe, ezért az "kizárt dolog". Az emberiség egész történelme, a vallások, a gazdaság, a technológia és bizony a politika is olyan, hogy mindig mutat újat, olyat, amilyet T-n évvel előtte elképzelni sem lehetett.

Egyébként csúf öngól is, hiszen ha a napi politika szintjére ragadok le, akkor feltehetem azt a kérdést, hogy mi alapján minősítette vajon Orbán Viktor a saját ötlete alapján létrehozott polgári körök mozgalmat CIVILnek 2002-ben? Civil nem létezik, csak ha kvázi jobboldalon születik?

Secnir 2011.05.03. 11:10:29

nagyon jó cikk!
feltéve, ha az volt a célja, hogy Tétényi Évát lejárassa, és OV-t magasztalja egy kicsit, majd fényezze az esztergomi bohócokat.

Ha nem, akkor egy smiley kellett volna a végére, hogy értsük: igen, ez csak egy jó vicc volt, ugye fogtátok?

Aki meg nem tudja mi folyik Esztergomban, az vagy vak, vagy félretájékoztatták, vagy nem is tájékozott. Esetleg a fidesz-székházban mást mondtak, amitől nem szabad eltérni.
Vagy szimplán hülye.
demokrácia van, szabadon lehet választani...

2011.05.03. 11:12:25

Megint egy fityesz blogger.
Arról írj, hogy a nyolc éves ellenzékiség alatt a haverjaid sem csináltak semmit a gáncsoskodáson kívül. Teljesen felkészületlenül érte őket a kormányzás. Most csak ezt látni és azt, hogy bukni fognak és még jobban keresztbe tehetnek majd az országnak.

a-kis-herceg 2011.05.03. 11:13:50

hol vannak a fid eszesek? akik védenék a védhetetlent?

pl várúr, aszékelyek, proeskontra, zsooo, kalmár...

vagy szót sem érdemel ez az érdemtelen lejárató poszt?

Nem vagyok fideszes 2011.05.03. 11:15:52

@a-kis-herceg:

Hol lennének, éppen eligazítás van a pártszékházban. Majd olyan kora du. fele hazaérnek, beizzítják a számítógépeiket és munkába állnak az útmutatás alapján.

intercisa 2011.05.03. 11:16:15

aranyos olvasni ahogy a politikához semmit se értők kommentelgetnek, hogy minek a pártok meg egy "független" civil is meg tudja azt csinálni amit a pártok... ez kb. olyan mintha azt mondanád hogy kézmosás nélkül egy civil is képes operálni végtére ha azoknak megy miért ne menne nekünk is... remélem nem kell ecsetelnem mi lenne a vége egy ilyen agyműtétnek mondjuk...
aki meg habzószájjal szeretne rám támadni, hogy de akkor se kellenek meg szarok meg civil is képes annak javasolnám a világtörténelem tanulmányozását és mondjuk az olvasást Platóntól egészen Jürgen Habermas-ig mondjuk...
(még mielőtt valaki azt hinné hogy Platónt a pártok mellett említem NEM hanem úgy értem hogy Platóntól kezdve sok sok neves író könyvét tessék tanulmányozni hogy fel tudja magában építeni az ember és úgy jusson el egészen Habermas-ig vagy tovább...)

Melee 2011.05.03. 11:16:29

Probléma: Tétényi Éva feketeseggű lett a Fidesz szemében, mert nem akarja lenyelni, hogy városát a Fidesz képviselői a párt vezetésével karöltve vastagon meglopták.

Kezelés Fidesz módra: Kitalálják azt a hazugságot, hogy miniszterelnök akar lenni, majd érvelni kezdenek pro és kontra, gondosan ügyelve arra, hogy Tétényit mindkét véleménnyel sározzák.

csoko20 2011.05.03. 11:22:08

A kommunisták mintájára: az a civil jó, aki velünk van; aki meg ellenünk, az pedig rossz. l.: a polgári körök valóban alulról szerveződő civil képződmények. Az összes többi a rovargyűjtőktől a sakkszakkörig pedig csak a baloldal bújtatására szolgál!

Nem vagyok fideszes 2011.05.03. 11:25:13

@Melee:

"Kitalálják azt a hazugságot, hogy miniszterelnök akar lenni"

Emlékeim szerint nem ők találták ki, hanem talán egy 168 Óra interjúban kérdezte tőle a riporter, hogy adott esetben indulna-e a minielnökségért, ő pedig nem zárkózott el a dologtól.

De ez mindegy, attól még a fideszsajtó azonnal rárepült, mint keselyűk a friss dögre és beindult a gőzhenger a lejáratásra/nevetségessé tételre/karaktergyilkosság.ra Csak úgy fidesz módra. Semmi különös nincs ebben.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.05.03. 11:25:14

Szánalom egy cikk. Különösen az eleje: megint ez a velejéig hazug párhuzamos Fidesz-világ, ahol a várost szétlopó és csődbe vivő, az első pillanattól áskálódó, az irodából óvodás módon ki nem költöző, sértett nagycsopis módra viselkedő előző vezetés nem felelős, a rendet tenni akaró új polgármester meg "csődbe visz".

Komolyan Kottász, ezt a cikket Gréczy Zsolt is írhatta volna Gyurcsány Ferenc védelmében.

Az igaz, hogy ez a civilkedés nem folytatható a végtelenségig - bár éppen lehet egy párton kívüli ME jelölt, akit többen támogatnak, miért ne? -, de van értelme, mert a pártokat rászorítja arra, hogy ne mindent a saját kis érdekükből nézzenek.

gomorra 2011.05.03. 11:25:54

@intercisa: te is hülye vagy intercisa úgy ahogy vagy, azt képzeled hogy beteg orbán különb nálam, mert ő politikusnak mondja magát, te nagyon ökör, épp hogy sokkal ócskább nálam s nagyon sok mindenkinél, mert az életben még eddig semmit nem csinált, semmit létre nem hozott, most lett volna alkalma hogy egy ilyen mélyen fekvő országot helyre rángasson de ezt sem lehet gazemberséggel, cinizmussal, homállyal, így aztán bele fog bukni ami nem is lenne baj, csak még mélyebre sodorja szerencsétlen hazámat, tudod-e?

flora.a 2011.05.03. 11:26:35

Aggodalmat vélek felfedezni a sorok mögött. A politikus (ember, sőt nő, huhh) aki szembe mer szállni a kormányon levő Fidesszel/még nem sározta be magát - talán itt az ukáz elkezdeni?
Ami végső bukásba viszi az országot, pont az, ami Esztergomban zajlik (talán jelképes is a város...). Jó volna nem sugallmazni egymás ellenében, hanem végre összefogni, itt arra bíztatni, tanítani az embereket. A korábbi polgármesternek ülnie kéne éppen viselt dolgai miatt - amikről lehetett olvasni - nem sértett és támogatott helyi hadúrként tombolni-rombolni. Így nem lesz jövője az országnak.

gorcsev54 2011.05.03. 11:29:27

@tevevanegypupu: Orban messze a legtehetsegesebb politikus (minden hibajaval egyutt). Es o kepes egyedul, jo hivatali gardaval, ami majd kialakul menet kozben, vegre rendszert valtani es Magyarorszagot visszavinni oda ahol mar volt a kormanyzasuk alatt: Kozep-Europa vezeto orszagava. Ez mindenfele felesleges patosz es rajongas nelkul az igazsag. De legalabb meg egy ciklus kellene es ha lehet jo tobbseggel. Ezt akarjak minden eszkozzel megakadalozni.
A teremburáját! 9 millió 900 ezer között csak ő van! Amúgy , hol van a jó hivatali gárda, ha oda viszi vissza országunkat ahol már volt ,az messze nem Közép Európa vezető országa volt . Még ha egyeseknek úgy is tűnik. Egyébként ki akadályozza ? Szerintem saját maga.

Nem vagyok fideszes 2011.05.03. 11:29:51

@Lastres:

"ezt a cikket Gréczy Zsolt is írhatta volna Gyurcsány Ferenc védelmében."

Tökéletes hasonlat.

Ringlósztár 2011.05.03. 11:31:58

@Alfőmérnök:
MINDENKI Magyarország ellensége!

indapass90210 2011.05.03. 11:32:24

Van olyan itt, aki érti, hogy a posztoló most Tétényit, vagy saját magát akarta lejáratni?

madai 2011.05.03. 11:35:09

az elmúlt 20 év igazából csak egy valamit bizonyított: a pártpolitika, meg az egész berendezkedés, illetve az "politikai elit" hozzáállása a "küldetésükhöz" többet ártott mint használt ennek az országnak. Ez a rendszer itt nem működik. Jöhet Tétényi Éva, LMP, civil kezdeményezés, meg akármi, semmi nem fog változni. A zemberek pedig annyira hozzászoktak ahhoz, hogy totál hülyének nézik őket, hogy szinte már kodependenciában élnek az irányító réteggel.
Egyetlen út: másik rendszer kell, mert ez nem működik.

Hagrid 2011.05.03. 11:36:06

Srácok, srácok...Oké,Tétényit beszippanthatja az LMP vagy rosszabb esetben a maszop, de amíg Meggyes köcsög a kihívója, addig ne csodálkozzatok semmin. A Fidesznek egyik nagy hibája, hogy az igazi oligarchákhoz nem mer nyúlni, így Meggyes is megúszhatja a kiesést a politikából (és a sittet...). Így Tétényi lehet gáz, mehet majálisozni, de a Fidesz magának köszönheti a bajt. Amelyik párt nem képes tisztulni (mszp, szdsz, később a másik 3) az el fog tűnni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.03. 11:43:03

@Doktor Kottász:!

Nem értem a posztot. (Hacsak nem a centrális politikai erőtér elméletének afféle, a napi politikai közélet eseményein való, rutin lefuttatása --- magyarul: "aki nincs velünk, az ellenünk van" szerinti ellenségmegnevezés és kiosztás.) Miközben olvastam a posztot formálódott fejemben a válasz, de az utolsó bekezdéssel feleslegessé tetted, hogy leírjam, mert te magad írtad le:

"A civil szféra tevékenysége nem több, de nem is kevesebb, mint konstans próbálkozás, állandó, erőn felüli erőfeszítés az elképzelt jó társadalomra, amire baromi nagy szükség van. A „jót” sosem fogja elérni, de attól még nem hiábavaló, hogy törekszik a jobbra, a maga szűkös vagy éppen bőséges eszközeivel."

No, mármost! Ha így látod, akkor miért is a poszt?

(Mellékszál, de szerintem tanulságos: Az utolsó két mondat pedig klasszikus: "De ez a szemlélet [mármint, a civil] nem határozhat meg mindent a politikában. Magyarország nem egy kommuna." Csak szólok, hogy az ilyen mondatokon néhány év múlva azok kiötlői is röhögni fognak (legalábbis bízom benne, hogy így lesz). Az efféle mondatok, mint típusmondatok, a politikatörténetbe a "k*csögfideszes vagyok, de büszke"-típusmegjeköléssel fognak bevonulni.)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.03. 11:44:46

@bbjnick:

típusmegjeköléssel=típusmegjelöléssel

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.03. 11:47:32

Egy civil vagy lokális szervezet lehet (Szebb Mucsaröcsögéért Lokálpatrióta Egylet), vagy egy külön problémára létrejött országos (Kárpát-medencei Klerikálreakciós Monarchista Club).

De aki országosan akar minden problémával foglalkozni, azt bizony úgy hívjuk, hogy politikus, akinek nem civil szervezete van, hívjuk ezt akárhogy, hanem pártja.

Pont azért amit Kottász is leírt... Egy párt/politikus legfőbb feladata a kompromisszumok meghozása, és annak eldöntése, ki fog szívni.

Meglátom még mi lesz ebből, épeszű ember nem megy MSZP-majális közelébe, ha politikai karriert akar.

biohazard 2011.05.03. 11:49:48

Ennyit sikerült összenyögni Tétényi Éváról? Elég szánalmas...

Hagrid 2011.05.03. 11:56:12

@TaTa86.: "Meglátom még mi lesz ebből, épeszű ember nem megy MSZP-majális közelébe, ha politikai karriert akar."

Ott a pont. :-)

sárkányfő 2011.05.03. 12:09:00

hehe

hé, Szijjártó! nem kell rettegni a Tétényitől! nyugi van, nem harap a néni.

hol fog folytatódni a karaktergyilok? a hírlapban vagy a nemzetben? esetleg a hörr-tévén? vagy itt, a tétényi a mandinerre lett kiszignálva? vagy egyszerre mindenhol, egész pályás? hetente lesz egy ütés, vagy mit az ütemterv?

a "Valahogy az az érzésem" kezdetű bekezdésért külön bónusz jár majd a kasszánál! zseniális, így kell ezt csinálni, leírni milyen hülyének képzelsz valakit, aztán jól lehülyézni a képzelgések alapján! ügyes, ügyes, nagyon ügyes :)
Meggyest és bandáját meg szóba se hoztad, de még csak a közelébe se jártál, ahogy azt tanították, remek! a tartótiszted büszke lehet rád :) a mandiner tuti jelessel végzett a Szijjártó-féle karakterölő akadémián...

is 2011.05.03. 12:18:02

@Hagrid: van az a penz, amiert az ember haja korpas.

@poszt: nem ertem. leirod, hogy Gyurcsany es Orban is politikai szlogenekkel nyert, amiknek az igazsaghoz csak legfeljebb szor menten van koze. mindezt egyetertoleg, hogy hat ez ilyen. most jon valaki mas, aki ugyancsak egy olyan szlogent dob be, aminek az igazsaghoz csak szor menten lehet koze, igen, nincs civilpart, mert az oximoron. na es itt elfogy az egyeterto hummoges? miert? ugyanazt csinalja, marketingszoveget nyom. meglatjuk mennyire lesz vevo ra a nepseg. egyelore se az MSZP, se a FIDESZ nem nagyon tud kit megszolitani, mindketto tamogatoi mar csak jobb hijan, mint valami borkemenyedes, ami nem tud leesni sem, vannak ott. meg sok ilyen marketinget fogunk hallani, meglatjuk melyik jon be. nagyon savanyu, megkeseredett ember lehetsz, ha ilyen posztokkal tudsz csak reagalni. olyan igazi magyar szemleletet mutatsz be a vicc szerint:

a pokolba lekerul egy ember. elmagyarazzak neki, hogy itt a lelkek orszagok/nepek szerint vannak ustokben. elso ust, gepfegyveres orok.
- kik ezek?
- ezek az oroszok. ha valaki ki akar jonni, a feje fole egy sorozat, csak abbol ert.
masodik ust, nagy tablak felirattal: nem szabad kijonni!.
- ezek kik?
- ezek a nemetek. barmi irott szabalyt kovetnek.
harmadik ust, semmi orseg, eligazitas.
- ezek kik?
- ezek a magyarok. ha az egyik ki akar jonni, a tobbi visszahuzza.

@sárkányfő: ez is ket pont.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.03. 12:19:50

@TaTa86.:

Egy civil bármelyik pártmajális közelébe odamehet (exponálhatja magát, beszédet mondhat, felléphet a sramlizenekarban vagy a tánckarban, még sört is ihat, virslit is ehet), akár ugyanazon a napon több párt majálisának közelébe is. S mindezt azért, mert civil:-)

Egyébként nyilvánvaló, hogy belőled vagy belőlem előbb lesz Magyarország miniszterelnöke, mint Tétényi Évából, egészen egyszerűen azért, mert nem akar az lenni (no, nem mintha én annyira akarnék miniszterelnök lenni; nem tudom, csak gondolom, te sem:-D). Tétényit az esztergomi kormánypárti frakció lehetetlen helyzetbe hozta s próbálja magát kivágni ebből a helyzetből, úgy, ahogy tudja. (Talán úgy foghatjuk fel, hogy most a városáért küzd civil eszközökkel --- amely eszközökbe lazán belefér, hogy az ellenzék majálisain agitál a városáért.)

ü
bbjnick

is 2011.05.03. 12:22:25

@tevevanegypupu: errol szivesen elbeszelgetnek veled, hogy lassam, mire alapozod. az en tobboras ervelesi keszletem pont az ellenkezojet hozza ki: Orban artott az elmult 2x evben a legtobbet Magyarorszganak. persze, ha a sikeres politikust azzal definialjuk, hogy nagy vrikanyajat tud maga ala epiteni, es ennek tetejen a hatalomba kerulni, akkor ok. csak nalam a sikeres politikus definicioja, hogy hasznara van az orszagnak. es hat ez sehogy sem akar kijonni. mondom, tobboras ervkeszletem van.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.03. 12:26:50

...mindezek ellenére sokan hisznek a csodálatos MesePárt-ban, ami hibátlan emberekből áll, és ellenzékből is elhozza a kánaánt az országba

különösen az "értelmiségi" "liberális" index olvasók közül... x

puffatag 2011.05.03. 12:29:58

kedvenc példám a mandiner erkölcsi magaslataira, amikor a manyup-robbery utolsó napján január 30-án írtak enyhén morgolódó cikket, amivel már nem befolyásolhattak senkit. akárcsak csányi oligarcha, aki ugyanakkor kézbesítette az egyenlegeket, amikor már késő volt mérlegelni.... egyébként szerintem ezzel bűncselekményt valósított meg a pszichopata szotyipartnere

"k" (törölt) 2011.05.03. 12:31:59

sziasztok, tudtátok hogy 2014-ben is országgyűlési képviselőkre, valamint pártlistákra lehet majd szavazni, és nem miniszterelnökre?

"k" (törölt) 2011.05.03. 12:37:54

@auth.gabor: sokkal jobb ötletem van! ha nem akarsz élni a szavazati jogoddal, 3000 ft értékü praktiker vásárlási utalványt vehetsz át

"k" (törölt) 2011.05.03. 12:40:11

@puffatag: ez a manyup-robbery valami francia, mint a cohn-bendit meg a strauss-kahn?

kovacsferenc123123 2011.05.03. 12:45:50

sok szépet produkáltatok már, de azért kiállni az esztergomi fidesz mellett elég súlyos

jó, mondjuk mit várjunk egy fidesz által működtetett blogtól?

dr. trafik nomac 2011.05.03. 12:46:19

Sajnos az cikk az elmult 60 ev politikai, es foleg a kommunista idok hatalmi kepet erositi. Eleg szomoru, hogy az emberek belulrol meg mindig kommunistak valahol. Nem igaz, hogy csak nagy part, es egyaltalan, hogy csak part rendszerben lehet gondolkodni. Van elet azon is tul. Igaz ennek az utjai meg nem nagyon vannak kitaposva, es a partok meg is tesznek mindet (meg a partkatonak, ugy tunik a mandiner is), hogy az emberbnek eszebe se jusson masrol gondolkodni, vagy csak siman leanarchistazzak az embert...

"k" (törölt) 2011.05.03. 12:48:10

@Lastres: induljon közös listán az mszp meg az lmp, az sokkal faszább

pepin_nymburk 2011.05.03. 12:51:03

Olvasgatva a kommenteket van egy-két gyöngyszem, ami mellett nem tudok elmenni megjegyzés nélkül.
1. Matolcsy tehet a 2010-es lyukaktól tátongó költségvetésről, amit a MNYP államosításával tudott kivédeni. Hm, érdekes, úgy tudom a 2010-es költségvetés még Oszkó mester műve volt
2. Nem lehetünk Közép-Európa vezető állama, mert mindenkitől iszonyúan le vagyunk maradva...Lehetne nevesíteni, hogy Szlovénián és Csehországon kívül kitől vagyunk még lemaradva????

Fulltang 2011.05.03. 12:52:38

Ingyenes ördögbottanfolyam?! Király!
Mondjuk én inkább bálnatenyésztést tanulnék, az nem lesz?

bgp 2011.05.03. 12:53:30

@wmiki: Ezt bármelyik topicba bevághattad volna, egyformán értelmes.

"k" (törölt) 2011.05.03. 12:54:22

@pepin_nymburk: lehet ennyire nem figyelni? :) Vágó István, a Kvízprofesszor is megmondta, hogy 15 éve Orbán vezeti az országot

tevevanegypupu 2011.05.03. 12:57:33

@is:
Nekem nincs tobb oras ervkeszletem, mindossze csak annyi, hogy ossze kell hasonlitani az elso Orban kormany gazdasagi adatait az osszes tobbievel, ezenkivul meg az, hogy tokeletesen igazat adok kommunista ellenes politizalasanak, annak, hogy nem esnek hasra sem az oroszok, sem az amerikaiak, sem az IMF elott, szeretnenek valamelyien nemzeti identitast kialakitani. Nem tulzottan, csak amennyi eppen kell Europaban es a vilagban. Ja igen es meg : soha, senkivel szemben olyan gyulolkodo, megengedhetetlen stilusban nem beszelt mint ahogy ellenfelei beszelnek rola. Nem robbantott ki forradalmat, mikor egyetlen intessel megtehette volna 2006. oktobere utan, az o kormanyzasa alatt nem voltak nyilas naggyulesek, nem volt jobbik - tevedesek elkerulese vegett nem o hozta oket letre, amint azt lathatjuk is a jobbik politizalasabol - sem naci megmozdulasok. Na nezd csak, meg a vegen en is tobboras leszek.(: Megoszto szemelyiseg? Lehetseges, de ez a megosztas nagyon jol jon..osszehasonlitva a masik megoszto szemelyiegevel Gyurcsany Ferenccel szemben. Ugy latni, itt tenyleg nincs alkudozas: vagy Orban vagy Gyurcsany.

tevevanegypupu 2011.05.03. 12:59:46

@gorcsev54:
Orban elotti nyolc evrol el teccett felejtkezni. Egyebkent a jelenlegi politikusok kozott o a legtehetsegesebb, de senki nem akadalyozza meg a tobbi allampolgart - ram ne szamitsanak - hogy tehetseget kibontakoztassa es politikussa valjon.

zebulon_kapitány 2011.05.03. 13:02:12

Gyertek le egyszer Egomba, és kérdezzétek meg a helyieket, hogy mi is a véleményük Meggyes úrról. Ennyire undorító, gusztustalan és megalapozatlan Fidesz-propagandát még tőletek is ritkán olvastam. Nem arról van szó, hogy Tétényi tökéletes lenne, de egy pofátlan, asszonyverő gengszter, aki majdnem csődbe vitte a várost is, mint Meggyes, sokkal rosszabb. Mindenkinek elege volt belőle. A Fidesz ezt nem értette meg. Ti meg még annyira sem.

tevevanegypupu 2011.05.03. 13:02:36

@Borenbukk:
Otvenes evek hangulat? En mar eltem az otvenes evekben es nagyon jol emlekszem arra a hangulatra..Nem olyan a mostani higgye el. Nem allitom, hogy most jo a hangulat, de nem olyan mint akkor volt.Bizonyos szempontbol talan meg rosszabbnak is mondanam, mert akkor nem volt valasztasi lehetoseg, most pedig van. Barkit lehet valasztani, meg kommunistakat is.(:

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.05.03. 13:03:36

@"k": miért indulna? Egyébként Tétényit a Jobbik - és most már a KDNP - is támogatja, úgyhogy a közös lista inkább MSZP-LMP-Jobbik-KDNP lenne.

blacklord 2011.05.03. 13:04:01

Ez a cikk szerintem is egy agyament borzalom, à la Debreczeni. Aki ebben a helyzetben ép ésszel Tétényi ellen tud szólni, az már régen túl van a megbocsájthatóság határain...
És nem, igenis jobb lenne, ha a polgárok helyi szerveződése alapján létrejött közösségek küldötte (max. költségtérítéses, de nem fizetéses) képviselők ülnének a parlamentben, és nem a jelenlegi agyhalott gombnyomogatók. Kíváncsi lennék, hogy pl. a narancsbrigád hány tagja gondolta volna jogászi tanulmányait végezve, hogy valaha is meg fog szavazni egy visszamenőleges hatályú törvényt, aminek ráadásul a fő kárvallottjai közalkalmazottak lesznek (arról nem is beszélve, hogy -hogy, hogy nem- a parlamenti képviselők végül kimaradtak a szórásból)?

schmittpál 2011.05.03. 13:05:12

agyfaszt kapok már a „civil”ektől. az elempés gyerekek is ezzel jöttek, ez a csaj is ezzel jön. politizáljatok! legyetek politikusok! ez a FELADAT, ezt lenne a teendő. mert a politika mint olyan nem szar, hanem a társadalom egyik legfontosab, az életünket irányító-szervező alrendszer, ez a hányás utálkozás is csak ilyen káeur csökevény.

tevevanegypupu 2011.05.03. 13:05:40

@ephudd:

Orban el fog tunni a magyar politikai eletbol. De elobb meg van dolga. De mindenaron nem fog maradni, azt hiszem eddig is csak azert maradt, mert a fidesz egyenlo Orbannal, szoval nem tehette meg - az elmult evekben biztosan nem - hogy eltunjon. A zemberek nem engedtek volna. Ha visszalep es mondjuk kobanyat vagy szolotermesztes vezet, eltunik a jobboldal es csak a kommunista-liberalis baloldal marad..Ez ugyan kinek lett volna jo?

blacklord 2011.05.03. 13:06:13

@tevevanegypupu: lol. Mondjuk vegyük a Seres-féle Civil Mozgalom példáját. Szerinted biztos, hogy nem akadály az, hogy szinte semmilyen közszolgálati (tévé, rádió) megjelenési felületet nem kaptak? Hmmm?

blacklord 2011.05.03. 13:08:01

@pepin_nymburk: Szlovákia, Lengyelország... Amúgy Szlovénia és Csehország önmagában nem lenne elég? :-)))

1 db Magyarország 2011.05.03. 13:11:05

Tétényi asszonyság mit csinált egyébként október óta? Csak mert a PR akcióin kívül (gyalogtúra, MSZP-LMP haknik, twitteren is csak azt nyomja hogy épp milyen protokolleseményen vesz épp részt) másról még nem hallottam, de esztergomi barátaim sem sok mindent tudtak említeni.

Készséggel elhiszem hogy az esztergomi Fidesz keresztberak neki ahol tud (sajnos ismerek néhány arcot az ottani képviselők közül, nem egy jóképességű gyerek egyik sem), de ez nem ad neki felmentést amikor nem teszi a dolgát (pl a képviselőtestületi ülések összehívása és megtartása törvényi kötelezettsége lenne ha jól tudom).

dr. trafik nomac 2011.05.03. 13:11:17

@tevevanegypupu: Orban, orban, es Orban. Van esetleg sajat erved is ?

"k" (törölt) 2011.05.03. 13:12:41

@blacklord: általában a dilettantizmus a legfőbb akadály, nem szavazunk debilekre csak azért mert ott van a nevükben hogy CIVIL. őszre meg össze is álltak az emeszpével.

blacklord 2011.05.03. 13:13:14

@tevevanegypupu: huhuhúúúú, ez már tényleg jó. Szerinted miért van az, hogy (saját bevallásod szerint) ha Orbán visszalépne, akkor a Fidesz összeomlana? Talán azért, mert legalább 10 éve tudatosan dolgozik azon, hogy minden pártbeli lehetséges kihívóját tudatosan lenyírja időről időre (ld. Áder, Pokorni, Rogán, Kövér, Kósa, és Lázár is mostanában)? Te nem tűnsz egy végletekig romlott valakinek, így tényleg érdekelne, hogy miért nem gondolod végig a saját gondolatmeneteidet.
Én se vagyok naív, egy demokráciában azért nem az a helyzet, hogy egy pártelnök folyamatosan építgeti az őt esetlegesen majdan leváltók renomméját (bár még ilyenre is van példa), de Orbán azért tényleg nagyon sokat tett a színfalak mögött azért, hogy nehogy akárcsak valaki is indulni merjen (!) ellene.

dr. trafik nomac 2011.05.03. 13:13:23

@Alfőmérnök: Most van a komcsik kezeben a hatalom, valamit osszekevertel, vagy meg tul fiatal vagy , hogy ertsd.

"k" (törölt) 2011.05.03. 13:15:19

@zebulon_kapitány: mindenki leszarja, mi van ott, úgy beszélsz mintha New Yorkot vinné csődbe a fidesz

dfactor 2011.05.03. 13:15:33

Kottász, Kottász..te szopni jársz ide...

Zorgo 2011.05.03. 13:16:43

A Fidesz most pontosan úgy viselkedik, mint az MSZP szokott, amikor az egyik prominens tagjukról kiderül valami arcpirító botrány.Kussolás, eltussolás, agyonhallgatás, tiltakozás.Meggyesről már csak a hülyék, és a turbó magyarok hiszik azt,hogy nem sáros, az esztergomi képviselő testület pedig hernyóként rágja el a Fidesz maradék renoméját is a városban.A következő önkormányzati választásokon ciki lesz Fidesz jelöltként ott elindulni, tuti bukó.Pedig ezt okosan orvosolni lehetett volna időben, jó iránymutatásként a többi "érinthetetlen" vagy magát annak gondoló polgármesternek is. De most már nyakig ér a szar, és ebből jut bőven azoknak is, akik eddig hagyták az ámokfutását Meggyeséknek.

tevevanegypupu 2011.05.03. 13:24:00

@blacklord:
De biztos ciki, szerintem is helyes lenne, ha mindenki megszolalhatna, legalabbis egy ideig, amig van aki hallgatja oket. De van ugyebar Budapest es aztan van a videk. Amire a fovarosban igeny lenne, nem biztos, hogy az egesz orszag is szeretne es forditva.

levvente 2011.05.03. 13:26:08

Meggyes sáros, de ettől még Tétényi Éva nem lesz civil.

gorcsev54 2011.05.03. 13:27:19

@tevevanegypupu: Nem feledkeztem meg az előző nyolc évről sem. Tény ebben a felhozatalban nem nehéz a legtehetségesebb lenni.

blacklord 2011.05.03. 13:35:52

@"k": Tehát szerinted amit Matolcsy gazdaságpolitika címén művel (hiány indul 3%-ról, felmegy 7%-ra, majd újra lemegy 3% alá, végül bevallottan 4,2%-on áll meg, egy héttel azután, hogy személyes támadás alá vettek egy újságírót, aki ezt akkor megírta), az nem dilettantizmus? Szerinted miért volt szükség a Költségvetési Tanács feloszlatására? Értelmes gazdaságpolitikát a független elemzők számításai is alátámasztanak (nem csak ők, a külföldiek ugyanúgy). Most őszintén, szerintem én jobb gazdaságügyi miniszter lennék, mint amit big M művel. Szóval a dilettantizmus, mint érv, hááát, enyhénszólva gyenge. Szerintem jóval nagyobb eséllyel fog jó munkát végezni egy szakmájában már bizonyított civil, mint oly jó képességű politikusainknak nagy többsége. A nyáron hónapokig nem működött több minisztérium apparátusa, mert annyira fontos volt még a szakembereket is nagy számban kirúgdosni!! És akkor még keressük, hogy vajon miért is nem hatékony a magyar államigazgatás, te meg dilettantizmusról beszélsz. Közröhej...

blacklord 2011.05.03. 13:36:39

@blacklord: sorry, 3-at helyettesítsd 4-el mindenütt (ugye 3,8 volt a magic number).

AczélGyuribácsi 2011.05.03. 13:40:39

Fokozottan egyoldalú és elfogult írás.
A polgármester asszony pontosan ugyanolyan legitim vezetője egy városunknak, ahogy OV is.
Az kellene elismerni, hogy a (szándékosan) hibás választási rendszerünk nem teszi lehetővé, hogy egy patthelyzetben ne egy területi jelöltekből álló csoport döntsön a város EGÉSZÉT érintő kérdésekben, hanem az a vezető, akik a város döntő többsége juttatott a pozíciójába!!!
Ha demokráciáról papolunk, akkor el kell viselni, hogy ebben az esetben van egy hiteles vezető, akinek a munkáját SZÁNDÉKOSAN és ÖNÖS ÉRDEKBŐL szabotálja, akadályozza egy alacsonyabban "rangsorolt" csoport.

Persze érthető, hogy szerző ezt nem írhatja le, hiszen a gazdi pontosan ezt teszi:
bebetonozza embereit a pozíciókba, így ha 2014-ben nem a fidesz nyer, akkor az esztergomi módszer következik!
Minden döntést alacsonyabb fórumokon meggátolni, megakadályozni - a hiteles kormány ellehetetleníteni.

Megtehető - lásd Esztergom - de akkor ez NE NEVEZZÜK DEMOKRÁCIÁNAK!!!
Ne mondjuk azt, hogy a helyi ügyekben a lakosság dönthet!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.05.03. 13:41:27

@pepin_nymburk:
Először is hol volt beleszámolva a 2010-es költségvetésbe az, hogy jelentősen emelkedni fog az állampapír kockázati kamata, mert szájrágóék hülyeségeket fognak beszélni? Másodszor pedig a MNYP államosítás nem 2010-re számít, csak az a része, hogy egy ideig visszatartották a pénzt a MNYP-ak felé.

pepin_nymburk 2011.05.03. 13:41:29

@blacklord: a minisztériumi tisztogatás kedves régi magyar szokás, csakúgy mint az államnak beszállító cégek lecserélése is, függetlenül azok korrektségétől és munkájuk milyenségétől...

Pelso.. 2011.05.03. 13:42:16

@blacklord: M hadjáratot művel, nem tudtad?
Ezt lehet ám szájtátva bámulni..

hirszerzo.hu/profit/20110503_matolcsy_szabadsgharc_imf

multi84 2011.05.03. 13:49:41

Szar lehet az esztergomi fideszeseknek hogy most mikor végre két harmad van meg habzsi-dőzsi akkor nem tudnak agyba főbe lopni mindent, mert ugye nem azzal van baj hogy Tétényi vezeti hanem azzal hogy nem fideszes és nem osztja puszira a lóvét...

Lesz idő mikor már Orbánnak is kínos lesz a Meggyes és pereputtya viselkedése.

Nyenyi mi?? a nagy büdös lófaszt. Befele menet az irodájukba minden nap leköpik a saját faszságukat...

pepin_nymburk 2011.05.03. 13:53:24

@Zabalint: úgy tudom a magasabb kockázati kamat akkor terheli majd a költségvetést, amikor azt majd a tisztelt befektető a kasszánál beváltja...

vizipipa 2011.05.03. 13:58:35

Tudom javasolni mindenkinek, hogy tetszik vagy nem tetszik, de maradjon a realitások mezején.

Az alkotmány 39 helyen hivatkozik sarkalatos törvényekre:
www.fn.hu/belfold/20110422/ezek_sarkalatos_torvenyek/

Ezek meghozatalához 2/3 kell. Ami épp hogy megvan. Egy baleset (Arnóth), egy betegség, egy renitens, könnyen veszélybe sodorhat sokkal fontosabb dolgokat.
Nem lehet kirúgni sem Meggyest sem senki mást, akár jogos lenne, akár sem. Ez van. És ezt a Meggyesek is nagyon jól tudják.

mizrolist 2011.05.03. 13:59:19

@pepin_nymburk: a költségvetés valóban Oszkóé volt; de Matolcsy nyírta ki a bevételi oldalt az adócsökkentésekkel úgy, hogy nem kompenzált a kiadási oldalon semmit.

pepin_nymburk 2011.05.03. 14:07:53

@mizrolist: én úgy tudtam az adócsökkentések zöme idén lépett életbe, ha volt olyan, ami tavaly lépett életbe, azt bevételi oldalon kompenzálták a brutális válságadók. Sok elemző pont azt kifogásolja, hogy ezek a pontok pár év múlva lesznek veszélyesek (ergó 2010-ben még nem lehettek azok)

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.03. 14:17:44

Kicsi kotászom! Azért ezt nem kellett volna! Eddig is sejtettem, hogy ritka nagy seggfej vagy, de bíztam benne, hogy csak a felszínt látom. Ezzel a förmedvényeddel egyértelművé tetted: ennyire nincs agyad.

Mert szerinted egy kormányfő úgy vezeti a kormányát, hogy annak minden tagja azt lesi, hol tudná elvágni a torkát, ugye?
Ekkora barmot...

kekeckecc 2011.05.03. 14:28:35

"ha a polgármester asszonynak Esztergom vezetése ilyen lelki terrort jelent, akkor jobb, ha bele sem gondol, mit jelent kormányfőjelöltnek lenni."

azért jó volna, ha kotászkolléga egy kicsit levenné a fideszszemüvegét és végigolvasná az esztergomi történéseket és Tétényi Éva eddigi nyilatkozatait. abból talán észreveszi, hogy Esztergom helyzete, politikai kultúrája és az önkormányzat lépései semelyik másik magyar önkormányzathoz sem hasonlítható: ami ott folyik az gusztustalan, kisszerű, pitiáner, szánalmas és idegőrlő. ha ezt ilyen szinten nézi le a posztíró az nemhogy bölcsességre nem vall, de még az újságírói elfogulatlanság mércéjét sem üti meg.
mandiner suxx, mint mindig.

Balt 2011.05.03. 14:42:09

@Blassius: Fejmosás után... :)

Balt 2011.05.03. 14:44:49

@maurice de perigord: "Tétényi országosra fog nőni és egy megfoghatatlan pártonkívüliség jelképeként egyesíti a jelenleg szánalomra méltó ellenzéket."

Kötve hiszem. De ha úgy is lenne: feltéve, de nem megengedve egy szűk "koalíciós" győzelem esetén kb. annyira lenne működőképes a "civil" jobbik-mszp-lmp-faszbúk-frakcióval a háta mögött, mint most Esztergom...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.05.03. 14:57:01

ha a negatív reklám is reklám, kösz Tétényi nevében...

Goompah 2011.05.03. 15:02:05

"úgy nincs pénz semmire, hogy mindezért a várost korábban irányító helyi fideszes ellenzéket teszi felelőssé a polgármester asszony."

Ez azért kicsit erős volt. Melyik párt, mely párthoz tartozó polgármester is irányította Esztergomot az elmúlt x évben? Melyik párthoz tartozó többség és polgármester is adósította el?

Ha országos viszonylatban lehet (mellesleg abszolút jogosan) hivatkozni a 8 év MASZ-SZDSZ inkompetenciára, rablógazdaságra, akkor ez Esztergomra csak azért nem alkalmazható, mert ott történetesen a Fidesz volt a hatalomban?

tevevanegypupu 2011.05.03. 15:02:48

@nomac:

Hogyne. A programjuk egy jo reszet helyeslem es nem vagyok ellene egy erosebb allamnak sem. Kerdezze csak meg az amerikaiakat vagy a franciakat, mit szolnanak egy gyenge, kozponti hatlom es hadsereg nelkul allamhoz. obama es Sarkozy de meg Angela Merkel is amennyi hatalmat lehet sajat kezukbe osszpontositananak es amennyire lehet meg is teszik.

tevevanegypupu 2011.05.03. 15:02:48

@nomac:

Hogyne. A programjuk egy jo reszet helyeslem es nem vagyok ellene egy erosebb allamnak sem. Kerdezze csak meg az amerikaiakat vagy a franciakat, mit szolnanak egy gyenge, kozponti hatlom es hadsereg nelkul allamhoz. obama es Sarkozy de meg Angela Merkel is amennyi hatalmat lehet sajat kezukbe osszpontositananak es amennyire lehet meg is teszik.

kormányzó 2011.05.03. 15:02:59

Ha arra gondolok hogy a Qrva okos Nemzet gazdaságtalan minisztert,agyi képességekben toronymagasan veri a felesége,akkor ez a Tétényi- Seres női páros - az ország számára - egyenesen a csodával határos! Kottasz kolléga! Menjen a pártkönyvével a picsába!

flamer 2011.05.03. 15:03:04

@a-kis-herceg: Várúr már itt a szomszédos blogokban hírdeti az igét (Tétényiről is), lassan szerintem ideér és sütkérezhetünk bölcsessége fényében.

Várúr 2011.05.03. 15:10:28

@a-kis-herceg:
Ne keresgélj kiskoma. De ha már: frau Tétényi egy lufi. Saját városával se boldogul. Egy dolog médiacelebkedni, cuki interjúkat adni, 150 emberrel láthatósági mellényben Bpestre sétálni, megint más vezetni - és nagyon más a politikai harc. Amivel a ravasz ügyvédnő (Dávid Ibolyka) és a szoci üdvöske (Szili Katalin) se boldogult. Frau Tétényiről az országban asse tudják, kiafene, pár tévénézőn kívül. Kifúj, mint szelőben a pitypang. Mint az aláírásgyűjtögető másik asszony (már a nevére sem emlékszem).

Várúr 2011.05.03. 15:16:31

@flamer:
Csak itt, csak most, csak neked: idegyűltél a többi "civil" ballibbel együtt, mint a tömegek Furcsány alá vagy kétezren. Tétényi nénit is tömegek (130-150 fő) kísérte a fővárosba. Ennyi láthatósági mellény még egy zsákutca felújításához is kevés volna. Már meg se lepődöm, hogy egy saját kisvárosát vezetni képtelen asszonyból hogy lesz pár napra médiaceleb. Azon se csodálkozom, hogy az elárvult ballibek megmentőt látnak ebben a jelentéktelen asszonykában is.

kormányzó 2011.05.03. 15:20:53

@Várúr:Kiengedtek a napköziből?

f.m.j. 2011.05.03. 15:43:26

úgy semmiképpen nem lehet függetlennek lenni, ha mszp-s majálisokon hakinizik ez az Éva...
Seres Mária szimpatikusabb

kormányzó 2011.05.03. 15:47:04

@f.m.j.: Ha emlékszel még. A mostani közröhejünk,szintén független jelölt volt. Igaz nem lett belőle polgi! Csak közröhej.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.05.03. 16:10:16

OFF
Nem működik a "Szeretném látni az összes kommentet!" link.

pirimogyoró 2011.05.03. 16:13:20

@intercisa: "aranyos olvasni ahogy a politikához semmit se értők kommentelgetnek"

Aranyos olvasni, ahogy a helyesíráshoz semmit sem értők írószátyárkodnak :)

Várúr 2011.05.03. 16:17:58

@kormányzó:
Úgy harminc éve... De úgy látom, téged ideszabadítottak a rollerodról. Azt kéne kormányoznod.

kormányzó 2011.05.03. 16:27:10

@Várúr: Igyekszem! De valaki mindig telefossa a járdát!

"k" (törölt) 2011.05.03. 17:28:54

@blacklord: gazdaságpolitikában is van többféle irányzat, bokros lajos féle körök eszköze ledilettánsozni azt, aki nem az ő (enyhén szólva vitatott) elveiket vallja.
én másféle dilettánsokról beszélek. nézd meg ezeknek a nyomorult seresmáriáknak, vagy az új mdf-nek a honlapját, és megérted. nincs egy 15 éves kölök az egész "pártban", aki összedob egy weblapot 4000 forintért, de a kormányrúd, az kéne.

"A nyáron hónapokig nem működött több minisztérium apparátusa, mert annyira fontos volt még a szakembereket is nagy számban kirúgdosni!!"
voltak kirúgások? de nem elég!

2011.05.03. 17:36:43

Doktor Kottász napi talpnyalását olvashatták, kábé ehhez ennyit lehet hozzáfűzni.

Dehát ilyen az új Kádár korszak, annyi különbséggel: aki nincs velünk, az ellenünk van. Vagyis fidesz tapnyalókon és fidesz trollokon kívül mindenki. Amúgy valóban, nincs vasfüggöny, lehet menni külföldre dolgozni, tanulni, boldogulni. Mindenkinek azt javaslom, tanuljon angolul, németül, és próbáljon szerencsét. Éljen kint, rá fog jönni, mekkora a különbség(ha skandináviába veti a szerencséje, haza se akar jönni többé). Aki szembe megy Orbánnal, az ellenség, ez egyértelmű. Csak a fidesz, ez volt a plakáton, valóban nem hazudtak, aki nem értette, az most ne sírjon mint a fürdőskurva. Csak a fidesz esztergomban.
Az egyik héten még a vasárnapi zárvatartás mellett érvelnek, a következőn a 48 órás munkahétről szónokolnak, a munkavállalók jogainak totális megnyirbálásáról. Szociális konzultáció, a kurva anyjukat azt. Aki ezeket támogatja, vagy rájuk szavaz, az egyszerűen idióta, vagy talpnyaló. Mind a fideszt, mind az maszopot el kell takarítani egyszer és mindenkorra.

"k" (törölt) 2011.05.03. 17:47:57

@Belpo: mindig jobb mikor eltűntök az országból, mint amikor takarítotok.

blacklord 2011.05.03. 17:51:55

@"k": Ha megfigyeled a bejegyzésemet, kínosan ügyeltem rá, hogy ne gazdaságpolitikai irányzat alapján ítéljem meg a tevékenységét. Szerinted milyen gazdasági miniszter az, aki havonta-kéthavonta változtatgatja az államháztartási hiány éves célzatát, majd itthonra csontvázazik, kifelé meg dicséri a Bajnai-kormány tevékenységét? :-)
A minisztériumokról meg annyit, hogy ismerősökről (is) van szó, akik tevékenykedtek már a versenyszférában is. Ahogy már írtam, a probléma az, hogy elfogadnám, ha ugyanannyira szakképzett embereket tennének a kirúgottak helyett, de sajnos távolról sem ez a helyzet. Lojalitás kb. ötszörös súllyal esik latba a szaktudáshoz képest, és ez már nagy baj.

blacklord 2011.05.03. 18:04:32

@Várúr: Hú, milyen szépen előbújt belőled a férfi felsőbbrendűségi tudat. :-) Nagyon, de nagyon gáz vagy. Ott van pl. Járóka Lívia és Mohácsi Viktória a narancsszínű mezben, akik szerintem a saját területükön kítűnő munkát végeznek. Pedig nők, és -horribile dictu!- még cigányok is mellé!!

blacklord 2011.05.03. 18:06:08

@Várúr: az meg a másik, hogy megnéznélek én téged, ahogy Meggyessel a csapatban "elboldogulsz", akár csak egy rafting-csónak irányításának erejéig is, nem hogy ezen túlmenően. Üres, idióta szólamokat hajtogatsz, ember. Szomorú.

a-kis-herceg 2011.05.03. 18:09:35

@Várúr: látom a polgárosodásról sajátos véleményed van...

dögöljön meg minden paraszt csendben és kussban...

a zurak (kiskirályok királyok) dóga a nagypolitika...

nomen est omen... várur védi az 1011 éves feudalizmust

Alfőmérnök 2011.05.03. 18:37:03

@nomac: Lehet, hogy fiatalabb vagyok nálad, de anyádról így is egészen megbízható információkkal rendelkezem.

2011.05.03. 19:17:21

@"k": írd már le "KIKRE" gondolsz, kik takarodjanak el az országból? Velem együtt persze. Mert az orvosok, mérnökök, a jobb informatikusok - és sorolhatnám tovább, már most úgy röpülnek, hogy ihaj. Meg se értetted mit írtam és miért.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.03. 19:28:59

@bbjnick: Ott hibádzik a dolog, hogy az MSZPvel haverkodni öngyilkosság. Semmit nem hoz, viszont innentől lehet mutogatni a képeket: lám-lám ott volt Gyurcsány "No parasan!" Ferenc mellett...

Google 2011.05.03. 19:48:57

Ez az asszonyka annyira civil, hogy az összes párt összegyűlt köré -anyámasszony katonái -, kivéve a Fideszt.
A nő megvan -már csak a keresd a pártot, illetve pártokat, maradt.
És Gréczy sem sír, hogy az MSZP ugyanazt a (fehér)személyt támogatja, akit a Jobbik is. Csoda történt; már ilyen barna-piros vonatkozásban.
Civil párt, és majd Seressel totozzák ki, melyikük is legyen a jelölt.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.03. 19:57:32

@Belpo: ...é sakkor végre jöhet a csodálatos MesePárt, amiben minden "értelmiségi" "liberális" index olvasó hisz, hiszen épp annyira valóságos, mint az ősrobbanás, vagy az evo elmélet

2011.05.03. 20:21:34

@wmiki:
az, hogy te csak egy(csak a fidesz, ugyebár) pártban tudsz gondolkodni, az téged minősít. A lényeg az, hogy legalább 6-8 párt legyen jelen a parlamentben, ahogy pl skandináv államokban, konszezusos demokrácia legyen. Én ezt akarom. Nem pártban gondolkodom, hanem abban, milyen a jó demokrácia. Az mszp és fidesz ennek az ellenségei. A 2/3 csak kárt okozott eddig a magyar demokráciának, mert akármekkora baromságokat és szemétségeket csinálnak, nem lehet őket felelősségre vonni.

Chicano 2011.05.03. 20:21:59

Ez a civil amazon nagyon édin beszélt az összegyültekhez (mind a néhány száz nyugdíjashoz) a május elsejei maszop dzsemborin. Már elnézést, de ha valaki civilnek vallja magát akkor ne járjon pártprogramokra. Oda politikusok járnak. És mint tudjuk: aki korpa közé keveredik. . .

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.03. 20:38:23

@Belpo: ma is demokrácia van szdsz szavazó

persze tudom, amikor nem ti vagytok hatalmon, az a ti szótárotokban a diktatúra... x

2011.05.03. 20:57:55

@wmiki:
te csak ezt tudod hajtogatni? szdsz, mszp, nyenye, 8év, nyenye, mint egy óvodás hülyegyerek kábé. Ráadásul te is jössz ezzel a"ti" hülyességgel, ki az a "ti"? Na ez a mentalitás egy fideszesnyiknél, a jó kis ellenségkép gyártás, a hülyéknek elég is egy "ti", meg "ezek", azt már höbörög is. Neked még az se tűnik fel, hogy az egyik héten még vasárnapi szabadnapot tolnak, a következő héten meg 44-48 órás munkahetet akarnak bevezetni, az meg már gondolom végképp az agyadig nem jut el, hogy ez további munkanélküliséget eredményez, mert minek vegyek föl még embert, ha többieket többet lehet hajtani, sőt, néhányat ki is rúghatok. de te csak tapsikolsz, és nem bírod elviselni, ahogy tűnnek fel a Tétényi Évához hasonlók, akik szembefordulnak a fidesszel, pedig eredetileg nem is ez volt a céljuk. Szdsz,Mszp,fidesz, nekem egykutya mind3.

Alfőmérnök 2011.05.03. 20:59:28

@wmiki: Te figyi, ismered ezt a Loxon nevű gyereket a jósdából? Szerintem megértenétek egymást...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.03. 21:20:58

@Belpo: figyelj senki nem tiltja meg, hogy pártot alapíts

állj össze a hibátlan barátaiddal, és alapítsátok meg a tökéletes emberekből álló pártot
induljatok a választásokon, és méressétek meg magatokat

biztos sok sikeretek lesz

Chicano 2011.05.03. 21:38:33

@wmiki: Dehogy fognak ezek a nyavalygók pártot alapítani. Nekik nagyon is van pártpreferenciájuk csak nem merik leírni mert ciki.

2011.05.03. 21:50:03

@wmiki:
majd az is bekövetkezik, csak előbb a munka világában akarok bizonyítani, ellentétben a fideszes politikusokkal. Továbbá óriási különbség egy fideszes politikushoz képest, hogy természetesen se én se barátaim nem tarják magukat se hibátlannak, se tévedhetetlennek, bár persze irónizálni próbálsz, csak kicsit gyengén. Továbbá biztos vagyok benne, hogy akár 1-2 év múlva új pártok alakulnak, és mindegyik elsődleges feladatának Orbán leváltását fogja tekinteni, Tétényi Éva csak az (egyik) első fecske, aki persze nem csinál nyarat, de a dolog elindult. Továbbá se én, se a barátaim(azok, akik politizálnak), nem a spanyol viaszt akarjuk feltalálni, egyszerűen csak a skandináv típusú demokráciát tartjuk az etalonnak, na ettől az Orbán féle igen messze van. Ennyi.

2011.05.03. 21:53:46

@Chicano:
na gondolatolvasó, mi a nyavalygók pártfpererenciája?

Chicano 2011.05.03. 21:57:51

@Belpo: Szerinted melyik párt ciki? No az.

dr. trafik nomac 2011.05.03. 21:58:02

@Belpo,@wmiki: Az mszmp szimpatizansok is igy kezdtek, mert Kadar a mi vezerunk, a sok kulak, meg ertelmisegi pedig az elleseg, van mar letoltheto feljelentes is, az orrotoknal nem lattok tovabb...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.03. 22:01:02

@Belpo: értem, értem, a fidesz nagyon rossz, diktátor, náci, fasiszta meg minden

nem olyan törvényeket hoz, ami mindenkinek kedvez, és néha csinál is valamit, ellentétben az mszp-vel

bezzeg a tökéletes mesepárt az nem ilyen...
mikor alapítjátok meg?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.03. 22:05:36

@Belpo: egyébként én meg biztos vagyok benne, hogy 1-2 éven belül a kitalált pénzre alapuló rabszolgatartó társadalmi rendszer összeomlik, és egyik párt sem mentheti meg

de a jelenleg létezők közül messze a fidesz a legjobb

persze fantáziaországban, ahol az ősrobbanás meg az evo elmélet is tény, ott nyilván maga az ördög megtestesítője

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.03. 22:42:06

Egyszemélyben testesítem meg az új függetlenséget”
(Tétényi Éva az MSZP majálisán"

azért majálisra nem kellett volna, most megint gyanakodok

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.03. 22:46:17

femen:

A 2008-ban, Kijevben alapított mozgalom először Ukrajna nemzetközi hírnevén kívánt változtatni, amelyet főleg a szexturizmus határozott meg.

„Célunk, hogy fejlesszük az ukrán nők vezetői, intellektuális és morális megítélését"

---

félmeztelen tüntetésekkel valóban sikerülhet

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.05.03. 23:14:51

csak szólok , hogy tétényi blogjának majdnem 2x annyi facebookos rajongója, mint a mandinernek, pedig a mandinak bizonyíthatóan hátszele van. erős hátszele, kossuthos, hírtv-s állandó médiaszereplése

@Modor Tibi: egy új, hiteles, romlatlan, középutas arc. Volt a Centrum, aztán lett az MDF, most az LMP"

maradj inkább modoros

@Gyurma Pappa: jól mondod. megjegyzem a Jobbikot is a fidesz hozta létre. neki lett volna a dolga, az ami, ha már jobbos. de nem volt jó jobbos

@tevevanegypupu: ahogy a centrumot is erre osztották állítólag, bár nem tudom, végülis az olajszőkítő kupa hozott-e eredményt,
és nem ide tartozik de pl azt sem tudom dávid ibolya hogy lett és maradt pártelnök?

@smalladam: de jobbik lehet azért nyomatja, mert buta és nem tud róla, mi is valójában.

@SzabóPatriciaVagyok: azért lehet szerezni jó gárdát, de ő neki ajánlani fognak minisztereket. szerintem balosokat.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.05.03. 23:24:07

@kispufi: természetesen nem, de kellő marketinggel bárkiből csinálnak romlatlant.

Lew Archer 2011.05.04. 06:07:10

A magyar politikusoknak nem az a bajuk, hogy rosszabbak lennének, mint az ország általános színvonala, hanem az, hogy alig akad köztük valaki, aki a világ és az élet reálfolyamataiban, az ipari és mezőgazdasági termelésben, energiatermelésben, közlekedésben, gazdasági informatikában jártas lenne, nem okvetlenül technológiai, hanem akár menedzsment szinten. Nem is szól a politika másról, mint absztrakt jogi-makrogazdasági kérdésekről és az állami-önkormányzati pénzekből finanszírozott megrendelések elosztásáról. Egy ország élete ennél több, igyekszik is azt a politikától függetlenítve élni.

Ezen a helyzeten valószínűleg nem segít a vidéki tanácselnöki-vébétitkári múlttal rendelkező emeszpés politikusgárda lecserélése a csatornázási-fürdőépítési beruházásokban okosodott fideszes polgármesterekre. A politikusi elittel vannak ugyan problémák, de hogy erre a facebook-index-értelmiség kedvencei mennyiben jelentenek megoldást, azzal kapcsolatban lehetnek erős kétségek. A megoldás az lehetne, ha a jelenlegi struktúrában feltűnnének az ország reálfolyamataiban tapasztalatot szerzett emberek. Csakhogy nekik eszük ágában sincsen politizálni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.04. 13:10:26

@Lew Archer:
hát tudja, nincs igaza. maguk elvégzik a műegyetemet, elmennek a termelésbe, azt' azt hiszik, mindenki hülye, hogy nem tud vas-szén állapotábrát, vagy mi a tökömet csinálni, meg egyebek. a politikus a korrupciós háló őreként sokkal jobban látja a dolgokat, mint maguk, akik azt hiszik, hogy pedig nem. pedig de. ottan ülnek a politikusok minden szinten a háló szélén és figyelnek. egy városi képviselő pontosan ismeri a helyi vállalkozások jövedelmezőségét, ügyes-bajos dolgait, főbb számait, piaci súlyát, miegyebet. hiszen abból él.
a korrupció elegáns, hazugságmentes, valós számokkal dolgozó, az egyébként máshol ismeretlen becsület alapján álló, világában mozogni, sokkal nagyobb tudást ad, mint az maga elgondolná. de majd ezt is belátja.

devuscka 2011.05.04. 14:42:30

@Lew Archer:
"ország reálfolyamataiban tapasztalatot szerzett emberek" Oszkó, Bajnai nem onnan jött? Gyurcsány és Kóka honnan jött? Mi a garancia?

kaqkkfioka 2011.05.04. 15:59:20

@devuscka:
Ha jól emlékszem BG-OP team úgy vállalta el a dolgot, ha nem nagyon szólnak be politikai célzattal.

Lew Archer 2011.05.04. 16:14:51

@Grift:

Majd az eredmények megcáfolják a véleményemet, ha megcáfolják. Figyelni fogok rájuk.

Lew Archer 2011.05.04. 16:20:29

@devuscka:

Az adóoptimalizálást vagy a felszámolást tartja a reálszféra részének? Nem pont erre gondoltam, inkább a piacra termelő vállalatok szakembereire, menedzsereire.

devuscka 2011.05.04. 16:21:59

@kaqkkfioka:
Sőt Bajnai azt is mondta,hogy nem politizál.
www.kronika.ro/index.php?action=open&res=27600
Ja, mert egy miniszterelnöki döntés egyben nem politikai döntés?

Itt mit csinál? www.youtube.com/watch?v=qEH5qo0e92c

Azzal, hogy egy pénzügyminiszter úgy gondolja, hogy neki lehet törvényt sérteni gátlástalanul (OP-majd kifizetem a büntetést) ez azt jelenti, hogy ennek nincsenek politikai hozadékai?
(Ha én magyar árút veszek a boltban ezzel egyúttal 'politizálok' is) Hát még egy miniszterelnök és pénzügyminiszterének a döntései mik akkor?

devuscka 2011.05.04. 16:32:35

@Lew Archer:
Libákat felvásárolni, exportálni mi? Bauxitbányát üzemeltetni, kádkövet gyártani mi?(GY-nek '50 cége volt/van) de Sulinetet , Dataplex Infokommunikációs Infrastruktúra-szolgáltató és Ingatlanhasznosító céget működtetni ...stb mi?
(hetivalasz.hu/itthon/szervezett-felvilag-1-15524/)
Ezek az emberek mindenütt ott vannak/voltak. (ahol a 'pénz' van)

Lew Archer 2011.05.04. 17:46:39

@devuscka:

És maga szerint én ezekre a vállalkozásokra gondolok, amikor valós piaci viszonyok közt dolgozó cégekről beszélek?
Azt állítja, hogy ezek politikai hátszél nélkül, a nyers piaci viszonyok közt alakultak, szereztek piacot, érvényesültek? Például Sulinet?
Tudja, az a baj a politikai hullámokon evező cégekkel, hogy soha nem mérik meg a valós teljesítményüket, mert az árbevételük politikai alkuk kérdése. Ilyen környezetben nőtt vállalkozók és állami döntéshozók nem tudnak egymillió munkahelyet teremteni, mert egymillió munkahelyhez tartozó árbevételt nem fognak tudni politikai alkukkal biztosítani. Egymillió munkahelyhez árbevételt csak a piacról lehet biztosítani, ahol más törvények érvényesek, mint a városi és állami beruházások világában.

devuscka 2011.05.04. 18:02:13

@Lew Archer: Tudom, (sejtem), hogy nem erre gondolt, csak azt szerettem volna jelezni, semmire sincs garancia, bárhonnan jön valaki.
:-)

devuscka 2011.05.04. 18:04:43

@Lew Archer:
ha pl Gy nem vedlik vissza politikussá ( aKISZ vezérség politikai szerep) akkor ma akár jó üzletemberként is tekinthetnénk rá mint kádkő gyáros/bauxit bányász.

bz249 2011.05.04. 18:04:56

@Lew Archer: ebben az esetben viszont nincsen olyan ember, aki tenylegesen a realszferabol erkezhetne, ugyanis Magyarorszagon nagyjabol haromfele realszferas lehetoseg van:
- valami multi helyi stromanja
- kapcsolati toke reven kisibolt maganak valamit a szocializmus romjai kozul (ki egy Videotont/Ikaruszt ki egy kadkogyarat) kesobb pedig kapcsolati tokeje reven kozpenzt maganositott
- kisvallalkozasok (na jo esetleg a kozepvallalkozas hataran mozgolodo cegecskek)

Vagy milyen realszferas cegre gondol itt, ahonnan jonni lehetne?

Lew Archer 2011.05.04. 21:21:27

@bz249:

Miért gondolja, hogy a reálszféra szakemberei három ilyen önkényesen választott kategóriába betuszkolhatók és az azokhoz gondolt negatív tulajdonságokkal leminősíthetőek?

Biztos, hogy mindent ismer, ami az országban van?

Egyébként pedig megnyugtatom, a piaci reálszféra szereplőinek eszük ágában sincs politizálni. A politikát továbbra is azok fogják csinálni, akik számára a gazdaság a hitelből finanszírozott közberuházásokat jelenti, a gazdaság szereplőit pedig azok a vállalkozók, akiket ezekre a megrendelésekre alapozva maguk köré gyűjtöttek.

Lew Archer 2011.05.04. 21:23:48

@devuscka:

Egy pillanatig sem állítottam, hogy a piaci reálszféra működő dolgokat irányító, használható szakembereit a száz leggazdagabb ember közt keresném.

bz249 2011.05.04. 21:39:31

@Lew Archer: jo legyenek a piaci realszfera szereploi ennel sokkal komplexebbek. De tenyleg mondjon mar egy olyan jelentos (500 fonel tobbet foglalkoztato) magyar tulajdonu ceget, amelyik nem valami szocialista nagyvallalat roncsainak az elsinkofalalsaval jott letre. Nyilvan vannak ilyenek, azonban ez inkabb az atipikus ceg a mai Magyarorszagon. Vegulis a szaz leggazdagabb listaja ebbol a szempontbol eleg reprezentativ, a leggazdagabb magyar vallalkozok nagyreszt ugyeskedes utjan jutottak a vagyonhoz (pozitiv: van koztuk olyan aki kepes uzemeltetni a ceget).

Vagy most a realszferanak az alkalmazotti reszere gondolt volna? Dehat ok ugyanezeknel a cegeknel dolgoznak.

Lew Archer 2011.05.04. 21:52:53

@bz249:

Akár tulajdonosi vagy alkalmazotti részről, mindegy is. Egyszerűen csak olyan emberek, akik csináltak már valamit, ami működött, amit el lehetett adni valakinek és annak megfelelt, aki létrehozott vagy vezetett már egy 20 főnél nagyobb műhelyt vagy bármit, aminek a teljesítményét piaci léptékkel megmérik, aminek a bevételét nem politikai alkukkal állítják be.

Lehet ez a teljesítmény akár egy város vezetése is, mondjuk olyané, amelyik nem adósodott el a sárga földig.

bz249 2011.05.04. 21:58:03

@Lew Archer: "Lehet ez a teljesítmény akár egy város vezetése is, mondjuk olyané, amelyik nem adósodott el a sárga földig. "

Viszont ezt altalanositva pl. Hoffmann Rozsa, mint iskolaigazgato (amiben allitolag sikeres volt) mar majdnem realszfera.

De mondjuk elfogadja azt a kriteriumot inkabb, hogy csinalt olyat, amibe bele lehetett bukni*, azonban nem bukott bele?

*nem valakinek a valakije volt, aki teljesitmenytol fuggetlenul megmenti

Lew Archer 2011.05.04. 22:24:30

@bz249:

Hoffmann Rózsát akár múltidőbe is teheti.

A kritérium nem rossz.

Lew Archer 2011.05.04. 22:31:37

@bz249:

A városvezetésről még annyit, hogy a klasszikus városi polgári modell szerint a városban van mondjuk egy cipőgyáros, két nagykereskedő meg egy csomó iparos, a polgármester az ő emberük, mert ők finanszírozzák a várost.

A mai magyar vidéki modell az, hogy van egy polgármester, meg egy pár csatornázási és építési vállalkozó, akik a polgármester emberei, mert tőle kapnak megrendelést.

devuscka 2011.05.05. 10:01:13

@Lew Archer:
nem olyan egyszerű ez. egy 20 akárhány fős céget 'vezetni' könnyű. főleg termelő céget. Kiadom az ukászT: te állj e mellé a gép mellé, te a végéhez és azt kell ide rakni, azt oda. Júliusban szabadságolás. Ebédszünet 12.15-1245 ig. (esetleg még nem is fizetem) Hol van egy ekkora cégnél szakszervezet? A beszállítótól az alapanyagot ennyiért veszem, ha nem tetszik mehet máshova. Kivel kell tárgyalnia, alkudoznia a termék eladásában? 1-2 esetleg 4-5 kereskedővel - akik szintén érdekeltek - tehát 'egyirányú' a tevékenységük?
Ráadásul egy cégnél olyan embereket vehet fel a cégébe, aki az Ő érdekei szerint tevékenykedik. Aki nem ezt teszi, azt elküldheti. (így könnyű eredményesnek lenni akár) Egy bútoripari cég nem vesz fel repülőgépszerelőt, vagy egy vasöntőt - ha érti mire gondolok. Ráadásul az ott elhelyezkedő munkavállaló is az ott éppen adott feltételek tudatában helyezkedik el. Nem 'beleszületik'.

Gondoljon bele, hogy egy ország vezetésébe hány érdeket /azonos és ellenérdekelt/ kell összehozni, elnavigálni közöttük? Hány szereplős ez a 'cég', vagy nevezzük 'üzletnek'?
A csecsemőtől az aggastyánig, a termelőktől , a kereskedőkig, a gazdagoktól a hajléktalanokig, hívőktől, és ateistákig.(különböző egyházak) fittek és betegek, fogyatékosok (és érdekvédőik)
unkaadók, -vállalók, szakszervezetek. (tücskök -és hangyák) szórakozni akarók és nyugalomra vágyók. Ne feledje, nem csak egy nemzetiség lakozik egy országban.
Akkor a de,'csak' betartunk neked, mert.. - ekről, ne is beszéljünk.
Szerintem egy országot elvezetni, és azt jól(!), az egy hihetetlen nagy teher.
Ehhez mindenre kiterjedő komoly felkészültség kell. Ez is egy szakma. Itt nem lehet azt mondani,hogy te csak ezt csinálod és kész.Valakinek az érdekét sérti. Ez van. Ha nem tetszik, 'Ellehetmenni'- ezt egy jó vezető nem mondhatja. Egy cégvezető igen.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.05. 17:51:29

@Doktor Kottász:

@maurice de perigord: szavait tudom csak megismételni: "szervilis, kormányhű cikk, büszkék lehettek magatokra..."

ENNYI.

seggnyalásból 5ös.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.05. 18:17:58

@Balt: @maurice de perigord: "Tétényi országosra fog nőni és egy megfoghatatlan pártonkívüliség jelképeként egyesíti a jelenleg szánalomra méltó ellenzéket."

@Balt: "Kötve hiszem."

Én is nehezen tudom elképzelni, sajnos,
viszont nagyon örülnék neki.

Lew Archer 2011.05.06. 07:57:21

@devuscka:

"egy 20 akárhány fős céget 'vezetni' könnyű. főleg termelő céget."

Valóban? Próbálta már?

Egy céget bezárnak, ha nem jól működik. Egy országot vagy várost nem zárnak be. Egy politikus szinte bármilyen hülyeséget csinálhat, legföljebb leváltják. Egy politikus szinte bármilyen hülyeséget megcsinálhat, mert az ország vagy város tőle függetlenül is működik, ha semmit nem csinál, akkor is.

devuscka 2011.05.06. 09:33:21

@Lew Archer:
10-est próbáltam, (a 'válság' most lecsökkentette) Termelőt nem, de ismerek ilyen céget, sokat.
Viszont az én érdekeim szerint választom a ki a kollegákat, azt kell tenniük amit kérek.(még a megjelenése/a 'szimpátia' is számít. Ezt egy ország esetében nem lehet figyelembe venni. Ismerek olyan magán termelőcéget, ahol a pártszimpátia is számít.)
Egy országhoz képest mindenesetre egyszerűbb elvezetni egy céget, bár mekkora. (nézze meg egy ország közalkalmazotti létszámát, azok fizetést mindig elő kell teremteni. Természetesen, ha tisztességesen 'adózának' a polgárok, több folyna be. Gondolja meg, ha én a házi 'mekk-mestertől' nem kérek számlát, már kétszeres adócsalásban vagyok résztvevő. (áfa és jövedelem) :-)

"Egy országot vagy várost nem zárnak be."- Ez igaz. De meg lehet szívatni keményen. Ezzel nem a vezetőket szívatják, hanem az ország polgárait. (a mi 'összeadott'/beadott/ pénzünkből fizetnek mindent) Ezért háborít fel, hogy 'csak' politikai felelőssége van, egy ország ügyeiben a döntést hozóknak. Vagy még az sem.
Ma ezért köthetnek meg lazán olyan szerződéseket, mint most kiderült pl: az 'Alstrommal' -
Komoly börtönbüntetést kellene kilátásba helyezni, bármilyen káros döntés következménye ként. Alaposabban meggondolnák az 'aláírást'.
Sajnos, még ha most hoznának is ilyen döntést , az elmúlt évek korrupt, rablóhordáját már nem lehetne felelősségre vonni így. A piszkuk itt maradt, és ezt fel kell takarítani. :-(
Viszont a jövőre nézve biztatóbb lehetne kép.
süti beállítások módosítása